135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

Közgyűlés és honismereti találkozó
A Partiumi Magyar Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PMMET) múlt szombaton tartotta meg 18. honismereti találkozóját, illetve közgyűlését.
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében szombaton délelőtt tíz órától kezdődő esemény első részében a honismereti találkozó előadásait hallgatták meg a megjelentek. Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa id. Rimanóczy Kálmán mozgalmas életéről tartott érdekes, vetített képes előadást. Péter I. Zoltán bejelentette, hogy rövidesen egy könyv jelenik meg a tollából, melyben idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán életútját és munkásságát fogja bemutatni. A következő előadó Mihálka Nándor volt, aki a váradi középkori püspöki székesegyház területén végzett kutatásokról beszélt, melynek eddigi talán legjelentősebb lelete egy 160 x 80 centiméteres mészkőből készült, feliratos sírkő. Mihálka Nándor hozzátette, hogy a feltárt leletek a helyszínen kialakítandó vármúzeum részét képezik majd. A honismereti találkozón előadást tartott még Pásztai Ottó Beöthy Ödönről, Széll Kató Széchenyi Zsigmondról, Wilhelm Sándor a hagyományos érmelléki halászeszközökről, Nagy Aranka pedig a Kárpát-medencei kis jégkorszakról.
Közgyűlés
A közgyűlés során Dukrét Géza elnök beszámolt a társaság elmúlt évi tevékenységéről, Nagy Magda pedig a szervezet pénzügyi helyzetéről tartott beszámolót. A közgyűlés mindkét beszámolót elfogadta. Vita alakult ki viszont az ún. Wesselényi-tégla tervével kapcsolatban. Az eredeti felvetés úgy szólt, hogy öt lejes értékjegyeket bocsátana ki a társaság, és a Wesselényi-tégláknak nevezett értékjegyek eladásából származó összegből fel kellene újítani a zsibói Wesselényi kriptát, illetve egy szobrot, vagy emlékművet kellene állítani Wesselényi Miklósnak. Péter I. Zoltán először azt kifogásolta, hogy ezeket az értékjegyeket nem csak öt lejes áron kellene árusítani, később pedig jelezte, hogy először pontosan meg kellene határozni, hogy mit szándékozik végezni a társaság, és utána gyűjtsenek pénzt rá. Dukrét Géza elmondta, hogy tudomása szerint a Wesselényi kripta olyan rossz állapotban van, hogy az már nem helyrehozható, ezért egy emlékművet kell állítani a magyar államférfinak, viszont többen erősködtek, hogy egy emlékmű helyett mégis inkább a kriptát kellene felújítani. Ebben a kérdésben végül nem született döntés a közgyűlésen. A jelenlévők azonban elfogadták azt, hogy a Fényes Elek díjat az idén Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Nagy Magda, a társaság könyvelője kapják meg. A közgyűlés végén felszólalt Sárközi Zoltán, a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-es tanácsosa is, tudatva azt, hogy a nagyváradi önkormányzat összeállítja a város leendő utcáinak névlistáját, de ezen a 85 névből szereplő listán mindössze öt magyar név szerepel. Mivel a város lakosságának 25 százaléka magyar, ezért ennek az aránynak az utcanévlistában is tükröződnie kell, így az RMDSZ összeállít egy alternatív listát, melyben magyar személyiségek nevei szerepelnek majd. A tanácsos felkérte a jelenlevőket, hogy javaslataikkal segítsék a lista összeállításának munkáját.
Pap István
erdon.ro,

Hiteles vallomás Kalotaszegről
Nagyvárad- Kedd este a Szacsvay Imre Általános Iskolában mutatták be Fekete Károly nyugdíjas tanító A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című könyvét. A szerzővel Péter I. Zoltán beszélgetett.
Az érdeklődőket Pásztor Gabriella igazgatónő köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szacsvay Imre Általános Iskola nem csupán a diákjai számára szervez színvonalas, színes és tartalmas tevékenységeket, de a nagyközönség irányába is nyitott, például a tanintézet auláját kiállítóteremnek is használják, és honlapot működtetnek. A mostani könyvbemutató érdekessége pedig, hogy a szerző lánya az iskola titkárnője. Székely Hajnalka elmondta: ő és a húga büszkék arra, hogy édesapjukat még hatvan év elteltével is sokan megismerik, szeretik Kalotaszegen, emelt fővel járhat Bánffyhunyad utcáin.
A kötetet ismertető és a nyugdíjas tanítóval, tanfelügyelővel beszélgető Péter I. Zoltán helytörténész megjegyezte: a Sztánai füzetek sorozatban Fekete Károlynak ez a második kötete, korábban Hatvan év Kalotaszegen címmel jelent meg könyve, mely publicisztikai írásait tartalmazza. A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című kiadvány viszont az életét mutatja be, Péter I. Zoltán ezzel kapcsolatban Péntek János nyelvész, akadémikus ajánlását, méltatását idézte.
Erdély virágoskertje
Fekete Károly hangsúlyozta: nem tartja magát írónak, csak krónikásnak, viszont örül annak, hogy sokan vannak, akiket érdekel az általa Erdély virágoskertjének nevezett tájegység történetének azon négy évtizede, tündöklő vagy éppen keserves korszaka, melyet ő is átélt, melyről személyes tapasztalatai vannak. 1947-től a nyugdíjazásáig dolgozott kántorként, iskolaigazgatóként, tanfelügyelőként, kultúrfelelősként, majd húsz éven keresztül tanítóként Kalotaszegen, sőt a sajtó, illetve a rádiót is próbálta hitelesen tájékoztatni az ott élők örömeiről, bánatairól, keserveiről, sikereiről. A nyugdíjas pedagógus ismertette családi hátterét is, beszélt arról, hogy székelykocsárdi születésű édesapja hogyan került levitaként Trianon után Kolozs megyébe. Fekete Károly az V. osztályt a kolozsvári Református Gimnáziumban kezdte, ahol az akkori ifjúság megszokott életét élte, majd különböző tanítóképzőkbe járt és 1947 őszén Nagyenyeden szerzett kántorképesítést. És ebben az évben került a képbe Kalotaszeg, ugyanis a tájegység ősi falujába, egy akkoriban színmagyar településre, Zsobokra került kántortanítónak. Itt egy évig marad, majd egy Predeal-i kitérő után tanfelügyelői kinevezést Kolozs megye keleti részébe. A járások átszervezése után többek közt művelődéspolitikával foglalkozott Bánffyhunyadon, az ötvenes években pedig igazgató is volt Körösfőn. Fekete Károly részletesen beszámolt arról, hogy zajlott a pártállami időkben az élet Kalotaszegen, a szubjektív visszatekintés pedig azzal a nem túl optimista felhanggal zárult, hogy napjainkban sajnos Kalotaszegen is egyre kevesebb a magyar, s ebből kifolyólag 12 faluban már nincs is szükség magyar iskolára...
Ciucur Loson czi Antonius.
erdon.ro.

Festum Varadinum: új fejezet
Nagyvárad- Április 21-28. között a Varadinum Kulturális Alapítvány immár XXII. alkalommal szervezi meg a Festum Varadinum rendezvénysorozatot. Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Felvezetőjében Biró Rozália szenátor felidézte az elmúlt 11 esztendő történéseit, amikor alpolgármesteri tisztségének betudhatóan ő volt a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke. Úgy vélte, a Szent László király ünnepe köré rendezett Festum Varadinum, melynek ékköve a szentmise és a körmenet, nem csupán hagyományőrző szerepet tölt be, hanem büszkeséggel tölti el mindazokat, akik magukénak érzik ezt a várost. A 2002-ben kijelölt alapcélkitűzések változatlanok: a magyar közösség minél szélesebb rétegének megszólítása azáltal, hogy az RMDSZ együttműködik a történelmi egyházakkal, a civil szervezetekkel és a kulturális intézményekkel, prioritást képez a helyi értékek felmutatása, tehetségeknek a felkarolása, illetve a három Varadinum-díj odaítélése azon entitásoknak, melyek a korábbi évben a legkiválóbb eseményt szervezték (az emlékplakett Jankó Szép Noémi képzőművész munkája). Biró Rozália ugyanakkor örömének adott hangot, hogy az évek folyamán olyan rangos rendezvények nőttek ki magukat, melyek megszületésénél valamelyik Festum Varadinum „bábáskodott”, és olyan személyiségek vállalták el a fővédnökséget, mint Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, volt művelődési miniszter, vagy Halász János magyarországi kulturális államtitkár.
Változások
A volt alpolgármesternő arra hívta fel a figyelmet: az idén új fejezet kezdődik a Varadinum Alapítvány, és értelemszerűen a Festum életében, hiszen az alapító okirat értelmében az elnöki tisztséget az a személy kell betöltse, aki a helyi politikai életben a legmagasabb funkcióban van, és jelenleg ez a közszereplő Pásztor Sándor, az RMDSZ-frakció vezetője. Ezen kívül a kuratórium szerkezete is módosult: a civil szférát két ernyő szerű szervezet képviseli (a Várszövetség Dukrét Géza PBMET-elnököt, a Nagyváradi Civil Kerekasztal pedig dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt delegálta), illetve tag még a Szigligeti Színház mindenkori főigazgatója (jelenleg Czvikker Katalin), és a nagyváradi magyar oktási intézményeket is mindig reprezentálja ezentúl valaki, most éppen Pásztor Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatónője.
Pásztor Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy április 21-28. között összesen 29 programmal várják az érdeklődőket. Amellett, hogy az eseménysorozatot igyekeztek átláthatóbbá tenni, több újdonsággal is készülnek. Például hangsúlyozottabban képviselik magukat Várad magyar tannyelvű iskolái (az Ady Endre Középiskola, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Szacsvay Imre Általános Iskola és a Juhász Gyula Általános Iskola). Ugyanakkor olyan meglepetéseket is tartogatnak a résztvevőknek, melyek nem szerepelnek a műsorfüzetben, csak a helyszíneken derülnek ki. Érdekességként bevezették, hogy ne csak a városközpontban, hanem a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házban is legyen rendezvény (szombat délután 6 órától).
Meghívók
A Festum Varadinum hagyományos módon a Szigligeti Színházban tartott díjkiosztó ünnepséggel zárul. Ezúttal Madách Imre: Az ember tragédiája című drámáját mutatja be koprodukcióban a Debreceni Csokonai Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Meghívókat 15 lejért lehet igényelni péntektől a körzeti RMDSZ székházakban, a magyar iskolákban, az egyházaknál és a civil szervezeteknél.
A kuratóriumi elnök néhány egyéb eseményt is kiemelt a programkavalkádból, a teljesség igénye nélkül. Hétfőn 17 órától például a partiumi nyugdíjasok meghívására Péter I. Zoltán helytörténész tart előadást a két Rimanóczyról a Szent László líceum dísztermében, majd ugyanott 18 órától Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke értekezik Arany János Paszkál tanárról. Kedden 14 órakor a szoborcsoport előtt diákok tisztelegnek A Holnaposok előtt, szerdán 17 órától pedig Péter I. Zoltán A jelenkori Nagyvárad megalapítása című könyvét mutatják be az Ady líceumban. Érdekesnek ígérkezik ugyanakkor Makai Zoltán Szemelvények Bihar megye és vidéke ipartörténetéből című kötetének bemutatója, pénteken este 7 órától a KREK székházának dísztermében. „Bár anyagi források tekintetében szinte a padlón vagyunk, azért megpróbálunk hasonlóan színvonalas rendezvényeket lebonyolítani, mint eddig”, hangsúlyozta Pásztor Sándor, hozzátéve, hogy pályáztak a román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumnál, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkárságánál és a Communitas Alapítványnál. Médiatámogató a Bihari Napló.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Holnapos „szellemidézés” Nagyváradon
„Kis fesztivál ez, amely nem is akar többet, mint azt, hogy megismertessük és továbbvigyük azt a szellemiséget, amelyet a Holnaposok jelentenek a városnak" – mondta Szűcs László író a hétvégén rendezett Holnaposok Irodalmi Fesztiváljáról Nagyváradon.
A három nap alatt a szervezők igyekeztek bemutatni egy szeletet a korszakból, így például megemlékeztek arról a Rimanóczy családról, amelynek a Pece-parti Párizs központja az arculatát köszönheti – a két építész, apa és fia tervezte ugyanis a központ több szecessziós épületét. A mai Iosif Vulcan, egykori Rimanóczy utcán található egykori irodájuk homlokzatára el is helyeztek egy emléktáblát a tiszteletükre, majd bemutatták Péter I. Zoltán A két Rimanóczy című könyvét. A „holnapos korszak" megidézése mellett, a kortárs irodalom is része a tavaly hagyományteremtő szándékkal útnak indított HolnapFeszt-nek.
A Törzsasztal – amelyet most ezen programsorozat keretében rendeztek meg – meghívottja ezúttal az a Dalos György volt, akit a magyar irodalom németországi nagyköveteként emlegetnek. A Budapesten született, Berlinben élő író, műfordító nemrég megjelent könyve, A közgazdász bukása apropóján betekintést engedett életébe, hiszen saját tapasztalati inspirálták a mű megírására. A többnyire árvaházban nevelkedett Dalos állami ösztöndíjjal a moszkvai Lomonoszov Egyetemen történelem karán tanulhatott, ahol felismerte hogy a „kommunista frázisok nem stimmelnek". Ekkor fordult Kína felé, bevallása szerint a távol-keleti ország azért volt szimpatikus számára, mert messze volt.
„Egy diákcsoport tagjaiként eldöntöttük, hogy inkább Kínát támogatjuk, amiből államellenes összeesküvést koholtak" – mesélte Dalos, akit 1968-ban az úgynevezett „maoista perben" hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. „Szerencsém volt, mert csak felfüggesztettet kaptam, ám ez az ítélet könyvtilalommal is járt. Nyíltan soha nem mondták ki, de ezután nem publikálhattam, a könyveimet visszaküldték azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a színvonalnak" – magyarázta. Ugyanakkor épp ennek az incidensnek köszönheti, hogy elküldték a Néphadseregből. Persze ez azzal is járt, hogy kirúgták a munkahelyéről, és szovjet szakirodalmat kellett fordítania.
Későbbi műveit már Németországban publikálták először, ahol 1984-ben elnyerte a DAAB Berlini Művészprogramjának egyéves ösztöndíját is. A Holnaposok Irodalmi Fesztiváljának szabadtéri, zenei programjait végül a rossz idő miatt elhalasztották, de várhatóan néhány héten belül pótolni fogják, mint ahogyan megtartják majd azt a kiállítást is, amelyen újságírók eddig még publikálatlan, Nagyváradhoz kötődő fotóit mutatják be.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kővel, betonnal…
Vannak, akik el akarják homályosítani Várad történelmét, dicső múltját. Mihály vajda lovas szobra a Szent László téren előreszegezi a fejét, farkát felkunkorítja, a lovas feláll a nyeregben, tekintetét előreszegezi és ugrásra készül. Talán az első célpont az Olaszi temető helyén lévő park lenne, ahol őseink nyugodtak, a csend szigete, a csend parkja. Kár lenne, ha nem oda való lópaták zaja felverné ezt a szent nyugalmat.
Mihály vajdának erdélyi vesszőfutása mindössze egy évig tartott, nem hiszem, hogy jelenléte a városban változtatna a történelem tényein, hogy ezt a várost a mai divatos szóval élve „kisebbségi építészek” építették, akik nagyot, monumentálist alkottak. Elég, ha csak a Rimanóczyakra gondolunk.
Lapozgatva Péter I. Zoltánnak a napokban bemutatott, A két Rimanóczy című könyvét, 42 épületegyüttest számoltam össze, amit apa és fia épített. Nagyon nagy szám, ez a sok épület egy utcát is kitenne. Jogosan vetődik fel a gondolat, hogy egy utcát is el lehetne nevezni róluk, valamint egy köztéri szobrot is felállíthatnának az emlékükre.
Szép a Bihar Megyei RMDSZ-től, hogy létrehozta a Rimanóczy-díjat és egy, Deák Árpád szobrászművész munkáját dicsérő féldomborművet helyezett el volt házuk falán. Magasra tették a mércét, magasra a domborművet, aminek leleplezése sem ment könnyen. Aki ártó vagy más szándékkal akar felé közeledni, az is magasra kell tegye a mércét…
A Rimanóczyak, apa és fia művészei voltak a mesterségüknek, valamennyi stílusirányzatban otthonosan mozogtak. Abban az időben a társadalom az építészetbe, a művészetbe fektette szellemi és anyagi erejét. A két Rimanóczy teljes mértékben kielégítette ezeket az igényeket.
A Mihály vajda lovas szobra közelében lévő városháza épülete a könnyedségén, a légiességén túl monumentális alkotás, egy örökéletű, bevehetetlen vár benyomását is kelti. Könnyűlovassággal nem lehet bevenni. Ifjú Rimanóczy Kálmán egyik legsikerültebb alkotása. A Rimanóczyak kővel, betonnal írták bele nevüket Várad történelmébe. (A betont 1904-től alkalmazták.)
V. Szilágyi István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ha nagy a széthúzás, kevés a magyar elnevezés
Kevés tiszteletet mutat a helyi magyar közösség iránt a jelenlegi nagyváradi városvezetés. Ennek újabb bizonyítéka az, hogy nagyon kevés a magyar név a helyi tanács által elfogadott utcanévlistán.
Mint arról már beszámoltunk, a nagyváradi helyi tanács a múlt héten elfogadta az utcanévlistát. A döntés értelmében a jövőben létesítendő utcák nevét az ezen a listán szereplő 101 elnevezés közül kell kiválasztani. Az elfogadott listán azonban mindössze tizenöt magyar vonatkozású név van, ami a helyi magyar közösség elégedetlenségét váltotta ki. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke elmondta: „a társaság előkészített egy listát száz olyan személyiségről, akikről utcát kellene elnevezni. A személyiségekkel kapcsolatos ismertető szövegeket Kordics Imre, Kupán Árpád, Péter I. Zoltán, Sárközi Zoltán és én állítottuk össze. Illett volna, ha az elfogadott utcanév listának legalább a huszonöt százaléka magyar lett volna, mert Nagyvárad alapítói, ősei és fejlesztői mindig magyarok voltak, a várost csak 1920 után kezdték el románosítani. Ez a döntés csúnya dolog volt a helyi tanács részéről.” Péter I. Zoltán helytörténész szerint a váradi magyarság széthúzása vezetett oda, hogy ilyen döntés született. „A polgármester azt csinál, amit akar, mert vannak, akik azt mondták, hogy nem fontos az, hogy ott legyünk a helyi tanácsban, nem fontos az, hogy legyen alpolgármesterünk” – hangsúlyozta.
Ígéretszegés
Dr. Fleisz János történész szerint nem helyes politikai döntést hozni az olyan jellegű kérdésekben, mint például az utcák elnevezései. Amikor önkormányzati képviselő volt, azt javasolta, hogy ne a politikai kompromisszumot tartsák elsődleges célkitűzésként szem előtt, hiszen valakiknek a teljesítményét nem lehet úgy mérni, hogy akkor hány százalékban viselik utcák a neveiket. Ehelyett inkább a lakosokat kellett volna megkérdezni arról, hogy szerintük kik azok, akik megérdemlik, hogy utcát nevezzenek el róluk, függetlenül attól, hogy magyar vagy román személyiségekről van szó. „A politikai alkuk elkerülésével olyanokról kell elnevezni utcákat, akiknek a tevékenysége, munkássága visszatükrözi a város szellemiségét, ugyanakkor valamiképpen a jelenhez is kötődik”, mondta. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: ameddig a városnak volt RMDSZ-es alpolgármestere, tehát a kilencvenes évek közepétől kezdve, kialakult egy olyan, az évek folyamán betartott íratlan szabály, illetve létrejött a két közösség vezetői között egy hivatkozási alapul szolgáló úriember megállapodás, miszerint minden negyedik új utca magyar személyiségről kapja a nevét. Ráadásul két héttel ezelőtt egy interjúban maga Ilie Bolojan polgármester ismerte azt el, hogy létezik egy ilyen egyezség, és be is fogják azt tartani. „Ebből mindenki levonhatja a következtetést, hogy kinek mennyit ér a szava”, mondta.
Ciucur Losonczi Antonius
Pap István
erdon.ro

Az űrlap alja
A mi Nagyváradunk – RIPORT
Az űrlap alja
Múltunkat ápolja és műemlék jellegű sírokat ment meg egy internetes csoport
A világháló, a napjainkban rohamosan terjeszkedő és bővülő internet sokszor elképzelhetetlen lehetőségeket is rejt. A Facebook nevű közösségi oldal a legismertebb és a legnagyobb forgalommal használt ilyen típusú portál, amelyik segítségével barátok pillanatok alatt megtalálhatják egymást, ismeretlenek megismerkedhetnek, és ápolhatják a kapcsolatot. Persze ennek a rendszernek is megvan a hátránya, sok panaszt hallani a csalók, álnéven jelentkezők miatt, de lehetősége van minden felhasználónak megválogatnia az ismerőseit. Az egyik érdekessége ennek az oldalnak, hogy csoportokat lehet létrehozni, amelyekbe olyanok léphetnek be, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük. Egy ilyen csoport a sok közül A mi Nagyváradunk néven működő virtuális társaság, melynek tagjai nagyon is húsvér emberek, olyanok, akik szeretik a Pece-parti Párizst, Biharország fővárosát, és a maguk módján tesznek is érte. Sőt, egy nemes cél is vezérli őket, amelyhez immár egyre közelebb kerülnek: a Rulikowski köztemetőben még meglévő, műemlék jellegű sírokat mentenék meg.
Egy virtuális csoport, ami több annál
A napokban a csoport létrehozóival és az oldal működtetőivel beszélgettünk. Maliţa Erzsébet (a közösségi oldalon Mandy Zsi néven regisztrált), Mészáros Zoltán és Farkas László látogatott el szerkesztőségünkbe, de mellettük – ahogy ők fogalmaztak – a „két lábon járó kódex”, Szőke László is oszlopos tagja a csapatnak. Mint megtudtuk, a hölgy fejéből pattant ki az ötlet, hogy létre kellene hozni egy olyan oldalt, ahol hangsúlyosan foglalkoznak Nagyváraddal, illetve a város múltjával, épített örökségével, történetével és jelenével. Mészáros Zoltán volt az, aki a népszerű közösségi oldal használatát ajánlotta, így jött létre A mi Nagyváradunk csoport, melyhez az elsők között csatlakozott Farkas László is. A legelején nyolc-tíz ismerőst hívtak meg, hogy lépjen be a virtuális csoportba, ám miután beindult a munka, egyre több kép és információ került fel az oldalra, mind többen csatlakoztak önszántukból hozzájuk, így a csoporttagok száma mára meghaladja a háromszázat.
Köldökzsinór a város és az elszármazottak között
Farkas László neve minden bizonnyal nem ismeretlen olvasóink előtt, ugyanis sokszor publikált a Reggeli Újságban olvasói leveleket, véleményanyagokat, sőt az utóbbi időben az egykori dalcsarnokról készített összeállításával és a második világháború idejéről készített sajtószemléjével hívta fel magára a figyelmet. Tőle tudtuk meg, hogy tulajdonképpen három cél vezette a Nagyvárad-kedvelők csoportjának létrehozását. Elsősorban az volt a szándék, hogy a messzi földre került váradiaknak – képletesen szólva – „köldökzsinórként” működjön az internetes oldal, amelyen megannyi információt megkapnak a bihari megyeszékhelyről. Másodsorban a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy bemutassák értékes épületeinket, örömhírként számolnak be egy-egy felújított palotáról és megkongatják a vészharangot, amikor ebek harmincadjára került, de szebb napokat megélt és jobb jövőt érdemlő épületeket találnak. Nem elhanyagolható az sem, hogy egyre többen ragadnak fényképezőgépet, és keresik, mi az, amit meg lehet örökíteni a városban. Szerencsére bőven van ilyen.
„Az embereket – legalább is a csoporttagokat – megtanítottuk, hogy felfelé is nézzenek, ne csak a lábuk elé. Hiszen annyi csodálatos épület, homlokzat van ebben a városban, amit, ha nem mutatunk meg, nem hívjuk fel rá a figyelmet, talán észre sem vesszük” – mondja Farkas László, akiről az interneten már az is elterjedt, hogy ő Nagyvárad önkéntes száguldó riportere. Valóban rengeteget fényképez és sok információval látja el bejegyzéseit. Elmondja, az adatokat Péter I. Zoltán helytörténész könyvéből veszi, persze a szerző engedélyével és feltüntetésével. A száguldó riporterről érdemes még azt is tudni, munkája révén különös helyzetbe került nemrég. A mi Nagyváradunk csoporttagjai azt kérték tőle, hogy a fényképeket nagyobb méretben tegye közzé, ám mivel ő telefonjával fotózgat, erre nem lett volna módja. Azonnal akadt valaki, aki felajánlotta, hogy kölcsönadja fényképezőgépét, csak hogy László folytathassa és jobb minőségben végezhesse hiánypótló munkáját. Szolid és szerény ember lévén nehezen fogadta el a felajánlást.
„Gyönyörű városban élünk”
Maliţa Erzsébet azt újságolta el, hogy a csoport tagjai között régi ismerősök találtak újra egymásra, és olyan történetek is kibontakoznak, amelyekre másképp nem is derülne fény. Mivel A mi Nagyváradunk kedvelői nemcsak a városról, városrészekről osztanak meg mai és régi, sokszor évszázados fotókat, hanem emberekről, felmenőikről is, érdekes dolgok derülnek ki – hogy annak idején ki kit ismert, ki kivel szerepel egy fényképen.
„Mi elsősorban az értéket akarjuk felmutatni, azt, hogy milyen gyönyörű városban élünk, és micsoda örökségünk van, amire sokkal jobban kellene vigyáznunk. Ezért szoktunk olyan képeket is feltenni, amelyek révén felhívjuk a váradiak vagy a Váradhoz kötődő polgárok figyelmét azokra az épületekre, amelyek pusztulófélben vannak” – mondja Erzsébet. Kiemeli, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a tartalomra, de az oldal kezelőin kívül bárki bármit feltölthet. A tagok között egyébként kialakult a szokás, hogy ki mit oszt meg a többiekkel, milyen képeket tölt fel a világhálóra, éppen ezért nincs is szükség a tartalmak moderálására. Igaz ugyan, hogy alkalomadtán kialakulnak viták, de azokat igyekeznek kezelni, s ha netán a nyilvános fórumon elharapódzna a helyzet, privát üzenetben figyelmeztetik az illetőket az elvárt magatartásról. Megtörtént már, hogy egy félreértés, egy viccesnek szánt beírás miatt heves vita alakult ki, és végül a szószólót kizárták a csoportból, de ez egyedi eset volt, és összességében véve elhanyagolható. Ahol emberek vannak, ott konfliktusok is vannak – vonható le a következtetés. Ugyanakkor Erzsébet megjegyezte, egyikőjük sem újságíró, publicista vagy nyelvtanár, ezért bármennyire is vigyáznak, be-becsúsznak helyesírási vagy gépelési hibák, ám „ezektől függetlenül mindenki megérti, a szerző éppen mit akar mondani”.
Mészáros Zoltán, „a legváradibb szegedi” (a fiatalember ugyanis Szegedre való, és csak három esztendeje él itt) kiemeli, a mondanivaló az elsődleges, amit sokan meg is értenek, és úgy viszonyulnak az oldalhoz. Egyre többen vannak közöttük olyanok, akik régi képeket bányásznak elő, vagy a világhálón keresztül különféle galériákban, gyűjtőhelyeken találnak érdekes váradi képekre, és azokat publikálják az oldalon. Ugyanakkor sikerült azt is elérniük, mint Farkas László is említette, hogy egyre többen fognak fényképezőgépet, és a várost, az épületeket pásztázva járnak-kelnek Nagyváradon.
Nemes cél vezérli őket: síremlékek megmentése
Néhány hete az ismert váradi helytörténész, Kordics Imre feltöltött egy fényképet A mi Nagyváradunk Facebook-csoport oldalára, amelyen a Rulikowski temetőben található egyik műemlék jellegű sírkő látható. A sírkertet jól ismerő szakember megjegyezte, hogy mennyibe kerülne a kiváltása, és azzal tíz esztendőre megmentenék az enyészettől az egyik legrégebbi síremléket. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy többen felajánlják segítségüket. Volt, aki gyűjtést kezdeményezett azért, hogy összeszedjék a bérléshez szükséges pénzt, mások a szakszerű felújításhoz ajánlottak segítséget. A törvények és a temetőszabályzat alapos áttanulmányozása után most úgy tűnik, megtalálták a megoldást.
Jó pár olyan síremlék található a temetőben, amelyik műemlék jellegű ugyan, de nincs műemlékké nyilvánítva. Ám ezeknek a kezelését, illetve bérbe adhatóságát komolyan szabályozzák. Kiderült, csak jogi személy, valamilyen alapítvány vagy egyesület igényelheti a bérbe vételt. Ötletelés kezdődött el, és a tagok gyorsan ráeszméltek, hogy a legmegfelelőbb szervezet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) lenne. Felvették a szervezet vezetőjével, Dukrét Gézával a kapcsolatot, és mint megtudtuk, az ismert helytörténész segítőkésznek bizonyult.
A héten Kordics Imre irányításával összeállították az iratcsomót, és leadták a temetőgondnokságnak a kérvényt, melyben jelzik, a PBMET bérbe venné a „fej nélküli kislányként” ismert síremléket. Az ehhez szükséges pénzt egy, a nevét elhallgatni kívánó, nagyváradi származású, de külföldön élő csoporttag már átutalta az ügyintézőknek. Így csak napok kérdése, és a temetőgondnokság pozitív válasza esetén sikerül megmenteniük az egyik legfontosabb sírt.
A következőkben, miután sikerül kibogozniuk a többi, hasonlóan értékes műemlék jellegű sír jogi és tulajdonosi hátterét, a többit is kibérelnék, hogy ha „csak tíz évre is”, de biztosított legyen a megmentésük.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Korhatáros kiadvány és más ínyencségek a váradi Könyvmaratonon
Nagyváradon csütörtökön kezdődik és szombaton ér végét az ötödik alkalommal megszervezett Könyvmaraton. A három nap alatt bemutatnak majd verses- és esszékötetet, emlékiratot, novellákat. Emellett pénteken este a váradi Szigligeti Színház művészei előadják Tasnádi-Sáhy Péter Kistotál című színművét, szombaton délelőtt pedig a váradi közönség előtt már ismert Kocsis Csaba tárlatát láthatják az érdeklődők, amelyet írók portréiból állított össze.
A Könyvmaratont csütörtökön 17.30 órától nyitják meg a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcai Silent kávézóban, aznap többek között Kinde Annamára új, Húzódhatsz közelebb című verseskötetét, valamint Darvay Nagy Adrienne és Demény Péter könyveit is bemutatják.
Pénteken Varga Melinda Űrezüst című kötetének bemutatójával kezdődik a program, és lesz korhatáros könyv is, Miklóssi Szabó István Purgatórium című kötetét 16 éven felülieknek ajánlják a szervezők.
Szombaton egyebek mellett Péter I. Zoltán Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában című kötetét ismerheti meg a közönség, majd a díjkiosztás után Fábián Enikő színművész Lola Blau-dalok című előadásával zárul az V. Könyvmaraton.
2013. November 14., csütörtök – Silent Café
(Moszkva utca, Sonnenfeld Palota)
17.30: Megnyitó
18.00: Sike Lajos: A lopakodó riporter (memoár)
18.30: Kinde Annamária: Húzódhatsz közelebb (versek)
18.45: Boér Péter Pál: Engedélykérés (novellák)
19.15: Karácsony Benő: Pjotruska (regény)
19.30: Darvay Nagy Adrienne: Ki vagy? – Hamlet a Claudiusok korában (színház)
20.00: Demény Péter: A lélek trolija (esszék)
November 15., péntek – Silent Café
18.00: Varga Melinda: Űrezüst (versek)
18.45: Szűcs László: Gazoskönyv (publicisztika)
19.30: Miklóssi Szabó István: Purgatórium (16 éven felülieknek!)
20.15: Kistotál – Tasnádi-Sáhy Péter egyfelvonásos színműve
Játékmester: Dimény Levente
Játsszák: a Szigligeti Társulat művészei
November 16., szombat – Eurofoto-Art Galéria
(December 1./Nagyvásár tér 12.)
11.00: Kocsis Csaba – Íróportrék (fotókiállítás)
November 16., szombat – Silent Café
11.30: Maraton Café
November 16., szombat – Bábszínház (Fekete-Sas Palota)
15.00: Tóth Ágnes–Kovács Klaudia: Macskadombi versek
Közreműködik: Stéfán Bodor Mária és Trifán László
18.00: Balázs Imre József: Hadikórház a város szélén (esszék, publicisztikák)
18.30: Gittai István: Csordultig lebegéssel (versek)
19.15: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában
20.00: Zárszó, díjkiosztás
20.15: Lola Blau dalok – Fábián Enikő előadása, közreműködik: Ari Nagy Sándor
A könyvbemutatókon közreműködnek:
Firtos Edit és Mátyás Zsolt Imre színművészek, továbbá Demény Péter, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Simon Judit és Szűcs László.
Fried Noémi Lujza
Maszol.ro

Évforduló és könyvbemutatók
Nagyvárad- Pénteken délután az Ady Endre Középiskola könyvtártermében fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Két könyvet is bemutattak.
Az egybegyűlteket köszöntő Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke megjegyezte: korábban Nagykárolyban már megünnepelték a 20 éves évfordulót, de két évtized egy civil szervezet életében komoly időszak, részletesebb mérlegkészítésre kötelez. Felidézte, hogy a PBMET-et mint bizottságot 1993-ban alapította 12 tag, akiknek azóta a fele elhunyt, vagy már nem tartja a kapcsolatot velük. Harmincegyen vannak azok, akik több mint 15 éve hűségesek. Az évek folyamán 208 tagjuk volt, akik közül 26-on elhunytak, jelenleg 117 munkatársuk van: 13-an Arad, 62-en Bihar, 5-en Kolozs, 2-en Máramaros, 9-en Szatmár, 5-en Szilágy és 10-en Temes megyéből, illetve egy gyímesfelsőloki tagjuk is van. Legfontosabb tevékenységük a helytörténeti kutatómunka, a műemlékvédelem, különböző települések történetének kutatása és közzététele, műemlékek felkutatása, ismertetése. Emellett honismereti konferenciákat is szerveznek, 1994 óta lapjuk jelenik meg, 1997-től könyvkiadással is foglalkoznak, azóta 75 kötetük jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban és 15 ezen kívül. 2003-tól az RMDSZ javaslatára a Megyei Tanácsnál pályáznak. Csak Bihar megyében 23 emléktáblát készíttettek és avattak fel, sokrétű tevékenységüket számos elismeréssel, díjjal jutalmazták.
A számvetés után Dukrét Géza okleveleket adott át azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag Nagykárolyban ezeket nem vették át.
Könyvbemutatók
Kovács Rozália Utak a múltba című könyvét szintén a PBMET elnöke ismertette. Kiemelte, hogy az érmihályfalvi születésű szerző 1993 óta foglalkozik néprajzkutatással, 2000-től pedig a társaság tagjaként végez aktív és komoly helytörténeti kutatómunkát, illetve a műemlékvédelembe is besegít. Szinte valamennyi konferencián előadást tartott, több díjat is kapott. Az elmúlt húsz évben végzett munkájának írásos gyűjteménye a most megjelent kiadvány, sokrétű és változatos anyagok szeretett szülővárosáról, Érmihályfalváról, időutazás a 13. századtól napjainkig a történelem- egyház- örökség hármasegység jegyében. „A kötet ékes bizonyítéka annak, hogy Kovács Rozália elkötelezett műemlékvédő és nagy lokálpatrióta, aki szívén viseli szőlővárosa sorsát”, hangsúlyozta Dukrét Géza. A méltatott szerényen annyit jegyzett meg: a könyv minden sora a múltról szól. Az évek folyamán sok anyagot sikerült összegyűjtenie, és az építő, művelődő, tanító mihályfalvi ősöknek szeretett volna emléket állítani.
A PBMET 20 éves alapítási évfordulója kapcsán napvilágot látott Megmaradásunkért, a PBMET két évtizede című könyvről Péter I. Zoltán helytörténész beszélt. Azon meggyőződésének adott hangot: irigylésre méltó helyzetben lesznek 50-100 év múlva a helytörténet kutatók vagy azok, akik a társaság múltját szeretnék megismerni, mert a jól dokumentált kiadvány szinte kizárja más forrásanyagnak a felhasználását, annyira részletes. Kitűnik belőle a tagok lelkesedése, szorgalma, buzgalma, mindig újat óhajtó kezdeményezése. A hasznos tudnivalókat tartalmazó előszó után évekre lebontva, dátumok szerint vannak rögzítve a történések, de ugyanilyen érdekesek az eseménynaptár, a Fényes Elek-díjasok névsora, a tanulmányok is.
A koccintással zárult rendezvényen közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész és egy szavalattal S. Németh Katalin is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyv Nagyvárad békebeli kávéházi világáról
Új könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak.
A szerző elmondta, hogy Főúr, fizetek! - Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében című könyvében virtuális sétára invitálja az olvasókat: a vasútállomástól indulva a belváros felé sorra veszi az egykori és máig működő kávéházakat, miközben a városképnek a dualizmus ideje alatt, vagyis 1867 és 1918 között végbement változásait is felvázolja.
Nagyváradon az 1800-as évek elején jelentek meg az első kávéházak, de szellemi központokká a század második harmadában, vagyis az után váltak, hogy az irodalmi élet is fellendült a városban. A törzsközönséget - a bécsi és budapesti kávéházakhoz hasonlóan - itt is az irodalmárok, írók, művészek, újságírók képezték. A kávéházak társadalomban betöltött szerepét jól mutatja, hogy a szerző eredetileg a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetét szerette volna feltárni, ám kutatásai során újra és újra felbukkantak a kávéházak, érdeklődése így fordult azok felé.
A korabeli, levéltárból összegyűjtött dokumentumok, visszaemlékezések, újságcikkek alapján összeállított kötetből kirajzolódik a kávéházak fejlődéstörténete. Míg az 1870-es években a Magyar Király afféle "gyűjtőkávéház" volt, ahol minden társaságnak, így a katonatiszteknek vagy a tanároknak saját asztaluk volt, addig a századforduló idejére ugyanezeknek a csoportoknak már külön kávéháza volt, a Pannónia például a kereskedők, vidéki emberek helye volt - mondta a helytörténész.
Szó esik a könyvben az EMKE kávéház irodalmi életben betöltött szerepéről is, hiszen amellett, hogy Ady Endre Lédával való első találkozása és így költői hangjának megtalálása is ehhez a kávéházhoz kötődik, a mások mellett Juhász Gyula pályakezdésének teret adó Holnap antológia ötlete is itt született meg - emlékeztetett a szerző.
Az is érdekes, hogy a bérlők hogyan próbálták a nőket is bevonni a kávéházak-cukrászdák világába. A Magyar Király kávéház az 1870-es években forradalmi újdonságként vezette be például a szeparéhelyiséget a hölgyeknek, ahová gardedám nélkül, egyedül is elmehettek, anélkül, hogy "rossz nőnek" nézték volna őket. Az 1900-as évek elején a bérlője után játékosan Müllereiként emlegetett kávéház délután a hölgyeké volt, majd estére átalakult a férfiak füstös birodalmává.
Péter I. Zoltán beszámolt arról, hogy eredetileg a vendéglőket és kerthelyiségeket is bemutatta volna a kötetben, de így túlságosan szerteágazó lett volna az anyag. Ezeket külön könyvben fogja tárgyalni, amely jövőre jelenik meg.
A nagyváradi Riport és a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelenő kötetet kedden délután mutatja be Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalomtörténész a budapesti Örkény István Könyvesboltban.
maszol/MTI

Tanulmányok a margittai fazekasságról
A Partiumi füzetek 76. számaként jelent meg a margittai fazekasságot bemutató kötet, melyet pénteken este, a nagyváradi Lorántffy központban mutattak be, ünnepélyes keretek között.
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, külön Biró Rozália szenátort és Szabó Ödön parlamenti képviselőt. Nagyváradi és partiumi magyar kultúránk gyöngyként csillogó alkalmain látjuk azokat, akik becsülik és értik azt, amit a magyar kultúra ünnepén érteni kell, mondta Biró Rozália, aki felszólalásában kihangsúlyozta azoknak a tudásukat és erejüket adó személyiségeknek a szerepét, akiknek munkája révén megszületnek ezek a kiadványok. Ez a kiadvány jó példa arra, hogy mekkora értékek birtokában vagyunk és milyen emberi értékek vannak közöttünk. Kulturális kincsünk nagy lehetőség számunkra, de egyben felelősség is, hogy hogyan tudjuk megbecsülni. Fontos, hogy fel tudjuk kelteni a fiatalok érdeklődését a kultúra iránt, hogy lássák, hallják és maguk is igényeljék.
Emlékplakett
Mindig ott van a lehetőség, hogy a közösségnek adjunk valamit, folytatta Biró Rozália, átadni az öröklétnek azt, ami egyébként halandó lenne. A jelenlévő Stadler klarinét együttesre utalva elmondta: e fiatal kvartett tagjainak munkája nyomán, a zene ütemére a lélek megnyílik, be tudja fogadni azt, ami itt megérinti, és gyümölcsöző fává válik ez bennünk. Nagyvárad gazdag, mert olyan emberei vannak, akikért érdemes itt lenni. „Legyen erőnk és bölcsességünk, hogy a gyermekeinket is megtanítsuk minderre” – tette hozzá.
Ezt követően Dukrét Géza díszoklevelet és emlékplakettet adott át Péter I. Zoltán helytörténésznek, a társaságban kifejtett húszéves tevékenységének elismeréseként, majd bemutatta a három részből álló kötetet. Külön szólt a három szerző – Emődi János, Wilhelm Sándor, Sándor Mária – tanulmányáról és mindegyik ismerettőt követően maguk a szerzők is ismertették munkájukat.
Kutatómunka
Emődi János elmondta: helytörténész révén régi anyakönyveket tanulmányozott, így szerzett tudomást arról, hogy egykor milyen sok fazekas volt Margittán. Abba is hagyta eredeti munkáját és kiírta azoknak a nevét, akiknél a fazekasság volt megjelölve mesterségként. Szó esett arról is, hogyan sikerült hosszas várakozás után egy XVII. századi kerámia selejt gödörre bukkannia és milyen eredményekkel járt a kutatómunka.
Az ünnepség a Stadler klarinét együttes fellépésével folytatódott – a rendezvény különböző momentumaiban felcsendülő Mozart divertimentók valódi ünnepi hangulatot biztosítottak.
Később Wilhelm Sándor szólt kutatásairól, kiemelve a gyökereink felkutatásának fontosságát. A berettyóújfalui Sándor Mária vetítéssel egybekötött előadása során nyolc gyűjtemény tanulmányozásának eredményeiről számolt be. A jelenlévők megtudhatták, mi a dikonikus forma, amely egyedül a margittai fazekaknál jelenik meg, milyen mintákkal díszítették a köcsögöket, szilkéket, bögréket, csuprokat, kancsókat és egyebeket az egykori margittai mesterek.
Végül Dukrét Géza virágcsokrot adott át Sándor Máriának és Biró Rozáliának, majd vendégségre hívta meg a jelenlévőket a központ alagsorába, ahol a három szerző dedikálta is a köteteket.
Neumann Andrea
erdon.ro,

Életben tartani a magyar kultúrát
A magyar kultúra napjához (január 22.) legközelebb eső vasárnapon, vagyis tegnap délelőtt kulturális rendezvénnyel kapcsolták össze a délelőtti istentiszteletet a nagyvárad-rogériuszi református gyülekezetben.
Kerekes József, a gyülekezet parókus lelkésze az igehirdetés előtt röviden szólt arról, hogy a magyar közösség jövője csak akkor biztosított, ha kulturális értékeinket meg tudjuk tartani a jövő generációinak. A lelkipásztor köszöntötte az istentiszteletre, illetve a kulturális programra érkezett vendégeket, így többek között Bába Szilviát, a Budapesti Duna-palota kulturális felelősét, Derzsi Ákos könyvkiadót, Szűcs László és Gittai István irodalmárokat, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőt. Az istentiszteleten elhangzó prédikációban a lelkész rámutatott a közösség fontosságára, a szeretet egybetartó erejére. Kedves, felemelő momentum volt egy keresztelő is, melyre az istentisztelet elején került sor, majd a gyülekezet lelkésze bemutatta a közösségnek a legifjabb tagot, a tegnap keresztelt Alexandra Zoét. A rogériuszi gyülekezet énekkarának szolgálata emelte az esemény színvonalát.
Az igehirdetés után következett a kulturális program. Elsőként Bába Szilvia mondta el köszöntőbeszédét. A magyarországi vendég örömét fejezte ki amiatt, hogy Nagyváradon beszélhet a magyar kultúra fontosságáról, hangsúlyozva, hogy a „kelet Párizsának” is nevezett Váradon milyen jelentős múltja van mind az irodalomnak, mind a többi művészeti ágnak. Azok a kulturális értékek, melyeket minden magyar ismer, legalábbis ismernie illik és kell is, hatalmas erővel tartják össze a nemzetet, s ez segít a megmaradásban mindenhol, ahol magyarok élnek.
A találkozón több kötetet is ismertettek. Derzsi Ákos könyvkiadó Murádin Jenő Udvardy Ignác című kötetéről beszélt. Udvardy Ignác (1877–1961) ugyanis egy olyan alakja a váradi művészetnek, akit méltatlanul felejtettek el az utóbbi időben, s ezt szeretnék jóvátenni azok, akik az életét bemutató kötetet most megjelentették. Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a kortárs váradi irodalom legújabb kiadványaiból mutatott be párat. Tóth Ágnes gyermekverseinek gyűjteménye (Macskadombi versek), a pár hete elhunyt Kinde Annamária utolsó verskötete (Húzódhatsz közelebb), az ismert helytörténész, Péter I. Zoltán legújabb sikerkönyve, a monarchia korabeli váradi kávéházi életébe betekintést engedő Főúr, fizetek!, című tanulmánykötete, illetve Gittai István, Utu Rea című verseskönyve és a Csordultig lebegésselcímű rövidpróza-kötete került ismertetésre. Gittai István kis ízelítőként fel is olvasott műveiből a rendezvényen. A bemutatott köteteket a helyszínen meg lehetett vásárolni.
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Megvédték a templomot a lerombolástól
„…és feltört a hit” a címe annak a kötetnek, mellyel szerzői és támogatói azoknak kívánnak emléket állítani, akik ötven évvel ezelőtt megvédték a Szent László templomot a lerombolástól.
A különleges minőségű és küllemű könyv a Nagyvárad Újvárosi Szent László plébánia egyháztanácsának ötlete alapján látott napvilágot és azok mellett a magánemberek mellett, akik az ügy mellé álltak, a Megyei Tanács támogatását is elnyerték – tudtuk meg Pék Sándor plébánostól a könyvbemutatót beharangozó sajtótájékoztatón.
Nagyon kevesen tudják már a váradiak közül is, hogy mi történt itt ötven évvel ezelőtt, mondta Pék Sándor. Május 17-én, pünkösd vasárnapján – folytatta – a Szent László templomban kihirdették, hogy a városvezetés városrendezési terve alapján a Szent László templomot bezárják, majd lebontják.
Egy napra rá, a hétfői misére rengetegen érkeztek, sokkal többen, mint más alkalmakkor. A szentmise után a plébános megkérte az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében menjenek ki, ez meg is történt, azonban tovább gyülekeztek a templom körül. Hétfő estétől csütörtök reggelig az emberek felváltva, éjjel és nappal őrt álltak a templom körül, énekeltek, virágokat hoztak, gyertyákat gyújtottak. Nem reakció volt ez, sokkal inkább kiállás, szép és tiszta fájdalommegnyilvánulás – mondta Pék Sándor. A történet csütörtökön ért véget, amikor kiderült, hogy a városvezetés elállt a lebontás tervétől.
A plébános hozzáfűzte: fontosnak tartotta, hogy megemlékezzenek minderről e kerek évforduló alkalmából, annál is inkább, mivel tíz-húsz év múlva már nehezebben tudtak volna élő tanúkat találni. Ezek a történések már szinte feledésbe merültek, pedig tudnunk kellene „Váradnak e szép, áldott eseményéről”. Ez egyúttal egy pozitív jelzés is a váradiak felé arról, hogy milyen nagyszerűek tudnak lenni, tette hozzá a plébános. Hiszen mindez nem csak a katolikus hívekről szólt, nem is csupán a magyarokról, a templom körül ugyanis különböző vallású és nemzetiségű emberek gyűltek össze – románok, zsidók, cigányok is. „Ez a csendes, békés és mégis összefogó lendület Várad jellegzetessége” – tette hozzá Pék Sándor.
Tanúk beszámolói
A könyv több fejezetre van osztva, a Szent László templom építéséhez fűződő történelmi adatok, illetve jellegzetességei ismertetése mellett jelentős helyet kapnak a tanúk beszámolói, valamint a témával kapcsolatban megjelent újságcikkek. A tanúkat Szilágyi Aladár, a kötet szerkesztője kereste fel, a történelmi adatokat Péter I. Zoltán helytörténész szolgáltatta, a korabeli képeslapok is az ő gyűjteményéből származnak. Az ajánlást Böcskei László püspök írta, az előszót pedig Szabó Ödön, az egyháztanács alelnöke. A nyomdai feldolgozás Voiticsek Ilona, Voiticsek Árpád és Voiticsek Attila munkája. A kötethez egy CD is tartozik, melyen a Varadinum Film Pünkösdi templommentők című dokumentumfilmje látható.
Egyelőre 350 példányban nyomtatták ki, nem lesz kapható szabadárusításban, csak a Szent László templomban, 20 lejes adományért cserébe.
Keresik őket
A történethez az is hozzátartozik, hogy néhány héttel ezelőtt, Nagy Mihály történész, a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettese utánajárásának köszönhetően sikerült megtudni, kik voltak azok a személyek, akiket az ötven évvel ezelőtti eseményeket követően letartóztattak. Azt is megtudták, hogy több mint kétezer oldalas anyag van róluk Bukarestben, azonban ehhez csak az érintettek, illetve családtagjaik kérésére lehet hozzáférni. Így hát kérik mindazokat, akik tudnak róluk, vagy rokonaikról valamit, tudassák velük a plébánia elérhetőségét. Ők pedig a következők: Darabont Imre, Perei Ferenc, Ursz Béla, Tóth Tibor, Darabont Lajos, Varga Andor, Simon István, Dombi Lajos, Mátyás István, Darabont János, Nagy Imre, Takács Károly.
A könyv bemutatója, mely a Festum Varadinum keretében zajlik, május 18-án, vasárnap 16 órakor lesz, a Szent László templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Neumann Andrea. erdon.ro

A váradi vár építészettörténetéről
Nagyvárad- Péntek délután a XXIII. Festum Varadinum keretében mutatták be a Lorántffy Központban Péter I. Zoltán A nagyváradi vár építészettörténete című kötetét, a Partiumi füzetek 78. számát.
A szép számú érdeklődőt a szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte, ünnepi alkalomnak nevezve az eseményt.
A bemutatott könyvet alaposan és szakszerűen ismertető Dukrét Géza, a PBMET elnöke arra hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán az egyik legtermékenyebb kutatója, tagja az egyesületnek, hiszen 30 önálló kötete jelent meg eddig, 12 esetében működött közre társszerzőként, és 20 tanulmányt is közölt gyűjteményes kiadványokban. A Bihar Megyei Tanács és az RMDSZ Bihar megyei szervezete támogatásával, a Partiumi füzetek sorozat 78. darabjaként napvilágot látott mostani kötettel a nagyváradi vár építészettörténetén keresztül kalauzol végig bennünket, bemutatva a különböző korszakokban bekövetkezett változásokat. Ennek megfelelően a román kori várról szóló fejezetben olvashatunk a váradi prépostság és püspökség megalapításáról, a vár kezdeteiről, a román kori székesegyházról, és egyéb várbeli építményekről. Ezután a gótika korával ismerkedhetünk meg, a püspökvár védőművével, a csúcsíves székesegyházzal, a gótikus püspöki palotával és egyéb várbeli épületekkel, valamint a királyszobrokkal.
Az építkezések a reneszánsz című rész arról szól: milyen volt a vár védőműve a kor elején, az ötszögű, ötbástyás külső vár, a püspöki palota és az újkori belső vár. Ismereteket szerezhetünk a török kori várról is, majd megtudhatjuk, mi történt a barokk korban (az ostromkár felszámolása, a külső vár korszerűsítési terve, a belső vár átépítése a 18. század derekától, a belső vár 19. század végi átépítése).
A kiadványt az idézet művek rövidítésjegyzéke, a könyvészet és színes képmelléklet gazdagítják. „Dióhéjban ennyi a vár építészettörténete, rengeteget el lehetne még mondani erről, de akit érdekel, olvassa el ezt az érdekes és izgalmas könyvet”- mondta Dukrét Géza.
Folytatás
Péter I. Zoltán megjegyezte: több mint tíz évvel ezelőtt kezdte őt noszogatni azzal Jakabffy László mérnök, műemlékvédő, hogy írja meg a vár építészettörténetet, de ő két okból kifolyólag nehezen szánta rá erre magát: egyrészt inkább a város a szívügye, mint a vár, másfelől pedig várt, hátha megírja helyette egy szakavatott személy, például egy hadtörténész. Látta azonban, hogy hiába számít erre. Időközben gazdag bibliográfiához jutott, és az internet is nagy segítségére volt. Hangsúlyozta: nem volt egyszerű dolga, hiszen főleg az Árpád-kori résznél egymásnak ellentmondó nézeteket kellett puzzle-darabokhoz hasonlóan egymáshoz illesztenie, különböző feltételezések közül a leglogikusabbnak tűnőket kiválasztania. Úgy fogalmazott: ezeket a hipotéziseket aztán majd az utókor, a régészeti eredmények igazolják vagy sem, kiderül majd az igazság, például ha Mihálka Nándor régész befejezi az ásatásokat. Ez tehát csak a kezdet, kíváncsian várja ő is a folytatást… Hozzátette azonban: a vélekedések csak a könyv elenyésző részét képezik, döntő többségében hiteles dokumentumokra, valós tényekre alapozza ismereteit.
Lovasszobor
A rendezvényen fellépett Thurzó Sándor-József brácsa- és Thurzó Zoltán zongoraművész. A könyvismertető után a megszólítottak- Jakabffy László és Mihálka Nándor- reagáltak az elhangzottakra. Biró Rozália RMDSZ-es szenátor azon meggyőződésének adott hangot: a váradi várban csak akkor lesz újra például Szent László-lovasszobor, ha valamilyen civil szervezet, vagy önkormányzat kifejezetten erre a célra, és ezzel a kikötéssel ajánl fel egy műalkotást. Halovány reménysugár, amibe talán lehet kapaszkodni, most feltűnt, ugyanis pénteken itt járt egy székesfehérvári küldöttség, és Cser-Palkovics András polgármester említette, hogy létezik náluk egy úgynevezett Árpád-ház program, mely erre is alkalmas lenne.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Háborús honvédlevelek Szalárdra
Nagyvárad- Péntek este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be a Nagy Béla szerkesztésében megjelent Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra című kétkötetes könyvet.
A kétkötetes munka a második világháború alatt a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi 25. gyalogezredének kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleit tartalmazza, egészen pontosan öt honvéd és családtagjainak több mint négyszáz levele révén nyújt rendkívül érdekes képet a háborús évek hétköznapjait élő faluról is.
A péntek esti könyvbemutatón megjelent érdeklődőket Péter I. Zoltán helytörténész köszöntötte. Röviden bemutatta a könyvek szerkesztőjét, Nagy Bélát, majd arra hívta fel a figyelmet: a levelek olvasása közben személyes hangú, megrázó történtek bontakoznak ki. Az öt honvéd közül Nagy Sándort főbe lőtték, Kovács Béla és Kovács Sándor hősi halált haltak, Molnár István orosz hadifogságba került, de hazatért, Nagy Ferenc pedig otthagyta az alakulatát, és szintén visszajött. Noha természetesen más és más a személyes történetük, közös bennük, hogy mindannyian ugyanazon hadsereg egyenruháját viselték és harcoltak a hazájuk megvédése érdekében, a leveleiknek köszönhetően pedig nyomon követhetjük a fronton töltött életüket, a szenvedéseiket.
Szabó Ödön történész, RMDSZ-es parlamenti képviselő bevallotta: amikor Nagy Béla megkereste őt azzal, hogy lenne neki ez az anyaga, nem hitte, hogy ilyen minőségű levelek vannak a birtokában. Meglepte őt az írások hangulata, hogy milyen mély érzelmeket közvetítenek, illetve fontos üzeneteket fogalmaznak meg, azt bizonyítva, hogy a távolság dacára is fontosak a családi kötelékek, az egymás iránti érzelmek, a szerelmek utáni vágyakozások. Ugyanakkor érdekes, hogy az öt honvédnek nem csupán az életútja más, hanem a társadalmi beágyazottsága is, így képet nyerhetünk arról is, hogy különböző réteghez tartozó emberek hogyan viszonyultak egy-egy kérdéshez. Emellett külön értéke a köteteknek, hogy nem csupán nagyon olvasmányosak, de szakszerűek is, az összeállítójuk pedig lényeges felvezetésekkel és magyarázatokkal szolgál. „Ilyen jellegű kutatások nélkül nem lehet és nem szabad valósan megírni a 20. század történetét”- nyomatékosította a méltató.
Több tiszteletet
Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolna Nagy Béla elmondta: az első levelekhez 1974-ben jutott, az írásoknak azonban tragikus utóéletük volt. Röviden bemutatta az üzeneteik hőseit is. Nagy Sándorról például megtudtuk, hogy a tipikus háborús nemzedéknek volt a tagja, és megfigyelhető esetében, ahogyan négyosztályos végzettsége ellenére fokozatosan kiforrott, filozofikus mélységű gondolatokat közlő levélíróvá válik. Kovács Béla és Kovács Sándor testvérek voltak, s mindketten elestek. Jellemző rájuk a kötelességtudat, a becsületes és tisztességes magatartás. Molnár István úgy kellett bevonuljon, hogy nem is kapott fegyveres, harci kiképzést, Nagy Ferenc levelei pedig „bájos, diszkrét erotikával átfontak”.
A beszélgetésen szó esett a tordai csatáról is, meg arról, hogy talán több tisztelet érdemelnének azok az egykori honvédek, akik végigharcolták a második világháborút, de nem haltak hősi halált, vagy vésték márványba a nevüket, mert hazatérve egyenes derékkal, becsülettel helytálltak, példát mutatva emberi tartásból.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Vártörténet
Most kaptam kézhez A nagyváradi vár építészettörténete című kiadványt. A Partiumi füzetek sorozatban a 78. számot viselő tanulmánykötet Péter I. Zoltán váradi publicista helytörténész munkája. Száz oldal a vár építésének fázisairól a 11. századtól a most folyó restaurálási munkálatokig. Bástyák, védőfalak, épületek építésének, erősítésének, átépítésének fázisai. Vártörténettel, építészettel foglalkozónak, a téma iránt érdeklődőnek alapvető százoldalas tanulmány, a megfelelő illusztrációval kiegészítve.
A helytörténész a Maros partján felsóhajt: ha nekünk is lenne egy ilyen kiadványunk. Mert… Az aradi várról, illetve várakról a Zrinyi Kiadó jelentetett meg egy könyvet immár több mint másfél évtizede. Nem egészen az, amire a címéből következtetni lehetne, ugyanis teljes időszakok hiányoznak a 18. századi vártörténetből. És hiányzik a jelenlegi vár felépítésének teljes leírása, csak az 1848–49-es események tárgyalása elfogadható. Mindez magyar nyelven. A román érdeklődő még ezt sem kapja, egyetlen kiadvány sem foglalkozik a vár történetével.
A várban székelő román katonai egységnek létezik egy házimúzeuma. Az egység történetét illusztrálja, amit évente egyszer, a nyílt napon dagályosan magyaráz a tárlatvezető. Előadásában viszont szó sem esik magáról a várról, az 1919-ig itt székelő katonai egységről, a 33. császári és királyi gyalogezredről.
Vajon ki és mikor ír meg egy, a nagyváradihoz hasonló aradi vártörténetet? A román olvasóknak is!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Nagyvárad- Péter I. Zoltán helytörténész kapta az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által alapított Rimanóczy-díjat. Az ünnepséget Nagyváradon, az egykori Royal kávéházban tartották.
Az alkalomhoz méltó helyszínen, időpontban és társaságban- az id. Rimanóczy Kálmán nevéhez köthető, és éppen 114 évvel ezelőtt, vagyis 1900. október 15-én átadott egykori Royal kávéházban, építész szaktekintélyek, civil aktivisták, műemlékvédők, illetve a város sorsának alakulását szívügyüknek tekintő közéleti személyiségek jelenlétében- tartották az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által másfél esztendővel ezelőtt alapított Rimanóczy-díj idei átadási ünnepségét. A szerda este zajlott rendezvényét színvonalát emelte, hogy két Rimanóczy-leszármazott és családjaik, az „ötödik” Rimanóczy Kálmán és öccse, Péter is tiszteletét tette. Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ezért a területért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd olyan személyiségek méltatták röviden a 2014-es díjazott, vagyis Péter I. Zoltán helytörténész, közíró munkásságát, illetve beszéltek a műemlékvédelem fontosságáról, és jelenlegi helyzetéről, akik az elmúlt évek, évtizedek folyamán és napjainkban is szakmai szempontból vagy barátságukra való tekintettel folyamatosan együttműködtek, együttműködnek vele: Makai Zoltán mérnök, Dukrét Géza ny. tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Biró Rozália szenátor és Meleg Vilmos színművész. Emellett természetesen szót kapott Rimanóczy Kálmán és Rimanóczy Péter is, előbbi egy szimbolikus babérkoszorúval lepte meg az ünnepeltet.
Kinyitja szemünket
A laudatiot Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel. Többek közt elhangzott: a Rimanóczy-díjat olyan város- és műemlékvédő szakembereknek ítéli oda a kuratórium, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak a történelmi belváros képének megőrzéséhez és az építészeti értékek népszerűsítéséhez. Péter I. Zoltán méltó rá, hiszen köteteivel a Holnaposok és a Rimanóczyak korabeli város majdnem idilli állapotába utaztat bennünket, de talán helyesebb kifejezés: kinyitja szemünket, hogy lássuk meg azt, ami a szemünk előtt van, s ha már látunk, akkor ismerjük meg a történelmét annak az épületnek, utcának vagy negyednek, melyekkel nap mint nap találkozunk, amitől gazdagnak érzi magát a váradi polgár. Az idén 65 éves díjazott 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervezőmérnök, de 1998-ban fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a közel 15 évig tartó újságírói pályafutását a Bihari Naplónál, aminek eredményeképpen több száz városvédő és műemlék ismertető írással gazdagította az olvasók kultúráját. Munkásságát mások is díjazták, amiben bizonyára az is fontos szerepet játszott, hogy 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.
Kötetek sora
Péter I. Zoltán az elmúlt években kötetek sorát írta meg gyors egymásutánban. Ady és a századforduló pillanatképei köszönnek vissza a példás szakértelemmel szerkesztett lapokról, majd munkák következnek a váradi képeslapokról, helytörténeti tanulmányok, kutatási beszámolók hagyják nyitva a sort. Jelenleg „feltűnőben” van az a kötet, mely a nagyváradi négyes honvéd gyalogezred első világháborús történeteit hivatott bemutatni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Unokáink is látni fogják
Péter I. Zoltán helytörténész, közíró szerdán este vette át a Rimanóczy-díjat. A díjátadón, a nagyváradi Butoiul de aur étteremben, az egykori Royal kávéházban megjelentek a Rimanóczy-család leszármazottai is.
A jó hangulatú díjátadást Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke moderálta, a díjat Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök adta át, ő olvasta fel egyébként Péter I. Zoltán laudációját is. „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök,  de 1998 fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat” –áll egyebek mellett a méltatásban. Péter I Zoltán a laudáció szerint „2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010 a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.”
Az első díjat Ráday Mihály városvédő vette át, idézte fel Rimanóczy Péter, aki hozzátette, méltó helyre került a díj, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának is köszönhető, hogy „unokáink is látni fogják” az elődeik által tervezett épületeket.
Ha valaki megérdemelte a díjat, akkor Péter I. Zoltán megérdemelte, mondta Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és emlékhely Társaság vezetője, Makkay Zoltán mérnök pedig a helytörténésznek a város ipari műemlékeinek megőrzésében játszott szerepéről is beszél
Biró Rozália szenátor elmondta, hogy az egykori Tempfi József megyéspüspökhöz hasonlóan nagyszerű, szerény és tiszteletreméltó embernek ismeri Péter I Zoltánt, aki szintén a volt püspököt idézve köszönte meg a méltatásokat, mondván, hogy emberi gyarlóság, hogy jólesik a méltatás, s ha elhangzottaknak csak a fele igaz lenne, már az is sok lenne.
A díjátadás után Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át a díjazottnak, és megköszönte a család érdekében végzett munkáját. Péter I. Zoltán elmondta, hogy már 1989 előtt is érdekelte a helytörténet, csak akkor még jelentethetett meg írásokat, és az is kiderült, a helyszín- és időpontválasztást az indokolta, hogy az egykori Royal kávéházat október 15-én nyitották meg annak idején. A díjátadás Meleg Vilmos színművész szavalatával zárult, ő Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Befejeződött a Könyvmaraton Nagyváradon
Szombaton délután több kötetet is bemutattak a VI. Könyvmaraton keretében a Silent kávézóban, illetve az Ady Endre Emlékmúzeumban.
A kínálatban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Időutazás Farnastól Zsobokig című riportkötete, Molnár Judit Nádpálca nélkül című irodalomtörténeti munkája, Tasnádi-Sáhy Péter A békaember legendája című novelláskötete, Székely Ervin  Bársonyszék és aszfalt című regénye, az Europrint kiadó újdonságai és a kultika.com honlapnak, Kós Károly összegyűjtött publicisztikáinak, valamint Péter I. Zoltán A Zöldfától a Kék macskáig – nagyváradi vendéglők a Monarchia idején című kötetei szerepeltek.
Tasnádi-Sáhy Péterrel Simon Judit szerkesztő, a Riport Kiadó vezetője beszélgetett az új kötetről. Bevezetésképpen elmondta, hogy a Budapesten született, jelenleg Nagyváradon dolgozó író, újságíró járt többek között Indiában, és beszél hindiül is.
„Abszolút igen és abszolút nem” – válaszolta Tasnádi-Sáhy Péter arra a kérdésre, hogy saját élethelyzeteiből jeleníti-e meg figuráit. Mindig egy kép, ami megtelik tartalommal számára, így alakulnak ki történetei. S hogy miért éppen a békaember? Jár a városi uszodába, ahol van egy ember, akin meglátta az apró, figyelemfelkeltő jegyeket, a békaember pedig városi legenda lett.
„Mindig egyensúlyban vagyunk” – mondta a szerző, csak éppen kétféle ez az egyensúlyi állapotot, az egyikből könnyebb, a másikból nehezebb kibillenteni az embert. A kötet novellái ezt a két állapotot mutatják be, a címadó novella az, ami egy klasszikus boldogságtörténet.
A kötetből a Tejpor és puding illetve a Karmok című novellákat olvasta fel a szerző, mintegy illusztrálandó, hogy a novellák szereplői helyenként átfedik egymást.
A maraton záróakkordjaként a könyvbemutatók végén az Ady Endre Emlékmúzeumban Mátyás Zsolt Imre színművész performanszának köszönhetően úgy érezhette a közönség, hogy maga Ady sétált be az egykori Müllerájba. A színművész az általa előadott versek mellett arról is gondoskodott, hogy interaktívvá váljon a rendezvény, hiszen a közönség tagjai közül a vállalkozó kedvűek felolvashatták kedvenc Ady-költeményüket, majd mécseseket helyeztek el a délelőtt megkoszorúzott szobor talapzatán.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Átadták a sajtódíjakat
Villányi Zoltán, Rencz Csaba és Székely Ervin a Bihar megyei sajtó 150 éves évfordulóján, 2012-ben alapított sajtódíjak idei nyertesei. Mint Szűcs László, a Várad irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta, az idei elismerések odaítélésekor igyekeztek a nem írott sajtóra összpontosítani.
Ennek szellemében az Iványi Ödön pályakezdő díjat Villányi Zoltán televíziós riporternek, operatőrnek ítélték oda, aki nem tudott személyesen jelen lenni a díj átadásakor. „Munkáit szakmai alázat, tudás és jól dokumentáltság jellemzi” – hangsúlyozta a díjazottat méltató Péter I. Zoltán. A díjazott nevében szülei vették át az elismeréssel járó trófeát.
A Bokor András szakmai díjat Rencz Csaba, a Bihari Napló munkatársa vehette át. Méltatását Dérer Ferenc főszerkesztő-helyettes olvasta fel. Mint felidézte, Rencz Csaba már a ’90-es évek végén, az Érmihályfalvi Figyelő munkatársaként olvasói leveleket küldött a Bihari Naplónak,’99 és 2004 között külmunkatársként dolgozott, tíz éve pedig a szerkesztőség rendes tagjaként növeli a lap színvonalát. Az újságban megjelent kommentárjai, jegyzetei, glosszái összegyűjtve két kötetben is megjelentek Közeli történelem és Közös dolgaink címen.
A 2014-es Fehér Dezső életmű-díjat Székely Ervin vehette át, aki gazdag pályafutását az ifjúsági sajtóban kezdte, majd egy hosszú és eredményes politikai kitérő után ismét visszatért a média világába, s jelenleg a román közrádió kisebbségi műsorának szerkesztője. Ugyanakkor az írást sem hanyagolja el, nemrég került bemutatásra harmadik regénye. Rövid köszönőbeszédében hangsúlyozta: „büszke vagyok erre a díjra, mert a bihari sajtó rangot jelent, és ez fontos egy olyan világban, ahol sok kolléga küzdelmet vív a magyar nyelvhelyesség szabályaival, és rendszerint alulmarad”.
A díjátadásokat követő kötetlen beszélgetésen szó esett többek közt a sajtó jövőjéről, a sajtó-munkatársak perspektíváiról és az utánpótlás-képzés fontosságáról is.
Megjegyzés: Székely Ervin mindig durván támadta Tőkés Lászlót. Egy példa:
Nyersen támadta Tőkés Lászlót cikkében Székely Ervin, mondván, Tőkés László Markóval való sietős tárgyalása mögött Tőkés László kétségbeesettségét kell keresni, ugyanis biztosra akar menni az europarlamenti választásokon.
Székely Ervin szerint „az elmúlt több mint egy év alatt a püspök-politikus semmit nem tett azokért, akiknek bizalmát elnyerte.” Honlapjáról semmit sem lehet megtudni, milyen europarlamenti kezdeményezések fűződnek a nevéhez.
Székely Ervin kifejtette, hogy a püspök „minden megnyilatkozása politikus, polemikus (és többnyire problematikus).” /Székely Ervin: Kis erdélyi magyar megegyezés. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2009. febr. 4./
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könyv a négyes honvédekről
Nagyvárad- Péntek este az Ady Endre Középiskola dísztermében mutatták be Péter I. Zoltán Nagyváradi négyes honvédek a Nagy Háborúban című könyvét, mely az Europrint kiadó gondozásában jelent meg.
Sok érdeklődőt vonzott Péter I. Zoltán legújabb, a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megjelent könyvének a bemutatója. Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán helyi tanácsos, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a több mint negyven kötetes szerző nem a slágertémák száguldó riportere, a bulvár diktálta konzumigények kiszolgálója, most mégis egy centenáriumi témát dolgoz fel: egy jó értelemben vett, Európa-szerte divatossá vált kutatási időszakot, az első világháborút. Kevesen tudják ugyanis, hogy a váradi négyes honvédegység volt az a katonai alakulat, melynek emlékét a legtöbb, a mai napig álló, illetve helyreállított emlékmű, valamint emléktábla őrzi Szlovéniában és Olaszországban. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ugyancsak innen indult el a frontra a 37. tüzérezred is, de ennek nem volt olyan jó a „PR-menedzsmentje”. A háborús évek (cenzúrázott) helyi sajtóját segítségül hívva, Péter I. Zoltán az akkori kor társadalmi hangulatát igyekszik hűen bemutatni, az emberek viszonyulását a háborús cselekményekhez, illetve ezzel párhuzamosan olvashatunk helyszíni tudósításokat a front közeléből, a harcterekről, mindenhonnan, ahol a négyes gyalogezred megfordult (melynek parancsnoka a legendás Kratochwill Károly volt), és haditettet hajtott végre. Megismerhetjük még a 20. hadosztály összetételét, egy alig néhány évig létező múzeum történetét, és az Isonzó őrének mostanáig agyonhallgatott sorsát. Érdemes emellett átböngészni a kitüntetettek, és az elesett tisztek névsorát is, hiszen megtalálható köztük sok egykori prominens váradi család tagja is, a veszteséget pedig a máig láthatóan megnyirbált statisztikai életfa mutatja. Derzsi Ákos, az Europrint kiadó vezető kiemelte a kitűnő együttműködést a Pro Liberta Partium Alapítvánnyal, Pintér Tamás szaklektorral, történész-levéltárossal, hadszíntérkutatóval, és köszönetet mondott a képek tulajdonosainak, vagyis Nagy Bélának, Sárközi Zoltánnak, néhai Kordics Imrének, és a szerzőnek. Érdekességként két dolgot említett: a kötethez tartozó tábori levelezőlapot, valamint azt, hogy a borítón látható fehér pont nem nyomdahiba, hanem Várad a korabeli Európa térképén.
Agyagemberek
Pintér Tamás felvezetőjében azt nyomatékosította: a Magyar Királyságot nem csak jelentős területi veszteség érte, hanem máig ható következményekkel járó emberi is, hiszen a bevonuló 3,5 millió katonából 660 ezer soha sem tért vissza. A szakember ezután vázlatosan és lényegre törően ismertette azokat a főbb csatákat, melyekben a négyes gyalogezred hősei részt vettek. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy visszatérő harci eszközként milyen nagy szerephez jutott az alakulat életében a buzogány, valamint azt is, hogy Muhitól, Mohácstól, vagy a Don-kanyartól eltérően a doberdói csata nem volt vesztes, hiszen az olaszok sohasem tudták elfoglalni. Nem a váradiak veszítették el tehát az első háborút, hanem más frontokon dőlt el a végkimenetel.
Péter I. Zoltán több közt arról beszélt: a négyes honvédek agyagember megnevezésének ezúttal nincs pejoratív jelentése, hanem arra utal, hogy milyen embertelen körülmények közt harcoltak. Megjegyezte: 2010-ben végigjárta a helyszíneket, és tulajdonképpen akkor került a hatása alá a száz évvel ezelőtti eseményeknek. Utána a könyvtár egészen más témában folytatott kutatásokat, és feltűnt neki, hogy milyen sokszor van említve Kratochwill neve, ahonnan aztán egyenes út vezetett a kötet megírásához.
A rendezvényen közreműködött Molnár Júlia színművésznő. A kiadvány megvásárolható a váradi magyar könyvesboltokban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az űrlap alja
Nagyváradról a BBC History magazinban
Kormányos László, Péter I Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – négy váradi szerzője van a BBC History folyóirat januári számának, melyet szerdán este mutattak be a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban Papp Gábor főszerkesztő és a szerzők jelenlétében. A megjelenteket Imre Zoltán, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Papp Gáborral és a szerzővel Körössi P. József beszélgetett.
A főszerkesztő többek között elmondta, hogy négy évvel ezelőtti megjelenésük óta Magyarország legolvasottabb történelmi folyóiratává váltak, az általában 17-18 ezer kinyomtatott példányból általában 14-15 ezer elkel. Tartalmuknak felét az angol anyalapból veszik át, azonban nincs tematikai megkötöttségük, az elmúlt 15-16 év anyagából válogathatnak, a lap tartalmának mintegy 30 százaléka magyar történelemmel foglalkozik, a fennmaradó részt magyar szerzők nem magyar vonatkozású anyagai alkotják. Nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, hiszen a napi politikai mellett ma Magyarországon a történelem a legmegosztóbb téma egy amúgy is megosztott társadalomban, szögezte le a főszerkesztő, aki azt is hozzátette: büszkék arra, hogy a szakma élvonalába tartozó magyarországi történészek, például Romsics Ignác, Ungváry Krisztián és Ormos Mária nekik írnak.
Szilágyi Aladár írásában a Trianon utáni Nagyváradot ismerteti, mint mondta, az első évek a felocsúdás évei voltak, ugyanakkor gazdag volt Várad élete, a bőség zavarával kellett megküzdeni cikke megírásakor. Szűcs László két egymás mellett létező identitásról ír, arról, hogy szinte megszűnt a kultúrák közötti átjárás. Kormányos László 2008 óta dolgozik Nagyvárad krónikáján, ebből a várhatóan 2016-ban megjelelő könyvből kerültek be szemelvények a folyóiratba, Péter I. Zoltán pedig a város századfordulós életével foglalkozik. Az est végén a szervezők nevében Szabó Ödön képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, és többek között arról is beszélt, fontos lenne Kormányos László munkájának románra való lefordítása, hogy akár forrásként is használhassák azt. A lapszám jövő péntektől kapható az Illyés Gyula könyvesboltban.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Pece-parti Párizs története a BBC History folyóiratban
Nagy érdeklődés övezi a magyarországi BBC History történelmi folyóirat idén útjára bocsátott sorozatát, amely Nagyváraddal indul, és az egykor Magyarországhoz tartozó nagyvárosokat hivatott bemutatni.
Ady Endre Pece-parti Párizsának históriájáról helyi szerzők – Kormányos László, Péter I. Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – értekeztek, körüljárva a témát a régmúlt, a két világháború közötti, a századfordulós és a közelmúlt időszakának vonatkozásában.
„Mivel ez Magyarország legnagyobb példányszámú történelmi magazinja, fontos reklámot jelent a városnak” – mutatott rá a Krónikának Szűcs László. A magas mércét felállító folyóirat tartalmának ötven százaléka a nívós brit szerkesztőség gyűjteményéből származik, míg másik felét a magyarországi szerkesztőség állítja össze.
Szűcs László azt is elmondta, az idei tematikus sorozat tizenkét, határon túli nagyvárost mutat majd be – így Nagyvárad után a későbbiekben többek között Kolozsvár és Pozsony históriája is helyet kap a lap hasábjain. Az aktuális, januári számot nemrég mutatták be a nagyváradi közönségnek, és akkora volt iránta az érdeklődés, hogy a szerzőkkel való beszélgetést követően nem is jutott mindenkinek a helyszínre elvitt példányokból.
Péntektől viszont már kapható lesz a helyi Illyés Gyula Könyvesboltban – tájékoztatott Szűcs, aki a város közelmúltjáról és jelenkoráról értekezett. Nagyvárad 2 az 1-ben című munkájában elsősorban arra mutat rá, hogy a partiumi megyeszékhelyen hiába van két közösség, nincsenek kulturális kapcsolatok a románok és a magyarok között.
„A 2 az 1-ben instant kávéhoz hasonlítanám a helyzetet, csak a két kultúra nem keveredik” – példázta a szerző, aki tanulmányában a 70-es évektől a jelenkorig tárta fel a város jellegzetességeit. Péter I. Zoltán a holnaposok városát, pontosabban a századfordulós Váradot mutatja be. Szilágyi Aladár a két világháború közötti időszakról írt tanulmányt, a történelemtanár Kormányos László pedig a régmúlt idők krónikáját tárja az olvasó elé.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ostromlók csontjait találták?
Nagyvárad- Csontvázmaradványokat találtak a héten a Szent László tér munkálatai során. Péter I. Zoltán helytörténész szerint valamelyik ostromban elesettek sebtében elhantolt maradványai lehetnek.
Csontvázmaradványokat találtak a Szent László téri munkálatok során. Az Electroconstruct cég munkásai akkor fedezték fel a csontokat, amikor egy földalatti részt ástak ki, ahol elektromos berendezéseket helyeznek majd el a Szent László tér és a Zöldfa utca kereszteződésénél. A csontok valószínűleg több embertől származnak, és mintegy két méteres mélységben találták meg azokat. A helyszínen tartózkodó román archeológus megállapítása szerint hozzávetőlegesen 300 évesek lehetnek, és nem normális anatómiai pozíciókban voltak elhelyezve. A régész ugyanakkor azt is mondta, hogy a maradványokat elküldik majd tudományos vizsgálatra. Az esettel kapcsolatban Péter I. Zoltán helytörténész azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: valószínűtlennek tartja, ami az interjúban szintén elhangzott, vagyis hogy a Holdas-templom vagy a Szent László-templom körüli egykori temetkezési helyre bukkantak volna, ugyanis Mária Terézia 1775-ben pátenst adott ki a temetők és a temetkezés új rendjére, mely szigorú előírásokat tartalmazott a temetők létesítésének, illetve az elhunytak eltemetésének feltételeiben is. Többek közt megtiltotta a templomudvarokban történő temetkezést, és új temetőket csak a lakóövezeten- a város körüli árkon- kívül lehetett létesíteni. A Holdas-templomot 1780-ban szentelték fel, tehát már hatályban volt a vonatkozó rendelet, ráadásul akkor tér volt ott, mert már létezett Újváros, tehát emiatt sem temetkezhettek. A Szent László-templom építése pedig több közvetett forrás alapján valamikor 1720-as, ’30-as évekre tehető, tehát ha a 300 éves régiséget vesszük alapul, akkor még nem létezett, amikor a csontok már a föld alatt voltak.
„Ideiglenes” temető
A szakember szerint inkább arról lehet szó, hogy valamelyik ostromban- az 1660-as török vagy az 1692-es osztrák- elesettek sebtében elhantolt maradványaira bukkantak. Erre utalhat, hogy a csontok nem voltak szabályos formában, annak pedig, hogy így nem 300 évet, hanem ennél néhány évtizeddel többet kell visszamennünk a múltba, különösebb jelentősége nincs, hiszen a történelem szempontjából 30-50 év nem nagy idő, illetve a 300 év is csak saccolás alapján történt. Ugyanakkor 1692-ben körülbelül a jelzett hely környékén lehetett a támadó seregek felvonulási területe, és valahova el kellett ideiglenesen hantolni a sok halottat. Azt gondolhatták, hogy később majd elviszik, és eltemetik őket rendesen, de aztán megfeledkeztek róluk, bár ez is csupán egy feltételezés. De ugyanígy, ha például 360 évet megyünk vissza az időben, akkor akár törökök is lehetnek, hiszen 1660-ban szintén ebből az irányból támadtak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Vasárnap délután a Szigligeti Színház átadták a megyei RMDSZ által alapított Rimanóczy-díjat. Idén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tevékenységét ismerték el.
Minden évben a Rimanóczy-családhoz köthető egy-egy helyszínen adják a 2013-ban alapított díjat, idén ez a Szigligeti Színház volt. A vasárnap délután zajlott rövid ünnepségen jelen volt id. Rimanóczy Kálmán ükunokája, Péter a feleségével, Edittel, illetve a lányával, Dórával együtt, valamint a sógornője, Szomor Márta. A bátyja, aki szintén a Kálmán nevet kapta a keresztségben, sajnos halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, akárcsak Rimanóczy Jenő Ybl-díjas építészmérnök, a család utolsó egyenes ági férfi leszármazottja, aki továbbvitte a nagy előd, ifj. Rimanóczy Kálmán hivatását, és aki idős kora miatt nem vállalta az utazást. Az egybegyűlteket Meleg Vilmos színművész köszöntötte, majd Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság laudációját, mely a közösségünkért tett maradandó értékmentő munkássága elismeréseként részesült az elismerésben. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: immár 22 éve annak, hogy Dukrét Géza tanár kezdeményezésére létrejött egy olyan civil szervezet, melynek fő célja a helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezése, műemlékeink felmérése és gondozása, emlékhelyek létesítése és ápolása, honismereti tevékenység, az ifjúság honismereti nevelése, dokumentációs alap létrehozása, kiadói tevékenység. Több mint két évtized elteltével bebizonyosodott, hogy e társasággá alakult bizottság megvalósításai maradéktalanul megfelelnek az eredeti szándéknak, és jogos elismerést vívtak ki maguknak úgy a hazai, mint a magyarországi szakmai körökben.
Főbb tevékenységek
A PBMET eredményes munkásságát kiterjesztette az egész Partium területére, a megyék élén egy-egy szakirányítóval. Jelentősebb megvalósításai: emléktáblák avatása; a Bihar megyei emlékművek, emléktáblák összeírása, felmérése, majd könyvben való megjelentetése Dukrét Géza munkája nyomán; minden tavasszal Nagyváradon partiumi honismereti találkozók megszervezése, ősszel pedig más-más helységben szakmai kirándulásokkal fűszerezett honismereti konferenciák lebonyolítása. Emellett az ifjúság nevelését szolgálták a hosszú éveken keresztül megrendezett honismereti táborok, melyek keretében a fiatalok a műemlékek állagának megőrzésével foglalatoskodtak, és szakemberek előadásait hallgatták meg. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a hasonló célkitűzésű hazai és Kárpát-medencei szervezetekkel való jó kapcsolatok ápolásának, illetve ugyanakkor a társaság talán legmaradandóbb két megvalósítása egy honismereti lap és a könyvkiadás. A PBMET megálmodója, megvalósítója és a kezdetektől fogva igen aktív, sokoldalú elnöke Dukrét Géza, aki a hatékony szervezés mellett jelentősen kivette a részét a tudományos munkából is. Maradandót alkotott a műemlékvédelem és a néprajz terén is, az ő személye és irányító tehetsége volt a garanciája annak, hogy e sokoldalú érdeklődésű tagság az egyéni eredményeken kívül csapatként is fontosat alkotott, kiváltva ezzel a Rimanóczy-díj kuratóriumának is őszinte elismerését.
Köszönet
A díjért meghatódva mondott köszöntet Dukrét Géza, külön kiemelve Péter I. Zoltán helytörténész munkásságát, aki Várad főműemlékvédőjének nevezett. Rimanóczy Péter azt mondta: büszke arra, hogy egy olyan városban lehet, melynek utcáin az ősei is letették a névjegyüket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az örömszerzés öröme
Szilágyi Aladár könyvismertetője Péter I. Zoltán: Régi képeslapok, régi történetek című, a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület együttműködésével megjelent művéről.
Bár még alig kezdődött el az esztendő – ha rajtam állna –, már most, 2016 februárjában, megelőlegezetten odaítélném az Év Legszebb Könyve díjat Péter I. Zoltán néhány napja napvilágot látott gyűjteményes kötetének. Hogy mi szükségeltetik egy ilyen könyvremeklés létrejöttéhez? Természetesen első sorban és mindenek felett egy olyan megszállott és fáradhatatlan szerző, mint Zoltán, aki immár kereken 50 kötetnyi (36 önállóan és 16 társszerzőként írt) életművét ezzel az újabb opus megjelentetésével folytatja. És kelletik egy vállalkozó szellemű kiadó – esetünkben a Noran Libro ügyvezető igazgatója, Kőrössi P. József –, akinek van mersze kezdeményezni és végigjárni egy ilyen nagyívű kalandot, illetve egy olyan nélkülözhetetlen munkatárs, mint Faragó Ágnes, akinek a nevéhez a borítóterv, a tipográfia és a tördelés fűződik. Engedtessék meg elárulnom, hogy Péter I. Zoltán kollégánk könyvét a magunkénak is érezzük, hiszen megjelenését a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapmellett a Varadinum Kulturális Alapítvány is támogatta, és – nem véletlenül – felelős kiadóként a Holnap Kulturális Egyesület neve is felkerült a kiadvány kolofonjára. S minderre a könyvművesség egyik legigényesebb műhelye, a debreceni Kinizsi Nyomda tette rá a koronát.
A kimeríthetetlen legendárium
A szerző, illetve a Nagy Béla (újságíró, a Nagyváradi Állami Színház korábbi irodalmi titkára) gyűjteményéből származó több mint 130, monarchia kori, „múltidéző képeslap” felvonultatása önmagában is élvezetes böngészni valót kínál. Ezt a több mint száz esztendős óbort ízlelgetve, kortyolgatva, a szemlélőt hamarvást elbódítja a Trianon előtti Nagyvárad mámora. A napjainkban is könnyen azonosítható, az átalakításuk miatt nehezebben felismerhető műemlék-jellegű, nevezetes középületek, paloták, bérházak, magánházak mellett, a városfejlesztés nyomán eltűnt, vagy a második világháború alatti bombatámadások áldozatául esett fontos épületek is megjelennek az album oldalain. A Péter I. Zoltán (fotó) által felkínált városnéző séta a Nagyállomásnál kezdődik, a Főutcán halad tova Olaszi központja irányába, gyakori letérőkkel a jobbra, balra leágazó mellékutcák, az azokra fűzött terek, parkok felé, majd a Bémer tér háromszögében fejeződik be.
Minden egyes képeslaphoz tömörségében is gazdag kétoldalnyi magyarázat tartozik, sok-sok építészet- és helytörténeti, kultúrhistóriai adalékkal. Várad kimeríthetetlen legendáriumából merített, a megjelenített épületekhez kötődő történetek, anekdoták révén, a 20. század eleji jeles személyiségek alakjának felidézésével oldódik élvezetesebbé, válik szórakoztatóbbá a pontos tényeket közlő, könnyed szöveg. Szerzőnk részint eddigi kutatásainak más összefüggésben már közölt eredményeit, részint újabb búvárlásai során felfedezett adatait fűzi fel, és ahol kelletik, korábbi évtizedek, századok történéseire is vissza-visszautalva tágítja az időbeli dimenziókat. A kötetet indító négy, a központi vasútállomást megjelenítő képeslap például tág lehetőséget kínál a vasúthálózat kiépítésére, a közlekedéstörténetre vonatkozó tudnivalók felvázolására. Maga az „indóház” 1857-es alapkőletételnek ceremóniája (Váradnak akkoriban még nem lévén újságja) – a Biharpüspöki Református Egyházközség Aranykönyve lapjain megörökített korrajz szerint – Ferenc József és Erzsébet császárné látogatásával jut a csúcspontra. A negyedik képeslapon, a Pályaudvar előtt két gépkocsi látható, az „önmozgókat” csodáló tömeggel egyetemben. És egy pikáns epizód: a közlekedési szakbizottság javaslatára (!) a városi tanács kimondta: „nem lesz Nagyváradon automobil kocsi”… Az ötödik képeslap például egy ma már nem létező épületet, az 1928-ban emelt, 1944-ben leszőnyegbombázott réti reformárus imaházat örökíti meg, majd egy alsó-dorongosi kitérő következik a szőlőhegyen, a Sztarill Ferenc tervezte tüdőszanatórium, melyet néhány nappal az I. világháború kitörése előtt avattak fel. A fotográfia tanúsága szerint az épület eredeti formájában sokkal hangulatosabb, légiesebb volt a jelenlegi aspektusánál. Aztán a Rákóczi útról ellenkező irányba kanyarodva jutunk el Olaszi barokk gyúpontja: a székesegyház, a püspöki palota és a Kanonok-sor térségébe. Itt Péter I. Zoltán valósággal kiélheti építészettörténészi-helytörténészi kvalitásait… A Fő-utca, a hajdani Rákóczi út, a szecessziós paloták promenádja kimeríthetetlen látványsor, a Széchenyi téri, a Kálvária hegyi, a Bunyitay ligeti, a Körös parti kitérő egyfelől, másfelől a Szaniszló utcából és az Úri utcából megörökített épületek gazdagítják tovább a képeskönyvet. És persze, a színházzal, palotákkal, kávéházakkal, vendéglőkkel kibélelt Bémer tér a csúcs…
Postatiszta lapok
Sajátos műfaj ez: adottak a képes levelezőlapok, s a köréjük fogant szöveg válik a „képek illusztrációjává”. Fontos elemet képeznek a felvételek korát meghatározó vagy találgató széljegyetek is, könyvgrafikai szempontból is azok, hiszen más betűkkel szedve, apró szigetekként oldják a szövegtenger veszélyét. Belőlük az is kiderül, hogy ennek a nemes hobbinak, több mint hobbinak, a képeslapgyűjtés tudományának is megvannak a maga műszavai. Például: hosszúcímzésű képeslap, postatiszta képeslap (értsd: el nem küldött, postai bélyegző nélküli), belső használatra készült képeslap, megosztott hátú képeslap stb., stb. A 136 darabot bemutató albumban egyetlen „történelmi kakukkfióka” látható. Egy 1912 előtt készült képeslap, melyen az eredeti magyar felirat: „Nagyvárad – Szigligeti-színház az Emke-kávéházzal” fölött utánnyomással az 1920-ban uralomra került impérium nyelvén az „Oradea Mare – Teatrul Regina Maria” szöveg olvasható. Ez a Trianon után is forgalomban tartott levelezőlap-ékszer többet árul el Nagyvárad históriájának közel száz éves fordulópontjáról, mint akár egy történelmi tanulmány.
Zoltán barátunk ezekkel a mondatokkal zárja 51. könyvének előszavát: „Remélem, a tisztelt Olvasónak kellemes szórakozást jelent majd ez a múltidéző kalandozás a képeslapok segítségével. Abban bízom, hogy legalább annyi örömet szerez e könyv olvasása, mint számomra az adatok gyűjtése, rendszerezése és a képeslapok szövegeinek megírása. Ha így lesz, akkor nem dolgoztam hiába.”
 erdelyiriport.ro

Új könyv: Régi képeslapok, régi történetek
Legújabb könyvét, a Régi képeslapok, régi történetek című kötetét dedikálta az érdeklődőknek a szerző, Péter I. Zoltán szerda délután a váradi Illyés Gyula könyvesboltban.
A neves váradi helytörténész, a Bihari Napló egykori munkatársa a dedikáció előtt néhány szóban elmondta a könyv keletkezéstörténetét. Felidézte, hogy annak idején a Mesélő képeslapok című könyve nagyon népszerű volt, hamar elfogyott. E most kiadott kötet annyiban kötődik ahhoz, hogy képeslapok vannak benne, amelyek a hozzájuk kapcsolódó történetekkel és a lapszéli magyarázatokkal együtt megrajzolják a régi Nagyvárad képét és történelmét. A szerző hozzátette, hogy a könyvhöz összegyűjtött anyag nagyon gazdag lett, ezért a kiadó tanácsára kettéválasztották az anyagot, így a most megjelent, Nagyvárad-Olaszit bemutató könyv az első kötet, de hamarosan érkezik a Nagyvárad-Újváros gyűjtőfogalom alatt kiadásra kerülő második kötet is. Péter. I. Zoltán jelezte, hogy a következő kötetben nem csak a történelmi Újvárosról, tehát a Vitéz (ma Decebal) utcától a Nagyvásártér (December 1. tér) nyugati széléig lévő városrészről, hanem az egykori Váraljáról is lesznek képek és történetek, és Velence városrészt is képviselni fogja egy felvétel. A rövid bemutató után Péter I. Zoltán dedikálta kötetét a megjelent érdeklődőknek. Az eseményen jelen volt Králik Lóránt, a könyvesbolt vezetője is. erdon.ro

Műemlékvédők tanácskoztak
Hétfőn a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, a Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére magyar műemlékvédők tanácskoztak a nagyváradi várban. A programfelelős a PBMET volt.
Bár pozitív előrelépések történtek az elmúlt időszakban a műemlékvédelem területén, azért sok még a tennivaló ezen a téren- hangzott el azon a konferencián, melyet az április 18-i Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére szerveztek a nagyváradi várban a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, s melyen mások mellett részt vett Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Jakabffy László építészmérnök, Mihálka Nándor régész, a PBMET ifjúsági alelnöke, Huszár István alpolgármester és Péter I. Zoltán helytörténész is.
Többek közt elhangzott: örömre ad okot például, hogy felújították a váradi várat, és több vidéki középkori templomot, úgy tűnik, hogy a román állam is abba az irányba mozdult el, hogy az erdélyi középkori műemlékeket fel kell újítani, a PBMET pedig székhelyet kapott a várban, ahol körülbelül 600 kötetes könyvtárával az érdeklődők rendelkezésére áll, rossz hír viszont, hogy kilátástalan a legtöbb, műemléknek nyilvánított bérházak sorsa, és a váradi emlékhelyek zömének nincs gazdája.
Amúgy az ICOMOS (a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a Műemlékek Világnapját- melyet először 1984. április 18-án tartottak meg-, hogy felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára. Bihar megyében 225 műemléképület van (47 Nagyváradon) és több százra tehető az emlékművek száma.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro