Akit elbűvölt a fény (Bartha Árpád-emlékkiállítás)
Mindig azt mondta, március 15-én született. Az anyakönyvbe azonban március 20-át írtak. Szülőfalujában, Lécfalván, 1941-ben. Most, ha megérte volna, immár 81. éves lenne. Bartha Árpád azonban fájdalmasan korán, mindössze 43 évesen távozott erről az árnyékvilágról. Jókor született, s ha jó helyen is – világhírű fotográfus lehetett volna belőle. A 2004-es első emlékkiállítása után második, életműösszegző tárlata nyílt meg tegnap az Árkosi Művelődési Központ Bástya-házbeli termeiben.
Bartha Árpádot, a szenvedélyes fényképészt és az embert idézték meg a tegnapi kiállításmegnyitón pályatársai, tisztelői. Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége megyei szervezetének elnöke villogó szemű, lobogó zakójú, mindig siető, de mindenre figyelő, kereső-kutató emberként jellemezte, akiben a dokumentarista és a művészeti fotográfus párhuzamosan élt. Kiemelte, olyan kortársai, mint Plugor Sándor, Baász Imre, hatással voltak alkotására, művészetének alakulására. Beliczay László, az MTI fotográfusa és képszerkesztője szakmai szempontból értékelve életművét megállapította, Bartha Árpád a fényképezést soha nem tekintette csak munkának, az alkotás napi látásmódja volt. Természetfotói, a paraszti életet bemutató felvételei szerkesztésükben, emotív hatásukban a két világháború közötti „magyaros fotózásra” emlékeztetnek, alkotásaira jellemzőek a fény-árnyék hatások, a nehéz kompozíciós elemeket rendkívül ügyesen használta – méltatta a szakember. Felhívta a figyelmet Bartha stílusváltására, amikor elkezdett a képzőművészet felé fordulni, ebből a korszakából való alkotásain Moholy-Nagy, Kepes hatása érződik. Bartha ugyanakkor szenvedélyes sötétkamra-kísérletező is volt, nagy újítását azonban, a vakok számára kifejlesztett domborfotóit „elsüllyesztették” akkoriban. Bartha Árpád remélhetőleg megtalálja méltó helyét a magyar fotóművészetben – zárta beszédét Beliczay László.
Az örökmozgó, mindenütt fotótémát találó Bartha Árpádról egykori munkatársai, a Cuvântul Nou napilap volt újságírói, Dumitru Manolăchescu és Ioan Drăgan emlékeztek meg, utóbbi elmesélve: Bartha már brassói fémipari munkás korában szenvedélyes fotós volt, s hogy több ideje maradjon a fényképezésre, a nagyvárosban albérlet után nézett. Talált is – egy használaton kívül helyezett halottaskocsit...
Nem közvetlen munkatársa, de barátja volt az akkori „társlapnál”, a Megyei Tükörnél dolgozó Czegő Zoltán és Bogdán László – előbbi arról beszélt, könnyű Bartha Árpádra emlékezni, hiszen ő állandóan emlékeztet, utóbbi pedig a Bartha Árpádhoz írott versét olvasta fel. „Összehúzott szemmel néz bennünket a fotográfus, / ahogyan ismert blende pillantásával is nézett esztendőkön át, / és bűvös kameráján keresztül is csak nézett. / Tudta, ha odanézünk: sikerül a valóság!” – emlékidézés helyett találóbb a költő jellemzése. A mostani emlékkiállításra reprezentatív Bartha-fotóalbum is megjelent. Kopacz Attila felidézte: a 2004-es kiállításkor csak egy vékony, 48 oldalas kiadványra futotta, és akkor úgy érezte, „mi végeztük ki” Bartha Árpádot. Azóta motoszkált benne, hogy el kellene valamikor készíteni a Bartha életművéhez méltó albumot, és ennek most jött el az ideje. Eleinte 150–180 oldalas kiadványt tervezett, ebből végül 450 oldalas lett, „de el lehetett volna menni még egyszer ekkoráig” – tette hozzá. Ismertette azt is, pár hónapon belül elkészül az album román és angol nyelvű fordítása is, „mert az egész világon be kell mutatni Bartha Árpádot, hiszen olyan művész, aki megérdemli”.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákkórusok napjai
Díjakkal tértek haza a sepsiszentgyörgyi diákkórusok a múlt héten Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről, hétfőn este pedig hatodik alkalommal szervezték meg a megyeközponti Krisztus Király-templomban a Diákkórusok fesztiválját. Mindkét esemény bizonyította: a közös éneklésnek olyan ereje van, amire a művészetekben alig van példa, a gyermekek, ifjak hangján felcsendülő dal lelki örömet nyújt előadónak, hallgatónak egyaránt.
A kórusolimpia körzeti szakaszán Beszterce-Naszód, Hargita, Maros, Szeben, Brassó és Kovászna megye tartozik egy csoportba, külön kategóriában versenyeznek az elméleti, a művészeti és az egyházi iskolák kórusai. A 12–15 perces repertoár: egy népdalfeldolgozás, egy román dal és különböző korok kórusművei.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa a saját kategóriájában második helyezést ért el 96 ponttal, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum (karvezető Szőts Dániel) és a Székely Mikó Kollégium (karvezető Dombora Anna) énekkara 96, illetve 95 ponttal szintén második díjat kapott. Nem először fordul elő, hogy a díjazás különböző okokból elégedetlenséget szül a résztvevők körében, emiatt vannak megyék, amelyek nem küldenek kórust erre a versenyre, idén is rossz szájízzel tértek haza a versenyzők. Többen kifogásolták, hogy az elméleti iskolák győztesének a brassói Andrei Şaguna Középiskola leánykarát hirdették ki, bár előadásuk valóban megérdemelte a száz pontot, egy egynemű kórus nem mérhető össze a vegyes karral – érveltek a karvezetők. Karácsonyi Gabriella, a zsűri Kovászna megyei képviselője érdeklődésünkre elmondta, a versenyszabályzat nem pontosít ilyen tekintetben, így tulajdonképpen nem történt szabálysértés, de valóban mást jelent egy vegyes kar és egy egynemű kórus. A jelen lévő öt művészeti iskola közül a száz pontot és az országos versenyre jutás jogát a besztercei kórus nyerte, de a zsűri a kisebb pontszámú marosvásárhelyi és a brassói énekkarnak is első díjat ítélt, ami szintén szokatlan a kórusolimpián.
A tegnap esti sepsiszentgyörgyi dalos találkozón az említett három diákkaron kívül a Krisztus Király-templomban fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella gyermekkórusa, az iskolák önálló produkciói után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma

Díjözön fiatal zenészeknek
Nyolc első, négy második és négy harmadik díjjal, valamint egy dicsérettel tértek haza a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenészei Marosvásárhelyről, ahol március 23–24-én tartották meg az országos hangszeres előadóverseny körzeti szakaszát.
Hat megye – Beszterce, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Szeben – 160 legjobbja közül a III–VIII. osztályosok számára rendezett versenyen a művészetisek fölényesen győztek. S bár nem első alkalommal, de hosszabb idő óta most ismét jelen lesznek az országos megmérettetés legfelsőbb szakaszán, ahol a körzeti versenyen 100 pontot elért tanulók vehetnek részt.
Babos Erika / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákkórusok a templomban
Az együtténeklés ereje
A megyeszékhelyi Krisztus király római katolikus templom adott otthont a diákkórus-fesztiválnak. A hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén három sepsiszentgyörgyi középiskola négy kórusa lépett fel.
A fellépőket és a közönséget Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára, a diákkórus-fesztivál megálmodója és lelkes szervezője köszöntötte. Kiemelte, az elmúlt héten, Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium (karvezető: Dombora Anna) és Mikes Kelemen Líceum (karvezető: Szőts Dániel) énekkarai, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia ifjúsági vegyeskara (karvezető: Sipos Zoltán) második díjjal tért haza.
A diákkórus-fesztiválon a díjazott énekkarok mellett fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara is Lőfi Gellért vezényletével. Az önálló produkciók után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
A rendezvény célja az ifjúság kóruskultúrájának a fejlesztése, művelése, az erdélyi zenei élet népszerűsítése, de nem elhanyagolható az együtténeklés közösségformáló ereje sem. „Azért szervezzük a seregszemlét is, hogy együtt legyünk, közösen énekeljünk, felmérjük hol tartunk, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk” – hangsúlyozta Lőfi.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szövetségben a természettel
Péter Alpár útjai
Fiatal és elismert képzőművész. Hosszas pécsi tartózkodás után, budapesti feleséggel tért haza Bikfalvára, a 80 négyzetméteres műtermet felváltva egy kisszobára, amelyben a gyermekek hancúroznak. Azokat az erővonalakat, erőket kerestük – és ezeket szeretnénk az olvasóknak is megmutatni –, amelyekhez az életét igazítja, amelyek őt igazítják. Itt és most, Háromszéken 2017. április havában.
– Nemrég került haza a pécsi Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájából, ahol hároméves ösztöndíjjal tartózkodott, ideális állapotok között. A jól felszerelt műterem, különböző műhelyek mellett rendelkezésére állt egy szakmai könyvtár és egy kitűnő szellemi közeg is. Most újra itthon. Hogyan éli ezt meg?
– Tudatosan jelentkeztem a képzésre, és éppoly tudatos döntés volt az is, hogy tanulmányaim befejeztével hazatérek Háromszékre. Most ott kell folytassam, ahol 3 évvel ezelőtt abbahagytam, s a mindennapi munka mellett be kell fejeznem a disszertációmat. Szeretném minél hamarabb megírni, mert úgy láttam a szaktársaknál, hogy mikor kiestek abból a közegből, ahol minden a szakmáról szól, és ezer más dolog köti le az embert, sokkal nehezebb. Nagyon jó volt hazatérni, sokat jelent számomra ez a hely, de hiányolom azt a magas színvonalú szakmai közeget, amit ott megszoktam, meg a műtermem, amit a képzés befejeztével vissza kellett adnom. A hazatérés, az újrakezdés sok kérdést vet fel, a hazai művészeti életbe is vissza kell térnem.
Kapcsolatban a térrel
– Pécsi tartózkodása alatt is hazajutottak a hírek Önről, hogy természetművészeti alkotótáborokat rendez, illetve a Közel- és Távol-Kelet hasonló jellegű megmozdulásainak is szerves része. Természet és művészet… Megmagyarázná, mit eredményez e két rokonszenves fogalom násza?
– A kortárs képzőművészetbe mindig otthonosan mozogtam, installációkat és performanszokat hozva létre. Ezeknek sajátosságuk a valós tér és az anyagok használata. Az elmúlt évtizedben egyre tudatosabban léptem ki a természetbe, ez megdöbbentő felismerésekhez vezetett. A műveim lerázták magukról azt a szociális környezetet, amiben születtek, és egy tág, időtlen, kozmikus folyamatba ágyazódtak. Sok mindent újraértékeltem, szellemileg is átalakultam. A folyamat eredményeként megvalósuló művek a 20. század végén jelentkező nature art jellegű kortárs művészeti jelenségekhez köthetők. Ez indokolta a pécsi doktori képzés melletti döntésem is, mivel témavezetőmet, Colin Fostert is foglalkoztatják a természeti tér és a kortárs szobrászat kapcsolódási pontjai.
– Mikor láthatják a háromszékiek is ezeket a műveket?
– Ha sikerül, decemberben a Lábas Házban jelentkezem egy kiállítással, ahol két pécsi művészbarátommal, Tomcsik Judittal és Mészáros Gergellyel közösen adunk ízelítőt egy sokkal nagyobb anyagból. Ez az anyag utána továbbutazik Pécsre, majd Németországba.
Bikfalva egy kikötő
– Ön számára egy 18. századi kúriában van az archimédeszi pont, ahonnan sarkaiból kifordíthatná a világot…
– Nem akarom a sarkaiból kifordítani, forog az magától is, sőt ebből a világgal való együttmozgásból származik a munkáim energiája. Bikfalva egy kikötő, egy töltekezési pont. Becsukom a kaput, és egy elvarázsolt világban találom magam, egy másik tudatállapotban. Ezért szeretik itt annyira a gyermekeim is, és érzik jól magukat a munkáim is a padláson, csendes meditatív állapotukban.
– Háromgyermekes családapa, nagy felelősséggel. Nem kel birokra Önben néha az apa és a művész?
– Vannak művészek, akik lemondanak a családról, pedig mint alkotó embernek ebből is rengeteg energia származhat. Mi a gyerekek révén a születés misztériumát is közösen éltük meg. A mindennapokban feleségemmel, Várallyai Réka művészettörténésszel igyekszünk megtalálni a harmóniát és az egyensúlyt, bár belefolyunk egymás szakmai tevékenységébe. Kicsit én is műemlékvédő lettem, és ő is kortárs művészettörténész. Megértéssel kezeli az utazásaimat, én pedig szelektálok, hogy mikor és hova utazom. Kulturális fővárosként Budapestet hordozom magamban, Réka révén oda is hazamegyek.
– Milyen karrierre vágyik?
– Kérdés, mit nevezünk karriernek… Egy jó értelemben vett művész elsődlegesen nem a megélhetésért alkot, és nem a pénzkeresés áll a fókuszában. Mindegyik mű egy-egy megértési folyamat, ami számomra egy szellemi úttá nemesül. A művész egy olyan szellemi terméket, értéket hoz létre, amelynek nem mérhető pénzügyi mutatókkal a rentábilis volta, de elvárhatja, hogy ennek fejében a közösség biztosítsa az ő megélhetését. Míg egyes művészeti ágakban – például a színház – megoldott a művész megélhetésének kérdése úgy, hogy többnyire nem kell megalkuvást kötnie, a képzőművész nagyon kiszolgáltatott. Hiányzik az az intézményes rendszer, ami nyugodt alkotói körülményeket biztosít. Ez nemcsak lokális, hanem globális probléma. Vannak rezidens programok, rendezvények, amelyek egy hónapra, félévre megoldják a helyzetet, de ezek csak ideiglenes alternatívák. Sokszor veszek részt a kultúrámat képviselve olyan rendezvényeken, amelyek után örülök, ha nullára kijövök. Sokkal másabb a helyzet, mikor kapok egy tiszteletdíjat, és úgy tudok alkotni, hogy nem vonja el más a figyelmem, és nem csorbul háromgyermekes apai öntudatom, mert jut a családnak is!
– Azok a gondolatok, amelyeket szóban és a természetben megfogalmaz, kicsit kilógnak a magyar kultúrkörből. Milyen olvasmányokból ihletődik, csak a saját öröméért teszi, esetleg szakmai vagy személyes fejlődéséért?
– Mondhatnék olyan művészeket, aki tevékenységükkel hatottak rám, de filozófusokat, gondolkodókat is. Ahogy a természetet, mint élő teret látják a keleti kultúrák, úgy az egyenrangú partneri kapcsolat is nagy hatással van rám. A buddhizmus, hinduizmus természetszemlélete, érzékenysége, az iráni perzsa kultúra természetértelmezése, az antik görögök természethez való viszonya, de a régi székely falu természetképe és annak megjelenése a használati tárgyak dekoratív díszítésein szintén fontos inspirációs források számomra. A természetet a nyugati művészet többnyire csak mint tárgyat és anyagot kezeli, vagy környezetvédelmi kérdésként tekint rá. A keleti kultúrák a művész szerepét is másképp határozzák meg. Hisznek abban, hogy a művész változtathat társadalmi, szociális, vagy természeti gondokon, igaz, ha Joseph Beuys művészetére gondolunk, ez nem idegen a nyugattól sem… Művészként egy globális diskurzus részének érzem magam, ami kultúrák és művészek között zajlik, néha átlépve a tér és az idő korlátait.
Péter Alpár
1976-ban született Sepsiszentgyörgyön. Szakmai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban kezdte (1990–1994), a temesvári Képzőművészeti Egyetemen folytatta (1996–2001), majd a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának doktori iskolájában fejezte be (2013-2016). Kortárs művészettel és annak határterületeivel foglalkozik, művei nonkonformista anyaghasználatú térplasztikák, funkcionális szobrok, installációk, óriási térrajzok.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A mi kis virtuózaink
Immár harmadik éve, a hangversenyévad végén, Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében bemutatkoznak a Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneművészei, állóképpel lepnek meg a bejáratnál a drámaosztály hallgatói, az előcsarnokban pedig közszemlére állítják a képzőművészeti tanulók munkáit. Azt hiszem, nem tévedünk, ha megelőlegezzük nekik a művész megnevezést, nem csupán azért, mert páratlanul gazdag „anyaggal” leptek meg, de leginkább azért, mert amivel elénk léptek, az már művészet a javából. A drámaosztály, ifjú kora ellenére, már sokszor bizonyított, hisz az Osonó világra szóló sikereiben benne van az ő lelkük is. A festmények, grafikák sok lehetséges befutót előlegeznek, az eszközökben, megvalósítási változatokban gazdag kiállítás, úgy érzem, sok hozzáértőt és hozzá nem értőt is meglep.
A magyar televízióban éppen most futó Kis virtuózok elnevezésű vetélkedő adta az ötletet, hogy a líceum zenészeinek, szólóénekeseinek teljesítményét ugyancsak a virtuóz jelzővel illessem. Úgy gondolom, nem sok zeneművészeti iskola van, amely egyszerre ennyi nagyzenekart és nagykórust színpadra tudna szólítani. És nem akármilyen szinten! Micsoda iszonyatos munka van e kétórás szereplés mögött! A tanárok, a felnőtt művészek közül csak kevesen jelennek meg a színen ez alkalommal, csupán a karvezetők „lépnek” munkába egy-egy ilyen előadás alkalmával, de mellettük, mögöttük, velük együtt még ott vannak azok, nem is kevesen, akik ezeket a kis virtuózokat előkészítették, felkészítették a színpadra lépéshez. És közöttük többen vannak, akik tényleg elismert művészekként jelennek meg időnként rangos rendezvényeken, és milyen megelégedést jelent, hogy a tegnapi diákok közül jó páran ma már volt iskolájukban tanítanak.(Bocsássák meg nekem, hogy külön nem sorolom a neveket, mert akkor ott kellene sorakoznia a teljes tantestületnek!)
Tényleg igazi csemege volt ez a múlt hét végére meghirdetett hangverseny! Engem különösen megindított az Eufónia kórus feldolgozott népdalcsokra. Eszembe jutott, hogy ilyen könnyfakasztó hatással volt rám hosszú évekkel ezelőtt az a népdalfeldolgozás, az a Kodály-mű, melyet a pécsi Leöwey Gimnázium lánykórusa adott elő első szentgyörgyi vendégjátékukon a nagy tekintélyű Jandó Jenő tanár úr vezényletével. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor 1972-ben, pécsi vendégszereplésünkkor Dancs Árpád vegyes kamarakórusa megbabonázott az Ültettem violát, várom kikeletjét kezdetű népdal kristálytiszta zengésével.(Azóta is megtanítom diákjaimnak ezt a népdal-csodát!) A mostani élményt külön megköszönöm Sipos Zoltánnak.
Végezetül hadd jegyezzem meg: éppen negyvenöt esztendeje, hogy az akkor egyetemista, ma világhírű zongoraművész, ifjú Jandó Jenő megtartotta élete első koncertjét a mára lerombolt Szakszervezeti Művelődési Palotában, nem éppen a legkorszerűbb zongorán!
Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bemutatkoztak a végzős művészetisek
Búcsútárlat a Köntésben
A hagyományteremtés szándékával nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán végző diákok diplomamunkáiból álló tárlatot kedd este a Köntés Galériában.
A különleges alkalomból több mint ötven festmény, grafika, textilkompozíció, könyvillusztráció, borítóterv és egy vers került közszemlére Intro címmel, B. Hajdú Enikő, Péter Alpár és Tóth Sarolta szaktanárok irányításával.
– Bár a tehetség és hozzáértés lenyomatai egyértelműen felfedezhetők és érzékelhetők az alkotásokon, tovább kell fejleszteniük az iskolában megalapozott tudásukat, és be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy igazi művészekké váljanak – fogalmazta meg útravaló jó tanácsként a jelenlévő diákok felé Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató.
Várallyay Réka művészettörténész ígéretesnek nevezte a kiállított műveket, egyúttal a már körvonalazódó pályájuk folytatására biztatva a most nyilvánosság elé lépő végzős diákokat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy az érettségivel számukra egy korszak lezárul ugyan, viszont egy lehetőségekkel teli új is elkezdődik, melynek kiaknázása elsősorban rajtuk múlik.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kis művészek nagy napja
Egész napra kihúzták a csengőt és tanórát sem tartottak pénteken a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, s ennek minden bizonnyal a diákok örültek a legjobban. A tegnapi iskolanapon azonban tanulók és pedagógusok közösen ünnepeltek, tartalmas programsorozattal készültek, a különféle rendezvények közt pedig a névadóról is megemlékeztek a délelőtti megnyitón.
A barátságtalan időjárás nem szegte a művészetisek kedvét, jó hangulat uralkodott a folyosókon, tantermekben, szabadtéri rendezvényeken egyaránt. Különösen sokan fordultak meg az osztályok vásárán, ahol saját készítésű süteményeket, festményeket, karkötőket, szendvicset, bodzalevet, édességet, papírdíszeket kínáltak a diákok.  Az ötödik B-sek napja különösen jókedvűen indult, reggel zenét hallgattak, sőt, még táncoltak is, míg elkészültek a díszlettel – mesélte osztályfőnökük. Para Noémi úgy fogalmazott, jó érzés, hogy ezen a napon együtt lehet a gyerekekkel, s úgy tudnak az iskolában lenni, hogy jól is telik. Fontos, hogy osztályként is megmutathatták magukat, Zene-ABC névre keresztelt bazárukban pedig a gyerekek által készített süteményeket főként a lányok ajánlották szorgosan.   Șuiu Éva rajzszakos diákjai is beneveztek a vásárra, melyre idejében felkészültek, s ezt tegnap fotókon is szemléltették. Gyermeknapon az udvaron találkoztak az ötödik C-sek, ott születtek a különböző alkotások, melyeket – az osztálypénzt gyarapítandó – tegnap próbáltak értékesíteni. Osztályfőnökük az iskolanap közösségformáló erejét érzi a legfontosabbnak, diákjai ugyanis egy közös cél érdekében fogtak össze, kirándulásra gyűjtenek.  Közben a vásári forgatag szomszédságában, egy fa alatt többen arcfestésre várakoztak, a közeli színpadon pedig egymást váltották a rézfúvósok, gyermekcsoportok, kórusok. „Idén próbáltunk arra koncentrálni, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, ki is volt Plugor Sándor, iskolánk névadója, úgy éreztem, ez fontos a mai napon – vázolta lapunknak Sebestyén-Lázár Enikő intézményvezető. – A többi tevékenységgel pedig kimondottan arra figyeltünk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hogy közösséget formáljunk, hogy jobb hangulatban teljenek a napok.”  Ez tegnap minden bizonnyal sikerült is, hiszen a már említettek mellett reggel vetélkedők, ügyességi játékok zajlottak a művészetiben, a szabadtéri graffitifestést a rossz idő miatt ugyan későbbi időpontra kellett halasztani, ám vázlatán dolgoztak. A díszteremben kortárs műhelyre várták az érdeklődőket, és alkalom adódott népi gyermekjátékokkal ismerkedni, de volt batikolás, táncház, s szerepelt a délutánba nyúló programban meseerdő dráma tagozatos diákokkal, drámatréning, karaoke, valamint iskolanapi koncert a díszteremben, és az elmaradhatatlan, élő szoborpark egyaránt megmutatkozott.
Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Széchenyi-bál a Kálnoky-kastélyban
Új helyszín, a miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont a huszonharmadik alkalommal megtartott Széchenyi-bálnak. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diáktanácsa által szervezett, szombat délutáni rangos eseményen közel kétszázan vettek részt. A kastély arisztokrata kisugárzásához illő, stílszerű viseletben jelentek meg a diákok, tanárok, szülők, meghívottak. Az összkép tökéletesen idézte a gróf Széchenyi István emlékére rendezett, a reformkor utáni Magyarország fényes táncmulatságainak hangulatát. A bálban a zenét a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósegyüttese biztosította.
Pontban hat órakor oldották el a kastélykert gesztenyesétányának selyem zárszalagját, a vendégek hosszú sorban vonultak az épület elé, mindnyájukat személy szerint jelentette be a hopmester. A bál „szabályzata” szerint fantázianeveket kellett választaniuk a résztvevőknek, rengeteg volt a német, francia, angol, orosz nevű főnemes, kevesebben képviselték a magyar arisztokrata családokat.
A vendégeket gróf Kálnoky fogadta nejével, Annával és fiá­val, Miklóssal. A gróf rokonaiként köszöntötte a bálozókat. „Nagyon boldog vagyok, hogy a felújított miklósvári kastély épp a háromszéki fiatalok által rendezett bál helyszínévé vált” – mondotta Kálnoky gróf, jó mulatást kívánva mindenkinek. 
Kis Imre főtanfelügyelő a bál fővédnökeként első alkalommal vett részt a színpompás eseményen. „Ez a rendezvény híd a múlt, a jelen és a jövő között. A reformkor nagystílű, fényűző, de ugyanakkor szép és gazdag világát a jelenben kell megörökítenünk és megélnünk ahhoz, hogy a jövőben utódaink hasonlóképpen tudják ünnepelni” – mondta köszöntőbeszédében.  A Mikes-líceum igazgatója, Már István a bál történetét vázolta. A kilencvenes évek elején indult a mozgalom, az ötlet a ma már Magyarországon élő Daragics Éva történelem szakos tanárnőé. Az első bált az iskola dísztermében tartották, majd a megyei könyvtár Gábor Áron Termében, az árkosi Szentkereszty-kastélyban, a zabolai Mikes-kastélyban, most pedig a miklósvári Kálnoky-kastély ad helyet a rendezvénynek. Daragics Éva üdvözlőlevelét is felolvasta az igazgató. „A célom az volt, hogy a mi kis székely miliőnkben is legyen egy polgári esemény, ahol mindenki nemcsak jól érzi magát, hanem megismerkedik egy korszakkal, erkölcsi és viselkedési normáival” – tolmácsolta Daragics Éva üzenetét. A diáktanács vezetője, Konrád András László köszönetet mondott diákoknak, tanároknak, az igazgatóságnak, támogatóknak, mindenkinek, aki valamivel hozzájárult az esemény megvalósításához. Időközben a kastélyhoz érkezett gróf Széchenyi István megtestesítője, Dimény Árpád Bernád. A pókerhez sok szerencsét, a tánchoz kedvet, az egész eseményhez szép időtöltést kívánt szűkszavú beszédében, majd ahogyan érkezett, ugyanolyan gyorsan el is tűnt a bálozók forgatagában. A díszbeszédek után került sor a nyitó táncra, a kastély előtti rögtönzött parketten nyolc pár mutatta be, fellépésüket vastapssal jutalmazta a közönség.
Számos szórakozási lehetőséget biztosítottak a szervezők a jelenlévőknek. A svédasztalos vacsora után megnyílt a kaszinó, azonnal elfoglaltak minden széket a pókerasztal körül, az urak semmit nem kímélve csapkodták a lapokat. Volt, aki hosszú órákon át bírta, más rövid idő alatt kiürítette pénztárcáját, távozott az asztaltól. Lehetett sakkozni, römizni, más társasjátékokat játszani. Időközben – a bálokban meg nem szokott történésként – Magyarósi Imola művészettörténész vetített képes előadásban mutatta be a Kálnoky-kastély történelmét, felújításának mozzanatait.
Az est legvártabb eseménye a bálkirálynő-választás volt. Öt jelölt szállt versenybe: Tribel Renáta, Serbán Andrea, Simon Edith, Dundler Kata és Fazakas Noémi. Bemutatkozásuk, a párjukkal való tánc után Fazakas Noémi vihette el a koronát. A férfiak megmérettetésére csupán ketten jelentkeztek. Szilágyi Áronnak és Máthé Attilának kvízkérdésekre kellett válaszolnia, majd tánctudásukat is bemutathatták. A párbajból Máthé került ki győztesen.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amatőr színjátszók találkozója
A Művészeti és Népiskola, valamint az Osonó Színházműhely közös szervezésében nemrég zajlott a Színjátékosok 3. Találkozója Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A rendezvényről Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely vezetője számolt be lapunknak.
Amióta 2010-ben megszűnt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), nincsen olyan színházi rendezvény, mely átfogóbb képet nyújtana Erdély amatőr társulatairól, az évente Szilágycsehben szervezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) kívül többnyire csak alkalomszerűen  szerveznek amatőr színházi találkozókat itt-ott az országban. Hiánypótló kezdeményezésnek számít tehát a színjátékosok találkozója, mely három évvel ezelőtt abból az ötletből született, hogy a színjátszó csoportok vezetőinek szervezett képzés mellett egy olyan fórum is működjön, ahová a csoportvezetők elhozhatják társulataikat, hogy azok is kapcsolatot teremthessenek egymással, közös tréningeken vehessenek részt. Az idei rendezvényre Kovásznáról, Székelyudvarhelyről, Nagyborosnyóról, Marosvásárhelyről, Kökösből, Csomakőrösről és Illyefalváról is érkeztek amatőr diák- és felnőtt színjátszók, akik mellett a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának különböző évfolyamai és a helyi román nyelvű Ego Társulat is fellépett. 
A csoportvezetői képzés mára pedagógusképzéssé vált, a fesztivál pedig kinőtte Kovászna megyét, de nem az a fő céljuk, hogy egész Erdélyt átfogó színházi fesztivált szervezzenek – mondta Fazakas Misi, aki szerint az idei rendezvény volt eddig a legteljesebb, résztvevői és csapatlétszám, valamint az előadások minősége szempontjából is. A találkozó nem versenyjellegű, a szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők görcsök, feszültségek nélkül találkoznának egymással, nem arra figyelve, hogy ki hányadik lesz. A díjazás helyett inkább beszélgetésekre, problémák felvetésére és megoldására próbálnak hangsúlyt fektetni, az Osonó Színházműhely mindenben támogatni szeretné azokat, akik a szabad idejükben színházzal foglalkoznának, és van igény a segítségre, mert az egyetemen nem kapnak színházi képzést a pedagógusok. Fontos tudatosítani, hogy sokkal hasznosabb a közös keresgélő munka, mint a „betanítás”, ez tudja igazán formálni a résztvevők személyiségét – mutatott rá Fazakas Misi, ezért a szakmai tudnivalók mellett a színház- és drámapedagógia szabályaira is igyekeznek felhívni a figyelmet különböző játékok, műhelyfoglalkozások által. Úgy tűnik, van értelme az útmutatásnak, mert egyre több olyan előadás születik, mellyel nem csupán kipipálnak egy kötelező feladatot a társulatok, hanem választ keresnek az őket foglalkoztató problémákra. Így tapasztalhatják meg, hogy milyen fontos része lehet a színház az önismerethez vezető útnak, hogy nyitottabbá, rugalmasabbá válhatnak tőle, és megadja a valahová tartozás érzését is, mely egyre jobban hiányzik a mai ember számára – mondta a társulatvezető.
Mint megtudhattuk, fogyatkozik az amatőr felnőtt színjátszó csoportok száma, ezért is kiemelt figyelmet kapott a fesztiválon a nagyborosnyói Pakucs Etelka néni (fotó), aki 89 évesen egy általa írt, rendezett és előadott húszerces monológgal vett részt.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rangos díj a Campanella Gyermekkórusnak
Kortárs, illetve XX. századi kórusmű legjobb előadásáért különdíjat kapott a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkórusa a múlt hét végén Komlón megrendezett XXI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon. Az elismerés mellett a Lőfi Gellért vezette énekkar meghívást kapott a jövő júliusi pekingi nemzetközi kórusfesztiválra és zeneoktatási konferenciára.
A dél-dunántúli városban 1972 óta rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált, a legutóbbi, 2013-as rendezvényen első alkalommal vett részt a Campanella gyermekkar. A két korosztályban szervezett fesztiválon a sepsiszentgyörgyiek a nagyok csoportjában léptek fel mindkét kategóriában: a templomban szakrális programmal, a hangversenyteremben világi művekkel. Mindkét fellépésen Kodály-kórusművet is bemutattak, hisz a fesztivál alapgondolata Kodály Zoltán műveinek és munkásságának megismertetése, a lengyel és kínai résztvevők jelenléte pedig a rendezvénynek arra a céljára utal, hogy erősítsék a nemzetek közötti barátságot, megismertessék különböző népek népdal- és kórusmuzsika-kincsét.  A Campanella harmincöt taggal vett részt a Kodály-fesztiválon, a vizsgák miatt a nyolcadikosok és a középiskolai végzősök nem mehettek Komlóra. Lőfi Gellért lapunknak elmondta: a fesztiválon egyetlen fődíjat osztottak ki, ezt a péceli kórus kapta, a különdíj egyfajta második helyezés, ami megerősíti őket abban, hogy jó úton haladnak.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zene mindenkinek
Valójában leginkább ezzel a közhelyes címmel lehet ajánlani az érdeklődők figyelmébe a Sepsiszentgyörgyön hétvégén kezdődő Dzsessz és Improvizációs Zenei Tábort, hiszen a képzés több mint hangszeres vagy vokális tudásszerzés: a zenei gondolkodás kialakításának, fejlesztésének lehetőségét ajánlja műfaji megkötés nélkül.
Az immár tizenegyedik alkalommal sorra kerülő tábort az a felismerés hívta életre, hogy Romániában nincs dzsesszoktatás intézményes szinten, folytatását meg az indokolja, hogy nagymértékben a táboroknak és az évközi műhelygyakorlatoknak köszönhető a környéken nagyon is zajló, élénk, változatos, jó zenei élet – mondja Lázár-Prezsmer Endre, a dzsessztáborok megálmodója és működtetője. Ennek az alapképzésnek köszönhetően jelenleg nyolc erdélyi diák tanul dzsesszt Budapesten különböző felsőfokú tanintézményekben, hárman pedig már végeztek, ők zenei pályán érvényesülnek.
A tábor a már jól bejáratott szerkezete szerint működik, délelőttönként egyéni vagy kiscsoportos hangszeres oktatás, délutánonként közös elméleti képzés és zenekari gyakorlatok a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, esténként pedig örömzene, jam sessionok a Teinben, a nyilvános szereplés gyakorlásáért. Ugyancsak a szokásnak megfelelően két nyilvános előadás is szerepel a tábor programjában, a tanári koncertnek és a diákok zárókoncertjének egyaránt a múzeumkert ad otthont.
Az oktatók java része visszajáró, nemzetközileg elismert zenei szaktekintély, idén Márkus Tibor, a tábor művészeti vezetője tartja a dzsesszelmélet-órákat és a zongoraképzést, Kovács Linda és Munkácsy Eszter az ének-, cantoórákat, Juhász Gábor a gitár-, Tóth Viktor a fúvós hangszeres, Oláh Zoltán a nagybőgő- és basszusgitár-, Jeszenszky György az ütőhangszeres képzést. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a MUKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület által szervezett táborra mintegy harmincan jelentkeztek már, de létszámkorlátozás nincs, az érdeklődők az endrelazar@yahoo.com villámpostacímen vagy a 0742 769 628 telefonszámon kérhetnek tájékoztatást.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lapkiadó és képregénysorozat
Fantasztikus vállalkozás
Fantomatika néven lapkiadót hozott létre két fiatal kézdivásárhelyi alkotó, és hamarosan képregénysorozattal lépnek piacra. Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás lapunknak elmondta, az olvasóközönség hamarosan egy új, Erdélyben készült képregény-havilapot vehet a kezébe.
Az erdélyi lapkiadás palettáján egyedinek számító magazin csakis eredeti, hazai alkotók történeteit, rajzait közli majd folytatásos sorozataiban. A képregénylap Fantomatika címen jelenik meg, ez a kifejezés mesterségesen kreált, virtuális valóságot jelent. A kifejezést Stanislaw Lem írásaiban olvasták először, később máshol is találkoztak vele.
Amint a lap neve is jelzi, a történetek főképp sci-fi, vagyis tudományos-fantasztikus témakörben mozognak. A kiadó szándéka, hogy a képregényt és a sci-fi műfajt az igazi, értékes oldaláról mutassa meg: a Fantomatika írói a világról alkotott véleményüket, a jövendőhöz kapcsolódó derű- és borúlátásukat öntik sci-fi történetekbe, a rajzolók pedig olyan képzőművészek, akik a nagyközönséghez szeretnék eljuttatni művészi alkotásaikat. A havilapot Erdélyben és Magyarországon tervezik forgalmazni, megrendelni a www.fantomatika.com honlapon lehet. A kiadó kitűzött célja, hogy csak eredeti, helybéli alkotók által készített képregényeket publikáljon.
A kiadó egyedisége, hogy Erdélyben elsőként ad ki képregény-havilapot. Deák Ferenc és Rusz Lívia is rajzoltak képregényeket, melyek különböző gyermeklapokban, különkiadásokban jelentek meg, ám képregénylap-kiadás a szó elterjedt értelmében ez idáig nem létezett Erdélyben, itt tehát a képregénynek nincs múltja, még a globalizálódás óta sem. A hazai vállalkozók még az olcsó megoldással sem bátorkodtak élni, vagyis az amerikai magazinok magyarra fordított változatát piacra dobni. Ugyanakkor az utóbbi időben rengeteg kasszasiker film készült képregények alapján, a fiatalok tudnak a külföldi képregénykultúráról, és az sem kizárt, hogy az erdélyiek szeretnének képregényt olvasni, de nincs mit – állítják az alkotók.
A Fantomatika Kiadó, legalábbis egyelőre, tudományos-fantasztikus (sci-fi) történeteket publikál majd. Elsőként a Fantomatika című képregényt közli, egy hat számot felölelő történetet; rajzolója Sárosi Mátyás, a szöveget Szabó Kriszta írja. Ez egy tudományos-fantasztikus dráma egy nagyon jófejű falusi srácról, akinek minden vágya, hogy a csillagok közé utazhasson, és ez szerencséjére – vagy balszerencséjére – sikerül is neki.
Szabó Krisztina Kézdivásárhelyen született 1977-ben, ugyanitt végezte az elemi, majd a középiskolát, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban érettségizett. Tanulmányait Kolozsváron folytatta, a Ioan Andreescu Vizuális Művészeti Egyetemen diplomázott fotó-videó szakon.
Sárosi Mátyás szintén kézdivásárhelyi, 1985-ben született, ő is Kolozsváron végzett, grafika szakon. Nagyon termékeny alkotó, számos kiállításon vett részt, 2015-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasa volt. Kísérletezett videóval, zenével, az utóbbi időben akrilfestékkel és vegyestechnikával készített nagyméretű táblaképeket. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hogyan került Sepsiszentgyörgyre Benczédi Sándor Kós Károly-szobra?
Kós Károly fiának, a neves szobrászművész Kós Andrásnak nemrég nyílt sepsiszentgyörgyi kiállítása alkalmat kínál egy máig is válasz nélkül maradt kérdés felelevenítésére: kinek a közbenjárására került 1979-ben, a Székely Nemzeti Múzeum fennállásának centenáriumi évében annak udvarára Benczédi Sándor ismert kolozsvári szobrász Kós Károlyról készített, ma is ott látható mellszobra.
A rendelkezésemre álló, hiányosnak mondható adatok alapján a következő kép áll össze: a Kovászna Megyei Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság a Képzőművészek Országos Szövetségével karöltve 1979-ben keltezés nélküli, de pecséttel és aláírásokkal ellátott román nyelvű levelet fogalmazott Kós András szobrászművésznek, amelyben felkérik, adományozna a Kovászna Megyei Múzeumnak egy általa apjáról, Kós Károlyról készített mellszobrot. Hogy e levelet feltehetően nem postázták Kósnak, arra az alábbiak világítanak rá: 1979. október 22-én Szabó Zoltán, a megyei művelődési bizottság munkatársa, dr. Székely Zoltán múzeumigazgató, Plugor Sándor, a képzőművészek szövetségének helyi elnöke, valamint Baász Imre festő- és Petrovits István szobrászművész az árkosi agronómusházban elbírálták, hogy Kós Károly Benczédi Sándor szobrászművész által Árkoson az év október közepén kőbe vésett mellszobra mennyiben felel meg a múzeum kertjében való elhelyezési követelményeknek. A bírálat jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy az alkotás egyrészt nem felel meg a megyei pártbizottság titkársága által megfogalmazott előírásoknak, másrészt művészi kivitelezése is több kívánnivalót hagy maga után. Plugor Sándor úgy vélekedett, hogy Kós Károly európai rangú egyénisége egy figyelemre méltóbb alkotást érdemelne meg, amelyre elsősorban szobrászművész fiát kellene felkérni. Petrovits István szerint egy monumentális szobor helyett nem lehet elhelyezni egy Benczédi közismert és nagyra értékelt groteszk kisplasztikáira emlékeztető alkotást. Baász Imre annak a véleményének adott hangot, hogy Kós Károly sokoldalú személyiségének megörökítésére sem tartalmilag, sem művészileg nem felel meg ez a munka.
Közben Plugor Sándor, aki különben is ötletgazdája és első szorgalmazója volt a kezdeményezésnek, hogy Sepsiszentgyörgyön egy Kós Károly-szoborral tisztelegjenek az építész emléke előtt, levélben és telefonbeszélgetésben is felkéri Kós Andrást annak elkészítésére. Erre november 7-i keltezésű levelében Kós András válaszol is. Felemlíti, hogy „Benczédi Sándor szobrász kollégám még a nyár folyamán keresett engem telefonon, és távollétemben feleségemmel a következőket közölte: Őt (Benczédit) Sepsiszentgyörgyön megbízták Kós Károly szobrának elkészítésével. Állítólag azt mondta, hogy ez a munka elsősorban engem illetne, de ha én nem vállalom, úgy ő elkészíti. A feleségem arra kérte Benczédit, hogy ezt a kérdést velem beszélje meg, mert csak én vagyok ebben illetékes. (…) Benczédi velem erről a kérdésről a mai napig nem tárgyalt, holott többször is találkoztam vele azóta.” Elküldi Plugornak az Igazság című Kolozs megyei napilap október 31-i számában napvilágot látott közleményt, amely szerint a szentgyörgyi múzeumban tisztelgésként a polihisztor szelleme előtt „leleplezésre kerül Kós Károly mellszobra is, amelynek elkészítését a neves kolozsvári szobrászra, Benczédi Sándorra bízták”. Kós András megjegyzi, hogy a hozzá eljuttatott felkérés így kellemetlen helyzetet teremt számára Benczédivel szemben, és „senki nem mosná le rólam, hogy elütöttem egyik kollégámat egy lehetőségtől”. Véleménye szerint az Igazság közleménye „nem véletlenül jelent meg”, a helyzet tisztázása pedig „a sepsiszentgyörgyi illetékesekre tartozik”.
Nos, amint a Székely Nemzeti Múzeum kertjében ma is látható, Benczédi Sándor készítette Kós Károly-mellszobor igazolja, a megyei pártbizottság 1979-ben uralkodó korifeusai végül nem bonyolódtak újabb felkérésekbe, elfogadták a már elkészült alkotást, évi tevékenységi tervükben kipipálva a rendszer számára amúgy is ellenszenves múzeum centenáriumi ünnepsége e mozzanatának megvalósulását. A rejtély viszont marad: kik voltak a „sepsiszentgyörgyi illetékesek”, akik annak ellenére adtak megbízást Benczédinek, hogy jegyzőkönyvileg is megállapították: az általa elkészített munka „nem felel meg” a megyei pártbizottság által megszabott követelményeknek.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közügy az iskolaátszervezés
A befogadó iskola felkészült, a költözés előtt álló tanintézmény keserű szájízzel, de készen áll a váltásra – így jellemezhető a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola és a helyi tanácsi határozattal alárendelt Kós Károly Szakközépiskola vakációs hangulata. Az átszervezés alapján szeptembertől egyetlen pénzügyi központként kell működniük, a tanulólétszám függvényében mindkét iskola veszíthet oktatókat.
Az összevonás során a Kós Károly-iskola tanárai, mérnökei, mesterei mind állást kaptak a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, az adminisztrációból többen a sportiskolában helyezkedtek el, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban is alkalmazták néhány munkatársukat.
A helyzetet Komán László, a Kós Károly Szakközépiskola még tisztségben lévő igazgatója ismertette, aki szeptembertől a befogadó iskola aligazgatójaként folytatja tevékenységét. Tudomása szerint az ötvenöt alkalmazott közül senki sem marad munka nélkül, az oktató személyzet helyzete ellenben a IX. osztályos felvételi szeptemberben tartott második fordulója után is változhat, az első szakaszban ugyanis kevesen iratkoztak be a meghirdetett szakiskolai osztályokba. Komán igazgató úgy ítéli meg, ha tanulólétszám miatt kenyérharc alakul ki a pedagógusok, mesterek, mérnök-tanárok között, az mindkét iskolát érinti, hisz ezentúl egyetlen közös központként működnek.
Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója lapunknak elmondta, eddig is kabinetrendszer működött az iskolájukban, a diákok a tantárgyaknak megfelelő szaktermekben tanultak az elméleti órákon, és megítélése szerint ez ugyanígy működhet tovább a Kós Károly Szakközépiskola osztályaival együtt is. Arról már korábban döntés született, hogy a Kós Károly-iskola Munkás utcai műhelyeiben továbbra is ugyanúgy működik a szakképzés, mint eddig – mondotta.
Mindez csupán a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat átszervezésének egy része, a helyi önkormányzat további módosításokra készül. Köztudott, a jelenlegi Kós Károly-szakiskola helyére egy másik oktatási egységet költöztetnének, de a sok vitát kiváltó módosításról végső döntés egyelőre nem született. Az illetékesek ígérik, augusztus végéig határoznak az ingatlanegyüttes sorsáról, ami azért is fontos, mert a helyi közösség ezt az épületet a sajátjának tudja és közügy, hogy milyen rendeltetést kap az épületcsoport.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Domokos versei vásznon, hangokban (Rendhagyó irodalomórák)
Rendhagyó kiállítás színhelyévé változik vasárnap délutántól a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház. Az In memoriam Szilágyi Domokos című tárlat összművészeti megnyilvánulás során elsősorban a diákokat igyekszik megszólítani, a költészet világába kalauzolni a fiatalokat, az általuk is kedvelt módon, így a zene és a képvilág segítségével. A Kézdivásárhelyi Városi Színház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának társulásával létrejövő rendhagyó eseménysorozattal – kiállítás, zenés színpadi produkció, valamint rendhagyó irodalomórák – elsősorban az volt a célunk, hogy minél több középiskolás számára megteremtsük a lehetőséget, hogy egy összművészeti produkció révén másabb képet kapjanak a költészetről, mint művészeti ágazatról, és ne csak tantárgyként ismerkedjenek meg vele. Az általunk felkínált formában talán változik megítélésük, és többen kedvet is kapnak a költészet műveléséhez vagy a versek olvasásához – fejtette ki Ferencz Csaba ötletgazda-kezdeményező, az előadás zeneszerzője. A diákok megszólításának egyik eszköze a zene: a Mácsafej zenekar és Kolcsár József színművész által bemutatandó, A dolgokról egy földi szellemnek című, korábban már több rendben előadott verskoncert ebből a megfontolásból vált az esemény részévé a kiállítás mellett. Szilágyi Domokos, illetve Fekete Vince kortárs költő versei vélhetően sokkal közelebb állnak a korosztályhoz, a fiatalok könnyebben magukévá tehetik az alkotások üzenetét, gondolatiságát, érzelmi töltetét – magyarázta a kezdeményező. A „versfaragás” világába való utazás itt nem ér véget: rendhagyó irodalomóra követi a vasárnapi verskoncertet, amely során mind a kiállításról, mind az előadásról szó esik majd kötetlen formában. A vasárnapi megnyitót követően a Lábas Ház még kilenc alkalommal ad teret eseménynek október 6-ig, ez az utolsó nap, amikor még Plugor Sándor, Csillag István, Kolumbán Hanna, Ferencz Zoltán, Péter Eszter, Sipos Gaudi Tünde képzőművészek alkotásai megtekinthetők. Ferencz Csaba szerint a teljes produkció úgy is értelmezhető, mint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának ajándéka a diákoknak iskolakezdésre, az anyagi fedezetet ugyanis a város biztosítja – a helyi képviselő-testület tegnap hagyta jóvá az erre a célra szánt több mint 36 ezer lejes támogatást.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LECSAPÓDÁSOK FESTÉSZETBEN ÉS ZENÉBEN – SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKEZETE
Szilágyi Domokos költészete belemarta magát a szépet, nemeset, tartalmasat kedvelő nemzedékek szívébe, valamint tudatába, és be fogja marni a jövőben is.
Legalábbis erre enged következtetni a tiszteletére és emlékére szervezett képzőművészeti tárlat megnyitója és az utána elhangzott előadás, ugyanis mindkét eseményen szűknek bizonyult a Lábas Ház kiállítóterme.
„Szilágyi Domokost személyesen is ismertem. Éppen ezért nagyon megrázott a halálhíre, mint ahogy ügynök voltának a leleplezése is, mely szerepet – meggyőződésem szerint – rákényszerítettek. Bárhogyan is legyen azonban, ez jottányit sem von le művészi nagyságából, így számomra a nagybetűs Költő volt és maradt” – fogalmazott az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán a jelenlévőket köszöntő beszédében.
A kiállító művészeket és munkáikat méltató dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára úgy vélekedett, Szilágyi Domokos életműve, akárcsak tragikus élettörténete, mély nyomot hagy napjainkban is azokban, akik személyesen ismerték, de azokban is, akik nem. Ez ugyanis kivetült a körülötte lévőkre is. „Ennek értelmében versei is folyamatosan újraértelmeződnek, viszont lírai értékük, egzisztenciális tragikumuk vitathatatlan marad. Az idegenség szülte fájdalom, a szenvedés, a bezártság, a szegénység és a kilátástalanság tragikuma végigkíséri költészetét, amely által jogosan íródott be neve mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom nagyjai közé.”
A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy Plugor Sándor 1960–1964 között született, és kökösi falus feleit ábrázoló rajzai késztették Szilágyi Domokost az Öregek könyve című, nagylélegzetű versének megírására. Nem véletlenül kapott belőlük egy csokorra való helyet a tárlaton. A szakember szerint a kiállítás anyaga a költői nyelv átfordítása vizuálisra, ezért a kiállított művek technikai sokszínűsége Szilágyi költészetének a gazdagságát tükrözi.
Ennek jegyében Csillag István csíkszeredai festőművész a feltételek nélküli, puszta létezés örömét, azt a paradicsomi állapotot hozta felszínre a képeiben, melyben „a test és lélek, a tárgy és élő forma feloldódnak a világban.” Kolumbán Hanna „installációja lírai hangvitellel a nőművészet irányába mutat. A költő munkáiból a törékenységet, játékosságot és az elillanó élet mulandóságát villantja fel.” Péter Eszter művei azt sugallják, „ha nem is itt, de talán máshol mégis van egy szebb és jobb világ.” Sipos Gaudi Tünde „Szilágyi költészetének metafizikus dimenzióit villantja fel, azt a világot, amelybe utolsó gesztusával próbált eljutni.” Ferenc Zoltán munkái „a végeérhetetlen emberi mértéktelenség problematikája körül született” alkotások.
Az elhangzott beszédek után Kolcsár József színművész és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar léleksimogató, és éppen ezért nagysikerű összeállítása következett, melynek során elszavalt Szilágyi Domokos- és megzenésített Fekete Vince-versek hangzottak el. Amint a zenekar egyik tagjától, Ferencz Csabától megtudhattuk, ezzel a megyeszékhely összes középiskoláját felkeresik. Létrejöttét a polgármesteri hivatal anyagi támogatása tette lehetővé, mintegy ajándékként az említett intézmények diákjainak.
A tárlat október 6-ig látogatható
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Kodály-év – emlékünnepség Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára emlékezve, a Kodály-év alkalmából zenetudományi konferenciára és ünnepi gyermekkari találkozóra hívják a zeneszerető közönséget október 14-15-én.
A programsorozat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RDSZ) szervezésében jött létre, társszervező az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
Részletes program
Október 14., szombat, 16:00 óra (Györkös Mányi Albert Emlékház, Republicii/Majális utca 5/1.)
– Mit kaptunk és mivel igyekezünk meghálálni – tudományos konferencia
Moderátor: Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, az RDSZ elnöke. Köszöntőt mond Széman Péter EMKE-elnök. Közreműködik a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda hagyományőrző citeracsapata, valamint Oláh Boglárka zongoraművész.
Előadók: Angi István, Ittzés Mihály, Almási István, Nagy Éva Vera, Krasznai Gáspár, Dávid István.
Október 15., vasárnap
10:30 óra – Kolozsvári Magyar Opera, emeleti előcsarnok:Örvendjen az egész világ – Kodály Zoltán emlékére. Kiállításmegnyitó, beszédet mond Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
11:00 óra – Kolozsvári Magyar Opera: Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére. Köszöntőt mond: Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az EMKE alelnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Fellépnek: a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium Gyermekkara, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos Kórusa, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa, Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara.
A rendezvény minden programpontjára a belépés ingyenes. További részletek a www.emke.ro/kodaly oldalon vagy az esemény facebook-oldalán. Szabadság (Kolozsvár)

Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.
Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve.
Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig
– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.
Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott.
Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította.
Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.
Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.
Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.
Kiállítás és sikeres kórushangverseny
Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.
– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.
– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.
Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

A szabadságot nem adják ingyen (Sepsiszentgyörgy)
A barátságtalan idő ellenére több százan gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkban tegnap este megtartott évfordulós rendezvényen. A Szózat még esőben csendült fel, de az áldást már fedetlen fővel fogadták a jelenlevők, a fáklyásmenet pedig mindenkit felmelegített. Tartalmas, méltóságos, szép ünnepség volt.
Az érkezőt óriásvászonra vetített régi fényképek fogadták, az emlékmű előtt cserkészek sorfala magyar és székely zászlókkal, jobbra a történelmi magyar egyházak képviselői, önkormányzati vezetők, pártok és civil szervezetek küldöttei, balról az énekkarok, körben az érdeklődők álltak. A beszédek között a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvószenekara jóvoltából csendültek fel alkalomhoz illő dalok.
Elsőként Benkő Erika parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint a szabadságot nem adják ingyen, küzdeni kell érte ma is, egy olyan világban, amelyet beleng a tiltás, a nem, a csak azért sem... A történelemben különböző korszakok vannak, elnyomás vagy szabadság uralkodik, és ez mindig azon múlik, hogy az emberek meddig hajlandóak elmenni a szabadság védelmében. ’56-ban sokan elmentek a falig, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak érte, ám manapság a szabadság fogalmát is egyre furcsábban értelmezik... ’56-ban kimondták, hogy elég volt, kiverték az első téglákat az elnyomás falából – megfizették az árát, de megízlelték a szabadságot. Nekünk is folyamatosan számon kell kérnünk szabadságjogainkat, mert az erdélyi, székelyföldi magyarság nem ért célba. Szerencsére látjuk a kettős mércét, a helyes irányt, és azt is tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. Köszönjük az ötvenhatosoknak...
Kőrösi Viktor Dávid konzul, a csíkszeredai magyar külképviselet munkatársa 1956 jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: nem megreformált szocializmust vagy kommunizmust akartak a magyarok, és nem véletlen, hogy 1848-as jelszavakkal indultak. A nép volt óriás – idézte Jókait –, a tömegek önfeláldozása nélkül nem lett volna forradalom – jelentette ki. Azt is elmondta: a megtorlás különösen aránytalan volt Erdélyben, ahol több mint 24 ezer 1956 és 1962 között meghurcolt, börtönbe zárt és kivégzett áldozatról tudunk, többségük magyar, és főként röpcék vagy versek miatt büntették meg őket ilyen nagyon. Meg akarták félemlíteni, le akarták tiporni azokat, akik erősítették volna az erdélyi magyarságot... Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse után Puskás Attila volt politikai fogoly az áldozatok nevében szólalt fel. 61 éve a világ csodát élt meg, alig 15 évvel a második világháború után egy sarokba állított nép elő mert lépni, hogy véget vessen a nagyhatalmi önkénynek... A forradalom tíz nap alatt győzött, már készültek az újjáépítésre, amikor a november 4-ei csalárd támadás legyőzte a még öt napig fegyverrel kitartó forradalmárokat – de a népet nem. Mi, erdélyi magyarok csak az együttérzésünket adhattuk hozzá az eseményekhez, de megtanulhattuk, hogy nincs reménytelen küzdelem; harcunkat megalkuvás nélkül kell folytatnunk.
Áldást Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott, megköszönve az emlékezés ajándékát. A közös ima után koszorúzásra került sor, a magyar és a székely himnusz eléneklésére, végül pedig fáklyásmenetben vonultak át az ünneplők az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kórus fogadta őket, és újabb áldás. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely-magyar identitás erősítéséért (A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny)
Az elmúlt hétvégén tartották A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny harmadik kiadásának döntőjét, amelyben kilenc csapat versengett egymással. A vetélkedő Sepsiszentgyörgyön a Tanulók Házában kezdődött pénteken, majd tanulmányi, egyben jutalomkirándulás részeként folytatódott szombaton. Idei újdonság, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség a vetélkedőt felvette versenynaptárába – jelezte Pénzes Loránd történelemtanár, főszervező. A pénteki megnyitón Keresztes László ötletgazda, a kezdeményező Székely Mikó Kollégium Alapítvány alelnöke és Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes, az alapítvány elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a zsűri elnöke – alulírott – a verseny névadója, Kádár Gyula (1953–2015) illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész alakját és munkásságát elevenítette fel. Keresztes László elmondta, a vetélkedő célja a székely-magyar identitás erősítése, segítségnyújtás abban, hogy az ifjak kutassák hagyományainkat, mert azok egy életre meghatározzák a nemzethez való tartozásukat. A verseny ötlete úgy született, hogy látta, a nemrég megjelent, A székelység története című segédkönyvet ahhoz mérten, hogy mily nagy példányszámban adták ki, nagyon kevesen használják. Annak tanulmányozására is ösztönözni kívánják az iskolásokat.
Az idei verseny témája az első világháború volt. A tavaszi első forduló után tíz csapat jutott a döntőbe, ám csak kilenc vett részt a megmérettetésen, a csíkszentmihályiak nem jöttek el. Viszont a tavalyhoz hasonlóan a vajdasági Adáról ismét volt egy csapat. A feladatokat Pénzes Loránd, a Székely Mikó Kollégium tanára állította össze, a segédeszközöket Szász Etelka Zita, a Tanulók Házának munkatársa, ugyancsak ő végezte a verseny lebonyolítását. Szombaton az Úz völgyébe tartó kirándulás során folytatódott a vetélkedő. Közben Sósmezőn a hősök temetőjénél Pénzes Loránd ismertette az Ojtozi-szorosban zajlott harcokat és a temető kialakulásának történetét. Az Úz völgyében a csíkszentmártoni Aklos Közbirtokosság két képviselője, Borbáth Gusztáv és Gergely József főerdész fogadta a kirándulókat. Előbbi Csíkszentmárton történetéről szólt, utóbbi vezetésével megtekintették a hősi temetőt, a 11. munkácsi gyalogezred által épített kápolnát, a Mátyás-erődöt, az ahhoz tartozó tankakadályokat, lőszerraktárat, bunkereket, géppuska- és ütegállásokat. Az Aklos által biztosított ebéd után a közbirtokossági ház emeleti termében megtartották a döntő második részét. A csapatoknak az ojtozi, sósmezői és Úz-völgyi világháborús eseményekhez kapcsolódó feladatlapot kellett megoldaniuk. A visszautat Csernátonban megszakították, a Haszmann Pál Múzeumban az alapító unokája, D. Haszmann Orsolya múzeumvezető bemutatta az első világháborús kiállítást. Ott zajlott az eredményhirdetés is.
Az első két helyezettet Fülöp Ildikó készítette fel. Első az illyefalvi Bagolyvár csapat, második a barátosi Kockás Liliom. Harmadik a zágoni Székely Ifjak (felkészítő Szabó Búcs Réka). A további döntősök: a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola Magna Transilvania csapata, a Székely Mikó Kollégium Turulmadár, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Székely művészek csapata, a Nagyborosnyói székelyek, az Uzoni csapat és nem utolsósorban az adai Cseh Károly Általános Iskola Délvidék nevű csapata.
A zsűrizésben közreműködött Cserey Zoltán történész, Pénzes Loránd, Bogyó Attila és Lőrinczi Dénes történelemtanár. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy Botond a legjobb DbutanT rendező
Nagy Botond rendező nyerte a DbutanT Országos Színházi Fesztivál első díját az Anyegin című előadás rendezéséért, amelyet a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vitt színre. A második alkalommal megrendezett színházi fesztivál október 30. és november 4. között zajlott a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban, idén a fiatal, pályakezdő rendezőket állította a reflektorfénybe – közölte az Agerpress hírügynökség.
A brassói születésű 24 éves Nagy Botond a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban tanult, majd 2015-ben a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett Bocsárdi László rendező osztályában. Az utóbbi két évben megfordult a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, a nagybányai ArtSCAPE Független Színháznál, a marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is.
A fesztivál második helyezettje Adina Lazăr lett, a kolozsvári Creat.Act.Enjoy Pena című előadásának rendezéséért kapta az elismerést, míg harmadik helyezést, az Andrei Mureșanu Színház 7 című produkciójának rendezéséért Sebastian Marina kapta.
A DbutanT fesztivál találkozási és szembesítési hely is a pályakezdők – színészek, rendezők, díszlettervezők, koreográfusok, dramaturgok és színházi zeneszerzők – számára, de lehetőséget nyújt a tehetségesek megtalálására is. A nyertes díjához tartozik, hogy együttműködhet az Andrei Mureșanu Színházzal, mondta el a hírügynökségnek Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója.
– A fesztivál egy keresőmotor, így biztosít színházunk lehetőséget a fiatal nemzedéknek. Mivel széles palettát akarunk lefedni, minden évben változtatjuk a szakterületet. Tavaly debütáló színészekkel kezdtük, idén debütáló rendezőkkel folytattuk, jövőre a pályakezdő díszlettervezőké lesz a főszerep – mesélt a fesztivál céljáról a sepsiszentgyörgyi intézmény igazgatója. Szabadság (Kolozsvár)

Interjú Vetró András szobrásszal
„Az alkotás több mint szenvedély”
Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én, majd miután 1973-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán diplomát szerzett, Kézdivásárhelyre telepedett, ahol a mai napig alkot, emellett 40 évig a Nagy Mózes Líceum rajzosztályaiban tanított. A magyar örökség ápolásáért júliusban Ex Libris díjban részesült alkotóval műtermében beszélgettünk életpályájáról.
– Mikor dőlt el, hogy szobrász lesz?
– Vetró Artúr szobrászművész fiaként, mondhatni, kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba mozduljak, mégis nagyon későn döntöttem el, hogy édesapám nyomdokaiba lépek. A Brassaiba jártam reálosztályba, majd a középiskola elvégzése után kicsit komolyabban kezdtem dolgozni apám műtermében. Görög gipszfejeket mintáztam, így készültem a felvételi vizsgára, ami elsőre nem sikerült a román nyelv miatt. Az az év azonban jót tett nekem, alaposabban felkészülhettem mintázásból és rajzolásból, így következő évben bejutottam. Szerencsém volt, mert én még hat évet végeztem, nem sokkal azután négy évre szűkítették le a tanulmányokat.
– Mi volt a meghatározó a pályaválasztásában?
– Talán az, amikor láttam édesapámat dolgozni. Rájöttem, nagyon kell ismerni azt, akit megformálsz, nagyon el kell mélyülni az illető nagyság szellemi bűvkörében. A Nagyváradon álló Ady-szobor elkészítésekor például egy színész barátja a legkeményebb Ady-verseket szavalta, közben meg a halotti maszkot tartotta, így a fizikai képmásból és a szellemi szférából egyaránt inspirálódhatott, és a kettőből egy új dolog született.
– Nagyapja is készített szobrokat…
– Valóban, bár vasutas volt, titokban, magának szobrászkodott. Erre sem édesapám, sem én nem jöttünk rá. Apámnak akkor esett le az álla, amikor a fiókjából domborművek kerültek elő Ernst Barlach német expresszionista művész körszobrairól, akinek a munkáit én is nagyon kedveltem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon bennem van-e valami, és kipróbáltam magam. Akkor kezdődött az egész. Édesapám semmit nem mondott erre, azt sem, hogy „segítek neked, gyúrjad”, de azt sem, hogy „ne”. Ebből annyit értettem, hogy érdemes csinálnom. Az alkotás örömteli dolog, ugyanakkor sok vívódással, lemondással jár. Több mint szenvedély, és ő ezt csendben átadta nekem anélkül, hogy nógatott volna.
– Kik voltak a mesterei?
– Édesapám, emellett az egyetemen Lövith Egon volt a mesterem, akitől ugyancsak sokat tanultam. Bretter György filozófus és Földes László esztéta rakta le azt a szellemi alapot, amiből nagyon sokat építkeztem a későbbiekben. Az első lépéseknél a tanár hatása még nagyon érezhető, az egyéniség, a stílusjegyek később jelennek meg. Ahogy kikerültem az egyetemről, egy Kőrösi Csoma Sándor emlékére rendezett közös kiállításon vettem részt Kovásznán, ahol a szobrom a Lövith Egon munkája mellé került. A nézők meg voltak győződve, hogy mindkét alkotást ugyanaz a kéz készítette. Aztán jött Alexander Archipenko, Henry Moore, az egyiptomiak meg a görögök, és az ő formaviláguk ugyancsak rányomta a bélyegét a stílusomra.
– Hol a határ a szobrászatban?
– Felvetődhet a kérdés, hogy Auguste Rodin vagy Michelangelo tökéletes szobrai után lehet-e még valamit csinálni. Ahogy a zenében, ugyanúgy a képzőművészetben is végtelen variációs lehetőség adott. A téma örök, ám mindig lesz új megfogalmazás. A művész az általános érzelmet egyedi módon festi, rajzolja vagy mintázza meg. Míg a fényképész az adott pillanatot rögzíti, a szobrász több száz arcot rak egybe. Emiatt, ha élő modellről rajzolok, az első pillanatban nem ismer magára, ami nem csoda, hiszen az elkészült rajz nem fotószerű. Benne van a modell magatartása, belső kisugárzása. Nem naturalista ábrázolásra törekszem, a műalkotás eszmeiséggel telítődik. Emiatt a végeredmény nyilván nem egy hű másolat akkor sem, ha fotóról kell dolgoznom. Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet. Hétfalu rendelt tőlem egy Luther Márton-szobrot. Kezembe adtak egy festményt, amelyről dolgozzam. Ám azon egy puhány figura volt látható, míg Luther kemény ember volt, és az én dolgom ezt ábrázolni, hozzátenni. A bizottság lefotózta a szobor agyagváltozatát, közben kiöntettem a szobrot, majd hívtak telefonon, hogy az orrától lefelé módosítsam, hiszen nem hasonlít. Azt válaszoltam, egyrészt ki van öntve, másrészt meg amúgy sem változtatnék rajta, hiszen ez az én alkotói szabadságom velejárója.
– Hogy került Kézdivásárhelyre?
– Apósom sokat járt Háromszékre, hogy a Herbák cipőgyár számára faanyagot szerezzen be. Ő mondta, hogy Kézdivásárhely egy gyönyörű város, és ha egy módom lesz rá, jöjjek ide, hiszen egyetlen szobor van a településen. Ez volt az első jelzés, amely erre irányított. A második az volt, amikor egy bizottság, melynek tagjai között volt a szoborállító Sylvester Lajos és Plugor Sándor, a nagy grafikus, bejött édesapám kolozsvári műtermébe, ahonnan elkérték az Integető lány nevű szobrát Sepsiszentgyörgy számára. Akkor kérdezték meg, mennék-e én is Sepsiszentgyörgyre? Tudtam, hogy közel van Kézdivásárhelyhez, és bár akkora általánossal végeztem, hogy nagyvárosba is mehettem volna, igent mondtam. Aztán Kosztándi Jenő bácsiék megtudták, hogy szobrász érkezik, és a rajziskolában egy szobrászati katedrát létesítettek, így kerültem ide.
– Emlékszik még az itt kiállított első szobrára?
– Hogyne. A Szacsvay János utca sarkán található, kissé Henry Moore-os, égre néző, fekvő kőfigura, amelyet az 1977-es földrengés környékén készítettem. Aztán, főleg 1989 után, jöttek a többiek.
– Meséljen, kérem, a rajziskolás évekről.
– 1973-tól tanítottam négy évvel ezelőtti nyugdíjazásomig. Saját felépítésű módszert alkalmaztam, kicsi alkotókat próbáltam nevelni. Az évek során megfigyeltem, mi az, ami a gyerekeknek megy, amit könnyedén végeznek, és annak megfelelően állítottam össze a munkatervet. A hangsúly a fantázián van, az dominál, hiszen amikor alkotunk, a semmiből készítünk valamit. Minden csoportban akadtak tehetséges gyerekek, és feleségemmel együtt büszkék vagyunk azokra az egykori tanítványokra, akik alkotóművészekként befutottak. Ugyanakkor a többiek is fel tudták használni tevékenységi területeiken a rajzolási vagy plasztikai formáló készséget, amelyet a rajzosztályban tanultak. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány egykori kedves tanítványt: Vargha Mihály, Illés Rudolf szobrászok, Héjja István műépítész, Máthé László festőművész, Sárosi Mátyás, Szabó Kriszta, Martini Yvette, Gábor Beáta, Fésűs Tamás, Héjja Tamás, Borcsa Imola. Azonban nem csak ők tanultak tőlem, visszahatásról is beszélhetünk, hiszen például a Szent György-szobraim sárkányát gyerekmunka inspirálta. Számomra élvezet a gyerekekkel dolgozni, ezért örülök, hogy a Csiszár Dénes Tanműhelyben hetente egyszer taníthatok. Meg kell fogni a kezüket, el kell érni, hogy nyíljanak ki, aztán nem szabad megfékezni őket, szárnyalni kell hagyni a fantáziájukat, nem szabad letompítani a gyermeki észt.
– Jelenleg min dolgozik?
– Faszobrokon. A tavalyi Famadonnák című kiállítás óta született öt vagy hat újabb szobrom, nagyon szeretek a fával dolgozni. Édesapám figyelmeztetett, hogy minden anyagot próbáljak ki, ne csak eggyel dolgozzam, hiszen abba bele lehet fásulni. Egy törzsből dolgozom, hagyom, amit megenged a fa, csak akkor használok ragasztást, ha valami hiányzik, vagy a fa kilyukad.
– Elégedett-e eddigi művészi pályájával?
– Valószínűleg minden művész örökké elégedetlen. Ám vannak olyan dolgok az életemben, amelyekről úgy vélem, „jó mulatság, férfimunka volt”. Elégtétel számomra, hogy minden nap elmegyek a szobraim mellett, ezeket karbantartom, ám vannak árnyoldalak is: a „szunnyadó szobraim”, amelyek a műteremben porosodnak, ahelyett, hogy méltó helyükre kerülnének, mint például a Molnár Józsiás vagy az említett Luther, és még sorolhatnám. Legutóbb a Csomópont Egyesület kért fel Jakabos Ödön portréval ellátott emléktáblájának elkészítésére, november 10-én egyéni kiállításom nyílt a brassói Reménység Háza kiállítótermében, és úgy néz ki, nemsokára Kolozsváron lesz egy Szent István-mellszobrom a templom udvarán. Emellett a megújult kézdivásárhelyi jégpálya elé kerül a Jégkorongozóm. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendkívüli esemény Sepsiszentgyörgyön – örülni is van okunk
Rendkívüli eseményre hívták fel a figyelmet a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki és megyeszékhelyi vezetői hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon: egy általuk gondosan előkészített és szerdán megnyíló időszakos történelmi kiállítás alkalmából ugyanis Sepsiszentgyörgy központjában ismét felvonják a magyar zászlót.
Nem csak gyászra és könnyes főhajtásra, hanem boldogságra okot adó események is voltak a magyar nemzet és ezen belül a székely nép történelmében. Ide sorolható a sepsiszentgyörgyi országzászló-talapzat 1942-ben történt leleplezése és a magyar zászló ünnepélyes felvonása is. Ezeknek a magasztos pillanatoknak egy időszakos történelmi kiállítás kereteiben való felidézése tehát számunkra egy örömteli alkalom kell legyen. Egyúttal pedig a nemzeti öntudat kútfője is, melyből a szülőföldünk megtartásáért és autonómiáért folytatott küzdelmünkhöz erőt, kitartást és bátorságot meríthetünk – világított rá a rendezvény hátterére Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A rendezvény programját Nagy Gábor Levente, megyeszékhelyi MPP-elnök ismertette. Az emlékünnepség november 15-én 17 órakor kezdődik az Erzsébet park Mikó-kollégiummal szembeni sétányán. Politikai beszédek nem fognak ezen elhangzani, csupán József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész, e téma kutatója fogja az akkori eseményeket időrendben felidézni. Ezek után Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjainak szavalata, illetve éneke, valamint a zászlófelvonás és Báncsa Gábor református lelkész áldása következik.
Végül a rendezvény ötletgazdája, ifjú Miklós András, az MPP megyeszékhelyen működő ifjúsági szervezetének vezetője idézte fel a 75 évvel ezelőtt történteket. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy a korabeli újságok böngészése, valamint József Álmos helytörténésszel folytatott beszélgetései nyomán számára egyértelművé vált, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott II. bécsi döntést követően a Székelyföldre szeptemberben bevonuló magyar csapatokat a lakosság kitörő örömmel fogadta. Nem volt ez másképp Sepsiszentgyörgyön sem, hiszen 22 év kegyetlen elnyomás után a székelység újra szabadnak érezhette magát és fellélegezhetett.
Előkerültek tehát a féltve rejtegetett nemzeti színű szalagok, zászlók és kokárdák. A magyar vezetés által már 1928-ban elindított országzászló-mozgalom idáig begyűrűző hatásaként pedig itt is megfogalmazódott az országzászló-állítás igénye. Ennek kivitelezését késleltette ugyan az 1940. november 10-én bekövetkezett és tetemes anyagi kárt okozó földrengés, megakadályozni azonban nem tudta. A talapzat elkészítésére kiírt pályázatra érkezett elképzelések közül a bizottság Haáz Ferenc Rezső székelyudvarhelyi rajztanár és képzőművész tervét fogadta el, az építkezési munkálatokat Puskás István helyi kőfaragó mester irányította.
A 27 méter hosszú, középen 6 méter magas talapzat által tartott, 20 m magas zászlórúdra 1942. november 15-én ünnepélyes keretek között vonták fel a magyar lobogót. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Megakadályozták az országzászló felvonását
Az országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulójára, tegnapra újabb zászlófelvonást tervezett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. Az Erzsébet park szélére felállított országzászló-maketten előkészítették az őrfát, amelyre az egykori országzászló hasonmását szerették volna felvonni, ám a román hatóságok megakadályozták azt.
Több százan gyűltek össze a főtéren a történelmi kiállításként engedélyezett Országzászló-makett és az eseményt ismertető pannók előtt. A parkban több tíz csendőr – a közelben minden bokorra három jutott –, a környéken mindenütt voltak belügyesek, sokan civilben. A park körül több csendőrfurgon állt, a színház előtt a hírszerző szolgálat térkamerával felszerelt gépkocsija őrködött. A meghirdetett kezdési időpontban még csendőrségi vezetők és szervezők tárgyaltak a makett mögött. Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a hatóságok felszólították őt is, meg Antal Árpád polgármestert is, hogy ne vonják fel a magyar lobogót.
A megemlékezés lebonyolítója, az ötletgazda Miklós András, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő irodavezetője köszöntőjében felelevenítette, 75 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy dúlt a második világháború, örömünnep volt Sepsiszentgyörgyön, hiszen a huszonkét éves elnyomó hatalom markából szabadult erdélyi magyarság ismét hallhatta az anyaország lüktető szívét, szabadon megélhette a magyar nemzethez való tartozását. Azzal zárta szavait, szülőföldünk nem eladó, jövőnkről nem mondunk le. József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész az egykori országzászló-mozgalomról és -avatásról tartott előadást (olvasható lapunk tegnapi számában: Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön).
Következett volna a zászlófelvonás. Ekkor Kulcsár-Terza József azt mondta, nézzék meg, a háttérben mi történik: nem engedik, hogy felhúzzák a zászlót. Felszólították őt is, a polgármestert is, amennyiben felhúzzák, irredentának, sovénnek és terroristának tekintik őket. A zászlót megőrzik, mondotta, nem adják meg „azt az élményt senkinek, hogy zászlónkhoz nyúljon”, s hozzátette, beszéltek a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, az intézményben helyezik azt el a kiállítással együtt.
Bedő Zoltán, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője jelezte, nem kívánt szólani, de a helyzet megköveteli. Románia azt hirdeti úton-útfélen, hogy jogállam, megoldotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, sőt, példamutatóan oldotta meg. Az a tény, hogy a zászlót nem vonhatjuk fel, bizonyítéka annak, hogy Románia nem jogállam, és üldöz mindent, ami magyar. Szívünkből a szülőföld szeretetét sem gumibottal, sem géppisztollyal nem lehet kitépni! – hangoztatta. Nem azért nem húzzák fel a zászlót, mert félnének. Nem félnek, itt állnak. Ha mégis megtennék, egyrészt bajt okoznának olyanoknak, akik nevüket adták a rendezvényhez, másrészt a zászlót megszentségtelenítenék azzal, hogy kitépnék a kezükből, amikor fel akarnák vonni. Megcsókolta a lobogót, majd felkiáltott: Éljen Székelyföld! A tömegből többen kiáltották: Vesszen Trianon! Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, különös alkalom a mai, a megemlékezés nagyszerű pillanat, nemcsak azért meg egy nép régi dicsőségét keressük, hanem mert újrafogalmazzuk identitásunkat, kik vagyunk, és megállunk csendben a teremtő Isten színe előtt. A magyar keresztény nép, Isten népe és követe a világban, a nagy kérdés az, hogy betölti-e hivatását. Ha jóban vagyunk Istennel, nincs az a hatalom, ország, politikai irányzat, amely térdre kényszeríthet. A lelkész hangsúlyozta, csak igaz keresztény hívő magyarként győzhetünk, hitetlenül elvész a nép. Idézte a 126. zsoltárt, mely a szabadult foglyok éneke. Igemagyarázatában Bancea Gábor kiemelte, a visszanyert ország Isten ajándéka. Velünk is az történt, mint azokkal a foglyokkal: nemzedékek jöttek, pusztultak, romlás és elhajlás fenyegette a népet. A foglyokhoz egyszer megérkezett a perzsa király üzenete: tiétek az ország, mehettek haza, tűzzétek ki a zászlót, Isten nem hagyott el. A másik bibliai idézet Dániel könyvéből származik. Ennek magyarázataként hangsúlyozta, a nemzet akkor nyer országot, amikor átalakulni nem akaró hívei vannak. Ha nyerni akarunk, az csak úgy lehetséges, ha lesznek hívő magyar gyermekeink, akik kiimádkozzák az országot, és lesznek hívő magyar édesanyák, akik teleszülik az országot. Dániel azt mondta, önmaga akar maradni, nem akar más lenni, mint aminek teremtette az Isten. Lényünk magva, egyéniségünk csírája nem eladó, nem elárulható, és mássá nem tehető fenyegetés által sem. Ez a belső mag, az ősminta, amire az Isten teremtett, ami a sast sassá, a magyart magyarrá teszi. Nemzeti mivoltunk létkérdés, és ez a végzetünk, mert csak magyarként tudunk létezni, alkotni igazán, mondotta a lekipásztor. Dániel példája nagy erkölcsi megújulást igényel minden egyes embertől. Az egyetlen igazi zászló a szívben van felállítva, onnan virágzik ki kokárda formájában, és onnan hozza a jövő ígéretét. Oda kell kitűzni a zászlót, s elmondani Isten segítségével, erdélyi magyar, keresztény, hívő ember vagyok, és ha Isten úgy akarja, az maradok. Imádkozzunk: Uram, jöjjön el a te országod. A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. Közben egy sepsiszentgyörgyi polgár egy székely zászló rúdjára tűzte a címeres magyar lobogót, a fel nem vont országzászlót, és az emlékmű makettje előtt magasba emelte és lengette azt a himnuszok éneklése alatt. A rendezvényen közreműködött Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsz önálló oktatási intézmény
Kós Károly nélkül
Sepsiszentgyörgy tanácsa rendkívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely iskolahálózati tervét a 2018–2019-es tanévre. A testület magyar ellenzéki pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői tartózkodtak a szavazásnál.
Az EMNP nem akarta elutasítani a tervezetet, mert „nagyjából jó”, de elfogadni sem tudta, mert az a jelenlegi állapotot konzerválja, amelyben a Kós Károly Iskolaközpont nem önálló intézmény. – Ha mi a bíróságon azért perelünk, hogy ismét önálló intézmény legyen a Kós Károly Iskolaközpont, akkor nem támogathattunk egy olyan tervezetet, amelyben ez továbbra is a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe tartozik – magyarázta Bálint József. Az EMNP megyei elnöke változatlanul abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a helyi tanács határozatát, amellyel – „a törvényes procedúra áthágásával” – 2017. szeptember 1-jétől megszüntette a Kós Károly Iskolaközpontot.
Az elfogadott iskolahálózat húsz jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt jelent. Ebből négy óvoda: Benedek Elek, Csipike, Gulliver, Hófehérke; öt gimnázium: Ady Endre, Gödri Ferenc, Néri Szent Fülöp, Nicolae Colan és Váradi József; nyolc líceum: Plugor Sándor, Református Kollégium, Mikes Kelemen, Székely Mikó, Mihai Viteazul, Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi. Önálló intézményként működik még a sportiskola, a Gyerekek Palotája és a Tehetséggondozó Központ. Két bölcsőde, tíz óvoda és három iskola ezen intézmények alárendeltségébe tartozik. A kormány vonatkozó rendeletének megfelelően a helyi tanácsoknak december 12-ig kell jóváhagyniuk az iskolahálózatokat, amelyekre a tanfelügyelőség dolgozza ki a beiskolázási tervet. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sükösd Ferenc színvilága (Emléktárlat Sepsiszentgyörgyön) (1937–1972)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)
A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre.
A kezdetek
Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre:
– 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé.
Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg.
A gyermekek segítenek
– Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet
– A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe:
– Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig.
Háromgenerációs kántori szolgálat
Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek
Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert.
Kis Apostolok, honlap
A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője.
– A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő.
A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külföldi szakmai gyakorlaton a drámatagozat
Kisdrámások nagy színházban
Az Osonó Színházműhely szervezésében budapesti szakmai tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi drámás diákok. A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó a Nemzeti Tehetség Program támogatásával egy komplex és művészeti tehetséggondozó projektet valósít meg.
A fiatal drámatagozatos diákok népi hagyományokkal való kapcsolatának elmélyítése és színészi készségtárának fejlesztése érdekében az Osonó folyamatosan alkotóműhelyeket, tanulmányi utakat és szakmai táborokat szervez Sepsiszentgyörgyön, Budapesten és a Gyimesekben. A Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára létrehozott budapesti szakmai gyakorlat december 10. és 16. között zajlott a Bakelit Multi Art Centerben.
A drámás fiataloknak a tanulmányút során több művészfilm mellett alkalmuk volt négy színházi előadást megtekinteni, köztük a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Vakok című produkciót, amelyet a drámatagozat egykori diákja, Nagy Botond rendezett, de elmentek a Temesvári Csíki Gergely, a budapesti Nemzeti és a Katona József Színház egy-egy előadására is, amelyek után az alkotókkal beszélgettek. Az Osonó Színházműhely működését a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány támogatja. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)