Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 13.
Hangot adtak a közösség akaratának a székely szabadság borús napján
A kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők, akik zuhogó esőben, a szokásosnál kisebb számban vettek részt a Postaréten szervezett megemlékezésen. A rendezvényen és az azt követő felvonuláson nem történt incidens.
A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, és „Autonómiát!” felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg. Ebben az MTI szerint leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját. „Székelyföldnek akár feldarabolása, akár egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának, ellentmond Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek” – állapították meg.
Aggasztónak vélték, hogy Székelyföld a belső leszakadás pályájára került abban a fejlesztési régióban, amelyhez jelenleg tartozik. Azt is aggasztónak találták, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások. „Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll a dokumentumban.
Úgy vélték, Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely–magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását. „Mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg” – hangsúlyozták petíciójukban a megmozdulás résztvevői.
A tüntetők azt követelték, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul. Kérték, hogy a román kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Tiltakoztak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése ellen. A tüntetők egyben kinyilvánították szolidaritásukat a jogállam védelmében Románia nagyvárosaiban szervezett megmozdulásokkal. Azt is követelték, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!" - zárul a székely szabadság napján Marosvásárhelyen elfogadott petíció, melyet a tömeg "Autonómiát!" felkiáltása szentesített.
Tőkés László: ma is az árulás árnyékában kell küzdeni a szabadságért
Tőkés László szerint az erdélyi magyarságnak ma is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatnia küzdelmét szabadságáért, szülőföldje ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellett beszélt erről a székely szabadság napján. Mint felidézte, a székely vértanúkat is magyar áruló küldte 163 éve a vérpadra.
Arany János forradalmi verssorait idézte: „Haj, ne hátra, haj, előre! / Vérmezőről vérmezőre! / Mert ott az a virág terem, / Melynek neve győzedelem”. Tőkés László Arany gondolatait folytatva kijelentette: „Ne rettentsen bennünket se halál, se félelem! Igazságos és jogos szabadságharcunkban ne hátráljunk meg!"
Az európai parlamenti képviselő az MTI szerint megemlítette: az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük azoknak, akik eljöttek Marosvásárhelyre, „de mi ez a vértanúk áldozatához képest, akik életüket adták népükért és hazájukért?" Felelevenítette, hogy a hét elején Brüsszelben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Romániában ma is használt „szekus módszerekre" panaszkodott. „Csak azt nem értjük, hogy akkor mire való a balliberális kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési egyezség, és mit keres a vásárhelyi ill
etőségű Borbély László államtanácsos a Grindeanu-kormány csapatában?” – tette fel a kérdést. Az EMNT elnöke az Európa Tanács 2003/1334-es határozatát idézte, amely szerint „az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor". Úgy vélte: joggal elvárható, hogy ennek megfelelően rendeződjön a Székelyföld sorsa.
Tőkés László felszólalása
Szabolcs Attila, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke beszédében felidézte, az elmúlt hetekben románok százezrei vonultak az utcákra, mert azt érezték: lopják az országukat. „Román barátainknak üzenem, az erdélyi magyaroktól, a székelyektől a szabadságot is lopják. Pedig ez a minimum” – fogalmazott a fideszes politikus. Úgy vélte, a baszkoktól, flamandoktól, katalánoktól kell megtanulni az „autonómia mesterségét".
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség politikusa arról biztosította a székelyeket, hogy nincsenek egyedül. Hozzátette: az EFA ugyan Európa-párti, de sajnálatos módon az Európai Unió ma jobbára a tagállamok fővárosainak az érdekeit képviseli, és a fővárosok befolyása a baszkok, katalánok, flamandok és székelyek kárára erősödik. Úgy vélte, ezen változtatni kell. Wouter Patho megnyugtatta a megmozdulás résztvevőit, nem követnek el törvénytelenséget, ha kiállnak az autonómia igénye mellett. Ez szerinte nemcsak jog, hanem kötelesség is a következő nemzedékekkel szemben. „Eljön a székelység ideje, eljön az autonómia ideje! Számíthatnak ránk!" - jelentette ki a flamand politikus.
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának az elnöke a résztvevők általános elismerését kiváltva jelentette ki, hogy nem kell bánkódni a tüntetőket végig áztató eső miatt. „Ez az eső annak az ígérete, hogy jó lesz az aratás, és szép lesz a székely jövő!" – jelentette ki. Hozzátette, ez év januárjától immár a központosított Franciaországban élő baszk közösség is bizonyos fokú autonómiát élvez. „Ha megtörténhetett Franciaországban, miért ne történhetne meg Romániában is?” – tette fel a kérdést. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a párbeszéd az egyedüli elfogadható eszköz a székely szabadság érvényesítésére, az erőszak soha nem lehet semmilyen törekvés megvalósításának az elfogadott eszköze. „Az erőszak sehova sem vezet, csak elveszi mások szemében az önök szabadságigényének a jogosságát” – fogalmazta meg a baszk szabadságvágy tanulságait.
Izsák Balázs, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Az SZNT nevében Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke mondott beszédet. Kijelentette: a szabadság először a fejben születik meg. Az egyéni akaratokból összeálló közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni. „Építjük azt a szabadságot, ami még nincs, de lesz” – jelentette ki az ifjú szónok.
A demonstráción felolvasták Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte: az új, önmagára kicsit is adó Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül az olyan jogos közösségi igények mellett, melyek a szabadságjogok kiteljesítését biztosítják. Szili Katalin elfogadhatatlannak tartotta, hogy „büntetőjogi tényállást faragjon bárki egy közösség, egy nép önigazgatásának, önberendezkedésének megfogalmazásáért”.
Zuhogó esőben gyülekeztek
Délután háromtól folyamatosan zuhogott az eső Marosvásárhelyen, így meglehetősen gyéren álltak az emberek a székely vértanúk postaréti emlékművénél, a kezdésre mintegy ezren gyűlhettek össze – jelentette a helyszínről munkatársunk. Székely és magyar zászlókat lengettek a résztvevők, de többségük inkább esernyőt tartott a feje fölött. Ami a zászlókat, pontosabban azok rúdjait illeti, kollégánk eddig nem értesült a tavalyihoz hasonló incidensről – amikor a csendőrök zászlórudakat koboztak el –, úgy tűnik tehát, hogy a résztvevők megértették a szervezők kérését, és nem vittek magukkal hegyes végű botokat, rudakat.
Egyébként a csendőrök és a rendőrök már délután háromtól biztosították a helyszínt az egész útvonalon, amelyen végigvonulnak a résztvevők: a Postaréttől a főtérig. Idén nem érkeztek nagyobb tömegek buszokkal, csak kisebb csoportok – számolt be munkatársunk, hozzátéve, hogy a tavalyi kép, amikor egyszerre 5–10 busz érkezett a helyszínre, most egyáltalán nem volt jellemző.
Az eső kitartott, a felszólalók mondandóját pedig többnyire kulturáltan hallgatták a résztvevők, igaz, néha azért be-be hallatszott egy-egy füttyszó vagy hurrogás. Idővel mintegy háromezren gyűlhettek össze a Postaréten, hogy leróják kegyeletüket a Habsburg-ellenes székely szervezkedés 163 évvel ezelőtt kivégzett vértanúinak emlékművénél, majd a prefektusi hivatal elé vonulva nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényét.
A postaréti események lezárulta után a résztvevők szervezetten, csendben elindultak a prefektúra felé, a főtéri közigazgatási palotához. Az eső még mindig esett, a tömeg a csendőrök és rendőrök által biztosított, félsávon lezárt úton haladt.
Nem történt incidens
A megemlékezés és tiltakozás incidensek nélkül zárult – mondta az MTI-nek Adina Chiș, a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén. A többezres tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselője átvette a tüntetők képviselőitől, és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A mostoha időjárási viszonyok között megtartott rendezvényen kevesebben vettek részt, mint az elmúlt évek hasonló rendezvényein. A felvonulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.
Krónika (Kolozsvár)
A kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők, akik zuhogó esőben, a szokásosnál kisebb számban vettek részt a Postaréten szervezett megemlékezésen. A rendezvényen és az azt követő felvonuláson nem történt incidens.
A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, és „Autonómiát!” felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg. Ebben az MTI szerint leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját. „Székelyföldnek akár feldarabolása, akár egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának, ellentmond Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek” – állapították meg.
Aggasztónak vélték, hogy Székelyföld a belső leszakadás pályájára került abban a fejlesztési régióban, amelyhez jelenleg tartozik. Azt is aggasztónak találták, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások. „Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll a dokumentumban.
Úgy vélték, Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely–magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását. „Mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg” – hangsúlyozták petíciójukban a megmozdulás résztvevői.
A tüntetők azt követelték, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul. Kérték, hogy a román kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Tiltakoztak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése ellen. A tüntetők egyben kinyilvánították szolidaritásukat a jogállam védelmében Románia nagyvárosaiban szervezett megmozdulásokkal. Azt is követelték, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!" - zárul a székely szabadság napján Marosvásárhelyen elfogadott petíció, melyet a tömeg "Autonómiát!" felkiáltása szentesített.
Tőkés László: ma is az árulás árnyékában kell küzdeni a szabadságért
Tőkés László szerint az erdélyi magyarságnak ma is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatnia küzdelmét szabadságáért, szülőföldje ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellett beszélt erről a székely szabadság napján. Mint felidézte, a székely vértanúkat is magyar áruló küldte 163 éve a vérpadra.
Arany János forradalmi verssorait idézte: „Haj, ne hátra, haj, előre! / Vérmezőről vérmezőre! / Mert ott az a virág terem, / Melynek neve győzedelem”. Tőkés László Arany gondolatait folytatva kijelentette: „Ne rettentsen bennünket se halál, se félelem! Igazságos és jogos szabadságharcunkban ne hátráljunk meg!"
Az európai parlamenti képviselő az MTI szerint megemlítette: az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük azoknak, akik eljöttek Marosvásárhelyre, „de mi ez a vértanúk áldozatához képest, akik életüket adták népükért és hazájukért?" Felelevenítette, hogy a hét elején Brüsszelben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Romániában ma is használt „szekus módszerekre" panaszkodott. „Csak azt nem értjük, hogy akkor mire való a balliberális kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési egyezség, és mit keres a vásárhelyi ill
etőségű Borbély László államtanácsos a Grindeanu-kormány csapatában?” – tette fel a kérdést. Az EMNT elnöke az Európa Tanács 2003/1334-es határozatát idézte, amely szerint „az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor". Úgy vélte: joggal elvárható, hogy ennek megfelelően rendeződjön a Székelyföld sorsa.
Tőkés László felszólalása
Szabolcs Attila, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke beszédében felidézte, az elmúlt hetekben románok százezrei vonultak az utcákra, mert azt érezték: lopják az országukat. „Román barátainknak üzenem, az erdélyi magyaroktól, a székelyektől a szabadságot is lopják. Pedig ez a minimum” – fogalmazott a fideszes politikus. Úgy vélte, a baszkoktól, flamandoktól, katalánoktól kell megtanulni az „autonómia mesterségét".
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség politikusa arról biztosította a székelyeket, hogy nincsenek egyedül. Hozzátette: az EFA ugyan Európa-párti, de sajnálatos módon az Európai Unió ma jobbára a tagállamok fővárosainak az érdekeit képviseli, és a fővárosok befolyása a baszkok, katalánok, flamandok és székelyek kárára erősödik. Úgy vélte, ezen változtatni kell. Wouter Patho megnyugtatta a megmozdulás résztvevőit, nem követnek el törvénytelenséget, ha kiállnak az autonómia igénye mellett. Ez szerinte nemcsak jog, hanem kötelesség is a következő nemzedékekkel szemben. „Eljön a székelység ideje, eljön az autonómia ideje! Számíthatnak ránk!" - jelentette ki a flamand politikus.
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának az elnöke a résztvevők általános elismerését kiváltva jelentette ki, hogy nem kell bánkódni a tüntetőket végig áztató eső miatt. „Ez az eső annak az ígérete, hogy jó lesz az aratás, és szép lesz a székely jövő!" – jelentette ki. Hozzátette, ez év januárjától immár a központosított Franciaországban élő baszk közösség is bizonyos fokú autonómiát élvez. „Ha megtörténhetett Franciaországban, miért ne történhetne meg Romániában is?” – tette fel a kérdést. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a párbeszéd az egyedüli elfogadható eszköz a székely szabadság érvényesítésére, az erőszak soha nem lehet semmilyen törekvés megvalósításának az elfogadott eszköze. „Az erőszak sehova sem vezet, csak elveszi mások szemében az önök szabadságigényének a jogosságát” – fogalmazta meg a baszk szabadságvágy tanulságait.
Izsák Balázs, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Az SZNT nevében Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke mondott beszédet. Kijelentette: a szabadság először a fejben születik meg. Az egyéni akaratokból összeálló közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni. „Építjük azt a szabadságot, ami még nincs, de lesz” – jelentette ki az ifjú szónok.
A demonstráción felolvasták Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte: az új, önmagára kicsit is adó Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül az olyan jogos közösségi igények mellett, melyek a szabadságjogok kiteljesítését biztosítják. Szili Katalin elfogadhatatlannak tartotta, hogy „büntetőjogi tényállást faragjon bárki egy közösség, egy nép önigazgatásának, önberendezkedésének megfogalmazásáért”.
Zuhogó esőben gyülekeztek
Délután háromtól folyamatosan zuhogott az eső Marosvásárhelyen, így meglehetősen gyéren álltak az emberek a székely vértanúk postaréti emlékművénél, a kezdésre mintegy ezren gyűlhettek össze – jelentette a helyszínről munkatársunk. Székely és magyar zászlókat lengettek a résztvevők, de többségük inkább esernyőt tartott a feje fölött. Ami a zászlókat, pontosabban azok rúdjait illeti, kollégánk eddig nem értesült a tavalyihoz hasonló incidensről – amikor a csendőrök zászlórudakat koboztak el –, úgy tűnik tehát, hogy a résztvevők megértették a szervezők kérését, és nem vittek magukkal hegyes végű botokat, rudakat.
Egyébként a csendőrök és a rendőrök már délután háromtól biztosították a helyszínt az egész útvonalon, amelyen végigvonulnak a résztvevők: a Postaréttől a főtérig. Idén nem érkeztek nagyobb tömegek buszokkal, csak kisebb csoportok – számolt be munkatársunk, hozzátéve, hogy a tavalyi kép, amikor egyszerre 5–10 busz érkezett a helyszínre, most egyáltalán nem volt jellemző.
Az eső kitartott, a felszólalók mondandóját pedig többnyire kulturáltan hallgatták a résztvevők, igaz, néha azért be-be hallatszott egy-egy füttyszó vagy hurrogás. Idővel mintegy háromezren gyűlhettek össze a Postaréten, hogy leróják kegyeletüket a Habsburg-ellenes székely szervezkedés 163 évvel ezelőtt kivégzett vértanúinak emlékművénél, majd a prefektusi hivatal elé vonulva nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényét.
A postaréti események lezárulta után a résztvevők szervezetten, csendben elindultak a prefektúra felé, a főtéri közigazgatási palotához. Az eső még mindig esett, a tömeg a csendőrök és rendőrök által biztosított, félsávon lezárt úton haladt.
Nem történt incidens
A megemlékezés és tiltakozás incidensek nélkül zárult – mondta az MTI-nek Adina Chiș, a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén. A többezres tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselője átvette a tüntetők képviselőitől, és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A mostoha időjárási viszonyok között megtartott rendezvényen kevesebben vettek részt, mint az elmúlt évek hasonló rendezvényein. A felvonulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 21.
Tudományosan megalapozott válaszokat találni az erdélyi magyar sorskérdésekre
A Székely Kongresszus a jövőben intézményként is meg kell alakuljon, olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként, amely a térség fejlődését tartja szem előtt – fogalmazta meg a székelyföldi konferencia sepsiszentgyörgyi megnyitóján Bodó Barna egyetemi docens, a kongresszus tudományos bizottságnak tagja.
A III. Székely Kongresszus háromszéki nyitórendezvényén Bodó Barna kihangsúlyozta, fel kell oldani a tradíció és a modernitás k
özti konfliktust. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott, a kongresszus „Székelyföld kitalálásának” fontos fóruma, hiszen az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a hálózatban való gondolkodást vinné haza Magyarországra, mert amint mondta, a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, sokszor egymás segítése helyett az egymás legyőzése kerül előtérbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kell kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén Székelyföld versenyképes régió legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, a szakmai fórumok kell hozzásegítsék az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, az itthon maradás pedig legyen logikus döntés. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, hogy a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket értékesíteni is tudják.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
A Székely Kongresszus a jövőben intézményként is meg kell alakuljon, olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként, amely a térség fejlődését tartja szem előtt – fogalmazta meg a székelyföldi konferencia sepsiszentgyörgyi megnyitóján Bodó Barna egyetemi docens, a kongresszus tudományos bizottságnak tagja.
A III. Székely Kongresszus háromszéki nyitórendezvényén Bodó Barna kihangsúlyozta, fel kell oldani a tradíció és a modernitás k
özti konfliktust. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott, a kongresszus „Székelyföld kitalálásának” fontos fóruma, hiszen az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a hálózatban való gondolkodást vinné haza Magyarországra, mert amint mondta, a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, sokszor egymás segítése helyett az egymás legyőzése kerül előtérbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kell kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén Székelyföld versenyképes régió legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, a szakmai fórumok kell hozzásegítsék az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, az itthon maradás pedig legyen logikus döntés. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, hogy a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket értékesíteni is tudják.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
2017. április 22.
Esélyt teremteni Székelyföldnek (III. Székely Kongresszus)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
A reformáció évfordulójára készülnek a fafaragó táborban
A reformáció 500. évfordulója adja a témát a IV. Partiumi fafaragó tábor alkotóinak, akik ezekben a napokban Szalárdon egy 6 X 2 m-es domborművön dolgoznak. A KREK-nek szánt alkotás témája: a magyar nyelvű biblia felmutatása.
Alig 6 Celsius fokot mutatott Szalárd központjában a köztéri hőmérő szerdán délután, amikor a IV. Patiumi fafaragó tábor résztvevőit felkerestük, ezért jól fogott az egykori községháza épületének tágas helyiségét befűtő cserépkályha melege. Az alkotók nevetve fogadtak: jó munka ez, kitermeli a tűzrevalót. És valóban, a mindenfajta vésők alól szaporán hullott a forgács, készült a reformáció 500. évfordulójára megálmodott alkotás. A tábort annak idején Sipos Béla helyi fafaragó álmodta meg, az első tábor Hegyközpályiban volt, a következő Szalárdon, a harmadik tavaly Hegyközszentmiklóson, idén visszatértek Szalárdra. Sipos Béla elmondta, hogy minden támogatást megkapnak dr. Nagy Miklós polgármester és az önkormányzat, Varga Botond lelkész és a református egyházközség, Dani Zoltán és az Agape Alapítvány, illetve Kindle Norbert vállalkozó jóvoltából. A tábor résztvevői pedig nevezetten kívül Magyarországról érkeztek: Szalai Norbert iparművész Nagyatádról, Kiss János fafaragó és Csoma Gergely fafaragó, szobrászművész, író Budapestről.
Különböző karakterek
Utóbbi, mint az alkotók szószólója magyarázta el: ahogyan az eddigi táboroknak is volt egy témája (tavaly pl. a Himnusz), az ideinek a reformáció 500. évfordulója. Az alkotáshoz bírják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és személyesen Csűry István püspök támogatását, a téma pedig egy olyan 6 m X 2 m-es relief, mely azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a magyarra fordított bibliát be-, illetve felmutatják az embereknek. A dombormű 6 darab, egyenként 1 m széles és 2 m magas “táblából” áll, az összefüggő jelenetet összeillesztésük után fogják kimutatni. Egyelőre ugyanis a táblákat egyenként munkálják, faragják a rájuk rajzolt vázlat szerint, párhuzamos tempóban haladva. A terv szerint különböző karakterek jelennek meg az erdélyi tájban, a hitszónok mögött maga Jézus alakja is felsejlik. A dombormű itt-ott kisplasztikává “válik”, egyes részei “kitörnek” a térből, mintegy kinyúlnak a 6X2 méteres felületről. A faragott-csiszolt fafelület megalkotásához a rusztikustól a legfinomabb fafaragási technikáig mindent felhasználnak, sőt, az igényes terv néhol szobrászi színvonalú munkát igényel, magyarázta Csoma Gergely.
Kéthetes munka
A kéthetes munkafolyamat második napján voltunk látogatóba (egyébként naponta 8.30-tól eset 18 óráig “verik a fát”, ahogyan a “munkaidőt” meghatározták), amikor még jól látszottak a rajzolatok a táblákon, ezek természetesen el fognak tűnni, amikor egy úgynevezett tartószerkezet egyesíti majd az 5 cm vastag vadcseresznyefa táblákat. Apropó, a nyersanyagot a szentjobbi hagyományőrző huszároktól kapták, akárcsak a korábbi években. A jövő hét közepén illesztik először majd egymás mellé a táblákat, akkor fog megmutatkozni az összhatás, az alkotást pedig a KREK új székházába szánják, a leleplezésre pedig jó alkalom lenne a május 20.-án tartandó nagyszabású Református Egység Fesztivál nevű rendezvény, vélik az alkotók. A művet eredetileg kültérre tervezték, ám ha tető kerülne föléje, az több évtizeddel meghosszabbítaná élettartalmát, nem beszélve arról, ha beltérbe kerülne, mondta Csoma Gergely.
Rencz Csaba / erdon.ro
A reformáció 500. évfordulója adja a témát a IV. Partiumi fafaragó tábor alkotóinak, akik ezekben a napokban Szalárdon egy 6 X 2 m-es domborművön dolgoznak. A KREK-nek szánt alkotás témája: a magyar nyelvű biblia felmutatása.
Alig 6 Celsius fokot mutatott Szalárd központjában a köztéri hőmérő szerdán délután, amikor a IV. Patiumi fafaragó tábor résztvevőit felkerestük, ezért jól fogott az egykori községháza épületének tágas helyiségét befűtő cserépkályha melege. Az alkotók nevetve fogadtak: jó munka ez, kitermeli a tűzrevalót. És valóban, a mindenfajta vésők alól szaporán hullott a forgács, készült a reformáció 500. évfordulójára megálmodott alkotás. A tábort annak idején Sipos Béla helyi fafaragó álmodta meg, az első tábor Hegyközpályiban volt, a következő Szalárdon, a harmadik tavaly Hegyközszentmiklóson, idén visszatértek Szalárdra. Sipos Béla elmondta, hogy minden támogatást megkapnak dr. Nagy Miklós polgármester és az önkormányzat, Varga Botond lelkész és a református egyházközség, Dani Zoltán és az Agape Alapítvány, illetve Kindle Norbert vállalkozó jóvoltából. A tábor résztvevői pedig nevezetten kívül Magyarországról érkeztek: Szalai Norbert iparművész Nagyatádról, Kiss János fafaragó és Csoma Gergely fafaragó, szobrászművész, író Budapestről.
Különböző karakterek
Utóbbi, mint az alkotók szószólója magyarázta el: ahogyan az eddigi táboroknak is volt egy témája (tavaly pl. a Himnusz), az ideinek a reformáció 500. évfordulója. Az alkotáshoz bírják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és személyesen Csűry István püspök támogatását, a téma pedig egy olyan 6 m X 2 m-es relief, mely azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a magyarra fordított bibliát be-, illetve felmutatják az embereknek. A dombormű 6 darab, egyenként 1 m széles és 2 m magas “táblából” áll, az összefüggő jelenetet összeillesztésük után fogják kimutatni. Egyelőre ugyanis a táblákat egyenként munkálják, faragják a rájuk rajzolt vázlat szerint, párhuzamos tempóban haladva. A terv szerint különböző karakterek jelennek meg az erdélyi tájban, a hitszónok mögött maga Jézus alakja is felsejlik. A dombormű itt-ott kisplasztikává “válik”, egyes részei “kitörnek” a térből, mintegy kinyúlnak a 6X2 méteres felületről. A faragott-csiszolt fafelület megalkotásához a rusztikustól a legfinomabb fafaragási technikáig mindent felhasználnak, sőt, az igényes terv néhol szobrászi színvonalú munkát igényel, magyarázta Csoma Gergely.
Kéthetes munka
A kéthetes munkafolyamat második napján voltunk látogatóba (egyébként naponta 8.30-tól eset 18 óráig “verik a fát”, ahogyan a “munkaidőt” meghatározták), amikor még jól látszottak a rajzolatok a táblákon, ezek természetesen el fognak tűnni, amikor egy úgynevezett tartószerkezet egyesíti majd az 5 cm vastag vadcseresznyefa táblákat. Apropó, a nyersanyagot a szentjobbi hagyományőrző huszároktól kapták, akárcsak a korábbi években. A jövő hét közepén illesztik először majd egymás mellé a táblákat, akkor fog megmutatkozni az összhatás, az alkotást pedig a KREK új székházába szánják, a leleplezésre pedig jó alkalom lenne a május 20.-án tartandó nagyszabású Református Egység Fesztivál nevű rendezvény, vélik az alkotók. A művet eredetileg kültérre tervezték, ám ha tető kerülne föléje, az több évtizeddel meghosszabbítaná élettartalmát, nem beszélve arról, ha beltérbe kerülne, mondta Csoma Gergely.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. április 24.
A jót lássuk egymásban (Elkezdődtek a Szent György Napok)
A szervezők idén Szent György lovag alakját helyezték előtérbe, azt sugallva, hogy a jót lássuk egymásban – tolmácsolta Antal Árpád polgármester ünnepnyitó gondolatait Sztakics Éva alpolgármester, majd a városünnepet megnyitó szombat esti koncerten felcsendültek az ismert dallamok.
A zsúfolásig megtelt színházban a nyitókoncert ismét különleges produkciót ajánlott a közönségnek: a QueenClassics by Vlad Maistorovici projekt a rockzenetörténet talán legkarakteresebb együttesének darabjait a szerző klasszikus zenei felfogásban dolgozta át. A ploieşti-i származású, fiatal kora ellenére már a nemzetközi koncertszínpadokat is meghódító hegedűművész, karmester és zeneszerző korántsem szokványos kvartettje – a brit Max Ruisi csellón, Robin Green zongorán és Harry Cameron-Penny klarinéton és basszusklarinéton játszott – a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áronnal (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekarral kiegészülve a Queen-dalok rejtett értékeit is felszínre hozta. Izgalmas, sikeres, sőt, érzelemdús ötvözete ez a különböző zenei műfajoknak, újonnan igazolva, hogy a zene egységes nyelvezet, amely épp a műfaji sokszínűsége révén tud mindenki számára örömforrás lenni. A jól felépített, kiegyensúlyozott, klasszikus elemekkel, improvizációs részekkel is kiegészített örökzöld dallamok valósággal új dimenzióba kerültek, a hangszerelés azonban egy pillanatig sem felejtette és feledtette el a forrást: az eredeti dalok gazdag dallamvilágát, változatosságát, jellegét sem. A meglepetés-előadó, a két dal eléneklésére felkért Luiza Zan Who Wants To Live Foreverje (a dal címét az alkalomhoz illően magyarítsuk úgy, hogy: Aki örökké élni akar) pedig – a produkció mintegy csúcspillanataként – a zenei élmény teljességét nyújtotta.
A szimpatikus, fiatalos, ám mégis elmélyült zenei élményt egyedül a hangosítás minősége zavarta némiképp, összességében azonban a világ bármelyik színpadán szívesen látott produkcióval rajtolt a huszonhatodik Szent György Napok.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szervezők idén Szent György lovag alakját helyezték előtérbe, azt sugallva, hogy a jót lássuk egymásban – tolmácsolta Antal Árpád polgármester ünnepnyitó gondolatait Sztakics Éva alpolgármester, majd a városünnepet megnyitó szombat esti koncerten felcsendültek az ismert dallamok.
A zsúfolásig megtelt színházban a nyitókoncert ismét különleges produkciót ajánlott a közönségnek: a QueenClassics by Vlad Maistorovici projekt a rockzenetörténet talán legkarakteresebb együttesének darabjait a szerző klasszikus zenei felfogásban dolgozta át. A ploieşti-i származású, fiatal kora ellenére már a nemzetközi koncertszínpadokat is meghódító hegedűművész, karmester és zeneszerző korántsem szokványos kvartettje – a brit Max Ruisi csellón, Robin Green zongorán és Harry Cameron-Penny klarinéton és basszusklarinéton játszott – a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áronnal (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekarral kiegészülve a Queen-dalok rejtett értékeit is felszínre hozta. Izgalmas, sikeres, sőt, érzelemdús ötvözete ez a különböző zenei műfajoknak, újonnan igazolva, hogy a zene egységes nyelvezet, amely épp a műfaji sokszínűsége révén tud mindenki számára örömforrás lenni. A jól felépített, kiegyensúlyozott, klasszikus elemekkel, improvizációs részekkel is kiegészített örökzöld dallamok valósággal új dimenzióba kerültek, a hangszerelés azonban egy pillanatig sem felejtette és feledtette el a forrást: az eredeti dalok gazdag dallamvilágát, változatosságát, jellegét sem. A meglepetés-előadó, a két dal eléneklésére felkért Luiza Zan Who Wants To Live Foreverje (a dal címét az alkalomhoz illően magyarítsuk úgy, hogy: Aki örökké élni akar) pedig – a produkció mintegy csúcspillanataként – a zenei élmény teljességét nyújtotta.
A szimpatikus, fiatalos, ám mégis elmélyült zenei élményt egyedül a hangosítás minősége zavarta némiképp, összességében azonban a világ bármelyik színpadán szívesen látott produkcióval rajtolt a huszonhatodik Szent György Napok.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 24.
Székelyföld jövőjéről egyeztettek
A migrációról, a tradíció és a modernitás közötti konfliktusról, valamint a vállalkozások és a közbirtokosságok szerepéről is szó esett a hétvégén három helyszínen zajlott 3. Székely Kongresszus előadásain.
„Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel” – ezt az üzenetet fogalmazta meg levélben az immár harmadik alkalommal sorra került Székely Kongresszus résztvevői számára Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat fővédnöke.
A kongresszus hivatalos megnyitóját csütörtök este a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartották: az ünnepségen Egyed Ákos történész az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte fel. Rámutatott: az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Akkor egyébként az vezetett a helyiek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában, az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott 2. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – idézte az MTI Kolumbán Gábort.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia EMTE vállalta a szervezést, szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora általában az egyetemeknek a gazdaság vonatkozásában fontos szerepvállalását hangsúlyozta. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai, ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét is kiemelte.
„Nem új keletű jelenség a migráció”
A marosvásárhelyi szekciókban egyebek mellett a demográfiai változásokról, az elvándorlásról, a székelyföldi társadalom helyzetéről esett szó. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője a Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetése során rámutatott: az 1902-es első Székely Kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem új keletű, régóta érinti a három székely megyét.
A szociológus beszélt az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásairól a faluról városra történő, majd a megyék közötti helyváltoztatásról, az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákról, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásról és a 2005-től számított városról falura történő költözésről.
„Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek” – fogalmazott a kutató.
A hálózatban való gondolkodást exportálná Németh Zsolt
A 3. Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi megnyitóján eközben Bodó Barna egyetemi docens, a konferencia tudományos bizottságnak tagja arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatnak a jövőben intézményként is meg kell alakulnia. Szerinte a kongresszusnak olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként kell léteznie, amely a térség fejlődését tartja szem előtt. Hangsúlyozta: fel kell oldani a tradíció és a modernitás közötti konfliktust, bár a hagyomány jelentősége kisebbségi létben túlértékelődhet.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki kifejtette: a konferencia a Székelyföld kitalálásának fontos fóruma, szerinte pedig az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a „hálózatban való gondolkodást” vinné haza Magyarországra, elmondása szerint ugyanis a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, egymás segítése helyett sokszor a másik legyőzése kerül előtérbe.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén a térség versenyképes legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: a szakmai fórumoknak kell hozzásegíteniük az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, és ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, hanem logikus döntés legyen a röghöz kötöttség.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket pedig értékesíteni is tudják. A Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi rendezvényein többek között az oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzetéről, valamint a vidéki kultúrházak helyzetéről és funkcióváltásáról tartottak előadásokat.
„A periférikus helyzet az egyik fő probléma”
Csíkszeredában az önkormányzatok és intézmények, valamint a vidék és agrárium szerepéről, illetve a vállalkozásokról volt szó. A javaslatokat és a közösen megfogalmazott fejlesztési irányokat szombaton, a konferenciát záró plenáris ülésen vitatták meg, az összegzés azonban nem a programban feltüntetett időpontban zajlott, a résztvevők alacsony száma miatt ugyanis munkatársunk érkezésekor a kongresszus már több mint egy órája véget ért.
Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője foglalta össze lapcsaládunknak a záróülés főbb gondolatait. Mint rámutatott: a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó. „A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára és arra a rossz gazdasági szerkezetre, amelyben az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké meglehetősen alacsony” – magyarázta a szakember.
Szóba került, hogy a szolgáltatási szektor is fejletlen, ez egyrészt a szakképzetlenségnek, ugyanakkor az elvándorlásnak is betudható. Egy másik problémaként a kisebbségi létből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. „Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakról és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról” – fejtette ki Kassay. Hozzátette: ez utóbbi probléma kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arról értekezett, hogy a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe.
Kassay János arról is beszámolt: a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás rejlik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekció egyik fő gondolata a közbirtokosságoknak a gazdasági élet fejlesztésébe való bevonása volt. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekcióban is felmerült a közbirtokosság témája, itt azonban feszültség fogalmazódott meg a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni” – értékelt az egyetemi adjunktus.
Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy a Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Létezik ugyanis az erősen rurális térség, ugyanakkor az innovatív vagy innovatívvá válni akaró régió, amely otthont tudja tartani a fiatalokat. „Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk” – hangsúlyozta Kassay János.
Bíró Blanka, Gáspár Botond, Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)
A migrációról, a tradíció és a modernitás közötti konfliktusról, valamint a vállalkozások és a közbirtokosságok szerepéről is szó esett a hétvégén három helyszínen zajlott 3. Székely Kongresszus előadásain.
„Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel” – ezt az üzenetet fogalmazta meg levélben az immár harmadik alkalommal sorra került Székely Kongresszus résztvevői számára Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat fővédnöke.
A kongresszus hivatalos megnyitóját csütörtök este a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartották: az ünnepségen Egyed Ákos történész az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte fel. Rámutatott: az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Akkor egyébként az vezetett a helyiek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában, az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott 2. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – idézte az MTI Kolumbán Gábort.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia EMTE vállalta a szervezést, szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora általában az egyetemeknek a gazdaság vonatkozásában fontos szerepvállalását hangsúlyozta. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai, ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét is kiemelte.
„Nem új keletű jelenség a migráció”
A marosvásárhelyi szekciókban egyebek mellett a demográfiai változásokról, az elvándorlásról, a székelyföldi társadalom helyzetéről esett szó. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője a Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetése során rámutatott: az 1902-es első Székely Kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem új keletű, régóta érinti a három székely megyét.
A szociológus beszélt az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásairól a faluról városra történő, majd a megyék közötti helyváltoztatásról, az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákról, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásról és a 2005-től számított városról falura történő költözésről.
„Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek” – fogalmazott a kutató.
A hálózatban való gondolkodást exportálná Németh Zsolt
A 3. Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi megnyitóján eközben Bodó Barna egyetemi docens, a konferencia tudományos bizottságnak tagja arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatnak a jövőben intézményként is meg kell alakulnia. Szerinte a kongresszusnak olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként kell léteznie, amely a térség fejlődését tartja szem előtt. Hangsúlyozta: fel kell oldani a tradíció és a modernitás közötti konfliktust, bár a hagyomány jelentősége kisebbségi létben túlértékelődhet.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki kifejtette: a konferencia a Székelyföld kitalálásának fontos fóruma, szerinte pedig az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a „hálózatban való gondolkodást” vinné haza Magyarországra, elmondása szerint ugyanis a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, egymás segítése helyett sokszor a másik legyőzése kerül előtérbe.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén a térség versenyképes legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: a szakmai fórumoknak kell hozzásegíteniük az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, és ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, hanem logikus döntés legyen a röghöz kötöttség.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket pedig értékesíteni is tudják. A Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi rendezvényein többek között az oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzetéről, valamint a vidéki kultúrházak helyzetéről és funkcióváltásáról tartottak előadásokat.
„A periférikus helyzet az egyik fő probléma”
Csíkszeredában az önkormányzatok és intézmények, valamint a vidék és agrárium szerepéről, illetve a vállalkozásokról volt szó. A javaslatokat és a közösen megfogalmazott fejlesztési irányokat szombaton, a konferenciát záró plenáris ülésen vitatták meg, az összegzés azonban nem a programban feltüntetett időpontban zajlott, a résztvevők alacsony száma miatt ugyanis munkatársunk érkezésekor a kongresszus már több mint egy órája véget ért.
Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője foglalta össze lapcsaládunknak a záróülés főbb gondolatait. Mint rámutatott: a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó. „A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára és arra a rossz gazdasági szerkezetre, amelyben az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké meglehetősen alacsony” – magyarázta a szakember.
Szóba került, hogy a szolgáltatási szektor is fejletlen, ez egyrészt a szakképzetlenségnek, ugyanakkor az elvándorlásnak is betudható. Egy másik problémaként a kisebbségi létből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. „Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakról és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról” – fejtette ki Kassay. Hozzátette: ez utóbbi probléma kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arról értekezett, hogy a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe.
Kassay János arról is beszámolt: a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás rejlik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekció egyik fő gondolata a közbirtokosságoknak a gazdasági élet fejlesztésébe való bevonása volt. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekcióban is felmerült a közbirtokosság témája, itt azonban feszültség fogalmazódott meg a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni” – értékelt az egyetemi adjunktus.
Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy a Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Létezik ugyanis az erősen rurális térség, ugyanakkor az innovatív vagy innovatívvá válni akaró régió, amely otthont tudja tartani a fiatalokat. „Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk” – hangsúlyozta Kassay János.
Bíró Blanka, Gáspár Botond, Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 24.
A jövő építésének intézményes kerete
Válaszok sorskérdésekre
Az elmúlt hétvégén három helyszínen, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben zajlottak a 3. Székely Kongresszus és Konferencia munkálatai. A kettős elnevezés egyaránt utal a fórum történelmi folytonosságára és tudományos jellegére. Összehívását Székelyföld jelenlegi helyzetének és állapotának a feltérképezése tette szükségessé a jövőt megalapozó elképzelések megszületése, döntések meghozatala és folyamatok elindítása érdekében.
Sepsiszentgyörgyön a szervezők nevében dr. Bodó Barna docens, a Sapientia tanára köszöntötte az egybegyűlteket. Érzelmektől sem mentes megnyitóbeszédében kijelentette, egy olyan Székelyföld megteremtésén kell fáradozni, mely megfelelő válaszokat tud adni korunk nagy kihívásaira. Csak így érhető el ugyanis, hogy Székelyföldet ne csak múlt és jelen időben emlegessük, hanem a jövőben is legyen, attól függetlenül, hogy a hivatalosságok miként vélekednek feliratainkról, jelképeinkről, önazonosságunkról.
Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke „Székelyföld kitalálásának” fontos fórumaként értékelte a kongresszust, melyen olyan nemzeti sorskérdésekre keresik a választ, mint például: meg tud-e élni saját erőforrásaiból, jelent-e az autonómia gazdasági önállóságot, miként lendíthetnénk fel ezt a területet? Vagy mit kell tenni Székelyföld önazonosságának a kibontakozása, illetve a világba szétszóródott székelyek hazatérése érdekében? Az oktatásról és a tudományos életről szólva megjegyezte, a jólét megteremtésében és a megmaradásban játszott fontos szerepüket már Erdély fejedelmei is felismerték, ezért iskolákat hoztak létre. Végül pedig arra is figyelmeztetett, hogy Székelyföldnek nem szabad kimaradnia az anyaország által a külhoni magyaroknak egyre nagyobb mértékben nyújtott anyagi támogatásokból. Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond kijelentette: annak ellenére, hogy az első Székely Kongresszus óta eltelt 115 év alatt Székelyföld gondjai a csökkenés helyett gyarapodtak, ő bízik ezek megoldásában, mert érzékeli, valamint látja az ehhez szükséges szándékot, készséget és eltökéltséget.
A társszervező Székely Nemzeti Múzeum nevében felszólaló Vargha Mihály igazgató a székelyföldi múzeumoknak a megmaradásban játszott fontos szerepét emelte ki felszólalásában. Ezeknek nem elefántcsonttornyoknak, hanem mindenki számára vonzó és elérhető kulturális és tudományos központoknak kell lenniük, mondta. A kongresszus pedig az elitek párbeszéde helyett egy olyan műhely, melynek szellemi termékei segítik a jó politikai és gazdasági döntések meghozatalát, ezzel hozzájárulván az életminőség javításához.
Végül a kongresszus összehívását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ferencz Csaba köszöntötte a jelenlévőket, egyúttal hangot adván abbéli reményének is, hogy ez a rendezvény a székely jövő építésének intézményes keretévé válik. A megnyitó beszédek elhangzása után dr. Szekeres Attila István ismertette az általa megalkotott és ez alkalomból közszemlére helyezett székelyföldi közigazgatási címereket. (Lásd még az erről szóló írásunkat a 7. oldalon. A két nap alatt Sepsiszentgyörgyön lezajlott szakmai tanácskozásokra még visszatérünk.)
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Válaszok sorskérdésekre
Az elmúlt hétvégén három helyszínen, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben zajlottak a 3. Székely Kongresszus és Konferencia munkálatai. A kettős elnevezés egyaránt utal a fórum történelmi folytonosságára és tudományos jellegére. Összehívását Székelyföld jelenlegi helyzetének és állapotának a feltérképezése tette szükségessé a jövőt megalapozó elképzelések megszületése, döntések meghozatala és folyamatok elindítása érdekében.
Sepsiszentgyörgyön a szervezők nevében dr. Bodó Barna docens, a Sapientia tanára köszöntötte az egybegyűlteket. Érzelmektől sem mentes megnyitóbeszédében kijelentette, egy olyan Székelyföld megteremtésén kell fáradozni, mely megfelelő válaszokat tud adni korunk nagy kihívásaira. Csak így érhető el ugyanis, hogy Székelyföldet ne csak múlt és jelen időben emlegessük, hanem a jövőben is legyen, attól függetlenül, hogy a hivatalosságok miként vélekednek feliratainkról, jelképeinkről, önazonosságunkról.
Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke „Székelyföld kitalálásának” fontos fórumaként értékelte a kongresszust, melyen olyan nemzeti sorskérdésekre keresik a választ, mint például: meg tud-e élni saját erőforrásaiból, jelent-e az autonómia gazdasági önállóságot, miként lendíthetnénk fel ezt a területet? Vagy mit kell tenni Székelyföld önazonosságának a kibontakozása, illetve a világba szétszóródott székelyek hazatérése érdekében? Az oktatásról és a tudományos életről szólva megjegyezte, a jólét megteremtésében és a megmaradásban játszott fontos szerepüket már Erdély fejedelmei is felismerték, ezért iskolákat hoztak létre. Végül pedig arra is figyelmeztetett, hogy Székelyföldnek nem szabad kimaradnia az anyaország által a külhoni magyaroknak egyre nagyobb mértékben nyújtott anyagi támogatásokból. Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond kijelentette: annak ellenére, hogy az első Székely Kongresszus óta eltelt 115 év alatt Székelyföld gondjai a csökkenés helyett gyarapodtak, ő bízik ezek megoldásában, mert érzékeli, valamint látja az ehhez szükséges szándékot, készséget és eltökéltséget.
A társszervező Székely Nemzeti Múzeum nevében felszólaló Vargha Mihály igazgató a székelyföldi múzeumoknak a megmaradásban játszott fontos szerepét emelte ki felszólalásában. Ezeknek nem elefántcsonttornyoknak, hanem mindenki számára vonzó és elérhető kulturális és tudományos központoknak kell lenniük, mondta. A kongresszus pedig az elitek párbeszéde helyett egy olyan műhely, melynek szellemi termékei segítik a jó politikai és gazdasági döntések meghozatalát, ezzel hozzájárulván az életminőség javításához.
Végül a kongresszus összehívását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ferencz Csaba köszöntötte a jelenlévőket, egyúttal hangot adván abbéli reményének is, hogy ez a rendezvény a székely jövő építésének intézményes keretévé válik. A megnyitó beszédek elhangzása után dr. Szekeres Attila István ismertette az általa megalkotott és ez alkalomból közszemlére helyezett székelyföldi közigazgatási címereket. (Lásd még az erről szóló írásunkat a 7. oldalon. A két nap alatt Sepsiszentgyörgyön lezajlott szakmai tanácskozásokra még visszatérünk.)
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 26.
Családi történetbe ágyazott történelem (Bemutatták Puskás Attila könyvét)
Visszafogott családi történet, de egyben kor- és kórrajz is Puskás Attila Utak és ösvények című, a Háromszékben részletekben megjelent önéletrajzi írásainak kibővített, kiegészített gyűjteményes kötete, amelyet a szerző és Ferencz Csaba, a könyv szerkesztője tegnap délután mutatott be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A 20. század nehéz körülményeket teremtett a megélhetéshez, főként az olyan polgári értéket valló és képviselő családok számára, mint a Puskás család, mely az értelmiség valós szerepét vállalta – holott a két világégés, majd a kommunista rendszer nem kedvezett a közösségi szerepvállalásnak. Az átélt borzalmak ellenére mégis visszafogott családi történet a Puskás Attiláé, de visszafogott olyan szempontból is, hogy emlékezéseiben saját kálváriáját a szerző nem akarta előtérbe helyezni – mondta felvezetőjében Ferencz Csaba. Az évek során a lapunkban megjelent írásainak személyes hangvételét sokan kifogásolták, reagált Puskás Attila, de véleménye szerint ha valaki környezetéről ír, azt csakis őszintén tegye – vagy egyáltalán. Könyvének első része kolozsvári gyerek- és fiatalkorát mutatja be, a „csendes Petőfi utcát”, amely most nagyon forgalmas és Avram Iancunak hívják, ez az előzmény szükséges volt annak megértéséhez, miért nem tudta a kommunista politikai rendőrség megtörni azt a családot, amelynek négy tagját üldözte – mondta Puskás Attila. „A szeku tevékenysége kipukkadt lufi volt, olyan embereket tartottak félelemben, akik a rendszer ellen nem tettek semmit. Mi és még sok százezer ember azt a szerepet töltöttük be, hogy a többi milliók befogják szájukat, látva meghurcoltatásunkat, vakon engedelmeskedjenek, és ne is próbáljanak lázadni”, osztotta meg következtetését Puskás Attila, akit 1959-ben a csíkszeredai tanár-diák koncepciós per fővádlottjaként húsz év kényszermunkára ítéltek. Akik politikai börtönökből szabadultak, értékes emberei voltak a Securitaténak, megpróbálták beszervezni őket – aki ellenállt, mint Puskás Attila is, azt a rendszer összeomlásáig megfigyelték. „Homályos sejtés mindenkiben volt arról, hogy minden lépését követik, körbe voltunk véve besúgókkal, volt köztük olyan ostoba is, akiről tudtuk, hogy a szekunak dolgozik, de a valóságot az egykori megfigyelési dossziéink megismerése fedte fel” – mondta. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér – ő egyetlen ilyen emberrel találkozott. „Pedig az egykori besúgók, szekus tisztek itt élnek közöttünk, nem is törődnek azzal, hogy megbocsátunk-e vagy sem, holott ezek az emberek nagy kárt okoztak a társadalomban, nekik nagyon sokan »köszönhetik«, hogy börtönbe kerültek” – jegyezte meg. Puskás Attila Utak és ösvények című könyve többek közt ezek miatt a részletek miatt is hiánypótló, hiszen kevesen vállalkoztak ez idáig arra, hogy feldolgozzák saját, illetve családjuk megfigyelési dossziéját – összegzett Ferencz Csaba. Az „utolsó szó jogán” pedig a szerző arra biztatott, mindenkit írja meg önéletrajzát, hiszen „saját életünk is történelem lesz”, mondta, hozzátéve: ő maga is ezzel a szándékkal írta meg könyvét.
Váry O. Péter
Puskás Attila: Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Visszafogott családi történet, de egyben kor- és kórrajz is Puskás Attila Utak és ösvények című, a Háromszékben részletekben megjelent önéletrajzi írásainak kibővített, kiegészített gyűjteményes kötete, amelyet a szerző és Ferencz Csaba, a könyv szerkesztője tegnap délután mutatott be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A 20. század nehéz körülményeket teremtett a megélhetéshez, főként az olyan polgári értéket valló és képviselő családok számára, mint a Puskás család, mely az értelmiség valós szerepét vállalta – holott a két világégés, majd a kommunista rendszer nem kedvezett a közösségi szerepvállalásnak. Az átélt borzalmak ellenére mégis visszafogott családi történet a Puskás Attiláé, de visszafogott olyan szempontból is, hogy emlékezéseiben saját kálváriáját a szerző nem akarta előtérbe helyezni – mondta felvezetőjében Ferencz Csaba. Az évek során a lapunkban megjelent írásainak személyes hangvételét sokan kifogásolták, reagált Puskás Attila, de véleménye szerint ha valaki környezetéről ír, azt csakis őszintén tegye – vagy egyáltalán. Könyvének első része kolozsvári gyerek- és fiatalkorát mutatja be, a „csendes Petőfi utcát”, amely most nagyon forgalmas és Avram Iancunak hívják, ez az előzmény szükséges volt annak megértéséhez, miért nem tudta a kommunista politikai rendőrség megtörni azt a családot, amelynek négy tagját üldözte – mondta Puskás Attila. „A szeku tevékenysége kipukkadt lufi volt, olyan embereket tartottak félelemben, akik a rendszer ellen nem tettek semmit. Mi és még sok százezer ember azt a szerepet töltöttük be, hogy a többi milliók befogják szájukat, látva meghurcoltatásunkat, vakon engedelmeskedjenek, és ne is próbáljanak lázadni”, osztotta meg következtetését Puskás Attila, akit 1959-ben a csíkszeredai tanár-diák koncepciós per fővádlottjaként húsz év kényszermunkára ítéltek. Akik politikai börtönökből szabadultak, értékes emberei voltak a Securitaténak, megpróbálták beszervezni őket – aki ellenállt, mint Puskás Attila is, azt a rendszer összeomlásáig megfigyelték. „Homályos sejtés mindenkiben volt arról, hogy minden lépését követik, körbe voltunk véve besúgókkal, volt köztük olyan ostoba is, akiről tudtuk, hogy a szekunak dolgozik, de a valóságot az egykori megfigyelési dossziéink megismerése fedte fel” – mondta. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér – ő egyetlen ilyen emberrel találkozott. „Pedig az egykori besúgók, szekus tisztek itt élnek közöttünk, nem is törődnek azzal, hogy megbocsátunk-e vagy sem, holott ezek az emberek nagy kárt okoztak a társadalomban, nekik nagyon sokan »köszönhetik«, hogy börtönbe kerültek” – jegyezte meg. Puskás Attila Utak és ösvények című könyve többek közt ezek miatt a részletek miatt is hiánypótló, hiszen kevesen vállalkoztak ez idáig arra, hogy feldolgozzák saját, illetve családjuk megfigyelési dossziéját – összegzett Ferencz Csaba. Az „utolsó szó jogán” pedig a szerző arra biztatott, mindenkit írja meg önéletrajzát, hiszen „saját életünk is történelem lesz”, mondta, hozzátéve: ő maga is ezzel a szándékkal írta meg könyvét.
Váry O. Péter
Puskás Attila: Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 29.
Zenerege – legendáink újrafogalmazása
A városünnep programjában – Lemezbemutató koncert alcímmel – valójában egy ősbemutatónak lehetett tanúja a moziba beült gyermeksereg és szüleik közössége. Az Evilági zenekar Zenerege című lemezének tizenegy dala ugyanis így egyben először hangzott fel (a frissen kiadott korong épp a koncert napján érkezett meg Szentgyörgyre). Ráadásul az évek óta futó Székelyföldi legendárium szerves részeként több mint egy lemez, hiszen valójában a zenei (tágabb értelemben auditív) környezetét adja meg az egyre szélesebbre terebélyesedő projektnek.
Akik már látták a legendárium valamelyik animációs filmjét, ajánlották már gyermekeinek az ezek nyomán megvalósított társasjátékok bármelyikét, mindenképpen örülhettek az újabb „hajtásnak”. Ami valójában nem új, hiszen az animációs filmek zenei anyaga már a lemezen most egészében megjelent dalok motívumait hordozza. Ezért is volt szerencsés a bemutatón beékelni három filmet, amelyek magát a nagy legendáriumprojektet is a közönség elé hozták. Zenében és filmben így egymás után elevenedtek meg az ismert és kevésbé ismert székely regék, a Maros és Olt, az Ika vára, a Súgó-barlang, a Függőkő, a Babba Mária, a Fergettyű vára vagy éppen Szent László csodái. Mindezt a legkorszerűbb nyelvezettel. A koncepció, népköltészeti értékeinket ily módon építeni be a fiatal generációk kultúrájába, identitásába, talán ahhoz hasonlítható, amikor a nagy gyűjtők és mesemondók felismerték: a kincset írott formában is rögzíteni kell, eredeti közegében és a szóbeliség „terjesztésében” ugyanis a már akkor is változó idők sodrában könnyen feledésbe merül. Hogy hatásában lesz-e olyan jelentőségű a „legendárium-mozgalom”, azt az utókor dönti majd el. Az viszont már most is látszik, hogy az új megjelenítési formák – a kortárs zene, a számítógépes animáció, a társasjátékok és kirakósok, térképek, versenyek sora – értékes, jellegében is saját értékeinket hordozó tartalmakat hoz a felszínre.
Így az Evilági zenéje is – Orbán Ferenc zeneszerző és frontember mellett Babos Szélyes Margit, Gábor Szabolcs, Lőfi Gellért, Lázár Zsombor és Gyergyai Szabolcs muzsikál, a dalszövegeket László Noémi jegyzi – szervesen épül be abba a folyamatba, amely a regék kincsestárának új formába öntését, újra közkincsé tételét tűzte ki célul. Dicséret érte.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A városünnep programjában – Lemezbemutató koncert alcímmel – valójában egy ősbemutatónak lehetett tanúja a moziba beült gyermeksereg és szüleik közössége. Az Evilági zenekar Zenerege című lemezének tizenegy dala ugyanis így egyben először hangzott fel (a frissen kiadott korong épp a koncert napján érkezett meg Szentgyörgyre). Ráadásul az évek óta futó Székelyföldi legendárium szerves részeként több mint egy lemez, hiszen valójában a zenei (tágabb értelemben auditív) környezetét adja meg az egyre szélesebbre terebélyesedő projektnek.
Akik már látták a legendárium valamelyik animációs filmjét, ajánlották már gyermekeinek az ezek nyomán megvalósított társasjátékok bármelyikét, mindenképpen örülhettek az újabb „hajtásnak”. Ami valójában nem új, hiszen az animációs filmek zenei anyaga már a lemezen most egészében megjelent dalok motívumait hordozza. Ezért is volt szerencsés a bemutatón beékelni három filmet, amelyek magát a nagy legendáriumprojektet is a közönség elé hozták. Zenében és filmben így egymás után elevenedtek meg az ismert és kevésbé ismert székely regék, a Maros és Olt, az Ika vára, a Súgó-barlang, a Függőkő, a Babba Mária, a Fergettyű vára vagy éppen Szent László csodái. Mindezt a legkorszerűbb nyelvezettel. A koncepció, népköltészeti értékeinket ily módon építeni be a fiatal generációk kultúrájába, identitásába, talán ahhoz hasonlítható, amikor a nagy gyűjtők és mesemondók felismerték: a kincset írott formában is rögzíteni kell, eredeti közegében és a szóbeliség „terjesztésében” ugyanis a már akkor is változó idők sodrában könnyen feledésbe merül. Hogy hatásában lesz-e olyan jelentőségű a „legendárium-mozgalom”, azt az utókor dönti majd el. Az viszont már most is látszik, hogy az új megjelenítési formák – a kortárs zene, a számítógépes animáció, a társasjátékok és kirakósok, térképek, versenyek sora – értékes, jellegében is saját értékeinket hordozó tartalmakat hoz a felszínre.
Így az Evilági zenéje is – Orbán Ferenc zeneszerző és frontember mellett Babos Szélyes Margit, Gábor Szabolcs, Lőfi Gellért, Lázár Zsombor és Gyergyai Szabolcs muzsikál, a dalszövegeket László Noémi jegyzi – szervesen épül be abba a folyamatba, amely a regék kincsestárának új formába öntését, újra közkincsé tételét tűzte ki célul. Dicséret érte.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 15.
Hagyomány és megújulás a 25. fesztiválon
A hét végén kerül sor Érmihályfalván a 25. Nyíló Akác Napokra. A jubileumi alkalom a fesztivál tartalmában és külsőségeiben is megjelenik, nyilatkozta szerkesztőségünknek Nyakó József polgármester.
A tágabb régióban a nagyváradi Festum Varadinum után az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok tekinthet vissza a legjelentősebb múltra, hiszen a hét végén, május 18. és 21. között már a 25. fesztiválra kerül sor. A jubileum megünneplése természetesen megjelenik a programban is. Nyakó József, aki egyike azoknak, akik a kezdetektől ott voltak a szervezésben, idén ötödik alkalommal már mint polgármester vesz részt az előkészítésben, lapunk kérdésére elmondta: az, hogy a fesztivál megérhette nem csak töretlen, de fokozódó érdeklődés mellett a negyedszázados évfordulót, annak köszönhető, hogy a helyi közösség képes volt mindig megújítani, szórakoztatóvá tenni az eseményt. A 25. Nyíló Akác Napokat igyekszenek külsőleg és tartalmilag is méltóvá tenni az évfordulóhoz.
Kiválósági díjak
Például megjelentetnek egy olyan képes kiadványt, mely 52 fotóval igyekszik feleleveníteni 25 év legemlékezetesebb pillanatait. Természetesen ennél sokkal több volt, de a közelmúltban készült és a fiókok mélyéről előkeresett régi, sokszor még fekete-fehér felvételek így is sok kedves emléket, arcot idéznek fel. Azokról sem feledkeznek meg, akik a kezdetektől részt vettek, sőt, máig részt vesznek a szervezésben, a kerek évforduló jó alkalom munkájuk, kitartásuk elismerésére. Hét személy kap évfordulós oklevelet és ugyancsak hét személy vehet majd át úgynevezett Kiválósági Díjat, első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal, a város részéről, azért a teljesítményért, melyet ki-ki a maga szakterületén (oktatás, kultúra, sport, vállalkozás, civil és szociális szféra) nyújt. Ami a „külsőséget” illeti, a szokásos bannerek mellett ez alkalomra készített zászlók hirdetik a 25. fesztivált közeledtét városszerte, a megnyitó ünnepségen az óvodások szokásos felvonulásukkor is kis zászlócskákkal emlékeztetnek ugyanerre, továbbá egy olyan, egyedi baseball-sapka is készült, melyet majd meg lehet vásárolni.
Alapprogramok
Ami viszont nem változott, az a fesztivál kerete, amit az úgynevezett alapprogramok alkotnak (állatkiállítás, lovasbemutató, kispályás focibajnokság, komoly és könnyűzenei koncertek, néptáncgála, főzőverseny, kiállítások), ezekhez jönnek a további programok. Nyakó József hangsúlyozta: a fesztivál sikerének egyik záloga, hogy minden generációból kikerültek, akik felvállalták a szervezést, ugyanakkor a technikai fejlődéssel is lépést tartanak. Hogy ez idén hogyan sikerül, arról bárki meggyőződhet, aki ellátogat a hét végén a 25. Nyíló Akác Napok négy napjának 40 programja közül valamelyikre, vagy akár az egész fesztivál alatt a város vendége lesz.
Rencz Csaba / erdon.ro
A hét végén kerül sor Érmihályfalván a 25. Nyíló Akác Napokra. A jubileumi alkalom a fesztivál tartalmában és külsőségeiben is megjelenik, nyilatkozta szerkesztőségünknek Nyakó József polgármester.
A tágabb régióban a nagyváradi Festum Varadinum után az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok tekinthet vissza a legjelentősebb múltra, hiszen a hét végén, május 18. és 21. között már a 25. fesztiválra kerül sor. A jubileum megünneplése természetesen megjelenik a programban is. Nyakó József, aki egyike azoknak, akik a kezdetektől ott voltak a szervezésben, idén ötödik alkalommal már mint polgármester vesz részt az előkészítésben, lapunk kérdésére elmondta: az, hogy a fesztivál megérhette nem csak töretlen, de fokozódó érdeklődés mellett a negyedszázados évfordulót, annak köszönhető, hogy a helyi közösség képes volt mindig megújítani, szórakoztatóvá tenni az eseményt. A 25. Nyíló Akác Napokat igyekszenek külsőleg és tartalmilag is méltóvá tenni az évfordulóhoz.
Kiválósági díjak
Például megjelentetnek egy olyan képes kiadványt, mely 52 fotóval igyekszik feleleveníteni 25 év legemlékezetesebb pillanatait. Természetesen ennél sokkal több volt, de a közelmúltban készült és a fiókok mélyéről előkeresett régi, sokszor még fekete-fehér felvételek így is sok kedves emléket, arcot idéznek fel. Azokról sem feledkeznek meg, akik a kezdetektől részt vettek, sőt, máig részt vesznek a szervezésben, a kerek évforduló jó alkalom munkájuk, kitartásuk elismerésére. Hét személy kap évfordulós oklevelet és ugyancsak hét személy vehet majd át úgynevezett Kiválósági Díjat, első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal, a város részéről, azért a teljesítményért, melyet ki-ki a maga szakterületén (oktatás, kultúra, sport, vállalkozás, civil és szociális szféra) nyújt. Ami a „külsőséget” illeti, a szokásos bannerek mellett ez alkalomra készített zászlók hirdetik a 25. fesztivált közeledtét városszerte, a megnyitó ünnepségen az óvodások szokásos felvonulásukkor is kis zászlócskákkal emlékeztetnek ugyanerre, továbbá egy olyan, egyedi baseball-sapka is készült, melyet majd meg lehet vásárolni.
Alapprogramok
Ami viszont nem változott, az a fesztivál kerete, amit az úgynevezett alapprogramok alkotnak (állatkiállítás, lovasbemutató, kispályás focibajnokság, komoly és könnyűzenei koncertek, néptáncgála, főzőverseny, kiállítások), ezekhez jönnek a további programok. Nyakó József hangsúlyozta: a fesztivál sikerének egyik záloga, hogy minden generációból kikerültek, akik felvállalták a szervezést, ugyanakkor a technikai fejlődéssel is lépést tartanak. Hogy ez idén hogyan sikerül, arról bárki meggyőződhet, aki ellátogat a hét végén a 25. Nyíló Akác Napok négy napjának 40 programja közül valamelyikre, vagy akár az egész fesztivál alatt a város vendége lesz.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. május 17.
Történelmi huszártúra a határon át
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. május 30.
Még jól látszik a csillagösvény
Csaba királyfit ünnepelték Nyárádszeredában
Szombaton ötödszörre szerveztek emlékünnepséget a kisvárosban Csaba királyfi tiszteletére. A tartalmas program keretében aktuálpolitikai kérdések is felvetődtek, díjakat adtak át, koszorúztak, szórakoztak.
A Magyar Polgári Párt országos és helyi szervezetei, Nyárádszereda Székely Tanácsa, az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete és a Kerecsen egyesület szervezésében ötödször ünnepelték Csaba királyfit. Erre 2012 óta kerül sor, amióta a kisváros Kövér Lászlótól, a magyar országgyűlés elnökétől Csaba-szobrot kapott elismerésül, amiért határozottan fellépett az ortodox egyház erőszakos templomépítési szándéka ellen. Minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor az ünnepségre, tavaly a választási kampány miatt maradt el. 1944-ig május 30. Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt, ezt próbálták feléleszteni a szeredai kezdeményezők azért, hogy erősítsék Maros megyében a székely nemzettudatot. Ebben segített a székely zászló és a Csaba-szobor is, és remélhetőleg „ragályos” lesz, mások is megszervezik – mondta el lapunknak Bíró József Attila, az MPP helyi elnöke. Az ünnepség a városi könyvtárban kezdődött délután, de előtte nem feledkeztek meg arról, hogy néhai Csíki Sándor sírját felkeressék, aki ezt az ünnepséget megálmodta, létrehozta. Siklódi Réka a székely himnusz kevésbé ismert sorait énekelte el, Nagy Hunor Gergő Csaba királyfi mondáját adta elő, majd két érdekes előadást is meghallgathatott a mintegy százfős közönség. Miholcsa József szobrászművész Csaba királyfi és a székelyek mitológiáját tizenhat éve faragta meg, s ennek kapcsán tartott a csodaszarvasig, csillagképekig, szkítákig, de az indiai művészetig is elnyúló tartalmas értekezést. Szerinte a székelyek mitológiája a csillagok tükörcserepeiből igenis összerakható, sőt hiszi azt is, hogy Csaba királyfi Szent László lényében, személyében is visszatért népéhez egykoron. Dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános a csillagképeken túli szimbólumrendszerekről is szót ejtett, amelyet csak mi ismerünk, a mi életünk kulcsrendszere van benne, míg a pentaton dallam struktúrája a csillagképekben is benne van – fejtegette, rámutatva, hogy történelmünket és oktatásunkat ma mások írják, ezért kiesett szívünkből az ősmagyar tudás, elfelejtjük énekeinket, táncainkat is. Az ünneplők megkoszorúzták Csaba királyfi főtéri szobrát, majd a középiskola udvarán Biró Zsolt parlamenti képviselő és Novák Zoltán szenátor megadták a kezdőrúgást a helyi RMDSZ és MPP szervezetek közötti focimeccsre, a szervezők pedig hatalmas adag babgulyásra is várták a tömeget, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat szerveztek. „Lészen autonómia” Egy ilyen ünnep kapcsán elkerülhetetlen rávilágítani az aktuálpolitikai kérdésekre, így Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra mutatott rá, hogy minden állítás ellenére a székely autonómiamozgalom nem fulladt ki. Kipróbálták a tömegmozgalmat és a nemzetközi diplomáciához is fordultak, mert a törvényesség eszközeit kell felsorakoztatni az autonómia mellett. A székelység sem a lendületéből, sem a szabadságvágyából nem fogyott ki, mert az autonómia maga a szabadság intézménye. A székelység egész történelme a szabadságért folytatott harcról, a jogtiprásról és az az elleni fellépésekről szólt, a székely a „jog népévé” vált, és az autonómiát a jog eszközeivel fogja megszerezni – hangzott el. Biró Zsolt, az MPP elnöke ajándékokat adott át a helyieknek és a felvidéki Berzéte küldöttségének, majd rámutatott: Európában és Romániában kettős mércét használnak a kisebbségek és a különböző régiók identitását illetően. Ezt a helyzetet szeretnék most a parlamentben a helyi közigazgatási törvény módosítása révén feloldani, rendezni a szimbólumhasználat kérdését, de azt is megpróbálják később elérni, hogy Székelyföldnek is legyen hivatalos ünnepnapja, ahogyan más romániai térségeknek már van. Továbbviszik az éneklést Csaba királyfi ünnepén a kezdeményezők minden évben díjat nyújtanak át egy személynek vagy szervezetnek, intézménynek „szülő- földünkön való megmaradásunk érdekében végzett önzetlen munkásságáért és hagyományaink, valamint kultúránk ápolásáért”. Idén a szeredai Bocskai Dalkarnak ítélték oda a díjat, a sokévi munka tiszteletéül és köszönetéül. Az oklevél és emlékplakett mellé egy 1000 lejes vásárlási utalvány is járt, ezzel segítenének a kórust leendő új székházának berendezésében. Ferencz Csaba karnagy meglepődve vette át a díjat, amely erőt, lendületet adhat a „lányoknak”, hogy a következő évben nagyobb szabású ünnepséget szervezhessenek a női kar megalakulásának 30. és a szeredai karéneklés 150. évfordulójára. Az 1988-ban alakult női kar az 1929-ben létrejött Bocskai Dalkar „jogutódja”, az elmúlt húsz év alatt mintegy 50 településen 250 fellépést számlált itthon és külföldön, öt éve ezüst fokozattal minősített kórus, és nélküle elképzelhetetlen a kisváros és a Nyárádmente kultu- rális élete – hangzott el Kovács Júlia volt tanfelügyelő laudációjában.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
Csaba királyfit ünnepelték Nyárádszeredában
Szombaton ötödszörre szerveztek emlékünnepséget a kisvárosban Csaba királyfi tiszteletére. A tartalmas program keretében aktuálpolitikai kérdések is felvetődtek, díjakat adtak át, koszorúztak, szórakoztak.
A Magyar Polgári Párt országos és helyi szervezetei, Nyárádszereda Székely Tanácsa, az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete és a Kerecsen egyesület szervezésében ötödször ünnepelték Csaba királyfit. Erre 2012 óta kerül sor, amióta a kisváros Kövér Lászlótól, a magyar országgyűlés elnökétől Csaba-szobrot kapott elismerésül, amiért határozottan fellépett az ortodox egyház erőszakos templomépítési szándéka ellen. Minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor az ünnepségre, tavaly a választási kampány miatt maradt el. 1944-ig május 30. Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt, ezt próbálták feléleszteni a szeredai kezdeményezők azért, hogy erősítsék Maros megyében a székely nemzettudatot. Ebben segített a székely zászló és a Csaba-szobor is, és remélhetőleg „ragályos” lesz, mások is megszervezik – mondta el lapunknak Bíró József Attila, az MPP helyi elnöke. Az ünnepség a városi könyvtárban kezdődött délután, de előtte nem feledkeztek meg arról, hogy néhai Csíki Sándor sírját felkeressék, aki ezt az ünnepséget megálmodta, létrehozta. Siklódi Réka a székely himnusz kevésbé ismert sorait énekelte el, Nagy Hunor Gergő Csaba királyfi mondáját adta elő, majd két érdekes előadást is meghallgathatott a mintegy százfős közönség. Miholcsa József szobrászművész Csaba királyfi és a székelyek mitológiáját tizenhat éve faragta meg, s ennek kapcsán tartott a csodaszarvasig, csillagképekig, szkítákig, de az indiai művészetig is elnyúló tartalmas értekezést. Szerinte a székelyek mitológiája a csillagok tükörcserepeiből igenis összerakható, sőt hiszi azt is, hogy Csaba királyfi Szent László lényében, személyében is visszatért népéhez egykoron. Dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános a csillagképeken túli szimbólumrendszerekről is szót ejtett, amelyet csak mi ismerünk, a mi életünk kulcsrendszere van benne, míg a pentaton dallam struktúrája a csillagképekben is benne van – fejtegette, rámutatva, hogy történelmünket és oktatásunkat ma mások írják, ezért kiesett szívünkből az ősmagyar tudás, elfelejtjük énekeinket, táncainkat is. Az ünneplők megkoszorúzták Csaba királyfi főtéri szobrát, majd a középiskola udvarán Biró Zsolt parlamenti képviselő és Novák Zoltán szenátor megadták a kezdőrúgást a helyi RMDSZ és MPP szervezetek közötti focimeccsre, a szervezők pedig hatalmas adag babgulyásra is várták a tömeget, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat szerveztek. „Lészen autonómia” Egy ilyen ünnep kapcsán elkerülhetetlen rávilágítani az aktuálpolitikai kérdésekre, így Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra mutatott rá, hogy minden állítás ellenére a székely autonómiamozgalom nem fulladt ki. Kipróbálták a tömegmozgalmat és a nemzetközi diplomáciához is fordultak, mert a törvényesség eszközeit kell felsorakoztatni az autonómia mellett. A székelység sem a lendületéből, sem a szabadságvágyából nem fogyott ki, mert az autonómia maga a szabadság intézménye. A székelység egész történelme a szabadságért folytatott harcról, a jogtiprásról és az az elleni fellépésekről szólt, a székely a „jog népévé” vált, és az autonómiát a jog eszközeivel fogja megszerezni – hangzott el. Biró Zsolt, az MPP elnöke ajándékokat adott át a helyieknek és a felvidéki Berzéte küldöttségének, majd rámutatott: Európában és Romániában kettős mércét használnak a kisebbségek és a különböző régiók identitását illetően. Ezt a helyzetet szeretnék most a parlamentben a helyi közigazgatási törvény módosítása révén feloldani, rendezni a szimbólumhasználat kérdését, de azt is megpróbálják később elérni, hogy Székelyföldnek is legyen hivatalos ünnepnapja, ahogyan más romániai térségeknek már van. Továbbviszik az éneklést Csaba királyfi ünnepén a kezdeményezők minden évben díjat nyújtanak át egy személynek vagy szervezetnek, intézménynek „szülő- földünkön való megmaradásunk érdekében végzett önzetlen munkásságáért és hagyományaink, valamint kultúránk ápolásáért”. Idén a szeredai Bocskai Dalkarnak ítélték oda a díjat, a sokévi munka tiszteletéül és köszönetéül. Az oklevél és emlékplakett mellé egy 1000 lejes vásárlási utalvány is járt, ezzel segítenének a kórust leendő új székházának berendezésében. Ferencz Csaba karnagy meglepődve vette át a díjat, amely erőt, lendületet adhat a „lányoknak”, hogy a következő évben nagyobb szabású ünnepséget szervezhessenek a női kar megalakulásának 30. és a szeredai karéneklés 150. évfordulójára. Az 1988-ban alakult női kar az 1929-ben létrejött Bocskai Dalkar „jogutódja”, az elmúlt húsz év alatt mintegy 50 településen 250 fellépést számlált itthon és külföldön, öt éve ezüst fokozattal minősített kórus, és nélküle elképzelhetetlen a kisváros és a Nyárádmente kultu- rális élete – hangzott el Kovács Júlia volt tanfelügyelő laudációjában.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 12.
Ünnep a gálospetri gyerekotthonban
Napsütéses idő, lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.
Ezt az ünnepet már évek óta megtartják június elején és valójában egy találkozó mindazokkal, akik egész évben támogatják, segítik a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagy családjához tartozó gyerekotthon működését. A hívó szót most is sokan meghallották, a hajdani Fráter kúria udvara, de az előtte lévő utcácska is megtelt parkoló autókkal. Nagy vonzerőt jelent ilyenkor Böjte Csaba atya jelenléte, aki idén is szabadtéri szentmisét tartott az épület nyitott, árkádos tornácán. Örvendetes, hogy most is sokan eljöttek a ház ünnepére, kezdte a maga sajátos, élvezetes stílusában mondott beszédét Böjte Csaba. (Nem csak az Érmellékről, de a Hegyközből, Magyarországról, sőt, a Felvidékről is érkeztek vendégek.) Mondanivalója középpontjában a közösségi összetartás, a tiszta és egyszerű szeretet ereje állt. Jézus legnagyszerűbb kinyilatkoztatása a Szentháromság, hiszen ez is azt mutatja, hogy “egy csapatban játszunk”, fejtette ki az atya, utalva az otthon nevére, hozzátéve: az egyháznak “nem szabad úgy viselkednie, mint egy vénlánynak, aki a sarokban ülve várja, hogy táncra kérjék, majd aki megszólítja, azt kiosztja”.
A jó szó ereje
Emlékévében Szent Lászlót állította példának, aki “polgárháborús időkben” lett királlyá, sérelmei megbosszulása helyett újjászervezte az országot és az egyházat, békét és testvériséget teremtve. “Nem lehet senkit veréssel jobbá tenni, de a jó szó közösségeket menthet meg”, figyelmeztetett Böjte Csaba, akinek imája a gyerekotthonért, lakóiért, támogatóiért szólt. Egy keresztelésnek is tanúi lehettünk, a – talán – 3-4 éves Krisztofer keresztségi fogadalmát az egész gyülekezet ismételte. Böjte Csaba az alkalmat kihasználva mintegy megígértette a jelenvoltakkal, hogy további életükben megbocsátóak, békülékenyek lesznek, amit derültséget kiváltva így fogalmazott meg: mossuk egymás lábát, fejét ahol érjük. Az atya szolgálatát és a vendégek egybesereglését Kosza Erzsébet otthonvezető köszönte meg, akit neveltjei virágcsokorral köszöntöttek.
Nem adják fel…
Míg a gyerekek felkészültek műsorukra, a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes adott koncertet. Ennek tagjai mozgás- és/vagy mentálisan sérültek, előadásuk pedig nem hagyott kétséget, hogy közösségük elnevezése igen találó, sok egészséges(nek tűnő), ám életével elégedetlen példát vehetne életigenlésükről, lelkesedésükről, hitükről, miközben, ha valakinek, nekik talán igazán lenne okuk perlekedni a sorssal… Mint minden évben, az otthon támogatóinak a gyerekek műsorral viszonozzák a segítséget, idén egy rendhagyó Hófehérke mesefeldolgozást és két nem kevésbé humoros jelenetet láthattunk. A mosolygós jókedv egyébként az egész együttlétre és a nap további részére is jellemző volt, amikor ebédre várták a vendégeket, később a zenéé, a szórakozásé, a barátkozásé lett a főszerep.
Rencz Csaba erdon.ro
Napsütéses idő, lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.
Ezt az ünnepet már évek óta megtartják június elején és valójában egy találkozó mindazokkal, akik egész évben támogatják, segítik a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagy családjához tartozó gyerekotthon működését. A hívó szót most is sokan meghallották, a hajdani Fráter kúria udvara, de az előtte lévő utcácska is megtelt parkoló autókkal. Nagy vonzerőt jelent ilyenkor Böjte Csaba atya jelenléte, aki idén is szabadtéri szentmisét tartott az épület nyitott, árkádos tornácán. Örvendetes, hogy most is sokan eljöttek a ház ünnepére, kezdte a maga sajátos, élvezetes stílusában mondott beszédét Böjte Csaba. (Nem csak az Érmellékről, de a Hegyközből, Magyarországról, sőt, a Felvidékről is érkeztek vendégek.) Mondanivalója középpontjában a közösségi összetartás, a tiszta és egyszerű szeretet ereje állt. Jézus legnagyszerűbb kinyilatkoztatása a Szentháromság, hiszen ez is azt mutatja, hogy “egy csapatban játszunk”, fejtette ki az atya, utalva az otthon nevére, hozzátéve: az egyháznak “nem szabad úgy viselkednie, mint egy vénlánynak, aki a sarokban ülve várja, hogy táncra kérjék, majd aki megszólítja, azt kiosztja”.
A jó szó ereje
Emlékévében Szent Lászlót állította példának, aki “polgárháborús időkben” lett királlyá, sérelmei megbosszulása helyett újjászervezte az országot és az egyházat, békét és testvériséget teremtve. “Nem lehet senkit veréssel jobbá tenni, de a jó szó közösségeket menthet meg”, figyelmeztetett Böjte Csaba, akinek imája a gyerekotthonért, lakóiért, támogatóiért szólt. Egy keresztelésnek is tanúi lehettünk, a – talán – 3-4 éves Krisztofer keresztségi fogadalmát az egész gyülekezet ismételte. Böjte Csaba az alkalmat kihasználva mintegy megígértette a jelenvoltakkal, hogy további életükben megbocsátóak, békülékenyek lesznek, amit derültséget kiváltva így fogalmazott meg: mossuk egymás lábát, fejét ahol érjük. Az atya szolgálatát és a vendégek egybesereglését Kosza Erzsébet otthonvezető köszönte meg, akit neveltjei virágcsokorral köszöntöttek.
Nem adják fel…
Míg a gyerekek felkészültek műsorukra, a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes adott koncertet. Ennek tagjai mozgás- és/vagy mentálisan sérültek, előadásuk pedig nem hagyott kétséget, hogy közösségük elnevezése igen találó, sok egészséges(nek tűnő), ám életével elégedetlen példát vehetne életigenlésükről, lelkesedésükről, hitükről, miközben, ha valakinek, nekik talán igazán lenne okuk perlekedni a sorssal… Mint minden évben, az otthon támogatóinak a gyerekek műsorral viszonozzák a segítséget, idén egy rendhagyó Hófehérke mesefeldolgozást és két nem kevésbé humoros jelenetet láthattunk. A mosolygós jókedv egyébként az egész együttlétre és a nap további részére is jellemző volt, amikor ebédre várták a vendégeket, később a zenéé, a szórakozásé, a barátkozásé lett a főszerep.
Rencz Csaba erdon.ro
2017. július 9.
Orgonaavató és Fényes Elek-megemlékezés Csokalyon
Mintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek.
Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban.
Műemlék-hangszer
A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk).
Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez.
“Fényes” múlt, jövő
Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk.
Rencz Csaba / erdon.ro
Mintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek.
Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban.
Műemlék-hangszer
A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk).
Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez.
“Fényes” múlt, jövő
Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. július 14.
Tisztújítás a székely tanácsoknál
Újraválasztotta eddigi vezetőit a Sepsiszentgyörgyi és a Sepsiszéki Székely Tanács. A négyéves mandátumok lejártával szerda délután tartották a tisztújító gyűléseket.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács élén folytatja a munkát elnökként Csinta Samu, alelnökként Pethő István, a 18 küldöttből egy betegség miatt visszalépett, helyette Pálffy Bélát választották meg. A közgyűlés vita nélkül fogadta el Csinta Samu tevékenységi beszámolóját. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a következő években is Gazda Zoltán marad, munkáját alelnökként új ember, Babós Zoltán segíti majd. Az Állandó Bizottság sepsiszéki tagja továbbra is Csinta Samu, Ferencz Csaba és Tulit Attila. Kisebb vita alakult ki Gazda Zoltán elnök beszámolójának egyik pontjánál, többen számonkérték Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőtől, sepsiszéki SZNT-küldöttől az autonómiastatútum parlamenti beterjesztését. Végül újabb haladékot kapott őszig ígéretének valóra váltására. Kiderült az is: a Székely Nemzeti Tanács jelentős anyagi gondokkal küszködik, javaslat született belső hálózat létrehozásáról, amely segítené a pénzügyi háttér megteremtését. Az elképzelés szerint ez a hálózat elérhetné a székely közösségek minél több tagját, akik csekély összegű, akár egylejes rendszeres adománnyal járulnának hozzá az SZNT működéséhez, a rendezvények megszervezéséhez. Ezt a lehetőséget teremti meg a Székelyföldi Autonómia Alap is, amely átlátható, a támogatókat népszerűsítő, ugyanakkor a pénzek elköltését is folyamatosan nyilvánosságra hozó rendszer – hangzott el. A Sepsiszéki Székely Tanács ülésén titkos szavazással arról is döntés született: a Székely Nemzeti Tanács őszi tisztújító küldöttgyűlésén Izsák Balázs elnök újraválasztását támogatják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Újraválasztotta eddigi vezetőit a Sepsiszentgyörgyi és a Sepsiszéki Székely Tanács. A négyéves mandátumok lejártával szerda délután tartották a tisztújító gyűléseket.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács élén folytatja a munkát elnökként Csinta Samu, alelnökként Pethő István, a 18 küldöttből egy betegség miatt visszalépett, helyette Pálffy Bélát választották meg. A közgyűlés vita nélkül fogadta el Csinta Samu tevékenységi beszámolóját. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a következő években is Gazda Zoltán marad, munkáját alelnökként új ember, Babós Zoltán segíti majd. Az Állandó Bizottság sepsiszéki tagja továbbra is Csinta Samu, Ferencz Csaba és Tulit Attila. Kisebb vita alakult ki Gazda Zoltán elnök beszámolójának egyik pontjánál, többen számonkérték Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőtől, sepsiszéki SZNT-küldöttől az autonómiastatútum parlamenti beterjesztését. Végül újabb haladékot kapott őszig ígéretének valóra váltására. Kiderült az is: a Székely Nemzeti Tanács jelentős anyagi gondokkal küszködik, javaslat született belső hálózat létrehozásáról, amely segítené a pénzügyi háttér megteremtését. Az elképzelés szerint ez a hálózat elérhetné a székely közösségek minél több tagját, akik csekély összegű, akár egylejes rendszeres adománnyal járulnának hozzá az SZNT működéséhez, a rendezvények megszervezéséhez. Ezt a lehetőséget teremti meg a Székelyföldi Autonómia Alap is, amely átlátható, a támogatókat népszerűsítő, ugyanakkor a pénzek elköltését is folyamatosan nyilvánosságra hozó rendszer – hangzott el. A Sepsiszéki Székely Tanács ülésén titkos szavazással arról is döntés született: a Székely Nemzeti Tanács őszi tisztújító küldöttgyűlésén Izsák Balázs elnök újraválasztását támogatják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 26.
Anyanyelv és nemzeti jövő
A globalizálódás időszakában, amikor a döntéshozók sokkal inkább az ellenőrizetlen bevándorlóáradat, mintsem a pusztuló közösségi tudat iránt éreznek felelősséget, figyelemre méltó az őshonos kis nemzetek anyanyelvének kérdését feszegetni. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága egy éve tartott, Anyanyelv és nemzeti jövő című fóruma ráadásul ezt nem a veszteségek, hanem a kis nyelvek fennmaradásának stratégiai elemzésével kívánta ismét a közbeszéd témájává tenni. Az előadásokat tartalmazó kötet nemrég látott napvilágot, azonos címmel*.
A kilenc előadást tartalmazó kiadvány anyagai arra az általános kérdésre keresik a választ különböző közép-európai kis létszámú népek és nemzeti közösségek szemszögéből, hogy milyenek lehetnek az általuk beszélt nyelvek jövőbeni esélyei a kulturális globalizáció árnyékában. A magyar, észt és lengyel tudósok, közéleti személyiségek természetesen abból a paradigmából indulnak ki, hogy csakis egy sokszínű és soknyelvű világban érdemes élni, ezért a nyelvromlást, az anyanyelvű kultúrák háttérbe szorulását hatékony nyelvtervezéssel, államilag támogatott nyelvstratégiák kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével lehet és kell ellensúlyozni. És itt korántsem csupán a számszerű kisebbségi létből fakadó nyelvvesztés folyamatairól van szó. E tekintetben is figyelemre méltó a kötet első két tanulmánya, amely az észt nyelv stratégiai fejlesztésének folyamatát mutatja be. Észtország alig 1,3 millió lakosából nem egészen egymillióan beszélik az észt nyelvet, és nem kevesebb mint 192 nép él az országban. A történelmi léptékben korántsem régóta önállósult országban intézményes figyelem övezi a nyelv fejlesztését. Bár a lengyel nyelv nagyságrendben aligha hasonlítható az észthez, megőrzése és fejlesztése mégis jelentős odafigyelést igényel. Janusz Banczerowski nyelvészprofesszor megfogalmazását akár kiindulópontnak is tekinthetjük: „A történelemből okulva arra van szükség, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben minden nemzet megtarthatja saját nyelvét, kultúráját, identitását, és amelyben a kultúrák közötti kommunikáció az általános megértést, a biztonságot, a világ rendjét és békéjét szolgálja.”
A Kárpát-medence különböző részein élő közösségek nyelvi kérdéseit több előadó járja körül magyar vonatkozásban. Pomozi Péter nyelvész és néprajzos a nyelvi asszimiláció és disszimiláció kettősében vizsgálja a kérdést, megállapítva, a nyelvromlás és nyelvvesztés nem csupán az elcsatolt területeken (bár itt a leghangsúlyosabb), hanem az anyaországban is tetten érhető, de tudatos tervezéssel a romló folyamatok lassíthatóak, jó esetben megfordíthatóak. Népességstatisztikai adatokkal mutat rá a felvidéki, vajdasági és erdélyi magyarság számának csökkenésére, ám azt is előrevetíti, hogy ez a fogyás, a magyar nyelvet beszélők drasztikus csökkenése megfelelő nyelvstratégiával megállítható, dinamikája fékezhető. Pusztai János nyelvész a finnugor népek és nyelvek helyzetének bemutatásával állít tükröt a magyar nyelv és a magyarság térvesztésének folyamata elé, Hódi Éva és Hódi Sándor pedig a vajdasági nyelvstratégiai törekvéseket mutatja be. Balázs Géza anyaországi nyelvész pedig a magyar nyelvstratégia első húsz évének nem föltétlen pozitív tapasztalatait összegzi. Általánosabb, ám a nyelvi jogok tekintetében sajátos előadás Izsák Balázs Autonómia és identitás című tanulmánya. A Székely Nemzeti Tanács elnöke ugyanis a belső önrendelkezés a nyelvi jogokra is gyakorolt pozitív hatásának szemszögéből vizsgálja a székelyföldi helyzetet. Megállapítja, hogy miközben a trianoni határok legfeljebb kényszerközösségeket hoztak létre „a székelyek nemzeten belüli különállása több évszázados, történelmileg meghatározott, kulturális és identitásbeli valóság. Ez a különállás azonban nem távolítja a székelyeket a nemzet egészétől, ellenkezőleg, olyan erősen köti hozzá, hogy ellenállni képes a románság felől érkező asszimilációs törekvéseknek is”.
Végezetül hadd idézzük Pomozi Péter megállapítását: „Földünknek és a földi kultúrának az értékek képviseletére és védelmére van szüksége, az élet sokszínűsége pedig ugyanúgy alapvető érték, ahogy az emberiség egyetemes kultúrájának nyelvi-kulturális sokszínűsége is.”
Ferencz Csaba
* Anyanyelv és nemzeti jövő – A közép-európai nyelvstratégiai fórum előadásai, Szerkesztette Pomozi Péter, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A globalizálódás időszakában, amikor a döntéshozók sokkal inkább az ellenőrizetlen bevándorlóáradat, mintsem a pusztuló közösségi tudat iránt éreznek felelősséget, figyelemre méltó az őshonos kis nemzetek anyanyelvének kérdését feszegetni. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága egy éve tartott, Anyanyelv és nemzeti jövő című fóruma ráadásul ezt nem a veszteségek, hanem a kis nyelvek fennmaradásának stratégiai elemzésével kívánta ismét a közbeszéd témájává tenni. Az előadásokat tartalmazó kötet nemrég látott napvilágot, azonos címmel*.
A kilenc előadást tartalmazó kiadvány anyagai arra az általános kérdésre keresik a választ különböző közép-európai kis létszámú népek és nemzeti közösségek szemszögéből, hogy milyenek lehetnek az általuk beszélt nyelvek jövőbeni esélyei a kulturális globalizáció árnyékában. A magyar, észt és lengyel tudósok, közéleti személyiségek természetesen abból a paradigmából indulnak ki, hogy csakis egy sokszínű és soknyelvű világban érdemes élni, ezért a nyelvromlást, az anyanyelvű kultúrák háttérbe szorulását hatékony nyelvtervezéssel, államilag támogatott nyelvstratégiák kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével lehet és kell ellensúlyozni. És itt korántsem csupán a számszerű kisebbségi létből fakadó nyelvvesztés folyamatairól van szó. E tekintetben is figyelemre méltó a kötet első két tanulmánya, amely az észt nyelv stratégiai fejlesztésének folyamatát mutatja be. Észtország alig 1,3 millió lakosából nem egészen egymillióan beszélik az észt nyelvet, és nem kevesebb mint 192 nép él az országban. A történelmi léptékben korántsem régóta önállósult országban intézményes figyelem övezi a nyelv fejlesztését. Bár a lengyel nyelv nagyságrendben aligha hasonlítható az észthez, megőrzése és fejlesztése mégis jelentős odafigyelést igényel. Janusz Banczerowski nyelvészprofesszor megfogalmazását akár kiindulópontnak is tekinthetjük: „A történelemből okulva arra van szükség, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben minden nemzet megtarthatja saját nyelvét, kultúráját, identitását, és amelyben a kultúrák közötti kommunikáció az általános megértést, a biztonságot, a világ rendjét és békéjét szolgálja.”
A Kárpát-medence különböző részein élő közösségek nyelvi kérdéseit több előadó járja körül magyar vonatkozásban. Pomozi Péter nyelvész és néprajzos a nyelvi asszimiláció és disszimiláció kettősében vizsgálja a kérdést, megállapítva, a nyelvromlás és nyelvvesztés nem csupán az elcsatolt területeken (bár itt a leghangsúlyosabb), hanem az anyaországban is tetten érhető, de tudatos tervezéssel a romló folyamatok lassíthatóak, jó esetben megfordíthatóak. Népességstatisztikai adatokkal mutat rá a felvidéki, vajdasági és erdélyi magyarság számának csökkenésére, ám azt is előrevetíti, hogy ez a fogyás, a magyar nyelvet beszélők drasztikus csökkenése megfelelő nyelvstratégiával megállítható, dinamikája fékezhető. Pusztai János nyelvész a finnugor népek és nyelvek helyzetének bemutatásával állít tükröt a magyar nyelv és a magyarság térvesztésének folyamata elé, Hódi Éva és Hódi Sándor pedig a vajdasági nyelvstratégiai törekvéseket mutatja be. Balázs Géza anyaországi nyelvész pedig a magyar nyelvstratégia első húsz évének nem föltétlen pozitív tapasztalatait összegzi. Általánosabb, ám a nyelvi jogok tekintetében sajátos előadás Izsák Balázs Autonómia és identitás című tanulmánya. A Székely Nemzeti Tanács elnöke ugyanis a belső önrendelkezés a nyelvi jogokra is gyakorolt pozitív hatásának szemszögéből vizsgálja a székelyföldi helyzetet. Megállapítja, hogy miközben a trianoni határok legfeljebb kényszerközösségeket hoztak létre „a székelyek nemzeten belüli különállása több évszázados, történelmileg meghatározott, kulturális és identitásbeli valóság. Ez a különállás azonban nem távolítja a székelyeket a nemzet egészétől, ellenkezőleg, olyan erősen köti hozzá, hogy ellenállni képes a románság felől érkező asszimilációs törekvéseknek is”.
Végezetül hadd idézzük Pomozi Péter megállapítását: „Földünknek és a földi kultúrának az értékek képviseletére és védelmére van szüksége, az élet sokszínűsége pedig ugyanúgy alapvető érték, ahogy az emberiség egyetemes kultúrájának nyelvi-kulturális sokszínűsége is.”
Ferencz Csaba
* Anyanyelv és nemzeti jövő – A közép-európai nyelvstratégiai fórum előadásai, Szerkesztette Pomozi Péter, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 26.
Zenetábor gyerekotthonok összefogásával
Az eredeti tervtől eltérően csak részben tartották a székelyhídi strandon a helyi és a szentjobbi gyerekotthonok közös zenetáborát, ám a vártál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Várhatóan jövőre is megrendezik.
A szentjobbi Szent István Szociális Központ és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon furulyatábort szervezett július 17. és 21 között utóbbi intézmény szabadidő-központjában (a székelyhídi strandon). Az egyik napon felkerestük a táborozókat, és mint megtudtuk, az előzetes tervvel ellentétben nem a strand volt a “főhadiszállás”, hanem a gyerekotthonban. A részletekről a gyerekekre az egyik medence szélén felügyelő Kertész Magda, közismerten Szerafina nővér elmondta, hogy ez volt az első nagyobb méretű közös program a két intézmény között. Eredetileg 30 gyerekre tervezték a tábort, 50-en lettek végül, Szentjobbról 20-an, Székelyhídről 15-en, voltak a “külsősök”, vagyis a naponta bejáró napközisek, az ugyancsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyimesbükki (Bákó megye) Vigasztaló Szentlélek otthonból is társultak gyerekek, de jöttek a helyi római katolikus templom “vonzáskörzetéből” is. Nagyon örültek ennek az érdeklődésnek, tudtuk meg, sőt, úgy alakult, hogy még furulya is volt éppen ötven.
Kellemes környezetben
Kérdésünkre Szerafina nővér kifejtette: “A tábor arról szólna, hogy megszerettessük a gyerekekkel magát a zenélést, a furulyázást. A kisebbekkel pár hangot érintő gyerekdalokat kezdtünk tanulni (Süss fel nap, Zsipp-zsupp…), a nagyobbakkal már például a Pál, Kata, Péter, vagy a Tekeredik a kígyó is szóba jöhetett.” A programot ő fogta össze, főleg a nagyoknak tartva foglalkozást, segítségére volt két korábbi diákja, Franciska (szentjobbi lakos) és Sergiu (a szentjobbi otthonból). Hozzátette: “Ez az első alkalom, főleg otthonokban lakó gyerekek számára kigondolva, hogy tudjanak ismerkedni egymással. Kihasználtuk, hogy a strand a székelyhídi otthonhoz tartozik, itt nagyszerűen meg lehet tartani a szabadidős foglalkozásokat. Délelőtt egy óra, délután egy óra furulyázás, ez a fő tevékenység, ezen kívül volt kézműves foglalkozás, csoportos játékok. A legkisebb résztvevő 5 éves, a legnagyobb 17-18 éves volt. A strandolás napi 1 – 1,5 óra, ennyit láttunk jónak. Első nap minden gyerekkel a strandon voltunk, itt tartottunk mindent, ám láttuk, hogy zavartuk a vendégeket, de nekünk sem volt jó, mert a gyerekek nem figyeltek, a stand jobban vonzotta őket. Így a foglalkozásokat az otthon udvarán tartjuk, ahol nagyon kellemes a környezet.” Azt is megtudtuk, hogy vásároltak még furulyákat, akik a tábor végén a legszebb produkciókat bemutatták, a legtöbbet tanulták, azok kaptak egyet-egyet ajándékba. A költségek fedezését a Communitas Alapítvány mellett a váradi vincés nővérek, és a 2 otthon maga vállalta.
Jövőre is megtartják
A tábor “hozadéka”, hogy a székelyhídi gyerekeknek akár hetente is tartanak ilyen zeneórákat (ahogyan Szentjobbon is teszik), de az érdeklődés arra enged következtetni, hogy a tábort jövőre is megtartják. “Nem számítottunk ekkor érdeklődésre, ám bebizonyosodott, hogy a gyerekek igénylik a népdalt, a zenélést manapság is, amikor a tv, tablet, telefon, az internet körül forog minden. Ezek a foglalkozások kivonják őket ebből a körből, adunk nekik valami mást, amit láthatóan szeretnek”, fogalmazott Szerafina nővér.
Rencz Csaba / erdon.ro
Az eredeti tervtől eltérően csak részben tartották a székelyhídi strandon a helyi és a szentjobbi gyerekotthonok közös zenetáborát, ám a vártál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Várhatóan jövőre is megrendezik.
A szentjobbi Szent István Szociális Központ és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon furulyatábort szervezett július 17. és 21 között utóbbi intézmény szabadidő-központjában (a székelyhídi strandon). Az egyik napon felkerestük a táborozókat, és mint megtudtuk, az előzetes tervvel ellentétben nem a strand volt a “főhadiszállás”, hanem a gyerekotthonban. A részletekről a gyerekekre az egyik medence szélén felügyelő Kertész Magda, közismerten Szerafina nővér elmondta, hogy ez volt az első nagyobb méretű közös program a két intézmény között. Eredetileg 30 gyerekre tervezték a tábort, 50-en lettek végül, Szentjobbról 20-an, Székelyhídről 15-en, voltak a “külsősök”, vagyis a naponta bejáró napközisek, az ugyancsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyimesbükki (Bákó megye) Vigasztaló Szentlélek otthonból is társultak gyerekek, de jöttek a helyi római katolikus templom “vonzáskörzetéből” is. Nagyon örültek ennek az érdeklődésnek, tudtuk meg, sőt, úgy alakult, hogy még furulya is volt éppen ötven.
Kellemes környezetben
Kérdésünkre Szerafina nővér kifejtette: “A tábor arról szólna, hogy megszerettessük a gyerekekkel magát a zenélést, a furulyázást. A kisebbekkel pár hangot érintő gyerekdalokat kezdtünk tanulni (Süss fel nap, Zsipp-zsupp…), a nagyobbakkal már például a Pál, Kata, Péter, vagy a Tekeredik a kígyó is szóba jöhetett.” A programot ő fogta össze, főleg a nagyoknak tartva foglalkozást, segítségére volt két korábbi diákja, Franciska (szentjobbi lakos) és Sergiu (a szentjobbi otthonból). Hozzátette: “Ez az első alkalom, főleg otthonokban lakó gyerekek számára kigondolva, hogy tudjanak ismerkedni egymással. Kihasználtuk, hogy a strand a székelyhídi otthonhoz tartozik, itt nagyszerűen meg lehet tartani a szabadidős foglalkozásokat. Délelőtt egy óra, délután egy óra furulyázás, ez a fő tevékenység, ezen kívül volt kézműves foglalkozás, csoportos játékok. A legkisebb résztvevő 5 éves, a legnagyobb 17-18 éves volt. A strandolás napi 1 – 1,5 óra, ennyit láttunk jónak. Első nap minden gyerekkel a strandon voltunk, itt tartottunk mindent, ám láttuk, hogy zavartuk a vendégeket, de nekünk sem volt jó, mert a gyerekek nem figyeltek, a stand jobban vonzotta őket. Így a foglalkozásokat az otthon udvarán tartjuk, ahol nagyon kellemes a környezet.” Azt is megtudtuk, hogy vásároltak még furulyákat, akik a tábor végén a legszebb produkciókat bemutatták, a legtöbbet tanulták, azok kaptak egyet-egyet ajándékba. A költségek fedezését a Communitas Alapítvány mellett a váradi vincés nővérek, és a 2 otthon maga vállalta.
Jövőre is megtartják
A tábor “hozadéka”, hogy a székelyhídi gyerekeknek akár hetente is tartanak ilyen zeneórákat (ahogyan Szentjobbon is teszik), de az érdeklődés arra enged következtetni, hogy a tábort jövőre is megtartják. “Nem számítottunk ekkor érdeklődésre, ám bebizonyosodott, hogy a gyerekek igénylik a népdalt, a zenélést manapság is, amikor a tv, tablet, telefon, az internet körül forog minden. Ezek a foglalkozások kivonják őket ebből a körből, adunk nekik valami mást, amit láthatóan szeretnek”, fogalmazott Szerafina nővér.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. augusztus 13.
Falunappal őrzött történelem
Elnevezésében a település régi nevét megörökítő falunapot tartottak a hét végén Asszonyvásárán. Az I. Forum Reginae alkalmával testvér-települési szerződések aláírására is sor került.
A lexikon szerint a ma Kiskereki községhez tartozó „Asszonyvására legkorábbi ismert adata egy többszörösen átírt oklevélből származik 1203/1342/1356/1477-es évekből, amelyben de Foro Reginae-ként említik, alanyesetben Forum Reginae, azaz királyné vására. Ez a latin településnév az alán eredetű „asszony” szavunknak az Árpád-korban szokásos úrnő, fejedelemnő, királyné jelentését mutatja. Egyházi iratokban még ilyen latin neveken is jegyzik: Forum Virginis, Forum Dominae.” Az I. Forum Reginae fesztivállal tehát ennek a történelmi elnevezésnek szándékoztak emléket állítani a szervezők, azzal együtt, hogy „egyszerű” falunap volt már korábban a településen. A rendezvény első napján (augusztus 12.) tartották meg a helyi, szebb napokat is megélt premontrei rendi plébániatemplom búcsúünnepét, hiszen augusztus 15-én van Nagyboldogasszony napja. A paptestvéreket és világi vendégeket, nem utolsó sorban a híveket Fejes Anzelm Rudolf főapát, prépost-prelátus köszöntötte, figyelmeztetve: ez a nap egy „felkiáltójel”, amikor a mennyei mellett gondolnunk kell a földi édesanyákra is, míg utóbbiak élnek, addig gyermeki mivoltunk is él, ám utána óhatatlanul felnövünk.
Kereszténységünk
Az ünnepi szentmise szónoka Bakos Gábor várad-újvárosi káplán volt, aki ugyancsak a Mária-ünnephez igazította mondandóját, úgy vélve, hogy Jézus anyja utat mutat nekünk engedelmességből, miközben mi manapság hajlamosak lennénk úgy imádkozni, hogy „legyen meg a mi akaratunk…” Nem volt túl derűlátó, amikor kifejtette: lehet, már nincs messze az az idő, amikor már nem lesz elég összekulcsolt kézzel imádkoznunk, de akár fegyvercsővel farkasszemet nézve kell bizonyságot tenni kereszténységünkről… A szentmise végén Fejes Anzelm Rudolf mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a búcsún, továbbá az önkormányzatnak, amiért támogatják, hogy a templomot és a hozzá tartozó birtokot bekeríthessék. Ennek kézzelfogható előkészületét megtapasztalhattuk, ugyanis magában a templomban tárolják a szükséges oszlopokat, dróthálót, mivel azt a környék lakosai miatt nem merik a szabadban hagyni…
Koszorúzás
Az ünnepség a református templomkertben folytatódott, a néhai Kuthy Sándor (1783–1851) esperes emlékére néhány éve állított kopjafa előtt. Az élete végén Asszonyvásárán szolgált lelkész azzal írta be magát a helytörténetbe, hogy a ’48-as szabadságharc leverése után bujdosóknak adott menedéket. E tettét emelte ki beszédében Szabó Ödön képviselő, aki a közösségi összefogás példájaként értékelte, hogy a község három falujában (Kereki, Keserű, Asszonyvására) felváltva tartanak falunapokat, melyek alkalmat adnak az egymásra-figyelésre. A kopjafára a helyiek mellett a Naszályról (Komárom-Esztergom megye), Kokadról (Hajdú-Bihar megye), Hosszúszóról (Szlovákia), és a Balaton-parti Kerekiből (Somogy megye) érkezett vendégek is koszorút tettek. A mi Kerekink testvér-településeit soroltuk, melyek sora kisvártatva tovább bővült, hiszen a kultúrházban terített asztal mellett, miközben már az ebéd illata bizonyította, hogy nem rossz választás a házigazdákkal jóban lenni, Nyíri Sándor polgármester újabb két kollégájával szignózott hasonló dokumentumot.
Testvérek
Bár, mint mondta, mi eddig is „testvérek” voltunk, de ennek nyomatékot is adtak a kárpátaljai Gút és a Borsod megyei Felsőtelkes polgármestereivel, Kopasz Gusztávval és Orehóczki Istvánnal. (Az előzetes terv szerint mellettük ült volna még a Zala megyei Szentgyörgyvölgy polgármestere, Varga Zsuzsa is, de ő és kísérete nem érkezett meg.) Még mindig az ebéd előtt Nyíri Sándor, illetve Fejes Anzelm Rudolf és Székely István helyi tiszteletes köszöntötte azt a 4 házaspárt, akik idén ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját. Ezek után valóban következhetett az ebéd. A délután és este folyamán még gyerekműsorok, a helyi Bertalan Attila citerajátéka, Meleg Attila és Molnár Júlia előadása, egy nagyváradi egyesület lovagi bemutatója, az érolaszi Betty, a szintén helyi Boros Jancsi, a székelyhídi Bild Mirror Lige együttes koncertje, a magyarországi Krisz Rudi produkciója volt tervbe véve. Estére már gyülekeztek az esőfelhők, a tűzijáték idején már esett is, elmosva a szabadtéri diszkót.
Rencz Csaba / erdon.ro
Elnevezésében a település régi nevét megörökítő falunapot tartottak a hét végén Asszonyvásárán. Az I. Forum Reginae alkalmával testvér-települési szerződések aláírására is sor került.
A lexikon szerint a ma Kiskereki községhez tartozó „Asszonyvására legkorábbi ismert adata egy többszörösen átírt oklevélből származik 1203/1342/1356/1477-es évekből, amelyben de Foro Reginae-ként említik, alanyesetben Forum Reginae, azaz királyné vására. Ez a latin településnév az alán eredetű „asszony” szavunknak az Árpád-korban szokásos úrnő, fejedelemnő, királyné jelentését mutatja. Egyházi iratokban még ilyen latin neveken is jegyzik: Forum Virginis, Forum Dominae.” Az I. Forum Reginae fesztivállal tehát ennek a történelmi elnevezésnek szándékoztak emléket állítani a szervezők, azzal együtt, hogy „egyszerű” falunap volt már korábban a településen. A rendezvény első napján (augusztus 12.) tartották meg a helyi, szebb napokat is megélt premontrei rendi plébániatemplom búcsúünnepét, hiszen augusztus 15-én van Nagyboldogasszony napja. A paptestvéreket és világi vendégeket, nem utolsó sorban a híveket Fejes Anzelm Rudolf főapát, prépost-prelátus köszöntötte, figyelmeztetve: ez a nap egy „felkiáltójel”, amikor a mennyei mellett gondolnunk kell a földi édesanyákra is, míg utóbbiak élnek, addig gyermeki mivoltunk is él, ám utána óhatatlanul felnövünk.
Kereszténységünk
Az ünnepi szentmise szónoka Bakos Gábor várad-újvárosi káplán volt, aki ugyancsak a Mária-ünnephez igazította mondandóját, úgy vélve, hogy Jézus anyja utat mutat nekünk engedelmességből, miközben mi manapság hajlamosak lennénk úgy imádkozni, hogy „legyen meg a mi akaratunk…” Nem volt túl derűlátó, amikor kifejtette: lehet, már nincs messze az az idő, amikor már nem lesz elég összekulcsolt kézzel imádkoznunk, de akár fegyvercsővel farkasszemet nézve kell bizonyságot tenni kereszténységünkről… A szentmise végén Fejes Anzelm Rudolf mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a búcsún, továbbá az önkormányzatnak, amiért támogatják, hogy a templomot és a hozzá tartozó birtokot bekeríthessék. Ennek kézzelfogható előkészületét megtapasztalhattuk, ugyanis magában a templomban tárolják a szükséges oszlopokat, dróthálót, mivel azt a környék lakosai miatt nem merik a szabadban hagyni…
Koszorúzás
Az ünnepség a református templomkertben folytatódott, a néhai Kuthy Sándor (1783–1851) esperes emlékére néhány éve állított kopjafa előtt. Az élete végén Asszonyvásárán szolgált lelkész azzal írta be magát a helytörténetbe, hogy a ’48-as szabadságharc leverése után bujdosóknak adott menedéket. E tettét emelte ki beszédében Szabó Ödön képviselő, aki a közösségi összefogás példájaként értékelte, hogy a község három falujában (Kereki, Keserű, Asszonyvására) felváltva tartanak falunapokat, melyek alkalmat adnak az egymásra-figyelésre. A kopjafára a helyiek mellett a Naszályról (Komárom-Esztergom megye), Kokadról (Hajdú-Bihar megye), Hosszúszóról (Szlovákia), és a Balaton-parti Kerekiből (Somogy megye) érkezett vendégek is koszorút tettek. A mi Kerekink testvér-településeit soroltuk, melyek sora kisvártatva tovább bővült, hiszen a kultúrházban terített asztal mellett, miközben már az ebéd illata bizonyította, hogy nem rossz választás a házigazdákkal jóban lenni, Nyíri Sándor polgármester újabb két kollégájával szignózott hasonló dokumentumot.
Testvérek
Bár, mint mondta, mi eddig is „testvérek” voltunk, de ennek nyomatékot is adtak a kárpátaljai Gút és a Borsod megyei Felsőtelkes polgármestereivel, Kopasz Gusztávval és Orehóczki Istvánnal. (Az előzetes terv szerint mellettük ült volna még a Zala megyei Szentgyörgyvölgy polgármestere, Varga Zsuzsa is, de ő és kísérete nem érkezett meg.) Még mindig az ebéd előtt Nyíri Sándor, illetve Fejes Anzelm Rudolf és Székely István helyi tiszteletes köszöntötte azt a 4 házaspárt, akik idén ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját. Ezek után valóban következhetett az ebéd. A délután és este folyamán még gyerekműsorok, a helyi Bertalan Attila citerajátéka, Meleg Attila és Molnár Júlia előadása, egy nagyváradi egyesület lovagi bemutatója, az érolaszi Betty, a szintén helyi Boros Jancsi, a székelyhídi Bild Mirror Lige együttes koncertje, a magyarországi Krisz Rudi produkciója volt tervbe véve. Estére már gyülekeztek az esőfelhők, a tűzijáték idején már esett is, elmosva a szabadtéri diszkót.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. szeptember 6.
Az együvé tartozás szívdobbanásai
Túl sokszor, legtöbbször indokolatlanul használjuk a történelmi jelzőt egy-egy esemény kapcsán. Hiszen minden történés – bár önmagában lehet egyedi és megismételhetetlennek látszó – később, utóhatásában válhat csupán történelmi jelentőségűvé.
Most mégis egy javában zajló sorozat, a Nemzeti Magyar Operaház erdélyi turnéja, a Kárpát Haza OperaTúra kapcsán, a vadonatúj Sepsi Arénában ülve, majd a zene és tánc utórezgéseit, a hozzá kapcsolódó információk halmazát görgetve, minduntalan ez a kissé elcsépelt kifejezés jut eszembe. Bizonyára azért, mert az egyetlen, ráadásul 133 éve működő nemzeti dalszínház a közel másfél század alatt soha nem turnézott székelyföldi városokban. De azért is, mert a világ legrangosabb (és csendben tegyük hozzá: legjobban fizető) színpadain ünnepelt világsztároknak tapsolhattunk. Na meg a korántsem minimalistára hangolt előadásoknak. Hiszen nem kevesebb, mint 370 énekest, zenészt, táncost, díszletest, technikust, ügyelőt, szervezőt (csak a szakma bennfentesei tudnák felsorolni, ki mindenkit) igénylő, nagyszabású produkciók jönnek házhoz. A tartalom pedig szintén ehhez méretezett: nemzeti operánk megszületésének darabja, Erkel Hunyadi Lászlója, amely közel két évszázadon át a művészi teljesítmény egyfajta fokmérője maradt, na meg a könnyebb műfajú, ám világhírnévben korántsem kevésbé szűkölködő Lehár-operett, A víg özvegy zenéjére született balett. Két, a dalszínházi műfajok születésénél már sikert sikerre halmozó darab (bár érdemes beleolvasni például a Hunyadi László bemutató utáni kritikáiba, amiből egy kis ízelítőt a minden nézőnek jutó ajándékcsomag egyik füzetében is fellelhetünk), korokon átívelő művészi érték, amely mind tartalmában, mind formájában kiállta az idők próbáját, s amely ténylegesen megérdemli a történelmi minősítést. S hogy mindez épp egy, szándék szerint nem csupán a sport, hanem a kultúra (és nem föltétlenül a tömegkultúra) új, nagyvárosi léptékű létesítményének avatójával esett egybe Sepsiszentgyörgyön – nos, az külön hangsúlyt kölcsönöz mindennek. Nem csoda hát, ha a két előadáson részt vevő több ezer szentgyörgyi és környékbeli arcán megcsillanó büszkeségféle lépten-nyomon jelenvaló volt. Ha egyelőre nem is nevezhetjük történelminek a nyolc erdélyi helyszínen zajló bemutatók sorát, mindenképpen többek lettünk valamivel. Mert ugyan egyelőre egyedi és rendkívüli alkalmak részesei lehettünk – bár az operaház vezetői újabb OperaTúrákat ígérnek –, az egyre szorosabb együvé tartozás eddig nem tapasztalt összetevője érintett meg. Amire – bár konkrétan aligha gondoltunk rá – régóta várunk. S ami az előadások után már a természetes nemzeti vérkeringést tápláló szívdobbanások ütemét idézi.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Túl sokszor, legtöbbször indokolatlanul használjuk a történelmi jelzőt egy-egy esemény kapcsán. Hiszen minden történés – bár önmagában lehet egyedi és megismételhetetlennek látszó – később, utóhatásában válhat csupán történelmi jelentőségűvé.
Most mégis egy javában zajló sorozat, a Nemzeti Magyar Operaház erdélyi turnéja, a Kárpát Haza OperaTúra kapcsán, a vadonatúj Sepsi Arénában ülve, majd a zene és tánc utórezgéseit, a hozzá kapcsolódó információk halmazát görgetve, minduntalan ez a kissé elcsépelt kifejezés jut eszembe. Bizonyára azért, mert az egyetlen, ráadásul 133 éve működő nemzeti dalszínház a közel másfél század alatt soha nem turnézott székelyföldi városokban. De azért is, mert a világ legrangosabb (és csendben tegyük hozzá: legjobban fizető) színpadain ünnepelt világsztároknak tapsolhattunk. Na meg a korántsem minimalistára hangolt előadásoknak. Hiszen nem kevesebb, mint 370 énekest, zenészt, táncost, díszletest, technikust, ügyelőt, szervezőt (csak a szakma bennfentesei tudnák felsorolni, ki mindenkit) igénylő, nagyszabású produkciók jönnek házhoz. A tartalom pedig szintén ehhez méretezett: nemzeti operánk megszületésének darabja, Erkel Hunyadi Lászlója, amely közel két évszázadon át a művészi teljesítmény egyfajta fokmérője maradt, na meg a könnyebb műfajú, ám világhírnévben korántsem kevésbé szűkölködő Lehár-operett, A víg özvegy zenéjére született balett. Két, a dalszínházi műfajok születésénél már sikert sikerre halmozó darab (bár érdemes beleolvasni például a Hunyadi László bemutató utáni kritikáiba, amiből egy kis ízelítőt a minden nézőnek jutó ajándékcsomag egyik füzetében is fellelhetünk), korokon átívelő művészi érték, amely mind tartalmában, mind formájában kiállta az idők próbáját, s amely ténylegesen megérdemli a történelmi minősítést. S hogy mindez épp egy, szándék szerint nem csupán a sport, hanem a kultúra (és nem föltétlenül a tömegkultúra) új, nagyvárosi léptékű létesítményének avatójával esett egybe Sepsiszentgyörgyön – nos, az külön hangsúlyt kölcsönöz mindennek. Nem csoda hát, ha a két előadáson részt vevő több ezer szentgyörgyi és környékbeli arcán megcsillanó büszkeségféle lépten-nyomon jelenvaló volt. Ha egyelőre nem is nevezhetjük történelminek a nyolc erdélyi helyszínen zajló bemutatók sorát, mindenképpen többek lettünk valamivel. Mert ugyan egyelőre egyedi és rendkívüli alkalmak részesei lehettünk – bár az operaház vezetői újabb OperaTúrákat ígérnek –, az egyre szorosabb együvé tartozás eddig nem tapasztalt összetevője érintett meg. Amire – bár konkrétan aligha gondoltunk rá – régóta várunk. S ami az előadások után már a természetes nemzeti vérkeringést tápláló szívdobbanások ütemét idézi.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 7.
A tüntetés nem engedélyköteles
A közbeszédben, a sajtóban rendkívül elterjedt az a megfogalmazás, hogy az utcai tüntetést, tiltakozást engedélyezték. Most éppen a marosvásárhelyi katolikus líceum kapcsán. Hadd pontosítsunk: a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási jogot az alkotmány garantálja Romániában is, így semmilyen engedélyhez nem kötött.
A tüntetést szervezőknek nem engedélyeztetési, hanem bejelentési kötelezettségük van az illető helyszín polgármesteri hivatalához. A hivatal csupán a megmozdulás lebonyolításának feltételeit szabhatja meg, sem engedélyeznie, sem jóváhagynia nem kell. Ugyanakkor jogában áll betiltani, ám a törvényben jól megszabott körülmények miatt (például, ha arra utaló információi vannak, hogy a megmozduláson tiltott jelképeket használnak). Mindez látszólag apróság, a hazai magyar közösség jogfosztásai elleni küzdelemben azonban rendkívül fontos lehet. Ugyanis azt a lépten-nyomon érzékelhető félelmet igyekszik eloszlatni, hogy egy tiltakozó megmozduláson való részvétel törvénybe ütközhet, mi több, jogi következményekkel, esetleges megtorlással járhat. Ez pedig sok olyan embert távol tarthat az ilyen rendezvényektől, akik amúgy a tiltakozás tartalmával egyetértenek. Kétségtelen, hogy a hatóságok rá is játszanak erre a lappangó félelemre. A bejelentett tüntetések sokszor indokolatlan, sőt, az állampolgárok biztonságára veszélyt jelentő korlátozásával – például, hogy csak a járdán vonulhat fel a várhatóan több tízezres tömeg, amint azt Marosvásárhelyen immár nem először megcselekszik – nyilvánvalóan a bizonytalanság fokozását, a lehetséges résztvevők távol tartását akarják elérni. Jól tudják, hogy a korlátozó előírások ellen ugyan bírósági úton fel lehet lépni, ám az eljárás elhúzódik, az éppen esedékes tüntetés kapcsán sok esetben okafogyottá válik. Márpedig egy jogállamban semmilyen bántódása nem eshet annak, aki békésen a jogsértések ellen nyilvánosan fellép – részt vesz egy tömegtüntetésen, netán egyénileg vagy kisebb csoportban tiltakozik. A burkolt vagy közvetett megfélemlítés eszközével élő hatóság – legyen az polgármesteri hivatal, csendőrség vagy éppen prefektúra – ellen jogi eljárást lehet (és kell) indítani. S ha sokan legyintenek vagy éppen azt mondják, hogy Románia nem is jogállam, közvetetten ugyan, de a jogállamiság kialakulásának, megszilárdulásának lehetőségét korlátozzák. A jogkövetelésben félelemnek nem lehet helye. Ám annak folyamatában a törvény betűjét és szellemét mindenkinek be kell tartania.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A közbeszédben, a sajtóban rendkívül elterjedt az a megfogalmazás, hogy az utcai tüntetést, tiltakozást engedélyezték. Most éppen a marosvásárhelyi katolikus líceum kapcsán. Hadd pontosítsunk: a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási jogot az alkotmány garantálja Romániában is, így semmilyen engedélyhez nem kötött.
A tüntetést szervezőknek nem engedélyeztetési, hanem bejelentési kötelezettségük van az illető helyszín polgármesteri hivatalához. A hivatal csupán a megmozdulás lebonyolításának feltételeit szabhatja meg, sem engedélyeznie, sem jóváhagynia nem kell. Ugyanakkor jogában áll betiltani, ám a törvényben jól megszabott körülmények miatt (például, ha arra utaló információi vannak, hogy a megmozduláson tiltott jelképeket használnak). Mindez látszólag apróság, a hazai magyar közösség jogfosztásai elleni küzdelemben azonban rendkívül fontos lehet. Ugyanis azt a lépten-nyomon érzékelhető félelmet igyekszik eloszlatni, hogy egy tiltakozó megmozduláson való részvétel törvénybe ütközhet, mi több, jogi következményekkel, esetleges megtorlással járhat. Ez pedig sok olyan embert távol tarthat az ilyen rendezvényektől, akik amúgy a tiltakozás tartalmával egyetértenek. Kétségtelen, hogy a hatóságok rá is játszanak erre a lappangó félelemre. A bejelentett tüntetések sokszor indokolatlan, sőt, az állampolgárok biztonságára veszélyt jelentő korlátozásával – például, hogy csak a járdán vonulhat fel a várhatóan több tízezres tömeg, amint azt Marosvásárhelyen immár nem először megcselekszik – nyilvánvalóan a bizonytalanság fokozását, a lehetséges résztvevők távol tartását akarják elérni. Jól tudják, hogy a korlátozó előírások ellen ugyan bírósági úton fel lehet lépni, ám az eljárás elhúzódik, az éppen esedékes tüntetés kapcsán sok esetben okafogyottá válik. Márpedig egy jogállamban semmilyen bántódása nem eshet annak, aki békésen a jogsértések ellen nyilvánosan fellép – részt vesz egy tömegtüntetésen, netán egyénileg vagy kisebb csoportban tiltakozik. A burkolt vagy közvetett megfélemlítés eszközével élő hatóság – legyen az polgármesteri hivatal, csendőrség vagy éppen prefektúra – ellen jogi eljárást lehet (és kell) indítani. S ha sokan legyintenek vagy éppen azt mondják, hogy Románia nem is jogállam, közvetetten ugyan, de a jogállamiság kialakulásának, megszilárdulásának lehetőségét korlátozzák. A jogkövetelésben félelemnek nem lehet helye. Ám annak folyamatában a törvény betűjét és szellemét mindenkinek be kell tartania.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 16.
Szilágyi Domokos versei vásznon, hangokban (Rendhagyó irodalomórák)
Rendhagyó kiállítás színhelyévé változik vasárnap délutántól a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház. Az In memoriam Szilágyi Domokos című tárlat összművészeti megnyilvánulás során elsősorban a diákokat igyekszik megszólítani, a költészet világába kalauzolni a fiatalokat, az általuk is kedvelt módon, így a zene és a képvilág segítségével. A Kézdivásárhelyi Városi Színház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának társulásával létrejövő rendhagyó eseménysorozattal – kiállítás, zenés színpadi produkció, valamint rendhagyó irodalomórák – elsősorban az volt a célunk, hogy minél több középiskolás számára megteremtsük a lehetőséget, hogy egy összművészeti produkció révén másabb képet kapjanak a költészetről, mint művészeti ágazatról, és ne csak tantárgyként ismerkedjenek meg vele. Az általunk felkínált formában talán változik megítélésük, és többen kedvet is kapnak a költészet műveléséhez vagy a versek olvasásához – fejtette ki Ferencz Csaba ötletgazda-kezdeményező, az előadás zeneszerzője. A diákok megszólításának egyik eszköze a zene: a Mácsafej zenekar és Kolcsár József színművész által bemutatandó, A dolgokról egy földi szellemnek című, korábban már több rendben előadott verskoncert ebből a megfontolásból vált az esemény részévé a kiállítás mellett. Szilágyi Domokos, illetve Fekete Vince kortárs költő versei vélhetően sokkal közelebb állnak a korosztályhoz, a fiatalok könnyebben magukévá tehetik az alkotások üzenetét, gondolatiságát, érzelmi töltetét – magyarázta a kezdeményező. A „versfaragás” világába való utazás itt nem ér véget: rendhagyó irodalomóra követi a vasárnapi verskoncertet, amely során mind a kiállításról, mind az előadásról szó esik majd kötetlen formában. A vasárnapi megnyitót követően a Lábas Ház még kilenc alkalommal ad teret eseménynek október 6-ig, ez az utolsó nap, amikor még Plugor Sándor, Csillag István, Kolumbán Hanna, Ferencz Zoltán, Péter Eszter, Sipos Gaudi Tünde képzőművészek alkotásai megtekinthetők. Ferencz Csaba szerint a teljes produkció úgy is értelmezhető, mint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának ajándéka a diákoknak iskolakezdésre, az anyagi fedezetet ugyanis a város biztosítja – a helyi képviselő-testület tegnap hagyta jóvá az erre a célra szánt több mint 36 ezer lejes támogatást.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Rendhagyó kiállítás színhelyévé változik vasárnap délutántól a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház. Az In memoriam Szilágyi Domokos című tárlat összművészeti megnyilvánulás során elsősorban a diákokat igyekszik megszólítani, a költészet világába kalauzolni a fiatalokat, az általuk is kedvelt módon, így a zene és a képvilág segítségével. A Kézdivásárhelyi Városi Színház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának társulásával létrejövő rendhagyó eseménysorozattal – kiállítás, zenés színpadi produkció, valamint rendhagyó irodalomórák – elsősorban az volt a célunk, hogy minél több középiskolás számára megteremtsük a lehetőséget, hogy egy összművészeti produkció révén másabb képet kapjanak a költészetről, mint művészeti ágazatról, és ne csak tantárgyként ismerkedjenek meg vele. Az általunk felkínált formában talán változik megítélésük, és többen kedvet is kapnak a költészet műveléséhez vagy a versek olvasásához – fejtette ki Ferencz Csaba ötletgazda-kezdeményező, az előadás zeneszerzője. A diákok megszólításának egyik eszköze a zene: a Mácsafej zenekar és Kolcsár József színművész által bemutatandó, A dolgokról egy földi szellemnek című, korábban már több rendben előadott verskoncert ebből a megfontolásból vált az esemény részévé a kiállítás mellett. Szilágyi Domokos, illetve Fekete Vince kortárs költő versei vélhetően sokkal közelebb állnak a korosztályhoz, a fiatalok könnyebben magukévá tehetik az alkotások üzenetét, gondolatiságát, érzelmi töltetét – magyarázta a kezdeményező. A „versfaragás” világába való utazás itt nem ér véget: rendhagyó irodalomóra követi a vasárnapi verskoncertet, amely során mind a kiállításról, mind az előadásról szó esik majd kötetlen formában. A vasárnapi megnyitót követően a Lábas Ház még kilenc alkalommal ad teret eseménynek október 6-ig, ez az utolsó nap, amikor még Plugor Sándor, Csillag István, Kolumbán Hanna, Ferencz Zoltán, Péter Eszter, Sipos Gaudi Tünde képzőművészek alkotásai megtekinthetők. Ferencz Csaba szerint a teljes produkció úgy is értelmezhető, mint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának ajándéka a diákoknak iskolakezdésre, az anyagi fedezetet ugyanis a város biztosítja – a helyi képviselő-testület tegnap hagyta jóvá az erre a célra szánt több mint 36 ezer lejes támogatást.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 17.
Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. szeptember 19.
LECSAPÓDÁSOK FESTÉSZETBEN ÉS ZENÉBEN – SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKEZETE
Szilágyi Domokos költészete belemarta magát a szépet, nemeset, tartalmasat kedvelő nemzedékek szívébe, valamint tudatába, és be fogja marni a jövőben is.
Legalábbis erre enged következtetni a tiszteletére és emlékére szervezett képzőművészeti tárlat megnyitója és az utána elhangzott előadás, ugyanis mindkét eseményen szűknek bizonyult a Lábas Ház kiállítóterme.
„Szilágyi Domokost személyesen is ismertem. Éppen ezért nagyon megrázott a halálhíre, mint ahogy ügynök voltának a leleplezése is, mely szerepet – meggyőződésem szerint – rákényszerítettek. Bárhogyan is legyen azonban, ez jottányit sem von le művészi nagyságából, így számomra a nagybetűs Költő volt és maradt” – fogalmazott az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán a jelenlévőket köszöntő beszédében.
A kiállító művészeket és munkáikat méltató dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára úgy vélekedett, Szilágyi Domokos életműve, akárcsak tragikus élettörténete, mély nyomot hagy napjainkban is azokban, akik személyesen ismerték, de azokban is, akik nem. Ez ugyanis kivetült a körülötte lévőkre is. „Ennek értelmében versei is folyamatosan újraértelmeződnek, viszont lírai értékük, egzisztenciális tragikumuk vitathatatlan marad. Az idegenség szülte fájdalom, a szenvedés, a bezártság, a szegénység és a kilátástalanság tragikuma végigkíséri költészetét, amely által jogosan íródott be neve mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom nagyjai közé.”
A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy Plugor Sándor 1960–1964 között született, és kökösi falus feleit ábrázoló rajzai késztették Szilágyi Domokost az Öregek könyve című, nagylélegzetű versének megírására. Nem véletlenül kapott belőlük egy csokorra való helyet a tárlaton. A szakember szerint a kiállítás anyaga a költői nyelv átfordítása vizuálisra, ezért a kiállított művek technikai sokszínűsége Szilágyi költészetének a gazdagságát tükrözi.
Ennek jegyében Csillag István csíkszeredai festőművész a feltételek nélküli, puszta létezés örömét, azt a paradicsomi állapotot hozta felszínre a képeiben, melyben „a test és lélek, a tárgy és élő forma feloldódnak a világban.” Kolumbán Hanna „installációja lírai hangvitellel a nőművészet irányába mutat. A költő munkáiból a törékenységet, játékosságot és az elillanó élet mulandóságát villantja fel.” Péter Eszter művei azt sugallják, „ha nem is itt, de talán máshol mégis van egy szebb és jobb világ.” Sipos Gaudi Tünde „Szilágyi költészetének metafizikus dimenzióit villantja fel, azt a világot, amelybe utolsó gesztusával próbált eljutni.” Ferenc Zoltán munkái „a végeérhetetlen emberi mértéktelenség problematikája körül született” alkotások.
Az elhangzott beszédek után Kolcsár József színművész és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar léleksimogató, és éppen ezért nagysikerű összeállítása következett, melynek során elszavalt Szilágyi Domokos- és megzenésített Fekete Vince-versek hangzottak el. Amint a zenekar egyik tagjától, Ferencz Csabától megtudhattuk, ezzel a megyeszékhely összes középiskoláját felkeresik. Létrejöttét a polgármesteri hivatal anyagi támogatása tette lehetővé, mintegy ajándékként az említett intézmények diákjainak.
A tárlat október 6-ig látogatható
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
Szilágyi Domokos költészete belemarta magát a szépet, nemeset, tartalmasat kedvelő nemzedékek szívébe, valamint tudatába, és be fogja marni a jövőben is.
Legalábbis erre enged következtetni a tiszteletére és emlékére szervezett képzőművészeti tárlat megnyitója és az utána elhangzott előadás, ugyanis mindkét eseményen szűknek bizonyult a Lábas Ház kiállítóterme.
„Szilágyi Domokost személyesen is ismertem. Éppen ezért nagyon megrázott a halálhíre, mint ahogy ügynök voltának a leleplezése is, mely szerepet – meggyőződésem szerint – rákényszerítettek. Bárhogyan is legyen azonban, ez jottányit sem von le művészi nagyságából, így számomra a nagybetűs Költő volt és maradt” – fogalmazott az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán a jelenlévőket köszöntő beszédében.
A kiállító művészeket és munkáikat méltató dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára úgy vélekedett, Szilágyi Domokos életműve, akárcsak tragikus élettörténete, mély nyomot hagy napjainkban is azokban, akik személyesen ismerték, de azokban is, akik nem. Ez ugyanis kivetült a körülötte lévőkre is. „Ennek értelmében versei is folyamatosan újraértelmeződnek, viszont lírai értékük, egzisztenciális tragikumuk vitathatatlan marad. Az idegenség szülte fájdalom, a szenvedés, a bezártság, a szegénység és a kilátástalanság tragikuma végigkíséri költészetét, amely által jogosan íródott be neve mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom nagyjai közé.”
A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy Plugor Sándor 1960–1964 között született, és kökösi falus feleit ábrázoló rajzai késztették Szilágyi Domokost az Öregek könyve című, nagylélegzetű versének megírására. Nem véletlenül kapott belőlük egy csokorra való helyet a tárlaton. A szakember szerint a kiállítás anyaga a költői nyelv átfordítása vizuálisra, ezért a kiállított művek technikai sokszínűsége Szilágyi költészetének a gazdagságát tükrözi.
Ennek jegyében Csillag István csíkszeredai festőművész a feltételek nélküli, puszta létezés örömét, azt a paradicsomi állapotot hozta felszínre a képeiben, melyben „a test és lélek, a tárgy és élő forma feloldódnak a világban.” Kolumbán Hanna „installációja lírai hangvitellel a nőművészet irányába mutat. A költő munkáiból a törékenységet, játékosságot és az elillanó élet mulandóságát villantja fel.” Péter Eszter művei azt sugallják, „ha nem is itt, de talán máshol mégis van egy szebb és jobb világ.” Sipos Gaudi Tünde „Szilágyi költészetének metafizikus dimenzióit villantja fel, azt a világot, amelybe utolsó gesztusával próbált eljutni.” Ferenc Zoltán munkái „a végeérhetetlen emberi mértéktelenség problematikája körül született” alkotások.
Az elhangzott beszédek után Kolcsár József színművész és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar léleksimogató, és éppen ezért nagysikerű összeállítása következett, melynek során elszavalt Szilágyi Domokos- és megzenésített Fekete Vince-versek hangzottak el. Amint a zenekar egyik tagjától, Ferencz Csabától megtudhattuk, ezzel a megyeszékhely összes középiskoláját felkeresik. Létrejöttét a polgármesteri hivatal anyagi támogatása tette lehetővé, mintegy ajándékként az említett intézmények diákjainak.
A tárlat október 6-ig látogatható
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. szeptember 19.
A háromszor avatott, kétszer menekített szobor ünnepe
Háromszor helyezték talapzatára, közben kétszer kellett menekíteni a világ 5., Erdély és Partium első Kossuth szobrát, mely Bihardiószegen áll. Vasárnap a harmadik avatás 15. évfordulója apropóján sok minden szóba került történelemről, politikáról, az állandó változásban lévő múltról.
Mintha csak a sötét esőfelhőket akarta volna eloszlatni, úgy csengett-bongott vasárnap délelőtt a bihardiószegi református templom harangszava, amikor a Kossuth-ünnepségre hívott. Ha nem is tudtam volna, mi az összejövetel célja, már akkor is”gyanús” lett volna, hogy a templom melletti Kossuth Lajos szoborral “valami történt”, még autóból nézve is jól láthatóan (mint később kiderült, megújíttatták). Aztán sorban mindenre fény derült, ahogyan haladt előre a megemlékező ünnepség, melyet abból az alkalomból szervezett a helyi Zichy Gazdakör és a Partium Alapítvány, hogy 215 éve született Kossuth Lajos, diószegi szobra pedig 15 éve került újra a helyére. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki a meggyógyított vak ember példázatán keresztül arról beszélt, hogy “van ártatlan szenvedés”, amikor nem értjük, hogy egy egyént vagy akár egy nemeztet is miért súlyt büntetés. A válasz: bármilyen nehéz helyzetben is tudni kell dicsőíteni az Urat, mert az ártatlan szenvedőnek is van jövője, van kinyújtott kéz, amit megfoghat. Az egyházközség kórusának szolgálata is elhangzott közben, majd Bara László helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, illetve köszöntötte a vendéglátó és a más felekezetekhez tartozó híveket, a hagyományőrzőket, kórusokat és a vendégeket: Markó Béla költőt, Pásztor Sándor MT-elnököt, Lakatos Péter számvevőszéki tanácsost, korábbi képviselőt, az esemény ötletgazdáját, dr. Földes Bélát, a Partium Alapítvány elnökét, Biró Rozália képviselőt, majd az időközben megérkezett Cseke Attila szenátort, illetve Mados Attila polgármestert.
“Valami nagy dolog”
Felelevenítette: 15 éve éppen segédlelkész volt Diószegen Gellért Gyula tiszteletes mellett, így közvetlenül vannak emlékei az akkor szoborújraállítást kísérő “mérhetetlen lelkesedésről és büszkeségről”. Érezhető volt, hogy “valami nagy dolog” történt akkor Diószegen, ám az elmúlt másfél évtizedben a helyiek hozzászoktak a szobor látványához. Manapság halljuk-e még Kossuth nótában megfogalmazott üzenetét, odaállunk-e még a regimentbe? – tette fel a kérdést Bara László, a választ is megadva: a magyar és keresztény szabadság érdekében halljuk meg! A következőben Markó Béla költő mondott beszédet, aki 15 évvel korábban is szónok volt, akkor az RMDSZ szövetségi elnökeként. Mint fogalmazott, Biharba mindig szívesen jön, mert tenni akarást és optimizmust tapasztal, mint például Diószegen, mely 1896-ban és 2002-ben is élen járt szoborállításával. Visszaemlékezett, hogy 15 éve bizakodóbb időket éltünk, Erdély arca kezdett átalakulni, ám mifelénk a múlt is állandó változásban van. Eközben a diószegi szoborállítás egy jel volt: lehetne másként, lehetne tisztelni, hogy mindenkinek joga van a múltjához! Akkoriban zajlottak a viták az aradi szabadságszoborról, mely 2004-ben aztán kikerült a Tűzoltó térre. Bár reménykedtünk benne, ezzel nem fejeződött be “a szobrok harca”, újrakezdődtek a tábla-lefestések, iskolabezárások, zászlóvételek, a demokratikus kibontakozás megtorpant.
“Kinek volt igaza?”
A József Attila-díjas költő kitért a román egyesülés jövőre esedékes megünneplésére is. Miközben újra nemzetállamok épülnek Európában, Románia letagad-e majd bennünket, mint létező kisebbséget, vagy egy közös hazát ünnepel? – tette fel (a sokak számár valóban költőinek hangzott) kérdést. Visszatérve a diószegiek úttörő szerepére (a világon az 5., Erdélyben és a Partiumban az első Kossuth-szobor volt az övék 1896-ban – szerz. megj.), kifejtette: a kiegyezéskor Kossuth nem értett egyet Deák Ferenccel, miközben utóbbi egy kiemelkedő fejlődéshez vezette ezáltal Magyarországot, minek eredményei jórészt odavesztek a kiegyezésből is fakadó trianoni döntés nyomán, mintegy igazolva Kossuthot. Kinek volt akkor igaza? Mindkettőnek, vélte Markó, aki szerint mindkettőtől tanulnunk kell, csakúgy, mint a diószegiektől a makacs reményt, hiszen “a szobrok veszélyesek, arra biztatnak, hogy soha ne adjuk fel”. A “főszereplő” szobor történetét Jakab László főgondnok idézte fel. Megtudtuk, hogy 1896. október 24-én avatták a két variáns közül a fiatalabb, 1892-ben a község díszpolgárává választott Kossuthot megörökítő, 365 forintba került, 75 cm-es mellszobrot (talapzattal 2,5 m). Először 1932-ben kellett menekíteni (a templom orgonájába rejtették), 1941-ben tették ki újra, mai helyére (korábban a főbejárattól jobbra volt, a kertben, manapság balra van, a kerítésből kimetszett területen).
Staféta átadása
Másodjára 1946 őszén menekítették, akkor előbb a szomszédos Kisjankára került, 1988-ban vissza egy diszószegi portára, persze mindig titokban. Az egyház 1994-ben kapta vissza, ’99 – 2000-ben restaurálták, majd a templomban helyezték el a szóban forgó 2002-es avatóig. A régiek mindig kalapot emelve mentek el a szobor előtt, idézte fel az egykoriaktól hallottakat Jakab László. Az ifjúsági kórus 2 énekszáma után Mados Attila idézett fel néhány mai negatívumot, melyekre ráillik Markó megfogalmazása: megtorpant a demokrácia. A polgármester úgy vélte, az ünnep akkor teljes, ha gyerekeink is magukénak érzik szellemiségét, ennek jegyében 4 fiatalnak “átadta a stafétát”, egy Kossuth idézettel: “A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” A templombeli esemény zárásaként Bara László felolvasta azok neveit, akik részesei voltak a 15 évvel ezelőtti szoborállításnak, ám a vasárnapi évfordulót már nem érhették meg, emléküknek egy perces néma főhajtással is adóztak…
Kossuth nóták
Írásunk elején említettük a harangszót, melynek sikerült az ünnepség kinti részének idejére elhessegetni az esőt, sőt, még a napsugarak is kíváncsiak voltak arra, ahogyan a Széchenyi István nevét viselő hagyományőrző huszárok díszőrsége mellett a székelyhídi férfikórus – mi mást? – Kossuth-nótákat énekelt. Utána Nagy Csaba tárogatóművész zenei kísérete mellett a politikusok, intézmények és szervezetek képviselői megkoszorúzták az ünnepség alkalmából újra restauráltatott szobrot. A püspöki áldás és a Himnusz éneklése után a vendégeket, meghívottakat ünnepi ebéd várta a kultúrházban.
Rencz Csaba / erdon.ro
Háromszor helyezték talapzatára, közben kétszer kellett menekíteni a világ 5., Erdély és Partium első Kossuth szobrát, mely Bihardiószegen áll. Vasárnap a harmadik avatás 15. évfordulója apropóján sok minden szóba került történelemről, politikáról, az állandó változásban lévő múltról.
Mintha csak a sötét esőfelhőket akarta volna eloszlatni, úgy csengett-bongott vasárnap délelőtt a bihardiószegi református templom harangszava, amikor a Kossuth-ünnepségre hívott. Ha nem is tudtam volna, mi az összejövetel célja, már akkor is”gyanús” lett volna, hogy a templom melletti Kossuth Lajos szoborral “valami történt”, még autóból nézve is jól láthatóan (mint később kiderült, megújíttatták). Aztán sorban mindenre fény derült, ahogyan haladt előre a megemlékező ünnepség, melyet abból az alkalomból szervezett a helyi Zichy Gazdakör és a Partium Alapítvány, hogy 215 éve született Kossuth Lajos, diószegi szobra pedig 15 éve került újra a helyére. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki a meggyógyított vak ember példázatán keresztül arról beszélt, hogy “van ártatlan szenvedés”, amikor nem értjük, hogy egy egyént vagy akár egy nemeztet is miért súlyt büntetés. A válasz: bármilyen nehéz helyzetben is tudni kell dicsőíteni az Urat, mert az ártatlan szenvedőnek is van jövője, van kinyújtott kéz, amit megfoghat. Az egyházközség kórusának szolgálata is elhangzott közben, majd Bara László helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, illetve köszöntötte a vendéglátó és a más felekezetekhez tartozó híveket, a hagyományőrzőket, kórusokat és a vendégeket: Markó Béla költőt, Pásztor Sándor MT-elnököt, Lakatos Péter számvevőszéki tanácsost, korábbi képviselőt, az esemény ötletgazdáját, dr. Földes Bélát, a Partium Alapítvány elnökét, Biró Rozália képviselőt, majd az időközben megérkezett Cseke Attila szenátort, illetve Mados Attila polgármestert.
“Valami nagy dolog”
Felelevenítette: 15 éve éppen segédlelkész volt Diószegen Gellért Gyula tiszteletes mellett, így közvetlenül vannak emlékei az akkor szoborújraállítást kísérő “mérhetetlen lelkesedésről és büszkeségről”. Érezhető volt, hogy “valami nagy dolog” történt akkor Diószegen, ám az elmúlt másfél évtizedben a helyiek hozzászoktak a szobor látványához. Manapság halljuk-e még Kossuth nótában megfogalmazott üzenetét, odaállunk-e még a regimentbe? – tette fel a kérdést Bara László, a választ is megadva: a magyar és keresztény szabadság érdekében halljuk meg! A következőben Markó Béla költő mondott beszédet, aki 15 évvel korábban is szónok volt, akkor az RMDSZ szövetségi elnökeként. Mint fogalmazott, Biharba mindig szívesen jön, mert tenni akarást és optimizmust tapasztal, mint például Diószegen, mely 1896-ban és 2002-ben is élen járt szoborállításával. Visszaemlékezett, hogy 15 éve bizakodóbb időket éltünk, Erdély arca kezdett átalakulni, ám mifelénk a múlt is állandó változásban van. Eközben a diószegi szoborállítás egy jel volt: lehetne másként, lehetne tisztelni, hogy mindenkinek joga van a múltjához! Akkoriban zajlottak a viták az aradi szabadságszoborról, mely 2004-ben aztán kikerült a Tűzoltó térre. Bár reménykedtünk benne, ezzel nem fejeződött be “a szobrok harca”, újrakezdődtek a tábla-lefestések, iskolabezárások, zászlóvételek, a demokratikus kibontakozás megtorpant.
“Kinek volt igaza?”
A József Attila-díjas költő kitért a román egyesülés jövőre esedékes megünneplésére is. Miközben újra nemzetállamok épülnek Európában, Románia letagad-e majd bennünket, mint létező kisebbséget, vagy egy közös hazát ünnepel? – tette fel (a sokak számár valóban költőinek hangzott) kérdést. Visszatérve a diószegiek úttörő szerepére (a világon az 5., Erdélyben és a Partiumban az első Kossuth-szobor volt az övék 1896-ban – szerz. megj.), kifejtette: a kiegyezéskor Kossuth nem értett egyet Deák Ferenccel, miközben utóbbi egy kiemelkedő fejlődéshez vezette ezáltal Magyarországot, minek eredményei jórészt odavesztek a kiegyezésből is fakadó trianoni döntés nyomán, mintegy igazolva Kossuthot. Kinek volt akkor igaza? Mindkettőnek, vélte Markó, aki szerint mindkettőtől tanulnunk kell, csakúgy, mint a diószegiektől a makacs reményt, hiszen “a szobrok veszélyesek, arra biztatnak, hogy soha ne adjuk fel”. A “főszereplő” szobor történetét Jakab László főgondnok idézte fel. Megtudtuk, hogy 1896. október 24-én avatták a két variáns közül a fiatalabb, 1892-ben a község díszpolgárává választott Kossuthot megörökítő, 365 forintba került, 75 cm-es mellszobrot (talapzattal 2,5 m). Először 1932-ben kellett menekíteni (a templom orgonájába rejtették), 1941-ben tették ki újra, mai helyére (korábban a főbejárattól jobbra volt, a kertben, manapság balra van, a kerítésből kimetszett területen).
Staféta átadása
Másodjára 1946 őszén menekítették, akkor előbb a szomszédos Kisjankára került, 1988-ban vissza egy diszószegi portára, persze mindig titokban. Az egyház 1994-ben kapta vissza, ’99 – 2000-ben restaurálták, majd a templomban helyezték el a szóban forgó 2002-es avatóig. A régiek mindig kalapot emelve mentek el a szobor előtt, idézte fel az egykoriaktól hallottakat Jakab László. Az ifjúsági kórus 2 énekszáma után Mados Attila idézett fel néhány mai negatívumot, melyekre ráillik Markó megfogalmazása: megtorpant a demokrácia. A polgármester úgy vélte, az ünnep akkor teljes, ha gyerekeink is magukénak érzik szellemiségét, ennek jegyében 4 fiatalnak “átadta a stafétát”, egy Kossuth idézettel: “A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” A templombeli esemény zárásaként Bara László felolvasta azok neveit, akik részesei voltak a 15 évvel ezelőtti szoborállításnak, ám a vasárnapi évfordulót már nem érhették meg, emléküknek egy perces néma főhajtással is adóztak…
Kossuth nóták
Írásunk elején említettük a harangszót, melynek sikerült az ünnepség kinti részének idejére elhessegetni az esőt, sőt, még a napsugarak is kíváncsiak voltak arra, ahogyan a Széchenyi István nevét viselő hagyományőrző huszárok díszőrsége mellett a székelyhídi férfikórus – mi mást? – Kossuth-nótákat énekelt. Utána Nagy Csaba tárogatóművész zenei kísérete mellett a politikusok, intézmények és szervezetek képviselői megkoszorúzták az ünnepség alkalmából újra restauráltatott szobrot. A püspöki áldás és a Himnusz éneklése után a vendégeket, meghívottakat ünnepi ebéd várta a kultúrházban.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. szeptember 22.
Zengedezve járó – Birtalan József emlékezete
Vannak, akik már életükben klasszikussá válnak. Ilyen alkotó volt Birtalan József karmester, zeneszerző, aki túl a kilencvenen, a napokban lépett a halhatatlan klasszikusok útjára.
Birtalan József, vagy ahogy majd mindenki szólította, Jóska bácsi, úgy vált már alkotóidőszaka teljében a magyar karéneklés nagy öregjévé, hogy művei, elsősorban népdalfeldolgozásai, de zsoltárai révén is szinte kihagyhatatlan volt a kórusok repertoárjából. Kihagyhatatlan volt a kötelező, pártot dicsőítő kényszerrepertoárok időszakában, vagyis alkotói pályája derekán is, hiszen a nép nevében hatalmaskodók aligha tilthatták be éppen a népdalfeldolgozásokat. Amelyek azonban – az elvtársaknak bizonyára érthetetlen módon – épp arról szóltak, amitől akkor tiltani kellett a dicső szocializmust építő dolgozókat: a közösség megtartó erejéről. Nem beszélve a zsoltárfeldolgozásairól, amelyeket a legvérmesebb egyházellenes időkben komponált. És karvezetőként is olyan együtteseket vezetett – a Maros Művészegyüttes gyermek- és felnőtt kórusát –, illetve hívott életre – a marosvásárhelyi Cantemus leánykart –, amelyek meghatározóak voltak a hazai magyar karéneklés történetében. Birtalan József a háromszéki kórusmozgalomhoz is ezer szállal kötődik. És nem csupán sokszor felcsendülő kórusművei okán, hanem azért is, mert a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola karvezetőképző szakának tanáraként, de elsősorban zeneszerzőként jelenlétével vagy éppen személyes dedikációival élő kapcsolatot tartott pályatársaival, tanítványaival. Így volt itt, Sepsiszentgyörgyön a Vox Humana első, 1973-as fellépésén, de a Cantus Firmus (akkor még a Városi Művelődési Ház Vegyeskara) 1981-es első bemutatkozásán is, amely egyben a Magyar Férfidalárda hatvanéves évfordulója is volt. Az együttesek kottatárában pedig ott díszeleg néhány személyesen dedikált szerzemény (a Vox Humanának és Szilágyi Zsolt karnagynak három művet is ajánlott), amelyeket nem csupán őriznek, hanem életre is keltenek az együttesek. Birtalan József közöttünk volt és közöttünk marad. Hiszen a közösségi lét alapszövetét, a tartalmas együtt éneklés és zenehallgatás örömét, a „zengedezve járást” hagyta ránk örökségül.
Ferencz Csaba
Birtalan József /Szilágybagos, 1927. november 10. – Tiszaújváros, 2017.szeptember 20./
Birtalan József 2000-ben települt át Tiszaújvárosba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vannak, akik már életükben klasszikussá válnak. Ilyen alkotó volt Birtalan József karmester, zeneszerző, aki túl a kilencvenen, a napokban lépett a halhatatlan klasszikusok útjára.
Birtalan József, vagy ahogy majd mindenki szólította, Jóska bácsi, úgy vált már alkotóidőszaka teljében a magyar karéneklés nagy öregjévé, hogy művei, elsősorban népdalfeldolgozásai, de zsoltárai révén is szinte kihagyhatatlan volt a kórusok repertoárjából. Kihagyhatatlan volt a kötelező, pártot dicsőítő kényszerrepertoárok időszakában, vagyis alkotói pályája derekán is, hiszen a nép nevében hatalmaskodók aligha tilthatták be éppen a népdalfeldolgozásokat. Amelyek azonban – az elvtársaknak bizonyára érthetetlen módon – épp arról szóltak, amitől akkor tiltani kellett a dicső szocializmust építő dolgozókat: a közösség megtartó erejéről. Nem beszélve a zsoltárfeldolgozásairól, amelyeket a legvérmesebb egyházellenes időkben komponált. És karvezetőként is olyan együtteseket vezetett – a Maros Művészegyüttes gyermek- és felnőtt kórusát –, illetve hívott életre – a marosvásárhelyi Cantemus leánykart –, amelyek meghatározóak voltak a hazai magyar karéneklés történetében. Birtalan József a háromszéki kórusmozgalomhoz is ezer szállal kötődik. És nem csupán sokszor felcsendülő kórusművei okán, hanem azért is, mert a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola karvezetőképző szakának tanáraként, de elsősorban zeneszerzőként jelenlétével vagy éppen személyes dedikációival élő kapcsolatot tartott pályatársaival, tanítványaival. Így volt itt, Sepsiszentgyörgyön a Vox Humana első, 1973-as fellépésén, de a Cantus Firmus (akkor még a Városi Művelődési Ház Vegyeskara) 1981-es első bemutatkozásán is, amely egyben a Magyar Férfidalárda hatvanéves évfordulója is volt. Az együttesek kottatárában pedig ott díszeleg néhány személyesen dedikált szerzemény (a Vox Humanának és Szilágyi Zsolt karnagynak három művet is ajánlott), amelyeket nem csupán őriznek, hanem életre is keltenek az együttesek. Birtalan József közöttünk volt és közöttünk marad. Hiszen a közösségi lét alapszövetét, a tartalmas együtt éneklés és zenehallgatás örömét, a „zengedezve járást” hagyta ránk örökségül.
Ferencz Csaba
Birtalan József /Szilágybagos, 1927. november 10. – Tiszaújváros, 2017.szeptember 20./
Birtalan József 2000-ben települt át Tiszaújvárosba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 23.
Az SZNT is centenáriumi évet hirdet: óriási székely zászlókkal ünnepelnének
Centenáriumi évet hirdet 2018-ra a Székely Nemzeti Tanács, ugyanis jövőre lesz százéves a székely önrendelkezési törekvés, jelentette be Izsák Balázs. Az SZNT elnöke szerint több szakaszban 50 óriás székely zászlót adományoznak intézményeknek, magánembereknek.
Centenáriumi évet hirdet október 21-i tisztújító ülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), ugyanis 2018-ban lesz száz éves a székely önrendelkezési törekvését képviselő szervezet, jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az SZNT elnöke emlékeztetett, hogy 1918. november 19-én gróf Bethlen István felhívására Budapesten székely közéleti szereplők megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, akkor a wilsoni elvekre, a népek önrendelkezési jogára hivatkozva erőfeszítéseket tettek, hogy megőrizzék a székelység autonómiáját.
A jogutód, a Sepsiszentgyörgyön 2003. október 26-án létrejött SZNT az autonómia európai gyakorlatára hivatkozva, a jog és a demokrácia eszközeivel küzd a székelység önrendelkezéséért. A következő esztendő minden eseménye - rendezvények, konferenciák, a Székely Szabadság Napja - a centenárium jegyében zajlik, és elkészítik az autonómiaküzdelem mérlegét is, mondta Izsák. Ezek sorában illeszkedik az SZNT azon akciója, hogy a következő hónapokban 50 költöztethető, nagyméretű székely zászlót ajánlanak fel olyan egyházaknak, magánszemélyeknek vagy akár önkormányzatoknak, melyek falvakban, városokban jól látható helyen kitűzik ezeket.
A hétméteres zászlórudat négy betonkocka tartja, felállítása nem kötött építkezési engedélyhez, hiszen hasonló módon állítják fel a vendéglők ernyőit is, ugyanakkor bármikor tovább költöztethető, ha arra van szükség, részletezte Izsák Balázs. Az akciót további ötven, majd száz zászlóval folytatják.
Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke hozzátette, hogy amikor a székely zászlót közterületről kitiltották, megfogalmazódott, hogy egy helyett százat kell kitűzni, ezért ajánlják fel a lobogókat.
A tisztújító közgyűlésről elmondták, a Sepsiszéki és Marosszéki Tanács Izsák Balázst jelölték egy újabb mandátumra, egyelőre nincs más jelölt. Ítélethirdetés várható a vásárhelyi perben Izsák Balázs arról is beszámolt, hogy ítélethirdetés várható a Siculitas Egyesület által indított perben, melynek tárgya, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal megpróbálta korlátozni az állampolgárok gyülekezési jogát a március 10-i Székely Szabadság Napján.
Az SZNT elnöke szerint pénteken lezajlott az utolsó tárgyalás, egyik fél sem kért halasztást, így most már az ítélethirdetés várható.
A polgármesteri hivatal elhárító manővert vetett be, tavalyi válasza nem volt sem elutasítás, sem beleegyezés, de nem oldotta meg az állampolgárok gyülekezésre vonatkozó kérését a törvénynek megfelelően, és erre hivatkozva az SZNT korábban is pert nyert, emlékeztetett Izsák Balázs. Hozzátette, többen kérdezik tőlük, minek pereskednek, amikor számtalan bejelentetlen, spontán tüntetés zajlik Románia területén. „A mi világos célunk az autonómia, ezért alkotmányos eszközökkel harcolunk, és aki akadályoz ebben, azt rákényszerítjük a törvény betartására: a polgármesteri hivatalt, a csendőrséget is” - szögezte le az SZNT elnöke.
Peren kívül egyeznének meg az EB-vel
Izsák Balázs arra is kitért, hogy újabb kiegészítést terjesztett be az SZNT az Európai Unió bíróságához a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzéséről szóló perben. Elmondta, megváltozott a bíróság joggyakorlata, hiszen a Minority Safe Pack (MSP) kezdeményezést elutasította, majd részleges bejegyzésre került sor a peren kívüli egyeztetés során.
Amikor az Európai Bizottság (EB) elveszítette a MSP ügyében a pert, a bíróság tulajdonképpen nem kötelezte a bejegyzésre, csak hatályon kívül helyezte az elutasítást, mert elégtelennek találta az indoklást. Az EB azonban nem úgy döntött, hogy alaposabb indoklással újra elutasítja azt, hanem bejegyezték a kezdeményezést.
Szeptember 8-án Brüsszelben tárgyaltak az EB jogi szolgálatának képviselőivel, és kezdeményezésük több fontos részletét is sikerült tisztázni, mondta Izsák a kettős mércére is felhívva a figyelmet. Hozzátette, a bíróság október 2-át jelölte újabb időpontként, ekkor kell az EB-nek választ adnia, és kiderül, eredményes volt-e a tárgyalás, sikerült-e meggyőzni őket. Az ügyben négy éve húzódik a peres eljárás az uniós bíróságon, miután az EB az uniós hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a kezdeményezés bejegyzését.
Újra fellobbannak az őrtüzek
Akárcsak előző években, október utolsó hétvégéjén újra fellobbannak az őrtüzek Székelyföld autonómiájáért, közölte Izsák Balázs. Elmondta, még egyeztetnek a protestáns egyházakkal, hiszen akkor emlékeznek a reformáció 500. évfordulójára, így közösen döntik el, hogy az őrtüzeket szombaton vagy vasárnap gyújtják meg. Rámutatott, a Kárpát-medencében a protestantizmus összefonódott a magyar nemzeti üggyel, és ez ma is így van.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
Centenáriumi évet hirdet 2018-ra a Székely Nemzeti Tanács, ugyanis jövőre lesz százéves a székely önrendelkezési törekvés, jelentette be Izsák Balázs. Az SZNT elnöke szerint több szakaszban 50 óriás székely zászlót adományoznak intézményeknek, magánembereknek.
Centenáriumi évet hirdet október 21-i tisztújító ülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), ugyanis 2018-ban lesz száz éves a székely önrendelkezési törekvését képviselő szervezet, jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az SZNT elnöke emlékeztetett, hogy 1918. november 19-én gróf Bethlen István felhívására Budapesten székely közéleti szereplők megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, akkor a wilsoni elvekre, a népek önrendelkezési jogára hivatkozva erőfeszítéseket tettek, hogy megőrizzék a székelység autonómiáját.
A jogutód, a Sepsiszentgyörgyön 2003. október 26-án létrejött SZNT az autonómia európai gyakorlatára hivatkozva, a jog és a demokrácia eszközeivel küzd a székelység önrendelkezéséért. A következő esztendő minden eseménye - rendezvények, konferenciák, a Székely Szabadság Napja - a centenárium jegyében zajlik, és elkészítik az autonómiaküzdelem mérlegét is, mondta Izsák. Ezek sorában illeszkedik az SZNT azon akciója, hogy a következő hónapokban 50 költöztethető, nagyméretű székely zászlót ajánlanak fel olyan egyházaknak, magánszemélyeknek vagy akár önkormányzatoknak, melyek falvakban, városokban jól látható helyen kitűzik ezeket.
A hétméteres zászlórudat négy betonkocka tartja, felállítása nem kötött építkezési engedélyhez, hiszen hasonló módon állítják fel a vendéglők ernyőit is, ugyanakkor bármikor tovább költöztethető, ha arra van szükség, részletezte Izsák Balázs. Az akciót további ötven, majd száz zászlóval folytatják.
Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke hozzátette, hogy amikor a székely zászlót közterületről kitiltották, megfogalmazódott, hogy egy helyett százat kell kitűzni, ezért ajánlják fel a lobogókat.
A tisztújító közgyűlésről elmondták, a Sepsiszéki és Marosszéki Tanács Izsák Balázst jelölték egy újabb mandátumra, egyelőre nincs más jelölt. Ítélethirdetés várható a vásárhelyi perben Izsák Balázs arról is beszámolt, hogy ítélethirdetés várható a Siculitas Egyesület által indított perben, melynek tárgya, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal megpróbálta korlátozni az állampolgárok gyülekezési jogát a március 10-i Székely Szabadság Napján.
Az SZNT elnöke szerint pénteken lezajlott az utolsó tárgyalás, egyik fél sem kért halasztást, így most már az ítélethirdetés várható.
A polgármesteri hivatal elhárító manővert vetett be, tavalyi válasza nem volt sem elutasítás, sem beleegyezés, de nem oldotta meg az állampolgárok gyülekezésre vonatkozó kérését a törvénynek megfelelően, és erre hivatkozva az SZNT korábban is pert nyert, emlékeztetett Izsák Balázs. Hozzátette, többen kérdezik tőlük, minek pereskednek, amikor számtalan bejelentetlen, spontán tüntetés zajlik Románia területén. „A mi világos célunk az autonómia, ezért alkotmányos eszközökkel harcolunk, és aki akadályoz ebben, azt rákényszerítjük a törvény betartására: a polgármesteri hivatalt, a csendőrséget is” - szögezte le az SZNT elnöke.
Peren kívül egyeznének meg az EB-vel
Izsák Balázs arra is kitért, hogy újabb kiegészítést terjesztett be az SZNT az Európai Unió bíróságához a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzéséről szóló perben. Elmondta, megváltozott a bíróság joggyakorlata, hiszen a Minority Safe Pack (MSP) kezdeményezést elutasította, majd részleges bejegyzésre került sor a peren kívüli egyeztetés során.
Amikor az Európai Bizottság (EB) elveszítette a MSP ügyében a pert, a bíróság tulajdonképpen nem kötelezte a bejegyzésre, csak hatályon kívül helyezte az elutasítást, mert elégtelennek találta az indoklást. Az EB azonban nem úgy döntött, hogy alaposabb indoklással újra elutasítja azt, hanem bejegyezték a kezdeményezést.
Szeptember 8-án Brüsszelben tárgyaltak az EB jogi szolgálatának képviselőivel, és kezdeményezésük több fontos részletét is sikerült tisztázni, mondta Izsák a kettős mércére is felhívva a figyelmet. Hozzátette, a bíróság október 2-át jelölte újabb időpontként, ekkor kell az EB-nek választ adnia, és kiderül, eredményes volt-e a tárgyalás, sikerült-e meggyőzni őket. Az ügyben négy éve húzódik a peres eljárás az uniós bíróságon, miután az EB az uniós hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a kezdeményezés bejegyzését.
Újra fellobbannak az őrtüzek
Akárcsak előző években, október utolsó hétvégéjén újra fellobbannak az őrtüzek Székelyföld autonómiájáért, közölte Izsák Balázs. Elmondta, még egyeztetnek a protestáns egyházakkal, hiszen akkor emlékeznek a reformáció 500. évfordulójára, így közösen döntik el, hogy az őrtüzeket szombaton vagy vasárnap gyújtják meg. Rámutatott, a Kárpát-medencében a protestantizmus összefonódott a magyar nemzeti üggyel, és ez ma is így van.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 16.
Turulmadaras szobrot avattak Érmihályfalván
A városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára.
A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak.
Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek.
Erkölcsi iránytű
Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri).
Üzenet haza
Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro
A városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára.
A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak.
Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek.
Erkölcsi iránytű
Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri).
Üzenet haza
Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro
2017. október 22.
Idei utolsó találkozójukat tartották a hagyományőrzők
Idén már nem találkoznak többször a partiumi hajdú és kuruc hagyományőrzők, akik szombaton Hegyközszentmiklóson tartották második táborukat és közgyűlésüket. A találkozóra kevesen jöttek el, a napirendi pontokra azonban így is sor került.
A Hegyközszentmiklóst körülvevő dombok erdeinek fái, bokrai már felöltötték szemet gyönyörködtető, a sárga, a vörös és a barna számtalan árnyalatában pompázó őszi ruhájukat, és az időjárás is, bár nem volt az előző napokéhoz hasonló meleg, kedvezett a II. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor és Közgyűlés megtartásának. A szervezők ezúttal Hegyközszentmiklósra várták a hagyományőrzőket, kik az egykori Nyíri-kúria, későbbi TSZ-székház ma magánkézben lévő épületének udvarán sorakoztak fel. A Gellért Gyula ny. lelkész, hagyományőrző ezredes előzetes reményei, illetve a neki tett ígéretekhez képest jóval kevesebben voltak, de jöttek Diószegről, Hegyközszentimréről, Kisvárdáról, Élesdről, Székelyhídról, Tépéről – volt, ahonnan csak egy-egy személy, máshonnan kisebb csoport. A szabadtéri istentiszteleten Miklós Csaba csatári lelkész volt az igehirdető, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az ősz, szeptember-október az emlékezés hónapja számunkra, amikor sok egykori küzdelemről esik szó. A magyarság egy olyan nép, mely csak bizonyos nyomás alatt tudja az értékeit felmutatni, fejtette ki, hozzátéve: ehhez mindig erős kezű uralkodókra, vezetőkre is szükség volt. Hogy a küzdelmek végre sikerhez vezessenek, ahhoz arra van szükség a lelkész szerint, hogy „visszataláljunk Istenhez, az egyházhoz, a szolgálathoz, a magyarságunkhoz”, ekkor lesz értelme a hagyományőrzésnek is.
Eskütétel
A továbbiakban Gellért Gyula vette át a program vezetését, mely az őszi ellenőrzési seregszemlével folytatódott. Ez hajdanán a hajdúk/kurucok fegyverzetének, lovainak, lószerszámainak ellenőrzését jelentette, most ez a mustra nem tartott sokáig a megjelentek számából eredően (lovas nem is volt), de az erre hivatott rang-viselők elvégezték. Utána öten tettek esküt, a II. Rákóczi Ferenc partiumi kuruc dandár tagja lett Nagy Mátyás (Felvidék), Dezső János (Élesd), Miklós Csaba, Mészáros Károly (Csatár) és Birizdó József (Tépe). A hagyományőrzés határok felettiségének jegyében Vadász István h.ö. dandártábornok egy kardot adott át a felvidéki Nagy Mátyásnak, a Kisvárdáról érkezett hagyományőrzők pedig egy nemzeti zászlót a dandárt képviselő Vadász Istvánnak. A rendezvényeken mindig jelenlévő diószegi Kuruc Gabriella (kit tinédzser kora ellenére már neve is predesztinál erre a hagyományőrzésre) egy úgynevezett ujj-nélküli köpenyeget vehetett át kitartása jutalmául Gellért Gyulától. Minden momentumot a háromszoros vivát-kiáltás kísért, sőt, az utóbbi kard-, zászló és köpenyeg átadására még a déli harangszó is megkondult.
További tervek
Az esemény ezen pontján a szabadtérről a kúria egyik melléképületébe költözött, ahol előbb Oláh Attila tépei lelkész Bocskai Istvánról tartott vetített képes előadást, részletezve a fejedelem életútját, vallásos életét és a korabeli jogszabályokat. Meleg Vilmos színművész hazafias töltetű vers-csokra után Gellért Gyula kinevezéseket, előléptetéseket jelentett be – a vivát csak azoknak szólt, akik jelen is voltak. A közgyűlés folyó ügyeinek sorában kiderült: a hagyományőrzők nem szűkölködnek tervekben, hiszen kuruc énekkar és zenekar, lovas egyesület, az asszonyoknak hímzőkör, a fiataloknak alkotótábor létesítése van tervbe véve, hiszen, ahogyan Gellért Gyula (nem csak most) megfogalmazta: a fiataloké mellett az úgynevezett felnőttnevelés is rendkívül fontos. A hagyományőrzők idén már nem találkoznak szervezett formában, ám még tervezik részvételüket az október 28-án Budapesten tartandó II. Rákóczi Ferenc-ünnepségen. A vázolt tervek megvalósításának majd jövő tavasszal vágnak neki. A szombati találkozót közös ebéd zárta Hegyközszentmiklóson. Rencz Csaba / erdon.ro
Idén már nem találkoznak többször a partiumi hajdú és kuruc hagyományőrzők, akik szombaton Hegyközszentmiklóson tartották második táborukat és közgyűlésüket. A találkozóra kevesen jöttek el, a napirendi pontokra azonban így is sor került.
A Hegyközszentmiklóst körülvevő dombok erdeinek fái, bokrai már felöltötték szemet gyönyörködtető, a sárga, a vörös és a barna számtalan árnyalatában pompázó őszi ruhájukat, és az időjárás is, bár nem volt az előző napokéhoz hasonló meleg, kedvezett a II. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor és Közgyűlés megtartásának. A szervezők ezúttal Hegyközszentmiklósra várták a hagyományőrzőket, kik az egykori Nyíri-kúria, későbbi TSZ-székház ma magánkézben lévő épületének udvarán sorakoztak fel. A Gellért Gyula ny. lelkész, hagyományőrző ezredes előzetes reményei, illetve a neki tett ígéretekhez képest jóval kevesebben voltak, de jöttek Diószegről, Hegyközszentimréről, Kisvárdáról, Élesdről, Székelyhídról, Tépéről – volt, ahonnan csak egy-egy személy, máshonnan kisebb csoport. A szabadtéri istentiszteleten Miklós Csaba csatári lelkész volt az igehirdető, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az ősz, szeptember-október az emlékezés hónapja számunkra, amikor sok egykori küzdelemről esik szó. A magyarság egy olyan nép, mely csak bizonyos nyomás alatt tudja az értékeit felmutatni, fejtette ki, hozzátéve: ehhez mindig erős kezű uralkodókra, vezetőkre is szükség volt. Hogy a küzdelmek végre sikerhez vezessenek, ahhoz arra van szükség a lelkész szerint, hogy „visszataláljunk Istenhez, az egyházhoz, a szolgálathoz, a magyarságunkhoz”, ekkor lesz értelme a hagyományőrzésnek is.
Eskütétel
A továbbiakban Gellért Gyula vette át a program vezetését, mely az őszi ellenőrzési seregszemlével folytatódott. Ez hajdanán a hajdúk/kurucok fegyverzetének, lovainak, lószerszámainak ellenőrzését jelentette, most ez a mustra nem tartott sokáig a megjelentek számából eredően (lovas nem is volt), de az erre hivatott rang-viselők elvégezték. Utána öten tettek esküt, a II. Rákóczi Ferenc partiumi kuruc dandár tagja lett Nagy Mátyás (Felvidék), Dezső János (Élesd), Miklós Csaba, Mészáros Károly (Csatár) és Birizdó József (Tépe). A hagyományőrzés határok felettiségének jegyében Vadász István h.ö. dandártábornok egy kardot adott át a felvidéki Nagy Mátyásnak, a Kisvárdáról érkezett hagyományőrzők pedig egy nemzeti zászlót a dandárt képviselő Vadász Istvánnak. A rendezvényeken mindig jelenlévő diószegi Kuruc Gabriella (kit tinédzser kora ellenére már neve is predesztinál erre a hagyományőrzésre) egy úgynevezett ujj-nélküli köpenyeget vehetett át kitartása jutalmául Gellért Gyulától. Minden momentumot a háromszoros vivát-kiáltás kísért, sőt, az utóbbi kard-, zászló és köpenyeg átadására még a déli harangszó is megkondult.
További tervek
Az esemény ezen pontján a szabadtérről a kúria egyik melléképületébe költözött, ahol előbb Oláh Attila tépei lelkész Bocskai Istvánról tartott vetített képes előadást, részletezve a fejedelem életútját, vallásos életét és a korabeli jogszabályokat. Meleg Vilmos színművész hazafias töltetű vers-csokra után Gellért Gyula kinevezéseket, előléptetéseket jelentett be – a vivát csak azoknak szólt, akik jelen is voltak. A közgyűlés folyó ügyeinek sorában kiderült: a hagyományőrzők nem szűkölködnek tervekben, hiszen kuruc énekkar és zenekar, lovas egyesület, az asszonyoknak hímzőkör, a fiataloknak alkotótábor létesítése van tervbe véve, hiszen, ahogyan Gellért Gyula (nem csak most) megfogalmazta: a fiataloké mellett az úgynevezett felnőttnevelés is rendkívül fontos. A hagyományőrzők idén már nem találkoznak szervezett formában, ám még tervezik részvételüket az október 28-án Budapesten tartandó II. Rákóczi Ferenc-ünnepségen. A vázolt tervek megvalósításának majd jövő tavasszal vágnak neki. A szombati találkozót közös ebéd zárta Hegyközszentmiklóson. Rencz Csaba / erdon.ro
2017. október 24.
Alakuló ülést tartottak (Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete)
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen elhangzott, az egyesület legfontosabb célja élő kapcsolatot teremteni a térségben működő írott és elektronikus sajtóban dolgozók között. Egyben szakmai műhely is kíván lenni, illetve a tagok szakmai érdekvédelmét is aktívan vállalja. A kezdeményezők leszögezték, hogy minden más szakmai és civil szervezettel, de a közélet egyéni és szervezeti szereplőjével is jó kapcsolatot, élő párbeszédet kívánnak kiépíteni, elsősorban a már működő „testvérszervezettel”, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületével.
Az alapítók megvitatták és elfogadták a szervezet statútumát, amely szerint sajátos, négy megyére kiterjedő struktúrában gondolkodnak: Kovászna, Maros, Hargita megyei fiók mellett barcasági is létrejön, mindeniket egy-egy alelnök képviseli majd, de kistérségi (széki), akár települési csoportok is alakulhatnak. Fontos még, hogy az alapítótagok mellett minden belépő tag azonos jogokkal rendelkezik majd. A statútum szerint egyébként tagja lehet minden, a médiában szabadúszóként vagy szerkesztőségben dolgozó újságíró, szerkesztő, fotóriporter, operatőr, vágó, tördelő- és olvasószerkesztő.
Az alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak, elnök Bedő Zoltán lett, a háromszéki fiókszervezetet alelnökként Szekeres Attila, lapunk munkatársa képviseli, további alelnökök Vajda György (Maros), Márk Boglárka (Hargita) és Ambrus Melinda (Barcaság). A titkári teendőket Matekovics János Zoltán végzi. Tiszteletbeli elnökként az operatív vezetés tagja Galbács Pál nyugdíjas újságíró.
Az elnökség első feladata a jogi bejegyzés lebonyolítása. Bedő Zoltán elmondta, minden székelyföldi és barcasági sajtómunkás csatlakozását várják, azt szeretnék, ha az egyesület igazi élő szervezeti kerete lenne a médiában dolgozóknak. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen elhangzott, az egyesület legfontosabb célja élő kapcsolatot teremteni a térségben működő írott és elektronikus sajtóban dolgozók között. Egyben szakmai műhely is kíván lenni, illetve a tagok szakmai érdekvédelmét is aktívan vállalja. A kezdeményezők leszögezték, hogy minden más szakmai és civil szervezettel, de a közélet egyéni és szervezeti szereplőjével is jó kapcsolatot, élő párbeszédet kívánnak kiépíteni, elsősorban a már működő „testvérszervezettel”, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületével.
Az alapítók megvitatták és elfogadták a szervezet statútumát, amely szerint sajátos, négy megyére kiterjedő struktúrában gondolkodnak: Kovászna, Maros, Hargita megyei fiók mellett barcasági is létrejön, mindeniket egy-egy alelnök képviseli majd, de kistérségi (széki), akár települési csoportok is alakulhatnak. Fontos még, hogy az alapítótagok mellett minden belépő tag azonos jogokkal rendelkezik majd. A statútum szerint egyébként tagja lehet minden, a médiában szabadúszóként vagy szerkesztőségben dolgozó újságíró, szerkesztő, fotóriporter, operatőr, vágó, tördelő- és olvasószerkesztő.
Az alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak, elnök Bedő Zoltán lett, a háromszéki fiókszervezetet alelnökként Szekeres Attila, lapunk munkatársa képviseli, további alelnökök Vajda György (Maros), Márk Boglárka (Hargita) és Ambrus Melinda (Barcaság). A titkári teendőket Matekovics János Zoltán végzi. Tiszteletbeli elnökként az operatív vezetés tagja Galbács Pál nyugdíjas újságíró.
Az elnökség első feladata a jogi bejegyzés lebonyolítása. Bedő Zoltán elmondta, minden székelyföldi és barcasági sajtómunkás csatlakozását várják, azt szeretnék, ha az egyesület igazi élő szervezeti kerete lenne a médiában dolgozóknak. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 24.
Emlékük éltetése egyelőre az igazságtétel
Idén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta.
Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni.
Konzuli üzenet
Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg.
A szülőföld építése
A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”.
Koszorúzás
Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro
Idén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta.
Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni.
Konzuli üzenet
Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg.
A szülőföld építése
A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”.
Koszorúzás
Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro