Díjaztak (Háromszéki cégek toplistája)
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között díjazta a tavalyi év eredményei alapján rangsorolt cégeket. A Leonor Ballroom rendezvényteremben múlt pénteken szervezett esemény a háromszéki vállalkozók hetét zárta.
A sorrendben 24. díjkiosztó gálán a korábban bejelentettek és a kissé megújított szempontrendszer alapján szakterület és méret szerint az első tíz helyezett, 901 cég kapott elismerést. A toplista összeállításánál a megyében bejegyzett 4576 cég közül 3441 adatait vizsgálták meg (a több mint ezres különbözet zárómérleget sem adott le a tavalyi évre), ezek közül választották ki a toplistásokat. Az ünnepségen első ízben adták át az év háromszéki gazdasági újságírója díjat, amit a több lapnak és portálnak dolgozó Kovács Zsoltnak és Kovács Blankának ítéltek megosztva, az év innovatív vállalkozója díjat pedig Dezső Bencének, a sepsiszentgyörgyi vloggernek ítélték, akinek internetes videocsatornáját közel 340 ezren követik. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viharban is fellobbant a remény lángja (Székelyföld autonómiájának Napja)
Kiolthatja a gyertyákat, fáklyákat, akadályozhatja az őrtüzek fellobbanását a viharos szél és eső, de lelkünkben az autonómia és szabadság lángját nem tudja kioltani – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön Székelyföld autonómiájának napján a turulszobornál tartott rendezvényen. A zuhogó eső, erős szél dacára mintegy kétszázan hallgattak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára és vonultak ki gyertyákkal, fáklyákkal, székely zászlóval kinyilvánítani autonómiaigényüket.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke felidézte, hogy az elmúlt években október végén az SZNT kezdeményezésére került sor a székelyek nagy menetelésére, a következő esztendőkben pedig Székelyföld határait világították ki, így született döntés, hogy ezentúl október utolsó vasárnapja legyen Székelyföld autonómiájának napja. „Idén délelőtt imádságokkal, este pedig gyertyákkal, fáklyákkal, őrtüzekkel hoztuk a román hatalom és a nagyvilág tudomására, hogy nem mondunk le jogos követelésünkről, Székelyföld autonómiájának eléréséről, és nem hagyjuk, hogy a közigazgatási átszervezés leple alatt feldarabolják Székelyföldet” – fogalmazott Gazda Zoltán. Véleménye szerint az elmúlt időszak nemzetközi eseményei is jelzik Románia kormányának, ha nem indítják el a tárgyalásokat Székelyföld képviselőivel, súlyos helyzet alakulhat ki. „Nem lehet, nem szabad a népek önrendelkezésével játszani” – hangsúlyozta. Egy katalán függetlenségi harcos szavait idézte: a szabadság nem száll le a néphez, a népnek kell felemelnie magát hozzá. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott nem lehetett jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen, üzenetét Ferencz Csaba olvasta fel. Fontosnak nevezte az őrtüzek gyújtását, a figyelem felkeltését, hogy a székelység is elérhesse azt, ami más európai népeknek jár. Európának és az érintett államoknak rá kell eszmélniük végre, hogy nem hunyhatnak szemet az őshonos kisebbségek jogos önigazgatási törekvései fölött, mivel hosszú távon az autonómia a békés megoldás, a biztonság záloga. Szili Katalin üzenetében kiemelte: nagyon fontos a belső egyetértés, hogy a tárgyaló felek egységben lássák a magyarságot. „Aki nem tudja, merre hajózik, annak nincs jó szél. Mi tudjuk, hová hajózunk, céljaink közösek: a magyarság megmaradása, boldogulása, biztonsága, önigazgatása elérése” – mondotta, üzenete végén pedig reményét fejezte ki, hogy egyszer ezen őrtüzek gyújtását majd az autonómia ünnepeként tartják számon. Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiáltványukat olvasta fel. Ebben leszögezik: a Székelyföld autonómiájának napján összegyűlt székelyek ismételten kinyilvánítják akaratukat Székelyföld területi autonómiája iránt. Szükségesnek tartják a párbeszédet, és elégedetlenek a román kormány ezt elutasító magatartása miatt. „Európában megmozdult a föld. Egyre több régió vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát. Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg” – áll az elhangzott kiáltványban. Imádságot az autonómiáért Kovács István unitárius lelkész mondott. Jelképesnek, küzdelmünkhöz hasonlónak nevezte a gyertyákat kioltó, ernyőket kicsavaró viharos szelet. „Megállíthatatlan az élni akarás, a hit teremtő erő, és autonómiánk is a reményünk, a hitünk által válik valósággá – mondotta. Ezt a hitet nem tudja elvenni tőlünk senki, ez az a bennünk lévő láng, amely kiolthatatlan, és ezért állunk itt ilyen ellenszélben is. Imádkoznunk, cselekednünk kell, hogy ez a lelkünkben lévő remény a talpunk alatt, ezen a földön valósággá, autonómiává váljék.” Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Küzdeni kell az autonómiáért
Székelyföld autonómiájának napján Sepsiszentgyörgy központjában és határában is fellobbantak a reménység lángjai, jelezvén, a székelyek szabadságvágyát az időjárás viszontagságai és a hatalom packázásai sem tudják elfojtani.
A rendezvény nyitányaként meghirdetett időpontban mintegy százan gyűltek össze a megyeszékhely szívében emelkedő turulszobornál, hogy a kezükben szorongatott magyar, székely és katalán zászlókat csattogtató széllel, valamint zuhogó esővel dacolva hangot adjanak autonómiakövetelésüknek. Szabó Fruzsina diáklány szívfacsaró, de a helyzethez illő kesergője után Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke köszöntötte Izsák Balázs SZNT-elnököt és az egybegyűlteket, osztotta meg gondolatait.
Ennek során számba vette autonómiaküzdelmünk legfontosabb állomásait, majd a kiszélesítése érdekében Észak-Olaszországban megszervezett népszavazás, illetve a katalán függetlenségi nyilatkozat fényében rámutatott annak nemzetközi összefüggéseire is. Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy ne a helyzet elmérgesedéséhez vezető elutasító spanyol, hanem a párbeszédet választó olasz példát kövesse, és kezdjen tárgyalásokat Székelyföld területi autonómiájáról. Szerinte ugyanis „nem lehet, s nem szabad a népek önrendelkezésével játszani, mert egy lopott területekből összekovácsolt országban ez bármikor visszaüthet!”
A továbbiakban a nemtörődömség veszélyére hívta fel a székelyek figyelmét, mert ezzel bátorságra gerjesztik a letaposóikat, akik viszont elszánt tömeg láttán megfontolják, miként cselekedjenek. Még akkor is „ha gyűlölnek, szét akarnak szabdalni, földbe akarnak döngölni, és el akarnak űzni a szülőföldünkről minket. Megfontolják, mert félnek, hogy egyszer valahol szóba kerül a lopott országrész.”
Végezetül pedig arra figyelmeztetett, hogy „mi, magyarok ajándékba semmit nem kapunk, mindenért meg kell küzdenünk, többnyire a nagyvilág ellenszelével szemben. Így vagyunk Székelyföld autonómiájával is. Tegyünk meg mindent, hogy érjük el ezt a célt, mely egyetlen garanciája megmaradásunknak, s térségünk gazdasági felemelkedésének. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – zárta felszólalását a széki elnök.
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott levélbe foglalt üzenetét Ferencz Csaba, a SZNT országos alelnöke olvasta fel. A rendezvény a résztvevők nevében megfogalmazott és Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány jóváhagyásával, Kovács István unitárius lelkész áldásával, valamint közös imával és himnuszaink eléneklésével zárult.
A turulszobornál történtekkel egy időben, Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság, valamint Fazakas Péter, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnöke szervezésében a Pacén is őrtüzet gyújtottak. A kezdeményezéshez közel százan csatlakoztak. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

A szellemi műhely hordozója (25 éves lapunk kiadója)
Közszolgálat piaci körülmények között: több mint negyedszázada naponta törekszik erre a bravúrra a Háromszék napilap. A működtetését biztosító H–Press Kft. ugyanakkor mint cseppben a tenger összesíti a helyi vállalkozás valamennyi ismérvét, megfejelve a nehezen mérhető tudati fejlesztés „önkéntes” gyakorlásával.
A kezdeti hőskor
Ma már csak kevesen emlékeznek rá, hogy az 1989. december 22-ről 23-ra virradó éjszakán született Háromszék néhány hónapon át gazdasági értelemben szinte légüres térben, de mindenképpen kezdetleges jogi körülmények között működött. Az addigi fenntartó Román Kommunista Párt előbb de facto, aztán jogilag is megszűnt, így kényszerült 1990 során a sajtóvállalatnak még nem nevezhető egység, vagyis a szerkesztőség, a nyomda és a lapterjesztő részleg munkatársaiból álló Trisedes-Press Rt. létrehozására, amely gyakorlatilag az első magántulajdonban lévő sajtóvállalat volt az országban. Egy ideig a kor hatalmas betűéhsége és a lap kedveltsége elnyomta a gazdasági vállalkozások hőskorából is fakadó gyermekbetegségek tüneteit, ám hamarosan kiderült, hogy veszélyes dolog kitenni az újságot a nyomdaipar robbanásszerű átalakulása minden előre látható és láthatatlan következményének. Így született meg a döntés a szerkesztőség és a lapterjesztés külön kft.-be való csoportosításáról, ez lett a ma is élő H–Press Kft., ez a szervezeti struktúra biztosítja immár huszonöt éve a Háromszék megjelenésének gazdasági hátterét.
A nagy példányszámok kora
A szerkesztőség mint szellemi vállalkozás önálló lábakra állításának kísérlete azóta is sikeresnek tekinthető, hiszen a lap máig az egyetlen erdélyi médiavállalkozás, amely soha nem folyamodott pénzügyi befektető becserkészéséhez. Ferencz Csaba, a kiadó ügyvezető igazgatója szerint kezdetekben azért lehetett gazdaságosan működtetni a céget, mert egyáltalán nem volt különleges a több mint húszezres példányszám, igény volt az olvasásra. Ráadásul sikerült átmenteni azt az értékelvűséget, amely az elődöt, a Megyei Tükört is jellemezte. Ez is közrejátszott a gazdasági fejlődés folyamatosságának biztosításában.
Új médiumok, új olvasók
„Sokáig ez volt az újság Háromszéken, a mérvadó – fogalmaz Ferencz Csaba –, ezért sokáig fel sem merült az a kérdés, hogy gazdasági értelemben életképes a lap, az olvasók és a reklámbevételek fedezik a kiadásokat. Csak jóval később, az új médiaformák jelentkezésével, az új olvasógeneráció megjelenésével merült fel, hogy piacorientáltan is kell gondolkodni, hiszen már nem volt magától értetődő, hogy a Háromszék nélkül nem teljes a napja. A »Háromszék-függő« tábor azóta is szűkül, miközben nő az a réteg, amely értékeli a tartalmat, de nincs feltétlenül tudatában annak, hogy ezt meg is kell fizetni.”
Farcádi Botond főszerkesztő szerint a lap, ha más eszközökkel is, de a továbbiakban is képes megőrizni azt a státusát, hogy a mindennapok nélkülözhetetlen része. Markáns arcéllel rendelkező, karakteres lapként. A lapfogyasztási szokások ugyan megváltoztak, és ha a fiatalok nem is mennek el mindennap az újságos- standhoz, naponta olvassák, tartalmakat osztanak meg a különböző közösségi felületeken, mindennapjaik része maradt a lap. Ez gazdaságilag persze nehezebben fenntartható modell, hiszen nem azonnal „csöng a kassza”, de fontos, hogy a Háromszék megmaradt hiteles tájékoztatási forrásnak, értékelvű véleményformáló fórumnak. Párhuzamosan a bevételi források struktúrája is átalakulóban, a növekvő reklámbevételek arról látszanak tanúskodni, hogy a lap továbbra is az emberek „zsebében” maradt. Helyi hírek mindenkinek
A lap elsősorban a háromszéki, szélesebb körben a székelyföldi emberekhez szól, illetve a Kárpát-medencei magyarsághoz, mindezt a szerkesztési elvek is igyekeznek szolgálni. Fókuszban a helyi eseményekkel, gazdasági folyamatokkal, a helyi emberek életét befolyásoló hírekkel, de az is fontos, hogy ne csak a világ jelenjen meg Háromszéken, hanem a világ is képes legyen elhelyezni a térképen Háromszéket. Annál is inkább, mivel a lap világhálós változatát elsősorban az elszakadt háromszékiek olvassák. Ez is a lap helyi jellegét erősíti. A főszerkesztő szerint a Háromszék politikai és gazdasági érdekcsoportoktól való függetlensége erősíti a konzervatív, nemzeti elkötelezettségű hangot, látásmódot, amely jelentős mértékben egyezik a háromszéki emberek többségének világnézetével.
Arányok
A Háromszék nemcsak az olvasóit örökölte, hanem a piacot is, ami rugalmasságra, folyamatos változásokra való készenlétre is sarkallja a kiadót. Az azonban soha nem változott, hogy mindig a lap van az előtérben, a kiadó pedig, mint gazdasági vállalkozás egy értékteremtő közösség, szellemi műhely hordozója, nem pedig profitorientált üzleti vállalkozás. Ezeket az arányokat a teljesen megváltozott piaci körülmények között is sikerült megőrizni. A Háromszék kiadója ízig-vérig helyi vállalkozás, helyi termék jellege kifogásolhatatlan, hiszen helyben jegyezték be, helyben adózik, helyi embereket foglalkoztat. Közel kilencven alkalmazottjával a megye közepes vállalkozásai közé sorolható, a lapterjesztők révén falusi környezetben is munkaadóként van jelen. Termel, szolgáltat, kereskedik, közel kétmillió eurós évi üzleti forgalmat bonyolít le. Pluszaduként pedig helyi embereknek ad naponta szellemi muníciót. Hat a közösségére, a közösség pedig visszahat rá. Immár huszonöt esztendeje megszakítás nélkül. Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A sírkövek is meghalnak
Miközben a gyarapodó városok-falvak temetői egyre szűkösebbek, a kiöregedő, fogyatkozó falvakéi pusztulnak. Mindezt egyik olvasónk Sepsimagyaróson készített fotói, na meg a földre dőlt, gazzal eltakart, vagy éppen eltűnt régi – jobbára gazdátlan – sírkövek kapcsán megfogalmazott gondolatai juttatják eszünkbe.
És bizony, így, halottak napja környékén még szembetűnőbb a különbség: a gazdagon – már-már túlzottan – díszített, virágözönbe öltözött, túlzsúfolt sírkertek és a düledező, írásaiktól, jellegzetes díszítőelemeiktől „megfosztott”, talán több száz éves kövekkel megszórt, gondozatlan temetőkertek látványa, ahol előbukkan még egy-egy gondozott sír, elgondolkodtat. A sírkövek is meghalnak?
S bizony, a közösségi médiát is megjárt felvételek láttán többen is felkapták a fejüket, hogy egykori szülőfalujukban, elhunyt rokonok szülőhelyén is ez a kép fogadta. Pedig, ha műemlék, történelmi, vagy éppen kultúrtörténeti értéke nincs is egy-egy megkopott sírkőnek – bár ilyent is bizonyára számosat fel lehetne fedezni –, a hozzátartozók sem tartják már számon, és nem is gondozzák a síremléket, minden egyes kő, obeliszk, netán szobor felbecsülhetetlen helyi érték. Megmentésük, méltó és szakszerű elhelyezésük abban a sírkertben, ahol jelenleg porladoznak, minden temetőgondnokságnak – legyen az egyházközség vagy éppen önkormányzat – elsőrendű kötelessége lenne. Ráadásul szinte semmibe nem kerül, ha jól szervezett közmunkával (mennyire elkopott ennek a szónak is az igazi jelentése!), a helyi közösség egészét – az iskolásoktól a nyugdíjasokig – bevonva végzik el a munkát.
A sírkövek is meghalnak. De nem mindegy, hogy mennyi ideig hirdetik elődeink lassan porladó emlékét... Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kultúrmisszió (A Pro Musica felvidéki turnéja)
A tavaly Délvidéken indított Kárpát-medencei kultúrmisszió folytatásaként november elején a Felvidékre látogatott a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus.
Kassa, Pered, Csata, Léva, Komárom, na meg a vidék lelki-szellemi központja, Esztergom voltak a hat koncertre és sok-sok találkozásra alkalmat adó turné állomásai – számolt be lapunknak Bancea Gábor elnök és Kelemen Alpár titkár. A Sipos Zoltán által vezetett együttes ugyanis felismerte azt a lehetőséget, ami – az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségeknek a felkeresésében rejlik. Ami lelki és szellemi feltöltődést jelent mind a meglátogatott és minőségi kórusmuzsikával megajándékozott közösségeknek, mind a kórusnak. A kultúrmisszió tehát oda-vissza működik – fogalmazták meg a kórus képviselői, akik már most tervezik, sőt, szervezik a jövő évben esedékes kárpátaljai turnét. A kórus egyébként a Kodály Zoltán és Orbán György műveiből – a Kodály-év és a Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Orbán György születésének hetvenedik évfordulója kapcsán – összeállított műsorát vitte, s ennek nem is lehetett jobb fogadó közege, mint a felvidéki kis magyar közösségek. A turné szervezése azonban – amit Kelemen Alpár vállalt magára – így sokkal nehezebb, hiszen nem szervezőirodák, ügynökségek állnak mögötte, mint a fesztiválok esetében, hanem meg kellett találni azokat az elkötelezett embereket, akik a kis közösségek tevékeny szervezői, az identitás megőrzése érdekében cselekszenek. A Pro Musica felvidéki turnéjának főszervezője így a csatai Okos Csaba lett, aki a Sólyom Gyermekei Közösségi Társulás révén, együttműködve a peredi, lévai, kassai és komáromi hasonló szervezőkkel, egyesületekkel nem csupán a fellépési lehetőségeket, hanem a vidékkel, a közösségekkel való találkozásokat és a tartalmas szórakozás körülményeit is megteremtette. A kórus tagjai így ismerhették meg – Balassa Zoltán helytörténész, újságíró segítségével – Kassa legfontosabb magyar vonatkozású emlékhelyeit, így látogathatták meg Lévát, Komáromot, így kerülhetett sor a peredi közös éneklésre, ahol a Kárpát-medence magyar népdalait egy pohár bor mellett énekelve alakult ki a lelki közösség a helyi férfi- és női kar, valamint a sepsiszentgyörgyi együttes tagjai között. És a kórus így adhatta elő műsorát az esztergomi bazilikában, a kassai Márai-házban, a komáromi Szent András-templomban és a csatai modern templomban (ahol a legjobb volt az akusztika), a lévai Reviczky Társulás magyar házában, valamint a peredi kultúrotthonban. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hangoljuk be az istenházát (Kórusfesztivál Sepiszentgyörgyön)
Az alig három hónapja felszentelt sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban először tartottak kórusfesztivált a hétvégén. A rendezvényen négy megyeszékhelyi együttes vett részt.
A XVII. Háromszék Kamarakórus-fesztivál előtt Bancea Gábor tiszteletes arra kérte a négy jelen lévő együttest, hogy hangolják be a templomot Isten ajándékával, az énekkel, zárásként pedig arra biztatta a kórusokat, hogy minél többször térjenek vissza, hiszen a templom is olyan, mint egy hangszer, amelyet időnként be kell hangolni. Az Eufónia Kulturális Egyesület által szervezett, évente megismétlődő fesztiválra ezúttal négy sepsiszentgyörgyi együttes jött el. A rövid, de tartalmas koncertek sorát a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus kezdte, műsorát Orbán György és Kodály Zoltán művei mellett az advent előestje és a karácsony ihlette. A Canticorum női kar – karvezető Szántó Dombora Anna – a nemrég elhunyt Birtalan József zeneszerző népdalfeldolgozásaiból hozott egy csokorra valót. A Laudate kamarakórus zenekari kísérettel előadott művei arattak sikert, Orbán György Szent Kinga himnuszát például annak apropóján énekelték el, hogy a szerző a házigazda Pro Musicának ajánlotta a művet – mondta el Lőfi Gellért karmester. A fesztivált a Szilágyi Zsolt Herbert által vezetett, nemrég 45. évfordulóját ünneplő Vox Humana változatos és színvonalas műsora zárta. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro

Az erdő támogatásra szorul (Közbirtokosság)
Közel két évtizede majd minden székelyföldi településen feléledt legalább egy közbirtokosság. Csákány Lászlóval, a Szemerja-Görgő Egyesített Közbirtokosság elnökével arra kerestük a választ, hogy milyen feladatokat tud ellátni egy közbirtokosság, miként lehet összeegyeztetni az erdőgazdálkodási és az egyéb, például környezetvédelmi szempontokat, mindez hogyan működtethető az érvényben lévő jogi kerettel.
Rendelkezni a tulajdonjoggal
– A közbirtokosság sajátos jogi forma. Milyen jogi környezetben működik ma, rendeződtek-e a tulajdonjogi viszonyok?
– Jogilag a közbirtokosságok tulajdoni rendszere két lépcsőben ugyan, de rendeződött. A tizenhét évvel ezelőtti félszárnyas visszaszolgáltatást utólag nagyjából rendezte a jogalkotó. A közbirtokosságok mai működését sokkal inkább az nehezíti, hogy van tulajdon, de a tulajdonos nem rendelkezik közvetlenül tulajdonjoga fölött. Egy kissé furcsa hasonlattal, van fürdőszobánk, de nem engedik, hogy benne fürödjünk. A tulajdonjog fölött rendelkezünk, de a gazdálkodási jogot átruházták egy teljesen más intézményre. Európában bizonyára egyedülálló – és nem véletlenül –, hogy az erdőtulajdonosnak nincs gazdálkodási joga. Sem a fa, sem a vadállomány, sem az egyéb hasznot hozó részterületek tekintetében. A visszaélések megfékezésére egy sor intézményt működtetnek, egy sor intézkedést bevezettek és bevezetnek, csak azt nem veszik számításba, hogy ezek az intézmények mind-mind az erdők terhére vannak. Ebből az következik, hogy az erdő védelme helyett még többet kell kitermelni – mert a fa eladásából lehet a legtöbb jövedelmet biztosítani –, hogy ezeket a pluszköltségeket fedezni lehessen.
– Mi a jellegzetessége ennek a gazdálkodási formának?
– Az erdészeti törvény szabályozza, hogy milyen formában lehet erdőgazdálkodást folytatni. Nálunk legkevesebb nyolcezer hektárral kell rendelkeznie egy tulajdonosnak ahhoz, hogy az állami erdészet mintájára egy magánerdészeti struktúrát hozzon létre és működtessen. Márpedig egyetlen közbirtokosság sincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, így közbirtokosságok szövetsége jött létre, ezek általában magánerdészeteket bíznak meg a gazdálkodással. A költségek tehát meglehetősen sokrétűek, ami mind-mind az erdőt terheli. Csak a fát látjuk benne
– Ez a gazdálkodás része, de az egykori közbirtokosságok valójában egy közösséget szolgáltak.
– Ez mára gyakorlatilag megfordult. Ugyan 1972-ben Buenos Airesben elfogadták az erdők többhasznúságának a tételét, ezt nálunk ma senki nem veszi figyelembe. Az erdőben csak a fát látjuk, az abból származó közvetlen hasznot. Az utóbbi időben egyre több támadás éri az erdőtulajdonosokat, illetve az erdésztársadalmat. Mindenki a fakivágásokról, az erdőirtásról beszél, de az erdőre és közvetetten a tulajdonosokra, a szakmára háruló terhekről kevesen beszélnek. Nálunk az erdő mindenkié, de amikor a költségekről esik szó, akkor csak a tulajdonosok, illetve a szakma jön számításba, a költségek terhe az ő vállukat nyomja. Pedig minden egyes ötvenéves fa egy vegetációs ciklusban egy teherautónyi árut bocsát a társadalom rendelkezésére. Elég, ha csak a „megtermelt” oxigénre gondolok, vagy arra, hogy egy fa egy vegetációs időszakban 4200 liter vizet képes megtisztítani. A csapon folyó vízért fizetni kell, de annak az összegnek a töredéke sem jut el az erdőtulajdonosokig. Holott az erdőt például adóteher sújtja. Amit az egykori közbirtokosságok nyújtottak a társadalomnak, a megváltozott helyzet miatt vissza kellene segíteni az erdőnek, illetve a tulajdonosoknak. Ennek a lényege az, hogy tehermentesítsük az erdőt (például adómentességgel vagy támogatással, akárcsak a mezőgazdaságot), mert ha nem, egyre több fát kell kitermelni. A másik különbség, hogy annak idején a közbirtokosságnak nem csupán erdeje, legelője, hanem ingatlanjai is voltak, a mindenkori tanító, kántor jövedelmét abból biztosították, nem beszélve a szegények segítéséről, a tűzifával való ellátásról. Vagyis közfeladatokat látott el, az oktatás, a kultúra, a vallásgyakorlás egyik háttérintézménye tudott lenni. Ma már ezeket a feladatokat más intézmények, állam, önkormányzat látja el, más költségvetésből finanszírozzák részben vagy egészben. Vagyis a régi közbirtokosságok társadalmi funkciója jelentős volt, segítette a közösséget, ma a közbirtokosság szorulna segítségre, támogatásra, elsősorban az erdők, az élhető környezet védelme érdekében.
Az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek
– A környezetvédelmi szempontok hosszú távú gondolkodást feltételeznek, holott manapság a hatékony gazdálkodási szempontok a meghatározóak.
– A magyarországi modell – bár ők jóval kevesebb erdővel rendelkeznek – jónak bizonyult, hiszen ők nem közbirtokosságként, hanem zárt részvénytársaságokként (Zrt.) gazdálkodnak, önállóan. Vagy Ausztriában, aki 30 árnál nagyobb erdőterülettel rendelkezik, az önállóan gazdálkodhat a tulajdonjogával. Bedő Albert annak idején felismerte, hogy az erdővel gazdálkodni kell, megfelelő üzemterv alapján. De saját belátása szerint végzi vagy éppen végezteti el a munkát. Természetesen állami feladat az ellenőrzés, hogy az üzemtervet betartják-e. Nálunk azonban ez nem megengedett, a gazdálkodásnál még ráépül egy-két struktúra, ami teher – ahogy már jeleztem.
– Ráadásul az erdő mint ökoszisztéma a környezetvédelemben is meghatározó szerepet játszik. Hogyan lehet a gazdálkodási és a környezetvédelmi szempontokat összeegyeztetni?
– Van olyan felmérés – az ENSZ-statisztikákban olvastam –, hogy egy hektár erdőnek az egészségre gyakorolt hatása értékben háromszor meghaladja a fa értékét. Ezzel szemben senkinek nem jutott eszébe, hogy egy aszpirin értékét visszafordítsa az erdők megőrzésére. Globális paradigmaváltást kellene eszközölni. Ugyanis a gazdasági szempontok azt diktálják, hogy addig, amíg kereslet van, a kínálat is megjelenik. Az esztelen fogyasztás esztelen kitermelést eredményez. Az 1945-ös államosításhoz képest például Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén egyharmaddal csökkentek az erdős területek a mezőgazdasági területek, vagyis a legelők javára. De állattartás immár nem folyik a városban. A fölöslegessé vált területek visszaerdősítése azonban nem megoldott. A környezet egyébként rendelkezik öngyógyító tulajdonsággal, a probléma az, hogy nekünk nincs időnk ezt kivárni. Azt kellene belátnunk, hogy egy sor dologra nincs szükségünk, de jó vízre, jó levegőre, napfényre és élhető talajra igen, vagyis az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek. Ezeket kell megvédeni.
– Rövid távon mi lenne az első lépés, hogy a dolgok helyükre kerüljenek?
– A törvényes keret megváltoztatása lehetne az első lépés, hogy a tulajdonosnak legyen joga gazdálkodást is folytatni. A folyamatok leegyszerűsödnének, átláthatóbbak lennének, sőt, ellenőrizhetőbbek. És persze kevesebb költséget generálnának. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Meleg kenyér és kalács az asztalokra”
Közel 10 tonna liszt és 600 kg száraztészta érkezett Székelyhídra, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Nemzeti Agrár Kamara együttműködése révén eljusson három partiumi és egy erdélyi szociális intézménybe. Utóbbiak képviselőinek Balogh Barnabás lelkész adta át az adományt.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), együttműködve a Nemzeti Agrár Kamarával, mintegy karácsonyi ajándékként 9,6 tonna lisztet és 570 kg száraztésztát hozott december 21-én, csütörtökön délelőtt Székelyhídra, hogy onnan három partiumi gyerekotthonba és egy erdélyi szociális konyhának vigyék tovább. Utóbbiak: a Micskei Sámuel Szórvány Diákotthon, az Élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon, a Zsoboki (Hunyad megye) Bethesda Gyermek és Szórvány Diákotthon, illetve a Szilágylellei (Szilágy megye) Szociális és Diakóniai Központ. Az adományt szállító kamion a székelyhídi M. Eminescu utcában, a Papp pékség előtt állt meg, hogy megkezdődhessen a kirakodás, hogy aztán a kedvezményezettek a saját döntésük nyomán rendelkezzenek tovább a maguk porciójáról. Az MRSZ-t annak vezetője Balogh Barnabás lelkész képviselte, aki egy nappal korábban, amikor találkozásunk időpontjáról egyeztettünk, még Kárpátalján tartózkodott, hasonló misszióban.
Karácsonyra kiosztották
A korábbi biharvajdai lelkész lapunknak elmondta: a Nemzeti Agrár Kamara már régebb óta együttműködik a MRSZ-szel, a mostani adományozáskor kiosztott holmi csak egy része annak, amit idén kaptak, s ami eljut(ott) Erdélybe és a Partiumba. Sikerült karácsonyra ezeket kiosztani, bár – ahogyan Balogh Barnabás fogalmazott – „nem mi időztettük így, hanem az Úristen, aki a terményt, a búzát is megadta a magyarok asztalára, a magyarok kenyeréhez, és amiből reméljük, nem csak a magyaroknak jut.” Hogy miért azt hozták, amit? „Hát mire van nagyobb szükség, mint a kenyérre, amit hálaadással törhetünk meg?” – kérdezett vissza a lelkész-igazgató, hozzátéve, hogy az adományból több ezer ember fog részesülni. A Nemzeti Agrár Kamara minden évben több száz tonna lisztet gyűjt össze, aminek egy részét határon belüli, másik részét határon túli segélyszervezeteknek, intézményeknek osztja szét. Bizalmi partnere ebben a MRSZ, részt vállalva abban, hogy célba jussanak az adományok. Annál rászorultabbak nincsenek, mint akikhez most eljuttatják az adományokat, fejtette ki Balogh Barnabás, hozzátéve, hogy a nevezett intézmények mindegyike több éves, esetleg évtizedes múlttal rendelkezik. A most hozott mennyiség egy töredéke annak, ami összességében Erdélybe és Kárpátaljára eljut(ott).
Meglepetés, segítség
Dénes Éva, az élesdi otthon vezetője az adomány átvételekor elmondta: mindig hálával gondolnak a MRSZ-ra, hiszen mindig mellettünk állnak. Az intézményben 21 gyerek és fiatal van, ők állandó lakók az Érmellékről, Bihar más tájairól és Szatmár megyéből, olyan családokból, ahol nem tudnak gondot viselni rájuk, legtöbbször ott nőnek fel, indulnak az életbe. Bertalan Lajostól, a micskei otthon ügyvezetőjétől megtudtuk: az ő liszt-részük marad a székelyhídi pékségben, ahonnan hetente többször a megsütött kenyeret viszik Micskére. Nagy meglepetés és óriási segítség ez számukra, hiszen az egész 2018-as évre biztosítva van kenyérszükségletük. „Hihetetlen, nagyon sokat jelent, hogy erre nem kell költeni. A száraz tészta is nagyon gyorsan hasznosítva lesz, a gyerekek szeretik a tésztaféleséget, hetente többször is főzünk nekik”, tette hozzá. A zsoboki otthonban is minden adomány jól fog, mondta Gál-Jankó László koordinátor, hiszen az 1994-ben létrehozott intézményben 64 gyerekről gondoskodnak, közülük 45 állandó lakó. Ők is meglepetéssel szereztek tudomást az adományról, bár karácsonykor megszaporodnak a felajánlások, de mindent hasznosítani tudnak. Balogh Barnabás azzal búcsúzott, hogy “a MRSZ nagyon hálás, hogy karácsonykor olyanoknak kerülhet meleg kenyér, meleg kalács az asztalukra, akiknek egyébként nem biztos, hogy jutott volna. A magunk részéről ezzel a küldetéssel kívánunk mindenkinek boldog ünnepeket.” Rencz Csaba / erdon.ro