Megoldáskeresés egy felforgatott világban?
Kovács Levente újabb regénye
Alig egy éve jelent meg Kovács Levente tanár, rendező „majdnem tényregénye”: És jött az aranykor. Június 20-án máris újabb – ezúttal napjainkban igen aktuális témákat felvető –, A megoldás című regényét helyezi az olvasók elé, amiben szó van egy magasan képzett zsoldosról, aki a Közel-Keletről tér haza, egy 14 éves lány elrablásáról, akit szexuális szolgáltatásra kényszerítenek, de feltűnik benne egy éjszaki bár táncosnője is, aki a maffia célkeresztjébe kerül, és végül kiderül, hogy egy idillikus hangulatú kisvárosban eluralkodik a káosz és a rettegés. Az új könyvről a szerzővel beszélgettünk. 
Alig telt el egy év, és újabb regénye kerül az olvasók elé. Újabb „arcát” ismerhetjük meg a színházi szakembernek, vagy ez csak amolyan tévelygés a fantázia világában? 
Visszatértem az irodalmi próbálkozásaimhoz, amelyek 1970 körül szakadtak meg. Az akkor született novellákat több mint 40 év után kötetbe foglalva jelentettem meg. A közbeeső évtizedek alatt a színháznak éltem. Mivel mindig nagy mesélő voltam, lappangott bennem a vágy, hogy ha lesz rá idő, kedv, türelem és ihlet, akkor visszatérek a szépirodalmi műfajhoz. Korábbi kötetem, az És jött az aranykor sok személyes fogantatású részt tartalmaz, majdhogynem felismerhető szereplők, helyszínek vannak benne. Most úgy gondoltam, hogy írok egy kimondottan fiktív regényt, amelynek a helyszíne ugyan szintén a mi kisvárosi közegünk, de a történet fikció. Egyfajta lehetőséget jártam végig a cselekmény során, ami bizarrnak, irreálisnak tűnik, de ahogy halad ma a világ, szűkebb és tágabb környezetünkben is előfordulhat. Például a ma egyre burjánzó terrorizmus is szülhet ilyen bizarr történeteket. Ez a regény arra is figyelmeztet, hogy miként lehet valaki hétköznapi körülmények között terrorista. Ehhez bizonyos adottságok, képességek kellenek, ugyanakkor emellett az egyén olyan helyzetbe kerülhet, amikor eldöntheti, hogy problémáinak megoldására nincs más út, mint lerombolni a világot. Döbbenten tapasztaljuk, hogy a híradókban ismertetett terrorista merénylők többségükben harmadik generációs bevándorlók, akik a befogadó országban nőttek fel. Nem hajléktalanok, országúti bolyongók között kell keresni a potenciális terroristát, hanem jól szituált, képzett emberek vetemednek ilyen tettekre. Ez az igazi veszély. A merényletek többségét felvállalja az Iszlám Állam, de az elkövetők nagy részét saját elégedetlenségük, frusztrációjuk hozza olyan helyzetbe, amelyre csak egy választ találnak, és ez a merénylet, a bombatámadás, a körülöttük levő világ lerombolása. A cselekmények mögött bonyolult lélektani összefüggések vannak. Ebben a regényben megpróbálok körüljárni egy ilyen lehetőséget. 
Ez a regény inkább a fantázia szüleménye, mégis, ahogy hallom, nagyon sok tényszerű konkrétum is van benne, amelyről napról napra egye többet hallunk, látunk a televízióban. Végül akkor A megoldás milyen műfajba sorolható?
Sokat konzultáltam a szerkesztőmmel azért, hogy meghatározzuk, milyen műfajba sorolható az új regény, mely talán kriminek is tekinthető. De a kriminek az alapvető szerkezete, cselekménye az elkövetett bűntény nyomozásának története, s ezen belül az elkövető és a bűnüldöző harcáról szól. Bűntényről szó van ugyan, de a bűnüldöző hatóságok nem tudnak rákattanni az ügyekre, mert az elkövető(k) beazonosíthatatlanul háttérben maradnak, így klasszikus értelemben véve ebben a regényben nem beszélhetünk krimiről. Talán fantasztikus regénynek is meg lehetne határozni, de akár romantikusnak is titulálható (a történet főhősében erős empátia fogalmazódik meg mások nyomorúsága iránt, mely megváltó gesztusokra készteti, és így fonódik össze a regényben két sors, ezenkívül egy különösen romantikus szerelmi szál is követhető). A főhősre sajátos kettősség jellemző. Egyrészt jót akaró és jót tevő ember, másrészt súlyos tetteket is elkövet, melyeknek tragikusak a következményei. Azt próbálom kiemelni ezáltal, hogy az emberek nem egyarcúak, nem sorolhatók egyszínű kategóriákba. Tehát a romantikus elemek dacára a mű mégsem romantikus, hiszen e műfaj jellegzetessége, hogy sarkított jellemű szereplőket vonultat fel. Én úgy gondolom, hogy a hősök tulajdonságai sokkal burkoltabbak, időnként más derül ki róluk, mint ahogy az elején megismeri őket az olvasó. Mindez beágyazódik abba a közérzetbe, amelyet mi is megtapasztalhatunk mindennapi életünkben. A főhős hosszú idő után tér haza, és olyan ugrásszerű változásokkal szembesül, amelyeket azok, akik benne élnek, nem észlelnek ennyire mellbevágónak. Ez lélektani sokkot okoz. Gondoljuk csak el, azok között, akik elmentek a 90-es években, számosan vannak olyanok, akik sem az új, sem a régi hazában nem érzik igazán otthon magukat. Anyagilag jobban élhetnek, de az a közeg, ahova költöztek, érzelmileg nehezen tudja a „jövevényeket” befogadni. Az ebből származó otthontalanság érzésével is foglalkozom a regényben. 
Elvonakoztatva a mindennapoktól, talán – kis túlzással – úgy is feltehetem a kérdést, hogy itt, Erdélyben is vannak olyan helyzetek – akár a kisebbségi létküzdelem terén –, amelyeket összehasonlítva a más országokban tapasztalt hasonló konfliktusokkal, akár terrorcselekményekké is fejlődhetnek? Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az 1989-es – be nem teljesített – közösségi és egyéni elvárások miatti frusztráció egyre inkább nő, talán elmondható, hogy a felszín alatt parázslik az elégedetlenség. 
A regény azt is taglalja, hogy miként tud időzített bomba lenni egy megnyomorított kisember, aki tűrte a „sors csapásait”, de előjöhet egy olyan helyzet, amikor kitör. Ezt nem lehet kiszámítani. A legjobb példa 1989 decembere. Ezt megelőzően sokszor elhangzott, hogy „a puliszka nem robban”. Mégis, egy délelőtti nagy népgyűlésen, ahol Ceauşescut kellett volna éltetni, jószerint percek alatt kitört a forradalom, és sikerült a diktátort elűzni. Erre azelőtt senki nem mert gondolni. S az igen érdekes kérdés, hogy mi hozhatja ki vagy juttatja az egyént olyan fordulóponthoz, amikor a felgyűlt feszültség miatt „kirobban”, mikor válnak az egyéni frusztrációk olyan társadalmi elégedetlenséggé, amely akár forradalmat válthat ki? A könyv felhívja erre is a figyelmet. Van benne egy háttércselekmény, amelyet végigkövet az olvasó, ami egy krimi, vagy inkább politikai fantáziatörténet, de amelynek talán a mondanivalója az is lehet, hogy a mi környezetünkben is történhetnek robbanásszerű események, amelyek felboríthatják megszokott életvitelünket. S ebben a legszomorúbb az, hogy az ide vezető utat manipulálni is lehet, ami veszélyes. A regény fő tengelyében jelen van a manipuláció sajátos lehetősége. Mindezeket egybevetve talán a kalandregény egy sajátos formájának tekinthető ez a munkám.
Valójában a manipuláció jelen van társadalmunkban az 1989-es forradalom óta. Gondoljunk csak az ezt követő bányászjárásokra, az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre, a mai napig tartó, szándékosan szított etnikai (ál)konfliktusokra. 
A manipulációban könnyen lehet olyan ellenségképeket kreálni, amivel egymás ellen uszíthatóak az emberek, ennek valóban napjainkban is tanúi vagyunk, és ez a jelenség a regényben hangsúlyosan benne van. 
Olyan témák szerepelnek a regényben, mint a maffiotizmus, a terrorizmus. Mennyire dokumentálódott a szerző a regény megírása előtt vagy közben, hiszen nem  kitalált jelenségről van szó…
Valóban, az írást megelőzően elég sokat „dokumentálódtam”, jegyzetelgettem a témák kapcsán. Beszélgettem egy ismerősömmel is, aki igen jól ismerte az ukrán maffia működését, mert hét évig kamionsofőrként sokszor tapasztalhatta, mire képes egy szervezett bűnbanda. A regényben egy olyan nemzetközi hálózatról van szó, amelynek a vezetése Ukrajnában van, és arra törekszik, hogy betörjön a közel-keleti szexpiacra. Ezért prostituáltakat futtat az égei- és a földközi-tengeri üdülőkben. A főhős fegyverszállítási ügyletekbe, csempészmanőverekbe, túszügyletekbe is belekeveredik. Ezek a bűncselekmények folyamatosan jelen vannak az említett térségben, de nem csak ott, hiszen az ún. feketegazdaság jelentős tényezői. Ez tehát a valós alapja a regényben lévő történetek egy részének. Az ukrán maffia tagjai a hármas határ egymáshoz közel eső területein (Magyarországon, Romániában és Ukrajnában) időnként új „árut” cserkésznek be, „amit” majd a Közel-Keleten „értékesítenek”. A regényem egyik szereplőjét 14 éves korában rabolják el. Az ő történetét is végigkövethetik az olvasók, a befogásától a megtörésen, a „kiképzésen”, a szabaduláson át a tragikus végkifejletig. Nagyon erősen összefonódik a főhős, a volt zsoldos katona és a lány sorsa, mert mind a kettő megpróbál kiszabadulni abból a helyzetből, amibe került. Annyit elárulok, hogy a zsoldos alakja fiktív ugyan, de valamikor élt Marosvásárhelyen valaki, akinek a fantáziálásaiban sok minden benne volt mindabból, amit beleszőttem a főhős történetébe. 
A cselekményszál fűzése követ-e egyfajta drámai szerkezetet? Mennyire színházi szemmel írta Kovács Levente a regényt?
A regénynek állítólag – tanácsadóim szerint – filmszerű szerkezete van, ami abban nyilvánul meg, hogy különböző hangulatú, tempójú és cselekményű jeleneteket montázsszerűen, gyakran váratlan vágással helyeztem egymás mellé. Úgy tűnik, hogy nincs közük egymáshoz, végül pedig kiderül, mégis egybefűzhetőek. Ezt Peter Brooknak a történetszerkesztés diszkontinuitásos eljárási módszeréből tanultam, amellyel egyaránt fenntartható a történet feszültsége és a nézői figyelem. Sokat olvastam Agatha Christie, George Simenon, Raymond Chandler, Ed McBaine regényeit, vagy Robin Cook orvosi krimijeit, valamint a Columbo-filmeket is többször néztem-nézem, és tanulmányoztam módszereiket. 
Ezek a szerzők inspirálták az alkotásban?
Egyiket sem tekintettem utánozható modellnek, inkább a gondolkodásmódjuk hatott rám. A színházi munkám tapasztalataiból következik az is, hogy az epizódszereplőknek igyekszem erős karaktert kialakítani. Egy-két ilyen szereplő is feltűnik a regényben. 
Említette, hogy a korábbi regényt is négy ember olvasta el, akiknek a véleménye szerint finomított, alakított a cselekményen, és most is ezekre a szerkesztőkre bízta az új regényt. Elárulja, kikről van szó?
Nem titok, mert az előszóban van egy köszönetnyilvánítás, ahol megemlítem őket: Tomcsányi Jakab Mária volt televíziós szerkesztő, Salamon András sepsiszentgyörgyi tanár, az Osonó az egyik alapítója, Molnár Judit újságíró, tanárnő Nagyváradról és Koszta Gabriella, aki a könyv szerkesztője, és korábban a Jelenkor kiadónál a legnagyobb magyar írók közül igen sokkal dolgozott. Különböző szemszögből, nagy tapasztalattal olvasták végig, és vissza is jeleztek. Volt, amikor a cselekménybe is beépítettem javaslataikat, hogy jobban fenntartsam a feszültséget. Örülök, hogy vannak ilyen barátaim, akik önzetlenül segítették a munkámat. Ugyanakkor köszönettel tartozom a Gutenberg-Pallas Akadémia könyvkiadónak, melynek nyomdája fölvállalta a kiadás műszaki támogatását és kivitelezését, valamint a Bernády Háznak, ahol immár ötödik alkalommal tarthatok könyvbemutatót.
Elhangzott, hogy a regénynek filmszerű cselekményszerkezete van. Ez azt jelenti, hogy talán egyszer valaki könnyebben vászonra viszi?
Ez nem az írótól függ. Talán elolvassa és felfedezi benne a filmszerűséget. Nekem elsődlegesen nem célom, hogy a regényeimből film szülessen. Örömöt szerez, ha leírhatom a történetet, és elolvassák. Nem tartom magam profi írónak, mert nekik teljesen más a habitusuk, a világuk, az írás számukra hivatás és szakma. Én, amikor mesélő kedvem támad, és a történet tükrözi az életfilozófiámat, passzióból, hogy ne mondjam, hobbiból, leírom. 
Készül-e egy következő regény?
Hozzáfogtam egy hasonlóképpen krimielemeket is tartalmazó regény megírásához, amelynek hátterében a korábbi könyvben írtakhoz hasonlóan személyes élmények is helyet kapnak, abban a reményben, hogy érdekességben és színvonalban talán meghaladhatom az eddigi két regényt. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

Bukaresti katedrális, magyar „alapkövekkel”
Templomépítési láz történelmi pénzgyűjtő előzményekkel. Szilágyi Aladár jegyzete.
Úgy tűnik, harmadik nekifutásra gyorsabban halad a román ortodox egyház és politikai elit régi álma, a Nemzet Megváltása Katedrális felépítése. Az 1990 után kitört templomépítési láz csúcsidejében havonta tíz templomot – azaz háromnaponta egyet – szenteltek fel, csupán Nagyváradon 27 görög keleti istenháza épült. Ennek a folyamatnak a betetőzése lesz a Catedrala Mântuirii Neamului, melynek alapkövét 2007-ben helyezték el a betonbarokk Román Parlament szomszédságában.
Az állam ingyen adta át az ortodox egyháznak a 300 millió eurót érő területet. Európa leggigantikusabbnak szánt ortodox székesegyházának költségei eddig körülbelül 400 millió euróra rúgnak, óvatos becslések szerint ez az összeg a befejezésig 600 millióra fog emelkedni. Ennyi talán elegendő lesz a 120 méter hosszú, 70 méter széles, 110 méter toronymagasságú, 5500 férőhelyes, megalomán nemzetmegváltást szolgáló intézmény felépítésére. Ám a komplexumként köréje, alája tervezett parkolók, plázák, vendéglők, múzeumok stb. kialakítására már nem. Dániel pátriárka közadakozásra szólította fel a megyéket, a városokat, a cégeket, a hívek seregét. A kormány eddig 80 millió eurónyi közpénzzel járult hozzá a remélhetőleg más felekezetű, netán vallástalan honpolgárok üdvét is egyaránt szolgáló történelmi projekthez.
Némi történelmi pikantéria: a Nemzet Megváltása Katedrális építését Románia függetlenségének kivívása után, 1879-ben döntötték el. Mivel az építkezés megindításához sem volt pénze, a Brătianu-kormány a Román Királyság két akkori szövetségeséhez: a Német Császársághoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához fordult egy akkor igen jelentős hitel érdekében. Közben Románia szakított a Hármasszövetséggel, a pénzt nem katedrálisépítésre, hanem fegyverkezésre fordították. Románia a mai napig nem adta vissza a kölcsönt a jogutód államoknak, az 1920-as, illetve az 1947-es párizsi békekötésekre hivatkozva!
Legalább ennyire pikáns nyelvileg a nemzetmegváltó székesegyház elnevezése is. Hiszen akatedrális görög eredetű közhasználatú szó, a hangzatos măntuire a magyar megmentés-ből, a neam pedig a nem, nemzet szavunkból ered! erport.ro

Klaus Amerikában (A múlt hét)
Románia elnöke, Iohannis is elment Amerikába szerencsét próbálni. És úgy néz ki, néhány milliárd dollárért sikerült is megtalálnia. Egy cseh újság (a Hospodářské Noviny) szerint öli is ezért a sárga irigység mind a cseh, mind a lengyel elnököt (Miloš Zemant, illetve Andrzei Dudát), akik remélték, elsőként hívja meg őket a térségből az új amerikai elnök. A magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort viszont nem említette az újság, pedig egyetlen volt héthatármezőben, aki az elnökválasztáson neki drukkolt. És Trump győzött is, nem úgy, mint a magyar futballválogatott Andorra ellen, amelynek Orbán szintén szurkolt, de potyára.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt vezére Trump győzelme után rögtön meghívatta magát, állítólag beiktatására. Máig homály fedi, mennyibe került a kiruccanás, és hogy ki állta. Most viszont Iohannis látogatása olyan 6 milliárd dollárt kóstál, és bizonyosan mi fogjuk fizetni. Mind az amerikai, mind a román elnöktől szép volt, hogy bokros teendőik és gondjaik közepette országaink érdekében időt tudtak egymásnak szentelni. Ugyanis van bajuk elég. Trumpot rendesen fúrják, például éppen most kellett kirúgnia a Szövetségi Nyomozó Iroda főnökét, mert számára kellemetlen dolgokat szivárogtatott ki. A mi elnökünk távolléte alatt meg éppenséggel kormányválság lógott a levegőben.
Végül is útja jól kezdődött, hiszen Washingtonban az Amerikai Zsidók Fórumán a szervezet legrangosabb kitüntetését kapta, amelyet a demokrácia és a humanista értékek népszerűsítésének jelentős eredményeként adnak állam- és kormányfőknek. A nosztalgia is belejátszhatott a dologba, hiszen Románia sikeres üzletet bonyolított le Izraellel hajdanán, amikor szép summákért és néhány tyúkfarmért eladta zsidó nemzetiségű állampolgárait. Romániában alig maradtak zsidók, így értelemszerűen az antiszemitizmus is jelentős mértékben csökkent. A látogatás során az új amerikai elnök a Fehér Házban fogadta elnökünket, ahol barackot nyomott a fejére és megdicsérte. Trump, amikor nemrég Brüsszelben a NATO-csúcson járt, ismét minden tagállamtól nemzeti bruttó összterméke két százalékát követelte, de azoknak nem nagyon fűlik a foguk több pénz kiköhögésére. Németország mindössze 1,19 százalékát adja, de mi egy mukkanás nélkül hajlandóak vagyunk kifizetni a két százalékot, és abból – több, mint valószínű – amerikai fegyver(rendszere)eket vásárolni. Mint Iohannis is ígérte, a pénzt „Trumppal közösen” akarja elshoppingolni. Majd elmennek valamelyik fegyverboltba, ahol Trump rendel nekünk, és Iohannis fizet. 
Amikor az amerikai elnök Európába látogatott, az uniós tagállamok vezetői még azt sem tudták kiszedni belőle, hogy ha egyetlen államot megtámadnak, akkor érvénybe lép-e az úgynevezett 5. cikkely, amely egymás megvédésére vonatkozik. Washingtonban a látogatás alatt egy román újságírónő kérdésére Trump egyértelműsítette, hogy baj esetén védelmet nyújtanak. Nekünk mindenképp, mert fizetünk, mint a katonatiszt, s a többi országnak még egyszer odasúghat, ha védelmet akarnak, szedjék csak elő a párnahuzatból a NATO elől dugdosott pénzecskéjüket. Jó, hogy van egy ilyen nagy barátunk, akiről máris kevésbé beszélnek rútul televízióink, mint annak előtte, s aki azt is megígérte, hogy tovább támogatja a nálunk dúló korrupció elleni harcot. A találkozó során arról is értesülhettünk, hogy Trump megdicsérte elnökünket a korrupció elleni harcért, valamint a jogállamiság megvédésében kifejtett erőfeszítéseiért. Felszólította kollégáját: „Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a kereskedelem virágozzék, és az állampolgároknak jóléte legyen.” És most már egészen megnyugodhatunk, mert elnökünk hallgat rá. Trump azt is üzente: Románia jövője és kapcsolata az Egyesült Államokkal nagyon-nagyon fényes. Egyértelmű, hogy a nagy ember bízik vezetőnkben és Romániában.  A román állampolgárokban viszont úgy tűnik, nem annyira, mert arról nem ejtett szót, hogy esetleg megszüntetnék Romániával szemben a vízumkötelezettséget.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bizonytalanság hálójában
Határidőkön túl
Az iskolaalapítók emlékét szerte a világon nagy tisztelettel és kegyelettel őrzik. Iskolát alapítani ugyanis a legszebb és legnemesebb feladatok egyike. Színvonalas iskolát alapítani, amely rövid idő alatt teljesítményt tud felmutatni, annál inkább. Jó hangulatú iskolát létrehozni, ahol helye van a lelkiség mellett a vidámságnak is, ahova jókedvvel mennek a diákok, különösképpen szép feladat. 
Erényből bűn
2017-ben Marosvásárhelyen mindez bűnnek minősül, az alapítókat felfújt, eltorzított okokból meghurcolják, mintha főbenjáró bűnt követtek volna el azzal, hogy színvonalat teremtettek, a szülőket – akiknek joggal alakult ki a bizalmuk az iskola iránt, és nem adják fel a küzdelmet – megfélemlítik, a gyermekek jogait durván megsértik, lelkivilágukat, a felnőttekbe vetett bizalmukat összetörik. El lehet-e fogadni, hogy mindazt, amit jó szándékú pedagógusok felépítettek,
alattomos, rossz szándékú erők minden eszközt, akár az „igazságszolgáltatást” is felhasználva, lebontsák?
Erre gondoltam június 15-én délelőtt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum évzáró ünnepségén, amikor a kitűnő tanuló diákokat szólították ki sorra, és elhangzott, hogy egy-két felsőbb osztály kivételével mindeniknek az általánosa kilencesen fölül van. A legkülönbözőbb versenyeken, vetélkedőkön díjat, helyezést elért, teljesítményükre büszke diákok mellett lelkes pedagógusok és szülők örömét is beárnyékolja az iskola körül a felelősség hárításáról szóló elvtelen labdajáték. Azt, ami két év alatt a más tanintézményekből hozott anyagból összeforrott, és a frissen kapott anyagból felépült, akkora nagy bűn tönkretenni, amit az iskola rosszakarói sem követhetnek el következmények nélkül. 
Azok számára, akiknek feltett szándéka az intézmény tönkretétele, az sem számít, hogy a katolikus iskola körüli helyzet rendezésének elmaradása szinte az egész megye diákságát érinti, ugyanis a vidéki általános iskolák végzettjei közül is sokan készülnek marosvásárhelyi tanintézménybe. Hétfőn megkezdődik az országos képességfelmérő teszt, amelyen a diákok úgy vesznek részt, hogy nem ismerik pontosan, hova, melyik iskolába nyerhetnek felvételt. 
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy az alapításakor történt adminisztratív hiba ellenére a katolikus iskola törvényesen működik. Ezért a legészszerűbb megoldás az lett volna, ha a tanfelügyelőség érvényteleníti február végi határozatát, miszerint a vizsgálat alatt álló tanintézmény nem vehet fel diákokat, így nem indulhatnak az előkészítő és a tervezett kilencedik osztályok, köztük a katolikus teológia osztály sem, ami a Római Katolikus Püspökök Konferenciája és a közoktatási minisztérium egyezsége alapján jöhetett létre.
Szorul a hurok 
Az említett megoldás helyett az egymást követő bírósági ítéletekkel a hurkot mind szorosabbra fűzik az iskola körül. Egyrészt elutasították az iskola és a szülők kérését, hogy a bíróság érvénytelenítse a tanfelügyelőség említett határozatát, amely megbénította az iskola működését. A közigazgatási bíróságon pedig az Unirea Főgimnáziumba járó szülők kérésére érvénytelenítették azt a tanfelügyelőségi határozatot is, amelynek alapján a tanfelügyelőség a szülők kérésének eleget téve a katolikus iskolába sorolta be az Unirea alsó és gimnáziumi tagozatos osztályait. 
A helyi önkormányzat döntéseit, egyrészt amellyel korrigálni szerették volna az iskola alapításáról szóló tanácsi határozat két kifogásolt szavát (a „se propune”-t a „se aprobă”-val helyettesítve), valamint egy új iskola alapításáról szóló határozatot is, a prefektus megtámadta. A Szentszék nagykövetének marosvásárhelyi látogatásakor viszont a legkategorikusabb fogadalmat tette a helyzet rendezésére, de ennek a jelei még nem mutatkoznak.
Felelősség minden fokon
Az alapítás körüli jogi helyzetről a polgármesteri hivatal jegyzője, Szövérfi László fenntartja, hogy a sokat emlegetett 33-as határozat, amellyel a tanács Marosvásárhely iskolahálózatáról szavazott, és az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat alapján a Római Katolikus Teológiai Líceum törvényesen működik. Ezt erősíti meg, hogy 2015-ben a minisztérium belefoglalta az országos iskolahálózatba, és a középiskolai oktatás minőségét ellenőrző ügynökség mindent rendben talált, akkreditálva a kezdő osztályokat. Ha az igazságügyi szervek úgy döntenének, hogy a katolikus iskola nem működik törvényesen, akkor mind a minisztériumnak, mind a minőségellenőrző szervnek vállalnia kell a felelősséget, ahogy egyébként Marosvásárhely polgármesteri hivatalának és tanácsának is. A jegyző szerint, ha jóindulattal kezelnék az ügyet, a tárcavezető meg tudta volna oldani, egy miniszteri rendelettel, illetve egy kormányrendelettel. A kérdésre, hogy a polgármesteri hivatal miért lépett be ellenfélként az iskola elleni perbe, azt válaszolta, hogy abban az időben nem ő volt a jegyző. 
„További jogi eszközökkel próbálkozunk” 
Az iskola évzáró ünnepségén Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátornak tettük fel a kérdést, hogy az említett bírósági határozatok alapján van-e még remény, hogy a katolikus iskola megmaradjon. 
Mivel a remény hal meg utoljára, bízom abban, hogy nem az utolsó évzárón vettünk részt. Bár nehéz félévet zártunk, úgy érzem, van remény a megoldásra. A beszédekben elhangzott, hogy az elmúlt időszakban a diákok, pedagógusok és szülők példaértékű összefogásának vol-
tunk a tanúi, az ügyet felkaroló és támogató különböző színezetű politikai alakulatok képviselői a politikum és a civil társadalom közötti összefogásról tettek tanúbizonyságot. Továbbá jogi eszközökkel próbálkozunk, amelyek törvényes megoldást kínálnak az iskola helyzetének a rendezésére. Önkormányzati szinten is folytatódnak a próbálkozások, illetve a törvényhozás szintjén is reménykedünk az elmozdulásban. 
Lehet-e hinni a pápai nuncius előtt tett ígéreteknek, vagy csak pillanatnyi szemfényvesztés volt az egész?
Az eddigi tárgyalások során azt tapasztaltam, hogy az intézmények közül minden érintett fél – tanfelügyelőség, minisztérium, polgármesteri hivatal, prefektúra – deklaratív módon a megoldásról beszél, de hathatós módon segítséget egyik intézmény sem nyújtott a katolikus teológiai líceum ügyének rendezésére. Mindez beleillik az általános romániai képbe, ahogy különböző jogi eszközökkel, módszerekkel próbálják az eddig kivívott jogainkat csökkenteni, intézményeinket lebontani. Hangsúlyosan fölszólítjuk az érintett szerveket, hogy lássák el feladatukat! A prefektus feladatköri leírásában szerepel, hogy közvetítenie kell a különböző szereplők között. Ennek érdekében olyan jogi javaslatokat indítványozhatna, amelyek megoldást, kiutat jelentenének ebből az ügyből. 
Szintén országos jellegű probléma, hogy olyan törvényi keret van érvényben Romániában, amelyet többféleképpen lehet értelmezni, s kafkai módszerrel hónapokig-évekig lehet húzni-halasztani ügyeket. 
Az iskolának létjogosultsága van
Biró Zsolt parlamenti képviselő is részt vett az évzárón. 
Kiegészítésként először is a bibliai idézetet említeném, amelyben Pál apostol a zsidókhoz írott levelében úgy fogalmaz, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi. Ebbe az iskolába jártam, és 1988-ban itt érettségiztem. Arra gondoltam, hogy akkoriban hány embernek jutott eszébe, hogy ezen az udvaron 27-28 év múlva egy római katolikus iskola évzáró ünnepségén veszünk részt. Ez kell számunkra a hitet és a reményt adja a továbbiakban is, nem szabad ebben a kérdésben meghátrálni, ugyanis az elmúlt évek során egyértelműen beigazolódott, hogy ennek az iskolának létjogosultsága van, a közösség igényli, az eredmények megerősítik, a jogi helyzetet kell a következőkben úgy alakítani, hogy megoldást biztosítson az iskola jövőjére. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra a diszkriminációra, ami a marosvásárhelyi tanfelügyelőség szintjén ismétlődik azzal, hogy jóval kevesebb magyar osztályt indítanak annál, mint amire a magyar közösségnek megyénkben joga és szüksége lenne. 27 éve folyton csak visszalépünk, és az idén már 253 magyar gyermek számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget anyanyelven, holott a törvény világosan fogalmaz az ellenkezőjéről. A román és a német tagozaton több a hely, mint a végzős diák, csak a magyar tagozatot sújtja a diszkrimináció. 
Konkrét megoldásnak mit lát a katolikus iskolát illetően?
Egyelőre beiskolázási terv sincsen Marosvásárhelyen, a helyzet tehát nemcsak a katolikus iskolára éleződik ki, hanem a többi tanintézményre is, amelyek ősztől el kell kezdjék a tevékenységüket. Nem beszélve arról, hogy a kilencedik osztályba készülő gyermekek kezében a módszertani útmutató szerint már régen ott kellene legyen az induló kilencedik osztályokat tartalmazó füzet, ami alapján eldönthetik, hogy hol szeretnének továbbtanulni. Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, és nem tudni, hogy Marosvásárhelyen mit választanak a diákok. Ha a városvezetés, a szakmai felügyelet ennyire felelőtlen, tennünk kell azért, hogy hasonló helyzetek ne ismétlődhessenek meg.
Fellebbez az iskola 
Székely Szilárd, az RKTL megbízott igazgatója elmondta, hogy az iskola nevében fellebbeznek a közigazgatási bíróság határozata ellen. Továbbá úgy gondolják, hogy amíg a katolikus iskola létezik, nem lehet az ellenkezőjét állítani egy kétely alapján. Fenntartásaik vannak egy új iskola indításával kapcsolatosan is, arra gondolva, hogy mi lesz a diákokkal a 2017/18-as tanévben. Ha nem vonják vissza a beiratkozási tilalmat, a végzős osztályok távozásával megszűnik a lehetőség a diákok pótlására, ami komoly következménnyel járhat a tanári karra is. Kik fognak a 2018-ban induló új iskolában tanítani, és hol lesznek a megmaradt diákok? – hangzik a kétely az iskola részéről.
Melyek lesznek a befogadó iskolák, és mi a biztosíték arra, hogy visszaadják az áthelyezett kapott osztályokat? Mi a garancia arra, hogy az új alapítást nem fogják megtámadni? Marad-e még bizalom a szülőkben, hogy az új iskolába írassák a gyermeküket a történtek után? – néhány a kérdések közül, amelyek megválaszolásáig a jelenlegi intézmény megtartását vélik az egyetlen lehetséges útnak, nyilván a beiskolázás tilalmának a feloldásával – erősítette meg a tantestület nevében Székely Szilárd megbízott igazgató az iskolának a már korábban is közölt állásfoglalását. 
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

Születésnapi beszélgetés Bajna Györggyel – A lényeg a derű és a szeretet minden iránt
Kollégák is voltunk, meg nem is. Dolgoztunk egy helyen, egy­ időben és egy másik helyen két különböző időben. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúttal kissé személyesebb hangneműek legyenek a kérdéseim, és ne tegyünk úgy, mintha nem tegeződnénk.
Nagy gyakorlatod van az interjúkészítésben. Hogyan látod, a mikrofonnak melyik oldalán jobb lenni?
Kérdezni szeretek jobban. Válaszolni ellenben írásban. Kicsit gyáva vagyok. A szó pedig nem mindig repül el, ahogy az írás sem halhatatlan. Ám amit leírunk, az azonnal ellenőrizhető, akkor is, ha más nem így gondolja. Erre egy példám is van. Javítottuk a szülőházam, a kőművesnek is kellett volna segítenem, de írnom is kellett. Mondtam, most írnom kell. „Ugyan – intett le –, vágj ki egy tavalyi cikket és küldd azt be. Úgysem veszi senki észre!”
1947. június 12-én születtél Gyergyószentmiklóson, egy hatgyerekes családban nőttél fel. Úgy tudom, régi szentmiklósiak vagytok, régi városi tisztségviselőkkel. Mit tartasz a legfontosabbnak, mit kaptál/örököltél a felmenőidtől?
Bajna ágon elsősorban édesapámra hagyatkozhatom. Tőle a becsületet és mindenki tiszteletét tanultam meg. Fajra és nemre való tekintet nélkül. Ő Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett, nagyrészt zsidók voltak az osztálytársai, mert a Dohány utcában laktak. Hadiözvegy édesanyja Budapesten nyitott varrodát, mivel nem tudott kijönni módos apósával, Bajna Ferenccel. Onnan tehát édesapám olyan kapcsolatokkal, élményekkel gazdagon tért később haza – mert Trianon után nem sikerült letelepednie Hollandiában –, amit még a második román világban is kamatoztatni tudott. Édesanyám Páll leány volt, nagyon szelíd és jóságos asszony, ami ellenben nem zárta ki esetében az óvatosságot, sőt a távolságtartást sem. Ő például soha nem engedett bocsánatot kérni. Azt tartotta, hogy ne tégy olyant, amiért bocsánatot kell majd kérned. Ez a tanítása volt a leghasznosabb számomra egész életemben. Az újságírásban is!
Milyen gyermek voltál? Rossz, huncut, gyámoltalan, szorgalmas, laza? Van kedvenc gyerekkori történeted?
Csintalan, érdeklődő, nagyon kíváncsi, tekergő, laza… Olvasni ellenben nagyon szerettem, tanulni és dolgozni nem annyira. Édesapám egyszer meg is jegyezte, hogy a munka temetésén a legnagyobb szélben is egyedül elvinném a hármas keresztet. Történetem? Folyamregénynyi. Első rabláncra kötésem az egyik kedves eset. Cukorért álltak sorban 1952-ben, a szomszédunkban lévő, dédapám államosított házában működő üzlet előtt. Ott sertepertéltem, természetesen meglógva hazulról, ahol hiába találtak ki csodazárakat a kapura, mert hamar meglestem a kinyitás titkát… Szóval én, a Babszem Jankó – mert eleinte így becéztek a családban – elkezdtem mondani jó hangosan, hogy miért állnak sorban? Nekünk egy egész zsákkal van a kamrában. Az történt ugyanis, hogy mivel lovaink is voltak, édesapám mindig segített a boltosoknak az áruszállításnál, amit ez esetben egy zsák süveges cukorral fizettek ki. Szerencsére leghamarabb édesapám keresztleánya figyelt fel szavaimra, s azzal már kapott is fel, s haza. Édesapám és három barátja ott beszélgetett fügebor mellett az asztalnál. Bori bé, édesapám ki, s amikor visszatért, egy tehén nyakára való lánccal a derekamtól megkötött az asztal lábához. „Be akarsz záratni, szaros kölyök?” – kérdezte. Számomra, az állandóan fülelő számára ennél jobb büntetést ki se találhattak volna. Volt, amit hallgatnom, mert természetesen tovább politizáltak fölöttem.
Másik feledhetetlen emlékem is e négyessel kapcsolatos. Negyedikes voltam már, s hiába ügyeltek, hogy előttem ne beszéljenek, csak elcsíptem ezt-azt. Nagyanyám például, mielőtt elkezdte volna szidni a kommunistákat, mindig figyelmesen körülnézett, hogy „gerenda van-e a házban?” Ez a gerenda én, a „picok kölyök” voltam. Negyedikes koromban a borszéki erdőt megtámadták a lepkék, ellenük pedig repülőgépeket kellett bevetni. Szárhegyen volt reptér, onnan szálltak fel a gépek, orosz pilótákkal, akik élelmezéséért Szálassy bácsi és Rokaly bácsi felelt. Mindkettő állandó vendég volt a háznál. A tanító nénim Szállassy Magdolna volt. Amikor meglátta a táblára írt példamondatomat, alig várta, hogy szünet legyen, s hazavihessen a szomszédba, mert ezt írtam szép betűimmel, a szenzáció hatását lesve: „Nálunk a szovjet pilóták bécsiszeletet és párizsisonkát esznek.” Nyilván tudta a forrást. A férje neki is elmondhatta felháborodva, mert akkoriban még a kenyeret is jegyre adták. Na, itt már fenekesek jöttek… A legsúlyosabb büntetés: öt suhintás, el nem törő orgonaággal, természetesen letolt nadrággal fogadva.
Szülővárosod gimnáziumában érettségiztél. Mit tartasz a legemlékezetesebbnek diákkorodból?
Felvételi után a legjobbakat mindig kiválasztotta Pálfi Andor az ő osztályába. Október vége volt, érkezett családlátogatni. Éppen fát vittünk be édesapámmal, amikor megláttam a kapuban. Gyorsan elkezdtem sorolni a rossz jegyeimet. El is jutottam hét négyesig és három hármasig, persze a francia kilencessel kezdtem. Bementünk, én illedelmesen az első szobába. Egyszer hallom: „Mit hét négyes és három hármas? Tizennégy négyes és öt hármas!” Édesapám ellenben csak ennyit mondott: „Tanár úr, meddőpásztorra is szükség van.” Amikor elment az osztályfőnököm, édesapám egy szót sem szólt. Na, összekaptam magam, s mindenből átmentem az évharmad végére, aztán a következő érettségiig elfoglaltam azt a hétötven-nyolcas általános körüli közepes helyet. Kilencediktől pedig megjelent az osztályban Bereczki Karcsi. A Bajna–Bereczki páros pedig híressé vált azokban az években. A városban is! Pálfi így szabadult meg tőlünk: Bajna, Bereczki, mars a humánba!
Ha jól tudom, többször felvételiztél az egyetemre. Mindig magyar–orosz szakra? Szíved szerint mi lettél volna 18 évesen?
Háromszor, mindig a magyar–orosz szakra. Az elsőn Jókairól írtam olyan tudományos értekezést, amit ráért volna negyvenévesen megírni, ugyanis kritizáltam – én, a taknyos – a nagy Jókait. Második alkalommal nagyon szerelmes voltam – és elfelvételiztünk a kislánnyal. Harmadszor Papp Kincses Emese fogadott testvéreként ügyelt arra, hogy sikerüljön a felvételim. Amikor hazajöttem, a kihallgató tiszt csak annyit jegyzett meg: „Látja, ha segített volna nekünk, sikerült volna.” Ma már örvendek, hogy nem jártam sikerrel Kolozsváron… Egyébként mindig tanár akartam lenni.
Emlékszel a felnőtté válásod pillanatára, időszakára?
Igen. Hatvanévesen történt meg először, hogy úgy éreztem, talán felnőttem.
Saját tapasztalatból is tudom, hogy nincs az embernek egyetlen olyan foglalkozása vagy szakmája sem, ami fölösleges lenne. Minden valamire jó, minden tapasztalatnak hasznát lehet venni: s úgy képzelem, hogy csak tartósan gyakorolt három műszak után lehet igazi novellákat vagy verseket írni… Te hogy vagy ezzel?
Minden munkahelyemen hasznos tapasztalatokat szereztem. Emberismeretből ott készültem fel. Az pedig nélkülözhetetlen tollforgatás közben is. Olyan dolgok történtek velem, velünk – például a lenfonodai három műszakban –, amit ha leírnék, valótlannak tűnne. Pedig igaz történetek lehetnének.
Hogyan korszakolnád az életed? Van kedvenc időszakod, kedvenc munkahelyed, munkaköröd?
A tanügyben eltöltött hét év, a művelődési szakirányítás öt éve, végül az 1990 áprilisától tartó időszak, amit újságíróként jegyezhetek. Ez eddig 39 esztendő. A nagy írók és költők java részének rövidebb volt az élete. Hát lehetnék elégedetlen?
A Gergely Tamásnak adott életút-interjúban átugrottad az 1989-es eseményeket. A készülő – vagy azóta el is készült – könyved miatt?
Nem írtam még meg, vázlatos állapotban leledzik. Érdekes, hogy máris többször szembesültem az emlékek ingatagságával. Az sem úgy emlékszik egy-egy eseményre, akivel együtt voltunk ugyanott. Ha kényelmetlen az epizód, azt mondja, ott se volt. Ilyen például, amikor hárman vittük vissza az esetleges lincselések elkerülése érdekében a szekusdossziékat a mai csendőrségre, az akkori belügyes alakulathoz, 1989-ben, Szent István napján… Egyikünk ott sem volt, szerinte!
Mikor jöttél legutóbbi közös munkahelyünkre? Azt adta az újságírás, amire vágytál? Mit reméltél? Színeket, találkozásokat, világmegváltást?
1990-ben, nevem napján. Világmegváltó szándékom nem volt. Csak boldog voltam, hogy jó társaságba keveredtem, akik közül a még élőkkel ma is kölcsönösen tiszteljük egymást. Soha egyetlen összetűzésem nem volt a lapnál. Senkivel! Az élők közül Borbély Lászlót modoráért, Hecser Zoltánt a törvényismerete miatt tiszteltem. Ferencz Imrével, Kristó Tiborral és Sarány Istvánnal pedig ma is baráti a kapcsolatom. Az újságírás mindent megadott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és a Hargita Népéhez kerülhettem. Egyikük a néhai Bálint András volt.
Mi a legkedvesebb újságírással kapcsolatos emléked?
Számtalan szép emlékem van, de az elismerések, az olvasók és nem olvasók irányomba mutatott tisztelete a legértékesebb kincse eddigi életemnek. Nyilván hitvesem, gyermekeim és unokám mellett.
És a legrosszabb?
Letiltásunk arról a portálról, aminek létrehozását gyakorlatilag újságíró kolléganőim intézték.
Nemcsak az írott sajtóban, hanem a televíziós újságírásban is jeleskedtél. Melyik áll szívedhez közelebb? Mi a legemlékezetesebb forgatási élményed?
Kitűnő és tehetséges ember, Zsigmond Attila segítője vagyok. Nyilván, én elsősorban az írással segíthetem őt is, hiszen a riporteri munkát az írott rész előzi meg, a kérdésekkel fel kell készülni. Több díjnyertes filmet, dokumentumfilmet, portrét forgattunk együtt. Élményeim között nincs első hely, de feledhetetlen – névsor szerint – a Balázs József festőművésszel, a Berszán Lajos kanonok úrral, a Rafi Lajos cigányköltővel, a Vaszi Levente kósteleki tanár-énekessel készült portréfilmek, a székelyföldi „betyárok” és az Így veszett el Erdélyország című riport-dokumentumfilmek forgatása alatt történtek. Ám talán a legértékesebb az Ervin atyával készült többórás anyag, ami páratlan lehet a maga nemében.
Nyugdíjas vagy, de nem mentél nyugdíjba, hiszen írsz, alkotsz. Min dolgozol most?
Családom történetén, ugyanis két okleveles ág sarja vagyok. Egyiket, a Blénesit 1615 tavaszán Bethlen Gábor, másikat, a Bajnát 1676 áprilisában Apafi fejedelem adta. Utóbbiról már csak annyit kell megtudnom, hogy délelőtt vagy délután írta-e alá a fejedelem. Ha délután, akkor állítólag beborozva tehette, ami ellenben nem vonna le semmit a cím értékéből, de jó lenne mégis tudnom.
Bevallom, kétszer is ellenőriztem a születési évedet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy betöltötted a hetvenet. Te hány évesnek érzed magad? Mi a titka a fittségednek? Kerékpározás, kaszálás?
A kaszálás nem. Szekeret szerettem rakni, mert ott mindenki látott. A kerékpár csak az állóképességben segít. A lényeg a derű. Aztán a szeretet minden iránt, ami körülvesz, a csodálat a természet tökéletessége láttán, amit bárhogy igyekszünk, lám, nem tudunk tönkretenni egészen. A mosolygó hölgyek imádatát ki ne felejtsem. Az valóban fiatalon tart. A lélek pedig kortalan.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Bukaresti Magyar Élet
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója havonta elküldi nekem e-mail-ben a címben jelzett fővárosi magyar lap írásait. Nincs ebben semmi különös, ha csak az nem, hogy a Maszol mellett immár ez a világhálós kiadvány is ötödik éve megmutat valamit a fővárosi magyarság életéből, az ő művelődési igényükről kapunk felvilágosítást.
A legutóbb számban számomra legérdekesebb írás a ballagó 12.-esek elköszönéséről szól. Kilencen végeztek, köztük bizonyára tiszta román családból származó fiatalok is. Eszembe jut, magam is évekkel ezelőtt vizsgáztattam az Adyban, egyik esztendőben nyolcadikosokat, egy másik alkalommal érettségizőket. Mindkétszer meglepett az a komolyság, ahogy a tanulók és szüleik is viszonyultak ehhez az aránylag kis létszámú, de annál szorgalmasabb iskolai közösséghez.
Annak idején, tudom, bukaresti ismerőseim, barátaim közül többen is reggelente hosszú utat tettek meg, hogy csemetéjüket elvigyék az egyetlen magyar iskolába, a tanárok pedig mindannyian ott izgultak a vizsga színhelyének közelében. Kellemes meglepetés volt szóbeli feleleteiket hallgatni, írásbeli dolgozataikat javítani. Olyan nem akadt közöttük, aki legalább három Jókai-regényt el ne olvasott volna, Mikszáthról, Kosztolányiról nem is beszélve. Igényelték, hogy meghallgassuk őket, hogy beszéljenek. Eladdig egyetlen egyszer kért meg az egyik sepsiszentgyörgyi vizsgázó, amikor kiváló felelete közben le akartam állítani, hogy ő még beszélhessen, mert beszélni akar a modern drámáról, ugyanis tanórákon erre nem nyílt lehetősége (ezért is tartom baromságnak, hogy a szóbeli vizsgát teljesen tét nélkülivé tették).
Igen, ott, Bukarestben olvasott diákokat vizsgáztattunk. Egyikük édesapja várt az állomáson gépkocsival, kiderült, magyarul nem tud, a budapesti román konzulátuson dolgozik, s fiát azért adta az Ady Endre Líceumba, hogy elsajátítsa a magyar kultúrát, belőle is diplomatát akar nevelni. Akkor még román nemzetiségű volt a magyar iskola igazgatója, szerencsére, mert ő mentette meg a felszámolástól ezt a tanintézetet, a sírból hozta vissza, ahogy mondani szokás, nem engedte megbuktatni. (Tényleg: milyen könnyű iskolát felszámolni, s milyen nehéz megtartani, újra megalakítani! Nevét meg szokták jegyezni az iskolaalapítónak, de meg az iskola felszámolójának is! Az elsőnek sok helyen szobrot is állítanak.)
Persze, a bukaresti magyar élet nem csupán ennyiből áll, de az Ady Endre Líceum kétségtelenül a fővárosi magyar közösség magyar életének egyik fontos, talán legfontosabb része, rájuk figyelnünk innen távolról is érdemes és tanulságos!
Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hat évtized története
Idén 60 éves a Marosvásárhelyi Urológiai Klinika, amelynek munkaközössége ünnepségsorozattal tiszteleg azok emléke előtt, akik megalapították és továbbfejlesztették az elmúlt évek során. Az ünnepi évfordulóra a klinika munkatársai az egység történetéről egy háromnyelvű könyvet adtak ki, amelyben az olvasó nyomon követheti, hogyan önállósodott és hogyan vívta ki jól meghatározott helyét a romániai urológiai klinikák sorában. 
A könyv az elődök és a klinika iránti elkötelezettség szellemében készült – jegyzi az előszóban prof. dr. Mártha Orsolya egyetemi tanár, a klinika jelenlegi vezetője. A könyvet dr. Schwartz László szerkesztette, megírásában 11 szerző vett részt. 
A kolozsvári magyar nyelvű tudományegyetem orvosi karát 1945-ben költöztették Marosvásárhelyre, és 1948-ban a tanügyi reform során vált magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté. Kezdetben az urológia a többi sebészeti szakághoz hasonlóan a dr. Mátyás Mátyás vezette Sebészeti Klinika keretén belül működött. Az urológiai alosztályt dr. Kótay Pál vezette, aki egyetemi adjunktusként 1951-ben adta ki az első urológiai jegyzetet. Az OGYI keretében az urológia 1957-től szerveződött különálló diszciplínává, és 22 ággyal önállósult az osztály is dr. Kótay Pál egyetemi docens vezetésével. Az első munkatársak dr. Balogh Ernő főorvos, dr. Mártha Ivor, dr. ifj. Mátyás Mátyás és dr. Bálint Jenő szakorvosok voltak. 1961-től gyakornokként dr. Bakos János is a klinika munkatársa lett. 
1962-től az egyetemen kétnyelvűvé válik az oktatás, a román előadásokat dr. Friedrich Gross egyetemi adjunktus, urológus főorvos tartja, a magyar hallgatók magyarul tanulják az elméleti tantárgyakat, a gyakorlatok nyelve a román lesz. A kommunista vezetőség fel akarja függeszteni állásából Kótay Pált, aki kapcsolatai révén mégis maradhat, de 1965-ig nem taníthat.
A hetvenes években dr. Mártha Ivor főorvos és dr. Bakos János tanársegéd megvédik doktori dolgozatukat. 1975-ben, 65 éves korában nyugdíjazzák dr. Kótay tanárt, ezt követően dr. Bakos János adjunktus tartja a magyar előadásokat. A klinika vezetését 1977-től 2000-ig dr. Nicolescu Dorin előadótanár tölti be. Nyugdíjba vonulását követően egy évig dr. Oşan Virgil egyetemi docens, majd 2001-től dr. Boja Radu egyetemi előadótanár (mindketten később professzorok) áll a klinika élén. 2011-ben az irányítást dr. Mártha Orsolya urológus főorvos, egyetemi docens veszi át, aki az idén februártól egyetemi tanárként áll a klinika élén.
Az urológai tanszéken a kezdetektől gazdag tudományos tevékenység zajlott, és folyamatosan új vizsgálómódszereket, a későbbiekben új műtéti technikákat vezettek be. 
1977-től dr. Bakos János irányításával több kutatási vonal indult az arteriális, vénás és nyirokutak radiológiai és ultrahangos tanulmányozása terén.
Romániában elsőként a marosvásárhelyi klinikán vezették be az alsó és felső húgyúti endourológiai beavatkozásokat, amelyeket 1978-tól Nicolescu Dorin professzor végzett. 
1990-ban tartják az első endourológiai szimpóziumot, amelynek során a résztvevők élő közvetítéseket tekinthetnek meg a műtőből. Nicolescu professzor vezeti be az ultrahangos kivizsgálást. 
Az új kórház felépülése nyomán 1985-ben a klinikai ágyak száma 84-re emelkedik. Dr. Boja Radu 1986-ban végzi el az első perkután beavatkozást, majd az endourológiai beavatkozások rutinná változnak.
Az előrelépések egyesek számára csak az 1989-es történések után válnak lehetővé. A tanszék és a klinika munkaközössége új személyekkel bővül, köztük dr. Mártha Orsolya gyakornokkal és dr. Schwartz László szakorvossal. 
A testen kívüli, műtét nélküli kőzúzás bevezetése újabb változást hoz a klinika életébe. A nagy teljesítményű kőzúzóval 1991-ben végzik az első beavatkozást. 1993-ban jön létre 16 ággyal az Extrakorporális Kőzúzó Részleg, amelyet nyugdíjazásáig Oşan Virgil egyetemi tanár, majd azt követően 2014-ig dr. Vass Levente vezet, aki 2001-től kezdte gyakornoki tevékenységét. 2014-ben megszűnik az alosztály.
1998-ban vezetik be az urodinámiás kivizsgálásokat, amely területen dr. Mártha Orsolya országos és külföldi elismerést ér el. Dr. Schwartz László a húgyhólyag-sebészetben, a klinika szakorvosai egyéb területeken jeleskednek – olvasható a történeti áttekintésben. 
Miközben az idősebb nemzedék tagjai közül egyesek külföldre távoznak vagy nyugdíjazzák őket, a klinika személyzete fiatal tanársegédekkel bővül, s 2011-től a tanszék, majd 2012-től a klinika vezetését dr. Mártha Orsolya veszi át. Helyettese dr. Catarig Cristian főorvos – emeltünk ki néhány adatot a klinika történetéből.
A továbbiakban az öt klinikavezető életéről és munkásságáról lehet olvasni, majd a jelenlegi személyzet névsora, a tudományos tevékenység áttekintése következik, és fényképek zárják a kiadványt. 

Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú  célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni  ezeket a sokrétű  erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infra­struktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. 
Magyarul hangos a központ! 
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz  Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. 
Iskolai rendezvények különös hangsúlya 
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. 
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok 
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ  Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. 
Előtérben a helyi értékek 
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton  Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig  Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)

Sötét erők diadala
Veszélyben Románia, elárulták a román nemzeti érdekeket, az alkotmányos rendet, eladták Erdélyt – ezektől a jajkiáltásoktól hangos másfél napja az ország, a parlament, ezt harsogják a tévék, lapok politikai szájtartástól függetlenül. Nem győzik egymást túllicitálni a nagy román szószólók, a magyar veszély oly méretűvé dagadt, hogy már a kormányválság is alig téma. S mindez miért?
Mert az RMDSZ támogatása feltételéül szabta néhány olyan jogszabály elfogadását, melyek programjában, választási ígéreteiben is szerepeltek. Nem, nem területi autonómiát kért Székelyföldnek, csupán a nyelvi jogok bővítését kívánta elérni, hogy ne legyen bűn kitűzni a székely zászlót, hivatalos ünnep legyen a magyarok számára március 15. Olyan dolgokat, melyek igazodnak Románia nemzetközi vállalásaihoz, s melyek tulajdonképpen minden normális államban természetesek. 
Oly változatos formában, akkora elementáris dühvel tört elő a gyűlölködés, hogy a nacionálkommunista Ceaușescu is megirigyelte volna. Román nemzeti színű szalagok jelentek meg a parlamentben, hazafias nóták harsogtak a gyűlésteremben, s akinek nem jutott képernyő, mikrofon, az a közösségi oldalakon tett tanúbizonyságot hatalmas hazaszeretetéről, hogy ország-világ lássa, ő nem tartozik az árulók közé. Hemzsegtek a hazugságok az 1848-as forradalom idején megölt több százezer románról, arról, hogy Bukarestben is kötelező lesz a magyar nyelv ismerete, ha átmegy az RMDSZ javaslata, a fenyegetőzés, hogy estére sok tízezren gyűlnek össze a fővárosban tiltakozni. Egyetlen józan hang sem akadt, amely elmagyarázta volna, miről is szólnak ama inkriminált jogszabályok. Senki nem merte kockáztatni a magyarbérenc bélyeget. 
Az RMDSZ megpróbálta, amire vállalkozott: parlamenti eszközökkel bővíteni valamelyest az erdélyi magyarság ugyancsak megnyirbált jogait. Kihasználva remek alkupozícióját – úgy tűnik, Dragneáéknak nagyobb szükségük volt támogatásukra, mint bevallották –, igyekezett mindent átnyomni, amiről úgy gondolta, hogy átmehet. A már két említett jogszabályon kívül előkerült a kisebbségi törvény, egyebek mellett feltételül szabták a marosvásárhelyi iskola és orvosi ügyének rendezését is. Mind-mind olyan rendelkezések, melyek nem vesznek el senkitől, de élhetőbbé tehették volna a magyarok számára is ezt az országot. A románságnak azonban már ez is elfogadhatatlan.
Itt állunk hát 2017 Romániájában, ahol oly példaértékűen rendezték a nemzeti kisebbségek helyzetét. Néhány óra alatt olyan fokú magyarellenesség generálható, mely a sötét középkort idézi, és amely nyerő helyzetből az abszolút vesztesébe taszítja az RMDSZ-t, egyes számú közellenséggé teszi közösségünket. Az már egyértelmű, a most napirendre került tervezetek elfogadtatására esély sem nyílhat a közeljövőben, a kis lépések, alkudozások politikája zsákutcába futott. S hol vannak még az igazán fontos, megmaradásunkhoz elengedhetetlen célkitűzések? Ideje lenne hát mérlegelni, érdemes-e ezen az úton folytatni, vagy ki kellene végre próbálni a radikálisabb, tüntetésekre, polgári engedetlenségre alapozott politizálást. Vesztenivalónk lassan már úgysem lesz. 
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: ma Romániában gombnyomásra beindul a nacionalista gépezet
„Ma Romániában egy gombnyomással úgy fel lehet órák alatt korbácsolni a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet, hogy még a normálisnak tűnő politikusok is megtorpannak” – jelentette ki a Maszolnak az elmúlt napok tanulságairól Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ csak a későbbiekben dönti el, hogy milyen álláspontot képvisel az elnöki hivatalban jövő héten kezdődő kormányalakítási tárgyalásokon.
- Az RMDSZ külső szemlélője volt a bizalmatlansági indítvány vitájának. Mennyire lepte meg a szavazás végeredménye, a Grindeanu-kormány bukása?
- Semennyire. Felröppentek spekulációk szavazás előtt, de az aritmetika azt mutatja, hogy a PSD-ALDE koalíciónak többsége van a parlamentben. Ez akkor is így van, ha ez a többség most már kisebb, mint amekkora a ciklus kezdetekor volt, de elegendő volt arra, hogy a saját kormányukat leváltsák. A különböző próbálkozások ezt nem tudták felülírni.
- Hétfőn már elkezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az elnöki hivatalban. Az RMDSZ – gondolom – három forgatókönyv előtt áll. Kormányra lép (ha felkérik), a parlamentből támogatja a kormányt, ellenzékbe vonul. Milyen alapon döntik el, hogy melyik opciót választják?
- Erre most nem lehet válaszolni. Függ attól is, hogy kérnek-e egyáltalán bármit tőlünk, szükségük van-e ránk kormánytöbbség kialakításához, vagy nem. Mint említettem, aritmetikailag ránk nincs szükség. Ha kérnek valamit, attól is függ, hogy mit kérnek. Függ a miniszterelnök személyétől, illetve attól, hogy az államfő figyelembe veszi-e a parlamenti többség akaratát. Erre a kérdésre ma választ érdemben nem tudok adni, spekulálni nem akarok.
- Kialakul-e már erről az RMDSZ álláspontja az elnöki hivatalban tartott konzultációsorozat előtt?
- Az RMDSZ-ben lesz egy konzultáció erről a következő napokban. De többet mondani, döntést hozni ebben a kérdésben, csak hétfőtől arrafele tudunk.
- Mennyire befolyásolják a döntést az elmúlt napok fejleményei? Konkrétan: neheztel-e az RMDSZ a koalíciós pártokra, amelyek a biztatónak tűnő tárgyalások után hirtelen lesöpörték az asztalról a szövetség által kért törvénytervezeteket?
- Nem az a feladatunk, hogy nehezményezzünk bármit is. Számomra az elmúlt napokban történtek nagyon fontos tapasztalatot jelentettek. Még csak nem is tudok a PSD-ALDE vezetőire neheztelni. A hétfő délutántól kezdődő magyarellenes őrület nem tőlük indult. Ők nem tudták ezt kezelni, tán nem voltak elég bátrak, hogy ezzel szembemenjenek. Talán hibáztak ott, hogy a hétfői tárgyalásainkra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. A déli politikusaikkal ugyanis semmi baj nem volt, teljesen kézben tartották őket. Ilyen gyors ütemben ennyi mindent ritkán volt alkalmunk végigtárgyalni. Hétfő este valóban bizakodóak voltunk, de nem tudjuk hozzájuk kötni ezt a magyarellenes hangulatot. Ilyen farizeus társadalmat, mint a román társadalom, Európában nem nagyon látok sehol. Jól példázza ezt, hogy miközben Klaus Johannis Németországban éppen arról beszélt, hogy Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést, idehaza őrjöngtek a televíziókban a politikusok, a közvélemény-formálók, és magyarellenes hangulatot szítottak. Ez azzal vetekszik, hogy meghívják a pápát Romániába, és egy katolikus iskolát darabjaira vernek. A tapasztalatom ebben a pillanatban inkább arra vonatkozik, hogy ha valakik akarják, megnyomják a gombot, akkor Romániában a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet órák alatt úgy fel lehet korbácsolni, hogy még a normálisnak tűnő emberek is megtorpannak, visszalépnek. Liviu Dragneáról és Călin Popescu Tăriceanuval sokat beszéltünk, és azt láttam, hogy – meglepő módon – megoldásokat keresnek a kéréseinkre, úgy látják, hogy a többség-kisebbség viszonyt kezelni kell. Abban a helyzetben, amiben voltunk – és ezt a helyzetet ők okozták –, mi azt mondtuk, lépjünk egyet, nagyobbat, és ők erre fogékonyak is voltak. De a tanulság ebben az, hogy Romániában 2017-ben a kilencvenes évek elejéhez hasonló gyűlöletkampányt, magyarellenességet lehet előidézni. Ennek a magyarázatait érdemes megkeresni.
- Ez a nacionalista delírium nem a koalíciós pártoktól indult, de kétségkívül őket is elérte, elég, ha az erdélyi politikusaik megnyilvánulásaira gondolunk. Lehet úgy fogalmazni, hogy a belső reakciók késztették meghátrálásra az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon Liviu Dragneáékat?
- Egyértelműen ez történt. Hétfőn este, amikor felálltunk az asztaltól, annyi maradt függőben, hogy bevegyük a közigazgatási törvénybe a jogszabály anyanyelvhasználattal kapcsolatos előírásainak megszegéséért járó szankciókat is. Szankciók egyébként most is vannak, de kormányhatározatba foglalva. Azt is javasoltuk, hogy törvényszegés esetén a diszkriminációellenes tanács is büntethessen. Hétfőn este abban váltunk el, hogy alszunk erre még egyet, egyébként minden más kérdésben megegyeztünk. A kisebbségi törvényről is megállapodtunk, a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításával szemben pedig az égvilágon semmilyen kifogásuk nem volta tárgyalópartnereknek, a szakbizottságokon át is ment a tervezet. Ugyanúgy elfogadták a szakbizottságok még hétfőn az oktatási törvény módosításaira tett javaslatainkat is. Úgy váltunk tehát el hétfő este, hogy kedden reggel ezeket még átolvassuk, tíz órakor összeülnek a szakbizottságok, a tervezetek pedig azonnal plénum elé kerülnek. Ám a koalíciós pártok vezetői a nacionalista hisztéria, a saját erdélyi képviselőik nyomására reggelre megijedtek.
- Hogyan látja, ha a tárgyalások témáját képező tervezet-csomag kisebb lett volna, mint amit az RMDSZ az asztalra tett, akkor meghátrálnak a tárgyalópartnerek?
- Olyan kérdések kerültek ebbe a csomagba, amelyekről évek, sőt lassan évtizedek óta beszélünk. Ezeket minden egyes alkalommal az asztalra tettük, akkor is, amikor a jelenlegi ellenzéki pártok voltak a tárgyalópartnereink. Ez egyébként a másik tanulság a román pártokkal kapcsolatban. Az az őrület sem volt korrekt, ami Traian Băsescu vagy Raluca Turcan szájából elhangzott, ezeknek a politikusoknak is van felelősségük. Lehet azt mondani, hogy mi most hirtelen mindent meg akartunk oldani, de mi nem akartunk hirtelen mindent megoldani, mert nem is lehet megoldani. Viszont azt gondolom, hogy helyesen jártunk el. Meggyőződésem, hogy ha ez a csomag csak a kisebbségi törvényt tartalmazta volna, ugyanez a helyzet áll elő. Teljesen mindegy volt, hogy egy tervezetet tűzünk napirendre, vagy hármat, mert ugyanez a hisztéria lett volna. Bebizonyosodott számomra: ma nagyon nagy ereje van azoknak, akik a kisebbségi kérdésben nem akarnak előrelépni, akik ezt nagyon hazug, farizeus állapotot fenntartják. Csak a gombot kellett megnyomniuk, és pillanatok alatt beindult a nacionalista gépezet.
- Ennek az – egyelőre függőben maradt – tervezetcsomagnak az elfogadása feltétele lesz-e annak, hogy az RMDSZ a következő kormány támogassa vagy akár kormányra lépjen?
- A feltételeinkről soha nem beszélgetünk a sajtón keresztül senkivel. Ezek a kérdések jó ideje napirenden vannak, és sajnos továbbra is napirenden maradnak, mert nem tudtunk előrelépni. 
Cseke Péter Tamás maszol.ro

bölömbikával szántanak, ugye?
Fél évszázadon keresztül tanított szülőfalujában, Ördöngösfüzesen, ahol több múzeumot is alapított. A természetvédelemre való neveléssel országos hírnévre tett szert. Lapohos András nyugalmazott biológiatanárral oktatásról, nevelésről és a mezőségi magyar szórvány helyzetéről beszélgettünk.
– A rohamos gyereklétszám-apadás korában az ember nosztalgiázva gondol vissza a háború utáni évtizedekre, amikor a Mezőségen is népes magyar osztályok indultak. Ön ezt hogyan élte át pedagógusként? – Az osztályösszevonások nem a rendszerváltás után kezdődtek el. A Mezőségen jóval korábbról nyomon követhető létszámbeli apadásunk. Amikor fiatal biológiatanárként hazatértem szülőfalumba, és 1954-ben kineveztek iskolaigazgatónak Ördöngösfüzesen – hozzám tartozott Füzesmikola, Boncnyíres, Lunkabonc és Kisszék román iskolája is –, láttam, hogy csak idő kérdése a gyereklétszám-csökkenés. A mindenkori hatalomnak az volt az érdeke, hogy az első adódó alkalommal osztályokat vágjon le és szüntessen meg. Akkoriban a szamosújvári központtal működő rajonhoz tartoztunk. Egy decemberi napon beállított hozzánk a magyar tanfelügyelő tanügyi paranccsal, hogy egy magyar osztályt szüntessek meg, mert ősszel eggyel kevesebb gyerekkel indítottuk el, ami nem törvényes.
– Ellent lehetett mondani az akkori hatalomnak?  
- Abban a korban is elsősorban az iskolaigazgatón múlt, hogy keres-e megoldást, vagy szolgaian teljesíti a felülről jövő parancsokat. Én nem teljesítettem. Az ügyet a szülői bizottság elé vittem, és közös döntés született, hogy egy szomszédos község iskolájából hozunk egy gyereket, ezzel megmentjük az osztályt. Az új gyerek átiratkozási papírjaival bementem Kolozsvárra a főtanfelügyelőhöz, aki azonban hallani sem akart erről. Így jutottam el a megyei néptanácshoz, az oktatással is foglalkozó román alelnökasszonyhoz, akit sikerült meggyőznöm igazamról. Karácsony szombatján megkaptuk a tanfelügyelőségről a beleegyező papírt, hogy az osztály tovább működhet.
– A gyereklétszám-csökkenés nem állt le. Hogyan sikerült fél évszázadon át megőriznie az 1–8. osztályos magyar oktatást Ördöngösfüzesen?
– Mai szóhasználattal élve mi voltunk a környék első szórványiskolája, miután kiderült, hogy csak így lehet megmenteni a magyar oktatást. A környező magyar falvakban már 5–8. osztály nem indult, így volt utánpótlás. Senki nem biztatott arra, hogy bentlakást létesítsek, a tanfelügyelőség nem támogatott. Volt rá épület, és mi a nulláról indítottuk. A bentlakó gyerekek szüleitől kértünk alapélelmiszereket, és egy falubeli asszony megfőzte az ételt. Így indultunk. A tanárokkal felváltva pluszjuttatás nélkül biztosítottuk a gyerekek állandó felügyeletét. Én minden este addig voltam benn, amíg a gyerekek elaludtak. Szentmártonból, Feketelakról, Pujonból és Vasasszentenyedről érkeztek folyamatosan diákok. Mindenki elégedett volt a körülményekkel, és azzal, hogy magyarul tanulhatnak. Mire önerőből összehoztuk a jól működő bentlakást, mellénk állt a tanfelügyelőség is: kaptunk ösztöndíjakat, így a fenntartása könnyebbé vált.
– Miután önt nyugdíjazták, nemcsak a bentlakás, hanem pár éven belül a magyar nyelvű 5-8. osztály is megszűnt. Ennyire elapadt az utánpótlás?
– Minden csak úgy működik, ha mellé állnak, ha szívügyüknek tekintik. Nekem fél évszázadon át ez volt a szívügyem, utódaimnak már kevésbé. A rendszerváltás után a tanárok zöme évi rendszerességgel váltogatta egymást, helyettesítőként dolgozott, és aki tehette, városon maradt. Nem véletlen tehát a teljes leépülés. A községközpontban ma összevont elemi osztályok működnek a magyar gyerekek számára, az 5–8. osztály rég megszűnt. Meg lehetett volna menteni a bentlakásos oktatást, de ehhez nem volt kezdeményező.
– Van, aki azért neheztel önre, mert párttag volt és végig megmaradt iskolaigazgatónak. Mennyi kompromisszumot kellett kötnie a hatalommal?
– Az a fél évszázad, amit szülőfalumban tanítottam, iskolát vezettem és múzeumot alapítottam, nyitott könyv: nincs mit szégyellnem. Ha kompromisszumról beszélünk, az abban nyilvánult meg, hogy időről időre az ellenem megfogalmazott tanfelügyelőségi bírálatok és támadások leperegtem rólam. Ha személyemről volt szó, nem vágtam vissza, nem feleseltem, nem vitatkoztam velük. Azért hoztam létre 1957-ben az állattani múzeumot, hogy valamit felmutassak, hogy hagyjanak békén. Amikor híre ment, hogy Ördöngösfüzesen a környék állatvilágát bemutató múzeum működik, a tanfelügyelőség összehívott a faluba ötven iskolaigazgató részvételével egy tanügyi nagygyűlést. A találkozó olyan jóra sikeredett, hogy a főtanfelügyelő egyszeri alkalommal jóváhagyott számomra egy ezerlejes prémiumot és egy televíziót. A pénzt megkaptam, a televíziót soha. De ne gondolja, hogy ezt a munkát mindenki elismerte. Egy időben olyan tanfelügyelő is akadt, aki szokásos évi jelentésében azt írta rólam, hogy az ördöngösfüzesi általános iskola az egyedüli a megyében, ahol egyetlen növény sincs. Talán arra gondoltak, hogy erre a szemenszedett hazugságra cirkuszt rendezek, és leválthatnak. Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy aki ismer, ezt nem hiszi el.
– Ön városi iskolában vagy éppen egyetemen is taníthatott volna. Soha nem akart innen elmenni?
– Amikor diákjaimmal sorra nyertük az országos versenyeket, és egyre több diákcsoport jött látogatóba a múzeumba, egyszer behívtak a tanfelügyelőségre, és felajánlották, vállaljam el a szaktanfelügyelői állást. A főtanfelügyelő értetlenkedve nézett rám, amikor elutasítottam. Nem akartam én a szülőfalumból elmenni soha. Tanártársaim vagy feletteseim a rajoni és megyei gyűléseken sokszor megkérdezték: miért hajtok annyira? Féltem az állásom, bizonyítási kényszerben szenvedek? Mit válaszolhattam volna erre? Számomra ez az életforma volt a természetes.
– Diákjait miként tudta elkötelezni a természetszeretet mellett?
– Nagyon sokat kirándultunk. Előbb a falut és annak határát cserkésztük be, aztán messzebb merészkedtünk. A gyerekeket tudatosan arra neveltem, hogy figyeljék meg a környezetüket, és jegyezzék le azt, amit látnak. Egy-egy kirándulás után mindig kaptak lapot, hogy írják le az élményeiket: mit láttak, milyen növényt és állatot ismertek meg? Ebből született mintegy nyolckötetnyi napló, amit beköttettem, és ami megtekinthető a múzeumban. A falu határában környezetvédelmi területet létesítettünk: a védett növényeket figyeltük meg és gondoztuk. Az évek során a környék növény- és állatvilágát mintegy háromezer diapozitívon örökítettem meg.
– Gondolom, ennek a fajta természetrajz-oktatásnak híre terjedt...
– Akkor figyeltek fel ránk, amikor az ördöngösfüzesi diákcsapat megnyerte a frissen elindított országos Pro Natura természetvédelmi versenyt Bukarestben. Sokan értetlenkedve kérdezték, honnan jöttünk, kik vagyunk. A második évben ennek erdélyi magyar változatát Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, onnan is a nagydíjat hoztuk haza. Ma is emlékszem, volt egy beugrató kérdés: a bölömbikával szántanak? Az ördöngösfüzesi gyerekek tudták, hogy a bölömbika egy madár... A gyerekeknek nagy élmény volt egy-egy ilyen verseny: országot láttak, sokat utaztunk. Nyaranta lementünk táborozni a tengerpartra, idehaza pedig minden évben megszerveztük védett növényünkről, a zergeboglárról elnevezett napot. Ilyenkor kicsi, nagy kiment a mezőre: mai hasonlattal élve egyféle falunap volt ez.
– Mi lett a zergeboglárral?
– Az ma is védett növény, csak éppen az általam létesített természetvédelmi terület tűnt el. A termelőszövetkezet felbomlása után a termőföldek visszakerültek magántulajdonba, de az emberek már nem gondozzák, és mi sem kaphattuk meg. A polgármesteri hivatal többszöri kérésemre sem talált megoldást, nem mérték fel egy ilyen kezdeményezés fontosságát. Itt a múzeumban maradt meg a több évtizedes környezetvédelmi foglalkozás emléke.
– Mivel kárpótolta magát nyugdíjas éveire?
– A kommunizmus idején aktív tanárként jártam a Mezőségre elkallódó magyar gyerekeket hozni az ördöngösfüzesi bentlakásba, a rendszerváltás után azonban más szemmel barangoltam be a falvakat. Az elapadó gyülekezeteket kerestem fel, és próbáltam leltározni a veszteségeket. Ebből a kilencvenes években született meg az úgynevezett falikönyvem. Sokan nem értették, mi ez. Egy jómódú egykori diákom is rákérdezett, mire azt válaszoltam: azért falikönyv, hogy kiállítva bárki belelapozhasson, mert a kiadására nincs pénzem. Rögtön felajánlotta támogatását. Így született meg a Zúgó harangok című kötet 46 mezőségi és szamosdombháti gyülekezet történetével. A rendszerváltás után összesen hét könyvem jelent meg, amelyekben feldolgoztam a környék növény- és állatvilágát is.
– A református templom szomszédságában, a néprajzi múzeumban beszélgetünk. Mennyire volt nehéz ezt tető alá hozni?
– Nehezebb volt, mint 1957-ben az állattani múzeumot elindítani. Nem a saját telkemre épített magánintézményt akartam, hanem egyházi fennhatóság alá tartozó múzeumot. Hosszú ideig ment a kötélhúzás: a presbitérium megszavazta, de a lelkész elutasította, mert attól félt, hogy az egyháznak kell eltartania. Ő csak ennyit látott a kezdeményezésből. Hiába fogadkoztam, hogy az egyháznak egy banijába sem fog kerülni. Az hozta meg az áttörést, hogy volt diákjaimmal elkészítettem a gyülekezet egykori haranglábjának makettjét – 1928-ban építették meg a templom mai tornyát, így a haranglábra nem volt már szükség. Az embereknek tetszett az ötlet, így elkezdtem levelezni ismerősökkel a világ minden részéből, és összegyűlt az építkezéshez szükséges pénzösszeg. 2001 óta áll a múzeum, amely a Mezőség magyar örökségét hivatott őrizni és bemutatni.
Lapohos András
A mezőségi Ördöngösfüzesen született 1928-ban, Szamos­újváron érettségizett 1948-ban, majd 1953-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát a kolozsvári Bolyai Egyetemen. 1954 és 1990 között a kéttagozatos ördöngösfüzesi általános iskola igazgatója. 1957-ben a környező megyékben először ő létesített iskolai állattani múzeumot, majd környezetvédelmi területet hozott létre ritka növények ápolására a falu határában. Diákjaival országos versenyeket nyert, országos hírnévre tett szert. Nyugdíjazását követően az 1989-es rendszerváltás után a Mezőség szakavatott krónikása. Mintegy ötven mezőségi magyar gyülekezet történetét dolgozta fel, és néprajzi múzeumot hozott létre 2001-ben. Több ezer színes diából és egyéb dokumentumokból a környék természeti kincsei iránt érdeklődök számára történeti tárat, dokumentációs központot alapított. Idén márciusban munkája elismeréséül Kolozsváron magyar állami kitüntetést vehetett át.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Amatőr színjátszók találkozója
A Művészeti és Népiskola, valamint az Osonó Színházműhely közös szervezésében nemrég zajlott a Színjátékosok 3. Találkozója Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A rendezvényről Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely vezetője számolt be lapunknak.
Amióta 2010-ben megszűnt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), nincsen olyan színházi rendezvény, mely átfogóbb képet nyújtana Erdély amatőr társulatairól, az évente Szilágycsehben szervezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) kívül többnyire csak alkalomszerűen  szerveznek amatőr színházi találkozókat itt-ott az országban. Hiánypótló kezdeményezésnek számít tehát a színjátékosok találkozója, mely három évvel ezelőtt abból az ötletből született, hogy a színjátszó csoportok vezetőinek szervezett képzés mellett egy olyan fórum is működjön, ahová a csoportvezetők elhozhatják társulataikat, hogy azok is kapcsolatot teremthessenek egymással, közös tréningeken vehessenek részt. Az idei rendezvényre Kovásznáról, Székelyudvarhelyről, Nagyborosnyóról, Marosvásárhelyről, Kökösből, Csomakőrösről és Illyefalváról is érkeztek amatőr diák- és felnőtt színjátszók, akik mellett a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának különböző évfolyamai és a helyi román nyelvű Ego Társulat is fellépett. 
A csoportvezetői képzés mára pedagógusképzéssé vált, a fesztivál pedig kinőtte Kovászna megyét, de nem az a fő céljuk, hogy egész Erdélyt átfogó színházi fesztivált szervezzenek – mondta Fazakas Misi, aki szerint az idei rendezvény volt eddig a legteljesebb, résztvevői és csapatlétszám, valamint az előadások minősége szempontjából is. A találkozó nem versenyjellegű, a szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők görcsök, feszültségek nélkül találkoznának egymással, nem arra figyelve, hogy ki hányadik lesz. A díjazás helyett inkább beszélgetésekre, problémák felvetésére és megoldására próbálnak hangsúlyt fektetni, az Osonó Színházműhely mindenben támogatni szeretné azokat, akik a szabad idejükben színházzal foglalkoznának, és van igény a segítségre, mert az egyetemen nem kapnak színházi képzést a pedagógusok. Fontos tudatosítani, hogy sokkal hasznosabb a közös keresgélő munka, mint a „betanítás”, ez tudja igazán formálni a résztvevők személyiségét – mutatott rá Fazakas Misi, ezért a szakmai tudnivalók mellett a színház- és drámapedagógia szabályaira is igyekeznek felhívni a figyelmet különböző játékok, műhelyfoglalkozások által. Úgy tűnik, van értelme az útmutatásnak, mert egyre több olyan előadás születik, mellyel nem csupán kipipálnak egy kötelező feladatot a társulatok, hanem választ keresnek az őket foglalkoztató problémákra. Így tapasztalhatják meg, hogy milyen fontos része lehet a színház az önismerethez vezető útnak, hogy nyitottabbá, rugalmasabbá válhatnak tőle, és megadja a valahová tartozás érzését is, mely egyre jobban hiányzik a mai ember számára – mondta a társulatvezető.
Mint megtudhattuk, fogyatkozik az amatőr felnőtt színjátszó csoportok száma, ezért is kiemelt figyelmet kapott a fesztiválon a nagyborosnyói Pakucs Etelka néni (fotó), aki 89 évesen egy általa írt, rendezett és előadott húszerces monológgal vett részt.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Faragó Péter parlamenti képviselő sajtóértekezlete
Terítéken a tudatos magyarellenes hisztériakeltés
Június 22-én az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a székházában sajtóértekezletet tartott Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő, aki előrebocsátotta: két témát kíván érinteni: a szervezet belső életében történt változásokat, illetve az ország aktuális politikai helyzetét fejtegetné.
A szervezeti élettel kapcsolatban a tavasszal megszervezett belső választásokat érintette, amelyek során a helyi szervezetekben megtörtént a teljes tisztújítás. A közelmúltban megszervezett megyei kongresszuson több mint 200 küldött részvételével megejtették az alapszabályzaton szükségessé vált módosításokat; megszervezték a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT), illetve a megyei elnök megválasztását. Ezúttal is köszönetet mondott a következő mandátumra neki szavazott bizalomért. A megyei kongresszus után megszervezték az MKT alakuló ülését, amelynek elnökévé Hadnagy Dénes tanárt választották, ugyanakkor megválasztották a szakbizottságok elnökeit, illetve ügyvezető elnöki tisztségében megerősítették Péró Tamás megyei tanácsost. Az új alapszabályzat értelmében, a megyei szervezet vezetőségében nőtt a hölgyek részaránya, amit helyesnek, fontosnak tart minden tekintetben.
A továbbiakban kitért az ország politikai helyzetének az elemzésére, ami nem könnyű, hiszen az elmúlt napokban igen felforrósodott a politikai hangulat.
A legutóbbi parlamenti választások eredményei alapján megalakult kormánykoalícióról megjegyezte: az RMDSZ nem óhajtott részt venni a koalícióban, amellyel azonban létezik egy parlamenti együttműködési megegyezése. Abban rögzítették, hogy heti egyeztetés alapján támogathatják egymást célkitűzéseiknek a parlamenti elfogadásában. Az együttműködés jóvoltából az utóbbi hónapokban sikerült olyan törvénymódosításokat végrehajtani, amelyek nemcsak a kisebbségek, hanem az ország minden polgárának az érdekeit szolgálják. Egyik legfontosabb előrelépés volt a parlament által jóváhagyott, majd az Alkotmánybíróságon megtámadott törvénymódosítás, amely a nemzeti kisebbségek által nagyobb arányban lakott települések egészségügyi intézményeiben a nyelvükön is beszélő szakemberek biztosítását írja elő. Szerencsére, az Alkotmánybíróság elutasította az óvást, ezért a módosítás hatályba lépett.
A Szövetség is támogatta a koalíciót a közalkalmazottak egységes bértörvényével kapcsolatos kezdeményezését, ami remélhetőleg jó hatással lesz nem csupán a közalkalmazottak bérére, hanem munkájuknak a hatékonyságára is.
Gyűlöletkeltő hisztéria
Ami a napokban lezajlott bizalmatlansági indítványt illeti, Faragó Péter kifejtette: szerinte egy koalíciós többségnek jogában áll a saját kormányát is leváltani bizalmatlansági indítvánnyal, még akkor is, ha ez világpremiernek számított.
Ha ők úgy látták jónak, az a szövetséget nem zavarta, de nem is vett részt a bizalmatlansági szavazáson. A magyarság szempontjából rendkívül fontos volt a bizalmatlansági szavazás előtti tárgyalások miatt, szándékosan kirobbantott magyarellenes hisztéria, amelynek a szélsőséges voltára senki nem számított. Mert a józanész számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy EU-tagállamban, a nemzeti kisebbségek jogos igényei kapcsán rövid idő alatt ennyire vehemens hisztériahullámot keltsen a közmédia. A hétfőn látott és hallott gyűlöletszító hisztéria túllépte mindenfajta européer képzeletnek 2017-ben feltételezhető megnyilvánulását.
A hétfői parlamenti ülésen az RMDSZ semmi újat, semmi rendkívülit, semmi olyan jogot nem kért, ami nem létezne más uniós tagállamokban. A szövetség több mint 10 éve benyújtotta a Román Parlamentbe a Nemzeti Kisebbségek Jogállását szabályozó törvénytervezetet, amely azóta is a hivatal fiókjában hever. Minden politikai párttal megvitatták e törvénynek a fontosságát, az életbe léptetésének a szükségességét, csakhogy egyetlen párt sem vállalta fel a támogatását. A hétfői tárgyalások eredményeként, e törvénytervezet újra a szakbizottságok elé került, ami azonban elindította a minden képzeletet felülmúló, tapasztalt soviniszta, nemzetiséggyűlölő hisztériát. A jelzett törvénytervezetnek az elfogadásával senki nem veszítene, de a nemzeti kisebbségek az állam határain belül, az állam intézményeinek a segítségével támogatást kapnának az anyanyelvű oktatásuk gyakorlásában, a kultúrájuk, az identitásuk megőrzésében. Ugyancsak értetlenséggel tekintenek annak a törvénytervezetnek az elutasítására, minek értelmében március 15-ét a romániai magyarok ünnepévé nyilvánítanák, hiszen a jelzett napon a magyarok rendszeresen ünnepelnek, az államfő vagy a miniszterelnök is hivatalosan köszönti őket.
A hisztériahullám kirobbanásával, e törvénytervezetek elfogadtatása lehetetlenné vált, de nem adják fel, egy alkalmasabb időben visszatérnek a kérdésre, ismételten politikai támogatást fognak kérni az elfogadásukhoz.
A magyar etnikum ellen indított hétfői hisztériahullám miatt az RMDSZ az Audio-vizuális Tanácshoz, míg a Traian Băsescu volt államfő gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordult panasszal.
A Nyugati Jelen által feltett, Klaus Iohannis államfő németországi üzenetével kapcsolatos kérdésre Faragó Péter leszögezte: Néhány perccel az SZDP vezetőségéhez küldött üzenete előtt – amiben felhívta a figyelműket, nehogy valamiféle autonómia-alkuba belemenjenek –, arról beszélt, hogy Romániában milyen széles körű szabadságjogokkal rendelkeznek a nemzeti kisebbségek. Éppen ezért az államfőnek az átlagpolgárnál és -politikusnál is sokkal jobban meg kellene értenie, mit jelent a nemzeti kisebbségek jogainak a tiszteletben tartása. Mivel az SZDP-vel folytatott tárgyalások során szóba sem került semmiféle autonómiakérdés, meglepő volt Iohannis célt tévesztett üzenete, amivel valószínűleg csatlakozni akart a soviniszta vezérszónokokhoz – zárta sajtóértekezletét Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Kénkőszag 
Megfakult, régebbi cédula került a kezembe. Szokásomtól eltérően elfelejtettem lejegyezni forrását. Megállapításait most mérhetem föl igazán. Amit Ceauşescu gyakorolt Elenájával, azt ma már százezrek akarják: mindent maguknak! Lám csak!, kiáltanék fel, de inkább legyintek: a társadalom anyagi süllyedése, az erkölcsi züllés folyamatosan mélyült.
Nyílt céllá vált a haszonlesés, a vagyonszerzés, mintha senkit sem zavarna a társadalom jelentős részének mohó kapzsisága, grasszál a képmutató gátlástalanság, a rideg törtetés; a gombaként cseperedő, meg a poraikból feltámasztott relikvia-pártok nem váltották meg az országot, inkább csak gyorsították romlását. A madárnyelven fogalmazott „programok” harsogása már a kukázó medvéket sem tántorítja el a zsákmánykereséstől. A posztkommunista szerveződésekről rendre kiderült, hogy a (már nem is annyira) gyűlölt kriptopárt bolygói. A kommunisták „örökébe” elvetemült kalandorok, politikai szélhámosok, idült agyú hatalomvágyók tolták magukat, elképzelhetetlenül pimasz csürhe népség, eszméletlenül manipuláló bandák grasszálnak mindenfelé, dúl a bozótharc a politikát is megkaparintó gazdasági maffia elvetemült klánjai között.  A bűnözés a mindennapok kulcsjelenségévé vált, zsúfolva a börtönök, de gonosztevőinkből éppen elég jut exportra is. 
Az elbizonytalanított társadalmat az ármányos, rosszindulatú média is húzza. A bambult népet a bukaresti hatalmi dzsungelháború valós vagy kitalált, agyonmanipulált fordulataival szédelgetik, a zavar káosszá terebélyesedett, senki sem kíváncsi a másik véleményére, a vitakultúra abban csúcsosodik, hogy az ellenpartnert túlkiabálva a saját érdekcsoport malmára hajszolják a propaganda energiáját. 
Miközben mindenki veszettül harcol a korrupció ellen, s azt feltételezi, sőt, akár bizonyíték nélkül is bizonyítja: a másik az igazi korrupt, velejéig romlott gazember; a másik pedig még ádázabb fegyverzettel igazolja, hogy az ellenfele az igazi korrupt, a génjei gyökeréig berohadt utolsó tróger...
Korrupt a korrupt, és még korruptabb, aki a korruptról állítja, hogy korrupt. Senki sem tudja, s nem is kíváncsi rá, hogy kicsoda az igazi Trebitsch.
Régi cédulámon olvasom: ez a társadalom, mióta annak lehet nevezni, mindig tekintélyelvű volt. C.-t mindenki utálta, de az átlagember azon túl, hogy a legcsekélyebb lehetőséget is kihasználva igyekezett „helyzetet” teremteni magának, s elfoglalni a ranglétra bármelyik, még oly alacsony fokát is, ahol valami kis hasznot tud kanyarítani magának, „a nép egyszerű fia” visszariadt a nagyobb gazemberségtől, mert félt. A diktatúra utáni tartós káoszban senki sem fél senkitől. Az örökös bajt hiteltelen rétegek felkapaszkodott, csaló, szélhámos főcsahosai kavarják; áldatlan ténykedésük nyomán mind nagyobb zűrzavar gerjed – készül az új parancsuralom melegágya.
A multik, az ultik, a pénzpápák, a vércápák, a mogulok, a cégek, a bégek, a banksereg, a hadsereg, a tábornokok és a bíbornokok, az államvallás újbábeli klérusa, a rendőrség, a csendőrség, a pártok, a törvénygyártók: a parlament, a parlament, az jobbra ment, vagy balra ment?, jaj, dehogy ment, magának ment, menti, menti, magának menti az állam vagyonát mindenki. Mígnem a végsőkig ajzott idegek harcában – őrült égből világcsapásként – egyszer csak felülkerekedik a téboly, és ropogni kezd, anélkül, hogy szót kért és kapott volna – egy géppuska. Ajrópa, már ne segíts, csak csudálkozz.
Anti-Chanel a levegőben. Diktatúra-bűzt érzek.
BÖLÖNI DOMOKOS Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regényt kellett írni
A Hargita Kiadó Székely Könyvtár sorozatának legújabb, 55. köteteként jelent meg Czegő Zoltán költő, író, publicista Katonabogár című regénye, a második kiadást megért könyv az 1990 után az erdélyi magyar irodalomban mellőzött téma, a falusi élet feldolgozása okán kapott helyet a sorozatban – hangzott el a csütörtök délutáni, a Bod Péter Megyei Könyvtárban zajlott könyvbemutatón.
Az először 2011-ben a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Katonabogár egyik értéke hiteles székely nyelvezete: a regény jó példája annak, hogy nemcsak vicces történeteket lehet „székelyül” elmesélni, hanem szomorú dolgokat is – mondta bevezetőjében Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője. A regény cselekménye egy képzeletbeli faluban, Szenesen zajlik, de akár Szemerja – ahol a szerkesztő gyerekkora nyarait töltötte – is lehetett volna Szenes mintája, a nyelvi fordulatok, a szóhasználat annyira jellemző – tette hozzá Molnár Vilmos. Lövétei Lázár László költő, műfordító a könyv erényének témaválasztását tartotta, mint megjegyezte, az erdélyi magyar prózairodalom 1990 után megfeledkezett a faluról, Czegő Zoltán regénye ilyen szempontból hiánypótlónak is nevezhető. Nem talált ki új székely nyelvet, hanem úgy írt, ahogy gyerekkorában megtanulta „abban a hétszentséges faluban”, Bordoson, válaszolta a felvetésre a szerző. Ami meg a hiánypótlást illeti, egy percig sem gondolt arra, inkább az vezette, hogy „ez idáig nem merte senki megírni az igazat a traktoristából lett néptanácselnökökről, akik dirigáltak egy egész falunak, pedig annyi osztályuk sincs, mint a vonatnak”. Meglátása szerint a helyzet most olyan drámai, mint amikor falvakat ítéltek a kísérleti nyúl szerepére, regénye egyfajta figyelmeztető tehát. A témát azonban versben, de még poémában sem lehetett megközelíteni, ezért kellett regényt írnia. „Három hét alatt írtam meg, napról napra bonyolódott a cselekmény, és ez lett belőle” – ajánlotta az olvasók figyelmébe a kötetet a szerző. 
 Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékek a nemzetiségi türelem földjéről ( Beszélgetés Bodor Ádám íróval)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek? 
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni. 
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem. 
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni. 
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Így indul neki az RMDSZ a hétfőn kezdődő kormányalakítási tárgyalásoknak
Nem adottak a körülmények az RMDSZ kormányra lépéséhez, a szövetség a koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba szeretne új elemeket bevinni, és nem mond le a hét elején egyeztetett tervezetcsomagról. „Nem érezzük úgy, hogy be kellene húznunk a kéziféket” – számolt be a Maszolnak a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégén hozott döntéseiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
A politikus elmondta, a SZÁT ülésén az az egyértelmű álláspont alakult ki, hogy helyes volt az RMDSZ tárgyalási stratégiája a koalíciós pártokkal a bizalmatlansági indítványukról. „Jó lépés volt, hogy a számunkra fontos tervezetek elfogadását kértük a tárgyalópartnereinktől” – összegzett az ügyvezető elnök.
A kívülről érkező bírálatokról, miszerint az RMDSZ többet ért volna el, ha egy kisebb jogszabálycsomag támogatását kéri a koalíciós pártoktól, a SZÁT megállapította: ha akár csak egy tervezet elfogadását kérték volna a PSD-ALDE-től, ugyanez lett volna a reakciója azoknak, akik a hét elején elindították a magyarellenes hangulatkeltést.
Nem mondanak le a tervezetcsomagról
„Jó, hogy ezeket a tervezeteket tettük az asztalra” – hangsúlyozta Porcsalmi, emlékeztetve arra, hogy ha például a kisebbségi törvényt elfogadta volna kedden a képviselőház, akkor a jogszabályt már csak az államfőnek kellett volna kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba léphessen. „Ez nagyon fontos szakaszgyőzelem lett volna, nem csak szimbolikusan, hanem jogi értelemben is” – magyarázta. Hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ csomagjában szereplő tervezetekről készült pozitív szakbizottsági jelentéseket nem vonták vissza, így később bármikor újra plénum elé kerülhetnek.
A SZÁT eldöntötte, hogy az RMDSZ kitart a tervezetcsomag mellett, és tárgyalásokat folytat a parlamenti pártokkal az elfogadtatásáról. Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az elnöki hivatalban hétfőn kezdődő konzultációk előtt is lesznek kétoldalú tárgyalásaik. „Mi ugyanezt a tervezetcsomagot tesszük ezentúl is az asztalra. Úgy gondoljuk, hogy a múlt heti egyeztetések után nem kell behúznunk kéziféket” – fogalmazott.
Nem időszerű a kormányra lépés
Porcsalmi elmondta, az RMDSZ várhatóan hétfőn, a Klaus Johannis államfővel tartott találkozó előtt dönti el az álláspontját a kormányalakítással kapcsolatban. Tájékoztatása szerint a SZÁT ülésén az körvonalazódott, hogy az RMDSZ számára nem időszerű a kormányzati szerepvállalás.
 „A testület tagjainak túlnyomó többsége azt mondta, hogy nem adottak a körülmények a kormányra lépéshez. Húzzunk egy vonalat az ülésszak végén, és nézzük meg, hogy koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba még mit lehet belevinni, és erről kell tovább tárgyalni” – részletezte a politikus. A miniszterelnök-jelölt személyétől, a mögéje sorakozó parlamenti többségtől függ, hogy az RMDSZ kinek a kormányát fogja támogatni – tette hozzá.
Kérdésünkre, miszerint a múlt heti nacionalista hangulatkeltést látva nem érzik-e úgy a szövetség döntéshozói, hogy az elkövetkezendőkben a román pártokkal nehéz lesz a magyar közösség jogait érintő bármelyik tervezetről tárgyalni, Porcsalmi azt válaszolta: az RMDSZ szavazataira továbbra is szüksége lesz a lehetséges tárgyalópartnereknek.
„Vitathatatlan, hogy kemény hangot ütöttünk meg ezeken a tárgyalásokon. Viszont aki meg akar szavaztatni egy kormányt, annak az RMDSZ szavazatai nélkül nem lesz kényelmes többsége, kormányának stabil parlamenti támogatása. Ez matematikailag ennyire egyszerű” – fejtette ki az ügyvezető elnök.
Porcsalmi ismételten hangsúlyozta: az RMDSZ nem veszi le a kéréseit a napirendről a hét eleji ellenséges hangulat miatt. „Legfeljebb újraütemezzük ezeknek a tervezeteknek az elfogadását. De nem vagyunk kétségbeesve a múlt héten történtektől. Valóban volt egy hangulatkeltés, de ez most nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem léphetünk semmit a közösségi jogok ügyében” – fogalmazott a politikus.
Javítanák a kommunikációt a román közvélemény-formálókkal
Arra a kérdésünkre, miként lehetne megelőzni a hét elejihez hasonló nacionalista hangulatkeltést, Porcsalmi elmondta, az RMDSZ javítani szeretne a kommunikációján azokkal a román közvélemény-formálókkal, akik normálisan gondolkodnak az erdélyi magyar közösségnek a román állammal szembeni elvárásairól, a többség-kisebbség viszonyáról.
„Voltak erre pozitív példák az elmúlt két-három évben, és voltak ezen a héten is. Jelentek meg a médiában olyan írások, amelyek román szerzői ugyanúgy látják ezt a kérdést, és akik számára teljesen természetes volt a mi tárgyalási stratégiánk. Egyértelmű, hogy a céljainkat a románoknak is el kell magyaráznunk” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro

Cinikus és megalázó
 „Hamis információ, hogy a diákok el kell hagyják az iskolaépületet. A 427 diák ugyanabban az épületben fog továbbra is tanulni, ahol minden körülmény adott számukra” – nyilatkozta Ioan Macarie megyei főtanfelügyelő a pápai nagykövet marosvásárhelyi látogatásakor. Ehhez képest megszületett a zseniális megoldás, amely szerint szó sincs arról, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályokat indíthasson, s a rendszerből a 70/2017-es rendelettel törölt három osztályt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, a faipari és az építészeti iskolaközpontba helyezik át, miközben a helyhatóságok képviselői megegyeztek abban, hogy önálló szerkezetként a katolikus iskola a Bolyai keretében működhet tovább.
A nuncius látogatását követően a főtanfelügyelő, aki a Népújság kérdésére, hogy a katolikus iskola osztályait netalán a leggyengébb szakközépiskolákba fogja-e áthelyezni, hevesen tiltakozott, sajnos, mint kiderült, egyáltalán nem mondott igazat. A tanfelügyelőség döntése arcul csapása a marosvásárhelyi és a romániai magyarságnak, cinikus és megalázó lépés a marosvásárhelyi katolikus iskola végső szétzüllesztése és megszüntetése érdekében. Nehéz elhinni, hogy ez a megoldás a főtanfelügyelő fejében született volna meg, feltételezhetően nagyobb erők hűséges követőjeként sugallta azon a vezetőtanácsi ülésen, ahol a határozat megszületett. Itt lenne a történet vége, akárcsak az orvosi és gyógyszerészeti egyetem esetében, ahol torzóban maradt a törvény által előírt önálló magyar tagozat létrehozása. Jó lenne hallani, olvasni, hogy mit szól a katolikus iskola helyzetéhez a marosvásárhelyi látogatásakor annyira derűlátó pápai nagykövet, akit a jelek szerint hazug ígéretekkel traktáltak. A tanfelügyelőség döntése pedig tágabb vonatkozásban nemcsak a marosvásárhelyi, a romániai magyarságból űz csúfot, hanem a katolikus egyházból is. Feltételezhetően az ország, Románia jó hírére is hatással lesz egy kilátásba helyezett pápai látogatás előtt. Ne értsék félre, tudom, hogy piciny pont vagyunk a világtérképen, de mégis egy európai uniós országban élünk, amely egy sor kisebbségvédelmi egyezményt aláírt, s amelynek diplomáciai sikereiről zeng az utóbbi időben a sajtó. Sajnos az államfő, akit az utóbbi időben annyira ajnároznak már nemcsak külföldön, hanem itthon is, s akit olyan nagy számban szavazott meg a romániai magyarság, legutóbbi nyilatkozataival alaposan kimutatta a foga fehérjét, s bebizonyította, hogy az ellenünk folyó agresszív kampányban határozottan a többség pártján áll.
Annyi aljas dolog, ami az orrunk előtt történik, történt, annyi hazugság elhangzott a katolikus iskolával kapcsolatosan, hogy több kötetet kitenne már. Bármennyire is szeretnénk a homokba dugni a fejünk, a marosvásárhelyi magyar intézmények módszeres lebontásának vagyunk tanúi. Mi pedig szépen beletörődünk a megváltoztathatatlannak hitt helyzetbe. Ha a katolikus iskola megszüntetésére kidolgozott kampány sikerrel jár, ki sem merem mondani, hogy mi következik. Addig is el lehet tűnődni: ha ilyen módon gondolkodó pedagógusok vezetik a tanfelügyelőséget és oktatják a jövő nemzedéket, utódaink mire számíthatnak a jövőben?
 BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

Csűrszínház tizenötödször
Ha fúj, ha esik, és ha vihar van
Annyira a Mikháza mindennapjaivá vált a Csűrszínház, hogy már nem is feltűnő a létezése, működése. Szinte természetes, hogy ott van az iskola udvarán, immár megszépült külsővel, változatos és színvonalas műsorával. Nemcsak a napokon, amelyet immár 15 éve megálmodott és kitartóan szervez Szélyes Ferenc színművész, és „kaparja ki” hozzá a szükséges pénzösszeget felesége, Szélyes Andrea-Natália, hanem máskor is, amikor itt római fesztivál, gazdarendezvény, filmnap, netán színjátszó tábor van. 
Ha fúj a szél, vihar van és eső mossa el az udvart, akkor is több mint másfél évtizede minden június utolsó hétvégéjén eljönnek Mikházára mindazok, akik kedvelik a színházat, megszerették azt a különleges környezetet, helyet, amelyet a helybéliek talán nem is értékelnek annyira, és együtt ünneplik a kultúrát, a színházművészetet. És nem csak. Mert jó néhány éve színvonalas kiállítással egészül ki a kínálat. Az idén a vendégek a szervezők felkérésére a szovátai művészek voltak, akik igen találóan rendezték be a minitárlatot úgy, hogy felvonultatták az alkotók javát. A falra kerültek Szőcs János, Sánta Csaba, Fülöp Mária-Magdolna, Szőcs Máté Tímea, Németh Attila, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Vinczeffy László és a néhai Kusztos Endre és Siklódi Zsolt munkái. Az alkotásokról – a megnyitót és Szélyes Ferenc vendéglátó köszöntő szavait követően – Bocskay Vince beszélt. És alighogy a közönség közelebbről is megtekinthette a kiállítás anyagát, máris jött egy felajánlás, hogy jövőben a nyárádszeredai alkotótábor anyagából válogathatnak a szervezők úgy, hogy e tájegységben élők alkotásait hozzák egy térbe. 
A pénteki esőzések mintha egy kicsit elbátortalanították volna a délutáni, esti előadás iránt érdeklődőket, aztán mégis kisütött a nap, és eljöttek mindazok, akik időjárástól, politikai állástól és egyéb körülményektől függetlenül fogyasztói e kulturális kínálatnak, azok, akik a nézőtéri gyenge fényben is megtalálják helyüket a padok között, mert tudják, hogy mindazoknak az előadásoknak, amelyeket egyébként kőszínházban is megtekinthetnek, itt különlegesebb a hangulata. Még akkor is, ha netán esküvői menet vonul végig, autók tülkölnek és fáradt traktorok pöfögnek végig az utcán, vagy kíváncsi gyerekek bújnak át a színpadot árnyékoló vászon alatt, s az előadás közben a kocsmázók hangos beszéde néha jobban behallatszik, mint a színpadi produkcióban elhangzott replikák. 
Akik úgy döntöttek, hogy eljönnek a tizenötödik Csűrszínházi Napokra, ezúttal is színes előadásokat láthattak. Azt, hogy miként játszhat el két színész egy előadásban legalább 16 karaktert (a gyergyószentmiklósi Figura Színház Marie Jones Kövekkel a zsebében című tragikomédiájában Kolozsi Borsos Gábor és Moşu Norbert-László). És újra fejet hajthattunk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyasszonya, Farkas Ibolya alakítása előtt, aki a soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club közös produkciójaként bemutatott Ingmar Bergman Őszi szonáta című film forgatókönyvéből készült színpadi játékában bizonyította, hogy a világot jelentő deszkák testet-lelket megfiatalító energiákat szabadíthatnak fel egy-egy alakítás során. De hasonló teljesítményt nyújtott Eva szerepében Molnár Anikó fiatal soproni színművész is, akiknek játékát Vukosavljev Iván (Viktor) és Diószegi Imola (Helena) egészítette ki. 
Hagyományossá vált, hogy a Csűrszínház udvarára a Mentor Kiadó is elhozza legújabb köteteit, s az is sajnos megszokott, hogy néha többen állnak a könyvek mögött, mint előtt. Habár az idén – egy kicsit talán annak is köszönhetően, hogy babgulyás rotyogott az üstben – többen eljöttek. Aki lemaradt, veszített, mivel a megjelent szerzők (Kovács Levente, Sebestyén Mihály, Lokodi Imre, Király Káli István, Soós István, Székely Szabó Zoltán) több kötetet is elhoztak, s mint ilyenkor szokás, még a „kulisszatitkokba”, az írás fortélyaiba is betekintést nyerhettek a szellemi táplálék iránt érdeklődők. 
Az Őszi szonáta mellett az idei csűrszínházi előadás fénypontja a budapesti Nemzeti Színház kiváló színművésze, Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című önálló estje volt. Szűcs Nelly zongoraművésznő kíséretében a több mint kétórás egyéni előadáson nemcsak a múlt század elején és derekán élt, elismert, majd a pályáról félreállított színművésznő élete pergett le korabeli sanzonok kíséretében, hanem olyan sorstragédia, önvallomás is volt, amely korhűen ábrázolta a korabeli kultúrpolitikát és mindazt a megpróbáltatást, amelyet a második világháborúban és az azt követő sötét diktatúrában át kellett élni. A lekötő előadásmód, a kiváló színészi teljesítmény – a kereken 100. előadásban – a környéken zajló mulatság ellenére mély katarzist váltott ki a nézőkből. 
A szórakozni vágyóknak a felüdülést a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka jelentette, amelynek díszletei úgy zsúfolódtak be a Csűrszínház színpadára, hogy az elemeket szállító tehergépkocsit nagy erőfeszítések árán traktorral kellett kihúzni a szomszéd kertből, a színpadszerelőket lelkes helyi fiatalok egészítették ki a helyi lakodalmat megelőző erőgyakorlatként. 
A rendezvény vasárnap zárult a Bekecs néptáncszínház legújabb produkciójának, a Legendák kertjének csűrszínházi bemutatójával. A Bekecs a Maros Művészegyüttes mellett évek óta visszatérő vendége a Csűrszínháznak, így a székelyföldi legendákat a tánc nyelvén felelevenítő előadást is igen nagy szeretettel fogadta a nyárádmenti – és nem csak – közönség. 
A csűrszínházi évad nem zárul le, lesz még zenei, film- és római fesztivál, gazdanap, és a soproni Petőfi Sándor Színház gyerekeknek és fiataloknak szóló Michael Ende-mesejátékot, A pokoli puncs- pancs című zenés darabot is bemutatja július 22-én. Érdemes gyakrabban visszatérni a Csűrszínházba, igen a gazdag a nyári kulturális kínálat. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

Betekintés a Sapientia egyetem filmes műhelyébe
A nagyközönség is bepillantást nyerhetett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotóművészet, filmművészet, média szakának pénteki, First Cut 2017 című évzáró bemutatóján keresztül abba, hogy milyen sokszínű képzés zajlik a kolozsvári szakon, és mennyire változatosak a hallgatók műalkotásai.
A 2003-ban indult szak idei végzőseinek vizsgafilmjeit láthatta a közönség az egyetem Tordai úti épületében, amelyet különböző tárlatokkal is „belakott” a filmszak.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy megtölthettük az egész épületet és színes, változatos válogatást mutathatunk be a filmszakosok munkáiból, és nemcsak a végzős hallgatókról van szó.
A rendezvény célja, hogy megmutassuk, mennyire színes a képzés.
Nemcsak hagyományos értelemben vett filmeket lehet megtekinteni, hanem többféle kiállítás, installációs műalkotás látható az épületben. Hagyományos értelemben vett fotókiállítást, hangosképes installációt, egy-egy képhez rendelt hangvilágot is meg lehet hallgatni, a stúdiótérben pedig a mesteris hallgatók munkáját lehet figyelemmel követni, ami újdonság, egyfajta premier: mesteri képzésünk lényegét is próbálja reklámozni. A fotó, a film és az installáció eszközeinek az ötvözetével készült mozgóképes kiállítás a kolozsvári Monostor negyed sokszínű, sajátos világát jeleníti meg" – mondta a rendezvényen Pethő Ágnes egyetemi docens, a tanszék vezetője.
A kiállítás kedden és csütörtökön délután is megtekinthető lesz a Tordai úti épületben, négytől nyolcig. Krónika (Kolozsvár)

Nem fényes a kisebbségi helyzet
Feljelentést tettek
Elkészült a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a romániai magyar közösség helyzetéről szóló jelentése a 2015–2016-os időszakra, közölte sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szervezet vezetője. Elmondta, a jelentést elküldik az összes nagykövetségnek, de bemutatják az ENSZ emberi jogi bizottságának őszi ülésén is.
Az elmúlt napok magyarellenes hangulata kapcsán Benkő Erika RMDSZ-képviselő megjegyezte, „paradox módon” ez a hisztéria egyébként elősegíti a nemzetközi lobbit. „Azt gondolom, ez egy olyan helyzet, amivel élni kell”, emelte ki. Hozzáfűzte: ezek segítenek abban, hogy a nemzetközi közvélemény előtt megmutathassák azt, hogy nagy bajok vannak Romániában, és valóban a tényleges esetekkel tudják alátámasztani azt, hogy legkevésbé sem annyira fényes a helyzet a kisebbségi kérdésben, mint ahogy azt a román politikusok és Klaus Johannis államfő lefestik.
Benkő Erika azt is elmondta, hogy közösség elleni uszítás miatt a jogvédelmi szolgálat három ügyészségi feljelentést tett Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő és Marius Pașcan Maros megyei PMP-s képviselő ellen. Ugyanakkor mindhárom, valamint Cristian Tudor Popescu újságíró és egy szélsőséges honlap ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt nyújtottak be. 
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművész
Noha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta.
Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében.
Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
„Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét. 
Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert).
Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma. 
Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként.
A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit. 
Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.” 
A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként. 
– Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész.
K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták Vajdaszentivány legújabb falukönyvét
Szombaton délelőtt ünnepé- lyes keretek között mutatták be a vajdaszentiványi Zichykastély udvarán a település legújabb falukönyvét Örökség címmel. A kötet szerzője ugyanaz a Barta Zoltán tanár, aki 2001-ben elkészítette Vajdaszentivány első falumonográfiáját (Az idő sodrásában). Az Örökséget, nagyszámú érdeklődő előtt, dr. László Márton történész, levéltáros méltatta.
Vajdaszentiványon a Zichy-kastély felújításának példája bizonyítja, hogy érdemes megadni a tiszteletet a múltnak. Az ünnepség kezdetére várva, megcsodálhattuk a közelmúltban felújított épületet, amely a bérlő Szentgyörgyi Anna marosvásárhelyi üzletasszony gondoskodását, törődését bizonyítja. A rendezvény résztvevőit első- nek a vajdaszentiványi tanintézet igazgatója, Nagy Erika köszöntötte, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy elődeinktől kapott örökségünket, hagyományainkat, értékeinket nem elég őrizni, hanem ápolni is kell. „Jelzi ezt, hogy mennyire fontos a falu értelmiségé- nek, elöljáróinak a közösség megmaradásáért folytatott nevelő, alkotó- és szervezőmunkája. Úgy gondolom, hogy az épített, írott, énekelt és táncolt örökség fennmaradása csak közös munka eredménye lehet. Ne hagyjuk ezen értékeinket elveszni, elkopni az idő múlásával, mert ez nemzetünk fennmaradásának záloga” – figyelmeztette a jelenlévőket Nagy Erika. Ezt követően az iskola és a falu legfiatalabb néptánccsoportja lépett közönség elé Gerendi Tímea és Simon Szabolcs pedagógusok vezetésével. Dénes Csaba helyi református lelkipásztor rövid beszédében elmondta, hogy a történelem során mindig ugyanaz a Mindenható segítette népünket, ugyanahhoz az Istenhez fohászkodott Vajdaszentivány népe. „Hiszem azt, hogy ez a nép, ez a gyülekezet még évszázadokon keresztül fog imádkozni és dolgozni itt, Vajdaszentiványon, a 90. zsoltárt énekelve: Tebenned bíztunk elejétől fogva” – mondta a lelkipásztor, aki gratulált a könyv szerzőjének, majd áldását adta a rendezvényre. A megyei önkormányzatot Kozma Mónika, Péter Ferenc tanácselnök kabinetvezetője képviselte, aki elmondta, hogy a mindennapos nehézségek ellenére itthon kell maradnunk a gyökereinknél. „Gratulálok a vajdaszentiványiaknak, hogy ebben a színes etnikai környezetben mindig igyekeznek megvigyázni örökségünket, hagyományainkat. Gratulálok a falumonográfia szerzőjének, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a kutató- munka egy olyan hosszadalmas tevékenységet igényel, amit nagy türelemmel, szeretettel és kitartással kell végezni ahhoz, hogy egy ilyen szép kiadványt mi, olvasók a kezünkben tarthassunk” – fejtette ki beszédében Kozma Mónika, aki a megyei RMDSZ Felső-Maros menti és gazdaságpolitikáért felelős alelnöki tisztségét is betölti. Dr. László Márton történész, levéltáros méltatásában impozáns műnek nevezte a 458 oldalas kötetet. „Elsősorban annak érdemes elolvasni a könyvet, akit érdekel a település története, de ugyanakkor a vajdaszentiványi családok története is, mert szerintem nem is él olyan család a településen, amely ne találná meg őseit, felmenőit a könyvben. De azoknak is ajánlom, akik szeretnek pikáns, vicces, izgalmas történeteket olvasni, és azoknak is, akik a matematikát, a számadatokat kedvelik, mert a vaskos mellékletben ez is bőven található” – mondta dr. László Márton, aki ezt követően ismertette a könyv fejezeteit. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a Vajda előnevet 1451-től használja a település. A szerző ezzel kapcsolatban rengeteg adatot gyűjtött össze; véleménye szerint a település egykor az erdélyi vajda tartózkodási helye volt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Bethlen Domokos és Bethlen Elek alvajdáknak birtokai voltak Vajdaszentiványon. Humoros történetek hangzottak el a régi, hazugságra épülő kommunista rendszer idejéből, régi falusi lakodalmakról hallhattunk érdekességeket. A hagyományőrző tánccsoportról megtudhattuk, hogy 1962-ben alakult, de egy évvel később már díjjal tért haza egy megyei versenyről. A Krumpliszedés című tematikus tánccal nyertek első helyet, majd a következő évben aratótáncukért ré- szesültek elismerésben. Nagy Csaba nyugalmazott tanár román nyelven is részletesen bemutatta a falumonográfiát, majd ezt követően dr. Demeter Andor körorvos és Holland Ilona köszönték meg Barta Zoltán tanár úr fáradozását, lelkes munkáját. A szerző köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkájában, kiemelve felesége fontos szerepét, aki a könyv címének ötletadója volt, de magyartanárként nyelvi kérdésekben is sokat segített. A tanár úr kiemelte a helyi intézmények nyújtotta mindenkori segítséget, valamint Szentgyörgyi Anna hathatós támogatását. „Ez a könyv nem szentírás! Bármennyire is vaskos, befejezetlen. Egy helytörténeti tanulmányt sosem lehet befejezettnek tekinteni, rengeteg anyag vár még feldolgozásra. A kötet anyagának 98%-a levéltári forrásokra támaszkodik. Ennek kapcsán több szubjektív véleményt is megfogalmaztam. Ezekkel egyet lehet érteni, de természetesen lehetnek más vélemények is” – összegezte gondolatait Barta tanár úr. A szeretetvendégséggel záruló rendezvény szervezői, támogatói a Zichy-Horváth Egyesület, a Vajdaszentiványi Polgármesteri Hivatal és a vajdaszentiványi református egyházközség voltak. A falumonográfia a Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg.
Berekméri Edmond Népújság (Marosvásárhely)

Az V. Nagyperegi Falunapok sikere
Az EU számára is példaértékű harmónia
Amint azt előzetesen közzé tettük, az elmúlt szombaton és vasárnap a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal V. alkalommal szervezte meg a Nagyperegi Falunapok rendezvénysorozatot, aminek a programja szombaton 16.30 órakor mintegy 70 kerékpárosnak a felvonulásával indult. 17 órakor gyújtottak alá az üstöknek, amelyekben a pörköltek főttek öt csapat jóvoltából. 17.30 órakor kezdődtek a futballmérkőzések, amelyek során két fiatal, illetve két idősebb tagokból álló csapat mérkőzött meg. Ezzel párhuzamosan a nagyperegi kisiskolások és az óvodások aszfaltrajzversenyen vettek részt. A szabadtéri színpadon 20 órakor indult a zumba Galgóczy Gyula vezetésével, ahol sok helybeli fiatal táncolt. Ezzel párhuzamosan, 21 órától értékelték ki a pörkölteket, amelyek közül a fődíjat a Rómeó és Júlia nevű csapat vitte el, Barabás Rómeó vezetésével. 22 órától a Rustic kéttagú csapat leányai szórakoztattak, 23 órától szabadtéri bált szerveztek a Rizikó együttes közreműködésével.
Felvonulás, ökumenikus istentisztelet
Vasárnap 16 órától, villogóra állított rendőrautó felvezetésével a polgármesteri hivataltól indult a díszes menet, elöl a nagylaki menettáncosok vonultak különféle alakzatokat képezve. Utánuk a nagyperegi óvodások és iskolások, őket a kisperegi, magyar népviseltbe öltözött kicsinyek és nagyok, majd a vendégfellépők követték. A menet végén Kovács Imre polgármester és Faragó Péter parlamenti képviselő nyomában a községi tanácsosok vonultak az indulókat játszó Rizikó zenekar előtt. Az utcasarkokon játszott zenére a fiatalok körtáncot jártak, majd, a táncosok kivételével, a közönség bevonult a helybeli görög katolikus templomba. Ott Bojcsuk Vasile plébános fogadta, köszöntötte a polgármestert és vendégeit, Faragó Péter és Iulius Virczak parlamenti képviselőket, Antal Péter pécskai, valamint Stoian Letiţia szemlaki polgármestert.
A továbbiakban a plébános a hetedik napnak, az Isten által pihenőnapként megáldott vasárnapnak a fontosságáról beszélt. A Nagyperegi Falunapokkal összekötve az kiemelt jelentőséget nyer, hiszen a település különböző felekezetű hívei együtt imádkoznak, ami kedves Isten előtt is. Az ökumenikus istentiszteleten nt. Jaroslav Kalousek református lelkész vezetésével csehül és szlovákul, ft. Salamon Demeter katolikus plébános vezetésével magyarul, illetve németül is imádkoztak. 
Ünnepi beszédek
A templomból a hívek a közeli parkban felállított szabadtéri színpad elé vonultak, ahol Kareta Doris műsorvezető üdvözölte őket, majd a színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki a községben lakó polgárok mindenikének az anyanyelvén köszöntötte a közönséget. Amint kifejtette, a Nagyperegi Falunapok sorozata az V. rendezvényéhez érkezett, de a településen még mindig látszanak a 2012 nyarán pusztított szélviharnak a nyomai. Ezzel együtt, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül összefogva, a községet fejleszteni tudták és remélhetően fel tudják emelni az európai színvonalra is. Köszönetet mondott vendégeinek, Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, Iulius Virczaknak, a romániai rutén kisebbség parlamenti képviselőjének, Antal Péter pécskai polgármesternek és Stoian Letiţa szemlaki polgármesternek a részvételért. Megköszönte a községben élő felekezetek lelkészeinek, amiért imádkoztak a közösségért, a tanároknak, akik a fellépő gyermekeket betanították, továbbá a szponzoroknak, akik hozzájárultak az V. Nagyperegi Falunapoknak a szervezési költségeihez.
Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök megköszönte a meghívást, majd elmondta, megtisztelő számára öt éve együtt lenni a peregiek legnagyobb ünnepén. Minden évben örömmel tapasztalja a változásokat, a fejlődés, az életminőség növekedésének az új megnyilvánulásait. Mindez annak a bizonyítéka, hogy a polgármesterrel az élen a község vezetősége teszi a dolgát, amiért ezúttal is köszönetet mond nekik. Beszéde végén mindannyiuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
Iulius Virczak, a ruténok parlamenti képviselője is örömének adott hangot, amiért harmadik alkalommal vehet részt a település legnagyobb ünnepén. Ez alkalmából gratulált a polgármesternek és csapatának a Nagyperegen nyomon követhető fejlődésért. Mondanivalóját abban a reményben zárta, hogy a mandátuma végéig, a helybeli adminisztrációval együttműködve, szép dolgokat tudnak majd felmutatni. Antal Péter pécskai polgármester is örömét fejezte ki, amiért a falunap rendezvényén részt vehet, hiszen Nagy- és Kispereggel nem csupán a közelség, hanem a közös teendők okán is sok szállal van összekapcsolva Pécska, ahova mindig szeretettel várják a peregieket. Stoian Letiţia szemlaki polgármester miután tolmácsolta közösségének az üdvözletét, Nagypereg község dicséretében addig jutott, hogy városi rangot kívánt neki.
Kovács Imre polgármester minden üdvözletet, jókívánságot megköszönt, majd előrelátó vezetőként felhívta a figyelmet a meteorológusok által előre jelzett viharra, ami, ha mégis megérkezik, senki ne essen pánikba, hanem a közelben lévő iskolaépületben és a nyitva álló két templomban keressenek előle menedéket. Végszavában mindenkinek jó szórakozást kívánt. 
Színes kulturális program
Kareta Doris műsorvezető miután hét nyelvén üdvözölte a résztvevőket, bemutatta a 800 lakosú Nagypereg gazdag kulturális életét. Először a helybeli óvodások műsorát konferálta be, akik Mladin Vladenca óvónő vezetésével táncoltak. Ezt követően a kisiskolások tánca következett Budai Dorina és Carniş Andreea tanárok betanításával. Utánuk a kisperegi Kisnapraforgó gyermek néptánccsoport magyar táncai következetek Molnár Csaba betanításával. Utánuk  Talca Mihaela énekelt, Kalousek Valentin kíséretével. A továbbiakban a helybeli gyermekek kórusa minden nemzetiség nyelvén énekelt Mladin Vladenca betanításával, Kalousek Valentin zenei kíséretével. A kisperegi Kisnapraforgó gyermekeinek a moderntáncát Tóth Regina tanította be. A kisperegi Napraforgó néptánccsoport magyar tánca is nagy sikert aratott, Molnár Csaba betanításában. A továbbiakban Adrian Petcu énekelt, Elena Unc betanításával. Ezt követően a nagylaki menettáncosok látványos előadása következett.
Kitüntetések
Az előadás szünetében Kovács Imre polgármester vette át a mikrofont, bevallva: a lakossági nyilvántartóban olyan házaspárokat kerestek, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Mivel ilyet nem találtak, a színpad elé szólította a 40. házassági évfordulójukat ünneplő Takács Józsefet és feleségét, Anát, Pech Ferdinándot és feleségét, Mária Etelkát, valamint Potulici Iosifot és feleségét, Floricát. A hölgyek a polgármestertől egy-egy díszes emlék-oklevelet és egy-egy csokor virágot, míg a férfitagok Orth Norbert József alpolgármestertől egy-egy üveg italt vehettek át, jókívánságok közepette.
Ezt követően a nagylaki menettáncosok nagyobb, illetve kisebb csoportja is bemutatta tánctudását, a sajtényiak cigánytánccal szerepeltek, a nagylaki szlovák néptánccsoport szlovák táncokat adott elő, utánuk a pécskai Păstrătorii tradiţiei román tánccsoport lépett fel. A folklórműsor végét, egyben csattanóját a kisperegi Napraforgó néptánccsoport lányainak a megfelelő öltözékben előadott román tánca képezte, amit sokáig ünnepelt a közönség. Valamivel 20 óra után kezdődött a For Music együttes élőkoncertje Florin Cociomaggal és Monica Grozával. Az V. Nagyperegi Falunapok vidám programja éjjel 2 óráig tartott, amikor is eleredt a gazdálkodók által olyannyira várt eső.
Epilógus
A rendezvény sikerét nagyban emelte az előrelátó szervezés és a szíves vendéglátás, ugyanis Kovács Imre polgármester és csapata minden meghívottat, illetve fellépőt megvendégelt, beleértve a sajtényi cigánytánc bemutatóit is.
Igaza volt a rutén parlamenti képviselőnek, amikor azt állította: Nagyperegre feltöltődni szokott jönni, hiszen itt a sok nemzetiség az EU számára is példamutató harmóniában él. Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy olyan közösségszervező-vezető, mint Kovács Imre polgármester, aki miközben előrelátóan gondoskodott a szórakozásukról és a biztonságukról, újabb ötletekkel próbált örömöt okozni a lakosságnak, köztük a kerek évfordulós házastársaknak is. 
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Bizalmi szavazás: az RMDSZ várja a kormányprogramot és a miniszterek listáját
A kormányprogramtól és a miniszterek listájától teszi függővé az RMDSZ a Tudose-kabinet támogatását. A döntést a két frakció együttes ülésén hozzák meg a parlamenti bizalmai szavazás előtt. Az ellenzék nemmel fog szavazni.
„Várjuk a kormányprogramot és a miniszterek listáját” – válaszolta kedden Cseke Attila szenátusi frakcióvezető arra a kérdésünkre, hogy a bizalmi szavazáskor támogatja-e majd az RMDSZ a Tudose-kabinetet.
A politikus elmondta, az RMDSZ elvárása, hogy a kormányprogramnak legyen kisebbségügyi fejezete. „Az elmúlt héten történt nacionalista hangulatkeltés fényében ma mindennél fontosabb számunkra a kormánynak az üzenete, hogy fontos számára nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése” – magyarázta. Hozzátette, az sem mellékes, hogy milyen új miniszterek kerülnek be a kormányba.
Cseke Attila elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ már szerdán meghozza döntését a Tudose-kabinet esetleges támogatásáról, mert a kormányprogram és a miniszterek névsora várhatóan kedden nyilvánosságra kerül. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a politikai válság mielőbbi lezárásában érdekelt, ugyanakkor szerinte az is világosan látszik, hogy a jelenlegi ellenzék nem tud kormánytöbbséget kialakítani.
Arra a kérdésünkre, hogy a PSD-ALDE új kormányának esetleges támogatása mennyire választható le a szociálliberális koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodástól, a frakcióvezető kijelentette: ezt az egyezséget nem egy kormánnyal, hanem pártokkal kötötték. Hozzátette, a megállapodást az ülésszak végén, az új kormányról szóló bizalmi szavazás után értékelik ki.
„A kiértékelés után meglátjuk, hogy folytatjuk-e ősztől a parlamenti együttműködést, vagy sem. De az RMDSZ nem mond le azokról a törvénytervezetekről, amelyekről egyeztettünk a bizalmatlansági indítvány előtt” – jelentette ki Cseke Attila.
Cs. P. T. maszol.ro

Soltész Miklós a Krónikának: nem Magyarország az ellenség!
Segítségre van szükség a szülőföldön való megmaradáshoz, a magyarság értékeinek megőrzéséhez, és a magyar kormány segíteni kíván ebben a külhoni közösségeknek – fogalmaz a Krónikának adott interjúban Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész szerint nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak azok, akik a magyarellenes hangulatkeltésért felelősek.
– Június 22–25. között tizenötödik alkalommal szervezték meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat, amely a bányavidék szórványmagyarságának hagyományos ünnepének számít. Milyen élményekkel tért haza a rendezvényről, melynek megnyitóján Ön is beszédet mondott?
– Örömmel fogadtam el a meghívást, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy aggodalommal tölt el az a gondolat, hogy az Erdélyben szórványban élő magyarságnak vajon mekkora esélye van az elkövetkező években, évtizedekben a megmaradásra. Azt azonban kimondhatjuk, hogy a helyi egyházi, közösségi vezetők – a hasonló tematikájú kulturális rendezvények megszervezésével is – folyamatosan törekednek arra, hogy a szórványközösséget megtartsák, összetartsák, hogy értékeiket megmentsék.
Ez azt mutatja, hogy hisznek a jövőben, és tesznek is érte. Erőfeszítéseikben továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására. Azok a templomfelújítások vagy közösségiház-építések, javítások, amelyeket a kormány az elmúlt években támogatott és támogatni fog, segítik a szórványterületen való megmaradást, a nyelv megmaradását, továbbörökítését. A magyar kormány 19 millió forinttal tudta támogatni a petrozsényi közösséget, míg Lupényban 6,5 millió forintot, Petrillán 2 millió forintot tudtunk adni. Ezek nem hatalmas összegek, de bízunk benne, hogy ezeknek a közösségeknek sokat tudtunk ily módon segíteni akár a templomaik felújításában vagy közösségi terek létrehozásában, korszerűsítésében.
– Az év elején erdélyi egyházi intézmények, templomok, felekezeti iskolák támogatását jelentette be, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési program beindításáról beszélt. Milyen stádiumban vannak most ezek a programok?
– Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az elmúlt hat-hét év során a magyar kormány nemzetpolitikája egyre szélesebb területet foglal magába. Nyilván rendkívül fontos volt a kettős állampolgárság megadása, fontos volt az is, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak, hiszen ezáltal végképp bevontuk őket a magyarországi közéletbe. Legalább ennyire fontos viszont, hogy a szülőföldön való megmaradáshoz, a magyarság és a magyar értékek megőrzéséhez is segítséget tudjunk nyújtani, ezért jött létre az óvodafejlesztési vagy akár a mi államtitkárságunkhoz tartozó egyházügyi támogatási program. Igyekszünk Erdélyben és a Partiumban, de az egész Kárpát-medencében olyan megoldásokat találni, amelyek a helyben maradást erősítik, a helyi egyházainkat erősítik. Kézzel fogható eredmény, hogy a felekezeti iskolák felújítására, bővítésére vonatkozó szerződéskötés már megszületett.
– A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye kapcsán korábban azt nyilatkozta, az iskola létrehozása miatt indított korrupcióellenes eljárás révén a magyarság megfélemlítése zajlik. Mi a véleménye a román kormányválság körüli nacionalista hangulatkeltésről? Ön szerint ezek miként befolyásolják az elmúlt időszakban amúgy is hűvös magyar–román viszonyt?
– Azt gondolom, hogy egyfajta enyhülés tapasztalható, bármennyire is lassú, és nem hasonlítható össze a magyar–szerb vagy a magyar–szlovák viszonnyal. Magyarországnak egyre jobbak a kétoldalú kapcsolatai Szlovákiával és Szerbiával, és ennek következtében az ott élő magyarok helyzete is javult. Románia esetében is több a közeledési pont, akár egyházi területen is. Azok, akik a nacionalista, magyarellenes hangulatot szítják – akár televíziós műsorvezetőként vagy politikusként –, nem szolgálják ezt az együttműködést. Mindez azért is érthetetlen számunkra, mert a Zsil völgyében például, ahol a magyarság aránya elenyésző, a román–magyar kapcsolatok nagyon jók, a helyi vezetők odafigyelnek a magyar közösség kéréseire, próbálnak támogatást nyújtani, amennyire tőlük telhető.
– Ki és miért lenne érdekelt abban, hogy a két ország közti együttműködés ne váljon szorosabbá?
– Meg merem kockáztatni, hogy ezek az emberek nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak. Az olyanokét, akiknek mindig is az volt az érdekük, hogy a Kárpát-medencében élő nemzetek ne éljenek békességben, mert összefogva erősek tudnának lenni.
Persze vannak olyan alanyok, akik erre a célra nagyon alkalmasak, és fel is lehet őket használni. Szerintem ezeknek az embereknek fel kellene ébredniük, és észre kellene venniük, hogy nem Magyarország az ellenfél, és pláne nem az ellenség.
Nem mi vagyunk azok, akik közel ötmillió román fiatal munkavállalót elcsábítottunk külföldre, aminek következtében az a megdöbbentő hír is felröppent, hogy több román gyerek született külföldön, mint Romániában.
Erről biztosan nem Magyarország tehet, és a romániai magyar érdekvédelmi szervezetek sem vádolhatók ezzel. Fontosabb lenne, hogy a két nemzet összefogjon, és fölismerjék azt, hogy erősíti, és nem gyengíti az országot az a közel másfélmillió magyar, aki Romániában él.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)

Magyarország csöndes, lassú elfoglalása
A leghíresebb erdélyi „száguldó riporter”, Beke György fia, Beke Mihály András Trianon ma és holnap címmel közölt egy hosszabb publicisztikát a Magyar Hírlapban, ebből idézünk egy „rólunk szóló” részt alább.
Erdélyiként mondom, örvendetes, hogy június negyedike konnotációját sikerült negatívból átfordítani pozitívba: nem a gyász, hanem az összetartozás napja lett. Még akkor is, ha ez inkább imperatívusz, mintsem realitás, kívánalom, mintsem valóság. És mindaddig, amíg akad magyarországi ember, aki rácsodálkozik arra, hogy milyen jól beszélnek a székelyek magyarul, addig az is marad. A trianoni trauma pedig feldolgozatlan. A határon túli magyar nem ilyen „szerencsés”, naponta beleverik az orrát a trianoni valóságba. Az anyaországi közember azonban még mindig nem képes felmérni, sem azt, hogy mit vesztett valójában (a négyzetkilométerekre vonatkozó száraz tankönyvi anyagon túl), sem azt, hogy mitől szenved és mitől fog még szenvedni valójában. Nem dolgozta fel a trianoni traumát, így nem tanult belőle, így veszélyérzete sincs. Pedig hát...
A HVG internetes változatában Torontáli Zoltán néhány hete hosszabb riportban számolt be arról, hogy a keleti határszélen, nevezetesen Battonyára a rendszerváltás óta összesen mintegy ötszáz román család költözött át a közeli Aradról. És nem csak magyar nemzetiségűek. Ők pótolják az elvándorlás miatt elnéptelenedő város lakosságát. Az aradi panellakások árából megveszik a pusztuló battonyai kertes házakat, rendbe hozzák azokat, onnan ingáznak be a nagyvárosba. Olyan jó hírű és jól felszerelt a helyi román tannyelvű iskola, hogy még a magyarok is oda járatják a gyerekeiket.
A helyi lakosok természetesnek tartják, hogy városuk Arad agglomerációs települése. Egy másik híradásból tudható, hogy a környéken már megvan a telek az ortodox templom megépítésére. Hiszen ez a jelenség, a romániai, partiumi nagyvárosokból a határszéli magyar településekre való átköltözés és az onnan ingázás egyáltalán nem csak Battonyára jellemző.
Pedig Románia egyelőre nem is tagja a schengeni övezetnek. Szemben például Szlovákiával. A hetilap újságírója korábban Rajkán is járt, beszámolt arról, hogy a települést az uniós határ megnyitása óta ellepték a szlovák állampolgárok, persze köztük felvidéki magyarok is, s a falu lélekszáma megduplázódott. Évente mintegy háromszáz szlovák állampolgár költözik át a hajdani magyar koronázóvárosból. Pozsonyból városi busz jár át Rajkára, és emlékezhetünk arra is, hogy a szlovákiai választások idején szlovák politikai plakátokat is kiragasztottak a magyar városban.
Távolról sem tudok azonosulni a battonyai románok postaládáiba gyűlölködő röpcédulákat szóró magyar szélsőségesekkel, tettüket nem csak ostobának, hanem reménytelenül önpusztítónak is tartom. Ugyanakkor az hiszem, egy komolyan vehető nemzetpolitikának hatékony választ kellene találnia erre a kihívásra.
Hiszen lehet, hogy van, akit ez a nagy népmozgás EU-fóriára lelkesít. Erdélyiként azonban nem tudok nem arra gondolni, hogy ugyanígy örülhettek hajdan az erdélyi magyar földesurak a Kárpátokon túlról folyamatosan érkező, a magyarokat kiszorító, mert náluk olcsóbb román földműves munkavállalóknak.
A HVG újságírója neheztelve szól arról, hogy Rajkán a helyi magyarok mennyire tartózkodóak, sem a boltos, sem az óvónő nem akar megtanulni szlovákul. Azt viszont ő is érzékeli, hogy bár egyelőre a betelepült szlovákok nem vesznek részt a helyi – magyar – közéletben, ez bármikor megváltozhat. Rajkán már ma többségben vannak a szlovák állampolgárságú lakosok, és bár még nagyobb a magyarul beszélők száma, az évi háromszáz betelepülő révén ez hamarosan változhat. Akár már néhány éven belül a szlovák állampolgárok többségben lesznek a faluban, és kérdés, hogy megpróbálják-e kezükbe venni annak irányítását. A lakcímkártyával rendelkezők nem csupán szavazhatnak az önkormányzati választáson, hanem polgármesternek is jelöltethetik magukat. És legközelebb már lehetnek olyan rajkai szlovákok, akiknek más elképzelésük van a település jövőjéről, mint az akkora már kisebbségbe szoruló magyar őslakosoknak. Hiszen amiképpen Battonya Arad agglomerációjának tekinthető, azonképpen Rajka ma már csak közigazgatásilag magyar, valójában Pozsonyhoz tartozik.
Akkor meg talán majd az óvónő is kötelezhető lesz arra, hogy megtanuljon szlovákul! itthon.ma/szerintunk

Moldvai magyar oktatási program: stabilizálódik a csángóföldi pedagógusok köre
Szakképzett pedagógusok jelentkezését várják Csángóföldre, ahol az év végi fluktuáció ellenére stabilizálódni látszik az oktatók köre. A magyar oktatási programot működtető RMPSZ elsősorban a helyi hagyományőrzőkre és fiatalokra épít.
Egyre inkább stabilizálódni látszik a Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programban részt vevő pedagógusok köre, mondta el a Krónikának Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által felügyelt program koordinátora. A magyar kormány támogatásával megvalósuló program működtetői a helyi hagyományőrzők mellett a továbbtanuló csángó fiatalokat is igyekeznek bevonni a munkába.
Jelenleg 29 Bákó megyei csángó magyar közösségben zajlik a magyar nyelv oktatása, legtöbb helyen hivatalos, iskolai keretek között, csupán Újfalu, Szőlőhegy, Szitás és Bahána esetében korlátozódtak iskolán kívüli tevékenységekre.
A legtöbb településen régóta jelen vannak oktatóik, élvezik a közösség bizalmát, de tanév végén még mindig észlelhető a fluktuáció, így idén is új tanerők jelentkezését várják, mondta Márton Attila. Nyolc pedagógus lép ki a programból és a belső mozgás eredményeként a 2017-2018-as tanévtől tíz új tanerőre van szükség. A program korábbi éveiben ennél jelentősebb volt a fluktuáció, míg kezdetben kevesebb pedagógus volt, volt rá példa, hogy azok fele évente kicserélődött, mesélte a programkoordinátor. Most a 47 kollégából tíz cserélődik, ami egynegyede az oktatóállománynak, ez jó arány, mondhatnánk: stabilizálódott az oktatói kar” – fogalmazott Márton Attila, aki szerint sok munkatársuk „megtalálta a számítását” Csángóföldön.
Elsősorban szakképzetteket várnak
Kifejtette, a felszabadult állásokra jelenleg 14 jelentkező van, de július 23-áig még be lehet nyújtani a dossziékat. Bár nagy konkurencia nem szokott lenni, az RMPSZ a korábbi évekhez hasonlóan várólistát készít, arra az esetre, ha tanév közben van szükség új pedagógusra. Elsősorban szakképzettek, tanítóképzőt, tanítóképző főiskolát vagy az egyetemen magyar szakot végzettek jelentkezését várják, de a programfelelős szerint az, hogy valaki megállja-e a helyét Csángóföldön, nem csak a képzettségtől függ.
„Rajtuk is múlik, hogy mennyire érzik magukat képesnek a váltásra, hogy a csángóföldi magyar oktatásban közösségszervezőként dolgozzanak” – jelentette ki. Nem a bérezés a döntő szempont abban, hogy valaki ebbe a kevésbé népszerű régióba dolgozzék, az anyagi juttatáshoz kíváncsiság, tenni akarás kell párosuljon. Csak azért, amit mi fizetésként tudunk ajánlani, még nem fog valaki itt dolgozni” – fogalmazott az oktatási szakember, hozzátéve, a jobb anyagi lehetőségek ellenére a program még mindig nem annyira vonzó a szakképzett pedagógusok körében, mint szeretnék.
Megkapják munkájuk jutalmát
A programra jobb fizetési rendszer jellemző, mint általában a hazai oktatásra, működtetői ezzel próbálják ellensúlyozni az olykor sanyarú moldvai életkörülményeket. A tanügyben bekövetkezett fizetésemeléseket is nyomon követik, de emellett megkülönböztetett módon bérezik azokat, akik tanítóképzőt vagy magyar egyetemet végeztek. A hazai gyakorlattól eltérően a magyar nyelvet oktatók minden munkanap után étkezési jegyet is kapnak, és havi 700 lejes pluszjuttatásban részesülnek, amiből lakhatási költségeiket törlesztik. Utóbbi összeget is a magyar állam állja, csakúgy, mint a bérek jórészét. Igazából a magyar kormány tartja fenn a teljes Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programot, és a támogatásnak több, mint 99 százalékát fizetésekre költik. Nekünk az a fontos, hogy a pályázati pénzből elsősorban az oktatók kapják meg munkájuk jutalmát” – magyarázta Márton Attila.
Kifejtette, bár a hivatalos iskolai oktatás beindítását épp amiatt tartották fontosnak, hogy a költségek egy részét át tudják ruházni a román államra, az oktatók zömét továbbra is a magyar állam fizeti. Ugyanis a magyar nyelv oktatásából nem jön ki mindenhol a teljes katedra, egy-egy faluban pár óra van kiírva, amit a román állam ki is fizet. De négy-hat óráért senki nem fog elmenni Moldvába” – mutatott rá Márton Attila. Ezért az RMPSZ ezeket az oktatókat is nyolcórás munkaszerződéssel foglalkoztatja, és azok mögül sem hátrál ki, akik teljes katedrával bírnak. „A pedagógusszövetség részfizetéssel, négyórás munkaszerződéssel őket is foglalkoztatja, hiszen a munkánk nemcsak abból áll, hogy bemegyünk az iskolába és megtartjuk a magyarórát: délutáni foglalkozások, hétvégi programok is vannak, ami munkamennyiségben legalább ugyanannyit jelent” – jelentette ki a pedagógus. Ösztöndíjprogram a bekapcsolódó fiataloknak
Kifejtette, a stabilitás elérése, megőrzése érdekében arra törekedtek, hogy főleg helyi oktatókat, hagyományőrzőket foglalkoztassanak, és azokat a végzős egyetemistákat is megszólítják, akit moldvai magyarként Csíkszeredában, Kolozsváron tanultak tovább.
Elhalkul a magyar ima a Csángóföldön
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker, csakhogy ők is egyre kevesebben vannak.
„Amennyire lehet, elsősorban velük dolgozunk” – magyarázta a koordinátor, hozzátéve, hogy ösztöndíjprogramot is indítottak a munkájukhoz kapcsolódni szándékozó fiatalok számára. Amennyiben a székelyudvarhelyi tanítóképzőben képezik magukat, az RMPSZ felvállalja ennek költségeit és hosszú távú szerződést köt velük. „Három évre fizetjük a főiskolát, ezután három évet le kell dolgozni, tehát hatéves munkaszerződést kötünk, ami szintén segít abban, hogy stabilizáljuk a tanerő fluktuációját. Így pillanatnyilag a kollégáknak a kétharmada vagy helyi, vagy régióbeli” – magyarázta Márton Attila. Hozzátette, leginkább a magyarországi jelentkezők esetében szűkült le az alkalmazási lehetőség, ugyanis őket csak az iskolán kívüli oktatási formában tudják dolgoztatni, és már csupán négy ilyen település van. Bár jelenleg is vannak anyaországi pedagógusaik, akik jól alkalmazkodtak a moldvai életkörülményekhez, alkalmazásukat elsősorban az a kitétel nehezíti meg, hogy kommunikációs szinten kell beszélni az állam nyelvét. „A román igazgatónak, kollégáknak el kell mondani, miért vagyunk itt, miért dolgozunk, mit szeretnénk. Azt, hogy ebben nincs nacionalizmus, ahogy ők általában félre szokták érteni. Kell egy alapvető román nyelvtudás, ami nélkül nem működik a kommunikáció a hivatalos szervekkel és ez sok félreértésre adhat okot” – indokolta a román nyelv ismeretének szükségességét Márton Attila.
„Nem mondhatom, hogy kitárt karokkal várnak minket szeptembertől minden iskolában” – jelentette ki a programfelelős azon kérdésünkre, hogy a kezdeti évekhez hasonlóan tapasztalnak-e még akadályoztatást a hatóságok részéről. Kifejtette, ezért is fontos, hogy az iskolákban olyan oktatóik legyenek, akik el tudják mondani a hatóságoknak: miért fontos, hogy a moldvai magyarok megőrizzék hagyományaikat.
„Hogyha már otthon beszélik a magyar nyelv régi dialektusát, ragaszkodnak ahhoz, hogy az az iskolában is megjelenjen. Ez jó hatással van a gyerekekre, helyükre kerülnek a dolgok, románul is, magyarul is szépen, elkülönítve tudnak beszélni. Nagyon sok román kolléga is látja ennek az előnyét” – érvelt az oktatási szakember. Rámutatott, a gondok a hatóságok fenntartásaiból, a meg nem értésből, félreértésből fakadnak. „Vagy azért jelentkeznek, mert korábban mi ezt nem tudtuk megfelelőképpen tolmácsolni, bemutatni” – tette hozzá a moldvai csángó magyar oktatási program koordinátora.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)

Elképesztő programváltozások (Beiktatták az új kormányt)
Kényelmes többséggel szavazott bizalmat tegnap a parlament az új kormánynak: habár csak 230 voksra lett volna feltétlenül szükség, Mihai Tudose kijelölt kormányfő nagyobbrészt a Grindeanu-kabinet tagjaiból verbuvált csapata 275 igent és 102 nemet kapott. (A Grindeanu-kormányt januárban 295 igennel szavazták meg.) Némi feszültséget okozott a kormánykoalíción belül, hogy az SZDP tegnap reggel egy módosított kormányprogramot mutatott be, amit előzőleg nem egyeztetett az LDSZ-szel, de végül mindkét párt, az RMDSZ és más kisebbségi képviselők is megszavazták a Tudose-kormányt programjával együtt.  Az NLP és az MRSZ ellene voksolt, az NMP nem vett részt a szavazáson. A német képviselő, Ovidiu Ganţ sem szavazta meg az új kormányt, amit a koalíciós pártoknak a 2016. decemberi választások óta elkövetett politikai akcióival, illetve a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a német kisebbség ellen több ízben tanúsított ellenséges magatartásukkal indokolt. 
A miniszterjelöltek meghallgatása reggel nyolc órakor kezdődött meg a parlamenti szakbizottságokban, minden leendő tárcavezetőre 30 percet szántak. Traian Băsescu volt államfő ezt színjátéknak minősítette, és közölte, hogy pártja, az NMP nem vesz részt e „sokkot és iszonyatot keltő” kormány megszavazásán, amely kora délután kezdődött.  A titkos szavazás eredményét délután háromnegyed hatkor jelentették be, hétkor pedig megkezdődött az eskütételi ceremónia az államelnöki palotában. Ma reggel az új kormány megkezdi munkáját. Tudose gyorsítani akar Valami fékezte a Grindeanu-kabinet tevékenységét, az ő feladata pedig az lesz, hogy gyorsítsa fel a munkát – jelentette ki Mihai Tudose kijelölt miniszterelnök a parlament két házának plénuma előtt mondott beszé­dében. Tudose szerint olyan kormányra van szüksége az országnak, amely egy pillanatig sem „enged ki”, ez a kormány pedig „megállás nélkül dolgozni fog, hogy tudjuk behozni a lemaradást, a késéseket”. Hangsúlyozta: Románia kedvező gazdasági helyzetben van, bővült a gazdaság, az ipari termelés, nőtt a fogyasztás, a következőkben a befektetések és a költségvetési bevételek növelésére kell fókuszálni.  A módosított kormányprogram 2018. január elsejétől összesen legfeljebb 50-féle adó, illeték és járulék lesz Romániában – derül ki az új kormányprogramból, amely tegnap délelőtt húsz oldallal bővítve jelent meg a képviselőház honlapján. Eszerint a lakosságnak legfeljebb 10-féle adót és illetéket kell majd fizetnie jövő évtől – köztük az egészségügyi és a nyugdíjalaphoz való hozzájárulást, a jövedelemadót, az ingatlanadót, a gépjárműadót, egy úgynevezett szolidaritási hozzájárulást és az úthasználati díjat –, a többit eltörlik.  A gazdasági társaságok legfeljebb 40-féle adó és illeték fizetésére lesznek kötelesek. A kormány legkésőbb 2017. szep­tember 1-jéig ismertetni fogja az adónemek új jegyzékét.  Bérek és nyugdíjak Jövő évtől a képzettség szintjétől függően differenciált minimálbért vezetnek be, ami robbanásszerűen nőni fog. 2018-ban a bruttó minimálbér elérné a 2000 lejt, 2019-ben 2200 lejre, míg 2020-ban 2400 lejre emelkedne.  A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára 2300 lej lesz a bruttó minimálbér 2018-tól, ami 2019-ben 2640 lejre, 2020-ban pedig 3000 lejre emelkedne. 2018. január elsejétől bevezetik a szolidaritási hozzájárulást (ezt a tíz minimálbérnél magasabb jövedelműek fizetnék, a pénzt az egészségügybe irányítanák), a 2000 lej alatti jövedelmek pedig adómentesek lesznek. A következő négy évben a nyugdíjak emelését így képzelik el: 2017. július elsejétől 1000 lejre nő a nyugdíjpont értéke, amely 2018-ban 1100 lej, 2019-ben 1265 lej lesz. 2020-ban kétszer emelnék a nyugdíjpont értékét, így 2020 áprilisától 1400 lejre, októbertől pedig 1775 lejre.  A nyugdíjrendszer is változhat: az új pénzügyminiszter, Ionuţ Mişa tegnap bejelentette, hogy megszüntetik a nyugdíjrendszer második pillérét, „a pénzt pedig visszautalják azok számára, akik hozzájárultak a második pillérhez. Választhatják majd az állami nyugdíjrendszert vagy a harmadik pillért, az önkéntes nyugdíjpénztárakat”.  Szavait Tudose és Liviu Dragnea SZDP-elnök is azonnal cáfolta, meg is rótták az új kollégát; a magán-nyugdíjalapok államosításának híre egyébként már áprilisban is riadalmat keltett. A vállalkozói csomag Az új kormányprogram egy évvel elhalasztja az áfacsökkentést, így a jelenleg 19 százalékos áfa csak 2019. január 1-jétől csökken 18 százalékra. De már 2018 elejétől csökkentett, 5 százalékos áfát kell majd fizetni a 120 négyzetméteresnél kisebb lakóingatlanok adásvétele esetén.  A gazdasági szférát szabályozó minden törvényt belefoglalják majd az úgynevezett gazdasági törvénykönyvbe, amelyet legkésőbb 2018. július 1-jéig kell elfogadni. A kormányprogram kimondja, hogy egy céget sem lehet megbüntetni, ha ezt megelőzően nem figyelmeztették és nem igazították útba; az erre vonatkozó jogszabály elfogadását 2017. október elsejéig ígérik.  2017. augusztus elsejétől a munkáltatónak minden munkavállaló után a minimálbérnek megfelelő társadalombiztosítási és egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie, beleértve azokat az alkalmazottakat is, akik részmunkaidőben dolgoznak, ugyanakkor jobban szabályoznák a nemesfémek és a drágakövek piacát is, a területen tapasztalt adócsalások csökkentésének érdekében.  A társadalmi „méltányosság” jegyében a jelenlegi társasági adó helyett 2018-tól valamennyi vállalkozás esetében nem a nyereséget, hanem a bevételt adóznák meg. Emellett év végéig 20 százalékkal növelik a Romániában kitermelt és feldolgozatlanul exportált természeti ásványkincsek után az államnak fizetendő járadékot, és többletadót vetnek ki az egészségtelen élelmiszerekre is. 2018. január elsejétől eltörölnék az osztalékok utáni adót, az egyéni vállalkozók jövedelmi adóját januártól 16 százalékról 10 százalékra csökkentik.  Ionuţ Mişa pénzügyminiszter parlamenti meghallgatása után azt nyilatkozta: a kormány differenciált, 1, 2 vagy 3 százalékos jövedelemadót vezet be a cégekre. Az 500 ezer eurónál kisebb üzleti forgalmú mikrovállalkozások esetében 1 százalékos lenne az adókulcs, s ez progresszíven nőne.  Online ügyintézés Létrehoznak egy, a kormányfőnek alárendelt igazgatóságot, amelynek csökkentenie kell a kormány ügynökségeinek és intézményeinek számát, és ki kell dolgoznia a módját, hogy 2019. január 1-jétől minden adó és illeték esetében legyen lehetőség az online befizetésre.  Emellett szerepel a kormányprogramban az egységes informatikai rendszer bevezetése a közigazgatási intézményekben, ezzel megvalósul az intézmények átjárhatósága, és megtiltják az állami intézményeknek, hogy olyan okiratokat, dokumentumokat kérjenek a természetes vagy jogi személyektől, amelyeket korábban egy másik állami intézményhez már benyújtottak. Iohannis beolvasott Azért állunk itt, alig fél évvel az előző kormány beiktatása után, mert a tavalyi választásokon győztes SZDP–LDSZ koalíció nem tudott kormányozni, és válságba döntötte az országot – jelentette ki Klaus Iohannis államfő tegnap este, a Tudose-kormány eskütétele után.  Véleménye szerint a koalíció feladata elemezni, hogy ez kinek a hibájából történt, de a tények maradnak, a bizonyíték épp az, hogy Európában egyedi módon bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg saját kormányukat. A Grindeanu-kormány nem rövidsége, hanem a szerencsétlen 13-as sürgősségi kormányrendelet miatt marad fenn a történelemben, az SZDP–LDSZ koalíció pedig megbuktatásának módja miatt.  Most új kormányunk, és meglepetésre új kormányprogramunk is van, új adókkal és illetékekkel, a béremelési törvény után következő megszorításokkal. A parlamenti többségnek joga van a programját megszabni, de már nem hivatkozhat arra, hogy ezt választották meg az emberek, hiszen érzékeny pontjaiban módosult: hat hónap alatt a csökkentések új sarcokra változtak, a béremelések mellett megjelent a szolidaritási illeték.  Ez a magatartás nem tartozik a pénzügyi-költségvetési előreláthatósághoz, kétségeket kelt az üzleti körökben. Azt sem tudni, mennyire fenntartható az új program, nem láttunk számításokat – fejtegette. Végül felkérte az SZDP-s, LDSZ-es, RMDSZ-es politikusokat: fejezzék be ezt az adózási és költségvetési ugrándozást, legyenek szolidárisak a románokkal, kormányozzanak felelősen, védjék és szavatolják a jogállamiságot, mert még egy 13-as rendeletet nem akarunk megélni, tegyenek eleget a 3 százalékos költségvetési hiánynak, a honvédelemre vonatkozó vállalásaiknak, mutassák meg Románia partnereinek, a NATO-nak és az EU-nak, hogy komoly emberek, komoly ország vagyunk, akik betartjuk szavunkat; dolgozzanak azon, hogy legyenek beruházások és gazdasági növekedés.  Legyen ez a második kormányzási kísérlet sikeresebb az elsőnél – zárta beszédét az államfő. Háromszék Erdély.ma

Ideiglenes megoldásként Lemondtak a katolikus iskola önállóságáról
A marosvásárhelyi tanács tegnapi ülésén egyhangúlag megszavazta Marosvásárhely jövő évi beiskolázási tervét azzal a kiegészítéssel, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum, önálló jogállását elvesztve, de szerkezetét megtartva a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működjön tovább.
A tanácsülést megelőzően, tegnap meghívást kaptunk az iskolahálózatról készült füzet ma déli bemutatójára, amelyben tanfelügyelőségi források szerint nem szerepel a katolikus iskola. A tegnapi tanácsülésen az RMDSZ-képviselők nevében Bakos Levente az ülés napirendjének 19. pontjaként feltüntetett határozattervezet visszavonását kérte, amelyben az RMDSZ-tanácsosok a Római Katolikus Teológiai Szaklíceum megalapítását javasolják a 2017-18-as tanévtől. Ez az új intézmény – Mihai Viteazul u. 15. szám alatti székhellyel – magába olvasztotta volna a jelenleg is működő katolikus líceum diákjait és tanárait. A határozattervezetet, akárcsak a korábbiakat, ezúttal is megtámadta Horaţiu Lobonţ iskolákért felelős aligazgató, aki szerint az új iskolát a 2017-18-as tanévtől nem lehet beindítani és a tervezet törvényességét a polgármesteri hivatal jogügyi osztálya is több ponton kifogásolta. Mindezek után Bakos Levente tanácsos egy nyilatkozatot olvasott fel, amelyben elhangzott, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója már nem tartja időszerűnek a több mint egy hónappal korábban iktatott határozat tervezetét a katolikus iskola tényleges megalapításáról. – Döntésünket az indokolja, hogy a határozattervezetben hivatkozási alapként szolgáló tanfelügyelőségi döntést alapfokon megsemmisítette a bíróság, a jegyző pedig nem értett egyet a tervezettel sem. Mivel „a szövetség továbbra is kitart az iskolaalapítás mellett, így a lehető legrövidebb idő alatt egy olyan határozattervezetet nyújt be, amely az elmúlt két évben jóhiszeműen működtetett iskolától teljesen független. Az elmúlt hét hónapban számtalan próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi iskola jogi helyzete tisztázódjon, hogy a tanintézmény önállóan folytathassa működését, azonban ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak. A marosvásárhelyi magyar közösség igénye és akarata egyértelmű, szükség van egy római katolikus felekezetű iskolára. Éppen ezért kezdeményezzük egy új iskola alapítását, amely az érvényben lévő módszertan és törvényes előírá- sok által rögzített lépések szerint lenne létrehozva. Bízunk abban, hogy ez az új iskola a 2018–2019-es tanévtől kezdődően megkezdheti működését. A két éve működtetett iskola szempontjából, lévén, hogy több bírósági eljárás is folyamatban van, illetve a kétes jogi helyzet miatt a cikluskezdő osztályokat sem lehetett beindítani, a legjobb megoldás az lenne, ha a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként (structură arondată) működne tovább. Az RMDSZ csak olyan iskolahálózat elfogadását tudja támogatni, amelyben ez a megoldás szerepel… Nem akarjuk veszélyeztetni a több ezer nyolcadikos diák iskolai beiratkozását, azonban érdekképviseleti szervezetként nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy több mint 400 diák, több száz szülő és a katolikus egyház akaratát kel immáron több mint hét hónapja… Éppen ezért, a szülői közösség és az egyház akaratával összhangban, az a kérésünk, tegyék lehetővé, hogy a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként folytassa tevékenységét, ha már önállóan nem működhet” – hangzott el a nyilatkozatban. A Peti András vezette ülésen Radu Bălaş, a POL tanácsosa azt kifogásolta, hogy a sűrű levelezés helyett a tanfelügyelőségtől, amely számára állítólag annyira fontos az iskolahálózat jóváhagyása, senki nem vett részt az ülésen, hogy a tanácsosok kérdéseire válaszoljon. Többek között arra, hogy mi történik akkor, ha nem szavazzák meg az iskolahálózat tervezetét, amire a hivatal jegyzője a vonatkozó törvényt idézve azt felelte, hogy érvényben marad a régi iskolahálózat, amit a katolikus líceumba járó diákok szülei, akik tiltakozásképpen jelen voltak az ülésen, hosszan megtapsoltak. Kérésre Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős aligazgató számolt be, hogy Marosvásárhely iskolahálózat-tervezetében továbbra is 26 iskola szerepel, amelyek a tanfelügyelőségtől zöld utat kaptak, a nyolc kifogásolt egység helyzetét pedig tisztázni kell – tette hozzá. A továbbiakban történteket Magyary Előd, az RMDSZ-tanácsosok frakcióvezető-helyettese magyarázta. – Első sürgősségi napirendi pontként a marosvásárhelyi iskolahálózat ellen szavaztunk, mivel nem foglalták bele a katolikus teológiai líceumot. Peti András ülésvezető javaslata alapján megszavaztuk azt a kiegészítést, hogy a katolikus iskolát szerkezetként a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz csatolják és hét kifogásolt óvoda oktatási szintként működjön. Ezt továbbítjuk a megyei tanfelügyelőségnek, ahol csütörtökön ígéretet kaptunk arra, hogy a javaslatot egy minisztériumi rendelettel véglegesítik. Határidőt sajnos nem tudok mondani, de a megbeszélések értelmében pár nap alatt megszületik a megoldás. A minisztériumi rendelet alapján pedig a katolikus iskola kilencedik osztályaiba is iratkozhatnak a végzősök – szögezte le Magyary Előd. A szavazást megelőzően Györfi Júlia, a POL tanácsosa vetette fel, hogy nem ajánlásként (se propune), hanem határozatként (se decide) kellene elfogadni a határozattervezet kiegészítését, ami az ülésvezető magyarázata szerint akkor lesz végleges határozat, ha a tanfelügyelőség és a szaktárca beleegyezik. A szavazást követően zavarodottan és csalódottan távoztak a szülők. – Csak akkor fogadhatjuk el, hogy iskolánkat szerkezetként a Bolyaihoz csatolják, ha a cikluskezdő osztályok megmaradnak, és az indításukat megtiltó 70-es számú februári határozatát visszavonja a tanfelügyelőség. A három kilencedik osztályunkat nem adhatják senkinek, mert az törvénytelenség lenne, és követeljük azt is, hogy szerkezetként iskolánk megőrizze a nevét – nyilatkozta Zsigmond Imola a szülői közösség nevében. – A vatikáni nagykövet, aki Marosvásárhelyen járt, hogy megegyezésre bírja a feleket, tisztában van azzal, hogy helyileg nem tartották be az ígéreteket, ezért szabadságáról visszatért, hogy dolgozzon az ügyön – tette hozzá. Annyi rosszindulatú félrevezetés után joggal merül fel a kérdés, hogy újabb csapdába sétáltak-e a tanácsosok, vagy a tanfelügyelőség betartja az ígéretét, amely felemásan pillanatnyi megoldást jelentene, de az önállóságát vesztett katolikus iskola sajnos akkor sem lenne a régi.
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)