Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pomogáts Béla
595 tétel
1995. május 26.
"Magyar és román értelmiségiek fejtették ki elképzeléseiket a közös jövőről Sződligeten, máj. 22-én, a kolozsvári Korunk szerkesztősége, az Anyanyelvi Konferencia és a Magyar Televízió szervezésében. Göncz Árpád köztársasági elnök beszédet mondott, Horn Gyula miniszterelnök levélben üdvözölte a tanácskozást. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője és Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság elnöke, Konrád György, Gabriel Adamesteanu, a bukaresti 22 főszerkesztője és Laurentiu Ulici, a romániai Írószövetség elnöke szólalt fel, a zárszavakat Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke mondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./ A találkozó unalomba, monologizálásba fulladt, a résztvevők kínosan igyekeztek kerülni a politikai /tehát kínos/ kérdéseket. Kántor Lajos a magyarok hamis kultúrfölényét kárhoztatta, román részről elmaradt válasz. A találkozót komoly liberális túlsúly jellemezte. A résztvevők "egy szűk értelmiségi elit képviselői", mondta Cs. Gyimesi Éva, olvasható Beke Mihály András tudósításában. /Magyarország, máj. 26./"
1995. november 20.
Nov. 18-án tartotta közgyűlését Budapesten a 401 tagot számláló Magyar Írók Szövetsége. A külföldön élő magyar írók is teljes jogú tagjai a szövetségnek, ahogy a kolozsvári Bálint Tibor mondta: otthont leltek abban az anyaországi közegben, amelynek nyelvén írnak. A közgyűlésen elfogadtak egy felhívást a világ íróihoz, amelyben tiltakoznak a szlovákiai államnyelv törvénye ellen. Tornai József leköszönt elnöki tisztségéből, az új elnököt a választmány fogja megválasztani, az esélyes jelölt Pomogáts Béla. A közgyűlésen megválasztották az új választmányt, melynek tagjai között hatan erdélyiek /Bálint Tibor, Gálfalvi György, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István/, továbbá egy író felvidéki /Grendel Lajos/ és egy kárpátaljai /Balla D. Károly/. A választmány több tagja Erdélyből Magyarországra áttelepült író: Balla Zsófia, Beke György, Csíki László és Kocsis István. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24., Magyar Hírlap, nov. 20., /Magyar Nemzet, nov. 20./
1995. december 4.
A Magyar Írószövetség nov. 18-i közgyűlésén megalakult választmánya dec. 1-én megválasztotta az új elnököt, Pomogáts Bélát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./
1995. december 5.
"Pomogáts Béla a Szabadság dec. 2-i számában elemezte Iliescu elnök megbékélési ajánlatát, amelyet hibásnak és alkalmatlannak tart, mert nem a román és magyar történelmi stratégiák kompromisszumát javasolja, hanem beéri "retorikai fordulatokkal". 1918 után a román állam stratégiai célja a magyarok asszimilálása volt. A román megegyezési javaslat alapvető tartalma: ha Budapest felhagy az erdélyi magyarok támogatásával, elérhető a kiegyezés. Iliescu elnöknek el kellene fogadni a gyulafehérvári határozatot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./"
1995. december 6.
Dec. 5-én Bukarestben a Bellu temető akadémiai parcellájában eltemették Méliusz József írót, a gyászszertartást Albu Zoltán bukaresti református lelkész végezte. Dr. Gheorghe Mihaila professzor, a Nyelvészettudományi Intézet igazgatója Méliusz halálát a romániai irodalom nagy veszteségének minősítette, a Romániai Írók Szövetsége nevében Geo Serban búcsúztatta az elhunytat, majd Gálfalvi Zsolt mondott gyászbeszédet. A hóvihar miatt elakadt az a vonat, amellyel Pomogáts Béla a román fővárosba tartott, így a Magyar Írók Szövetségének részvétüzenetét szintén Gálfalvi Zsolt tolmácsolta. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./
1995. december 12.
Szatmárnémetiben lezajlott a hatodik Gellért Sándor Nemzetközi Szavalóverseny. A dec. 8-9-i elődöntő után a döntő dec. 10-én történt, népes versszerető közönség előtt. A Pomogáts Béla vezette zsüri két első díjat is kiosztott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Ugyanakkor volt a Kárpát-medencét felölelő Dsida Jenő költői verseny eredményhirdetése is. A Kovács András Ferenc vezette zsűri a beküldött szonettek alapján az erdélyi Jánosházy György és Tárczy István /Vajdaság/ kapta a díjakat, melyeket Zalán Tibor /Budapest/ költő nyújtott át. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 20., 686. sz./
1996. március 25.
Megalakult a Kisebbségvédelmi Egyesület, jelentette be az újságíróknak márc. 25-én Pomogáts Béla, az egyesület tizenegytagú vezetőségének frissen megválasztott elnöke. A társaság elsősorban a határon túli magyarság érdekvédelmére alakult, de foglalkozik a többi európai kisebbséggel is. Az évente összeülő szakmai szervezet választott feladata, hogy hiteles, tárgyszerű információkkal tájékoztassa a nemzetközi közvéleményt a határon túli magyar kisebbség, és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. Publikációk, dokumentumok kiadásár, vitaülések szervezését tervezik. Az egyesület máris megjelentetett két kiadványt, az egyik a szlovák nyelvtörvénnyel foglalkozik, a másik a romániai oktatási törvényt ismerteti. Az egyesület felveszi a kapcsolatokat egyes kormányzati, illetve nem kormányzati, valamint nemzetközi szervezetekkel, tudományos műhelyekkel, rendszeresen előadásokat, illetve vitaüléseket szerveznek. Az egyesület ügyvezető elnöke Kovács Péter jogász, az alapító tagok között van Tabajdi Csaba államtitkát, Lábody László, a HTMH elnöke és dr. Törzsök Erika, a HTMH alelnöke is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27., Magyar Nemzet, márc. 26./ A két kiadvány: 1/ The Slovak State Language Law and the Minorities. Critical Analyses and Remarks. 2/ The Romanian Law on Education. A Critical Approach from the Viewpoint of Minorities.
1996. április 16.
Az Erdélyi Magyarságért folyóirat kuratóriumának elnöke, Pösze Lajos elmondta, hogy a lap hat éve küzd a kisebbségi kérdések ügyének felkarolásáért. Az utóbbi két évben jelentősen csökkent az állami támogatás, ennek ellenére kiadták a folyóiratot és sokezer példányban eljuttatták külföldre, elsősorban Erdélybe. Új szerkesztőbizottság alakult, tagjai: Annus József, Beke György, Botlik József, Gidai Erzsébet, Román Ildikó és Pomogáts Béla. /Új Magyarország, ápr. 16./
1996. április 25.
Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Bukarestbe utazott, a Romániai Írószövetség meghívására. Ápr. 23-án a Magyar Kulturális Központban magyar értelmiségiekkel találkozott, ápr. 24-én pedig a romániai Írószövetség székhelyén aláírta Laurentiu Ulici elnökkel együtt a két írószervezet közötti egyezményt a hosszú távú együttműködésről, a különböző nyelvű írók, szellemi műhelyek összefogásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./ Pomogáts Béla örömmel nyugtázta a Secolul XX. bukaresti folyóirat hamarosan megjelenő különszámát, ez valóságos antológia. Pomogáts Béla ápr. 25-én előadást tartott a bukaresti egyetem hungarológus hallgatóinak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./
1996. április 30.
A határon túli magyar irodalom megfelelő magyarországi terjesztése érdekében információs bázist kell létrehozni, amely a Magyar Írószövetségen belül is működhetne, jelentette ki Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke ápr. 28-án, a III. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében megrendezett határon túli magyar kiadók találkozóján. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta: elhatározták, hogy a magyarországi támogatásban részesülő könyvekből 50-100 példányt eljuttatnak a magyar könyvtáraknak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./
1996. május 27.
A Szabédi napok rendezvény tudományos ülésszakkal folytatódott. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Irodalmi korforduló a húszas években címmel tartott előadást. Kötő József , az RMDSZ művelődési és vallásügyi alelnöke, neves színházesztéta a Korunkban napvilágot látott színházi cikkekről, tanulmányokról értekezett, majd Józsa T. István szólt a Korunk problematikájáról. A Korunk szerkesztőségében gyűjteményes kiállítás nyílt az eddigi kiállító művészek képeiből. Kántor Lajos méltatta az 1973 óta létező galéria jelentőségét. /N. J.: Szabédi-napok 1996. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./ Szabédon /teljes nevén Mezőszabédon/ istentisztelettel emlékeztek meg az íróról. Kovács András Ferenc költő Szabédi-szimfónia - Gyászvers Szabédi László emlékére című versét olvasta fel. A 200 éves templom falára bronz Szabédi-emlékplakettet helyeztek el, melyet megkoszorúztak a megjelentek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./
1996. június 4.
Magyar írók, költők vallomásai Trianonról, ezt tartalmazza Pomogáts Béla válogatásában, a Széphalom Műhely gondozásában kiadott Querela Hungariae című antológia. Móricz Zsigmond Trianonról szóló Kesergő versének alcímet is adott: Querela Hungariae. /Beke György: Magyar írók vallomásai Trianonról. = Magyar Nemzet, jún. 4./
1996. július 6.
"Tibori Szabó Zoltán vádiratnak minősítette Patrubány Miklós reagálását, amely szerint Tibori Világméretek című írása kimeríti a közösség elleni izgatás feltételeit, Szabó Piroska szerint pedig Tibori cikke az MVSZ lerombolását célozza. Valaki kijelentette, hogy az MVSZ a magyar nemzet hiteles képviselője. Cikkének lényege az volt, hogy ez így nem igaz. A főszerkesztő idézett MVSZ-ellenes megnyilvánulásokat, így Pomogáts Bélától, aki "a valóban össznemzeti arányokban gondolkodó Anyanyelvi Konferencia elnöke." /Tibori Szabó Zoltán: Amíg lehet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./ Előzmény: 1053, 1070, 1099, 1124, 1125. sz. jegyzet."
1996. július 30.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület júl. 27-én és 28-án Nyárszón, illetve Kalotaszentkirályon megrendezte az immár hagyományossá váló Ady-napokat. Nyárszón az istentisztelet után tudományos értekezletet tartottak Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Pomogáts Béla, a Magyar Írók Szövetségének elnöke és a Párizsban élő Méray Tibor részvételével. Júl. 28-án Kalotaszentkirályon Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor tartott istentiszteletet. Az Ady-emlékműnél a Magyar Írószövetség, a Bocskai Szövetség, a budapesti Székely Kör és Kalotaszentkirály testvértelepülései nevében helyeztek el koszorúkat. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./
1996. július 30.
"Pomogáts Béla is hozzászól a Tibori Szabó Zoltán cikke miatt kirobbant vitához, mert többen hivatkoztak rá. "Elhamarkodottnak tartom Tibori Szabó Zoltán sommás megállapításait, mindemellett nem helyeslem azt, hogy véleménynyilvánításaiban többen is korlátozni kívánják", állapította meg. "Az Anyanyelvi Konferencia stratégiai felismerések és érdekek következtében együttműködik a Magyarok Világszövetségével, mindazonáltal nem a világszövetség szatellita-szervezete." Az Anyanyelvi Konferencia "számottevő támogatást kap a világszövetségtől", két munkatársát fizeti, fenntartja irodájukat, fizeti telefonköltségüket. Emellett a Soros Alapítványtól és minisztériumoktól is kapnak támogatást. Helyes volna, ha a világszövetség tisztázó vitát kezdene mindazokkal, akik tevékenységét bírálják vagy ellenzik. A viták ne legyenek "elfogultak, megbélyegzők, kirekesztők". /Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke: A Szabadság olvasóihoz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ Előzmény: 1053, 1070, 1099, 1124, 1125, 1141, 1176, 1183, 1186, 1190, 1244, 1256, 1257,1258.. sz. jegyzet."
1996. augusztus 10.
Aug. 12-től 15-ig tart a VIII. Anyanyelvi Konferencia, teljes nevén Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, amelynek ez alkalommal Eger és Mezőkövesd ad otthont. A tanácskozás fő témája: magyarság és egyetemesség az ezredfordulón, magyar oktatás és tudomány a határokon túl, a magyar nyelv védelmének stratégiája. /Magyar Hírlap, aug. 12./ 1970-ben tartották az első Anyanyelvi Konferenciát, Bárczi Béla lett az elnök, 1975-től pedig Lőrincze Lajos. A mozgalom az emigráció és az anyaország közötti párbeszédet szolgálta, a szomszédos országok magyarságára nem terjedt ki a figyelem, a fordulatot az 1989-es kecskeméti találkozó /VI. Anyanyelvi Konferencia/ jelentette. A legutóbbi találkozón /Esztergom, 1992/ úgy döntöttek, hogy a egyesületként működnek tovább, és Pomogáts Béla elnökletével létrehozták a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságát. /Népszabadság, aug. 10./
1996. augusztus 10-11.
Tizenhárom családra apadt le Sződemeter magyar lakossága. A közeli Pelekesziből jár át Varga Sándor tiszteletes a kicsi református templomba. Elmondta, hogy fiatalkorában még huszonöt magyar család élt Sződemeteren. Kölcsey Ferenc szobránál évente aug. 8-án, a költő születésnapján sokan összegyűlnek, idén is többezren voltak. Tőkés László püspök tartott előadást a költő munkásságáról. Magyarságunk, Kölcsey magyarsága közelében minden felekezet híve egymásra találhat, hisz a mi magyarságunk nem irányul senki ellen, mondta. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök hangsúlyozta: közös jövőnk megköveteli, hogy túllépjünk a múlton, meghaladjuk az ellentéteket. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a nemzetben való gondolkodás példaképeként beszélt Kölcseyről, külön hangsúlyozva szülőföldszeretetét, nemzetféltését. Van abban valami jelképes, hogy utolsó versében Erdélyhez tért vissza. Az emlékezés után sokan koszorúztak, köztük helyi RMDSZ-szervezetek és az RMDSZ parlamenti képviselői. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10-11. p./
1996. augusztus 13.
Egerben aug. 12-én megkezdődött az Anyanyelvi Konferencia, Pomogáts Béla tartott elnöki beszámolót, kifejtette, hogy mindig az egyetemes magyar kultúra és a határok fölött érvényesülő nemzeti stratégia érdekeit tartották a szemük előtt. Tabajdi Csaba államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a társaság munkájában meg kell találni az arányokat a nyugati és a kárpát-medencei magyarság között. Bárczi Géza-emlékéremmel jutalmazták Péntek János kolozsvári egyetemi tanárt és Szathmári István professzort. Vitaindító előadást tartott Nagy Károly /USA/, Gál Sándor /Felvidék/, Kötő József /Erdély/ és Dudás Károly /Vajdaság/. /Magyar Nemzet, aug. 13./ Pomogáts Béla a Magyar Hírlap munkatársának elmondta: felmerült benne, hogy a konferenciát pénzhiány miatt le kell mondani, de voltak, akik a tanácskozást megmentették: Tabajdi Csaba államtitkár egymillió forinttal, Magyar Bálint kultuszminiszter másfél millióval támogatta a konferenciát. /Magyar Hírlap, aug. 13./
1996. szeptember 26.
"A magyar kormány álláspontjához igazodva a sajtóban rendszeresen szerepelnek az alapszerződést elfogadó cikkek, így Pomogáts Béla arról ír, hogy "az alapszerződés létezik:most már nem lehet elutasítani vagy megkerülni, ellenkezőleg, arra kell törekedni, hogy a benne rejlő lehetőségek és előnyök minél inkább megvalósuljanak." Szerinte helytelen volna, ha az RMDSZ vagy a hazai szervezetek "valamiféle sérelmi politikába hátrálnának." /Pomogáts Béla: Temesvár után, jogérvényesítés előtt. Az alapszerződés lehetséges előnyei. = Magyar Nemzet, szept. 24./ Pomogáts Béla másik cikke: A magyar-román kiegyezés feltételei. = Magyar Hírlap, szept. 26./"
1996. december 12.
Szatmárnémetiben megrendezték a Gellért Sándor vers- és prózamondó nemzetközi versenyt, melynek főszervezője Csirák Csaba volt. Csaknem ötven versmondó jött el Szabadkától Komáromig, Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig. 1990-ben rendezték meg először a Gellért Sándor versenyt, azóta hagyományosan Szatmárnémetiben van a döntő. Parászka Miklós, a városban levő Harag György Társulat igazgatója elmondta: a színház saját rendezvényének tekinti a versenyt. Dec. 8-án volt a döntő, melyet a színházban tartottak. A zsűri elnöke, Pomogáts Béla hiányolta, hogy egyetlen Gellért Sándor-vers sem hangzott el. Az első Domány Zoltán lett a Vajdaságból, a második Palcsó Erzsébet a Felvidékről. Többen ajánlottak fel különdíjat, többek között a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Csemadok és az Anyanyelvi Konferencia. A rendezvény keretében a Kölcsey Líceum pinceklubjában külön találkoztak a régió fiatal költői, a találkozó házigazdája Kereskényi Sándor volt. Négyen - Lövétey Lázár László, Orbán János Dénes, Sántha Attila és Vermesser Levente - műveikből felolvastak a közönségnek. /Sike Lajos: Időnként megjelent a csoda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./
1997. április 3.
"Eörsi István emlékeztetett arra, hogy összegyűltek vagy huszonöten Budapesten, a Merlin Színházban, hogy egy másik íróegyesületet alakítsanak. Eörsi kirohant a Magyar Írószövetség ellen. Szerinte a Kádár-érában az Írószövetség a pártpolitika transzmissziós szíjaként funkcionált. A tagságot felduzzasztották. A rendszerváltás után a "tagságot tovább duzzasztották - hazaffyas kötelességből az összes jelentkező kisebbségi és emigráns magyart felvették, akinek neve nyomdafestéket látott." /Eörsi István: Van-e, ami nincs? = Népszava, márc. 27./ Horn Gyula miniszterelnök márc. 27-én találkozott a Magyar Írószövetség székházában hazai és határon túli magyar írókkal, akik az Írószövetség nehéz anyagi helyzetét tolmácsolták. Éppen ebben az időben jelentették be, hogy egy csoport új írószervezetet alakít. A kezdeményezők - Konrád György, Eörsi István, Szilágyi Ákos, Kukorelly Endre, Radnóti Sándor - akik nyugatos vagy posztnyugatos paradigmában gondolkodnak, nem kapnak kellő hangsúlyt a jelenlegi írószövetségben. /Népszabadság, márc. 28./ Pomogáts Béla reagált Eörsi írására. Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg nyolc irodalmi társulás működik /Magyar Írószövetség, PEN Klub, József Attila Kör, Írószakszervezet, Magyar Írók Egyesülete, Független Magyar Írók Szövetsége, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Magyar Művészeti Akadémia/ és most lesz egy kilencedik. Pomogáts már tavaly ősszel javasolta Konrád Györgynek, hogy az írószövetségen belül jöjjön létre azoknak az "urbánus", "liberális" íróknak /most "posztnyugatosoknak" nevezik magukat/ a társulása, akik úgy érzik, kisebbségi helyzetbe kerültek a szövetség választmányán belül. Nevezzék Babits Társaságnak, ajánlotta Pomogáts, ő is belépne. Az Írószövetségben úgyis működik egy Móricz Zsigmond Kör a hagyományos irányzatúaknak, a baloldali íróké pedig a Nagy Lajos Társaság. Ebből nem lett semmi. - Az új szerveződés viszont azzal a veszéllyel jár, hogy a szolidaritás hamarosan megtörik. Az irodalom még inkább kiszolgáltatottja lesz a pártpolitikának, s még inkább a politika pártok alárendeltségébe kerül. Ezek a pártok igyekeznek növelni a befolyásukat a kulturális életben. "Nem az új írói egyesület megalakításának szándékára, hanem a szándékot kísérő retorikára gondolok." - írta. Kiábrándító, hogy egy irodalmi kezdeményezést ilyen agresszív kijelentések kívánnak megalapozni. A szervezők nem arra törekednek, hogy az egyesületnek értelmes feladatot adjanak, hanem arra, hogy besározzák és a talajba döngöljék a riválisnak tekintett szervezetet. Elsősorban Eörsi Istvánnak a Népszava márc. 27-i számában megjelent írására gondol. Eörsi indulatkitöréseit megcáfolni úgy sem lehet: ez egy másik dimenzió.- "Az új írótársulás bejelentését kísérő kíméletlen harcmodor ugyanis tovább növelheti az irodalmi életben amúgy is meglevő ellenségeskedést..." /Pomogáts Béla: Õrizzük a méltóságot és a szolidatást. = Magyar Hírlap, ápr. 3./"
1997. április 10.
"A Bolyai Tudományegyetem 1959-es felszámolása jelképes értelmet kapott: Romániában nem kívánják tiszteletben tartani a kisebbségi jogokat, és a román kormány hosszabb távon az erdélyi magyarság felszámolását tűzte ki célul" - írta Pomogáts Béla. Ciorbea miniszterelnök budapesti látogatásakor maga jelentette be az egyetem helyreállításának szándékát. Néhány nap múltán azonban Constantinescu államelnök, majd maga a miniszterelnök is elhatárolta magát a tervtől, és csak egy esetleges magyar tagozat engedélyezéséről beszélt, ezt a kolozsvári egyetem román vezetőinek jóváhagyásától tette függővé. Pomogáts Béla kiállt az önálló magyar egyetem mellett. /Pomogáts Béla: A visszaállítás nem szakmai kérdés. Erdély magyar egyeteme. = Magyar Nemzet, ápr. 10./"
1997. április 26.
"Ápr. 25-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Emlékházban Szőcs Ferenc nagykövet állami kitüntetéseket adott át, a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét Gáll Ernő vette át. Szilágyi Júlia és Sigmond István - születésnapjukon - életművükért Göncz Árpádtól a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapták meg. A kitüntetettek munkásságát Szőcs Ferenc nagykövet és Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke méltatta. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./"
1997. május 19.
"Kölcsey Ferenc és Szilágyi Domokos után szobra van immár Szatmárnémetiben Dsida Jenőnek is. Az egykori Deák téren máj. 16-án volt a mellszobor /Andrássy Kurta János alkotása/ felavatása, alig száz méterre a költő, Disda Jenő egykori lakóházától. Muzsnay Árpád a helyi Kölcsey kör nevében üdvözölte a megjelenteket Az avatáson megjelent és beszédet mondott többek között Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Dalmay Árpád, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnöke, majd a Filharmónia termében folytatódott az ünnepség, ahol Törzsök Erika, a HTMH elnöke, Varga Attila, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor művelődési államtitkár mondott beszédet. /Szatmári Friss Újság, máj. 15., Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./ Háromnapos Dsida-emlékezést rendezett a helybeli Kölcsey Kör, az EMKE, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség. Az ünnepség máj. 17-én a kolozsvári Házsongárd temetőben Dsida Jenő sírjának megkoszorúzásával folytatódott, majd este a Protestáns Teológia épületében Cs. Gyimesi Éva, Kántor Lajos és Láng Gusztáv tartottak előadást. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./"
1997. május 24.
"Máj. 24-én ünnepélyesen felavatták Zágonban az újjászületett, műemlékvédők keze nyomán újjáépült kastélyt, a Mikes-Szentkereszty udvarházat. A Székely Nemzeti Múzeum patronálásával helyére kerül a Mikes Kelemen, Csutak Vilmos és Kiss Manyi emlékkiállítások anyaga, a róluk elnevezett emlékszobákba. Beszédet mondott Csoma József, a község polgármestere, Kelemen Hunor államtitkár, Orbán Árpád, a megyei önkormányzat elnöke és Domokos Géza, a Mikes Alapítvány elnöke, majd ünnepélyesen leleplezték a Mikes Kelemen mellszobrot, Bocskai Vince szobrászművész alkotását. A szoboravatáson beszédet mondott Veress Dániel irodalomtörténész, Sylvester Lajos, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnöke és Farkas Árpád költő. Felavatták Hopp Lajos, a neves Mikes-kutató emlék-kopjafáját, beszédet mondott Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Szörényi László irodalomtörténész és Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója. Ugyanezen a napon felavatták a Mikes Kelemen, Csutak Vilmos és Kiss Manyi-emlékszobákat. A vendégeket Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum /Sepsiszentgyörgy/ igazgatója köszöntötte. Az új művelődési otthonban tartott előadással záródott az ünnepség. Fellépett a zágoni dalárda, a zágoni hagyományőrző csoport, a zágoni fúvószenekar, végül a Háromszék Népi Együttes. Este a baróti Kájoni Consort adott hangversenyt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27., meghívó alapján/"
1997. május 30.
"Csoóri Sándor a Magyarország 2000 konferencia kapcsán elgondolkodott a konferenciák hasznosságáról Ő is sok találkozón vett részt, ezek komoly tudást halmoztak föl, azonban hatásuk a magyarság életére aránytalanul kicsi volt. Ha rajta múlott volna, a sikeres magyarokkal együtt hívta volna meg a sikertelen magyarokat is. Egy "ilyen elképzelt találkozásnál nem az érdekek mozdultak volna meg elsősorban, hanem az érzelmek, amelyek a lélekben is újjászülhetnek egy szétesett közösséget." /Csoóri Sándor: Sikeres és sikertelen magyarok. = Magyar Nemzet, máj. 30./8/ Idei első elnökségi és választmányi ülést tartotta az Anyanyelvi Konferencia. Az ülésen elhangzottakról tartott sajtótájékoztatón Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke elmondta: idén a költségvetéstől 30 millió forintot kaptak, ebből huszonöt százalékot a működésre, a többit pedig önálló, illetve más szerveztek által kezdeményezett események támogatására fordítanak. Konferenciát szerveznek az anyanyelvről mint emberi jogról, a kárpát-medencei könyvkiadásról, fellépnek a magyar közösséget érintő diszkriminatív intézkedések ellen. Megállapodást kötöttek a Magyarok Világszövetségével, az Anyanyelvápolók Szövetségével és a Magyar Írószövetséggel. Dobod László szerint végveszélybe került a határon túli anyanyelvhasználat. Az MVSZ programjában szerepel, hogy Budapesten, illetve a határon túli magyar közösségek valamely városában központi nyelvügyeletet hozzanak létre, így intézményesítsék az anyanyelv védelmét. Szótartó mozgalmat kívánnak indítani, amelynek révén kis diákközösségek megismerhetik saját kultúrájukat, tájékoztatót kapnak egymásról. Dupka György /Ungvár/ bejelentette, hogy az Anyanyelvi Konferencia nyelvvédő irodát kíván létesíteni a nyelvi jogok védelmére. /Magyar Nemzet, máj. 30./"
1997. május 31.
"A nagymúltú budapesti Akadémiai Kiadó a privatizáció során holland többségi tulajdonba került. Az új holland tulajdonos elbocsátotta a kiadó vezetőinek egyharmadát, köztük Zöld Ferenc igazgatót, aki ismert volt arról, hogy sokat tett az erdélyi iskolák, könyvtárak ellátásáért, ő indította el annak idején a Könyvet Romániának mozgalmat. Az is köztudott, hogy az Akadémiai Kiadó mennyi Erdéllyel kapcsolatos művet adott ki /Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, Sütő András életmű kiadásának folytatása, stb./ Zöld Ferenc most megalakította a Custos Kft-t azzal a céllal, hogy biztosítsa a teljes határon túli magyar könyvkiadás magyarországi jelenlétét, folyamatos terjesztését. Zöld Ferenc tevékenységét Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke ajánlotta az erdélyi könyvkiadók figyelmébe. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31.-jún. 1./"
1997. június 18.
"Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagyterme zsúfolásig megtelt, amikor a Látó folyóirat /Marosvásárhely/, a Marosvásárhelyi Író Egyesület, az EMKE és a Kemény Zsigmond Társaság szervezésében köszöntötték a 70 éves Sütő Andrást. Laurentiu Ulici, a Román Írószövetség elnöke átadta az írónak az Opera Omnia-díját. Sütő Andrást Markó Béla, Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, aki a Sütő-drámákban főszerepet játszott, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Czine Mihály /aki megemlítette, hogy az író Advent a Hargitán című drámáját 250-szer játszotta a Nemzeti Színház Budapesten/, Dobos László, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, Gálfalvi Zsolt, a Romániai Pen Club elnöke köszöntötte az írót, majd színészek olvastak fel műveiből, végül Sütő András szólt a közönséghez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./"
1997. június 24.
"Idén jún. 21-22.én rendezték meg Szatmárnémetiben a Jakabffy Napokat, témája az egyházak közösségformáló, nemzetépítő szerepének értelmezéséhez, értékeléséhez kapcsolódott. Az ünnepi megnyitón Reizer Pál szatmári római katolikus megyéspüspök, majd Sipos Miklós szatmári református esperes egyházszervezési problémákról beszélt. Tabajdi Csaba államtitkár nem tudott eljönni, kéziratát Muzsnay Árpád olvasta fel, majd többek között a szegedi Vincze Gábor, a csíkszeredai Birtók József, Csoma László felvidéki püspök-helyettes, Pomogáts Béla és Vetési László lelkész tartott előadást. Kötő József, az RMDSZ alelnöke összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a hit-probléma nem csupán erkölcsi, hanem politikai kérdés is. Törzsök Erika, a HTMH elnöke elismerően szólt a Jakabffy Napok jelentőségéről, amely a térség egyfajta eszmetörténeti zarándokhelyévé vált. Az egybegyűltek megkoszorúzták Jakabffy Elemér sírját. /Szatmári Friss Újság alapján: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./"
1997. augusztus 12.
"Aug. 12-én kezdődött meg Illyefalván a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága /Anyanyelvi Konferencia/ ötnapos tanácskozása, melyen a Társaság elnökségi és választmányi tagjain kívül a Kárpát-medencében élő, az anyanyelv ápolásában jeleskedő magyar pedagógusok vesznek részt. A tanácskozás fő célja az volt, hogy áttekintsék a magyar nyelvű oktatás mai helyzetét, és megpróbálják felmérni azokat a lehetőségeket, amelyek a magyar nyelv és kultúra értékeinek megtartása és tudatosítása terén rendelkezésre állnak gyorsan változó európai világunkban. Az illyefalvi találkozót arra is fel szeretnék használni, hogy kezdeményezzék egy olyan mozgalomnak az elindítását - Szó-Tartó címmel -, amely az említett téma tanulságainak hasznosításával "aprópénzre váltaná" az elveket és gyakorlatban tudná - remélhetőleg az ifjúság egyre szélesebb körében - megvalósítani a korszerű magyar önazonosság és anyanyelvűség eszményét. - Az első napon a Szó-Tartó mozgalom elindításáról Kántor Lajos, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, a Korunk főszerkesztője és Deme Tamás pedagógiai kutató szólt. A korszerű nemzeti kultúra megtartását és minőségi művelését ösztönző Szó-Tartó mozgalom erdélyi hagyományairól, szellemi kereteiről Cseke Péter szerkesztő, egyetemi tanár és Kötő József színháztörténész, az RMDSZ oktatási, művelődési és egyházügyi alelnöke beszélt. A mai magyar irodalom helyzetét Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke mutatta be. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 13., 1090. sz./"