Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 1.
Birtokba veszik a főteret a Temesvári Magyar Napok szervezői
„Szeretnénk megmutatni a többségi lakosságnak a magyar kultúrát”
Lázas készülődés folyt pénteken délelőtt a temesvári Opera téren, ahol „sátrat bontottak” az első Temesvári Magyar Napok szervezői, a nagyszínpadon kipróbálták a hangosítást, benépesültek a faházikók, felállították a lacikonyhákat, a hagyományos kézművestermékeket forgalmazó standokat. A péntek délután rajtoló háromnapos rendezvénysorozat fő támogatója, a Nemzetpolitikai Államtitkárság nevében Potápi Árpád államtitkár tartott sajtótájékoztatót a főtéri óra tőszomszédságában.
A szervezők nevében Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszönte meg Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a támogatást, amely nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvénysorozat. „Ez a rendezvény a Kolozsvári Magyar Napok mintájára jött létre, ott hetedik alkalommal rendezték meg az idén, itt első alkalommal – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Potápi Árpád államtitkár úr. – A rendezvények fő szervezője a Várbástya Egyesület, amelynek 28 tagja van és akik különböző szervezeteket, egyesületeket, intézményeket jelenítenek meg, illetve képviselnek. Széles civil összefogáson alapul az eseménysorozat, ezért is gondolta a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárságán keresztül, hogy támogatja ezt a rendezvényt. Reméljük, hogy sikerül megmutatni, nem csak az itteni magyaroknak, hanem a többségi lakosságnak is a magyar kultúrát, az itteni magyarságot. Szeretnénk, ha ez a rendezvénysorozat a többnemzetiségű Temesvár kulturális életének kiemelt rendezvénye lenne szeptemberben.”
Az első Temesvári Magyar Napokra két héttel az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének kihirdetése után kerül sor. „Nagyon örülök annak, hogy a magyarság számára is nagyon fontos város kapta meg ezt a címet – nyilatkozta Potápi Árpád. – Temesvár az újkori történelemben többnemzetiségű város, amelyet magukénak vallhatják a németek, a románok, a magyarok, de a szerbek, a bolgárok és a többi itt élő nemzetiség is. A temesvári magyarok aránya ma már csak 5-10 százalék közé tehető, de nagyon remélem, hogy a kulturális életben és a gazdasági életben ennél fontosabb a magyarság szerepe. Temesvár 2021-ben lesz Európa Kulturális Fővárosa, ezt hosszas előkészítő munka előzi majd meg, aminek a gyümölcse talán nem is 2021-ben, hanem a következő években fog beérni. Ez meg fog mutatkozni intézmények, épületek, terek, rendezvénytereknek a felújításában, ami a külső szemlélőnek látványos, ugyanakkor fontos, hogy magával a rendezvénysorozattal ne csak maga a város tudjon bemutatkozni, hanem az egész régió, a történelmi Bánság. Ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár mellett Arad, Szeged, Hódmezővásárhely, Nagybecskerek, Nagykikinda, Lugos, Resicabánya is megmutassa magát, és a román kultúra mellett a magyar, a német, a szerb, a bolgár, a szlovák, a cseh kultúra is bemutatkozhasson.”
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: Temesvár központjában az utóbbi száz évben nem volt ilyen többnapos szabadtéri magyar rendezvény, ahol hangosan zenghet a magyar szó, a magyar dal, méghozzá rendőrségi-csendőrségi védelem, biztosítás mellett. Tamás Péter, a fő szervező Várbástya Egyesület elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: itt a Bánságban egyértelműen pozitív fogadtatásra számít a többségi román lakosság részéről, mert erről a vidékről nagyon sokan járnak át Szegedre, Makóra, Budapestre, a Balatonra és nagyra értékelik a magyar gasztronómiát, a fürdőket, a magyar vendéglátást. A Temesvári Magyar Napok költségvetéséről csak annyit tudtunk meg, hogy a példaképül szolgáló kolozsvári rendezvénysorozat költségeinek az egynyolcadánál tartanak a szervezők, de az összeg még nem végleges.
A pénteken 17.30 órától kezdődött megnyitóünnepség után 19 órakor a Csárdáskirálynő 100. operettelőadására invitálják a temesváriakat (és nem csak) a szervezők. 20.30 órától néptánc-találkozó, és kiállításmegnyitó volt a kínálatban, 22.30-tól táncház a magyar színházban. Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától éjfél utánig zajlanak a programok: délelőttönként családi és gyermekprogramok, tematikus városnéző séták, délután harcművészeti bemutatók, könyvbemutatók, színházi és bábelőadások, bor-, sör- és pálinkakóstolók, koncertek stb. Részletes program a www.temesvarimagyarnapok.ro honlapon, illetve a közösségi oldalon.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
„Szeretnénk megmutatni a többségi lakosságnak a magyar kultúrát”
Lázas készülődés folyt pénteken délelőtt a temesvári Opera téren, ahol „sátrat bontottak” az első Temesvári Magyar Napok szervezői, a nagyszínpadon kipróbálták a hangosítást, benépesültek a faházikók, felállították a lacikonyhákat, a hagyományos kézművestermékeket forgalmazó standokat. A péntek délután rajtoló háromnapos rendezvénysorozat fő támogatója, a Nemzetpolitikai Államtitkárság nevében Potápi Árpád államtitkár tartott sajtótájékoztatót a főtéri óra tőszomszédságában.
A szervezők nevében Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszönte meg Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a támogatást, amely nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvénysorozat. „Ez a rendezvény a Kolozsvári Magyar Napok mintájára jött létre, ott hetedik alkalommal rendezték meg az idén, itt első alkalommal – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Potápi Árpád államtitkár úr. – A rendezvények fő szervezője a Várbástya Egyesület, amelynek 28 tagja van és akik különböző szervezeteket, egyesületeket, intézményeket jelenítenek meg, illetve képviselnek. Széles civil összefogáson alapul az eseménysorozat, ezért is gondolta a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárságán keresztül, hogy támogatja ezt a rendezvényt. Reméljük, hogy sikerül megmutatni, nem csak az itteni magyaroknak, hanem a többségi lakosságnak is a magyar kultúrát, az itteni magyarságot. Szeretnénk, ha ez a rendezvénysorozat a többnemzetiségű Temesvár kulturális életének kiemelt rendezvénye lenne szeptemberben.”
Az első Temesvári Magyar Napokra két héttel az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének kihirdetése után kerül sor. „Nagyon örülök annak, hogy a magyarság számára is nagyon fontos város kapta meg ezt a címet – nyilatkozta Potápi Árpád. – Temesvár az újkori történelemben többnemzetiségű város, amelyet magukénak vallhatják a németek, a románok, a magyarok, de a szerbek, a bolgárok és a többi itt élő nemzetiség is. A temesvári magyarok aránya ma már csak 5-10 százalék közé tehető, de nagyon remélem, hogy a kulturális életben és a gazdasági életben ennél fontosabb a magyarság szerepe. Temesvár 2021-ben lesz Európa Kulturális Fővárosa, ezt hosszas előkészítő munka előzi majd meg, aminek a gyümölcse talán nem is 2021-ben, hanem a következő években fog beérni. Ez meg fog mutatkozni intézmények, épületek, terek, rendezvénytereknek a felújításában, ami a külső szemlélőnek látványos, ugyanakkor fontos, hogy magával a rendezvénysorozattal ne csak maga a város tudjon bemutatkozni, hanem az egész régió, a történelmi Bánság. Ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár mellett Arad, Szeged, Hódmezővásárhely, Nagybecskerek, Nagykikinda, Lugos, Resicabánya is megmutassa magát, és a román kultúra mellett a magyar, a német, a szerb, a bolgár, a szlovák, a cseh kultúra is bemutatkozhasson.”
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: Temesvár központjában az utóbbi száz évben nem volt ilyen többnapos szabadtéri magyar rendezvény, ahol hangosan zenghet a magyar szó, a magyar dal, méghozzá rendőrségi-csendőrségi védelem, biztosítás mellett. Tamás Péter, a fő szervező Várbástya Egyesület elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: itt a Bánságban egyértelműen pozitív fogadtatásra számít a többségi román lakosság részéről, mert erről a vidékről nagyon sokan járnak át Szegedre, Makóra, Budapestre, a Balatonra és nagyra értékelik a magyar gasztronómiát, a fürdőket, a magyar vendéglátást. A Temesvári Magyar Napok költségvetéséről csak annyit tudtunk meg, hogy a példaképül szolgáló kolozsvári rendezvénysorozat költségeinek az egynyolcadánál tartanak a szervezők, de az összeg még nem végleges.
A pénteken 17.30 órától kezdődött megnyitóünnepség után 19 órakor a Csárdáskirálynő 100. operettelőadására invitálják a temesváriakat (és nem csak) a szervezők. 20.30 órától néptánc-találkozó, és kiállításmegnyitó volt a kínálatban, 22.30-tól táncház a magyar színházban. Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától éjfél utánig zajlanak a programok: délelőttönként családi és gyermekprogramok, tematikus városnéző séták, délután harcművészeti bemutatók, könyvbemutatók, színházi és bábelőadások, bor-, sör- és pálinkakóstolók, koncertek stb. Részletes program a www.temesvarimagyarnapok.ro honlapon, illetve a közösségi oldalon.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2016. október 10.
Evangélikus hálaünnep és Gulág-megemlékezés
„Ami a hit szilárd alapjára épül, az megmarad”
Nagy nap volt 2016. október 8-a, szombat a temesvári evangélikus-lutheránus gyülekezet életében: a kolozsvári, a brassói és a nagylaki egyházmegyék küldötteivel együtt ünnepelhették a 177 éves temesvári evangélikus templom – Temesvár első protestáns temploma – homlokzata felújításának befejezését. A hálaadó istentiszteleten ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke hirdetett igét, a történelmi egyházak, a hazai és határon túli közélet és politikai élet jeles képviselői részvételével. Az ünnepi együttlét méltó alkalom volt a romániai evangélikus egyházat is sújtó kommunista üldöztetésekre, deportálásokra való visszaemlékezésre.
A bensőséges hangulatú hálaadó ünnepség a felújított homlokzatú templom előtti téren kezdődött, evangélikus egyházi vezetők és a történelmi egyházak képviselői, közéleti személyiségek jelenlétében. A felújított templom megáldása és a hálaadó imádság után a résztvevők a Temesvári Filharmónia vonósnégyese zenéjére bevonultak Isten házába. A határon túlról és Erdély minden sarkából érkezett vendégeket Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus gyülekezet lelkipásztora köszöntötte.
Az igehirdetés során ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök arról beszélt, hogy a hányatott sorsú, nyelvi, etnikai és kulturális szempontból igen sokszínű, a deportálások, majd a tömeges emigrálások miatt kicsinyre zsugorodott temesvári evangélikus gyülekezet patinás temploma azért maradt meg és újulhatott meg, mert a hit szilárd alapján áll. „Ez a gyülekezet megfogyatkozva bár, de ma is él, és új utakat, új életet keres, és ehhez az Istenbe vetett hit ad erőt, energiát, értelmet, józan észt az újrakezdéshez. A Szentlélektől kapott hit ad reménységet kitartást és bátorságot sokszor a folytatáshoz” – mondta ft. Adorjáni Dezső Zoltán, aki párhuzamot vont a nemrég új köntösbe öltözött Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, az „erdélyi magyarság Oxfordja” és a kicsiny temesvári gyülekezet emberfeletti erőfeszítésével megújult templom sorsa között. „A Bethlen Gábor Kollégium is azért lehetett ilyen hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára épült, amely hit Isten megtartó szeretetéből táplálkozott. Az Isten oltalmába vetett erős hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, éltette a generációkat annyi évszázadon át” – mondta a püspök, aki szerint elvilágiasodott társadalmunkban az istenhit kérdése és maga Isten is a közgondolkodás perifériájára szorult, Istennek és az egyháznak pedig csak a kulissza, az enyhén penészes szagú díszlet szerepe juthat, nem pedig az alapé, amelyre egészséges és értelmes jövőt építhetünk.
Az igehirdetés és úrvacsoraosztás után a hálaadó ünnepség dr. Csendes László A pokol kapui nem vettek erőt rajtuk – Egyházak a Gulágok árnyékában című előadásával folytatódott, aki a Szekuritáté Irattárában elvégzett kutatásai eredményét mutatta be a hallgatóságnak. A kommunista hatalom és a titkosrendőrség az 1940-es évek végén, az 1950-es években frontális támadást intézett a romániai evangélikus-lutheránus egyház ellen, először az egyházi vezetőket, majd a lelkészeket is bebörtönözték vagy kényszermunkára vitték a romániai gulágokba, ahonnan nem mindenki szabadult ki élve. A 90 éves, orosz hadifogságból visszatért Ignaz Fischer az orosz lágerekben átélt megrázó, személyes élményeiről számolt be. Az orosz gulág borzalmait túlélő idős férfi élete legboldogabb időszakának nevezte 1949 őszét, amikor megtudta, hogy a karácsonyt végre otthon, a családja és szerettei körében töltheti.
A rendezvény folytatásában ft. Csűry István királyhágómelléki református püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott ünnepi köszöntőket. A szövetségi elnök a transzszilvanizmus XXI. századi aktualitásáról beszélt, majd befejezésül gratulált a temesvári gyülekezetnek a munkához, amit elvégeztek. „Aki templomot felújít, templomot vagy iskolát épít, az egyház intézményét megerősíti, az biztos, hogy a népét nem elhagyni akarja, hanem jövőt tervez a következő nemzedékek számára azon a földön, ahol értéket alkottak a szülei, a nagyszülei és az ősei, ahol értékteremtő munkát végez a mostani nemzedék is” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A köszöntők sorát Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese és Mile Lajos kolozsvári főkonzul folytatta, akik megemlékeztek az 1944–45-ben működött temesvári fogolytábor több tízezer magyar és német nemzetiségű halálos áldozatáról és a gyűjtőtáborból az orosz és a romániai gulágokba deportált több százezer emberről. Mile Lajos arról beszélt, hogy a második világháború végén 800 ezer magyart hurcoltak el a Szovjetunióba, úgynevezett „málenkij robotra”, ami akár tíz évig is eltarthatott, és ahonnan 200 ezer magyar soha nem tért vissza. Róluk megemlékezni fájdalmas kötelesség, ezért a 2015-ben elkezdődött Gulág-emlékévet 2017 februárjáig meghosszabbították – mondta Temesváron Mile Lajos kolozsvári főkonzul. A temesvári evangélikus gyülekezetet a templomfelújítás alkalmából köszöntötte Rolf Maruhn temesvári német konzul és a németországi testvérgyülekezet képviselői.
„Régóta gondolkozunk a templomfelújításon – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kovács Zsombor temesvári evangélikus-lutheránus lelkipásztor –, mert egy adott pillanatban életveszélyessé vált a templomtoronynak a kereszt alatti része. Ezelőtt 5 évvel elkezdtük a munkálatok tervezését, 2012-ben váltottuk ki az építkezési engedélyt. 2014-ben hosszabbítottunk, és kértünk egy újat, mert soha nem volt meg a teljes összegünk a javításra, itt-ott javítgattunk valamit. Végül 2016 októberére Istennek hála sikerült befejeznünk a teljes templomfelújítást. A főtámogatónk az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, de kiemelném még a romániai Vallásügyi Államtitkárságot, akik szintén nagy összegekkel hozzájárultak a felújításhoz, továbbá megemlíteném a Temes Megyei Tanácsot, ahonnan két ízben is kaptunk támogatást, illetve a saját híveinket, akik maximálisan mellénk álltak és hozzájárultak ehhez a nagy munkához.”
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
„Ami a hit szilárd alapjára épül, az megmarad”
Nagy nap volt 2016. október 8-a, szombat a temesvári evangélikus-lutheránus gyülekezet életében: a kolozsvári, a brassói és a nagylaki egyházmegyék küldötteivel együtt ünnepelhették a 177 éves temesvári evangélikus templom – Temesvár első protestáns temploma – homlokzata felújításának befejezését. A hálaadó istentiszteleten ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke hirdetett igét, a történelmi egyházak, a hazai és határon túli közélet és politikai élet jeles képviselői részvételével. Az ünnepi együttlét méltó alkalom volt a romániai evangélikus egyházat is sújtó kommunista üldöztetésekre, deportálásokra való visszaemlékezésre.
A bensőséges hangulatú hálaadó ünnepség a felújított homlokzatú templom előtti téren kezdődött, evangélikus egyházi vezetők és a történelmi egyházak képviselői, közéleti személyiségek jelenlétében. A felújított templom megáldása és a hálaadó imádság után a résztvevők a Temesvári Filharmónia vonósnégyese zenéjére bevonultak Isten házába. A határon túlról és Erdély minden sarkából érkezett vendégeket Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus gyülekezet lelkipásztora köszöntötte.
Az igehirdetés során ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök arról beszélt, hogy a hányatott sorsú, nyelvi, etnikai és kulturális szempontból igen sokszínű, a deportálások, majd a tömeges emigrálások miatt kicsinyre zsugorodott temesvári evangélikus gyülekezet patinás temploma azért maradt meg és újulhatott meg, mert a hit szilárd alapján áll. „Ez a gyülekezet megfogyatkozva bár, de ma is él, és új utakat, új életet keres, és ehhez az Istenbe vetett hit ad erőt, energiát, értelmet, józan észt az újrakezdéshez. A Szentlélektől kapott hit ad reménységet kitartást és bátorságot sokszor a folytatáshoz” – mondta ft. Adorjáni Dezső Zoltán, aki párhuzamot vont a nemrég új köntösbe öltözött Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, az „erdélyi magyarság Oxfordja” és a kicsiny temesvári gyülekezet emberfeletti erőfeszítésével megújult templom sorsa között. „A Bethlen Gábor Kollégium is azért lehetett ilyen hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára épült, amely hit Isten megtartó szeretetéből táplálkozott. Az Isten oltalmába vetett erős hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, éltette a generációkat annyi évszázadon át” – mondta a püspök, aki szerint elvilágiasodott társadalmunkban az istenhit kérdése és maga Isten is a közgondolkodás perifériájára szorult, Istennek és az egyháznak pedig csak a kulissza, az enyhén penészes szagú díszlet szerepe juthat, nem pedig az alapé, amelyre egészséges és értelmes jövőt építhetünk.
Az igehirdetés és úrvacsoraosztás után a hálaadó ünnepség dr. Csendes László A pokol kapui nem vettek erőt rajtuk – Egyházak a Gulágok árnyékában című előadásával folytatódott, aki a Szekuritáté Irattárában elvégzett kutatásai eredményét mutatta be a hallgatóságnak. A kommunista hatalom és a titkosrendőrség az 1940-es évek végén, az 1950-es években frontális támadást intézett a romániai evangélikus-lutheránus egyház ellen, először az egyházi vezetőket, majd a lelkészeket is bebörtönözték vagy kényszermunkára vitték a romániai gulágokba, ahonnan nem mindenki szabadult ki élve. A 90 éves, orosz hadifogságból visszatért Ignaz Fischer az orosz lágerekben átélt megrázó, személyes élményeiről számolt be. Az orosz gulág borzalmait túlélő idős férfi élete legboldogabb időszakának nevezte 1949 őszét, amikor megtudta, hogy a karácsonyt végre otthon, a családja és szerettei körében töltheti.
A rendezvény folytatásában ft. Csűry István királyhágómelléki református püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott ünnepi köszöntőket. A szövetségi elnök a transzszilvanizmus XXI. századi aktualitásáról beszélt, majd befejezésül gratulált a temesvári gyülekezetnek a munkához, amit elvégeztek. „Aki templomot felújít, templomot vagy iskolát épít, az egyház intézményét megerősíti, az biztos, hogy a népét nem elhagyni akarja, hanem jövőt tervez a következő nemzedékek számára azon a földön, ahol értéket alkottak a szülei, a nagyszülei és az ősei, ahol értékteremtő munkát végez a mostani nemzedék is” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A köszöntők sorát Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese és Mile Lajos kolozsvári főkonzul folytatta, akik megemlékeztek az 1944–45-ben működött temesvári fogolytábor több tízezer magyar és német nemzetiségű halálos áldozatáról és a gyűjtőtáborból az orosz és a romániai gulágokba deportált több százezer emberről. Mile Lajos arról beszélt, hogy a második világháború végén 800 ezer magyart hurcoltak el a Szovjetunióba, úgynevezett „málenkij robotra”, ami akár tíz évig is eltarthatott, és ahonnan 200 ezer magyar soha nem tért vissza. Róluk megemlékezni fájdalmas kötelesség, ezért a 2015-ben elkezdődött Gulág-emlékévet 2017 februárjáig meghosszabbították – mondta Temesváron Mile Lajos kolozsvári főkonzul. A temesvári evangélikus gyülekezetet a templomfelújítás alkalmából köszöntötte Rolf Maruhn temesvári német konzul és a németországi testvérgyülekezet képviselői.
„Régóta gondolkozunk a templomfelújításon – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kovács Zsombor temesvári evangélikus-lutheránus lelkipásztor –, mert egy adott pillanatban életveszélyessé vált a templomtoronynak a kereszt alatti része. Ezelőtt 5 évvel elkezdtük a munkálatok tervezését, 2012-ben váltottuk ki az építkezési engedélyt. 2014-ben hosszabbítottunk, és kértünk egy újat, mert soha nem volt meg a teljes összegünk a javításra, itt-ott javítgattunk valamit. Végül 2016 októberére Istennek hála sikerült befejeznünk a teljes templomfelújítást. A főtámogatónk az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, de kiemelném még a romániai Vallásügyi Államtitkárságot, akik szintén nagy összegekkel hozzájárultak a felújításhoz, továbbá megemlíteném a Temes Megyei Tanácsot, ahonnan két ízben is kaptunk támogatást, illetve a saját híveinket, akik maximálisan mellénk álltak és hozzájárultak ehhez a nagy munkához.”
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 13.
Jövőre is lesznek Magyar Napok Temesváron!
Tamás Péter tiszteletbeli konzul és a Várbástya Egyesület „vezérkara” az Új Ezredév Református Központban kedden délután megtartott sajtótájékoztató keretében vonta meg az első alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat mérlegét. „Minden várakozásunkat felülmúlta a háromnapos rendezvénysorozat sikere – nyilatkozta a sajtónak Tamás Péter tb. konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke. Az időjárás is velünk tartott. Becsléseink szerint több tízezer temesvári vett részt a rendezvényeken. Már most elmondhatom, hogy jövőre is lesznek Temesvári Magyar Napok!”
Valdman Kinga beszámolója alapján 54 program zajlott Temesvár főterén, a környező sétálóutcákban és a Magyar Színházban a három nap alatt. A legtöbb résztvevője a szombati Republic-koncertnek volt (mintegy 5000-ren), de minden rendezvény „telt házas” volt és a kézműves vásárnak, valamint a gasztronómiai „szigetnek” is rengeteg látogatója volt. Sok olyan stand volt, ahol idő előtt elfogyott az árukészlet, ami azt jelenti, hogy senki sem számított ekkora érdeklődésre. A rendezvények fő támogatói a Bethlen Gábor Alap, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a temesvári Polgármesteri Hivatal voltak, továbbá 20 magáncég és 30 önkéntes. Kása Zsolt közgazdász szerint mintegy 45 000 euróba kerültek a rendezvények, amit közel 10-szer kevesebb, mint a Kolozsvári Magyar Napok 400 000 eurós költségvetése. A szervezők nem fizettek rá a rendezvénysorozatra, de a gasztro-sátrak és a sörsátrak működtetői kifejezetten jól jártak, akárcsak a kézműves standok működtetői, így már sokan jelentkeztek a következő évi rendezvényre is.
A Várbástya Egyesület vezetői elégedetten nyugtázták, hogy milyen nagy volt az érdeklődés a magyar kultúra és a magyar kézműves termékek és gasztronómiai különlegességek iránt. A visszajelzések egyértelműen pozitívak minden irányból. Az Egyesület már most hozzákezdhet a jövő évi rendezvények programjának megtervezéséhez, hiszen a temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács csak az idei év végéig benyújtott kulturális projekteket támogatja jövő évi költségvetéséből. A Várbástya Egyesület addig sem ül tétlenül: október 23-án megemlékezést szerveznek a Magyar Színházban az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója tiszteletére és létrehoznak egy külön alapot a kispénzű magyar civil szervezetek támogatására.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Tamás Péter tiszteletbeli konzul és a Várbástya Egyesület „vezérkara” az Új Ezredév Református Központban kedden délután megtartott sajtótájékoztató keretében vonta meg az első alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat mérlegét. „Minden várakozásunkat felülmúlta a háromnapos rendezvénysorozat sikere – nyilatkozta a sajtónak Tamás Péter tb. konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke. Az időjárás is velünk tartott. Becsléseink szerint több tízezer temesvári vett részt a rendezvényeken. Már most elmondhatom, hogy jövőre is lesznek Temesvári Magyar Napok!”
Valdman Kinga beszámolója alapján 54 program zajlott Temesvár főterén, a környező sétálóutcákban és a Magyar Színházban a három nap alatt. A legtöbb résztvevője a szombati Republic-koncertnek volt (mintegy 5000-ren), de minden rendezvény „telt házas” volt és a kézműves vásárnak, valamint a gasztronómiai „szigetnek” is rengeteg látogatója volt. Sok olyan stand volt, ahol idő előtt elfogyott az árukészlet, ami azt jelenti, hogy senki sem számított ekkora érdeklődésre. A rendezvények fő támogatói a Bethlen Gábor Alap, az Interetnikai Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a temesvári Polgármesteri Hivatal voltak, továbbá 20 magáncég és 30 önkéntes. Kása Zsolt közgazdász szerint mintegy 45 000 euróba kerültek a rendezvények, amit közel 10-szer kevesebb, mint a Kolozsvári Magyar Napok 400 000 eurós költségvetése. A szervezők nem fizettek rá a rendezvénysorozatra, de a gasztro-sátrak és a sörsátrak működtetői kifejezetten jól jártak, akárcsak a kézműves standok működtetői, így már sokan jelentkeztek a következő évi rendezvényre is.
A Várbástya Egyesület vezetői elégedetten nyugtázták, hogy milyen nagy volt az érdeklődés a magyar kultúra és a magyar kézműves termékek és gasztronómiai különlegességek iránt. A visszajelzések egyértelműen pozitívak minden irányból. Az Egyesület már most hozzákezdhet a jövő évi rendezvények programjának megtervezéséhez, hiszen a temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács csak az idei év végéig benyújtott kulturális projekteket támogatja jövő évi költségvetéséből. A Várbástya Egyesület addig sem ül tétlenül: október 23-án megemlékezést szerveznek a Magyar Színházban az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója tiszteletére és létrehoznak egy külön alapot a kispénzű magyar civil szervezetek támogatására.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 14.
Temesvár 1716 – kiállításmegnyitó a Katolikus Püspökségen
„Háromszáz évvel ezelőtt tűzték ki a fehér zászlót a törökök”
A temesvári Római Katolikus Püspökség épületében október 12-én este került sor a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megnyitójára. A város török uralom alóli felszabadításának 300. évfordulója tiszteletére megszervezett jubileumi kiállítás-megnyitón részt vett Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök, Őszentsége Lukjan Pantelic budapesti szerb ortodox püspök, Nicolae Robu temesvári polgármester, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő, a történelmi Bánság területén működő, a kiállításhoz hozzájárult múzeumok (Temesvár, Makó, Szeged, Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Újvidék, Versec) küldöttei, intézményvezetők, politikusok, a helyi felekezetek képviselői és közéleti személyiségek.
Az ünnepi rendezvényt Őexcellenciája Roos Márton temesvári püspök, a jubileumi kiállítás kezdeményezője és házigazdája nyitotta meg, aki felelevenítette a 300 esztendővel ezelőtti történelmi eseményeket: „1716. október 12-én tűzték ki a fehér zászlót Temesvár várának falaira a törökök. Ezzel a kapitulációval súlyos harcoknak vetettek véget. A harcban állt felek emberséges, mondhatni keresztény megegyezésre jutottak. A török hódítók szabadon elvonulhattak a városból, javaikkal együtt. Nem folyt vér, mint a vár 1552-ben történt törökök általi meghódításakor. Az addigi ellenségek emberségesen viselkedtek, Temesvár várának békés feladása például szolgált az elkövetkezőkben más várak átadásához is.” A püspök megköszönte valamennyi temesvári és bánsági intézménynek, elsősorban a múzeumoknak, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítették ennek a kiállításnak a létrejöttét, és jubileumi emlékérmet nyújtott át mindenkinek, aki hozzájárult a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megvalósulásához. A jubileumi érem Savoyai Jenő herceget, Temesvár felszabadítóját és Gróf Florimund de Mercy-t, a bánsági osztrák katonai adminisztráció vezetőjét ábrázolja.
Nicolae Robu polgármester folytatta a püspöknek a temesvári vár példamutató, emberséges átadásával kapcsolatos gondolatait. „Nem véletlen hogy az 1716-os kapituláció után Temesvár keresztény és emberséges szellemben fejlődött. Látványos fejlődés következett be az infrastruktúra területén a XVIII. században, ami folytatódott a XIX. században is, egészen napjainkig. Ennél is fontosabb Temesvár kulturális fejlődése, ami egy egészséges értékrenden, a vallási és etnikai sokszínűség elfogadásán, egymás tiszteletén és a szolidaritáson alapszik. Ezek az értékek a mai napig a város szellemiségének meghatározói” – mondta a polgármester, aki szerint talán az sem volt véletlen, hogy Temesvár éppen az európai újrakezdés 300. évfordulójának évében nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A közel 100, a történelmi Bánság valamennyi szegletéből összesereglett vendég megtekintette a Temesvár felszabadításáról megemlékező és a bánsági felekezetek történetét bemutató kiállítást. Az első teremben a látogatót a Temesváron beszélt valamennyi nyelven (román, magyar, német, szerb) és angolul köszöntik a szervezők. A következő termekben a török hódoltság idejét, az 1716. októberi eseményeket, Temesvár felszabadítását, az osztrák adminisztráció bevezetését illusztráló anyagot láthatnak a látogatók. Nagyobb tér jutott a temesvári történelmi egyházak kegytárgyai és régi dokumentumai bemutatásának, amelyek 1716 óta jelen vannak a városban. A színvonalas kiállítás 2016. december 10-éig látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, a Temesvári Római Katolikus Püspökség patinás épületében. Magánszemélyek és csoportok látogatását a 0040-256-490-081-es és a 0040-256-497-201-es telefonszámokon kérik bejelenteni.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
„Háromszáz évvel ezelőtt tűzték ki a fehér zászlót a törökök”
A temesvári Római Katolikus Püspökség épületében október 12-én este került sor a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megnyitójára. A város török uralom alóli felszabadításának 300. évfordulója tiszteletére megszervezett jubileumi kiállítás-megnyitón részt vett Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök, Őszentsége Lukjan Pantelic budapesti szerb ortodox püspök, Nicolae Robu temesvári polgármester, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő, a történelmi Bánság területén működő, a kiállításhoz hozzájárult múzeumok (Temesvár, Makó, Szeged, Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Újvidék, Versec) küldöttei, intézményvezetők, politikusok, a helyi felekezetek képviselői és közéleti személyiségek.
Az ünnepi rendezvényt Őexcellenciája Roos Márton temesvári püspök, a jubileumi kiállítás kezdeményezője és házigazdája nyitotta meg, aki felelevenítette a 300 esztendővel ezelőtti történelmi eseményeket: „1716. október 12-én tűzték ki a fehér zászlót Temesvár várának falaira a törökök. Ezzel a kapitulációval súlyos harcoknak vetettek véget. A harcban állt felek emberséges, mondhatni keresztény megegyezésre jutottak. A török hódítók szabadon elvonulhattak a városból, javaikkal együtt. Nem folyt vér, mint a vár 1552-ben történt törökök általi meghódításakor. Az addigi ellenségek emberségesen viselkedtek, Temesvár várának békés feladása például szolgált az elkövetkezőkben más várak átadásához is.” A püspök megköszönte valamennyi temesvári és bánsági intézménynek, elsősorban a múzeumoknak, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítették ennek a kiállításnak a létrejöttét, és jubileumi emlékérmet nyújtott át mindenkinek, aki hozzájárult a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megvalósulásához. A jubileumi érem Savoyai Jenő herceget, Temesvár felszabadítóját és Gróf Florimund de Mercy-t, a bánsági osztrák katonai adminisztráció vezetőjét ábrázolja.
Nicolae Robu polgármester folytatta a püspöknek a temesvári vár példamutató, emberséges átadásával kapcsolatos gondolatait. „Nem véletlen hogy az 1716-os kapituláció után Temesvár keresztény és emberséges szellemben fejlődött. Látványos fejlődés következett be az infrastruktúra területén a XVIII. században, ami folytatódott a XIX. században is, egészen napjainkig. Ennél is fontosabb Temesvár kulturális fejlődése, ami egy egészséges értékrenden, a vallási és etnikai sokszínűség elfogadásán, egymás tiszteletén és a szolidaritáson alapszik. Ezek az értékek a mai napig a város szellemiségének meghatározói” – mondta a polgármester, aki szerint talán az sem volt véletlen, hogy Temesvár éppen az európai újrakezdés 300. évfordulójának évében nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A közel 100, a történelmi Bánság valamennyi szegletéből összesereglett vendég megtekintette a Temesvár felszabadításáról megemlékező és a bánsági felekezetek történetét bemutató kiállítást. Az első teremben a látogatót a Temesváron beszélt valamennyi nyelven (román, magyar, német, szerb) és angolul köszöntik a szervezők. A következő termekben a török hódoltság idejét, az 1716. októberi eseményeket, Temesvár felszabadítását, az osztrák adminisztráció bevezetését illusztráló anyagot láthatnak a látogatók. Nagyobb tér jutott a temesvári történelmi egyházak kegytárgyai és régi dokumentumai bemutatásának, amelyek 1716 óta jelen vannak a városban. A színvonalas kiállítás 2016. december 10-éig látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, a Temesvári Római Katolikus Püspökség patinás épületében. Magánszemélyek és csoportok látogatását a 0040-256-490-081-es és a 0040-256-497-201-es telefonszámokon kérik bejelenteni.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 15.
Temesvár – A megvilágosodás 300 éve
Az osztrák császári seregek, Savoyai Jenő herceg vezetésével, 1716 októberében szabadították fel Temesvárt a török uralom alól. A helyi Polgármesteri Hivatal Temesvár – A megvilágosodás 300 éve címmel szervez jubileumi rendezvénysorozatot a következő napokban, amellyel a város modernizációjának kezdeteiről és az utána következő látványos fejlődésről szeretnének megemlékezni a szervezők.
Október 15-én, szombaton 12 órától a Dóm téren lesz megtekinthető a Medievalum kiállítás, ahol fegyvereket, lovagi öltözeteket, középkori hangszereket, kínzóeszközöket láthatnak az érdeklődők.
A Szabadság téren este 20 órakor kezdődik a Temesvár – A megvilágosodás 300 éve című koncert, a temesvári Banatul szimfonikus zenekar közreműködésével.
Október 16-án, vasárnap 11 órától a Szabadság téren XVIII. századi kosztümös és harci bemutatót tartanak. A Dóm téren 12 órától lesz újból megtekinthető a Medievalum kiállítás, ahol fegyvereket, lovagi öltözeteket, középkori hangszereket, kínzóeszközöket állítanak ki.
Október 18-án 17 órától a Savoyai Jenő utca 24. szám alatti háznál emlékeznek meg a herceg 300 esztendővel korábban történt győzelmes temesvári bevonulásáról. A ház falán két emléktáblát is lelepleznek Savoyai Jenő herceg tiszteletére. A Jenő herceg ház valójában a temesvári Forforoza várkapu helyén áll, amelyen keresztül a győztes osztrák hadvezér bevonult Temesvárra. A várkaput 1817-ben lebontották, a tégláiból felépítették azt a kétszintes házat, amely dombormű formájában megőrizte a kapu emlékét.
A jubileumi rendezvénysorozat idején, október 14-én és 15-én nemzetközi tudományos ülésszakot szerveznek a Román Akadémia temesvári székházában Temesvár 1716–2016. Egy európai történetcímmel.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Az osztrák császári seregek, Savoyai Jenő herceg vezetésével, 1716 októberében szabadították fel Temesvárt a török uralom alól. A helyi Polgármesteri Hivatal Temesvár – A megvilágosodás 300 éve címmel szervez jubileumi rendezvénysorozatot a következő napokban, amellyel a város modernizációjának kezdeteiről és az utána következő látványos fejlődésről szeretnének megemlékezni a szervezők.
Október 15-én, szombaton 12 órától a Dóm téren lesz megtekinthető a Medievalum kiállítás, ahol fegyvereket, lovagi öltözeteket, középkori hangszereket, kínzóeszközöket láthatnak az érdeklődők.
A Szabadság téren este 20 órakor kezdődik a Temesvár – A megvilágosodás 300 éve című koncert, a temesvári Banatul szimfonikus zenekar közreműködésével.
Október 16-án, vasárnap 11 órától a Szabadság téren XVIII. századi kosztümös és harci bemutatót tartanak. A Dóm téren 12 órától lesz újból megtekinthető a Medievalum kiállítás, ahol fegyvereket, lovagi öltözeteket, középkori hangszereket, kínzóeszközöket állítanak ki.
Október 18-án 17 órától a Savoyai Jenő utca 24. szám alatti háznál emlékeznek meg a herceg 300 esztendővel korábban történt győzelmes temesvári bevonulásáról. A ház falán két emléktáblát is lelepleznek Savoyai Jenő herceg tiszteletére. A Jenő herceg ház valójában a temesvári Forforoza várkapu helyén áll, amelyen keresztül a győztes osztrák hadvezér bevonult Temesvárra. A várkaput 1817-ben lebontották, a tégláiból felépítették azt a kétszintes házat, amely dombormű formájában megőrizte a kapu emlékét.
A jubileumi rendezvénysorozat idején, október 14-én és 15-én nemzetközi tudományos ülésszakot szerveznek a Román Akadémia temesvári székházában Temesvár 1716–2016. Egy európai történetcímmel.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 17.
Középkori időutazásra invitálták a temesváriakat
A Bánság fővárosa 300 évvel ezelőtt, 1716 októberében szabadult fel a török uralom alól. A jubileum tiszteletére Temesvár A megvilágosodás 300 éve címmel szervez látványos rendezvénysorozatot a történelmi Belváros frissen felújított terein. Szombat este látványos időutazásra invitálták a Szabadság téren bemutatott történelmi showműsor nézőit, ahol megelevenedtek Temesvár középkori történelmének legfontosabb momentumai.
A Dóm téren pénteken és szombaton is láthatták a temesváriak a Medievalum középkori fegyverkiállítást és harci bemutatókat, amelyek során Temesvár 1716. évi ostromát elevenítették fel a kosztümös fiatalok. A Dóm teret elözönlötték a keresztény és az oszmán seregek, amelyek sorsdöntő ütközetet vívtak a város történelmi főterén. Dörögtek az ágyúk, élet-halál harcot vívtak a vitézek, megismertetve a nézőkkel a középkori harcművészetet. A kiállításon bemutatták a keresztény seregek kardjait, lándzsáit, buzogányait, bárdjait, nyílpuskáit, vértjeit, sisakjait, páncélingeit, de a könnyebb török fegyverzettel is megismerkedhettek az érdeklődők. A fegyvereket bárki kézbe vehette és a kalodába is bedughatta a fejét, aki közelebbről is kíváncsi volt erre a kínzóeszközre.
Szombat este a Szabadság téren került sor a rendezvénysorozat csúcseseményére: látványos időutazás során mintegy 200 kosztümös statiszta elevenítette fel Temesvár történelmének legfontosabb pillanatait, Károly Róbert királyi székhelyétől a Dózsa György vezette parasztlázadáson át a vár 1552. évi elestéig és Losonczy István várkapitány és csapata lemészárlásáig. A török hódoltság éveit is felvillantó előadás végén Savoyai Jenő herceg seregei felszabadították Temesvár várát a török uralom alól, és kezdetét vette a fény, a megvilágosodás, a modern európai civilizáció korszaka. A történelmi showműsorhoz a zenei aláfestést a Banatul szimfonikus zenekar szolgáltatta.
A jubileumi rendezvénysorozat szervezői a Temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács, a szombat esti előadás során közreműködött a Savoyai Jenő herceg Egyesület és a Banatul Filharmónia. Október 18-án, kedden emléktáblát helyeznek el a Savoyai Jenő ház falán, az osztrák hadvezér felszabadító csapatainak győzelmes bevonulása tiszteletére. Savoyai Jenő herceg serege 1716. október 18-án foglalta el Temesvár várát, miután a török seregeknek szabad elvonulást biztosítottak.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
A Bánság fővárosa 300 évvel ezelőtt, 1716 októberében szabadult fel a török uralom alól. A jubileum tiszteletére Temesvár A megvilágosodás 300 éve címmel szervez látványos rendezvénysorozatot a történelmi Belváros frissen felújított terein. Szombat este látványos időutazásra invitálták a Szabadság téren bemutatott történelmi showműsor nézőit, ahol megelevenedtek Temesvár középkori történelmének legfontosabb momentumai.
A Dóm téren pénteken és szombaton is láthatták a temesváriak a Medievalum középkori fegyverkiállítást és harci bemutatókat, amelyek során Temesvár 1716. évi ostromát elevenítették fel a kosztümös fiatalok. A Dóm teret elözönlötték a keresztény és az oszmán seregek, amelyek sorsdöntő ütközetet vívtak a város történelmi főterén. Dörögtek az ágyúk, élet-halál harcot vívtak a vitézek, megismertetve a nézőkkel a középkori harcművészetet. A kiállításon bemutatták a keresztény seregek kardjait, lándzsáit, buzogányait, bárdjait, nyílpuskáit, vértjeit, sisakjait, páncélingeit, de a könnyebb török fegyverzettel is megismerkedhettek az érdeklődők. A fegyvereket bárki kézbe vehette és a kalodába is bedughatta a fejét, aki közelebbről is kíváncsi volt erre a kínzóeszközre.
Szombat este a Szabadság téren került sor a rendezvénysorozat csúcseseményére: látványos időutazás során mintegy 200 kosztümös statiszta elevenítette fel Temesvár történelmének legfontosabb pillanatait, Károly Róbert királyi székhelyétől a Dózsa György vezette parasztlázadáson át a vár 1552. évi elestéig és Losonczy István várkapitány és csapata lemészárlásáig. A török hódoltság éveit is felvillantó előadás végén Savoyai Jenő herceg seregei felszabadították Temesvár várát a török uralom alól, és kezdetét vette a fény, a megvilágosodás, a modern európai civilizáció korszaka. A történelmi showműsorhoz a zenei aláfestést a Banatul szimfonikus zenekar szolgáltatta.
A jubileumi rendezvénysorozat szervezői a Temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács, a szombat esti előadás során közreműködött a Savoyai Jenő herceg Egyesület és a Banatul Filharmónia. Október 18-án, kedden emléktáblát helyeznek el a Savoyai Jenő ház falán, az osztrák hadvezér felszabadító csapatainak győzelmes bevonulása tiszteletére. Savoyai Jenő herceg serege 1716. október 18-án foglalta el Temesvár várát, miután a török seregeknek szabad elvonulást biztosítottak.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 22.
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…) 1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ” (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”. Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is.
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.” A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye!
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték. Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték. A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.)
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor. A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg.
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték.
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték.
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni.
Kosza József (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész. A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték. Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…) 1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ” (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”. Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is.
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.” A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye!
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték. Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték. A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.)
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor. A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg.
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték.
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték.
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni.
Kosza József (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész. A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték. Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 22.
A megye történetében ilyen még nem volt
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához. „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához. „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 24.
Felszentelték az új józsefvárosi plébániaközpontot
Örömteli esemény színhelye volt 2016, október 22-én, szombaton a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia: az egyházmegye egyik legrégebbi, 1775-ben alapított egyházközsége, közel két és fél évszázad után önálló plébániaházat kapott! A XXI. századi követelményeknek és a józsefvárosi hívek igényeinek megfelelő, impozáns plébániaközpontot Excellenciás Roos Márton temesvári püspök áldotta meg a plébániatemplomban megtartott hálaadó szentmise keretében. Az új plébániaközpont felszentelési ünnepségén részt vettek a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye papjai, a történelmi egyházak képviselői, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Halász Ferenc RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a józsefvárosi soknemzetiségű hívek sokasága.
A háromnyelvű – magyar, román és német – ünnepélyes szentmisét Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta, msgr. Dirschl Johann nagyprépost, püspöki helynök, nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Reinholz András esperes, máriaradnai (volt józsefvárosi) plébános, józsefvárosi származású fiatal papok közreműködésével. A szentmise keretében a józsefvárosi egyházközségi tanács képviselői román, német és magyar nyelven köszöntötték az egyházi méltóságokat és a jeles vendégeket. „Az új plébániaközpont nem csak a plébánosnak, hanem a józsefvárosi hívek közösségének is az otthona lesz!” – mondta Marty Gábor egyháztanácsos, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az új plébániaépület a hívek lelki és közösségi életének az erősítését fogja szolgálni. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a jelenlevőknek a temesvári egyházmegye fiatal papjai, akik a józsefvárosi plébánián ministránsként szerzett tapasztalatokkal, az onnan kapott lelki útravalóval indultak el a papi pályán.
Nt. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a szentmise végén köszönetet mondott ft. és nm. Roos Márton temesvári megyés püspöknek és a Temesvári Római Katolikus Püspökség intézményének a plébániaközpont felépítése során kapott támogatásért és a jó együttműködésért, az egyházmegye minden sarkából összesereglett lelkésztestvéreknek, más felekezetek képviselőinek, a magyar közösségi vezetőknek, a józsefvárosi híveknek a jelenlétükért. Az új plébániaépület megvalósulásáért Szilvágyi Zsolt plébános külön köszönetet mondott a németországi, amerikai, magyarországi és svájci szponzoroknak, a Notre-Dame-nővéreknek és a Piarista rendtartománynak, a józsefvárosi plébánia híveinek, a Botescu építész házaspárnak, a kivitelező Constructim cégnek és Linda Saskia Menczel szobrászművésznek, aki a homlokzatot díszítő, a Szűzanyát ábrázoló domborművet készítette.
A hálaadó szentmise után a temesvári egyházmegye papjai, közösségi vezetők és a józsefvárosi hívek átvonultak a templommal szomszédos új plébániaközpont udvarára, ahol Exc. Roos Márton megyés püspök megáldotta a létesítményt. „Menedéke lesz az új plébániaközpont a józsefvárosi plébánosnak, a káplánnak, de a plébánia minden tagjának. Legyen ez a ház egy nyitott, atyai ház” – mondta ünnepi köszöntője során a temesvári püspök, aki jó és szükséges kezdeményezésnek nevezte az új plébániaépület megvalósítását, a józsefvárosi templom közvetlen szomszédságában. Exc. Roos Márton püspök ezután megszentelte az új józsefvárosi plébániaközpont épületét, a közösségi termeket, irodákat, lelkészlakásokat és a vendégszobákat. Az ünnepi esemény hangulatát a józsefvárosi plébánia kórusának éneke tette magasztossá. A józsefvárosi hívek, de a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye számára is kiemelkedően jelentős esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Örömteli esemény színhelye volt 2016, október 22-én, szombaton a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia: az egyházmegye egyik legrégebbi, 1775-ben alapított egyházközsége, közel két és fél évszázad után önálló plébániaházat kapott! A XXI. századi követelményeknek és a józsefvárosi hívek igényeinek megfelelő, impozáns plébániaközpontot Excellenciás Roos Márton temesvári püspök áldotta meg a plébániatemplomban megtartott hálaadó szentmise keretében. Az új plébániaközpont felszentelési ünnepségén részt vettek a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye papjai, a történelmi egyházak képviselői, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Halász Ferenc RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a józsefvárosi soknemzetiségű hívek sokasága.
A háromnyelvű – magyar, román és német – ünnepélyes szentmisét Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta, msgr. Dirschl Johann nagyprépost, püspöki helynök, nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Reinholz András esperes, máriaradnai (volt józsefvárosi) plébános, józsefvárosi származású fiatal papok közreműködésével. A szentmise keretében a józsefvárosi egyházközségi tanács képviselői román, német és magyar nyelven köszöntötték az egyházi méltóságokat és a jeles vendégeket. „Az új plébániaközpont nem csak a plébánosnak, hanem a józsefvárosi hívek közösségének is az otthona lesz!” – mondta Marty Gábor egyháztanácsos, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az új plébániaépület a hívek lelki és közösségi életének az erősítését fogja szolgálni. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a jelenlevőknek a temesvári egyházmegye fiatal papjai, akik a józsefvárosi plébánián ministránsként szerzett tapasztalatokkal, az onnan kapott lelki útravalóval indultak el a papi pályán.
Nt. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a szentmise végén köszönetet mondott ft. és nm. Roos Márton temesvári megyés püspöknek és a Temesvári Római Katolikus Püspökség intézményének a plébániaközpont felépítése során kapott támogatásért és a jó együttműködésért, az egyházmegye minden sarkából összesereglett lelkésztestvéreknek, más felekezetek képviselőinek, a magyar közösségi vezetőknek, a józsefvárosi híveknek a jelenlétükért. Az új plébániaépület megvalósulásáért Szilvágyi Zsolt plébános külön köszönetet mondott a németországi, amerikai, magyarországi és svájci szponzoroknak, a Notre-Dame-nővéreknek és a Piarista rendtartománynak, a józsefvárosi plébánia híveinek, a Botescu építész házaspárnak, a kivitelező Constructim cégnek és Linda Saskia Menczel szobrászművésznek, aki a homlokzatot díszítő, a Szűzanyát ábrázoló domborművet készítette.
A hálaadó szentmise után a temesvári egyházmegye papjai, közösségi vezetők és a józsefvárosi hívek átvonultak a templommal szomszédos új plébániaközpont udvarára, ahol Exc. Roos Márton megyés püspök megáldotta a létesítményt. „Menedéke lesz az új plébániaközpont a józsefvárosi plébánosnak, a káplánnak, de a plébánia minden tagjának. Legyen ez a ház egy nyitott, atyai ház” – mondta ünnepi köszöntője során a temesvári püspök, aki jó és szükséges kezdeményezésnek nevezte az új plébániaépület megvalósítását, a józsefvárosi templom közvetlen szomszédságában. Exc. Roos Márton püspök ezután megszentelte az új józsefvárosi plébániaközpont épületét, a közösségi termeket, irodákat, lelkészlakásokat és a vendégszobákat. Az ünnepi esemény hangulatát a józsefvárosi plébánia kórusának éneke tette magasztossá. A józsefvárosi hívek, de a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye számára is kiemelkedően jelentős esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 25.
56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni. Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni. Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 27.
Megjelent a Régi(j)óvilág legújabb száma
Bánsági várak, kastélyok, kúriák
2016-ban változás következett be a Régi(j)óvilág kiadásában és szerkesztésében. Az addigi szerkesztő, Farkas-Ráduly Melánia nem vállalta a lappal kapcsolatos feladatokat, ezért a kiadó Szórvány Alapítvány új szerkesztőt kért fel a lap gondozására Illés Mihály író, mérnök és természetjáró személyében.
„A szerkesztő-váltás kihatott a lap koncepciójára is – nyilatkozta lapunknak Illés Mihály, a Régi(j)óvilágszerkesztője –, ezt olvasóink minden bizonnyal érzékelik, és reményeink szerint pozitívan fogják értékelni. Változott a lap grafikai megjelenése is – ebben is jobbra törekedtünk. Ami nem változott: a digitális megjelenés. 2016-ban sem sikerült forrást szerezni a lap kinyomtatására. A lap felkerült a Szórvány Alapítvány honlapjára –www.diasporatm.ro – ahol szabadon böngészhető. Minden visszajelzést eleve köszönettel fogadunk. Már dolgozunk az idei 2. lapszámon – ugyanis évente 2 lapszám megjelentetését tervezzük.”
Az alábbiakban röviden bemutatjuk a 2016/1-es lapszámot (Bánsági várak, kastélyok, kúriák). A környezetünkben fennmaradt, többnyire romos váraink, kastélyaink és jelentősebb úrilakjaink meg- és/vagy átmentése legalább az emlékezetbe kötelességünk. Ezen törekvéseket kívánja szolgálni a Régi(j)óvilág legújabb száma, mely igyekszik egybefogni – a bronzkortól jelenünkig – a Marostól a Dunáig terjedő térségünk erődrendszereinek szerepkörére és kastélykultúrájára vonatkozó, rendelkezésünkre álló ismeretanyagot. Ugyanakkor nem elhanyagolható célja a szerkesztőnek a hívó szó sem, mely a szövegekből előbukkan és a bemutatott helyszínek, célterületek látogatására kívánja rávenni az olvasót.
A Régi(j)óvilág legújabb számának tartalmából: dr. Szentmiklósi Sándor: A legnagyobb bronzkori földvár; Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna: Csörsz-árok, a Kárpát-medence monumentális építménye; Kopeczny Zsuzsanna: A Duna őrei (Várak a középkorban az Al-Duna mentén); Illés Mihály: Romló váraink nyomában – Temesközi útvonalak; Miklósik Ilona: Bánlaki monográfia (részlet); Stevan Bugarski: Szerb kastélyok és kúriák; Szekernyés Irén: Múltidéző barangolás a bánsági kastélyokban; Szekernyés János: A régi világ összeomlása.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Bánsági várak, kastélyok, kúriák
2016-ban változás következett be a Régi(j)óvilág kiadásában és szerkesztésében. Az addigi szerkesztő, Farkas-Ráduly Melánia nem vállalta a lappal kapcsolatos feladatokat, ezért a kiadó Szórvány Alapítvány új szerkesztőt kért fel a lap gondozására Illés Mihály író, mérnök és természetjáró személyében.
„A szerkesztő-váltás kihatott a lap koncepciójára is – nyilatkozta lapunknak Illés Mihály, a Régi(j)óvilágszerkesztője –, ezt olvasóink minden bizonnyal érzékelik, és reményeink szerint pozitívan fogják értékelni. Változott a lap grafikai megjelenése is – ebben is jobbra törekedtünk. Ami nem változott: a digitális megjelenés. 2016-ban sem sikerült forrást szerezni a lap kinyomtatására. A lap felkerült a Szórvány Alapítvány honlapjára –www.diasporatm.ro – ahol szabadon böngészhető. Minden visszajelzést eleve köszönettel fogadunk. Már dolgozunk az idei 2. lapszámon – ugyanis évente 2 lapszám megjelentetését tervezzük.”
Az alábbiakban röviden bemutatjuk a 2016/1-es lapszámot (Bánsági várak, kastélyok, kúriák). A környezetünkben fennmaradt, többnyire romos váraink, kastélyaink és jelentősebb úrilakjaink meg- és/vagy átmentése legalább az emlékezetbe kötelességünk. Ezen törekvéseket kívánja szolgálni a Régi(j)óvilág legújabb száma, mely igyekszik egybefogni – a bronzkortól jelenünkig – a Marostól a Dunáig terjedő térségünk erődrendszereinek szerepkörére és kastélykultúrájára vonatkozó, rendelkezésünkre álló ismeretanyagot. Ugyanakkor nem elhanyagolható célja a szerkesztőnek a hívó szó sem, mely a szövegekből előbukkan és a bemutatott helyszínek, célterületek látogatására kívánja rávenni az olvasót.
A Régi(j)óvilág legújabb számának tartalmából: dr. Szentmiklósi Sándor: A legnagyobb bronzkori földvár; Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna: Csörsz-árok, a Kárpát-medence monumentális építménye; Kopeczny Zsuzsanna: A Duna őrei (Várak a középkorban az Al-Duna mentén); Illés Mihály: Romló váraink nyomában – Temesközi útvonalak; Miklósik Ilona: Bánlaki monográfia (részlet); Stevan Bugarski: Szerb kastélyok és kúriák; Szekernyés Irén: Múltidéző barangolás a bánsági kastélyokban; Szekernyés János: A régi világ összeomlása.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 17.
Podlipny Gyula-életműkiállítás a Barokk Palotában
A temesvári Szépművészeti Múzeumban november 18-án, pénteken kerül sor a 25 évvel ezelőtt elhunyt grafikus és művészpedagógus, Podlipny Gyula életmű-kiállításának a megnyitójára. A tárlatnyitón részt vesz dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, dr. Annemarie Podlipny-Hehn író és műkritikus, a művész özvegye, dr. Constanti Flondor képzőművész, az 1+1+1 és a Sigma avantgarde csoportosulások alapítója és Szekernyés János, a Képzőművészek Temesvári Szövetségének elnöke.
A pénteken megnyíló tárlaton Podlipny Gyula 80 munkáját állítják ki, amelyek a Múzeum gyűjteményének és Annemarie Podlipny-Hehn magángyűjteményének a részei. Podlipny Gyula Pozsonyban született, gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be, ahol azután Vesztróczky Manó rajzkurzusát látogatta, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. 1918-ban ösztöndíjasként Nagybánya, 1919-ben Kecskemét művésztelepén dolgozott, 1926-tól véglegesen Temesváron telepedett le, ahol előbb magániskolát alapított, majd a Kolozsvárról Temesvárra költözött Képzőművészeti Iskola tanára lett (1934–41).
A modern európai művészet eredményeihez fölzárkózó művei a kortárs festészet és grafika élvonalába emelték. Nyomorékoknak, koldusoknak, a társadalom elesettjeinek együtt érző bemutatása képein Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézi. Portrékat (köztük számos önarcképet), kompozíciós műveket, tájképeket festett, többnyire pasztelltechnikával. Járatos volt az alkalmazott grafikában is: 1930-tól a temesvári mozgóképszínházak tervezőjeként filmplakátokat készített. Podlipny Gyula 1934-től három évtizeden át oktatott a temesvári művészeti fő-, illetve középiskolában, oktatási módszerei, rajzórái máig emlékezetesek. Öt éven át szervezője volt a város képzőművészeti életének, a Képzőművészek Szövetsége elnökeként.
A Podlipny életmű-kiállítás 2017. február 15-ig lesz látogatható a Szépművészeti Múzeumban (Dóm tér 1. szám).
Pataki Zoltán
Podlipny Gyula /Pozsony, 1898. ápr. 12. – Temesvár, 1991. jan. 15.
Nyugati Jelen (Arad)
A temesvári Szépművészeti Múzeumban november 18-án, pénteken kerül sor a 25 évvel ezelőtt elhunyt grafikus és művészpedagógus, Podlipny Gyula életmű-kiállításának a megnyitójára. A tárlatnyitón részt vesz dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, dr. Annemarie Podlipny-Hehn író és műkritikus, a művész özvegye, dr. Constanti Flondor képzőművész, az 1+1+1 és a Sigma avantgarde csoportosulások alapítója és Szekernyés János, a Képzőművészek Temesvári Szövetségének elnöke.
A pénteken megnyíló tárlaton Podlipny Gyula 80 munkáját állítják ki, amelyek a Múzeum gyűjteményének és Annemarie Podlipny-Hehn magángyűjteményének a részei. Podlipny Gyula Pozsonyban született, gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be, ahol azután Vesztróczky Manó rajzkurzusát látogatta, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. 1918-ban ösztöndíjasként Nagybánya, 1919-ben Kecskemét művésztelepén dolgozott, 1926-tól véglegesen Temesváron telepedett le, ahol előbb magániskolát alapított, majd a Kolozsvárról Temesvárra költözött Képzőművészeti Iskola tanára lett (1934–41).
A modern európai művészet eredményeihez fölzárkózó művei a kortárs festészet és grafika élvonalába emelték. Nyomorékoknak, koldusoknak, a társadalom elesettjeinek együtt érző bemutatása képein Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézi. Portrékat (köztük számos önarcképet), kompozíciós műveket, tájképeket festett, többnyire pasztelltechnikával. Járatos volt az alkalmazott grafikában is: 1930-tól a temesvári mozgóképszínházak tervezőjeként filmplakátokat készített. Podlipny Gyula 1934-től három évtizeden át oktatott a temesvári művészeti fő-, illetve középiskolában, oktatási módszerei, rajzórái máig emlékezetesek. Öt éven át szervezője volt a város képzőművészeti életének, a Képzőművészek Szövetsége elnökeként.
A Podlipny életmű-kiállítás 2017. február 15-ig lesz látogatható a Szépművészeti Múzeumban (Dóm tér 1. szám).
Pataki Zoltán
Podlipny Gyula /Pozsony, 1898. ápr. 12. – Temesvár, 1991. jan. 15.
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 28.
Könyvbemutató az Új Ezredév Központban
Székely kapu a magyar világra
2016. december 6-án 18 órai kezdettel az Új Ezredév Központban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” című kötete, melyet a szerzőnek a Kapu című folyóiratban az elmúlt húsz év során megjelent írásaiból állított össze a kiadó.
A kötet borítóján az a kenderesi székely kapu látható, melyet a Magyarok Világszövetségének segítségével állítottak helyre, s melynek eredetijét Észak-Erdély visszatérése után állította fel Horthy Miklós birtokán a hálás székelység.
A könyv címe a Kapu folyóirat alapítójának és főszerkesztőjének, Brády Zoltánnak székely származására utal, és persze arra is, hogy a szerző a székelység területi autonómiáját a legfontosabb nemzetstratégiai célok között tartja számon.
„Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazságérzet vezette” – írja a szerző a kötet első eszmefuttatásának utóiratában, majd így folytatja: „Mivel megtiport, megrablott, megalázott nemzet vagyunk, a kettő összeütközését soha nem éreztem. Olyan igazságokat igyekeztem egymás mellé helyezni, melyek tisztán látása elengedhetetlen a nemzet sorsának jobbra fordításához, melyeket nem mondanak ki, vagy nem mondanak ki elegen s nem mondanak ki kellő erővel.” A kötethez Raffay Ernő írt előszót, hadd idézzük egy gondolat erejéig: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.” A rövid, háromtételes, ingyenes borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete nevében a házigazda Kása Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Székely kapu a magyar világra
2016. december 6-án 18 órai kezdettel az Új Ezredév Központban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” című kötete, melyet a szerzőnek a Kapu című folyóiratban az elmúlt húsz év során megjelent írásaiból állított össze a kiadó.
A kötet borítóján az a kenderesi székely kapu látható, melyet a Magyarok Világszövetségének segítségével állítottak helyre, s melynek eredetijét Észak-Erdély visszatérése után állította fel Horthy Miklós birtokán a hálás székelység.
A könyv címe a Kapu folyóirat alapítójának és főszerkesztőjének, Brády Zoltánnak székely származására utal, és persze arra is, hogy a szerző a székelység területi autonómiáját a legfontosabb nemzetstratégiai célok között tartja számon.
„Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazságérzet vezette” – írja a szerző a kötet első eszmefuttatásának utóiratában, majd így folytatja: „Mivel megtiport, megrablott, megalázott nemzet vagyunk, a kettő összeütközését soha nem éreztem. Olyan igazságokat igyekeztem egymás mellé helyezni, melyek tisztán látása elengedhetetlen a nemzet sorsának jobbra fordításához, melyeket nem mondanak ki, vagy nem mondanak ki elegen s nem mondanak ki kellő erővel.” A kötethez Raffay Ernő írt előszót, hadd idézzük egy gondolat erejéig: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.” A rövid, háromtételes, ingyenes borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete nevében a házigazda Kása Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 5.
Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 7.
Átadták a Pro Cultura Timisiensis díjakat
Mátyás Zsolt és Csata Zsolt színművészek a kitüntetettek között
A Megyeháza multifunkcionális termében december 6-án, kedden adták át az idei Pro Cultura Timisiensis díjakat, amellyel a Temes Megyei Tanács a kiemelkedő eredményeket elért kulturális személyiségeket honorálja. Mátyás Zsolt Imre, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Pro Cultura díj „szenior” változatát érdemelte ki, az ifjú temesvári színművész, Csata Zsolt pedig a tehetséges fiatal művészeknek odaítélt „ifjúsági” Pro Cultura díjat vehette át.
A 15. alkalommal megrendezett Pro Cultura Timisiensis díjátadó ünnepség résztvevőit Sorin Grindeanu megyei tanácselnök köszöntötte, aki felkérte a jelenlevő kulturális személyiségeket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet.
A Pro Cultura díj életműdíjként is felfogható szenior változatát írók, előadó- és képzőművészek, tudományos kutatók vehették át, köztük egy rendkívül sokoldalú alkotó, Mátyás Zsolt Imre temesvári színművész. A több mint két évtizeddel ezelőtt Temesvárra érkezett tehetséges színész, filmszínész, rendező, író, producer, kulturális menedzser, koreográfus és szobrász alkotói tevékenységét Simona Donici kulturális újságíró méltatta, aki reneszánsz művésznek tartja Mátyás Zsoltot. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mellett a nagyváradi és a szarvasi (Magyarország) színházak művésze, illetve szabadúszó színész, Mátyás Zsolt több mint két évtizedes pályafutása alatt királyokat, püspököket alakított, sőt, Jézust is, megszemélyesítette Petőfi Sándort, Sztálint, Victor Hugót, Shir Khán tigrist, legutóbb A végjáték című előadásban egy bokszolóból lett színészt alakít mesterien. Mátyás Zsolt játékfilmekben, televíziós sorozatokban és dokumentumfilmekben játszott, nyolc színielőadást rendezett, megalapította és vezeti a Varázshegy Színházi Műhelyt és a Theatron Egyesületet, novellákat és kulturális riportokat közöl, szobrokat farag – sorolta érdemeit Simona Donici, aki különdíjjal, egy Brâncuși ihletésű famunkával is jutalmazta a sokoldalú alkotót.
A Pro Cultura díj ifjúsági változatát idén 15 fiatal alkotó vehette át, közöttük van Csata Zsolt, a Csiky Gergely Színház művésze, aki alig két esztendeje érkezett Temesvárra, de máris jelentős sikereket ért el a pályán. Idézzünk a marosvásárhelyi Berekméri Katalin laudációjából, amelyet Dobre Júlia olvasott fel: „Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki csillogásán, lendületén, teherbírásán, szárnyalásán túl mintha az öregek bölcsességét is hordozná, aki önmaga megvalósításán túl a szépen öregedők érzékenységével és empátiájával képes figyelni a mellette lévőre és magára egyaránt. Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki az útkeresésben teljesen elkötelezett, mégis mintha az út ismerné őt… Csata Zsolt nagyszerűségét többek közt személyiségének ez a különös paradoxonja adja. Ez teszi képessé arra, hogy színészként már fiatalon az önmaga útját járja, közben pedig mindenkori környezete számára az értékalkotás lehetőségének megvalósítását segítse.” … „Csata Zsolt egyértelműen azzal a készséggel rendelkező színész, aki a szakmai teljesítményt és ennek módját – a színházi alkotófolyamatra nem mindig jellemző –emberbarát kultúrateremtés jegyében valósítja meg.”
Gratulálunk a két alkotónak a rangos elismeréshez!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Mátyás Zsolt és Csata Zsolt színművészek a kitüntetettek között
A Megyeháza multifunkcionális termében december 6-án, kedden adták át az idei Pro Cultura Timisiensis díjakat, amellyel a Temes Megyei Tanács a kiemelkedő eredményeket elért kulturális személyiségeket honorálja. Mátyás Zsolt Imre, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Pro Cultura díj „szenior” változatát érdemelte ki, az ifjú temesvári színművész, Csata Zsolt pedig a tehetséges fiatal művészeknek odaítélt „ifjúsági” Pro Cultura díjat vehette át.
A 15. alkalommal megrendezett Pro Cultura Timisiensis díjátadó ünnepség résztvevőit Sorin Grindeanu megyei tanácselnök köszöntötte, aki felkérte a jelenlevő kulturális személyiségeket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet.
A Pro Cultura díj életműdíjként is felfogható szenior változatát írók, előadó- és képzőművészek, tudományos kutatók vehették át, köztük egy rendkívül sokoldalú alkotó, Mátyás Zsolt Imre temesvári színművész. A több mint két évtizeddel ezelőtt Temesvárra érkezett tehetséges színész, filmszínész, rendező, író, producer, kulturális menedzser, koreográfus és szobrász alkotói tevékenységét Simona Donici kulturális újságíró méltatta, aki reneszánsz művésznek tartja Mátyás Zsoltot. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mellett a nagyváradi és a szarvasi (Magyarország) színházak művésze, illetve szabadúszó színész, Mátyás Zsolt több mint két évtizedes pályafutása alatt királyokat, püspököket alakított, sőt, Jézust is, megszemélyesítette Petőfi Sándort, Sztálint, Victor Hugót, Shir Khán tigrist, legutóbb A végjáték című előadásban egy bokszolóból lett színészt alakít mesterien. Mátyás Zsolt játékfilmekben, televíziós sorozatokban és dokumentumfilmekben játszott, nyolc színielőadást rendezett, megalapította és vezeti a Varázshegy Színházi Műhelyt és a Theatron Egyesületet, novellákat és kulturális riportokat közöl, szobrokat farag – sorolta érdemeit Simona Donici, aki különdíjjal, egy Brâncuși ihletésű famunkával is jutalmazta a sokoldalú alkotót.
A Pro Cultura díj ifjúsági változatát idén 15 fiatal alkotó vehette át, közöttük van Csata Zsolt, a Csiky Gergely Színház művésze, aki alig két esztendeje érkezett Temesvárra, de máris jelentős sikereket ért el a pályán. Idézzünk a marosvásárhelyi Berekméri Katalin laudációjából, amelyet Dobre Júlia olvasott fel: „Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki csillogásán, lendületén, teherbírásán, szárnyalásán túl mintha az öregek bölcsességét is hordozná, aki önmaga megvalósításán túl a szépen öregedők érzékenységével és empátiájával képes figyelni a mellette lévőre és magára egyaránt. Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki az útkeresésben teljesen elkötelezett, mégis mintha az út ismerné őt… Csata Zsolt nagyszerűségét többek közt személyiségének ez a különös paradoxonja adja. Ez teszi képessé arra, hogy színészként már fiatalon az önmaga útját járja, közben pedig mindenkori környezete számára az értékalkotás lehetőségének megvalósítását segítse.” … „Csata Zsolt egyértelműen azzal a készséggel rendelkező színész, aki a szakmai teljesítményt és ennek módját – a színházi alkotófolyamatra nem mindig jellemző –emberbarát kultúrateremtés jegyében valósítja meg.”
Gratulálunk a két alkotónak a rangos elismeréshez!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 17.
Kevésnek bizonyult a nyolcezer szavazat
Bár az utolsó pillanatig reménykedtünk, de ezúttal nem kedvezett a visszaosztás a Temes megyei RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjének, Molnár Zsoltnak, így újabb négy évre országgyűlési képviselet nélkül maradt a bánsági magyarság. A rendszer furcsasága, hogy Konstanca megyében kevesebb mint 400 szavazat elég volt egy képviselői mandátumhoz.
Molnár Zsolt csütörtök este az alábbiakat nyilatkozta a választási eredmény kapcsán: „A mandátumelosztás utolsó pillanataiban nyilvánvalóvá vált, hogy Temes megye nem tudta megtartani az RMDSZ-es parlamenti mandátumát. Sajnos ezúttal nem sikerült elegendő szavazatot összegyűjteni.
Mindezeken túl köszönetet mondok mindenkinek, akivel az elmúlt négy évben sikerült együttműködni a magyar közösségi élet gyarapításában és az RMDSZ munkájának gazdagabbá tételében. A bánsági szórványban ez létfontosságú munka volt. Különösképp köszönöm mindenkinek, akik ebben a kampányban mellém álltak és támogattak, sokszor több éves sérelmeket is félre téve. És ismételten köszönöm annak a több mint 8300 bánságinak, aki szavazatával is támogatta a Temes megyei RMDSZ-t.”
A választási eredmények kiértékelése még nem történt meg, de annyit elmondhatunk, hogy a temesvári magyarok ezúttal sem vallottak szégyent, hozták „nyári formájukat”. A helyhatósági választásokhoz képest a vidéki településeken voksoltak lényegesen kevesebben az RMDSZ-re és a hiányzó mintegy 2000 szavazat megbosszulta magát.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Bár az utolsó pillanatig reménykedtünk, de ezúttal nem kedvezett a visszaosztás a Temes megyei RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjének, Molnár Zsoltnak, így újabb négy évre országgyűlési képviselet nélkül maradt a bánsági magyarság. A rendszer furcsasága, hogy Konstanca megyében kevesebb mint 400 szavazat elég volt egy képviselői mandátumhoz.
Molnár Zsolt csütörtök este az alábbiakat nyilatkozta a választási eredmény kapcsán: „A mandátumelosztás utolsó pillanataiban nyilvánvalóvá vált, hogy Temes megye nem tudta megtartani az RMDSZ-es parlamenti mandátumát. Sajnos ezúttal nem sikerült elegendő szavazatot összegyűjteni.
Mindezeken túl köszönetet mondok mindenkinek, akivel az elmúlt négy évben sikerült együttműködni a magyar közösségi élet gyarapításában és az RMDSZ munkájának gazdagabbá tételében. A bánsági szórványban ez létfontosságú munka volt. Különösképp köszönöm mindenkinek, akik ebben a kampányban mellém álltak és támogattak, sokszor több éves sérelmeket is félre téve. És ismételten köszönöm annak a több mint 8300 bánságinak, aki szavazatával is támogatta a Temes megyei RMDSZ-t.”
A választási eredmények kiértékelése még nem történt meg, de annyit elmondhatunk, hogy a temesvári magyarok ezúttal sem vallottak szégyent, hozták „nyári formájukat”. A helyhatósági választásokhoz képest a vidéki településeken voksoltak lényegesen kevesebben az RMDSZ-re és a hiányzó mintegy 2000 szavazat megbosszulta magát.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 7.
Újabb Mladenović bemutató a magyar színházban:
Shakespeare, Sonnet 66
Izgalmas bemutatóval indítja a 2017-es évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház január 11-én. A nagysikerű Koldusopera után két évvel, újabb előadással készül Kelet-Európa és a Balkán színházainak szókimondó rendezője, Kokan Mladenović. Jól bevált alkotócsapatával és a temesvári magyar társulat színészeivel közösen, ezúttal is egy klasszikus szövegből kiindulva készít előadást a ma emberének szájíze szerint.
Azt, hogy Shakespeare sosem tud elavulni és minden korban aktuális, mindannyian tudjuk. Témaválasztásai, karakterei és a rajtuk keresztül megfogalmazódó problémák úgy tűnik, sosem mennek ki divatból. Shakespeare azonban nemcsak színpadi szövegeiről lehet ismerős. A drámáiban megfogalmazódó társadalomkritika rövidebb, verses formájú alkotásaiban, sok esetben jóval konkrétabb formában jelenik meg. Ezt a sűrített formát használta fel Kokan Mladenović és csapata, és a rájuk jellemző sokrétű értelmezési tartományba áthelyezve, sikerült még tovább sűríteniük, és ezáltal a végtelenségig kitágítaniuk Shakespeare 66. szonettjének 14 sorát.
Az erős társadalomkritikai éllel bíró szöveg az alkotók olvasatában újfajta jelentéstartalmakkal telítődik, anélkül, hogy elszakadna a shakespeare-i univerzumtól. A Koldusoperából is ismert kettős, már-már egymással ellentétes irányú építkezés mentén, a szonett minden sora önálló jelenetté bővül, melyekben közmert Shakespeare figurák és motívumok köszönnek vissza. Ennek az olvasatnak értelmében a Macbeth-ek, Othellók, III. Richárdok, Rómeók és Júliák, Titus Andronicusok ma is közöttünk járnak. Így, miközben az előadás kíméletlenül állást foglal a világ aktuális társadalmi, politikai, gazdasági kérdéseiben, egy percig sem enged megfeledkezni a shakespeare-i univerzum időtlenségéről és időn kívüliségéről.
A Shakespeare, Sonnet 66 című előadás bemutatójára január 11-én este 7 órától kerül sor a színház nagytermében. Januárban még két további alkalommal megtekinthetik az előadást a színház látogatói, január 12-én, valamint 29-én este 7 órai kezdettel.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Shakespeare, Sonnet 66
Izgalmas bemutatóval indítja a 2017-es évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház január 11-én. A nagysikerű Koldusopera után két évvel, újabb előadással készül Kelet-Európa és a Balkán színházainak szókimondó rendezője, Kokan Mladenović. Jól bevált alkotócsapatával és a temesvári magyar társulat színészeivel közösen, ezúttal is egy klasszikus szövegből kiindulva készít előadást a ma emberének szájíze szerint.
Azt, hogy Shakespeare sosem tud elavulni és minden korban aktuális, mindannyian tudjuk. Témaválasztásai, karakterei és a rajtuk keresztül megfogalmazódó problémák úgy tűnik, sosem mennek ki divatból. Shakespeare azonban nemcsak színpadi szövegeiről lehet ismerős. A drámáiban megfogalmazódó társadalomkritika rövidebb, verses formájú alkotásaiban, sok esetben jóval konkrétabb formában jelenik meg. Ezt a sűrített formát használta fel Kokan Mladenović és csapata, és a rájuk jellemző sokrétű értelmezési tartományba áthelyezve, sikerült még tovább sűríteniük, és ezáltal a végtelenségig kitágítaniuk Shakespeare 66. szonettjének 14 sorát.
Az erős társadalomkritikai éllel bíró szöveg az alkotók olvasatában újfajta jelentéstartalmakkal telítődik, anélkül, hogy elszakadna a shakespeare-i univerzumtól. A Koldusoperából is ismert kettős, már-már egymással ellentétes irányú építkezés mentén, a szonett minden sora önálló jelenetté bővül, melyekben közmert Shakespeare figurák és motívumok köszönnek vissza. Ennek az olvasatnak értelmében a Macbeth-ek, Othellók, III. Richárdok, Rómeók és Júliák, Titus Andronicusok ma is közöttünk járnak. Így, miközben az előadás kíméletlenül állást foglal a világ aktuális társadalmi, politikai, gazdasági kérdéseiben, egy percig sem enged megfeledkezni a shakespeare-i univerzum időtlenségéről és időn kívüliségéről.
A Shakespeare, Sonnet 66 című előadás bemutatójára január 11-én este 7 órától kerül sor a színház nagytermében. Januárban még két további alkalommal megtekinthetik az előadást a színház látogatói, január 12-én, valamint 29-én este 7 órai kezdettel.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 9.
Újévi beszélgetés Halász Ferenccel, a Temes megyeiRMDSZ elnökével
2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a szórványkollégiumot!”
A 2016-os választási esztendő jelentős sikereket, ugyanakkor kellemetlen meglepetéseket is hozott az RMDSZ Temes megyei szervezete számára. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, a szervezet elnöke a politikai események jegyében eltelt tavalyi év eredményeiről és a 2017-es év kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőjének.
– A 2016-os esztendő a politika éve volt, tekintettel arra, hogy az év két legfontosabb eseménye a helyhatósági, illetve a parlamenti választások voltak. A júniusi helyhatósági választásokon, ahol továbbra is szembe kellett nézni az 5%-os küszöbbel, felemás eredmény született. Sajnos nem sikerült visszakerülni a megyei tanácsba, de 18 településen továbbra is megőriztük jelenlétünket az önkormányzatokban. Polgármestereink száma eggyel csökkent – Óteleken, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet, elveszítettük a magyar polgármesterünket – , ugyanakkor hét településen sikerült alpolgármesteri tisztséget szerezni, ennyi még nem volt soha Temes megyében! Olyan településeken sikerült ezt elérni, ahol komoly létszámú magyar közösség él, így alpolgármestereink valóban sok emberen tudnak segíteni.
– Mekkora jelentőséggel bír, hogy Temesvárnak, a rendszerváltás után először, magyar alpolgármestere van?
– Az önkormányzati választások legfontosabb eredménye, hogy 83 év után Temesvárnak ismét magyar alpolgármestere van. Ennek megvannak már az első, kevésbé látható eredményei, egyik-másik magyar intézmény már érzi ennek a jótékony hatását és remélem, hogy 2017–2020 között Farkas Imre markánssá tudja tenni jelenlétünket a temesvári önkormányzatban.
– A decemberi hónap nem a politikai sikerekről szólt a helyi RMDSZ szervezet szemszögéből.
– A parlamenti választások kapcsán örülhettünk annak, hogy az RMDSZ országos szinten jól teljesített, erős parlamenti frakciót sikerült kialakítani. Temes megyei vonatkozásban ez a választás nem számít sikernek, hisz négy év után elveszítettük a parlamenti mandátumot. Ez azért is bosszantó, mert a parlamenti képviselőnk végig járta a vidéket, beindított egy egész sor programot és az RMDSZ szerintem jobban is kommunikálta az elért eredményeket, mint az előző években. A végeredmény, úgy tűnik, fordítottan arányos a befektetett munkával! A 8300 szavazat messze nem volt elegendő a képviselői hely megőrzéséhez, itt nem 100-200, hanem több ezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy Temesváron megőrizhessük a parlamenti képviseletet. Ha kielemezzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Temesvár jól teljesített a parlamenti választáson is, hisz az önkormányzati választásokhoz képest itt csak 300 szavazattal volt kevesebb decemberben, a vidék viszont alulteljesített, emiatt több mint 2000 szavazattal értünk el kevesebbet, mint a júniusi önkormányzati választásokon. Sajnos pont azok a települések teljesítettek rosszabbul, ahol polgármestereink, illetve alpolgármestereink vannak, persze tisztelet a kivételnek, és itt Nagybodófalvára és Szapáryfalvára gondolok. Az RMDSZ politikai súlyát a bánsági palettán az elkövetkező négy évben a választási eredmények szabják meg és komoly kiesés lesz, akár pénzügyi, akár egyéb szempontokat nézünk, hogy a Bánságnak nincs magyar hangja Bukarestben.
Ehhez hozzátenném, hogy a választások előtt néhány nappal elvesztettük az alprefektusi helyet is, amit nemrég szereztünk vissza. Ez a dolog elég furcsán alakult: egy televíziós műsornak a következtében, amelyiknek a nézettsége Temesváron rendkívül alacsony, az odahívott alprefektus megjegyzéseit, amelyek szerintem semmi kivetnivalót nem tartalmaztak, bukaresti kormánykörökbe eljuttatták és nem egészen 24 óra alatt leváltották a tisztségéből Marossy Zoltánt. Az elmúlt 27 év román közigazgatásának ez volt a legoperatívabb mozzanata, ami sajnos éppen rajtunk csattant, ennek következtében nemcsak a parlamenti képviselőt veszítettük el, hanem az alprefektusi funkciót is!
– A választási eredményeken túlmenően, melyek a 2016-os év kiemelkedő eredményei?
– Vannak olyan, az egész magyar közösséget érintő eredmények, amelynek az alapjait 2016-ban fektettük le, itt megemlíteném a Szórványkollégiumot és a Magyar Bölcsődét, illetve említeném azt a segítséget, amit a temesvári önkormányzaton keresztül a Temesvári Magyar Napok szervezésének biztosítottunk. Habár csak az utolsó száz méteren kapcsolódtunk be ebbe a munkába, alpolgármesterünknek része volt abban, hogy Temesvár Európa Kulturális Fővárosa lesz 2021-ben. Megújult a szabadfalui Petőfi emlékmű, de sorolhatnám a klasszikus rendezvényeket, amelyeket az utóbbi években rendszeresen megtartottunk.
– Melyek a 2017-es év kihívásai a Temes Megyei RMDSZ számára?
– A 2017-es és 2018-as esztendők, nagyon remélem, hogy az építkezés évei lesznek. 2017-ben az önkormányzati munkára fogjuk fektetni a hangsúlyt, ez az az eszköz, ami a kezünkben van, hogy a magyar közösségen segítsünk az elkövetkezőkben. Ami a szervezetépítést illeti, a parlamenti választások alkalmával végigjártuk a településeket és látjuk, hogy hol vannak problémák, hol kellene változtatni a helyi embereken. Ez lesz 2017 első felének a legfontosabb tevékenysége. A megyei RMDSZ-szervezet elnökségének mandátuma 2018 elejéig szól, legkésőbb 2018 februárjában kell megtartani a tisztújítást és majd az új csapat készíti elő a következő választásokat. Az év végén és 2018 elején tisztújítási hullám lesz a Temes megyei RMDSZ-szervezetekben.
Közben folytatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek az egész magyar közösséget érintik, együttműködve a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel. Remélem, hogy 2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a Szórványkollégiumot, ez rendkívüli előrelépés lesz a magyar közösség életében. A 2017-es esztendő első 2-3 hónapjának fontos feladata, hogy a 2021-es Kulturális Főváros programját menedzselő, most felálló grémiumba elhelyezzük a magyar közösség képviselőit, mert ha ebből kimaradunk, akkor nem tudunk ebből a programból majd rendesen profitálni. Az önkormányzaton keresztül sokkal fontosabb szerepet akarunk vállalni a Temesvári Magyar Napok támogatásában, megszervezésében.
– Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának lesz-e kézzel fogható következménye helyi szinten is?
– Országos szinten az RMDSZ parlamenti támogatásról szóló szerződést írt alá a kormánypártokkal. Remélem, hogy ennek következtében az RMDSZ megőrzi a Tanügyminisztériumban az államtitkári státust, lesz a Művelődésügyi Minisztériumban egy államtitkárunk, illetve a Kisebbségi Igazgatóságon is megőrizzük az államtitkári státust. Úgy érzem, hogy ez az a három tisztség, amely a nemzeti identitásunk megőrzését a legjobban tudja szolgálni. Remélem, kormányzati jelenlétünk helyi szinten is meghozza a gyümölcsét az elkövetkező években, de ez egy hosszabb folyamat. 2017 elején már csak két Temes megyei decentralizált intézményben vagyunk jelen: a Nyugdíjhivatalban és a Tanfelügyelőségen.
– 2016-ban gazdát cserélt a bánsági magyarság egykori „kulturális fellegvára”, a Magyar Ház épülete. Milyen következményei lehetnek a tulajdonosváltásnak az RMDSZ helyi szervezete szempontjából?
– Jelentős eredmény, hogy 2016-ban sikerült pert nyerni a Magyar Ház kapcsán, amely valójában még nem a Magyar Házról szól, hanem arról, hogy kinek van joga visszaigényelni az ingatlant. A perek kapcsán látványos dolgokra 2017-ben sem lehet számítani. A 2016-os év új többségi tulajdonost hozott a Magyar Házat bitorló cég élére, a Cristescu testvérek személyében. Hogy ők hogyan viszonyulnak az épületben egy emeletet jogosan elfoglaló Heti Új Szóhoz és az RMDSZ jelenlétéhez, az elkövetkező hetek, hónapok kérdése. Lehet, hogy komoly változások lesznek és nem biztos, hogy a mostani állapotot tolerálni fogják az új tulajdonosok. Az RMDSZ jelenléte a Magyar Házban inkább jelképes értékű, hiszen mi továbbra is azt valljuk, hogy ez az ingatlan a magyar közösséget illeti meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a szórványkollégiumot!”
A 2016-os választási esztendő jelentős sikereket, ugyanakkor kellemetlen meglepetéseket is hozott az RMDSZ Temes megyei szervezete számára. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, a szervezet elnöke a politikai események jegyében eltelt tavalyi év eredményeiről és a 2017-es év kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőjének.
– A 2016-os esztendő a politika éve volt, tekintettel arra, hogy az év két legfontosabb eseménye a helyhatósági, illetve a parlamenti választások voltak. A júniusi helyhatósági választásokon, ahol továbbra is szembe kellett nézni az 5%-os küszöbbel, felemás eredmény született. Sajnos nem sikerült visszakerülni a megyei tanácsba, de 18 településen továbbra is megőriztük jelenlétünket az önkormányzatokban. Polgármestereink száma eggyel csökkent – Óteleken, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet, elveszítettük a magyar polgármesterünket – , ugyanakkor hét településen sikerült alpolgármesteri tisztséget szerezni, ennyi még nem volt soha Temes megyében! Olyan településeken sikerült ezt elérni, ahol komoly létszámú magyar közösség él, így alpolgármestereink valóban sok emberen tudnak segíteni.
– Mekkora jelentőséggel bír, hogy Temesvárnak, a rendszerváltás után először, magyar alpolgármestere van?
– Az önkormányzati választások legfontosabb eredménye, hogy 83 év után Temesvárnak ismét magyar alpolgármestere van. Ennek megvannak már az első, kevésbé látható eredményei, egyik-másik magyar intézmény már érzi ennek a jótékony hatását és remélem, hogy 2017–2020 között Farkas Imre markánssá tudja tenni jelenlétünket a temesvári önkormányzatban.
– A decemberi hónap nem a politikai sikerekről szólt a helyi RMDSZ szervezet szemszögéből.
– A parlamenti választások kapcsán örülhettünk annak, hogy az RMDSZ országos szinten jól teljesített, erős parlamenti frakciót sikerült kialakítani. Temes megyei vonatkozásban ez a választás nem számít sikernek, hisz négy év után elveszítettük a parlamenti mandátumot. Ez azért is bosszantó, mert a parlamenti képviselőnk végig járta a vidéket, beindított egy egész sor programot és az RMDSZ szerintem jobban is kommunikálta az elért eredményeket, mint az előző években. A végeredmény, úgy tűnik, fordítottan arányos a befektetett munkával! A 8300 szavazat messze nem volt elegendő a képviselői hely megőrzéséhez, itt nem 100-200, hanem több ezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy Temesváron megőrizhessük a parlamenti képviseletet. Ha kielemezzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Temesvár jól teljesített a parlamenti választáson is, hisz az önkormányzati választásokhoz képest itt csak 300 szavazattal volt kevesebb decemberben, a vidék viszont alulteljesített, emiatt több mint 2000 szavazattal értünk el kevesebbet, mint a júniusi önkormányzati választásokon. Sajnos pont azok a települések teljesítettek rosszabbul, ahol polgármestereink, illetve alpolgármestereink vannak, persze tisztelet a kivételnek, és itt Nagybodófalvára és Szapáryfalvára gondolok. Az RMDSZ politikai súlyát a bánsági palettán az elkövetkező négy évben a választási eredmények szabják meg és komoly kiesés lesz, akár pénzügyi, akár egyéb szempontokat nézünk, hogy a Bánságnak nincs magyar hangja Bukarestben.
Ehhez hozzátenném, hogy a választások előtt néhány nappal elvesztettük az alprefektusi helyet is, amit nemrég szereztünk vissza. Ez a dolog elég furcsán alakult: egy televíziós műsornak a következtében, amelyiknek a nézettsége Temesváron rendkívül alacsony, az odahívott alprefektus megjegyzéseit, amelyek szerintem semmi kivetnivalót nem tartalmaztak, bukaresti kormánykörökbe eljuttatták és nem egészen 24 óra alatt leváltották a tisztségéből Marossy Zoltánt. Az elmúlt 27 év román közigazgatásának ez volt a legoperatívabb mozzanata, ami sajnos éppen rajtunk csattant, ennek következtében nemcsak a parlamenti képviselőt veszítettük el, hanem az alprefektusi funkciót is!
– A választási eredményeken túlmenően, melyek a 2016-os év kiemelkedő eredményei?
– Vannak olyan, az egész magyar közösséget érintő eredmények, amelynek az alapjait 2016-ban fektettük le, itt megemlíteném a Szórványkollégiumot és a Magyar Bölcsődét, illetve említeném azt a segítséget, amit a temesvári önkormányzaton keresztül a Temesvári Magyar Napok szervezésének biztosítottunk. Habár csak az utolsó száz méteren kapcsolódtunk be ebbe a munkába, alpolgármesterünknek része volt abban, hogy Temesvár Európa Kulturális Fővárosa lesz 2021-ben. Megújult a szabadfalui Petőfi emlékmű, de sorolhatnám a klasszikus rendezvényeket, amelyeket az utóbbi években rendszeresen megtartottunk.
– Melyek a 2017-es év kihívásai a Temes Megyei RMDSZ számára?
– A 2017-es és 2018-as esztendők, nagyon remélem, hogy az építkezés évei lesznek. 2017-ben az önkormányzati munkára fogjuk fektetni a hangsúlyt, ez az az eszköz, ami a kezünkben van, hogy a magyar közösségen segítsünk az elkövetkezőkben. Ami a szervezetépítést illeti, a parlamenti választások alkalmával végigjártuk a településeket és látjuk, hogy hol vannak problémák, hol kellene változtatni a helyi embereken. Ez lesz 2017 első felének a legfontosabb tevékenysége. A megyei RMDSZ-szervezet elnökségének mandátuma 2018 elejéig szól, legkésőbb 2018 februárjában kell megtartani a tisztújítást és majd az új csapat készíti elő a következő választásokat. Az év végén és 2018 elején tisztújítási hullám lesz a Temes megyei RMDSZ-szervezetekben.
Közben folytatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek az egész magyar közösséget érintik, együttműködve a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel. Remélem, hogy 2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a Szórványkollégiumot, ez rendkívüli előrelépés lesz a magyar közösség életében. A 2017-es esztendő első 2-3 hónapjának fontos feladata, hogy a 2021-es Kulturális Főváros programját menedzselő, most felálló grémiumba elhelyezzük a magyar közösség képviselőit, mert ha ebből kimaradunk, akkor nem tudunk ebből a programból majd rendesen profitálni. Az önkormányzaton keresztül sokkal fontosabb szerepet akarunk vállalni a Temesvári Magyar Napok támogatásában, megszervezésében.
– Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának lesz-e kézzel fogható következménye helyi szinten is?
– Országos szinten az RMDSZ parlamenti támogatásról szóló szerződést írt alá a kormánypártokkal. Remélem, hogy ennek következtében az RMDSZ megőrzi a Tanügyminisztériumban az államtitkári státust, lesz a Művelődésügyi Minisztériumban egy államtitkárunk, illetve a Kisebbségi Igazgatóságon is megőrizzük az államtitkári státust. Úgy érzem, hogy ez az a három tisztség, amely a nemzeti identitásunk megőrzését a legjobban tudja szolgálni. Remélem, kormányzati jelenlétünk helyi szinten is meghozza a gyümölcsét az elkövetkező években, de ez egy hosszabb folyamat. 2017 elején már csak két Temes megyei decentralizált intézményben vagyunk jelen: a Nyugdíjhivatalban és a Tanfelügyelőségen.
– 2016-ban gazdát cserélt a bánsági magyarság egykori „kulturális fellegvára”, a Magyar Ház épülete. Milyen következményei lehetnek a tulajdonosváltásnak az RMDSZ helyi szervezete szempontjából?
– Jelentős eredmény, hogy 2016-ban sikerült pert nyerni a Magyar Ház kapcsán, amely valójában még nem a Magyar Házról szól, hanem arról, hogy kinek van joga visszaigényelni az ingatlant. A perek kapcsán látványos dolgokra 2017-ben sem lehet számítani. A 2016-os év új többségi tulajdonost hozott a Magyar Házat bitorló cég élére, a Cristescu testvérek személyében. Hogy ők hogyan viszonyulnak az épületben egy emeletet jogosan elfoglaló Heti Új Szóhoz és az RMDSZ jelenlétéhez, az elkövetkező hetek, hónapok kérdése. Lehet, hogy komoly változások lesznek és nem biztos, hogy a mostani állapotot tolerálni fogják az új tulajdonosok. Az RMDSZ jelenléte a Magyar Házban inkább jelképes értékű, hiszen mi továbbra is azt valljuk, hogy ez az ingatlan a magyar közösséget illeti meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 25.
Unitárius találkozó Temesváron
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 25.
„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
„Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
„Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 28.
Ismét Temesváron vendégszerepel az M Studio
A jó, a rossz, meg a …
Évek óta visszatérő vendégnek számít a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színpadán a sepsiszentgyörgyi M Studio. A sokáig Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínházának számító társulat legfrissebb, decemberben bemutatott előadását hozza el február elején a temesvári közönségnek.
A jó, a rossz meg a k**va anyád című táncelőadást Fehér Csaba rendező-koreográfus jegyzi. A nonverbális előadás a vadnyugati forróvérű nőcskék és még forróbb fejű banditák világát eleveníti meg. Az alkotók ajánlója alapján a történet igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl. Az unalom elűzésére egymást szórakoztatják. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van. A társadalom nem kívánatos elemei kerültek ide, ebbe a nem hétköznapi porfészekbe, ebbe a nem akármilyen kisvárosba, amelynek a neve El Perdido.
A sepsiszentgyörgyi vendégelőadásra február 2-án este 7 órától kerül sor a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A jó, a rossz, meg a …
Évek óta visszatérő vendégnek számít a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színpadán a sepsiszentgyörgyi M Studio. A sokáig Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínházának számító társulat legfrissebb, decemberben bemutatott előadását hozza el február elején a temesvári közönségnek.
A jó, a rossz meg a k**va anyád című táncelőadást Fehér Csaba rendező-koreográfus jegyzi. A nonverbális előadás a vadnyugati forróvérű nőcskék és még forróbb fejű banditák világát eleveníti meg. Az alkotók ajánlója alapján a történet igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl. Az unalom elűzésére egymást szórakoztatják. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van. A társadalom nem kívánatos elemei kerültek ide, ebbe a nem hétköznapi porfészekbe, ebbe a nem akármilyen kisvárosba, amelynek a neve El Perdido.
A sepsiszentgyörgyi vendégelőadásra február 2-án este 7 órától kerül sor a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 31.
Ezüstfenyő-díj Sipos Ilonának
Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt 15. alkalommal adták át az RMDSZ ezüstfenyő díjakat olyan magyar embereknek, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. A 29 díjazott között van a temesvári Sipos Ilona, az RMDSZ Temes megyei szervezetének irodavezetője.
Ha valaki megérdemelte az Ezüstfenyő-díjat a bánsági magyarok közül, az Sipos Ilona, a helyi RMDSZ-szervezet mindenese, aki akciókat szervez, irányít, telefonokra válaszol, kimutatásokat készít, a gyűléseken jegyzőkönyvet vezet, miközben honosításokkal is foglalkozik az RMDSZ-irodában. Sipos Ilona „szabadidejében” a Kohézió Egyesületet vezeti, hátrányos helyzetű magyar gyerekeket és családokat istápol, szórványtáborokat és jótékonysági bálokat, húsvéti és karácsonyi ünnepségeket szervez, a helyi magyar közösségi élet lelke és mozgatórugója. A szláv kisebbségi szervezetekkel közösen megszerzett második temesvári tanácsosi mandátum várományosa is Sipos Ilona, aki 2017 őszétől a temesvári önkormányzatban is szolgálhatja a temesvári magyarságot.
„Olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is. Létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható. Elengedhetetlen tehát, hogy köszönettel illessük őket, hogy időről időre kimondjuk és feljegyezzük nevüket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a szombati ünnepélyes díjátadón.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt 15. alkalommal adták át az RMDSZ ezüstfenyő díjakat olyan magyar embereknek, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. A 29 díjazott között van a temesvári Sipos Ilona, az RMDSZ Temes megyei szervezetének irodavezetője.
Ha valaki megérdemelte az Ezüstfenyő-díjat a bánsági magyarok közül, az Sipos Ilona, a helyi RMDSZ-szervezet mindenese, aki akciókat szervez, irányít, telefonokra válaszol, kimutatásokat készít, a gyűléseken jegyzőkönyvet vezet, miközben honosításokkal is foglalkozik az RMDSZ-irodában. Sipos Ilona „szabadidejében” a Kohézió Egyesületet vezeti, hátrányos helyzetű magyar gyerekeket és családokat istápol, szórványtáborokat és jótékonysági bálokat, húsvéti és karácsonyi ünnepségeket szervez, a helyi magyar közösségi élet lelke és mozgatórugója. A szláv kisebbségi szervezetekkel közösen megszerzett második temesvári tanácsosi mandátum várományosa is Sipos Ilona, aki 2017 őszétől a temesvári önkormányzatban is szolgálhatja a temesvári magyarságot.
„Olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is. Létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható. Elengedhetetlen tehát, hogy köszönettel illessük őket, hogy időről időre kimondjuk és feljegyezzük nevüket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a szombati ünnepélyes díjátadón.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 31.
Temesvári beszélgetés Böszörményi Zoltánnal
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 6.
Levéltárosképzés, csak a kereskedelmi kamaránál
A nyugati régióban egyedül a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara Képzési Központjában képeznek ki levéltárosokat. A következő levéltáros tanfolyamot (kód COR: 441501) a 2017. február 20 .– március 17. időszakban szervezik meg a Temesvári Regionális Üzletközpontban (Eroilor de la Tisa 22. szám), hétfőtől péntekig 16–21 óra között (két hét elmélet, 2 hét gyakorlat). A tanfolyamon való részvétel költsége 1000 lej (kamarai tagoknak 10% kedvezmény).
Az akkreditált tanfolyamon középfokú végzettséggel rendelkező személyek vehetnek részt, akik levéltárosként dolgoznak és frissíteni szeretnék ismereteiket, vagy olyan személyek, akik levéltáros kompetenciákat szeretnének elsajátítani. A képzést az országos hatóság (ANC) hitelesítette és a végzősök külföldön is elismert, a Munkaügyi Minisztérium és a Tanügyminisztérium által kibocsátott diplomákat vehetnek át. A Nemzeti Levéltár törvénye (1996/16.sz.) értelmében minden közintézménynek vagy magánszervezetnek kötelessége levéltárat működtetni, képzett személy vezetésével.
A tanfolyam előadója Mihaela Georgiana Gălbenuș, a Rendőrakadémia Levéltáros Karának végzőse.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A nyugati régióban egyedül a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara Képzési Központjában képeznek ki levéltárosokat. A következő levéltáros tanfolyamot (kód COR: 441501) a 2017. február 20 .– március 17. időszakban szervezik meg a Temesvári Regionális Üzletközpontban (Eroilor de la Tisa 22. szám), hétfőtől péntekig 16–21 óra között (két hét elmélet, 2 hét gyakorlat). A tanfolyamon való részvétel költsége 1000 lej (kamarai tagoknak 10% kedvezmény).
Az akkreditált tanfolyamon középfokú végzettséggel rendelkező személyek vehetnek részt, akik levéltárosként dolgoznak és frissíteni szeretnék ismereteiket, vagy olyan személyek, akik levéltáros kompetenciákat szeretnének elsajátítani. A képzést az országos hatóság (ANC) hitelesítette és a végzősök külföldön is elismert, a Munkaügyi Minisztérium és a Tanügyminisztérium által kibocsátott diplomákat vehetnek át. A Nemzeti Levéltár törvénye (1996/16.sz.) értelmében minden közintézménynek vagy magánszervezetnek kötelessége levéltárat működtetni, képzett személy vezetésével.
A tanfolyam előadója Mihaela Georgiana Gălbenuș, a Rendőrakadémia Levéltáros Karának végzőse.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 27.
XIV. Újszentesi Kabaré, avagy farsangi bolondozás határok nélkül
„Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól”
Február 24-én immár XIV. alkalommal szervezték meg a helyi kultúrotthonban a hagyományos Újszentesi Kabarét, Cintányéros cudar világ címmel. Az évről évre színvonalasabb farsangi rendezvény műsorába a határon túli testvértelepülések, Szentes (Magyarország) és Tamásfalva (Szerbia) amatőr csoportjai is bekapcsolódtak.
A farsangi kabaré az újszentesi magyarság legnépszerűbb rendezvénye már régen kinőtte a helyi kultúrházat, de azok is végig kitartanak, akiknek nem jut ülőhely. Az újszentesiekkel és temesváriakkal zsúfolásig megtelt terem közönségét Bálint József, a kultúrház igazgatója köszöntötte. Az első rész kiemelkedő pillanatai között volt az Újszentesi Háziasszonyok charleston-tánca, az Elvonókúra című kabaréjelenet és a Gyóntatás 2. Piroska Lajossal és Meda Gizellával. A Szentesi Szabadidő Sportklub és a Spark moderntánccsoport látványos tánca is nagy tapsot aratott, Vastag Gyula, Dénes Ildikó, Popa Olivér és Piroska Lajos népszerű dalokat adtak elő. A műsor első részét a Szépkorúak dalárdájának önfeledt kocsmai nótázása zárta.
A kabaréműsor második részét a Butykos néptánccsoport sófalvi tánca nyitotta meg. A tamásfalvi amatőr csoport, valamint az újszentesi Meda Gizella, Bálint József és Lengyel Miklós (Stefi), Kuglis András, Máté Ákos (Két koma) vidám jeleneteket adtak elő, a szentesi Szabadidő Sportklub hölgyeknek beöltözött szépkorú férfi táncosai balett- és hastáncparódiát mutattak be, nagy sikerrel. A közönség soraiban nagy elismerést aratott a Kisebbségi osztálycímű kabaréjelenet és a Vármegye pénze című, agyafúrt matematikai számításokkal megtűzdelt jelenet. A kabaréest a Dériné című zenés jelenettel (és az immár hagyományos, operettslágerekből összeállított Fináléval fejeződött be, a lelkes közönség vastapsa közepette.
Az újszentesi társulatot minden rendelkezésére álló eszközzel támogató helyi Polgármesteri Hivatal nevében Miklós Árpád alpolgármester köszönte meg a szép előadást, amelyből a testvértelepülések küldöttségei is derekasan kivették a részüket.
Az Újszentesi Kabaré a régió talán legsikeresebb amatőr kulturális rendezvénye, amelynek fő szervezői Bálint József kultúrház-igazgató, Dénes Ildikó, az újszentesi iskola aligazgatója, Vastag Gyula zenész és Meda Gizella. „A rendezvény közönségsikerét kihasználva, próbálunk évről évre zamatosabb, vidámabb jeleneteket bemutatni. Nagy segítségünkre van a temesvári magyar színház támogatása, akik kellékekkel, technikával, szakemberekkel segítettek, de az is nagy előny, hogy évről évre bővültek a csapatok (Újszentesi Háziasszonyok, Butykos néptánccsoport, Színjátszó Társulat)” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bálint József, aki azt is elmondta, hogy a testvértelepülésekkel előre egyeztették a műsor összetételét, így állt össze a „határtalan” kabaréműsor.
Dénes Ildikó szerint egy-két hónapig tart és nem zökkenőmentes a kabaréműsor próbafolyamata, ugyanakkor kiváló összetartó erő az újszentesi magyar közösség számára. „Úgy éreztük, hogy az Elvonókúra és a Kisebbségi osztály című jelenetek jobban megérintették a közönséget, de a Háziasszonyok charleston-tánca is nagy élmény volt a számunkra és a közönség számára egyaránt – mondta Dénes Ildikó –, amikor ilyen jól sikerül az előadás, a közönség ilyen szép számban eljön, úgy érezzük, hogy kötelességünk folytatni!”
Vastag Gyula zenekarvezető szerint egy jó adag őrültség is kell hozzá, hogy az ember a zenekar mellett több kabaréjelenetben is szerepeljen, de ő „szereti a mókás dolgokat és szeret muzsikálni”, ezért csinálja. Az Újszentesi Kabaré célját a legtömörebben Meda Gizella foglalta össze: „Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól ez a műsor. Nehezen jön össze, minden évben azt mondjuk, hogy utoljára csináltuk, de amikor látjuk, hogy az előadáson mennyien vannak a teremben, akkor azt mondjuk, hogy érdemes folytatni. A legfontosabb a jóakarat és az összetartás, ezek nélkül nem megy.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól”
Február 24-én immár XIV. alkalommal szervezték meg a helyi kultúrotthonban a hagyományos Újszentesi Kabarét, Cintányéros cudar világ címmel. Az évről évre színvonalasabb farsangi rendezvény műsorába a határon túli testvértelepülések, Szentes (Magyarország) és Tamásfalva (Szerbia) amatőr csoportjai is bekapcsolódtak.
A farsangi kabaré az újszentesi magyarság legnépszerűbb rendezvénye már régen kinőtte a helyi kultúrházat, de azok is végig kitartanak, akiknek nem jut ülőhely. Az újszentesiekkel és temesváriakkal zsúfolásig megtelt terem közönségét Bálint József, a kultúrház igazgatója köszöntötte. Az első rész kiemelkedő pillanatai között volt az Újszentesi Háziasszonyok charleston-tánca, az Elvonókúra című kabaréjelenet és a Gyóntatás 2. Piroska Lajossal és Meda Gizellával. A Szentesi Szabadidő Sportklub és a Spark moderntánccsoport látványos tánca is nagy tapsot aratott, Vastag Gyula, Dénes Ildikó, Popa Olivér és Piroska Lajos népszerű dalokat adtak elő. A műsor első részét a Szépkorúak dalárdájának önfeledt kocsmai nótázása zárta.
A kabaréműsor második részét a Butykos néptánccsoport sófalvi tánca nyitotta meg. A tamásfalvi amatőr csoport, valamint az újszentesi Meda Gizella, Bálint József és Lengyel Miklós (Stefi), Kuglis András, Máté Ákos (Két koma) vidám jeleneteket adtak elő, a szentesi Szabadidő Sportklub hölgyeknek beöltözött szépkorú férfi táncosai balett- és hastáncparódiát mutattak be, nagy sikerrel. A közönség soraiban nagy elismerést aratott a Kisebbségi osztálycímű kabaréjelenet és a Vármegye pénze című, agyafúrt matematikai számításokkal megtűzdelt jelenet. A kabaréest a Dériné című zenés jelenettel (és az immár hagyományos, operettslágerekből összeállított Fináléval fejeződött be, a lelkes közönség vastapsa közepette.
Az újszentesi társulatot minden rendelkezésére álló eszközzel támogató helyi Polgármesteri Hivatal nevében Miklós Árpád alpolgármester köszönte meg a szép előadást, amelyből a testvértelepülések küldöttségei is derekasan kivették a részüket.
Az Újszentesi Kabaré a régió talán legsikeresebb amatőr kulturális rendezvénye, amelynek fő szervezői Bálint József kultúrház-igazgató, Dénes Ildikó, az újszentesi iskola aligazgatója, Vastag Gyula zenész és Meda Gizella. „A rendezvény közönségsikerét kihasználva, próbálunk évről évre zamatosabb, vidámabb jeleneteket bemutatni. Nagy segítségünkre van a temesvári magyar színház támogatása, akik kellékekkel, technikával, szakemberekkel segítettek, de az is nagy előny, hogy évről évre bővültek a csapatok (Újszentesi Háziasszonyok, Butykos néptánccsoport, Színjátszó Társulat)” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bálint József, aki azt is elmondta, hogy a testvértelepülésekkel előre egyeztették a műsor összetételét, így állt össze a „határtalan” kabaréműsor.
Dénes Ildikó szerint egy-két hónapig tart és nem zökkenőmentes a kabaréműsor próbafolyamata, ugyanakkor kiváló összetartó erő az újszentesi magyar közösség számára. „Úgy éreztük, hogy az Elvonókúra és a Kisebbségi osztály című jelenetek jobban megérintették a közönséget, de a Háziasszonyok charleston-tánca is nagy élmény volt a számunkra és a közönség számára egyaránt – mondta Dénes Ildikó –, amikor ilyen jól sikerül az előadás, a közönség ilyen szép számban eljön, úgy érezzük, hogy kötelességünk folytatni!”
Vastag Gyula zenekarvezető szerint egy jó adag őrültség is kell hozzá, hogy az ember a zenekar mellett több kabaréjelenetben is szerepeljen, de ő „szereti a mókás dolgokat és szeret muzsikálni”, ezért csinálja. Az Újszentesi Kabaré célját a legtömörebben Meda Gizella foglalta össze: „Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól ez a műsor. Nehezen jön össze, minden évben azt mondjuk, hogy utoljára csináltuk, de amikor látjuk, hogy az előadáson mennyien vannak a teremben, akkor azt mondjuk, hogy érdemes folytatni. A legfontosabb a jóakarat és az összetartás, ezek nélkül nem megy.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 15.
Méltóságteljes megemlékezés a győrödi obeliszknél
„A szabadság számunkra kötelesség!”
Március 15. elindította az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, amely meghatározó eseményévé vált Magyarország újkori történetének, s mára a világ összmagyarságának ünnepévé, a nemzeti összefogás jelképévé, a magyar identitás egyik alapkövévé vált.
Temesvár – A magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, a temesvári megemlékezések sorát, mint az előző években, a Győrödi úti honvéd emlékműnél megtartott koszorúzási ünnepség nyitotta meg március 14-én. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja és Győrödi RMDSZ közös megemlékezésén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Fazakas Csaba művelődési alelnök és Daróczi Csaba, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság helyettes vezetője.
Az 1848-as hősökre, szabadságharcosokra emlékező gyárvárosi és győrödi magyarokat Pál Krisztina tanítónő köszöntötte, akinek idézünk ünnepi gondolataiból: „Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. (...) Mit jelent nekünk a szabadság? A szabadság kötelesség. Kötelesség a család, a haza, és az egész emberiség felé. Kötelesség édes anyanyelvünk felé.”
Ünnepi beszédében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, történész felidézte az 1848–49-es magyar szabadságharc temesvári vonatkozású eseményeit és a 48-as megemlékezések történetét, amelyek 40 évig tartó csend után, a forradalom 45. évfordulóján kezdődtek Temesváron. A győrödi obeliszket, akárcsak a Sági úti temetőben álló honvéd emlékművet 1894. november 1-jén avatta fel a temesvári magyarság. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 165 évvel ezelőtt, 1852-ben járt először Temesváron a forradalmat leverő Ferenc József császár és ez alkalommal avatták fel a Hűség – számunkra gyalázat – emlékművét, amelynek visszaállításáról sok vita folyt az elmúlt években.” – mondta Halász Ferenc, aki beszéde során 1848 aktualitására hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságunk állandóan sérül, gondok vannak az igazságszolgáltatással, a korrupcióellenes harccal, amelyet támogatunk, de ezzel gyakran vissza is élnek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány héttel ezelőtt százezrek vonultak az utcára Romániában azért, hogy az igazság és a szabadság győzzön. „Nekünk, magyaroknak külön problémáink vannak: belekötnek a szimbólumaink használatába, megvádolják a tisztségviselőinket, majd bizonytalanságban tartják őket, de támadás indult egyházaink és a magyar oktatás ellen is. Attól aktuális ma is március 15.-e, hogy mindig van miért harcolni – hangsúlyozta Halász Ferenc. – A szabadságért való küzdelem állandó folyamat, csak az eszközök változnak. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökhöz folyamodunk, mint a forradalom, békeidőben tüntetéssel, parlamenti vitával harcolunk a jogainkért, a szabadságunkért.”
A győrödi megemlékezés a Bartók Béla Líceum II. H. osztályának szívet melengető ünnepi műsorával folytatódott: a kisdiákok Tamási Emese tanítónő irányításával Petőfi verseket szavaltak és Kossuth-nótákat adtak elő, nagy lelkesedéssel. Hegedűn kísért Nagy Áron és Pál Zoltán. Fazakas Bence, a Bartók Béla Líceum diákja elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát.
A kegyelet koszorúit helyezték el a győrödi honvéd emlékmű talapzatán a Temes Megyei RMDSZ, a Gyárvárosi és a Győrödi RMDSZ, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának képviselői. A méltóságteljes ünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„A szabadság számunkra kötelesség!”
Március 15. elindította az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, amely meghatározó eseményévé vált Magyarország újkori történetének, s mára a világ összmagyarságának ünnepévé, a nemzeti összefogás jelképévé, a magyar identitás egyik alapkövévé vált.
Temesvár – A magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, a temesvári megemlékezések sorát, mint az előző években, a Győrödi úti honvéd emlékműnél megtartott koszorúzási ünnepség nyitotta meg március 14-én. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja és Győrödi RMDSZ közös megemlékezésén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Fazakas Csaba művelődési alelnök és Daróczi Csaba, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság helyettes vezetője.
Az 1848-as hősökre, szabadságharcosokra emlékező gyárvárosi és győrödi magyarokat Pál Krisztina tanítónő köszöntötte, akinek idézünk ünnepi gondolataiból: „Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. (...) Mit jelent nekünk a szabadság? A szabadság kötelesség. Kötelesség a család, a haza, és az egész emberiség felé. Kötelesség édes anyanyelvünk felé.”
Ünnepi beszédében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, történész felidézte az 1848–49-es magyar szabadságharc temesvári vonatkozású eseményeit és a 48-as megemlékezések történetét, amelyek 40 évig tartó csend után, a forradalom 45. évfordulóján kezdődtek Temesváron. A győrödi obeliszket, akárcsak a Sági úti temetőben álló honvéd emlékművet 1894. november 1-jén avatta fel a temesvári magyarság. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 165 évvel ezelőtt, 1852-ben járt először Temesváron a forradalmat leverő Ferenc József császár és ez alkalommal avatták fel a Hűség – számunkra gyalázat – emlékművét, amelynek visszaállításáról sok vita folyt az elmúlt években.” – mondta Halász Ferenc, aki beszéde során 1848 aktualitására hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságunk állandóan sérül, gondok vannak az igazságszolgáltatással, a korrupcióellenes harccal, amelyet támogatunk, de ezzel gyakran vissza is élnek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány héttel ezelőtt százezrek vonultak az utcára Romániában azért, hogy az igazság és a szabadság győzzön. „Nekünk, magyaroknak külön problémáink vannak: belekötnek a szimbólumaink használatába, megvádolják a tisztségviselőinket, majd bizonytalanságban tartják őket, de támadás indult egyházaink és a magyar oktatás ellen is. Attól aktuális ma is március 15.-e, hogy mindig van miért harcolni – hangsúlyozta Halász Ferenc. – A szabadságért való küzdelem állandó folyamat, csak az eszközök változnak. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökhöz folyamodunk, mint a forradalom, békeidőben tüntetéssel, parlamenti vitával harcolunk a jogainkért, a szabadságunkért.”
A győrödi megemlékezés a Bartók Béla Líceum II. H. osztályának szívet melengető ünnepi műsorával folytatódott: a kisdiákok Tamási Emese tanítónő irányításával Petőfi verseket szavaltak és Kossuth-nótákat adtak elő, nagy lelkesedéssel. Hegedűn kísért Nagy Áron és Pál Zoltán. Fazakas Bence, a Bartók Béla Líceum diákja elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát.
A kegyelet koszorúit helyezték el a győrödi honvéd emlékmű talapzatán a Temes Megyei RMDSZ, a Gyárvárosi és a Győrödi RMDSZ, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának képviselői. A méltóságteljes ünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 15.
Pongrácz P. Mária Temesvár díszpolgára
A temesvári önkormányzat március 14-ei plenáris ülésén döntött Pongrácz P. Mária író, újságíró, szerkesztő, műfordító díszpolgárrá avatásáról.
Pongrácz P. Máriát a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókjának elnöke, Cornel Ungureanu javasolta a díszpolgári címre.
A székelyudvarhelyi születésű Pongrácz P. Mária a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészeti Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett 1964-ben, 1965-től a temesvári Szabad Szó újságírója, 1984–89 között főszerkesztője. Doktori disszertációjának címe Haladó eszmék a két világháború közötti nemzetiségi sajtóban (1981). A rendszerváltás utáni években az Új Szó napilap, az Agenda hetilap, a Nyugati Jelen napilap, az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK) kiadó szerkesztője.
Első írása, egy pályadíjat nyert novella a Dolgozó Nő hasábjain jelent meg (1962). 1981-ben elnyerte a temesvári Írószövetség díját a Havak küszöbén című regényéért, 1997-ben Kiválósági díjat, 2001-ben újabb írószövetségi díjat nyert a Virágok alkonya című regényéért. 2005-ben az Erdélyi Magyar Irók Ligája (EMIL) díjazta Arckép lepkékkel című novelláskötetét, 2015-ben a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókja életmű díjjal tüntette ki. Alkotásait nemcsak a magyar sajtó, hanem a România Literară és Orizont című román szépirodalmi folyóiratok is közölték.
„Az utóbbi fél évszázadban Pongrácz P. Mária, művei által, meghatározó szerepet játszott városunk kulturális arculatának kialakításában. Prózai művei és fordításai a Bánság és Közép-Európa irodalmi életének kiemelkedő alakjává emelik Pongrácz P. Máriát. Tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti összhang, az értékegyensúly megvalósításához.” – írja laudatiojában Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke.
A temesvári önkormányzat tegnap délutáni ülésén jóváhagyta a Pongrácz P. Mária díszpolgárrá avatásáról szóló határozatot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A temesvári önkormányzat március 14-ei plenáris ülésén döntött Pongrácz P. Mária író, újságíró, szerkesztő, műfordító díszpolgárrá avatásáról.
Pongrácz P. Máriát a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókjának elnöke, Cornel Ungureanu javasolta a díszpolgári címre.
A székelyudvarhelyi születésű Pongrácz P. Mária a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészeti Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett 1964-ben, 1965-től a temesvári Szabad Szó újságírója, 1984–89 között főszerkesztője. Doktori disszertációjának címe Haladó eszmék a két világháború közötti nemzetiségi sajtóban (1981). A rendszerváltás utáni években az Új Szó napilap, az Agenda hetilap, a Nyugati Jelen napilap, az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK) kiadó szerkesztője.
Első írása, egy pályadíjat nyert novella a Dolgozó Nő hasábjain jelent meg (1962). 1981-ben elnyerte a temesvári Írószövetség díját a Havak küszöbén című regényéért, 1997-ben Kiválósági díjat, 2001-ben újabb írószövetségi díjat nyert a Virágok alkonya című regényéért. 2005-ben az Erdélyi Magyar Irók Ligája (EMIL) díjazta Arckép lepkékkel című novelláskötetét, 2015-ben a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókja életmű díjjal tüntette ki. Alkotásait nemcsak a magyar sajtó, hanem a România Literară és Orizont című román szépirodalmi folyóiratok is közölték.
„Az utóbbi fél évszázadban Pongrácz P. Mária, művei által, meghatározó szerepet játszott városunk kulturális arculatának kialakításában. Prózai művei és fordításai a Bánság és Közép-Európa irodalmi életének kiemelkedő alakjává emelik Pongrácz P. Máriát. Tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti összhang, az értékegyensúly megvalósításához.” – írja laudatiojában Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke.
A temesvári önkormányzat tegnap délutáni ülésén jóváhagyta a Pongrácz P. Mária díszpolgárrá avatásáról szóló határozatot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 20.
Kerek évfordulós köszöntések az Írószövetség székházában
A Romániai Írószövetség temesvári székházában egyszerre három, 75. születésnapját ünneplő írót-költőt köszöntöttek fel március 17-én, pénteken: Pongrácz P. Mária írót, műfordítót, lapunk munkatársát, akit a napokban Temesvár díszpolgárává avatott a helyi önkormányzat, valamint Achimescu Ildikó írót, újságírót és Eugen Dorcescu költőt, akinek erre a jeles alkalomra egy kötetet is dedikáltak az író kollégák.
Az Írószövetség tanácskozó terme szűknek bizonyult a három köztiszteletben álló tollforgató barátai, ismerősei, tisztelői számára, akik valamennyien részt szerettek volna venni a családias hangulatú eseményen. Az ünnepelt írókat Cornel Ungureanu, a Romániai Írószövetség helyi fiókszervezetének elnöke köszöntötte. Az alkotók munkásságát többek között Marcel Tolcea, Gábos-Foarță Ildikó, Alexandru Ruja, Ion Marin Almăjan méltatták. Gábos Ildikó költő, műfordító elismerő szavakkal beszélt Pongrácz P. Mária műveiről, amelyekkel közeli kapcsolatba került, hiszen ő fordította le román nyelvre az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A kopasz város című kötetét.
A Despre Eugen Dorcescu című évfordulós kötetet, amely Mirela-Ioana Borchin szerkesztésében jelent meg és a költő munkásságáról szóló írásokat gyűjt egy kötetbe, Cornel Ungureanu, Ion Marin Almăjan, Radu Ciobanu, Ivo Muncian, Viorel Marineasa és mások tollából, a kötet egyik szerzője, Alexandru Ruja mutatta be a hallgatóságnak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A Romániai Írószövetség temesvári székházában egyszerre három, 75. születésnapját ünneplő írót-költőt köszöntöttek fel március 17-én, pénteken: Pongrácz P. Mária írót, műfordítót, lapunk munkatársát, akit a napokban Temesvár díszpolgárává avatott a helyi önkormányzat, valamint Achimescu Ildikó írót, újságírót és Eugen Dorcescu költőt, akinek erre a jeles alkalomra egy kötetet is dedikáltak az író kollégák.
Az Írószövetség tanácskozó terme szűknek bizonyult a három köztiszteletben álló tollforgató barátai, ismerősei, tisztelői számára, akik valamennyien részt szerettek volna venni a családias hangulatú eseményen. Az ünnepelt írókat Cornel Ungureanu, a Romániai Írószövetség helyi fiókszervezetének elnöke köszöntötte. Az alkotók munkásságát többek között Marcel Tolcea, Gábos-Foarță Ildikó, Alexandru Ruja, Ion Marin Almăjan méltatták. Gábos Ildikó költő, műfordító elismerő szavakkal beszélt Pongrácz P. Mária műveiről, amelyekkel közeli kapcsolatba került, hiszen ő fordította le román nyelvre az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A kopasz város című kötetét.
A Despre Eugen Dorcescu című évfordulós kötetet, amely Mirela-Ioana Borchin szerkesztésében jelent meg és a költő munkásságáról szóló írásokat gyűjt egy kötetbe, Cornel Ungureanu, Ion Marin Almăjan, Radu Ciobanu, Ivo Muncian, Viorel Marineasa és mások tollából, a kötet egyik szerzője, Alexandru Ruja mutatta be a hallgatóságnak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 20.
Rendhagyó történelemóra a magyar színházban
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 27.
A legendás színész-direktorra emlékeztek
„Ünnep volt a temesvári színház minden előadása!”
A Temesvári Állami Magyar Színház rendszerváltás előtti legendás színész-direktorára, a 10 esztendővel ezelőtt elhunyt Sinka Károlyra emlékeztek múlt csütörtökön a társulat tagjai, az egykori kollégák, a családtagok, barátok, tisztelők, a temesvári nézők. A nagy formátumú színész, a segítőkész, a társulatért a legnehezebb időkben mindig kiálló direktor kedves alakját vetített képek, hangfelvételek és a pályatársak visszaemlékezései elevenítették fel.
Ft. Heinrich József óteleki plébános immár 50 éve nagy tisztelője Sinka Károlynak, akivel közösen emlékezetes óteleki vendégjátékokat szerveztek a temesvári magyar társulatnak. „Ünnep volt a falu számára a magyar színház minden előadása! A traktoristák összeadták a kiszálláshoz szükséges 100 liter motorinát, és minden alkalommal vacsorával is megvendégeltük a társulatot az előadás után” – idézte fel ft. Heinrich József a sötét 80-as évek szép emlékeit. Sinka Károlyhoz fűződő személyes emlékeiket idézték fel Magyari Etelka és Szász Enikő színművészek, Czumbil Marika súgó és Csegezi Irénke közönségszervező, felelevenítve a jóképű, sármos színész-direktor alakját, akitől kezdő színészként rengeteget lehetett tanulni. A temesvári társulat Sinka Károly vezetése alatt végigturnézta egész Romániát, a Mágnás Miska című operett több mint 350 előadást ért meg az ország szinte minden magyarlakta településének színpadán. Gyakran eljutottak a temesvári színház előadásai Aradra, sőt Fazekasvarsándra is, ahol fiatal iskolaigazgatóként Matekovits Mihály szervezett telt házas előadásokat a társulatnak. A Sinka Károly vezette temesvári magyar társulat visszhangos sikereiről, az európai színvonalú 1969-es Gondnok előadásról (amelyben Sinka Mick-et alakította), a színház repertoárjára tűzött magyar színdarabok sokaságáról Szekernyés János művészeti kritikus beszélt, aki „Thália mindenesének” nevezte Sinka Károlyt. A visszaemlékezések sorát Albert Ferenc professzor zárta, aki még 1954-ben, marosvásárhelyi színinövendék korában ismerte meg az ígéretes tehetséget, az ifjú Sinka Károlyt, aki két évvel később már tanította a színész mesterséget a marosvásárhelyi főiskolán. A társulat nevében Balázs Attila direktor, Fall Ilona és Kiss Attila színművészek tisztelegtek szóban, versben, énekszámmal a tíz éve eltávozott Mester emléke előtt. Megható pillanatok következtek: a jelenlevők nagy tapssal köszöntötték a Sinka család jelenlevő tagjait, feleségét Máriát, gyermekeit Zsuzsát, Melindát és Zoltánt. A Sinka Károlyra való méltó emlékezés nem jöhetett volna létre a család, elsősorban Sinka Zsuzsa leánya segítsége nélkül, aki Fall Ilona művésznővel közösen készítette el az est forgatókönyvét, összeválogatta a bemutatott fotókat, interjúrészleteket. Másfél-két óra erejéig újból közöttünk volt Sinka Károly, aki 50 esztendőt töltött a világot jelentő deszkákon és ezalatt, saját bevallása szerint, 178 színházi szerepet, 16 filmszerepet játszott el, 46 előadást rendezett és több mint 25 évig volt a temesvári magyar színház direktora.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Ünnep volt a temesvári színház minden előadása!”
A Temesvári Állami Magyar Színház rendszerváltás előtti legendás színész-direktorára, a 10 esztendővel ezelőtt elhunyt Sinka Károlyra emlékeztek múlt csütörtökön a társulat tagjai, az egykori kollégák, a családtagok, barátok, tisztelők, a temesvári nézők. A nagy formátumú színész, a segítőkész, a társulatért a legnehezebb időkben mindig kiálló direktor kedves alakját vetített képek, hangfelvételek és a pályatársak visszaemlékezései elevenítették fel.
Ft. Heinrich József óteleki plébános immár 50 éve nagy tisztelője Sinka Károlynak, akivel közösen emlékezetes óteleki vendégjátékokat szerveztek a temesvári magyar társulatnak. „Ünnep volt a falu számára a magyar színház minden előadása! A traktoristák összeadták a kiszálláshoz szükséges 100 liter motorinát, és minden alkalommal vacsorával is megvendégeltük a társulatot az előadás után” – idézte fel ft. Heinrich József a sötét 80-as évek szép emlékeit. Sinka Károlyhoz fűződő személyes emlékeiket idézték fel Magyari Etelka és Szász Enikő színművészek, Czumbil Marika súgó és Csegezi Irénke közönségszervező, felelevenítve a jóképű, sármos színész-direktor alakját, akitől kezdő színészként rengeteget lehetett tanulni. A temesvári társulat Sinka Károly vezetése alatt végigturnézta egész Romániát, a Mágnás Miska című operett több mint 350 előadást ért meg az ország szinte minden magyarlakta településének színpadán. Gyakran eljutottak a temesvári színház előadásai Aradra, sőt Fazekasvarsándra is, ahol fiatal iskolaigazgatóként Matekovits Mihály szervezett telt házas előadásokat a társulatnak. A Sinka Károly vezette temesvári magyar társulat visszhangos sikereiről, az európai színvonalú 1969-es Gondnok előadásról (amelyben Sinka Mick-et alakította), a színház repertoárjára tűzött magyar színdarabok sokaságáról Szekernyés János művészeti kritikus beszélt, aki „Thália mindenesének” nevezte Sinka Károlyt. A visszaemlékezések sorát Albert Ferenc professzor zárta, aki még 1954-ben, marosvásárhelyi színinövendék korában ismerte meg az ígéretes tehetséget, az ifjú Sinka Károlyt, aki két évvel később már tanította a színész mesterséget a marosvásárhelyi főiskolán. A társulat nevében Balázs Attila direktor, Fall Ilona és Kiss Attila színművészek tisztelegtek szóban, versben, énekszámmal a tíz éve eltávozott Mester emléke előtt. Megható pillanatok következtek: a jelenlevők nagy tapssal köszöntötték a Sinka család jelenlevő tagjait, feleségét Máriát, gyermekeit Zsuzsát, Melindát és Zoltánt. A Sinka Károlyra való méltó emlékezés nem jöhetett volna létre a család, elsősorban Sinka Zsuzsa leánya segítsége nélkül, aki Fall Ilona művésznővel közösen készítette el az est forgatókönyvét, összeválogatta a bemutatott fotókat, interjúrészleteket. Másfél-két óra erejéig újból közöttünk volt Sinka Károly, aki 50 esztendőt töltött a világot jelentő deszkákon és ezalatt, saját bevallása szerint, 178 színházi szerepet, 16 filmszerepet játszott el, 46 előadást rendezett és több mint 25 évig volt a temesvári magyar színház direktora.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)