Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 22.
Besúgók voltak, listák nincsenek
A feltáratlan múlt és a kommunista állambiztonsági szervek levéltári anyagainak nyilvánosságra hozatala mindenhol kényes kérdésnek bizonyult. A rendszerváltás óta időnként igencsak heves indulatokkal kísérve fel-felbukkan a besúgó probléma a volt szocialista társadalmakban, aztán észrevétlenül elhal. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház direktora, Gáspárik Attila most újra felszínre hozta. A színész, médiaszakértő, volt rektort arról faggattuk, kell-e, lehet-e tisztázni a közelmúltat.
- A titkosszolgálatok levéltári anyagainak kérdése darázsfészek a kelet-közép-európai társadalmakban. A múlt héten Budapesten is bemutatott, a marosvásárhelyi színház történetével foglalkozó, A színház kiterjedése című kötetében ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele. Most épp néma csend honol ebben a témában mind a magyar, mind a romániai társadalomban, miért érezte fontosnak, hogy ezt a vonatkozást is beemelje könyvébe?
- Elárulok egy nagy titkot. Én egyetemista vagyok, történelem szakon első éves doktori iskolába járok. (Gáspárik Attila 1965-ben született, végzettsége szerint színész, van már egy doktorátusa, tanár, oktatói szintű projektmenedzser, volt a román Országos Audiovizuális Tanácsnak alelnöke és ügyvivő elnöke, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, jelenleg a magyar-román tagozatú színház igazgatója.) Ezt az egyetlen módját találtam annak, hogy megértsem a múltat. Elkezdtem foglalkozni a marosvásárhelyi színház történetével, de nem sztorizgatni akartam, azt már rég megtették mások. Ez az első próbálkozás volt ilyen téren, az első ilyen jellegű írásom.
- Az első olyan, ami a Securitate levéltári anyagokra is támaszkodik?
- Igen. Én a pozitivista történelemszemlélet híve vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon sok forrásanyagot felsorakoztatunk egymás mellé és ebből próbálunk meg levonni valamiféle következtetést, vagy hagyjuk, hogy az utánunk jövő generáció vonjon le egy olyan következtetést amilyen az ő korát érdekli. Az intézmény, amiről írni akarok az a Székely Színház. Hetven éve alakult. Lassan eljött az idő, hogy megírjuk az indulását. Ha túl közel vagy egy korszakhoz valószínűleg nem látod, hogy mi történik.
- Miért épp a marosvásárhelyi székely színház története kapcsán nyúlt a szekus levéltári anyagokhoz?
- Mindig is bosszantott, hogy van egy siker sztorija a romániai magyarságnak, amit úgy hívnak, hogy marosvásárhelyi színház, székely színház vagy marosvásárhelyi intézményes színjátszás, de alig tudunk valamit róla. Elkezdtem ezzel foglalkozni, s akkor éreztem, hogy meghaladja a felkészültségemet. Ezután felvételiztem a történelemre, a doktori iskolába. Amikor elmentem a levéltárba és kézbevettem a színház pártdokumentumait egy egészen más világ tárult elém. És nagyon jó, a működés tisztázására alkalmas anyagokat találtam a titkosszolgálattól is.
- Belenyúlt a darázsfészekbe. Mit vall e téren – kell bolygatni ezt a vonulatot, vagy már úgysem érdekel senkit, hagyni kell az egészet, nem érdekes, ki volt besúgó, ki volt a tartótiszt?
- Ez az elhallgatjuk vagy sem, nagyon bonyolult kérdés, mert igazából mai napig nem tudjuk, hogy mi van a raktárban. Mai napig nem adta le az összes utódszervezet az archívumát. Soha nem létezett romániai titkosszolgálatokon belül amolyan stasis-németes leltározás. Hamis dolog arra gondolni, hogy van egy lista, amin írja, hogy kik voltak a besúgók és kik az üldözöttek. Nincsenek ilyen listák. Illetve nagyon sok lista van. Van olyan személy, aki kollaboráns és üldözött is volt egy személyben. Be lehet azonosítani egy-egy embert 3-4 fedőnévvel, miközben az is megtörténhet, hogy valójában nem is volt beszervezve. De mivel szocialista tervgazdálkodás szerint működött a Securitate is, minden tisztnek megvolt a normája, hogy hány jelentést kell összeszednie a hónap végéig. Amikor látszott, hogy ez nem sikerül, nem jön össze az a 3-4 vagy akárhány, nos, akkor gyorsan bement abba az intézménybe, ahol különben mindenki tudta, hogy ő a szekus. Ezek bizalmi emberek voltak, ők szerezték az útleveleket is az intézmények dolgozóinak, nem lehetett csak úgy kitérni előle, ha beszélgetni akart. Bement, elbeszélgetett egy-két emberrel, hazament, leírta, adott egy fedőnevet beszélgetőtársainak és megvolt a havi terv. Most ott tartunk, hogy szőrözzük, szálazzuk, hogy a konkrét jelentések miért és hogyan születtek.
- És kiszálazható?
- Hihetetlenül nagy szakértői munka. Legalábbis számomra annak tűnik. Vegyük az én kutatási területemet. Ha beazonosítjuk végre, melyik színészről van szó, akkor vehetjük a repertoárt, a 30-40 évvel ezelőtti próbarendet, s megnézzük, hogy akkor volt-e neki próbája. Hogy egyáltalán jelenthetett akkor vagy épp más városban volt kiszálláson, és a jelentés kamu? Merthogy ilyen is van.
- Szóval eléggé csúszós ez a terep is, az állambiztonsági szervek levéltára sem oldja meg a nagy kérdést, hogy nyilvánosságra kell hozni vagy nem az egykori besúgók nevét?
- Nagyon egyszerű lenne kimenni a sajtóba és azt mondani, hogy mindenki besúgó volt, aki valamikor valamiért aláírt, valamilyen módon részese volt az egésznek. De ennek az objektív fokmérőjét, bevallom, én nem találom. Ezért próbálom a mechanizmusát megérteni. Ha nagyon röviden, és egy kicsit primitíven foglalnom össze, akkor azt mondom, hogy a Securitate a pártot védte, nagyon sokáig, míg nem önállósodott a 80-as évek vége felé. Addig a pártot és a rendszert védte azzal, hogy megpróbált minél több befolyást szerezni minden szinten – a tejvásárlástól az útlevélosztásig, a benzinvásárlásig. És ott volt mindenhol, legfőbb feladatának azt tekintette, hogy pozitívan befolyásolja a dolgokat. A szekus jelentések nagy részét megkapta a párt, vagyis a PÁRT és a színházigazgató. Ők részesei voltak a rendszenek? Az ő cinkosságukat miben mérjük? Én elég sok dossziét átolvastam és nem találtam olyan egyént, aki ellen bűnvádi eljárást indítottak volna, aki ellen fizikai atrocitást alkalmaztak volna, megvertek volna valamely feljelentés alapján. És ez több száz embert érintő dolog volt, sok esetben az sem tudta, akit befolyásoltak. Általános félelem, bizalmatlanság uralkodott, ami megmérgezett sok emberi kapcsolatot.
- Mire használták ezeket a jelentéseket?
- Ebben az időben és ezekben a körökben a szekunak mindenekelőtt azért kellettek ezek a mindenkire kiterjedő adatok, mert potenciális zsarolóeszköz volt az adott intézmény, az egész társadalom kézben tartására. Mindent ellenőrizni akartak, minden vélt, valós veszélyforrást kontroll alatt tartani. Nem akartak látványos megtorlást, mert akkor már tudták, hogy ha elcsattan egy pofon, akkor holnap már nagyobb kell és elszabadulhat a pokol. Ezek a tisztek nagyon elegánsan csinálták – műveltek voltak, pszichológiai felkészültséggel. Jártak színházba, könyvbemutatókra, kiállításokra stb. Befolyásolhattak karriereket.
- Volt ilyen?
- Azt hiszem, nagyon kevesen voltak, akit a szeku nem engedett kibontakozni, egyetlen ilyen konkrét esetet tudunk, a Visky Árpádét. Ő börtönbe került, hivatalosan öngyilkos lett. Nos, hogy valaki öngyilkos lesz vagy öngyilkosságba kergetik, nem igazán tudjuk mérni. Tény, hogy az öngyilkosság után a Securitate megíratja az özveggyel az amerikai kongresszushoz a levelet, hogy „a férjem öngyilkos lett, ne nyomozzanak utána és ne kérdezgessék, hogy mi van”. Képzeljük el, amikor egy feleséget ilyesmire rávesznek. Hogyan? Mivel? De levelet írt az amerikai kongresszusnak a színház igazgatója és az orvos is, aki kezelte.
- Meglepettnek látszik az orvos miatt.
- Tényleg. Ilyesmire én nem gondoltam. Pedig aranybánya volt a titkosszolgálat számára minden nőgyógyász, pszichiáter és sok más orvos. Mivel tilos volt az abortusz, az nagyon kiváló információ volt, hogy ki mikor terhes, ki mikor „csináltatja el a gyereket”. Akit ilyesmivel megfogtak, azokon már nem kellett bosszút állni, nem kellett fenyíteni, büntetni, ők már dolgoztak nekik életük végéig, mindenféle beszervezési papír nélkül. Ugyanígy jártak el a pszichiátriai kezeléseknél. A szocialista rendszerekre jellemző, de nemcsak, hogy amikor már nem tudtak mit kezdeni valakivel, akkor bezáratták őket. A pszichiáterek kulcsemberek voltak, bár azt hiszem, ők sem tudtak róla, hogy mennyire kulcsszerepet töltenek be a rendszer működésében.
- Említ egy-két nevet a könyvében, olyanokét, akik annak idején besúgók voltak, aztán mégis közszereplők maradhattak, az MMA tagjai is. Mi a feladata a kutatónak, leleplezni őket? A rendszerváltás után igencsak élénken élt az igény arra, hogy minden besúgót és tartótisztet le kell leplezni. Aztán nem lett belőle semmi. És az igény is mintha kihalt volna. Szükség van erre vagy nincs? Tönkre tehetünk fölöslegesen életeket?
- Igen, határozottan tönkre tehetünk életeket. A múltunkat úgysem adja vissza már senki. A vonatkozó román törvénykezés nagyon komoly, ezt a kutatónak is tiszteletben kell tartania. De én nem is hiszem, hogy a tudományos kutató feladata az, hogy erkölcsi mércéket kezdjen bevezetni a társadalomba. Tudom, hülyén hangzik, de voltak becsületes besúgók is. A jelentésekből látszik, hogy egyesek őszintén védelmeznek valamely ügyet. Őket beszervezték, a törvény alapján besúgók voltak, de soha nem okoztak rosszat senkinek, sőt elodáztak egy-két problémát néhány évig. A paragrafusok szerint viszont besúgók voltak. Egy dolgot azonban nem tudok megérteni, egyszerű emberként: több mint húsz év alatt miért nem tudtak egy módot találni arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a „sötét múltjukról”. A tisztek hallgatnak, a volt besúgók hallgatnak. Egyesek szélsőjobbosként kompenzálnak…
- Mi alapján nyilvánítható valaki besúgónak e paragrafusok szerint?
- Három dolog kell ahhoz minimum Romániában, hogy valakit besúgónak nyilvánítsanak – a beszervezési nyilatkozat, a jelentések és annak igazolása, hogy ő ezekért pénzt kapott. Ha az egyik hiányzik, - és hangsúlyozom, a Securitate nem a Stasi volt, ki tudja még hány szekrény alján hány dokumentum rohad -, a jelenlegi tudásunk szerint nem besúgó. A két személyről, akiket megnevezek a könyvemben, nem én állapítottam meg, hanem a titkosszolgálatokat felügyelő testület adott papírt róla, hogy ők besúgók voltak. Azt hiszem, egy történésznek nem lehet az a feladata, hogy ítéletet mondjon.
- Hagyjuk a fenébe, spongyát rá?
- Nem ilyen egyszerű. Persze vannak közöttük nagyon bosszantó esetek. Olyanok is, akik meghaltak, de mindvégig zászlóként lobogtak eseményeken. Mások a rendszerváltás után vezető szerepet vívtak ki maguknak a társadalomban. Őket vajon egy-egy telefonnal nem lehetett figyelmeztetni, hogy…? Summa summarum: Nagyon nehéz mindenkire, aki valaha jelentett, azt mondani, hogy besúgó volt, vagy egyértelműen kijelenteni, hogy ártatlan volt és áldozata a rendszernek. Akad olyan, akiknek van két jelentési dossziéja és van három, amiben őt követik. Na de hát akkor ő mi volt?
- Nem lehetne árnyalni a képet?
- Nos, volt 26 év erre. Ennyi idő alatt nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne lett volna annyi ideje, hogy vegyen egy papírt és ceruzát és leírja, pontosan mi és hogyan is történt. Miért kellett megvárnia szinte mindegyiknek, hogy az orra alá nyomják, hogy ezt te írtad alá, ezt te jelentetted, ezt a pénzt te kaptad érte? Nem, nem kell homályban hagyni a történteket, de nézzük a lényeget.
- És mi a lényeg?
- A Securitate a pártot szolgálta. Akkor kit kell büntetni inkább, azt, aki szolgált, vagy azt, akit szolgált? Az 50-es években megfogalmazták, hogy a szeku a párt acél karja. Nézzük meg kit védett, és akkor eljutunk olyan, tisztességben megőszült emberekhez, akik nem voltak besúgók, hanem vagy a központi bizottságban ültek, vagy annak póttagjai voltak és asszisztáltak mindehhez, vagy részt vettek az „ahogy lehet mozgalomban”. Ez utóbbi sajátosan romániai magyar dolog volt, a „gyerekek elégedjünk meg azzal, ami van, fogjuk be a szánkat, ne elégedetlenkedjünk, mert még ennyi sem lesz” jelenség. Ezeket védte a szeku, és akkor ki a bűnösebb, aki védte, vagy akit védett? Verjük el tényleg a besúgókon az egészet, de feledkezzünk el arról, hogy ma Magyarországon több volt szekuritatés tiszt él a magyar állam nyugdíjából? A legismertebb közülük Alexandru Draghici volt, aki belügyminiszterként abban az időben irányította az állambiztonsági szerveket, így a Securitatét is, amikor még tombolt a terror, 1952-65 között. Ő a rendszerváltás után kapott menedékjogot Magyarországtól, 1991-ben. 1992-ben pedig az Antall-kormány (Boross Péter belügyminisztersége alatt) elutasította Románia kiadatási kérelmét, azzal az indokkal, hogy a magyar jog szerint Draghici bűntettei elévültek. Akkor meg miről beszélünk?
- Addig, míg ezek a titkosszolgálati levéltári anyagok elérhetetlenek, addig a magyar hivatal honnan tudhatná, ha valaki ilyen priusszal érkezik?
- Én azt tudom, hogy minden országnak szüksége van titkosszolgálatokra. Szeretem, nem szeretem, az ország biztonságát és az én, mint állampolgár biztonságát az adja meg, ha van egy jól működő titkosszolgálata az országnak. Egy jól működő titkosszolgálat pedig csak tudja, amikor egy volt szekuritatés ezredes áttelepedését kéri. Itt is van III/III-as törvény, ha alávetik ezeket az embereket, elbuknak. De hát Magyarország Argentína volt néhány ember számára. A német fasiszták közül ugyebár sokan Argentínában találtak menedéket, mert az ottani törvények szerint sem követtek el semmit. Gondolom, de ez csak rosszindulatú feltételezés, hogy amikor valaki szekusként áttelepül egy másik országba, a bőröndjébe a szalonna mellé betesz egy-két dossziét ami érdekes lehet másoknak… Novák Csaba Zoltán pont azt kutatja, hogy a román titkosszolgálat hány titkos ügynököt dobott át Magyarországra 1989 előtt….
- Mivel, hogyan kellene kezdeni ezt a tisztulási-tisztázási folyamatot?
- A pártfunkcionáriusok között kell először keresgélni, ha tényleg szembe akarunk nézni a múltunkkal. Mert mi is történt valójában? Térjünk vissza a színházhoz. Készült ugyebár egy jelentés. Ez az anyag annak idején a megyei pártbizottság kulturális bizottsága tagjainak szólt. Titkos anyag, a szeku küldte számukra. A párttitkár reggel kezébe vette, megnézte ki kivel kefélt, ki nem tudja a szövegét, ki beteg, ki miért maradt le a turnéról, ki mit mondott a büfében. Ezen anyagok alapján léptetett elő valakit, süllyesztett el, nevezett ki igazgatónak a párt. Ő, aki használta és élt vele, megússza, aki pedig az anyagot készítette, az nem ússza meg?
- A román szabályozás elég ahhoz, hogy tisztázható legyen a múlt? Mennyire ismeri ilyen téren a magyar szabályozást? Elegendőnek tartja, ahogy a két ország kezeli a témát?
- Nem. Magyarországon ilyen tekintetben majdnem hírzárlatos rendszer van. Vegyünk egy egyszerű példát, a Szabó Istvánét. Addig mindenkit nagyon érdekelt a dolog, míg egy művészileg nagyon hiteles, Magyarország imidzsét, a magyar és európai filmes ipart jelentősen befolyásoló emberről ki nem derült, hogy a múltjának van egy része, amelyről ő nem beszélt nyíltan.
- Tizenéves gyerek volt.
- Jó, értem én ezt, de ez is mutatja, hogy nem lehet idejekorán elővenni ezeket a dolgokat. Emlékezzünk vissza arra, hogy Hofi Gézáról is jelentek meg annak idején, a kilencvenes évek legelején úgymond leleplezések arról, hogy a nomenklatúra tagjaival vadászott. Ez nem egy objektív kép róla, mint ahogy Szabóról sem. Ha mi mindenkit egy-egy jelentés miatt belenyomnánk a besúgói kategóriába, nem tudom hová jutnánk. Magam ismétlem: úgy érzem, hogy mindenkinek megadatott az elmúlt 26 évben, de még most sincs késő, hogy vegyen egy papírt és egy ceruzát és leírja az igazat. És újra csak felteszem a kérdést, és most Magyarországról beszélek, hogy nemzetünk nagyjai, akik a Kádár rendszer abszolút privilegizált emberei voltak, - ha bekapcsoltad a tévét, a rádiót, a hűtőszekrényt vagy a hajszárítót, ők és csak ők beszéltek benne-, hogy ők ártatlanok voltak, csak azok szolgálták a rendszert, akik írtak 3-4 jelentést? Felállíthatunk ilyen erkölcsi büntetőszázadokat, de az igazságosabb lesz? Katartikus volt Kézdi Kovács Zsolt önmagával való szembenézése. Ne felejtsük az ember, legalábbis a magunkfajta ember (európai) alapértéke a megbocsátás, legyen keresztény, vagy keresztyén, vagy zsidó esetleg ateista.
- Nem tudom, hogy igazságosabb lenne-e, de Ön tényleg úgy érzi, hogy igazságtalan lenne a leleplezés?
- Volt olyan magyar író Romániában, aki ült több mint 5 évet börtönben egy banális hülyeség miatt, 1956 kapcsán. Azért, mert szavalt a temetőben 1956 november elsején. Több évet ült, kijött, majd beszervezték. De úgy beszervezték, hogy még fel sem kelt az ágyból és már jelentett. Ha bement a kocsmába és csúnyán néztek rá, rögtön írt egy jelentést. Így leélte nagy részét az életének. Maradt utána vagy négy kötet jelentés. Utána átjött Magyarországra és jelentkezett a III/III-asnál, hogy ő szívesen jelent az Erdélyből áttelepedett magyar írókról. Tette mindezt a Szabadság téri mozgalom és a Nagy Imre újratemetés környékén, és jelentett is ezerrel a még regnáló szocialista kormány titkosszolgálatának. Vegyük ennek az embernek az életét. Melyik részét ítéljük meg, azt, hogy volt bátorsága kimenni a temetőbe verset mondani, hogy ült öt évet, hogy beszervezték, hogy néha nagyon csúnya módon besúgott? Vagy nézzük azt a részét, amikor áttelepedik Magyarországra és önként elmegy jelenteni? Vagy azt, amikor könyveket írt, hogy ő mennyire el volt nyomva magyarként Romániában? Én ma úgy látom, hogy sem Romániában, sem Magyarországon nincs valós lehetőség a közelmúlttal való szembenézésre.
- Miért?
- Mert maga a társadalom, a hatalom nem ad erre lehetőséget, elodázza. Az államnak igenis kutya kötelessége volna pénzt adni arra, hogy konferenciákon, kutatási programokon keresztül felállítsunk egy olyan mérce-féleséget, kutatási folyamatot, hogy ne az legyen, hogy egy-két gerilla beveti magát a sűrű bozótba és véletlenszerűen beletenyerel valamibe. De akkor szembe kell néznünk például 1956-al is. Kívülről én például azt látom, hogy olyan heroikus eseménysorozatot próbálunk konstruálni, amely nem valós. 1956–nak voltak árnyoldalai is. Nem mindenki volt hős, aki akkor az utcán rohangált és lövöldözött, aki Molotov koktélokat dobált. Közülük sem mindenki a magyar szabadságra gondolt eközben. De Romániának sincs kedve ilyesmihez, annak ellenére, hogy van szép vonatkozó törvénykezése.
- Romániában ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson a parlamenti választáson, át kell világíttatnia magát. Ez sem elég?
- A hatóság ilyenkor a következő papírt adja: „A jelenlegi tudásunk alapján Ön nem volt a titkosszolgálatok tagja”.
- De ott van legalább erre hatóság, a CNSAS. Az általa kibocsátott bizonyítvány sem megbízható?
- Persze, ott van ilyen hatóság, Magyarországon nincs, ha jól tudom, itt nem világítják át a jelölteket sem. De ez a román szakhatóság által kibocsátott dokumentum nem jelenti azt, hogy holnap nem találnak olyant, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Romániában nem lehet kiadni olyan papírokat, amelyek terrorizmussal kapcsolatosak, amelyek állambiztonsági szempontból mai napig veszélyt jelentenek. Nos, hogy ezt ki dönti el, és mi ennek a módszertana, nem tudjuk. Van egy mondat, amit feltétlenül meg kell jegyezni: A titkosszolgálatok elsősorban a titkosszolgálatot védik. Ha ezt nem tudja valaki, ne is kezdjen kutatni. Ez nem Romániában vagy Magyarországon van így, hanem mindenhol. Mi azon a koncon marakodunk, amit ők elénk dobnak. Az összefüggéseket kell elsősorban letisztázni.
- És azok legalább letisztázhatók? Ennek fényében már könnyebb lesz a közelmúlt megítélése is?
- Hát, azt nem állítanám, hogy könnyebb. Mondanék rá egy példát. Itt van például a marosvásárhelyi Székely Színház megalapítása 1946-ban. 1946-ban Erdély sorsa még nincs eldöntve, a párizsi béketárgyalások még hátravannak. De Románia, amely már ideiglenesen bevonult Észak-Erdélybe, a béketárgyalásokon az asztalra teszi a következőket. Soha nem volt állami, állandó színháza Marosvásárhelynek, most van állami magyar színháza. Mi megcsináltuk. Magyar művészeti képzés indult Kolozsváron – színész, képzőművész, táncos, zenész. 1946 áprilisában indul az egyetem. Nem szeptemberben, hanem áprilisban, de így mondhatják, hogy mi megcsináltuk. És még sorolhatnám az akkoriban sebtében létrehozott intézményeket. Mit kellett volna csinálniuk azoknak, akik elvállalták ezeknek az intézményeknek a vezetését? Azt mondani, hogy nem, mert mi megvárjuk a béketárgyalás végét, alamizsnát nem fogadunk el? Ez rettenetes dilemma. Ezek az intézmények állami támogatással indulnak és még papíron királyság és kapitalizmus van Romániában. Találtak volna olyan egy-két dilettánst, aki megcsinálta volna, de ezeket hiteles művészek építik fel. Mondhatták volna, hogy nem vállalják el? Talán. De elvállalták, mert tudták, hogy meg tudják csinálni és meg is csinálták nagyon jól. Csakhogy rövid időn belül ezek az intézmények a párt leghűségesebb szolgái lettek akaratlanul is. Persze akkoriban a Párt és annak megítélése teljesen más volt. Nem lehet a mai valóság alapján megítélni a múltat. Romániai magyar kisebbségi viszonylatban mindvégig ott volt a rendszerek kettőssége, ezért is nagyon nehéz objektív következtetéseket levonni e téren. Amúgy meg rendszerenként és gondolkodási áramlatonként változni fog a megítélésünk különböző történésekről.
- Nem tudunk ezekre a kérdésekre egyértelmű, általánosan elfogadható választ adni?
- Mi, ebben a régióban lakók, minden rendszerváltásnál ledöntjük például a szobrainkat. Vagy szoborparkba visszük.
- Még mindig jobb, mintha pórrá zúznák.
- Igen, de azt hiszem, lesz még néhány ilyen parkunk, ahová a ma felállított szobrokat viszik majd el egykoron. Képzeljük el, hogy az antik Görögországban minden diktátor szobrát ledöntötték és szétverték volna.
- Vagy Rómában…
- Igen, hát akkor most miért járna oda a fél világ? De mi ilyen kicsi történelmek vagyunk, és még ezzel sem tudunk mit kezdeni. Mi mindig azzal indítunk, hogy a szimbólumokat leromboljuk, a tanügyi törvényt megváltoztatjuk, hogy lássák, hogy mi uralkodunk. Aztán jön a PISA-jelentés, hogy ez egy kicsit eldőlt és elég rossz irányba dőlt. De ha végiggondolom, bizonyos hatalom fenntartásához ez a PISA-jelentés tökéletes, talán még túl jó is. Szerintem még mindig kellene kicsit levenni belőle, mert félő, hogy az emberek megértenek bizonyos összefüggéseket. És az megint nem jó valakinek. Egy vezetőnek jó-e, ha képzett, esetleg túlképzett alattvalói vannak? Erről már könyvtárnyi anyagot írtak. Nos, ugyanez a helyzet a kommunista titkosszolgálatok levéltárainak vizsgálatával. Hihetetlenül bonyolult dolog, de valahol el kell kezdeni. Mert az a sok erkölcsi romlás, amit csak rakunk bele a szekrénybe, előbb-utóbb kiesik, és teljesen ellenőrizhetetlenül zuhan majd ránk.
Gál Mária Népszava
A feltáratlan múlt és a kommunista állambiztonsági szervek levéltári anyagainak nyilvánosságra hozatala mindenhol kényes kérdésnek bizonyult. A rendszerváltás óta időnként igencsak heves indulatokkal kísérve fel-felbukkan a besúgó probléma a volt szocialista társadalmakban, aztán észrevétlenül elhal. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház direktora, Gáspárik Attila most újra felszínre hozta. A színész, médiaszakértő, volt rektort arról faggattuk, kell-e, lehet-e tisztázni a közelmúltat.
- A titkosszolgálatok levéltári anyagainak kérdése darázsfészek a kelet-közép-európai társadalmakban. A múlt héten Budapesten is bemutatott, a marosvásárhelyi színház történetével foglalkozó, A színház kiterjedése című kötetében ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele. Most épp néma csend honol ebben a témában mind a magyar, mind a romániai társadalomban, miért érezte fontosnak, hogy ezt a vonatkozást is beemelje könyvébe?
- Elárulok egy nagy titkot. Én egyetemista vagyok, történelem szakon első éves doktori iskolába járok. (Gáspárik Attila 1965-ben született, végzettsége szerint színész, van már egy doktorátusa, tanár, oktatói szintű projektmenedzser, volt a román Országos Audiovizuális Tanácsnak alelnöke és ügyvivő elnöke, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, jelenleg a magyar-román tagozatú színház igazgatója.) Ezt az egyetlen módját találtam annak, hogy megértsem a múltat. Elkezdtem foglalkozni a marosvásárhelyi színház történetével, de nem sztorizgatni akartam, azt már rég megtették mások. Ez az első próbálkozás volt ilyen téren, az első ilyen jellegű írásom.
- Az első olyan, ami a Securitate levéltári anyagokra is támaszkodik?
- Igen. Én a pozitivista történelemszemlélet híve vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon sok forrásanyagot felsorakoztatunk egymás mellé és ebből próbálunk meg levonni valamiféle következtetést, vagy hagyjuk, hogy az utánunk jövő generáció vonjon le egy olyan következtetést amilyen az ő korát érdekli. Az intézmény, amiről írni akarok az a Székely Színház. Hetven éve alakult. Lassan eljött az idő, hogy megírjuk az indulását. Ha túl közel vagy egy korszakhoz valószínűleg nem látod, hogy mi történik.
- Miért épp a marosvásárhelyi székely színház története kapcsán nyúlt a szekus levéltári anyagokhoz?
- Mindig is bosszantott, hogy van egy siker sztorija a romániai magyarságnak, amit úgy hívnak, hogy marosvásárhelyi színház, székely színház vagy marosvásárhelyi intézményes színjátszás, de alig tudunk valamit róla. Elkezdtem ezzel foglalkozni, s akkor éreztem, hogy meghaladja a felkészültségemet. Ezután felvételiztem a történelemre, a doktori iskolába. Amikor elmentem a levéltárba és kézbevettem a színház pártdokumentumait egy egészen más világ tárult elém. És nagyon jó, a működés tisztázására alkalmas anyagokat találtam a titkosszolgálattól is.
- Belenyúlt a darázsfészekbe. Mit vall e téren – kell bolygatni ezt a vonulatot, vagy már úgysem érdekel senkit, hagyni kell az egészet, nem érdekes, ki volt besúgó, ki volt a tartótiszt?
- Ez az elhallgatjuk vagy sem, nagyon bonyolult kérdés, mert igazából mai napig nem tudjuk, hogy mi van a raktárban. Mai napig nem adta le az összes utódszervezet az archívumát. Soha nem létezett romániai titkosszolgálatokon belül amolyan stasis-németes leltározás. Hamis dolog arra gondolni, hogy van egy lista, amin írja, hogy kik voltak a besúgók és kik az üldözöttek. Nincsenek ilyen listák. Illetve nagyon sok lista van. Van olyan személy, aki kollaboráns és üldözött is volt egy személyben. Be lehet azonosítani egy-egy embert 3-4 fedőnévvel, miközben az is megtörténhet, hogy valójában nem is volt beszervezve. De mivel szocialista tervgazdálkodás szerint működött a Securitate is, minden tisztnek megvolt a normája, hogy hány jelentést kell összeszednie a hónap végéig. Amikor látszott, hogy ez nem sikerül, nem jön össze az a 3-4 vagy akárhány, nos, akkor gyorsan bement abba az intézménybe, ahol különben mindenki tudta, hogy ő a szekus. Ezek bizalmi emberek voltak, ők szerezték az útleveleket is az intézmények dolgozóinak, nem lehetett csak úgy kitérni előle, ha beszélgetni akart. Bement, elbeszélgetett egy-két emberrel, hazament, leírta, adott egy fedőnevet beszélgetőtársainak és megvolt a havi terv. Most ott tartunk, hogy szőrözzük, szálazzuk, hogy a konkrét jelentések miért és hogyan születtek.
- És kiszálazható?
- Hihetetlenül nagy szakértői munka. Legalábbis számomra annak tűnik. Vegyük az én kutatási területemet. Ha beazonosítjuk végre, melyik színészről van szó, akkor vehetjük a repertoárt, a 30-40 évvel ezelőtti próbarendet, s megnézzük, hogy akkor volt-e neki próbája. Hogy egyáltalán jelenthetett akkor vagy épp más városban volt kiszálláson, és a jelentés kamu? Merthogy ilyen is van.
- Szóval eléggé csúszós ez a terep is, az állambiztonsági szervek levéltára sem oldja meg a nagy kérdést, hogy nyilvánosságra kell hozni vagy nem az egykori besúgók nevét?
- Nagyon egyszerű lenne kimenni a sajtóba és azt mondani, hogy mindenki besúgó volt, aki valamikor valamiért aláírt, valamilyen módon részese volt az egésznek. De ennek az objektív fokmérőjét, bevallom, én nem találom. Ezért próbálom a mechanizmusát megérteni. Ha nagyon röviden, és egy kicsit primitíven foglalnom össze, akkor azt mondom, hogy a Securitate a pártot védte, nagyon sokáig, míg nem önállósodott a 80-as évek vége felé. Addig a pártot és a rendszert védte azzal, hogy megpróbált minél több befolyást szerezni minden szinten – a tejvásárlástól az útlevélosztásig, a benzinvásárlásig. És ott volt mindenhol, legfőbb feladatának azt tekintette, hogy pozitívan befolyásolja a dolgokat. A szekus jelentések nagy részét megkapta a párt, vagyis a PÁRT és a színházigazgató. Ők részesei voltak a rendszenek? Az ő cinkosságukat miben mérjük? Én elég sok dossziét átolvastam és nem találtam olyan egyént, aki ellen bűnvádi eljárást indítottak volna, aki ellen fizikai atrocitást alkalmaztak volna, megvertek volna valamely feljelentés alapján. És ez több száz embert érintő dolog volt, sok esetben az sem tudta, akit befolyásoltak. Általános félelem, bizalmatlanság uralkodott, ami megmérgezett sok emberi kapcsolatot.
- Mire használták ezeket a jelentéseket?
- Ebben az időben és ezekben a körökben a szekunak mindenekelőtt azért kellettek ezek a mindenkire kiterjedő adatok, mert potenciális zsarolóeszköz volt az adott intézmény, az egész társadalom kézben tartására. Mindent ellenőrizni akartak, minden vélt, valós veszélyforrást kontroll alatt tartani. Nem akartak látványos megtorlást, mert akkor már tudták, hogy ha elcsattan egy pofon, akkor holnap már nagyobb kell és elszabadulhat a pokol. Ezek a tisztek nagyon elegánsan csinálták – műveltek voltak, pszichológiai felkészültséggel. Jártak színházba, könyvbemutatókra, kiállításokra stb. Befolyásolhattak karriereket.
- Volt ilyen?
- Azt hiszem, nagyon kevesen voltak, akit a szeku nem engedett kibontakozni, egyetlen ilyen konkrét esetet tudunk, a Visky Árpádét. Ő börtönbe került, hivatalosan öngyilkos lett. Nos, hogy valaki öngyilkos lesz vagy öngyilkosságba kergetik, nem igazán tudjuk mérni. Tény, hogy az öngyilkosság után a Securitate megíratja az özveggyel az amerikai kongresszushoz a levelet, hogy „a férjem öngyilkos lett, ne nyomozzanak utána és ne kérdezgessék, hogy mi van”. Képzeljük el, amikor egy feleséget ilyesmire rávesznek. Hogyan? Mivel? De levelet írt az amerikai kongresszusnak a színház igazgatója és az orvos is, aki kezelte.
- Meglepettnek látszik az orvos miatt.
- Tényleg. Ilyesmire én nem gondoltam. Pedig aranybánya volt a titkosszolgálat számára minden nőgyógyász, pszichiáter és sok más orvos. Mivel tilos volt az abortusz, az nagyon kiváló információ volt, hogy ki mikor terhes, ki mikor „csináltatja el a gyereket”. Akit ilyesmivel megfogtak, azokon már nem kellett bosszút állni, nem kellett fenyíteni, büntetni, ők már dolgoztak nekik életük végéig, mindenféle beszervezési papír nélkül. Ugyanígy jártak el a pszichiátriai kezeléseknél. A szocialista rendszerekre jellemző, de nemcsak, hogy amikor már nem tudtak mit kezdeni valakivel, akkor bezáratták őket. A pszichiáterek kulcsemberek voltak, bár azt hiszem, ők sem tudtak róla, hogy mennyire kulcsszerepet töltenek be a rendszer működésében.
- Említ egy-két nevet a könyvében, olyanokét, akik annak idején besúgók voltak, aztán mégis közszereplők maradhattak, az MMA tagjai is. Mi a feladata a kutatónak, leleplezni őket? A rendszerváltás után igencsak élénken élt az igény arra, hogy minden besúgót és tartótisztet le kell leplezni. Aztán nem lett belőle semmi. És az igény is mintha kihalt volna. Szükség van erre vagy nincs? Tönkre tehetünk fölöslegesen életeket?
- Igen, határozottan tönkre tehetünk életeket. A múltunkat úgysem adja vissza már senki. A vonatkozó román törvénykezés nagyon komoly, ezt a kutatónak is tiszteletben kell tartania. De én nem is hiszem, hogy a tudományos kutató feladata az, hogy erkölcsi mércéket kezdjen bevezetni a társadalomba. Tudom, hülyén hangzik, de voltak becsületes besúgók is. A jelentésekből látszik, hogy egyesek őszintén védelmeznek valamely ügyet. Őket beszervezték, a törvény alapján besúgók voltak, de soha nem okoztak rosszat senkinek, sőt elodáztak egy-két problémát néhány évig. A paragrafusok szerint viszont besúgók voltak. Egy dolgot azonban nem tudok megérteni, egyszerű emberként: több mint húsz év alatt miért nem tudtak egy módot találni arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a „sötét múltjukról”. A tisztek hallgatnak, a volt besúgók hallgatnak. Egyesek szélsőjobbosként kompenzálnak…
- Mi alapján nyilvánítható valaki besúgónak e paragrafusok szerint?
- Három dolog kell ahhoz minimum Romániában, hogy valakit besúgónak nyilvánítsanak – a beszervezési nyilatkozat, a jelentések és annak igazolása, hogy ő ezekért pénzt kapott. Ha az egyik hiányzik, - és hangsúlyozom, a Securitate nem a Stasi volt, ki tudja még hány szekrény alján hány dokumentum rohad -, a jelenlegi tudásunk szerint nem besúgó. A két személyről, akiket megnevezek a könyvemben, nem én állapítottam meg, hanem a titkosszolgálatokat felügyelő testület adott papírt róla, hogy ők besúgók voltak. Azt hiszem, egy történésznek nem lehet az a feladata, hogy ítéletet mondjon.
- Hagyjuk a fenébe, spongyát rá?
- Nem ilyen egyszerű. Persze vannak közöttük nagyon bosszantó esetek. Olyanok is, akik meghaltak, de mindvégig zászlóként lobogtak eseményeken. Mások a rendszerváltás után vezető szerepet vívtak ki maguknak a társadalomban. Őket vajon egy-egy telefonnal nem lehetett figyelmeztetni, hogy…? Summa summarum: Nagyon nehéz mindenkire, aki valaha jelentett, azt mondani, hogy besúgó volt, vagy egyértelműen kijelenteni, hogy ártatlan volt és áldozata a rendszernek. Akad olyan, akiknek van két jelentési dossziéja és van három, amiben őt követik. Na de hát akkor ő mi volt?
- Nem lehetne árnyalni a képet?
- Nos, volt 26 év erre. Ennyi idő alatt nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne lett volna annyi ideje, hogy vegyen egy papírt és ceruzát és leírja, pontosan mi és hogyan is történt. Miért kellett megvárnia szinte mindegyiknek, hogy az orra alá nyomják, hogy ezt te írtad alá, ezt te jelentetted, ezt a pénzt te kaptad érte? Nem, nem kell homályban hagyni a történteket, de nézzük a lényeget.
- És mi a lényeg?
- A Securitate a pártot szolgálta. Akkor kit kell büntetni inkább, azt, aki szolgált, vagy azt, akit szolgált? Az 50-es években megfogalmazták, hogy a szeku a párt acél karja. Nézzük meg kit védett, és akkor eljutunk olyan, tisztességben megőszült emberekhez, akik nem voltak besúgók, hanem vagy a központi bizottságban ültek, vagy annak póttagjai voltak és asszisztáltak mindehhez, vagy részt vettek az „ahogy lehet mozgalomban”. Ez utóbbi sajátosan romániai magyar dolog volt, a „gyerekek elégedjünk meg azzal, ami van, fogjuk be a szánkat, ne elégedetlenkedjünk, mert még ennyi sem lesz” jelenség. Ezeket védte a szeku, és akkor ki a bűnösebb, aki védte, vagy akit védett? Verjük el tényleg a besúgókon az egészet, de feledkezzünk el arról, hogy ma Magyarországon több volt szekuritatés tiszt él a magyar állam nyugdíjából? A legismertebb közülük Alexandru Draghici volt, aki belügyminiszterként abban az időben irányította az állambiztonsági szerveket, így a Securitatét is, amikor még tombolt a terror, 1952-65 között. Ő a rendszerváltás után kapott menedékjogot Magyarországtól, 1991-ben. 1992-ben pedig az Antall-kormány (Boross Péter belügyminisztersége alatt) elutasította Románia kiadatási kérelmét, azzal az indokkal, hogy a magyar jog szerint Draghici bűntettei elévültek. Akkor meg miről beszélünk?
- Addig, míg ezek a titkosszolgálati levéltári anyagok elérhetetlenek, addig a magyar hivatal honnan tudhatná, ha valaki ilyen priusszal érkezik?
- Én azt tudom, hogy minden országnak szüksége van titkosszolgálatokra. Szeretem, nem szeretem, az ország biztonságát és az én, mint állampolgár biztonságát az adja meg, ha van egy jól működő titkosszolgálata az országnak. Egy jól működő titkosszolgálat pedig csak tudja, amikor egy volt szekuritatés ezredes áttelepedését kéri. Itt is van III/III-as törvény, ha alávetik ezeket az embereket, elbuknak. De hát Magyarország Argentína volt néhány ember számára. A német fasiszták közül ugyebár sokan Argentínában találtak menedéket, mert az ottani törvények szerint sem követtek el semmit. Gondolom, de ez csak rosszindulatú feltételezés, hogy amikor valaki szekusként áttelepül egy másik országba, a bőröndjébe a szalonna mellé betesz egy-két dossziét ami érdekes lehet másoknak… Novák Csaba Zoltán pont azt kutatja, hogy a román titkosszolgálat hány titkos ügynököt dobott át Magyarországra 1989 előtt….
- Mivel, hogyan kellene kezdeni ezt a tisztulási-tisztázási folyamatot?
- A pártfunkcionáriusok között kell először keresgélni, ha tényleg szembe akarunk nézni a múltunkkal. Mert mi is történt valójában? Térjünk vissza a színházhoz. Készült ugyebár egy jelentés. Ez az anyag annak idején a megyei pártbizottság kulturális bizottsága tagjainak szólt. Titkos anyag, a szeku küldte számukra. A párttitkár reggel kezébe vette, megnézte ki kivel kefélt, ki nem tudja a szövegét, ki beteg, ki miért maradt le a turnéról, ki mit mondott a büfében. Ezen anyagok alapján léptetett elő valakit, süllyesztett el, nevezett ki igazgatónak a párt. Ő, aki használta és élt vele, megússza, aki pedig az anyagot készítette, az nem ússza meg?
- A román szabályozás elég ahhoz, hogy tisztázható legyen a múlt? Mennyire ismeri ilyen téren a magyar szabályozást? Elegendőnek tartja, ahogy a két ország kezeli a témát?
- Nem. Magyarországon ilyen tekintetben majdnem hírzárlatos rendszer van. Vegyünk egy egyszerű példát, a Szabó Istvánét. Addig mindenkit nagyon érdekelt a dolog, míg egy művészileg nagyon hiteles, Magyarország imidzsét, a magyar és európai filmes ipart jelentősen befolyásoló emberről ki nem derült, hogy a múltjának van egy része, amelyről ő nem beszélt nyíltan.
- Tizenéves gyerek volt.
- Jó, értem én ezt, de ez is mutatja, hogy nem lehet idejekorán elővenni ezeket a dolgokat. Emlékezzünk vissza arra, hogy Hofi Gézáról is jelentek meg annak idején, a kilencvenes évek legelején úgymond leleplezések arról, hogy a nomenklatúra tagjaival vadászott. Ez nem egy objektív kép róla, mint ahogy Szabóról sem. Ha mi mindenkit egy-egy jelentés miatt belenyomnánk a besúgói kategóriába, nem tudom hová jutnánk. Magam ismétlem: úgy érzem, hogy mindenkinek megadatott az elmúlt 26 évben, de még most sincs késő, hogy vegyen egy papírt és egy ceruzát és leírja az igazat. És újra csak felteszem a kérdést, és most Magyarországról beszélek, hogy nemzetünk nagyjai, akik a Kádár rendszer abszolút privilegizált emberei voltak, - ha bekapcsoltad a tévét, a rádiót, a hűtőszekrényt vagy a hajszárítót, ők és csak ők beszéltek benne-, hogy ők ártatlanok voltak, csak azok szolgálták a rendszert, akik írtak 3-4 jelentést? Felállíthatunk ilyen erkölcsi büntetőszázadokat, de az igazságosabb lesz? Katartikus volt Kézdi Kovács Zsolt önmagával való szembenézése. Ne felejtsük az ember, legalábbis a magunkfajta ember (európai) alapértéke a megbocsátás, legyen keresztény, vagy keresztyén, vagy zsidó esetleg ateista.
- Nem tudom, hogy igazságosabb lenne-e, de Ön tényleg úgy érzi, hogy igazságtalan lenne a leleplezés?
- Volt olyan magyar író Romániában, aki ült több mint 5 évet börtönben egy banális hülyeség miatt, 1956 kapcsán. Azért, mert szavalt a temetőben 1956 november elsején. Több évet ült, kijött, majd beszervezték. De úgy beszervezték, hogy még fel sem kelt az ágyból és már jelentett. Ha bement a kocsmába és csúnyán néztek rá, rögtön írt egy jelentést. Így leélte nagy részét az életének. Maradt utána vagy négy kötet jelentés. Utána átjött Magyarországra és jelentkezett a III/III-asnál, hogy ő szívesen jelent az Erdélyből áttelepedett magyar írókról. Tette mindezt a Szabadság téri mozgalom és a Nagy Imre újratemetés környékén, és jelentett is ezerrel a még regnáló szocialista kormány titkosszolgálatának. Vegyük ennek az embernek az életét. Melyik részét ítéljük meg, azt, hogy volt bátorsága kimenni a temetőbe verset mondani, hogy ült öt évet, hogy beszervezték, hogy néha nagyon csúnya módon besúgott? Vagy nézzük azt a részét, amikor áttelepedik Magyarországra és önként elmegy jelenteni? Vagy azt, amikor könyveket írt, hogy ő mennyire el volt nyomva magyarként Romániában? Én ma úgy látom, hogy sem Romániában, sem Magyarországon nincs valós lehetőség a közelmúlttal való szembenézésre.
- Miért?
- Mert maga a társadalom, a hatalom nem ad erre lehetőséget, elodázza. Az államnak igenis kutya kötelessége volna pénzt adni arra, hogy konferenciákon, kutatási programokon keresztül felállítsunk egy olyan mérce-féleséget, kutatási folyamatot, hogy ne az legyen, hogy egy-két gerilla beveti magát a sűrű bozótba és véletlenszerűen beletenyerel valamibe. De akkor szembe kell néznünk például 1956-al is. Kívülről én például azt látom, hogy olyan heroikus eseménysorozatot próbálunk konstruálni, amely nem valós. 1956–nak voltak árnyoldalai is. Nem mindenki volt hős, aki akkor az utcán rohangált és lövöldözött, aki Molotov koktélokat dobált. Közülük sem mindenki a magyar szabadságra gondolt eközben. De Romániának sincs kedve ilyesmihez, annak ellenére, hogy van szép vonatkozó törvénykezése.
- Romániában ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson a parlamenti választáson, át kell világíttatnia magát. Ez sem elég?
- A hatóság ilyenkor a következő papírt adja: „A jelenlegi tudásunk alapján Ön nem volt a titkosszolgálatok tagja”.
- De ott van legalább erre hatóság, a CNSAS. Az általa kibocsátott bizonyítvány sem megbízható?
- Persze, ott van ilyen hatóság, Magyarországon nincs, ha jól tudom, itt nem világítják át a jelölteket sem. De ez a román szakhatóság által kibocsátott dokumentum nem jelenti azt, hogy holnap nem találnak olyant, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Romániában nem lehet kiadni olyan papírokat, amelyek terrorizmussal kapcsolatosak, amelyek állambiztonsági szempontból mai napig veszélyt jelentenek. Nos, hogy ezt ki dönti el, és mi ennek a módszertana, nem tudjuk. Van egy mondat, amit feltétlenül meg kell jegyezni: A titkosszolgálatok elsősorban a titkosszolgálatot védik. Ha ezt nem tudja valaki, ne is kezdjen kutatni. Ez nem Romániában vagy Magyarországon van így, hanem mindenhol. Mi azon a koncon marakodunk, amit ők elénk dobnak. Az összefüggéseket kell elsősorban letisztázni.
- És azok legalább letisztázhatók? Ennek fényében már könnyebb lesz a közelmúlt megítélése is?
- Hát, azt nem állítanám, hogy könnyebb. Mondanék rá egy példát. Itt van például a marosvásárhelyi Székely Színház megalapítása 1946-ban. 1946-ban Erdély sorsa még nincs eldöntve, a párizsi béketárgyalások még hátravannak. De Románia, amely már ideiglenesen bevonult Észak-Erdélybe, a béketárgyalásokon az asztalra teszi a következőket. Soha nem volt állami, állandó színháza Marosvásárhelynek, most van állami magyar színháza. Mi megcsináltuk. Magyar művészeti képzés indult Kolozsváron – színész, képzőművész, táncos, zenész. 1946 áprilisában indul az egyetem. Nem szeptemberben, hanem áprilisban, de így mondhatják, hogy mi megcsináltuk. És még sorolhatnám az akkoriban sebtében létrehozott intézményeket. Mit kellett volna csinálniuk azoknak, akik elvállalták ezeknek az intézményeknek a vezetését? Azt mondani, hogy nem, mert mi megvárjuk a béketárgyalás végét, alamizsnát nem fogadunk el? Ez rettenetes dilemma. Ezek az intézmények állami támogatással indulnak és még papíron királyság és kapitalizmus van Romániában. Találtak volna olyan egy-két dilettánst, aki megcsinálta volna, de ezeket hiteles művészek építik fel. Mondhatták volna, hogy nem vállalják el? Talán. De elvállalták, mert tudták, hogy meg tudják csinálni és meg is csinálták nagyon jól. Csakhogy rövid időn belül ezek az intézmények a párt leghűségesebb szolgái lettek akaratlanul is. Persze akkoriban a Párt és annak megítélése teljesen más volt. Nem lehet a mai valóság alapján megítélni a múltat. Romániai magyar kisebbségi viszonylatban mindvégig ott volt a rendszerek kettőssége, ezért is nagyon nehéz objektív következtetéseket levonni e téren. Amúgy meg rendszerenként és gondolkodási áramlatonként változni fog a megítélésünk különböző történésekről.
- Nem tudunk ezekre a kérdésekre egyértelmű, általánosan elfogadható választ adni?
- Mi, ebben a régióban lakók, minden rendszerváltásnál ledöntjük például a szobrainkat. Vagy szoborparkba visszük.
- Még mindig jobb, mintha pórrá zúznák.
- Igen, de azt hiszem, lesz még néhány ilyen parkunk, ahová a ma felállított szobrokat viszik majd el egykoron. Képzeljük el, hogy az antik Görögországban minden diktátor szobrát ledöntötték és szétverték volna.
- Vagy Rómában…
- Igen, hát akkor most miért járna oda a fél világ? De mi ilyen kicsi történelmek vagyunk, és még ezzel sem tudunk mit kezdeni. Mi mindig azzal indítunk, hogy a szimbólumokat leromboljuk, a tanügyi törvényt megváltoztatjuk, hogy lássák, hogy mi uralkodunk. Aztán jön a PISA-jelentés, hogy ez egy kicsit eldőlt és elég rossz irányba dőlt. De ha végiggondolom, bizonyos hatalom fenntartásához ez a PISA-jelentés tökéletes, talán még túl jó is. Szerintem még mindig kellene kicsit levenni belőle, mert félő, hogy az emberek megértenek bizonyos összefüggéseket. És az megint nem jó valakinek. Egy vezetőnek jó-e, ha képzett, esetleg túlképzett alattvalói vannak? Erről már könyvtárnyi anyagot írtak. Nos, ugyanez a helyzet a kommunista titkosszolgálatok levéltárainak vizsgálatával. Hihetetlenül bonyolult dolog, de valahol el kell kezdeni. Mert az a sok erkölcsi romlás, amit csak rakunk bele a szekrénybe, előbb-utóbb kiesik, és teljesen ellenőrizhetetlenül zuhan majd ránk.
Gál Mária Népszava
2017. január 24.
Hatványozottabban figyelnek a szórványközösségekre
A magyar kultúra napja alkalmából a marosludasi magyarság rangos ünnepélyt szervezett. A vasárnapi ünnepségen többek között a helyi iskolák magyar tagozatos diákjai, a református egyházközség kórusa, a Hajdina néptáncegyüttes lépett fel. A rendezvényen jelen volt Novák Zoltán szenátor is, aki ünnepi beszédében Bartók Bélát idézte: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” A magyar kultúra, legyen szó irodalomról, zenéről, a népmese világáról, olyan, mint egy titkos kód bennünk, egy olyan titkos kód, amelyet a világ bármelyik szegletében megért az az ember, aki ezt gyerekkorában, a családban, az iskolában megtanulta. Különös súlya és szerepe van ennek az olyan szórványközösségekben, mint a marosludasi, ahol a megmaradás és az identitás alapját jelenti, ahol különös szerepe van minden szónak, verssornak, dallamnak. „A magyar kultúra napja előtt a ludasi közösség, pedagógusok, önkormányzati képviselők, diákok színvonalas műsorral tisztelegtek, megerősítve a mi közös, titkos kódunkat” – fejtette ki Novák Zoltán. A szenátor feladatának tekinti a továbbiakban, hogy Maros megyében hatványozottabban figyeljenek a szórványközségekre, hogy megerősítsék a szórvány és a tömbmagyarság közötti kapcsolatot
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar kultúra napja alkalmából a marosludasi magyarság rangos ünnepélyt szervezett. A vasárnapi ünnepségen többek között a helyi iskolák magyar tagozatos diákjai, a református egyházközség kórusa, a Hajdina néptáncegyüttes lépett fel. A rendezvényen jelen volt Novák Zoltán szenátor is, aki ünnepi beszédében Bartók Bélát idézte: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” A magyar kultúra, legyen szó irodalomról, zenéről, a népmese világáról, olyan, mint egy titkos kód bennünk, egy olyan titkos kód, amelyet a világ bármelyik szegletében megért az az ember, aki ezt gyerekkorában, a családban, az iskolában megtanulta. Különös súlya és szerepe van ennek az olyan szórványközösségekben, mint a marosludasi, ahol a megmaradás és az identitás alapját jelenti, ahol különös szerepe van minden szónak, verssornak, dallamnak. „A magyar kultúra napja előtt a ludasi közösség, pedagógusok, önkormányzati képviselők, diákok színvonalas műsorral tisztelegtek, megerősítve a mi közös, titkos kódunkat” – fejtette ki Novák Zoltán. A szenátor feladatának tekinti a továbbiakban, hogy Maros megyében hatványozottabban figyeljenek a szórványközségekre, hogy megerősítsék a szórvány és a tömbmagyarság közötti kapcsolatot
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 13.
A katolikus líceumot is belefoglalták
Tanácsi határozat az iskolahálózat-tervezetről
14 igen és 5 tartózkodás mellett pénteki rendkívüli ülésén a marosvásárhelyi tanács megszavazta a 2017/18-as évre szóló iskolahálózat-tervezetet, amelyben a legutolsó, 34. helyre az RMDSZ-frakció módosító indítványa révén felkerült a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ez volt az első pozitív lépés ebben az ügyben, amit december óta húztak-halasztottak a hivatalban. Ahhoz, hogy a tervezet érvénybe lépjen, még sok beleegyezés szükséges, de legalább elindulhatott a folyamat.
A pozitív alaphangot az ülésen Dorin Florea polgármester adta meg, aki elmondta beszédét, majd gyorsan távozott a teremből. Szavaival arra biztatta a jelenlevőket, hogy olyan döntést kell hozni, amellyel bizonyíthatják a marosvásárhelyieknek, „hogy a vegyes lakosságú városban egy magyar tannyelvű katolikus líceum működése természetes”. Sajnálatos módon a politika berkeiben tapasztalt nagy sietség és a tanfelügyelőség hibás magatartása a jelenlegi helyzethez vezetett, mondta, ami az „egyes személyek, csoportok és újságok keltette agitáció és politikai spekuláció” következménye is – tette hozzá. (?)
„Ezt meg lehet oldani bölcsességgel, bizalmat ébresztve a szülőkben és a gyermekekben” – hangsúlyozta, majd biztosította a jelenlevőket, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésében továbbra is szerepel az iskola finanszírozása. Végül bölcs döntésre intette a tanácsosokat, és figyelmeztette, hogy szavazáskor gondoljanak a hasonló okokból 1990 márciusában történtekre, ami kitörölhetetlen szégyenfoltja maradt a városnak.
A polgármester szavainak sajnos ellentmondtak a későbbiekben, hiszen miközben az iskola támogatásáról biztosította korábban is a tanácsosokat, a hivatal iskolákért felelős igazgatósága a határidőkön és hosszabbításokon túl ahelyett, hogy a tanács elé vitte volna az 2017/18-as iskolahálózatról szóló határozattervezetet, február 7-én felterjesztett a tanfelügyelőségnek egy változatot, amelyben nem szerepel a katolikus teológiai líceum. Ezenkívül a hivatal pert indított a megyei tanfelügyelőség ellen, amit a napokban tartott fenn a közigazgatási bíróságon a polgármesteri hivatal jogtanácsosa. Ez utóbbit Csíki Zsolt, az RMDSZ-frakció vezetője szóvá is tette.
A Benedek Theodora tanácsos vezette ülésen magyar, majd román nyelven Csíki Zsolt ismertette, hogy Románia alkotmánya és a 2011/1-es közoktatási törvény lehetővé teszi a felekezeti oktatást, így a marosvásárhelyi magyarságnak is joga van egy római katolikus iskolához. Ezt a tényt egy bűnügyi feljelentés kivizsgálásának nem kellene befolyásolnia – mondta, majd utalt arra, hogy a polgármester a múlt év őszén mind a tanácsban, mind a szülők előtt kijelentette, hogy az iskolával nincsen semmi probléma, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a katolikus líceum létezzen és működjön. Sajnos nem éppen így történet. Mint ismeretes, a Maros Megyei Tanfelügyelőség több levelet küldött a polgármesteri hivatalnak, az iskolákért felelős igazgatóságnak, hogy a városi iskolahálózatra vonatkozó javaslatot továbbítsák az intézménynek – az elsőt december 9-én –, amelynek határideje január 12-én lejárt. Ezt február 8-ig hosszabbították meg, de mivel a tanács tudta nélkül készült beadványt nem ismertették a testület képviselőivel, az RMDSZ képviselői kénytelenek voltak sürgősségi tanácsülést összehívni. A frakcióvezető utalt a 2016. évi 5777-es miniszteri rendeletre, amelynek 22-es szakasza előírja, hogy a tanácsosok kell javasolják az iskolahálózat-tervezetet. Majd hozzátette, hogy 405 gyermek sorsáért felelősek, akiknek a helyzetét rendezni kell.
Végül is a Szabad Emberek Pártjának tagjai és két másik liberális képviselő támogatásával megszavazták az iskolahálózatra vonatkozó javaslatcsomagot a szociáldemokraták tartózkodása mellett.
Ez az első lépés, a tervezetet ugyanis szakmai szempontból láttamoznia kell a megyei tanfelügyelőségnek, és az előírások szerint jogában áll változtatásokat eszközölni, törölhet iskolákat, amelyek véleménye szerint nem felelnek meg a törvényes előírásoknak. Amint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport közleményéből kiderül, rossz jelnek számít, hogy a megyei tanfelügyelőség 2017. február 3-i 1374-es határozatával (amit sajnos a magyar tanfelügyelők is aláírtak), törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot abból a konzorciumból, amelyet a Bolyai Farkas Elméleti Líceummal és a Református Kollégiummal alkottak. Ha ennek ellenére megadja a szakmai láttamozást az iskolahálózat-tervezetre, azt meg kell szavaznia a tanácsnak, majd a határozat törvényességét a prefektusnak kell ellenjegyeznie, azután küldhetik fel az oktatási minisztériumba a végső változat érdekében.
Az ülésen jelen volt Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, aki volt városi képviselőként a felsőház tanügyi bizottságában tevékenykedik, ezért őt is megkérdeztük a pénteki határozat érvényre juttatásának esélyeiről:
– Amikor a tanácsból kiléptem, megígértem egykori kollégáimnak, hogy nyomon követem, segíteni fogom a munkájukat, megpróbálok a lehető legtöbb tanácsülésen itthon lenni, és a közösségünket érintő városi kérdésekre figyelni… Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy valamelyest tisztázzuk a római katolikus líceum körül kialakult problémákat. Személy szerint háromszor találkoztam a tanügyminiszterrel, aki megígérte azokat az okiratokat, amelyek segítségével valamelyest rendezni próbáljuk a helyzetet. Az oktatás minőségét ellenőrző testülettől megérkezett az igazolás, amely szerint az Unirea főgimnáziumból átvett osztályok akkreditált osztályoknak számítanak, ami a folyamatban levő pert is érinti. Ugyanakkor lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a minisztérium járuljon hozzá egy ideiglenes igazgató kinevezéséhez. Bár tudtommal még nem érkezett meg az igazoló okirat a megyei tanfelügyelőségre, a miniszter személyesen tett ígéretet erre.
A tanácsnak az volt a szerepe a mai nap folyamán, hogy az iskolahálózatot útjára indítsa, mert korábban csak passzolták a labdát a tanfelügyelőség és a polgármesteri hivatal között. Úgy gondolom, hogy a polgármesteri hivatal, ahogy Csíki Zsolt kolléga is elmondta, nem tette meg a kötelességét egy jogilag is jól megfogalmazott és a törvényeknek megfelelő iskolahálózat-tervezet előterjesztését illetően. Ezt korrigálta ma a tanács, és izgalommal várjuk, hogy mi lesz ennek a lépésnek a következménye – mondta a szenátor, majd hozzátette: kellően alátámasztott, dokumentált iratról van szó, és reményei szerint a tanfelügyelőség, amely nagyon óvatos a jogi háttér miatt, látni fogja a biztosítékát annak, hogy megteheti a következő lépést, és engedélyt ad a hálózatra.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Tanácsi határozat az iskolahálózat-tervezetről
14 igen és 5 tartózkodás mellett pénteki rendkívüli ülésén a marosvásárhelyi tanács megszavazta a 2017/18-as évre szóló iskolahálózat-tervezetet, amelyben a legutolsó, 34. helyre az RMDSZ-frakció módosító indítványa révén felkerült a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ez volt az első pozitív lépés ebben az ügyben, amit december óta húztak-halasztottak a hivatalban. Ahhoz, hogy a tervezet érvénybe lépjen, még sok beleegyezés szükséges, de legalább elindulhatott a folyamat.
A pozitív alaphangot az ülésen Dorin Florea polgármester adta meg, aki elmondta beszédét, majd gyorsan távozott a teremből. Szavaival arra biztatta a jelenlevőket, hogy olyan döntést kell hozni, amellyel bizonyíthatják a marosvásárhelyieknek, „hogy a vegyes lakosságú városban egy magyar tannyelvű katolikus líceum működése természetes”. Sajnálatos módon a politika berkeiben tapasztalt nagy sietség és a tanfelügyelőség hibás magatartása a jelenlegi helyzethez vezetett, mondta, ami az „egyes személyek, csoportok és újságok keltette agitáció és politikai spekuláció” következménye is – tette hozzá. (?)
„Ezt meg lehet oldani bölcsességgel, bizalmat ébresztve a szülőkben és a gyermekekben” – hangsúlyozta, majd biztosította a jelenlevőket, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésében továbbra is szerepel az iskola finanszírozása. Végül bölcs döntésre intette a tanácsosokat, és figyelmeztette, hogy szavazáskor gondoljanak a hasonló okokból 1990 márciusában történtekre, ami kitörölhetetlen szégyenfoltja maradt a városnak.
A polgármester szavainak sajnos ellentmondtak a későbbiekben, hiszen miközben az iskola támogatásáról biztosította korábban is a tanácsosokat, a hivatal iskolákért felelős igazgatósága a határidőkön és hosszabbításokon túl ahelyett, hogy a tanács elé vitte volna az 2017/18-as iskolahálózatról szóló határozattervezetet, február 7-én felterjesztett a tanfelügyelőségnek egy változatot, amelyben nem szerepel a katolikus teológiai líceum. Ezenkívül a hivatal pert indított a megyei tanfelügyelőség ellen, amit a napokban tartott fenn a közigazgatási bíróságon a polgármesteri hivatal jogtanácsosa. Ez utóbbit Csíki Zsolt, az RMDSZ-frakció vezetője szóvá is tette.
A Benedek Theodora tanácsos vezette ülésen magyar, majd román nyelven Csíki Zsolt ismertette, hogy Románia alkotmánya és a 2011/1-es közoktatási törvény lehetővé teszi a felekezeti oktatást, így a marosvásárhelyi magyarságnak is joga van egy római katolikus iskolához. Ezt a tényt egy bűnügyi feljelentés kivizsgálásának nem kellene befolyásolnia – mondta, majd utalt arra, hogy a polgármester a múlt év őszén mind a tanácsban, mind a szülők előtt kijelentette, hogy az iskolával nincsen semmi probléma, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a katolikus líceum létezzen és működjön. Sajnos nem éppen így történet. Mint ismeretes, a Maros Megyei Tanfelügyelőség több levelet küldött a polgármesteri hivatalnak, az iskolákért felelős igazgatóságnak, hogy a városi iskolahálózatra vonatkozó javaslatot továbbítsák az intézménynek – az elsőt december 9-én –, amelynek határideje január 12-én lejárt. Ezt február 8-ig hosszabbították meg, de mivel a tanács tudta nélkül készült beadványt nem ismertették a testület képviselőivel, az RMDSZ képviselői kénytelenek voltak sürgősségi tanácsülést összehívni. A frakcióvezető utalt a 2016. évi 5777-es miniszteri rendeletre, amelynek 22-es szakasza előírja, hogy a tanácsosok kell javasolják az iskolahálózat-tervezetet. Majd hozzátette, hogy 405 gyermek sorsáért felelősek, akiknek a helyzetét rendezni kell.
Végül is a Szabad Emberek Pártjának tagjai és két másik liberális képviselő támogatásával megszavazták az iskolahálózatra vonatkozó javaslatcsomagot a szociáldemokraták tartózkodása mellett.
Ez az első lépés, a tervezetet ugyanis szakmai szempontból láttamoznia kell a megyei tanfelügyelőségnek, és az előírások szerint jogában áll változtatásokat eszközölni, törölhet iskolákat, amelyek véleménye szerint nem felelnek meg a törvényes előírásoknak. Amint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport közleményéből kiderül, rossz jelnek számít, hogy a megyei tanfelügyelőség 2017. február 3-i 1374-es határozatával (amit sajnos a magyar tanfelügyelők is aláírtak), törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot abból a konzorciumból, amelyet a Bolyai Farkas Elméleti Líceummal és a Református Kollégiummal alkottak. Ha ennek ellenére megadja a szakmai láttamozást az iskolahálózat-tervezetre, azt meg kell szavaznia a tanácsnak, majd a határozat törvényességét a prefektusnak kell ellenjegyeznie, azután küldhetik fel az oktatási minisztériumba a végső változat érdekében.
Az ülésen jelen volt Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, aki volt városi képviselőként a felsőház tanügyi bizottságában tevékenykedik, ezért őt is megkérdeztük a pénteki határozat érvényre juttatásának esélyeiről:
– Amikor a tanácsból kiléptem, megígértem egykori kollégáimnak, hogy nyomon követem, segíteni fogom a munkájukat, megpróbálok a lehető legtöbb tanácsülésen itthon lenni, és a közösségünket érintő városi kérdésekre figyelni… Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy valamelyest tisztázzuk a római katolikus líceum körül kialakult problémákat. Személy szerint háromszor találkoztam a tanügyminiszterrel, aki megígérte azokat az okiratokat, amelyek segítségével valamelyest rendezni próbáljuk a helyzetet. Az oktatás minőségét ellenőrző testülettől megérkezett az igazolás, amely szerint az Unirea főgimnáziumból átvett osztályok akkreditált osztályoknak számítanak, ami a folyamatban levő pert is érinti. Ugyanakkor lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a minisztérium járuljon hozzá egy ideiglenes igazgató kinevezéséhez. Bár tudtommal még nem érkezett meg az igazoló okirat a megyei tanfelügyelőségre, a miniszter személyesen tett ígéretet erre.
A tanácsnak az volt a szerepe a mai nap folyamán, hogy az iskolahálózatot útjára indítsa, mert korábban csak passzolták a labdát a tanfelügyelőség és a polgármesteri hivatal között. Úgy gondolom, hogy a polgármesteri hivatal, ahogy Csíki Zsolt kolléga is elmondta, nem tette meg a kötelességét egy jogilag is jól megfogalmazott és a törvényeknek megfelelő iskolahálózat-tervezet előterjesztését illetően. Ezt korrigálta ma a tanács, és izgalommal várjuk, hogy mi lesz ennek a lépésnek a következménye – mondta a szenátor, majd hozzátette: kellően alátámasztott, dokumentált iratról van szó, és reményei szerint a tanfelügyelőség, amely nagyon óvatos a jogi háttér miatt, látni fogja a biztosítékát annak, hogy megteheti a következő lépést, és engedélyt ad a hálózatra.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 2.
Kelemen Hunor: szekus módszerekkel próbálják megfélemlíteni a magyar közösséget
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint orwelli állapotokra emlékeztet, amit a DNA művel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumba járó tanulók szüleivel, hiszen szekus módszereket használva próbálja megfélemlíteni és elbizonytalanítani őket, valamint ellehetetleníteni az iskolát.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a szülők beidézésével és kihallgatásával túllépte hatáskörét, annál is inkább, mivel a gyerekek felekezeti hovatartozására is rákérdeztek, illetve arra, hogy miért íratták katolikus iskolába azokat, akik nem is katolikusok – jelentette ki csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az orwelli világot idézi a szülők megfélemlítése.
A politikus szerint az is megengedhetetlen, hogy a gyerekek beidézését is kilátásba helyezték az ügyészek, illetve azzal is ráijesztettek a szülőkre, hogy gyermekük iskolában eltöltött két tanulmányi évét nem ismerik el. Kelemen Hunor nem érti, hogy a DNA miért tiltja meg a kihallhatott embereknek, hogy az ott elhangzottakról beszéljenek, hiszen nem államtitkokról esett szó.
A csütörtöki sajtótájékoztatón jelen volt Novák Zoltán szenátor, illetve Péter Ferenc, a megyei RMDSZ elnöke is, akik szintén nemtetszésüknek adtak hangot a római katolikus gimnázium körül történtekkel kapcsolatban. Novák beszámolt arról, hogy háromszor is tárgyalt az utóbbi időben az oktatásügyi miniszterrel. Pavel Năstase pedig három olyan dokumentumot is elküldött a polgármesteri hivatalnak, a tanfelügyelőségnek és az iskolának, amelyek alapján tisztázhatták volna a helyzetet. Ez viszont elmaradt, a polgármesteri hivatal inkább az iskolaellenes ténykedést erősítette.
Péter Ferenc arra figyelmeztetett, hogy az ügyészségi eljárás rettegést hozott, megfélemlítést, az iskolalapítási kérdés pedig korrupciós üggyé vált. Mivel az ügyészségi kivizsgálás még nem ért véget, illetve bírói döntés sem született még, érthetetlen, hogy a tanfelügyelőség miért tiltja meg, hogy a cikluskezdő, előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba tanulókat fogadjon az iskola – fogalmazott Kelemen Hunor, hangsúlyozva, hogy egy jogállamban nem egy ügyész dönt egy iskola működéséről.
Az RMDSZ a bukaresti nunciatúrának és több külképviseletnek - köztük az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének is - elpanaszolta azt, hogy Romániában az igazságszolgáltatás eszközeivel lehetetlenítik el egy jogszerűen megalakult felekezeti iskola működését - tette hozzá. a szövetségi elnök.
maszol.ro
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint orwelli állapotokra emlékeztet, amit a DNA művel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumba járó tanulók szüleivel, hiszen szekus módszereket használva próbálja megfélemlíteni és elbizonytalanítani őket, valamint ellehetetleníteni az iskolát.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a szülők beidézésével és kihallgatásával túllépte hatáskörét, annál is inkább, mivel a gyerekek felekezeti hovatartozására is rákérdeztek, illetve arra, hogy miért íratták katolikus iskolába azokat, akik nem is katolikusok – jelentette ki csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az orwelli világot idézi a szülők megfélemlítése.
A politikus szerint az is megengedhetetlen, hogy a gyerekek beidézését is kilátásba helyezték az ügyészek, illetve azzal is ráijesztettek a szülőkre, hogy gyermekük iskolában eltöltött két tanulmányi évét nem ismerik el. Kelemen Hunor nem érti, hogy a DNA miért tiltja meg a kihallhatott embereknek, hogy az ott elhangzottakról beszéljenek, hiszen nem államtitkokról esett szó.
A csütörtöki sajtótájékoztatón jelen volt Novák Zoltán szenátor, illetve Péter Ferenc, a megyei RMDSZ elnöke is, akik szintén nemtetszésüknek adtak hangot a római katolikus gimnázium körül történtekkel kapcsolatban. Novák beszámolt arról, hogy háromszor is tárgyalt az utóbbi időben az oktatásügyi miniszterrel. Pavel Năstase pedig három olyan dokumentumot is elküldött a polgármesteri hivatalnak, a tanfelügyelőségnek és az iskolának, amelyek alapján tisztázhatták volna a helyzetet. Ez viszont elmaradt, a polgármesteri hivatal inkább az iskolaellenes ténykedést erősítette.
Péter Ferenc arra figyelmeztetett, hogy az ügyészségi eljárás rettegést hozott, megfélemlítést, az iskolalapítási kérdés pedig korrupciós üggyé vált. Mivel az ügyészségi kivizsgálás még nem ért véget, illetve bírói döntés sem született még, érthetetlen, hogy a tanfelügyelőség miért tiltja meg, hogy a cikluskezdő, előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba tanulókat fogadjon az iskola – fogalmazott Kelemen Hunor, hangsúlyozva, hogy egy jogállamban nem egy ügyész dönt egy iskola működéséről.
Az RMDSZ a bukaresti nunciatúrának és több külképviseletnek - köztük az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének is - elpanaszolta azt, hogy Romániában az igazságszolgáltatás eszközeivel lehetetlenítik el egy jogszerűen megalakult felekezeti iskola működését - tette hozzá. a szövetségi elnök.
maszol.ro
2017. március 4.
Illúziók ideje
Novák Csaba Zoltán (szerk., kísérőtanulmány): Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Források a romániai magyarság történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 574 oldal.
Novák Csaba Zoltán fiatal történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, akinek munkássága a kommunista időszak kisebbségkutatásában már komoly eredményeket hozott.[1] A könyv egy hosszabb kutatási folyamat eredménye, összefügg a szerző doktori disszertációjával. Tulajdonképpen egy dokumentumkötetről van szó: a bevezető egy több mint százoldalas tanulmány, melyet a címben megjelölt korszakra vonatkozóan korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, statisztikák segédletek, hivatalos kiadványok követnek. A felsorolt dokumentumok forrása főleg a román nemzeti történeti levéltár (Archivele Naţionale Istorice Centrale, ANIC), a volt biztonsági titkosszolgálat levéltára (Archivele Consiliului Naţional pentru Studierea Archivelor Securitaţii, ANDJC), illetve több megyei (Kovászna, Hargita, Maros) levéltár.
A kötet mind külalakjában, mind felépítésében a sorozat korábbi köteteinek mintáját követi.[2] A fedőlap igencsak kifejező: a fényképen Ceauşescu 1966-os marosvásárhelyi látogatásán, a Teleki Tékában látható, körülötte pedig helyi pártképviselők, értelmiségiek. Megfigyelhető, hogy a tükörképen, amelyen ugyanaz a kép szerepel, csupán a pártvezér képe marad élesen, a többiek elhalványulnak mellette, jól szimbolizálva a korszak kádercseréit, amelyekről a könyv is részletesen beszámol.[3] Érdekes, hogy kötet megjelenése egybeesik egy országos nosztalgiahullámmal, amelyről nemrégiben végeztek felméréseket. Eszerint a romániai lakosság majdnem fele úgy véli, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet.[4] Erre a hazai filmipar is ráharapott, s ennek megfelelő produkciókkal jelentkezett az elmúlt években.[5]
A kötet előszavában ismerteti azon változásokat, amelyek az 1945 és 1989 közötti korszak kutatásában történtek. A témára vonatkozó szakirodalom és kutatási projektek bemutatása után Novák Csaba Zoltán kiemeli, hogy a dokumentumok kiválogatásakor három tartalmi szempontot vett figyelembe:
azok az iratok amelyek közvetlenül említik vagy érintik a magyar kisebbséget,
azok az iratok amelyek részben említik, de nemzetpolitikai szempontból nem tartoznak az erdélyi magyarságra, illetve
azok az iratok, amelyek nem említik közvetlenül a kisebbségeket, de nagymértékben meghatározzák azok alakulását, helyzetét).
Szerzőnk a Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett időszakot két részre osztja. Az első korszak 1965 és 1974 közé tehető (értelemszerűen a kötet is ezt a periódust célozta meg), míg a második 1974-től az 1989-es változásokig tartott. Az említett korszakolás, illetve a tartalmi szempontok leírása egy bonyolult struktúraként érthető, ami bizonytalanságot vetíthet elő a könyv lehetséges célközönségének meghatározásakor.
A kutatásokat megnehezítette a még rendezetlen források használhatatlansága, illetve az, hogy korszak forrásanyagában rengeteg az egyáltalán nem vagy csak részben kutatható állomány. A rendelkezésre álló magyar és román nyelvű forrásanyag a korszerű kutatási módszerek használata miatt így is a kötet komoly erőssége. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy bár a kötetben megjelölt periódusban nagymértékű elnyomás és diszkrimináció érte az erdélyi magyarságot, a könyv nem probléma- vagy sérelemkatalógus.
Az előszót követő bevezető tanulmány egyrészt választ ad azokra a kérdésekre, amelyek az elemzett korszakkal kapcsolatosan feltehetőek (például a címre, amely szintén kérdőszóból áll: „Aranykorszak” volt-e ez egyáltalán az erdélyi magyarságra nézve?). Másrészt pedig segítséget nyújt a több mint négyszáz oldalnyi dokumentum értelmezéséhez, kontextusba helyezéséhez. Az előtanulmány bevezetője mindössze két, tömérdek lábjegyzettel ellátott oldalba sűríti az 1944-1964 közötti húszéves periódust, mivel ennek a korszaknak komoly szakirodalma van (és nem tartozik a kötet tárgyához).
A következő fejezet az előbbinél már hosszabb terjedelemben taglalja az 1964-től kezdődő folyamatokat, amelyek Románia számára az úgynevezett „külön utas” politika folytatását jelentették, illetve a későbbiekben Ceauşescu hatalmának konszolidációját hozták. A „Deji örökség” felvázolásában fontos szerepet kap a „függetlenségi nyilatkozatként” elhíresült pártdokumentum, amely a szocialista országok egymás belügyeibe való beavatkozását ítéli el (Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben, 103-111.o.). Pozitívum, hogy Novák Csaba Zoltán nem csupán a belpolitika pontos ismertetésére törekedett; a fejezetben helyet kap a külpolitikai irányzatok vizsgálata is, illetve ezek hatása Románia nemzetközi kapcsolataira.
A tanulmányban szerzőnk elméleti kérdést is boncolgat. A nacionalizmus megjelenése a politikumban különféle diskurzusokat szült a „szocialista nemzet” fogalmának meghatározásakor. A Nicolae Ceauşescu-i új vezetés a Dej-i merevséggel szemben jobban odafigyelt e fogalom meghatározására, amennyiben a nemzet fogalmába tartozónak tekintette a kisebbségeket is. Az erre az elvi alapra épülő új politika fő hivatkozási pontját Ceauşescu 1965-ös székelyföldi látogatása jelentette.
A tanulmány következő fejezete egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt fontos pillanatot, az 1968-as eseményeket vázolja fel. Az esztendő történései a külpolitikában, majd a belpolitikában is sikert hoztak Ceauşescu számára. A magyar kisebbség három fejleményt értékelt kedvezően: a közigazgatási reformot, a magyar értelmiségiekkel való találkozót és egyeztetést, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozását. A fejezetben mindhárom intézkedésről külön elemzést olvashatunk. Az új közigazgatási reform, a megyésítésekkel járó bonyodalmas folyamat nem jelent újdonságot a szerző számára.[6] Ez a folyamat konfliktusoktól sem volt mentes. Egyrészt a kérdést a párton belül is viták kísérték, akárcsak a székelyföldi megyékben.
A pártvezetés két lehetőséget, a „nagy székely megyét”, illetve a „kis székely megyét” mérlegelte. A politikusok véleménye megoszlott, ám Ceauşescu türelmesen reagált, figyelmet fordított az érintett területek lakosságának igényeire is. Fazekas János szerepe fontos volt e folyamatban, ugyanis a kezdetektől részt vehetett a tárgyalásokon, és a magyarság képviselőjének is tekintette magát ebben az ügyben. (Tőle származik a megyék későbbi elnevezése – Hargita és Kovászna – is.) Lokális szinten a „nagy székely megye” lehetősége három város közti konfliktust eredményezett: Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy egyaránt pályázott volna a megyeszékhelyi státusra. Végül Kovászna megye megalakulását követően az előbbi két város között folytatódott a vita, amely olyannyira eldurvult, hogy Csíkszeredában tüntetés szerveződött, miután a tervezetben a pártvezetés Székelyudvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. Egy csíki küldöttség ellátogatott Bukarestbe, és végül Ceauşescu engedett a követelésnek, ismét „türelmességet és odafigyelést tanúsítva.”[7]
A romániai magyar társadalommal való kiegyezési törekvés másik nagy lépését a párt a magyar értelmiségiekkel és pártkáderekkel való találkozóval próbálta elérni. A ritka alkalomnak számító esemény során (1949 óta nem volt erre példa) a kisebbség képviselői egy problémakatalógust állítottak össze, de a felvetődött gondok megoldása nem járt teljes sikerrel. Az egyik fő vita a romániai magyarság jogi státusának elismerése körül zajlott. Mivel a pártvezetés nem ismerte el (továbbra sem) a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, elvetette a statútum elkészítését. A másik stratégiai téma az oktatás kérdésköre volt, azonban néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva itt sem történt komoly előrelépés. A megbeszélés következményeként a kultúra világában lett a legkézzelfoghatóbb a változás: létrehozták a Kriterion Könyvkiadót és A Hét című kulturális-közéleti hetilapot (továbbá emelték a meglévő magyar sajtótermékek példányszámát). Ekkortájt indultak el (néhol újra) a román televízió és rádió magyar nyelvű adásai is.
A hangos kisebbségi elégedetlenségtől mentes hátország biztosításának szándéka külpolitikai fejleményekkel magyarázható. Bár Ceauşescu nem értett egyet a Dubcek-fémjelezte lazítással, elítélte a csehszlovákiai intervenciót. Az ezt követő sikerek, illetve politikai csúcspont elérése után rögtön Székelyföldre látogatott, ahol több beruházást ígért, és magyarul is köszöntötte az embereket – ez szintén emelt népszerűségén. Az MNDT létrehozásával a magyarság egy olyan fórumot kapott, amelyben a párttal való kapcsolattermés és problémamegoldás lehetőségét láthatta. Az események arra utalnak, hogy ezen gesztusokkal a legfelsőbb vezetés a székely identitás tudatos elsorvasztására törekedett: a lokális önazonosság alakítása szinte versengésbe sodorta egyes régiók azonos nemzetiségű lakosait.
Az 1970-es évek elejét Ceauşescu számára a teljes belpolitikai siker jellemezte. Az események további menetét meghatározta az 1971-ben kihirdetett, „júliusi tézisekként” ismert ideológiai önmeghatározás. A tanulmány következő részét a júliusi tézisek következményei és ezek lehetséges értelmezései alkotják. A következményekhez sorolható a nagymértékű szisztematizálási tervek (értsd: falurombolások) beindítása, amelyek több száz magyarlakta falut érintettek. Ehhez hozzájárult az erőszakos iparosítás, amely a román munkások addig magyar többségű városokba történő – nyilvánvalóan asszimilációs szándékú – betelepítésével járt. Az ideológiai szigor és az ezzel járó káderrotáció bevezetése a párthoz lojális, de túl sok hatalomra szert tevő helyi vezetők leváltását vagy egyéb funkciókba való kinevezésüket eredményezte.
A magyar politikai és kulturális elit alakulásának elemzése szintén nem új téma a szerző számára.[8]Megtudhatjuk, hogy volt rá példa arra, magyar káderek bejuthattak a legfelsőbb vezetésbe (KB, VB, PB, minisztériumok stb.), az efféle karrierhez azonban bizonyos feltételek szükségeltettek: a kézenfekvő párthűség mellett számon tartották a megfelelő családi hátteret (elvárt volt munkás- vagy parasztcsaládból való származás), és az illető káder viszonyulását az 1956-os és 1968-as eseményekhez. Fontos volt továbbá különválasztani a nemzeti és a politikai identitást. A tanulmányban a két legtöbbször előforduló társadalomszervezésre befolyással levő személyiség, Fazekas János és Király Károly esete egyedinek számít. Nem véletlen, hogy Novák az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben mindkettejük munkásságát kiemelten értékeli.
A tanulmány utolsó két fejezete már az összegzést, következtetéseket és a kiértékelést tartalmazza. Kiderül, hogy a romániai magyarság mikortól és hogyan jelentett belbiztonsági problémát, és a pártvezetés miként próbálta a Securitate révén ellenőrzése alá vonni a kisebbséget.[9] A korszakot egyértelműen az 1974-es XI. kongresszus zárta, amelyen többek közt Ceauşescut államfőnek választották. Érdekes figyelni a diktátor képének a kötet tanulmányából, dokumentumaiból kirajzolódó változását, amelynek során a politikus elveszítette a kezdetben a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított türelmét. Ezen időszaktól leértékelődik a korábban korszakjellemző három elem: külpolitikai téren a Szovjetuniótól való eltávolodás, gazdasági szempontból az életszínvonal növelése, valamint az értelmiségiekkel való kiegyezés a belpolitikában.
A forrásokban nem szűkölködő tanulmányt a dokumentumok követik, a tanulmányhoz hasonló felosztásban, időszakolásban.[10] A dokumentumok fordítását és jegyzetekkel való ellátását, kiválogatását Novák Csaba Zoltán és Kuszálik Eszter végezte. A kötet végén található háromnyelvű (magyar, román, angol) rezümén kívül a hely-, intézmény- és személynévmutató, valamint a kulcsszemélyek életrajzi adatainak felsorolása adatbázisjelleget ad a könyvnek. A kötet célközönsége nem tisztázott, de a leírt korszakkal foglalkozó kutatóknak mindenképpen hasznos és hiánypótló munkának számít. Remélhetőleg lesz majd folytatása, a további évek elemzésével. Célszerű lenne a meglévő anyag lefordítása, legalább angol és román nyelvre.
Jegyzetek
[1] A rengeteg tanulmány és kötet mellett kiemelném a Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentését, melyben elítélte a kommunizmust és Novák Zoltán a magyarságra vonatkozó alfejezetnek a társszerzője: Raport Final. Comisia Prezidenţială pentru analiza dictaturii comuniste din România, Bucureşti, 2006.
[2] A sorozat korábbi hat kötete: GYÖRGY Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei, Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; NAGY Mihály Zoltán – VINCZE Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március), Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; Stefano BOTTONI: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959), Pro-Print, Csíkszereda, 2006; LÁSZLÓ Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Pro-Print, Csíkszereda, 2008; GIDÓ Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940), Pro-Print, Csíkszereda, 2009; NAGY Mihály Zoltán – Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953, Pro-Print, Csíkszereda, 2009.
[3] A Ceauşescut körülvevő személyek közül beazonosítható Fazekas János, Erdélyi István (a Teleki Téka akkori igazgatója), Elena Ceauşescu és Gere Mihály. A könyvben jól jönne információpótlásként a képen szereplő személyek felsorolása.
[4] Az említett felmérést a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet végezte; az országos reprezentatív mintájú felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 47%-a véli úgy, hogy a kommunizmus egy „roszszul alkalmazott, de jó ötlet”. Lásd Kétszer többen vannak a kommunizmus után vágyakozók, mint elítélői, Krónika Online 2010. szeptember 23., www.kronika.ro/index.php?action=open&res=42706
[5] Gondolok itt a Constantin Popescu és Cristian Mungiu Amintiri din Epoca de Aur, illetve Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című alkotásaira, amelyek különbözőképpen világítják meg ugyanazt a korszakot.
[6] Vö. NOVÁK Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968 = Integrációs stratégiáka magyar kisebbségek történetében, szerk. Bárdi Nándor – Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421 (megjelent román nyelven is); NOVÁK Csaba Zoltán – OLTI Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescu-nál 1968-ban), Székelyföld 2008/7., 85–111.
[7] A küldöttség látogatásakor zajlott a párt plenáris ülése, Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttséggel. Érdekes a tény, hogy Csíkszeredának 1966-ban 8459 lakosa volt, míg Székelyudvarhelyen ugyanekkor 15 901-en laktak.
[8] Lásd NOVÁK Csaba Zoltán: A párt szolgálatában. Kádersors a Székelyföldön, Múltunk 2005/4., 100–128; UŐ.: Intelectuali maghiari de stânga în conflict cu noile autorităţi comuniste, Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane „Gheorghe şincai” (Târgu Mureş), 2006, 372–382.
[9] Itt érdemes kiemelni Domokos Géza példáját, aki többszörös megfigyelés alatt állt, és az informátorai saját kollégái voltak.
[10] A levéltári és sajtóforrások mellett, illetve a korszerű szakirodalom felhasználásán kívül a szerző interjúkat is készített. A kötetet egyértelműen gazdagítja például a 2008-ban készített Király Károly-beszélgetés.
Fodor János
erdelyikronika.net
Novák Csaba Zoltán (szerk., kísérőtanulmány): Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Források a romániai magyarság történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 574 oldal.
Novák Csaba Zoltán fiatal történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, akinek munkássága a kommunista időszak kisebbségkutatásában már komoly eredményeket hozott.[1] A könyv egy hosszabb kutatási folyamat eredménye, összefügg a szerző doktori disszertációjával. Tulajdonképpen egy dokumentumkötetről van szó: a bevezető egy több mint százoldalas tanulmány, melyet a címben megjelölt korszakra vonatkozóan korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, statisztikák segédletek, hivatalos kiadványok követnek. A felsorolt dokumentumok forrása főleg a román nemzeti történeti levéltár (Archivele Naţionale Istorice Centrale, ANIC), a volt biztonsági titkosszolgálat levéltára (Archivele Consiliului Naţional pentru Studierea Archivelor Securitaţii, ANDJC), illetve több megyei (Kovászna, Hargita, Maros) levéltár.
A kötet mind külalakjában, mind felépítésében a sorozat korábbi köteteinek mintáját követi.[2] A fedőlap igencsak kifejező: a fényképen Ceauşescu 1966-os marosvásárhelyi látogatásán, a Teleki Tékában látható, körülötte pedig helyi pártképviselők, értelmiségiek. Megfigyelhető, hogy a tükörképen, amelyen ugyanaz a kép szerepel, csupán a pártvezér képe marad élesen, a többiek elhalványulnak mellette, jól szimbolizálva a korszak kádercseréit, amelyekről a könyv is részletesen beszámol.[3] Érdekes, hogy kötet megjelenése egybeesik egy országos nosztalgiahullámmal, amelyről nemrégiben végeztek felméréseket. Eszerint a romániai lakosság majdnem fele úgy véli, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet.[4] Erre a hazai filmipar is ráharapott, s ennek megfelelő produkciókkal jelentkezett az elmúlt években.[5]
A kötet előszavában ismerteti azon változásokat, amelyek az 1945 és 1989 közötti korszak kutatásában történtek. A témára vonatkozó szakirodalom és kutatási projektek bemutatása után Novák Csaba Zoltán kiemeli, hogy a dokumentumok kiválogatásakor három tartalmi szempontot vett figyelembe:
azok az iratok amelyek közvetlenül említik vagy érintik a magyar kisebbséget,
azok az iratok amelyek részben említik, de nemzetpolitikai szempontból nem tartoznak az erdélyi magyarságra, illetve
azok az iratok, amelyek nem említik közvetlenül a kisebbségeket, de nagymértékben meghatározzák azok alakulását, helyzetét).
Szerzőnk a Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett időszakot két részre osztja. Az első korszak 1965 és 1974 közé tehető (értelemszerűen a kötet is ezt a periódust célozta meg), míg a második 1974-től az 1989-es változásokig tartott. Az említett korszakolás, illetve a tartalmi szempontok leírása egy bonyolult struktúraként érthető, ami bizonytalanságot vetíthet elő a könyv lehetséges célközönségének meghatározásakor.
A kutatásokat megnehezítette a még rendezetlen források használhatatlansága, illetve az, hogy korszak forrásanyagában rengeteg az egyáltalán nem vagy csak részben kutatható állomány. A rendelkezésre álló magyar és román nyelvű forrásanyag a korszerű kutatási módszerek használata miatt így is a kötet komoly erőssége. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy bár a kötetben megjelölt periódusban nagymértékű elnyomás és diszkrimináció érte az erdélyi magyarságot, a könyv nem probléma- vagy sérelemkatalógus.
Az előszót követő bevezető tanulmány egyrészt választ ad azokra a kérdésekre, amelyek az elemzett korszakkal kapcsolatosan feltehetőek (például a címre, amely szintén kérdőszóból áll: „Aranykorszak” volt-e ez egyáltalán az erdélyi magyarságra nézve?). Másrészt pedig segítséget nyújt a több mint négyszáz oldalnyi dokumentum értelmezéséhez, kontextusba helyezéséhez. Az előtanulmány bevezetője mindössze két, tömérdek lábjegyzettel ellátott oldalba sűríti az 1944-1964 közötti húszéves periódust, mivel ennek a korszaknak komoly szakirodalma van (és nem tartozik a kötet tárgyához).
A következő fejezet az előbbinél már hosszabb terjedelemben taglalja az 1964-től kezdődő folyamatokat, amelyek Románia számára az úgynevezett „külön utas” politika folytatását jelentették, illetve a későbbiekben Ceauşescu hatalmának konszolidációját hozták. A „Deji örökség” felvázolásában fontos szerepet kap a „függetlenségi nyilatkozatként” elhíresült pártdokumentum, amely a szocialista országok egymás belügyeibe való beavatkozását ítéli el (Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben, 103-111.o.). Pozitívum, hogy Novák Csaba Zoltán nem csupán a belpolitika pontos ismertetésére törekedett; a fejezetben helyet kap a külpolitikai irányzatok vizsgálata is, illetve ezek hatása Románia nemzetközi kapcsolataira.
A tanulmányban szerzőnk elméleti kérdést is boncolgat. A nacionalizmus megjelenése a politikumban különféle diskurzusokat szült a „szocialista nemzet” fogalmának meghatározásakor. A Nicolae Ceauşescu-i új vezetés a Dej-i merevséggel szemben jobban odafigyelt e fogalom meghatározására, amennyiben a nemzet fogalmába tartozónak tekintette a kisebbségeket is. Az erre az elvi alapra épülő új politika fő hivatkozási pontját Ceauşescu 1965-ös székelyföldi látogatása jelentette.
A tanulmány következő fejezete egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt fontos pillanatot, az 1968-as eseményeket vázolja fel. Az esztendő történései a külpolitikában, majd a belpolitikában is sikert hoztak Ceauşescu számára. A magyar kisebbség három fejleményt értékelt kedvezően: a közigazgatási reformot, a magyar értelmiségiekkel való találkozót és egyeztetést, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozását. A fejezetben mindhárom intézkedésről külön elemzést olvashatunk. Az új közigazgatási reform, a megyésítésekkel járó bonyodalmas folyamat nem jelent újdonságot a szerző számára.[6] Ez a folyamat konfliktusoktól sem volt mentes. Egyrészt a kérdést a párton belül is viták kísérték, akárcsak a székelyföldi megyékben.
A pártvezetés két lehetőséget, a „nagy székely megyét”, illetve a „kis székely megyét” mérlegelte. A politikusok véleménye megoszlott, ám Ceauşescu türelmesen reagált, figyelmet fordított az érintett területek lakosságának igényeire is. Fazekas János szerepe fontos volt e folyamatban, ugyanis a kezdetektől részt vehetett a tárgyalásokon, és a magyarság képviselőjének is tekintette magát ebben az ügyben. (Tőle származik a megyék későbbi elnevezése – Hargita és Kovászna – is.) Lokális szinten a „nagy székely megye” lehetősége három város közti konfliktust eredményezett: Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy egyaránt pályázott volna a megyeszékhelyi státusra. Végül Kovászna megye megalakulását követően az előbbi két város között folytatódott a vita, amely olyannyira eldurvult, hogy Csíkszeredában tüntetés szerveződött, miután a tervezetben a pártvezetés Székelyudvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. Egy csíki küldöttség ellátogatott Bukarestbe, és végül Ceauşescu engedett a követelésnek, ismét „türelmességet és odafigyelést tanúsítva.”[7]
A romániai magyar társadalommal való kiegyezési törekvés másik nagy lépését a párt a magyar értelmiségiekkel és pártkáderekkel való találkozóval próbálta elérni. A ritka alkalomnak számító esemény során (1949 óta nem volt erre példa) a kisebbség képviselői egy problémakatalógust állítottak össze, de a felvetődött gondok megoldása nem járt teljes sikerrel. Az egyik fő vita a romániai magyarság jogi státusának elismerése körül zajlott. Mivel a pártvezetés nem ismerte el (továbbra sem) a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, elvetette a statútum elkészítését. A másik stratégiai téma az oktatás kérdésköre volt, azonban néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva itt sem történt komoly előrelépés. A megbeszélés következményeként a kultúra világában lett a legkézzelfoghatóbb a változás: létrehozták a Kriterion Könyvkiadót és A Hét című kulturális-közéleti hetilapot (továbbá emelték a meglévő magyar sajtótermékek példányszámát). Ekkortájt indultak el (néhol újra) a román televízió és rádió magyar nyelvű adásai is.
A hangos kisebbségi elégedetlenségtől mentes hátország biztosításának szándéka külpolitikai fejleményekkel magyarázható. Bár Ceauşescu nem értett egyet a Dubcek-fémjelezte lazítással, elítélte a csehszlovákiai intervenciót. Az ezt követő sikerek, illetve politikai csúcspont elérése után rögtön Székelyföldre látogatott, ahol több beruházást ígért, és magyarul is köszöntötte az embereket – ez szintén emelt népszerűségén. Az MNDT létrehozásával a magyarság egy olyan fórumot kapott, amelyben a párttal való kapcsolattermés és problémamegoldás lehetőségét láthatta. Az események arra utalnak, hogy ezen gesztusokkal a legfelsőbb vezetés a székely identitás tudatos elsorvasztására törekedett: a lokális önazonosság alakítása szinte versengésbe sodorta egyes régiók azonos nemzetiségű lakosait.
Az 1970-es évek elejét Ceauşescu számára a teljes belpolitikai siker jellemezte. Az események további menetét meghatározta az 1971-ben kihirdetett, „júliusi tézisekként” ismert ideológiai önmeghatározás. A tanulmány következő részét a júliusi tézisek következményei és ezek lehetséges értelmezései alkotják. A következményekhez sorolható a nagymértékű szisztematizálási tervek (értsd: falurombolások) beindítása, amelyek több száz magyarlakta falut érintettek. Ehhez hozzájárult az erőszakos iparosítás, amely a román munkások addig magyar többségű városokba történő – nyilvánvalóan asszimilációs szándékú – betelepítésével járt. Az ideológiai szigor és az ezzel járó káderrotáció bevezetése a párthoz lojális, de túl sok hatalomra szert tevő helyi vezetők leváltását vagy egyéb funkciókba való kinevezésüket eredményezte.
A magyar politikai és kulturális elit alakulásának elemzése szintén nem új téma a szerző számára.[8]Megtudhatjuk, hogy volt rá példa arra, magyar káderek bejuthattak a legfelsőbb vezetésbe (KB, VB, PB, minisztériumok stb.), az efféle karrierhez azonban bizonyos feltételek szükségeltettek: a kézenfekvő párthűség mellett számon tartották a megfelelő családi hátteret (elvárt volt munkás- vagy parasztcsaládból való származás), és az illető káder viszonyulását az 1956-os és 1968-as eseményekhez. Fontos volt továbbá különválasztani a nemzeti és a politikai identitást. A tanulmányban a két legtöbbször előforduló társadalomszervezésre befolyással levő személyiség, Fazekas János és Király Károly esete egyedinek számít. Nem véletlen, hogy Novák az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben mindkettejük munkásságát kiemelten értékeli.
A tanulmány utolsó két fejezete már az összegzést, következtetéseket és a kiértékelést tartalmazza. Kiderül, hogy a romániai magyarság mikortól és hogyan jelentett belbiztonsági problémát, és a pártvezetés miként próbálta a Securitate révén ellenőrzése alá vonni a kisebbséget.[9] A korszakot egyértelműen az 1974-es XI. kongresszus zárta, amelyen többek közt Ceauşescut államfőnek választották. Érdekes figyelni a diktátor képének a kötet tanulmányából, dokumentumaiból kirajzolódó változását, amelynek során a politikus elveszítette a kezdetben a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított türelmét. Ezen időszaktól leértékelődik a korábban korszakjellemző három elem: külpolitikai téren a Szovjetuniótól való eltávolodás, gazdasági szempontból az életszínvonal növelése, valamint az értelmiségiekkel való kiegyezés a belpolitikában.
A forrásokban nem szűkölködő tanulmányt a dokumentumok követik, a tanulmányhoz hasonló felosztásban, időszakolásban.[10] A dokumentumok fordítását és jegyzetekkel való ellátását, kiválogatását Novák Csaba Zoltán és Kuszálik Eszter végezte. A kötet végén található háromnyelvű (magyar, román, angol) rezümén kívül a hely-, intézmény- és személynévmutató, valamint a kulcsszemélyek életrajzi adatainak felsorolása adatbázisjelleget ad a könyvnek. A kötet célközönsége nem tisztázott, de a leírt korszakkal foglalkozó kutatóknak mindenképpen hasznos és hiánypótló munkának számít. Remélhetőleg lesz majd folytatása, a további évek elemzésével. Célszerű lenne a meglévő anyag lefordítása, legalább angol és román nyelvre.
Jegyzetek
[1] A rengeteg tanulmány és kötet mellett kiemelném a Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentését, melyben elítélte a kommunizmust és Novák Zoltán a magyarságra vonatkozó alfejezetnek a társszerzője: Raport Final. Comisia Prezidenţială pentru analiza dictaturii comuniste din România, Bucureşti, 2006.
[2] A sorozat korábbi hat kötete: GYÖRGY Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei, Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; NAGY Mihály Zoltán – VINCZE Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március), Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; Stefano BOTTONI: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959), Pro-Print, Csíkszereda, 2006; LÁSZLÓ Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Pro-Print, Csíkszereda, 2008; GIDÓ Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940), Pro-Print, Csíkszereda, 2009; NAGY Mihály Zoltán – Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953, Pro-Print, Csíkszereda, 2009.
[3] A Ceauşescut körülvevő személyek közül beazonosítható Fazekas János, Erdélyi István (a Teleki Téka akkori igazgatója), Elena Ceauşescu és Gere Mihály. A könyvben jól jönne információpótlásként a képen szereplő személyek felsorolása.
[4] Az említett felmérést a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet végezte; az országos reprezentatív mintájú felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 47%-a véli úgy, hogy a kommunizmus egy „roszszul alkalmazott, de jó ötlet”. Lásd Kétszer többen vannak a kommunizmus után vágyakozók, mint elítélői, Krónika Online 2010. szeptember 23., www.kronika.ro/index.php?action=open&res=42706
[5] Gondolok itt a Constantin Popescu és Cristian Mungiu Amintiri din Epoca de Aur, illetve Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című alkotásaira, amelyek különbözőképpen világítják meg ugyanazt a korszakot.
[6] Vö. NOVÁK Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968 = Integrációs stratégiáka magyar kisebbségek történetében, szerk. Bárdi Nándor – Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421 (megjelent román nyelven is); NOVÁK Csaba Zoltán – OLTI Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescu-nál 1968-ban), Székelyföld 2008/7., 85–111.
[7] A küldöttség látogatásakor zajlott a párt plenáris ülése, Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttséggel. Érdekes a tény, hogy Csíkszeredának 1966-ban 8459 lakosa volt, míg Székelyudvarhelyen ugyanekkor 15 901-en laktak.
[8] Lásd NOVÁK Csaba Zoltán: A párt szolgálatában. Kádersors a Székelyföldön, Múltunk 2005/4., 100–128; UŐ.: Intelectuali maghiari de stânga în conflict cu noile autorităţi comuniste, Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane „Gheorghe şincai” (Târgu Mureş), 2006, 372–382.
[9] Itt érdemes kiemelni Domokos Géza példáját, aki többszörös megfigyelés alatt állt, és az informátorai saját kollégái voltak.
[10] A levéltári és sajtóforrások mellett, illetve a korszerű szakirodalom felhasználásán kívül a szerző interjúkat is készített. A kötetet egyértelműen gazdagítja például a 2008-ban készített Király Károly-beszélgetés.
Fodor János
erdelyikronika.net
2017. március 14.
RMDSZ-es törvénytervezet a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
A módosítás jelentősen lerövidítené a ténylegesen letöltendő börtönbüntetések idejét, például olyan elítéltek esetében akik betöltötték 60. életévüket (mint Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vântu) a letöltendő börtönbüntetés egyharmada után feltételesen szabadlábra kerülhetnének. – írja Dan Tapalaga és Iulia Rosca a HotNews.ro oldalon.
A románul értő olvasóink itt megtalálhatják a módosítás teljes szövegét és a jelenlegi helyzet összehasonlítását a javasolttal, ahogyan azt erős „ képviseletünk" szeretné.
[Forrás: Szekelyfold.ma]
http://itthon.ma/erdelyorszag
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
A módosítás jelentősen lerövidítené a ténylegesen letöltendő börtönbüntetések idejét, például olyan elítéltek esetében akik betöltötték 60. életévüket (mint Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vântu) a letöltendő börtönbüntetés egyharmada után feltételesen szabadlábra kerülhetnének. – írja Dan Tapalaga és Iulia Rosca a HotNews.ro oldalon.
A románul értő olvasóink itt megtalálhatják a módosítás teljes szövegét és a jelenlegi helyzet összehasonlítását a javasolttal, ahogyan azt erős „ képviseletünk" szeretné.
[Forrás: Szekelyfold.ma]
http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. március 20.
Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 12.
Marosvásárhelyen a vándorkiállítás
A protestáns oktatás ötszáz éves története
A megyei múzeum várbeli épületében két hétig látható a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás, amely a reformáció 500. évfordulójára ez év végéig 15 helyszínen mutatja be a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák történetét, értékteremtő munkáját, neves oktatóit és hírnevet szerzett diákjait. Megvalósítója a Református Tehetséggondozó Alapítvány az iskolák számára kiírt
Rejtőzködő kincseink pályázat révén.
A nagyalakú színes molinók képeken és rövid szövegeken át érzékeltetik a reformáció hatását az oktatásra. Azt a folyamatot, ahogy a nemzeti nyelvű prédikáció, nyomda és az iskola a társadalmi megújulás eszközeivé váltak, és „a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának a táplálója lett”. A molinók közötti térképeken a 16. század végétől kezdve minden században a közép- és felsőfokú protestáns – református, evangélikus, unitárius – iskolák eloszlását láthatjuk a korabeli Magyarországon.
Az április 8-i nyitóünnepség igei köszöntőjét Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör unitárius esperese mondta.
„Fel kell mutatnunk a múltunkat, a jelenünket a kibontakozni látszó jövő reményében. Sőt, ennél is többet, mert mi tudjuk azt, hogy protestáns hívőnek lenni nem tiltakozást jelent, hanem azt, hogy valaki, valami mellett kiállunk, tanúskodunk. Aki Isten igazsága mellé áll, önmaga is világosság lesz, és továbbadja az igazi fényt, amit maga is kapott kegyelemből – hangzott el Jakab István igei köszöntőjében. A kősziklára épített ház példázatából kiindulva Kecskés Csaba hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák is kősziklára épített házak voltak. A hit, a tudomány, az erkölcsi tartás, az anyanyelv nemzeti kultúrkincsünk megőrzésének várai és bástyái, és azoknak kell lenniük a mában és a jövendőben is. Sok mindenért lehetünk hálásak az előttünk járóknak, a reformátoroknak, fejedelmeknek, nagyszerű tanároknak, diákoknak, akik az örökséget, amit a kiállítás bemutat számunkra, megőrizték. Ezt az örökséget kell tovább éltetni, megharcolni érte, ha kell, nap mint nap, hiszen sokan próbálják megfojtani azt, ami újra él.
Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor Péter Ferenc megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta, majd Illyés Gyula verséből (A reformáció genfi emlékműve előtt) kiindulva igennel erősítette meg a költői kérdést, hogy szükség volt-e a reformációra. Amint a kiállítás pannói igazolják, az anyanyelvű oktatás alappilléreit, a felekezeti iskolákat adta, a bibliafordításokat és az ösztönzést a katolikus egyház megújulására és egy újabb felekezeti iskolahálózat kialakulására, amelyért ma nehéz küzdelmet vívunk Marosvásárhelyen.
Dr. Papp Kornél, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára beszámolt arról, hogy Marosvásárhely a vándorkiállítás nyolcadik helyszíne a Kárpát-medencében.
Az 500 esztendő 15 nemzedék munkásságának mozaikszerű bemutatását öleli fel. Teszi ezt 37 molinóval, hét térképpel, régi oktatási segédeszközökkel, fotófallal, felpróbálható tógával, a peregrinációt, a diákok külföldi egyetemre járását bemutató rajzfilmmel, érintőképernyőn megtekinthető adatokkal, játékkal, hogy élményt jelenthessen a látogatók számára.
A kiállítás választ ad az 1990-es évek óta gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért foglalkozik az egyház a nevelő-oktató munkával. A protestáns, keresztyén értékadó köznevelés fél évezredes hagyománya mögött szilárd nevelési tapasztalatok állnak. A protestáns iskola nem egy reformpedagógia a sok közül. Ötszáz év alatt sikeresen integrálta Comeniusnak a 17. században újszerűnek ható pedagógiai elveit, a 18. századtól bevezette a természettudományos oktatást, majd a tehetséggondozás és a nőnevelés referenciaiskolájává vált a 20. század első felében. Az 1920-as évektől az államosításig, ahogy az újraindulástól napjainkig, a hagyományos és az újonnan fellelt értékek felmutatása és megtartása a magyar protestáns iskola célja, függetlenül attól, hogy mely állam területén végzi szolgálatát. Erkölcsi útmutatást ad egy erkölcsvesztett világban, ezért áll a támadások kereszttüzében – mondta dr. Papp Kornél, majd hozzátette: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Bizonnyal senki, itt, Marosvásárhelyen sem.
Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. A pannókon olvasható szöveg nagy része a bemutatott iskoláktól származik, Ősz Sándor Előd az erdélyi anyag összeállításában nyújtott segítséget. Gáborjáni Szabó Botond debreceni gyűjteményi igazgató egységes szemléletre fűzte fel a protestáns oktatás fél évezredéről szóló háttéranyagot. A történeti tartalomhoz szervesen kapcsolódó térképek Nagy Károly Zsolt, az MTA tudományos kutatójának munkáját dicsérik, a kiállítás anyagát Czenthe Miklós, az evangélikus levéltár igazgatója lektorálta. A kiállítás a Református Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre. Rajtuk kívül dr. Papp Kornél köszönetet mondott a megyei múzeumnak, amiért helyet adott a kiállításnak.
Végül Benedek Zsolt történelemtanár, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója beszélt erdélyi szemmel a kiállításról, amely a reformáció kezdetétől századokra felbontva mutatja be az iskolák megjelenését. Számunkra azért is fontos a tárlat, mert a református iskolákról szólva már tíz jut eszünkbe Erdélyben, és a többi közül csak néhányról van tudomásunk. A tárlatot bejárva tudatosul bennünk az is, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyenyeden stb. voltak református intézmények, hanem olyan városokban is, mint például Nyíregyháza vagy Mezőtúr, s ez utóbbit korábban alapították, mint például a debrecenit. Érdemes végigolvasni a molinókon levő szövegeket, amelyek a rövid iskolatörténet mellett felsorolják az adott intézményekben végzett híres személyiségeket, és érdekes mozzanatokat emelnek ki a felekezeti iskolák történetéből. Akinek nem volt türelme végigolvasni a pannókon levő szöveget, gazdag, szép színes prospektust kapott ajándékba, amelyben a kiállításon szereplő minden információ megtalálható.
A beszédek közötti szünetekben a marosvásárhelyi Református Kollégium kisebb és nagyobb diákjainak műsora hangzott el Enyedi Csaba lelkész vezényletével.
Szép, tartalmas kiállítás érkezett az elmúlt hét végén Marosvásárhelyre, és csak sajnálni tudjuk, hogy kettő kivételével az erdélyi református kollégiumok, amelyek a magyarság jelentős személyiségeit nevelték, nem szerepelnek közöttük.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
A protestáns oktatás ötszáz éves története
A megyei múzeum várbeli épületében két hétig látható a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás, amely a reformáció 500. évfordulójára ez év végéig 15 helyszínen mutatja be a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák történetét, értékteremtő munkáját, neves oktatóit és hírnevet szerzett diákjait. Megvalósítója a Református Tehetséggondozó Alapítvány az iskolák számára kiírt
Rejtőzködő kincseink pályázat révén.
A nagyalakú színes molinók képeken és rövid szövegeken át érzékeltetik a reformáció hatását az oktatásra. Azt a folyamatot, ahogy a nemzeti nyelvű prédikáció, nyomda és az iskola a társadalmi megújulás eszközeivé váltak, és „a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának a táplálója lett”. A molinók közötti térképeken a 16. század végétől kezdve minden században a közép- és felsőfokú protestáns – református, evangélikus, unitárius – iskolák eloszlását láthatjuk a korabeli Magyarországon.
Az április 8-i nyitóünnepség igei köszöntőjét Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör unitárius esperese mondta.
„Fel kell mutatnunk a múltunkat, a jelenünket a kibontakozni látszó jövő reményében. Sőt, ennél is többet, mert mi tudjuk azt, hogy protestáns hívőnek lenni nem tiltakozást jelent, hanem azt, hogy valaki, valami mellett kiállunk, tanúskodunk. Aki Isten igazsága mellé áll, önmaga is világosság lesz, és továbbadja az igazi fényt, amit maga is kapott kegyelemből – hangzott el Jakab István igei köszöntőjében. A kősziklára épített ház példázatából kiindulva Kecskés Csaba hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák is kősziklára épített házak voltak. A hit, a tudomány, az erkölcsi tartás, az anyanyelv nemzeti kultúrkincsünk megőrzésének várai és bástyái, és azoknak kell lenniük a mában és a jövendőben is. Sok mindenért lehetünk hálásak az előttünk járóknak, a reformátoroknak, fejedelmeknek, nagyszerű tanároknak, diákoknak, akik az örökséget, amit a kiállítás bemutat számunkra, megőrizték. Ezt az örökséget kell tovább éltetni, megharcolni érte, ha kell, nap mint nap, hiszen sokan próbálják megfojtani azt, ami újra él.
Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor Péter Ferenc megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta, majd Illyés Gyula verséből (A reformáció genfi emlékműve előtt) kiindulva igennel erősítette meg a költői kérdést, hogy szükség volt-e a reformációra. Amint a kiállítás pannói igazolják, az anyanyelvű oktatás alappilléreit, a felekezeti iskolákat adta, a bibliafordításokat és az ösztönzést a katolikus egyház megújulására és egy újabb felekezeti iskolahálózat kialakulására, amelyért ma nehéz küzdelmet vívunk Marosvásárhelyen.
Dr. Papp Kornél, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára beszámolt arról, hogy Marosvásárhely a vándorkiállítás nyolcadik helyszíne a Kárpát-medencében.
Az 500 esztendő 15 nemzedék munkásságának mozaikszerű bemutatását öleli fel. Teszi ezt 37 molinóval, hét térképpel, régi oktatási segédeszközökkel, fotófallal, felpróbálható tógával, a peregrinációt, a diákok külföldi egyetemre járását bemutató rajzfilmmel, érintőképernyőn megtekinthető adatokkal, játékkal, hogy élményt jelenthessen a látogatók számára.
A kiállítás választ ad az 1990-es évek óta gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért foglalkozik az egyház a nevelő-oktató munkával. A protestáns, keresztyén értékadó köznevelés fél évezredes hagyománya mögött szilárd nevelési tapasztalatok állnak. A protestáns iskola nem egy reformpedagógia a sok közül. Ötszáz év alatt sikeresen integrálta Comeniusnak a 17. században újszerűnek ható pedagógiai elveit, a 18. századtól bevezette a természettudományos oktatást, majd a tehetséggondozás és a nőnevelés referenciaiskolájává vált a 20. század első felében. Az 1920-as évektől az államosításig, ahogy az újraindulástól napjainkig, a hagyományos és az újonnan fellelt értékek felmutatása és megtartása a magyar protestáns iskola célja, függetlenül attól, hogy mely állam területén végzi szolgálatát. Erkölcsi útmutatást ad egy erkölcsvesztett világban, ezért áll a támadások kereszttüzében – mondta dr. Papp Kornél, majd hozzátette: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Bizonnyal senki, itt, Marosvásárhelyen sem.
Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. A pannókon olvasható szöveg nagy része a bemutatott iskoláktól származik, Ősz Sándor Előd az erdélyi anyag összeállításában nyújtott segítséget. Gáborjáni Szabó Botond debreceni gyűjteményi igazgató egységes szemléletre fűzte fel a protestáns oktatás fél évezredéről szóló háttéranyagot. A történeti tartalomhoz szervesen kapcsolódó térképek Nagy Károly Zsolt, az MTA tudományos kutatójának munkáját dicsérik, a kiállítás anyagát Czenthe Miklós, az evangélikus levéltár igazgatója lektorálta. A kiállítás a Református Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre. Rajtuk kívül dr. Papp Kornél köszönetet mondott a megyei múzeumnak, amiért helyet adott a kiállításnak.
Végül Benedek Zsolt történelemtanár, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója beszélt erdélyi szemmel a kiállításról, amely a reformáció kezdetétől századokra felbontva mutatja be az iskolák megjelenését. Számunkra azért is fontos a tárlat, mert a református iskolákról szólva már tíz jut eszünkbe Erdélyben, és a többi közül csak néhányról van tudomásunk. A tárlatot bejárva tudatosul bennünk az is, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyenyeden stb. voltak református intézmények, hanem olyan városokban is, mint például Nyíregyháza vagy Mezőtúr, s ez utóbbit korábban alapították, mint például a debrecenit. Érdemes végigolvasni a molinókon levő szövegeket, amelyek a rövid iskolatörténet mellett felsorolják az adott intézményekben végzett híres személyiségeket, és érdekes mozzanatokat emelnek ki a felekezeti iskolák történetéből. Akinek nem volt türelme végigolvasni a pannókon levő szöveget, gazdag, szép színes prospektust kapott ajándékba, amelyben a kiállításon szereplő minden információ megtalálható.
A beszédek közötti szünetekben a marosvásárhelyi Református Kollégium kisebb és nagyobb diákjainak műsora hangzott el Enyedi Csaba lelkész vezényletével.
Szép, tartalmas kiállítás érkezett az elmúlt hét végén Marosvásárhelyre, és csak sajnálni tudjuk, hogy kettő kivételével az erdélyi református kollégiumok, amelyek a magyarság jelentős személyiségeit nevelték, nem szerepelnek közöttük.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 3.
Helyben kell megoldani
Miniszteri ultimátum
Kedden többórás maratoni tárgyalás után, amelyből nem hiányoztak a magyarellenes felhangok sem, Pavel Năstase közoktatási miniszter ultimátumot adott: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a városi tanács és a tanfelügyelőség kell megtegye május 15-ig a szükséges intézkedéseket a Római Katolikus Teológiai Líceum működésének rendezése ügyében. Ha ez nem történik meg, miniszterelnöki vizsgálóbizottságot küld a helyszínre, hogy megállapítsa, ki a felelős a történtekért – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülők képviselője.
A miniszter azt is kijelentette, hogy ne várjanak minisztériumi határozatot egy olyan ügyben, amelynek a megoldása a helyi hatóságokra hárul. A tárgyaláson valamennyi érdekelt szerv, a polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség szakemberei, a prefektus, az RMDSZ szenátora, parlamenti és megyei szervezetének képviselője, városi tanácsosok, valamint az iskola szülői bizottságának megbízottai vettek részt. A megbeszélésen megjelent az Unirea Főgimnázium szülői bizottságát és érdekes módon a megyei szülői bizottságot képviselő Delia Peter és ügyvédjük, Horea Hădărău, valamint Marius Paşcan parlamenti képviselő, akik próbálták magyarellenes irányba terelni a beszélgetést. Zsigmond Imola a szülők nevében elmondta, hogy az Unirea Főgimnázium volt igazgatónője ajánlotta fel az iskolába járó gyermekek szüleinek a lehetőséget, hogy átiratkozhatnak a katolikus iskolába, tehát nem kényszerítette őket senki erre a lépésre.
A katolikus iskola ügyében kért szót Novák Zoltán RMDSZ-szenátor, Vass Levente parlamenti képviselő, Peti András városi tanácsos, Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. A Szabad Emberek Pártját képviselő Hermann Mark Christian városi tanácsos hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy adminisztratív kérdésről van szó, majd érdeklődésünkre elmondta, hogy kedden be is nyújtott három határozattervezetet, hogy május 4-i ülésén a marosvásárhelyi tanács visszatérjen korábbi kifogásolt határozataira és módosítsa olyan módon, hogy világos legyen: jóváhagyja és nem csak javasolja a Római Katolikus Teológiai Líceum működését.
Egyértelmű véleményként körvonalazódott, hogy a történtek büntetőjogi részét külön kell választani, és az esetleges adminisztratív hibát korrigálni kell és lehet. A miniszter és államtitkárának határozott véleménye is megegyezett abban, hogy amíg nincs az ügyben végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, addig sem az előkészítő osztályba való beiratkozást, sem a kilencedik osztályok indítását nem lehet felfüggeszteni, és az iskolát sem lehet a megyei hálózatból törölni – nyilatkozták a tanácskozás résztvevői.
Dr. Tamási Zsolt József iskolaigazgató hatósági felügyeletét sajnos meghosszabbította a Korrupcióellenes Ügyészség helyi szervezete.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Miniszteri ultimátum
Kedden többórás maratoni tárgyalás után, amelyből nem hiányoztak a magyarellenes felhangok sem, Pavel Năstase közoktatási miniszter ultimátumot adott: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a városi tanács és a tanfelügyelőség kell megtegye május 15-ig a szükséges intézkedéseket a Római Katolikus Teológiai Líceum működésének rendezése ügyében. Ha ez nem történik meg, miniszterelnöki vizsgálóbizottságot küld a helyszínre, hogy megállapítsa, ki a felelős a történtekért – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülők képviselője.
A miniszter azt is kijelentette, hogy ne várjanak minisztériumi határozatot egy olyan ügyben, amelynek a megoldása a helyi hatóságokra hárul. A tárgyaláson valamennyi érdekelt szerv, a polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség szakemberei, a prefektus, az RMDSZ szenátora, parlamenti és megyei szervezetének képviselője, városi tanácsosok, valamint az iskola szülői bizottságának megbízottai vettek részt. A megbeszélésen megjelent az Unirea Főgimnázium szülői bizottságát és érdekes módon a megyei szülői bizottságot képviselő Delia Peter és ügyvédjük, Horea Hădărău, valamint Marius Paşcan parlamenti képviselő, akik próbálták magyarellenes irányba terelni a beszélgetést. Zsigmond Imola a szülők nevében elmondta, hogy az Unirea Főgimnázium volt igazgatónője ajánlotta fel az iskolába járó gyermekek szüleinek a lehetőséget, hogy átiratkozhatnak a katolikus iskolába, tehát nem kényszerítette őket senki erre a lépésre.
A katolikus iskola ügyében kért szót Novák Zoltán RMDSZ-szenátor, Vass Levente parlamenti képviselő, Peti András városi tanácsos, Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. A Szabad Emberek Pártját képviselő Hermann Mark Christian városi tanácsos hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy adminisztratív kérdésről van szó, majd érdeklődésünkre elmondta, hogy kedden be is nyújtott három határozattervezetet, hogy május 4-i ülésén a marosvásárhelyi tanács visszatérjen korábbi kifogásolt határozataira és módosítsa olyan módon, hogy világos legyen: jóváhagyja és nem csak javasolja a Római Katolikus Teológiai Líceum működését.
Egyértelmű véleményként körvonalazódott, hogy a történtek büntetőjogi részét külön kell választani, és az esetleges adminisztratív hibát korrigálni kell és lehet. A miniszter és államtitkárának határozott véleménye is megegyezett abban, hogy amíg nincs az ügyben végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, addig sem az előkészítő osztályba való beiratkozást, sem a kilencedik osztályok indítását nem lehet felfüggeszteni, és az iskolát sem lehet a megyei hálózatból törölni – nyilatkozták a tanácskozás résztvevői.
Dr. Tamási Zsolt József iskolaigazgató hatósági felügyeletét sajnos meghosszabbította a Korrupcióellenes Ügyészség helyi szervezete.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 13.
Nem óvatoskodnak a felszólalók az RMDSZ zilahi kongresszusán
A román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak.
Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt.
A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget.
Van női kvótája az RMDSZ-nek
463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes.
Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna
Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával.
Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt.
A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta.
Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke.
"Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról.
"Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro
A román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak.
Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek.
Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt.
A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget.
Van női kvótája az RMDSZ-nek
463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes.
Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna
Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával.
Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt.
A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta.
Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke.
"Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról.
"Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro
2017. május 15.
Négy határozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusa
Stratégiai dokumentum, új alapszabályzat és program
A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre-szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority SafePack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, az agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolában tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatala több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és a vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer egyszerűsítése mind uniós, mind országos szinten. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és -kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePackben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, a többségi társadalommal egyenlő bánásmódot biztosítanak. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. zilahi kongresszus elfogadta az RMDSZ új alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórványmagyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy a szövetség minden megyei/területi szervezeténél kötelezően válasszanak ügyvezető elnököt.
A szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. (közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
Stratégiai dokumentum, új alapszabályzat és program
A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre-szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority SafePack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek.
A kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, az agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán.
„Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolában tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatala több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor.
Az erdélyi gazdákat és a vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva.
Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer egyszerűsítése mind uniós, mind országos szinten. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és -kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be.
A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója.
Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePackben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, a többségi társadalommal egyenlő bánásmódot biztosítanak. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be.
A 13. zilahi kongresszus elfogadta az RMDSZ új alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórványmagyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy a szövetség minden megyei/területi szervezeténél kötelezően válasszanak ügyvezető elnököt.
A szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. (közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 16.
Katolikus gimnázium ügye: taktikát változtatott az RMDSZ
Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat. Az eddigi taktika nem vált be, ezért más megoldást kellett keresni – mondta a Maszolnak Novák Csaba Zoltán szenátor.
A taktikaváltás előzménye, hogy a Maros megyei prefektúra visszaküldte a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumra vonatkozó, május 4-én megszavazott tanácsi határozatokat a polgármesteri hivatalnak. A kormányhivatal felkérte az önkormányzatot, vonja vissza a határozatokat, mert jogilag támadhatók. A május 4-i tanácsülésen már Szövérfi László, a városháza jegyzője is felhívta a tanácsosok, illetve a szülők figyelmét arra, hogy az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) által elfogadott határozatokat a prefektus meg fogja vétózni.
Az RMDSZ ügyvezető elnökségének oktatási főosztálya ezért olyan önkormányzati határozat tervezetét készíti elő, amelyik immár nem a jelenlegi tanintézet megmentésére tesz kísérletet, hanem új tanintézet létrehozását indítja el. A tervezetet kedden iktatják a városházán, hogy a következő, csütörtöki önkormányzati ülésen már a napirendi pontok között szerepelhessen. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat. diákjait és tanárait.
Foghíjasan, de őszig működik
A Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, ez az egyetlen esély arra, hogy a mostani osztályokat ne osszák szét más tanintézmények között. Ugyanakkor azt is pozitívumként értékeli, hogy a katolikus gimnázium a mostani állapotában, ha foghíjasan is, de működik, amíg létrejön az újabb tanintézmény.
„Azért mondom azt, hogy foghíjasan, mert a 9-ik osztály indítására az ősztől nagyon kevés esélyt látok, talán az előkészítő és az 5-ik osztályok elindítására van még remény. De a lényeg az, hogy a diáklétszám így sem csökken 300 alá”– jelentette ki Csíky Csengele, aki szerint a probléma megoldása helyi szinten már nagyon reménytelen lett, ezért is örül, hogy az RMDSZ országos vezetése is az ügy mögé állt.
Ha az önkormányzat megszavazza az új iskola létrejöttét, akkor az intézménynek más nevet kell adni, a mostanival nem működhet. A román megnevezése a tervek szerint Liceul Vocațional Romano Catolic lenne, amely magyar nyelvre lefordítva, ugyanúgy fog hangzani, mint a jelenlegi – tette hozzá Csíky Csengele.
Az eddigi taktika nem vált be
Novák Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora a Maszolnak elmondta, az eddigi taktika nem vált be, nem működött, ezért van szükség most egy új határozatra, egy új iskola megalapítására. „A lényeg az, hogy a gyerekek oktatása folyamatos maradjon, illetve, hogy az előző két tanévet ne veszítsék el” – nyilatkozta Novák.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási témákban illetékes ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, a szülők kérésére nyújtottak szakmai segítséget az RMDSZ - hasonló ügyekben illetékes - Maros megyei szervezetének. Hozzátette: a katolikus gimnázium jelenleg egy két évvel ezelőtti tanfelügyelőségi határozat alapján működik, amelynek törvényességét vizsgálják. Ennek a határozatnak azonban jogi következményei voltak, amelyeket nem lehet meg nem történteknek tekinteni.
Antal Erika / maszol.ro
Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat. Az eddigi taktika nem vált be, ezért más megoldást kellett keresni – mondta a Maszolnak Novák Csaba Zoltán szenátor.
A taktikaváltás előzménye, hogy a Maros megyei prefektúra visszaküldte a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumra vonatkozó, május 4-én megszavazott tanácsi határozatokat a polgármesteri hivatalnak. A kormányhivatal felkérte az önkormányzatot, vonja vissza a határozatokat, mert jogilag támadhatók. A május 4-i tanácsülésen már Szövérfi László, a városháza jegyzője is felhívta a tanácsosok, illetve a szülők figyelmét arra, hogy az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) által elfogadott határozatokat a prefektus meg fogja vétózni.
Az RMDSZ ügyvezető elnökségének oktatási főosztálya ezért olyan önkormányzati határozat tervezetét készíti elő, amelyik immár nem a jelenlegi tanintézet megmentésére tesz kísérletet, hanem új tanintézet létrehozását indítja el. A tervezetet kedden iktatják a városházán, hogy a következő, csütörtöki önkormányzati ülésen már a napirendi pontok között szerepelhessen. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat. diákjait és tanárait.
Foghíjasan, de őszig működik
A Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, ez az egyetlen esély arra, hogy a mostani osztályokat ne osszák szét más tanintézmények között. Ugyanakkor azt is pozitívumként értékeli, hogy a katolikus gimnázium a mostani állapotában, ha foghíjasan is, de működik, amíg létrejön az újabb tanintézmény.
„Azért mondom azt, hogy foghíjasan, mert a 9-ik osztály indítására az ősztől nagyon kevés esélyt látok, talán az előkészítő és az 5-ik osztályok elindítására van még remény. De a lényeg az, hogy a diáklétszám így sem csökken 300 alá”– jelentette ki Csíky Csengele, aki szerint a probléma megoldása helyi szinten már nagyon reménytelen lett, ezért is örül, hogy az RMDSZ országos vezetése is az ügy mögé állt.
Ha az önkormányzat megszavazza az új iskola létrejöttét, akkor az intézménynek más nevet kell adni, a mostanival nem működhet. A román megnevezése a tervek szerint Liceul Vocațional Romano Catolic lenne, amely magyar nyelvre lefordítva, ugyanúgy fog hangzani, mint a jelenlegi – tette hozzá Csíky Csengele.
Az eddigi taktika nem vált be
Novák Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora a Maszolnak elmondta, az eddigi taktika nem vált be, nem működött, ezért van szükség most egy új határozatra, egy új iskola megalapítására. „A lényeg az, hogy a gyerekek oktatása folyamatos maradjon, illetve, hogy az előző két tanévet ne veszítsék el” – nyilatkozta Novák.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási témákban illetékes ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, a szülők kérésére nyújtottak szakmai segítséget az RMDSZ - hasonló ügyekben illetékes - Maros megyei szervezetének. Hozzátette: a katolikus gimnázium jelenleg egy két évvel ezelőtti tanfelügyelőségi határozat alapján működik, amelynek törvényességét vizsgálják. Ennek a határozatnak azonban jogi következményei voltak, amelyeket nem lehet meg nem történteknek tekinteni.
Antal Erika / maszol.ro
2017. május 30.
Még jól látszik a csillagösvény
Csaba királyfit ünnepelték Nyárádszeredában
Szombaton ötödszörre szerveztek emlékünnepséget a kisvárosban Csaba királyfi tiszteletére. A tartalmas program keretében aktuálpolitikai kérdések is felvetődtek, díjakat adtak át, koszorúztak, szórakoztak.
A Magyar Polgári Párt országos és helyi szervezetei, Nyárádszereda Székely Tanácsa, az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete és a Kerecsen egyesület szervezésében ötödször ünnepelték Csaba királyfit. Erre 2012 óta kerül sor, amióta a kisváros Kövér Lászlótól, a magyar országgyűlés elnökétől Csaba-szobrot kapott elismerésül, amiért határozottan fellépett az ortodox egyház erőszakos templomépítési szándéka ellen. Minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor az ünnepségre, tavaly a választási kampány miatt maradt el. 1944-ig május 30. Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt, ezt próbálták feléleszteni a szeredai kezdeményezők azért, hogy erősítsék Maros megyében a székely nemzettudatot. Ebben segített a székely zászló és a Csaba-szobor is, és remélhetőleg „ragályos” lesz, mások is megszervezik – mondta el lapunknak Bíró József Attila, az MPP helyi elnöke. Az ünnepség a városi könyvtárban kezdődött délután, de előtte nem feledkeztek meg arról, hogy néhai Csíki Sándor sírját felkeressék, aki ezt az ünnepséget megálmodta, létrehozta. Siklódi Réka a székely himnusz kevésbé ismert sorait énekelte el, Nagy Hunor Gergő Csaba királyfi mondáját adta elő, majd két érdekes előadást is meghallgathatott a mintegy százfős közönség. Miholcsa József szobrászművész Csaba királyfi és a székelyek mitológiáját tizenhat éve faragta meg, s ennek kapcsán tartott a csodaszarvasig, csillagképekig, szkítákig, de az indiai művészetig is elnyúló tartalmas értekezést. Szerinte a székelyek mitológiája a csillagok tükörcserepeiből igenis összerakható, sőt hiszi azt is, hogy Csaba királyfi Szent László lényében, személyében is visszatért népéhez egykoron. Dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános a csillagképeken túli szimbólumrendszerekről is szót ejtett, amelyet csak mi ismerünk, a mi életünk kulcsrendszere van benne, míg a pentaton dallam struktúrája a csillagképekben is benne van – fejtegette, rámutatva, hogy történelmünket és oktatásunkat ma mások írják, ezért kiesett szívünkből az ősmagyar tudás, elfelejtjük énekeinket, táncainkat is. Az ünneplők megkoszorúzták Csaba királyfi főtéri szobrát, majd a középiskola udvarán Biró Zsolt parlamenti képviselő és Novák Zoltán szenátor megadták a kezdőrúgást a helyi RMDSZ és MPP szervezetek közötti focimeccsre, a szervezők pedig hatalmas adag babgulyásra is várták a tömeget, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat szerveztek. „Lészen autonómia” Egy ilyen ünnep kapcsán elkerülhetetlen rávilágítani az aktuálpolitikai kérdésekre, így Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra mutatott rá, hogy minden állítás ellenére a székely autonómiamozgalom nem fulladt ki. Kipróbálták a tömegmozgalmat és a nemzetközi diplomáciához is fordultak, mert a törvényesség eszközeit kell felsorakoztatni az autonómia mellett. A székelység sem a lendületéből, sem a szabadságvágyából nem fogyott ki, mert az autonómia maga a szabadság intézménye. A székelység egész történelme a szabadságért folytatott harcról, a jogtiprásról és az az elleni fellépésekről szólt, a székely a „jog népévé” vált, és az autonómiát a jog eszközeivel fogja megszerezni – hangzott el. Biró Zsolt, az MPP elnöke ajándékokat adott át a helyieknek és a felvidéki Berzéte küldöttségének, majd rámutatott: Európában és Romániában kettős mércét használnak a kisebbségek és a különböző régiók identitását illetően. Ezt a helyzetet szeretnék most a parlamentben a helyi közigazgatási törvény módosítása révén feloldani, rendezni a szimbólumhasználat kérdését, de azt is megpróbálják később elérni, hogy Székelyföldnek is legyen hivatalos ünnepnapja, ahogyan más romániai térségeknek már van. Továbbviszik az éneklést Csaba királyfi ünnepén a kezdeményezők minden évben díjat nyújtanak át egy személynek vagy szervezetnek, intézménynek „szülő- földünkön való megmaradásunk érdekében végzett önzetlen munkásságáért és hagyományaink, valamint kultúránk ápolásáért”. Idén a szeredai Bocskai Dalkarnak ítélték oda a díjat, a sokévi munka tiszteletéül és köszönetéül. Az oklevél és emlékplakett mellé egy 1000 lejes vásárlási utalvány is járt, ezzel segítenének a kórust leendő új székházának berendezésében. Ferencz Csaba karnagy meglepődve vette át a díjat, amely erőt, lendületet adhat a „lányoknak”, hogy a következő évben nagyobb szabású ünnepséget szervezhessenek a női kar megalakulásának 30. és a szeredai karéneklés 150. évfordulójára. Az 1988-ban alakult női kar az 1929-ben létrejött Bocskai Dalkar „jogutódja”, az elmúlt húsz év alatt mintegy 50 településen 250 fellépést számlált itthon és külföldön, öt éve ezüst fokozattal minősített kórus, és nélküle elképzelhetetlen a kisváros és a Nyárádmente kultu- rális élete – hangzott el Kovács Júlia volt tanfelügyelő laudációjában.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
Csaba királyfit ünnepelték Nyárádszeredában
Szombaton ötödszörre szerveztek emlékünnepséget a kisvárosban Csaba királyfi tiszteletére. A tartalmas program keretében aktuálpolitikai kérdések is felvetődtek, díjakat adtak át, koszorúztak, szórakoztak.
A Magyar Polgári Párt országos és helyi szervezetei, Nyárádszereda Székely Tanácsa, az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete és a Kerecsen egyesület szervezésében ötödször ünnepelték Csaba királyfit. Erre 2012 óta kerül sor, amióta a kisváros Kövér Lászlótól, a magyar országgyűlés elnökétől Csaba-szobrot kapott elismerésül, amiért határozottan fellépett az ortodox egyház erőszakos templomépítési szándéka ellen. Minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor az ünnepségre, tavaly a választási kampány miatt maradt el. 1944-ig május 30. Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt, ezt próbálták feléleszteni a szeredai kezdeményezők azért, hogy erősítsék Maros megyében a székely nemzettudatot. Ebben segített a székely zászló és a Csaba-szobor is, és remélhetőleg „ragályos” lesz, mások is megszervezik – mondta el lapunknak Bíró József Attila, az MPP helyi elnöke. Az ünnepség a városi könyvtárban kezdődött délután, de előtte nem feledkeztek meg arról, hogy néhai Csíki Sándor sírját felkeressék, aki ezt az ünnepséget megálmodta, létrehozta. Siklódi Réka a székely himnusz kevésbé ismert sorait énekelte el, Nagy Hunor Gergő Csaba királyfi mondáját adta elő, majd két érdekes előadást is meghallgathatott a mintegy százfős közönség. Miholcsa József szobrászművész Csaba királyfi és a székelyek mitológiáját tizenhat éve faragta meg, s ennek kapcsán tartott a csodaszarvasig, csillagképekig, szkítákig, de az indiai művészetig is elnyúló tartalmas értekezést. Szerinte a székelyek mitológiája a csillagok tükörcserepeiből igenis összerakható, sőt hiszi azt is, hogy Csaba királyfi Szent László lényében, személyében is visszatért népéhez egykoron. Dr. Köllő Gábor nyárádremetei plébános a csillagképeken túli szimbólumrendszerekről is szót ejtett, amelyet csak mi ismerünk, a mi életünk kulcsrendszere van benne, míg a pentaton dallam struktúrája a csillagképekben is benne van – fejtegette, rámutatva, hogy történelmünket és oktatásunkat ma mások írják, ezért kiesett szívünkből az ősmagyar tudás, elfelejtjük énekeinket, táncainkat is. Az ünneplők megkoszorúzták Csaba királyfi főtéri szobrát, majd a középiskola udvarán Biró Zsolt parlamenti képviselő és Novák Zoltán szenátor megadták a kezdőrúgást a helyi RMDSZ és MPP szervezetek közötti focimeccsre, a szervezők pedig hatalmas adag babgulyásra is várták a tömeget, a gyerekeknek pedig foglalkozásokat szerveztek. „Lészen autonómia” Egy ilyen ünnep kapcsán elkerülhetetlen rávilágítani az aktuálpolitikai kérdésekre, így Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra mutatott rá, hogy minden állítás ellenére a székely autonómiamozgalom nem fulladt ki. Kipróbálták a tömegmozgalmat és a nemzetközi diplomáciához is fordultak, mert a törvényesség eszközeit kell felsorakoztatni az autonómia mellett. A székelység sem a lendületéből, sem a szabadságvágyából nem fogyott ki, mert az autonómia maga a szabadság intézménye. A székelység egész történelme a szabadságért folytatott harcról, a jogtiprásról és az az elleni fellépésekről szólt, a székely a „jog népévé” vált, és az autonómiát a jog eszközeivel fogja megszerezni – hangzott el. Biró Zsolt, az MPP elnöke ajándékokat adott át a helyieknek és a felvidéki Berzéte küldöttségének, majd rámutatott: Európában és Romániában kettős mércét használnak a kisebbségek és a különböző régiók identitását illetően. Ezt a helyzetet szeretnék most a parlamentben a helyi közigazgatási törvény módosítása révén feloldani, rendezni a szimbólumhasználat kérdését, de azt is megpróbálják később elérni, hogy Székelyföldnek is legyen hivatalos ünnepnapja, ahogyan más romániai térségeknek már van. Továbbviszik az éneklést Csaba királyfi ünnepén a kezdeményezők minden évben díjat nyújtanak át egy személynek vagy szervezetnek, intézménynek „szülő- földünkön való megmaradásunk érdekében végzett önzetlen munkásságáért és hagyományaink, valamint kultúránk ápolásáért”. Idén a szeredai Bocskai Dalkarnak ítélték oda a díjat, a sokévi munka tiszteletéül és köszönetéül. Az oklevél és emlékplakett mellé egy 1000 lejes vásárlási utalvány is járt, ezzel segítenének a kórust leendő új székházának berendezésében. Ferencz Csaba karnagy meglepődve vette át a díjat, amely erőt, lendületet adhat a „lányoknak”, hogy a következő évben nagyobb szabású ünnepséget szervezhessenek a női kar megalakulásának 30. és a szeredai karéneklés 150. évfordulójára. Az 1988-ban alakult női kar az 1929-ben létrejött Bocskai Dalkar „jogutódja”, az elmúlt húsz év alatt mintegy 50 településen 250 fellépést számlált itthon és külföldön, öt éve ezüst fokozattal minősített kórus, és nélküle elképzelhetetlen a kisváros és a Nyárádmente kultu- rális élete – hangzott el Kovács Júlia volt tanfelügyelő laudációjában.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 10.
Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe
A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.
A Szekuritáte leváltára mellett a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.
Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.
A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.
A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.
A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról.
Antal Erika
Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/
előző kötet:
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
maszol.ro
Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe
A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.
A Szekuritáte leváltára mellett a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.
Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.
A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.
A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.
A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról.
Antal Erika
Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/
előző kötet:
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
maszol.ro
2017. június 13.
Beszélgetés Novák Csaba Zoltánnal
Kötet a Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Holtvágányon – a cím kifejező és könnyen értelmezhető, főként az alcím ismeretében: A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1975–1989. A Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyv Novák Csaba Zoltán történész legutóbbi kötete, amelynek ismertetésére múlt héten került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A fiatal szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk.
– Miért volt fontos számodra ez a téma, milyen forrásokból állítottad össze a kötetet?
– A kötet a 2010–2011-es Aranykorszak című könyvem folytatása, amely a Ceauşescu-rendszer első időszakát dolgozta fel – ebben a második szakaszt taglalom. A rendszer két nagy szakaszból állt, az első 1965-től 1974-ig tartott, és egy viszonylag szabadabb, liberálisabb korszak volt, ha lehet ezt így mondani. A változások a hetvenes évek közepétől jelentkeztek. A legutóbbi kötetem ezt az időszakot mutatja be. Ekkortól olyan rendszer következett, amelyben a pártvezetés magyarságpolitikája jelentős változásokon ment keresztül. Egy általános fordulat részeként a párt szakított az előző időszak politikájával, amelynek keretében a kisebbségeket a saját elitjük által integrálta. A hetvenes évek közepétől mindez megváltozott, fokozatos leépítés következett: a régi elitet, a kisebbségi elitet is lecserélik, helyükre pedig nagyon kis létszámban kerülnek magyar emberek. A teljes elitcserével járt, hogy azokat a magyar kommunista politikusokat, akik mertek szólni a magyarság ügyének érdekében, leváltották, félreállították, helyükre pedig a rendszerhez abszolút lojális és hű kádereket tettek. Ez a folyamat a hetvenes években kezdődött, és oda vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepére Románia teljesen elszigetelődött, még a szocialista táboron belül is: nem tért át azokra a reformokra, amelyeket a többi szocialista állam bevezetett, a pártvezetést és a politikát a nacionalizmus határozta meg, diplomáciai hidegháborúban állt Magyarországgal, amelynek egyik következményeként a romániai magyar kisebbséggel szemben nyílt asszimilációs tendenciákkal élt, a magyar közösséget teljesen be akarta olvasztani.
– Hogyan mutatja be mindezt a kötet?
– A könyv a Ceauşescu-rendszer ezen szakaszát két nagy részben tárgyalja. Az egyik rész egy értelmező, elemző fejezet, amely szakmai szempontból általános történészi kutatásnak minősül. A második részben a forrásaimat használom fel, és közlöm: magyarországi és hazai levéltári forrásokból válogattam. E kétrészes felépítésnek köszönhetően azok számára is hasznosnak bizonyulhat a kötet, akik az elemzésre kíváncsiak, és azok is érdeklődéssel forgathatják, akiket a különböző korabeli dokumentumok érdekelnek. A magyar diplomáciai források mellett a román Központi Történeti Levéltárban és a Securitate által készített dokumentumokat őrző CNSAS levéltárából is válogattam, utóbbiból külön fejezetet írtam a kötet elemző részében is: A magyar kérdés mint belbiztonsági kérdés. Ezzel külön is foglalkozom.
– Szenátorként aktívan részt veszel a hazai politikai életben; mikor volt időd ezt a kötetet megírni, összeállítani?
– Ez a kötet annak a hosszú kutatási folyamatnak a lezárása, amelyet a doktori disszertációm során indítottam: egy tízévesnél is hosszabb kutatásról van szó. De a politikai jellegű tevékenységem mellett a történészi munkát továbbra is folytatom. Természetesen nem tudok annyit foglalkozni vele, mint régebben, de eljárok konferenciákra, igyekszem részt venni a szakmai életben, mert a történészi munkát soha nem kívánom abbahagyni.
K. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
Kötet a Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Holtvágányon – a cím kifejező és könnyen értelmezhető, főként az alcím ismeretében: A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1975–1989. A Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyv Novák Csaba Zoltán történész legutóbbi kötete, amelynek ismertetésére múlt héten került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A fiatal szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk.
– Miért volt fontos számodra ez a téma, milyen forrásokból állítottad össze a kötetet?
– A kötet a 2010–2011-es Aranykorszak című könyvem folytatása, amely a Ceauşescu-rendszer első időszakát dolgozta fel – ebben a második szakaszt taglalom. A rendszer két nagy szakaszból állt, az első 1965-től 1974-ig tartott, és egy viszonylag szabadabb, liberálisabb korszak volt, ha lehet ezt így mondani. A változások a hetvenes évek közepétől jelentkeztek. A legutóbbi kötetem ezt az időszakot mutatja be. Ekkortól olyan rendszer következett, amelyben a pártvezetés magyarságpolitikája jelentős változásokon ment keresztül. Egy általános fordulat részeként a párt szakított az előző időszak politikájával, amelynek keretében a kisebbségeket a saját elitjük által integrálta. A hetvenes évek közepétől mindez megváltozott, fokozatos leépítés következett: a régi elitet, a kisebbségi elitet is lecserélik, helyükre pedig nagyon kis létszámban kerülnek magyar emberek. A teljes elitcserével járt, hogy azokat a magyar kommunista politikusokat, akik mertek szólni a magyarság ügyének érdekében, leváltották, félreállították, helyükre pedig a rendszerhez abszolút lojális és hű kádereket tettek. Ez a folyamat a hetvenes években kezdődött, és oda vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepére Románia teljesen elszigetelődött, még a szocialista táboron belül is: nem tért át azokra a reformokra, amelyeket a többi szocialista állam bevezetett, a pártvezetést és a politikát a nacionalizmus határozta meg, diplomáciai hidegháborúban állt Magyarországgal, amelynek egyik következményeként a romániai magyar kisebbséggel szemben nyílt asszimilációs tendenciákkal élt, a magyar közösséget teljesen be akarta olvasztani.
– Hogyan mutatja be mindezt a kötet?
– A könyv a Ceauşescu-rendszer ezen szakaszát két nagy részben tárgyalja. Az egyik rész egy értelmező, elemző fejezet, amely szakmai szempontból általános történészi kutatásnak minősül. A második részben a forrásaimat használom fel, és közlöm: magyarországi és hazai levéltári forrásokból válogattam. E kétrészes felépítésnek köszönhetően azok számára is hasznosnak bizonyulhat a kötet, akik az elemzésre kíváncsiak, és azok is érdeklődéssel forgathatják, akiket a különböző korabeli dokumentumok érdekelnek. A magyar diplomáciai források mellett a román Központi Történeti Levéltárban és a Securitate által készített dokumentumokat őrző CNSAS levéltárából is válogattam, utóbbiból külön fejezetet írtam a kötet elemző részében is: A magyar kérdés mint belbiztonsági kérdés. Ezzel külön is foglalkozom.
– Szenátorként aktívan részt veszel a hazai politikai életben; mikor volt időd ezt a kötetet megírni, összeállítani?
– Ez a kötet annak a hosszú kutatási folyamatnak a lezárása, amelyet a doktori disszertációm során indítottam: egy tízévesnél is hosszabb kutatásról van szó. De a politikai jellegű tevékenységem mellett a történészi munkát továbbra is folytatom. Természetesen nem tudok annyit foglalkozni vele, mint régebben, de eljárok konferenciákra, igyekszem részt venni a szakmai életben, mert a történészi munkát soha nem kívánom abbahagyni.
K. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 19.
A bizonytalanság hálójában
Határidőkön túl
Az iskolaalapítók emlékét szerte a világon nagy tisztelettel és kegyelettel őrzik. Iskolát alapítani ugyanis a legszebb és legnemesebb feladatok egyike. Színvonalas iskolát alapítani, amely rövid idő alatt teljesítményt tud felmutatni, annál inkább. Jó hangulatú iskolát létrehozni, ahol helye van a lelkiség mellett a vidámságnak is, ahova jókedvvel mennek a diákok, különösképpen szép feladat.
Erényből bűn
2017-ben Marosvásárhelyen mindez bűnnek minősül, az alapítókat felfújt, eltorzított okokból meghurcolják, mintha főbenjáró bűnt követtek volna el azzal, hogy színvonalat teremtettek, a szülőket – akiknek joggal alakult ki a bizalmuk az iskola iránt, és nem adják fel a küzdelmet – megfélemlítik, a gyermekek jogait durván megsértik, lelkivilágukat, a felnőttekbe vetett bizalmukat összetörik. El lehet-e fogadni, hogy mindazt, amit jó szándékú pedagógusok felépítettek,
alattomos, rossz szándékú erők minden eszközt, akár az „igazságszolgáltatást” is felhasználva, lebontsák?
Erre gondoltam június 15-én délelőtt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum évzáró ünnepségén, amikor a kitűnő tanuló diákokat szólították ki sorra, és elhangzott, hogy egy-két felsőbb osztály kivételével mindeniknek az általánosa kilencesen fölül van. A legkülönbözőbb versenyeken, vetélkedőkön díjat, helyezést elért, teljesítményükre büszke diákok mellett lelkes pedagógusok és szülők örömét is beárnyékolja az iskola körül a felelősség hárításáról szóló elvtelen labdajáték. Azt, ami két év alatt a más tanintézményekből hozott anyagból összeforrott, és a frissen kapott anyagból felépült, akkora nagy bűn tönkretenni, amit az iskola rosszakarói sem követhetnek el következmények nélkül.
Azok számára, akiknek feltett szándéka az intézmény tönkretétele, az sem számít, hogy a katolikus iskola körüli helyzet rendezésének elmaradása szinte az egész megye diákságát érinti, ugyanis a vidéki általános iskolák végzettjei közül is sokan készülnek marosvásárhelyi tanintézménybe. Hétfőn megkezdődik az országos képességfelmérő teszt, amelyen a diákok úgy vesznek részt, hogy nem ismerik pontosan, hova, melyik iskolába nyerhetnek felvételt.
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy az alapításakor történt adminisztratív hiba ellenére a katolikus iskola törvényesen működik. Ezért a legészszerűbb megoldás az lett volna, ha a tanfelügyelőség érvényteleníti február végi határozatát, miszerint a vizsgálat alatt álló tanintézmény nem vehet fel diákokat, így nem indulhatnak az előkészítő és a tervezett kilencedik osztályok, köztük a katolikus teológia osztály sem, ami a Római Katolikus Püspökök Konferenciája és a közoktatási minisztérium egyezsége alapján jöhetett létre.
Szorul a hurok
Az említett megoldás helyett az egymást követő bírósági ítéletekkel a hurkot mind szorosabbra fűzik az iskola körül. Egyrészt elutasították az iskola és a szülők kérését, hogy a bíróság érvénytelenítse a tanfelügyelőség említett határozatát, amely megbénította az iskola működését. A közigazgatási bíróságon pedig az Unirea Főgimnáziumba járó szülők kérésére érvénytelenítették azt a tanfelügyelőségi határozatot is, amelynek alapján a tanfelügyelőség a szülők kérésének eleget téve a katolikus iskolába sorolta be az Unirea alsó és gimnáziumi tagozatos osztályait.
A helyi önkormányzat döntéseit, egyrészt amellyel korrigálni szerették volna az iskola alapításáról szóló tanácsi határozat két kifogásolt szavát (a „se propune”-t a „se aprobă”-val helyettesítve), valamint egy új iskola alapításáról szóló határozatot is, a prefektus megtámadta. A Szentszék nagykövetének marosvásárhelyi látogatásakor viszont a legkategorikusabb fogadalmat tette a helyzet rendezésére, de ennek a jelei még nem mutatkoznak.
Felelősség minden fokon
Az alapítás körüli jogi helyzetről a polgármesteri hivatal jegyzője, Szövérfi László fenntartja, hogy a sokat emlegetett 33-as határozat, amellyel a tanács Marosvásárhely iskolahálózatáról szavazott, és az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat alapján a Római Katolikus Teológiai Líceum törvényesen működik. Ezt erősíti meg, hogy 2015-ben a minisztérium belefoglalta az országos iskolahálózatba, és a középiskolai oktatás minőségét ellenőrző ügynökség mindent rendben talált, akkreditálva a kezdő osztályokat. Ha az igazságügyi szervek úgy döntenének, hogy a katolikus iskola nem működik törvényesen, akkor mind a minisztériumnak, mind a minőségellenőrző szervnek vállalnia kell a felelősséget, ahogy egyébként Marosvásárhely polgármesteri hivatalának és tanácsának is. A jegyző szerint, ha jóindulattal kezelnék az ügyet, a tárcavezető meg tudta volna oldani, egy miniszteri rendelettel, illetve egy kormányrendelettel. A kérdésre, hogy a polgármesteri hivatal miért lépett be ellenfélként az iskola elleni perbe, azt válaszolta, hogy abban az időben nem ő volt a jegyző.
„További jogi eszközökkel próbálkozunk”
Az iskola évzáró ünnepségén Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátornak tettük fel a kérdést, hogy az említett bírósági határozatok alapján van-e még remény, hogy a katolikus iskola megmaradjon.
Mivel a remény hal meg utoljára, bízom abban, hogy nem az utolsó évzárón vettünk részt. Bár nehéz félévet zártunk, úgy érzem, van remény a megoldásra. A beszédekben elhangzott, hogy az elmúlt időszakban a diákok, pedagógusok és szülők példaértékű összefogásának vol-
tunk a tanúi, az ügyet felkaroló és támogató különböző színezetű politikai alakulatok képviselői a politikum és a civil társadalom közötti összefogásról tettek tanúbizonyságot. Továbbá jogi eszközökkel próbálkozunk, amelyek törvényes megoldást kínálnak az iskola helyzetének a rendezésére. Önkormányzati szinten is folytatódnak a próbálkozások, illetve a törvényhozás szintjén is reménykedünk az elmozdulásban.
Lehet-e hinni a pápai nuncius előtt tett ígéreteknek, vagy csak pillanatnyi szemfényvesztés volt az egész?
Az eddigi tárgyalások során azt tapasztaltam, hogy az intézmények közül minden érintett fél – tanfelügyelőség, minisztérium, polgármesteri hivatal, prefektúra – deklaratív módon a megoldásról beszél, de hathatós módon segítséget egyik intézmény sem nyújtott a katolikus teológiai líceum ügyének rendezésére. Mindez beleillik az általános romániai képbe, ahogy különböző jogi eszközökkel, módszerekkel próbálják az eddig kivívott jogainkat csökkenteni, intézményeinket lebontani. Hangsúlyosan fölszólítjuk az érintett szerveket, hogy lássák el feladatukat! A prefektus feladatköri leírásában szerepel, hogy közvetítenie kell a különböző szereplők között. Ennek érdekében olyan jogi javaslatokat indítványozhatna, amelyek megoldást, kiutat jelentenének ebből az ügyből.
Szintén országos jellegű probléma, hogy olyan törvényi keret van érvényben Romániában, amelyet többféleképpen lehet értelmezni, s kafkai módszerrel hónapokig-évekig lehet húzni-halasztani ügyeket.
Az iskolának létjogosultsága van
Biró Zsolt parlamenti képviselő is részt vett az évzárón.
Kiegészítésként először is a bibliai idézetet említeném, amelyben Pál apostol a zsidókhoz írott levelében úgy fogalmaz, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi. Ebbe az iskolába jártam, és 1988-ban itt érettségiztem. Arra gondoltam, hogy akkoriban hány embernek jutott eszébe, hogy ezen az udvaron 27-28 év múlva egy római katolikus iskola évzáró ünnepségén veszünk részt. Ez kell számunkra a hitet és a reményt adja a továbbiakban is, nem szabad ebben a kérdésben meghátrálni, ugyanis az elmúlt évek során egyértelműen beigazolódott, hogy ennek az iskolának létjogosultsága van, a közösség igényli, az eredmények megerősítik, a jogi helyzetet kell a következőkben úgy alakítani, hogy megoldást biztosítson az iskola jövőjére. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra a diszkriminációra, ami a marosvásárhelyi tanfelügyelőség szintjén ismétlődik azzal, hogy jóval kevesebb magyar osztályt indítanak annál, mint amire a magyar közösségnek megyénkben joga és szüksége lenne. 27 éve folyton csak visszalépünk, és az idén már 253 magyar gyermek számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget anyanyelven, holott a törvény világosan fogalmaz az ellenkezőjéről. A román és a német tagozaton több a hely, mint a végzős diák, csak a magyar tagozatot sújtja a diszkrimináció.
Konkrét megoldásnak mit lát a katolikus iskolát illetően?
Egyelőre beiskolázási terv sincsen Marosvásárhelyen, a helyzet tehát nemcsak a katolikus iskolára éleződik ki, hanem a többi tanintézményre is, amelyek ősztől el kell kezdjék a tevékenységüket. Nem beszélve arról, hogy a kilencedik osztályba készülő gyermekek kezében a módszertani útmutató szerint már régen ott kellene legyen az induló kilencedik osztályokat tartalmazó füzet, ami alapján eldönthetik, hogy hol szeretnének továbbtanulni. Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, és nem tudni, hogy Marosvásárhelyen mit választanak a diákok. Ha a városvezetés, a szakmai felügyelet ennyire felelőtlen, tennünk kell azért, hogy hasonló helyzetek ne ismétlődhessenek meg.
Fellebbez az iskola
Székely Szilárd, az RKTL megbízott igazgatója elmondta, hogy az iskola nevében fellebbeznek a közigazgatási bíróság határozata ellen. Továbbá úgy gondolják, hogy amíg a katolikus iskola létezik, nem lehet az ellenkezőjét állítani egy kétely alapján. Fenntartásaik vannak egy új iskola indításával kapcsolatosan is, arra gondolva, hogy mi lesz a diákokkal a 2017/18-as tanévben. Ha nem vonják vissza a beiratkozási tilalmat, a végzős osztályok távozásával megszűnik a lehetőség a diákok pótlására, ami komoly következménnyel járhat a tanári karra is. Kik fognak a 2018-ban induló új iskolában tanítani, és hol lesznek a megmaradt diákok? – hangzik a kétely az iskola részéről.
Melyek lesznek a befogadó iskolák, és mi a biztosíték arra, hogy visszaadják az áthelyezett kapott osztályokat? Mi a garancia arra, hogy az új alapítást nem fogják megtámadni? Marad-e még bizalom a szülőkben, hogy az új iskolába írassák a gyermeküket a történtek után? – néhány a kérdések közül, amelyek megválaszolásáig a jelenlegi intézmény megtartását vélik az egyetlen lehetséges útnak, nyilván a beiskolázás tilalmának a feloldásával – erősítette meg a tantestület nevében Székely Szilárd megbízott igazgató az iskolának a már korábban is közölt állásfoglalását.
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)
Határidőkön túl
Az iskolaalapítók emlékét szerte a világon nagy tisztelettel és kegyelettel őrzik. Iskolát alapítani ugyanis a legszebb és legnemesebb feladatok egyike. Színvonalas iskolát alapítani, amely rövid idő alatt teljesítményt tud felmutatni, annál inkább. Jó hangulatú iskolát létrehozni, ahol helye van a lelkiség mellett a vidámságnak is, ahova jókedvvel mennek a diákok, különösképpen szép feladat.
Erényből bűn
2017-ben Marosvásárhelyen mindez bűnnek minősül, az alapítókat felfújt, eltorzított okokból meghurcolják, mintha főbenjáró bűnt követtek volna el azzal, hogy színvonalat teremtettek, a szülőket – akiknek joggal alakult ki a bizalmuk az iskola iránt, és nem adják fel a küzdelmet – megfélemlítik, a gyermekek jogait durván megsértik, lelkivilágukat, a felnőttekbe vetett bizalmukat összetörik. El lehet-e fogadni, hogy mindazt, amit jó szándékú pedagógusok felépítettek,
alattomos, rossz szándékú erők minden eszközt, akár az „igazságszolgáltatást” is felhasználva, lebontsák?
Erre gondoltam június 15-én délelőtt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum évzáró ünnepségén, amikor a kitűnő tanuló diákokat szólították ki sorra, és elhangzott, hogy egy-két felsőbb osztály kivételével mindeniknek az általánosa kilencesen fölül van. A legkülönbözőbb versenyeken, vetélkedőkön díjat, helyezést elért, teljesítményükre büszke diákok mellett lelkes pedagógusok és szülők örömét is beárnyékolja az iskola körül a felelősség hárításáról szóló elvtelen labdajáték. Azt, ami két év alatt a más tanintézményekből hozott anyagból összeforrott, és a frissen kapott anyagból felépült, akkora nagy bűn tönkretenni, amit az iskola rosszakarói sem követhetnek el következmények nélkül.
Azok számára, akiknek feltett szándéka az intézmény tönkretétele, az sem számít, hogy a katolikus iskola körüli helyzet rendezésének elmaradása szinte az egész megye diákságát érinti, ugyanis a vidéki általános iskolák végzettjei közül is sokan készülnek marosvásárhelyi tanintézménybe. Hétfőn megkezdődik az országos képességfelmérő teszt, amelyen a diákok úgy vesznek részt, hogy nem ismerik pontosan, hova, melyik iskolába nyerhetnek felvételt.
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy az alapításakor történt adminisztratív hiba ellenére a katolikus iskola törvényesen működik. Ezért a legészszerűbb megoldás az lett volna, ha a tanfelügyelőség érvényteleníti február végi határozatát, miszerint a vizsgálat alatt álló tanintézmény nem vehet fel diákokat, így nem indulhatnak az előkészítő és a tervezett kilencedik osztályok, köztük a katolikus teológia osztály sem, ami a Római Katolikus Püspökök Konferenciája és a közoktatási minisztérium egyezsége alapján jöhetett létre.
Szorul a hurok
Az említett megoldás helyett az egymást követő bírósági ítéletekkel a hurkot mind szorosabbra fűzik az iskola körül. Egyrészt elutasították az iskola és a szülők kérését, hogy a bíróság érvénytelenítse a tanfelügyelőség említett határozatát, amely megbénította az iskola működését. A közigazgatási bíróságon pedig az Unirea Főgimnáziumba járó szülők kérésére érvénytelenítették azt a tanfelügyelőségi határozatot is, amelynek alapján a tanfelügyelőség a szülők kérésének eleget téve a katolikus iskolába sorolta be az Unirea alsó és gimnáziumi tagozatos osztályait.
A helyi önkormányzat döntéseit, egyrészt amellyel korrigálni szerették volna az iskola alapításáról szóló tanácsi határozat két kifogásolt szavát (a „se propune”-t a „se aprobă”-val helyettesítve), valamint egy új iskola alapításáról szóló határozatot is, a prefektus megtámadta. A Szentszék nagykövetének marosvásárhelyi látogatásakor viszont a legkategorikusabb fogadalmat tette a helyzet rendezésére, de ennek a jelei még nem mutatkoznak.
Felelősség minden fokon
Az alapítás körüli jogi helyzetről a polgármesteri hivatal jegyzője, Szövérfi László fenntartja, hogy a sokat emlegetett 33-as határozat, amellyel a tanács Marosvásárhely iskolahálózatáról szavazott, és az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat alapján a Római Katolikus Teológiai Líceum törvényesen működik. Ezt erősíti meg, hogy 2015-ben a minisztérium belefoglalta az országos iskolahálózatba, és a középiskolai oktatás minőségét ellenőrző ügynökség mindent rendben talált, akkreditálva a kezdő osztályokat. Ha az igazságügyi szervek úgy döntenének, hogy a katolikus iskola nem működik törvényesen, akkor mind a minisztériumnak, mind a minőségellenőrző szervnek vállalnia kell a felelősséget, ahogy egyébként Marosvásárhely polgármesteri hivatalának és tanácsának is. A jegyző szerint, ha jóindulattal kezelnék az ügyet, a tárcavezető meg tudta volna oldani, egy miniszteri rendelettel, illetve egy kormányrendelettel. A kérdésre, hogy a polgármesteri hivatal miért lépett be ellenfélként az iskola elleni perbe, azt válaszolta, hogy abban az időben nem ő volt a jegyző.
„További jogi eszközökkel próbálkozunk”
Az iskola évzáró ünnepségén Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátornak tettük fel a kérdést, hogy az említett bírósági határozatok alapján van-e még remény, hogy a katolikus iskola megmaradjon.
Mivel a remény hal meg utoljára, bízom abban, hogy nem az utolsó évzárón vettünk részt. Bár nehéz félévet zártunk, úgy érzem, van remény a megoldásra. A beszédekben elhangzott, hogy az elmúlt időszakban a diákok, pedagógusok és szülők példaértékű összefogásának vol-
tunk a tanúi, az ügyet felkaroló és támogató különböző színezetű politikai alakulatok képviselői a politikum és a civil társadalom közötti összefogásról tettek tanúbizonyságot. Továbbá jogi eszközökkel próbálkozunk, amelyek törvényes megoldást kínálnak az iskola helyzetének a rendezésére. Önkormányzati szinten is folytatódnak a próbálkozások, illetve a törvényhozás szintjén is reménykedünk az elmozdulásban.
Lehet-e hinni a pápai nuncius előtt tett ígéreteknek, vagy csak pillanatnyi szemfényvesztés volt az egész?
Az eddigi tárgyalások során azt tapasztaltam, hogy az intézmények közül minden érintett fél – tanfelügyelőség, minisztérium, polgármesteri hivatal, prefektúra – deklaratív módon a megoldásról beszél, de hathatós módon segítséget egyik intézmény sem nyújtott a katolikus teológiai líceum ügyének rendezésére. Mindez beleillik az általános romániai képbe, ahogy különböző jogi eszközökkel, módszerekkel próbálják az eddig kivívott jogainkat csökkenteni, intézményeinket lebontani. Hangsúlyosan fölszólítjuk az érintett szerveket, hogy lássák el feladatukat! A prefektus feladatköri leírásában szerepel, hogy közvetítenie kell a különböző szereplők között. Ennek érdekében olyan jogi javaslatokat indítványozhatna, amelyek megoldást, kiutat jelentenének ebből az ügyből.
Szintén országos jellegű probléma, hogy olyan törvényi keret van érvényben Romániában, amelyet többféleképpen lehet értelmezni, s kafkai módszerrel hónapokig-évekig lehet húzni-halasztani ügyeket.
Az iskolának létjogosultsága van
Biró Zsolt parlamenti képviselő is részt vett az évzárón.
Kiegészítésként először is a bibliai idézetet említeném, amelyben Pál apostol a zsidókhoz írott levelében úgy fogalmaz, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi. Ebbe az iskolába jártam, és 1988-ban itt érettségiztem. Arra gondoltam, hogy akkoriban hány embernek jutott eszébe, hogy ezen az udvaron 27-28 év múlva egy római katolikus iskola évzáró ünnepségén veszünk részt. Ez kell számunkra a hitet és a reményt adja a továbbiakban is, nem szabad ebben a kérdésben meghátrálni, ugyanis az elmúlt évek során egyértelműen beigazolódott, hogy ennek az iskolának létjogosultsága van, a közösség igényli, az eredmények megerősítik, a jogi helyzetet kell a következőkben úgy alakítani, hogy megoldást biztosítson az iskola jövőjére. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra a diszkriminációra, ami a marosvásárhelyi tanfelügyelőség szintjén ismétlődik azzal, hogy jóval kevesebb magyar osztályt indítanak annál, mint amire a magyar közösségnek megyénkben joga és szüksége lenne. 27 éve folyton csak visszalépünk, és az idén már 253 magyar gyermek számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget anyanyelven, holott a törvény világosan fogalmaz az ellenkezőjéről. A román és a német tagozaton több a hely, mint a végzős diák, csak a magyar tagozatot sújtja a diszkrimináció.
Konkrét megoldásnak mit lát a katolikus iskolát illetően?
Egyelőre beiskolázási terv sincsen Marosvásárhelyen, a helyzet tehát nemcsak a katolikus iskolára éleződik ki, hanem a többi tanintézményre is, amelyek ősztől el kell kezdjék a tevékenységüket. Nem beszélve arról, hogy a kilencedik osztályba készülő gyermekek kezében a módszertani útmutató szerint már régen ott kellene legyen az induló kilencedik osztályokat tartalmazó füzet, ami alapján eldönthetik, hogy hol szeretnének továbbtanulni. Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, és nem tudni, hogy Marosvásárhelyen mit választanak a diákok. Ha a városvezetés, a szakmai felügyelet ennyire felelőtlen, tennünk kell azért, hogy hasonló helyzetek ne ismétlődhessenek meg.
Fellebbez az iskola
Székely Szilárd, az RKTL megbízott igazgatója elmondta, hogy az iskola nevében fellebbeznek a közigazgatási bíróság határozata ellen. Továbbá úgy gondolják, hogy amíg a katolikus iskola létezik, nem lehet az ellenkezőjét állítani egy kétely alapján. Fenntartásaik vannak egy új iskola indításával kapcsolatosan is, arra gondolva, hogy mi lesz a diákokkal a 2017/18-as tanévben. Ha nem vonják vissza a beiratkozási tilalmat, a végzős osztályok távozásával megszűnik a lehetőség a diákok pótlására, ami komoly következménnyel járhat a tanári karra is. Kik fognak a 2018-ban induló új iskolában tanítani, és hol lesznek a megmaradt diákok? – hangzik a kétely az iskola részéről.
Melyek lesznek a befogadó iskolák, és mi a biztosíték arra, hogy visszaadják az áthelyezett kapott osztályokat? Mi a garancia arra, hogy az új alapítást nem fogják megtámadni? Marad-e még bizalom a szülőkben, hogy az új iskolába írassák a gyermeküket a történtek után? – néhány a kérdések közül, amelyek megválaszolásáig a jelenlegi intézmény megtartását vélik az egyetlen lehetséges útnak, nyilván a beiskolázás tilalmának a feloldásával – erősítette meg a tantestület nevében Székely Szilárd megbízott igazgató az iskolának a már korábban is közölt állásfoglalását.
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 23.
A Maros megyei főtanfelügyelő fejét követeli az RMDSZ
Elfogadhatatlannak tartja Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor a Maros megyei tanfelügyelőség csütörtökön hozott döntését, miszerint az induló 9-dik osztályokat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák a következő tanévben.
A szövetség politikusa pénteken úgy fogalmazott: gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből. Novák Csaba Zoltán szerint a tanfelügyelőség vezetősége úgy is dönthetett volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják a két osztályt. „Ehelyett mégis olyan iskolákba osztották ezeket az osztályokat, ahová még a román szülők is nehéz szívvel íratják be gyermekeiket.
A döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéseket vet fel, hiszen tudomásunk szerint például a faipari líceumban nincs elegendő magyar szaktanár. Másként fogalmazva: felmerül az a gyanú, hogy a magyar gyermekeket román szaktanárok oktatnák. Ez a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív. Ezért lemondásra szólítom fel a főtanfelügyelőt” – idézte az RMDSZ hírlevele a Maros megyei szenátort.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum hatáskörébe sorolnák oktatási struktúraként.
Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. A szövetség szerint az általa is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. „Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak" – szerepel az RMDSZ állásfoglalásában.
kronika.ro
Elfogadhatatlannak tartja Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor a Maros megyei tanfelügyelőség csütörtökön hozott döntését, miszerint az induló 9-dik osztályokat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák a következő tanévben.
A szövetség politikusa pénteken úgy fogalmazott: gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből. Novák Csaba Zoltán szerint a tanfelügyelőség vezetősége úgy is dönthetett volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják a két osztályt. „Ehelyett mégis olyan iskolákba osztották ezeket az osztályokat, ahová még a román szülők is nehéz szívvel íratják be gyermekeiket.
A döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéseket vet fel, hiszen tudomásunk szerint például a faipari líceumban nincs elegendő magyar szaktanár. Másként fogalmazva: felmerül az a gyanú, hogy a magyar gyermekeket román szaktanárok oktatnák. Ez a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív. Ezért lemondásra szólítom fel a főtanfelügyelőt” – idézte az RMDSZ hírlevele a Maros megyei szenátort.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum hatáskörébe sorolnák oktatási struktúraként.
Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. A szövetség szerint az általa is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. „Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak" – szerepel az RMDSZ állásfoglalásában.
kronika.ro
2017. június 23.
Katolikus gimnázium: a tanfelügyelőség nem vette figyelembe a szülők kérését
Döntött a tanfelügyelőség: Maros megyében 53 magyar tannyelvű 9.osztály indulhat, a Római Katolikus Teológiai Líceum által kért három osztály viszont szétoszlik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Constantin Brâncuşi építészeti- és a faipari szakközépiskola között. A szülők értetlenül állnak a döntés előtt, az RMDSZ lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.
A katolikus gimnázium szülői csoportja csütörtökön azzal a kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, a prefektúrához és a tanfelügyelőséghez, hogy az iskolájuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként működhessen a 2017/2018-as tanévben. A szülőket képviselő Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, az egyeztetés során a kérésüket elfogadta a városháza, a prefektúra, valamint a katolikus iskolát működtető Státus Alapítvány is.
A tanfelügyelőséget azonban ezt nem vette figyelembe a jövő tanévi iskolahálózatot összeállításakor. Csíky Csengele szerint ezzel a magyar gyerekeknek a tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga csorbult, hiszen a három osztályból csupán egy elméleti, a másik kettő vegyes tannyelvű szakközépiskolai osztály.
Az egyetlen megoldás volt
Arra a kérdésünkre, hogy két nappal ezelőtt még nem volt szó a katolikus gimnáziumnak a Bolyaiba történő besorolásába és ezt mindkét tanintézmény vezetője megerősítette, Csíky Csengele azt mondta: ezt az egy megoldást látták elfogadhatónak, amíg a katolikus iskola jogi helyzete tisztázódik.
„Ha a Bolyai struktúrájaként működne tovább a katolikus gimnázium, akkor lehetőségében állna cikluskezdő osztályokat indítani” – magyarázta a szülői csoport szóvivője, aki szerint a Bolyai vezetősége rosszul döntött, amikor elzárkózott a katolikus iskola „átvételétől”.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója, Hajdú Zoltán és a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Székely Szilárd arról tájékoztatta a sajtót, hogy egyelőre fel sem merült megoldásként a katolikus iskola besorolása a Bolyaiba, mert a felekezeti intézmény önállóságának megőrzése a cél. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ha arra szükség lesz, természetesen segítenek, befogadják a katolikusokat.
Maros megyében 4837 azoknak a száma, akik a 2016/17-es tanévben elvégezték a nyolcadik osztályt, közülük 3936-an iratkoztak a kisérettségi vizsgára.1325-ön magyar, 64-en német tannyelvű osztályban végeztek.
„Csúfot űztek a magyar közösségből”
A Maros megyei tanfelügyelőség csütörtök délutáni döntését döbbenten fogadta Novák Csaba Zoltán szenátor is, aki szerint „a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott”.
A tanügyi kérdésekkel foglalkozó szenátor a Maszolnak elmondta, mivel közeledik a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak a kilencedikbe való beiratkozásának ideje, a minisztérium is sürgette az ügy megoldását. Végre több hónapi tárgyalás után született egy konszenzusos megoldás, „a tanfelügyelőség azonban a döntésével csúfot űz a magyar közösségből”.
RMDSZ: mondjon le a főtanfelügyelő!
Lemondásra szólítja Maros megye főtanfelügyelőjét csütörtökön Novák Csaba Zoltán szenátor, aki elfogadhatatlannak tartja a döntést, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum három 9. osztályából kettőt két gyenge tanintézménybe sorolt. „Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt” – hangsúlyozta a politikus.
Novák szerint a döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéses, hiszen tudomása szerint a faipari líceumban például nincs elegendő magyar szaktanár. Ezekbe az iskolákba még a román szülők sem szívesen iratják be gyerekeiket – mutatott rá a szenátor, aki szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív, ha a magyar gyerekek számára a szakmai tantárgyakat román nyelven oktatják. .
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra – olvasható a sajtónak kiküldött közleményben.
„Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak” – olvasható a közleményben.
Antal Erika maszol.ro
Döntött a tanfelügyelőség: Maros megyében 53 magyar tannyelvű 9.osztály indulhat, a Római Katolikus Teológiai Líceum által kért három osztály viszont szétoszlik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Constantin Brâncuşi építészeti- és a faipari szakközépiskola között. A szülők értetlenül állnak a döntés előtt, az RMDSZ lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.
A katolikus gimnázium szülői csoportja csütörtökön azzal a kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, a prefektúrához és a tanfelügyelőséghez, hogy az iskolájuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként működhessen a 2017/2018-as tanévben. A szülőket képviselő Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, az egyeztetés során a kérésüket elfogadta a városháza, a prefektúra, valamint a katolikus iskolát működtető Státus Alapítvány is.
A tanfelügyelőséget azonban ezt nem vette figyelembe a jövő tanévi iskolahálózatot összeállításakor. Csíky Csengele szerint ezzel a magyar gyerekeknek a tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga csorbult, hiszen a három osztályból csupán egy elméleti, a másik kettő vegyes tannyelvű szakközépiskolai osztály.
Az egyetlen megoldás volt
Arra a kérdésünkre, hogy két nappal ezelőtt még nem volt szó a katolikus gimnáziumnak a Bolyaiba történő besorolásába és ezt mindkét tanintézmény vezetője megerősítette, Csíky Csengele azt mondta: ezt az egy megoldást látták elfogadhatónak, amíg a katolikus iskola jogi helyzete tisztázódik.
„Ha a Bolyai struktúrájaként működne tovább a katolikus gimnázium, akkor lehetőségében állna cikluskezdő osztályokat indítani” – magyarázta a szülői csoport szóvivője, aki szerint a Bolyai vezetősége rosszul döntött, amikor elzárkózott a katolikus iskola „átvételétől”.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója, Hajdú Zoltán és a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Székely Szilárd arról tájékoztatta a sajtót, hogy egyelőre fel sem merült megoldásként a katolikus iskola besorolása a Bolyaiba, mert a felekezeti intézmény önállóságának megőrzése a cél. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ha arra szükség lesz, természetesen segítenek, befogadják a katolikusokat.
Maros megyében 4837 azoknak a száma, akik a 2016/17-es tanévben elvégezték a nyolcadik osztályt, közülük 3936-an iratkoztak a kisérettségi vizsgára.1325-ön magyar, 64-en német tannyelvű osztályban végeztek.
„Csúfot űztek a magyar közösségből”
A Maros megyei tanfelügyelőség csütörtök délutáni döntését döbbenten fogadta Novák Csaba Zoltán szenátor is, aki szerint „a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott”.
A tanügyi kérdésekkel foglalkozó szenátor a Maszolnak elmondta, mivel közeledik a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak a kilencedikbe való beiratkozásának ideje, a minisztérium is sürgette az ügy megoldását. Végre több hónapi tárgyalás után született egy konszenzusos megoldás, „a tanfelügyelőség azonban a döntésével csúfot űz a magyar közösségből”.
RMDSZ: mondjon le a főtanfelügyelő!
Lemondásra szólítja Maros megye főtanfelügyelőjét csütörtökön Novák Csaba Zoltán szenátor, aki elfogadhatatlannak tartja a döntést, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum három 9. osztályából kettőt két gyenge tanintézménybe sorolt. „Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt” – hangsúlyozta a politikus.
Novák szerint a döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéses, hiszen tudomása szerint a faipari líceumban például nincs elegendő magyar szaktanár. Ezekbe az iskolákba még a román szülők sem szívesen iratják be gyerekeiket – mutatott rá a szenátor, aki szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív, ha a magyar gyerekek számára a szakmai tantárgyakat román nyelven oktatják. .
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra – olvasható a sajtónak kiküldött közleményben.
„Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak” – olvasható a közleményben.
Antal Erika maszol.ro
2017. június 23.
Szétosztotta a katolikus líceum osztályait a Maros megyei tanfelügyelőség
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. június 27.
Az RMDSZ kezdeményezésére a protestáns lelkészképzés is állami támogatásban részesül ezután
Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl azon történelmi magyar egyházak lelkészképzői is állami támogatásban részesülnek, amelyek nem állami rendszerben szervezik ezt az oktatást.
"A szenátus döntéshozó fórumként a hatályos tanügyi törvényt úgy módosította, hogy megszüntessük a pap- és lelkészképzés állami támogatása területén tapasztalt kettős mércét. A folyamatos egyeztetések eredményeképpen egyhangú szavazással fogadták el javaslatunkat, és így ezután a protestáns, református, evangélikus, unitárius lelkészképzés is részesülni fog állami finanszírozásban" – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden a plénumi szavazást követően.
A Bihar megyei törvényhozó kifejtette: jelenleg az ortodox papképzés szinte teljes egészében állami egyetemek keretében szerveződik, míg a katolikus papképzés kettős rendszerben állami és felekezeti, szemináriumi formában van jelen. A magyar protestáns egyházak lelkészképzője, a Protestáns Teológiai Intézet azért nem részesült eddig állami támogatásban, mert nem állami, hanem egyházi rendszerben szerveződött. Mint mondta, a szenátus végső döntéshozóként fogadta el az RMDSZ módosító indítványát, így az államelnök általi kihirdetés esetén, a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után biztosított lesz a protestáns lelkészképzés számára az állami támogatás.
Novák Csaba Zoltán, a szenátus tanügyi bizottságának alelnöke elmondta: „a törvény azért is jelent előretörést, mert kifejezetten a kisebbségi egyházak lelkészképzésének a támogatását oldja meg, hiszen a többségi egyház esetében a papképzés az állami oktatási rendszerben zajlik, és államilag eddig is támogatott volt. A mi történelmi egyházaink, főleg a protestáns lelkészképzés nem az állami rendszer része, önálló rendszerben szerveződik, és mostanáig számukra nem írt elő fejkvóta alapú állami támogatást a tanügyi törvény. Az RMDSZ törvény-módosításának köszönhetően immár a Protestáns Teológiai Intézet is részesül ebben a finanszírozásban.”
A tavalyi év folyamán elkészített törvénykezdeményezést Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából a protestáns egyházak vezetőivel és szakembereivel Szabó Ödön, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke, Bihar megyei képviselő egyeztette. A végső szöveg a már említett református, evangélikus, unitárius egyházi vezetők jóváhagyásával került a törvényhozás elé, és így immár az RMDSZ sikeres parlamenti munkájának eredményeként az államelnök aláírására vár ahhoz, hogy életbe lépjen. maszol.ro
Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl azon történelmi magyar egyházak lelkészképzői is állami támogatásban részesülnek, amelyek nem állami rendszerben szervezik ezt az oktatást.
"A szenátus döntéshozó fórumként a hatályos tanügyi törvényt úgy módosította, hogy megszüntessük a pap- és lelkészképzés állami támogatása területén tapasztalt kettős mércét. A folyamatos egyeztetések eredményeképpen egyhangú szavazással fogadták el javaslatunkat, és így ezután a protestáns, református, evangélikus, unitárius lelkészképzés is részesülni fog állami finanszírozásban" – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden a plénumi szavazást követően.
A Bihar megyei törvényhozó kifejtette: jelenleg az ortodox papképzés szinte teljes egészében állami egyetemek keretében szerveződik, míg a katolikus papképzés kettős rendszerben állami és felekezeti, szemináriumi formában van jelen. A magyar protestáns egyházak lelkészképzője, a Protestáns Teológiai Intézet azért nem részesült eddig állami támogatásban, mert nem állami, hanem egyházi rendszerben szerveződött. Mint mondta, a szenátus végső döntéshozóként fogadta el az RMDSZ módosító indítványát, így az államelnök általi kihirdetés esetén, a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után biztosított lesz a protestáns lelkészképzés számára az állami támogatás.
Novák Csaba Zoltán, a szenátus tanügyi bizottságának alelnöke elmondta: „a törvény azért is jelent előretörést, mert kifejezetten a kisebbségi egyházak lelkészképzésének a támogatását oldja meg, hiszen a többségi egyház esetében a papképzés az állami oktatási rendszerben zajlik, és államilag eddig is támogatott volt. A mi történelmi egyházaink, főleg a protestáns lelkészképzés nem az állami rendszer része, önálló rendszerben szerveződik, és mostanáig számukra nem írt elő fejkvóta alapú állami támogatást a tanügyi törvény. Az RMDSZ törvény-módosításának köszönhetően immár a Protestáns Teológiai Intézet is részesül ebben a finanszírozásban.”
A tavalyi év folyamán elkészített törvénykezdeményezést Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából a protestáns egyházak vezetőivel és szakembereivel Szabó Ödön, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke, Bihar megyei képviselő egyeztette. A végső szöveg a már említett református, evangélikus, unitárius egyházi vezetők jóváhagyásával került a törvényhozás elé, és így immár az RMDSZ sikeres parlamenti munkájának eredményeként az államelnök aláírására vár ahhoz, hogy életbe lépjen. maszol.ro
2017. július 12.
A pedagógusok és szülők közösen kell megoldást találjanak Minőségi oktatásra van szükség
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Bolyai Nyári Akadémia keretében zajló pedagógus-továbbképzőn Novák Csaba Zoltán Maros megyei RMDSZ szenátor kijelentette: a pedagógusokkal és a szülőkkel közö- sen kell megoldást találni az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerét érintő változásokra. „Az idei parlamenti ülésszak egyik legnagyobb megvalósítása, hogy ezentúl sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyebb tételekből tanulhatnak és vizsgázhatnak román nyelvből a képességvizsgázók és érettségizők. Továbbá megoldottuk a történelmi magyar egyházak lelkészképzőinek állami finanszírozását, és újból állami támogatásban részesül a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet. Az elkövetkezendőkben is az a célunk, hogy a készülő új tanügyi törvényben megőrizzük az idén elért eredményeket, és ezeket a minőségi oktatást garantáló módosításokkal egészítsük ki” – mutatott rá Novák Csaba Zoltán. Az idei Bolyai Nyári Akadémia témája a játékos tanulás, a képzésen Erdély különböző területeiről több mint száz pedagógus vesz részt. A hétfői, július 10-i jubileumi megnyitón az RMDSZ képviseletében Kovács Irénke államtitkár, valamint Novák Csaba Zoltán szenátor, a szenátus oktatásügyekért felelős bizottságának alelnöke volt jelen, aki köszöntőbeszédében hangsú- lyozta: az RMDSZ már a kezdetektől támogatta az RMPSZ szakmai tevékenységét, és mindig figyelmet fordít az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerére, valamint ennek minőségi tartalommal való kitöltésére. Népújság (Marosvásárhely)
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Bolyai Nyári Akadémia keretében zajló pedagógus-továbbképzőn Novák Csaba Zoltán Maros megyei RMDSZ szenátor kijelentette: a pedagógusokkal és a szülőkkel közö- sen kell megoldást találni az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerét érintő változásokra. „Az idei parlamenti ülésszak egyik legnagyobb megvalósítása, hogy ezentúl sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyebb tételekből tanulhatnak és vizsgázhatnak román nyelvből a képességvizsgázók és érettségizők. Továbbá megoldottuk a történelmi magyar egyházak lelkészképzőinek állami finanszírozását, és újból állami támogatásban részesül a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet. Az elkövetkezendőkben is az a célunk, hogy a készülő új tanügyi törvényben megőrizzük az idén elért eredményeket, és ezeket a minőségi oktatást garantáló módosításokkal egészítsük ki” – mutatott rá Novák Csaba Zoltán. Az idei Bolyai Nyári Akadémia témája a játékos tanulás, a képzésen Erdély különböző területeiről több mint száz pedagógus vesz részt. A hétfői, július 10-i jubileumi megnyitón az RMDSZ képviseletében Kovács Irénke államtitkár, valamint Novák Csaba Zoltán szenátor, a szenátus oktatásügyekért felelős bizottságának alelnöke volt jelen, aki köszöntőbeszédében hangsú- lyozta: az RMDSZ már a kezdetektől támogatta az RMPSZ szakmai tevékenységét, és mindig figyelmet fordít az erdélyi magyar közösség oktatási intézményrendszerére, valamint ennek minőségi tartalommal való kitöltésére. Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 14.
Megjelent a Források a romániai magyar kisebbség történetéhez könyvsorozatunk újabb kötete:
Holtvágányon. A Ceaușescu rendszer magyarságpolitikája II. 1974--1989. Összeállította, bevezető Novák Zoltán Csabától, Pro-Print, Csíkszereda, 2017.
Lektorálta: Bárdi Nándor és Stefano Bottoni
A Román Kommunista Párt magyarságpolitikáját folyamatosan változó kül- és belpolitikai tényezők befolyásolták. Hogyan és miért változott a magyarságpolitika a Ceaușescu-rezsim éveiben? Melyek voltak e politika sorsfordító mozzanatai? Milyen tényezők befolyásolták a nemzetiségpolitikában a radikális változásokat? Milyen ideológiai, gazdasági folyamatok határozták meg a korszakot? Hogyan épült le a romániai magyar kisebbségi intézményrendszer? Hogyan alakult a hatalom és az értelmiség viszonya? Milyen szerepet játszott ebben a Magyarország és Románia közötti kapcsolat? Miként jelent meg a magyarságpolitika a Securitate munkájában? kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek
Holtvágányon. A Ceaușescu rendszer magyarságpolitikája II. 1974--1989. Összeállította, bevezető Novák Zoltán Csabától, Pro-Print, Csíkszereda, 2017.
Lektorálta: Bárdi Nándor és Stefano Bottoni
A Román Kommunista Párt magyarságpolitikáját folyamatosan változó kül- és belpolitikai tényezők befolyásolták. Hogyan és miért változott a magyarságpolitika a Ceaușescu-rezsim éveiben? Melyek voltak e politika sorsfordító mozzanatai? Milyen tényezők befolyásolták a nemzetiségpolitikában a radikális változásokat? Milyen ideológiai, gazdasági folyamatok határozták meg a korszakot? Hogyan épült le a romániai magyar kisebbségi intézményrendszer? Hogyan alakult a hatalom és az értelmiség viszonya? Milyen szerepet játszott ebben a Magyarország és Románia közötti kapcsolat? Miként jelent meg a magyarságpolitika a Securitate munkájában? kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek
2017. szeptember 25.
Megerősödik képviseletünk a tanügyminisztériumban
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 5.
Az oktatási törvény tervezett módosításairól tárgyaltak az RMDSZ parlamenti frakciói a tanügyminiszterrel
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói a tanügyminisztérium által kilátásba helyezett törvénymódosítási tervekről tárgyaltak Liviu Pop tárcavezetővel. A tanügyminisztérium ígérete szerint elemezni fogják, mennyire sikerült alkalmazni a 2011-es tanügyi törvényt az életbe lépése óta, és a tapasztalatok alapján módosítják a jogszabályt, 2018 őszén a parlament elé terjesztik a módosító javaslatokat. A mai találkozón tájékoztatást kértünk a jogszabály munkálatainak üteméről, illetve elmondtuk, az RMDSZ és az erdélyi magyarok számára fontos, hogy a tanügyi törvény kisebbségi oktatást garantáló cikkelyeit változatlan formában őrizzék meg a törvény szövegében, illetve csak pozitív irányba módosítsák ezeket. Az RMDSZ parlamenti frakciói csak abban az esetben támogatják majd a tanügyminisztérium módosító javaslatait, amennyiben azok nem veszélyeztetik az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot. A miniszter nyitottnak bizonyult a párbeszédre e téren” – összegezte a találkozón elhangzottakat Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke. A tanügyi tárca vezetőjével folytatott egyeztetésen az RMDSZ képviselői és szenátorai felvetettek több, az oktatás területén tapasztalt problémát. Ismételten gyors megoldást kértek a tankönyvhiányra, illetve azt szorgalmazták, hogy bízva a pedagógusok szakértelmében, hagyja ismét jóvá számukra, hogy legalább ideiglenesen használhassanak oktatási segédanyagokat, amíg a tankönyvek megérkeznek az iskolákba. Novák Csaba Zoltán szenátor, a felsőház oktatási bizottságának alelnöke a találkozót követően elmondta: „az RMDSZ felhívta az oktatási miniszter figyelmét arra, hogy normalitásnak kellene számítania, hiszen az oktatási törvény is előírja azt, hogy a kisebbségeknek arányos képviseletük legyen a megyei tanfelügyelőségekben, illetve azt is, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott iskolába, óvodába járó kisebbségi diákok nyelvét. Ez azonban a gyakorlatban nem teljesül maradéktalanul. Több megyéből megkerestek ezzel a problémával, ezt jeleztük az oktatási miniszternek, és kértük a helyzet kivizsgálását és rendezését.” Az RMDSZ törvényhozói ismételten emlékeztették a tárcavezetőt a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére, és arra az ígéretre, amelyben azt vállalják, hogy megoldják a kialakult helyzetet, hiszen van erre törvényes lehetőség. Liviu Pop erre reagálva elmondta, álláspontja szerint amennyiben január közepéig lezárul a per a bíróságon, ezt követően újra létre lehet hozni az iskolát helyi tanácsi határozattal vagy miniszteri rendelettel. Hozzátette: az általa vezetett minisztérium nyitott ezen lehetőségek alkalmazására. A tanügyminiszterrel folytatott tárgyaláson az RMDSZ parlamenti csoportja a bölcsődei oktatásban tapasztalt problémákra is felhívta a figyelmet: a Szövetség törvényhozói elmondták, hogy szükség van a fejkvóta meghatározására állami és magán bölcsődékben egyaránt. Továbbá tájékoztatták a szakminiszter arról, hogy olyan kezdeményezést dolgoznak ki, amely lehetővé tenné a bölcsődékkel is rendelkező oktatási intézmények állami támogatását, valamint a délutáni oktatás finanszírozását. A beszélgetésen újból szó esett a kisebbségi továbbképző központ létrehozásáról, amelyről az oktatási törvény is rendelkezik, valamint pénzalapot is elkülönítettek működésére, azonban a gyakorlatban még nem kivitelezték. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói a tanügyminisztérium által kilátásba helyezett törvénymódosítási tervekről tárgyaltak Liviu Pop tárcavezetővel. A tanügyminisztérium ígérete szerint elemezni fogják, mennyire sikerült alkalmazni a 2011-es tanügyi törvényt az életbe lépése óta, és a tapasztalatok alapján módosítják a jogszabályt, 2018 őszén a parlament elé terjesztik a módosító javaslatokat. A mai találkozón tájékoztatást kértünk a jogszabály munkálatainak üteméről, illetve elmondtuk, az RMDSZ és az erdélyi magyarok számára fontos, hogy a tanügyi törvény kisebbségi oktatást garantáló cikkelyeit változatlan formában őrizzék meg a törvény szövegében, illetve csak pozitív irányba módosítsák ezeket. Az RMDSZ parlamenti frakciói csak abban az esetben támogatják majd a tanügyminisztérium módosító javaslatait, amennyiben azok nem veszélyeztetik az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot. A miniszter nyitottnak bizonyult a párbeszédre e téren” – összegezte a találkozón elhangzottakat Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke. A tanügyi tárca vezetőjével folytatott egyeztetésen az RMDSZ képviselői és szenátorai felvetettek több, az oktatás területén tapasztalt problémát. Ismételten gyors megoldást kértek a tankönyvhiányra, illetve azt szorgalmazták, hogy bízva a pedagógusok szakértelmében, hagyja ismét jóvá számukra, hogy legalább ideiglenesen használhassanak oktatási segédanyagokat, amíg a tankönyvek megérkeznek az iskolákba. Novák Csaba Zoltán szenátor, a felsőház oktatási bizottságának alelnöke a találkozót követően elmondta: „az RMDSZ felhívta az oktatási miniszter figyelmét arra, hogy normalitásnak kellene számítania, hiszen az oktatási törvény is előírja azt, hogy a kisebbségeknek arányos képviseletük legyen a megyei tanfelügyelőségekben, illetve azt is, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott iskolába, óvodába járó kisebbségi diákok nyelvét. Ez azonban a gyakorlatban nem teljesül maradéktalanul. Több megyéből megkerestek ezzel a problémával, ezt jeleztük az oktatási miniszternek, és kértük a helyzet kivizsgálását és rendezését.” Az RMDSZ törvényhozói ismételten emlékeztették a tárcavezetőt a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére, és arra az ígéretre, amelyben azt vállalják, hogy megoldják a kialakult helyzetet, hiszen van erre törvényes lehetőség. Liviu Pop erre reagálva elmondta, álláspontja szerint amennyiben január közepéig lezárul a per a bíróságon, ezt követően újra létre lehet hozni az iskolát helyi tanácsi határozattal vagy miniszteri rendelettel. Hozzátette: az általa vezetett minisztérium nyitott ezen lehetőségek alkalmazására. A tanügyminiszterrel folytatott tárgyaláson az RMDSZ parlamenti csoportja a bölcsődei oktatásban tapasztalt problémákra is felhívta a figyelmet: a Szövetség törvényhozói elmondták, hogy szükség van a fejkvóta meghatározására állami és magán bölcsődékben egyaránt. Továbbá tájékoztatták a szakminiszter arról, hogy olyan kezdeményezést dolgoznak ki, amely lehetővé tenné a bölcsődékkel is rendelkező oktatási intézmények állami támogatását, valamint a délutáni oktatás finanszírozását. A beszélgetésen újból szó esett a kisebbségi továbbképző központ létrehozásáról, amelyről az oktatási törvény is rendelkezik, valamint pénzalapot is elkülönítettek működésére, azonban a gyakorlatban még nem kivitelezték. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2017. október 24.
Hat év alatt ezerhétszáz magyar gyerek „tűnt el” Maros megyében
Az erdélyi magyar népesség negatív demográfiai mutatói legjobban az óvodások létszámának csökkenésében mutatkoznak meg. Az elmúlt hat évben 1700 magyar óvodás „tűnt el” Maros megyében, azaz idén ennyivel kevesebbet írattak be, mint 2011-ben.
Az idei ősztől „csak” egy magyar csoport szűnt meg egy szászrégeni tanintézetben, de az óvodás csoportok szinte mindenhol – kivéve néhány népszerűbb intézményt a megyeközpontban – minimális létszámmal működnek. Szászrégen egyik óvodájában idén ősztől mind a magyar, mind pedig a román tagozaton megszűnt az óvodás csoport a négyórás programmal működő részlegen – tudtuk meg Haller Katalintól, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelőtől. Mint mondta, az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek drasztikus létszámcsökkenése.
Míg régen legkevesebb húsz gyerek volt egy csoportban, most szinte sehol nem haladja meg a 10–15 főt. Ezért ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor vehetnek fel még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állás van meghirdetve, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Óvodába járni nem kötelező Romániában, míg Magyarországon igen, amint betöltötte a gyerek a három évet. Romániában csupán a hatodik évüket betöltötteknek kötelező az előkészítő osztály, amely az iskolához tartozik. Haller Katalin lapunknak elmondta, javasolták Novák Zoltán RMDSZ-es szenátornak, hogy sürgesse meg azt a tervet, miszerint az óvoda fokozatosan kötelezővé válna, így több családot lehetne rávenni arra, hogy gyerekét óvodába küldje, és ne csak beírassa év elején, hogy megkaphassa az oktatási támogatásokat. Az óvónők hiába mondják sok szülőnek, hogy nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, és milyen fontos a kicsi szocializációja szempontjából, mivel az óvoda az iskola előszobájának tekinthető, sok – főként szerényebb körülmények között élő – családban nem tekintik fontosnak ezt – fogalmazott Haller Katalin. A német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent az utóbbi években: 2011-ben 28 csoport volt, tavalytól már csak 10 indulhatott.
Ezerkétszáz maradt
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 volt magyar ajkú, míg a 2011-es népszámlálás során az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
Az erdélyi magyar népesség negatív demográfiai mutatói legjobban az óvodások létszámának csökkenésében mutatkoznak meg. Az elmúlt hat évben 1700 magyar óvodás „tűnt el” Maros megyében, azaz idén ennyivel kevesebbet írattak be, mint 2011-ben.
Az idei ősztől „csak” egy magyar csoport szűnt meg egy szászrégeni tanintézetben, de az óvodás csoportok szinte mindenhol – kivéve néhány népszerűbb intézményt a megyeközpontban – minimális létszámmal működnek. Szászrégen egyik óvodájában idén ősztől mind a magyar, mind pedig a román tagozaton megszűnt az óvodás csoport a négyórás programmal működő részlegen – tudtuk meg Haller Katalintól, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelőtől. Mint mondta, az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek drasztikus létszámcsökkenése.
Míg régen legkevesebb húsz gyerek volt egy csoportban, most szinte sehol nem haladja meg a 10–15 főt. Ezért ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor vehetnek fel még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állás van meghirdetve, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Óvodába járni nem kötelező Romániában, míg Magyarországon igen, amint betöltötte a gyerek a három évet. Romániában csupán a hatodik évüket betöltötteknek kötelező az előkészítő osztály, amely az iskolához tartozik. Haller Katalin lapunknak elmondta, javasolták Novák Zoltán RMDSZ-es szenátornak, hogy sürgesse meg azt a tervet, miszerint az óvoda fokozatosan kötelezővé válna, így több családot lehetne rávenni arra, hogy gyerekét óvodába küldje, és ne csak beírassa év elején, hogy megkaphassa az oktatási támogatásokat. Az óvónők hiába mondják sok szülőnek, hogy nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, és milyen fontos a kicsi szocializációja szempontjából, mivel az óvoda az iskola előszobájának tekinthető, sok – főként szerényebb körülmények között élő – családban nem tekintik fontosnak ezt – fogalmazott Haller Katalin. A német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent az utóbbi években: 2011-ben 28 csoport volt, tavalytól már csak 10 indulhatott.
Ezerkétszáz maradt
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 volt magyar ajkú, míg a 2011-es népszámlálás során az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
2017. október 24.
A vidéki magyar oktatás problémáiról
Iskolaigazgatókkal találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor
A magyar nyelvű oktatás terén fennálló helyi problémák feltérképezése volt a célja annak a megbeszélésnek, amelyen a gyulakuti, székelyvéckei, erdőszentgyörgyi és balavásári iskolák vezetőivel és pedagógusaival találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor. A tanácskozásnak csütörtökön az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont.
Novák Csaba Zoltán oktatásügyekért felelős Maros megyei szenátor az előző napokban Dicsőszentmártonban és Szovátán ismerkedett az ottani problémákkal. Az erdőszentgyörgyi találkozóra Balavásár, Gyulakuta, Székelyvécke és Erdőszentgyörgy polgármesterei, iskolaigazgatói, aligazgatói és pedagógusai voltak hivatalosak. A találkozók célja, hogy az aktuális, helyi problémák ismeretében a szenátor segítsen azok megoldásában, ugyanakkor az elkövetkezőkben javaslatait a tanügyi törvény módosítására tett indítványába is belefoglalhassa. A szenátor az erdőszentgyörgyi találkozón is hangsúlyozta, határozottan kiáll amellett, hogy meg kell őrizni a magyar nyelvű elméleti oktatási vonalat Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, de más Maros megyei városokban is.
A megbeszélésen Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is jelen volt. Rávilágított a helyi középiskolából jelenleg hiányzó elméleti oktatás újboli elindításának a fontosságára, arra hivatkozva, hogy a gyermeklétszám terén nincsenek gondok, viszont olyan eredményeket kell felmutatnia a tanintézetnek, ami meggyőzi a diákokat és szülőket egyaránt, hogy érdemes az erdőszentgyörgyi líceumban kezdjék a kilencedik osztályt. Mint mondta, örül, hogy az oktatásügyekért felelős szenátornak sikerült találkoznia azokkal a pedagógusokkal, akik ezúttal személyesen tudnak neki beszámolni a nehézségekről, amelyekkel a mindennapi munkájuk során szembe kell nézniük. A városvezető javasolta, hogy ne csak az iskolaigazgatók építsenek ki kapcsolatot Novák Csaba Zoltán szenátorral, hanem azok a szaktanárok is, akik később érdemben kérdéseket, problémákat tudnak felvetni, hozzászólni adott témához.
A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók számos megoldásra váró hiányosságot vetettek fel. Első és legnagyobb problémaként a magyar nyelvű szakkönyvek hiányát nevezte meg Léta Áron, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum igazgatója. Mint kiderült, ez egy általános gond, és számos magyar nyelvű iskolában ezzel szembesülnek a pedagógusok. Ehhez a témához kapcsolódott Kovács Zoltán, a gyulakuti iskola igazgatójának a megjegyzése, miszerint a munkafüzetek miatti problémára is megoldást kellene keresni, hiszen a törvény szerint jelenleg ezek nem használhatók az iskolai oktatásban. Az igazgató rámutatott, a tankönyv egy adott témakör kapcsán csak néhány feladatot tartalmaz, ami nem elégséges az ismeretanyag elmélyítéséhez, példaként felhozva a matematika tantárgyat, amelynél elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű feladatmegoldás.
A találkozón javasolták az óvodai oktatás kötelezővé tételét. Mivel a jelenlegi beiskolázási törvény nem mondja ki, hogy az óvodai nevelés kötelező, sok gyerek úgy kerül be első osztályba, hogy sosem járt óvodában, így hiányoznak náluk azok az alapok, amiket csak ott kaphatnak meg, majd a tanító erre építve folytatja az oktatásukat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek hátrányos helyzetből indul – világított rá Kovács Zoltán.
Ezenkívül az igazgatók részéről megfogalmazódott a pedagógusok kihelyezési procedúrájának a könnyítésére tett javaslat is, ugyanis jelenleg ez a folyamat nagyon hosszú és bonyolult. Novák Csaba Zoltán szerint ez az új tanügyi törvény feladata lenne, hiszen az óvodától az egyetemi szintig rengeteg bürokratikus akadály van, és ezeken már „a gyökereikben” kell módosítani. Eddig egy kormány sem vállalta fel, hogy gyökeres változtatásokat vezet be, de a szenátor reménykedik abban, hogy ez nem marad így a jövőben.
A találkozón a roma gyerekek integrációja is szóba került, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki különféle okok miatt nem jár iskolába. A résztvevők az iskolai mobiltelefon-használat vetületeit is megvitatták, ugyanakkor az iskolai programok gyermekközpontúvá tételére is kitértek.
Vajda József, a balavásári Török János Általános Iskola igazgatója a túlzsúfolt tantervet nehezményezte, és egy példát is felhozott, miszerint egy gyereket, aki Németországban végezte az első osztályt, nem tudtak itt második osztályba íratni, mert csak a betűk felét ismerte, így osztályt kellett ismételnie.
Győrffy Melinda, a Székelyvéckei Általános Iskola igazgatója az osztályok indításához szükséges létszámot csökkentené. Mivel térségükben kevesebb a gyerek, hatékonyabban tudnának dolgozni kisebb létszámú osztályokkal. A tanügyi törvény szerint 26 gyerek után lehet párhuzamos osztályt indítani, viszont egy tanítónak nagyon nehéz már 24 gyerekkel is dolgozni.
Az erdőszentgyörgyi pedagógusok a színvonalas továbbképzőket hiányolták, illetve felvetették a szemléltető eszközök hiányát is, ugyanis az iskolák 2008-ban kaptak utoljára pénzügyi keretet szemléltetőeszközök beszerzésére, ezért a jelenlegi tanév kezdetén is sok tanító kénytelen volt saját zsebébe nyúlni a tantermek berendezése végett. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
Iskolaigazgatókkal találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor
A magyar nyelvű oktatás terén fennálló helyi problémák feltérképezése volt a célja annak a megbeszélésnek, amelyen a gyulakuti, székelyvéckei, erdőszentgyörgyi és balavásári iskolák vezetőivel és pedagógusaival találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor. A tanácskozásnak csütörtökön az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont.
Novák Csaba Zoltán oktatásügyekért felelős Maros megyei szenátor az előző napokban Dicsőszentmártonban és Szovátán ismerkedett az ottani problémákkal. Az erdőszentgyörgyi találkozóra Balavásár, Gyulakuta, Székelyvécke és Erdőszentgyörgy polgármesterei, iskolaigazgatói, aligazgatói és pedagógusai voltak hivatalosak. A találkozók célja, hogy az aktuális, helyi problémák ismeretében a szenátor segítsen azok megoldásában, ugyanakkor az elkövetkezőkben javaslatait a tanügyi törvény módosítására tett indítványába is belefoglalhassa. A szenátor az erdőszentgyörgyi találkozón is hangsúlyozta, határozottan kiáll amellett, hogy meg kell őrizni a magyar nyelvű elméleti oktatási vonalat Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, de más Maros megyei városokban is.
A megbeszélésen Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is jelen volt. Rávilágított a helyi középiskolából jelenleg hiányzó elméleti oktatás újboli elindításának a fontosságára, arra hivatkozva, hogy a gyermeklétszám terén nincsenek gondok, viszont olyan eredményeket kell felmutatnia a tanintézetnek, ami meggyőzi a diákokat és szülőket egyaránt, hogy érdemes az erdőszentgyörgyi líceumban kezdjék a kilencedik osztályt. Mint mondta, örül, hogy az oktatásügyekért felelős szenátornak sikerült találkoznia azokkal a pedagógusokkal, akik ezúttal személyesen tudnak neki beszámolni a nehézségekről, amelyekkel a mindennapi munkájuk során szembe kell nézniük. A városvezető javasolta, hogy ne csak az iskolaigazgatók építsenek ki kapcsolatot Novák Csaba Zoltán szenátorral, hanem azok a szaktanárok is, akik később érdemben kérdéseket, problémákat tudnak felvetni, hozzászólni adott témához.
A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók számos megoldásra váró hiányosságot vetettek fel. Első és legnagyobb problémaként a magyar nyelvű szakkönyvek hiányát nevezte meg Léta Áron, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum igazgatója. Mint kiderült, ez egy általános gond, és számos magyar nyelvű iskolában ezzel szembesülnek a pedagógusok. Ehhez a témához kapcsolódott Kovács Zoltán, a gyulakuti iskola igazgatójának a megjegyzése, miszerint a munkafüzetek miatti problémára is megoldást kellene keresni, hiszen a törvény szerint jelenleg ezek nem használhatók az iskolai oktatásban. Az igazgató rámutatott, a tankönyv egy adott témakör kapcsán csak néhány feladatot tartalmaz, ami nem elégséges az ismeretanyag elmélyítéséhez, példaként felhozva a matematika tantárgyat, amelynél elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű feladatmegoldás.
A találkozón javasolták az óvodai oktatás kötelezővé tételét. Mivel a jelenlegi beiskolázási törvény nem mondja ki, hogy az óvodai nevelés kötelező, sok gyerek úgy kerül be első osztályba, hogy sosem járt óvodában, így hiányoznak náluk azok az alapok, amiket csak ott kaphatnak meg, majd a tanító erre építve folytatja az oktatásukat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek hátrányos helyzetből indul – világított rá Kovács Zoltán.
Ezenkívül az igazgatók részéről megfogalmazódott a pedagógusok kihelyezési procedúrájának a könnyítésére tett javaslat is, ugyanis jelenleg ez a folyamat nagyon hosszú és bonyolult. Novák Csaba Zoltán szerint ez az új tanügyi törvény feladata lenne, hiszen az óvodától az egyetemi szintig rengeteg bürokratikus akadály van, és ezeken már „a gyökereikben” kell módosítani. Eddig egy kormány sem vállalta fel, hogy gyökeres változtatásokat vezet be, de a szenátor reménykedik abban, hogy ez nem marad így a jövőben.
A találkozón a roma gyerekek integrációja is szóba került, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki különféle okok miatt nem jár iskolába. A résztvevők az iskolai mobiltelefon-használat vetületeit is megvitatták, ugyanakkor az iskolai programok gyermekközpontúvá tételére is kitértek.
Vajda József, a balavásári Török János Általános Iskola igazgatója a túlzsúfolt tantervet nehezményezte, és egy példát is felhozott, miszerint egy gyereket, aki Németországban végezte az első osztályt, nem tudtak itt második osztályba íratni, mert csak a betűk felét ismerte, így osztályt kellett ismételnie.
Győrffy Melinda, a Székelyvéckei Általános Iskola igazgatója az osztályok indításához szükséges létszámot csökkentené. Mivel térségükben kevesebb a gyerek, hatékonyabban tudnának dolgozni kisebb létszámú osztályokkal. A tanügyi törvény szerint 26 gyerek után lehet párhuzamos osztályt indítani, viszont egy tanítónak nagyon nehéz már 24 gyerekkel is dolgozni.
Az erdőszentgyörgyi pedagógusok a színvonalas továbbképzőket hiányolták, illetve felvetették a szemléltető eszközök hiányát is, ugyanis az iskolák 2008-ban kaptak utoljára pénzügyi keretet szemléltetőeszközök beszerzésére, ezért a jelenlegi tanév kezdetén is sok tanító kénytelen volt saját zsebébe nyúlni a tantermek berendezése végett. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 27.
Jól fogna egy új Bernády Marosvásárhelynek
Nem mítoszrombolónak szánta könyvét Fodor János történész, mégis úgy gondolja, hogy árnyalni fogja a képet a „városépítő polgármesterről”, vagyis közelebb hozza az olvasókat Bernády György reális személyiségéhez.
Az olvasóink által is Bernády-kutatóként ismert történészt nem csak a Bernády-kultuszról faggattuk, de még arról is, vajon szükség lenne-e egy jelenkori Bernádyra. Bernády-kutatóként sok érdekességre derített fényt Fodor János történész
– A vásárhelyi magyaroknak kétségtelenül idealizált képük van Bernády Györgyről. Változtathat-e a könyv ezen az imázson?
– Úgy gondolom, hogy igen. Valóban többnyire egy pozitív kép él Bernádyról, mint a „városépítő” és a „boldog békeidők tevékeny polgármestere”. A könyv azt gondolom, hogy árnyalni fogja ezt a képet, ugyanakkor közelebb is hozza az olvasókat a személyiséghez, vagyis a realitáshoz. Célom ugyanakkor nem mítoszrombolás, csupán tisztázni azokat a tényeket, amelyeket a történelmi dokumentumok és források is igazolnak. Nem idealizált, hanem remélhetőleg kiegyensúlyozott Bernády-képet fog kapni az olvasó a kötettel, amelyben megismerheti a családot, a jó tanulmányi eredményeket elérő diákot, a kezdő és amatőr, de tudáséhes karrierkezdőt, később a hideg, kimért és olykor furfangos politikust, a csalódott és szerető férjet, a boldog és tragédiákat átélt családapát, egyszóval az embert, annak minden minőségében.
– Nevezhetjük Bernádyt politikusnak?
– Egyértelműen nevezhetjük, sőt megkockáztatom, hogy elsősorban politikus volt, és csak azután gyógyszerész, jogász, polgármester stb. A politika már zsenge fiatalkorában érdekelte. A kolozsvári és budapesti tanulmányai alatt nyitott szemmel figyelte a könyvek és vegyszerek mellett az országban történő politikai eseményeket is. Gyógyszerészként korán megörökölte a családi patikát, azonban ez szinte egy évre sem kötötte le figyelmét úgy, mint az általa izgalmasabbnak vélt politika világa. A patikát végül bérbe adva tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, nem sokkal később már országgyűlési képviselő volt, és így tovább. Igazából politikai ambícióinak határait saját maga szabta meg, ha igazán szerette volna, lehetett volna budapesti főfunkcionárius is. Politikai credója a mindenkori hatalommal való jó kapcsolat volt, azonban ennek felismerése is kvalitásai közé tartozott. Legtöbben csak legendákat tudnak a legendás polgármesterről
– Tisztelték-e polgármestersége, közéleti tevékenysége idején a vásárhelyiek?
– A mai idealizált Bernády-képünkhöz képest sokszor teljesen mást gondoltak róla. Először is származásilag nem volt székelyföldi, így elképzelései felvázolásakor sokszor ezt fel is rótták neki. Másodsorban, ahogyan említettem, politikus volt és ahogyan manapság, ez nem mindig jelentett feltétlen megbecsültséget. Mondok egy példát: pályáját a városi függetlenségi (ellenzéki) párti oldalon kezdte, egészen a vezetői tisztségig vitte ezt városi viszonylatban. Azonban következtek az 1896-os országgyűlési választások. Nemes egyszerűséggel átigazolt a kormánypártba, ami akkoriban igencsak hangos botrányt eredményezett. Az ellenzéki párt tehát vezető nélkül maradt. Sokan ezt évekig nem bocsátották meg neki, ekkor romlott meg első ízben a kapcsolata Petry Zsigmond mészárossal is. Végeredményben a város is annyira szerencsétlen helyzetben volt, hogy amikor 1902-ben polgármesterré választották Bernádyt, már ez az „átigazolás” nem számított, később valahogyan feledésbe is merült. Tény, hogy minden korszakban megvoltak azok a városi befolyásos csoportok, amelyek tisztelték és követték, illetve amelyek versengeni kívántak vele. Utóbbiak többnyire nem jártak sikerrel, de összességében politikai ellenfelei is tisztelték tevékenységét.
– Kevés magyar polgármesternek van annyira jó megítélése, „sajtója”, mint Bernádynak. Joggal?
– Nem mindig volt ez így Bernády esetében. Azon korszerű politikusok közé tartozott, akik időben felmérték és bizonyos fokig manipulálták a sajtót. Komoly időt és energiát szentelt annak, hogy jó megítélése legyen, legalább a helyi lapokban, de sokszor ismeretségi körének köszönhetően a fővárosiakban is. Ez egyébként manapság is hasonlóan működik a sajtó világában, vagyis kevés változott azóta. Sajtóbotrányok akkor is voltak, amelyek egészen alpári hangnemben zajló vitákig vezettek. Ugyanakkor olyan alkalomról is tudunk, amikor Bernády neve gyászkeretben szerepel a helyi sajtó főoldalán, de nem a halála miatt. Hanem egyszerűen az adott orgánum így jelezte a szakítását az addigi támogatottjával, vagyis a lap számára Bernády politikailag halott volt. Persze ezek nem tipikus esetek, többnyire azért az őt dicsérő cikkek voltak jellemzően nagyobb számban. Ezzel is mintegy tudatosan készült arra, hogy neki egyfajta kultusza lesz, vagyis nagyon ügyelt a későbbi megítélésére.
– Tudom, a történészek gyűlölik a mi lett volna, ha kezdetű felvetéseket, de azért játsszunk el a gondolattal: milyen lenne ma Vásárhely Bernády György polgármestersége nélkül?
– El tudok képzelni pár dolgot ezzel kapcsolatban, ami viszont nem biztos, hogy így lenne. Mivel ez általános tendencia volt a korszakban, azt hiszem, lenne impozáns városháza Marosvásárhelyen, viszont nem biztos, hogy ez szecessziós stílusban épült volna, illetve az sem, hogy oda, ahol éppen ma áll. Továbbá azt is elképzelhetőnek tartom, hogy épült volna hamarabb városi színház is, viszont nem hiszem, hogy lett volna Kultúrpalota, mivel ez utóbbi egy teljesen Bernádyhoz kötődő kivitelezés. Az utcák és az infrastruktúra állapota is sokkal lassabban épült volna ki, ami egy lassúbb dinamikájú városbővüléshez vezetett volna a maihoz képest. Összességében pedig a központi arculata is más lenne, talán a főtér sem a mai helyén állna. Végül is ebből is kirajzolódik, hogy mit „örökölt” a mai város.
A könyvben bemutatja a politikus emberi oldalát is, például megtudjuk, milyen apa volt: – A vásárhelyi magyar fiataloknak mond-e valamit az építő elöljáró neve? Oktatási szinten megjelenik-e valahol Bernády?
– Én csak remélni tudom, hogy a vásárhelyi iskolákban időt szentelnek a honismereti témáknak, ezenbelül pedig Bernádynak is. Jó néhány történelemtanár kollégám mindenképp igyekszik a zsúfolt tananyagba Bernádyt is beépíteni, mindazzal, amit képviselt. Jómagam is néhányszor segítettem ebben, illetve amennyiben igény lesz, a jövőben is fogok. Ugyanakkor ott van minden évben a Bernády Alapítvány által szervezett októberi vetélkedő, amely azért jellemzően megmozgatja a kis- és középiskolás diákok egy részét. A kötet remélhetőleg beépül a következő évek vetélkedőibe, hiszen lesz miből készülniük a diákoknak.
– Milyen a Marosvásárhelyen élő románok viszonyulása Bernádyhoz? Ismerik? Tisztelik? Frusztrálja őket? Esetleg csak a „szokásos” magyar múltba révedezés eszközének tartják?
– Néhány ismerőstől volt szerencsém ezt megérdeklődni őszintén, de azt hiszem, ez nem egy reprezentatív minta, így nem tudom, a többség hogy viszonyulhat. Az ismerőseim mindenképp elismerően nyilatkoztak róla, mivel szerintük sok mindent épített, amelynek közösen lehetünk ma is élvezői. Amit megfigyeltem, hogy többen is valamifajta hasonlatba próbálják helyezni Bernádyt egykori román kortársával, Emil Dandeával. Kétségtelen, hogy a hasonlat nem túl szerencsés, hiszen teljesen más a perspektíva a két személyiség között, viszont a szimbolikus tereken és emlékezetpolitikában is városi versengés figyelhető meg a két közösség között a két jeles személyiségről. Egész alakos szobruk van a városban, amelyet szinte azonos időpontban állítottak, egymás mellett található a Kultúrpalotában mindkettejük emlékszobája, mindkettejükről most már rendelkezésre állnak életrajzi kötetek stb. Az ilyen versengés szerintem fölösleges. Én legalábbis nyitott vagyok, hogy munkámat megismertessem a román közönséggel is, sőt, pár évvel ezelőtt szintén a Bernády-napokra egy kétnyelvű ismeretterjesztő füzetecskét szerkesztettem Bernády polgármesterségéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megismerni, hogy mit gondol Bernádyról a román közösség, és a mi feladatunk, hogy ismeretanyagokkal hozzájáruljunk, mivel az ő személye nem lehet politikai konfliktus tárgya a városban.
Nagyjából egyszerre lett Bernádynak és Dandeának egész alakos szobra.
– Vásárhely a szintén nagy múltú Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz képest alig változik, ami a városképet, például a főtér arculatát illeti. Elképzelhető, hogy a nagy becsben tartott Bernády-örökség az egyik gátja a bátrabb újításoknak? Vagy minden csak azon múlik, hogy milyen nemzetiségű a kezdeményező?
– Gátja nem lehet, hiszen Szeben és Kolozsvár központjának megújulása és városfejlesztése a kulturális örökség, vagyis a központi impozáns épületek felújításával és az akörül szervezett terek átstrukturálásával kezdődött. Szerintem nem nemzetiségfüggő, ha kezdeményezésről van szó, ugyanis igény van rá, de megfelelő szakemberi hozzáértés is szükséges, amely méltó módon tud hozzányúlni az ilyen fajta átalakításokhoz.
– Lesz, lehet egy új Bernádyja Vásárhelynek?
– Ezt nem tudom, de erősen jól fogna. De nem egy múltbeli minta szerint, hanem ahogyan akkoriban Bernády is vélekedett, a korszerűség és a jövő igényeinek megfelelően, aki például egy smart-city koncepciót véghezvinne.
Fodor János Bernády György – Politikai életrajz című könyvét október 27-én, pénteken 18 órától a Horea utcai Bernády Házban mutatta be Novák Csaba Zoltán történész.
Közreműködött Kilyén László színművész Pataky István / liget.ro
Nem mítoszrombolónak szánta könyvét Fodor János történész, mégis úgy gondolja, hogy árnyalni fogja a képet a „városépítő polgármesterről”, vagyis közelebb hozza az olvasókat Bernády György reális személyiségéhez.
Az olvasóink által is Bernády-kutatóként ismert történészt nem csak a Bernády-kultuszról faggattuk, de még arról is, vajon szükség lenne-e egy jelenkori Bernádyra. Bernády-kutatóként sok érdekességre derített fényt Fodor János történész
– A vásárhelyi magyaroknak kétségtelenül idealizált képük van Bernády Györgyről. Változtathat-e a könyv ezen az imázson?
– Úgy gondolom, hogy igen. Valóban többnyire egy pozitív kép él Bernádyról, mint a „városépítő” és a „boldog békeidők tevékeny polgármestere”. A könyv azt gondolom, hogy árnyalni fogja ezt a képet, ugyanakkor közelebb is hozza az olvasókat a személyiséghez, vagyis a realitáshoz. Célom ugyanakkor nem mítoszrombolás, csupán tisztázni azokat a tényeket, amelyeket a történelmi dokumentumok és források is igazolnak. Nem idealizált, hanem remélhetőleg kiegyensúlyozott Bernády-képet fog kapni az olvasó a kötettel, amelyben megismerheti a családot, a jó tanulmányi eredményeket elérő diákot, a kezdő és amatőr, de tudáséhes karrierkezdőt, később a hideg, kimért és olykor furfangos politikust, a csalódott és szerető férjet, a boldog és tragédiákat átélt családapát, egyszóval az embert, annak minden minőségében.
– Nevezhetjük Bernádyt politikusnak?
– Egyértelműen nevezhetjük, sőt megkockáztatom, hogy elsősorban politikus volt, és csak azután gyógyszerész, jogász, polgármester stb. A politika már zsenge fiatalkorában érdekelte. A kolozsvári és budapesti tanulmányai alatt nyitott szemmel figyelte a könyvek és vegyszerek mellett az országban történő politikai eseményeket is. Gyógyszerészként korán megörökölte a családi patikát, azonban ez szinte egy évre sem kötötte le figyelmét úgy, mint az általa izgalmasabbnak vélt politika világa. A patikát végül bérbe adva tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, nem sokkal később már országgyűlési képviselő volt, és így tovább. Igazából politikai ambícióinak határait saját maga szabta meg, ha igazán szerette volna, lehetett volna budapesti főfunkcionárius is. Politikai credója a mindenkori hatalommal való jó kapcsolat volt, azonban ennek felismerése is kvalitásai közé tartozott. Legtöbben csak legendákat tudnak a legendás polgármesterről
– Tisztelték-e polgármestersége, közéleti tevékenysége idején a vásárhelyiek?
– A mai idealizált Bernády-képünkhöz képest sokszor teljesen mást gondoltak róla. Először is származásilag nem volt székelyföldi, így elképzelései felvázolásakor sokszor ezt fel is rótták neki. Másodsorban, ahogyan említettem, politikus volt és ahogyan manapság, ez nem mindig jelentett feltétlen megbecsültséget. Mondok egy példát: pályáját a városi függetlenségi (ellenzéki) párti oldalon kezdte, egészen a vezetői tisztségig vitte ezt városi viszonylatban. Azonban következtek az 1896-os országgyűlési választások. Nemes egyszerűséggel átigazolt a kormánypártba, ami akkoriban igencsak hangos botrányt eredményezett. Az ellenzéki párt tehát vezető nélkül maradt. Sokan ezt évekig nem bocsátották meg neki, ekkor romlott meg első ízben a kapcsolata Petry Zsigmond mészárossal is. Végeredményben a város is annyira szerencsétlen helyzetben volt, hogy amikor 1902-ben polgármesterré választották Bernádyt, már ez az „átigazolás” nem számított, később valahogyan feledésbe is merült. Tény, hogy minden korszakban megvoltak azok a városi befolyásos csoportok, amelyek tisztelték és követték, illetve amelyek versengeni kívántak vele. Utóbbiak többnyire nem jártak sikerrel, de összességében politikai ellenfelei is tisztelték tevékenységét.
– Kevés magyar polgármesternek van annyira jó megítélése, „sajtója”, mint Bernádynak. Joggal?
– Nem mindig volt ez így Bernády esetében. Azon korszerű politikusok közé tartozott, akik időben felmérték és bizonyos fokig manipulálták a sajtót. Komoly időt és energiát szentelt annak, hogy jó megítélése legyen, legalább a helyi lapokban, de sokszor ismeretségi körének köszönhetően a fővárosiakban is. Ez egyébként manapság is hasonlóan működik a sajtó világában, vagyis kevés változott azóta. Sajtóbotrányok akkor is voltak, amelyek egészen alpári hangnemben zajló vitákig vezettek. Ugyanakkor olyan alkalomról is tudunk, amikor Bernády neve gyászkeretben szerepel a helyi sajtó főoldalán, de nem a halála miatt. Hanem egyszerűen az adott orgánum így jelezte a szakítását az addigi támogatottjával, vagyis a lap számára Bernády politikailag halott volt. Persze ezek nem tipikus esetek, többnyire azért az őt dicsérő cikkek voltak jellemzően nagyobb számban. Ezzel is mintegy tudatosan készült arra, hogy neki egyfajta kultusza lesz, vagyis nagyon ügyelt a későbbi megítélésére.
– Tudom, a történészek gyűlölik a mi lett volna, ha kezdetű felvetéseket, de azért játsszunk el a gondolattal: milyen lenne ma Vásárhely Bernády György polgármestersége nélkül?
– El tudok képzelni pár dolgot ezzel kapcsolatban, ami viszont nem biztos, hogy így lenne. Mivel ez általános tendencia volt a korszakban, azt hiszem, lenne impozáns városháza Marosvásárhelyen, viszont nem biztos, hogy ez szecessziós stílusban épült volna, illetve az sem, hogy oda, ahol éppen ma áll. Továbbá azt is elképzelhetőnek tartom, hogy épült volna hamarabb városi színház is, viszont nem hiszem, hogy lett volna Kultúrpalota, mivel ez utóbbi egy teljesen Bernádyhoz kötődő kivitelezés. Az utcák és az infrastruktúra állapota is sokkal lassabban épült volna ki, ami egy lassúbb dinamikájú városbővüléshez vezetett volna a maihoz képest. Összességében pedig a központi arculata is más lenne, talán a főtér sem a mai helyén állna. Végül is ebből is kirajzolódik, hogy mit „örökölt” a mai város.
A könyvben bemutatja a politikus emberi oldalát is, például megtudjuk, milyen apa volt: – A vásárhelyi magyar fiataloknak mond-e valamit az építő elöljáró neve? Oktatási szinten megjelenik-e valahol Bernády?
– Én csak remélni tudom, hogy a vásárhelyi iskolákban időt szentelnek a honismereti témáknak, ezenbelül pedig Bernádynak is. Jó néhány történelemtanár kollégám mindenképp igyekszik a zsúfolt tananyagba Bernádyt is beépíteni, mindazzal, amit képviselt. Jómagam is néhányszor segítettem ebben, illetve amennyiben igény lesz, a jövőben is fogok. Ugyanakkor ott van minden évben a Bernády Alapítvány által szervezett októberi vetélkedő, amely azért jellemzően megmozgatja a kis- és középiskolás diákok egy részét. A kötet remélhetőleg beépül a következő évek vetélkedőibe, hiszen lesz miből készülniük a diákoknak.
– Milyen a Marosvásárhelyen élő románok viszonyulása Bernádyhoz? Ismerik? Tisztelik? Frusztrálja őket? Esetleg csak a „szokásos” magyar múltba révedezés eszközének tartják?
– Néhány ismerőstől volt szerencsém ezt megérdeklődni őszintén, de azt hiszem, ez nem egy reprezentatív minta, így nem tudom, a többség hogy viszonyulhat. Az ismerőseim mindenképp elismerően nyilatkoztak róla, mivel szerintük sok mindent épített, amelynek közösen lehetünk ma is élvezői. Amit megfigyeltem, hogy többen is valamifajta hasonlatba próbálják helyezni Bernádyt egykori román kortársával, Emil Dandeával. Kétségtelen, hogy a hasonlat nem túl szerencsés, hiszen teljesen más a perspektíva a két személyiség között, viszont a szimbolikus tereken és emlékezetpolitikában is városi versengés figyelhető meg a két közösség között a két jeles személyiségről. Egész alakos szobruk van a városban, amelyet szinte azonos időpontban állítottak, egymás mellett található a Kultúrpalotában mindkettejük emlékszobája, mindkettejükről most már rendelkezésre állnak életrajzi kötetek stb. Az ilyen versengés szerintem fölösleges. Én legalábbis nyitott vagyok, hogy munkámat megismertessem a román közönséggel is, sőt, pár évvel ezelőtt szintén a Bernády-napokra egy kétnyelvű ismeretterjesztő füzetecskét szerkesztettem Bernády polgármesterségéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megismerni, hogy mit gondol Bernádyról a román közösség, és a mi feladatunk, hogy ismeretanyagokkal hozzájáruljunk, mivel az ő személye nem lehet politikai konfliktus tárgya a városban.
Nagyjából egyszerre lett Bernádynak és Dandeának egész alakos szobra.
– Vásárhely a szintén nagy múltú Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz képest alig változik, ami a városképet, például a főtér arculatát illeti. Elképzelhető, hogy a nagy becsben tartott Bernády-örökség az egyik gátja a bátrabb újításoknak? Vagy minden csak azon múlik, hogy milyen nemzetiségű a kezdeményező?
– Gátja nem lehet, hiszen Szeben és Kolozsvár központjának megújulása és városfejlesztése a kulturális örökség, vagyis a központi impozáns épületek felújításával és az akörül szervezett terek átstrukturálásával kezdődött. Szerintem nem nemzetiségfüggő, ha kezdeményezésről van szó, ugyanis igény van rá, de megfelelő szakemberi hozzáértés is szükséges, amely méltó módon tud hozzányúlni az ilyen fajta átalakításokhoz.
– Lesz, lehet egy új Bernádyja Vásárhelynek?
– Ezt nem tudom, de erősen jól fogna. De nem egy múltbeli minta szerint, hanem ahogyan akkoriban Bernády is vélekedett, a korszerűség és a jövő igényeinek megfelelően, aki például egy smart-city koncepciót véghezvinne.
Fodor János Bernády György – Politikai életrajz című könyvét október 27-én, pénteken 18 órától a Horea utcai Bernády Házban mutatta be Novák Csaba Zoltán történész.
Közreműködött Kilyén László színművész Pataky István / liget.ro
2017. október 28.
Bemutatták Marosvásárhelyen Fodor János Bernády Györgyről írt kötetét
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, és 20. évfordulójához érkezett az idén először egy hetesre bővített Bernády Napok.
1938. október 22-én hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, akit október 24-én temettek el a református temetőben. Ennek tiszteletére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat.
A több napos, idén először egyhetes sorozat célja Bernády György emlékének ápolása, kultuszának felelevenítése – mutatott rá Borbély László, az alapítvány elnöke péntek este Fodor János könyvbemutatóján.
Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött hétfőn, amelyen a Szász Adalbert Sportlíceumban százhúsz 5–8. osztályos magyar és román diák mérkőzött meg. Borbély arról is beszélt, hogy sokszor esik szó arról, hogy Marosvásárhelyen két párhuzamos társadalom létezik, egy román és egy magyar, de a sport által sikerült a román és a magyar fiatalokat közelebb hozni egymáshoz. A Bernády Napok egyik célja ugyanis a fiatalok megszólítása, bekapcsolása az események sorába. „Ha egy román gyerek Bernády György nevével és arcképével ellátott oklvelet visz haza, talán felkelti a család, a szülők érdeklődését és utána olvasnak, hogy ki is volt Bernády” – mutatott rá az alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozat keretében csütörtökön Fülöp Gellért fotóiból nyílt kiállítás a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben, pénteken Fodor János Bernády György. Politikai életrajz című kötetét mutatták be. Szombat délelőtt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány megkoszorúzza az egykori városépítő polgármester síremlékét a református temetőben, majd a köztéri szobrát. Szombaton az ünnepi esten átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Rudolf – zongoraestje zárja az eseménysorozatot.
Mielőtt Fodor János könyvének ismertetésére tértek volna, Fülöp Gellért egy zászlót adományozott az alapítványnak Bernády György portréjával.
Fodor Jánost és kötetét Novák Zoltán méltatta pénteken. Kiemelte a szerző befektetett munkáját, aki közel tíz éves kutatása eredményeként egy hiánypótló könyvet tett az olvasók asztalára. Tavaly ugyan megjelent egy monográfia Bernádyról, azt megelőzően pedig tanulmányok láttak napvilágot, de a polgármester politikai életrajza kevésbé volt ismert a marosvásárhelyiek számára. Fodor Bernády György politikai állomásait, politikai pályafutását ismerteti a kötetben, megmagyarázza ennek összefüggéseit. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy az elöljáró milyen személyiség volt, milyen volt a problémamegoldó készsége, elmondta: tehetsége volt ahhoz, hogy felmérje, kikkel érdemes szövetkezni, hogy abból a kapcsolatból eredmények szülessenek. Nem az ideológia, hanem a gyakorlat irányította tetteit, mindig az éppen aktuális politikai helyzettől függött, hogy barátjának, vagy ellenségének érdemes lenni. Az is elhangzott, hogy azok közé a kevés politikusok közé tartozott, aki képes volt megszólítani bármelyik társadalmi réteget. A két világháború között is ezt a vonalat követte, hogy a politika ne csak egy kiváltságos rétegé legyen, próbálta a munkásosztályt is megszólítani.
A kutatás folyamatáról Fodor János elmondta: már középiskolásként, de főleg elsőéves egyetemistaként kezdte érdekelni Bernády György élete. A Bernády Alapítványtól kapott sok segítséget, illetve elkezdett levéltárazni.
Az esten továbbá versszavalás következett, Kilyén László Bernády 70. születésnapjára írt Gagyi László költeményét, majd egy csípős, ironikus verset adott elő, amelyet nagyon valószínűséggel a Rakéta című szatírikus lap főszerkesztője írt Anonymus névvel. Antal Erika / maszol.ro
2017. október 30.
Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletet
Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.
– Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal?
– A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű.
– Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás?
– Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában.
Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya.
Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés.
Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is.
– Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején?
– A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes.
Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni.
– Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt?
– Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen.
– Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje.
– Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány.
– Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban?
– Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk.
– A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között.
– 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro
Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.
– Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal?
– A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű.
– Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás?
– Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában.
Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya.
Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés.
Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is.
– Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején?
– A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes.
Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni.
– Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt?
– Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen.
– Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje.
– Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány.
– Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban?
– Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk.
– A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között.
– 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro
2017. november 15.
Románia diszkriminálja a magyarok örökségét
Romániának fel kell hagynia az erdélyi magyarok épített és kulturális örökségének diszkriminációjával – jelentette ki Novák Csaba Zoltán szenátor, a parlament UNESCO-bizottságának alelnöke annak kapcsán, hogy a felsőház plénuma tegnap megemlékezett az UNESCO 1945. november 16-i létrehozásáról.
„A magyarság többszázados erdélyi múltja okán gazdag szellemi és épített kulturális örökséggel rendelkezik, értékeink közül számos méltán megérdemelné, hogy felkerüljön az UNESCO örökségi listáira. Az elmúlt időszakban sajnos azt tapasztaltuk, hogy Románia nem ismeri el kellőképpen kulturális örökségünket, ezt igazolja az is: tavaly a kulturális minisztérium államtitkára megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára” – nyilatkozta a szenátor, emlékeztetve, hogy ezért akkor Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szakértői kormány kulturális miniszterének azonnali lemondását kérte.
Novák Csaba Zoltán kijelentette, a parlamenti UNESCO-bizottság, amelynek ő maga is tagja, országos stratégia kidolgozását kezdeményezi a szellemi és épített kulturális örökség népszerűsítése céljából, amelynek munkálataiba minden, az UNESCO-ügyben érintett hazai intézményt és civil szervezetet bevonnak majd.
„A parlamenti testület tagjaként szorgalmazni fogom, hogy az erdélyi magyar szakemberek képviselőinek is biztosítsanak helyet a munkacsoportban. Továbbá kérni fogom, hogy a román állam ne tekintsen többé mostohagyerekként az erdélyi magyarság kulturális örökségére, legyen szó kastélyainkról, templomainkról, a székely kapukról vagy szellemi örökségünkről” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
Az esemény apropóján a politikus tegnap felszólalt a szenátus plénuma előtt. Beszédében kiemelte, az UNESCO második világháborút követő megalapítása óta fő céljának tekinti a kultúra, környezetvédelem, oktatás és tudomány révén erősíteni a nemzetek együttműködését és a világbékét.
„1945-ben, közvetlenül létrejötte után az UNESCO rövid távú prioritása a háború által tönkretett iskolák, könyvtárak, múzeumok újjáépítésének segítése volt. Lehetséges, hogy hetven év elteltével hasonló célok kellene hogy vezéreljenek, nem szó szerinti újraépítkezésre van szükség, hanem mentalitásváltásra, új értékrend kiépítésére az oktatás és kutatás területén. Az oktatás, a tudományok, illetve a kultúra képezi a fenntartható fejlődés és a kiegyensúlyozott társadalmak alapját” – fogalmazott felszólalásában Novák Csaba Zoltán.
Az RMDSZ felsőházi politikusa felhívta a figyelmet továbbá az UNESCO jelentőségére a világ- és helyi szintű örökségvédelem szempontjából. „Tekintettel arra, hogy a terrorista szervezetek világörökségi védettségű értékeket pusztítanak el az általuk uralt területeken, feltétlenül szükséges lenne az UNESCO kulturális pluralizmus népszerűsítésében és kulturális örökség védelmében játszott szerepének megerősítésére” – hangsúlyozta a szenátor. Háromszék; Erdély.ma
Romániának fel kell hagynia az erdélyi magyarok épített és kulturális örökségének diszkriminációjával – jelentette ki Novák Csaba Zoltán szenátor, a parlament UNESCO-bizottságának alelnöke annak kapcsán, hogy a felsőház plénuma tegnap megemlékezett az UNESCO 1945. november 16-i létrehozásáról.
„A magyarság többszázados erdélyi múltja okán gazdag szellemi és épített kulturális örökséggel rendelkezik, értékeink közül számos méltán megérdemelné, hogy felkerüljön az UNESCO örökségi listáira. Az elmúlt időszakban sajnos azt tapasztaltuk, hogy Románia nem ismeri el kellőképpen kulturális örökségünket, ezt igazolja az is: tavaly a kulturális minisztérium államtitkára megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára” – nyilatkozta a szenátor, emlékeztetve, hogy ezért akkor Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szakértői kormány kulturális miniszterének azonnali lemondását kérte.
Novák Csaba Zoltán kijelentette, a parlamenti UNESCO-bizottság, amelynek ő maga is tagja, országos stratégia kidolgozását kezdeményezi a szellemi és épített kulturális örökség népszerűsítése céljából, amelynek munkálataiba minden, az UNESCO-ügyben érintett hazai intézményt és civil szervezetet bevonnak majd.
„A parlamenti testület tagjaként szorgalmazni fogom, hogy az erdélyi magyar szakemberek képviselőinek is biztosítsanak helyet a munkacsoportban. Továbbá kérni fogom, hogy a román állam ne tekintsen többé mostohagyerekként az erdélyi magyarság kulturális örökségére, legyen szó kastélyainkról, templomainkról, a székely kapukról vagy szellemi örökségünkről” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
Az esemény apropóján a politikus tegnap felszólalt a szenátus plénuma előtt. Beszédében kiemelte, az UNESCO második világháborút követő megalapítása óta fő céljának tekinti a kultúra, környezetvédelem, oktatás és tudomány révén erősíteni a nemzetek együttműködését és a világbékét.
„1945-ben, közvetlenül létrejötte után az UNESCO rövid távú prioritása a háború által tönkretett iskolák, könyvtárak, múzeumok újjáépítésének segítése volt. Lehetséges, hogy hetven év elteltével hasonló célok kellene hogy vezéreljenek, nem szó szerinti újraépítkezésre van szükség, hanem mentalitásváltásra, új értékrend kiépítésére az oktatás és kutatás területén. Az oktatás, a tudományok, illetve a kultúra képezi a fenntartható fejlődés és a kiegyensúlyozott társadalmak alapját” – fogalmazott felszólalásában Novák Csaba Zoltán.
Az RMDSZ felsőházi politikusa felhívta a figyelmet továbbá az UNESCO jelentőségére a világ- és helyi szintű örökségvédelem szempontjából. „Tekintettel arra, hogy a terrorista szervezetek világörökségi védettségű értékeket pusztítanak el az általuk uralt területeken, feltétlenül szükséges lenne az UNESCO kulturális pluralizmus népszerűsítésében és kulturális örökség védelmében játszott szerepének megerősítésére” – hangsúlyozta a szenátor. Háromszék; Erdély.ma