Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Puskás Bálint Zoltán
267 tétel
2001. május 19.
"Háromszéken tartotta meg máj. 16-án bemutatkozó összejövetelét az RMDSZ új platformja, a kereszténydemokrata mozgalom. Tiszteletbeli meghívottként jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Frunda György szenátor, és Kelemen Kálmán, a RMKM országos elnöke, Kozma Darvas József csíkszeredai főesperes, az RMKM alelnöke. Markó Béla úgy ítélte meg, hogy az RMDSZ egységének megőrzése közepette az érdekvédelmi szervezet keretein belül lehetőség teremtődik - a szélsőségeket kivéve - minden tisztességes politikai áramlatnak a megnyilvánulásra. A kereszténydemokrata mozgalom háromszéki színre lépése is ezt példázza. Markó Béla utalt az úgynevezett státustörvény körüli állásfoglalásokra, úgy értékelve, hogy túllicitált viták dominálnak, holott a két kormány közötti párbeszéd útján való nézetkülönbség felszámolására kellene jobban összpontosítani. Kozma Darvas József a keresztény értékek szerepét emelte ki. Kelemen Árpád a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom történetéről, eredményeiről és elvárásairól beszélt. A jelenlévők Puskás Bálint szenátor javaslatára koordinációs bizottságot választottak, amely előkészíti a megyei kereszténydemokrata mozgalom szervezeti felépítését, a formai megalakulást. /Flóra Gábor: Háromszéki zászlóbontás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./"
2001. május 23.
"Máj. 22-én kezdődött Iliescu államelnök újabb székelyföldi látogatása Kovásznán. Az elnök este érkezett szálláshelyére. A vacsorára meghívták megye prefektusát, tanácselnökét, Kovászna polgármesterét, Puskás Bálint RMDSZ-szenátort és Adrian Casunean-Vlad TDRP-s képviselőt. Máj. 23-án az államelnök a kovásznai városházára látogat, majd Sepsiszentgyörgyre hajtat, ahol a sajtó jelenlétében találkozik a megyeszékhely, a megyei tanács, egyes művelődési egyesületek képviselőivel, meghívottakkal. Gyárlátogatás után megy Málnásra, majd folytatja útját Csíkszereda felé. Hírmagyarázók szerint a látogatás látványos, a külföldnek és belföldnek egyaránt szánt kisebbségpolitikai gesztus, melynek során Háromszéken a románság sajátos gondjaira is külön figyelnek. /Iliescu elnök háromszéki látogatása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./"
2001. május 24.
" Ion Iliescu államfő háromszéki látogatása máj. 22-én este Kovásznán kezdődött. A volt Ceausescu-villában Zsuffa Levente, Kovászna város polgármestere, valamint székely és román népviseletbe öltözött helyi fiatalok virággal, illetve kenyérrel és sóval fogadták az ország elnökét. Az ünnepi vacsorára meghívták Horia Grama prefektust, Demeter János megyei tanácselnököt, Puskás Bálint RMDSZ-szenátort, valamint a TDRP részéről Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőt. A meghívottak ismertették a régió és a város gondjait is. Máj. 23-án reggel a kovásznai polgármesteri hivatalban folytatódott a látogatás. Az államfő jó két órán át hallgatta a megye különféle körei nevében felszólalókat, a felvetésekre félórás beszédben válaszolt. Innen Sepsiszentgyörgyre látogatott Iliescu. A prefektus bemutatta a megyét, ezt követte a jó két órán át tartó problémafelvetés. Gheorghe Tatu volt megyefőnök, az ASTRA művelődési egyesület elnöke rátért a románság sérelmeinek ecsetelésére. "Nem szeretnénk megtűrtek lenni a megyében" - mondotta. I. Solomon, az Andrei Saguna Liga elnöke /aki sérelmi folyamodványok szerkesztésével vált ismertté/ felháborítónak találja, hogy egyes köztisztviselői állások betöltését magyar és román nyelvismerethez kötik. Javaslata, hogy a választási törvényt módosítsák, és a küszöb eltörlésével tegyék lehetővé a székely megyékben is egy-egy román képviselő bejutását a parlamentbe, nagy sikert aratott, Puskás szenátor és Nagy Gábor tanügyi szakszervezeti vezető is melegen támogatták: ha ezt a jogot a szórványmagyarság is megkapja, akkor a román parlamentben két román és kb. 35 magyar képviselővel lesz több, mint most. Demeter János tanácselnök hangsúlyozta: a megye fő gondja a településfejlesztés akadozása, az épülőfélben lévő vagy eltervezett iskolák, művelődési házak, kórházak, szociális lakások tető alá hozatala, a megye nem a központi költségvetéshez való hozzájárulása arányában részesül a leosztott pénzekből. Felugrott Ioan Lacatusu, a N. Colan-központ vezetője, hogy felhánytorgassa: a román nyelvet szerinte úgyszólván kitiltották a nyilvános helyekről, hogy a megye címere nem készült el, mert a magyarok ragaszkodnak a régi székely címerhez, hogy Zágonban a régi "horthysta" talapzaton helyeztek el újabban emléktáblát stb., stb. Iliescu elnök kifejtette: közös gondjainkat közösen oldhatjuk csak meg. A közigazgatási törvény szerint a hivatalos államnyelv egyértelműen a román marad - szögezte le, az anyanyelvhasználat engedélyezését pedig úgy kell felfogni, hogy az nyitás az emberek felé. Iliescu elnök végül Hargita megye felé távozott. /B. Kovács András: Iliescu látogatása Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./ "
2001. június 25.
"Megtartották a Marosvásárhelyi Katolikus Napokat. A Deus Providebit Tanulmányi Ház négy napon át a Katolikus Napok helyszíne volt. Jún. 21-én Potyó Ferenc érseki helynök Laikusok és klerikusok címen tartott előadást, majd kiscsoportos beszélgetések zajlottak. Jún. 22-én a Kós Károly Alapítvány fotókiállítását nyitották meg, majd Tóth István költő tartott előadást Babits Mihály költészetéről. Jún. 23-án a felvidéki, bártfai Muskovszky Viktor (Orbán Balázshoz hasonló személyiség) életművét bemutató kiállítás nyílt és pódiumbeszélgetés zajlott Katolikusság a civil társadalomban címmel. A beszélgetésen többek között részt vett dr. Bura László, a Pax Romana Egyesület elnöke, Fodor Sándor író, doktor Márton András, a Caritas egészségügyi programjainak a felelőse és Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a hazai Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Jún. 24-én a belvárosi templomban a kecskeméti érsek helynöke, Farkas László celebrált szentmisét. A Marosvásárhelyi Katolikus Napokat a tavaly rendezték meg először. /(Máthé Éva): Katolikus Napok - Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./"
2001. július 3.
"Júl. 2-án Futásfalva ünnepi díszben várta a Sarlós Boldogasszony-búcsúra ide zarándokoló, ezernél is több kézdiszéki, sepsiszéki, erdővidéki, barcasági, székelyvarsági, korondi, moldvai csángómagyar és anyaországi római katolikus hívőt. Szűz Mária, oltalmazd Háromszék népét! - állt a templom előtti székely kapu közelében kifeszített transzparensen. A zarándokok egyházi zászlók alatt, énekszóval vonultak a szentmise színhelyére. Az egyházi méltóságok mellett RMDSZ-es politikusok - Puskás Bálint Zoltán szenátor, Birtalan Ákos és Tamás Sándor képviselők - is megjelentek. A szentmise után Tamás József segédpüspök millenniumi és országzászlót nyújtott át Tifán Lajos plébánosnak. A püspöki áldást követően az eddigi hagyományokhoz híven az engesztelő körmenet a Golgota felé indult. A közel egy kilométeres útszakaszt egyházi zászlók alatt, énekszóval és imádkozva tették meg a zarándokok. A futásfalvi székely ruhás fiatalok a fatimai kegyszobor hű mását vitték magukkal egy virágokkal feldíszített talapzaton. A Szent István-éneket a hagyomány szerint idén is a moldvai csángómagyarok énekelték el. /Iochom István: Sarlós Boldogasszony fogadalmi búcsú Futásfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./"
2001. július 10.
"Kihelyezett RMDSZ-frakcióülésre került sor júl. 9-10-én Kovászna fürdőn, amelyen a szövetség képviselői, szenátorai és az ügyvezető elnökség tagjai az elmúlt parlamenti ülésszak tevékenységét elemezték. Toró T. Tibor képviselő arról tájékoztatott, hogy az ő elemzése heves vitát váltott ki a jelenlevők között. A képviselőházi frakcióból néhányan azt szerették volna, hogy szülessen meg az a cselekvési prioritáslista, amelynek összeállítására a Szövetségi Képviselők Tanácsa még januárban bizottságot hozott létre, de ez soha sem ült össze. Ezért a jól kigondolt stratégia érvényesítése helyett a taktikázás jellemezte az RMDSZ elmúlt félévi parlamenti jelenlétét. A mostani kötetlen beszélgetés sem volt jó alkalom arra, hogy ezt a szemléletet meghaladják. Toró ismertette elemzését az elmúlt félévről és a hibákból tanulva kereste az előrelépés útjait. Szerinte az RMDSZ szerződéses, konstruktív szerepet vállalt, oda kell figyelnie egyrészt a törvényhozásra, de legalább annyi energiát kell fordítania önmaga, valamint közössége építésére is. Ilyen stratégiai kérdésnek számít elsősorban a tulajdon kérdése. Vannak eredmények, áttörésről azonban nincs, az egyházi és közösségi tulajdon máig rendezetlen. Stratégiai fontosságú a közösségi autonómia problematikája is - hangoztatta Toró. Most egyesek azt mondják, ez zsákutca, a megoldás pedig a különböző egyezségek a román politikai elittel. Toró szerint a közösségi autonómiáról el kell kezdeni a dialógust a parlamenti pártokkal. A dolgokról beszélni kell, a dialógus elvezethet a megoldáshoz. /Székely Kriszta: Toró: Továbbra is prioritás a közösségi autonómia. Csoportterápia-hangulat a kovásznai frakcióülésen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./ Több kérdésben is élénk vita volt. Többen vitatták Markó Béla megállapítását, mely szerint a Szövetség a körülményekhez képest eredményes időszakot zárt. Toró T. Tibor négyoldalas elemzést osztott ki a jelenlévőknek, melyben a visszásságokra figyelmeztetett. A képviselő sérelmezte, hogy az RMDSZ autonómiaprogramja öt éve lekerült a napirendről. Értékelése szerint újabban az RMDSZ-vezetés igyekezete arra irányul, hogy a közösséget meggyőzze: az autonómia járhatatlan út, a mindenkori kormánnyal való egyezkedés által lehet a legtöbb eredményt elérni. Állításai élénk reakciót váltottak ki. Puskás Bálint és Verestóy Attila szenátor, valamint Borbély László és Márton Árpád képviselő egyaránt amellett érvelt, hogy az autonómia elemeit tulajdonképpen már sikerült elérni, ezeket mozaikkockákként kell összerakni. A közjogosítványok közé sorolták egyebek mellett a közigazgatási törvény előírásait. Birtalan Ákos és Tamás Sándor nem értett egyet a szövetségi elnök azon megállapításával, hogy a földtörvény módosítása nem érinti hátrányosan az erdélyi magyarságot. Véleményüket szintén írásban osztották szét. Markó Béla szakértői véleményekre hivatkozva igyekezett cáfolni a két háromszéki képviselőt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a politikai érveket szakszerűen, az érzelmi elemek kizárásával kell megfogalmazni. /Gazda Árpád: Eltérő értékelések. Zárt ajtók mögött tanácskoztak az RMDSZ-frakciók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./"
2001. július 20.
"Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor júl. 17-i sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén az alkotmánymódosítás tervéről leszögezte: az európai felzárkózás igényli a kor követelményeihez jobban igazodó újraszabályozást. Az RMDSZ nemzetállammal kapcsolatos módosítását fontosnak vélte, de az eredményt borúlátóan ítélte meg. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ hivatalos álláspontját az SZKT fogja meghatározni. Szükség volna tágabb keretet biztosítana a nemzetiségi jogok gyakorlására. A törvényelfogadást gyorsítaná, ha a szenátus elé csak a sarkalatos törvények kerülnének. Szükséges a prefektusi jogkörök mérséklése is. /Flóra Gábor: Puskás Bálint az alkotmánymódosításról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2001. szeptember 4.
"Több hónapos szünet, és egy hetes rendkívüli ülésszak után szept. 3-án elkezdődött a parlament rendes őszi ülésszaka. Eckstein-Kovács Péter szenátor úgy vélte: mindenekelőtt a tulajdonviszonyok rendezését kell befejezni, ezen a téren az erdélyi magyar közösség számára az elsődleges célt az egyházi és közösségi tulajdonok visszajuttatása jelenti. Eckstein-Kovács szerint el kell fogadni a gazdasági életet szabályozó fontos törvényeket, többek között a csődeljárás "finomítására" vagy a monopóliumhelyzetben lévő gáz-, villany- és vízszolgáltatást biztosító vállalatok privatizálására vonatkozó jogszabályokat. Prioritásként tekinti ugyanakkor a sovén, xenofób és antiszemita megnyilvánulásokat megszüntető diszkrimináció-ellenes törvénytervezet véglegesítését. Kónya-Hamar Sándor képviselő szerint valószínűleg a parlament napirendjére kerülnek majd az oktatási kérdéseket érintő törvények is, mint például az egyetem törvénye. Az RMDSZ-politikus szerint az RMDSZ autonómia-tervezete "nincs végképp eltemetve. - Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője továbbra is Kelemen Attila Maros megyei képviselő, a frakció tavaly módosított szabályzata szerint mandátuma legalább 2002 februárjáig érvényes. Az alsóház állandó bizottságában az RMDSZ egy titkári tisztségre jogosult ezen az ülésszakon, ezt Borbély László Maros megyei képviselő tölti be. Az RMDSZ szenátorai Verestóy Attila Hargita megyei szenátort választották újra a frakcióvezetői tisztségre, a szenátus állandó bizottságában a szövetséget Puskás Bálint Kovászna megyei szenátor képviseli titkári minőségben. /Elkezdődött a parlament őszi ülésszaka. A tulajdonjogi viszonyokat kell rendezni. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./"
2001. október 10.
"A szenátusban okt. 8-án napirendre került a román nyelv védelméről szóló, Pruteanu-féle törvénykezdeményezés. Pontosabban annak az egyetlen függőben maradt kitétele, mely a törvény hatálya alóli kivételezések, vagyis a nem román nyelvű szövegek szimultán lefordítása alól kivételezett esetek felsorolását tartalmazza. A törvénytervezetet a magyar nyelv nyilvános használatának drasztikus visszaszorítására igyekeztek felhasználni a nagy-romániás szenátorok mellett egyes kormánypárti honatyák is. Adrian Paunescu szenátor még a vallásos szertartások közvetítésének a szimultán fordítását is követelte. Frunda György, Puskás Bálint és Szabó Károly szenátorok vitába szálltak velük. A szavazásra okt. 10-én kerül sor. /Nyelvtörvény a magyar nyelv nyilvános használatának visszaszorítása érdekében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./"
2001. október 12.
"Megjelent a Hivatalos Közlönyben a szenátus határozata, miszerint vizsgálóbizottságot hoznak létre, amely a szovátai fürdővállalat privatizálásának módozatát vizsgálja. Az említett bizottságot sorozatos bejelentések és sajtótámadások nyomán hozták létre, ugyanis azzal vádolják az illetékes szerveket, hogy a magánosításkor 200 milliárd lejjel károsították meg az államot, mivel az ingatlanokat nem értékelték fel külön-külön. Puskás Bálint Zoltán RMDSZ-szenátor, a vizsgálóbizottság egyik tagja elmondta, a bizottságnak egy hónap áll rendelkezésére, hogy jelentést tegyen az ügyről. A fürdővállalat 82 százalékos részvénycsomagját megvásárló Salina Invest Rt. elnök-vezérigazgatója Kurkó János György elmondta, a gyógyüdülőközpontot a privatizációs törvény szellemében magánosították. /Papp Levente: Novemberi jelentés. Bizottság vizsgálja a szovátai magánosítást. = Krónika (Kolozsvár), okt. 12./"
2001. október 15.
"Érezhető a háromszéki közélet feszültségének növekedése. A látszólagos ok a tankönyvvita, valójában az alapvető kérdés, hogy nincs elegendő tankönyv a nemzetiségi oktatásban részt vevő gyermekek számára. Újratermelik azt a már elfelejtettnek vélt feszült légkört, mely a hajdani központi vizsgálódó brigádok "becsengetett" érkezése jelentett. Egyik-másik lapban, "tankönyvkommandóról" értekeznek. A tét olyan légkör teremtése, fenntartása, mely ellenlépések megtételét sugallhatja. S e tekintetben most Háromszék a célpont - emelte ki Puskás Bálint szenátor sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén. Az SZDP-RMDSZ országos szintű együttműködés lépésről lépésre megromlik. Az RMDSZ háromszéki területi szervezeteinek egyeztető tanácsa okt. 11-i összejövetelén elhatározta, hogy a hatalom helyi képviselőinek ténykedése nyomán megszakítja a két szervezet közti kapcsolatot. /Flóra Gábor: Egy légkör újratermelése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./"
2001. november 19.
"Puskás Bálint Zoltán szenátor és Márton Árpád képviselő nov. 15-én az 1945. márc. 6. után elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett a szenátus állandó bizottsága elé. A javaslat célja a még meglévő ingatlanok természetbeni visszajuttatása a jelenlegi használók azonnali kiköltözési kötelezettsége nélkül. A már nem létező ingatlanok esetében a jogos tulajdonos az ingatlan értékével egyenértékű pénzbeli vagy természetbeni kártérítésben részesülnek. /RMDSZ-törvénytervezet. Az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./"
2001. november 22.
"A kormány nem támogatja Puskás Bálint RMDSZ-szenátor azon törvénykezdeményezését, amelynek értelmében az egyházak visszakapnák az országos levéltárból a kommunisták által elkobzott dokumentumaikat. A tervezet szerint azok a keresztlevelek, házasságkötésről és elhalálozásról szóló, illetve más, egyházi jellegű dokumentumok, amelyeket a kommunista rezsim idején elkoboztak, visszakerülnének jogos tulajdonosaikhoz. A kormány szerint ez a kezdeményezés megsérti az állami levéltárról szóló jogszabályt, amely kimondja, hogy nem lehet visszavonni a levéltár dokumentumtárába került iratokat. Ezzel egyidőben a képviselőházban és a szenátusban az RMDSZ benyújtotta az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezetet. /Tervezet az egyházi dokumentumok és ingatlanok visszaszolgáltatására. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./"
2001. december 18.
"Dec. 17-én a szenátus 72-50 arányban visszautasította az ellenzék egyszerű bizalmatlansági indítványát, amelyben azzal vádolják a kormányt, hogy képtelen biztosítani az állam hatalmát a székely megyékben. Az indítvány ellen a kormánypárt és az RMDSZ szenátorai szavaztak. Az indítványt kezdeményező liberális, demokrata és nagy-románia párti képviselők azzal vádolták a Nastase-kabinetet, hogy képtelen biztosítani az állam hatalmát valamennyi romániai megyében. A Nagy-Románia Párt viszont lehermafroditázta a kormányt, illetve az RMDSZ-t, és szeparatizmussal vádolta az erdélyi magyarságot. Az RMDSZ részéről Puskás Bálint szenátor szólt hozzá, aki ismertette a két megyében uralkodó valós helyzetet: Hargita és Kovászna megyékben a legkisebb a bűnözés, társadalmi béke honol, és cáfolta azokat a híreket, miszerint az itt élő román közösség hátrányos bánásmódban részesülne. Elmondta: a különböző állami intézmények vezető testületeiben a román nemzetiségűek aránytalanul nagy számban vannak jelen. /Székely Kriszta: Szenátusi vita Harkov-ügyben. Elvetették az ellenzék egyszerű bizalmatlansági indítványát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./"
2002. január 19.
Jan. 17-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban megnyílt az a háromnapos rendezvény, melynek fő szervezője, házigazdája Csató Béla főesperes-plébános és Puskás Bálint, RMDSZ-szenátor. A rendezvényen romániai magyar politikusok találkoztak egyházi vezetőkkel, előadókkal. Jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, több más RMDSZ-szenátor és képviselő, illetve a helyi megyei, városi önkormányzatok vezetői és sokan másokAz előadók között volt dr. Sulyok Elemér bencés biblikus professzor, a Pannonhalmi Szemle főszerkesztője, dr. Holló László, gyulafehérvári morálteológus a Bolyai Egyetemről. A tanulmányi napok keretében hittudományi, teológiai, gazdasági, szociális kérdésekről és a sajtóról is tárgyaltak. Az RMDSZ-en belüli kereszténydemokrata mozgalom tagjai, vagy az ahhoz közelállók voltak jelen. /(Máthé Éva): Kereszténység és közélet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./
2002. január 24.
Puskás Bálint szenátor Márton Árpád kovásznai képviselővel együtt tavaly törvénytervezetet dolgozott ki az egyházi javak visszaszolgáltatására. Puskás Bálint, aki tagja a gyulafehérvári Római Katolikus Egyházkerület vezetőtanácsának, leszögezte, hogy az RMDSZ egymagában folytatja a küzdelmet az egyházi javak visszaszolgáltatásáért, egyetlen parlamenti párt sem állt melléje. Puskás Bálint tervezete úgy rendelkezik, hogy a törvény elfogadásának pillanatától megtiltja a visszaigényelt épület, egyéb ingatlan eladását vagy privatizálását. Ahol kórház, iskola, múzeum, diplomáciai testület stb. működik, az az épület is visszakerül az egyház tulajdonába, de az illető intézmény öt év haladékot kap a helyzet rendezésére, erre az időre pedig szerződést kell kötnie a régi-új tulajdonossal. A magyar történelmi egyházak vezetői egyetértettek ezzel a rendelkezéssel. A tervezetet a püspöki konferencia is elfogadta. /Barabás István: Puskás Bálint szenátor szerint egyházaink újra reménykedhetnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 24./
2002. február 5.
Megkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka. Az ülésszakot megelőzően az RMDSZ szenátusi frakciójában új titkárt választottak Kereskényi Sándor Szatmár megyei képviselő személyében, aki Sógor Csaba helyét veszi át. Itt nem került sor frakcióvezető választásra, Verestóy Attila mandátuma továbbra is érvényes. A szenátus állandó bürójában az RMDSZ-t ezen az ülésszakon egy titkári hely illeti meg, erre a tisztségre Puskás Bálintot javasolták, akit a plénum meg is szavazott. A képviselőházi RMDSZ frakció elnökének ismét Kelemen Attilát választották. Az alelnöki tisztséget Márton Árpád és Varga Attila tölti be, a titkárit pedig Pataki Júlia. Újdonság a frakciószóvivői tisztség, amit Tokay György tölt be. A frakció ismét Borbély Lászlót jelölte az állandó bizottság titkári tisztségére, akit a plénum szintén elfogadott. /Megkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
2002. április 24.
Puskás Bálint RMDSZ-szenátor parlamenti felszólalásában azzal vádolta a román távközlési szolgálatot, hogy etnikai kritériumok alapján hátrányba helyezi a magyar közösség tagjait. Mióta Bákóba helyezték át a tudakozót, a magyar megyék lakói ? főként anyanyelvükön ? igen nehezen jutnak információhoz. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 24./
2002. május 27.
Máj. 25-én Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/. Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte: Az önállóság — más szóval: autonómia — ugyanis azt jelenti, hogy a román pártokkal pragmatikus viszonyt kell kialakítanunk, és a velük való együttműködés révén olyan eszközöket kell teremtenünk, amelyek ezt a magyar közösséget a túlélésben, a megerősödésben és a továbblépésben segítik, Markó szerint ugyanezek az intelmek érvényesek a magyarországi pártokkal kialakított kapcsolatokra is. Markó beszámolójában az erdélyi magyar közvéleményt is megosztó magyarországi választások kapcsán felserkenő vitával foglalkozott, kifejtette: aki pedig jobbra vagy balra akar felsorakoztatni minket, az elveszti önállóságunkat, és ezzel elveszi erőnket is. Nincsen időnk Fidesz-, MDF-, MSZP-, vagy SZDSZ pártinak lenni, mert itt, Romániában kell magyarpártinak lennünk, amíg még nem késő - hangoztatta. Az SZDP-RMDSZ szólva a szövetségi elnök eredményként értékelte azt, hogy a rendőrségi törvénybe bekerült a nyelvhasználati rendelkezés, elfogadták a munkaszolgálatosok kárpótlásának törvényét, elkészültek az etnikai okokból üldözött személyek kárpótlását szabályozó törvény végrehajtási utasításai, kormányhatározat rendezte a nemzeti jelképek használatát, már csak államfői ellenjegyzésre vár a földtörvény, amelyből törölték a közbirtokosságra vonatkozó megszorító intézkedéseket, az egyházi ingatlanok restitúciója ügyében tett, az RMDSZ szerint időt nyerő lépéseket, a kétnyelvűség bevezetését a közigazgatásba. A Bolyai Farkas Líceum kapcsán kirobbant konfliktus véleménye szerint arra int: a nacionalizmus kísértete még itt van közöttünk, de megítélése szerint ennek felélesztéséhez hatalmi érdek már nem fűződik. Puskás Bálint szenátor szerint az erdélyi magyarság nem tudott kellően közel férkőzni a PHARE és egyéb, EU-pénzekkel tele "húsos fazékhoz". Bucur Ildikó megjegyezte, nem ártana konzultálni időnként a platformokkal is. (Ennek fontosságát később maga Markó Béla is elismerte). Szilágyi Zsolt, a Reform Tömörülés alelnöke kifejtette: egyetértenek abban, hogy szükség van összefogásra, önállóságra, autonómiára, hogy jó lenne, ha a kiszorítósdit a kooperáció, a tájékoztatás, a konszenzus venné át. Példaként megemlítette: azon kevés RMDSZ-politikus közé tartozik, akik évek óta tudatosan, következetesen felvállalták a csángókérdést, ezért nehezményezi, hogy "kiszorult" abból az RMDSZ-delegációból, amely nemrég Moldovába látogatott. Borbély László képviselő határozottan visszautasította azokat a vádakat, miszerint az RMDSZ-ben nem biztosított a demokratikus döntéshozatal. Ráduly Róbert képviselő értetlenségének adott hangot amiatt, hogy miért szorítják ki továbbra is a testületből a Magyar Ifjúsági Tanács SZKT- frakcióját. Borbély Zsolt kifejtette: azon magyar politikai erőket kellene támogatni, amelyek tényleg a magyar nemzet lelki egységét akarják megvalósítani, és nem azokat, akik az RMDSZ feje fölött alapszerződéseket kötöttek, a választási kampányban szembe állították a határon túli magyarokat a magyarországiakkal, az új kormányban az oktatási tárcát pedig egy olyan párt képviselőjére bízták, amelynek politikusai és holdudvara pedig a Szent Koronát lemicisapkázta, a Szent Jobbot letetemcafatozták. Tőkés András kifejtette: örvend a protokollum kapcsán elért eredményeknek, de véleménye szerint hosszú távon nem ez a Neptun óta elkezdődött alkupolitika, hanem az autonómia megteremtése a járható út. Frunda György szenátor, SZKT-elnök is, aki szerint az autonómia felé igenis Neptunban kezdődik, és Strasbourgon, Bukaresten, Budapesten, intézményteremtésen és az ezt lehetővé tévő törvények elfogadtatásán keresztül vezet az út. Az ülés a romániai magyar oktatás helyzetének vitájával folytatódott. A magyar tannyelvű oktatás akkor létjogosult, ha képes korszerű, versenyképes tudást biztosítani az anyanyelvükön tanuló fiataloknak. Hozzászólásaikban a küldöttek kifogásolták a romániai magyar nyelvű oktatás helyzetét, többek szerint a probléma megoldása az oktatási rendszer autonómiájának biztosításában rejlik. Kifogásolták többek között, hogy a szakiskolákban az anyanyelvi oktatást szabotálják, a tanintézmények vezetése nem hozhat döntéseket a tanfelügyelőségek, illetve az Oktatásügyi Minisztérium megkérdezése nélkül. A vitára meghívást kaptak a szakma képviselői is. Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke szerint az SZDP–RMDSZ protokollum tartalmazza az önálló magyar oktatási vonal kiépítését a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, de felhívta a figyelmet, amennyiben nem tesznek sürgős lépéseket erre vonatkozóan, a terv megint csúszik egy évet. A Kolozs megyei RMDSZ részéről Mátis Jenő MKT-elnök határozattervezetet terjesztett elő, amelyben azt javasolják az RMDSZ parlamenti csoportjainak, hogy kezdeményezzék a tanügyi és a helyi közigazgatási törvény módosítását a tanintézmények autonómiája növelésének érdekében. A tanácskozás kezdetén az SZKT leszavazta a Reform Tömörülés elnökének, Toró T. Tibornak két javaslatát, amelyben az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve az alkotmánymódosítás napirendre tűzését kezdeményezte. A visszautasítást azzal indokolták, az SZKT már döntött egyházi ingatlan-ügyben, amikor megbízta az RMDSZ-t, hogy a történelmi magyar egyházak képviselőivel közösen dolgozzanak ki erre vonatkozó törvénytervezetet. Ami az őszre tervezett alkotmánymódosítást illeti, a jogi szakértők ülésén a Reform Tömörülésnek alkalma van saját elképzeléseit képviselni, a kérés tehát időszerűtlen — hangoztatták. Az említett témákról és azokról a további kérdésekről, amelyek az RT szerint lemaradtak az SZKT napirendjéről az ülés után, a Polgári Együttműködés Tanácsának alakuló ülésén tárgyaltak. Az SZKT három frakciója, a Reform Tömörülés, a Keresztény-Nemzeti Frakció és a testületből kizárt Magyar Ifjúsági Tanács által létrehozott Polgári Együttműködés Tanácsa az RMDSZ képviselőházi frakcióján belül létrejött Polgári Szárny mintájára alakult. A Tanács célja az átláthatóság elősegítése a Szövetségi Képviselők Tanácsában, és az RMDSZ eredeti programjának gyakorlatba ültetése, amelytől a szövetség vezetése véleményük szerint eltávolodott. /Székely Kriszta: Önállóságra vagyunk ítélve. Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./ SZKT-ülés kis híján már első perceiben botrányba fulladt. Frunda György szenátor a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) tagjainak a vissza nem fogadásának okát taglalta, a kiszorított ifjak a Kultúrpalota nagytermének erkélyéről kiáltották be véleményüket az elnök önkényesnek vélt döntéséről. Az SZKT ugyanis nem volt hajlandók napirenden kívül megvitatni a MIT sorsát. Annak ellenére, hogy a Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság jogerős döntésben mondta ki, hogy az SZKT szabálytalanul járt el, amikor két évvel ezelőtt nem igazolta a MIT-jelöltek mandátumát. A jogerős döntésből kiindulva, Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke a MIT megkövetését javasolta a kétéves jogfosztás miatt, de a teremben ülő többség erről hallani sem akart. A Krónikának nyilatkozva Jakab István, a MIT jelenlegi elnöke a testület félrevezetését eredményező hazugsággal vádolta Frundát, aki SZKT-elnökként nem volt hajlandó a szabályzatfelügyelők ifjakra vonatkozó döntését felolvasni. "Frunda György azt hangoztatta, a Szabályzat-felügyelő Bizottság döntése nem tekinthető jogerősnek, holott ez írásban szerepel a határozat szövegében. Mi nem vagyunk az RMDSZ ellen, de egyenesen botrányos, amit a demokráciával, a kényelmetlen erők lesöprésével művelnek" – mondta Jakab. A Reform Tömörülés másik két soron kívüli javaslatát is elutasította az SZKT. Toró azt szerette volna, ha az egybegyűltek megvitatják az egyházhoz való viszonyulást és az elkobzott javak kérdését, illetve az alkotmány módosítását. Ráduly Róbert aggasztónak nevezte azt az erdélyi magyar jövőt, amelyet a szekértáborokra szakított ifjúság épít majd fel. Kerekes Károly arra figyelmeztetett, az RMDSZ csupán az egyházi ingatlanokra figyel, holott a kormánypárttal kötött megállapodás a közösségi javak visszaszolgáltatásáról is szól. A Nagy F. István alelnök által bemutatott füzetből kiderül, Erdélyben minden harmadik magyar anyanyelvű gyermek végzi románul iskolai tanulmányait, és a rossz demográfiai mutatók aggasztó jövőt vetítenek elő az anyanyelvi oktatásban. Matekovits Mihály aradi főtanfelügyelő-helyettes arra panaszkodott, hogy megyéjében a 8. osztályt magyar iskolában végző gyermekek 40 százaléka magyarországi középiskolában kívánja folytatni tanulmányait. /Szucher Ervin, Gazda Árpád: Erkélyjelenet az SZKT-ülésen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 27./ Markó Béla RMDSZ elnök beszédének alapgondolatát – hogy az erdélyi magyarság önállóságra ítéltetett – a belső ellenzék is elfogadta. A célok tehát nem különböznek, már csak az ezekhez vezető útban, a hogyanban kell megegyezni. E téren viszont mintha mélyült volna a szakadék a felek között, állapította meg Gazda Árpád. Minősíthetetlen, hogy a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselői az erkélyről bekiabálva próbálták érvényesíteni akaratukat. Botrányos, hogy az SZKT jogászként elismert elnöke arról győzködte a képviselőket: ideiglenes jellege miatt még csak felolvasni sem kell a szabályzat-felügyelők MIT javára hozott határozatát, amikor ennek a szövege azzal a szóval végződik: jogerős. Továbbá a szabályzat-felügyelő bizottság elnöke állította, a bizottság a MIT-ügy újratárgyalásáról döntött, az öttagú bizottság három tagja viszont nem tudott ilyen döntésről. /Gazda Árpád: Célok és eszközök. = Krónika (Kolozsvár), máj. 27./
2002. június 7.
Jún. 6-án a szenátus elfogadta az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló módosított sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében minden egyháztól elkobzott ingatlan — függetlenül attól, hogy azokat a kommunizmus idején jogcímmel vagy jogcím nélkül vettek el — visszaszolgáltatható egykori tulajdonosának. Ha a parlament két háza közötti egyeztetésen a szenátusban elfogadott szövegváltozatot véglegesítik, megszületik az a törvény, amely alapelvként kimondja az 1945 és 1989 között államosított egyházi ingatlanok természetben történő visszaadását. Az RMDSZ politikusai remélik, hogy a jogszabály még jún. 30-ig megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Puskás Bálint szenátor elmondta: a törvény értelmében az összes elkobzott ingatlan visszaszolgáltatható volt tulajdonosának. Az első fázisban megtörténik a tulajdonjogba való visszahelyezés, majd az egyházak legkevesebb öt éven belül használatba is vehetik az épületeket. Ez idő alatt az illető intézménynek vagy magánszemélynek, aki az épületet használja, bért kell fizetnie a régi-új tulajdonosnak és köteles a törvény előírásai szerint az ingatlant karban tartani. A jogszabály ugyanakkor előírja, hogy jegyzőkönyvet kell készíteni az épületek jelenlegi állapotáról, amelyet figyelembe vesznek majd az ingatlanok átadásánál. A törvény azt is szabályozza, hogy az épületekkel együtt visszaszolgáltatják az egyházaknak mindazokat az ingóságokat (kép-, könyv- és szertárakat) is, amelyeket az épületekkel együtt vettek el. Ugyanakkor leszögezi: az egyházak maguk dönthetnek arról, hogy természetben vagy kártérítés formájában igénylik-e vissza javaikat. A visszaszolgáltatás nem a helyhatóságokra, hanem egy kormány által kijelölt bizottságra van bízva, amely a benyújtott dokumentumok alapján megállapítja, hogy jogos-e az épület visszaadása vagy sem A kormánynak hat hónapon belül ki kell adnia a végrehajtási utasítást. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szavazás után úgy nyilatkozott az MTI-nek: szilárd meggyőződése, hogy az egyeztetés során a szenátusban elfogadott változatot véglegesítik. - Jelentős eredményről van szó, hiszen a törvény megszületésével elmondhatjuk majd, hogy sikerült elérni az RMDSZ 1989 után megfogalmazott egyik legfontosabb célját - mondta. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy tavaly az év elején napvilágot látott a magánszemélyektől elkobzott ingatlanok, majd a föld- és az erdőterületek visszaszolgáltatásáról szóló törvény. Tőkés László püspöke a jogszabállyal kapcsolatban kijelentette: Legutóbbi találkozónkon úgy váltunk el az RMDSZ vezetőségétől, hogy mielőtt szavazásra vagy egyeztetett szöveg elfogadására kerülne sor, a véglegesnek tekinthető SZDP–RMDSZ által jóváhagyott szövegtervezetet eljuttatják az egyházfőkhöz, akik azt véleményezik. Tehát megint csak arról van szó, mint korábban annyiszor sok más esetben, hogy az RMDSZ ezúttal is szószegést követett el — mondotta a püspök. Az RMDSZ Operatív Tanács jún. 5-i ülésén a testület visszautasította a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlésének Tőkés László tiszteletbeli elnök és Kovács Zoltán Bihar megyei képviselő által aláírt nyilatkozatát. Az RMDSZ az elmúlt tizenkét évben mindent megtett annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság visszakapja elkobzott vagyonát, nehéz küzdelem után az elkobzott föld és erdővagyon jelentős része visszakerült, beleértve a közbirtokossági erdőket, ami pedig az egyházi ingatlanokat illeti, olyan törvény van születőben, amely megfelel a történelmi magyar egyházak igényeinek. /Papp Annamária: Visszaszolgáltathatók az egyházi javak. Tegnap a szenátus megszavazta a jogszabályt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2002. szeptember 2.
"Szept. 2-án megnyílt a folyó törvényhozási ciklus V. ülésszaka. Az RMDSZ szenátusi frakciója tisztújító első ülésén titkos szavazással újraválasztották Verestóy Attila szenátort a frakció elnökének, Szabó Károly Ferenc szenátort frakció elnökhelyettesnek, Kereskényi Sándor szenátort frakció titkárnak választotta meg. A Szenátus Állandó Irodájában az RMDSZ-t erre az ülésszakra megillető titkári tisztségbe a frakció Puskás Bálint Zoltán szenátort ajánlotta. A plénum a jelölést megszavazta. - Az RMDSZ Borbély László képviselőt jelölte a Képviselőház titkári tisztségébe. /RMDSZ Tájékoztató, szept. 2. - 2275. sz./"
2002. szeptember 3.
"A parlament két háza szept. 2-án megkezdte az idei év második törvényhozási ülésszakát. Nicolae Vacaroiu, a szenátus házelnöke hangsúlyozta: az őszi ülésszakon prioritást élvez két jogszabály, amelyet a kormány kért a NATO-csatlakozás perspektívájában: a tisztségviselők vagyoni átvilágítása és a politikai pártok törvénye. Az RMDSZ parlamenti csoportja Borbély László képviselőt jelölte a Képviselőház titkári tisztségére, a jelölést megszavazták. /Megkezdte őszi ülésszakát a parlament. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Az RMDSZ képviselői csak jövőre, februárban választanak új frakcióvezetést. Jelenleg az elnöki tisztséget Kelemen Atilla tölti be, alelnökei Márton Árpád és Varga Attila, titkára Pataki Júlia. A felsőház egyik titkári helye az RMDSZ-t illeti, ezt továbbra is Puskás Bálint tölti be. A szakbizottságokban az RMDSZ egy kivételével megtartotta elnöki, alelnöki, illetve titkári helyeit. A kivétel az emberjogi bizottság, ahol az őszi ülésszakon Frunda György szenátor nem az elnöki, hanem az alelnöki tisztséget tölti be. Borbély László megtarthatta beosztását az állandó bizottságban. A szakbizottságok élén sem történt változás, az RMDSZ továbbra is egy elnöki, két alelnöki és négy titkári beosztást tudhat magáénak. /Simon Judit: Maradtak a frakcióvezetők. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./"
2002. szeptember 13.
"Szept. 12-én a szenátus is elfogadta a politikai pártokról szóló törvénytervezetet. A tervezet szerint egy politikai pártnak a bukaresti törvényszéken történő bejegyzéséhez többek között az is szükséges, hogy 50 ezer alapító taggal rendelkezzen, akik legkevesebb 21 megyében laknak, illetve az említett számú megyékben legkevesebb 1000 tagot kell számlálniuk. A jogszabály megtárgyalásakor a szenátus ennél az előírásnál elfogadta Puskás Bálint szenátor javaslatát, aki indoklásában rámutatott, hogy a nemzeti kisebbségek nem tudnak eleget tenni az említett követelménynek, emellett pedig az alkotmány is előírja, hogy a kisebbségek esetében nem létezik választási küszöb. /Feloszlatják a sikertelen pártokat A politikai pártok törvényét a szenátus is elfogadta. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"
2002. október 21.
"Az RMDSZ reálisnak tartja a 2003-as költségvetés tervezetét, jelentette ki Puskás Bálint. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a kormány ígéretet tett a szövetségnek, hogy támogatja a jövedelemadóról szóló törvény módosítását úgy, hogy az adó bizonyos hányadát az adófizetők alapítványoknak, egyházaknak stb. ajánlhassák fel. Hozzátette: a szövetség megállapodott a kormánypárttal arról is, hogy a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló összegek felét a helyi tanácsok saját belátásuk szerint használhatják fel. /Elégedett az RMDSZ a 2003-as költségvetéssel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
2002. november 8.
"A Hivatalos Közlöny nov. 6-i számában megjelent az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény végrehajtási utasítása, közölte Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ nov. 7-i sajtóértekezletén. Elmondta, nov. 8-án Kolozsváron az RMDSZ küldöttsége megbeszélést folytat a magyar történelmi egyházak vezetőivel. Winkler Gyula a költségvetés- tervezettel kapcsolatosan hangsúlyozta, az RMDSZ két fontos célkitűzés alapján fogalmazta meg javaslatait: a helyi, illetve megyei tanácsok finanszírozása, valamint a decentralizáció elve mentén. Puskás Bálint szenátor ismertette az RMDSZ állásfoglalását a gazdasági, illetve pénzügyi reformról: ezen a téren is jelentős elmaradások tapasztalhatók, ezeket pedig törvénytervezetekkel, és nem kormányrendeletekkel kellene szabályozni. Romániában még mindig az 1972-es munkatörvénykönyv van érvényben, ez nehezíti a decentralizációs törekvések érvényesülését. /Megjelent az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény. A gazdasági reformot kritizálta Puskás Bálint. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"
2002. november 29.
"A Metro Media Transilvania közvélemény-kutató intézet által elkészített legfrissebb felmérésből az derül ki, hogy az RMDSZ támogatottsága közel a felére csökkent a 2000-es választásokon elért eredményhez képest. Puskás Bálintot, az RMDSZ háromszéki szenátora emlékeztetett, a román média is elismeri, hogy itt valami hiba lehet, hiszen ugyanaz a közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a magyarok 94 százaléka és a románok 5,8 százaléka szavazna az RMDSZ-re. Ez, akárhogy is nézzük, olyan 7 és 8 százalék közötti támogatottságot jelent. Ettől függetlenül figyelmeztető egy ilyen eredmény, utána kell nézni, miért van az, hogy a megkérdezettek csak 48 százaléka menne el szavazni, és akik elmennek, azok miért nem szavaznának az RMDSZ-re. Amikor egy közösség látja, hogy a vezetői egymás ellen acsarkodnak, biztosan negatívan reagál. Az RMDSZ következő kongresszusának egyik feladata az lesz, hogy ezen vitákat levezesse és a magyarságot meggyőzze arról, hogy politikai szinten csak egységesen lehet eredményt elérni. /Kiss Edit: Négyszázalékos támogatottság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 29./"
2002. december 20.
"Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Ezüstfenyő-díjat adományoz azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében. A következő személyek részesülnek Ezüstfenyő-díjban: Bálint Elemér Imre polgármester, Oroszhegy, Udvarhelyszék; Barabás András polgármester, Nagyajta, Háromszék; Barcsa Márton mezőgazdasági ügyvezető alelnök, Szecseleváros, Brassó megye; Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Bölöni Dávid polgármester, Csernáton, Felső-Háromszék; Burkhardt Árpád alprefektus, Marosvásárhely, Maros megye; Csóka Tibor alprefektus, Zilah, Szilágy megye; Cziszter Kálmán a megyei RMDSZ szervezet alelnöke, Arad megye; Elek Barna volt parlamenti képvislő Marosvásárhely, Maros megye; Eőry László volt megyei tanácsos, Déva, Hunyad megye; Fodor György erdőmérnök Székelyudvarhely, Udvarhelyszék; Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Gerstmayer József RMDSZ-elnök, Máramarossziget, Történelmi Máramaros; Hajdú Menyhért Gábor volt egészségügy-miniszter, Csíkszereda, Csíkszék; Joó János polgármester Árpástó, Beszterce-Naszód megye; Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Maros megye; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad,; Köble Csaba prefektúrai főtitkár, Nagyenyed, Fehér megye; Kolumbán László közbirtokossági elnök, Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Lázár Mária közbirtokossági elnök, Gyergyótölgyes, Gyergyó terület; Lengyel Ferenc, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Márton Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Náznán Jenő, a Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatója, Marosvásárhely, Maros megye; Oláh Badi Álmos polgármester, Maksa, Háromszék; Olosz Gergely alprefektus, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Pete István szenátor, Nagyvárad, Bihar megye; Pethő Zsigmond, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Kolozsvár, Kolozs megye; Puskás Bálint szenátor, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Ráduly Róbert parlamenti képviselő, Csíkszereda, Csíkszék; Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokosság Érdekvédelmi Szövetség elnöke, Tusnád, Csíkszék; Rancz Sándor közbirtokossági tanácsadó, Kézdialmás, Felső- Háromszék; Riedl Rudolf alprefektus, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Seres Dénes szenátor, Zilah, Szilágy megye; Sztranyiczky Szilárd , a Megyei Kataszteri Hivatal jogtanácsosa, Kolozsvár, Kolozs megye; Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék; Téglás Lajos alpolgármester, Koltó, Nagybánya terület; Tempfli József megyéspüspök, Nagyvárad, Bihar megye; Verestóy Attila szenátor, Székelyudvarhely, Udvarhelyszék. A díjátadásra dec. 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényen kerül sor. /Marosvásárhelyen adják át az RMDSZ Ezüstfenyő-díjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./"
2003. január 18.
"Alig két héttel az RMDSZ VII. kongresszusa előtt jan. 18-án Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Markó Béla elnök az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) között létrejött 2002-es együttműködési megállapodás eredményeit értékelte, majd a 2003-ra szóló újabb protokollum megkötésének esélyeit mérlegelte. A protokollumba foglalt kérések megvalósítása Markó szerint nyolcvan-kilencven százalékban jónak mondhatók, ezzel szemben a két szervezet együttműködése helyi szinten igen változó. Markó Béla az eredmények közé sorolta többek között a föld- és erdőtulajdonok visszaszolgáltatását, az egyházi restitúciós törvény elfogadását, a zászló- és himnuszhasználattal kapcsolatban elért eredményeket, Románia meghívását a NATO-ba stb. Markó úgy értékelte, hogy az együttműködés megfelelő az RMDSZ programja és a romániai magyar közösség szempontjából. 2003-ban be kell fejezni a föld- és erdőtulajdonok teljes visszaszolgáltatását, el kell kezdeni az egyházi restitúciós törvény alkalmazását. Tovább nem halasztható az önálló magyar karok létrehozása a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), illetve az oktatás bővítése és működtetése a szórványvidékeken. Markó szerint van esély arra, hogy státustörvény fennmaradjon. Az elnök bírálta azokat, akik szerint a szervezetben súlyos belső viszályok vannak.Takács Csaba ügyvezető elnök közölte: közel 35 ezer pályázatot nyújtottak be Erdélyben az oktatási-nevelési támogatásra. Ebből az Illyés Közalapítvány eddig csak mintegy 1700 pályázatot bírált el, s ezekre átutalták a támogatási összeget. Több mint 1,4 milliárd forintra lenne szükség a tavalyi romániai pályázatok kifizetéséhez. Az RMDSZ már többször kérte a magyar kormány illetékeseitől a kérdés rendezését. Toró T. Tibor képviselő, az RT elnöke heves támadást intézett az RMDSZ vezetősége ellen, leszögezve, hogy az általa vezetett platform nem kíván segítséget nyújtani az egypártrendszer és a diktatúra intézményesítéséhez. A politikus a helyzet megoldásának kulcsát a belső választásokban látja. Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök emlékeztetett: május 31-ig le kell bonyolítani a belső választásokat. A vitát követően Nagy Zsolt ügyvezető alelnök számolt be a kongresszus előkészítéséről. /Papp Annamária: Diktatórikus szervezet az RMDSZ?! Kongresszus előtti utolsó SZKT - találkozás két hét múlva Szatmárnémetiben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./ Puskás Bálint véleménye: "Ha nemzeti közösségünk tagjai felé azt az üzenetet továbbítjuk, hogy valami nagy baj van, s az embereken a reménytelenség, az elkeseredés lesz úrrá, ezért mi - akik a politikával ez kívánjuk üzenni - vagyunk a hibásak." Lakatos Péter: "Egyesek bedobnak a köztudatba, hol kettős állampolgárságot, hol azt, hogy Szatmárnémetiben gyülekezet lesz, még a nevét is szégyellik kiejteni, hogy kongresszus." Katona Ádám: "A neptuni útról térjen rá az RMDSZ az önrendelkezés útjára, mert az önrendelkezés és a belső anyaország megteremtése a megmaradásunk feltétele. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés csak bizonyos feltételek mellett vesz részt a kongresszuson. Ezek közül az első az autonómia, majd az, hogy a romániai magyar nemzeti közösség minden tagja legyen választható." Szilágyi Zsolt szerint a Kárpát-medencében élő magyarok és az anyaország viszonyának rendezéséhez abból kell kiindulni, hogy miként oldotta meg hasonló gondját Románia: közel egymillió állampolgárságot adományozva a Prtuton túlra. Verestóy Attila úgy látta, szakadásveszély van, "mert egy rendszer, mely ez idáig túlságosan is eredményesen működött, most önpusztítóvá kezd válni." /(Bögözi Attila): SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20., folyt.: jan. 21./ "
2003. január 18.
"Jan. 17-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban a Kereszténység és közélet tanulmányi napok keretében A közjó a keresztény társadalomtanítás alapján címmel szemináriumot rendezett a Keresztelő Szent János Plébánia. Az ülésszakon kifejtették a katolikus egyház társadalomtanításának alapjait. Ennek keretén belül pedig az erdélyi valóság gyakorlati kérdéseit is megvitatták az egyház képviselői és az RMDSZ politikusai. Hozzászóltak erdélyi magyar politikusok: Markó Béla, dr. Bárányi Ferenc, Szabó Károly, Makkai Gergely, Puskás Bálint, Pete István, Kelemen Kálmán, a szemináriumot befogadó egyház részéről Csató Béla főesperes-plébános, teológusok, papok, magas egyházi méltóságok. Magyarországról Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspök, f dr. Goják János szociálteológus, a Pécsi Hittudományi Főiskola professzora és Soós Károly teológus, budapesti kisebbségi szakértő volt jelen. Közjó és a nemzetiségi önrendelkezés című előadásában Soós Károly teológus a klasszikus keresztény tanítás három fontos alapelvét érintette: a perszonalitás (személyesség), a szubszidiaritás (a kisegítés elve) és a szolidaritás elvéről beszélt. A nemzeti önrendelkezésről II. János Pál pápa 1989. január 1-jei, béke világnapi üzenetéről hangsúlyosan szó esett. Az az ország, amelyik üldözi a kisebbségeit, megszeg minden alapvető társadalmi törvényt. II. János Pál írja: "Lélekben közel vagyok a szenvedő kisebbségi népekhez." /Lokodi Imre: Kereszténység és közélet. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./ "
2003. február 3.
"Varga Attila képviselő az RMDSZ-ben a legtöbb nézetkülönbséget kiváltó kérdésekre tért ki: autonómia, egység, a szervezet jellege. Hangsúlyozta: az autonómia nem jelent mást, mint a magyarság számára biztosított intézményesített hatásköröket, mely lehetőséget ad a nemzeti önazonosság kérdéseiben; az önálló döntést, amit az állam törvény által garantál. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök határozottan kiállt az RMDSZ egysége mellett. "Aki nem az egységen munkálkodik, sírásója az erdélyi magyarságnak." - hangsúlyozta. Sütő András író fogalmazta meg, hogy az autonómia nem oldható meg karddal, pláne nem retorikával. Gonddal, türelemmel kell megoldani. Frunda György ülésvezető elnök a romániai magyarság nemzeti, kulturális, nyelvi identitását, a gazdasági fellendülést biztosító törvényeket emlegette, hangsúlyozva, hogy ezek azok a törvényes jogi eszközök, amelyek az autonómiához vezetnek. Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere a keresztényi szeretetet ajánlotta a testület figyelmébe. Az egység mellett kardoskodókkal állt szembe Vekov Károly, aki szerint "válságban van az RMDSZ és válságban van az egész erdélyi magyarság." A képviselő szerint a megoldás az RMDSZ szétválasztása politikai és civil testületre, mert a "protokollum- politika" öngyilkosság. Követelte, hogy az országos protokollumba vigyék be az alkotmánymódosítást. Kelemen Atilla képviselő szerint jobban oda kell figyelni a vidékre, mert például Maros megyében, ahol az RMDSZ-nek 500 tanácsosa van, nem mennek a dolgok.. Kónya Hamar Sándor újkori janicsárokat emlegetett. Végül jó étvágyat kívánt azoknak, akik "szeretik a püspökfalatot", figyelmeztetve azonban, hogy csont van benne! Puskás Bálint szenátor kijelentette: Az egység megmarad, még akkor is, "ha a püspökfalatban csont van". Fontos és hasznos vitát folytatott a kongresszus az elmúlt négy évről - jelentette ki válaszában Markó Béla. Egyetértett a felvetésekkel, hogy oda kell figyelni a problémákra - szórvány, szegénység, nyugdíjak, Csak a hosszútávfutás vezet eredményre, de csak akkor, ha ezt a távot együtt szaladják végig, jelezte. A második napon, febr. 1-jén kongresszus megvitatta és elfogadta a szövetség programját és alapszabályzatát, febr. 2-án pedig megtartották a tisztújítást. /A kongresszusi beszámoló vitája. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./ "