Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)
A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül.
Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről.
Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést.
Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képzőművészeti egyetem Sepsiszentgyörgyön: pró és kontra érvek
Felsőfokú oktatással bővítené a székelyföldi művészeti képzést Ütő Gusztáv képzőművész. De mit szólnak ehhez az erdélyi képzőművészek?
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Ütő Gusztáv képzőművész, tanácsosjelölt és Bedő Zoltán tanácsosjelölt bejelentették a június 5-i helyhatósági választások előtt, hogy székely képzőművészeti kar beindításában gondolkodnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében. A helyszín a Kovászna Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályának helyet adó műemlék épület, az egykori fiúárvaház lenne.
Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) ötletgazdája és névadója, Ütő Gusztáv szerint a székelyföldi képzőművészeti középiskolák diákjainak legközelebb Nagyváradon van lehetőségük magyarul továbbtanulni, ami a szülőknek komoly anyagi megterhelés – számolt be a Háromszék. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik – számolt be a Krónika.
Az ESZME a fiatalok itthon tartásának is hatékony eszköze lehetne, hiszen nem kényszerülnének több száz kilométerre költözni, hogy tovább tanulhassanak, sőt, a székely megyéken kívüli diákok egy részét is ide lehetne vonzani, és meg lehetne előzni, hogy Nagyváradról már csak Nyugatra irányuljanak.
B. D. T.
Transindex.ro

Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Népszerű a városismereti vetélkedő
Több mint másfél száz diák és harmincnyolc pedagógus vett részt a Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító által kezdeményezett és szervezett 17. Barangoló városismereti vetélkedőn.
A háromfős csapatok helyi utcanevekkel és madarakkal ismerkedtek, valóságos madárkatalógust rajzoltak, szavakat alkottak Sepsiszentgyörgy betűiből, helyesírási feladatokat oldottak meg, böngészték a várostérképet. A Barangoló városismereti vetélkedő nem tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, hanem olyan ismeretekre, amelyekkel a diákok naponta találkoznak, de nem biztos, hogy fontosnak tartják ezeket, a feladatok megoldása ellenben ráirányítja figyelmüket az őket körülvevő dolgokra, jelenségekre.
A legtöbb csapat, tizenhat a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából jelentkezett a vetélkedőre, nyolc csoport vett részt a Gödri Ferenc Általános Iskolából, hat a Nicolae Colan Általános Iskolából, négy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, kettő az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából, egy-egy csapat az Ady Endre Általános Iskolából, a Református Kollégiumból, a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és két vegyes csapat a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak összefogásából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséges diákjaink
Szavaló és éneklő gyerekek
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal szervezte meg a Székelyföldi Tehetségnapot, ahol mások mellett fellépett Téglás Ede, a Mikes Kelemen Líceum kisdiákja és a Plugor Sándor Művészeti Líceum Do-Re-Mi kórusa is.
A második, harmadik és negyedik osztályosokból álló énekkar megalakulásáról, működéséről és terveiről Sebestyén Lázár Enikő karvezetővel beszélgettünk.
– A Do-Re-Mi a megyeszékhelyi művészeti líceum zenész tagozatra járó, elemi osztályos kisdiákjainak a kórusa, 2010-ben alakult. Egyedülálló kezdeményezés volt, hiszen 2010-ig a kisdiákoknak nem volt énekkaruk, ötödik osztálytól lehetett bekapcsolódni a kórusba és a zenekarba. Hat évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy a második, harmadik és negyedik osztályos diákokat is bevonjuk a közös éneklésbe, elsősorban a gyerekek fejlesztése és közösséggé való formálása érdekében. Azóta működik a kicsinyek kórusa – magyarázta a karvezető.
A szép hangzás, az összhang, a harmónia a következetes és rendszeres munka eredménye.
– Ideg- és türelemigényes munka, hiszen apró gyerekekről van szó, de megéri a befektetett energiát, hiszen hallható volt az eredmény. Ami a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érzik magukat, örömmel jönnek a próbákra, kialakult egy közösség, ahol mindenkinek megvan a lehetősége és esélye a fejlődésre. Hiszem és vallom, hogy az együtt éneklésnek közösségmegtartó ereje van – tette hozzá.
Versenyeken még nem voltak, de fellépési lehetőségekben nem szűkölködnek. Énekeltek a Szent György Napokon, az iskolai rendezvények állandó résztvevői, jelen voltak a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos - Palló Imre Éneklő Ifjúság kórusfesztiválon, a bikkfalvi reneszánsz napokon.
Langer Balázs negyedik osztályos diák lelkesen mesél a Do-Re-Mi kórusról.
– Szeretek ide járni, mert jó a hangulat, imádok énekelni, barátok közt lenni, ismerkedni. A próbákon mindig vidámak vagyunk, viccelődünk, jó érzés tölt el mindenkit. Sajnos ez az utolsó évem a Do-Re-Mi kórusban, hiszen jövőre ötödikes leszek. Most majd a Campanella kórus következik, szeretnék jól szerepelni a válogatáson, hogy bekerülhessek az énekkarba – meséli terveit a kisdiák.
Téglás Ede a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum második osztályos kisdiákja. Korát meghazudtoló komolysággal beszél a versmondásról, a szép, tiszta beszéd fontosságáról, a szavalóversenyeken elért eredményeiről.
Már első osztályban kiderült, hogy Ede, bár a mindennapokban szűkszavú, tehetséges versmondó. Az iskolai, körzeti és megyei vetélkedőn a legjobbnak bizonyult, az országos szakaszon Kovács Ferenc Bolondos ének című versével dicséretben részesült.
– A verseket a tanító nénivel, Forró Violával közösen választjuk ki. Gyorsan megy a tanulás, a hangsúlyozásban segít a tanító néni – magyarázza Ede. Szeret szerepelni, nem lámpalázas, a színpadon csak a feladatra, a tiszta, érthető versmondásra koncentrál. Kedvenc tantárgya a matematika, szabadidejében számítógépen játszik.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásért
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést.
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár.
Szakács Ágnes
A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg.
Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján.
Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre.
A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is.
Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja.
Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci!
Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke
Kakasi Zsolt
Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar.
Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással.
Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének.
Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum
Gazda József
Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által.
Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára.
Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kórusvezetői képzés Sepsiszentgyörgyön
Első alkalommal tart kihelyezett kórusvezetői szemináriumot Székelyföldön a szegedi Kardos Pál Alapítvány és a Bartók Béla Női Kar. A Sepsiszentgyörgyön szervezett egyhetes képzés két rendkívüli hangversennyel zárul a Krisztus Király-templomban: szombaton Márton Áron emlékére koncertezik a budapesti Monteverdi Kórus, vasárnap a szegedi Bartók Béla Női Kar és a debreceni Bárdos Lajos Leánykar mutatja be műsorát.
A hazai karvezetői oktatás tulajdonképpen alapképzés, ezért van különös jelentősége annak, hogy a nemzetközi szinten is elismert szegedi szeminárium Sepsiszentgyörgyre érkezett – hangsúlyozza Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója, aki a Krisztus Király-templom mellett működő Vox Caelestis Orgona Egyesület képviseletében házigazdája és szervezője a karnagyképzésnek, társszervező a Románia Magyar Dalosszövetség. Lőfi lapunknak elmondta, a szép formavezetés elsajátításában, a magyar művek megszólaltatásában nyújt nagy segítséget Rozgonyi Éva Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, valamint Ordasi Péter, a Debreceni Zeneegyetem tanára, Liszt-díjas kórusvezető. A szemináriumon sepsiszentgyörgyi, Hargita megyei és kolozsvári zenetanárok, kántorok vesznek részt, egy japán résztvevője is van a képzésnek, a szegedi és a debreceni vendégkarok pedig kiszolgáló kórusként segítik a tanfolyamot. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lelkész, aki képekkel prédikált (Tusványos kulturális nyitánya)
Transzcendencia címmel nyílt tegnap képzőművészeti kiállítás a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). A rangos tárlat a Németh–Kriza „összmagyar” gyűjteményből mutat be válogatást, számos erdélyi magyar képzőművész műve látható. A megnyitón beszélők méltatták Németh Géza néhai református lelkészt, kiemelve: nemcsak abban segített, hogy a diktatúra elől menekülő erdélyi magyar emberek otthonra találjanak Magyarországon, hanem határon túli műalkotások befogadását is támogatta.
A kiállítás-megnyitó egyben az idei Tusványos kulturális nyitóeseménye, azon Németh Géza fia, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mellett több táborozó, politikus is részt vett. A házigazda Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész köszöntője után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megjegyezte: egy gyűjtemény egy személy, egy család eszmei névjegykártyája. „Látva ezt a gyűjteményt, jobban megértem – hangsúlyozta Antal Árpád –, miért képviseli Németh Zsolt azt az eszmeiséget, amit képvisel, hiszen olyan családban nevelkedett, ahol a Kis-Magyarországon túli világ, Erdély és az erdélyi művészet jelen volt a mindennapokban. Innen származhat cselekvési kényszere az erdélyi magyarok érdekében, mint például a számunkra oly jelentős bálványosi, tusványosi folyamat elindítása is. Németh Zsolt egyike azon kevés magyarországi politikusoknak, akik az értéket teremtő, szülőföldjükön mAradó, megmAradó erdélyi magyar politikát támogatták és támogatják. Tevékenysége során a politika és a képzőművészet kéz a kézben jár, az első pillanattól támogatta az EMŰK létrehozását Sepsiszentgyörgyön, egyetértve velünk abban, hogy a művészet terén mi itt összerdélyi feladatokat kell felvállaljunk. Köszönöm szépen mindazt, amit tett a művészet és a nemzetpolitika terén”.
A kiállítást először Szentendrén mutatták be, onnan érkezett Sepsiszentgyörgyre – közölte Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kiemelte: Németh Géza és felesége, Kriza Judit sorsa, élete példázza az értelmiség felelősségét a Kárpát-medenceében. Németh Gézáék nemcsak embereket menekítettek, hanem értékes alkotásokat is befogadtak – tette hozzá. A mintegy négyszáz alkotásból álló gyűjteményből kiállított nyolcvan művet Szepes Hédi kurátor válogatta, s mint fogalmazott, egy gyűjtemény is önálló alkotás, élete pedig olyan, mint a szivárványé, megszületik, tündököl és elenyészik, ha hagyjuk. „De nem hagyjuk” – nyomatékosított a művészettörténész. Németh Zsolt felolvasta Somogyi Győző festőművész sorait a tárlatról, majd édesanyjával és édesapjával kapcsolatos emlékeiről, keresztény művészeti gyűjteményük születéséről szólt. Somogyi írásában azt körvonalazta, miként találta meg a templomból kitiltott, rézkarc terjesztővé lett lelkipásztor az apostoli hivatás új lehetőségeit, azaz kálvinista lelkészként Németh Géza „képekkel prédikált”. Németh Zsolt megjegyezte, ő maga is megismerte azokat a romantikus körülményeket, amint az országhatáron átcsempészték a festményeket, s most nagyon örül, hogy a tavaszi szentendrei kiállítás után az áramlat iránya visszafelé is mutat. Ez a gyűjtemény szerinte nagyon jól tükrözi a művészet területén a nemzeti integráció tartalmát, jelentőségét, mely nemzeti integrációt az elmúlt huszonvalahány esztendőben a politikában egyelőre elégtelen eredményekkel próbáltak megvalósítani. Szülei halála óta a három Németh testvér gyarapítja a gyűjteményt, egy későbbi szerzemény pedig maga a csoda, Németh Zsolt kedvence: Plugor Sándor hat kiállított grafikája, a Stáció című tusrajz sorozat részei, melyeket most mutatnak be először. Németh Zsolt az EMŰK szükségessége kapcsán kijelentette: közgyűjteményeink életében is filmszakadás történt, teljes hagyatékok várnak feltárásra és bemutatásra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képes történetek
Kezdődik a csernátoni olvasótábor
A Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen negyedik éve szervez olvasó- és kézművestábort 5–8. osztályos tanulóknak. Képes történetek címmel ma indul a tábor, melyen a hasonló címmel szervezett vetélkedő első nyolc csapata vesz részt.
Az olvasótábori műhelyfoglalkozást, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel, Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke és Gombosné Szabó Sára, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa vezetik, míg a kézműves-tevékenységeket a múzeum munkatársai biztosítják a táborlakóknak. A programot filmvetítések, beszélgetések, találkozók színesítik, olyan meghívottakkal, mint Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd Kispál Attila és Kispál Ágnes Evelin, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai, akik interaktív foglalkozást tartanak a táborlakóknak. Idén is lesz színész és zenész meghívottja a tábornak, pénteken Kolcsár Józseffel, a Tamási Áron Színház színművészével zenés beszélgetés lesz a színészélet dolgairól, külön meghívott Lőfi Gellért zeneművész, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Szombat este Zsidó Ferenc prózaíróval, az Eirodalom erdélyi irodalmi portál szerkesztőjével Laska Lajos világában kalandozhatnak az érdeklődők.
A kevés szabadidőt játékkal, Ika-vári túrával töltik a táborlakók, valamint Dimény H. Árpád költővel, a Székely Hírmondó napilap szerkesztőjével az immár hagyományos táborilap-szerkesztéssel foglalatoskodhatnak. A tábor ma délután kezdődik Müller Henrietta csapatösszerázó játékaival. A műhelyekbe, beszélgetésekbe bárki bekapcsolódhat.
A tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Sepsiszentgyörgyi Bertis Kft. és a Bukaresti Valvis Holding támogatja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A színvonalas magyar oktatásért (országos tanévnyitó Sepsiszentgyörgyön)
Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmadszor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksomlyó, tavaly a Kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a Sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából – majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is – érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősségteljes munka igényel.
A közel négyórás eseményen tizennégy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hivatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybeli unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszélve – keresés és találás, oktatás és nevelés – az anyanyelvű oktatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az iskola egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való látást kívánt, és azt is bejelentette, hogy a perselybe gyűlt adományokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják.
A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-Háromszéki RMPSZ-elnök, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket: Zákonyi Botond Bukaresti magyar nagykövet mellett a Csíkszeredai és Kolozsvári konzulátusok, a magyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és Bukaresti parlamenti képviselői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügyelők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.
Szabó Margit sokféle biztató szóval fordult kollégáihoz, és kijelentette: ahol két-három tenni akaró ember összegyűl, ott csodák történhetnek. Mi állíthat meg bennünket abban, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben élni tudunk?
Erre a kérdésre több válasz is következett. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád úgy véli, a gyermekek oktatóin múlik, hogy milyen lesz Erdély a jövőben, és ha ezt a munkát az állam nem is értékeli megfelelően, a gyermekek annál inkább. A külső nehézségekről Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök beszélt: az oktatás nem olyan irányba fejlődik, mint remélték, lassan készülnek a tantervek, a tankönyvek sokszor hiányoznak, és ha megvannak, akkor sem a minőségi fejlődést szolgálják – így kell lépést tartania a pedagógusnak, a változást segítve lehetőségei szerint, és egyúttal a mAradandó értékeket közvetítve. A magyar oktatás közügy, és mindenkire szükség van a javításáért vívott küzdelemben – jelentette ki. Megköszönte a nyugdíjba vonulók munkáját, a szülők bizalmát, üdvözölte az új tanárokat, és azt kívánta mindenkinek: ültessék vállaikra a gyermekeket, hogy azok még messzebbre lássanak, mint elődeik.
Ma senki sem szeret iskolába járni, sem a diákok, sem a tanárok – szögezte le általános derültséget keltve Bukur Tamás, a magyar középiskolások országos szövetségének (Makosz) elnökségi tagja, és hozzátette: jövőnek lenni sem könnyű, egy diáknak fontos, hogy ne érezze magát alárendeltnek, és hogy tanárai példaképek legyenek. Társa, Mátyási Katalin a diáktanácsok jelentőségéről beszélt a közösségépítésben. Dönteni sohasem könnyű – figyelmeztetett Sipos Imre, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, a Székely Mikó Kollégium alapítási nehézségeivel példálózva. Most az a kérdés, hogy mit tanítsunk, mire lesz szükség 10–20–30 év múlva, és csak az biztos, hogy a széles körű, magas szintű tudás a fennmAradás alapja. Ebbe az irányba kell fejlődnie a határon túli magyar oktatásnak, ebben segít Magyarország is: a minőségi pedagógusképzés, tankönyvek, tanulmányi versenyek, magyar nyelvű szaktáborok, szórványoktatási kollégiumok, ösztöndíjak, utazási lehetőségek megteremtésével, támogatásával. Ünnepélyes pillanat következett: a magyar állam 82 nyugdíjba vonult pedagógust tüntetett ki, közülük kettőnek – Öllerer Ágnes Bukaresti és Dimény János erdővidéki RMPSZ-elnöknek – helyben át is adták a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet és oklevelet, a többiek számára külön rendezvényt szerveznek. Iskolába 30 évvel ezelőtt sem szeretett senki járni, de ha az akkori állapotokkal vetjük össze a maiakat, néhány eredményt azért elkönyvelhetünk az erdélyi magyar oktatásban – véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva, hogy semmit sem kaptunk ajándékba, és ezután sem fogunk ajándékba kapni semmit, rajtunk múlik, hogy mi lesz iskoláinkkal. A 26 éve folyó tanügyi reform jövőben is folytatódik, 2017-ben új köz- és felsőoktatási törvény várható, ezért sorsdöntő év lesz, és óriási kihívás is, hiszen meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és javítani kell az oktatás minőségén. Megoldást kell keresni a kis létszámú szórványiskolák fenntartására – ahol sokszor néhány gyermeken és szülőn múlik egy osztály indítása –, a pedagógusok továbbképzésére és a meglévő magyar oktatási hálózat megerősítésére, bővítésére is; mindebben partner a pedagógus szövetség és a magyar állam. Versenyképes tudást és szakképzettséget kell adni a diákoknak, jobb anyagi megbecsülést a tanároknak, el kell érni, hogy szeressenek iskolába járni.
Legyünk türelmesek és ragaszkodjunk szabadságunkhoz – kívánta Király András, a román Oktatási Minisztérium államtitkára, aki szerint a hazai oktatási rendszer folyamatos változása „nem biztos, hogy előrevisz”, de ez van, így is meg kell találni a módját, hogy a diákok fejlődjenek, és lehetőség szerint a szülőföldjükön boldoguljanak. 1989-hez képest biztató a romániai magyar oktatás helyzete, e napokban több mint 161 ezer óvodás és iskolás gyermek – megannyi csiszolatlan gyémánt – kezdi meg a tanévet 16 megyében, 1400 intézményben magyar nyelven, több tízezer pedagógus irányításával. Ahhoz, hogy ez a hálózat jól teljesítsen, a pedagógusokra, gyermekekre, szülőkre, egyházakra, politikai háttérre, az egész közösségre szükség van. Az új tanév örömet és reményt is jelent mindig, ugyanakkor az elmúlásra is emlékeztet. Rajtunk áll, hogy tartalmat adjunk az időnek, s bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, együtt kell terveznünk – jelentette ki Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, hangsúlyozva, hogy az oktatásban minden szintnek megvan a maga jelentősége, és egyik sem létezhet a másik nélkül. ElmAradottnak ítélt gyermek is lehet zseni – ez derült ki abból a pár perces filmből, amelyet Tamás Sándor hozott magával, és amelyből minden résztvevő kapott egy másolatot a székely jelképeket ismertető füzet mellé. A megyeitanács-elnök arra kérte a felnőtteket, hogy jól használják fel hatalmukat a gyermekek fölött.
A pályakezdő pedagógusokat Kiss Imre megyei főtanfelügyelő üdvözölte, és – a hivatástudat mellé, a változó igények, kihívások és a stabilitás közötti egyensúlyozáshoz – egy Exupéry-idézettel azt kívánta nekik, hogy a hajóépítéshez elsősorban a tenger iránti vágyat tudják felkelteni diákjaikban. Összetartásra, helytállásra, a gyűlölet szeretettel való helyettesítésére a Külhoni Magyar Oktatási Tanács nevében Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Márton Áron püspök több évtizede megfogalmazott, ma is érvényes szavaival biztatott. Végül Péter Sándor Kovászna megyei RMPSZ-elnök a pedagógusszövetség üzenetét adta át: az iskola az egyetlen hely, ahol a holnapot el lehet képzelni, és ahol utakat lehet építeni a tudás felé; azon kell lenni, hogy ezek az utak ne fogyjanak el a megalkuvás, közömbösség, rosszindulat miatt...
A beszédek között a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai – Sebestyén-Lázár Enikő, Oláh-Badi Alpár, Kőmíves-Bokor Zsuzsa –, a Váradi József Általános Iskola részéről Incze Melinda tanárnő és diákjai, valamint Taláz Teodor és Bíró Jessica Médea csángó kisiskolások, a Kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese és a Pro Musica kamarakórus szolgált magas színvonalú előadásokkal, végül a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult a templomi ünnepség. Ráadásként kézimunka-kiállítást is kínáltak a jelenlevőknek a szervezők – a Winkler Aranka által vezetett Szorgos kezek kör gazdag anyagát a templom udvaráról nyíló termekben rendezték el –, de ezt elfelejtették bejelenteni, ezért igen kevesen tévedtek be oda. A rendezvény a Kolcza vendéglőben tartott állófogadással zárult.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Transzcendecia: a Németh-Kriza gyűjtemény anyagából nyílt kiállítás Nagyváradon
- Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon tekinthetik meg az érdeklődők a Németh Géza néhai református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendecia című kiállítást, amelyet vasárnap délután nyitottak meg a felújított várban.
A tárlat a kortárs magyar keresztény szellemiségű művészet 1970-es és 1980-as éveinek terméséből nyújt az egész Kárpát-medenceére kiterjedő válogatást.
A Nagyváradi kiállítás egyfajta ősbemutató is: a kilencven alkotás között most először mutatják be együtt Plugor Sándor Stáció I-XIV. című sorozatának mind a tizennégy alkotását - mondta el Szepes Hédi művészettörténész, a kiállítás kurátora a helyszínen az MTI-nek.
Hozzátette: a kilencven alkotásból nyolcvanat a Nagyváradi várban tekinthetnek meg az érdeklődők október 30-ig, tíz képet pedig a Partiumi Egyetemen állítottak ki.
Mile Lajos Kolozsvári magyar főkonzul köszöntőjében arról beszélt, hogy a kiállítás látogatói egyfajta kortörténettel is szembesülnek.
Példaértékűnek nevezte a Németh-házaspár tevékenységét, akik miután Németh Gézát egyházi megújító nézetei miatt palástvesztésre ítélték, a keresztény szellemiségű képzőművészeti alkotások gyűjtésével, az alkotók támogatásával ismételten közösséget építettek, értéket gyűjtöttek és mentettek, azzal pedig, hogy ennek az eredményét most mások is megtekinthetik, értéket is teremtettek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: azzal, hogy a műveket Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon is bemutatják, egyfajta, határok feletti művészeti közösség teremtődik meg.
A Németh-család példaértékű gyűjteménye leképezi a határok feletti kulturális együttműködési, a határok feletti nemzetegyesítési törekvéseket - mondta.
Tőkés László is felidézte Németh Géza néhai református lelkész munkásságát, aki "a református megújulásban hordozta a fáklyát és a keresztet, és a kommunizmus idején a kiszolgáló egyház helyett a szolgáló egyház felé próbálta terelni az anyaszentegyházat", amiért megfosztották hivatalától és palástvesztésre ítélték.
A hit atyai örökségéből származik az a nemzedéki folytonosság, amit a Németh-fiúk - ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron - végigvisznek értékelvű munkájukkal - mondta a volt királyhágómelléki református püspök.
Németh Zsolt ( FIDESZ-KDNP), a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy a kiállítással ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét "beköltözzön az élet" a felújított Nagyváradi várba.
Felidézte, hogy a képzőművészeti alkotások egy részét annak idején ki kellett csempészniük a kommunista Romániából, és talán most jött el az ideje, hogy ezek az alkotások visszatérjenek Erdélybe és ott láthatóvá váljanak.
A kormánypárti politikus szerint a művészetben is olyan fontos dolgok történnek, mint a politikában: a nemzeti integráció e területen is megvalósul.
Németh Zsolt elmondta, hogy a bemutatott képek korábban sokszor vettek részt istentiszteleteken, voltak az igehirdetés eszközei, és jól jelzik: amikor "keresztény Európáról, keresztény művészetről beszélünk, akkor nem valamiféle vallásos giccsről van szó, hanem erővel tudják megjeleníteni: a hitünk egységes".
A Transzcendencia című kiállítást szakmai megnyitóját Somogyi Győző Kossuth-díjas festő, grafikus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja tartotta a Nagyváradi várban
Tárkányi Béla (MTI)
Nagyvárad

Bagdi Bella boldogságórája
A Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonban tartott tegnap zenés boldogságórát Bagdi Bella magyarországi életmódfejlesztő énekes, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke.
Ma és holnap a neves tréner a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal együttműködve az ország több településéről bejelentkezett több mint ötven pedagógus számára mutatja be a Boldogságóra programot, és a pozitív pszichológia eredményeire építve ad ötleteket és módszertani segítséget boldogságórák megtartásához. A két éve Magyarországon elindított programban eddig ezerötszáz pedagógus vett részt, Erdélyben ellenben első alkalommal szerveznek boldogságóra-képzést. A harmadik évadhoz csatlakozott Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is, ez is segített abban, hogy a program Erdélyben is népszerűvé váljék, elsőként a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezte meg a pedagógusok két napos felkészítőjét. A résztvevők megismerkednek a tananyag tíz témakörével, kézhez kapják a hozzá tartozó tankönyvet, munkafüzetet, alkalmazhatják az itt szerzett tudást, illetve, ha iskolájuk pályázik a Boldog iskola címre, a tanintézmény vezetősége és a szülői bizottság beleegyezésével boldogságórákat is tarthatnak. Tíz témakört ajánlanak: boldogságfokozó hála, az optimizmus gyakorlása, kapcsolatok ápolása, boldogító jó cselekedetek, célok kitűzése és elérése, megküzdési stratégiák, apró örömök élvezete, megbocsátás, testmozgás, fenntartható boldogság.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a Székelyföldi Grafikai Biennálé (41 országból 507 képzőművész nevezett be)
Miután az idei év folyamán több fontos kísérőrendezvénye is lezajlott, tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, utána pedig a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjainak díjazására is sor került a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé.
A kiállítás megnyitóján Siklódi Zsolt képzőművész, a Grafikai Biennálé kurátora ismertette röviden a rendezvény koncepcióját. Megpróbálták egymás mellé helyezni a lokálist és az univerzálist, és ezen keresztül megkeresni, meghatározni a térségben, de a világ más tájain születő grafikai törekvések helyét is a globális trendekben, tiszteletben tartva az alkotók szabadságát a képi formanyelv eszközének, technikájának és hordozójának megválasztása tekintetében is. A zsűri idén átértelmezte a 90-es években markánsan elkülönülő klasszikus és kísérleti technikák szerinti kategóriákat, így a hagyományos és a modern sokszorosító grafikai eljárással készült alkotások között nem tett különbséget a kiírás. A kurátor arról is beszélt, hogy a biennálé anyagát képező grafikákat Vécsi Nagy Zoltán rendezte kiállítássá különböző szubjektív szempontok szerint, majd megköszönte a szervezőknek, a zsűri tagjainak és a részt vevő művészeknek, hogy fáradságos munkájukkal részt vállaltak a rendezvény negyedik kiadásának megvalósításában.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále díjátadó gáláján, a Tamási Áron Színház nagytermében elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa képviselője és Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsának elnöki kabinetvezetője folytatta a beszédek sorát. A díjak átadása a harmonikus dzsessz-sztenderdeket játszó Jazzappella együttes intermezzója után következett. A Zereda művésztelep díját a lengyelországi Paweł Kwiatkowski, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díjait Aranyász Zita, Cristian Aurel Opriș, illetve Léstyán Csaba vehette át. A Maros Megye Tanácsa által alapított Nagy Pál-díjat a kanadai Zenon Burdy nyerte el, a Hargita megye meghatározó képzőművészéről, Nagy Imréről elnevezett díjjal pedig a lengyel Karol Pomykałát tüntették ki. Kovászna megye díját, mely Plugor Sándornak állít emléket, a tajvani Chang Yuya vehette át. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé 2000 eurós fődíját egy lengyel alkotó, Kamil Kocurek nyerte el a Szoba1 – rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto vegyes technikát alkalmazó alkotásával. 
Amint Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető megnyitóbeszédében elmondta: az alkotók számát, a rendezvény minőségét és a világban betöltött szerepét tekintve is egyre növekszik a Székelyföldi Grafikai Biennálé, hiszen az idén 41 országból, 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be. Karim Rashid-ot, a design jelenkorának egyik atyját idézve a tanácselnök rámutatott: a művészetben az intelligens forma követi a funkciót. „Székelyföldnek modern, intelligens formát akarunk, azt akarjuk, hogy szellemileg gyarapodjon ez a régió, mert meggyőződésünk szerint, ahogy a lélek és a szellem hordozza a testet, ugyanúgy egy művelt közösség régiója az, ami fizikailag is képes a fejlődésre” – fogalmazott. A kiállítás november 13-ig látható az Erdélyi Művészeti Központban.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A forradalom áldozataira emlékeztek
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében tartottak gyertyás megemlékezést. Ugyanakkor megnyílt a képzőművészet tagozatosok rajzaiból, festményeiből rendezett ’56 – 60 év távlatából című kiállítás.
A tanulók a bejáratnál meggyújtott gyertyáikat egy kereszt alakban kialakított emelvényre helyezték, a kereszt felső szárán lyukas piros-fehér-zöld zászló, a forradalom jelképe feküdt. A diákok körbeülték az alkalmi oltárt, majd művészeti vezetőjük, Hervai Katalin képzőművész elmondta, nem történelemleckét tart, csupán az áldozatokra kívánnak emlékezni. A megtorlások mintegy 350–400 ember kivégzésével jártak. Felvételről bejátszotta a Nagy Imre és társainak 1989-es újratemetésén elhangzott névsort. Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán át sorolta az áldozatok nevét, kivégzésének évét és életkorát. Ezt követően a tanárnő kezdeményezésére közösen elmondták a miatyánkot.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbvinni a lángot (Sepsiszentgyörgy)
1956 nemcsak történelmi emlékünnep, hanem szimbólum is számunkra, a szabadság, a hazaszeretet, a bátorság jelképe – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a sepsiszentgyörgyi megemlékezést a házigazda-műsorvezető szerepét betöltő Fekete Kata. A sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban nem gyűlt össze hatalmas tömeg, de a késői óra és a borús idő dacára is sokan fontosnak érezték a közös gondolkodást a szabadságról, az érte való cselekvésről, a tisztelgést a hatvan esztendővel ezelőtti magyarországi, erdélyi és háromszéki hősök előtt, akik közül többen jelen voltak, és akiket külön köszöntött a felszólalók mindenike. 
Antal Árpád polgármester ünnepi beszédében a fiatalok forradalmi szerepére hívta fel a figyelmet. „Az ő lelkükben van meg az a szikra, amely el tudja söpörni a legádázabb tirannust is, és a szabadság mindig a lángoló lelkek bátorságából fakad” – mondotta. Sok ifjú életét roppantotta ketté, törte meg a zsarnok hatalom, de hatvan év után elmondható, hogy az akkori forradalmárok nyertek, „soha nem az elnyomónak, mindig az elnyomottnak lesz igaza” – hangsúlyozta. „Az idő mindig a gonosszal szemben fellépőket igazolja, az áldozat óriási, de megéri, mert ez ad a következő nemzedékeknek tartást” – fogalmazott, hozzáfűzve, ebben hisznek ők is, ezért vállalják a meghurcoltatást, azt tanulták az ’56-os hősöktől, hogy csak előre szabad menni, nem szabad félni, nem szabad meghasonlani. „Hihetetlenül fontos, hogy a nehéz pillanatokban legyenek kapaszkodók számunkra” – emelte ki. Bár hatvan évvel a forradalom után sokkal jobb az erdélyi magyarság helyzete, mégis sokszor elhatalmasodik az elkeseredés, sokan vannak, akik a kivándorlást választják, ma ez a legnagyobb ellenségünk – vélekedett Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Ha le tudjuk győzni kishitűségünket, félelmeinket, a széthúzást, ha újra felfedezzük értékeinket, ha rendezzük végre közös dolgainkat, akkor meggyőződésem, hogy eljön végre a mi időnk. A szabadság lángját életben kell tartani. Nekünk mindannyiunknak, de elsősorban az ifjaknak az a dolguk, hogy az ünnepek közötti szürke hétköznapokban is éltessék a szabadság szikráját” – zárta beszédét Antal Árpád.  Hasonló szellemű üzenetet közvetített Miklós Zoltán, az RMDSZ szenátorjelöltje: 1956 hősei jogosan várják, hogy hűek legyünk az akkor megfogalmazott elvekhez, az akkor képviselt értékekhez, hogy továbbvigyük azt a hitet és egységet, amellyel kockáztatták az életüket, „jogosan várják, hogy vigyük tovább a lángot”. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese Magyarország, a magyarság üdvözletét tolmácsolta, felidézte a budapesti történéseket, de tisztelgett az erdélyi hősök előtt is, és megfogalmazta, a szabadság nem magától értetődő, ha egyszer elnyertük, nem jelenti, hogy mindig a miénk is marad. A magyarság évszázadokon át harcolt szabadságáért, és ezt teszi a 21. században is. „Mi, akik ma szabadnak nevezett világban élünk, ugyanazt akarjuk, mint ’56 hősei, hogy szuverén módon magunk dönthessünk a minket érintő kérdésekben, hogy alapvető jogainkat – amelyekbe beletartozik anyanyelvünk és szimbólumaink szabad használata – ne érje csorba, hogy felemelt fővel élhessünk magyarként Sepsiszentgyörgyön vagy Erdély bármely szegletében. Erre tanít bennünket ’56 szelleme, és erre kötelez a forradalom mártírjainak áldozata” – hangsúlyozta Brendus Réka. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének nevében Török József fogalmazta meg a kérést: akik jelen vannak, akiket megérintett ’56 lángja, szelleme, vigyék és adják tovább azoknak is, akik nem lehettek jelen a megemlékezésen, „hogy együtt újra tudjuk megfogni egymás kezét, hisz csak így állhatunk talpra. Ez ’56 üzenete: összefogás nélkül nem lehet feltámadás” – hangsúlyozta.  A sepsiszentgyörgyi megemlékezést a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak verses-zenés betétei színesítették, rangját, színvonalát pedig a Vox Humana kamarakórus fellépése emelte. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperesének áldása, himnuszaink eléneklése és az 1956-os emlékmű megkoszorúzása után a jelenlevők fáklyás, gyertyás menetben vonultak, hogy az Erzsébet parki kopjafánál is leróják tiszteletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyön is tüntettek a marosvásárhelyi iskoláért
MTI - Könyvet szorongatva mintegy ezren gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, erősítve a tiltakozó megmozduláson felszólalók üzenetét: Nem hagyjuk az iskolát! A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, de minden erdélyi magyar iskola védelmére Sepsiszentgyörgyön a belvárosi katolikus plébánia kezdeményezte az utcai megmozdulást, melyhez minden magyar történelmi egyház csatlakozott, sőt a magyar pártok is közösen mozgósítottak.
„Mélységes megdöbbenéssel, de hívő reménységgel állok ma itt, amikor újra utcára kényszerült a jogait kérő, élni akaró erdélyi magyar kisebbség” – mondta Szabó Lajos esperes-kanonok. Beszédét arra építette, hogy amit az ember elront, Isten helyrehozhatja. Nem valaki ellen harcolunk, másét nem igényeljük, jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk, mondta az esperes.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves, gyertyás tüntetéseket, hogy már akkor tudták, ha lesz önálló magyar oktatási rendszer, akkor lesz jövő. „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban” – fogalmazta meg az elöljáró. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát és kifejtette, „az erdélyi magyarság olyan, mint az emberi test, Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, a Partium és a Bánság a kezei, a szórvány a szíve. Akkor tudunk teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk.”
Emlékeztetett, hogy amikor Bukarestben úgy érezték, Székelyföld megerősödött, elkezdték a Mikó- ügyet, amikor Kolozsvárnak olyan magyar vezetője lett, hogy a kolozsvári magyarok kihúzhatták magukat az általuk épített városban, akkor odacsaptak, amikor a marosvásárhelyi magyarok kiheverték a fekete márciust, és intézményrendszert kezdtek kiépíteni, elkezdődött a római katolikus gimnázium ügye. „Kell érezzék Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az országot, nem engedjük, hogy megfélemlítsék közösségünket, ellehetetlenítsék gyermekeink oktatását” – mondta Antal Árpád.
A megmozduláson Pap Attila református lelkész, Kovács István unitárius esperes és Zelenák József evangélikus esperes hirdettek igét és mondtak áldást. Az erdélyi magyar történelmi egyházak kiáltványát Dávid György plébános olvasta fel. A tiltakozáson a sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok léptek fel, énekelt Szabó Fruzsina, valamint a Székely Mikó, a Mikes Kelemen és a Plugor Sándor iskolák diákjai Reményik Sándor Templom és iskola című versét sajátos értelmezésben, tömegkiáltványként mondták, sikoltották. A résztvevők a tüntetésre vitt könyveket az iskolák könyvtárainak adományozták.
Több városban kiálltak a vásárhelyiek mellett
Sepsiszentgyörgy mellett több erdélyi városban, Kolozsváron, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében – tudósít az MTI.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoporthoz gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. „Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk” – jelentette ki a főesperes. A tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A kolozsváriak közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Török József és tizenegy társa golgotajárása (Ötvenhat Erdélyben)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (Albert Camus: A magyarok vére, 1957. október 23.) „1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és a szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelnek.” (John F. Kennedy: Nyilatkozat 1960. október 23-án.)
Nem véletlenül idézek két, ma is időszerű vallomást az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A román kommunista diktatúra és kinyújtott vasökle, a Securitate – a pártpropaganda és szolgalelkűvé tett sajtója minden eszközt felhasználva igyekezett meggátolni, hogy a magyar forradalmat egekbe emelő vallomások eljussanak Románia állampolgáraihoz, kezdettől fogva ellenforradalomnak minősítette a Magyarországon történteket! – a magyar forradalom eszméit a legveszélyesebbnek tartotta, görcsös igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy átterjedjenek Romániába, és belső ellenállást váltsanak ki a lakosság, elsősorban a romániai magyarság soraiban. Ennek abszurd drámába illő bizonyítéka, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméivel való teljes azonosulásáért a Török József nevével fémjelzett „galócási csoport” tizenkét tagját 1966. május 14-én ítélték el súlyos börtönévekre. 1966-ban a párt- és kormánypropaganda szerint Romániában nem voltak politikai foglyok, ezért a politikai elítéltek közbűntényes minősítéssel, de azoktól szigorúan elkülönítve töltötték büntetésüket a hírhedt nagyenyedi börtönben. A Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 14-én kihirdetett ítélete szerint Török József csoportja ellen a vád: „rendszerellenes szervezkedés felforgató szervezet létrehozásával”, „kapcsolatba léptek olyan magyar állampolgárokkal, akik részt vettek az 1956-os ellenforradalomban”, és „a tőlük kapott feladatok végrehajtására hozták létre a szervezetüket”. A csoport letartóztatására 1965. november 11-e és december 28-a között került sor. Az elsőrendű vádlottat, Török József Bukarestben tanuló műegyetemi hallgatót és Török István Józsefet 12 év börtönbüntetésre, Csatlós Jenőt és Francz Károlyt 8–8 évre, Zakariás Dezsőt 7 évre, Bajkó Istvánt 6 évre, Gegő Bélát és Kulpinszky Istvánt 5–5 évre, Mózes Károlyt 4 évre, Halász Józsefet, Hompoth Ferencet és Mezey Árpádot 3–3 év börtönbüntetésre ítélték.
Török József 1990 elejétől a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Ebben a minőségében – mondjuk ki végre! – a romániai magyar politikai elítéltek közül a legtöbbet tette azért, hogy rab- és sorstársai bátor kiállása, meghurcolása, szenvedése, ragaszkodása a szülőföldhöz örökre bevésődjön a kollektív emlékezetbe. A 2010-ben felavatott, 774 politikai elítélt nevét feltüntető emlékpark, majd a kommunizmus áldozatainak méltó emléket állító emlékház – az erdélyi Terror Háza – Török József legfontosabb műve. Külön érdem: a hely, ahová a romániai magyarok ellen indított politikai perek dokumentumait fogjuk összegyűjteni, a szabadságszerető és azért bármilyen áldozatra képes háromszéki székelyek szeretett városában, Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor nevét viselő művészeti líceum tőszomszédságában található.
A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió egyik fontos célcsoportját alkották a magyar oktatási intézmények tanárai és diákjai, valamint a magyar nyelvű szak- és tanonciskolák tanulói. A sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága és a Kossuth Kör, a brassói központú, de zömmel háromszéki tagsággal büszkélkedő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”, a Puskás Attila és a Kacsó Tibor nevével fémjelzett tanár-diák perekben az összesen 223 erdélyi magyart négy életfogytiglani kényszermunkával és 2600 év börtönbüntetéssel sújtották. 1965-ben és 1966-ban is sor került magyar diákok, illetve fiatal szakmunkások elleni kirakatperekre. Az Erdélyi Ifjúság nevet viselő csoportban és Török József csoportjában összesen 19 személyt ítéltek el 131 év börtönbüntetésre. Az önmagában is különleges per az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemességének egyik erdélyi bizonyítéka: 1964 augusztusában a Gyergyósalamáson 1927-ben háromgyermekes munkáscsaládban született, tanítóképzőt végzett, majd a második világháború után Magyarországon rekedt Török Sándort felkereste testvére, Török István József és másod-unokatestvére, Török József. Két hétig laktak Török Sándornál. „Beszélgetéseik során – olvasható a Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 18./14-es számú ítéletében – megismerték Szőnyi Gyulát is. Török Sándor és Szőnyi Gyula – akiket az 1956-os ellenforradalomban való részvételükért Magyarországon elítéltek –, azt mondták a vádlottaknak (Török István Józsefnek és Török Józsefnek – T. Z.): ők már létrehoztak egy felforgató szervezetet, amelynek valódi célja egy újabb ellenforradalom kirobbantása, és azzal bízták meg őket, hogy amikor visszatérnek a Román Szocialista Köztársaságba, alakítsanak egy hasonló, magyar nemzetiségű, nacionalista-soviniszta érzelmektől vezérelt elemekből álló szervezetet, amelyik a megfelelő időpontban harcot indít a hazánkban meglévő társadalmi rendszer erőszakos megdöntéséért és Erdély Magyarországhoz való csatolásáért.” A gyergyósalamási születésű Török Sándor periratát, elítélésének és a börtönből való szabadulása utáni életének történetét Eörsi László A „Baross Köztársaság”. A VII. kerületi felkelő csoportok című, a budapesti L’Harmattan Könyvkiadónál 2011-ben megjelent kötetében ismertette. Budapest belvárosában a Baross téri csoport állt legtovább ellen a szovjet csapatoknak. Ők voltak Budapest harmadik legnépesebb ellenállócsoportja a legnagyobb kerületben, akik Nickelsburg László műszerész keménykezű vezetésével a forradalom első napjaiban tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe. A legnagyobb számban a Baross téri csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártszékházat, és részük volt az ostromot követő leszámolásokban is. November 4-én este, amikor a szovjet csapatok szétlőtték a bázisukat, szétszóródva még öt napon át, 1956. november 9-ig folytatták a harcot az iszonyatos túlerőben lévő szovjet csapatokkal. Sokan közülük a Péterffy Sándor Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. A kádári retorzió az erzsébetvárosi kerület ellenállóira csapott le a legkegyetlenebb módon: a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak, közülük senki sem kapott kegyelmet, kivégezték őket!
Török Sándor 1956. október 27-én részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen, majd október 30-án csatlakozott az Illés István és Szőnyi Gyula által szervezett Magyar Forradalmi Ifjúsági Párthoz, amely lefoglalta az ÁVH Izabella utca 62. szám alatti épületét. Török Sándor az ifjúsági párt héttagú intézőbizottságának a titkára lett, ő intézte a kapcsolatfelvételt más forradalmi pártokkal és csoportokkal. 1956. november 4-én csatlakozott a Hársfa utcai rendőrkapitányságon lévő csoporthoz. Az Eötvös utcai csoportnál és a Royal Szállóban is tevékenykedett. 1956. november 8–9-én tette le a fegyvert. (Eörsi László: im., 409. oldal.)
Török Sándor Bónis Lászlóval megalakította a Függetlenségi Frontot, amely később Magyar Ifjúsági Függetlenségi Front néven vált ismertté. 1956. november 30-án körlevélben vették fel a kapcsolatot a forradalmi szervezetekkel. Török Sándor röpcédulákat gyártott és sokszorosított. A Kádár János vezette kormány 1956 decemberében rendelettel feloszlatta a forradalmi bizottságokat, Török Sándort 1956. december 17-én letartóztatták. „Azért fogtam fegyvert, mert úgy tudtam, hogy a szovjetek azért jöttek Magyarországra, hogy visszaállítsák a Rákosi-rendszert” – vallotta a kihallgatásakor. Halász Pál bíró tanácsa 1957. október 18-án hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. 1958. január 27-én a Borbély-tanács jogerőre emelte az első fokon hozott ítéletet. 1962. március 6-án szabadult Török Sándor. 1966. január 11-én ismét letartóztatták összeesküvésre irányuló előkészület és folytatólagosan elkövetett izgatás vádjával. Bimbó István tanácsa ezúttal négyéves börtönbüntetést szabott ki Török Sándorra. 1968. szeptember 10-én Vágó Tibor tanácsa másfél évre enyhítette az ítéletet. Szabadulása után raktárvezető lett a Budapesti Fűtőerőműveknél. 2001-ben hunyt el.
Nem nehéz összefüggést találni Török Sándor második ítélete és a Török József csoportja elleni koncepciós per között. A román és magyar állambiztonsági szervek együttműködtek a belső ellenzék elhallgattatásában, akár fizikai likvidálásában is. A szocialista Románia igazságszolgáltatása szerint: „a legelvetemültebb magyarországi ellenforradalmárok voltak a felbujtóik”. Török István József és Török József 1964. augusztus 15-e és szeptember 1-je között tartózkodott Magyarországon. A román vádhatóság szerint Török Sándor kérkedve ismertette az „ellenforradalom” alatti tevékenységét, s közölte a két „román állampolgárral”, hogy „a politikai elítéltek a szabadulásuk után is összetartanak, fel vannak készülve a rendszerváltoztatásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy a hatalom a kezükbe kerüljön. Felszólította az erdélyi rokonokat: hozzanak létre Erdélyben is ilyen illegális szervezetet, készüljenek fel a rendszerváltozásra.” 1964. szeptember 1-jén tértek vissza Romániába. A vádirat szerint az utasításoknak megfelelően „azonnal hozzáfogtak a felforgató szervezet létrehozásához, amelynek célja a Romániában létrejött társadalmi rendszer erőszakos megdöntése, Erdély Magyarországhoz való csatolása”. 1964. szeptember 1-je és 1965 augusztusa között tíz tagot szerveztek be (őket a perben el is ítélték! – T. Z.), sikertelen volt Antal Ferenc és Orosz Lajos beszervezése. Török József a beszervezés során arról is beszélt, hogy a magyarországi „ellenforradalmároktól”, Török Sándortól és Szőnyi Gyulától később fegyvert is kapnak. A vádhatóság meglódult fantáziája szerint: a fegyvereket Magyarországról ejtőernyősök hozzák, akik leereszkedve a Kelemen-havasokba, átadják a csoport tagjainak. Török József terve a vádirat szerint az volt, hogy az akcióba lépés kezdetén megtámadják a milíciaőrsöket, valamint a Securitate és az RMP székházát. Kérte a csoport tagjait, hogy minél több magyar fiatalt szervezzenek be. A hatóságokat azzal próbálta átverni, hogy elsősorban a párt- és IMSZ-tagokat szervezte be, maga is a Román Kommunista Párt tagja volt. Több titkos gyűlést tartottak Csatlós Jenő lakásán. Az egyiken elhatározták, hogy megkeresik a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyvert is. Török József tagsági díj bevezetését és a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi alap létrehozását, hűségeskü és írásos kötelezvény megfogalmazását javasolta. Rendszerellenes magatartásuk kialakítása érdekében rongyossá olvasták A budapesti Kossuth rádió ostroma című, titokban behozott „ellenforradalmi kiadványt”. Hasonló támadásokat terveztek a párt- és állami szervek ellen. Olyan „nacionalista és soviniszta” műveket terjesztettek, mint A magyar nép ezeréves története, Magyarország története című kiadvány négy kötete vagy Az erdélyi ezredek a világháborúban és Nagy Imre és bűntársai összeesküvése című könyvek. Török József a katonai szolgálatát teljesítő Csatlós Jenőt is arra biztatta, magyar bajtársai köréből minél több új tagot toborozzon. Török József intenzív levelezést folytatott a Budapesten a Csengeri utca 72. szám alatt lakó nagybátyjával, Török Sándorral, akinek beszámolt a szervezet létrehozásáról, kifejtett tevékenységükről. Bár virágnyelven fogalmazta meg, a tárgyalások során a Securitate által kifogott levelek a legfontosabb bűnjelekké váltak. A büntető törvénykönyv 209. szakasza 1. pontja, valamint az 58. és a 157. szakasz alapján a Bukaresti Katonai Törvényszék Török Józsefet tizenkét év szigorított fegyházbüntetésre és hét év jogvesztésre ítélte. Ugyanakkor a teljes személyi vagyonát elkobozták, ami az 1965. november 13-i házkutatási és elkobzási jegyzőkönyv szerint mindössze két öltönyből, egy nagykabátból és egy pár bakancsból állott. A Securitatét foglalkoztatta a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyver és robbanóanyag kérdése. Ezért a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi különítménye újabb házkutatást tartott Török József szülői házának padlásán. Nem találták meg az elrejtett dinamitot. Erről a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi igazgatósága átiratban számolt be a Kolozs tartományi igazgatóságnak 1967. március 8-án. Török József ekkor a nagyenyedi börtönben raboskodott. A román és a magyar állambiztonsági szervek 1963 utáni szoros együttműködését – amit neves történészek is tagadnak! – bizonyítja: amikor Török Sándort és Szőnyi Gyulát az 1966/3260-as számú perirat alapján újra elítélték, a magyar legfelsőbb bíróság a Budapesti Fővárosi Bíróságot új eljárásra utasította, előírva, hogy Török István József és Török József román állampolgárokat tanúként a Fővárosi Bíróság vagy legalább egy román bíróság hallgassa ki. A Fővárosi Bíróság 1967. augusztus 4-én – a román katonai főügyészség útján – be is idézte őket az 1967. szeptember 25-re kiírt tárgyalásra. Erre a beidézésre érkezett egy román nyelvű válaszlevél a Maros–Magyar Autonóm Tartomány Maroshévíz rajoni igazgatóságától: a tanúként beidézettek a nagyenyedi börtönben vannak („fiind încarcerat de către Penitenciarul Aiud”). Török Sándor és Szőnyi Gyula említett ítéletéből idézek: „Török István és Török József román állampolgár tanúkat a bíróság szabályszerűen idézte, vétívük vissza is érkezett, a tanúk azonban a kitűzött tárgyalásra nem jelentek meg, így személyes meghallgatásukat a bíróság nem tudta foganatosítani. Ezek után a bíróságnak vizsgálnia kellett azt a körülményt, hogy a két román állampolgár tanúnyomozati írásos vallomását melyik vádlott vonatkozásában és milyen mértékben vonhatja értékelési körébe a tényállás megállapításánál.” A levéltári kutatásnak kell kiderítenie: a magyar vagy a román állambiztonsági szervek „súgtak” előbb a másiknak? Az eddigi kutatásokból az valószínűsíthető: a Securitate tájékoztatta előbb a magyarországi állambiztonsági szerveket, abban a reményben, hogy egy nagy, Magyarországra és Romániára kiterjedő magyar irredenta szervezetet lepleznek le, semmisítenek meg. A Török József dossziéjának vezérvonala: a gyárban, a sepsiszentgyörgyiek körében irredenta megnyilvánulásai vannak.
Török József 1944. január 10-én született Gyergyósalamás községben. Gépmunkás volt a galócási faipari kombinátban. 1965 őszén sikeresen felvételizett a bukaresti műegyetem elektrotechnika karára. Itt tartóztatták le 1965. november 11-én. 1974. november 14-én szabadult a nagyenyedi börtönből, rokona, Török István József november 12-én. Török József többé nem folytathatta tanulmányait a bukaresti műegyetemen. Mindketten Sepsiszentgyörgyön találtak menedéket és megélhetést: István a bútorgyárban, József az autóvillamossági vállalatnál dolgozott betanított munkásként, 1975-től szerszámlakatosként. A Securitate Török Józsefet a szabadulása után „Turcul” (Török) fedőnéven követte. A vaskos dossziékból kibomlik Sepsiszentgyörgy és Háromszék legújabb kori történetének ismeretlen fejezete. Az ügynökhálózat kiválóan működött, a célkeresztbe került személyek minden lépését követték, a mai ember számára hihetetlen logisztikát hoztak létre, mozgósítottak. Romániában 1956 nem 1956-tal kezdődött, és nem is végződött 1956-tal. A magyarellenes retorzió „utórezgéseit” máig érezzük, mindennapjaink részévé váltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nagykövet emlékkiállítása
A nagykövet szó ezúttal nem feltétlenül a politikai értelemben vett diplomatát jelenti: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megnyílott kiállításon nevezte az erdélyi képzőművészek nagykövetének Jakobovits Miklóst Vargha Mihály, és nem ok nélkül: mert elsősorban festő, vagyis inkább sokoldalú képzőművész volt Jakobovits, de fáradhatatlan szervezője is az erdélyi művészeti életnek, művészeti író és publicista is, és nem utolsósorban az EMŰK egyik atyja.
Ez utóbbira köszöntőbeszédében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is felhívta a figyelmet, kiemelve, az EMŰK nem csupán a város fogadókészségének köszönhetően alakult meg épp Sepsiszentgyörgyön, hanem az olyan zászlóvivőknek köszönhetően is, amilyen Plugor Sándor, Baász Imre vagy Jakobovits Miklós volt.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója rámutatott, a négy éve elhunyt Jakobovits Miklós életútja termékeny korszakában szakadt meg, Szilágyi Domokossal szólva „tele bőrönddel” ment el. Jakobovits alakját felidézve sokoldalúságát és erdélyiségét emelte ki: rajongott és küzdött az új transzilvanizmusért, műveiből az emberszeretet, a humánum sugárzik – mondta.  Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője Jakobovits Miklós életpályáját ismertette. Jakobovits Mihály díszletfestő, az 1948-ban indult sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza aranykezű mestere gyermekeként a színek és anyagok világában nőtt fel. Tehetségéhez a tudást a marosvásárhelyi képzőművészeti iskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, művészetének kiteljesedésében mégis a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusnak jutott. Szólt arról is: bár Jakobovits Miklós nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amelyek kényesnek számítottak a diktatúra idején – ennek szemléltetésére olvasott fel a kiállításmegnyitó kezdeteként és befejezőjeként Kónya-Ütő Bence színművész Jakobovits Miklós Néró papírmaséból című kötetéből.
Jakobovits Miklós életművének kései szakaszát Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára értékelte. Mint mondta, pályája második szakaszára leginkább az új anyagokkal való kísérletezés jellemző, az 1980-as évektől egyre inkább eltávolodott a figurativitástól, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Jakobovits elsősorban festő volt, ezt a spiritualitást vitte át a képtárgyakra, papírmunkákra, kerámiákra is. Ezek az alkotások sokszor közönséges formák, de rajtuk a tárgyak sorsszerűen jelennek meg, mindennek helye, ideje, mondanivalója van – mondta. Csodás dimenzióból kutatta a felénk táruló titkokat, az emberiség lelki lenyomatait – méltatta Jakobovits Miklós művészetét Kányádi Iréne.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyi énekek a templomban
A sepsiszentgyörgyi unitárius templom adott otthont a Mesés karácsony zárókoncertjének: a civil kezdeményezésre tizenegy éve indult rendezvényen diákkórusok adnak elő különböző helyszíneken karácsonyi énekeket, kolindákat.
Tegnap az istentiszteletet követően az unitárius templomban a város két legjobb kórusa mutatkozott be az érdeklődő közönségnek: előbb a Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán karnagy irányította Eufónia kórusa lépett fel, nevük „jóhangzás” jelentésének megfelelően gyönyörűen előadva a jól ismert és ritkábban elhangzó alkalmi énekeket. Az Eufóniát a Mikes Kelemen Főgimnázium egyesített diákkórusa követte, a Szőts Dániel vezette, nagy elismerésnek örvendő énekkar – az elmúlt években az országos kórusolimpiászon kétszer értek el harmadik, háromszor második és kétszer első helyezést – ezúttal is bizonyította, méltán díjazzák tudásukat.
 Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több száz gyermeknek adják át az örökséget (A népzene és népdal az életük)
Székelyderzsen született, édesanyjától tanulta a legszebb dalokat, amelyek egy életre meghatározták útját. István Ildikó és férje, a szentegyházi származású Mihály Pál hangszerjavító, hangszerkészítő muzsikus a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában és háromszéki falvakban kétszáz gyermeknek tanít népdalt és néptáncot, az elmúlt tizenöt esztendőt ideszámítva akár az ezret is eléri óvodás és iskolás tanítványaik száma. Tegnap véget ért az Ildikó vezette népdalszakkör karácsonyi előadássorozata, mától a Mihály család lélekben a karácsonyra készül. Náluk hagyományosan a csend és a nyugalom jelenti az ünnep varázsát. Mindezekről az 1807-ben református parókiának épült, általuk felújított sepsiszentkirályi otthonukban beszélgettünk.
– Az volt a szerencsém, hogy egyszerű családban születtem, ahol a népdal érték – indokolja Ildikó, hogy honnan ered a népdal iránti szeretete. – Édesapám juhász volt, édesanyám mellette a háziasszony. Szüleim nagyon szépen mulattak, sokat énekeltek. Édesapám és két fiútestvére szépen táncolt és énekelt, nagyapámtól örökölték, a génjeikben volt. Hárman vagyunk testvérek, és nyaranta mindig volt még hat-hét ember segítségként a juhok mellett, így voltunk mi nagy család. A faluközösség is összetartó volt. Fájlalom, hogy ez kiveszett. Régen, ha valaki elkezdett építkezni, a fél falu ott volt, családként élt a falu is, közösségként. Volt egy nagyon jó papunk, Katona Dénes, neki is sokat köszönhetünk, és ott a gyönyörű templom, annak is megvan az ereje. – A székelyderzsi dalok elkísértek a székelyudvarhelyi gimnáziumba is, az ének miatt egy éjszakára még fogdába is kerültél. Hogy történt ez? – Akkor Dr. Petru Groza Líceumnak hívták a székelyudvarhelyi középiskolát, jelenleg Tamási Áron Gimnázium. Az volt a szerencsém, hogy ahogy bekerültem a gimnáziumba, elég hamar a Venyige együtteshez csapódtam. Ez nagy dolog volt. Hetente egyszer jártunk táncházba, amit bizony akkoriban nagyon tiltottak. Tizenhat évesként egy éjszakát zárkában töltöttem amiatt, hogy a táncház végén mindig elénekeltük a Haza is kéne már menni kezdetű kalotaszegi hajnalit, ami azzal végződik, hogy „valamennyi magyar lány, piros pántlika haján, szeret is az engem igazán”. Talán ez volt a bűnünk, mert egyszer, ahogy a táncházból kijöttünk, négy lódenkabátos egy bentlakó társamat és engem elkapott, beraktak egy dubába, a fejünkre húztak egy zsákot, és azzal elvittek. A néptanács épületének egy sötét termébe vittek, ott jól elnáspángoltak, tenyerünket és talpunkat verték, és folyamatosan azért nyaggattak, mondjuk meg, ki biztatott, hogy ezt csináljuk, és kitől tanultuk. Természetesen minket senki nem kötelezett éneklésre. Ez volt 1986-ban.  Tíz év a színpadon
– Magyartanár akartál lenni, mégis a néptáncos, népdalénekes pályára léptél. – Szép Gyula székelyudvarhelyi muzsikus szorgalmazta, hogy ezt az utat válasszam. Akkor indult a Háromszék Táncegyüttes és Csíkszeredában a Hargita. Először a Háromszék hirdette meg a versenyvizsgát, de mivel akkor érettségiztem, nem tudtam járni a felkészítőkre, ezért Könczei Árpi azt mondta, nem teheti meg másokkal szemben, hogy felvesz. Szalai Zoli is ott volt a bizottságban, és szólt, hogy egy hét múlva Csíkszeredában is tartanak vizsgát. Így kerültem a Hargita együtteshez, ahol tíz évet töltöttem táncosként és énekesként. Sepsiszentgyörgyre úgy kerültem, hogy Pali megkérte a kezem. Akkor hívtak a Háromszék Táncegyütteshez, de nem vállaltam, mert családot akartam, és úgy gondoltam, le kell jönnöm a színpadról, inkább tanítok, de azért valahogy folytatnám az éneklést is, mert nagyon szeretem. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkor működött a mindmáig egyetlen néptáncosztály, egy ideig helyettesítettem az oktatót. Aztán megszületett a kislányunk, Dorka, és gyermeknevelési szabadság alatt jártam néptáncot tanítani óvodákba, emellett egyénileg is felléptem, zenekar nélkül. Aztán megkeresett Szilágyi Zsolt, a Művészeti és Népiskola akkori igazgatója, és megkérdezte, elvállalnám-e a néptáncoktatást. Így kerültem oda ezelőtt tíz évvel. Alkalmazhattak, bár nem volt szakvégzettségem, de megvolt a tíz év régiségem a színpadon. 
Hegedű és ló
Mihály Pál Szentegyházán nőtt fel, tizennégy évesen került Székelyudvarhelyre iskolába állategészségügyi szakosztályba, mert az volt az álma, hogy állatorvos legyen. Édesapja cipészmester volt, a családnak volt egy kis gazdasága, Pali ott szerette meg az állatokat. Jelenleg is van lova, a lovaglás számára sport és kikapcsolódás, azt mondja, szabaddá teszi.  Székelyudvarhelyen a Szász testvérekkel, Józseffel és Lőrinccel muzsikált, úgy is volt, hogy Ildikó énekelt és a fiúk zenéltek.
– Hogy került az első hegedű a kezedbe?
– Nyolc-kilenc éves koromban nővérem vette nekem az első hegedűt karácsonyra, s ha már ott volt a hangszer, valamit kellett kezdeni vele. Szüleim elküldtek zenetanárhoz, hogy tanuljak meg játszani. Zongoraszakos volt az illető, néhány évig jártam hozzá, nagyon untam, s egyszer azt mondta, nemigen van, amit tovább taníthatna nekem, így abbamaradt. 
Bekerültem Székelyudvarhelyre a líceumba, ott az osztálytársak között volt, aki muzsikálgatott. Alakítottunk egy rockzenekart, de nem volt hangszerünk, és nem is igen tudtunk zenélni. A többiek egy kicsit jobb anyagi körülmények között voltak, egyik vett dobot, másik gitárt, én nem mehettem haza szüleimhez, hogy vegyenek nekem hangszert. Készítettem egy elektromos gitárt. Addig faragtam, csiszoltam, még a mágnesmagot is megtekercseltem, igaz, két hónapig tartott, de végül megszólalt a gitár. Még én is meglepődtem, hogy sikerült. Közben hegedültem is, lakodalomba jártunk a barátokkal. De aztán összetörött a hegedűm, megreperáltam, egy idő múlva másoknak is javítottam hegedűt, így kezdődött hangszerjavító tevékenységem. A lakodalmakból elég szépen lehetett pénzt keresni, így otthonról nem kellett anyagi segítséget kérnem. Tánccsoportoknak is muzsikáltunk, a gyáraknak általában volt csoportja, és pénzért elvállaltuk a zenélést, sőt, ennek fejében kértem és kiutalással kaptam is egy garzonlakást, tizedikes koromban már kiköltöztem a bentlakásból. Készültem állatorvosira, nagyon sokat tanultam, be is iratkoztam a felvételire, de végül nem mentem el, utolsó percben úgy döntöttem, hangszerkészítő leszek. Ez 1989-ben történt.
Elmentem dolgozni állategészségügyi technikusként a homoródszentpáli kollektívbe. Egyszer meglátogatott a nővérem, aki akkor már Sepsiszentgyörgyön lakott, és látva a körülményeket fél órát sírt, majd azt mondta, ezt tovább ne folytassam. Szentivánlaborfalvára mentem az állami gazdasághoz, majd következett a katonaság, és mire visszajöttem, már nem voltak meg a gazdasági épületek, szétszedték. Haza nem akartam menni, hát hogy nézett volna ki, huszonéves fiatalember, aki hazamegy, mert nincs, miből megélnie, így elvállaltam mindenféle munkát, műanyagfröccsöntést, gombot öntöttem, törtem az őrkői követ. És eltartottam magam. 
Egy kocsmázás alkalmával jött Simonffy Béla zenészbarátom, aki a művészeti líceumban tanított, és javasolta, hogy menjek az iskolába hangszerjavítónak. Így kerültem 1993-ban oda. Kerezsi János volt az igazgató, tudta, hogy állategészségügyi technikusi végzettségem van, de azt mondta, próbáljam meg. És másnap kezdtem. Munka közben tanultam meg igazán a szakmát, és lassan kezdtek komolyabb munkákkal is megbízni. 1998-ban készült el az első hegedűm, azóta több mint száz hegedűt készítettem. A szerszámokat is én készítettem, most is azokkal dolgozom. Jelenleg fél állásom van a művészeti líceumban, és korrepetitor vagyok a Művészeti és Népiskolában Ildikó néptáncóráin. Utamra indulok
Baróton felnőtteket tanítottak, majd néptánccsoportot indítottak Vargyason, Bereckben, Köpecen, Középajtán, egy ideig jártak tanítani Kézdiszentlélekre, Fülébe, Bodosba, Kökösbe, Sepsiillyefalvára, Sepsibükszádra, sepsiszentgyörgyi óvodákba és iskolákba. Jelenleg Vargyason a harmadik nemzedékkel foglalkoznak, ők a Csillagkövetők néptánccsoport. Tanítottak táborokban, évekig oktattak Nagybánya és Máramarossziget környéki településeken, farsangi időszakban Marosvásárhelyen foglalkoznak több száz gyermekkel. Hétfő szabadnap a Mihály családban, ez a maguk által választott vasárnap, kedden és szerdán Ildikó népdalszakkört tart a Művészeti és Népiskolában 12 órától este nyolcig, csütörtök délután Köpecen tanítanak, pénteken Bereckben, szombat délelőtt Vargyason, délután Középajtán, vasárnap vannak a fellépések. Dorka lányuk hatodik osztályos a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ő is népdalkörös. 2013-ban jelent meg Ildikó első lemeze, az Utamra indulok. Zenél: Mihály Pál, Kelemen István, Gáspár Csaba (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Csibi Szabolcs (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom), Melkuhn Róbert (furulya). Sok helyen bemutatták már, de a legnagyobb élmény a székelyderzsi lemezbemutató volt. Ildikó: – Amit lehetett, otthon mindent megtanultam a szüleimtől és a mulatságokban. Sokat dolgoztunk a mezőn, és ott sokat énekeltünk. Édesanyám volt a példaképem az énekben, ő gyönyörűen énekelt. A középiskolában a tánccsoport műsoraiban énekeltem, sok csíki, udvarhelyi, gyimesi éneket tanultam, a Hargita együttessel gyűjteni is jártunk. Szalai Zoli volt a vezetőnk, nagyon sokat segített a tudatos munkában. A lemezen nagyrészt székelyderzsi dalokat énekelek. A hangszeres kíséret azért érdekes, mert Paliék a homoródabásfalviaktól tanulták meg, Derzsen már jó ideje nincsenek muzsikusok. Nálunk a Marci család volt a nagy muzsikus család. Marci János prímásnak volt három fia, velük muzsikált, és a homoródabásfalvi fúvósók erősítették a bandát, így tanulták meg a derzsi muzsikát. 
– Négy éve indítottad a népdalszakkört a Művészeti és Népiskolában, a huszonhárom tanítványoddal egyenként foglalkozol...
– Minden álmom az volt, hogy éneket tanítsak. A népdal bővíti a szókincset, minden dal egy történet, ezáltal is tanulnak a gyermekek. Az ének, a zene felszabadít, boldoggá tesz.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Film a Szoboszlai-perről
1956-os vándorkiállítás Szentgyörgyön 
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében – a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával – az 1956-os szabadságharc erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, a Míves Házban ma 18.30-tól. A kiállítás a legfontosabb erdélyi ‘56-os csoportokat mutatja be, majd a forradalom leverését követő megtorlásokat.
A 20. századi magyar történelem kiemelkedő eseményeként számon tartott 1956-os szabadságharcnak tavaly volt a 60. évfordulója, melynek során számos megemlékezésre és változatos programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Az 1956-os Emlékbizottság által meghirdetett emlékév programjai 2017-ben is folytatódnak, több helyszínen. Az EMNT által tavaly ősszel elindított vándorkiállítás idén ért el Háromszékre. A kiállítás az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit, a különböző pereket, szervezkedő csoportokat mutatja be. Az anyagot dr. Lönhárt Tamás, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jelenkor Története és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének egyetemi adjunktusa állította össze. A megnyitót követően levetítik a Szoboszlai-perről készített 30 perces dokumentumfilmet. 
A Míves Házban otthonra lelő vándorkiállítást Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke nyitja meg. Az ‘56-os események erdélyi vonatkozásairól Rab Sándor (Székely Mikó Kollégium) és Nagy Éva (Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy) történészek tartanak rövid felvezetőt. Házigazda: Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyensúlyt az iskolákba
Nekünk minden sepsiszentgyörgyi diák fontos! 
1989 után Románia lakossága folyamatosan és hangsúlyosan csökken, ez alól a mi közösségünk, városunk, iskolai hálózatunk sem kivétel, fogalmaz közleményében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A megyeszékhelyen az elmúlt 2 évtizedben 17.642-ről 10.365-re csökkent az iskolai rendszerben a gyerekek/diákok száma. Ez a 7.277 gyerek közel hat Mikó-nagyságú intézmény, vagy több mint húsz Kós Károly-nagyságú intézmény eltűnését jelenti városunkban. Alább a közlemény szerkesztett változatát közöljük.
 Az önkormányzat minden anyagi terhet felvállalva igyekezett fenntartani a teljes iskolai rendszert, odafigyelt minden társadalmi réteg igényeire: az elméleti oktatástól a szakiskolákig, a speciális igényű gyerekektől az alternatív oktatásban résztvevőkig, a városnegyedi és periférián levő intézményektől a belvárosi iskolákig.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felszámoljuk a túlzsúfoltságot egyes iskolákban, ugyanakkor a kihasználatlan tereket élettel töltsük meg. Ennek érdekében jutottunk arra a következtetésre, hogy a Kós Károly-iskolát úgy integráljuk a sepsiszentgyörgyi oktatási rendszerbe, hogy az mindenkinek jó legyen, a tanulóknak, a tanároknak, a kisegítő személyzetnek, szülőknek egyaránt. Nem áll szándékunkban megszüntetni egy magyar iskolát, ellenkezőleg: új magyar iskolát szeretnénk létrehozni, új elemi iskolát. Biztosítani szeretnénk mindenkit arról, hogy az átszervezés során nem szűnnek meg szakok, nem veszíti el senki a munkahelyét, és továbbra is kiemelten kezeljük a speciális igényű tanulók kérdését.
Döntésünket az alábbiak alapján hoztuk meg:
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 5 évben a diákok létszáma 941 fővel csökkent. Az elemi iskolák túlzsúfoltakká váltak: a Székely Mikó Kollégium kicsi épülete vagy a Mikes Kelemen Líceum elemi osztályai ma a bentlakás épületének emeletére kerültek. Eközben a Kós Károly Technológiai Líceum diáklétszáma 600 főről 350-re csökkent (nappali és esti tagozaton), a Puskás Tivadar Technológiai Líceumé 630 főről 533-ra. A városban a Kós Károly-iskolának a legrosszabbak a mutatói mind a létszámcsökkenést, mind az érettségi eredményeket nézve. 
Az egyértelműnek látszó aránytalan épületkihasználtságot egy alapos tanulmány is igazolta. Mindezek tükrében Sepsiszentgyörgyön olyan átszervezést javasolunk, ami észszerűsíti a rendelkezésünkre álló épületek kihasználását, és ezáltal igazságosabb feltételeket teremt a kisgyerekek számára. Míg ma a Kós Károly-iskola Gábor Áron utcai, hozzávetőlegesen 7000 négyzetméteres épületébe 350 diák jár (miközben a nappali tagozaton tanuló diáklétszám már a törvény által meghatározott 300 alá csökkent), és még nem számoltuk a Gyár utcai, felújított, közel 3600 négyzetméter összfelületű épületet, amelyben tanműhelyek és szaktantermek állnak a diákok rendelkezésére, tehát összesen 10.600 négyzetméter, addig a kicsi Mikó 1200 négyzetméterében 371 kisgyerek zsúfolódik össze. Ezt az aránytalanságot szeretnénk kiküszöbölni, mi minden gyerekért felelősséget vállalunk.
Az elmúlt években kiemelten figyeltünk a szakoktatásra Sepsiszentgyörgyön, mind a beruházások, mind a népszerűsítés terén. A Puskás Tivadar-iskolában az utolsó 5 évben 6,2 millió lej értékű fejlesztést, beruházást valósítottunk meg, míg a Kós Károly-iskolában 4,7 millió lejjel fejlesztettünk. A fenntartási költségek kiegészítése a szakiskolák esetében az elmúlt három évben megháromszorozódott, a Kós Károly-iskola esetében több mint 100%-kal kellett ezt kiegészíteni 2016-ban. Mindezek ellenére a szakoktatás népszerűsége nem növekedett, a beiskolázási számokat nem valósították meg, hiába próbálták ezt alakítani a szakoktatás javára, osztályok nem, ill. csak kis létszámúak jöttek létre. Az elmúlt években a Mikó és a Mikes kárára születtek döntések, így maradhatott életben a Kós Károly-iskola.
Az elméleti osztályok száma a városban tovább nem csökkenthető. Magyar oktatási vonalon a 2017–2018-as tanévre a következő beiskolázási számokat javasolja a tanfelügyelőség: Székely Mikó Kollégium 3 elméleti osztály, Mikes Kelemen Líceum 3 elméleti osztály, Református Kollégium 1 elméleti plusz 1 református osztály, Plugor Sándor 1 művészeti osztály, Berde Áron Technológiai Líceum 2 szaklíceumi plusz 2 szakiskolai osztály, Puskás Tivadar Technológiai Líceum plusz Kós Károly 2 szaklíceumi plusz 6 szakiskolai osztály plusz 1 román nyelvű osztály, tehát összesen 2 vokacionális osztály, 7 elméleti osztály, 12 osztály szakoktatás magyar nyelven. Látható, hogy a szakoktatás továbbra is kiemelt szerepet kap, de meg kell találnunk az egyensúlyt az elméleti és a szakirányú oktatás között.
Átszervezési javaslatunk a Kós Károly-iskolát a Puskás Tivadar-iskolához rendeli, így egy erős, a munkaerőpiac igényeihez könnyebben alkalmazkodni tudó, több szakmát is ajánló szakiskola létesül a Puskás Tivadar épületegyütteseinek és a Gyár utcai műhelyeknek és tantermeknek a kihasználásával. A Gábor Áron utcai épületegyüttesre idén elkészülnének a felújítási tervek, majd elkezdődnek a munkálatok, hogy 2018 szeptemberétől ott indulhassanak a Mikó és Mikes előkészítő osztályai. 
Múlt pénteken találkoztunk a Kós Károly-iskola küldöttségével, igazgatóval, három tanárral, a szülőbizottság képviselőjével, akik elismerték, hogy nem tudják kihasználni a rendelkezésükre álló épületeket, elfogadták a költözés alternatíváját. Az a célunk, hogy Sepsiszentgyörgyön egy nagyon erős, a székelyföldi emberek elvárásaihoz és a piac igényeihez gyorsan alkalmazkodni tudó, jól felszerelt szakiskolát teremtsünk, ennek érdekében szeretnénk átszervezni a sepsiszentgyörgyi szakoktatást.
Két tűz között a tanfelügyelő
Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az iskola-átszervezés sok indulatot felkavaró ügyében, miután üllő és kalapács közé került: a Kós Károly-szakközépiskola alapítójaként érzelmileg is kötődik ahhoz az intézményhez, amelyet 18 évig vezetett, volt kollégái is elvárják támogatását a megmaradásért folytatott harcban, miközben jelenlegi funkciójában más kötöttségek és felelősségek is terhelik
Iskolaigazgatóként úgy tapasztalta, hogy két telephelyen – az iskolaépületben, illetve a Munkás utcai műhelyekben – folytatni a tanítást nagyon megnehezítette az oktatói gárda összekovácsolását, viszont tág teret nyitott a fejlesztéseknek, és minőségi szakoktatásra nyílt lehetőség – tekintette át a volt előnyöket és hátrányokat Kiss Imre. Most azt kérték tőle a kollégák, támogassa az átszervezésnek azt a változatát, hogy a Kós-szakközépiskola a Munkás utcai épületben (ahol a tanműhelyek vannak) folytassa az elméleti oktatást is, jogi személyisége megőrzésével, viszont véleménye szerint az az épület erre a célra nem alkalmas. Továbbá az, hogy az iskola önálló maradjon – bármelyik épületben –, csak elodázását jelentené a felszámolásnak, véli Kiss Imre, ugyanis a folyamatosan csökkenő beiskolázás mellett sok – motiváció híján – az év közben kimaradó is. 
A diákok körében nem népszerűek a Kósban tanított mesterségek – víz-gázszerelő, kőműves, varrómunkás –, így csak az került be ide, aki máshonnan kiszorult. Legalább ezres létszám kellene, hogy a fejkvóta alapú rendszerrel finanszírozni lehessen az intézményt, de iskolamegszüntetésről nincs szó, hiszen a Kós Károly-iskola összes szakja megőrzésével átköltözik egy másik épületbe, a jól felszerelt műhelyek pedig továbbra is biztosítják a minőségi szakoktatást. A címzetes tanárok katedrakiegészítéseit is 95%-ban már megoldották – mondta a főtanfelügyelő.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szolidaritás ára
Sepsiszentgyörgyön az ‘56-os vándorkiállítás
Pénteken nyitották meg Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban az 1956-os szabadságharc főbb erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítást, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával indítottak útjára még a múlt évben. A tárlat a legfőbb szervezkedéseket, csoportokat, valamint azok vezéregyéniségeit mutatja be, továbbá felidézi a pártállam által alkalmazott aránytalanul vad megtorlási folyamatot.
A megjelenteket Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke, valamint Sándor Krisztina, a szervezet országos ügyvezető elnöke köszöntötte. Úgy értékelték: a szabadságharc hőseiről nem lehet elégszer beszélni, ugyanakkor az események, történések megismerése kiemelt fontossággal bír a ma élők számára is, hiszen hosszú ideig az akkori hatalom tudatosan igyekezett megakadályozni történelmünk e szeletének pontos megismerését. Kátai Zsuzsanna rámutatott: 1956 hősei a nemzeti szuverenitás visszaszerzéséért harcoltak Budapesten, hogy egy független és szabad országban élhessenek. Az erdélyi ’56 elsősorban a szolidaritásról szólt. Sándor Krisztina szerint a kiállítás vitathatatlan érdeme, hogy kizárólag Erdélyről szól, hiszen míg a szabadságharc magyarországi hőseiről már viszonylag sokat tudni, Moyses Mártonról, Dávid Gyuláról és a többiekről kevés szó esik.
A történelmi visszatekintőről, valamint a kiállítás anyagának ismertetéséről Nagy Éva, a Plugor Sándor Művészeti Líceum oktatója, Rab Sándor, a Székely Mikó Kollégium, valamint a Református Kollégium pedagógusa, történelem szakos tanára gondoskodott. Nagy Éva kitért arra, milyen előzmények vezettek oda, hogy az erdélyi magyarság feltétlen szolidaritással viszonyult a magyarországi eseményekhez, s arra is, hogy a szervezkedések, csoportok tevékenységéhez képest mennyire aránytalanul nagyok voltak a pártállam megtorló intézkedései. Rab Sándor alapos előzményismertetésben beszélt a hallgatóságnak arról az eseményről, amely szerinte a jelenkori magyar történelem egyik tragédiája. Előadását, amelyben a budapesti események és a nemzetközi helyzet is helyet kapott, valamint az erdélyi utórezgések, egy legendássá vált idézettel zárta, amely Borisz Jelcin egykori orosz elnök szájából hangzott el: „A kommunizmus 1956 októberében Budapest utcáin bukott meg.” Puskás Attila egykori politikai fogoly arra emlékeztetett, hogy „Romániában nem léteztek azok a feltételek, amelyek lehetővé tették volna, hogy 1956-ban vagy az elkövetkező két-három évben a rendszer megbuktatása megtörténhessen.” Hozzátette: a diktatúra fenntartása érdekében a pártállam kihasználta a kolozsvári, nagyváradi, székelyföldi, temesvári csoportok sok esetben ártatlan próbálkozásnak tekinthető gesztusait, és államellenes cselekedetek címen koncepciós perek sokaságát gyártotta. A romániai ’56 ezért inkább csak áldozatokról szól, akik életükkel vagy kemény börtönévekkel fizettek azért, hogy a kommunista  önkényuralom kellően „le tudja nyomni a társadalom azon rétegeinek a fejét, amelyek tiltakozni akartak volna” – fogalmazott. Puskás Attila a perek hangulatával kapcsolatos személyes tapasztalatairól, és a vádalkotás vérlázító eszközeiről is beszélt.
Zárásként Tánczos András tanár Márai Sándor Mennyből az angyal című versét mondta el.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két tanegységgel, egy iskolával kevesebb (Elkészült a beiskolázási terv)
Ősztől nem népesül be a komollói óvoda és a fotosi elemi iskola (fotó), a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola pedig a Puskás Tivadar Szakközépiskola pénzügyi központhoz fog tartozni, és osztályaival oda is költözik – ismertette tegnap a megyei főtanfelügyelő a jövő tanévi beiskolázási tervet.
Jelen tanévben hatvanhat IX. osztály működik elméleti és szakoktatásban Háromszéken, hattal kevesebb, mint amennyit a tavalyi nyolcadikosok létszáma alapján terveztek, az idei nyári felvételin pedig 68 kezdő osztályban kínálnak helyeket a jelenlegi 1902 nyolcadikosnak. 25 osztály indul az elméleti oktatásban, ezenkívül egy pedagógiai osztályt hirdetnek a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, egy-egy református teológiai osztályt a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban és a kézdivásárhelyi Református Kollégiumban, valamint egy katolikus osztályt a céhes város Nagy Mózes Elméleti Líceumában és két művészeti osztályt a megyeközponti Plugor Sándor Művészeti Líceumban. A szakképzésben 13 középiskolai és 24 szakiskolai osztályban hirdetnek helyeket, ez a kategória 54,41 százalékát teszi ki a jövő tanévre tervezett kilencedikes beiskolázási számoknak. A meghirdetett szakok tekintetében is történik változás: a szakközépiskolában nem képeznek faipari szakembereket, de a mechanika szakon a jelenleginél két osztállyal több lesz, a kereskedelem is egy kicsit visszaszorul, míg a hároméves szakiskolában egy osztállyal többet hirdetnek a turizmus és élelmezés szakon, eggyel kevesebbet a belsőszerelésen, felére csökken az asztalosszakma, de megjelenik a hentesképzés.
A 2017–2018-as tanévben 312 oktatási egység fog működni Háromszéken, kettővel kevesebb, mint jelenleg, mivel a komollói óvodásokat jövő tanévtől Rétyre szállítják, a fotosi elemi iskola jelenlegi IV. osztályosai a gidófalvi iskolában kezdik az ötödiket, az egyetlen idei előkészítő osztályos pedig szintén ott folytatja tanulmányait, utánpótlás pedig nincs. A hetvenkilenc pénzügyi központból hetvennyolc marad, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola a Puskás Tivadar Szakközépiskola alegységeként kezdi meg a jövő tanévet. A 2017–2018-as beiskolázási tervet a megyei tanfelügyelőség elfogadta, az oktatási minisztérium rábólintása után válik érvényessé, de tapasztalat szerint, amit a megye megfogalmaz, az nem változik, az adott számok alapján az iskolák megkezdhetik a katedrák kiszámítását – közölte a főtanfelügyelő.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságtudat-erősítő tanulmányút
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai a napokban gyimesi tanulmányúton vesznek részt a Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely szervezésében, amelynek célja a tanulók magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása  – közölte Fazakas Misi társulat- és drámatagozat-vezető.
A műhelyfoglalkozásokat is tartalmazó programban helytörténeti és néprajzi előadások is szerepelnek, a csoport ellátogat az ezeréves határhoz, a diákok helyi lakosokkal is beszélgetnek. A tanulmányutat a Nemzeti Tehetség Program támogatja. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságtudatot erősíteni
Gyimesi tanulmányúton a drámások 
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése.
A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője szerint a február 14–16. között lezajlott projekt célja a fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása volt néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által. 
Első nap a diákok megnézték a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb bemutatóját, majd interaktív szakmai beszélgetésen vettek részt a fellépőkkel. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg, majd a helyhez kapcsolódó dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyakorlatias és nem megterhelő (Új romántanterv ötödiktől)
Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.
Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.
Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyire ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tantervíróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga. A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit jelent ma március 15. a tiniknek?
Szentesiek Háromszéken
A magyarországi Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programja tette lehetővé, hogy március 11–15. között együtt dolgozhassanak és készüljenek a március 15-i ünnepre Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceum színészosztályainak és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának diákjai.
A program elsődleges célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, a személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, amely a közel 70 fiatal számára leginkább a szakmai tapasztalatcserén, a közös műhelyfoglalkozásokon és próbákon teljesedett ki. A közösen eltöltött öt nap célja abba az interaktív kutató- és alkotómunkába összpontosult, amely a diákokkal közösen, a művészet eszközeivel arra kereste a választ, hogy mit jelent ma a március 15-i ünnepünk a tizenhat–tizennyolc éves fiatalok számára.
A projektet, amelynek része volt a forradalom egyes háromszéki emlékműveinek meglátogatása is, Szebeni Zoltán és Doma Andrea szentesi tanárok, valamint Fazakas Misi és Mucha Oszkár helyi szakemberek irányították.
A program második részére június 1–5. között kerül sor, amikor a sepsiszentgyörgyi drámás diákok látogatnak el Szentesre.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)