A Kiterjedés című, nagyszabású szobrászati kiállításnak ad otthont Nagyváradon a várad-velencei malom. Bóné Rudolf installáció jellegű, kinetikus szobrokkal népesítette be a hosszú évek óta elhagyatott ipari épület mind a négy szintjét. „A kiállítás nem más, mint a térrel való játék. A legegyszerűbb elemekből, a síkból és a vonalból kiindulva, megpróbáltam a lehető legtöbbet kifejezni” – nyilatkozta Bóné Rudolf, aki a 80-as években a 35-ös Műhely nagyváradi csoportjának karizmatikus tagja és több országos visszhangot keltő, formabontó tárlat résztvevője volt. Tizenöt év szünet után idén februárban állított ki először, a mostani már a harmadik egyéni tárlata. /Pengő Zoltán: Szobrászati kiállítás a várad-velencei malomban. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

A 80-as években Nagyvárad a progresszív képzőművészeti törekvések egyik gyújtópontja volt. Erről az időszakról és a Dialóg csoportról szól Ujvárossy László Progresszív kortársművészeti törekvések Nagyváradon, a nyolcvanas években címen hamarosan megjelenő könyve, melyet a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói tankönyvként használhatnak. A munka szerzője Ujvárossy László, a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karának megbízott dékánja, maga is aktív szereplője volt a könyvben bemutatott történéseknek, a Dialóg csoport néven ismert nagyváradi művészi csoportosulás tagjaként. A csoport 1981-ben, tartotta első kiállítását, az utolsó közös tárlatokra pedig 1995-ben került sor, a szentendrei Vajda Lajos Pincében és a budapesti Vigadó Galériában. A másfél évtized alatt a Dialóg csoportban több mint háromtucatnyi művész fordult meg, akik javarészt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemről kerültek ki, köztük magyar művészek: Jovián György, Onucsan Miklós, Boné Rudolf, Gerendi Anikó, Egyed Judit, U. Kerekes Gyöngyi és Kovács Károly. A csoport művészi eszköztárában szerepeltek konceptuális törekvések, éppúgy mint a folyamatművészet, a performansz, vagy a transzavangárd. A Dialóg csoport tagjai országos visszhangot kiváltó kiállítások résztvevői voltak. A szerző az anyagnak román nyelven való megjelentetését is tervezi. /Pengő Zoltán: A Dialóg csoportról ad ki könyvet Ujvárossy László. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

Boné Rudolf, a Nagyváradi Egyetem Vizuális Művészetek Karának oktatója tizenöt évig nem állított ki, idén azonban már három egyéni tárlata volt. Úgy tűnik, sok mondanivaló gyűlt fel a hallgatás évei alatt. Legutóbbi, Kiterjedés című kiállításán bemutatott munkái, a dróthálóból, fémlemezekből, betonvasból megformált mozgatható, forgatható kompozíciók a térrel, a formákkal való játékot, önfeledt kísérletezést sugallják. „Meg akarom szabadítani a szobrot a tömegtől, minél átlátszóbbá, könnyedebbé, ha lehet súlytalanná tenni. Az én célom nem annyira a szobor, mint inkább a szoborban rejlő költészet” – vallja. Arra a megjegyzésre, hogy a túlzott absztrakció a nagyközönség számára érthetetlenné teszi a posztmodern, posztavantgárd képzőművészetet, Boné Rudolf kifejtette: „A hagyományt be kell építeni, hogy ne légy gyökértelen, de tovább is kell vinni. A közönséget kell nevelni, nem a művésznek kell leereszkednie a publikum szintjére. ” Boné Rudolf /sz. Nagyvár, 1951/ a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem szobrászat szakán végzett. A 80-as évekbeli romániai avantgárd képzőművészeti törekvések egyik markáns képviselője volt. A rendszerváltást követően tanított a Temesvári Egyetem Képzőművészet és Design Karán, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Jelenleg a Nagyváradi Egyetem Vizuális Művészetek Karának oktatója. /Pengő Zoltán: Az egyetlen hiteles művészet Isten megéneklése. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

Ezentúl a határon túli ingatlanvásárlás lehetősége nyitva áll ama román állampolgárok előtt is, akik nem rendelkeznek elegendő készpénzzel. Egyes magyarországi bankok immár romániai munkahellyel rendelkező román állampolgároknak is nyújtanak hitelt ingatlanvásárlás céljára. Román állampolgárok, s ezen belül a román nemzetiségűek egyre nagyobb számban települnek át a határ menti magyar falvakba, mezővárosokba, mert Magyarországon jóval olcsóbbak az ingatlanárak. Újabban már nemcsak kész házakat vásárolnak a román állampolgárok a határ magyar oldalán, hanem telkeket is, melyekre azután építkeznek. /Pengő Zoltán: Román állampolgároknak is hiteleznek a magyar bankok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

Kényes témához nyúlt Radu Gabrea román filmrendező legújabb filmje elkészítésekor. A Gruber utazása című film témája a modern kori román történelem egyik sötét fejezete, az 1941-es iasi-i pogrom. A Ion Antonescu marsall által elrendelt tisztogatás június 27–28-án zajlott, román és német katonai alakulatok, továbbá a polgári lakosság részvételével. A pogromnak különböző források szerint 13–15 ezer zsidó esett áldozatul A romániai holokauszt még mindig félig-meddig tabutémának számít. Ezt jelzi, hogy a „pogrom Iasi” kulcsszavakra a Google kereső több angol nyelvű találatot ad ki, mint románt. /Pengő Zoltán: Közelkép: Gruber halála és feltámadása. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

Kovács Károly már egyetemi hallgatóként kitűnt nonkonformizmusával: példátlan módon, engedély nélkül állított fel egy szoborcsoportot Nagyváradon, a Kis híd újvárosi hídfőjénél. Néhány nap múlva a hatóságok buldózerrel eltüntették munkáját. Eltiltották a kiállításoktól, 1985-ben emigrált. A Sculpture of Transcience (Az átmenet szobra) című köztéri munkája Los Angelesben látható. A művész 2007-ben települt haza. Egy európai ember számára roppant nehéz kulturálisan azonosulni az amerikai műveletlenséggel, vallja. Az ottani művészeti politika erősen támogatja a kisebbségeket, előnynek számít, ha valaki feminista, mexikói vagy néger. /Pengő Zoltán: Tárgygyártás és fogyaszthatóság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./ Kovács Károly 1954. február 15-én született Nagyváradon, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Aktív tagja volt a nagyváradi Dialógus progresszív képzőművészeti csoportnak.

Az exit pollok csak becslések. Olyan, mint az időjárás-előrejelzés: használjuk, de tudjuk, hogy nem mindig igazolódik be – fejtette ki Magyari Tivadar szociológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese. Általában 16-18 ezer személy vallomása alapján következtetnek a választás eredményeire. /Pengő Zoltán: Magyari: exit poll és időjárás-jelentés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./

Katolikusok, reformátusok és unitáriusok használják közösen a tizenegy éve épült feketehalmi Ökumenikus Központot. A Brassó megyei településen csupán a szász evangélikusoknak és a román görögkeletieknek volt templomuk. A három felekezet magyar és csángó tagjai javarészt az iparosítás idején költöztek be a barcasági kisvárosba, és saját épület híján a lutheránusok mindinkább hívek nélkül maradó templomát használták. A saját, ökumenikus templom építését Ménessy Miklós jelenleg Brassóban szolgáló református lelkész és Sebestyén Ottó katolikus plébános kezdeményezte. 1998 nyarán felszentelték a templomot. A templomban időről időre közös istentiszteletet is tartanak, az ökuménia jegyében – hangsúlyozza Sántha Pál katolikus plébános, akinek gyülekezetébe mintegy 550 személy tartozik. Nagy veszély az elrománosodás. „A hittant kénytelen vagyok románul tartani, a fiatalok közül ugyanis egyre kevesebben beszélnek magyarul” – nyilatkozta Sántha Pál. A néhány éve megszűnt magyar nyelvű oktatás felélesztésével lehetne megállítani a folyamatot. /Pengő Zoltán: Feketehalmon áll Erdély egyetlen ökumenikus temploma. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

Interjú Benedek Dezsővel, a Georgiai Állami Egyetem professzorával (1950. május 14-én született Kolozsváron. 1973-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem angol–német szakán. 1978-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A Pennsylvania Állami Egyetemen és Tajvanban tanult kulturális antropológiát. The Song of the Ancestors (Az ősök éneke) című doktori disszertációját 1988-ban védte meg. A Georgiai Állami Egyetemen kínai és japán nyelvet, kulturális antropológiát és összehasonlító irodalmat tanít. 1999 óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vendégtanára.)
„A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről.”
- Minek vagy kinek a hatására választotta hivatásként a kulturális antropológiát?
– Azt hiszem, hogy kulturális antropológusnak születtem. Mindig az érdekelt, hogy az emberek milyen nyelvet beszélnek, mit csinálnak, hogyan csinálják? Idővel aztán az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért teszik az emberek azt, amit, és miért úgy csinálják, ahogyan. Én ebben látom az alapvető különbséget a néprajzos és az antropológus között.
– Kutatómunkája során vélhetően megismert számunkra egzotikusnak számító kultúrákat is.
– Éveket töltöttem el Ausztronéziában, amely Tajvan, Szumátra és Timor háromszögében található. Egy kőkorszaki búvártörzs, a jamik körében éltem megfigyelő résztvevőként, ami azt jelenti, hogy az ember arra törekszik, semmivel ne hasson a törzsre, ellenben tanuljon meg mindent tőlük. Ágyékkötős négy év volt, amit a jamik között töltöttem.
– A civilizációból érkező, komforthoz szokott emberként mi volt a legnehezebb kihívás a kőkorszaki életformában?
– Az elején a legnagyobb nehézség abból adódott, hogy nemcsak búvárkodni, de úszni is alig tudtam. Persze megtanítottak rá, s nagyon fontos volt, hogy részt vegyek a munkájukban, mert akkor a családommal együtt részt kaptam a munka eredményéből. Engem egy olyan családhoz osztottak be, ahol nem volt fiúgyerek, s mivel a jamiknál csak a férfiak búvárkodnak, ők nem jutottak fehérjéhez. Ennek az oka az, hogy a taburendszer nem engedi, hogy egyszerűen szétosszák a halat – tehát aki nem dolgozik, az nem is kap a zsákmányból. Ez egy ősközösségi társadalom, őskommunizmus-szerű felállás, melyben törzsfőnök, sőt még öregek tanácsa sincs. Mindent a hitvilágban uralkodó tabu irányít, amelyben vakon hisznek. Egyébként ilyen helyen borzasztóan nehéz megélni, rengeteg erőfeszítéssel és veszéllyel jár. Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy egészséges maradjak. Mindenféle trópusi fertőző betegséget összeszedtem a maláriától egészen a tífuszig, de kigyógyultam belőlük, s folytatni tudtam a munkát.
– Hogyan élik meg a jamik azt, hogy keményen meg kell küzdeniük az életben maradásért. Jelen van-e az életükben a stressz?
– Nincs. A taburendszer részletesen előírja, mit kell tenni ahhoz, hogy senkinek semmitől se kelljen félnie. Aki tudja, hogy mindent úgy tett, ahogy elő van írva, az teljesen nyugodt. Azt szoktam magyarázni a diákjaimnak, hogy ha megtesszük a maximumot, amit tudásunk szerint meg tudunk tenni, olyannyira, hogy annál jobban már nem tudnánk csinálni, akkor egészen más életet fogunk élni. Természetesen van olyan, ami a taburendszer dacára elkerülhetetlen, mégpedig a halál, s attól rettegnek a jamik.
– Meglátása szerint a nyugati társadalomban tudják-e az emberek, hogy a nyugodt élethez elég, ha megteszik a tőlük telhető legjobbat?
– Nem tudják. Ez a látásmód a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés időszakában alakul ki, mikor az egyetlen bizonyosság abból származik, hogy mindent a legjobban csináltam, úgy, ahogy azt tenni kell. Mikor a búzát vagy a kukoricát elvetik, majd kinőtt, és ott van a mezőn, de van még egy-két hónap az aratásig, akkor nincs meg az illúzió, hogy van ráhatásom a dolgokra, hiszen közben akármi történhet: az árvíz elmoshatja, a tűz elégetheti, a sáskák megehetik. Az ember nem tudja elviselni, hogy semmiféle ráhatása ne legyen a helyzetre, ennek ellensúlyozására jelenik meg a mágia.
– Akkor a stresszes, szorongó nyugati ember alapvető problémája az, hogy olyan világban él, melyből száműztük a mágiát?
– Nem a mágia hiányzik, hanem a hit. Hit nélkül nem lehet semmit sem véghezvinni. Hit nélkül még ez a fizikai realitás is sántít. Mindegy, hogy miben, de ha valamiben annyira hiszünk, hogy soha meg nem kérdőjelezzük, akkor az úgy van.
– És hogyan válhat valaki hitetlenből valamiben hívő emberré?
– Ez teljesen egyéni. Az ember el kell hogy döntse, hogy ő hinni akar. Ez nagyon egyszerű akkor, ha végiggondoljuk a dolgokat, s rájövünk, hogy ezek nincsenek jól. Mindenki tudja, hogy valami nem stimmel a világgal, az életünkkel, azzal, ahogy érzünk, de megszoktuk, hogy panaszkodunk, s aztán mindent ugyanúgy csinálunk, mint azelőtt.
– Ön például miben hisz?
– Én hiszek egy hierarchiában, amit lehet istennek vagy akármi másnak nevezni, s meg vagyok győződve róla, hogy ez mindent magában foglal, s rajta kívül más nincs. Elhiszem azt, hogy ez a hierarchia evolutív, hogy könyörületes, szeretetteljes, s én ennek része vagyok éppúgy, mint mindenki más.
– Mi az, amit mi, modern emberek eltanulhatnánk a jamiktól?
– Nekik az a meggyőződésük, hogy mindig, mindenkinek csak a legjobbat kell adni, mert ezáltal biztosítjuk azt, hogy mi is a legjobbat kapjuk. Náluk ez nagyon szépen működik. Nagyon emberséges, meleg szívű emberek, olyan melegséggel kezeltek engem, mint a saját családom. Sokkal emberségesebb az egymáshoz való viszonyuk, sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi, ami számomra nagyon sokat jelentett. Amikor véget ért a kutatás és összepakoltam, akkor volt egy olyan opcióm, hogy ott maradjak. A döntés nem egy perc alatt született meg, napokig rágódtam rajta, hogy ott éljem le a hátralevő életemet, vagy visszatérjek Amerikába, és tegyem, amit kiróttak rám. Végül a sok ígéret volt az, ami visszatérésre bírt, ugyanis ez olyan közösség volt, ahol még nem járt kívülálló, s egy csomó nyelvész és antropológus várta az általam gyűjtött anyagot.
– Ön évek óta próbálja felhívni a figyelmet azon kihívásokra, melyek elé a változó világ állítja az erdélyi magyarságot. Miben látja a legnagyobb kihívást?
– A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Utána azonban egyre több pedagógus gyakran nem tartotta meg az óráját, nem vette komolyan, nem készült rá. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről. A multinacionális cégeket nem érdekli, hogy milyen diplomád van, magyar vagy-e, vagy román. A multik két-három hónapig tesztelik a tudásodat, s ha látják, hogy nem tudsz, akkor elküldenek. Ezzel van a gond, hogy a diploma névjegykártyává alakul át, leértékelődik, ami pedig igazán számít, az az, hogy tudsz, vagy nem tudsz. Márpedig mi nem tudunk. Mikor felfigyeltem erre e jelenségre és beszélni kezdtem róla az egyetemen, oktatói fórumokon, végigprédikáltam az egész országot, rettenetesen népszerűtlen lettem, sokan meg is utáltak. Az egyik tanszék, ahol nagyon pragmatikusan álltak az általam felvetett problémához, az a pszichológia volt, ahol olyan változásokat vezettek be, melyekről nem is hittem, hogy véghezvihetők, de Szamosközi István professzor megcsinálta. Sajnos ez teljesen lokális, a legtöbb helyen elzárkóztak a változtatástól. Ha ez így fog folytatódni, akkor a magyarok elkezdenek majd átiratkozni román szakra, hátha ott többet lehet tanulni.
– Úgy látja tehát, hogy az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyar kultúra fennmaradása?
– Előállhat egy olyan helyzet, hogy nem lesz érdemes magyarnak megmaradni, mert abból nem lehet megélni. Ha rossz az oktatás, akkor inkább elmegyek más nyelven tanulni. Manapság átlagosan mindennap kihal egy nyelv valahol a világon. Ez nem azt jelenti, hogy kihalnak az emberek, hanem hogy nem érdemes például baliul beszélni, mert akkor nem tudok megélni csak Balin, de már ott is inkább indonézül beszélnek. Következésképpen, ha nem megyek indonéz iskolába, és nem tanulok meg indonézül, akkor háttérbe szorulok, és nem tudok megélni. Tehát ha a magyar egyetem nem biztosít annyi tudást, hogy azzal meg tudjam keresni a kenyeremet, akkor inkább román iskolába megyek, s nem tudok majd olyan jól magyarul, mint aki magyarul tanult. A nemzet pedig nyelvében él. Ez hamar bekövetkezhet, és mire észbe kapunk, már meg is történt, s ha egyszer megtörtént, akkor visszacsinálni nem lehet.
Pengő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Táncházat működtet Széken Michel van Langeveld
Született erdélyieket megszégyenítő jártassággal és odaadással ropja a széki, mezőségi és kalotaszegi táncokat a holland Michel van Langeveld, aki tájházat és táncházat működtet Széken.
A tánctanító. Michel van Langeveld tavaly márciusban telepedett meg véglegesen Széken
Ha a Székre látogató utazó elindul a faluközpontból lefelé a Csipkeszegen, rövidesen egy jó karban levő, hagyományos stílusú házon akad meg a szeme, melynek homlokzatán a holland lobogót lengeti a szél. A kapubejárat utcára néző oldalán két pár csizma lóg, a tornácon pedig száradó kukoricacsövek vagy paprikafüzérek helyett szintén csizmák díszelegnek, legalább két tucat.
A ház ura nem sokat várat magára, ötvenes éveiben járó, energikus, pirospozsgás, mosolygós férfi tűnik fel az udvaron fekete posztópantallóban, a kék mellény alatt fehér ingben, fején széki szalmakalapban. A megjelenése alapján akár tősgyökeres székinek nézhetné bárki a Mihályként bemutatkozó gazdát, akinek csupán tört magyarsága árulkodik külföldi voltáról.
A nagy találkozás
Michel van Langeveld útja a néptáncnak köszönhetően vezetett Németalföldről a mezőségi magyar faluba. Huszonévesen, 1980-ban kezdett el járni egy amatőr tánccsoportba, itt ismerkedett meg többek között a magyar néptáncokkal. Az életében az igazi fordulatot az jelentette, amikor 1985-ben egy könyvesboltba betérve, kezébe került Korniss Péter világhírű magyar fotóművész Elindultam világ útján című, magyar népszokásokat bemutató albuma.
A kötet, melyben a széki táncházat megörökítő képek is vannak, teljesen elbűvölte a holland fiatalembert, olyannyira, hogy néhány nap múlva visszatért a könyvkereskedésbe, s további 15 példányt vásárolt belőle, melyeket a barátainak ajándékozott. Erdélyben a rendszerváltást követően járt először. Széken, a széki emberek között már az első találkozáskor otthon érezte magát. „Húsz perc múlva kitöltötték az első pohár pálinkát, aztán zöldbablevest kaptam, utána pedig megint pálinkát. Úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban. Olyan érzésem volt Széken, mintha újra megszülettem volna” – idézi fel az első találkozás élményét.
Hollandiából a Mezőségre
1990 óta nem volt olyan év, hogy Michel van Langeveld ne vett volna részt egy erdélyi vagy magyarországi táncháztalálkozón. A néptánc, a magyar népi kultúra iránti érdeklődéstől hajtva az évek során Erdély sok szegletébe eljutott, járt többek között Sófalván, Jobbágytelkén, Gyimesközéplokon és Kalotaszentkirályon. 2004-ben még szorosabbra fonódott a kapcsolata Székkel, ugyanis megvásárolta azt a lebontásra ítélt házat, melyben évtizedeken át Paprikás Kati csipkeszegi táncháza működött.
Amikor eldöntötte, hogy megveszi az ingatlant, azt is tudta, hogy ismét táncházat szeretne működtetni benne. „Hozzá akarok járulni a magyar hagyományok megőrzéséhez. Ez különösen fontos Széken, mert itt van a magyar táncházmozgalom forrása, ez a falu ihlette meg annak magyarországi elindítóit” – mondja lelkesen.
Az egykori táncházat igényesen felújították, hagyományos széki stílusban rendezték be, tájházként üzemel. Az udvar végében egy rossz állapotban levő, értéktelen épület volt, melynek helyére vendégházat s egy csűrt építettek, nyaranta ez utóbbiban szokták ropni a táncot. Michel van Langeveld tavaly márciusban telepedett meg véglegesen Széken. Azt követően, hogy édesanyja meghalt, immár semmi sem kötötte Hollandiához: a gyámhatóságnál, ahol hivatalnokként dolgozott, felmondott, a házát pedig eladta. Most azt csinálja, amit igazán szeret: táncol, és lehetőséget teremt erre mások számára, táncot tanít, turistákat fogad, és megpróbál tenni a magyar a népi kultúra megőrzéséért. Időközben megtalálta élete párját is, akivel a kolozsvári Farkas utcai református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak.
A székivé lett holland az általa létrehozott Csipkeszeg Alapítványon keresztül rendszeresen szervez táncházat, valamint népzene-, néptánc- és hangszeroktató programokat Pali Marci helyi prímás és bandája segítségével. Az alapítvány augusztusban állandó tárlatot nyit Széken Korniss Péter fotográfiáiból, a távlati tervek között pedig egy, a közelmúltban lebontott, táncházként szolgált épület újjáépítése szerepel, az abból megvásárolt faanyag felhasználásával.
Fejlesztené a széki turizmust
Michel van Langeveld számára a hagyományok, a hagyományos népi életmód élő volta a legnagyobb vonzerő a Kolozs megyei faluban. „Hollandiában már semmi hagyományos nincs. Itt még az emberek maguk művelik a földet, tehenet tartanak, sok az élő hagyomány. A székiek számára ez a normális élet, számukra nem egyértelmű, hogy milyen értékes ez a falu. Szeretném ösztönözni őket, hogy fejlesszék a turizmust, mert jóval többen is meg tudnának élni belőle” – vázolja elképzeléseit riportalanyunk, aki azért nem mindenért rajong választott hazájában.
Elmondása szerint ki nem állhatja, hogy például az egészségügyi szolgáltatásokért baksist kell adni, s irritálja a bürokrácia is. Sajnálatosnak találja, hogy a csipkeszegi táncházba javarészt fiatalok járnak, házasember csak elvétve vetődik be. A csipkeszegi Langeveld-vendégházban megszálló turisták többsége külföldi, javarészt Magyarországról és Hollandiából érkeznek. Megkóstolhatják a széki pálinkát, a háziasszony gulyását és pánkóját, széki fiatalok által tartott bemutatón ismerkedhetnek meg a magyar táncokkal, s ha kedvük van Michel-Mihály útmutatása mellett tanulhatják meg a széki legényes vagy a kalotaszegi szapora lépéseit.
(Csizmát kávéért
Tavaly Michel Van Langeveld a fejébe vette, hogy beszerez a tájház számára, kiállítási tárgyként, néhány tradicionális, széki stílusú csizmát. Egyik falubelijének megemlítette, hogy egy csomag kávét ad egy pár már nem használt csizmáért, s másnap nyélbe is ütötték az üzletet. Egy napra rá első „ügyfelének” két szomszédja kereste fel egy-egy pár csizmával, újabb 24 óra elteltével pedig négyen hozták el neki nem használt csizmáikat. Jelenleg 320 darabot számlál a maga nemében egyedülálló gyűjtemény, mely továbbra is gyarapszik, ha nem is a kezdeti idők ritmusában.)
Pengő Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?
A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál.
Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak.
A nagybirtok a kelendő
Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől.
A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu.
Tulajdonképpen élelmiszerhiány van
Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila.
„Tiszta bohóckodás”
Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre.
Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila.
Érdeklődnek a befektetési alapok
A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában.
A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Székelyföldi lokálpatriotizmussal a multik ellen
Idén több mint kétszáz boltot nyitottak a multinacionális kiskereskedelmi láncok Romániában, jelentősen növelve piaci részesedésüket. A Szuper boltokat és a Merkur szupermarketeket működtető Elan Trió székelyföldi és magyarországi termékek forgalmazására fektetve a hangsúlyt veszi fel velük a versenyt.
Rohamléptekkel fejlődnek az általános fogyasztási javakat forgalmazó áruházláncok Romániában. Öt év leforgása alatt a 12 legnagyobb forgalmat lebonyolító áruházlánc boltjainak száma több mint duplájára nőtt, 570-ről 1200-ra. A növekedés idén volt a leglátványosabb, ez a 12 kiskereskedelmi hálózat ugyanis 2013 október végén 203-mal több egységet számlált, mint tíz hónappal korábban.
A legagresszívabban a Mega Image terjeszkedett, amely 64 új boltot nyitott, igaz, ezek egy része korábban is működött, más cég égisze alatt. A Profi 31 egységgel gyarapodott, míg az Auchan hipermarketek száma hússzal nőtt, melyeket kivétel nélkül a Realtól vette át. A modern kereskedelem (cash&carry, hipermarket, szupermarket, diszkontáruház) fejlődését a hagyományos kiskereskedelem sínyli meg, öt év leforgása alatt 6 000 független vegyeskereskedés húzta le a rollót.
A több mint 50 ezer lakosú városokban a független vegyeskereskedések jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalomnak csupán 3 százalékát bonyolítják, ami fele a két évvel korábbinak. A Gfk és a Nielsen piackutató cégek adatai szerint 2008-ban a romániaiak 11 százaléka még a sarki ABC-ben vásárolt leginkább, tavaly azonban ez az arány már csak 3 százalék volt. A legtöbben (62 százalék) a hipermarketeket (Carrefour, Auchan, Cora, Real, Kaufland) preferálják, 20 százalék a szupermarketeket (Billa, Carrefour Market, Penny Market XXL, Mega Image, Profi stb.) részesíti előnyben, 17 százalék pedig a diszkont áruházakat (Penny Market, Lidl stb.). Szakértők szerint a folyamatnak távolról sincs vége, a nemzetközi áruházláncok részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalom 70 százalékát fogja kitenni néhány éven belül.
A kiskereskedelem növekvő koncentrációja általános piaci jelenség a Közép-Kelet-Európai régióban, ám a multik egyeduralma tipikusan hazai. A 12 legnagyobb áruházlánc kivétel nélkül külföldi tulajdonban van: a Carrefour, a Cora és az Auchan francia, a Selgros svájci, a Kaufland, a Metro, a Real, a Billa, a Penny Market és a Lidl német, a Mega Image belga, a Profi pedig lengyel.
Magyarországon ezzel szemben az öt legnagyobb kiskereskedelmi lánc közül három hazai tőkéjű, a CBA, a Coop és a Reál (nem azonos a Metro-csoporthoz tartozó Reallal) 2012-ben összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami duplája a piacvezető Tesco forgalmának. Romániában a legnagyobb hazai tulajdonban levő hálózat a vetési székhelyű Unicarm, de a boltok összterülete alapján országos szinten az első húszba tartozik a székelyudvarhelyi Elan Trió kft. is. Az elmúlt években a multik piaci részesedése Romániában folyamatosan nőtt, részben amiatt, hogy egy sor hazai kiskereskedelmi hálózatot magukba olvasztottak.
Az Elan Trió állja a sarat
Annak ellenére, hogy a multinacionális láncok lendületesen terjeszkednek a Székelyföldön is, az Elan Trió állja a sarat. Câmpean Éva kereskedelmi igazgató elmondása szerint egy év alatt 9,32 százalékkal nőtt a forgalma. A vállaltnak jelenleg öt Szuper név alatt futó boltja, hat Merkur nevű szupermarketje, valamint három raktáráruháza van. Idén két új boltot nyitottak Udvarhelyen, jövőre pedig Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön fognak terjeszkedni.
A sikeres üzletpolitikának több összetevője van – mondta a maszol.ro-nak Gönczi Dezső, a vállalat marketing- és PR felelőse. „Mivel kizárólag Székelyföldön tevékenykedünk, az itt élő embereknek emocionális kapcsolatuk van velünk. Ezen túl nagy hangsúlyt fektetünk a helyi eredetű termékek forgalmazására, amivel az emberek lokálpatriotizmusára apellálunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül. A harmadik fontos tényező az, hogy minőségi magyarországi élelmiszereket forgalmazunk, és a románul kevésbé jól beszélő vásárlók számára nagy előny, hogy értik, melyek egy termék összetevői” – nyilatkozta Gönczi Dezső, hozzátéve, annak ellenére, hogy 600 alkalmazottjuk van, a cégnél családias a hangulat, amit a vásárlók is éreznek.
Pengő Zoltán
Maszol.ro

Új turisztikai szolgáltatás Erdélyben: Tháliatúra
Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.
Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.
Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.
A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.
A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.
„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

A magyar OTP a legstabilabb romániai bank
Közzétette az Európai Bankfelügyelet a 64 banknál végzett átláthatósági vizsgálat eredményeit. A vizsgálatban résztvevő, a romániai piacon jelen levő pénzintézetek közül az OTP érte el a legjobb eredményt, fizetőképességi vagy tőkemegfelelési mutatója az átlagosnál magasabb, 15,4 százalék.
A vizsgált bankok átlagos fizetőképességi rátája 11,5 százalék. A fizetőképességi ráta azt mutatja, hogy egy adott pénzintézet üzletpolitikája mennyire előrelátó a fedezet-hitel arány szempontjából. Az átláthatósági vizsgálatban egyetlen román tőkéjű bank sem szerepelt.
2013-ban egyébként két neves gazdasági szaklap, a Bloomberg és a Global Finance is összeállította a világ legstabilabb bankjainak listáját, teljesen eltérő eredménnyel. Előbbi a három leginkább mérvadó minősítő ügynökség, a Fitch, a Moody’s és a Standard & Poor’s hosszú távú minősítéseire támaszkodva rangsorolta a bankokat. A toplistát az európai hitelintézetek uralják, az első tíz hely kivétel nélkül az öreg kontinens bankjainak jutott.
Az élen a német Kfw áll, majd a holland Bank Nederlandse Gemeenten és a svájci Zürcher Kantonalbank következik. Az első tízbe még három német, két holland, valamint egy-egy francia és luxemburgi bank fért be, Romániában egyikük sincs jelen. Az ötvenes listán 17 európai bank szerepel, amerikai ellenben csak hat, s a legjobban jegyzett BNY Mellon csak a 31-ik helyen áll.
A Bloomberg a fizetőképességi mutató és a bedőlt hitelek aránya alapján állította össze a rangsort, melyet a Qatar National Bank, a szingapúri Oversea-Chinese Banking és a Canadian Imperial bank of Commerce vezet. A húszas listán szereplő pénzintézetek fizetőképességi mutatója 14 és 21 százalék között mozog, míg a bedőlt hitelek aránya 0,1 és 1,5 százalék között van. A hazai bankrendszerben ez utóbbi mutató 19 százalékon áll.
Érdekesség, hogy a Global Finance által az első tízbe rangsorolt bankok egyike sem fért be a Bloomberg listájára. A Bloomberg rangsorban megtalálható hitelintézetek közül kettönek van romániai leányvállalata: a kilencedik helyen található amerikai Citigroupnak és a 19-ik Turkiye Garanti Bankasinak.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

Magyarországi invázió a kolozsvári pszichológián
Az alacsony tandíj vonzza a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) a magyarországi hallgatókat, akik évente akár több százezer forintot takaríthatnak meg, az utazási és szállásköltségeket is figyelembe véve, ha Erdélyben tanulnak. A maszol.ro-nak elmondták, a BBTE jó hírneve is vonzó.
A 2013/14-es tanévben mintegy 230 magyarországi diák tanul a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), a túlnyomó többség alapképzésben részesül, de vannak mesterizők és tíz doktorandusz is. Soós Anna rektorhelyettes tájékoztatása szerint az anyaországi hallgatók legnagyobb része pszichológiát, néprajzot, informatikát, színművészetet és szociológiát tanul, az Európai Unió polgáraiként javarészt tandíjmentesen.
Arányuk messzemenően a pszichológia távoktatáson a legnagyobb, körülbelül 45 százalék, az 52 elsőéves közül ugyanis 25 magyarországi. Egy évvel korábban még nagyobb arányban iratkoztak be anyaországiak, akkor negyvenen voltak a 79 fős összlétszámból. A magyarországi pszichológiahallgatók aránya a 2010/11-es tanévben ugrott meg, mikor is 43-an iratkoztak be Kolozsvárra távoktatásra (az teljes létszám akkor 88 volt). Egy évvel korábban még csak 27-en voltak a 94 fős évfolyamon.
Az első Magyarországról érkezett nappali tagozatos jövendőbeli pszichológus 2010 őszén kezdte meg a tanulmányait a kincses városban, 2012-ben már nyolcan, tavaly pedig négyen voltak első évesek. A tavalyi év vízválasztó volt a mesteri képzésben, ugyanis első alkalommal jelentkeztek ide is anyaországiak, s egyből tömegesen, 11-en vannak a 47 fős évfolyamon.
Ezek egyike Sz. A., aki az alapképzést is Kolozsváron végezte. „Anyagi megfontolásból iratkoztam be 2010-ben Kolozsvárra. Magyarországon 350 ezer forintba került volna egy félév, és két nyelvvizsgát kérnek, ami újabb költségterhet jelent. Természetesen az is közrejátszott, hogy a Babeș-Bolyai jó egyetemnek számít, illetve, hogy otthon nagyon nehéz bejutni pszichológiára” – magyarázza a tavaly diplomázott pszichológus döntésének okát.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek jelenleg több mint 700 külföldi hallgatója van. Többségben vannak az EU-n kívüli államokból érkezettek, köztük olyan egzotikus országok fiai és lányai mint Equador, Kolumbia, Brazília, Peru és Kenya. Soós Anna elmondása szerint a nem EU-s állampolgárok 250-300 eurós havi tandíjat fizetnek, melynek összege szakonként változik.
BBTE pszichológia távoktatás szakán az alapképzés éves tandíja 2.500 lej, vagyis hozzávetőleg 160 ezer forint, kevesebb, mint egy negyede a magyarországinak. Bár havi rendszerességgel utazik fel Hajdúszoboszlóról Kolozsvárra, s a szállásért is fizetnie kell, Sz. A. anyagilag sokkal jobban jár mintha odahaza tanulna, számításai szerint évente kb. 400 ezer forintot takarít meg. Mivel EU-s állampolgárként ugyanazon jogok illetik meg mint a romániaiakat, s a tanulmányi eredményei jók voltak, nem is volt kérdés, hogy Kolozsváron iratkozzon-e be a mesterire? Ha csak fizetős helyre jut be, akkor is szinte biztosan a BBTE mellett döntött volna, mivel itt 200 ezer forint az éves tandíj, míg, elmondása szerint az ELTE-n egy félév 380 ezer forintba, Debrecenben pedig 410 ezer forintba kerül.
Sz. A. évfolyamtársai között volt olyan magyar állampolgár, aki Belgiumból, illetve Londonból járt át Kolozsvárra előadásokat hallgatni és vizsgázni. Ez csak első hallásra meglepő, ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a londoni egyetemeken a pszichológia alapképzés éves tandíja 6.700 fontnál kezdődik, míg a kolozsvári ennek hozzávetőleg 7 százaléka, és hogy közvetlen légi járat van az erdélyi és az angol főváros között, akkor már ésszerű döntésnek tűnik.
A Pszichológia és Neveléstudományi Karra egyébként Nyugatról és az utódállamokból is iratkoztak be magyar anyanyelvű hallgatók az elmúlt években, egy-egy szlovák, német és osztrák, valamint két kanadai állampolgár.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

Húsz év alatt eltűnt a hazai ipar harmada
A megváltozott piaci viszonyok, az elhibázott privatizációs politika és a rossz menedzsment miatt ment csődbe vagy vegetál több tucat korábbi nagyvállalat.
Két évtized alatt teljesen átrendeződött a román gazdaság. Az Országos Cégbíróság adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította a 100 legnagyobb feldolgozó ipari vállalat 1994-es rangsorát. A listán szereplő cégek egyharmadát időközben felszámolták, illetve nem működnek.
A nagyvállalatok nem nőttek együtt a GDP-vel
1994-ben a vezető ipari vállalatok teljes éves forgalma 8,6 milliárd dollárt tett ki, míg tavaly, ugyanezen társaságok összesen 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak. Ez nagyon sovány eredmény, fogyelembe véve, hogy az eltelt húsz év alatt az ország bruttó hazai terméke hozzávetőleg meghatszorozódott, 30 milliárd dollárról 190 milliárdra nőtt.
Még lesujtóbb az összehasonlítás, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi eredményhez 11 milliárd dollárral négy cég ( Automobile Dacia, Rompetrol Rafinare, Petrotel Lukoil, ArcelorMittal Galac) járult hozzá, a fennmaradó 96 összesített forgalma nagyjából ugyanazon a szinten van mint 20 évvel ezelőtt.
1994-ben a román ipar zászlóshajója az ArcelorMittal volt, 777 millió dolláros forgalommal. Az indiai tulajdonban levő kohászati kombinát jelenleg is a nagy halak közé tartozik, tavalyi forgalma meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A második helyen az időközben a felszámolás sorsára jutott Metalimportexport Rt. állt, 529 millió dolláros forgalommal. A harmadik a szintén megszűnt Arpechim Rt. volt, 435 millió dolláros forgalommal. Ezt 2010-ben zárták be, mivel évi 130 millió dollár veszteséget termelt.
A ranglistán egy sor olyan vállalat is van, melyek, bár még léteznek, ám jelenleg csupán árnyékai egykori önmaguknak. Ebbe a kategóriába tartoznak a Rafo Rt, melynek tavalyi forgalma 25 millió dollár volt, szemben a 20 évvel korábbi 299 millióval, a Rafinăria Astra România, mely 116 millió dollárról 1 millióra, illetve a Tehnoforestexport, amely 84 millió dollárról 2 millióra esett vissza.
A legsikeresebben az Automobile Dacia vészelte át az elmúlt két évtizedet, hiszen forgalmát 267 millió dollárról 5,5 milliárdra emelte. A Rompetrol Rafinare és a Petrotel Lukoil szintén szépen fejlődtek, 1994-ben még csak 362, illetve 347 millió dolláros forgalmat bonyolítottak, tavalyi ereményük azonban már 3,5 és 1,6 milliárd euró volt.
Élmezőnyben az Azomureș
Húsz évvel ezelőtt a legnagyobb erdélyi vállalatok a vajdahunyadi ArcelorMittal (9.), a marosvásárhelyi Azomureş (12.) és a temesvári Comtim Carnex (13.) voltak. Előbbi visszafejlődött az évek során, forgalma 232 millió dollárról 150 millióra csökkent, míg a bánsági nagyvállalatot felszámolták.
Az Azomureş ellenben jelenleg is sikeres, tavalyi forgalma 481 millió euró volt, ami több mint háromszorosa az 1994-es eredménynek.
Az esztelen privatizáció sokszor csődöt hozott
Az iparon belüli erőteljes átrendeződés nagyrészt a mindenfajta koncepciót nélkülöző privatizációnak tudható be, vélik a szakemberek. „Ész nélkül történt a magánosítás, egyrészt a csúszópénzek miatt. Nagy károkat okozott a Nem adjuk el az országot! szemlélet is, ami miatt sokszor olyankor került csak sor a privatizációra amikor az adott vállalatot már nem lehetett megmenteni” – nyilatkozta Cezar Mereuţă, a Román Akadémia Előrejelző Intézete tudományos tanácsának munkatársa.
Adrian Moraru, a Közpolitikai Intézet (IPP) aligazgatója szerint sok vállalat a hibás menedzsment miatt ment tönkre. „Természetes, hogy a piacgazdaságra való átállás jónéhány cég megszűnéséhez vezetett. Hiába gyártott autógumikat a Danubiana, ha az importból származóak jobbak voltak. Ugyanakkor Romániában nem volt menedzserképzés, a vállalati vezetők nem boldogultak a piacgazdasági viszonyok mellett” – véli a szakember.
Pengő Zoltán, maszol.ro

Így növelik profitjukat az erdélyi egyetemek
Hat erdélyi egyetem indít kollégiumi képzést érettségi diplomával nem rendelkező fiataloknak, a tandíj 1 300 lejnél kezdődik. Az intézmények így próbálják pótolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és az érettségi szigorítása miatti diáklétszám-csökkenés okozta veszteségeket.
Valószínűleg elsősorban anyagi megfontolásból engedélyezte az oktatási minisztérium, hogy érettségi diplomával nem rendelkező líceumot végzettek is főiskolai tanulmányokat folytathassanak, ugyanis az utóbbi években tetemesen csökkentek a hazai egyetemek tandíjból származó bevételei.
Nagyot csökkent a diáklétszám
Az állami egyetemek hallgatóinak a száma a 2007/2008-as tanévben volt a legnagyobb, 526.844. A gazdasági válság, az érettségi vizsga megszigorítása és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok (az iskoláskorú lakosság fogyása) miatt azóta ez a szám folyamatosan csökken: a minisztérium kimutatásai szerint a 2013/14-es tanévben már csak 341.560-en tanultak az állami felsőoktatási intézményekben.
A magánegyetemeken még drasztikusabb a visszaesés, tavaly a hallgatók száma alig haladta meg a 79 ezret, ami csupán egyötöde a 2008-as 410 ezernek. A diákok számának csökkenését főleg a magánegyetemek sínylették meg, mivel fő bevételi forrásukat a tandíj jelenti: az elmúlt öt évben nyereségük meredeken esett, egyesek veszteségessé váltak.
A legnagyobb magánegyetem, a bukaresti székhelyű Spiru Haret a gazdasági válság kitörésének évében még 180 millió lejes profitot könyvelhetett el, ami 2013-ra 2,7 millió lejre olvadt. Az aradi Vasile Goldiş Egyetem nyeresége négy év leforgása alatt 19,5 millió lejről 0,8 millió lejre csökkent. A bevételek visszaesése miatt a magánegyetemek megváltak alkalmazottaik mintegy negyedétől, egyes intézmények esetében azonban a leépítés mértéke meghaladta a 40 százalékot.
"Magyar" egyetemek nem indítanak képzést
Az egyetemek többsége egyelőre nem él a kormány által nyitott, a bevételeik növelését lehetővé tevő kiskapuval. A magyar nyelvű képzést kínáló hazai felsőfokú oktatási intézmények egyike sem indít idén kollégiumot érettségi diplomával nem rendelkező jelentkezők számára.
A lehetőséget kihasználó intézmények között hat erdélyi van: a Nagyváradi Egyetem, a kolozsvári Bogdan Vodă-, az aradi Aurel Vlaicu- és Vasile Goldiş-, a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir, valamint a nagyszebeni Román – Német Egyetem. Az induló egyetemi kollégiumok a képzések széles skáláját kínálják, reál, humán és művészeti területen egyaránt.
Éjjeliőrt egyelőre egyik egyetemi kollégiumban sem fognak képezni, ám az is vitathatónak tűnik, szükség van-e felsőfokú képzésre a kereskedelmi-, biztosítási- vagy ingatlanügynöki szakmákhoz. Az egyik aradi magánegyetemen ugyanakkor úgy vélik, lehet programozót vagy magándetektívet faragni olyan emberből is, aki számára az érettségi vizsga túl nehéz próbatételnek bizonyult.
Az éves tandíj is tág határok, 1 300 és 3 600 lej között mozog. Legolcsóbban a szebeni magánegyetemen, valamint az aradi Aurel Vlaicu humán szakjain lehet tanulni, míg legtöbbet azoknak kell fizetniük, akik a bukaresti Hyperion Egyetemen kívánják képezni magukat, fogászati asszisztens, vágó/operatőr vagy fotóművészet szakon. A képzések időtartama 1 és 3 év között változik. Az egyetemi kollégiumok többségére szeptember 30-ig lehet beiratkozni.
Pengő Zoltán, maszol.ro

Sehol nem keresnek olyan keveset, mint Hargita megyében
A fejletlen ipar, a feketemunka, a hiányos infrastruktúra, de a rövidlátó vállalkozói mentalitás is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai megyék közül Hargitában a legkisebb az átlagkereset.    
Valószínűleg nem a Székelyföld jut eszünkbe, ha a szegénységre gondolunk romániai viszonylatban, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a nettó átlagbér tekintetében Hargita utolsó helyen áll a megyék rangsorában.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban 1075 lej volt az átlagfizetés Hargita megyében, ami 36 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Tavaly még Vaslui szerénykedett az utolsó helyen, Hargita pedig utolsó előtti volt, ám egy év leforgása alatt a moldvai megyében több mint 100 lejjel nőtt az átlagkereset, aminek köszönhetően a 42.-ről a 39. helyre ugrott a rangsorban.
Nincs sztráda, nincs befektetés
Az alacsony bérek elsősorban a külföldi befektetések hiányának tudható be, ami pedig az infrastruktúra fejletlenségének a következménye, véli Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Az infrastruktúra kiépítésében legalább 5-6 éves lemaradásban vagyunk a környező nagyvárosokhoz, Marosvásárhelyhez, Brassóhoz vagy Bákóhoz képest. A legközelebbi autópálya 120-130 kilométerre van, a legközelebbi repülőtér úgyszintén. Bukarestből négy-öt órás autózással lehet eljutni hozzánk. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon jönnek a befektetők” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balási Csaba. Véleménye szerint annak, hogy a bérezés tekintetében még Háromszék is jobban áll - 1.195 lejes nettó átlagkeresettel - Brassó közelsége az oka, ami miatt egy sor jelentős befektetésre került sor Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
 Több oka van a megye lemaradásának a bérezés tekintetében, állítja Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke. „Egyrészt fejletlen az ipar, másrészt magas azon munkavállalók aránya, akik a fizetés mellett feketén is kapnak juttatást. Azt se felejtsük el, hogy a fűtési időszakot leszámítva alacsony a megélhetési költség, hiszen az emeberek jelentős részének van háztáji gazdasága” – mondja az üzletember.
Fejlesztés helyett paloták
A térségben kicsi a hozzáadott értéktermelés, a vállalatok profitrátája alacsony, ami meghatározza a bérezés színvonalát, mondja Kolumbán Gábor közgazdász, a Hargita Megyei Önkormányzat volt elnöke, a Sapientia Egyetem adjunktusa. A szakember szerint azonban van egy, a kultúrában gyökerező oka is az áldatlan helyzetnek. „Nálunk a vállalkozói mentalitásban nagyon fontos szerepük van a presztízsberuházásoknak. Míg egy svájci vállalkozó a nyereséget visszaforgatja a termelésbe, addig nálunk krőzusok jelennek meg, akik hivalkodó gazdagságban élnek, mely mögött nincs jövőkép, nem fektetnek be hatékonyságnövelő technológiába vagy a munkaerő képzésébe. Ez a vadkapitalizmus gyermekbetegsége” – nyilatkozta Kolumbán Gábor. Véleménye szerint a munkáltatók azért is igyekeznek minél alacsonyabb béreket fizetni, mivel a magas adóteher miatt sok pénzt tudnak így megspórolni.
Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Hargita megyében nagyon magas a néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások aránya, melyeknél a fizetések elmaradnak az átlagtól, míg az átlagosnál jobban fizető nehézipar és informatikai ágazat szinte nem léteznek a megyében. 
Idehaza Bukarestben a legmagasabb az átlagfizetés, 2.364 lej, ami nem meglepő, lévén, hogy a fővárosban működik a legtöbb multinacionális vállalat. Erdélyben és a Partiumban jobban keresnek a munkavállalók mint az Ókirályságban. A rangsorban Temes megye áll a harmadik helyen, 1.810 lejes nettó átlagbérrel, a negyedik Kolozs 1.784 lejjel, Szeben a hatodik 1.714, Brassó a nyolcadik 1.602, Arad pedig a tizedik 1.543 lejjel. Hargitát még a semmiképp sem a szárnyaló gazdaságáról híres Szilágy megye is megelőzi, mintegy 150 lejjel.    
Pengő Zoltán
maszol.ro

Többet adott Bukarestnél a településeknek az EU
Több mint 800 millió euró EU-s pénzt költöttek tavaly a hazai önkormányzatok infrastrukturális és hulladékgazdálkodási beruházásokra, míg az állami hozzájárulás csak 240 millió euró volt. Az uniós források lehívásában tavaly Bihar megye járt az élen.
Mintegy 870 millió eurót sikerült lehívniuk Európai Uniós forrásokból tavaly a romániai megyei és helyi önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek felhasználása terén óriási eltérések mutatkoznak a megyék között, a leghatékonyabb 36 ezerszer nagyobb uniós támogatásból gazdálkodhatott, mint a leggyengébben teljesítő.
Bihar elöl, Teleorman hátul
Az uniós források megcsapolásában 2014-ben Bihar messze kiemelkedett a mezőnyből, 113,4 millió euróhoz jutott hozzá. A Közbeszerzések Elektronikus Nyilvántartójának adatai szerint a pénz tekintélyes hányadát a város modern kori történelmének legnagyobb beruházására, a hőerőmű modernizálására fogják költeni, ami több mint 68 millió euróba kerül.
Tetemes összeget, 84,2, 67,7 és 67,5 millió eurót sikerült elnyernie Prahova, Kolozs és Iaşi megyének is. Az erdélyi önkormányzatok átlagban jól teljesítettek, Hunyad például 52,6, míg Krassó-Szörény 33,5 millió euróhoz jutott hozzá pályázati úton. A székelyföldi önkormányzatoknak sem kell szégyenkezniük. Hargita megyének ugyanis 13,4 millió eurót, míg Háromszéknek 21,3 milliót sikerült lehívnia. Kovászna megye egyébként többek között Maros, Brassó és Arad megyét is megelőzi ezen a téren.
A magyarlakta megyék közül Szatmár volt a legkevésbé hatékony az EU-s pénzek megszerzésében, mindössze 943 ezer euró a tavalyi mérleg, de Temes sem lehet elégedett a megszerzett 1,5 millióval. Országos viszonylatban Teleorman teljesített a leggyengébben. A Duna-menti megyében valószínűleg azt sem tudják, hogy eszik-e a pályázatírást avagy isszák, hiszen tavaly csupán 3100 euró értékben hívtak le uniós pénzeket.
Főleg infrastruktúrára fordítják
A lehívott pénz oroszlánrészét, 611 millió eurót infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatják az önkormányzatok, ami több mint duplája az ilyen célra a kormány által a központi költségvetésből kiutalt összegnek. A második helyen a hulladékgazdálkodás áll, 194 millió euróval. Az Európai Unió anyagi támogatása nélkül nem tudnánk lényegi előrelépést felmutatni ezen a területen, melyre a kormány csupán 3,4 millió eurót szánt.
Informatikai felszerelés vételezésére 21 millió eurót kaptak EU-s forrásokból az önkormányzatok, míg tervek, elemzések, tanulmányok elkészítésére és stratégiák kidolgozására 11 millió eurót költhettek, a tej, kifli, alma programra pedig 339 ezer eurót fordíthattak. Azon tevékenységi területeken, amelyekre az Unió 870 millió eurós támogatást adott, az állam mindössze 473 millióval segítette az önkormányzatokat, ebből az összegből 96 millió euró a tej, kifli, alma programra ment el.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Minimálbéren tengődik Udvarhely, Csík, Gyergyó
Szilágy és Hargita megyében az országos átlag másfélszeresét, kb.45 százalékot tesz ki azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik havi bruttó 975 lejt keresnek. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Az Országos Munkaügyi Hivatal adatai szerint a romániai munkavállalók 83 százaléka a 2415 lejes bruttó átlagbérnél kevesebbet keres. A legrosszabbul keresők, akik a 975 lejes minimálbért kapják, országos szinten az alkalmazottak 29 százalékát teszik ki. Valós arányuk valószínűleg kisebb, hiszen közismert az a munkáltatói gyakorlat, hogy az alkalmazottat minimálbérrel jelentik be, ám a valóságban annál többet fizetnek neki.  
A dolgozók 54 százaléka a minimálbér és az átlagbér közötti összeget keres. A bruttó fizetések 13 százaléka az átlagbérnél magasabb és 5.000 lejnél kisebb. 195 ezer azok száma akik havi 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 4 százalékát teszik ki. A bérsávok területi megoszlása hatalmas eltéréseket mutat, s az adatok nem túl kedvezőek a magyarlakta vidékek esetében. A minimálbéresek aránya két erdélyi megyében a legmagasabb. Az országos elsőség szomorú dicsősége Szilágy megyének jut, ahol a munkaszerződéssel dolgozók 45,5 százaléka, az országos átlag másfélszerese, minimálbért keres, legalábbis papíron. A második helyen Hargita megye áll, ahol a munkavállalók 43,6 százalékát, 26.442 embert fizetnek minimálbérrel. A bérezés tekintetében Hargita olyan, gazdaságilag elmaradott megyéknél is rosszabbul áll, mint Giurgiu, Călărași vagy Mehedinți, melyekben a minimálbérek aránya 43,45 és 40 százalék között változik. A másik két székely megye helyzete jóval kedvezőbb: Kovásznában 33,6, Marosban pedig 31,3 százalék a minimálbéresek aránya. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Biharban a munkavállalók 37,44, Szatmárban pedig 32,2 százaléka viszi haza a törvényben előírt minimális összeget.
Kolozs megye nem panaszkodhat
Erdélyben a Kolozs megyei alkalmazottak lehetnek a legelégedettebbek, ugyanis csak 22,5 százalékukat fizetik minimálbérrel, ellenben 4,91 százalékuk 5.000 lejnél többet keres, ami magasabb az országos átlagnál. Kolozsban 10.408-an tartoznak a legmagasabb bérsávba, többen mint Hargita, Kovászna, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megyékben együttvéve.
Kolozshoz hasonlóan jó a bérezés Temesben is. Ilfov mellett ebben a két erdélyi megyében van csak 10 ezernél több személy a legmagasabb bérsávban, az utánuk következő Brassóban már csak 5.825-en keresnek 5.000 lej fölött. Hargitában 466, Háromszéken pedig 333 személy keres többet havi bruttó 5.000 lejnél.  
A minimálbérek aránya Bukarestben a legkisebb, csupán 18,4 százalék, ugyanakkor itt vannak a legtöbben olyanok, akik 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 10,9 százalékát teszik ki.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Magyarlakta vidékre kevesebb pénz jut útépítésre
Két és félszer annyi pénzt kapott Erdély útépítésre az elmúlt öt évben, mint Moldva és Havasalföld együttvéve, igaz, a magyarlakta vidékek kevéssé profitáltak az infrastruktúra fejlesztéséből. Az úthálózat állapota összefügg a régió gazdasági teljesítményével. Szoros kapcsolat van a romániai országrészek gazdasági teljesítménye, illetve ezek közúti hálózatának állapota és a fejlesztés üteme között, sugallja a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállítása. Ha Bukarestet nem vesszük figyelembe, akkor Erdély, a Bánságot és a Partiumot is beleértve, adja a romániai kivitel javát, tavaly 98 milliárd lejt tett ki az ebben a régióban előállított exporttermékek értéke. Havasalföldről, melybe a szerző Dobrudzsát is belevette, 77 milliárd lej értékben exportáltak. Moldva messze a leggyengébben teljesít, tavaly csupán 15 milliárd lejnyi, a régióban megtermelt árut értékesítettek külföldön, ami kb. 16 százaléka az erdélyi kivitelnek. Bukarestben tavaly 38 milliárd lej értékű exportárut állítottak elő.
2.400 lej/fő
Az export volumenének a történelmi országrészek közötti megoszlása az adott régiók úthálózatának fejlesztésére az utóbbi években elköltött pénzekkel arányos, mutat rá a cikk szerzője. Az Országos Autópálya és Út Társaság adatai szerint a 2010 és 2014 közötti időszakban Erdélyben 16 milliárd lejt költöttek a közúti infrastruktúra fejlesztésére. A másik végletet Moldva jelenti. A régió ennek alig valamivel több mint egytizedét, 1,8 milliárd lejt kapta azonos célra.
Havasalföldön 4,6 millió eurót költöttek az említett időszakban útépítésre. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy ebben a régióban van az ország jelenlegi két leghosszabb, összefüggő sztrádája, a Bukarest-Konstanca és a Bukarest-Pitești autópálya. Ha az infrastruktúra-fejlesztésekre költött pénzt a lakosság számához viszonyítjuk, szintén Erdély áll magasan a legjobban, ahol az elmúlt öt évben minden egyes lakosra 2.400 lej jutott. Havasalföldön lakosonként 630, míg Moldvában 428 lejt költöttek útépítésre. Mindezek mellett tény, hogy a pénz legnagyobb része Dél-Erdélybe ment, a magyarlakta vidékeknek lényegesen kevesebb jutott.
Több befektető, több fejlesztés
Erdély és Havasalföld a külföldi befektetések értékének tekintetében is messze megelőzi Moldvát, a két előbbi történelmi régióba nyolcszor annyi idegen tőke áramlott az elmúlt negyedszázadban, mint utóbbiba. Egy adott régió gazdasági állapotát természetesen nem kizárólag az úthálózat fejlettsége határozza meg. Erdély már földrajzi helyzetéből adódóan, mivel közelebb van Nyugat-Európához, előnyben van Moldvával szemben, ugyanakkor a munkaerő minősége, a vélhetően jobb munkamorál és a Nyugattal való történelmi kapcsolatok szintén előnyt jelentenek.
Ugyanakkor megfigyelhető egy ördögi kör kialakulása, ami a hagyományosan fejlettebb régiók malmára hajtja a vizet, figyelmeztet Aurelian Dochia gazdasági elemző. “A befektetők a fejlettebb, jobb infrastruktúrával rendelkező térségekbe mennek, utána pedig nyomást gyakorolnak a hatóságokra a további fejlesztések érdekében. Ezért aztán ezek a régiók még több befektetőt fognak vonzani, az elmaradott térségekbe pedig még kevesebb pénz fog áramlani, mondván, hogy ott nincs értelme fejleszteni, mert nincsenek befektetések” – véli a szakember.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Afrikanisztikától a sci-fin át a rovásírásig
Mandics György temesvári származású író állítja, hogy a világon minden matematikailag kiszámítható törvényszerűségek alapján történik – például az 1989-es forradalom is, amelyben ő érte el, hogy Tőkés László háza körül románok is gyülekezzenek. Erről és sok minden másról is beszélt a maszol.ro-nak adott interjúban. Irodalmi pályafutását versekkel kezdte, ám mégis reálszakra, matematikára felvételizett. Miért?
Már azelőtt írtam verseket, mielőtt a matematika egyetemre kerültem. Számomra a költészet nem jelentette azt, hogy feltétlenül nyelvészetet kell tanulnom. Az, hogy matematikára mentem, kizárólag a világpolitikának, közelebbről Hruscsov cipőjének volt köszönhető, amivel az ENSZ-ben verte az asztalt. Az amerikai és a szovjet rakéták már egymásra voltak irányítva, amikor a hatóságok bejelentették, hogy mindazok, akik nem felvételiznek, illetve nem jutnak be az egyetemre, rövidesen megkapják a behívót, s mennek Kubába „önkéntesnek”. Korábban úgy gondoltam, hogy egyetem nélkül is mindenkinél okosabb vagyok, ám ekkor úgy döntöttem, hogy a kubai önkénteskedés helyett inkább felvételizek. Négy nap volt hátra a felvételiig, s mivel általában a matematikán volt a legkevesebb jelentkező, oda jelentkeztem. A líra után az etnográfia következett. Elég éles kanyar volt. Kolozsváron találkoztam Kányádival és Farkas Árpival, akik panaszkodtak, hogy nem lehet írni, minden könyvet visszadobnak. Erre én írtam egy román nyelvű etnográfiai könyvet Afrikáról, amiben ugyanazt mondtam el, amit versben is leírtam volna, hogy utálom a rendszert és hogy a zsarnokság egy rohadt dolog. Versben ezt nem lehetett elmondani, azt ellenben le lehetett írni, hogy a bantuknak milyen jó dolguk volt régen főnök, elnök nélkül. A könyvtől el voltak ragadtatva azok is, akiket nem érdekelt az etnográfia, de értették a mondanivalót, még az etnográfusok is. Ennek köszönhetően, ‘89 után meg is hívtak a Bukaresti Egyetemre, hogy tanítsak afrikanisztikát. Mindig univerzális ember voltam, bárhol találtam olyan témákat, amiket még nem írt meg senki. A körülményekből fakadóan, kénytelen voltam lavírozni a lehetőségek mezején, olyan műfajban írni, amit éppen megengedtek.
Ennek a lavírozási kényszernek a következménye volt, hogy az etnográfia után a tudományos-fantasztikus irodalom területén is kipróbálta magát?
Pontosan. A második Afrika-kötetet, amelyben arról írtam, miként kényszerítik rá az embereket, hogy elfogadják a zsarnokságot, már nem adták ki. Nem baj, mondtam, akkor írok sci-fit. Így született meg a Vasvilágok, amiben leírtam, hogyan zajlik majd a forradalom, még a jelszavakat is megjósoltam. Innen már csak egy kis ugrás kellett, hogy eljusson az ufókig. Erről a témáról a diákjaim szerettek volna olvasni, de nem jutottak hozzá a szakirodalomhoz. Beleástam tehát magam a témába, s ennek eredményeként jelent meg a Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek című kötetem. Később ugyanebben a témában publikáltam egy román nyelvű könyvet is. Aztán írtam egy monográfiát a Tunguzka meteoritról is, amely azonban már nem jelent meg, mert Elena Ceaușescu épp akkoriban számolt le a parapszichológiai társaságokkal, s mindennek a kiadását, ami ufókról és hasonló dolgokról szólt, leállítottak.
Temesváriként hogyan élte meg a forradalmat?
Azon kevesek egyike voltam, akik tudták, hogy jön a forradalom, azt is, hogyan fog lezajlani, s nem fűztem túlzottan nagy reményeket hozzá, mert tudtam, hogy kik állnak mögötte. A „tudtam” túl erősnek tűnik ebben a szövegkörnyezetben. Nem az, mert tagja voltam annak az Iliescu-féle körnek, amelyik az összeesküvést szervezte, melyből végül a forradalom lett (Ion Iliescu négy éven át pártvezető volt Temes megyében - sz.m.). ´84-ben döntötték el, hogy Ceaușescut félreállítják, s csak arra vártak, hogy az amerikaiak és az oroszok megegyezzenek egymással. Ceaușescu megtudta ezt, s meg akarta akadályozni, csak hibát követett el, mert Temesvárra, s nem Marosvásárhelyre tette a Securitate koreográfiája szerint megrendezett revizionista lázadás helyszínét. Azért választotta Temesvárt, mert itt volt Tőkés, neki pedig szüksége volt egy balfácánra, akinek a nyakába varrhatja, hogy el akarja szakítani Erdélyt Romániától. Erre a koreográfiára volt kinyomtatva a propagandaanyag, erre volt beetetve a katonaság. Egy dolgot azonban rosszul mértek fel, ugyanis ők arra számítottak, hogy Tőkés háza körül magyarok lesznek, akiket majd begyűjtenek, s kirakatpert rendeznek velük. Én azonban már egy nappal korábban tudtam, hogy mi fog következni, s szóltam a román barátaimnak, hogy vigyék az embereiket Tőkés háza elé, a magyarokat meg hazaküldtem. Így aztán másnap, mikor begyűjtötték a tüntetőket, a nyolcszáz ember között három vagy négy magyar volt, a forgatókönyv nem működött. Ha jól belegondolunk, az, hogy kisakkozzuk, hogyan zajlik le egy forradalom, hogyan működik egy idegen világ vagy az ufók, mind-mind egyfajta társadalmi matematika.
Könyvet írt a titokzatos írásokról is. Ez a téma is kapcsolódik a matematikához?
Ebben is nagyon érdekes matematikai törvényszerűségek működnek, melyek arról szólnak, hogy mikor lesz egy jelrendszerből írás, illetve ez hogyan alakul át az idők folyamán. Mindezek pontosan leírható törvényszerűségek szerint történnek, mint minden más az életben.
Legutóbbi munkájának témája a rovásírás. Hogyan kezdett el érdeklődni iránta?
2007-ben keresett meg a Gondolat Kiadó azzal, hogy 2009-re írjak egy könyvet a rovásírásról. Felvettem a kapcsolatot az összes rovásírásos szervezettel, megnéztem mit kutattak, meddig jutottak, gyűjtöttem az anyagot. A könyvtárakat járva döbbentem rá, hogy a létező anyagoknak mintegy fele korábban nem volt kutatva. Az akadémia végül nem finanszírozta a kötet megjelenését, ami így Aradon jelent meg. A kutatás során jöttem rá, hogy a magyar történelemnek van egy rovásírásos krónikája, eldugva könyvtárakban, amiről az embereknek fogalmuk sincs.
Milyen tematikájú az ön által feldolgozott rovásírásos anyag, s hol található?
Egy része népköltészet, illetve irodalom, s vannak történelmi tárgyú írások, egy csomó ének Attiláról, akit közeli rokonként, elődünkként említenek. Ezen források szerint nem a Káma vidékéről, hanem a Kaukázus déli részéről, a jelenlegi Azerbajdzsán területéről jöttünk, a honfoglalás pedig már Árpád előtt megkezdődött, Erdély irányából. Tizenegy kötetben van ez az anyag, javarészt a szegedi könyvtárban és az Országos Széchényi Könyvtárban.
Mi az oka annak, hogy amint említette, ez az anyag korábban nem képezte tudományos kutatás tárgyát?
Ennek a fő oka az, hogy a rovásírásos rendszer ellentmond a magyar nyelv finnugor eredetének, ugyanis nincs olyan finnugor nép, melynek rovásírása van. Ebben az esetben két dolog lehetséges: vagy nem az illető nyelvcsaládhoz tartozunk, vagy a rovásírás egy kései jövevény, melyet átvettünk. Az akadémia ez utóbbit vallja, és próbálja elhitetni a közvéleménnyel. Az akadémia álláspontja szerint a rovásírás olyan dolog, ami egyszerűen nem létezhet, s mint ilyet, nem kell kutatni, vitázni sem hajlandóak róla.
Mi lesz a következő tematika, amit körül fog járni?
A rovásírásos anyagból eddig három kötet jelent meg, ezeket további négy követi majd.
Eddigi munkássága elképesztő mennyiségű ismeretet feltételez. Hogy néz ki egy napja, mennyi időt fordít dokumentálódásra, írásra?
24 órából napi 17-18-at tanulással, munkával töltök el. Ez így megy, mióta az eszemet tudom. Nem azt a modellt követem, hogy megtanulok egy tudományt, s aztán a kijelölt ösvényen battyogok. Ehelyett én találok egy megoldásra váró problémát, s megtanulom, ami ahhoz kell. A biokémiától kezdve a szeggyártásig mindent meg lehet tanulni, csak akaraterő és nyelvtudás kell hozzá. Én mindig az aktuális feladathoz szabom az időm, az életem. Ameddig feladat van, mindig meg kell újulni.
Mandics György 1943-ban született Temesváron. 1966-ban diplomázott a Temesvári Egyetem matematika-fizika szakán. Újváron, majd Zsombolyán tanított. A temesvári Új Szó, majd a Temesvári Szabad Szó munkatársa. Majd kéttucat kötete jelent meg magyarul, románul és németül: Gyönyörű gyökerek (versek, 1968), Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek (1977), A rejtélyes írások könyve. Az írás kialakulásának rejtélye (1981), Vasvilágok (sci-fi, 1986), Gubólakók (sci-fi, 1988), Temesvári Golgota (regénytrilógia, 1981), Az ufók formavilága (1992), A dromosz (sci-fi, 1993), A manipulált forradalom (2009), Róvott múltunk (2010) stb. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Kevés a magyar a romániai gazdasági elitben
A 660 piacvezető romániai cég közül csupán hetet birtokolnak részben vagy teljes egészében erdélyi magyar üzletemberek, négy másik pedig magyarországi tulajdonban van – derül ki a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilapnak a Gazdaság legnagyobb szereplői című évkönyvéből. Tizedik alkalommal állította össze a Gazdaság legnagyobb szereplői (Cel mai mari jucători din economie 2015) című évkönyvet a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap. A kiadványban 660 nagyvállalat szerepel. Ezek közül mindössze 11 magyar érdekeltségű, vagyis olyan gazdasági társulás, melynek kizárólagos- vagy társtulajdonosa magyarországi cég, illetve magyar nemzetiségű magánszemély. Ez azt jelenti, hogy a alulreprezentáltak vagyunk a romániai gazdasági életben, hiszen, míg a népességnek több mint 6 százalékát a magyarság teszi ki, addig a piacvezető vállalatoknak csupán 1,5 százaléka magyar kötődésű.
Daradics, Jakab, Prosszer
Az energetikai ágazatban nem állunk rosszul: az éves forgalom alapján a hetedik legnagyobb kőolajipari vállalat a Mol Románia, melynek nemcsak tulajdonosa, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., hanem a vezetője is magyar, Daradics Kinga. A ZF adatai szerint a 39 legnagyobb építőipari cég között egyetlen egy magyar érdekeltségű sincs, csupán azzal vigasztalódhatunk, hogy a Temesváron működő, amerikai tulajdonban levő Azur festékgyár vezérigazgatója magyar ember, Jakab Zoltán.
Ennél jobb a helyzet a feldolgozó iparban, ahol 170 vállalat közül kettő magyar érdekeltségű. Az elektromos berendezések és felszerelések gyártói között a harmadik a Romcab melynek többségi tulajdonosa és vezérigazgatója Prosszer Zoltán. A marosvásárhelyi székhelyű részvénytársaság tavaly 653 millió lejes forgalmat bonyolított le, s a 2013-as eredménynél egyharmaddal nagyobb, 32,7 millió lejes nyereséget ért el.
Teszári, Bandi, Kurkó, Lőrincz
A gyógyszerforgalmazók mezőnyében a Gedeon Richter Nyrt. romániai leányvállalata, a Pharmafarm szerepel, a nyolcadik helyen. Bár a Kronospan szászsebesi üzeme osztrák tulajdonban van, az igazgató magyar nemzetiségű, Bandi Botond.
A legmasszívabban az általános fogyasztási javak előállítása terén képviseltetjük magunkat. Az ország második legnagyobb üdítőital gyártója, a Romaqua Group két tulajdonosa közül az egyik, Pálfi Miklós, magyar. Ugyanazon kategóriában kilencedik helyen áll, 67,9 millió lejes forgalommal a Perla Harghitei Rt., melynek többségi részvényesei az alkalmazottak, vezérigazgatója pedig Kurkó Árpád, aki maga is részvényes.
Az édesség-, kávé-, chips- és fűszerforgalmazók között a 13-ik helyen áll a Bara Levente tulajdonában levő Supremia Group. A gyulafehérvári székhelyű cégnek 2014-ben 155 millió lejes forgalma volt és 4 millió lej profitot termelt. Az IT forgalmazók kategóriájában kilencedik helyen áll az Agis Computer, melynek tulajdonosa és vezérigazgatója egyránt Lőrincz István.
A romániai telekommunikációs ágazatban szintén van magyar tőke, a nagyváradi Teszári Zoltán cége, az RCS&RDS negyedik a rangsorban, 2,3 milliárd lejes forgalommal.
Wizz Air, The Group, OTP
A szállítási és kereskedelmi ágazatban 63 cég szerepel a ZF összeállításában, köztük egyetlen magyar, a Wizz Air. A magyarországi tulajdonban levő légitársaság romániai járatai tavaly 3,6 millió utast szállítottak, amivel jócskán megelőzi a második helyen álló, állami tulajdonban levő Taromot.
A 160 céget felvonultató szolgáltató szektorban szintén van egy magyar érdekeltségű. A reklámcégek rangsorában az első helyen a The Group áll, melynek vezérigazgatója és társtulajdonosa Szigeti Zoltán. A bankszektorban a 16-ik poziciót az OTP Románia foglalja el 4,6 milliárd lejnyi aktívummal. Diósi László, az OTP bukaresti vezérigazgatója ugyanakkor nem az egyetlen hazai magyar bankár, ugyanis a Citibank romániai leányvállalatát szintén magyar ember, Pándi Tibor irányítja.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Fogyatkozó szórványközösség a kóbori omló falak között
Ritkaságszámba menő archaikus falukép és gótikus református erődtemplom van a Brassó megyei Kóboron, aszfaltos bekötőút és térerő viszont nincs. Jövő szintén nincs, gondolták azok a kóbori magyarok, akik elvándoroltak, ki Fogarasra, ki Amerikába. Megmenthető-e az egykor ezerfős, ma agonizáló magyar közösség?
Kóborba eljutni kalandos vállalkozás. A Kőhalom és Fogaras között, a Hortobágy-hegység magas dombjai között megbúvó településre aszfaltozott út nem vezet, a távolsági tömegközlekedés csak vágyálom. Újdonsült ismerősöm viharvert furgonjával legelőkön, földutakon zötykölődtünk, Zsiberk felől közelítve a településhez. Ha telefonon szeretnék beszélni, akkor most tegyem, ugyanis rövidesen búcsút mondunk a térerőnek, figyelmeztet alkalmi idegenvezetőm, amikor felérünk a falu előtti utolsó dombhátra.
Az utcák kihaltak, csak az egyetlen vegyesbolt előtt sziesztázik, sörrel a kezében, néhány férfiember. „Tiszta magyar falu ez?” – kérdezem Botos Bálint harangozót, miközben szállásomra, az egykori felekezeti iskola épületébe kísér. „Tiszta cigány falu” – válaszol lemondó hangsúllyal.
Hogy ez nem pont így van, arról vagy negyedórával később meggyőződöm, mikor is csatlakozom a boltbejáratnál sörözőkhöz. Az atyafiak többsége magyar, a szó javarészt magyarul folyik. Rövidesen felfedező útra indulok, felfelé baktatok a Tyúkos utcán, amely nevét nem onnan kapta, hogy lakói jeles baromfitenyésztők lennének, hanem azért, hogy rajta át lehet eljutni a községközpontba, Szásztyúkosra.
Jobbról és balról is szebb napokat megért, jellegzetes szász stílusú házak, többségük elhanyagolt, némelyik szemmel láthatóan gazdátlan. Akad rendezett porta is, ám ezek inkább kivételnek számítanak. A falu széle felé közeledve egyre több a romos, az enyészetnek magát lassanként végleg megadó épület. Az utcán gyerekek játszanak, egyikük, 10-11 éves szőke lány, magyarul köszön rám, majd közli, vitt a szállásomra vizet és törölközőt. Játszótársain látszik, hogy őseik nem Etelközből, hanem Indiából indultak el a Kárpát-medencébe.
Egy jól karbantartott ház előtt idősödő férfi ücsörög. Szóba elegyedünk, később a házba invitál. Évtizedek óta Fogarason él, de rendszeresen hazajár a szülői házba. Két felnőtt gyermeke Nyugaton él, ritkán találkoznak, mondja fájdalomtól kicsit fátyolos hangon. Tipikus kóbori életpálya.
Tört kövek, omló falak
Az utcákat járva szembeötlő a székelyföldi és kalotaszegi falvakat is egyre inkább domináló jellegtelen kockaházak szinte teljes hiánya. Torockón kívül nem ismerek erdélyi magyar települést, ahol a hagyományos falukép annyira érintetlen volna, mint Kóboron. Az érem másik oldala, hogy olyat falut sem láttam még, a lakatlan Gerdályon és Lindenfelden kívül, ahol ennyi romos ház lenne. Nagy idegenforgalmi potenciál van a faluban, csak épp a látogató ritka madár errefelé.
A Felszegen magasodó középkori erődtemplom kapuját zárva találom. Nem csoda, a templomot évek óta nem használja a gyülekezet, az istentiszteleteket a parókián berendezett gyülekezeti teremben tartják a fogyatkozó híveknek. A kulcsra zárt kapunak sok értelme egyébként nincs, az erődfal temető felőli oldalán ugyanis jókora rés tátong, csak át kell vergődni az előtte burjánzó cserjésen.
Az épületegyüttest az elmúlás szelleme lengi körül: a kántorlak düledezik, a templom homlokzatát repedések barázdálják, a hátsó bástya belső fala beomlott, a templomudvart lassanként birtokba veszi a természet, az erődfal helyenként már alig látszik ki az elvadult bokrok, serdülő fák közül. Egyedül a harangtoronyként is szolgáló zömök Zwingli-bástya dacol még büszkén az idővel, néhány évvel korábban, szponzorok segítségével javításokat végeztek rajta, a harangot is villamosították. Az erődtemplom nincs még visszavonhatatlanul megsemmisülésre ítélve, de ha néhány éven belül nem végeznek rajta állagmegóvó munkálatokat, akkor a romlás visszafordíthatatlan lesz.
Demográfiai mélyrepülés
A település egykor életerős magyar közösségének erodálódása ugyanolyan előrehaladott, mint a helyi épített örökségé. Kóbor az igazolhatóan legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Lakói ekkor még szászok voltak, az erődtemplomot is ők emelték. Később székelyek költöztek be a faluba, akik évszázadokon át meg tudtak maradni magyarnak ezen a korábban szász, napjainkban román többségű szórványvidéken.
A helyi református gyülekezet az 1800-as évek közepén 1.000 lelket számlált, de még 1916-ban is 820 magyar élt Kóboron, 68 román és cigány mellett. Az elvándorlás miatt 150 éve folyamatosan fogy a kóbori magyarság. A szocializmus éveiben sokan költöztek be Fogarasba, Brassóba, Kőhalomra, mások távolabb, Ausztráliában, Kanadában, Németországban, az USÁ-ban keresték a boldogulást. A rendszerváltás után jó néhányan Olaszországba és Spanyolországba mentek dolgozni. Az 1945/46-os tanévben 90 diák járt a helyi iskolába, de még 1981-ben is 16 nebuló koptatta a padokat. Jelenleg nincs magyar oktatás a faluban.
Az elvándorlás oda vezetett, hogy jelenleg Kóbor a legkisebb lélekszámú önálló erdélyi református gyülekezet. „Mikor idekerültem, azt mondták 100 fő körüli a gyülekezet. Elkezdtem látogatni a híveket, s kiderült, hogy csak 73-an vannak. Időközben kettőt eltemettem, egyet sem kereszteltem, s csak a saját fiamat konfirmáltam meg. Néhány család hazatelepedett, az átlagéletkor 60 év körül van” – mondja Lukács Zoltán lelkész. A tiszteletes elismeri, hogy kritikus állapotban van a kóbori magyarság, de úgy véli, a helyzet nem teljesen reménytelen. „Egy elhivatott lelkész kellene a faluba, aki össze tudná fogni az embereket” – véli Lukács Zoltán, aki júniusi találkozásunk óta maga is búcsút intett Kóbornak.
Kellene egy lelkész
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület elöljárója nincs képben a kóbori állapotokkal. „850 épületünk van, nincs naprakész információim mindegyikről. Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, elém azoknak az ügye kerül, oda irányítunk több pénzt, ahol a lelkész agilis” – nyilatkozta a püspök.
„Ha valakinek fáj, ami Kóborban van, akkor az én vagyok. Sajnos, az egyházon kívül senkit sem érdekel ami ott történik, sem a civil szférát, sem pedig a faluból Nyugatra elszármazottakat, akik között pedig sok a tehetős ember. 10 évvel ezelőtt 75 milliót költöttünk a templom topográfiai felmérésére, s ha nem renováltuk volna a Zwingli-tornyot, ma már nem állna. A teljes felújítás többmillió euróba kerülne, amire az egyháznak nincs pénze. EU-s pályázatot is csak kettőt nyertünk mostanáig, a széki- és a Farkas utcai templomra” – nyilatkozta Szegedi László kőhalmi lelkész, a brassói egyházmegye esperese.
Néhány évvel ezelőtt volt egy terv, hogy egyházmegyei nyaralóvá alakítsák az egykori református iskolát, ám nem valósult meg. Szegedi László is osztja elöljárója, illetve Lukács Zoltán véleményét, hogy egy magát teljesen a falu ügyének szentelő lelkész kellene ahhoz, hogy Kóborban valami megmozduljon, a közösség is, a templom, a falukép is esélyt kapjon a megmaradásra. Az utóbbi időben ilyen nem volt, senki sem akarta elkötelezni magát a világtól elzárt, halódó közösség ügye mellett. „26 éve élek Kőhalomban, ez idő alatt kilenc kóbori lelkészt fogyasztottam el” – sommázza az esperes.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Informatikai nagyhatalom lett Kolozsvár. A székely megyék sem szégyenkezhetnek
2008 óta szinte megháromszorozódott az IT-szektorban dolgozók száma Kolozs megyében. A kincses városban immár hiány van szakemberekből, további kétezer szakemberre lenne szükség.
Kolozsvár már az elmúlt évtizedben is az ország második számú informatikai és számítástechnikai központja volt Bukarest után, a gazdasági válság alatt pedig tovább erősítette pozícióját. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban Kolozs megyében 5.438 személy dolgozott az IT-ágazatban, ennél több informatikusa csak Bukarestnek volt, szám szerint 73.163.
Öt év alatt a gazdaság szinte minden területét sújtó globális krízis ellenére az erdélyi megyében robbanásszerűen fejlődött az informatikai ipar, az alkalmazottak száma 11.682-re nőt, ami 115 százalékos növekedést jelent. Ugyanezen időszakban a főváros 3.235 IT-állást vesztett, az ágazat 4 százalékkal zsugorodott.
Kolozsváron időközben tovább izmosodott az informatikai piac, Kelemen András, a több tucat vállalatot tömörítő Cluj IT Cluster ügyvezető igazgatója szerint jelenleg körülbelül 15 ezren dolgoznak ezen a területen a kincses városban. A tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is, ugyanakkor a növekedés mértéke kisebb lesz. „A piac évi 2-3 százalékkal fog nőni. A fejlődés mértékét több tényező korlátozza, melyek közül legfontosabb a munkaerőhiány, ami a bérköltségek növekedését vonja maga után” – nyilatkozta Kelemen András.
Munkaerőhiány van az IT-szektorban
Egy idén tavasszal, a human erőforrások témakörében rendezett konferencián a szakember kifejtette, hogy a meglevőkön kívül Kolozsváron hozzávetőleg 2.000 informatikai szakemberre volna szükség. „Rendszeresem hallom a cégvezetőktől: a forgalmunk növekedése az alkalmazottak számától függ, mivel van igény új projektekre, ám nincsenek embereim, akikkel megvalósíthatnám őket” – mondta Kelemen András. Kolozsváron évente több száz informatikus végzi el az alapképzést, ám ez alatta marad a munkaerőpiac igényének.
Mi a helyzet más erdélyi megyékben?
Az informatikai ipar lendületesen fejlődött a válság alatt más magyarlakta erdélyi megyékben is. Hargita megyében 2008 és 2013 között 52 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma, 695-ről 1.059-re, Maros megyében 22, Brassó megyében pedig 48 százalékkal. Jelen pillanatban, a szakemberek számát tekintve ez utóbbi az ország negyedik számú IT-központja, alig valamivel lemaradva Iași megye mögött.
Ellenben Arad, Temes, Bihar, és Fehér megyékben számottevő mértékben csökkent az informatikai ipar alkalmazottainak száma, 8 és 22 százalék között arányban.
A másik végletet Szilágy megye jelenti. Köztudomású, hogy az erdélyi megyéről a legnagyobb jóindulattal sem lehet elmondani, hogy dübörög a gazdasága, ám még így is meglepő, hogy az IT-ágazatban 2013-ban csupán 290-en dolgoztak. Ennél kevesebb, 249, illetve 273 informatikusa mindössze két megyének, Giurgiunak és Mehedinți-nek volt. Az informatikai ipar Szilágy megyei helyzetéről sokat elmond az a tény, hogy a nagyjából ugyanakkora lakosságú Kovászna megyében az ágazatban több mint kétszer annyian, 618-an dolgoztak a válság végén.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Olcsóbb a román áram Magyarországon, mint idehaza
A magyarországi fogyasztók 0,11 eurót fizetnek 1 kWh áramért, melynek egy része Romániából származik. Nálunk 0,13 euróba került a hazai előállítású elektromos energia.
2015 első félévében Románia 27 millió euró értékben exportált áramot. Az idehaza megtermelt elektromos energia harmadik legnagyobb vásárlója Magyarország, a kivitel 20 százaléka az anyaországba irányul. A román áram első számú felvevő piaca Bulgária, a második pedig Szerbia.
Annak ellenére, hogy Magyarország tőlünk vásárol áramot, a magyar fogyasztók villanyszámlája kisebb, mint a hazaiaké. Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatai szerint az idei első félévben a romániai háztartások átlagosan 0,13 eurót fizettek egy kWh-ért. A határ nyugati oldalán ennél kevesebb, mindössze 0,11 euróba került az egységnyi elektromos energia.
A különbség első látásra nem számottevő, ám egy átlagos romániai háztartás havonta 200 kWh áramot használ, ami éves szinten 48 eurós, vagyis mintegy 200 lejes pluszkiadást jelent. Figyelembe véve a hazai jövedelemszintet, ez nem elhanyagolható összeg.
A cseheknél és a bolgároknál is olcsóbb, mint nálunk
Egy évtizeddel korábban még nálunk volt olcsóbb az elektromos energia. 2005-ben Romániában csak 0,077 euróba került egy kWh, míg Magyarországon 0,106 euróba. Azóta azonban nálunk egy folyamatos dráguló tendencia érvényesül. Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben volt maximumon (0,17 euró) a háztartási elektromos energia ára, azóta azonban, a rezsicsökkentési politikának betudhatóan évről-évre csökken. 2012 óta az anyaországban 27 százalékkal lett olcsóbb az áram. Ugyanazon időszakban nálunk szinte ugyanolyan mértékben, 24 százalékkal drágult a háztartási energia.
Az Eurostat legfrissebb adataiból kiderül, hogy nálunk nem csupán a magyarországiak fizetnek kevesebbet az áramért, hanem a csehek is, annak ellenére, hogy az átlagkeresetük a miénknél mintegy 80 százalékkal nagyobb. Az Európai Unión belül az legszegényebb tagországban, Bulgáriában a legkisebbek a villanyszámlák.
Kedvezőtlen kilátások
A hazai kilátások az elkövetkező időszakra nem kedvezőek, derül ki az Energetikai Hatékonyság – Országos prioritás az energetikai szegénység csökkentése, az életminőség és a fogyasztók biztonságának javítása szempontjából című, a jövő hónap elején bemutatásra kerülő tanulmányból.
„Románia integrációja az egységes európai energiapiacba, az EU várakozásaival ellentétben nem az árak csökkenését, hanem szinte duplájára történő emelkedésüket fogja eredményezni. Ez egy rövid, a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban, sokkszerűen következik majd be, s valószínűleg az utolsó, politikai döntésnek betudható növekedés lesz. (…) A lakosság szegény rétegeire gyakorolt hatása nehezen elviselhető lesz. Az áremelkedés növelni fogja a sérülékeny fogyasztók számát, valamint a lakosság energetikai szegénységét” – olvasható az Energiaár-szabályozó Országos Hatóság és a Román Akadémia megrendelésére készített tanulmányban.
A dokumentum készítői megállapítják, hogy idehaza az energetikai beruházások költségeit áthárítják a fogyasztókra, bár méltányosabb volna, ha ezeket a beruházó vagy az állam állná.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Így változott a román gazdaság huszonöt év alatt
Huszonöt év alatt egekbe szökött idehaza a termelékenység és az export, de az államadósság is, s bár papíron 38 százalékkal többet ér a pénzünk, disznóhúsból kevesebbet eszünk most, mint 1990-ben.
Mélyreható változásokon ment át az elmúlt negyedszázadban a román gazdaság és társadalom. 1989-ben az ország bruttó hazai terméke 42,6 milliárd eurót tett ki, míg a tavalyi GDP ennek három és félszerese, mintegy 150 milliárd euró volt. A termelékenység majd a hétszeresére nőtt, ugyanis az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 1990-ben még 8,2 millió volt a munkavállalók száma, ám idén augusztusában csak 4,6 millió.
A nyugdíjasok száma ellenben szépen nőtt, 3,7 millióról 5,2 millióra. A rendszerváltás utáni első évben több mint 115 ezer fiatal végzett szakiskolát, jelenleg ez a szám 12 ezer körül van, ami nagy gond a munkaerőpiacon, elsősorban az iparban. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők ellenben egyre többen vannak: 25 évvel ezelőtt csupán 25 ezren kerültek ki az egyetemekről és főiskolákról, tavaly ellenben már 95 ezren.
A lengyelek jobbak
A külkereskedelem elképesztő fejlődést produkált. A legrégebbi statisztikai adatok 1991-ből valók, mikor is 3,49 milliárd euró értékben exportáltunk idehaza megtermelt javakat. Tavaly a kivitel ennek több mint tizenötszöröse volt, 52,4 milliárd euró. A külkereskedelmi mérleghiány ennek ellenére nagyobb volt, mint a ‘91-es, 6 milliárd euró, az akkori 1,25 milliárd helyett.
Az államadósság azonban még az exportnál is látványosabban nőtt, immár meghaladj a 60 milliárd eurót. Bár a GDP-hez viszonyítva ez még relative alacsony érték, más nyugati államokhoz képest, ugyanakkor óriási, ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltáskor Romániának nem volt államadóssága. A vásárlóerő idén augusztusban 138,1 százaléka volt az 1990 októberinek, ami azt jelenti, hogy az eltelt időszakban az átlagbér 38,1 százalékkal nagyobb mértékben nőtt, mint az árak. Mielőtt elbíznánk magunkat a növekvő jólét láttán, nem árt megjegyezni, hogy Lengyelországban, ugyanazon időszakban, 100 százalékkal nőtt a vásárlóerő.
Több pityóka, kevesebb birka
A mezőgazdaság helyzete felemás képet mutat az 1990-es állapotokhoz képest. Akkor 7,3 millió tonna búzát és 3,2 millió tonna burgonyát takarítottunk be, míg tavaly 7,58, illetve 3,5 millió tonna volt a termés. Bár általános a vélekedés, hogy a gépesítés tekintetében visszaesett a mezőgazdaság, a statisztikai adatok nem ezt mutatják: a piacgazdaság első évében 365 ezer traktor szerepelt a nyilvántartásban, tavaly pedig 505 ezer. Az állatállomány tekintetében ellenben vitathatatlan a regresszió: a szarvasmarhák száma 5,38 millióról 2 millióra, a sertéseké 12 millióról 5 millióra, a juhoké pedig 14 millióról 9,5 millióra csökkent.
Az elmúlt negyedszázadban az egy főre eső tejfogyasztás 140,1 literről 237,4 literre nőtt, a disznóhús- és marhahúsfogyasztás ellenben csökkent, 56,9 kg-ról 54,4 kg-ra, illetve 10,9 kilóról 5,1 kilóra. A szárnyashús fogyasztása lényegében változatlan, 1990-ben 17,3 kg, tavaly pedig 17,5 kg volt. Ha a bőség mércéje a dinnye- vagy a sörfogyasztás volna, Románia jóléti államnak számítana, előbbi ugyanis fejenkénti 12,3 kg-ról 25,4 kg-ra, utóbbi pedig 43,5 literről 86,8 literre nőtt.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat. 
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro

Az utolsó szász – Eginald Schlattner az üres templomban prédikál
Európai rangú és hírű regényíró, mégis visszahúzódó, szerény életet él egy főleg cigányok lakta Szeben megyei faluban. Hívek híján Eginald Schlattner hétről-hétre az üres templomban prédikál.
A Fogarasi-havasok csúcsai még hóval borítottan fehérlenek, de a Hortobágy völgyében izzasztóan tűz a májusi nap, szellő sem rezdül. A lutheránus templomban semmi sem érződik a korán jött kánikulából, mintha az öles kőfalak évszázadok hidegét árasztanák magukból.
Az oltárnál szemmel láthatóan idős, de egyenes tartású, dús ősz hajú lelkész celebrálja a német nyelvű istentiszteletet. A prédikáció témája az Isten, illetve az embertársaink iránti szeretet a protestáns- és az ortodox teológia megközelítésében, valamint a hitelvi különbségek lecsapódása a hívek életében és társadalmi szinten. Tudja, hogy nem értek németül, ezért a kedvemért románul beszél. Megtisztelve érzem magam, úgy, ahogy templomban még sosem, az egész történés személyes jelleget kap, tudom, hogy a lelkész nekem prédikál.
Ketten vagyunk a templomban, a padokban rajtam kívül senki sem ül, a porlepte énekeskönyveket nem üti fel egyetlen hívő sem. A helyzet csak nekem rendkívüli, a lelkipásztor, Eginald Schlattner számára megszokott, hogy hétről-hétre üresen kongó templomban szolgáljon, úgy tartson istentiszteletet, hogy annak egyetlen résztvevője sincs, talán csak a fennvaló. Néha azért költözik egy kis élet a középkori falak közé, a húsvéti istentiszteletre például egy amerikai, két magyar, négy cigány és egy román ült be.
700-ból 4 maradt
A Szeben megyei veresmarti evangélikus templom nem a szekularizáció miatt néptelenedett el, a gyülekezet kivándorolt Németországba, lényegében felszámolta önmagát. A faluban, a lelkészen kívül már csak négy, aggastyánkorú, ágyhoz kötött szász él. Keresztelő évtizedek óta nem volt, az utóbbi években már temetés se nagyon.
Nem volt ez mindig így, 1978-ban, amikor Eginald Schlattnert Rothbergbe (Roșia) helyezték, a faluban még 700 szász élt, 1000 cigány és 200 román mellett.
„A gyülekezet megosztott, a helyi románok meg olyan soviniszták, hogy kővel beverik a szász lelkész ablakát. Egy évnél többet nem fogsz ott kibírni, mondták nekem a püspökségen” – eleveníti fel a majd négy évtizeddel korábban történteket magyarul, miközben a templomból a lelkészi lak felé ballagunk. Gyerekkorában néhány évig Szentkeresztbányán élt a szüleivel, ott tanult meg magyarul, s bár csak hébe-hóba használja a nyelvet, akcentussal s furcsa szórenddel ugyan, de jól érthetően beszéli.
Szásznak vallja magát, de felmenői között egy magyar arisztokrata is van, nagyanyja a Budapesten született Sebes Zilahi Berta volt, ezért tagja az erdélyi magyar nemesi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítványnak. „El szoktam menni a Castellum összejöveteleire, ahol mindig azt mondom: Az év 365 napján 100 százalékig szász vagyok, de ez alatt a pár nap alatt 25 százalékig magyar” – meséli mosolyogva Eginald Schlattner.
Felolvadva a közösségben
A veresmarti szászok exodusára a rendszerváltást követően került sor. Húsvétkor még tele volt a templom, karácsonykor már alig akadt, aki eljöjjön az istentiszteletre, emlékszik vissza vendéglátóm a 25 évvel ezelőtt történtekre. Ebből a keserű élményből született első regénye, a Fejvesztett kakas. „A kétségbeesés késztetett írásra. Felolvadtam ebben a közösségben, amely néhány hónap alatt megszűnt. Úgy éreztem, hogy két lehetőségem van, felakasztom magam vagy írok” – mondja Eginald Schlattner.
Szerencsére az utóbbi opció mellett döntött, az eredmény pedig egy olyan mű lett, amiről a Frankfurter Rundschau kritikusa azt írta, hogy az erdélyi német regény általa emelkedett ismét európai színvonalra. Az önéletrajzi ihletésű, Fogarason, 1944 augusztus 23-án, a román kiugrás napján játszódó történet német nyelven 13 kiadást ért meg, lefordították románra és magyarra is, ez utóbbi a kolozsvári Koinónia Kiadó érdeme.
Eginald Schlattner írta
„A nők meztelensége bölcsebb a filozófusok tanainál”.
„Ez az örök élet...szóval ez egy bajos dolog...Mindenek előtt a krumpli kellene tető alá kerüljön, és a kukorica”. „Minden ideológia arra irányuló próbálkozás, hogy egy részigazságból abszolút igazságot csináljunk” „Amikor az ideológia (...) szövetkezik a politikai hatalommal, megszületik a terror”.
Második regénye, a Vörös kesztyű, szintén önéletrajzi ihletésű. Eginald Schlattnert 1957-ben, kolozsvári egyetemi hallgató korában letartóztatta a Szekuritáté. Két évig és két napig Brassóban, az akkori Sztálinvárosban tartották fogva, mely idő alatt a cellát kizárólag akkor hagyhatta el, amikor kihallgatásra vitték, mindig bekötött szemmel. Az erdélyi német írók 1959-es perében egy személyben volt vádlott és tanú, hazaárulás feljelentésének elmulasztása miatt ítélték el. Bár Schlattner csak egy volt a vád tanúi közül, egyes elítéltek elsősorban neki tulajdonították az elmarasztaló ítéletet, neve a mai napig indulatokat kavar.
A Szekuritáté irattárának hozzáférhetővé tétele után egyértelműen kiderült, hogy Schlattner sem a pert megelőzően, sem pedig utána nem volt a titkosszolgálat besúgója. A Vörös kesztyű a Fejvesztett kakasnál is sikeresebb lett, spanyol, portugál, lengyel, román és magyar nyelven is megjelent. Mindkét regényből Radu Gabrea, neves román rendező készített játékfilmet. “Azért írtam meg, mert el akartam számolni azzal, ami ott és akkor történt. Nem kíméltem magam benne, ezért lett annyira sikeres” – véli a szerző.
Legkedvesebb számára mégis a harmadik regénye, a Fejvesztett kakas és a Vörös kesztyű közötti időszakban játszódó Das Klavier im Nebel. Románul Clavir în ceață címmel jelent meg, magyar fordítása egyelőre nincs. „Meg lehet ismerni belőle azt az etnikai sokszínűséget, amit Erdély jelentett” – mondja a könyvről Schlattner, aki irodalmi sikerei ellenére is elsősorban lelkésznek, nem pedig írónak tartja magát. Hivatalos fellépéseket írói minőségében már nem vállal, de német nyelvterületről rendszeresen jönnek hozzá olvasók, egyszer Otto Schily német belügyminiszter is felkereste.
Kompromisszumok nélkül
A felesége, a lánya, családjának minden tagja kivándorolt Németországba. „Erdélyben rokonaim már csak a temetőben vannak” – közli tárgyilagosan. Nem áll szándékában követni őket, elmondása szerint azért, mert vannak emberek, akiknek itt van szükségük rá. Bár már 83 éves, több erdélyi fegyintézetben börtönlelkészként szolgál, a legkülönbözőbb felekezetű rabok fordulnak hozzá lelki támaszért. Azt állítja, ő az egyetlen erdélyi szász lelkipásztor, akinek nincs német állampolgársága.
„A testvérem javasolta, hogy igényeljem a német állampolgárságot, mert akkor jogosulttá válnék az ottani egészségügyi ellátásra. Nem vettem tettem, nem kötöttem kompromisszumot. A kettős állampolgárság számomra Isten egyfajta megtagadását jelentené. Ha Ő vigyáz rám, akkor teszi azt itt is, ha úgy alakul, a romániai kórházban is. Így hitelesebb vagyok” – jelenti ki meggyőződéssel.
A lelkészi lak kertre néző teraszán, tea mellett beszélgetünk, zenei aláfestésként manele bömböl a szomszédból. Reggel 7-kor kapcsolták be, azóta szünet nélkül szól, mondja a vendéglátóm. Bármi kerül szóba átéléssel, széles gesztusokkal beszél, néha fellapozza a szótárat, ha egy-egy német szónak nem jut eszébe a román megfelelője. Van a lényében valami rendíthetetlenül és megkérdőjelezhetetlenül arisztokratikus. Hajóskapitányra emlékeztet, a veresmarti evangélikus paplak pedig egy letűnt világ süllyedő zászlóshajójára. Az elmúlás zavaros, sötét vize már a parancsnoki hidat nyaldossa, de a kapitány, illúziók nélkül, elfogadva az elkerülhetetlent, áll rendületlen. A hajó az élete értelme, együtt szállnak a hullámsírba.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Erdélyi turizmus: Brassó megye a legnépszerűbb
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro