Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. május 7.
Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) főtitkára kijelentette: a pedagógusok munkakonfliktusa befejeződött, a hetedikes és a nyolcadikos diákok ma megírják az egységes félévi dolgozatot román nyelv és irodalomból. /Felfüggesztették a tanárok a sztrájkot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2010. március 24.
Folytatódik a tanügyi elégedetlenség
Miközben a szenátuson a szükséges minősített többség hiányában ment át a 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását célzó sürgősségi kormányrendelet, az oktatási tárca, illetve a szakszervezetek képviselői bejelentették, már legalább 45 ezer pedagógus beperelte az oktatási minisztériumot az elmaradt pótlékokért.
A szenátoroknak nem sikerült sem megszavazniuk, sem elutasítaniuk tegnap a 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását célzó, illetve a közalkalmazottak étkezési utalványait megvonó 2009/114-es sürgősségi kormányrendeletet, sarkalatos törvény lévén ugyanis legalább 69 pró vagy kontra voksra lett volna szükség.
A vita során 51-en szavazták meg azt a módosító indítványt, amely törölte volna a rendeletből a 15 ezer tanügyi állás felszámolását előíró cikkelyt, s 49-en szavaztak ellene, azonban ez az arány nem volt elég a módosítás kivitelezé-séhez. A házszabály szerint amennyiben egy kormányrendelet esetében nem jön össze a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges voksarány, akkor a szenátoroknak a javaslat elutasításáról is kell szavazniuk.
Ezen a voksoláson is mindössze 49 pró, 53 kontra szavazat volt és egy honatya tartózkodott, így a döntés a képviselőházra hárul, az alsóház elé pedig mindenféle módosítás nélkül, a kormány által elfogadott formában kerül a törvénytervezet. Ez a rendelet tartalmazza a tömeges tanügyi elbocsátás mellett azokat a megszorító intézkedéseket is, miszerint idén a nyugdíjasok nem részesülnének utazási kedvezményekben, a közalkalmazottak pedig nem kapnának sem étkezési utalványt, sem üdülési csekkeket. A rendelet módosítaná az egészségügyi reformot, bevezetné a nyugdíjak megadóztatását a minimális szintű nyugdíjak esetében is, amelyek után a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem kell semmiféle adót fizetni.
Tárcaközi bizottság alakul az egyházi oktatással kapcsolatban
Az új oktatási törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki tegnap Kolozsváron Markó Béla a történelmi magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a szövetség oktatási szakemberei közötti találkozón. Az RMDSZ elnöke bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia.
Ennek vezetője miniszterelnök-helyettesként ő maga lesz, így bízik abban, hogy kedvező döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintő kérdésekben. Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsősorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elő. „Bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak.
Ez sem oldja meg a problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó.
A felekezeti oktatás kapcsán a szövetség elnöke kiemelte, az elkövetkező időszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérően, ne csak a kötelező oktatás végét jelentő kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben.
Az egyházak vezetői, oktatási tanácsosai azt kérték: a törvényben tegyenek elvi különbséget a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetővé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal működhessenek.
Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a működő iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola működésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben.
Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetőség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelő vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa.
Sokan nyertek pert
Időközben azonban sorra nyerik a pereket azok a tanügyi alkalmazottak, akik törvényszéki úton próbálják megszerezni a 2008/221-es törvény által előírt, azonban azóta sem alkalmazott 50 százalékos béremelést. Az országban tanító 90 ezer pedagógus fele perelte be a kormányt, közülük pedig már mintegy 20 ezren győztesként kerültek ki.
Az oktatási tárcát pedig a törvényszéki ítélet arra kényszeríti, hogy kifizesse az elmaradt pénzösszegeket. Cătălin Baba oktatási államtitkár tegnap úgy nyilatkozott, törlesztik „adósságaikat”, azonban három évre leosztva (34–33–33 százalék) tudják csak kifizetni a pedagógusokat. Így a tanárok 2011–2013 között kapják meg a peres úton megszerzett jussukat, mindazok pedig, akik még 2009. december 31. előtt nyertek pert, azok 2010 és 2012 között kapják meg a pénzösszegeket. A hivatalos indoklás szerint azért nem tudják egy öszszegben folyósítani a pénzeket, mivel a szaktárca költségvetése nem teszi ezt lehetővé, ráadásul veszélybe kerülne a költségvetési hiánycél is.
Cătălin Baba ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezek a kifizetések nem jelentenek végérvényes béremelést, a pedagógusok megkapják ugyan a peres úton megszerzett összegeket, de ezek nem kerülnek be alapfizetésükbe.
Ugyan még március 10-én Constantin Ciosu, az Országos Tanügyi Szakszervezeti Tömb (FEN) főtitkára azt kérte a kormánytól, hogy az elmaradt béremelést ne csak azok kapják meg, akik beperelték az oktatási minisztériumot, hanem valamennyi pedagógust illesse meg az összeg, ebben az ügyben hivatalos állásfoglalás még nem történt.
Folytatódó tiltakozások
Folytatódott eközben a tanügyi alkalmazottakat tömörítő szakszervezetek hétfőtől zajló tiltakozási akciója. Míg egyesek az oktatási minisztérium székháza, mások a különböző megyék prefektúrái előtt tüntettek, mások kétórás, munkabeszüntetéssel járó figyelmeztető sztrájkot tartottak, s olyanok is akadtak, akik ugyan megtartották óráikat, számon is kérték a diákok tudását, csak nem írtak be sem jegyet, sem minősítést a naplóba.
Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) főtitkára a tegnapi bukaresti tiltakozó megmozduláson ismételten hangsúlyozta, hogy szükség van művészeti, illetve a sportszakoktatásra szánt pénzalapok megemelésére, hiszen miközben egy diákra évi 3600 lej jut, addig legalább 6 ezer lejre lenne szükség. Szerinte éppen emiatt fennáll a veszély, hogy augusztusra már elfogyjanak a rendelkezésre álló összegek.
A Temes és Arad megyei oktatók eközben 8 és 10 óra között figyelmeztető sztrájkot tartottak, bementek ugyan órákra, azonban nem adták le a tananyagot. Radu Bivolaru, a Temes megyei P.P. Neveanu szakszervezet elnöke tegnap emlékeztetett, a tanárok a tervezett elbocsátások miatt elégedetlenek, illetve nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a közalkalmazottak egységes bérezést célzó törvény alkalmazása óta csökkentek fizetéseik.A Buzău megyei tanfelügyelőség épülete előtt a reggeli órákban összegyűlt 700 oktató közül néhány tucat pedagógus erőszakkal próbált meg behatolni az épületbe, tettük megakadályozásához csendőri beavatkozásra volt szükség.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, az oktatási szakszervezetek a múlt héten ismertették sztrájkmenetrendjüket. Ennek értelmében március 22-étől, hétfőtől az oktatók nem írják be diákjaik jegyeit, minősítéseit a naplóba, március 25-én egyetlen iskolában sem tartanak órákat, a pedagógusok ugyanis ezen a napon vagy az új, Funeriu-féle oktatási reform vitáján vesznek részt, vagy a Bukarestben tervezett felvonuláson, amelynek végén az oktatási és munkaügyi minisztérium székháza előtt szerveznek tüntetést.
A szakszervezeti tömbök várhatóan április 14-én veszik számba a reform kapcsán öszszegyűlt következtetéseket, s módosítój avaslataikból összeállítanak egy részletes dokumentumot, amelyet eljuttatnak a parlament két házához. A szakszervezetek ugyanakkor április 22-ére tűzték az országos általános sztrájknapot. Mint hangsúlyozták, amennyiben ezt követően sem teljesülnek követeléseik, s nem sikerül a kormánnyal egy kompromisszumos megoldást sem kidolgozniuk, akkor készek a tanév bojkottjára is, aminek keretében nem véglegesítik a félévi eredményeket, illetve nem szervezik meg sem az egységes félévi dolgozatírást, sem pedig az érettségit.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. április 21.
Tanszünet az iskolákban
Miután tegnap sem sikerült megállapodásra jutniuk Daniel Funeriu oktatási miniszterrel, mindenképp megtartják holnap a korábban meghirdetett általános sztrájkjukat az oktatási szakszervezetek. Van, aki nem csatlakozik.
Eredménytelen tárgyalás. Biztosnak látszik immár a csütörtöki általános oktatási sztrájk
Tanítási szünet lesz holnap várhatóan az ország szinte valamennyi oktatási intézményében, miután a tanügyi szakszervezeteknek tegnapi egyeztetésükön sem sikerült megállapodásra jutniuk Daniel Funeriu oktatási miniszterrel.
A három nagy tanügyi szakszervezet, a FSLI, a Spiru Haret, valamint a FEN vezetői a tárgyalásokat követően leszögezték, holnap mindenképp megtartják a korábban meghirdetett általános sztrájkjukat, ugyanakkor abbéli elégedetlenségüknek is hangot adtak, hogy a szaktárca vezetője nem is hozta szóba a tiltakozó akciót.
Az egyeztetésen főként a készülő oktatási törvényről, illetve a tanügyben felmerülő különböző gondokról tárgyaltak. Liviu Pop, a FSLI főtitkára elmondta, a 114-es sürgősségi kormányrendeletről, a különböző juttatásokról is szó esett, azonban a tárgyaló partnereknek egyetlen témában sem sikerült közös álláspontra helyezkedniük.
A miniszter eközben felszólította a szakszervezetieket, hogy kezdjék el ismét bevezetni a jegyeket, minősítéseket a naplóba, illetve vegyenek részt az érettségin, s szervezzék meg az egységes félévi dolgozatírásokat, szerinte ugyanis mindezek megtagadása törvényellenes cselekedetnek minősül.
Sztrájk a Nagyváradi Egyetemen
Sztrájkot hirdetett a Nagyváradi Egyetem diákszervezete. Az Adrian Dumitru Dume, az egyetem szenátusában részt vevő hallgatók elnöke által aláírt közleményben az áll, hogy az oktatókkal együtt békésen kívánnak tiltakozni a hamarosan a parlament elé kerülő tanügyi törvénytervezet ellen.
„Ezúton arra biztatom az egyetem összes hallgatóját, hogy csatlakozzanak az országos kezdeményezéshez, és ne jelenjenek meg az órákon, mert ha a törvényt jelenlegi formájában fogadja el Románia parlamentje, a fiatal generáció akadémiai előmenetele kerül veszélybe” – fogalmaz a levélben az elnök. Dume úgy véli, hogy a tervezett egyetem-összevonások miatt számos hallgató a tanulmányi eredményeitől függetlenül elveszítheti költségtérítéses helyét, és ha a tanügyi törvényt mostani formájában ültetik gyakorlatba, a diákoknak semmilyen beleszólásuk nem lesz az intézmény működésébe, ráadásul nem is lesz, aki megvédje őket „az egyetemen kívülről származó vezetőség visszaéléseitől”, amely vezetőség szerintük csak a saját anyagi jólétét és nem a felsőoktatási intézmény sorsát tartja szem előtt.
A szabályozás a közlemény szerint a legkárosabb, amely valaha a romániai oktatási rendszert sújtotta. A tanügyi törvényt elsietettnek és következetlennek nevezi Dume, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy európai uniós tagállamban olyan szabályt is megfogalmazhattak, mely szerint az egyetemisták saját lakásai egyetemi területnek számítanak.
Nagy Orsolya
„Elmagyaráztuk a szaktárcavezetőnek, hogy ezek közül a cselekedetek közül egyik sem illegális. Senki nem kényszeríthet minket arra, hogy részt vegyünk ezeken a megmérettetéseken, ha azért minket nem fizetnek ki. S arra sem kényszeríthet senki, hogy beírjuk a jegyeket, minősítéseket a naplóba” – részletezte Liviu Pop.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy ha a felmerülő gondokat az illetékes hatóságok nem orvosolják belátható időn belül, akkor a problémák súlyosbodni fognak. Hiszen – tette hozzá – május végén, július elején folytatódik az érettségi, azonban az oktatók készek arra, hogy ebben az időszakban meghatározatlan ideig felfüggesszék a tanítást.
Tudor Spiridon, a Spiru Haret szakszervezeti tömörülés vezetője ismételten hangsúlyozta, hogy a megyei tanfelügyelőségek, illetve az oktatási intézmények igazgatói folyamatosan zsarolják azokat a pedagógusokat, akik részt vesznek a vizsgáztató bizottságokban.
A szakszervezeti vezetők egyébként úgy ítélik meg, a tegnapi tárgyalás egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy sikerült megállapodniuk, pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekvédelmiek és az oktatási minisztérium képviselői, hogy a pluszjuttatásokról egyeztessenek.
„Amikor a juttatásokról esik szó, az oktatási tárcavezető vagy nem akarja megoldani a problémát, vagy csak kitérő válaszokat ad” – ecsetelte Spiridon.
A szakszervezeti vezetők ugyanakkor arról is tájékoztattak, hogy több megye tanárai nem csatlakoznak a tiltakozó akcióhoz, példaként Buzău és Brassó megyét említették meg.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

2010. május 12.
Megtorpant a kormány
Pénteken még módosulhat a megszorító intézkedéseket tartalmazó szándéklevél
„Akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal” – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő azon a találkozón, amelyen a megszorító intézkedésekről egyeztettek a koalíciós pártok, a vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői.
Nagyon felbosszanthatták Traian Băsescu államfőt azon a találkozón, ahol a koalíciós pártok, vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői vettek részt, ugyanis – kiszivárogtatott információk szerint – háromszor is azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja őket. A mintegy kétórás találkozó után látszólag beadta a derekát, ugyanis a teremből kijövet azt nyilatkozta, hogy „akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal, de a lehető legrövidebb időn belül csökkenteni kell a költségeket”.
Az államfő engedett a szakszervezetek azon kérésének is, hogy az IMF-nek írt szándéklevelet vitassa meg a Gazdasági és Szociális Tanács (CES), és péntekre összehívta a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló konzultatív testületet.
Băsescu: a legjobb megoldást választottuk
Az államfő amúgy tegnap sajtótájékoztatón „győzködte” a közvéleményt arról, hogy az IMF-szándéklevélbe foglalt intézkedéscsomag a legjobb megoldást jelenti. „Mindenki tanácsokat ad, de ezeket nem támasztja alá számokkal” – háborgott az államfő, hangsúlyozva, hogy ezek a „dilettánsok” félrevezetik a lakosságot.
Băsescu szerint a költségvetési hiány további csökkentése érdekében fel kell számolni az adócsalást és növelni kell az adózók számát. „Országon belüli megoldásokat kell keresnünk a problémáinkra, ugyanis a kölcsönök halmozása nem jelent megoldást hosszú távon. Az IMF nem üdvhadsereg, nem ad ajándékokat” – szögezte le az államfő.
Pénteken összeül a CES
„Nem tartom kizártnak, hogy az IMF-küldöttségnek vissza kell térnie Romániába, ugyanis amennyiben közös nevezőre jutunk a kormánnyal, az átfogalmazott levelet kötelező velük is újraegyeztetni” – fogalmazott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Szerinte a szándéklevél egyik leghelytelenebb megfogalmazása az, hogy a bérek individuális csökkentésével számol az egységes béralap 25 százalékos csökkentése helyett.
„Az élelmiszerjegyek problémája is megvitatásra vár még, hiszen tervezett megadóztatásuk komolyan érinti a gazdasági rendszert” – mondta Hossu. Korábban több mérvadó szakszervezeti tömörülés jelezte, hogy nem vesz részt a CES tanácskozásain, de a tegnapi bejelentés hatására például Marius Petcu, a Sanitas szakszervezet vezetője kijelentette: „kötelességünknek érezzük hozzájárulni az ország gazdasági helyzetének helyreállításához, és ezért pénteken mi is részt veszünk a CES-ülésen”.
A munkáltatók elégedettek
A tárgyalást követően, Ioan Cezar Corâci, a Romániai Gyáriparosok Egyesületének (UGIR) elnöke felháborodottan mondta el a sajtónak, az IMF azonkívül, hogy azonnali, gyors eredményeket vár el Romániától, nem adott esélyt az országnak arra, hogy megtalálja a megfelelő megoldást. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a munkáltatók szempontjából előnyösebb a bér- és nyugdíjcsökkentés, mint az alternatívaként felmerülő adóemelés.
Követik a görög példát?
Míg a politikusok és szakszervezeti vezetők viaskodtak egymással, a főváros utcáin és a fontosabb állami intézmények előtt több mint négyezer állami alkalmazott tiltakozott az IMF-nek írt szándéklevélben felsorolt intézkedések ellen. A tanügyben és a mezőgazdasági szférában dolgozók a kormány és a parlament épületét „vették célba”, a diákok – hétfői ígéretükhöz hűen – ismét az oktatásügyi minisztérium előtt skandáltak az új tanügyi törvény ellen.
„A hétvégék kivételével két hétig itt fogunk állni” – nyilatkozta Liviu Marian Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) főtitkára. A mezőgazdaságban dolgozók, a még tavalyról elmaradt fizetéskiegészítő támogatásaikat kérték számon a kormánytól, illetve a gázolaj jövedéki adójának csökkentését is sürgették, azzal fenyegetőzve, hogy legközelebb traktorokkal érkeznek az állami hivatalok elé.
A tiltakozók élén álló Nicolae Ştefan, az Agrostar Szövetség elnöke a helyszínen kijelentette, Emil Boc miniszterelnököt arra fogja felkérni, hogy a földművelésügyi minisztérium teljes vezetőségét bocsássa el, hiszen öt hónap alatt nem voltak képesek egy egyértelmű politika kidolgozására, amely e szakterületet „kihúzná a csávából”.
A tegnapi tüntetések Bogdan Hossu szerint csupán ízelítői voltak annak, ami ezután következik, ugyanis mától megközelítőleg negyvenezer állami alkalmazott vonul utcára tiltakozni, s ha kell, „a görögországi lázadásokhoz hasonló megmozdulásoktól, a bukaresti Victoria tér blokkolásától” sem riadnak vissza
Héttagú kabinetet kérnek
Az ellenzéki pártok testületileg távol maradtak a tegnapi tanácskozástól, ugyanis szerintük a 25 százalékos bércsökkentést, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli-segély 15 százalékos megkurtítását magában foglaló intézkedéscsomag csődbe viszi az országot. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke „társadalmi genocídiumnak” nevezte a kormány csomagját, és kijelentette, hogy készek csatlakozni a szakszervezetek tiltakozó akcióihoz.
A PNL vezetősége azt javasolta a kabinetnek, hogy jelentősen csökkentse létszámát, úgy, hogy összesen csak hét minisztere maradjon a kormánynak. A liberálisok ezen kívül a parlament, az elnöki hivatal és a titkosszolgálatok működési költségeinek drasztikus csökkentését is javasolták.
Üzenet az RMDSZ-nek
Crin Antonescu liberális elnök ismét megpróbált az RMDSZ „lelkére beszélni”, hogy a kormánykoalíció „egyetlen komoly és hiteles alakulataként” hagyja ott a PD-L-t ugyanis a továbbiakban nincs semmi mentsége arra, hogy kiszolgálja Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 8.
Nem bántják a magyarokat
A megyei tanfelügyelőségeken vezető tisztségben lévő magyar nemzetiségű pedagógusokat nem fenyegeti a leváltás veszélye – nyilatkozta tegnap lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkárt a megyei tanfelügyelőségeken elindított tisztogatási hullám kapcsán kerestük meg. Liviu Pop ügyvivő miniszter ugyanis a héten bejelentette, hogy 30 intézményvezetőtől készülnek megválni. Eddig 24 főtanfelügyelővel bontottak szerződést – 13 beadta lemondását, 11 személynek lejárt a mandátuma –, ám magyar nincs közöttük. Az összesen 21 leváltott főtanfelügyelő-helyettes között sincs magyar pedagógus.
Jelenleg Kovászna és Hargita megyében van magyar főtanfelügyelő, Hargita és Fehér megyében a Pedagógusok Háza élén áll magyar pedagógus, illetve kilenc másik megyében a tanfelügyelő-helyettesi tisztséget töltik be magyarok. Valamennyi vezető tisztségre pályázó pedagógusnak azonban versenyvizsgáznia kell a funkció betöltéséért. Király András tájékoztatása szerint a tanfelügyelők számára augusztus 22-től hirdettek versenyvizsgát, az iskolaigazgatók pedig novemberben kerülnek sorra. A jelentkezések első szakasza már le is zárult. Az államtitkár elmondta: a diákokat nem érintik a tanügyi rendszerben történt változások, az újonnan kinevezett személyek azonban akadályozhatják a már folyamatban lévő programok kivitelezését. „Ha valaki nem volt része az érettségi előkészítésének, legfeljebb annyit tehet, hogy hallgat azokra a kollégákra, akik segítettek a rendszer kidolgozásában” – fogalmazott Király. Kiemelte: utolsó fázisban vannak az érettségi előkészületek, már nem ajánlatos módosításokat hozni.
Megbundázzák a versenyvizsgákat
Ferenc Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: nem ismeri a tanügyminisztérium „feketelistáját”. Szerinte akár az is elképzelhető, hogy a főtanfelügyelők menesztéséről szóló nyilatkozat, csak célirányos hangulatkeltés volt, aminek már van hatása: több megyében is önként mondtak fel az intézményvezetők. „Valószínűleg a választásokig egyetlen főtanfelügyelő pozíciója sincs veszélyben” – fogalmazott a főtanfelügyelő. A versenyvizsgának viszont nem látja értelmét, ugyanis a korábbi években az nyert, akit akartak, hogy nyerjen. A főtanfelügyelő ugyanakkor elismerte, hogy őt is politikai alapon nevezték ki funkciójára. „Ha valaki úgy látja, hogy szakmaiatlanul végeztem a munkámat, akkor lecserélhetnek, de a beosztásba egy technokratát nevezzenek ki” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztélyt már próbálták leváltani
Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség éléről bárkit is leváltottak volna. Úgy tudja, a leváltási hullám egyelőre nem érintette a Kovászna megyei tanfelügyelőséget, de számít arra, hogy a jövőben bármi megtörténhet. Keresztély Irma az ország legrégebben tisztségben lévő főtanfelügyelője, mintegy 15 éve látja el ezt a tisztséget, annak ellenére, hogy a román pártok több ízben is megpróbálták leváltani.
Halász Ferenc: politikai tisztogatás
Halász Ferenc Temes megyei tanfelügyelő-helyettes sem tud arról, hogy távoznia kellene posztjáról. A szakember azonban úgy véli: az eddigi leváltásoknak egyértelműen politikai célja van. „Lehet, hogy néhányan nem végezték rendesen a munkájukat, de a leváltásoknak nem ez az oka. A dekoncentrált intézmények vezető posztjaira a hatalmon lévők saját embereket hoznak” – nyilatkozta Halász. Úgy véli: akiket most kineveznek és tisztségüket versenyvizsgával is megerősítik, kormányváltás esetén is nehéz lesz elmozdítani a helyükről. „Hamarosan az érettségizők és a nyolcadikosok is vizsgáznak, bonyodalmakat okozhat, ha új emberek az előkészületek ismerete nélkül kerülnek be a rendszerbe” – mondta a tanfelügyelő-helyettes az esetleges új intézményvezetők kinevezéséről.
Horváth Sz. István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 14.
Alig változik az ingyenes helyek száma a BBTE magyar tagozatán
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

2012. június 26.
Hároméves szünet után újraindul a szakiskolai képzés
Hároméves szünet után, az ősszel kezdődő tanévtől indítja újra a szakiskolai képzést Romániában a tanügyminisztérium. Bár a szakoktatás felélesztését a legtöbb tanfelügyelőség üdvözölte, az iratkozások első szakaszának mutatói alapján az erdélyi és partiumi megyékben egyelőre vegyes érdeklődés övezi a képzések újraindítását. A tanügyi szakemberek derűlátóak: szerintük az összkép az őszi beiratkozási időszak után pozítivan alakulhat. Noha általános iskolai tanulmányokat követő szakoktatást az elmúlt évek során is szerveztek, a szaktárca 2009 óta nem hagyta jóvá a beiskolázási számot a szakmunkásképzésre.
Kipattanó ötlet. Decemberben döntöttek a szakosztályok újraindításáról
A szakoktatás időtartama egyébként hat hónaptól két évig terjedő időszakig tart a választott szakmától függően. Szakosztályokat csak olyan iskolák indíthatnak, amelyek biztosítani tudják, hogy az oktatás jelentős részét gyakorlati órák tegyék ki, ezt pedig különböző cégekkel, vállalatokkal kötött szerződések segítik elő.
Hargita és Kovászna megyében igény szerint döntik el, hogy magyar vagy román tannyelvű szakiskolai osztályokat indítanak. A magyar tannyelvű szakiskolákban is új szakosztályok alakulnak az általános iskolát elvégző diákok számára. Azok a diákok, akik magyar tannyelvű osztályban végezték a kilencedik osztályt, ugyancsak magyarul folytathatják a szakiskolát. A tanfelügyelőségtől megtudtuk, minden diáknak próbálják szavatolni, hogy anyanyelvén folytassa tanulmányait: kétnyelvű osztályokat is indítanak, amennyiben legalább öt-hat gyerek kéri, hogy a többségében magyar osztályban románul tanulhasson, vagy fordítva.
Toborzás ösztöndíjjal
Míg Háromszéken szinte minden szakiskolai hely betelt, Hargita megyében a meghirdetett helyek felére jelentkeztek a diákok. Kovászna megyében 12 szakiskolai osztály megalakítását hagyta jóvá az oktatási minisztérium, a 336 helyre már 285 diák iratkozott be. A második forduló június 25-én lezárult, de még ősszel is lehet iratkozni. Megtudtuk: túljelentkezés esetén az iskolák a partnercégekkel közösen dolgozzák ki a felvételi kritériumokat. Kovászna megyében hét szakközépiskola kötött szerződést magáncégekkel, hogy a gyakorlati oktatást megszervezzék. A hét iskolában kőműveseket, asztalosokat, hegesztőket, szakácsokat, pincéreket, autóbádogosokat, mezőgazdasági gépészeket, textilipari szakmunkásokat képeznek.
Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, Háromszéken az érdeklődés minden várakozást felülmúlt. A szakiskolába járó diákok az anyagi helyzetüktől és a tanulmányi eredményeiktől függetlenül havonta legkevesebb 180-200 lej ösztöndíjat kapnak, ez valószínűleg valóban ösztönzően hatott – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette, hogy az esélyegyenlőség továbbra is biztosított, hiszen a kétéves szakiskola elvégzése után a fiatalok különbözeti vizsgával beiratkozhatnak elméleti vagy szakgimnáziumba, és leérettségizhetnek. A kétéves szakiskola második évében az órák 75 százalékában gyakorlati oktatás zajlik a partnercégeknél, Keresztély Irma reméli, hogy nemcsak műhelyseprést és szemétkihordást bíznak a diákokra, bár az is a munkához tartozik.
Hargita megyében 23 szakiskolai osztályt hagyott jóvá a minisztérium 640 hellyel. Görbe Péter tanfelügyelő lapunknak elmondta, az első fordulóban, tehát májusban 293 fiatal iratkozott be, ennek alapján 11 osztály megalakulása biztos, azonban bíznak benne, hogy őszig még sokan jelentkeznek.
„Szerintem a fiatalok rájönnek, hogy 5-6-os jegyekkel nem túl biztató nekivágni az érettségi vizsgának, jobb, ha szakmát tanulnak, majd utána még mindig próbálkozhatnak az érettségivel” – fejtette ki Görbe Péter. Hargita megyében kőműveseket, ácsokat, víz- és gázszerelőket, vendéglátós szakembereket, asztalosokat, bányászokat, autóbádogosokat, fodrászokat és háztartásigép-javítókat képeznek az ősztől induló szakiskolai osztályokban.
Hiánypótló osztályok indulnak
Maros megyében egyelőre két tanintézetben – a marosvásárhelyi Avram Iancu Iskolaközpontban és a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpontban – indulhat újra a magyar nyelvű szakoktatás. Míg a megyeszékhelyen mechanika és textil szakon indítanának képzést az ősztől, a fürdővárosban fafeldolgozónak és szakácsnak lehetne tanulni.
„Nagyon nagy szükség van ezekre a szakiskolákra, ugyanis egyrészt nem mindenki képes az érettségire, másrészt hiányoznak a szakmunkások a piacról” – nyilatkozta Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Az egyelőre csak kísérleti jelleggel induló osztályokba azok a kilencediket végzett diákok is iratkozhatnak, akiknek szüleik is beleegyeznek az oktatási forma megváltoztatásába. Ugyanakkor olyan helyi vállalkozók bevonására is szükség van, akik lehetőséget nyújtanak a műhelymunkák végzésére. Míg Marosvásárhelyen a nagy múltú szakiskolában nem tartanak attól, hogy a helyek betöltetlenek maradnak, Szovátán már azzal is számolnak, hogy jobb megoldás híján egy úgynevezett biprofilos képzést indítsanak, azaz szakács–fafeldolgozó szakot.
Kolozs megyében ősztől bővül a magyar nyelvű szakoktatás eddigi kínálata: Bánffyhunyadon közélelmezési szakon tanulhatnak anyanyelvükön a környékbeli magyar középiskolások – közölte kérdésünkre Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettes. Hozzáfűzte: a kolozsvári Edmond Nicolae Szakközépiskolában idén másodszor indul a magyar nyelvű kép- és szövegszerkesztési szak, illetve megmaradtak a már hagyományosnak számító szakképzések is. A kerekdombi Technofrig szakközépiskola pincér-cukrász szakon indít magyar nyelvű osztályt. Ezenkívül a kolozsvári Közlekedés Technikai Szakközépiskola szintén régóta működő autószerelő osztályába is beiratkoznak a magyar nyelvű szakoktatást igénylő Kolozs megyei középiskolások.
Szatmár megyében a következő tanévben két egész és négy, félig magyar nyelvű szakiskolai osztály indul. Fél osztályt, azaz 14 helyet hirdettek meg hús- és halfeldolgozó szakon, pék és cukrász szakon, esztergályos szakon és kőműves-vakoló szakon. Egész osztály indul 28 hellyel autószerelő szakon, valamint kárpit-, paplan- és matrackészítő szakon.
Vizsgáznak a nyolcadikosok
Tegnap kezdődött, és szerdán fejeződik be a 8. osztályt elvégző diákok számára az országos értékelő vizsga – az itt elért eredmények alapján iratkozhatnak be a diákok a gimnáziumok 9. osztályába. Első próbatételként tegnap román nyelv és irodalomból bizonyítottak a vizsgázók. Liviu Pop ügyvivő oktatási miniszter elmondta, az érettségi vizsgákhoz hasonlóan az országos értékelő vizsga során is kamerákkal szerelték fel a tantermeket, a próbákra egyébként több mint 190 ezer diák iratkozott be országos szinten.
Az ügyvivő tárcavezető elmondása szerint tegnap reggel négy vizsgaközpontban kisebb problémák voltak az internetkapcsolattal, ezt azonban sikerült idejében megoldani, így a diákok zavartalanul kezdhették meg az első próbát az ország több mint 4500 vizsgaközpontjában. Az Országos Értékelő- és Vizsgahivatal (CNEE) tíz különböző tételsort dolgozott ki a nyolcadikosok számára, a választott tételsort két órán belül kell megoldaniuk, illetve kidolgozniuk a tanulóknak.
A kiértékelő vizsga ma a kisebbségek anyanyelvi és irodalmi próbájával folytatódik, holnap pedig matematikából kell vizsgázniuk a diákoknak. Az eredményeket pénteken függesztik ki, az óvásokat ezt követően délután 6 óráig lehet benyújtani, a végső pontszámokat pedig július 2-án, hétfőn hozzák nyilvánosságra. A gimnáziumi felvételi jegyet fele-fele arányban az értékelő vizsga eredményének átlaga, illetve a középiskolai négy év átlaga alapján számolják.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Hírsaláta
AZ AUTONÓMIA ERŐSÍTI AZ ÁLLAMOT. Füzesi Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete arról próbálta meggyőzni a román közvéleményt és politikumot, hogy a magyarság autonómiatörekvése egy fikarcnyit sem gyengíti a román államot, és szeparatizmust sem jelent, mi több, a legerősebb fegyver az ilyen törekvések ellen.
Kiállt a Székelyföld területi autonómiája mellett is, és kijelentette, meggyőződése, hogy Erdély magyar népe mielőbb kiharcolja magának az autonómia valamilyen formáját, az ugyanis elfogadhatatlan állapot, hogy jogai attól függjenek, az RMDSZ bekerül-e a hatalomba vagy sem. (Ziare.com) KÉT BIZOTTSÁG VIZSGÁLJA, MÁSOLT-E PONTA. Külföldi szakértőket is bevon a Victor Ponta miniszterelnököt ért plágiumügy kivizsgálásába a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága és jogi kara. Az egyetem rektora ugyanakkor összehívta a felsőoktatási intézmény etikai bizottságát is, hogy megvitassa az ügyet. A Bukaresti Egyetem a két bizottság következtetései alapján intézkedik majd – áll a közleményben. Mint ismeretes, a Nature tudományos folyóirat azzal vádolta meg a román miniszterelnököt, hogy jogi doktori disszertációjának több mint a fele más szerzőktől átvett szöveg. (Hírhatár) GYANÚBAN FUNERIU ELNÖKI TANÁCSOS. A tanügyminisztérium szakbizottsága ellenőrizni kívánja Daniel Funeriu volt tanügyminiszter, jelenleg államelnöki tanácsos diplomáit. Miniszterkedése idején meglehetősen nagy botrányt váltott ki, hogy nem volt hajlandó bemutatni francia érettségi bizonyítványát, és nem honosíttatta az egyetemi végzettségét igazoló diplomákat sem. De plágiummal gyanúsítanak még számos közéleti személyiséget, köztük a főügyészt, Laura Corduţa Kövesit is. (Antena 3)
ISMÉT ANDRONESCU. A „régi-új” oktatási tárcavezető, Ecaterina Andronescu váltja Liviu Popot a tanügyminisztérium élén. Az ideiglenesen kinevezett miniszter 45 napos mandátuma június végén lejár. Liviu Popot azután nevezte ki a májusban hivatalba lépő Ponta-kormány, miután bebizonyosodott, hogy a korábbi tárcavezető, Ioan Mang plagizált. Ecaterina Andronescu 2008 decembere és 2009 októbere között, a szociáldemokrata és demokrata-liberális közös kormányzás idején már betöltötte ezt a tisztséget. Az ő minisztersége alatt robbant ki a hazai magánegyetemek diplomahamisítási ügye. A Spiru Haret Egyetem összes vidéki kirendeltségének bezárását Ecaterina Andronescu vetette fel. (Manna.ro/Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 27.
Levizsgázott a kisérettségi
Liviu Pop megbízott tanügyminiszter elutasította azon szülők és diákok kérését, akik tegnap beadványban kérték a kisérettségin lezajlott román nyelv és irodalom vizsga javítókulcsának módosítását. A hétfői megmérettetés után a nyolcadikosok kezdeti lelkesedésükben azt mondták: nagyon könnyű feladatokat kaptak, és biztosan jó jegyeket fognak elérni.
Tegnap azonban az oktatási minisztériumhoz 15 ezer személy által aláírt petíciót nyújtottak be az egyik tétel többértelműsége miatt. Marina Rădulescu, a Nyelvtudományi Intézet kutatója az esetről azt nyilatkozta: a kisérettségizőknek kiadott tételek nem voltak alkalmasak az országos felmérésre, mivel a kérdéses feladatot többféleképpen lehetett értelmezni. „Valamennyi jól felkészült diák hibázott a javítókulcs szerint és ez elfogadhatatlan” – magyarázta a nyelvész, aki szerint az volna a megoldás ebben az esetben, hogy a kérdéses feladatot ne értékeljék.
Rădulescu kifejtette: azok a gyerekek, akik negyedikes szinten gondolkodtak, megoldásként a C (alanyi mellékmondat) választ jelölték meg, viszont azok a diákok, akik a tantárgyversenyek követelményrendszerének megfelelően válaszoltak a B (állítmányi mellékmondat) lehetőséget választották. Az országos felmérő ma délelőtt matematikavizsgával zárult. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 29.
Felülvizsgáló bizottság: Victor Ponta doktori címét vissza kell vonni
A plágiumok kivizsgálására hivatott Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács pénteken bejelentette, hogy a Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozatában 85 oldalnyi rész teljes mértékben másolt. A tanács véleménye: a miniszterelnök doktori címét vissza kell vonni. Ennek az állásfoglalásnak azonban már nincs perdöntő következménye, ugyanis a tanácsot Liviu Pop oktatási miniszter pénteken reggel – ülésezés közben – feloszlatta.
A Brüsszelben tartózkodó Ponta újságírói kérdésre válaszolva nem erősítette meg azt a korábbi kijelentését, hogy lemond, ha a plágiumvád bebizonyosodik. Ezt azzal indokolta, hogy az utóbbi két napban csak az Európai Tanács ülésére tudott koncentrálni. Hozzátette: a belügyeket Romániában szeretné kommentálni.
realitatea.ro/mediafax.ro. Erdély.ma

2012. június 30.
Victor Ponta plagizált doktori dolgozatában?!
Az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanács (CNATDCU) tegnapi ülésén hozott határozata értelmében Victor Ponta kormányfő plagizált a doktori dolgozatában, és a tanács azt javasolja az oktatási tárcának, hogy vonja vissza a doktori titulust.
A tanács ülésén a 21 tagból 13 vett részt, ők szavazták meg a döntést.
A döntést követően a CNATDCU elküldte az oktatási tárcának a Victor Ponta doktori titulusának visszavonását indítványozó javaslatot.
Marius Andruh, a CNATDCU vezetőtanácsának elnöke kijelentette, oldalanként ellenőrizték a 307 oldalas doktori dolgozatot, és megállapították, hogy 85 oldal a forrás megnevezése nélkül tartalmaz kimásolt szövegeket, és ezeket nagyon könnyű felfedezni. Ami a könyvészetet illeti, a dolgozat közel 40 oldala esetében nincs megjelölve a forrás.
Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter, aki csütörtökön kiadott egy rendeletet a CNATDCU átszervezésére, azt állítja, hogy a tanácsnak nem áll hatáskörében ilyen döntést hozni. Pop szerint a plagizálási ügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, és ez az egyetlen szerv, amely dönteni tud a kormányfő esetében felmerült plagizálási vád kapcsán.
Mircea Miclea volt oktatási miniszter, a tanács tagja már a délelőtt folyamán úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök plagizált, s véleményét a tanács több tagja is osztja. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a tanács ülésének helyszínére sietett, és ott kijelentette, hogy Miclea törvénytelenül járt el, amikor Ponta plágium-ügyéről nyilatkozott. Megerősítette csütörtökön hozott döntését, mely szerint a testületet feloszlatta. Mivel a tárcavezető feloszlatta a tanácsot, ennek a Ponta plagizálására vonatkozó döntése közjogi szempontból nem érvényes.
A Nature folyóirat szerint Victor Ponta kormányfőt plagizálással vádolják. A folyóirat szerint a Ponta által írt, a Nemzetközi Ítélőtábláról szóló doktori dolgozat több mint fele máshonnan másolt szövegekből áll.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

2012. július 15.
Ha Ponta dolgozata plágium, felszámolhatják a doktori iskolát
Ecaterina Andronescu tanügyminiszter pénteken azt mondta, amennyiben az Országos Etikai Tanács megállapítja, hogy Victor Ponta doktori dolgozata plágium, a doktori iskola felszámolása is szóba jöhet.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz, ha az Országos Etikai Tanács megállapítja, Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozata esetében plágiumról van szó, azt mondta, úgy fog eljárni, miként azt a törvény előírja.
“Intézkedni fogunk, még a doktori iskola felszámolásáig is eljuthatunk” – mondta a tanügyminiszter.
Egyedül az Országos Etikai Tanács illetékes intézményesen ítélkezni a tisztségviselők szabálysértése esetében, ilyen összefüggésben fogja elemezni Victor Ponta kormányfő folyamodványát is, hogy tisztázódjék a plágiumgyanú – közölte szerdán az Országos Tudományos Kutatási Hatóság (ANCS), amelynek keretében az etikai tanács működik.
A pontosítást annak nyomán hozták, hogy Victor Ponta kormányfő doktori dolgozatát elemezte az Egyetemi Okleveleket, Diplomákat és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU), és megtárgyalja a bukaresti egyetem etikai bizottsága.
Az Országos Etikai Tanácsot Ponta kérte fel az ellene felhozott vádak tisztázására a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló doktori disszertációja kapcsán. A szakértőkkel folytatott tanácskozást követően mondja ki döntését az Országos Etikai Tanács.
Június 29-i ülésén az Egyetemi Okleveleket, Diplomákat és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök doktori dolgozata plágium, és javasolták a tanügyminisztériumnak doktori címe visszavonását.
Marius Andruh, a CNATDCU elnöke akkor azt nyilatkozta, lapról lapra elemezték a 307 oldalas dolgozatot, és megállapították, 85 oldal forrásmegjelölés nélküli másolás.
Ponta doktori disszertációjának könyvészetét illetően pedig a dolgozat közel 40 oldala esetében nem jelölte meg a forrást – állítja a CNATDCU.
Liviu Pop, ideiglenes tárcavezető a június 29-i ülés előtt elrendelte a CNATDCU átszervezését, és azt állította, hogy ez a testület nem illetékes a Ponta doktori dolgozatával kapcsolatos döntéshozatalban. Popa azt mondta, hogy a plágiumügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, ez az egyedüli illetékes testület a kormányfő esetleges plágiumügyének megoldásában.
A vádak elhangzásakor Ponta azt mondta, le fog mondani doktori címéről, ha a tanügyminisztérium szakbizottsága megállapítja, hogy tévedett, amikor doktori dolgozata végén, nem pedig a lapok alján tüntette fel az idézett szerzőket.
A kormányfő az Országos Tudományos Kutatási Hatósághoz fordult a 2009-ban készült doktori dolgozata elemzését kérve.
Július 2-án Victor Ponta kijelentette, hogy a doktori dolgozatát plágiumnak minősítő CNATDCU-tagok a PDL nevében szövetkeztek „maffiaszerű leszámolásra”, és soha nem tanulmányoztak ehhez hasonló dolgozatot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem fog lemondani doktori címéről, miként kormányfői tisztségéről sem.
A kormányfő a Nature című folyóirat szerint plágiummal vádolható, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló doktori dolgozata – névtelenül jelentkező személy által bemutatott dokumentumok szerint – másolt szövegeket tartalmaz.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. augusztus 1.
Ponta doktori címének visszavonását kérik
Országszerte 44 egyetemi oktató (köztük 28-an a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről) nyílt levelet intézett Victor Ponta kormányfőnek és Ecaterina Andronescu tanügyminiszternek. A levél szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a Victor Ponta kormányfő által 2003-ban megvédett doktori disszertáció plágium, az oktatási minisztérium pedig nyomást gyakorolt az ügyet vizsgáló oktatókra. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter például rendelettel átszervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) és személyesen elment a testület ülésére, hogy megakadályozza annak döntéshozatalát a Ponta-ügyben. A levél aláírói ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Bukaresti Tudományegyetemet, amennyiben az Victor Ponta doktori címének visszavonását indítványozza.
„Az etikai bizottság által meghozott döntés, amely szerint Ponta nem követett el plágiumot, nem szavahihető, mivel olyan testület hozta, amelynek összetételét részlegesen módosították, ugyanakkor alá van rendelve a tanügyminisztériumnak, azaz a kormánynak”, fogalmaz a levél. „A politikum durva beavatkozása a tudományos kutatásba a romániai tanügybe vetett bizalom megingását hozhatja magával. Ponta kormányfőnek az ügyben tanúsított magatartása pedig nem csak a romániai demokráciát gyengíti, hanem tantestületünk méltóságát sérti” – olvashatjuk a dokumentumban. Az aláírók között két magyar nevet is találunk: Bakk Miklósét és Király Istvánét, mindketten a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensei. Bakk Miklós lapunknak elmondta: az interneten szerzett tudomást erről a nyílt levélről, majd felvette a kapcsolatot a kezdeményezőkkel, és mivel egyetértett a dokumentummal, aláírta. – Nem biztos, hogy a nyílt levélnek lesz valami haszna, ám úgy vélem: nagyon fontos, hogy a szakmai és a civil társadalom ellenőrző szerepet töltsön be – nyilatkozta.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 7.
Döntött az etikai bizottság: plagizált Mang
Plagizált Ioan Mang volt oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette. Ezt állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott Országos Etikai Bizottság a Mediafax hírügynökség értesülése szerint.
A hírügynökség úgy tudja, hogy a grémium nem hozhatja nyilvánosságra hivatalosan a döntést, amíg erre nem kap jóváhagyást az oktatási minisztériumtól. A testület Mang több tudományos dolgozatát vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett plágiumgyanú miatt. Mang, aki a Nagyváradi Egyetem oktatója, alig egy hétig volt oktatási miniszter május első felében, hiszen a kirobbant plágiumügy nyomán lemondott a tárcavezetői tisztségről. Ugyanakkor megalapozatlannak nevezte a vádakat.
Victor Ponta miniszterelnökkel szemben is felmerült a plágium gyanúja. Őt felmentette a szóban forgó etikai bizottság, amelynek összetételét éppen Mang utóda, az ideiglenesen kinevezett Liviu Pop miniszter változtatta meg. Azt követően tette ezt, hogy a testület napirendre tűzte Mang ügyét. Másik két testület azonban, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Hitelesítő Országos Tanács elmarasztalta Pontát. Szerintük a miniszterelnök szabálytalanul idézett más tudományos munkából úgy, hogy 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta. Ponta szerint a törvényes előírások szerint egyedül az országos etikai bizottság illetékes dönteni a plágiumügyekben, és a személye ellen irányuló politikai támadásnak minősítette az ügyet.

2012. december 18.
Testvériesen kiosztott tárcák – A miniszterek teljes listája
Az új kabinetben mind a szociáldemokratáknak mind a liberálisoknak 11-11 miniszterük lesz. A 22 tárca mellett 3 tárca nélküli miniszter is lesz a második Ponta kormányban – írja a Mediafax hírügynökség politikai forrásokra hivatkozva.
Eszerint a szociáldemokratáknak jutna többek között a költségvetés, a honvédelem, a külügy, az energetika, a közigazgatás, a fejlesztés, az ipar és az oktatás. Liberális miniszter vezetné egyebek mellett a pénzügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az igazságügyi és a munkaügyi tárcát.
A miniszterek listája: Miniszterelnök: Victor Ponta – PSD Alelnökök: Liviu Dragnea – PSD, Gabriel Oprea – UNPR és Daniel Chiţoiu – PNL Belügyminiszter: Radu Stroe – PNL Közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter: Liviu Dragnea – PSD Honvédelmi miniszter: Mircea Duşa – PSD Kereskedelmi és ipari miniszter: Varujan Vosganian – PNL Energiaipari miniszter: Constantin Niţă – PSD Pénjzügyi miniszter: Daniel Chiţoiu – PNL Európai alapok minisztere: Eugen Teodorovici Mezőgazdasági miniszter: Daniel Constantin – PC Költségvetési miniszter: Liviu Voinea Munkaügyi miniszter: Mariana Câmpean – PNL Közlekedési miniszter: Relu Fenechiu – PNL Külügyminiszter: Titus Corlățean – PSD Nagy állami beruházások minisztere: Dan Şova – PSD Sportminiszter: Alin Petrache – PSD Kkv-k (kis és közepes vállalkozások) Turizmus és üzleti környezet miniszter: Maria Grapini – PC Kulturális miniszter: Puiu Haşotti – PNL Oktatási miniszter: Ecaterina Andronescu – PSD Igazságügyi: Mona Pivniceru Kommunikációs miniszter: Dan Nica – PSD Környezetvédelmi miniszter: – Rovana Plumb – PSD Egészségügyi miniszter: Eugen Nicolăescu – PNL Diaszpóra minisztere: Cristian David – PNL, tárca nélküli miniszter Társadalmi kommunikációs miniszter: Liviu Pop – PSD, tárca nélküli miniszter Parlamenti kapcsolatok minisztere: Mihai Voicu – PNL, tárca nélküli miniszter kolozsvariradio.ro / realitatea.net

2012. december 19.
Ponta: 24 miniszter lesz. Közülük többen tárca nélküliek
Három miniszterelnök-helyettese és három tárca nélküli minisztere is lesz az új Ponta-kabinetnek, amely összesen 27 tagot számlál majd. A névsor még nem hivatalos, de már több hírcsatorna közölte a legvalószínűbb jelöltlistát.
A kormányfő az SZDP-s Victor Ponta lesz, de a tárcák egyenlően oszlanak meg az SZDP és az NLP között. Egyetlen pártfüggetlen minisztert is jelölnek: az igazságügy vezetője Mona Pivniceru lesz. A három kormányfő-helyettesi tisztség várományosa Gabriel Oprea tárca nélküli miniszter, aki a védelmi és a belügyi tárcákat is koordinálja, Liviu Dragnea (SZDP-s) közigazgatási és régiófejlesztési miniszter, valamint Daniel Chiţoiu (NLP-s) pénzügyminiszter.
A pénzügyi mellett két rokon jellegű minisztériumot is létrehoznak, a költségvetésit az SZDP-s Liviu Voinea, a gazdaságit az NLP-s Varujan Vosganian fogja irányítani. Az SZDP (amely nemsokára magába olvasztja a független honatyákból alakult frakciót) a már felsoroltakon kívül a védelmi tárcát mondhatja magáénak (Mircea Duşa vezetésével), a külügyit (Titus Corlățean), az energetikait (Iulian Iancu), a távközlésit (Dan Nica), a tanügyit (Ecaterina Andronescu), a környezetvédelmit (Rovana Plumb), az ipari és kereskedelmi minisztériumot (ennek élére még nem nevesítettek senkit), valamint két beruházási tárcát: az uniós pénzalapokkal Eugen Teodorovici, az állami befektetésekkel Dan Şova foglalkozik majd. Az NLP és a KP felel az egészségügyért (Eugen Nicolăescu), a mezőgazdaságért (Daniel Constantin), a szállításügyért (Relu Fenechiu), a munkaügyért (Mariana Câmpeanu), és lesz egy külön belügyi tárca is Radu Stroe irányításával. Három minisztérium, a művelődési, az erdészeti, valamint a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó tárca vezetőjelöltje tegnap este még ismeretlen volt. A tárca nélküli miniszterjelöltek: Liviu Pop (társadalmi párbeszéd), Mihai Voicu (parlamenti kapcsolatok), Cristian David (határon túli románok). A tárgyalások lapzártakor még folytak, mára várható a teljes névsor. Victor Ponta szerint a miniszterjelöltek csütörtökön már előterjeszthetik elképzeléseiket a parlamenti szakbizottságokban, pénteken be lehetne iktatni az új kormányt, és ez szombaton már meg is tarthatná első ülését.
Háromszék * * * Pontát megkérdezték, hogy lezárta-e a miniszterjelöltek listáját, vagy vannak még kérdéses tárcák.
„Lezárult a PSD és az ACD közötti tárgyalás” – mondta Ponta, rámutatva, hogy megvan a jövendőbeli PSD-s kormánytagok listája, és szerdán bemutatja azt az Ügyvezető Bizottságnak. Arra a kérdésre, hogy hány minisztérium lesz a 2. Ponta-kabinetben, a kormányfő azt válaszolta: „24 miniszter lesz. Közülük sokan tárca nélküli miniszterek lesznek, és lesz még a miniszterelnök-helyettes”. Victor Pontát arról is kérdezték, hogy voltak-e a PSD-ben olyanok, akik ellenezték Gabriel Oprea kinevezését a kormányba, amire a kormányfő a következőt válaszolta: „csak a televízióban voltak, önök ott találkozhattak ilyenekkel”.

2013. március 20.
Nem vonják vissza Victor Ponta doktori címét
Az oktatási minisztérium elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Erről a tárca szerdán tájékoztatta a Gandul.info-t, miután a lap hivatalos álláspontot kért Ponta plágiumügyében. E szerint az oktatási tárca csupán az Országos Etikai Tanács (CNE) álláspontját tudja elfogadni, amely szerint a miniszterelnök tisztességes úton szerezte a doktori címét. A minisztérium arra hivatkozik, hogy törvény szerint csupán a CNE illetékes a köztisztséget betöltő személyek tudományos munkásságában elkövetett esetleges csalások kivizsgálásában.
Mint ismert, a plágium tényét elsőként az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) állapította meg tavaly júliusban Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben tavaly a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
Maszol.ro,

2014. március 15.
Nagy volt a jövés-menés Victor Ponta kormányaiban
Az öt Boc-kormány után, íme, elérkeztünk a harmadik Ponta-kormányhoz is. Az első két Ponta-kormány története meglehetősen viharos volt, egymást érték a minisztercserék.
Az egészségügyi tárcát és a belügyminisztériumot öt-öt tárcavezető irányította, az oktatási, művelődési, gazdasági és igazságügyi tárcánál négy-négy miniszter váltotta egymást, a pénzügyi és közlekedési minisztérium élén pedig három-három tárcavezető állt az első két Ponta-kormányban. A minisztercserék jó néhány tárca esetében nem kevés botránnyal jártak – érdemes néhány skandalumot ismét végigkövetni.
Öt egészségügyi miniszter
Victor Ponta kormányában az első egészségügyi miniszter Vasile Cepoi volt, ő viszont csak igen rövid ideig állt a tárca élén: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség pénzalapok eltérítésével és érdekellentéttel vádolta, a dossziét pedig átküldte az Országos Korrupcióelleni Igazgatósághoz. A botrány akkor robbant ki, amikor a brüsszeli hatóságok befagyasztották a POSDRU-projektek finanszírozását.
Cepoi távozását követően a tárca élére Raed Arafat került ideiglenes megbízatással, előtte rövid ideig Victor Ponta kormányfő töltötte be a miniszter szerepét is. A 2012 decemberében beiktatott második Ponta-kormányban az egészségügyi miniszter Eugen Nicolaescu lett, akit később a pénzügyi tárca élére neveztek ki Daniel Chiţoiu helyébe. A tárca élén most Nicolae Bănicioiu áll.
Helycserék a belügyi tárca élén
A belügyi tárca esetében a román korányoknál általában sűrű a minisztercsere. Az első Ponta-kormányban a tárca élére Ioan Rust nevezték ki, aki már Adrian Năstase kormányában is betöltötte ezt a tisztséget. Ioan Rusnak a tárca éléről a Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztése kapcsán a szavazólisták körül kirobbant botrány miatt kellett távoznia, Victor Paul Dobre államtitkárral együtt. Távozásakor Ioan Rus a következő, azóta híressé vált mondattal vált meg tisztségétől: „Nem akarom öregkoromat a börtönben tölteni”.
Ioan Rust Mircea Dușa, Victor Paul Dobrét pedig Radu Stroe váltotta fel a tisztségben.
A választásokat követően Radu Stroe lett a belügyminiszter, aki néhány furcsasággal hívta fel magára a figyelmet: összeveszett Németországgal, rendeletet adott ki, amelynek értelmében bűnvádi eljárás alatt álló személyek is vezető tisztségeket tölthettek be a belügyminisztériumban, az útügyi törvénykönyv kapcsán összeveszett kormányzási partnereivel.
Radu Stroe a Nyugati Kárpátokban történt repülőgép-balesetig maradt tisztségében, jóllehet igyekezett elhárítani magáról minden felelősséget amiatt, hogy az illetékesek csak órák múlva találtak a roncsra, tehetetlenségük pedig két ember halálát okozta. Mi több, Radu Stroe csak azt sajnálta, hogy a baleset éppen az ő belügyminisztersége alatt történt meg. Végül Crin Antonescu nyomása alatt adta be lemondását.
A Szociál-Liberális Szövetség éppen a belügyi tárca élére történő következő nevesítés ürügyén szakadt ketté: Crin Antonescu azt szerette volna, ha a belügyminiszteri tisztséget Klaus Iohannisra bízzák, aki egyben miniszterelnök is lett volna. Nagyszeben polgármestere tehát ismét hoppon maradt, a tárcát pedig Gabriel Oprea vezeti.
Plagizáló miniszterek
Az oktatási tárca élén is gyakori volt a helycsere. Az első Ponta-kormány esetében Victor Ponta legelőször Corina Dumitrescut nevezte ki, őt azonban még a kormány beiktatása előtt visszavonták tisztségéből, helyébe Yoan Mang került. Corina Dumitrescu ugyanis önéletrajzában azt állította, hogy a Stanford egyetemen végzett – de az egyetem nevét sem tudta helyesen leírni –, emellett pedig plágiumbotrányba keveredett.
Ám Victor Pontának az új miniszterrel sem volt szerencséje, Ioan Mang ugyanis több alkalommal is plagizált. A frissen kinevezett miniszter váltig tagadott, Victor Ponta pedig a Román Akadémiát kérte fel véleménynyilvánításra. Végül a botrány akkora lett, hogy a miniszterelnök döntött a tárcavezető leváltásáról, a miniszter pedig, ideiglenes kinevezéssel egy volt szakszervezetis, a társadalmi párbeszéddel megbízott miniszter, Liviu Pop lett.
Mang lemondását követően a Román Akadémia leállította a vizsgálódást a plágium-ügyben, az Országos Etikai Tanács döntése azonban egyértelműen megállapította: Mang plagizált.
Liviu Pop tevékenysége sem volt áldásos a tárca élén, a tárcavezető súlyos nyelvi hibákat vétett, és jóllehet korábban matematikát tanított, kiderült, hogy ezzel a tantárggyal is hadilábon áll, amikor kijelentette: az érettségizők száma „mintegy 334 836 tanuló” lehet. Emellett bevezette a tanárok szakszervezeti alapba történő kötelező befizetését, amit korábban Daniel Funeriu érvénytelenített. Liviu Pop végül felszámolta a Victor Ponta plágiumát is elemző Diplomaigazoló Országos Tanácsot. Továbbá 11 új tagot nevezett ki az Etikai Bizottságba, és 20 tagja mellett további 25 tagot nevezett ki az Egyetemi Címeket, Diplomákat és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanácsba, amelynek 13 tagja plágiummal vádolta Pontát. A testület döntését azonban a miniszter érvénytelenítette 14 tag hiánya miatt.
Miután Liviu Pop ideiglenes megbízatása lejárt, Victor Ponta Ecaterina Andronescut javasolta a tárca élére, akit azonban a Nature című tekintélyes lap többszörös plágiummal vádolt. A miniszterasszony politikai hadjáratról beszélt, az ügy pedig következmények nélkül maradt.
A választások utáni új kabinetben Andronescu helyét volt tanácsosa, Remus Pricopie vette át, aki erősen „kozmetikázott” önéletrajzzal lett miniszter. Abban csupán elődei hagyományát folytatta, hogy helytelenül beszélt románul.
Năstase autója és más ügyek
Az igazságügy élére Victor Ponta először Titus Corlăţeant nevezte ki, akit már az első napokban az a vád ért, hogy segédkezet nyújtott Adrian Balaban-Grăjdannak, az Állami Építkezési Felügyelőség főnökének, aki az intézetet ki akarta vonni az Adrian Nastase ellen indított, a minőség trófeája néven elhíresült bűnvádi eljárás alól. Corlăţean minisztersége sem volt mentes a botrányoktól.
A tárcavezető például összeférhetetlenséggel vádolta meg az alkotmánybíróság két bíróját, Augustin Zegreant és Iulia Motocot, ám az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség mindezt cáfolta, az alkotmánybíróság pedig válaszában arra figyelmeztette Corlăţeant, hogy a kormány és más hatóságok általi támadások ellenkeznek a demokrácia gyakorlatával. A tárcavezető végül visszavonta a vádat. Corlăţeant végül az ügyészségi vezetők kapcsán kirobbant botrány nyomán átkerült a külügyi tárca élére.
Helyét Mona Pivniceru, a Legfelsőbb Bírói Tanács volt elnöke vette át, aki – saját szavai szerint – nehéz szívvel vette át a tisztséget.
Röviddel később kitört az „Andrei Năstase kocsija” néven ismert botrány: Pivniceruról fotó készült, amint Adrian Năstase fiának kocsijában ült, miközben a volt miniszterelnök börtönbüntetését töltötte. Később az ügyészek hangfelvételekkel bizonyították azt, hogy a tárcavezető a minisztériumot a hatalom szolgálatába kívánta állítani. Pivniceru végül lemondott – mandátumát Traian Băsescu államfő „katasztrofálisnak” minősítette. A tárcavezető helyét ideiglenes megbízatással Victor Ponta vette át, majd volt egyetemi társát és a Ponta-család rokonát, Robert Cazanciucot nevezte ki a tisztségbe.
Bogdán Tibor
maszol.ro,

2014. december 14.
Itt a negyedik Ponta-kormány minisztereinek listája
Nem tölti be többé a kormányfő-helyettesi tisztséget Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, aki helyett Gabriel Oprea (UNPR) lesz a kormány második embere – derül ki az átalakított kormány névsorából, amelyet vasárnap délután mutatott be a PSD ügyvezető elnökségének Victor Ponta miniszterelnök.
E szerint a Pénzügyminisztérium élére Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli minisztert jelölte ki Victor Ponta. A Környezetvédelmi Minisztréium élén Korodi Attila utódja Graţiela Gavrilescu (PLR) lesz. A Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális párt e mellett megkapta az Energetikai Minisztériumot, amelynek élére Andrei Gerea kerül.
A gazdasági tárcát egy PSD-s képviselő, Mihai Tudose irányítja majd, az oktatási miniszter pedig a konzervatív párti (PC) Sorin Câmpeanu lesz a negyedik Ponta-kormányban. A Távközlési Minisztérium élére Sorin Grindeanut (PSD), a Kulturális Minisztériuméra pedig Ionuţ Vulpescut (PSD) nevezné ki a miniszterelnök.
Adrian Anghel (PSD) szenátor a határon kívül élő románok hivatalát, Liviu Pop (PSD) szenátor a Társadalmi Párbeszéd Minisztériumát vezeti ezentúl. A kabinet többi tagja ugyanaz maradt, mint a harmadik Ponta-kormányban.
maszol/mediafax

2014. december 16.
Újabb Ponta-kormány
Egyórás késéssel kezdődött tegnap délután a parlament két házának egyesített ülése, melyen Victor Ponta legújabb, az RMDSZ kormányból való kilépése után alakított kabinetjét, illetve annak programját mutatta be. Az RMDSZ és Dan Diaconescu Néppártja már előzőleg bejelentette, bizalmat szavaz a 4. Ponta-kormánynak, késő este a parlament 377 igen, 134 nem szavazattal elfogadta a legújabb kormányösszetételt.
A parlament két házának egyesített ülése előtt a házbizottságokban zajlott az új miniszterek meghallgatása, a késést az okozta, hogy a szórványban élő románokért felelős miniszteri tisztségre az eredetileg javasolt Adrian Anghel kinevezését a parlamenti bizottságok elutasították, ezért a kormányfőnek Angel Tîlvăr személyében új javaslatot kellett tennie. A 4. Ponta-kormányban miniszteri tisztséget kapott a Călin Popescu Tăriceanu alapította Liberális Reformpárt, támogatásáért cserében a Dan Diaconescu Néppárt államtitkárai tisztségükben maradhattak. A plénum előtt mondott beszédében Victor Ponta azt kérte a képviselőktől, javítsanak a parlament és a kormány közti kapcsolaton. Kormányprogramja ismertetése során semmi újjal nem rukkolt elő, csupán az élelmiszertermékek áfájának csökkentéséről beszélt részletesebben, kijelentve, legkésőbb 2016 januárjától csökkenthető a pékipari termékek mellett más élelmiszerek adója is, de ehhez a mezőgazdasági területek jobb mértékű szubvenciójának megszervezése szükséges. Előzőleg, házbizottsági meghallgatásán a pénzügyminiszternek javasolt Darius Vâlcov kijelentette, a költségvetési többlet és a meg nem valósított kiadások függvényében szándékszik majd csökkenteni az áfát.
A 4. Ponta-kormány összetétele: Liviu Dragnea, regionális fejlesztés; Gabriel Oprea, belügy; Daniel Constantin, mezőgazdaság; Rovana Plumb, munkaügy; Nicolae Bănicioiu, egészségügy; Mihai Tudose, gazdaság; Darius Vâlcov, pénzügy; Robert Cazanciuc, igazságügy; Eugen Teodorovici, európai alapok; Ioan Rus, szállítás; Ionuţ Vulpescu, kultúra; Bogdan Aurescu, külügy; Mircea Duşa, védelem; Szabó Gabriella, sport és ifjúság; Sorin Grindeanu, távközlés; Angel Tîlvăr, diaszpóra; Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolat; Sorin Cîmpeanu, oktatás; Andrei Gerea, energetika, kis- és közepes vállalkozások; Graţiela Gavrilescu, környezet és Liviu Pop, társadalmi párbeszéd.
Bizalom látatlanban
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap, még a két ház együttes ülése előtt bejelentette, a szövetség parlamenti képviselői többségi vokssal úgy döntöttek, hogy megszavazzák a 4. Ponta-kormányt a parlamentben, és megemlítette, hogy a pozitív voksot részben a kormányprogram kapja, amely változatlan. „Megállapítottuk, hogy az SZDP-n kívül senki nem akar kormányozni – az országot azonban kormányozni kell. Láttuk, hogy a kormányprogram, amelyhez mi márciusban csatlakoztunk, nem változott, megmaradt a kisebbségekre vonatkozó fejezet is, és figyelembe véve, hogy nem tettek ki minket a kormányból, hanem jószántunkból távoztunk, illetve a kormányfővel ma folytatott megbeszélésemet, a kollégák nagy többségével úgy döntöttünk, hogy látatlanba bizalmat szavazunk a kormányfőnek, elsősorban Victor Ponta kormányfőnek, de általában véve a kormánynak” – mondta Kelemen.
Az RMDSZ elnöke hozzáfűzte, meg van győződve arról, hogy Victor Ponta kormányfő „megfelelő” megoldást fog találni a Kovászna megyei feszült helyzetre, amelyet a prefektus idézett elő. Kelemen korábban beszélt Pontával a Kovászna megyei helyzetről, és rámutatott, ez a dolog változtatott az RMDSZ eredeti álláspontján, hogy a 4. Ponta-kormányt megszavazza. „Beszámoltam neki a Kovászna megyei gondokról, mivel mi úgy gondoljuk, hogy az interetnikus viszonyoknak nem kell kárt szenvedniük, és nem kell még jobban rontani azokon, mint amennyit a Kovászna megyei prefektus rontott rajtuk, csak azért, mert mi távoztunk a kormányból” – mondta Kelemen, miután beszélt Pontával a parlamentben.

Kormányalakító nagyüzem Bukarestben
Meghallgatták a parlamenti bizottságok hétfőn Victor Ponta negyedik, az RMDSZ kilépése nyomán megalakuló kormányának tagjait. A várhatóan este véget érő együttes ülésen a parlament két háza minden bizonnyal szavaz is az új kabinetről.
Az eredményt előrevetítette, hogy a miniszterjelöltek a szakbizottsági meghallgatásokat követően Adrian Anghel határon túli románokért felelős tárcavezető-jelölt kivételével kedvező elbírálást kaptak.
A kormányból kilépett RMDSZ is úgy döntött, támogatja a kormányt. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor korábban még azt mondta: a Kovászna megyei konfliktusok miatt a szövetség a délután folyamán készült eldönteni, hogy megszavazza-e a kabinetet. Kelemen közölte: tájékoztatta a kormányfőt arról, hogy egyetlen ember – a Kovászna megyei prefektus miatt – vált feszültté a helyzet a megyében, és a kormányfő feladata a helyzet megoldása.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a kabinet támogatásának egyik feltétele az volt, hogy ne kerüljön be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértése, amit Marius Popică Kovászna megyei prefektus javasolt.
Az RMDSZ frakcióival folytatott egyeztetést követően Kelemen közölte: mivel ugyanarról a kormányról van szó, amelynek ők is tagjai voltak, és önszántukból távoztak, a kormányfővel folytatott egyeztetés nyomán úgy döntöttek: „biankó csekket” adnak Pontának, mivel a kormánynak elő kell még állnia a költségvetés tervezetével.
A kilenc új minisztert soraiban tudó kabinet annak nyomán állhatott bizalmi szavazásra a parlament elé, hogy Ponta Ponta vasárnap este megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról.
Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél karcsúbb új kabinet névsorát.
Az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács korábbi javaslatát szombaton jóváhagyó Szövetségi Képviselők Tanácsa döntése értelmében nem vesz részt az új kormányban.
A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében, ami azt jelenti, hogy Liviu Dragnea eddigi közigazgatásért felelős kormányfő-helyettes is elveszíti posztját, csupán régiófejlesztési és közigazgatási miniszter marad. A külügyi és a védelmi tárca élén nem lesz változás, vagyis Bogdan Aurescu, illetve Mircea Duşa marad a helyén.
A kormánytagok száma a tervek szerint 25-ről 21-re csökken. Több olyan területet, amelyet tárca nélküli miniszter felügyelt, politikusok által vezetett, nagyobb minisztériumoknak rendelnek alá. Megszűnik többek között két párton kívüli technokrata – az ország energetikai stratégiáját kidolgozó Răzvan Nicolescu energiaügyi, illetve Florin-Nicolae Jianu kis- és középvállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter – posztja, hogy egy új tárcát hozzanak létre Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök vezette PLR számára, amelyet Andrei Gerea korábbi gazdasági miniszter tölt majd be.
Szintén a PLR-hez kerül a környezetvédelmi tárca, amelyet eddig Korodi Attila, az RMDSZ politikusa vezetett. A vízügyekkel kiegészülő minisztérium élére Grațiela Gavrilescu képviselőt jelölik. A PC elnöke, Daniel Constantin megmarad a mezőgazdasági tárca élén, de nem lesz már kormányfő-helyettes.
Pártja politikai súlyát azzal növeli a kormányban, hogy a PC jelöli az új oktatási minisztert, Sorin Câmpeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora személyében. A kulturális tárca irányítását Ionuț Vulpescu, a PSD politikusa veszi át az RMDSZ-es Hegedüs Csillától.
Ioana Petrescu helyét a pénzügyi tárca élén Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter veszi át. A határon túli románokért felelős minisztériumot Adrian Anghel, a társadalmi párbeszédért felelős minisztériumot pedig Liviu Pop vezeti majd.
Mint ismeretes, 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. Victor Ponta novemberben megpályázta az államfői tisztséget, és alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a választók megvonták a bizalmat Pontától, de a szociáldemokrata politikus bejelentette: folytatni akarja a 2012-ben elfogadott kormányprogram gyakorlatba ültetését.
A politikai elemzők szerint Ponta legitimitását szeretné demonstrálni: ezért eszközölt annyi változást a kormányban, amelyhez már a törvényhozás jóváhagyására is szükség van. A negyedik Ponta-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé.
Ponta még vasárnap este úgy nyilatkozott: az új kabinet előnyös helyzetben van, mivel a 2015-ös nem választási év, ezért folytathatók a megkésett reformok, és könnyebben meghozhatók a radikálisabb, kevésbé népszerű intézkedések.
Balogh Levente

Victor Ponta kormányfő lemond a doktori címéről
Victor Ponta kedden Facebook-oldalán közölte, hogy lemond a doktori címéről. Mint ismert, a miniszterelnököt azzal vádolják, hogy részben másolta a disszertációját.
A kormányfő a közösségi oldalon arról számolt be, hogy döntéséről levélben értesítette a Bukaresti Egyetem rektorát is. „Ez a lépést már akkor meg kellett volna tennem, amikor megjelentek a disszertációmmal kapcsolatos plágiumvádak. Azért nem tettem meg, mert úgy gondoltam, hogy jóhiszeműen próbáltam cáfolni a vádat, és nem akartam a szakmát keverni a politikával” – írt a miniszterelnök.
A kormányfő közölte azt is, hogy szándékában áll újra próbálkozni – "a kor tudományos követelményeinek megfelelően" – a doktori cím megszerzésével, ám csak politikai pályafutása lezárása után. Ezzel arra is utalt, hogy korábban azzal védekezett: lehet, hogy dolgozatának egy részét másolta, de 2003-ban, amikor a disszertációját megvédte, a dolgozata megfelelt "az akkori követelményeknek".
A Nature írta meg először
Mint ismert, a plágiumvádakról a Nature folyóirat írt elsőként 2012-ben. A plágium tényét az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) meg is állapította 2012 júliusában Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés 2013-ban megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu akkor oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét. Végül a minisztérium nem vonta vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben 2012-ben a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
maszol.ro

2014. december 18.
Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány
Letette hivatali esküjét december 17-én, szerdán a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett új kormány.
A parlament bizalmát hétfő este kényelmes többséggel megszerző, immár negyedik Ponta-kabinet tagjai az elnöki hivatalban tették le esküjüket. Traian Basescu államelnök a ceremónia előtt kijelentette: két miniszter személyével ugyan nem ért egyet, de kénytelen elfogadni őket, ugyanis az alkotmány szerint nem tehet semmit.
Az elnök Sorin Cîmpeanu oktatási és kutatási minisztert, valamint Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli minisztert kifogásolta, akik tagjai voltak korábban annak a minisztériumi bizottságnak, amely két évvel ezelőtt felmentette a kormányfőt a plágiumvád alól. Ponta kedden jelentette be, hogy lemond doktori címéről. A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium.
Cîmpeanu a Gandul.info portálnak elmondta, hogy a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson kérdezték őt a kormányfőt ért plágiumvádról, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem volt köze hozzá. 2012 áprilisától ugyanis egyszerű bizottsági tag volt – magyarázta –, a testület elnöki tisztségét csak szeptembertől töltötte be, amikor már nem tárgyalták a kormányfő plágiumügyét.
A miniszter azt mondta Pontát tájékoztatta a bizottsági meghallgatás tartalmáról, aki akkor közölte vele, hogy lemond a doktori címről, mert nem akarja, hogy újabb mandátuma elején továbbra is a gyanú árnyéka vetüljön rá és kabinetjére.
A média emlékeztet arra, hogy Liviu Pop 2012-ben ideiglenes oktatási miniszterként feloszlatta és újjászervezte a szóban forgó Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot, egy nappal azelőtt, hogy a testület hivatalból akart vizsgálatot indítani az ügyben. Pop volt az egyedüli miniszter, akivel az eskütétel után Basescu nem fogott kezet.
A kormány fő erejét továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotja, amely két kisebb koalíciós partnerével, a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) kormányoz. Miután az RMDSZ úgy döntött, hogy kilép a kormányból, Ponta a szenátus liberális házelnöke, Calin Popescu Tariceanu által vezetett Liberális Reform Pártot (PLR) hívta meg a koalícióba.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. december 19.
Belföldi hírek
Az RMDSZ módosító javaslatai
A jövő évi állami költségvetés-tervezethez az RMDSZ képviselői és szenátorai számos szakterületen fogalmaztak meg módosító indítványokat, javaslataik nagy többsége a magyarok lakta megyékben zajló infrastrukturális befektetések folytatásáról, valamint újabb munkálatok elkezdéséről szólnak, így a szövetség javaslatainak elfogadásával folytatódhatna a magyar települések modernizációja – nyilatkozta Erdei-Dolóczki István, a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője.
A jövő évi költségvetés-tervezethez az RMDSZ 33 módosító indítványt nyújtott be, amelyeknek nagy része a helyi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozik, de a Brassó–Kolozsvár–Bors autópálya megépítésére tervezett finanszírozás megemelését is kérik, valamint terelőutak megépítésére Bánffyhunyad, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Margitta, Élesd, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Szatmár és Marosvásárhely városoknak. A 2015-ös évre a szövetség képviselői és szenátorai 71 500 000 lejjel emelnék meg a műemlékek restaurálására elkülönített összeget, valamint pénzalapot biztosítanának az államkasszából annak érdekében, hogy kisebbségi szakmai továbbképző központot hozzanak létre a pedagógusok számára.
Johannis ismét győzött
Alina Gorghiu jogász lett a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, aki a tisztségben az államfővé választott Klaus Johannis elnököt váltja. Az NLP tegnap tartotta vezetőségi ülését, amelyen a résztvevőknek a Johannis által támogatott Gorghiu, valamint a Crin ANtonescu volt liberális pártelnök által pártfogolt Ludovic Orban közül kellett elnököt választaniuk. A szavazás során Gorghiu 47 voksot kapott, Orbanra csak 27-en szavaztak. Elemzők szerint a választás eredménye azt jelenti, hogy Crin Antonescu befolyása az NLP-ben erőteljesen csökkent, még inkább háttérbe szorul pártjában, és kisebb az esélye visszatérni a politika élvonalába.
Összevonnak két ügynökséget
A kormány úgy döntött, hogy megszünteti a Munkaügyi Felügyelőséget és a Kifizetési Ügynökséget, és helyettük összevonással egy új ügynökséget hoz létre Munkaügyi Felügyelőség és Társadalmi Biztonság Ügynöksége néven, amely a munkaügyi minisztérium felügyelete alatt fog állni. Az új ügynökség a két összevont intézmény személyzetét veszi át, az alkalmazottak nem veszítik el állásukat, jelentette ki Liviu Pop szociális párbeszédért felelős miniszter, aki az átszervezést azzal indokolta, hogy az új ügynökség létrehozásával megerősödik a fekete munka feletti ellenőrzés. A kormány ugyanakkor egy másik ügynökség létrehozásáról is döntött, a Fogyatékkal Élők Országos Hatósága átveszi a tevékenységet a munkaügyi minisztériumtól, finanszírozását azonban az állami költségvetésből biztosítják a munkaügyi tárca büdzséjén keresztül.
Kevesebb a hagyományos élelmiszer
A hagyományos élelmiszerek száma idén 298-ra csökkent a tavalyi 4500-ról, miután a tanúsító szabályok szigorúbbá váltak – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető kifejtette, az egyik legfontosabb módosítás, ami miatt annyira lecsökkent a hagyományos élelmiszerek száma, az, hogy ezeket a termékeket tilos ipari módon előállítani. Hozzátette, a törvény módosítása arra kötelezi a termelőket, hogy ne csapják be többé a fogyasztókat. Constantin szerint a hagyományos termékeknek főként belföldön van piaca, a mézet kivéve, amelyet exportra is visznek.
Fogy Románia lakossága
Közel 19,95 millió állandó lakosa van Romániának 2014-ben, 174 330-cal kevesebb, mint a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor – áll az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásában. 1992-ben Románia állandó lakossága 22 810 035 személyt számlált, huszonkét év alatt a csökkenés több mint 12,6 százalékos. A romániai lakhellyel rendelkező lakosság száma is csökkent, az 1992-ben regisztrált 23 143 860-ról 22 299 730-ra 2014-ben, azaz 844 130 személlyel. Az adatok rávilágítanak arra is, tavaly az országban a természetes szaporulat negatív volt, 64 654 személlyel több halt meg, mint ahány született. Tavaly ugyanakkor több kivándorló (161 755) volt, mint bevándorló (153 646).

2015. szeptember 29.
Hosszú idő után ismét több a dolgozó, mint a nyugdíjas Romániában
Romániában hosszú idő után ismét meghaladja a dolgozók száma a nyugdíjasokét – nyilatkozta kedden Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter.
Pop közölte, hogy jelenleg 6 millió 60 ezer munkaszerződéssel rendelkező személy szerepel nyilvántartásban és 5 millió 137 ezer nyugdíjas. A miniszter szerint az elmúlt három évben 406 ezerrel nőtt az új egyéni munkaszerződések száma.
Hozzátette: a jövő évtől hatályos új adótörvény hatására az újonnan létesített munkahelyek számának további növekedésére számítanak. Ez a jogszabály egyebek mellett 24 százalékról 20 százalékra csökkenti január 1-jétől az általános forgalmi adót (áfa). A miniszter az egyéni munkaszerződések számának eddigi növekedését azzal magyarázza, hogy a bukaresti kormány 2014 októberétől öt százalékponttal csökkentette a munkáltatóra háruló nyugdíjjárulékot, és júniustól kiterjesztették az élelmiszerekre a kedvezményes, 9 százalékos áfát az addigi 24 százalék helyett.
A 19,9 millió lakossal rendelkező Romániában júliusban 1849 lej volt a nettó átlagbér, az átlagnyugdíj 886 lej.
erdon.ro

2016. június 29.
Szakvélemény: plagizált Victor Ponta a doktori dolgozatában
Plagizált doktori dolgozata Victpr Ponta – állapította meg a Mediafax hírügynökség szerint végső jelentésében az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakbizottsága.
A testület Victor Ponta doktori címének visszavonását javasolta, amiről a várhatóan csütörtökön dönt a CNATDCU – közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. Amennyiben a jelentést elfogadják, a tanács Adrian Curaj oktatási miniszternek javasolja, hogy a tárcavezető vonja vissza a volt kormányfő 2003-ban a Bukaresti Egyetem jogi karán szerzett doktori címét.

Az eljárás szerint Pontának ekkor két hét áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen.
Mint ismert, a plágiumvádakról a Nature folyóirat írt elsőként 2012-ben. A plágium tényét a CNATDCU már 2012-ben megállapította, ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés 2013-ban megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium".

2017. január 8.
Visszaülhet az iskola igazgatói székébe, akinek nem sikerült a versenyvizsgája
Iskolavezetők lehetnek azok a személyek, akiknek nem sikerült a versenyvizsgájuk – az új oktatási miniszter, Pavel Năstase pénteken írta alá az erről szóló dokumentumot.
Azok a pedagógusok, akik nem érték el a megfelelő pontszámot a megmérettetésen, vagy nem jelentkeztek, továbbra is maradhatnak az igazgatói vagy aligazgatói székben – számol be a Hotnews.ro.Az előző miniszter, Mircea Dumitru rendelkezése szerint nem kerülhettek volna vissza az iskolavezetői posztra azok a pedagógusok, akik nem teljesítették a versenyvizsga feltételeit, vagy nem jelentkeztek a megmérettetésre. A feltételeknek nehezen lehetett eleget tenni, sok iskolavezető nem pályázott ismét a tisztségre – és más tanár sem pályázta meg azt -, így aztán sok oktatási intézmény maradt betöltetlen állással.
Mircea Dumitru indoklása szerint azért volt szükség nyolc év után versenyvizsgát hirdetni az iskolavezetők számára, mert sok olyan személy töltötte be ezt a tisztséget, akik nem feleltek meg az elvárásoknak.
„Hétfőn kezdődik az iskola, muszáj volt megoldást találni, hogy az érintett tanintézetek ne maradjanak igazgató vagy igazgatóhelyettes nélkül" – nyilatkozta vasárnap az Agerpres hírügynökségnek Liviu Marian Pop államtitkár.
Liviu Marian Pop azt is elmondta, 600 üresen maradt iskolaigazgatói tisztséget töltenek be így. Az igazgatók kinevezése egyelőre augusztus 31-ig szól, vagy az újabb vizsga kiírásáig, arról azonban még nem született döntés, hogy szerveznek-e újabb megmérettetést. Erről ebben a hónapban fog határozni a tárcavezető – magyarázta az államtitkár.
hotnews.ro, agerpres.ro

2017. június 28.
Megvan az új kormány összetétele
szavazta a PSD országos végrehajtó bizottsága az új kormány névsorát. A végrehajtó bizottság egyhangúlag fogadta el a miniszterek névsorát. Az új kabinetnek három miniszterelnök-helyettese lesz, közülük egy tárca nélküli miniszter. Livi Dragnea PSD-elnök be is jelentette a miniszterek névsorát.
Ezek között vannak olyanok, akik a Grindeanu-kormány tagjai is voltak, és új nevek is (utóbbiak kiemelve): Miniszterelnök: Mihai Tudose
Miniszterelnök-helyettesek:
fejlesztési miniszter: Sevil Shhaideh
környezetvédelmi miniszter: Graţiela Gavrilescu
tárca nélküli miniszterelnök-helyettes: Marcel Ciolacu (képviselő, a PSD Buzau megyei elnöke) belügyminiszter: Carmen Dan
külügyminiszter: Teodor Meleşcanu
védelmi miniszter: Adrian Țuţuianu (a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke)
pénzügyminiszter: Ionuţ Misa (az ANAF konstancai igazgatója)
igazságügyi miniszter: Tudorel Toader
mezőgazdasági miniszter: Petre Daea
munkaügyi miniszter: Olguţa Vasilescu
gazdasági miniszter: Mihai Fifor (a PSD szenátusi frakcióvezetője)
energiaügyi miniszter: Toma Petcu
szállításügyi miniszter: Răzvan Cuc
kkv-kért felelős miniszter: Ilan Laufer (államtitkár)
egészségügyi miniszter: Florian Bodog
kulturális miniszter: Lucian Romascanu (szenátor, korábban a Cancan és a Libertatea bulvárlapok menedzsere és a KanalD tévécsatorna igazgatója)
vízügyi és erdőgazdálkodási minisztérium: Doina Pana (ugyanezt a tisztséget korábban a Ponta-kormányban is betöltötte)
oktatási miniszter: Liviu Pop (szenátor, korábbi társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter, tanügyi szakszervezeti vezető)
kutatási miniszter: Lucian Georgescu (államtitkár)
ifjúsági miniszter: Marius Alexandru Dunca
turisztikai miniszter: Mircea Dobre
a határon túli románokért felelős miniszter: Andreea Păstârnac
a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter: Viorel Ilie
európai alapokért felelős miniszter: Rovana Plumb
európai ügyekért felelős miniszter: Victor Negrescu (EP-képviselő) (hírszerk.) Transindex.ro

2017. július 6.
Kódolt kormánybukás
Sokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe.
Román véleményformálók valósággal hüledeztek annak kapcsán, hogy miközben a jelenkori Románia kialakulásakor olyan kaliberű államférfi töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mint Ion I. C. Brătianu, a nagyromán egyesülés centenáriumakor egy Mihai Tudose-féle „politikusi utánzat” ül majd a Victoria-palotában. A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését. De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is.
Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt.
A képlet egyszerű.
A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást.
Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során.
Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után.
Rostás Szabolcs / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. július 29.
Tankönyvből tornázhatnak majd a diákok, miközben tornatermekre lenne igény
Felháborodást váltott ki a szülők és pedagógusok körében, hogy Liviu Pop oktatási miniszter új tankönyvek megjelenését jelentette be. A tárcavezető szerint az ötödikesnek testnevetésből is lesz könyvük, de az osztályfőnöki órát is könyv alapján tartanák. A kifogásolók szerint fölösleges kiadásról van szó, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
Testnevelésből is lesz tankönyvük az ötödikeseknek a következő tanévtől, jelentette be Liviu Pop oktatási miniszter, aki szerint ezután egyetlen óra sem lesz, amelyen ne lenne tankönyv, így az osztályfőnöki órán is lesz kiadvány. A tárcavezető Facebook-oldalán arról számolt be, augusztus 7-én zárul le a versenytárgyalás azokra a tankönyvekre, amelyek esetében megóvták a licitet. A szomorú azonban az, hogy a kiadók nem nyújtottak be ajánlatot minden szükséges tankönyvre. Ezekre a helyzetekre is keresem a megoldást” - írta a tárcavezető.
A miniszter bejegyzésében megadott hivatkozásra kattintva meg is tekinthető az egyik jóváhagyott tankönyv, mely hat fejezetből áll: az első a motorikus tevékenységek megszervezéséről, a második a harmonikus testi fejlődésről, a harmadik a motorikus képességekről szól. A negyedik fejezet a különféle sportágakat taglalja, míg az ötödik részben a személyi higiéniáról tanulhatnak a diákok. A hatodik fejezet a Magatartás és attitűdök címet viseli, számolt be az Agerpres.
„Senki nem fog dolgozatot írni tornából” Liviu Pop oktatási miniszter pénteken, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyszebeni székhelyén tartott sajtóértekezletén visszatért a sokak által kritizált témára, kifejtve, hogy az ötödik osztályban bevezetett testnevelés tankönyvet az akadémia és az egyetemi szakoktatók javaslatai alapján állították össze. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem fognak mozogni testnevelés órán, hangsúlyozta a tárcavezető.
„A tankönyv egy eszköz, ami a diákot, tanárt és szülőt is segíti. Mindenki csak nyerhet belőle. Nem értem, hogy mi a gond azzal, hogy van egy tankönyv. Senki nem fog ellenőrző dolgozatot írni ebből, és házi feladatot sem adnak a testnevelés tankönyvből” - érvelt a miniszter.
Elmondta, azt az elképzelést is támogatja, hogy ötödiktől tizenkettedikig minden osztályban legyen testnevelés tankönyv. Hiába mondjuk a reklámban, hogy „tornázzon naponta 30 percet”, mert nem nagyon tudjuk, hogy hogyan kellene tornázzunk, mutatott rá a miniszter.
„Európa legtöbb országában létezik testnevelés tankönyv. Franciaországban az első osztálynak is van és ez nagyon is hasznos a szülőnek, tanulónak és tanárnak. (...) A tankönyv bevezetését a romániai oktatási programokat kidolgozó intézetek javasolták” - számolt be a részletekről Liviu Pop. A miniszter szerint egyébként a jövőben egyetlen óra sem lesz, amire ne lenne tankönyv, így az osztályfőnöki órára is bevezetik azt. „Osztályfőnöki órán kell jogi, egészségügyi, pénzügyi, természetvédelmi, családdal kapcsolatos alapfogalmakat tanítani, tehát indokolt a tankönyv bevezetése” - közölte a miniszter.
Marian Suta, a szaktárca tankönyvek kiadását vizsgáló központjának igazgatója a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a testneveléstankönyvből három variáns készült, három különböző kiadótól. Ezeket jövő héten töltik fel a szaktárca honlapjának manuale.edu.ro menüjébe, ahol tanulmányozhatják őket a pedagógusok, majd augusztus 7-11. között megrendelhetik a nekik tetszőt. Hozzátette, „eléggé vékony” kiadványokról van szó, 70-80 oldalasak, az egészséges étkezésre és testmozgásra vonatkozó tanácsokat is tartalmaznak.
A hírportál ismerteti a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó kiadványát, melyben két főszereplő, Laura és Laur segítségével ösztönzik testmozgásra az ötödikeseket. Ebből a diákok megtudhatják, mit jelentenek a vezényszavak, mint az Állj!, vagy Pihenj!, és hogyan kell sorba állni, illetve kettős sort alkotni.
Fölösleges, „elszállt” kiadás Liviu Pop miniszter tornatankönyvre vonatkozó bejelentése kisebb felháborodást váltott ki a közösségi portálokon, a hozzászólók zöme a tárcavezető üzenőfalán is negatív kritikával illette a kezdeményezést. „Teljesen fölösleges tankönyv” - írta egyikük, ugyanis meglátása szerinte az ebben leírtakat a sporttanárok megtanulták az egyetemen, így fölösleges könyvben is leírni, „elszállt kiadásokba” bocsátkozni. Másikuk arra hívta fel a figyelmet, hogy a tornagyakorlatokat nem lehet elméletben „megtanulni”, ezeket a tanár megmutatja a diákoknak, így semmi értelme tankönyvbe foglalni a leírásukat.
Miniszter úr, egy intelligens jogszabályt, amely megkönnyíti a gyerekem iskolatáskáját, tudna hozni?” - teszi fel a kérdést egy újabb hozzászóló. Hozzá hasonlóan számos másik szülő is azt kifogásolja, hogy a diákoknak így is hatalmas súlyt kell naponta cipelniük, az új tankönyvekkel ez csak tovább növekszik. Ugyanakkor többen azt is szóvá tették, hogy a minisztérium tankönyvből akar testmozgást taníttatni, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
A kritikákra reagálva Liviu Pop miniszter arra is kitért, hogy a kormány fenntartja a tornaterem-építési programot, illetve figyel a meglévőknek felszereléssel és eszközökkel való ellátásra. „Tankönyvvel vagy anélkül, tornatermeket mindenképpen építenünk kell. Jelenleg nincs megfelelő számú tornaterem” - állapította meg a miniszter. A tornatermek számát firtató újságírói kérdésekre azonban nem tudott válaszolni, mint mondta, ezekért a fejlesztési minisztérium felel, ráadásul van, amit helyi, mást országos vagy uniós forrásokból építenek. Pontos képet tanévkezdés előtt, szeptember első felében kapnak majd, mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy „amúgy sincs elegendő” tornaterem.
A tanulók ősztől nem teljesítenek portaszolgálatot az iskolában, jelentette be Liviu Pop oktatási miniszter pénteken Nagyszebenben. Meg kell szüntetni ezt a gyakorlatot, ugyanis ezáltal fölöslegesen vonják el a tanóráról a diákokat. „Mit csinál ott a tanuló tulajdonképpen? Nézi, hogy ki jár ki-be” - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy erre a kisegítő személyzet köréből is lehet találni embert. Liviu Pop arról is beszélt, hogy több iskola őrizet nélkül marad az órák idejére, mert a helyi hatóságok azt állítják, nincs pénzük őrökre. Hozzátette: bízik abban, hogy szeptember 11-ig, az új tanév kezdetéig, a hatóságok megoldják ezt a problémát.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)