A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (A zöldhatáron átszökő ötvenhatos erdélyi fiatalok)
Eddig csak feltételes módban emlegették a magyar forradalmi harcokban tevékenyen is részt vevő erdélyi magyarokat, mert semmilyen konkrét adat nem állt rendelkezésre. Az 1989 decemberét követő oldódás jele, hogy végre meg mernek szólalni a közvetlen résztvevők. Közéjük tartozik a csikvacsárcsi Kovács Lajos, akit 1958. május 18-án tartóztattak le, mert törvénytelenül akart a határon átkelni a forradalom megsegítésére. Négyévi börtönbüntetésre ítélték, amit teljes egészében letöltött.
A baróti középiskola négy 16 éves diákját több ízben említettük: Bíró Benjámin Csíkszentdomokosról, Kovács János és Mojszesz Márton Nagyajtáról, Józsa Csaba Bibarcfalváról 1956. november 9-én vonatra ült, hogy közvetlenül segítsék a forradalmárokat. Vonattal Nagyváradig, onnan Érmihályfalvára utaztak, ugyanis Bíró Benjámin az 1947-es szárazság idején itt vészelte át az éhség hónapjait. A gyerekek éjszaka próbáltak a zöldhatáron átjutni, azonban a nagy riadalomban és tájékozatlanságban Kovács János és Mojszesz Márton lemaradt. Ketten sikeresen túljutottak a határon, s Nyíregyháza felé indultak. Nyírszapolyban kértek szállást. Több ellenőrzést szerencsésen megúsztak, azonban belefutottak az egyik magyar járőröző csoportba. Mindez november 13-án történt. Azt mondták, hogy Jugoszláviából szöktek át. Kalandos történetükhöz tartozik, hogy a naponta vagy óránként megismétlődő ellenőrzések és igazoltatások ellenére sem Nyugat felé indultak, hanem ottmaradtak Magyarországon, mert ők mindenáron a forradalmárokon akartak segíteni. És ez lett a vesztük! 
1956 decemberében az egyik család (a Borbély családról van szó a Pécs melletti Kárász községből) még örökbe fogadta a két erdélyi gyereket, folytatták is a tanulmányaikat, azonban 1957 márciusában hívatták őket a rendőrségre. Először közölték velük: pontosan tudják, honnan szöktek át, ismerik adataikat, a szülők nevét. 1957. március 14-én a két szökevény gyermeket letartóztatták. Már az sem segített, hogy a szülők beleegyeztek: a két kiskorú Magyarországon maradjon. A határőrség Debrecentől a magyar–román határig kísérte Józsa Csabát és Bíró Benjámint. Biharpüspökinél adták át a román határőröknek. 
Ami ezután történt, valóban rémregénybe illő. Vallatáskor főleg arra voltak kíváncsiak: ki biztatta őket a zöldhatáron való átkelésre? Hiába állított ki a magyar rendőrség olyan igazolást, hogy a két kiskorú semmilyen ellenforradalmi akcióban nem vett részt, Nagyváradon a katonai ügyészség mindkettőjüket 3–3 évi börtönbüntetésre ítélte. Csak hosszas kérelmezés után helyezték át őket a kiskorúak börtönébe, Nagyaknára (Ocnele Mari). Közben végig kellett szenvedniük az 1958. július 14-i szamosújvári börtönlázadás megtorlását: gépfegyverrel belőttek a cellákba, majd minden indok nélkül verték az elítélteket. Józsa Csaba életben maradását annak köszönhette, hogy vizes mellhártyagyulladást kapott, így került vissza a szamosújvári börtön beteggondozójába. Ide hozták a Duna-deltai megsemmisítő táborok túlélőit, a csont-tébécés betegeket. Mellette halt meg a sepsiszentgyörgyi koszorúzó diákok elsőrendű vádlottja, Szalay Attila. Valójában agyonverték! A szászrégeni Palotás-csoport
Akárcsak a baróti kisdiákok, a szászrégeni magyar gimnázium tanulói is kitörő lelkesedéssel fogadták a magyar forradalom hírét. A szervezkedést Fekete Kéz néven ismerték a környéken és a Securitatén. A diákok egy része gyergyóditrói és szárhegyi származású volt, s az ötvenes évek eleji zendülés elfojtását ez a szervezet akarta megtorolni. Kommunistaellenes jelszavakat írtak a falakra, ezt tették 1956 októberében-novemberében Szászrégenben is.
Mild Árpád szászrégeni diák kezdeményezte a szervezkedést. Nemes Sándor, Kiss Gábor, Mild Árpád és a gyergyószárhegyi Páll László arról beszélgettek, hogy át kellene szökniük a zöldhatáron, hogy a forradalom mellé álljanak és segítsék a forradalmárokat. Páll László egy kis kaliberű revolvert is szerzett, amelyet a határátlépésnél védekezésre akartak használni. A Securitate valamit sejtett, s az egyik szilenciumról kihallgatásra vitték a kisdiákokat. Akkor még nem találták meg a revolvert, a diákokat is hazaengedték. 
A román és magyar iskolák 1959-es egyesítése új lendületet adott a csírájában elhalt szervezkedésnek. Szászrégen környékét többségében románok lakták és lakják. Az egyesítést könyörtelenül végrehajtották: a magyar osztályt átvitték a román iskolába, helyébe hozták a párhuzamos román osztályt. A kollégiumban is egy magyar tanuló mellé mindig egy románt helyeztek. A volt régeni osztálytársak, Palotás András, Páll László, Bedő Gedeon szervezkedtek: a magyarok kapják vissza a jogaikat, állítsák vissza a régeni magyar iskolát, ne legyen vegyes, mert az a teljes elrománosításhoz vezet. Naivan úgy képzelték el, hogy aláírásokat gyűjtenek, s mellékelik a követeléseket is: az összes magyar iskola visszaállítása; a magyar egyetemek visszaállítása és az egész oktatási helyzet nemzetközi fórumok elé terjesztése.
– Ha mindezeket a követeléseket nem teljesítik – emlékezik Páll László –, akkor követeljük Erdély függetlenségét vagy Magyarországhoz való csatolását. A csoport tagjainak egy része Marosvásárhelyen technikumba járt, onnan követték és szervezték a szászrégeni „akciót”. Az aláírásgyűjtés lassan haladt, Nemes Sándor és Nagy József rádiójavító a fegyverek beszerzését tartották a legfontosabbnak. Nemes Sándor elutazott Gyergyószárhegyre, hogy felkutassa a csűrökben, padlásokon eldugott fegyvereket. Valószínűleg árulás folytán felgöngyölítették az egész szervezkedést. 1960 júniusában tartóztatták le a csoport 24 tagját, majd következtek a kihallgatások. A vallatók elsősorban a magyar forradalommal való szolidarizálásra, a zöldhatáron való illegális átkelési tervre voltak kíváncsiak. Mindenáron koncepciós pert akartak kreálni az egész szervezkedésből. Ezért azzal vádolták a diákokat, hogy az augusztus 23-i ünnepségen fegyveres támadást akartak indítani a dísztribün ellen, s hogy Erdély Magyarországhoz való csatolását követelték. Néhányukat azzal is vádolták, hogy 1956-ban tiltott határátkelésre készültek. A fő vádpont: Erdélyben is „ellenforradalmat” akartak kirobbantani. Mivel megtalálták a Gyergyószárhegyről hozott rozsdás fegyvereket s a kis kaliberű revolvert, a fegyveres felkelés tervét is ráfogták a részben még kiskorú gyermekekre. Szigorú büntetésekkel próbáltak példát statuálni.
A büntetések:
Palotás Árpád 23 év, Szilágyi Árpád 22 év, Czimbalmos Balázs 22 év, Czimbalmos Károly 20 év, Ilyés Alajos 18 év, Simon Gyula 16 év, Kertész András 16 év, Páll László 16 év, Bara Lajos 15 év, Gáspár Domokos 15 év, Keresztes Ignác 15 év, Papp József 12 év, Fülöp Ákos 10 év, Kovács Pál 10 év, Kolcsár Géza 10 év, Bedő Gedeon 10 év, Fülöp Antal 8 év, Hadnagy István 8 év, Bartis János 8 év, Bíró Károly 6 év, Szilágyi Lajos 6 év, Ambrus Hedvig 1 év, Dezső Katalin 1 év, Vass Julianna 1 év.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Soha többé háborút! – Berekméri Árpád Róbert könyvét ismertették Kolozsváron
Úttörő munkáról van szó – méltatta Nagy József történész Berekméri Árpád Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a II. világháborúban című hadtörténeti kötetét annak kolozsvári bemutatóján. 
A történész az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában megjelent kötet részletes ismertetőjében többek közt elmondta: a könyvben háborús veteránok visszaemlékezéseit is olvashatjuk.
Mint részletezte: a háborús naplókat azért érdemes olvasni, mert most hal ki az a generáció, amely részt vett hagyományos háborúban. A második világháború az európai hadviselés történetének legbrutálisabb fegyveres konfliktusa, korunk Európájának pacifizmusa ennek a tapasztalatnak köszönhető.
„Az emberek hazatértek a harctérről és azt mondták: soha többé háborút! Más kultúrákban nincs meg ez a tapasztalat, ezért a konfliktuskezelés elfogadottabb módja a háború, ami teljesen érthetetlen az európai ember számára” – mutatott rá a történész.
A szerző, Berekméri Árpád Róbert ugyanakkor elmondta, nagyon nehéz egy ilyen munkát elvégezni, hiszen egy nagyon szűk rétegnek szól és kimondottan szakmunka.
Mint részletezte, a forráshiányok miatt is nehéz volt kiadni a könyvet, így annak megírása két év helyett tíz évig tartott. Kifejtette: a „Lesz még kikelet!” cím kapcsán ne gondoljon senki arra a propagandadalra, amit az emberek énekeltek a két világháború között. Tudni kell azt, hogy 1945 elején a hadosztály Csallóközben pihent, amikor a seregben szolgáló újságírók összeálltak és létrehozták a tábori újságot Lesz még kikelet! címmel. A lapnak öt száma jelent meg, ez ihlette a könyv címét is.
A laikusok kedvéért elmondta: Magyarország formálisan még királyság volt, a zömében a Székelyföldről besorozott honvédekből álló hadosztály a 27-es sorszámot kapta. Egyébként a hadosztály megnevezésében azért szerepel a könnyű jelző, mert egy gyalogezred és egy tüzérosztály alkotta, szemben a két-két gyalogezredből és tüzérosztályból álló gyaloghadosztályokkal. A hadosztály megnevezés pedig önálló hadműveletek végrehajtására képes sereget takar.
Gálfalvi Ágnes, a marosvásárhelyi Lector kiadó szerkesztője ugyanakkor leszögezte: van értelme kiadni a hadtörténeti munkákat. „Ez nem idealizmus: vannak olyan intézmények, amelyek támogatják a kultúrát és a könyvkiadónak az a dolga, hogy megkeresse ezeket a forrásokat” – fogalmazott. A kiadványt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Hozzáfűzte: a könyvbemutató bebizonyította, hogy noha a hadtörténelmet általában a történelem szakágazatai között a legszárazabbnak tartják, nehezebb is érdekfeszítően művelni, és megmutatni az utókornak a levonható tanulságokat, ez mégis lehetséges.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

A 27. székely könnyű hadosztály története
Berekméri Árpád Róbert Lesz még kikelet! című tanulmánykötete – amelynek alcíme A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) – a marosvásárhelyi Lector Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában jelent meg 2015-ben. Marosvásárhelyen és több székelyföldi városban is bemutatták, a közönség mindenhol nagy érdeklődéssel fogadta. Berekméri Árpád Róbert történészt, a marosi egyházmegye egyházi levéltárosát kötetéről kérdeztük.
– Miért volt érdekes ennek a hadtestnek a története? Hogyan indult a kutatás?
– Különleges helyzetben voltam, ugyanis az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről László Márton kollégámmal egy kutatást végeztünk Budapesten, és miután befejeztük, Szabó Péter kollégám megkérdezte, volna-e kedvem hadtörténettel foglalkozni. Erre igennel válaszoltam, hozzátéve, hogy ha van egy marosvásárhelyi seregtest, aminek történetét megírhatnám. Először visszariadtam attól, hogy nincs elegendő levéltári forrás, de ő optimista emberként addig győzködött, amíg elvállaltam.
– Mikor kezdődött a hadtörténeti kutatása?
– 2005-ben kezdtem el a levéltári forrásokat és a hozzá kapcsolódó könyvészeti anyagot feltárni. Már abban az évben sikerült megjelentetni egy ismertető tanulmányt a Hadtörténelmi Közlemények oldalain és innentől kezdve gördülékenyebben haladtam. Egyre jobban élveztem az ezzel járó munkát.
– Tehát tíz év kemény munkája van benne?
– Pontosan, tíz kemény évbe tellett ez a kutatómunka. Először a levéltári forrásokat kutattam, utána az idős embereket kezdtük megkeresni, naplók kerültek elő, hadinaplók, visszaemlékezések, fényképek, különböző dokumentumok és 2008-ban már körvonalazódott, hogy ebből könyv is létrejöhet. Megírtuk a tiszti kar adattárát, előbb azt adtuk ki és utána 2008-tól 2015-ig tartott a gyűjtő és feldolgozói munka, amelynek az eredménye itt látható előttünk, kötet formájában.
– Említette, hogy kevés a levéltári forrásanyag. Milyen nehézségekbe ütközött?
– Különböző állományokban vannak a kis, apró adatsorok elrejtve, és ezekért át kellett a különböző levéltári egységeket nézni, ez volt a munka legnehezebb része. Volt olyan esetem, hogy több doboznyi iratot vizsgáltam és csupán két sornyi adatot tudtam belőle használni. Irgalmatlanul nehéz, időigényes, de ugyanakkor fantázaidús munka ez, mert amellett, hogy a hadosztály számára gyűjtöttem adatokat, időközben más témák is felcsillantak előttem. Félúton sokszor elkeseredik az ember, és azt mondja, ebből úgy sem lesz semmi, aztán újabb adatok kerülnek elő, amikor ezt nem is várja. Egy kutatónak mindig ez ad lendületet az újabb nekifutásnak.
– Ki segítette munkájában?
– A kutatómunka java részét én végeztem, de nem végezhettem volna el Szabó Péter, Illésfalvi Péter vagy Számvéber Norbert, a hadtörténeti levéltár főlevéltárosának értékes útmutatásai nélkül.
– Hogyan készültek az interjúk?
– A könyvnek két olyan melléklete van, ahol közkatonákkal, tisztekkel, altisztekkel foglalkozom és a vonatkozó levéltári forrásokat, kitüntetési, felterjesztési iratokat néztem meg. A központi levéltárból megkaptam a veszteségi adatbázist, és azokból szűrtem ki azokat a személyeket, akikről úgy gondoltam, élhetnek még, ha mondjuk 1920–22-ben születettek. Elindultunk megkeresni ezeket az embereket, de nem voltunk benne biztosak, hogy meg is találjuk őket. Olyan ez, mint a lottózás. Igazából végig kellett járni egész Erdélyt. Nemes Gyula kollégám sofőrködött és bábáskodott a két és fél év alatt, amíg elkészítettem a közel száz interjút. Emellett kollégák is készítettek interjúkat, például Nagy József és Benkő József is több százat, amelyekből az engem érdeklő dolgokat önzetlenül átengedték.
– Lesz folytatása a munkának?
– Remélem, hogy igen, ugyanis egy fotóalbumot szeretnék kiadni, amivel lezárnám ezt a kutatást. Rengeteg képet gyűjtöttünk össze családoktól és én úgy gondolom, hogy ők elvárják, nekem meg kötelességem a fotókat nyilvánosságra hozni.
– Volt-e személyes kötődése a témához?
– Legszemélyesebb a nagytatám, Vajda Mihály története, akinek az emlékére írtam ezt a könyvet. Ő a 27. székely hadosztály utászszázadánál szolgált. Ha létezett valaha nagyapa és unoka közötti igazi, mély barátság és jó kapcsolat, akkor az a mienkről is elmondható volt: nagyon ragaszkodtunk egymáshoz.
– Ez azt jelenti, hogy már gyerekkorban érdeklődött a múlt e szelete iránt?
– Így van. Sokat jártam nagytatámmal a mezőre dolgozni, és kaszálás, takarás közben rengeteget mesélt, amellett pedig gyerekkoromban egyebet sem csináltam, csak a kocsmában ültem az öregek között és hallgattam a háborús elbeszéléseiket, visszaemlékezéseiket. Jó színes történetek voltak ezek. Egyszer gyerekkoromban azt mondtam nagyapámnak, hogy ha megnövök, akkor azt fogom kutatni, amit te csináltál a világháborúban. Ő erre legyintett, hogy gyerekbeszéd, de 2008-ban még szerencsére megérhette a tiszti adattár megjelenését, a mostani könyvet azonban már nem. Hát így alakult a hadosztály története és az én katonatörténészkedésemnek a vonala.
– Levéltárosként mennyire tekinti rokonszakmának a hadtörténetet?
– A hadtörténész külön kategória, én egyházi levéltárosnak tartom magam, az egyház alkalmazásában állok, a fő irányvonal – amit követnem kell – az az egyháztörténet és az egyházi levéltárosi munka. Ehhez kötődik a doktori kutatásom is, A marosi egyházmegye története a két világháború között címmel. Ez a fő témám, és ugyanolyan elkötelezettséggel szeretném végigvinni, mint mostani kötetem megírását.
Antal Erika. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Megjelent a Gyergyói Szemle tudományos-ismeretterjesztő folyóirat
Közel másfél éves szervezkedés és pályázás után sikerült létrehozni a Gyergyói Szemle Tudományos-Ismeretterjesztő Folyóiratot. Az első szám az első világháború centenáriumi évfordulójára emlékezik.
A folyóirat gyergyószentmiklósi bemutatójára a Városi Könyvtár kiállítótermében kerül sor február 17-én, szerdán 17:00 órától, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak a lap szerkesztői!
„Székelyföldön jelenleg egyre több régiónak van saját folyóirata, tudományos és ismeretterjesztó jelleggel, melyek közül sajnos egyik sem a Gyergyói-medencében jelenik meg. Különszámmal útjára induló folyóiratunk célja a Gyergyói-medence társadalmi és gazdasági kérdéseinek, problémáinak tudományos-ismeretterjesztő jellegű feldolgozása.” – írja Nagy József főszerkesztő a folyóirat előszavában.
A most induló hiánypótló folyóirat a Gyergyói-medence társadalmi és gazdasági kérdéseinek, problémáinak tudományos-ismeretterjesztő jellegű feldolgozására jött létre, és célja, hogy a régióból származó kutatók, szakemberek, művészek szellemi és társadalmi tőkéjét a gyergyói élet javára kamatoztassa. A különböző rovatokban (történelem, gazdaság, szociológia, természettudományok, néprajz, irodalom és művészetek) megjelenő írások mind a szakemberek, mind a széles közönség számára hasznosítható és befogadható tartalmat közvetítenek, a helyi társadalom egészének szolgálva útmutatóul. Az első világháborús tematikájú lapszámot a szerkesztők mutatják be.
A tartalomból:
• Nagy József: Gyergyóiak az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében a világháború előestéjén • Nagy József: Gyergyói honvédek a világháború harcterein. A m. kir. 22. honvéd gyalogezred története • Horváth Alpár: A bunkerturizmus lehetőségei Gyergyóban. Értelmezési kérdések • Szőcs Levente: Világháborúk emlékezete gyergyói népi önéletrajzokban • Borbély András: A gyümölcskertész fia • Petres Kata: Regény az első világháborúról és Trianonról • Erős Katalin – Csata Enikő: A borzonti Nyíres Láp • Sólyom István – Dániel Botond: Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? kisujsag.ro
Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós)

Nem felejthető el a kommunizmus áldozatainak szenvedése
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján fórumot és koszorúzást tartott Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete.
Nagy József Barna főszervező köszöntötte a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az esemény meghívottait, Török Lászlót és Bikfalvy Györgyöt, a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének egykori tagjait és a megjelenteket. Dénes László szerkesztő az esemény moderátoraként röviden vázolta az emléknap történetét és szimbolikáját, elmondva: a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. júniusi határozata rendelte el, ennek értelmében minden év február 25-én idézi fel a világ magyarsága a kommunisták emberiesség ellen elkövetett bűneit, fejet hajtva az áldozatok és meghurcoltak előtt. Ezt követően tolmácsolta Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök Brüsszelből küldött „bajtársi üzenetét”, aki így fogalmazott: „1956 szabadságharca 1989-ben folytatódott. Teljesületlen vagy csak részlegesen megvalósult reményeink közös hiányérzetén egyedül a szabadság- és a hazaszeretet múlhatatlan érzése emel felül bennünket. Ennek jegyében emlékezzünk és tekintsünk előre! (…) Mi mindannyian is csak büszkék lehetünk Bikfalvy György és Török László szabadságra vágyó ifjú csapatára, a kegyetlen »osztályharc« korszakában egymásra talált azon osztálytársakra és bajtársakra, akik a márciusi ifjak és a pesti srácok nyomdokába lépve, gyanútlan jósággal és vakmerő tenni akarással még lelkesedni és kockáztatni tudtak – a szabadságért. Hangzatos jelszavak és program helyett »csak« ennyit mondtak: szabadságra vágyunk. És ez az olthatatlan vágy – mondhatni – tiszta szívű, gyermeki összefogásban és szervezkedésben öltött testet, valamint abban a nemes elhatározásban, hogy heroikus küzdelemben segítségére siessenek a forradalmároknak. A kicsiny Dávid módjára próbáltak szembeszállni az ellenséges túlerővel, pedig még parittyájuk sem volt – jegyzi meg egyik visszaemlékező. Annál nagyobb volt viszont a szívük, melyet a haza szeretete bátorított fel arra, hogy a szabadságra vágyó nemzet hűséges fiaiként vegyék fel a harcot a Góliát módjára  hivalkodó, idegen hatalommal.” 
1989 hőse így zárta az 1956 után bebörtönzöttekhez és meghurcoltakhoz, valamint a maiakhoz szóló testvéri üzenetét: „Miként akkor, most és minden időben azon múlik minden, hogy van-e, lesz-e olyan ifjúságunk, mely atyái örökségét folytatva, nyomunkba lépjen. Vannak-e, lesznek-e olyan hivatástudó Tanáraink, mint amilyenek András Ágoston és Kun József voltak, nekik pedig olyan Tanítványaik, akiknek szívében tovább él a hazaszeretet és a szabadság iránti vágy, és akik nem jobb érvényesülés végett mennek neki a határnak, hanem – akár nehéz áldozatok árán is – idehaza készek kivívni a szabadságot és kikövezni a boldogulás útját. Jelenünknek és jövőnknek, magyar és erdélyi meglétünknek ez a nagy kérdése. A választ pedig már megadták erre a szabadságra vágyó ifjak, akik »háborúságot szenvedtek az igazságért«” – idézte a szentírást Tőkés László.
A SZVISZ egykori tagjai egymásnak adva a szót elevenítették fel emlékeiket a kommunista államhatalom aránytalan megtorlásáról, amely során még gyermekként szedte össze és vitte el őket a szekuritáté, félezer fiatalt az egész Erdélyből. Az ötvenes évek végén, amikor átlépték a nagykorúság küszöbét, monstre kirakatperekben ítélt hosszas vallatások után félszáz ártatlant a rezsim 3-tól 25 évnyi fegyházra. Ők úgy voltak „tagjai” – néhány tanárukkal egyetemben – ennek a „szervezetnek”, hogy szinte nem is ismerték egymást, legnagyobb bűnük pedig az volt, hogy szimpatizáltak az 56-os szabadságeszmékkel. Az érmihályfalvi Török László bölcs rezignáltsággal jelentette ki: ma már anekdotázni is képes azokról a szörnyű időkről, amikor a családi körből kiszakított, jól nevelt fiatalemberekként kellett elszenvedniük a kommunista diktatúra helyenként barbár retorzióit, a Securitate pincéiben, a börtönök celláiban és a távoli munkatáborok barakkjaiban.
A számos érdekes emléket és részletet felelevenítő beszélgetés utáni koszorúzás a PKE belső udvarában zajlott, itt Szilágyi Zsolt, a Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a tasnádi Bikfalvy György zárszóként mondott kijelentésével kezdte rövid beszédét, miszerint magyarnak lenni büszke dicsőség! Nemzedékünk nem tehet mást, minthogy meghajtja fejét azok előtt, akik az erőszakos asszimilációt állampolitika szintjén gyakorló román hatóságok nyomása alatt a magyarságért és a szabadságért szenvedtek. Az alaposabb feltárást és jóvátételt sürgető politikus szerint nem lesz igaz az a társadalom, amely a gyilkosokat, a szekusokat és az államterror gépezetét továbbra is becsben tartja, továbbá kiemelte azt is, hogy joggal kétkedhetünk annak a társadalomnak a jövőjében, amelyben az egykori tömeggyilkosok és verőlegények kiemelt nyugdíjjal élnek szabadon, a diktatúra fenntartói pedig rokonságuk és cinkosaik révén vezetik ma is orránál fogva a társadalmat. Szilágyi kifejtette, hogy az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform, amelynek ő egyik alapítója és vezetőségi tagja, és amelynek Tőkés László a védnöke, azt szorgalmazza már négy éve, hogy Európában jöjjön létre egy bíróság, amely a nürnbergi perhez hasonlóan foglalkozzon a kommunista bűnökkel. Emlékeztetett: az emberiség elleni bűntetteknek a nemzetközi jog szerint nincs elévülésük. A mi nemzedékünk, ha szabadságban akar élni, soha nem felejtheti el azoknak az embereknek a az áldozatát és szenvedését, akiket a diktatúrák elpusztítottak, megnyomorítottak vagy akár csak megfosztottak méltóságuktól. itthon.ma//erdelyorszag

Kérhető a magyar személyi igazolvány is
Már lehet kérvényezni a magyarországi személyi igazolványt, mindenkinek, aki magyar állampolgár. Nem kell hozzá magyarországi lakcím, csak pár papír. Nézzük, mik, és hol intézhető.
Immár magyarországi személyi igazolványt is kaphatnak azok, akik megkapták a magyar állampolgárságot. Ezt hétfőn Nagyváradon jelentette be Magyarország kolozsvári konzulja,dr. Laky-Takács Péter Attila, aki a szokásos kihelyezett konzuli napra állampolgársági ügyeket intézni jött az itteni Demokrácia Központba. A lényeg, hogy állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is igényelhetnek elektronikus személyi igazolványt. Várják az érdeklődő polgárokat a magyarországi települések kormányablakainál, az irat kiváltásához nem kell állandó magyarországi lakcím sem.
Mi és hol?
Az igényléshez valamilyen személyi azonosító igazolvány kell (például útlevél, lehet romániai, vagy magyarországi is), emellett a magyar állampolgárság felvételekor megkapott honosítási okirat és a lakcímkártya. A kiskorúak esetében szükséges a születési anyakönyvi kivonat is. Ezekkel kell jelentkezni az ingyenes személyiért a bármelyik magyarországi kormányablaknál – és ott is lehet majd átvenni az okmányt később. A konzul váradi tájékoztatóján részt vett Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke is, aki tudatta: „csak Hajdú-Bihar megyében 20 ilyen hivatal van, például Váradhoz a legközelebbi Keresztesen, de lényegében minden nagyobb településen”.
Kérdéseinkre dr. Laky-Takács Péter Attila konzul elmondta: később – várhatóan pár héten, de legfeljebb fél éven belül – Magyarország külföldi képviseletein is intézik majd ezt is. Következésképpen az is várható, hogy a kihelyezett konzuli napokon Bihar megye nagyobb településein is benyújtható lesz majd az igénylés, a Demokrácia Központokban.Hogy mennyi idő alatt van kész a biometrikus személyi? A konzul válasza szerint ”személyes tapasztalatom, hogy 30 napon belül adták ki, amikor én újíttattam meg az enyémet, de azt hiszem, ennél lényegesen hamarabb is elkészül”. Információink szerint jelenleg 8-9 nap alatt megvan, de ha sokan igénylik, akkor ez kicsit hosszabbodhat.
Magyarországon január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással bevezetett új személyi igazolvány egy sor, most még különálló okmány funkcióját is átveszi. Bár nem vonják ki a forgalomból az TAJ-kártyát és az adóazonosító jelet, ezek adatait az okmányban található chip már képes tárolni – de ezek csak az anyaországban élőket érintik. Ugyanakkor az új típusú magyarországi személyi igazolványban lévő chipek miatt lerövidült az okmány érvényességi ideje, az eddigi 10 év helyett 6 évente kell majd megújítani. A 18 év alattiaknak pedig ezentúl háromévente kell új igazolványt igényelniük. Kérdésünkre válaszolva dr. Laky-Takács Péter Attila azt mondta, ezzel a mostani okmánnyal lényegében teljes lett az anyaországon kívül élő magyar állampolgárok által kapható iratok köre.
Egyéb ügyek
A váradi kihelyezett konzuli napon egyébként folytatódott a magyar állampolgársági igénylések átvétele is a Demokrácia Központban (Fő/ Republicii u. 45. szám; telefon: 0259-220126). Ugyanakkor a konzul jelzete: a már állampolgárságot nyertek közül sokan kaptak választási regisztrációra vonatkozó levelet az elmúlt időszakban, de csak azok küldjék vissza, akik még nem regisztráltak, és akik szeretnének magyarországi voksolásokon részt venni. Nagy József Barna irodavezető megjegyezte, hogy regisztrálni a területi irodáknál is lehet. Másban is segítenek ezek az irodák. Zatykó Gyula ugyanis emlékeztetett: a magyar állampolgársággal is rendelkező hadiárvák 8600 forintos havi támogatást kaphatnak – ezt az ügyintézést is rendezik a területi irodákban. Hozzátette: „persze az összeg nem nagy, de mivel idős személyekről van szó, a legtöbbjüknek sokat jelent ez a 100 lej fölötti összeg is”.
Az ügymenetről
A magyarországi személyi kiváltásához egyelőre csakis valamelyik anyaországbeli kormányablaknál kell jelentkezni, a felsorolt iratokkal. A helyszínen sorszámot húz az igénylő (vagy ezt neten, illetőleg telefonon is előre intézheti). Az ügyintéző a szám alapján hívja az ügyfelet. Adatlapot töltenek ki, pár perc alatt, amit a kérvényező aláír, aztán fényképet készítenek róla és ujjlenyomatot vesznek. Végül az igénylő megkapja egy borítékban az elektronikus személyi igazolványának azonosító kódját. A személyi igazolvány pár napon belül elkészül, és személyesen lehet átvenni. Egyébként tájékozódtunk tegnap a Váradhoz legközelebbi kormányablaknál, azaz Biharkeresztesen. Ott már január óta kaptak is igényléseket, de roham nem volt, tömeges igénylésekre (az állampolgársági ügyek kezdeti intézésétől eltérően) nem volt példa eddig. Egyelőre különösebb fennakadás nélkül, rendben megy az ügyintézés.
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Határon túliak is igényelhetnek magyar személyit
A magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok is igényelhetik a Magyarországon januárban bevezetett elekronikus személyi igazolványt – jelentette be hétfőn Nagyváradon dr. Laky-Takács Péter Attila konzul. Az Erdon.ro hírportál beszámolója szerint Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviselője azt mondta, hogy a honosítottak akkor is megkaphatják az újfajta elektronikus okmányt, ha nincs állandó magyarországi lakhelyük.
A nagyváradi demokrácia-központban, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és Nagy József Barna irodavezető társaságában tartott sajtótájékoztatón dr. Laky-Takács Péter Attila elmondta: az elektronikus személyi igazolvány egyelőre csak a magyarországi kormányablakoknál igényelhető, de tervezik, hogy a jövőben a külképviseleteken is megkaphassák az érdeklődők.
Az okmány igénylésekor fel kell mutatni valamilyen személyi azonosító igazolványt, például útlevelet (ez lehet romániai, illetve magyarországi is), valamint a magyar állampolgársági eskütétel után kapott honosítási okiratot és lakcímkártyát. Kiskorúak esetében a születési anyakönyvi kivonatot is mellékelni kell a kérelemhez. Az elektronikus személyi igazolványt ingyen, 8 nap alatt állítják ki a magyar állami hatóságok, de amennyiben sok az igénylő, hosszabb ideig is eltarthat az elkészítése.
Az új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt idén januártól vezették be Magyarországon a közigazgatási bürokrácia csökkentésére vonatkozó törvénycsomag részeként. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, illetve a TAJ-kártya (Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló Hatósági Igazolvány) és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új okmányok 94 százalékát chippel látták el, de a 65 év felettiek kérhetik chip nélkül is. Az új okmányok érvényességi ideje a korábbi 10 év helyett 6 év, a 18 év alattiaknál 3 év. Az új okmány illetékmentes, a kiállítási határidő a korábbi 20 napról 8 napra csökkent.
Dr. Laky-Takács Péter Attila az Erdon.ro-nak elmondta, a mostani okmánnyal lényegében teljes lett az anyaországon kívül élő magyar állampolgárok által kapható iratok köre. Az ügyintézésről kifejtette: ez valamelyik anyaországbeli kormányablaknál igényelhető, a helyszínen sorszámot kell kérni (ezt interneten, illetve telefonon is igényelhető), majd az igénylő a helyszínen kitölti az adatlapot, fényképet készítenek róla, illetve ujjlenyomatot vesznek. Végül egy borítékban megkapja az elektronikus személyi igazolvány azonosító kódját. Az okmányt szintén személyesen lehet átvenni. Krónika (Kolozsvár)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek 1.)
Mikor, hogyan kerültek a magyarok a román fővárosba? Hagytak-e százados nyomot maguk után, sikerült-e összetartó közösséggé verődniük? Az ott maradók számára létezett-e más út, mint a beolvadás? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve, mely mindeddig csak románul jelent meg, Lucian Boia ajánlásával. Érdekes részletekben gazdag, sok dokumentumra alapozott munka, mely bemutatja, miként találtak otthont, megélhetést a levert szabadságharcok utáni megtorlások elől, illetve a gazdasági válságok szorításából menekülő székelyek, magyarok, hogyan próbálták megvetni lábukat, templomot, iskolát, közművelődési egyesületeket alapítva miként hagytak nyomot a főváros építészetében, iparában, tudományos, művészeti életében. Megtudhatjuk, hogyan alakult, fokozódott a magyarellenesség, miként kellett megküzdeniük a vezető szerepet vállalóknak minden tégláért, minden magyar betűért. Betekintést nyerünk a hajdani, soknemzetiségű, balkáni habzású Bukarest ellentmondásoktól terhes életébe magyar szemszögből, és az itt átmenetileg vagy végleg letelepedettek román megítélésébe. A nemzetiségi létünket hosszú időszakokon át, s így ma is meghatározó, a román főváros több évszázados történelmének magyar vonatkozásait számba vevő, júniusban végre magyar nyelven is napvilágot látó könyvből nyújtunk ízelítőt a következő hetekben.
Az 1848/49-es forradalmi megmozdulások majdnem egész Európát érintették. A magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám. A Törökországba menekülteknek az iszlámra való áttérés nyújtott volna nagyobb védelmet; ezt a tanácsot Bem tábornok is megfogadta. Mások inkább a Kárpátokon túli román vidékre vonultak vissza, elsősorban Erdély földrajzi közelsége miatt, stratégiai szempontból ezt a területet tartották legjobbnak a szabadságharc folytatása szempontjából. Az integráció a román társadalomba egyszerűbbnek tűnt, figyelembe véve a társadalom minden rétegében fellelhető nagyszámú külföldit és a vegyes házasságok gyakoriságát. Az osztrákellenes magyar emigráció, az oroszellenes lengyel emigráció, valamint Garibaldi és Mazzini aspirációi 1850–1860 között a Habsburg és az orosz birodalmak gyengítésében érdekelt Franciaország támogatását élvezték.
1850-ben, nem sokkal a forradalom leverése után, az erdélyi református konzisztórium Dimény Józsefet nevezte ki a bukaresti hitközséghez. Dimény nem vett részt a forradalomban, de szimpatizánsa volt, és menedéket nyújtott a megtorlások elől menekülő honfitársainak. Ez elég kockázatos volt, mivel az osztrák ügynökök szoros megfigyelés alatt tartották, még a presbiteri gyűléseken is részt vettek. Egyik ilyen menekültet, Váradi Józsefet, aki a bukaresti papi lakban rejtőzködött, el is fogták, Sepsiszentgyörgyre vitték és 1854-ben kivégezték. Dimény sem úszta meg büntetlenül; bebörtönözték, és rövidesen meghalt a gyulafehérvári börtönben, de halála előtt még sikerült Koós Ferencnek, utódjának megüzennie, hogy nagyon ügyeljen, mert saját hívei is elárulhatják. Dimény azt gyanította, hogy őt Szőllősy József, a hitközség pénztárosa jelentette föl, aki megtagadta az elszámolást az egyház pénzügyi helyzetéről, úgyhogy előbb az osztrák konzulátusnak, később a kolozsvári főkonzisztóriumnak is közbe kellett lépnie, hogy az 1000 piaszter visszaszolgáltatására kényszerítsék. A konfliktusnak csak 1857-ben, Koós idejében lett vége.
A bukaresti magyar bevándorlási hullám késve tetőzött, csak miután a forradalmárok visszatértek törökországi vagy európai vándorútjukról. Ekkor azonban olyan sokan találnak a helybeli lakosságnál menedékre, hogy 1852-ben a rendőrparancsnok kötelezővé teszi az itt tartózkodó idegenek bejelentését; ez a rendelet még 1856-ban is életben volt. Az újonnan bevándorló magyarok között meglehetősen sok az értelmiségi: papok, tanítók, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, műépítészek vagy újságírók, akik csatlakoztak a már itt élőkhöz, és alig pár év alatt virágzó kulturális és társasági életet hoztak létre, megteremtve egyúttal a magyar nyelvű sajtó létfeltételeit is. Sokan közülük közvetlenül is hozzájárultak Románia fejlődéséhez. Kirívó Udvarhelyi Karácsonyi Károly (Udvarhely, 1809–?) esete, aki bányamérnökként érkezett Bukarestbe 1852-ben, Barbu Ştirbei fejedelem osztrák udvarhoz intézett felkérésére. 19 évig dolgozott román állami alkalmazottként a slănici, telegai, Ocnele Mari-i stb. sóbánya megszervezésénél, üzemeltetésénél, és egyúttal földtani méréseket is végzett. Minderről könyve is megjelent (Carol Karatşioni, Istoricul salineloru din România, Bucuresci, 1870). 
Neve gyakran előfordul korabeli román kiadványokban. Van, hogy magasztalják, például a Naţionalul, Ilustraţiunea vagy a Reforma, máshol egyenesen rágalmazzák. A Reforma folyóirat (1863. évf., 14. sz.) őt idézi: „Sokat szenvedtem, rágalmaztak, szidalmaztak, kitámadtak, számos nehézséggel kellett megküzdenem, számos akadályt legyőznöm, de célom sikerült elérnem; megtettem minden tőlem telhetőt fogadott testvéreimért, a románokért...”. Egy 1865-ös levelében Titu Maiorescu is megemlítette, hogy attól fél, a mérnök esetleg nem fizet vissza bizonyos kölcsönt a szüleinek. Itt nevét többféle helyesírással írta: Coraczony, Koratsoni, Coracioni, Koraczony.  Karácsonyi, mivel nem jogosult állami nyugdíjra, 1871-ben életjáradékot kért, azzal érvelvén, hogy vagyontalan, beteg, és képtelen családját fenntartani (betegesen félt a szegénységtől). Végső érvként anyai ági román származását hozta fel: „bánsági román eredetű családba születtem...”. Ez a beadvány csak a támogatói által 1871-ben kiadott könyvben lelhető fel. Származására utaló kijelentése a körülmények nyomására születhetett, csakis az egyébként kiérdemelt román állami nyugdíj reményében. A Reforma folyóirat (1863. évf. 24. szám) is úgy véli, az idegen származású, de románbarát mérnök méltó a román állam hálájára: ,,Habár idegen származású, Caracioni úr filoromán érzelmeivel és pátriánknak nyújtott szolgálataival tagadhatatlanul méltóvá vált országunk hálájára, és teljességgel jogosult arra, hogy hazánk azon legyen, hogy román állampolgársággal ruházza őt fel.” A parlament mégis elutasította nyugdíjkérését, úgyhogy végül felszámolta több mint 30 ezer lejes befektetéseit, és 1873-ban elhagyta Romániát, annak ellenére, hogy egy évtizeddel korábban még úgy hagyatkozott, hogy a slănici sóbánya, „szellemem alkotása, életem fő műve” elé temessék.
Máskülönben egyáltalán nem volt szegény: mérnöki fizetése havi 2227 lej volt (egy állami alkalmazott orvos 800 lejt kapott), és elég sok pénzt fektetett ingatlanokba. A kertész Pákozdi János házát is megvette a Cişmigiu déli felén, a Schitu Măgureanu utca 20. szám alatt, ahol Ianoş magyar báljait tartották. 1867-ben a Hunnia Egyesület is tőle bérelte székházát egy évre. Mikor elhagyta az országot, házát honfitársainak adta el, így előbb egy szabó (Nagy József), később egy kőműves lett a tulajdonos.  Karácsonyi életéről és tevékenységéről dr. Nicolae Leonăchescu mérnök, a termotechnika szakértője írt monográfiát, 2005-ben ő alapította meg a Carol Crăciun Sószövetséget; Slănic egyik utcája ma ezt a románosított nevet viseli. A Nagyrománia Párt képviselőjeként (három mandátumon keresztül), Leonăchescu Karácsonyit erőszakosan elmagyarosított románként állítja be, és mint megfogalmazza, célja helyreállítani az igazságot etnikai származásával kapcsolatban. Ennek érdekében fantaszta családnév-etimológiába bocsátkozik, önkényesen átkeresztelve őt Crăciunra, a Karácsonyi név román megfelelőjére, annak ellenére, hogy a mérnök román nevet soha nem használt, soha sem kért román állampolgárságot és románnak sem vallotta soha magát, a fent említett beadvány lenne az egyetlen kivétel. (...) 1854 és 1856 között a Román Fejedelemségek az osztrák monarchia protektorátusa alatt állottak, az itt szolgáló osztrák tiszteknek feladata volt a román közhangulat, valamint az osztrákokkal és oroszokkal szembeni magatartás megfigyelése is. Az egykori honvédeknek ez időben tanácsos volt az életüket is félteni. Feltehetően nagy számban tartózkodtak itt osztrák tisztek, hogyha a román fejedelem egy palotát is rendelkezésükre bocsátott, hogy tiszti kaszinót rendezhessenek be. Bukarest legérdekesebb leírásai – amelyek utalnak a magyarokra és a román arisztokrácia klubjának helyet adó Török házra – osztrák tisztek, Stefan Dietrich kapitány (1855), illetve Wilhelm Derblich katonai orvos (1857) tollából származnak. A magyarok nagy számát megemlíti az amerikai sebész, James Oscar Noyes is, aki szerint sok köztük a szolgaként vagy kocsisként alkalmazott egykori honvéd. Ezeket a megfigyeléseket kiegészítik olyan reprezentatív bevándorlók, akik 1855–1860 között érkeztek: Koós Ferenc lelkipásztor, Veress Sándor mérnök, Fialla Lajos és Oroszhegyi (Szabó) Józsa orvosok. A XIX. század vége felé és a XX. század elején Kertész József tanító gyűjtötte össze és egészítette ki a negyvennyolcasok bukaresti írásait, könyve Kolozsváron jelent meg 1913-ban Tíz év a romániai magyar misszióban címmel.
Dietrich kapitány feljegyezte, hogy a fejedelemségek feltűnően gazdagok természeti kincsekben, még a mezítlábas cigány lányok is aranypénzekből készült nyakláncot hordanak. „Az Édenkert darabjai” lehetnének egy olyan „szorgos és bölcs kultúra” számára, mint Ausztria, a főváros „nagy értékű gyémánt a legkezdetlegesebb foglalatban”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Hilda Hencz: Bucureştul maghiar /Editura Biblioteca Bucureştilor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (2.)
Lelkipásztor érkezik
A negyvennyolcas magyar emigráció tagjai közül kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Bukarestbe az Erdélyi Református Főkonzisztórium nevezte ki 1855 virágvasárnapján, április elsején kezdte szolgálatát.
1828-ban Szászrégenben született, a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, Bem József honvédjeként részt vett az 1848-as forradalomban. Hogy be ne zárják, kénytelen volt elhagyni szülővárosát, csak valamivel később fejezhette be vásárhelyi teológiai tanulmányait. Több egykori diáktársával folytatni akarta a Habsburg-iga elleni harcot; volt, akit már azért is bebörtönöztek, mert egy Kossuth-bankót találtak nála. Koós is börtönben ült 1852-ben rövid ideig, de bizonyítékok hiányában kiengedték. (...)
Sok magyar emigráns menekült a Román Fejedelemségekbe, legtöbben Bukarestet választották. Itt szőtte összeesküvését Makk ezredes is, aki a fegyverszállítmányokat irányította. Az összeesküvésre vonatkozó részleteket a megtorlást és az 1852–1857 közötti börtönéveket túlélő áldozatok feljegyzéseiből tudunk, ezeket Koós 1870-ben jelentette meg saját jegyzeteivel Történelmi dolgozatok címmel. Makk József 1851–1854 között lakott Bukarestben, és honfitársai segítségét kérte elszállásolása, kiáltványok kinyomtatása vagy az összeesküvők közötti kapcsolattartás ügyében. Az összeesküvés felgöngyölítésekor több magyart hallgattak ki és tartóztattak le, később be is zártak különböző társadalmi rangú férfiakat és nőket egyaránt, Böhm János gyógyszerész (aki egyik házkutatás során agyvérzésben meghalt) egyik egyszerű szolgálólányától kezdve Pereczky Horváth Teréz grófnőig, aki a Lahovary és Fălcoianu családnál volt nevelőnő. Nagy József szabó, akinek fontos szerepe volt az összeesküvők elszállásolásában, 1852–1857 között ült börtönben feleségével együtt. Dimény lelkipásztor ekkorra meghalt már a börtönben, és akit bújtatott, Váradit is elfogták és kivégezték. (...) Az osztrák hatóságok román támogatással fenyegetőztek, mert „a magyar kutyák nem nyugosznak, s még a nők sem férnek bőrükbe... majd megtanítjuk őket!” A kihallgatások során irgalom nélkül verték a nőket is. Aki végül elárulta őket, egy Biró Mihály nevű Görgény-völgyi földbirtokos volt.
A nagyszebeni bíróság 1857-ben hét személyt ítélt el, kettőjüket életfogytiglani börtönre: Horváth Teréz grófnőt és a Makk ezredesnek szállást adó Boros Istvánt, hárman tíz-tíz évet kaptak – köztük Böhm Paksi Róza, a gyógyszerész özvegye, négy gyermek anyja és Danielis Károly litográfus; a másik litográfust, Pál Andrást két év börtönre ítélték. Török János és Rezei József felcsereket ártatlannak találták. Szerencsére az elítéltek 1857 májusában kegyelmet kaptak. Ilyen körülmények között, a félelem és gyanakvás légkörében érkezett Bukarestbe Koós lelkipásztor. Végigkövethette az utolsó letartóztatásokat, és őt is kihallgatták. 1856-ban, nem sokkal azután, hogy Bukarestbe érkezett, Koós újabb összeesküvés közepében találta magát. Éber Nándor, a Times tudósítója egy csomagot hagyott nála megőrzésre. Ekkoriban fegyvereket szállítottak Galacról Bákóba, és a csomagban a fegyverek leltárlistája volt. A fegyverraktárat felfedezték a hatóságok, de sikerült ez alkalommal is tisztáznia magát a vád alól. 
Koóst évekig megfigyelték az osztrák hatóságok, néhányszor csapdát is állítottak neki, tudván, hogy  magyar menekültek fordulnak hozzá segítségért, azaz útlevelet és pénzt kérni. Bár püspöke intette, hogy ne avatkozzék politikai ügyekbe, Koós segített, ahogy tudott. Két magyar kocsmáros biztosította a szállást és kosztot, a számlát pedig Koós fizette adományokból, de néha a saját zsebéből is. Az egykori forradalmárok csak 1867-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után kaptak közkegyelmet. Szabadon hazatérhettek, már nem kellett üldöztetéstől tartaniuk, de egy részük úgy döntött, hogy örökre külföldön marad.
A veszélyek és nehézségek nem akadályozták Koóst abban, hogy a hívei érdekében tevékenykedjék. Néhány értelmiségi és egykori honvéd segítségével, fiatalsága teljes lendületével – még csak 27 éves volt –  a Bukarestbe érkezését követő öt évben lerakta az első művelődési, segélyző és szakmai egyletek alapjait, épített egy iskolát, szerkesztette és kiadta Bukarest első magyar lapját. Néhány újabb év alatt templomot is épített. Vezérlőelveit vallotta a Kárpátokon túli magyarság többsége: hálásaknak lenni a román állam vendégszeretetéért, tisztelni a román törvényeket és hagyományokat, de megőrizni saját nyelvüket, vallásukat és hagyományaikat, azaz  nemzeti identitásukat. Az osztrák konzulátus megfigyelése alatt álló Koós tudta, hogy mennyire kockázatos bárminemű, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló szervezkedés, úgyhogy az apró lépések taktikáját választotta. Bukarestbe érkezve láthatta, hogy a református hitközség vezetői német nőkkel házasodtak, a családban németül beszéltek, és gyermekeik már nem ismerték a magyar nyelvet. A magyarok többsége egy furcsa, torzult nyelvet beszélt, melyet alig értett meg. Rájött, hogy nem szorítkozhat kizárólag a lelkipásztori tevékenységre, annál is inkább, mert a kálvinistáknál hetente csak egy istentisztelet van, és az  ünnepi alkalom is kevés.  A magyaroknak sokkal többre volt szükségük, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket és kultúrájukat, hogy ne feledjék magyar voltukat: magyar iskolára volt szükségük, hogy el ne tűnjenek.
Az első  magyar újság 
1860-ban érett meg az idő egy napilapra is./.../. A lapkiadás ötlete Váradi Ádámtól származott, aki  javasolta Koósnak, mint a Hunnia elnökének, hogy vegye át a kiadást. Az ötletet az erdélyi sajtó is felkarolta, és nagyszabású előfizető- és támogatótoborzó kampányba kezdett. Habár az eredmény nem volt valami biztató, 1860 május 15.-én megjelent a Bukaresti Magyar Közlöny bemutató száma, ez volt  a bukaresti magyarság első lapja, ugyanakkor az első, a Habsburg Birodalom határain kívüli magyar nyelvű hetilap. A lap nyíltan hirdetett célja az anyaország és a szétszóródott magyarság közti kapcsolat megteremtése, de egyfajta politikai útmutatóként is szolgált a nemzetek, elsősorban románok és magyarok közti jó viszony erősítésében. Nem halt meg a magyar haza felszabadulásának reménye sem.
A lapszerkesztés nem volt zökkenőmentes. A bemutató szám megjelenése után Váradi hirtelen elhagyta az országot és Svájcba távozott. A következő számot már Oroszhegyi Szabó József orvosnak kellett volna szerkesztenie, akinek pesti diákkorából már volt sajtótapasztalata. A forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait, és katonának állt. 1851-ben elfogták, tíz év börtönre ítélték, ebből ötöt ült le. Kiszabadulása után folytatta tanulmányait, letette az orvosdoktori és szülészmesteri vizsgákat. Elhagyta Magyarországot és Romániába költözött, rövid idővel azután, hogy átvette a lap szerkesztését, a román hatóságok Foksányba és Balta Albă gyógyfürdőre nevezték ki orvosnak.  Oroszhegyi onnan is rendszeresen küldte cikkeit, indított egy politikai és egy román-magyar kapcsolatokról szóló rovatot is. Ez utóbbiban az Andrei Şaguna vezette szebeni Telegraful român lapból lefordított cikkek sorozata jelent meg, fontosnak tartotta, hogy a magyarok megismerhessék a románok róluk alkotott véleményét. A lemondását követelő aradi Românul támadására Oroszhegyi 1862-ben elhagyta Romániát; a kiegyezés után abban reménykedett, hogy galaci konzulnak nevezik ki, de 1870-ben agyvérzésben meghalt. A románok közt töltött éveiről szóló emlékiratai csak 1942-ben jelentek meg, Román élet címmel. Meglepő, hogy ezekben nincs egy magyar név, nem szerepel egyetlen utalás sem honfitársaira, kortársaira.
A bemutatkozó lapszám után szerkesztő nélkül maradt hetilap megjelentetésének felelőssége Koósra hárult. Neve, ideiglenes szerkesztőként, június 16-án jelent meg, a lap tulajdonképpeni első számának fejlécén. Szerencsére még 1855-ből voltak  publicisztikai tapasztalatai, Szathmáry novemberben pedig magyar betűs nyomdával szerelte fel. 
Az első három szám 300-300 példányban jelent meg, később ez 450-re nőtt. A megrendelések, valamint a szerkesztőségnek küldött levelek képet mutatnak a Kárpátokon kívüli román térségben szétszóródó magyarságról, Szörényvártól Călăraşi-ig vagy Botoşani-ig. Harminc példányt küldtek a moldvai csángóknak; Klézsén élt Incze Petrás János, aki az elsők között foglalkozott a csángó néphagyományok gyűjtésével. Petrás már két évtizede misézett magyarul, és hívei mind beszélték anyanyelvüket. A lap néhány példánya Erdélybe, Magyarországra, Bécsbe, sőt még Párizsig is eljutott. Megjelenését még a szebeni Telegraful is üdvözölte, miközben egy augsburgi újság valóságos veszélyként értékelte. 
A hetilap mai szemmel is lenyűgözően sokoldalú volt. A bevándorlókkal megismertették a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életet, a gyorsabb és hatékonyabb integráció érdekében a román szokásokat és hagyományokat. Ismertettek  betelepülőket közvetlenül érintő törvényes intézkedéseket (tulajdonjogi vagy az állampolgársággal összefüggésben, stb.), bemutatták Cuza korának főbb politikai eseményeit, s a jobbágyok jogi helyzetét, a havasalföldi egészségügyi állapotokat, de foglalkoztak a román történelemmel és kultúrával is. A magyarok bukaresti, de vidéki honfitársaikról is tájékozódhattak a lapból, ez segített eloszlatni a magány és elhagyatottság érzetét./.../ A moldvai csángók keserves sorsáról már a mutatványszámban is szó esett,  részletet közöltek Jerney János 1844-1845-ös útinaplójából. Jerney megállapította, hogy az olasz katolikus misszionárusok megalázó módon büntetik a magyar híveket,  hogy  ,,a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretetet minden áron irtogassák, és az általuk könnyeben tanult oláhhoz szoktassák.
 JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére. 
Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, illetve Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én az ugyancsak Bihar megyei Tenke református szeretetotthonába látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke úgy időzítette tenkei látogatását, hogy az a szeretetotthonbeli nagypénteki áhítat idejére essék. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen a hajlék étkezőjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát fejtegetve.
Tőkés László Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetét idézve emlékeztetett Isten fiára: „…pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza, jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.
Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak a ma emberére, közösségi és egyházi elöljáróinkra. Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás örömhírefelé, bízva az isteni gondviselésben, ami a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.
A közös imádkozás és éneklés után áldásmondás következett, majd beszélgetéssel, versmondással és jelképes ajándékok átnyújtásával zárult Tőkés László szeretetotthonbeli látogatása, akit elkísért Tenkére Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke is.
tokeslaszlo.eu

Gróf Rhédey Lajos mellszobra Nagyváradon
Még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, amikor a Rhédey-kertben (Parcul Bălcescu) szervezték meg az eseményt, hogy ideje lenne egy méltó emléket állítani annak, aki a Rhédey kertet és vagyona egy részét Nagyváradra hagyta. Zatykó Gyulának, a Szent László Napok főszervezőjének ötlete alapján úgy határoztak, hogy egy mellszobor felállítása lenne a legmegfelelőbb. A szobor engedélyeztetésének, a szükséges anyagi források előteremtésének feladatát a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel.
Több helyen pályáztak
A kezdeményezők Deák Árpád szobrászművészt kérték fel, hogy tervezze meg a mellszobrot. Az első Szent László Napokra el is készült a mellszobor kicsinyített, gipsz formája, amit a Szent László Napok alatt bárki megtekinthetett, illetve adományaival hozzájárulhatott ahhoz, hogy megvalósuljon a szoborállítás terve. Időközben több helyen is pályáztak a szoborállításra, illetve Emődi Tamás segítségével a szükséges engedélyek beszerzését is elkezdték. A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt év végén döntött úgy, hogy támogatja a szoborállítást. Deák Árpád elkészítette a szobor gipsz formáját, amit egy aradi öntőműhelybe juttattak el. Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület vezetője a hét elején az aradi öntőműhelyben megtekintették a szobor kiöntésének kezdetét. A szobor május közepére készül el, akkor hozzák el Nagyváradra.
A szobor felállításának kezdeményezői remélik, hogy hamarosan minden engedély meglesz ahhoz, hogy felavathassák Nagyvárad új köztéri szobrát a Rhédey-kertben. A város minden lakosa, a város vezetése ezzel a mellszoborral immár méltó emléket állíthat Nagyvárad egykori bőkezű mecénásának, Gróf Rhédey Lajosnak.
erdon.ro

Visszavárja a vár a váradiakat
„Visszavár a vár” szlogennel rendezik meg idén az immár kilencnaposra kibővített Szent László Napokat a nagyváradi várban, június 18–26. között..
A várudvar felújítási munkálatainak előrehaladtával a korábbinál nagyobb területet tölthet meg élettel a szervező Szent László Egyesület a három évvel ezelőtt sikeresen megalapozott fesztivál keretében.
„Tavaly várat foglaltunk, idén megpróbáljuk belakni” – fogalmazott az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Zatykó Gyula. A főszervező hangsúlyozta, hogy a már megszokott értékek mentén haladva továbbra is a hagyományőrzés, a környezettudatosság, az önkéntesség, a kultúra és a közösségépítés szellemében állítják össze a programot.
Ennek megfelelően idén is lesz többek között kézművesvásár, honfoglaláskori jurta, solymászbemutató, örömfőzés, várlátogatás és a nagysikerű gyermekprogramok sem hiányoznak majd – sorolta Nagy József Barna, aki többek között az immár hagyományossá vált Nagyvárad– Biharkeresztes-kerékpártúráért is felel június 19-én, vasárnap. Az idei önkéntes akció alkalmával június 18-án a Rulikowsky-temető városhoz kötődő nagyjainak a sírjait teszik majd rendbe, amelyeket a fesztivál keretében szervezendő sétán meg is lehet látogatni.
Mihálka Melinda hangsúlyozta, a városalapító lovagkirály emléke előtt is adózó Szent László Napok struktúrája nem változott: míg hétköznapra egy-egy kulturális eseménnyel készülnek, hétvégén már egész napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket.
A programok egyre bővülő listáját a folyamatosan frissülő honlapjukon és Facebook-oldalukon is figyelemmel lehet követni.
Fesztiválról lévén szó, koncertekből sem lesz hiány, június 24-én, péntek este a Milagro Santana Tribute Band és az Ismerős arcok, szombaton az Intim Torna Illegál és a Republic, vasárnap pedig a Pribojszki Mátyás Band és Koncz Zsuzsa lép majd színpadra.
A szervezők amúgy immár a várbeli irodájukban – illetve az emeleti konferenciateremben – fogadták csütörtökön a sajtó képviselőit. A nem hivatalos avatót követően az egyesület elnöke, Korpos Dalma üdvözölte, hogy a polgármesteri hivatal helyet biztosított a civil szervezetek számára, szerinte ugyanis ezáltal tovább tudnak erősödni.
Szobrot állítanak Rhédey Lajos grófnak
Május közepére készül el Deák Árpád szobrászművész gipszformája alapján gróf Rhédey Lajos mellszobra az aradi öntőműhelyben, hogy utána felavathassák azt a nagyváradi Rhédey-kertben (ma Bălcescu park). Az ötlet, hogy emléket állítsanak a város egykori mecénásának, még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, és miután a városi önkormányzat sem zárkózott el a kezdeményezéstől, a Magyar Polgári Egyesülettel közösen elkezdték az engedélyeztetési folyamatot. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Háborús előadások a nagyváradi várban: terítéken az első és a második világháború
Nagy József történész a soron következő meghívottja április 21-én a RODOSZ Café elnevezésű előadásorozatnak. Másnap, április 22-én a történész társszerzésében írt és rendezett, a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról készült dokumentilm nagyváradi bemutatójára és ezt követően rövid beszélgetésre kerül sor.
Magyar és román hadszintér a Nagy Háborúban
Nagy József történész az Eötvös Lóránd Tudományegyetem végzős doktorandusza. Előadásában, melynek címe A keleti hadszintér déli szárnya 1916-1917-ben: háború Ausztria-Magyarországon és Romániában igencsak kényes, – úgy a történetírásban, mint a köztudatban – kevésbé feldolgozatlan témát boncolgat: Románia hadünezetét és az Osztrák-Magyar monarchia elleni offenzíváját, amelynek nyomán 500 km-es frontvonal alakult ki. A kezdeti sikerek után Németország beavatkozása nyomán a román hadsereg erdélyi menetelése megtorpan. Az orosz csapatok Románia segítségére siettek, így 1916 novemberétől a harcok újult erővel bontakoztak ki. A a viszonylag gyorsan lefolyó támadóhadműveleteknek köszönhetően a romániai háború az első világháború mozgó háborújaként vált ismerté. Ez a Központi Hatalmak csapatainak ütőképességén, illetve a német tábornokok hadvezéri képességeinek volt köszönhető. Úgy a magyar, mint a roman szakirodalom igen kevés figyelmet szentel a német és az orosz fél szerepére. Az előadás nemcsak bemutatja a frontvonal alakulását, de ismeretterjesztő stílusának köszönhetően mindenkinek ajánljuk. A történész áttekintést ad a korabeli hadviselésről, a frontéletről, de kitér egyéb érdekességekre is.
Az előadásra 2016. április 21. 18:30 órai kezdettel kerül sor a nagyváradi vár I épületében. A rendezvénya Communitas Alapítvány támogatásával valósul meg.
Kereszthegy
A fiatal történész az egyik forgatókönyvírója és rendezője a Kereszthegy című dokumentumfilmnek. A másik Bárány Krisztián történész. A dokumentumfilm a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított hősies helytálásának állít emléket. A gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeletei főosztálya, illetve a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták.
1944 szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra lévő területeken tort be a szovjet hadsereg előörse. Bár a szovjet előrenyomulást a számában jóval kevesebb székely erők még német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen letudták azt lassítani.
A dokumentumfilm vetítésére 2016. április 22. 17:00 órai kezdettel kerül sor a nagyváradi vár I épületében. A közel egy órás vetítést követően Nagy Józseffel rövid beszélgetésre kerül sor. A moderator szerepét Tőtős Áron történész tölti be.
Közös rendezvény
Úgy az előadás, mint a másnapi dokumentumfilmbemutató és az ezt követő beszélgetés a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közös rendezvénye.
erdon.ro

Nincs összmagyar lista Bihar és Maros megyében
Az elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a „billegőnek” számító nyolcadik helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el. Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is.
Az elmúlt időszakban többször felmerült összmagyar megyei tanácsosjelölt-lista helyett csak a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje „fért fel” az RMDSZ listájára Bihar megyében. A szövetség jelöltlistáját vezető Pásztor Sándor korábban a nyolcadik, „billegőnek” számító helyet az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) ajánlotta fel, a végleges verzióban azonban ezt végül a polgári párti Helmeczi József foglalta el.
Az RMDSZ egyébként kedden megyei szintű együttműködési szerződést kötött az MPP-vel az elkövetkező kormányzati ciklus idejére. Pásztor szerint az általuk felajánlott tanácsosi hely ily módon „hozható” lesz a választásokkor, a néppárt Bihar megyei vezetője, Csomortányi István azonban nem osztja véleményét. Mint megtudtuk, velük végül nem is tárgyalt az RMDSZ.
„Teljesen komolytalan felajánlás volt” – fogalmazott Csomortányi, aki továbbra is azon a véleményen van, hogy a szövetség népszerűségét a korrupciós ügyek csökkentették, ami szavazatvesztéshez vezet majd. Szerinte amúgy is csak akkor lehetne maximalizálni a magyar képviseletet, ha az EMNP is bejut a megyei és a helyi tanácsba. Meglátása szerint erre van esély, ezért legkevesebb kettő, de az sem kizárt, hogy a következő ciklusban három képviselővel lesznek majd jelen a megyei tanácsban.
A néppárt hétfőn iktatott Bihar megyei listájának élén egyébként Csomortányi áll, mögötte Nagy József Barna és Szilágyi Ferenc szerepel. Nagyvárad RMDSZ-es polgármesterjelöltjének, Huszár Istvánnak magyar kihívója Zatykó Gyula, a városi tanácsosi listán mögötte Moldován Lajos és Nagy Zoltán kapott helyet.
Megyei tanácselnök lenne a szovátai polgármester
Az MPP-nek jutott hely az RMDSZ Maros megyei szervezetének negyvennégy fős megyei tanácsosjelölt-listáján is, melyet mintegy 27 ezer támogató aláírás „kíséretében” iktattak kedden a választási irodában. A lista élén Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke áll, második Péter Ferenc jelenlegi szovátai polgármester – a szövetség megyei tanácselnökjelöltje –, a harmadik pedig a szövetség legrégebbi megyei tanácsosa, Pokorny László. A lista tizenötödik helyét a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Biró József Attila foglalja el.
A jelöltlajstrom második részében számos olyan személy is helyet kapott, aki egyébként a helyi választásokon érdekelt polgármester- vagy tanácsosjelöltként. A szövetség arra törekedett, hogy a megye egyetlen térsége se maradjon képviselet nélkül, ugyanakkor az ifjúsági, valamint a női szervezet is jusson egy-egy befutó helyhez. Péter Ferenc kedden közölte, a párt célja, hogy ezúttal is legalább 13 tanácsosi mandátumot szerezzenek, az MPP támogatásával azonban akár 15-re is bővíthetik a képviselők számát.
„Azt a sikeres projektet ajánlanám a megyének, amit kisebb léptékben megvalósítottunk Szovátán – fogalmazott Péter Ferenc, aki 2000 óta vezeti a város önkormányzatát. – Úgy érzem, Maros megyének szüksége van a váltásra, hiszen elveszítette azt a harmadik helyet, amit a Központi Fejlesztési Régióban foglalt el. A térség gazdaságán és infrastruktúráján kell javítanunk, a repülőteret kell továbbfejlesztenünk.” Péter Ferencet egyébként az RMDSZ-es Fülöp László 36 éves mérnök készül váltani Szováta polgármesteri székében. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is kedden délután iktatta az elmúlt időszakban többször is módosított tanácsosjelölt-listáját. Ennek élén Peti András jelenlegi alpolgármester áll, őt Novák Zoltán és Magyari Előd követi.
Hivatalosított magyar verseny Kolozsváron
Kedden délelőtt iktatta a választási irodánál polgármesterjelöltjének, valamint városi tanácsosjelöltjeinek okmányait a kolozsvári RMDSZ is. Horváth Anna jelölését és a városi tanácsosjelölteket több mint 3500 személy támogatta aláírásával. „Megkerülhetetlen, erős, képviseletre törekszünk, a közösség iránti elkötelezettségét már többször bizonyított csapattal szeretnénk megerősíteni a kolozsvári magyarok hitét abban, hogy az önkormányzatnak őket is ugyanúgy kell szolgálnia, mint a román embereket” – nyilatkozta a választási iroda előtt Horváth Anna polgármesterjelölt.
A városi tanácsosi listát, mint ismeretes, Horváth Anna vezeti, a második helyet a történelmi magyar egyházak javaslatára az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) képviselő Gergely Balázs tölti be. A lista harmadik helyén Csoma Botond jogász, városi tanácsos, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke, a negyedik helyen Rácz Levente-Zsolt vállalkozó, az ifjúsági szervezetek jelöltje, ötödik helyen pedig Oláh Emese jogász, városi tanácsos szerepel. Saját listával és polgármesterjelölttel jelentkezett be a kolozsvári megmérettetésre az EMNP kincses városi szervezete is. Fancsali Ernő polgármesterjelölt, a tanácsosi jelöltlista vezetője és a második pozíciót elfoglaló Bicskei Hedwig közösen iktatták az induláshoz szükséges, több mint 3000 aláírást tartalmazó íveket.
Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Tizenkét új érték került be az Erdélyi Magyar Értéktárba
41 javasolt értékről döntött szerdai ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB). Ebből 12 került az Erdélyi Magyar Értéktárba, 24 pedig a megyei, területi vagy helyi értéktárakba – számolt be csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
E szerint az Erdélyi Magyar Értéktárt gazdagítja ezentúl a nagybányai művésztelep és festőiskola, a szatmárnémeti Pannónia (Dacia) szálló, a mikházi ferences templom és kolostor, a Nyárádmente népi építészete, Farkas Péter életműve, a medgyesi ferences templom és kolostor, a Vörös szakadék, a Néra völgye az Ördög tavával, az ákosi református templom, a szatmárnémeti püspöki palota és gyűjteménye, Szabédi László életműve, valamint a havadtői régi temető különleges síremlékeivel.
Rendkívül fontos odafigyelnünk kultúránk ápolására és átörökítésére, hiszen csakis addig a pillanatig vagyunk élő közösség, ameddig értékeinket megőrizzük és gyarapítjuk. Kultúránk, örökségünk egyben a magyarságunkat is jelenti, ápolásával pedig identitásunkat is védjük. Nem engedhetjük, hogy az identitástudatunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön. Ehhez is hozzájárul az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság munkája, amellyel az erdélyi magyar értékeket védjük” – jelentette ki az ülést követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Az EMÉB tavaly novemberben alakult Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére, működése első hónapjában pedig 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a Bizottság. A meghatározott érték-kategóriák területei az épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.
Az EMÉB tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületen fejtik ki tevékenységüket. A Transylvania Trust Alapítványt Hegedüs Csilla, az Élő Erdély Egyesületet Boda Szabolcs elnök, az Erdélyi Kárpát-Egyesületet Kovács Lehel István elnök, a Székely Terméket Márton István, a Hargita megyei Vidékfejlesztési Egyesület vezetője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Muhi Sándor, az Erdélyi Magyar Néppártot Nagy József Barna, a Szent László Egyesület elnöke, a Kriza János Néprajzi Társaságot dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató akadémikus, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök, az Erdélyi Múzeum Egyesületet dr. Sipos Gábor elnök, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Szémán Péter elnök, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot pedig Dukrét Géza képviselik.
maszol.ro

Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Az EMNP jelöltjei: más vonalvezetést ígérnek a megyének
Bemutatta vezető jelöltjeit a Bihar Megyei Tanácsba az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A június 5-i választáson megyei tanácsosjelöltként indulók maguk mondták el, mit tartanak fontosnak a megyében. A listán eséllyel szereplők átlagéletkora valamivel 30 év fölött van, különféle témakörökben képzett jelöltekről van szó.
Külön sajtótájékoztatón mutatta be Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy kiket indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyei tanácsosjelöltekként. Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, nagyváradi polgármesterjelölt köszöntötte az egybegyűlteket az EMNP székházában, azt hangsúlyozva, hogy „hiteles alternatívát kínálunk azokra, akik eddig irányítottak”.
Mint azt már ahogy megírtuk, az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első hat helyén a következők állnak, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente.
Gondok és tervek
Csomortányi István 34 éves, építőmérnök végzettségű. Mint mondta, fő célja a közpénzek tiszta és átlátható kezelésének bevezetése, „a korrupt, mutyizós rendszer lecserélése, amely rendszer most még a magyar többségű településeket is súlyosan érinti a megyében”. Emellett az itthon maradás érdekében munkahelyek teremtése a célja, például az Érmelléken is létesítendő ipari parkokkal, továbbá az érmelléki gazdák támogatása, és az, hogy „a magyar többségű településeken a magyar nyelv becsületét helyreállítsuk a közigazgatásban, ahol most a magyar vezetők sem használják a hivatalos kommunikációban az anyanyelvüket”.
Nagy József Barna 42 éves, szociális munkás végzettségű. Ő a szociális munka terén szerzett tapasztalatait kamatoztatja majd a tanácsban. Szintén hangsúlyozta a „mutyizós rendszer lecserélése”-tervet, és szerinte a mostani megyei tanács tele van megalkuvókkal. Mint mondta, nevesítheti is őket – de kérdésünkre végül nem tette meg.
A jelöltlistán a következő dr. Szilágyi Ferenc, aki nem tudott jelen lenni a tájékoztatón, de akiről Csomortányi István elmondta: 38 éves, és a PKE oktatója. Szilágyi Ferencegyben a Partiumi Autonómiatanács elnöke is. Gazdaságföldrajzi szakember, fő célja az utak és vasutak helyreállítása lenne, amelyen összekötötték régebben a mai Bihar és hajdú-Bihar megye településeit. Kiemelt célja például a Nagyvárad- Debrecen vasút helyreállítása. Kérdésünkre, hogy mi van ezzel, a nevében szóló Csomortányi István így fogalmazott: „Mások mindenféle ígéretei ellenére most semmi, csak hanta, nem adtak be eddig semmi kezdeményezést sehova, pedig ez a vasút 40 percre rövidítené a két város közötti utat, ami nagy fejlődési potenciállal bír”. Szilágyi Ferenc terve még tanácsosként az Érmellék felzárkóztatása, Debrecen- Margitta gyorsforgalmi út szorgalmazása.
Kálmán Balázs 31 éves, informatikus végzettségű. A régiók közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazza, a közlekedésben is, gyorsforgalmi utak és a repterek közös kihasználása révén. Továbbá a megyében felülvizsgáltatná „a tömegközlekedési cégeknek sokszor esztelenül, máskor korrupt módon kiadott szállítási engedélyeket”, és szakemberekre bízná a vidék fejlesztését. Ő is kiemelte a kenőpénzek elleni harc fontosságát.
Varga Csaba 34 éves építészmérnök, ugyanakkor hegymászó is. E kettőből kiindulva ő az építészetre és a környezetvédelemre helyezné a hangsúlyt tanácsosként. Mint mondta, Pádison, Glavoion, Vértopon és még sokfelé illegálisan építkeznek sokan, ezt le kell állítani, ugyanakkor átfogó fejlesztési terv szükséges. Emellett szorgalmazza majd a turistainformációk magyar nyelven való feltüntetését a román mellett, az erdőkitermelések visszaszorítását és az építkezési engedélyek körüli bürokrácia csökkentését. Minden korszerűsítésre, ami nagyobb és ami közpénzből megy, ötletversenyt vezettetne be, a mostani gyakorlattal szemben – erre rossz példaként hozta fel a nemrég elkészült, csúnya és már szétesőben lévő nagyváradi főteret, „ahova kitaláltak egy váradi neoszecessziót, ami mesterséges, és ami csak a polgármester ízlésének leképeződése”.
Pólik János Levente 31 éves közgazdász. Ő azt emelte ki, hogy a fiatalok elvándorlása ellen, a vidékfejlesztésért és az EU-források jobb felhasználásáért kardoskodna.
Zárásképpen a jelöltek úgy összegeztek, hogy „aki változást akar a magyarság ügyeinek kezelésében, aki erősebb és tisztább kiállást akar ezekben és a többi közügyben is, az az önkormányzati választáson válassza az EMNP jelöltjeit”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Film készül a nagyváradi Szent László Napokról
Ismeretterjesztő filmet forgat a nagyváradi Szent László Napokról Jankovics Marcell rendező és Ozorai András producer, gyártásvezető – jelentette be szerdán Korpos Dalma, az idén június 18–26. között negyedik alkalommal megrendezendő kulturális fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke.
Mint részletezte, a filmesek június 24–26. között bukkannak majd fel a nagyváradi várban. Árpád-házi királyokról forgatnak éppen dokumentumfilm-sorozatot, a Szent Lászlóról szóló epizódnak lesz egy egyházi és egy világi része is, utóbbit pedig a Szent László Napokon kívánják leforgatni, a téma ugyanis az, hogy milyen aktualitása van a lovagkirálynak a 21. században.
A szervezők szerdán újabb programpontokat is ismertettek a Bodega romkocsmában megtartott sajtótájékoztatójukon. Kiderült például, hogy az esemény társszervezőjeként a kulturális eseményeknek is rendszeresen helyt adó lokál a fesztivál ideje alatt mindvégig jelen lesz a várban, illetve sör- és borkóstolóval is várják az érdeklődőket. Mint György-Csáki István tulajdonos beavatott, a Kaláka Pince boraiból lehet majd megkóstolni néhányat, a nedűk titkaiba pedig Alkonyi László borszakíró avatja be a résztvevőket. A Magyarország kisebb-nagyobb kézműves sörfőzdéiből összeválogatott italokat Vásárhelyi István sörgasztronómus mutatja be a váradi ínyenceknek.
Hasonlóképpen színes skálán „mozognak” majd a stílusosan Könyv-várnak elnevezett sátorban megvásárolható könyvek is. „Még több aktuális kötet, még több kedvezmény várja a betérőket” – fogalmazta meg Nagy József Barna programfelelős. Hozzátette: több író-olvasó találkozóra, illetve könyvbemutatóra is sor kerül. Szent Lászlóról szóló könyvekkel érkezik például Benkő László, Balázs D. Attila itt mutatja be 2017-es Nagy Magyarország Anno falinaptárát, György Attila székelyföldi író két kötettel is érkezik, de Molnár Jánossal és Tóth Ágnessel is találkozhatnak az érdeklődők.
A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva hívták egyébként meg a fesztivál szervezői újfent Nagyváradra a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott Operettissimót. Június 22-én, szerdán 19.30-tól örvendeztetik meg az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket. A belépés ingyenes.
Rangos vendége lesz az idei kulturális fesztiválnak Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász, becenevén Fehér Farkas is – Az Íjaimmal harcolva a múlt tiszteletéért! című közönségtalálkozóra június 26-án, vasárnap 15 órától kerül sor. Egy másik híres magyar íjásszal is megismerkedhet június 23-án, csütörtökön 18 órától a váradi közönség: a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében levetítik ugyanis a Kassai Lajos életéről és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász című filmet. A belépés felnőtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. 20.30-tól pedig közönségtalálkozó is lesz Kaszás Géza rendezővel.
Ugyanakkor ma már elképzelhetetlen a Szent László Napok a Nagyváradról elszármazottak találkozója nélkül, ezt bizonyítja az évről évre növekvő érdeklődés is. Mint Tőtős Zsuzsa – aki az eseményt Boros Zoltán televíziós szerkesztővel szervezi – beavatott, egy harmincéves érettségi találkozót például idén úgy ütemeztek be, hogy beleessen a Szent László Napok. Nem csak az elszármazottakat hívják ugyanakkor, hanem mindenkit, aki érdeklődik Várad iránt, s meglepetéssel is készülnek. A programokról részletek a Szent László Napok napról napra bővülő honlapján, illetveFacebook-oldalán olvashatók.
Krónika (Kolozsvár)

Nyílik a Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
A dicsőszentmártoni Magyar Ház Kuratóriuma, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület és az Alsó Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúság Szövetsége közös rendezvényén, június 19-én, vasárnap 17 órakor a Magyar Házban avatják fel a város tavaly elhunyt képzőművésze nevét viselő képtárat. A költőként is kitűnt alkotó festményei, grafikái, más művei nagy részét a Magyar Ház Kuratóriumára hagyta, az adományozott alkotások egy része látható a Bartha Béla Képtárban. Az ünnepélyes megnyitó meghívottja Nagy Miklós Kund művészeti író és Bölöni Domokos író. Fellépnek a helyi Népszínház művészei, a Debrecenben élő költő, Hadnagy József verssel emlékezik az egykori barátra. A helyszínen kisorsolnak egy Bartha Béla-akvarellt és egy grafikát. A művész munkáiból vásárolhatnak is az érdeklődők.
Népújság (Marosvásárhely)

A rubincsőrű kék madár fészkére száll…
Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
"Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz)
Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár.
Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást.
A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund.
A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született.
Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

Templomaink – Sepsimagyarós (Református hírnök)
Sepsimagyarós a Háromszéki-medence déli szegélyén, a Bodzai-hegyek északi nyúlványainak előterében, a Cseretető alatt, Uzontól keletre elhelyezkedő település. A falu nevét a hagyomány szerint a környéken levő mogyorós területekről kaphatta. Nevének első írásos említése az 1512-es pápai tizedjegyzékben fordult elő Monyioros alakban. 1567-ben már a Mogyorós, 1678-ban Magyarós, 1834-től pedig a mai Sepsimagyarós megnevezést használják.
A település esetleges középkori templomáról nincs adat. Korábban a lakosság a szacsvai református templomba járt istentiszteletre. A falu központjában lévő, domboldalon álló észak-dél irányú, 3,5×6,7 méter alapterületű templom az okiratok szerint 1746–1752 között épült. Mai formáját több átépítés és toldás nyomán nyerte el. A templomnak szép, ólomkeretbe foglalt, hutaüveges ablakai vannak. 1797-es keltezéssel minden ablakon egy-egy család neve olvasható. A két templomkarzaton és a padok mellvédjein virágmintás díszítéseket láthatunk.
A 25 méter magas, a barcasági toronytetők stílusát őrző torony a templomnál később épült. Az 1775. évi vizsgálat ugyanis még csak a haranglábról tesz említést, amely aztán az 1794-es nagy tűzvészben leégett, a torony tehát utólag, a tűzvészt követően épült a templomhoz. Az ezt követő években készült el a templom mai berendezése is: az ólomkeretes ablakok, a karzatok kazettás mellvédjei, az úrasztala és a szószék. A szószékkorona az adományozó megyebíró nevét is megörökítette: „ÖRÖK EMLÉKE ns. MOGYORÓSI BENEDEK URNAK. Anno 1806”. Az egymanuálos, négyregiszteres orgonát Nagy József brassói mester építette 1885-ben.
A toronyban jelenleg két harang található. A nagyobbikat még 1798-ban vásárolták, 1941-ben azonban újraöntették. Erről tanúskodik maga a felirata is: „AZ 1798-BAN ÖNTÖTT ÉS 142 ÉVI SZOLGÁLAT UTÁN ELREPEDT HARANG ANYAGÁBÓL ÚJRAÖNTETTE A SEPSIMAGYARÓSI REF. SZENT EGYHÁZKÖZSÉG 1941-BEN”. A kisebbik harang 1783-ban került még a régi haranglábba, majd onnan az újonnan megépült toronyba, s miután 1837-ben megrepedt és újraöntötték, az első világháború idején hadi célokra rekvirálták. Helyébe 1922-ben vásárolták a ma is szolgálatot teljesítő kisharangot, amelynek felirata: „BESZEREZTE A SEPSIMAGYARÓSI EV. REF. GYÜLEKEZET KÖZADAKOZÁSBÓL. 1922”.
A templom melletti paplak 1893–1903 között épült, a templommal egy időben elkészült kántori lakban pedig 1925-ig (az új községi iskola felépültéig) a református iskola működött. Ma gyülekezeti ház és az id. Kese Kálmán Egyházi Könyvtár székhelye.
Szász Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem tökéletes, de az eddigi legjobb
Hideget, meleget kapott a frissen megjelent Székelyföld története című háromkötetes kiadvány. A tegnapi tusványosi könyvbemutató-vitán megfogalmazott kritikákra maguk a szerzők válaszoltak, következtetésként pedig levonható, hogy a tökéletestől valóban messze áll, de az eddigi ismeretek összesítéseként ez a létező legnívósabb kézikönyv a székelység történetéről.
Szerzők, könyvkiadók és két, kritikai észrevételek közlésére felkért történész is résztvevője volt annak a tegnapi könyvbemutatónak, amelyet a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerveztek. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal költségein kiadott háromkötetes Székelyföld történetén 22 szerző dolgozott kevesebb mint négy éven át, és a kritikai meglátások két legfőbb tárgyát ezzel el is árultuk: szinte betarthatatlanul rövid határidőre kellett dolgoznia több szerzőnek, emiatt pedig a munka összehangolásában nehézségek merültek fel.
Többnyire ennek a következményeit fogalmazta meg Fehér János történész és Nagy Botond levéltáros, akiket a szervezők arra kértek fel, hogy vállalják az „ördög ügyvédei” szerepkört. A kivetnivalók közt felsorolták az ismétléseket, a hivatkozások, jegyzetek szegélyes megjelenítését, helytelen forráskezeléseket, szerkesztési mulasztásokat, kifogásolták továbbá, hogy több szerző a korábbi munkáit ollózta be a könyvbe, és a végeredmény egyfajta szöveggyűjtemény lett. A kritikai észrevételek után a bemutatón részt vevő hét szerző szólalt fel – Hegyi Géza, Hermann Gusztáv Mihály, Csikány Tamás, Nagy József, Tóth-Bartos András, Oláh Sándor, legvégül pedig Bárdi Nándor. Többen kiemelték, hogy csak akkor használták fel a korábbi szövegeket, ha az adott területen nem születtek újabb kutatási eredmények. Bárdi az összegzésében kifejtette: – Nehézségek adódtak abból, hogy a megrendelő nem a történészszakmának, hanem a nagyközönségnek szánta a könyvet, ezért határozott kérése volt, hogy olvasmányos legyen. A „kézikönyv vagy monográfia?” problémájából fakad nagyon sok hiba, ugyanakkor a könyv megmutatja, hogy jelenleg hol tartunk. Végigvezet 7-8 vonulatot, köztük a katonaság, a közigazgatás vagy az identitásépítés kérdéskörét, és racionális módon próbál önképet felmutatni. A Székelyföld története I–III. 22 szerző tollából 2200 oldalon tárja fel a Székelyföld történetét. Az első kötet a kezdetektől 1562-ig terjed, a második a kiegyezésig, az utolsó pedig a közelmúlttal zárul.
Kovács Hont Imre
Hargita Népe (Csíkszereda)

Az 1916-os román betörés a Székelyföldben
A Románia és az antant között 1916. augusztus 17-én létrejött titkos szerződésben rögzítették, hogy amennyiben Románia az antant oldalán belép a háborúba, s annak befejeződéséig hadban áll, akkor a háború után érvényesítheti területi követeléseit, s nagyjából a Tisza-vonaláig terjesztheti ki határait.
Tíz nap múlva, 1916. augusztus 17-én, a hadüzenettel egyidőben, a román csapatok átlépték a Kárpátokat. Azzal a szándékkal törtek be Erdélybe a románok, hogy érvényesítsék a szerződésben foglaltakat.
Jelentős anyagi károk keletkeztek ugyan, a lakosság egy része elmenekült, de a francia tisztek által felkészített, gyenge harcértékű román haderőt az osztrák-magyar és német csapatok hamarosan kiverték, olyannyira, hogy 1916 decemberében már Bukarestet is elfoglalhatták.
A Moldvába menekült román kormány sokáig vonakodott a békekötéstől, de miután Oroszország kilépett a háborúból, 1918. május 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiával és szövetségeseivel különbékét kötött...
E vészterhes időszaknak, a megvalósuló politikai horrornak, annak irodalmi és történeti vonatkozásainak szenteli augusztusi számát a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld című folyóirat.
A tartalomból:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Mihály János: Feljegyzések az 1916. évi román betörésről
Garda Dezső: Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: A Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
Lukács Bence Ákos: IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918)
eloszekelyfold.com

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vihar tett kárt az iskolában
Hétfő délután öt óra után olyan szélvihar volt Székelyszáldoboson, hogy az iskola és az óvoda tetőzetében százötvenezer lejre becsült kárt okozott. A falu összefogásának köszönhetően a törmeléket eltakarították és ideiglenesen befedték az épületeket, de sok még a tennivaló, hogy iskolakezdésre minden kész legyen.
Az erős szél az óvoda tetőszerkezetébe kapott bele, s át tette azt a szomszédos iskolára. Összesen mintegy hatszáz négyzetméter károsult, ráadásul a legfelső emeleten több tanterem is beázott. Tókos Jenő iskolaigazgató elmondása szerint az iskolabővítés éppen befejeződött, ám most avatás helyett ismét munkára készülhetnek.
„Az építkezés befejeződött, a régi tantermek is megújultak, nyugodt lelkiismerettel várhattuk volna az iskolakezdést, ám a vihar keresztbe húzta számításainkat, s ismét munkába kell állnunk. Balázsi Dénes polgármester biztosított, az önkormányzat minden segítséget megad, tudtommal a megyei tanácsot is felkereste, hogy segítséget kapjunk, én pedig a tanfelügyelőségnél érdeklődtem, valamelyest részt tudnak-e vállalni az újjáépítésben. Nagyon bízom benne, hogy – akárcsak a vihar után Boda Gábor, Rácz Gábor és ifj. Nagy József vállalkozók embereikkel és gépeikkel, hetven-nyolcvan székelyszáldobosi pedig munkaerejével – mindenki mellénk áll, és iskolakezdésre helyreáll a rend” – mondotta az intézményvezető.
Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, bár segítséget kért a megyei tanácstól, és a helyzetről tájékoztatta a kormánymegbízotti hivatalt is, nem várnak senki adományára, saját erőből fognak neki a helyreállításnak. „Nagyon közel a tanévnyitó, sőt, ha tétlenkedünk, a kár is nagyobb lehet, ezért nem várhatunk arra, hogy kapunk-e vagy sem segítséget” – mondotta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1916-os román betörés évfordulójára emlékeztek a Székelyföld szerzői
A Székelyföld folyóirat augusztusi száma a száz évvel ezelőtti 1916-os román betörésre emlékezik. A lapszámot a történész Lukács Bence Ákos konzul és Mihály János történész és Garda Dezső történész társaságában mutatták be csütörtök este a Csíkszeredai Székelyföld Galériában.
A Székelyföld havilap soros lapszámbemutatóját tartották csütörtök este Csíkszeredában. A Székelyföld Galériában tartott eseményen Lövétei Lázár László főszerkesztő vendégei Lukács Bence Ákos konzul – aki történész is –, Garda Dezső és Mihály János történészek voltak.
A tematika körüljárása során Garda Dezső, akinek a lapszám Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó című írását közli, a betörés lélektani hatását domborította ki, a katonai művelet mikéntjének megélését ecsetelve. Lukács Bence Ákos a lapszámban IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918) címmel közölt.
Az esten IV. Károly király Székelyföldi látogatásait járta körbe. Mihály János az augusztusi Székelyföldben Feljegyzések az 1916. évi román betörésről címmel közöl írást.
Hozzászólásában az egyházi domushistoriák alapján vett megemlékezésekről beszélt, és a 82-es hadtest mozgásáról, a válaszlépésekről. Garda Dezső a támadó és védekező erők arányait ismertette: 400000 román katona és 34000 Erdélyt védő katona.
A lapszám további tanulmányai a témában:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916 augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből. Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
G. E.
maszol.ro

Gyergyói értelmiségiek találkoztak
Kutatók, oktatók, művészek, Gyergyóhoz kötődő értelmiségiek számára teremtett találkozási lehetőséget a Gyergyói Szemle Egyesület. A szombati gyergyóremetei találkozón, az előadóteremmé átalakított csűrben az értékek és lehetőségek kerültek felszínre. Kiderült, a különböző területeken tevékenykedő, a térségért tenni akarók alig tudnak valamit egymás létéről.
A Gyergyói szemle nyári találkozója nevet viselte a rendezvény, ahová kutatók, művészek, itthon élők, alkotók, illetve elszármazottak kaptak meghívást. Nagy József házigazdaként közölte, nem titkolt cél egy hálózat kiépítése, hogy az értelmiségiek tudjanak egymásról, és hogy különböző témakörökben tudjuk, kihez kell fordulni. Gyergyó nagy értelmiségi potenciállal bír, csak jó része nincs itthon. A cél, hogy párbeszéd alakuljon ki a távol élők és itthoniak között, hogy számítani lehessen mindenkire, akinek fontos e térség – hangzott el.
„Mi jó szívvel adtunk helyet és állunk mögéje a kezdeményezésnek” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere, célozva a Gyergyói Szemle Egyesület minden tevékenységére, beleértve a folyóirat megjelentetését, szakmai fórumokat, hálózatépítést, az ösztöndíjalapot és tudományos kutatások népszerűsítését. Meglátása szerint a szombati eseményre összegyűlt harminc ember kitűnő kovász, a rendezvény pedig érdemes a folytatásra.
Gazdaság, kultúra, szociológia, segítő szakmák, oktatás, természettudományok és művészetek képviselői mutatkoztak be munkájukról beszélve, és egymás számára is meglepetés volt, hogy egyik-másik földink milyen témakörben kutat, milyen eredményeket oszt meg szívesen.
Nagy József elmondta, amikor a különböző területeken kutatókat kezdték számba venni, fény derült arra is, melyik település iskoláinak milyen erősségeik vannak. Így a gazdasági profilúak többsége gyergyószentmiklósi, tizennégy közgazdászt jegyeztek fel, Remetéről történészek, művészettörténészek, színészek kerülnek ki leginkább, Alfaluból képzőművészek, Tekerőpatakról, Szárhegyről a természettudományok iránt érdeklődők.
Szeretnék, ha minél többet közülük haza lehetne hívni találkozásra, felkérni együttműködésre. A jelenlévők körében a bemutatkozást követően azt firtatták, volt-e vagy terveznek-e olyan kutatást, amely a Gyergyói-medencéhez kötődik.
A sorban elsőként két közgazdász, a csomafalvi születésű Balla (Szőcs) Emese és a gyergyószentmiklósi Lázár Ede mutatkozott be. Balla Emese e térségben is vizsgálta a klímaváltozás hatását a mezőgazdaságra, s bár meglepő volt, hogy a hőmérséklet-változással leáldozóban van a minőségi burgonyatermesztés, mégsem ez volt a legmeglepőbb. Egy másik kutatását idézve elmondta, az emberek kedve elment a pályázástól. Arra kereste a választ, hogy mi ennek az oka és a kiút lehetősége. A gazdák, vállalkozók nem annyira a pályázat megírásától félnek, mint a projektben leírtak kivitelezésétől, hogy megfelelő szakértelem híján nem tudják végigvinni a vállaltakat, emiatt pedig pénzvisszafizetésre kötelezik őket. Így akár anyagi áldozatot is hoznának szakemberek segítségéért cserében, akik a lebonyolításban partnerek lennének.
Lázár Edének a marketingkutatás a fő szakterülete, összeállította, felajánlotta ingyenes használatra a kutatás módszertanát, mely interneten hozzáférhető. Elemezte a helyi termékek értékességét is, hogy pluszértéket jelent-e az a helybéli vásárlóknak, hajlandóak-e akár felárat is fizetni érte, illetve a termelő hogyan száll szembe a konkurenciával.
Elmondta, a munkanélküliség gazdasági és társadalmi probléma komoly migrációs hatással. Kérdés, hogy a helyi termék előállítása, a turizmus és a fafeldolgozás képes-e fenntartani a Székelyföldet. A közgazdász szerint mindezek mellé a stabilitáshoz iparra is szükség van. Illetve arra a lehetőségre, amit a világháló biztosít: itthonról külföldnek dolgozni.
A felvetett témák kapcsán szóba jött, hogy nem kellene kiadjuk kezünkből olcsón a nyersanyagot, például bagóért a szénát a moldvaiaknak, akiktől aztán a kész tejterméket vásároljuk meg borsos áron. De szó volt a tájvédelemről, a fafeldolgozásról és a jó minőségű faházról, illetve arról is, hogy érdemes lenne visszahozni a növényi és állati alapanyagból előállítható ruhaneműk készítését.
Mi az, amit elvárnak az önkormányzattól? – tette fel a kérdést a község polgármestere, a két közgazdász pedig sorolta: biztosítsa az alap-infrastruktúrát, hogy ha egy beruházó idejön, legyen esélye mAradni, legyen nyitottság az újdonságokra, és teremtse meg annak esélyét, hogy a fiatalság itthon mAradhasson. Hogy hogyan, annak kitalálása legyen az önkormányzat feladata.
Múltkutatók népes társasága
A történészek, történelemtanárok, régészek, levéltárosok köre volt a legnagyobb a délelőtti előadások alatt. Laczkó-Szentmiklósi Endre remetei történelemtanárként, iskolaigazgatóként mutatkozott be, Szárhegyről Portik Zsolt érkezett régészként, Borszékről Farkas Aladár helytörténészként, Ősz Sándor Előd Kolozsvárról érkezett haza református lelkipásztorként, egyházi levéltárosként, Bernád Rita pedig a Gyulafehérvári érseki levéltár gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltára vezetőjeként. Népes volt a Tarisznyás Márton Múzeum képviselete: Csergő Tibor történész és intézményvezetőként érkezett, Demjén Andrea régészként, Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténészként, jelenleg a városi könyvtár menedzsere is, illetve a délutáni előadók sorában volt néprajzosként Szőcs Levente, szintén múzeum-alkalmazott.
Egymás kutatásairól, az intézményekben fellelhető kincsekről alig tudnak valamit – derült ki ismételten, és több javaslat is elhangzott egy-egy, az értékeket sorjázó katalógus szükségességéről, a kutatók számára a lehetőségek ismertetéséről.
A jelenlegi iskolásokra is figyelmet kell fordítani – hangsúlyozták többen, így hazavonzó lehet számukra minden olyan helyszín, tárgyi emlék, amelyek diákkorukban lelkükbe vésődött. A hely szelleméről beszélt ennek kapcsán Laczkó-Szentmiklósi Endre, javasolva, minél több esemény helyszínét ismertessük meg a gyerekekkel.
A történelmi emlékhelyek hazahívók lehetnek az idegenbe szakadtak számára is, ám az is feltétel, hogy a hazatérő lássa, az itthoniak ápolják az emléket, rendben tartják ezeket a helyszíneket, emlékműveket. E téren is van feladata Gyergyó térségének.
A rendezvény délután még számos előadással folytatódott, este pedig kiértékeléssel, összegzéssel ért véget.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Magyar rendőrparancsnokot Háromszékre
Kovászna megye Tanácsa tegnapi soros ülésén elfogadta a Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP) felépítésének jóváhagyásáról szóló határozatot. A júniusi helyhatósági választások nyomán ugyanis módosult az összetétel.
A testület elnöke a következő négy évben is Sabin Calinic, alelnök ezúttal Kulcsár-Terza József, a megyeházát még Dimény György, Fazakas András Levente, Nagy József és Olteán Csongor tanácstag képviseli, a polgári lakosság képviseletében Bartók Előd, Gáj Nándor és Kiss Tibor a testület tagja, továbbá az intézmények részéről Neculae-Viorel Radocea alprefektus, Silviu-Dan Stoenescu megbízott megyei rendőrfőkapitány, Carmen Lambrino, a rendőrök országos testületének megyei képviselője, Adrian-Gheorghe Nichifor megyei csendőrparancsnok, György Alfons Gheorghe, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője és Hadnagy István, a Sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség igazgatója. Kulcsár-Terza József felvetette, mivel a rendőrségnek még mindig csak megbízott parancsnoka van, a tanács kérje a belügyminisztertől, hogy nevezzenek ki magyar vagy legalábbis a megyéből származó rendőrtisztet főkapitánynak. Tamás Sándor tanácselnök kifejtette, az nem a testület feladata, de ajánlja, a polgárok és a rendőrség közötti kapcsolattartásért felelős közrendészeti hatóság nyújtson be ilyen irányú kérést a tárcához, s mivel annak elnöke nincs jelen, helyettese, maga Kulcsár-Terza József fogalmazza meg azt, s ő is majd szívesen aláírja.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol voltak a székelyek, amikor Románia megtámadta Erdélyt?
kérdezett: Simon Mária Tímea
Habár a nemzetegyesítési kísérlet Bukarest elestével végződött, a háború végén mégis a románoknak állt a zászló. Az 1916-os román betörés utáni eseményekről Nagy Józsefet kérdeztük.
1916 augusztusában Európa már két éve lángokban állt. A nyugati fronton a verduni csatában százezer számra estek el addigra a francia, brit és német katonák, keleten az osztrák-magyar, német és orosz katonák vívták a saját állóháborújukat.
Erdély és Székelyföld lakói csak a besorozott katonák leveleiből ismerték a háború borzalmait, 1916 augusztus végén azonban a háború közvetlenül is megérkezett a térségbe: augusztus 27-én a Román Királyság hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és a román csapatok közvetlenül a hadüzenet pillanatában átlépték a határt. A román betörést követő hadi eseményekről Nagy József történészt kérdeztük, akitől nemcsak azt tudtuk meg, hogy hol voltak a székelyek a román támadáskor, hanem azt is, hogy miért sikerült az osztrák-magyar és német csapatoknak a kezdeti hét-nyolcszoros román túlerővel szemben a későbbiekben mégis eredményesen fellépni.
A román csapatok augusztus 27-én este megtámadták az Osztrák-Magyar Monarchiát, Románia ezzel belépett az első világháborúba. Mennyire volt felkészülve az osztrák-magyar hadvezetés a támadásra? - A Román Királyi Hadsereg 4 hadseregből állt 1916. augusztusában. Ebből egy hadsereg volt Dobrudzsában, mert Bulgáriával is tisztázatlan volt Románia viszonya. Három hadsereg pedig a Kárpátok vonalára zárkózott fel, Orsovától Bukovináig, közel ötszáz kilométeres szakaszon egyenletesen elosztva. Az Erdély ellen támadó három hadsereg létszáma 380 ezer fő volt, és a hadüzenet pillanatában, 1916. augusztus 27-én este kilenc óra tájban lépték át az erdélyi szorosokban a határt. A határon vámőrség, magyar királyi csendőrség és néhány, augusztusban a különböző hadszínterekről ide irányított alacsony létszámú alakulat volt, aki felvette a román csapatokkal a harcot.
Augusztus 16-tól az Erdélybe irányított alakulatokat egységesen a császári és királyi első hadsereg alá szervezték, amelynek élére a nagyszebeni származású Arz Artúr von Straussenburg vezérezredes került, aki jól ismerte az erdélyi viszonyokat. Augusztus 27-re viszont még csak 34 ezer katona volt Erdélybe irányítva, ez azonban teljességgel elégtelennek bizonyult a támadó román csapatokkal szemben, körülbelül 7-8-szoros túlerőben volt a román hadsereg. Közben az augusztus 27-ét követő hetekben, október elsejéig több hadosztályt sikerült Erdélybe irányítani, de így sem éri el a támadó román hadseregek létszámát, szeptember 19-én is még csak 45 ezer fős a haderő.
Arz tábornok már 1916. augusztusában megpróbált hadműveleti terveket kidolgozni arra az esetre, ha támadnak a románok. Azonban a Monarchia hadvezetése úgy számolt, hogy a román támadás csak szeptemberre várható, addig azonban minél több csapatot igyekeztek Erdélybe küldeni, ezt viszont nem akarták tüntető módon elkövetni, nemcsak a rendkívüli nehézség miatt, hogy nem volt ahonnan csapatokat hozni, de ők sem akarták provokálni Romániát. Az osztrák-magyar hadvezetés, amennyire lehetett, el akarta kerülni a támadást, mert egyszerűen nem volt megfelelő védelmi ereje, hiszen százezer számra emésztette fel az emberanyagot mind a keleti, mind az olasz hadszíntér. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a hadvezetés nem tartotta ütőképesnek a román hadsereget, és úgy gondolta, hogy egy román támadás egyelőre nem valószínű. Ennek ellenére a nagyszebeni katonai parancsnokság már augusztusban tudta, hogy be fog következni a román támadás, de ez már túl késő volt, hogy elegendő csapat érkezzen Erdélybe.
Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia haderejét lekötötték a keleti és az olasz fronton zajló harcok, emiatt a hátországban az éppen kiképzés alatt álló úgynevezett menetzászlóaljakat irányították Erdélybe, és ezekből szervezték meg az új hadosztályokat. Emellett a Monarchia Németországtól is kért támogató csapatokat, így került Erdélybe a német kilencedik hadsereg. A németek a román csapatok térnyerése után szeptember végén már támadásba lendültek, ők Dél-Erdélyben vették fel a harcot a román csapatokkal szemben, az osztrák-magyar első hadsereg pedig a Keleti Kárpátok szorosain indította meg a támadást.
A román csapatok kezdetben körülbelül egy 100-150 kilométeres sávban nyertek teret Erdélyben, de az előrenyomulásuk lassan haladt, mivel a Kárpátok szorosaiban az utánpótlási vonalaik túlságosan megnyúltak. A román hadsereg felkészültsége és felszereltsége elmAradt a Monarchia és Németország felkészültségéhez képest, és azt is meg kell említeni, hogy a román katonák békebeli tapasztalatokkal indultak a hadjáratba, hiányoztak azok a háborús tapasztalatok, mind a hadvezetés, mind a katonák esetében, amelyeket Németország és a Monarchia szerzett két éven keresztül a különböző hadszíntereken. Egy osztrák-magyar tüzér több ezer lövésen volt már túl, miközben a román tüzérség akkor próbálta ki a lövegeit. Persze problémák akadtak a tüzérség és gyalogság együttműködéséből is, és nem mindig állt a helyzet magaslatán a hadvezetés sem, lassan hozták a parancsokat, és az is előfordult, hogy egymásnak ellentmondó parancsokat osztottak ki. Ezek a problémák összeadódtak, ami hozzájárult a román hadsereg vereségéhez.
Szeptember végére már olyan mennyiségű osztrák-magyar és német katona érkezett Erdélybe, hogy meg tudták indítani az ellentámadást, erre azért tudott sor kerülni, mert a román csapatok az 500 km-es frontszakaszon Bukovinától Orsováig teljesen egyenletesen oszlottak meg, nem volt döntő túlerő egyik szorosban sem, ráadásul nem vágták el az Arad-Gyulafehérvár vasútvonalat sem, ezért az utánpótlások gondtalanul tudtak jönni nyugati irányból a német és az osztrák-magyar csapatok támogatására. Az osztrák-magyar és német támadóékeknek, amelyek kis létszámuk ellenére csoportosultak és bizonyos terepszakaszokon döntő túlerőt hoztak létre, sikerült megvernie a román csapatokat, így jött létre szeptember végén a nagyszebeni csata, október első napjaiban a Brassói csata, amelynek következtében sikerült visszafoglalni a Barcaságot is.
Október 5-e után az osztrák-magyar első hadsereg a Székelyföldi szorosokat foglalta vissza, és a három román hadsereg Erdélyen belül elszakadt egymástól, és kénytelen voltak nagy veszteségeket szenvedve kivonulni a Kárpátok külső peremére, ahonnan indult a támadás. A Székelyföldi szorosokban a román csapatokat már novemberben orosz csapatok váltották fel, Oroszország Románia megsegítésére küldte az orosz kilencedik hadsereget, az Ojtoztól északra levő szorosokban vonult fel és november-decemberben kis híján be is tört újra Székelyföld területére, de az osztrák-magyar csapatoknak végül sikerült elhárítaniuk a támadást.
- Ha a nemzetiségi összetételt nézzük, milyen csapatok harcoltak az erdélyi hadszíntéren az Osztrák-Magyar Monarchia kötelékében? Hol voltak a székelyek?
– A Székelyföldi szorosokban a harcoló csapatok az Osztrák-Magyar Monarchia különböző területeiről meg a hadszínterekről visszahozott csapatok voltak, de nem székely csapatok. A székely gyalogezredek közül egyedül a 82-es Székelyudvarhelyi közös gyalogezredet hozták vissza Galíciából, az összes többi székely alakulat mAradt a galíciai hadszíntéren, hiszen ezek az alakulatok etnikailag vegyesek voltak. Némelyiknek negyven-ötven százalékát alkotta mezőségi vagy dél-erdélyi román legénység, és az osztrák-magyar hadvezetés nem tartotta szerencsésnek azt, hogy az erdélyi román a Román Királyi Hadsereg ellen harcoljon, emiatt ezeket az ezredeket nem szállították haza. De volt olyan is, hogy egyszerűen nem volt, hogy kivonni az adott hadszíntérről, mert akkor ott lett volna probléma. Ezért van az, hogy 1916-17-ben a 82-eseket leszámítva egyetlen székely gyalogezred sincs Erdélyben, és a keleti hadszíntéren maximum levelek formájában értesültek arról, hogy a szülőföldjüket is elérte a háború.
Gyergyóban pozsonyi és Budapesti hadosztályok harcoltak, Csíkban debreceni és kassai hadosztályok, egyes területeken pedig, ha kis létszámban is, de harcoltak erdélyi és bukovinai románok.
- Mit kell tudni a 82-esekről? Tényleg vasszékelyek voltak?
– Amint már említettem, azokat az ezredeket, amelyekben székelyek is szolgáltak nem hozták vissza, vagy azért mert nem tudták kivonni őket a frontról vagy mert etnikailag annyira vegyesek voltak, hogy nem lett volna szerencsés bevetni Románia ellen. A 82-eseket viszont azért is hozták haza, mert majdhogynem fellázadtak, amikor Galíciában meghallották a román hadüzenet hírét, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ezrednek a kiürítési területe Csík és Udvarhely vármegyék voltak, amelyek a Gyergyótölgyesi-tölgyesi járást leszámítva gyakorlatilag színmagyar területek voltak, és emiatt az ezred legénységi állománya szinte teljesen magyar volt, csak néhány százaléknyi románság szolgált az ezredben.
Az ezred a Segesvár környéki harcokban kapcsolódott be a harcokba, az első fontos ütközetük a pálosi ütközet volt, ahol egy román seregtestet semmisítettek meg. De ugyancsak ők vettek részt a barcasági harcokban, majd az Erdővidéken is. Később őket az Ojtozi szorosban vetették be, és egészen 1918 tavaszáig itt is harcoltak.
A Monarchia egyik legkitűnőbb ezredéről van szó, sokszor az ezredparancsnokok is versengtek, hogy ki kerülhessen az ezred élére. Persze a saját mítoszuk is visszahatott a háború alatt rájuk, kihívás volt ebben az ezredben szolgálni, számtalanszor ki is tüntették őket. 1918 késő tavaszán, amikor az erdélyi hadszíntér felszámolódott, és megkötötték a békét, akkor őket is átvitték az olasz hadszíntérre.
- A román támadást követően hogyan reagált a lakosság? Voltak-e számottevő atrocitások a román hadsereg részéről?
– Amikor a román csapatok betörtek Erdélybe, akkor nem volt egy konkrét kiürítési terv, csak egy kiürítési rendeletet adtak ki, ami pánikszerű meneküléshez vezetett, ami azt jelentette, hogy mindenki, amit tudott, felpakolt a szekereire, az állataiból, amennyit tudott, magával vitt, és menekült nyugat felé. Meg volt szabva, hogy a megtámadott vármegyék lakói melyik vármegyébe kellett menjenek, például Csík vármegye Maros-Torda vármegyébe kellett menjen, onnan pedig vonatszerelvényekkel igyekeztek az embereket még tovább szállítani. Így kerültek a Csík vármegyeiek a Tiszán-túlra.
Októberben, amikor a történelmi határra sikerült visszaverni a román csapatokat, akkor a civilek is lassan visszajöttek. A román nemzetiségű lakosságból értelemszerűen sokkal kevesebben menekültek el, mint a magyar vagy a szász közösségekből, erről pontos statisztikáink viszont nincsenek, nagyon sok egymásnak ellentmondó információval rendelkezünk.
A bevonuló csapatok – és ez minden korban minden hadseregre jellemző volt – a saját maguk számára az élelmet és a lovaknak a takarmányt kíméletlenül rekvirálták. A lakossággal incidensek akkor fordultak elő, ha ezek megszerzésére konfliktusok alakultak ki a településen visszamAradt lakossággal, továbbá számított a településre bevonuló román katonák fegyelmezettsége, hogy mennyire tudta a parancsnokság a katonákat egyben tartani. Bármiféle megtorlásra a legfelsőbb hadvezetés parancsot nem adott, ami megtorlás történt, nem voltak számos és az adott alakulat kilengésének a számlájára írható. A polgári lakosság körében viszonylag kevés volt az áldozat, ennek ellenére voltak elrettentő események, mint például a gyergyószárhegyi bíró és a hét tanácsos nyilvános kivégzése a lakosság előtt, a sóvidéki kivégzések, de tömeges megtorlásra nem került sor. Ez valószínű azért is így volt, mert a román katonák arra voltak felkészítve, hogy ők Erdély felszabadítására érkeznek, és a román lakosság őket virágcsokorral fogja várni.
A román csapatok azonban hadimenetben nyomultak előre, rengeteg harci cselekmény is zajlott, a harcok miatt el volt menekülve a lakosság, ez megakadályozta, hogy virágkoszorúkkal és zászlólengetéssel várják a katonákat. Hogy megtudjuk, hogy valóban hogyan élte meg az erdélyi lakosság a román bevonulást, egy komoly társadalmi mélyfúrásra lenne szükség, hiszen rengeteg propagandaanyaggal átszőtt anyag áll a rendelkezésünkre, az egyik ilyen, a másik olyan éllel mutatja be ugyanazokat az eseményeket, az egyik csak a pusztulásra, a másik csak a nemzetegyesítésre emlékszik. Ezért a levéltári forrásokat kellene összevetni, hiszen azt látjuk, hogy Székelyföldön is több olyan mű született, amelyek a román csapatokat fosztogatással vádolják, ezeket a román hadsereg forrásaival kellene összevetni, hogy tisztábban lehessen látni, de ezenkívül vannak az 1917-1918-as kárfelmérő bizottságok jegyzőkönyvei, hitelesen még ezeket sem dolgozta fel senki. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy mind a Székelyföldi, mind a szász falvakban a helyi csőcselék is részt vett a fosztogatásokban, és ez is számottevő, de a kárfelmérő bizottságok, amikor 1917-1918-ban felmérték a lakossági károkat, akkor nem biztos, hogy figyelembe vették, hogy a fosztogatásokat kik is követték el, hiszen ekkor már mindenki mondhatta, hogy a román katonák voltak. Nagyon sok oldala van ennek, ami árnyalttá teszi a teljes képet.
- Említetted, hogy ha kis mértékben is, de harcoltak bukovinai és erdélyi románok a Románia elleni háborúban. Ez az Akasztottak erdejét juttatja az ember eszébe, mennyire volt jellemző a dezertálás a román katonák körében?
– A román szakirodalom sokat foglalkozott a monarchia kötelékében harcoló román nemzetiségű katonák dezertálási kísérleteivel, pontos számadataink azonban nincsenek. Ez viszont azért nem egy nagy létszám, mert az erdélyi ezredek, amelyekben szolgált a románok zöme, mind a keleti hadszíntéren mAradtak. Például a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred ötven-ötven százalékban állt gyergyói, udvarhelyi székelyekből és mezőségi, Maros-Tordai, Kolozs vármegyei románokból, és ez az ezred végig Galíciában mAradt, így ők csak hírből hallottak a Romániával való háborúról. A máramarosi 85. gyalogezred 80 százaléka román nemzetiségű volt, de ott vannak a krassó-szörényi, szászvárosi vagy a nagyszebeni ezredek is. Több mint félmillió román katona harcolta végig a monarchia oldalán a háborút. A doberdói fennsíkon, a híres ütközetek helyszínén rengeteg román harcolt a szegedi 20. honvéd gyaloghadosztály kötelékében, és ott a források kiemelik, hogy a nemzetiségek közül a legjobban éppen ők harcoltak.
Elemeztem a 22. marosvásárhelyi gyalogezred levéltári anyagait, és ott egyértelműen látszik, hogy a bomlás 1918-ban kezdődik. A hadműveleti iratokból nem lehet etnikai problémákat találni, egyedül egy olyan forrást találtam, hogy 1916 augusztusában, mikor megkezdődik Romániával a háború, a kolozsvári hadosztály parancsnokság elrendeli, hogy az erdélyi románok levelezését fokozottabban ellenőrizze a cenzúra, hogy a katonák családtagjai miket írnak a háborúról.
Az viszont tény, hogy amíg 1914 őszén a románok románul, a magyarok magyarul teszik le a honvéd esküt Marosvásárhely főterén, és vállvetve együtt mennek a háborúba, 1918 őszén már nemzetiségekre bomolva özönlenek haza a monarchia katonái az olasz frontról. 1914 és 1918 között egy fokozatos változás megy végbe, ameddig felbomlik a monarchia hadserege. A háború kezdetekor még nagyon sok román nemzetiségű hivatásos tiszt szolgál a monarchia kötelékében, akik a birodalomért harcoló, császárhű katonaként mentek harcolni, hiszen a monarchia tisztképző intézeteiben szocializálódtak, ahol nem számított a nemzetiség, mindenki Ferenc József katonája volt. Azonban mikor a hivatásos tisztek elestek, akkor a tartalékos tiszti tanfolyamokról a tartalékos tisztek vették át a helyüket, és ezek a katonák már a hátország viszonyait vitték ki a harctérre az etnikai problémákkal együtt, és így fokozatosan ment végbe a monarchia hadseregének a bomlása. Ennek ellenére valóban voltak olyan román katonák, akik az erdélyi ezredekben szolgáltak, átszöktek a román oldalra, de a pontos számukat a bécsi archívumokból lehetne megtudni.
Transindex.ro