Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 8.
Visszarendeződés
Megkezdődött. Vagy csak folytatódik? Másfél évvel a jobboldali államfő megválasztása és bő fél évvel a baloldali kormány menesztése után minden jel arra mutat, hogy hátraarcot hajt végre Románia, és ősszel újra a szociáldemokrata párt kezébe adja a gyeplőt.
De nem azért, mert az alakulat megjavult vagy legalább megújult volna – erről nincs szó, az áprilisban jogerősen elítélt Liviu Dragnea pártelnök nyeregben érzi magát, a június 5-ei eredmények láttán visszaszívta korábban ígért lemondását, és további pálfordulásokra is számíthatunk még –, hanem mert a két pártból egyesült liberális tábor másfél év alatt nem volt képes bár egy valamirevaló alternatíva felmutatására összeszedni magát, a számára kedvező politikai-közéleti széljárásban sem. Az idei önkormányzati választások után az SZDP – a közel kétmilliós főváros egészén kívül – 19 megyeszékhelyen rendelkezik polgármesterrel és 27 megyében tanácsi többséggel: 14-ben egyedül, 11-ben Tăriceanu pártjának bevonásával, további 2-ben pedig Gabriel Oprea alakulatára is szüksége volt. Ez, akárhogy nézzük, az ország nagyobbik fele, és mivel a két szövetséges alakulat nem sok önállóságot mutat – Tăriceanu valószínűleg addig maradhat a szenátus elnöke, amíg kiszolgálja fenntartóit, az átigazolt honatyákból az előző választások után alakult, tavaly még komoly tényezőnek számító Oprea-féle alakulatot pedig vezére bukása óta csak a nagy testvér óvhatja a megsemmisüléstől (az SZDP-nek mindig van egy ködös kis konzervatív zsebpártja) – , nemsokára megint ott találhatjuk magunkat, ahol nem akartunk lenni: a vörös bárók és kiskirályok, a korrupt, felelőtlen, nemtörődöm posztkommunisták keze alatt. Az az elégedetlenség, amely 2014 novemberében Klaus Iohannis megválasztásához, majd – egy év múlva – a Ponta-kormány leváltásához vezetett, most azok ellen fordult, akiktől egy tisztességesebb, felelősebb, hozzáértőbb politizálást várt a jobb sorsra érdemes választó. De csalódnia kellett, megint. A hagyományosan jobboldalinak számító Bukarest feladta a leckét, és bár az SZDP ünnepel, a valódi többséget a távol maradók alkotják. Ez pedig nem egészséges.
Nem mintha a szociáldemokratákat nagyon zavarná a hatalomra kerülés mikéntje. Az önkormányzati választásokon aratott győzelemmel igazolva látják magukat, a nagy garral beharangozott megtisztulásra már semmi szükség nem lesz, sőt, nyugodtan el lehet kezdeni a mellékvágányon rostokoló párttagok visszahelyezését. A különvéleménye miatt kizárt Valeriu Zgonea képviselőházi elnök alatt már hosszú hetek óta inog a bársonyszék, bennfentes sajtósok szerint Victor Ponta volt kormányfőre vár, aki ezzel az ország harmadik embere lehet. Vagy – korrupciós perei dacára – ősztől ismét kormányfő, ehhez most minden esély adott. Csak az előrelépés esélye nem látszik sehol...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 9.
Közzétették az önkormányzati voksolás végeredményét
Közzétette a központi választási bizottság csütörtökön a romániai önkormányzati választások nem hivatalos végeredményét, amely szerint a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt előtt.
A megyei pártlistákra és a főváros önkormányzatára leadott voksoknál a PSD 37,8 százalékot, míg a PNL 30,6 százalékot szerzett. Bukarestben Gabriela Fireát, a PSD jelöltjét a voksok csaknem 43 százalékával választották főpolgármesterré.
A harmadik helyen a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök által alapított, a PSD-vel együttműködő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) végzett 6,32 százalékkal. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei és bukaresti listáira összesen 411 823-an voksoltak, ez az országosan leadott több mint 8,25 millió szavazat 4,99 százaléka. A Traian Basescu volt államfő vezette jobboldali Népi Mozgalom Párt (PMP) az országszerte leadott voksok 4,47 százalékát kapta.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei listáira 38 215 szavazat érkezett, ez országos összesítésben a voksok 0,46 százalékát teszi ki, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) listáira 16 824-en szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,2 százalékát jelenti.
Az RMDSZ 95 megyei tanácsosi mandátumot szerzett (héttel többet, mint 2012-ben), az EMNP-nek és az MPP-nek pedig hat-hat megyei tanácsosa lesz (eddig hét-hét volt).
A magyar pártok megyei jelöltlistái által összesített csaknem 467 ezer szavazat országos szinten a szavazatok 5,65 százalékát teszi ki. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak.
A magyar pártok megyei listáira adott voksok 88 százalékát kapta az RMDSZ (három százalékpontot javítva 2012-höz képest), a fennmaradó 12 százalékon pedig az MPP és az EMNP osztozott.
A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2284 tanácsosa lesz (az eddigi 2261 helyett), az EMNP-nek 207 (az eddigi 214 helyett), az MPP-nek pedig 158 (az eddigi 266 helyett). Idén 33 magyar települési tanácsos az EMNP-MPP koalíciós listákon szerzett mandátumot (2012-ben 14-en voltak).
A magyar pártok jelöltjeinek 210 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 195 RMDSZ-es (korábban 203), 13 MPP-s (korábban 7), ketten pedig az MPP-EMNP koalíció jelöltjeként szereztek mandátumot (2012-ben az EMNP önállóan nyert el két polgármesteri posztot).
A vasárnap megtartott romániai önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 48,2 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt a részvétel meghaladta az 57 százalékot. Több mint 630 ezer voks (a szavazatok 7 százaléka) érvénytelennek bizonyult.
A hivatalos végeredményt az óvások elbírálása után ismertetik.
MTI

2016. június 10.
Öt százalékon az RMDSZ (A választás végeredménye)
Közzétette a központi választási bizottság az önkormányzati választások nem hivatalos végeredményét, amely szerint a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (SZDP) több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) előtt.
Harmadik helyen a Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök által alapított, az SZDP-vel együttműködő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) végzett 6,32 százalékkal. Az RMDSZ megyei és bukaresti listáira összesen 411 823-an voksoltak, ez az országosan leadott több mint 8,25 millió szavazat 4,99 százaléka. A Traian Băsescu volt államfő vezette jobboldali Népi Mozgalom Párt (NMP) az országszerte leadott voksok 4,47 százalékát kapta. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei listáira 38 215 szavazat érkezett, ez országos összesítésben a voksok 0,46 százalékát teszi ki, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) listáira 16 824-en szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,2 százalékát jelenti.
Az RMDSZ 95 megyei tanácsi mandátumot szerzett (héttel többet, mint 2012-ben), az EMNP-nek és az MPP-nek pedig hat-hat megyei tanácstagja lesz (eddig hét-hét volt). A magyar pártok megyei jelöltlistái által összesített csaknem 467 ezer szavazat országos szinten a szavazatok 5,65 százalékát teszi ki (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak). A magyar pártok megyei listáira adott voksok 88 százalékát kapta az RMDSZ (három százalékpontot javítva 2012-höz képest), a fennmaradó 12 százalékon pedig az MPP és az EMNP osztozott.
A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2284 tanácstagja lesz (az eddigi 2261 helyett), az EMNP-nek 207 (az eddigi 214 helyett), az MPP-nek pedig 158 (az eddigi 266 helyett). Idén 33 magyar települési tanácstag az EMNP–MPP koalíciós listákon szerzett mandátumot (2012-ben 14-en voltak). A magyar pártok jelöltjeinek 210 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 195 RMDSZ-es (korábban 203), 13 MPP-s (korábban 7), ketten pedig az MPP–EMNP-koalíció jelöltjeként szereztek mandátumot (2012-ben az EMNP önállóan nyert el két polgármesteri posztot). A vasárnapi önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 48,2 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt a részvétel meghaladta az 57 százalékot. Több mint 630 ezer voks (a szavazatok 7 százaléka) érvénytelennek bizonyult.

2016. június 11.
Közzétették a helyhatósági választás végeredményét
Közzétette a központi választási bizottság az önkormányzati választások nem hivatalos végeredményét, amely szerint a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt előtt.
A megyei pártlistákra és a főváros önkormányzatára leadott voksoknál a PSD 37,8 százalékot, míg a PNL 30,6 százalékot szerzett. Bukarestben Gabriela Fireát, a PSD jelöltjét a voksok csaknem 43 százalékával választották főpolgármesterré.
A harmadik helyen a Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök által alapított, a PSD-vel együttműködő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) végzett 6,32 százalékkal. Az RMDSZ megyei és bukaresti listáira összesen 411 823-an voksoltak, ez az országosan leadott több mint 8,25 millió szavazat 4,99 százaléka. A Traian Băsescu volt államfő vezette jobboldali Népi Mozgalom Párt (PMP) az országszerte leadott voksok 4,47 százalékát kapta.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei listáira 38 215 szavazat érkezett, ez országos összesítésben a voksok 0,46 százalékát teszi ki, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) listáira 16 824-en szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,2 százalékát jelenti.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 18.
Se kedv, se idő kormányt buktatni
Letett a Cioloş-kormány megbuktatásáról a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül tömörülő parlamenti többség – közölte csütörtökön Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
A kabinet elleni bizalmatlansági indítvány beterjesztését főleg Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE elnöke és Victor Ponta volt miniszterelnök szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy a kormány számos területen – a mezőgazdaságban, az európai pénzek lehívásában vagy a közalkalmazotti bérek reformjában – szerintük kudarcot vallott.

2016. július 13.
Romániában egy kispárttal olvad össze Traian Basescu pártja
A nemrég még kormánykoalíciós pártnak számító Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) olvad össze a Traian Basescu volt román államelnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP).
Ezt a két politikai erő vezetősége jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón. Traian Basescu elmondta, hogy az új párt a PMP név alatt fog szerepelni, az elnöke továbbra is ő mArad, lesz négy első alelnökük, akik közül kettőt az UNPR ad majd. A Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes által vezetett UNPR a szociáldemokrata Victor Ponta egykori román miniszterelnök kormányának volt tagja. Oprea márciusban lemondott a pártelnökségről, miután két ügyészségi eljárás indult ellene. A PMP egy Basescu által alapított új párt. Az összeolvadástól azt remélik, hogy növeli bejutási esélyüket a parlamentbe az év végi választáson.
Az UNPR azt követően erősödött meg, hogy a Szociáldemokrata Párt ( PSD) és a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) által létrehozott Szociálliberális Szövetség (USL) – amely megnyerte 2012-ben a helyhatósági és a parlamenti választásokat – kettészakadt, így a szociáldemokratáknak nagy szükségük volt az UNPR-re, hogy biztosítsa számukra a parlamentben a kormányzati többséget.
Az UNPR nem vett részt önállóan a választásokon, de 2012 után számos törvényhozót befogadott, akik különböző okokból kiléptek pártjukból, amelyeknek színeiben mandátumot szereztek. Így az UNPR önálló frakciót alakíthatott, és tavaly novemberig, a Ponta-kormány lemondásáig a mérleg nyelve szerepét töltötte be a Bukaresti parlamentben.
Tavasszal még azt fontolgatták, hogy önálló pártként indulnak a választáson. Az utóbbi hetekben azonban számos törvényhozó kilépett az UNPR-ből, és a PSD-hez csatlakozott, miután sikertelenül végződtek a szociáldemokratákkal folytatott egyeztetések egy esetleges közös parlamenti választási szereplésről. Basescu nyilatkozatában utalt arra, hogy sokan elhagyták az UNPR-t, de mint mondta, őket ez nem zavarja, mert olyan emberekre van szükségük, akik a jobbközép értékeket vallják magukénak.
Valeriu Steriu, az UNPR elnöke kijelentette: elsősorban azoknak a választóknak akarnak alternatívát nyújtani, akiknek elegük van a jelenlegi két nagypártból, a PSD-ből és a PNL-ből. A két nagy politikai erő, a balközép szociáldemokraták és a jobbközép liberálisok mellett jelenleg három kispárt pályázik eséllyel törvényhozói helyek megszerzésére az őszi romániai parlamenti választáson: a magát jobbközépnek tekintő PMP, a PSD-t támogató Calin Popescu Tariceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
erdon.ro

2016. augusztus 1.
Ellenőrizzék az RHSZ-t
Kíméletlen ellenőrzésnek kell alávetni a Román Hírszerző Szolgálatot – jelentette ki Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke, aki szerint nyilvánvalóan gondok vannak a titkosszolgálat civil kontrolljával.
Szerinte ezt egy nagyon erős parlamenti ellenőrzés révén lehetne megoldani. Szólt az Országos Korrupcióellenes Ügyészségről is: a hatóság túlkapásainak szerinte az ügyészi felelősségről szóló törvény elfogadásával lehetne gátat vetni. Băsescu annak kapcsán beszélt a két intézményről, hogy pár nappal korábban Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke úgy vélekedett: Romániát az RHSZ és a korrupcióellenes ügyészség vezeti. Traian Băsescut televíziós műsorban kérdezték Tăriceanu kijelentéseiről.

2016. augusztus 5.
Románia nem jogállam
Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak – szögezte le a Romániai Bírák Országos Szövetsége (RBOSZ) Klaus Iohannis államfőhöz intézett tegnapi nyílt levélben. A bírák érdekvédelmi szervezete éles hangon bírálta az elnököt amiatt, hogy nem válaszolt érdemben azoknak a politikusoknak, akik a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) az igazságszolgáltatásra gyakorolt állítólagos befolyását sérelmezték.
Múlt héten két párt vezetője, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke és Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Pártja elnöke is visszaéléssel vádolta a korrupcióellenes ügyészséget és a hírszerző szolgálatot, mondván, hogy a korrupcióellenes harcot valójában politikai célokra, a „kényelmetlen politikai ellenfelek” ellen használják, jogtalanul felülírva a demokratikusan megválasztott intézmények döntéseit. Băsescu szerint Románia „maffiaállammá változott”, amelyben az RHSZ és a korrupcióellenes ügyészség minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Amikor Tăriceanu felhívást intézett az államfőhöz, hogy tisztázza, megalapozottak-e a hivatali elődje által megfogalmazott súlyos vádak, Iohannis azzal vágott vissza, hogy Romániában a jogállam működik, és nem hiteles, amikor ezt olyanok kérdőjelezik meg, akik ellen bűnvádi eljárás folyik. A bírák egyesülete szerint éppen az ilyen, „minden kritikát elutasító” nyilatkozatok bizonyítják azt, hogy „Romániában nem működik a demokratikus szabványok szerint a jogállamiság”. Az RBOSZ szerint Iohannisnak kötelessége lett volna komolyan venni és kivizsgálni a figyelmeztetést, függetlenül attól, kitől származik, mint ahogy a korrupcióellenes ügyészség sem tekinthet el azoktól a feljelentésektől, amelyeket elítéltek vagy gyanúsítottak tesznek. „Az RHSZ igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása roppant súlyos vád, erre nem válasz az, hogy Ön kinyilatkozza, márpedig a jogállam működik” – írta nyílt levelében a civil szervezet. Az RBOSZ egyúttal felszólította az államfőt, hogy az alkotmányosság őreként tisztázza,milyen jogszabály alapján ellenőrzi az RHSZ kinevezésük előtt az igazságszolgáltatás vezető tisztségeire és a legfelsőbb bírósági tagságra pályázó jelölteket.

2016. augusztus 8.
Kelemen Hunor: a Cioloş-kabinet megérdemelne egy bizalmatlansági indítványt
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint a Cioloş-kabinet megérdemelne egy bizalmatlansági indítványt, de megbuktatása esetén korlátozott hatáskörrel a helyén kellene mAradnia az év végi választásokig.
Ezt Kelemen Hunor az Adevărulnak nyilatkozta annak kapcsán, hogy a Szociáldemokrata Pártnak ( PSD) szándékában áll megbuktatni a szakértői kormányt, és ehhez szövetségeseket keres a parlamentben. A PSD elnöke, Liviu Dragnea vasárnap közölte, hogy a napokban egyeztetni fog a Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) a bizalmatlansági indítványról.
A szövetségi elnök elmondta, a PSD vezetői még nem keresték meg ebben az ügyben. Szerinte azonban a Cioloş-kabinetnek az elmúlt időszakban több olyan lépése is volt, amelynek nem volt parlamenti támogatottsága. „Az RMDSZ is elégedetlen a kormány több intézkedésével, az elégedettségünk pedig egyre nő” – jelentette ki Kelemen Hunor.
A politikus azonban hangsúlyozta, a szeptemberben benyújtandó bizalmatlansági indítvány sikere esetén a szakértői kormánynak a helyén kellene mAradnia a parlamenti választásokig. „Korlátozott hatáskörrel már nem hozhat sürgősségi rendeleteket és különféle határozatokat” – magyarázta.
Kelemen elmondta, ha a PSD és az ALDE megegyezik a bizalmatlansági indítvány benyújtásában, akkor az RMDSZ látni szeretné a szövegét is, mielőtt a támogatásáról döntene. „Azt is szeretnék tudni, mi történik a kormány bukása után” – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy 2009-ben több hónapig korlátozott hatáskörű kormány vezette az országot az elnökválasztásokig.
A jelenlegi parlamentben 356 képviselő és 157 szenátor van, a kormány megbuktatásához 257 szavazatra van szüksége. A PSD-nek és az ALDE-nek az RMDSZ-szel együtt is csak 254 szavazata van. Így a bizalmatlansági indítvány csak akkor lehet sikeres, hogy a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is támogatja – írja az Adevărul.
maszol.ro

2016. augusztus 10.
Korodi Attilát tanúként kihallgatta a DNA Bogdan Olteanu ügyében
Tanúvallomást tett szerdán a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Korodi Attila parlamenti képviselő a Román Nemzeti Bank volt kormányzóhelyettese, Bogdan Olteanu bűnvádi ügyében.
Mint korábban megírtuk, a jelenleg házi őrizetben lévő Olteanut azzal gyanúsítja a DNA, hogy 2008-ban egymillió euró csúszópénzt fogadott el Sorin Ovidiu Vîntutól. Az összegért cserében az akkor házelnök liberális politikus az üzletembernek megígérte: közbenjár a Călin Popescu Tăriceanu vezette kormánynál annak érdekében, hogy Liviu Mihaiu újságírót, zöld aktivistát nevezzék ki a Duna-delta kormányzójának.
Korodi Attila a Maszolnak elmondta, azért idézték be tanúként, mert az törvény szerint a Duna-delta kormányzóját a kormány a környezetvédelmi minisztérium javaslatára nevezi ki. A környezetvédelmi tárcát pedig 2008-ban az RMDSZ-es politikus vezette.
A képviselő tájékoztatása szerint szerdai kihallgatása során az ügyészeket a Duna-delta kormányzójának kinevezési procedúrája érdekelte. Kérdésünkre elmondta: Liviu Mihaiu kinevezését formálisan valóban a környezetvédelmi minisztérium terjesztette a kormány elé jóváhagyásra, ám az újságírót maga Călin Popescu Tăriceanu javasolta a posztra.
„A miniszterelnök akkoriban magához hívott, és megkérdezte, hogy mit szólnék Liviu Mihaiu kinevezéséhez. Támogattam az elképzelést, mert zöld aktivistaként az újságíró sokat tett a Duna-delta megóvásáért” – mondta Korodi.
Mint ismert, a kormány ki is nevezte Liviu Mihaiut a delta kormányzójának. A napokban a jelenleg börtönben ülő Sorin Ovidiu Vîntu maga is megerősítette: politikusokat fizetett le azért, hogy trösztjének alkalmazottja megkapja a posztot.
A román sajtó úgy tudja: az ügyben Călin Popescu Tăriceanu jelenlegi szenátusi elnök is a gyanúsítottak között szerepel, ezt azonban a DNA nem erősítette meg. A vádhatóság csak azt közölte, hogy az állítólagos csúszópénzt egy pártszékházban adták át. Olteanu 2008-ban a PNL tisztségviselője volt, amelynek akkor Tăriceanu volt az elnöke.
| Cs. P. T.

2016. augusztus 25.
Bevonnák az RMDSZ-t is a kormányba
Az év végi parlamenti választások megnyerésére legesélyesebbnek tartott Szociáldemokrata Párt (PSD) a szabadelvű ALDE-val közösen akar kormányt alakítani, amelybe az „eredmények függvényében esetleg az RMDSZ-t is bevonnák” – közölte Florin Iordache, a képviselőház ideiglenes elnöke. A politikus a Radio France Internationale (RFI) adásának nyilatkozva elhárította a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) alakítandó nagykoalíció gondolatát.
Az RMDSZ kormányra hívását Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE társelnöke is szorgalmazta. Egy kedd esti televíziós interjúban a PNL-ből kilépett, a PSD-vel együttműködő, saját szabadelvű pártot alapító Tăriceanu úgy vélte: a választások után a PSD-nek és az ALDE-nak koalíciós ajánlattal kellene megkeresnie az RMDSZ-t egy szélesebb parlamenti többség kialakítása érdekében.

2016. szeptember 1.
Obamától kérne magyarázatot Tăriceanu (Vita az egyesülésről)
Călin Popescu Tăriceanu azt javasolja, a szenátus fogadjon el egy nyilatkozatot, amelyben adjon hangot „elégedetlenségének” a chişinăui amerikai nagykövet kijelentései miatt, és kérjen „tisztázó választ” Obama elnöktől, a külügyminisztériumtól és az Amerikai Egyesült Államok szenátusától.
„Meglepetéssel, aggodalommal és nagyfokú elégedetlenséggel fogadta a romániai közvélemény James Pettit chişinăui amerikai nagykövet kijelentéseit. A nagykövet által tárgyalt kérdéskör rendkívül érzékeny, de még inkább különösen fájdalmas téma minden román számára. Újra eszünkbe juttatta a több millió besszarábiai román által elszenvedett tragédiákat és megaláztatásokat, ami román terület volt a sztálinizmus és a hitlerizmus fekete ideje alatt, a Besszarábiai Ribbentrop-Molotov Paktum alapján egyesítve, amikor a jog erejét az erő joga helyettesítette” – áll abban a nyilatkozattervezetben, amelyet Tăriceanu a szenátus elé terjesztett. Tăriceanu úgy fogalmaz, „Románia volt az első állam, amely elismerte és továbbra is fenntartások nélkül elismeri a Moldovai Köztársaság államiságát, szuverenitását és függetlenségét”, ám ez nem jelenti azt, hogy meg lehet akadályozni „Románia és a Moldovai Köztársaság állampolgárai többségének az egyesülésről szóló vágyainak szabad kifejezésre juttatását”. „Az amerikai nagykövet nyilatkozata pedig világosan érzékelteti, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem támogatja, most és a jövőben is ellenzi Besszarábia visszatérését az anyaországhoz” – írja még Tăriceanu. Hozzáteszi: Pettit nagykövet kijelentései kellemetlen gyanakvást hozhatnak a kétoldalú kapcsolatokba, ami csak növelné aggodalmunkat”.
Az Amerikai Egyesült Államok chişinăui nagykövete a Moldovai Köztársaság függetlenségének 25. évfordulóján úgy fogalmazott: „a Romániával való egyesülés például az EUrópai Unióhoz vezető útként vagy más okból, nem egy praktikus választás, nem jelenti azt a választást, amitől itt, a Moldovai Köztársaságban a dolgok jobbra fordulnának. A Moldovai Köztársaság nem Románia. A Moldovai Köztárságnak saját történelme van, saját kihívásai.”
Válaszolt a nagykövetség
James D. Pettit kijelentésével kapcsolatban kért felvilágosítást a Hotnews.ro hírportál az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségétől. A válaszban az áll, hogy az Egyesült Államok régóta támogatja Moldova Köztársaság szuverenitását és területi egységét, és méltatja Romániának a Moldovai Köztársaság demokratikus fejlődéséért, európai uniós beilleszkedéséért tett erőfeszítéseit. „Mi több, az Egyesült Államok Moldovával kapcsolatos politikája az, hogy partner legyen gazdasági és demokratikus fejlődésében. Ennél messzebb menő következtetéseket levonni a politikánkkal kapcsolatban meghaladja a politikai felhatalmazásunkat” – zárja rövid levelét a nagykövetség.

2016. szeptember 17.
Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)

2016. szeptember 21.
Keményen visszaszóltak az amerikai nagykövetnek
A román szenátus nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok chisinaui nagykövetének kijelentését, miszerint „Moldova nem Románia".
A Calin Popescu Tariceanu felsőházi elnök által előterjesztett és 49 igen szavazattal, egy tartózkodással és egy ellenszavazattal elfogadott nyilatkozat kiemeli, az amerikai diplomata nyilatkozatát „meglepődve, aggodalommal és elégedetlenséggel fogadta a román közvélemény".
A román szenátorok azt is leszögezték, ezek a kijelentések nem érinthetik és nem is fogják érinteni a Románia és az USA közötti stratégiai partnerséget, és nem változtatják meg a román külpolitika koordinátáit a Moldovai Köztársaság irányában. Ugyanakkor „nem is írhatják felül a két ország polgárainak szuverén akaratát az EU-n belüli közös jövőjüket illetően, sem a Prut folyó két oldalán élők közös román nemzeti identitását, amely mások által nem értelmezhető és nem is írható át.
A nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy a sztálini megtorlás több százezernyi áldozatának erkölcsi jóvátételt jelentene, ha az Egyesült Államok erőteljesen támogatná a Moldovai Köztársaság európai csatlakozását, amely „a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti kiemelt együttműködési és stratégiai viszony optimális kifejeződése lenne".
A Moldovai Köztársaság függetlenségének 25. évfordulója alkalmából, augusztus 27-én sugárzott tévéinterjúban James Pettit nagykövet nagyon fontosnak nevezte, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon, biztos határokon belül. Hozzátette, hogy az egyesülés Romániával „mint az EU-ba való belépés egyik módja, vagy bármilyen más okból, nem praktikus opció", és nem oldaná meg a moldovaiak problémáit. Kijelentette: „a Moldova nem Románia, a Moldovai Köztársaságnak saját történelme van, és saját kihívásai vannak".
Főleg a nagykövet utolsó szavai váltottak ki felháborodást Romániában, ahol az unionisták egyik jelszava – amelyet kiragasztanak közintézményekben, és felfestenek útjelző táblákra, épületekre –, éppen az, hogy Besszarábia – vagyis Moldova – Románia.
A nagykövet nyilatkozatát többen is bírálták Bukarestben, köztük Traian Basescu volt államfő, viszont a szenátus elnöke volt az első magas rangú politikus, aki hivatalosan is magyarázatot követelt az amerikai hatóságoktól. Tariceanu azt mondta: az USA chisinaui nagykövete vagy nem ismeri a diplomáciai szabályokat, vagy általában műveletlen, mindenesetre Sztálin téziseivel operál.
nol.hu

2016. október 11.
Kampány küszöbén
Ha kampány, hát legyen kampány – gondolhatják a szociáldemokraták, és alaposan bele is lendültek az ígérgetésbe. Nem aprózzák el, oly mértékű adócsökkentéseket, jövedelememeléseket helyeznek kilátásba, hogy csak kapkodja a fejét az egyszerű halandó: mindez valóban megvalósítható, közeleg a földi Kánaán?!
Természetesen nagyon szép lenne, ha terveik valóra válthatóak lennének, csak éppen nehezen hihető. Nem kell gazdasági szakembernek lenni ahhoz, hogy felmérjük, ha csökkentik, sőt sok esetben teljesen eltörlik az adókat, emelik a fizetéseket, nyugdíjakat, akkora lyuk keletkezik a költségvetésben, amelyet még a vágtázó 4–5 százalékos gazdasági növekedéssel sem lehet betömni. Még ha meg is valósul az álom az egymillió új munkahelyről, nem folyik be annyi jövedelem, hogy pótolja mindazt, amit szétosztogatottak. De az SZDP-sek ígérni mindig is nagyon tudtak, hatalomra kerülésük után pedig elődeiket, a nehéz örökséget okolták amiatt, hogy nem valósulhatnak meg terveik. A közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint az Szociáldemokrata Párt fölényesen megnyeri a választásokat. A liberálisok próbálják rendezni soraikat, ám helyzetük gyatra, még az általuk rendelt felmérés is 7–8 százalékos lemaradást mutat, de akadt olyan is, mely szerint 20 százalékos a hátrányuk. Hiába kampányol mellettük Iohannis, próbálnak belecsimpaszkodni Dacian Cioloşba, egyelőre csak a kapkodás és fejetlenség érhető tetten, ígéreteik – hisz ők sem maradhatnak le – kimerülnek az általánosságokban, még nem rukkoltak elő semmilyen programmal, sőt, a jelek szerint képviselő- és szenátorjelöltjeiket is lasszóval fogdossák, egyetlen kitétel, legyen valamelyest népszerű az illető.
Tăriceanu pártja várhatóan hozza a maga 8–10 százalékát, ők az SZDP-hez csapódva kívánnak kormányozni, Băsescu alakulata esetében a küszöb elérése is kétséges, igaz, a hajóskapitány is csatára kész, ő vezeti majd a szenátusi listát. A kisebb pártok, függetlenek azonban bajban vannak, a nagyok tettek arról, hogy már az indulás feltételeinek teljesítése is nehéz legyen: ebben a helyzetben van a fővárosban népszerű és a felmérésekben is 10 százalék körülire becsült Mentsük meg Romániát Szövetség, országos hálózat és pénz hiányában már a 200 ezer aláírás összegyűjtése is gondot jelent számukra. Az erdélyi magyarok háza táján csend és béke honol. Egyetlen induló az RMDSZ, már túl is van az aláírásgyűjtésen, vetélytárssal nem kell számolnia, a jelöltállítás által megtépett nimbuszát próbálja helyrepofozni. Egyelőre sem programja, sem ígéretei nem ismertek, és mivel az EMNP nem méretkezik meg, bűnbak nélkül maradt, nem lesz, kinek nyakába varrnia a kudarcot vagy nem kellő sikert. Még csak a kampány küszöbén vagyunk, az igazi nagy menet bő hónap múlva kezdődik. A szocdemek ígérethalmaza csak felvezetés, szépet és jót hallunk majd eleget, így bizakodásból tartalékolhatunk, hisz utána ehetjük a feketelevest újabb négy évig.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 17.
Tăriceanu a DNA bojkottjára szólítja a parlamentet
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök arra kérte a törvényhozókat, hogy mandátumuk hátralévő két hónapja alatt már ne döntsenek azokról a mentelmi jog felfüggesztését célzó kiadatási kérésekről, amelyek a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) érkeznek.
Vasárnap közzétett felhívásában Tăriceanu kifejtette meggyőződését, hogy „az amúgy szükséges és legitim" korrupcióellenes harc mögé bújva a DNA sokszor a politikai ellenfelek félreállításának eszközévé válik azok kezében, akik „okkult módon a háttérből irányítják" ezt az intézményt. A szenátus liberális elnöke szerint nem sokkal a parlamenti választások előtt a DNA megint 7-8 éves ügyeket „ás elő" nagy csinnadrattával, miként tette azt a nyári helyhatósági kampány idején is, „csak azért, hogy ellehetetlenítse a kényelmetlen ellenfelek indulását".
„Miként sosem hittem a pénteki letartóztatásokban, a DNA-nak az ilyen eljárásaiban sem bízom" – idézte az MTI Tăriceanu ironikus megjegyzését. A szenátus elnöke úgy vélte: ha annyi éven át nem volt sürgős felgöngyölíteni azokat az ügyeket, várhatnak még két hónapig, amíg véget érnek a választások. A politikus felkérte a törvényhozókat, hogy a DNA kiadatási kéréseit elbíráló határozatok meghozatalát bízzák a következő parlamentre.
Tăriceanu pártállástól független elvi kérdésnek nevezi a „meghurcoltak" melletti kiállást, legyen szó Victor Pontáról vagy Elena Udreáról. Bár saját magát nem sorolta az áldozatok közé, a DNA őt is bíróság elé állította júliusban bűnpártolás és hamis tanúzás gyanújával. Tăriceanu ellen egyébként saját pártja, a szabadelvű ALDE egyes mellőzött politikusai éppen erre hivatkozva szítanak lázadást, és vasárnap bejelentették, hogy „Egy tiszta parlamentért" elnevezéssel korrupcióellenes mozgalmat kezdeményeztek az ALDE-ban.
Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó klasszikus mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. Azon miniszterek vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.
A házszabály szerint a jogi bizottságnak három napon belül kell véleményeznie a kiadatási kérést, a plénumnak pedig öt napon belül kell döntenie róla. A határidőket akkortól számítják, amikor a házelnök nyílt ülésen ismerteti a kiadatási kérést a plénummal, de erre nem szab meg terminust a házszabály. Ha valamiért tehát nem hívnak össze plenáris ülést – például parlamenti vakáció van, vagy több „választókerületi tevékenységet" szavaznak meg maguknak a honatyák, mert választási kampány van, – akkor a bukaresti parlament hosszabb ideig is „jegelheti" egy-egy tagjának kiadatási ügyét.
kronika.ro Erdély.ma

2016. október 18.
Mellőznék az ügyészséget (Tăriceanu és a korrupcióellenesség)
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök arra kérte a törvényhozókat vasárnap, hogy mandátumuk hátralévő két hónapja alatt már ne döntsenek azokról a mentelmi jog felfüggesztését célzó kérésekről, amelyek a korrupcióellenes ügyészségtől érkeznek.
Felhívásában Tăriceanu kifejtette meggyőződését, hogy „az amúgy szükséges és legitim” korrupcióellenes harc mögé bújva a hatóság sokszor a politikai ellenfelek félreállításának eszközévé válik azok kezében, akik „okkult módon a háttérből irányítják” ezt az intézményt. A szenátusi elnök szerint nem sokkal a parlamenti választások előtt az ügyészség megint 7–8 éves ügyeket ás elő nagy csinnadrattával, miként tette azt a nyári helyhatósági kampány idején is, „csak azért, hogy ellehetetlenítse a kényelmetlen ellenfelek indulását”. „Miként sosem hittem a pénteki letartóztatásokban, a hatóság ilyen eljárásaiban sem bízom” – jegyezte meg ironikusan. A politikus úgy vélte: ha annyi éven át nem volt sürgős felgöngyölíteni azokat az ügyeket, várhatnak még két hónapig, amíg véget érnek a választások. Felkérte a törvényhozókat, hogy az ügyészség kiadatási kéréseit elbíráló határozatok meghozatalát bízzák a következő parlamentre.
Tăriceanu pártállástól független elvi kérdésnek nevezi a „meghurcoltak” melletti kiállást, legyen szó Victor Pontáról vagy Elena Udreáról. Bár saját magát nem sorolta az áldozatok közé, az ügyészség őt is bíróság elé állította júliusban bűnpártolás és hamis tanúzás gyanújával. Ellene saját pártja egyes mellőzött politikusai éppen erre hivatkozva szítanak lázadást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 19.
Fél mondat a magyarokról
Azt azért jó, ha tudjuk: Victor Ponta plagizáló exminiszterelnök, Liviu Dragnea választási csalásért jogerősen börtönbüntetésre ítélt párt- és kormányfőjelölt és az egész korrupt szocialista, vadnacionalista, magyarellenes bagázs egyetlen reális alternatívája a Dacian Cioloş köré csoportosuló jobboldal.
Az amúgy szintén lejárt szavatosságú liberálisokkal és a civil szervezetekből kinőtt, Nicuşor Dan-féle mozgalommal még mindig elfogadhatóbbnak tűnik ez az oldal, mint a nacionálkommunista örökségéhez foggal-körömmel ragaszkodó szociáldemokrata párt, a köréje csoportosuló nyíltan xenofób erők – mint a Bogdan Diaconu-féle Egységes Románia Pártja –, valamint az egykor szebb napokat megélt, újabban az igazságszolgáltatási szerveknek hadat üzenő Tăriceanu-féle alakulat. Az tehát, hogy a technokrata kormány vezetője hosszas unszolás és nagy várakozások közepette végül közzétette programdokumentumát az általa vallott elvekkel, elképzelésekkel, és az, hogy e mögé felzárkóztak Nicuşor Danék és a liberálisok is, mindenekelőtt azért rendkívül fontos mozzanat, mert hosszú hónapok után először felvillantja a reményt: talán mégsem vehető biztosra a szocialisták győzelme, talán megakadályozható az a visszarendeződés, amelyet Dragneáék bűnbandája a háttérből már jó ideje irányít.
Azért is figyelemre méltó a Dacian Cioloş által nyilvánosságra hozott dokumentum, mert nem üres ígéretek halmaza, mint például a szociáldemokraták választási programja, amely semmi egyébről nem szól, mint hogy minden társadalmi réteg – segélyből élők, közalkalmazottak, nyugdíjasok stb. – jövedelmét növelik anélkül, hogy felfednék: milyen forrásokból kívánják ezt megvalósítani. Cioloş programja ennél szakszerűbb, nem tartalmaz felelőtlen ígéreteket, de rámutat néhány olyan problémára – mint a bürokrácia, az államigazgatás hatékonysága, az összehangolt fejlesztés hiánya –, amelyek megoldása valóban elengedhetetlen, ha Románia fejlesztése a cél. Gondok leginkább csak azzal vannak, amiről a programdokumentumban nem esik szó: a Romániában élő nem román nemzeti közösségekről. Anélkül, hogy az ízléstelen nacionalizmus csapdájába esne, Dacian Cioloş Románia fennállásának százéves évfordulója köré építi programját. Az itt élő nemzetiségekről azonban nem szól, mindössze egy félmondatos utalást találunk, hogy az ország „etnikumától és vallásától függetlenül (…) minden román Romániája” legyen. A jobboldali erők legfőbb vetélytársának számító szocialisták retrográd nacionalizmusához, nyílt magyarellenességéhez képest sem sok ez a fél mondat – száz esztendő asszimilációs nyomásához, jogsértéseihez és üldözéséhez képest pedig édeskevés.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 22.
A megye történetében ilyen még nem volt
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához. „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

2016. október 25.
Az (ál)demokrácia modellje
Viccesnek tűnhet a kijelentés, ám az USA bukaresti nagykövete minden jel szerint komolyan gondolta. A múlt hét végén ugyanis azt mondta, hogy Románia modellé válik a régióban a demokrácia és a nyitott kormányzás tekintetében. Ugyanis szerinte a demokratikus intézmények megerősödtek, a korrupcióellenes harc sikeres, a kisebbségi jogokat és a vallásszabadságot tiszteletben tartják, erősödik a nők társadalmi szerepe és a többi.
Igazi diplomatához illő szavak. A baj csak az, hogy nem fedik a valóságot. Emlékeztetni szeretnénk, hogy nemrég a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) az államfőhöz intézett nyílt levélben hevesen bírálta az elnököt, hogy nem válaszolt érdemben azoknak a politikusoknak, akik a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az igazságszolgáltatásra gyakorolt állítólagos befolyását sérelmezték. Egy olyan ország, amelyben a titkosszolgálatokat is bevonják az állami tisztségviselők és igazságszolgáltatási vezetők kinevezésébe, nem nevezhető működő jogállamnak – szögezte le az UNJR.
Az sem igazolja a nagykövet kijelentését, hogy a volt államfő, Traian Basescu szerint Románia "maffiaállammá változott", amelyben a SRI és a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) minden civil ellenőrzés alól elszabadult. Tariceanu szenátusi elnök meg egyenesen azt állította, hogy a korrupcióellenes harcot valójában politikai célokra, a "kényelmetlen politikai ellenfelek" ellen használják, jogtalanul felülírva a demokratikusan megválasztott intézmények döntéseit.
Az államfő pedig igazi "demokratához" illő választ adott ezekre a vádakra. Kijelentette: Romániában működik a jogállam, és nem hiteles, amikor ezt olyanok kérdőjelezik meg, akik ellen bűnvádi eljárás folyik.
A bírák egyesülete szerint éppen az ilyen, "minden kritikát elutasító" nyilatkozatok bizonyítják, hogy "Romániában nem működik a demokratikus szabványok szerinti jogállamiság". Az elnöknek kötelessége lett volna komolyan venni és kivizsgálni a figyelmeztetést, függetlenül attól, kitől származik, mint ahogy a DNA sem tekinthet el azoktól a feljelentésektől, amelyeket elítéltek vagy gyanúsítottak tesznek. "A SRI igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása roppant súlyos vád, erre nem válasz az, hogy Ön kinyilatkozza, márpedig a jogállam működik".
Ehhez tesszük hozzá, hogy a múlt héten szavaztak meg a parlamentben egy olyan törvényt, amely durván sérti a helyi autonómia elvét. A törvény, amely eredetileg csak az állami intézmények közötti rangsort állapította volna meg, beleszólási jogot ad a felsőbb intézményeknek az önkormányzatok által szervezett rendezvények forgatókönyvébe és a meghívottak listájába. Ez pedig visszaélésekre ad lehetőséget. Az egyik cikkely szerint ugyanis a belügyminisztériummal és a védelmi minisztériummal kell egyeztetniük azoknak az önkormányzatoknak, amelyek koszorúzással egybekötött ceremóniákat szerveznek, és ha a megkeresett tárca nem ért egyet a ceremónia forgatókönyvével, akkor átszabhatja azt. Ez különösen a székely megyék számára okozhat problémát, például március 15. vagy a székely szabadság napját illetően. Napnál világosabb, hogy egyértelmű központosító intézkedésről van szó.
Ez lenne a demokrácia modellje?
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 28.
Távozott Jakab István a Környezetvédelmi Alap éléről
Távozott a Környezetvédelmi Alap éléről Jakab István. Az államtitkár maga kérte a felmentését a miniszterelnöktől, aki már ki is nevezte az utódját Mihai Moia személyében.
Jakab István közel hét hónapig vezette a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Környezetvédelmi Alapot. Távozásának okait a Maszol megkeresésére nem kívánta részletezni
akab István korábban pénzügyminisztériumi államtitkár is volt a Tăriceanu-kormányban, majd Brüsszelben, az Európai Bizottságnál dolgozott. Idén Maros megyében szenátorjelöltként vett részt az RMDSZ-előválasztáson. A lista második helyére került, de a Szövetségi Állandó Tanács döntése értelmében a harmadik helyre szorult vissza, ami már nem jelent parlamenti mandátumot.
Cs. P. T. maszol.ro

2016. november 2.
Dragnea kizárja az RMDSZ-szel való közös kormányzást
Nem vagyok hajlandó az RMDSZ-szel kormányozni a december 11-ei parlamenti választások után – jelentette ki Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A politikus egy kedd esti televíziós műsorban közölte, egyedül a Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) tudja elképzelni a szövetséget, akikkel együtt reményei szerint pártja meghaladja az 50 százalékos támogatottságot, és kormányt alakíthat majd.
„Az első és egyetlen szövetséges az ALDE" – tette hozzá az Antena 3 hírtelevízió műsorában Dragnea. Arra a kérdésre, hogy egyáltalán felmerül-e az RMDSZ-szel való tárgyalás lehetősége, a politikus tagadó választ adott. „Miért beszélünk erről? Nem akarok az RMDSZ-szel kormányt alakítani. Pont!" – idézte az Agerpres hírügynökség a PSD elnökét.
Dragnea ugyanakkor azt sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) alakítson kormányt, szerinte ugyanis a liberális alakulat politikusai és a PSD között összeférhetetlenség áll fenn, és az együttműködés teljesen lehetetlen.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Dragnea kijelentésére úgy reagált: mosolyra fakasztja a PSD elnökének álláspontja. Facebook-bejegyzésében a politikus hozzátette, jól emlékszik arra, amikor egy másik pártelnök a Bibliára tett kézzel mondta ugyanezt, majd néhány hónap múlva alakulata „gyümölcsöző közös kormányzást" folytatott az RMDSZ-szel. (Kovács Emil Bocra, Kolozsvár polgármesterére utalt, aki a 2004-es helyhatósági választások kampányában fogadkozott, hogy nem lép szövetségre a magyar alakulattal – szerk. megj.) „Mi december 11-e után beszélünk majd az esetleges kormányra lépésről. Addig azon dolgozunk, hogy erős és arányos képviseletünk legyen a parlamentben” – szögezte le Kovács Péter.
Krónika (Kolozsvár)

2016. november 7.
Milyen románok is voltak a mioritikus kultúra megalapozói?
Dragnea úr idegenekkel szembeni bizalmatlansága bájosabb, vagy, talán, perverzebb. Mert volt főnöke és frontbajtársa, Victor Ponta úr az egész országnak elmesélte, hogy anyai ágon albán, apain pedig olasz. Olyan családból származik, tehát, amelyik valamikor a XIX. században keveredett ide az osztrák-magyar császár kérésére, akinek munkaerőre volt szüksége az útépítésekhez. Ezen a téren Ponta úr rosszabbul áll, mint „Werner” (Klaus Iohanis), akinek a közössége nagyjából nyolcszáz éve él a haza földjén.
Mint az várható volt, ezekben a napokban a románság kérdése, a „háttérhatalom” által elnyomott”, „szétdarabolásra” ítélt, az „ügynökségek”, a sorosisták, Brüsszel és a globális kémszolgálat hidrája által – bűnös módon – üldözött „büszke román” léte a pártok és a sajtó retorikai gumicsontja, hiszen ez egy jó zsíros kampánytéma.
Sajnos, túl későn ébredtünk! Már rég neki kellett volna látnunk a nagytakarításnak. Nem lett volna szabad elfogadni I. Károly trónra ültetését, akinek az országnak az európai modernitás útjára helyezését köszönhetjük; és ezt még a monarchiaellenesek is elismerik. Nem kellett volna az első alkotmányunkat (az 1866-ost) a belgáktól átvenni. Nem kellett volna megbíznunk egy rakás francia építészt azzal, hogy „idegen” épületekkel rakják tele a fővárost: a Román Athéneummal, a Nemzeti Bankkal, a Királyi Alapítványokkal (ma a Központi Egyetemi Könyvtár), a Győzelem (Victoriei) úti Takarékpénztárral (CEC), a Splai-on lévő kórházzal, az egyetem melletti Mezőgazdasági Minisztériummal, a cotroceni-i Orvosi Egyetemmel, vagy az Athenée-Palace (ma Hilton) Szállodával. Jó lett volna, ha nem bízzuk magunkat egy bizonyos Carol Davilára, egy valójában francia-olasz egyénre (Carlo Antonio Francesco d’Avila), még akkor sem, ha nélküle valamivel később indult volna az orvosképzés, az első honi mentőszolgálat, az első árvaházak, sőt, még a bukaresti Botanikus Kert is (melyet, jaj, egy osztrák kertésszel együtt alakított ki). Ha már szóba kerültek a kertek, említsük meg Cişmigiut, a legrégebbi bukaresti közparkot is, mely Kiseleff tábornok kezdeményezésére jött létre és a bécsi Wilhelm Mayer szakértő támogatásával készült el. Kiseleffet mondtam? Igen, arról az „idegenről” van szó, aki részt vett a Sarkalatos Törvényeink megalkotásában és Oroszország párizsi nagyköveteként hatékonyan támogatta a fejedelemségek (Havasalföld és Moldva – E-RS) egyesülését.
Menjünk tovább: hogyan is engedhettük meg olyan művészek letelepedését a sokat próbált hazánkban, mint Giovanni Schiavoni, Nicolló Livaditti, Anton Chladek, a fejedelemségek első poszt-bizánci festőiről van szó, akik közül az utóbbi Nicolae Grigorescu tanára volt. Hogyan is vitt rá minket a lélek, hogy egy német – Karl Storck – legyen a XIX. században az első szobrászattanár a bukaresti Szépművészeti Iskolában, valamint egy lengyel-német származású francia, Wladimir Hegel legyen Brâncuşi tanára?
De „pechsorozatunk” itt még nem ért véget. A román nyelvészet és folklorisztika idegen alapítók műve: Moses Gaster, Lazăr Şăineanu, Heimann Hariton Tiktin. A nemzeti himnusz („Ébredj román!”) zenéjét a mai Bulgária területén született Anton Pann szerezte, aki Petrov néven látta meg a napvilágot. Mit mondjunk még olyan híres románokról, akiknek az előélete nem igazán nevezhető románnak: Vasile Alecsandri (átkeresztelkedett zsidó nagyapával), Alexandru Xenopol (neve lefordítva „idegen fiát” jelenti), akinek az apja zsidó származású angol volt, vagy B. P. Haşdeu, akinek a felmenőit elég nehéz lenne származási szempontból azonosítani… A Rosettiek és Ghiculeştiek eléggé görögök voltak, a Cantacuzinokról nem is beszélve. Ion Luca Caragiale aromán (görög-albán?) volt, apja Konstantinápolyban született, a nagy Nicolae Iorga anyai ágon (Arghiropol) bizánci görögökből, apai ágon pedig a Píndosz-hegységből származott, Constantin Noica egyik ükapját Gigantisnak hívták. Mindent egybevetve elég kockázatos dolog családjaink és modelljeink családfáiban, etnikai – vélt, vagy valós – hátterében kotorászni.
Ez nem azt jelenti, hogy „románnak” lenni fikció, vagy, hogy minden értékünket és viszonyítási pontunkat másoktól kölcsönöztük. De ha már a hagyományos „vendégszeretetünkkel” dicsekszünk, akkor az lenne igazi ok a büszkeségre, ha felfognánk, hogy mindenféle embert befogadtunk magunk közé, bölcs nyitottságot mutatva képességeik iránt. Szép lenne, ha elismernénk, hogy sokan közülük elkötelezetten szolgálták hazájukat, és éppen ezért a nemzeti örökség részét képezik. Toleránsaknak, egy egészséges kozmopolitizmusra alkalmasaknak, a párbeszédre és együttműködésre nyitottaknak bizonyultunk. Ezek az intelligencia és az erkölcsi egészség jelei. Annál inkább súlyos dolog, ha hagyjuk, hogy ostoba módon az idegengyűlölő demagógia torzítson el bennünket. Ami engem illet, inkább azt akarom tudni, hogy hazám Carol Davila, Xenopol, Caragiale, Noica, Iorga, vagy Lazăr Şăineanu hazája is, semmint hogy olyan bármiféle teljesítmény nélküli „vadrománnal” dicsekedjek, mint Bogdan Diaconu, Nicolăescu, Fenechiu, Tăriceanu, Palada és Peia, akik „Juliennel” és „Wernerrel” ellentétben, csak jót tettek velünk… (Persze, ha alaposabban megnéznénk, ki tudja, milyen meglepetések érhetnének ez utóbbiak részéről is). Nem okoz nehézséget, ha a „román” Cristiana Anghel, vagy Grapini és a „francia” Clotilde Armand között kellene választanom. És különben is, képtelen vagyok felfogni, hogyan kívánhatnánk, hogy Ghiţă (Sebastian Ghiţă – E-RS) országa legyünk, sőt, még kedvünket is leljük benne…"
Andrei Pleşu,
Noi suntem români…adevarul.ro
Adevarul

2016. november 14.
Nem rajonganak Bukarestben az oroszbarát moldovai elnökért
MTI - Nagy késéssel és hűvös hangnemben reagált a hazai döntéshozó politikusok arra, hogy a "másik románnyelvű államként" emlegetett Moldovai Köztáraságban az oroszbarát Igor Dodon nyert az elnökválasztáson az európai elkötelezettségű Maia Sanduval szemben.
Klaus Johannis államfő - hétfő este kiadott közleménye szerint - "tudomásul vette" a voksolás eredményét, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. Az államfő kifejezte meggyőződését, hogy Moldovának csak az európai közeledés folytatása hozhat hosszú távon jólétet.
Ax elnök bölcsességre és kiegyensúlyozottságra intette moldovai kollégáját, és - a moldovai állampolgárok érdekére hivatkozva - a belső politikai és intézményi stabilitás megőrzését, az állam korszerűsítésére irányuló reformfolyamat megerősítését sürgette. "Ezen az alapon és ezzel a céllal" Románia határozottan támogatja Moldova európai közeledésének folytatását, és kiáll a Moldova európai integrációját segítő stratégiai partnerség fejlesztése, a kétoldalú projektek folytatása mellett - zárul az elnöki hivatal közleménye.
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke csalódottságát fejezte ki az elnökválasztás eredménye miatt, mégis úgy vélte: Románia nem fordíthat hátat Moldovának. Traian Băsescu volt államfő arra emlékeztetett, hogy 2005-ben a moldovaiak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest "hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy most már - értelmezése szerint - a moldovai polgárok 48 százaléka Európa- és Románia-párti.
Putyin gratulált a győztesnek
Választási győzelme után a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva Dodon kijelentette: a választási eredmény azt jelzi, hogy Moldova népe az Oroszországhoz való közeledésre és a Dnyeszter menti konfliktus rendezésére szavazott.
Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Oroszország tiszteletben tartja Moldova népének választását, és gratulál a győztesnek, akit a kapcsolatok "normalizálására" és fejlesztésére ösztönöz, miután a Moldova és az Európai Unió közötti társulási szerződés feszültséget váltott ki Moszkva és Chișinău között.

2016. november 21.
Huszonhét év és hét választás
December 11-én rendezik a ’89-es rendszerváltást követő nyolcadik parlamenti választást Romániában. Az alábbiakban az Agerpres hírügynökség összeállítása alapján visszatekintünk a korábbi hét törvényhozási megmérettetés alakulására.
A szabad választások kiharcolása az 1989. decemberi forradalom egyik legjelentősebb célkitűzése volt, a bukaresti Forradalom téren december 22-én összegyűlt emberek is szabad választásokat követeltek, a demokrácia egyik előfeltételeként határozva meg ennek lehetőségét. A rendszerváltást követő első parlamenti megmérettetést az 1990. március 14-én kiadott 92-es számú, a parlamenti és államelnök-választásról szóló törvényerejű rendelet alapján szervezték meg.
A jogszabály kétkamarás, képviselőházból (alsóház) és szenátusból (felsőház) álló parlament megválasztását írta elő, amelyeknek együttes ülésükön – úgynevezett alkotmányozó gyűlésként – el kellett készíteniük az ország új alkotmányát. Az új alaptörvény érvénybelépését követő legtöbb egy éven belül a parlamentnek el kellett rendelnie egy újabb választás megszervezését.
Tarolt az Iliescu-féle FSN
A képviselőházat 387 tagú kamaraként képzelték el, akikhez hozzáadódtak még a nemzeti kisebbségek képviselői. Képviselőjelöltek csak a 21. életévüket betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek lehettek. A parlament másik háza, a szenátus az egyes megyék lakosságszáma függvényében állt össze a következőképpen: az 500 ezer lakosnál kevesebbet számláló megyék 2-2 szenátort, a 500 001 és 750 ezres lakosságszámú megyék 3-3 szenátort, a többi megye és Bukarest pedig 4-4 szenátort küldhetett a parlamentbe. Azok a szavazati joggal rendelkező állampolgárok jelöltethették magukat szenátornak, akik betöltötték a 30 évet. A kisebbségeket illetően a választási törvény a megszerzett voksok alapján kialakuló arányos parlamenti képviseletről rendelkezett. Azoknak a nemzeti kisebbségeknek, amelyek jelöltjei nem szerezték meg az egy képviselőházi mandátumhoz szükséges minimális szavazatszámot, egy helyet biztosított a törvény az alsóházban. Ennek az volt az egyetlen feltétele, hogy a 92-es törvényerejű rendelet elfogadásakor az alakulat legyen bejegyezve.
Az első szabad, 86 százalékos részvétel mellett tartott választáson összesen 73 bejegyzett párt és politikai alakulat indult, köztük a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és az RMDSZ. Hozzávetőlegesen 5700 képviselőházi és 1580 szenátusi jelölést iktattak, emellett képviselőházi mandátumra 212, szenátori mandátumra pedig 126 független jelölt pályázott. Mivel a választási törvény nem rendelkezett parlamenti küszöbről, a képviselőházba nem kevesebb, mint 27 politikai alakulat (ezek közül 11 nemzeti kisebbségeket képviselt) jutott be, a szenátusba pedig hét. A FSN-nek sikerült megszereznie a mandátumok 67,53 százalékát, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig 7-7 százalékot kapott. Az RMDSZ esetében ez 12 szenátori és 29 képviselői mandátumot jelentett.
Két évvel később, 1992-ben bevezették a 3 százalékos parlamenti küszöböt, így a választáson indult 84 párt, politikai alakulat és szövetség közül mindössze nyolc került be a parlamentbe. A módosított választási törvény által megszabott képviseleti normának – 70 ezer lakos után járt egy képviselői és 160 ezer lakos után egy szenátori mandátum – megfelelően az alsóházat 341 képviselő (328 választott + a nemzeti kisebbségek által jelölt 13), a felsőházat pedig 143 szenátor alkotta. A jogszabály másik fontos újdonságát a pártszövetségekre vonatkozó szabályozás bevezetése jelentette. Csak országos szintű szövetségek létrehozására volt lehetőség, ugyanakkor azt is megszabták, hogy minden párt csak egy szövetség tagja lehet, és kizárólag ennek listáin vehet részt a választásokon. A pártkoalíciók esetében a 3 százalékos parlamenti küszöbhöz a szövetség második tagjától számítva minden tag után hozzáadódott még 1-1 százalék, de a mandátumszerzési küszöb nem haladhatta meg a 8 szazalékot.
Az 1992. szeptember 27-én tartott választások nyomán mindössze nyolc politikai alakulat került be a parlamentbe, az ország rendszerváltás utáni első alkotmánya előírásainak értelmében a képviselők és szenátorok mandátuma már négy évre szólt. A Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nyerte a megmérettetést: a képviselőházban 117, míg a szenátusban 49 mandátumot szerzett. Az RMDSZ megőrizte 12 szenátori mandátumát, ám az alsóházban két helyet veszített, és 27 képviselői tisztséget szerzett.
Bal, jobb, bal
A rendszerváltó forradalom utáni harmadik parlamenti választásra 1996. november 3-án került sor, ugyanekkor tartották az elnökválasztás első fordulóját is. Mivel az új párttörvény 250-ről 10 ezerre növelte a pártalapításhoz szükséges aláírások számát, a választási versenyben kevesebb párt vett részt, mint az azt megelőző két választáson. Ezen a megmérettetésen – amelyen a választásra jogosultak 76 százaléka élt szavazati jogával – sikerült megtörni a baloldal hegemóniáját, mivel a jobbközép Romániai Demokrata Konvenció (CDR) megszerezte a szenátori és képviselői mandátumok 30-30 százalékát. Az RMDSZ a szenátusban 11 (6,82 százalék), az alsóházban 25 helyet (6,64) tölthetett be.
A 2000-es törvényhozási választások legjelentősebb újdonságát a parlamenti küszöb 3-ról 5 százalékra történő emelése jelentette. A választási versenyen indult 88 párt, politikai alakulat, szövetség és kisebbségi szervezet közül a november 26-ai szavazást követően mindössze öt jutott be a bukaresti törvényhozásba. A rendszerváltást követően ez volt a második alkalom, amikor kormányváltásra került sor, hiszen a PDSR, a PSDR és a PUR alkotta Romániai Szociáldemokrata Pólus nyerte a választásokat. A 2000 és 2004 közötti törvényhozói testület létszáma néggyel csökkent az előzőhöz viszonyítva, azaz az 1996 és 2000 közötti parlamenti ciklusban jegyzett 143 helyett 140 szenátori mandátum és az addigi 328 helyett 327 képviselői mandátum került kiosztásra. A választási törvény azt is előírta, hogy a nemzeti kisebbségeknek akkor lehetnek képviselőik a parlamentben, ha megszerezték az egy képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszám 5 százalékát (ez néhány ezer voksot jelentett).
Az 1996-os választásokat követően a nemzeti kisebbségek – a magyaron kívül, amely az RMDSZ által megszerzett voksok arányában képviseltette magát a parlamentben – 15 mandátumhoz jutottak, mindegyik csoportnak 1-1 képviselője volt. A 88 párt, politikai alakulat, szövetség és nemzeti kisebbségi szervezet közül öt jutott be a parlamentbe: a Romániai Szociáldemokrata Pólus (PDSR, amelyet a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Román Humanista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alkotott), a Nagy-Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ, illetve a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői. A 65 százalékos részvétel mellett tartott megmérettetést a baloldal nyerte, leváltva a többek között az RMDSZ alkotta CDR-kormányt.
Kizárt magyar alternatíva
A Románia európai uniós csatlakozását megelőző események kontextusában a 2004. november 28-ai parlamenti választások megszervezése és lezajlása kiemelt jelentőséget nyert. Új törvények szabtak keretet ennek a választási folyamatnak, amely előtt egy évvel, 2003-ban alkotmánymódosításra is sor került. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom, amikor a parlamenti választással együtt elnökválasztást is tartottak Romániában. Mivel a népesség csökkent 2000-hez képest, a 2004 és 2008 közötti időszakra 332 képviselőt (214 választott, 18-at a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek jelölhettek) és 137 szenátort kellett választani, ami 16-tal kevesebb honatyát jelentett. 24 párt és választási szövetség nyújtott be jelöltlistákat, emellett a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviseletében 28 szervezet indult még a választáson.
A Központi Választási Iroda (BEC) úgy döntött, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Székelyek Szövetsége (RSZSZ) nem vehet részt a megmérettetésen. Vincenţiu Victor Paşca BEC-alelnök az RSZSZ esetében többek között azzal indokolta a döntést, hogy az alakulatnak nem voltak képviselői az Országos Kisebbségi Tanácsban, és az összegyűjtött támogató aláírások jegyzéke sem felelt meg a törvényi előírásoknak. Az MPSZ-ről azt mondta a BEC-alelnök, hogy az ügyészség több rendellenességet is észlelt a szövetség listáival kapcsolatban. A választási versenyben indult összesen 52 politikai alakulat, párt, pártszövetség és nemzeti kisebbséget képviselő szervezet közül hat jutott be a parlamentbe: a PSD+PUR Nemzeti Szövetség, a PNL és PD alkotta Igazságért és Igazságosságért Szövetség (DA), a PRM, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek. Az RMDSZ 10 szenátori (6,23%) és 22 képviselői mandátumot (6,19%) szerzett az 58,5 százalékos részvétellel rendezett megmérettetésen. Traian Băsescu államfővé választásával a PUR átállt a DA Szövetség oldalára, és az RMDSZ-szel közösen, Călin Popescu-Tăriceanu irányításával létrejött a jobboldali kormány.
A 2008. november 30-án rendezett választási verseny legjelentősebb újdonsága az volt, hogy az addig alkalmazott listás szavazást felváltotta egy vegyes, az arányosságot a többségi elvvel ötvöző rendszer. Azért minősítik vegyesnek az akkor alkalmazott szisztémát, mert bár minden egyéni kerületben egyetlen jelöltre lehetett szavazni, a parlamenti mandátumokat az egyes politikai alakulatok által országos szinten elért eredmények függvényében, a megszerzett voksok számával arányosan osztották el. A 2008/35-ös törvény szerint az a független jelölt, aki egyéni kerületében megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalékát + 1 voksot, mandátumhoz jut. Pártok, illetve párt- vagy választási szövetségek esetében a mandátumszerzés előfeltétele a parlamenti küszöb teljesítése. Azaz amennyiben egy párt országos szinten nem éri el a mandátumszerzési küszöböt, jelöltje akkor sem jut mandátumhoz, ha egyéni kerületében abszolút többséget szerzett.
A törvény értelmében azok az alakulatok juthattak mandátumhoz, amelyek teljesítették az országos szinten előírt 5 százalékos küszöböt, vagy az első helyen végeztek legkevesebb 6 képviselői és 3 szenátori egyéni kerületben (alternatív küszöb). A politikai és választási szövetségek esetében progresszívan növekvő százalékos küszöböt ír elő a törvény, azaz két párt szövetsége esetén 8, három párt esetén 9, négy vagy több párt esetén pedig 10 százalékos mandátumszerzési küszöböt szab meg. Országos szinten összesen 2965 jelöltet állítottak a politikai alakulatok, 2070-en képviselői, 895-en pedig szenátori mandátumra pályáztak.
A 39 százalékos részvétellel rendezett választáson a Demokrata-Liberális Párt (PDL) három mandátummal többet szerzett, mint a szociáldemokraták és a konzervatívok alkotta PSD+PC szövetség, és végül ez a két tömb alakított nagykoalíciót. Miközben az RMDSZ 22 képviselői és 9 szenátori mandátumot szerzett, a nyolc évvel ezelőtti választások nagy vesztese a Nagy-Románia Párt volt, amelynek nem sikerült teljesítenie a parlamenti küszöböt. Különben az egyéni választókerületes rendszer azt is lehetővé tette, hogy a kevesebb szavazatot szerzett jelölt jusson mandátumhoz, amennyiben pártja országos szinten több voksot gyűjtött, mint az egyéni választókerületben nála jobb helyen végzett ellenfelének alakulata. Így jutott képviselői mandátumhoz például az afrikai és ázsiai választókerületben, mindössze 34 szavazattal Kötő József, miközben a marosvásárhelyi Benedek Imre 13 ezer voksa ellenére sem jutott be a parlamentbe.
Felduzzadt a parlament
A 2012. december 9-én tartott parlamenti választások egyik sajátossága, hogy jelentősen, 477-ről 588-ra nőtt a megválasztott képviselők és szenátorok száma a 2008-ban jegyzetthez viszonyítva. A négy évvel ezelőtti megmérettetést a 2008-ban is alkalmazott vegyes, a többségi elvet az arányossággal ötvöző egyéni választókerületes rendszer szerint szervezték. A választópolgárok 41,72 százaléka élt szavazati jogával, a választást pedig a Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte, amely kétharmados többségre tett szert. A Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Polgári Erő (FC) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) alkotta Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatok 16 százalékát gyűjtötte be. Bejutott a törvényhozásba a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Diaconescu televíziós műsorvezető vezette PP-DD is, ugyanakkor az RMDSZ 18 képviselői és 9 szenátori mandátumhoz jutott. Az RMDSZ-szel szemben megméretkező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem jutott be a parlamentbe.

2016. december 12.
Részeredmények: 6 százalék fölött az RMDSZ, hatpárti parlament alakul
Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi választásokat követően, amelyeket nagy fölénnyel nyert meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) – derült ki a központ választási bizottság (BEC) honlapján közzétett részeredményekből.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorjelöltjeire a szavazók 46,09%-a, képviselőjelöltjeinek listáira pedig 45,9%-a voksolt – derül ki a 99%-os feldolgozottságú adatokból. Ezek értelmében a Nemzeti Liberális Párt szenátorjelöltjeinek a választópolgárok 20,26%-a, képviselőjelöltjeinek pedig 19,88%-a szavazott bizalmat – számol be az Agerpres.
A Központi Választási Iroda (BEC) honlapján feltüntetett adatok értelmében a harmadik helyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) végzett, amelynek szenátorjelöltjei a szavazatok 8,55%-át, képviselőjelöltjei pedig a voksok 8,49%-át szerezték meg.
Az RMDSZ a szenátusi listákra leadott szavazatok 6,28%-át és a képviselőházi listákra leadott voksok 6,29%-át kapta meg, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége pedig 6,07%-os, illetve 5,64%-os eredményt ért el.
Bejutott a parlamentbe a Népi Mozgalom Párt (PMP) is, amelynek szenátorjelöltjeire a választópolgárok 5,34%-a, képviselőjelöltjeire pedig 5,06%-a szavazott a voksok 99%-os feldolgozottsága alapján.
A számarányoknak megfelelő szavazatszám az RMDSZ-nek
A BEC honlapjára az éjszaka folyamán a voksolás után készült jegyzőkönyvek 94 százalékát töltötték fel, miután 6,8 millió szavazatot számoltak meg a leadott 7,2 millió közül – írta a Mediafax hírügynökség. A szavazási részvételi arány 39,5 százalékos volt.
Az előző esti exit pollok után a részeredmények is igazolják, hogy magabiztosan átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az RMDSZ színeiben indult – a Magyar Polgári Párt két jelöltjét is parlamentbe juttató – magyar összefogás. Az RMDSZ-listára a voksok 6,35 százalékát adták, ami nagyjából megfelel a magyarság országos 6,5 százalékos számaranyának.
A Szociáldemokrata Párt több mint 46 százalékkal nyerte meg a választásokat, és szabadelvű szövetségese, az ALDE is kényelmesen bejut a parlamentbe 6,1 százalékkal. A baloldalon így meglesz a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség.
A jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20 százalékon áll, az internetgeneráció lázadóit tömörítő, idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 8,4 százalékot ért el.
A szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésben még kérdéses volt, de már a részeredmények szerint bejut a bukaresti parlamentbe a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is, amely az adatok 94 százalékának feldolgozása után 5,05 százalékon áll. Így viszonylag kevés – be nem jutott pártra adott – szavazatot kell újraosztani, és nem valószínű, hogy a szociáldemokraták 46 és fél százaléka 50 fölé emelkedjen.
Liviu Dragnea, a szociáldemokrata párt elnöke győzelmi beszédében vasárnap bejelentette, hogy pártja igényt tart a kormányzásra, és a Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális ALDE-val akar koalícióra lépni. A román médiában megszólaltatott elemzők szerint nem kizárt, hogy az RMDSZ-t is megpróbálják bevonni a megalakítandó baloldali kormányba.
Frissítés: 99 százalékos feldolgozottságnál is 6 százalék fölött van az RMDSZ, bejutott a PMP is
MTI, Agerpres Székelyhon.ro

Vörösbe borult Románia
Történelmi győzelmet aratott a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1990 óta először ért el parlamenti választáson negyven százalék fölötti eredményt. A törvényhozást hat párt fogja alkotni: az SZDP, a nagyon gyenge eredményt elért Nemzeti Liberális Párt (NLP), a meglepetésként magas eredményt elérő Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ), az utóbbi parlamenti választásokon legmagasabb százalékot elért RMDSZ, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és a Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártja (NMP). Liviu Dragnea, az SZDP elnöke már a tegnap esti exit poll eredmények közzététele után bejelentette, őket illeti meg a kormányalakítás joga, a kormányba beveszik az LDSZ-t, és már nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy az RMDSZ-t is kormányba hívják. A kormányfőjelölt nevét egyelőre nem tette közzé, elemzők szerint ő vagy Vasile Dâncu lehet a miniszterelnök.
A választáson az országos részvétel ezúttal is alacsony volt, urnazárásig a szavazásra jogosultak 39,49 százaléka adta le voksát a Központi Választási Iroda (KVI) adatai szerint. A fővárosban élő választópolgárok 41,61 százaléka szavazott. Legmagasabb részvétel Olt megyében volt (a szavazásra jogosultak 47,16 százaléka voksolt), a legkevesebben Máramaros megyében (31,62) járultak az urnákhoz. Az erdélyi megyék közül Kovászna megyében 38,25, Maros megyében 38,35, Bihar megyében 43,80, Szatmár megyében 34,96, Kolozs megyében 40,49, Szilágy megyében 43,44 százalék járult az urnákhoz.
Az európai országok nagy részében vasárnap 22 órakor bezártak a szavazókörzetek. Addig mintegy 104 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát a KVI hivatalos adatai szerint, a legnagyobb számban a Moldovai Köztársaságban: a számukra kialakított 35 szavazókörzetben több mint 30 ezren éltek alkotmányos jogukkal. Olaszországban az ott élő mintegy 1,15 millió román állampolgár közül 16 200-an szavaztak, Spanyolországban 12 100-an az ott élő mintegy 800 ezer közül. Liviu Dragnea úgy vélte, a választók egyértelműen döntöttek, és az eredmények alapján az SZDP-nek kell kormányt alakítania. Ennek érdekében tárgyalni fognak a Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ-szel. Dragnea kijelentette, a liberálisok a választási kampány idején úgy állították be, hogy Dacian Cioloş jelenlegi technokrata miniszterelnök és Dragnea közül kell választaniuk az állampolgároknak. Úgy vélte, a választók „egyértelműen döntöttek” a vasárnapi szavazáson. Călin Popescu Tăriceanu, az LDSZ társelnöke felszólította Klaus Iohannis államfőt, fogadja el a választói akaratot, és ne akadályozza meg egy legitim, demokratikus kormány megalakulását. Alina Gorghiu, az NLP elnöke rövid nyilatkozatában kijelentette: a játszma még nem ért véget, és nagymértékben függ a végeredménytől, hogy a liberálisok által kormányfőjelöltként támogatott Cioloş miniszterelnök maradhat vagy sem.
A választások győztesének nevezte magát az MRSZ is, amelynek elnöke, Nicuşor Dan a demokrácia győzelmének nevezte, hogy pártja újoncként bejutott a parlamentbe a harmadik legnagyobb politikai erőként úgy, hogy áprilisban még csak 40 alapító tagja volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demokráciára alkalmatlan
Nincs abban semmi meglepő, hogy az összes exit poll szerint fölényesen megnyerte a tegnapi parlamenti választást a Szociáldemokrata Párt – mégis, a 45 százalék körülire becsült eredmény nem egyszerűen lehangoló, hanem inkább kétségbeejtő. Némi vigaszt talán csak az jelenthet, hogy a részvételi adatok szerint a romániai magyar közösség ezúttal jobban ráérzett a voksolás tétjére, s az előző alkalmakhoz viszonyítva nagyobb arányban járult az urnákhoz.
Hogy ez mire lesz elég, az még kérdés, hiszen egyelőre nagyon úgy fest, kis szerencsével a visszaosztás után a szociáldemokraták akár önállóan is kormányt alakíthatnak, legfennebb az ugyancsak az ötszázalékos küszöb fölé várt Tăriceanu-féle párt támogatására szorulhatnak. Könnyen megeshet tehát az is, hogy Klaus Iohannis államelnök Liviu Dragnea személyében választási csalásért jogerősen elítélt bűnözőt lesz kénytelen kinevezni a miniszterelnöki tisztségbe – a szociáldemokrata pártelnök tegnap esti, már-már fenyegetőző kijelentéseit legalábbis így értelmezték az elemzők. Ezzel pedig olyan visszarendeződés veheti kezdetét, amely beláthatatlan következményekkel járhat nemcsak a korrupcióellenes küzdelem folytatását illetően – hisz a túlkapások ellenére ez a folyamat elengedhetetlen a közélet megtisztításához –, de jelentheti ez posztkommunista, nacionalista reflexek visszatérését, és megpecsételheti az ország gazdasági fejlődését, jövőjét, ha továbbra is a szociálisan rászorulókra kívánnak építkezni. De a legfájóbb nem ez. Az igazán riasztó kép akkor áll össze, ha eljátszadozunk kicsit a számokkal, s összeadjuk a nagyjából azonos ideológiai platformon levő, illetve ugyanazon tőről fakadó pártok eredményeit. Azt látjuk, hogy a szociáldemokraták és a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes pártok – a Bogdan Diaconu-féle Egységes Románia Pártja, a Marian Munteanu-féle alakulat – együtt a leadott voksok több mint felét elnyerték. Ha pedig ehhez hozzáadjuk az olyan lejárt szavatosságú politikusok irányította szervezetek, mint az egykori liberális Călin Popescu Tăriceanu vagy a szebb napokat is megélt Traian Băsescu exállamfő eredményét, azt látjuk: a posztkommunista, nacionalista, retrográd erők uralma töretlen Romániában. Elemzők egy része kellemes meglepetésként beszélt tegnap este a civil mozgalomból alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség exit pollok által előre jelzett, tíz százalékot is meghaladó eredményéről. És ez szép teljesítmény egy alig pár hónapos alakulattól – de reménynek ez is édeskevés. Hisz nem az ország tizedéről remélhetjük, hogy megújulást akar, és tesz is érte a demokrácia szabályai szerint, hanem mindössze annak a 40 százaléknak a tíz százalékáról van szó, amely egyáltalán érdemesnek tartotta, hogy elmenjen voksolni. A választók közel kétharmada ugyanis – és igen, köztük az erdélyiek, a fiatalok jelentős része! – magasról tett a választásokra. Ismételten kiállítva a bizonyítványt az országról: demokráciára alkalmatlan.

Sorsfordító választás
A tegnapi parlamenti választásról többször elhangzott, hogy sorsfordító lehet. Ez többszörösen igaz 2016 végén, amikor az egész emberiség nagy változások előtt áll. Az elmúlt hónapokban alapvető intézmények, értékrendek kérdőjeleződtek meg a világpolitikában, egyes elemzők többpólusú világpolitikát jósolnak az eddig Egyesült Államok által dominált egypólusú világrend helyett. Ezek a folyamatok általában lassan mennek végbe, nem egyik napról a másikra. Romániában sem lesznek gyors változások. Viszont egy választási eredmény elindíthat folyamatokat, amelyek idővel javulást vagy romlást hoznak a lakosság életében.
A romániai magyarság szemszögéből a választásnak egyértelmű tétje volt. A magyar közösségnek azt kellett bizonyítania, hogy akar-e továbbra is politikai közösségként megnyilvánulni, vagy feladja közösségi önállóságát, politikai érdekképviseletét, sorsát másokra bízva abban reménykedve -véleményem szerint illuzórikusan -, hogy a megszerzett jogok nem vehetők el, és ami eddig volt, az ezentúl is kijár nekünk. Ahhoz, hogy a romániai magyar közösség ne nullázza le magát politikai értelemben, és ne induljon el egy gyors közösségi leépülési folyamat, amely félő, hogy az eddiginél is gyorsabb lehet, kötelező a parlamenti bejutási küszöb elérése.
E sorok írásakor még nem lehetett tudni, hogy ez sikerült vagy nem, amennyiben nem sikerült, igencsak kellemetlen premier, ami a gyengeség fényét veti a fogyás ellenére még mindig népes európai kisebbségi közösségünkre. A magyarság ugyan nem maradna parlamenti képviselet nélkül, de egy ilyen kedvezőtlen fordulat – amit a tegnapi magatartásunkkal döntöttünk el – felerősítheti azt a magyarellenes hangulatot, amely már így is létezik. Ennél azonban még súlyosabb: elveheti a reményt több százezer fiataltól, hogy Erdély és Románia élhető világ, ahol érdemes dolgozni a jobb jövő érdekében.
Ennek a bűvös öt százaléknak nagyon erős pszichológiai hatása van. Félő, hogy az említett leépülést a pszichológiai dominóhatás gerjeszti majd automatikusan, és ezért következhet be gyors ütemben az a leépülési, önfeladási, otthonfeladási folyamat, amely gyökértelenné változtathatja, majd megszűnés szélére sodorhatja közösségünket. Amennyiben ez a forgatókönyv bekövetkezett, gyors kármentésbe kell kezdeni, és kellő figyelmet kell helyezni a pszichológiai hatás romboló következményeinek kivédésre, hogy a létező gondok ellenére pillanatig se lássuk sötétebbnek a valóságot, mint amilyen valójában.
Az 5 százalékos parlamenti küszöb elérése azt jelenti, hogy a magyarság megőrizte pozícióit, és esélyt kapott a jelentősen megújult parlamenti képviselet, hogy változást hozzon a romániai magyar politikában, és a lehető leghatékonyabban hasson a román belpolitikára úgy, hogy a magyar közösség élete is legyen jobb, biztonságosabb.
A tegnapi választás nyomán eldőlt nagymértékben, hogy Dacian Cioloș miniszterelnök folytathatja munkáját egy politikai támogatással rendelkező kormány élén, vagy ismét a Szociáldemokrata Párt (PSD) kerül kormányra. Akár a jobboldal, akár a baloldal kerül ki győztesként, a célok szinte azonosak kellene legyenek. Folytatni kell a közigazgatás reformját növelve annak szakszerűségét, ugyanis jelenleg a gazdasági fejlődés egyik legnagyobb kerékkötője az alacsony hatásfokú helyi és központi adminisztráció, amely képtelen beruházásokat generálni és támogatni, sokszor éppen megakadályozva ezeket legendás tehetetlenségével és működésképtelenségével. A jogállamiság helyreállítása és a bárminemű ellenőrzés alól elszabadult igazságszolgáltatás egészséges kontrolljának a kialakítása is sürgős, ami nem pártellenőrzést kell jelentsen, hanem elsősorban a bírák és az ügyészek felelősségre vonhatóságának visszaállítását.
Az autokratikus, központosított nacionalista áramlat felerősödése Romániát is veszélyezteti, ezért a következő parlamentnek sürgősen eredményeket kell felmutatnia a parlament tekintélyének visszaállítása érdekében, ellenkező esetben a demokráciát ellenségnek és úri huncutságnak tekintő szélsőséges erők olyan nagy súlyra tehetnek szert, ami a közeljövőben gyökeresen átrajzolhatja a gyenge lábakon álló, de még létező román demokráciát, amely így is a legjobb és legélhetőbb rendszernek bizonyul.
Hogy milyen irányba indul el Románia, és milyen folyamatok kezdődnek el mától, ezt nagymértékben a választások eredménye befolyásolja. A változások nem lesznek gyorsak, de a tendenciák már jövő évtől körvonalazódhatnak, négy év alatt pedig kiteljesedhetnek. Ezért nem tévedtek azok, akik sorsfordítónak nevezték a tegnapi választást.
Az új parlament összetételétől függ a kormányalakítási játszma. Biztos bejutónak csak a PSD, a PNL, a Nicușor Dan vezette USR és a Tăriceanu ALDE-ja látszott. Amennyiben sikerült felzárkóznia az RMDSZ-nek is minimum 5 százalékos erős képviselettel úgy, hogy a Băsescu PMP-je és a Bogdan Diaconu által vezetett szélsőségesen nacionalista PRU kimaradt a törvényhozásból, akkor az RMDSZ mozgástere igencsak nagy. Ellenkező esetben a PRU veheti át a koalíció tető alá hozásának szerepét az RMDSZ-től, ami igencsak kedvezőtlen lenne a magyarság számára.
Borbély Tamás Szabadság (Kolozsvár)

2016. december 15.
Ezek a parlamenti választások végleges eredményei
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi listái a szavazatok 45,67%-át, képviselőházi listái pedig a voksok 45,47%-át szerezték meg a vasárnap tartott parlamenti választásokon – közölte a végleges eredményeket a Központi Választási Iroda (BEC) sajtószóvivője, Marian Muhuleţ.
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a román parlamentben a vasárnapi választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD), így nagy valószínűséggel koalíciós kormány alakul majd Bukarestben.
A központi választási bizottság (BEC) csütörtökön ismertette a szavazatszámlálás végeredményét és a mandátumok elosztását. Ezek várhatóan pénteken jelennek meg a hivatalos közlönyben, miután elbírálják az esetleges óvásokat. A PSD 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két voksra, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez.
A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)képviselőházi csoportja – amelyben a Magyar Polgári Párt (MPP) két tagja is helyet kapott – 21 tagú lesz, az RMDSZ szenátusi frakciója 9 tagú lesz. A magyar frakciónál kisebb súlyú képviseletet szerzett – 20 képviselő, 9 szenátor – a PSD-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette szabadelvű ALDE, továbbá Traian Băsescu volt államfő – 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkező – Népi Mozgalom Pártja (PMP). A bukaresti képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 – nem magyar – nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. A szenátusban nincs kisebbségi frakció.
A román alaptörvény szerint csak az alkotmánymódosításhoz kell kétharmad, a sarkalatos törvények esetében a minősített többséghez mindkét házban elegendő a képviselők (vagy szenátorok) összlétszáma felének plusz egy főnek a szavazata. A kormány beiktatásához vagy leváltásához a képviselők és szenátorok összlétszáma felének plusz egy törvényhozónak a voksa szükséges – jelen esetben 233 szavazat – a két ház együttes ülésén. A PSD már jelezte, hogy eddigi szövetségesével, az ALDE-val készül kormányt alakítani, Liviu Dragnea pártelnök pedig legutóbbi nyilatkozataiban már azt sem zárta ki, hogy az RMDSZ-t is bevonnák a koalícióba. A PSD még nem nevezte meg kormányfő-jelöltjét. Az új parlament várhatóan kedden alakul meg.
A mandátumok eloszlása a voksok megoszlásának tekintetében: A PSD-nek 67 szenátori és 154 képviselői mandátum jut.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szenátori listákra leadott érvényes szavazatok 20,41%-ának megszerzésével 30 felsőházi mandátumra jogosult, az alsóházi mandátumok közül pedig 69-et kap meg a voksok 20,04%-ának megszerzésével.
Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR): szenátus - 13 mandátum (8,92%), képviselőház - 30 mandátum (8,87%).
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ): szenátus - 9 mandátum (6,24%), képviselőház - 21 mandátum (6,18%).
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE): szenátus - 9 mandátum (6,00%), képviselőház - 20 mandátum (5,62%).
Népi Mozgalom Párt (PMP): szenátus - 9 mandátum (5,65%), képviselőház - 18 mandátum (5,34%).
A szenátusi listákra leadott 7.052.966 érvényes szavazat pártok közötti eloszlása a következő: PSD - 3.221.786; PNL - 1.440.193; USR - 629.375; RMDSZ - 440.409; ALDE - 423.728; PMP - 398.791. A képviselőjelölti listákra leadott 7.047.384 érvényes voks eloszlása: PSD - 3.204.864; PNL - 1.412.377; USR - 625.154; RMDSZ - 435.969; ALDE - 396.386; PMP - 376.891. Székelyhon.ro