Miért?
Klasszikus író mondta, nem szívesen ír ismertetőt – még felkérésre sem – tudományos vagy ismeretterjesztő munkáról, mert nem szeretné, ha az olvasó azt gondolná, hogy a recenzens jártasabb a témában, mint a szerző(k). Előrebocsátottam ezt a felmentésemre szánt mondatot mindamellett, hogy nem ismertetőt, hanem csak egy szerény megjegyzést tennék a Székelység története című tankönyvvel és kézikönyvvel kapcsolatban. A második, javított kiadásra gondolok (2015). Ezerkilencszáznyolcvankilenc után történészek, írók, újságírók – idehaza és Magyarországon – igyekeztek fényt deríteni a szovjet típusú diktatúrák gaztetteire is. Könyvek, tanulmányok, újságcikkek számoltak be – egyebek mellett – az egykori történelmi családok leszármazottainak 1949-es kitelepítéséről, vagyonuk teljes elkobzásáról, kényszerlakhelyes és munkatáboros megpróbáltatásairól, megannyi hátrányos megkülönböztetéseiről. Néhány ilyen cím: Beczásy István: Bekerített élet (Nagyvárad, 1995); Gál Mária: D.O. – Kényszerlakhely (Kolozsvár, 1996); Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek (Pomáz, 2008); Oláh-Gál Elvira: Beszélgetés altorjai báró Apor Csabával (Csíkszereda, 2009); Jaap Scholten: Báró elvtárs (Budapest, 2014); Csinta Samu: Erdély újranemesítői (Budapest, 2015); Gaal György: A Báró elvtárs margójára (Csíkszereda, 2016). Az egykori székelyföldi történelmi családokban szép számmal voltak – a fentebb említett tankönyv szerint is – az utókor tiszteletére, elismerésére érdemes személyek. Ők az iskola- és templomépítők, az idegen elnyomás elleni harcok vezetői, a tudományos és művelődési élet alakításának részesei. Olyan történelmi figurák, akik népközelben éltek, és akik számára a közösség, a nemzet ügye volt az első. Szóval az ő székelyföldi leszármazottaikkal (is) csúfosan elbánt a sztálinista diktatúra 1949-ben a már említett módon. De erről egy árva szó sem esik a tankönyvben/kézikönyvben az államosításról szóló fejezetben sem (A székelység a létező szocializmus időszakában, 168. oldal). Vajon miért? – kérdezzük értetlenül, ugyanis napjainkban a magyar történészek zöme – szerte a Kárpát-medencében – a sztálinizmus gaztetteinek részletes feltárását, bemutatását is feladatának tekinti. Szükség van erre főként a fiatal(abb) korosztály tájékoztatása végett, hisz nekik is tudniuk kell(ene) felnőtt korukra, hogy a 20. századi Európának a hitlerizmuson kívül volt még egy – szintén pusztító – rákfenéje: a sztálinizmus, azaz: a sztálini gyökerű kommunista diktatúra. Kár volna ettől az információtól elzárni a tanulóifjúságot!
Komoróczy György. hargitanepe.eu

Magyar állami kitüntetéseket adnak át Csíkszeredában
Március 15-e, a magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések átadására kerül sor szerdán 18 órakor Csíkszeredában a Lázár-házban.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesül:
Fél évszázados, elsősorban a munkaorvostan területén nagyra becsült tudományos életműve, valamint a marosvásárhelyi szakklinika megalapítása, illetve a marosvásárhelyi sportélet fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként dr. Dienes Sándor Lajos, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, MOGYE ( Marosvásárhely
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesül:
Az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseként dr. Biró Domokos, egyetemi docens, Sapientia EMTE (Marosvásárhely)
A magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként Hunyadi László, szobrász- és ötvösművés, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (Marosvásárhely)
A Kárpát-medence szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként Kincses Elemér, író, rendező, drámaíró (Marosvásárhely)
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesül:
Felső- Háromszék és Kézdivásárhely kulturális értékeinek megőrzését célzó, sokrétű és odaadó munkája elismeréseként dr. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum vezetője, a zabolai Pro Museum Egyesület alapító tagja és alelnöke (Kézdivásárhely)
Az egyetemes magyar kultúrát színesítő, különösen az erdélyi magyar képzőművészetet gazdagító alkotóművészete elismeréseként Kosztándi Jenő, festőművész (Kézdivásárhely)
A székelyek szellemi és tárgyi hagyatékának felkutatása és továbbadása, valamint az egyetemes és népi kultúra megismertetését célzó oktató-nevelő munkája elismeréseként Molnár Piroska, nyugalmazott tanító (Kányád)
A moldvai csángó magyarság nyelvi megmaradását szolgáló, elkötelezett munkája elismeréseként Oláh-Gál Elvira, rádiós újságíró, a Kossuth Rádió székelyföldi tudósítója ( Csíkszereda)
A magyar és székely népzenét, illetve a régizenét egyaránt magas színvonalon közvetítő előadóművészete, valamint a magyar kultúra népszerűsítését szolgáló sokrétű tevékenysége elismeréseként Roth Erzsébet, előadóművész (Csíkszereda)
Közlemény
Erdély.ma

Erdélyi értékteremtőket díjaztak Kolozsváron és Csíkszeredában
Erdély szellemi és lelki gazdagságát gyarapító közéleti személyiségek vehettek át magyar állami kitüntetést szerdán este Kolozsváron és Csíkszeredában.
A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által a kincses városi Agapé étteremben megszervezett ünnepség keretében Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Mile Lajos főkonzul elsőként Vincze Máriát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara professzorát, a Romániai Magyar Közgazdásztársaság alapítóját tüntette ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével. A pedagógus beszédében úgy fogalmazott, a világ legszebb hivatása az övé, csak az fáj neki, hogy 50 év alatt egyszer se mondta a diákjainak, hogy mennyire szereti és tiszteli őket.
Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Papp Hunor Zsolt református lelkipásztor az erdélyi magyarság, különösen Sztána község megújulása érdekében végzett nemzetmegtartó és hagyományőrző tevékenységéért.
Kallós Miklós filozófus, szociológus, a BBTE filozófia-szociológia tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatásban, valamint a kolozsvári zsidó hitközség elnökeként a holokauszt megismertetése érdekében végzett sokrétű tevékenységéért.
A főkonzul szintén Magyar Ezüst Érdemkeresztet adott át Mureşan Judit Mirjamnak. A fizikus, kémikus, a BBTE fizika-kémia tanszéke nyugalmazott tanárának a holokauszt megismertetése, valamint az egykori kolozsvári magyar zsidó gimnázium emlékének ápolásában, illetve a magyar nyelvű zsidó közösség érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért járt az állami elismerés.
Nagy Péter, a kolozsvári IDEA Design & Print, valamint a Gloria Nyomda ügyvezető igazgatója, az IDEA Könyvtér vezetője a kolozsvári magyar nyelvű könyvnyomtatás és könyvkiadás terén végzett meghatározó munkájáért vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.
Nussbaum László közgazdász, a BBTE közgazdasági tanszékének nyugalmazott tanára jelentős tudományos munkája, illetve a holokauszt széles körű megismertetése iránti elhivatott tevékenysége példaértékű, ezért szintén Magyar Ezüst Érdemkereszt lett a jutalma.
A csíkszeredai főkonzulátuson megtartott szerda esti ünnepség keretében kilenc székelyföldi közéleti személyiség vehetett át magyar állami elismerést. „Olyan emberekről van szó, akiknek életműve példaértékű, akik közvetlenül gyarapították a Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál főkonzul.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Diénes Sándor Lajos nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár (MOGYE), Biró Domokos egyetemi docenst (Sapientia–EMTE), Hunyadi László szobrász- és ötvösművészt, valamint Kincses Elemér írót pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Dimény Attila, a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum vezetője, Kosztándi Jenő festőművész és Molnár Piroska kányádi nyugalmazott tanító. Zsigmond Barna Pál Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át továbbá Oláh-Gál Elvira rádiós újságírónak, a Kossuth Rádió székelyföldi tudósítójának és Roth Györfi Erzsébet előadóművésznek.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Könyv a megmAradásról
Mikes Zsigmonddal, Bánffy Farkassal, Teleki Kálmánnal és Horváth Tholdy Péterrel beszélgetett Oláh-Gál Elvira a tusványosi Janus Pannonius irodalmi kávéházban szerda délután. A beszélgetés apropóját a nemrégiben megjelent Nobile Officium – Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa című interjúkötet bemutatása adta.
Oláh-Gál Elvira interjúinak nagy része a Székelyföld folyóiratban jelentek meg, a 19 beszélgetést tartalmazó könyvet a Székelyföld Alapítvány adta ki. A kötet húsz család történetét mutatja be. Oláh-Gál Elvira elmondta, igyekezett a családoknak azokat az idősebb képviselőit megszólítani, akik egyfelől a két világháború közötti időszakról is mesélni tudnak, illetve a szüleik, nagyszüleik révén közvetlenül tudnak beszélni a történetről, azért, hogy a huszadik századot be tudják mutatni.
„A könyv előszavát Molnár Vilmos, a Székelyföld folyóirat szerkesztője jegyezte, ő volt a sorozat szerkesztője is. Ő úgy fogalmaz akkor amikor az interjúalanyok sorsát jellemzi, hogy az 1990 után külföldről hazatelepültek, elődeik visszaigényelt és csak részben visszakapott földjére jöttek vissza nagyon sokan közülük. Van olyan is, aki ősei anyanyelvét meg kellett tanulja, de a lényeg, hogy próbálják összeragasztani a múltat a jövővel ott, ahol a történelem elszakította” – magyarázta a szerző, majd arról kérdezte beszélgetőtársait, hogy „hol szakadt el a múlt és ki hol kezdte újra”.
A résztvevők többsége úgy véli, hogy egyfajta folytonosság mindig volt. Mikes Zsigmond rámutatott, hogy nem szakadt meg a történelem, mert a nagyszülei és a szülei szóbeli átadásában megmAradt bizonyos kontinuitás. „Én sem mondanám, hogy véget ért, van folytonosság. De attól is függ, hogy miben nézzük. Ha birtokokban nézzük, javakban, akkor mindenképp egyértelmű, hogy ez mikor ért véget, illetve, hogy a restitúciós törvényekkel próbál mindenki újrakezdeni. De nem ez a lényege az arisztokráciának, sokkal inkább egy mentalitás, vagy egy értékrend, gondolkodásmód. Amiben elbukott a kommunizmus, az az, hogy ők is azt gondolták, hogy ezeknek a családoknak a vagyonuk az, ami naggyá teszi őket. De nem. Sokkal inkább az őket jellemző értékrend volt az ami őket azzá tette akik. Ezt megkaptuk mi a nagyszülőktől, nagynéniktől. Ez abszolút folytonos. Ezt nem tudták elvenni soha, sőt erősíteni tudták. Van akiben a romantika, van akiben egyszerű küldetéstudat miatt” – hangsúlyozta Bánffy Farkas.
Teleki Kálmán elmondta, neki szerencséje volt, mert ő első kézből kapott meg mindent. „Lehet mondani, hogy megszakadt a vagyon, de nem szakadt meg a folytonosság. Mi ebben éltünk és ebben nőttünk fel.” Horváth Toldy Péter kiemelte, azért is értékes ez a kötet, mert nagyon alapos munka van mögötte. „Ezt referenciamunkának lehet tekinteni, amit ebben találunk, annak tényleg alaposan utánanézett a szerző minden szempontból.”
Péter Beáta
Oláh-Gál Elvira: Nobile Officium – Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa /Székelyföld Alapítvány, Csíkszereda, 2016/
Székelyhon.ro

Történelmünk száz éve interjúkötetben
Oláh-Gál Elvira hétfőn este az olaszteleki Daniel-kastélyban bemutatott Nobile Officium – Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa című könyve tizennyolc interjút tartalmaz. A közel négyszáz oldalon közölt tizennyolc beszélgetés valójában Erdély és Magyarország utolsó száz évének történelmét foglalja össze, de szólnak a Bethlenek, Bánffyak, Kálnokyak, Mikesek, Aporok és Ugronok politikai-közéleti szerepvállalásáról, és betekintést engednek magánéletük részleteibe is. A tapasztalt rádiós riporternek megnyíló történelmi családok képviselői leginkább a távoli és közelmúlt történéseiről vallanak, de a jövőbe vetett bizakodásuknak is hangot adnak.
A könyvet röviden az interjúk zömének – egy kivételével mind ott jelent meg – helyet biztosító folyóirat, a Székelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László, majd Molnár Vilmos ajánlotta a kastély ebédlőjében összegyűlt érdeklődőknek. A szerző, Oláh-Gál Elvira empátiával feltett kérdéseit méltatta, és elismerően szólt türelméről is: lábjegyzeteiben röviden, de jól érthetően magyarázza meg a beszélgetések során felmerülő politikai-történelmi történések hátterét, s gondosan göngyölítette fel a kívülálló számára néha igencsak bonyolultnak tűnő családi szálakat is. „Az Oláh-Gál Elvira által megszólaltatottak történetein keresztül felsejlenek azok az idők, amikor a történelmi magyar családok Trianon után néhány esztendővel, az 1921-es román földreformmal elveszítik vagyonuk javát, a két világháború közti évek, majd a közel ötven esztendeig tartó kommunista korszak. A beszélgetések szereplői közül sokan elmentek, s csak évtizedek után jöttek haza – és esetenként újratanulták anyanyelvüket –, de még többen maradtak, s vállaltak megaláztatást, kényszerlakhelyen lakást, a kitelepítést, folyamatos megfigyelést, életük ellehetetlenítését. Közös bennük, hogy a nehézségek ellenére tartásukat megőrizték, s ma – akár hajlott korukban is – készek újból felvenni, folytatni a valamikor elkezdett munkát” – mondotta Molnár Vilmos.
Oláh-Gál Elvira az interjúsorozat kezdeteiről szólva a Székelyföld alapító-főszerkesztőjével, Ferenczes Istvánnal 2008-ban folytatott beszélgetését elevenítette fel. Tisztában voltak azzal, hogy az erdélyi történelmi családok háború utáni sorsáról és tulajdonuk visszaszolgáltatásáért való küzdelmeikről sokan és sokat írtak, mégis úgy érezték, van amit még írni, s akit lehet, meg kell szólaltatni. A felkért alanyok legtöbbje szívesen állt rendelkezésére, s együttműködtek abban, hogy az interjúk pontosak és dokumentumértékűek legyenek. Könyvében kerülte az arisztokrácia kifejezést: Erdélyben jóval kevesebb az ebbe az osztályba sorolható família, s jóval több azon családok száma, akik primorként szolgálták évszázadokon keresztül szűkebb – templomok, iskolák építésén és fenntartásán, tehetséges diákok taníttatását vállalván – és hadvezérként, politikusként, művészetpártolóként tágabb értelemben is a hazát és nemzetet – őket mellőzni hiba, sőt felelőtlenség lett volna. Történetük nemcsak a múltjuk, hanem jelenük miatt is érdekes és tanulságos. A magyarság szempontjából sokatmondóak azok a beszámolóik, amelyek az elmúlt néhány évről szólnak: az olyan nehezen visszaperelt jussukért – akárcsak közösségünknek nemzetiségi jogainkért – újból és újból harcba kell szállniuk az újraállamosító szándékát jóformán alig titkoló román hatalommal. A könyvbemutatóra kilencszáz kilométer távolságból kicsit megkésve érkező Bethlen Farkas köszönte az Oláh-Gál Elvira által elvégzett munkát, és arra biztatta a szerzőt, folytassa, mert minden bizonnyal még sok olyan feltáratlan téma van, ami megörökítésre érdemes. Lövétei Lázár László azt kívánta, a történelmi családok legyenek ismét sikeresek, hogy tovább dolgozhassanak a köz érdekében. A feltörekvő pénzarisztokráciának pedig azt, hogy próbáljanak felnőni a feladathoz: ne csak a maguk, hanem tágabb környezetük érdekét is nézve munkálkodjanak.
Hecser László
Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa - Oláh-Gál Elvira interjúi /Székelyföld Alapítvány, Csíkszereda, 2016/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösségi támogatással menthetők a kastélyok
Erdélyi kastélyok – hidak közösségek és kultúrák közt címmel szervezett minikonferenciát a PONT csoport szerdán Kolozsváron a decemberben (hivatalosan 18-án) ünnepelt Kisebbségek napja apropójára. Néhány fontos következtetés: a műemléképületek fenntarthatóságának titka a jó üzleti terv és a helyi közösség bevonása, a közösséget pedig a gyerekeken keresztül lehet leginkább megmozgatni.
A K+ Központban megszervezett rendezvényen az erdélyi kastélyok és kúriák fenntarthatóságáról, jövőjéről, örökségvédelemről, a műemlékek népszerűsítéséről tartottak előadást a területen dolgozó szakemberek, Oláh-Gál Elvira pedig a történelmi családok XXI. századi szerepéről kérdezte a fugadi Bánffy-kastély egyik örökösét, Bánffy Farkast.
Kastélystratégia: bevonni a közösséget
Farkas András, a PONT Csoport társalapítója, a Kastély Erdélyben program stratégiai igazgatója hangsúlyozta: az általa vezetett projekt nemcsak védeni akarja az épített kulturális örökséget, hanem funkciót is adna az épületeknek. Farkas ismertette azt a keretdokumentumot, amelyben a kastélyok, kúriák rehabilitációjának stratégiai tervét dolgozták ki. A tervet szakemberekkel állították össze, a dokumentálódás folyamatában háromszáz kastélyról és kúriáról archiváltak adatokat, fotókat. Elmondta, közösségi és intézményi hálózatban gondolkodnak, csakis így kerülhetnek vissza ezek az épületek a gazdasági- és társadalmi körforgásba. A Kastély Erdélyben stratégiai terv a közösség igényeire akar válaszolni, hosszú távú célja, hogy az ügy közösségi támogatottságban részesüljön.
Hasonlóan vélekedik Raluca Bărbulescu a bukaresti Arché nonprofit szervezetet munkatársa is: a helyi közösségek nincsenek bevonva a kastélyok és udvarházak revitalizációjába. Ezen próbál változtatni az Arché egyesület több projekttel. 2008–2014 között végzett kutatások alapján létrehozták a Monumente uitateadatbázist, amely ma közösségi oldalként fejlődik tovább. Bărbulescu elmondta, hogy a vizsgálati minta nagy részét erdélyi kastélyok képezték, mivel itt találták a legtöbb létező, dokumentálható épített örökséget.
Az Arché oktatóprogramokkal is foglalkozik: idén nyári iskolát szerveztek, és interdiszciplináris műhelymunka keretében a gernyeszegi Teleki-kastély stratégiáját dolgozták ki. A kutatásról bővebb információk itt találhatóak.
Kontextusba helyezni a műemlékeket
A kolozsvári Korzo Egyesület jellemzően tematikus városi sétákat szervez, tapasztalataik azonban szélesebb körben is hasznosíthatóak. Az egyesület munkatársai, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya művészettörténészek elmondták, hogy a történelmi tényeket mindig valamilyen sztorival próbálják emlékezetessé tenni. Felelevenítették például az első kolozsvári mozik történetét, Mátyás király kolozsvári kultuszát, és a 19. századi szórakozási szokásokat, de városi sétát szerveztek például a Pokémon Go okostelefonos játékra alapozva is. Egy ilyen okostelefonos séta alkalmával mondta nekik az egyik fiatal résztvevő, hogy többet tanult, mint történelemórán – mesélte Barazsuly Viktória.
Hasonlóan vélekedik Raluca Bărbulescu a bukaresti Arché nonprofit szervezetet munkatársa is: a helyi közösségek nincsenek bevonva a kastélyok és udvarházak revitalizációjába. Ezen próbál változtatni az Arché egyesület több projekttel. 2008–2014 között végzett kutatások alapján létrehozták a Monumente uitateadatbázist, amely ma közösségi oldalként fejlődik tovább. Bărbulescu elmondta, hogy a vizsgálati minta nagy részét erdélyi kastélyok képezték, mivel itt találták a legtöbb létező, dokumentálható épített örökséget.
Az Arché oktatóprogramokkal is foglalkozik: idén nyári iskolát szerveztek, és interdiszciplináris műhelymunka keretében a gernyeszegi Teleki-kastély stratégiáját dolgozták ki. A kutatásról bővebb információk itt találhatóak.
Kontextusba helyezni a műemlékeket
A kolozsvári Korzo Egyesület jellemzően tematikus városi sétákat szervez, tapasztalataik azonban szélesebb körben is hasznosíthatóak. Az egyesület munkatársai, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya művészettörténészek elmondták, hogy a történelmi tényeket mindig valamilyen sztorival próbálják emlékezetessé tenni. Felelevenítették például az első kolozsvári mozik történetét, Mátyás király kolozsvári kultuszát, és a 19. századi szórakozási szokásokat, de városi sétát szerveztek például a Pokémon Go okostelefonos játékra alapozva is. Egy ilyen okostelefonos séta alkalmával mondta nekik az egyik fiatal résztvevő, hogy többet tanult, mint történelemórán – mesélte Barazsuly Viktória.
Veress Emőd jogász szintén a jó gazdasági terv fontosságát hangsúlyozta, kizárólag jogi megoldással ugyanis nem lehet segíteni az épületeket. Viszont felhívta a figyelmet arra, hogy kisebb kúriáknál megoldást jelenthet az időben megosztott tulajdon: 5-6 személy vagy család megegyezhet arról, hogy összedobják a pénzt a felújításra, majd különböző idősávokban használják az épületet. A különböző társulások mindenképp megoldást jelenthetnek, Romániában 2016-tól ismét lehetséges a közszféra és magánszektor társulása (PPP – parteneriat public-privat). „Nem ördögtől való dolog eladni” – tette még hozzá a jogász, arra utalva, hogy a tulajdonosnak sokszor nincs lehetősége az alapvető fenntartási munkálatok finanszírozására sem.
Bánffy Farkas szerint „nagyon sokszor probléma az, hogy egy-egy tulajdonos ragaszkodik a dolgokhoz, nem képes elengedni dolgokat, eladni dolgokat, bevonni másokat”. Több olyan épületről tud, amelyek az 1990-es évek elején még álltak, de mára már eltűntek, pedig csak bölcs tulajdonosi belátásra lett volna szükség.
Ugyanakkor bölcs belátásra van szükség a műemlékes szakemberek részéről is, a műemlékes és a gazdasági-tulajdonosi szempontot össze kell egyeztetni, hangsúlyozta Bánffy Farkas. Hozzátette: volt arra példa, hogy egy műemlékes elgondolás az egész épület funkcióját tönkretette volna egy apró rész megmentése érdekében.
Bánffy Farkas, aki 2007-ben költözött Magyarországról a fugadi Bánffy-kastélyba, arról is beszámolt, hogy vannak konfliktusai a helyi elöljárókkal Fugadon, de a közösséggel jó viszonyban van, az idősebbek tisztelettel emlékeznek a családra. Véleménye szerint az, hogy a birtokukra visszaköltöző nemesi leszármazottak milyen viszonyban vannak a helyiekkel, a kölcsönös tiszteleten múlik. Meg kell találni a megfelelő hangnemet, át kell gondolni a helyzetet az adott közösség szemszögéből is - mondta.
Tasi Annabella, Zsizsmann Erika maszol.ro

Székelyek és székelyek
A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni. A „kik ezek, mit akarnak?, nocsak még egy vezér!” vélemények hallatán sejtettem, hogy nem sokan vesznek részt.
A gyülekezéskor több volt a rendőr és csendőr, mint tüntető. Aztán mégiscsak felsorakoztak a Székelyek Világszövetségének piros-fekete zászlói mögé. Mert ugyebár vannak piros-fekete és aranysávos kék lobogós székelyek, vannak ilyen meg olyan magyar pártok, azt már nem is részletezem, hogy ezen belül hányan és hányfélék. A tüntetés szervezőinek jelszavai mindenki számára vállalhatók voltak, nyugodtan be lehetett mögéjük sorakozni: a bíráktól a kettős mércét, az ügyészektől az elöljárók meghurcolását, a román hatalom képviselőitől az éppen hatályos Alkotmány 6. cikkelyét kérték számon, jelesül azt, amely az identitáshoz való jogot szavatolja: „Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”, majd a következő bekezdésben „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek.”
A szervezőknek az is eszébe jutott, hogy a bírák ellen panaszt tegyenek, ha már nem hajlandók tudomásul venni sem a Román Akadémia égisze alatt kiadott román-magyar szótár, sem a nyelvészek véleményét arról a tényről, hogy bizonyos román kifejezéseknek pl. „primăria” mi lehet a magyar megfelelője. Szóval mind olyan követelések, amelyeket jogosan fogalmaznak meg, örülnünk kellene, hogy van valaki, aki megpróbálkozik igazunk kiharcolásával.
A szeredai polgárok mégis érdektelennek bizonyultak. Akik ott voltak valamiféle belső kényszernek engedtek. Volt, akik úgy vélekedett, már semmit nem lehet tenni, de azért ott van, mert bántja, hogy levétetik a magyar feliratot, volt, akinek a ’30-as éveket idézte, amikor éppen a mai Városházán ki volt írva mindenhol: Vorbiți românește! Ám a leghitelesebben az a polgártársunk fogalmazta meg részvételének imperatívuszát, hogy azért ment oda, mert „nyugodtan szeretne aludni”. És neki van igaza! Mert mi magyarok Erdélyben megtanulhattuk évtizedeken keresztül, hogy nemcsak a románokkal kell együtt élnünk, hanem magunkkal (lelkiismeretünkkel) is, ezért kell jó ügyek mellé állnunk, akkor is, ha nem a mi klikkünk szervezte.
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro

Újságírókat díjaztak Csíkszeredában
A legjobbnak ítélt tavalyi munkák díjazására, szakmai tanácskozásra és kötetlen találkozóra, ünneplésre hívta idén is a székelyföldi újságírókat Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A Szabad Sajtó Napja elnevezésű rendezvényt csütörtökön tartották Csíkszeredában.
A rendezvény ünnepi részén, a gálán bemutatták a pályázatra beküldött, a MÚRE előzetes szakmai elbírálásán továbbjutott, és a közösségi oldalon létrehozott zárt szakmai csoportban legjobban kedvelt munkákat – tájékoztat közleményben a megyei önkormányzat sajtószolgálata. A MÚRE szakmai elbírálása és a gála résztvevőinek értékelése alapján idén a televíziós riport, portré kategóriában első díjat kaptak Magyari Tekla és Simó Csaba, az M1 tudósítói, második díjat Csúcs Mária és Csúcs Péter, az EPI INFÓ Stúdióból, harmadik díjat pedig az Olimpia Stúdió Filmegyesület. Írott kategóriában első lett Lázár Emese, a Hargita Népe újságírója, második díjat kapott Bögözi Attila, az Erdélyi Riport portál munkatársa, harmadik díjat pedig Bodolai Gyöngyi a Népújságtól. Rádiós kategóriában első helyezést ért el Oláh-Gál Elvira, a Kossuth Rádió tudósítója, második díjat kapott Bándi-Keszey Judit, harmadik díjat pedig Burszán Zsuzsanna, mindketten a VoxFm-ben bejátszott összeállításukért. Különdíjat kapott televíziós híradó kategóriában a gyergyószentmiklósi Fény Televízió, írott kategóriában Gina Ștefan, az Agerpres hírügynökség tudósítója és sajtófotó kategóriában László Róbert.
Székelyhon.ro