Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. december 18.
"Háromszék prefektusa szerint őt és intézményét nem terheli semmilyen felelősség az új háromszéki községek létrehozását szentesítő törvénytervezet késése miatt. Puskás Bálint szenátor megvádolta a prefektúrát a kérdésben tapasztalható huzavona okán. Árkos, Dálnok, Mikóújfalu és Bükszád, valamint Kézdialmás önállósulásáról van szó. A képviselőház dec. 17-én megszavazta az Árkos és Kézdialmás önállósulására vonatkozó törvénytervezetet, és - a sikeres népszavazás dacára - visszautasította Dálnok községközpontról való leválását azzal az indokkal, hogy lakosainak száma 1500 alatt van. /(b. kovács): A prefektus mossa kezeit. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./"
2003. december 23.
"Dec. 17-én a szenátus is megszavazta Gyergyószentmiklós megyei jogú várossá válását. A törvénytervezetet benyújtó dr. Garda Dezső parlamenti képviselő elmondta, hogy amikor ez napirendre került szenátusban, az ellenzék tagjai elhagyták a termet, a következő alkalommal a Nagy-Románia Párt szenátorai felkészültek arra, hogy leszavazzák a törvénytervezetet, ezért Garda megegyezett Puskás Bálinttal, a szenátus titkárával és Seres Dénes bizottsági elnökkel, hogy a törvénytervezetet december utolsó parlamenti hetében tűzzék napirendre. Végül dec. 17-én Garda próbáltam bemutatni a település történetét, de a szenátorok türelmetlenül közbekiáltottak, hogy őket csak az érdekli, megfelel-e a város a követelményeinek, vagy sem. Garda bizonygatta, hogy megfelel, azonban a kormányképviselő államtitkár jelezte, hogy lakosság szempontjából nem felel meg az elvárásoknak, ezért a kormány nem támogatja a törvénytervezetet. Erre Garda kifejtette, hogy a kormány későn adta be a törvénytervezet véleményezését. Az ülésvezető elnök szavazásra bocsátotta a törvényt, melyet megszavaztak./(Gál Éva Emese): Municípium lett Gyergyószentmiklós. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./"
2004. január 10.
A romániai magyarság képviselőinek közös stratégiát kell követniük, ellenkező esetben a közösség a szerbiai magyarok sorsára jut, jelentette ki Puskás Bálint Kovászna megyei RMDSZ-szenátor. Puskás szerint tárgyalóasztalhoz kell ülniük azoknak, akik a magyarság érdekében tevékenykednek. Puskás, aki nem látja értelmét egy újabb SZDP–RMDSZ protokollum aláírásának, mert szerinte a tavalyi több pontja sem valósult meg. /A szerbiai magyarság sorsára juthatunk. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./ Puskás úgy vélte, az állóurnás előválasztások lehetőséget teremtenének, hogy minden szinten, minden tisztségre a legnépszerűbb, legmegfelelőbb emberek kerüljenek az RMDSZ-lista élére. /Farkas Réka: Állóurnás szavazás. Magyar–magyar megegyezés szükséges. = Krónika (Kolozsvár), jan.10./
2004. január 24.
A parlament nem fogadhatja el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet, mivel ez nem rendelkezik politikai támogatással, jelentette ki január 23-án sajtótájékoztatóján Puskás Bálint RMDSZ-szenátor. A tervezetnek több formális hibája van, ezért részletesen át kell tanulmányozni és javítani kell rajta. A parlament nem fogja jóváhagyni, nem azért, mivel az RMDSZ elutasítja vagy sem, hanem mert nincs olyan politikai párt, amely támogatná ezt a kezdeményezést – mondta Puskás Bálint. /Puskás: a Székelyföld autonómiatervezete nem megy át a parlamenten. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2004. február 14.
Málnás önállósodásának akadályozásával vádolta Balogh Gábor községi RMDSZ-s polgármestert, illetve Puskás Bálint szenátort Benedek Barna, a málnási Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetője. Szerinte „RMDSZ-közeli személyi érdekek fékezik” azt, hogy Málnás és Sepsibükszád leszakadjon Mikóújfaluról. Benedek úgy látja, a különválás elsősorban a vállalkozói köröknek lenne kellemetlen, és az RMDSZ-közeli cégek elveszíthetnék a munkálatokat. Benedek Barna úgy érzi, Puskás Bálint szenátor is becsapta őket, mert január 6-án azt ígérte, közbenjár, hogy a szenátusban pozitív döntés szülessen a szétválásról, ehhez képest most tudták meg, hogy a dokumentum még át sem került a felsőházba. Balogh Gábor polgármester hazugságnak, aljas rágalomnak minősítette Benedek nyilatkozatát: /Farkas Réka: Ki gátolja a leválást? = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 23.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) február 21-én Marosvásárhelyen tartotta együttes ülését. – Választások évében vagyunk, eddig sem szavaztunk, hanem választottunk, és idén is választanunk kell – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzésében. Nyitott, befogadó és demokratikus RMDSZ viheti tovább a romániai magyarság politikai egységét. „Be kell bizonyítani, hogy az RMDSZ-ben mindenki megméretkezhet, és aki mégis ellenlistát, ellenszervezetet tervez, csak rombolni akar”, mutatott rá Markó, egyben felhívást intézve a romániai magyarság jogaiért dolgozni akaró minden magyarhoz, hogy vegyenek részt az előválasztásokon. „Leülünk, tárgyalunk, egyeztetünk, konzultálunk természetesen, de csak az egységes RMDSZ-en belül. Az ajtókat minél tágabbra nyitva, de a közös épületet megtartva! Ez a mi ajánlatunk!” Nem lehet az RMDSZ biztosította erkölcsi-politikai-pénzügyi-logisztikai hátérrel egy másik politikai szervezet talpra állításán buzgólkodni. Kifejtette: valószínűleg együtt kell működni ezekben a hónapokban is a Szociáldemokrata Párttal (SZDP). Magyarországtól elvárják, hogy egy közös nemzetpolitika kialakítására törekedve próbálja meg egyformán szeretni határon túli nemzettársait, és a támogatási összegeket ne csökkentse. Frunda György szenátor szerint a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a polgári körök az RMDSZ ellen akarnak fellépni, amelyet minden szempontból elfogadhatatlannak tart, ezért azt javasolta: mindenkit, aki gyengíti az RMDSZ-t, ki kell zárni a szövetségből. Az idei évre kötendő kormánypárti megállapodásról Frunda kijelentette, ha az SZDP nem teljesíti két vállalt kötelezettségét, a két magyar kar létrehozását a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) és az aradi Szabadság-szobor ügyének a rendezését, akkor nem lehet szó újabb megállapodás létrejöttéről. Az RMDSZ-küldöttek nyilatkozatot fogadtak el az EP külügyi bizottságának Romániáról szóló jelentéséről. Eszerint az RMDSZ elengedhetetlennek tartja Románia mielőbbi csatlakozását az EU-hoz. /Papp Annamária: Nyitott ajtókat közös épületben! Az SZKT elfogadta az RMDSZ helyhatósági választási programját. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ A vita során előbb a frakciók nevében szóltak hozzá a szövetségi képviselők. Lakatos Péter (Partium Frakció) azt kifogásolta, hogy egyes RMDSZ-es parlamenti képviselők az MPSZ polgármester-jelöltjei. Kónya Hamar Sándor (Polgári Centrum Frakció) szerint az autonómiáról sokkal többet kell beszélni. Puskás Bálint (Kereszténydemokrata Frakció): valakikkel együtt kell működni, mint ahogy a parlamenti sikerek érdekében ezt meg is tette a szövetség. De meg kell követelni a partnertől az együttműködési feltételek betartását. Szabó Ödön (Új Erő Frakció) azt a nagyváradi újságírót támadta, aki kezdetben az erdélyi magyarságot szolgálta, ezután pedig egy román vállalkozói kör által indítandó lapot fog vezetni. Winkler Gyula (Szórvány Frakció) szintén ez eredményeket sorolta, mondván, hogy a román önkormányzati képviselőkkel való együttműködés vezetett azokhoz. Eckstein Kovács Péter (Szabadelvű Kör) sérelmezte, hogy kevés szó esett az elnöki tájékoztatásban az idén kérdésessé vált protokollumról. Borbély László (Novum Forum Frakció) igen sértőnek minősítette azt, hogy a belső ellenzék szerint a csúcsvezetőség „árulja a hazai magyarság jogait". Visszautasította Tőkés Lászlónak (aki nem volt jelen az SZKT-n) azt a felvetését, miszerint az RMDSZ manipulálta az Európai Néppártot a FIDESZ ellen. Frunda György az idei protokollumot attól tette függővé, hogy meglesz-e Kolozsváron a két magyar egyetemi kar, viszont szerinte az aradi szoborügyet „nem kell elsietni". Takács Csaba ügyvezető elnök nem értett egyet ezúttal Frunda Györggyel a kizárásokat illetően. Varga Attila úgy vélte: az ellenzék autonómia statútumai „dilettáns munkák, steril szellemi környezetben születtek. Nem ér semmit egy program, ha nem lehet politikai cselekvéssé változtatni". Vekov Károly szerint szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy létrejött az RMDSZ alternatívája, evidencia az a másik szervezet, amely szintén az erdélyi magyarság érdekeit jeleníti meg. Benedek Imre doktor az egészségügy siralmas helyzetét ecsetelte. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke a mezőgazdaság súlyos gondjaira figyelmeztetett, Bakk László az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform közleményét ismertette, melyben követelik a három szintű autonómia megvalósulását, valamint azt, hogy a romániai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát; kérik: rehabilitálják az 1989-es események elítéltjeit; az EU-csatlakozás előtt valósuljon meg a reprivatizáció; tiltakoznak ugyanakkor a Székelyföld elrománosítása és gazdasági diszkriminálása ellen. /Máthé Éva: A helyhatósági választás volt a tét az SZKT-n. „Két jelölt kevesebb, mint egy jelölt!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2004. február 23.
A Demokrata Párt felsőházi frakciója megszűnt, és ezzel együtt a csoport összes tisztségei is. Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ február 19-i bukaresti sajtóértekezletén Puskás Bálintot a szenátus alelnökeként mutathatta be. A kormánypárt azt kérte, hogy a mostani ülésszakon az RMDSZ nyerje el ezt a funkciót. A szavazásnál az RMDSZ elnyerte az alelnöki tisztséget, Frunda György pedig az emberjogi, kisebbségvédelmi bizottság elnöke lett. /Béres Katalin: Puskás Bálint – szenátusi alelnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./
2004. április 27.
Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor kiemelkedő sikernek nevezte, hogy Háromszéken az állóurnás előválasztásokon közel ezren vettek részt, és megyei tanácstagokat kijelölő küldöttgyűléseken a részvétel megközelítette a 90%-ot. Puskás Bálint a Kereszténydemokrata Mozgalom megyei vezetőjelként kitért a sepsiszentgyörgyi előválasztásokra. /(Flóra Gábor): A Kereszténydemokrata Mozgalom támogatja Albert Álmos polgármesterré választását. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./
2004. április 28.
A Magyar Polgári Szövetség által összegyűjtött több mint 54 ezer aláírás nem jelent semmit, manapság gyűjteni lehet akármire, akármennyi aláírást – mondta sajtótájékoztatóján Puskás Bálint RMDSZ-szenátor. A szenátor szerint a Magyar Polgári Szövetségnek Székelyföldön legtöbb 15 %-os támogatottsága van a magyarság körében. /15 %-os támogatottsága van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./
2004. május 24.
Máj. 23-án Zágonban a közbirtokossági erdő eladásáról vitázó közgyűlés – mely ezúttal létszámtól függetlenül, másodszori összehívásra határozatképes volt – megválasztotta az eladással foglalkozó héttagú bizottságot. A zágoni közbirtokossági erdőhöz ragaszkodók Tamás Sándor képviselő jogi indoklásaira hivatkozva próbálták elmagyarázni a közgyűlésen, miért törvénytelen az erdő eladása. Jogszabály alapján a közbirtokossági tulajdont közösen lehet használni, eladni csak beltagoknak lehet, ha pedig másnak adják el, az adásvétel semmisnek tekinthető, és az erdő visszaszáll az állam tulajdonába. Az eladáspártiak azt állították, hogy 2004-ben lehetetlen a visszaállamosítás. Az összegyűjtött aláírások szavatolják az eladáspárti kétharmados többség döntését. Az eladás ellenzői időközben aláírásgyűjtésbe kezdtek. Puskás Bálint szenátor szerint az állam elkobozhatja a területet. /Farkas Réka: Kétes törvényességű üzlet. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. június 30.
Jún. 29-én a szenátus elvetette a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezet szakaszonkénti vitáját, jelezte Szilágyi Zsolt képviselő, aki már függetlenként nyújtotta be a tervezetet azt követően, hogy az RMDSZ képviselőházi frakciója kizárta soraiból, miután kilépett a szövetség Bihar megyei szervezetéből. Egyes szenátorok szerint az elgondolás alkotmányellenes, az előterjesztőknek börtönben lenne a helyük. Mások gazemberségnek tartották a beadványt, amelyet nemzetállamban nem lenne szabad megtenni. Puskás Bálint elmondta, hogy az RMDSZ nem ért egyet mindenben a törvény megfogalmazásával, de támogatja az autonómiát. Szilágyi Zsolt beszédében kiemelte, hogy az autonómia hagyományos Erdélyben, a kultúrák, vallások, nyelvek, népek kiegészítő régióját jelenti. Ezt az alkotmánynak kellene garantálnia, és semmiképpen sem alkotmányellenes, sőt, az Európa Tanács is azt ajánlja a kormányoknak, hogy tárgyalásos úton próbálják biztosítani az autonómiát. /(i): Elvetették az autonómia-vitát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./ Szilágyi Zsolt nyilatkozott az előterjesztésről, kifejtve, Székelyföld autonómiáját célzó törvényjavaslat Románia integrációját szolgálja. Törvényes keretet választottak, amikor törvényjavaslattal fordultak a parlamenthez. Néha alig lehetett kivenni, miről beszél Szilágyi Zsolt, olyan hangzavar uralkodott el az ülésteremben. Az ülésvezető Doru Ioan Taracila szenátornak gyakran kellett intenie – főként a nagy-romániás honatyákat –, hogy ne zavarják a szónokot, de hiába. Antonie Iorgovan a kormánypárt nevében elmarasztalta a törvényjavaslatot. Aberrációnak minősítette, amely az első cikkelytől az utolsóig alkotmányellenes. Puskás Bálint elmondta fenntartásait a szöveggel szemben. Az RMDSZ szükségesnek tartja az autonómia bevezetését, annak mindhárom formáját: a személyi elvű, a kulturális és a területi autonómiát egyaránt. Ez már 1992 óta szerepel az RMDSZ programjában. A szövegen javítani kell, de az elv mellett kiállunk, mondta. George Pruteanu sem adta alább: gazemberségnek, bűnténynek minősítette a törvényjavaslatot. /(Béres Katalin): Parlamenti tudósítás. Az autonómia szele vihart aratott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ Néhány nagy-romániás szenátor börtönbüntetést kért az előterjesztőkre. Szilágyi Zsolt a tervezet indoklásában az autonómia nyugat-európai példáira, Skóciára, Katalóniára, a belgiumi németekre hivatkozott, és a plénum figyelmébe ajánlotta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén elfogadott Gross-jelentést, amely alkotmányos szintű, autonómiák formájában létrejövő kiegyezést szorgalmaz a kisebbségek és nemzetállamok között. Végül 12 ellenszavazattal – amely közül nyolc az RMDSZ-frakcióé volt – a szenátus elutasította a statútum vitára bocsátását. Székelyföld autonómiastatútumát a Székely Nemzeti Tanács dolgozta ki, és hat RMDSZ-es képviselő, Birtalan Ákos, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Kovács Zoltán, Vekov Károly és Pécsi Ferenc nyújtotta be a parlamentben. Előzőleg a képviselőház március közepén mondott nemet a javaslatra. /Elutasították az autonómiát. = Krónika (Kolozsvár), jún. 30./
2004. július 22.
Júl. 19-én nyílt meg Sepsiszentgyörgy mellett a Máltai Segélyszolgálat tábora, ahol a nagycsaládos, vagy szűkös körülmények között élő gyermekek számára biztosítottak vakációs lehetőségeket. Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor, a romániai Máltai Segélyszolgálat elnöke, a mozgalom lelke kitért arra is, hogy a jó szándékú táborozásokat olykor gyanakvással kísérik. /Flóra Gábor: „Máltások" táborverése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./
2004. augusztus 20.
Márton Árpád képviselő, háromszéki MKT-elnök egyetért az SZNT azon ajánlatával, hogy közös előválasztásokat szervezzen az RMDSZ-szel. Megjegyezte azonban: a megválasztott jelöltek valamennyien az RMDSZ képviselői, illetve szenátori listáján kell hogy induljanak. SZNT–RMDSZ választási szövetség bejegyzéséről már csak azért sem lehet szó, mert akkor a parlamenti bejutási küszöb 8 százalékra emelkedik. Hasonlóan nyilatkozott július végén Puskás Bálint Hargita megyei szenátor is. Korábban Markó Béla szövetségi elnök elutasított minden közreműködésre vonatkozó ajánlatot. /Közös előválasztások? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./
2004. augusztus 21.
Garamvölgyi György, a Fidesz országgyűlési képviselője Sepsiszentgyörgyön kijelentette, pártja és az RMDSZ közti viszonyt újjá kell építeni, meg kell találni az RMDSZ és a Fidesz közeledésének útjait. Puskás Bálint szenátor a Mediafaxnak elmondta, egyetért azzal, hogy közvetítő szerepet vállaljon. Puskás Bálint ugyanakkor kijelentette, hogy támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését a Székelyföld autonómiájáról rendezett népszavazással kapcsolatban. /"Újragombolt" Fidesz–RMDSZ viszony? Puskás egyetért a népszavazással autonómiaügyben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./
2004. szeptember 2.
A parlament őszi ülésszakának első napján, az RMDSZ szenátusi frakciója tisztújítást végzett. Az RMDSZ-nek járó szenátusi alelnöki tisztségbe Puskás Bálint szenátort javasolták, frakcióvezetővé újraválasztották Verestóy Attila szenátort, alelnökké Szabó Károlyt, titkárnak pedig Kereskényi Sándor szenátort. A képviselőház háznagyi tisztségébe újraválasztották Borbély László RMDSZ-képviselőt. /Tisztújítás a parlamentben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./
2004. szeptember 10.
Szept. 8-i összejövetelén a Háromszéki Képviselők Tanácsa határozatban véglegesítette az RMDSZ-előválasztások menetrendjét. Az összejövetelre meghívták az SZNT, illetve a MPSZ képviselőit is. A SZNT közleményben jelentette be, hogy „nem politikai szerveződés, hanem egy olyan közképviselet, amelynek egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának megteremtése”, következésképpen nem vesz részt, nem vehet részt semmilyen előválasztáson. A MPSZ elnöke sem volt jelen, az összejövetelen, viszont ott volt a tömörülés egyik képviselője. Az ülésen egyhangú szavazattal megerősítették a megye két területi RMDSZ-szervezete egyeztető tanácsának javaslatát, hogy állóurnás közvetlen előválasztásokon véglegesítsék Háromszék érdekvédelmi szervezeteinek képviselő-, illetve szenátorjelöltjeit. Németh Csaba, Puskás Bálint szenátorok, Tamás Sándor és Márton Árpád képviselők tartottak beszámolót. /(Flóra Gábor): Alsó-Háromszéken állóurnás közvetlen előválasztás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2004. szeptember 17.
Törvénytervezet kezdeményezésével rendezné Puskás Bálint háromszéki RMDSZ-es szenátor a második világháború alatt, valamint után Az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – CASBI) által törvények alapján magánszemélyektől elkobzott javak visszaszolgáltatását. Az első ilyen törvényt 1942-ben Ion Antonescu idején hozta a román állam, és megfogalmazása szerint „azon államok polgárai vagyonának rendezésére vonatkozott, amelyekkel Románia hadiállapotban volt”. A Romanizáló Államtitkárság vagyonfelszámoló titkársága foglalkozott az üggyel, felleltározták és zárolták az érintettek vagyonát, köztük számos magyarét is, annak ellenére, hogy 1942-ben Magyarország nem számított ellenséges államnak. 1944. szeptember 2-án újabb jogszabály jelent meg ugyanazzal a tartalommal, majd október 6-án érvénybe lépett az 1944/478-as CASBI-törvény is, és elkezdték összegyűjteni a magyarok vagyonát. Lefoglaltak gyárakat, bankokat, kastélyokat, műhelyeket, házakat, földeket, valamint állatokat, bútorokat koboztak el. Becslések szerint ekkor 40-50 ezer erdélyi magyar vagyonát vették el, az akkori elkobzott érték Puskás Bálint szerint meghaladta a 300 millió dollárt is, ám akadnak szakértők, akik több milliárd dollárra teszik a veszteséget. 1946-ban újabb törvény kivonta a CASBI-felügyelet alól a román állam polgárait. 1948. szeptember 4-én megszüntették a CASBI-t, ezzel a román állam jogilag lezártnak tekinti az elkobzott javak ügyét, de köztudott, hogy Háromszéken például több száz család nem kapta vissza egykori értékeit. A CASBI-ügy egyik károsultja, a Sepsiszentgyörgyön élő Vargha József az elmúlt 12 évben mindent megtett javai visszaszerzésére. A Zágonban élő nagybirtokos ősei jelentős vagyont gyűjtöttek, földjeik, erdőik, házaik voltak, jelentős állatállomány, mezőgazdasági géppark birtokosai voltak. A két házat 1990 után hosszas pereskedéssel visszaszerezte, de a földek tulajdonjogát nem sikerült tisztáznia. Szerinte Háromszéken legalább 700 károsult család van. Puskás Bálint szenátor azt kéri, hogy az érintettek, akik jegyzőkönyvvel is bizonyítani tudják elkobzott javaikat, jelentkezzenek irodájában. – A magyar Pénzügyminisztérium 1952-ben összefoglaló ismertetést és értékelést készített azokról a magyar természetes és jogi személyek tulajdonát képező, Romániában lévő javakról, jogokról és érdekeltségekről, amelyek a CASBI-törvények hatálya alá kerültek. Vincze Gábor szegedi történész kutatásaiból kitűnik, a javak értékeket egységesen USA-dollárban mutatták ki. A kimutatásban szerepelnek a magyar állam, közületek, valamint intézmények tulajdonát képező ingatlanok, a Magyar Nemzeti Bank által 1940 óta vásárolt és épített ingatlanok, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. orsovai és szulinai ingatlanjai. Ugyanakkor ingóságok és árukövetelések tételes felsorolását is közölték. A romániai ipari és kereskedelmi vállalatokban levő magyar érdekeltségek összege az 1943-as hivatalos nemzeti banki árfolyam alapján megfelel 40 millió dollárnak. Például: a Magyar Acélgyár Rt.-nek Kolozsváron 100 százalékos érdekeltsége volt a Corvinus kolozsvári vasöntő és gépgyár rt.-ben. A Román Nemzeti Bank vette át a magyar pénzintézetek érdekeltségeit és ingatlanjait. A földreform és a CASBI-törvény alapján mintegy 3815 lakóházat és 21 353 kataszteri hold magyar állampolgári tulajdont képező kisbirtokot, továbbá 28 836 kataszteri hold magyar tulajdont képező 50 hektárnál nagyobb birtokot sajátítottak ki. Ezek közös értéke kereken 10 millió dollárt tesz ki. /Farkas Réka: Kártérítés az „ellenségnek”? = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./
2004. szeptember 23.
A Szabadság napilap sorozatában kéri a Kolozs megyei RMDSZ-képviselőket, számoljanak be az utóbbi négy évben kifejtett tevékenységükről. Elsőnek Eckstein-Kovács Péter szenátor, az RMDSZ Szabadelvű körének elnöke válaszolt. Elmondta, hogy részt vett az alkotmánymódosító bizottság munkálataiban, a házszabály tervezetének megszerkesztésével megbízott külön bizottságban, valamint a közös házszabály-bizottságban. Az igazságügy reformjának tárgyalásánál ő volt az RMDSZ vezérszónoka. A jogi bizottságnak is tagja volt, egyetlen RMDSZ-képviselőként. Az európai integrációs bizottságba az RMDSZ szintén őt delegálta. Választókerületi fogadóóráin több mint 700 ember kereste fel. Az RMDSZ képviseletében, a szenátus póttagjaként vett részt az Európai Konvent munkálatain. Kiválóan együttműködött a magyar delegáció tagjaival. Az Emberjogi Charta szakbizottságban folytatott munkáját Szájer József (Fidesz), a magyar delegáció tagja ismerte el. A szenátor elismerte, hogy az RMDSZ néhány esetben olyan ügyben is a kormánypárt oldalára állt, amelyek nem voltak demokratikusak. Eckstein-Kovács Péter a második legaktívabb RMDSZ-honatya a felsőházban, őt csak Puskás Bálint, a szenátus alelnöke előzi meg. /Köllő Katalin: Mérlegen a parlamenti tevékenység. Kérdéseinkre Eckstein-Kovács Péter szenátor válaszol. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 24.
Szept. 23-án a szenátus megszavazta a kormány felkérésére magyar szakemberek, Puskás Bálint és Antal István bevonásával készült szövetkezeti törvényt – közölte Puskás Bálint szenátor. Az új jogszabály kizárja a központosítást, és lehetőséget biztosít a kisipari és fogyasztási szövetkezetek regionális újraszervezésére. Egyebek között e törvény alapján fel lehet támasztani a Hangya szövetkezetet – nyilatkozta a szenátor. /Megszavazták a szövetkezeti törvényt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./
2004. szeptember 27.
Szárazajtán szept. 26-án a Maniu-gárdisták 1944. szept. 26-i vérengzésére emlékeztek. – Szárazajta története a miénk, azoké, akik itt élünk, és nem azoké, akik kívülről bejönnek, és megpróbálják átforgatni azt – szögezte le Bartalis Szélyes Pál református lelkész. Arra utalt, hogy amikor három hete, szeptember 4-én a szárazajtai volt görög katolikus templom udvarán újratemették a napokkal korábban kihantolt, az 1944. szeptember 4-i csatában elesett néhány román és egy német katonát, a hatóságok valóságos erődemonstrációt tartottak, az emlékezők pedig mindenáron azt bizonygatták: a csatamezőn elesett katonák életéért Szárazajta magyar lakossága felelős. – Szárazajtán riadalmat keltett, hogy terepmotorosok jelent meg a faluban.Később fekete ruhás kommandósok jelentek meg, és igazoltatni kezdték az ünnepségen részt vevők egy részét. 1944. szeptember 26-án néhány helybéli román kezdeményezésére az Észak-Erdélyt végiggyilkoló és -rabló Maniu-gárdák 13 magyart végeztek ki Szárazajtán, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Bartalis Szélyes tiszteletes hangsúlyozta: „Úgy kell emlékeznünk a történtekre, ahogyan történtek. Valahányszor emlékezünk, imádkozunk, hogy az Úristen bocsássa meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. De elvárjuk, hogy a mi történelmünket is tiszteljék, és bármilyen nemzetiségűek, mások is bocsánatkéréssel emlékezzenek, hogy a szárazajtaihoz hasonló tragédia soha többé meg ne történhessen.” A szárazajtai megemlékezést megzavaró terepmotorosokra, de főleg a csendőrökre Puskás Bálint Zoltán RMDSZ-szenátor is kitért: „Nem az emlékező és imádkozó emberekre kell vigyázni, nem tőlünk kell félni, mert a veszély nem tőlünk jön.” Puskás a román katonák elestét a magyarok rovására író törekvések kapcsán hozzátette: „A történelmet senki nem tudja átírni, ezért ismételten le kell szögeznünk: a katonák a háborúban a harctéren estek el, nem a mi kezünk által.” Ezt támasztotta alá Márton Árpád RMDSZ-képviselő is, aki levéltári forrásokra alapozott beszédében azt emelte ki, hogy a Maniu-gárdisták ártatlan embereket gyilkoltak meg, és mindazok, akik mostanság „az állami terror enyhébb formáját alkalmazva”, rendőri és csendőri erőket felvonultatva próbálják továbbra is félelemben tartani Szárazajta lakosságát, legitimálni próbálják az akkori tömegmészárlást. Olosz Gergely képviselőjelölt és Benkő Emőke tanár a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete nevében összefogásra és helytállásra buzdított, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezete nevében felszólaló Hoffmann István pedig a Maniu-gárdák hadjáratához hasonlította a délvidéki magyarság ma is tartó zaklatását. Szárazajtán Ajtai Abod Mihály református pap, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egykori igazgatója születésének 300. és a Maniu-gárdák tömeggyilkosságának 60. évfordulójára emlékeztek. Ajtai Abod emlékére márványtáblát avattak a templomban. /D. L.: Megemlékezés hatósági felügyelettel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./
2004. szeptember 30.
Hosszas taktikázás után a szenátus is elfogadta a szövetkezeti törvénytervezetet. Ezután mind a kormány képviselője, mind a szakbizottság elnöke kezet fogott Puskás Bálinttal és Pete Istvánnal, a törvény két RMDSZ-es témagazdájával, mintegy gratulálva nekik a jó munkához. A kormánypárti ülésvezető elnök heteken át, minden eszközt latba vetve akadályozta a törvény vitáját. Puskás Bálint, a szenátus alelnöke összefoglalta a történteket. Miután a képviselőház elfogadta a szövetkezeti törvénytervezetet és átkerült a szenátusba, hatalmas harc kezdődött akörül, hogy törvény legyen-e belőle. Végül szept. 23-án Puskás a kormánypárti frakció elnökéhez fordult és bejelentette, hogy ha most sem tárgyalják meg a tervezetet, akkor az RMDSZ-frakció semmiféle törvényt nem fog megszavazni. Ez hatott, az ülésvezető elnök kénytelen volt vitára bocsátotta a törvényt, és alig negyedóra alatt a plénum elfogadta azt. Az RMDSZ-es kollegákat kérte, legyenek jelen ezen a vitán, hiszen minden szavazat számított. Ennek ellenére az RMDSZ-frakcióból kevés szenátor volt jelen. Hátravan még az egyeztetés a képviselőházzal. /Béres Katalin: Parlamenti tudósítás. A szövetkezeti törvény viszontagságai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./
2004. október 8.
Márton Árpád szenátor sajtótájékoztatóján ismertette a szenátusnál iktatott törvénymódosítási kezdeményezését. A székelyföldi autonómia kapcsán benyújtott népszavazási kezdeményezést nem tűzte napirendre a háromszéki önkormányzat, arra hivatkozva, hogy a törvényes rendelkezések szerint ilyen jellegű referendumot csak az államelnök írhat ki. Ezért a Kovászna megyei tanács RMDSZ-es frakciója kérésére a háromszéki honatyák /Puskás Bálint szenátor, Márton Árpád és Tamás Sándor képviselők/ törvénymódosítást terjesztettek be, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy egy bizonyos tájegységre vonatkozó kérdésekben regionális szintű népszavazást szervezhessenek. /Törvénymódosítási kezdeményezések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 8.
Adatbázis létrehozását kezdeményezi Varga József sepsiszentgyörgyi nyugalmazott mérnök annak érdekében, hogy az 1945 kora tavaszán kiadott, úgynevezett CASBI-rendelet alapján elkobzott javak visszaszolgáltatásáért további lépéseket lehessen tenni, a második világháború végnapjaiban ,,ellenségeknek” nyilvánított magyar és német családok elkobzott vagyonát vissza lehessen igényelni. A CASBI nevet viselő rendelettel a kollektív bűnösség elve alapján Háromszéken is több család vagyonát kobozták el, az ügyben azóta sem történt jóvátétel. Nemrég Puskás Bálint szenátor kijelentette, hogy törvénykezdeményezést nyújt be a károsultak kárpótlása érdekében. /(Ferencz): Adatbázist készítenek (CASBI-ügy) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./
2004. október 11.
Hét végén további 14 RMDSZ területi szervezetben tartottak előválasztásokat. Ezek közül 6-ban (Arad, Brassó, Bukarest, Szatmár, Temes, Történelmi Máramaros) elektoros választást tartanak, Háromszék, Felsőháromszék, Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, Kolozs és Nagybánya területi szervezetek esetében a közvetlen, állóurnás módszert választották. Az alig 12,51 százaléknyi magyar lakosú Arad megyében Király András megyei RMDSZ-elnök pályázott a képviselői helyre, ő kapta a legtöbb szavazatot az okt. 9-én tartott küldöttgyűlésen. Hasonló a helyzet Brassó megyében (a magyarok aránya 9,88 százalék). Az egyetlen befutónak számító képviselői helyre négy jelölt volt, a megyei küldöttek szavazatai alapján a listavezető Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke lett, aki a jelenlegi képviselőre, Kovács Csabára leadott szavazatoknak majdnem a háromszorosát kapta. Máramaros megyében (10,16 százaléka magyar) az RMDSZ-lista két, a nagybányai és a Történelmi Máramaros területi szervezetek javaslatai alapján állt össze. A képviselő-lista vezető helye ezúttal a nagybányaiaké, akik szintén közvetlen előválasztásokon döntöttek a jelölt személyéről. Szatmár megyében (35,02 százalék magyar) négy évvel ezelőtt a magyar szavazók magas választási részvételének köszönhetően 2 szenátora és 3 képviselője volt az RMDSZ-nek. Az okt. 9-i küldöttgyűlés döntése értelmében a szenátori lista első két helyére ismét Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorok kerültek. A három esélyes képviselőjelölt: Varga Attila, Erdei Dolóczki István és Vizsnyai Csaba, aki alig egy szavazattal előzte meg a szintén parlamenti helyre pályázó ifjabb Kereskényit. Pécsi Ferenc, a hivatalban lévő képviselők egyike úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Szeben megyében (4,2 százalék magyar) az RMDSZ-nek soha nem volt parlamenti képviselője. Amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor egy képviselői mandátumra futja, Jakab Eleké a mandátum, ha a szenátusi listavezetőnek kedvez a sors, akkor Benedek Zakariás kerül a parlamentbe. Temes megyében (8,98 százalék magyar) a befutó helynek számító képviselőházi listavezető ismét Toró T. Tibor lett, akire a 123 küldöttből 75 szavazott. Az újraválasztott Temes megyei képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét is betölti, jelen pillanatban az egyetlen az RMDSZ belső ellenzékéből, aki az RMDSZ színeiben vállalta a megmérettetést, és aki további mandátumban reménykedhet. Hargita megyében (84,71 százalék magyar) tűnik a legszorosabbnak a harc az RMDSZ szenátorjelöltjei között. A befutónak számító 2 helyre olyan személyek pályáznak, mint például Dézsi Zoltán egykori alprefektus, majd prefektus, aki több évig töltötte be az SZKT elnöki tisztségét is, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint az RMDSZ belső ellenzék köreihez tartozó Sógor Csaba szenátor. A képviselőjelöltek közül a csíkiak helyeire a legesélyesebb Kelemen Hunor képviselő, illetve Kóródi Zoltán. A versenybe beszállt az MPSZ-szel szakító Szondy Zoltán is. Udvarhelyszéken a két jelenlegi képviselő, Antal István és Asztalos Ferenc az esélyesek, a gyergyóiak pedig Garda Dezső jelenlegi képviselő és Melles Előd közt kell hogy válasszanak. Kovászna megyében (72,24 százalék magyar) a 2 szenátusi hely egyikére nagy valószínűséggel Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor pályázik, kérdéses, hogy a másik RMDSZ-es szenátor, Németh Csaba meghosszabbítja-e mandátumát vagy sem. /Sz. K.: Valamennyi RMDSZ-szervezetben lezárultak az előválasztások. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2004. október 12.
Kolozs megyében az RMDSZ parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsorolására kiírt előválasztáson befutó helyre került az eddig is törvényhozói mandátummal rendelkező Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, a második, szintén bejutó képviselői helyet pedig az előválasztásokon jó esélyekkel induló Máté András Levente kolozsvári önkormányzati képviselő szerezte meg. Nem végleges adatok szerint a hét végén Székelyföldön, Kolozs megyében és az RMDSZ Történelmi Máramaros szervezete által rendezett urnás előválasztásokon összesen több mint 80 ezren adták le a voksukat. Kolozs megyében a 80 ezer fős magyar lakosságnak mindössze 16 százaléka, azaz közel 14 ezer ember szavazott. Kolozsváron a 40 ezer szavazati joggal rendelkező magyarból csak 3400 ment el szavazni. Kovászna megyében Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor 10 571 szavazattal vezeti az RMDSZ szenátusi listáját. Második lett a szintén törvényhozóként dolgozó Németh Csaba. Háromszék képviselői listáját egy újonc, Antal Árpád András szociológus vezeti. Őt Tamás Sándor és Márton Árpád jelenlegi képviselő követi. Meglepetés született a szintén urnás előválasztásokat szervező nagybányai területi szervezetnél, ahol Böndi Gyöngyike jelenlegi képviselő csak a második helyen végzett, így szinte biztos, hogy nem fog újabb mandátumot tölteni a parlamentben. Itt bejutó helyre Bónis István került. /Borbély Tamás: Többnyire papírforma eredmények az előválasztásokon. Kolozsváron nagyon alacsony volt a részvételi arány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./
2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2004. november 4.
A fugyivásárhelyi központú Studium Academicum Alapítvány a Holland Államismereti Párttal közösen, a holland kormány anyagi támogatásával, esztendők óta szervez keresztény konferenciákat a világot és a szűkebb környezetet foglalkoztató kérdésekről. Idén a romániai kisebbségek EU-integrációs szerepéről vitáztak a református megújulási mozgalom előadói és hallgatói. Kállay László református lelkipásztor, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Dr. Kozma Zsolt, a kolozsvári Protestáns Teológia professzora az 1920-as és az 1989 utáni éveket vetette össze. Lényeges különbség, hogy amíg az 1920 utáni lelki bénaságot hatalmas tettvágy váltotta fel, szövetségek, egyesületek, pártok alakultak, addig a mostani, 89 utáni eufóriát hatalmas társadalmi passzivitás követte. Dick Jan Diepenbroek, az EU holland parlamenti asszisztense leszögezte: az EU-nak annyira fontos keleti határainak bővítése, hogy nem hajlandó tudomást venni a romániai magyarság problémáiról. „Az Európa Bizottságnak nincs stratégiája a magyar kérdés megoldására. Ezért indokoltnak találom a romániai magyarság félelmeit, hogy csatlakozás után még kevesebb szó esik majd problémáikról” – fejtette ki az előadó. A konferencia utolsó előadójaként Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor figyelmeztetett: a 31 csatlakozási fejezet egyikében sem szerepelt a kisebbségvédelem. /Balla Tünde: Romániai kisebbségek sorsa az EU-ban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./
2004. november 5.
A Tiszta Parlamentért Koalíció 2 millió szórólapot fog osztogatni azoknak a parlamenti jelölteknek a névjegyzékével, akiknek különböző erkölcsi okok miatt nincs mit keresniük a novemberben megválasztandó parlamentben – jelentette be csütörtökön Alina Mungiu-Pippidi politológus, az akció kezdeményezője. A teljes listán, 95 név jelent meg a PSD+PUR jelöltek közül, 9 a D.A. szövetségiektől, 46 a nagy-romániások közül és 3 az RMDSZ-jelöltek soraiból. A legismertebbek: Paul Pacuraru, Corneliu Vadim Tudor, Ion Iliescu, Dan Voiculescu. A 3 RMDSZ-es honatya: Verestóy Attila, Puskás Bálint és Pete István. Alina Mungiu-Pippidi elmondta, kampányuknak köszönhetően a pártok 50 jelöltet vontak vissza. Az RMDSZ-fejezetben a következő indokok szerepelnek: Annak ellenére, hogy szenátor, Puskás Bálint részvényes a Kovászna megyei ATCOM Kft-nél, amely a volt Kisiparosi Szövetkezet elődje. Sepsiszentgyörgyön 200 négyzetméteres háza, 50 négyzetméteres nyaralója van. Verestóy Attila tulajdonában levő IVO Kft. (társtulajdonos a sógora, Ferenczy László) megvásárolta a csíkszeredai alkoholgyárat, amely a berendezések egy részét Csibi Istvánnak bérelte. Ezenkívül a Verestóy tulajdonában levő Hungastro Kft. országos tendert nyert az ételjegyek forgalmazására. A Versenytanács kivizsgálta az ügyet és megbüntette a céget. A Capital hetilap 25 millió dollárra becsülte Verestóy szenátor vagyonát. Pete István annak ellenére, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett, cége, a Fixing Kft., amelyet 1999-ben hozott létre, közélelmezési és mezőgazdasági szerződéseket kötött. Ezenkívül részvényes volt Spirt Drojdie Rt.-nél. Vagyonnyilatkozata szerint lakást és hétvégi házat, 1000 négyzetméteres telket, Skoda Octavia típusú személygépkocsit birtokol. Folyószámláin 9 ezer dollár, 54 millió lej van. Ezenkívül tulajdonában van egy 40 hektáros mezőgazdasági földterület is. /Három RMDSZ-es a Tiszta Parlamentért feketelistáján. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./
2004. november 9.
Puskás Bálint szenátor sajtótájékoztatóján hangoztatta: sértőnek találja a Magyarország határain kívül élő magyarok számára, hogy a két kormánypárt felszólította a magyar állampolgárokat, szavazzanak nemmel a kettős állampolgárságról tartandó december 5-i népszavazáson. Ez a határon kívül élő magyarok megsértése, semmibevevése – jelentette ki. /(s.): Inkább hallgassanak! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 9./
2004. november 11.
A Háromszék megyei RMDSZ képviselői magyarországi fórumokon és a médiában kérik a választópolgárokat, hogy a népszavazáson voksoljanak igennel a kettős állampolgárságra. Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a szövetség Kereszténydemokrata Mozgalom platformjának elnöke elmondta: a Fidesz, több civil szervezet és az egyházak meghívására Zala, Vas, Győr és Fehér megyébe utaznak, ahol különböző fórumokon és a médiában arra kérik a magyarországi választópolgárokat, ne fordítsanak hátat a határon túli magyaroknak. /A kettős állampolgárságért. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./