Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. május 18.
Elfogadták a Partium címerét és lobogóját
A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) küldöttgyűlésén elfogadták a Partium címerét és zászlaját, ugyanakkor tisztújítást is tartottak. A PAT elnöke Szilágyi Ferenc lett.
A Nagyváradi Állami Filharmóniában szombaton szervezte meg tisztújító közgyűlését a Partiumi Autonómia Tanács. Az eseményen beszédet mondott Tőkés László, EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki sérelmezte, hogy a román állam nemzetbiztonsági kockázatként veszi számba az autonómiát, és a xenofóbiával, az idegengyűlölettel és az intoleranciával társítja a békés autonómia törekvéseket. Az is súlyos gond, hogy az Európai Unió a tagországok illetékességi körébe utalja a kisebbségi kérdést, és így „teljes mértékben Románia önkényére vagyunk bízva” – jegyezte meg Tőkés László, aki bejelentette, hogy ősszel egy olyan európai közmeghallgatást fognak kezdeményezni, amely továbbmegy az elemi kisebbségi jogok szintjénél és az önrendelkezés vonatkozásában teszi vita tárgyává az európai unióban érvényesülő kisebbségi jogokat. E közmeghallgatáson hivatkozni fognak arra jelentésre, mely kimondja: az autonómia stabilizációs tényező, mely javára van az egyes országoknak, és nem csak a kisebbségeknek. Tőkés László végezetül kifejtette, hogy két pilléren nyugszik a kárpát-medencei magyarság helyzetének a rendezése, az egyik a határok feletti nemzetegyesítés, ami a honosítás folyamata által jó ütemben halad, viszont ezt a pillért ki kell egészíteni a nemzeti önrendelkezéssel, mert a honosításnak erős diszlokációs hatás van, miközben a szülőföldön való megmaradásnak egyik legfontosabb záloga az autonómia lehet.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is beszédet intézett a PAT küldötteihez kiemelve azt, hogy a nemzetpolitika az a terület, ahol konszenzus megteremtésére van szükség a magyarországi és Magyarországon kívüli magyar szervezetek, közösségek között. A magyarság fogy a Kárpát-medencében, többek között azért, mert ma már lehetőség van bárhol Eurpában munkahelyet és lakóhelyet keresni, „de nekünk lehetőséget kell arra biztosítani, hogy fiataljainknak vonzó legyen visszajönni” – mondta Szili Katalin, aki a továbbiakban elárulta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte őt fel, hogy segítse elő a párbeszédet, a konszenzus megteremtését a civil, a társadalmi és a politikai szervezetek között, határon túl és az anyaországban az autonómia kérdésében. „A legfőbb cél az, hogy közösen tudjunk letenni az asztalra egy huszonegyedik századi autonómia elképzelést, amit senki nem tud megkérdőjelezni” – szögezte le Szili Katalin. Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai alelnöke beszédében azt emelte ki, hogy a partiumi autonómia kivívása sokkal nehezebb feladat, mint a székelyföldé, noha ez utóbbi megvalósítása is nagyon sok akadályba ütközik.
Piros-fehér
A beszédek után a PAT egyhangúlag elfogadta a Partium címerét és zászlaját: a címer pajzs formájú és fehér alapú, alsó részén négy partiumi folyót jelképező négy piros csík látható, a pajzs közepén pedig piros kettős kereszt van. A zászló szintén fehér alapú, melynek alsó részén négy piros sáv húzódik végig horizontálisan, a piros kettős kereszt pedig a lobogó bal felső sarkában van elhelyezve. A testület megválasztotta a PAT vezetőségét is: elnök lett Szilágyi Ferenc, a két alelnöki tisztséget pedig Csomortányi István és Nagy József Barna töltik be. A küldöttgyűlés elfogadta a PAT működési szabályzatát, cselekvési tervét illetve egy zárónyilatkozatot is. Ez utóbbi rögzíti, hogy a PAT „feladata Partium sajátos jogállású, két hivatalos nyelvű autonóm közigazgatási egység, a Partium régió létrehozása”. Mint a zárónyilatkoztaban megfogalmazták, az autonóm régió létrehozására azért van szükség, mert „Partium, illetve erdély egyetlen történelmi régiója sem lehet tovább a velejéig korrupt bukaresti központ által megtestesített balkáni közigazgatás gyarmati sorba süllyesztett tartománya.” A nyilatkozat utolsó bekezdésében a Nagyvárad és Szentmárton fúziójáról szóló referendumtól való távolmaradást ajánl a PAT.
Pap István
erdon.ro
A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) küldöttgyűlésén elfogadták a Partium címerét és zászlaját, ugyanakkor tisztújítást is tartottak. A PAT elnöke Szilágyi Ferenc lett.
A Nagyváradi Állami Filharmóniában szombaton szervezte meg tisztújító közgyűlését a Partiumi Autonómia Tanács. Az eseményen beszédet mondott Tőkés László, EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki sérelmezte, hogy a román állam nemzetbiztonsági kockázatként veszi számba az autonómiát, és a xenofóbiával, az idegengyűlölettel és az intoleranciával társítja a békés autonómia törekvéseket. Az is súlyos gond, hogy az Európai Unió a tagországok illetékességi körébe utalja a kisebbségi kérdést, és így „teljes mértékben Románia önkényére vagyunk bízva” – jegyezte meg Tőkés László, aki bejelentette, hogy ősszel egy olyan európai közmeghallgatást fognak kezdeményezni, amely továbbmegy az elemi kisebbségi jogok szintjénél és az önrendelkezés vonatkozásában teszi vita tárgyává az európai unióban érvényesülő kisebbségi jogokat. E közmeghallgatáson hivatkozni fognak arra jelentésre, mely kimondja: az autonómia stabilizációs tényező, mely javára van az egyes országoknak, és nem csak a kisebbségeknek. Tőkés László végezetül kifejtette, hogy két pilléren nyugszik a kárpát-medencei magyarság helyzetének a rendezése, az egyik a határok feletti nemzetegyesítés, ami a honosítás folyamata által jó ütemben halad, viszont ezt a pillért ki kell egészíteni a nemzeti önrendelkezéssel, mert a honosításnak erős diszlokációs hatás van, miközben a szülőföldön való megmaradásnak egyik legfontosabb záloga az autonómia lehet.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is beszédet intézett a PAT küldötteihez kiemelve azt, hogy a nemzetpolitika az a terület, ahol konszenzus megteremtésére van szükség a magyarországi és Magyarországon kívüli magyar szervezetek, közösségek között. A magyarság fogy a Kárpát-medencében, többek között azért, mert ma már lehetőség van bárhol Eurpában munkahelyet és lakóhelyet keresni, „de nekünk lehetőséget kell arra biztosítani, hogy fiataljainknak vonzó legyen visszajönni” – mondta Szili Katalin, aki a továbbiakban elárulta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte őt fel, hogy segítse elő a párbeszédet, a konszenzus megteremtését a civil, a társadalmi és a politikai szervezetek között, határon túl és az anyaországban az autonómia kérdésében. „A legfőbb cél az, hogy közösen tudjunk letenni az asztalra egy huszonegyedik századi autonómia elképzelést, amit senki nem tud megkérdőjelezni” – szögezte le Szili Katalin. Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai alelnöke beszédében azt emelte ki, hogy a partiumi autonómia kivívása sokkal nehezebb feladat, mint a székelyföldé, noha ez utóbbi megvalósítása is nagyon sok akadályba ütközik.
Piros-fehér
A beszédek után a PAT egyhangúlag elfogadta a Partium címerét és zászlaját: a címer pajzs formájú és fehér alapú, alsó részén négy partiumi folyót jelképező négy piros csík látható, a pajzs közepén pedig piros kettős kereszt van. A zászló szintén fehér alapú, melynek alsó részén négy piros sáv húzódik végig horizontálisan, a piros kettős kereszt pedig a lobogó bal felső sarkában van elhelyezve. A testület megválasztotta a PAT vezetőségét is: elnök lett Szilágyi Ferenc, a két alelnöki tisztséget pedig Csomortányi István és Nagy József Barna töltik be. A küldöttgyűlés elfogadta a PAT működési szabályzatát, cselekvési tervét illetve egy zárónyilatkozatot is. Ez utóbbi rögzíti, hogy a PAT „feladata Partium sajátos jogállású, két hivatalos nyelvű autonóm közigazgatási egység, a Partium régió létrehozása”. Mint a zárónyilatkoztaban megfogalmazták, az autonóm régió létrehozására azért van szükség, mert „Partium, illetve erdély egyetlen történelmi régiója sem lehet tovább a velejéig korrupt bukaresti központ által megtestesített balkáni közigazgatás gyarmati sorba süllyesztett tartománya.” A nyilatkozat utolsó bekezdésében a Nagyvárad és Szentmárton fúziójáról szóló referendumtól való távolmaradást ajánl a PAT.
Pap István
erdon.ro
2015. május 28.
zecesszió keleti gyökerekkel
A Kárpát-medence területén található magyar szecessziós építészeti örökséggel bíró városok meghatározó épületeit mutatja be Sógor Csaba európai parlamenti képviselő legújabb brüsszeli kiállítása.
A Magyar szecessziós építészet Európában című kiállítást kedden nyitották meg az Európai Parlament épületében. A szecesszió június 7-i világnapja alkalmából kezdeményezett kiállítás célja a Nyugat-Európában máig sok szempontból ismeretlen magyar szecessziós remekművek bemutatása, melyek nem csupán keletkezési idejüket, szellemiségüket, de művészeti színvonalukat tekintve is „felveszik a versenyt" a belga, francia vagy a német alkotásokkal.
A tablókon túl különböző térinstallációk, vetítés és egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. A tárlat többek között olyan erdélyi városok szecessziós építészetét ismerteti, mint: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Csíkszereda. A kiállítás Papp Linda és Zámbó Lilla szakmai felügyeletével, illetve Bagyinszki Zoltán fényképeinek felhasználásával készült.
„A szecesszió nemzetközi napja azokra a magyar értékekre is ráirányítja a figyelmet, melyek napjainkban hat európai országban is fellelhetők" – mondta Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a kiállítás megnyitóján.
Hangsúlyozta annak szimbolikus értékét, hogy ebből a hat európai országból, öt ország képviselői – Bocskor Andrea kárpátaljai, Csáky Pál és Nagy József felvidéki, Szájer József magyarországi, illetve Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő, és ő maga – jelen voltak ezen az eseményen. „A magyar építészeti örökség európai örökség, nekünk, öt ország magyar képviselőinek pedig az a feladatunk, hogy ezeket a közös értékeket is képviseljük" – fejtette ki Sógor Csaba.
A Szecesszió Kolozsváron című kiadványra hivatkozva az erdélyi képviselő elmondta, a magyar szecesszió a keleti gyökerekhez nyúl vissza. „Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár egyértelmű megfeleléseket talált a székely kapu mintái, az életfa motívum és az egzotikus keleti művészet között. Az ő elmélete pedig leginkább Lechner Ödön építészetét befolyásolta, aki úttörő volt a magyar szecessziós stílus megteremtésében" – fogalmazott Sógor.
A politikus hangsúlyozta: ezek a szecessziós épületek túlélték a második világháborút és a kommunista rezsim idején is fennmaradtak, néhányuk régi pompájában tündököl, de olyanok is vannak, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak.
Krónika (Kolozsvár)
A Kárpát-medence területén található magyar szecessziós építészeti örökséggel bíró városok meghatározó épületeit mutatja be Sógor Csaba európai parlamenti képviselő legújabb brüsszeli kiállítása.
A Magyar szecessziós építészet Európában című kiállítást kedden nyitották meg az Európai Parlament épületében. A szecesszió június 7-i világnapja alkalmából kezdeményezett kiállítás célja a Nyugat-Európában máig sok szempontból ismeretlen magyar szecessziós remekművek bemutatása, melyek nem csupán keletkezési idejüket, szellemiségüket, de művészeti színvonalukat tekintve is „felveszik a versenyt" a belga, francia vagy a német alkotásokkal.
A tablókon túl különböző térinstallációk, vetítés és egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. A tárlat többek között olyan erdélyi városok szecessziós építészetét ismerteti, mint: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Csíkszereda. A kiállítás Papp Linda és Zámbó Lilla szakmai felügyeletével, illetve Bagyinszki Zoltán fényképeinek felhasználásával készült.
„A szecesszió nemzetközi napja azokra a magyar értékekre is ráirányítja a figyelmet, melyek napjainkban hat európai országban is fellelhetők" – mondta Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a kiállítás megnyitóján.
Hangsúlyozta annak szimbolikus értékét, hogy ebből a hat európai országból, öt ország képviselői – Bocskor Andrea kárpátaljai, Csáky Pál és Nagy József felvidéki, Szájer József magyarországi, illetve Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő, és ő maga – jelen voltak ezen az eseményen. „A magyar építészeti örökség európai örökség, nekünk, öt ország magyar képviselőinek pedig az a feladatunk, hogy ezeket a közös értékeket is képviseljük" – fejtette ki Sógor Csaba.
A Szecesszió Kolozsváron című kiadványra hivatkozva az erdélyi képviselő elmondta, a magyar szecesszió a keleti gyökerekhez nyúl vissza. „Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár egyértelmű megfeleléseket talált a székely kapu mintái, az életfa motívum és az egzotikus keleti művészet között. Az ő elmélete pedig leginkább Lechner Ödön építészetét befolyásolta, aki úttörő volt a magyar szecessziós stílus megteremtésében" – fogalmazott Sógor.
A politikus hangsúlyozta: ezek a szecessziós épületek túlélték a második világháborút és a kommunista rezsim idején is fennmaradtak, néhányuk régi pompájában tündököl, de olyanok is vannak, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 2.
Újabb RMDSZ-es hazugságok Bihar megyében
Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke, a nagyváradi honosítási iroda vezetője egy tájékoztatást juttatott el a bihari sajtóhoz annak kapcsán, hogy az RMDSZ helyi vezetői egy múlt heti sajtótájékoztatón félretájékoztatták a nyilvánosságot.
Noha a váradi magyar sajtó nagy teret adott a dezinformációknak, Nagy helyreigazító összefoglalóját már csupán a Bihari Napló tette közzé „olvasói levélként, alaposan megcsonkítva. A közvélemény portálunkon olvashatja teljes terjedelmében először a közleményt, alább.
A Bihar megyei RMDSZ mára odáig jutott, hogy nem tud meglenni hazugságok és korrupciós ügyek nélkül, de ezt a kettőt magas szinten műveli. Legújabb szemfényvesztésük, hogy a honosítással kezdtek sajtókampányba éppen akkor, amikor az RMDSZ megyei vezetőjét, Kiss Sándort korrupciós ügyei miatt bírói felügyelet alá helyezték. Mindenki számára egyértelmű, hogy az RMDSZ honosítási kampánya csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a megyei elnökük ellen folytatott bűnügyi eljárásról. Szabó Ödön ügyvezető elnök a minap jelentette be, hogy immár 60 ezer Bihar megyei személy az RMDSZ-en keresztül kérte honosítását. Idézet az ügyvezető elnöktől: „Ha azt vesszük, hogy egy iratcsomó összeállítása körülbelül 150 lejbe kerül, és 60 ezer személy számára nyújtottak ilyen típusú szolgáltatást, akkor körülbelül 9 millió lejt, vagyis több mint 2 millió eurót takarítottak meg a partiumi emberek számára.”
Az ilyen nyilatkozatokból is látszik, hogy Szabó Ödönnek fogalma sincs a honosítási eljárásról, számára ez az ügy is olcsó politikai eszköz saját maga és pártja népszerűsítésére. Nem kívántunk ezzel foglalkozni, de nem hagyhatjuk szó nélkül ezt az ordító hazugságot, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a számunkra történelmi, nemzeti jelentőségű honosítással egyesek csakis magukat és pártjukat kívánják fényezni.
Lássuk, mi is az igazság Szabó Ödön hazugságaival szemben.
Minden magyar állampolgárságát visszakapott személy és mindenki, aki lelkiismeretesen segít az állampolgárságukat visszakérőknek, jól tudja, hogy egy iratcsomó összeállítása nem 150 lejbe, hanem kb. 60-70 lejbe kerül, ennyiért végzik el a fordítást a hivatalos fordítók. Minden iratcsomóhoz átlagban 4-5 iratot kell lefordítani magyar nyelvre, és minden iratcsomóhoz, statisztikai adatokat figyelembe véve, kb. 1,8 személy tartozik.
Szabó Ödön szerint 60 ezer személy kérte honosítását az RMDSZ-en keresztül, de a következő mondatban már a fordításokról beszél, és azt mondja: „60 ezer személy számára nyújtottak ilyen típusú szolgáltatást”. Vagyis 60 ezer fordítást végeztek, ami figyelembe véve a 4-5 fordítást egy iratcsomóhoz, az kb. 13-14 ezer személyt jelent. Az RMDSZ tehát kb. 13-14 ezer személynek segített a honosítási eljárásban, és nem 60 ezernek.
Szabó Ödön már 2013 őszén belefutott ebbe a honosítási hazugságba, akkor 50 ezer Bihar megyei honosítottról beszélt. Amikor egy újságíró rákérdezett, hogy is van ez az 50 ezres szám, akkor ezt válaszolta „az 50 ezres számot az alapján számolták, hogy hány személynek végeztek ingyenes fordítást az irodájukon keresztül” (Krónika, 2013. november 21.).
Ezúton is felkérjük Szabó Ödönt, hogy ne folytassa ezt a hazug számháborút, ha 60 ezer személynek segítettek a fordításokban, akkor az nem 60 ezer honosított, hanem 13-14 ezer. De ha 60 ezer lenne is, akkor a 15 lejes fordításokat figyelembe véve nem 9 millió lejt, hanem 810 ezret „takarított meg a partiumi emberek számára”. De mindezek után joggal kételkedünk abban, hogy az a 60 ezer fordítás sem igaz, hanem még ez is jóval kevesebb.
A „megtakarításokkal” pedig csak bánjon óvatosan a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke akkor, amikor a Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Bihar megyei RMDSZ-elnök és társai „megtakarításait” vizsgálja.
Nagy József Barna.
itthon.ma/erdelyorszag
Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke, a nagyváradi honosítási iroda vezetője egy tájékoztatást juttatott el a bihari sajtóhoz annak kapcsán, hogy az RMDSZ helyi vezetői egy múlt heti sajtótájékoztatón félretájékoztatták a nyilvánosságot.
Noha a váradi magyar sajtó nagy teret adott a dezinformációknak, Nagy helyreigazító összefoglalóját már csupán a Bihari Napló tette közzé „olvasói levélként, alaposan megcsonkítva. A közvélemény portálunkon olvashatja teljes terjedelmében először a közleményt, alább.
A Bihar megyei RMDSZ mára odáig jutott, hogy nem tud meglenni hazugságok és korrupciós ügyek nélkül, de ezt a kettőt magas szinten műveli. Legújabb szemfényvesztésük, hogy a honosítással kezdtek sajtókampányba éppen akkor, amikor az RMDSZ megyei vezetőjét, Kiss Sándort korrupciós ügyei miatt bírói felügyelet alá helyezték. Mindenki számára egyértelmű, hogy az RMDSZ honosítási kampánya csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a megyei elnökük ellen folytatott bűnügyi eljárásról. Szabó Ödön ügyvezető elnök a minap jelentette be, hogy immár 60 ezer Bihar megyei személy az RMDSZ-en keresztül kérte honosítását. Idézet az ügyvezető elnöktől: „Ha azt vesszük, hogy egy iratcsomó összeállítása körülbelül 150 lejbe kerül, és 60 ezer személy számára nyújtottak ilyen típusú szolgáltatást, akkor körülbelül 9 millió lejt, vagyis több mint 2 millió eurót takarítottak meg a partiumi emberek számára.”
Az ilyen nyilatkozatokból is látszik, hogy Szabó Ödönnek fogalma sincs a honosítási eljárásról, számára ez az ügy is olcsó politikai eszköz saját maga és pártja népszerűsítésére. Nem kívántunk ezzel foglalkozni, de nem hagyhatjuk szó nélkül ezt az ordító hazugságot, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a számunkra történelmi, nemzeti jelentőségű honosítással egyesek csakis magukat és pártjukat kívánják fényezni.
Lássuk, mi is az igazság Szabó Ödön hazugságaival szemben.
Minden magyar állampolgárságát visszakapott személy és mindenki, aki lelkiismeretesen segít az állampolgárságukat visszakérőknek, jól tudja, hogy egy iratcsomó összeállítása nem 150 lejbe, hanem kb. 60-70 lejbe kerül, ennyiért végzik el a fordítást a hivatalos fordítók. Minden iratcsomóhoz átlagban 4-5 iratot kell lefordítani magyar nyelvre, és minden iratcsomóhoz, statisztikai adatokat figyelembe véve, kb. 1,8 személy tartozik.
Szabó Ödön szerint 60 ezer személy kérte honosítását az RMDSZ-en keresztül, de a következő mondatban már a fordításokról beszél, és azt mondja: „60 ezer személy számára nyújtottak ilyen típusú szolgáltatást”. Vagyis 60 ezer fordítást végeztek, ami figyelembe véve a 4-5 fordítást egy iratcsomóhoz, az kb. 13-14 ezer személyt jelent. Az RMDSZ tehát kb. 13-14 ezer személynek segített a honosítási eljárásban, és nem 60 ezernek.
Szabó Ödön már 2013 őszén belefutott ebbe a honosítási hazugságba, akkor 50 ezer Bihar megyei honosítottról beszélt. Amikor egy újságíró rákérdezett, hogy is van ez az 50 ezres szám, akkor ezt válaszolta „az 50 ezres számot az alapján számolták, hogy hány személynek végeztek ingyenes fordítást az irodájukon keresztül” (Krónika, 2013. november 21.).
Ezúton is felkérjük Szabó Ödönt, hogy ne folytassa ezt a hazug számháborút, ha 60 ezer személynek segítettek a fordításokban, akkor az nem 60 ezer honosított, hanem 13-14 ezer. De ha 60 ezer lenne is, akkor a 15 lejes fordításokat figyelembe véve nem 9 millió lejt, hanem 810 ezret „takarított meg a partiumi emberek számára”. De mindezek után joggal kételkedünk abban, hogy az a 60 ezer fordítás sem igaz, hanem még ez is jóval kevesebb.
A „megtakarításokkal” pedig csak bánjon óvatosan a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke akkor, amikor a Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Bihar megyei RMDSZ-elnök és társai „megtakarításait” vizsgálja.
Nagy József Barna.
itthon.ma/erdelyorszag
2015. július 4.
Nagy Ödön, a szórványlelkész és a néprajzkutató
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 11.
Egy nyolcvanhatos menekült vidám emlékezése
A taxínész "foglalkozást" követően a Székely Szabó névjegyén komédiázó kedvű jellemzőként írva vagyon: "’86-os erdélyi menekült". Kérdezem is, mire jó ez a jelzés? Nevet: "Itt mindenki ’56-os, és mindenki ott volt a Corvin közben. Jelezni kell, hogy mi, erdélyiek is vagyunk. (Sylvester Lajos)
A nyolcvanhatos menekült azóta hazatért Bécsből, állandó és tartós otthonra lelt Marosvásárhelyen. Ismét játszik, de főleg ír; kereken tizenkét kötetre került fel ez idáig a neve. A mostani hátlapján ekként igazítja el olvasóját:
"Eredetileg színész vagyok. Tanár csupán kényszerből voltam. Akárcsak kubikos, giccspingáló és képkeretező, sztriptízbári függönyhúzó, házmester és recepciós, raktáros és díszletmunkás, könyvkötő és taxisofőr – Bécsben. Mindeközben is "színházasságban" éltem – miként e humoros-pajzán kötetecske tanúsítja. Az utóbbi időben mindinkább csalom a Színházat az Irodalommal. Mert ő megértőbb: félárnyékban, félszegen, félrészegen, félálomban is enged írni. Ha véletlenül elakadok a szöveggel, én alszom rá egyet, nem a közönség. De ha a színpadon ágálásomat lehunyt szemmel nézik a nézők, magamban szívet tépő fájdalommal tépem a diplomámat. Viszont ha remekművemet egy barbár (nem)olvasó kiveti az ablakon, még van esélyem rábukkanni az ócskapiacon. Mint nemrégen egy író barátoméra.
Pajtás, a könyved nagy örömet szerzett.
Pedig meg se vettem!"
Jól teszi, hogy annyi hányattatás után végre "kiírja magát"; olyan ez, mint a jó buli, melyet nem komorít másnaposság. Nemcsak nevében székely; több mint bizonyos, hogy humoros kedélye őrizte meg az alámerüléstől a színészt, aki 1986-ban elhagyta kedves sepsiszentgyörgyi színházát; távozását követően nemsokára szerre mindenkit elveszített, akihez szíve-lelke kötötte: drága szüleit, kedves anyósát-apósát, végül szeretett feleségét, sőt azt a barátot is, akihez feltétlenül ragaszkodott. Gyermekkel nem áldhatta meg őket Isten, a kegyetlen magány elől pedig sosem tud igazából elmenekülni az ember. Indulatait és fájdalmait mégsem a személyi tragédia vonalán vezeti le, hanem fokozottan a felelősen gondolkodó közösségi ember széles látómezején felbukkanó gondok és ellentétek szatirikus felmutatása, sőt kifejezetten a diktatúra és a kommunista önkényuralom bukása utáni állapotok fonákságainak kipellengérezése foglalkoztatja. Bécsből maga is úgy szereti Erdélyt, mint Mikes Rodostóból Zágont. Örömszerzésként éli meg a "színházasdit", az anyaországi és erdélyi társulatok, előadók szerepeltetését az osztrák fővárosban, az effajta vendéglátás minden gondjával-bajával; majd miután életének ez a szakasza lezárult, úgy érzi, el kell mondania róla azt is, ami kívülről, a nézőtérről nem látszik. "...hadd meséljem el tízévi tapasztalat jogán, hogyan nem tanácsos magyar színielőadásokat szervezni a császárvárosban." (Bécsi magyar színházasdim)
No, és miként érzi magát végre itthon, az olyannyira áhított szabadságban? A posztkommunista érában? Ezt mondja: "A jobb világ valóság. Amikor lötyögök Velencében, nyaralok Mallorcán, amikor meg sem állok a határátkelőkön – szabad vagyok. Amikor nem érdekel, hogy melyik politikus mit blöfföl, amikor azt mondom és írom, amit akarok – szabad vagyok. Amikor azt eszem és iszom, amire kedvem szottyan, azzal állok szóba, akivel tetszik, és olyan nyelven, amilyenen épp méltóztatom – szabad vagyok. Igaz, amikor az otthonra, szüleimre, a színpadra gondolok – szakadok meg. Én mindenképpen átmentettem magam, az öngyilkosság legéletképesebb formáját választva. Az idegeim hozzávetőlegesen rendbe jöttek, szédüléses rosszulléteim kimaradtak. Bal szememből a foltok eltűntek, (enyhe) üldözési mániám odalett, ostoba indulataim szelídültek, állandó görcsös éhségérzetem feloldódott... Az őrület az, hogy a múlt egyre szépül, az ember mindinkább csak arra emlékszik, ami kellemes volt, néha már olyasmiken nosztalgiázik, amikért valaha káromkodott, sziszegett. Rózsaszínesedik az egész otthoni (fiatalkori) életünk, olykor már- már a nyomorra, a fájdalomra, a rabságra is vágyunk, mert az legalább a mienk volt... Meglehet, hogy e tekintetben érzékenyebb vagyok másoknál, mert vén fejjel nem értek semmihez (amuzikális a kezem), tanulni pedig… Így aztán olyan alkatrésznek érzem magam, melyet már nem lehet átszerelni egy másik motorba, mert hozzákopott-formálódott a régi szerkezethez." (Gergely Tamás 1994-es interjújából; újraközölte a Háromszék 2013. június 29-i száma)
"Nápolyt látni és meghalni. / Várdára menni s berúgni." Ilyen mottó után enyhén szólva fokozott érdeklődéssel lapozza az ember a 103. oldalon induló emlékezést a kisvárdai "Határon Túli Magyar Színházak Feszti(gy)váljáról" –, amelyen tizenhétszer vett részt a szerző. A keresetlen humor pohármélyén ott az alattomosan lerakódott keserűség: "Benn-fentesek suttogják: a 20. rendezvényen megkapom a (N)ivó-díjat. Meg is érdemlem, mert én kísérleteztem ki a kisvárdai napéjegyenlőséget: éjt nappallá téve züllöttem. Könnyen tehettem, mert rég nem lévén gyakorló színész, engem nem fenyeget a veszély, hogy mire összeiszom magamnak egy markáns arcot, addigra már nem tudok szöveget tanulni." De aztán ismét az öniróniába csomagolt vidámkodás tolul előtérbe: "A választást illetően talán az sem mellékes, hogy mint minden valamirevaló fesztiválon, a kisvárdain is le lehet tes(z)telni, mennyit veszített az emberfia egy év alatt férfiúi csáberejéből. Csak vigyáznia kell, nehogy úgy járjon, mint a barátom, aki hazainduláskor mámoros ájultságában így búcsúzott a még maradni kényszerült feleségétől: Jövőre veled ugyanitt!"
A vicc az egyik legdemokratikusabb műfaj. Székely Szabó maga is nagy kedvvel műveli, így aztán jól elszórakozunk a Szín-viccek csattanóin, és ha egyik- másik olvastán gyanút fognánk is, nem nagyon firtatjuk az ötletek eredetiségét. (Munka volna mindenikhez odabiggyeszteni, merre csörgedez a forrása!...) Van közöttük láttam-olvastam formájú is, de nem azért húzódtunk félre a könyvvel, hogy majd utólag kekeckedjünk. Itt van mindjárt ez: "Premier után a primadonna mérgesen rohan az öltözőjébe. – Mi bajod? –kérdezi egy kollégája. Öt virágkosarat is kaptál. – De hetet fizettem ki a virágüzletben!"
Vagy ez: "Dicsekszik a színész a társalgóban: – Óriási sikerem volt, tízszer kellett kimennem egymás után. – Nem kellett volna annyi sört inni!"
A fesztiválon azért is érzik jól magukat az erdélyi férfiszínészek, mert "immár nem unjuk, nem utáljuk, nem fúrjuk, nem akarjuk lejátszani egymást. Pályafutásom alatt sok kollégával összehozott a sors, a főiskola történetében pedig nekem volt a legtöbb diáktársam, mert én három évfolyamra is jártam. Persze, nem szimultán. Elmondhatom hát, hogy mellőlem került ki a legtöbb tehetséges fiatal. Várdán aztán össze is jövünk annak rendje-módja szerint, olyankor vége-hossza nincs a csipkelődésnek, viccelődésnak, tréfálkozásnak, ugratásnak, sztorizásnak..."
Az ott hallott történetekből és saját sztorizásból áll a találó című Az semmi! fejezet, a "vendégszövegek" az elbűvölően anekdotázó Kárp Györgytől kölcsönöztettek (a "szereplők": Nagy József, Ferenczy István, Réthy Árpád, Makra Lajos, Lohinszky Loránd, Györffy András, Zalányi Gyula); illetve Seprődi Kiss Attilától idéz egyet-kettőt. Az Én szerénységem cím alattiak közül kiemelkedik a Krizsovánszky Szidónia és férje, Márkó Imre életéből ellesett két kis mulatságos történet. Íme az egyik: "Valahányszor Székelyudvarhelyen időzött a (sepsiszentgyörgyi, sz. m.) társulat (olykor egy hetet is), Márkó Imrét otthoni magányában elővette a szívsajgás. Egyik alkalommal olyannyira, hogy éjféltájt kapatosan kocsiba ült a zuhogó esőben, hátha a feleségét félrefekvésen kapja a szállodában. Ott viszont, szobáinkat végigdúlva sehogysem akadt az asszonykára. Szerencsére valamelyikünknek derengeni kezdett, hogy egyik kolléganőnk a társaság számára szimpatikusabb tagjait bulira hívta a szülői házba. Nosza, bele a gázpedálba! Hősünket diszkrét félhomály, tömény füst, sejtelmes zenére imbolygó figurák fogadták.
– Hol a feleségem? – förmedt a kába társaságra.
– Az előbb még itt volt, biztosan lefeküdt.
– De kivel? – bömbölte a vad férj, azzal felrántotta a szobaajtót, és az ágyhoz ugrott, melyben drága asszonykája nyújtózkodott mosolyogva. De nicsak, mellette még lapul valaki a pokróc alatt! A sebzett bika felrántotta a takarót, és remegve bömbölte:
– Maga ki?
– Én vagyok a korondi nagymama."
A könyv végére hagyott "aranypökések" még lazábbá teszik az olvasmányt: a tréfás kiszólások, epés vagy pikírt, gyakran a szójátékra hegyezett mondások, szatirikus maximák szenvedélyes termelője tesz rá még egy lapáttal... A mottó kifacsartan karinthys: "Én már csak a léhaságot veszem komolyan". Egyet hadd idézzek (a többit nem ildomos lelőnöm): "Milyenek a román utak? A repülőgép is kirázza az emberből a lelket." A zárómondat pedig így hangzik: "Én vagyok az egyetlen ember, aki jóban-rosszban velem van." Ettől a recenzensnek, aki a szerző régi jó barátja, kissé elszorul a torka.
(Székely Szabó Zoltán: Színházasság. Juventus, Marosvásárhely, 2015. Szerkesztette Szucher Ervin. A kötet szerkezete: Bécsi magyar színházasdim – benne: Székely Szabó Zoltán 2008-ban kelt laudációja az EMKE-díjhoz Szélyes Ferenc színművész tollából, valamint szemelvények Sylvester Lajos: Egy erdélyi taxínész szerepvállalásai című, 2004-es írásából; Szín-viccek; Az semmi!; Aranypökéseim. A borítót a szerző ötlete alapján Donáth- Nagy György készítette. A kötetben tizennégy színes emlékfotót, továbbá jól eltalált karikatúrákat is találunk: Tarr László és Lohinszky Loránd profilját Gyárfás Miklós, Györffy András és Kárp György arcképét Csizmadia Imola, Seprődi Kiss Attila, a szerző portréját Plugor Sándor örökítette meg.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
A taxínész "foglalkozást" követően a Székely Szabó névjegyén komédiázó kedvű jellemzőként írva vagyon: "’86-os erdélyi menekült". Kérdezem is, mire jó ez a jelzés? Nevet: "Itt mindenki ’56-os, és mindenki ott volt a Corvin közben. Jelezni kell, hogy mi, erdélyiek is vagyunk. (Sylvester Lajos)
A nyolcvanhatos menekült azóta hazatért Bécsből, állandó és tartós otthonra lelt Marosvásárhelyen. Ismét játszik, de főleg ír; kereken tizenkét kötetre került fel ez idáig a neve. A mostani hátlapján ekként igazítja el olvasóját:
"Eredetileg színész vagyok. Tanár csupán kényszerből voltam. Akárcsak kubikos, giccspingáló és képkeretező, sztriptízbári függönyhúzó, házmester és recepciós, raktáros és díszletmunkás, könyvkötő és taxisofőr – Bécsben. Mindeközben is "színházasságban" éltem – miként e humoros-pajzán kötetecske tanúsítja. Az utóbbi időben mindinkább csalom a Színházat az Irodalommal. Mert ő megértőbb: félárnyékban, félszegen, félrészegen, félálomban is enged írni. Ha véletlenül elakadok a szöveggel, én alszom rá egyet, nem a közönség. De ha a színpadon ágálásomat lehunyt szemmel nézik a nézők, magamban szívet tépő fájdalommal tépem a diplomámat. Viszont ha remekművemet egy barbár (nem)olvasó kiveti az ablakon, még van esélyem rábukkanni az ócskapiacon. Mint nemrégen egy író barátoméra.
Pajtás, a könyved nagy örömet szerzett.
Pedig meg se vettem!"
Jól teszi, hogy annyi hányattatás után végre "kiírja magát"; olyan ez, mint a jó buli, melyet nem komorít másnaposság. Nemcsak nevében székely; több mint bizonyos, hogy humoros kedélye őrizte meg az alámerüléstől a színészt, aki 1986-ban elhagyta kedves sepsiszentgyörgyi színházát; távozását követően nemsokára szerre mindenkit elveszített, akihez szíve-lelke kötötte: drága szüleit, kedves anyósát-apósát, végül szeretett feleségét, sőt azt a barátot is, akihez feltétlenül ragaszkodott. Gyermekkel nem áldhatta meg őket Isten, a kegyetlen magány elől pedig sosem tud igazából elmenekülni az ember. Indulatait és fájdalmait mégsem a személyi tragédia vonalán vezeti le, hanem fokozottan a felelősen gondolkodó közösségi ember széles látómezején felbukkanó gondok és ellentétek szatirikus felmutatása, sőt kifejezetten a diktatúra és a kommunista önkényuralom bukása utáni állapotok fonákságainak kipellengérezése foglalkoztatja. Bécsből maga is úgy szereti Erdélyt, mint Mikes Rodostóból Zágont. Örömszerzésként éli meg a "színházasdit", az anyaországi és erdélyi társulatok, előadók szerepeltetését az osztrák fővárosban, az effajta vendéglátás minden gondjával-bajával; majd miután életének ez a szakasza lezárult, úgy érzi, el kell mondania róla azt is, ami kívülről, a nézőtérről nem látszik. "...hadd meséljem el tízévi tapasztalat jogán, hogyan nem tanácsos magyar színielőadásokat szervezni a császárvárosban." (Bécsi magyar színházasdim)
No, és miként érzi magát végre itthon, az olyannyira áhított szabadságban? A posztkommunista érában? Ezt mondja: "A jobb világ valóság. Amikor lötyögök Velencében, nyaralok Mallorcán, amikor meg sem állok a határátkelőkön – szabad vagyok. Amikor nem érdekel, hogy melyik politikus mit blöfföl, amikor azt mondom és írom, amit akarok – szabad vagyok. Amikor azt eszem és iszom, amire kedvem szottyan, azzal állok szóba, akivel tetszik, és olyan nyelven, amilyenen épp méltóztatom – szabad vagyok. Igaz, amikor az otthonra, szüleimre, a színpadra gondolok – szakadok meg. Én mindenképpen átmentettem magam, az öngyilkosság legéletképesebb formáját választva. Az idegeim hozzávetőlegesen rendbe jöttek, szédüléses rosszulléteim kimaradtak. Bal szememből a foltok eltűntek, (enyhe) üldözési mániám odalett, ostoba indulataim szelídültek, állandó görcsös éhségérzetem feloldódott... Az őrület az, hogy a múlt egyre szépül, az ember mindinkább csak arra emlékszik, ami kellemes volt, néha már olyasmiken nosztalgiázik, amikért valaha káromkodott, sziszegett. Rózsaszínesedik az egész otthoni (fiatalkori) életünk, olykor már- már a nyomorra, a fájdalomra, a rabságra is vágyunk, mert az legalább a mienk volt... Meglehet, hogy e tekintetben érzékenyebb vagyok másoknál, mert vén fejjel nem értek semmihez (amuzikális a kezem), tanulni pedig… Így aztán olyan alkatrésznek érzem magam, melyet már nem lehet átszerelni egy másik motorba, mert hozzákopott-formálódott a régi szerkezethez." (Gergely Tamás 1994-es interjújából; újraközölte a Háromszék 2013. június 29-i száma)
"Nápolyt látni és meghalni. / Várdára menni s berúgni." Ilyen mottó után enyhén szólva fokozott érdeklődéssel lapozza az ember a 103. oldalon induló emlékezést a kisvárdai "Határon Túli Magyar Színházak Feszti(gy)váljáról" –, amelyen tizenhétszer vett részt a szerző. A keresetlen humor pohármélyén ott az alattomosan lerakódott keserűség: "Benn-fentesek suttogják: a 20. rendezvényen megkapom a (N)ivó-díjat. Meg is érdemlem, mert én kísérleteztem ki a kisvárdai napéjegyenlőséget: éjt nappallá téve züllöttem. Könnyen tehettem, mert rég nem lévén gyakorló színész, engem nem fenyeget a veszély, hogy mire összeiszom magamnak egy markáns arcot, addigra már nem tudok szöveget tanulni." De aztán ismét az öniróniába csomagolt vidámkodás tolul előtérbe: "A választást illetően talán az sem mellékes, hogy mint minden valamirevaló fesztiválon, a kisvárdain is le lehet tes(z)telni, mennyit veszített az emberfia egy év alatt férfiúi csáberejéből. Csak vigyáznia kell, nehogy úgy járjon, mint a barátom, aki hazainduláskor mámoros ájultságában így búcsúzott a még maradni kényszerült feleségétől: Jövőre veled ugyanitt!"
A vicc az egyik legdemokratikusabb műfaj. Székely Szabó maga is nagy kedvvel műveli, így aztán jól elszórakozunk a Szín-viccek csattanóin, és ha egyik- másik olvastán gyanút fognánk is, nem nagyon firtatjuk az ötletek eredetiségét. (Munka volna mindenikhez odabiggyeszteni, merre csörgedez a forrása!...) Van közöttük láttam-olvastam formájú is, de nem azért húzódtunk félre a könyvvel, hogy majd utólag kekeckedjünk. Itt van mindjárt ez: "Premier után a primadonna mérgesen rohan az öltözőjébe. – Mi bajod? –kérdezi egy kollégája. Öt virágkosarat is kaptál. – De hetet fizettem ki a virágüzletben!"
Vagy ez: "Dicsekszik a színész a társalgóban: – Óriási sikerem volt, tízszer kellett kimennem egymás után. – Nem kellett volna annyi sört inni!"
A fesztiválon azért is érzik jól magukat az erdélyi férfiszínészek, mert "immár nem unjuk, nem utáljuk, nem fúrjuk, nem akarjuk lejátszani egymást. Pályafutásom alatt sok kollégával összehozott a sors, a főiskola történetében pedig nekem volt a legtöbb diáktársam, mert én három évfolyamra is jártam. Persze, nem szimultán. Elmondhatom hát, hogy mellőlem került ki a legtöbb tehetséges fiatal. Várdán aztán össze is jövünk annak rendje-módja szerint, olyankor vége-hossza nincs a csipkelődésnek, viccelődésnak, tréfálkozásnak, ugratásnak, sztorizásnak..."
Az ott hallott történetekből és saját sztorizásból áll a találó című Az semmi! fejezet, a "vendégszövegek" az elbűvölően anekdotázó Kárp Györgytől kölcsönöztettek (a "szereplők": Nagy József, Ferenczy István, Réthy Árpád, Makra Lajos, Lohinszky Loránd, Györffy András, Zalányi Gyula); illetve Seprődi Kiss Attilától idéz egyet-kettőt. Az Én szerénységem cím alattiak közül kiemelkedik a Krizsovánszky Szidónia és férje, Márkó Imre életéből ellesett két kis mulatságos történet. Íme az egyik: "Valahányszor Székelyudvarhelyen időzött a (sepsiszentgyörgyi, sz. m.) társulat (olykor egy hetet is), Márkó Imrét otthoni magányában elővette a szívsajgás. Egyik alkalommal olyannyira, hogy éjféltájt kapatosan kocsiba ült a zuhogó esőben, hátha a feleségét félrefekvésen kapja a szállodában. Ott viszont, szobáinkat végigdúlva sehogysem akadt az asszonykára. Szerencsére valamelyikünknek derengeni kezdett, hogy egyik kolléganőnk a társaság számára szimpatikusabb tagjait bulira hívta a szülői házba. Nosza, bele a gázpedálba! Hősünket diszkrét félhomály, tömény füst, sejtelmes zenére imbolygó figurák fogadták.
– Hol a feleségem? – förmedt a kába társaságra.
– Az előbb még itt volt, biztosan lefeküdt.
– De kivel? – bömbölte a vad férj, azzal felrántotta a szobaajtót, és az ágyhoz ugrott, melyben drága asszonykája nyújtózkodott mosolyogva. De nicsak, mellette még lapul valaki a pokróc alatt! A sebzett bika felrántotta a takarót, és remegve bömbölte:
– Maga ki?
– Én vagyok a korondi nagymama."
A könyv végére hagyott "aranypökések" még lazábbá teszik az olvasmányt: a tréfás kiszólások, epés vagy pikírt, gyakran a szójátékra hegyezett mondások, szatirikus maximák szenvedélyes termelője tesz rá még egy lapáttal... A mottó kifacsartan karinthys: "Én már csak a léhaságot veszem komolyan". Egyet hadd idézzek (a többit nem ildomos lelőnöm): "Milyenek a román utak? A repülőgép is kirázza az emberből a lelket." A zárómondat pedig így hangzik: "Én vagyok az egyetlen ember, aki jóban-rosszban velem van." Ettől a recenzensnek, aki a szerző régi jó barátja, kissé elszorul a torka.
(Székely Szabó Zoltán: Színházasság. Juventus, Marosvásárhely, 2015. Szerkesztette Szucher Ervin. A kötet szerkezete: Bécsi magyar színházasdim – benne: Székely Szabó Zoltán 2008-ban kelt laudációja az EMKE-díjhoz Szélyes Ferenc színművész tollából, valamint szemelvények Sylvester Lajos: Egy erdélyi taxínész szerepvállalásai című, 2004-es írásából; Szín-viccek; Az semmi!; Aranypökéseim. A borítót a szerző ötlete alapján Donáth- Nagy György készítette. A kötetben tizennégy színes emlékfotót, továbbá jól eltalált karikatúrákat is találunk: Tarr László és Lohinszky Loránd profilját Gyárfás Miklós, Györffy András és Kárp György arcképét Csizmadia Imola, Seprődi Kiss Attila, a szerző portréját Plugor Sándor örökítette meg.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 15.
Erről jut eszembe
Ha a notesz beszélni tudna, mennyi bánatról, keservről szólna! De nem beszél, csak egy ütött- kopott, átragasztott, szürke, néma zsebfüzetecske. Iskolai szószedetnek szánták egykoron. Egyfajta lágernapló lett belőle. Kuriózum a maga módján, mégis sajátságos kordokumentum. A hírhedt Târgu Jiu-i (Zsilvásárhely) lágerből származik. A minap került a kezembe, s egyből eszembe juttatta, el is felejtettük, hogy hetven éve, 1945. június utolsó napjaiban engedték szabadon az ott majdnem egy éven át bűntelenül, jogtalanul fogva tartott s egyre nehezebb körülmények között senyvedő sok száz magyart, a "dél-erdélyi magyar társadalom gerincét" alkotó civileket. A németeket, szászokat, akiket velük együtt internáltak, már korábban elvitték a Szovjetunió fogolyközpontjaiba, emberdaráló munkatáboraiba. Nem tudom miért, hajlamosak vagyunk az ilyesmikről megfeledkezni. Magam is, pedig közvetve ugyan, de közelről érintett vagyok a dologban. Édesapám is ottani lágerlakó volt, ő volt az a nagyenyedi ügyvéd Nagy Miklós, aki, mint Vita Zsigmond írja az Élet a drótsövények mögött című visszaemlékezéseiben, újra meg újra "kihallgatási kérvényt fogalmazott a lágerparancsnoksághoz vagy éppen a felülvizsgáló szovjet bizottsághoz", élő szóban is érvelt az internáltak érdekében az ott megforduló hivatalosságoknak, amikor csak tehette, és mégis csak úgy átsiklottam az évforduló fölött, pár sorban sem emlékeztettem az olvasókat arra, hogy azon a helyen akkoriban több mint tizenötezer ember szenvedett, s '45 júniusában még kétezer magyar várta a szabadulását. Most pótolni próbálok legalább egy jegyzet erejéig. A notesz nem hagy nyugodni. Elővettem és újraolvastam valamikori kollégiumi tanárom, Vita Zsigmond önéletírását, megint fellapoztam Kacsó Sándor Nehéz szagú iszap felett című életregényének zsilvásárhelyi oldalait, és a lágerfüzetben fellelt nevek sorjában arcokká, egyéniségekké rajzolódtak. Mindenekelőtt persze azok, akiket személyesen is ismertem. Mert nevekkel, aláírásokkal van tele a 28 vonalas lapot teletöltő szófukar napló. A fedőlapon az előre kinyomtatott Vocabular (szójegyzék) fekete tintával áthúzva, helyette kézzel írva ez áll: Condica pt. serv. de planton (Őrszolgálati napló). Baraca 8. Igen, a 8-as barakk 14 szobájának lakóit felváltva minden napra, minden éjszakára őrszemmé, ügyeletessé léptették elő, a füzetben is feltüntetett szigorú szabályozással, elvárásokkal! Körben drótkerítés volt és őrök, benn a rabok és az éberség! Azt aztán megkövetelték! A szolgálatosoknak aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy mindent megtettek, amit tőlük a táborparancsnokság elvárt. A korszak abszurditását csak a mai haladja meg.
Ebben a barakkban főleg Alsó-Fehér megyeiek, aradiak, temesváriak, hunyadiak voltak, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők, iparosok, gazdák, földművesek. A 8-as lakótérben apám mellett az író, szerkesztő Kacsó Sándor, a teológiai tanár Nagy József, a lelkész Hamar Béla küzdött a fogság terheivel. A Nagy és a Kacsó aláírást jól ismerem. De ismerős a 4-es szobából a festőművész Vass Alberté és az egykori enyedi osztályfőnököm, Jarosievitz Zoltáné is, a Vitáé úgyszintén. Ő a gyulafehérvári régens, Jénáki Ferenc, a Bethlen Kollégium rektorprofesszora, Elekes Viktor és a gyulafehérvári püspöki titkár, Kovács Béla szobatársa volt a 13-asban. Nem folytatom. Egy statisztikai adat szerint 1944. november 6-án, amikor a román minisztertanács azt a határozatot tette közzé, hogy lágereket kell létrehozni, már 3161 férfi, 1155 nő és 334 gyermek internált volt Tg. Jiu-ban. A nagyenyedi szállítmányt 1944. szeptember 18-án indították útnak. Alig múltam tíz hónapos. Amikor apám hazajött 1945 júniusának utolsó napjaiban, idegen volt számomra. A lágeréletről nekem sohasem mesélt. Annál többet képzelek bele ebbe a sztori nélküli névjegyzékbe, amelynek első beírása 1944. november 12-i keltezésű, az utolsó 1945. április 28-i. Amikor a múltra gondolunk, amikor a jelen történéseiről beszélünk, Zsilvásárhelyről sem kellene megfeledkeznünk.
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
Ha a notesz beszélni tudna, mennyi bánatról, keservről szólna! De nem beszél, csak egy ütött- kopott, átragasztott, szürke, néma zsebfüzetecske. Iskolai szószedetnek szánták egykoron. Egyfajta lágernapló lett belőle. Kuriózum a maga módján, mégis sajátságos kordokumentum. A hírhedt Târgu Jiu-i (Zsilvásárhely) lágerből származik. A minap került a kezembe, s egyből eszembe juttatta, el is felejtettük, hogy hetven éve, 1945. június utolsó napjaiban engedték szabadon az ott majdnem egy éven át bűntelenül, jogtalanul fogva tartott s egyre nehezebb körülmények között senyvedő sok száz magyart, a "dél-erdélyi magyar társadalom gerincét" alkotó civileket. A németeket, szászokat, akiket velük együtt internáltak, már korábban elvitték a Szovjetunió fogolyközpontjaiba, emberdaráló munkatáboraiba. Nem tudom miért, hajlamosak vagyunk az ilyesmikről megfeledkezni. Magam is, pedig közvetve ugyan, de közelről érintett vagyok a dologban. Édesapám is ottani lágerlakó volt, ő volt az a nagyenyedi ügyvéd Nagy Miklós, aki, mint Vita Zsigmond írja az Élet a drótsövények mögött című visszaemlékezéseiben, újra meg újra "kihallgatási kérvényt fogalmazott a lágerparancsnoksághoz vagy éppen a felülvizsgáló szovjet bizottsághoz", élő szóban is érvelt az internáltak érdekében az ott megforduló hivatalosságoknak, amikor csak tehette, és mégis csak úgy átsiklottam az évforduló fölött, pár sorban sem emlékeztettem az olvasókat arra, hogy azon a helyen akkoriban több mint tizenötezer ember szenvedett, s '45 júniusában még kétezer magyar várta a szabadulását. Most pótolni próbálok legalább egy jegyzet erejéig. A notesz nem hagy nyugodni. Elővettem és újraolvastam valamikori kollégiumi tanárom, Vita Zsigmond önéletírását, megint fellapoztam Kacsó Sándor Nehéz szagú iszap felett című életregényének zsilvásárhelyi oldalait, és a lágerfüzetben fellelt nevek sorjában arcokká, egyéniségekké rajzolódtak. Mindenekelőtt persze azok, akiket személyesen is ismertem. Mert nevekkel, aláírásokkal van tele a 28 vonalas lapot teletöltő szófukar napló. A fedőlapon az előre kinyomtatott Vocabular (szójegyzék) fekete tintával áthúzva, helyette kézzel írva ez áll: Condica pt. serv. de planton (Őrszolgálati napló). Baraca 8. Igen, a 8-as barakk 14 szobájának lakóit felváltva minden napra, minden éjszakára őrszemmé, ügyeletessé léptették elő, a füzetben is feltüntetett szigorú szabályozással, elvárásokkal! Körben drótkerítés volt és őrök, benn a rabok és az éberség! Azt aztán megkövetelték! A szolgálatosoknak aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy mindent megtettek, amit tőlük a táborparancsnokság elvárt. A korszak abszurditását csak a mai haladja meg.
Ebben a barakkban főleg Alsó-Fehér megyeiek, aradiak, temesváriak, hunyadiak voltak, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők, iparosok, gazdák, földművesek. A 8-as lakótérben apám mellett az író, szerkesztő Kacsó Sándor, a teológiai tanár Nagy József, a lelkész Hamar Béla küzdött a fogság terheivel. A Nagy és a Kacsó aláírást jól ismerem. De ismerős a 4-es szobából a festőművész Vass Alberté és az egykori enyedi osztályfőnököm, Jarosievitz Zoltáné is, a Vitáé úgyszintén. Ő a gyulafehérvári régens, Jénáki Ferenc, a Bethlen Kollégium rektorprofesszora, Elekes Viktor és a gyulafehérvári püspöki titkár, Kovács Béla szobatársa volt a 13-asban. Nem folytatom. Egy statisztikai adat szerint 1944. november 6-án, amikor a román minisztertanács azt a határozatot tette közzé, hogy lágereket kell létrehozni, már 3161 férfi, 1155 nő és 334 gyermek internált volt Tg. Jiu-ban. A nagyenyedi szállítmányt 1944. szeptember 18-án indították útnak. Alig múltam tíz hónapos. Amikor apám hazajött 1945 júniusának utolsó napjaiban, idegen volt számomra. A lágeréletről nekem sohasem mesélt. Annál többet képzelek bele ebbe a sztori nélküli névjegyzékbe, amelynek első beírása 1944. november 12-i keltezésű, az utolsó 1945. április 28-i. Amikor a múltra gondolunk, amikor a jelen történéseiről beszélünk, Zsilvásárhelyről sem kellene megfeledkeznünk.
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 4.
Újratanulják a hagyományt
Nem lehet „befejezni” a gyergyói táncok tanítását, hiszen a fiatal táncoktatók az idősektől mindig tanulnak újat, és a táborba is mindig jönnek újak, egyre fiatalabb, mindössze pár éves gyergyóiak, akiknek a lépéseket szinte kötelező megtanulni – vallják a tegnap kezdődött és szombat estig tartó Gyergyói Tánc- és Zenetábor oktatói.
Ezúttal népesebb a táborozók csapata, a létszám megközelítheti a kétszázat. Számos néptáncos adatközlő érkezik Gyergyószék majd minden településéről, hogy bemutassa tudását. A „hazahozott” gyergyói táncok fogadására egyre többen jönnek a térségből, szeretnék elsajátítani nagyszüleik elfelejtett tudását.
A remetei születésű Ivácson László és párja, Tekeres Gizella mellett táncot oktat a negyedik táborban a szintén remetei Laczkó-Benedek Tünde és a csíkszentdomokosi Bara Szabolcs, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Legjobban azonban a Békéscsabáról érkezett oktatók, Farkas Tamás és Gál Nóra részvételének örülnek a táborszervezők és a táborlakók. Farkas Tamás nevéhez fűződik ugyanis a gyergyói tánc hazahozatala.
„Egy műsorom kapcsán kezdtem el érdeklődni a Maros forrásvidékének tánchagyománya iránt. Így jutottam el 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémiára, és onnan hoztam ki az első gyergyói gyűjtéseket. Akkor szembesültem azzal, hogy igenis, Gyergyó vidékének is van saját tánca” – elevenítette fel lapunknak a táncos.
A táncok így kerültek haza vándorútjukról, és egyre bővülnek, hiszen a gyűjtőmunka nem fejeződött be. Magyarországról és Erdélyből is számos fiatal érkezett idén, hogy megtanulják ezeket a táncokat. A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes huszonöt táncosa például először vesz részt a táborban. Vezetőjük, Szász Ferenc szerint az eddigi években egyéb elfoglaltságaik miatt kimaradtak a táborból, most viszont prioritássá vált a részvétel, itt az ideje a gyergyói tánctudás elmélyítésének. Bár a táncoktatók közül idén hiányzik Sándor Csaba, ő állította össze testvérével, Erőssné Sándor Judittal a 39 gyergyói népdalból álló, kottával ellátott gyűjteményt egy kötetbe, melyhez hangzóanyag-melléklet is tartozik. Ebből fog népdalokat tanítani Erőssné Sándor Judit a tábor folyamán, és talán néhány dalt még hegedülni is megtanulnak a Vizeli Balázshoz beiratkozó növendékek. Jó hír az is, hogy a kiadvány bárki számára hozzáférhető, megvásárolható lesz Remetén a tábor végén.
Az augusztus 3–8. között zajló tábor programja nemcsak a táncot, zenét tanulóknak ad lehetőséget a részvételre. Számos előadás a nagyközönség számára is nyitott. Ilyen például az adatközlő táncosok bemutatkozása. A tábor első napjára a szárhegyi és güdüci táncosok érkeztek, ma este az újfalviak, holnap a csomafalviak és orotvaiak mutatják meg tudásukat. A csütörtöki programban szokásos módon 18 órától a remeteiek, pénteken a ditróiak adják át tudásukat.
Nagy József, a tábor egyik szervezője külön hangsúlyozta: minden új adatközlőt szeretettel látnak, különösképpen tekerőpataki és szentmiklósi idősek jelentkezését várják, e két településen ugyanis még nem bukkantak adatközlőkre. Szintén nyitott a néptánckedvelők számára a táncház, amely vacsora után, a közösségi házban 20.30-tól szerepel minden tábornap programjában. Nagy érdeklődésre tarthat számot Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész előadása pénteken 12 órától a művelődési házban, valamint a szombat délutáni program, melynek része 15 órától a népdal- és verbunkvetélkedő, 18 órától a táborzáró gála, 21 órától pedig táncház, de ezúttal a szokásostól eltérő helyszínen, a csutakfalvi közösségi házban.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)
Nem lehet „befejezni” a gyergyói táncok tanítását, hiszen a fiatal táncoktatók az idősektől mindig tanulnak újat, és a táborba is mindig jönnek újak, egyre fiatalabb, mindössze pár éves gyergyóiak, akiknek a lépéseket szinte kötelező megtanulni – vallják a tegnap kezdődött és szombat estig tartó Gyergyói Tánc- és Zenetábor oktatói.
Ezúttal népesebb a táborozók csapata, a létszám megközelítheti a kétszázat. Számos néptáncos adatközlő érkezik Gyergyószék majd minden településéről, hogy bemutassa tudását. A „hazahozott” gyergyói táncok fogadására egyre többen jönnek a térségből, szeretnék elsajátítani nagyszüleik elfelejtett tudását.
A remetei születésű Ivácson László és párja, Tekeres Gizella mellett táncot oktat a negyedik táborban a szintén remetei Laczkó-Benedek Tünde és a csíkszentdomokosi Bara Szabolcs, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Legjobban azonban a Békéscsabáról érkezett oktatók, Farkas Tamás és Gál Nóra részvételének örülnek a táborszervezők és a táborlakók. Farkas Tamás nevéhez fűződik ugyanis a gyergyói tánc hazahozatala.
„Egy műsorom kapcsán kezdtem el érdeklődni a Maros forrásvidékének tánchagyománya iránt. Így jutottam el 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémiára, és onnan hoztam ki az első gyergyói gyűjtéseket. Akkor szembesültem azzal, hogy igenis, Gyergyó vidékének is van saját tánca” – elevenítette fel lapunknak a táncos.
A táncok így kerültek haza vándorútjukról, és egyre bővülnek, hiszen a gyűjtőmunka nem fejeződött be. Magyarországról és Erdélyből is számos fiatal érkezett idén, hogy megtanulják ezeket a táncokat. A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes huszonöt táncosa például először vesz részt a táborban. Vezetőjük, Szász Ferenc szerint az eddigi években egyéb elfoglaltságaik miatt kimaradtak a táborból, most viszont prioritássá vált a részvétel, itt az ideje a gyergyói tánctudás elmélyítésének. Bár a táncoktatók közül idén hiányzik Sándor Csaba, ő állította össze testvérével, Erőssné Sándor Judittal a 39 gyergyói népdalból álló, kottával ellátott gyűjteményt egy kötetbe, melyhez hangzóanyag-melléklet is tartozik. Ebből fog népdalokat tanítani Erőssné Sándor Judit a tábor folyamán, és talán néhány dalt még hegedülni is megtanulnak a Vizeli Balázshoz beiratkozó növendékek. Jó hír az is, hogy a kiadvány bárki számára hozzáférhető, megvásárolható lesz Remetén a tábor végén.
Az augusztus 3–8. között zajló tábor programja nemcsak a táncot, zenét tanulóknak ad lehetőséget a részvételre. Számos előadás a nagyközönség számára is nyitott. Ilyen például az adatközlő táncosok bemutatkozása. A tábor első napjára a szárhegyi és güdüci táncosok érkeztek, ma este az újfalviak, holnap a csomafalviak és orotvaiak mutatják meg tudásukat. A csütörtöki programban szokásos módon 18 órától a remeteiek, pénteken a ditróiak adják át tudásukat.
Nagy József, a tábor egyik szervezője külön hangsúlyozta: minden új adatközlőt szeretettel látnak, különösképpen tekerőpataki és szentmiklósi idősek jelentkezését várják, e két településen ugyanis még nem bukkantak adatközlőkre. Szintén nyitott a néptánckedvelők számára a táncház, amely vacsora után, a közösségi házban 20.30-tól szerepel minden tábornap programjában. Nagy érdeklődésre tarthat számot Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész előadása pénteken 12 órától a művelődési házban, valamint a szombat délutáni program, melynek része 15 órától a népdal- és verbunkvetélkedő, 18 órától a táborzáró gála, 21 órától pedig táncház, de ezúttal a szokásostól eltérő helyszínen, a csutakfalvi közösségi házban.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 19.
Jövő héten kezdődik a Vásárhelyi Forgatag
Összművészet és gasztronómia
Jövő héten kezdetét veszi az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag. Az ez évben is igen gazdag,összművészeti-irodalmi kínálattal kecsegtető rendezvénysorozattal kapcsolatosan kedd délelőtt tartottaksajtótájékoztatót a szervezők a Teleki Téka udvarán, a lassan ikonikussá váló nagy diófa alatt.
A szervezők közül elsőként a fesztivál gasztronómiai részéért felelő Gáspár Botond szólalt fel, aki elmondta: a Forgatag idei díszvendége Baja városa, amelynek képviselői szombaton ebédet szolgálnak fel a résztvevőknek, két-háromszáz adag halászlét főznek majd.
– A fesztivál gasztronómiai részét nem csak kóstolók és ebédek alkotják: augusztus 28- án, pénteken dr. Madaras Sándor idegsebész Jó ételnek illatáról című gasztronómiai kötetét mutatjuk be, a könyvbemutatót kóstolás, ezt pedig egy, a vadhúsról szóló előadás követi. Szombaton előadással összekötött ökörsütésre kerül sor, vasárnap pedig első alkalommal szervezzük meg a Bűvös bogrács című, meghívásos főzőversenyünket. Ugyancsak e napon kerül sor a nyereményekkel kecsegtető gasztrokvízre és gulyásismertetőre is, valamint a Nemzeti Gulyásnaphoz is csatlakozunk.
A Forgatag kerekasztal-beszélgetéseit szervező Jakab Orsolya hozzátette, ilyen jellegű rendezvényekre ugyancsak első alkalommal kerül sor. – Két beszélgetés tematikáját Marosvásárhely képezi, a harmadik egy előadás lesz majd. Augusztus 27- én, csütörtökön délután 5 órától a Maros-parti Borudvarban a vásárhelyi román–magyar kapcsolatokat, többek között a két, párhuzamosan létező város közötti átmeneteket, közös pontokat elemezzük a beszélgetés során, amelyen hat meghívott vesz részt: három magyar és három román beszélgetőtárs, mindkét részről három generáció képviselői. A beszélgetéseken szinkrontolmács fordít, a meghívottaink között van Alexandru Dub, Lucian Sacalean, Novák Zoltán és Koós Anna, továbbá ígéretet kaptunk, hogy megtisztel jelenlétével és hozzászólásával Lucian Mândruta is. A második beszélgetés pénteken veszi kezdetét, ez Marosvásárhely gazdasági helyzetéről, illetve potenciáljáról szól aktív vásárhelyi magyar és román üzletemberek részvételével: eljönnek a Clini Lab, a Bioeel, a Surtec képviselői, de jelen lesz Dan Masca is. Kétnyelvűen beszélünk majd a két identitással rendelkező városról, az első beszélgetés moderátora Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója, a másodiké Ligia Voro újságíró. Ami a szombati előadást illeti, ígéretet kaptunk arra, hogy Vásárhelyre látogat Lukács Csaba és Tóásó Előd, aki a bolíviai éveiről, fogva tartásáról beszél.
Novák Zoltán történész a Borsos Tamás Egyesülettel közösen szervezett Szóforgatag várható programpontjairól szólt: – Idén is két típusú rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, lesznek előadások és tematikus séták. Előbbiekkel kapcsolatosan össz-nemzeti és helyi jellegű előadásokat szervezünk. Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban – a Magyar Királyi 22-es Honvéd Gyalogezred az első világháborúban címmel tart előadást, míg dr. Pap József értekezése A magyar nemzettudat kialakulása címet viseli. Mindkettőre a Kultúrpalota kistermében kerül sor. A másik programcsoportot a tematikus séták alkotják, ezek keretében idén, augusztus 27-én, csütörtökön Bernády György-sétát is szervezünk. Lesz továbbá szecessziós séta Oniga Erika idegenvezetésével (pénteken), barokk séta Orbán Jánossal (szombaton), középkori séta Győrfi Zalánnal (vasárnap), valamint román nyelvű összegző séta László Lóránttal (ugyancsak vasárnap).
Lázok Klára a Tékaforgatagról szólt, amely idén vásáros jelleget ölt.
– Idén is megszervezzük a Téka könyvvásárát, amely csütörtökön a könyvtár udvarán nyílik, pénteken pedig a Maros-partra költözik. Csütörtök délelőtt kezdünk két könyvbemutatóval: 11 órakor a 2014- ben megszervezett, Sütő Andrásról szóló konferencia könyvanyagát mutatjuk be a Polis Kiadó szervezésében, 12 órakor pedig a Mentor Kiadó új kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők: Balázs Árpád hiánypótló, turisztikai-kulturális- demográfiai, Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetének bemutatóján a szerző is részt vesz. A könyvvásár pénteken költözik a Maros partjára, nyolc kiadó állítja majd ki köteteit. A Beszélő könyvek rendezvénysorozatunk idei tematikáját a ponyvairodalom képezi, a népszerű irodalom kultúrtörténeti értékéről beszélgetünk Kőszegi Péterrel, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársával a Téka udvarán lévő diófa alatt, ezt követően pedig egy kiállítást is megnyitunk: a Könyvek a ponyván című időszakos tárlatunk május végéig lesz látogatható. A Forgatag keretében idén is szervezünk gyerekprogramokat, szombaton délelőtt tíz órától a Teleki Tékában, négy órától pedig a Maros- parton.
Csatlos Károly hozzátette, idén szerződést írtak alá a polgármesteri hivatallal, amelynek értelmében rendelkezésükre bocsátják a Maros-parti sportakadémia területét, pénteken és szombaton pedig lezárják az Enescu utcát, ahol szabadtéri koncertekre kerül sor.A kortárs tér című képzőművészeti programnak az Aranykakas ad majd otthont, és elkészült a Forgatag mobiltelefonos applikációja is, amelyről bővebb információkat a www.forgatag.ro című honlapon szerezhetnek az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
Összművészet és gasztronómia
Jövő héten kezdetét veszi az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag. Az ez évben is igen gazdag,összművészeti-irodalmi kínálattal kecsegtető rendezvénysorozattal kapcsolatosan kedd délelőtt tartottaksajtótájékoztatót a szervezők a Teleki Téka udvarán, a lassan ikonikussá váló nagy diófa alatt.
A szervezők közül elsőként a fesztivál gasztronómiai részéért felelő Gáspár Botond szólalt fel, aki elmondta: a Forgatag idei díszvendége Baja városa, amelynek képviselői szombaton ebédet szolgálnak fel a résztvevőknek, két-háromszáz adag halászlét főznek majd.
– A fesztivál gasztronómiai részét nem csak kóstolók és ebédek alkotják: augusztus 28- án, pénteken dr. Madaras Sándor idegsebész Jó ételnek illatáról című gasztronómiai kötetét mutatjuk be, a könyvbemutatót kóstolás, ezt pedig egy, a vadhúsról szóló előadás követi. Szombaton előadással összekötött ökörsütésre kerül sor, vasárnap pedig első alkalommal szervezzük meg a Bűvös bogrács című, meghívásos főzőversenyünket. Ugyancsak e napon kerül sor a nyereményekkel kecsegtető gasztrokvízre és gulyásismertetőre is, valamint a Nemzeti Gulyásnaphoz is csatlakozunk.
A Forgatag kerekasztal-beszélgetéseit szervező Jakab Orsolya hozzátette, ilyen jellegű rendezvényekre ugyancsak első alkalommal kerül sor. – Két beszélgetés tematikáját Marosvásárhely képezi, a harmadik egy előadás lesz majd. Augusztus 27- én, csütörtökön délután 5 órától a Maros-parti Borudvarban a vásárhelyi román–magyar kapcsolatokat, többek között a két, párhuzamosan létező város közötti átmeneteket, közös pontokat elemezzük a beszélgetés során, amelyen hat meghívott vesz részt: három magyar és három román beszélgetőtárs, mindkét részről három generáció képviselői. A beszélgetéseken szinkrontolmács fordít, a meghívottaink között van Alexandru Dub, Lucian Sacalean, Novák Zoltán és Koós Anna, továbbá ígéretet kaptunk, hogy megtisztel jelenlétével és hozzászólásával Lucian Mândruta is. A második beszélgetés pénteken veszi kezdetét, ez Marosvásárhely gazdasági helyzetéről, illetve potenciáljáról szól aktív vásárhelyi magyar és román üzletemberek részvételével: eljönnek a Clini Lab, a Bioeel, a Surtec képviselői, de jelen lesz Dan Masca is. Kétnyelvűen beszélünk majd a két identitással rendelkező városról, az első beszélgetés moderátora Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója, a másodiké Ligia Voro újságíró. Ami a szombati előadást illeti, ígéretet kaptunk arra, hogy Vásárhelyre látogat Lukács Csaba és Tóásó Előd, aki a bolíviai éveiről, fogva tartásáról beszél.
Novák Zoltán történész a Borsos Tamás Egyesülettel közösen szervezett Szóforgatag várható programpontjairól szólt: – Idén is két típusú rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, lesznek előadások és tematikus séták. Előbbiekkel kapcsolatosan össz-nemzeti és helyi jellegű előadásokat szervezünk. Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban – a Magyar Királyi 22-es Honvéd Gyalogezred az első világháborúban címmel tart előadást, míg dr. Pap József értekezése A magyar nemzettudat kialakulása címet viseli. Mindkettőre a Kultúrpalota kistermében kerül sor. A másik programcsoportot a tematikus séták alkotják, ezek keretében idén, augusztus 27-én, csütörtökön Bernády György-sétát is szervezünk. Lesz továbbá szecessziós séta Oniga Erika idegenvezetésével (pénteken), barokk séta Orbán Jánossal (szombaton), középkori séta Győrfi Zalánnal (vasárnap), valamint román nyelvű összegző séta László Lóránttal (ugyancsak vasárnap).
Lázok Klára a Tékaforgatagról szólt, amely idén vásáros jelleget ölt.
– Idén is megszervezzük a Téka könyvvásárát, amely csütörtökön a könyvtár udvarán nyílik, pénteken pedig a Maros-partra költözik. Csütörtök délelőtt kezdünk két könyvbemutatóval: 11 órakor a 2014- ben megszervezett, Sütő Andrásról szóló konferencia könyvanyagát mutatjuk be a Polis Kiadó szervezésében, 12 órakor pedig a Mentor Kiadó új kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők: Balázs Árpád hiánypótló, turisztikai-kulturális- demográfiai, Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetének bemutatóján a szerző is részt vesz. A könyvvásár pénteken költözik a Maros partjára, nyolc kiadó állítja majd ki köteteit. A Beszélő könyvek rendezvénysorozatunk idei tematikáját a ponyvairodalom képezi, a népszerű irodalom kultúrtörténeti értékéről beszélgetünk Kőszegi Péterrel, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársával a Téka udvarán lévő diófa alatt, ezt követően pedig egy kiállítást is megnyitunk: a Könyvek a ponyván című időszakos tárlatunk május végéig lesz látogatható. A Forgatag keretében idén is szervezünk gyerekprogramokat, szombaton délelőtt tíz órától a Teleki Tékában, négy órától pedig a Maros- parton.
Csatlos Károly hozzátette, idén szerződést írtak alá a polgármesteri hivatallal, amelynek értelmében rendelkezésükre bocsátják a Maros-parti sportakadémia területét, pénteken és szombaton pedig lezárják az Enescu utcát, ahol szabadtéri koncertekre kerül sor.A kortárs tér című képzőművészeti programnak az Aranykakas ad majd otthont, és elkészült a Forgatag mobiltelefonos applikációja is, amelyről bővebb információkat a www.forgatag.ro című honlapon szerezhetnek az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 24.
Felavatták Szentjóbi Szabó László szobrát Ottományban
Ottományban augusztus 22-én, szombat délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezésében, Szabó István helybéli nyugalmazott tanár nemes adományaként felavatásra került az ottományi születésű Szentjóbi Szabó László (1767–1795) költő és drámaíró mellszobra.
Az irodalmi személyiség 1795. október 6-án hunyt el a Martinovics-féle jakobinus mozgalomban vállalt szerepének büntetését töltve, Kufstein várbörtönében. Nevét viseli a helyi általános iskola, halálának 200 éves évfordulója alkalmából pedig emléktáblát is avattak a református templom falán.
A szoboravatást megtisztelte jelenlétével Tőkés László, az EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Partiumért felelős alelnöke, Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke, helybéli tisztségviselők, Fazekas István Albertirsa (Magyarország) polgármestere, Szentjóbi Szabó Andor, a költő oldalági leszármazottja és élettörténetének kutatója, valamint más oldalági leszármazottjai is. A ceremóniát Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke vezette.
Ünnepi beszédet mondott Nagy József Barna, Szabó István, aki mint említettük, saját költségén készíttette el Deák Árpád nagyváradi szobrásszal a költő büsztjét, Szentjóbi Szabó Andor, aki 2006-ban a település díszpolgári címét is megkapta, Takács Péter konzul, valamint Tőkés László EP-képviselő. Közreműködött a szalacsi Örökzöld asszonykórus, az ottományi Nefeljcs Férfikórus, verset mondott Darabont Réka. A költő mellszobrát Tőkés László és Takács Péter leplezte le. Az esemény koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult.
A délután második felében Szalacson (Ottománnyal alkot községet) sor került a Partiumi Autonómiatanács (PAT) helyi sejtjének alakuló ülésére, amelyet a tervezett és a programban feltüntetett szalacsi művelődési ház helyett – a helyi polgármesteri hivatal elutasító hozzáállása következtében – a helyi gazdaegylet épülete melletti magtárban tartottak meg.
Románia regionalizációjáról és az ezzel járó régiós autonómiák szükségszerűségéről dr. Szilágyi Ferenc, az EMNT érmelléki szervezetének elnöke tartott kiselőadást, majd a régiók önálló közigazgatásáról, illetve más európai példákat felsorakoztatva Tőkés László vont párhuzamot a nyugati országokban jól működő hasonló önszerveződésekről.
A helyi autonómiatanács megalakulásának mozzanatait Csomortányi István vezényelte le. A szavazás eredményeképpen a helyi PAT elnöke Rencsik Ferenc lett, alelnökei pedig Nagy Ferenc és Szabó János. Végül Tőkés László átadta a frissen alakult szervezetnek a Partium zászlaját. Az alakuló ülésen részt vett a helyi Örökzöld asszonykórus is, akik népdalokkal és nemzeti érzületű magyar nótákkal tették színesebbé a magtárában zajló eseményt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
erdon.ro
Ottományban augusztus 22-én, szombat délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezésében, Szabó István helybéli nyugalmazott tanár nemes adományaként felavatásra került az ottományi születésű Szentjóbi Szabó László (1767–1795) költő és drámaíró mellszobra.
Az irodalmi személyiség 1795. október 6-án hunyt el a Martinovics-féle jakobinus mozgalomban vállalt szerepének büntetését töltve, Kufstein várbörtönében. Nevét viseli a helyi általános iskola, halálának 200 éves évfordulója alkalmából pedig emléktáblát is avattak a református templom falán.
A szoboravatást megtisztelte jelenlétével Tőkés László, az EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Partiumért felelős alelnöke, Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke, helybéli tisztségviselők, Fazekas István Albertirsa (Magyarország) polgármestere, Szentjóbi Szabó Andor, a költő oldalági leszármazottja és élettörténetének kutatója, valamint más oldalági leszármazottjai is. A ceremóniát Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke vezette.
Ünnepi beszédet mondott Nagy József Barna, Szabó István, aki mint említettük, saját költségén készíttette el Deák Árpád nagyváradi szobrásszal a költő büsztjét, Szentjóbi Szabó Andor, aki 2006-ban a település díszpolgári címét is megkapta, Takács Péter konzul, valamint Tőkés László EP-képviselő. Közreműködött a szalacsi Örökzöld asszonykórus, az ottományi Nefeljcs Férfikórus, verset mondott Darabont Réka. A költő mellszobrát Tőkés László és Takács Péter leplezte le. Az esemény koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult.
A délután második felében Szalacson (Ottománnyal alkot községet) sor került a Partiumi Autonómiatanács (PAT) helyi sejtjének alakuló ülésére, amelyet a tervezett és a programban feltüntetett szalacsi művelődési ház helyett – a helyi polgármesteri hivatal elutasító hozzáállása következtében – a helyi gazdaegylet épülete melletti magtárban tartottak meg.
Románia regionalizációjáról és az ezzel járó régiós autonómiák szükségszerűségéről dr. Szilágyi Ferenc, az EMNT érmelléki szervezetének elnöke tartott kiselőadást, majd a régiók önálló közigazgatásáról, illetve más európai példákat felsorakoztatva Tőkés László vont párhuzamot a nyugati országokban jól működő hasonló önszerveződésekről.
A helyi autonómiatanács megalakulásának mozzanatait Csomortányi István vezényelte le. A szavazás eredményeképpen a helyi PAT elnöke Rencsik Ferenc lett, alelnökei pedig Nagy Ferenc és Szabó János. Végül Tőkés László átadta a frissen alakult szervezetnek a Partium zászlaját. Az alakuló ülésen részt vett a helyi Örökzöld asszonykórus is, akik népdalokkal és nemzeti érzületű magyar nótákkal tették színesebbé a magtárában zajló eseményt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
erdon.ro
2015. szeptember 8.
Nem Hitler adta vissza Észak-Erdélyt
1940. szeptember 6-án vonult be a Királyi Honvédség Nagyváradra. Erre a napra emlékeztek 2015. szeptember 6-án, vasárnap hat órától a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székházának dísztermében.
A visszaemlékező eseményen Raffay Ernő történész tartott előadást Észak- és Kelet-Erdély visszacsatolása 1940-ben címmel. A szervezők nevében Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi elnöke köszöntötte a PKE dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az egybegyűltekhez. Kifejtette, hogy 1940-ben az volt az igazságos, „és ma is az jelentené az igazságtételt, ha a törvénytelenül és igazságtalanul elszakított területek visszakerülnének Magyarországhoz. A trianoni békediktátum egy igazságtalan rablóbéke volt, melynek a mai napig isszuk a levét” – fogalmazott Tőkés László, aki azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a határrevíziónak jelen pillanatban nincs esélye. „Mivel a politikai és népességi körülmények figyelembe vételével nem lehet valóságalapja bárminémű területfelülvizsgálatnak, éppen ezért a járható utat kell keresnünk”. Ezt a járható utat a „területért jogokat” formulában foglalta össze Tőkés László, kifejtve, hogy ha Magyarország nem nyerheti vissza a magyar haza elszakított részeit, akkor ezzel szemben legalább teljes körű jogokat nyerjen a külhonban szakadt magyarság. „A korlátozott önrendelkezés, vagyis az autonómia jelenthetné a megoldást, ami megállíthatná azt a leépülési folymatot, amely az elmúlt évszázadban végbement. De nem csupán a politikai rendezésen, hanem a mi erkölcsi alapállásunkon, szellemiségünkön, cselekvőképsségünkön múlik, hogy ki tudjuk-e vívni a bennünket megillető jogokat” – szögezte le Tőkés László, majd így folytatta: „Sajnos a külhoni magyarság és az anyaország sincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogérvényesítést ki tudjuk harcolni. Gyökeres változásra van szükség a magyar politikában és a magyarság állapotában ahhoz, hogy erről a célkitűzésről egyáltalán beszélhessünk”. Végezetül a politikus felhívta a figyelmet a magyarság fogyásának negatív folyamatára, ami miatt nagyon meggyengült a magyar közösség.
A revízió alapja
Tőkés László beszéde után tartotta meg előadását Raffay Ernő történész, aki elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a trianoni béke megkötésével Magyarország területének 71,3 százalékát, lakosságának pedig két harmadát vették el, a magyar nemzetiségűek egy harmada került idegen uralom alá. „Példátlan méltánytalanság volt ez a magyarsággal szemben” – szögezte le Raffay Ernő, elárulva azt, hogy így gondolták ezt a korabeli magyar politikusok is, hiszen mindenkinek, a baloldali közéleti személyiségeknek is az volt az elvük, hogy amikor lehet, Magyarország szerezzen vissza annyi területet, amennyit csak lehet.
Politikai próbálkozások
Raffay elmondta, hogy a két világháború között Magyarország arra törekedett, hogy az őt gyűrűbe fogó Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia alkotta szövetséget szétbontsa. Először egy lengyel-magyar-román szövetséggel próbálkoztak, ami azért nem valósult meg, mert a románok nem voltak hajlandóak visszadni Magyarországnak a Szatmárnémeti-Nagyvárad vonalat. Majd egy jugoszláv-magyar szövetséget próbáltak kiépíteni a magyar politikusok, ez viszont Olaszország ellenállásán hiúsult meg, mely balkáni hatalmi törekvéseinek gátját látta ebben a szövetkezésben. „A csehszlovákokkal érdemben sosem lehetett tárgyalni” – fűzte hozzá a történész, aki a továbbiakban elmondta, hogy a geopolitikai helyzet akkor változott radikálisan, amikor Németországban Hitler került hatalomra, akinek deklarált törekvése volt az első világháborút lezáró békerendszer felülvizsgálata.
Nem Hitler adta
Ebben a kontextusban szögezte le Raffay Ernő azt, hogy nem igaz az a széltében-hosszában hangoztatott tézis, miszerint Magyarország Hitler tenyeréből kapta vissza Észak-Erdélyt. 1940 július 2-án Csáky István külügyminiszter ugyanis nyilatkozatot tett közzé, melyben háborút helyezett kilátásba Románia ellen, ami kiváltotta Hitler dühét, hiszen ő már készült a Szovjetunió megtámadására, és ehhez szüksége volt a romániai olajra. Hitler ennek nyomán írt levelet a román királynak, amelyben szorgalmazta azt, hogy Románia kezdjen tárgyalásokba Magyarországgal a területi problémákról. Hitler azzal győzte meg Romániát, hogy jogosnak ítélte meg a magyar, illetve a bolgár területi igényeket, és amennyiben Románia nem bocsátkozik tárgyalásokba, akkor magyar és szovjet csapatok fogják megtámadni az országot. Románia tehát nem Németország kényszerítésére, hanem amúgy is szorult helyeztében bocsátkozott tárgyalásokba a határrevízióról.
Alkudozás
Az 1940 augusztusában Magyarországgal folytatott szörényvári (Drobeta -Turnu Severin) tárgyalásokon a román fél eleinte 14 ezer négyzetméternyi területet ajánlott fel Magyarországnak, utóbbi ennek a területnek a többszörösét kérte. A románok végső ajánlata 27 ezer négyzetkilométer volt azzal a feltétellel, hogy a Romániának megmaradó területről áttelepítenék a teljes magyar lakosságot. Ezt a magyar fél nem fogadta el. Ekkor kérte Románia a döntőbíráskodást Németországtól és Olaszországtól. Hitler korábban már bejelentette, hogy Magyarország maximum negyvenezer négyzetkilométert kaphat vissza, de az 1940 augusztus 30-án aláirt második bécsi döntés során végül több mint 43 négyzetkilométert nyert vissza Magyarország. A második bécsi döntés eredményeképpen került vissza Magyarországhoz Nagyvárad is, ahova a magyar katonaság 1940 szeptember 6-án vonult be Horthy Miklós kormányzó vezetésével. Raffay Ernő előadása után Csomortányi Istvántól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke átnyújtotta neki a Partium zászlóját, majd levetítették az 1940 szeptember 6-iki bevonulásról és ünnepségekről készült korabeli filmfelvélt. Az esemény utolsó részében felléptek a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus.
Pap István
erdon.ro
1940. szeptember 6-án vonult be a Királyi Honvédség Nagyváradra. Erre a napra emlékeztek 2015. szeptember 6-án, vasárnap hat órától a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székházának dísztermében.
A visszaemlékező eseményen Raffay Ernő történész tartott előadást Észak- és Kelet-Erdély visszacsatolása 1940-ben címmel. A szervezők nevében Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi elnöke köszöntötte a PKE dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az egybegyűltekhez. Kifejtette, hogy 1940-ben az volt az igazságos, „és ma is az jelentené az igazságtételt, ha a törvénytelenül és igazságtalanul elszakított területek visszakerülnének Magyarországhoz. A trianoni békediktátum egy igazságtalan rablóbéke volt, melynek a mai napig isszuk a levét” – fogalmazott Tőkés László, aki azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a határrevíziónak jelen pillanatban nincs esélye. „Mivel a politikai és népességi körülmények figyelembe vételével nem lehet valóságalapja bárminémű területfelülvizsgálatnak, éppen ezért a járható utat kell keresnünk”. Ezt a járható utat a „területért jogokat” formulában foglalta össze Tőkés László, kifejtve, hogy ha Magyarország nem nyerheti vissza a magyar haza elszakított részeit, akkor ezzel szemben legalább teljes körű jogokat nyerjen a külhonban szakadt magyarság. „A korlátozott önrendelkezés, vagyis az autonómia jelenthetné a megoldást, ami megállíthatná azt a leépülési folymatot, amely az elmúlt évszázadban végbement. De nem csupán a politikai rendezésen, hanem a mi erkölcsi alapállásunkon, szellemiségünkön, cselekvőképsségünkön múlik, hogy ki tudjuk-e vívni a bennünket megillető jogokat” – szögezte le Tőkés László, majd így folytatta: „Sajnos a külhoni magyarság és az anyaország sincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogérvényesítést ki tudjuk harcolni. Gyökeres változásra van szükség a magyar politikában és a magyarság állapotában ahhoz, hogy erről a célkitűzésről egyáltalán beszélhessünk”. Végezetül a politikus felhívta a figyelmet a magyarság fogyásának negatív folyamatára, ami miatt nagyon meggyengült a magyar közösség.
A revízió alapja
Tőkés László beszéde után tartotta meg előadását Raffay Ernő történész, aki elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a trianoni béke megkötésével Magyarország területének 71,3 százalékát, lakosságának pedig két harmadát vették el, a magyar nemzetiségűek egy harmada került idegen uralom alá. „Példátlan méltánytalanság volt ez a magyarsággal szemben” – szögezte le Raffay Ernő, elárulva azt, hogy így gondolták ezt a korabeli magyar politikusok is, hiszen mindenkinek, a baloldali közéleti személyiségeknek is az volt az elvük, hogy amikor lehet, Magyarország szerezzen vissza annyi területet, amennyit csak lehet.
Politikai próbálkozások
Raffay elmondta, hogy a két világháború között Magyarország arra törekedett, hogy az őt gyűrűbe fogó Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia alkotta szövetséget szétbontsa. Először egy lengyel-magyar-román szövetséggel próbálkoztak, ami azért nem valósult meg, mert a románok nem voltak hajlandóak visszadni Magyarországnak a Szatmárnémeti-Nagyvárad vonalat. Majd egy jugoszláv-magyar szövetséget próbáltak kiépíteni a magyar politikusok, ez viszont Olaszország ellenállásán hiúsult meg, mely balkáni hatalmi törekvéseinek gátját látta ebben a szövetkezésben. „A csehszlovákokkal érdemben sosem lehetett tárgyalni” – fűzte hozzá a történész, aki a továbbiakban elmondta, hogy a geopolitikai helyzet akkor változott radikálisan, amikor Németországban Hitler került hatalomra, akinek deklarált törekvése volt az első világháborút lezáró békerendszer felülvizsgálata.
Nem Hitler adta
Ebben a kontextusban szögezte le Raffay Ernő azt, hogy nem igaz az a széltében-hosszában hangoztatott tézis, miszerint Magyarország Hitler tenyeréből kapta vissza Észak-Erdélyt. 1940 július 2-án Csáky István külügyminiszter ugyanis nyilatkozatot tett közzé, melyben háborút helyezett kilátásba Románia ellen, ami kiváltotta Hitler dühét, hiszen ő már készült a Szovjetunió megtámadására, és ehhez szüksége volt a romániai olajra. Hitler ennek nyomán írt levelet a román királynak, amelyben szorgalmazta azt, hogy Románia kezdjen tárgyalásokba Magyarországgal a területi problémákról. Hitler azzal győzte meg Romániát, hogy jogosnak ítélte meg a magyar, illetve a bolgár területi igényeket, és amennyiben Románia nem bocsátkozik tárgyalásokba, akkor magyar és szovjet csapatok fogják megtámadni az országot. Románia tehát nem Németország kényszerítésére, hanem amúgy is szorult helyeztében bocsátkozott tárgyalásokba a határrevízióról.
Alkudozás
Az 1940 augusztusában Magyarországgal folytatott szörényvári (Drobeta -Turnu Severin) tárgyalásokon a román fél eleinte 14 ezer négyzetméternyi területet ajánlott fel Magyarországnak, utóbbi ennek a területnek a többszörösét kérte. A románok végső ajánlata 27 ezer négyzetkilométer volt azzal a feltétellel, hogy a Romániának megmaradó területről áttelepítenék a teljes magyar lakosságot. Ezt a magyar fél nem fogadta el. Ekkor kérte Románia a döntőbíráskodást Németországtól és Olaszországtól. Hitler korábban már bejelentette, hogy Magyarország maximum negyvenezer négyzetkilométert kaphat vissza, de az 1940 augusztus 30-án aláirt második bécsi döntés során végül több mint 43 négyzetkilométert nyert vissza Magyarország. A második bécsi döntés eredményeképpen került vissza Magyarországhoz Nagyvárad is, ahova a magyar katonaság 1940 szeptember 6-án vonult be Horthy Miklós kormányzó vezetésével. Raffay Ernő előadása után Csomortányi Istvántól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke átnyújtotta neki a Partium zászlóját, majd levetítették az 1940 szeptember 6-iki bevonulásról és ünnepségekről készült korabeli filmfelvélt. Az esemény utolsó részében felléptek a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus.
Pap István
erdon.ro
2015. október 6.
Szilágyi Zsolt: szabadság nélkül nincs teljes értékű élet
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról.
Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá, s a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban.
A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is” – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titokban, a „szekuritáté” megfigyelése alatt, elutazni Aradara, a vesztőhely közelébe.
A Néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.”
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagy Sándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról.
Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá, s a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban.
A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is” – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titokban, a „szekuritáté” megfigyelése alatt, elutazni Aradara, a vesztőhely közelébe.
A Néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.”
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagy Sándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma
2015. október 6.
A szabadság szentjeire emlékeztek
Az aradi vértanúkra emlékezetek október 5-én, hétfőn délután a Szent László Egyesület által szervezett előadással. Az eseménynek a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen adott helyet.
Az 1849. október 6-i eseményekre, a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek meg mindazok, akik részt vettek a Szent László Egyesület által szervezett hétfő délutáni rendezvényen. Az emlékezőket Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztotta meg gondolatait. Mint elmondta, október 6-án, október 23-án, március 15-én Erdélyben és Kárpát-medencében, de szerte a világon a szabadságra emlékeznek. „Olyan helyen élünk, ahol gyermekeinknek nagyon zsenge korban meg kell tanulniuk, hogy mi is a szabadság. Harcolni kellett, harcolunk és valószínű a jövőben is harcolni kell majd a szabadságért, amelyért az aradi tizenhármak életüket adták. Fontos, hogy ne feledjük el a szabadság szeretetét, hogy gyermekeink megértsék, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”. Aktuálpolitikai témára kitérve, Szilágyi Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg az európai kereszténység megmaradásáért, Európa határainak megvédéséért is harcolni kell. „Mi magyarok a 1848-49, Trianon, 1956 vagy 1989 félsikere vagy sikertelensége miatt siránkozunk, de ilyenkor rá kell döbbenünk arra, hogy boldog csak az a nemzet lehet, amelynek vannak szabadsághősei, mert ők tartják bennük a hitet, ők nyújtanak példát, elszántságot és ők adnak nekünk erőt” – tette hozzá végezetül.
Előadás
A beszédeket követően a meghívott békéscsabai művészek – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szőke Pál és Tomanek Gábor – dokumentumműsorukban felelevenítették az 1849-es eseményeket, eredeti dokumentumok és iratok, jelentések, napló, levél és beszéd részleteken keresztül. Az előadásból kiderült, mi történt Aradon az ítélet előtt, közben és utána, hogyan zajlott a kivégzés és elhangzott a 13 vértanú utolsó mondata is. A történelmi részletekben gazdag előadásból még az idősebb korosztály is megtudhatott új részleteket. A megemlékezést a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok fellépése színesítette, a két kórus alkalomhoz illő dalokat énekelt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
Az aradi vértanúkra emlékezetek október 5-én, hétfőn délután a Szent László Egyesület által szervezett előadással. Az eseménynek a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen adott helyet.
Az 1849. október 6-i eseményekre, a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek meg mindazok, akik részt vettek a Szent László Egyesület által szervezett hétfő délutáni rendezvényen. Az emlékezőket Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztotta meg gondolatait. Mint elmondta, október 6-án, október 23-án, március 15-én Erdélyben és Kárpát-medencében, de szerte a világon a szabadságra emlékeznek. „Olyan helyen élünk, ahol gyermekeinknek nagyon zsenge korban meg kell tanulniuk, hogy mi is a szabadság. Harcolni kellett, harcolunk és valószínű a jövőben is harcolni kell majd a szabadságért, amelyért az aradi tizenhármak életüket adták. Fontos, hogy ne feledjük el a szabadság szeretetét, hogy gyermekeink megértsék, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”. Aktuálpolitikai témára kitérve, Szilágyi Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg az európai kereszténység megmaradásáért, Európa határainak megvédéséért is harcolni kell. „Mi magyarok a 1848-49, Trianon, 1956 vagy 1989 félsikere vagy sikertelensége miatt siránkozunk, de ilyenkor rá kell döbbenünk arra, hogy boldog csak az a nemzet lehet, amelynek vannak szabadsághősei, mert ők tartják bennük a hitet, ők nyújtanak példát, elszántságot és ők adnak nekünk erőt” – tette hozzá végezetül.
Előadás
A beszédeket követően a meghívott békéscsabai művészek – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szőke Pál és Tomanek Gábor – dokumentumműsorukban felelevenítették az 1849-es eseményeket, eredeti dokumentumok és iratok, jelentések, napló, levél és beszéd részleteken keresztül. Az előadásból kiderült, mi történt Aradon az ítélet előtt, közben és utána, hogyan zajlott a kivégzés és elhangzott a 13 vértanú utolsó mondata is. A történelmi részletekben gazdag előadásból még az idősebb korosztály is megtudhatott új részleteket. A megemlékezést a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok fellépése színesítette, a két kórus alkalomhoz illő dalokat énekelt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2015. október 6.
Harmincéves a Hahota
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. október 7.
„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 10.
VI. Székelyföld Napok
Az összefogás erősítése a cél
Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója.
Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot.
A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András.
A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője.
Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is.
A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon.
A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok.
Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Az összefogás erősítése a cél
Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója.
Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot.
A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András.
A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője.
Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is.
A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon.
A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok.
Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 11.
Kiállítás és könyvbemutató a Székelyföld Napokon
Fotókiállítással, könyvbemutatóval és folklórműsorral vette kezdetét a Székelyföld Napok rendezvénysorozat Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában.
A Képek és értékek című fotókiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából mutatott be válogatást azokról a népi értékekről, amelyekre a ma embere is alapozhat – mondta a megnyitón Vajda András, a társaság alelnöke. A kiállítás a 20. századra jellemző erdélyi magyar népi élet és népi kultúra értékeinek legkülönbözőbb területeit ismertette, kezdve a hagyományos népi mesterségektől, munkafolyamatoktól, a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy-és öltözködéskultúra elemein át egészen a szakrális helyekig. A kiállításhoz Vámszer Géza, Kós Károly, Szabó Tamás, Péterfy László, Vas Géza és mások képeiből válogattak a szervezők. „Ezek a képek azt tudatosítják, hogy még mindig rejlenek olyan értékek a népi kultúrában, amelyekre lehet alapozni” – fogalmazott Vajda András a megnyitón.
Járay Fekete Katalin a Maros Művészegyüttes táncosáról, Sántha Rezsőről írt könyvet, amelynek bemutatóján Jászberényi Emese nyugalmazott rádiószerkesztő beszélgetett a szerzővel és annak interjúalanyával. A Sántha Rezső – a repülő táncos című kötet visszaemlékezéseket, anekdotákat, az együttesről szóló dokumentumokat tartalmaz, emléket állít azoknak, akik 1956-ban létrehozták a mai Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest, annak táncosainak, műszaki munkatársainak, vezetőinek. Járay Fekete Katalin, aki korábban a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Zászló, illetve a rendszerváltás után a Népújság szerkesztője, jelenleg nyugdíjas, a 12. kötetét tette le az olvasók asztalára – hangzott el a könyvbemutatón. Sántha Rezső nyugalmazott táncos egykori élményeiről beszélt, a kezdetekről, gyerekkoráról, valamint arról, hogy a Székely Népi Együttes olyan volt, mint egy nagy család, amelyben közösen örvendtek egymás sikereinek, együtt ünnepeltek, és küzdöttek meg a nehézségekkel.
A Székelyföld Napok rendezvény megnyitóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Nagy József, a Kovásznai megyei önkormányzat alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a három megye közötti összefogás, a megyehatárokon átívelő eseménysorozat jelentőségét. Végül a Szép piros hajnalban című, nemrég bemutatott folklórműsorral ért véget a rendezvénysorozat.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Fotókiállítással, könyvbemutatóval és folklórműsorral vette kezdetét a Székelyföld Napok rendezvénysorozat Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában.
A Képek és értékek című fotókiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából mutatott be válogatást azokról a népi értékekről, amelyekre a ma embere is alapozhat – mondta a megnyitón Vajda András, a társaság alelnöke. A kiállítás a 20. századra jellemző erdélyi magyar népi élet és népi kultúra értékeinek legkülönbözőbb területeit ismertette, kezdve a hagyományos népi mesterségektől, munkafolyamatoktól, a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy-és öltözködéskultúra elemein át egészen a szakrális helyekig. A kiállításhoz Vámszer Géza, Kós Károly, Szabó Tamás, Péterfy László, Vas Géza és mások képeiből válogattak a szervezők. „Ezek a képek azt tudatosítják, hogy még mindig rejlenek olyan értékek a népi kultúrában, amelyekre lehet alapozni” – fogalmazott Vajda András a megnyitón.
Járay Fekete Katalin a Maros Művészegyüttes táncosáról, Sántha Rezsőről írt könyvet, amelynek bemutatóján Jászberényi Emese nyugalmazott rádiószerkesztő beszélgetett a szerzővel és annak interjúalanyával. A Sántha Rezső – a repülő táncos című kötet visszaemlékezéseket, anekdotákat, az együttesről szóló dokumentumokat tartalmaz, emléket állít azoknak, akik 1956-ban létrehozták a mai Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest, annak táncosainak, műszaki munkatársainak, vezetőinek. Járay Fekete Katalin, aki korábban a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Zászló, illetve a rendszerváltás után a Népújság szerkesztője, jelenleg nyugdíjas, a 12. kötetét tette le az olvasók asztalára – hangzott el a könyvbemutatón. Sántha Rezső nyugalmazott táncos egykori élményeiről beszélt, a kezdetekről, gyerekkoráról, valamint arról, hogy a Székely Népi Együttes olyan volt, mint egy nagy család, amelyben közösen örvendtek egymás sikereinek, együtt ünnepeltek, és küzdöttek meg a nehézségekkel.
A Székelyföld Napok rendezvény megnyitóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Nagy József, a Kovásznai megyei önkormányzat alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a három megye közötti összefogás, a megyehatárokon átívelő eseménysorozat jelentőségét. Végül a Szép piros hajnalban című, nemrég bemutatott folklórműsorral ért véget a rendezvénysorozat.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. október 16.
Böjte Csaba árvái a Nyirő-lakban – Kettős házavatás Székelyzsomboron
Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyirő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg.
Hármas ünnepséget tartottak október 15-én, csütörtökön, Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén a Brassó megyei Székelyzsomboron: az egyházközség búcsúján Jakubinyi György érsek kért áldást a felújított régi plébánia, illetve egykori iskola épületére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány legújabb gyermekvédelmi központjára.
Csaba testvér az egyház egyik legnagyobb szentjének és a gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen, Avilai Nagy Szent Teréz védelmébe ajánlott templomának, a zsomborinak az ünnepén kiemelte: az ötszáz éve született misztikus jubileumi évében a karmelita rend megújítójának nevét viseli a most induló gyermekvédelmi központ. Jelenleg Patakfalvi-Nagy József és felesége, Emese Tünde két saját és négy rájuk bízott gyermekkel népesíti be.
Az egyháztanító példája utat mutat – mondta Jakubinyi érsek, felajánlva a szentmisét a gyermekvédelmi központért és az egyházközségért. A szárnyakat bontó helyi intézmény munkájához a védőszent gondolatát kínálta útravalóul: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!"
Azért, hogy Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségében két, példaértékűen felújított egyházi épület megtelik gyermekkacagással, az érsek köszönetet mondott Csaba testvérnek és Tamás Huba plébánosnak, akik külföldi és belföldi segítséggel, összefogva vitelezték ki azt, bízva, hogy folytatódik a templom renoválása is.
Tamás Huba plébános kiemelte a falu lakóinak vendégszeretetét, azt a példaértékű módot, ahogyan négy nemzet hat felekezete együtt él. Az ünnepségen is részt vettek a helybéli evangélikus, unitárius hívek és lelkészeik. Hasonlóképpen a karácsonyfalvi egyházközséghez tartozó filiák is keresztaljával érkeztek számos településről.
A zsomboriak szellemi és lelki életének művelői voltak a kántorok, iskolaigazgatók, köztük Nyirő Mihály, Nyirő József édesapja is. A család képviseletében az író unokája, Balázsfi Csaba és felesége vett részt az ünnepségen. Elhangzott, Nyirő Mihály idejében a szentmise helyszíne osztályteremként működött, harminc diák tanult ott, köztük fia, József is. Az 1892-ben épült és a közelmúltban Bogos Ernő tervei alapján Bálint Antal és csapata által felújított épület visszanyerte patináját, az ajtókon a régi zárak is működnek. A helyiségekben könyvtár-vendégszobát is berendeznek. Utóbbi bútorzatát Haáz Rezső festette.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese kifejtette: a két épület megőrzése a gyermekeken keresztül – az épített örökségen túl – a magyar jövőt szolgálja. Ezért álltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a plébánia tervei mellé, ugyanis minden erőfeszítés a gyermekek felé irányul, hogy élettel töltsék meg a falakat.
Krónika (Kolozsvár)
Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyirő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg.
Hármas ünnepséget tartottak október 15-én, csütörtökön, Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén a Brassó megyei Székelyzsomboron: az egyházközség búcsúján Jakubinyi György érsek kért áldást a felújított régi plébánia, illetve egykori iskola épületére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány legújabb gyermekvédelmi központjára.
Csaba testvér az egyház egyik legnagyobb szentjének és a gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen, Avilai Nagy Szent Teréz védelmébe ajánlott templomának, a zsomborinak az ünnepén kiemelte: az ötszáz éve született misztikus jubileumi évében a karmelita rend megújítójának nevét viseli a most induló gyermekvédelmi központ. Jelenleg Patakfalvi-Nagy József és felesége, Emese Tünde két saját és négy rájuk bízott gyermekkel népesíti be.
Az egyháztanító példája utat mutat – mondta Jakubinyi érsek, felajánlva a szentmisét a gyermekvédelmi központért és az egyházközségért. A szárnyakat bontó helyi intézmény munkájához a védőszent gondolatát kínálta útravalóul: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!"
Azért, hogy Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségében két, példaértékűen felújított egyházi épület megtelik gyermekkacagással, az érsek köszönetet mondott Csaba testvérnek és Tamás Huba plébánosnak, akik külföldi és belföldi segítséggel, összefogva vitelezték ki azt, bízva, hogy folytatódik a templom renoválása is.
Tamás Huba plébános kiemelte a falu lakóinak vendégszeretetét, azt a példaértékű módot, ahogyan négy nemzet hat felekezete együtt él. Az ünnepségen is részt vettek a helybéli evangélikus, unitárius hívek és lelkészeik. Hasonlóképpen a karácsonyfalvi egyházközséghez tartozó filiák is keresztaljával érkeztek számos településről.
A zsomboriak szellemi és lelki életének művelői voltak a kántorok, iskolaigazgatók, köztük Nyirő Mihály, Nyirő József édesapja is. A család képviseletében az író unokája, Balázsfi Csaba és felesége vett részt az ünnepségen. Elhangzott, Nyirő Mihály idejében a szentmise helyszíne osztályteremként működött, harminc diák tanult ott, köztük fia, József is. Az 1892-ben épült és a közelmúltban Bogos Ernő tervei alapján Bálint Antal és csapata által felújított épület visszanyerte patináját, az ajtókon a régi zárak is működnek. A helyiségekben könyvtár-vendégszobát is berendeznek. Utóbbi bútorzatát Haáz Rezső festette.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese kifejtette: a két épület megőrzése a gyermekeken keresztül – az épített örökségen túl – a magyar jövőt szolgálja. Ezért álltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a plébánia tervei mellé, ugyanis minden erőfeszítés a gyermekek felé irányul, hogy élettel töltsék meg a falakat.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 6.
Megnyílt Csíkszeredában a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása
A VI. Székelyföld Napok kiemelkedő rendezvényének sepsiszentgyörgyi megnyitóját követően november 5-én, csütörtökön Csíkszeredába érkezett a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása.
Az eseményt a Lux Aurumque kamarakórus tette még ünnepélyesebbé, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke beszédében kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megszervezett Székelyföldi Napokkal Kovászna, Hargita és Maros megye bebizonyította, hogy kulturális és művelődési téren meg tudják mozgatni a térség lakóit, hiszen a programok színvonalasak voltak, melyek közül kiemelkedik a fotóbiennálé.
Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a zsűrinek 18 országból 148 alkotó által beküldött 1538 munkából kellett kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyek bekerültek a katalógusba. Kovács László Attila kurátor megköszönte a főtámogató Kovászna és Hargita megye tanácsának, illetve az alintézményeikként működő kulturális központok támogatását, ugyanakkor kiemelte, hogy a majd 150 alkotóból 37 Hargita megyei fotóművész bizonyítja, hogy a megyében a vizuális nevelést több intézmény és fotóművész végzi eredményesen.
Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének (FIAP) delegáltja és a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke (AAFR) hangsúlyozta, hogy az első kis, regionális fotóbiennáléhoz képest az idei nemzetközi szintre emelkedett, Székelyföldön ez az első ilyen szintű kiállítás. A katalógus kapcsán, melynek borítóján Vitos Hajnal csíkszeredai művész munkája látható, Balási Csaba megjegyezte: az Székelyföld névjegykártyája, hiszen mindazonáltal, hogy eljut a 18 országba, székelyföldi művészek munkája is nagy számban megtalálható benne.
maszol.ro
A VI. Székelyföld Napok kiemelkedő rendezvényének sepsiszentgyörgyi megnyitóját követően november 5-én, csütörtökön Csíkszeredába érkezett a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása.
Az eseményt a Lux Aurumque kamarakórus tette még ünnepélyesebbé, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke beszédében kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megszervezett Székelyföldi Napokkal Kovászna, Hargita és Maros megye bebizonyította, hogy kulturális és művelődési téren meg tudják mozgatni a térség lakóit, hiszen a programok színvonalasak voltak, melyek közül kiemelkedik a fotóbiennálé.
Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a zsűrinek 18 országból 148 alkotó által beküldött 1538 munkából kellett kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyek bekerültek a katalógusba. Kovács László Attila kurátor megköszönte a főtámogató Kovászna és Hargita megye tanácsának, illetve az alintézményeikként működő kulturális központok támogatását, ugyanakkor kiemelte, hogy a majd 150 alkotóból 37 Hargita megyei fotóművész bizonyítja, hogy a megyében a vizuális nevelést több intézmény és fotóművész végzi eredményesen.
Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének (FIAP) delegáltja és a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke (AAFR) hangsúlyozta, hogy az első kis, regionális fotóbiennáléhoz képest az idei nemzetközi szintre emelkedett, Székelyföldön ez az első ilyen szintű kiállítás. A katalógus kapcsán, melynek borítóján Vitos Hajnal csíkszeredai művész munkája látható, Balási Csaba megjegyezte: az Székelyföld névjegykártyája, hiszen mindazonáltal, hogy eljut a 18 országba, székelyföldi művészek munkája is nagy számban megtalálható benne.
maszol.ro
2015. november 29.
Helytörténeti konferenciát szerveztek Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület a 14. alkalommal megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozat keretében tartott tudományos ülésszakot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címmel.
A szombati, egész napos konferencián zömében helyi történészek értekeztek Marosvásárhely vagy Maros megye történelmét érintő témákról. Pánczél Szilamér, a Maros megyei múzeum munkatársa például arról tartott előadást, hogy az elmúlt évek során a múzeum által koordinált nemzetközi és interdiszciplináris kutatások jóvoltából a római Dacia keleti határvédelmi rendszerének tudományos vizsgálata jelentős paradigmaváltáson esett át. A keleti limes. Stratégia és kutatás vs. kutatástratégia című előadásban a Maros megye területén húzódó limes-szakasz lelőhelyeinek kutatásairól, az azok során felmerült kérdésekről és értelmezési módozatokról beszélt.
A két világháború közötti, közismert iskolapolitikának egyik sajátos szegmensét jelenti az egyházi iskolák helyzete. A katolikus Státus főgimnáziumai kétszeresen kerültek kisebbségi helyzetbe: etnikailag és felekezetileg. Ezt a témát járta körül Tamási Zsolt történész, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Liceum igazgatója A Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium a két világháború között című előadásában.
Az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi íveinek elemzésére vállalkozott Pakot Levente, a Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa. A budapesti történész a lélekösszeírások és népszámlálások egyéni és háztartási adatait elemezve mutatta be a korabeli Marosszék népességének családi- és háztartásszerkezeti jellemzőit.
A marosvásárhelyi ügyvéd, Fekete Andor két emlékiratot is hagyott az utókorra, amelyeket pályája végén, 1949-1950-ben vetett papírra. Az egyik másolatban Marosvásárhelyen, a másik a budapesti Akadémiai Levéltárban található. Az emlékiratok csupán két fontosabb elfoglaltságát járják körbe, az ügyvédi pálya kiemelkedő pereit és a kaszinóban kifejtett tevékenységét, de ezek között bőven akadnak önéletrajzi vonatozások is – mutatott rá Fekete Andor emlékiratairól című előadásában Spielmann Mihály történész.
Pál-Antal Sándor Bernády György városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését ismertette előadásában, Berekméri Árpád Róbert Egyházlátogatás a Marosi Egyházmegyében a két világháború között címmel értekezett, Nagy József a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyainak ábrázolásáról a korabeli helyi sajtóban.
Weisz Szidónia „Nemességed nagyobb dicsőségére...” A somkeréki Erdélyiek privilégiumai a közép- és kora újkorban, Simon Zsolt Marosvásárhely szabad királyi rangra való emelése 1616-ban címmel értekezett, Nemes Gyula Csíkfalvi Csók János, a 18. század templom-és toronyépítő ácsmestere, Murádin János Kristóf A „kicsi magyar világ” politikai keresztmetszete.
Az Erdélyi Párt Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi városi szervezete 1940 és 1944 között, Hámori Péter Székelyföldi „Tennessee-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944, Sárándi Tamás A nagy kihívás. Maros megye és a Székelyföld közellátásának kérdése 1940 őszén című tudományos dolgozatát mutatta be.
A konferencián elhangzott előadások, a tervek szerint kötetben is megjelennek.
Antal Erika
maszol.ro
Az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület a 14. alkalommal megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozat keretében tartott tudományos ülésszakot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címmel.
A szombati, egész napos konferencián zömében helyi történészek értekeztek Marosvásárhely vagy Maros megye történelmét érintő témákról. Pánczél Szilamér, a Maros megyei múzeum munkatársa például arról tartott előadást, hogy az elmúlt évek során a múzeum által koordinált nemzetközi és interdiszciplináris kutatások jóvoltából a római Dacia keleti határvédelmi rendszerének tudományos vizsgálata jelentős paradigmaváltáson esett át. A keleti limes. Stratégia és kutatás vs. kutatástratégia című előadásban a Maros megye területén húzódó limes-szakasz lelőhelyeinek kutatásairól, az azok során felmerült kérdésekről és értelmezési módozatokról beszélt.
A két világháború közötti, közismert iskolapolitikának egyik sajátos szegmensét jelenti az egyházi iskolák helyzete. A katolikus Státus főgimnáziumai kétszeresen kerültek kisebbségi helyzetbe: etnikailag és felekezetileg. Ezt a témát járta körül Tamási Zsolt történész, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Liceum igazgatója A Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium a két világháború között című előadásában.
Az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi íveinek elemzésére vállalkozott Pakot Levente, a Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa. A budapesti történész a lélekösszeírások és népszámlálások egyéni és háztartási adatait elemezve mutatta be a korabeli Marosszék népességének családi- és háztartásszerkezeti jellemzőit.
A marosvásárhelyi ügyvéd, Fekete Andor két emlékiratot is hagyott az utókorra, amelyeket pályája végén, 1949-1950-ben vetett papírra. Az egyik másolatban Marosvásárhelyen, a másik a budapesti Akadémiai Levéltárban található. Az emlékiratok csupán két fontosabb elfoglaltságát járják körbe, az ügyvédi pálya kiemelkedő pereit és a kaszinóban kifejtett tevékenységét, de ezek között bőven akadnak önéletrajzi vonatozások is – mutatott rá Fekete Andor emlékiratairól című előadásában Spielmann Mihály történész.
Pál-Antal Sándor Bernády György városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését ismertette előadásában, Berekméri Árpád Róbert Egyházlátogatás a Marosi Egyházmegyében a két világháború között címmel értekezett, Nagy József a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyainak ábrázolásáról a korabeli helyi sajtóban.
Weisz Szidónia „Nemességed nagyobb dicsőségére...” A somkeréki Erdélyiek privilégiumai a közép- és kora újkorban, Simon Zsolt Marosvásárhely szabad királyi rangra való emelése 1616-ban címmel értekezett, Nemes Gyula Csíkfalvi Csók János, a 18. század templom-és toronyépítő ácsmestere, Murádin János Kristóf A „kicsi magyar világ” politikai keresztmetszete.
Az Erdélyi Párt Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi városi szervezete 1940 és 1944 között, Hámori Péter Székelyföldi „Tennessee-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944, Sárándi Tamás A nagy kihívás. Maros megye és a Székelyföld közellátásának kérdése 1940 őszén című tudományos dolgozatát mutatta be.
A konferencián elhangzott előadások, a tervek szerint kötetben is megjelennek.
Antal Erika
maszol.ro
2015. november 30.
Történész konferenciát tartottak a Kultúrpalotában
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület szervezésében tudományos ülésszakot tartottak szombaton a Magyar Tudomány Napja Erdélyben alkalmából, Marosvásárhelyen.
A 14. fórumot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címszó alatt tartották meg a Kultúrpalota kistermében , amelyen elsősorban a marosvásárhelyi történész kutatók ismertették legújabb kutatási eredményeik, de az ülésszaknak gyergyóremetei, kolozsvári és budapesti meghívottjai is voltak.
A fórumot Simon Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Lóránt a Borsos Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Pánczél Szilamér a Maros Megyei Múzeum régésze a Maros megye területére eső római limes-szakasz lelőhelyeinek kutatása során felvetődött kérdésekre kereste a választ előadásában. Ezt követően Weisz Szidónia a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a somkeréki Erdélyi család közép- és kora újkorban szerzett privilégiumait ismertette. Simon Zsolt a „Gheorghe Şincai” Társadalom- és Bölcsésztudományi Kutatóintézet kutatója az 1616-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Marosvásárhelynek adományozott szabad királyi rang mibenlétéről és az ezzel járó kiváltságokról értekezett.
Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka, csíkfalvi Csók János ácsmesternek a 18. század utolsó harmadában kifejtett tevékenységét vázolta, főleg a mesternek a nagyernyei református templom építése alkalmával kifejtett munkájára fókuszálva. Pakot Levente, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi ívet elemezte. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, előadásában Bernády György marosvásárhelyi polgármester városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését vázolta.
Ebédszünet után a tudományos fórum Spielmann Mihály, a Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetőjének előadásával folytatódott, aki Fekete Andor marosvásárhelyi ügyvéd két emlékiratáról beszélt a jelenlévő közönségnek. Ezt követően Berekméri Árpád-Róbert, az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa a Marosi Egyházmegyében, a két világháború közt tartott egyházlátogatásokról tartott előadást. Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusza a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyait vázolta a korabeli helyi sajtó tükrében. Tamási Zsolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium két világháború közötti történetét ismertette.
Murándi János Kristóf a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának oktatója előadásában a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély legfontosabb magyar politikai formációjának, az Erdélyi Pártnak Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi szervezetét mutatta be. Hámori Péter, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója Székelyföldi „Tennesse-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944 címmel tartott előadást. Sárándi Tamás a Maros Megyei Múzeum munkatársa az 1940 őszén a Székelyföldön fennálló közellátás problémáit és annak megoldási módozatait ismertette.
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület szervezésében tudományos ülésszakot tartottak szombaton a Magyar Tudomány Napja Erdélyben alkalmából, Marosvásárhelyen.
A 14. fórumot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címszó alatt tartották meg a Kultúrpalota kistermében , amelyen elsősorban a marosvásárhelyi történész kutatók ismertették legújabb kutatási eredményeik, de az ülésszaknak gyergyóremetei, kolozsvári és budapesti meghívottjai is voltak.
A fórumot Simon Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Lóránt a Borsos Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Pánczél Szilamér a Maros Megyei Múzeum régésze a Maros megye területére eső római limes-szakasz lelőhelyeinek kutatása során felvetődött kérdésekre kereste a választ előadásában. Ezt követően Weisz Szidónia a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a somkeréki Erdélyi család közép- és kora újkorban szerzett privilégiumait ismertette. Simon Zsolt a „Gheorghe Şincai” Társadalom- és Bölcsésztudományi Kutatóintézet kutatója az 1616-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Marosvásárhelynek adományozott szabad királyi rang mibenlétéről és az ezzel járó kiváltságokról értekezett.
Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka, csíkfalvi Csók János ácsmesternek a 18. század utolsó harmadában kifejtett tevékenységét vázolta, főleg a mesternek a nagyernyei református templom építése alkalmával kifejtett munkájára fókuszálva. Pakot Levente, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi ívet elemezte. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, előadásában Bernády György marosvásárhelyi polgármester városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését vázolta.
Ebédszünet után a tudományos fórum Spielmann Mihály, a Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetőjének előadásával folytatódott, aki Fekete Andor marosvásárhelyi ügyvéd két emlékiratáról beszélt a jelenlévő közönségnek. Ezt követően Berekméri Árpád-Róbert, az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa a Marosi Egyházmegyében, a két világháború közt tartott egyházlátogatásokról tartott előadást. Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusza a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyait vázolta a korabeli helyi sajtó tükrében. Tamási Zsolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium két világháború közötti történetét ismertette.
Murándi János Kristóf a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának oktatója előadásában a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély legfontosabb magyar politikai formációjának, az Erdélyi Pártnak Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi szervezetét mutatta be. Hámori Péter, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója Székelyföldi „Tennesse-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944 címmel tartott előadást. Sárándi Tamás a Maros Megyei Múzeum munkatársa az 1940 őszén a Székelyföldön fennálló közellátás problémáit és annak megoldási módozatait ismertette.
Székelyhon.ro
2015. december 3.
Könyvvásár a nemzettudat jegyében
Második alkalommal bonyolították le a Partiumi Nemzetközi Könyvvásárt. A három napos nagyszabású eseménynek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. Bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók is tarkították az eseménysort.
Először 2013-ban tartották meg a nemzetközi könyvvásárt, és az idén november 27–29. között szervezte meg újra ezt az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület. Nagy József Barna, az esemény egyik fő szervezője elöljáróban kiemelte: „Az volt a célunk, hogy ne egy szokványos könyvvásárt szervezzünk, hanem próbáljunk egy olyan nemzeti jelleget adni a három napnak, ami a váradiakban növeli az itthon érzetet, a nemzettudatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyan szerzőket, előadókat hívtunk meg, akik erősítik ezt az emberekben”. A változatosságra nem lehetett panasz, hiszen a három nap alatt magán a könyvvásáron kívül adventi vásár, kézműves termékek vására is helyet kapott a programban, ugyanakkor bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók, előadások, kézműves-foglalkozások tarkították az eseménysort.
Megnyitó
A nemzetközi könyvvásárt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke nyitotta meg hivatalosan pénteken egy órakor, a Mily nagy ragyogás látszik című bábelőadás előtt. A politikus a jobbára gyerekekből álló közönséghez szólva elmondta, hogy mindig a világosság felé kell haladni, és a keresztény ember számára Jézus a legnagyobb fény, ezért őt kell követni. „Ez a mai nap legyen a kiindulópontja a karácsony felé vezető útnak” – zárta szavait a politikus, majd kezdetét vette a kicsik által várva várt bábelőadás. Vincze László bábművész a betlehemi történetet mutatta be a bábok és saját sugárzó egyéniségének segítségével a jelenlévő gyerekeknek. A sok humorral fűszerezett evangéliumi történet lekötötte a kicsik figyelmét, akik az előadás után kézműves-foglakozásokon vehettek részt.
Könyvbemutatók
A könyvvásár programjának fontos részét képezték a könyvbemutatók: az eseménysorozaton négy szerző mutatkozott be a váradi közönségnek. Elsőként pénteken délután Bökös Borbálával, a PKE oktatójával beszélgetett Lakatos Attila történész a szerző Sárkányos Rend című regénytrilógiájáról, valamint annak most megjelent második, Pokoljárók című kötetéről. Bökös Borbála a beszélgetés során vallott írói munkamódszeréről és alkotói koncepciójáról, a történelmi regény szerepéről a magyar- és a világirodalomban, illetve magának a regénytrilógiának a keletkezéstörténetéről is elárult érdekes részleteket. Másnap, szombaton délután három szerzővel is találkozhatott a váradi közönség. Délután öt órától Szentesi Zöldi László író, újságíró mutatta be Isztambuli vendégség című kötetét, mely a török konyha érdekességeit fedi fel érdekes receptek és történetek segítségével. Az általa említett számos gasztrotörténeti érdekesség közül csak azt emelném ki, hogy Magyarországon a disznóhúsfogyasztás a törökök miatt terjedt el máig is jellemző mértékben: a török hódoltság idején – mivel az oszmánok a disznót tisztátalan állatnak tartották – nem adóztatták meg azokat, akik disznót tenyésztettek, ami miatt a magyar gazdák átálltak a disznótenyésztésre.
Aktuálpolitika
Egy kis aktuálpolitikát is becsempészett előadásába Szentesi Zöldi László, amikor kifejtette, hogy Erdogan török elnök megkísérli visszatéríteni a világi Törökországot a hagyományos iszlám világ felé. „Ez a mostani, iszlamizálódás felé tartó fordulat a török társadalom nagy próbája” – fogalmazott az előadó, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú a világpolitikában, ezért nagyon fontos az, hogy abban az országban rend legyen. „Ha az iszlamista fordulat lezajlik Törökországban, akkor az EU-nak sokkal hamarabb megpecsételődik a sorsa” – vetítette előre az előadó. Ezt az előadást követően Pozsonyi Ádám író olvasott fel írásaiból, majd beszélgetett el Szentesi Zöldi Lászlóval, végezetül pedig Domonkos László mutatott be két kötetet, illetve a Trianoni Szemle idei évkönyvét.
Test, szellem és lélek egysége
A könyvvásár kétségkívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye Papp Lajos szívsebész előadása volt: zsúfolásig megtelt szombaton kora délután a váradi PKE díszterme. Előadása első felében az egészségmegőrzésről és az egészséget veszélyeztető különböző koncepciókról értekezett Papp Lajos. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 1,5 milliárd fehér ember él a Földön. A fehér emberek nagy gondban vannak, mert a jólétükben az egészségüket rombolják főként a helytelen táplálkozással, ugyanakkor szellemüket és lelküket is tönkreteszik. Test, szellem és lélek hármasságának egységét hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őrizni a Teremtő Isten törvényeit. „Amit a Teremtő teremtett, az egészséges, amit az ember manipulál, az nem feltétlenül rossz, csak ha rossz szándékú emberek visszaélnek vele” – fogalmazott Papp Lajos, példaként említve a génmanipulált élelmiszerek, valamint a különböző gyógyszerek – főként a koleszterincsökkentő készítmények – ártalmas voltát. „Egyvalamit ne felejtsünk el: józanul gondolkozni” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki ebben az összefüggésben kiemelte, hogy minden természetes alapanyagból készült, készített élelem egészséges, ellentétben a különféle műételekkel (példaként említette a margarint), mint ahogy az emberi test fiziológiai funkciói is (például az izzadás) hozzájárulnak az ember egészsége megőrzéséhez.
Ősgén és ősnyelv
Előadása második részében a magyar nyelv szépségére és a Kárpát-medencébe való születés kegyelmére hívta fel a figyelmet. Különböző tudományos kutatásokra hivatkozva szóba hozta az ősgén és az ősnyelv fogalmát is anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetben található meg a legnagyobb mértékben az ősgén, illetve a magyar nyelv őrizte meg a legnagyobb mértékben az ún. ősnyelv ősgyökeit.
Pap István
erdon.ro
Második alkalommal bonyolították le a Partiumi Nemzetközi Könyvvásárt. A három napos nagyszabású eseménynek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. Bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók is tarkították az eseménysort.
Először 2013-ban tartották meg a nemzetközi könyvvásárt, és az idén november 27–29. között szervezte meg újra ezt az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület. Nagy József Barna, az esemény egyik fő szervezője elöljáróban kiemelte: „Az volt a célunk, hogy ne egy szokványos könyvvásárt szervezzünk, hanem próbáljunk egy olyan nemzeti jelleget adni a három napnak, ami a váradiakban növeli az itthon érzetet, a nemzettudatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyan szerzőket, előadókat hívtunk meg, akik erősítik ezt az emberekben”. A változatosságra nem lehetett panasz, hiszen a három nap alatt magán a könyvvásáron kívül adventi vásár, kézműves termékek vására is helyet kapott a programban, ugyanakkor bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók, előadások, kézműves-foglalkozások tarkították az eseménysort.
Megnyitó
A nemzetközi könyvvásárt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke nyitotta meg hivatalosan pénteken egy órakor, a Mily nagy ragyogás látszik című bábelőadás előtt. A politikus a jobbára gyerekekből álló közönséghez szólva elmondta, hogy mindig a világosság felé kell haladni, és a keresztény ember számára Jézus a legnagyobb fény, ezért őt kell követni. „Ez a mai nap legyen a kiindulópontja a karácsony felé vezető útnak” – zárta szavait a politikus, majd kezdetét vette a kicsik által várva várt bábelőadás. Vincze László bábművész a betlehemi történetet mutatta be a bábok és saját sugárzó egyéniségének segítségével a jelenlévő gyerekeknek. A sok humorral fűszerezett evangéliumi történet lekötötte a kicsik figyelmét, akik az előadás után kézműves-foglakozásokon vehettek részt.
Könyvbemutatók
A könyvvásár programjának fontos részét képezték a könyvbemutatók: az eseménysorozaton négy szerző mutatkozott be a váradi közönségnek. Elsőként pénteken délután Bökös Borbálával, a PKE oktatójával beszélgetett Lakatos Attila történész a szerző Sárkányos Rend című regénytrilógiájáról, valamint annak most megjelent második, Pokoljárók című kötetéről. Bökös Borbála a beszélgetés során vallott írói munkamódszeréről és alkotói koncepciójáról, a történelmi regény szerepéről a magyar- és a világirodalomban, illetve magának a regénytrilógiának a keletkezéstörténetéről is elárult érdekes részleteket. Másnap, szombaton délután három szerzővel is találkozhatott a váradi közönség. Délután öt órától Szentesi Zöldi László író, újságíró mutatta be Isztambuli vendégség című kötetét, mely a török konyha érdekességeit fedi fel érdekes receptek és történetek segítségével. Az általa említett számos gasztrotörténeti érdekesség közül csak azt emelném ki, hogy Magyarországon a disznóhúsfogyasztás a törökök miatt terjedt el máig is jellemző mértékben: a török hódoltság idején – mivel az oszmánok a disznót tisztátalan állatnak tartották – nem adóztatták meg azokat, akik disznót tenyésztettek, ami miatt a magyar gazdák átálltak a disznótenyésztésre.
Aktuálpolitika
Egy kis aktuálpolitikát is becsempészett előadásába Szentesi Zöldi László, amikor kifejtette, hogy Erdogan török elnök megkísérli visszatéríteni a világi Törökországot a hagyományos iszlám világ felé. „Ez a mostani, iszlamizálódás felé tartó fordulat a török társadalom nagy próbája” – fogalmazott az előadó, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú a világpolitikában, ezért nagyon fontos az, hogy abban az országban rend legyen. „Ha az iszlamista fordulat lezajlik Törökországban, akkor az EU-nak sokkal hamarabb megpecsételődik a sorsa” – vetítette előre az előadó. Ezt az előadást követően Pozsonyi Ádám író olvasott fel írásaiból, majd beszélgetett el Szentesi Zöldi Lászlóval, végezetül pedig Domonkos László mutatott be két kötetet, illetve a Trianoni Szemle idei évkönyvét.
Test, szellem és lélek egysége
A könyvvásár kétségkívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye Papp Lajos szívsebész előadása volt: zsúfolásig megtelt szombaton kora délután a váradi PKE díszterme. Előadása első felében az egészségmegőrzésről és az egészséget veszélyeztető különböző koncepciókról értekezett Papp Lajos. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 1,5 milliárd fehér ember él a Földön. A fehér emberek nagy gondban vannak, mert a jólétükben az egészségüket rombolják főként a helytelen táplálkozással, ugyanakkor szellemüket és lelküket is tönkreteszik. Test, szellem és lélek hármasságának egységét hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őrizni a Teremtő Isten törvényeit. „Amit a Teremtő teremtett, az egészséges, amit az ember manipulál, az nem feltétlenül rossz, csak ha rossz szándékú emberek visszaélnek vele” – fogalmazott Papp Lajos, példaként említve a génmanipulált élelmiszerek, valamint a különböző gyógyszerek – főként a koleszterincsökkentő készítmények – ártalmas voltát. „Egyvalamit ne felejtsünk el: józanul gondolkozni” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki ebben az összefüggésben kiemelte, hogy minden természetes alapanyagból készült, készített élelem egészséges, ellentétben a különféle műételekkel (példaként említette a margarint), mint ahogy az emberi test fiziológiai funkciói is (például az izzadás) hozzájárulnak az ember egészsége megőrzéséhez.
Ősgén és ősnyelv
Előadása második részében a magyar nyelv szépségére és a Kárpát-medencébe való születés kegyelmére hívta fel a figyelmet. Különböző tudományos kutatásokra hivatkozva szóba hozta az ősgén és az ősnyelv fogalmát is anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetben található meg a legnagyobb mértékben az ősgén, illetve a magyar nyelv őrizte meg a legnagyobb mértékben az ún. ősnyelv ősgyökeit.
Pap István
erdon.ro
2015. december 14.
A közelgő ünnepek apropóján
Szombaton a déli órákban a hajdúvárosba látogatott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európai Parlamenti képviselő. Tőkés László, püspöki minőségben, a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával tette tiszteletét a nagyszalontai Arany János általános iskola kisdiákjai előtt. Az ünnepélyes találkozás, az említett iskola tornatermében zajlott, ahol Tőkés László a kisdiákokat, valamint nevelőit köszöntötte. Az Úr Jézus születésének apropóján mondott üdvözlő beszédet, és elénekelt egy, az Urat dicsőítő énekszámot. A találkozás betetőzéseként Nagy József Barnával, a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület elnökével ünnepi csomagokat osztottak szét a kisdiákoknak ünnepélyes pillanatokat szerezve számukra.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Szombaton a déli órákban a hajdúvárosba látogatott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európai Parlamenti képviselő. Tőkés László, püspöki minőségben, a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával tette tiszteletét a nagyszalontai Arany János általános iskola kisdiákjai előtt. Az ünnepélyes találkozás, az említett iskola tornatermében zajlott, ahol Tőkés László a kisdiákokat, valamint nevelőit köszöntötte. Az Úr Jézus születésének apropóján mondott üdvözlő beszédet, és elénekelt egy, az Urat dicsőítő énekszámot. A találkozás betetőzéseként Nagy József Barnával, a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület elnökével ünnepi csomagokat osztottak szét a kisdiákoknak ünnepélyes pillanatokat szerezve számukra.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. december 16.
Sepsiszentgyörgyön nyitottak irodát
Összekapcsolják a kínálatot a kereslettel
A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája.
Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak.
Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg.
Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Összekapcsolják a kínálatot a kereslettel
A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája.
Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak.
Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg.
Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. január 9.
Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 12.
Nagyváradi színészek a Magyar Kultúra Lovagjai között
Az a megtiszteltetés érte nagyváradi magyar közösségünket, hogy a város ismert és elismert két színészét, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost előterjesztették a Magyar Kultúra Lovagjai közzé. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998. szeptemberében hívta életre a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére. A díj átadására évente kerül sor a magyar kultúra napja alkalmából.
Az elmúlt esztendőben a nagyváradi színész házaspárt is jelölték, majd megkeresték Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőit, hogy megerősítsék a jelölés helyességét. Az EMNT nagyváradi képviselői természetesen nagy örömmel segítettek abban, hogy a jelöltek megkaphassák a díjat.
A jelöltségről szóló értesítést január 6-án adták át az EMNT nagyváradi irodájában. Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a színész házaspárt. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke régi jó barátként köszöntötte és méltatta a színész házaspárt.
A díjátadásra január 22-én Budapesten kerül sor a Stefánia Palotában.
Ezúton is gratulálunk a nagyváradi színészeknek a rangos elismeréshez!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az a megtiszteltetés érte nagyváradi magyar közösségünket, hogy a város ismert és elismert két színészét, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost előterjesztették a Magyar Kultúra Lovagjai közzé. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998. szeptemberében hívta életre a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére. A díj átadására évente kerül sor a magyar kultúra napja alkalmából.
Az elmúlt esztendőben a nagyváradi színész házaspárt is jelölték, majd megkeresték Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőit, hogy megerősítsék a jelölés helyességét. Az EMNT nagyváradi képviselői természetesen nagy örömmel segítettek abban, hogy a jelöltek megkaphassák a díjat.
A jelöltségről szóló értesítést január 6-án adták át az EMNT nagyváradi irodájában. Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a színész házaspárt. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke régi jó barátként köszöntötte és méltatta a színész házaspárt.
A díjátadásra január 22-én Budapesten kerül sor a Stefánia Palotában.
Ezúton is gratulálunk a nagyváradi színészeknek a rangos elismeréshez!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. január 18.
Berekméri Árpád-Róbert kötetének bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban
Berekméri Árpád-Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében január 21-én, csütörtökön, 18 órától.
A szerző hosszas és eredményes kutatást, majd feldolgozást követően írta meg a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyű hadosztály történetét. A tábori újság címét (Lesz még kikelet!) viselő kötet megalakulásától kezdve a harctéri szolgálaton át egészen a cseh-morva és osztrák területeken folytatott kilátástalan küzdelmekig, majd a fegyverletételig követi a seregtest nyomát.
A könyv törzsszövegét a 27. honvéd székely könnyű hadosztálynak a hadműveletek során kitüntetett, illetve bizonyítottan hősi halált halt katonái névjegyzékét, valamint a tisztikar névsorát tartalmazó függelékek egészítik ki, és korabeli fényképek, térképek teszik színessé.
A könyvet a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón Nagy József gyergyóremetei történész méltatja. maszol.ro
Berekméri Árpád-Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében január 21-én, csütörtökön, 18 órától.
A szerző hosszas és eredményes kutatást, majd feldolgozást követően írta meg a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyű hadosztály történetét. A tábori újság címét (Lesz még kikelet!) viselő kötet megalakulásától kezdve a harctéri szolgálaton át egészen a cseh-morva és osztrák területeken folytatott kilátástalan küzdelmekig, majd a fegyverletételig követi a seregtest nyomát.
A könyv törzsszövegét a 27. honvéd székely könnyű hadosztálynak a hadműveletek során kitüntetett, illetve bizonyítottan hősi halált halt katonái névjegyzékét, valamint a tisztikar névsorát tartalmazó függelékek egészítik ki, és korabeli fényképek, térképek teszik színessé.
A könyvet a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón Nagy József gyergyóremetei történész méltatja. maszol.ro
2016. január 22.
Székelyek csatasorban
Történelmi előadás az első világháborúról
Vasszékelyek, a császári és királyi 82. gyalogezred az első világháborúban címmel tartott izgalmas előadást Baróton Nagy József gyergyóremetei történész. Csaknem kétórás előadásában részletesen taglalta az előzményeket, vázolta a csatába vonuló seregek szerkezeti felépítését, egy-egy nagy csata lefolyását, végül a háború utolsó fejezetének történéseit.
Térképek segítségével mutatta be az Osztrák-Magyar Monarchia katonai kerületeit, részletezve a XII. katonai kerület szerkezetét, amelyhez a történelmi Erdély is tartozott. Bővebben beszélt a híres 82. gyalogezredről, amelynek tulajdonosa báró Ludwig Schwitzer von Bayersheim gyalogsági tábornok volt, parancsnoka pedig Fülekkelecsényi Szende Ferenc, s amely az egyetlen, többségében magyarokból, vagyis székelyekből álló ezred volt. Ugyanis Csík és Udvarhely vármegyék tartoztak kiegészítési területéhez, azaz innen verbuválták bele a bakákat.
A történész szerint ez az ezred egészen a háború végéig derekasan helytállt, egyike volt a legmegbízhatóbbaknak, katonái gyakorlatilag a végletekig harcoltak. Hogy az Osztrák-Magyar Monarchia végül is vesztesen került ki a háborúból, nem rajtuk múlott – mondta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Történelmi előadás az első világháborúról
Vasszékelyek, a császári és királyi 82. gyalogezred az első világháborúban címmel tartott izgalmas előadást Baróton Nagy József gyergyóremetei történész. Csaknem kétórás előadásában részletesen taglalta az előzményeket, vázolta a csatába vonuló seregek szerkezeti felépítését, egy-egy nagy csata lefolyását, végül a háború utolsó fejezetének történéseit.
Térképek segítségével mutatta be az Osztrák-Magyar Monarchia katonai kerületeit, részletezve a XII. katonai kerület szerkezetét, amelyhez a történelmi Erdély is tartozott. Bővebben beszélt a híres 82. gyalogezredről, amelynek tulajdonosa báró Ludwig Schwitzer von Bayersheim gyalogsági tábornok volt, parancsnoka pedig Fülekkelecsényi Szende Ferenc, s amely az egyetlen, többségében magyarokból, vagyis székelyekből álló ezred volt. Ugyanis Csík és Udvarhely vármegyék tartoztak kiegészítési területéhez, azaz innen verbuválták bele a bakákat.
A történész szerint ez az ezred egészen a háború végéig derekasan helytállt, egyike volt a legmegbízhatóbbaknak, katonái gyakorlatilag a végletekig harcoltak. Hogy az Osztrák-Magyar Monarchia végül is vesztesen került ki a háborúból, nem rajtuk múlott – mondta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 23.
Egy nemzedék (?) vesszőfuttatása
Székely Ferenc interjúkötete
Immár negyedik fejezethez ért Székely Ferenc abban a „makacs” vállalkozásban, melyet pár éve kezdett el: életút-beszélgetést készíteni kerek évfordulós alkotókkal a Kárpát-medence egész területéről. Ebbe a kötetbe tíz beszélgetés került.
A megszólaltatottak legfiatalabbika hatvanéves, legidősebbike kilencven. Végeredményben nem egy generációról van szó, hanem legalábbis kettőről, ráadásul, mint tudjuk, az alkotók általában nem szeretik, ha nemzedékekbe „szuszakoljuk” őket, s akként emlegetjük. A kötet interjúit végigolvasva azonban kiderül, hogy egyvalami nagyon összeköti őket – és ez természetesen nem esztétikai, művészetszemléleti természetű: a kor, amelyben éltek. A kommunista diktatúra. Interjúkról lévén szó, egyéni életutak kerülnek előtérbe, ugyanakkor a beszélgetések úgy is összeolvashatóak, mint e korszak dokumentumai. Így hát egységes egészet alkotnak. Folytatják, kiegészítik egymást, párbeszédbe kerülnek. Mindegyik megszólaltatott alkotó életében cezúraként van jelen az átkosként emlegetett kor, bizonyos értelemben mindegyikük sorsát, karrierjét befolyásolta: egyikét azért, mert félrelökte, másikét, mert külföldre sodorta, harmadikét, mert… Azt is láthatjuk, hogy az ekkor átéltek gyakorta olyan traumákat okoztak, melyeken túl lenni, melyeket feldolgozni tökéletesen sosem lehet(ett). Ami fájdalmasan megdöbbentő: egy letűnt korról emlékeznek az interjúalanyok, gyakorta azzal a tudattal, hogy ők maguk is ama letűnt kor részei, vagyis a mában csak relikviák. Majd mindegyik beszélgetésben előhozódik, hogy hiányzik a társadalmi megbecsülés, hogy az újabb kéziratokra nem találnak kiadókat, hogy… Eme interjúkötet egyik tanulsága, (bár talán nem új dolog…), hogy nem becsüljük eléggé (humán) értelmiségeinket. Visszatérő motívum az is, hogy a pálya delén még „futott a vonat”, aztán az új időknek új szelei vakvágányra sodorták. Érdekes, hogy az efféle megállapítások ellenére sem beszélhetünk frusztrációról, hisz ezek az összegzések nem szemrehányóak, inkább nyugodt-beletörődőek. Egész eddig úgy beszéltem e kötetről, mint egy korszak lenyomatáról. Mégis, az egyéni különbségekre is ki kell térnünk, hisz alkotókról van szó, mással össze nem téveszthető egyéniségekről (a kötetben ábécérendben jelennek meg az interjúk). Ha a téma visszatérő is, a megszólalás, a stílus mindig más: van, akié lírai-rezignált, van, akié (ön)ironikus, van, aki kerek történeteket mesél, epikus részletességgel, van, aki az érzelmei felől közelíti meg a múltat, és olyan is, aki elvonatkoztat, leszűr, teoretizál. Így mindegyik interjú más, visszaadja az egyes szerzők habitusát. Ami még közös: a múlttal való szembenézés kegyetlen őszintesége. Hatvanon túl már tudja az ember, hogy mennyit ér és hol a helye. Ennek nyugodtsága hatja át a beszélgetéseket. Már nincs takargatni- vagy megszépíteni való, már nem szükség óvatoskodni a megnyilatkozásokban, nem kell „helyezkedni”. Ez olykor meglepően nyers kijelentéseket eredményez. A kérdező, Székely Ferenc jól irányítja a beszélgetések menetét. A teljes pályaívek körüljárására törekszik, többnyire kronologikusan haladva, ez némi sematikusságot is ad a beszélgetéseknek, de a válaszadók szeszélye, az emlékezés csapongó volta s az ebből fakadó vargabetűk elég „szövevényessé” teszik ahhoz, hogy az olvasó számára ne tűnhessenek kiszámíthatónak. Székely Ferenc nem titkolt szándéka az is, hogy az interjúk életrajzi dokumentumként is megállják helyüket, ezért hát a beszélgetésekbe ágyazva olyan tényszerű adatok is megjelennek, mint elvégzett tanulmányok, kiadott művek, díjak stb. Mintha csak a későbbi lexikonszerkesztők, wikipédiások munkáját akarná megkönnyíteni. Ez az interjúkötet kortünet, kórtünet, valamint lehetőség egy kérdés felvetésére, s tán megválaszolására is: Mi lehet egy élet sommája? Döbbenetes olvasmány azok számára is (vagy elsősorban azok számára), akik a hatvanra (vagy ne adj’ isten, a kilencvenre) mint valami távoli ködbe vesző csúcsra (avagy kénköves gödörre) gondolnak.
ZSIDÓ FERENC
Interjúk: Ablonczy László, Baróthi Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Tar Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székely Ferenc interjúkötete
Immár negyedik fejezethez ért Székely Ferenc abban a „makacs” vállalkozásban, melyet pár éve kezdett el: életút-beszélgetést készíteni kerek évfordulós alkotókkal a Kárpát-medence egész területéről. Ebbe a kötetbe tíz beszélgetés került.
A megszólaltatottak legfiatalabbika hatvanéves, legidősebbike kilencven. Végeredményben nem egy generációról van szó, hanem legalábbis kettőről, ráadásul, mint tudjuk, az alkotók általában nem szeretik, ha nemzedékekbe „szuszakoljuk” őket, s akként emlegetjük. A kötet interjúit végigolvasva azonban kiderül, hogy egyvalami nagyon összeköti őket – és ez természetesen nem esztétikai, művészetszemléleti természetű: a kor, amelyben éltek. A kommunista diktatúra. Interjúkról lévén szó, egyéni életutak kerülnek előtérbe, ugyanakkor a beszélgetések úgy is összeolvashatóak, mint e korszak dokumentumai. Így hát egységes egészet alkotnak. Folytatják, kiegészítik egymást, párbeszédbe kerülnek. Mindegyik megszólaltatott alkotó életében cezúraként van jelen az átkosként emlegetett kor, bizonyos értelemben mindegyikük sorsát, karrierjét befolyásolta: egyikét azért, mert félrelökte, másikét, mert külföldre sodorta, harmadikét, mert… Azt is láthatjuk, hogy az ekkor átéltek gyakorta olyan traumákat okoztak, melyeken túl lenni, melyeket feldolgozni tökéletesen sosem lehet(ett). Ami fájdalmasan megdöbbentő: egy letűnt korról emlékeznek az interjúalanyok, gyakorta azzal a tudattal, hogy ők maguk is ama letűnt kor részei, vagyis a mában csak relikviák. Majd mindegyik beszélgetésben előhozódik, hogy hiányzik a társadalmi megbecsülés, hogy az újabb kéziratokra nem találnak kiadókat, hogy… Eme interjúkötet egyik tanulsága, (bár talán nem új dolog…), hogy nem becsüljük eléggé (humán) értelmiségeinket. Visszatérő motívum az is, hogy a pálya delén még „futott a vonat”, aztán az új időknek új szelei vakvágányra sodorták. Érdekes, hogy az efféle megállapítások ellenére sem beszélhetünk frusztrációról, hisz ezek az összegzések nem szemrehányóak, inkább nyugodt-beletörődőek. Egész eddig úgy beszéltem e kötetről, mint egy korszak lenyomatáról. Mégis, az egyéni különbségekre is ki kell térnünk, hisz alkotókról van szó, mással össze nem téveszthető egyéniségekről (a kötetben ábécérendben jelennek meg az interjúk). Ha a téma visszatérő is, a megszólalás, a stílus mindig más: van, akié lírai-rezignált, van, akié (ön)ironikus, van, aki kerek történeteket mesél, epikus részletességgel, van, aki az érzelmei felől közelíti meg a múltat, és olyan is, aki elvonatkoztat, leszűr, teoretizál. Így mindegyik interjú más, visszaadja az egyes szerzők habitusát. Ami még közös: a múlttal való szembenézés kegyetlen őszintesége. Hatvanon túl már tudja az ember, hogy mennyit ér és hol a helye. Ennek nyugodtsága hatja át a beszélgetéseket. Már nincs takargatni- vagy megszépíteni való, már nem szükség óvatoskodni a megnyilatkozásokban, nem kell „helyezkedni”. Ez olykor meglepően nyers kijelentéseket eredményez. A kérdező, Székely Ferenc jól irányítja a beszélgetések menetét. A teljes pályaívek körüljárására törekszik, többnyire kronologikusan haladva, ez némi sematikusságot is ad a beszélgetéseknek, de a válaszadók szeszélye, az emlékezés csapongó volta s az ebből fakadó vargabetűk elég „szövevényessé” teszik ahhoz, hogy az olvasó számára ne tűnhessenek kiszámíthatónak. Székely Ferenc nem titkolt szándéka az is, hogy az interjúk életrajzi dokumentumként is megállják helyüket, ezért hát a beszélgetésekbe ágyazva olyan tényszerű adatok is megjelennek, mint elvégzett tanulmányok, kiadott művek, díjak stb. Mintha csak a későbbi lexikonszerkesztők, wikipédiások munkáját akarná megkönnyíteni. Ez az interjúkötet kortünet, kórtünet, valamint lehetőség egy kérdés felvetésére, s tán megválaszolására is: Mi lehet egy élet sommája? Döbbenetes olvasmány azok számára is (vagy elsősorban azok számára), akik a hatvanra (vagy ne adj’ isten, a kilencvenre) mint valami távoli ködbe vesző csúcsra (avagy kénköves gödörre) gondolnak.
ZSIDÓ FERENC
Interjúk: Ablonczy László, Baróthi Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Tar Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 25.
Lesz még kikelet!
Egy székely honvédalakulat története
Nem csak a Székelyföld közelmúltjának magyar vonatkozású hadi történéseit gyűjti csokorba, hanem az egykori harci cselekmények szereplői közül is megszólaltat jó néhányat Berekméri Árpád Róbert történész legújabb, Lesz még kikelet! című könyvében, melyet csütörtököm mutattak be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az értékelő Nagy József gyergyóremetei történésztől megtudhattuk, hogy a kötet a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyűhadosztály 1940–1945 közötti történetét dolgozza fel, címét pedig az egykori tábori újságról kapta. Megjelenése ugyanakkor újdonságnak számít, hiszen 1945 óta ez az első monográfia, melyet székely szerző egy székelyföldi honvédalakulatról írt. Ez a furcsa tény az észak-erdélyi magyar csapattestekre vonatkozó forrásanyagok háborúban történt elpusztulásával magyarázható. Ugyanakkor Berekméri Árpád bebizonyította, kitartó és következetes kutatómunkával ezt a hiányt is pótolni lehet.
A könyvet személyes visszaemlékezések, háborús naplók, levéltári anyagok és az állományban szolgáló férfiakkal készített interjúk feldolgozása teszi kerek egésszé. Elolvasásával pedig a megalakulásától kezdve a cseh-morva, valamint osztrák területeken folytatott küzdelmeken át a fegyverletételig nyomon követhető a hadosztály története.
A találkozó második felében szóra emelkedő szerző csodálattal vegyes tisztelettel beszélt az általa megismert több száz honvédről, akik életkedvét nem tudták megtörni sem a háború borzalmai, sem az utána elszenvedett hadifogság viszontagságai, sem a kommunizmus kegyetlen évei. Éppen ezért idős korukban is egyenes tartás és sajátos székely kedély jellemezte őket.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Egy székely honvédalakulat története
Nem csak a Székelyföld közelmúltjának magyar vonatkozású hadi történéseit gyűjti csokorba, hanem az egykori harci cselekmények szereplői közül is megszólaltat jó néhányat Berekméri Árpád Róbert történész legújabb, Lesz még kikelet! című könyvében, melyet csütörtököm mutattak be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az értékelő Nagy József gyergyóremetei történésztől megtudhattuk, hogy a kötet a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyűhadosztály 1940–1945 közötti történetét dolgozza fel, címét pedig az egykori tábori újságról kapta. Megjelenése ugyanakkor újdonságnak számít, hiszen 1945 óta ez az első monográfia, melyet székely szerző egy székelyföldi honvédalakulatról írt. Ez a furcsa tény az észak-erdélyi magyar csapattestekre vonatkozó forrásanyagok háborúban történt elpusztulásával magyarázható. Ugyanakkor Berekméri Árpád bebizonyította, kitartó és következetes kutatómunkával ezt a hiányt is pótolni lehet.
A könyvet személyes visszaemlékezések, háborús naplók, levéltári anyagok és az állományban szolgáló férfiakkal készített interjúk feldolgozása teszi kerek egésszé. Elolvasásával pedig a megalakulásától kezdve a cseh-morva, valamint osztrák területeken folytatott küzdelmeken át a fegyverletételig nyomon követhető a hadosztály története.
A találkozó második felében szóra emelkedő szerző csodálattal vegyes tisztelettel beszélt az általa megismert több száz honvédről, akik életkedvét nem tudták megtörni sem a háború borzalmai, sem az utána elszenvedett hadifogság viszontagságai, sem a kommunizmus kegyetlen évei. Éppen ezért idős korukban is egyenes tartás és sajátos székely kedély jellemezte őket.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 28.
Bemutatják ismeretlen értékeinket
Gyergyó térségének hatalmas tudományos, értelmiségi potenciálja van. Csak nem látjuk, és ezért nem tudunk róla – hangzott el a Gyergyói Szemle tudományos, ismeretterjesztő folyóirat első számának bemutatóján.
Az új kiadvány éppen ezen kíván változtatni. Eddig a világ számos rangos egyetemén végzett vagy akár ott tanító Gyergyószékről származó kutatók, neves tudományos szakemberek nem volt, ahol munkájukat ismertessék az itthoniakkal, nem volt lehetőség, hogy egy helyen dolgozzanak, együtt gondolkodjanak, együtt írjanak a saját itthoni közösségük számára. A Gyergyói Szemle ezt az űrt tölti be mostantól.
Amint azt Nagy József, a kiadvány megálmodója és vezető szerkesztője elmondta, másfél év próbálkozás kellett ahhoz, hogy az első lapszám az olvasók kezébe kerüljön. És nem az volt a gond, hogy nem volt, aki írjon, nem volt híján a Szemle értékes írásoknak. Közel negyven Gyergyóban élő, illetve innen elszármazott, magasan képzett értelmiségieket kerestek meg, hogy szerzőként szerepeljenek a kiadványban. Mindannyian igennel válaszoltak. Ők is fontosnak látták, legyen Gyergyószéknek egy tudományos, ismeretterjesztő kiadványa, ami nem szaklap, nem csak egy-egy tudományágat ölel fel, hanem a térség számos problémáját, a térséggel kapcsolatos tanulmányokat tartalmaz, tudományos színnel, értekező jelleggel megírva.
Amint Nagy József elmondta, rangos szaklapokban Kolozsváron, Budapesten és máshol komoly tudományos művek olvashatók, olyanok, amelyek szorosan kötődnek Gyergyóhoz. gyergyói emberek, vagy éppen Gyergyóról szóló szóló munkák ezek. De éppen Gyergyóban senki nem látja, így nem is olvassa senki itt ezeket. Csak abból évekig meg lehetne szerkeszteni a Gyergyói Szemlét, ha ezeket egybegyűjtenék – mondta. Azonban az új kiadvány gerincét éppen olyan művek alkotják, amelyek pontosan a gyergyói olvasókhoz szólnak.
Egy másik célkitűzése a Gyergyói Szemlének, hogy utat mutasson a hazatéréshez a rengeteg egyetemistának. Rábírni őket, hogy vizsgadolgozataikhoz, doktori disszertációikhoz gyergyói témát válasszanak. Ahhoz itthon kell kutatómunkát folytatni, így ezáltal szorosabb kapcsolat alakulhat ki az otthoni közösséggel. A Gyergyói Szemle első száma, 116 oldalon közöl tanulmányokat. A kiadvány központi témája az első világháború, annak százéves évfordulója kapcsán.
Az anyagiak hiányoztak. Az elképzelés az volt, hogy a gyergyói térségről szóló, annak problémáit tudományos szinten, értekező jelleggel taglaló folyóiratot a közösség önerőből hozza létre. Úgy gondolták, a gyergyószéki önkormányzatok hozzájárulásából kerül ki a nyomdaköltséghez és egyéb kiadásokhoz a forrás. Ígéreteket kaptak. Tényleges hozzájárulást azonban egyelőre a remetei önkormányzat nyújtott, és habár nem szerettek volna „idegenhez” folyamodni, a Bethlen Gábor Alap támogatása is kellett a lapkiadáshoz. A kiadványt csütörtökön Szárhegyen is bemutatták, de hamarosan a többi gyergyószéki településen is ismertetik majd a Gyergyói Szemlét.
Ha lenne anyagi háttér, akár négyszer is megjelenhetne évente. A szerkesztők a második számot tervezik, ennek megjelenése szeptemberre várható, témája sajnos időszerű: az elvándorlás.
Gergely Imre. Székelyhon.ro
Gyergyó térségének hatalmas tudományos, értelmiségi potenciálja van. Csak nem látjuk, és ezért nem tudunk róla – hangzott el a Gyergyói Szemle tudományos, ismeretterjesztő folyóirat első számának bemutatóján.
Az új kiadvány éppen ezen kíván változtatni. Eddig a világ számos rangos egyetemén végzett vagy akár ott tanító Gyergyószékről származó kutatók, neves tudományos szakemberek nem volt, ahol munkájukat ismertessék az itthoniakkal, nem volt lehetőség, hogy egy helyen dolgozzanak, együtt gondolkodjanak, együtt írjanak a saját itthoni közösségük számára. A Gyergyói Szemle ezt az űrt tölti be mostantól.
Amint azt Nagy József, a kiadvány megálmodója és vezető szerkesztője elmondta, másfél év próbálkozás kellett ahhoz, hogy az első lapszám az olvasók kezébe kerüljön. És nem az volt a gond, hogy nem volt, aki írjon, nem volt híján a Szemle értékes írásoknak. Közel negyven Gyergyóban élő, illetve innen elszármazott, magasan képzett értelmiségieket kerestek meg, hogy szerzőként szerepeljenek a kiadványban. Mindannyian igennel válaszoltak. Ők is fontosnak látták, legyen Gyergyószéknek egy tudományos, ismeretterjesztő kiadványa, ami nem szaklap, nem csak egy-egy tudományágat ölel fel, hanem a térség számos problémáját, a térséggel kapcsolatos tanulmányokat tartalmaz, tudományos színnel, értekező jelleggel megírva.
Amint Nagy József elmondta, rangos szaklapokban Kolozsváron, Budapesten és máshol komoly tudományos művek olvashatók, olyanok, amelyek szorosan kötődnek Gyergyóhoz. gyergyói emberek, vagy éppen Gyergyóról szóló szóló munkák ezek. De éppen Gyergyóban senki nem látja, így nem is olvassa senki itt ezeket. Csak abból évekig meg lehetne szerkeszteni a Gyergyói Szemlét, ha ezeket egybegyűjtenék – mondta. Azonban az új kiadvány gerincét éppen olyan művek alkotják, amelyek pontosan a gyergyói olvasókhoz szólnak.
Egy másik célkitűzése a Gyergyói Szemlének, hogy utat mutasson a hazatéréshez a rengeteg egyetemistának. Rábírni őket, hogy vizsgadolgozataikhoz, doktori disszertációikhoz gyergyói témát válasszanak. Ahhoz itthon kell kutatómunkát folytatni, így ezáltal szorosabb kapcsolat alakulhat ki az otthoni közösséggel. A Gyergyói Szemle első száma, 116 oldalon közöl tanulmányokat. A kiadvány központi témája az első világháború, annak százéves évfordulója kapcsán.
Az anyagiak hiányoztak. Az elképzelés az volt, hogy a gyergyói térségről szóló, annak problémáit tudományos szinten, értekező jelleggel taglaló folyóiratot a közösség önerőből hozza létre. Úgy gondolták, a gyergyószéki önkormányzatok hozzájárulásából kerül ki a nyomdaköltséghez és egyéb kiadásokhoz a forrás. Ígéreteket kaptak. Tényleges hozzájárulást azonban egyelőre a remetei önkormányzat nyújtott, és habár nem szerettek volna „idegenhez” folyamodni, a Bethlen Gábor Alap támogatása is kellett a lapkiadáshoz. A kiadványt csütörtökön Szárhegyen is bemutatták, de hamarosan a többi gyergyószéki településen is ismertetik majd a Gyergyói Szemlét.
Ha lenne anyagi háttér, akár négyszer is megjelenhetne évente. A szerkesztők a második számot tervezik, ennek megjelenése szeptemberre várható, témája sajnos időszerű: az elvándorlás.
Gergely Imre. Székelyhon.ro