75 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt S. Muzsnay Magda /Szatmárnémeti, 1929. dec. 19. – Kolozsvár, 2004. szept. 9./ rádióriporter, szerkesztő, a Kolozsvári Területi Rádióstúdió magyar szerkesztőségének alapító tagja, 1985-ös nyugdíjazása után külső munkatársa. Tudósításai, riportjai a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzottak el, a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének rendszeres tudósítója volt. A Stúdió Aranyszalagtárában levő felvételeknek mintegy fele az ő nevéhez fűződik. Jobbára művészeti-művelődési tárgyú cikkeivel jelen volt az írott sajtóban és a tévés műfajok között is otthonosan érezte magát. Ötvenéves pályafutása utóbbi éveiben munkáját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete életműdíjjal, a Magyar Rádió nívódíjjal, az EMKE Janovics-díjjal, Románia Elnöki Hivatala pedig magas állami kitüntetéssel ismerte el. Temetésére szept. 11-én lesz a Házsongárdi temetőben. /(Rostás-Péter István): Elhunyt Muzsnay Magda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

Kolozsváron 1957-ben volt először, hogy lakosság összetétele román–magyar döntetlenre alakul; most pedig a magyarok alig vannak 20 százaléknyian. Kérdés, meddig lehet még magyar is a város. A városról szóló diskurzusok egysíkúak, lemarad a lakónegyedek és Kerekdomb iskolaválságának háttere, az alulképzettek kóros munkanélkülisége. Meddig lehet – még – magyar is a város? /Rostás-Péter István: Modellre, ha rátenyerelsz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Milyen lesz Kolozsvár tíz év múlva, húsz év múlva? A magyar közösségnek milyen súlyuk lesz a város életében? Rostás-Péter István kérdései jogosak és aktuálisak. Az utóbbi évtizedek befolyásos magyar értelmiségeinek nagy része első, vagy második generációs a városban. A magyar közösségek között partneri kapcsolatokra van szükség. Partneri kapcsolatokra magában a civil társadalomban, illetve a civil társadalom és a politikai érdekképviselet, valamint a gazdasági befolyás között. /Könczei Csilla, kolozsvári lakos: Válasz vitaindítóra: velünk, vagy nélkülünk? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ Vitaindító: Rostás-Péter István: Modellre, ha rátenyerelsz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Újraalakulásának másfél évtizedes fennállását ünnepelve május 28-án aranyosmenti kórustalálkozót szervezett a Szentmihályi Vegyes Dalkör Aranyosszentmihályon. Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalszövetség elnöke a nagyközség mintegy 120 éves kórusmozgalmának utolsó időszakát biztató periódusként jellemezte. 1990 júliusában 58 tagot sikerült összeverbuválnia Biró-Halmágyi Sámuel református lelkésznek. Azóta a Dalkör 160 fellépése révén bizonyított: több mint negyven oklevél sorjázik a találkozó előestéjén felavatott kórusterem falán. 2001-ben ők szervezték meg első ízben Aranyosmente kórusainak fórumát, a stafétát három évig az Aranyosgyéresi Református Vegyeskar vette át, most pedig Szentmihályon folytatódott a sorozat. A Tordai Magyar Dalkör, az Aranyosegerbegyi Árvalány Vegyeskar, az Aranyosgyéresi ReformátusVegyeskar és a Magyarországról jött Sárrétudvari Parasztkórus lépett fel. A Szentmihályi Vegyes Dalkör hamarosan civil szervezetként bejegyezteti magát. /Rostás-Péter István: Dalba öltözött lélekkel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

Remélhetőleg a Trianon-traumát már nem cipeljük át a következő évezredre – zárta a kilencvenes évek közepén egyik kolozsvári előadását Jeszenszky Géza. Valójában a 85 éves emlék, bár halványultan, de itt él köztünk, hat, provokál, írta Rostás-Péter István. Szerinte a határokon átnyúló békés nemzetegyesítés alapjában jószándékú igénye is nemegyszer alárendeltetik a szavazatszerzésre irányított politikai marketingnek. A cikkíró nem áll be gondolatban – az Andrássy úton vasárnap vonulók közé, nem akar „vasárnapi magyar” lenni. /Rostás-Péter István: Soros trianonjaink. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

A már meglévő csatlakozási alapokat sem tudják lehívni a mondvacsinált hazai fejlesztési régiók, figyelmeztetett az erdélyi származású Gál Kinga képviselő a Bálványosi Szabadegyetemen. Megfeneklett Szülőföld-program. /Rostás-Péter István: Csiriz és ácskapocs. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

A Romániai Magyar Szó megszűnése nem csak a munkanélkülivé vált többtucatnyi újságíró miatt éles kérdés. Az 1989-es fordulat után a generációs okok miatt gyérülő bukaresti szerkesztői gárdák felfrissítése jobbára kapkodva történt. Korábban felmerült, a MÚRE jól tenné, ha ingatlanokba fektetne be, például sajtóházakat hozna létre a nagyvárosokban, szerény bérletért biztosítana lakást pályakezdőknek. Az RMDSZ nem rangsorolta a médiával kapcsolatos célkitűzéseit-elvárásait. Kormányzati tényezőként az RMDSZ-nek be kell látnia, hogy szüksége van a gyorsreagálású, ütőképes bukaresti szerkesztőségekre. /Rostás-Péter István: Romániai magyar szótlanság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

Merre tart az MPSZ? Erre a kérdésre keresték a választ azok a kolozsvári újságírók, publicisták, akik augusztus 22-én a Transindex internetes portál által szervezett beszélgetésen vettek részt. A Magyar Polgári Szövetségen belül a partiumi vezetők kizárása után kialakult helyzetet elemezve Kelemen Attila, a Transindex főszerkesztője elmondta: meglátása szerint Szász Jenő MPSZ-elnök kegyvesztett lett a Fidesznél. Szerinte a háttérben alku született Szász eltávolítására. Debreceni Hajnal televíziós újságíró elmondta, az MPSZ-beli kizárások története emlékezteti az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán történtekre: akkor Tőkés Lászlót távolították el az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségéből, és az ellenzék – javarészt mai MPSZ-esek – tiltakozott, diktatórikusnak nevezte a módszert. „Most ugyanazok a tiltakozók járnak el hasonlóan” – tette hozzá Debreceni Hajnal. Rostás-Péter István rádiós újságíró úgy vélte, Szász Jenőnek az volt a veszte, hogy nem volt képes kezelni a szórvány- és tömbmagyarság képviselői közti feszültségeket, amelyek egyébként az RMDSZ-ben is jelen vannak, de sokkal kevésbé láthatóan. „Szász Jenő végül nem integrálta, hanem dezintegrálta az RMDSZ ellenzékét” – szögezte le Kelemen Attila. /Merre tart az MPSZ? – kerekasztal a szervezet jövőjéről. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./

Teátrális műfordulatnál nem több mindaz, ami Budapesten a megbeszélést követő sajtótájékoztatón bekövetkezett, mert a Határon Túli Tizek meghívása, s maga a találkozó nem volt kellőképpen előkészítve. Rostás-Péter István, a lap munkatársa szerint ez a mindenkori budapesti kormányzatok csődös Kárpátmedence-stratégiájának soros kudarca. Az újságíró szerint nincs különbség Antall József naivitása és bátortalansága, a Horn-csapat zabolátlan optimizmusa és túlzott kompromisszumkészsége, a Fidesz-éra lendületteljes, hetyke diplomáciai „offenzívája” között. Azonban nem fogadható el a Népszabadság cikkírójának aposztrofálása, hogy a hétfői egymás mellett való elbeszélés csakis az általa magyar uraknak becézett tíz határon túli politikus számlájára írható. /Rostás-Péter István: A dzsinn, a kormányfő és a magyar urak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./ Kis Tibor: A szellem és a palack /Népszabadság, szept. 7./ című cikkéről van szó.

A második világháborúban elesettek emlékére állított kopjafát szeptember 25-én a Kolozs megyei Tordaszentmihály magyar közössége. Bár a két és fél méter magas emlékművet az unitárius egyházközség kezdeményezésére, az unitárius templom sírkertjében avatták fel, az ünnepségen a közösség református és katolikus hívei is részt vettek. Az unitárius templomban mindhárom felekezet lelkésze megszentelte a kopjafát, amelyet Zeng József helyi polgármester leplezett le. A kopjafán 22 személy neve szerepel, azonban a lista közel sem teljes, és további kutatásokat végeznek a kibővítésére. Az áldozatok egy részét, 7 civil személyt a román–orosz vegyes hadsereg katonái és tisztjei gyilkolták meg önkényes módon, 1944. szeptember 14–17. között. A kopjafát a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság vezetősége is megkoszorúzta. /A világháború áldozatainak állítottak emléket Tordaszentmihályon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./ Tordaszentmihályon huszonkét név sorakozik a frissen leleplezett kopjafán. A település világháborús áldozatai, köztük a bevonuló szovjet–román katonaság önbíráskodásának áldozatai is. Eddig csak a családi legendárium, meg a közösség rejtett memóriája őrizte az emlékképeket. Az emberek a hatvanegy éven át eddig cipelt koloncból egy kicsit itt hagytak a faragott fejfa tövében. /Rostás-Péter István: Az emlékezet felezőideje. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

A Miért hivatalos közleményben megdorgálta Salat Leventét, a kolozsvári tudományegyetem rektor-helyettesét, írta Rostás-Péter István, a lap munkatársa, aki ezt helytelenítette. Salat szerint mindkét ország érdeke a magyarság kivándorlása Magyarországra. Az újságíró emlékeztetett: 1992 és 2002 között Erdélyben többtucat település vált magyarmentessé, és szembeötlően megnőtt a száz fő alá csökkenő faluközösségek aránya. /Rostás-Péter István: Repül a nehéz szó… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Dr. Salat Leventének, a BBTE rektor-helyettesének a Kossuth Rádió Tizenhat Óra című műsorában november 26-án elhangzott megállapításait kifogásolta a MIÉRT elnöki nyilatkozatában, ezt a nyilatkozatot kritizálta élesen – diktatórikus gondolkodást, értelmiségellenességet emlegetve – Rostás-Péter István és Dr. Jakab Attila a Szabadság hasábjain. Erre reagált most Borboly Csaba, a MIÉRT elnöke. Nem igaz, hogy Salat Levente szavait a rádió internetes kiadása elferdítve, szövegösszefüggéseiből kiforgatva hozta le, ahogy Salat állította a Krónika december 2-i számában. Valójában Salat Levente azt mondta a rádióban, hogy „az erdélyi magyar közösség legnagyobb része átköltözik Magyarországra. Ez a magyar nemzetnek, a magyar államnak is a javát szolgálná.” Salat Levente tehát elismerheti, hogy rosszul fogalmazott, és nem ez a valódi véleménye. Azonban ez elhangzott. Salat Leventétől, az erdélyi magyar közösség felelős vezetőjétől joggal várható el, „hogy azoknak a céloknak a szolgálatában dolgozzon, amelyeket a közösség kinyilvánítottan magáénak vall. Ez pedig az a gondolat, hogy van magyar jövő Erdélyben” – hangsúlyozta Borboly. „Ráadásul Salat úr szavai olyan pillanatban hangzottak el, amikor a kisebbségi törvény elfogadásával Románia stratégiai döntés előtt áll.” /Borboly Csaba: Megjegyzések a Salat-vitához. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./ Előzmény: a) Vita az erdélyi magyarság sorsáról, Szabadság, nov. 30. b) Rostás Szabolcs: „Nem bujtatok kivándorlásra” Salat Levente, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi magyarság perspektíváiról, Krónika, dec. 2. c) Dr. Jakab Attila, aki teljes mértékben egyetért Salat Levente nyilatkozatával: A diktatúra vonzáskörében – Keresetlen szavak a MIÉRT közleményére, Szabadság, dec. 7.

Rostás-Péter Istvánt nevezték ki a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettesének. A közszolgálati rádióadóban eddig a magyar nyelvű adás politikai elemző műsorát szerkesztő Rostás a kolozsvári adó új műsorrácsában a kultúrára és a jazz-zenére fektetne nagyobb hangsúlyt. /Média hírek. Rostás a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

A Kolozsvári Rádió a hallgatók szolgálatában címmel tartott előadást Orbán Katalin, a kolozsvári rádió magyar szerkesztőségének osztályvezetője a Római Katolikus Szent Mihály Caritas Szentegyház utcai székhelyén. Kiderült, hogy csak egy országos rádiótársaság létezik, amely frekvenciákat biztosít a különböző regionális vagy helyi rádióknak. Nem készülnek közvélemény-kutatások a hallgatók igényeit illetően, pedig szükség lenne erre. Május elseje óta a rádió alelnöke Rostás Péter István. Nagy változások történtek a rádió életében technikai téren is, hiszen a rádiózás digitalizálódott. Folyamatban van a szalagokról való hangfelvételek átvétele is. Nagyon sok gond van a nyelvhelyességgel. Rohamosan romlik a köznyelv és ez hat a kollégákra is, de sok a rosszul beszélő interjúalany is. /D. I.: Kolozsvári Rádió a hallgatók szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

A Kolozsvári Rádióban a leköszönő Zorin Diaconescu helyett, a versenyvizsga megszervezéséig ideiglenesen Rostás-Péter Istvánt nevezték ki a főszerkesztő-helyettesi tisztségbe, aki 1993 óta dolgozik itt. Ez azt jelenti, hogy Rostás-Péter István nem csupán a magyar szerkesztőség, hanem a teljes területi rádióstúdió helyettes vezetője lett. A rádiónál a Bukaresttől való túlzott függőség a régi gond. /Ecsey-Ravasz Ferenc: Saját bőrömön érzem a döntéseim következményét. Interjú Rostás-Péter Istvánnal, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettesével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

A romániai magyar sajtónak távolságtartással kell szemlélnie a magyarországi politikai eseményeket, megfigyelőként, nem pedig politikai cselekvőként kell viszonyulnia ezekhez – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet a romániai magyar újságírók egy csoportja hozott vasárnap nyilvánosságra. Az aláírók (Balázsi Pál Előd, Borbély Tamás, Cseke Péter Tamás, Debreczeni Hajnal, Parászka Boróka, Kelemen Attila Ármin, Rostás-Péter István, Salamon Márton László, Simon Judit, Stanik István, Szőcs Levente) a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) vezetőinek minapi – a magyar állam- és kormányfőhöz intézett – nyílt levelére reagáltak, amelyben a romániai újságíró társadalom nevében tiltakoztak „a romániai magyarság információs ellátásának, társadalmi közérzetének felelőseiként” a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) megszüntetése ellen. Az állásfoglalás aláírói indokolatlannak tartják, hogy egy szakmai szervezet nem szakmai jellegű kérdésben foglal állást. /Állásfoglalás a MÚRE nyílt levelére. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Az aláírók elsősorban az Új Magyar Szó munkatársai.

Hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta évente megrendezett szakmai táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A két napos rendezvényen az írott és elektronikus, a közszolgálati és kereskedelmi média egyaránt képviselve volt, ahol kiosztották a MÚRE-díjakat. Az újságírók maguk jelölik e díjakra kollégáikat. A Tomcsányi-emlékdíjat Sajó Norbert pályakezdő rádiós kapta, a marosvásárhelyi Gaga Rádió műsorvezetője, a Sebesi Imre emlékdíjat pedig Rostás Péter István vehette át, 16 éves rádiós munkája elismeréséül. A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont díját Jancsó Katalin, a Brassói Lapok olvasószerkesztője kapta. A két legrangosabb elismerést, a MÚRE nívódíját írott sajtóban Bíró Béla publicista, elektronikus médiában pedig Schneider Tibor televíziós szerkesztő, a közszolgálati televízió munkatársa kapta. Idén a sajtónyelv volt az előadások, viták központi témája. Elsősorban az intézménynevek magyarra fordításával, idegen eredetű és jövevényszavakkal kapcsolatos hibákról, hiányosságokról volt szó. A tanácskozás végén az újságírók szakmai szervezete ajánlást szövegezett meg A magyar nyelv védelmében címmel, amelyben arra kéri a szerkesztőségekben dolgozó kollégákat, hogy fokozottan vigyázzanak a magyar nyelv tisztaságára. /F. I.: Kiosztották a MÚRE díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Ambrus Attila MÚRE-elnök A sajtó és a köznyelv címmel tartott bevezetője után Komoróczy György nyelvművelő a nyomtatott sajtó nyelvi hibáira irányította a figyelmet, majd Nagy Miklós Kund szerkesztő A közszereplők nyelvi hatásai című előadása következett. A nyelvi tisztaság mintapéldájaként Komoróczy a Krónikát említette. A továbbiakban Szól a rádió címmel Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió felelős szerkesztője a rádiós nyelvhasználatról tartott előadást. /Jánossy Alíz: MÚRE-közgyűlés: mellőzni az idegen szavakat. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

Új erdélyi rádióstúdió indítását tervezi az RMDSZ által az Erdélyi Magyar Televízió működtetésének céljával 2004-ben létrehozott Janovics Jenő Alapítvány. Kelemen Attila, a projekt megbízott felelőse elmondta: a marosvásárhelyi stúdió kialakítására az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítvánnyal köt szerződést a Janovics Alapítvány. A projekt keretében a Communitas 200 ezer lejt fordít a stúdió műszaki berendezésének beszerzésére és infrastruktúrájának kiépítésére, a rádió működésének biztosítására pedig évente további 400–500 ezer lejt szánnak. A berendezés a Communitas tulajdonát képezi majd, a Janovics Alapítvány pedig teljes körű, díjtalan használati jogot kap a különféle eszközök igénybevételére. Kelemen szerint az, hogy a projekt kezdeményezője az RMDSZ, nem jelenti azt, hogy a rádió a politikai propaganda eszköze lesz. Csép Sándor, a Janovics Jenő Alapítvány egyik alapító tagja a Krónikától értesült az Erdély FM létrehozásának tervezetéről. Felháborítónak tartja, hogy közel egyéves szünet után, 2006 decemberében tartott legutóbbi alapítványi ülésen egyáltalán nem volt szó produkciós rádióstúdió létrehozásáról. Sajnálatosnak tartja, hogy az alapítvány mára kizárólag az RMDSZ kézi irányítású érdekérvényesítő eszköze lett. A Janovics Jenő Alapítvány 2004 őszén meghívásos pályázaton kapott 300 millió forintot az erdélyi egész napos magyar televízió létrehozására. 2005. december 15-én elfogadott határozatával a Gyurcsány-kormány beleegyezett abba, hogy a 300 millió forintot az eredeti tervektől eltérően erdélyi magyar rádióhálózat létrehozására és televízióstúdiók támogatására fordítsák. Sem Rostás-Péter István, a közszolgálati rádió kolozsvári stúdiójának főszerkesztő-helyettese, sem pedig Orbán Katalin, a magyar szerkesztőség vezetője nem tud semmiféle megkeresésről az Erdély FM részéről. Irsay Miklós projektvezető /Paprika Rádió, Kolozsvár/ információi szerint az Erdély FM hírügynökségi szerepet töltene be. „Bennünket megkeresett Kelemen Attila. Bármilyen együttműködésre nyitottak vagyunk az Erdély FM-mel, de konkrét idősávokról még nem esett szó” – mondta el Erdei Róbert, a City Rádió /Szatmárnémeti/ társtulajdonosa és kereskedelmi igazgatója. A Partium Rádió /Nagyvárad/ főszerkesztőjét két-három hete néhány perces beszélgetés erejéig keresték meg, és tájékoztatták az induló Erdély FM terveiről, konkrétumokról azonban nem esett szó. „Öntől hallok erről először” – reagált a Krónika megkeresésére Nagy István, a Gaga Rádió /Marosvásárhely/ igazgatója. Balázs Árpád, a Príma Rádió /Székelyudvarhely/ felelős szerkesztője elmondta: nem értesült az induló új rádióról, és senki sem kereste fel a műsorajánlattal. Kovács Zsolt, a Sláger Rádió /Sepsiszentgyörgy/ felelős szerkesztője elmondta: nem keresték meg ezzel az ajánlattal. „Hallottam az új rádióról, de hivatalosan még nem kerestek meg minket” – nyilatkozta Günther Ottó, a csíkszeredai Fun FM főszerkesztője. /Hangol a Nagy Testvér. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./

Hamarosan indul az Erdély FM rádiós produkciós iroda. Egyelőre még nincs meg a saját frekvencia, az Erdély FM ingyenesen átvehető hanganyagokat fog kínálni a többi erdélyi rádió számára. Ez a rádiós produkciós iroda nem „váltja ki” az erdélyi televízió tervét, mint ahogy az egész napos, Erdély-szerte sugárzó romániai magyar rádiót sem, szögezte le Kelemen Attila projektvezető. Az Erdély FM-et azzal vádolják, hogy ez a projekt lényegében az RMDSZ pártrádiójának létrehozását célozza. Kelemen Attila ezt cáfolta, mondván, nem fog engedni a politikai nyomásnak. Takács Csaba Communitas elnöki minőségében kifejtette, amennyiben a projekt szakmailag bizonyít, támogatni fogják. Kelemen bízik benne, hogy két hónap múlva már az első műsorok legalább online hallgathatók lesznek, és aztán fokozatosan beépülnek a helyi frekvenciák műsoraiba. Rostás-Péter István, a kolozsvári rádió alelnöke a sajtóból értesült az Erdély FM projektről. A közszolgálati rádiókra vonatkozó törvények értelmében nem tartja valószínűnek, hogy a kolozsvári rádió hanganyagot vegyen át az Erdély FM-től. /Kiss Bence: Erdély FM – az erdélyi magyar tévé előfutára? Beszélgetés Kelemen Attila projektvezetővel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

„Ha röviden jellemezni kéne a rádiót, akkor következetesség és megújulás lenne a jelszavunk” közölte Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádióstúdió főszerkesztő-helyettese azon sajtótájékoztatón, amelyre a rádió 54. születésnapja alkalmából került sor. Három szakaszra osztható ez a történelem, fejtette ki Rostás Péter István: 1954 márciusától egészen 1985 január közepéig, az 1990-es újraindulás, valamint a ’90-től errefele tartó periódusra. A felmérések szerint hétfő és péntek között 80 000 hallgatót számlál a reggeli csúcs az adásbelépésnél, délután pedig a Napóra kezdetekor mintegy 26 200-an hallgatják őket. A szombat reggeli nyolc órás kezdéskor 149 000 hallgatójuk van. Maksay Magdolna, a magyar adás osztályvezetője elmondta, naponta nyereményjáték várja a hallgatókat. Maksay Magdolna az elmúlt év augusztusában vette át a magyar szerkesztőség irányítását. /Köllő Katalin: 54 éve szól a rádió Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14/

A törvényesség, a szabálytisztelet követelményére hivatkozva, a Román Rádiótársaság Szabad Szakszervezete már hosszabb ideje eljárást indított az Országos Rádiótársaság ellen, ezen belül a kolozsvári stúdió főszerkesztő helyettesét, Rostás Péter Istvánt is megtámadták. A pereskedés oka, hogy a Román Rádiótársaság elnöknője egy 2006. évi rendeletben Rostás Péter Istvánt nevezte ki főszerkesztő helyettesnek mindaddig, ameddig a tisztség betöltésére versenyvizsgát hirdetnek. Ez azóta sem történt meg. A szakszervezetisek szerint törvénytelenül halogatják a versenyvizsga megszervezését. Kétségbe vonták Rostás szakértelmét, emellett a tárgyalást lefolytató bírót is feljelentették. Rostásról azt állították: „képtelen összehangolni a kolozsvári területi stúdió román nyelvű adásait”. Rostás-Péter István elmondta: munkahelyén 2006. májusa óta érezteti hatását egy kisebbségi csoport hangulatkeltése, 120 kolléga közül 15 munkatárs ügyködése. Ők a versenyvizsga kiírását erőltetik, de ténykedésüknek etno-politikai kicsengése is van. Rostás-Péter István elődje román nemzetiségű volt, de beszélt magyarul is. /Szakszervezeti támadás a rádió főszerkesztő helyettese ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

A Kolozsvári Rádió fennállásának ötvenötödik évfordulójára emlékeznek: 1954. március 15-én délután 4 órakor szólalt meg először a területi stúdió egy órás magyar és egy órás román adással. Rostás-Péter István főszerkesztő-helyettes és Maksay Magdolna osztályvezető tájékoztatott az ünnepi rendezvényekről és terveikről. Nyílt napokat rendeznek felnőtteknek, bemutatkoznak a magyar szerkesztőség munkatársai. Pár napon belül megújul a rádió honlapja. A marosvásárhelyi stúdióval cserekapcsolat keretében magyar népzene-állományukat fogják bővíteni. Rostás Péter István elmondta, adáskörzetükben közel 650 000 magyar él, ennek több mint tíz százaléka, azaz legalább hatvanötezer ember hallgatja rendszeresen a rádió délelőtti műsorait. /Nagy-Hintós Diana: Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Rádió. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

Az őszi elnökválasztási hadjáratban a magyar szavazatok 5,1–6,2 közötti eredménye jó szereplésnek számít. Az utóbbi öt évben csökkent a magyar közösség lélekszáma, a közélettől való elfordulás kimutatható a felmérésekben, a magyarok között is vannak román pártok jelöltjére szavazók. /Rostás-Péter István: Hány cédula egy jelölt? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Kiderült: még 1994-ben is figyelték a bukott rendszer kolozsvári ellenzéki értelmiségijét, Doina Corneát. Ugyanazok a tisztek vigyázták lépteit, mint az „átkosban”, az is logikus. A cikkíró megjegyezte: „vigyáznak ránk, most is ügyelet van, készenlét. ” „Az örökös irredenta veszélyen kívül, melyet szintén kiemelt tételként kezelt az 1990 márciusa után Román Hírszerző Szolgálattá átmázolt állambiztonság, ott az ipari meg a hadikémkedés, az államellenes szervezkedés, a nemzeti gazdasági érdekek aláaknázása”. Az akkori apparátus létszáma túlzottá vált és az újjáalakuláskor a megbízható elvtársak egy része kényszerűen, de nyugalomba vonult, hogy átmentse kapcsolati tőkéjét és szakmai tapasztalatát a szabadpiaci gazdasági szférába. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) csekély költségvetésből, elégtelen személyzettel munkálkodik, mozgásterét törvénymódosítások szűkítik. /Rostás-Péter István: Spiclik, szekusok, emlékek: újratöltve. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./ Előzmény: B. T. : Doina Cornea: 1994-ig figyelt a Securitate. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1.

A róla elhangzott irdatlan szóáradat dacára az autonómia működik, írta Rostás-Péter István. Van az önrendelkezésnek életképes intézményrendszere, amely helyi szinteken meghozott döntést, cselekvést és felelősséget feltételez. Létezik autonómia, még ha egyelőre nem mondják annak, ki írhatja felül Székelyföld többszáz településén a helyi tanács döntéseit, ha azok nem hágják át a törvényes kereteket, de a tömbmagyar régión kívül is számos eset (Szék, Torockó stb.) igazolja: ahol a magyarság helyben többséget alkot, választott testületei, elöljárói révén érdemben befolyásolhatja a település jövőjét. A kistérségi társulások által veheti birtokba sorsa alakítását. A túlközpontosított berendezkedés lebontása lassan halad. Van önkormányzatiság, amelynek meglévő kereteit sem használják ki mindig a polgármesterek, helyi tanácsok. /Rostás-Péter István: Hogyan jutunk négyről ötre? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

Három tábornokokról írt a lap munkatársa. Az első szereplőt nemrég temették el, a Szekuritáté egyik eminenciása volt, híres disszidenseket kínzott előszeretettel. Az 1989-es fordulat után tévés beszélgetős műsorokban szemrebbenés nélkül osztott tanácsokat. Sajtóértesülések szerint a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kórházában kezelték, majd temetésénél a szerv emberei biztosították a diszkréciót. A második szereplő élő figura. 1989-ben begipszelt lábbal vészelte át az eseményeket, utóbb hosszas perben elítélték a temesvári vérengzésért, majd egészségi okokra hivatkozva kiengedték a börtönből. A harmadik hős szobrot is kap Marosvásárhelyen, példás magaviseletéért, bár 1989-es szerepe nem tisztázott. A helyi tanács döntését az egyik testületi tag azzal indokolta, hogy a történészek még nem bizonyították egyértelműen, hogy része volt-e a két évtizede bekövetkezett bánsági megtorlásban. /Rostás-Péter István: Tábornokok, ha sorjáznak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Narancspuding
Próbaidejét tölti a II. Orbán-kormány, akármennyire is határozottan elhárította a türelmi időt a leendő pesti kabinet első embere, s még maga a beiktatás is pár hetes szusszanást hagyna az éppen belemelegedő hatalomnak. Hogy felpörgesse magát, parlamenti különszesszióban túlórázva letudja őszig a törvénymódosítások első (ha nem is minden szempontból legsürgősebb) csoportját. A kétharmad kezdeti izomgyakorlataiból mindeddig a győzelem nyomasztó súlyára és az önmérséklet nehézségeire utaló jelek villantak elő.
Orbán Viktor – korábbi miniszterelnöki habitusától eltérően – élen jár a visszafogottságban, körültekintésben. Hosszas ellenzéki szerepvállalása és személyiségének belső fejlődése arra késztetik, hogy már az elején néhány biztosítékot beépítsen a rendszerbe. A közvetlen környezetében kialakított nulladik fokú döntési szinten sokkal egyenletesebb a felelősségek elosztása, mintegy enyhítendő azt a felfokozott várakozást, amely pártja, de főleg ő maga iránt megnyilvánul. Nem meglepő, és aligha írható a forgatókönyv hiányára, ha sarkalatos gazdasági kérdésekben kitérő, vagy semlegesen általános válaszokat adott a választásokat követő első nemzetközi sajtótájékoztatóján: egyszerűen ódzkodott attól, hogy a voksszerzési hadjárat ígéretektől szárnyaló, lendületes retorikáját egyetlen éjszaka után az államigazgatás pragmatikus, szikár, kijelentő mondatszerkezeteire váltsa. A konkrétumokban olyasmire koncentrált, ami rövid távon látványosan felmutatható: a közbiztonság fokozására és kiterjesztésére. Ezáltal ugyanakkor az egyik kedvenc jobbikos kampánytémát rekvirálta el, bár vélhetően tisztában van azzal, hogyha minden harmadik utcasarkon ott posztol egy rendőr, az a szociális biztonság alapfeltételeit még távolról sem garantálja.
Kárpát-medencei viszonylatban üzenetértékű, hogy a külügy személyi és hatásköri leosztása a konzekvens vonalvezetést sejteti, bár a Semjén Zsolt asztalára áttolt nemzetpolitikai feladatcsomag nehezen írható le mindössze a KDNP-s partner étvágyának csillapításaként. A kettős állampolgárság körüli találgatások, véletlenként feltüntetett elszólások és áttételes utalások szintén zavaró tényezőként hatnak, hiszen most túl sokan (legújabban a parlamentből kiszorult MDF) úsznak rá a témára, mely az osztrák és a szlovén felet leszámítva, valamennyi szomszédos államban hullámokat ver.
A fenti kérdésekre lesz még alkalom bőven és szabatosabban visszatérni, egy dolog már az Országgyűlés alakuló ülésén kétségtelenné vált: a magyar parlament a kétosztatú hatalom–ellenzék paritás és a pártfrakciók mellett újabb kritériumrendszer szerint is tagolódik: vannak székely himnuszt éneklő honatyák és azt nem daloló képviselők. A Fidesz padsoraiból bár Vona-kodva, de mégis rázendítettek páran a Ki tudja merre… kezdetűre, meglehet a muzikálisabb alkatúak. Hogy a Jobbik vezérének mellénykedéséről eltereljék a figyelmet.
Nyolcéves diéta után egy dologgal biztosan nem vádolható az éppen nyeregbe lendülő budapesti kormánykoalíció: hogy híjával lenne az ét-, illetve hatalomvágynak. A pudingot hamarosan tálalják. Egyöntetűen kívánatos. Próbára vár.
ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetféltés felsőfokon
Igaza van Lia Olguţa Vasilescu szenátornak, amikor a belügyminiszter azonnali lemondását követeli: valóban tarthatatlan, hogy miközben Marosfőn a határon túli románság sorskérdéseiről folyik eszmecsere, Gyergyószentmiklós határában magyar, sávos és székely zászlók hada lobog az EMI-táborban. Meg környékén, szerte a falvakban. Az is felháborító, hogy a két rendezvény hatósági támogatása között komoly pénzbeli eltérés van a marosfői nyári egyetem rovására. Egyáltalán mit keresnek még ezek a hazátlanok itt az ország szívében? Konjunkturális (pédélés-udémérés) cinkosság van a hivatalos hallgatás mögött. Szögesdróttal kell körülvenni őket, hadd hőbörögjenek, amíg bírják. Az utóbbi három vélemény már a netes felületen megjelenő hírre érkező reakciók közül való, igen jól kiegészítik az ellenzéki politikus felütését.
A szenátort temperamentumos fellépéseiről, harcos modoráról ismerni fel, arról, hogy a művelődési szakbizottság tagja, volt nagyromániás, önvédelmi sportok aktív kedvelője és a szociológia doktora. Ezt a címet Vilfredo Pareto munkásságának elemzéséért-fordításáért kapta. A leginkább az elitelméletről ismert Pareto a szakma nagyágyúja, halála előtti esztendőkben Mussolini frissen megerősödő rendszerének szimpatizánsa. Az Il Duce ezért szenátorrá nevezi ki. És még van egy dolgozata Vasilescu szenátornak: A kultúra mint nemzetbiztonsági tényező. Nem olvastam a szociáldemokrata politikus egyik művét sem, azt viszont tudom, hogy jelenlegi mandátumában eddig hétszer tett politikai nyilatkozatot és két ízben interpellált: szerepléseinek egyik esetben sem volt nemzeti vonatkozása. Mostani pengevillogtatása kicsit nosztalgikus, egykori vadimista múltjához illő gesztus, ugyanakkor a szociáldemokraták nemzeti(eskedő) vonalának megerősödését hivatott újból igazolni.
A felháborodás tárgyáról, a zászlókról már volt alkalmam itt a harmadik oldalon véleményt alkotni. Szajkómód csak az akkoriakat melegítem fel, kissé áthangszerelve: a jelképnek számító lobogó, a nemzeti, bizony gond. Adminisztratív, jogi és esztétikai egyszerre. Főhet a feje a szerény költségvetésű polgármesternek, ha e szűkös időkben a megfakult trikolórt ki kell cserélnie újabb, fénylő selymű zászlóra. Először is nincs már erre keret, meg becsületes gyártó is alig. Erdélyszerte tucatjával látni többségiek által lakott-vezetett települést, ahol rojtosszélű lobogók díszelegnek a homlokzatokon, de olyan is van, hogy rossz ízlésű műanyagzászlócskák szegélyezik a főutcát, nemegyszer már bikolórrá foszlott cafatok lógnak a zavarában még büszkén égrebökő árbocon. A svéd törvény például, meglehet a szeles időjárás miatt, arra kötelezi polgárait, hogy napkeltekor felvonják a nemzeti zászlót, napnyugtakor pedig bevonják. A skandinávok a maguk szívós, szótlan módján eléggé nacionalisták, a svédek is saját udvarukon, üdülőik kertjében állítanak zászlótartót. Csakhogy törvénytisztelőkként apró furfanghoz folyamodnak: nem a szabványos téglalap alakú kéket húzzák fel sárga kereszttel, hanem a jelkép egy áramvonalasított, háromszögű változatát. Mely esőben, fagyban, éjszaka és nappal helyén marad, és nem sért szabályt. Igaz, cafatos és megkopott zászlókat még így sem láttam odafönt. (Horvátországban még közillemhelyeken is láttam csempés felületre feszített nemzeti zászlót.) Romániában van nemzeti zászló ünnepe, de a parlamenti folyosókon megejtett gyorsteszten még a honatyák nagy része sem tudná megnevezni a napot. Törvénybe kéne iktatni továbbá, hogy a piros-sárga-kék színösszetételt milyen körülmények között szabad használni, sőt le is védetném, visszaéléseket elkerülendő. Vasilescu szenátor képzelőereje biztosan megpezsdül ettől az ötlettől: a múlt héten éppen a honlapokon közölt írások kommentjeit akarta megregulázni, hogy politikust és házanépét ne érhesse alpári, sértő, méltánytalan szókartács.
A cikk elején közöltem: igaza van a belügyért sürgős távozásra ösztönző szenátornak. Igen, ellenzéki párt megmondóembereként a kabinet folytonos diszkreditálása a cél, a „monnyon le, monnyon le” refrén a kelléktár része. Nem a leghatékonyabb, de elkerülhetetlen. És igaza van újfent Lia Olguţa Vasilescunak, ha úgy véli, hogy a románok ügye előbbre való, mint a szintén román állampolgár magyaroké. Egy dologról feledkezik meg harcias politikusunk: részigazságok léteznek csupán, és ezeket is jó időnként leellenőrizni. Például ezt a zászlóügyet egy belgiumi látogatás során, ha már a román-belga parlamenti vegyesbizottság tagja
ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN. Szabadság (Kolozsvár)

Amikor a számok nem hazudnak, nem biztos, hogy mégis igazat mondanak; túl azon, hogy a statisztika és a politikai kalkulus viszonyát már untig ismételt „aranyköpések” rögzítik és minősítik, ezúttal számoljunk aktuálisan és a konkrétumhoz minél közelebb:
I.Állítja egyik politikusunk, aki éppen versenypárt beiktatásához szükséges dokumentációt szállított a bukaresti törvényszékre, hogy az RMDSZ-ről az utóbbi 20 esztendőben lemorzsolódott mintegy 600 ezer voksoló. Utal a kilencvenes évek elején szerzett milliónyi szavazatra és a legutóbbi választások eredményére. Csakhogy: azóta a magyar közösség létszáma módosult: megkímélem az olvasót az aprólékos adatolástól, az eredmények nyilvánosak, könnyűszerrel hozzáférhetők, mindössze a közben lezajlott népszámlálás két mutatójára szorítkoznék: 1992-ben a populáció 7,1 százaléka volt magyar, 2002-ben 6,6 százalék vallotta magát annak. Lefordítva: 193 152 lélekkel kevesebb. Az ország lakossága egy évtized alatt egymillió százezer fővel csökkent. Az idén ősszel megejtendő leltár aligha mutat trendfordulást. A szövetség parlamenti képviselete 1990-ben 41, a legutóbbi 2008-as választás után 31 fős. Akárhogyan számolom, kerekítem, ez a több mint félmilliós voksvesztés nem arányos a jelenlegi mandátumok mennyiségével.
II.Politikusunk nem akarja elfogadni, hogy vannak, lesznek örökös távolmaradók, a közélettől elfordulók. Egyesek vallási meggyőződésből, mások egyéb, szintén belső indíttatásból. Ők nem gerjednek be a kampányokkor, az ilyen állampolgárt a voks napján sem tudja a szomszéd rávenni, hogy elsétáljon az urnáig. A startvonalhoz álló új alakulat nem számolhat az eddig román pártokra szavazó magyarokkal. Arányuk csekély, ezt igazolja, hogy a vegyes, ún. billegő körzetekben a többségi pártok éppen csak szimbolikus módon üzentek a magyar közösség felé (egy-egy magyar jelölt állításával, minimális propagandaanyaggal). Amivel számolhat a frissen porondra lépő formáció, az a Magyar Polgári Párt és a független magyar jelöltek által megszerzett szavazatok egy része, és az elsőszavazók bizonyos hányada.
III.Az új párt beiktatásához szükséges aláírások leadásakor patikamérleg-pontosan közölték a sajtóval: 29 268 támogató szignót gyűjtöttek össze, és politikusunk hozzáteszi, otthon is maradt még elég ív. Akkor most nem világos, mekkora is a támogatólista valójában. Vannak bizonyos kategóriájú, kispados támogatók, akiket csak akkor vallanak be, ha a benyújtott ívek körül gond lenne?
IV.Kis költségvetésű párt lesz – hangzott el szintén az ünnepélyes pillanatban. Mit fed az a jelző, hogy kis, legalább nagyságrendekben? Ide beszámítódik az EMNT-nek eddig nyújtott támogatás, és ami még jön, vagy marad a kettős könyvelés? Ha komolyan gondolja magát, közéleti szereplőnk belátja, hogy ezt a pártépítést csupasz lendületből nem lehet művelni: program, statútum kidolgozása közmunkában még elképzelhető, de alakuló kongresszus, szervezetépítés, megyei, kisrégiós koordináció, székházak, aktivisták, piárköltségek, médiajelenlét, kolozsvári központ felszerelése, állománya, nemzetközi kapcsolatteremtés, ez mind ott toporog a várakozó listán. Ehhez tegyük hozzá, hogy a Néppártnak már a bejegyzés hajnalától permanens kampányt kell folytatnia, ha a beágyazott vetélytárs előnyét mérsékelni szeretné.
V.A tiszta emberek pártja lesz a harmadik romániai magyar párt. A tisztséget vállalók vagyonnyilatkozatot tesznek, elszámoltathatók. A hirtelen tollasodó rokonok, barátok, csendestársak ott kibicelnek a partvonalon. Olvassunk Móriczot, Mikszáthot! (És itt helyben előre is megkövetem mindazokat, akik valóban a közjóért vetik le a zakót, és tűrik fel az ingujjat.)
VI. A Fidesztől nem pénzt, tudást igényelnek. A know-how pénz, kemény zseton. Kérdezzék meg a politikai-gazdasági tanácsadásból élő agytrösztöket.
VII.Ha a fenti kijelentéseket nem egy, a számok világában otthonosan mozgó személyiség provokálta volna ki, talán a tavaszi fagykárokról készülő miniesszémet küldöm el a szerkesztőségbe, de a reáltudományok doktorától a mennyiség- és arányérzék ilyen mértékű hiányát nem állt módomban szó nélkül hagyni.
Rostás-Péter István 
Szabadság (Kolozsvár)

A románok rövid története – másképpen?
Neagu Djuvara történelemkönyvéről beszélgetnek szombaton
Lényeges előszó, a szerző tollából mindjárt kettő is fogadja az olvasót a könyv első lapjain: az egyik – enyhe mentegetőzés íze dacára mégis eléggé nem helyeselhetően – a magyar kiadás számára készült. Sajnálatos, hogy a román nyelvű kiadásból kimarad, hiszen egyébként lényeges nézőpontokat tisztáz. Biztató bevezetők, amelyek világosan leszögezik, hogy a történelem nem egzakt tudomány, hanem túlnyomó részében bizonyos tárgyi emlékeknek emberi szubjektivitástól nem mentesíthető geológiai, antropológiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti stb. vizsgálata alapján született, valószínűsíthető feltételezések láncolatából áll össze.
Diákoknak, elsősorban román anyanyelvű diákoknak íródott, célja az 1989 előtti időszakban szándékosan elferdített történelmet – sikerrel – terjesztő tankönyvek téziseinek helyesbítése. Nyelvezete, megfogalmazása mentes a szigorúan akadémiai jellegű szakmaiságtól, ebben a könyvben nem találunk – a tudományos kiadványokra egyébként jellemző – lábjegyzeteket, szövege olvasmányos, gördülékeny, hat fejezete világos szerkezeti felosztásban biztosít áttekinthetőséget, követhetőséget a fiatal olvasók számára is. A románok történelmét tárja elénk Neagu Djuvara saját állítása szerint úgy, ahogyan ő látja, úgy, ahogyan azt ő megfejtette.
A többség által vallott, a XX. században általánosan elterjedt értelmezésekkel ellenkező elméletei miatt e könyv szerzője igencsak vitatott alakja a román történésztársadalomnak, sok bírálatot szerzett magának kollégái körében, akik még amatőrséggel is megvádolták, bár Franciaországban tanult történelmet és jogot. Ki kell ábrándítanom viszont azokat, akik netán olyan elvárásokkal veszik kézbe ezt a kétségtelenül érdekes könyvet, hogy benne az általános román történelemértelmezés legtöbb tézisét „leszerelő”, friss és újszerű elméleteket találnak. Neagu Djuvara a kontinuitás híve, bár kollégáival ellentétben hangsúlyozza például a román nép kialakulásában jelentős szláv hatást, esetenként elmarasztalja a hazai történelmi döntéseket, ugyanakkor a magyar–román közös történelem konfliktusos-kényes eseményeit is, bár túlfűtött nacionalizmustól mentesen, de természetesen románként értékeli, nem is teheti másként.
A román nép eredetét részletező fejezet egyik alcíme „Tíz igaz állítás a kontinuitásról”, s e kijelentés tényszerűségként való olvasói percepciójának valószínűségét aligha csökkenti az idézőjel, ami talán azt kívánhatta jelezni, amit a szerző az előszóban hangsúlyoz: ez az alcím (és fejezet) is a saját véleménye. Meggyőződése, hogy a középkor folyamán „megszakítás nélkül latin nyelvet beszélő számos közösség élt a Duna és a Kárpátok medencéjében”. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a kiemelten fejlettebb civilizációjú rómaiak hatására alig 160 év alatt teljesen romanizált dákok helyén, az aurelianusi kivonulás után feltehetően, tehát nagy számban itt maradt, latin nyelvet beszélő lakosság a rómaiak példájára miért nem indult önálló fejlődésnek – legalább a területet birtokló és belakó kisközösségek szintjén. Másokkal ellentétben Djuvara elismeri ugyanakkor az egymást követő különböző vándornépek (avarok, bolgárok), de főleg a szlávok és kunok jelentős hatását és szerepét a román nép kialakulásában, de szól a kétszáz évig Erdélyben letelepedő besenyőkről is. Román történészkollégái bírálatát váltja ki azzal is, hogy a román nagybojárok eredetét szlávként, turániként értékeli.
Elméletei helyenként ellentmondásosak, másutt ingatagok, vitathatóak. Például, bár hangsúlyozza, hogy a Dunától északra mindig sok román élt, Havasalföld megszületését mégis honfoglalásként magyarázza. Továbbá úgy véli, a havasalföldi román államot alapító Basarab nem román, hanem kun, ám Hunyadi Jánost és Mátyás királyt románoknak tekinti – miközben tudnia kell, hogy a Hunyadiak románságát bizonyítani próbáló elméletek fontos érve éppen az, hogy a „román” Basarab leszármazottai lennének (e vajda képe is felbukkan a hunyadi vár Szilágyi Erzsébet rendeletére készült falfestményein, a család ősei között).
A négy keresztény vallásra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) kiterjedő erdélyi vallási türelemmel kapcsolatosan a szerző úgy véli: „érdekes helyzet, hogy egy külföldi megfigyelő szemében Erdély a vallási türelem valóságos oázisának tetszhet” – nem tesz említést a szabad vallásgyakorlást Európában először kimondó 1568-as tordai országgyűlésről.
Elítéli Ion Antonescut amiatt, hogy elrendelte mintegy 150 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidó deportálását, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez a „kemény, elszánt, becsületes férfiú” később nem engedett a nácik követelésének az észak-erdélyi zsidók deportálását illetően, bár olvasatában Antonescu ez utóbbi tette nem változtat korábbi rendelkezéseinek súlyosságán. Klisékkel is találkozunk: a második világháborús magyar kormányt ugyanúgy nácibarátként határozza meg, óvakodik e jelző használatától az 1944 augusztusáig szintén a németek oldalán harcoló Románia esetében, amely bár később fél évig a szövetségesekkel vonult, mindamellett nem kapta meg a későbbi béketárgyalásokon előnyös helyzetet jelentő közös hadviselő státust – itt érezni lehet, hogy a szerző ezt igazságtalannak tartja. Fontos ugyanakkor a románok magyarellenességét tápláló, ma is létező Erdély-féltés indokolatlanságát hangsúlyozó megállapítása: „Ha a magyar történészek (…) be is tudnák bizonyítani, hogy a magyarok foglalták el elsőként Erdélyt, a történelmi elsőbbség semminemű jogi vagy politikai következménnyel nem járna, miután a magyar nyelvet beszélők számaránya a teljes lakosságnak mindössze hét százalékát teszi ki. A nemzetközi jog nem veszi figyelembe az állítólagos történelmi jogcímet, csak azt, (…) mit mutat a jelenlegi demográfiai helyzet (…). Ismétlem: a „kontinuitás” kérdésének nincs többé gyakorlati jelentősége, ezt meg kell érteni.”
A románok történetének Neagu Djuvara-féle, jelentősen nyitottabb értelmezése is megerősíthet abban, hogy többféle igazság van: ugyanaz a tárgy/történés különböző szemszögekből nézve másképpen látszik, és így van ez azzal a tudománnyal is, amit történelemnek hívunk. Az olvasmány további kutakodás, olvasás és elmélkedés kitűnő kiindulópontja lehet (nemcsak) az iskolai tankönyvet éppen letevők kezében, amennyiben nem tényeknek tekintik a kötetben leírtakat, komolyan véve a szerző ajánlását, miszerint ez az elmélet a saját interpretációját, véleményét tükrözi.
O scurtă istorie a românilor povestită celor tineri – megjelent a Humanitas kiadónál 1999-ben, majd magyar nyelven a Koinónia kiadónál 2010-ben /Neagu Djuvara: A románok rövid története/. A fordítást Horváth Andor végezte, a kötetben szereplő információk szerint történész nem lektorálta a magyar változatot. A kötet kapcsán kerekasztal-beszélgetést szervez nyílt napján a Koinónia kiadó október 15-én, szombaton 12 órától Horváth Andor fordító, Hunyadi Attila történész, Lupescu Radu történész, Rostás-Péter István újságíró és Salat Levente politológus részvételével.
KEREKES EDIT 
Szabadság (Kolozsvár)