Séta Szent László porai fölött
Bár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is.
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
A Tiszántúl legerősebb vára
Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Feléledt hagyaték
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
A múlt felett sétálva
A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Négy koronás magyar fő nyughelye
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A régészek munkája nem marad láthatatlan
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro

Patthelyzet az Unirea és a katolikus gimnázium székhelye körül, perrel fenyegetőzik Florea
Feloldhatatlannak tűnik a nézetkülönbség a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium székhelyének bérleti szerződése ügyében a Státus Alapítvány és a polgármesteri hivatal között. A patthelyzet miatt a városvezetés nem tudta kifizetni a bérleti díjat. Dorin Florea polgármester perrel fenyegetőzik
Patthelyzet alakult ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítványtól bérelt ingatlanok körül, miután az egyház érvénytelennek, a városvezetés pedig továbbra is érvényesnek tekinti a 2014-ben kötött bérleti szerződést. Az Unirea Főgimnázium és a bírósági úton megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium Bolyai-gimnáziumhoz utalt osztályai számára otthont adó épületekre a városháza legutóbb nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel az egyház nem állított ki számlát.
Míg az alapítvány új szerződést kötne, számára megfelelő feltételekkel, a polgármesteri hivatal tárgyalásos úton, saját álláspontját érvényesítve rendezné a helyzetet. A Státus Alapítvány felbontottnak tekinti a két marosvásárhelyi ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, így nem is fogad el bérleti díjat a polgármesteri hivataltól – vázolta a jelenlegi helyzetet a Krónika kérdésére Holló László. A Státus Alapítvány elnöke emlékeztetett: még szeptemberben döntöttek arról, hogy érvénytelennek tekintik a szerződést, miután annak három cikkelye vonatkozásában sem teljesülnek a feltétek. „Mi, amikor bejelentettük a szerződés három artikulusa alapján annak felbontását, akkor javasoltuk a polgármesteri hivatalnak, keressenek meg egy újabb szerződés ügyében” – mondta Holló László, aki szerint erre azóta sem került sor. A városvezetés ugyanis rögtön másnap jelezte, hogy meglátásuk szerint a szerződés továbbra is érvényben van. Vásárhelyi iskolaügy: a polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti az iskolabérlési szerződést A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.
A Státus Alapítvány ennek ellenére nem változtatott álláspontján, és egy 30 napos átmeneti időszak után már nem fogadnak el bérleti díjat a városvezetéstől a két épület használatáért, magyarázta a Krónikának Holló László.
Kivár az egyház
Nekünk terveznivalónk ebben a helyzetben nincsen. Amikor a szerződéses partner nem kíván tárgyalni, akkor esetleg törvényes útra lehetne terelni az ügyet, de egyelőre ez nem áll szándékunkban, mert az túlságosan elhúzódna” – mondta a jövőre vonatkozó kérdésünkre az egyház képviselője. Hozzátette, egyelőre úgy látják, az idei év így fog eltelni, és úgy vélik, a polgármesteri hivatal következő évben kénytelen lesz rendezni a helyzetet, ugyanis érvényes bérleti szerződés hiányában nem fog tudni pénzkeretet elkülöníteni a költségvetésből a bérelt épületek közüzemi számláinak fedezésére.
„Gyakorlatilag nem lesz törvényes lehetőségük ezt a gazdasági manővert megtenni” – mondta Holló László. Kérdésünkre hozzátette, az egyház „természetesen, megfelelő feltételek mellett” kész lenne új szerződést kötni a polgármesteri hivatallal. Mivel már két szerződésünk volt és mindkettőt kénytelenek voltunk felbontani, ezt alaposan meg kell beszélnünk” – fogalmazott az egyház képviselője, nem tagadva, hogy az említett feltételek között a katolikus gimnázium is szerepelne.
„Feloldanák” a patthelyzetet
Teljesen másként látja a helyzetet a marosvásárhelyi városvezetés, amely továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a bérleti szerződés érvényes. Mi azt mondjuk, hogy a mi álláspontunk szerint a szerződés érvényes, ugyanis valamennyi, általuk említett cikkely vonatkozásában teljesülnek a feltételek” – fogalmazott a Krónikának Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Kifejtette, álláspontjukat ismertették az egyházzal, azonban levelükre nem kaptak választ. Hangsúlyozta: hiába akarná az egyház, a városvezetés álláspontja szerint nem lehet új szerződést kötni, ha a régi érvényes. Ugyanis úgy vélik, a megállapodást nem lehet egyoldalúan felbontani, ahhoz mindkét fél beleegyezésére szükség van.
A szóvivő elismerte, hogy a polgármesteri hivatal nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel nem kapta meg az ehhez szükséges számlát. „Mit tegyünk, ha nem kaptunk számlát?” – tette fel a kérdést Blaga, aki szerint ennek hiányában nem tudták volna bevezetni a költséget a könyvelésbe. Hozzátette, hogy a bérleti szerződés körüli patthelyzet ellenére a közüzemek irányába rendezni tudják a számlákat, hiszen ezek a polgármesteri hivatal nevére érkeznek. „Az épület üzemeltetése biztosított, nincsenek gondok. Van villany, gáz, minden ami kell” – fogalmazott.
Blaga is elismerte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen „nem lehet az, hogy az egyik fél egyet mond, a másik mást”. Az lenne mindenki számára a jó, a kívánatos, ha létrejönne egy találkozó, ahol feloldanánk a jelenlegi helyzetet. Úgy értettem, hogy a parlamentben egy új törvény révén újra akarják alapítani a katolikus líceumot” – tette hozzá a szóvivő az esetleges megoldásra utalva.
Az Unirea diákjait félti és perrel fenyegetőzik Florea
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumért, illetve az ott tanuló diákokért aggódik Dorin Florea polgármester, aki azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által a Római Katolikus Teológiai Líceum újraalapítása érdekében benyújtott törvénytervezetben egy szó sem esik a főgimnáziumról, amely az egyházi ingatlanban működik. Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Unirea és a felekezeti gimnázium eddig jól megfért az épületben, ezért aggodalommal tölti el, hogy a szövetség törvénytervezetében nem foglalkoznak a főgimnáziummal. Florea azt is fontosnak tartja, hogy az Unirea továbbra is kétnyelvű, román és magyar tagozattal rendelkező tanintézet legyen. „Levelet írtam a szakminisztériumnak, hogy figyeljenek oda erre a problémára, s olyan döntéseket hozzanak, amelyek mindenkinek megfelelnek” – hangsúlyozta az elöljáró. A városvezető nem mondott le arról a tervéről, hogy megvásárolja a katolikus egyháztól a szóban forgó épületet. Ugyanakkor továbbra is érvényesnek tartja az egyházzal kötött bérleti szerződést. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor elmondta: a törvénytervezetben valóban nincs szó az Unirea Főgimnáziumról, hiszen az a római katolikus gimnázium újraalapításáról szól. „A magyar fél eddig is betartotta a városházával kötött szerződést, a tantermek beosztását, ezután is így lesz. Az Unirea maradhat a nagy épületben, a katolikus iskola a B épületet használja majd. Nincs ok aggodalomra, a polgármester nyilatkozata nem más, mint fölösleges hírkeltés” – fogalmazott a Maros megyei honatya.
Mint ismeretes, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szeptember 16-i csíksomlyói ülésén állapította meg, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti. A szerződés rögzíti, hogy az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium. A szerződés 2. cikkelye rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti.”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte el vizsgálni a római katolikus gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a tanintézet az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz rendelték. Pap Melinda, Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)

A történet ismétlődik
Az elmúlt száz évben nem egyszer megtörtént: nem kellett száz kilométerekre elköltöznünk, és idegenben keresni boldogulásunkat ahhoz, hogy hosszú éveket követően új állampolgárságot nyerjünk – az impériumok „házhoz” jöttek.
Az első világháború végétől a negyvenes évek derekáig ez szinte természetesnek számított: ki-ki születésének helyétől és a világpolitika pillanatnyi állásától függően volt hol magyar, hol román vagy éppen szlovák, szovjet, jugoszláv, osztrák és még ki tudja milyen állampolgár. Ez nem csak papíron hozott változást, az érintett közösségek életébe is komoly fordulat következett be, sőt – mivel az éppen erősek meg akarták mutatni, ki is az úr –, nem kevesek áldozattá váltak, s szenvedett közvetlen környezetük is.
Ugyanez kicsiben napjainkban is megtörténik Marosvásárhelyen. Akiket néhány éve Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium előkészítős osztályába írattak, az idők folyamán sorra a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium, majd utóbb a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaivá váltak. Nem változott tanítójuk személye, nem kerültek még csak más osztályterembe sem, csak éppen a hatalom mutatta meg, a törvények csűrésével-facsarásával mennyire tudja fitogtatni erejét. A vádlottak padjára ültették Ştefan Someşant, Maros megye volt főtanfelügyelőjét és a gimnázium volt igazgatóját, Tamási Zsoltot, akiket hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel vádolnak. És meg nem nevezetten, de ott ül annak a 445 diáknak az édesapja és édesanyja is, akik fontosnak tartották, hogy magyar egyházi iskolába írassák gyermekeiket, azaz „magyarkodni” merészeltek. Idézéseket kaptak, ügyészségre járatták őket, nyilatkozatokat írattak velük, próbálták rábírni, érezzék magukat károsultnak, azaz álljanak a vád oldalára, elvégre „engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését” kapták gyermekeik. Bárhogy is nézzük, ez nemcsak a meghurcolás bújtatott formája, hanem egyenesen leszámolás a javából! A magyar ügyekkel próbálnak leszámolni, elijeszteni még a gondolattól is, hogy követeljük, ami jár nekünk, visszakérjük, ami a miénk.
Éppen ezért vagyunk némileg szkeptikusak a római katolikus iskola újjáalapításáról szóló jogszabály-módosítás kapcsán. Nehezen hihető, hogy a magát nyeregben érző román hatalom ez alkalommal normálisan viselkedik, s az egyre inkább a szórványosodás útjára lépő Marosvásárhelyen megold egy ilyen nagy jelentőséggel bíró kérdést. Minden bizonnyal elbújtatnak benne valami többféleképpen értelmezhető, általuk évek múlva elővehető, és minket ellehetetlenítő kiskaput – az elmúlt közel harminc esztendő tapasztalatai mondatják ezt velünk. Mert nincs olyan román párt – és sajnálattal mondjuk: talán magyar sem –, amelyik abban lenne érdekelt, hogy a közösségünk számára lényegi problémáinkat hosszú távon megoldja. Egy kis konfliktusra mindig szükség van, a béke nem a politikusoknak kedvez. Fejünk felett továbbra is átnyúlnak az impériumok. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városa
Szoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják.
Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra.
Jobbra Iancu, balra a katona
Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát.
Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra.
A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű.
Román párra várva
A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”.
Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt.
Hivatalos lajstrom helyett
Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé.
Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban.
ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni.
Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész.
De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes.
Nincs hely a művészetnek
Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított.
A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan.
Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek.
Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro