Navracsics a román miniszter beavatkozását kéri
Két marosvásárhelyi oktatási intézménnyel kapcsolatban is a román oktatási miniszter segítségét kérte Navracsics Tibor – értesült a Magyar Nemzet. Az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős magyar biztos a közelmúltban levélben jelezte Pavel Nastasenak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium esetén sérültek, illetve veszélybe kerültek a magyar kisebbség anyanyelv használatához fűződő jogai.
A biztos az egyetem esetén arra mutatott rá, magában a román oktatási törvényben is szerepel, hogy az intézmény mind román, mind pedig magyar nyelven elérhetővé teszi képzéseit. Ehhez képest, hat évvel azután, hogy a jogszabályok érvénybe léptek, az intézményben továbbra sem oktatnak magyar nyelven. Ezzel pedig az egyetem megfosztja a magyar kisebbséget az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jogától, és szembemegy a román törvényekkel. Navracsics emlékeztetett arra is, hogy az egyetemi autonómiának is vannak törvényi korlátai.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kapcsán Navracsics arra hívta fel a okatatási miniszter figyelmét, hogy a magyar iskola körüli jogi eljárás miatt veszélybe került az ott tanuló mintegy négyszáz diák anyanyelven való tanulásához fűződő joga.
Mint ismert, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a római katolikus gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén ráadásul arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
A magyar biztos Nastasenak írt levelében arra emlékeztetett, hogy Románia az anyanyelvű oktatás garantálására mind nemzeti, mind nemzetközi szinten kötelezettségeket vállalt. Ezért is életbevágóan fontos biztosítani, hogy a magyar gimnáziumban az oktatás folytatódhasson, illetve új diákok is felvételt nyerhessenek oda, és megkezdhessék tanulmányaikat a jövő évben.
Sorait a biztos azzal zárta, reméli, hogy számíthat a román oktatásügyi miniszter támogatására az említett ügyekben, s ha szükség van rá, kész akár személyesen Romániába utazni, hogy segítsen a megoldás megtalálásában.
Győr Ágnes
mno.hu

Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi katolikus líceum ellehetetlenítése ellen
MTI - Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló, a Securitate módszereit és a kommunista időket időző törekvések ellen - jelentette ki a Fidelitas országos elnöke pénteken, a Román Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatón.
Böröcz László úgy vélekedett: a két ország közötti békülékeny hangulat ellenére Romániában egyre-másra érik atrocitások a magyar iskolákat, legutóbb a marosvásárhelyi katolikus líceum került célkeresztbe. Felidézte, hogy több magyar politikus, így Navracsics Tibor uniós biztos és Szijjártó Péter külügyminiszter is szóvá tette az iskola ügyét. A román korrupcióellenes ügyészség ugyanis a múlt év novemberében őrizetbe vette a Maros megyei főtanfelügyelőt és a líceum igazgatóját, azt állítva, hogy törvénytelenül hozták létre a magyar nyelven oktató egyházi iskolát.
Nem lehet nem arra gondolni - folytatta a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke -, hogy az akció a magyarság elleni nyomásgyakorlásra, a marosvásárhelyi magyarság megtörésére irányul. Ez annál is inkább hátrányos, mert amíg nem tisztázott az intézmény jogi státusza, a hatóságok nem engedélyezik, hogy a szülők beírassák a gyermekeiket az intézménybe a 2017/18-as tanévre - fűzte hozzá.
Böröcz László szerint sokan gondolják úgy, hogy az ügy nem csupán egy intézmény, hanem a magyarság elleni támadás, hiszen Marosvásárhely az 1970-es évek óta amolyan frontváros a magyar-román viszonyban.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy az iskola elleni támadás tökéletesen illeszkedik abba az immár csaknem száz éve tartó román nemzetpolitikába, ami minden magyar intézmény elsorvasztására irányul. Mivel a román nacionalista pártoknak az utóbbi időben egyre kevesebb szavazatot hoz a magyarellenesség, ez a "tevékenység" átkerült a román titkosszolgálathoz, és minden jel szerint a korrupcióellenes ügyészséghez - mondta az erdélyi politikus, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben az anyaország segítsége szükséges.
Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti elnöke arról szólt: követelik a "fekete március", vagyis az 1990. március 19-21. közötti marosvásárhelyi véres események újbóli kivizsgálását. Fontos lenne tudni, hogy a magyarok ellen felheccelt tömeget szándékosan ösztönözték-e a halálos áldozatokkal járó összecsapásra a hatóságok - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az események újbóli kivizsgálását kérte a hatóságoktól Bíró Zsolt, a román parlament képviselője, a Magyar Polgári Párt elnöke is. A Fidelitas ezúton csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez - mondta a szervezet budapesti elnöke.
A nagykövetség előtt a Fidelitas mintegy ötven tagja gyűlt össze, petíciót kívántak átadni a román nagykövetnek. Az épületből többszöri csengetés után sem jött ki senki átvenni a levelet, ezért Böröcz László a nagykövetség levélszekrényébe dobta be a petíciót.
maszol.ro

Támogatná az ifjú gazdálkodókat az újonnan alakult Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesülete
A mezőgazdaság mára egy kiöregedett ágazattá vált, és eljött az ideje a generációváltásnak – hangzott el többek közt az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesületének alakuló ülésén.
Több mint ötven taggal megalakult az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesülete (UFGE) a hétvégén Székelyudvarhelyen. A szervezet célja, hogy szaktanácsadást nyújtson, és megkönnyítse a szükséges információkhoz való hozzáférést a mezőgazdaságban érdekelt fiatalok számára – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az alakuló ülésen Udvarhelyszék legtöbb települése képviseltette magát, és több mint ötven gazda egyhangúlag megszavazta az egyesület megalapításáról szóló okiratot. Az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesülete a Sebestyén Csaba parlamenti képviselő vezette Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) kezdeményezésére jött létre.
A szervezet céljai közé tartozik többek közt, hogy összefogja az udvarhelyszéki fiatal gazdákat, képviselje ügyeiket, érdekvédelmet biztosítson, tapasztalatcseréket szervezzen, valamint segítse a szaktanácsadás és a szakképzés megszervezését. „Igen fontos a fiatal gazdáknak a saját szervezetbe való tömörülés, hiszen sajátos gondokkal kell szembenézniük, és ezeket sajátos módon kell kezelni” – fogalmazott az alakuló ülésen Sebestyén Csaba. A romániai magyar gazdaegyesület vezetője rámutatott: a mezőgazdaság mára egy kiöregedett ágazattá vált, és eljött az ideje a generációváltásnak. „Ez viszont nem történhet meg zökkenőmentesen, ha nem hozunk létre olyan struktúrákat, amelyek elősegítik az ágazat vonzóvá tételét a falusi ifjúság számára” – tette hozzá.
A fiatalok gazdaegyesületét ideiglenesen Kovács Imre máréfalvi polgármester vezeti, az alelnök pedig Kolumbán Dávid székelykeresztúri vállalkozó lett. A titkári tisztséget Józsa Béla Levente homoródremetei gazda tölti be. Az egyesület székhelye Székelyudvarhelyen, a II. Rákóczi Ferenc utca 84. szám alatt lesz, ahol már a hét elejétől fogadják a fiatal gazdákat. „Az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesülete nyitott a hozzá csatlakozni kívánó fiatal gazdák számára, az egyetlen feltétel, hogy tagok csak azok lehetnek, akik még nem töltötték be 45. életévüket” – olvasható a kommünikében. Alapító tagok jelentkezését is várják, egészen péntekig, az érdeklődők a 0752-888670-es telefonszámon kaphatnak tájékoztatást.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Tollal és kereszttel
Abban a bizonyos egykoriban, a szocializmusban úgy volt, s mit ad Isten, ma is úgy van, hogy az egyetemeknek megközelítőleg sem volt autonómiájuk. Emiatt ültek börtönökben sokan magyarok. Mi az évfolyamon jogot vettünk magunknak ahhoz, hogy törvényt üljünk a kuruc költészet fölött. Retteghetett volna sok osztrák tábornok még a hévtől is, amellyel „támadtuk és védtük” a magyar irodalomnak ezt a csodálatos sodrását.
Nagy összeesküvések előzték meg a bírósági tárgyalást az évfolyamon, ugyanis majdnem mindenki a védelmet akarta vállalni. Mert hát az volt a nemesebb, gazdagabb, a látványosabb. Az „ügyész” előterjesztette a „vádat”, miszerint a kuruc költészet nem része, nem fenntartás nélküli rétege a magyar népköltészetnek, hiszen jórészt deákok, papok, írástudók tolla alól kerültek ki a dalok, kesergők, legényesek. Mondanom sem kell, hogy méltató elbírálást is kaptunk a segédtanártól; áldott legyen szándéka meg a neve is, hiszen úgy hívták, mint Petőfinét: Szendrey Júlia.
Éppen szembe jött vélem minap Csúzy Zsigmond pálos rendi szerzetes uram, aki II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem kuruc szabadságharcos seregében vala 1705-től prédikátor. Tábori lelkész volt bizony őkelme, harcos is, meg nem is, ám haza- és népszerető a javából. Meg kell mondanom itt is, nem lehetett ám könnyű dolga annyi csata, hányódás, szétszóródás és összesereglés, újabb ütközetek, sebesülések és káromkodások, fohászok és utolsó kenetek osztogatása között vállalni a hit s az Úr igéjének hirdetését. Hogy miért vállalta, azt nem is olyan nehéz megfejteni, hiszen az igazi apostolok, prédikátorok, igazi (s tán mai) népvezérek nem a sült malac oldaláról tekintettek a lelkekre, sebesült katonákra meg száz sebből vérző, elnyomott nemzetükre.
Csúzy Zsigmond hirdette az igét magyar nyelven a magyarok között. Ápolt lelkeket, kötözött testeket; de vállalt szolgálatának valamelyes írásbeli bizonyságát is ránk akarta hagyni. Hadd jegyezzük ide egyik fönnmaradt versét, írásbeli tanúbeszédét annak, mit s miért cselekedett ebben az árnyékvilágban. Mert jaj, a prédikátor, különösen ha frontbéli, nem elszámoltató ám a halandók s elhalók között, hanem maga is el akar számolni a nemzete előtt. Költő is volt Csúzy, és azoktól ugyanvalóst így kéri az igazságos földi bíróság.
„Hazafiúságom ösztönöze arra
Hogy csekély munkámat fordítsam magyarra
Az ellenkezőknek bosszankodására
Az együgyűeknek vigasztalására
Istenemnek pedig magasztalására”
No, ez tiszta beszéd. És ha van odafenn égbéli bíróság, el nem marasztalhatják semmiben a jó kuruc, a pálos prédikátort, hiszen – akár Krisztus apostolai – maga is a közért, a népért, az igaz ügyért harcoló seregekért cselekedett. Szerényebben, mint a mostani szónokok, akik mihelyt közelébe kerülnek a húsosfazéknak, és nem ám a labancnak, a hamari feledés nagy bűnébe esnek, fogadkozásaikat maguk mögé vetik.
Azon az egyetemi bíróságunkon még a vádló is igyekezett védeni valamilyen módon a kuruc költészetet, Thaly Kálmánostól, ha már úgy alakult. Ez a költészet magába foglalta győzelmek, kudarcok, bujdosások nyelvi kincseit, igen, az eseményeket. Mindebben szerepe volt, lám, egy kuruc prédikátornak is. Mert nem a kor történései sodorták magukkal a szegénylegények táborába, hanem maga vállalta a meleg parókia, kolostor helyett a sátrakat s a vigasztaló magyar szót, a latin helyett.
Tán nem is tudta – vagy igen? –, hogy egy nép annyit ér, amennyit hagyatkozni tud az utókorra. Ő maga sem tudta ugyan, hogy mi is marad és mi vész el, hát cselekedett lelkiismerete s meggyőződése szerint népe javára abban a jelenben az elevenekért, a maga tudása, lelki ereje szerint. Azt is vallotta, magának az egyes embernek kell s kötelező eldönteni, hogy éppen a jelenben mivel is lehet hasznos, hogy nyugton aludhatna, ha eljön annak is az ideje majd.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húsvéti pásztorlevél – A keresztény egység jegyében
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor15,16.19-20) Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Istenembert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője. Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5) A hiteles Mária-jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője-emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!
Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László-emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérőfüzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal).
Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes mintacsaládapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország védőszentjét kérjük
A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”. A változások után (1990) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásának jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyen a magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll! Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György római katolikus érsek / Hargita Népe (Csíkszereda)

Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro

A katolikus iskola sorsától függhet a bolyais előkészítő osztály Vásárhelyen
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)

Magyarságtörténeti Olimpia – egy tudatos építkezés eredménye
Április 20-22 között zajlott az első Magyarságtörténeti olimpia országos szakasza, amelynek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szervezésében a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola adott otthont.
A megmérettetésen azok a VI. és a VII. osztályos tanulók vehettek részt, akik a törzsanyag részeként, tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat. Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehetett felkészülni, a versenyen kéttagú csapatok mérhették össze tudásukat.
Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem/magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Az olimpiát a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karán belül működő Kolozsvári Magyar Történeti Intézettel partnerségben szervezték. Prof. Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, az Országos Bizottság elnöke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, a megnyitó ünnepségen kiemelte: „Nem sokszor adatik meg, hogy egy eseményt történelminek nevezzünk, de ez itt most annak nevezhető, hiszen ez az első alkalom, hogy megszervezhettük ezt az olimpiát. Ti pedig, kedves diákok, és felkészítő tanárok, elmondhatjátok, hogy részesei voltatok ennek a történelmi eseménynek”. Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinetjének tanácsosa, az olimpia ügyvezető elnöke kihangsúlyozta: „Az olimpia elindítása egy tudatos építkezés eredménye: az idei tanév elején ugyanis új tantervek megírásához fogtunk. A műhelymunkák idején fogalmazódott meg még hagsúlyosabban, hogy országos szinten is hatalmas igény van egy ilyen jellegű megmérettetés megszervezésére, amelyet a Oktatási Minisztérium szervez és támogat.” Nagy Róbert-Miklós, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója rámutatott: „Bizonyított tény, hogy a személyiségfejlődést leginkább meghatározó tantárgyak között magyar nyelv és irodalom mellett ott van a történelem is, már csak ezért is nagyon fontos nekünk ez az olimpia.” Sipos István Hargita megye történelem szakos tanfelügyelője szerint: „Eddig a tantárgyat másodrangú tantárgyként kezelték, de ezen túl több mint valószínű, hogy ez megváltozik.”
Az olimpia országos szakaszán a megmérettetés két részből állt: egy írásbeli, ahol a tételek kidolgozására szánt idő 2 óra volt, valamint egy szóbeli, amelynek keretében egy maximum 4 perces jelenetet kellett minden csapatnak bemutatnia a magyarság történetének fejezeteiből. Az volt ugyanis az elképzelés, hogy a csapatmunka révén a diákoknak lehetőségük legyen felismerni a közös feladatmegoldás hasznosságát. A jelenetek keretében a hatodik osztályosok feldolgozták többek között az Emese álmáról szóló mondát, Szent István és Imre herceg életének egy-egy jelenetét, Koppány trónbitorló törekvéseit, Gertrúd királyné jellemvonásait, Mátyás király személyiségjegyeit, a hetedikesek pedig olyan történelmi személyiségeket jelenítettek meg, mint például Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Szendrey Júlia. Tóth Szilárd, BBTE Történelem és Filozófia karának tanára, az Országos Bizottság alelnöke kifejtette: „Minden csapat derekasan kiállta a próbákat. Csodálatraméltó az, hogy milyen természetesen és milyen beleéléssel mutatták be a diákok a jeleneteket.”
A díjátadón a szervezők meghatódottan fogadták a diákok pozitív visszajelzéseit, akik közül sokan, csak ennyit mondtak az oklevelek, emléklapok átvételekor: „Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!” Talán ez jelzi a legjobban azt, hogy milyen hatalmas igényre érkezett válaszként az olimpia megszervezése. Az Oktatási Minisztérium díjait és okleveleit Király András államtitkár úr nyújtotta át a diákoknak, sőt jóvoltából még a felkészítő és kísérő tanárok is könyvjutalomban részesültek. Beszédében kiemelte: „Nagyon örülök, hogy a minisztérium, az egyetem és a tanárok között komoly együttműködés épült ki, ennek egyik eredménye ez a tantárgyverseny is.”
A vizsgaláz előtt és után, kis történészekhez méltó módon a programban szerepelt még Múzeum-látogatás, városnézés, valamint egy élmény teli kirándulás Csíksomlyóra. Az ünnepélyes megnyitót és a díjkiosztót az Apáczai Csere János Pedagógusok házában tartottuk, ahol a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákjai léptek fel. erdon.ro

Tanácskozás és megemlékezés Rákóczi koráról
Április 28-án tudományos tanácskozásra és megemlékezésre került sor Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelme címmel. A rangos rendezvényen előadást tartott dr. Fleisz János nagyváradi történész is.
A rendezvény főszervezője a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szabadságharc egyike az olyan eseményeknek, amely egy táborba gyűjtötték a különböző társadalmi, vallási és etnikai kötődésű embereket, emiatt a szabadság szeretet mellett máig aktuális üzenete van: megfelelő vezető esetén létrejöhet a széles társadalmi összefogás a közös célokért.
Az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében létrejött rendezvényen mintegy 12 tudományos előadás hangzott el. Mellette színvonalas művészeti eseményekre, bensőséges koszorúzásokra és baráti beszélgetésekre került sor.
Az előadások fő kérdései az egyes területeken végbemenő események, a kutatás nemzetközi, országos és helyi eredményei, lehetőségei, különböző szintű együttműködések kialakítása volt. Szatmárnémetiben a megyei múzeum dísztermében többek között Csatáry György és Zubanics László (Beregszász) Balogh Béla (Nagybánya), Czigány István és Mészáros Kálmán (Budapest), Kónya Péter (Eperjes), Molnár Sándor (Vaja), Gyulai Éva (Miskolc), illetve Keresztesi Csaba, Mandula Tibor, Póti Eduárd-János, Kereskényi Sándor (Szatmárnémeti) tartottak előadást. Dr. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, az EMKE alelnöke Nagyvárad és környéke a Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) című előadását mutatta be. Ebben értekezett Nagyvárad és Bihar helyzetéről a szabadságharcban, a helyi eseményekről, illetve a váradi vár elhúzódó ostromának menetéről és a város szituációjáról a szabadságharc után. Kitért arra a kettős helyzetre, hogy a váradi várat nem sikerült elfoglalni, a várost pedig hol egyik, hol a másik tábor pusztította, a váradiak szabadságszeretete mégis a fenntartotta Rákóczi szabadságharc kultuszát, hiszen például a 20. század elején a város főutcáját Rákóczi útnak nevezték el. Összességében, a Rákóczi-kutatást tovább fejlesztő, a kuruc-kor néhány alapvető kérdését új megvilágításba helyező tanulmányok, hangzott el.
Másnap, április 29-én, szombaton „Az élő Rákóczi” néven immár 28. alkalommal megrendezett majtényi megemlékezésre került sor. Külön színfoltja volt az idei rendezvénynek, hogy a Kárpát-medence egykori Rákóczi-birtokainak jelenlegi megye vezetői is részt vettek a megemlékezésen. A nagyszabású rendezvény sorozatot jövőre is megszervezik.
F. J. Nagyvárad / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu

Hollósy Simon
1857–1918
Meggyőződésem, hogy napjaink művészetkedvelő magyar közönsége általában ismeri Hollósy Simon nevét, tudja azt is, hogy oroszlánrésze volt a modern magyar festészet megszületésében oly meghatározó szerepet játszó „nagybányai festőkolónia” létrehozásában, és feltételezhetően két festményét: a Kukoricahántás, valamint a Rákóczi-induló című alkotásait is legalább albumbeli reprodukciókról ismeri.
Ha Hollósy Simon művészetének igazi jelentőségével szeretnénk megismerkedni, elkerülhetetlenül pillantást kell vetnünk arra a korra, amelybe beleszületett, amelyben formálódott művészete, és arra is, hogy milyen lehetőségeket nyújtott az a kor az alkotómunkára. Az a két évszám: 1857 és 1918, amely egy művészi alkotással eltöltött élet kezdetét és végét rögzíti, csupán egy olyan szakaszt jelöl, amelynek művészeti-társadalmi előzményei voltak, majd pedig következményei, utóhatásai is lehettek vagy lettek.
Bár irodalmunk már a 18-19. század fordulóján, a 19. század elején is virult, kitűnő képességű költőink újítgatták nyelvünket, írtak a magyarság vágyairól, érzéseiről, gondoljunk csak Gvadányi József, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és Kazinczy Ferenc műveire, a képzőművészetben sajnos más volt a helyzet. Az 1700-as évek elején alkotó Mányoki Ádámot (akit 12 éves korában egy német tábornok fogadott örökbe, és így Hannoverben, Párizsban képeztethette magát) csak II. Rákóczi Ferenc fejedelem foglalkoztatta itthon, ő festette meg a fejedelem kitűnő portréját (1707), a továbbiakban pedig Prágában, Lipcsében és Drezdában volt kénytelen megélhetést találni magának.
A török hódoltságot követő évszázadban Habsburg-hű arisztokratáink nagyrészt gyakorlott külföldi művészeket, építészeket, festőket hívtak be és foglalkoztattak (Anton Maulbertschnak a sümegi plébániatemplom, a székesfehérvári karmelita kolostortemplom, Paul Trogernek a pozsonyi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, a győri Szt. Ignác-templom, Lucas Krackernak a jászói premontrei préposti kolostor számára, valamint az egri Líceumban készített freskói). Közülük néhányan letelepedtek ugyan Magyarországon, de ez semmit sem változtatott a lényegen, mert itthoni művésznevelésre még nem adódott lehetőség.
Az 1800-as évek elején sem történt változás, noha az 1820–30-as években olyan kiemelkedő művészek, mint a szobrász Ferenczi István, aki Bécsben és Rómában, vagy az idősebb Markó Károly, aki Bécsben, majd Itáliában és Brocky Károly, aki Bécsben és Londonban tanult és dolgozott, külföldön is elismert, keresett művészek lettek, magyarhonban mégsem tudtak gyökeret ereszteni. Itt csak józan aprómunkával lehetett a nemzeti művészet támogatásának szükségességét megértő közönséget nevelni. Jó példa volt erre az Erdélyből Pestre települt Barabás Miklós esete, aki kitűnő portréfestő volt, és természetes, hogy életműve leginkább arcképekből áll. Reformkori gondolkodása miatt azonban a főúri megrendelők lassan elmaradoztak, a polgári családok megrendelőitől viszont épp elegendő elfoglaltságot kapott Barabás a kényelmes megélhetéshez. Nevet, tekintélyt és tiszteletet szerzett magának. Ebben a több évtizedig tartó polgáriasodó folyamatban a formálódó magyar képzőművészet – jól észlelhető sajátosságokat is magán hordozva – lassan-lassan alkalmassá vált arra, hogy beleszóljon az ország általános kulturális fejlődésébe.
Ma már vitathatatlan ténynek tekinthetjük, hogy a magyar nemzeti festészet és szobrászat nagykorúvá, életképessé válásában a fordulópont az 1848-as polgári forradalom és az abból kinövő Habsburg-ellenes szabadságharc, majd az ezt követő kegyetlen megtorlás időszaka volt. Érdekes módon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése nem jelentett történelmi kudarcot a művészeti fejlődés szempontjából. A győzelem elmaradása nem csökkentette a forradalmi eszmények befolyását irodalmunkra, művészetünkre, festészetünkre. A magyar közvélemény – a lehetetlen politikai állapotok közepette is – igényelte a nemzeti önérzet méltó kifejezését. Ennek az óhajnak tulajdonítható, hogy festészetünkben a népszerű portré helyét a továbbiakban már a történelmi téma foglalta el. Gondoljunk csak Madarász Viktor és Székely Bertalan alkotásaira. A polgári átalakulásért folytatott küzdelemben – az adott körülmények között – fontos szerepet kapott a művészet mint a nemzeti felemelkedés egyik eszköze. A felvilágosodás szellemének megfelelően a 19. század második felében Magyarországon a művészet az erkölcsi-érzelmi-értelmi felemelkedés kifejezőjévé vált.
Különös valóság képzőművészetünkben az, hogy a 19. századi magyar piktúra legjelentősebb alkotásai külföldön születtek. Mint azt már említettük, a 19. századi tehetséges magyar fiatalok tanulmányi lehetőségeit csak a határainktól nyugatra lévő képzőművészeti akadémiák nyújthatták. A világosi fegyverletételt követő időkben a bécsi Akadémia látogatottsága fokozatosan háttérbe szorult, fiatal művészeink inkább München, sőt a távolabbi Párizs felé vágyakoztak továbbképzésük céljából. Két jellemző példát idéznék:
A tehetős családból származó Madarász Viktor rövid bécsi tartózkodás után indult Párizsi tanulmányútra, és 14 éves ott-tartózkodása alatt festette szinte minden jelentős alkotását. Az 1859-ben készült Hunyadi László siratása című képe az évente megrendezett nagy Párizsi Szalon aranyérmét nyerte el. Szinyei-Merse Pál, aki Münchenben tanult és évekig élt a bajor fővárosban, ott festette a Hinta című, ragyogóan üde kis képet, majd egy évvel az impresszionisták párizsi bemutatkozó kiállítása előtt, 1873-ban Münchenben festette és állította ki a Majális című nagyméretű vásznát. Ez a színek tüzét felfokozó igazi plein-air kép mind Münchenben, mind Pesten teljes értetlenséggel találkozott. Ám amikor 1901-ben, közel 30 év múltán egy müncheni nemzetközi tárlaton ismét kiállításra került, átütő siker koronázta, a Majális kapta a kiállítás nagy aranyérmét.
A bajor főváros Művészeti Akadémiája államilag is támogatott intézmény volt, ösztöndíjas lehetőséggel. Ezért volt jelentős a vonz-ereje a közép-európai térségből érkező művésznövendékek számára. Párizsi tanulmányokra ösztöndíjat csak jóval később lehetett kapni. Tény az, hogy az 1808-ban alapított müncheni Akadémia törzskönyvében az I. világháború kitöréséig 335 magyarországi művészhallgató neve szerepel.
Párizs vonzása az 1860-as évektől fokozódott a Barbizoni csoport fellépésének, valamint Coubet, Millet, Bastien-Lepage realista piktúrájának hatására. Az impresszionisták 1874-es kiállítása után vált Párizs a modern képzőművészet fővárosává.
(Folytatás a soron következő Múzsában)
Elhangzott a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület telt házas estjén.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)

Katolikus gimnázium ügye: taktikát változtatott az RMDSZ
Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat. Az eddigi taktika nem vált be, ezért más megoldást kellett keresni – mondta a Maszolnak Novák Csaba Zoltán szenátor.
A taktikaváltás előzménye, hogy a Maros megyei prefektúra visszaküldte a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumra vonatkozó, május 4-én megszavazott tanácsi határozatokat a polgármesteri hivatalnak. A kormányhivatal felkérte az önkormányzatot, vonja vissza a határozatokat, mert jogilag támadhatók. A május 4-i tanácsülésen már Szövérfi László, a városháza jegyzője is felhívta a tanácsosok, illetve a szülők figyelmét arra, hogy az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) által elfogadott határozatokat a prefektus meg fogja vétózni.
Az RMDSZ ügyvezető elnökségének oktatási főosztálya ezért olyan önkormányzati határozat tervezetét készíti elő, amelyik immár nem a jelenlegi tanintézet megmentésére tesz kísérletet, hanem új tanintézet létrehozását indítja el. A tervezetet kedden iktatják a városházán, hogy a következő, csütörtöki önkormányzati ülésen már a napirendi pontok között szerepelhessen. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat. diákjait és tanárait.
Foghíjasan, de őszig működik
A Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, ez az egyetlen esély arra, hogy a mostani osztályokat ne osszák szét más tanintézmények között. Ugyanakkor azt is pozitívumként értékeli, hogy a katolikus gimnázium a mostani állapotában, ha foghíjasan is, de működik, amíg létrejön az újabb tanintézmény.
„Azért mondom azt, hogy foghíjasan, mert a 9-ik osztály indítására az ősztől nagyon kevés esélyt látok, talán az előkészítő és az 5-ik osztályok elindítására van még remény. De a lényeg az, hogy a diáklétszám így sem csökken 300 alá”– jelentette ki Csíky Csengele, aki szerint a probléma megoldása helyi szinten már nagyon reménytelen lett, ezért is örül, hogy az RMDSZ országos vezetése is az ügy mögé állt.
Ha az önkormányzat megszavazza az új iskola létrejöttét, akkor az intézménynek más nevet kell adni, a mostanival nem működhet. A román megnevezése a tervek szerint Liceul Vocațional Romano Catolic lenne, amely magyar nyelvre lefordítva, ugyanúgy fog hangzani, mint a jelenlegi – tette hozzá Csíky Csengele.
Az eddigi taktika nem vált be
Novák Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora a Maszolnak elmondta, az eddigi taktika nem vált be, nem működött, ezért van szükség most egy új határozatra, egy új iskola megalapítására. „A lényeg az, hogy a gyerekek oktatása folyamatos maradjon, illetve, hogy az előző két tanévet ne veszítsék el” – nyilatkozta Novák.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási témákban illetékes ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, a szülők kérésére nyújtottak szakmai segítséget az RMDSZ - hasonló ügyekben illetékes - Maros megyei szervezetének. Hozzátette: a katolikus gimnázium jelenleg egy két évvel ezelőtti tanfelügyelőségi határozat alapján működik, amelynek törvényességét vizsgálják. Ennek a határozatnak azonban jogi következményei voltak, amelyeket nem lehet meg nem történteknek tekinteni.
Antal Erika / maszol.ro

Böjte Csaba fővédnökségével úton a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors is
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors pénteken kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba.
A Csíksomlyó Expressz éjfél után indult el Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy – tizenhat kocsiból álló – szerelvényként indult Erdélybe. A június 5-éig tartó utazás legfontosabb programja a csíksomlyói búcsú pünkösd szombatján. Emellett a vonat utasai vasárnap ellátogatnak a Gyimesekbe, a történelmi Magyarország ezeréves határára, ahol a Kontumáci kápolnánál szentmisén vesznek részt, majd a székelyföldi Madéfalván a madéfalvi, csíki székelyek ezreivel együtt emlékeznek meg a Trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról.
A Csíksomlyó Expresszt Szombathelytől Budapestig a Mátyás király tiszteletére felmatricázott mozdony húzza, a Székely Gyorssal összekapcsolt szerelvényt pedig Székelyföldig és hazafelé Budapestig a II. Rákóczi Ferenc-mozdony. A vonat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, sztárvendége pedig Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész. Az idei búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották.
MTI

Az Össznemzeti Zarándokvonat nagyváradi fogadásáról
Az elmúlt évek hagyományait követve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt idén is ünnepi fogadtatásban részesítette a Csíksomlyóra tartó Össznemzeti Zarándokvonatot, azaz a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egymásba kapcsolt szerelvényét.
A nagyváradi főpályaudvaron több száz helybéli és környékbeli magyar gyülekezett péntek délelőtt a vonat fogadására. Türelemmel és nagy szeretettel, virágokkal, zászlókkal, nótaszóval és zenével várták annak utasait. A vonatra várók között – immár hagyományosan –  jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is. De ott voltak az EMNT és az EMNP Bihar megyei és nagyváradi vezetői is – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
A vonat lelki vezetője, Kóczán Árpád esperes, csepeli plébános, valamint a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetői és Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész fogadták a jókívánságokat. Tőkés László röviden köszöntötte a vonat utasait és az utazás szervezőit, elmondva, hogy a csíksomlyói búcsú az erdélyi magyarok, székelyek, a Kárpát-medencei magyarok „mekkai zarándoklata”, amely ez évben a nemzeti összetartozás napját a hitbéli összetartozás napjává is szenteli. „ Tarts meg minket őseink szent hitében” – ennek a kérésnek a jegyében tartják a pünkösdi zarándoklatot. Felekezeti hovatartozástól függetlenül ezt a mondatot mindannyian a magunkénak érezhetjük, hiszen erdélyi történelmi magyar egyházainkat a hithűség és a kisebbségbe szakadt, elnyomott népünk iránti hitbeli kiállás jellemzi.
Időszerű összefüggésben a nemzeti összetartozás napja, azaz június 4-e közeledtén nem lehet nem gondolnunk a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriájára, és arra, hogy az iskola mellett nem más, mint Buendía érsek, apostoli nuncius állott ki, aki a holnapi csíksomlyói búcsú  szentmiséjét is celebrálja. Hasonlóképpen gondolhatunk arra az örvendetes hírre, hogy a római katolikus püspöki konferencia, jelesül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyesen is meghívta Ferenc pápát Csíksomlyóra a jövőre várt romániai, illetve erdélyi látogatása alkalmából. A trianoni, valamint a párizsi diktátum aláírásának 97., illetve 70. évfordulóján rendkívül fontos, hogy egyházaink kiálljanak kisebbségben élő népünk védelmében – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A kölcsönös egyéb jókívánságok után a szerelvényt a Rákóczi Ferenc fejedelem képmását viselő mozdony és az elébe csatolt két román mozdony indította tovább Csíksomlyó felé. http://itthon.ma/erdelyorszag

Lelkiséget megélni jöttek a visszatérő és újonnan érkező zarándokok
A világ összmagyarságát képviselte az a több világrészről származó több mint kétezer zarándok, akik három különvonattal érkeztek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szombaton. Élményekkel gazdagodni, lelkiségüket, az összetartozás élményét megélni jöttek a Szűzanya lábához.
Akárcsak a korábbi években, pünkösd szombatján reggel elsőként a most rekordhosszúságú, 17 személykocsival érkező Boldogasszony Zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra.
Utasait és a zarándoklat vezetőit Darvas-Kozma József címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség plébánosa fogadta és köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy a Kárpát-medencéből érkező zarándokok most Szent László évében gyűlnek össze. Szent László a székelyek szent királya, ő volt, aki bennünket ide, az ország védelmére a keleti végekre irányított, és ránk bízta Boldogasszonynak a virágos kertjét, Magyarországot. Mi most a Szent László-évben az értékeket akarjuk jobban elsajátítani, tudatosítani magunkban, érteni akarjuk Szent István eszméit, Szent László terveit, a magyar szentek odaadását Jézus Krisztus iránt, hogy Szűz Mária gyermekeiként tudjunk élni – hangsúlyozta Darvas-Kozma József.
„Ha bennünket a Szentlélek Isten lelkesít, akkor mi, mint keresztények, apró kis momentumokban sem tudunk megbukni. Mutassuk meg, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, a Szűzanya családjához tartozunk, és az érték a szívünkben van” – buzdított. Az üdvözlő beszéd után Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a zarándoklat lelki vezetője mondott hálaimát, és kérte Isten áldását a zarándokokra.   Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a II. Rákóczi Ferenc arcképével és jelmondatával díszített mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az össznemzeti zarándokvonattal érkezett utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„A lelkiség hozott ide a búcsúra, most ért meg bennem az, hogy eljöjjek erre az útra. Én komolyan készültem, és nagyon remélem, hogy tudok olyan csendet találni itt az óriási rendezvények, beszédek közepette, amiben én a lelki vágyaimra, kérdéseimre válaszokat kapok” – mondta kérdésünkre dr. Nyitrai Xavér Pálné, aki Budapestről érkezett.
Szintén a magyar fővárosból visszatérő vendégként jött Csíksomlyóra Eke István és felesége, mint a családfő elárulta, nagyapja Erdélyből származik. „Két másik alkalommal is jártunk már a búcsún, de vonattal még nem jöttünk, gondoltuk, megnézzük a vonatból is a tájat, mert az is nagyon szép, nyilván a fő cél, a búcsú mellett. Nagyon szép az itteni magyarság összetartása, és jó ezt látni” – emelte ki Eke István.
Ausztráliából érkezett a pünkösdi búcsúra az össznemzeti zarándokvonattal Koncz Anna és férje, Ottó. „Most vagyunk először itt, hallottunk a búcsúról tavaly az ausztrál rádióban, és akkor elhatároztuk, hogy jövünk. Egy kicsit fárasztó a hosszú út, de minden nagyon, szép és jó” – mondta el Koncz Anna.
Kovács Attila Székelyhon.ro

Az ezeréves határnál ünnepeltek a zarándokvonatok utasai
Tízedik alkalommal gördült be a 30-as számú őrházhoz pünkösd napján a Budapestről érkezett nosztalgiavonat mozdonya, amelyet II. Rákóczi Ferenc arcképével díszítettek. A mozdony a Csíksomlyó expressz zarándokvonat mintegy 1200 utasát hozta el az ezeréves hátárig, velük tartott egy másik vonat is, a Székely gyors. 
A magyarországi zarándokok megérkezése előtt már gyülekeztek a helyiek, hogy méltóképpen fogadják a vendégeket. A kontumáci kápolna udvarán felállított színpadon Kóka Rozália mesemondó, néprajzkutató vezetésével a Dicsérjük, magyarok, Szent László királyt! elnevezésű rendezvények a Gyimesbükki Hagyományőrző Együttes, az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, a Virággyöngy Moldvai Csángó Kisegyüttes, az Óbudai Népzenei Iskola hallgatói és tanárai, a Gyimesi Férfikórus, valamint Dévai Nagy Kamilla tartott előadást: énekeltek, Szent László-legendákat meséltek és táncoltak.
Ezek után Salamon József gyimesbükki plébános tartott pünkösdi misét. Szentbeszédének első gondolata az emlékezésről szólt. Mint mondta, azért gyűltek ma itt annyian össze, hogy emlékezzenek azon a helyen, ahol mindenhonnan emlékek vesznek körül: visszagondolnak azokra, akik vérüket adták a hazáért az első és a második világháborúban, de emlékeznek a legmegbecsültebbre, a legszentebbre is, Jézus Krisztusra, az ő győzelmére és vigasztalására, amellyel elküldte a Szent Lelket.
Ezután Szent László király életéből merített példákat, amelyekről azt mondta, hogy arra késztetnek minket, hogy felvállaljuk hitünket, arra bátorítanak, hogy becsületesek legyünk egymással szemben, és hogy segítsük a gyengébb testvéreinket. Ezután a gyökereink megőrzésének, ápolásának fontosságára tért át, amellyel kultúránkat, értékeinket éltetjük, ezek nélkül pedig nincs élet – mondta. Wass Albert, Radnóti Miklós és Túrmezei Erzsébet egy-egy versét idézte, amelyeknek témája mind a gyökerekhez való ragaszkodás.
Kodály Zoltán halálának 50. és Domokos Pál Péter halálának 25. évfordulóján megemlékeztek az óriásokról is, akik munkásságukkal bebizonyították, hogy ismernünk kell múltunkat, a nagyjainkat, a gyökereinket.
Hozzátette, a családnak fontos szerepe van a múlt megismerésében. A szentbeszédét azzal a gondolattal zárta, hogy az élet védelme, ápolása és kiteljesedése feladatunk.
A mise végén megérkezett a zarándokvonat mozdonya az őrházhoz, ahol az esemény főszervezője, Deáky András tanár köszöntötte a zarándokokat. Elmondta, hogy a gyimesbükki csoda ezelőtt kilenc évvel történt, amikor felavatták a Magyar Királyi Vasutak legkeletibb, 30-as számú őrházát.
„Az elmúlt 10 év alatt sok szép dolgot valósítottunk meg itt, Gyimesbükkön, amelyek segítségével a községből zarándokhelyet csináltunk. Önök jól tudják, hogy ahhoz, hogy egy helyből zarándokhely legyen, valamilyen csodának kell ott történnie. Hát megtörtént a gyimesbükki csoda, hiszen 2008. május 11-én, amikor két-háromezer emberre gondolva készültünk az őrház avatására, Gyimesbükkön 40 ezer ember jelent meg” – emlékezett vissza Deáky András.
Hozzátette, azóta szinte minden évben megvalósítottak valamilyen álmot: az őrház felújítása után a közelben található, 1782-ben épült kontumáci kápolnát renoválták, ezt követően világháborús emlékhelyet hoztak létre, konzerválták a kápolna mellett található egykori vesztegzár, vagyis karantén romjait is. Mint mondta, a következő nagy megvalósítás első lépéseit már megtették: reményeik szerint jövő ilyenkor az újjáépített Rákóczi-vár tövében ünnepelhetnek az ezeréves határra látogatók.
Legyen vége az ellenségeskedésnek
„Nem számít, hogy jobboldaliak vagy baloldaliak vagyunk. Mi magyarok sosem voltunk egyformák, de ez nem baj. Sőt mit több, nem is kívánatos. Minél sokszínűbbek vagyunk, annál értékesebbek vagyunk. De kedves jelenlévők, a nemzet életében vannak szent dolgok, amelyekből nem űzhetünk gúnyt, egyikünk sem. Mert addig, amíg mi, erdélyi magyarok, önök pedig ott Magyarországon különböző politikai pártok színeiben utálják, gyűlölik egymást, addig nincs magyar jövő. Véget kellene már egyszer vetni ennek a dolognak, leülni civilizált emberek módjára az asztalhoz, és megegyezni egy nemzeti minimumban, amit mindnyájan tiszteletben tartunk. S azután szidhatjuk egymást” – jelentette ki ünnepi beszéde végén a vendéglátók nevében. Szavait nagy tapssal köszönték meg a jelenlévők.
A megemlékezés után a zarándokok visszaindultak a gyimesbükki nagyállomásra, ahol a hazatartó két vonat már várta őket. 
Kovács Boglárka maszol.ro

Kuti János: Iskoláink sorsa 
A Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség átiratban fordult a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, amelyben kérte, hogy a Székely Mikó Kollégium Szabadság tér felé néző részében engedélyezze a Ștefan cel Mare şi Sfânt ortodox kollégium létrehozását.
A soros tanácsülésen a tanácstagok – kettő kivételével és egy tartózkodás mellett – az iskolaalapításra tett javaslatot elutasították. A döntés miatt a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület rögtön fellépett a magyarok által, a románok kárára elkövetett újabb jogtiprás ellen. Ők hősiesen és sikeresen küzdenek az emberi méltóság ellen elkövetett olyan súlyos visszaélések ellen, amelyek Romániában előfordulnak. Ilyen vérlázító törvénytelenség például a székely zászlók lobogtatása vagy olyan magyar feliratok, mint a községháza vagy városháza használata.  Az említett, tiltó tanácsi határozat ellen pert indított, kérve annak Moldva valamelyik városába való lebonyolítását, mert Szentgyörgyön nem biztosítható a bíróság pártatlansága.  A történtekről először a B1 televízió Banciu világa című adása számolt be, megemlítvén, hogy potyára büntették meg, amikor olyan kijelentéseket tett műsorában, hogy: „Erdély remekül nézne ki magyarok nélkül”, mert újfent bebizonyosodott, hogy „minden magyar a románság ellensége”. Még egy árva ortodox gimnázium megnyitását is képesek megakadályozni. A továbbiakban körülbelül ilyen hangnemben rendeztek vitaműsorokat az Antennák is. A Pro TV közölte, hogy ezentúl Sepsiszentgyörgyön is szervez válogatót a Tehetséges románok műsorára, hogy olyan kiválóságok, mint Radu Kis, (Chișu) ne kényszerüljenek elvándorolni saját hazájukból külföldre, a magyar televízió Virtuózok műsorába. A bukaresti (és más) napilapok tudósítókat küldtek ki Kovászna és Hargita megyébe, többen felháborodottan számoltak be arról, hogy sok üzletben magyarul, Io nopot! köszöntéssel fogadták őket, és csak azután szólaltak meg románul, miután ők Bună ziua!-val válaszoltak. De olyan bolt is akadt, ahol hiába kértek románul kenyeret, nem szolgálták ki őket arra hivatkozva, hogy elfogyott. Azt is nehezményezték, hogy egymás között magyarul beszéltek, bizonyosan, hogy ne értsék, és csak azután váltottak románra, mikor ők is megszólaltak. Észrevették azt is, hogy nagyon sok óvodás gyerek egyáltalán nem beszél románul, ami azt jelenti, hogy szüleik akarattal nem tanítják meg őket az ország nyelvére. 
Az országos napilap újólag közölte Ioan Lăcătușu hosszabb tanulmányát  A román oktatás akadályoztatása Erdélyben az évszázadok alatt címmel. 
Politikusok is megszólaltak az ügyben, és a példátlan esetet annak tudták be, hogy a magyarok azért engedhetik meg maguknak az ilyen galádságot, mert úgy néz ki, a hatalom kénytelen az UDMR-ét bevenni a kormányzásba, ami katasztrofális következményekkel járna a Kovászna, Hargita és Maros megyei románokra nézve. Kormányba lépésük után esetleg az történne, ami legutóbb Marosvásárhelyen is, ahol gyáván abbahagyták a kétnyelvű táblák leszedését. A külügyminisztérium is megszólalt az ügyben, Magyarországot téve felelőssé a történtekért. A külügy szerint a szentgyörgyi tanács döntése a magyar politikusok román néppel és történelmével szembeni következetes provokatív magatartásának következménye, ami befolyásolja a romániai magyarságot, és lovat is ad alája.
Az ellenzéki pártok egyöntetűen elítélték a történteket, és kezdeményezték az alkotmánybíróságon a nyelvhasználati és más, hibás kisebbségi jogokat szabályozó törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását és visszavonását. De volt olyan párt is amelyik – szokás szerint – követelte az RMDSZ törvényen kívül helyezését, mivel minden magyar udemerista, és minden udemerista irredenta horthysta és fasiszta. 
Elnökünk, Iohannis az amerikai elnökkel, Trumppal való találkozóján kijelentette, hogy Románia stabil és megbízható NATO-partnere Amerikának. Egyetlen destabilizáló tényező az országban a magyar kisebbség, amelynek európai normákon felüli jogokat biztosítanak, csak sajnos visszaél azzal, és ezáltal a többség jogait korlátozza. A prefektus beperelte a polgármesteri hivatalt, és kérte a határozat azonnali visszavonását. Közben a korrupcióellenes ügyészség hatalommal való visszaélés címén indított vizsgálatot a tanács és a polgármester ellen. Egy gyorsan ítélő bíróság a tanácsot korábbi határozata megsemmisítésére kötelezte, és a polgármestert tíz, a többi ellenszavazót öt-öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.  Így rövid időn belül megalakulhatott a sepsiszentgyörgyi ortodox gimnázium, bizonyítván, hogy a  bürokrácia ellenére nem is olyan nehéz nálunk iskolát alapítani. Az eddig leírt történet: fikció! Elgondoltam, mi történne, ha egy ortodox gimnázium megalakítását valaki akadályozná, vagy működését meg merné kérdőjelezni. Mindez arról jutott eszembe, ami Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziummal történik, ahol a szülők Ponciustól Pilátusig, a prefektustól a pápai nunciusig kilincselnek – hiába. Nem sikerül előbbre lépni, pedig az illetékesek mind, mind meg szeretnék oldani az iskola ügyét, és ennek érdekében mindenki tele van jóindulattal, prefektustól és polgármesteri hivataltól az oktatási minisztériumig és vissza. 
De ne feledjük: ahogy a pokol felé vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve, úgy a gimnázium megszüntetésének útja is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ábrám: az erdélyi magyaroknak fel kellene karolniuk kárpátaljai sorstársaikat
Erdélyi és kárpátaljai magyar–magyar testvérkapcsolatok létesítését szorgalmazza a történelmi egyházak és a civil szervezetek között Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke. Szerinte az első lépést mindenképpen az erdélyi félnek kellene megtennie, amelynek afféle nagytestvérként morális kötelessége lenne a Tisza északi oldalán élő magyarság felkarolása.
Köztudott, hogy Nagy-Magyarország elcsatolt részeiből Kárpátalja sodródott a legmostohább helyzetbe. Nemcsak Ukrajna gazdasága és infrastruktúrája idézi fel a Ceauşescu-korszakban megélt nyomort, hanem az ukrán nacionalizmus is rányomja a bélyegét a kárpátaljai magyarság mindennapjaira. Az EMKE Közép-Erdély régiójáért felelős vezető hozzáfűzte: az erdélyi magyarok életfelfogása, hitélete és lelkisége a kárpátaljaiakéhoz áll a legközelebb.
Mint mondta, I. Rákóczi Ferencet a kárpátaljai magyarok tisztelik és szeretik, a ruszinok viszont imádják. Példaként olyan ruszin falvakat hozott fel, amelyek az uralkodó nevét viselik. Ábrám nem tartja rossz ötletnek a magyar többségű önkormányzatok közti kapcsolatok kialakítását sem, azonban arra figyelmeztet, hogy a túlburjánzott ukrán bürokrácia és a többség felsőbbrendűségi érzete miatt ez számos akadályba ütközhet. „Ukrajnának Magyarországgal van a legtöbb írásos megállapodása. Ennek ellenére, a kijevi bürokrácia miatt, a kétoldali kapcsolatok rendkívül nehézkesen működnek. Ezért kellene egyházi vagy civil téren próbálkozni” – mondotta Ábrám Zoltán, aki javasolta a marosvásárhelyi Vártemplom presbitériumának, hogy lépjen testvérkapcsolatba a nagyszőlősi, mintegy kilencszáz lelket számláló gyülekezettel.
A pozitív példákról szólva említést tett arról a július elsejei ünnepi eseményről, amelynek keretében honfoglalási emlékhelyet avattak a beregszászi Kishegy lábánál, azon a helyen, ahol 1890-ben kőfejtőmunkások gazdag magyar lovas sírra bukkantak. Az emlékművet, amely az egyik megtalált süveget ábrázolja, hét kopjafa veszi körül. Ezeket Sándor Attila székelyudvarhelyi faragómester készítette.
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

Emlékműavatás és zászlótárlat
Beszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó.
– Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének.
A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg.
A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből.
A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro

Stratégiák vannak, cselekedni kell (Magyar iskolák veszélyben)
Problémafelvető, a magyar oktatás gondjainak egy részét körüljáró, beiskolázási kérdéseket feszegető, legalább évtizedes megoldási lehetőségekre emlékeztető, amolyan, a feladatokat ismétlő fórumbeszélgetést tartottak tegnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Kós Károly Sátrában Magyar iskoláink veszélyben – létszám vagy stratégia hiánya? címmel.
A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében. A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket. Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Létszám és/vagy stratégia hiánya?
Szegényes iskolavita
Bár címe szerint a nap egyik legfontosabb panelbeszélgetésének kellett volna lennie, kissé szétesett A Magyar iskoláink veszélyben létszám és/vagy stratégia hiánya? című vita Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) második napján.
A vitát Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője vezette, aki – hogy szemléltesse, ez „nem elméleti kérdés, hanem mindennapi valóság” – az iskola díszegyenruhájába öltöztetett kisfiát kiültette a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum molinója elé.
– Hét hónapja harcolunk az iskola megszűnése ellen, úgyhogy nagyon is aktuális problémáról beszélünk – nyomatékosította Csíky Csengele.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy fogalmazott: az iskolák veszélyben vannak, de elsősorban nem a stratégia hiánya miatt, hiszen „stratégiát bármennyit tudunk csinálni”, hanem amiatt, mert nem világos, ezeket kinek és miként kellene alkalmaznia. Tulajdonképpen megvannak a megfelelő szinten az embereink. Vannak parlamenti képviselők, szakpolitikusok, akik a törvényhozási szinten próbálják egyengetni az utat, vannak a tanügyminisztériumban igazgatói, sőt, államtitkári szintű szakembereink, vannak tanfelügyelőink, néhány megyében főtanfelügyelőnk, és vannak, egyáltalán nem utolsósorban, az oktatással foglalkozó civil szervezeteink – sorolta az RMPSZ elnöke.
– A gond az, hogy ezek nem működnek együtt, hiányzik a koordináció és az egészséges munkamegosztás. Ezen úgy lehetne segíteni, hogyha létrehoznánk egy közoktatási tanácsot, ahol mind a négy szint képviselői jelen legyenek, és amelyik intézményként is felelősséget vállalna, hogy az ezen a területen dolgozó minden szintű szakembergárda egységes stratégia szerint dolgozik – fejtette ki Burus-Siklódi Botond.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója nagyjából hasonló hangot ütött meg.
– Ha nem lehet tudni, kinek kell döntenie, és ki vállal felelősséget egy adott ügyben, akkor nincs amiről beszélni. Hiába vannak alapos tanulmányok, hiába vannak jól kidolgozott stratégiák, ha senki nem tudja, ezeket kinek kellene életbe léptetnie, és kinek lenne feladata, hogy kövesse, ellenőrizze, mi történik utólag ezekkel – mondta a szakember.
A beszélgetés végén, némi habozás után, Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadótanácsosa megfogalmazta, amit mindenki egy órája kerülgetett: csak az RMDSZ oktatási politikusai vannak abban a helyzetben, hogy ezt a feladatot megoldhassák. Csak nekik vannak kapcsolataik a román és a magyar kormányhoz, ők tudják az oktatással foglalkozó minden érdekelt állami és civil szervezettel felvenni a kapcsolatot, nekik van infrastrukturális és intézményi hátterük mindebben eljárni. Ám ők még hallgatóként sem voltak jelen a sátorban…
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nem iskolák, hanem a kisebbségi magyar oktatás van veszélyben”
A magyar kisebbségi oktatás helyzetéről és főleg jövőjéről beszélgettek Tusványoson, egy oktatási panelen.
A kisebbségi oktatás veszélyeztetett, attól függetlenül, hogy tömbvidékről vagy szórványról van szó, hiszen a többségi társadalomnak nem az az érdeke, hogy minél több segítséget nyújtson a kisebbségi oktatás fennmaradásához, már csak abból az egyszerű logikából kiindulva sem, hogy a kisebbségi oktatás többletköltséggel jár – elég csak a magasabb fejkvótára vagy a kisebbség nyelvén írt tankönyvek kiadására fordított összegekre gondolni. Ez nem jelenti azt, hogy az illető kisebbség nem találhatja meg azokat az alternatív módszereket, amelyekkel a saját kisebbségi oktatásán javíthat, és messze hatékonyabb a folyamat, ha ebbe az anyaország pénzügyi, morális és nemzetközi színtéren politikai támaszt is nyújt - így foglalható össze az a panelbeszélgetés, amelyen oktatásügyi szakértők arra keresték a választ, hogy a magyar iskolákat a létszámcsökkenés és/vagy a stratégia hiánya veszélyezteti inkább. A Tusványos második napján tartott beszélgetést Csíky Csengele, a Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottságának szóvivője moderálta, aki magával hozta az iskola díszegyenruhájába öltözött kisfiát is, hogy mindenkit emlékeztessen: az iskola ellehetetlenítésével igazi, hús-vér gyerekek jövője forog kockán. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója szerint hiányzik egy oktatáskutató intézet, vagy egyéb keretek, fórumok, amelyek szakmai támaszt nyújthatnának az erdélyi magyar pedagógustársadalomnak.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke egyetértett azzal, hogy hiányzik a háttérintézményi rendszer, amely segítené a szakmai munkát, amit ad-hoc jelleggel összehívott csoportok próbálnak pótolni, azonban nem sok sikerrel. Az oktatáskutató intézet hiányát felvető véleményre reflektálva Burus-Siklódi Botond úgy vélekedett rendszerszintű hiányosságok vannak, az oktatással kapcsolatos teendők megosztásával vannak gondok. Mint kifejtette, a romániai magyar oktatás ügyét számos szinten képviselik politikusok, oktatási szakemberek, kezdve az erdélyi magyar törvényhozókkal, magyar személy által vezetett kisebbségi oktatásért felelő államtitkársággal, tanfelügyelőség szintjén működő kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelőkkel, és a civil szférában tevékenykedő szervezetek, személyek sokaságával befejezve. Ezeknek a szinteknek – oktatáspolitika, oktatásirányítás és a civil szervezetek – a koordinációját meg kell oldani a magyar oktatás felzárkóztatása és az iskolák veszélyeztetettsége csökkentése érdekében. Viszont szerinte nem világos, hogy ezt a koordinációs munkát kinek kellene irányítani. Erdei Ildikó szerint nem lehet rendszerről beszélni ott, ahol nem tudni, hogy kinél van a döntés joga. A Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János és Toró Tibor által készített tanulmánykötet, a Iskolák veszélyben című tanulmányban számos javaslat létezik arról, hogy mit kellene tenni, tehát a stratégiák léteznek, nem kell kitalálni őket. Viszont ezidáig nem történt semmi a tanulmányok eredményeivel, mert a makroszintű döntéshozatal és a koordináció hiányzik. Burus-Siklódi Botond szerint sem a stratégia hiányzik, sokkal inkább a kivitelezés, a nyomon követés és a számonkérés mechanizmusai nem épültek ki. Orosz Ildikó, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint nem szabad elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az állami, tehát többségi oktatási rendszernek az alrésze a kisebbségi oktatás, aminek fenntartásához és működtetéséhez a többségi hatalom adja az eszközöket. A kisebbségi oktatásszervezők mozgástere ilyen értelemben korlátozott, hiszen egy rendszerszintű problémát nem fognak tudni kisebbségi közösségként megoldani. Sikereket akkor érhetnek el, ha alternatív megoldásokban gondolkodnak, amely vonzóbbá teszi a magyar oktatást a szülők számára. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség képviseletében vesz részt a kerekasztalon, ő elsősorban a szervezetnek azt a jó gyakorlatát mutatta be, amellyel a Kárpát-medencében segítik a magyar vagy vegyes családból származó gyerekek magyar tannyelvű intézményekbe való beiskolázását. A gyerekeket születésüktől fogva nyomon követik, tartják a kapcsolatot a szülőkkel magyar iskolaválasztásra buzdítva őket. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, volt főtanfelügyelő szerint a folyton változó oktatásra vonatkozó törvényekkel van a baj, a kiszámíthatatlanságuk és ellentmondásosságuk vezet olyan helyzet kialakulásához, mint amelyben most van a marosvásárhelyi katolikus iskola. A másik nagy probléma, hogy az oktatási hálózatot a rendelkezésre álló pénzügyi kerethez szabják. Éppen ezért önkormányzatok megerősítésében látná a megoldást, amelyek képesek fenntartani iskoláikat. Emellett az oktatási törvénykezés szintjén kellenek olyan egész, koherens és legalább középtávon megváltoztathatatlan törvények, amelyek által kiszámíthatóvá válik a rendszer. A megoldás az önkormányzat megerősítésében van, bővíteni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a helységek fenntarthatják a saját közoktatásukat. Egy decentralizált rendszerben kellene megoldani az oktatást, azok a hátrányos helyzetű települések lehetnének kivételek, ahol a kormányzati beavatkozás nélkül nem lehetne fenntartani a közoktatást. Burus-Siklódi Botond úgy vélte, a demográfiai mutatók, a migráció, az asszimiláció a fő problémák. A szakmának is felelőssége, hogy olyan minőségi oktatási intézményeket működtessen, amelyek odacsábítják a tétovázó szülőket is, és egyértelművé teszik azt, hogy érdemes magyar oktatásban részesíteniük a gyerekeiket. Erdei Ildikó szerint szórványban és tömbmagyar vidékeken egyaránt arra kell törekedni, hogy minél több gyerek magyar iskolába járjon. Szórványban pedig fontos arra is figyelni, hogy ne csak az iskola nyelve legyen a magyar. Szerinte jó lenne, ha sikertörténetek bemutatása is téma lenne a médiában, nem csak a kudarcok, amint az az érettségi eredmények esetében történt. A pályát vonzóvá kell tenni a magyar pedagógusok számára, ehhez a státusuk megerősítésére és a munkájuk erkölcsi elismerésére is gondot kell fordítani. Andrási Benedek unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadója, volt iskolaigazgató arra a kérdésre kereste a választ, hogy kinek lenne a tiszte a koordinációs munka felvállalása. Szerinte erre az RMPSZ lenne alkalmas, hiszen neki az összes szóba jöhető döntéshozóval vannak kapcsolatai: az erdélyi magyar politikummal, a magyar kormánnyal, a pedagógusokkal, szülőkkel, oktatáspolitikai szakemberekkel és rendezvényei azok, amelyek keretében minden szereplő egy asztalhoz szokott ülni. Csíky Csengele azt javasolta, hogy a beszélgetés résztvevői 2-3 pontban fogalmazzanak meg olyan célkitűzéseket, amelyek a kerekasztal lejártával meg lehetne valósítani, hiszen a beszéden túl konkrét cselekedetekre van szükség.
Kertész Melinda / Transindex.ro

AZ ANYANYELV FÖLÉRTÉKELŐDÉSE
A PEREMRÉGIÓK MAGYAR IDENTITÁSÁBAN1
Péntek János
az MTA külső tagja, professor emeritus, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kolozsvár
pentekjku(kukac)gmail.com
Az elmúlt negyedszázadban empirikusan is érzékelhető gyors változás és irányváltás következett be a Kárpát-medencei társadalmi és nyelvi folyamatokban. Különösen feltűnő volt ez a hirtelen változás rögtön 1990 után az anyaországon kívüli régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él. A tízévente egymást követő népszámlálások (1992, 2002, 2011–12) eredményei aztán valósággal sokkolták a közvéleményt, és provokálták a kutatókat. Ebben a helyzetben különösen fontosnak bizonyult, hogy azok a kutatók is, akik az egyes régiókban élnek, és ennél fogva a terep és a téma jó ismerői, csatlakozhattak a magyarországiakhoz, számukra is megadatott a kutatás szabadsága. Szinte valamennyi társadalomtudomány érdekeltnek bizonyult: a demográfia, a társadalomföldrajz, a regionális kutatások, a szociológia és a szociolingvisztika. Az identitás és a nyelv kérdéskörében különösen fontosak voltak a szociológusoknak az 1990-es években végzett, az egész nagyrégióra kiterjedő kutatásai (Gereben Ferenc és munkatársai, Csepeli György és munkatársai), valamint az élőnyelvi, kétnyelvűségi kutatások (Kontra Miklós irányításával). Ilyen jellegű kutatások különböző szinteken azóta is folynak. A nyelvészetiek a külső régiókban az MTA által kezdeményezett és támogatott kutatóállomásokban, azok hálózatában intézményesültek. Ezek egyik résztvevőjeként a továbbiakban a címben megjelölt kérdésre vonatkozó megállapításaimat is elsősorban e kutatások eredményei alapján teszem, némi részrehajlással az erdélyi helyzet iránt. A részrehajlás egyik oka, hogy ebben a nagyrégióban a helyzetek, a folyamatok, a jelenségek mind előfordulnak, a másik, hogy ezek vizsgálatában közvetlenül vagy közvetve, tanítványaim révén magam is részt vettem.
Egyetlen példa arra, milyen kihívást és provokációt jelentettek szakmailag a népszámlások. A 2002. évi romániai népszámlálás a magyarok közel 12%-os, 200 ezres fogyását regisztrálta 1992-höz viszonyítva. A demográfia és a szociológia ennek két okát látta: a születések alacsony számát és az elvándorlást (akkor elsősorban a Magyarországra való áttelepedést). A nyelvi folyamatokra irányuló saját vizsgálataink alapján nem volt kétséges, hogy asszimilációs háttere is van az apadásnak, az asszimilációban pedig jelen van a nyelvi asszimiláció, a nyelvvesztés, a nyelvcsere is. Ezt bizonyította aztán be részletes elemzéssel – az asszimilációs veszteség arányait is jelezve – Szilágyi N. Sándor (2005).
A nyelv szimbolikus többletértékei és a nyelvpolitikai ideológiák
Noha napjainkban sok társadalomtudós azt is kétségbe vonja, hogy lényeges kapcsolat volna az anyanyelv és az identitás között (lásd Kontra 2006), az pedig egyenesen közhelynek számít, hogy a nyugati típusú, államnemzeti identitásnak csak az állampolgárság a meghatározója (legutóbb Romsics, 2013 szerint), magam azon a véleményen vagyok, hogy történetileg változó, kultúránként változatos formában és módon az identitásban valahol mindig ott a nyelv. A kelet-európai identitásokban, általában is a kisebbségek identitásában szimbolikus többletértéke van az anyanyelv varázsának, a látszólag tisztán vallási identitásokban (pl. a muszlimban) a titkokat őrző és közvetítő szakrális nyelv misztériumának. Azoknak a nyelveknek pedig, amelyeknek a státusa államnyelvi, hivatalos nyelvi, az állam által rájuk is átruházott hatalmi helyzetük van. Nyilván sem a szimbolikus többletérték, sem a fölérendelt státus nem inherens eleme egyik nyelvnek sem, hanem a nyelv és a nyelvi közösség történelmi kapcsolatában alakult ki, az államnyelv fölérendeltsége pedig az adott nyelvi csoport hatalmi fölényéből ered.2 Épp emiatt maga a szaktudomány ilyenekkel, mint varázs, misztérium, hatalom, nem tud mihez kezdeni, ezek a társadalomnyelvészet, társadalomlélektan körébe tartoznak.
Az államnemzeti identitásban formailag valóban az állampolgárság a meghatározó, ám a nemzetállamok által kiemelt státusú államnyelv, hivatalos nyelv maga is eszköze a hatalom gyakorlásának, és már eleve alárendeltté tesz minden más, az illető ország területén beszélt nyelvet.3 Az államok pedig kétféle nyelvpolitikai ideológia szerint kezelik az illető ország területén beszélt nyelvek viszonyát: dominánsan a nacionalista, asszimilációs ideológia szerint, kivételesen a pluralizmus, az egyenjogúság szellemében.
Az alárendeltség következményei
Ennek a státusbeli alárendeltségnek, az ezzel összefüggő korlátozásnak, hátrányos megkülönböztetésnek is következménye az anyanyelv fölértékelése a határon túli magyar nemzeti közösségekben. A beszélők államnélküli helyzetüket, veszélyeztetettségüket érzik, a szétszórtságot, felekezeti megosztottságot. Ilyen körülmények között a magyar nyelvben élik meg közösségüket, összetartozásukat, viszonyulásuk tulajdonképpen menekülés a nyelvbe. Ez szüli az olyan szimbolikus-mitikus, már-már szakrális kinyilatkoztatásokat, hogy „A mi hazánk a magyar nyelv.” Az anyanyelv szent céllá válik, miközben a napi döntések (nyelvválasztás, iskolaválasztás) nincsenek mindig összhangban ezzel a kivételes belső értékeléssel.
Szintén a nyelvi alárendeltség, a veszélyeztetettség miatt válik védekezővé, önigazolóvá, esetleg rejtőzködővé ez az identitás, ellenhatásaként annak, hogy vannak offenzív identitások, és hogy a fóbiák is részei a kelet-európai identitásoknak.4 Az egyik jelentős szociológiai kutatás következtetése is az volt, hogy a magyar közösségekben „az anyanyelv […] erős identifikáló szerepe […] védekező, […] identitásvédő…”. (Gereben, 2011, 255.)
A szociológiai és szociolingvisztikai kutatások eredményei egyaránt azt igazolják, hogy a peremrégiókban az anyanyelv fölértékelődik a magyarok, a magyar közösségek önmeghatározásában. Kárpátaljai nyelvészkollégánk, Csernicskó István, felvidéki szerzőtársával, Szabómihály Gizellával közös tanulmányában állapítja meg, hogy nagyfokú korreláció van a magyar nemzetiség és a magyar nyelv bevallása és vállalása (használata) között, a nyelvközösséghez tartozás központi helyet foglal el a közösség etnikai tudatában (Csernicskó ‒ Szabómihály, 2010, 167.). Gereben Ferenc szociológus az általa vezetett, kiterjedt kutatás következtetéseként írja: „…zárt kérdésünk alapján [17 tényező közül] a magyarsághoz tartozás legfontosabb »kellékének« – Kárpát-medencei konszenzus alapján – a magyar nyelvet tekinthetjük…” (Gereben, 2011, 253.). Ebben a konszenzusban jelentős az – és ez jelenti a fölértékelést –, hogy a fontosság mértéke jóval nagyobb a külső magyar régiókban, mint az anyaországban (Gereben, 2011, 250.). Kolozsvári szociológus kollégánk, Veres Valér grafikusan is ábrázolta az arra a kérdésre adott válaszok megoszlását, hogy „Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”. Ez az ábra szintén mutatja a régiók többletét az anyanyelv és kultúra vonatkozásában az anyaországhoz viszonyítva (1. ábra).
Túlságosan kategorikusnak tűnik, mégis el kell fogadnunk Kárpát-medencei vonatkozásban is Lanstyák Istvánnak a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos megállapítását: „…a szlovákiai magyarok nemzeti azonosságtudatának a nyelv – a magyar nyelv – nem járulékos, hanem központi eleme. […] azok a szlovákiai magyarok, akik feladják nyelvüket, egyben megszűnnek magyarok lenni. Ezért érdemes a helyzetünket meghatározó tényezők közül azokat kiemelni, amelyek hatással vannak vagy lehetnek a nyelvmegtartásra vagy éppen a nyelvcserére.” (Lanstyák, 2002, 12‒13., kiemelés tőlem, P. J.) Ezt a megállapítást akár súlyosbíthatnánk is azzal, hogy azok közül, akik feladják nyelvüket és asszimilálódnak, némelyek új identitásukban neofitáknak bizonyulnak. De vannak kivételek is. Elsősorban vallási közösségekről tudunk Erdélyben, olyan vallási közösségekről, amelyek a nyelvcsere után is magyarnak vallják magukat, és ezt az is erősíti, hogy a templomban, liturgikus használatban számukra a magyar nyelv szakralizálódott: nem beszélik, de hitéletükben ragaszkodnak hozzá (Borbándról, Óradnáról, Verespatakról, a Déva környéki református falvakból ismerjük ezt a helyzetet). És van egy másik adat is, amely azt jelzi, hogy a Kárpát-medencében és a régiókban is többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyarnak. 2001‒2002-ben a Kárpát-medencében 300 ezres volt ez a többlet (11,7 millió magyar és 12 millió magyar anyanyelvű; Kocsis et. al., 2006, 30.), 2011-ben Romániában 32 291 (1 227 623 magyar és 1 259 914 magyar anyanyelvű; a román Országos Statisztikai Hivatal adatsorai szerint). Romániában egyébként a magyar az egyetlen olyan nemzetiség, amelynek több az anyanyelvű beszélője, mint ahánynak magyar az etnikai identitása. Ez nyilván nem lemondás, hanem vállalás az előző évszázadokban magyar nyelvűvé vált svábok, örmények, romák, zsidók stb. részéről.
Az identitások szerveződése, átörökítése, átmenetisége, töredezettsége
Kétségtelen, hogy az embereknek és a közösségeknek sokféle identitásuk van. Az identitások sokféleségére való hivatkozás azzal a veszéllyel jár, hogy ezen az alapon relativizálhatók, és akár szembe is állíthatók egymással. Lényegtelennek véljük a közöttük lévő különbségeket, minden kötődést identitásnak tekintünk, és arra sem gondolunk, hogy az olyan alapidentitások, mint az etnikai vagy a nemzeti, részidentitások és kötődések köteléke.
Világosan érzékelhető az identitások függőleges szerveződése egy vertikális kontinuum mentén, az ilyeneké, mint az egyéni identitás → lokális identitás → regionális identitás (székely, palóc stb.) → erdélyi, felvidéki, muravidéki stb. magyar identitás → magyar (etnikai, nemzeti) identitás → közép-európai identitás → európai identitás. Az egyéni és a közösségi identitást a nyelv köti össze, az anyanyelvnek az etnikai, nemzeti szintig van (különleges) jelentősége. Az egyéni, valamint a lokális és regionális identitásnak is van nyelvváltozatbeli megfelelője: a vernakuláris, a helyi nyelvjárás, a nyelvjárási régió. Ez is identitást fejez ki, erősíti a közösségen belüli szolidaritást. Előfordul, hogy kívülről (vagy akár belülről is) manipulatív szándékkal szembeállítják őket (például székelyt a magyarral, erdélyi magyart a magyarországi magyarral), pedig nyilvánvaló, hogy ezek nem alternatívái egymásnak, hanem egymásba épülők, kontinuumot alkotva egymást erősítik.
Mind az egyéni, mind a közösségi identitásban rendszerint több részidentitás, identitáselem, kötődés kapcsolódik össze: az identitások vízszintesen, egy horizontális kontinuum mentén is szerveződnek. Ez már arra az identitásra is érvényes, amelybe az ember családjában, közösségében beleszületik. Ezek mind „független változók”, adottak az ember számára. Egymással szolidáris értékek kapcsolatáról van szó, történelmileg kialakult, valamennyire megszilárdult, emiatt megszokott, kongruens kapcsolódásokról. Gereben Ferenc – mint láttuk – saját szociológiai vizsgálatában tizenhét ilyen tényezőről beszél, a lista azonban nyitott abban a tekintetben, hogy ki mivel, mi mindennel kapcsolja össze saját és közössége egyéniségét, karakterét. Ennek a nyitott listának is vannak alapelemei, például az erdélyi magyar identitásban ilyenek kapcsolódnak össze kongruens módon: magyar nyelv + református/katolikus/unitárius vallás + történelmi hagyomány + magyarságtudat + erdélyiség… stb.
A peremrégiókban, de általában a mai mobilitás körülményei között, a hagyományos, stabil közösségek és az értékrendek felbomlásával sokszor és egyre gyakrabban kérdésessé válik a nyelv és az identitás áthagyományozása, átörökítése. „És mi lesz, ha románnak szület?” – kérdezte jó negyven évvel ezelőtt a maga sajátos nyelvén egy kolozsvári magyar család ötéves gyermeke, miközben testvére születésére vártak. Részéről ez akkor puszta kíváncsiság volt abban az időben, amikor a születés még jóval nagyobb titok volt, mint manapság. Ő már tudta a napköziből, hogy vannak fiúk és lányok, és hogy vannak magyarok és románok, ő maga is már beszélt románul, így joggal tehette föl saját töprengő kérdését. Ez a kérdés aztán egyre inkább relevánssá vált a demográfusok, szociológusok számára, mivel a nyelvileg, etnikailag vegyes házasságok száma egyre szaporodik. A párválasztás korábbi endogám szabályai jelentős mértékben fellazultak. Az is, amely a felekezetileg (vagy etnikailag) vegyes családokban azt írta elő, hogy a lány az anya identitását örökölje, a fiú az apáét. Az pedig – mint látni fogjuk – csak a naiv vélekedésben maradt meg, hogy az anyanyelv gondozója, átörökítője elsősorban az anya. Ez akár identitáskrízisnek is tekinthető a peremrégiókban, különösen a szórványokban, lakótelepi környezetben. Jó esetben már a nyelvtanulás kezdetétől szimultán kétnyelvűvé válhat a gyermek, kettős lehet az identitása. A környezet és az irányított asszimiláció viszont annyira erős, hogy rendszerint ezek korai egyensúlya a felnőtté válás időszakában egyre inkább a többségéhez igazodik. Szilágyi N. Sándor már hivatkozott, az asszimilációval foglalkozó tanulmányában az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok alapján azt állapíthatta meg, hogy „… a magyar nők vegyes házasságaiban […] a gyermekeknek csak 18‒23%-a lett magyar”, a magyar férfiak vegyes házasságaiban pedig ez az érték 35‒40% (Szilágyi N., 2005, 56–57.). Az átörökített identitás és nyelv ebben az esetben tehát kevésbé az anyáé, inkább az apáé, de arányaiban mindenképpen a többséghez tartozó házastársé.
A vegyes családok növekvő száma jelzi, hogy a felfokozott társadalmi mobilitásban a nyelvben és az identitásban is egyre inkább számolni kell az átmenetiséggel, a Kárpát-medencében inkább az átmenetiséggel, mint a kettősséggel. Az identitástényezők megszokott kapcsolódása, köteléke meglazul, megbomlik, szokatlanná, diszgruenssé válik. Ez jól tükröződik a romániai népszámlálásoknak a felekezetiség és az etnikai identitás szokatlan kapcsolódásaira utaló adataiban (1. táblázat).
Magyar román
Református 93,78% 3,29% (19 802)
Unitárius 93,67% 1,80% (1044)
Ortodox 1,65% (26 009) 93,67%
1. táblázat.• A felekezeti hovatartozás és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolatai Romániában (Forrás: Országos Statisztikai Hivatal, 2011, URL1: 14., ill. 16. táblázat)
A mozgásra, az identitáscserére, a három síkon végbemenő asszimilációra utalnak, nagyságrendjüket is jelzik a romániai népszámlások további adatai. (1) nyelvi asszimilációra a román anyanyelvű magyarok (elsősorban, mint jeleztük, vallási közösségekben): 1992-ben 32 949, 2011-ben: 34 203, (2) etnikai asszimilációra a román reformátusok, unitáriusok (mintegy 21 ezren) és a vegyes házasságokban románként bejegyzett gyermekekben jelentkező többlet, (3) felekezeti asszimiláció következménye az ortodox magyar kategória (26 009 a legutóbbi népszámláláskor). Jellemzőnek és viszonylag stabilnak tűnik az átmenetiségnek a 30 ezer körüli népessége. Ezek után az sem meglepő, hogy az 1992–2002 között az asszimilációs fogyást Szilágyi N. Sándor 32 ezerre becsülte, és ez a teljes akkori, tíz évre visszamenő demográfiai apadás (193 152) 16%-a volt (Szilágyi N., 2005, 85.).
Szabadság és méltóság az identitás megválasztásában és megvallásában
A szaktudományok szenvtelen stílusában gyakran jelenik meg az a megállapítás, hogy az identitás helyzetfüggő, érdekfüggő. Ez az eufemizáló szenvtelenség arra a súlyos tényre utal, hogy miközben az identitás megválasztását és megvallását alapvető emberi jognak gondoljuk, a közelmúlt legnagyobb szörnyűsége éppen az volt, hogy milliókat stigmatizáltak, üldöztek, semmisítettek meg vallási, etnikai, nyelvi identitásaik miatt. A szörnyűségek után sem tűnt el a stigmatizálás, a megfélemlítés, és mindenütt sérül az identitáshoz kapcsolódó jog, ahol félelemből kell valakinek elhallgatnia, elrejtenie vagy akár védenie identitását. Az identitás ilyen értelemben szabadságfüggő, méltóságfüggő. Márpedig a peremrégiók magyarsága, személyek és csoportok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy félniük kell identitásuk miatt.
A tiltás, a korlátozás, a stigmatizálás elsődlegesen a nyelvre irányul, az irányított asszimiláció, az asszimilációs nyomás elsődleges célpontja az anyanyelv. Nyilván amiatt, mert az asszimiláció irányítói is tudják, hogy a nyelv kulcsfontosságú az identitásban, és azt is, hogy ezen a ponton a leginkább sebezhető: a kétnyelvűség révén, amely létfontosságú a beszélőnek, aki azonban a számára előnyös és fontos, anyanyelvdomináns hozzáadó kétnyelvűség helyett gyakran a felcserélő kétnyelvűségbe kényszerül. Lemond anyanyelvéről. Tulajdonképpen ebben jelölhető meg az integráció és az asszimiláció nyelvi határa: elég megtanulni és tudni az államnyelvet, vagy le is kell mondani az anyanyelvről?
A tiltás, a korlátozás, a diszkrimináció nyelvjogi kérdés, a stigmatizálás az előítéletekhez, sztereotípiákhoz tartozik. A magyar nyelv stigmatizálási skálája nagyon széles, stilárisan is változatos. Néha az önstigmatizálás is tetten érhető. Már a magyar nyelv nehéz voltára való hivatkozás is hamis sztereotípia, aztán következnek a kevésbé durvák, mint a madárnyelv, majd a nagyon durvák, nagyon bántóak: utálatos nyelv, hányingert keltő zagyvaság, az ördög nyelve… Gazdag gyűjteménye található mindezeknek Tánczos Vilmosnál, már legutóbbi könyvének címe is erre utal: Madárnyelven (Tánczos, 2011).
A stigmatizálás Tánczos által idézett példái a magyar nyelv moldvai változatára vonatkoznak. A moldvai magyarok (csángók) nyelvcseréje, asszimilációja mintegy 150 évvel ezelőtt, a román nemzetállam megalakulásától vált intenzívvé, azóta is tart, szemünk előtt ma is zajlik, és úgy tűnik, a végkifejletéhez közeledik. Viszonylag pontosan lehet látni a mechanizmusát, a benne szerepet játszó tényezőket, ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni. A történeti források szerint a 13. századtól a 18. század második feléig alapidentitásuknak két erős eleme volt: az, hogy magyarok (magyar nyelvűek, etnikumúak) és katolikusok voltak (ortodox környezetben), etnonimaként a kettő szinonimája volt egymásnak (a környezet román nyelvében is: ungur, catolic). A 18. század második felében az akkor oda nagy számban érkező, menekülő székelyek az ott talált magyar csoportot, nyelvük egyik furcsaságára való utalással a kigúnyoló, stigmatizáló csángó névvel illette (Péntek, 2014). Ez a gúnynév kiterjedt aztán az egész moldvai magyar csoportra, a székelyekre, és végigkísérte további történelmüket. Nyelvjárásukat magyar és román részről is stigmatizálták, hogy aztán ők maguk is kétségbe vonják nyelvük „igaz” magyarságát. Nyelvük háttérbe szorítása azzal erősödött föl, hogy az állami oktatás román nyelven indult el, és folyik ma is, és hogy a liturgikus használatban a római katolikus egyház is feláldozta hívei anyanyelvét az államnyelv javára, noha ez a nyelv számukra mély hitükben a szakralitás misztériumának is őrzője (Szilágyi N., 2006). Soha nem adatott meg nekik önazonosságuk szabad megvallása, emiatt a magyar és a román között hányódva leginkább a katolikust nyilváníthatták ki (ebben implicite a magyar is benne volt), illetve amikor egy igazán kívülálló személy, a finn Yrjö Wichmann nyelvüket kutatta a 19. század elején, ő azt jegyezte le Szabófalván, hogy azok is magyarnak tartják magukat, akik már nem beszélnek magyarul. A 20. században már valósággal üldözöttekké váltak, állandó volt a fenyegetettségük. Közben a magyar kutatók, erdélyi és magyarországi értelmiségiek nyelvhasználatában etnonimává és lingvonimává vált a csángó megnevezés, és úgy tűnt, hogy ez a kettő, a katolikus és a csángó lehet a csoport identitásának jelölője.5 „Újabban a teljesen székely eredetű falvakban és az északi csángók körében is kialakult a csángó tudat, ugyanis Erdélyben és Magyarországon egységesen csángónak nevezték a teljes moldvai katolikus lakosságot.” Ennek a feltételezett csángó etnicitásnak is alapfeltétele „a tényleges és viszonylag jó nyelvtudás.” (Tánczos, 2011, 260., 264., kiemelés tőlem, P. J.) A gúnynévként keletkezett csángó név és a csángó tudat, identitás jó szándékú, kívülről való kreálása, kissé romantikus fölerősítése átmenetinek tűnik. A katolikus identitás és a csángóként megjelölt identitás különbözőképpen, de átmenetileg azt az alapvető tényt fedi el, hogy egy magyar római katolikus népcsoport magyar → román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe.
A folyamatos félelem, megfélemlítés, befolyásolás azt is lehetetlenné tette, hogy a hivatalos népszámlások megközelítőleg is reálisak legyenek az ő vonatkozásukban. Vallásukat bizonyára minden esetben vállalták, a magyart sem nyelvként, sem etnikumként. Az a legutóbbi kísérlet pedig a 2011-es romániai népszámlás alkalmával, hogy szerepeljen a csángó is vállalható etnikai identitásként az etnikumok listáján, mint előrelátható volt, olyan eredménnyel járt, amely groteszk tükörképe magának a népszámlásnak, és a moldvai magyarok helyzetének is.6 Az Országos Statisztikai Hivatal közöl egy olyan táblázatot (URL1: 14. táblázat), amely az egyes etnikumok és a felekezetek kapcsolatának számadatait tartalmazza. Ezen az szerepel, hogy összesen 1536 személy vallotta magát csángónak, felekezeti megoszlásukban közülük 1054 római katolikus, 216 ortodox, 141 muzulmán, 125 pedig egyéb. Az 1536-os nagyságrend – ahhoz viszonyítva, hogy nyelvileg még mindig 40–50 ezer moldvai katolikusnak van valamilyen kötődése a magyar nyelvhez – tükrözi a megfélemlítettséget, de azt is, hogy bizonytalan körükben a csángó identitás elfogadottsága. A csángóhoz szokatlanul kapcsolódó ortodox felekezetiség – még ebben a kis számban is – kétségessé teszi azt, hogy a római katolikus egyház a magyar nyelvről való lemondással hosszú távon ellensúlyozhatná az ortodox egyház nyomását. A 141 muzulmán csángó pedig szinte hihetetlennek tűnik, bár ebből akár arra is következtethetünk, hogy csángó identitásukat legszabadabban a Konstancához közeli, muzulmán és „multikulturális” környezetben élő Oituz telepes falu lakói vállalhatták (ők két hullámban, a két világháborút követően kerültek ide Lujzikalagorból). Ennek alapján az ő körükben feltételezhető a katolikus–muzulmán vegyes házasság, az ilyen jellegű kettős identitás.
Nyelv és identitás: a szakmai megközelítés sokféleségéről
A társadalomtudományok művelőit mélyen megosztják a helyzetek, az érdekek és az ideológiák. Bizonyára magunk sem vagyunk mentesek ettől, befolyásol bennünket saját identitásunk, közösségekhez, közösségünkhöz, nyelvekhez való viszonyulásunk. Az bizonyára elfogultságoktól függetlenül állítható, hogy általánosan érvényes identitásmodell nincs, az viszont etikailag is kifogásolható, ha úgy látjuk, láttatjuk nagy közösségek identitását, hogy az (főként a sajátunkhoz viszonyítva) kevésbé fejlett, kevésbé korszerű. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs is közösségi identitás, én pedig – és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül – úgy gondolom, hogy az egyéni identitásnak nincs értelme a közösségi nélkül. Ami pedig a nyelv szerepét illeti: azt előadásaink szövegében fejtettük ki, cáfolataként is annak a véleménynek, amely azt kétségbe vonja. Mindebben a magyar tudomány ünnepére való tekintettel is indokoltnak érezzük felhívni a figyelmet a scientia mellett a conscientiára, a kettő viszonyára, a tények, a tudás és a tudomány, valamint lelkiismeret és felelősség elvárható egyensúlyára.
IRODALOM
Csernicskó István ‒ Szabómihály Gizella (2010): Hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól. In: Bitskey Botond (szerk.): Határon túli magyarság a 21. században. Konferencia-sorozat a Sándor-palotában 2006‒2008. Bp. Köztársasági Elnöki Hivatal, 167‒198. • WEBCÍM
Gereben Ferenc (2011): Az anyanyelv szerepe a határon túli magyarság azonosságtudatában. In: Híres-László Kornélia et al. (szerk.): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok Közép-Európában elméletben és gyakorlatban. (A 16. Élőnyelvi Konferencia előadásai.) Budapest–Beregszász: Tinta Könyvkiadó ‒ II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, 245‒256. • WEBCÍM
Kocsis Károly – Bottlik Zsolt – Tátrai Patrik (2006): Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban (1989–2002). Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet
Kontra Miklós (2006): Nyelvi emberi jogi polémiák. In: Benő Attila – Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 3.) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 9–29. • WEBCÍM
Kontra Miklós – Szilágyi N. Sándor (2002): A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? In: Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 3–10. • WEBCÍM
Lanstyák István (2002): A magyar nyelv jelene és jövője Szlovákiában. In: Lanstyák István ‒ Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony: Kalligram, 12‒18.
Péntek János (2014): A moldvai magyarokról és a csángó elnevezésről. Magyar Nyelv. 110, 4, 437– 447. • WEBCÍM
Romsics Ignác (2013): A nemzetek típusai és kialakulásuk szakaszai. In: Kántor Lajos (szerk.): Párbeszéd nemzetről, nemzetiségről. Kolozsvár: Korunk–Komp-Press Kiadó, 11–14.
Szilágyi N. Sándor (2005): Asszimilációs folyamatok a romániai magyarság körében. In: Péntek János ‒ Benő Attila (szerk.): Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványai 2) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 24‒94.
Szilágyi N. Sándor (2006): Nyelvi jogok, egyházi nyelvhasználat. A magyar nyelvű mise kérdése Moldvában. In: Diószegi László (szerk.): Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók. Budapest: Teleki László Alapítvány, 107–114. • WEBCÍM
Tánczos Vilmos (2011): Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület
Veres Valér (2008): A Kárpát-medencei magyarok nemzeti és állampolgári identitásának fő sajátosságai. In: Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, 35–60. •WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 A Magyar Tudomány Ünnepének 2016. évi ünnepélyes megnyitóján az Akadémia dísztermében, november 3-án elhangzott előadás utólag megírt szövege. <
2 Ennek ellenére például a többségi, kisebbségi jelző a nyelv mellett – manipulatív szándékkal – gyakran úgy jelenik meg, mintha ilyen inherens értékről volna szó. <
3 Olyan értelemben is szembekerül a többi nyelvvel, hogy például a román közoktatás terminológiájában az anyanyelv csak a kisebbségekre vonatkozik, anyanyelvük csak nekik van, nekik „csak” anyanyelvük van (Kontra – Szilágyi, 2002). <
4 Az identitással szembeni közömbösség gyakorlatilag ismeretlen a peremrégiókban, szemben Magyarországgal, ahol ez a 2001-es népszámláskor abban nyilvánult meg, hogy a lakosság 5,6%-a, 570 ezren nem tartották fontosnak, hogy nemzetiségükről nyilatkozzanak (Kocsis et al., 2006, 22–23.). <
5 Miközben románok számára ez arra volt jó, hogy ezen az alapon is kétségbe vonják a moldvai magyarok magyar voltát, magyar eredetét. <
6 Tánczos Vilmos közvetlen résztvevőként írja le ennek részleteit: Tánczos, 2011, 253–284. <
Magyar Tudomány

Egyed Ákos: a székelység a magyarság részét képezi
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti konzultációt indítanak Trianonról
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma

Pillanatképek, visszaemlékezések – Szabó Éva Erzsébet könyve*
Vásárhelyi villanypózna
Ajánlás és elöljáró beszéd az alant leírtakhoz
Elmondok itt most belőlük egy keveset, s kérve kérem a múltat, hagyjon itt magából néhány töredéket, pár színfoltot, hadd gyönyörködjünk benne, s álmodozzunk, álmodjuk magunkat vissza, ha csak egy rövidke, kevés kis időre, csak annyira csupán, míg tart a tollnak ereje, s a megfáradt szívnek végső, utolsó dobbanása.
Nem voltunk nagy város. Talán egy közepesnek is alig mondható, poros, sáros, ám megyei központ a Görgényi- és Gyergyói-havasok aljában, lágyan ívelő, lankás hegyoldalakkal körülvéve, melyek, mint védőpajzs, húzódnak körbe a város peremén. Szűk, girbe-görbe, keskeny sikátorai, apróbb mellékutcái rendre belekapcsolódnak a várost átszelő, széles és nagy úttestekbe, hogy aztán eljussanak a nagy kiterjedésű központba, a Rózsák terére. Ősi templomát, a református Várbeli templomot már maga II. József osztrák császár és király is látta és jól ismerte. Nem egy alkalommal látogatott el a hétbástyás várudvar ódon falai között meghúzódó, általuk épített kaszárnyákhoz s katonai létesítményekhez, kultúrát s szellemi felemelkedést hagyva maga mögött.
Történelmi hely vagyunk, hisz ennek a templomnak falai között kiáltották ki II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. A sok rombolás, kegyetlen garázdálkodás dacára a város megmaradt, hiába akarták sokan oly sokszor megsemmisíteni, nem tudták elpusztítani.
A két világháború közti időszakban Dr. Bernády Györgynek, a széles látókörű és nagy tudású embernek sikerült minden tekintetben átalakítani a város arculatát. Felrázta lagymatag mivoltából: életlendületet, programot s munkalehetőséget biztosított a lakosság részére. Ő volt az az ember, aki európai szintű kultúrát, rangot és civilizációt hozott magával. Megemlítésre méltónak tartom megvalósításaiból az egész város csatornázását, a vízvezeték s teljes hálózati rendszerének bekötését, utcák, közterek rendbe tételét, a Maros gátjának felépítését, a turbina és közüzemi központ létesítését. Rengeteget tett a kultúráért, közegészségért, egyszóval a felemelkedésért. Zeneiskolát, konzervatóriumot létesített, hol a zongora szakon többek között Erkel Ferenc unokája, Erkel Sarolta, Sárika néni tanár és zongoraművész oktatott. Kultúrközpont lett a Bolyaiak városa, Székely-Marosvásárhely.
Bernády György polgármester áldott keze munkájának nyoma örökre beleivódott a város házainak falaiba, pityókaköves utcáiba, a gát s annak áramot hajtó motorjába, vizének morajába, s a városszéli vámházak pléhlobogós bódéiba.
Én ennek a városnak vagyok a szülöttje, itt éltem le életemet, azonban néminemű okok miatt ott kellett hagyjam. Most, ahova kerültem, ott csak vagyok, valahogy elvagyok. De hagyjuk a keservet, az elmúltért való prünnyögést. Inkább kotorjunk ki valami kedvesebbet, hangulatosabbat belőle.
Családom általam szeretett minden kedves tagjának, valamint a tisztelt olvasónak ajándékozom ezen emlékképeket. Olvasgassák, olvasgassátok, s ha jónak találjátok, kössetek barátságot a bennük leírt főbb- vagy mellékszereplőkkel. Tartsatok velük, rágódjatok, vagy szórakozzatok rajtuk kedvetek szerint. De egyet, egy nagyon fontosat ne hagyjatok számításon kívül. Mégpedig azt, hogy vessen néhanapján mindenki egy szempillantást az általa eddig megtett életútra. Legyen elég bátorsága szembenézni önmagával, lelkiismeretével, mert nem árt elgondolkozni egy s más dolgon, ha egyébként nem is, csupán a jövőre való tanulság-okulás végett. Soha ne engedje senki szívében elkopni a szép, a nemes, egymás iránti tisztelet és megbecsülés magasztos érzését. Maradjon örök útitársatok az időtálló és mindig hűséges visszaemlékezés.
Felhők, könnyed, kis bodorfelhők, miket én itt papírra vetettem, s hogy mit is szeretnék elérni velük? Egyet, egyetlenegy valamit, de nagyon nagyot, mit megfizetni sokszor még pénzzel sem lehet: egy mosolyt az arcon, egy jóízű nevetést. Egy őszintét, de ha többre nem is futja, még egy tiszteletteljes vigyorral is megelégszem, mert akkor tudom, hogy a nyájas olvasó valamit csak megszívlelt belőle.
És még egyet, mielőtt még elfelejteném: ha jól odafigyelünk, szinte halljuk az elmentek hangját. Együtt vagyunk, holtak és élők, mint jelen és jövő. Jó tanácsokat osztogatnak, utat mutatnak, mely bizonyára fontos és hasznos lesz az előttünk álló időre. Nem kérkednek, nem hivalkodnak, ám halkan izengetnek valamit, egy megszívlelendőt, egy fontosat.
Ezen gondolatokkal zárom soraimat és igen nagy bizakodással indítom útjára szerény s lélekből jött irományomat, reménykedve, hogy tollamnak s hátamnak koptatása nem volt éppen felesleges és hiábavaló.
Szabó Éva Erzsébet
*
Szabó Éva Erzsébet: Vásárhelyi villanypózna /Under-ground Kiadó, Budapest/
A kötet a napokban jelent meg az under-groundkiado.hu gondozásában. Szerkesztette Balázs Ildikó, a szerző lánya. Népújság (Marosvásárhely)

Az Unirea Főgimnáziumot is veszélyezteti a katolikus iskola megszűnése
Marosvásárhely legrangosabb román nyelvű iskolájának, az Unirea Főgimnáziumnak a működését is fenyegeti a Római Katolikus Gimnázium küszöbön álló megszüntetése. Egy szerződés értelmében ugyanis az iskola addig használhatja a római katolikus egyház épületét, amíg működik a katolikus iskola.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye vagyonkezelője, a Római Katolikus Státus 2014-ben kötötte a legutóbbi szerződést Marosvásárhely polgármesteri hivatalával - a város iskoláinak a fenntartójával - a tulajdonában levő iskolaépületek bérbe adásáról.
A szerződés rögzíti, hogy az egyház tulajdonában levő iskolaépületeken - az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein - 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti:
„Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti”. Holló László, a Római Katolikus Státus igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, korábban már egyszer kénytelenek voltak felbontani az Unirea Főgimnázium bérleti szerződését, mert a város nem teljesítette az abban foglalt feltételeket.
Elismerte: 2014-ben - amikor az újabb bérleti szerződést kötötték - jó alkupozícióban volt az egyház, és a hosszú tárgyalások során kölcsönös kompromisszumokkal kialakított bérleti szerződés nagymértékben segítette a Római Katolikus Gimnázium létrehozását.
„Ez az út látszott lehetségesnek az iskola létrehozására, mert különben Marosvásárhelyen elég nehéz katolikus magyar iskolát létrehozni. Ez bizonyos értelemben kényszerítő körülmény volt a polgármesteri hivatal számára” - magyarázta Holló László.
Azt is elmondta: februárban átiratban figyelmeztette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy a Római Katolikus Gimnázium megszűnése a bérleti szerződést is veszélyezteti.
A Római Katolikus Státus igazgatója ugyanakkor megjegyezte: a szerződés a katolikus iskola megszűnte után is érvényben maradhat, ha a felek hallgatólagosan érvényben tartják.
Úgy vélte: ha az egyház bejelentené, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a bejelentés azonnali következménye az lenne, hogy a város nem tudná már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépületek minden bizonnyal hónapokon belül áram és víz nélkül maradnának. „Rendkívül kellemetlen, hogy egyáltalán ilyesmiről kell gondolkodnunk, de amennyiben az iskolánkat megszüntetik, a szerződés feltételeit nem tartották be” - fogalmazott Holló László. A Római Katolikus Státus vezetője elmondta: szeptember közepére hívták össze azt a közgyűlést, amelyen tárgyalni akartak a kialakult helyzetről, de valószínűsítette, hogy az utóbbi napok fejleményei arra kényszerítik az egyházi szervezetet, hogy már korábban állást foglaljon.
Csütörtökön bizonyossá vált, hogy az állami hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust.
A Maros megyei tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa. Szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév, a katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Jövőre nézve
Fel kell készülnünk rosszabbakra is. Ez nem Kasszandra-jóslat, hanem jól felfogott érdekeink szerinti magatartásforma: nem ártana kellemesen is csalódni a centenáriumi évben. Megvan rá minden esélyünk: a Román Nyelv Napjára élesített udvarhelyi médiahekk egyrészt megmutatta, mire képesek egyesek, hogy einstandolják a nyilvánosságot és beárnyékoljanak mindent, ami tisztességes szándék, másrészt rövid időn belül egy sor román publicista kelt a pórul járt eladónő védelmére. Valljuk be: sok baj van a sündisznóállással, amelyben olyan jól elvannak egyesek a Hargita lábánál, és nagyon helyesen tesszük, ha ezt magunknak hánytorgatjuk fel, mielőtt nyakunkba zúdul egy fél ország trollkodása, de az elsöprő többség nem ilyen. Tudom, én is onnan szakadtam.
Az udvarhelyi miccs-ügylet szépen illeszkedik azoknak a rögeszméknek és hisztériáknak a sorába, amelyek az utóbbi években sakkban tartják a romániai magyarságot. Tetszik vagy sem, ezeket a játszmákat le kell játszani, okosan és felkészülten. A bábukat nem lesöpörni kell a tábláról - ilyet amúgy sem tesz az, aki bízik a maga képességeiben -, hanem két-három lépéssel előbbre gondolkodni. Ez egy szimultán játék, amelyben anélkül kell sikeresnek maradni, hogy partnereink ránk borítanák az asztalt. Mi sem tesszük, ugye.
Jönnek ugyanis az ünnepi gondok és dilemmák. El kell tudni magyarázni, mennyivel mutat a kölcsönös tisztelet ügye az egyszeri ünneplésen túlra. El kell tudni magyarázni, miért "nem fair", hogy a száz esztendővel ezelőtti gyulafehérvári vállalások elenyésző hányada fordult a romániai magyar közösség javára, amely sem intézményeiben, sem pedig számárányában a maga javára gyarapodni nem, esetleg csak nyögvenyelősen tudott. A jelenlegi mérlegünk lehet akár pozitív is, összességében azonban szépen araszolunk a szórványosodás felé, ez pedig nem csak a mi veszteségünk, hanem azé az országé is, amelynek polgárai vagyunk. Szabad vegyértékeinkkel kapcsolódnunk kell a többségi társadalomhoz. Vannak nagyszerű eredmények, jól működő stratégiák. Ezeket a módszereket el kell tanulni, és mindenben alkalmazni kell. Ez nem önáltatás, nem önfeladás, hanem gyarapodás.
Jól tudjuk, hogy sokan kockázati tényezőként jelölik meg a romániai magyarságot. Évszázados trend, más közösségek is találták magukat hasonló helyzetben - a szászok mindenképpen -, mi viszont nem szeretnénk a sorsukra jutni. Tudományos emberek ostobaságai, az ostobaságok akadémiai szintre emelése nem bizonytalaníthat el senkit, inkább eligazít a méltánytalanságok útvesztőjében. Fogjuk fel így, és akkor nyert ügyünk lehet. Fölösleges egy évszázad sérelmeit mantrázni, az elmúlt huszonöt esztendőre sem elég az életünk, és legyünk őszinték: nekünk is van benne felelősségünk. Hat-hét százaléknyi felelősség éppen elég ahhoz, hogy söpörjünk a magunk házatáján is. A Mikó-ügy például még tízezreket mozgatott meg. A Batthyaneum ügyétől nem várhatjuk, hogy mozgósító ereje legyen: kit érdekelnek a kódexek, fóliánsok? Amennyire viszont a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum kapcsán ezidáig a közösségünktől futotta, hát arra nemigen lennék büszke. Nem, nem a közvetlenül érintettek szélmalomharcára gondolok, hanem arra, hogy fel tudott-e mögéjük sorakozni az erdélyi magyarság. Nem, nem tudott. Lehetnénk egymással szolidárisabbak!
Egyébként azon sem kell csodálkozni, hogy száz esztendő kevésnek bizonyult az évezredes álom fölött napirendre térni. Fogalmam sincs, hányan élnek ebben az országban, akik még mindig nem értik, hogy került ide másfél milliónyi marslakó, de minden bizonnyal kétszer annyian vannak azok, akik a romániai magyarság által felhalmozott értékek tizedével sincsenek tisztában. A szolgálatos megmondóemberek főműsoridős kerekasztalaihoz mutatóban sem férnek oda közösségünk képviselői, ha épp rólunk esik szó. Mintha senkinek nem állna érdekében, hogy helyükre kerüljenk a dolgok. Éppen ezért zseniális az a felismerés, hogy a centenárium kapcsán megmutassuk: melyik színfolt is vagyunk mi a hozzáadott értékek palettáján. Mert ha végigböngésszük például a Román Akadémia öröknévsorát, alig találunk magyar neveket. Több ortodox metropolita van köztük, mint romániai magyar tudós. Bartók Béla neve post mortem felkerült erre a listára 1991-ben, de ha figyelembe vesszük, hogy az autentikus román folklór kutatásában mindmáig ő számít az egyik legnagyobb tekintélynek, ez magától értetődő gesztus volt. Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató nevét azonban hiába keresnénk a listán, az ő világraszóló munkássága egyelőre nem érte el a jeles társaság ingerküszöbét. És egyre többen vannak azok, akiknek már semmit nem mond a Károlyi-házaspár vagy Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnokunk neve, pedig utóbbi az egy olimpián begyűjtött aranyak tekintetében még Nadia Comănecinél is eredményesebb volt. És hányan tudják vajon ebben az országban, milyen kulturális értéket képvisel a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház, vagy ki volt Márton Áron püspök, aki a százéves Románia létrejöttében jeleskedő, később számkivetett görög-katolikus egyház híveit a római katolikus templomokba, saját magyarjai közé befogadta? Fontos-e valakinek, hogy az első román nyelvű, latin betűkkel nyomtatott könyvet bizonyos Barcsay Ákos erdélyi fejedelem adta ki a saját költségén, akinek a "hálás" utókor néhány éve szétperelte a dévai emlékművét? Soroljam tovább?
A legutóbbi Kolozsvári Magyar Napok egyik figyelemre méltó rendezvénye ebből a szempontból Róth Miksa földi halandók számára csak ritkán látható kolozsvári remekműveinek bemutatása volt. A lehetőséget nem csak az ünneplő magyarok, hanem román honfitársaink közül is többen megragadták. Talán még mindig nem elegen, de a Román Nemzeti Bankkal való együttműködés sikere fényes bizonyítéka annak, mi a tennivalónk a megmutatkozásban. Hogy egy klasszikussal éljek - aki remek fordítóinak hála románul is olvasható: "ez a mi munkánk; és nem is kevés."
Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)