"Emil Constantinescu államelnök és Leonyid Kucsma ukrán államfő jún. 2-án a fekete-tengeri Constancához tartozó Neptun fürdőhelyen aláírta a két ország közötti alapszerződést. Az eseményen részt vettek a kormánykoalíció pártjainak vezetői, az ellenzéki pártvezetők viszont távollétükkel tüntettek a szerződés ellen. Constantinescu elítélte a Molotov-Ribbentrop paktumot, amelyről az alapszerződés nem tesz említést. Markó Béla, az RMDSZ elnöke rámutatott, hogy a Magyarországgal való alapszerződés után az Ukrajnával kötött megállapodás újabb fontos lépés Románia euroatlanti betagolódása útján. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./"

"Victor Ciorbea miniszterelnök júl. 16-i sajtóértekezletén az Európai Unió értékelésével kapcsolatban /Románia nem szerepel az első körben/ kijelentette: Románia tisztában van azzal, hogy gazdaságilag nincs felkészülve az uniós csatlakozásra. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy Bukarest síkra száll azért, hogy az EU minden jelölt országgal egyidejűleg kezdje meg a tárgyalásokat. Románia következetesen folytatni fogja a reformokat. Ciorbea aggasztónak nevezte a Legfelsőbb Bíróság tagjainak júl.15-i fellépését a már hatályos román-ukrán alapszerződés ellen. A kormányfő cáfolta a lemondási szándékáról terjesztett híreket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./ A román lapok csalódottan vették tudomásul az EU döntését. /Magyar Nemzet, júl. 17./ A Legfelsőbb Bíróság 17 bírája az alkotmánybírósághoz fordult, kérve a román-ukrán alapszerződés alkotmányos felülvizsgálatát. Azt kifogásolták, hogy kimaradt a szerződésből az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum elítélése, ami a Romániát illető területekről való lemondással ér fel. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./"

A Nagy-Románia Párt Bukarestben nov. 9-én befejezett kongresszusán két hivatalos dokumentumot fogadtak el. A párt a "felvilágosult nacionalizmus" doktrínája alapján áll. Programjuk "rendet és fegyelmet" ígér. Kormányra kerülése esetén a párt létrehozza a "Románellenes Tevékenységet Vizsgáló bizottságot", és megindítja az eljárást "a horthysta RMDSZ" betiltására. A román állam tekintélyét helyre fogják állítani Hargita és Kovászna megyében. Az NRP-kormány kezdeményezni fogja a Magyarországgal és Ukrajnával kötött alapszerződések újratárgyalását "a történelmi igazság, a nemzetközi jog és a Románia érdekeinek járó tisztelet alapján". Javasolni fogják a Moldovai Köztársaság "békés úton történő visszatérését az anyaországhoz" egy konföderáció keretében. A párt méltatta a háborús bűnösként kivégzett "hős katonát", Antonescu marsallt, aki "a keleti kommunista kolosszus ellen küzdött", továbbá az ország két kommunista vezetőjét, Gheorghiu Dejt és az 1989-ben kivégzett Nicolae Ceausescut, akik "megteremtették a feltételeket a nemzeti doktrína feltámadásához". Programjuk szerint "Nagy-Románia újbóli megteremtését, az önkényesen elragadott területeknek a hazához való visszatérését kell céloznia". "Az igazság az, hogy Romániának vissza kell nyernie azokat az örök román területeket, amelyeket elraboltak tőle a Ribbentrop-Molotov paktum nyomán". A kongresszuson nagy sikert aratott Iuliu Furo (Fúró Gyula) szenátor, a párt szenátusi csoportjának vezetője, például olyan kijelentésekkel, mint hogy "az RMDSZ-nek el kell tűnnie a föld színéről", "Erdély román volt, román és román marad", "a román nyelv szent". - A Nagy-Románia Párt újraválasztotta elnökévé Corneliu Vadim Tudort. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

"Vlagyimir Rahmanyin orosz külügyi szóvivő Bukarest álláspontját bírálta a kétoldalú alapszerződés előkészítésének ügyében: "valószínűleg még nem jött el a dokumentum véglegesítésének ideje". A Bukarestben megtartott orosz-román konzultációk során a román szakértők "a szerződéstervezet revíziójára törekedtek, s több kérdésben még inkább megkeményítették álláspontjukat". Be akarták venni a szerződésbe - még az előző, 1997 októberében megtartott moszkvai konzultációkon előterjesztett javaslataiknak megfelelően -, hogy Oroszország ítélje el az 1939 augusztusában megkötött Molotov-Ribbentrop paktumot. Ilyen körülmények között nem sikerült befejezni az orosz-román szerződés előkészítését, csak egy fejezetet egyeztettek, illetve néhány szövegszerkesztési kérdést lehetett pontosítani - vonta meg a bukaresti konzultációk mérlegét az orosz külügyi szóvivő. Rahmanyin ugyanakkor megjegyezte, hogy ezek a problémák nem hátráltatják az orosz-román kapcsolatok fejlődését. /Burkolt orosz bírálat. Nehézkes az alapszerződés előkészítése. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./"

Jövőre akár tízezret is elérheti a Kazahsztánból Lengyelországba áttelepültek száma - közölt a lengyel külügyminisztérium illetékese. A tárca becslései szerint Kazahsztánban 60-100 ezer lengyel származású személy él. A szovjet hatóságok ide száműzték a Molotov-Ribbentrop paktum következményeként a Szovjetunióhoz került lengyel területek lakóit. Lengyelország a jövő évi költségvetésből a korábbinál nagyobb összeget, 200 millió zlotyit különített el az áttelepülők fogadására, s egyszerűsítette a letelepedéshez szükséges nyomtatványokat is. Tavaly 1300-an, idén háromezren települhettek haza Lengyelországba. /Tízezer lengyel áttelepülő Kazahsztánból. = Magyar Nemzet, dec. 16./

A román és az orosz külügyminiszter megállapodott arról, hogy szakértői szinten felújítják a tárgyalásokat a két ország közötti alapszerződésről - jelentette be ápr. 11-én Petre Roman, aki Igor Ivanovval az előző napon Strasbourgban, az Európai Tanács miniszteri bizottsága ülésének keretében egyezett meg erről. Az alapszerződés ügye negyedik éve holtponton van, miután 1996-ban Románia az utolsó pillanatban visszalépett attól, hogy parafálja a szerződéstervezetet. Románia 1991-ben alapszerződést kötött a Szovjetunióval - néhány hónappal annak felbomlása előtt. 1996-ban a közelgő választásokra való tekintettel a Vacaroiu-kormány akkor közölte Moszkvával, hogy nem parafálja a szerződés tervezetét, amikor az akkori orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov már a Bukarestbe tartó repülőgép fedélzetén ült. Ion Iliescu akkori államfő azért visszakozott, mert a tervezett szöveget Romániában kemény bírálatok érték. A diplomáciai vita egyik következménye az lett, hogy miközben Románia gyakorlatilag teljes mértékben kiszorult az orosz piacról, az energiahordozók importfüggősége fennmaradt, s így évi 1 milliárd dollárt meghaladó román hiány alakult ki a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Román részről elsősorban azt szeretnék elérni, hogy az alapszerződés ítélje el a Ribbentrop-Molotov paktumot. Bukarest álláspontja az, hogy a paktum elítélésével megteremtődik annak feltétele, hogy visszakövetelje Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A Románia által vitatott hovatartozású két terület jelenleg a Moldovai Köztársaság, illetve Ukrajna része. /Román-orosz alapszerződés. Felújítják a tárgyalásokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

"Ghennadij Seleznyov, az orosz Duma elnöke kijelentette, hogy Oroszország nem adja vissza Romániának az államkincstárt, mert ezzel precedenst teremtene, és a legtöbb európai állam követelne valamit a másiktól. Oroszország nem rendelkezik a szükséges 900 millió dollárral, hogy a román igényeket kielégítse. A román államkincstár 1917-től van orosz földön, akkor ugyanis a román kormány úgy döntött, hogy átadja a cári Oroszországnak "megőrzés" végett. - Az orosz-román alapszerződéssel kapcsolatban leszögezte: nem tudják elfogadni a Ribbentrop-Molotov paktum elítélését. /Oroszország nem adja vissza Romániának az államkincsárt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./"

"A képviselőház nov. 9-én elvetette az oroszországi román kincsekre vonatkozó nagy-romániás indítványt. A vita során Ioan Mircea Pancu, Szociáldemokrata Párt (SZDP) képviselője következetlenséggel vádolta meg a liberálisokat, akik szerinte "összeszűrték" a levet a nagy-romániásokkal. Az NLP részéről Crin Antonescu utasította vissza a vádakat. Borbély László RMDSZ-képviselő rámutatott: üzenetét tekintve, az indítvány időszerűtlen és veszélyes. - A román-orosz alapszerződés kérdése éveken át holtponton volt az Oroszországba került román állami kincsek és a Ribbentropp-Molotov paktum vitája miatt. A tárgyalások a közelmúltban kezdődtek újra, miután a jelenlegi román kormány késznek mutatkozott arra, hogy külön kezelje az alapszerződés ügyét a vitás kérdésektől. /Elvetették az NRP bizalmatlansági indítványát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./"

"Adrian Nastase a prefektusokkal tartott telekonferenciáján az év első kilenc hónapjának gazdasági tevékenységét megvizsgálva kijelentette, hogy a kormányzási programban vállalt kötelezettségeket megvalósította a kormány: 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés, az export összértéke pedig 8,6 milliárd dollárra tehető, amely 13,6 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló periódusához képest, a munkanélküliségi arány a tavalyi 10,2 százalékhoz képest 7,8 százalékra csökkent. - A kormány javasolni fogja, hogy az Oroszországgal megkötendő alapszerződés tegyen utalást a Ribbentropp-Molotov szerződésre. /Adrian Nastase telekonferenciája. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./"

"Elképzelni is borzalmas, mi történne egy román miniszterelnökkel, ha a bukaresti Intercontinental Szállodában rendezett állófogadáson megjelenne és keleti kollégájával együtt ünnepelné a Besszarábia elcsatolását szentesítő Molotov-Ribbentrop-egyezmény valahányadik évfordulóját. Kovács László külügyminiszter elárulta: a Kempinski Szállóban a fogadáson megjelent az RMDSZ néhány képviselője is. Kik voltak azok, kérdezte Nits Árpád, a lap munkatársa. Kongresszusi és egyéb választásokon tudni kellene, hogy kikre szavazatnak. /Nits Árpád: Álnokfogadások. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 10./"

"Ion Iliescu államfő kijelentette, hogy Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök hétvégi bukaresti látogatásán várhatóan átadja Vlagymir Putyin üzenetét a román-orosz alapszerződés aláírásának időpontjával kapcsolatban. A román elnök szerint Kaszjanov romániai látogatása önmagában pozitív jelzés a kétoldalú kapcsolatok fellendítése tekintetében. Ion Iliescu még 2002 elején bejelentette, hogy Moszkvába látogat a román-orosz alapszerződés aláírása végett. Noha a román vezetés szerint elkészült az alapszerződés, valamint a Ribbentrop-Molotov paktumra, illetve a román műkincsre vonatkozó kiegészítő nyilatkozat szövege, a két dokumentumot máig nem írták alá. /Iliescu az orosz kormányfő látogatásáról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./"

"Mircea Geoana román és Igor Ivanov orosz külügyminiszter máj. 5-én Bukarestben parafálta a két ország készülő alapszerződésének véglegesített szövegét. Az alapszerződést, amelynek kérdéséről több mint egy évtizede folytak a tárgyalások Bukarest és Moszkva között, a tervek szerint júliusban írja alá a két ország államfője az orosz fővárosban. A két fél közötti ellentéteket elsősorban az okozta, hogy Bukarest mindenáron azt szerette volna, ha az alapszerződésben szó esik az első világháború idején Oroszországba vitt román kincstár sorsának tisztázásáról, illetve a dokumentum elítéli a II. világháborút megelőzően kötött Ribbentrop-Molotov paktumot. Orosz részről ugyanilyen határozottsággal elutasították a román felvetést. A megoldást az a megállapodás hozta, amelynek értelmében az alapszerződéshez függelék formájában egy politikai nyilatkozatot csatolnak majd, s ebben a nyilatkozatban szerepel ez a két kérdés. /Orosz-román alapszerződés függelékkel. A múlt beleszólt a jövőbe. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./"

"Ion Iliescu államfő természetes fejleménynek tekintené, ha az ország NATO- és uniós csatlakozása után Románia újraegyesülne Moldovával - olvasható az elnök Nyezaviszimaja Gazeta című lapnak adott interjújában. "Románia csatlakozása után ez a gondolat még hangsúlyosabban jelenik meg, és az orosz lakosság körében is elterjed. Országunk vonzóbbá válik a magasabb életszínvonalnak köszönhetően" - fogalmazott a moszkvai látogatáson lévő Iliescu. A Moldovai Köztársaság területének nagy része Romániához tartozott, mielőtt az 1939-ben megkötött Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a Szovjetunióhoz csatolták volna. Az ország lakosságának kétharmada román anyanyelvű. Ion Iliescu moszkvai látogatása során kétoldalú barátsági szerződést ír alá orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.A dokumentum kidolgozása több mint tíz évet vett igénybe. A román államfő emellett arra buzdította az orosz üzletembereket, hogy fektessenek be Romániában, mivel ily módon hozzáférhetnek majd az európai piachoz is az ország 2007-re előirányzott EU-csatlakozása után. A román elnököt útjára népes, üzletemberekből álló delegáció is elkísérte. A 250 fős küldöttség azzal a céllal érkezett Moszkvába, hogy felélessze a két ország között 1990 óta elhanyagolt gazdasági kapcsolatait. A kétoldalú kereskedelem szintje 2002-ben mindössze 1,3 milliárd dollár volt az 1989-ben jegyzett 5 milliárddal szemben. /Iliescu: természetes egyesülés. = Krónika (Kolozsvár), júl. 4./"

"Ion Iliescu elnök júl. 3-án érkezett hivatalos moszkvai látogatásra. Júl. 4-én találkozott vendéglátójával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Iliescu az orosz fővárosban - egykori egyetemi tanulmányainak színhelyén - aláírta a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést, amelynek megszövegezése hét éven keresztül húzódott, történelmi viták miatt. A román fél ragaszkodott ahhoz, hogy a dokumentumba kerüljön bele a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése, amelynek következtében Besszarábia - a mai Moldova - 1940-ben a Szovjetunióhoz került. Ezenkívül Bukarest el akarta érni a román királyi család által 1916-17-ben az Osztrák-Magyar Monarchiától és Németországtól elszenvedett vereséggel összefüggésben Szentpétervárra menekített aranykincs visszaadását, amire a bolsevik fordulat után az új vezetés tette rá a kezét. A megállapodás értelmében ez a kérdés kikerült az alapszerződésből, de a két ország egyeztetni fog a megoldásról. A román-orosz politikai kapcsolatokban a legfőbb vitás kérdés ma is Moldova: Moszkva és Bukarest az elmúlt évtizedben rendszeresen vádolta egymást a posztszovjet állam belügyeibe való beavatkozással azzal kapcsolatban, hogy az ottani orosz ajkú és a román lakosság között súlyos feszültségek alakultak ki, amelyek az 1990-es évek elején fegyveres konfliktusba torkolltak. Az orosz-román üzleti fórumon részt vevő Iliescu a két ország gazdasági kapcsolatainak dinamizálását sürgette, hangsúlyozva, hogy az oroszországi román kivitel mindössze az albániai export szintjét éri el: az energiahordozókból álló közel 1 milliárd 300 millió dollár értékű román importot mindössze 40 millió dolláros export ellensúlyozta tavaly. (Az oroszországi magyar export ennek több mint tízszerese.) Iliescu megfogalmazása szerint nem kár a hidegháborúban létrejött KGST-ért, de hiba volt teljes mértékben lebontani a volt szocialista országok gazdasági integrációját. /Ion Iliescu államfő Moszkvában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Júl. 4-én barátsági és együttműködési szerződést írt alá Moszkvában Vlagyimir Putyin és Ion Iliescu elnök. A megállapodás megszövegezéséhez tíz év kellett, döntően a két ország történelmi múltba visszanyúló viszályai miatt. Az alapszerződés legvitatottabb kérdése a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése volt, amelyből nem volt hajlandó engedni a román fél. A vitát végül kompromisszummal oldották meg: az alapszerződés a paktum mellett elítéli Románia II. világháborús szerepét is a hitleri Németország mellett. A román királyi család aranykincsének kérdése nem szerepel az alapszerződésben, de a két fél tárgyalni fog a megoldásról. /Aláírták a román-orosz alapszerződést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./"

Az SZDP, az RMDSZ, a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciója és az NLP támogatni fogja a román–orosz alapszerződés parlament általi ratifikálását, a Nagy-Románia Párt azonban ellene szavaz, a DP pedig tartózkodni fog. Mircea Geoana külügyminiszter kiemelte: ez az alapszerződés merőben új alapokra helyezi a két ország kapcsolatát. Ami a kényes kérdéseket illeti, a Ribbentrop–Molotov szerződés elítélése, illetve a Románia által visszaigényelt műkincsek kérdése, Geoana elmondta: olyan megfogalmazást keresetek ezeknél a pontoknál, ami mindkét fél számára aláírhatóvá teszi az okmányt. /Ratifikálják az orosz–román alapszerződést. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Márc. 19-én Corneliu Vadim Tudor kijelentette: pártja, a Nagy-Románia Párt ellenzi “az aradi úgynevezett Román–Magyar Megbékélési Park létrehozását”, mivel szerinte a románok egyáltalán nem állnak konfliktusban a magyarokkal. “A tizenhárom magyar gyilkos szobrának felállítása a román Arad városában egyenértékű azzal, mintha Jeruzsálemben felállítanák Hitler, Himmler, Göring, Göbbels, Heydrich, Mengele, Ribbentrop, Bormann, Rosenberg és Eichmann szobrát – állította sajtótájékoztatóján a Vezér. /Uszítás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./

Európa számos országában létezik a kettős állampolgárság intézménye. Csehország nem ismeri el a kettős állampolgárságot, kivételt képeznek azok a szlovákiai csehek, akik 1993-ban, Csehszlovákia kettészakadásakor fölvették a szlovák állampolgárságot. Őket akkoriban azonnal megfosztották cseh állampolgárságuktól, de egy 1997-es alkotmánybírósági határozat megadta nekik a jogot a kettős állampolgársághoz; ezt 1999-ben az állampolgársági törvény módosítása megerősítette. A szlovákiai csehek száma mintegy 50 ezer. Becslések szerint közülük 25 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Visszakaphatja cseh állampolgárságát – az eddigi állampolgárság elveszítése nélkül – az a Csehországból származó emigráns is, akit cseh (csehszlovák) állampolgárságától a kommunista rendszer idején, 1948. február 25. és 1990. március 28. között fosztottak meg a prágai hatóságok. E törvény alapján az Egyesült Államokban eddig mintegy 4000 ember kért cseh állampolgárságot. Ezekre a személyekre vonatkoztak a cseh restitúciós törvények is, tehát részt vehettek a kárpótlásban, és visszakérhették a kommunista rendszer által elkobzott vagyonukat is. Valamennyi kettős állampolgár rendelkezik választójoggal a csehországi parlamenti választásokon. Horvátország azonnal a függetlenség kikiáltása után, 1991-ban rögzítette alkotmányában, hogy a határon túli horvátokat megilleti a horvát állampolgárság. A kettős állampolgárság intézményének bevezetése nem okozott elvándorlást. A horvát állampolgárság megszerzéséhez nem kell előzőleg igényelni a letelepedési engedélyt, ugyanakkor a kettős állampolgárság szavazati joghoz is juttatja a kérelmezőt. Szerbiában hamarosan a parlament elé kerül a szerb kormány által nemrég elfogadott állampolgársági törvénytervezet. Ennek egyik jellegzetessége a kettős állampolgárság intézménye. A törvényelőkészítő szerint az új jogszabály nem akadályozza a kettős állampolgárság megszerzését, de más ország állampolgárságának megszerzése minden ország nemzeti törvényeitől is függ, illetve a Szerbiával kötött kétoldalú megállapodásoktól. Oroszországban a 2002-es orosz állampolgársági törvény értelmében külföldi állampolgárság megszerzése nem vonja maga után az orosz elvesztését. Moszkva ezeket a kettős állampolgárokat kizárólag oroszoknak tekinti, s ekként védelmezi őket külföldön. Az orosz állampolgárság megszerzéséhez viszont feltételül szabja a külföldiről való lemondást az Oroszországot lakhelyükül választók számára. Ez alól kivételt csak azok képeznek, akikre kettős állampolgársági megállapodás terjed ki. A Szovjetunió szétesése után Oroszországon kívül rekedt 20–22 millió orosz jelentős része új állam polgára lett. Moszkva csak Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal tudott egyezményt kötni a kettős állampolgárságról. Németországban az állampolgárságot alapvetően a származási elv határozza meg: bárhol született valaki, ha csak egyik szülője is német, akkor már maga is német polgár. 2000. január 1. óta a területi elv is érvényesül, korlátozottan. Amennyiben egy külföldi gyereke Németországban születik, megkaphatja a német állampolgárságot is, ha bármelyik szülő nyolc év óta jogszerűen tartózkodik Németországban, vagy a szülést megelőzően három évvel korlátlan időtartamra szóló tartózkodási engedélyre tett szert. A kettős állampolgárság azonban csak átmeneti: az érintettnek 23 éves életkoráig el kell döntenie, hogy melyik ország állampolgára akar lenni. Ausztriában az állampolgársági törvény csak kivételes esetekben engedélyezi a kettős állampolgárságot. Nagy-Britanniában az 1981-ben kelt törvény alapján két alapvető állampolgársági forma létezik. A legáltalánosabb a brit állampolgárság, amelynek feltétele, hogy az illető Nagy-Britanniában, illetve Észak-Írországban szülessen brit állampolgárságú édesanyától, vagy törvényesen elismert édesapja brit állampolgár legyen. Ha ezek a feltételek megvannak, külföldi születés és lakhely esetén is általában megadják a brit állampolgárságot. Létezik emellett a "Brit Függő Területek állampolgársága" megjelölésű forma, amely a tengerentúli területeken – ezek összlakossága nem haladja meg a 180 ezret – élő személyekre vonatkozik. Az állampolgársági jogok szempontjából jelentős másik sajátos intézmény a Nemzetközösség, amelyeknek polgárai – csakúgy, mint a tengerentúli területekéi –, a brit választójogi törvény alapján a brit parlamenti választásokon is részt vehetnek, ha életvitelszerűen az Egyesült Királyságban élnek, automatikus nagy-britanniai letelepedési joguk azonban nincs. Ebben az összesen 54 tagállamot számláló, jórészt az egykori brit gyarmatokból álló országcsoportban ugyanúgy megtalálható Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Pakisztán és Banglades, mint Tuvalu, Nauru, Vanuatu, Kiribati és Tonga. Kivételes helyzetben van az Európai Unió egyik tagországa, az Ír Köztársaság is, amely ugyan nem tagja a Nemzetközösségnek, de Nagy-Britanniában vagy Észak-Írországban élő polgárai indulhatnak és szavazhatnak a brit parlamenti választásokon. Franciaország A francia jog nem követeli meg a francia állampolgárságot felvett külfölditől, hogy lemondjon az eredeti állampolgárságáról, illetve hogy a külföldi állampolgárságot felvett francia feladja a francia állampolgárságát, kivéve a nemzetközi megállapodásokban leírt eseteket. A szuverenitás elve értelmében Franciaország úgy tekinti a kettős állampolgárságú személyt, mint a francia állampolgársággal kapcsolatos jogok és kötelességek összességével felruházott állampolgárt, legyen szó franciáról, aki külföldi állampolgárságot nyert, vagy francia állampolgárságot nyert külföldiről. A kettős állampolgárságú francia azonban nem érvényesítheti francia állampolgárságát annak az államnak a szervei előtt, amelynek állampolgárságával szintén rendelkezik, ha éppen annak területén tartózkodik. A kettős állampolgársággal rendelkező francia számára a francia állampolgárság megszűnik: vagy automatikusan a nemzetközi megállapodások, illetve a felvett állampolgárság szerinti ország törvényei alapján, vagy a tartózkodási országban lévő konzulátuson tett lemondó nyilatkozattal. Portugália Az ibériai ország törvényei elismerik a kettős állampolgárság intézményét. A portugál állampolgárságot megszerző személynek, illetve a valamely külföldi államét fölvevő portugálnak csak abban az esetben kell lemondania egyik állampolgárságról, ha azt a másik állam törvénye kötelezően előírja. A portugál törvény nem tesz különbséget belföldi (anyaországi) és külföldi portugál állampolgár között. Külföldi személyek 10 évi portugáliai tartózkodás után kérvényezhetik a portugál állampolgárságot; a volt gyarmatokról érkezettek esetében ez az időtartam 6 év. A külföldön élő portugál, illetve kettős állampolgárok szavazati joggal bírnak, amennyiben állandó külhoni tartózkodásukat bejelentették az ottani portugál nagykövetségen, illetve konzulátuson. E bejelentés alapján vehetők ugyanis fel a választói névjegyzékbe. A külföldön élő portugál állampolgárok száma mintegy 4 millió; a legtöbben közülük Franciaországban, Brazíliában, Venezuelában, Kanadában és az USA-ban élnek. Az anyaországban csak parlamenti választásokon bírnak szavazati joggal. A 180 tagú lisszaboni törvényhozásba – a részvételi aránytól függetlenül – 4 képviselőt küldenek a külhonban élő portugálok. Románia A határon túli románok számára a román állampolgárság megszerzését először egy 1991-ben hozott törvény kínálta fel. Ennek értelmében egy külföldi állampolgárnak elegendő volt bármilyen távoli rokont "felmutatni" a visszahonosításhoz. Ők azonban kettős állampolgárként nem rendelkezhettek a határon belüli románokat megillető valamennyi joggal: nem indulhattak romániai választásokon, nem viselhettek közjogi hivatalt. A tavaly ősszel elfogadott alkotmánymódosítás azonban már lehetővé teszi, hogy kettős állampolgárok is betölthessenek felelős állami posztokat. Kivételezett helyzetben vannak a moldovai románok: ők bármely romániai megyei rendőrparancsnokságon is elnyerhetik a román állampolgárságot. Nem hivatalos adatok szerint a román állampolgárságot kapott moldovaiak száma eléri a félmilliót. (Arról a Moldováról van szó, amely a Prut és a Dnyeszter folyó között terül el – korábbi neve Besszarábia volt –, s amelyet a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Románia 1940-ben kénytelen volt átengedni a Szovjetuniónak.) Valamennyi román állampolgár, így a román okmányokat szerzett moldovaiak is, rendelkeznek szavazati joggal a romániai választásokon. A külföldi állandó lakhellyel rendelkező személyekre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely olyan román állampolgár számára, aki a választások idején külföldön tartózkodik. Számukra Románia külképviseletein biztosítják a szavazás lehetőségét. Tavaly nyárig nem jelentek meg hivatalos adatok a román állampolgárságot is szerzett moldovai állampolgárokról, mivel egy évvel ezelőtt még a moldovai alkotmány tiltotta a többes állampolgárságot. A Moldovai Köztársaság azonban tavaly törvényben tette lehetővé ezt. Szlovákia Szlovákia jogrendjének egyetlen, állampolgárságot érintő törvényében sem fordul elő a "kettős állampolgárság" kifejezés. Sem az alkotmány, sem az állampolgárságról rendelkező 1993-as törvény, sem a határon túli szlovákok hazai jogállását szabályozó, 1997-ben hatályba lépett törvény nem írja le a kettős állampolgárság fogalmát. Az állampolgárságról szóló törvény azonban úgy fogalmaz, hogy kedvező elbírálásra számíthat az a szlovák állampolgárságért folyamodó személy, aki nem áll más állam állampolgári kötelékében, vagy ha mégis, akkor bizonyítani tudja, hogy az adott államban már kezdeményezte az állampolgári kötelékből való kilépés hivatalos folyamatát. Tekintet nélkül arra, hogy ennek a későbbiek során megfelelt-e vagy sem, a szlovák állampolgárság az ilyen kérelmezőnek megadható akkor, ha: szlovák állampolgárral kötött házasságot, vagy ha gazdasági, tudományos, kulturális, műszaki területen különleges jelentőségű érdemeket szerzett a Szlovák Köztársaságnak. Kedvező elbírálás alá esik az a szlovák állampolgárságért folyamodó személy is, aki már kiváltotta a határon túli szlovák státusát bizonyító igazolványt. Berényi József, a szlovák külügyminisztérium államtitkára az MTI érdeklődésére megerősítette: A kettős állampolgárság fogalma a szlovákiai jogrendben valóban nem jelenik meg, viszont az állampolgárság odaítélése során a kedvezményezett kategóriába sorolható kérelmezőnek nem kell teljesítenie azt a feltételt, hogy kilépjen azon állam kötelékéből, amelyhez a szlovák állampolgárság kérelmezésekor éppen tartozik. /A kettős állampolgárság intézménye néhány európai államban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

Traian Basescu és Vladimir Voronin államfő január 16-án Kisinyovban két ideiglenes román konzulátus megnyitásáról döntött Balti és Cahul városban, mivel a moldovai állampolgároknak vízumra van szükségük ahhoz, hogy Románia területére lépjenek. /Két új konzulátus Moldovában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./ Arra utalva, hogy a moldovai állampolgároknak vízumra van szükségük, hogy Romániába lépjenek, Vladimir Voronin elnök elmondta, „a helyzet rendhagyó és meg kell változtatni”. „Az állampolgárság kérelmezésével kapcsolatban Voronin elnökkel megegyeztünk, hogy a románoknak és a moldovaiaknak választási joguk van, annál is inkább, mert a két állam alkotmánya megengedi a kettős állampolgárságot” – mondta Basescu. A román elnök hangsúlyozta, jelenleg 530. 000 kérvény létezik a román állampolgárság megszerzésére. „Bizonyos kérvények 2-3 személyt vagy egy családot is magukba foglalnak, mások csak egyetlen személyre vonatkoznak. Románia nem tudja egyszerre kezelni a nagy mennyiségű kérvényt. Prioritást élveznek a Romániában egyetemet végző diákok és a felsőfokú végzettségű személyek” – mondta Basescu. /Megengedett a kettős állampolgárság. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./ Traian Basescu államfőt „Éljen Nagy-Románia!”, „Le a Ribbentrop-Molotov paktummal!” jelszavakat skandáló románok éljenezték a moldovai fővárosban. A Pruton túli „testvérnemzet” tagjainak nyilvánvalóan revizionista megnyilvánulását persze Bukarestben senki sem fogja szóvá tenni. A jelenlegi magyar kormány határon túli, illetve nemzetpolitikája elsősorban a szomszédos államok többségi lakosságának tűréshatárához alkalmazkodik, ritkán vállalva a nyílt konfrontációt éles kérdésekben. (A kolozsvári BBTE-ről eltávolított magyar adjunktusok miatti budapesti össztiltakozás is szalmalángnak bizonyult). Eközben Románia percig sem ódzkodik nemzeti érdekei hangsúlyos, szükség esetén kemény érvényesítésétől, ha ezt kívánják a határain túl élő kisebbségei. Beszédes példája ennek, ahogyan a bukaresti diplomácia nekiment Chisinaunak az új román diplomáciai kirendeltségek létesítését célzó javaslat félresöprése miatt, mint ahogy az is, hogy a román állampolgárságot és vízumot igénylő moldovaiak tömegét látva Basescu kész tények elé állította Vladimir Voronyint a román konzulátusok megnyitásáról szóló bejelentésével. És hány évet kellett várni, amíg Csíkszeredában létrejöhetett a magyar főkonzulátus? /Rostás Szabolcs: Érdekek éneke. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

A múlttal való szembenézést akarta Lech Kaczynski lengyel elnök. 1940 márciusában keltezett az átirat, amelyet Berija, a Szovjetunió belügyi népbiztosa Sztálinnak írt, s amely tulajdonképpen megpecsételte annak a mintegy tizenötezer lengyel nemzetiségű tisztnek, hivatalnoknak, rendőrnek és földbirtokosnak a sorsát, akiket a Molotov–Ribbentrop-paktum miatt a kettéhasított Lengyelország szovjet részében tartottak lágerekben. Az átirat tartalmazza a kiszabott büntetést (agyonlövés). A szovjet titkosszolgálat emberei agyonlőtték a tizenötezer lengyel tisztet. Több mint ötven év múlt el a háború óta, mire a széthulló Szovjetunió halkan kezdte beismerni a tömegmészárlást. Lech Kaczynski lengyel elnöknek az emlékezése egybeesett volna a választási kampánnyal. A lap munkatársa szerint „szerencsére a lengyel értelmiség, és politikum józanabbik fele elhatárolódott a rendezvénytől. Így elkerülték azt a veszélyt, hogy gusztustalan módon egybemossák nemzetük történelmének tragikus eseményét a pillanatnyi politikai érdekekkel. ” A lap szerint ez követendő példa. /Ady András: Le a kalappal, Varsó! = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./; A lengyel elnök jobboldali, a baloldali pártok nem akarták, hogy emlékezzenek a tömeggyilkosságra a választási kampány idején.

Újabb diplomáciai szóváltásba torkollott a Moldovai Köztársaság és Románia között az elmúlt hónapokban egyre feszültebbé váló viszony. Chisinau tiltakozását ezúttal az váltotta ki, hogy a hét végén Adrian Cioroianu román külügyminiszter részt vett a moldovai fővárosban az új román konzulátus avatóján, de elmulasztott kétoldalú találkozót kezdeményezni a helyi illetékesekkel. Cioroianu az újabb konfliktus nyomán párbeszédre hívta moldovai kollégáját, Andrei Stratant, egyúttal beismerte, hogy ellentétes az udvariasság és a diplomácia szabályaival, hogy a konzulátus avatójára nem hívtak meg egyetlen moldovai illetékest sem. Traian Basescu államfő kijelentette, megtörténhet, hogy a kommunizmust elítélő tavalyi nyilatkozatához hasonlóan a parlamentben nyilvánosan ítéli majd el az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktumot is, amelynek nyomán a Szovjetunió megszállta a mai Moldovai Köztársaság területét. A moldáv–román viszony kapcsán leszögezte, Bukarest nem Vladimir Voronin moldáv államfő vagy a Moldovai Kommunista Párt számára kíván megoldásokat kidolgozni, hanem a szomszédos országban élő négy és fél millió román számára. Az államfő szerint az európai politikusok zöme úgy véli, a két országban élő családokat olyan paktum miatt választja el a Prut folyó, amelynek semmi köze a mai tényekhez. /Balogh Levente: Újabb diplomáciai baki. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./

A román legfelsőbb bíróság döntése értelmében részlegesen sem rehabilitálják az 1946-ban halálra ítélt és kivégzett fasiszta Ion Antonescu tábornokot, akit korábban felmentettek „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól, amelyet annak idején a Szovjetunió ellen 1941-ben indított háború miatt emeltek ellene. Korábban Gheorghe Alexianu egykori transznisztriai kormányzó egyik leszármazottja indított jogi eljárást, így akarva elérni a kormányzó, illetve Antonescu és az általa vezetett, 1940-ben hatalomra került kormány több tagjának a háborús bűnök alóli felmentését. A kezdeményezés részlegesen sikerrel járt, ugyanis 2006 decemberében a bukaresti ítélőtábla felmentette Antonescuékat „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól. Ugyanakkor nem mentette fel a tábornokot a háborús és az emberiesség elleni bűnök vádja alól. A legfelsőbb bíróság megsemmisítette az alacsonyabb fokon született 2006-os bírósági döntést. Ez utóbbi szerint a Románia által a Szovjetunió ellen indított háború legitim volt, és a román határokat fenyegető szovjet katonai fenyegetés elhárítására irányult. Antonescu a Szovjetunió ellen indított háborúba a náci Németország és a Szovjetunó között 1939-ben megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum miatt kapcsolódott be, amelynek alapján a Szovjetunió (1940 júniusának végén) Romániától több területet is elszakított, köztük Besszarábiát és Észak-Bukovinát – érveltek korábban az ítélőtábla bírói. Semmi nem bizonyítja, hogy Antonescuék ismerték volna az akkor még titkos paktumot, így nem tudhatták, milyen veszély fenyegeti Romániát. Az ügyészek szerint ezt támasztja alá Antonescu nyilatkozata is, aki szerint „híresztelések” keringtek az orosz–német megállapodásról. A második világháború alatt, Transznisztria néven, román igazgatás alá vont Dnyeszteren túli területekről Antonescu parancsára összesen 270 ezer román és ukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezer cigányt öltek meg. /Részlegesen sem rehabilitálták Antonescut. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Az Európai Parlament (EP) azt javasolja, hogy a Molotov―Ribbentrop-paktum évfordulóját, augusztus 23-át nyilvánítsák a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapjává. Az írásbeli nyilatkozatot akkor lehet az EP hivatalos álláspontjának tekinteni, ha azt a képviselők több mint fele aláírta. Ebben az esetben az összesen 785-ből 409 európai parlamenti képviselő írta alá a nyilatkozatot, amely szerint az emléknap célja, ,,hogy megőrizzük a tömeges deportálások és a népirtás áldozatainak emlékét, egyúttal elmélyítsük a demokráciát, és előmozdítsuk földrészünkön a békét és stabilitást". A dokumentum emlékeztet arra, hogy a Szovjetunió és Németország által 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov―Ribbentrop-paktum a hozzá csatolt titkos jegyzőkönyvekkel együtt Európát két érdekszférára osztotta fel. Kitér a nyilatkozat arra is, hogy a sztálinizmus és a nácizmus jegyében elkövetett tömeges deportálások, gyilkosságok a háborús bűncselekmények, illetve az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába tartoznak, ezek pedig a nemzetközi jog szerint nem évülnek el. /A sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./

Az elhunyt Kónya Ádám emléke előtti tisztelgéssel kezdődött a Tőkés László részvételével tartott fórum november 26-án Sepsiszentgyörgyön, majd a kommunizmus éveire emlékezett a református püspök. Felidézte a falurombolás elleni nyilatkozatot, majd a kommunizmus elleni küzdelem kapcsán hangsúlyozta: a papságon, sőt, a református egyházon belül is voltak besúgók, közülük sokan ma is közéleti szerepet vállalnak. Szükséges a totalitárius rendszer elleni küzdelem, hogy a közélet megtisztulásához járuljon hozzá – mondta a püspök, rávilágítva: a kommunizmus ma is tovább él a mentalitásban, ezt bizonyítja, hogy ma sem szívesen beszélnek erről az emberek, mind az egyházban, mind az Európai Parlamentben kerülik ezt a témát. A Református Világszövetség európai nagygyűlésén a résztvevők azt mondták, nem lehet elítélni a kommunista rezsimet, mert nincsenek bizonyítékok az áldozatokra. A globális kommunizmus áldozatainak száma százmillióra tehető, ezért lenne fontos, hogy az Európai Parlament elítélje a rendszert a nácizmussal együtt, mint tette azt a román államfő a Tismaneanu-jelentés bemutatása után – mondta Tőkés, hangsúlyozva: képviselői munkájának ez az egyik fontos célkitűzése. Ugyanakkor szeretnék elérni, hogy a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák augusztus 23-át, az 1939-es Ribbentrop–Molotov-paktum aláírásának dátumát. A rendezvényen Toró T. Tibor képviselő a kommunizmus elleni küzdelem parlamenti tapasztalatairól beszélt, hangsúlyozva, a több mint másfél évtizede a Temesvári Kiáltványban megfogalmazott átvilágítási törvény (amely megtiltaná, hogy közéleti szerepet vállaljanak azok, akik az elnyomó apparátus részesei voltak) elakadt a törvényhozás labirintusában, nemrég pedig a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság működésére vonatkozó jogszabályt is alkotmányellenesnek ítélték, sürgősségi rendelettel kellett biztosítani az intézmény további munkáját. /Farcádi Botond: Szemben a kommunizmussal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

Románia úgy döntött: nem kell többé bebizonyítaniuk román nyelvtudásukat azoknak, akik román állampolgárságot kérvényeznek. Emil Boc miniszterelnök szerint a könnyítést csak azok a kérvényezők (illetve első-, másod- és harmadfokú rokonaik) élvezik, akik korábban román állampolgárok voltak, de „önhibájukon kívül” megfosztották őket ettől a jogállásuktól. Bár Emil Boc nem mondta ki, az új jogszabály adta előnyöket elsősorban a moldovai állampolgárok élvezhetik majd, akik (vagy akiknek felmenői) 1940-ben a Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán veszítették el román állampolgárságukat. A sürgősségi rendeletet Traian Basescu kérésére hozta meg a kormány. Az államfő felfedte, hogy 650 ezer olyan boríték található Románia chisinaui nagykövetségén, amelyekben becslése szerint 800 ezer – egymillió személy kér román állampolgárságot. Ha az államfő becslése helytálló, Moldova lakosságának mintegy negyede kíván román állampolgár lenni. /Cs. P. T. : Könnyítés a moldovaiaknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

Fölöslegesnek nevezte a Románia és Moldova közötti országhatár-egyezmény aláírását Traian Basescu államfő, aki ismét bírálta a moldovai hatóságokat amiatt, hogy a román állampolgárokkal szemben vízumkötelezettséget vezettek be. Rámutatott: a chisinaui hatalom a kishatárforgalmi egyezmény aláírását az országhatár-egyezmény aláírásához köti, ami szerinte „érthetetlen” feltétel. A kishatárforgalmi egyezmény aláírását Bukarest szorgalmazza, hogy megkönnyítse a moldovaiaknak a Romániába való belépését. Hangsúlyozta: csak az gondolhatja, hogy egy román államfő aláírhatja a Ribbentrop–Molotov paktum szentesítését jelentő országhatár-egyezményt, aki nem érti, mit jelent a román államfő felelőssége. Moldova a Ribbentrop–Molotov paktum révén került a Szovjetunió fennhatósága alá, a két világháború között Romániához tartozott. Basescu hozzátette: Románia 1990 után elismerte az egykori Szovjetunió határait, amelynek „Moldova is az örököse”, ezért fölöslegesnek tekinti az országhatár-egyezmény aláírását. /Újabb román–moldáv csörte. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Románia jelenleg hetente mintegy 75 moldovainak nyújt állampolgárságot, legkésőbb 2010-ig azonban ugyanennyi idő alatt ezer főre kívánja növelni a pozitívan elbírált igénylések számát – jelentette ki Traian Basescu államfő az EU-tagállamok nagyköveteivel folytatott megbeszélésről kiszivárgott dokumentum szerint. Basescu megerősítette: a chisinaui román nagykövetségen 600 ezer kérelem vár elbírálásra, ami becslése szerint 800 ezer és egymillió közötti igénylőt jelent. Ezeket a kéréseket még nem továbbították az igazságügyi tárcához, amely ez év végéig 25 ezer esettel tud foglalkozni. Basescu leszögezte: a romániai intézkedést egyetlen EU-tagállam sem kifogásolta hivatalosan, Bukarest pedig valamennyi, a „történelmi események” folyamán állampolgárságát vesztett románnak visszaadja az állampolgárságot. Az államfő nem rejtette véka alá, hogy Bukarest politikai megfontolásból könnyítette meg a határon túli románok honosítását, megpróbálva „esélyt adni” például a Moldovai Köztársaságban élő fiataloknak. A német újraegyesítéssel példálózva Basescu arra is felhívta a figyelmet: noha a második világháború után Romániát is felosztották, Bukarest számára nem adatott meg a lehetőség, hogy a „két állam, egy nemzet” valóságáról beszéljen. Basescu fölöslegesnek nevezte a Chisinau által szorgalmazott kétoldalú határegyezmény aláírását, ez ugyanis szerinte felérne a Moldovát a Szovjetunióhoz csatoló Ribbentrop–Molotov-paktum „szentesítésével”. /Rostás Szabolcs: Basescu: ezer „új román” állampolgár hetente. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

1940. augusztus 30-án hirdették ki a tengelyhatalmak – Németország és Olaszország külügyminiszterei, Joachim von Ribbentrop és Gian Galeazzo Ciano – a bécsi Belvedere-palotában a második bécsi döntést, amely 43 ezer négyzetkilométernyi észak-erdélyi területet juttatott vissza Magyarországnak 2,5 millió lakossal. Visszakerült Nagykároly, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Marosvásárhely, valamint az egész máramarosi terület és Székelyföld. A döntés előzményeihez tartozik, hogy a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16-24 között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre a területátadás kérdésében. A magyar csapatok 1940. szeptember 5-13 között vonultak be a visszakapott területre. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt. /Hatvankilenc évvel ezelőtt lett újra magyar terület Észak-Erdély. = Erdély. Ma, aug. 30./

Nem könnyű szembenézni a múlttal, még 70 év elteltével sem. Főleg, ha azt hősi színekbe festették. A második világháború kirobbanásának mostani megemlékezésen tapasztalni lehetett, hogy a történelem árnyaltabb értékelése nehezen tör magának utat. A náci Németország volt a gonosz, egyedül ő felelős a háborúért, akik ellene harcoltak, azokg hősök, tetteik csupa dicsőség. Azonban a szomszédjait leigázására törekvő Szovjetuniónak is jelentős szerepe volt a háború kirobbanásában. Végül is a Ribbentrop-Molotov paktum volt a világégést kirobbantó szikra. Az embertelen kommunista szörnyűség martalékává tette fél Európát. Nyugaton kezdenek rájönni, hogy szovjet szövetségesük győzelme korántsem volt felszabadulás Kelet-Európa számára. A lengyelek harcoltak a háború első pillanatától az utolsóig, méghozzá két fronton: a fasizmus és a kommunizmus ellen. Sőt, önkéntesként lengyelek a nyugati országok hadseregeiben is nagy számmal szolgáltak, minden nyugati csatában részt vettek, óriási véráldozatot vállalva. A lengyel nép sorsa kavarta fel leginkább a nyugati győzteseket lelkiismeretét. Akik engedték, hogy Sztálin megcsonkítsa porig lerombolt hazájukat, s jutalomként ugyanazt a kommunizmust kapják, amit a többiek büntetésként kaptak. /Chrimiciu András: Önvizsgálat. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

A második bécsi döntés: amikor Hitler ceruzája vastagon fog
A román külügyminiszter elájult a térképre pillantva. Teleki Pál magyar miniszterelnök sem örült túlságosan.
1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palota aranytermében Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter ünnepélyesen kihirdette a második bécsi döntést. Ennek értelmében visszakerült Magyarországhoz a trianoni békeszerződés által 1920-ban Romániának ítélt 103 093 km²-nyi terület mintegy 2/5-e, 43 104 km², az ún. Észak-Erdély. A kb. 60 ezer km²-nyi Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. évi magyar népszámlálás valamivel több mint 2,5 millió lakost mutatott ki Észak-Erdélyben, ebből 52,1% magyar, 41,5% román, a többi német és jiddis anyanyelvű volt. Román statisztikai adatok szerint viszont a lakosság 50,2%-a volt román és csak 37,1%-a „székely és magyar.” Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt hozzávetőleg félmillió magyar maradt. A román és a magyar történetírás egymástól eltérő módon értékelte és értékeli ma is a második bécsi döntést. Míg a román szerzők túlnyomó többsége a „bécsi diktátum” („dictatul de la Viena”) megjelölést használja – a döntés Bukarestre erőszakolt, kényszerítő jellegét hangsúlyozva –, addig a magyar historiográfiába a „döntőbíráskodás”, a „második bécsi döntés” semlegesebb fogalma vonult be.
A legtöbb román történész azt emeli ki, hogy a diktátum elszakította az ország testétől az 1918-ban a népakarat által Romániával egyesített Erdély egy részét, s az ott többségben élő románokat újra magyar elnyomás alá vetette. Az 1980-as évek elejétől – Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár utasításainak megfelelően – a román történetírás egyik kedvelt témája lett a „fasiszta bécsi diktátum” éles elítélése, a tárgyilagosság és a saját múlttal való szembenézés leghalványabb kísérlete nélkül. Bár 1989 decemberétől megszűnt a történetírás felülről való irányítása és eltörölték a cenzúrát, a témával kapcsolatos legtöbb román történeti feldolgozás – kevés kivételtől eltekintve – ezt követően is a nemzeti „mártirológia” szempontjait részesítette előnyben a tárgyilagos, tudományos vizsgálattal szemben. A magyar történetírás ezzel szemben már a hetvenes-nyolcvanas években is elfogulatlanabbul, kritikus és önkritikus hangon írt az eseményről, s a mai magyar történészek értékelései is többnyire kiegyensúlyozottak. A döntés előzményeit illetően ki kell emelnünk, hogy a két világháború között Magyarországnak, a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben. Magyarország Erdélyt, a Szovjetunió Besszarábiát, Bulgária pedig Dél-Dobrudzsát, az ún. Cadrilatert kívánta megszerezni. 1940. június 26-án Moszkva ultimátumban követelte Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, két nap múlva pedig a Vörös Hadsereg megkezdte a terület birtokbavételét. Ennek hatására a magyar diplomácia is mozgásba lendült Erdély teljes vagy részleges visszaszerzése érdekében. Az Európa nagy részét uraló náci Németország Magyarországot önmérsékletre intette, Romániát pedig a határrevíziót érintő tárgyalásokra szólította föl. 1940. augusztus 16-24. között Turnu Severinben (Szörényváron) magyar-román megbeszélésekre került sor. A Hory András által vezetett magyar küldöttség Erdély területi megosztására tett javaslatot, mire Valeriu Pop román küldöttségvezető leszögezte: a lakosságcsere elvéből kell kiindulni. A továbbiakban egyik fél sem engedett álláspontjából − Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből −, így a „tárgyalások” kudarccal zárultak. A magyar kormány már ezt megelőzően, augusztus 22-én úgy döntött: a Turnu Severin-i tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök másnap kiadta a Románia ellen augusztus 28-án indítandó hadműveletek irányelveit. A balkáni háború megelőzése érdekében a „tengelyhatalmak” gyors diplomáciai beavatkozásra szánták el magukat. Németország és Olaszország hazarendelte budapesti, illetve bukaresti követeit, a magyar és a román külügyminisztert pedig 29-ére Bécsbe kérették. A közbelépés eredményeként a tervezett magyar támadás elmaradt.
Az új magyar-román határt Adolf Hitler német birodalmi kancellár személyes döntése nyomán, augusztus 27-én húzták meg Berchtesgadenben, egy szűk körű, bizalmas tanácskozáson. Nyomvonala Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé ezután egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániának jutott. A Keleti-Kárpátok gerincén a történelmi határvonal mentén haladt a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszafoglalt Kárpátalja régi határát. A térképen kék ceruzával meghúzott vonal a valóságban hat kilométernyi széles sávot jelentett, ami a későbbiek során komoly gondokat okozott a határőrizeti szerveknek. Hitler döntésének hátterében német nagyhatalmi érdekek álltak: a stratégiai fontosságú ploieşti-i román olajmezők, illetve a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelme. A Führer olyan megoldást keresett, amely „pacifikálja” a térséget a további szovjet terjeszkedés megakadályozása és a tervbe vett szovjetellenes háború céljából. Bizonyos mértékig kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen szövetségesként számolt vele. Az időközben Bécsbe érkezett román és magyar küldöttség tagjai a döntésről csak augusztus 30-án, annak ünnepélyes kihirdetésekor szereztek tudomást. Mihail Manoilescu román külügyminisztert sokkolta a bejelentés. Rápillantva a térképre, elszörnyedve vette tudomásul az új határvonalat, majd elvesztette eszméletét és összeesett. Egy pohár vizet kértek számára, ezt követően tért magához.
Az aláírási szertartás végeztével Ribbentrop személyi orvosa vette kezelésbe. Injekciókat adott neki, és igen alacsony vérnyomást állapított meg. Naplójában Ciano így írta le az esetet: „Aztán tompa zuhanást hallunk, Manoilescutól ered, ájultában az asztalra esett. Orvosok, masszázs, kámfor-olaj. Végre magához tér, de nagyon meglátszik rajta a megrázkódtatás.” A román küldöttség többi tagjával együtt, Manoilescu is a legrosszabb esetben csak a Magyarországgal határos keskeny országrész − Bihar, Szatmár, Szilágy megyék, esetleg még Máramaros − elvesztésével számolt. Hory András így emlékezett vissza a kihirdetés pillanataira: „Az órák izgalmas várakozásban teltek. Délután 15 óra 15 perckor Újpétery Elemér, Csáky [István magyar külügyminiszter] személyes titkára lépett be a részünkre kijelölt váróterembe, és boldogan újságolta: »Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és az egész Székelyföld a miénk!« Ezzel már szaladt is, hogy a döntés eredményét Budapestre megtelefonálja. Ezt a pillanatot sohasem felejtem el.” Teleki Pál miniszterelnök azonban, aki már útban Bécs felé is aggódott a várható német követelések miatt, rögtön észrevette, hogy a Székelyfölddel nincs vasúti összeköttetés, és a visszatért terület délnyugat felől nehezen védhető. Ezenkívül jól tudta, hogy a németektől kapott „ajándékért” igen magas árat kell majd fizetnie az országnak. Mivel nem hitt a német győzelemben, azt is sejtette, hogy a Hitler által megvalósított revízió nem lehet hosszú életű. Szűkebb körben később többször kifejtette, hogy hiába volt az egész erőfeszítés, mert a háború után megint vissza kell adni Észak-Erdélyt, és mindez csak megrontotta a szomszédokkal való viszonyt. Hasonló aggodalmakat táplált a nagy köztiszteletnek és befolyásnak örvendő egykori miniszterelnök, Bethlen István is, aki Telekihez hasonlóan szintén erdélyi származású volt. Mindketten tudták azonban azt is: a felkínált területet visszautasítani annyit jelent, mint megtagadni az ország húsz éves revíziós múltját, s a közvélemény előtt szinte hazaárulásnak számított hangosan kimondani, hogy a revízió lesz Magyarország veszte. A korabeli magyar közvélemény a döntést az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel, és sikerként értékelte. Az észak-erdélyi magyarok eufórikusan, kitörő lelkesedéssel, míg a dél-erdélyi magyarok a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként fogadták a döntést. Romániában mérhetetlen felháborodást keltett a döntés híre. A társadalom egyöntetűen nemzeti tragédiaként élte meg a Besszarábia és Észak-Bukovina elvesztése utáni újabb jelentős területcsökkenést, amely több mint egymillió nemzettársukat magyar fennhatóság alá juttatta.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A bevonuló honvédséget a magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette. A románok ezzel szemben úgy érezték, hogy a hazájukat vesztették el, és a félelem légköre uralkodott el köztük. A szeptember 5-étől 13-ig tartó bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor. A Szilágy megyei Ördögkúton mintegy 80, Ipp helységben 154, Zilahon pedig öt románt öltek meg a bevonuló honvédek. Magyar részről hivatalosan mindezt azzal magyarázták, hogy a magyar katonaságot − főleg a Szilágyságban − sokszor érték szórványos lövések. Ez azonban semmiképpen sem indokolta az ilyen mértékű kegyetlen megtorlást. Az észak-erdélyi bevonulás, majd a négyéves magyar uralom során ténylegesen elkövetett atrocitások román részről történő felnagyítása, eltúlzása általános jelenségnek számított azokban a hetekben, hónapokban.
A kegyetlenkedésekről szóló − sok esetben kitalált − történetek megfeleltek a „vérszomjas” magyarok „ázsiai barbárságát” hirdető korabeli román toposzoknak, és minden bizonnyal tovább erősítették azokat. A rémhíreket a korabeli romániai sajtó is átvette, a bukaresti kormány pedig igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból a tengelyhatalmak fővárosaiban. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy jelentős része mind a mai napig − a tényeket elferdítve − a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra. Hogyan értékeljük a második bécsi döntést? Az „anyaországhoz” visszakerült észak-erdélyi magyarság 1940−1944 között megerősödött nemzeti öntudatában, Dél-Erdélyben viszont a magyarok nagyarányú térvesztése következett be. Észak-Erdélyben a kisebbségbe került román lakosság helyzete számottevően romlott: demográfiai, gazdasági, kulturális téren egyaránt meggyengült. Földrajzilag és gazdaságilag az Erdélyt kettészelő új államhatár ugyanolyan rossz, mesterséges választóvonalat képezett, mint az 1920-as trianoni. Történelmileg kialakított tájegységeket osztott ketté, családokat szakított szét, utakat, vasútvonalakat vágott el, városokat fosztott meg hagyományos hátterüktől. Összességében tehát kedvezőtlen hatással volt Erdély gazdasági életére. A döntés mindkét ország számára súlyos bel-és külpolitikai következményekkel járt. Tehertételt jelentett a magyar-román államközi kapcsolatokban, és tovább növelte a két állam kiszolgáltatottságát Hitler Németországával szemben. Történelmi léptékkel mérve a második bécsi döntés viszonylag rövid életű volt. Romániában 1944. augusztus 23-án I. Mihály király a hadsereg és az ellenzék támogatásával letartóztatta Ion Antonescu marsallt, hadat üzent Németországnak és átpártolt a szövetségesek oldalára. Ez külpolitikailag kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál, és komoly szerepet játszott abban, hogy a győztes nagyhatalmak Erdély kérdésében alapvetően Románia javára döntöttek. Az új határ nyomvonala azonban még nem dőlt el végérvényesen. A Szovjetunió egész Erdély Romániához való csatolását szorgalmazta, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország egy etnikailag igazságosabb határ meghúzására törekedett. A második világháborút lezáró párizsi békekonferencián végül Moszkva álláspontja érvényesült, és az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés a trianoni határok helyreállításáról rendelkezett..
L. Balogh Béni. Transindex.ro

Hetvenéves a bécsi döntés
A bécsi döntések Magyarország két világháború közötti revíziós politikájának eredményeként született politikai megállapodások; ezek nyomán melyek révén az ország visszakapta a trianoni béke értelmében elvesztett területeinek többségi magyar lakosságú területeit. A második világháborút lezáró béketárgyalások során a győztes hatalmak ezeket semmisnek nyilvánították.
Magyarország az első világháború után nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között folytatott magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az elszakított magyarlakta területek visszaszerzése volt.
A revíziós célok megvalósítását egyrészt az tette lehetővé, hogy a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát, Franciaország és Nagy-Britannia pedig feladta kelet-európai ambícióit.
Etnikai revízió
Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában. A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el, csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.
Berlinben 1938. augusztus 20–26. között zajlottak az egyeztetések. A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9–13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra Komáromban.
Kölcsönös megállapodás híján a két ország október 29-én kérte a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek lettek.
Az 1938. november 2-án született I. bécsi döntés lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből 11 927 négyzetkilométert kapott vissza, az akkor már autonóm Szlovákia és Kárpátalja déli részét. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az itt élő 1 millió 62 ezer lakos 84 százaléka volt magyar és 10 százaléka szlovák. 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és 67 ezer magyar maradt a szlovák oldalon, de a Szlovákiánál maradt 89 ezer zsidó többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.
Miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált, és másnap Hitler bevonult Prágába, létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust, Magyarország megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát március 14-15-én kikiáltó részét is.
Megvalósult célok
Miután a romániai Szörényváron 1940. augusztus 16–24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását. A német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és területi vitájukat döntőbíráskodás révén rendezte. A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án született, a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.
A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. A Romániának meghagyott Dél-Erdélyben 400 ezer magyar maradt.
A Jugoszlávia elleni német támadás után, 1941. áprilisában, a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és Bácskát. A visszafoglalt délvidéki terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, 1 030 000 lakosából 401 ezer – 39 százalék – vallotta magát magyarnak. Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, és ha Csonka-Magyarország nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikumúak többségét.
A győztes mindent vitt
A maguk korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. A II. világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat azonban nem ismerték el. A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó Szovjetunió érdekeinek a trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.
Az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, a „pozsonyi hídfő” átkerült Csehszlovákiához, hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, elég terület legyen a Duna déli oldalán. A II. világháborút lezáró szerződésekhez nem társultak kisebbségvédelmi jegyzékek. Csehszlovákiában a magyar ajkú lakosságot a kollektív bűnösség elve alapján kezelték.
A párizsi békeszerződés óta a bécsi döntések többé nemzetközi politikai kérdésként nem merültek fel és azokra egyetlen magyar kormányzat sem hivatkozott.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)