Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 31.
Szobra lesz IV. Béla királynak
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 8.
Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Nagy Alpár: az észak-erdélyi magyarság 70 éve a négy év „kicsi magyar világ” erőforrásából él z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából az Agnus Rádió interjúsorozatot indított, amelyben egyrészt szakemberek vázolják az akkori történelmi és egyházi helyzetet, másrészt idős embereket szólaltatnak meg, akik annak idején gyerekként átélték az akkori időszakot. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük ezeknek az interjúknak a szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat második interjújában Nagy Alpár lelkipásztor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának egyetemi adjunktusa ismerteti a református egyház helyzetét a II. bécsi döntés utáni időszakban. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
Meglepetés volt
Azt tudni kell, hogy a bécsi döntés elég váratlanul jött. Nem számítottak rá! Bár a visszaemlékezések szerint sejtették, hogy valami történik, mert mindenki feszülten figyelte a korábban lezajlott Turnu Severin-i tárgyalásokat, és sejtették, hogy ha nem békés, akkor hadi úton, de határrevízió fog történni. Arra nem számított senki, hogy egyik napról a másikra kihirdetik, hogy Erdély egy része Magyarországhoz fog tartozni. Wass Albert Jönnek című könyvének bevezetőjében is írja, hogy kalapot kell lengetni azok előtt, akik kimaradtak ebből. A kormányzó a szeptember 6-i bevonulás alkalmából Kolozsváron tartott beszédében is mondja, hogy szeretettel gondolunk azokra, akik most nem tértek vissza a magyar hazához, és imádkozunk és dolgozunk értük. Az egyik meglepetés az volt, hogy ilyen hirtelen jött a bécsi döntés, és a másik, hogy színmagyar területek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Sok helyen inkább logisztikai mint etnikai szempontokat követett a Belvedere palotában meghúzott új határ.
Meglepő és csüggesztő volt például, hogy Nagyenyed és környéke nem kerül vissza, és csüggesztő volt a tordaszentlászlói völgy lakói számára, mert Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, mind színmagyar falvak voltak, de a községet alkotó román falvak miatt a község szintjén a románság többségben volt, ezért ez a rész nem került vissza itt, közvetlenül Kolozsvár szomszédságában. Érthetetlen, hogy miért nem került vissza Györgyfalva például, illetve Kolozsvártól keletre, délkeletre húzódó rész Ajtonnyal, Patával.
Kiürülnek dél-erdélyi gyülekezetek
Meglepetésként érte a döntés az egyházat is. Augusztus 29-én volt igazgatótanácsi gyűlés, egy nappal a bécsi döntés kihirdetése előtt. A jegyzőkönyvekben semmi nem utal arra, hogy valaki is szólt volna, hogy itt valami történni fog, aztán másnap kihirdetik a bécsi döntést. Vásárhelyi János püspök elmondása szerint azt az éjszakát álmatlanul, forgolódva töltötte, és Teleki Pál miniszterelnök éjféli beszéde volt az, ami megadta neki is az irányvonalat. Teleki Pál azt mondta, hogy most az első magyar feladat a kötelesség teljesítése. Mindenki keljen fel és végezze a munkáját úgy, mintha semmi sem történt volna. Akkor Vásárhelyi végiggondolta, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Nagyon bonyolult volt egy kettészakadt egyházkerület kérdését megoldani.
A két ország törvénykezése különbözött. A román kultusztörvény kimondta, hogy más ország területéről egyházat irányítani Romániában nem lehet. Ezzel próbálták kizárni a római katolikus egyház vatikáni irányítását. Másrészt pontosan a református egyházzal kapcsolatban akarták kizárni azt, hogy bármilyen módon kapcsolódjon a magyarországi református testéhez. Ezt Vásárhelyi püspök jól tudta. Azt is jól tudta, hogy a püspöknek hűségesküt kell tenni a román királynak. De a bécsi döntés kimondta, hogy elveszti a román állampolgárságát azzal, hogy a magyar állampolgárság javára optál. Azt is tudta, hogy magyar állampolgárként nem lehet püspöke a Romániában maradt, magyar reformátusoknak.
Tudni kell, hogy az optálás miatt masszív migráció indul Dél-Erdélyből északra.
Elmennek azok, akik észak-erdélyi származásúak voltak, de Dél-Erdélyben dolgoztak.
A székely bányászok a Zsil völgyéből, a székely munkások Brassóból, Bukarestből mind visszatérnek a Magyarországhoz csatolt területekre. Viszont a nem földhöz kötődő réteg is távozik, például a kereskedők, az iparosok, a hivatalnokok, a gyári munkások vagy a vasútnál dolgozók. Ezeknek egyik része is elmegy, főleg azért, mert a bécsi döntés miatti bosszúból a román hatóságok a magyarokkal szemben numerus clausust vezetnek be (korlátozzák a magyar alkalmazottak számát), illetve ezeket az embereket elbocsátják. Egész gyülekezetek ürülnek ki, csak két példát mondanék: Konstanca mindössze 30 lélekkel marad a bécsi döntés után, a lelkésze is távozik, illetve Petrila-Lónyaytelepen a 600 lélekből a bécsi döntés után mindössze ötven marad. Várható volt az is, hogy a gyülekezetekkel együtt a lelkészek is mennek, hisz ők is pontosan a nem földhöz kötött réteghez tartoztak. Volt a lelkészi karnak egy bizonyos szűk rétege, aki küldetésként vállalta a Dél-Erdélyben való helytállást, de nagy részük legszívesebben eltávozott volna. Most ezt meg kellett állítani.
Azt is meg kellett állítani, hogy a nyáj szétszéledjen, teljes káosz lett volna. Vásárhelyi püspök úgy gondolta, hogy ideiglenes intézőbizottságot nevez ki Dél-Erdélyben. Egyetlenegy Dél-Erdélyben maradt lelkész volt, aki igazgatótanácsi tag is volt, Nagy Ferenc, a gyulafehérvári egyházmegye esperese, tövisi lelkész. Őt bízza meg azzal, hogy hozzon létre ideiglenes intézőbizottságot addig, amíg megszerveződik a végleges egyház.
Szabadság (Kolozsvár)
Nagy Alpár: az észak-erdélyi magyarság 70 éve a négy év „kicsi magyar világ” erőforrásából él z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából az Agnus Rádió interjúsorozatot indított, amelyben egyrészt szakemberek vázolják az akkori történelmi és egyházi helyzetet, másrészt idős embereket szólaltatnak meg, akik annak idején gyerekként átélték az akkori időszakot. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük ezeknek az interjúknak a szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat második interjújában Nagy Alpár lelkipásztor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának egyetemi adjunktusa ismerteti a református egyház helyzetét a II. bécsi döntés utáni időszakban. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
Meglepetés volt
Azt tudni kell, hogy a bécsi döntés elég váratlanul jött. Nem számítottak rá! Bár a visszaemlékezések szerint sejtették, hogy valami történik, mert mindenki feszülten figyelte a korábban lezajlott Turnu Severin-i tárgyalásokat, és sejtették, hogy ha nem békés, akkor hadi úton, de határrevízió fog történni. Arra nem számított senki, hogy egyik napról a másikra kihirdetik, hogy Erdély egy része Magyarországhoz fog tartozni. Wass Albert Jönnek című könyvének bevezetőjében is írja, hogy kalapot kell lengetni azok előtt, akik kimaradtak ebből. A kormányzó a szeptember 6-i bevonulás alkalmából Kolozsváron tartott beszédében is mondja, hogy szeretettel gondolunk azokra, akik most nem tértek vissza a magyar hazához, és imádkozunk és dolgozunk értük. Az egyik meglepetés az volt, hogy ilyen hirtelen jött a bécsi döntés, és a másik, hogy színmagyar területek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Sok helyen inkább logisztikai mint etnikai szempontokat követett a Belvedere palotában meghúzott új határ.
Meglepő és csüggesztő volt például, hogy Nagyenyed és környéke nem kerül vissza, és csüggesztő volt a tordaszentlászlói völgy lakói számára, mert Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, mind színmagyar falvak voltak, de a községet alkotó román falvak miatt a község szintjén a románság többségben volt, ezért ez a rész nem került vissza itt, közvetlenül Kolozsvár szomszédságában. Érthetetlen, hogy miért nem került vissza Györgyfalva például, illetve Kolozsvártól keletre, délkeletre húzódó rész Ajtonnyal, Patával.
Kiürülnek dél-erdélyi gyülekezetek
Meglepetésként érte a döntés az egyházat is. Augusztus 29-én volt igazgatótanácsi gyűlés, egy nappal a bécsi döntés kihirdetése előtt. A jegyzőkönyvekben semmi nem utal arra, hogy valaki is szólt volna, hogy itt valami történni fog, aztán másnap kihirdetik a bécsi döntést. Vásárhelyi János püspök elmondása szerint azt az éjszakát álmatlanul, forgolódva töltötte, és Teleki Pál miniszterelnök éjféli beszéde volt az, ami megadta neki is az irányvonalat. Teleki Pál azt mondta, hogy most az első magyar feladat a kötelesség teljesítése. Mindenki keljen fel és végezze a munkáját úgy, mintha semmi sem történt volna. Akkor Vásárhelyi végiggondolta, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Nagyon bonyolult volt egy kettészakadt egyházkerület kérdését megoldani.
A két ország törvénykezése különbözött. A román kultusztörvény kimondta, hogy más ország területéről egyházat irányítani Romániában nem lehet. Ezzel próbálták kizárni a római katolikus egyház vatikáni irányítását. Másrészt pontosan a református egyházzal kapcsolatban akarták kizárni azt, hogy bármilyen módon kapcsolódjon a magyarországi református testéhez. Ezt Vásárhelyi püspök jól tudta. Azt is jól tudta, hogy a püspöknek hűségesküt kell tenni a román királynak. De a bécsi döntés kimondta, hogy elveszti a román állampolgárságát azzal, hogy a magyar állampolgárság javára optál. Azt is tudta, hogy magyar állampolgárként nem lehet püspöke a Romániában maradt, magyar reformátusoknak.
Tudni kell, hogy az optálás miatt masszív migráció indul Dél-Erdélyből északra.
Elmennek azok, akik észak-erdélyi származásúak voltak, de Dél-Erdélyben dolgoztak.
A székely bányászok a Zsil völgyéből, a székely munkások Brassóból, Bukarestből mind visszatérnek a Magyarországhoz csatolt területekre. Viszont a nem földhöz kötődő réteg is távozik, például a kereskedők, az iparosok, a hivatalnokok, a gyári munkások vagy a vasútnál dolgozók. Ezeknek egyik része is elmegy, főleg azért, mert a bécsi döntés miatti bosszúból a román hatóságok a magyarokkal szemben numerus clausust vezetnek be (korlátozzák a magyar alkalmazottak számát), illetve ezeket az embereket elbocsátják. Egész gyülekezetek ürülnek ki, csak két példát mondanék: Konstanca mindössze 30 lélekkel marad a bécsi döntés után, a lelkésze is távozik, illetve Petrila-Lónyaytelepen a 600 lélekből a bécsi döntés után mindössze ötven marad. Várható volt az is, hogy a gyülekezetekkel együtt a lelkészek is mennek, hisz ők is pontosan a nem földhöz kötött réteghez tartoztak. Volt a lelkészi karnak egy bizonyos szűk rétege, aki küldetésként vállalta a Dél-Erdélyben való helytállást, de nagy részük legszívesebben eltávozott volna. Most ezt meg kellett állítani.
Azt is meg kellett állítani, hogy a nyáj szétszéledjen, teljes káosz lett volna. Vásárhelyi püspök úgy gondolta, hogy ideiglenes intézőbizottságot nevez ki Dél-Erdélyben. Egyetlenegy Dél-Erdélyben maradt lelkész volt, aki igazgatótanácsi tag is volt, Nagy Ferenc, a gyulafehérvári egyházmegye esperese, tövisi lelkész. Őt bízza meg azzal, hogy hozzon létre ideiglenes intézőbizottságot addig, amíg megszerveződik a végleges egyház.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 8.
Köröstárkány ünnepelt
Köröstárkány volt a fő helyszíne a III. Fekete-Körös völgyi Magyar Napok szeptember 5-i, szombati rendezvényeinek. Ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap a helyi református templomban, majd Bartók Béla mellszobrának avatójával folytatódott a délelőtt, délután pedig a szabadtéri szórakoztató rendezvényeké volt a főszerep.
Az 1960-1975 között konfirmáltak találkozóját felölelő istentiszteleten Márk evangéliumának 11. fejezetéből szólt az ige Sebestyén László Ede lelkipásztor tolmácsolásában, és egyben a közös énekszó is arról adott bizonyságot a színültig megtelt templomban, hogy az ünnep alkalmával „Itt van Isten köztünk”.
Isten gondviselése a hit, szeretet és megbocsátás útján kíván vezetni mindenkit az új lehetőségek felé. Az olyan összetartó, értéket megőrző és továbbadó találkozások, mint a Fekete-Körös völgyi szórvány ünnepe kiváló lehetőséget ad arra, hogy a közösség erejét mindenki együtt tapasztalhassa meg – hangzott el.
Szakács Zoltán, a tárkányiak korábbi lelkipásztora köszöntötte ezután a gyülekezetet, majd néma felállással emlékeztek azokra, akik már nem lehettek jelen az ünnepen.
Megható szavalat és ének hangzott el végezetül özv. Bunta Ferencnétől, majd ünnepélyesen a templom elé vonult a gyülekezet, ahol Bartók Béla Deák Árpád által készített mellszobrát leplezték le közösen a szervező helyi és megyei RMDSZ, valamint a tárkányi egyház képviselői. S bár Bartók hatalmas életműve és hagyatéka után, illetve mellett igen nehéz megszólalni, azért néhány ünnepi szónoklat még következett.
Sebestyén László Ede lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy Köröstárkányban a megbékélés jelképévé és nem az ellenségeskedés tárgyává válik majd az otthonra talált Bartók-szobor. Bartók dél-bihari gyűjtéseiről, különösen a köröstárkányi népzenei anyagról ejtett szót ezután rendkívül precízen dokumentálva Szakács Zoltán lelkész: „emléket állítunk annak, aki emléket állított nekünk” – zárta mondandóját.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Bartók dél-bihari gyűjtéseinek rögös útjára emlékeztetve utalt a Belényes felé tartó, még ma is rögös útviszonyokra, majd a román és magyar népzenét egyaránt gyűjtő alkotó példáját idézve hangsúlyozta, nem lehet megállítani azt, aki hittel és folytonossággal próbál a jó ügyek mellett kitartani.
Bartók eljött, leásott a gyökerekig, megtalálta a tiszta forrást, és felmutatta azokat az értékeket, melyek mindannyiunkat közelebb hozhatnak egymáshoz – foglalhatjuk össze a zeneszerző hitvallásában a felszólalók gondolatait.
Borsi Imre Lóránt, a megyei RMDSZ társadalmi kapcsolattartásért felelős ügyvezető alelnöke és Mikló Ernő, a tárkányi helyi RMDSZ képviselője mondott még köszöntőt, majd közösen leleplezték Bartók mellszobrát a templom előtt.
Bartók tanár úr szobrának éles és egyenes tekintete figyelte ezután Egyed István megható szavalatát, a Tárkányi Serkentők férfikarának autentikus népdalénekét és a debreceni Hajdú Néptánccsoport rövid előadását.
A debreceni huszárok kíséretében ezután mindenki átvonult a Fekete-Körös melletti sportpályára, ahol a hivatalos megnyitót és az áldást követően megkezdődött a szeretetvendégség és az estébe nyúló szórakoztató programok. A koradélutáni napsütésben a színpadon énekszó és tánc következett és gulyásfőzés illata lengte be a teret, ez utóbbi ízletes eredményeit már mindenki türelmetlenül várta. A későbbiekben a színpadi program a népzene felől a könnyűzene irányába tolódott el. Nagy Feró esti fellépését már jóllakottan, de azért átvitt értelemben kiéhezve várta már a közönség.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Köröstárkány volt a fő helyszíne a III. Fekete-Körös völgyi Magyar Napok szeptember 5-i, szombati rendezvényeinek. Ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap a helyi református templomban, majd Bartók Béla mellszobrának avatójával folytatódott a délelőtt, délután pedig a szabadtéri szórakoztató rendezvényeké volt a főszerep.
Az 1960-1975 között konfirmáltak találkozóját felölelő istentiszteleten Márk evangéliumának 11. fejezetéből szólt az ige Sebestyén László Ede lelkipásztor tolmácsolásában, és egyben a közös énekszó is arról adott bizonyságot a színültig megtelt templomban, hogy az ünnep alkalmával „Itt van Isten köztünk”.
Isten gondviselése a hit, szeretet és megbocsátás útján kíván vezetni mindenkit az új lehetőségek felé. Az olyan összetartó, értéket megőrző és továbbadó találkozások, mint a Fekete-Körös völgyi szórvány ünnepe kiváló lehetőséget ad arra, hogy a közösség erejét mindenki együtt tapasztalhassa meg – hangzott el.
Szakács Zoltán, a tárkányiak korábbi lelkipásztora köszöntötte ezután a gyülekezetet, majd néma felállással emlékeztek azokra, akik már nem lehettek jelen az ünnepen.
Megható szavalat és ének hangzott el végezetül özv. Bunta Ferencnétől, majd ünnepélyesen a templom elé vonult a gyülekezet, ahol Bartók Béla Deák Árpád által készített mellszobrát leplezték le közösen a szervező helyi és megyei RMDSZ, valamint a tárkányi egyház képviselői. S bár Bartók hatalmas életműve és hagyatéka után, illetve mellett igen nehéz megszólalni, azért néhány ünnepi szónoklat még következett.
Sebestyén László Ede lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy Köröstárkányban a megbékélés jelképévé és nem az ellenségeskedés tárgyává válik majd az otthonra talált Bartók-szobor. Bartók dél-bihari gyűjtéseiről, különösen a köröstárkányi népzenei anyagról ejtett szót ezután rendkívül precízen dokumentálva Szakács Zoltán lelkész: „emléket állítunk annak, aki emléket állított nekünk” – zárta mondandóját.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Bartók dél-bihari gyűjtéseinek rögös útjára emlékeztetve utalt a Belényes felé tartó, még ma is rögös útviszonyokra, majd a román és magyar népzenét egyaránt gyűjtő alkotó példáját idézve hangsúlyozta, nem lehet megállítani azt, aki hittel és folytonossággal próbál a jó ügyek mellett kitartani.
Bartók eljött, leásott a gyökerekig, megtalálta a tiszta forrást, és felmutatta azokat az értékeket, melyek mindannyiunkat közelebb hozhatnak egymáshoz – foglalhatjuk össze a zeneszerző hitvallásában a felszólalók gondolatait.
Borsi Imre Lóránt, a megyei RMDSZ társadalmi kapcsolattartásért felelős ügyvezető alelnöke és Mikló Ernő, a tárkányi helyi RMDSZ képviselője mondott még köszöntőt, majd közösen leleplezték Bartók mellszobrát a templom előtt.
Bartók tanár úr szobrának éles és egyenes tekintete figyelte ezután Egyed István megható szavalatát, a Tárkányi Serkentők férfikarának autentikus népdalénekét és a debreceni Hajdú Néptánccsoport rövid előadását.
A debreceni huszárok kíséretében ezután mindenki átvonult a Fekete-Körös melletti sportpályára, ahol a hivatalos megnyitót és az áldást követően megkezdődött a szeretetvendégség és az estébe nyúló szórakoztató programok. A koradélutáni napsütésben a színpadon énekszó és tánc következett és gulyásfőzés illata lengte be a teret, ez utóbbi ízletes eredményeit már mindenki türelmetlenül várta. A későbbiekben a színpadi program a népzene felől a könnyűzene irányába tolódott el. Nagy Feró esti fellépését már jóllakottan, de azért átvitt értelemben kiéhezve várta már a közönség.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. szeptember 9.
VI. Erdőhegyi Magyar Napok
Összefogásban a siker kulcsa
Amint azt előre meghirdettük, szombaton és vasárnap VI. alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napokat, amelyeknek a programja szombaton este az iskola sporttermében filmvetítéssel indult. Vasárnap, az egykori egyházi iskola telkén felállított szabadtéri sátor közelében 10 órakor 7 csapat részvételével indult a bográcsfőző verseny, de az iskolaudvaron sportversenyeket is szerveztek. 13 órakor a szabadtéri színpadról Pusztai Matild tanítónő, műsorvezető üdvözölte a szaporodó közönséget, majd Bíró Zoltán kisjenői RMDSZ-elnök, városi tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, örömének adva hangot, amiért az Erdőhegyi Napok a magyar kultúra hagyományőrző ünnepévé váltak. A szervezési munkáért köszönetet mondott a pedagógusoknak, a szülőknek, illetve a segítőknek, majd mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánt. Sime Judit iskolaigazgató elöljáróban köszönetet mondott a támogatóknak, a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagóguskollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában segítettek. Miután jó szórakozást kívánt, Pusztai Matild ismertette a gyermekprogramok előkészítésén a vakációban is fáradozott pedagógusok, Bíró Margit, Csáki Margit, Gál Éva, Henţ Annamária, Hotăran Zsuzsanna, Molnár Erzsébet, Máté Erzsébet, Szilasi Ildikó, Sime Sorin, valamint Sime Judit igazgató neveit, köszönetet mondva mindnyájuknak. Ugyancsak köszönet jár a pedagógus férjeknek is, akik amellett, hogy sokat segítettek az előkészületekben, megfőzik az iskola pörköltjét is. A programban elsőként a VI. osztályosok akrobata táncának, majd a VIII. osztályosok énekkarának tapsolt a nagyszámúra szaporodott közönség. Érdekes volt látni a VII. osztályosok Így mulattunk régen, így mulatunk ma című előadását, melyen a régi, csoportos tevékenységen alapult szórakozó hagyományoktól a mostani, korszerű eszközök használatával egyéni szórakozássá fajuló időtöltést többször is ruhát, illetve ritmust váltva szemléltettek. Utánuk a III–IV. osztályosok cowboy tánca, majd a IV. osztályosok moderntánca érdemelt ki vastapsot. Az iskolások előadását a Fáy Szeréna Iskolakórus népdalcsokra zárta az iskolások műsorát.
Néptáncgála, színes program
Az induló néptáncgálát az ágyai Tőzike tánccsoport 5 párjának – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára előadott – délalföldi tánca nyitotta meg, aratott sikert. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya tánccsoport 10 párja Kiss-Gál Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára előadott szatmári táncainak tapsolt a közönség. Ezt követően ugyancsak a nagyzerindi, de ezúttal az Ibolya békési szlovák táncai hozták lázba a közönséget. A zerindiek műsorát az ágyai Tőzike által bemutatott szatmári tánc színesítette, majd az ugyancsak nagyzerindi Kisibolya szigetközi tánca érdemelt ki vastapsot. A zerindiek jó formájáról kialakult véleményt az Ibolya szatmári tánca tovább erősítette. A továbbiakban a siomonyifalvi Leveles tánccsoport Péter Adél és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai, illetve rövid szünet után kalotaszegi ruhába átöltözve, lendületes kalotaszegi tánccal kedveskedett.
Utánuk az Erdőhegyi Napokon rendszeresen fellépő Bogdan Veliciu és partnere, a nagyszalontai Kádár Debóra előbb társasági standard táncokkal, majd dél-amerikai táncokkal ragadták magukkal a közönség figyelmét, tetszését. A műsorvezető a szünetekben, a fánksütésre és pörköltfőzésre vonatkozó kérdéseket tett fel, a gyermekek pedig, jó feleteikkel egy-egy kicsi labdát nyerhettek, amelyekből a legtöbbet szerzők indulhattak a Tied a mikrofon című versenyben.
Időközben sor került a délelőtti sportrendezvények díjazására is. A futballtorna győzteseit, Butai Zoltánt és Oláh Andrást várták a színpadra, míg a II. díjat az Erdőhegyi pumák érdemelték ki.
A pörköltfőző verseny eredményét Sime Judit és nt. Pap József lelkipásztor hirdették ki. III. díjat nyert Kelemen Gáspár és csapata, illetve a Szövetség Erdőhegyért csapat. II. díjjal jutalmazták Ozsvár András és Hégely Levente, illetve az Erdőhegyi Általános Iskola csapatának a főztjét. Megosztva, az I. díjat, valamint az érte járó oklevelet Kertai György, illetve Székely Éva és férje, Attila pörköltje érdemelte ki. Ezt követően bő félórán át a székudvari román tánccsoport alföldi román táncokat adott elő.
Utána Hotăran Bernadett három népdalt énekelt Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével. A szintén hagyományos fellépők, a kisjenői Mini Step moderntánc-csoport tagjai többször átöltözve, igen lendületes táncokat adtak elő, míg Alex Mladin is táncdalokkal szórakoztatta közönséget.
A továbbiakban az okányi Fekete Zoltán énekelt magyar nótákat az Ötvös László prímás által vezetett Alföldi cigányzenekar kíséretével, a felesége, Csilla közreműködésével. Jó félórás műsorukon a közönség együtt énekelt velük. 20 óra tájban érkezett meg Faragó Péter RMDSZ megyei elnök, aki Bíró Zoltán kisjenői elnök társaságában a szabadtéri színpadról köszöntötte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért részt vehet a magyar hagyományőrzés e szép rendezvényén. 21 óra tájban lépett a színpadra a nap sztárvendége, Nagy Feró és a Beatrice zenekar, amely fergeteges hangulatot diktált, a beígért 90 percet túlhaladva, majdnem két órán át mulattatta a közönséget. Utána Nagy Feróval lehetett fotókat készíteni, illetve dedikált.
10 perces pazar tűzijáték következett, majd az éjfélig tartó szabadtéri bálon a Roller zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
Köszönet
A nagy sikerű VI. Erdőhegyi Napok szervezői ezúton is köszönetet mondanak a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagógus kollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik összefogva, a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
Összefogásban a siker kulcsa
Amint azt előre meghirdettük, szombaton és vasárnap VI. alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napokat, amelyeknek a programja szombaton este az iskola sporttermében filmvetítéssel indult. Vasárnap, az egykori egyházi iskola telkén felállított szabadtéri sátor közelében 10 órakor 7 csapat részvételével indult a bográcsfőző verseny, de az iskolaudvaron sportversenyeket is szerveztek. 13 órakor a szabadtéri színpadról Pusztai Matild tanítónő, műsorvezető üdvözölte a szaporodó közönséget, majd Bíró Zoltán kisjenői RMDSZ-elnök, városi tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, örömének adva hangot, amiért az Erdőhegyi Napok a magyar kultúra hagyományőrző ünnepévé váltak. A szervezési munkáért köszönetet mondott a pedagógusoknak, a szülőknek, illetve a segítőknek, majd mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánt. Sime Judit iskolaigazgató elöljáróban köszönetet mondott a támogatóknak, a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagóguskollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában segítettek. Miután jó szórakozást kívánt, Pusztai Matild ismertette a gyermekprogramok előkészítésén a vakációban is fáradozott pedagógusok, Bíró Margit, Csáki Margit, Gál Éva, Henţ Annamária, Hotăran Zsuzsanna, Molnár Erzsébet, Máté Erzsébet, Szilasi Ildikó, Sime Sorin, valamint Sime Judit igazgató neveit, köszönetet mondva mindnyájuknak. Ugyancsak köszönet jár a pedagógus férjeknek is, akik amellett, hogy sokat segítettek az előkészületekben, megfőzik az iskola pörköltjét is. A programban elsőként a VI. osztályosok akrobata táncának, majd a VIII. osztályosok énekkarának tapsolt a nagyszámúra szaporodott közönség. Érdekes volt látni a VII. osztályosok Így mulattunk régen, így mulatunk ma című előadását, melyen a régi, csoportos tevékenységen alapult szórakozó hagyományoktól a mostani, korszerű eszközök használatával egyéni szórakozássá fajuló időtöltést többször is ruhát, illetve ritmust váltva szemléltettek. Utánuk a III–IV. osztályosok cowboy tánca, majd a IV. osztályosok moderntánca érdemelt ki vastapsot. Az iskolások előadását a Fáy Szeréna Iskolakórus népdalcsokra zárta az iskolások műsorát.
Néptáncgála, színes program
Az induló néptáncgálát az ágyai Tőzike tánccsoport 5 párjának – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára előadott – délalföldi tánca nyitotta meg, aratott sikert. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya tánccsoport 10 párja Kiss-Gál Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára előadott szatmári táncainak tapsolt a közönség. Ezt követően ugyancsak a nagyzerindi, de ezúttal az Ibolya békési szlovák táncai hozták lázba a közönséget. A zerindiek műsorát az ágyai Tőzike által bemutatott szatmári tánc színesítette, majd az ugyancsak nagyzerindi Kisibolya szigetközi tánca érdemelt ki vastapsot. A zerindiek jó formájáról kialakult véleményt az Ibolya szatmári tánca tovább erősítette. A továbbiakban a siomonyifalvi Leveles tánccsoport Péter Adél és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai, illetve rövid szünet után kalotaszegi ruhába átöltözve, lendületes kalotaszegi tánccal kedveskedett.
Utánuk az Erdőhegyi Napokon rendszeresen fellépő Bogdan Veliciu és partnere, a nagyszalontai Kádár Debóra előbb társasági standard táncokkal, majd dél-amerikai táncokkal ragadták magukkal a közönség figyelmét, tetszését. A műsorvezető a szünetekben, a fánksütésre és pörköltfőzésre vonatkozó kérdéseket tett fel, a gyermekek pedig, jó feleteikkel egy-egy kicsi labdát nyerhettek, amelyekből a legtöbbet szerzők indulhattak a Tied a mikrofon című versenyben.
Időközben sor került a délelőtti sportrendezvények díjazására is. A futballtorna győzteseit, Butai Zoltánt és Oláh Andrást várták a színpadra, míg a II. díjat az Erdőhegyi pumák érdemelték ki.
A pörköltfőző verseny eredményét Sime Judit és nt. Pap József lelkipásztor hirdették ki. III. díjat nyert Kelemen Gáspár és csapata, illetve a Szövetség Erdőhegyért csapat. II. díjjal jutalmazták Ozsvár András és Hégely Levente, illetve az Erdőhegyi Általános Iskola csapatának a főztjét. Megosztva, az I. díjat, valamint az érte járó oklevelet Kertai György, illetve Székely Éva és férje, Attila pörköltje érdemelte ki. Ezt követően bő félórán át a székudvari román tánccsoport alföldi román táncokat adott elő.
Utána Hotăran Bernadett három népdalt énekelt Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével. A szintén hagyományos fellépők, a kisjenői Mini Step moderntánc-csoport tagjai többször átöltözve, igen lendületes táncokat adtak elő, míg Alex Mladin is táncdalokkal szórakoztatta közönséget.
A továbbiakban az okányi Fekete Zoltán énekelt magyar nótákat az Ötvös László prímás által vezetett Alföldi cigányzenekar kíséretével, a felesége, Csilla közreműködésével. Jó félórás műsorukon a közönség együtt énekelt velük. 20 óra tájban érkezett meg Faragó Péter RMDSZ megyei elnök, aki Bíró Zoltán kisjenői elnök társaságában a szabadtéri színpadról köszöntötte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért részt vehet a magyar hagyományőrzés e szép rendezvényén. 21 óra tájban lépett a színpadra a nap sztárvendége, Nagy Feró és a Beatrice zenekar, amely fergeteges hangulatot diktált, a beígért 90 percet túlhaladva, majdnem két órán át mulattatta a közönséget. Utána Nagy Feróval lehetett fotókat készíteni, illetve dedikált.
10 perces pazar tűzijáték következett, majd az éjfélig tartó szabadtéri bálon a Roller zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
Köszönet
A nagy sikerű VI. Erdőhegyi Napok szervezői ezúton is köszönetet mondanak a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a kisjenői RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Egyesületnek, a pedagógus kollégáknak és férjeiknek, illetve mindazoknak, akik összefogva, a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 20.
Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templom
A Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Büszkék lehetnek a bándiak
Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt.
Örüljetek!
Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket!
Egyedül Istené a dicsőség!
Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette.
– Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom.
Hálaadás, köszöntések
A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg.
A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
A Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Büszkék lehetnek a bándiak
Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt.
Örüljetek!
Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket!
Egyedül Istené a dicsőség!
Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette.
– Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom.
Hálaadás, köszöntések
A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg.
A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 12.
Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 10-I SZÁMÁBÓL
Ha már amúgy is sorozatokról beszéltünk, vegyünk szemügyre egy eltérő jellegűt is, mégpedig azét a művészét, aki az egy személyhez köthető alkotások mennyiségének rekordere volt ezen a tárlaton. Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarc sorozatairól van szó, amelyek a címlapokkal együtt 61-61 nyomattal állítanak emléket nemzeti Pantheonunk példamutató alakjainak, illetve a történelem zivataraival ma még dacoló vagy éppen a régen porrá lett kultúrtörténeti jelentőségű építményeinknek. Az emlékezés asztala és az Önarckép Kafkával különálló grafikai lapok; mindkettő a szerző bravúros tollrajz-technikájának ikonikus darabjai. Guszti – akinek halk szavú édesapja id. Cseh Gusztáv, a Képzőművészeti Főiskola írásművészet tanára volt, és a betűk, a kalligráfia szeretetére engem is oktatott –, a tudatosan meglendülő vonalak világát már kisgyermekként jól ismerte, így korán megteremtette szellemi tartalommal átszőtt rajzkultúrájának összetéveszthetetlen jellemvonásait. S mihelyt a testet öltött forma parádéja a zenitre ért, csupán a tartalom elmélyítése nyújthatta számára a továbblépés valódi zálogát. A történelem mámorító aromája pedig, amely bűvkörébe vonta észrevétlenül, nemzeti fogantatású vallomásokat hívott életre portré- és műemléksorozatainak míves képtereiben.
Cseh igen szoros baráti kapcsolatot ápolt Gergely István elismert kolozsvári szobrászművésszel. Kettőjük világszemléletének lényegi azonossága, valamint műtermeik közvetlen szomszédsága motiválhatta Gergelyt is a hasonló tradíciókban gyökerező alkotások megálmodására. (A seregszemlén tizenhat hollófekete domborműve sorakozott a falakon: Ady Endre, Benedek Elek, Báthory István, Bethlen Gábor stb.). Végső soron így ölthettek alakot művelődéstörténetünk zászlóvivőinek hitelesen dokumentált, síkban és plasztikában is kivitelezett képmásciklusai. (Meglehet, talán épp akkoriban kezdett csírázni bennem is egy hasonló szándék – ami viszont csak évtizedekkel később valósult meg –, hogy a piktúra legnagyobbjainak állítsak emléket, ezúttal szélesebb értelmezésben, európai kitekintéssel, vászonra megfestve, miként azt nemrégiben a Nagymesterek című, reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnokát felidéző kötetemben meg is tettem).
Cseh Gusztival és Gergely Pistával sűrűn bejártuk Székelyföld szép emlékhelyeit; ilyenkor többnyire Alsócsernátonban horgonyoztunk le a Haszmann család múzeumértékű néprajzi gyűjteménnyel hívogató, vendégszeretetéről elhíresült birtokán. Ott, ahol ma a szelek cibálta óriásfenyők alatt Gusztinak cserzett kopjafa állít emléket immár örökkön tartó vándorútján; Gergely Pistának pedig saját keze munkája, a székely kultúrhistória neves szülöttjét, Bod Pétert ábrázoló szobra, amellyel az 1973-ban hivatalosan is kapunyitó Csernátoni Múzeumot, valamint a becses szülöttről elnevezett Közművelődési Egyesületet ajándékozta meg.
Nyári alkotótáborok már akkor hívogattak művészeket szép számmal Erdély-szerte.
Talán a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban működő volt a legismertebb mindahány közül. De szép pillanatok emlékeztetnek a Sepsiszentgyörgytől alig három kilométernyire meghúzódó Árkos településen eltöltött napokra is, báró Szentkereszty Béla romantikus környezetben bujkáló, csónakázótóval, hidakkal, ligetekkel tarkított kastélyának idilli hangulatokat sugalmazó egykori birtokán. Plugor Sándor festőművész (becenevén: PöSö) – akinek jó néhány remekbe szabott munkájával a budavári seregszemlén is találkozhattunk (Olvasó, Illyés Gyula illusztráció, Szilágyi Domokos emlékére, Önarckép stb.) – maga is jelen volt több alkalommal Árkoson. Festő létére eminens rajzolóként és illusztrátorként is tekintettünk rá; jellemzően fekete alapú fehér érrendszerekben lüktető rajzai, olykor barokkosan, máskor puritán dallamvonalak szűkszavúságával elbeszélve, igen népszerűek lettek.
Árkosra érkezésünk után, még pár napig Plugor, Gergely, Cseh és jómagam is, a környékkel való ismerkedés közepette önfeledten „kortyolgattuk” a szellemlazító perceket – ahelyett, hogy verejtékes munkával ütöttük volna agyon a kacérkodó helybéli romantikát. Így aztán igencsak váratlanul ért, amikor Sylvester Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Színház egykori színigazgatója, akkoriban a Művelődési Bizottság vezetője telefonon, némi aggodalommal a hangjában közölte: Nagy Ferdinánd, a megyei pártbizottság első embere egy órán belül látogatást kíván tenni a táborban, hogy bizonyságot nyerjen, miféle remekműveket hoztak létre a meginvitált mesterek. Persze bemutatható művek nem léteztek. Egyetlenegy sem. Legalábbis akkor még nem. A két fekete gépjármű pedig máris gördült befelé az egykor lópatákhoz szokott, békebeli időket megélt gyöngykavicsos ösvényszalagon.
Nem tehettünk mást: fogadnunk kellett az érkezőt. Méghozzá ott, ahol a kastély egyik szárnya alatt tisztes vinotéka húzódott meg, amely a téli hónapok mezőgazdasági konferenciáinak időszakában sokak kedvelt tartózkodási helye volt. Ominózus találkozásunkkor Gergely Pista, mihelyt mód nyílt rá, nyomban helyet foglalt Nagy Ferdinánd szomszédságában, a biztonsági legények pedig – borpince ide, borpince oda – (tán bizalom hiányában?) a magukkal hozott italosüvegeket helyezték el a terebélyes tölgyfaasztalon. S még mielőtt bármiféle diskurzus kezdetét vehette volna, Gergely határozott szókimondásával, eltaposhatatlan igazságérzetével, esélyt sem adva bárkinek a közbeszólásra, magával ragadón kezdte ecsetelni a Miklóssy Gábortól hallott teóriát, ami a „fejben” történő alkotás szükségességét helyezi mindenekkel szemben előtérbe. Ami közismerten arról szólt, hogy minél teljesebb művet szándékozunk létrehozni, annál elmélyültebben, időt sem kímélve érleljük bensőnkben az összerakható, apró részleteket. Eszerint tehát: azért nem láthatók még a művek, mert most készülnek. Mármint: mibennünk. Az elmélet újszerűségének meglepetése, úgy tűnt, váratlanul érte, és szíven is ütötte az első titkárt, aki ez irányú tájékozatlanságát palástolandó, már szóba se hozta a remélt látványképeket. Aztán jött még egy fagyott mosoly, még egy hűvös pohár bor, és további eredményes elmélyülést kívánva sietősen asztalt bontott, távozásra szánva el magát. Miközben a gépkocsi mélyfeketéje elnyelte testes sziluettjét, az egyik „közalkalmazott” még visszaröppent, az asztalról begyűjtötte az alig használt, kiváló párlattal töltött boros flaskókat, majd példás rendet hagyva maga után, csapattársaival tovaszállt.
Árkossy István
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 10-I SZÁMÁBÓL
Ha már amúgy is sorozatokról beszéltünk, vegyünk szemügyre egy eltérő jellegűt is, mégpedig azét a művészét, aki az egy személyhez köthető alkotások mennyiségének rekordere volt ezen a tárlaton. Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarc sorozatairól van szó, amelyek a címlapokkal együtt 61-61 nyomattal állítanak emléket nemzeti Pantheonunk példamutató alakjainak, illetve a történelem zivataraival ma még dacoló vagy éppen a régen porrá lett kultúrtörténeti jelentőségű építményeinknek. Az emlékezés asztala és az Önarckép Kafkával különálló grafikai lapok; mindkettő a szerző bravúros tollrajz-technikájának ikonikus darabjai. Guszti – akinek halk szavú édesapja id. Cseh Gusztáv, a Képzőművészeti Főiskola írásművészet tanára volt, és a betűk, a kalligráfia szeretetére engem is oktatott –, a tudatosan meglendülő vonalak világát már kisgyermekként jól ismerte, így korán megteremtette szellemi tartalommal átszőtt rajzkultúrájának összetéveszthetetlen jellemvonásait. S mihelyt a testet öltött forma parádéja a zenitre ért, csupán a tartalom elmélyítése nyújthatta számára a továbblépés valódi zálogát. A történelem mámorító aromája pedig, amely bűvkörébe vonta észrevétlenül, nemzeti fogantatású vallomásokat hívott életre portré- és műemléksorozatainak míves képtereiben.
Cseh igen szoros baráti kapcsolatot ápolt Gergely István elismert kolozsvári szobrászművésszel. Kettőjük világszemléletének lényegi azonossága, valamint műtermeik közvetlen szomszédsága motiválhatta Gergelyt is a hasonló tradíciókban gyökerező alkotások megálmodására. (A seregszemlén tizenhat hollófekete domborműve sorakozott a falakon: Ady Endre, Benedek Elek, Báthory István, Bethlen Gábor stb.). Végső soron így ölthettek alakot művelődéstörténetünk zászlóvivőinek hitelesen dokumentált, síkban és plasztikában is kivitelezett képmásciklusai. (Meglehet, talán épp akkoriban kezdett csírázni bennem is egy hasonló szándék – ami viszont csak évtizedekkel később valósult meg –, hogy a piktúra legnagyobbjainak állítsak emléket, ezúttal szélesebb értelmezésben, európai kitekintéssel, vászonra megfestve, miként azt nemrégiben a Nagymesterek című, reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnokát felidéző kötetemben meg is tettem).
Cseh Gusztival és Gergely Pistával sűrűn bejártuk Székelyföld szép emlékhelyeit; ilyenkor többnyire Alsócsernátonban horgonyoztunk le a Haszmann család múzeumértékű néprajzi gyűjteménnyel hívogató, vendégszeretetéről elhíresült birtokán. Ott, ahol ma a szelek cibálta óriásfenyők alatt Gusztinak cserzett kopjafa állít emléket immár örökkön tartó vándorútján; Gergely Pistának pedig saját keze munkája, a székely kultúrhistória neves szülöttjét, Bod Pétert ábrázoló szobra, amellyel az 1973-ban hivatalosan is kapunyitó Csernátoni Múzeumot, valamint a becses szülöttről elnevezett Közművelődési Egyesületet ajándékozta meg.
Nyári alkotótáborok már akkor hívogattak művészeket szép számmal Erdély-szerte.
Talán a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban működő volt a legismertebb mindahány közül. De szép pillanatok emlékeztetnek a Sepsiszentgyörgytől alig három kilométernyire meghúzódó Árkos településen eltöltött napokra is, báró Szentkereszty Béla romantikus környezetben bujkáló, csónakázótóval, hidakkal, ligetekkel tarkított kastélyának idilli hangulatokat sugalmazó egykori birtokán. Plugor Sándor festőművész (becenevén: PöSö) – akinek jó néhány remekbe szabott munkájával a budavári seregszemlén is találkozhattunk (Olvasó, Illyés Gyula illusztráció, Szilágyi Domokos emlékére, Önarckép stb.) – maga is jelen volt több alkalommal Árkoson. Festő létére eminens rajzolóként és illusztrátorként is tekintettünk rá; jellemzően fekete alapú fehér érrendszerekben lüktető rajzai, olykor barokkosan, máskor puritán dallamvonalak szűkszavúságával elbeszélve, igen népszerűek lettek.
Árkosra érkezésünk után, még pár napig Plugor, Gergely, Cseh és jómagam is, a környékkel való ismerkedés közepette önfeledten „kortyolgattuk” a szellemlazító perceket – ahelyett, hogy verejtékes munkával ütöttük volna agyon a kacérkodó helybéli romantikát. Így aztán igencsak váratlanul ért, amikor Sylvester Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Színház egykori színigazgatója, akkoriban a Művelődési Bizottság vezetője telefonon, némi aggodalommal a hangjában közölte: Nagy Ferdinánd, a megyei pártbizottság első embere egy órán belül látogatást kíván tenni a táborban, hogy bizonyságot nyerjen, miféle remekműveket hoztak létre a meginvitált mesterek. Persze bemutatható művek nem léteztek. Egyetlenegy sem. Legalábbis akkor még nem. A két fekete gépjármű pedig máris gördült befelé az egykor lópatákhoz szokott, békebeli időket megélt gyöngykavicsos ösvényszalagon.
Nem tehettünk mást: fogadnunk kellett az érkezőt. Méghozzá ott, ahol a kastély egyik szárnya alatt tisztes vinotéka húzódott meg, amely a téli hónapok mezőgazdasági konferenciáinak időszakában sokak kedvelt tartózkodási helye volt. Ominózus találkozásunkkor Gergely Pista, mihelyt mód nyílt rá, nyomban helyet foglalt Nagy Ferdinánd szomszédságában, a biztonsági legények pedig – borpince ide, borpince oda – (tán bizalom hiányában?) a magukkal hozott italosüvegeket helyezték el a terebélyes tölgyfaasztalon. S még mielőtt bármiféle diskurzus kezdetét vehette volna, Gergely határozott szókimondásával, eltaposhatatlan igazságérzetével, esélyt sem adva bárkinek a közbeszólásra, magával ragadón kezdte ecsetelni a Miklóssy Gábortól hallott teóriát, ami a „fejben” történő alkotás szükségességét helyezi mindenekkel szemben előtérbe. Ami közismerten arról szólt, hogy minél teljesebb művet szándékozunk létrehozni, annál elmélyültebben, időt sem kímélve érleljük bensőnkben az összerakható, apró részleteket. Eszerint tehát: azért nem láthatók még a művek, mert most készülnek. Mármint: mibennünk. Az elmélet újszerűségének meglepetése, úgy tűnt, váratlanul érte, és szíven is ütötte az első titkárt, aki ez irányú tájékozatlanságát palástolandó, már szóba se hozta a remélt látványképeket. Aztán jött még egy fagyott mosoly, még egy hűvös pohár bor, és további eredményes elmélyülést kívánva sietősen asztalt bontott, távozásra szánva el magát. Miközben a gépkocsi mélyfeketéje elnyelte testes sziluettjét, az egyik „közalkalmazott” még visszaröppent, az asztalról begyűjtötte az alig használt, kiváló párlattal töltött boros flaskókat, majd példás rendet hagyva maga után, csapattársaival tovaszállt.
Árkossy István
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 25.
Emlékezés Kárpát-medencei tragédiáinkra
Magyarország számos településén emlékeznek ezekben a napokban a kommunizmus áldozataira.
Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.
Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
Ugyanakkor a kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította, következésképpen ezekben a napokban rájuk is emlékeznek. Szabadság (Kolozsvár)
Magyarország számos településén emlékeznek ezekben a napokban a kommunizmus áldozataira.
Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.
Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
Ugyanakkor a kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította, következésképpen ezekben a napokban rájuk is emlékeznek. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 8.
Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el.
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára.
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban.
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve.
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül. Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett.
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal.
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában.
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában. 1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást.
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el.
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára.
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban.
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve.
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül. Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett.
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal.
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában.
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában. 1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást.
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap
2016. március 21.
Mesterhúzás
A magyar kormány magas rangú állami kitüntetésben részesítette Tőkés Lászlót, a Magyar Becsület Rendet adományozva neki, ahhoz hasonló indoklással, mint amivel Traian Băsescu 2009-ben kitüntette a Románia csillaga érdemrenddel. Mesterhúzás volt ez Orbánék részéről, hiszen Johannis gesztusát nemcsak Tőkés László hívei és szövetségesei, hanem nyílt politikai ellenfelei is élesen elítélték, legyen szó az RMDSZ volt és jelenlegi elnökéről, román értelmiségiek egész soráról vagy olyan SZDSZ-es veteránról, mint Tamás Gáspár Miklós. Külön élvezet olvasni, hogy a román sajtó szerint is leckét adtak Orbánék eleganciából Johannisnak és a vele eseti koalícióban levő utódkommunista társaságnak. Akadt olyan román sajtótermék, mely meglehetősen keményen fogalmazott, az állítva, méltatólag (!), hogy a magyar vezetés megalázta (umilește) a román elnököt.
Hab a tortán, hogy még a nagy tekintélyű baloldali hetilap, a Der Spiegel is élesen bírálta Johannist, aki vélhetően már rég megbánta, hogy belenyúlt ebbe a darázsfészekbe. A Spiegel részletekbe is belement, arra is rámutatva, hogy a kitüntetés visszavonásának indoklása hamis, azon túl, hogy „oka” nem szűnt meg, hiszen Tőkés László történelmi érdemei a temesvári népfelkelés kirobbantásában vitathatatlanok, azt legfeljebb olyan véres szájú soviniszták tagadják, mint Marius Tucă, aki a Trianon-film bemutatása utáni tévévitában vonta kétségbe kerek perec, hogy Tőkés László az 1989-es népfelkelés hőse lett volna.
A hírt persze a velejéig nemzetellenes HVG azzal a címmel hozta, hogy „dafke” tüntette ki a magyar kormány Tőkést. Mindig lesznek, akik fanyalognak, főleg a politikai ellenfelek között.
Mint ahogy nyilván az sem tetszik sokaknak a másik oldalon, hogy Bencsik Andrást vagy Nagy Ferót kitüntették. De hát ilyen a politikai vetésforgó. Demszkyék a szemkilövető Gergényi Pétert tüntették ki, a fideszesek többek között Ákost, Nyerges Attilát, a Kárpátia zenekart vagy Szaniszló Ferencet. Hogy a balliberális oldal, háta mögött az euroatlanti globalista hatalmi centrummal ez utóbbit a kitüntetés visszaadására kényszerítette, az más kérdés. Attól még kiérdemelte és megkapta.
Mint ahogy Tőkés László is kétségkívül kiérdemelte Orbánék szolidaritási gesztusát.
Borbély Zsolt Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A magyar kormány magas rangú állami kitüntetésben részesítette Tőkés Lászlót, a Magyar Becsület Rendet adományozva neki, ahhoz hasonló indoklással, mint amivel Traian Băsescu 2009-ben kitüntette a Románia csillaga érdemrenddel. Mesterhúzás volt ez Orbánék részéről, hiszen Johannis gesztusát nemcsak Tőkés László hívei és szövetségesei, hanem nyílt politikai ellenfelei is élesen elítélték, legyen szó az RMDSZ volt és jelenlegi elnökéről, román értelmiségiek egész soráról vagy olyan SZDSZ-es veteránról, mint Tamás Gáspár Miklós. Külön élvezet olvasni, hogy a román sajtó szerint is leckét adtak Orbánék eleganciából Johannisnak és a vele eseti koalícióban levő utódkommunista társaságnak. Akadt olyan román sajtótermék, mely meglehetősen keményen fogalmazott, az állítva, méltatólag (!), hogy a magyar vezetés megalázta (umilește) a román elnököt.
Hab a tortán, hogy még a nagy tekintélyű baloldali hetilap, a Der Spiegel is élesen bírálta Johannist, aki vélhetően már rég megbánta, hogy belenyúlt ebbe a darázsfészekbe. A Spiegel részletekbe is belement, arra is rámutatva, hogy a kitüntetés visszavonásának indoklása hamis, azon túl, hogy „oka” nem szűnt meg, hiszen Tőkés László történelmi érdemei a temesvári népfelkelés kirobbantásában vitathatatlanok, azt legfeljebb olyan véres szájú soviniszták tagadják, mint Marius Tucă, aki a Trianon-film bemutatása utáni tévévitában vonta kétségbe kerek perec, hogy Tőkés László az 1989-es népfelkelés hőse lett volna.
A hírt persze a velejéig nemzetellenes HVG azzal a címmel hozta, hogy „dafke” tüntette ki a magyar kormány Tőkést. Mindig lesznek, akik fanyalognak, főleg a politikai ellenfelek között.
Mint ahogy nyilván az sem tetszik sokaknak a másik oldalon, hogy Bencsik Andrást vagy Nagy Ferót kitüntették. De hát ilyen a politikai vetésforgó. Demszkyék a szemkilövető Gergényi Pétert tüntették ki, a fideszesek többek között Ákost, Nyerges Attilát, a Kárpátia zenekart vagy Szaniszló Ferencet. Hogy a balliberális oldal, háta mögött az euroatlanti globalista hatalmi centrummal ez utóbbit a kitüntetés visszaadására kényszerítette, az más kérdés. Attól még kiérdemelte és megkapta.
Mint ahogy Tőkés László is kétségkívül kiérdemelte Orbánék szolidaritási gesztusát.
Borbély Zsolt Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 19.
Könyv a rendszer ellen lázadó diákokról
Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét mutatják be a Szent György Napok kulturális hetének keretében, pénteken 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban.
Csinta Samu újságíró a nagy sikerű Erdély újranemesítői című, erdélyi arisztokrata- sorsokat felelevenítő kötete után egy évvel rukkol elő újabb alkotással. A szerző megfogalmazása szerint a Plakátballada egy negyvenéves sepsiszentgyörgyi történetet elevenít fel. 1975 novemberében néhány mikós diák „Harcoljunk Erdélyért, míg nem késő!” szövegű plakátokat ragasztott ki a város forgalmas pontjain, hogy felrázzák a közvéleményt. A plakátokat néhány óra alatt leszedték a belbiztonságiak, ám a „mikós szellemiséget a ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból”, vallja a szerző.
Csinta Samu megkeresésünkre elmondta, a diákok tette csak azért nem járt súlyos börtönévekkel, mert éppen akkor kemény presztízsharc dúlt a frissen kinevezett megyei első titkár Nagy Ferdinánd, és Ioan Hanches szekusparancsnok között, végül a történetet a megyében tartották, diákcsínyként határozták meg. Bár ezzel a fiatalok „megúszták”, további sorsukat végigkísérte a megtorlás, meghatározatlan időre kizárták őket az ország valamennyi középiskolájából, viselték a „bélyeget”, többük élete sorstragédiába torkollt. A kötetben három főszereplő emlékeiből áll össze a történet, a beszélgetések során kirajzolódnak a szervezkedés mozzanatai, a családi hátterek.
„Ahogy beljebb haladtam a történetbe, egyre inkább szükségét éreztem, hogy felvázoljam az akkori Sepsiszentgyörgyöt, összerakjam a díszletet, hogy érthetővé váljanak a késztetések, melyek végül cselekvésbe torkolltak” – mondta Csinta Samu, aki abban bízik, sikerült ezt a nagyon szerteágazó, sok ecsetvonásból álló képet megrajzolnia, hiszen, mint mondta, nem talált két embert, akik egyformán emlékeztek a hetvenes évek Sepsiszentgyörgyére. „Úgy érzem, kerek lett a történet, nemcsak a sepsiszentgyörgyiek számára dekódolható, és értelmezhető, hanem a korrajz révén mindenki számára érthető és élvezhető.”
A könyvvel első ízben Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak az olvasók, a bemutatón a főszereplők, megszólalók többsége is jelen lesz.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét mutatják be a Szent György Napok kulturális hetének keretében, pénteken 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban.
Csinta Samu újságíró a nagy sikerű Erdély újranemesítői című, erdélyi arisztokrata- sorsokat felelevenítő kötete után egy évvel rukkol elő újabb alkotással. A szerző megfogalmazása szerint a Plakátballada egy negyvenéves sepsiszentgyörgyi történetet elevenít fel. 1975 novemberében néhány mikós diák „Harcoljunk Erdélyért, míg nem késő!” szövegű plakátokat ragasztott ki a város forgalmas pontjain, hogy felrázzák a közvéleményt. A plakátokat néhány óra alatt leszedték a belbiztonságiak, ám a „mikós szellemiséget a ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból”, vallja a szerző.
Csinta Samu megkeresésünkre elmondta, a diákok tette csak azért nem járt súlyos börtönévekkel, mert éppen akkor kemény presztízsharc dúlt a frissen kinevezett megyei első titkár Nagy Ferdinánd, és Ioan Hanches szekusparancsnok között, végül a történetet a megyében tartották, diákcsínyként határozták meg. Bár ezzel a fiatalok „megúszták”, további sorsukat végigkísérte a megtorlás, meghatározatlan időre kizárták őket az ország valamennyi középiskolájából, viselték a „bélyeget”, többük élete sorstragédiába torkollt. A kötetben három főszereplő emlékeiből áll össze a történet, a beszélgetések során kirajzolódnak a szervezkedés mozzanatai, a családi hátterek.
„Ahogy beljebb haladtam a történetbe, egyre inkább szükségét éreztem, hogy felvázoljam az akkori Sepsiszentgyörgyöt, összerakjam a díszletet, hogy érthetővé váljanak a késztetések, melyek végül cselekvésbe torkolltak” – mondta Csinta Samu, aki abban bízik, sikerült ezt a nagyon szerteágazó, sok ecsetvonásból álló képet megrajzolnia, hiszen, mint mondta, nem talált két embert, akik egyformán emlékeztek a hetvenes évek Sepsiszentgyörgyére. „Úgy érzem, kerek lett a történet, nemcsak a sepsiszentgyörgyiek számára dekódolható, és értelmezhető, hanem a korrajz révén mindenki számára érthető és élvezhető.”
A könyvvel első ízben Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak az olvasók, a bemutatón a főszereplők, megszólalók többsége is jelen lesz.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. május 13.
Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap
2016. július 6.
Beolvad a Felső-Maros-menti szórvány
Húsz év alatt ijesztően csökkent a ratosnya-Jódtelepi és a környező református gyülekezetek lélekszáma, s bár anyagiakban sikerült megerősödniük, a beolvadást megállítani nem, csak lassítani tudják. Nagy Ferenc református lelkipásztorral beszélgettünk.
– Még egyetemistaként került ide, huszonegy éve a ratosnya-jódtelepi református gyülekezet lelkipásztora. Hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Harmadéves teológusként Székely József akkori esperes megkért, hogy vállaljam el a szolgálatokat vakációban. Vasárnap helyben, majd palotailván, dédán és dédabisztrán volt istentisztelet. A következő évben lehetőség nyílt arra, hogy negyedéves teológusként kihelyezzenek a gyülekezetbe, mert akkoriban nagy volt a lelkészhiány. A feleségemmel és a kisfiammal ide költöztünk. Feleségem közben tanult kántorizálni. Negyedév végén a presbitérium felkért, hogy mAradjak, ebbe a püspökség is beleegyezett, így ötödéven is itt szolgálhattam. Amikor ide kerültünk, csak úgy lehetett megközelíteni az építkezést, a parókiát, hogy a gondnok utat vágott a derékig érő fűben. Aztán elkészült két szoba és a konyha, hogy legyen, hol lakjunk. Én tanulmányi segélyt kaptam, így a gyülekezetet nem terhelte a lelkész fenntartása, a begyűlt egyházfenntartói alapból tudtunk építkezni. Fontosnak tartottam a beázó templom rendbetételét, erre is gyűjtöttünk pénzt. A falakig le kellett bontani az épületet, s 1997-ben sikerült a templomot szakszerűen felújítani.
– Modern vendégszobák is épültek. Mi adta az indítékot egy ilyen mérvű beruházásra?
– Az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 1997-ben volt egy tábora ratosnyán, s szállást kértek tőlünk. Mi akkor már a parókia mellé elkezdtük építeni a gyülekezeti termet, amelynek a tetőterét is beépítettük, hogy szállást biztosíthassunk a túrázóknak. Egyre többen érdeklődtek a szállás iránt. Szükség volt a vendégszobákra azért is, mert sokszor jöttek holland ismerőseink. Holland tervező barátunk készítette el az építési tervet, de az is nagy előnyünk volt, hogy a hollandok az építkezést is támogatták. Akkoriban kaptunk vissza 35 hektárnyi erdőt, ahonnan gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tetőtér elkészítéséhez szükséges faanyagot. Sokan ismerik manapság a szálláshelyünket, egymásnak adják a kilincset nyáridőben. Közben folyamatosan fejlesztettünk, kialakítottuk a focipályát és a játszóteret is.
– Mekkora ma a gyülekezet?
– Amikor ide kerültünk, mintegy háromszázötven hívünk volt Jódtelepen és Ratosnyán. Felső-Marosmentén, Disznajótól felfele szétszórt települések húzódnak. Vannak gyülekezeti tagjaink, akik 2,5 kilométerről jönnek templomba. A nyilvántartások szerint ma már csak 176-an vagyunk Jódtelepen és Ratosnyán. Sajnos, a fiatalok nagy része elment külföldre, de papírforma szerint hozzánk tartoznak. A kivándorlás mellett nagyon nagy a természetes apadás, kevés gyerek születik és magas az elhalálozás. Az is gondot jelent, hogy sok a vegyesházasság: tavaly ugyan négy fiatal párt eskettem (ami rendkívüli eset), de csak egyik tagjai voltak magyar reformátusok, és ők is Franciaországban élnek. A statisztikák szerint majdnem 180 tagja van a gyülekezetnek, de valójában alig 150-en élnek itt.
– A szórványban mennyire hangsúlyos jelenség a beolvadás?
– Vegyes családokban a gyermekek nemük szerint öröklik a szülő vallását. Ha az anya ortodox, akkor a leánygyermekek is azok lesznek. Hozzánk járnak vallásórára, részt vesznek istentiszteleten, de jövőjük attól függ, kihez mennek férjhez, kivel alapítanak családot. Arra, hogy magyarok mAradjanak, kevés az esély. Néhány éve megszűnt a magyar iskola és az óvoda is, így a gyermekek beolvadása még gyorsabb. Sajnos, nem a közösségi, hanem a személyes érdeke vezérelte a helyettesítő pedagógust, így nem figyelt oda, hogy meglegyen az óvoda indulásához szükséges gyermeklétszám. Kérte, hogy helyezzék el más településre. Ma már a magyar gyerekek is román tagozatra járnak óvodába és iskolába. A legközelebbi település a 18 km-re fekvő Magyaró, ahol magyar oktatás van, és felfele Maroshévíz. Amíg működött a magyar tagozat, a tehetségesebb gyermekeket V-VIII. osztályba minden hétfőn beszállítottam Szászrégenbe, a katolikus egyház által fenntartott bentlakásba. Ha meglenne a magyar tagozat, ötödiktől most is elmehetnének a jó képességű gyermekek tanulni a régeni szórványkollégiumba, ezt anyagilag támogatni is tudnánk. A beolvadást az anyanyelvi oktatás felvállalásával próbáljuk némiképp fékezni. A vallásórákkal egyidőben anyanyelvi oktatást is biztosítunk. A foglalkozásokat a feleségem tartja: van népdaléneklés, népmesehallgatás, ismerkedés a magyar ábécével, gyermekjátékokkal, s mindazzal, ami a magyar kultúrához tartozik. Sikerült elérnünk, hogy akik ezeken az anyanyelvi foglalkozásokon részt vesznek, megkapják a magyar kormány által biztosított Szülőföldön magyarul éves támogatást.
– Nincsenek hazatelepülő magyar fiatalok, akik otthon próbálnának szerencsét?
– Az volt a tervünk, hogy olyan fiatalokat taníttassunk, akik pedagógusként, egészségügyi asszisztensként hazatérnek és itt a közösségben dolgoznak. Ki is taníttattunk egy lányt asszisztensnőnek, de amikor férjhez ment, elköltözött a településről. Egy másik fiatalt is támogattunk holland barátaink révén, hogy pedagógusnak tanuljon, de ő is elköltözött, most Temesváron dolgozik, más szakmában. Az asszisztensnő kérdése közben megoldódott, mert egy egyesület révén beindult az otthoni beteggondozás: egy református magyar asszisztensnő nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját, és mi lehetőségeink szerint mindenben támogatjuk.
– Palotailvára is eljár, ahol a környék talán legnagyobb református temploma található. Hány híve él ott?
– A „legnagyobb” szórványgyülekezetem Palotailva, ahol valóban a Maros mente egyik legszebb református temploma található. A korabeli magyar kormánynak hatalmas tervei voltak Palotailvával 1940–1944 között: azt akarták, hogy az itteni erdőkből kitermelt fát helyben dolgozzák fel. A terv részeként egy hatalmas templomot is építtettek katonákkal és kényszermunkásokkal az ide érkező munkások számára. Kós Károly tanítványa, Debreceni László tervezte, akárcsak a ratosnyai templomot. Jöttek a változások, a templomot pedig sikerült befedni, és lassan befejezni, 1957-ben volt a felszentelési istentisztelet. A hatalmas templom elkészült, de mAradt a parányi gyülekezet. Húsz évvel ezelőtt Palotailván 158 református élt, ma 34-en vannak... Tulajdonképpen 21 ott lakó gyülekezeti tagunk van, akik közül 7-8 ember jár el az istentiszteletekre. Időközben megszűnt a fakitermelés, a munkalehetőség, így sokan elmentek a településről, közöttük a magyarok is. Palotailván tavaly újítottuk fel a templom tetőszerkezetét. A gondnokunk, egy ügyes fiatalember, a gyergyói erdészeti hivatalnál talált munkát, a feleségét is ott alkalmazták, így már áruba bocsátotta palotailvai lakását, ő is elköltözik...
– Mi fogadja Dédabisztrán?
– Két évtizeddel ezelőtt 16 református élt ott, ma vannak négyen. Egy ideig egy nagyobb szobát béreltünk, de ma már nincs közösségi istentisztelet. Ünnepekkor minden gyülekezeti tagot felkeresek és úrvacsorát osztok nekik, elbeszélgetek velük. Ez a beszélgetés felér egy istentiszteleti alkalommal. Dédán ötön voltak húsz évvel ezelőtt, ma már ketten vannak, az egyik gyülekezeti tag az idősgondozó központban él. Az öregotthonba néha bekerülnek idős reformátusok, őket is mindig felkeresem, úrvacsorát viszek nekik ünnepek alkalmával. A nőszövetségi tagok kis tésztás csomagot szoktak készíteni számukra. Karácsonykor a holland barátokkal is meg szoktuk látogatni a dédai gondozóközpontban levő reformátusokat kis ajándékokkal.
– Fenn tudna-e tartani külső támogatás nélkül egy lelkészt az egyházközség? És mi lesz húsz év múlva?
– Emberi számítások szerint nem biztos, hogy húsz év múlva lesz itt még református gyülekezet. Már majdnem eltemettem a dédai, a dédabisztrai és a palotailvai reformátusokat. Ugyanez a jövő vár a ratosnyaiakra és jódtelepiekre is. Missziós egyházközségként kis- és szórványgyülekezeti támogatást kapunk a püspökségtől, Disznajótól Gödemesterházáig összetartjuk a magyar reformátusokat. A magyar kormánytól is érkezik kis gyülekezeti támogatás. Ezekkel a pénzekkel a gyülekezetek egy kezdő lelkészt el tudnak tartani. Az is fontos háttér, hogy az egyház tulajdonában levő erdő nagyon jó állapotban van, az ütemterv szerint évente lehetne kitermelni belőle. Ezzel a lehetőséggel még nem élünk: csak akkor termelünk ki, ha nagyobb befektetésre van szükség, például a ravatalozó építésekor értékesítettünk. Óvjuk az erdőt. Az egyházi épületek fűtésére a tűzifát a vendégház bevételéből vásároljuk meg. Ha olyan személy lesz majd itt, aki szívügyének tekinti mindazt, ami elkezdődött, akkor amíg egy magyar él Jódon, fenntartható lesz a lelkészi állás és megmAradhat a református egyház. Szeretnénk hivatalossá tenni a vendégház működtetését: ha egy vendéglátóipari hely, egy panzió el tud tartani egy családot, akkor a vendégház itt is el tud tartani majd egy lelkészt. Sokan idegenkednek ettől az ötlettől. Azt mondják, hogy az egyháznak nem az a célja, feladata, hogy vendégházat működtessen. El kell fogadnunk azt a tényt is, hogy biztosítani kell a gyülekezet anyagi hátterét. Az idősebbek közül sokan a múltban élnek és azokat az időket emlegetik, amikor a gyülekezetben még háromszázan-négyszázan voltak. Akkor fenn tudták tartani lelkészüket, egyházukat. Ma már az egyháznak több mindennel kell foglalkoznia. Az anyanyelvi és vallási oktatás és az istentiszteleti alkalmak biztosítása mellett nagyon fontos az anyagi háttér megteremtése is. Mindehhez sok segítséget kapunk a gyülekezettől. Feleségemmel megszerettük itt, s bár hívtak több helyre is, mAradtunk, s nyugdíjig itt szeretnénk tovább szolgálni.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Húsz év alatt ijesztően csökkent a ratosnya-Jódtelepi és a környező református gyülekezetek lélekszáma, s bár anyagiakban sikerült megerősödniük, a beolvadást megállítani nem, csak lassítani tudják. Nagy Ferenc református lelkipásztorral beszélgettünk.
– Még egyetemistaként került ide, huszonegy éve a ratosnya-jódtelepi református gyülekezet lelkipásztora. Hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Harmadéves teológusként Székely József akkori esperes megkért, hogy vállaljam el a szolgálatokat vakációban. Vasárnap helyben, majd palotailván, dédán és dédabisztrán volt istentisztelet. A következő évben lehetőség nyílt arra, hogy negyedéves teológusként kihelyezzenek a gyülekezetbe, mert akkoriban nagy volt a lelkészhiány. A feleségemmel és a kisfiammal ide költöztünk. Feleségem közben tanult kántorizálni. Negyedév végén a presbitérium felkért, hogy mAradjak, ebbe a püspökség is beleegyezett, így ötödéven is itt szolgálhattam. Amikor ide kerültünk, csak úgy lehetett megközelíteni az építkezést, a parókiát, hogy a gondnok utat vágott a derékig érő fűben. Aztán elkészült két szoba és a konyha, hogy legyen, hol lakjunk. Én tanulmányi segélyt kaptam, így a gyülekezetet nem terhelte a lelkész fenntartása, a begyűlt egyházfenntartói alapból tudtunk építkezni. Fontosnak tartottam a beázó templom rendbetételét, erre is gyűjtöttünk pénzt. A falakig le kellett bontani az épületet, s 1997-ben sikerült a templomot szakszerűen felújítani.
– Modern vendégszobák is épültek. Mi adta az indítékot egy ilyen mérvű beruházásra?
– Az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 1997-ben volt egy tábora ratosnyán, s szállást kértek tőlünk. Mi akkor már a parókia mellé elkezdtük építeni a gyülekezeti termet, amelynek a tetőterét is beépítettük, hogy szállást biztosíthassunk a túrázóknak. Egyre többen érdeklődtek a szállás iránt. Szükség volt a vendégszobákra azért is, mert sokszor jöttek holland ismerőseink. Holland tervező barátunk készítette el az építési tervet, de az is nagy előnyünk volt, hogy a hollandok az építkezést is támogatták. Akkoriban kaptunk vissza 35 hektárnyi erdőt, ahonnan gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tetőtér elkészítéséhez szükséges faanyagot. Sokan ismerik manapság a szálláshelyünket, egymásnak adják a kilincset nyáridőben. Közben folyamatosan fejlesztettünk, kialakítottuk a focipályát és a játszóteret is.
– Mekkora ma a gyülekezet?
– Amikor ide kerültünk, mintegy háromszázötven hívünk volt Jódtelepen és Ratosnyán. Felső-Marosmentén, Disznajótól felfele szétszórt települések húzódnak. Vannak gyülekezeti tagjaink, akik 2,5 kilométerről jönnek templomba. A nyilvántartások szerint ma már csak 176-an vagyunk Jódtelepen és Ratosnyán. Sajnos, a fiatalok nagy része elment külföldre, de papírforma szerint hozzánk tartoznak. A kivándorlás mellett nagyon nagy a természetes apadás, kevés gyerek születik és magas az elhalálozás. Az is gondot jelent, hogy sok a vegyesházasság: tavaly ugyan négy fiatal párt eskettem (ami rendkívüli eset), de csak egyik tagjai voltak magyar reformátusok, és ők is Franciaországban élnek. A statisztikák szerint majdnem 180 tagja van a gyülekezetnek, de valójában alig 150-en élnek itt.
– A szórványban mennyire hangsúlyos jelenség a beolvadás?
– Vegyes családokban a gyermekek nemük szerint öröklik a szülő vallását. Ha az anya ortodox, akkor a leánygyermekek is azok lesznek. Hozzánk járnak vallásórára, részt vesznek istentiszteleten, de jövőjük attól függ, kihez mennek férjhez, kivel alapítanak családot. Arra, hogy magyarok mAradjanak, kevés az esély. Néhány éve megszűnt a magyar iskola és az óvoda is, így a gyermekek beolvadása még gyorsabb. Sajnos, nem a közösségi, hanem a személyes érdeke vezérelte a helyettesítő pedagógust, így nem figyelt oda, hogy meglegyen az óvoda indulásához szükséges gyermeklétszám. Kérte, hogy helyezzék el más településre. Ma már a magyar gyerekek is román tagozatra járnak óvodába és iskolába. A legközelebbi település a 18 km-re fekvő Magyaró, ahol magyar oktatás van, és felfele Maroshévíz. Amíg működött a magyar tagozat, a tehetségesebb gyermekeket V-VIII. osztályba minden hétfőn beszállítottam Szászrégenbe, a katolikus egyház által fenntartott bentlakásba. Ha meglenne a magyar tagozat, ötödiktől most is elmehetnének a jó képességű gyermekek tanulni a régeni szórványkollégiumba, ezt anyagilag támogatni is tudnánk. A beolvadást az anyanyelvi oktatás felvállalásával próbáljuk némiképp fékezni. A vallásórákkal egyidőben anyanyelvi oktatást is biztosítunk. A foglalkozásokat a feleségem tartja: van népdaléneklés, népmesehallgatás, ismerkedés a magyar ábécével, gyermekjátékokkal, s mindazzal, ami a magyar kultúrához tartozik. Sikerült elérnünk, hogy akik ezeken az anyanyelvi foglalkozásokon részt vesznek, megkapják a magyar kormány által biztosított Szülőföldön magyarul éves támogatást.
– Nincsenek hazatelepülő magyar fiatalok, akik otthon próbálnának szerencsét?
– Az volt a tervünk, hogy olyan fiatalokat taníttassunk, akik pedagógusként, egészségügyi asszisztensként hazatérnek és itt a közösségben dolgoznak. Ki is taníttattunk egy lányt asszisztensnőnek, de amikor férjhez ment, elköltözött a településről. Egy másik fiatalt is támogattunk holland barátaink révén, hogy pedagógusnak tanuljon, de ő is elköltözött, most Temesváron dolgozik, más szakmában. Az asszisztensnő kérdése közben megoldódott, mert egy egyesület révén beindult az otthoni beteggondozás: egy református magyar asszisztensnő nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját, és mi lehetőségeink szerint mindenben támogatjuk.
– Palotailvára is eljár, ahol a környék talán legnagyobb református temploma található. Hány híve él ott?
– A „legnagyobb” szórványgyülekezetem Palotailva, ahol valóban a Maros mente egyik legszebb református temploma található. A korabeli magyar kormánynak hatalmas tervei voltak Palotailvával 1940–1944 között: azt akarták, hogy az itteni erdőkből kitermelt fát helyben dolgozzák fel. A terv részeként egy hatalmas templomot is építtettek katonákkal és kényszermunkásokkal az ide érkező munkások számára. Kós Károly tanítványa, Debreceni László tervezte, akárcsak a ratosnyai templomot. Jöttek a változások, a templomot pedig sikerült befedni, és lassan befejezni, 1957-ben volt a felszentelési istentisztelet. A hatalmas templom elkészült, de mAradt a parányi gyülekezet. Húsz évvel ezelőtt Palotailván 158 református élt, ma 34-en vannak... Tulajdonképpen 21 ott lakó gyülekezeti tagunk van, akik közül 7-8 ember jár el az istentiszteletekre. Időközben megszűnt a fakitermelés, a munkalehetőség, így sokan elmentek a településről, közöttük a magyarok is. Palotailván tavaly újítottuk fel a templom tetőszerkezetét. A gondnokunk, egy ügyes fiatalember, a gyergyói erdészeti hivatalnál talált munkát, a feleségét is ott alkalmazták, így már áruba bocsátotta palotailvai lakását, ő is elköltözik...
– Mi fogadja Dédabisztrán?
– Két évtizeddel ezelőtt 16 református élt ott, ma vannak négyen. Egy ideig egy nagyobb szobát béreltünk, de ma már nincs közösségi istentisztelet. Ünnepekkor minden gyülekezeti tagot felkeresek és úrvacsorát osztok nekik, elbeszélgetek velük. Ez a beszélgetés felér egy istentiszteleti alkalommal. Dédán ötön voltak húsz évvel ezelőtt, ma már ketten vannak, az egyik gyülekezeti tag az idősgondozó központban él. Az öregotthonba néha bekerülnek idős reformátusok, őket is mindig felkeresem, úrvacsorát viszek nekik ünnepek alkalmával. A nőszövetségi tagok kis tésztás csomagot szoktak készíteni számukra. Karácsonykor a holland barátokkal is meg szoktuk látogatni a dédai gondozóközpontban levő reformátusokat kis ajándékokkal.
– Fenn tudna-e tartani külső támogatás nélkül egy lelkészt az egyházközség? És mi lesz húsz év múlva?
– Emberi számítások szerint nem biztos, hogy húsz év múlva lesz itt még református gyülekezet. Már majdnem eltemettem a dédai, a dédabisztrai és a palotailvai reformátusokat. Ugyanez a jövő vár a ratosnyaiakra és jódtelepiekre is. Missziós egyházközségként kis- és szórványgyülekezeti támogatást kapunk a püspökségtől, Disznajótól Gödemesterházáig összetartjuk a magyar reformátusokat. A magyar kormánytól is érkezik kis gyülekezeti támogatás. Ezekkel a pénzekkel a gyülekezetek egy kezdő lelkészt el tudnak tartani. Az is fontos háttér, hogy az egyház tulajdonában levő erdő nagyon jó állapotban van, az ütemterv szerint évente lehetne kitermelni belőle. Ezzel a lehetőséggel még nem élünk: csak akkor termelünk ki, ha nagyobb befektetésre van szükség, például a ravatalozó építésekor értékesítettünk. Óvjuk az erdőt. Az egyházi épületek fűtésére a tűzifát a vendégház bevételéből vásároljuk meg. Ha olyan személy lesz majd itt, aki szívügyének tekinti mindazt, ami elkezdődött, akkor amíg egy magyar él Jódon, fenntartható lesz a lelkészi állás és megmAradhat a református egyház. Szeretnénk hivatalossá tenni a vendégház működtetését: ha egy vendéglátóipari hely, egy panzió el tud tartani egy családot, akkor a vendégház itt is el tud tartani majd egy lelkészt. Sokan idegenkednek ettől az ötlettől. Azt mondják, hogy az egyháznak nem az a célja, feladata, hogy vendégházat működtessen. El kell fogadnunk azt a tényt is, hogy biztosítani kell a gyülekezet anyagi hátterét. Az idősebbek közül sokan a múltban élnek és azokat az időket emlegetik, amikor a gyülekezetben még háromszázan-négyszázan voltak. Akkor fenn tudták tartani lelkészüket, egyházukat. Ma már az egyháznak több mindennel kell foglalkoznia. Az anyanyelvi és vallási oktatás és az istentiszteleti alkalmak biztosítása mellett nagyon fontos az anyagi háttér megteremtése is. Mindehhez sok segítséget kapunk a gyülekezettől. Feleségemmel megszerettük itt, s bár hívtak több helyre is, mAradtunk, s nyugdíjig itt szeretnénk tovább szolgálni.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. július 14.
Ami elveszett
Ballagásunk, kicsengetésünk harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A régi osztálytársak – örökmozgó szervezőink – elintézték, hogy az osztályfőnöki órára az egykori 2. Számú Ipari Líceumban, a mai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégiumban kerüljön sor. Sokan ott voltunk az ódon épület falai között. Akadt, aki igazoltan hiányzott, más lezárt fejezetnek gondolja élete iskolai szakaszát, azért nem tartott velünk.
Az osztálytársak a régiek mAradtak, az eltelt harminc év egyikünkön sem látszik. Az oszi is a régi, régi az örökösen kotnyeleskedő esperesünk, a kémiai elemek csempelapokra festett táblázata a „kicsi” kémialaborban. A felidézett emlékek is a régiek, még ha volt is némi zavar a kicsengetést követő illegális bulival kapcsolatos megtorlásokat illetően. De egyéb semmi nem a régi. Nem ismerős Vitéz Mihály mellszobra az iskola leaszfaltozott parkjában. Az uralkodó arcképe a szomszédos tűzfalon ugyancsak nincs az emlékek között. És nem emlékeztünk a főbejárat utáni előtérben a vitéz alakját megörökítő domborműre sem. Úgy egyáltalán: semmi emlékünk nincs a nagy férfiút illetően. Igaz, mikor mi ott koptattuk a padokat, a nemzeti kollégium felirat sem díszelgett az épület homlokzatán.
Nem ítélhetjük el azokat, akik iskolánkat saját ízlésük, nemzeti érzésük szerint alakították. De bajom, bajunk van azokkal, akik a kilencvenes évek elején politikai alku tárgyává tették régi iskolánkat – még akkor is, ha a tanodáról való lemondás ára az volt, hogy két magyar nyelvű líceum működhessen a városban. Tudjuk, látjuk: a könyves-gyertyás tüntetések óta is sok a hátrányos megkülönböztetés a magyar anyanyelvű oktatás kárára. Keményebben kellett volna alkudozni akkor, s azóta is. Folyamatosan. Az osztályfőnöki órán senki nem beszélt a szemet szúró változásról. Az oszi ugyan félszóval említette, hogy lenne, mit mondani az iskoláról, de bővebben nem fejtette ki véleményét. Mindannyian elsiklottunk a téma mellett. Pedig éreztük: ez az iskola nem az az iskola, hiába mAradtunk meg mi régieknek, az ügyben tehetetlenek vagyunk. Régi iskolánk számunkra – és utódaink számára – elveszett. Végleg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ballagásunk, kicsengetésünk harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A régi osztálytársak – örökmozgó szervezőink – elintézték, hogy az osztályfőnöki órára az egykori 2. Számú Ipari Líceumban, a mai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégiumban kerüljön sor. Sokan ott voltunk az ódon épület falai között. Akadt, aki igazoltan hiányzott, más lezárt fejezetnek gondolja élete iskolai szakaszát, azért nem tartott velünk.
Az osztálytársak a régiek mAradtak, az eltelt harminc év egyikünkön sem látszik. Az oszi is a régi, régi az örökösen kotnyeleskedő esperesünk, a kémiai elemek csempelapokra festett táblázata a „kicsi” kémialaborban. A felidézett emlékek is a régiek, még ha volt is némi zavar a kicsengetést követő illegális bulival kapcsolatos megtorlásokat illetően. De egyéb semmi nem a régi. Nem ismerős Vitéz Mihály mellszobra az iskola leaszfaltozott parkjában. Az uralkodó arcképe a szomszédos tűzfalon ugyancsak nincs az emlékek között. És nem emlékeztünk a főbejárat utáni előtérben a vitéz alakját megörökítő domborműre sem. Úgy egyáltalán: semmi emlékünk nincs a nagy férfiút illetően. Igaz, mikor mi ott koptattuk a padokat, a nemzeti kollégium felirat sem díszelgett az épület homlokzatán.
Nem ítélhetjük el azokat, akik iskolánkat saját ízlésük, nemzeti érzésük szerint alakították. De bajom, bajunk van azokkal, akik a kilencvenes évek elején politikai alku tárgyává tették régi iskolánkat – még akkor is, ha a tanodáról való lemondás ára az volt, hogy két magyar nyelvű líceum működhessen a városban. Tudjuk, látjuk: a könyves-gyertyás tüntetések óta is sok a hátrányos megkülönböztetés a magyar anyanyelvű oktatás kárára. Keményebben kellett volna alkudozni akkor, s azóta is. Folyamatosan. Az osztályfőnöki órán senki nem beszélt a szemet szúró változásról. Az oszi ugyan félszóval említette, hogy lenne, mit mondani az iskoláról, de bővebben nem fejtette ki véleményét. Mindannyian elsiklottunk a téma mellett. Pedig éreztük: ez az iskola nem az az iskola, hiába mAradtunk meg mi régieknek, az ügyben tehetetlenek vagyunk. Régi iskolánk számunkra – és utódaink számára – elveszett. Végleg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
A magyar zenei élet legnagyobbjai a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idén hetedjére megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok zenei nagyszínpadán a magyar könnyűzene legismertebb alakjai lépnek fel, hogy együtt ünnepeljék a Főtérre sereglő érdeklődőkkel a 700 éves kincses várost.
Amint azt a rutinosabb fesztiválozók már megszokhatták, augusztus 16-ától (keddtől) teljes gőzzel üzemelni kezd a Főtéren felállított nagyszínpad. Elsőként (19.30-tól) a Kolozsvári Knock Out csap a húrok közé, mely az ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát. Őket követi a Nagy Feró által vezetett Beatrice zenekar (21.00 órától), melyet nem kell bemutatnunk a magyar rockzenében kicsit is jártas közönségnek, hiszen tavaly nyáron a legtöbbet koncertező zenekar volt Magyarországon és a határon túl.
Augusztus 17-én ismét erdélyi zenészekkel találkozhat elsőként a közönség, hiszen 19.00 órától a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013 májusában alakult zenekar rövid idő leforgása alatt lett Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb fiúbandája, azóta pedig a hazai és magyarországi fesztiválok rendszeres fellépőivé váltak. A Budapest Bár és meghívottaik első alkalommal lépnek fel a Kolozsvári Magyar Napokon, szintén augusztus 17-én. A Farkas Róbert alapította zenekar régi klasszikusok feldolgozásával és az autentikus cigányzene újragondolásával vált ismertté és a minőségi magyar zene egyik kiemelkedő képviselőjévé. Ezen az estén a zenekarral régi kedvencek lépnek fel – például Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Mező Misi a Magna Cum Laude zenekarból, Frenk (azaz Torma Gábor) pedig a Hiperkarmából.
Augusztus 18-án ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító Szent István-napi Néptáncgálát, majd 21.00 órától a Zenevonat Szuperprodukcióra kerül sor az LGT sztárjaival. A műsorban három eredeti LGT-tag (Somló Tamás, Karácsony János és Solti János), valamint a fiatal generáció egyik méltó képviselője, Heincz Gábor Biga gitáros-énekes játssza a legismertebb LGT-számokat az Abrakazabra zenekar kíséretével.
Augusztus 19-én a 700 éves Kolozsvárt ünnepelhetik a Főtérre látogatók: a 21.00 órától kezdődő gálaműsor után a Hunyadi László című operát mutatják be a nagyszínpadon, majd 23.00 órától a Szent Mihály-templom falán látványos videomapping (vetítés) lesz látható. A jubileumi ünnepet számos program egészíti ki, ezekről a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 21 órától a magyar könnyűzene talán legismertebb előadója, a számos zenei stílusban megmutatkozó Ákos lép színpadra, aki együttesével kilenc magyar és egy angol, szólistaként pedig tizennyolc magyar és hat angol nyelvű albumot készített. A magyar nyelvű kiadványai többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.
A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára vasárnap 20 órától kerül sor, ezt követően pedig, 21.00 órától az Omega együttes csap a húrok közé. A zenekar fellépéseire már a 70-es évek óta jellemző volt a különleges látványvilág, a 90-es évek hatalmas stadionkoncertjei után pedig az elmúlt évtizedben előtérbe kerültek azok a városi rendezvények, amelyeken az Omega-koncert valóságos népünnepéllyé vált. Így lesz ez augusztus 21-én Kolozsváron is, a főtéri emblematikus helyszínen, ahova először jut el az Omega együttes.
A zenei kínálat nem merül ki csak a főtéri koncertprogramban, hiszen a rendezvény további két helyszínén (a Farkas és a Fogoly utcákban) szintén színpadok működnek majd. Hamarosan – várhatóan a hétvégén – elindul a Magyarnapok.ro honlap, ahol folyamatosan frissülő tartalommal szolgálnak a szervezők.
Krónika (Kolozsvár)
Az idén hetedjére megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok zenei nagyszínpadán a magyar könnyűzene legismertebb alakjai lépnek fel, hogy együtt ünnepeljék a Főtérre sereglő érdeklődőkkel a 700 éves kincses várost.
Amint azt a rutinosabb fesztiválozók már megszokhatták, augusztus 16-ától (keddtől) teljes gőzzel üzemelni kezd a Főtéren felállított nagyszínpad. Elsőként (19.30-tól) a Kolozsvári Knock Out csap a húrok közé, mely az ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát. Őket követi a Nagy Feró által vezetett Beatrice zenekar (21.00 órától), melyet nem kell bemutatnunk a magyar rockzenében kicsit is jártas közönségnek, hiszen tavaly nyáron a legtöbbet koncertező zenekar volt Magyarországon és a határon túl.
Augusztus 17-én ismét erdélyi zenészekkel találkozhat elsőként a közönség, hiszen 19.00 órától a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013 májusában alakult zenekar rövid idő leforgása alatt lett Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb fiúbandája, azóta pedig a hazai és magyarországi fesztiválok rendszeres fellépőivé váltak. A Budapest Bár és meghívottaik első alkalommal lépnek fel a Kolozsvári Magyar Napokon, szintén augusztus 17-én. A Farkas Róbert alapította zenekar régi klasszikusok feldolgozásával és az autentikus cigányzene újragondolásával vált ismertté és a minőségi magyar zene egyik kiemelkedő képviselőjévé. Ezen az estén a zenekarral régi kedvencek lépnek fel – például Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Mező Misi a Magna Cum Laude zenekarból, Frenk (azaz Torma Gábor) pedig a Hiperkarmából.
Augusztus 18-án ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító Szent István-napi Néptáncgálát, majd 21.00 órától a Zenevonat Szuperprodukcióra kerül sor az LGT sztárjaival. A műsorban három eredeti LGT-tag (Somló Tamás, Karácsony János és Solti János), valamint a fiatal generáció egyik méltó képviselője, Heincz Gábor Biga gitáros-énekes játssza a legismertebb LGT-számokat az Abrakazabra zenekar kíséretével.
Augusztus 19-én a 700 éves Kolozsvárt ünnepelhetik a Főtérre látogatók: a 21.00 órától kezdődő gálaműsor után a Hunyadi László című operát mutatják be a nagyszínpadon, majd 23.00 órától a Szent Mihály-templom falán látványos videomapping (vetítés) lesz látható. A jubileumi ünnepet számos program egészíti ki, ezekről a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 21 órától a magyar könnyűzene talán legismertebb előadója, a számos zenei stílusban megmutatkozó Ákos lép színpadra, aki együttesével kilenc magyar és egy angol, szólistaként pedig tizennyolc magyar és hat angol nyelvű albumot készített. A magyar nyelvű kiadványai többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.
A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára vasárnap 20 órától kerül sor, ezt követően pedig, 21.00 órától az Omega együttes csap a húrok közé. A zenekar fellépéseire már a 70-es évek óta jellemző volt a különleges látványvilág, a 90-es évek hatalmas stadionkoncertjei után pedig az elmúlt évtizedben előtérbe kerültek azok a városi rendezvények, amelyeken az Omega-koncert valóságos népünnepéllyé vált. Így lesz ez augusztus 21-én Kolozsváron is, a főtéri emblematikus helyszínen, ahova először jut el az Omega együttes.
A zenei kínálat nem merül ki csak a főtéri koncertprogramban, hiszen a rendezvény további két helyszínén (a Farkas és a Fogoly utcákban) szintén színpadok működnek majd. Hamarosan – várhatóan a hétvégén – elindul a Magyarnapok.ro honlap, ahol folyamatosan frissülő tartalommal szolgálnak a szervezők.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Faluünnep kiállításokkal Nagyajtán
A kultúrotthon és a Kriza János Általános Iskola által határolt egykori piactér jókedvű nagyajtaiakkal, erdővidékiekkel és külföldi vendégekkel volt tele szombaton és vasárnap. A színpadon napközben a házigazdák és a környék tehetséges fiataljai, esténként a nevesebb előadók léptek fel. A Nagyajta szellemi öröksége iránt érdeklődők sem mAradtak élmény nélkül: az óvoda épületében, valamint a vár északnyugati bástyájában kiállítást lehetett megtekinteni.
A középajtai mazsorettek felvonulását követően Bihari Edömér polgármester üdvözölte a falubelieket és az Egyesült Államokból, Madisonból, valamint a Hollandiából, Frieselandból érkező unitárius vendégeket. „Minden magyar kistelepülésnek, így a miénknek is megvannak a maga hétköznapi gondjai. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy ebben a felgyorsult világban egy-két napot szenteljünk a kikapcsolódásra, feltöltődésre, az ünneplésre, amikor az elszármazottak hazajöhetnek az ősi portákra, találkozhatnak a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, jó ismerősökkel, amikor színpadon megcsodálhatjuk gyermekeink, ifjaink produkcióit, amikor kicsit megáll az idő a hétköznapok forgatagában, amikor a kiállítások révén megcsodálhatjuk az őseink által ránk hagyottakat” – mondotta a községi elöljáró.
Délután fellépett a baróti Mozaik, majd a Syncron tánccsoport, amelyek modern táncokat adtak elő, később a nagyajtai szülőknek és nagyszülőknek a Napsugár tánccsoport, a Magocska dal- és furulyacsoport, a Vadrózsák néptánccsoport, az Áfonya és Motolla citeraegyüttes, valamint az alig kilencesztendős borosnyói, de nagyszülei révén középajtai Osváth-Nagy Sándor szólógitáros okozott örömet. Bár a délutáni programot zápor zavarta meg, alig félórás eltolódást okozott, azt pedig estére – a Székelyudvarhelyi Syntia, majd egy tehetségkutatónak köszönhetően a Magyarországon befutott hazánkfia, Antal Timi, végül a feketehalmi Tudor Noémi és az Új Bolygó együttes tartott koncertjére – „behozták” a szervezők.
A faluünnep tegnap az amerikai és holland vendégek tiszteletére tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelyen fellépett a Gazdag Miklós Polgári Daloskör is. A központban felállított színpadon hastáncot adtak elő a Fekete Rózsák, néptáncot a középajtai fiatalok, majd a Vargyasi Csillagkövetők Egyesület táncosai. Aki maga is táncolt volna, a Folker együttes által tartott táncházban megtehette. A mulatóst kedvelőknek Postás Józsi húzta a talpalávalót, estére pedig „a nemzet csótányát”, Nagy Ferót és a Beatricét várták.
Az óvoda épületében a Nagyajta értékeit bemutató táblára nyomtatott fényképeknek, az eseményre kölcsönzött gyűjteményeknek, múzeumokba illő használati szerszámoknak köszönhetően lehetett betekinteni, milyenek is lehettek hetven-nyolcvan éve a falu hétköznapjai, ünnepei, vallásos, iskolai és kulturális élete. Az értékes kiállítás létrejöttét Hungaricum-pályázat támogatta. A vár északnyugati bástyájának második emeletén a Nagy Adél és tanítványai által készített, festett tárgyakból és nemezelt darabokból álló gazdag kiállítást lehetett megtekinteni. Mindkét tárlat a következő hetekben is látogatható lesz.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kultúrotthon és a Kriza János Általános Iskola által határolt egykori piactér jókedvű nagyajtaiakkal, erdővidékiekkel és külföldi vendégekkel volt tele szombaton és vasárnap. A színpadon napközben a házigazdák és a környék tehetséges fiataljai, esténként a nevesebb előadók léptek fel. A Nagyajta szellemi öröksége iránt érdeklődők sem mAradtak élmény nélkül: az óvoda épületében, valamint a vár északnyugati bástyájában kiállítást lehetett megtekinteni.
A középajtai mazsorettek felvonulását követően Bihari Edömér polgármester üdvözölte a falubelieket és az Egyesült Államokból, Madisonból, valamint a Hollandiából, Frieselandból érkező unitárius vendégeket. „Minden magyar kistelepülésnek, így a miénknek is megvannak a maga hétköznapi gondjai. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy ebben a felgyorsult világban egy-két napot szenteljünk a kikapcsolódásra, feltöltődésre, az ünneplésre, amikor az elszármazottak hazajöhetnek az ősi portákra, találkozhatnak a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, jó ismerősökkel, amikor színpadon megcsodálhatjuk gyermekeink, ifjaink produkcióit, amikor kicsit megáll az idő a hétköznapok forgatagában, amikor a kiállítások révén megcsodálhatjuk az őseink által ránk hagyottakat” – mondotta a községi elöljáró.
Délután fellépett a baróti Mozaik, majd a Syncron tánccsoport, amelyek modern táncokat adtak elő, később a nagyajtai szülőknek és nagyszülőknek a Napsugár tánccsoport, a Magocska dal- és furulyacsoport, a Vadrózsák néptánccsoport, az Áfonya és Motolla citeraegyüttes, valamint az alig kilencesztendős borosnyói, de nagyszülei révén középajtai Osváth-Nagy Sándor szólógitáros okozott örömet. Bár a délutáni programot zápor zavarta meg, alig félórás eltolódást okozott, azt pedig estére – a Székelyudvarhelyi Syntia, majd egy tehetségkutatónak köszönhetően a Magyarországon befutott hazánkfia, Antal Timi, végül a feketehalmi Tudor Noémi és az Új Bolygó együttes tartott koncertjére – „behozták” a szervezők.
A faluünnep tegnap az amerikai és holland vendégek tiszteletére tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelyen fellépett a Gazdag Miklós Polgári Daloskör is. A központban felállított színpadon hastáncot adtak elő a Fekete Rózsák, néptáncot a középajtai fiatalok, majd a Vargyasi Csillagkövetők Egyesület táncosai. Aki maga is táncolt volna, a Folker együttes által tartott táncházban megtehette. A mulatóst kedvelőknek Postás Józsi húzta a talpalávalót, estére pedig „a nemzet csótányát”, Nagy Ferót és a Beatricét várták.
Az óvoda épületében a Nagyajta értékeit bemutató táblára nyomtatott fényképeknek, az eseményre kölcsönzött gyűjteményeknek, múzeumokba illő használati szerszámoknak köszönhetően lehetett betekinteni, milyenek is lehettek hetven-nyolcvan éve a falu hétköznapjai, ünnepei, vallásos, iskolai és kulturális élete. Az értékes kiállítás létrejöttét Hungaricum-pályázat támogatta. A vár északnyugati bástyájának második emeletén a Nagy Adél és tanítványai által készített, festett tárgyakból és nemezelt darabokból álló gazdag kiállítást lehetett megtekinteni. Mindkét tárlat a következő hetekben is látogatható lesz.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 14.
Múltjára emlékezett, és jövőjéről tett hitvallást Somosd
Minden évben augusztus második vasárnapján ünnepel Somosd, hiszen 519 évvel ezelőtt, 1497. augusztus 14-én jelent meg elsőként hivatalos okiratban a falu neve Zomoss alakban. Vasárnap immár tizenegyedik alkalommal emlékezett múltjára a település, és hívta haza szétszóródott fiait.
A délelőtti istentisztelet keretében a falu szülötte, Nagy Ferenc szőkefalvi református lelkész hirdette az újszövetségi igét, amikor Jézust a maga megdicsőült, tiszta voltában láthatta három tanítványa: Isten ad ilyen dicsőséges alkalmakat számunkra, hogy mi is láthassuk Jézust, ám ezek az alkalmak elmúlnak, mint ez az ünnepnap is, s nekünk vissza kell térni a völgybe, a mindennapi életbe, de meghatározó kell mAradjon, amit ilyenkor tanulunk. Jézust magunkkal kell vinnünk, mert ő menedék, üdvösség és vigasz azok számára, akik szívükbe fogadták.
Az istentisztelet keretében zenés isteni bizonyságot tett a szőkefalvi tízgyermekes Hadnagy család hét ifja, továbbá Botos Csaba helyi lelkész emléklapot osztott mindazoknak a somosdiaknak, akik 25, 30, 40 vagy akár annál több ideje kötöttek házasságot, köztük a 60 éve együtt élő Henter Györgynek és Sándor Ilonának is.
Az ünnep a faluközpontban folytatódott, a mezőcsávási fúvószenekar megteremtette a jó hangulatot, az iskolaudvarban több üstben főzték az ebédet a helyieknek és vendégeknek. Ferenczi György polgármester üdvözlő szavai után Kelemen Atilla parlamenti képviselő rámutatott: így kell működnie egy jó közösségnek, és Somosd szép példát mutat arról, hogyan kell hűséges lenni a gyökerekhez, hogyan kell szolgálni egy közösséget, egy népet. Ugyanakkor kiemelte: az erdélyi, marosszéki, nyárádmenti magyarság kérdései nem lehetnek a megunt újdonság tárgyai.
Maros megye Tanácsának elnöke nem hivatali kötelességből, hanem a helyiek iránti barátsága miatt jelent meg. Péter Ferenc számára nagy öröm, hogy ötszáv év után is ilyen gyönyörű település mAradt Somosd, és hogy van olyan család a faluban, ahol nyolc gyermeket nevelnek a szülők, és ez igazán fontos a magyarság számára. A megye vezetésének visszaszerzése kapcsán a tanácselnök elmondta: ez a magyarok közös sikere, és továbbra is „egymásra vagyunk utalva”. A polgármester és a lakosság itt tovább szeretne építkezni, ehhez pedig a maga támogatását ígérte Péter Ferenc.
Az ünnepi műsor végén fellépett a Szőcs Imre vezette helyi férfikórus, majd a költők szavaival tettek fogadalmat a somosdiak, hogy „menj, ha nem hiszel, én itthon mAradok” és „itthon van rád szükség, de nagyon”. A falu lakói büszkék a múltjukra, van jelene is ennek a nem kis és nem öreg közösségnek, és jövőjüket itthon, szülőföldjükön szeretnék élni, nem pedig idegen földön bevándorlónak lenni vagy munkaerejüket olcsón eladni.
A délután folyamán a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes lépett fel, majd a helyi néptáncos gyerekek is színpadra léptek. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat is szerveztek, a fiatalok pedig a Somosd hangja nevű vetélkedőn mérhették össze tehetségüket.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Minden évben augusztus második vasárnapján ünnepel Somosd, hiszen 519 évvel ezelőtt, 1497. augusztus 14-én jelent meg elsőként hivatalos okiratban a falu neve Zomoss alakban. Vasárnap immár tizenegyedik alkalommal emlékezett múltjára a település, és hívta haza szétszóródott fiait.
A délelőtti istentisztelet keretében a falu szülötte, Nagy Ferenc szőkefalvi református lelkész hirdette az újszövetségi igét, amikor Jézust a maga megdicsőült, tiszta voltában láthatta három tanítványa: Isten ad ilyen dicsőséges alkalmakat számunkra, hogy mi is láthassuk Jézust, ám ezek az alkalmak elmúlnak, mint ez az ünnepnap is, s nekünk vissza kell térni a völgybe, a mindennapi életbe, de meghatározó kell mAradjon, amit ilyenkor tanulunk. Jézust magunkkal kell vinnünk, mert ő menedék, üdvösség és vigasz azok számára, akik szívükbe fogadták.
Az istentisztelet keretében zenés isteni bizonyságot tett a szőkefalvi tízgyermekes Hadnagy család hét ifja, továbbá Botos Csaba helyi lelkész emléklapot osztott mindazoknak a somosdiaknak, akik 25, 30, 40 vagy akár annál több ideje kötöttek házasságot, köztük a 60 éve együtt élő Henter Györgynek és Sándor Ilonának is.
Az ünnep a faluközpontban folytatódott, a mezőcsávási fúvószenekar megteremtette a jó hangulatot, az iskolaudvarban több üstben főzték az ebédet a helyieknek és vendégeknek. Ferenczi György polgármester üdvözlő szavai után Kelemen Atilla parlamenti képviselő rámutatott: így kell működnie egy jó közösségnek, és Somosd szép példát mutat arról, hogyan kell hűséges lenni a gyökerekhez, hogyan kell szolgálni egy közösséget, egy népet. Ugyanakkor kiemelte: az erdélyi, marosszéki, nyárádmenti magyarság kérdései nem lehetnek a megunt újdonság tárgyai.
Maros megye Tanácsának elnöke nem hivatali kötelességből, hanem a helyiek iránti barátsága miatt jelent meg. Péter Ferenc számára nagy öröm, hogy ötszáv év után is ilyen gyönyörű település mAradt Somosd, és hogy van olyan család a faluban, ahol nyolc gyermeket nevelnek a szülők, és ez igazán fontos a magyarság számára. A megye vezetésének visszaszerzése kapcsán a tanácselnök elmondta: ez a magyarok közös sikere, és továbbra is „egymásra vagyunk utalva”. A polgármester és a lakosság itt tovább szeretne építkezni, ehhez pedig a maga támogatását ígérte Péter Ferenc.
Az ünnepi műsor végén fellépett a Szőcs Imre vezette helyi férfikórus, majd a költők szavaival tettek fogadalmat a somosdiak, hogy „menj, ha nem hiszel, én itthon mAradok” és „itthon van rád szükség, de nagyon”. A falu lakói büszkék a múltjukra, van jelene is ennek a nem kis és nem öreg közösségnek, és jövőjüket itthon, szülőföldjükön szeretnék élni, nem pedig idegen földön bevándorlónak lenni vagy munkaerejüket olcsón eladni.
A délután folyamán a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes lépett fel, majd a helyi néptáncos gyerekek is színpadra léptek. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat is szerveztek, a fiatalok pedig a Somosd hangja nevű vetélkedőn mérhették össze tehetségüket.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2016. augusztus 15.
Mit hoz ki a Szent István-napokból az új városvezetés?
Kétnapos lesz idén a Szent István-napi ünnepségsorozat, amelyet a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal immár hetedik alkalommal szervez meg, ám most először új városvezetés kezébe került a rendezvény. Ezúttal is minden Székelyudvarhelyi lakoshoz szólnak, ám most – a szervezők ígérete szerint – minőségibb, méltóbb programok lesznek a városhoz és az államalapítóhoz egyaránt.
Olyan ünnepi programot állítottak össze szombatra és vasárnapra, amely minden Székelyudvarhelyi lakos számára fontos lehet, így mindenki találhat számára vonzó rendezvénypontot – mondta el sajtótájékoztatón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Mint kiderült, Bölöni Ildikót és Benedek Pált bízták meg a rendezvény szervezésével, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a főszervező polgármesteri hivatal mellett partnerként kapcsolódnak be különböző tevékenységekkel, állandó programokkal az intézmények.
„Két napba van sűrítve, de tartalmas” – beszélt a tematikusan négy blokkra osztott programról Bölöni Ildikó. A délelőttöket többnyire a gyerekekre igyekeztek összpontosítani, így szombaton tíz órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar zenés toborzójával indul a program, majd interaktív gyermekkoncert és bábelőadás vár a kicsikre. A nekik szánt rendezvényeket az állandó, egész napos programok egészítik ki.
Délután négykor kezdődik a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend középkori hadi bemutatója, ezzel egy időben lesz a városháza udvarán a Virágos Székelyudvarhely vetélkedő díjkiosztója. Délután fél hattól a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása tekinthető meg, majd hattól megszentelik és megáldják az új kenyeret. Fél nyolctól kezdődik a Haáz Rezső Múzeum Gyámolító gyógyír, kúráló pirula. Mozzanatok a gyógyszerészet történetéből nevű kiállításának megnyitója a Haberstumpf-villában. Héttől koncertezik a Four People One Pack, fél kilenctől a Transylvania Rock Band, majd tíztől tízperces tűzijáték következik, végül pedig a Váci Arcok zenekar zárja a napot fellépésével.
Vasárnap szintén az Udvarhelyszék Fúvószenekar toborzója indítja a programokat délelőtt tíztől, negyed tizenegytől pedig ismét gyerekprogramok várnak a kicsikre. Délután fél öttől operettgálát tekinthetnek meg, hattól pedig a jubiláló házasokat köszöntik a városháza Szent István Termében. Hét előtt húsz perccel Vizi Imre dzsesszkoncertje kezdődik, nyolctól Nagy Feró és a Beatrice koncertezik, tíztől pedig a Karthago együttes koncertje zárja az ünnepséget.
„Az egységes zöld sátrakban harmincegy népművész fogja kiállítani alkotásait a városháza előtt, a vendéglátókat pedig faházakba rendszereztük, így elkerülve azt, hogy sörfesztivál jellege legyen a Szent István-napi ünnepségnek” – mondta el Benedek. Asztalok és székek is lesznek a vendéglátósoknál, a szervezők pedig igyekeztek rávenni őket, hogy állítsanak össze menürendszert, lehetőséget nyújtva a családosoknak az elérhető árakhoz.
Sörfesztivál-hangulatú vásár helyett inkább az államalapítóhoz méltó, minőségi programpontokból összeálló ünnepséget terveznek – hangsúlyozta Orbán Balázs, az MPP– EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, az elkövetkezőkben minden programnál arra fognak törekedni, hogy a programkínálat, a rendezvény arculata, berendezése igazodjon az ünnephez és a városhoz. Azt is közölte, minden olyan rendezvényt, ami korábban sikeres volt, megtartanak, de ahol lehet, ott még javítanak.
A rendezvény fő helyszíne a Városháza tér, így a református templomtól a körforgalomig tartó szakaszt, valamint a Vár utcát lezárják a gépjárműforgalom elől az események ideje alatt.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Kétnapos lesz idén a Szent István-napi ünnepségsorozat, amelyet a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal immár hetedik alkalommal szervez meg, ám most először új városvezetés kezébe került a rendezvény. Ezúttal is minden Székelyudvarhelyi lakoshoz szólnak, ám most – a szervezők ígérete szerint – minőségibb, méltóbb programok lesznek a városhoz és az államalapítóhoz egyaránt.
Olyan ünnepi programot állítottak össze szombatra és vasárnapra, amely minden Székelyudvarhelyi lakos számára fontos lehet, így mindenki találhat számára vonzó rendezvénypontot – mondta el sajtótájékoztatón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Mint kiderült, Bölöni Ildikót és Benedek Pált bízták meg a rendezvény szervezésével, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a főszervező polgármesteri hivatal mellett partnerként kapcsolódnak be különböző tevékenységekkel, állandó programokkal az intézmények.
„Két napba van sűrítve, de tartalmas” – beszélt a tematikusan négy blokkra osztott programról Bölöni Ildikó. A délelőttöket többnyire a gyerekekre igyekeztek összpontosítani, így szombaton tíz órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar zenés toborzójával indul a program, majd interaktív gyermekkoncert és bábelőadás vár a kicsikre. A nekik szánt rendezvényeket az állandó, egész napos programok egészítik ki.
Délután négykor kezdődik a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend középkori hadi bemutatója, ezzel egy időben lesz a városháza udvarán a Virágos Székelyudvarhely vetélkedő díjkiosztója. Délután fél hattól a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása tekinthető meg, majd hattól megszentelik és megáldják az új kenyeret. Fél nyolctól kezdődik a Haáz Rezső Múzeum Gyámolító gyógyír, kúráló pirula. Mozzanatok a gyógyszerészet történetéből nevű kiállításának megnyitója a Haberstumpf-villában. Héttől koncertezik a Four People One Pack, fél kilenctől a Transylvania Rock Band, majd tíztől tízperces tűzijáték következik, végül pedig a Váci Arcok zenekar zárja a napot fellépésével.
Vasárnap szintén az Udvarhelyszék Fúvószenekar toborzója indítja a programokat délelőtt tíztől, negyed tizenegytől pedig ismét gyerekprogramok várnak a kicsikre. Délután fél öttől operettgálát tekinthetnek meg, hattól pedig a jubiláló házasokat köszöntik a városháza Szent István Termében. Hét előtt húsz perccel Vizi Imre dzsesszkoncertje kezdődik, nyolctól Nagy Feró és a Beatrice koncertezik, tíztől pedig a Karthago együttes koncertje zárja az ünnepséget.
„Az egységes zöld sátrakban harmincegy népművész fogja kiállítani alkotásait a városháza előtt, a vendéglátókat pedig faházakba rendszereztük, így elkerülve azt, hogy sörfesztivál jellege legyen a Szent István-napi ünnepségnek” – mondta el Benedek. Asztalok és székek is lesznek a vendéglátósoknál, a szervezők pedig igyekeztek rávenni őket, hogy állítsanak össze menürendszert, lehetőséget nyújtva a családosoknak az elérhető árakhoz.
Sörfesztivál-hangulatú vásár helyett inkább az államalapítóhoz méltó, minőségi programpontokból összeálló ünnepséget terveznek – hangsúlyozta Orbán Balázs, az MPP– EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, az elkövetkezőkben minden programnál arra fognak törekedni, hogy a programkínálat, a rendezvény arculata, berendezése igazodjon az ünnephez és a városhoz. Azt is közölte, minden olyan rendezvényt, ami korábban sikeres volt, megtartanak, de ahol lehet, ott még javítanak.
A rendezvény fő helyszíne a Városháza tér, így a református templomtól a körforgalomig tartó szakaszt, valamint a Vár utcát lezárják a gépjárműforgalom elől az események ideje alatt.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2016. augusztus 18.
Több mint 15 ezren a Kolozsvári Magyar Napok első koncertnapján
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma
2016. augusztus 19.
A román rendőrség is „hallgatja" a Beatrice közismert slágerét
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.
Mint arról a Krónika beszámolt, az együttes kedden este adott koncertet a kincses város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának" nevezte a magyar együttest.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevărul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek nyilatkozva pénteken elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről, egyértelműen „kifordították" a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam. Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az Audiovizuális Tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást. Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.
A román közszolgálati televízió tudósításában szerepelt egy koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz". Gergely Balázs elmondta: ez a szám nem hangzott el a Kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.
Krónika (Kolozsvár)
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.
Mint arról a Krónika beszámolt, az együttes kedden este adott koncertet a kincses város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának" nevezte a magyar együttest.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevărul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek nyilatkozva pénteken elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről, egyértelműen „kifordították" a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam. Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az Audiovizuális Tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást. Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.
A román közszolgálati televízió tudósításában szerepelt egy koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz". Gergely Balázs elmondta: ez a szám nem hangzott el a Kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 19.
Durván csúsztat a TVR Nagy Feróék Kolozsvári koncertje kapcsán
Negatív színben tünteti fel a szervezők szerint a Román Közszolgálati Televízió (TVR) a Kolozsvári Magyar Napokat a Beatrice-koncert apropóján sugárzott riportjával. A köztévé Hitler-imádó irredentákként állítja be Nagy Feróékat.
A román köztelevízió szerdán közölt összeállítást a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) ezen a héten zajló, 7. kiadásáról, a másfél perces anyagot azonban teljes egészében az előző esti Nagy Feró és a Beatrice koncertjének szánták. A riporter, Diana Apahidean felháborodásának adot hangot amiatt, hogy a koncert felvezetéseképpen eljátszott, Utálom az egész XX. századot című dal képsorai többek közt Hitlert és Lenint ábrázolták, majd a „muzulmán terroristák jelszava, az Allahu Akbar! is elhangzott".
A tendenciózus riport készítői továbbá a csúsztatástól sem riadtak vissza. Anélkül, hogy feltüntették volna az időpontot és a helyszínt, bevágták a Beatrice egy korábbi fellépését, amelyen Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár újra magyar város lesz". A TVR egy Kolozsvári román újságírót és egy politikai elemzőt is megszólaltatott az ügyben, mindketten „irredenta, revizionista és obszcén üzenetek közvetítőinek", sőt románellenesnek nevezik a Beatricét és énekesét.
A KMN szervezői román nyelvű közleményben ítélték el a köztévé riportját, tendenciózusnak és elferdítettnek nevezve az abban közölt információkat. A szervezők sajnálatuknak adnak hangot, miszerint az anyag készítői nem értették meg a koncert üzenetét, és téves megállapításokat közvetítettek a nagyközönség felé. „A főtéri koncert kivetítőin bemutatott személyek sajnálatos és tragikus módon befolyásolták Európa és a világ történelmét. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Utálom a XX. századot című dal szövege éppenséggel eme történelmi személyiségek és az általuk képviselt káros ideológiák ellen irányul, ugyanakkor terrorként és rémálomkánt írja le a tetteiket" – szögezi le a KMN közleménye.
Egyébként kizárható, hogy a TVR munkatársai ne lettek volna tisztában a Nagy Feró és a Beatrice képviselte értékekkel, valamint az ominózus dal üzenetével, miután a riportban közreműködő operatőr magyar nemzetiségű. A Krónika megbízható forrásból származó értesülései szerint Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet az anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos hírfolyama.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Negatív színben tünteti fel a szervezők szerint a Román Közszolgálati Televízió (TVR) a Kolozsvári Magyar Napokat a Beatrice-koncert apropóján sugárzott riportjával. A köztévé Hitler-imádó irredentákként állítja be Nagy Feróékat.
A román köztelevízió szerdán közölt összeállítást a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) ezen a héten zajló, 7. kiadásáról, a másfél perces anyagot azonban teljes egészében az előző esti Nagy Feró és a Beatrice koncertjének szánták. A riporter, Diana Apahidean felháborodásának adot hangot amiatt, hogy a koncert felvezetéseképpen eljátszott, Utálom az egész XX. századot című dal képsorai többek közt Hitlert és Lenint ábrázolták, majd a „muzulmán terroristák jelszava, az Allahu Akbar! is elhangzott".
A tendenciózus riport készítői továbbá a csúsztatástól sem riadtak vissza. Anélkül, hogy feltüntették volna az időpontot és a helyszínt, bevágták a Beatrice egy korábbi fellépését, amelyen Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár újra magyar város lesz". A TVR egy Kolozsvári román újságírót és egy politikai elemzőt is megszólaltatott az ügyben, mindketten „irredenta, revizionista és obszcén üzenetek közvetítőinek", sőt románellenesnek nevezik a Beatricét és énekesét.
A KMN szervezői román nyelvű közleményben ítélték el a köztévé riportját, tendenciózusnak és elferdítettnek nevezve az abban közölt információkat. A szervezők sajnálatuknak adnak hangot, miszerint az anyag készítői nem értették meg a koncert üzenetét, és téves megállapításokat közvetítettek a nagyközönség felé. „A főtéri koncert kivetítőin bemutatott személyek sajnálatos és tragikus módon befolyásolták Európa és a világ történelmét. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Utálom a XX. századot című dal szövege éppenséggel eme történelmi személyiségek és az általuk képviselt káros ideológiák ellen irányul, ugyanakkor terrorként és rémálomkánt írja le a tetteiket" – szögezi le a KMN közleménye.
Egyébként kizárható, hogy a TVR munkatársai ne lettek volna tisztában a Nagy Feró és a Beatrice képviselte értékekkel, valamint az ominózus dal üzenetével, miután a riportban közreműködő operatőr magyar nemzetiségű. A Krónika megbízható forrásból származó értesülései szerint Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet az anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos hírfolyama.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 22.
Nagy Feró szerint politikai okokból van botrány a Kolozsvári koncertje miatt
Nagy Feró, a Beatrice frontembere a Kolozsvári koncertje körül kialakult botrány kapcsán, amelyből hivatalból indított rendőrségi eljárás is lett, a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy megdöbbent azon, ahogy a TVR riportja mennyire kifordította a XX. század című számuknak a jelentését. Szerinte ezt jól bizonyítja az a tény is, hogy egy olyan koncertrészlettel kezdték a tudósítást, amely nem hangzott el a Kolozsvári fellépésen.
„Ezen megdöbbentem, és nemcsak azért, mert félreértelmezték a dalunkat, de az a dal el sem hangzott ott. A YouTube-on van fent egy váci kocsmában adott bulink, az egy magyar házibuli volt, és azt vágták be. Erről szó sem volt a Kolozsvári Napokon. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is megerősítette: ez a szám nem hangzott el a koncerten, ezért az egész ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte” – fogalmazott Nagy Feró, aki szerint ez csupán politika, mert nem tetszik nekik, hogy aznap annyi magyar összejött.
Az énekes azt is elmondta, hogy a XX. század című számukat húsz éve játsszák, a 80-as évek végén írta, akkor pedig még sehol nem volt az Iszlám Állam. “Az is elhangzott, hogy: magyar vagyok, magyarnak születtem. Még mondtam is, milyen jó, hogy ezt Kolozsváron magyarul énekelhetem. Ezt románul is megköszöntem. Nem ellenük szólt! Dehogy! Szeretünk itt lenni, évente tízszer is fellépünk. Ettől még a rendőrségi vizsgálat meglesz. Az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam. Tudjuk, hová léptünk be!"
Nagy Feró a Riposztban is megszólalt az ügy kapcsán, ahol azt mondta, hogy azok, akik az eljárást indították, azt sem tudják, hogy miről szól ez a dal. Az énekes szerint félreértés történt: “A dalunk és a hozzá tartozó képsorok épp arról szólnak, hogy ezek a nagy hatalmú politikai vezetők mennyi rosszat tettek az emberiséggel." Erről a múltról szól a dalunk, amellett pedig nem szabad elmenni, hogy milyen súlyos problémákat okoz az iszlamizálódás manapság.”
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból indított vizsgálatot Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a TVR a koncertről szóló riportban olyan kontextusban mutatta be az együttest, mintha az kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Sztálint és az Iszlám Államot.
A Beatrice a KMN első koncertnapján lépett színpadra, a XX. századcímű szám alatt archív felvételeket játszottak be az óriáskivetítőkön, amelyeken Sztálin és Hitler is látható volt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői közleményt adtak ki, amelyben sajnálják, hogy a Beatrice koncerten elhangzott dalrészletek és képbevágások üzenetét nem sikerült megértenie a román közönségnek. „A dal szövege az említett történelmi személyiségek és ideológiájuk ellen irányul. A dal a tetteiket „terrorként” és „rémálomként” mutatja be" – olvasható a közleményben.
A KMN szervezői elhatárolódnak minden szélsőséges megnyilvánulástól, elítélnek minden olyan cselekedetet és nyilatkozatot, amely a gyűlöletre uszít – írják a közleményben.
A szervezők ugyanakkor sérelmezik, hogy a koncertről elferdített, manipulatív és tendenciózus beszámolók jelentek meg az országos televízióban, amellyel a Kolozsvári Magyar Napokat negatív fényben tüntették fel a román közönség előtt.
Gergely Balázs a KMN zárógáláján is megemlítette az incidenst, és külön köszönetet mondott az ActiveWatch román emberjogi szervezetnek, amiért ők is felemelték szavukat a félretájékoztatás ellen. (hírszerk.)
Transindex.ro
Nagy Feró, a Beatrice frontembere a Kolozsvári koncertje körül kialakult botrány kapcsán, amelyből hivatalból indított rendőrségi eljárás is lett, a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy megdöbbent azon, ahogy a TVR riportja mennyire kifordította a XX. század című számuknak a jelentését. Szerinte ezt jól bizonyítja az a tény is, hogy egy olyan koncertrészlettel kezdték a tudósítást, amely nem hangzott el a Kolozsvári fellépésen.
„Ezen megdöbbentem, és nemcsak azért, mert félreértelmezték a dalunkat, de az a dal el sem hangzott ott. A YouTube-on van fent egy váci kocsmában adott bulink, az egy magyar házibuli volt, és azt vágták be. Erről szó sem volt a Kolozsvári Napokon. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is megerősítette: ez a szám nem hangzott el a koncerten, ezért az egész ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte” – fogalmazott Nagy Feró, aki szerint ez csupán politika, mert nem tetszik nekik, hogy aznap annyi magyar összejött.
Az énekes azt is elmondta, hogy a XX. század című számukat húsz éve játsszák, a 80-as évek végén írta, akkor pedig még sehol nem volt az Iszlám Állam. “Az is elhangzott, hogy: magyar vagyok, magyarnak születtem. Még mondtam is, milyen jó, hogy ezt Kolozsváron magyarul énekelhetem. Ezt románul is megköszöntem. Nem ellenük szólt! Dehogy! Szeretünk itt lenni, évente tízszer is fellépünk. Ettől még a rendőrségi vizsgálat meglesz. Az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam. Tudjuk, hová léptünk be!"
Nagy Feró a Riposztban is megszólalt az ügy kapcsán, ahol azt mondta, hogy azok, akik az eljárást indították, azt sem tudják, hogy miről szól ez a dal. Az énekes szerint félreértés történt: “A dalunk és a hozzá tartozó képsorok épp arról szólnak, hogy ezek a nagy hatalmú politikai vezetők mennyi rosszat tettek az emberiséggel." Erről a múltról szól a dalunk, amellett pedig nem szabad elmenni, hogy milyen súlyos problémákat okoz az iszlamizálódás manapság.”
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból indított vizsgálatot Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a TVR a koncertről szóló riportban olyan kontextusban mutatta be az együttest, mintha az kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Sztálint és az Iszlám Államot.
A Beatrice a KMN első koncertnapján lépett színpadra, a XX. századcímű szám alatt archív felvételeket játszottak be az óriáskivetítőkön, amelyeken Sztálin és Hitler is látható volt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői közleményt adtak ki, amelyben sajnálják, hogy a Beatrice koncerten elhangzott dalrészletek és képbevágások üzenetét nem sikerült megértenie a román közönségnek. „A dal szövege az említett történelmi személyiségek és ideológiájuk ellen irányul. A dal a tetteiket „terrorként” és „rémálomként” mutatja be" – olvasható a közleményben.
A KMN szervezői elhatárolódnak minden szélsőséges megnyilvánulástól, elítélnek minden olyan cselekedetet és nyilatkozatot, amely a gyűlöletre uszít – írják a közleményben.
A szervezők ugyanakkor sérelmezik, hogy a koncertről elferdített, manipulatív és tendenciózus beszámolók jelentek meg az országos televízióban, amellyel a Kolozsvári Magyar Napokat negatív fényben tüntették fel a román közönség előtt.
Gergely Balázs a KMN zárógáláján is megemlítette az incidenst, és külön köszönetet mondott az ActiveWatch román emberjogi szervezetnek, amiért ők is felemelték szavukat a félretájékoztatás ellen. (hírszerk.)
Transindex.ro
2016. augusztus 23.
Kolozsvár a célkeresztben
Túl szép lett volna, ha az egyre erősödő Kolozsvári Magyar Napok ellen nem indítottak volna nemtelen, aljas támadást. Évek óta látszik ugyanis, hogy a kulturális téren egyre jobban és igényesebben teljesítő rendezvény túllépi a Kincses Város határait, markáns magyar sajátossága mellett kelet-közép-európai tekintetben is jelentős, s mindez az erdélyiség gondolatával rokonszenvezőknek egyaránt fontos és kedves. Talán a magyarok mellett más nemzetiségűek is felfigyelhettek erre a Kolozsvári ízre, ami arra is utal(t), hogy sikeresen felül lehet kerekedni a kilencvenes évek brutális magyarellenességén.
De a rendezvénysorozat már emészthetetlennek bizonyult a konokul vicsorító nacionálkommunista háttérerőknek, s a köztévé hírcsatornáján támadásba lendültek. A Nagy Feró és a Beatrice zenekar koncertjéről közölt manipulatív tudósításukban amiatt jajveszékeltek, hogy az együttes XX. század című dala hódolna Sztálinnak és Hitlernek, illetve az Iszlám Állam terrorszervezetnek, vitatottnak és revizionistának nevezték a magyar együttest. A veterán rockzenészt, illetve a koncereteken használt háttérképek forgatókönyvét ismerők ennél képtelenebb gondolatot el sem tudnának képzelni, ám az abszurd okfejtés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indítson. Próbálják kideríteni, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler- és Sztálin-képek háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e. A közszolgálati televízió tehát ferdít, vagyis közpénzből uszít, a szintén államilag fenntartott rendőrség pedig veszi a lapot. Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke vasárnap esti záróbeszédében is kifogásolta, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt. Korábban úgy fogalmazott, a közszolgálati televízió egyértelműen kifordította a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam, és megengedhetetlen, hogy a közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A köztévé híradójában szerepelt ugyanis videómegosztóról bemásolt koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz”, ám Gergely Balázs szerint ez a szám nem hangzott el a mostani koncerten. Noha a főszervező bízik benne, hogy a hatóságok tisztázzák az ügyet, a történet egy újabb, lendületes magyarellenes gesztus, amely a kilencvenes évek szellemiségét idézi. Ezt emeli ki egyébként a Kolozsváriakat támogató fővárosi ActiveWatch Bukaresti jogvédő szervezet is, amely fehér hollóként erkölcsi jóvátételt és helyreigazítást kért a köztévétől. A magyar napok elleni támadással nemcsak a rendezvényt szervező csapat, egy tartásos fesztivál került célkeresztbe, hanem ismételten úgy tűnik, a nemzetállam féltői szívesebben látnák Kolozsvárt a nacionalizmus fellegváraként, mintsem Erdély vagy az erdélyi magyar kultúra fővárosaként.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Túl szép lett volna, ha az egyre erősödő Kolozsvári Magyar Napok ellen nem indítottak volna nemtelen, aljas támadást. Évek óta látszik ugyanis, hogy a kulturális téren egyre jobban és igényesebben teljesítő rendezvény túllépi a Kincses Város határait, markáns magyar sajátossága mellett kelet-közép-európai tekintetben is jelentős, s mindez az erdélyiség gondolatával rokonszenvezőknek egyaránt fontos és kedves. Talán a magyarok mellett más nemzetiségűek is felfigyelhettek erre a Kolozsvári ízre, ami arra is utal(t), hogy sikeresen felül lehet kerekedni a kilencvenes évek brutális magyarellenességén.
De a rendezvénysorozat már emészthetetlennek bizonyult a konokul vicsorító nacionálkommunista háttérerőknek, s a köztévé hírcsatornáján támadásba lendültek. A Nagy Feró és a Beatrice zenekar koncertjéről közölt manipulatív tudósításukban amiatt jajveszékeltek, hogy az együttes XX. század című dala hódolna Sztálinnak és Hitlernek, illetve az Iszlám Állam terrorszervezetnek, vitatottnak és revizionistának nevezték a magyar együttest. A veterán rockzenészt, illetve a koncereteken használt háttérképek forgatókönyvét ismerők ennél képtelenebb gondolatot el sem tudnának képzelni, ám az abszurd okfejtés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indítson. Próbálják kideríteni, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler- és Sztálin-képek háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e. A közszolgálati televízió tehát ferdít, vagyis közpénzből uszít, a szintén államilag fenntartott rendőrség pedig veszi a lapot. Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke vasárnap esti záróbeszédében is kifogásolta, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt. Korábban úgy fogalmazott, a közszolgálati televízió egyértelműen kifordította a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam, és megengedhetetlen, hogy a közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson. A köztévé híradójában szerepelt ugyanis videómegosztóról bemásolt koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz”, ám Gergely Balázs szerint ez a szám nem hangzott el a mostani koncerten. Noha a főszervező bízik benne, hogy a hatóságok tisztázzák az ügyet, a történet egy újabb, lendületes magyarellenes gesztus, amely a kilencvenes évek szellemiségét idézi. Ezt emeli ki egyébként a Kolozsváriakat támogató fővárosi ActiveWatch Bukaresti jogvédő szervezet is, amely fehér hollóként erkölcsi jóvátételt és helyreigazítást kért a köztévétől. A magyar napok elleni támadással nemcsak a rendezvényt szervező csapat, egy tartásos fesztivál került célkeresztbe, hanem ismételten úgy tűnik, a nemzetállam féltői szívesebben látnák Kolozsvárt a nacionalizmus fellegváraként, mintsem Erdély vagy az erdélyi magyar kultúra fővárosaként.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 23.
Perrel válaszol a Beatrice a TVR vádjaira
Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót (TVR) – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten. A zenész – aki vasárnap esti Székelyudvarhelyi fellépése előtt nyilatkozott lapunknak – kijelentette, a román média kiforgatta a XX. század című dalukat.
– Súlyos vádakat fogalmazott meg a román média múlt keddi Kolozsvári koncertjük után, emiatt a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Értesültek a román közszolgálati televízió által kirobbantott botrányról?
– Igen, azt mondták, hogy mi egy revizionista, irredenta zenekar vagyunk és ezen a koncertünkön éltettük Hitlert. Egyébként nem ismerem pontosan a vádakat, annyit tudok, amit az interneten olvastam.
– A XX. század című daluk okozta a botrányt. Mi történt a Kolozsvári fellépésen?
– A dal éneklése közben a kivetítőn megjelentek olyan képek, hogy az iszlamisták törik át a magyar határt, amit mi nem szeretnénk. Sztálin például egyáltalán nem volt bevetítve, összekeverték Leninnel. Ő tartott egy beszédet a szovjet hatalomról, illetve Hitler mondta a tőle megszokott beszédeket. Erre jön a dalunknak az a része, hogy minket magyarokat „zsebre vágott a történelem”. Igen, nekünk a XX. század nem egy sikeres század volt, s ha ez így van, akkor engedtessék meg, hogy én ezt elmondjam. Ez nem szól más népek ellen, nem akarjuk mások érzékenységét megzavarni: sem az osztrákokét, sem a szlovákokét, sem a románokét.
– Mi a véleménye azokról a vádakról, miszerint a dalban az önkényuralmi rendszereket éltetik?
– Ezt a dalt akkor sem lehet félreérteni, ha valaki nagyon szeretné: arról szól, hogy mi magyarok utáljuk a XX. századot. Akkor volt Trianon, a kommunista uralom, ezeknek pedig nincs mit örülni. Ráfáztunk a XX. századra, de nem arról szól a történet, hogy ebbe nyugodjunk bele, hanem arról, hogy emeljük fel a fejünket, és egész Európában büszkén mondhassuk, mi magyarok vagyunk. A rasszista vádaskodást kikérem magamnak. Én erdélyinek érzem magam, hiszen a szüleim innen származtak el és a családunkban van román nemzetiségű személy is. Akkor most én megsértem a rokonomat? Nem is tudom, hogyan képzelte ezt bárki.
Valószínűleg a nagypolitika is beszállt a minket ért vádak kreálásába, nem szerették volna, hogy ekkora összeborulás legyen Kolozsvár Főterén. Az az érzésem, hogy ez a botrány inkább a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól, amely naggyá tudott fejlődni egy többségében román környezetben. A koncerten románul és magyarul is üdvözöltem a közönséget, a végén szintén mindkét nyelven elköszöntem. Egyébként csodálatosan jó érzés, hogy a többségi nemzet megengedi nekünk, hogy Corvin Mátyás szobra előtt mondhassuk, magyarok vagyunk. Nem is értem, hogy ezek után mi a probléma, én csak a baráti oldalamat hoztam el a koncertre. Dehogy akarok ellentétet. Az udvarhelyi koncerten a félreértések elkerüléséért nem vetítjük ki a kérdéses videót. Ahogy a XX. század című dalban beszél Lenin és Hitler, illetve énekel egy migráns, az egy fajta fenyegetés.
– A román médiában olyan vádakról is lehet olvasni, hogy az Iszlám Államot éltető felkiáltás hangzik el a kivetített videóban. Igaz ez?
– A videóban mutatnak egy fekete ruhában lévő embert, aki valószínűleg iszlám terrorista, ő üvölti, hogy „Allahu akbar”. Azért jelenik meg, mert félünk a terroristáktól. Hadd mondhassam el, hogy ha hozzánk jössz, akkor kérj engedélyt, ne rúgd be a kaput és már ott is laksz. Miért éltetném én az ISIS-t? Mert Röszkénél összetörték a kapukat, vagy mert most is átvágják néha a Magyarország határán épített kerítést? Több migránsról is kiderült, hogy terrorista.
– Milyen lépéseket fognak tenni az önöket ért vádakkal kapcsolatban?
– Teljes mértékben elutasítjuk a minket ért vádakat, ráadásul a román közszolgálati televízió összeállításában van egy hamisítás is. Bejátszottak egy olyan felvételt, ami tíz évvel ez előtt készült Magyarországon egy kocsmában. Tényleg egy irredenta dalt énekeltünk, de a közönség azt kérte és mi azt játszottuk. Abban semmi románellenesség nem volt. Ezért be fogjuk perelni a TVR-t.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)
Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót (TVR) – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten. A zenész – aki vasárnap esti Székelyudvarhelyi fellépése előtt nyilatkozott lapunknak – kijelentette, a román média kiforgatta a XX. század című dalukat.
– Súlyos vádakat fogalmazott meg a román média múlt keddi Kolozsvári koncertjük után, emiatt a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Értesültek a román közszolgálati televízió által kirobbantott botrányról?
– Igen, azt mondták, hogy mi egy revizionista, irredenta zenekar vagyunk és ezen a koncertünkön éltettük Hitlert. Egyébként nem ismerem pontosan a vádakat, annyit tudok, amit az interneten olvastam.
– A XX. század című daluk okozta a botrányt. Mi történt a Kolozsvári fellépésen?
– A dal éneklése közben a kivetítőn megjelentek olyan képek, hogy az iszlamisták törik át a magyar határt, amit mi nem szeretnénk. Sztálin például egyáltalán nem volt bevetítve, összekeverték Leninnel. Ő tartott egy beszédet a szovjet hatalomról, illetve Hitler mondta a tőle megszokott beszédeket. Erre jön a dalunknak az a része, hogy minket magyarokat „zsebre vágott a történelem”. Igen, nekünk a XX. század nem egy sikeres század volt, s ha ez így van, akkor engedtessék meg, hogy én ezt elmondjam. Ez nem szól más népek ellen, nem akarjuk mások érzékenységét megzavarni: sem az osztrákokét, sem a szlovákokét, sem a románokét.
– Mi a véleménye azokról a vádakról, miszerint a dalban az önkényuralmi rendszereket éltetik?
– Ezt a dalt akkor sem lehet félreérteni, ha valaki nagyon szeretné: arról szól, hogy mi magyarok utáljuk a XX. századot. Akkor volt Trianon, a kommunista uralom, ezeknek pedig nincs mit örülni. Ráfáztunk a XX. századra, de nem arról szól a történet, hogy ebbe nyugodjunk bele, hanem arról, hogy emeljük fel a fejünket, és egész Európában büszkén mondhassuk, mi magyarok vagyunk. A rasszista vádaskodást kikérem magamnak. Én erdélyinek érzem magam, hiszen a szüleim innen származtak el és a családunkban van román nemzetiségű személy is. Akkor most én megsértem a rokonomat? Nem is tudom, hogyan képzelte ezt bárki.
Valószínűleg a nagypolitika is beszállt a minket ért vádak kreálásába, nem szerették volna, hogy ekkora összeborulás legyen Kolozsvár Főterén. Az az érzésem, hogy ez a botrány inkább a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól, amely naggyá tudott fejlődni egy többségében román környezetben. A koncerten románul és magyarul is üdvözöltem a közönséget, a végén szintén mindkét nyelven elköszöntem. Egyébként csodálatosan jó érzés, hogy a többségi nemzet megengedi nekünk, hogy Corvin Mátyás szobra előtt mondhassuk, magyarok vagyunk. Nem is értem, hogy ezek után mi a probléma, én csak a baráti oldalamat hoztam el a koncertre. Dehogy akarok ellentétet. Az udvarhelyi koncerten a félreértések elkerüléséért nem vetítjük ki a kérdéses videót. Ahogy a XX. század című dalban beszél Lenin és Hitler, illetve énekel egy migráns, az egy fajta fenyegetés.
– A román médiában olyan vádakról is lehet olvasni, hogy az Iszlám Államot éltető felkiáltás hangzik el a kivetített videóban. Igaz ez?
– A videóban mutatnak egy fekete ruhában lévő embert, aki valószínűleg iszlám terrorista, ő üvölti, hogy „Allahu akbar”. Azért jelenik meg, mert félünk a terroristáktól. Hadd mondhassam el, hogy ha hozzánk jössz, akkor kérj engedélyt, ne rúgd be a kaput és már ott is laksz. Miért éltetném én az ISIS-t? Mert Röszkénél összetörték a kapukat, vagy mert most is átvágják néha a Magyarország határán épített kerítést? Több migránsról is kiderült, hogy terrorista.
– Milyen lépéseket fognak tenni az önöket ért vádakkal kapcsolatban?
– Teljes mértékben elutasítjuk a minket ért vádakat, ráadásul a román közszolgálati televízió összeállításában van egy hamisítás is. Bejátszottak egy olyan felvételt, ami tíz évvel ez előtt készült Magyarországon egy kocsmában. Tényleg egy irredenta dalt énekeltünk, de a közönség azt kérte és mi azt játszottuk. Abban semmi románellenesség nem volt. Ezért be fogjuk perelni a TVR-t.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 23.
Kolozsvár olimpiája
Kiváltságos időszakot zárunk: míg Kolozsváron vasárnap este véget ért az erdélyi magyarság egyik legnagyobb önkifejező ünnepe, nem sokkal később Rio de Janeiróban kialudt a fényes sikereket hozó olimpia lángja.
Bár a Kolozsvári Magyar Napokat és a nyári ötkarikás játékokat óriási léptékek választják el egymástól, a kincses városból nézve kijelenthető, a két eseménysorozat kölcsönösen hozzájárult örömforrásaink hozamának növeléséhez – nem véletlen, hogy a KMN egyik legnépszerűbb helyszínének a Magyar Olimpiai Udvar bizonyult.
A szülinapos Kolozsváron és a csodálatos városnak becézett Rióban egy ideig ugyanazt ünnepeltük: a sikert. Miközben a Mátyás király lovának lábánál összesereglett több tízezer ember már pusztán jelenlétével, kíváncsiságával, mosolyával és tapsával gazdagította a közösségteremtő, -megtartó és -gyarapító rendezvényt, Brazíliában világraszóló tetteket hajtottak végre a piros-fehér-zöld színek legkiválóbb képviselői. És bizony mindannyiukra büszkék lehetünk. Az ötkarikás magyar küldöttség minden szempontból megfelelt az olimpiai mozgalom szellemiségének, mint ahogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és résztvevői is jelesre vizsgáztak mindabból, amit egy 700 éves, több nemzetiség alkotta európai város követelhet meg lakosaitól a 21. században.
Ünnepkor az egység sérthetetlen, így nehezen érthető, a román köztelevízió – a Kolozsvári területi stúdió elutasító döntését felülírva – miért indított Bukarestből nevetséges támadást a KMN ellen. A Beatrice zenekar egyik közismert dalát teljesen félreértelmező, hamisításoktól sem mentes riport éppen annak az „utált” 20. századnak a fojtogató nyúlványa, amelyről Nagy Feróék énekelnek. Az önkényuralom-imádatról szóló vádak annak a gépezetnek a termékei, amely egyre inkább akadozik – éppen a KMN-hez hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően.
A megszűnés szélére sodródott TVR kreálmánya nagyjából ahhoz hasonlatos, mint amikor Hosszú Katinkát próbálták légből kapott doppingvádakkal megtörni. Nem sikerült: a három olimpiai arany- és egy ezüstérem önmagáért beszél. A Kolozsvári Magyar Napok (amelynek főszervezőjét „arannyal” felérő Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki) azzal vághat vissza a támadóknak, azzal győzhet, hogy jövőre még pompásabb lesz – mert ugye a KMN-t nemcsak négyévente rendezik, mint az olimpiát.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár)
Kiváltságos időszakot zárunk: míg Kolozsváron vasárnap este véget ért az erdélyi magyarság egyik legnagyobb önkifejező ünnepe, nem sokkal később Rio de Janeiróban kialudt a fényes sikereket hozó olimpia lángja.
Bár a Kolozsvári Magyar Napokat és a nyári ötkarikás játékokat óriási léptékek választják el egymástól, a kincses városból nézve kijelenthető, a két eseménysorozat kölcsönösen hozzájárult örömforrásaink hozamának növeléséhez – nem véletlen, hogy a KMN egyik legnépszerűbb helyszínének a Magyar Olimpiai Udvar bizonyult.
A szülinapos Kolozsváron és a csodálatos városnak becézett Rióban egy ideig ugyanazt ünnepeltük: a sikert. Miközben a Mátyás király lovának lábánál összesereglett több tízezer ember már pusztán jelenlétével, kíváncsiságával, mosolyával és tapsával gazdagította a közösségteremtő, -megtartó és -gyarapító rendezvényt, Brazíliában világraszóló tetteket hajtottak végre a piros-fehér-zöld színek legkiválóbb képviselői. És bizony mindannyiukra büszkék lehetünk. Az ötkarikás magyar küldöttség minden szempontból megfelelt az olimpiai mozgalom szellemiségének, mint ahogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és résztvevői is jelesre vizsgáztak mindabból, amit egy 700 éves, több nemzetiség alkotta európai város követelhet meg lakosaitól a 21. században.
Ünnepkor az egység sérthetetlen, így nehezen érthető, a román köztelevízió – a Kolozsvári területi stúdió elutasító döntését felülírva – miért indított Bukarestből nevetséges támadást a KMN ellen. A Beatrice zenekar egyik közismert dalát teljesen félreértelmező, hamisításoktól sem mentes riport éppen annak az „utált” 20. századnak a fojtogató nyúlványa, amelyről Nagy Feróék énekelnek. Az önkényuralom-imádatról szóló vádak annak a gépezetnek a termékei, amely egyre inkább akadozik – éppen a KMN-hez hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően.
A megszűnés szélére sodródott TVR kreálmánya nagyjából ahhoz hasonlatos, mint amikor Hosszú Katinkát próbálták légből kapott doppingvádakkal megtörni. Nem sikerült: a három olimpiai arany- és egy ezüstérem önmagáért beszél. A Kolozsvári Magyar Napok (amelynek főszervezőjét „arannyal” felérő Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki) azzal vághat vissza a támadóknak, azzal győzhet, hogy jövőre még pompásabb lesz – mert ugye a KMN-t nemcsak négyévente rendezik, mint az olimpiát.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 25.
Szeptember közepén döntenek
A Kolozsvári román adás nem kért az uszító riportból
Várhatóan nem mArad következmények nélkül, hogy a közszolgálati televízió (TVR) egyoldalúan, a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító módon számolt be a Beatrice múlt heti koncertjéről: szeptemberben az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, illetve az Országos Audiovizuális Tanács elé kerül, Nagy Feró pedig perelni készül – írja a Maszol.
A Maszol szerint a Kolozsvári Televízió román adásának főszerkesztője nem engedte be a híradóba a közpénzen készült, ferdítő tudósítást. Más kérdés, hogy a közszolgálati televízió egyes csatornája (TVR1) számára a másfél perces riport már megütötte a szakmai mércét. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs a hírportálnak elmondta, hogy Diana Apahidean a riport leadása előtt őket is megkereste. Elmagyarázták neki, hogy a Beatrice dala nem a huszadik századi diktátorokat dicsőíti, ellenkezőleg, elítéli a terrorjukat. Aztán jött a meglepetés: a szervezők nyilatkozata nem került be a tudósításba. „Szándékosan ferdített riportjában az újságíró, hiszen tudta, hogy félretájékoztatja a nézőket” – mondta Gergely.
A főszervező ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a Beatrice koncertjének bármiféle irredenta színezete lett volna. „Nagy Feró többször is románul köszöntötte a románokat a színpadról. Semmi olyat nem tett, ami a román közösségnek szúrhatta volna a szemét” – magyarázta.
A Kolozsvári Televízió román nyelvű adásának főszerkesztője, Adrian Rozenberg nem volt hajlandó beengedni a híradóba Diana Apahidean tudósítását, annyira nyilvánvaló volt az egyoldalúsága. Gergely Balázs tudomása szerint a riporttól a román szerkesztőség is elhatárolódott, ugyanakkor Apahidean ártó szándéka, újságírói etikát semmibe vevő anyaga a Kolozsvári Televízió magyar adásának szerkesztőit is felháborította. Egyikük, Pákai Enikő a Maszolnak elmondta, arra készülnek, hogy elhatárolódásukat nyilvánosságra hozzák, vagy legalább a Bukaresti kollégák számára nyilvánossá tegyék, hogy teljes mértékben elhatárolódnak az ilyesfajta megnyilvánulásoktól. Állásfoglalásukat az etikai bizottsághoz is elküldik.
Diana Apahidean szabadúszó újságíró, nem a TVR alkalmazottja. Sajtóberkekben azt beszélik róla, hogy nagyon nem szíveli a magyarokat. A Maszol tőle is szerette volna megtudni, hogy mi járt a fejében, amikor az egyoldalú tudósítását készítette. Az újságíró azonban csak annyit mondott, hogy a TVR vezetősége megtiltotta neki, hogy az ügyről bármit is nyilatkozzon a sajtónak.
Gergely Balázs a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Kolozsvári rendőrség is vizsgálódik a Beatrice koncertje miatt. Nagy Feróék fellépése óta több mint egy hét eltelt, de a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit a hatóságok még nem keresték meg az ügyben. Gergely amúgy is úgy véli, a rendőrség le fogja állítani a vizsgálatot, annyira nyilvánvaló, hogy nem történt törvénysértés. A főszervező ugyanakkor reméli, lesz következménye a TVR etikai bizottságához, illetve az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) benyújtott panaszuknak. Ez leghamarabb szeptember közepén derül ki, ekkor tartja ugyanis legközelebbi ülését a testület. A TVR vezetőtanácsa szintén szeptember 15-én ülésezik.
Nagy Feró már többször is megszólalt ebben az ügyben. A Krónikának nyilatkozva a Beatrice frontembere azt is bejelentette, hogy bepereli a román TVR-t a ferdítő tudósítás miatt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A Kolozsvári román adás nem kért az uszító riportból
Várhatóan nem mArad következmények nélkül, hogy a közszolgálati televízió (TVR) egyoldalúan, a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító módon számolt be a Beatrice múlt heti koncertjéről: szeptemberben az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, illetve az Országos Audiovizuális Tanács elé kerül, Nagy Feró pedig perelni készül – írja a Maszol.
A Maszol szerint a Kolozsvári Televízió román adásának főszerkesztője nem engedte be a híradóba a közpénzen készült, ferdítő tudósítást. Más kérdés, hogy a közszolgálati televízió egyes csatornája (TVR1) számára a másfél perces riport már megütötte a szakmai mércét. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs a hírportálnak elmondta, hogy Diana Apahidean a riport leadása előtt őket is megkereste. Elmagyarázták neki, hogy a Beatrice dala nem a huszadik századi diktátorokat dicsőíti, ellenkezőleg, elítéli a terrorjukat. Aztán jött a meglepetés: a szervezők nyilatkozata nem került be a tudósításba. „Szándékosan ferdített riportjában az újságíró, hiszen tudta, hogy félretájékoztatja a nézőket” – mondta Gergely.
A főszervező ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a Beatrice koncertjének bármiféle irredenta színezete lett volna. „Nagy Feró többször is románul köszöntötte a románokat a színpadról. Semmi olyat nem tett, ami a román közösségnek szúrhatta volna a szemét” – magyarázta.
A Kolozsvári Televízió román nyelvű adásának főszerkesztője, Adrian Rozenberg nem volt hajlandó beengedni a híradóba Diana Apahidean tudósítását, annyira nyilvánvaló volt az egyoldalúsága. Gergely Balázs tudomása szerint a riporttól a román szerkesztőség is elhatárolódott, ugyanakkor Apahidean ártó szándéka, újságírói etikát semmibe vevő anyaga a Kolozsvári Televízió magyar adásának szerkesztőit is felháborította. Egyikük, Pákai Enikő a Maszolnak elmondta, arra készülnek, hogy elhatárolódásukat nyilvánosságra hozzák, vagy legalább a Bukaresti kollégák számára nyilvánossá tegyék, hogy teljes mértékben elhatárolódnak az ilyesfajta megnyilvánulásoktól. Állásfoglalásukat az etikai bizottsághoz is elküldik.
Diana Apahidean szabadúszó újságíró, nem a TVR alkalmazottja. Sajtóberkekben azt beszélik róla, hogy nagyon nem szíveli a magyarokat. A Maszol tőle is szerette volna megtudni, hogy mi járt a fejében, amikor az egyoldalú tudósítását készítette. Az újságíró azonban csak annyit mondott, hogy a TVR vezetősége megtiltotta neki, hogy az ügyről bármit is nyilatkozzon a sajtónak.
Gergely Balázs a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Kolozsvári rendőrség is vizsgálódik a Beatrice koncertje miatt. Nagy Feróék fellépése óta több mint egy hét eltelt, de a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit a hatóságok még nem keresték meg az ügyben. Gergely amúgy is úgy véli, a rendőrség le fogja állítani a vizsgálatot, annyira nyilvánvaló, hogy nem történt törvénysértés. A főszervező ugyanakkor reméli, lesz következménye a TVR etikai bizottságához, illetve az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) benyújtott panaszuknak. Ez leghamarabb szeptember közepén derül ki, ekkor tartja ugyanis legközelebbi ülését a testület. A TVR vezetőtanácsa szintén szeptember 15-én ülésezik.
Nagy Feró már többször is megszólalt ebben az ügyben. A Krónikának nyilatkozva a Beatrice frontembere azt is bejelentette, hogy bepereli a román TVR-t a ferdítő tudósítás miatt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 27.
Magyarellenes riport a Kolozsvári Beatrice-koncertről
Közös fellépést a gyűlöletbeszéd ellen!
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány (FDSC) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről szervezett vitát augusztus 25-én a Temesvári Continental Szállóban, amelyre meghívta a témával foglalkozó helyi civilszervezeteket és a sajtó képviselőit. A Temesvári újságírók közül egyedül alulírott válaszolt a szervezők felhívására, ami igen rossz fényt vet a helyi sajtó viszonyulására a rendkívül fontos kérdéshez.
A gyűlöletbeszédről és sajnálatos jelenlétéről a romániai közéletben Iuliana Rada (FDSC) tartott előadást. „A gyűlöletbeszéd (angolul hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul” (wikipédia). A gyűlöletbeszéd sajnos hazánkban is elterjedt. Embereket bélyegeznek meg bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, nemzetiségi hovatartozások miatt. A gyűlöletbeszéd romániai áldozatai elsősorban a romák, zsidók, magyarok, az LMBT-csoportok (szexuális irányultságuk miatt diszkriminált személyek), sőt, esetenként még az ateisták is. Gyűlöletbeszéddel vádolható személyek és szervezetek: újságírók, a sajtó általában, politikusok, közéleti személyiségek, közintézmények, szélsőjobboldali szervezetek vagy egyszerű állampolgárok. Az Európában egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd aggasztó mértékben jelentkezik a világhálón, egy felmérés szerint a megkérdezettek 83%-a találkozott a jelenséggel online felületeken, 36,5%-uk közvetlenül veszélyeztetettnek érzi magát, az áldozatok közül sokan az LMBT-csoportokhoz tartoznak, muzulmánok vagy egyszerűen nők. A hazai online fórumokon elképszető felhívások jelennek meg (persze álnéven vagy jeligével), amelyek szerzői halált kiáltanak a homoszexuálisok vagy a cigányok fejére.
Adrian Szelmenczi, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség képviselője a médiában jelentkező gyűlöletkeltő megnyilvánulásokról beszélt, aminek szerinte eklatáns példája a közszolgálati televízió (TVR) 2-es csatornáján szerdán sugárzott „tudósítás” a Kolozsvári Magyar Napokról. A román televízió műsorkészítői félreérthették vagy szándékosan félre akarták érteni az „Utálom az egész XX. századot” című Beatrice-szám kezdő képsorait. „A magyarországi Beatrice „vitatható koncertjén” Hitler és Lenin képét vetítették, és elhangzott az iszlamista terroristák jelmondata is, az Allahu Akbar” – számolt be a román közszolgálati televízió. A riport az egészet egy olyan kontextusban tálalja, mintha Nagy Feró és zenekara éltetné ezeket a történelmi személyeket, és nem elítélnék őket, mint ahogy a dalszövegből kiderül. A TVR magyarellenes riportja rendkívül manipulatív módon volt megszerkesztve, hiszen az elején egy olyan Beatrice-fellépést vágtak be, ahol Nagy Feró azt énekli, hogy „lesz még magyar város Kolozsvár”, de a felvétel nem a Kolozsvári koncerten, hanem valószínűleg 2008-ban készült, és a helyszín sem beazonosítható.
Az előadások után bemutatkoztak a jelen levő civilszervezetek képviselői, köztük roma és testi fogyatékkal élő fiatalok, akik szintén gyakran válnak a gyűlöletbeszéd áldozataivá. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a civilszervezeteknek és a sajtó képviselőinek közösen kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd terjedése ellen.
Pataki Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
Közös fellépést a gyűlöletbeszéd ellen!
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány (FDSC) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről szervezett vitát augusztus 25-én a Temesvári Continental Szállóban, amelyre meghívta a témával foglalkozó helyi civilszervezeteket és a sajtó képviselőit. A Temesvári újságírók közül egyedül alulírott válaszolt a szervezők felhívására, ami igen rossz fényt vet a helyi sajtó viszonyulására a rendkívül fontos kérdéshez.
A gyűlöletbeszédről és sajnálatos jelenlétéről a romániai közéletben Iuliana Rada (FDSC) tartott előadást. „A gyűlöletbeszéd (angolul hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul” (wikipédia). A gyűlöletbeszéd sajnos hazánkban is elterjedt. Embereket bélyegeznek meg bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, nemzetiségi hovatartozások miatt. A gyűlöletbeszéd romániai áldozatai elsősorban a romák, zsidók, magyarok, az LMBT-csoportok (szexuális irányultságuk miatt diszkriminált személyek), sőt, esetenként még az ateisták is. Gyűlöletbeszéddel vádolható személyek és szervezetek: újságírók, a sajtó általában, politikusok, közéleti személyiségek, közintézmények, szélsőjobboldali szervezetek vagy egyszerű állampolgárok. Az Európában egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd aggasztó mértékben jelentkezik a világhálón, egy felmérés szerint a megkérdezettek 83%-a találkozott a jelenséggel online felületeken, 36,5%-uk közvetlenül veszélyeztetettnek érzi magát, az áldozatok közül sokan az LMBT-csoportokhoz tartoznak, muzulmánok vagy egyszerűen nők. A hazai online fórumokon elképszető felhívások jelennek meg (persze álnéven vagy jeligével), amelyek szerzői halált kiáltanak a homoszexuálisok vagy a cigányok fejére.
Adrian Szelmenczi, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség képviselője a médiában jelentkező gyűlöletkeltő megnyilvánulásokról beszélt, aminek szerinte eklatáns példája a közszolgálati televízió (TVR) 2-es csatornáján szerdán sugárzott „tudósítás” a Kolozsvári Magyar Napokról. A román televízió műsorkészítői félreérthették vagy szándékosan félre akarták érteni az „Utálom az egész XX. századot” című Beatrice-szám kezdő képsorait. „A magyarországi Beatrice „vitatható koncertjén” Hitler és Lenin képét vetítették, és elhangzott az iszlamista terroristák jelmondata is, az Allahu Akbar” – számolt be a román közszolgálati televízió. A riport az egészet egy olyan kontextusban tálalja, mintha Nagy Feró és zenekara éltetné ezeket a történelmi személyeket, és nem elítélnék őket, mint ahogy a dalszövegből kiderül. A TVR magyarellenes riportja rendkívül manipulatív módon volt megszerkesztve, hiszen az elején egy olyan Beatrice-fellépést vágtak be, ahol Nagy Feró azt énekli, hogy „lesz még magyar város Kolozsvár”, de a felvétel nem a Kolozsvári koncerten, hanem valószínűleg 2008-ban készült, és a helyszín sem beazonosítható.
Az előadások után bemutatkoztak a jelen levő civilszervezetek képviselői, köztük roma és testi fogyatékkal élő fiatalok, akik szintén gyakran válnak a gyűlöletbeszéd áldozataivá. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a civilszervezeteknek és a sajtó képviselőinek közösen kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd terjedése ellen.
Pataki Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 30.
Román újságírók is elhatárolódnak a TVR beatricés riportjától
Belső állásfoglalásban határolódik el a Román Közszolgálati Televíziónak (TVR) a Beatricét önkényuralmi rendszert dicsőítő, irredenta zenekarként beállító riportjától a Kolozsvári területi stúdió számos magyar és román munkatársa.
A közmédia kincses városi újságírói felkérik a TVR etikai bizottságát, vizsgálja ki, hogy a nagy port kavart tudósítás megfelel-e a sajtóetikai követelményeknek.
Mint ismert, a Nagy Feró és a Beatrice augusztus 16-i, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott koncertjéről szóló tendenciózus anyagában a TVR úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Lenint és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A riporter, Diana Apahidean abból következtetett a magyar kultúrkörben közismert szerzemény „vitatott és revizionista" voltára, hogy annak lejátszása alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között a náci német diktátor és a kommunista forradalmár volt látható, továbbá a migránsokat ábrázoló fotók közben elhangzott az Allah Akbar! (Isten hatalmas) felkiáltás is, ami a TVR újságírója szerint a muzulmán terroristák jelszava.
A Krónika már korábban beszámolt arról, hogy Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet a manipulációs eszközöktől sem szűkölködő anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos csatornája.
A területi stúdió munkatársai ugyanakkor nem hagyták annyiban a dolgot. Megtudtuk, hogy a magyar szerkesztőség kezdeményezésére született belső állásfoglalás pontokba szedve rögzíti a leközölt anyaggal kapcsolatos szakmai észrevételeket és aggályokat. Kifogásolják például, hogy a riporter nem vette a fáradságot, hogy megkérdezze őket vagy magyarul értő személyeket az általa kifogásolt Beatrice-nóta szövegéről. Olyan Kolozsvári román politikai elemzőt szólaltatott meg a témában, akinek a véleménye nem releváns az ügyben, mivel nem ismeri a magyarországi együttes repertoárját.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a riport során bejátszott koncertrészlet – amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsvár is újra magyar város lesz" – nem Kolozsvárt, hanem a Beatrice egy 2009-es váci kocsmai fellépésén hangzott el. „Pontra teszik" a tudósítás ama megjegyzését is, miszerint a Kolozsvári Magyar Napok tavalyi kiadásán külön rendezvény keretében idézték meg Horthy Miklós alakját. Az állásfoglalás emlékeztet, hogy egyetlen tárgyilagos előadásról volt szó, amelyet Romsics Ignác történész, az MTA tagja tartott a kincses városban.
A Krónika értesülései szerint az elhatárolódó állásfoglalást a magyar szerkesztőség tagjain kívül aláírta a kifogásolt riportban operatőrként közreműködő, amúgy magyar nemzetiségű munkatárs is, és ellátta kézjegyével a szöveget a területi stúdió tíz román tagja is. Pákai Enikő, a területi tévéstúdió kisebbségi szerkesztőségének főszerkesztője kedden lapunknak megerősítette, hogy elkészült az állásfoglalás, amelyben elhatárolódnak a riport készítője által képviselt újságírástól és megnyilvánulástól. Hozzátette, szakmai érvekkel alátámasztott észrevételeiket továbbítják a TVR etikai bizottságához.
A grémium ugyanis szeptember közepén esedékes ülésén vitatja meg az ominózus riportot, miután az ügyben a KMN szervezői panaszt tettek a közmédia vezetőségénél, valamint az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) is. A szervezők tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az egyoldalú és célirányos tájékoztatás nemcsak ferdített információkat közölt, hanem rossz fénybe helyezte a teljes rendezvénysorozatot. Megállapították, hogy a XX. század című dal a kivetített képeken ábrázolt, az Európai- és világtörténelem tragikus kimeneteléhez hozzájárult személyiségek és az általuk képviselt ideológiák ellen szólal fel, és nem mellettük, ahogyan a román sajtó beállította.
Különben a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a TVR riportja nyomán, vizsgálva, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket. Úgy tudjuk, a rendőrség átiratban kérte a Kolozsvári területi stúdiótól a Beatrice-koncertről készült valamennyi anyagot.
Nagy Feró, a Beatrice frontembere korábban a Krónikának adott interjúban határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten, és közölte, beperelik a TVR-t.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
Belső állásfoglalásban határolódik el a Román Közszolgálati Televíziónak (TVR) a Beatricét önkényuralmi rendszert dicsőítő, irredenta zenekarként beállító riportjától a Kolozsvári területi stúdió számos magyar és román munkatársa.
A közmédia kincses városi újságírói felkérik a TVR etikai bizottságát, vizsgálja ki, hogy a nagy port kavart tudósítás megfelel-e a sajtóetikai követelményeknek.
Mint ismert, a Nagy Feró és a Beatrice augusztus 16-i, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott koncertjéről szóló tendenciózus anyagában a TVR úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Lenint és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A riporter, Diana Apahidean abból következtetett a magyar kultúrkörben közismert szerzemény „vitatott és revizionista" voltára, hogy annak lejátszása alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között a náci német diktátor és a kommunista forradalmár volt látható, továbbá a migránsokat ábrázoló fotók közben elhangzott az Allah Akbar! (Isten hatalmas) felkiáltás is, ami a TVR újságírója szerint a muzulmán terroristák jelszava.
A Krónika már korábban beszámolt arról, hogy Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet a manipulációs eszközöktől sem szűkölködő anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos csatornája.
A területi stúdió munkatársai ugyanakkor nem hagyták annyiban a dolgot. Megtudtuk, hogy a magyar szerkesztőség kezdeményezésére született belső állásfoglalás pontokba szedve rögzíti a leközölt anyaggal kapcsolatos szakmai észrevételeket és aggályokat. Kifogásolják például, hogy a riporter nem vette a fáradságot, hogy megkérdezze őket vagy magyarul értő személyeket az általa kifogásolt Beatrice-nóta szövegéről. Olyan Kolozsvári román politikai elemzőt szólaltatott meg a témában, akinek a véleménye nem releváns az ügyben, mivel nem ismeri a magyarországi együttes repertoárját.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a riport során bejátszott koncertrészlet – amelyen Nagy Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsvár is újra magyar város lesz" – nem Kolozsvárt, hanem a Beatrice egy 2009-es váci kocsmai fellépésén hangzott el. „Pontra teszik" a tudósítás ama megjegyzését is, miszerint a Kolozsvári Magyar Napok tavalyi kiadásán külön rendezvény keretében idézték meg Horthy Miklós alakját. Az állásfoglalás emlékeztet, hogy egyetlen tárgyilagos előadásról volt szó, amelyet Romsics Ignác történész, az MTA tagja tartott a kincses városban.
A Krónika értesülései szerint az elhatárolódó állásfoglalást a magyar szerkesztőség tagjain kívül aláírta a kifogásolt riportban operatőrként közreműködő, amúgy magyar nemzetiségű munkatárs is, és ellátta kézjegyével a szöveget a területi stúdió tíz román tagja is. Pákai Enikő, a területi tévéstúdió kisebbségi szerkesztőségének főszerkesztője kedden lapunknak megerősítette, hogy elkészült az állásfoglalás, amelyben elhatárolódnak a riport készítője által képviselt újságírástól és megnyilvánulástól. Hozzátette, szakmai érvekkel alátámasztott észrevételeiket továbbítják a TVR etikai bizottságához.
A grémium ugyanis szeptember közepén esedékes ülésén vitatja meg az ominózus riportot, miután az ügyben a KMN szervezői panaszt tettek a közmédia vezetőségénél, valamint az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) is. A szervezők tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az egyoldalú és célirányos tájékoztatás nemcsak ferdített információkat közölt, hanem rossz fénybe helyezte a teljes rendezvénysorozatot. Megállapították, hogy a XX. század című dal a kivetített képeken ábrázolt, az Európai- és világtörténelem tragikus kimeneteléhez hozzájárult személyiségek és az általuk képviselt ideológiák ellen szólal fel, és nem mellettük, ahogyan a román sajtó beállította.
Különben a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a TVR riportja nyomán, vizsgálva, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket. Úgy tudjuk, a rendőrség átiratban kérte a Kolozsvári területi stúdiótól a Beatrice-koncertről készült valamennyi anyagot.
Nagy Feró, a Beatrice frontembere korábban a Krónikának adott interjúban határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten, és közölte, beperelik a TVR-t.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
2016. szeptember 1.
Etikai ügy lett a Nagy Feró-botrányból
A Román Televízió (RTV) Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai kollektíven bepanaszolják Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napokon a Beatrice-koncertről készült, ferdítő riportjáért a köztelevízió etikai bizottságánál – adja tudtul a Maszol.ro hírportál. A testület tagja, Kacsó Sándor szerint az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
„Lejáratja a szakmánkat és az intézményünket” – többek között ez olvasható a RTV Kolozsvári területi stúdiójának előcsarnokában kifüggesztett belső állásfoglaláson, amellyel a médiaintézmény munkaközössége elhatárolódik a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító tudósítástól. Az állásfoglalást a magyar adás szerkesztői fogalmazták meg néhány nappal azután, hogy a köztelevízió országos híradója sugározta Diana Apahidean ferdítő tudósítását a Beatrice Kolozsvári koncertjéről. A riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az állásfoglalás megfogalmazói felsorolják és az etikai bizottság figyelmébe ajánlják azokat az etikai vétségeket, amelyeket Diana Apahidean a tudósítása elkészítésekor elkövetett. Többek között azt, hogy rosszhiszeműen járt el, elferdítette a tényeket, nem ellenőrizte le az anyag leadása előtt a tudósításában közölt információkat, etnikai alapon diszkriminált és egy közösség ellen uszított. Pákai Enikő, a Kolozsvári magyar adás főszerkesztője a Maszolnak elmondta, az aláírásgyűjtés lezárása után állásfoglalásukat eljuttatják az RTV etikai bizottságához.
Az etikai bizottságot már korábban megkereste panaszával ugyanebben az ügyben Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is. A testület tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak megerősítette, hogy megkapták a panaszt, amelyet várhatóan szeptember közepén tárgyalnak meg. Azért nem korábban – tette hozzá –, mert a bizottság több tagja még szabadságon van. Kacsó hangsúlyozta, az etikai bizottság nem dönthet a Diana Apahidean elleni esetleges szankciókról, csupán ajánlásokat fogalmazhat meg az RTV vezetősége számára, például azt, hogy a köztelevízió bontsa fel a szerződést a szabadúszó újságíróval.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Román Televízió (RTV) Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai kollektíven bepanaszolják Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napokon a Beatrice-koncertről készült, ferdítő riportjáért a köztelevízió etikai bizottságánál – adja tudtul a Maszol.ro hírportál. A testület tagja, Kacsó Sándor szerint az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
„Lejáratja a szakmánkat és az intézményünket” – többek között ez olvasható a RTV Kolozsvári területi stúdiójának előcsarnokában kifüggesztett belső állásfoglaláson, amellyel a médiaintézmény munkaközössége elhatárolódik a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító tudósítástól. Az állásfoglalást a magyar adás szerkesztői fogalmazták meg néhány nappal azután, hogy a köztelevízió országos híradója sugározta Diana Apahidean ferdítő tudósítását a Beatrice Kolozsvári koncertjéről. A riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az állásfoglalás megfogalmazói felsorolják és az etikai bizottság figyelmébe ajánlják azokat az etikai vétségeket, amelyeket Diana Apahidean a tudósítása elkészítésekor elkövetett. Többek között azt, hogy rosszhiszeműen járt el, elferdítette a tényeket, nem ellenőrizte le az anyag leadása előtt a tudósításában közölt információkat, etnikai alapon diszkriminált és egy közösség ellen uszított. Pákai Enikő, a Kolozsvári magyar adás főszerkesztője a Maszolnak elmondta, az aláírásgyűjtés lezárása után állásfoglalásukat eljuttatják az RTV etikai bizottságához.
Az etikai bizottságot már korábban megkereste panaszával ugyanebben az ügyben Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is. A testület tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak megerősítette, hogy megkapták a panaszt, amelyet várhatóan szeptember közepén tárgyalnak meg. Azért nem korábban – tette hozzá –, mert a bizottság több tagja még szabadságon van. Kacsó hangsúlyozta, az etikai bizottság nem dönthet a Diana Apahidean elleni esetleges szankciókról, csupán ajánlásokat fogalmazhat meg az RTV vezetősége számára, például azt, hogy a köztelevízió bontsa fel a szerződést a szabadúszó újságíróval.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 21.
Meghallgatta az etikai bizottság a magyar napokról félretájékoztató újságírót
Az érintettek meghallgatásával elkezdte hétfőn a közszolgálati televízió etikai bizottsága a Kolozsvári Magyar Napokról készült ferdítő tudósítás ügyének kivizsgálását. Döntés jövő hétre várható – tudtuk meg a testület elnökétől, Horia Grușcától.
Mint ismert, a riport készítőjét, Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és a TVR Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai is bepanaszolták az etikai bizottságnál, amiért a szakma szabályait sutba dobva, a tényeket meghamisítva tudósított a Beatrice Kolozsvári koncertjéről.
Horia Grușcă elmondta, a bizottság hétfőn meghallgatta a Kolozsvári szabadúszó újságírót, illetve a TVR Bukaresti stúdiójának tudósítókért felelős illetékesét az ügyben. Utóbbi azért, mert a riportot a TVR országos híradójában játszották be. Szerdán várhatóan ismét ülésezik a testület, ekkor a híradó producerének álláspontját hallgatják meg. „Ez egy hosszasabb vizsgálat lesz, várhatóan jövő héten közöljük a döntésünket” – közölte az etikai bizottság elnöke.
Mint korábban megírtuk, a riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az etikai bizottság tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak elmondta, az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
Diana Apahidean riportjából egy egész ország arról értesült, hogy a Nagy Feró vezette együttes kedd esti fellépésén elhangzó, XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A tudósítás ráadásul azt is sugallta, hogy egy irredenta rendezvénysorozat zajlik a kincses városban, ugyanis az elejére bevágott, YouTube-ról lehalászott 2009-es felvétel szerint Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár is újra magyar város lesz!” Ennek eredményeként a rendőrség is vizsgálódni kezdett az ügyben.
Cs. P. T.
maszol.ro
Az érintettek meghallgatásával elkezdte hétfőn a közszolgálati televízió etikai bizottsága a Kolozsvári Magyar Napokról készült ferdítő tudósítás ügyének kivizsgálását. Döntés jövő hétre várható – tudtuk meg a testület elnökétől, Horia Grușcától.
Mint ismert, a riport készítőjét, Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és a TVR Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai is bepanaszolták az etikai bizottságnál, amiért a szakma szabályait sutba dobva, a tényeket meghamisítva tudósított a Beatrice Kolozsvári koncertjéről.
Horia Grușcă elmondta, a bizottság hétfőn meghallgatta a Kolozsvári szabadúszó újságírót, illetve a TVR Bukaresti stúdiójának tudósítókért felelős illetékesét az ügyben. Utóbbi azért, mert a riportot a TVR országos híradójában játszották be. Szerdán várhatóan ismét ülésezik a testület, ekkor a híradó producerének álláspontját hallgatják meg. „Ez egy hosszasabb vizsgálat lesz, várhatóan jövő héten közöljük a döntésünket” – közölte az etikai bizottság elnöke.
Mint korábban megírtuk, a riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az etikai bizottság tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak elmondta, az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
Diana Apahidean riportjából egy egész ország arról értesült, hogy a Nagy Feró vezette együttes kedd esti fellépésén elhangzó, XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A tudósítás ráadásul azt is sugallta, hogy egy irredenta rendezvénysorozat zajlik a kincses városban, ugyanis az elejére bevágott, YouTube-ról lehalászott 2009-es felvétel szerint Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár is újra magyar város lesz!” Ennek eredményeként a rendőrség is vizsgálódni kezdett az ügyben.
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. november 4.
„Szent ember volt. Szent ma is.”
Ismeretlen epizódok Márton Áron életéből
„Nagyon elkalandoztam, visszatérek Aranyosgerend–Hadrév református egyházközségbeli legációmhoz…
Tehát, 1943 pünkösd ünnepén a tiszteletes úrral (ha nem tévedek, a felesége, a tiszteletes asszony talán enyedi családból származó lány volt: Szécsi vagy Técsi?), megbeszéltük: ezután minden vasárnap elutazom Hadrévre: délelőtt, délután megtartom az istentiszteletet, délután, az istentisztelet után, a gyermekeknek, fiataloknak egyházi énekeket tanítok, a templomnak lévén harmóniumja s iskolatáblája, az iskoláskorú gyermekeket pedig magyarul írni-olvasni tanítom. (A helyi iskolában csak románul tanultak.) A harmadik vasárnap nemcsak iskoláskorú gyermekek meg fiatalok, hanem kis, óvodáskorú, hároméves kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ebből lett a baj. A román iskola igazgatója feljelentett… A harmadik héten, a délutáni tevékenységemet befejezve, a templomból kijövetelemkor már várt a gerendi csendőrőrmester, egy fegyveres csendőrrel. Bekísért Gerendre a csendőrőrsre, megmotozott. A Bibliát, a nálam lévő énekeskönyveket (Zengjen hálaének, Halleluja,Zsoltár), jegyzeteimet (Biblia-magyarázat, füzet) meg a zakóm felső zsebében talált vonatjegyeket, pénzt, kisbicskámat, szóval mindent, ami mozdítható volt, jegyzékbe vette s egy kakiszínű zacskóba zárta, lepecsételte. Átadta a fegyveres csendőrnek s elindított gyalog Tordára. A Siguranţa főnökségen átvett egy civilruhás férfi, átvette a zacskót, engem pedig átkísértek a napi fogdába. Ott, elfogott, előzetes őrizetben tartott emberek voltak bezárva. Nadrágszíj, cipőfűző, nyakkendő elvétele után (azokról is jegyzőkönyv készült) megmutatták a priccset, ahova lefekhetek. Az ajtót bezárták…
Vasárnap, úgy este 8 óra lehetett. A zárkában még voltak ideiglenesen letartóztatottak, de azok állandóan változtak. Hoztak-vittek, sokszor óránként változtak. Volt kivel társalogjunk. Nekem nagyon szórakoztató volt, elmondták miért fogták el, természetesen mindegyik ártatlan volt… Mikor megtudták ki vagyok: Domnu părinte-nek szólítottak, tisztelettel viselkedtek velem, különösen azután, hogy még cigarettával is megkínáltam őket. Később a priccsen elaludtam, tisztaság volt, nem volt se tetű, se poloska. A priccs egy kissé kemény volt, de én, a kirándulásaim idején, a szabad földön is aludtam, tehát nem volt szokatlan…
Hétfőn reggel az ajtón levő ráccsal ellátott kis ablak kinyílt, oda szólítottak. Az ablakocska előtt, az őr mellett egy férfi állott, nem ismertem, nagyon keveset láttam belőle. Az őr egy fehér papíron benyújtott nekem felvágott kenyeret, szalonnadarabokat, valamennyi aprópénzt. Félreállt, az ismeretlen odahajolt az ablakocskához, besúgta magyarul:
– Ne félj, veled vagyunk! Édesanyád jól van… hamar hazakerülsz! …
Az őr rászólt: Ce, ce… ce vorbeşti?… Nu e voie să vorbeşti ungureşte!… Az idegen (nem tudom, ki lehetett, sohasem tudtam meg), bizonyára tordai lakos volt, mert az őr ismerte. Az idegen lefordította románra. A zárkában volt egy fogoly, aki tudott magyarul. Kikiabálta: Da, da, da, asta a spus… Ezzel a kis ablak bezárult, kint még tartott a beszélgetés… Eltelhetett egy óra, megjelent az őr, elhozta a Bibliámat, a kevés pénzecskémet, amit még Gerenden elvettek, kb. egy vonatjegy ára volt, s ezt mondta:
– Domnu Sebastian, iţi trimte domnu şef: dacă vrei să cumperi mâncare, ţigări din chioşc, să-mi spui, că te conduc…
Eltelt hétfő, kedd, nagyon jól szórakoztam, sokat nevettünk a foglyok elbeszélésein, viccein… Szerdán, úgy 9 óra körül kinyílik az ajtó, megjelenik egy civilruhás férfi:
– Cine este „Silbestajn Iosif”? (a Sebestyén nevemmel csak a románul tudó személyeknél később is mindig bajom volt.)
Jelentkeztem, felvitt a Siguranţa épületébe. A szobában, az asztalnál egy teljesen kopasz fejű kb. 40-50 év körüli férfi, ült, kakiszínű ruhában, a fejebőre fénylett a napsugárban. Leültetett vele szembe, elővette a zacskót, kirakta minden holmimat az asztalra. Kikérdezett miért voltam Hadréven, Aranyosgerenden, Marosbogáton, Marosdécsén (a vonatjegyek alapján) s így tovább, mindent elmagyaráztam…
– Îţi atrag atenţia! Dacă te mai prind umblând în localităţile din zona frontierei, primeşti de la mine câteva bătăi pe fund cu centura (rámutatott a fogasra, ott volt a centuraja és a pisztoly a táskájával) şi te bag la zdup!...
Ideadott mindent a jegyzőkönyv alapján, csak a vonatjegyeket nem…
– Eşti liber!
Én is felkeltem: – Mulţumesc frumos!…Am înţeles!… Rám nézett, az ajkán kis enyhe mosolyt láttam. Behívta a folyóson levő társát, pénzt adott neki:
– Îl conduci pe domnul la autogară, cumperi un bilet şi-l expediezi la Aiud.
Egy óra múlva Enyeden voltam. Jelentkeztem Csefó Sándor igazgató úrnál. Megölelt, megcsókolt. Szemem tele lett könnyel. Röviden elmondtam mindent, nagy részét már tudta: – Édes fiam… a jó Isten hazavezérelt! Siess haza! Édesanyád már nagyon vár!…
Elköszöntem. Rohanás haza! Nem mesélem el az Édesanyámmal való viszontlátást!… Az olvasó képzeletére bízom…Tudni kell: Édesanyámnak négy fia volt: mind katonák voltak a világ négy táján, két lánya is más országokban volt. Csak én, legkisebb fia, tizenkilenc évesen voltam otthon, mint 7. éves tanítójelölt.
Elmúlt három év: 1943 nyarától 1946 tavaszáig. Közben katonaság, frontszolgálat, hadifogság. 1945 őszén Marosgombásról áthelyeztek Csombordra, kántortanítónak. A tiszteletes úr, dr. Nagy Béla egyházmegyei főjegyző is volt… 1946 tavaszán, egyik vasárnap, Vásárhelyi János püspök úr egyházi vizitációt tartott. Délben, az asztalnál (emlékszem, püspök úrnak vagy három pipája volt, külön előadást tartott a pipahasználat előnyeiről), beszélgetés közben rám nézett:
– Mond csak édes fiam: te voltál az a Sebestyén, akit Hadréven a csendőr letartóztatott?
Bennem majdnem elállt a lélegzet.
– Én voltam, püspök úr!
Elmesélte (akkor még Észak-Erdélyben, Kolozsvárt volt püspök), hányan, kik jártak hivatalos helyeken, hogy kiválthassanak: Csefó Sándor, Elekes Viktor, Nagy Ferenc püspökhelyettes, dr. Szász Pál a református egyház s a Bethlen-kollégium főgondnoka, de senkit nem hallgattak meg, nem voltak hajlandók tárgyalni (bizonyára veszélyes kémnek tartottak). Akadt egy ember, Márton Áron, római katolikus püspök úr, akinek szabad járása volt Dél-Erdély és Észak-Erdély között. Kolozsvárt tudomására hozták az én esetemet. Vásárhelyi püspök úr elmondása szerint Márton Áron felment a kolozsvári román követségre s ribilliót csapott:
– Hogy lehet az, hogy amikor élet-halál harcot folytatunk a bolsevizmus ellen, fiatal diákokat, akik Isten igéjét hirdetik a templomokban, lefogják, elzárják!
Követelte, azonnal engedjenek szabadon, ha nem, egész Európa megtudja!
1943 tavaszának egyik szerdáján így szabadultam ki a tordai Siguranţa fogdájából. Ezt mondta el Vásárhelyi János püspök úr 1946 tavaszának egyik vasárnapján a csombordi papilakban.
Kedves Dénes öcsém! Ez emlékem is régi; 63 évvel ezelőtt történt!... Sok-sok bánat, keserűség, fájdalommal teli évek között, a jó Isten, biztosított számomra kedves, boldog napokat, heteket is... A jó Istennek jól meghatározott célja van minden ember számára. Fogadjuk el alázattal! Használjuk fel az ő dicsőségére!…
Szeretettel: Sebestyén József, 78 éves, a Bethlen-kollégiumnak véndiákja.
Arad, 2003. február 8.”
Egy következő, szintén Márton Áronnal kapcsolatos epizódról 2003. szeptember 14-i levelében számolt be:
„1943. október 15-én a nagyenyedi Bethlen-kollégiumból a Siguranţa fegyveres emberei (voltak vagy 8-10-en a főnökkel együtt) 19 tanítóképzős és 7–8. osztályos gimnáziumi tanulót, Fehér és Torda megyei diákot összegyűjtöttek a kollégium nagykapus kijáratánál s mint befogott katonákat Gyulafehérvárra kísértek. A kinnlakókat haza sem engedték, pedig már este 6 óra is elmúlt; szüleinket a két igazgató, a teológushallgatók által értesítették! Az esti vonattal lekísértek a gyulafehérvári katonai parancsnokságra, ahol már három diákot a Majláth Líceumból, szintén katonai őrizettel hozzánk csatoltak. Éjszaka egy kaszárnya szobájában zsúfoltak össze s így telt el az éjszaka. Október 16-án, 4-5 diákot egy-egy csapatba osztva, egy-egy fegyveres katona kíséretében, vonatra ültettek s Tövisre érkeztünk. A tövisi állomáson egy tágabb vagonba kerültünk, a vagonra ráírták: »Deţinuţi politici«, s vagonunkat hozzácsatolták az északról jövő, Bukarestbe tartó személyvonathoz. Átutaztunk Balázsfalván, Medgyesen, Kiskapuson, Erzsébetvároson, Fehéregyházán, elfogott minket a buzgóság: leeresztettük a vagon ablakait s előttük csoportosan állva, hangos éneklésbe kezdtünk. Először diáknótáink jutottak eszünkbe, Fehéregyházán már Kossuth-nótákat, Petőfi dalokat énekeltünk. Segesvárra már késő este érkezett meg a vonatunk, az akkori háborús időnek megfelelően, gyenge világítás... de mi a nyitott ablakokban mind nagyobb hangerővel énekeltük a nótákat, dalokat; az állomáson fiatal magyar diákok, leányok, segesvári lakosok üdvözöltek, integettek, tapsoltak... Vonatunk elindult, ezután mi elhelyezkedtünk a padokon s úgy elaludtunk, hogy másnap reggel, 17-én Ploieşti állomásán a katonaőreink ébresztettek fel. Ploieşti-ben a katonaőreink parancsnoka, egy nagyon szimpatikus főhadnagy, a listája szerint, csoportonként felültetett egy-egy őrrel s a megfelelő iratokkal a különböző helységekbe induló vonatokra, elváltunk egymástól. Én, Ágh József 8-os tanuló, Simonffy Balázs és Vass Károly 7-es tanulóval, őrünkkel, majdnem egy egész napi utazás után megérkeztünk Lipcaniba, Besszarábiába. Kísérőnk az iratainkkal együtt átadott az ott állomásozó Regimentul 7 Vânători katonai parancsnokságnak. A parancsnok, szerencsénkre, egy nagyon jóérzésű kapitány volt. Az első nap megismerkedtünk a tisztek, altisztek nagy részével, elmeséltük életünk nagy részét... November elején aztán megindult a hideg »Crivăţ« s a nagy hó, ami megnehezítette életünket...
Majd megkaptuk a felmentést. Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök úr közbenjárására december 16-án mind a 22 diák már Gyulafehérváron volt. Elmentünk a Majláth Líceumba. Megfürödtünk, a Majláth-konviktusán finom húslevest, tarhonyával ettünk... December 17-én, amikor a püspöki palotában fogadott, Márton Árontól egy kis karácsonyi üdvözlő lapocskát kaptunk, köszöntött s szüleinknek és nekünk boldog, áldott karácsonyi ünnepeket kívánt. A lapocskát ma is a bibliámban őrzőm. A majláthisták, térdepelve, kezét, püspöki gyűrűjét megcsókolva, keresztet vetve, püspöki áldását fogadták, majd átjött a mi sorunkhoz. Nem engedte, hogy letérdepeljünk s azt mondta: »Kedveseim! Úgy tanuljatok, úgy készüljetek fel az életre, hogy mindig különbek legyetek az átlagos, a más nyelven beszélőknél!«...Isteni megérzés volt-e, sugallat?!... Tudta, érezte, mi vár ránk ?! Milyen szenvedésekben, megaláztatásokban lesz neki része?! ... Szent ember volt! Szent ma is! Mi református volt diákok, most is élő, már a 80. éveink felé közeledő nagyenyedi véndiákok hálával, Istenhez imádkozva, emlékezünk Márton Áron római katolikus szent püspökre, aki kiharcolta a 22 magyar diák kiszabadítását a besszarábiai katonai egységekből, hazavezérelt iskolánk elvégzésére, emberré lettünk!”
Györfi Dénes
Szabadság (Kolozsvár)
Ismeretlen epizódok Márton Áron életéből
„Nagyon elkalandoztam, visszatérek Aranyosgerend–Hadrév református egyházközségbeli legációmhoz…
Tehát, 1943 pünkösd ünnepén a tiszteletes úrral (ha nem tévedek, a felesége, a tiszteletes asszony talán enyedi családból származó lány volt: Szécsi vagy Técsi?), megbeszéltük: ezután minden vasárnap elutazom Hadrévre: délelőtt, délután megtartom az istentiszteletet, délután, az istentisztelet után, a gyermekeknek, fiataloknak egyházi énekeket tanítok, a templomnak lévén harmóniumja s iskolatáblája, az iskoláskorú gyermekeket pedig magyarul írni-olvasni tanítom. (A helyi iskolában csak románul tanultak.) A harmadik vasárnap nemcsak iskoláskorú gyermekek meg fiatalok, hanem kis, óvodáskorú, hároméves kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ebből lett a baj. A román iskola igazgatója feljelentett… A harmadik héten, a délutáni tevékenységemet befejezve, a templomból kijövetelemkor már várt a gerendi csendőrőrmester, egy fegyveres csendőrrel. Bekísért Gerendre a csendőrőrsre, megmotozott. A Bibliát, a nálam lévő énekeskönyveket (Zengjen hálaének, Halleluja,Zsoltár), jegyzeteimet (Biblia-magyarázat, füzet) meg a zakóm felső zsebében talált vonatjegyeket, pénzt, kisbicskámat, szóval mindent, ami mozdítható volt, jegyzékbe vette s egy kakiszínű zacskóba zárta, lepecsételte. Átadta a fegyveres csendőrnek s elindított gyalog Tordára. A Siguranţa főnökségen átvett egy civilruhás férfi, átvette a zacskót, engem pedig átkísértek a napi fogdába. Ott, elfogott, előzetes őrizetben tartott emberek voltak bezárva. Nadrágszíj, cipőfűző, nyakkendő elvétele után (azokról is jegyzőkönyv készült) megmutatták a priccset, ahova lefekhetek. Az ajtót bezárták…
Vasárnap, úgy este 8 óra lehetett. A zárkában még voltak ideiglenesen letartóztatottak, de azok állandóan változtak. Hoztak-vittek, sokszor óránként változtak. Volt kivel társalogjunk. Nekem nagyon szórakoztató volt, elmondták miért fogták el, természetesen mindegyik ártatlan volt… Mikor megtudták ki vagyok: Domnu părinte-nek szólítottak, tisztelettel viselkedtek velem, különösen azután, hogy még cigarettával is megkínáltam őket. Később a priccsen elaludtam, tisztaság volt, nem volt se tetű, se poloska. A priccs egy kissé kemény volt, de én, a kirándulásaim idején, a szabad földön is aludtam, tehát nem volt szokatlan…
Hétfőn reggel az ajtón levő ráccsal ellátott kis ablak kinyílt, oda szólítottak. Az ablakocska előtt, az őr mellett egy férfi állott, nem ismertem, nagyon keveset láttam belőle. Az őr egy fehér papíron benyújtott nekem felvágott kenyeret, szalonnadarabokat, valamennyi aprópénzt. Félreállt, az ismeretlen odahajolt az ablakocskához, besúgta magyarul:
– Ne félj, veled vagyunk! Édesanyád jól van… hamar hazakerülsz! …
Az őr rászólt: Ce, ce… ce vorbeşti?… Nu e voie să vorbeşti ungureşte!… Az idegen (nem tudom, ki lehetett, sohasem tudtam meg), bizonyára tordai lakos volt, mert az őr ismerte. Az idegen lefordította románra. A zárkában volt egy fogoly, aki tudott magyarul. Kikiabálta: Da, da, da, asta a spus… Ezzel a kis ablak bezárult, kint még tartott a beszélgetés… Eltelhetett egy óra, megjelent az őr, elhozta a Bibliámat, a kevés pénzecskémet, amit még Gerenden elvettek, kb. egy vonatjegy ára volt, s ezt mondta:
– Domnu Sebastian, iţi trimte domnu şef: dacă vrei să cumperi mâncare, ţigări din chioşc, să-mi spui, că te conduc…
Eltelt hétfő, kedd, nagyon jól szórakoztam, sokat nevettünk a foglyok elbeszélésein, viccein… Szerdán, úgy 9 óra körül kinyílik az ajtó, megjelenik egy civilruhás férfi:
– Cine este „Silbestajn Iosif”? (a Sebestyén nevemmel csak a románul tudó személyeknél később is mindig bajom volt.)
Jelentkeztem, felvitt a Siguranţa épületébe. A szobában, az asztalnál egy teljesen kopasz fejű kb. 40-50 év körüli férfi, ült, kakiszínű ruhában, a fejebőre fénylett a napsugárban. Leültetett vele szembe, elővette a zacskót, kirakta minden holmimat az asztalra. Kikérdezett miért voltam Hadréven, Aranyosgerenden, Marosbogáton, Marosdécsén (a vonatjegyek alapján) s így tovább, mindent elmagyaráztam…
– Îţi atrag atenţia! Dacă te mai prind umblând în localităţile din zona frontierei, primeşti de la mine câteva bătăi pe fund cu centura (rámutatott a fogasra, ott volt a centuraja és a pisztoly a táskájával) şi te bag la zdup!...
Ideadott mindent a jegyzőkönyv alapján, csak a vonatjegyeket nem…
– Eşti liber!
Én is felkeltem: – Mulţumesc frumos!…Am înţeles!… Rám nézett, az ajkán kis enyhe mosolyt láttam. Behívta a folyóson levő társát, pénzt adott neki:
– Îl conduci pe domnul la autogară, cumperi un bilet şi-l expediezi la Aiud.
Egy óra múlva Enyeden voltam. Jelentkeztem Csefó Sándor igazgató úrnál. Megölelt, megcsókolt. Szemem tele lett könnyel. Röviden elmondtam mindent, nagy részét már tudta: – Édes fiam… a jó Isten hazavezérelt! Siess haza! Édesanyád már nagyon vár!…
Elköszöntem. Rohanás haza! Nem mesélem el az Édesanyámmal való viszontlátást!… Az olvasó képzeletére bízom…Tudni kell: Édesanyámnak négy fia volt: mind katonák voltak a világ négy táján, két lánya is más országokban volt. Csak én, legkisebb fia, tizenkilenc évesen voltam otthon, mint 7. éves tanítójelölt.
Elmúlt három év: 1943 nyarától 1946 tavaszáig. Közben katonaság, frontszolgálat, hadifogság. 1945 őszén Marosgombásról áthelyeztek Csombordra, kántortanítónak. A tiszteletes úr, dr. Nagy Béla egyházmegyei főjegyző is volt… 1946 tavaszán, egyik vasárnap, Vásárhelyi János püspök úr egyházi vizitációt tartott. Délben, az asztalnál (emlékszem, püspök úrnak vagy három pipája volt, külön előadást tartott a pipahasználat előnyeiről), beszélgetés közben rám nézett:
– Mond csak édes fiam: te voltál az a Sebestyén, akit Hadréven a csendőr letartóztatott?
Bennem majdnem elállt a lélegzet.
– Én voltam, püspök úr!
Elmesélte (akkor még Észak-Erdélyben, Kolozsvárt volt püspök), hányan, kik jártak hivatalos helyeken, hogy kiválthassanak: Csefó Sándor, Elekes Viktor, Nagy Ferenc püspökhelyettes, dr. Szász Pál a református egyház s a Bethlen-kollégium főgondnoka, de senkit nem hallgattak meg, nem voltak hajlandók tárgyalni (bizonyára veszélyes kémnek tartottak). Akadt egy ember, Márton Áron, római katolikus püspök úr, akinek szabad járása volt Dél-Erdély és Észak-Erdély között. Kolozsvárt tudomására hozták az én esetemet. Vásárhelyi püspök úr elmondása szerint Márton Áron felment a kolozsvári román követségre s ribilliót csapott:
– Hogy lehet az, hogy amikor élet-halál harcot folytatunk a bolsevizmus ellen, fiatal diákokat, akik Isten igéjét hirdetik a templomokban, lefogják, elzárják!
Követelte, azonnal engedjenek szabadon, ha nem, egész Európa megtudja!
1943 tavaszának egyik szerdáján így szabadultam ki a tordai Siguranţa fogdájából. Ezt mondta el Vásárhelyi János püspök úr 1946 tavaszának egyik vasárnapján a csombordi papilakban.
Kedves Dénes öcsém! Ez emlékem is régi; 63 évvel ezelőtt történt!... Sok-sok bánat, keserűség, fájdalommal teli évek között, a jó Isten, biztosított számomra kedves, boldog napokat, heteket is... A jó Istennek jól meghatározott célja van minden ember számára. Fogadjuk el alázattal! Használjuk fel az ő dicsőségére!…
Szeretettel: Sebestyén József, 78 éves, a Bethlen-kollégiumnak véndiákja.
Arad, 2003. február 8.”
Egy következő, szintén Márton Áronnal kapcsolatos epizódról 2003. szeptember 14-i levelében számolt be:
„1943. október 15-én a nagyenyedi Bethlen-kollégiumból a Siguranţa fegyveres emberei (voltak vagy 8-10-en a főnökkel együtt) 19 tanítóképzős és 7–8. osztályos gimnáziumi tanulót, Fehér és Torda megyei diákot összegyűjtöttek a kollégium nagykapus kijáratánál s mint befogott katonákat Gyulafehérvárra kísértek. A kinnlakókat haza sem engedték, pedig már este 6 óra is elmúlt; szüleinket a két igazgató, a teológushallgatók által értesítették! Az esti vonattal lekísértek a gyulafehérvári katonai parancsnokságra, ahol már három diákot a Majláth Líceumból, szintén katonai őrizettel hozzánk csatoltak. Éjszaka egy kaszárnya szobájában zsúfoltak össze s így telt el az éjszaka. Október 16-án, 4-5 diákot egy-egy csapatba osztva, egy-egy fegyveres katona kíséretében, vonatra ültettek s Tövisre érkeztünk. A tövisi állomáson egy tágabb vagonba kerültünk, a vagonra ráírták: »Deţinuţi politici«, s vagonunkat hozzácsatolták az északról jövő, Bukarestbe tartó személyvonathoz. Átutaztunk Balázsfalván, Medgyesen, Kiskapuson, Erzsébetvároson, Fehéregyházán, elfogott minket a buzgóság: leeresztettük a vagon ablakait s előttük csoportosan állva, hangos éneklésbe kezdtünk. Először diáknótáink jutottak eszünkbe, Fehéregyházán már Kossuth-nótákat, Petőfi dalokat énekeltünk. Segesvárra már késő este érkezett meg a vonatunk, az akkori háborús időnek megfelelően, gyenge világítás... de mi a nyitott ablakokban mind nagyobb hangerővel énekeltük a nótákat, dalokat; az állomáson fiatal magyar diákok, leányok, segesvári lakosok üdvözöltek, integettek, tapsoltak... Vonatunk elindult, ezután mi elhelyezkedtünk a padokon s úgy elaludtunk, hogy másnap reggel, 17-én Ploieşti állomásán a katonaőreink ébresztettek fel. Ploieşti-ben a katonaőreink parancsnoka, egy nagyon szimpatikus főhadnagy, a listája szerint, csoportonként felültetett egy-egy őrrel s a megfelelő iratokkal a különböző helységekbe induló vonatokra, elváltunk egymástól. Én, Ágh József 8-os tanuló, Simonffy Balázs és Vass Károly 7-es tanulóval, őrünkkel, majdnem egy egész napi utazás után megérkeztünk Lipcaniba, Besszarábiába. Kísérőnk az iratainkkal együtt átadott az ott állomásozó Regimentul 7 Vânători katonai parancsnokságnak. A parancsnok, szerencsénkre, egy nagyon jóérzésű kapitány volt. Az első nap megismerkedtünk a tisztek, altisztek nagy részével, elmeséltük életünk nagy részét... November elején aztán megindult a hideg »Crivăţ« s a nagy hó, ami megnehezítette életünket...
Majd megkaptuk a felmentést. Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök úr közbenjárására december 16-án mind a 22 diák már Gyulafehérváron volt. Elmentünk a Majláth Líceumba. Megfürödtünk, a Majláth-konviktusán finom húslevest, tarhonyával ettünk... December 17-én, amikor a püspöki palotában fogadott, Márton Árontól egy kis karácsonyi üdvözlő lapocskát kaptunk, köszöntött s szüleinknek és nekünk boldog, áldott karácsonyi ünnepeket kívánt. A lapocskát ma is a bibliámban őrzőm. A majláthisták, térdepelve, kezét, püspöki gyűrűjét megcsókolva, keresztet vetve, püspöki áldását fogadták, majd átjött a mi sorunkhoz. Nem engedte, hogy letérdepeljünk s azt mondta: »Kedveseim! Úgy tanuljatok, úgy készüljetek fel az életre, hogy mindig különbek legyetek az átlagos, a más nyelven beszélőknél!«...Isteni megérzés volt-e, sugallat?!... Tudta, érezte, mi vár ránk ?! Milyen szenvedésekben, megaláztatásokban lesz neki része?! ... Szent ember volt! Szent ma is! Mi református volt diákok, most is élő, már a 80. éveink felé közeledő nagyenyedi véndiákok hálával, Istenhez imádkozva, emlékezünk Márton Áron római katolikus szent püspökre, aki kiharcolta a 22 magyar diák kiszabadítását a besszarábiai katonai egységekből, hazavezérelt iskolánk elvégzésére, emberré lettünk!”
Györfi Dénes
Szabadság (Kolozsvár)