Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. január 16.
Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani
Kötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral.
– Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól?
– Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének.
Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot).
– Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok?
– A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást.
Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké.
– A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak?
– Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág.
– Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók…
– A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán.
A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön.
Pál Bíborka
Hargita Népe (Csíkszereda)
Kötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral.
– Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól?
– Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének.
Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot).
– Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok?
– A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást.
Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké.
– A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak?
– Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág.
– Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók…
– A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán.
A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön.
Pál Bíborka
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. március 27.
Elhunyt András Gyula, a szatmári Harag György Társulat örökös tagja
Életének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum.
András Gyula Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól kezdve a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója" is.
Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepelt repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára.
A Harag György Társulat művészeti vezetése 2013 októberében, a társulat fennállásának 60-ik jubileumára szervezett ünnepségsorozat keretében adományozott örökös tagságot András Gyula színművésznek. A színművészt a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel, akik el szeretnék helyezni a kegyelet virágait a művész ravatalánál, megtehetik azt március 27-én, hétfőn 13.30 és 15 óra között a színház előcsarnokában. A temetésre aznap, 16 órától kerül sor a Magyar (Rodnei) utcai református temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint.
Krónika (Kolozsvár)
Életének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum.
András Gyula Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól kezdve a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója" is.
Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepelt repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára.
A Harag György Társulat művészeti vezetése 2013 októberében, a társulat fennállásának 60-ik jubileumára szervezett ünnepségsorozat keretében adományozott örökös tagságot András Gyula színművésznek. A színművészt a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel, akik el szeretnék helyezni a kegyelet virágait a művész ravatalánál, megtehetik azt március 27-én, hétfőn 13.30 és 15 óra között a színház előcsarnokában. A temetésre aznap, 16 órától kerül sor a Magyar (Rodnei) utcai református temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint.
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 3.
Egy prózaírónak nem kell sietni
Szilasi László íróval beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra elnevezésű rendezvénysorozat legutóbbi eseményén. A moderátor a regényei születéséről, szerkesztői munkáról, szereplőiről faggatta a meghívottat.
Szilasi elmesélte, fiatal korában nem jelentek meg kötetben írásai, de mint mondta, egy prózaírónak nem kell sietni, valószínűleg szégyellni fogja azt, amit fiatalon írt. Első, Kész című regénye, amelyet Németh Gáborral közösen írt, 40 éves korában jelent meg, utána, mint megjegyezte, gyereket nevelt, így tíz évet kellett várni a következő alkotásra.
– Ha egy könyv nem csinálja meg magát, nem magyarázza meg a legnehezebb részeit, úgy mint a Szentírás, nem ér semmit – jelentette ki Szilasi, amikor László Noémi a szerkesztői munkáról kérdezte. Az író elmondta, a szerkesztő egyszer három napig nála lakott, míg ketten kijavították a regényét, majd bevallotta, nem tud mindig minden apró részletre odafigyelni, amikor írja a történeteit, de szerencsére ezért van a szerkesztő.
A beszélgetés során időben visszafele haladva kerültek szóba a regények, így először a tavaly megjelent Amíg másokkal voltunkcímű kötetről mesélt az író, amely három egyforma hosszúságú kisregényből áll össze, Babits Mihály, Jókai Mór és Bessenyei György kalandjait meséli el. Szilasi elmondta, akkor kezd el írni, amikor egy kép gyötri. Ez a regény is így született: a szegedi egyetem mellett látta Babitsot, ahogy nézi, hogyan épül a könyvtár, de nem érdekli, hazamegy Szekszárdra. Babits volt az első, akinek a története megszületett, de túl boldog lett a vége, így betette mellé Bessenyeit, akiről azt hitte, szomorú az élettörténete, ám ebből is vidám történet kerekedett. Középre beillesztette Jókait, akiről elmondta: a tájleíró részeit megtölti metafizikával, így az számára nem giccses.
– A kisregényről azt hinnénk, hogy olyan, mint a regény, csak rövid. Nem. A regény lehet unalmas, de a kisregénynek végig fent kell tartania a feszültséget – mondta el a műfajról az író, majd elárulta, a rövidebb műfajok az okos embereknek valók, nehéz nem szájbarágósan alkotni, így ő továbbra is a kisregényt fogja védeni, nem fog műfajt váltani.
Második, hajléktalanokról szóló A harmadik híd című regényről László Noémi elmondta, Szilasi Móricz és Tömörkény irányvonalát követi: meg kell hagyni a szegénységet a saját miliőjében, nem biztos, hogy a szegény boldogtalan. A regény születéséről Szilasi elmondta, egy barátja vált hajléktalanná, elvesztette családját, házát, majd az utcára került. Ez adta az ihletet, ennek akart utánajárni. Egy évig járt különböző hajléktalanszállókra, tanulmányozta őket, beszélgetett velük, majd várt még egy évet, utána kezdte el megírni a történeteiket.
Első regénye, a Szentek hárfája megírása után a szerző nagyon sok dolgot megtanult. A történet Békéscsabán zajlik, ám a regényben a várost átkeresztelte Árpádharagosnak, azt hitte, csak akkor fikció, ha nem írja le a város nevét. Rájött, ez nem így van, így második regényében már felvállalja a történések valódi helyszínét, Szegedet, de Árpádharagos is visszatér. Az első regényében rengeteg nézőpontból mutatja be a történéseket, rájött, nem kell ennyi, elég ha saját magát hasítja fel.
László Noémi az est végén arra volt kíváncsi, mit tervei vannak a meghívottnak. Szilasi elmondta, néhány éve agydaganattal kezelték, ennek a testi tapasztalatát, folyamatait akarja megírni, nevetve jegyezte meg, hogy Karinthyt is érinteni fogja benne. Emellett készül a Kész című regény folytatása, ugyancsak Németh Gáborral.
Sarány Oroslya / Szabadság (Kolozsvár)
Szilasi László íróval beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra elnevezésű rendezvénysorozat legutóbbi eseményén. A moderátor a regényei születéséről, szerkesztői munkáról, szereplőiről faggatta a meghívottat.
Szilasi elmesélte, fiatal korában nem jelentek meg kötetben írásai, de mint mondta, egy prózaírónak nem kell sietni, valószínűleg szégyellni fogja azt, amit fiatalon írt. Első, Kész című regénye, amelyet Németh Gáborral közösen írt, 40 éves korában jelent meg, utána, mint megjegyezte, gyereket nevelt, így tíz évet kellett várni a következő alkotásra.
– Ha egy könyv nem csinálja meg magát, nem magyarázza meg a legnehezebb részeit, úgy mint a Szentírás, nem ér semmit – jelentette ki Szilasi, amikor László Noémi a szerkesztői munkáról kérdezte. Az író elmondta, a szerkesztő egyszer három napig nála lakott, míg ketten kijavították a regényét, majd bevallotta, nem tud mindig minden apró részletre odafigyelni, amikor írja a történeteit, de szerencsére ezért van a szerkesztő.
A beszélgetés során időben visszafele haladva kerültek szóba a regények, így először a tavaly megjelent Amíg másokkal voltunkcímű kötetről mesélt az író, amely három egyforma hosszúságú kisregényből áll össze, Babits Mihály, Jókai Mór és Bessenyei György kalandjait meséli el. Szilasi elmondta, akkor kezd el írni, amikor egy kép gyötri. Ez a regény is így született: a szegedi egyetem mellett látta Babitsot, ahogy nézi, hogyan épül a könyvtár, de nem érdekli, hazamegy Szekszárdra. Babits volt az első, akinek a története megszületett, de túl boldog lett a vége, így betette mellé Bessenyeit, akiről azt hitte, szomorú az élettörténete, ám ebből is vidám történet kerekedett. Középre beillesztette Jókait, akiről elmondta: a tájleíró részeit megtölti metafizikával, így az számára nem giccses.
– A kisregényről azt hinnénk, hogy olyan, mint a regény, csak rövid. Nem. A regény lehet unalmas, de a kisregénynek végig fent kell tartania a feszültséget – mondta el a műfajról az író, majd elárulta, a rövidebb műfajok az okos embereknek valók, nehéz nem szájbarágósan alkotni, így ő továbbra is a kisregényt fogja védeni, nem fog műfajt váltani.
Második, hajléktalanokról szóló A harmadik híd című regényről László Noémi elmondta, Szilasi Móricz és Tömörkény irányvonalát követi: meg kell hagyni a szegénységet a saját miliőjében, nem biztos, hogy a szegény boldogtalan. A regény születéséről Szilasi elmondta, egy barátja vált hajléktalanná, elvesztette családját, házát, majd az utcára került. Ez adta az ihletet, ennek akart utánajárni. Egy évig járt különböző hajléktalanszállókra, tanulmányozta őket, beszélgetett velük, majd várt még egy évet, utána kezdte el megírni a történeteiket.
Első regénye, a Szentek hárfája megírása után a szerző nagyon sok dolgot megtanult. A történet Békéscsabán zajlik, ám a regényben a várost átkeresztelte Árpádharagosnak, azt hitte, csak akkor fikció, ha nem írja le a város nevét. Rájött, ez nem így van, így második regényében már felvállalja a történések valódi helyszínét, Szegedet, de Árpádharagos is visszatér. Az első regényében rengeteg nézőpontból mutatja be a történéseket, rájött, nem kell ennyi, elég ha saját magát hasítja fel.
László Noémi az est végén arra volt kíváncsi, mit tervei vannak a meghívottnak. Szilasi elmondta, néhány éve agydaganattal kezelték, ennek a testi tapasztalatát, folyamatait akarja megírni, nevetve jegyezte meg, hogy Karinthyt is érinteni fogja benne. Emellett készül a Kész című regény folytatása, ugyancsak Németh Gáborral.
Sarány Oroslya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 12.
Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep Kolozsváron
Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.
„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.
Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.
Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.
Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.
Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.
Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro
Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.
„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.
Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.
Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.
Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.
Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.
Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro
2017. április 19.
A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 21.
Újratervezett Festum Varadinum
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. április 26.
Színvonalas diákdolgozatok a szórványból
Eredeti, színvonalas dolgozatokat írtak a diákok a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán a hétvégén Besztercén, és kiemelten jól teljesítettek a szórványmegyékből érkezettek – mondta el a Krónikának a zsűri elnöke, Fazakas Emese kolozsvári egyetemi docens.
„Rendkívül színvonalas dolgozatokat írtak a diákok, a feladatok legnagyobb része pedig elsősorban a kreativitást helyezte a középpontba. A versenyzők írásaiból arra is lehetett következtetni, hogy az iskola magyar nyelv és irodalom oktatásából nem szorult ki a képzelőerő, ellenkezőleg” – mondta el a Krónikának a vasárnap zárult, Besztercén szervezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának zsűrielnöke, Fazakas Emese, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara magyar nyelvi és általános nyelvészeti tanszékének docense.
Ahogy a szervezők fogalmaztak, a vetélkedőt Erdély északkeleti csücskének végvárában tartották, ahol nap mint nap kemény ütközeteket vívnak az anyanyelv és identitás megvédéséért. A rendezvénynek az Andrei Mureșanu Főgimnázium adott otthont csütörtöktől vasárnapig, összesen 17 megyéből mérték össze tudásukat, kreativitásukat magyar nyelvből és irodalomból az 5–12-dikes diákok, közel 150-en. „Kiemelten fontosnak tartom, és a javítóbizottság is nagyon örült annak, hogy idén a szórványmegyékből érkező gyerekek rendkívül szépen teljesítettek: kiváló dolgozatokat írtak Bákó, Szeben, Hunyad, Szilágy, Máramaros megyei diákok, és talán a Szilágy megyeiek vitték el arányosan a legtöbb elismerést” – fejtette ki Fazakas Emese.
A zsűrielnök úgy fogalmazott, a tételek kimondottan kreatív megoldást igényeltek, ugyanakkor a javítónak éreznie kellett azt is az írásokból, hogy a diákok nemcsak kritikákból és tanári beszámolókból ismerik az adott irodalmi művet, hanem olvasták is azt. „Kreativitásukat használva a világról alkotott nézeteiket is bele kellett szőniük a dolgozatokba egy-egy mű kapcsán, amelynek a részlete meg volt adva, abból kellett kiindulniuk. Szerfölött izgalmas, eredeti írások születtek, a javítók számára öröm volt olvasni a dolgozatokat, annak ellenére, hogy két ízben is éjszakába nyúlóan dolgoztunk” – mutatott rá a zsűri elnöke.
A 10. osztályosok például azt a feladatot kapták, hogy balladaszerű történetet vagy balladát kellett írniuk három líraialkotás-részlet valamelyikének felhasználásával, a kilencedikeseknek Mark Twain Ádám és Éva naplója részletei alapján kellett megalkotniuk Ádám vagy Éva humoros hangvételű naplóbejegyzését a bibliai teremtéstörténet eseményeiből kiindulva. A nyolcadikosok is kreatív feladatot kaptak, Örkény István A megváltó című egypercesének csak az indítását és zárórészét olvashatták, ebben a keretben kellett megírniuk saját „novellájukat”, és rendkívül jó írások születtek – mondta el Fazakas Emese. Hozzátette, a nyelvtani, nyelvészeti feladatok is hasonlóképpen játékosak voltak, nagy mozgásteret adtak a gyerekek fantáziájának, leleményének.
A zsűrielnök azt is kiemelte, aki a 9–12 osztályosok közt az első három helyezés valamelyikét kapja a Mikes-versenyen – elég csak egyszer nyernie –, azt automatikusan felveszik 10-es jeggyel a kolozsvári bölcsészkar magyar főszakára vagy magyar „egy szakára”, vagyis a csak magyar szakra. Fazakas Emese azt is elmondta, a besztercei szervezők, az Andrei Mureșanu Főgimnázium és a városvezetés kitett magáért, hiszen rendkívül jó körülményeket és hangulatot biztosítottak az országos tantárgyverseny résztvevői számára. (A díjazottak részletes listája a www.mikes.cnam.ro honlapon található meg). A diákok kirándulást is tettek a környéken, ellátogattak többek közt Harinába, Árokaljára, Cegőtelkére és Bethlenbe. A Mikes-verseny országos szakaszát tavaly Aradon, tavalyelőtt Temesváron szervezték, jövőre pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium ad otthont a megmérettetésnek.
Országos magyarságtörténeti tantárgyverseny Csíkszeredában
Első ízben szervezték meg a magyarságtörténeti országos tantárgyversenyt, a rendezvényt a hétvégén tartották Csíkszeredában. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott és finanszírozott vetélkedőn azok a hatodikos és hetedikes diákok vehettek részt, akik a törzsanyag részeként tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat.
Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehetett felkészülni; a versenyre kéttagú csapatok jelentkezhettek. A megmérettetésen 12 megye 108 diákja vett részt. Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem, magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
Eredeti, színvonalas dolgozatokat írtak a diákok a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán a hétvégén Besztercén, és kiemelten jól teljesítettek a szórványmegyékből érkezettek – mondta el a Krónikának a zsűri elnöke, Fazakas Emese kolozsvári egyetemi docens.
„Rendkívül színvonalas dolgozatokat írtak a diákok, a feladatok legnagyobb része pedig elsősorban a kreativitást helyezte a középpontba. A versenyzők írásaiból arra is lehetett következtetni, hogy az iskola magyar nyelv és irodalom oktatásából nem szorult ki a képzelőerő, ellenkezőleg” – mondta el a Krónikának a vasárnap zárult, Besztercén szervezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának zsűrielnöke, Fazakas Emese, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara magyar nyelvi és általános nyelvészeti tanszékének docense.
Ahogy a szervezők fogalmaztak, a vetélkedőt Erdély északkeleti csücskének végvárában tartották, ahol nap mint nap kemény ütközeteket vívnak az anyanyelv és identitás megvédéséért. A rendezvénynek az Andrei Mureșanu Főgimnázium adott otthont csütörtöktől vasárnapig, összesen 17 megyéből mérték össze tudásukat, kreativitásukat magyar nyelvből és irodalomból az 5–12-dikes diákok, közel 150-en. „Kiemelten fontosnak tartom, és a javítóbizottság is nagyon örült annak, hogy idén a szórványmegyékből érkező gyerekek rendkívül szépen teljesítettek: kiváló dolgozatokat írtak Bákó, Szeben, Hunyad, Szilágy, Máramaros megyei diákok, és talán a Szilágy megyeiek vitték el arányosan a legtöbb elismerést” – fejtette ki Fazakas Emese.
A zsűrielnök úgy fogalmazott, a tételek kimondottan kreatív megoldást igényeltek, ugyanakkor a javítónak éreznie kellett azt is az írásokból, hogy a diákok nemcsak kritikákból és tanári beszámolókból ismerik az adott irodalmi művet, hanem olvasták is azt. „Kreativitásukat használva a világról alkotott nézeteiket is bele kellett szőniük a dolgozatokba egy-egy mű kapcsán, amelynek a részlete meg volt adva, abból kellett kiindulniuk. Szerfölött izgalmas, eredeti írások születtek, a javítók számára öröm volt olvasni a dolgozatokat, annak ellenére, hogy két ízben is éjszakába nyúlóan dolgoztunk” – mutatott rá a zsűri elnöke.
A 10. osztályosok például azt a feladatot kapták, hogy balladaszerű történetet vagy balladát kellett írniuk három líraialkotás-részlet valamelyikének felhasználásával, a kilencedikeseknek Mark Twain Ádám és Éva naplója részletei alapján kellett megalkotniuk Ádám vagy Éva humoros hangvételű naplóbejegyzését a bibliai teremtéstörténet eseményeiből kiindulva. A nyolcadikosok is kreatív feladatot kaptak, Örkény István A megváltó című egypercesének csak az indítását és zárórészét olvashatták, ebben a keretben kellett megírniuk saját „novellájukat”, és rendkívül jó írások születtek – mondta el Fazakas Emese. Hozzátette, a nyelvtani, nyelvészeti feladatok is hasonlóképpen játékosak voltak, nagy mozgásteret adtak a gyerekek fantáziájának, leleményének.
A zsűrielnök azt is kiemelte, aki a 9–12 osztályosok közt az első három helyezés valamelyikét kapja a Mikes-versenyen – elég csak egyszer nyernie –, azt automatikusan felveszik 10-es jeggyel a kolozsvári bölcsészkar magyar főszakára vagy magyar „egy szakára”, vagyis a csak magyar szakra. Fazakas Emese azt is elmondta, a besztercei szervezők, az Andrei Mureșanu Főgimnázium és a városvezetés kitett magáért, hiszen rendkívül jó körülményeket és hangulatot biztosítottak az országos tantárgyverseny résztvevői számára. (A díjazottak részletes listája a www.mikes.cnam.ro honlapon található meg). A diákok kirándulást is tettek a környéken, ellátogattak többek közt Harinába, Árokaljára, Cegőtelkére és Bethlenbe. A Mikes-verseny országos szakaszát tavaly Aradon, tavalyelőtt Temesváron szervezték, jövőre pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium ad otthont a megmérettetésnek.
Országos magyarságtörténeti tantárgyverseny Csíkszeredában
Első ízben szervezték meg a magyarságtörténeti országos tantárgyversenyt, a rendezvényt a hétvégén tartották Csíkszeredában. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott és finanszírozott vetélkedőn azok a hatodikos és hetedikes diákok vehettek részt, akik a törzsanyag részeként tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat.
Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehetett felkészülni; a versenyre kéttagú csapatok jelentkezhettek. A megmérettetésen 12 megye 108 diákja vett részt. Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem, magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. június 18.
Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztivál
A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség.
Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, először fordul elő a fesztivál történetében, hogy a főhelyszín, a kisvárdai vár egy nagyobb felújítás miatt nem fogadhatja a társulatokat és az előadásokat. A rekonstrukciós munkálatok végén – várhatóan egy év múlva – egy 21. századi, modern várszínpadon rendezhetik meg a harmincadik színházi szemlét. A miniszter hozzátette, a Szent László utcán lévő Bagolyvár elnevezésű ingatlant felújítják, területén pedig egy kamaraszínpadot fognak kialakítani, ahol helyet biztosítanak majd más fesztivál előadásoknak is. Az eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az idei díszvendég, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója hangsúlyozta, egységes egészként kell kezelni a világ magyarságát, a határon túli magyarokat, Kisvárda pedig az elmúlt majdnem három évtizedben felvállalta ezt a feladatot. Csak a Nemzeti Színház évente csaknem 30 előadást fogad külhoni területről – jelezte az igazgató, hozzátéve, a kisvárdai találkozó lehetőséget teremt a szakmának eszmét és tapasztalatokat cserélni, megbeszélni a bajokat és az elért eredményeket, ezért a rendezvénynek “múltja, jelene és jövője is van.” A közönséget és a színtársulatokat Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere is köszöntette. A megnyitót követően a Nemzeti Színház társulata díszelőadás keretében mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját.
A színházi versenyprogram már pénteken elkezdődött, vasárnap délutánig hét versenyelőadást, illetve bemutató előadást láthatott a közönség.
A szemlén a következő napokban bemutatkozik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Magyar című darabjával, amelyet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen mutat be. Az Újvidéki Színház Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikus operettjét, a Csókos asszonyt, valamint Németh Ferenc és Balog István vitézi drámájának színházi átiratát, a Fekete című darabot viszi színre. A budapesti Nemzeti Színház társulata és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közös produkciójában Örkény István Tóték című tragikomédiáját díszelőadásként láthatja majd a közönség. A fesztivál programjában a nagyváradi Szigligeti Színház Fényes Szabolcs Maya című revüoperettjével és Székely Csaba tragikomédiájával, a Bányavirággal szerepel majd. A közönség megtekintheti emellett Molnár Ferenc drámai klasszikusát, a Liliomot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában; az ExperiDance Tánctársulat tolmácsolásában a Nostradamus Világok vándora című táncos-zenés előadását; Szép Ernő Május van, tisztelt úr című zenés produkcióját a Zentai Magyar Kamaraszínház színrevitelében; Székely Csaba Bányavakság című tragédiáját a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház közös bemutatójában, illetve Lara de Mare Égben maradt repülő című, Edith Piaf életéről szóló zenés előadását a Turay Ida Színház előadásában. A bemutatók között az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkciójában Theo Herghelegiu Tündéri című “minimál-szürreál” musical, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Sivián Anna és Vinnai András jegyezte Valaminek a második része című vígjátékát. A június 24-i díjátadó gálaműsor előtti utolsó két előadást a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a budapesti Játékszín tartja: előbbi társulat a Fehér szarvas című történelmi drámát, utóbbi pedig Chazz Palmintieri A hűtlenség ára című krimi-vígjátékát mutatja be.
(MTI) erdon.ro
A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség.
Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, először fordul elő a fesztivál történetében, hogy a főhelyszín, a kisvárdai vár egy nagyobb felújítás miatt nem fogadhatja a társulatokat és az előadásokat. A rekonstrukciós munkálatok végén – várhatóan egy év múlva – egy 21. századi, modern várszínpadon rendezhetik meg a harmincadik színházi szemlét. A miniszter hozzátette, a Szent László utcán lévő Bagolyvár elnevezésű ingatlant felújítják, területén pedig egy kamaraszínpadot fognak kialakítani, ahol helyet biztosítanak majd más fesztivál előadásoknak is. Az eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az idei díszvendég, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója hangsúlyozta, egységes egészként kell kezelni a világ magyarságát, a határon túli magyarokat, Kisvárda pedig az elmúlt majdnem három évtizedben felvállalta ezt a feladatot. Csak a Nemzeti Színház évente csaknem 30 előadást fogad külhoni területről – jelezte az igazgató, hozzátéve, a kisvárdai találkozó lehetőséget teremt a szakmának eszmét és tapasztalatokat cserélni, megbeszélni a bajokat és az elért eredményeket, ezért a rendezvénynek “múltja, jelene és jövője is van.” A közönséget és a színtársulatokat Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere is köszöntette. A megnyitót követően a Nemzeti Színház társulata díszelőadás keretében mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját.
A színházi versenyprogram már pénteken elkezdődött, vasárnap délutánig hét versenyelőadást, illetve bemutató előadást láthatott a közönség.
A szemlén a következő napokban bemutatkozik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Magyar című darabjával, amelyet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen mutat be. Az Újvidéki Színház Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikus operettjét, a Csókos asszonyt, valamint Németh Ferenc és Balog István vitézi drámájának színházi átiratát, a Fekete című darabot viszi színre. A budapesti Nemzeti Színház társulata és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közös produkciójában Örkény István Tóték című tragikomédiáját díszelőadásként láthatja majd a közönség. A fesztivál programjában a nagyváradi Szigligeti Színház Fényes Szabolcs Maya című revüoperettjével és Székely Csaba tragikomédiájával, a Bányavirággal szerepel majd. A közönség megtekintheti emellett Molnár Ferenc drámai klasszikusát, a Liliomot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában; az ExperiDance Tánctársulat tolmácsolásában a Nostradamus Világok vándora című táncos-zenés előadását; Szép Ernő Május van, tisztelt úr című zenés produkcióját a Zentai Magyar Kamaraszínház színrevitelében; Székely Csaba Bányavakság című tragédiáját a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház közös bemutatójában, illetve Lara de Mare Égben maradt repülő című, Edith Piaf életéről szóló zenés előadását a Turay Ida Színház előadásában. A bemutatók között az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkciójában Theo Herghelegiu Tündéri című “minimál-szürreál” musical, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Sivián Anna és Vinnai András jegyezte Valaminek a második része című vígjátékát. A június 24-i díjátadó gálaműsor előtti utolsó két előadást a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a budapesti Játékszín tartja: előbbi társulat a Fehér szarvas című történelmi drámát, utóbbi pedig Chazz Palmintieri A hűtlenség ára című krimi-vígjátékát mutatja be.
(MTI) erdon.ro
2017. június 25.
Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro
2017. június 27.
Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművész
Noha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta.
Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében.
Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
„Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét.
Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert).
Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma.
Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként.
A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit.
Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.”
A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként.
– Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész.
K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely)
Noha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta.
Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében.
Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
„Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét.
Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert).
Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma.
Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként.
A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit.
Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.”
A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként.
– Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész.
K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 1.
Könyvbemutató a Nemzetiben
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 24.
Életre kelt a Teleki-kastély
Érdekes családi programok Gernyeszegen
Ismét benépesült szombaton a gernyeszegi Teleki-kastély, sokan éltek a lehetőséggel, hogy a Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület által szervezett kastélynapon meglátogassák az impozáns barokk épületegyüttest. A felnőttek idegenvezető kíséretében tett sétákon ismerkedhettek meg az erdélyi arisztokrácia eltűnőfélben lévő világával, a gyerekek pedig érdekes játékokba, kézműves tevékenységekbe kapcsolódhattak be.
Már a kora délelőtti órákban folyamatosan érkeztek a látogatók, a kisgyerekes családok – mintegy a hőség elől is menekülve – a kastélyparkot vették birtokba, sokan a fűben ülve nyugodtan beszélgettek, míg a gyerekek játszottak, mások egy szalmából rögtönzött ülőkére telepedve a fák árnyékában olvastak. A felnőtt látogatók körében minden alkalommal igen népszerű program a kastélylátogatás idegenvezetéssel, az idegenvezetők részletekbe menően bemutatták a Teleki család, a birtok történetét, illetve ez alkalommal be lehetett menni olyan termekbe is, ahová máskor nem lehet bejutni, például a grófnő egykori szobájába.
Lukács Katalin szervező lapunknak elmondta, az immár hagyományossá vált gernyeszegi kastélynap célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez a kastély látogatható, és használható közösségi térként. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ezen alkalmakkor ezer-kétezer látogató fordul meg a rendezvényen.
Az idén először egy szakmai előadás-sorozatra is sor került, amit a bukaresti Arche Egyesülettel együtt szerveztek, a Maros menti kulturális örökség hasznosításának a lehetőségeiről, műemlékvédelem tematikában három előadást hallgathattak meg a látogatók. Farkas András, a Pont csoport alapító tagja a Stratégiák és fenntartható intézkedések a kulturális örökség megőrzésére a 21. században című előadás keretében szólt arról, hogy miként lehet finanszírozást szerezni kulturális, műemlékvédelmi projektekre.
Raluca Bărbulescu építész, az Arche egyesület elnöke bemutatta, milyen elképzelések vannak a kastélyok hasznosítása kapcsán, hogyan járulhat ez hozzá a térség fejlesztéséhez. A Maros menti kastélyokról általánosságban szólva rámutatott, a gernyeszegi kastély mintegy pozitív példaként emlegethető, ugyanis jobb helyzetben van, mint a többi Maros menti kastély, mert két város, Vásárhely és Szászrégen között forgalmas helyszínen helyezkedik el, és mondhatni „újjáélesztés” alatt áll, azaz a tulajdonosok gondoskodnak róla, és igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne romoljon tovább az ingatlan állaga, és ki legyen használva az épületegyüttes, ellentétben például a radnóti kastéllyal, ami nagyon rossz állapotban van.
Mint mondta, a gernyeszegi kastély esetében mindenképpen multifunkcionális rendeltetésben kell gondolkodni, és a helyi önkormányzattal, illetve a helyi közösséggel partnerségben lehet a lehető leghatékonyabban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.
Eugen Vaida, a Monumentum Egyesület elnöke is arról beszélt, hogy a helyi közösség milyen szerepet vállalhat a műemlékek megmentésében. A szakmai előadások mellett dokumentumfilmek vetítésére is sor került, Szederkény Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című kétrészes dokumentumfilmjét vetítették le, az egyik a Bánffy, a másik a Bethlen családról szólt, Teleki Domokos, a régész címmel pedig Fábián István történész tartott előadást. A kastélynap keretében évről évre kerekasztal-beszélgetést is szerveznek történelmi családok tagjaival, leszármazottaival, idén Teleki Kálmán felesége, a részben erdélyi származású, de nem erdélyi születésű Teleki Nicole mesélt a családjáról, életéről.
Főként a fiatalabbak kapcsolódtak be a Kékvérűek című műhelymunkába, a film-fotó-média szakot végzett művész, Adela Muntean irányításával, a régit az újjal ötvözve, az archaikus és a mai digitális technológiát felhasználva dolgozták fel a kastély történetét egy interaktív műhely keretében, ahol mindenki maga készíthette el a saját kék „festményét”. Idén sikerült a helyieket is bevonni a programba, fellépett a gernyeszegi kórus, a gernyeszegi iskola diákjai kis műsorral készültek, illetve az erdőcsinádi ifjúsági néptánccsoport előadását és a Codex együttes zenei összeállítását is megtekinthették a résztvevők.
Grófok és grófnők nyomában
A marosvásárhelyi Creactivity Egyesület immár ötödik éve, hogy a kastélynapon gondoskodik a gyerekek szórakoztatásáról, idén is bábszínház, érdekes feladatok, illetve kézművesműhely szerepelt az aprónépnek szánt kínálatban. A legkisebbek arcára Halmágyi Éva és Bonczidai Dezső tehetséges bábszínészek csaltak mosolyt, Piroska és a farkas történetét adták elő, jó adag humorral fűszerezve. A bábszínház mellett igen népszerű volt a gyerekek körében az interaktív kalandjáték, amely során a gyerekek találkozhattak a kastély egykori lakóival, a korabeli ruhákba öltözött grófokkal és grófnőkkel, és mindenik szereplőnél feladatot kaptak, azaz kérdésekre kellett válaszolniuk, ami összekapcsolható az adott gróf életével, kedvenc időtöltésével. A játék végén a legügyesebbeket díjazták, a gyerekek büszkén mutatták szüleiknek az elismerő okleveleket.
Gál Csilla, a Creactivity Egyesület vezetője elmondta, idén belopták a programba a sportjátékokat is, hiszen köztudott, hogy egykor a grófok, grófnők életében fontos szerepet töltött be a sport. A kézművesműhelyben hagyományos és modern technikák révén ékszereket készítettek, a bogzás különféle formáival ismerkedhettek meg, a kisebbek papírból készült galambot röptethettek, papírtekercsből állatfigurákat tűrögethettek, illetve beavatták őket az origami-készítés rejtelmeibe. Délután pedig lehetőségük nyílt, hogy hintón sétálhassanak végig a kastélykerten.
Évente több tábor helyszínéül szolgál a kastély
Lukács Katalin szervező lapunk érdeklődésére elmondta, a kastély jó úton halad a minél hatékonyabb kihasználás terén, a nyári hónapokban eléggé belakják az épületegyüttest, több rendezvény is zajlik itt, főként táborok.
– Több cserkésztábor is van, Belgiumból jöttek gyerekcsoportok, emellett múlt héten zajlott a történelmi gyerektábor, a héten pedig a nyári egyetem, amikor egyetemisták és fiatal szakemberek, építészek, művészettörténészek, tájépítészek töltenek itt egy hetet, és segítenek abban, hogy állítsunk össze egy műszaki dokumentációt a kastélyról. Július 31-én kezdődik egy tíznapos művésztelep. Emellett évente, május utolsó szombatján kerül sor a kastélybálra, ugyanakkor ki is lehet bérelni a kastélyt különféle rendezvényekre, esküvőkre, keresztelőkre – fejtette ki. Mint mondta, az épületegyüttes folyamatosan kisebb-nagyobb javításokra szorul, jelenleg a legsürgősebb teendő a bejáratnál lévő híd felújítása, ugyanis a szerkezete annyira meg van gyengülve, hogy autóval már nem is lehet ráhajtani, viszont a pályázati lehetőségek is korlátozottak, és A kategóriás műemlék épületről lévén szó, a pályázati dokumentáció összeállítása is rengetegbe kerül.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)
Érdekes családi programok Gernyeszegen
Ismét benépesült szombaton a gernyeszegi Teleki-kastély, sokan éltek a lehetőséggel, hogy a Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület által szervezett kastélynapon meglátogassák az impozáns barokk épületegyüttest. A felnőttek idegenvezető kíséretében tett sétákon ismerkedhettek meg az erdélyi arisztokrácia eltűnőfélben lévő világával, a gyerekek pedig érdekes játékokba, kézműves tevékenységekbe kapcsolódhattak be.
Már a kora délelőtti órákban folyamatosan érkeztek a látogatók, a kisgyerekes családok – mintegy a hőség elől is menekülve – a kastélyparkot vették birtokba, sokan a fűben ülve nyugodtan beszélgettek, míg a gyerekek játszottak, mások egy szalmából rögtönzött ülőkére telepedve a fák árnyékában olvastak. A felnőtt látogatók körében minden alkalommal igen népszerű program a kastélylátogatás idegenvezetéssel, az idegenvezetők részletekbe menően bemutatták a Teleki család, a birtok történetét, illetve ez alkalommal be lehetett menni olyan termekbe is, ahová máskor nem lehet bejutni, például a grófnő egykori szobájába.
Lukács Katalin szervező lapunknak elmondta, az immár hagyományossá vált gernyeszegi kastélynap célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez a kastély látogatható, és használható közösségi térként. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ezen alkalmakkor ezer-kétezer látogató fordul meg a rendezvényen.
Az idén először egy szakmai előadás-sorozatra is sor került, amit a bukaresti Arche Egyesülettel együtt szerveztek, a Maros menti kulturális örökség hasznosításának a lehetőségeiről, műemlékvédelem tematikában három előadást hallgathattak meg a látogatók. Farkas András, a Pont csoport alapító tagja a Stratégiák és fenntartható intézkedések a kulturális örökség megőrzésére a 21. században című előadás keretében szólt arról, hogy miként lehet finanszírozást szerezni kulturális, műemlékvédelmi projektekre.
Raluca Bărbulescu építész, az Arche egyesület elnöke bemutatta, milyen elképzelések vannak a kastélyok hasznosítása kapcsán, hogyan járulhat ez hozzá a térség fejlesztéséhez. A Maros menti kastélyokról általánosságban szólva rámutatott, a gernyeszegi kastély mintegy pozitív példaként emlegethető, ugyanis jobb helyzetben van, mint a többi Maros menti kastély, mert két város, Vásárhely és Szászrégen között forgalmas helyszínen helyezkedik el, és mondhatni „újjáélesztés” alatt áll, azaz a tulajdonosok gondoskodnak róla, és igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne romoljon tovább az ingatlan állaga, és ki legyen használva az épületegyüttes, ellentétben például a radnóti kastéllyal, ami nagyon rossz állapotban van.
Mint mondta, a gernyeszegi kastély esetében mindenképpen multifunkcionális rendeltetésben kell gondolkodni, és a helyi önkormányzattal, illetve a helyi közösséggel partnerségben lehet a lehető leghatékonyabban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.
Eugen Vaida, a Monumentum Egyesület elnöke is arról beszélt, hogy a helyi közösség milyen szerepet vállalhat a műemlékek megmentésében. A szakmai előadások mellett dokumentumfilmek vetítésére is sor került, Szederkény Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című kétrészes dokumentumfilmjét vetítették le, az egyik a Bánffy, a másik a Bethlen családról szólt, Teleki Domokos, a régész címmel pedig Fábián István történész tartott előadást. A kastélynap keretében évről évre kerekasztal-beszélgetést is szerveznek történelmi családok tagjaival, leszármazottaival, idén Teleki Kálmán felesége, a részben erdélyi származású, de nem erdélyi születésű Teleki Nicole mesélt a családjáról, életéről.
Főként a fiatalabbak kapcsolódtak be a Kékvérűek című műhelymunkába, a film-fotó-média szakot végzett művész, Adela Muntean irányításával, a régit az újjal ötvözve, az archaikus és a mai digitális technológiát felhasználva dolgozták fel a kastély történetét egy interaktív műhely keretében, ahol mindenki maga készíthette el a saját kék „festményét”. Idén sikerült a helyieket is bevonni a programba, fellépett a gernyeszegi kórus, a gernyeszegi iskola diákjai kis műsorral készültek, illetve az erdőcsinádi ifjúsági néptánccsoport előadását és a Codex együttes zenei összeállítását is megtekinthették a résztvevők.
Grófok és grófnők nyomában
A marosvásárhelyi Creactivity Egyesület immár ötödik éve, hogy a kastélynapon gondoskodik a gyerekek szórakoztatásáról, idén is bábszínház, érdekes feladatok, illetve kézművesműhely szerepelt az aprónépnek szánt kínálatban. A legkisebbek arcára Halmágyi Éva és Bonczidai Dezső tehetséges bábszínészek csaltak mosolyt, Piroska és a farkas történetét adták elő, jó adag humorral fűszerezve. A bábszínház mellett igen népszerű volt a gyerekek körében az interaktív kalandjáték, amely során a gyerekek találkozhattak a kastély egykori lakóival, a korabeli ruhákba öltözött grófokkal és grófnőkkel, és mindenik szereplőnél feladatot kaptak, azaz kérdésekre kellett válaszolniuk, ami összekapcsolható az adott gróf életével, kedvenc időtöltésével. A játék végén a legügyesebbeket díjazták, a gyerekek büszkén mutatták szüleiknek az elismerő okleveleket.
Gál Csilla, a Creactivity Egyesület vezetője elmondta, idén belopták a programba a sportjátékokat is, hiszen köztudott, hogy egykor a grófok, grófnők életében fontos szerepet töltött be a sport. A kézművesműhelyben hagyományos és modern technikák révén ékszereket készítettek, a bogzás különféle formáival ismerkedhettek meg, a kisebbek papírból készült galambot röptethettek, papírtekercsből állatfigurákat tűrögethettek, illetve beavatták őket az origami-készítés rejtelmeibe. Délután pedig lehetőségük nyílt, hogy hintón sétálhassanak végig a kastélykerten.
Évente több tábor helyszínéül szolgál a kastély
Lukács Katalin szervező lapunk érdeklődésére elmondta, a kastély jó úton halad a minél hatékonyabb kihasználás terén, a nyári hónapokban eléggé belakják az épületegyüttest, több rendezvény is zajlik itt, főként táborok.
– Több cserkésztábor is van, Belgiumból jöttek gyerekcsoportok, emellett múlt héten zajlott a történelmi gyerektábor, a héten pedig a nyári egyetem, amikor egyetemisták és fiatal szakemberek, építészek, művészettörténészek, tájépítészek töltenek itt egy hetet, és segítenek abban, hogy állítsunk össze egy műszaki dokumentációt a kastélyról. Július 31-én kezdődik egy tíznapos művésztelep. Emellett évente, május utolsó szombatján kerül sor a kastélybálra, ugyanakkor ki is lehet bérelni a kastélyt különféle rendezvényekre, esküvőkre, keresztelőkre – fejtette ki. Mint mondta, az épületegyüttes folyamatosan kisebb-nagyobb javításokra szorul, jelenleg a legsürgősebb teendő a bejáratnál lévő híd felújítása, ugyanis a szerkezete annyira meg van gyengülve, hogy autóval már nem is lehet ráhajtani, viszont a pályázati lehetőségek is korlátozottak, és A kategóriás műemlék épületről lévén szó, a pályázati dokumentáció összeállítása is rengetegbe kerül.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 26.
Ötödik kiadását zárta a csernátoni olvasótábor
Otthon a szövegvilágokban
Július 19. és 23. között ötödszörre szervezett olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 5–8. osztályos, Kovászna megyei diákoknak. A múzeumban lezajlott rendezvényen résztvevő diákok a két intézmény által meghirdetett, Azért vagyunk a világon, hogy… című, Tamási Áron életművére alapozó vetélkedőn érdemelték ki a jutalomtáborozást.
A tábornak idén is partnere volt a Magyar Olvasástársaság, amelynek alelnöke, Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, író, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója vezette az olvasótábori tevékenységeket, Tolnai Mária, szintén kaposvári drámapedagógus, egyetemi tanár, valamint Gombosné Szabó Sára könyvtáros, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa közreműködésével. A kézműves-foglalkozásokat a házigazda múzeum munkatársai, D. Haszmann Orsolya (nemezelés) és Haszmann Gabriella (bútorfestés) biztosították a résztvevőknek, hozzájuk csatlakoztak meghívottként a tábor második felében a pécsi Míves Mag Műhely tagjai, Bedő Anikó (agyagozás), Beke Lívia (csuhéfonás) és Minorics Tünde, aki a reformáció 500. évfordulója és a vonatkozó idei emlékév alkalmából készült, baranyai kazettás templommennyezeteket ábrázoló szabadtéri kiállítást mutatta be, interaktív alkotó játékok (színezők, puzzle stb.) révén is. Az immár hagyományossá vált tábori lappal kapcsolatos munkában Dimény H. Árpád, a Székely Hírmondó napilap vezető szerkesztője adott eligazítást és feladatokat a diákoknak. A tábornyitót követő játékos csapatépítő foglalkozást Müller Henrietta, a Kreatúra-táborok szervezője vezette. Az összehangolási tevékenységeket Szonda Szabolcs, a társszervező könyvtár igazgatója látta el, ő volt az író-olvasó találkozók meghívottjainak egyik beszélgetőtársa is.
A tábori napok első felében, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel zajló olvasótábori munka során a diákok többek között Béres Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Örkény István egyes írásait, illetve a Halotti beszéd és könyörgés szövegét értelmezték, részben dramatizálva azokat, illetve a mai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba illeszkedő, magyar és külhoni szerzők által írt könyveket választottak tábori olvasmányként, és élményszerűen mutatták be a tábor végén.
Szerdától szombatig, a délutáni–esti órákban meghívottak érkeztek a táborba, egyfajta összművészeti „körkapcsolás” részeként: Bajka-Barabás Réka nagyszebeni pantomimművész, László Noémi kolozsvári költő, műfordító és Lupescu Kata tizenöt éves kolozsvári író, a Kalózlány. Végső kezdet című, nemrég megjelent kalandregény szerzője.
Fellépett a tizenhét éve egyetemista zenekarként alakult Fűszál együttes is – Fejős Gabriella (hegedű, ének), Lakatos Sándor (gitár, ének), Kisgyörgy Tamás (perkúció, ritmushangszerek), Bíró Attila (basszusgitár), Keresztes Szabolcs (ütőshangszerek) és Nagy Endre (gitár, ének) – Ady Endre, Bözödi György, József Attila, Weöres Sándor és más szerzők megzenésített költeményeivel örvendeztetve meg nemcsak a táborlakókat, hanem a múzeumudvarra szép számban érkezett közönséget.
A rendezvény létrejöttét, fő támogatóként, pályázati úton, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap segítette, támogatóként pedig a sepsiszentgyörgyi Bertis Kft., valamint a bukaresti Valvis Holding járult hozzá ahhoz, hogy a táborlakók jól érezzék magukat.
Sz. SZ. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Otthon a szövegvilágokban
Július 19. és 23. között ötödszörre szervezett olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 5–8. osztályos, Kovászna megyei diákoknak. A múzeumban lezajlott rendezvényen résztvevő diákok a két intézmény által meghirdetett, Azért vagyunk a világon, hogy… című, Tamási Áron életművére alapozó vetélkedőn érdemelték ki a jutalomtáborozást.
A tábornak idén is partnere volt a Magyar Olvasástársaság, amelynek alelnöke, Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, író, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója vezette az olvasótábori tevékenységeket, Tolnai Mária, szintén kaposvári drámapedagógus, egyetemi tanár, valamint Gombosné Szabó Sára könyvtáros, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa közreműködésével. A kézműves-foglalkozásokat a házigazda múzeum munkatársai, D. Haszmann Orsolya (nemezelés) és Haszmann Gabriella (bútorfestés) biztosították a résztvevőknek, hozzájuk csatlakoztak meghívottként a tábor második felében a pécsi Míves Mag Műhely tagjai, Bedő Anikó (agyagozás), Beke Lívia (csuhéfonás) és Minorics Tünde, aki a reformáció 500. évfordulója és a vonatkozó idei emlékév alkalmából készült, baranyai kazettás templommennyezeteket ábrázoló szabadtéri kiállítást mutatta be, interaktív alkotó játékok (színezők, puzzle stb.) révén is. Az immár hagyományossá vált tábori lappal kapcsolatos munkában Dimény H. Árpád, a Székely Hírmondó napilap vezető szerkesztője adott eligazítást és feladatokat a diákoknak. A tábornyitót követő játékos csapatépítő foglalkozást Müller Henrietta, a Kreatúra-táborok szervezője vezette. Az összehangolási tevékenységeket Szonda Szabolcs, a társszervező könyvtár igazgatója látta el, ő volt az író-olvasó találkozók meghívottjainak egyik beszélgetőtársa is.
A tábori napok első felében, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel zajló olvasótábori munka során a diákok többek között Béres Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Örkény István egyes írásait, illetve a Halotti beszéd és könyörgés szövegét értelmezték, részben dramatizálva azokat, illetve a mai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba illeszkedő, magyar és külhoni szerzők által írt könyveket választottak tábori olvasmányként, és élményszerűen mutatták be a tábor végén.
Szerdától szombatig, a délutáni–esti órákban meghívottak érkeztek a táborba, egyfajta összművészeti „körkapcsolás” részeként: Bajka-Barabás Réka nagyszebeni pantomimművész, László Noémi kolozsvári költő, műfordító és Lupescu Kata tizenöt éves kolozsvári író, a Kalózlány. Végső kezdet című, nemrég megjelent kalandregény szerzője.
Fellépett a tizenhét éve egyetemista zenekarként alakult Fűszál együttes is – Fejős Gabriella (hegedű, ének), Lakatos Sándor (gitár, ének), Kisgyörgy Tamás (perkúció, ritmushangszerek), Bíró Attila (basszusgitár), Keresztes Szabolcs (ütőshangszerek) és Nagy Endre (gitár, ének) – Ady Endre, Bözödi György, József Attila, Weöres Sándor és más szerzők megzenésített költeményeivel örvendeztetve meg nemcsak a táborlakókat, hanem a múzeumudvarra szép számban érkezett közönséget.
A rendezvény létrejöttét, fő támogatóként, pályázati úton, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap segítette, támogatóként pedig a sepsiszentgyörgyi Bertis Kft., valamint a bukaresti Valvis Holding járult hozzá ahhoz, hogy a táborlakók jól érezzék magukat.
Sz. SZ. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 21.
Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghez
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 25.
Bartha Miklós összegyűjtött munkái
Bartha Miklós jogász, publicista, politikus, országgyűlési képviselő összegyűjtött munkái hat kötetben jelentek meg 1908 és 1913 között Budapesten Samasa János, Szmertnik István és Sztankovits Ferenc szerkesztésében és reprint kiadásban 2016-ban a Lakiteleki Tölgy Alapítvány kiadásában dr. Botlik József történész bevezető tanulmányával. Bartha Miklós 1847. november 14-én született Rugonfalván, ahol apja uradalmi intéző volt. Két év nagyszebeni megszakítással a székelyudvarhelyi református főgimnáziumban tanult 1866-ig, Budapesten szerzett jogi diplomát 1871-ben, majd 1872-től Udvarhelyszék aljegyzőjeként dolgozott. 1873-ban egy időközi választáson Udvarhelyszék egyik országgyűlési képviselője lett a Balközép Párt programjával. 1874-ben alapító tagja volt a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártnak, azonban a párt programjával az 1875-ös választásokon elbukott. Emiatt egy időre visszavonult gazdálkodni, de a politizálással nem hagyott fel. 1880-ban Kolozsváron megalapította az Ellenzék című napilapot, amelynek 1895-ig felelős, majd 1895-től főszerkesztője. Éles cikksorozatokban és szónoklatokban támadta a mindenkori kormánypolitikát. 1880-ban egyik politikai cikke miatt két katonatiszt rátámadt a szobájában és megsebesítette. Az eset nagyban hozzájárult, hogy Kolozsváron az 1881-es választásokon ismét országgyűlési képviselővé választották. Az 1884-es választásokon sikerült ismét a parlamentbe jutnia, azonban 1887-ben nem, viszont az oklándi időközi választást megnyerve mégis csatlakozhatott ehhez a képviselői ciklushoz is. 1892-ben ismét megválasztották, 1896-ban azonban megint nem. Ekkor a megüresedett gyulai kerületben kiírt időközi választáson indult, amelyet elhódított, így újfent bejutott az országgyűlésbe. 1890-ben a pártszakadáskor csatlakozott a szakadár Függetlenségi és ’48-as (Ugron) Párthoz, s abban alelnökké választották. 1891-től a Magyar Hírlap, 1893-tól a Magyarország vezércikkírója, ugyancsak 1893-ban mozgalmat indított az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakítására, s a szervezet alelnöke lett. Ez évben Budapestre költözött. 1898-ban tagjává választotta a Petőfi Társaság. 1901-ben lemondott az Ugron-pártban viselt elnöki tisztségéről, s csatlakozott Szederkényi Nándor csoportjához, ahonnét 1904 novemberében átült a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártba. Az 1905-ös választásokon már régi pártja színeiben választották újra Zentán. 1905. október 19-én váratlanul hunyt el agyszélhűdésben budapesti lakásán. Bartha Miklós összegyűjtött munkáinak első és második kötete szépirodalmat, a harmadik politikai beszédeket és nemzetiségi cikkeket tartalmaz, a negyedik, ötödik és hatodik politikai cikkeket. Az elsőben található az 1901-ben az Ellenzékben megjelent, Kazár földön című tárcasorozata, amelyet könyv alakban is kiadott. A kortárs Sebesi Samu így írt a műről: „A stílusművészet megvesztegető bájával írt könyv, tüzetesen ismerteti azt a hegyvidéki akciót, amelyet a magyar földművelési kormány a rutének megmentése érdekében indított és a Kárpátok bércei közt lakó összes nép javára folytatott. (...) Ellenségei behatóbb bírálat nélkül ráfogták, hogy antiszemita irányzattal íratott.” Tény, hogy a sorozat éles vitákat váltott ki. Idézünk a könyv zárszavából: „A jog kötelesség nélkül: kiváltság. A kötelesség jog nélkül: szolgaság. Ebben az erkölcsi rendben egy ismeretes vegyi törvény érvényesül. A konyhasó a chlórnak és a nátriumnak összetételéből áll. Mindkét elem külön-külön halálos méreg. Amiként méreg a társadalmi és gazdasági rendben úgy a kiváltság, mint a szolgaság. De ama két őselem együtt a táplálkozásnak, tehát magának az életnek el nem engedhető alkatrésze. Valamint a jog megfelelő kötelességgel és a kötelesség megfelelő joggal a társadalmi és gazdasági boldogulásnak alapfeltétele.”
Bartha Miklós írásait áthatja a hazafiság és a nemzetféltés. Román testvéreink című tárcájában így ír: „Ε címmel semmi egyebet nem fejeztem ki, mint egy tényleges és történeti állapotot. Mert akár szeretjük egymást, akár nem, változhatatlan nemzetközi és közjogi tény az, hogy együtt kell élnünk, együtt szenvednünk, együtt örülnünk és együtt meghalnunk. Közös a hazánk, közös az institutiónk, közös a múltunk és közös a jövőnk. Arra vagyunk utalva, hogy egymást megértsük, nem pedig arra, hogy egymást gyűlöljük. Tehát helyzetünknél, állapotunknál, sorsunknál, fogva testvérek vagyunk. Csak érzületben és törekvésben nem vagyunk testvérek. Az a viszály, mely köztünk fennforog, egyik félnek sincs hasznára, de káros mind a kettőre nézve.” A kitartott című útirajzában vidékünket így mutatja be: „Sepsiszentgyörgyön jártam (…), mégsem állottam meg, hogy búcsút ne vegyek az ismert völgyektől, hegyektől és folyóktól, s még egy pillantást ne vessek a szemerjai erdőre, ahol a nyírfák hajszott ágai szomorúan hajolnak a kiélt talaj felé, mintha szemrehányást tennének neki, hogy egykori őserejéből oly keveset tartott meg számukra; és hogy egy másik pillantást ne vessek Sepsiszentgyörgyre, ahol az első házak egyike az ablak mellé furakodott ágyúgolyóval hirdeti Háromszék történelmi nagyságát a ’48-iki dicsőség tengerében. A tágas piacon emelt honvédemlék még többet beszél, s hogy az ellentét se hiányozzék, miként Budán a honvédelmi palota előtt a Hentzi-emlék, úgy itt is a honvédemlék előtt a »Schvarzenberg«-ről nevezett városház hirdeti a megváltozott idők megváltozott embereinek megváltozott érzületét.” Bartha Miklós összegyűjtött munkái kaphatók és megrendelhetők a rugonfalvi református parókián: barabascs1@gmail.com, telefon: 0740 243 150, levélben: Barabás Csaba lelkipásztor, Rugonfalva/Rugăneşti 175. szám, postai irányítószám: 537323. Az összes ára 300 lej, kötetenként is megvásárolható.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bartha Miklós jogász, publicista, politikus, országgyűlési képviselő összegyűjtött munkái hat kötetben jelentek meg 1908 és 1913 között Budapesten Samasa János, Szmertnik István és Sztankovits Ferenc szerkesztésében és reprint kiadásban 2016-ban a Lakiteleki Tölgy Alapítvány kiadásában dr. Botlik József történész bevezető tanulmányával. Bartha Miklós 1847. november 14-én született Rugonfalván, ahol apja uradalmi intéző volt. Két év nagyszebeni megszakítással a székelyudvarhelyi református főgimnáziumban tanult 1866-ig, Budapesten szerzett jogi diplomát 1871-ben, majd 1872-től Udvarhelyszék aljegyzőjeként dolgozott. 1873-ban egy időközi választáson Udvarhelyszék egyik országgyűlési képviselője lett a Balközép Párt programjával. 1874-ben alapító tagja volt a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártnak, azonban a párt programjával az 1875-ös választásokon elbukott. Emiatt egy időre visszavonult gazdálkodni, de a politizálással nem hagyott fel. 1880-ban Kolozsváron megalapította az Ellenzék című napilapot, amelynek 1895-ig felelős, majd 1895-től főszerkesztője. Éles cikksorozatokban és szónoklatokban támadta a mindenkori kormánypolitikát. 1880-ban egyik politikai cikke miatt két katonatiszt rátámadt a szobájában és megsebesítette. Az eset nagyban hozzájárult, hogy Kolozsváron az 1881-es választásokon ismét országgyűlési képviselővé választották. Az 1884-es választásokon sikerült ismét a parlamentbe jutnia, azonban 1887-ben nem, viszont az oklándi időközi választást megnyerve mégis csatlakozhatott ehhez a képviselői ciklushoz is. 1892-ben ismét megválasztották, 1896-ban azonban megint nem. Ekkor a megüresedett gyulai kerületben kiírt időközi választáson indult, amelyet elhódított, így újfent bejutott az országgyűlésbe. 1890-ben a pártszakadáskor csatlakozott a szakadár Függetlenségi és ’48-as (Ugron) Párthoz, s abban alelnökké választották. 1891-től a Magyar Hírlap, 1893-tól a Magyarország vezércikkírója, ugyancsak 1893-ban mozgalmat indított az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakítására, s a szervezet alelnöke lett. Ez évben Budapestre költözött. 1898-ban tagjává választotta a Petőfi Társaság. 1901-ben lemondott az Ugron-pártban viselt elnöki tisztségéről, s csatlakozott Szederkényi Nándor csoportjához, ahonnét 1904 novemberében átült a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártba. Az 1905-ös választásokon már régi pártja színeiben választották újra Zentán. 1905. október 19-én váratlanul hunyt el agyszélhűdésben budapesti lakásán. Bartha Miklós összegyűjtött munkáinak első és második kötete szépirodalmat, a harmadik politikai beszédeket és nemzetiségi cikkeket tartalmaz, a negyedik, ötödik és hatodik politikai cikkeket. Az elsőben található az 1901-ben az Ellenzékben megjelent, Kazár földön című tárcasorozata, amelyet könyv alakban is kiadott. A kortárs Sebesi Samu így írt a műről: „A stílusművészet megvesztegető bájával írt könyv, tüzetesen ismerteti azt a hegyvidéki akciót, amelyet a magyar földművelési kormány a rutének megmentése érdekében indított és a Kárpátok bércei közt lakó összes nép javára folytatott. (...) Ellenségei behatóbb bírálat nélkül ráfogták, hogy antiszemita irányzattal íratott.” Tény, hogy a sorozat éles vitákat váltott ki. Idézünk a könyv zárszavából: „A jog kötelesség nélkül: kiváltság. A kötelesség jog nélkül: szolgaság. Ebben az erkölcsi rendben egy ismeretes vegyi törvény érvényesül. A konyhasó a chlórnak és a nátriumnak összetételéből áll. Mindkét elem külön-külön halálos méreg. Amiként méreg a társadalmi és gazdasági rendben úgy a kiváltság, mint a szolgaság. De ama két őselem együtt a táplálkozásnak, tehát magának az életnek el nem engedhető alkatrésze. Valamint a jog megfelelő kötelességgel és a kötelesség megfelelő joggal a társadalmi és gazdasági boldogulásnak alapfeltétele.”
Bartha Miklós írásait áthatja a hazafiság és a nemzetféltés. Román testvéreink című tárcájában így ír: „Ε címmel semmi egyebet nem fejeztem ki, mint egy tényleges és történeti állapotot. Mert akár szeretjük egymást, akár nem, változhatatlan nemzetközi és közjogi tény az, hogy együtt kell élnünk, együtt szenvednünk, együtt örülnünk és együtt meghalnunk. Közös a hazánk, közös az institutiónk, közös a múltunk és közös a jövőnk. Arra vagyunk utalva, hogy egymást megértsük, nem pedig arra, hogy egymást gyűlöljük. Tehát helyzetünknél, állapotunknál, sorsunknál, fogva testvérek vagyunk. Csak érzületben és törekvésben nem vagyunk testvérek. Az a viszály, mely köztünk fennforog, egyik félnek sincs hasznára, de káros mind a kettőre nézve.” A kitartott című útirajzában vidékünket így mutatja be: „Sepsiszentgyörgyön jártam (…), mégsem állottam meg, hogy búcsút ne vegyek az ismert völgyektől, hegyektől és folyóktól, s még egy pillantást ne vessek a szemerjai erdőre, ahol a nyírfák hajszott ágai szomorúan hajolnak a kiélt talaj felé, mintha szemrehányást tennének neki, hogy egykori őserejéből oly keveset tartott meg számukra; és hogy egy másik pillantást ne vessek Sepsiszentgyörgyre, ahol az első házak egyike az ablak mellé furakodott ágyúgolyóval hirdeti Háromszék történelmi nagyságát a ’48-iki dicsőség tengerében. A tágas piacon emelt honvédemlék még többet beszél, s hogy az ellentét se hiányozzék, miként Budán a honvédelmi palota előtt a Hentzi-emlék, úgy itt is a honvédemlék előtt a »Schvarzenberg«-ről nevezett városház hirdeti a megváltozott idők megváltozott embereinek megváltozott érzületét.” Bartha Miklós összegyűjtött munkái kaphatók és megrendelhetők a rugonfalvi református parókián: barabascs1@gmail.com, telefon: 0740 243 150, levélben: Barabás Csaba lelkipásztor, Rugonfalva/Rugăneşti 175. szám, postai irányítószám: 537323. Az összes ára 300 lej, kötetenként is megvásárolható.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 30.
Jövő héttől Filmtettfeszt – ötnapos filmaraton Kolozsváron
Pethő Ágnesnek ítélték oda a Sárga Csikó Díjat
Tizenkét erdélyi városban és két vidéki településen – Tordaszentlászlón és Mérán – zajlik jövő héttől a Filmtett Egyesület által szervezett 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények tarkítják. A belépés minden vetítésre és kísérőrendezvényre ingyenes. A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik.
Kolozsváron október 4. és 8. között kerül sor a rendezvényre, ez idő alatt a filmkedvelők tíz, 2016-ban illetve 2017-ben bemutatott nagyjátékfilmet – köztük Az állampolgár (r. Vranik Roland), A martfűi rém (r. Sopsits Árpád), a Tiszta szívvel (r. Till Attila), a Kojot (r. Kostyál Márk), a Kút (r. Gigor Attila) és a berlinalén Arany Medve díjjal kitüntetett Testről és lélekről (r. Enyedi Ildikó) –, illetve szintén tíz, nemzetközi fesztiválokon díjazott rövidfilmet – köztük aVulkánsziget (r. Lovrity Anna Katalin), a Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron), a Szép alak (r. Kis Hajni) és A vaddisznó (r. Szederkényi Bella) – tekinthet meg a közönség.
Erdélyi premierként Kolozsváron levetítik a Kincsemet (r. Herendi Gábor), valamint a Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba rendezte Brazilokat.
A hagyományokhoz híven a Filmtettfeszten láthatja először a közönség az idén augusztusban lezajlott 16. Filmtett Workshop filmes alkotótáborban készült kisjáték- és animációs filmeket is.
A fesztivál idén különös figyelmet szentel az erdélyi témájú dokumentumfilmeknek: versenyprogramja, a Filmgalopp keretében hét fiatal erdélyi rendező munkája mérettetik meg, versenyen kívül pedig öt dokumentumfilmet vetítenek.
A Filmtettfeszten lesz például a Kanzoli Wanted című film ősbemutatója: főszereplője azzal a látszólag egyszerű feladattal kel útra, hogy a Hajdu Szabolcs rendezte Délibáb című filmjének forgatására szállítson egy szereplőt a helyszíntől 800 km-re levő Köpecbányáról. Az egyszerűnek tűnő feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.
Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.
A legkisebbeket a nemrég bemutatott Egy kupac kufli című animációsfilm-sorozat, valamint a Lengemesék várja a szélesvászon elé.
A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, ahol a polgárok és az arisztokraták Erdélyének emlékét amatőr filmtekercseken keresztül elevenítik fel.
További információ és fesztiválprogram: www.filmtettfeszt.ro, feszt@filmtett.ro
Pethő Ágnes kapja a Sárga Csikó Díjat
A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület a Sárga Csikó Díjjal évente tüntet ki egy-egy olyan személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
A díjat idén Pethő Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár kapja.
A csíkszeredai származású Pethő Ágnes magyar-angol szakon végzett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Magyar irodalmat és angol nyelvet tanított középiskolában, később a BBTE magyar tanszékén és újságírószakán stilisztikát, filmszemiotikát és filmesztétikát oktatott. 1999-ben doktori címet szerzett Filmstílus – irodalmi stílus. A multimediális szöveg elemzése: intermedialitás és önreflexió a filmben című dolgozatával.
Ő kezdeményezte és vitelezte ki a 2004-ben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indult hiánypótló szak, a Fotóművészet, filmművészet, média létrehozását: ő állította össze a szak általános koncepcióját tartalmazó akkreditációs dossziét és dolgozta ki az oktatás főbb irányvonalait. Oroszlánrészt vállalt az oktatói kör összeállításában is, valamint a szak működésének megfelelő szakkönyvtár és az oktatáshoz nélkülözhetetlen filmtár összegyűjtésében. Nemzetközi színvonalú publikációval, egy általa alapított filmtudományi konferencia 17 kiadásával és egy nemzetközi tudományos folyóirat 13 lapszámával a háta mögött a sapientiás filmszak tanszékvezetője.
A díj átadására a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle záróünnepségén, október 8-án kerül sor a kolozsvári Győzelem moziban.
Szabadság (Kolozsvár)
Pethő Ágnesnek ítélték oda a Sárga Csikó Díjat
Tizenkét erdélyi városban és két vidéki településen – Tordaszentlászlón és Mérán – zajlik jövő héttől a Filmtett Egyesület által szervezett 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények tarkítják. A belépés minden vetítésre és kísérőrendezvényre ingyenes. A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik.
Kolozsváron október 4. és 8. között kerül sor a rendezvényre, ez idő alatt a filmkedvelők tíz, 2016-ban illetve 2017-ben bemutatott nagyjátékfilmet – köztük Az állampolgár (r. Vranik Roland), A martfűi rém (r. Sopsits Árpád), a Tiszta szívvel (r. Till Attila), a Kojot (r. Kostyál Márk), a Kút (r. Gigor Attila) és a berlinalén Arany Medve díjjal kitüntetett Testről és lélekről (r. Enyedi Ildikó) –, illetve szintén tíz, nemzetközi fesztiválokon díjazott rövidfilmet – köztük aVulkánsziget (r. Lovrity Anna Katalin), a Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron), a Szép alak (r. Kis Hajni) és A vaddisznó (r. Szederkényi Bella) – tekinthet meg a közönség.
Erdélyi premierként Kolozsváron levetítik a Kincsemet (r. Herendi Gábor), valamint a Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba rendezte Brazilokat.
A hagyományokhoz híven a Filmtettfeszten láthatja először a közönség az idén augusztusban lezajlott 16. Filmtett Workshop filmes alkotótáborban készült kisjáték- és animációs filmeket is.
A fesztivál idén különös figyelmet szentel az erdélyi témájú dokumentumfilmeknek: versenyprogramja, a Filmgalopp keretében hét fiatal erdélyi rendező munkája mérettetik meg, versenyen kívül pedig öt dokumentumfilmet vetítenek.
A Filmtettfeszten lesz például a Kanzoli Wanted című film ősbemutatója: főszereplője azzal a látszólag egyszerű feladattal kel útra, hogy a Hajdu Szabolcs rendezte Délibáb című filmjének forgatására szállítson egy szereplőt a helyszíntől 800 km-re levő Köpecbányáról. Az egyszerűnek tűnő feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.
Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.
A legkisebbeket a nemrég bemutatott Egy kupac kufli című animációsfilm-sorozat, valamint a Lengemesék várja a szélesvászon elé.
A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, ahol a polgárok és az arisztokraták Erdélyének emlékét amatőr filmtekercseken keresztül elevenítik fel.
További információ és fesztiválprogram: www.filmtettfeszt.ro, feszt@filmtett.ro
Pethő Ágnes kapja a Sárga Csikó Díjat
A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület a Sárga Csikó Díjjal évente tüntet ki egy-egy olyan személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
A díjat idén Pethő Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár kapja.
A csíkszeredai származású Pethő Ágnes magyar-angol szakon végzett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Magyar irodalmat és angol nyelvet tanított középiskolában, később a BBTE magyar tanszékén és újságírószakán stilisztikát, filmszemiotikát és filmesztétikát oktatott. 1999-ben doktori címet szerzett Filmstílus – irodalmi stílus. A multimediális szöveg elemzése: intermedialitás és önreflexió a filmben című dolgozatával.
Ő kezdeményezte és vitelezte ki a 2004-ben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indult hiánypótló szak, a Fotóművészet, filmművészet, média létrehozását: ő állította össze a szak általános koncepcióját tartalmazó akkreditációs dossziét és dolgozta ki az oktatás főbb irányvonalait. Oroszlánrészt vállalt az oktatói kör összeállításában is, valamint a szak működésének megfelelő szakkönyvtár és az oktatáshoz nélkülözhetetlen filmtár összegyűjtésében. Nemzetközi színvonalú publikációval, egy általa alapított filmtudományi konferencia 17 kiadásával és egy nemzetközi tudományos folyóirat 13 lapszámával a háta mögött a sapientiás filmszak tanszékvezetője.
A díj átadására a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle záróünnepségén, október 8-án kerül sor a kolozsvári Győzelem moziban.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 16.
Szeretetlánc
1974-et írtunk. Az egykori pionírházban éppen a gyermekszínjátszókkal végeztem bemelegítő gyakorlatokat, amikor betoppant Péter Sándor tanár, akkor éppen újságírói minőségében, és váratlanul felkiáltott: ezek nagyon ügyesek! Be kell vinni őket a színházba! Bevittem. Mind a harminckettőt.
És összecsaptam őket a sok vihart megélt hivatásos színészekkel. Kerekedett is abból a kalandból egy gyönyörű, hatalmas játék (a „hatalmas játék”-ot Czegő Zoltán írta a bemutató után). Marton Lili Fordított világ című gyermekdarabját mutattuk be, amelynek dalszövegét, zenéjét Bogdán László és Csiky Csaba írta, szerezte és szállította igazi pajkos-játékos örömmel. A társulat lelkébe zárta a megszülető gyermekszínházat. A televízió magyar szerkesztőségének köszönhetően román felirattal a Fordított világ az ország nyilvánossága elé került. Marton Lili darabját Andersen A gyufaárus lány című meséjének Angel Cîrstea által színpadra írt változatának a bemutatója követte.
Az idő kereke kíméletlenül forgott, a gyerekek felnőttek – sorsuk sokféleképpen alakult, megpróbáltam követni életútjukat. Egyikük nem tudott megválni a színháztól, és sok évig felnőttként is és alázattal szolgálta. Aztán eltűnt. Végleg. Aggódtunk, mi történt vele... A közönség egyik kedvence volt gyermekszínész korában.
2017 ősze. Budapest. A Dunatáj népszerű gyártásvezetője, Szederkényi Miklós és baráti társasága szeretetcsomagokat osztogat. Felfigyelnek egy céltalanul kószáló, élénk tekintető férfira. Megszólítják. Sepsiszentgyörgyi. Otthon állását, lakását elvesztette, Magyarországon papírjait ellopták. Teng-leng a nagyvilágban. Szederkényi azonnal felveszi a kapcsolatot a már régóta ismert Kis Magdival, színházunk egykori közönségszervezőjével. A telefonbeszélgetésből kiderül, hogy a férfi az elveszettnek hitt egykori gyermekszínész, Bitay István. Két aggódó ember a vonal két oldalán. Eldöntik, meg kell menteni egy embert. Kis Magdi felkeres: Este van, kihez menjek – választ várnak Budapesten. Ha kell, azonnal vonatjegyet adnak a kezébe, és jöhet haza. Eszembe jut a Máltai Szeretetszolgálat. A Szent József-plébánia hittantermében éjszakai szentmise lesz. A legilletékesebb, Puskás Mária biztos ott lesz. Ott volt! Megnyugtat, másnap intézkedik.
A Dunatáj csupa szív munkatársai nadrágba rázzák egykori gyermekszínészünket, és vonatra teszik. Kis Magda taxit rendel Sepsiszentgyörgyön az állomásra, és meleg étellel várja. Majd elkíséri a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett szálláshelyre. Meleg szoba és emberhez méltó szavak. Székely Róbert gondos házigazdaként fogadja. Még két szem hiányzik az emberláncból... Emberünknek egy szakorvosi vizsgálatra van szüksége... Én talán még mindig telefonnal a kezemben próbálkoznék, Magdi lehetetlent nem ismer. És csoda történik. A megyei kórház egyik részlegén kinyílik egy ajtó, és mint egy jó tündér a mesében, megnyugtató mosolyával, tudásával, együtt érző szeretetével megjelenik dr. Mild Edit. Két műtét között leveszi a terhet emberünk válláról, és indul vissza a műtőbe...
Utolsó láncszem a Háromszék szerkesztőségéé – annak ellenére, hogy naponta megküzdenek a közlésre váró anyagok sokaságával, kimondatlanul is megérezték, hogy ennek a történetnek az üzenete lehet olyan fontos, mint igen sok más történésé. Nem láttam Istvánt több mint 15 éve. Amikor szembejött velem, élénk szeméről megismertem. Puki bácsi, itthon vagyok. Ígérem, gyorsan lábra állok, és segíteni fogok mindig, mindenhol, ahol szükség lesz rám.
Lakása nincs, állása nincs, papírja nincs és… boldog.
Sejtem, sőt, hiszem, hogy további életének aranyfedezete lesz az a felismerés, hogy van valami, amit pénzzel nem lehet megvásárolni: az emberek cselekedetein keresztül munkálkodó Gondviselő szeretet. Jusson ebből a szeretetből és István huncut mosolyából azoknak is, akik néhány nap leforgása alatt megosztották sorsukat egy embertársunk sorsával. László Károly / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1974-et írtunk. Az egykori pionírházban éppen a gyermekszínjátszókkal végeztem bemelegítő gyakorlatokat, amikor betoppant Péter Sándor tanár, akkor éppen újságírói minőségében, és váratlanul felkiáltott: ezek nagyon ügyesek! Be kell vinni őket a színházba! Bevittem. Mind a harminckettőt.
És összecsaptam őket a sok vihart megélt hivatásos színészekkel. Kerekedett is abból a kalandból egy gyönyörű, hatalmas játék (a „hatalmas játék”-ot Czegő Zoltán írta a bemutató után). Marton Lili Fordított világ című gyermekdarabját mutattuk be, amelynek dalszövegét, zenéjét Bogdán László és Csiky Csaba írta, szerezte és szállította igazi pajkos-játékos örömmel. A társulat lelkébe zárta a megszülető gyermekszínházat. A televízió magyar szerkesztőségének köszönhetően román felirattal a Fordított világ az ország nyilvánossága elé került. Marton Lili darabját Andersen A gyufaárus lány című meséjének Angel Cîrstea által színpadra írt változatának a bemutatója követte.
Az idő kereke kíméletlenül forgott, a gyerekek felnőttek – sorsuk sokféleképpen alakult, megpróbáltam követni életútjukat. Egyikük nem tudott megválni a színháztól, és sok évig felnőttként is és alázattal szolgálta. Aztán eltűnt. Végleg. Aggódtunk, mi történt vele... A közönség egyik kedvence volt gyermekszínész korában.
2017 ősze. Budapest. A Dunatáj népszerű gyártásvezetője, Szederkényi Miklós és baráti társasága szeretetcsomagokat osztogat. Felfigyelnek egy céltalanul kószáló, élénk tekintető férfira. Megszólítják. Sepsiszentgyörgyi. Otthon állását, lakását elvesztette, Magyarországon papírjait ellopták. Teng-leng a nagyvilágban. Szederkényi azonnal felveszi a kapcsolatot a már régóta ismert Kis Magdival, színházunk egykori közönségszervezőjével. A telefonbeszélgetésből kiderül, hogy a férfi az elveszettnek hitt egykori gyermekszínész, Bitay István. Két aggódó ember a vonal két oldalán. Eldöntik, meg kell menteni egy embert. Kis Magdi felkeres: Este van, kihez menjek – választ várnak Budapesten. Ha kell, azonnal vonatjegyet adnak a kezébe, és jöhet haza. Eszembe jut a Máltai Szeretetszolgálat. A Szent József-plébánia hittantermében éjszakai szentmise lesz. A legilletékesebb, Puskás Mária biztos ott lesz. Ott volt! Megnyugtat, másnap intézkedik.
A Dunatáj csupa szív munkatársai nadrágba rázzák egykori gyermekszínészünket, és vonatra teszik. Kis Magda taxit rendel Sepsiszentgyörgyön az állomásra, és meleg étellel várja. Majd elkíséri a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett szálláshelyre. Meleg szoba és emberhez méltó szavak. Székely Róbert gondos házigazdaként fogadja. Még két szem hiányzik az emberláncból... Emberünknek egy szakorvosi vizsgálatra van szüksége... Én talán még mindig telefonnal a kezemben próbálkoznék, Magdi lehetetlent nem ismer. És csoda történik. A megyei kórház egyik részlegén kinyílik egy ajtó, és mint egy jó tündér a mesében, megnyugtató mosolyával, tudásával, együtt érző szeretetével megjelenik dr. Mild Edit. Két műtét között leveszi a terhet emberünk válláról, és indul vissza a műtőbe...
Utolsó láncszem a Háromszék szerkesztőségéé – annak ellenére, hogy naponta megküzdenek a közlésre váró anyagok sokaságával, kimondatlanul is megérezték, hogy ennek a történetnek az üzenete lehet olyan fontos, mint igen sok más történésé. Nem láttam Istvánt több mint 15 éve. Amikor szembejött velem, élénk szeméről megismertem. Puki bácsi, itthon vagyok. Ígérem, gyorsan lábra állok, és segíteni fogok mindig, mindenhol, ahol szükség lesz rám.
Lakása nincs, állása nincs, papírja nincs és… boldog.
Sejtem, sőt, hiszem, hogy további életének aranyfedezete lesz az a felismerés, hogy van valami, amit pénzzel nem lehet megvásárolni: az emberek cselekedetein keresztül munkálkodó Gondviselő szeretet. Jusson ebből a szeretetből és István huncut mosolyából azoknak is, akik néhány nap leforgása alatt megosztották sorsukat egy embertársunk sorsával. László Károly / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 29.
Gondolatok Sebők Mihály Csíksomlyói legenda (mesék kicsiknek és nagyoknak) című könyvéhez
Sebők Mihály szentkeresztbányai meseírónak a 2017-ben megjelent mesekönyve, annak kézbevétele után arra késztetett, hogy írjak erről a nagyszerű kiadványról. Azért is, mert ennek a mesekönyvnek a megfogantatásában volt csupán részem, a megszületésében nem.
Mihály írásait évek óta ismerem, olvastam, véleményeztem, kritizáltam, bíztattam, legyen belőlük könyv. Ő ugyan kicsit ódzkodott ettől eleinte, de az a helyzet, hogy az évente megrendezésre kerülő „Mosolyvilág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének Életmese pályázatán többször is díjazott lett, és ez megerősítette önbizalmát, és a könyv kiadása végre révbe ért. 2017 augusztusában a magyar parlamentben látták vendégül a díjazott szerzőket, ahol Sebők Mihály felejthetetlen beszédet mondott. Erről egy hozzám írt levelében így nyilatkozik: „A jelenlévő emberektől legalább akkora értékelést kaptam, mintha egy Nobel-díjas lettem volna, amit talán meg sem érdemeltem.”
Mihály efféle szerénysége vetekszik a meseírás céltudatos szolgálatával. Ebben a szolgálatban születnek meséi, melyek ezt a szolgálatot tovább viszik a gyermekek és a felnőttek világába, hogy ott igazsággá érlelődve hívják fel arra a figyelmet, hogy van, amit nem jól teszünk, van, amit másképpen kellene gondolnunk. Ugyanakkor rá világít az igazi értékeinkre, az erdőkre, a vizeinkre, a csodálatos környezetünkre, melynek megbecsülése, megóvása kötelességünk lenne, de nem úgy, mint azt a Három királyok tették.
A szülői szeretet, a gyermeki tisztelet megtartása (Mita kútja) a család létezésének alapja. Ha ez elveszik, akkor minden elveszik, nem marad az életnek értelme. Ezért olyan bánatos dolog, hogy Balázskát elnyelte London. A könyv tanulságait elvitatni nem lehet. Minden egyes történetnek megvan az a rangja, hogy tanít, nevel. Szereplői példaképek, vagy ellenségek, olyan eleven megrajzolással, mintha ismernénk őket, mintha velünk is megtörtént volna valamikor (Igaz mese egy karácsonyról).
Ezek a mesék nem véletlenül lettek díjazottak. Egyedi hangvételükkel, a mesélés képességével megáldott székely emberek világról vallott ismeretei, a becsület, a tisztesség és az igazság hangján szólnak, akárcsak Tamási Áron, miközben őrzik azt a szépen hangzó, ízes, változatos beszédet, mely csak a magyar nyelvre jellemző. Tudni illik, mi akkor is megértjük egymást, ha az egyik nyelvterületen „ö”-vel, a másik területen ugyanazt a szót „e”-vel, vagy „i”-vel ejtik ki. Az is felfedezhető a mese szövegében, hogy tipikus nyelvjárási szavakat alkalmaz, a szerző elmondása szerint udvarhelyszéki tájnyelvi szavakat. De ez a jelenség jellemző egész magyar hon területén, hiszen, például a vasi, a pesti, a somogyi, a csíki beszéd nem csak kiejtésében, de más szókészlettel (tájszavakkal) is bőven rendelkezik. Sebők Mihály ügyesen él ezzel a lehetőséggel, és így nem szakítja ki abból a közegből ezeket a meséket, ahol megszülettek, legyen bár születésük helye az erdő, a Vargyas patak, a habtündérek, a vízirigók tanyája, vagy a kincset rejtő hegyek világa.
A könyv tartalmának szépségét fokozza az Illyés Kinga által megtervezett címlap és a belső, kilencedik oldalon látható rajza. Márton Anita képzőművész, húsz darab, a mesék tartalmához illeszkedő képet festett.
Mint írásom elején említettem, csak erkölcsi támogatással tudtam segíteni a mesék könyvvé formálását, majd könyvbemutatót tartottunk Egyesületünk, a „Berkenye Zamárdi Alkotókör” szervezésében. Ám a többi, szükséges segítséget megadta a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap. A könyv belívén olvasható még a következő segítők neve: Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület, Sándor Péter elnök, Molnár Tibor polgármester, valamint Pethő Csaba pályázatkészítő. Szép ez az összefogás, éltető ereje van.
Mihály könyve pedig sikert aratott. Valóban, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. Amikor az ember elmerülhet a mesék világában és igazságra lel, akkor azt óhajtja, hogy a valóságban is lenne bár így. A gonoszok bűnhődjenek, a jók jutalmat nyerjenek. Mi pedig várjuk Sebők Mihály meséinek folytatását, hogy hasonlóvá váljunk a mesék jóságos szereplőivé, s lássuk mivégre jutnak a gonoszságukban elvetemült emberek. Szakáli Anna / Erdély.ma
Sebők Mihály szentkeresztbányai meseírónak a 2017-ben megjelent mesekönyve, annak kézbevétele után arra késztetett, hogy írjak erről a nagyszerű kiadványról. Azért is, mert ennek a mesekönyvnek a megfogantatásában volt csupán részem, a megszületésében nem.
Mihály írásait évek óta ismerem, olvastam, véleményeztem, kritizáltam, bíztattam, legyen belőlük könyv. Ő ugyan kicsit ódzkodott ettől eleinte, de az a helyzet, hogy az évente megrendezésre kerülő „Mosolyvilág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének Életmese pályázatán többször is díjazott lett, és ez megerősítette önbizalmát, és a könyv kiadása végre révbe ért. 2017 augusztusában a magyar parlamentben látták vendégül a díjazott szerzőket, ahol Sebők Mihály felejthetetlen beszédet mondott. Erről egy hozzám írt levelében így nyilatkozik: „A jelenlévő emberektől legalább akkora értékelést kaptam, mintha egy Nobel-díjas lettem volna, amit talán meg sem érdemeltem.”
Mihály efféle szerénysége vetekszik a meseírás céltudatos szolgálatával. Ebben a szolgálatban születnek meséi, melyek ezt a szolgálatot tovább viszik a gyermekek és a felnőttek világába, hogy ott igazsággá érlelődve hívják fel arra a figyelmet, hogy van, amit nem jól teszünk, van, amit másképpen kellene gondolnunk. Ugyanakkor rá világít az igazi értékeinkre, az erdőkre, a vizeinkre, a csodálatos környezetünkre, melynek megbecsülése, megóvása kötelességünk lenne, de nem úgy, mint azt a Három királyok tették.
A szülői szeretet, a gyermeki tisztelet megtartása (Mita kútja) a család létezésének alapja. Ha ez elveszik, akkor minden elveszik, nem marad az életnek értelme. Ezért olyan bánatos dolog, hogy Balázskát elnyelte London. A könyv tanulságait elvitatni nem lehet. Minden egyes történetnek megvan az a rangja, hogy tanít, nevel. Szereplői példaképek, vagy ellenségek, olyan eleven megrajzolással, mintha ismernénk őket, mintha velünk is megtörtént volna valamikor (Igaz mese egy karácsonyról).
Ezek a mesék nem véletlenül lettek díjazottak. Egyedi hangvételükkel, a mesélés képességével megáldott székely emberek világról vallott ismeretei, a becsület, a tisztesség és az igazság hangján szólnak, akárcsak Tamási Áron, miközben őrzik azt a szépen hangzó, ízes, változatos beszédet, mely csak a magyar nyelvre jellemző. Tudni illik, mi akkor is megértjük egymást, ha az egyik nyelvterületen „ö”-vel, a másik területen ugyanazt a szót „e”-vel, vagy „i”-vel ejtik ki. Az is felfedezhető a mese szövegében, hogy tipikus nyelvjárási szavakat alkalmaz, a szerző elmondása szerint udvarhelyszéki tájnyelvi szavakat. De ez a jelenség jellemző egész magyar hon területén, hiszen, például a vasi, a pesti, a somogyi, a csíki beszéd nem csak kiejtésében, de más szókészlettel (tájszavakkal) is bőven rendelkezik. Sebők Mihály ügyesen él ezzel a lehetőséggel, és így nem szakítja ki abból a közegből ezeket a meséket, ahol megszülettek, legyen bár születésük helye az erdő, a Vargyas patak, a habtündérek, a vízirigók tanyája, vagy a kincset rejtő hegyek világa.
A könyv tartalmának szépségét fokozza az Illyés Kinga által megtervezett címlap és a belső, kilencedik oldalon látható rajza. Márton Anita képzőművész, húsz darab, a mesék tartalmához illeszkedő képet festett.
Mint írásom elején említettem, csak erkölcsi támogatással tudtam segíteni a mesék könyvvé formálását, majd könyvbemutatót tartottunk Egyesületünk, a „Berkenye Zamárdi Alkotókör” szervezésében. Ám a többi, szükséges segítséget megadta a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap. A könyv belívén olvasható még a következő segítők neve: Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület, Sándor Péter elnök, Molnár Tibor polgármester, valamint Pethő Csaba pályázatkészítő. Szép ez az összefogás, éltető ereje van.
Mihály könyve pedig sikert aratott. Valóban, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. Amikor az ember elmerülhet a mesék világában és igazságra lel, akkor azt óhajtja, hogy a valóságban is lenne bár így. A gonoszok bűnhődjenek, a jók jutalmat nyerjenek. Mi pedig várjuk Sebők Mihály meséinek folytatását, hogy hasonlóvá váljunk a mesék jóságos szereplőivé, s lássuk mivégre jutnak a gonoszságukban elvetemült emberek. Szakáli Anna / Erdély.ma