Kötelékek – kézfogások
(A)hol élünk…
Hol élünk? Kérdezhetjük ezt elégedetlenül, furcsállva vagy éppen felháborodottan, attól függően, hogy épp milyen kellemetlenség ért, bosszantó vagy erkölcsi érzékünket, hitünket-meggyőződésünket sértő hír érkezik hozzánk, a közelből. Pártok által vagy tőlük függetlenül. Végül is hol élünk? Ez már megbocsátóbban hangzik, akár beletörődést sugallva („Szegény ember vízzel főz” értelemben). A legrealistább – kevésbé érzelmi felhangokkal telített – forma talán az egybeírás volna, így: ahol élünk. Azt gondolom, a normalitásra törekvés követeli meg tőlünk az „ahol” előtérbe állítását. Kolozsváron fogalmazva, sok minden fér bele ebbe az „ahol”-ba, például hogy nem Norvégia, nem Boston (a közelmúlt szörnyűségeire gondolva és persze arra is, hogy milyen messze vagyunk az ottaniak életszínvonalától). A környező házak, utcák, terek és korántsem utolsósorban a minket körülvevő emberek férnek be elsősorban az „ahol”-unkba, mindennapjainkkal és az ünnepekkel – azokkal a dolgainkkal, amelyek valamiképpen próbálják előkészíteni a nevezetesebb napok méltóságát, sikerét.
Szerkesztőségben
Pályázatok idejét éljük – mondhatjuk, jó ideje folyamatosan. Már készülünk a Kolozsvári Magyar Napokra, a 2013. augusztusi kiadásra, sőt a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosának előkészítése is napirenden van, sőt-sőt mindezt a majdani Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének reményében (is) tesszük. A kezdeményezők, a szervezők teszik a maguk dolgát, a siker előkészítésében azonban a médiának nyilván szerepe van. Kinek-kinek profilja, lehetőségei szerint. Az újság naponta hozza a friss híreket, interjúkat, nyilatkozatokat – természetesen addig, amíg ereje futja (nem a soros nyilatkozónak), amíg legalább a minimális pénz rendelkezésre áll, hogy a lap rendszeres megjelenését biztosítsa. Tanácskozásokon nem először kerül szóba, milyen fenyegetések közt élnek az újságírók. Nálunk nem annyira a sértett politikusok, az ellenérdekelt gazdasági és politikai csoportok (pártok) a fő fenyegetők, hanem (olykor az általuk is befolyásolt) anyagi ellehetetlenülés jelenti a fő veszélyt. Az internet mindent visz, ez persze világjelenség, a nyomtatott sajtó feladása azonban – egyelőre legalábbis – egy kisebb (tíz- és százezrekben számolt) közösség számára öngyilkos magatartás.
A folyóiratok ezt a (világ)helyzetet némileg másképp élik meg. Nem mintha pénzügyi lehetőségeik jobbak volnának, de az ő kommunikációjuk (a mi kommunikációnk) más kérdéseket vet fel, és talán más próbálkozások megjátszását kínálja. Jellegüknél fogva mélységben közelítve a problémákat, a kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészetek művelőinek és fogyasztóinak olyasmit nyújthat, amit az internet csak a felület szintjén ad. És nyithat a könyvkiadás felé is (bár az e-könyvek nyomulása ugyancsak fenyegetően figyelmeztető).
Mindezt Korunk-tapasztalattal írom, mondom, továbbgondolva belső vitáinkat. Éppen három könyv szerkesztése közben, változatlan bizakodással, hogy sikerül (érdemi mennyiségben!) fölkelteni a közönség figyelmét készülő kiadványainkra. (Amikor érdemi mennyiséget emlegetek, természetesen nem a „régi szép időkre” gondolok, egy-egy hajdani Kriterion-könyv, akár verseskötet negyvenezres példányszámára. Arra viszont igen, hogy például a 2012-es szép könyvek versenyében Budapesten és Marosvásárhelyen is díjat nyert Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben az itthoni médiában és a még könyvet vásárlók közt távolról sem kapta meg azt a figyelmet, amelyet a szakértők és a „jobb olvasók” szerint megérdemelt volna.) Most hátha sikerül jobban felhívni a figyelmet, például Csiki László máig kiadatlan, kitűnő regényére, amelyet negyven évvel ezelőtt a Ceauşescu-diktatúra cenzúrája tiltott el a megjelenéstől, ám csak most került elő, padlásról, zsákból a Hazugok szigete egy gépiratos példánya. És persze reménykedünk abban is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra elkészülő, az eddigi Kolozsvár-könyvektől koncepciójában eltérő könyvecskénk kedvére lesz az itt élőknek, itt tanuló fiataloknak és az idelátogatóknak.
Legtöbbet a harmadik könyvről kellene – kell majd – beszélnünk, hiszen szinte egyebet sem lehet hallani a médiában, mint a nemzeti érdekek s a nemzetek fölötti intézmények folyamatos konfliktusát. Frusztráció, globalizáció és más ilyen furcsa-új fogalmak fordulnak sűrűn elő a vitákban (idegen szavak és „idegenszívűség”? – kérdezhetnénk rá cinikusan). Normalitást emlegetek ebben az április végi „Kötelékek”-ben. Nos, itt aztán, nemzeti önismeretről szólva, igazán szükség volna a normalitásra, politikai konjunktúrákon túlnéző és túllátó véleményekre, érvelésre. Érdemi párbeszédre. Ha Komp-Press tervünk beválik, különböző alapállású szakemberek, történészek, politológusok, írók, publicisták megszólításával elkészül ez a gondjainkba bevilágító kiadvány 2013 végéig.
Díjazottak között
Az EMKE idei közgyűlésén, az azt követő díjkiosztáson, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében jó volt jelen lehetni, hallgatni a 2013-as kitüntetettek érdemeit, tapsolni a díjak átvevőinek. Általában minden évben találtunk olyanokat, akiket örömmel, valós elismeréssel köszönthettünk, de az idei különösen szerencsés választásnak sikerült. Színészeink, szám szerint négyen (Panek Kati, a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor, valamint a most előadóművészként méltatott Rekita Rozália és Jancsó Miklós), méltóképpen előtérbe kerültek, s a színházi kötődések szintén elhangzottak a főként tévésként ismert és elismert Csép Sándor post mortem életműdíja kapcsán. Az EMKE ugyanakkor – nevében benne van – a közművelődésben szerepet vállalókra, általában kevésbé a média figyelmének középpontjában állókra „hivatalból” gondol; és ahogy ezúttal hallhattuk, jól gondolt. A kórusművészetben járatosabbak a megmondhatói, mit köszönhet Kolozsvár és vidéke a Guttman családnak (Tóth Guttman Emese a 2013-as díjazott); a képzőművészeti élet szervezésében, a fiatalokkal való foglalkozásban pedig grafikusként is szépen teljesítő Székely Géza kapta a megérdemelt elismerést. (Az Apáczai Galéria iskolai tárlatai szinte hihetetlen sűrűséggel, sok jó művészt is mozgósítva követik egymást.) És Kolozsvárról indult valamikor (pontosan abból a Kajántóból, amely a nemzetközi hírre jutott feltaláló mérnököt, Kelemen Árpád professzort is adta nekünk) a ma Temesvárt élő, nem csupán a helytörténeti kutatásban, de a kortárs képzőművészetért is hatásosan tevékenykedő Szekernyés Jánost. (Ne felejtsük: mind Kelemen, mind Szekernyés a Református Kollégiumból lett egykori 2. számú Állami Magyar Fiúlíceum diákja volt.)
Ha már iskola
Az „ahol élünk” mindenütt, Kolozsvárt pedig hangsúlyosan az iskolákat is jelentette, jelenti. Érdemes visszatérni Herédi Zsoltnak a Szabadságban közölt eszmefuttatására (Sznobizmus versus gyakorlatiasság. 2013. április 17–18.). A már nem is olyan ifjú Herédi saját tapasztalatainak felidézésével érdemleges dolgokat mond az iskolaválasztás jelenkori problémáiról, a külvárosi magyar tagozatok helyzetéről, ezeknek az iskoláknak a fontosságáról. Főként arról, hogy mit jelenthet a gyerekek gondolkodásmódjának, magatartásának az alakulásában a „vegyes” környezet, adott esetben a román nyelv korai megismerése. Biztos lesznek, akik vitatni fogják Herédi Zsolt állításait, ellenérveket sorolnak, például a központi iskoláink kiemelt szerepe mellett (és nem alaptalanul). Egy mondatot, egy meggondolkoztató érvet átmásolok ide H. Zs. fejtegetéséből: „Tapasztalatom szerint abban, hogy az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jobban alkalmazkodnak, boldogulnak Nyugaton (és többen jönnek haza az összegyűjtött tőkével, illetve tapasztalattal), nagy szerepet játszik az, hogy nem egy olyan zárt kultúrában nőttek fel, mint a magyarországiak.”
Dilemmáink
Egy hosszabb fejtegetés és egy apró hír a bukaresti Dilema veche hasábjairól, április második feléből. Andrei Pleşu az írás hatalmáról elmélkedik – ami tulajdonképpen nem is létezik. Ő csak látleletet tud adni, a „kezelés” már a hatalom dolga. (1989 decembere után Pleşu kétszer volt kormányban, egyszer művelődési, majd külügyminiszterként.) Jelenleg annyit tehet, hogy ír – és ezt tényként, tettként könyveli el.
Sokkal meglepőbb a kis hír, a hetilap utolsó oldalán: az Országos Audiovizuális tanács (CNA) futóversenyt szervez gyermekeknek, és ezt így reklámozza: „Fugi de la TV, participă la Crosul CNA”. Vagyis fussanak a tévétől – ami ugye furcsa felhívás éppen a televíziózást felügyelő román hatóságtól.
Egyre gyakrabban gondolom, hogy hasonló felhívást lehetne intézni román és magyar (magyarországi) televíziók felnőtt nézői felé is.
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta: együttműködünk a magyar kisebbséggel
Románia és kormánya elkötelezett, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa az Európa Tanács értékeit - jelentette ki április 24-én, szerdán Victor Ponta miniszterelnök a páneurópai szervezet Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén.
"Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból" - hangoztatta a román kormányfő, aki elmondta, hogy országa tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat.
Úgy vélekedett, hogy 2012 Románia számára nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de - mutatott rá - párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben "nagyon is demokratikus" választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag "politikai kohabitáció" alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre.
"Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független" - szögezte le.
Az ET segítségét kérte
A miniszterelnök négy pontban ismertette mondandóját, és kérte az Európa Tanács segítségét. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer "finomhangolására" törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat.
Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést.
Harmadsorban a arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani.
"Teljes mértékben elkötelezett vagyok, hogy a magyar kisebbség legitim képviselőivel a továbbiakban is együtt dolgozzunk, és abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk" - fogalmazott.
Negyedik pontként Ponta a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező román kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia.
"Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki egyúttal leszögezte, hogy Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában.
Végül a bukaresti kormány vezetője arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható.
Kérdéseket is kapott
Beszédét követően Victor Ponta több kérdés is kapott a képviselőktől. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára. Victor Ponta válaszában rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a törvényhozásba az RMDSZ képviselőinek személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen.
"Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít" - válaszolta a szociáldemokrata miniszterelnök Gaudi Nagy Tamásnak. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig a román miniszterelnök egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról.
Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Victor Ponta elmondta, hogy kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak. Victor Ponta szerint ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Maszol.ro,

Izsák Balázs kételkedik Ponta őszinteségében
A székelyföldi autonómiáról folytatott párbeszéd iránti hajlandóságot hiányolta Victor Ponta román miniszterelnöknek szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elhangzott beszédével kapcsolatban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
A szintén Strasbourgban tartózkodó székelyföldi politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy sajnálkozva állapította meg, hogy a román kormányfő elkötelezettnek nevezte magát az európai értékek mellett, a székelyföldi autonómia híveit viszont szélsőségeseknek nevezte. Izsák Balázs arra is kitért, hogy a székelység majdnem 100 százaléka elkötelezett az autonómia mellett, és az annak az RMDSZ-nek a programjában is szerepel, amelyet Ponta beszédében partnerként említett.
"Székelyföld autonómiájával kapcsolatban a minimum a párbeszédkészség lett volna" - fogalmazott az SZNT elnöke, aki arra is rámutatott, hogy a székelyföldi autonómia kérdésében nincs ellentét az SZNT és az RMDSZ között.
"A párbeszédet azt hiszem, ki is lehet kényszeríteni, hiszen ez az egyetlen elfogadott, normális politikai magatartás Európában" - húzta alá Izsák Balázs, aki egyúttal kijelentette: az SZNT kész az egyeztetésre, de szerinte a román kormányfőnek a beszéd után bizonyítania is kellene, hogy ő is híve a párbeszédnek. Izsák Balázs arról is említést tett, hogy az autonómia azt is szolgálná, hogy a magyarság jogainak kérdése ne legyen többé a pártok közötti vita része.
"Meg kell szűnnie annak az áldatlan állapotnak, hogy a román pártok közötti politikai versenyben a magyar kártya tényező legyen, az autonómia pedig pontosan ezt szolgálná" - hangsúlyozta az SZNT vezetője.
Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, Izsák Balázs SZNT-elnök és Árus Zsolt, a Gyegyószéki Székely Tanács elnöke volt jelen Strasbourgban
Hiányolta a konkrétumokat
Izsák Balázs hiányolta a miniszterelnök beszédéből a konkrétumokat arra vonatkozóan, hogyan tervezi Bukarest átalakítani a régiók rendszerét, a közigazgatást. "Én kételkedem (a kormány) őszinteségében" - mondta az MTI-nek Izsák, aki szerint helyi népszavazásra kellene bocsátani a kérdést, a helyi közösségek akaratát is figyelembe kellene venni.
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult helyzettel kapcsolatban Izsák arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyetem román vezetősége részéről a "legkisebb hajlandóság" sem tapasztalható a kompromisszumra vagy a törvényi előírások betartására. "A magyar nyelvű orvosképzés jövője végveszélyben van" - nyomatékosította az SZNT elnöke.
Maszol.ro

A kisebbségi jogokról az RMDSZ-szel tárgyal (Victor Ponta Strasbourgban)
A kisebbségi jogokról és a marosvásárhelyi orvosi egyetemről is beszélt Victor Ponta kormányfő tegnap Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén. Biztosította hallgatóságát arról, hogy Románia maradéktalanul elkötelezett az európai értékek iránt, és válaszolt a magyar képviselők kérdéseire is.
„Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból” – hangoztatta –, Románia tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. 2012 nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben „nagyon is demokratikus” választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag „politikai kohabitáció” alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre. „Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független” – mondotta. A kormányfő négy pontban ismertette mondandóját az Európa Tanács segítségét kérve. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer „finomhangolására” törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását, és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat. Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést. Harmadsorban arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani. „Abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk” – fogalmazott. Negyedik pontként a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia. „Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig”. Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában – fejtegette. Végül elmondta, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható. Victor Ponta kérdésekre is válaszolt. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára – Ponta rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a román törvényhozásba az RMDSZ képviselői személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat, és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen. „Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít” – válaszolta. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról. Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Ponta elmondta: kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak – ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 4.
Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944/45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról, mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.
A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték csak el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető arról józan érvekkel, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.
Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben.
Mi történik ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezetőhelyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (PER) által szervezett, a román hatalommal való 1993. június 15-és 16-án Neptunfürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET felvételt közvetlenül megelőzően. Márpedig tagadhatatlan, hogy a román hatalom kozmetikázását célzó propaganda-cikkek születtek meg a neptuni tárgyalóknak köszönhetően. Már a címek is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat” (szóban forgó NYT cikk), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat” (International Herald Tribune, 1993. július 21.)
A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben „Csend vagy béke” címmel jelent meg egy interjú formájában, melynek keretében Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül, hogy Neptunban a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulójára került sor. Az RMDSZ hivatalos fórumainak háta mögött „magánemberként” tárgyalók hangsúlyozzák, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika” fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg 1993. augusztus 7-én egy hivatalos nyilatkozat formájában. A Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált dokumentum kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére, melyekből a keret szorításában csak szemezgetni tudunk: „hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?” „kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit se?” A MISZSZ nyilatkozat azt is megemlíti többek között, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.
Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László „A Hatalom uszályában” című írása, mely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Azt is megtudjuk Tőkés László írásából, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12.-én, majd 1993. május 30.-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washinton Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Tőkés László nagyívű írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja, mely szerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is” „Íme Románia, mint példa!” – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is mindegyre azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, annál jobban, mint Európa akármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?” Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus Bill Clintonnal az élen példaként emlegesse, miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik, immár az RMDSZ által hitelesítve.
A rendszerváltás után Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű” újságolvasók százai is. Nem meglepő, hogy az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.
Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszanak erősíteni. Hallgassuk csak a Szövetség elnökét: „a neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön (kiemelés tőlem, BZSA), például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.” („Markó Béla közleménye az RMDSZ tisztségviselők figyelmébe ajánlva”, megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)
De érdemes Takács Csabát is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük.
Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól.
Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és a New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (…)
Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte. (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül az Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (…) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (…) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (…)
A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.”
Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint azt, hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott Atlantai tanácskozás „legitimálta” Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt”).
Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26 és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a Szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni minősíthetetlen támadása által indukált belső viharát is az SZKT megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg.
De erről már a következő, s egyben záró részben fogunk szólni.
Borbély Zsolt Attila
(folytatjuk)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Orbán Viktor európai „kommunikációs stratégiáját" bírálta Ponta
Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnök európai „kommunikációs stratégiáját" bírálta a Digi 24 hírtelevízió csütörtök esti műsorában.
Pontát arról kérdezték: egyetért-e koalíciós partnere, Crin Antonescu liberális pártelnök megállapításával, aki – elhatárolódva ugyan a magyar miniszterelnök politikájától – példaértékűnek nevezte Orbán Viktor kiállását az Európai Bizottsággal szemben.
„Ami Orbán Viktor megítélését illeti, teljesen ellentétes véleményen vagyunk Crin Antonescuval. Én nem hiszek abban az európai kommunikációs stratégiában, amelyet Orbán úr alkalmaz, szerintem ez a stratégia a csőd felé tart" – mondta a román kormányfő.
Rámutatott, odahaza a politikusok hajlamosak felületesebben nyilatkozni.
„Nekem az tűnt a legfelületesebbnek, amikor rajtam kérte számon Antonescu nyilatkozatát a Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke, vagyis annak a pártnak a képviselője, amely az Európai Parlamentben Orbán Viktort támogatja. Na ebből már senki sem ért semmit" – tette hozzá a román miniszterelnök. Victor Ponta kijelentette: számára nem modell Orbán Viktor hozzáállása az Európai Bizottsághoz.
MTI
Erdély.ma

Bolyai Klub: semmiből egy új, más világot teremteni…
Egy igazán rangos magyar kulturális közösségi hely nyílt meg szerdán Marosvásárhely egyik patinás részében, a Kazinczy (M. Kogalniceau) utcában. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által létrehozott Bolyai Klub a tervek szerint számos magyar kulturális eseménynek, programnak biztosít majd színteret, de különböző civil szervezetek műhelymunkájának is központi helyszíne lesz. A kávéházként is működő intézmény ugyanakkor mindenki számára nyitott: szeretettel várják mindazokat, akik egy valóban színvonalas, Marosvásárhely régi hangulatát idéző környezetben szeretnék eltölteni szabadidejüket, mindazokat, akiknek szintén fontos a helyi identitás erősítése, a város magyar hagyományainak, kulturális örökségének ápolása. A Bolyai Klubot rangos művészeti műsor keretében, nagyszámú közönség és több ismert marosvásárhelyi közéleti személyiség jelenlétében avatták fel.
– Bolyai János élettörténete mindannyiunk számára azt bizonyítja, hogy nincs igazuk azoknak, akik provinciaként, isten háta mögötti országként tekintenek Erdélyre. Hogy el kell mennie annak, aki nagyot akar alkotni, érvényesíteni akarja a tehetségét. Igaz ugyan, hogy mindkét Bolyai külföldön tanult, de életük Marosvásárhelyhez kötődik. Megmutatták, hogy itt, Erdélyben is lehet rendkívül értékes tudományos életművet alkotni, és ha valaki kötődik a szülőföldjéhez, akkor az nem visszahúzó, hanem felhajtó erőként hat – jelentette ki megnyitóbeszédében Markó Béla költő. "A két Bolyai biztató példa, de nézzük az érem másik oldalát, amely a felelősségre, a feladatra figyelmeztet minket. Bolyai János rendkívüli nehézségek közepette érvényesíthette a maga felfedezését. Vajon hány Bolyai Farkasunk, Bolyai Jánosunk veszett el, mivel a közösség nem tudott megfelelő körülményeket teremteni számukra? Vajon hány Bolyai Farkasról, Bolyai Jánosról nem tudunk, akik szerencsésebb, jobb körülmények között most példaként állhatnának előttünk?" – fogalmazott Markó Béla, hangsúlyozva, mindazokkal szemben felelősségünk van, akik ennek a régiónak adhatnak valamit. "Én azt gondolom, hogy ez a Bolyai Klub ebben az építményben, ebben az építkezésben lehet egy újabb tégla. Egy tégla abban az épületben, amelyben a városért, a közösségért tenni akaró polgárok, szervezetek együtt tudnak gondolkodni" – szögezte le a költő-politikus.
Szepessy Előd, a Bolyai Klub intézményes hátterét biztosító Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke köszöntőbeszédében kijelentette: a klubnak mind a közéleti, mind a kulturális jellege fontos. Hangsúlyozta: a Bolyai Klubban több olyan programot szerveznek, amely Marosvásárhely kulturális örökségének újszerű bemutatására törekszik, városuk újrafelfedezésére buzdítva a helyieket. Hozzátette, a klub arculata is a fent említett törekvéseket, értékeket közvetíti: a termeket a virágzó, fejlődő Marosvásárhely jeles épületeiről készült felnagyított fotók, valamint Erdély meghatározó közéleti szereplőiről készült domborművek, illetve Gyarmathy János – Moldován György és Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművészek alkotásai díszítik. "A klub szellemi központként fog működni, teret biztosítva a különböző kisebb-nagyobb szervezeteknek, csoportoknak műhelymunkáik, rendszeres találkozóik és nyilvános rendezvényeik megszervezéséhez" – hangsúlyozta a Kulturális Központ elnöke.
Az ünnepélyes megnyitón Barabási Tivadar színművész Bolyai Jánosnak édesapjához, Bolyai Farkasnak 1823. november 3-án írt leveléből, illetve Kós Károly Régi Kalotaszeg című írásából olvasott fel részletet, Duna Júlia Veronika, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója pedig Székely János Bolyai hagyatéka című szonett-koszorújából szavalta el a Tett, illetve a Koponyacsont című szonetteket. Zárásként az elismert Tiberius vonósnégyes zenélt.
A Bolyai Klub kávézó naponta reggel 8 és este 11 óra között várja vendégeit a Kazinczy utca (M Kogalniceanu) 18. szám alatt – akik hozzászoktak a Piaf café igényes szolgáltatásaihoz, itt sem fognak csalódni.
Népújság (Marosvásárhely)

Hol sírjaink domborulnak - A második világháborúban eltűnt székelyek (Levél a ládafiából)
Tarcal, 1951. évi nov. 29.
Kedves Klára néném! Bizony a sors igen igazságtalan velünk, idedobtak minket, messze otthonunktól, minden indok nélkül, azt sem tudhatjuk, még hová, merre vezethet az utunk.
Azt hiszem, Tarcalon én vagyok az egyedüli székely, így csupán a családommal énekelhetem drága székely Himnuszunkat. Hiszünk az Istenben, s ő segítségünkre fog jönni, valahányszor szükséget szenvedünk.
Itt csak fizikai (napszámos) munkát szabad végeznünk, melyért a legminimálisabb napszámot fizetik. Hárman keresünk annyit, hogy szűkösen éldegélhetünk belőle, pedig innen 6 km-nyire megyünk minden reggel, rossz úton, s onnan átlag 2 km-re a munkahelyre tovább, tehát naponta – munkán kívül – 14–17 km utat teszünk meg gyalog, mert a deportáltaknak nem jár szekér.
De élünk, s élni akarunk.
Dr. Laczkó kollégám sírját keresve megállapítottam, hogy a templomkertből 1945-ben az összes halottat exhumálták, s külön osztályozták a magyarokat, németeket, románokat és oroszokat. Utóbbiakat innen legnagyobb részt elszállították 16 km-re Szerencsre, s ott díszsírhelyet, illetve helyeket kaptak. A románokat itt temették el külön közös sírba; a németeket is. Így jártak a magyarok is. Azonban az itteni lakosság több magyar testvért, akiknek a személyazonosságát megállapíthatta, külön sírba tett.
Ma, vasárnap: ráértem, sok embert meghallgattam, s azok előadása után állapítottam meg, hogy a templomkertben az ostrom idején csak egy magyar tisztet temettek el. Úgy tartják, főhadnagy volt, s vannak olyanok, akik azt állítják, hogy egy szomszéd falu (Prügy) templomtornyában lőtték le, ahol megfigyelő lett volna. Kb. 19 éves tiszti legénye is volt, aki a temetésen szíve mélyéből siratta gazdáját. A temetése igen nagy pompával történt, valamilyen barátja vagy bajtársa rendezte. Ezt a hősi halottat is átvitték az itteni katolikus temetőbe 1945-ben, s ez a bajtársa ennél az áttemetésnél is jelen volt, mely szintén elég nagy pompával történt.
A katolikus plébánia anyakönyvébe bevezetve nincs, és a plébános, aki eltemette, Oroszországban meghalt. Így ezen a vonalon nem nyomozhattam. De találtam a templom és a temető közelében megbízható tanúkat, akik határozottan állítják, hogy tudják a sírját Dr. Laczkó főhadnagynak; meg is mutatták.
A katolikus temető hegyoldalon van. Keskeny, rossz út vezet hozzá. Temetőőr nincs. A kaputól egyenes út vezet felfelé kb. 300 lépésre, a halottas bódéhoz, mely egy deszkaalkotmány. Idáig érve jobb kéz felé kb. 12–15 lépésre van székely testvérünk sírja. Eléggé gondozott, gyomtalanított a sír, erős tölgyfakereszt rajta, tövénél két csokor őszirózsa, valószínű, halottak napjától maradt. A kereszten egy kb. 20x50cm-es zománctábla van megfordítva rászegezve, ez egy árusnak a reklámját mutatja, s a hátán levő üres részre lehetett felírva a név, mely lekopott. Valami László-féle nevet silabizáltam ki a keresztnév helyén, de ez nem biztos. A keresztre 1949-ig egy rohamsisak is rá volt szegezve, melyen puskalövés nyoma látszott, mint többen mondják. Szóval ennyit állapítottam meg, de tovább nyomozok vasárnaponként. Most már nekem is van egy kedves bajtársam, székely testvérem, akihez kimehetek, s akivel – úgy érzem – elbeszélgethetek. Ha meggyőződöm még teljesebben, hogy ez a sírja, a táblára fehér zománcfestékkel újból írom a nevét. Legyetek szívesek, sürgősen írjatok, hogy László volt-e, és mit írjak a táblára. Kérdezd meg a feleségétől.
Írjatok sokat, s bármerre visz is a végzet, tartsuk meg egymást testvéri szeretetünkben. Jó az Isten, megsegít minket.
Szeretettel csókolunk mindnyájatokat. Lajos és családja.
Közreadja: BÖLÖNI DOMOKOS
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kísért a múlt falurombolás
Részletes összeállítást közöl a Magyar Távirati Irodaa romániai falurombolás egykori tervéről. Nicolae Ceauşescu huszonöt évvel ezelőtt jelentette be, hogy 2000-ig végrehajtják a településszisztematizálási tervet. Ez az elképzelés „falurombolás” néven vonult be a történelembe, a program tizenháromezer romániai falu közel felének a felszámolását irányozta elő. A „Kárpátok géniuszának” elképzelése szerint a vidéki területrendezés nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett: drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte.
Bár a „szisztematizálás” valamennyi romániai településre kiterjedt, a legveszélyeztetebbek közé tartoztak a magyarok lakta falvak is, mivel lélekszámuk alacsony volt, „nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát”. A településrendezési programmal ilyenformán a kommunista vezetés kettős hatást ért volna el: az úgynevezett szisztematizálás mellett a magyar, és az egyre nagyobb arányban kivándorló, rohamosan fogyó német közösségek felszámolása, amely összhangban volt az évtizedek óta tartó tudatos asszimilációs politikával, lényegesen felgyorsította volna a folytatott beolvadást.
Az MTIösszeállításában emlékeztet – sokunkban ma is elevenek az emlékek–, hogy Ceauşescu bejelentése nyomán erőteljes tiltakozóhullám indult be külföldön, elsősorban Magyarországon, Németországban, Ausztriában. Emlékezetes maradt a budapesti Hősök terén 1988. június 27-én megrendezett tüntetés, amelyen 60-70 ezer ember vett részt – először érezhettünk ekkora méretű szimpátiamegmozdulást az anyaország részéről. A magyar Országgyűlés a bukaresti Nagy Nemzetgyűléshez intézett felszólításában többek közt reményét fejezte ki, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust. 1988 augusztus 28-án Aradon találkozóra került sor Grósz Károly magyar miniszterelnök és Nicolae Ceauşescu között – mindhiába.
Napjainkban az egykori kommunista falurombolás helyébe másfajta, spontánabb, „szelektívebb” vidékátstrukturálás lépett. Az „életképes” falvakba az erőltetett városiasítás, iparosítás következtében elszármazott városi lakosság elkezdett visszaköltözni, és az egyre kevesebb munkalehetőséget biztosító város helyett vidéken keresni a megélhetés módját. A fejlesztésre kiírt programokat egyre hangsúlyosabban kihasználó önkormányzatok megpróbálják a szűkös anyagi keretek között korszerűsíteni az életfeltételeket, fejleszteni az infrastruktúrát, a termelőmunkát, a szolgáltatásokat, az idegenforgalmat, pályázatokkal és testvértelepülési kapcsolatokkal nyitni a világra. Az emberek nagy része kezd rádöbbenni arra, milyen kihasználatlan érték a mezőgazdaságban és általában a természetben rejlő lehetőségek, szépségek értékesítése, és aki teheti, a városi munkanélküliségből, szennyezett környezetből kiköltözik vidékre, ahol gyakran a kényelmi feltételek lekörözik a városiakét. Viszont bőven vannak olyan hátrányos helyzetű falvak és tanyák, amelyek esetében a folyamat visszafordíthatatlan, a lakosság menthetetlenül kiöregedett. Jól tudjuk, hogy egy nemzeti közösség szempontjából ez még fájdalmasabb, még nagyobb veszteséget jelent. Ezeket az elnéptelenedő falvakat most már nem a néhai Kondukátor szelleme bomlasztja tovább, hanem gyakran a reménytelenség, tehetetlenség, az idő könyörtelen múlása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Gaudi: Ismeri ezt a jelképet, Ponta úr?
„Ismeri ezt a jelképet, Ponta úr?” – kezdte kérdését Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tavaszi ülésszakának harmadik napján Strasbourgban, felmutatva a székelyek zászlójának közismert napos-holdas szimbólumát.
Hozzátette: ismernie kell, mivel az Ön kormánya az, amely tiltani szeretné az ET jogi szabályozásával és az európai példákkal összhangban álló területi autonómiát követelő 700 ezer székely jelképének használatát.
Idén márciusban 40 ezer székely hatalmas tüntetésen erősítette meg az autonómia statútumot, amelyet a román parlament már kétszer visszautasított. A Jobbik frakciójában működő, de az ET közgyűlés egy politikai csoportjához sem tartozó nemzeti radikális képviselő azt kérdezte Pontától, nem gondolja-e úgy, hogy Romániának az ET tagsága 20. évfordulóján biztosítania kellene végre a területi autonómiát a székelyek számára és ennek érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdenie a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel, hogy a feszültségek és konfliktusok elkerülhetők legyenek?
„Megdicsérem Önt, hogy fellép a konfrontáció elkerülése érdekében és a szélsőségesség ellen, csatlakozok Önhöz a szélsőségesség elleni harc jegyében" kezdte cinikus válaszát Ponta, aki mellett a miniszterelnöki küldöttségben ott ült tanácsadóként Frunda György volt RMDSZ szenátor. A székely jelképek szabad használatára és a területi autonómiára irányuló konkrét kérdés megválaszolása helyett csupán annyit közölt a román miniszterelnök, hogy párbeszédet folytatnak a román parlamentbe jutott magyar párttal, az RMDSZ-szel annak érdekében, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat a magyar közösség hatékonyabb képviselete és a magyar kisebbség jogainak érvényesítése érdekében, de hogy ezt miként gondolja, arról hallgatott.
Gaudi-Nagy Tamás mindezt úgy értékelte, hogy a jelenlegi román államvezetés láthatóan nem kíván előrelépni a területi autonómia kérdésében, ezért fokozni kell a nyomást minden szinten Romániára, ebben feladata van az Erdélyben élő magyar közösségnek, politikai és civil szervezeteknek, a magyar kormánynak és pártoknak, és természetesen a hagyományos európai közösségek jogainak betartására hivatott nemzetközi szervezeteknek is. A székely zászló elleni román hadjárat az autonómia küzdelmet csak felerősítette. A székely területi autonómia kivívása döntő jelentőségű, mert áttörést hozhat a többi elszakított területen élő magyar közösség jogaiért folytatott küzdelemben és egyedüli garancia a székelység közösségi megmaradására és virágzó jövőjére – fogalmazott a politikus.
alfahir.hu
Erdély.ma

Magyarok vitrinben
„Akármilyen az anyanyelvünk, fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje (...) A marxi-lenini politika következetes alkalmazásával helyesen megoldottuk a nemzetiségi kérdést" – adott helyzetjelentést 1968 nyarán Nicolae Ceauşescu elvtárs a kommunista Románia példás nemzetiségpolitikájáról.
Majd miután az RKP KB ülésén lesöpörte az asztalról a magyar nyelvű szakoktatás megszervezését célzó javaslatot, a főtitkár székelyföldi nagygyűléseken nyomatékosította: a régióban tervezett iparosítással tulajdonképpen a kisebbségi kérdés is megoldódik.
„Minden rendben a marosvásárhelyi orvosi egyetemen. Kormányom egyik legnagyobb eredményének tekintem, hogy három hosszú éjszaka után sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak" – jelentette ki Victor Ponta elv..., akarom mondani miniszterelnök egy héttel ezelőtt Strasbourgban.
Ehhez képest a MOGYE szenátusa kedden is lesöpörte az asztalról a magyar tagozat igényeit, egyértelműsítve: fittyet hány mindenféle megegyezésre. Azaz részéről a „magyarkérdés megoldódott" a felsőoktatási intézményben.
Látszólag semmi összefüggés nincs az egymást közel fél évszázaddal követő történések között. Az áthallás viszont mellbevágó. Akárcsak a kommunizmus idején, a bukaresti hatalom napjainkban is azt próbálja elhitetni a nemzetközi közvéleménnyel, hogy Románia példásan rendezte a kisebbségi kérdést, az európai normákhoz mérten is többletjogokat biztosít a magyaroknak, a probléma tehát csak a szélsőséges magyar politikusok fejében létezik.
Ponta modern européer csomagolásban igyekszik eladni ugyanazt, amit Ceauşescu: mivel a magyar kisebbség az RMDSZ honatyáinak személyében legitim képviselőkkel rendelkezik a bukaresti törvényhozásban, csak az számít problémának, amit ők megfogalmaznak, megoldást pedig kizárólag velük hajlandó keresni. Az már számára mellékes, hogy – mint azt a MOGYE-ügy is mutatja – megoldásról szó sincs. A lényeg az: Brüsszelig ellátszanak kormánya vitrinjében a legitimitásukban elégedett jó magyarok.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár) |

Hallgat a bűnös érdekképviselet
Az MSZP megtette (Magyarországon), az SZLSZ is (Romániában), hát az RMDSZ? Félek, hogy nem fogja... Pedig az utódpárti kormányfő, Victor Ponta is bocsánatot kért a kommunista diktatúra által kirabolt, kifosztott és több éven át meghurcolt, meggyalázott emberektől és azok örököseitől.
A józan ész ezt diktálta, hiszen mind a románságnak, mind a magyarságnak, mind a többi nemzetiségnek, több ezer embernek ez a szomorú sors jutott. Szép volt tőle. Korábban már az MSZP is bocsánatot kért az erdélyi magyarságtól. Most már tényleg csak az RMDSZ-en a sor.
A Háromszékben Rosszul áll a visszaszolgáltatás címmel 2013. március 12-én megjelent cikkből világosan kitűnik, hogy a 803 benyújtott igénylésből Sepsiszentgyörgyön a (többségben magyarokból álló) helyi bizottságok csak 57 esetben határoztak természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez 14 százalékos teljesítmény. A benyújtott kérések kb. 100 hektárnyi területre és 36 404 négyzetméternyi épületre vonatkoztak. Ebből az 57 megoldott visszaszolgáltatás 3,3 hektárt és 4443 négyzetméternyi épületet érint. Ez 3, illetve 8 százalékos teljesítmény. Átlagosan a három adat alig éri el a 10 százalékot. És ezért veszik fel a képviselők, szenátorok a 100 százalékos fizetést. Hogy is van ez? Igen „tisztelt”, hatalmon lévő magyar érdekvédelmi szervezet! Ezt kaptuk Önöktől. Mesterházy és Ponta után nem gondolják, hogy az Önök vezérkarából is ki kellene állnia valakinek, és bár halkan, de érthetően el kellene rebegnie egy bocsánatkérést a 10 százalékos teljesítményért?
Feltevődik az a kérdés: kik voltak a sorshúzásnál azok a kedvezményezett volt tulajdonosok vagy esetleg örökösök, akik ilyen kiváló, szerencsés számokkal töltötték ki a sorsjegyeket (vagy töltötték meg a zsebeket)? Velem is ki akartak töltetni egy ilyen sorsjegyet. Meglepődtem, hogy a tőlem ellopott sorsjegyért még fizetnem is kellene, hogy visszakapjam. Visszautasítottam, mert a lopott holmi visszajár. Nem, nem fizettem, így nem is kerülhettem az 57, szerencsés számmal játszó nyertes közé. Meg is lett az eredménye. A megjelent restitúciós törvények alapján semmit nem kaptunk vissza a törvényesen, a hivatalos végrehajtónál beiktatott igények alapján. Még választ sem a törvény rendelkezése szerint. Így polgári pereskedésbe kezdtem, ami – 14–15 éves küzdelem és hatalom általi meghurcoltatások után – kisebb-nagyobb sikerrel járt végleges jogerőre emelkedett bírósági határozat alapján. A ma is hatalmon lévő személy és csapata több alkalommal is azt írta a peranyagban, hogy „nemzeti érdek ezen ingatlan vissza nem szolgáltatása”. Ezek a kiváló emberek ma is magyarként ülnek a hatalom székében... Gondolom, miként történhetett az elrabolt tulajdonok feletti osztozkodás a kormányon lévő hatalommal (így maradhattak a minden színezetű kormányokban). Például: egy rész nekem, három szék neked. Jaj, bocsánat! – három rész neked. Majd három rész neked és egy rész nekem. Ezek után az állás: két rész illeti a magyar érdekképviseletet, és hat rész jut a kormány-hatalomnak. Kiváló megállapodás és érdekképviselet, nemde? Már csak azt kell eldönteni, hogy kinek az érdekét képviselték. A választó székely népét vagy a 10 százalékos teljesítményért 100 százalékos fizetést biztosító mindenkori hatalomét? Jó lenne tudni, hogy ki volt az az 57 szerencsés személy a 803-ból, aki visszakapta elkobzott tulajdonát természetben, és ma kinek a tulajdonában vannak ezen épületek, területek? Márai Sándor mondta: „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!”
A hatalmon lévő magyar képviselet még mindig késlekedik a kommunista diktatúra által jó negyven éven keresztül kifosztott, meghurcolt és üldözött, aztán huszonkét évi „demokratikus” képmutatás révén meggyalázott, levadászott és kijátszott emberektől végre bocsánatot kérni.
SZOTYORI NAGY ÁRON
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem erőszakkal magyarosodtak el
Mi történt a két világháború között a szatmári svábokkal, hogyan alakult a sorsuk a magyar, román és német törekvések mentén – e kérdéseket járta körbe a Kriterion gondozásában megjelent Kisebbség a kisebbségben című könyvében BAUMGARTNER BERNADETTE, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. A könyvbemutatón Kustán Magyari Attila járt.
A magyar szakirodalom, ha a nagyszámú német kisebbségről alapos dokumentációt is adott, szegényes képet nyújt a szatmári svábokról, holott a két világháború közötti politikai csatározásokban nagy szerep hárult rájuk, amikor az asszimiláció-disszimiláció vitájában példaként hozták fel őket. Baumgartner Bernadette könyvében a szatmári svábok talán legizgalmasabb korszakát, a két világháború közt eltelt évtizedeket írta meg, hiszen ekkor kerültek a figyelem középpontjába, identitásuk ekkor alakult át. Későn, 1994-ben tartották meg Kolozsváron az első magyar egyetemi előadást a jelenkori történelemre vonatkozóan, és meglehetősen rosszul állt a szénájuk többek között a kutatók kinevelésében is, akik majd a korszakra vonatkozó témaköröket felvállalják, – emlékezett vissza Csucsuja István történész professzor, aki volt tanítványa megjelent könyvének gyökereit kívánta felvázolni. Elmondta, hogy Baumgartner államvizsga dolgozatát és doktori tézisét is a svábságról írta, ez pedig ritkaságszámba megy, mert kevés németül jól tudó fiatal történész van, így elsősorban a románokra maradt ez a téma. Kifejtette azt is, a szászok és svábok története között óriási különbség van, előbbiek megőrizték identitásukat, miközben a római katolikus egyház sikeresen beolvasztotta a svábokat a magyar közösségekbe. Identitásukat a jelen könyv is végigköveti, alátámasztva az egyház szerepének fontosságát, elemezve a nemzetközi hatásokat: rámutat, hogy a német birodalommal való kapcsolat esetén ismét külön lehet választani a szászok és svábok sorsát. 1870-ben, a bismarcki birodalom megalakulásával a katolikus egyház kisebbségbe került, ezért fennmaradásáért, mindennapi létéért küzdött meg, ez a helyzet a szatmári katolikus sváboknak pedig nem kedvezett, a szászok ellenben a középkor egész folyamán megőrizték az identitásukat, a magyarsággal is konfrontációban voltak, miután elvesztették az autonómiájukat. A sváb identitást az iskoláztatási rendszer is erősen befolyásolta. 1920-ban a román állam kötelezte őket, hogy német iskolába járjanak, még azok is, akik régóta elmagyarosodtak, és csupán a nevük volt német hangzású. A könyvben a svábokra jellemző ideológiákról is szó esik, Csucsuja István értékelésében meglehetősen árnyaltan. A közvélemény ugyanis azt tartja, hogy a svábság és a szászok teljes mértékben kiszolgáltatták magukat a birodalmi német ideológiának, azaz nemzetiszocialista elveket vallottak – aminek természetesen helyenként igazságtartalma is van –, de a könyv egyházi levelezések feldolgozásával bizonyítja, hogy ez a kérdés sokkal árnyaltabb. Talán ez az egyetlen könyv, figyelmeztetett a professzor, amely a magyar, sváb és szász politikai vezetők közötti kapcsolatot is elemzi, többek között Jakabffy Elemér politikus vagy Blaskovics Ferenc prelátus életútját követve – ez utóbbi például harcolt azért, hogy a szatmári iskolákban prioritást nyerjen a német nyelv.
Hangyabolyba nyúlni Jakabffy Tamás, a kötet szerkesztője arról beszélt, hogy Bárdi Nándor történész ajánlásával figyeltek fel a kéziratra, amit rögtön közlésre érdemesnek ítéltek meg. A szerzővel a bemutató második részében H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója beszélgetett. A svábok kérdése azért foglalkoztatja, mert maga is Szatmár megyei, egy részben elmagyarosodott és egy teljesen magyarrá vált családból származik, – szólt indíttatásáról Baumgartner Bernadette, aki azt is megvallotta, környezetében a rendszerváltásig nem botlottak identitászavarba, hiszen mindig a magyar államhoz hűnek érezték magukat, később azonban sokan németnek vallották magukat annak ellenére, hogy már a nyelvet sem beszélték. Ez a jelenség keltette fel az érdeklődését, és miután a sváb településeken kívül nem igazán talált választ a kérdéseire, maga kezdte kutatni a kérdést. Amikor a mintegy húszezres szatmári sváb közösséget kezdte tanulmányozni, bevallása szerint maga sem hitte, hogy hangyabolyba nyúl, egy ilyen jelentőségű kis csoport történetébe, amelyet a magyar, román és német politikai akarat fontosnak tartott és kénye-kedve szerint próbált mozgatni. Ezzel kapcsolatosan Baumgartner elmondta, kezdeményezések ugyan voltak szász vezetők és romániai magyar politikusok között arról, hogy a helyszínen felmérik, melyik települést lehetne visszanémetesíteni, és melyiket kell békén hagyniuk magyarként, ez azonban végül soha nem történt meg a két világháború között.
Indokolatlan ellenszenv
A németek egyébként azzal vádolták a magyarokat, hogy 1918 előtt a szatmári svábokat erőszakkal magyarosították el, a húszas évek derekán pedig, amikor beindult a visszanémetesítési mozgalom, a magyarok mutogattak a németekre, azzal vádolva őket, hogy a spontán elmagyarosodott közösségeket éppen ők szeretnék erőszakkal németesíteni. Szatmár megyében német gimnázium nem volt, csak általános iskolák, így aki továbbtanult, az magyarul tette – az értelmiség így magyar kultúrájú volt. A svábok nagyon vallásos közösségként ragaszkodtak a saját papjukhoz, aki általában szintén elmagyarosodott sváb volt. Maga a környezet, az érvényesülés feltételei arra mutattak, hogy magyarul meg kell tanulniuk a sváboknak is, ezért sem lehet erőszakos beolvadásról beszélni. A könyvbemutatón egy idős sváb származású férfi is szót kért, aki a szélsőséges német propaganda közösségre tett hatásai kapcsán elmondta, emlékszik, amikor fiatal fiúk kocsmában verekedtek emiatt, egy alkalommal meg is késeltek valakit. Gyerekkorában egy alkalommal a családi ház ablakait betörték, amikor éppen ő, a tíz éves kisfiú és hetvenéves nagyapja voltak otthon – ahogy H. Szabó találóan megjegyezte, ők lehettek a „két veszedelmes sváb”, akikkel szemben felgyulladt a gyűlölet lángja. Baumgartner Bernadette elmondta, a német mozgalomnak nyilvánvalóan talaja is volt, a megyében éltek, akik anyanyelvként használták a sváb nyelvet, 1926-tól pedig folyamatosan érkeztek németországi fiatalok, egyetemisták, akik foglalkoztak felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt: a kisebbeknek énekeltek és verset tanítottak, este pedig az idősebbekkel ültek le beszélgetni. A kutató meglátásai szerint ezek a fiatalok nem igazán politizáltak, náci jellegű anyaggal sem igazán találkozott, egyetlen levél kivételével.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mérleg
Egy éve, tavaly május 7-én vette át az USL a hatalmat, akkor alakult meg az első Ponta-kormány.
Akkor kezdődött el Románia mélyrepülése, szinte minden téren. Kezdve az etnikai viszonyokkal, melyek a hatalom általi magyarellenesség szításával (MOGYE, Nyirő, székely zászló ügyek) jelentősen romlottak.
Az azóta eltelt időben a hatalom egyéb 22 év alatt kivívott demokratikus jogok és intézményeket is támadás érte (ANI, CSM kellemetlen tagjai, honatyák kiváltságainak kibővítése stb.), melyek többségét az Alkotmánybíróság meghiúsította. A csúcsot a tavaly nyári események jelentették, melyekkel az USL-s hatalom tatárjárás módra döntötte romokba Románia azelőtt sem túl jelentős nemzetközi tekintélyét. Bukarest és Brüsszel között azóta is érezhető a feszültség. Az országjelentések is jelzik a visszafejlődést, miközben a közéletben újramelegítették a nyolcvanas évek szekus ideológiai levesét, az idegenellenes román nacionalizmust.
Egy év alatt a hatalom az értelmiséget is megbotránkoztatta a román kulturális intézet megrendszabályozásával, ahol elismert szakemberek helyére pártkatonák és politikai klientúra került. Eközben a kormány tagjai számos etikai botrányba (plágiumügyek, összeférhetetlenség, korrupció gyanú stb.) keveredtek, melyek nyomán több miniszter is távozni kényszerült, mások menesztését Brüsszel tételesen követeli.
Gazdasági téren sem fényesebb a helyzet, noha ott a mélyrepülés nem öltött akkora méreteket. Az EU-s pénzalapok veszélybe kerültek a kormány inkompetenciája miatt, akárcsak egy újabb IMF-hitel. Konkrét kormányzási stratégia, jövőkép helyett a kormány legfeljebb tűzoltószerű intézkedéseket hoz, az államkasszának még a közkiadások szinten tartására sem futja, a számos adóemelés és a korábban elindított fejlesztések leállítása ellenére sem!
Megvalósítások helyett botrányok, kormányzás helyett konfliktusok.
Hogy zuhanhat egy ország ekkorát, szinte minden szempontból röpke egy év alatt? Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A székelyföldi erdőkért – Több helyen tiltakoztak a rétyi fűrészüzem létrehozása ellen
Erdély tizennégy más településéhez hasonlóan tegnap este nyolc órakor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban is ezer gyertyát gyújtottak meg tiltakozásul az osztrák Holzindustrie Schweighofer által Rétyre tervezett fűrészüzem létrehozása ellen.
Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta által kezdeményezett akción a megyeszékhelyen száznál valamivel többen vettek részt, köztük számos fiatal, kisgyermekkel érkező családok.
Kolcza István, a Minta megyei elnöke ismertette a tizenöt helyszínen egyszerre zajló megmozdulás részleteit, kiemelve: Háromszék mellett Hargita, Maros, Szatmár megyében is gyertyát gyújtottak. Elmondta azt is, a Maksa községhez tartozó Eresztevény közelebb esik a tervezett gyár helyszínéhez, mint maga Réty, de az ott lakókat senki nem kérdezte meg a beruházásról, ezért ők is csatlakoztak a megmozduláshoz.
Az akció legfontosabb üzenete: védjük természeti értékeinket, ne engedjük, hogy kevés ígéretért cserébe megfosszanak természeti erőforrásainktól. Nem mindegy, hol laksz, mit eszel, milyen levegőt szívsz – hangoztatta Tatár Imola, az ifjúsági szervezet sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a környezetvédelem elhatározás kérdése. Engem érdekel, mi történik a Rétyi Nyírrel, Verespatakkal, a palagáz-kitermeléssel – szögezte le, hangsúlyozva: nem csupán helyi ügyről van szó, a tervezett beruházás következményei sokrétűek, kihatnak a környezetre, életminőségünkre, helyi mezőgazdasági termelőkre, fontos tehát, hogy minél többen hallassák hangjukat. Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke felolvasta az alkalomra megfogalmazott petíciót, melyet a beszédek után a résztvevők aláírhattak.
Ebben egyebek mellett kifejtik: az évi 800 ezer köbméternyi farönk feldolgozására képes üzem hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra, a helyi kis- és középvállalkozások kénytelenek lesznek bezárni kapuikat, aminek egyenes következménye lesz a munkaerő elvándorlása. Szóvá teszik, hogy a feldolgozott fa négyötödét exportálják, főként az ázsiai piacra, a szállítás során naponta 148 nehéz jármű lépné át az üzem kapuját. Aggodalmuknak adnak hangot az állatvilágért és a projekt egészségügyi hatásaiért is, megjegyezve: amióta Szászsebesen elindították a hasonló fafeldolgozót, a térségben megnőtt a légúti, asztmás és allergiás megbetegedések száma. Székelyföldön sikerült megőrizni a tiszta levegőt és környezetet, ezek az értékek a legfontosabbak – áll a petícióban, melyben felvetik: nemcsak a Rétyi Nyír, de más idegenforgalmi célpontok értéke is csökkenne.
„Nincs az az érv, amellyel megmagyarázható lenne, hogy egy ilyen jellegű beruházás miért hoz fejlődést Székelyföldnek, hiszen országos monopolhelyzetre pályázó, kíméletlen nyersanyag-kiaknázó óriáscégről van szó, amelynek nem számítanak a helyi közösségek hagyományai, jövője, törekvései” – áll a dokumentumban. Leszögezik továbbá: nem támogatják a gyár felépítését, és további tiltakozásokat kezdeményeznek. A petíció felolvasása után Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szólalt fel, szót emelt az erdők kivágása ellen, sérelmezve azt is, hogy a tervezett gyár a kitermelt nyersanyagot nem itt dolgozza fel, nem helyben készül például bútor belőle. Ezt követően – immár sötétben – a résztvevők közösen meggyújtották az ezer gyertyát, melyből kirajzolódott a megmozdulás célja és mottója is: A székelyföldi erdőkért.
Tizenkilencen Rétyen
Egy híján húsz fiatal állt ki a székelyföldi erdők védelmében a tegnap esti rétyi tüntetésen. A tiltakozók zöme a borosnyói EMI-szervezet tagja, de voltak közöttük megyeszékhelyiek is. Nem gyújtottak ezer gyertyát, de a polgármesteri hivatal előtti aszfaltra gyertyákkal rajzolták ki A székelyföldi erdőkért feliratot, ugyanezt papírlapokra írt betűkkel is megjelenítették. Helybeliek nem vettek részt a rendezvényen, a kíváncsiak az utca túloldaláról figyelték a fejleményeket, többen gúnyos megjegyzéseket is tettek a fiatalok kezdeményezését, a felolvasott kiáltványokat illetően. Látható módon közönnyel, sőt, ellenszenvvel viszonyultak a tüntetés iránt. Réty község helyi tanácsának mindkét EMNP-s képviselője ott volt falustársaik között, de nem állt a tüntetők oldalára. (Bokor)
Kézdivásárhelyieknek is fontos a környezet
Tegnap este nyolc órakor mintegy hetvenen – zömében az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai – gyűltek össze Kézdivásárhelyen a főtéri Gábor Áron-szobor mögött gyertyákkal tiltakozni az osztrák befektető Rétyre tervezett beruházása ellen. Fél óra alatt az önkéntesek meggyújtott gyertyákból A székelyföldi erdőkért szavakat írták ki. Kádár Károly munkanélküli elmondta: a tiltakozó akcióra nagyon várták, hogy ne csak kampányidőszakban, hanem most is jelenjen meg Olosz Gergely szenátor és Fejér László Ödön képviselő, akit a tulipán színeiben választottak honatyává, akinek Kézdiszék népe bizalmat szavazott. Szerinte az RMDSZ a háttérből támogatja ezt a beruházást, amely a székelyföldi erdőket veszélyezteti. Incze Johanna, az EMI kézdivásárhelyi elnöke megjegyezte, számára is fontos, hogy környezetünkben ne szennyezzék a levegőt, nem óhajt olyan területen élni, ahol nincs fa, ahol nagyméretű fakitermelést szándékoznak a jövőben végezni. (Iochom)
Mindennél lényegesebb az erdő
Az Erdélyi Magyar Ifjak a baróti református templom előtti téren kis égő mécsesekkel figyelmezettek az osztrák Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett beruházásának környezetvédelmi hatásai ellen. Mint fogalmaztak, a ma nemzedékének nem szabad rövidtávon gondolkodnia, hiszen tetteink gyermekeink és unokáink jövőjét is befolyásolják, a tiszta levegő megőrzését olyan értéknek mondták, mely fontosabb minden vagyonnál. Az EMI-sek és a tiltakozó barótiak közösen gyújtottak gyertyát, s közben az erdő és a környezetvédelem fontosságáról beszélgettek. A fiatalok szüleik munkahelyét féltették: a helyi fűrésztelepek évek óta megélhetést biztosítanak családjuknak, ám azt egy ipari méretekben dolgozó cég könnyűszerrel tönkreteheti, mások azon szörnyülködtek, hogy a megnövekvő teherforgalom tönkreteszi útjainkat, házainkat. Egy idős házaspár több gyertyát hozott otthonról: égjen minél több, látsszék, mily sokan nem értünk egyet az osztrák faipari cég letelepedésével. A Baróton nyaraló dabasi diákok azért vettek részt a figyelemfelhívó megmozduláson, mert hisznek a környezetvédelem fontosságában, illetve mert szolidarizálni kívántak a székelyföldi tiltakozókkal.
(hecser) Farcádi BotonD
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta: jogokat a kisebbségeknek is, de marad a nemzetállam
Victor Ponta kormányfő kijelentette, azt szeretné, ha az új alkotmány biztosítaná a jogokat a kisebbségek számára is, nem csupán a nemzeti többség számára, azonban nem érintené Románia egységes nemzetállam jellegét.
„Úgy vélem, sokkal pragmatikusabb megfogalmazást kell találnunk – és amikor azt mondom, találnunk, úgy értem, hogy minden érdekelt fél együtt – a kisebbségek jogainak biztosítására. Az utóbbi huszonhárom évben tartja magát a standard diskurzus az állam egységes, nem egységes voltáról... Nem hiszem, hogy ez a megoldás, úgy vélem, meg kell találnunk azokat a pragmatikus, rugalmas, európai, modern megfogalmazásokat, amelyek minden egyes kisebbség jogait garantálnák, és itt most nemcsak a nemzeti kisebbségekre gondolok, hanem mindarra, amit a kisebbség jelent a 21. század európai és demokratikus megfogalmazásában” – mondta Ponta az alkotmányozó bizottság által szervezett vitafórumon. A kormányfő azt is bejelentette, az alkotmánymódosítás tervezetének véglegesítése előtt megvárják a Velencei Bizottság álláspontját, és csak ezt követően bocsátják azt szavazás alá a képviselőházban, majd a referendumon.
„A román társadalom egyik régi hibája, hogy nem bízik a belső bírókban, és akkor külső bírókat hozunk mind a fociban, mind a politikában. Ezért kormányfőként azt a politikai döntést hoztam meg, hogy miként az 2003-ban is történt, álláspontot, elemzést kértem a Velencei Bizottságtól arra a szövegre, amelyet az alkotmánybizottság ki fog dolgozni. Mi több, azt is vállaltam Antonescu úrral együtt, hogy a Velencei Bizottság álláspontja majdnem kötelező jellegű legyen számunkra” – jelentette ki Ponta. Hozzátette, a Velencei Bizottság álláspontja biztosíték lesz arra, hogy a módosítások mindegyike megfelel az európai standardoknak, és ezek nem jelentenek visszaélést a kisebbségekkel szemben.
A kormányfő leszögezte, az alkotmány hiányos előírásai és hézagai oda vezettek az utóbbi időben, hogy a politikai konfliktusok miatt az alkotmánybíróság „hozzátegyen az alkotmányhoz”, „a rossz dolog ebben pedig az, hogy néha épp a fordítottját tette hozzá, mint egy évvel korábban”.
A vitafórumon Ponta szóba hozta a tulajdonjogok kérdését is, amelyet szintén módosítanának. Egy nappal korábban már felvetette azt az ötletet, hogy el kellene kobozni azoknak a járművét, akik súlyos vétséget követnek el a közlekedésben. Ponta hozzáfűzte, a „szent tulajdonjog” nem akadályozhatja meg az ország infrastrukturális fejlődését. Rámutatott: javítani kell azon a jelenlegi helyzeten, hogy nem építjük egyenesen az autópályákat, hogy bizonyos területeket kikerüljünk. A kormányfő szerint ugyanakkor úgy kell módosítani a tulajdonjogot biztosító törvényt, hogy a hatóságok által elkobzott javakat értékesíteni lehessen még a bírósági eljárás vége előtt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: Románia politikai és közéletében újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés
2013. április 4-én Tőkés László EP-képviselő levélben hívta fel Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosának figyelmét arra, hogy Románia politikai és közéletében újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés, a megfélemlítés és az etnikai uszítás szelleme.
„Victor Ponta miniszterelnök balliberális kormányának hatalomra jutása nyomán az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált” – fogalmazott erdélyi képviselőnk. „A kormánypárti politikusok magyarellenes retorikája az erdélyi magyar nemzeti közösséget naponta megalázza, a román média pedig buzgalmasan erősíti fel a félelemkeltő kisebbségellenes kirohanásokat. A hatóságok ismét adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal – pénzbírságok, házkutatások, bírósági döntések, stb. – zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit. Az európai viszonylatban szokatlanul agresszív, a fajgyűlölet határát súroló, soviniszta megnyilvánulások gyakran fajulnak a tettlegességig, a romániai magyarellenesség – a maga nemében – csak a valamikori antiszemitizmushoz hasonlítható. Napjaink Romániájában magyar zászlót égetnek, magyar politikusok kapnak halálos fenyegetéseket, demonstrálók követelik, hogy a magyarok tűnjenek el az országból, magyarokat bántalmaznak nemzeti hovatartozásuk miatt” – áll a levélben.
Az erdélyi képviselő kihangsúlyozta, hogy a mesterségesen szított magyarellenesség nemcsak Románia alkotmányával áll ellentétben, de az Európai Unió alapértékeit is megcsúfolja. Ugyanakkor arra hívta fel az Európai Bizottság alelnökének figyelmét, hogy az Unió politikája – az Európai Unió Alapjogi Chartájának kötelező érvényű kisebbségvédelmi rendelkezései – és egy adott tagország – Románia – kisebbségellenes politikai gyakorlata között nem tátonghat ilyen mély szakadék.
Viviane Reding alapjogi biztos 2013. április 25-én jegyzett válaszlevelében arról biztosítja erdélyi képviselőnket, hogy az Európai Bizottság határozottan visszautasítja a faji megkülönböztetésen és idegengyűlöleten alapuló szélsőséges megnyilvánulásokat, mivel azok szöges ellentétben állnak az Unió alapértékeivel és alapelveivel, ezenképpen pedig az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának kötelezettségével.
„Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkelye tiltja az etnikai és nyelvi alapon, vagy a nemzeti kisebbséghez tartozás alapján való hátrányos megkülönböztetést, és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó ezen alapjogot az Európai Bizottság elkötelezetten betartatja a tagállamokkal az uniós jog végrehajtása rendjén. Az Alapjogi Charta 51. cikkelye ugyanakkor kimondja, hogy hivatkozási alapként a Charta csak akkor kérhető jogilag számon, hogyha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik; ezért aztán nincs mód arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk – zárul a főbiztos válasza.
Az EB alelnökének a tényleges romániai helyzetet, illetve a Tőkés László által előadott konkrét panaszokat megkerülő válasza vonatkozásában igencsak sokatmondó Gál Kinga EP-képviselő idevágó kritikája. A fideszes képviselő asszony nemrégen Viviane Reding azon kijelentését idézte, mely szerint: a Bizottság Magyarországgal kapcsolatos vizsgálódásai során a jogállamiság olyan garanciáiról sem szabad megfeledkezni, mint például a kisebbségekhez tartozó személyek tiszteletben tartása. „Furcsának találom – mondta erre Gál Kinga –, hogy amikor más tagállamok konkrét, dokumentált, kisebbségeket érintő jogsértései kapcsán fordulok a Bizottsághoz, számon kérve az alapvető értékek érvényesülését – évek óta ugyanazt az elutasító, semmitmondó választ kapom: a kisebbségek védelme nemzeti hatáskörbe tartozik, nincs rá más uniós kompetencia” (kiemelések tőlünk – Szerk.).
Az idézett bírálat arra a kettős mércére világít rá, melyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság.
Joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?
Erdély.ma

Tőkés: kettős mércét alkalmaz az EB
Kettős mércét alkalmaz a kisebbségvédelemben az Európai Bizottság (EB) Tőkés László EP-képviselő szerint, aki közleményében számolt be Viviane Reding alapjogi biztossal folytatott levélváltásáról. Tőkés László 2013. április 4-én levélben hívta fel Viviane Reding figyelmét arra, hogy a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”. Az EP-képviselő szerint Victor Ponta miniszterelnök balliberális kormányának hatalomra jutása nyomán az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált, a hatóságok adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit.
A biztos április 25-én kelt válaszlevelében elismerte: az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést, de hivatkozási alapként csak akkor kérhető jogilag számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, így „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk” – idézte Reding levelét az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Tőkés László szerint a válasz „arra a kettős mércére világít rá, amelyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság”. „Joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint Kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?” – zárul Tőkés László EP-képviselő közleménye.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Feszt László
„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.
Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.
Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.
Újabb Feszt-plasztika már nem születik.
Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.
Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.
Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.
Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.
A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.
Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.
Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Állami ellenőr a sepsiszentgyörgyi autonómiatanácskozáson
Sepsiszentgyörgyön tájékozódott csütörtökön a hét eleje óta zajló autonómia-műhelymunka kapcsán a programhoz EU-támogatást folyósító bukaresti ügynökség képviselője.
A román oktatásügyi tárca keretében működő ügynökség képviselője az Antena 3 hírtelevízió bejelentése alapján szállt ki a helyszínre - közölte Tamás Sándor, a Kovászna megye elnöke. A hírtelevízió azt kifogásolta, hogy politikai célra használják fel az Európai Unió Élethosszig tartó tanulás programja keretében oktatási célra nyújtott támogatását.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy az ügynökség képviselője kizárólag a program technikai részleteit ellenőrizte, tartalmi kérdésekkel nem foglalkozott. „Mi nem árultunk zsákbamacskát. Az Európai Autonómiák a gyakorlatban című, és az autonómiákkal foglalkozó műhelymunkára kértük és kaptuk a 14 ezer eurós támogatást. A pályázatban napra lebontva megírtuk a foglalkozások tematikáját" - jelentette ki Tamás Sándor.
Az önkormányzati vezető úgy vélte, „nincsen rendben az", hogy a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználásával gyanúsítják a Kovászna Megyei Tanácsot, ezért hétfőn mind Victor Ponta miniszterelnököt, mind pedig az Európai Bizottságot tájékoztatja a történtekről.
A péntekig tartó rendezvényen dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeznek az önrendelkezésről. A műhelymunka témái között szerepel a regionális identitás, az autonómiaformák, a multikulturalitás turisztikai vonzatai, a kisebbségi jogok, illetve a területi autonómia pénzügyi szempontjai.
A rendezvény az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták.
Krónika (Kolozsvár)

Állítólagos magyarellenesség? (Az EB kettős mércéje)
Tőkés László EP-képviselő levelére, melyben arra hívta fel Viviane Reding figyelmét, hogy Romániában ismét eluralkodott a magyarellenesség, az EB alapjogi biztosa azt a választ adta: „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk”. Tőkés László szerint ez is azt bizonyítja, az EB kettős mércét alkalmaz a kisebbségvédelemben – állapítja meg az EP-képviselő közleményében.
Az EP-képviselő április 4-én írt levelében arra hívta fel Viviane Reding figyelmét, hogy Victor Ponta kormányának hatalomra jutása óta a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”, az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált, a hatóságok adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit. „Az európai viszonylatban szokatlanul agresszív, a fajgyűlölet határát súroló, soviniszta megnyilvánulások gyakran fajulnak a tettlegességig, a romániai magyarellenesség – a maga nemében – csak a valamikori antiszemitizmushoz hasonlítható. Napjaink Romániájában magyar zászlót égetnek, magyar politikusok kapnak halálos fenyegetéseket, demonstrálók követelik, hogy a magyarok tűnjenek el az országból, magyarokat bántalmaznak nemzeti hovatartozásuk miatt” – áll a levélben. Tőkés hangsúlyozta, a mesterségesen szított magyarellenesség nemcsak Románia alkotmányával áll ellentétben, de az Európai Unió alapértékeit is megcsúfolja.
Viviane Reding április 25-én kelt válaszlevelében elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést, de hivatkozási alapként csak akkor kérhető jogilag számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, így „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk” – idézte Reding levelét az EP-képviselő sajtóirodája.
Az EB alelnökének a tényleges romániai helyzetet, illetve a Tőkés László által előadott konkrét panaszokat megkerülő válaszához adalékként a közlemény idézi Gál Kinga Fideszes EP-képviselő minapi felszólalását az EB Magyarországgal kapcsolatos vizsgálódásaira: „Furcsának találom – mondta Gál Kinga –, hogy amikor más tagállamok konkrét, dokumentált, kisebbségeket érintő jogsértései kapcsán fordulok a bizottsághoz, számon kérve az alapvető értékek érvényesülését – évek óta ugyanazt az elutasító, semmitmondó választ kapom: a kisebbségek védelme nemzeti hatáskörbe tartozik, nincs rá más uniós kompetencia.” Tőkés László szerint az idézett bírálat arra a kettős mércére világít rá, amelyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság, ezért „joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint Kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?” – zárul Tőkés László EP-képviselő közleménye.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Titkos ügynökök hálózzák be a román sajtót
A román média sosem látott mértékben átpolitizált, de a sajtószabadságra leselkedő legnagyobb veszély a titkosszolgálatok ügynökeinek beszivárgása a szerkesztőségekbe – állapították meg az ActiveWatch Médiafigyelő Ügynökség képviselői legújabb jelentésük bemutatásakor.
Mircea Toma, a szervezet elnöke szerint Romániában régóta mindennapos az újságírók telefonbeszélgetéseinek a lehallgatása, és ha a szakma eddig csak sejtette, hogy a szolgálatok beültették ügynökeiket a szerkesztőségekbe, ez ma már bizonyosság.
A nol.hu által idézett jelentés szerint a Cotidianul.ro internetes portál birtokába jutott egy hírszerzési dokumentum, amely megerősíti, hogy a hírszerzés tagja Sofia Teodorescu fedőnéven beépült a Jurnalul National napilap szerkesztőségébe. A titkos ügynök készülő cikkekről, a dokumentálás folyamatáról, újságírók profiljáról és a szerkesztőségi hangulatról tájékoztatta feletteseit. Az irat valódiságát maga a SRI erősítette meg a szerkesztőségi „téglát” tagadni hivatott közleményében. „A nyilvánosságra hozott információk belső használatra szánt dokumentumok engedélyezetlen másolatai” – közölte a hírszerzés. Néhány nappal később a Jurnalul National bejelentette, hogy megválik Valentin Zaschievici főszerkesztőtől. Az elbocsátás hírét közlő kommüniké nem vádolja közvetlenül Zaschievici-et, de leszögezi, hogy a titkos ügynökök beépülése a szerkesztőségekbe súlyosan sérti a sajtószabadságot. Egyúttal felszólítja a sajtóbeli titkos ügynököket, hogy mondjanak le, ellenkező esetben polgári úton követelnek tőlük anyagi kártérítést. Már ha valaha leleplezik őket. –
Mircea Toma hangsúlyozta: a sajtóba beépült ügynökök elsősorban azért veszélyesek, mert felfedik az újságírók forrásait, akik ezután nem tudnak további információkat kiszivárogtatni, vagy nem vállalják az ezzel járó kockázatot. A jelentés rámutat: a sajtóbeli „téglák” jelenleg nem sértenek törvényt. Az ActiveWatch abban bízik, hogy a helyzet hamarosan megváltozik, ha az Európai Parlament elfogadja a liberális Renate Weber kezdeményezését. Tomáék javasolták a tervezet kiegészítését azzal, hogy a titkosszolgálatoknak tilos beépülniük a sajtóba –
A sajtószabadságról szóló jelentés vitáján jelen volt a SRI két képviselője is, akik közvetve cáfolták a hírszerzést érintő negatív megállapításokat. – A modern titkosszolgálatok az információik kilencven százalékát nyilvános forrásokból szerzik. Mi értelme volna ügynököket küldeniük a szerkesztőségekbe? – érvelt Dumitru Dumbrava, a hírszerzés jogi osztályának vezetője. Hangsúlyozta, hogy a szolgálat „milliméternyi pontossággal” betartja a törvényt, amit a parlamenti ellenőrző bizottság is szavatol.
A cél: a sajtó leigázása
Az ActiveWatch jelentéséből az is kiderül: a román sajtót 2012-ben mindennél nagyobb mértékben átszőtte a politika, a médiát kihasználják az állami hatóságok, a sugárzott és nyomtatott sajtó pedig nagyrészt saját tulajdonosaik érdekeit szolgálja.
A médiapiac elpolitizálásáról szólva a jelentés szerzői kiemelik, hogy mindkét hatalmi pólus, a jelenleg hatalmon és ellenzékben lévő erők is hasonlóképpen viszonyultak a közszolgálati sajtóhoz – elsősorban a televízióhoz és a rádióhoz –, és igyekeztek hatalmuk alá vonni a sajtó ellenőrzésével foglalkozó testületeket, így például az Országos Audiovizuális Tanácsot.
A rádiót és a televíziót szigorú politikai ellenőrzés alatt tartották, ideértve a televízió ellentmondásos „újjászervezését” is. Ugyanakkor azon voltak, hogy politikai propagandaeszközükké tegyék a magántulajdonban lévő sajtószerveket is. A dokumentum mindennek kapcsán az államot az „állampolgár ellenségeként” tünteti fel, arra hivatkozva, hogy az elmúlt esztendőben a rendfenntartó szervek számos visszaélést követtek el az utcai tüntetők, illetve a sportrendezvényeken résztvevők ellen.
Újságírók „médialincselése”
Mircea Tomáék szerint a sajtót komolyan veszélyeztette az is, hogy Traian Băsescu ismét felvetett a gondolatot, miszerint a média veszélyt jelentene a nemzetbiztonsági nézve, az államfő valóságos háborút folytatott a sajtó ellen.
Tavaly nyáron ráadásul a Szociál-Liberális Szövetség és annak társelnöke, Crin Antonescu felszólította a titkosszolgálatok és az ügyészség munkatársait arra, hogy azonosítsák és megbüntessék a „nép ellenségeit”. Ideiglenes államfőként a Nemzeti Liberális Párt elnöke a sajtót tette felelőssé Románia negatív megítéléséért. Számos romániai és külföldi újságírónak valóságos „médialincselést” kellett elszenvednie a referendum által kiváltott helyzetben, valamint Victor Ponta plágiumának vádja miatt.
Magas rangú tisztségviselők a titkosszolgálatok valamint az ügyészség segítségével a kritikus hangok megfogalmazói ellen uszítottak – olvasható a jelentésben.
Politikussá lett sajtósok
A sajtó ellen azonban nem csak az állam és a politikusok léptek fel. Tavaly, a helyhatósági és a parlamenti választások, valamint az államfő lemondásáról döntő népszavazás évében teljesen világossá vált, hogy a média több tulajdonosa is politikai eszközként használja fel a sajtót. A közérdekű témák helyét átvette a meddő politizálás, a médiában eluralkodott a nacionalista hangvétel, az újságírók a médiatulajdonosok kiszolgáltatottjaivá váltak, akik nem egy alkalommal korlátozták a fizetéseket, különféle visszaéléseket követtek el a sajtó munkatársai ellen.
A sajtó képviselők közül többen is politikai szerepet vállaltak fel, ami sérülékennyé és hiteltelenné tette a sajtót. A jelenség olyannyira általánossá vált, hogy már senki nem lep meg az újságíróból lett politikus. A titkosszolgálatok nem egy alkalommal lehallgatták az újságírók telefonját, bizonyítékok hiányában is megfigyelés alatt tartották őket.
A jelentés egyebek között ilyen vonatkozásban említést tesz a Ziua egykori igazgatójáról és részvényeséről, Sorin Roşca Stănescuról, aki a Nemzeti Liberális Párt szenátora lett; a román közszolgálati televízió, majd az Antena 1 és az Antena 3 műsorvezetőjéről, Gabriela-Vrânceanu Fireáról, aki tavaly óta a Konzervatív Párt szenátora; az OTV volt újságírójáról, a Dan Diaconescu Néppárt képviselőjéről, Tudor Barburól; a Romania TV tulajdonosáról, Sebastian Ghiţáról, a szociáldemokraták képviselőjéről; Dan Voiculescuról, a Konzervatív Párt szenátoráról, aki családja révén az Intact sajtótröszt tulajdonosa.
Fordított esetről, amikor politikusból lett újságíró a jelentés csak egyetlen egyről tudott beszámolni: Lavina Şandru, aki korábban a demokrata liberálisokat képviselte a parlamentben, majd a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának vezetője lett, jelenleg beszélgető műsort vezet egy tévében. Az ActiveWatch felhívja a figyelmet arra is, hogy Romániában jelenleg olyan párt is létezik, amely egy újságíró, Dan Diaconescu nevét viseli.
A gazdasági-pénzügyi válság körülményei között a sajtó komoly anyagi gondokkal küzdött, így a szerkesztősége nem egy esetben a nézettség-olvasott növelése tekintetében megengedhetetlen módszerekhez folyamodtak: kitalált híreket közöltek, hajszolták a szenzációt, a „piszkos ügyeket”. Nem hiányzott a revolverezés, azaz a zsarolás sem a sajtó esetében.
Maszol.ro

Az autonómia a megoldás
Az autonómia kérdése nem kisebbségi probléma, hanem a többség problémája, amely nem akarja, nem hajlandó megérteni annak lényegét, előnyeit – fogalmazott a Sepsiszentgyörgyön megrendezett autonómiatanácskozás Finnországból érkezett svéd résztvevője.
S hozzáfűzte azt is, a többségi állam csak akkor várhat lojalitást nemzeti kisebbségeitől, ha azok igazán biztonságban, jól érzik magukat, s bizony ma a legjobban, legmegnyugtatóbban az autonómiákban sikerült rendezni a kisebbségek helyzetét. Az ötnapos műhelymunka résztvevői hasznosnak nevezték a tapasztalatcserét, hisz voltak, akik jól működő autonómiákból érkeztek (Dél-Tirolból, az Aland-szigetekről), a felvidéki vagy a székelyföldi magyarok azonban a többségi társadalom határozott tiltakozása dacára szeretnék elérni a kulturális, illetve területi önrendelkezést. Tartalmas előadásokkal szolgáltak a szervezők, a fiatal szakemberek megismerkedhettek az európai autonómiákkal, elméleti megfontolások és gyakorlati példák egyaránt szerepeltek Székely István Gergő politológus előadásában, a Finnországból érkezett svéd Ann-Sofi Backgren a többnemzetiségű régiók turisztikai előnyeiről beszélt, a felvidéki Horányi Ákos a szlovákiai magyarság helyzetét ismertette. A dél-tiroli Davide Zaffi az autonómia pénzügyi eszközeiről szólt, a helyben maradt adó jelentőségéről, arról, milyen felhajtóerőt jelent, ha az emberek érzik, hozzájárulásukkal saját szülőföldjük fejlődését segítik. Bakk Miklós politológus a nyugat- és kelet-európai kisebbségek helyzetét hasonlította össze. Tegnap délben, a műhelymunka záróülésén előbb a részt vevő hallgatók osztották meg tapasztalataikat, s mutatták be hazájukat, majd Tamás Sándor megyeitanács-elnök ismertette Székelyföld jellegzetességeit, érvelt az itt élő magyarság autonómiaigénye mellett. Színes, szellemes előadást tartott Valentin Stan bukaresti egyetemi tanár, aki a román politika ellentmondásaira világított rá. „Nagyon sajnálom, önök nem léteznek” – ez volt felszólalása visszatérő motívuma, melyet minden felvetés után megismételt Tamás Sándor felé fordulva. Rámutatott, Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök 2010-ben kijelentette: Székelyföld nem létezik, pedig nagynevű elődje, Alexandru Vaida Voievod 1919 decemberében Párizsban arról beszélt, hogy autonómiát kell biztosítaniuk a székelyeknek és szászoknak. Traian Băsescu államfő 2008-ban Brüsszelben azt fejtegette, hogy a kollektív jogok megadása ellentétes az európai gyakorlattal, és ha erre sor kerülne, az veszélyes precedenst jelentene. A nagyra becsült Iuliu Maniu azonban 1924-ben állította, hogy kollektív jogokat kell biztosítani a kisebbségeknek. Ugyanez a kettősség észlelhető az alkotmányban a nemzetállami meghatározás körül, egyfajta értelmezés szerepel az alkotók megfogalmazásában, de a politikusok mai diskurzusában egyértelműen etnikai jelleget nyer a nemzetállam. Valentin Stan szellemes, frappáns előadását azzal zárta: „Sok sikert kívánok. Nem irigylem önöket”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelynek lenni jó!
Az okiratok már a 13. század derekától a „székelyek földjeként" (Terra Siculorum) említik azt a területet, amelyen mai napig a székelyek élnek. Egyedi törvényeiknek köszönhetően a Székelyföld hosszú évszázadokon át egységes maradt, nem aprózódott fel és nem jutott idegen kézre. Pusztították, támadták, kizsákmányolták törökök, osztrákok, és mindenféle népek, de a „víz szalad, a kő marad”. Ha porlik is, de marad.
Néhány évtizede nagyhatalmaskodók döntöttek a Székelyföld sorsa felett, a székelység megkérdezése nélkül, és elajándékozták. Azóta csak kiaknázzák, rombolják olyan idegenek, akiknek ez csak egy darab föld. Mai napig folytatódik ez a politika, idegenek döntenek a székelység megkérdezése nélkül sorsuk felett, földjük felett. Moldovaiak és havaselviek döntik el kényük-kedvük szerint a jövőt. Sajnos ezt megtehetik, mert nincs olyan egységes érdekképviselet, amely felléphetne ellene. Itt minden a hazugságon, a félrevezetésen, a megalkuváson, a korrupción alapszik. Hazugság a politika, hazugság a történelem, hazugság a becsületszó, hazugság az ígéret.
Való igaz, hogy mióta székely a székely, azóta harc az élete, és ez ma sincs másként. Ha ma már nem is bárddal, kopjával, fokossal küzd, de harcolnia kell puszta megmaradásáért, puszta létéért.
De ameddig van székely himnusz, székely viselet, székely zászló, székely tankönyv, székely termék, székely kapu, székely (róva) írás, székely újság, székely tévé, székely honlap, addig van székely föld is. És ameddig ezek vesznek körül, addig székelynek lenni jó! Ameddig van búcsú Csíksomlyón, van Ezer Székely Lány Napja Csíkszeredában, van Gyöngykoszorú Erdőcsinádon és van Székely Majális Makfalván, addig van Székelyföld is.
Ezt pedig hirdetni kell naponta, mindenhol. Újságban, rádióban, televízióban, plakáton, hirdetőtáblákon. Naponta kiírni nagybetűkkel: VAN SZÉKELYFÖLD! Ha letörlik, bemázolják, újra és újra kiírni, hogy rögzüljön, beépüljön a köztudatba: Székelyföld létezik!
Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmem egy kedves ismerősöm: erdélyi, székelyföldi magyar templomok tetején, oldalán évszám ékeskedik. Valóban én is láttam ilyent: 1992, 1996, 2001 és így tovább, a templom javításának, tetőszerkezetének felújítási dátuma. Az idelátogató külföldiek, turisták, látják az évszámot, és úgy gondolják, akkor épült a templom. Nem úgy egy Segesvár melletti hagymakupolás templomon, amelyen az 1265-ös (!?) évszám olvasható. (Hogy mit akar jelenteni ez az évszám? Előttem rejtély.)
Hát ne vágjuk magunk alatt a fát kérem! 7–800, 1000 éves templomaink vannak! Ne kérkedjünk egy kis feljavítással! Vagy azt az évszámot írjuk ki az Istentiszteleti hajlékra, amikor épült, vagy semmit! Nemes Gyula
kozpont.ro
Erdély.ma

Sajátos autonómiát kell kialakítani Székelyföldön
„A kisebbségi védelmi rendszereket, az autonómiaformákat nem lehet lemásolni, hanem a sajátos helyzethez kell saját struktúrákat kialakítani”, ez volt a Sepsiszentgyörgyön lezajlott, „Autonómiák a gyakorlatban” című műhelymunka egyik következtetése. Az egyhetes rendezvényt Kovászna Megye tanácsa szervezte, öt országból érkeztek a résztvevők, akik a regionális identitás, az autonómiaformák, a multikulturalitás turisztikai vonzatai, a kisebbségi jogok, a területi autonómia pénzügyi szempontjairól értekeztek. A képzés nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárult, ahol a műhelygyakorlat résztvevői elmondták tapasztalataikat, következtetéseiket.
Szilágyi István székelyudvarhelyi jogtanácsos leszögezte, a székely-magyarok számára mindenképpen hasznos volt megtapasztalni, hogy a különböző kisebbségben élő közösségek hasonló gondokkal szembesülnek, vagy hasonló gondjaik voltak a múltban, és megoldották.
„A Dél-Tirol pozitív példája, a nagyfokú tolerancia mellett azt is megtanultuk, hogy például hogy például a szardíniai vagy a szicíliai autonómiamodell gazdasági szempontból nem sikeres, tehát nem az európai modelleket kell lemásolni, hanem saját kisebbségvédelmi struktúrát, autonómiaformát kell kidolgozni”, mondta Szilágyi István. „Dél-Tirolban az autonómia szavatolja a biztonságot és az egyenlőséget, a kisebbség és a többség között állandó dinamikus együttműködésre van szükség”, mondta Johanna Mitterhoffer, ki az olaszországi autonóm tartományból érkezett.
Az Európai Unió lakosságának 10 százalék kisebbségben él, hívta fel a figyelmet Kjell Erik Martin Herberts, finnországi svéd, aki szerint a jövő nem a kétnyelvűség, hanem a többnyelvűség. „Nem kisebbségi gondokról kell beszélni, hanem a többséggel kell megértetni a kisebbségek gondjait.”- mondta a szociológus.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az „Autonómiák a gyakorlatban” műhelymunka záró-rendezvényén kifejtette: az Európai Unió 27 országából 11-ben működik valamilyen autonómiaforma: területi vagy kulturális. A politikus bemutatta Székelyföldet, elmondta ebben a térségben van Európa legtisztább levegője, és a Romániában palackozott ásványvíz 55 százaléka származik Székelyföldről. Képeken mutatta be, hogy egész Európában szabadon használhatják jelképeiket a kisebbségben élők, sőt Piatra Neamt várán is lobog Moldova zászlója, majd fotókkal illusztrálta különböző országokban a kétnyelvűséget. „Ami szabad másnak Bukarest szerint nem szabad Székelyföldön.” – mondta Tamás Sándor. Finnországtól eltérően Romániában a kétnyelvűség többletköltségeit nem finanszírozza a központi kormányzat, mondta a háromszéki közgyűlés elnöke, aki szerint, a cél, hogy a magyar regionális hivatalos nyelv legyen, de például az egészségügyben is be kellene vezetni a kétnyelvűséget. Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, a rendezvény nem zajlott teljesen zavartalanul, hiszen két bukaresti újságíró és az Erdélyi Magyar Néppárt Ifjúsági szervezete, a MINTA is feljelentette a szervezőket az Európai Bizottságnál, az EB szakértő a helyszínen vizsgálódott, és formai valamint tartalmi szempontból is mindent rendben talált.
Benedek Erika a Néppárt Kovászna megyei tanácstagja felszólalásában gratulált a rendezvényhez, hangsúlyozta, nincs tudomása a Minta kezdeményezéséről, de ha megtörtént, akkor a nevükben bocsánatot kér. Később a Néppárt ifjúsági szervezete közleményben cáfolta, hogy feljelentést tett a rendezvény ellen, és felszólította Tamás Sándort, hogy vonja vissza állítását. Ugyanakkor feljelentést tesznek a rendőrségen hitelrontás miatt.
„Ön egy szellem-közösséget képvisel, Ön valójában nem létezik”, mondta Tamás Sándornak, előadása kezdetén Valentin Stan. A Bukaresti Tudományegyetem történelem karának professzora a sepsiszentgyörgyi „Autonómiák a gyakorlatban” című műhelymunka záró-rendezvényén a rá jellemző ironikus stílusban tartott előadást, kifigurázva a román politikusokat, akik szerint Székelyföld és a székelyek nem léteznek, vagy akik veszélyesnek tartják a kollektív jogokat.
Vetítőképes előadását a bukaresti professzor Victor Ponta miniszterelnök kijelentésével kezdte, aki azt mondta: Székelyföld nem létezik, majd szembeállította vele Alexandru Vaida Voievod kijelentését, aki 1919-1920 között volt Románia miniszterelnöke és azt mondta, a szászoknak és a székelyeknek Erdélyben helyi autonómiát kell biztosítani. „1918 december 1-én a gyulafehérvári nemzetgyűlés elfogadta az autonómia és a kollektív jogok biztosítását, mert nagy és erős román államot akartak, és tudták, hogy ennek a feltétele, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása”- mondta Valentin Stan.
A bukaresti professzor az Alkotmányban foglalt nemzetállam jelentésére is kitért, hangsúlyozta, az alaptörvényben közös állampolgárságot kellene jelentenie, ám az Alkotmány írói úgy magyarázták, hogy „genetikai” köteléket feltételez az országban élő polgárok között. „Hosszú út áll még Önök előtt, meg kell értetni a többséggel, hogy a különbözőség védelemre szorul, ez Romániában még nagyon nehéz.” – szögezte le Valentin Stan, majd sok szerencsét kívánt, és azt mondta Tamás Sándornak, hogy nem irigyli.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

Európai szintű a székely igény
A kisebbségvédelmi rendszereket, az autonómiaformákat nem lehet lemásolni, hanem a sajátos helyzethez kell saját struktúrákat kialakítani – hangzott el a sepsiszentgyörgyi autonómia-műhelymunka zárónapján. Az ötnapos rendezvény keretében dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeztek az önrendelkezési formákról.
A rendezvényt az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták. A műhelymunka keretében a résztvevők regionális identitásról, az autonómiaformákról, a multikulturalitás turisztikai vonzatairól, a kisebbségi jogokról, a területi autonómia pénzügyi szempontjairól értekeztek. A képzés nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen a műhelygyakorlat résztvevői elmondták tapasztalataikat, következtetéseiket.
Megkapja a magáét a kisebbségi állampolgár
Az Európai Unió lakosságának 10 százaléka kisebbségben él – hívta fel a figyelmet Kjell Erik Martin Herberts finnországi svéd szociológus, aki szerint a jövő nem a kétnyelvűség, hanem a többnyelvűség. „Nem kisebbségi gondokról kell beszélni, hanem a többséggel kell megértetni a kisebbségek gondjait" – mondta a szakértő. Ann-Sofi Backgren finnországi svéd anyanyelvű projetkmenedzser, az Európai Határrégiók (FIN) alelnöke a Transindex portálnak rámutatott, még a legfelvilágosultabb nyugati társadalmakban is megtörténik, hogy megkapja a magáét néha egy kisebbségi állampolgár. Mint mondta, Finnországban a széles körű kétnyelvűség ellenére sok finn ellenségesen viszonyul a svéd anyanyelvűekhez. Szilágyi István székelyudvarhelyi jogtanácsos leszögezte, a székely magyarok számára mindenképpen hasznos volt megtapasztalni, hogy a különböző kisebbségben élő közösségek hasonló gondokkal szembesülnek, vagy hasonló gondjaik voltak a múltban, és megoldották. Dél-Tirol pozitív példája, az ottani nagyfokú tolerancia mellett szóba került a rendezvényen, hogy a szardíniai vagy a szicíliai autonómiamodell gazdasági szempontból nem sikeres. „Tehát nem az európai modelleket kell lemásolni, hanem saját kisebbségvédelmi struktúrát, autonómiaformát kell kidolgozni" – mutatott rá Szilágyi István.
„Csak azt akarjuk, ami Európában természetes"
„Székelyföldön nem szeretnének egyebet, mint ami Európában természetes" – hangsúlyozta előadásában Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a műhelymunka zárórendezvényén kifejtette, az Európai Unió 27 országából 11-ben működik valamilyen autonómiaforma: területi vagy kulturális. A politikus bemutatta a Székelyföldet, elmondta, ebben a térségben van Európa legtisztább levegője, és a Romániában palackozott ásványvíz 55 százaléka származik Székelyföldről. Képeken mutatta be, hogy egész Európában szabadon használhatják jelképeiket a kisebbségben élők, sőt Piatra Neamţ várán is lobog Moldova zászlója, majd szintén fotókkal illusztrálta a különböző országokban fellelhető kétnyelvűséget. „Ami szabad másnak, Bukarest szerint nem szabad a Székelyföldnek" – jegyezte meg. Elmondta továbbá, Finnországtól eltérően Romániában a kétnyelvűség többletköltségeit nem finanszírozza a központi kormányzat. Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, a rendezvény nem zajlott teljesen zavartalanul, hiszen két bukaresti újságíró és állítólag az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta is feljelentette a szervezőket az Európai Bizottságnál. Az EB-szakértő a helyszínen vizsgálódott, és formai, valamint tartalmi szempontból is mindent rendben talált. Az EMNP a hétvégén közleményben cáfolta Tamás Sándor állítását, és felszólította a tanácselnököt, „vonja vissza hamis állítását, és kérjen bocsánatot alaptalan vádaskodásáért". A Minta vezetői ugyanakkor bejelentették, feljelentést tesznek a rendőrségen hitelrontás miatt.
Valentin Stan: nehéz út vár önökre
„Ön egy szellemközösséget képvisel, ön valójában nem létezik" – fordult Tamás Sándorhoz előadása kezdetén Valentin Stan. A Bukaresti Tudományegyetem történelem karának professzora a rá jellemző ironikus stílusban tartott előadást a műhelymunka zárórendezvényén, kifigurázva a román politikusokat, akik szerint a Székelyföld és a székelyek nem léteznek, vagy akik veszélyesnek tartják a kollektív jogokat. Vetített képes előadását a bukaresti professzor Victor Ponta miniszterelnök kijelentésével kezdte, aki azt mondta, Székelyföld nem létezik. A professzor ezzel szembeállította az 1919-ben és 1920-ban Románia miniszterelnöki tisztségét betöltő Alexandru Vaida Voevod kijelentését, miszerint a szászoknak és a székelyeknek Erdélyben helyi autonómiát kell biztosítani. Traian Băsescu államfő 2008-ban elhangzott nyilatkozatát is idézte, az államelnök akkor leszögezte, a kollektív jogok ellentmondanak az európai és nemzetközi gyakorlatnak, és veszélyes precedenst jelenthetnek. Rámutatott: Iuliu Maniu, Románia egyik legnagyobb államférfija, miniszterelnökként már 1924-ben beszélt a kollektív jogokról. „1918. december elsején a gyulafehérvári nemzetgyűlés elfogadta az autonómia és a kollektív jogok biztosítását, mert nagy és erős román államot akartak, és tudták, hogy ennek a feltétele, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása" – mondta Valentin Stan. A bukaresti professzor az alkotmányba foglalt nemzetállam jelentésére is kitért, hangsúlyozta, az alaptörvényben közös állampolgárságot kellene jelentenie, ám az alkotmány szerzői úgy magyarázták, hogy „genetikai" köteléket feltételez az országban élő polgárok között. „Hosszú út áll még önök előtt, meg kell értetni a többséggel, hogy a különbözőség védelemre szorul, ez Romániában még nagyon nehéz" – szögezte le Valentin Stan.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Június 1-jén először rendeznek gyermekbúcsút Erdélyben
Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a vendég a Gutmann Fórum Klub első összejövetelén, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.
A szerzetes elmondta, hogy az alapítvány jelenleg csaknem 2500 gyermekről gondoskodik, és bejelentette, hogy idén először június 1-jén gyermekbúcsút tartanak Erdélyben.
A szerzetes Jézus életét hozta fel példának arra, hogy az ember életében legfontosabb a bizalom, a béketűrés, az engedelmesség vagyis az ab audire, a ráhallgatás. A gyerekeket ebben a szellemben nevelik, és ahogy Böjte Csaba elmondta, a kicsik nehezményezték, hogy a gyermek Jézusnak nincs ünnepe, nincs gyerekbúcsú. Ezért elhatározták a tanárok, nevelők, hogy június 1-jén, gyermeknapon Erdélyben gyerekbúcsút tartanak és erre készültek-készülnek is 9 héten át. Ruhákat, babákat csinálnak, és a klub közönsége is láthatta a koronás gyermek Jézus szobrot, amelynek palástját a gyermekek hímezték ki.
A 20 évvel ezelőtti kezdetekről a szerzetes megjegyezte, hogy nem volt tudatos döntés sem a rend, sem az egyházmegye részéről az elhagyott vagy árva gyerekek befogadása. Az volt az elv, hogy aki egy gyermeket is befogad, az az Urat fogadja be. Az utcagyerekeket megfürdették, felöltöztették, a rendőrségen bejelentették, és az orvosok megvizsgálták őket. Az elmúlt két évtizedben ötezer gyermeket neveltek föl és tanítottak.
Most 2380 gyermekről gondoskodnak 71 helységben. Dévát ugyanis kinőtték, de van házuk Szovátán, Csíksomlyón, Szalontán, Nagyváradon, Torockón. Különböző személyek ajándékoznak nekik házat, pénzadományt kapnak, abból vesznek építményt, vagy megkapnak az önkormányzatoktól romos épületeket, ezeket hozzák rendbe.
Az utcagyerek már kevés, inkább akkor jönnek a szülők, ha gazdasági baj van és nem tudják a gyereket eltartani, de van olyan helyzet is, amikor a gyerekre felügyelni kell és tanulni vele. A gyergyói medencében napközi otthonokat működtetnek. Az iskola után a napköziben "pótanya" várja őket és tanul velük, ha ez nem elég, a gyerek bekerül az otthonba, de a szülők látogathatják őt.
Böjte Csaba az MTI-nek elmondta, hogy az otthonokban magyarul és románul is megtanulnak a gyerekek, akiknek mindössze 20 százaléka roma. Hozzáfűzte, hogy Romániában nincs kiemelkedő gyermektámogatási rendszer, mindössze 80 lejt, 8-10 eurót juttat az állam egy gyerek után a családnak.
Az intézményükben egy-egy gyerekre naponta 3 euró jut, vannak név szerinti támogatások, 1 eurót ad a román állam és 1 eurót tesz hozzá az alapítvány egy-egy gyerek ellátásához. Böjte Csaba hozzátette, hogy bárkitől elfogad az alapítvány segítséget.
Beszélt arról is, hogy május 17. és 20. között tartják a hagyományos csíksomlyói búcsút. Ott van a településen az alapítvány gondozásában működő Szent István Ház, amelyben mintegy száz 14 és 18 év közötti fiatal lakik, és ők is részt vesznek a búcsú előkészületeiben. Megünneplik majd azt is, hogy Bethlen Gábor 400 éve lett erdélyi fejedelem (1613-1629), Marosillyén született, majd árvaságra jutott és Gyergyószárhegyen nőtt fel anyai rokonainál, a Lázár családnál - emlékeztetett a szerzetes.
A Gutmann Fórum a gazdasági válság kirobbanása után 2009-ben jött létre, hogy szakemberekkel keresse a válságból kivezető utat és megfelelő figyelmet szenteljen olyan alapelveknek, mint az erkölcs, az etika, a közjó, az összefogás és a fenntarthatóság.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

A törvényességre vonatkozó érveket nem vették figyelembe
A rektorhelyettes nem írta alá az akkreditációs dossziét
Miután áprilisi ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa nem hagyta jóvá a magyar tannyelvű oktatás alapfeltételét jelentő külön magyar csoportok alakítását, az akkreditációs dossziét is a többségi határozat szellemében állították össze, s küldték el hétfőn Bukarestbe. Mivel a magyar tagozat képviselőinek a törvényességre vonatkozó érveit nem vették figyelembe, Szilágyi Tibor rektorhelyettes nem írta alá az újabb öt évre szóló működési engedélyt kérelmező dossziét.
– A dosszié a román szenátusi tagok által a magyar tagozatra ráerőltetett rendszert tükrözi, ami nincs összhangban a magyar tagozat akaratával, nem teszi lehetővé a tagozat fejlődését, és nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak sem, ezért a törvényessége is megkérdőjelezhető. A szenátus úgy döntött, hogy fenntartja a jelenlegi rendszert, amiben a román és magyar tagozatos diákok vegyes csoportokban, román nyelven végeznek minden gyakorlati tevékenységet. A vegyes csoportok nem teszik lehetővé a gyakorlati oktatás kétnyelvűvé tételét és a tanársegédi állások külön meghirdetését, ami a magyar tagozat hosszú távú fejlődését biztosíthatná. Pillanatnyilag a közös rendszer egy hajszállal jobb tanári lefedettséget biztosít, de más előnye nincs. Érdekes módon az angol tagozat számára megengedett a külön csoportok létrehozása. Ha nem jelennek meg külön a magyar tagozathoz tartozó tanársegédi állások, s a jóváhagyást ilyen formában adja meg Bukarest, fennáll a veszély, hogy az összes kérésünket erre hivatkozva fogják az elkövetkező öt év során elutasítani – válaszolta a Népújság kérdésére a rektorhelyettes.
– A gyakorlati oktatásban eddig vegyesen működő csoportok szétválasztása nem volt benne a Ponta-kormány három miniszterének a jelenlétében megkötött egyezményben?
– Erre külön nem tért ki az egyezség, az akkor hivatalban levő tanügyminiszter asszony azt szorgalmazta, hogy a főtanszékek létrehozása ne előzze meg az akkreditációt, mert véleménye szerint így a két tagozat ki tudja segíteni egymást a hiányzó oktatók pótlásában. Ha valós segítő szándékkal viszonyulnának a kérdéshez, az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportok is külön meg kellene jelenjenek, ahol pedig tanerőhiánnyal küszködünk, ott a magyar tagozathoz tartozó állásra óraadóként egy román tagozatos kolléga besegíthetne. Azért ellenezzük a most elküldött akkreditációs dossziét, mert az oktatók hiányát, amit a román többség által fenntartott rendszer idézett elő a magyar tagozaton, ilyen módon továbbra is fenntartják és konzerválják. Először az oktatói lefedettségi arányt is úgy számolták ki, hogy – annak ellenére, hogy a gyakorlatok közösek –, a román tagozatnak legyen meg a szükséges 70%, és a hiányt szinte teljes egészében a magyar tagozathoz írták. Egy rövid, de igen éles vita után belátták, hogy ez nem korrekt, s áttértek arra, hogy a diáklétszámmal arányosan osztozzunk a meglévő s a hiányzó oktatókon. Bár a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) által elvárt szintet a jelenlegi diáklétszámmal nem tudjuk elérni, nem éppen annyira rossz a helyzet, mint ahogy azt az egyetem vezetősége lefesti. Egy kicsit átcsoportosítva az órákat, s a professzorokat és előadótanárokat is maximumra normázva, elég sokat lehet nyerni.
A rektor szerint a dossziékat azért kellett ennyire gyorsan felküldeni Bukarestbe, mert az ARACIS még a nyári szesszió előtt be akar fejezni minden ellenőrzést.
– Mennyi ideig lesz érvényes a működési engedély?
– Elvileg öt évre szól. Az egyetem időközben kérhet egy újabb felmérést, amikor lehetne változtatni, de ez nagyon sokba kerül, és ugyanaz a vezetőség kellene kezdeményezze, aki most elutasította a kéréseinket.
– Értesültünk, hogy Bukarestben is próbálkoztak azzal, hogy törvényességet érvényre juttassák az akkreditációs kérelemben. Milyen eredménnyel jártak?
– Mi az ősszel a kinyújtott kezet elfogadtuk, megpróbáltunk együttműködni a román féllel egy fokozatos megoldás kialakításában, de most, amikor a szenátus – egyetemi szinten a legmagasabb döntéshozó fórum – egyértelműen leseperte az asztalról az összes kérésünket, be kell látnunk, hogy hiába az egyezség, itt helyben a problémát nem lehet megoldani. Szabó Béla professzorral, a magyar tagozat vezetőjével együtt magasabb szintű támogatást kértünk. A szakminisztériumban a felsőoktatásért felelős államtitkárral sikerült beszélnünk, aki megértette a helyzetet, és ígéretet tett, hogy kérésünket közvetíti a miniszternek. Az ARACIS- nál viszont minden kérésünket illetően elutasításba ütköztünk. Az ARACIS honlapján, az elbírálók listájának a végén szerepel egy állítólagos határozat, hogy a klinikai oktatásban a diák–beteg kapcsolat csak román nyelven folyhat, s ezért a kórházi gyakorlatok nyelve kizárólag a román. Véleményem szerint ez nem indokolt, sőt diszkriminatív előírás. Egy magyar beteget milyen alapon kötelezhetnek arra, hogy a magyar tanársegéddel és a magyar hallgatóval románul beszéljen, miközben természetes, hogy a román beteggel az ő anyanyelvén kommunikálnak. Egy évvel korábban a kétnyelvű gyakorlatokra vonatkozó kérésünket elgondolkoztatónak tartották, most elutasították, sőt megpróbálták kiforgatni. Hiába kértük, hogy ezt az előírást finomítani kellene, mert ebben a formájában nem teljesen törvényes, hiába próbáltuk meggyőzni őket, hogy az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportokat is külön kellene választani, mindentől mereven elzárkóztak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Végleges a restitúciós törvény
Kihirdette tegnap az államosított ingatlanokról szóló új jogorvoslati törvényt Traian Băsescu államfő; a parlamenti vita nélkül, kormányzati felelősségvállalással elfogadott jogszabály ellen emelt ellenzéki óvást a múlt héten utasította el az alkotmánybíróság.
A törvény alapján a román állam a következő néhány évben visszaszolgáltatná a még tulajdonában lévő államosított ingatlanokat, majd négy év múlva részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni. Az államfő elismerte: sokan kérték tőle a jogszabály elutasítását, de azzal csak hátráltatná az amúgy is megkésett igazságtételt. A új jogszabály megőrzi a természetbeni visszaszolgáltatásnak, illetve a méltányos kártérítésnek az alapelvét, ami azt jelzi, hogy Románia tiszteletben tartja a magántulajdonhoz való jogot – mondotta Băsescu, de hozzátette: maga is több hiányosságot lát a törvényben, ezért megállapodott Victor Ponta miniszterelnökkel, hogy a kormány az alkalmazási normák kidolgozása révén vagy sürgősségi rendeletekkel korrigálja ezeket. Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel 2010-ben, hogy alkosson működőképes jogorvoslati rendszert, ugyanis már 3500 panaszos perelte be az országot az államosított ingatlanok miatt. Ponta szerint Románia eddig csaknem tízezer államosított épületet és 1,3 millió hektárnyi elkobzott területet szolgáltatott vissza, részvényekben és pénzben pedig csaknem négymilliárd eurónyi kárpótlást fizetett ki a volt tulajdonosoknak. A megoldatlan ügyek száma tízezrekre rúg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)