Az átvilágítás része a rendszerváltásnak"
Nagyvárad – Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a rendszerváltozásnak része kell legyen az átvilágítás, mert ha nem vágjuk el a szálakat, akkor meghosszabítjuk a kommunizmus folytonosságát.
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, melynek fő témája a kommunista és a titkosszolgálati múlttal való szembenézés, illetve az ezek visszahúzó örökségétől való szabadulás volt. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a rendszerváltozásnak része kell legyen azátvilágítás, mert ha nem vágjuk el a kommunizmus és a demokrácia közötti szálakat, akkor meghosszabítjuk előbbinek folytonosságát. “Világos, hogy csakis akkor szakíthatunk a visszarendeződéssel, ha szembenézünk a múltunkkal”, fogalmazott. Arra emlékeztetett, hogy ennek tudatában az idén tovább folytatódott az egyházi átvilágítás, 2008-ban pedig az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS) igazolásának megfelelően szerinte összesen 16 református lelkészi személyről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a Szekuritatéval. Ugyanakkor további lelkészi személyek esetének megitélése függőben, illetve folyamatban van, tette hozzá.
Negatív propaganda
A volt püspök meglátásában az átvilágítás folytatása komoly ellenállásba ütközik, mert a legutóbbi leleplezések nyomán sokan éles ellentámadása lendültek, és “közvetlen módon vagy különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását”. Meggyőződése: bizonnyal feltételezhető, hogy a szekustisztek, illetve volt tartótisztek megnevesítése őket magukat, valamint egykori és jelenlegi (?) kollaboránsaikat is erőteljesen aktivizálta. Az EP-képviselő neveket is említett, szerinte Florin Budea és Laura Gal újságírók, Aurel Căprariu alezredes, Aurel Agache volt kézdivásárhelyi milicista fia és Gheorghe Rădulescu járnak élen a negatív propaganda-kampányban. Megítélésében a politikai és az egyházi oldalon is hasonló, őt lejárató megnyilatkozások, aknamunkák tapasztalhatóak, példaként név szerint említette Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőt, az “MPP-szócső” Polgári Élet című újságot, Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort, Visky István bihari lelkészértekezleti elnököt, Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztort és Balogh Béla volt kolozsvári tiszteletest.
Tőkés László ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy “sok rovott múltú református lelkész” telepedett át Magyaszországra, mint amilyen állításában Halász Alexandru volt temesvári, Kovács Imre volt paptamási és Fazakas László volt margittai lelkészek vagy a Bereschi és a Tudorache fedőnevek viselői. Ugyanilyen vonatkozásban említette Bartha Tibor ortopéd főorvost is, aki Budapestre költözött. “Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt jelentenek. Húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után, társadalmunk és nemzetünk erkölcsi-lelki megújulásának komoly előfeltétele a tisztulás”, vélekedett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tanszünet az iskolákban
Miután tegnap sem sikerült megállapodásra jutniuk Daniel Funeriu oktatási miniszterrel, mindenképp megtartják holnap a korábban meghirdetett általános sztrájkjukat az oktatási szakszervezetek. Van, aki nem csatlakozik.
Eredménytelen tárgyalás. Biztosnak látszik immár a csütörtöki általános oktatási sztrájk
Tanítási szünet lesz holnap várhatóan az ország szinte valamennyi oktatási intézményében, miután a tanügyi szakszervezeteknek tegnapi egyeztetésükön sem sikerült megállapodásra jutniuk Daniel Funeriu oktatási miniszterrel.
A három nagy tanügyi szakszervezet, a FSLI, a Spiru Haret, valamint a FEN vezetői a tárgyalásokat követően leszögezték, holnap mindenképp megtartják a korábban meghirdetett általános sztrájkjukat, ugyanakkor abbéli elégedetlenségüknek is hangot adtak, hogy a szaktárca vezetője nem is hozta szóba a tiltakozó akciót.
Az egyeztetésen főként a készülő oktatási törvényről, illetve a tanügyben felmerülő különböző gondokról tárgyaltak. Liviu Pop, a FSLI főtitkára elmondta, a 114-es sürgősségi kormányrendeletről, a különböző juttatásokról is szó esett, azonban a tárgyaló partnereknek egyetlen témában sem sikerült közös álláspontra helyezkedniük.
A miniszter eközben felszólította a szakszervezetieket, hogy kezdjék el ismét bevezetni a jegyeket, minősítéseket a naplóba, illetve vegyenek részt az érettségin, s szervezzék meg az egységes félévi dolgozatírásokat, szerinte ugyanis mindezek megtagadása törvényellenes cselekedetnek minősül.
Sztrájk a Nagyváradi Egyetemen
Sztrájkot hirdetett a Nagyváradi Egyetem diákszervezete. Az Adrian Dumitru Dume, az egyetem szenátusában részt vevő hallgatók elnöke által aláírt közleményben az áll, hogy az oktatókkal együtt békésen kívánnak tiltakozni a hamarosan a parlament elé kerülő tanügyi törvénytervezet ellen.
„Ezúton arra biztatom az egyetem összes hallgatóját, hogy csatlakozzanak az országos kezdeményezéshez, és ne jelenjenek meg az órákon, mert ha a törvényt jelenlegi formájában fogadja el Románia parlamentje, a fiatal generáció akadémiai előmenetele kerül veszélybe” – fogalmaz a levélben az elnök. Dume úgy véli, hogy a tervezett egyetem-összevonások miatt számos hallgató a tanulmányi eredményeitől függetlenül elveszítheti költségtérítéses helyét, és ha a tanügyi törvényt mostani formájában ültetik gyakorlatba, a diákoknak semmilyen beleszólásuk nem lesz az intézmény működésébe, ráadásul nem is lesz, aki megvédje őket „az egyetemen kívülről származó vezetőség visszaéléseitől”, amely vezetőség szerintük csak a saját anyagi jólétét és nem a felsőoktatási intézmény sorsát tartja szem előtt.
A szabályozás a közlemény szerint a legkárosabb, amely valaha a romániai oktatási rendszert sújtotta. A tanügyi törvényt elsietettnek és következetlennek nevezi Dume, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy európai uniós tagállamban olyan szabályt is megfogalmazhattak, mely szerint az egyetemisták saját lakásai egyetemi területnek számítanak.
Nagy Orsolya
„Elmagyaráztuk a szaktárcavezetőnek, hogy ezek közül a cselekedetek közül egyik sem illegális. Senki nem kényszeríthet minket arra, hogy részt vegyünk ezeken a megmérettetéseken, ha azért minket nem fizetnek ki. S arra sem kényszeríthet senki, hogy beírjuk a jegyeket, minősítéseket a naplóba” – részletezte Liviu Pop.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy ha a felmerülő gondokat az illetékes hatóságok nem orvosolják belátható időn belül, akkor a problémák súlyosbodni fognak. Hiszen – tette hozzá – május végén, július elején folytatódik az érettségi, azonban az oktatók készek arra, hogy ebben az időszakban meghatározatlan ideig felfüggesszék a tanítást.
Tudor Spiridon, a Spiru Haret szakszervezeti tömörülés vezetője ismételten hangsúlyozta, hogy a megyei tanfelügyelőségek, illetve az oktatási intézmények igazgatói folyamatosan zsarolják azokat a pedagógusokat, akik részt vesznek a vizsgáztató bizottságokban.
A szakszervezeti vezetők egyébként úgy ítélik meg, a tegnapi tárgyalás egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy sikerült megállapodniuk, pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekvédelmiek és az oktatási minisztérium képviselői, hogy a pluszjuttatásokról egyeztessenek.
„Amikor a juttatásokról esik szó, az oktatási tárcavezető vagy nem akarja megoldani a problémát, vagy csak kitérő válaszokat ad” – ecsetelte Spiridon.
A szakszervezeti vezetők ugyanakkor arról is tájékoztattak, hogy több megye tanárai nem csatlakoznak a tiltakozó akcióhoz, példaként Buzău és Brassó megyét említették meg.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Uniós országok nagyköveteivel találkozott Markó Béla
Az Európai Unió tagállamainak romániai nagyköveteit, illetve az Egyesült Államok és Kanada nagykövetét fogadta kedd délután Markó Béla szövetségi elnök. A nagyszámban megjelent diplomaták előtt a miniszterelnök-helyettes a politikai helyzetről beszélt, értékelte a kormány munkáját és prioritásait, illetve tájékoztatott az ezekkel kapcsolatos RMDSZ-álláspontról.
A találkozón az RMDSZ képviseletében jelen volt még Borbély László ügyvezető alelnök, Korodi Attila, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Niculescu Tóni külügyi államtitkár, illetve Nagy Zoltán államtitkár és Tudor Veronka államtanácsos.
Új Magyar Szó (Bukarest),

Betelt a keserűség pohara
Smaranda Enache kilép a Liberális Pártból
Nem pillanatnyi döntés nyomán határozott úgy, hogy elhagyja a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), amelybe két évvel ezelőtt lépett be, egy ideje nem tudott szellemi közösséget vállalni a szervezettel, nyilatkozta sajtótájékoztatón Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke.
Az utolsó csepp a pohárban, jelentette ki, az oktatási törvény tervezetének minapi vitája volt, illetve a felszólaló vagy utólag nyilatkozó liberális képviselők nacionalista nyilatkozatai.
Az emberjogi aktivista elítélte kollégáinak az anyanyelvi oktatás elleni kirohanásait, s főleg, hogy szélsőségesen nacionalista hangvételű felszólalásokban foglaltak állást azon cikkely elfogadásával szemben, amelynek értelmében a nemzeti kisebbségek a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat – közöttük Románia történelmét és földrajzát – anyanyelvükön tanulhatnak.
"A keserűség poharában az volt számomra az utolsó csepp, amikor a képviselőházban az oktatási törvény vitája során, amikor arról beszéltek, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulhassák a történelmet és a földrajzot, néhány liberális képviselő olyan primitív, szélsőségesen nacionalista nyelvezetet használt, amilyent eleddig csupán Corneliu Vadim Tudortól hallhattunk", és amelytől "Brateanuék forognak a sírjukban".
Smaranda Enache elmondta, egyre távolabb érzi magát a PNL-ben az utóbbi időben eluralkodó szellemiségtől, politikai áramlatoktól és praktikáktól, s úgy érzi, hogy a legminimálisabb udvariasság és kollegialitás nélkül kezelik a szervezetben azokat, akik a volt államelnök, Emil Constantinescu által vezetett Népi Akció Pártja és a Liberális Párt 2008-as fúziója nyomán váltak PNL-tagokká. Véleménye szerint az egyesülési protokollumot nem ők, hanem a liberálisok szegték meg, s lekezelően, megalázó módon viselkedtek velük szemben.
Ugyanakkor kifogásolta, hogy liberális európai parlamenti képviselők azért lobbiznak Brüsszelben, hogy a Rosia Montana Gold Corporation bányavállalat ciántechnológiás aranykitermelést folytathasson Verespatakon.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
Kedden nyílt meg Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.
Az első grafikai biennále egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. "Székelyföldön a képzőművészetnek nemcsak hagyománya, de jelene és jövője is van – ezt bizonyítja ez a rendezvény. A képzőművészetnek nincs köze a politikához, mégis voltak olyan román politikusok, akik lemondásomat kérték a biennále miatt, őket nem a művészet, hanem a Székelyföld zavarta. Ez a kiállítás azt is bizonyítja, hogy Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja jeleníteni identitását, és az, hogy más országból is jelentkeztek alkotók, azt is mutatja, hogy a képzőművészet nyelve univerzális, amelynek nem lehet határt szabni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megnyitón, megígérve: a minisztérium 2012-ben is partnere lesz a biennálénak.
"A nyolcvanas, kilencvenes években Sepsiszentgyörgy Románia egyik legfontosabb avantgárd művészeti központja volt, a Baász Imre nevével fémjelzett Medium kiállítások nemcsak az országos, hanem a nemzetközi porondon is kiemelkedő szerepet kaptak. Ezt követően az Etna Alapítvány által szervezett AnnART fesztiválon Európa legfontosabb performance művészeit látta vendégül" – emlékeztetett a grafikai biennále megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki szerint a mostani szemle méltó Baász Imre szellemi hagyatékához.
Vécsi Nagy Zoltán a zsűri részéről méltatta a grafikai biennálét. Áttörésnek minősítette a szemle székelyföldi megszervezését, hisz végre nem a mi művészeink kellett elmenjenek, hanem hozzánk jöttek külföldi alkotók.
A biennále fődíját, amelyet a Vegyépszer Zrt. ajánlott fel, Fürjesi Csaba (Budapest) kapta Születés című munkájáért. A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott díjat Léstyán Csaba (Csíkszereda) kapta Búvár című alkotásáért, Maros Megye Tanácsa Cristian Opris (Kolozsvár) Autoportet în întuneric című munkáját díjazta, míg Kovászna Megye Tanácsának díját Daradics Árpád (Budapest) vehette át az Ebédre várok-é vagy talán meg is halok? című alkotásáért. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hat különdíjat ajánlott fel, amelyek grafikai műhelytáborba szóló meghívások. Ennek nyertesei: Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Lyubomir Atanasov Krastev (Ruse, Bulgária), Elena Marinosyan (Plovdiv, Bulgária), Stoian Gabriel (Kolozsvár), Szép Veronika (Budakalász), Câmpean Tudor (Kolozsvár).
A kiválasztott alkotások két hétig megtekinthetők a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, majd Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is látogatható lesz a tárlat.
A zsűri kiválasztotta azt a 71 alkotást, amelyek publikussá válnak a biennále katalógusában.
Népújság (Marosvásárhely)

Kell-e a Jobbik Erdélyben? Irodáját nyitott Szegedi Csanád Marosvásárhelyen
„Ha úgy gondoltam volna, hogy a Jobbik marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar kapcsolatoknak, akkor nem nyitottam volna irodát Marosvásárhelyen” – jelentette ki tegnap a Krónikának Szegedi Csanád EP-képviselői irodájának megnyitóján. A Jobbik alelnökének célja a romániai magyarok anyanyelvhasználatának teljes körű biztosítása, az önrendelkezés elérése. Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar.
A Jobbik felelősséget vállal az „ideiglenesen elszakított nemzetrészekért”, a magyarországi párt számára nem létezik erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarság, hanem csak egységes magyar nemzet – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője az első erdélyi irodájának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón. „A politika a felelős azért, hogy Európa legnagyobb jogfosztott kisebbsége a Kárpát-medencei magyarság. Nemcsak a román, szlovák, hanem az eddigi magyar politikusok is” – vélekedett Szegedi, aki szerint ezért a jelenlegi politikusoknak kell visszaadniuk a határon túli magyarok önbecsülését.
Autonómiát és nyelvhasználatot kérnek
Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar. Szeretnék elérni – tette hozzá –, hogy a közigazgatásban, illetve a rendőrség kötelékeiben az etnikai arány tükröződjön, az oktatásban az óvodától az egyetemig magyar nyelven lehessen tanulni.
„Az etnikai összetétel megváltoztatása ma is zajlik egész Erdély területén” – hangoztatta Szegedi, aki szerint ezeket a törekvéseket meg kell akadályozni. Ennek érdekében – fűzte hozzá – a témát uniós szinten is fel kívánják vetni. „Az iroda létrehozásának fő üzenete az, hogy ez nem valaki ellen, hanem valakiért jött létre” – húzta alá a szélsőjobboldali alakulat alelnöke. Mint fogalmazott, a helyszín azért épp Marosvásárhely, mert itt bár a lakosság fele magyar, a város szerinte elvesztette magyar jellegét, nincsenek magyar királyokat, szenteket ábrázoló szobrok, „az utcanevek használata botrányos: Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel”.
„Az esemény másik üzenete, hogy elég volt a meghátrálásból – hangsúlyozta a képviselő. – Az szeretnénk, hogy Marosvásárhely ismét a Székelyföld fővárosa, szimbóluma legyen, ahol az emberek szolidaritást és együttműködést vállaljanak egymással.” A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban kifejtette: azon lesznek, hogy ezzel választójog is járjon, és a Jobbik a gazdasági intézkedésekben is tekintettel lenne az elszakított nemzetrészekre.
Cáfolt szélsőségesség
A Krónika kérdésére, miszerint nem gondolja-e, hogy a szélsőjobboldali alakulat marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar együttélésnek, leszögezte: ha így gondolta volna, akkor nem nyitotta volna meg az irodát. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarság problémáira fel kell hívni a figyelmet. „Az erdélyi magyar EP-képviselők nem látják el azt a szerepet, amelyet el kellene látniuk a magyarság védelmében. A Jobbik nem akarja kisajátítani Erdélyt, a Székelyföldet politikai szinten, de példát kívánunk mutatni. Szeretném látni, hogy a többi magyar párt is irodát nyit Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon” – válaszolta. Hozzáfűzte: egyaránt elégedetlen az RMDSZ – személyesen Markó Béla – és Tőkés László tevékenységével, de utóbbival el tudja képzelni az együttműködést; viszont elsősorban az RMDSZ-t tartja felelősnek amiatt, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma 200 ezerrel apadt az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a Jobbik nem szélsőséges párt, csak a magyarság érdekeit képviseli, határozott, de szalonképes politikát kíván folytatni, úgy, hogy az a magyar és román nép békés együttélését ne veszélyeztesse”.
A sajtótájékoztató végén egyébként számtalan kérdéssel ostromolták meg a magyar és román újságírók az EP-képviselőt. Ezekre válaszolva elmondta: az Új Magyar Gárdával felvállalják az együttműködést. Szegedi közölte, a szervezet főkapitánya, Kiss Róbert a nyár végén Marosvásárhelyre látogat, és tájékoztatja majd célkitűzéseiről a közvéleményt. Szegedi ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: a székelységnek politikai úton kell kivívnia önrendelkezését. Szerinte egyébként a határoknak már nincs jelentősége, tehát „eljött az önrendelkezések korszaka, amikor a közösségeknek meg kell adni azt a jogot, hogy referendum útján eldöntsék, melyik országhoz akarnak tartozni”. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Szegeden vagy Debrecenben nyitna irodát a nagy-románia párti Corneliu Vadim Tudor, válasza az volt: ha e városok lakosságának az 50 százaléka román lenne, akkor ez természetes lépésnek számítana. Szegedi különben a következő határon túli kirendeltségét Zentán szeretné megnyitni.
Krónika (Kolozsvár)

Szőcs Géza pályája és tervei - A meglepetésember
A legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói.
Az új kormány tisztviselői közül alighanem Szőcs Géza életpályája a legfordulatosabb, az ő személyisége a legbonyolultabb, s kinevezése, noha voltak jelei, politikai értelemben a legmeglepőbb. És minden bizonnyal ő az, akinek alkatával a legkevésbé fér össze a közhivatalnoki státusz. Fontos politikai versek írója, bátor politikai ellenálló, mi több, gyakorló politikus is volt, ez utóbbi azonban nem Magyarországon, hanem Romániában, az RMDSZ alelnökeként és szenátoraként.
Kolozsvári évek
1953-ban született Marosvásárhelyen. "Egy ideig marosvásárhelyi nagyszüleim neveltek, olyan családban, ahol rengeteg természetjáró ember volt. Én meg valahogy belenőttem ebbe. Ilyen szempontból nem számítok urbánusnak" - meséli egy interjújában. Szocializációjának és egész későbbi életének azonban Kolozsvár a meghatározó színhelye. Gyermek- és kiskamaszkorát intenzív olvasással-tájékozódással múlatta, 15 éves korában már határozott véleménye volt a prágai tavasz eltiprásáról. A Heti Válaszban megjelent visszaemlékezése szerint az erdélyi magyar közhangulat messze nem állt egyértelműen Csehszlovákia mellett: haragudtak az "utódállamokra", különösen Csehszlovákiára a Benes-dekrétumok, a deportálások és a kitelepítések miatt. Azt, hogy Ceausescu Romániája kimaradt a katonai akcióból, a félelemmel magyarázták, és abban reménykedtek, hogy Hruscsov tankjai Romániába is ellátogatnak, és Dubcek után a román főtitkár következik. A kiskamasz bizarr és gyorsan múló reménykedése annyiban feltétlenül fontos, hogy megérteti a Szőcsöt és nemzedékét felnevelő szörnyű romániai évtizedek döntési szituációit. Kolozsvárott végezte el az egyetemet magyar-orosz szakon, tanulmányai közben diáklapot szerkesztett, majd az Igazság című Kolozs megyei pártlapnál helyezkedett el, a szombatonként megjelent Fellegvár című ifjúsági melléklet szerkesztőjeként. Tagja lett annak az értelmiségi baráti körnek, amelybe Balla Zsófia, Cselényi László (a Duna Tv jelenlegi elnöke), Tamás Gáspár Miklós, Orbán György zeneszerző is tartozott; többnyire Cselényiéknél találkoztak. A fiatal magyar bölcsész-értelmiségre nagy hatást gyakorolt Bretter György filozófus, az ő jelmondata, az "itt és mást" szellemében járt el lehetőségeihez képest Szőcs Géza is szerkesztőként. "Csak a (...) kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékezetes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárja le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját" - írja Tamás Gáspár Miklós 1988-ban a Beszélő hasábjain. A fiatal Szőcs Géza szerkesztőként és kivált költőként e nagy teljesítmények egyikét nyújtotta. Gintli Tibor és Schein Gábor világirodalmi összefoglalója az erdélyi magyar költészet megújítójaként tárgyalja: "költészetéből (...) hiányoznak (...) a nemzeteszme romantikus közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a fantasztikum és az abszurditás betörését." A Párizsi Magyar Műhelyben és a Vajdaság legendás lapjában, az Új Symposionban megjelenő széles intellektuális horizont, a kísérletező kedv rendkívüli hatással volt rá. Utóbbi egyébként közölte is Szőcsöt, ami 1983 elején ürügyet is szolgáltatott Sziveri János főszerkesztő és társai eltávolítására, az Új Symposion szerkesztőségének szétverésére; mint ahogyan egy országgal arrébb, a Ceausescu-diktatúrában előbb-utóbb Szőcs mellékletének, a Fellegvárnak is el kellett esnie. Sütő András 1979-ben Herder-díjban részesült, és a díjjal járó lehetőségként Szőcsöt jelölte ösztöndíjasnak, aki "beutazta a világot": Ausztriában, Svájcban és az Egyesült Államokban is megfordult, kapcsolatokat épített. A Fellegvár megfojtása után egy darabig az Igazságnál dolgozhatott a visszatért szerkesztő, aztán arra kényszerült, hogy tanári állást keressen. Ekkortájt döntött úgy, hogy csatlakozik az ötletgazda Ara-Kovács Attilához, és részt vett az Ellenpontok című szamizdat előállításában. A szerkesztők között volt Tóth Károly Antal és felesége, Tóth Ilona, az akkor 18 éves Keszthelyi András pedig a közreműködők között. Az Ellenpontok az egyetlen komolyabb magyar nyelvű erdélyi szamizdat kiadvány: 1981 decemberében indult, kilenc lapszámot ért meg, kisebbségi jogokkal, a magyar kisebbség brutális elnyomásával foglalkozott. A magyar demokratikus ellenzékkel Ara-Kovácson keresztül jó kapcsolatokat építettek ki, és Szőcsnek sok kapcsolata máig is fennmaradt abból az időből. Az Ellenpontok terjesztése a lebukás kockázata miatt igen nehéz volt, ezért csak kevesekhez juthatott el.
A laptól távol állt az izolacionizmus, foglalkozott a többi román nemzeti kisebbség problémáival is. Memorandumukat és a hozzá csatolt programjavaslatot, Tóth Károly Antal munkáját eljuttatták az 1982-ben Madridban rendezett Helsinki Utókonferencia résztvevőinek. "E vonatkozásban meggyőződésünk, hogy a programjavaslatunk, mely 'egyesek' számára a románok ellen irányulónak tűnhet, valójában a románság érdekeit is magában hordozza, hiszen a jogszerűség biztosítása az ő jogaikat is szükségképpen bővítené." Amennyiben elfelejtjük, milyen körülmények hívták életre a memorandumot, úgy találhatjuk, szövege billeg az univerzalista emberi jogi retorika és egyfajta szoft-nacionalizmus között. Szőcs végső soron az előbbi elképzelést választotta, a szamizdat Beszélőnek adott 1986-os nyilatkozata azzal a mondattal zárult, hogy "minden kisebbségnek, a románnak is pont azokat a jogokat szeretném, mint a magyar kisebbségnek".
Az Ellenpontok azonban nem csak a hatalom szemében lett vörös posztó, fellépett ellene a Szabad Európa Rádió román adása is. Viszont mellette foglalt állást az országot később elhagyni kényszerülő nagy tekintélyű román költő, Dorin Tudoran. Az Ellenpontok segített felhívni a külföldi közvélemény figyelmét a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetére, de a lap a nagy létszámú romániai cigányság helyzetéről is tájékoztatott. 1983 novemberében a Securitate (a román titkosrendőrség) rájött a szerkesztők kilétére, és letartóztatta őket. Szőcs, miután kijött, eltűnt egy időre, és amíg a Securitate kereste, Zalán Tibor verset írt hozzá (Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére), amit Magyarországon nem tudott publikálni, így az az Új Symposionban jelent meg. Ez lesz az utolsó cseppek egyike, a Szőcs melletti politikai kiállás után a rendszer lecsapott a Symposionra, Szőcsöt pedig ismét megtalálták. A tortúrák miatt embólia lépett fel szervezetében, kórházba került. Ezekben az években kritikus-művelődéstörténész édesapja tartotta el, mígnem kevéssel emigrációja előtt álláshoz jutott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1986-ban hagyta el Romániát, Svájcba távozott, családja nem sokkal később követte.
Az Ellenpontok példásan bátor, nem pusztán egzisztenciájukat, de szabadságukat és fizikai létüket is kockára tevő munkatársainak a későbbi sorsa szinte példázatszerű. A Göteborgban élő, sértett Tóth Károly Antal, az Ellenpontok egykori motorja úgy érzi, Szőcs ki akarja sajátítani a kiadvány történetét. Néhány évvel ezelőtti levélváltásuk apropója, hogy Tóth antiszemita klisék egész sorát felvonultató cikket tett közzé a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imréről, amit Szőcs visszautasított, és a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta. Szőcs válaszlevele a Népszavában látott napvilágot, az újság Tóth viszontválaszát nem kívánta közölni, a Magyar Nemzet azonban teljes terjedelmében helyt adott a sértett denunciálásnak. Tóth írásai azóta is feltünedeznek, többnyire másodközlésként: a választási kampányban Bayer Zsolt ellenében állt ki a Jobbik mellett, és védelmébe vette a Raj Tamás halálát ünneplő kuruc.infót. Forrásaink szerint Tóth szerepe meghatározó volt a szamizdat kiadvány arculatának kialakításában, akkori erkölcsi integritása imponáló volt. Szőcs szereti színezni a saját szerepét, de e szerep ojektíve is igen fontos volt, mint ahogyan valódi és nagy volt a költő által vállalt kockázat is.
A bolyongás évei
Genfi tartózkodása idején Szőcs újságírásból élt, és segítette a magyar emigráció is. Sokat utazott, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol egy alkalommal felkereste például Wass Albertet. Szőcs Géza ókonzervatív fantasztának, lényegében beszámíthatatlannak tartja Wasst, de nem elvetemültnek, íróként pedig hullámzó színvonalúnak; de első regényei némelyikét, főként A funtineli boszorkányt vállalható irodalmi teljesítménynek gondolja. Szintén az Egyesült Államokban ismerkedett meg Faludy Györggyel, akivel mély és szoros, Faludy haláláig tartó barátságot kötött. Hasonlóan rajongott a Faludynál is idősebb és hosszabb kort megért burgenlandi Takács Jenő zeneszerzőért. Mindhármójukban közös a világpolgári érzület, a klasszikus műveltségű, a humánkultúra egészét egységben látó reneszánsz ember iránti vonzalom, és a "száműzöttség" miatti rokonszenv egymás iránt. Budapestre azért tért vissza, hogy a Szabad Európa Rádió itteni irodavezetője legyen; svájci útlevelét ekkor visszaadta. Az 1989. decemberi forradalom után úgy döntött, repatriál Romániába, és kisebbségi politikusként dolgozik. Magas pártfunkciókat viselt az RMDSZ-ben, a bukaresti törvényhozás szenátora lett, ám konfliktusba került a pártbéli pragmatikus vonallal. 1993-ra marginalizálódott a párton belül, és a visszavonulás mellett döntött. Úgy érezte, hátba szúrták azok, akiket elvbarátainak hitt. Sokrétű és bonyolult sértettségei közül az "eremdéeszes" talán a legkomolyabb: ha az RMDSZ vezetését támadja, elveszíti minden humorérzékét. Elkötelezett autonomistaként Tőkés Lászlót támogatta, és úgy látta, hogy a magyar párt kormányzati részvétele öncél. Kudarca után többször megfogadta, hogy végleg szakít a politikával, mi több, még politikai publicisztikát is csak kivételes esetben ír. Mostani államtitkári megbízatását hivatalnoki munkának tekinti. Az RMDSZ lejárató kampányának tartja nehezen átlátható pénzügyeinek felszínre kerülését. A 90-es években könyv- és lapkiadással foglalkozott, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökségi tagjaként ingatlant vásárolt a Bem rakparton a kisebbségi magyarság céljaira a Magyar Hitel Bank által adományozott összegből. Saját kiadói vállalkozása, az Erdélyi Híradó budapesti képviselete működik itt. Állítása szerint szabályosan, előzetesen rögzített szerződéses feltételekkel és rövid ideig bérelte csak az ingatlan egy részét az Erdélyi Híradó, az ügyről hírt adó Népszabadság birtokába viszont olyan adatok jutottak, amelyek szerint a kiadó hosszú éveken át használta az ingatlant.
Szőcs lapjaiban állami cégek nagy összegű hirdetéseket helyeztek el, amit a példányszám korántsem indokolt volna, és a korabeli sajtóhírek szerint a költő nem számolt el megnyugtatóan a Duna Tv erdélyi tudósítói hálózatának kiépítésére felvett pénzekkel sem. A sajtóhírek ezenkívül hasonló célokra szánt, az amerikai emigrációtól származó, Szőcs Géza kezén szintén átmenő, bizonytalan sorsú pénzösszegekről is tudnak. Forrásaink egy része Szőcsöt "adminisztratív analfabétának" tartja, úgy véli, pusztán ez volt csak az oka a nyomában járó pénzügyi káosznak, mások viszont "hajmeresztő pénzügyi machinációkról" beszélnek.
Vissza a közéletbe
A felhasznált összegek látható eredménye az Erdélyi Híradó legfontosabb sorozata, az Előretolt Helyőrség könyvszéria, aminek szerkesztője Szőcs kolozsvári jobbkeze, tanítványa és barátja, Orbán János Dénes. Annak idején ő maga is ebben a sorozatban indult, ahogyan például Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt vagy Szálinger Balázs. Az imponáló névsor ellenére is fel szokták vetni, hogy Szőcs és Orbán János Dénes intézményhálózata (a könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája) lényegében monopolizálja Kolozsvár magyar irodalmi életét. Szőcs a 2000-es években viszonylag ritkán szólalt meg, elsősorban különc és szellemes ötletekkel hívta fel magára a figyelmet alkalmi politikai publicisztikái mellett. Kétlaki életét él, gyakran megfordul Magyarországon, lassan ide helyeződik élete súlypontja, de mindvégig sűrűn visszajár Kolozsvárra. A 2002-es választások idején azt nyilatkozta, hogy nincsen szavazati joga, idén már arról tudósított, hogy román-magyar kettős állampolgár. A harmadik évezred első évében folyóiratot alapított A Dunánál címmel, ami egy ideig "a Duna Tv folyóirataként" üzemelt, aztán a tévé magára hagyta, és lassan elsorvadt. Szőcs ezért talán legközelebbi ifjúkori barátját, Cselényi Lászlót hibáztatja elsősorban, bár kapcsolatuk ezt az ügyet jóval megelőzően is kimondottan ellenséges volt már. A költő egyébként a Duna kuratóriumának fideszes delegáltja lett az évtized második felében. A 2009-es EP-választásokon szóba került képviselői jelölése, amit azzal hárított el, hogy nemsokára nagyobb feladat vár rá. Ebben az évben Orbán Viktor kulturális stratégia kidolgozására kérte fel, feltehetően ebből láttunk mutatványokat az utóbbi hetekben. Tavaly októberben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fontosnak tartotta a kultúrpolitika kiemelt kezelését, az önálló minisztériumot, éppen az első Orbán-kormány mintájára, ahol az oktatásügytől is elválasztották a területet. A jelenlegi csúcsminisztériumi szisztéma végül a szociális rendszerrel és az egészségüggyel is összeterelte, igaz, a közben eltelt fél évben Szőcs rájött, "téves premissza" abból kiindulni, hogy az eredményes munkához, a hatékonyabb érdekérvényesítéshez önálló tárcára volna szükség. Államtitkári kinevezése ennek ellenére sem volt lefutott ügy, sokan sokféle irányból támadták párton belül, és ezek a harcok nem is maradtak meg a színfalak mögött. ' maga is utal rá, hogy személyéhez Orbán ragaszkodott eltökélten, de a kormányközeli sajtó szerint Csoóri Sándor például élesen ellenezte a jelölését. Szőcs kultúrpolitikai elképzeléseit nagyszabású zavarosság jellemzi, hol jobb, hol rosszabb ötletek meglehetősen inkoherens kavargása. Mint a Nagyítás c. hetilapban közölt programtervezetében is olvasható, elsősorban a filmművészet érdekli, egyrészt azért, mert ennek van a legnagyobb társadalmi hatása, másrészt azért, mert ez a művészeti ág igényli a legtöbb pénzt. Úgy véli, e területen idáig nem esztétikai szempontok, hanem lobbiérdekek döntöttek az állami pénzek sorsáról. Lapunk kérdésére közölte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál "mostanáig elvégzett kis belső átvilágítás" komoly tanulságokat hordozott, megerősítette feltételezését a minőség szempontját felülíró csoportérdekről. Állítása szerint a Nagyításban közölt szavait félreértették, ő nem javasolta a három "F" (finanszírozandó, felejthető, felejtendő) kultúratámogatási elvét, hanem éppenséggel ezt akarja megtörni a pluralizmus nevében. Programtervezetében jelzi, hogy fontosnak tartja a kultúrateremtők anyagi biztonságának szavatolását - de koncepció helyett be kell érnünk a nehéz helyzetet illusztráló példákkal és a megütközéssel, hogy miért nincsen még Temesi Ferencnek Kossuth-díja. (Ezen L. Simon is meglepődött nemrég a Heti Válaszban; a Por szerzőjének díjazása, úgy tűnik, a Fidesz kultúrpolitikájának fundamentuma.) A kulturális termékek hozzáférhetővé tételét prioritásként kezeli Szőcs, de a kérdésre, hogy miként tervezi ezt megoldani, a Nagyításnak adott interjújában azt feleli: kulturális kohézió nélkül nincs nemzet. A további spekulációk helyett egy kutatócsoportnak "föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került" - hangzik a programtervezet következő ötlete, amely a megbékélési politikával is foglalkozik. "Azt gondolom, a jövendő miniszter, illetve államtitkár egyik első feladata az legyen, hogy kezdeményezzen... dialógusokat azzal a céllal, hogy párhuzamosan ismerhessük meg a történelemmel, a mai helyzettel és ki-ki jövőképével kapcsolatban a magunk álláspontját, s a meghatározó zsidó, cigány, román, szlovák és szerb gondolkodók, közösségi vezetők, történészek és társadalomtudósok álláspontját."
De Szőcs Géza nemcsak ezekkel keltett előzetesen figyelmet, hanem tiltakozó levelével is, amit Orbán Viktorhoz intézett a Balassi Intézet ügyében, helytelenítve azt a tervet, hogy átkerüljön a kulturális tárcától Navracsics Tibor közigazgatási minisztériumába. A levelet, amiben leendő államtitkársága hatókörének szűkítése ellen lobbizott, mint mondta, civilként írta, nem politikusként, ám akcióját a kormányzaton belüli érdekérvényesítés bevett módjának tekinti. Meglepő ötletekből valószínűleg a későbbiekben sem lesz hiány.
Vári György
Magyar Narancs (Budapest)

Padlón Băsescu népszerűsége
Ha holnap államelnöki választásokat tartanának, az első fordulóban Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kerülne ki győztesen a szavazatok 33,8 százalékával: Második fordulós ellenfele Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lenne, aki a megmérettetés első fordulójában a maga 27,1 százalékával fölényesen legyőzné az alig 11,7 százalékot begyőjtő Traian Băsescu jelenlegi államfőt – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Társadalomtudományi Csoport (GSS) készített a PNL megrendelésére.
A közvélemény-kutatás szerint Antonescu annak ellenére lenne listavezető, hogy Victor Ponta „szimpátiamutatója” 2,5 százalékkal magasabb az övénél. „Bár Ponta népszerőbb a válaszadók körében, az eredmények mégis azt mutatják, hogy Antonescura többen szavaznának.
Ez azért van így, mert az államelnök személyére vonatkozó kérdésre szabadon válaszolhattak a megkérdezettek, tehát sokan (40%) a PSD berkeiből szeretnének államfőt, így Adrian Năstasét, Victor Pontát, Mircea Geoanát, illetve Ion Iliescut nevezték meg, míg a liberális táborban nincs túl sok esélyes: Crin Antonescut választották a legtöbben, Călin-Popescu Tăriceanut pedig csupán néhányan.
Ez azt jelenti, hogy az államelnök-választáson a szociáldemokraták négy esélyes politikus közül választhatnak, míg a liberálisoknak csupán egyetlen ilyen személyt sikerül kitermelniük – magyarázta el Cătălin Lixandru, a GSS ügyvezető igazgatója. Az elnökválasztási preferencialista a következőképpen alakulna: Mircea Geoană (10,7 százalék), Corneliu Vadim Tudor (4,4 százalék), Kelemen Hunor (2,5 százalék) és Elena Udrea (0,9 százalék).
Traian Băsescu népszerűsége drasztikusan csökkent, hiszen a megkérdezetteknek csupán a 15,7 százaléka találja rokonszenvesnek az államfőt. Emil Boc miniszterelnök ebből a szempontból még Băsescunál is rosszabbul áll: a felmérésben részt vevőknek csupán a 8,3 százaléka vélekedett pozitívan róla. A megkérdezettek 60 százaléka szerint az államfő és a jelenlegi kormány felelős a mostani gazdasági helyzetért, miközben csak 4,8 százalék gondolja, hogy a volt PNL-kormány vitte csődbe az országot.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László az EP alelnöke
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának javaslatára múlt héten a néppárti frakció közfelkiáltással elfogadta Tőkés László jelölését az Európai Parlament alelnöki tisztségére, a jelölést a román néppárti delegáció is testületileg támogatta.
A román szociáldemokraták és liberálisok viszont a jelölés kapcsán – a szélsőségeseket megszégyenítő retorikával – vehemensen reagáltak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke jelölésének hírére, a felfokozott belpolitikai helyzetnek köszönhetően rajta keresztül is a jelenlegi román kormánypártokat támadták.
Az EP mai strasbourgi plenáris ülésén került sor a szavazásra. Az ülést Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette, aki ismertette az előzményeket, majd közölte, hogy a szabályzat értelmében az alelnök megválasztásához az EP-képviselők minősített többségének voksaira van szükség. Ezután közölte: Schmitt Pál megüresedett helyére – akit a nemzeti parlamentjének házelnökévé választottak – egyedül Tőkés László EP-képviselőt jelölték.
Az ülésen jelenlévő képviselők közül egyedül Corneliu Vadim Tudor nagy-románia párti képviselő jelezte ellenvetését, és kisebb botrány kerekedett, amikor a szokott stílusában támadni kezdte az erdélyi képviselőt. A parlament elnöke megvonta a függetlenként tevékenykedő szélsőséges román képviselőtől a szót.
Tőkés László is felszólalt, megválasztatása kapcsán a plénumon a következőket nyilatkozta:
„Különleges megtiszteltetés számomra, hogy az Európai Néppárt Politikai Csoportjának támogatásával az Európai Parlament alelnöki tisztségére jelöltek.
Hasonló megtiszteltetésben legutóbb akkor volt részem, amikor tavaly decemberben, a romániai kommunista diktatúra bukásának 20. évfordulóján a legmagasabb állami elismerésben, a Románia Csillaga kitüntetésben részesítettek.
Húsz évvel ezelőtt Temesvár sok nemzetiségű és sok vallású népe teljes egyetértéssel és kockázatvállaló bátorsággal lázadt fel a Ceauşescu-diktatúra ellen. Miként ott és akkor − azóta is az emberi, a vallási és a kisebbségi jogok és szabadság iránti kiállás, az európai és a keresztény értékek iránti elkötelezettség szellemében igyekszem képviselni országom érdekeit, a volt kommunista országok és nemzetek − a kelet- és közép európai térség − európai felzárkózását, nem utolsó sorban pedig a romániai magyar kisebbségi közösséget, melynek néppárti képviselője vagyok.
Öröm számomra, hogy éppen a Lisszaboni Szerződés elfogadásának időszakában lehetek az Európai Parlament tagja, mely minden bizonnyal új korszak kezdetét jelenti az Egyesült Európa történetében.”
Az elektronikus és titkos szavazás viszont nem bizonyult egyszerű feladatnak a jelenlévő EP-képviselők számára, Jerzy Buzek több ízben is gyorstalpalót tartott kollégáinak, elmagyarázva a szavazás szabályait. A gondot az okozhatta, hívták fel a figyelmet, hogy – eltérően a máskor szokásos név szerinti szavazásnál –, az EP-alelnökök megválasztása ciklus elején és közepén történik „csomagban”, és hogy ebben az esetben az igenek száma a fontos, a tartózkodók és nemmel szavazók voksa gyakorlatilag ugyanazzal a súllyal esik latba.
Több percnyi huzavona után Tőkés László képviselőt alelnökké választották, hirdette ki Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke. A szavazások végén az ülésvezető alelnök tisztázta a valószítnűsíthetően az elektronikus szavazórendszer által okozott félreértést, és leszögezte a hivatalos eredményt: összesen 621 képviselő szavazott, ebből 334 Tőkés László mellett, és 287-en tartózkodtak, illetve ellene voksoltak. Erdélyi képviselőnk a 334 szavazatával az EP 11. alelnöke lett.
Az ENP EP-frakciójának vezetője, Joseph Daul külön közleményben gratulált Tőkés László EP-alelnökké választásához.
Strasbourg, 2010. június 15.
Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

Európai magyar politikai siker
A magyar összefogásnak, az egy nemzetben gondolkodásnak, az egészséges és józan nemzetpolitikának újabb győzelmét ünnepelhetjük 2010 júniusától: Tőkés László lett az Európai Parlament alelnöke, mondta a romániai és az európai magyar politizálás friss sikerét kommentálva Olosz Gergely.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szívéből gratulált Temesvár hősének, annak a politikusnak, akinek puszta jelenléte állandó figyelemfelhívás és igazolás: Románia mi vagyunk, mi, magyarok, románok, szerbek, németek, cigányok és más nemzetbéliek itt, akik végre szabadon élhetünk Európánkban.
Áthatóbb, intenzívebb mától az íze ennek a szép magyar szónak: összefogás, mondta Olosz Gergely, hiszen romániai magyar úgy emelkedhetett az Európai Parlament vezetői közé, hogy az RMDSZ és az anyaországi testvéreink melléje álltak.
És ezt mindannyiunkért tették, a magyarokért, mert együtt Európában, íme, egy nemzet lehetünk, olyan nemzet, amelyik nagylelkű maradhat és józan, a legforróbb pillanatokban is.
Mindezekre szükségünk van ma, ezekben a felhevült politikai pillanatokban, amikor értetlenül nézzük a habzó szájú nagyromániás Corneliu Vadim Tudor mellé csatlakozó Crin Antonescu PNL-elnök által vezetett egyes liberálisokat, akik a ’48-ban harcoló politikai ősük legnagyobb szégyenére ma a testvérnépek ellen acsarkodnak a közös Európa parlamentjében, mi több, az elnök a pártból való kizárással fenyegette meg a Tőkés Lászlót megszavazni akaró liberális europarlamentereket.
Olosz Gergely hangsúlyozta, június 4-e után újabb jelét adtuk annak, hogy erős hitünkkel és magyar összefogással képesek vagyunk megerősödni. Higgadt és magabiztos nemzetalkotóként pedig hiteles partnerek tudunk lenni Románia újjáépítésében is, egy nyugalmas, kiszámított, de nagy erőfeszítéseket igénylő munkában.
A magyar összefogás, az RMDSZ és Tőkés László hosszú távú építő politikája a záloga megmaradásunknak, fejlődésünknek, mondta.
Gratulálunk Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének, akinek sorsa példa arra, hogyan lehet a forradalmak után a béke időtálló bástyáit kőről-kőre felrakni, mondta Olosz Gergely.
erdon.ro

„Hat még a propaganda” - interjú Tőkés Lászlóval, az EP újonnan megválasztott alelnöke
A nyugati baloldal ma is fogékony a posztkommunista propagandára – véli Tőkés László, az Európai Parlament újonnan megválasztott alelnöke. A Krónikának adott interjúban elmondta, ennek tulajdonítható, hogy személyével kapcsolatban a román lobbi szinte a teljes szocialista frakciót meggyőzte. Úgy vélte, ennek ellenére, az újonnan csatlakozott országok lassan a helyükre kerülnek az Unióban.
– Az Európai Parlament honlapján megnézhető az ön alelnökké választásának a filmje. Az látható, hogy először közfelkiáltással akarták megválasztatni, aztán Corneliu Vadim Tudor felszólalása után elektronikus szavazást hirdettek, de ez hosszasan elhúzódott, a képviselők nem tudták, hogyan kell szavazni. Mi történt?
– Az elnökség a gyakorlatnak megfelelően arra készült, hogy közfelkiáltással választanak meg, hiszen a megüresedett tisztségre a parlamenti egyezség szerint a néppárt állíthatott jelöltet, és én voltam az egyedüli jelölt. Nem voltak felkészülve arra, hogy Corneliu Vadim Tudor él az ellenvetés jogával, ami egy másik procedúra alkalmazását vonja maga után. Az elnökség nem tudta, hogy a procedúra szerint ilyen esetekben csak a támogató szavazatokat kell összeszámolni. Ezek száma pedig magasabb kell hogy legyen 186-nál, a legkevesebb szavazattal megválasztott alelnök szavazatai számánál. Én végül 334 szavazatot kaptam.
– A román lobbi arra építette az ellenkampányát, hogy ön megkérdőjelezi az európai határok rendszerét. Mennyire fogékonyak az EP képviselői ma az efféle érvekre?
– Ijesztő mértékű a félrevezetési potenciál. Adrian Severinék szinte teljes egészében meg tudták nyerni maguknak a szocialista frakciót, pedig Tabajdi Csaba és a magyar szocialista képviselők is mindent megtettek, hogy jobb belátásra bírják kollégáikat. Elvonatkoztatva ettől a konkrét esettől nagyon szomorú, hogy az igazinak tekintett nyugati baloldal adott esetben mennyire foglya lehet a posztkommunista baloldali propagandának. A megválasztásomat megelőző este Joseph Daul néppárti frakcióelnök egyeztetett Martin Schulz szocialista frakcióelnökkel, aki azt helyezte kilátásba, hogy a szocialisták is ellenvetéssel élnek, ha nem jelentem ki, hogy Románia határviszonyait sérthetetlennek tartom. Én ezt elutasítottam, mert úgy véltem, az ártatlanság vélelme engem is megillet. A vádlóknak kell bizonyítaniuk a vélt bűneimet, nem pedig nekem, hogy ártatlan vagyok.
– Jerzy Buzek házelnök többnyire lengyelül vezette az ülést, ön viszont angolul szólalt fel a szavazás előtt. Van üzenete annak, hogy ki milyen nyelven szól az EP-ben?
– Én általában magyarul szólalok fel, de esetenként románul és angolul is, ahogy a helyzet megkívánja. Adódhatnak egyébként nézeteltérések abból, ha nem a világnyelvek valamelyikén beszél az ember. Vadim Tudor például levette a fülhallgatóját, és nem értette meg, hogy a lengyelül beszélő Jerzy Buzek megvonta tőle a szót, amiért eltért a napirendtől.
– Milyen nyelven fogja majd vezetni az EP üléseit?
– Kedden választottak meg, és szerdán már vezettem is az esti ülést, akkor is váltogattam a nyelveket, a románoknak románul adtam szót, a magyaroknak magyarul.
– Találkozott-e a román néppártiakkal megválasztása óta?
– Még aznap este bementem a román néppárti csoport ülésére, ahol Theodor Stolojan azon melegében gratulált a tisztséghez. Én megköszöntem a támogatást.
– Szóba került, hogy másfél éve ők akadályozták meg a néppárti frakciótagságát?
– Nem akarnak szembesülni ezzel. Úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna.
– Az Antena 3 tévé nemrég bemutatott egy statisztikát, amely szerint az RMDSZ három képviselője közül Winkler Gyula rendszerint a román néppárti csoport álláspontját támogatja szavazatával, ön és Sógor Csaba pedig a magyar néppártiakét. Van egyáltalán egyeztetés az RMDSZ képviselői között a szavazások előtt?
– Én mindig kapok egy néppárti szavazólistát és egy magyar néppárti szavazólistát. Általában minimális az eltérés a kettő között.
– És Winkler Gyula nem kapja meg ugyanezeket a listákat?
– De megkapja ő is. Ő ezek szerint kap egy román szavazólistát is. Engem eddig ilyen listával nem kerestek.
– 2011 első fél évében is EP-alelnök lesz, amikor Magyarország tölti majd be az EU soros elnökségét. Számítanak önre valamiben Orbán Viktorék?
– Páratlan lehetőség kínálkozik most arra, hogy egy irányba haladjunk a magyar kormánnyal, ami azért előrelépés, mert a Gyurcsány-érában két irányba húztuk a szekeret. A mostani helyzetre konkrét terveket kell kidolgozni, például kisebbségpolitikai szempontból. Olyan magyar összefogás körvonalazódik, amely az erdélyi magyar szervezetek összefogásától a magyarországi együttműködés rendszerén át az európai uniós magyar összefogásig terjed. Utóbbin a 14 magyarországi, két felvidéki és három erdélyi néppárti képviselő összefogását értem.
– Érezheti-e valamilyen hasznát a romániai magyar közösség annak, hogy Tőkés László az EP alelnöke?
– Nagyon kedvező üzenete van annak, hogy a volt kommunista Lengyelországból származik az Európai Parlament elnöke. Ha van egy romániai kisebbségi alelnöke is, ez azt mutatja, hogy az egységes Európában lassan-lassan az újonnan csatlakozottak is a helyükre kerülnek, és a tekintélyes tisztségeik által megnövekszik a mozgásterük. Ha jól végzem a munkámat, ennek az iránynak leszek az egyik úttörője.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Amire a levéltár figyelmeztet
Marosvásárhelyi beszélgetés a költő, kritikus, újságíró Dan Culcerrel
– Az utóbbi időben sokan látogatják a levéltárakat. Nem meglepetés tehát, hogy a Franciaországban élő Dan Culcer, a Vatra folyóirat egykori szerkesztője marosvásárhelyi tartózkodásának jelentős részét ugyancsak az archívumban tölti. Akik jobban ismerik, tudják, hogy a bukott diktatórikus rendszer bizonyos jelenségeit tanulmányozza. Erről a Művészeti Egyetemen előadást is tartott. Mit kutatsz elsősorban?
– Úgy kezdődött, hogy itthoni barátaimtól hallottam, bizonyos közzétett dokumentumokban, nevezetesen a Szekuritáté fehér könyvében rám vonatkozó adatok is megjelentek. Egy olyan, állítólag létező szekus megfigyelési dossziéra hivatkoztak, amely személyemet érinti. Kíváncsi voltam rá és keresni kezdtem, még mielőtt létrehozták volna a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságot, ismertebb nevén a CNSAS-t. Akkor Romániában még nem létezett törvényes keret ilyen dokumentumok megszerzésére. A bizottság létrejötte után én is kérvényeztem a dossziém tanulmányozásának a lehetőségét. Hozzá is jutottam, kiderült, hogy nagyjából 1969-ben kezdték el az összeállítását, aztán volt egy kis kihagyás, majd 72-től, miután lapszerkesztővé váltam, újult erővel kezdték a rám vonatkozó jelentésírást.
– A dosszié lapozgatásakor értek meglepetések?
– Nem annyira a lehetséges informátorok, a rólam jelentő, besúgó kollégák, barátok, ismerősök érdekeltek, inkább az egész akkori mentalitás foglalkoztatott. A személyes érintettség másodrendű. Persze, kicsit sokkolt, hogy megfigyeltek, lehallgatták az otthoni, személyes telefonbeszélgetéseimet, és volt beépített mikrofon a szerkesztőségben is. Fontosabb, hogy ez az intézmény akaratán kívül sokat tett a kollektív emlékezetünk ébren tartása érdekében. Az akkori társadalom láthatatlan részét is felfedte. Az emberi kapcsolatok többnyire láthatóak, vannak azonban dolgok, amikről az emberek nem beszélnek. Bizonyos személyek kettős egzisztenciával, kettős gondolkodással rendelkeznek. Orwell írt ilyesmiről.
– Mostanság több könyv is napvilágot látott nálunk, amely éppen ezt a mechanizmust mutatja meg, erről a kettősségről is sok mindent elmond, bizonyos személyek látszólagos és sokáig titkolt arcát is közszemlére teszi. Hasonló kötetet készít elő Dan Culcer is?
– Igen, szeretnék egy ilyet megjelentetni. Mondom, nem csak személyes indíttatásból, hanem általánosabb megközelítésben is érdekel a jelenség. Kérvényeztem és megszereztem a CNSAS-kutatói státust, így tanulmányozhatom a szeku rendelkezésükre álló archívumát, más dossziékat is, nem csak az enyémet. Nyilván, konkrét személyes információkat nem teszek közzé, de a "romániai szocializmus építésének" különböző fázisaiból számos dossziét végigolvashattam. Olyanokét, akikről tudtuk, hogy a szeku figyelmének előterébe kerültek, és olyanokét is, akikről ez nem volt olyan köztudott, például a Romulus Gugáét, a Cornel Moraruét.
– Az, hogy francia állampolgár vagy, nem volt akadály?
– Nem, mert megőriztem román állampolgárságomat. 1987-ben törvényesen távoztam az országból. A feleségem disszidált, de én hivatalosan kértem, és családegyesítés révén sikerült elmennem. Franciaországban politikai menedékjoghoz folyamodtam, más megoldásom nem volt abban a helyzetben. 89 decemberében bekövetkeztek a diktatúrát megdöntő események, a felkelés vagy lázadás – forradalomnak nem nevezem – illetve én erre egy ritka román kifejezést használok, a "zavera" szót, ami még Tudor Vladimirescu idejéből származik, és lényege: az igazságért. Sajnos, azóta is sok igazságot süllyesztettek el a levéltárakba és az emberek némaságába. Akkor léptem kapcsolatba a párizsi konzulátussal és kértem a román útlevelet. Pár héttel Ceausescu kivégzése után már Romániában voltam, Marosvásárhelyen is természetesen. 90 februárjában jó néhány nagyon érdekes interjút készítettem. Felmérhettem, milyen volt a város akkori lelkiállapota. Úgy hogy a márciusi események túlságosan nem leptek meg, legfennebb az erőszak foka döbbentett meg, a konfliktus rég ott húzódott a felszín alatt.
– Ez egy külön érdekes beszélgetés témája lehet, ebbe most ne mélyedjünk bele. Talán lesz majd alkalmunk valamikor részletesebben kifejteni. Maradjunk az eredeti kérdéskörnél, a cenzúránál, mostanában ezt tanulmányozod. Minden vele kapcsolatos jelenségre kitérsz?
– A cenzúra általában is foglalkoztat, de néhány vetülete alaposabban. Különösen érdekel a háború utáni átmeneti periódus, 44-től 49-50-ig. Aztán az úgynevezett liberalizáció szakasza, 64-től 68-70-ig. Majd a végső időszak, a Ceausescu-rendszer bukását megelőző évek. Az első periódusba a pártkáderek formálódása is beletartozik. Jó esély, hogy itt megőrizték a Magyar Autonóm Tartomány dokumentumait. A pártiratokat és a cenzúra dokumentumait is. Kirajzolódik, hogyan épült fel az új "elit". Kiderül, ki kit és hogyan válogatott ki. Kikre alapozott a kommunista párt és a cenzúra.
– A cenzúra első szakaszát főleg a kutatásaid, a fellelt dokumentumok alapján ismerheted. A következőből valamennyit íróként, szerkesztőként közvetlenül is megtapasztalhattál.
– Az látszólag lazább időszak volt. Ezért is határoztam meg úgy, mint másodikként tanulmányozandó szakaszt ezt a 64-68 közti periódust. Esetünkben ez a Vatra alapítása előtt néhány év volt. Akkor még nem dolgoztam a sajtóban. Politikai vicceket is mondhattunk az utcasarkon a milicista közelében, és nem történt semmi. Legalábbis azt hittük mi, kívülállók. A cenzúra kordokumentumai azonban nem ezt mutatják. A cenzorok nagyon is komolyan ténykedtek, súlyos megoldandó feladatok terhelték őket. Csodálkozom is, akik a cenzúránál dolgoztak, hogy nem váltak mind idegbeteggé.
– A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen elhangzott előadásod a cenzúrát mint ideológiai jelenséget taglalta. De a cenzúra az elnyomás eszközének is tekinthető, és az is volt akkoriban, nem?
– Persze hogy az volt. A cenzúrának sokkal több rétege van, mint amennyit feltételezünk. Mindenekelőtt ott volt a napi sajtó cenzúrája. Ezek az "elvtársak" mindent kiveséztek, a nyomdában a kefelevonatokat is elolvasták, és gyakran olyasmiket is beleláttak a cikkekbe, amire a szerző talán gondolni se mert. Miközben a rovatvezetők, ilyen-olyan főnökök is minden gyanúsat kigyomláltak az írásokból. Nem beszélve az újságírók öncenzúrájáról.
– Öncenzúra valamilyen formában ma is létezik.
– Egyetértek. És ennek ma is megvan a veszélye. De a nyomára nemigen bukkanhatunk, nem tudhatjuk, hogy a cikkíró mit hallgat el és miért. A kutató csak a dokumentumokra szorítkozhat.
– Nálad mennyi időt vett igénybe, hogy teljességgel megválj az önvédelmi ösztönné vált öncenzúra átkaitól?
– Pontosan nem tudom megmondani, de idejében elkezdtem gyakorolni, hogy leszokjam róla. Voltak barátaim, akikkel megbeszéltük, hogy módszeresen foglalkoznunk kellene a cenzúra különféle területeivel. Nemcsak a politikával, hanem a szex, a halál, az öngyilkosság, a homoszexualitás kérdéseivel is. Mindenik témakörben végezzünk írásgyakorlatokat. Ha nem is remélhetjük, hogy gondolataink közölhetőek. Már az is bátorságnak számíthatott, hogy papírra vetettük azokat. Mert az az igazság, hogy a szeku a lakásokba is bement. Titkos házkutatásokat is tartott. Az én esetemben is volt ilyen, a dossziémban láttam. Volt egy naplóm, amelyet rendszeresen vezettem, de szerencsére nem találták meg. Ismerheted az Ursu-ügyet. Neki is volt naplója, néhány kollégája besúgta, ez lett a fő vád ellene. Aztán addig kínozták, amíg belehalt.
– A kutatásaid nyomán született tanulmányt könyvként is hozzáférhetővé teszed?
– Szeretném. Először is doktori disszertáció lesz belőle. Marosvásárhelyen iratkoztam be a doktorátusra. Itt találtam román-magyar dokumentációs alapanyagot. Nem a helyi román sajtó vagy a Vatra cenzurális sérelmeire alapozok. Bőséges anyagom van arról, amit a Vörös Zászlóból, az Igaz Szóból, az Új Életből kivágtak. Remélem, hogy 2012-ig sikerül befejeznem a doktori dolgozatomat. Kevés az időm, nem ülhetek hat-hét hónapot itt, vár a családom, a gyermekeim, unokáim. Évente két hónapot töltök itt, azalatt mást se csinálok, csak fotózom a dokumentumokat, majd megyek és nyugodtan nekiállok az olvasásnak.
– Az értekezésed mellett a mostani rendezvényen kétnyelvű verseskönyvedet is bemutattátok. Magyarra Cseke Gábor fordította a költeményeidet. Annak idején, amikor szabadulni akartál a cenzúrától, a versbe menekültél?
– Sajnos, nem próbáltam versbe menekülni. Ellenkezőleg, olyan verseket próbáltam írni, amelyek nem jelentettek menekvést, és lehetőséget adtak az informátorcsoport egyik tagjának, hogy ártson nekem. Ismert költőnő volt Vásárhelyen, Mara Nicoara. Mondhatom a nevét, mert a CNSAS hivatalosan közzétette, hogy a szeku informátora volt. Érdekes pályafutása volt, érdemes tanulmányozni. Sütő András köreibe is eljárt, és valószínűleg információkat szolgáltatott róluk, pedig Mara Nicoara akkoriban még nagyon fiatal volt, iskolás. A továbbiakban is gyakran informálta a szekuritátét, Bukarestben is működött. Sokszor megfordult a Mogosoaia-palotában, az írók alkotóházában, Marin Preda is a megfigyeltjei közé tartozott. Vásárhelyen 1972-ben írta a jelentéseit, és felkérték, hogy szerezze meg az otthoni verseimet, a kézirataimat. Szóval szorgalmas, a szeku számára hasznos "munkatárs" volt. Ha jól tudom, ma könyvkiadó, ezen a téren férjével együtt sikeres vállalkozó, rószaszín könyveket jelentetnek meg, fordításokat, többnyire angolból, és nagyon jól élnek. Íme, korunk egyik jellegzetes szereplője! És említhetnék ilyen példákat bőven, nevekkel is nyugodtan, hiszen láttam a dossziéjukat, amelyekből cáfolhatatlanul kiderül, hogy besúgók voltak.
– Ma is írsz verseket?
– Igen. Az említett verseskötet érdekessége nem csak az, hogy kétnyelvű, én írtam a költeményeket románul, Cseke Gábor barátom meg átültette őket magyarra, de a közepén van egy olyan vers, amit én írtam magyarul. Egy másikat Cseke Gábor románul, és egy harmadikat közösen vetettünk papírra. Ha Isten segít és az egészségünk megengedi, egy egész kötetet írunk így, közös szerzeményként, románul és magyarul.
– Érdekes, hogy mellékletünkben éppen az elmúlt hetekben jelentettünk meg egy recenziót Cseke Gábor nemrég kiadott, Jelentések magamról című nagy visszhangú kötetéről, amelyben őszintén, önmagát sem kímélve tekint vissza a jelentések, politikai üldöztetések és kompromisszumok, titkosrendőrségi kényszergetések, megfélemlítések, törvénytelenségek korszakára. Bonyolult, embertipró időszak volt az.
– Éppen ezért állítom, hogy egyikünknek sem érdeke ebben az országban, sem románoknak, sem magyaroknak, sem fiataloknak, sem idősebbeknek, hogy mindez elásva maradjon. Ellenkezőleg. Ideje, hogy ez a társadalom, amelyben élünk, végre megtisztuljon. Méregtelenítse önmagát. Legyen bátorságunk felidézni mindazt a disznóságot, amit a romániai közösség csinált. Pontosabban nem az egész közösség, a romániai kommunitás bizonyos tagjai. A dossziékat olvasva, olyanokkal is találkoztam, akik a fegyveres hatalom, a kezdődő kommunizmus notórius kollaboránsai voltak. Mindegyre felteszem magamnak a kérdést: vajon a magyarok jelentettek meg minderről valamilyen könyvet? Úgy hallom, elég keveset. Miért? Talán féltek? Ne féljetek! Jelentessetek meg minél többet, a hasznotokra lesz.
– Bizonyára. De a paradicsomba úgysem jutunk be!
– De igen. Emlékezz csak a filmre: A munkásosztály a paradicsomba megy. Mi vajon nem a munkásosztály vagyunk?!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Román pártok bírálják Tőkés Lászlót autonómiapárti kijelentései miatt
Tőkés Lászlónak az Európai Parlament alelnöki tisztségéből való visszahívását követelik ellenzéki román pártok amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyazon kontextusban tett említést Koszovó függetlenségéről és a Székelyföld területi autonómiájáról.
Tőkés a Tusnádfürdőn lezajlott 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén állapította meg, hogy a Székelyföld és Koszovó nagyjából azonos régió, és ha a volt szerb tartomány albán lakosságának sikerült kiharcolnia függetlenségét, miért ne sikerülne a székelyeknek is kivívniuk a területi autonómiát. Ugyanazon a beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a székelyföldi fejlesztési régió kialakításának fontosságát hangsúlyozta, ami szerinte a majdani közigazgatási-területi régió „előszobája” lehetne.
„Ha Bukarest nem hallja meg az egységes székelyföldi fejlesztési régió kialakítását célzó igényeket, akkor elengedhetetlen az erdélyi magyar politikai elit összefogása, a régió választott önkormányzati képviselői alkotta székelyföldi nagygyűlés ismételt megszervezése. És ha ez sem elég, akkor a székelyek békés eszközökkel tüntethetnek mindezért, ahogy azt tették nemrég a katalánok Barcelona utcáin” – hangoztatta a Tusványoson Toró, hozzátéve: a katalánok másfélmilliós tüntetéséhez hasonlóan Csíkszeredában egy-kétszázezer fős békés megmozdulásra lehetne példa.
A bukaresti média teljesen összemosta a két magyar politikus nyilatkozatát, amelyet úgy tálalt, hogy Tőkés László Koszovó függetlenedésének mintájára kívánja kiharcolni a Székelyföld önrendelkezését, és ennek érdekében utcára hívja az erdélyi magyarokat. A román sajtó hangulatkeltési szándékának az adott hátszelet, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) csütörtökön közzétett döntése megállapítja: Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Tőkés megpróbálta eloszlatni a félreértéseket, amikor a két vezető román hírtelevízió, a Realitatea és az Antena3 élőben kapcsolta Tusnádfürdőről, leszögezve: a Székelyföld nem függetlenséget, hanem autonómiát szeretne. Az EMNT elnöke azonban faképnél hagyta az élő kapcsolást, amikor a bukaresti szerkesztők azt szerették volna, hogy C. V. Tudor PRM-elnökkel és Gheorghe Funar főtitkárral vitatkozzék.
Titus Corlăţean, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt alelnöke bejelentette, a PSD ősszel kezdeményezni fogja Tőkésnek az EP alelnöki tisztségéből való visszahívását, az EMNT elnöke ugyanis szerinte „nemcsak Romániára, hanem egész Európára veszélyt jelent”. A PSD úgy véli, Tőkés „szeparatista” nyilatkozata durva támadás a román államiság ellen, hiszen „erőszakos cselekményekre bujtogatja” a romániai magyarokat. A szociáldemokraták bírálták Traian Băsescu államfőt és az őt támogató Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is amiatt, hogy Brüsszelben támogatták Tőkés megválasztását az EP alelnöki tisztségébe. Corlăţean az alkotmányra hivatkozva leszögezte: sem az autonómiát, sem a függetlenséget nem lehet demokratikus eszközökkel megvalósítani, mivel Románia egységes és oszthatatlan, szuverén nemzetállam.
Mihai Voicu, a szintén ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője szerint Tőkésnek a Székelyföld autonómiájára tett javaslata törvénytelen és alkotmányellenes, ezért elvárja, hogy a PDL jelentse be az Európai Néppárt frakciójában: megvonja a romániai EP-képviselőtől a politikai támogatást. Ennél is tovább ment Horea Uioreanu kolozsvári PNL-képviselő, aki tegnap hazaárulással egyenértékűnek nevezte az önrendelkezés követelését, amelynek ügyében szerinte az ügyészségnek vizsgálatot kellene indítania. Tőkés kijelentése kapcsán Emil Boc miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a román alkotmányt tiszteletben kell tartani, az alaptörvény nem válhat alku tárgyává.
Cristian Preda, az RMDSZ-hez és a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozó PDL európai parlamenti képviselője az ügyben elfogadhatatlannak nevezte Tőkés Lászlónak a Székelyföld autonómiájáról tett nyilatkozatát, amely szerinte nem szolgálja a román–magyar megbékélést. Preda szerint nem lehet párhuzamot vonni Koszovó és Székelyföld között. „Semmiféle hasonlóság nem létezik Koszovó és a Székelyföld között. Nem indokolt a székelyek utcai tüntetésre buzdítása. A hágai döntés semmiképpen nem legitimálja sem a székelyek, sem valamely más romániai etnikai csoport követeléseit. Súlyos tévedés, ha valaki ilyesféle párhuzamot erőltet” – fogalmazott Cristian Preda.
A román politikus kifejtette: a PDL nem a kisebbségekkel kapcsolatos álláspontja miatt támogatta, hogy Tőkés az EP alelnöke legyen, hanem az 1989-es forradalomban játszott szerepéért, valamint abbeli ígéretéért, hogy dolgozni fog a román–magyar megbékélésért. „Egy ilyen nyilatkozattal azonban nem hinném, hogy a megbékélést szolgálja” – mondta Preda. Raluca Turcan, a PDL alelnöke szerint Tőkés „aberrált”, amikor egy lapon emlegette Koszovó függetlenségét a székelyföldi autonómiával, és hozzátette: pártja helytelenül járt el, amikor támogatta, hogy az EMNT elnöke az EP alelnöke legyen.
Bukaresti hírügynökségeknek nyilatkozva különben RMDSZ-es politikusok nem értettek egyet azzal, hogy a székelyek utcai tüntetésekkel próbálják kivívni az autonómiát, Korodi Attila Hargita megyei honatya és Király András oktatásügyi államtitkár egyaránt a párbeszéd, a diplomácia eszközének fontosságát hangsúlyozta, sőt az Arad megyei RMDSZ-elnök populistának nevezte Tőkés autonómiapárti kiállását.
Eközben a bukaresti külügyminisztérium leszögezte: Románia nem változtat korábbi álláspontján, és továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, a tárca szerint a hágai Nemzetközi Bíróság korlátozott jelleggel elemezte az ügyet, de ennek jogi következményeiről, vagyis egy „állítólagos új állam” létrejöttének törvényességéről nem nyilvánított véleményt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Marosfői siralomfal
Újra kidühönghették és kipanaszkodhatták magukat a hét végi összromán nyári egyetemen a többségi nacionalisták. Marosfőn így szokás ez már évek óta augusztus közepe tájt.
Tavaly a liberálisok lepték meg a közvéleményt: még Vadim Tudor is kicsinyelhette saját szájtépő képességét attól az elszabadult nacionalista szövegtől, melyet például az Európai Parlament liberális képviselője, Norica Nicolai akkor és ott elharsogott. Idén a szociáldemokraták és a nagyromániások vitték a prímet, féltették nagyon tőlünk a román hazát. Olguţa Vasilescu például egyfolytában azzal riogatja népét, hogy a román állam minden hatalmát elveszítette már e régióban.
Mircea Duşa újra elsiratta a Székelyföldön élő románságot, mert magára hagyta őket az állam, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy az itt élők (természetesen, románok) megőrizzék nemzeti önazonosságukat. Régi jó barátunk, Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője, aki az utolsó megyei pártaktívagyűlésről egyenesen az ortodox templomba oldalgott, s ott múlatja napjait kerek húsz esztendeje, arról szónokolt, hogy a románok azért nem tölthetnek be jó állásokat mifelénk, mert a versenyvizsgák kötelező előírása a magyar nyelv ismerete (ami különben szintén hazugság, igaz, itt töltött életük alatt megtanulhattak volna magyarul). Az ő szájából hangzott el ismét az a régi sirám, miszerint a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?
A koronát a panaszáradatra Horia Grama, megyénk SZDP-s képviselője tette fel, aki arról regélt, hogy a még el sem fogadott tanügyi törvény nyomán csakis román nemzetiségű tanárokat vet ki magából az oktatási rendszer. És elismételte azt a nevetséges, de sokat hangoztatott megállapítást, miszerint a történelem és földrajz esetleges anyanyelven való tanítása merénylet az egységes román állam ellen és „etnikai tisztogatás” újabb eszköze.
Mert hitvány élet jutott osztályrészül a Székelyföldön megtelepedett románoknak, a marosfői panaszfalnál pozitív diszkriminációért kiáltanak. Jövőben tán kollektív jogokat fognak követelni.
Vajon meglepődnének, ha a romániai kisebbségek — magukra is kiterjesztve azt — támogatnák őket?
Szerencsére nem visszhangoznak hegyeink e Dâmboviţa-parti nacionalista hangoktól, legfennebb a Maros és az Olt sértődik meg egyszer, amiért a Székelyföldön ered.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Partizánhamvakat keresnek Kolozsváron
Tizenhárom, a román kommunista hatóságok által hatvan évvel ezelőtt kivégzett politikai fogoly holtteste után kutat Kolozsváron a Marius Oprea történész vezette, a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló civil szervezet. Egykori feljegyzések, volt politikai foglyok vallomása szerint a kommunistaellenes Dabija-csoport tagjait a jelenleg gyermekpalotának otthont adó, évtizedekkel ezelőtt a Szekuritáté kínzóközpontjaként működtetett kincses városi épület alagsorában falazták be. Szakértők szerint a vörös uralom idején tízezer ellenállót gyilkolt meg a Szekuritáté bírósági tárgyalás mellőzésével Romániában.
Újabb múltfeltáró akcióba fogott a romániai kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti központ, amely szakértőinek eddig a vörös diktatúra idején kivégzett tizenkilenc áldozat földi maradványait sikerült feltárniuk.
Marius Oprea történész vezette kutatócsoport tegnap a kolozsvári gyermekpalota épületének alagsorában fogott hozzá egy olyan, évtizedekkel ezelőtt börtöncellaként használt helyiség feltárásához, amelybe feltételezések szerint tizenhárom kivégzett ellenálló holttestét falazták be a kommunista uralom pribékjei. A jelenleg gyermekprogramok szervezésével foglalkozó intézménynek otthont adó, Majális úti épületben működött a múlt század ötvenes éveiben a román kommunista államhatalom titkosszolgálata, a Szekuritáté.
Eddig feltárt dokumentumok, valamint egykori politikai foglyok és a hozzátartozók visszaemlékezése szerint a kolozsvári törvényszék fogdájából 1950 áprilisában ide szállítottak tizenhárom ellenállót, akik az Erdélyi-Szigethegységben Gheorghe Gheorghiu-Dej miniszterelnök, a Román Kommunista Párt első titkára vezette elnyomó hatalom ellen szervezkedtek, s akiket tizenöttől huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, a hónap első napjaiban azonban nyomuk veszett. Marius Oprea a Krónikának elmondta: feltételezésük szerint a Szekuritáté emberei április 2-án és 5-én a titkosszolgálat alagsori celláiban kivégezték a 12 férfiból és egy nőből álló úgynevezett Dabija-csoport tagjait, majd a holttesteket befalazták egy kocka alakú, tíz méter hosszú és három méter széles cellába.
Az eddigi feltárás során megtalálták az egykori fogda betonnal leöntött téglafalát, mögötte pedig egy földdel feltöltött üreget, a csontvázak felkutatása azonban két-három napig is eltarthat. A történész közölte, eddigi tevékenysége során az általa vezetett szervezet 19, a kommunizmus idején kivégzett ellenálló földi maradványait sikerült megtalálnia – elsősorban az áldozatok utódainak kérésére –, a rendelkezésére álló adatok szerint azonban úgy véli, hogy a tízezret is meghaladja a Szekuritáté által bírósági tárgyalás nélkül kivégzett áldozatok száma. „Rendkívül örvendtem, amikor Traian Băsescu államfő 2006-ban a parlament plénuma előtt elítélte a román kommunizmus rémtetteit, csalódással tölt el viszont, hogy a román hatóságok egyetlen, a volt politikai foglyok kínzásában, likvidálásában vétkes szekust sem vontak felelősségre.
Márpedig egy ideológiát nem citálhatunk bíróság elé, csakis azokat, akik kiszolgálták azt, és részt vettek a rémuralom fenntartásában” – állapította meg a bukaresti történész, aki nem tartja kizártnak, hogy a hatvan évvel ezelőtti kivégzés elkövetői közül néhányan ma is életben vannak, így felelősségre vonhatók. Marius Oprea egyébként ez év februárjáig irányította a romániai kommunizmus rémtetteit vizsgáló, még a Tăriceanu-kormány idején alapított állami intézetet, a tavaly decemberi államfőválasztás után azonban a Boc-kormányra (Traian Băsescu az általa irányított szakértői csoport jelentése alapján ítélte el a kommunizmust) bízta az intézet vezetését, Opreát pedig több munkatársával együtt létszámleépítésre hivatkozva elbocsátották. Azóta a történész hasonló néven hozott létre civil szervezetet, és történészekből, régészekből álló maroknyi csapattal folytatja a kommunista titkosszolgálat által kivégzett áldozatok hamvainak felkutatását.
A feltárásban részt vevő Viorel Siserman ezredes, katonai ügyésztől megtudtuk, ha sikerül megtalálni a volt partizánok csontjait, a nyomozó hatóság vizsgálatot indít a felelősök azonosítása érdekében. Traian Neamţu, a volt politikai foglyok Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki az ötvenes években hat évig raboskodott romániai börtönökben – elmondta, bizonyosak abban, hogy egykori bajtársaik a jelenlegi kolozsvári gyermekpalotában nyugszanak, és azt szeretnék, ha ma is élő egykori üldözőik a nyilvánosság előtt beismernék bűneiket.
„Mi nem akarunk bosszút állni egykori üldözőinken, csak azt kívánjuk, hogy soha ne térjen vissza se a bal-, se a jobboldali kommunizmus. Ugyanakkor jó keresztényekként azt szeretnénk, ha az áldozatokat emberhez méltó módon helyezhetnénk örök nyugalomra” – jelentette ki lapunknak Traian Neamţu, aki annak idején maga is részesült a Szekuritáté kolozsvári „vendégszeretetében”, sőt megmutatta azt a cellát is, ahol kezét-lábát bilincsbe verve, testét vizes lepedőbe burkolva verték a szekusok. Különben érdeklődéssel követte a feltárómunkát Asztalos Lajos helytörténész is, akit 1952-ben, 16 évesen két hónapig tartottak fogva a kolozsvári szekusszékházban, majd rendszerellenes tevékenységéért három év börtönbüntetést kapott, amiből kettőt letöltött.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Mócföldi magyarok közt
Utunk nem sok jót ígér. Ahogy Rézbánya felől kapaszkodunk fölfelé a Vértop hágó szerpentinjén, egyre sűrűbb, gomolygó ködfelhőbe keveredünk. Mire felérünk a vízválasztó tetejére, mintegy varázsütésre felragyog a nap. A fenyvesek övezte, még behavazatlan lepusi síparadicsom, majd lefelé ereszkedtünkben a Torockói havasokat szegélyező folyó völgye Mócország szerte megállásra csábítana bennünket. Az Aranyos, az Ompoly és a Maros övezte hegytömb szeszélyes domborzata, az akár ezerméternyi szintkülönbségei miatt magasabbnak tűnik, mint a valóságban. De időnkből nem futja félreportyázni az ördögszántások, dolinák és zsombolyok vadregényes világába, hiszen Abrudbányán várnak a református parókián.
Ahogy Topánfalvánál délnek kanyarodva közelítjük meg az Aranynégyszög néven emlegetett régiót, a város bejáratánál hatalmas meddőhányó fennsíkja meredezik elibénk az út jobboldalán. A vörös színű plató annyira magas, hogy az oldalán fel s alá mászkáló erőgépek apró bogaraknak tűnnek. Mint később a helybeliektől megtudom, világbanki támogatással egyengetik-szelíditik az évtizedek alatt felhalmozódott iszapos zúzalékhalmot, fóliával „becsomagolják”, termőföldet hordanak rá és füvesítik. Sürgős feladat, mert a bányák „végterméke” minden esőzés alkalmával a patak vizét színesíti akadálytalanul. Az ökologizálás ideiglenes, hiszen a meddőhegy nem annyira meddő, hogy ne volna érdemes majdan kivonni belőle a maradék aranyat… Norok bun. Bármennyire törekszem arra, hogy riporterként inkább ennek a tragikus történelmű tájnak a jelenéről és jövőjéről írjak, lépten-nyomon elkerülhetetlenül előbukkan a múlt is. Bő másfélszáz esztendeje, kilenc évvel a szabadságharc leverése után itt forgolódó „ripoter elődöm”, bizonyos Jókai Mór efféléket jegyzett fel úti naplójába megpillantva Abrudbánya piacát: „Az egyik templom a katholikusoké, a másik a reformátusoké, rom mindkettő, a harmadik tornyát most födelezik, ez az unitárius atyafiaiké. A város többi része is ilyen, minden három épület közül kettő még rom… Sajátságos világ ez itten. Minden ember élete egy regény, tele rémes eseményekkel s Isten csodáival, amik azokból kiszabadíták: most már hozzá vannak szokva emlékeikhez, most már azt is megszokták, hogy utcán, piacon szanaszét találkozzanak azokkal, kik erről meg amarról emlékezetesek előttük, s egymásnak köszönnek és azt mondják: »Norok bun«, hanem aki azt először látja, hallja, annak valami végig fut a lelkén. (…) Itt egy patak mellett láttuk üldögélni Janku Ábrahámot. Valami csárda volt ott, az előtt ült; fakózöld kalapja szemére lehúzva, zilált haja bámult arcát segített még szomorúbbá tenni. Ott ült senkire sem ügyelve. (…) Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön, kik, közben emlékeznek rá, hogy őket nagy veszélytől szabadítá meg, amikor saját sorsosai többször rá is lőttek. A szívekben látó Isten ítél és kegyelmez; ember ne szóljon ehhez. Mi hagyjuk bezöldülni szépen a szomorú évek sírját; s felejtsük el a tényeket, de tartsuk meg belőlük a tanulságot.” Hogy a Szegény gazdagok megírására készülődő regényíró abrudbányai látogatása előtti időkből is bőven voltak „szomorú évek”, melyeknek sírját hagyták „bezöldülni”, arra nézvést hadd idézzük Szabó Pál református lelkipásztor (1760-1809) emlékiratainak néhány töredékét: „Ezenn follyo 1784dik esztendőben 9bernek 3dik Napján jőve ide az hír Abrud Bányára hogy edj Horja nevezetű Olá Pap vezérlése alatt igen teméntelen Nép a Kőröst pusztittya a Nemességet öli a mely hír más nap meg is erősödik. (…)5ta 9bris egészsz nap a Város körüll nevezetesenn a Tsernittz hegyén az oláhok tsoportoznak, de nem lévén elégséges számmal, az Nap bé nem ütöttenek a Városra; hanem fel mentek Topánfalvára ottan a Magyarságot el pusztították, magokot otthon nem tanálván házokot mind el rontották, vagyonokot elhordották. Más Napra viradolag u. m. 6a 9bris Topánfalvárolis sokat vévén magok mellé Circiter 6000nyi Nép; Abrud Bánya felett a Verespatak felé való hegyet mint a felleg el borittotta és reggeli nyoltzora tájbann, rettentő ordittassal a Városra Abrudbányára bé rohantanak egybe a várost el borittották, eszt kiáltván megöllyük mind edj lábig a magyarokot. Azért 6a 9bris setét egészsz éttzakáig le rajzolhatatlan sirás jajgatás lövöldözés között a Házokot rontották (…) A Sz[ent] hellyek[ne]k sem kedveztenek Abrud Bányán a Ref[ormá]tus templomban bé menvén ottan az Orgonát porrá tették, a Pap feje felett való Koronát a mennyire el érték mind el rontották, oda le tett véghetetlen kincsét el vitték, akik oda recipialtak volt magokot sullyok bottal a templom közepén mind főbe verték, ezenn pusztittásban akik megölettettek a Magyarok[na]k azokhoz nem volt nyúlni szabad, hanem nemellyek harangszo nélkül edj gödörbe be hányattak, nemellyek pedig aVadak[na]k predájava lettek, itten Abrud Bányán három millió kár legalább is lett.” A magyar jövő napszámosai. Nem a legalkalmasabb pillanatban állítunk be a papilakba, hiszen padlófelújítás zajlik – a szó szoros értelmében – a református parókián. Ennek ellenére Gábor Ferenc tiszteletes és a párja, Krisztina asszony szíveslátásban részesítenek. Mi több, a lelkipásztor, és az egyházközség hamarosan előkerülő gondnoka, Kopenetz Loránd gyógyszerész délelőttjük nagy részét reánk áldozzák. Az ifjú pap Küküllőszéplak szülötte, tanulmányai befejeztével 2001-ben került Abrudbányára, rövidesen papnét is kerített maga mellé: Krisztina Nagyenyedről származott ide, matematika tanár, de a gyermekek születése miatt csak egy évig tanított. Ferenc itteni szolgálata alatt ötször keresztelt, két ízben a saját, két ízben a gondnok gyermekeit – ennyire tellett kilenc esztendő alatt a félszáz lelket számláló gyülekezetből. Egyfajta „egészséges verseny” alakult ki a két fiatal házaspár között. Bár a gondnokék egyik gyermeke csecsemő korában meghalt, Lorándék ismét gyermeket várnak. Egyebütt nincs sok reménységük újszülötteket illetően, hiszen csak egyetlen magyar esküvőt tarthattak a városban. 2001-ben mindössze 46 tagja volt az egyháznak, és azóta tizenkétszer temettek, de részint az idehúzódott verespatakiaknak, részint az utólag felfedezett reformátusoknak köszönhetően a népmozgalmi adatok szórványviszonylatban (!) kedvezőeknek bizonyulnak. És van jónéhány külföldön, Spanyolországban, Németországban dolgozó hívük is, akit számon tartanak, hiszen ide fizeti az egyházfenntartói járulékát. A gyülekezetnek több mint egy évig nem volt saját lelkipásztora, a beszolgáló kolléga mellett teológusok pásztorolták a kis közösséget. A templomban már akkor elkezdődtek, és azóta is folynak a felújítási munkálatok, viszont a papilak meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. „A portának nem volt kerítése, az udvaron kötésig ért a burján. Amikor idejöttem, szereztem egy kaszát, a nagyapámtól tanultam meg a kaszával bánni, és levágtam a gazt. Nagyobb gond volt, hogy a parókiának csupán két szobáját használhattuk. A falakkal leválasztott tanácsteremben – a kommunista kor örökségeként – a polgármesteri hivatal néhány irodája működött, az épület többi helyisége, ez a szoba is, ahol most beszélgetünk, a Nagyrománia Párt székháza és parlamenti irodája volt. Szerencsénkre hamar megértésre találtunk mind a polgármester, mind a nagyromániás képviselő részéről, pereskedés nélkül, a határidő lejárta előtt kihurcolkodtak a parókiáról, Vadim Tudor portréját is magukkal vitték, csupán a piros-sárga-kék trikolórt hagyták itt, mondván, nekünk is szükségünk lesz a nemzeti lobogóra… Rendbehoztuk a tetőzetet, visszaalakítottuk az eredeti beosztást, bevezettük a központi fűtést. Nemrég nagy fába vágtuk a fejszénket: elkezdtük a templombelső renoválását.”
A legutóbbi népösszeíráskor 72 főnyi, a hatezres kisváros 1,2 százalékát kitevő maroknyi magyarság közélete is fellendült, éppen ifjú beszélgető partnereimnek köszönhetően. Egyrészt megalakult a helyi RMDSZ, elnöke: Kopenecz Loránd, másrészt, ami a jövőépítés szempontjából még fontosabb: létrehozták az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesületet, melynek elnöke… Kopenecz Loránd, alelnöke Gábor Ferenc, titkára Gábor Andrea Krisztina, a tiszteletes asszony. A világhálón előzőleg már rábukkantam a kis csapat tartalmas, elegáns, jól megmódolt honlapjára: „Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület 2007 tavaszán alakult. Kitűzött célunk többek között a magyar kultúra ápolása, helyi és vidékünkön található épített örökségünk megőrzése, kulturális turizmus fellendítése.” S hogy nem afféle provinciális gittegyletről van szó, a bemutatkozó szöveg következő mondatai már a tettek mezejére terelik az érdeklődő tekintetét: „Egyelőre főleg különleges építészeti jegyeket hordozó, számunkra nagyon értékes épületekre terjed ki figyelmünk. Három, tevékenységünk és elképzelésünk kereteibe beilleszkedő épületről van szó: az abrudbányai református egyház tulajdonát képező, Apafy Mihály fejedelem adományából származó egyemeletes ház 1672-ből, aztán a XIX. század második feléből való, a verespataki református egyház hatalmas, szinte kastélynak is beillő egyemeletes parókia épülete, végül pedig az abrudbányai unitárius templom.”
Ezek után azon sem csodálkozom, hogy az egyesület fentemlített tervei mellett egyéb, identitásőrző célkitűzéseik is vannak. Az egy százalékot alig meghaladó magyar jelenlét mellett szorgalmazzák a magyar, pontosabban: a többnyelvű táblák, feliratok kitűzését a városban, és a közösség két kézen megszámlálható gyermekei számára az anyanyelv oktatásának valamilyen formában való bevezetését!… Nem jelentünk veszélyt. Az alcímbe foglalt megállapítás a gondok-elnök mondása: „Már annyira kevesen vagyunk Abrudbányán, hogy az elsöprő román többség nem tart veszélyesnek bennünket, bizonyos mértékig megértéssel viszonyulnak hozzánk, sőt, néhány jeles román értelmiségit, a város néhány fontosabb emberét még az egyesületünkbe is befogadtuk. Vannak román barátaink, akik támogatják az ügyeinket, a magyar feliratok kérdése már naprendre került a városi tanácsban, meg is szavazták. A megvalósítása azért késlekedik, mert amikor nemrég az egyik rendezvényünkön vendégül láttuk Magyarország bukaresti nagykövetét, az egyik irányunkba nem igazán toleráns megyei napilap hisztériát keltve hirdette, hogy »a mócok soha nem fogják eltűrni a magyar feliratokat Abrudbányán«. A sajtóbeli kirohanás után némileg megtorpant a megvalósítása, de tovább ütjük a vasat, míg meleg. A mócok kozmopoliták lettek, a szó jó értelmében, a mócok Nyugatra járnak dolgozni, a mócok már nem Félixfürdőre járnak termálfürdőzni, hanem… Hajduszoboszlóra. Éppen ott futottam össze nemrég a polgármesterünkkel. Eddig bokros teendői miatt nem igazán volt alkalmam hosszabban eszmét cserélni vele, de Szoboszlón minden este együtt söröztünk, átbeszéltük a dolgainkat. Még atekintetben is megértést tapasztaltam a részéről, hogy szeretnénk a gyermekeinket anyanyelvi oktatásban részesíteni, sőt elfogadta azt a felvetésemet, mely szerint »nem ártana« lehetőséget teremteni érdeklődő román polgártársaink részére is a magyar nyelv megtanulására, nemcsak avégett, hogy Hajduszoboszlón szót érthessenek a pincérrel vagy a masszőrrel, hanem hogy kellőképpen fogadhassák az évről-évre gyarapodó magyar turistákat. Polgármesterünk tisztában van azzal, hogy az itt áthaladó idegenforgalom fellendülése nyolcvan százalékban a Verespatak-Abrudbánya-Zalatna-Magyarigen-Gyulafehárvár-Nagyenyed felé zarándokoló magyaroknak köszönhető. Városunkban és vonzáskörzetében a bányászat és a színesfémipar haldoklása miatt a munkanélküliség meghaladja a hetven százalékot, tehát a vendéglátóipar fejlesztése létkérdés mifelénk.”
Lorándék nem titkolt vágya, hogy a legközelebbi választásokon a várható, legfeljebb 1,2 százaléknyi szavazótáboruk mellett román barátaik, román házastársaik segítségével (szinte minden magyar vegyesházasságban él) bejuttassák egy képviselőjüket a városi tanácsba. „Már eddig is több javaslatunkat elfogadták, több akciónkat támogatták, de hatékonyabban lobbizhatnánk, ha egy emberünk állandóan jelen lenne a testületben. Szórványban nem lehet kisebbségi magyar politikát mellveregetéssel, zászlólengetéssel űzni, csupán okosan, szépen, apró lépésekkel és hosszú távú tervekkel leszünk képesek eredményeket elérni.” A kulturális egyesület bejegyzésénél támadt némi bonyodalom. Amikor 2006-ban kigondolták, hogy a kis közösség érdekképviseletét egy civil szervezet köntösébe öltöztessék, amiatt támadt fennakadás, hogy az illetékes bíró nem igazán értette, mit is akarnak ezek a magyarok, ráadásul tájékozatlan volt az efféle ügyekben. Ekkor lépett közbe az egyesület és a presbitérium egyik oszlopos tagja, Szűcs János nyugalmazott ügyész, aki évtizedekig Topánfalva fűügyésze volt, és nagy tekintélyt szerzett „román körökben” is. Mindenki János bácsija már az egyházi ingatlanok zökkenőmentes visszaszerzésében is jelentős érdemeket szerzett, most pedig személyesen felkereste törvényszéki kollégáját, elmagyarázta neki, hogy a magyarok nonprofit szervezete teljesen legális alapokon nyugszik, törekvéseiben nincsen semmi kifogásolható, alkotmányellenes, rá is szólt az iratcsomót egy esztendeig az íróasztala fiókjába elfektető jogszolgáltatóra, és 2007-ben megtörtént a bejegyzés. Egy dolgozat a bécsi döntés előtti évekről. A tolerancia és a bizalom kérdéskörének taglalása idején, riportom megírása közben bukkantam egy, Abrudbánya helytörténetét szorgalmasan búvároló riportalanyaim számára is érdekes tanulmányra, bizonyos Elena Cojocaru tollából. A történész doktori dolgozata 2010 májusában jelent meg könyv formájában Kolozsváron, Revizionismul maghiar si starea de spirit a populaţiei minoritare maghiare in perioada anilor 1938-1940. Studiu de caz: oraşul Abrud címmel. A magyar revizionizmus kérdését és a magyar kisebbség 1938 és 1940 közötti lelkiállapotát elemző, abrudbányai „esettanulmány” pikantériáját fokozza, hogy a szerző a helybeli rendőrség korabeli titkos jelentéseit és egyéb, szigorúan bizalmas dokumentumait kutatta a kolozsvári Állami Levéltárban. A tudományosság köntösébe öltöztetett doktori értekezés a szerző publicisztikai erényeit is felcsillantó, indulatok koloncait hordozó, nyíltan magyarellenes produktum, mely gyakran tragikomikus ügyszeretettel igyekszik bebizonyítani, hogy a város akkor még harminc százaléknyi, félezer lelkes, száz „elmagyarosított más nemzetiségű kisebbségit”(?) is magába foglaló közössége, pontosabban ennek a közösségnek mintegy félszáz fős aktív magja mennyire nagy veszélyt jelentett a város, a régió, Nagyrománia számára. Mert az abrudbányai magyarok működési engedélye bevonása után is jártak a Magyar Párt klubjaként is működtetett Kaszinóba, ahol „revizionista, soviniszta és románellenes” propagandát fejtettek ki. A rendőrségi jelentések szerint hasonlóan veszélyes, irredenta fészek volt az 1935-ben létrehozott Református Vegyeskórus, melynek nem csak kálvinista, hanem római katolikus és unitárius tagjai is voltak. A kórus „minden magyar ünnepségen, minden jótékonysági rendezvényen fellépett, csak magyar műveket adtak elő, a város kisebbségi lakosságából rögtönzött (?) művészekkel, akik a legjelentősebb propagandatényezőt képezik, akik valamennyien szerepelnek az általunk gyanúsnak tartott és megfigyelt személyek listáján”. A derék abrudbányai rendőröknek ugyancsak megszaporodhatott a dolguk, hiszen „a revizionizmus és a xenofóbia” két másik fészkének bizonyult a 38 tagú Református, illetve a 21 tagú Unitárius Nőszövetség is. Hasonló felforgató tevékenység folyt a református felekezeti iskolában épp úgy, mint a bibliakörben, avagy az istentiszteletek alkalmával. Ráadásul azok a revizionista, irrendenta stb. magyarok megszervezték a magyar rádió közös hallgatását, a rádiótulajdonosok kitették az ablakba a készüléküket, hogy a többiek is hallhassák a budapesti híreket, emiatt a helybeli rendőrparancsnok kénytelen volt elrendelni a magyarok rádióinak lepecsételését. Egyik feltűnő esemény az Arcesy Toma esperes és Gomboasy Ioan (sic!) lelkipásztor vizitációja volt az abrudbányai unitárius parókián. Amikor híre kelt, hogy a Szovjetunió annektálta Besszarábiát, a helybeliek „nevezett Fodor Anton kizárólag magyarok által frekventált kocsmájába gyülekeztek, és az asztalok körül elhelyezkedve hallgatólagosan arra törekedtek, hogy megünnepeljék az országot sújtó szerencsétlenséget.” A történelemtudományok doktora bő teret szentel értekezésében az aranycsempészet kérdésének. Elena Cojocaru búvárlatai szerint a rendőrségnek tudomása volt arról, hogy irredenta stb. magyar bányatulajdonosok a magyarországi kémszolgálatokkal karöltve, főleg 1938-tól kezdődően virágoztatták fel ezt a tevékenységet. A csempészett arany meg sem állt a Magyar Nemzeti Bankig, s a magyar állam – úgymond – románellenes propagandára, Romániában elkövetendő diverziókra és fegyverkezésre fordította az illegálisan beözönlő aranyat. Jó biznisz lehetett a Verespatak-Abrudbánya-Kolozsvár-Szatmár csempészútvonalon kijuttatott nemesfém, hiszen míg a Román Nemzeti Bank 220 ezer lejt fizetett ki egy kilogramm aranyért, odaát, az Erdélyre ácsingózó ellenséges ország ennek több mint háromszorosát fizette érte. A legnagyobb felvásárló a kolozsvári Erstern Khaim Hermann zsidó üzletember volt, aki a horthystáknak szállított arany ellenében, jogi védelmet is biztosított a számukra. Doktornőnk ki is emelt két büntetőperi esetet: „Cârlig şi Sicoe”, illetve „Nicolae Goţoi” vádlottakkal. A tanulmányból nem derül ki, hogy milyen mértékben volt irredenta, revizionista, románellenes a három fentebb emlegetett úriember.
Templomnézőben. Aki Topánfalva felől érkezik Abrudbányára, a város emblematikus, régi képeslapokon gyakran szerepelő képe fogadja, a református, a katolikus és az unitárius templom egymás szomszédságában felbukkanó tornyaival. A felhergelt mócoknak kétszer is áldozatául esett három istenháza közül ez első kettő félig-meddig rendben volna, a harmadik, az unitáriusoké a hívek elfogytával csupa rom.
Mielőtt megtekintenők a három egyházat, a főtéren, a Jókai által emlegetett piactéren tartunk szemlét. „Itt látjuk meg a híres Husztékucznét is, ki egy időben csizmaszárral mérte az aranyat, s selyembundában járt, ezüstpatkós csizmában, most pedig méri a diót és mogyorót, de nem csizmaszárral, hanem becsületes legális iccével a piacon” – jegyezte fel naplójába a Szegény gazdagok szerzője, majd a téren fungáló aranybeváltó hivatalt is meglátogatva így folytatta: „Hétfőn reggel a környékből jön ide mindenféle fajú és osztályú ember, hozza magával egy heti munkájának eredményét. Tisztességes férfiak előcsavargatják a zsebkendő szegletéből az aranyport, amit összeszedtek; elegáns delnők hozzák bársonyos táskákban bányáik nyereményét, bocskoros románok szedik elő a tüszőből a mogyoróformára összegyűrt kis sárga sarat, s az aranymosó szurtos kezéből is odahull a mérlegre a vízből kifogott sárarany.”
A téren és a belőle nyíló utcákban számos két-háromszáz éves, műemléki minősítést nélkülöző épületet látunk. Valamennyiről hull a vakolat, egyik-másik hosszú udvartérben leszakadt épületszárnyak kínálnak „hálás” fotótémát kollégám számára. Loránd barátunk büszkesége a kilencvenes évek elején visszakapott, 18. századi ősi családi fészek, Abrudbánya legrégibb polgárháza. Kopenetz gyógyszerész úr benne működteti a patikáját, a bejárata fölött szaladó fénybetűk románul, magyarul és németül futtatják a GYÓGYSZERTÁR feliratot. Az épület hangulatával harmonizáló kovácsoltvas kapu közepén a magyar koronás címer díszeleg. Egy ügyes móc, Ghiţa mester – közismertebben: Ghiuri – kalapálta-görbítette hidegen. „Bár néhány polgártársunk háborgott ellene, de megszokták már, akár a patikám magyar feliratát” – magyarázza Loránd, majd betessékel bennünket a félig rendbe hozott épület udvarára. A benti falmezőkre néhány renováláskor előkerült régi kő épületelemet, ajtókeretet, kerékvetőt rögzített, köztük egy farkasfogas Báthori-címerre a legbüszkébb. „Amikor kanalizálás végett felástuk a feltöltődött udvart, kiderült, hogy a jelenlegi talajszint alatt a porta teljes udvarfelületét téglaborítással látták el bányatulajdonos őseim.”
Az első református templom építésének időpontja vitatott, egyes dokumentumok 1625-re, mások 1672-re datálják. Az utóbbi adat tűnik hitelesebbnek. Az Apafy Mihály fejedelemsége idején emelt istenháza 1849 májusában vált a móc hadak martalékává, maga a lelkipásztor sok száz hívével együtt vesztette életét. A helybeli reformátusság lassan talált magára az öldöklés-rombolás után. Előbb a papilakot és az iskolát építették újra, majd a leégett, majd földig rombolt templom helyébe kezdtek építeni másikat. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy a kálvinisták új istentiszteleti helye felemeltessék. A templom sajátossága, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve (ilyesmit a középkorban Nyugat-Európa számos egyháza köré építettek), oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották s ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. Ezek a fecskefészek-boltocskák ma is működnek, nem kis jövedelmet biztosítva a szegény és kislélekszámú eklézsiának. 1972-ben keríthettek sort a templom általános renoválására. Viszont az akkori lelkész és a presbitérium ízlés tekintetében nem állt a helyzet magaslatán. A templomkülső engem paplanmintára emlékeztető, szobafestést idéző „rollnizását” a mostani lelkipásztor „macskalábnyom”-nak minősíti. Az újabb külső renoválásra nem keríthetnek egyhamar sort, hiszen sok gondjuk támadt a templombelsővel. Ugyanis hat éve egy – mint utólag kiderült – hozzá nem értő mester kezére bízták a felújítást. Leverte a nedves vakolatot, beszurkozta, lekátrányozta a falakat, majd cementvakolatot húzott rá. A régi téglapadlózatra is rakott egy vastag betonréteget. A szakszerűtlen munka következtében a templom néhány éven belül rondább lett, mint azelőtt. A verespataki Gold Corporation (!) két szakembere, Szabó Csongor és Moscu Judit sietett önzetlenül a segítségükre. Alaposan megvizsgálták az épület állapotát, és azt tanácsolták, hogy végig verjék le a rongyos vakolatot, fél évig hagyják száradni, az újravakoláskor messze kerüljék el a cementet, törjék fel újra a padlózat felpúposodó betonrétegét, állítsák vissza az eredeti állapotába: lássák el téglaburkolattal. Nagyon kellett sietni a munkálatokkal, hogy június végéig, a Magyar Közösség Napjáig használhatóvá varázsolják a templomot. Az ünnepi rendezvényt megelőzően két esztendeje, 2008. augusztus 20-án, Szent István napján, emberemlékezet óta először telt meg zsúfolásig a reformátusok temploma. Autóbuszok sorával érkezve gyülekezett egybe Fehér megye magyarsága. A parókián kiállítás nyílt Legendy Géza zalatnai festőművész munkáiból, s Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tartott történelmi előadást – akivel novemberi Etnosz mellékletünkben ismerkedhetnek meg olvasóink. Az ünnepi istentisztelet keretében, melyen mindenki jelen volt, aki számít a városban, egy emléktáblát is avattak a templomban, a következő felirattal: „Az 1849 májusában legyilkolt mintegy ezer abrudbányai és 334 verespataki magyar polgári áldozat emlékére. 2008. augusztus 20-án állították: az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület és a Fehér megyei RMDSZ.” Hogy ennek a régebben elképzelhetetlen cselekedetnek nem lettek veszedelmes következményei a maroknyi helybeli magyarság számára, azt az a tény is bizonyítja, hogy a Magyar Közösség Napján, 2010 június 26-án ismét megtelt a templom. Magyar ruhába, szász, román népviseletbe öltözött fiatalok fogadták a vendégeket, Ezen az ünnepségen a helybeli notabilitások mellett a kolozsvári magyar konzul, a megye prefektusa, a megyei tanács alelnöke is megjelent. Segítségükre volt Bendea Augustin helybeli megyei tanácsos, a Magyar Kulturális Egyesület tagja, aki a rendezvény hatékony szponzorizálása érdekében elkísérte a lelkészt, a gondnokot a vállalatok, cégek vezetőihez. „Akár felvágottra, akár hűsítőre volt szükségünk segített, elsősorban neki köszönhetően a megyei tanácstól is kapunk támogatást a templom további renoválásához. Így kell a szórványban dolgozni, együtt kell működni a románsággal, annál is inkább, mert a pénzforrások náluk vannak” – bizonygatják beszélgetőpartnereink. Az egyetlen műemlék. Mire a katolikus templomhoz érünk, társaságunk a nagyérdemű főügyésszel, Szűcs Jánossal, fiával, az RMDSZ-alelnök Attilával és Szilágyi László tornatanárral gyarapodik. Vannak még „hiányosságok”: az épület műemlék voltát egy háromnyelvű, román, angol, francia szöveg jelzi, pedig bőven volna hely magyar mondatok számára is. A város német bányásztelepesei már a tatárjárás előtt privilégiumot kaptak IV. Bélától. Ekkor már Szent Miklós tiszteletére emelt román stílusú templomuk volt, amelyet a tatárjárás után gótikus stílusban újítottak fel. A katolikus hívek 1569-től unitáriusok lettek, így a templom is az unitárius felekezet kezébe jutott. Az újraéledő katolikus egyházközség csak Mária Terézia idejében, 1775-ben szerezte vissza az épületet. A templom legrégebbi részét a 12. századi hajó- és szentélyfalak képezik. A nyugati hajófalon befalazott körablak látható, amely még az eredeti, torony nélküli Szent Miklós templom emléke. A 14-15. századi átépítés és bővítés során épült a torony a földszinten faragott kőkeretekkel, és csúcsíves bejárattal. Amikor 1775-ben újra katolikussá lett, barokk átalakítással újraboltozták a templomot. 1849-ben a mócok felgyújtották a templomot és a plébániát. A harminc éve Abrudbányán szolgáló esperes-plébános, Kovács József is az öldöklés áldozatul esett. A gyújtogatók leszármazottai előszeretettel látogatják a Szent Miklós védelmére bízott egyházat. Imáikkal, gyertyáikkal nem a védőszent elébe, hanem Szent Antal szobrához járulnak, számos imameghallgatásért mondottak köszönetet a szegények védelmezőjének… Sajnos, a templom legújabb kori felújítását ugyanaz a mester végezte, mint a református templomét. Minden műmelékvédelmi engedély és szakvéleményezés nélkül dolgozott, s emiatt a város legrégibb, közel nyolc évszázadot átvészelt épületét nagy veszély fenyegeti. Nemrég egy művészettörténész falkutatásokat végzett, több helyütt 13. századi freskó nyomaira bukkant – egy arc tisztán kivehetően fordul a 21. századi látogatóra. Riadtnak tűnő tekintete mintha segítségért esedezne: mentsetek meg bennünket…
A plébániaudvarra lépve gyönyörködünk a reneszánsz kori oldalsó bélletes kapuban. Körülötte gondos kezek a falfelületre mentették Alburnus Maiornak, a római kori városnak a nyomait, feliratos köveket, oroszlánokat, egy házaspár jellegzetes sírkövét. Maga a plébánia a főtér más, pusztulásra ítélt épületéhez hasonlóan védelemért kiált. Szent Miklós abrudbányai, az immár alig húsz hívővel bíró egyházközségének nincs saját, itt élő lelkésze, besorolása: „oldallagosan ellátott plébánia”…
Teteje a csillagos ég. Az unitárius templomot kevésbé rongálták meg 1849 májusában, a tornyát se döntötték le, így 1864-ben már helyreállíthatták. Amikor ez megtörtént, istentisztelet tartására a reformátusoknak is készséggel felajánlották. A reformáció első évszázadában az „egy az Istent” vallók bizonyultak a legerősebbeknek, 1569-ben szerezték meg a katolikusok templomát. Első papjuk Karádi Pál volt, aki nyomdát működtetett a városban. Az abrádubányai műhely első és egyetlen terméke Karádi műve, a Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról című dráma, melyben egyaránt támadja a katolikus és a református dogmákat is. Karádi Pálnak az unitárius fejedelem, János Zsigmond halála után el kellett hagynia a várost. Előbb Bethlen Gergely temesvári főkapitány udvari papja, később az unitárius egyház püspöke lett.
Az unitáriusok 1786-ban építettek új templomot. A barokk épület sorsa azonban többször megpecsételődött. 1849 májusában a mócok tettek kárt benne, ekkor vesztette életét Füzi Ferenc, Abrudbánya unitárius lelkésze. Az egyház anyakönyve 182 legyilkolt unitáriust sorol fel név szerint, de ez a szám valószínűleg nagyobb volt. 1927. július 8.-án tűzvész pusztította. Akkor még felújították, de a 20. század második felében elfogytak a hívei. Állaga rohamosan romlani kezdett, s így többszöri felszólítás után tulajdonosa 1986-ban lemondott róla a helyi tanács javára. Az épületet hosszú ideig só-, illetve bútorraktárként használták, nem csoda, hogy tetőszerkezete erősen megrongálódott. Megalakulása után a Magyar Kulturális Egyesület első akciója az unitárius templom maradványainak a megmentése volt. „A városi tanács eldöntötte, hogy lebontatja a tető nélkül maradt műemléket – idézi Kopenecz elnök a történteket. – Szerencsére, most élő ortodox polgártársaink nagyon babonásak, még a börtönbeli rabok se mertek kezet emelni a templomra. Amikor neszét vettük, hogy egy cigány vállalkozó hajlandó jó pénzért lerombolni, rohantunk a polgármesterhez. Bizonyára nem szeretett volna templomrombolóként bekerülni a város történelmébe, ezért a tanács megszavazta, hogy 15 évre ingyen átadják a használati jogot az egyesületünknek, azzal a feltétellel, hogy felújítjuk. Kitakarítottuk a romokat. A polgármester is adott embereket, fő támogatónk a Gold Corporation volt, munkásokat, gépeket és főleg szakembereket adott. Óvatosan bántunk a törmelékkel, hiszen római köveket is találtunk köztük. Úgy takarítottuk ki, hogy ne kövessünk el olyan visszafordíthatatlan hibákat, amiket később megbánnánk. Elkészült a látványterv is, jártunk az unitárius püspöknél, javasoltuk, hogy Amerikában, Magyarországon és főleg Erdélyben indítsunk gyűjtést is.” Bár barátaink sokat meséltek a templomról, annak látványa felkészületlenül ér bennünket. Döbbenetes látni, hogy a falak fölött az ég kéklik, s a belül leszakadt tornyot támasztó oldalsó bolthajtásokon – akár a kambodzsai Angkorban – bokrok és kisebb fák zöldellnek…
Közösségi Ház, Magyar Kávézó. Az egyesület merész tervei közé tartozik az Apafy Ház, a hajdani iskola megmentése. Jellegzetes „abrudbányai látvány”: külső-alsó szintjét még valami üzlethelyiségnek használják, belül már leszakadóban az emeleti rész, életveszélyes volna felkapaszkodni a lépcsőkön. Többször pályáztak sikertelenül az épület érdekében, a minap itt járt RMDSZ-es miniszterek, Borbély László és Kelemen Hunor is csupán azzal biztatták őket, hogy… vetessék fel a veszélyeztetett műemlékek listájára. Az épület jelentőségét, históriáját egy korabeli tábla őrzi: „Ezer hat szaz hetvenkettoben ezen hely / Apafi Mihalytol lett Tanulo Myhely / Ezerhetszaz negyvenhatba ujittatott /Meg segeszen fabol talpra allittatott / Kobol rakattattaM ILLy renDel Sokara / Hogy tartsak es Legyek az Ekkle hasznara.” Nos, valóban az egyesület és az eklézsia „hasznára” szeretnék megmenteni és használhatóvá varázsolni Közösségi Házként a maroknyi magyarság számára.
Addig is, amíg ez a vágyálmuk teljesül, van egy kedvenc tanyájuk: a Magyar Kávézó. Azért hívják így, mert… valóban ki van írva magyarul is a cégtáblájára, hogy „kávézó”. A tulajdonos román, a felesége magyar. A kirakatban szép kis gyűjteményük van százéves, magyar feliratos, abrudbányai sörösüvegekből. A falakat Trianon előtt készült, felnagyított, magyar és román feliratú képes levelezőlapok díszítik. Az egyesület lelkes helytörténészei gyűjtötték a 19-20. század fordulójának pezsgő életét illusztráló lapokat. Mint ahogy egy hajdani orvos padlásán város- és fotótörténeti értékű üveglemezre alkalmazott felvételeket is találtak, számos, román polgártársaik kulturális emlékével, a bányaváros Kiegyezés utáni életével kapcsolatos dokumentummal együtt. Lesz majd mit kiállítani az Apafy-házban!
Mialatt újabb helybeli magyarok csatlakoznak kávéházi asztalunkhoz, Loránd elmeséli, hogy képviselői helyért indult a legutóbbi választásokon az RMDSZ színeiben. Nem jutott be a parlamentbe, de háromszász magyar voks mellett ugyanannyi „móc” szavazatot is begyűjtött a népszerű gyógyszerész. Elárulja, legközelebb a szenátust célozná meg. „Végig román iskolába jártam, anyanyelvemet újra, jobbára székely évfolyamtársaimtól tanultam meg, ezért néha góbéságokat keverek a beszédembe. Ha bejutnék, azt hiszem minden RMDSZ-es kollégámnál szabatosabban tudnék román nyelven szónokolni, vitatkozni mindannyiunk érdekében…”
Szilágyi Aladár, Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A kolozsvári Polis Kiadó a könyvvásáron
Dávid Gyula, a kiadó vezetője nyilatkozik lapunknak: – Az idei könyvvásárra a következő kiadványokkal jelentkezünk: Csőgör Lajos börtönévei (1949-1955).Összeállította és a bevezeté visszaemlékezést írta Csőgör István. Benkő Samu kíséré tanulmányával, DVD-melléklettel. Csőgör Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem első rektora, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet professzora, a második világháború utáni évek romániai magyar közéletének kimagasló személyisége 1949-1955 között egy utólag meghozott adminisztratív ítélet következményeként, majd egy hazaárulási per vádlottjaként hat évet töltött különböző romániai börtönökben. 1994- ben készült vele az a nagyszabású videointerjú, amelyből a börtönéveit visszaidéző, mintegy két órát kitevő rész olvasható ebben a kötetben (és tekinthető meg a mellékelt DVD-lemezen). A kötet végén néhány alapdokumentum fakszimilében is megtalálható.
Másik könyvünk bizonyára nagy sikernek örvend majd. Az Estharangok. Dsida Jenő vallásos versei Deák Ferenc grafikáival jelent meg. Dsida Jenő költészetének egyik meghatározó témája a hit, a valláshoz és annak örök értékeihez való kötődés. Éteri és mégis emberi ez a viszony az Örökkévalóval, s közöttünk való létének földi jelképeivel: a templommal, a harangzúgással, a szentekkel, akik egyfajta hidat képeznek számunkra a Feléje való törekedésünkben. Jelen kötetben Dsida 38 verse olvasható, ezek közül került ki az a 19, amelyek a grafikust a gondolatokat kifejező alkotásokra ihlették. A kivételes gonddal készült kötettel a Polis Könyvkiadó a 75 éves Deák Ferencet is köszöntötte. Lőrinczi László: Az alázat ünnepei című, válogatott műfordításokat tartalmazó könyve kétnyelvű kiadás. Egy gazdag és termékeny műfordítói pálya "névjegykártyája" ez a kötet, amelyben a ma kilencvenkettedik éves, Szardínia szigetén élő szerző tizenegy költőt szólaltat meg magyarul: olaszokat, franciákat, angolokat, spanyolokat, románokat, versenyre kelve nemegyszer ismert és elismert költő- műfordítótársakkal. A kötetben Giacomo Leopardi, Giuseppe Ungaretti, Salvatore Quasimodo, Filippo Tomasso Marinetti, Cesare Pavese, Guillaume Apollinaire, T. S. Eliot, Edgar Allan Poe, Federico Garcia Lorca, Tudor Arghezi és Mihai Eminescu eredeti költeményeit is megtalálja az olvasó. A kötetet Soó Zöld Margit négy grafikája gazdagítja. Az én vándorlásom. Horváth István emlékezete. Szerkesztette Nagy Pál. Egy évvel ezelőtt emlékezett meg írótársadalmunk Horváth István születésének centenáriumáról. Magyarózdon született és 1977-ben Kolozsváron hunyt el, tragikus körülmények között. "A paraszti mikrokozmosz mélyrétegeinek súlyos örökségével indult el" – írja róla Nagy Pál –, dél-erdélyi falujából, menekültként, s "a népi ihletettség tiszta forrásaitól félre nem kanyarodva, változó világunk sokasodó, bonyolult jelenségeit" megértve és költőileg birtokba véve vált a 20. századi magyar irodalomban méltán számon tartott költővé, elbeszélővé és múltba tűnő faluja százados értékeinek monografikus megörökítőjévé. A kötet – gazdag képanyaggal – életét és írói pályáját eleveníti fel esszéken, kritikákon és kortárs visszaemlékezéseken keresztül. Cseke Gábor: Szerpentin vándora című könyve "szigorúan válogatott verseket" tartalmaz, melyeket a költő 1967 és 2010 között írt. Cseke Gábor tavaly megjelent önéletrajzi vallomása, a Jelentések magamról tanúsította már, hogy a szerző kegyetlenül szigorú tud lenni önmagához. Mostani könyvében több mint 40 év költői termését teszi hasonlóan szigorú mérlegre. Ennek az önvizsgálatnak az eredménye a mostani karcsú kötet, amelyet a Szürke rímek című ciklus zár (illetve annak a 199-ből "életre ítélt" 80 darabja). "Legyen a Szerpentin vándora – írja ő maga a bevezető ajánlásban – eddigi költői tévelygéseim felvállalt summája. Igaz, a többit is én magam írtam, nem tagadom meg őket, de már nem kérkednék velük." Egyed Péter: Szellem és környezet című kötete filozófiai esszék és tanulmányok gyűjteménye. A szerző, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem filozófiaprofesszora 2003 óta írott esszéit, tanulmányait foglalta be ebbe a kötetbe. "A könyv – írja ő maga – négy nagy szerkezeti egységre tagolódik, amelyekben megjelenik az alapfilozófiai kutatás, az emberrel és a (biztonságos vagy szétesett) világával kapcsolatos tematika, a szabadság (ezúttal főleg a belső dimenzió felől) és a liberalizmus kérdésköre, végül pedig a magyar filozófia problémái." Álláspontja szerint – N. Abbagnano véleményét osztva – "a filozófiatörténet értelme nem önmagában van, szellemi haszna az, ha a legnagyobbak érveit és gondolkodásmódját megértve, azokat a mi gondolkodásunk elemeiként is hasznosítani tudjuk."
Az utóbbi öt kötetet november 11-én, csütörtökön 17 órakor, a Bolyai téri unitárius egyházközség felújított tanácstermében mutatja be Gálfalvi Zsolt és Dávid Gyula. A jelen lévő szerzők a bemutató keretében dedikálnak. Csőgör Lajos börtönemlékezéseinek könyvét 12-én, pénteken 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerészettudományi Szakosztályának emlékülése keretében mutatja be dr. Feszt György.
(bölöni) Népújság (Marosvásárhely)

Păunescu: a disznótól a félistenig
Halála után Adrian Păunescu elérte azt, amire egész életében törekedett: nevezetesen, hogy amolyan fél- (ha nem éppenséggel egész) istennek tekintsék.
A román irodalmi- és politikai élet talán legellentmondásosabb személyiségétől búcsúzott tegnap az ország: a 67 éves korában elhunyt Adrian Păunescut a román nép költőóriásaként temették el a bukaresti Bellu temetőben, az Írók sétánya mellett, Mihai Eminescu, George Coşbuc, Mihail Sadoveanu, Nicolae Labiş sírjának szomszédságában, szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy évtizedeken át Nicolae Ceauşescu udvari költőjeként szolgálta ki a népnyúzó kommunista diktatúrát.
Rossz cél szolgálatában
Költő, publicista, nyelvőr, politikus, egyetemi tanár, agitátor, propagandista – ez volt egyszemélyben Adrian Păunescu. Tehetsége, szónoki készsége, mozgósító ereje, költői vénája vitathatatlan – kár, hogy rossz cél szolgálatába állította.
A román nyelv szeretete, vagy ha úgy tetszik: még bocsánatosnak minősíthető nyelvi nacionalizmusa nyelvi sovinizmussá alacsonyodott. Minden erővel igyekezett megakadályozni a kisebbségi – elsősorban a magyar – nyelvhasználatot a román közéletben, a kisebbségi nyelvek elnyomásával akarta abszolút hatalomra juttatni a többségi nyelvet. Ugyanúgy, ahogyan féktelen hazaimádata is sovinizmusba, magyarellenességbe torkollott. Adrian Păunescu az utóbbi húsz évben minden szinten próbálta megakadályozni a magyar érdekérvényesítést.
Mindebben olyan tettestársakra talált, mint Corneliu Vadim Tudor, George Pruteanu, Ion Lăncrănjan, Romulus Vulpescu – és az Adrian Păunescu által „bezzegmagyarrá” ütött Hajdú Győző, aki ebben a minőségében volt hivatott hitelesíteni mentora „elfogultságtól mentes magyarbarátságát”.
A „romániai woodstock”
A besszarábiai Copăceni községben született 1943-ban, de gyermekkorát az olténiai Bârcában töltötte. 23 évesen lett az Amfiteatru szerkesztője, majd a România liberă főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki, 1973–1985 között a Flacăra című hetilapot vezette. Eközben politikai karrierjét sem hanyagolta el: 1996–1988 között az írószövetség KISZ-titkára volt, 1986-ban belépett a kommunista pártba.
Nevét a Flacăra irodalmi kör 1973-ban történt megalakításával tette ismertté: tizenöt éven át járta az országot a körrel. A rendszerint stadionokban megrendezett 1615 előadás, valóságos társadalmi mozgalommá változott. Több mint hatmillió nézője – zömmel fiatal – volt. Meglátszott, hogy az Egyesült Államokban egy éven át tanulmányozta, a tömegmanipuláció mechanizmusait.
A rendezvényeken sok, a művészeti életben később rangot, tekintélyt nyert fiatal tehetség tűnt fel, közöttük Florian Pittiş, Nicu Alifantis, Mircea Vintilă, Marius Dragomir, aminthogy az is tagadhatatlan, hogy a fasisztoid-kommunista sorozattal hatalmas szolgálatot tett a diktátornak, a Ceauşescu által intézményesített nemzeti-kommunizmus legfőbb agitátorává lett. Az előadásokon korántsem az akkoriban oly divatos folkzene volt a főszereplő, hanem a rendszer, legfőképpen pedig annak két mindenható ura: Nicolae és Elena Ceauşescu.
A rendezvénysorozat nem a fiatalok lázadási formája volt – amint azt Păunescu a fordulat után megpróbálta (sajnos, sikerrel) elhitetni a feledékeny román közvéleménnyel – éppen ellenkezőleg: a kommunista propaganda eszközeként szolgált.
Ha már akkor, ifjúkorában nem kerítette volna hatalmába a nagyravágyás, a mérhetetlen gőg, ha nem akart volna Ceauşescu fölé nőni, a Flacăra rendezvénysorozatát sohasem tiltották volna be, ami akár évekkel is késleltethette volna a rendszerváltást. Így azonban, egy hirtelen kitört vihar ürügyén – amikor is a stadionból való fejetlen menekülés közben öt fiatalt tapostak halálra – Ceauşescu véget vetett a „romániai woodstock-nak”.
Păunescu egy év múlva megpróbált „bűnbocsánatot” nyerni: dicshimnuszban énekelte meg a diktátor egyik beszédét, hozzá intézett levelében pedig a fejedelmeket megillető „nagyméltóságod” megszólítással illette Ceauşescut.
Következetesség – a rosszban
Adrian Păunescu nem csak a magyar kisebbségnek tett rosszat – szavakban oly szeretett hazájának és népének is ártott. Nem véletlen, hogy 1989 decemberében csak a bukaresti amerikai nagykövetséget őrző tengerészgyalogosok mentették meg attól, hogy a feldühödött tömeg meglincselje. 1989 után is a múlt embere maradt. Egyetlen erénye volt, hogy nem tagadta meg baloldali eszméit, Ceauşescu iránt érzett csodálatát – már ha erénynek lehet nevezni a rosszhoz való következetes ragaszkodást.
A rendszerváltás után Ceauşescu volt első miniszterelnök-helyettese, Ilie Verdeţ Szocialista Munkapártjába lépett be. A közéletből ugyan pár évig eltűnt, de a kilencvenes évek elején Mihai Tatulici visszhangos tévé-interjút készített vele. Ebben Păunescu akkor még bűnbánóan ledisznózta magát 1989 előtti tetteiért.
Röviddel ezután azonban már a Munkapárt államfő-jelöltjeként indult az 1996. évi választásokon, majd 2008-ig a szociáldemokraták szenátora, tévé-adások gyakori vendége volt, és immár ismét félistennek tekintette magát. Politikusként a „nem adjuk el az országot” jelszó híve, a kapitalizmus, a privatizáció, az európai fölzárkózás ellensége volt.
A kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság jelentésében egyebek között megállapította róla: „akarva vagy akaratlanul a kommunizmus első éveire jellemző agitációs versek stilisztikai fortélyaihoz folyamodott. (...) Soha nem felejtette el emlékeztetni a látványba belefeledkezőket arra, hogy engedelmességgel és szeretettel tartoznak a Legfőbb Vezetőnek. (...) A vezetőnek tett szolgálataival nélkülözhetetlenné és erőssé tette magát a propaganda hierarchiájában. (...) A propaganda csapdájába csalta a serdülők ártatlan lelkét, robbanó erőiket a gyűlölt rendszer szolgálatába állította”.
A jelentés a modernizációs ideológiát az autochtonizmus gondolatával sajátos módon vegyítő „protokronizmus szószólóinak” sorában említi – többek között Eugen Barbu, Corneliu Vadim Tudor, Ion Lăncrănjan, Dinu Săraru, Mihai Ungheanu Ilie Purcaru mellett – Adrian Păunescut is. Talán van valami jelképes is abban, hogy éppen november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napján temették.
Păunescu földi pályafutása végeztével is hat: halála, temetése most ugyanolyan hisztériát váltott ki országos szinten, mint a diktátort, a kommunizmust dicsőítő rendezvényei, versei annakidején a stadionokban.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

Folytatható az alaptörvénybe ütköző felelősségvállalás
Folytatódhat a felelősségvállalási procedúra az oktatási törvény kapcsán, miután az alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, hogy alkotmányos jogi konfliktus van a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megtagadta a felelősségvállalás után benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatását, holott ez a folyamat az alaptörvény értelmében nem állítható le. Az alkotmánybíróság ezzel gyakorlatilag ellentmondott két héttel korábbi döntésének, amelyben az alaptörvénybe ütközőnek találta a felelősségvállalást, hiszen a bizalmatlansági indítvány vitája éppen a felelősségvállalás folytatását feltételezi.
Az ügy előzménye, hogy a kormány – vélhetően az RMDSZ nyomására, amely a koalícióban maradás feltételéül szabta, hogy a jogszabályt azzal a cikkellyel együtt fogadják el, amely biztosítja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát – a törvény szenátusi megfeneklését követően úgy döntött, kiiktatja a parlamenti vitát, és felelősséget vállal a törvénytervezetért. Ez annyit jelent, hogy a vita ugyan elmarad, de az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak tekinthető.
Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke ugyanakkor alkotmánybírósághoz fordult, mondván: alkotmányellenes egy olyan törvényért felelősséget vállalni, amely már a parlament előtt van. A taláros testület először neki adott igazat, ám ezt követően Emil Boc kormányfő is az alkotmánybírósághoz fordult, azzal, hogy állapítsák meg: alkotmányos konfliktus áll fenn a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megakasztotta a felelősségvállalási procedúrát. A taláros testület szerdai állásfoglalásával ezen beadványnak adott helyt, vagyis folytatódhat az ellenzék által már benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.
Emil Boc miniszterelnök szerdán közölte: folytatódik a felelősségvállalás procedúrája. „A parlamentnek kötelessége kitűzni a bizalmatlansági indítvány vitájának az időpontját, és ha Mircea Geoană továbbra is bojkottálja az eljárást, kérni fogjuk leváltását a szenátus elnöki tisztségéből” – szögezte le a kormányfő.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az ítéletet kommentálva kijelentette: annak nyomán folytatni kell a felelősségvállalási folyamatot, így hamarosan olyan oktatási törvénye lesz az országnak, amely megreformálja az egész oktatási rendszert. A koalíciónak ugyanakkor át kell mennie a parlamenti vizsgán – mutatott rá Markó, arra utalva, hogy a kormánypárti képviselőknek a bizalmatlansági indítvány ellen kell szavazniuk.
Mircea Geoană ugyanakkor úgy vélte: a felelősségvállalás folytatása nyomán alkotmányellenesnek tekintendő az így elfogadott törvény, a két kamara házbizottságainak pedig mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy feloldják a fennálló jogi ellentmondásokat.
Tudor Chiuariu liberális (PNL) parlamenti képviselő, korábbi igazságügyi miniszter szégyenteljesnek nevezte az alkotmánybíróság döntését, amely homlokegyenest ellentmond a testület korábbi állásfoglalásának. Chiuariu hozzátette, pártja a Velencei Bizottsághoz fordul, és azt is hangsúlyozta, hogy módosítani kell az alaptörvény előírásait az alkotmánybíróság összetételét és a tagok kinevezését illetően.
Mint arról beszámoltunk, egy adott pillanatban két oktatási törvény is létezett: a kormány változata, amelyért felelősséget vállaltak, és amelyben a kisebbségek számára kedvező cikkely is benne van, és az, amely a szenátus előtt van, és amelyből a felsőház oktatási bizottságának ellenzéki tagjai kiiktatták a szóban forgó cikkelyt. Ez utóbbit viszont az alkotmánybíróság szerdai ítélete semmissé teszi.
Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a nap folyamán, még az ítélet kihirdetése előtt megjegyezte: nem hiszi, hogy az alkotmánybíróságnak jogában állna beavatkozni a törvényhozási procedúrába, és eldönteni, mely törvényért vállalhat felelősséget a kormány, és melyikért nem. Leszögezte: az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat bizonyos törvényekért, függetlenül attól, hogy azok a parlament előtt vannak-e vagy sem.
Az alkotmánybíróságot egyébként egy, a 22 című lapnak adott interjúban Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsadója is bírálta. Eckstein úgy vélte: az „ősbűn” az volt, hogy az alkotmánybírákat politikai hűségük alapján nevezték ki, így az a képzet alakult ki, hogy a testület a kormánypártok meghosszabbított karja.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Magyarellenes ünneplés
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, akik „a magyar szeparatizmus” ellen vonultak utcára Románia nemzeti ünnepén. Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a milíciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandálók ellen. Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át egy hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepeljen. Eközben az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának kolozsvári rendezvényét megakadályozták a rendőrök, akik az alakulat nyolc tagját bevitték a rendőrőrsre igazoltatás végett.
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.
A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.
Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
Frunda a katonaságot kérte
Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”. (Markó Béla: veszteség december 1. Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”.
Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”.
Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken.)
Elmaradt a gárdisták megemlékezése
Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.
A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.
Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.
Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.
Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.
A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.
A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.
Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre. (Értelmiségiek vádolják az RTV-t. Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek.
Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért.
Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért.) Krónika (Kolozsvár),

Kevesen, de zajosan
Hargita és Kovászna román föld!, Nagy- Románia, régi határok!, Románia a románoké!, Egységes nemzetállam!, A román nyelv az uralkodó!, A Noua Dreapta a nemzet büszkesége!, Mi vagyunk Avram Iancu!, csak néhány a jelszavak közül, amelyeket tegnap reggel Marosvásárhelyen máshonnan érkezett maroknyi, zászlókkal "felfegyverkezett" szélsőjobboldali fiatal kiabált végigvonulva a városon a Hősök parkjától a főtérig. Ugyanilyen lelkesen kiabált mellettük a Vatra Româneasca elnöke, Florin Oproiescu.
A zajos felvonulás ellenére, Tudor Ionescu, az Új Jobboldal elnöke azt nyilatkozta, nem valaki vagy valami ellen tüntettek tegnap, csupán együtt akarták ünnepelni a marosvásárhelyiekkel a nemzeti ünnepet, úgy, ahogy tavaly a székelyföldi városokban tették.
Lapunk felvetésére, hogy a honlapjukon megjelent felhívásban nem ez áll, hanem az, hogy "a magyar szeparatizmus ellen" vonulnak fel, azt válaszolta, hogy ők csak azt akarják, hogy mindenki tartsa tiszteletben az alkotmány 1. cikkelyét.
Florin Oproiescu örömének adott hangot, hogy az ország nemzeti ünnepén együtt lehetett az Új Jobboldallal, s kijelentette: reméli, mindenki látja, hogy nem valaki ellen irányul a tüntetésük, csupán "együtt akarnak ünnepelni minden vásárhelyivel, nemzetiségre való tekintet nélkül. Mert végül is, mind román állampolgárok vagyunk". Véleménye szerint csak a helyhatóság csinált "filozófiát" a dologból. A kérdésre, hogy miért vannak olyan kevesen, azt válaszolta, hogy tényleg nincsenek sokan, de igazából nem is a szám a fontos, hanem a lelkesedés.
A zászlós felvonulás után az Új Jobboldal is koszorúzott, majd a Kultúrpalota kistermében tanácskozást tartott.
Az Új Jobboldal tüntetése ellen több szervezet tiltakozott, felemlegetve, hogy az 1990 márciusi véres etnikai konfliktus tanulság kellene legyen, és nem lenne szabad helyet adni feszültségkeltő, szélsőséges megnyilvánulásoknak. Ennek ellenére megkapták a polgármesteri hivatal engedélyét. Ám miután engedélyt adott a tüntetésre, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala november 30-án visszavonta azt.
A Claudiu Maior alpolgármester által aláírt közleményben az áll, hogy a nemzeti ünnep nem bátorít semmiféle megmozdulást, amely megzavarhatná a nemzeti ünnepet. Ilyen meggondolásból, illetve mert a Noua Dreapta a kérésben leadott rendezvények mellett olyan "uszító jellegű megmozdulást" is tervezett, amelyre nem kapott engedélyt, és amely "bizonytalanságot keltett volna a város polgáraiban, tekintve, azt, ami nem is olyan régen ebben a városban történt", vonták vissza a tüntetés engedélyezését.
Arra, hogy a hangoskodók az engedély bevonása ellenére is végigvonultak a városon jelszavakat kiabálva azt mondta, ennek elbírálása az illetékes hatóságok dolga.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

„Tőkést fosszák meg román állampolgárságától!
A Vatra Românească Egyesület és az Új Jobboldal bűnvádi feljelentést tesz Tőkés László ellen a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos nyilatkozatai miatt, és határozottan felkérik a hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, mert amúgy sem az ország érdekeit képviseli.
Florin Oproiescu, a Vatra elnöke és Tudor Ionescu, az Új Jobboldal vezetője csütörtöki „Kik azok, akik uszítanak” című közleményükben hangsúlyozzák: az RMDSZ vezetői indokolatlanul állították, hogy a két szervezet marosvásárhelyi felvonulása december elsején feszültséget szított a magyarok és a románok között. Szerintük zavaró, hogy ugyanazok a magyar vezetők „a tiltakozás semmi jelét nem mutatták, amikor mi, románok éreztük úgy, hogy a Tiszán túl valaki nem szeret, és rosszat akar nekünk”. Oproiescu és Ionescu leszögezte: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Toró T. Tibor ügyvezető elnöknek a román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentései miatt bűnvádi feljelentést tesznek ellenük. Ugyanakkor felkérik az állami hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, Torót utasítsák ki az országból, és az EMNT-t helyezzék törvényen kívül.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Új szereposztás a régi darabban?
Amit legutóbbi kötetében versben tartott illőnek kibeszélni — tudniillik, hogy számára a költészet ismét a legfontosabb dologgá lépett elő, s amiből értelemszerűen következnék, hogy a népboldogítás politikai lehetőségeiből elege volt —, arra alaposan rácáfolt Markó Béla RMDSZ-elnök az SZKT szombati gyűlésén.
Az ott elhangzott beszédből ugyanis napnál világosabban kiderül, tulajdonképpen nem azért választotta e pillanatot bejelentésére, mert be szeretné fejezni politikai pályafutását, hanem azért, mert most ítéli alkalmasnak a pillanatot arra, hogy a stafétát egy általa kiválasztott embernek adja át. Nem rejtette véka alá elszántságát sem: tulajdonképpen úgy menne, hogy valójában marad, azaz a nagy hatalmú vezérkarból korántsem szándékszik távozni. Markó fő gondja ezek szerint a váltáson belül a folytonosság biztosítása, egy olyan kurzus uralmának permanenciája, amely az esetleges utólagos kellemetlenségeknek sem teszi ki, mi több, tizenvalahány éve követett politikai vonalát más személy vezényletével, de visszamenőleg is igazolja és megerősíti. A pár hónap múlva összeülő nagyváradi kongresszuson dől el, a szövetségi elnök megítélése a belső erőviszonyokat illetően találó volt-e vagy sem. Kelemen Hunor lehetséges ellenfeleinek mai ismeretében nagy a valószínűsége annak, hogy éles cezúrára, önmagával való szembesülésre a legerősebb magyar szervezet történetében nem kerül sor. Ha a címszereplő változik is, a szerepet nem írják és nem értelmezik át, nem adnak neki más küldetést. Amennyiben a kongresszus a folytonosságra szavaz, egy belső reformot bénító döntést is hozhat egyúttal. Márpedig a világ nagyot változott az erdélyi magyar és a magyar nemzetpolitikai színtéren. Amire eddig egyedül üdvözítő reálpolitikaként esküdött a szervezet, az bizony könnyen az új lehetőségektől való idegenkedéssé minősülhet át, s egy autonomista fordulat meggátlására irányulhat. Márpedig az RMDSZ-nek alkalmasint az új nemzeti feladatoknak való megfelelés kényszerére kellene mindenekelőtt valamilyen, jövőjét szavatoló és szavazóit kielégítő választ találnia — tisztújításon innen vagy akár azon túl.
B. Kovács András /hozzászólás a lap internetes portálján – kardazoltan/:
Mit köszönhetünk neked (Erre varrrrjál gombot Béla )
Valamikor a kilencvenes évek elején, amikor az első elnök és csapata kilátástalan helyzetbe sodorta az erdélyi magyarság hajóját, megváltásként jött Béla és csapata. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy egy fiatalos lendülettel érkező csapat véghezviszi azt amit az idős RMDSZ vezetők nem voltak képesek, nem tudtak és nem is volt rá energiájuk, hogy véghezvigyenek. Teltek, múltak az évek és "Béla és csapata" szépen átalakult "Béla és bandájává". Klikkesedés, és egy idő után a másság kitaszítása, de ami még rosszabb... a megízlelt hatalomhoz való görcsös ragaszkodás alakult ki Béla és bandájában. Nem szeretnék senkin elverni a port, hiszen mindenkinek két arca van: egy jó és egy rossz, ám úgy gondoltam, mégis pár pontban felelősnek tartom "Bélát és csapatát" vagy nevezzük inkább úgy: "Bélát és bandáját". A magam és több tucat fiatal erdélyi magyar nevében.
1. Feladtad a Bolyai Tudományegyetem kiharcolásának lehetőségét (a hatalomból való részesedésért beleegyeztél abba a nagy multikulturális *****ba amit úgy hivunk ma Babes-Bolyai, elfelejtetted persze, hogy 1990 februárjában több százezer magyar fiatal vonult ki az utcára az ÖNÁLLÓ MAGYAR EGYETEMÉRT) - persze ezzel kampányoltál 1996, 2000 és 2004-ben is.
2. Nekifogtál és szépen kitaszitottad azokat az embereket az RMDSZ-ből akiknek kül és belföldi imidzsük a közösség összefogását eredményezhette volna (egy nyitott és változatos ernyőszervezetből csináltál a te izlésficamos szájad ize szerinti pártot, amely mindennél és mindenkinél jobban hasonlit a Román Kommunista Pártra) - a nagy változatosság és az, hogy az RMDSZ egy befogadó és változatos értékeket megtartó párt - csak mese a Holdról. 3. Nekifogtál és Láku Rósu morálisan ingoványos barátoddal együtt elkezdtetek SZÁSZJENŐZNI négyévente. Nem törődve azzal, hogy A MI VÁROSUNK - MAROSVÁSÁRHELY ELVÉSZ. Pedig Fodor Imre, Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere kongatta a vészharangokat - neked mégse az kellett, neked SZÁSZJENŐZNÖD KELLETT, hogy kielégitsd orálisan barátod és cinkostársad perverz gondolatait. (Marosvásárhely elvesztéséért EGY ÉLETRE A PEDIGRIDBE FEKETE FOLT LESZ - ÉLETED VÉGÉIG, és ha újjászületsz hatszor még akkor is megmarad ez) 4. Feladtad, ellehetetlenitetted, tönkretetted, megaláztad az ERDÉLYI MAGYAR CIVIL ÉLETET. Valamikor 1992-ben több száz olyan civil szervezet volt, akik azt remélték az RMDSZ frissen megválasztott elnökétől, hogy MINDEN CIVIL SZERVEZETET EGYSÉGESEN PÁRTFOGOL (hiszen nem egy volt akinek a léte függött a kormányon levő RMDSZ segitségétől - és nem segitettetek, sem te sem a cinkostársaid ) - CSAK AZOKAT A CIVIL SZERVEZETEKET SEGITETTED AKIK BEÁLLTAK A SORBA ÉS TAPSOLTAK NEKED ÉS AZ EGÓDNAK. 5. AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG POLITIKÁJÁT SZÉKELYFÖLDRE REDUKÁLTÁTOK. Béla, talán ez a legnagyobb bűnöd. Tudod, a Tündérkertben szórványban élt 1992-ben a magyarság közel 65%-a, ez az érték 2010-ben a TI SIKERES SZÓRVÁNYPOLITIKÁTOKNAK KÖSZÖNHETŐEN lecsökkent 50%-ra. Vagyis olyan magyar közösségek tűntek el a föld felszinéről mint a gyulafehérvári, szászsebesi, stb.Béla ezt a POKOLBAN EGY GYENGE FORRÓ OLAJAS FÜRDŐVEL JUTALMAZZÁK. 6. A székelység legnagyobb értékeit feladtad. Feladtad a HARGITÁT, mert ha nem adtad volna fel, akkor a SZÉKELY ARARAT sudár fenyőerdőinek nem tűnt volna el közel 80%-a (hála és köszönet a te KENYERES PUSZIPAJTÁSAIDNAK, Láku Rósunak, Kurkó Öcsinek és másoknak). Feladtad a HARCOT A HAGYMAKUPOLÁS HONFOGLALÁS ELLEN. Béla, tudod hogy amig te hatalmon voltál addig hány ortodox templom és kolostor épült Erdély magyarok lakta vidékein??? (megmondom neked, biztos ortodox forrásból - szám szerint 1299 új templom és kolostor VAGYIS EZERKETTŐSZÁZKILENCVENKILENC ÚJ ORTODOX KOLOSTOR). Hogy sok vagy kevés... ezt majd eldönti az utókor, de ne lepődj meg, ha majd valamelyik ortodox templom udvarán szobrot emelnek neked - A PASSZIVITÁSODÉRT és azért mert KUSSOLTÁL, MEGALKUDTÁL - A HARC HELYETT. 7.ERDÉLYI MAGYAR BANK. Valamikor Birtalan Ákosék, értelmes fiatal közgazdászok és jogászok kitalálták és megalapították a TRINVESTET.Ez lett volna hivatott betölteni azt az űrt amit a hajdani magyar pénzintézetek hiánya jelentett. Akkor 1992 és 1996 között TÖBB TIZEZER MAGYAR EMBER belépett ÉS BEFEKTETTE A KICSI PÉNZÉT a TRINVESZTBE.... azért, hogy Otilo Tokaccsal és Láku Rósuval szépen tönkretegyétek, elértéktelenítsétek azt ami arra lett volna hivatott, hogy VISSZAVÁSÁROLJA ERDÉLYT A ROMÁNOK KEZÉBŐL.Ehelyett azt a pénz elloptátok és egyéni bizniszekbe csúsztattátok át. 8. Legszégyenteljesebb cselekedeted Béla, az 1996-os ROMÁN-MAGYAR ALAPSZERZŐDÉS IDEJÉRE TEHETŐ. Ott és akkor neked és bandádnak nagyon nagy szerep jutott és igen sok köszönhető NEKED ÉS CSAPATODNAK, hogy MAGYARORSZÁG VÉGLEG ÉS HIVATALOSAN IS LEMONDOTT ERDÉLYRŐL. (Nyilván nem egy gerinces magyar kormányról beszélünk itt Béla, ezt lehet te nem tudod de megsúgom neked, hogy NÉMETORSZÁG SOHA NEM MONDOTT LE HIVATALOSAN KELET-POROSZORSZÁGRÓL, és mégis kötöttek alapszerződést a ruszkikkal és a lengyelekkel). 9. Legnagyobb vétked Béla az volt, hogy TIZENNYOLC ÉV ALATT sikerült kicserélned az RMDSZ címert: a TULIPÁN HELYETT A FAGYLALT ÉS A GALAMB KERÜLT BE A PÁRT CIMERÉBE (aki nem nyal az repűl). Úgyhogy ne csodálkozz, hogy megjelenik X és a frissen létrehozott Romániai Magyar Sóhivatal Pártjával péppé veri a jelöltjeidet a választásokon (emiatt sajnos sok sok értékes RMDSZ jelölt bukja el a választást, mert az emberekben kezdett kialakulni egy olyasfajta undor az ÁLTALAD FÉMJELZETT PÁRTTAL KAPCSOLATOSAN mint a Vécé Tudor pártjával kapcsolatosan) 10. HOL AZ AUTONÓMIA BÉLA AMIVEL KAMPÁNYOLTÁL NÉGY VÁLASZTÁSON???? Zárószó a VÁDIRAT A POKOLBA cimű Béla és bandája ellen inditott per anyagához. NEM TUDOM, HOGY A POKOLBAN MIÉRT MILYEN BÜNTETÉST OSZTANAK, DE HA JAVASOLHATOK VALAMIT AKKOR AZ AZ LENNE: ISMERD BE A BŰNÖSSÉGEDET BÉLA ÉS TALÁN MEGÚSZOD A LASSÚ FORRÓ PARÁZSON VALÓ SÜTÖGETÉST. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílt levében próbálja tisztázni magát a vádak alól Nagy Zsolt
Képtelenségnek nevezte az ellene felhozott vádakat Nagy Zsolt volt RMDSZ-es távközlési miniszter, aki ellen szerdán emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hivatali visszaélés miatt a Román Posta egy magánvállalkozásnak eladott ingatlanja ügyében.
A volt politikus csütörtökön írt levelében kifejti, egy kormányhatározat kezdeményezése nem lehet hatalommal való visszaélés. Az európai joggyakorlatban példátlan, hogy egy minisztert egy kormányhatározat kezdeményezése miatt vádoljanak, írja Nagy. Hozzáteszi, a 2007-es határozatot a kormány elfogadta, ez pedig a kormány szolidáris felelősségét vonja maga után.
Nagy Zsolt hangsúlyozza: a DNA „visszamenőleges hatályú kormányhatározat kezdeményezésével” vádolja, holott „a jog alapelve az, hogy nem lehet egyetlen jogszabály (…) sem visszamenőleges hatályú”. „A posta inkriminált társulása 2005-ben történt, az ominózus kormányhatározat 2007-ben született! Hogyan is lehetett volna visszamenőleges hatálya?! Ráadásul ez a kormányhatározat nem is vonatkozott a telek jogi státusára!” – írja levelében Nagy Zsolt.
Tudor Chiuariu egykori igazságügyi miniszter szerint – aki szintén vádlott az ügyben – a DNA egyetlen törvénycikkely megszegését sem tudja neki felróni. „Örülök, hogy az ügy bíróság elé kerül. Biztos vagyok abban, hogy ez a teljesen alaptalan vád rövid időn belül tisztázódni fog” – nyilatkozta Chiuariu, aki Traian Băsescu félretájékoztató és propagandaeszközének nevezte a DNA-t, amelynek szerinte az a szerepe, hogy bemocskolja a politikai ellenfeleket.
Mint arról beszámoltunk, a két volt miniszternek a Román Posta egy ingatlanjának értékesítése miatt kell bíróság elé állnia. A 2007-ben indult nyomozás idején az ügyészség arra próbál fényt deríteni, törvényesen járt-e el a postavállalat, amikor két részvénytársasággal társult, illetve amikor az Imopost Developments Rt. nevű cég alaptőkéjéhez íratott egy állami közvagyonként elkönyvelt bukaresti telket.
A korrupcióellenes ügyosztály úgy vélte: a Román Posta és két magáncég társulásakor mintegy 90 millió euróra becsült ingatlan-telekegyüttes árát negyvenszer kevesebbre, 4,5 millió euróra értékelték, súlyosan megkárosítva ezzel az állami közvagyont.
A DNA azt is vizsgálta, milyen körülmények között fogadta el 2007 áprilisában a Tăriceanu-kabinet a 377-es számú, az ingatlan állami köztulajdonból való kikerülését jóváhagyó kormányrendeletet, amelyhez az Chiuariu vezette igazságügyi, valamint a Nagy Zsolt irányította távközlési tárca mellékelt indoklási jegyzéket. Ugyanezen ügy kapcsán vádat emeltek a Román Posta több – korábban vezetői tisztséget betöltő – alkalmazottja ellen. Krónika (Kolozsvár)

Vádat emeltek két volt miniszter ellen
A korrupcióellenes ügyészség vádat emelt két volt miniszter ellen, akiket egy telek leértékelése, majd állami tulajdonból magántulajdonba helyezése miatt hivatali visszaéléssel vádolnak. Tudor Chiuariu volt igazságügyi és Nagy Zsolt volt távközlési miniszternek kell bíróság elé állnia, akárcsak a Román Posta több volt vezetőjének.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleménye szerint a Bukarest központjában lévő telek a Román Posta tulajdonában volt, de átkerült egy újonnan létrehozott magánvállalathoz, amely a Román Posta és egy már létező vállalat társulásával jött létre. A telek jogi helyzete tisztázatlan volt - állítják az ügyészek -, ennek ellenére a távközlési miniszter egy kormányhatározatot kezdeményezett 2007-ben, amelynek köszönhetően a telek átkerülhetett az újonnan létrehozott vállalat tulajdonába. Ezt megelőzően az állami postavállalat vezetői felmérést rendeltek a telekről. Tudatosan mélyen a piaci ár alá becsülték értékét, összesen 8,6 millió euróval károsították meg az államot.
Az ügyészek az igazságügyi miniszter ellen azért emeltek vádat, mert jóváhagyta a távközlési tárcavezető által kezdeményezett kormányhatározatot, noha az ügyészek szerint a minisztérium szakértői többször is figyelmeztették Chiuariut arra, hogy törvénytelenségről van szó.
A politikából időközben visszavonult Nagy Zsoltot 2007 júniusában függesztette fel miniszteri tisztségéből Traian Băsescu államfő, miután privatizációs titkok kiszivárogtatása miatt kémkedéssel gyanúsították meg. A 2006 decemberében elkezdődött vizsgálat nyomán 2009 márciusában vádat emeltek ellene, a per folyamatban van, de ítélet még nem született.
MTI, Hargita Népe (Csíkszereda)

Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Utcanévvita Csíkszeredában
Mihai Eminescu vagy Attila király? Tudor Vladimirescu vagy Pál Gábor? Utcanevek cseréje körüli javaslatokról vitáznak a csíkszeredaiak. Közben Hargita megye egyetlen szociáldemokrata parlamenti képviselője az utcanevek változtatásának törvényes tiltását fontolgatja.
Tudor Vladimirescu, az 1821-es havasalföldi forradalom betyárvezére valószínű nem is hallott Csíkszeredáról. A diktatúra idején nevezték el ezt az utcát róla azok, akiket nem érdekelt a csíkiak jogait védő Pál Gábor tevékenysége. Pedig ebben az utcában van az ő háza is, amely jelenleg a Magyar Főkonzulátus otthona.
„Még jónéhány utca van Csíkszeredában amit olyan személyekről neveztek el, akiknek nem sok közük van Csíkszeredához. Biztos, hogy még lehetne jónéhányat elnevezni olyanokról is, akik ténylegesen itt éltek és dolgoztak illetve alkottak valamit ami maradandó volt a város számára" – vélte Kovács Attila.
Ez az utca a városban sosem járt román költő, Eminescu nevét viseli. Itt már összegyűltek a névcserét szorgalmazó aláírások: a lakók többsége Attila király nevét választaná.
Román ajkúakat is megkérdeztünk. Azt mondták, ez kényes téma, kamera előtt nem akartak véleményt nyilvánítani. A névváltoztatások egyik szorgalmazója viszont úgy véli: egy terület megjelölése tulajdonosaik hatásköre. Csibi Barna múlt héten egy köztéri rendezvényen is nyomatékosítani szerette volna véleményét. Eminescu 1872-ben írt, annak idején a Federatiunea bukaresti újságban közölt és jelenleg is bárki számára hozzáférhető publicisztikai írását akarta felolvasni. Csibi Barna, kezében Eminescu és az utcanévcseréket törvénnyel is szabályozni óhajtó Mircea Dusa képviselő portréjával, köztérre vonult ugyan, de erre a sajtó képviselői és a csendőrökön kívül, senki nem volt kíváncsi. Ez utóbbiak viszont magukkal vitték a meg sem tartott rendezvény ötletgazdáját, és ezer lejes, azaz 240 eurónyi bírsággal „értékelték” a véleménynyilvánítást. A lakosság igényét mindig komolyan veszik – mondta el a polgármester, Ráduly Róbert Kálmán. Az Eminescu utca nevének megváltoztatásával kapcsolatos határozattervezet megkapta a bizottságok támogatását. A január 28-i tanácsülésen a színmagyar testület, egy RMDSZ-es tanácsos javaslatára, e témában mégis elnapolta a döntést.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Televízió. Erdély.ma

Markó Béla: A magyarságom nem az állampolgárságomtól függ
Tizennyolc év az RMDSZ élén, két miniszterelnök-helyettesi mandátum, törvény a kisebbségi nyelvhasználatról és a magyar anyanyelvi oktatásról – Markó Béla a vele készített interjúnkban olyan ember benyomását kelti, aki derűvel áll fel a pártelnöki székből. Az RMDSZ nélkül kormány ma nemigen képzelhető el Romániában, hátországnak ott a kert és a szépirodalom, Székelyföld területi autonómiája pedig, ha nem is a láthatáron, de azon túl nem messze már felsejlik valahol. A politikusnak szinte csak a jól menő magyarországi megosztottságexport szúrja a szemét, az viszont nagyon. – Decemberben jelentette be, hogy távozik az RMDSZ éléről. Nem megfutamodás ez ebben a Romániában és Magyarországon is meglehetősen feszült pillanatban?
– Ha az elmúlt tizennyolc – de akár az RMDSZ alapítása óta eltelt huszonegy – évet vesszük, az igazság az, egyik pillanatban sem mondhattuk soha, hogy minden rendben van. Nehéz helyzet a mostani is, de azt nem állítanám, hogy különösen válságos lenne. Az RMDSZ működni fog. A politikai életben elfoglalt helyünk stabil, a román pártokkal kialakult egy partneri viszony, sőt ezzel együtt az a szemlélet is, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen, amikor a kormányzásról van szó. Ez a kilencvenes években még messzemenően nem így volt: időről időre megkérdőjelezték a létjogosultságunkat, volt, hogy be akartak tiltani. Én már egy olyan pillanatban köszönök le az RMDSZ elnöki tisztségéről, amikor a román politikai életben tiszta a helye és a szerepe a szövetségnek. Ez a Magyarországgal fenntartott viszonyban is így van. Van persze, aki felveti, hogy a Fidesszel nincs minden rendezve, ami igaz, csakhogy itt sem látok olyan objektív problémákat, amelyek miatt ezt a helyzetet ne lehetne normalizálni. Ez a feladat az RMDSZ következő elnökére vár. Azért döntöttem úgy, hogy most adom át a stafétát, mert a személyes politikai attitűdömhöz az is hozzátartozik, hogy tudnom kell, mikor hagyom abba – tizennyolc év olyan hosszú idő, amely óhatatlanul kopáshoz vezet. Egy paradoxonnal úgy is fogalmazhatnék, az általam képviselt irányt nélkülem mások esetleg jobban vihetik tovább.
– A távozásával kapcsolatos kommentárok között volt olyan, amelyik egyszerre nevezte önt karizmatikusnak és kiégettnek. Ennyire egyszemélyes párt lenne az RMDSZ?
– Döntésemnek van egy személyes vetülete is:mögöttem és előttem ott a másik hivatás, a szépirodalom. Ez sokak számára nyilván kevésbé fontos, mint a politika, de én úgy érzem, ha van még egy életem, azt most már erre akarom szánni. Megfutamodásról nincs szó, hiszen lassan-lassan már azok közé a kevesek közé tartozom, akik íróként – egyáltalán, olyan emberként, akinek volt egy másik hivatása – ilyen hosszú időn át a politikában maradtak. Úgy hagyom abba, hogy örülök, ha azt mondják, hogy karizmatikus vezetője voltam az RMDSZ-nek, de hivatásos politikussá sohasem váltam. Ezért is remélem, hogy a mostani pillanat egyúttal korszakhatár is. Az elmúlt húsz évben az RMDSZ végigvitt egy küzdelmet a nyelvhasználati jogokért, az anyanyelvű oktatási jogokért, és ezt a küzdelmét végső soron siker koronázta. Betetőznünk annak a törvénynek az elfogadtatásával sikerült, amely teljes körű anyanyelvi oktatási jogokat biztosít, és csak örülhetek, hogy ez az én elnökségem alatt történt. Az új oktatási törvénnyel meg néhány önkormányzati hatáskörrel már átléptünk egy következő korszakba, amelynek a kollektív jogokért folytatott harc korának kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban nem folytattuk ezért is a küzdelmet. Az áttörés az oktatási törvénnyel – vagyis hogy az iskolák ügyében a helyi közösségek döntsenek – már megtörtént.
– Az RMDSZ a következő kongresszusán, február 26-án választja meg új elnökét. Ön székely, és a támogatását élvező jelölt, Kelemen Hunor is az. Fontos, hogy a szövetség elnöke székely legyen?
– A legnagyobb és legproblematikusabb közössége az erdélyi magyarságnak a székelység. Amíg például a Partiumban a földrajzi helyzetnél fogva is fogékonyak a modernizációs törekvésekre, a Székelyföld sokkal konzervatívabb és tradicionálisabb régió – nagy feladat, hogy itt is felgyorsítsuk a modernizációt. Ehhez szükség van olyan vezetőkre, akik belülről ismerik, akik otthon vannak Székelyföldön. A mindenkori RMDSZ-elnök egyik legnagyobb feladata másrészt az, hogy együtt tartsa a különböző érdekeket. Nem lehetünk elfogultak. Nem szabad hagyni, hogy a székelyföldi, a partiumi vagy a szórványérdekek szembekerüljenek egymással. Ha valaki megnézné a régebbi közvélemény-kutatásokat, látná: annak ellenére, hogy székely vagyok, voltak olyan pillanatok, amikor más régiókban népszerűbb voltam, mert Székelyföldön éppenséggel úgy érezték, nem vagyok elég radikális.
– Mi lesz ön után az RMDSZ-szel? Veszélyben látja a parlamenti képviseletet? Budapesti hátszéllel mostanában alakul új magyar párt Erdélyben.
– Az új párttal a nagy gondom az, hogy még senki nem magyarázta meg, a programja alapvetően miben különbözik majd az RMDSZ-étől. Kétlem, hogy pártalapítási szándékot lehetne alapozni arra, hogy vannak magyarországi politikusok, akik jobban kedvelik az új párt egyik-másik személyiségét, mint az RMDSZ politikusait. Az erdélyi magyar közéletben az elmúlt huszonegy esztendőben végbement egy változás. Azok, akik valamikor úgy álltak velünk szemben, hogy tagadták a parlamenti politizálás és a kormányzati szerepvállalás létjogosultságát, mára szintén politikusokká váltak, az Európai Parlamentben vagy máshol. Észre sem veszik, hogy miközben kiléptek az RMDSZ-ből, a szövetség által követett politika őket is legyőzte, illetve meggyőzte. Ez már nem az a megosztottság, mint két évtizeddel ezelőtt. A pártalapítási szándék így hatalmas felelőtlenség, és nagy ostobaság is, amelynek ebben a pillanatban nem mérhetőek fel a következményei. Az RMDSZ 2012-ben ettől még be fog jutni a parlamentbe. Ha szükséges, el kell gondolkodnunk az összefogáson is, úgy, ahogy a 2009-es EP-választáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal már megtettük ezt. Az önkormányzati választásokon majd bemérjük, mi a helyzet az RMDSZ támogatottságával, de hogy egy divatos kifejezéssel éljek, azt a jóval több mint kétharmados – nyolcvan-egynéhány százalékos – támogatottságát a szövetség tartani tudja majd, egy új vezetőségnek pedig lesz lehetősége új energiákat generálni a szervezetben. Ezzel együtt tagadhatatlanul aggaszt a pártalapítási szándék, mert az nyilván nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a megegyezés lehetőségét. Egyébként Romániában a koalíciós bejutási küszöb magasabb, mint az egyszerű, egy magyar–magyar szövetség pedig a kisebbség szavazati aránya miatt sem tudná ezt átlépni.
– 2008-ban egyszer már meghiúsult Erdélyben a magyar–magyar összefogás. Ön akkor beavatkozással vádolta meg Orbán Viktort az erdélyi magyar politikába. Ki tudják védeni az egymást követő magyar kormányok pórázra fogási kísérleteit?
– Ez az egyik kulcskérdése a jövő erdélyi magyar politikájának. Velem kapcsolatban leginkább azt emlegetik, hogy újra és újra egységet kérek, és nem fogadom el a többpártrendszert Erdélyben. Ez valóban így van; én azt állítom, hogy egységes politikai fellépésre van szükség, és csak ezen belül lehet és kell kialakítani a politikai pluralizmust. Kevésbé emlegetik azt, aminek én ugyanekkora jelentőséget tulajdonítok. Ez az önállóság. Akik nekünk így vagy úgy szemrehányást tettek, akik nem szeretnek, azoknak nem is az egységgel, hanem az önállóság elvével van gondjuk.
– Kik azok, akik önöket nem szeretik?
– Többször véleményt mondtam ezzel kapcsolatban. Neveket vagy pártokat most nem említenék sem Magyarországról, sem Romániából. Sem a mostani kormánypártból, sem a korábbiakból. Nem viszonyultak egyformán ehhez a kérdéshez, ez tagadhatatlan, de ha tisztességes vagyok, meg kell mondanom, hogy nem ugyanakkora vehemenciával, de többé vagy kevésbé mindenki megpróbálta maga alá rendelni az RMDSZ-t. Volt, aki óvatosan, udvariasan, csak sugallni akart álláspontokat és magatartást, és volt, aki ennél sokkal erőszakosabban lépett fel, ez nyilván alkati és koncepcionális kérdés is. Nem teszek egyenlőségjelet a próbálkozások közé. Ez a magyarországi–erdélyi viszonynak egy állandó problémája: mennyire tudunk mi, erdélyi magyar politikusok önállóan mozogni, miközben odaátról meg joggal elmondhatták, „de kedves barátaink, miért vártok támogatást tőlünk”? Itt persze nem párttámogatásról volt szó, de kétségtelen, hogy számítottunk hozzájárulásra művelődési és oktatási intézményeink, civil társadalmaink, egyházaink működéséhez, amit meg is kaptunk minden kormánytól, és joggal érezhették, hogy nekünk viszont hallgatnunk kellene rájuk. Nem voltak igazán éles, nyilvános és messzire visszhangzó viták emiatt, mert én ezt mindig kerültem, de lappangva tetten érhető volt a feszültség. Próbálkoztak román oldalról is persze, ami bonyolultabb és egyúttal reménytelenebb erőfeszítéseket jelent.
– Nem tart a széteséstől? A szövetség elnöki tisztéért jelentkezett olyan politikus – Olosz Gergely – is, aki olykor szóról szóra idéz a magyarországi jobboldal retorikájából.
– A szétesésnek megvan – mindig is megvolt – a maga kockázata. Sokszor jósolták már az elmúlt tizennyolc évben; voltak is olyan pillanatok, amelyekben az RMDSZ szét is eshetett volna, ha nem vigyázunk. Ha valaki ezt a szervezetet el akarja billenteni valamelyik oldalra, vagy egyeduralkodóvá akar tenni benne egy ideológiát, azzal szét is szakítja. Ebben a szövetségben változó arányban vannak jobboldaliak, vannak baloldaliak, bevallva vagy nem vallva be a hovatartozásukat. A szövetségben nem olyan vezetőre van szükség, aki esetleg rendkívül vehemens pártpolitikus, hanem olyanra, akiben van empátia és türelem meghallgatni a másikat. Ez egy másfajta vezetési stílust kíván.
- Támogatja az Európai Néppárt (EPP) az RMDSZ törekvéseit – különös tekintettel a Fideszhez fűződő, nem éppen felhőtlen viszonyra?
– A Fidesz szintén EPP-tag, így ha a két párt között vita van, abba a brüsszeli vezetés jogos önvédelemből nem szól bele. Olyan vitánk azért nem volt, amelyiket ki kellett volna vinnünk Brüsszelbe, és megmondom őszintén, idegenkedem attól, hogy egy magyar–magyar vitában más ítélkezzen – legyen az akár az EPP, amelyik egyébként se nagyon tud mit kezdeni egy etnikai képviselettel. Fontos számunkra a megszólalás, hogy láthatóvá váljunk Európában, nagyon markánsan senki nem állt ki a kisebbségjogi küzdelmeinkért. A nagy európai pártcsaládok nem tudnak mit kezdeni velünk. Nincs egységes szemlélet, álláspont még kevésbé.
– Az imént arról beszélt, hogy ami a kormányalakítást illeti, az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a román politikában. Mi történik, ha a 2012-es választásokon a nemrég alakult széles baloldali koalíció, a Szociálliberális Szövetség (USL) nyer?
– Ez kapcsolódik a Magyarországgal ápolt viszonyra vonatkozó kérdéshez. Ott ha az egyik kormánnyal jó együttműködésben volt az RMDSZ, a következő kabinet általában sértetten kezdte, hogy mi miért is álltunk szóba az ellenfelével. Ez pártlogikával érthető, de a kellő bölcsesség hiányára vall. Egy erdélyi magyar érdekképviselet ugyanis nem párt. Aki az egész közösséget akarja képviselni, az Magyarországgal szemben nem viselkedhet úgy, hogy amikor „ezek” vannak kormányon, akkor most ellenzékben vagyunk, szóba sem állva velük, elkerüljük a házuk táját is, és nem érdekel, hogy az illető kormány támogatja-e Erdélyt; amikor pedig jönnek „azok”, akkor mi is fellélegzünk. Ez lehetetlen. Román viszonylatban már nem ilyen egyszerű a helyzet, a magyarellenesség és a nacionalizmus miatt sem. Azt nem állíthatom, hogy az RMDSZ bárkivel szövetségre lépne, de ha egy kormányprogramban nincsenek nacionalista kitételek, amelyek tagadják az etnikumközi viszonnyal kapcsolatos álláspontunkat, miért ne tehetné meg? Az RMDSZ-nek nem ideológiai alapon kell szövetségeket kötnie Bukarestben. Egyeseknek persze nem tetszik ez, és jön is a vád, hogy túl nagy az alkalmazkodókészségünk, amire a válaszom az, hogy hatalmi helyzetbe kell hoznunk ebben az országban a magyar érdekképviseletet. Ellenzékbe csak akkor visszük az ügyet, amikor magyar- és reformellenesnek bizonyul az adott kormány.
– Egy több mint kétszer akkora ország, mint Magyarország miniszterelnök-helyetteseként munkájának hányad része jut kifejezetten a kisebbségi ügyekre?
– Elég jelentős hányada ebből áll; egyedüli miniszterelnök-helyettese vagyok a román kormánynak. Ez egy erős pozíció, és annak ellenére, hogy általános tisztség, a koalíció megkötésekor külön felelősségi köröket kértem az oktatási, a kulturális és a kisebbségi területért, ami azt jelenti, hogy minden olyan kormányhatározatnak és minisztériumi javaslatnak, amely a szaktárcáktól jön, kötelezően a jóváhagyásommal kell bírnia.
– Székelyföld mikor nyerhet területi autonómiát?
– Ez rendkívüli mértékben függ Románia átalakulásától. Ha a helyi autonómiát sikerül kellőképpen kiépíteni, ha a decentralizációs folyamatot sikerül felgyorsítani, ha működnek az oktatási reformintézkedések, ha felállítják a helyi rendőri erőket – aminek a törvényi kerete már megvan –, az azt fogja jelenteni, hogy a központosított nemzetállami szemléletet leépítjük. Ezután a területi autonómiára is megnő az esély. Egy merev, alkotmányos nemzetállamban is el lehet képzelni Székelyföld autonómiáját, de csak sokkszerűen, olyan külső ráhatással, mint amilyen az EU vagy az ENSZ. Van, aki ebben reménykedik, de a két intézményben mindeddig nem láttam hajlandóságot ilyesmire. A nemzetközi elfogadottságon persze dolgoznunk kell, hogy legyen, aki kívülről is támogatja az autonómiát, de a lassú átalakulásnak szerintem több esélye van a győzelemre. Hogy Székelyföld mikor lehet autonóm, azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék jóslatokba. Már csak azért sem, mert 1989–1990-ben sokat jósoltunk, és én furcsállva hallgattam, hogy Romániának húsz évre van szüksége ahhoz, hogy felnőjön a demokráciához. Formálisan persze demokrácia van, de hogy a kellő mélységig hatol-e, abban egyáltalán nem vagyok biztos.
– Egyik 2009-es előadásában azt mondta, Magyarország úgy tudja visszaszerezni stratégiai vezető szerepét a Kárpát-medencében, ha kiáll a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek önállóságáért. – Ez a múlt és a jövő legfajsúlyosabb kérdése.A határon túli magyar kisebbségeket két integrációs kényszer éri. Egyrészt a saját országunk társadalma akar minket minél inkább integrálni, aminek bizonyos fokig megvan a létjogosultsága, ha azt kérik tőlünk, hogy dolgozzunk együtt az ország javáért. Mi is ezt tesszük, amikor részt veszünk a kormányban, és nemcsak azzal foglalkozunk, hogy mi történik Erdélyben, hanem azzal is, hogy mi a Fekete-tenger partján, Olténiában vagy Moldovában – ez egyfajta integráció. Ennél erőteljesebb, és a belső óhajjal is találkozik a magyarországi integrációs szándék. Magyarország is integrálni akarja a nemzetet, beleértve minket is, hogy kialakuljon a közös intézményrendszer, hogy kompatibilis legyen a gondolkodásunk. Ennek így kell lennie: sokadmagammal gyerekkorom óta nekem is ez az álmom, hiszen számunkra a csodaország Magyarország volt. Közelről nézve aztán persze rájöhettünk, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de ez így még rendben is van. Akkor kezdődik a baj, amikor ezt valakik kellő rugalmasság és bölcsesség hiányában nem tudják társítani azzal az igénnyel, hogy önállónak is kell lennünk. Magyarország úgy tud minket igazán a szülőföldünkön tartani, ha – hogy a kilencvenes évek óta ritkán hallható szólást idézzem – nemcsak halakat, hanem hálót is ad a kezünkbe, hogy mi magunk is foghassunk belőlük. A valódi megtartó erőt ez az önállóság jelenti, amikor van önálló életünk, hierarchiánk és oktatási rendszerünk is. Aki nem érti, hogy ez egy állandó dilemma, és hogy ebben az egymást kiegészítő ellentétpárban kell gondolkodni, az nagy hibát követ el.
– A maga részéről Magyarország most a kormányzati égisz alatt Erdélyben is felállított demokrácia-központokkal tenné vonzóbbá az integrációt.
– Ha a demokrácia-központok valóban úgy működnek, ahogy hallom, vagyis jelentős pénzbeli támogatást kaptak Magyarországról, akkor a véleményem egyszerű: ez azt jelenti, hogy Magyarország, a magyar kormány, vagy aki adta – nem tudom, hogy ki – arra adott pénzt, hogy itt az RMDSZ-szel szemben egy pártot hozzanak létre, és ezáltal gyengítsék az erdélyi magyarság önálló politikai fellépésének esélyeit. Látszólag más céljuk is van, segíteni a kettős állampolgárságért folyamodókon, és ez rendben van, mert pénzbe kerül, azt viszont nemcsak tudjuk, sejtjük vagy halljuk, de nyilatkozták is ezeknek a központoknak a vezetői, hogy emellett szervezik a párttagságot is. Megkérdezik a jelentkezőket, nem lépnének-e be az új alakulatba. Valakik magyarországi pénzből fizetik a megosztásunkat.
– Meg tudja győzni az RMDSZ ezeket a pénzforrásokat a maga igazáról?
– Annak nemcsak hogy nem örülök, de mélységesen elítélem, hogy Magyarországról pénzt adnak itteni pártszervezésre, egy új párt létrehozatalára, miközben senki nem tagadhatja, hogy az RMDSZ politikai szervezetként jelentős eredményeket mutatott fel az elmúlt két évtizedben. Kiépítettünk egy teljes jogrendszert és hálózatot az anyanyelvhasználatra, hatalmas mennyiségű államosított földet, erdőt, ingatlant szereztünk vissza magánszemélyeknek és egyházaknak is. De nem vagyok híve annak, hogy másokra kenjük a saját hibáinkat. Nagyon egyszerű és veszélyes teóriák, hogy mi erdélyi magyarok jobbak vagyunk, mert minket a történelem erre vagy arra predesztinált, miközben a magyarországi magyarok…én az ilyesmiben nem hiszek. Végtére is azok, akik ezt az új pártot létre akarják hozni, erdélyi magyarok. A kérdés így az, őket meg tudjuk-e győzni, hogy ezt nem így kellene csinálni. Egyszer már megpróbáltuk a magyar összefogással, és a 2009-es EP-választáson állított közös lista visszhangos sikert is aratott. Én azt mondtam volna, itt meggyőztünk mindenkit, de úgy tűnik, mégsem.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ a következő EP-választáson is közös listát indít Tőkés Lászlóval? – Ő most már a másik pártot szervezi, és abban a pillanatban, hogy ezt a másik pártot bejegyzik, felrúgja a magyar összefogást. Ettől még elképzelhető egy új összefogás, de ami létrejött, az azt hiszem összeomlik.
– Az RMDSZ-nek gyakorta vetik szemére, hogy a magyarországi baloldallal ápol bensőséges viszonyt; 1996-ban, a Horn-kormány alatt ön mégsem ment el a magyar–román alapszerződés aláírására. Mi az, amit megváltoztatna a dokumentumon?
– Az nyilvánvaló, hogy objektív feltételek miatt többet beleírni abba a szerződésbe nem lehetett, mint ami szerepelt benne. Itt inkább az a kérdés vetődik fel, alá kellett-e írni egyáltalán.
– Ön várt volna még?
– Valószínűleg igen. Az alapszerződésnek a valódi haszna annyi, hogy azóta nem folyik róla vita. Hogy az egész alapvetően mennyire tartalom nélküli dolog, az bizonyítja, hogy évek óta először tesznek fel nekem kérdést az alapszerződéssel kapcsolatban, illetve az, hogy sem magyar sem román politikust nem hallottam mostanában a dokumentumra hivatkozni, mondván, eszerint vagy aszerint a cikkely szerint valami nincs rendben. Jó, hogy megvan, de nem referenciaalap.
– Kihat-e valahogyan mégis a két ország jelenlegi viszonyára?
– Össze vagyunk kapcsolva; a határon nem áll meg semmi, sem a jó, sem a rossz, bár a jó néha igen, a rossz pedig soha. Ilyen szempontból nem állíthatom, hogy Magyarország ne tudna hatni Romániára és Románia Magyarországra, vagyis fontos lesz, hogy Magyarország mire képes a mi érdekünkben, de ebben a pillanatban szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy például a székelyföldi autonómia alapvetően a két ország viszonyától függ-e.
– Hanem mitől?
– Az erdélyi magyarság belső erejétől. A lassú, kitartó, türelmes, de kemény politizálástól. Ez a meghatározó tényező. Magyarország gyorsíthat vagy akár ronthat is ezen, de erdélyi magyarok nélkül ez nem fog menni.
– Hosszú kihagyás után tavaly szonett- és haikukötete jelent meg. Nehéz volt írnia?
– Vagy tíz éven át, amikor csak felmerült bennem, nagy szorongással gondoltam arra, tudom-e még valaha arra használni a töltőtollamat – még mindig azzal írok – amire régen, de végülis úgy tűnik, sikerült összefonnom az elszakadni látszó szálakat. Hogy milyen színvonalon, azt persze másoknak kell eldönteniük.
– Költőként és esszéíróként meglehetősen kevés metaforát használ a politikai beszédeiben. Magyarország viszont egy kicsit talán el is van kényeztetve ebből a szempontból.
– Szeretem a hatásos szónoklatokat, és értékelem, ha valaki politikusként kulturáltságról tesz tanúbizonyságot, ez kétségtelen, de ami engem illet, a politikában száraz, pragmatikus és nyers vagyok, sokkal inkább, mint mások – valószínűleg azért, mert versben ki tudom élni magam.
– Politikai irodalmat is művelni fog?
– Valamiféleképpen meg kell írnom ezt a húsz évet; itt kötelességről is szó van. Még nem tudom, milyen formában – memoár vagy más –, de el kell mondanom azt, amit erről a korról gondolok.
– Kéri majd a kettős állampolgárságot?
– Miniszterelnök-helyettesként nem, hiszen egy ilyen kérelem csak gyengítené a pozíciómat, és itt nem a személyes sorsomról van szó. Azután meglátom. Megmondom őszintén, hogy nálam az állampolgárság egyszerűen államiság kérdése. Minket valamikor ezelőtt több mint kilencven éve idekanyarítottak Romániához. Az állampolgárságot nem mi kértük, beleszülettünk, a másikról nem mi mondtunk le, elvették. Az állampolgárságnak számomra nincs olyan jelentősége, amelynek köze lenne a magyarságomhoz. Szimbolikus gesztusként – csak azért, hogy „magyarabb” legyek – nem fogom kérni a kettős állampolgárságot. Magyar nem ettől leszek. Nagyon őszintén: ha van valami gyakorlati fontossága a családom számára, esetleg elgondolkodom rajta. Bár ez az érvelés biztosan sokaknak nem tetszik.
______________________________________________________________________________ Tanár, költő és politikus
Mérsékelt, de ravasz politikus hagyja ott a pártelnöki tisztséget – méltatták az 1951-ben Kézdivásárhelyen született Markó Béla tevékenységét a román kommentárok. Az eredetileg magyar–francia szakos tanár, költő és szerkesztő vezetésével a Romániai Magyar Demokrata Szövetség először 1996-ban került kormányra; 2000-től 2004-ig pedig kívülről támogatta Adrian Nastase szocialista kabinetjét – ez alatt az idő alatt született a széles körű anyanyelv-használati jogokat biztosító törvényi háló. Miniszterelnök-helyettes először 2004-ben lett a liberálisokkal kötött koalícióval, majd 2010-ben a Traian Basescu elnökhöz közel álló demokrata liberálisokkal szövetségben. A politikus rendelkezik a Románia Csillaga érdemrenddel is, igaz, 2004-ben a hivatalos díjátadón ezt nem vette át, mert Ion Iliescu volt elnök egyik utolsó húzásával Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőséges Nagy-Románia Párt vezetőjének is odaítélte.
nol.hu, Erdély.ma