Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ősz István
216 tétel
1992. április folyamán
"Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./"
1992. szeptember 16.
"Domokos Gergely elítélően emlékezett a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ majd egy évtizedes tevékenységére, melyet kommunista szervezetnek minősített. Nagyon sok adatot említett tanulmányában. Az "önjelölt madoszista MNSZ-vezetőség az egész romániai magyarság érdekképviseletét" hangoztatta. Az eltérő nézetekkel szemben türelmetlenek voltak. A magyarság intézményeit bekebelezték, beolvasztották az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület szervezeteit. - Az MNSZ volt az egyetlen engedélyezett magyar érdekvédelmi szervezet, így aki tevékenykedni akart a magyarság érdekében, az kényszerűen csatlakozott. Domokos megemlékezett az MNSZ 1945. nov. 15-18-a között Marosvásárhelyen tartott ún. "százas" intézőbizottsági üléséről, ahol a nagy vihart kavart nyilatkozott tették: "Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés..." stb. Ezt a nyilatkozatot a párizsi békeszerződési tárgyalásokon a román delegáció érvként használta fel: Tatarescu külügyminiszter idézett ebből a nyilatkozatból. Domokos felidézte a Román Szociáldemokrata Párt 1945 decemberében Kolozsváron megalakult Országos Magyar Bizottságának kiáltványát, ebben elutasították azt a romániai politikát, amely megalkuvásokkal próbál egy nemzetiségi demokratikus tömeget képviselni. A bizottság Erdély nemzeteinek békés egymás mellett élését a svájci mintára kantonális módon látta biztosítottnak. - A másik csoport egyetemi tanárokból, szakemberekből állt: 1945 december elején Kolozsváron tanácskozott Venczel József, Nagy Géza, Buza László egyetemi tanárok, Lakatos István szociáldemokrata vezető, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ vezetője, Szász Pál, az EMGE vezetője és Juhász István teológiai tanár. Megbízták Buza László nemzetközi jogászt, készítsen memorandumot, melyben bizonyítsa be, hogy a marosvásárhelyi kiáltvány csak a magyar kommunisták nyilatkozata volt, akik nem képviselik az egész magyarságot, Venczel József pedig készítsen térképet az 1910-es népszámlálás alapján, mert ők az erdélyi magyarság jövőjét Erdély kettéosztásában látták. Az elkészült memorandumot kijuttatták Párizsba. Aláírói: Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Lakatos István és Vásárhelyi János református püspök. 1946. ápr. 29-én újabb megbeszélést tartottak és Teleki Géza segítségével eljuttatták az angol és amerikai külügyminiszterhez memorandumukat. - Az MNSZ-en belül kitört a "lázadás" a vezetőség ellen, először Kolozsváron, 1946. jan. 28-án, majd Székelyudvarhelyen, 1946. jún. 30-án, az MNSZ-kongresszuson. - Az MNSZ átalakulását mutatta, hogy Kacsó Sándor, aki 1947-ben Kurkó Gyárfás utóda lett az MNSZ-ben, az MNSZ 1948 júliusi országos értekezletén kijelentette: "Sérelmi politikával a sovinizmust, a reakciót szolgálnánk." 1948 augusztusában a bukaresti MNSZ-központ körlevelet adott ki, utasította a megyei szervezeteket, hogy egyéni sérelmeket, kérelmeket a jövőben ne terjesszenek be a központnak. - Az MNSZ kivette részét a tisztogatásokban is, melyet Luka László A romániai magyarság útja /Igazság, Kolozsvár, 1947. máj. 22./ című cikke indított el. Balogh Edgár már máj. 26-án válaszolt erre "Tisztító önvizsgálat ideje jött el" címen. Bányai László, Kacsó Sándor és a Czikó testvérek rendre sürgették a tisztogatást. 1948. dec. 12-én megjelent a Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodájának határozata. Ebben megállapították: "A magyar nacionalista polgárság maradi szelleme és elszigetelődési irányzata még most is érezhető egyes kulturális és gazdasági intézményekben." Mindezek a vádak annak ellenére hangzottak el, hogy már 1946-47-ben eltávolították a "reakciós" Szász Pált, Szász Istvánt, György Lajost stb. Letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort. - 1952-ben Kacsó Sándor lemondott, az MNSZ vezetőségét Bányai László, Takács Lajos és Juhász Lajos képviselték, az MNSZ utolsó kinevezett elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953 tavaszán kimondták az MNSZ önfeloszlatását. /Domokos Gergely: "Tisztító önvizsgálat ideje jött el..." /A Magyar Népi Szövetség és a romániai magyar kisebbség 1944-1953 között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./"
1993. május 7.
A Lakitelek Alapítvány pályázatot írt ki a huszadik század magyar történelmének valósághű feltárása, valamint a helytörténeti kutatás érdekében. A kiírásra 479 pályamű érkezett /köztük 34 Erdélyből. 18 Felvidékről, 4 Vajdaságból, kettő Kárpátaljáról/. Az első díjat Albert Dávid tanár nyert el A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium története című munkájáért. Munkáját háromezer példányban kiadták /Infopress, Székelyudvarhely/. Ennek bevételét Albert Dávid felajánlotta iskolájának Ugyanakkor az Erdélyi Múzeum-Egyesület díját szintén neki ítélték oda, Gyergyószék népoktatásának feldolgozásáért.. Elmondta, hogy 1956-ban került Székelyudvarhelyre, az egyetemről. Tanár volt a gimnáziumban, majd igazgató, később főtanfelügyelő. Leváltották, nagyjából minden magyar vezetőt leváltottak. A tanítás mellett a helytörténettel foglalkozott. Nekifogott az gimnázium történetének megírására. Hatással volt rá Jakó Zsigmond professzor: hagyjunk rendet magunk után. Albert Dávidot egész Udvarhelyszék népoktatása érdekelte. Bejárt minden plébániát, parókiát, bejutott a felekezetek központi levéltáraiba. Olvasta a historia domusoat és a vizitációs jegyzőkönyveket. Albert Dávidot összegezte: Jakó professzor és Juhász István megírta a nagyenyedi kollégium történetét, a marosvásárhelyi oktatásról idén jelenik meg Tonk Sándor könyve, folyik a szatmári iskolatörténeti kutatás is. /Oláh István: Hogy állunk a történelemmel avagy a szellem búvóhelyei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
1993. augusztus 17.
Debrecenben megnyílt a szomszédos országokban élő magyar értelmiség legjelentősebb magyarországi továbbképző tanfolyama, az Ady Akadémia. A nyitó előadást Szabad György, az Országgyűlés elnöke tartotta. Orosz István történészprofesszor elmondta, hogy négy évvel ezelőtt néhány társával kötelességének érezte ennek megindítását. /Megnyílt az Ady Akadémia. = Új Magyarország, aug. 17./
1995. február 24.
"Febr. 17-én temették el Vékás Domokos, az utolsó kolozsvári főkonzult. Sírjánál Beke György mondta az egyik búcsúztatót. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban osztálytársa volt Vékás Domokos, ő volt a legjobb tanuló. Tanárnak készült, majd diplomáciai pályán valósította meg tervét, a székelység és az egész magyar nemzet szolgálatát. 1984-ben lett kolozsvári főkonzul. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ A napokban eltemették Vékás Domokosra emlékezik Pomogáts Béla. A sírjánál "elhangzott búcsúztatók: Beke György és Eva Maria Barki bécsi kisebbségi jogász szavai pontosan világították meg azt a töretlen életutat, amelyet Vékás Domokos bejárt a kisgalambfalvi székely parasztportától a kolozsvári diplomáciai küldetésig." Az ő révén kerültek Kolozsvárra magyarországi könyvek, folyóiratok, újságok, ezzel a kolozsvári főkonzulátus valamiféle ablakot nyitott a "vasfüggönyön", amely az erdélyi magyarságot valósággal elszigetelte az anyaország kultúrájától. A stratégiai fordulatot, amely a magyar kormánynak a magyar kisebbségieket érintő politikájában végbement, néhány bátor külügyi vezető és diplomata, például Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Szokai Imre, Tabajdi Csaba, Ősz István kezdeményezte. Közéjük tartozott Vékás Domokos is. /Népszabadság, febr. 24./"
1995. március folyamán
"Bányai László vezetésével 1945-ben az ún. "Erdélyi százak" memorandumot írtak alá, amelyben Petru Groza miniszterelnök rábeszélésére kijelentették, hogy az erdélyi magyarság a Romániához való tartozás mellett döntött. Dr. Venczel József egyetemi tanár társaival, Korparich Edével, a Hangya szövetkezeti elnökével, Búza László egyetemi tanárral, Juhász Istvánnal, a kolozsvári teológia rektorával, Nagy Gézával, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkárával és Márton Áronnal elhatározták, hogy egy másik memorandumot készítenek és azt eljuttatják a békeszerződés magyar tárgyaló delegációjának. Abban kölcsönös lakosságcserét javasoltak és a határok olyan módon való meghúzását, hogy a kétmillió magyarból 1,2 millió a magyar állam területén maradjon. A román hatóságok nagy kirakatperben ítélték el a résztvevőket. Az utolsó szó jogán dr. Venczel József elmondta, hogy a térképet ő készítette, "ez a térkép a békeszerződést tárgyaló nagyhatalmak elé kerül, és ezért nagyon pontos és becsületes akartam lenni, hogy senki se tudja az általam feltüntetett adatok ellenkezőjét állítani." "Mi meghalhatunk a börtönben, de ettől az erdélyi magyarság problémája nem lesz megoldva. Ezt a tényt nem lehet börtönnel megoldani, csakis a tárgyalóasztalnál, kölcsönös áldozatokkal." Venczel József 12 év után, súlyos betegen szabadult. /Mátrai Béla: Megemlékezés egy prófétáról. = Erdélyi Magyarság (Budapest), 21. sz., január, február, március/ "
1995. július 27.
Az Erdélyi Világszövetség Magyarországi Szervezete a Bocskai Szövetség nevet vette fel 1995. ápr. 22-én. A 4500-5000 tagot számláló szövetség elnöke dr. Kreczinger István jogász, ügyvezető elnöke Czire Dénes, Az elnökség tagjai: Halász István, volt MDF-es képviselő, a Kalotaszentkirályból áttelepült Okos Márton és dr. Lázár István marosvásárhelyi orvos. A névváltoztatást indokolttá tette az is, hogy több évtizedes kényszerű rejtegetés után kihozták a nyárádszeredai református templomból Bocskai István erdélyi fejedelem mellszobrát és elhelyezték arra a talapzatra, amely eddig is hirdette, hogy az erdélyi magyarság soha nem mások ellenében, hanem az európai egységért hadakozott. A Bocskai Szövetség kettős hídszerepet vállal, állapította meg a Marosvásárhelyről áttelepült Czire Dénes, egyrészt közvetít az anyaország, Magyarország felé, másrészt keresi a román demokratikus erőkkel a kapcsolatot. A Bocskai Szövetség politizáló társadalmi szervezet. A Magyarországra áttelepedettek számára jogsegélyszolgálatot tartanak fenn. - A magyarországi vállalkozók egy része kegyetlenül kihasználja az erdélyiek tapasztalatlanságát, jelentette ki Okos Márton. A Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ számos tanulmányt, javaslatot nyújtottak át, mégsem sikerült eredményes együttműködést kialakítaniuk. A Magyarok Világszövetségével esetleges a kapcsolatuk, lényegi kérdésekben nincs együttműködés, olvasható Tófalvi Zoltán írásában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Előzmény: 930. sz. jegyzet.
1995. augusztus 16.
Hatodszor érkeztek határon túliak az aug. 14-én megnyílt debreceni Ady Endre Akadémiára. A kétszáz hallgató fele erdélyi, de jöttek a többi szomszédos országból is. Az Ady Akadémia a legnagyobb magyarországi továbbképző kurzus a határon túli értelmiségiek részére. A megnyitón Orosz István, az Ady Akadémia elnöke a tanfolyam céljáról elmondta: az ellen igyekeznek tenni, hogy a szomszédos országokban a magyarság a csángók sorsára jusson. Csoóri Sándor kifejtette, hogy egyes többségi nemzetek el akarják venni a magyar kisebbség nyelvét, kultúráját, az önazonosságát. A magyarságot tudatában, lelkében meg kell erősíteni, hogy nagyobb esélye legyen a fennmaradáshoz. A nyári egyetem 5 milliós költségéhez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium csupán 200 ezer forinttal járult hozzá, a többit különböző támogatók adták. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./
1996. augusztus 13.
Kétszázötven határon túli, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, jugoszláviai és horvátországi magyar, illetve magyarországi szakember részvételével aug. 12-én Debrecenben megkezdődött az Ady Akadémia. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A kéthetes akadémián magyar nyelv és irodalom, történelem és művelődéstörténet, pedagógia és oktatásmódszertan, számítástechnika, közgazdaságtan, orvostudomány és zenepedagógia tárgykörökben neves szakemberek tartanak előadást. Orosz István professzor, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke, az Ady Akadémia elnöke megnyitójában a reménység akadémiájának nevezte a nyári kurzusokat. Elmondta, hogy idén a rendezvény középpontjában az 1100 évvel ezelőtti honfoglalásra, az 1000 éves magyar iskolarendszerre, valamint az 1956-os forradalomra emlékeznek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./ Immár hetedik alkalommal rendezik meg tájékoztatott Pósán László, az akadémia szervezője. A történettudományi szekcióban Róna Tas András akadémikus, Fodor István a honfoglalásról beszélnek, Tabajdi Csaba államtitkár pedig a kisebbségi kérdésről. - Az Ady Akadémia pénzügyi háttere évről évre bizonytalan. /Magyar Nemzet, aug. 13./
1998. április 8.
A magyar kormány létrehozta az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványt A Magyar Közlönyben olvasható, hogy a közalapítvány célja a kisebbségpolitika tudományos megalapozása, a magyar kisebbségpolitika szakmai képviselete a nemzetközi fórumokon, a kisebbségek helyzetének vizsgálata, cigányságra vonatkozó jogok és kisebbségi gyakorlat elemzése. A közalapítvány köteles az Országgyűlés és a kormányszervek igényeit kiszolgálni, a közalapítvány információs szolgáltatást nyújt, szakértői hálózatot szervez és működtet. A költségvetés 50 millió forintot bocsátott a közalapítvány céljaira. A közalapítvány céljait a megalakítandó Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézete működésével valósítja meg. Az Intézet irányítását a kuratórium által kinevezett főigazgató látja el. A kuratórium tagjai: Beke Kata, Bodor Pál, Csepeli György, Iszák Lajos, Kiss Gy. Csaba, Komlós Attila, Kukorelli István, Orosz István, Pomogáts Béla, Romsics Ignác, Tolnay László, a kuratórium elnöke: Csepeli György. /Magyar Közlöny, 30. szám, ápr. 8./
1998. december 11.
Marosszentgyörgyön a rendőrök összevertek egy magyar férfit. Az utcán rosszul lett Szász István református tiszteletes, kihívták a mentőket. Dr. Raed Arafat orvos érkezett a beteghez. A beteg mellett szorgoskodott id. László Sándor. Az orvost idegesítette a férfi segédkezése, szólt a rendőröknek, vigyék arrébb ezt a férfit. Senki nem tudja, hogy kerültek oda a rendőrök. Tény, hogy a helyi rendőrfőnök, Dorel Oprea, valamint két másik rendőr, Petica Varadi és Becheres Mihai rettenetesen megverték László Sándort, fél oldala megbénult, koponyasérülés miatt idegsebészetre szállították, agykárosodást állapítottak meg. A rendőrség a magyar újságíró kérdésére csak halogató választ adott, számolt be Máthé Éva a történtekről. /Karhatalmi erőszak Marosszentgyörgyön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
1999. május 13.
Május 13-án avatták Szatmárnémetiben, a székesegyház előtt Hám János püspök szobrát. Szatmárnémeti belvárosát ma is meghatározzák azok az épületek, amelyeket Hám János püspökségének harminc esztendeje alatt, 1828-tól emeltetett. Szimbolikus jelentése van annak, hogy egy másik építő püspök kezdeményezte és állíttatta a szobrot, hisz Reizer Pál megyéspüspökre éppen úgy ráillik az építő jelző. A szobor a szatmári születésű művész, a ma Kecskeméten élő Lakatos Pál munkája. Ugyancsak ő alkotta a városban felállított Kölcsey-szobrot. Varga Lajos műépítész tervezte a talapzatot, s a katedrális stílusjegyeihez igazodó virágtartókat. Tökéletesen harmonizál a kéttornyú katedrálissal, és belesimul a környezetbe új értékkel gazdagítva azt. Benedek Piroska, a CBS márványfeldolgozó igazgatója, aki már több más szobor állításánál segített, a világhírű észak-amerikai Vermontból hozatott szépen erezett márványt. Poósz István és csapata az Eterna kft.-től mesteri hozzáértéssel kivitelezett mindent. Reizer Pál püspöknek és az RMDSZ-nek is évekig kellett küzdenie azért, hogy a hatalom megadja az engedélyt a szobor felállítására. Az avatóünnepség szentmisével kezdődött. Reizer Pál püspök a nagy előd érdemeiről szólva külön kiemelte példamutató iskolaalapító, a szegényeket, a betegeket felkaroló tevékenységét. /Sike Lajos: Magyar püspök szobra Szatmárnémeti főterén! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./ Hám János 1827-től 1857-ig, haláláig volt szatmári püspök.
1999. augusztus 18.
Aug. 16-án Debrecenben 10. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Akadémiát. Tőkés László püspök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy politikai üzenete van a tízéves akadémiának. Határon innen és túl ugyanazon kulturális nemzetnek a tagjai vagyunk, s ennek politikai nemzetként is meg kell nyilvánulnia azáltal, hogy érdekeinket védi, mondotta. Végezetül kijelentette: az erdélyi magyar egyetem létrehozása a megmaradás ügye is. A püspök bejelentette: szeptembertől egyházi magánegyetemként működik a nagyváradi Sulyok István Főiskola, amelynek hatókörét jövő évtől partiumi keresztyén egyetemként egész Erdélyre ki kívánják terjeszteni. Orosz István, az Ady Akadémia elnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt tíz évben csaknem kétezer erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyar értelmiségi hallgatója volt a nyári kurzusnak. A csaknem tízmilliós költségvetéssel működő akadémiának idén összesen 300 hallgatója van. A résztvevők 75 százaléka Erdélyből érkezett. A nyári kurzust az Apáczai Közalapítvány 4 millió, az Oktatási Minisztérium pedig 2,7 millió forinttal támogatta. Az idei továbbképzésen a pedagógia, a közgazdász, a magyar nyelv és irodalom és a történelem szekciók mellett most először elektronikus sajtó szekciót is indítottak. A Segítő Jobb Alapítvány támogatásával az akadémia keretében 50 határon túli magyar orvos vesz részt a továbbképzésen. Kovács László az MSZP elnöke bírálta Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter azon kijelentését, miszerint a magyar-román viszony próbaköve, hogy megnyílik-e a magyar egyetem Kevesebb hanggal többre mehetnénk a romániai magyar egyetem ügyében, mondta Kovács László. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kifejtette: A polgári kormányzat egy év alatt tanúsított magatartása is alátámasztja, hogy az európai integrációs folyamatok nem mélyítik a szakadékot, hanem gyümölcsözőbbé teszik az együttműködést az anyaország és a határon túli magyarok között. A Magyar Állandó Értekezlet következő tanácskozása ősszel lesz. Az értekezletnek hat szakbizottságát alakítják meg az oktatás, a kultúra, a gazdaság, az egészségügy, a szociálpolitika és az európai integráció területén, amelyben a határon túli legitim szervezetek képviselői éppúgy részt vesznek, mint a hazai ellenzéki pártok. /Megnyílt az idei Ady Endre Akadémia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./
1999. szeptember 16.
Szept. 11-12-én harmadízben tartottak Szilágycsehben Tövisháti Napokat. Vida Katalin, a Tövishát Társaság titkára elmondta, hogy az építő munka eredményeit számba vették. A Magyar Ház belső felújítása utáni avatóját is most tartották. A Magyar Házban a város huszadik századi alakulását bemutató fotókiállítás nyílt. Bajusz István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa a Szilágyság volt várairól, a tájegység középkori történelméről tartott előadást. /Fejér László: Tövisháti napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./
1999. október 28.
Okt. 24-én Nagyváradon mintegy hatszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek Szacsvay Imrére, a magyar Országgyűlés jegyzőjére, akit 150 éve ezen a napon végeztek ki. Az ünnepség Szacsvay Imre szobránál kezdődött. Dr. Csapó I. József képviselő mondott beszédet, majd a jelenlegi magyar parlament valamennyi megjelent jegyzője nevében Kocsi László. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul is beszélt az emlékezésen. A várad-olaszi templomban Tőkés László hirdetett igét. /Szűcs László: Ne sirassatok, emlékezzetek! = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 25./ Szacsvay Imre volt a parlament egyik legjelesebb, a pártok összebékítésére törekvő politikusa. Az ünnepségen Hegyesi Márton Bihar vármegye 1848-49-ben című könyvét mutatták be. Okt. 25-én tudományos emlékülést szerveztek a reformkori jogalkotásról. Előadást tartott Orosz István debreceni akadémikus, Egyed Ákos kolozsvári történész, dr.Fleisz János nagyváradi történész és Pálmány Béla történész, a Magyar Országgyűlés Levéltárának vezetője. /Mártír jegyzőre emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
2000. április 18.
Folynak az RMDSZ-előválasztások és jelöltállítások. Ápr. 17-én ülésezett az RMDSZ Fehér megyei Választmánya Nagyenyeden. A megyei tanácsoslista sorrendje a következőképpen alakult: Brendus Gyula, Köble Csaba, Cseterás János Bakó Botond. - A Csíki területi szervezetben a megyei tanácsosjelöltek kijelölésére lebonyolított előválasztások nyomán kialakult tanácsosi lista a következő: Zsombori Vilmos (10331 szavazat), Borbély Ernő (9732), Beder Tibor (9223), Papp Kincses Emese (8168), Gergely Matyás (7696), Mátéffy Győző (7414), Csillag Géza (5666), Borboly Csaba (5471), Deáky Tibor (5285), Rafain Zoltán (5008), Ábrahám István (5002), Hegyi István (4656), Kedves Imre (4540), Ördög Imre (4363), Eigel Tibor (4137), Gálfi Nándor (3986), Ilyés Ildikó (3939), Szász István (3792), Lukács Vilmos (3791), Fazakas Imre (3695), Vitos László (3331), Bencze Tibor (3300), Lukács Antal (3171), Albert Homonnai Márton (2892), Csutak István (2754), Biederman Attila (2561), Bálint Gábor (2439), Molnár József (2346), Farkas László Dezső (2218), Simon Repolski Péter (2079). - Ápr. 16-án előválasztást tartottak Sarmaságon és Kárászteleken. Sarmaságon az RMDSZ polgármester jelöltje Keresztes Zoltán lett (a szavazatok 63%-ával), Kárászteleken az RMDSZ polgármester-jelöltje Faluvégi Ferenc. /Folynak az előválasztások és jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 18. - 1704. sz./
2000. augusztus 21.
Várfalván aug. 20-án fellépett a szolnoki Német Nemzetiségi Együttes fúvószenekara. Lőrinci Károly aranyosrákosi lelkész István királyunk érdemeit hangsúlyozta. Kiemelte: a legnagyobb Szent István-i örökség maga a magyar nemzet. Végül Bálint Mátyás nyugalmazott tanár Aranyosszékről tartott előadást az egybegyűlteknek. A pusztinai László Katalin és László Erzsébet Szent István és Boldogasszony dalát adta elő. /Balázs Bence: Várfalva. Rögtönzött utcai fúvóskoncert. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./
2000. október 30.
Okt. 29-én felavatták a tordai csatában 1944. szeptember 13. és október 8. között elesett hősi halottak emlékművet, a kopjafát. Az emlékünnepségen jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Kötő József oktatási államtitkár, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium képviselője is, Pataky József tordai RMDSZ-elnök, aki a honvédsírok feltárásában és rendbehozásában oroszlánrészt vállalt, hangsúlyozta: a tordai honvédtemetőben 183 hősi halált halt katona nyugszik, ezek közül 140 honvéd neve ismert. A felállított emlékoszlop nemcsak a tordai temetőben nyugvó katonák emlékét őrzi, hanem a tordai csatában elesett több mint 2000 hősi halottét is. (Az RMDSZ tordai szervezete már 1995-ben ünnepség keretében emlékezett meg a második világháborúban hősi halált halt vagy szovjet fogságba elhurcolt honvédekről és ártatlan polgárokról.) Emlékbeszédet mondott Ravasz István, Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, majd Pataky József leleplezte az 1944-es csatában elesettek emlékére felállított kopjafát. /Kopjafát állítottak Tordán az 1944-es csatában elesettek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./
2000. november 9.
Nov. 9-én tartják Marosludason a millenniumi rendezvénysorozat ünnepi megnyitóját. Emléktáblát helyeznek el Marosludas nagy szülötte, dr. Buday Árpád régész-történész professzor szülőházán, majd az RMDSZ székházában Bajusz István kolozsvári előadótanár nyitja meg a tudósnak szánt emlékkiállítást. Nov. 10-én Szent István királyról szóló vetélkedővel folytatódik a rendezvénysorozat, meghívottjuk: Kádár Gyula történész. /Millenniumi rendezvények Marosludason. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./
2001. április 5.
"1999 tavaszán alakult meg Désen a Czakó Zsigmond Stúdiószínpad Széll Árpád középiskolás diák és Raff Róbert egyetemi hallgató kezdeményezésére. A színpad a dési EMKE támogatását élvezte. Időközben Széll Árpád elhunyt, a színpad jelenlegi szervezői Balogh Réka, a dési polgármesteri hivatal kultúrreferense, Szász István egyetemi hallgató és Raff Róbert egyetemi hallgató. Azt tervezik, hogy ifjúsági színjátszó csoportot hoznak létre. /Raff Róbert, a dési EMKE kuratóriumának tagja, Dés: Czakó Zsigmond Stúdiószínpad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./"
2001. augusztus 10.
"A Temesvári Újságírók Egyesületének nyilatkozatban tiltakozott a sorozatos agresszió ellen, amely a helybeli írott és beszélt sajtó munkatársait éri tevékenységük végzése közben. A legújabb eset áldozata Szász István fotós, az Agenda Sajtótröszt munkatársa, akit feladata teljesítése közben bántalmazott Virgil Stancu, a Temesvári Sörgyár vezetőtanácsának elnöke, tönkretéve munkaeszközét is. Történt ez azt követően, hogy a Media Pro, Antena 1, a Rompres Hírügynökség munkatársait is érték hasonló atrocitások. Az agresszív magatartás részben annak következménye, hogy a 2000-ben módosított sajtótörvény nem biztosít védelmet a közvélemény tájékoztatásáért dolgozó újságíróknak. Az egyesület felkéri az illetékes szerveket, hogy határozottan járjanak el a Szász István fotóriportert ért sérelem kivizsgálásában, a sajtószabadság védelme érdekében. /A Temesvári Újságírók Egyesületének nyilatkozata. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./"
2002. április 20.
Ápr. 19-én kezdődött a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által Hitvallás és történelem címmel szervezett nemzetközi tudományos konferencia, amely Juhász István (1915?1984) egyháztörténésznek állít emléket. Dr. Kovács László Attila, a Protestáns Teológia rektora köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatták a Juhász István-emlékkönyvet. Megnyitották a dokumentumkiállítást. A konferencia ápr. 21-én ér véget kolozsvári történelmi sétával, dr. Gaal György vezetésével. /(benke): Juhász István emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./
2002. május 14.
Dr. Szász István Tas kolozsvári család sarja a református kollégiumban tanult. Tanára volt Nagy Pál, aki annyi év után máj. 10-én olvasótalálkozón mutatta be az egykori diák munkásságát, köteteit Marosvásárhelyen, a Diakóniai Központban. A Szász család kolozsvári lakása adott otthont a Hitel szerkesztőségének. Az édesapa, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) ügyvezető elnökeként működött annak megszüntetéséig. Szász István Tas 1954-ben érettségizett, majd Marosvásárhelyen folytatta tanulmányait: orvosnak készült. 1959-ben elvtelen szolidarizálás címén két évre eltávolították az egyetemről, nehéz fizikai munkára kényszerült, ólombányában is dolgozott. 1962-ben végzett, majd Kolozsváron folytatott praxist. A szeku miatt el kellett hagynia az országot, Magyarországra ment. Az orvos-író ma Leányfalu megbecsült polgára. Mikor elment, barátjának mondhatta az erdélyi magyar írók, költők színe- javát. Azt tapasztalta, hogy az anyaország tudatában kipusztult a történelmi Magyarország képe, a magyarságkép egyáltalán. " Vitázó írásaival folyamatosan jelen van - az ilyen jellegű gondolatok közlését vállaló - magyar lapokban, folyóiratokban. Feljegyzéseit tematikus kötetekben adja ki a budapesti Accordia Kiadó. A sorozat címe: Egy haza - két ország. A találkozón bemutatott kötetek: Egy orvos adventi levelei (levelek), Trianon sodrásában (memoár), Nemzet és kisebbség keresztje (publicisztika), Árnyékbokszolás (versek), Dr. Egyszerű családorvos (Dr. E. Cs.) elmélkedései ( a KÖR című családorvosi lap rovata 1995-2002). Szász István Tas azt a szellemiséget képviseli, amely - mint Sütő András mondotta - szembeszáll azokkal a "diadalmas kozmopolitákkal és kozmofiakkal, akik magyarságundorban szenvedve csak azt szeretik, ami nem magyar, ami nyugati", mert tudván tudja, hogy ha együtt akarunk lenni az anyaország szellemével, a határok fölötti egyesülés tudatában, éppúgy meg kell küzdenünk érte, mint azért, hogy a művelt Nyugat elfogadjon, befogadjon bennünket. - Maradj továbbra is tiszteletbeli szellemi főkonzulunk Magyarországon! - fejezte be köszöntőjét Sütő András. /Bölöni Domokos: Tiszteletbeli szellemi főkonzulunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./
2002. július 9.
"Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókja újraalakulására került sor a tudományos intézmény elnöke, dr. Egyed Ákos akadémikus jelenlétében. Az újraalakulás alkalmából dr. Egyed Ákos előadásában ismertette az EME történetét és jelenlegi állapotát. Dr. Egyed Ákos tárgyalt a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, ezután július első napjaiban szándéknyilatkozatot fogadtak el az EME és az MTA párhuzamos együttműködéséről. Az EME Zilah és Vidéke fiókja elnökének dr. Bajusz István történészt, egyetemi adjunktust választották meg, alelnökéül Kovács Kuruc János tanárt, helytörténészt, a titkári feladatokat a szilágycsehi Vida Katalin tanár, a Tövishát Társaság vezetőségi tagja látja el. /Fejér László: Zilah és Vidéke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./"
2002. augusztus 13.
"Minden olyan támogatást, amelyet a határon túli magyarság eddig kapott, továbbra is megkap, és az anyaország anyagi lehetőségeihez képest növelni is kívánja ezeket - jelentette ki Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára aug. 12-én Debrecenben, az Ady Endre Akadémia megnyitóján. - A magyar nemzeti kisebbségnek békés eszközökkel akarjuk érvényesíteni a jogait, érdekeit - jelezte az államtitkár. Hozzátette: a belpolitikai csatározásokból ki kívánják vonni a határon túli magyarok ügyét. Idén az Ady Akadémiának csaknem 260 hallgatója van, akik Horvátországból, Jugoszláviából, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek a továbbképzésre. /Megnyílt az Ady akadémia Debrecenben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./ Szabó Vilmos a közelgő európai uniós csatlakozással összefüggésben kifejtette: a határon túli magyarsággal kiépített kapcsolatokat úgy kell bevinnie Magyarországnak az unióba, hogy azt ott értékként kezeljék. Orosz István, az Ady Endre Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 12 évben több mint két és félezer résztvevője volt a határon túli értelmiségiek számára fórumot teremtő rendezvénynek. /Szabó Vilmos: növekedhet a támogatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./"
2002. augusztus 21.
"A Debreceni Egyetemen aug. 19-én befejeződött az Ady Endre Akadémia. A határon túli magyar értelmiség nyári továbbképzését 1990 óta minden évben megrendezik a cívis városban; a mostani 13. kurzuson több mint 250 erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar pedagógus, közgazdász, jogász és orvos vett részt. Orosz István egyetemi tanár, az Ady Endre Akadémia alapító elnöke hitet tett amellett, hogy az Ady Endre Akadémiát az elkövetkező években is megrendezik Debrecenben. /Véget ért az Ady Akadémia Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./"
2002. szeptember 6.
"A Beszterce-Naszód megyei Felőr 880 lelket számláló református egyházközösségének dalárdája száz éves múltra tekinthet vissza. Folyamatos működése rövid ideig a 90-es évek derekán szakadt meg. Az 1995-ös imaházépítés és az 1996-os templomjavítás után, Gáll Mihály lelkész és Szász István tanár-karnagy kezdeményezésére és áldozatos munkája nyomán újra alakult a kórus. /100 éves a felőri egyházi kórus. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./"
2002. október 22.
"Elhunyt Sinkó Zoltán /Kolozsvár, 1933. márc. 19. - Veszprém, 2002. okt. 19/ író, humoros írásaival vált ismertté. Humoreszkjeit tartalmazó kötetei jelentek meg. Áttelepült Magyarországra, de nem találta meg a helyét az irodalomban is meglévő politikai-pártbeli szétszabdalt világban. Sinkó érzékeny volt. Az utóbbi években depressziója nyomasztotta. /Kiss János: Sinkó Zoltán (1938-2002). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./ Szász István Tas szerint méltatlanul elfelejtve, megkínozva és megalázva távozott az élők sorából az 1933-ban Kolozsvárott született író, szerkesztő, publicista, akinek a humoreszkjei, paródiái, elbeszélései, jelenetei főként a 70-es, 80-as években örvendtek közkedveltségnek erdélyi olvasói körökben. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 22./"
2003. február 4.
"Szász István Tas, az Erdélyi Napló magyarországi levelezője /munkatársa/ kérdéseket tett fel.Mi az oka tehát annak, hogy Magyarországon a nemzeti öntudatról beszélni már egyenlő a nacionalizmussal, a nemzet igaz történelmének tanítása sokadrangú, fölösleges teher, döbbenetes ötletek látnak napvilágot a Himnusz megváltoztatásáról, a nemzeti szerencsétlenségeket a szomszéd népek érzékenységén keresztül vizsgálják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új generációk is bűnösnek érezzék a nemzetet, a határon kívül élő magyarokkal foglalkozni ma csak a látszat kedvéért kell, a nemzet határokon át történő egyesítésének békés szándékát gáncsolják, az egyházak és követőik feketelistán vannak. Itt nem kell expo, nem kell olimpia, nem kell világraszólóinkra emlékeztető kiállítás, nem kell a rosszra, a gonoszra emlékeztető másik kiállítás... /Szász István Tas: Kérdezem. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./"
2003. április 10.
"Közel százéves múltra tekint vissza az a gyakorlat, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kihelyezett gyűléseket tart - mondta dr. Egyed Ákos akadémikus ápr. 5-én Zilahon, a vándorgyűlés megnyitásakor. Ez már a második ilyen rendezvény a megyében, az elsőnek a korábban alakult szilágysomlyói fiókszervezet volt a házigazdája néhány évvel ezelőtt. Az EME elnöke mellett Keszeg Vilmos néprajztudós, Sipos Gábor történész, Tóth Zsombor irodalomtörténész és természetesen Bajusz István egyetemi tanár, a rendezvény házigazdája volt jelen. Az egyik előadó, Mitruly Miklós nyugalmazott egyetemi tanár szerint a Szilágyságban még mindig sok a fehér folt, a kevésbé feltárt tájegységek közé tartozik. A fórumon 16 tudományos dolgozatot ismertettek, mindegyik kizárólag a Szilágysággal foglalkozott. Dr. Egyed Ákos örömmel üdvözölte a fiatalok részvételét. Szinte kivétel nélkül egyetemisták vagy nemrég végzettek, akik elsősorban néprajzi szempontból dolgoztak fel kevésbé ismert területeket területileg Szilágycseh környékétől Krasznán át a Szilágynagyfalu községhez tartozó Bagosig. Az ismertetett tanulmányok megjelentetését a nemrég egyéves születésnapját ünneplő HEPEHUPA kulturális folyóirat vállalta, amely következő számának törzsanyaga e helytörténeti és néprajzi tanulmányokból fog összeállni. /Józsa László: EME-vándorgyűlés Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./ A zilahi Szilágysági kutatások témájú konferencián pár előadó kivételével többségében fiatal egyetemi oktatók és egyetemisták ismertették a vidékhez fűződő kutatások eredményeit összefoglaló dolgozataikat. Mitruly Miklós a szilágysági folklórkutatás történetét; Lakóné Hegyi Éva a 18. században élt Dobai Sándorné Bíró Sára egyházpatrónus életét ismertette, Tóth Zsombor adalékokat a Szilágyság 17. századi protestáns művelődési életéhez. A fiatal tanárok, így Turai Tünde a leányszöktetésről, Fóris Monika a désházi házassági szokáskomplexumról, Virt István selymesilosvai halottas szokásokról, Czégényi Dóra a népi írásbeliségről értekezett, illetve a zilahi Molnár Károly egy első világháborús, általa összeállított emlékalbumot mutatott be. /Fejér László: Szilágysági kutatások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./"