Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. november 14.
"Nov. 13-án megnyílt a IX. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a vásár főszervezői minőségében köszöntötte a látogatókat. Zentai Péter László a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése képviseletében rámutatott, hogy ezekben a napokban négy olyan közép- európai könyvvásár nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ahol a magyar könyvek nagy sikernek örvendenek. A stuttgarti, pozsonyi és zágrábi vásárok mellett negyven körüli azon magyar kiadók száma, amelyek Vásárhelyen is fontosnak tartották a részvételt. /Nagy Botond: Könyvvásár kilencedszer. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Marosvásárhelyen zajlik a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Több mint negyven könyvkiadó mutatkozik be, közülük mintegy harminc magyarországi, de hazai, szlovákiai, kárpátaljai, vajdasági kiadók is jelen vannak. Megjelent többek között Kovács András Ferenc, Kozma Mária, Kincses Előd, Csoóri Sándor, Fodor Sándor és Pomogáts Béla. /Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./"
2003. november 15.
"Márc. 13-án megnyílt Marosvásárhelyen a kilencedik Nemzeti Könyvvásár. Könyvbemutató rendezvényt tartott a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Káli Király István, a Mentor igazgatója Bogdán László, Páll Lajos, Tóth Mária és Jánk Károly egy-egy kötetét ajánlotta a hallgatóság figyelmébe Pomogáts Béla a Mentor irodalmi est keretében azt boncolgatta, hogy ma van-e létjogosultsága a transszilván attitűdnek. Szerinte Erdély igenis "külön lelki autonómiával" rendelkezik, és "el kell majd jönnie annak az időnek, amikor Romániában a helyzet oda érik, hogy a politikai autonómia is megvalósul". A Színművészeti Egyetem stúdiótermében négy magyar költő olvasott fel verseiből. Az erdélyi Kovács András Ferenc és Lövétei Lázár László mellé a magyarországi Tóth Krisztina és Kántor Péter csatlakozott. Márc. 14-én az új Ariadné könyvek bemutatásával (Bodó Barna, Demény Péter, Egyed Emese, Selyem Zsuzsa), a Polis Kiadó Diákkönyvtár sorozata új kiadványinak a prezentálásával, a Jelenkor Kiadó, a Koinónia Kiadó, a Kráter Műhely Egyesület, a Móra Ferenc Kiadó, a Kriterion Kiadó, az Erdélyi Magyar Könyvklub rendezvényeivel folytatódott a könyvvásár. Délután a Pallas Akadémia Kiadó mutatta be kilenc új kötetét. /(Máthé Éva): Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Transszilvanizmus márpedig létezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./"
2003. november 17.
"Nov. 15-én véget ért a IX. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rendezvénysorozata, amely több mint 60 könyvbemutatót, kerekasztal-megbeszélést, irodalmi estet, képzőművészeti kiállítást és rengeteg gazdasági, kereskedelmi jellegű megbeszélést foglalt magába. Aki a Kárpát-medence magyar irodalmában, könyvkiadásában és -terjesztésében érdekelt, az valamilyen módon képviseltette magát. Az Irodalmi Jelen Könyvek /Arad/ sorozatban eddig megjelent 8 kötet kiváltotta az olvasók, valamint a szakma elismerését. A nemzetközi seregszemle záró momentumaként a legsikeresebb kiadvány címet, illetve a kitüntetéssel járó 25 millió lejt nyújtotta át a Polis Kiadó igazgatójának, Dávid Gyulának a Bolyai című, Bolyai Jánosról szóló verseket tartalmazó verseskötetért Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. A díjjal járó összeget a nagyváradi Scripta, valamint az aradi Concord Media kiadók együtt ajánlották fel. /Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./ A Pallas Akadémia új kötetei között volt Kovács András Ferenc verseskönyv, Dávid Gyula esszékötete (Írók, művek, műhelyek Erdélyben), Kozma Mária, a kiadó főszerkesztőnője regényekkel jelentkezett (Sárkányfogvetés, Asszonyfa). Pomogáts Béla kijelentette: "az erdélyi magyarok anyaországa nem Magyarország, hanem maga Erdély". A legfontosabb erdélyi magyar feladatnak azt tekinti, hogy "létre kell hozni az autonómiák rendszerét." Nov. 15-én a Romániai Magyar Könyves Céh égisze alatt kerekasztal-beszélgetés zajlott arról, hogy a legutóbbi pályázati ciklusban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott kötetek mennyiben tesznek eleget a pályázati kiírás feltételeinek. A vitaindítót Burus Endre, a Pro Print Kiadó vezetője tartotta, aki végigtanulmányozta a 2002-es könyvtermést, amikor 240 pályamunkából 107 kapott támogatást. Elrettentő példákat is bemutatott, egy kötet a maga 60 oldalas terjedelméhez ugyanannyi támogatást kapott, mint a háromszor vastagabb, hasonló tematikájú verseskötet. Van olyan könyv is, amelyhez a kiadó többet kapott, mint amit kért, és olyan is, aminek a teljes kiadási költségét fedezte a magyar szaktárca, holott ez a támogatás a veszteség megtérítése kellene legyen - és nem több. A kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadó minden kérése teljesült, a nagyváradi Literátor, mely gyerekkönyveket ad ki, túltámogatott. Mondotta mindezt Burus Endre, amikor a támogatási összeg elosztását maga az erdélyi alkuratórium végzi el, amelynek ő maga is tagja, tehát egyszerűen nem érti, miként történhettek súlyos anomáliák. Káli Király István, az RMKC elnöke szerint túl kevés a hat hétnyi idő ahhoz, hogy mind a 240 kötetről érdemben döntsön a 2-2 lektor. Káli szerint súlyos gond a tőkehiány. Nincs miből gazdálkodniuk a kiadóknak. A maximális 1000 példányt alig tudják értékesíteni. Ugyanakkor felvetette: Erdélyben lényegében 12 profi kiadó létezik, mégis 28 intézmény között oszlott szét a támogatás. A kiadókon kívül alapítványok, egyesületek adnak ki néha értékes, de legtöbbször silány köteteket. 2002-ben a támogatott kiadványok 23%-a nem került könyvesboltokba! Káli és a kolozsvári Polis Kiadót vezető Dávid Gyula is azt javasolta: a jövőben legyen kötelező, hogy az alapítványok, egyesületek, szakmai szervezetek profi kiadón keresztül adhassanak ki köteteket, és azokon keresztül pályázhassanak, amivel biztosan nem fognak egyetérteni. Dávid Gyula irodalomtörténész azt is szorgalmazta: Magyarországon valakik szervezzék meg az erdélyi könyvek forgalmazását, és felvásárlási pályázatokat írjon ki a művelődési tárca. Szabó Gyula, a Kriterion vezetője a könyvekről szóló folyamatos információs anyagokat hiányolta. Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója figyelmeztetett: Magyarország uniós csatlakozása után az onnan jövő támogatások egy csapásra elmaradhatnak, hiszen az unióban egészen más pályázati rendszerek lépnek érvénybe, amelyek alapja a PHARE-program. /(Máthé Éva): Véget ért a kilencedik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./"
2003. november 19.
""Gáll Ernő egy olyan, tárgyában és módszereiben még önmagát kereső tudományág úttörője, amely a nemzet és a kisebbségben élő nemzeti közösségek létét, tudatát, összetett viszonylatrendszerét igyekszik tudományos szabatossággal átvilágítani, elemezni" - írta Gálfalvi Zsolt annak a kötetnek az előszavában, mely Gáll Ernő 23 éven át írt naplójának az első, 1990-ig terjedő részét tartalmazza. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Látó folyóirat Irodalmi Színpadán mutatták be a könyvet. A vitát Demény Péter író vezette, aki néhány hónapja a Polis Kiadó belső munkatársa. Gáll Ernő erdélyi magyarként és zsidóként kétszeresen is kisebbségben volt. Spielmann Mihály történész szerint Gáll Ernőnek fájt az, hogy Budapest, a kádári Magyarország nem vett tudomást a vidéki értelmiségiről. Földes György, a magyarországi Politikatörténeti Intézet főigazgatója úgy vélte: Gáll Ernő itthon érezte magát a peremen, ugyanakkor "idehaza nem érezte azt a történelmi hátszelet, ami az ügyet, amit képviselt, előre vitte volna." Az önbírálat és önkínzás naplójának nevezte Gáll Ernő naplóját Cs. Gyimesi Éva nyelvész, irodalomtörténész. Pomogáts Béla irodalomtörténész elmondta: Gáll Ernő 1956 után Budapesten sok olyan jeles személyiséggel tartott fenn kapcsolatot, akik 56-os szereplésükért mellőzve voltak, netán börtönben is ültek. Pomogáts jóindulatú, nyitott személyiségnek ismerte meg Gáll Ernőt. Dávid Gyula szerint bár Gáll Ernő 1990 után tudatosan, önkéntesen visszavonult a közéletből, hogy deklarált baloldalisága miatt esetleg ne kompromittáljon jó ügyeket, nagyon zokon vette, hogy hatalmas tudását nem vették igénybe. A marosvásárhelyi könyvbemutatón jelen volt Gáll Éva, a filozófus élettársa is, aki exkluzív interjút adott a Romániai Magyar Szónak. Magyarországi ösztöndíjjal rendezte a naplót. A számítógépet Budapestről, a Népszabadságtól kapta. Dávid Gyulával szerkesztték a szöveget. Közben elkészült Gáll Ernő teljes bibliográfiája. Ez majd külön jelenik meg, Budapesten, ahol jövő tavasszal kiadnak egy Gáll Ernő emlékkötetet, annak a végén jelenik meg a teljes bibliográfia. Azután kezdik el levelezésének rendezését. Több mint hatezer levél vár feldolgozásra. Két munkatársa van, Újvári Mária, aki nyugdíjazásáig a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa volt. Jelenleg a Soros Alapítvány könyvtárában dolgozik, s most szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárát. A másik Nagy Mária, ő a Szilágyi Domokos élettársa volt, a Helikon műszaki szerkesztője. Gáll Ernő kis füzetekbe írta naplóját, melyeket felesége rejtegetett 1990-ig. 1989 után kiderült, hogy az egész lakás be volt mikrofonozva. A naplóból nem hagytak ki semmit, "talán két-három esetben élő személyekkel kapcsolatban kivettünk néhány olyan részt, ami nagyon rossz fényt vetne rájuk.A munkásságát bíráló Nagy László-cikk után várható volt a nagy kollektív tisztelgés Gáll Ernő életműve előtt." /Máthé Éva: Gáll Ernő emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./"
2003. december 2.
"Nov. 29-én Székelyudvarhelyen az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány munkásságuk elismeréséül irodalmi díjakat adott át a 60-as, 70-es és 80-as éveikben járó íróknak. A meghívottak közül hiányzott Benkő Samu, Domokos Géza és Tóth Mária. Pomogáts Bélát Hídverő-díjjal tüntették ki. Díjat kapott az esten Benkő Samu, Dáné Tibor, Dávid Gyula, Domokos Géza, Gábor Ferenc, Gálfalvi Zsolt, Kiss János és Tóth Mária. A díjátadáson részt vett Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a magyar intézmény részéről szintén elismerő oklevelet nyújott át az íróknak. /(bb): Munkássága elismeréséül Pomogáts Hídverő-díjat vett át. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 2./"
2003. december 12.
"Minél hitelesebben és teljesebben megy végbe Románia európai uniós integrációja, annál jobban kiteljesednek az erdélyi magyar autonómia lehetőségei - írta Pomogáts Béla az Erdélyi Riport legújabb számában Autonómia és integráció című írásában. Romániában máig fennmaradt az az államnemzeti-nemzetállami ideológia, amelyet a XIX. század második felében kialakult román államiság, a két világháború közötti nacionalista kurzus és a kommunista hatalom mindig is töretlenül képviselt. A bukaresti kormányok mindig is csak a kényszerítő körülmények (a magyar kisebbségi közösség politikai küzdelmei, illetve az európai uniós követelmények) hatására szánták el magukat a kisebbségpolitikai reformok bevezetésére - írta Pomogáts Béla, aki szerint mindennek ellenére az erdélyi magyar önigazgatás ügye, mindenekelőtt a Székelyföldön, szemlátomást előrehaladt. Joggal lehet bízni abban, hogy Románia európai integrálódásának folyamata bővíteni fogja az erdélyi magyar önigazgatás lehetőségeit. /Pomogáts az autonómiáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 12./"
2003. december 13.
"Magyarságunk élő lelkiismerete, egyik legszorgalmasabb és legtermékenyebb írónk, jellemezte Beke Györgyöt Bölöni Domokos, aki Erdély magyarságának ébresztője, prédikátora, anyanyelvi kultúránk propagátora. Beke György intézmény volt, és tán ma is az. Barangolások Erdélyben címmel jelennek meg szociográfiai sorozatának darabjai, az ötödik kötetet - címe: Déva vára alatt - két másik könyvével együtt (Advent a kaszárnyában, Makacs realizmus) novemberben mutatták be Magyarországon. A Makacs realizmus. Tanulmányok, interjúk, portrék /Közdok, Budapest, 2003/ két kötetbe gyűjtött írásai között van 1946-os keltezésűt (az Új Székely Népben megjelent interjúban Szabédi Lászlóval), hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években írottak és természetesen az 1990-2002 között keletkezett termés legjava is itt sorakozik.Olyan alkotókról ír, mint Veres Péter, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Bánffy Miklós, Kós Károly, Tamási Áron, Nyirő József, Molter Károly, Mikó Imre, Féja Géza, Ilia Mihály, Horváth Imre, Sütő András, Czine Mihály, Veress Dániel, Kibédi Varga Áron, Sombori Sándor, Pomogáts Béla, Páll Árpád, Holló Ernő, Viljo Tervolen finn vendégprofesszor, Tamás Menyhért, Lakatos Demeter csángó költő stb. Hiteles a beszéde, mert nyílt, egyenes, őszinte, érthető. Népét, nemzetét híven szolgálja. /Bölöni Domokos: Egy társadalmi gyalogló hajtóereje. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./"
2003. december 16.
"Kétévenként szervezi meg választmányi ülését a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága /régebbi nevén Anyanyelvi Konferencia - továbbiakban AK/. Az idei, Budapesten tartott választmányi gyűlésen a Kárpát-medencei magyar közösségek képviselői mellett a nyugati magyar "szigetek" vezető egyéniségei is megjelentek. Pomogáts Béla, a társaság elnöke, valamint Komlós Attila ügyvezető elnök újból kinyilvánította az AK politikai semlegességét. Tavaly az AK 45 millió forintnyi állami támogatást kapott, jövőre öt millióval kevesebbet irányoztak elő számára a költségvetésben. Tavaly az AK önállóan konferenciákat, különféle tanfolyamokat, nyelvőrző táborokat, ifjúsági programokat szervezett, határon túli magyar szervezetekkel együtt pedig szintén számtalan rendezvényt, ifjúsági programot bonyolított le. Ezen kívül 2003-ban több kötetet adtak ki, és folyamatosan megjelentetik a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot. A nov. 12-i választmányi gyűlés után, délután tartották a "Nemzet, nemzettudat, nemzeti kisebbség, Európai Unió - magyar kulturális stratégia" című konferenciát. Szabó Vilmos, a MeH kisebbségi ügyekkel foglalkozó államtitkára szerint a kettős állampolgárságról és az autonómiáról higgadtan, indulatmentesen kell tárgyalni. Az MSZP a FIDESZ nemzetegyesítés fogalma helyett a nemzeti kapcsolatépítés fogalmat használja akkor, amikor az anyaország és a határon túli magyarság közös jövőjének a stratégiáját építi. Tabajdi Csaba /MSZP/ képviselő, a magyar parlament integrációs bizottságának szocialista alelnöke úgy véli: igen jelentős lépés az, hogy első ízben sikerült bevinni egy nemzetközi dokumentumba, jelesül az uniós alkotmány tervezetébe a kisebbségi jogok fogalmát, anélkül, hogy kollektív jogokról lenne benne szó. Tabajdi kíváncsian várja, hogy ha életbe lép majd az EU-alkotmány, akkor mitévő lesz annak a 15 eddigi tagországnak némelyike, amelyek még annyi jogot sem adnak kisebbségeiknek, mint azok az államok, amelyek most készülnek csatlakozni az Unióhoz. Tabajdi szerint "kiváló autonómiatervezetet lehet gyártani 3 nap alatt, de egyetemet és más intézményeket csak évek alatt lehet kiépíteni, és azok mind az autonómia mozaikkövei. Én a megapásztoroknál sokkal merészebbeket tudok álmodni, csakhogy az álmokat valóra kell váltani" - üzent leplezetlenül a konferenciáról Tabajdi Tőkés László püspöknek. A magyarságpolitikáról átfogó elemzést tárt a hallgatóság elé Bárdi Nándor szociológus, a budapesti Teleki László Intézet munkatársa. Egyetlen adat tanulmányából: 1989 óta a magyar kormányok csaknem 50 milliárd forintot fordítottak a határon túli magyarság támogatására, de ennek az összegnek a fele Magyarországon maradt. Ebből finanszírozták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a közalapítványokat, amelyeknek tevékenysége e közösségekhez kapcsolódik, a Duna Televíziót, a státustörvény végrehajtását stb. Bárdi Nándor bírálta az Új Kézfogás Közalapítvány tevékenységét, illetve azt mondta: nem lehet nyomon követni, mire is ment el az általa kezelt pénz, nem lehet bizonyítani azt, hogy valóban 30 ezer munkahely teremtődött a vállalkozások támogatása révén. Bárdi azt sem tartja helyesnek, hogy a magyar állam sok pénzt költ egy bizonytalan jövőjű Sapientia Egyetemre, ahová a gyengébben felkészült fiatalok jelentkeznek, miközben a több ezer magyar diákot oktató Babes-Bolyai Tudományegyetemet, az oktatókat szinte egyáltalán nem támogatja. Az Anyanyelvi Konferencia égisze alatt lezajlott rendezvény tanulsága az, hogy a határon túli magyar kisebbségek ügyével kapcsolatban az anyaországban politikai konszenzusnak kell kialakulnia. A határon túlra induló támogatásokkal 2004 májusa után, amikor Magyarország uniós tag lesz, nagyon pontosan el kell majd számolni, miközben jelenleg igencsak szabálytalan, laza, szakszerűtlen a pénzekkel való elszámolás. /(Máthé Éva): Anyanyelvi Konferencia. A kettős állampolgárság és az autonómia is szóba került. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./"
2003. december 16.
"Gazdag a 2004-es Hargita Kalendárium, a Hargita Népe című lap kiadványa. Sütő András, Pomogáts Béla, Beke György, Kányádi Sándor mellett olyan csíki, gyergyói, udvarhelyszéki alkotók jelentkeznek, mint - a néprajzosok, kutatók, közgazdászok, helytörténészek közül - dr. Balázs Lajos, Tankó Gyula, Gálfalvi Gábor, Gagyi József, Mirk László, Oláh Sándor, Miklós István, dr. Garda Dezső és Zepeczáner Jenő. A hargitai szépírók közül Ferenczes István, Kozma Mária, György Attila, Ferencz Imre, Zsidó Ferenc, Molnár Vilmos, Gál Éva Emese és Oláh István. /b. d.: Hargita Kalendárium. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./"
2003. december 22.
"Csíkszeredában dec. 20-án a Julianus Alapítvány kiosztotta ez évi díjait Az idén tizenegyedik alkalommal odaítélt Julianus-díjban részesült András Mihály (Csíkszereda), a Hargita Székely Nemzeti Népi Együttes igazgatója, Sylvester Lajos (Sepsiszentgyörgy), a Háromszék című napilap főmunkatársa, Csoóri Sándor (Budapest) író, költő, Pomogáts Béla (Budapest) író, irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke, Tempfli József (Nagyvárad) római katolikus megyéspüspök, Wass Endre (Hamburg) közgazdász és Gellérd Judith (Boston) orvos, unitárius lelkész. /Átadták az idei Julianus-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./"
2003. december 30.
"Pomogáts Béla Erdély és az erdélyi irodalom egyik leghűségesebb számon tartója és propagátora. Tevékenységét díjak, elismerések sora jelzi, többek között most novemberben vehette át Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Hídverő-díját, majd decemberben Csíkszeredában a Julianus-díjat is. Legújabb kötete, a Fordulatok Erdélyben /Közdok Kiadó, Budapest/ című cikk- és beszámológyűjtemény az 1988-1990 közötti írásaiból válogatott. Egyes román vezetők arra gondoltak 1989-ben, hogy az idegenektől megtisztult ország népe a nagy álom beteljesedése után még gazdasági csodára is képes lesz, ez pedig feledteti majd a meghozott áldozatokat... Ez a változat nem előzménytelen. 1941. július 8-án, a román kormány gyűlésén Antonescu ezeket mondta: "Vállalva a kockázatát annak, hogy önök közt még fellelhető néhány tradicionalista nem ért velem egyet, én a besszarábiai és bukovinai zsidóság egészének a kitelepítését javasolom, amely lakosságot át kell hajítani a határon. Ugyanakkor jónak látom az ukránokat is kitelepíteni, akiknek jelenleg semmi keresnivalójuk nincs itt. Közömbös számomra, ha barbárként vonulunk is be a történelembe. A Római Birodalom a jelenkor megítélése szerint számos barbarizmust követett el, mégis a legnagyobb politikai rendszer volt. Nem létezik ennél kedvezőbb történelmi pillanat számunkra. Ha szükséges, használják a gépfegyvereket." (Martiriul evreilor din Romania 1940-1944. Documente si marturii. 140-141. o.) /Kiss János: Tiszta beszéd (A Fordulat Erdélyben című kötet margójára). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"
2004. január 22.
Európai régiók, magyar régió címmel tartott előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke a napokban Kazincbarcikán megrendezett (Dialógusok – 2004) nemzetközi konferencián. Történelmi példákat idézett: a régiók Európája jóval hamarabb létezett, mint a nemzetek Európája. A központosított nemzetállam nem állta ki az idők próbáját, mert belőle nőtt ki a múlt század két nagy katasztrófája: a fasizmus és a kommunizmus. Pomogáts szerint kérni kell a megfelelő régiók kialakítását. Kifejtette: Magyarországon nincs olyan összehangolt nemzeti stratégia, amely a közös nemzeti érdekeket együtt fogalmazza meg és vállalja fel. Véleménye szerint a mai magyar politikai elit nem alkalmas arra, hogy az európai integráció kihívásaira és ezen belül (az egész kárpát-medencei) magyarság érdekének megfelelően válaszoljon. Pomogáts Béla sajnálatosnak tartja az erdélyi magyarság megosztását. Úgy látja, a megosztásnak egyaránt van külső és belső oka. Első helyre a magyarországi politikai pártok felelőtlen beavatkozását tette. Felelős a román politikai elit, mely rafinált eszközökkel segíti a megosztást, s felelős a magyar kisebbségi elit, mely személyi érdekeit a közösség érdeke elé helyezni. /Sike Lajos: Egy felelős értelmiségi, Pomogáts Béla szerint: A megosztás először leszakadást, majd lassú halált jelenthet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./
2004. február 7.
Pomogáts Béla ma az erdélyi magyar irodalom talán legjobb ismerője. Az utóbbi években erdélyi kiadóknál sorra jelennek meg tanulmánykötetei. Pomogáts foglalkozott az eszmetörténettel, a folyóiratokkal, a szerteágazó, sokszor elfeledett életművekkel. Legújabb könyvében /Erdélyi tetőn. Irodalomtörténeti tanulmányok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004./ a két világháború közötti folyóiratokat, elsősorban a Helikont és a Korunkat vizsgálta. A határon túli magyar irodalomról írta: „Volt tehát egy »központi« (anyaországbeli) irodalom, és voltak a »kisebbségi« (romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai) magyar irodalmak: együttesen az »egyetemes« magyar irodalom. A huszadik században élő magyarság tudatát és kultúráját ettől kezdve igen nagy mértékben határozta meg az, hogy a kialakult különfejlődés az eredeti nemzeti egység kényszerű felbomlásának következménye volt. Ez a helyzet alapvetően megszabta a magyar nemzetiségi irodalmak stílusát és önismeretét: ez a kezdeti státus és önismeret változott meg, ha nem is lényegbevágóan az időközben eltelt több mint fél évszázad folyamán, nem kis részben azoknak a történelmi kataklizmáknak és megrázkódtatásoknak a hatására, amelyeket a nemzetiségeknek és irodalmaknak el kellett szenvedniük.” Ennek a történetéről szól Pomogáts könyve. /Bogdán László: Kilátás erdélyi tetőkről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./
2004. február 9.
Február 7-én Kolozsváron ülésezett a civil szervezetek képviselőit, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és más közéleti személyiségeket tömörítő Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET), amelyen Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke felkérte az RMDSZ vezetőségét: vesse latba befolyását Medgyessy Péter miniszterelnöknél, hogy ne csökkenjen a határon túli magyarokkal foglalkozó közalapítványok támogatása. Pomogáts ismertette a pénzügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint 30 százalékkal csökkentenék a költségvetésből támogatott közalapítványoknak – köztük az IKÁ-nak – szánt összegeket. Ebben az esetben az IKA rendelkezésére álló pénz 300 millió forinttal csökkenne. A romániai alkuratórium idei, mintegy 232 millió forintos költségvetése közel 60 millió forinttal lenne kevesebb. Az alapítvány elnöke leszögezte: lemond a kuratórium elnöki tisztségéről, ha a magyar kormány megvalósítja ezt a tervet. Pomogáts elégedetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy 2001 óta nem nőtt az az összeg, amelyet az IKA az állami költségvetésből kap. Az infláció miatt ez mintegy 25–30 százalékos reálérték-csökkenést jelent. Az alapítvány helyzetét nehezíti, hogy a mostani kuratórium 260 millió forint nagyságú teherrel kezdte munkáját, mert a Halzl József által vezetett régi kuratórium 2000 szeptemberében – miután már tudta, hogy változni fog a testület összetétele – óriási pénzeket osztott szét. Pomogáts elmondta: az IKA 2004-ben is 1 milliárd 21 millió forintból gazdálkodik, amiből a határon túli alkuratóriumoknak 505 millió forint jut. Az összeg nagy része a romániai alkuratóriumhoz érkezik, amely 232 millió forinttal gazdálkodhat. Felvidék 115,5 milliót, Vajdaság 81 milliót, Kárpátalja 36 milliót, Horvátország 21 milliót, Szlovénia és Ausztria 9,5 milliót kap. A budapesti kuratóriumnak 434 millió forint áll rendelkezésére. Ebből a stratégiai alapból mintegy 80 millió forintot fordítanak a működési költségekre, és körülbelül 100 millió forintra tehető az az összeg, amelyet az előző kuratórium által megkötött többéves szerződésekre kell kifizetniük. Pomogáts a Székelyudvarhelyért Alapítvány ügyére is kitért. Megerősítette: az IKA azért kéri vissza a mintegy 40 millió forintot (168 ezer eurót) a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette alapítványtól, mert az ellenőrzések során kiderült, hogy a pályázat nem valósult meg. Markó Béla, az RMDSZ elnöke politikai helyzetelemzésében hangsúlyozta: semmiképpen sem fogadható el, hogy csökkentsék a határon túli magyarság támogatásával foglalkozó alapítványok költségvetését. /Borbély Tamás: Csökkentenék a határon túli magyarok támogatását. Pomogáts Béla kilátásba helyezte lemondását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
2004. február 10.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület január 27-én zarándoklatot szervezett Budapestre, Ady Endre halálának 85. évfordulója alkalmából. A megemlékezőket elkísérték a Nagyváradi Ady Társaság, a Nagyváradi Művelődési Céh, valamint a partiumi sajtó képviselői. A főhajtó tisztelgést Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette. A költő sírjánál a nagyváradiak mellett magyarországi és felvidéki meghívottak is beszédet mondtak. Hodossy Gyula költőnek, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének a beszédében külön hangsúlyt kapott a magyar irodalom egységének a gondolata. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke a vátesz költő máig hatóan érvényes igazságait sorolta beszédében. Pomogáts Béla irodalomtörténész értékelte a költőóriás szerepét a korabeli politikai széljárásokban. Tőkés László a költő A magyar Ugaron című versét idézte fel. „A pusztán maradt várost siratja Jeremiás, és mi, erdélyiek Pusztakamarásra, Pusztaújlakra és elpusztult erdélyi falvainkra gondolunk, és alig megújuló életünk újabb kori jégveréseire.” /Aniszi Kálmán: "Másképpen lesz holnap" Zarándoklat Ady Endre sírjánál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 10./
2004. február 14.
Dr. Lisztóczky László egri főiskolai tanár az erdélyi magyar líra egyik legjelesebb anyaországi szerelmese, Dsida Jenő életművét kutatja és népszerűsíti. A professzor kezdeményezésére Egerben megalakult a Dsida Jenő Baráti Kör, mely egy újabb kiváló munkával ajándékozta meg az olvasókat, fölsorakoztatván a Dsida-irodalom legkiválóbbjait, Láng Gusztávot, Mózes Hubát, Sas Pétert, Kaba Annamáriát, Marosi Ildikót, Cseke Pétert, Gömöri Györgyöt és Pomogáts Bélát. S természetesen a könyvet szerkesztő Lisztóczky László is szerepel e tanulmánykötetben, rádöbbentvén, hogy Dsida vallásossága egy mélyen megélt katolicizmus természetes folyománya. A könyv címe Poeta Angelicus. Írások Dsida Jenőről és költészetéről, Eger, 2003. Kiadta a Dsida Jenő Baráti Kör, szerkesztő Lisztóczky László. /Magyari Lajos: Az angyali költő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./
2004. február 18.
Február 17-én Budapesten, a parlament külügyi bizottságának ülésén a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Illyés Közalapítvány vezetője számolt be szervezetük tevékenységéről. A kettős állampolgárság ügyében előrelépés történt, ezzel kapcsolatban készülnek a hatástanulmányok, a közeljövőben tervezik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását – mondta Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke. Kiemelte: a kormányzati munka, a magyar–magyar kapcsolattartás és az oktatási támogatások területén sikeresnek nevezhető a hivatal 2003. évi munkája. Problémát jelent a határon túli magyarság népességcsökkenése. Horvátországban tíz év alatt 25 százalékkal, Szlovéniában 27 százalékkal csökkent a magyarok száma. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke arra kérte a bizottság tagjait, hogy "pártra való tekintet nélkül támogassák az Illyés Közalapítvány megőrzésére irányuló szándékot". Az elnök kifejtette: még nincsenek pontos információi arról, hogy a "restrikciós politika" milyen mértékben érinti az alapítványt. Hozzáfűzte: a "Draskovics-csomaggal" kapcsolatban hallott már 30, 20 és 5 százalékos forráselvonásról is. Pomogáts Béla megjegyezte, hogy a közalapítvány költségvetése 2001-től változatlanul egymilliárd 21 millió forint, emellett kevesellte a határon túli magyarságra jutó összköltségvetést is. "A 6100 milliárd forintos állami költségvetésből 12 milliárd jut a határon túli magyarok támogatására, ami nem hatékony jele a szolidaritásnak" – fogalmazott Pomogáts Béla. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke kiemelte: a határon túli magyarság részéről bizalomcsökkenés tapasztalható a kormánnyal szemben. Szerinte ez azért következett be, mert a "diplomácia agyonhallgatja az autonómia ügyét". A Magyar Nemzet napilapra hivatkozva Németh Zsolt azt mondta: a "Draskovics-csomag" összevonja a HTMH-t és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, megszüntet határon túli magyarok segítésével foglalkozó alapítványokat, illetve összevonja az Illyés Közalapítványt és az Apáczai Alapítványt, valamint csökkenti az oktatási-nevelési támogatásokat is. Németh Zsolt úgy vélte: a kormány "nemzetpolitikájának hiányáról lassan lehull a lepel", és pártpolitikai játszmák színhelyévé válik a határon túli magyarság helyzete. Bálint-Pataki József erre reagálva elmondta: a megvonás minden bizonnyal nem érinti a határon túli magyar támogatásokat. "Szándékaink szerint azokat a programokat, amelyek a határon túli magyarsággal kapcsolatosak, nem fogja érinteni a költségvetés kiadásainak csökkentése, de ez természetesen a kormány döntésén múlik" – fogalmazott a HTMH elnöke. /Vita a határon túli magyarok támogatásáról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./ Bálint-Pataki József elmondta: a külügyi bizottság nyilatkozatban foglalt állást a határon túlra szánt támogatások csökkentése ellen. Bálint-Pataki József szerint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal és a HTMH összevonása mindössze egy ötlet volt, ami a Pénzügyminisztérium zöld számára érkezett. Hárs Gábor, a külügyi bizottság MSZP-s alelnöke hangsúlyozta: a kormány nem hallgatja agyon az autonómiát, ugyanakkor mindenképpen tisztázni kell, hogy milyen helyzetben és milyen autonómiáról lehet szó. „Az autonómia kérdésének felvetése a romániai választások előtt többet árt, mint használ” – szögezte le Hárs Gábor. Bálint-Pataki József elmondta, a bizottsági meghallgatáson kiemelten tárgyaltak a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemről (EMTE), valamint az oktatási-nevelési támogatások kérdéséről. A bizottság tagjai egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a vártnál nagyobb költségvetési hiány miatt bevezetendő megszorító intézkedések miatt ne csökkenjenek a határon túliak támogatására, így az egyetem fenntartására szánt összegek sem. „A külügyi bizottság tagjai felhatalmazták a testület fideszes elnökét, Németh Zsoltot, és Hárs Gábort, az MSZP által delegált alelnököt, hogy fogalmazzanak meg egy, a kormányhoz küldendő beadványt ennek érdekében. A bizottságban teljes egyetértés alakult ki azzal kapcsolatosan is, hogy a határon túli magyarság kérdése ne váljék pártpolitikai eszközzé” – mondta el Bálint-Pataki József. /Balogh Levente: Megtartanák a támogatásokat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./
2004. február 20.
Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke jelezte, hogy a jelenlegi magyar kormány 30 százalékkal kívánja csökkenteni a közalapítványoknak, köztük az IKÁ-nak is szánt költségvetési összegeket. Ez azt jelenti, hogy a "Illyés" mintegy 300 millió forinttal kapna kevesebbet, s így az Erdélybe jutó támogatásuk 60 millióval lenne kisebb idén, mint volt tavaly. Az IKA elnöke szerint is ez a háromszázmillió forint a magyar költségvetés nagyságrendjéhez mérten gyakorlatilag "nem is látszó", pénz csupán, viszont a határon túliak szempontjából jelentős tétel. Az elvonása jelzi: ennyivel kevesebbet érünk idén a magyar kormánynak, írta Molnos Lajos. Számára nem meglepetés, mert emlékszik dr. Medgyessy Péter miniszterelnöki első kijelentései között volt, hogy az "előző kormányzat túlszerette" például a romániai magyarságot is. Közben csak az elmúlt húsz esztendőben is Magyarország hány ezer milliárd forintot spórolt meg azáltal, hogy ezrével és ezrével kapta készen (az áttelepültek révén) az egyetemet, főiskolát, szakiskolát stb. végzett, jól képzett munkaerőt. Aki hatvanvalahány éves koráig nem igazán értette meg, hogy mit is jelent az a szó: nemzet, az reménytelen eset; számunkra, határon túliak számára. Ilyen egyszerű és szomorú, dr. Medgyessy Péter esetében is. „Remélem, az ő kormányát is túléljük. Mint ahogy a Kádár János regnálását is túléltük.” /Molnos Lajos: Megszűnt a "túlszeretet". = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2004. február 27.
A határon túliakra is kihatnak a Draskovics-csomag megszorító intézkedései- Egymilliárd háromszázkilencvenötmillió forinttal csökkentik a Draskovics Tibor pénzügyminiszter által előterjesztett megszorító intézkedések értelmében a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat. Az egyik legsúlyosabb megszorítás azonban a Sapientia Egyetemet érinti: 1894 millió forintos költségvetését 380 millió forinttal csökkentik. Az elvonás a Mocsáry Lajos Alapítványt érinti a legsúlyosabban: az 1992-ben létrehozott intézménytől, amely a határon túli magyarok szociális, egészségügyi és mentálhigiénés szerveződéseit volt hivatva támogatni, a 2004-es évre eredetileg előirányzott 60 millió forintot az utolsó fillérig megvonták. Az Illyés Közalapítvány (IKA) 2004-re előirányzott 1021,2 milliós keretéből 194,6 millió forintot elvontak. Pomogáts Béla, az IKA kuratóriumának elnöke lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha az IKA támogatásaiból mégis elvonnának. Az Új Kézfogás Közalapítványtól 134,6 millió, az Apáczai Közalapítványtól 30 millió, a Segítő Jobb Alapítványtól pedig 150 millió forintot vontak meg. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kiadásokat is csökkentik 37,5 millió forinttal. A csángó magyarok kulturális támogatására szánt összeg – amely évek óta évi 100 millió forintot jelent – idén 20,4 millió forinttal csökken. Jó hír ugyanakkor, hogy a költségcsökkentések nem érintik a határon túli magyar gyermek- és ifjúsági szervezeteket és ernyőszervezeteket, valamint a határon túli magyarok informatikai támogatását. Ez utóbbira idén 300 millió forintot irányoztak elő. Laborczi Géza, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi titkára elmondta: miután Szabó Vilmostól, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkárától szóban értesült a megvonásokról, kezdeményezte az IKA kuratóriumi ülésének összehívását. „A kuratórium a megvonásokat tovább háríthatja az alkuratóriumi keretekre, a központi stratégiai keretekre, vagy differenciálhat, azaz újragondolhatja bizonyos programok kiírását, illetve átütemezheti a programokat úgy, hogy azok a legkisebb károsodást szenvedjék” – tájékoztatott a lehetőségekről a titkár. Székely István, a központi státusiroda vezetője úgy gondolja, hogy a megvonások ellenére elő tudják teremteni a megfelelő költségeket. Kató Béla, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem működését felügyelő Sapientia Alapítvány elnöke leszögezte: „teljesen térdre kényszerítik az egyetemet az új költségvetéssel, hiszen azt jelenti: az eddiginél húsz százalékkal kevesebből kell gazdálkodnunk”. „Így például a marosvásárhelyi építkezésünk esetében arányosan leosztva ez azt jelenti, hogy 120 millió forinttal kevesebb jut a campus felépítésére, de ugyanúgy vissza kell fognunk a kutatási programokat is.” Kató Béla elmondta, valószínűleg csökkennek a szakkollégiumokra és az ösztöndíjakra fordítható összegek, egyes programokat pedig beszüntetnek. „Ezek után kétségessé vált, hogy az egyetem egyáltalán képes lesz-e fennmaradni.” A Sapientia Alapítvány elnöke elmondta: a kimaradó költségvetési pénzek pótlására nemzetközi kampányt szerveznek, melynek során a kárpát-medencei és a tengeren túli magyarság képviselőit szeretnék rávenni, járuljanak hozzá az egyetem fennmaradásához. „Ha a civil szféra nem áll mellénk, az az egyetem végét jelentheti. Ez pedig nem csupán az erdélyi, de az összmagyar társadalom kudarca is lenne” – összegezte a Sapientia Alapítvány elnöke. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elégedetlenségét fejezte ki a határon túli magyarok támogatásának csökkenése miatt: „Álláspontunk egyértelmű: nem kellett volna csökkenteni a támogatásokat, hiszen azok nem képeznek akkora tételt, hogy jelentősen befolyásolhatnák a magyar költségvetést, megvonásuk viszont rendkívül nehéz helyzetbe hoz egyes határon túli magyar intézményeket” Markó Béla közölte, az RMDSZ megpróbálja ellensúlyozni a támogatások megvonása nyomán keletkezett hiányt, a kulturális pályázatok támogatására például a Communitas Alapítványon keresztül is biztosítanak összegeket. „Mindent megteszünk, hogy más forrásokat találjunk, és arról sem mondunk le, hogy a határon túliak végül megkapják az eredetileg előirányzott összeget. Ezen összegeket ugyanis nem vonták el véglegesen, csupán zárolták, így elméletileg van arra esély, hogy ismét hozzáférhetővé válnak, ha a pénzügyi helyzet ezt lehetővé teszi” – adott hangot reményeinek Markó. Támogatott intézmények és célok Támogatás a 2004-es költségvetésben (millió ft.) Megvonás (millió ft.) Új Kézfogás Közalapítvány 560,7 134,6 Illyés Közalapítvány 1021,2 194,6 Határon túli magyar felsőoktatás támogatása 1894 362,3 Határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatása 1023 64 Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány 200 30 Mocsáry Lajos Alapítvány 60 60 Segítő Jobb Alapítvány 250 150 Határon túli magyar színházak támogatása 100 5 Határon túli csángó magyarok kulturális támogatása 100 20,4 Szomszéd államokban élő magyarokról szóló törvény kiadásai 1850 37,5 /Balogh Levente: Egymilliárd forinttal kevesebb a támogatás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./
2004. március 2.
Csökkentik az anyaországon kívül élő magyaroknak szánt támogatás összegét: a Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter indítványozta megszorító intézkedések értelmében több mint egymilliárd forinttal kisebb az összeg, amelyet a határon túli magyarok különféle támogatási formáira szántak. Eszerint kevesebb jut az Illyés Közalapítványnak, az Apáczai Közalapítványnak és az Új Kézfogás Közalapítványnak is, a legnehezebb helyzetbe azonban mégis a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) került: a 380 millió forintos visszavonás az intézmény puszta létét veszélyezteti. Dr. Szilágyi Pál, az EMTE rektora elmondta: az intézményt teljesen váratlanul érte a magyar kormány döntése, amely megkérdőjelezi a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem működését. Át kell hogy gondolni az egyetemépítési tervet, beleértve a marosvásárhelyi campus építési ütemét. Új szakok indítására nem is gondolhatnak, de a régieknek sem tudják majd biztosítani a működést. Több oktatóra is szükség van, tehát a fizetéseket is növelni kell. Amennyiben nem tudják biztosítani a szükséges feltételeket, akkor nem teljesülnek az akkreditációs bizottság által kijelölt kötelező feltételek sem. Amennyiben nem teljesítik az előírt feltételeket, akkor visszavonják az illető szak működési engedélyét. Ugyanebben a helyzetben van a Partiumi Keresztény Egyetem. Korábban Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Transindex internetes portálnak felháborodását fejezte ki az intézkedés miatt, és kijelentette, hogy ebben az esetben lemond tisztségéről. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azonban úgy értékelte: nem történt tragédia, inkább örülni kell annak, hogy az oktatási-nevelési támogatásra szánt összeget nem kurtították meg. /(sbá): Veszélyben a Sapientia – EMTE léte. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2004. március 5.
Mintegy 22 százalékkal csökkentették az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumnak szánt idei költségvetési keretet, tekintettel arra, hogy a Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter indítványozta intézkedések értelmében több mint egymilliárd forinttal kevesebb összeget fordítottak a határon túli magyarság támogatására. Az alapítvány budapesti ülésén döntött úgy, hogy a romániai alkuratóriumnak eddig juttatott 232 millió forint helyett 51 millió forinttal kevesebbet adnak. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: az összeg lefaragása problémát fog okozni minden szaktestületnek, az oktatástól a művelődésig, az ifjúságtól egészen az egyházig és a sajtóig. „Valószínűleg az alkuratórium egyelőre azt teheti, hogy arányosan csökkent mindenhonnan – mutatott rá a szövetségi elnök. Markó reménykedik abban, hátha év közben sikerül az elvett összeg legalább egy részét visszaszerezni. /P. A. M.: Huszonkét százalékkal kevesebb támogatás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./ Pomogáts Béla nem mond le az Illyés Közalapítvány elnöki tisztségéről. Az IKA esetében az erre az évre eredetileg előirányzott 1021,2 millió forint helyett 194,6 millióval kevesebből kell gazdálkodnia. /Balogh Levente: Erdély: ötvenhárommillió forintos megvonás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./
2004. március 22.
A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének közös rendezésében került sor márc. 20-án Marosvásárhelyen az immár hatodik alkalommal megszervezett Reményik Sándor munkásságával foglalkozó irodalmi konferenciára és az "Egy lángot adok, ápold, add tovább" címet viselő szavalóversenyre. A minden évben más helyszínen sorra kerülő rendezvény eddigi helyszínei – Kolozsvár, Borberek, Pécs, Szováta és Debrecen – után, most Marosvásárhely következett, jövőre pedig Szegedre vándorol a konferencia. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla, Dávid Gyula, Kántor Lajos és Szabó Zsolt tartott előadást. A szavalóversenyen 20 diák mérte össze művészi erejét. Az ünnepség délután kiállítás-megnyitóval folytatódott, amelyen bemutatták a zsoboki alkotótáborban részt vevő képzőművészek Reményik Sándor munkásságából ihletődött alkotásait. A gálaest keretében adták át az idei Reményik-díjat, amelyet ezúttal Dávid Gyula irodalomtörténésznek ítéltek oda. /Köllő Katalin: Meghallani a költészet szavát. Reményik Sándor-emlékünnepség Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 23.
Mintegy százan léptek ki eddig a Magyar Írószövetségből, miután a szervezet választmánya nem határolódott el egyik tagjának, Döbrentei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtt jan. 11-én mondott beszédétől. Előbb 25-en jelentették be távozásukat a szövetségből, majd ezt követően 94 írószövetségi tag nyújtotta be kilépő levelét. Kalász Márton, az Írószövetség elnöke szerint a kilépő levél "aljas rágalmakkal van tele". "Kikérem magamnak saját magam és a magyar írótársadalom nevében, hogy egy csoport zsarolja a magyar kultúrát" – fogalmazott az elnök, megjegyezve: 94-en tiltakoznak, miközben az Írószövetség 1200 tagú. Pomogáts Béla véleménye szerint a kialakult helyzet túlzott reakciók sorozata, amelyben minden szereplő rosszul lépett. Szomorúnak tartja az egészet, hiszen hat évig (1995 és 2001 között) volt az Írószövetség elnöke, és sok erőfeszítésébe került, hogy egybetartsa a szövetséget. Fontosnak érzi a létét és a szövetség valamiféle szellemi egységét, ami nem politikai egységet jelent. Ő Döbrentei-beszédet is túlzott reakciónak tartotta, „ugyanis egy részeg fiatalember alkalmi ostobaságát nem kell egy tüntetésnek és zászlóégetésnek megtorolnia. Ugyanígy túlzott reakció az, hogy most százegynehány író kilépett a szövetségből, mert annak választmánya nem kívánta vagy nem tudta elítélni Döbrentei Kornél kijelentéseit.” /Köllő Katalin: Botrányos kilépések a Magyar Írószövetségből. Interjú Pomogáts Bélával. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2004. március 25.
Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség volt elnöke, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, nem lép ki az Írószövetségből. Az a cirkusz, ami körülötte folyik, nagyon szomorú színjáték. Hat éven át vezette az Írószövetséget, az alatt is voltak hasonló kihívások. Tragikusnak tartja, hogy ennyi kiváló író kilépett. A mélyben ott van a népi–urbánus vita emléke. A Döbrentei-ügy fellobbantotta a mélyben izzó ellentétet. Sokan elégedetlenek voltak az Írószövetség választmányának az összetételével, mert eltolódás történt az úgynevezett népiesek javára. Amikor Kalász Mártont választották meg a szövetség elnökének, már nagyon egyértelmű volt az, hogy az urbánus oldalhoz tartozó írók nemigen próbálnak részt venni az Írószövetség életében. Az Írószövetség közösséget adott a határon túli magyar írók számára is. E körökből körülbelül háromszáz tagja van a Magyar Írószövetségnek. Ezért is meg kellene őrizni az Írószövetséget, melynek ezek után is ezer tagja van. Az Illyés Közalapítványnál olyan mértékben csökkentették a támogatási lehetőségeket, ami már szinte elviselhetetlen. Közben rengeteg pályázat futott be, több mint 5 milliárd forint értékben. A támogatások kérdése nem fiskális, hanem politikai, sőt nemzetpolitikai kérdés. Erkölcsi kérdés, ugyanis a Magyarország erkölcsi kötelessége a szolidaritás, amit az alkotmány is előír a kisebbségek irányába. Az elvonást zárolták, ugyanis elvonáskor az Országgyűlésnek egy új törvényt kell hoznia arról, hogy ezeket az intézményeket, például az Illyés Közalapítványt ennyi és ennyi forinttal megrövidítik. Ilyen rendelkezés, nem volt, ezért a Pénzügyminisztériumnak csak ahhoz van joga, hogy zárolja ezeket az összegeket. Korábban Pomogáts azt nyilatkozta, hogy ha elvonnak bizonyos összeget, akkor lemond a kuratóriumi elnöki tisztségről. Az elvonás megtörtént, mégis maradt. Kiderült, magyarázta, hogy ebben az esetben a kuratórium jelentős része szintén a lemondást fontolgatta volna. Ebben az esetben működésképtelen lett volna az alapítvány, mint ahogy korábban hónapokig szünetelt a tevékenység. /Máthé Éva: „Én nem lépek ki az Írószövetségből!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./
2004. március 26
A tizenöt éve Budapesten élő Beke György író tanulmányokat, interjúkat, portrékat tartalmazó kötete /Makacs realizmus – Tanulmányok, interjúk, portrék, I–II. kötet, Közdok, Budapest, 2003/ széles sávot fog át az időben, közel hatvan évet ölelnek fel, az Új Székely Népben 1946-ban megjelent írástól napjainkig. A kisebbség ügyeinek szószólójaként munkálkodik – ez Beke György írói munkásságának legsajátosabb, legjellemzőbb vonása. A sorskérdéseinkhez való viszonyulást jelzi, hogy kik kerülnek vizsgálódásai középpontjába: Veres Péter és Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és Féja Géza, Tamási Áron és Czine Mihály, továbbá Nyirő József és Kós Károly, Bánffy Miklós és Molter Károly, Horváth Imre és Szabédi László, Páll Árpád és Lakatos Demeter, Veress Dániel és Sütő András, Kántor Lajos és Cseke Péter, az anyaországi Pomogáts Béla, a vajdasági Hornyik Miklós, a felvidéki Duba Gyula, a müncheni Juhász László és Borbándi Gyula, az amszterdami Kibédi Varga Áron, a bécsi Szépfalusi István, a cambridge-i Gömöri György… /Máriás József: Beke György: Makacs realizmus = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/
2004. április 10.
Ápr. 8-án Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban kiosztották az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kritika-pályázatának díjait. Az alapítvány kilenc éve Székelyudvarhelyen azzal a szándékkal alakult, hogy a hazai tollforgatók számára kiírt pályázatokkal tehetségeket részesítsen kitüntetésekben, ezzel szolgálva az erdélyi magyar irodalom fejlődését. Eddig kisregények, esszék és novellák szerzői számára hirdettek pályázatokat, tavaly viszont a kritikaírás következett. Lőrincz György alapítványi elnök elmondta: a pályázat szülőatyjai Kántor Lajos és Pomogáts Béla. A díjazottak – valamennyien fiatal tanárok, diákok, reményteljes művészetrajongók – a következők: 1. Végh Balázs, 2. Vári Csaba, 3-4. Gál Andrea és Petres László. /Ö. I. B.: Fiatal kritikusok elismerése. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./
2004. április 19.
Megjelent Nyírő József: Néma küzdelem /Nyírő József Művei sorozat, 2. /Pallas–Akadémia, Csíkszereda/ című regénye. A 19. század végén játszódó cselekmény egy erdélyi magyar szórványtelepülés lakóinak hősies küzdelmét jeleníti meg a puszta túlélésért, miközben a magyar és a román bankok egyaránt becsapják őket, így válva a banki ügyletek a magyarság elnemzetlenítésének és a románság térnyerésének hatékony eszközévé. A kötet utószavát Pomogáts Béla irodalomtörténész írta. /A Pallas–Akadémia új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./
2004. május 4.
Nagyváradon máj. 2-án, vasárnap megkezdődött a XIII. Festum Varadinum a Sebes-Körös-parti Ezredévi emléktéren, a Várad-Olaszi református templomban. A rendezvények az élő magyar bástyaként létező négy nagyváradi történelmi egyházra épülnek. Idén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is visszakapcsolódott a Varadinumba, a nyitóünnepségen Tőkés László püspök hirdetett igét, aki szerint nagyon sok lokálpatriótára volna szükség Erdélyben, hiszen hatalmas a magyarság szétszóratása és ez meggyengíti a közösséget. „11 millió magyar visszakerült az európai népek közösségébe. Erdély az előszobában van. Egyéni és közös útkeresésünkkel indítjuk ezt a Varadinumot, amikor a magyar jövendőt hirdetjük." – mondta. A püspök az MPSZ támogatására szólította fel a megjelenteket. A gyermekek verses-zenés összeállítással köszöntötték az édesanyákat, anyák napja lévén. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint az „egyházhoz és szülőföldhöz ragaszkodásunk meghatározza életünket, hiszen a magyarság a diktatúra idején is a templomok védőszárnyai alatt talált menedékre”. A megmaradás eszközének az autonómiát, „a Bukaresttől való függetlenség kivívását" tekinti, az egyházi javak visszaszolgáltatását pedig közös nemzeti ügynek. Az anyaországgal való kapcsolattartást megnehezíti, hogy az országhatárnál 500 eurót kell felmutatni. Pomogáts Béla arról szólt, hogy a történelem véres korszakaira, a veszteségekre emlékezünk leginkább: Muhi-csata, Mohács, Trianon, kevésbé emlékezünk meg az építés, a béke korszakairól, amilyen a magyarság életében jelenleg az európai csatlakozás. Pomogáts Béla három alapelv betartására intett: az autonómia, a nemzeti integráció és a nemzeti szolidaritás: „Egy Magyarország és egy nemzet van", az új békekorszak is veszendőbe mehet, ha nem lesz belső kiegyezés, vélekedett. Az ünnepség végén átadták a Pro Família-díjat ifj. Kristófi János orgonaművésznek és családjának. /(Balla Tünde): Megnyílt a 2004-es Varadinum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2004. május 6.
Nagyváradon megkezdődött a Varadinum rendezvény. A zsúfolásig telt templomban Tempfli József megyéspüspök mutatta be a szentmisét. Egyháztörténeti ritkaságokat mutattak be a bazilika képtárában. A tárlókban a nagyváradi római katolikus papnevelde tipográfiájában, a Nagyváradi Szemináriumi Nyomdában készült kiadványok sorakoztak. Az egyházmegye és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiállításán a 200 éve, 1804-ben megszűnt és 1745-ben, Csáky Miklós püspök által beindított nyomda kiadványai láthatók. A gyűjtemény anyaga könyv formájában is megjelent a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. Magyarország EU-s csatlakozásáról osztotta meg gondolatait a váradi újságírókkal dr. Pomogáts Béla, az Illyés Közapítvány elnöke, majd az alapítvány tevékenységéről beszélt. Pomogáts Béla leszögezte: a Commuintas az Illyés Közalapítványtól nem kapott pénzt, az alkuratóriumok felépítése teljesen független a budapesti, központi vezetéstől, nem szólhatnak bele az alkuratóriumok munkájába. Bemutatták Pomogáts Béla új könyvét, melyet Erdélyi autonómia európai integráció címmel a Nagyváradi Ady Társaság adott ki. /(Balla Tünde): Varadinum 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2004. május 8.
Máj. 6-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó nyolc kötet neves szerzőit vonultatta fel. Dávid Gyula az Írók, művek, műhelyek Erdélyben című irodalomtörténeti kötetéről, Pomogáts Béla az Erdélyi tetőnről, Péntek János az Anyanyelv és oktatás című könyvéről, Kozma Mária a Vérkápolna című történelmi regényéről, Tompa Gábor a Noé színháza című kötetéről, Kovács András Ferencnek a Tengerész Henrik búcsúzik című kötete húsz évi utáni újrakiadásáról, Kányádi Sándor a Dél keresztje alatt és Küküllő kalendárium című verseskötetéről beszélt. /Ö. I. B.: Hét szerző, nyolc könyv. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./