Tájékoztató jellegű magyar utcanévtáblák elhelyezését javasolja Nagyváradon a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete, közölte sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az MPP nagyváradi elnöke. Létrehoztak szakemberekből álló bizottságot Csomortányi Istvánnak, a váradi MPP-szervezet alelnökének irányításával. A bizottság tagja lesz Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Kordics Imre, Kupán Árpád és Péter I. Zoltán helytörténészek, valamint Nagy József Barna, a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelését szorgalmazó Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi elnöke. /Fried Noémi Lujza: Alternatív utcanévtáblák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

Tíz új magyar nyelvű kiadványt mutattak be a nagyváradi könyvmaratonon. Szűcs László, a rendezvény ötletgazdája és egyik szervezője, a Várad folyóirat főszerkesztője elmondta, a könyvmaratonnal a kultúra és a nagyváradi könyvkiadás mostoha helyzetére kívánták felhívni a figyelmet. A gyermekprogram keretében a kiskunhalasi Lyra együttes és a szlovákiai marcellházi zeneiskola fiataljai léptek fel, valamint bemutatták a Mákvirág című nagyváradi gyermeklap legújabb, októberi számát. /Totka László: Maratoni könyvmérleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Az Erdély anno 2010 című falinaptár egy-egy erdélyi-partiumi települést mutatott be, régi képeslapokon. A kiadványt Péter I. Zoltán helytörténész értékelte. Szilágyi Aladár A nemlétezők lázadása című riportkötetében a romániai nem magyar, illetve elszórványosodott magyar kisebbségek életét mutatta be, ehhez 117 település 27 etnikumának képviselőit kereste fel. /Megyeri Tamás Róbert: I. váradi könyvmaraton. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./ Gittai István új verseskötetét, az Őszliget címűt ismerhették meg az érdeklődők. Gittai elmondta, Nagyváradon érzi magát igazán otthon, itt vannak a barátai, Csepelen csak a Petőfi-szobrot köszönti jó ismerősként. Kinde Annamária Rózsavér című verseskötete a pozsonyi AB-ART és a Várad folyóirat gondozásában jelent meg. Orbán Attila Vaníliás gumicsont című kisregényéről a szerző elmondta, nem regénynek indult, hanem blognak. Tóth Ágnes hetedik kötetéről, a Mákvirág Kiadó gondozásában megjelent Mámikák szűzmáriái című kisregényről Szűcs László beszélgetett a szerzővel. Wagner Péter Szék című albumát Derzsi Ákos, az Europrint Kiadó vezetője méltatta. Molnár Zsolt Kapaszkodom című verseskönyvének bemutatója az Euro Foto Art Galériában volt. A mozgássérült fiatalember első kötetét a Nagyváradi Magyar Diákszövetség adta ki. /Tóth Hajnal: A könyveket, az irodalmat ünnepelték = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./

Kettős könyvbemutató
Nagyvárad – A Partiumi ás Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szeretettel hív mindenkit a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében április 30-án, péntek du. 18.30 órakor kezdődő könyvbemutatókra, melyeket a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartanak.
Bemutatják a Partiumi Füzetek 62. kötetét. Kupán Árpád: Párhuzamos életrajzok- Nagyvárad egykori hírességei című könyvét ismerteti Dukrét Géza PBMET-elnök. Bálint István János: Örök szilágy című kötetét bemutatja Péter I. Zoltán helytörténész. Közreműködik Thurzó Sándor József brácsaművész.
erdon.ma

Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereiről
Nagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket.
Érdekességek
Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”.
Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó.
Tököli Magdolna
erdon.ro

XVI. Partiumi Honismereti Konferencia Nagyváradon
Bihar megye – A hét végén kerül sor Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében a XVI.Partiumi Honismereti Konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen. Központi téma: műemlékeink védelme; helytörténet; a 20. század öröksége.
A részletes program a következő:
Péntek 10 óráig: a vendégek fogadása, regisztráció; 10 óra – megnyitó, a résztvevőket köszönti: Csűry István református püspök és Fodor József vikárius (ökumenikus áhitat), Dukrét Géza, a PBMET elnöke, dr. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, Pető Csilla, parlamenti képviselő, Tempfli József püspök, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről, dr. Csorba Csaba, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke; 10.40 – a Fényes Elek-díjak átadása; 11.30 – szünet; 11.45 – plenáris ülés, elnök Dukrét Géza; 11.45 – Várad őstörténete, ásatások (Lakatos Attila történész, Nagyvárad); 12 – Várad története (Dukrét Géza, Nagyvárad); 12.25 – Nagyvárad a 19–20. században (dr. Fleisz János történész, Nagyvárad); 12.50 – Barokk egyházművészet Nagyváradon (Jakobovits Miklós, Nagyvárad); 13.2o – ebédszünet; 15 – a plenáris ülés folytatása, elnök Ujj János (Arad), 15 – A váradi vár északi kazamatának régészeti kutatása (Mihálka Nándor, Nagyvárad); 15.20 – Egy intézmény, valamint megálmodója és létrehozója (Tácsi Erika, Temesvár);15.40 – Arad megyei iskolák névadói (Matekovits Mihály, Arad); 16 – Bocskai István közterületi szobrai (dr. Berek Lajos, Budapest); 16.20 – Bocskai-emlékhelyek (Cs. Nagy Zoltán, Hajdúszoboszló); kiállítás: Bocskai István – dokumentumok, megnyitja Meleg Vilmos és Kupán Árpád; 16.40 – kérdések, hozzászólások; 17 – várlátogatás, ismerteti Jakabffy László építészmérnök; 18 – városnézés, idegenvezető Dukrét Géza, Péter I. Zoltán; 20 – vacsora; 21 – F. Márton Erzsébet színművész műsora.
Szombat, elnök dr. Jancsó Árpád (Temesvár), 9 óra – Sátoraljaújhely kapcsolata a Partiummal a 19–20. században (dr. Csorba Csaba, Szolnok); 9.20 – A legnagyobb magyar bihari napjai (Kupán Árpád, Nagyvárad); 9,40 – Nagyvárad Nadányi Zoltán költészetében (Bakó Endre, Debrecen); 10 – kérdések, hozzászólások; 10.10 – A szabadságharc zárófejezetének színhelye és háziasszonya (dr. Vajda Sándor, Borosjenő); 10.30 – Nyolcvan éve némult el az Érmellék pacsirtája (Ciorba Teréz, Érsemjén); 10.55 – kérdések, hozzászólások; 11.05 – Látogatás a barokk palotában és a Bazilikában, bemutatja Mons. Fodor József vikárius; 13 – ebédszünet; 14,30 – elnök Kupán Árpád (Nagyvárad); 14.30 – Felsőbánya Kálváriája (Hitter Ferenc, Felsőbánya); 14.50 – Nagyvárad elpusztult és megmentett egyházi műemlékei (Pásztai Ottó, Nagyvárad); 15.10 – Tündérhárfa ég és Föld között. A temesvár-gyárvárosi zsinagóga(Jancsó Árpád, Temesvár); 15.30 – Az épített örökség és a honismeret (Debreczeni-Droppán Béla, Budapest); 15.50 – kérdések, hozzászólások; 16– szünet; 16.20 – elnök Erdei János (Szilágysomlyó); 16.20 – Nagyszalonta, a Partium egyetlen hajdúvárosa (Dánielisz Endre, Nagyszalonta); 16.40 – A Püspökfürdő és a Félixfürdő a 20. század elején (dr. Jósa Piroska, Nagyvárad); 17 – A buziásfürdői ásványvíz-hasznosítás története (Vallasek István, Marosvásárhely); 17.20 – A resicabányai vízmű és a Grebla vízerőmű regényes története (Makai Zoltán, Nagyvárad); 17.40 – Az isaszegi református gyülekezet alapítása és szolgálata (Szendrő Dénes, Isaszeg); 18.00 – közgyűlés; 19.30 – vacsora; 20,30 – orgonahangverseny.
Vasárnap: szakmai kirándulás a Belényesi medencébe, idegenvezető Dánielisz Endre és Dukrét Géza. 8 óra – Nagyvárad–Belényes; 9.10 – Belényes: református templom, római katolikus templom; 10.10 – Belényes–Magyarremete; 10.20 – Magyarremete: 13. századi református templom; 11 – Magyarremete–Köröstárkány; 11.25 – Köröstárkány: református templom, hősök emlékműve; 12.25 – Belényes–Tenke; 13.25 – Tenke: református templom, természetrajzi múzeum; 14.25 – Tenke–Nagyszalonta;14.55 – ebéd Nagyszalontán; 16 – Nagyszalonta: református templom, Arany-múzeum; 18.30 – Nagyszalonta–Nagyvárad.
A rendezvény támogatói: Bihar Megyei Tanács, RMDSZ Bihar megyei szervezete, Partiumi Keresztény Egyetem, Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
erdon.ro

Ismét Könyvmaraton Váradon
Nagyvárad – A szeptember 24. és október 10. között zajló XIX. Nagyváradi Ősz fesztivál keretében október 6-án, szerdán 17 órától a Queen’s étteremben rendezik meg a II. Könyvmaratont (Városháza utca 23 szám).
A program a következő:
17.00- Ünnepélyes megnyitó (beszédek);
17.05- Tóth Ági kötetének a bemutatója, közreműködik Trifán László és Kinda Péter;
17.35- Az Europrint kiadó kötete: Emődi Tamás: Siteri templom. (Vetítés, majd a szerzővel és a kiadóval Péter I. Zoltán beszélget);
18.00- Szilágyi Aladár: A Verita vándorai (részlet a könyvből Herman Ferenc színész előadásában, a szerzővel Szűcs László beszélget, majd vetítés);
18.30- Balázs Attila Erdély Anno és Székelyföld Anno c. naptárjainak, valamint a Bookline új kiadványainak a bemutatója, közreműködik Péter I. Zoltán;
18.50- Zsoldos Eszter kötetének bemutatója. A könyvből részleteket ad elő Fábián Enikő színművész, a szerzővel Kinde Annamária beszélget;
19.10- A Várad új számának bemutatója és vetítés;
19.30- Gittai István Sóhajobeliszk című könyvének bemutatója, felolvas Szabó Barna;
20.00- Králik Lóránt: Muzulmán világ c. kötetének a bemutatója, vetítés;
20.30- Murádin László kötetének a bemutatója (Europrint);
20.50- Kinde Annamária kötetének a bemutatója. Részleteket ad elő: Fábián Enikő;
21.15- Péter I. Zoltán Ady szerelmei című kötetének a bemutatója. A szerzővel Szűcs László beszélget. Közreműködnek a Szigligeti Társulat művészei.
Minden könyvbarátot szeretettel várnak a szervezők. erdon.ro

Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro

A nagyváradi kőszínház felépítésének története
Nagyvárad – A váradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából pénteken délután mutatták be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét.
A mai nap különösen fontos a számunkra: száztíz éves lett a színházunk – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. Megfogalmazása szerint az évforduló köré szervezett egész napos rendezvények fénypontja a könyvbemutató, hiszen egy olyan alkotást ismertetnek, amely arról szól, hogy mennyire akarta a város ezt a színházat, és mennyi mindent volt hajlandó tenni azért, hogy felépülhessen.
Tisztelgés az építők előtt
Péter I. Zoltán helytörténész, az esemény moderátora arra emlékeztetett: 110 évvel ezelőtt ebben az órában már gyülekezett a közönség az első színházi bemutatóra. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy már hetekkel a premier előtt lefoglalták a helyeket, és státuszkérdésnek számított a nagyszabású eseményen való részvétel. – Tíz évvel ezelőtt is egy jubileumi könyvet adott ki Nagy Béla – ő az, aki a nagyváradi Szigligeti Színháznak történelmet írt, fogalmazott Péter I. Zoltán, arra kérve a szerzőt, hogy a legújabb kiadvány megszületésének „miértjét” válaszolja meg. – Az itteni polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy színházat építsen. A siker a harmadiknak jutott – ez a könyv tisztelgés akar lenni a nagyváradi polgárság ama generációja előtt, amely ezt a gyönyörű palotát felépítette – válaszolta Nagy Béla. Közülük kettőről részletesebben is szó esett a könyvbemutatón: dr. Hoványi Géza és Bús Dávid munkásságának bemutatásával tisztelegtek az előtt a nemzedék előtt, akiket 110 évvel ezelőtt méltán ünnepelhettek.
Dr. Hoványi Géza elkötelezett volt az ügy iránt, a városi tanács színügyi bizottságának elnökeként egyike volt azoknak, aki „kitaposta” a városnak a színházat. Nagy Béla a nézők soriban leszármazottait is köszönthette, a nagyváradi Kristófi család tagjait. Németországból került Nagyváradra, a saját képességei, tehetsége révén vált a város főmérnökévé Bús Dávid, akinek leszármazottait szintén a közönség körében köszönthette a szerző. „Kőkemény szakember” volt, aki hatalmas munkát végzett az építkezést megelőzően és közben is.
Rajongó szeretet
Ismert, hogy mit építettek – de hogyan? Ez utóbbi kérdésre ad választ a könyv, amely két részre oszlik. Az első felében a szakértői véleményezések, hivatalos levelezések találhatóak, míg a másodikban a színház építését felügyelő bizottság jegyzőkönyvi anyaga. „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal a bontáshoz kezd” – áll az egyik korabeli dokumentumban, hiszen miután az önkormányzat elrendelte a kisajátítást, először bontottak, és csak utána építettek eleink.
Sok érdekességet megtudtunk az építkezés körülményeiről. Mint elhangzott, valóságos harc folyt a két városrész, Olaszi és Újváros között a színház helyszínéről. Végül is az az érv győzött, hogy a színházat a hosszú távú városrendezés keretében építsék meg, és ugyancsak ennek keretében szüntessék meg az Olasziban lévő bazárszorost. Szó esett többek között arról is, hogy kőkemény anyagi büntetéseket helyeztek kilátásba, ha a vállalkozók nem tartották be a szabott határidőket, és hogy a váradiak milyen rajongó szeretettel viszonyultak a még csak épülőben lévő színházhoz: tanácsi határozattal kellett végül megtiltani a látogatást és az ezzel járó akaratlan rongálást (voltak azért kivételek is, mert a „kiváltságosaknak” és kíséretüknek továbbra is joguk volt az épület bejárására…)
A nagyon jó hangulatú, tartalmas és érdekes könyvbemutató végén Dimény Levente ez utóbbi gondolatra visszautalva fogalmazta meg: kívánja, hogy a váradi közönség ismét azzal a rajongó szeretettel viszonyuljon a színházhoz, ahogy eleink tették azt 110 évvel ezelőtt. A rendezvény – amelyen Hajdu Géza, Kovács Levente és Meleg Vilmos színművészek működtek közre – dedikálással zárult. erdon.ro

Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előtt
Október 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről.
A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért.
Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre.
Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját.
Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen.
„Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben.
Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból.
Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Párhuzamos életrajzok és Örök Szilágy
Nagyvárad – A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok – Nagyvárad egykori hírességei című könyvét, illetve Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedű-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy „a terem megtelt könyvszerető emberekkel”.
Életkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerző előszavából idézett Dukrét Géza:„Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (…) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az első a konzervatív, hagyományőrző, jobboldali beállítottságú – a második szabadelvű, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen”.
Az egykori váradi hírességek közül a következők életéről és munkásságáról olvashatunk – nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György – id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János – dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István – dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond – dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil – dr. Papp János, Hegedűs Nándor – Dutka Ákos, dr. Soós István – dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
„A történelem az élet tanítómestere” – idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen „a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket”. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során „megismerhetett” olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élő közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzőművésznek az ismert nagyváradi épületekről készült grafikái díszítik.
Örök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzőről elmondta: Zilahon született, a ’70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és művészettörténészi oklevelet szerez. „Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztői munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az Örök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvű kezdetétől gyűjtötte össze a Szilágyságról fellelhető írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára” – hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerző, Bálint István János tudatta: elsősorban „a nemzettudat erősítésének” szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhető sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyűjtői munkának az eredménye.
A kettős könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin működött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Képes történelemkönyv szép Biharországról
Bihar megye – Vasárnap délután a nagyváradi római-katolikus püspöki palotában ismertették a Bihar megyét képekben bemutató Szép Biharországunk című képes albumot.
A történelmi Magyarországnak a jelenleg az anyaországon kívül eső megyéit bemutató sorozatot indított el Göncz József és Bognár Béla. Ennek a sorozatnak a tizenkettedik darabjaként lát napvilágot a Szép Biharországunk című kiadvány, melyet vasárnap délután mutattak be a római-katolikus püspöki palotában. A könyvbemutatón Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elárulta, hogy már a tavaly megszületett a gondolat, hogy Biharról kellene egy képes albumot kiadni, és ez az ötlet Göncz József, Bognár Béla valamint civilek és közéleti szereplők összefogásának köszönhetően most megvalósult. Az ügyvezető elnök köszönetét fejezte ki többek között Molnár Judit tanárnőnek és Fodor Réka színművésznőnek, akik a kiadvány román és az angol nyelvű fordításait készítették el, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kiadvány utószavát Duray Miklós, felvidéki magyar politikus írta. „Nagyvárad és minden olyan Bihar megyei település szerepel ebben a kiadványban, amelyről legalább egy képeslapot találtunk 1918 előttről” – közölte az ügyvezető elnök. Szabó Ödön a rendezvény során hozzátette: tíz évvel ezelőtt nem gondolták volna azt, hogy a püspöki palotában mutathatnak be magyar nyelvű könyvet, amelyet román állami támogatásból adtak ki, de az elmúlt években több mint 180 könyvet sikerült kiadni a Bihar Megyei Tanács támogatásával.
Mesés régmúlt
Böcskei László megyés püspök, aki a kiadvány előszavát írta, a jelenlevőknek elmondta: egy gyönyörű kivitelezésű gyűjteményt tartunk a kezünkben, mely olyan érzéseket kelt bennünk, mint egy meséskönyv, hiszen ugyanezt érezzük ezt a kiadványt forgatva, mintha a mi világunk lenne, amelyben jól érezzük magunkat. A püspök aláhúzta: „itt van a könyvben a múltunk, a jelen az, hogy a kezünkben tartjuk ezt a könyvet, és hogy milyen lesz a jövőnk, az azon múlik, hogy mit jelent számunkra az, ami ebben a könyvben benne van.” Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa, aki az albumban felsorakoztatott képeslapok alatti rövid szövegeket írta, beszédében kiemelte azt, hogy ennek az albumnak az alapján mozaikszerűen áll össze a kép arról, hogy milyen is lehetett Bihar vármegye mintegy száz évvel ezelőtt.
Felajánlás
Göncz József, a sorozat kiötlője elárulta, hogy mikor a könyv megvalósításának gondolata útjára indult, akkor két különböző kultúra fogott össze, de egy volt az akarat és a szándék. „Szándékaink szerint az összes anyaországon kívüli megye albumát elkészítjük, így értelemszerűen mind a tizenöt erdélyi megye albumát is ki kívánjuk adni azért, hogy az utolsó békeidőkből származó képes tankönyvet adjunk az emberek kezébe.” Göncz József egy felajánlást is tett: mivel a megyék albumait különböző donációk alapján készítik el, és mivel Krassó-Szörény megye albumának kiadására még nem jelentkezett adományozó, ezért Göncz József saját gyűjteményéből felajánl két eredeti dokumentumot annak a személynek, aki felvállalja Krassó-Szörény megye albumának kiadatását. Az egyik dokumentum Bem József egyik napi parancsa 1849-ből, a másik pedig egy háromnyelvű felszólítás 1849 október 29-iki keltezéssel, melyben arra kérik fel az érintetteket, hogy vigyék vissza az enyedi könyvtárba az onnan „szocialista megőrzésre” elvitt könyveket. Ezek az eredeti dokumentumok egyedi darabok, valószínűleg sehol máshol, egytelen levéltárban, múzeumban sem találhatók eredeti példányaik. „Krassó-Szörényben szinte már irmagját sem találni magyarnak, ezért lenne nagyon fontos ezt a kiadványt eljuttatni azon keveseknek, akik még megmaradtak.” – fogalmazott Göncz József. A bemutató dedikálással zárult. A könyv korlátozott példányszámban még kapható 50 lejes áron az Euro Art Galériában (Nagyvásártér/December 1. tér 12. szám).
erdon.ro

Kétszáz éve kezdődött Várad újjáépítése
Nagyvárad – A Festum Varadinum keretében a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének meghívására Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa tartott előadást Nagyváradról a váradi Ady Líceumban.
Péter I. Zoltán előadásában először a város megalapításának hagyományára tért ki, elmondva, hogy a történelmi hitelesség tekintetében vannak még kételyek a város alapításának pontos időpontjára vonatkozóan, de a köztűudatba beépült hagyomány szerint a várost 1092-ben alapította Szent László király. Az előadó elmondta, hogy a városnak viszontagságos története volt, hiszen a tatárok és a törökök is feldúlták azt, de a Habsburgok is pusztították a várost, míg végül 1692-ben sikerült visszafoglalni a várat a törököktől. Ezzel azonban még nem ért véget a város szenvedése, hiszen a Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kurucok is pusztították a Habsurgok erősségének számító várat és várost. Gyakorlatilag Nagyvárad újjáépítése 1711-ben, a Rákóczi szabadságharc bukása után kezdődött el, tehát az újjáépítés éppen kétszáz éves múltra tekint vissza. Megtudtuk, hogy 1711-ben mintegy száz ember maradt a városban, ezek az emberek kezdték meg annak újjáépítését, majd a demográfiai változások ismertetése következett. Péter I. Zoltán elárulta, hogy a múlt század hetvenes éveiben került először többségbe a románság Nagyváradon.
Régi felvételek
Ezt követően az elmúlt kétszáz évben történt nagyszabású, főként egyházi jellegű építkezésekről számolt be a helytörténész. Megtudtuk többek között, hogy a Széchenyi (Traian) téren lévő Szentháromság ortodox templom eredetileg a város első római-katolikus székesegyháza volt, és miután megépült a Szent László templom, a kis templomot átadták a pálos rendnek, majd a rutén katolikusokhoz került, ezt követően pedig 1777-ben a görög katolikusok kapták meg. A görög-katolikus egyház 1948-as felosztása után a templom a hetvenes évekig használaton kívül volt, akkor kapta meg az ortodox egyház az épületet. A jelenlévők számos más nagyváradi épület érdekes történetével is megismerkedtek Péter I. Zoltán előadásából, aki a program második felében Nagyváradról készült régi felvételeket vetíttetett le, végezetül pedig Rimanóczy Kálmán leszármazottjának, Rimanóczy Jenőnek rövid összeállítását tekintették meg zárásképpen a megjelentek.
Pap István
erdon.ro

Részecske mivoltom értelmére vagyok kiváncsi
Gyimesi Éva halálára
Az erdélyi és a magyarországi szélsőjobb válogatott csoportjai megnyugodhatnak. Sikerült először alkoholizmusba, majd öngyilkosságba kergetniük Gyimesi Évát, 1989 erdélyi változásainak egyik forradalmi hősét. Vádolták magyartalansággal, zsidóbérencséggel, a rágalmak mindenféle lassan ölő mérgével, a liberalizmus bűnével, azzal, hogy egyetemi oktatói tudását a magasabb, nemesebb eszmék oktatására használta fel, nem a nemzeti önköldöknézésre, a populisták tömeg- és nyájszellemére. Mert egyéniség lenni, a saját tiszta fejével és meggyőződésével gondolkozni, s így lett a forradalmi változások magyar Doina Corneaja, akinek minden szava hiteles volt és tisztességes, útmutatóul szolgált. Nem a román nacionalisták kergették a halálba, hanem a magyarok, akikért lelki energiájának a javát adta. Nem tudták neki megbocsájtani, hogy nem a revansisták és tálib gondolkodású főpapok és helyezkedők kottájából fújta, hanem egyéni látása és megérzései vannak. Ez az öngyilkosság szégyene Erdélynek, szégyene a lapító kultúremberek magatartásának, akik a tényeket ismerve az évek hosszú során át nem álltak ki mellette, hanem ringatóztak ide-oda, a politikai áramlatokban, loccsanva a politikai érdekek irányába.
Egy görög tragédiának a mélységét elérő az Ő élete, életművének hatalmas súlya szakadt itt meg halálával, s a tehetetlen, helyezkedő intellektuális réteg hiába várja az erkölcsi feloldozást. Nyugodj békében, kedves Gyimesi Éva, még eltelik harminc év, amíg nagyságodat megértik, s halálod előidézői lassan ölő rágalmazó tetteikért megkövetnek.
Jakobovits Miklós
* * *
Gyermekkor. A Kossuth Lajos utcában laktunk, első élményeim egyike az orosz és román csapatok fel- s levonulása ’46-ban. Kisgyermekként álltam a sötét kapualjban, és hallgattam a különböző katonadalokat… Most már nem tudom, milyen csapatok voltak, biztos, nem magyarok.
Minden, ami a nemzeti érzelmekkel összefüggésben volt, abba a kulcsra zárt dobozba volt elrejtve, amit kalotaszegi szerzeményként édesanyám apámtól kapott. Piros-fehér-zöld kokárdadarabok, magyar cserkészjelvények. Minden, ami piros, fehér, zöld, el volt rejtve.
Egyetlen gyermek voltam, nagyon szerettem kutakodni, meg oknyomozni, viszont sok titkot túl későn tudtam meg. A városban lehetett magyarul gyülekezni, március 15-ét nem emlékszem, hogy nyilvánosan ünnepeltük volna, de a magyar rádió akkor is működött. A Kossuth rádiót hallgattuk, és ünnepeltünk csendben, anélkül hogy ezt szomszédok vagy bárki is tudta volna; így tett minden magyar ember. Gyermekkoromban nagy volt a divatja még a mi köreinkben azoknak a dallamoknak és énekeknek, amelyeket a magyarok bevonulásakor énekeltek, megtanultak az anyaországiaktól, az Édes Erdély, itt vagyunk-at és másokat. Három-négy éves koromban Édesanyám, akinek jó hallása és hangja volt, néha énekelte, dúdolta ezeket. Szomorúbb stádiumban édesapám hegedült ilyesmiket, vagy „kuruc” dalokat.
Identitás. Mindig inkább az előnyeit élveztem annak, hogy többszörös kisebbségi vagyok. Anyai nagyapám ágán, aki aradi származású volt, hajthatott igazán lombot a magyar öntudat, az aradi vértanúk mint emblematikus személyek kultikus tiszteletével együtt, ám anélkül, hogy idejében tudatosult volna a családban, hogy milyen sokan nem tudtak közülük magyarul. Amit azért kezdtem végül fontosnak tartani, hogy megértsem, milyen értékek buzdítanak más ajkú embereket a velünk való szolidaritásra, áldozatra vagy asszimilációra. Hiszen kellett legyen valami értéktöbblet, ahogyan Széchenyi állítja, ha erőszak nélkül kívánják a magyarság vezetői, hogy hozzájuk más nemzetiségek hasonuljanak. A Sváb-hegy, a Szerb utca vagy a Németh, Tót(h), Román, Orosz mint tulajdonnév azt a magyar populációt jelöli, amelynek tagjai más etnikumból lettek magyarok. A kazár, kabar, jász és kun törzsekkel való korábbi keveredésről most ne is beszéljünk.
Szóval György Géza nagyapám fiai igaz magyarok lettek, de édesanyám, a legmagyarabb nevű Etelka, a háború alatt egy Goldberger nevű férfi menyasszonya volt. Géza bácsi azt mondta neki: „Csak akkor adom hozzád, Jani fiam, a lányomat, ha magyarosítod a nevedet.” Ő nem esett a nürnbergi törvények hatálya alá, mert dédnagyapám már keresztény volt, és német nőt vett feleségül, Mayer Máriát. A tőlük született nagyapám pedig elvette a pankotai származású román Todutza nagymamámat, akit sohasem hallottam románul beszélni, pedig a „nagy” román zeneszerző, Sigismund Toduţă első unokatestvére volt. Katica nagymamám tizenkét gyermeket szült. A Kajántói úton gyermekkoromban friss bivalytejjel, gyümölcsökkel, szilvaízes kenyérrel kínált, gyönyörű, ragyogó szemű asszony volt. A magyarok bejövetelekor, 1940 szeptemberében, hatalmas kokárdákat varrt minden hozzátartozónak. Én akkor már iskolás voltam, elég nagy, amikor meghalt, és nem emlékszem, hogy egymással valaha is románul beszéltünk volna. Itt valakik nagyon szerettek volna magyarok lenni. Anyai nagyanyám felmenői morvaországi németek voltak, a vasúti hatóságok helyezték Johannes Schoustal nagypapámat Erdélybe, és csupán feleségével, Mutz Annával beszélt németül, a gyerekeket nem akarták németre tanítani. (…)
Adott volt a minta: a felmenőkben, úgy tűnik, három ágon nagyon működött valami értéktudat, érdek vagy tisztelet, vagy félelem, ami magyarrá válásra ösztökélte őket. Legegyszerűbben szólva: bizonyára jobb, előnyösebb többséginek lenni, mint kisebbséginek a hatalmi státust cserélgető Kárpát-medencei országokban. Ebből az is következett, hogy nagyon vigyáztak az „anyanyelvre” minden ágon. Nem beszéltek akcentussal azok a nagynénéim sem, akik románhoz vagy némethez mentek feleségül. A szüleim sok magyar irodalmat olvastak, világirodalmat is, főként az angol, francia, német prózaírókat, büszkék voltak magyarságukra olyannyira, hogy nekem ők lettek a mérce „nemzeti öntudatilag”.
 Világnézet. Tanár szerettem volna lenni elsősorban, magyartanár. Húszéves koromban eldöntöttem: katolikus vagyok. Ilyen származással Európában nem lehetek más, csak olyan vallású, amelyik – állítólag – befogadó: katholikosz. Ebben az ügyben nem megfelelni akartam valamely elvárásnak, hanem szembe menni a kommunista rendszer eszmei alapjaival. Dogmatikát, katekizmust olvastam, például Schütz Antalt, Előd Istvánt, a második vatikáni zsinat hozzánk is beszivárgó irodalmát. Ez utóbbival raktam le emberjogi orientációm alapjait a szabadság és a méltóság tárgykörében. Lételméleti vonatkozásban az egzisztencializmus is foglalkoztatott (Kierkegaard, Sartre, Camus, Jaspers), de folyton olvastam más filozófiai munkákat is: görögöket, Kantot, Husserlt, és általában a fenomenológusokat.
Irodalomelméleti felfogásom a Teremtett világ című könyvemben (1983) minden, csak nem marxi gyökerű volt, és úgy látom, nem egészen vesztette el érvényét az eltelt negyedszázad alatt. Akkor már eldöntöttem a világnézeti orientációmat. Katolikus templomba jártam, olvastam teológiát, bibliát meg filozófiát. Húszéves voltam, amikor nem hitből, de kulturálisan úgy orientálódtam, hogy a marxizmustól meg a kommunista rendszertől elhatárolódjak. Nem elsősorban egy közösségi, nemzeti szellem, hanem az individuum önvédelmét kerestem valamivel szemben, ami skatulyába gyömöszöl, uniformizálja és államosítja az emberi szellemet, amely mindig egyedi. Ezt én akkor nem fogalmaztam meg ilyen világosan, de az a beszivárgó katolikus irodalom, amihez a második vatikáni zsinat után hozzájuthattam, úgy beszélt az emberi személyiség szabadságáról és méltóságáról, hogy rányitotta a szememet arra, ami hiányzik. Tudatosan nem akartam párttag lenni. Egyetemi éveim alatt ebből a szempontból jó iskola volt még a Gaál Gábor kör mint kritikai műhely, amelyben jó írók és jó költők olvastak föl. Szabadon lehetett hozzászólni, akkor egy sziget volt, amikor én oda jártam.
 Kíváncsiság. A kíváncsiság önmagában nem elég ahhoz, hogy tanulni tudjak. Nem mások életére vagyok kíváncsi. Én a világra vagyok kíváncsi. Az egésznek, pontosabban a részletnek az értelmére a nagy egészben. Egészen konkrétan a saját részecske mivoltom értelmének titkára vagyok kíváncsi, de ahhoz, hogy ezt megértsem, az egészről is kell tudnom gondolkodni. Börtönben is, munkaszolgálatban, nagy nyomorúságban, szegénységben, számtalanszor látjuk, születnek akkora és olyan szellemi teljesítmények, amelyek harmóniát sugároznak magukból. Ezt nem a külső körülmények határozzák meg, ezt én tudtam már akkor, amikor megírtam a Teremtett világot, vagy hamarabb, amikor katolikusnak kezdtem magam vallani. Igenis, a nézőpont határozza meg, hogy megtalálom-e a harmóniát a részecske mivoltom és az egész között.
Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy a „való” világ, mint olyan, titok, csupán elbeszélések vannak a világról, szilárd hit nélkül pedig vakon tapogatózunk az Igazság körül. Bartók György írta, aki Kolozsvár után Szegeden tanított: „Az Igazság egyetemes egész.” Úgy vélem, mindegyikünk csupán egy-egy többé-kevésbé torzult részigazság egyszeri megjelenése, és egyetlen esélyünk a túlélésre, ha megértjük, hogy ebben a nagy Egészben, Kozmoszban, Teremtésben részecskék gyanánt mennyire egymásra vagyunk utalva. Nem fogok belemenni a részletekbe, de meggyőződésem, hogy minden egyes ember, a fogyatékos is, a nyomorék is, ennek az egyetemes egésznek egy részecskéje, egy cserepe. Van értelme a világnak.
Ha mindenre kiterjed a kíváncsiságom, és nem szűkül egy pászmára, elveszek, nem vagyok tanítható. Most azzal kínlódom, hogy mindenre kiterjedő, újra feltámadt gyermeki kíváncsiságomat korlátozzam egy területre, és azt, ami kreatívan kihozható ebből, azon a területen hozzam ki. Mert annyi minden érdekel. Évekig nem érdekelt semmi. Olyan, mintha újjászülettem volna. Bizonyos szempontból infantilis vagyok, mert mindennél le tudok ragadni, ami gyönyörködtet. Amiről beszélek, nem az internettel van összefüggésben, nem, nem vagyok internetfüggő. Utálom a hírözönt, amivel belemásznak az életembe. A kíváncsiságom a lepkékről, a madarakról, a Földről, a Vízről és az Égről szól. A kíváncsiságom kiterjed arra, hogy mikor van telihold, mert akkor tudom, hogy őrült rossz érzelmi állapotba kerülök. Ez a Holdtól való függőségem soha, fiatal koromban sem vevődött észre, holott állítólag a havi ciklus egy nőnél a Holdhoz igazodik. A mostani telihold mindig megvisel. Felkészülök előre, hogy telihold lesz, mert akkor nem fogok aludni, vagy mint a kutyák, vonítanék rá.
Szomjúság. Ami ebben a társadalomban irtózatos, hogy mennyire nem nevezzük néven a dolgokat. Péter I. Zoltán Ady-könyvének erénye, hogy tabuk nélkül beszél arról, ami az egész magyar irodalom nagy alkotóinak egyik betegsége és rettenetes nyomorúsága, s amelyek által a kapcsolataik hasonlóképpen betegek. Minden alkoholista magával vonz legalább két vagy három hozzátartozót a saját betegségébe azáltal, hogy kiszolgáltatottá válik, és azok mindig meg akarják „menteni”. Jobban kontrollálják, mint ahogy az normális lenne. A kontrollálás kiváltja az averziót, az averzió kiváltja az ivást, és a „megmentő” megint megmenti a családtagot. A függő beteg a „szabadságát” és „méltóságát” féltvén kijátssza azokat, akik meg akarják menteni. Egy olyan kapcsolatban, ahol a férfi alkoholista, rendszerint a feleség a megmentő. (…) Az alkoholista körül van egy burok, amely azokból a személyekből áll össze, akik igyekeznek a társadalomban elfedni és eltitkolni, tabusítani azt, ami van. Pedig az alkoholizmus pont olyan, mint a gyermekkori cukorbetegség. Az alkoholista eredendő, krónikus, progresszív és visszafordíthatatlan, tehát halálos betegségben szenved. Hogyha gyógyszeresen vagy elvonókkal kezelik és nincs spirituális program, amely kanalizálná ezt a rettenetes szomjúságot, ami mögött mindig nagy lelki sérülés lehet, akkor a kezelés sehova sem vezet. Én, amikor magamon vagy másokon tapasztaltam ezt a szomjúságot, vissza tudtam vezetni sérelmekre, frusztrációra, modellekre, ivási szokásokra, saját erdélyi ivási szokásainkra, a mértéktelenség különböző fokozataira, és végül arra, hogy közönyössé kívántam lenni a világ és az emberek iránt. Az a nő vagy az a férfi, meg az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, egyrészt belekényszerül a mentő szerepbe, másrészt sérül. Folytonosan sérül a gyermek, mert nem kap elég figyelmet. (…) Én is elmondhatom, hogy bizony az ünnepeink azért nem voltak normálisak, mert édesapám is mértéktelenül ivott, és ez mindig az ünnepekre időzítődött…
Guberálás. A hátrahagyott szemetek érdekelnek most. Nem az a szemét, ami most van, hanem ami hátramarad a mi nemzedékünk után. Az elhanyagolt, ki nem mondott, takargatott társadalmi bűnök, veszélyek, kockázatok, amikbe folyton belemegyünk, újra és újra, most ezek foglalkoztatnak. Az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem (Bibó István).
Az én dolgom a világban, azt hiszem, mindig az volt, és lesz, amit 12 éves koromban az osztályfőnököm úgy eltalált. Soha nem volt tudatos, csak furcsa egybeesés, hogy én mindig az igazságra voltam kíváncsi, a szó minden szintjén. A jogi, az erkölcsi, az esztétikai, a hitbeli igazságra. Az igazságra, az egészre. Az egy dolog, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Hitem szerint minden egyes emberben ott van a szolidaritás, a felebarátért hozható áldozat, az öröm és a szeretet képessége. És a szabadság is ott van… Jézust nem érdekli, hogy a farizeusok mit mondanak, őt jobban érdekli az egyszerű halász. Nekem Jézus Krisztus tényleg az út, az igazság és az élet. Rajta keresztül, ha őt próbálom követni, ha afelé igyekszem közeledni, hogy elfogadjam a másik embert, akkor gyógyító hatással lehetek rá. Magamat is el kell fogadnom saját korlátaimmal, amelyek ellen küzdhetek, de ha magamat nem fogadom el, hiszen Isten így is kegyelmez, hogyan tudjak máson segíteni?
„Amint kiveszett az igazság keresésének ritka erénye vagy az őszinteség – a brutalitás is megtalálta a maga villódzó maszkját” – írja Lucian Blaga. Az életkorommal is együtt jár, és a saját személyes érdekeltségem egzisztenciálisan az, hogy minél kevesebb szemetet hagyjak hátra. Ez még abban is megnyilvánul, hogy nem gyűjtök cédulákat, papírt, fecniket. Ami szemetet az életben erkölcsileg hagynék, azzal mind szembe kell nézni, és akár a hulladékot, megpróbálni újrahasznosítani. Önhiba-hasznosítás. Ezt neveztem el „guberálásnak” – lelki értelemben.
Öngyilkos legendák. A 70-es évektől kezdődően minden temetés tüntetéssé vált. Kolozsváron közös tragédia volt, ha valaki meghalt. Lehetett siratni magunkat. Nem az öngyilkosokról beszélek, hanem a temetésekről. A temetések nagy részén nem a halottakról beszélünk, hanem önmagunkról. Minden halottban önmagát siratja az, aki sirat. De van olyan, hogy a saját magára maradottságát, egyedül való további létét látja félelemkeltőnek. Ez rendíti meg inkább, és nem a másiknak a halála. Az önsajnálatot mi kisebbségiek naponta gyakoroltuk. Ezt a hajlamot azonban az anyanemzettől évszázadokra visszamenőleg örököltük. Mi vagyunk a tiszták, hófehérek, árvák a sok gonosz között.
Andrási Kati a mi köreinkben nemzeti mítosz lett. Csendes Zoltánra meg azt mondták, hogy az egyetemegyesítés áldozata. Szerintem nem. Szabédi László politikai nyilatkozatai is 58-ig mennek. Nem kellene emblematikus hőssé avatni azt, aki ahelyett, hogy tanított volna tovább sok nemzedéket, mert nagyszerű tanár volt, végül is magánmeghasonlásból öngyilkosságot követ el. Magánöngyilkosság. Mert ha egyszer valaki leírta, hogy vezessen a párt, és az a párt kibaszik vele, akkor hogyne érezne meghasonlottságot. 1956-ban Szabédi a Szovjetunióban volt. Az mondta erről 1958-ban, hogy az ő életében az ő nyelvészeti műve épp akkora jelentőségű, mint az orosz októberi forradalom a Szovjetunió életében. Andrási Katinak, aki öngyilkos lett, nagyobb volt a temetési siratója, mint a nem öngyilkosoknak, és így tovább. Rá egy évre Salamon Anikó. Nem voltunk mi csak barátok, hanem férjek, feleségek meg szeretők is voltunk. Anikó temetése még olyanabb volt, mint a Katié. Akkor már olyan hőzöngő állapotban éltünk, hogy mindenkiből hőst csináltunk volna. Én is benne voltam, csak én nem beszéltem róla. Közvetlen hozzátartozók csinálták a legendákat, és a közösségnek volt szüksége ezekre, hogy magát sajnálni tudja.
 Magyarság. A liberalizmusom a legsebezhetőbbnek látszó pontom, miközben nagyon biztos vagyok benne, hogy nem én változtam. Hiszen a magyar nyelv és irodalom tanításának elkötelezettjeként a legmesszebb próbáltam elmenni mindig minőségileg. Tanítványaim egyetemeken is tanítanak, szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. A látszat szerint van csupán törés. Mindig meg akartam őrizni a liberális középet, ami Doina Corneával történt szolidaritásnyilvánításomban már 1988 óta bennem volt. Soha nem gyűlöltem az egész románságot azért, mert a szekusok 1976 óta gyötörgetni kezdtek. A hatalom és a kiszolgáltatott társadalom – két külön dolog. Az agyunkat a diktatúra államosítani próbálta. A mentalitás változása pedig nem megy oly gyors ütemben végbe, mint az ún. demokratikus intézményrendszer bevezetése. Ebben a nacionalista őrültségben, ami azután kitört, nem volt tanácsos megőrizni a konfrontatív magatartást. Társadalmi párbeszédet szerettem volna, összekötni akartam minden erdélyi etnikum jobbik részét, nem elválasztani. Ezért nem tekintenek igaz magyarnak, jó hazafinak az ellenségeim.
Sokak szerint 1990 után törés következett az én politikai nézeteimben. A hetvenes évektől elsősorban a magyar kisebbségi jogfosztottság megszüntetéséért próbáltam küzdeni, s ez a szekus-dossziémból is kiderül: soviniszta, irredenta, felforgató magyar vagyok benne. De származásomnál fogva egyszerre több skatulyának vagyok része. Ezt az adottságot, a származását az ember nem választhatja meg, az egy olyan adottság, ami tőlem függetlenül adatott, következésképpen mindazon etnikumoknak, amelyeknek a keveredéséből létrejöttem, tartozom valamivel. Részvéttel, szolidaritással, empátiával. Lehetetlen, hogy ne legyek nyitott a másikra. Pláne, hogyha az összes többi valakinek az elnyomottja volt. A morvaországi német vagy a nagy-magyarországi román és nem kevésbé a zsidó is őseim közé tartozik. Sok ilyen nemzetiségű ember esett el a 48-as szabadságharcban, az első világháborúban és a másodikban.
Szabadság. Alapvetően azt gondolom, hogy a szabadság érett személyiséget feltételez. Én szemben állok nemcsak a kommunista uniformizáló kollektivizmussal, amelyik államosítja az egyedet, s így megfosztja szabadságától, hanem a nemzeti kollektivizmusokkal is, amelyeket csak egy lépés választ el az agresszív fasizmustól. Nem én mondtam, Grillparzer mondja még a nemzeti romantika idején, hogy egy lépés van a nacionalizmustól a bestialitásig… A nemzeti kollektivizmus éppúgy elhanyagolja az individuum méltóságát és szabadságát, mint a kommunizmus. A legriasztóbb formája mégis a fasizmus…
Én alapvetően katolikusnak vallom magam, kicsiben ugyanaz most a helyzetem, mint egykor Babitsnak. Vitassák csak tovább, mennyire vagyok hazafi. Messze áll tőlem, amit Széchenyi szóhazafiságnak nevezett.
Társadalomlátásomban a leglényegesebb, hogy az individuum kirekesztése a történelemből a legnagyobb bűne a totalitárius rendszereknek, a diktatúráknak. Az én álláspontom annak a védelme, amit a Bibliában, vagy a Második Vatikáni Zsinat nyilatkozataiban, vagy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában így neveznek: evilági értelemben minden egyes ember emberi méltósága és szabadsága a legfőbb érték. A nemzeti, ha túlmegy a mértéken, a demokráciát veszélyezteti. Minden nemzeti mozgalom, a romantikától kezdődően, magában hordozza a kirekesztés gesztusát. Úgy is hathat, hogy bekebelezni kíván, eltünteti a különbségeket. Amikor a magyar nyelv használatára kötelezi az 1840-es nyelvtörvény az összes többi népet a Kárpát-medencében, akkor a bekebelezéssel rekeszti ki őket. Erre már Széchenyi figyelmeztetett, és csak ő.
Minden, ami homogenizáló módon nemzeti, vagy úgy rekeszti ki a zsidót, hogy deportálja, vagy úgy, hogy egyszerűen lezsidózza. A románt leoláhozza, vagy erőszakkal magyarosítja, ahogy most a románok vagy a szlovákok tennének újra a magyarokkal. Ez is kirekesztés. Kérdés, hogy a nemzeti ellenállást túléli-e a demokrácia. Nálunk újra ez a probléma. Én is a kényszeredett nemzeti kollektivizmustól féltem a kiszolgáltatott és törékeny individuumot. Például a mai húszéveseket, akiket Wass Albert ideológiájára nevelnek.
Betegség. Az alkoholizmusba belecsúsztam, mint sokan mások. Semmiféle mentséget és motivációt nem tudok felhozni, és nem is akarok értelmesebb választ adni, mint amit ma az orvostudomány erről állít: eredendő, genetikailag átörökített kémiai függőség, progresszív, visszafordíthatatlan, halálos. Meghalhattam volna. Mégis élek, mégpedig azért, mert egy spirituális programot követő önsegítő csoport segít évek óta absztinensnek maradni. A normális vagy szociális ivás és az alkoholista ivás között egy hajszálnyi a különbség. Aki beteg, annak egy pohárral sem szabad innia. Mi erdélyiek nagyivó mintákat tanultunk, nem jöhetett össze egy társaság pia nélkül. Kialakultak a mértéktelen ivási szokások, amelyeknek követése különösen veszélyes annak, aki a hajlamot örökölte. Nem lehet akaratgyengeségre fogni csupán. Morális magyarázatokat keresni.
Az alkoholizmus olyan betegség, amit a 20. század vége felé ismertek el mint betegséget. Én sem akartam beismerni. Volt egy periódus, amikor tudtam már, hogy depressziós vagyok. Az sem használ, ha felpörgetem vele magam, sőt a depresszió is folyomány. Egy ideig ment a pörgetés, de amikor nem azért iszol, hogy pörgesd magad, hanem mert nélküle rosszul vagy, amikor a függőség egy olyan foka következik be, hogy két deci nélkül meg se tudsz szólalni, nem tudsz működni reggel… Az már betegség. Van, aki öt decivel tud csupán működni.
Hálás vagyok, hogy megismertem a Minnesota programot, és kikeveredtem a pokolból. (…) Személyesen megtapasztaltam a semminek azokat a bugyrait, amikre eufemisztikusan azt mondják, hogy a lélek sötét éjszakái. Képzeld el magadnak Adyt… A rettentően ember alatti állapotot… Az animális létet, a tudathasadást… Az ezzel járó fizikai problémákat… Rettenetes… Az, hogy én ezt megismertem, talán nem volt véletlen, és hogy a kegyelem tartott csak meg – az sem. Nem akartam élni, de valaki nagyon akarta, hogy éljek. Én tudom, hogy semmi nem véletlen, hogy ebből én magamtól nem tudtam volna kimászni… Az Istennel való kapcsolat a legfurcsább állapotaimban sem maradt ki. (…) Amikor nem ittam, hosszan tartó depresszióban éltem. Azt hittem, soha többé nem írhatok már le egy ép mondatot, és ami a legszörnyűbb: nem taníthatok. A depresszió legrövidebb megfogalmazása: én nem vagyok bennem.
Most jól vagyok: lélekben újra otthon. Frieda Kahlo írja egy helyen, a naplójában, és ezzel szeretném be is fejezni: „Minek a láb, ha tudok szárnyalni?” Visszatért az egyensúly, a derű, a beszéd- és írásképesség, és ha nem is oly látványosan, sokat dolgozom. Természetbe járok, zenét hallgatok. Legfontosabb: együtt lenni azokkal, akiket szeretek.
A beszélgetés teljes szövege a Várad folyóirat honlapján is olvasható az alábbi címen: http://www.varadlap.ro/index.php?m=5&id=2089&sz=200905
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Magyar műemlék nem műemlék
Dukrét Gézának a munkáját méltatta Péter I Zoltán helytörténész
Csütörtök délután a nagyvárad-rogériuszi református templomban Épített örökségünk Bihar megyében címmel nyílt fotókiállítás Dukrét Géza műemlékvédő felvételeiből.
A nagyvárad-rogériuszi református templom előcsarnokában kiállított felvételeket illetve azok készítőjének, Dukrét Gézának a munkáját méltatta Péter I Zoltán helytörténész. Péter I. Zoltán elmondta, hogy tavaly jelent meg az Épített örökségünk Bihar megyében című könyv második kiadása és a templomban kiállított fotók ebből a tudományos munkából valók. A helytörténész a dokumentumfotók fontosságáról beszélt, elmondva, hogy bár a Dukrét Géza által megörökített épületek zömében több száz éves épületek, de mivel minden kor rajtuk hagyja maga nyomát, ezért ötven-száz év múlva tanulságos lesz látni, hogy néztek ki a mi korunkban ezek az építmények. Péter I. Zoltán kiemelte, hogy a fotók dokumentumértékén kívül nagyra értékelendő Dukrét Géza munkája, aki végigjárta az egész megyét, összegyűjtötte az épületekhez kapcsolódó információkat, megadva ezen ingatlanok pontos topográfiáját is.
Az államnak nem érték
 Ezt követően a felvételek szerzője, Dukrét Géza Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke részletezte a Bihar megyei műemlékek összeírásnak előzményeit. Megtudtuk, hogy az összeírás projektje 1991-ig nyúlik vissza, amikor Dukrét Géza Péter I. Zoltánnal közösen megkezdte a megye műemlékeinek felmérését és tanulmányozását. A 90-es évek második felében Budapesten létrejött a Kárpát-medencei Műemlékvédelmi Koordinációs Bizottság, amelynek Dukrét Géza is tagja lett. Ez a testület elhatározta, hogy elvégzi a műemlékek leltározását az egész Kárpát medencében. A második lépés az volt, amikor a 2000-es évek elején az RMDSZ országos vezetése elrendelte azt, hogy minden megyében írják össze a műemlékeket, illetve azokat az épületeket is, amelyek műemlékek ugyan, de nincsenek rajta a műemlék listán. Bihar megyében Dukrét Géza irányította ezt a munkát, amellyel azóta szinte teljes mértékben elkészült. A leltározás eredménye döbbenetes: Bihar megyében a műemlékek kilencven százaléka nincs rajta a műemléklistán, a síteri Árpád kori templomot említette kirívó példaként Dukrét Géza, mely épület egyedülálló az egész Kárpát-medencében. Ezt követően az általa készített kiadványról beszélt, mely 103 Bihar megyei magyar település műemlékeinek leírását tartalmazza. Hozzátette: több település az idők folyamán színrománná vált, de az ott található értékes ingatlanok magyar műemlékek. Több mint háromszáz építmény leírása szerepel a kötetben, de ez a lista nem teljes. Dukrét Géza elmondta, hogy a Bihar megyei műemlékeket négy kategóriába csoportosította: templomok, kastélyok, kúriák, valamint a népi építkezés ingatlanaira (lakóházak, pincesorok), majd a templomban kiállított felvételeken ábrázolt épületeket mutatta be részletesen. A csütörtökön megnyílt kiállítás a tervek szerint augusztusig lesz látható a rogériuszi templomban.
Pap István
erdon.ro

A váradi szecessziós épületek egy kötetben
Péter I. Zoltán Szecessziós építészet Nagyváradon című kötetét mutatták be pénteken délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban.
Nagyszámú érdeklődő jelent meg a pénteki könyvbemutatón, annak ellenére, hogy aznap délután több kulturális esemény is zajlott a városban, amelyeken valószinűleg sok olyan magyar polgár vett részt, akik Péter I. Zoltán könyvének bemutatóján is részt kívántak venni. Ezt a feltevést igazolja az a tény is, hogy a bemutató megkezdése után is szinte folyamatosan érkeztek még az érdeklődők az eseményre. A kötetbemutatót mintegy keretbe foglalta Thurzó Sándor József brácsaművész fellépése, aki az esemény kezdetén és végén egy-egy Maczalik Alfréd kompozíciót adott elő. Magát a könyvet Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke ismertette. „Hiánypótló kötet a Péter I. Zoltáné”, mondta Dukrét Géza a Partiumi Füzetek sorozat 66. darabjaként napvilágot látott kiadványról, mely a PBMET és a Varadinum Script Kiadó gondozásában, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ frakciójának és a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyház anyagi támogatásának köszönhetően kerülhet a nagyközönség kezébe. A kötet megjelenésének örök időszerűségét az adja, hogy a történelmi Magyarországon Budapest után Nagyváradon épült a legtöbb szecessziós épület. Ez az építészeti stílus a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején hódított Európában, de a szecesszió egy az építészetnél tágabb értelemben vett művészeti stílus, sőt gondlokodásmód, mely jelen volt az irodalomban, a képzőművészetben és a filozófiában is, hangsúlyozta Dukrét Géza, kifejtve a továbbiakban azt, hogy a magyar szecsesszió legnagyobb alakja Lechner Ödön volt, akinek tanítványai, követői közül sokan terveztek, illetve építettek Nagyváradon szecessziós stílusú épületeket.
E könyv Nagyvárad szecesszió előtti építészetének rövid ismertetésével kezdődik, majd az európai szecesszió kialakulásának és fejlődésének legfontosabb állomásait taglalja a szerző. Ezt követi a könyv első fő része, a Szecesszió térnyerése Nagyváradon című fejezet, melyben számos érdekes információt tudhat meg az érdeklődő a nagyváradi szecessziós épületek megépítésének körülményeiről. Az elnök elmondta, hogy az első szecessziós épület Nagyváradon a Nagysándor József (ma Aurel Lazar) utca 7 szám alatt lévő Sonnenfeld-ház, melyet 1899-ben építettek meg Spiegel Frigyes tervei alapján. Az elsőt további harminckét szecessziós épület követte. A könyv másik fejezetében a Nagyváradon alkotó tizenkét építész rövid életpályájáról lehet olvasni a könyvben, majd a jelentősebb szecessziós stílusú épületek részletes leírását nyújtja Péter I. Zoltán. A kötet végén táblázatba foglalja a szerző a nagyváradi szecessziós épületeket, azok tervezőivel és műemléki besorolásával együtt.
Az ismertető után a szerző, Péter I. Zoltán vette át a szót, aki elöljáróban kiemelte a városban az utóbbi időben tapasztalható pozitív fejleményeket, utalva a színház elé kihelyezett korabeli hangulatot idéző kandeláberekre vagy a nagyállomás előtti ízléses korlátokra, majd saját kötetére áttérve elmondta, hogy a maga idejében a szecessziót nagyon támadták, hozzátéve, hogy amikor tehetségtelen tervezők próbálkoztak vele, akkor ez a támadás jogos is volt, ám Váradon jelentős építészek terveztek szecessziós épületeket. A Sebes-Körös parti városban Komor Marcell és Jakab Dezső voltak a szecesszió vezéregyéniségei, ők tervezték a Sas-palotát és az Adorján I., és II., házakat, de rajtuk kívül mások is jelentős szecessziós épületek tervezésével tették le névjegyüket Nagyvárad építészetében. Péter I. Zoltán elmondta, hogy büszkék lehetünk a váradi alkotók munkáira, de szégyen ránk nézve ezeknek az épületeknek jelenlegi, siralmas állapota. Külön rosszllását fejezte ki a város korábbi főépítészének Andrei Luncannak az ötlete miatt, aki, mikor először kezdtek vakolatdarabok lehullani a műemléképületekről, felszólította a háztulajdonosokat, hogy verjék le épületük rossz állagú díszítőelemeit arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek testi épségét. Péter I. Zoltán beszéde után a hozzászólások és a kérdések következtek. Veres Kovács Attila református lelkipásztor felvetette azt, hogy az ilyen és ehhez hasonló kiadványokat idegen nyelveken is ki kellene adni, hogy a turisták is tudjanak ezekről a váradi épületekről. Erre reagálva Dukrét Géza elmondta, hogy megvan neki a Nagyvárad építészetéről szóló, korábban kiadott kötet angol nyelvű kézirata, és mint mondta, amennyiben sikerül anyagi támogatást találni, akkor ezt az anyagot újra ki lehetne adni, más idegen nyelvű kiadás azonban kevéssé valószínű, mert az már túl sok pénzbe kerülne, vázolta a helyzetet Dukrét Géza. Végül Dukrét kérdezte terveiről Péter I. Zoltánt, aki elárulta, hogy Tóth Jánossal, a váradi Ady Múzeum igazgatójával közösen dolgozzák fel Ady nagyváradi sajtóperének periratait, egy másik terve pedig az, hogy összefoglalja Nagyvárad építészetének történetét 1691-től 1860-ig. A könyvbemutató dedikálással zárult
Pap István. erdon.ro

Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás
Nagyvárad - Szombaton a Szigligeti Színház rendezvénysorozattal készült az új évad ünnepélyes megnyitására. Megkoszorúzták Szigligeti Ede emléktábláját és mellszobrát, majd bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet.
Az ünnepségsorozat délután 3 órakor kezdődött, Szigligeti Ede emléktáblájánál, mely annak az ingatlannak a falán található, ahol egykoron az író szülőháza állhatott. Nagy Béla színháztörténész, a váradi magyar társulat volt irodalmi titkára eltekintett attól az ilyenkor bevett szokástól, hogy annak az életét ismertesse, akire emlékeznek, helyette inkább a Szigligeti-kultuszról, illetve arról beszélt, hogy a Liliomfi mikor, milyen körülmények között és hogyan született. Arra hívta fel a figyelmet: Szigligeti 1849 őszén írta meg, az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, amikor a nemzet önérzete, büszkesége, önbizalma és a jövőbe vetett hite a porban volt, leginkább a Mohács utáni történelmi pillanatokhoz volt hasonlítható. Úgy fogalmazott: ha azt nézzük, hogy a Liliomfit két és fél hónappal október 6-a után mutatták be, akkor méltán gondolhatunk arra is, hogy a szerző valamikor éppen azokban a napokban fogott hozzá megírni ezt a munkát, amikor a kivégzések zajlottak. A színháztörténész szerint az alkotó a Váradon töltött gyermekéveiből, a szülői házból és környékéből meríthetett lelki erőt ahhoz, hogy egy ilyen nehéz mozzanatban létrehozza azt a színpadi munkát, mely azóta is etalonnak számít a magyar drámairodalom történetében.
A koszorúzás után Szigligeti Edének a színházépület előtti mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Röviden ismertette a magyar népszínmű megteremtőjének életét és pályafutását. Párhuzamot vonva a reformkor és napjaink eseményei között, azt tanácsolta: „álljunk be cölöpöket verni lápkorszakunk talajába” és építsen ki-ki amit tud, amihez ért. Hozzátette: „mi színházat építünk és valamibe kapaszkodunk”, hiszen Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás, a többi pedig már rajtunk múlik, hogy lesz-e majd mire hivatkoznia a következő reformkornak.
Könyvbemutató
16 órától a színház emeleti előcsarnokában folytatódott a rendezvénysorozat, ahol bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet. Az egybegyűlteket Czvikker Katalin menedzser-igazgató köszöntötte, majd Péter I. Zoltán közíró, helytörténész készített hangos interjút a könyv szerzőivel, Nagy Béla színháztörténésszel, egykori irodalmi titkárral, Boka László irodalomtörténésszel, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójával és Tóth Zsuzsanna szakrestaurátorral. Az érdekes és tartalmas múltidéző beszélgetésből többek közt az derült ki, hogy 111 évvel ezelőtt a városatyák gondban voltak, hogy milyen nevet viseljen a színház, a szavazáskor fele-fele arányban voksoltak arra, hogy Városi, illetve Szigligeti Színház legyen az elnevezése. Végül az akkori polgármester, Bulyovszky József döntött az utóbbi mellett. Érdekes, hogy még Adynak sem tetszett az akkor újdonságnak számító névadás, és különvéleményt fogalmazott meg.
Boka László egyebek mellett arról ejtett szót, hogy milyen volt Várad a 19. és 20. század fordulóján, Tóth Zsuzsanna pedig a fémhengerben talált dokumentumok restaurálási folyamatát ismertette részletesen, melyről annak idején honlapunk is beszámolt. Szó volt az alapkő-zárkő vitáról is, melynek kapcsán Nagy Béla azon véleményét juttatta kifejezésre, hogy alapkőletétel valószínűleg nem volt, mert az adott körülmények nem tették ezt lehetővé. A jelenlevők megtudhatták azt is, hogy miért tekinthető 1900. október 15. kettős ünnepnek a magyar színháztörténetben, hogyan tudósítottak a korabeli újságok a színház megnyitásáról, hányszor nyithatták fel az elmúlt 111 évben a zárkővet és minek köszönhető az, hogy a felújított színházépület napjainkban ugyanúgy néz ki, mint az átadásakor.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ismét lesz váradi könyvmaraton
Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.
A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal.
Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták.
Markó a sztárvendég
Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt.
Számon tartják
A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyvbemutató: Városnéző séta Váradon
Nagyvárad - Kedd este a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bemutatták a Városnéző séta Nagyváradon című grafikai albumot. Az igényes kivitelezésű kötetet összeállították Pásztai Ottó, Zalder Éva és a Tibor Ernő Galéria művészei. 
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének nevében Vonház Antal titkár köszöntötte a megjelenteket, kiemelten Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőt, Sárközi Zoltán városi tanácsost, Zalder Évát, a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont igazgatónőjét, dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt, Dukrét Gézát, a PBMET vezetőjét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórustagjait.
A könyvet ismertető Péter I. Zoltán helytörténész Biró József művészettörténész, festőművész 1932-ben megjelent doktori értékezésének előszavából idézett („Irányító elve, az egyetemes magyar művészet szempontja és rugója az a kötelesség, mellyel mindenki, hajlamához és képességeihez mérten tartozik leróni adóját szülővárosával szemben”), arra hívva fel a figyelmet: ’89-et követően ezt az ars poeticát igen sokan magukénak vallották a legkülönbözőbb művészeti ágakban, ezúttal pedig Bányai Szabados Katalin, Egei György, Márton Katalin és Sztaharóczky Júlia rótták le adójukat azzal a várossal szemben, ahol laknak és büszkék erre, oly sok mindenkihez hasonlóan, akik rövidebb vagy hosszabb itt tartózkodás után egy életre váradinak érezték magukat. Ugyanis a váradi születésű Dutka Ákoshoz vagy a csupán négy évig itt újságíróskodó Ady Endréhez hasonlóan váradivá válhat mindenki, aki otthon érzi magát ebben a városban, azonosulni tud a közösség örömével, bánatával, és magáénak vallja Váradot nem csak jelenével, hanem gazdag múltjával egyetemben is. Mindez elmondható a TEG négy művészéről is, akiknek akárcsak az eddigi munkáik, a most megjelent kötetben látható alkotásaik is e város szeretetét példázzák. „Jóléső érzéssel fedezhetjük fel az albumban városunk jellegzetes részeit, melyek az egyéni művészi látásmódok következtében új perspektívákban jelennek meg az olvasók számára, emlékképeket ébresztve fel bennük, s egyben a téma továbbgondolására sarkalva mindazokat, akik e könyvet forgatják. A benne szereplő művészek nem öncélúan alkottak, hiszen mindvégig arra törekedtek, hogy a saját egyéni, szubjektív látásmódjuk által megszűrt műalkotásaik reprodukciói segítségével utódaink hiteles képet kaphassanak a 20. század végi, a 21. század eleji városunkról”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Szót kértek a szerzők
Pásztai Ottó egyesületi elnök elárulta: külön öröm számára, hogy a Bihar Megyei Tanács, illetve a megyei és városi RMDSZ-szervezet támogatásával a premontreieknek egy olyan könyvet sikerült letenniük a váradi polgárok karácsonyfája alá, melynek segítségével újra felfedezhetjük azon műemlékeinket, egyetemes értékeinket, melyekre méltán lehetünk büszkék. Az otthon számunkra ugyanis az a hely, ahol jól érezzük magunkat, biztonságérzetünk és önbizalmunk van, nyugodtan élhetünk és reménykedhetünk, boldogok és elégedettek lehetünk. Az elődeink egy ilyen helyet alapoztak meg nekünk Váradon, bebizonyítva azt: azért élünk a Földön, hogy valamit alkothassunk rajta. Bányai Szabados Katalin azon meggyőződésének adott hangot, hogy Várad Európa legszebb városa. Elárulta: „egyetért” kilenc éves unokájával, aki egyszer azt mondta neki, hogy biztosan egyvalaki tervezte a várost, mert annyira egységes képet mutat. Márton Katalin kijelentette: büszke arra, hogy itt született, taníthat, ennek a városnak az utcáin járhat, vonalaival pedig az épületek stílusa iránti alázatát, a formák összetettségét próbálta visszaadni. A bukaresti születésű Egei György Schneider N. Antalnak a Tibor Ernő Galériáról szóló írását olvasta fel.
A szöveget angol és román nyelvre fordító Zalder Éva kifejtette: munkája során ismét rádöbbent arra, hogy milyen csodálatos dolog váradinak lenni. A férjét idézte, aki azt szokta hangoztatni: amikor a város utcáit rójuk, nem árt, ha néha feltekintünk, s a logó kábelek vagy omladozó vakolat mögött meglátjuk az Épületeket. Megjegyezte: a kiadvány szép karácsonyi ajándék, azt bizonyítja, hogy élnek még jó kezű, tisztán látó, nyílt szemű és szívű magyar emberek Váradon. Szabó Ödön az idei esztendő magyar megvalósításait összegezte RMDSZ-es szemszögből (Szigligeti Színház, Szacsvay iskola stb.), majd egy hasonlatva élve úgy fogalmazott: ahogyan a kávé átadja az ízét a víznek, úgy adjuk át mi is „arománkat” Váradnak, mert ettől szebb és jobb lesz mindannyiunk élete.
Művészeti percek
A könyvbemutatót művészeti percek színesítették. Új idők ifjú merészei címmel irodalmi műsorral készült a Szent László Iskolaközpont négy diákja (Kogler Evelyn, Kéri Martin, Balajti Zoltán és Hegedűs Krisztina), illetve Ady Endre három versét (A hosszú hársfa-sor, Dalok a szüretről, Sorsunk) elszavalta Szenderszky Henrietta. A gyermekeket Fehér Gabriella és Rázmán Enikő tanárnők készítették fel. Boros Beatrice vezényletével fellépett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa (ősbemutatóként felcsendült Boros Beatrice Gloria in excelsis Deo című szerzeménye), és Balassa Sándor-, illetve Dankó János- szerzeményeket szólaltatott meg a Tokaji Ágnes-Costin Éva hegedűművész duó.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyvbemutató a Padlás Galériában
Bihar megye – Maroknyi érdeklődő részvételével került sor december 22-én Érmihályfalván Pető Csilla és Derzsi Ákos képviselői irodáinak szervezésében irodalmi találkozóra.
A Padlás Galériában Varga Róbert tanár, Derzsi Ákos helyi irodavezetője Simon Juditot, a Riport Kiadó igazgatóját, illetve Szilágyi Aladár közíró-szerkesztőt köszönthette, akik bemutatták a magukkal hozott köteteket. Az eseményen közreműködött a Zelk Zoltán I.-VIII. Osztályos Iskola furulya- és énekkara Darabont Alíz tanárnő vezetésével. A bemutatott kötetek megvásárolhatóak a helyi RMDSZ-székházban (Számadó Ernő: A csend beszéde; Králik Lóránd: A sárkány fiai; Karácsony Benő: Napos oldal; Simon Judit: Egy színésznő élete; Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig; Sorbán Attila: A püspök úr pálinkát iszik; Péter I. Zoltán: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével; Kinde Annamária: Hóbanévad; Szűcs László: Bolondok a parton).
Rencz Csaba
erdon.ro

Füzetek a nagyváradi várról
Nagyvárad- A Várszövetség irányelveként, illetve munkájaként határozta meg, hogy azt javasolja a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnak: jelenjenek meg a várral kapcsolatos információs füzetek.
A Várszövetség idei terveiről az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott szerda délelőtt sajtótájékoztatót Péter I. Zoltán helytörténész és Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke.
Péter I. Zoltán kifejtette: a Várszövetség célkitűzései közt szerepel, hogy A5-ös méretben a várral kapcsolatos, körülbelül 20-25 oldalas információs füzetek jelenjenek meg, hiánypótló szándékkal. Eddig három kézirat készült el, melyeknek egyaránt ő a szerzője, és az építészettel kapcsolatosak. Az első a kezdetektől a gótikáig bezárólag, a második a reneszánsztól a 20. század hajnaláig tárgyalja a várépítészet történetét, a harmadik pedig a valószínűleg elpusztult várbeli királyszobrokra vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. Mint ismert, utóbbiak a Kolozsvári-testvérek alkotásai: Szent István, Szent Imre és Szent László állószobrai, illetve a lovagkirály lovasszobra. A felsorolt kiadványok tehát elméleti, vagyis főleg levéltárakban történő kutatások eredményeit ismertetnék, ezért ezeket kiegészítené egy negyedik, a gyakorlati feltárásokat bemutató könyvecske, mely Mihálka Nándor és Porsztner Kitti régészek munkáját mutatná be. A tervek közt szerepel még egy történelmi füzet, illetve egyéb témájú kiadványok is. A sorozat első része május környékén látna napvilágot, román nyelvre is lefordíttatnák és párhuzamosan forgalmaznák az egyéb várbeli promociós anyagokkal együtt. A címről még nem döntöttek, de olyat szeretnének, ami egyértelmű és románra is könnyen lefordítható.
Nyomdamúzeum
Sárközi Zoltán arról számolt be, hogy a Voiticsek-nyomdász-házaspár levelet küldött a Várszövetségnek, melyben azt kezdeményezték, hogy a várban létesüljön egy nyomdamúzeum. A kérést a megszólított entitás az idén megvalósítandó projektjei közé iktatta. A vallási turizmusra is gondolva, a tanácsos köszönetet mondott a katolikus püspökségnek, illetve Böcskei László megyés püspöknek, amiért úgy döntött, hogy havonta egyszer magyar nyelvű szentmisék legyenek a vártemplomban. A köszönetből a Közterület-fenntartó Zrt.-nek is jutott amiatt, hogy a volt olaszi temetőben felszínre került emberi maradványokat szakszerű módon akarják kezelni.
A Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke arról is beszélt, túl van második összejövetelén az a szakbizottság, melynek feladata Nagyvárad statutumának kidolgozása. A testületet Ionel Villa, a Polgármesteri Hivatal jegyzője koordonálja, a liberális pártot Dorel Tifor, dr. Ion Zaina és Gabriel Moisa, az RMDSZ-t pedig dr. Fleisz János, Sárközi Zoltán, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán képviselik. Az eddigi két tanácskozás jó hangulatban telt, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején megegyeztek abban, hogy a történelmi részt az utolsó találkozó során vitatják meg. A remélhetően tárgyszerű és objektív alapdokumentum szövege várhatóan február első hetében nyeri el „konyhakész” formáját.
Végezetül Sárközi Zoltán hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy legalább annyi nagyváradi „turista” látogasson a várba, mint külföldi, hiszen jelenleg inkább az jellemző, hogy a határ túloldaláról érkeznek érdeklődők. Tudomása szerint csupán két váradi tanintézet szokott kihelyezett órákat tartani a létesítményben, ebből a szempontból kiemelendő Kecse Gabriella tanárnő tevékenysége. Történik mindez annak ellenére, hogy az idegenvezetés többnyelvű és ingyenes, s egyeztetést követően csoportok számára hétvégenként is igénybe vehető.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ünnepség: Város, kinek nem látni mását
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében január 19-én Berettyóújfaluban mutatták be dr. Fleisz János és Péter I. Zoltán tavaly megjelent köteteit. Az eseményt Juhász Gyula Várad című versének szavalata nyitotta meg Aranyosiné Csalánosi Csilla pedagógus előadásában, majd Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Nagyvárad történelmét, építészet történetét, valamint Ady Endre Váradon töltött éveit ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a csütörtök délutáni könyvbemutatón Dr. Fleisz János a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Péter I. Zoltán helytörténész könyvein keresztül. Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napja már több éve rendezvénysorozattá nőtte ki magát, és ezt a közös ünnepet már tizenkét éve Nagyváraddal közreműködve szervezik. Köszöntőbeszédét Kodály Zoltán híres idézetével zárta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Várad történelme
Sárközi Zoltán váradi tanácsos kifejtette, hogy a két ország magyarságát a közös nyelv köti össze, amelynek megőrzése az anyaországon kívül nehezebb, de Péter I. Zoltán és Fleisz János könyveiben megismerhető Nagyvárad és az itteni magyarság története.
Dr. Fleisz János három könyvét mutatta be: röviden beszélt Szacsvayról szóló, 2009-ben megjelent Egy tollvonás volt a bűne – Szacsvay Imre az Országgyűlés vértanú jegyzője című nagy monográfiájáról és Szacsvay Imre emlékezete című monográfiájáról, majd Nagyvárad várostörténete című könyvét mutatta be hosszabban. Dr. Fleisz János elmondta, hogy könyvében 1082-től a 2000-es évekig mutatja be a város történelmét. Hozzátette: a lendületes fejlődés, pusztulás, majd az újjászületés sorozatán ment keresztül a város, de mindig volt ereje az újrakezdésre. Elhangzott, hogy minden hányatottság ellenére Nagyváradnak ma is jelentős fejlődési képességei vannak.
Ady és Várad
Péter I. Zoltán több könyvét is bemutatta: Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Magam szeretem, ha szeretlek – Ady Endre szerelmei, regényes életrajz, valamint a Beszélgetések a fiatal Ady Endrével című köteteit. A város építészettörténetével kapcsolatban a szecessziós épületek helyzetét emelte ki. Elmondta, hogy a legtöbb szecessziós stílusú épület hálóval van lefedve, mivel jogi problémák miatt, és mivel a jelenlegi tulajdonosok nem tudnak arányosan hozzájárulni a felújításhoz, jelenleg ez a megoldást találta a város. Hozzátette:a szecessziós építészet fő alakja ifj. Rimanóczy Kálmán, aki a váradi városháza épületének tervezője. A városháza építésének az író külön könyvet szentelt, amelyben leírja az épület történetét és viszontagságait a tervezés fázisától kezdődően. Ezután Ady szerelmeiről szóló kötetét mutatta be, és az Adyval készült képzelt interjúkról is beszélt: „Első olvasatra bárki számára meglepőnek tűnhet a most publikált interjúcsokor. Valóban képzelt beszélgetések ezek, de gyorsan hozzá kell tennem, hogy hiteles válaszokkal, amelyek a fiatal újságíró nagyváradi újságcikkeiből származnak, amelyek a nagyközönséghez nehezen jutnak el.”
Új könyv
A könyvbemutató alkalmával Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkájáról és a Partiumi füzetek könyvsorozatról beszélt.
A bemutató után Péter I. Zoltánt arról kérdeztük, hogy milyen könyvön dolgozik jelenleg. „Ezt általában nem szokták elmondani a babonások, de én nem vagyok az. Jelenleg a Nagyvárad című napilapot kutatom, amely 1870-től jelent meg. Két-három hónappal ezelőtt kezdtem el lapozgatni. Jelenleg 1875-ig jutottam e,l és 1915-ig szeretném áttekinteni. A kutatási időszak körülbelül egy évig fog tartani. Több témában jegyzetelek: például az 1874-es váradi kolera járványról gyűjtök adatokat, amiből külön újságcikk lesz, valamint a váradi kávéházi életről a monarchiában, amelyből remélhetőleg egy könyv lesz. A kutatást több mindenre fogom felhasználni. Viszont van egy kéziratom ami tavaly készült, és amelynek címe Nagyvárad Anno 1900. Ez részben kötődik Adyhoz, mivel egy 1901-es cikkével kezdődik, amelyben arra tér ki, hogy meg kéne írni az 1900-as év krónikáját. Én erre a kérésre válaszoltam, és ígéretek szerint idén tavasszal könyv formájában is meg fog jelenni.”
Megnyitó
Ugyancsak január 19-én a berettyóújfalui Bihari Múzeum időszaki kiállító termében megnyitották A Himnusz kultuszának nyomában nevű időszaki kiállítását, amely márciusig látogatható. A kiállítást Kapornai Andrásné nyugdíjas pedagógus nyitotta meg. Közreműködött a Széchenyi-tagiskola énekkara.
Nagy Noémi
erdon.ro

Nemet mondtak Nagyváradon a magyar utcanevekre
Tovább húzódik a nagyváradi kétnyelvű utcanévtáblák ügye, miután a helyi tanács szerdai ülésén visszautasította az RMDSZ-frakció erre vonatkozó javaslatát. A tervezet az önkormányzat jogi igazgatóságának felülbírálása után már eleve úgy került a tanácsülés napirendjére, hogy az nem az utcanév-táblák kihelyezéséről, hanem az RMDSZ indítványának visszautasításáról szólt. A szavazás előtt Biró Rozália RMDSZ-es alpolgármester szólalt fel és kijelentette: a frakció fenntartja a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését illető kérését.
Az RMDSZ a tulajdonában lévő négy körzeti székházra is felszerelte az elnevezést és a házszámot románul és magyarul is jelző táblákat
Az RMDSZ javaslata értelmében Nagyvárad utcáira kétnyelvű, a hivatalos román elnevezést és annak magyar fordítását hordozó táblák kerülhetnek ki, és meggyőződése, hogy a jogi bizottság bírálata ellenére a kérés törvényileg megalapozott. Indoklásképpen az európai Kisebbségi keretegyezményt említette, amelyet Románia 1993-ban ratifikált, és amely világosan kimondja a hasonló kezdeményezések törvényességét. Emlékeztetett: Nagyváradon 2006-ban már született olyan tanácsi határozat, amely előírná, hogy a közterek típusát (utca, tér) magyarul is ki kell írni, ám ezt a mai napig nem ültették gyakorlatba, bár ezt a verziót az RMDSZ sem támogatja, ugyanis az akkori koalíciós partner, a Demokrata-Liberális Párt fogadtatta el eképpen az eredetileg is lefordított nevekről szóló javaslatot. Ahhoz, hogy a mostani javaslat átmenjen, tehát a kétnyelvű táblák ügye elbukjon, 14 tanácsos szavazatára volt szükség, ennél eggyel több is született, így a testület 15 szavazattal, hat ellenszavazattal és egy tartózkodással visszadobta az RMDSZ indítványát.
Történelmi nevek csak később
Biró Rozália a tanácsülés után emlékeztetett: a kétnyelvű váradi utcanévtáblák ügye évek óta húzódik, és mindmostanáig nem sikerült dűlőre jutni, pedig megjegyzendő, hogy a táblák kihelyezéséhez valójában nem is volna szükség tanácsi határozatra, elegendő volna egy polgármesteri rábólintás – vagyis politikai akarat, annak azonban jelenleg nyoma sincs. Mint elmondta, a mostani koalíciós partnerrel, a Nemzeti Liberális Párttal való egyeztetések alapján 2011 eleje óta megvan az ígéret arra, hogy a javaslat napirendre kerül, de mivel ez azóta sem történt meg, most az RMDSZ egyedül kérte a tervezet felvételét – ennek viszont az lett a következménye, hogy a koalíciós partner sem támogatta a magyar frakciót. Dr. Fleisz János RMDSZ-es tanácsos, helytörténész azért tartózkodott a szavazáson, mert ő maga nem támogatja a lefordított utcanevek kihelyezését, inkább a történelmi elnevezéseket szeretné viszontlátni a házfalakon. Ezzel kapcsolatban Biró Rozália azt mondja, ebben a formában lehetetlen átvinni a tervezetet, ám az Integrált Városfejlesztési Tervben szerepel a történelmi belváros utcáinak hagyományos magyar nevekkel való ellátása is.
Az alpolgármester azt ígéri, az RMDSZ minden törvényes lehetőséget meg fog ragadni, hogy a tervezet újra napirendre kerüljön. Első körben a prefektúránál próbálnak meg közbenjárni, amelynek tíz napon belül el kell bírálnia, hogy a tervezet törvényes-e vagy sem. Amennyiben a prefektúra törvényesnek nyilvánítja a visszautasítást, az RMDSZ közigazgatási bírósághoz folyamodhat. Ilie Bolojan polgármester kérdésünkre elmondta: az önkormányzat jogi bizottsága megállapította, hogy Romániában jelenleg a törvények nem teszik lehetővé a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
Lesz magyar honvédemlékmű
Pozitív előrelépés viszont, hogy új helyet találtak a világháborúkban elesett magyar honvédek emlékművének a nagyváradi Rulikowski temetőben. Az emlékgúla új helyét tegnapi ülésén fogadta el a városi közgyűlés, így remélhetőleg május végén, a Hősök Emléknapja környékén felavathatják a mintegy két és fél méter magas emlékmű. Mint Sárközi Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő felidézte: az előző helyszín, amelyet a magyar Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel közösen jelöltek ki, állítólag azért nem nyerte el Ilie Bolojan polgármester tetszését, mert szerinte akadályozta volna a temető forgalmát. Az eredeti helyszín annak a parcellának a közvetlen szomszédságában lett volna, ahol valaha a Váradon eltemetett mintegy 2800 katona és hadifogoly nyugodott, s amelyet később a román hadi veteránok kaptak meg. A zsidó temetővel szemben lévő, 68 négyzetméteres új helyszín, bár nem helyezkedik el ilyen jelentős történelmi helyszínen, bizonyos értelemben jobb is, mint az előző, ugyanis nem parcellában, hanem sétányon terül el, véli Sárközi. A tervezett emlékgúla pontos mása lesz azoknak az emlékműveknek, amelyeket a háború után állítottak fel a Doberdó-hegyen, ahol számtalan Bihar megyei és nagyváradi honvéd vesztette életét.
Alakul a statútum is
Eközben lassan elnyeri végleges tartalmát Nagyvárad statútuma is. Sárközi, aki a több éve készülő dokumentumon dolgozó bizottság tagja, azt állítja: kiegyensúlyozott, az etnikumok felé megfelelő tiszteletet mutató munkát tárnak majd a helyi önkormányzati testület elé a soron következő, március végi ülésen. Mint beszámoltunk, a 2002-es, 53-as számú kormányrendelet alapján elkészítendő dokumentumot már többször is visszavonták a helyi tanács napirendjéről, általában azért, mert formai és tartalmi hibákban is bővelkedett. Legutóbb az RMDSZ-frakció egyebek közt azért kérte a halasztást, mert a statútumtervezetben nagyon kevés magyar vonatkozású adat jelent meg, a váradi vár története például kizárólag a turisztikai fejezetben szerepelt, a várostörténetiben nem, a magyar színházról pedig egy mondatnál több nem szerepelt. Az akkori tanácsülés után héttagú bizottság alakult a tervezet átdolgozására, amelyben a román pártok képviselői, illetve Sárközi és Fleisz János mellett Dukrét Géza és Péter I. Zoltán független helytörténészek is szerepet kaptak. Sárközi Zoltán azt mondja, a most kialakult tervezet nyugodtan magáénak vallhatja majd minden váradi magyar polgár. Ahhoz, hogy a statútumot elfogadják, még a város jegyzőjének, illetve a polgármesternek is ellenjegyeznie kell azt, ám ennek Sárközi Zoltán meggyőződése szerint semmi akadálya nem lehet.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Partiumi Honismereti Találkozó
Szombaton szervezték Nagyváradon a Partiumi Honismereti Találkozót, amit a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közgyűlése zárt.
A Társaság 2012-es kutatási programja a Partium és a Bánság egyházi műemlékeire, valamint nagy személyiségeink emlékezetére összpontosít.
Az eseményen Aradról részt vett Berecz Gábor, Nagy István, Olasz Angéla Puskel Péter és Ujj János.
Péter I. Zoltán a nagyváradi vár királyszobrairól, Kupán Árpád az utolsó békebeli nagyváradi polgármesterről, Rimler Károlyról, Kiss Kálmán a túrterebesi műemlék templomokról, Nagy István Klebelsberg Kunóról, Wanek Ferenc Péchi Antalról és a Selmecbányai Bányászati Akadémiáról, Pásztai Ottó Dr. Károly Irén Józsefről, míg Kovács Rozália az érmihályfalvi református templomról tartott előadást.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Hétvégén rajtol a Festum Varadinum
A rendezvények ideje alatt több könyvet is bemutatnak, újra sor kerül a Civil Társadalom Napjára és a hagyományőrző mesterek Apáról fiúra elnevezésű találkozójára, emellett több váradi iskola is ez alatt az idő alatt szervezi meg iskolanapját, köztük idén először a Mihai Eminescu Főgimnázium is.
Immár 21. alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozatot április 28. és május 6. között – jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az eseménysor fővédnöke Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Halász János, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Az idei Varadinumot mindkét tárca támogatja: az összköltségvetés nagyjából 50 ezer lej, ebből 5000-et a Communitas Alapítvány áll, 25 ezret a romániai művelődésügyi minisztérium, a többi fedezésében a magyarországi tárca segít. A költségvetés mintegy háromnegyede idén is a civil egyesületek által szervezett programok részfinanszírozására megy – tudtuk meg.
A hagyományokhoz híven a nyitó és a záró egyházi szertartást a református és a római katolikus egyház „váltogatja” egymás között, így idén a megnyitóra április 29-én, vasárnap a nagyvárad-újvárosi református templomban kerül sor. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. A Varadinum ideje alatt a két másik történelmi egyház, az evangélikus és az unitárius is ünnepi istentiszteletet tart, szerdán, illetve csütörtökön. Biró Rozália az egy héten át tartó rendezvénysorozat csaknem negyven programja közül néhányat kiemelt, köztük Péter I. Zoltán történész április 30-ai, hétfői előadását, amely a Nagyvárad kávéházi élete a Monarchia idejében címet viseli, és az Ady Endre Gimnáziumban kerül rá sor.
A rendezvények ideje alatt több könyvet is bemutatnak, újra sor kerül a Civil Társadalom Napjára és a hagyományőrző mesterek Apáról fiúra elnevezésű találkozójára, emellett több váradi iskola is ez alatt az idő alatt szervezi meg iskolanapját, köztük idén először a Mihai Eminescu Főgimnázium is. A Festum Varadinum idén is díjkiosztó ünnepséggel zárul, amelyen a tavalyi legjobban sikerült rendezvények szervezői kapnak elismerést. Vasárnap, május 6-án kerül sor a hagyományos Szent László-körmenetre a római katolikus székesegyházban. n Nagy Orsolya
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

A magyar emlékhelyek őrangyala
Dukrét Géza Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban.
Nem volt hiány érdeklődőkben a szombat délutáni kötetbemutatón, a Lorántffy Központ előadótermében nagy számban jelentek meg a váradiak, hogy elsőkézből ismerkedjenek meg Dukrét Géza legújabb kötetével, az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című kiadvánnyal, melyet a szerző jelenlétében mutatott be Kupán Árpád történész és Péteri I. Zoltán helytörténész. Kupán Árpád elöljáróban elmondta, hogy a most megjelentetett kötet segít megőrizni identitásunkat, magyarságunkat, majd Péter I. Zoltán, a Bihari Napló egykori munkatársa ismertette a kötetet. Többek között elmondta: „Hatalmas munkát végzett Dukrét Géza azzal, hogy végigjárta, lefényképezte, lejegyezte az emléktáblák, emlékművek szövegét, kiegészítette történetükkel, a felavatási eseményekkel.” A méltató kiemelte, hogy nem ez az első ilyen jellegű vállalkozása Dukrét Gézának. Eddig két hasonló kötetet adott ki 2004-ben, illetve 2007-ben. Az azóta eltelt idő óta több mint 50 újabb emlékművet lepleztek le, ami időszerűvé tette egy újabb kiadvány megjelentetését. Péter I. Zoltán a továbbiakban elmondta: „Ebbe a harmadik kötetbeDukrét Géza belefoglalta az előző két kötetben közölt emlékműveket, emléktáblákat is. A szerző összesen 80 településen leltározta fel az emlékhelyeket. Az egyes műalkotások ismertetése a következő szempontok alapján történt: elnevezése, hol található, felirata, méretei, anyaga, díszítő elemei, alkotója, megrendelője, előtörténete, ki állította fel, mikor és milyen alkalomból, kik vettek részt a felavatáson, illetve az avatás mozzanatai. A kevésbé ismert személyiségek esetében a szerzőnek arra is volt gondja, hogy röviden bemutassa őket az olvasónak.”
Öntudatra ébredés
Péter I. Zoltán kiemelte, hogy az utóbbi két évtized alatt a települések öntudatra ébredt lakói több emlékhelyet létesítettek, mint az előző 100 év alatt. De ezt a munkát folytatni kell, hiszen még így is sok település maradt, ahol nem írták össze a világháborúban elesettek neveit, így nem is állíthattak számukra emlékművet, nem vették számba jeles szülötteiket, nem állítottak emléket számukra, illetve az erre érdemes jelentős helyi események számára. Végezetül a szerzőnek a könyv előszavában leírt gondolatait idézte: „elengedhetetlenül szükséges, hogy megismerjük, s megvédjük történelmi örökségünk e szeletét. Ezen keresztül megismerkedhetünk az egyes települések történelmi, kulturális eseményeivel, nagy szülötteivel, a kulturális, politikai és tudományos életben játszott szerepükkel, illetve e települések hőseivel, áldozataival a történelem különböző időszakaiból. Más szóval megismerhetjük gyökereinket, melyeknek emléket állított az utókor. Ezeket védeni és ápolni kell, hiszen mind hozzájárulnak nemzeti tudatunk erősítéséhez.”
Egy élet munkája
Az ismertetés után rövid beszélgetés következett a méltató és a szerző között. Péter I. Zoltán kérdéseire válaszolva Dukrét Géza megemlítette azt, hogy az emlékhelyeket a helyi polgármesterek és papok, lelkipásztorok segítségével térképezte fel, de nagy segítségére voltak a sajtóban megjelent írások is. Elmondása szerint olyan emlékhelyet is felfedezett, amelyről a sajtóban egyetlen híradás sem jelent meg. Elárulta, hogy 22 emléktáblát a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság állíttatott, de volt olyan magánszemély is, aki saját pénzéből állított emlékművet, és még bírságot is fizetett, mert a hatóságok megbüntették. Megtudtuk, hogy több mint húsz településen nincs egyetlen emlékhely sem. A beszélgetés után Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere méltatta meleg szavakkal Dukrét Gézát, majd feltette neki a kérdést: „hogyan kell neveljük gyermekeinket ahhoz, hogy ilyen elkötelezett, áldozatvállaló, a magyar közösség értékeit megbecsülő, azt óvó ember váljon belőlük, mint Dukrét Géza? „Erre válaszolnom kell?” – kérdezett vissza a megszólított, nagy derültséget keltve a teremben. „Nem tudom” – folytatta. „Ez az életem.” A jó hangulatú, nagy érdeklődéssel kísért könyvbemutatón a Stadler kamarazenekar tagjai közreműködtek. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pap István. erdon.ro

Várad a viharban – reprint kiadás
A Múzeumok éjszakájának rendezvényei sorában Katona Béla: Várad a viharban című kötetének reprint kiadását mutatják be május 19-én, szombaton 20 órától a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban.
A ritkaságnak számító, könyvaukciókon gyakran szereplő kötetet az eredeti, 1946-os, Zsolt Béla előszavával napvilágot látott kiadás mintájára 200 számozott példányban jelentette meg újra hasonmás kiadásban a Várad folyóirat. A műről és a korról Péter I. Zoltánnal és Tóth Jánossal, az emlékmúzeum vezetőjével beszélget Szűcs László. Nagyvaradi-hirhatar.ro

A Partiumról a IX. Partiumi Írótáborban
Július 5-7. között a nagyváradi Góbé csárdában zajlott le a IX. Partiumi Írótábor, melyen számos érdekes előadás hangzott el és több könyv bemutatására került sor.
Az eseménysorozat csütörtökön délután kezdődött a hivatalos megnyitóval, majd Kisteleki Ibolya zenei vonatkozású ex libris gyűjteményének tárlatnyitójára került sor. Ezt követően dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartott előadást Nagyvárad irodalmi életéről. Az irodalomtörténész a város történetét felidézve beszélt Nagyvárad irodalmi nagyságairól, a jelentősebb irodalmi teljesítményekről. Elhangzott, hogy a város jelentős kulturális központja volt Magyarországnak, először Vitéz János idejében érte el ragyogásának csúcspontját, amikor is reneszánsz művelődési központ volt. Ugyancsak virágkorát élte a város a magyar reformkor idején, de talán a város kiemelkedőbb korszaka XIX. és XX. század fordulóján volt, amikor az Ady Endre nevével fémjelzett irodalmi élet a magyar irodalom egyik legjelentősebb momentumát képezi, mint ahogy korszakos jelentőségű volt a Holnap Antológia megjelenése is. Az impériumváltás után elkezdődött Várad hanyatlása, hiszen központi helyzetűből határvárossá vált, és elkezdődött a magyar lakosság visszaszorulása a román ajkú lakossághoz viszonyítva. Ez a folyamat 1920-ban kezdődött, Nagyvárad az 1970-es években vált román többségű várossá. A 80-as években a bukaresti zsarnokság ellenhatásaképpen jelent meg Nagyváradon az Ellenpontok folyóirat, de általános jellemzője ennek a korszaknak bárminemű magyar irodalmi kezdeményezés elsorvasztása, ami nem a pártcélokat szolgálta. 1990-től ismét gazdag helyi magyar sajtóélet kezdődött el, és a helyi irodalmi életet gazdagítja a kilenc évvel ezelőtt útjára indított partiumi írótábor is, mondta Pomogáts Béla. Az első napon előadást tartott még dr. Major Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára, majd bemutatkozott a Pallas Akadémia könyvkiadó, bemutatták továbbá Pataki István (Éreosz egén heten meg én) valamint Tóth János és Péter I. Zoltán kötetét (Egy kis séta), és a jelenlevők szemelvényeket hallhattak kortárs partiumi magyar költők román nyelvre fordított műveiből.
A második nap
Másnap, pénteken is több előadás és könyvbemutató színesítette a műsort. Ennek a napnak az egyik legkiemelkedőbb programja a kerekasztal-megbeszélés volt a 21. századi partiumi magyar irodalom ismertségéről. Már a kerekasztal megbeszélés előtt polémia alakult ki annak kapcsán, hogy Papp Für Lajos költő előadásában elárulta, hogy a Poet.hu irodalmi portálon évente huszonhárom ezer vers jelenik meg. Több jelenlevőt megdöbbentett ez a szám, Szakolczay Lajos műkritikus kifejtette, hogy ekkora mennyiségű vers nyilvánvalóan nem képezhet minőséget, ez a versdömping oda vezet, hogy a költészethez nem értő közönség a gagyit olvassa a jó versek helyett. „Az olvasót a jó irodalom felé kell terelni”, szögezte le. Papp Für Lajos válaszában kiemelte, hogy a honlap segített abban, hogy igényesebb irodalmi portálok látogatottsága is megnőjön, ugyanakkor ez a honlap segített abban is, hogy valóban tehetséges költőket fedezzenek fel. A kerekasztal beszélgetésen Pomogáts Béla kifejtette, hogy a magyar irodalom általában, ezen belül a költészet különösképpen nem tudja ellátni azt a feladatot, amit hosszú éveken át betöltött. A magyar költészet mint intézmény belterjessé vált, nagyon sok költő magának ír. A korábban említett 23 ezer megjelenő vers is a költészet lényegtelenné válását bizonyítja. A költészet korábbi közvéleményformáló szerepe az utóbbi húsz évben teljesen erodálódott, de a magyar szellemi élet nem vet számot ezzel a jelenséggel, pedig rá kellene döbbenni a költészet szerepvesztésére, és ezt a nem kedvező irodalmi helyzetet valahogy meg kellene változtatni – figyelmeztetett Pomogáts Béla.
Magyar és európai kultúrpolitika
Július 7-én szombaton délelőtt Tőkés László EP-képviselő tartott előadást Kulturális politikánk az Európai Unióban címmel. Azzal a gondolattal kezdte beszédét, hogy a globalizmus, a »maradék« internacionalizmus és az erősödő kozmopolitizmus korszakában tudatában kell lennünk regionális értékeinknek, vagyis a sajátosság méltóságát kell megélnünk és megőriznünk. Beszédében hangsúlyozta az európai esélyegyenlőség gondolatát. Az Ukrajnában elfogadott nyelvtörvény, mely lehetővé teszi azt, hogy Kárpátalján a magyar hivatalos nyelvvé váljon, megmutatja azt az irányt amerre haladnunk kell – fejtette ki. Tőkés László a továbbiakban elmondta: „Elismeréssel szólhatok az európai soknyelvűség stratégiájáról, amelynek kidolgozásában Leonard Orban román biztosnak is jelentős része volt. Sajnálatos, hogy ő maga nem tudja a saját maga által meghirdetett nyelvi alapelveket például a Babes Bolyai Tudományegyetem esetében alkalmazni.” Tőkés László a kulturális sokszínűséget támogató európai intézményekről beszélt a továbbiakban, kiemelve többek között az Európai Fordítói és Tolmács Szolgálatot, és az Európai Kultúra Fővárosa intézményt. Majd rátért saját tevékenységének ismertetésére az Európai Parlament intézményén belül. Mint elmondta: „Az EP alelnökeként a vallási, egyházi párbeszéd intézményesítésével foglalkoztam. Ezzel kapcsolatban fogadtunk el az Európai Parlament elnökségében egy fontos határozatot, amely beillesztette az egyházakat az európai politika struktúráiba, és alanyi jogot biztosít az egyházaknak, a vallási közösségeknek, sőt, a nem vallási világnézeti közösségeknek is az európai politika alakításában.” Kiemelte, hogy a magyar európai elnökség kiváló alkalom volt arra, hogy a magyar kulturális művelődési politika és az európai művelődési politika terén kihangsúlyozódjon.
Magyarok Európában
Beszéde utolsó harmadában a különböző nemzeti türelmetlenségek veszélyeire hívta fel a figyelmet az előadó, kiemelve többek között azt, hogy a 250 ezres lélekszámú moldvai csángó magyar közösség ellen, kivált az első világháborút lezáró trianoni békediktátum óta vértelen genocídium folyik, melynek következtében a magyarság egyik legősibb kultúráját hordozó közösségének nyelve és identitása tűnik el. „Mindezeket meghaladva beszélhetünk egy olyan kontinentális békeprojektről, amelynek megvalósulásán fáradozik az Európai Unió, szembeállíthatjuk ezt a békeprojektet a békeszereződéseknek a lesújtó hatásával.” Tőkés László kiemelte, hogy az Európai Unióban meg lehet valósítani a magyar uniót, vagyis most a magyar érdek és az európai érdek egybeesik. „Ebben a közegben, az Európai Unióban keressük felemelkedésünk módját” – zárta előadását Tőkés László.
Díjazott
Tőkés László előadást követően Oláh József költő beszélt az érmelléki, vagy onnan származó költőkről. Majd maga Szakolczay Lajos kritikus mutatta be Vasy Géza Versvilág című, verselemzéseket tartalmazó kötetét. F. Márton Erzsébet színművésznő Régi váradi dalok gyűjtőcím alatt szavalt Váradról szóló, Váradhoz köthető verseket. A IX. partiumi Írótábor zárásaképpen és immár nemes hagyományt követve kiosztották a Partiumi Írótábor díját, melyet ez alkalommal Oláh János költő, a Magyar Napló főszerkesztője kapott meg. A laudációt dr. Kösöböcz Gábor fogalmazta meg és olvasta fel. Többek között elmondta: „Oláh János mindhárom műnemben maradandót alkotó, változatos élmény- és érzékenységformákat tárgyiasító, sokoldalú szerző.” A méltató kiemelte Oláh Jánosnak nem csak írói, hanem szerkesztői munkáját is: Oláh János az utóbbi két évtizedben szerkesztőként, kiadóként és irodalomszervezőként több ember munkáját végezte el. „A Magyar Napló című folyóiratot 1994 óta főszerkesztőként irányító Oláh János a kortárs irodalom egyik legrangosabb, széles körben ismert és megbecsült orgánumává, úgymond a magyar irodalom zászlóshajójává tette.” A kitüntetett Tőkés Lászlótól vette át az oklevelet és az emlékplakettet.
Pap István
Erdon.ro

Hármas PBMET-könyvbemutató
Nagyvárad- Péntek este a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) rendkívüli könyvbemutatót szervezett a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Három kiadványt mutattak be.
A megjelenteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Rendhagyónak nevezte a rendezvényt, több szempontból is: egyrészt azért, mivel egyszerre három könyvet is bemutatnak, másfelől pedig amiatt, mert egyik se része a PBMET-sorozatnak, hanem ezen kívül jelentek meg. Az egyiket mindjárt ő maga prezentálta. Arra hívta fel a figyelmet: a Jubileumi Rákóczi Évek V. kötete az előző négyhez hasonlóan az Istennel a hazáért és a szabadságért címmel látott napvilágot. A 2003-2011. között zajlott programsorozat a 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharc nyolc évét követte, illetve dolgozta fel, a kiadványok pedig ezeket az írásokat tartalmazzák. Összesen 11 tudományos ülésszakot szerveztek különböző helyszíneken, és 60 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az V. kötet egy bevezetővel indul, mely ezekről a tevékenységekről szól. Kiss Endre József két Rákóczi-dolgozatát is a könyvbe foglalták, ezek egyaránt mély és tanulságos eszmefuttatások. Dr. Várkonyi Ágnes jól dokumentált tanulmánya újszerű összefüggésekre világít rá a szatmári békével kapcsolatban, Lukács Olga pedig regényesen írja le a fejedelem sorsdöntő találkozását a kamalduliakkal. Kupán Árpád azt taglalja, miért aktuális és időtálló Rákóczi életműve, Tamás Edit pedig szokványos stílusban foglalja össze a Rákóczi-féle szabadságharc lényegét. Pálkovács István szemléleletesen kutatja, hova lett a Rákóczi-vagyon, Fazekas Lóránd érdekes értekezésének címe pedig: miért van két emlékműve Rákóczi tiszabecsi győztes ütközetének?
Születésnap
Péter I. Zoltán helytörténész a Dukrét Géza 70. születésnapja apropóján megjelent A honismeret szolgálatában című könyvről beszélt, tőle szokatlan módon József Attilának az alkalomhoz illő Születésnapomra című költeményének parafrázisával kezdve mondandóját. Az előzményekkel kapcsolatban megjegyezte: először úgy gondolták, hogy a kerek évfordulóra egy olyan könyvet adnak ki, mely az elismert műemlékvédő nyomtatásban eddig meg nem jelent gondolatait tartalmazza, azonban tudomást szerezve arról, hogy Ráday Mihályról egy olyan kiadványt szerkesztettek a barátai, mely a tanulmányai mellett köszöntőket is tartalmaz, ezt mintául véve hasonló kötetet állítottak össze Dukrét Gézáról. Amellett azonban, hogy Péter I. Zoltán, Bartos Elekes Ildikó, Halász Péter, Hasas János, Orth Ibolya, Hitter Ferenc, Kordics Imre, Kurta Kovács Rozália, Makai Zoltán, Pásztai Ottó, Stark Erzsébet, Tácsi Erika, Újvárosi Tibor és Fazekas Lóránd üdvözlik őt, a könyvben előkelő helyen olvashatóak: dr. Vajda Sándor ez alkalomra megfogalmazott különleges gondolatai, néhány tanulmány, Dukrét Géza élete és munkássága, illetve a publikációinak címlistája.
„ Sokoldalú, gazdag munkásságát nehéz volna alaposan felmérni, azt ellenben bátran kijelenthetjük, hogy megvalósításai a magyarság, a társadalmi és a tudományos élet számára is nagy jelentőséggel bírnak, túlmutatva a partiumi helytörténet provinciális jellegén. Hosszasan lehetne sorolni érdemeit az oktatás, a szervezés, a tudományos élet, a könyvkiadás terén, melyeket számos esetben díjakkal és oklevelekkel ismertek el”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Az evangélikusok
A harmadik kötet A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség történetéről szólt, ezt a szerzője, Mátyás Attila lelkipásztor ismertette részletesen, megemlékezve egyúttal arról is, hogy miként alakult a váradi evangélikusok sorsa az elmúlt évszázadok folyamán. A könyvet a közelmúltban már bemutatták egyszer, a gyülekezet újraalakulása 200. évfordulójának jubileumi ünnepségén, ezért nem térünk ki újból rá. Az elmúlt pénteki rendezvényen közreműködtek Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta zeneművészek.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Újságírókat díjaztak a 150 éves váradi magyar sajtót ünnepén
Épp százötven évvel ezelőtt, 1862 októberében jelent meg az első magyar újság Nagyváradon, Bihar címmel. A váradi magyar sajtó születésének évfordulóját a Partium Alapítvány rövid sajtótörténeti előadásokkal, illetve az erre az alkalomra alapított sajtódíjakkal ünnepelte meg a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban.
A rendezvényen Péter I. Zoltán helytörténész idézte fel a nagyváradi magyar sajtótörténet fontosabb momentumait. Mint kiderült, a huszadik század elején a városban nem kevesebb mint öt napilap volt, holott akkoriban az összlakosság kevesebb főt számlált, mint a mostani, 25 százalékos váradi magyar kisebbség. Jelenleg mégis csak két megyei, magyar nyelvű napilapot, a Bihari Naplót és a Reggeli Újságot képes fenntartani a közösség.
Akkoriban azonban mindenféle politikai irányzatot képviselő lapok tudtak napról napra megjelenni, a Biharon kívül a Szabadság, amelynél a századelőn Krúdy Gyula és Ady Endre is dolgozott egy ideig, a katolikus Tiszántúl, a Fehér Dezső által főszerkesztett Nagyvárad, végül pedig a szintén általa indított, liberális Nagyváradi Napló. Ady Endre ez utóbbinál vált jelentős ellenzéki publicistává. Tóth János történész, az emlékmúzeum igazgatója néhány érdekességet fűzött hozzá az elhangzottakhoz, majd az újonnan alapított díjak átadására került sor.
A három sajtódíjat a két megyei napilap, illetve a Biharország című, megyei hetilap főszerkesztői ítélték oda kollégáiknak. A díjak névadóiról Meleg Vilmos színművész olvasta fel a tudnivalókat vagy egy, az ő tollukból született írást. A pályájuk elején járó, fiatal újságíróknak odaítélt Iványi Ödön-díjat Freund Emese, a Reggeli Újság szerkesztőségi titkára nyerte el. A Bokor Andrásról elnevezett szakmai díjat D. Mészáros Elek, a Biharország munkatársa vehette át, aki korábban mindkét napilapnál több esztendeig dolgozott, elsősorban riportokat írt. Fehér Dezsőről elnevezett életműdíjat kapott Dérer Ferenc, a Bihari Napló munkatársa, aki a rendszerváltás után létrejött váradi napilap első választott főszerkesztője volt.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Műemlékvédő vándorkiállítás nyílt
Nagyvárad- Péntek délután a PBMET szervezésében Emlékművek és emléktáblák Bihar megyében címmel fotótárlat nyílt a Szacsvay Imre Általános Iskolában. A jövő héten még megtekinthető a vándorkiállítás.
Különböző Bihar megyei településeken jelenleg is meglévő vagy már nem létező emlékjelekről készült fényképeket mutat be az a vándorkiállítás, melyet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében péntek délután nyitottak meg a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola előcsarnokában. A megjelenteket Pásztor Gabriella igazgatónő köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a körút után a fényképek visszatérnek a tanintézetbe és Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész tárlatvezetést tart majd a diákoknak. Huszár István RMDSZ-es önkormányzati képviselő öregdiákként azt emelte ki, hogy a kiállításnak helyszínt biztosító iskola mindig kitűnt melegségével, az ott dolgozó pedagógusok példamutató szeretetével és bölcsességével. Pásztor Sándor helyi tanácsos miután röviden kitért arra, hogy a mostani városvezetés megfosztotta a Szacsvayt a Stănişoarei/Garay utcai épületrész kezelési jogától, azon meggyőződésének adott hangot, hogy amióta Pásztor Gabriella az igazgatónő, jobban érződik az aktivitás, felpezsdültek a dolgok.
Helytörténet oktatás
Kecse Gabriella aligazgatónő azt hangsúlyozta ki, hogy az iskola különös szerepet szán a magyar helytörténet oktatásának, jelenleg is a 708 diákból több mint 300 részt vesz ebben a folyamatban, az RMDSZ városi és megyei szervezeteinek, valamint a Tanoda Egyesület támogatásával. Úgy fogalmazott: ennek köszönhetően remélhetően büszkék lesznek arra, hogy Váradon születtek, s megpróbálnak úgy élni a jelenben, hogy élhetőbb legyen a jövőjük. Péter I. Zoltán helytörténész szerint a régmúlt köszön vissza az alkotásokban. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet: a fotók az ezzel a témával foglalkozó hiánypótló könyv harmadik kötetében is megtalálhatóak.
Dukrét Géza PBMET-elnök az általa elvégzett kataszteri munka alapján néhány érdekesebb adatot ismertetett. Megtudtuk például, hogy a magyarok lakta 80 Bihar megyei helységben 527 emlékhely van: Váradon 152, melyek közül 14 szobor és 43 személynek van emléktáblája. Az emlékjelek kilencven százalékát 1990 után állították ki és a PBMET 22 emléktáblát készíttetett és tett ki.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro