Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. december 11.
A mohácsi vész előtti székely ispánok története vagy középkori csíksomlyói iskoladrámák is ingyen „kölcsönözhetők” az internetről. Egy hónap alatt ugyanis tizenkét kiadványt sikerült digitalizálnia a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak. Rég okozott olvasó olyan örömet a Kájoni János Megyei Könyvtárban, mint december elején: ekkor született meg az első bejegyzés a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén helyet kapott csíki digitális archívum egyik darabja. Vitos Mária és Vitos Zsófia, a megyei könyvtár művészeti-történelmi részlegének két könyvtárosa viszi számítógépre a régi könyvek, dokumentumok minden egyes oldalát, majd elérhetővé teszik bárki számára a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapján. Az intézmény – közösen a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárával (HRMTK) – sikeresen pályázott 500 ezer forintot a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumánál a digitalizálási munkálatokhoz szükséges alapvető technikai felszerelés – laptop, két speciális könyvszkenner, valamint karakterfelismerő szoftver – beszerzésére. Róth András Lajos, a HRMTK vezetője már évek óta foglalkozik digitalizálással, az Országos Széchényi Könyvtárral kötött partnerszerződés alapján az általa digitalizált művek megtalálhatók a MEK-en. „Amióta elkezdtük ezt a folyamatot, több mint 2300 oldalt szkenneltünk be olyan művekből – többnyire 18–19. századi erdélyi, székelyföldi vonatkozású, illetve helytörténeti kiadványokból, régi helyi nyomdák kiadványaiból, valamint 20. századi erdélyi, székelyföldi vonatkozású munkákból –, amelyek esetében már nem tevődik fel a szerzői jogvédelem kérdése” – mondta Kelemen Katalin, a KJMK dokumentációs részlegének vezetője. A Székelyföldi digitális emlékezet című projekt célja: megőrizni és védeni a székelyföldi vonatkozású nyomtatott kulturális értékeket, bevonni azokat a kulturális körforgásba. A gyűjtemény digitalizált darabjai a http://mek.oszk.hu/07600/07688/ oldalon érhetők el. /Mihály László: Digitális székely emlékek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./
2009. december 21.
Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának programigazgatója a szórványban élő magyarok felkarolását célzó Összetartozunk elnevezésű programról beszélt. Új pólókat csomagoltak a Temes megyei alprefektus, Marossy Zoltán kérésére, aki elmondta, az ottani fiatalok különböző feliratos pólókat viselnek, de magyar feliratú nincsen. A szórványprogram nevét /Összetartozunk/ nyomtatták a pólókra, azóta sokan viselik. Az Összetartozunk program célja, hogy megőrizzék a szórványban élő magyarság identitástudatát, illetve hagyományait. A munkacsoportban Sapientia–EMTE is képviselteti magát. Hargita megye az idén Temes és Beszterce-Naszód megyét karolta fel, jövőre bővíteni szeretnék ezt Aranyosszékkel. Elképzeléseik szerint mind Maros, mind pedig Kovászna megye felkarolna két-két megyét, melyeket majd két év múlva „megcserélnénk” egymás között. A programot megbeszélték a Beszterce-Naszód megyei Bethlen Egyesület, illetve a temesvári Rekonstrukció 2005 Egyesület képviselőivel. Temes megyében a magyarság száma 1992 és 2002 között több mint tízezer fővel csökkent, Beszterce-Naszód megyében háromezerrel. /Mihály László: Beszélgetés Zonda Erikával, Hargita Megye Tanácsának programigazgatójával. A tömbmagyarságnak kell támogatnia a szórványt. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./
2010. április 19.
Vonzó világ, buktatókkal: Székelyföld
Közel nyolcmillió euróhoz jut Hargita megye annak a szerződésnek az eredményeként, amelyet Elena Udrea turisztikai és régiófejlesztési miniszterrel írt alá Hargita Megye Tanácsának elnöke. A tárcavezető szerint a székelyföldi emberek büszkék lehetnek, hogy ilyen vidéken laknak, de belátta, elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése ahhoz, hogy a turisztikai potenciál eredménye is megmutatkozzon.
Igazán szerencsések önök, hogy ilyen vidéken lakhatnak – ismételte többször is Elena Udrea turisztikai és régiófejlesztési miniszter, miután a különböző beruházásokról és tervekről kapott tájékoztatást Csíkszeredában. A tárcavezető szombaton tett látogatást a megyeszékhelyen, hogy egy olyan finanszírozási szerződést írjon alá, amely révén Hargita megye 8 millió euróhoz jut. Előtte viszont Parajdon megtekintette a turisztikai minisztérium által kiutalt pénzekből épülő balneoklimatikus kezelőközpontot. A létesítményt az idei Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválra igyekszik a helyi tanács befejezni, közölte Bokor Sándor polgármester, aki szerint a több millió eurós projektből épített kezelőbázis balneáris központjában az 1200 méter mélyről feltörő termálvíz gyógyhatását fogják kihasználni.
„Letettünk rengeteg alapkövet, vágjunk hát szalagokat is!” – mondta Udrea Csíkszeredában, külön hangsúlyozva, hogy Hargita és Kovászna megye az elsők között van a turisztikai potenciál és a helyi tanácsok által benyújtott projektek terén. Szerinte a két székelyföldi megye a fejlesztési kezdeményezéseket tekintve is országos viszonylatban az elsők között foglal helyet, és itt találhatók a legsűrűbben üdülőtelepek. Udrea úgy vélte, rengeteg kiaknázható erőforrása van Maros, Hargita és Kovászna megyének, de mindezek infrastrukturális fejlesztés és fejújított utak nélkül nem aknázhatók ki kellőképpen, ugyanakkor változatos szolgáltatásokra is szükség van. Elsősorban az utak és az infrastruktúra modernizálására fektetik a hangsúlyt, és az is cél, hogy ezeket sokoldalú felhasználásra alkalmassá tegyék.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök megköszönte a tárcavezetőnek a Székelyföld Romexpón való népszerűsítésében nyújtott támogatást, és kifejtette, a megyei önkormányzatnak 91 EU-s pénzalapokra pályázó projektje van, amelyből 35 már kedvező elbírálásban részesült. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester többek között a tömbházak hőszigetelésének fontosságára hívta fel a miniszter figyelmét, hiszen a térségben legalább nyolc hónapot fűteni kell, ugyanakkor a városközpontban betemetett borvízforrások feltárásához kérte Udrea támogatását. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium felújításáról egyeztetett a tárcavezetővel.
Miután Udrea megtekintette a hegyimentőcsapat bemutatóját, Borboly Csaba tanácselnökkel és Simion Crețuval, a Központi Fejlesztési Régió igazgatójával együtt aláírta azt a finanszírozási szerződést, amely révén Hargita megye mintegy 8 millió euróhoz jut. A Regionális Operatív Program 5. tengelyére A hegyimentés korszerűsítése Hargita megyében címmel benyújtott és azóta már nyertes pályázatból a Hargita Megyei Hegyimentő-szolgálat számára építenek négy bázist.
Mihály László
Erdély.ma
Közel nyolcmillió euróhoz jut Hargita megye annak a szerződésnek az eredményeként, amelyet Elena Udrea turisztikai és régiófejlesztési miniszterrel írt alá Hargita Megye Tanácsának elnöke. A tárcavezető szerint a székelyföldi emberek büszkék lehetnek, hogy ilyen vidéken laknak, de belátta, elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése ahhoz, hogy a turisztikai potenciál eredménye is megmutatkozzon.
Igazán szerencsések önök, hogy ilyen vidéken lakhatnak – ismételte többször is Elena Udrea turisztikai és régiófejlesztési miniszter, miután a különböző beruházásokról és tervekről kapott tájékoztatást Csíkszeredában. A tárcavezető szombaton tett látogatást a megyeszékhelyen, hogy egy olyan finanszírozási szerződést írjon alá, amely révén Hargita megye 8 millió euróhoz jut. Előtte viszont Parajdon megtekintette a turisztikai minisztérium által kiutalt pénzekből épülő balneoklimatikus kezelőközpontot. A létesítményt az idei Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválra igyekszik a helyi tanács befejezni, közölte Bokor Sándor polgármester, aki szerint a több millió eurós projektből épített kezelőbázis balneáris központjában az 1200 méter mélyről feltörő termálvíz gyógyhatását fogják kihasználni.
„Letettünk rengeteg alapkövet, vágjunk hát szalagokat is!” – mondta Udrea Csíkszeredában, külön hangsúlyozva, hogy Hargita és Kovászna megye az elsők között van a turisztikai potenciál és a helyi tanácsok által benyújtott projektek terén. Szerinte a két székelyföldi megye a fejlesztési kezdeményezéseket tekintve is országos viszonylatban az elsők között foglal helyet, és itt találhatók a legsűrűbben üdülőtelepek. Udrea úgy vélte, rengeteg kiaknázható erőforrása van Maros, Hargita és Kovászna megyének, de mindezek infrastrukturális fejlesztés és fejújított utak nélkül nem aknázhatók ki kellőképpen, ugyanakkor változatos szolgáltatásokra is szükség van. Elsősorban az utak és az infrastruktúra modernizálására fektetik a hangsúlyt, és az is cél, hogy ezeket sokoldalú felhasználásra alkalmassá tegyék.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök megköszönte a tárcavezetőnek a Székelyföld Romexpón való népszerűsítésében nyújtott támogatást, és kifejtette, a megyei önkormányzatnak 91 EU-s pénzalapokra pályázó projektje van, amelyből 35 már kedvező elbírálásban részesült. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester többek között a tömbházak hőszigetelésének fontosságára hívta fel a miniszter figyelmét, hiszen a térségben legalább nyolc hónapot fűteni kell, ugyanakkor a városközpontban betemetett borvízforrások feltárásához kérte Udrea támogatását. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium felújításáról egyeztetett a tárcavezetővel.
Miután Udrea megtekintette a hegyimentőcsapat bemutatóját, Borboly Csaba tanácselnökkel és Simion Crețuval, a Központi Fejlesztési Régió igazgatójával együtt aláírta azt a finanszírozási szerződést, amely révén Hargita megye mintegy 8 millió euróhoz jut. A Regionális Operatív Program 5. tengelyére A hegyimentés korszerűsítése Hargita megyében címmel benyújtott és azóta már nyertes pályázatból a Hargita Megyei Hegyimentő-szolgálat számára építenek négy bázist.
Mihály László
Erdély.ma
2010. július 29.
Sapientia–MÜTF: közeledő vagy egybeolvadó szálak?
Szorosabb együttműködést szeretne a két felsőoktatási intézmény
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálási kérelmének kedvező elbírálása óta egy évekkel ezelőtt jegelt kérdést melegítenek a felsőoktatási intézmény gazdaság- és humántudományok csíkszeredai karának, valamint a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) vezetői. A két intézmény nyitott a szorosabb együttműködésre, de az egybeolvadás gondolatától sem zárkózik el.
Döntés azonban nincs, egyelőre csak egymás álláspontjaival ismerkednek a felek. A MÜTF a Sapientia – EMTE-vel való együttműködési elképzeléseire, illetve ez utóbbiba való esetleges beolvasztására vonatkozó híreszteléseket a MÜTF ügyvezető igazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja. Amint azt dr. Geréb László főiskolai docens lapunknak elmondta, egyelőre konkrét döntés nem született, csak beszélgetések történtek a két intézmény vezetősége között, pontosabban a MÜTF és a Sapientia gazdaság- és humántudományok csíkszeredai karának dékánjai között.
„Igazából már 2006-ban elkezdődtek ezek a beszélgetések Kolumbán Gáborral és Bakacsi Gyulával. Mi – holott már két évvel korábban elkezdtük működésünket Székelyudvarhelyen, mint a Sapientia Csíkszeredában – kisebb intézményként kerestük meg őket, hogy jó lenne együttműködni, de mivel akkor még nem volt meg a Sapientia akkreditációja, halasztottuk a témát. Valójában most azért került újra az asztalra, mert indokolttá vált, hisz a Sapientia akkreditálása csak megerősítésre vár” – utalt az egyezkedések előzményeire dr. Geréb László igazgató. A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájánál – annak ellenére, hogy az Magyarországon akkreditált intézmény – a magyar diplomát itt, Romániában honosítani kell, és noha a bolognai rendszer értelmében nem lenne szükségszerű, rendszerint mégis végigjárják ezt az utat a főiskola végzettjei. A Sapientia ebben is segítséget nyújthatna, nem beszélve arról, hogy az egymástól 50 km-re, a Hargita két oldalán lévő városban majdnem ugyanazt oktatni, a háttérben nagyrészt ugyanazzal a finanszírozóval, nem a legésszerűbb. „Ez így oktatáspolitikailag sem a legjobb, ezért is keressük közösen a megoldást, és úgy tűnik, érdemesebb nagyobb léptékben gondolkodni. Az együttműködés megoldást jelenthetne” – fogalmazott Geréb László. Az együttműködéstől egyébként nem zárkózik el a Sapientia – EMTE vezetősége sem, bár mint Dávid László egyetemi rektor a Hargita Népének leszögezte, konkrét döntésekre nem került sor, egyelőre csak az álláspontok egyeztetése zajlik, „hogy tisztán lássuk a helyzetet”. „Tekintettel arra, hogy mi Romániában akkreditált felsőoktatási intézmény vagyunk, a MÜTF pedig egy magyarországi főiskola kihelyezett tagozata, számos olyan problémát vet fel, melyek azt igazolják, nem egyszerű döntésről van szó. Úgy kell ezt a rendszert felépíteni, hogy akkreditált képzés legyen” – magyarázta a Sapientia-rektor. Azt azonban ő is jónak tartaná, ha a két hasonló értékrendet kínáló tanintézmény sokkal közelebbi kapcsolatba kerülne egymással, mert úgy 60 kilométeres körzetben nem duplázódnának a szakok. „Ráadásul számos olyan tanárunk van, aki tanít mind a Sapientián, mind a MÜTF-ön” – teszi hozzá Dávid László. Az együttműködés vagy akár összeolvadás különben számos törvényi kérdést vet, a „befogadó” intézménynek ugyanis már kezdettől egy olyan struktúrát kell kialakítania, amely biztosítja az akkreditált képzést. „Ha egy egyetem kihelyezett tagozatot működtet, annak Romániában külön működési engedélyt és külön akkreditációt kell kérnie” – magyarázza a Sapientia rektora, és egy példát említ: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem akkreditált informatika szakának működése nem jelenti azt, hogy a BBTE kihelyezett informatika szakja is akkreditált. Arról, hogy a két intézmény számára melyik lenne a legkedvezőbb struktúra, egyik intézményvezető sem kívánt nyilatkozni. Lapunk információi szerint gyakorlatilag három lehetőség is adott: a MÜTF a Sapientia – EMTE „business school”-jaként képezné a közgazdasági szakembereket, esetleg – akárcsak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem – önállóan, de a Sapientia ernyője alatt működne. A harmadik variáns a teljes beolvadás lehetne, ez azonban újabb kérdéseket vet fel – az utóbbi évek normatív támogatásából a Sapientia például csak a szűk működését tudta fedezni, fejlesztésre nem jutott. A két intézmény vezetői tehát továbbra is keresik a mindannyiuk számára jó megoldást, így olyan részleteket, hogy összevont/kettős diplomát, azaz sapientiás és MÜTF-ös oklevelet kapnának-e majd a hallgatók, illetve hogy a szakokat megosztják-e vagy sem, egyelőre nem lehet tudni. „Vélhetően ez szeptemberre fog kikristályosodni. Jelen pillanatban ennél többet nem tudok mondani” – zárta a beszélgetést a MÜTF vezetője.
Antal Ildikó, Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)
Szorosabb együttműködést szeretne a két felsőoktatási intézmény
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálási kérelmének kedvező elbírálása óta egy évekkel ezelőtt jegelt kérdést melegítenek a felsőoktatási intézmény gazdaság- és humántudományok csíkszeredai karának, valamint a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) vezetői. A két intézmény nyitott a szorosabb együttműködésre, de az egybeolvadás gondolatától sem zárkózik el.
Döntés azonban nincs, egyelőre csak egymás álláspontjaival ismerkednek a felek. A MÜTF a Sapientia – EMTE-vel való együttműködési elképzeléseire, illetve ez utóbbiba való esetleges beolvasztására vonatkozó híreszteléseket a MÜTF ügyvezető igazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja. Amint azt dr. Geréb László főiskolai docens lapunknak elmondta, egyelőre konkrét döntés nem született, csak beszélgetések történtek a két intézmény vezetősége között, pontosabban a MÜTF és a Sapientia gazdaság- és humántudományok csíkszeredai karának dékánjai között.
„Igazából már 2006-ban elkezdődtek ezek a beszélgetések Kolumbán Gáborral és Bakacsi Gyulával. Mi – holott már két évvel korábban elkezdtük működésünket Székelyudvarhelyen, mint a Sapientia Csíkszeredában – kisebb intézményként kerestük meg őket, hogy jó lenne együttműködni, de mivel akkor még nem volt meg a Sapientia akkreditációja, halasztottuk a témát. Valójában most azért került újra az asztalra, mert indokolttá vált, hisz a Sapientia akkreditálása csak megerősítésre vár” – utalt az egyezkedések előzményeire dr. Geréb László igazgató. A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájánál – annak ellenére, hogy az Magyarországon akkreditált intézmény – a magyar diplomát itt, Romániában honosítani kell, és noha a bolognai rendszer értelmében nem lenne szükségszerű, rendszerint mégis végigjárják ezt az utat a főiskola végzettjei. A Sapientia ebben is segítséget nyújthatna, nem beszélve arról, hogy az egymástól 50 km-re, a Hargita két oldalán lévő városban majdnem ugyanazt oktatni, a háttérben nagyrészt ugyanazzal a finanszírozóval, nem a legésszerűbb. „Ez így oktatáspolitikailag sem a legjobb, ezért is keressük közösen a megoldást, és úgy tűnik, érdemesebb nagyobb léptékben gondolkodni. Az együttműködés megoldást jelenthetne” – fogalmazott Geréb László. Az együttműködéstől egyébként nem zárkózik el a Sapientia – EMTE vezetősége sem, bár mint Dávid László egyetemi rektor a Hargita Népének leszögezte, konkrét döntésekre nem került sor, egyelőre csak az álláspontok egyeztetése zajlik, „hogy tisztán lássuk a helyzetet”. „Tekintettel arra, hogy mi Romániában akkreditált felsőoktatási intézmény vagyunk, a MÜTF pedig egy magyarországi főiskola kihelyezett tagozata, számos olyan problémát vet fel, melyek azt igazolják, nem egyszerű döntésről van szó. Úgy kell ezt a rendszert felépíteni, hogy akkreditált képzés legyen” – magyarázta a Sapientia-rektor. Azt azonban ő is jónak tartaná, ha a két hasonló értékrendet kínáló tanintézmény sokkal közelebbi kapcsolatba kerülne egymással, mert úgy 60 kilométeres körzetben nem duplázódnának a szakok. „Ráadásul számos olyan tanárunk van, aki tanít mind a Sapientián, mind a MÜTF-ön” – teszi hozzá Dávid László. Az együttműködés vagy akár összeolvadás különben számos törvényi kérdést vet, a „befogadó” intézménynek ugyanis már kezdettől egy olyan struktúrát kell kialakítania, amely biztosítja az akkreditált képzést. „Ha egy egyetem kihelyezett tagozatot működtet, annak Romániában külön működési engedélyt és külön akkreditációt kell kérnie” – magyarázza a Sapientia rektora, és egy példát említ: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem akkreditált informatika szakának működése nem jelenti azt, hogy a BBTE kihelyezett informatika szakja is akkreditált. Arról, hogy a két intézmény számára melyik lenne a legkedvezőbb struktúra, egyik intézményvezető sem kívánt nyilatkozni. Lapunk információi szerint gyakorlatilag három lehetőség is adott: a MÜTF a Sapientia – EMTE „business school”-jaként képezné a közgazdasági szakembereket, esetleg – akárcsak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem – önállóan, de a Sapientia ernyője alatt működne. A harmadik variáns a teljes beolvadás lehetne, ez azonban újabb kérdéseket vet fel – az utóbbi évek normatív támogatásából a Sapientia például csak a szűk működését tudta fedezni, fejlesztésre nem jutott. A két intézmény vezetői tehát továbbra is keresik a mindannyiuk számára jó megoldást, így olyan részleteket, hogy összevont/kettős diplomát, azaz sapientiás és MÜTF-ös oklevelet kapnának-e majd a hallgatók, illetve hogy a szakokat megosztják-e vagy sem, egyelőre nem lehet tudni. „Vélhetően ez szeptemberre fog kikristályosodni. Jelen pillanatban ennél többet nem tudok mondani” – zárta a beszélgetést a MÜTF vezetője.
Antal Ildikó, Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. szeptember 23.
Bírság kétnyelvű táblák miatt
Újabb, ezúttal 6 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a közlekedésrendészet Csíkszereda polgármesterére olyan kétnyelvű forgalmi táblák kihelyezése miatt, amelyeken a magyar felirat a román előtt szerepel. A városháza fellebbezett, és a bírósági végzésig nem távolítja el a táblákat.
Zsögöd – Jigodin, Központ – Centru, Csíksomlyó – Șumuleu, Minden irányba – Toate direcțiile. Ezek a feliratok szerepelnek azokon az irányjelző forgalmi táblákon, amelyek zavarták a Csíkszeredán nemrég átutazó Victor Socaciu Maros megyei szociáldemokrata párti képviselőt, és amelyek interpellációra késztették őt a parlamentben. A PSD-s honatya arra szólította fel a Közigazgatási és Belügyminisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a törvényesség visszaállítása érdekében.
A minisztérium másfél hónappal később, augusztusban 1260 lejre bírságolta meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, és felszólította, harminc napon belül távolítsa el a csíkszeredai törvényszék, valamint a Márton Áron Gimnázium épülete előtt álló táblákat – magyarázza a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip. Erre azonban nem került sor, így a rendőrség újból megbírságolta az elöljárót – ezúttal 6000 lejre.
A csíkszeredai városháza viszont már az augusztusban kirótt büntetés ellen fellebbezett a bíróságon. Antal Attila alpolgármester a Hargita Népének azt mondta, bírósági döntés még nem született, így az ügy függőben van. Így amíg a taláros testület nem hoz ítéletet, az egyébként már három évvel ezelőtt kihelyezett táblák a helyükön maradnak.
Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)
Újabb, ezúttal 6 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a közlekedésrendészet Csíkszereda polgármesterére olyan kétnyelvű forgalmi táblák kihelyezése miatt, amelyeken a magyar felirat a román előtt szerepel. A városháza fellebbezett, és a bírósági végzésig nem távolítja el a táblákat.
Zsögöd – Jigodin, Központ – Centru, Csíksomlyó – Șumuleu, Minden irányba – Toate direcțiile. Ezek a feliratok szerepelnek azokon az irányjelző forgalmi táblákon, amelyek zavarták a Csíkszeredán nemrég átutazó Victor Socaciu Maros megyei szociáldemokrata párti képviselőt, és amelyek interpellációra késztették őt a parlamentben. A PSD-s honatya arra szólította fel a Közigazgatási és Belügyminisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a törvényesség visszaállítása érdekében.
A minisztérium másfél hónappal később, augusztusban 1260 lejre bírságolta meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, és felszólította, harminc napon belül távolítsa el a csíkszeredai törvényszék, valamint a Márton Áron Gimnázium épülete előtt álló táblákat – magyarázza a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip. Erre azonban nem került sor, így a rendőrség újból megbírságolta az elöljárót – ezúttal 6000 lejre.
A csíkszeredai városháza viszont már az augusztusban kirótt büntetés ellen fellebbezett a bíróságon. Antal Attila alpolgármester a Hargita Népének azt mondta, bírósági döntés még nem született, így az ügy függőben van. Így amíg a taláros testület nem hoz ítéletet, az egyébként már három évvel ezelőtt kihelyezett táblák a helyükön maradnak.
Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. december 10.
Székely portákat fotózott a Google
Bár hivatalosan az országnak csupán nyolc nagyvárosát fotózta a Street View-csapat, valójában több Hargita megyei település is felkerült a Google utcanézet-szolgáltatásába. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós mellett az E578-as európai út, a 12C és a 13A országút egyes szakaszai, illetve az azok mentén fekvő településeken is lehet nézelődni – virtuálisan.
Hivatalosan szerdán vezette be Romániában a Street View elnevezésű navigációs szolgáltatást a Google. A világ legnagyobb keresőportálja a bukaresti bejelentés szerint egyelőre Arad, Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Konstanca, Nagyvárad, Nagyszeben és Temesvár utcáit vette fel a rendszerbe és tette lehetővé az utcák, terek böngészését a panorámaképek révén. A hivatalos közléstől eltérően az említettek mellett több Hargita megyei település is szerepel a szolgáltatásban. Terjedelmesen csak Csíkszeredát és Székelyudvarhelyt lehet virtuálisan végigsétálni, de Gyergyószentmiklós, Szentegyháza, Tusnádfürdő, valamint számos község és falu főutcái is elérhetők.
A 360 fokos panorámaképeket a felvételeken látható állapotok szerint valamikor a tavaly készíthették. Csíkszeredában például a Nagy Imre utca még alaposan fel van túrva, a Taploca utca felújítása javában zajlik. Hasonló a helyzet a székelyudvarhelyi felvételekkel is. Gyergyószentmiklós egy része, illetve az 578-as európai út, valamint a 12C és a 13A országút egyes szakaszai mentén fekvő települések is megtekinthetők, utóbbiak esetében viszont csak a főút mentén lehet szétnézni. Kisebb megszakításokkal a Csíkszereda – Székelyudvarhely vagy a Gyergyószentmiklós – Békás-szoros, illetve a Gyergyószentmiklós – Tusnádfürdő útszakasz is végigkövethető.
„Valóban nagyobb területet fed le Romániában a Street View, mint ami a hivatalos közleményben szerepel, de azokról a bejelentést akkor tesszük meg, amikor sikerült nagyobb összefüggő területeket is lefotóznunk, illetve feldolgoznunk” – érvelt a Hargita Népe megkeresésére a Google Románia szóvivője, Gabriela Chiorean. Mint mondta, a jelenleg elérhető panorámafotók 2008 és 2009 folyamán készültek, azok feldolgozása – arcok, autórendszámok, cégfeliratok kitakarása – azonban több időt vesz igénybe. „Romániában egyébként jelenleg összesen több mint 6000 km-t fed le a Street View” – tette hozzá Chiorean.
Kérdésünkre, merültek-e fel adatvédelmi aggodalmak a fotózás során a lakosság részéről, a szóvivő elmondta, az adatgyűjtés előzetes engedélyeztetés alapján, a személyes adatvédelmi törvények betartásával történt, ellenben ha bárki úgy érzi, a közzétett képek sértik jogait – például nem szeretné, ha ingatlanja bárki számára látható maradna –, a weboldalon jelezheti ebbéli igényét a Google-nek, az pedig elhomályosítja a kérdéses részt.
Románia különben a 27. ország, amelyet a Google felvett a Street View térképére, a projekten két évig dolgoztak a szakemberek. A képeket járművekre szerelt speciális kamerákkal készítették, amelyek menet közben rögzítették a felvételeket. Az ingyenes, minden internetező számára hozzáférhető szolgáltatás a Google honlapjáról érhető el. A rendszert egyszerű használni: a keresőbe a kívánt helyszínt begépelve vagy a térkép alkalmazásra váltva lehet kikeresni az adott utcát, majd a kép bal oldaláról az emberalakot formázó figurát egérrel rá kell húzni az utcára. A szolgáltatás útvonaltervezésre is használható, az indulási pont, valamint a keresett helyszín megjelölésével még a gyakorlati séta előtt virtuálisan megtekinthető az ajánlott útvonal.
A Google utcanézőjét legalább egy évvel megelőzte a norc.ro, amely hasonló módszerrel készítette el a hasonló elven, bár szerényebb keretek között működő szolgáltatását.
Mihály László, Szüszer-Nagy Róbert, Hargita Népe (Csíkszereda)
Bár hivatalosan az országnak csupán nyolc nagyvárosát fotózta a Street View-csapat, valójában több Hargita megyei település is felkerült a Google utcanézet-szolgáltatásába. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós mellett az E578-as európai út, a 12C és a 13A országút egyes szakaszai, illetve az azok mentén fekvő településeken is lehet nézelődni – virtuálisan.
Hivatalosan szerdán vezette be Romániában a Street View elnevezésű navigációs szolgáltatást a Google. A világ legnagyobb keresőportálja a bukaresti bejelentés szerint egyelőre Arad, Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Konstanca, Nagyvárad, Nagyszeben és Temesvár utcáit vette fel a rendszerbe és tette lehetővé az utcák, terek böngészését a panorámaképek révén. A hivatalos közléstől eltérően az említettek mellett több Hargita megyei település is szerepel a szolgáltatásban. Terjedelmesen csak Csíkszeredát és Székelyudvarhelyt lehet virtuálisan végigsétálni, de Gyergyószentmiklós, Szentegyháza, Tusnádfürdő, valamint számos község és falu főutcái is elérhetők.
A 360 fokos panorámaképeket a felvételeken látható állapotok szerint valamikor a tavaly készíthették. Csíkszeredában például a Nagy Imre utca még alaposan fel van túrva, a Taploca utca felújítása javában zajlik. Hasonló a helyzet a székelyudvarhelyi felvételekkel is. Gyergyószentmiklós egy része, illetve az 578-as európai út, valamint a 12C és a 13A országút egyes szakaszai mentén fekvő települések is megtekinthetők, utóbbiak esetében viszont csak a főút mentén lehet szétnézni. Kisebb megszakításokkal a Csíkszereda – Székelyudvarhely vagy a Gyergyószentmiklós – Békás-szoros, illetve a Gyergyószentmiklós – Tusnádfürdő útszakasz is végigkövethető.
„Valóban nagyobb területet fed le Romániában a Street View, mint ami a hivatalos közleményben szerepel, de azokról a bejelentést akkor tesszük meg, amikor sikerült nagyobb összefüggő területeket is lefotóznunk, illetve feldolgoznunk” – érvelt a Hargita Népe megkeresésére a Google Románia szóvivője, Gabriela Chiorean. Mint mondta, a jelenleg elérhető panorámafotók 2008 és 2009 folyamán készültek, azok feldolgozása – arcok, autórendszámok, cégfeliratok kitakarása – azonban több időt vesz igénybe. „Romániában egyébként jelenleg összesen több mint 6000 km-t fed le a Street View” – tette hozzá Chiorean.
Kérdésünkre, merültek-e fel adatvédelmi aggodalmak a fotózás során a lakosság részéről, a szóvivő elmondta, az adatgyűjtés előzetes engedélyeztetés alapján, a személyes adatvédelmi törvények betartásával történt, ellenben ha bárki úgy érzi, a közzétett képek sértik jogait – például nem szeretné, ha ingatlanja bárki számára látható maradna –, a weboldalon jelezheti ebbéli igényét a Google-nek, az pedig elhomályosítja a kérdéses részt.
Románia különben a 27. ország, amelyet a Google felvett a Street View térképére, a projekten két évig dolgoztak a szakemberek. A képeket járművekre szerelt speciális kamerákkal készítették, amelyek menet közben rögzítették a felvételeket. Az ingyenes, minden internetező számára hozzáférhető szolgáltatás a Google honlapjáról érhető el. A rendszert egyszerű használni: a keresőbe a kívánt helyszínt begépelve vagy a térkép alkalmazásra váltva lehet kikeresni az adott utcát, majd a kép bal oldaláról az emberalakot formázó figurát egérrel rá kell húzni az utcára. A szolgáltatás útvonaltervezésre is használható, az indulási pont, valamint a keresett helyszín megjelölésével még a gyakorlati séta előtt virtuálisan megtekinthető az ajánlott útvonal.
A Google utcanézőjét legalább egy évvel megelőzte a norc.ro, amely hasonló módszerrel készítette el a hasonló elven, bár szerényebb keretek között működő szolgáltatását.
Mihály László, Szüszer-Nagy Róbert, Hargita Népe (Csíkszereda)
2012. december 14.
Interneten folytatják a Gazdaélet munkatársai
A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó megszüntette a Gazdaélet nevű agrármagazin további finanszírozását.
Az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – ezentúl a 7határ című internetes kiadvánnyal jelentkeznek, mellyel a hivatásos vidéki gazdákat, illetve a hobbikertészeket és az állattartókat kívánják megszólítani.
Az alapítók közleményükben leszögezik: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyarul. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztatnak.
„Az oldal tervezése során többször hallottuk, hogy az erdélyi gazda nem használja a világhálót. A kijelentés önmagában nem fedi a valóságot, hiszen évente újabb és újabb generáció lép be a gazdák sorába. A gazdálkodás hagyományokon alapul, amit egyik generáció a másiknak adott át. Ma sincs ez másként, így a családokban mindig van legalább egy személy, aki időről időre átveszi a gazdaságot. A falu világához ma már a világháló is hozzátartozik – vélekedik Daczó Dénes főszerkesztő. – Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen.
Éppen az internet nyújtotta tér ad lehetőséget az összehasonlításra, a kontrasztok megjelenítésére, ami az erdélyi gazdák és más európai térségek agráriumában vannak.” Mihály László elmondta, az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videoanyagok kísérik az anyagoka
Krónika (Kolozsvár)
A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó megszüntette a Gazdaélet nevű agrármagazin további finanszírozását.
Az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – ezentúl a 7határ című internetes kiadvánnyal jelentkeznek, mellyel a hivatásos vidéki gazdákat, illetve a hobbikertészeket és az állattartókat kívánják megszólítani.
Az alapítók közleményükben leszögezik: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyarul. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztatnak.
„Az oldal tervezése során többször hallottuk, hogy az erdélyi gazda nem használja a világhálót. A kijelentés önmagában nem fedi a valóságot, hiszen évente újabb és újabb generáció lép be a gazdák sorába. A gazdálkodás hagyományokon alapul, amit egyik generáció a másiknak adott át. Ma sincs ez másként, így a családokban mindig van legalább egy személy, aki időről időre átveszi a gazdaságot. A falu világához ma már a világháló is hozzátartozik – vélekedik Daczó Dénes főszerkesztő. – Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen.
Éppen az internet nyújtotta tér ad lehetőséget az összehasonlításra, a kontrasztok megjelenítésére, ami az erdélyi gazdák és más európai térségek agráriumában vannak.” Mihály László elmondta, az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videoanyagok kísérik az anyagoka
Krónika (Kolozsvár)
2012. december 21.
www.7hatar.ro – az első erdélyi gazdaportál
011 őszén új kiadvánnyal gazdagodott az erdélyi nyomtatott sajtó piaca: először jelent meg országos agrármagazin. A Gazdaélet azt a rést igyekezett kitölteni, amelyet a szintén országos Erdélyi Gazda, valamint a székelyföldi Székely Gazda hagyott: olvasmányos, de tartalomban jóval gazdagabb, színesebb, ugyanakkor szerteágazóbb tematikájú anyagokkal vonzani egyre több olvasót hónapról hónapra. Mindez maradéktalanul sikerült – a gazdasági háttér azonban nem tette lehetővé, hogy abban a formában középtávon életképes maradjon. A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó 2012. november 1-jétől megszüntette az agrármagazin további finanszírozását. Mivel a Gazdaéletről az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – folytatni akarta az elkezdett célkitűzést, és ezúttal új, teljesen szűz terület meghódítására tesznek próbálkozást: interneten igyekeznek megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbi-kertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.
Ennek jogi hátterét a december 7-én hivatalosan bejegyzett Agrár Média Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai Daczó Dénes, Macalik Ernő és Mihály László, székhelye pedig Szépvíz község. Az egyesület alapvető célja az első magyar nyelvű gazdaportál elindítása és működtetése. Nem titok: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. Az oldal erőssége lehet a Gazdafórum, ahol a gazda a gazdával oszthatja meg gondolatait, tapasztalatait.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen. Az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videódokumentumok is kísérik majd az anyagokat, vagy éppen önálló tartalomként jelennek meg.
A gazda léte nem a rusztikus múlt egy darabja, hanem az értékteremtő jelen része. A honlapot működtető Agrár Média Egyesület egyik célja ezért az, hogy ennek az értékteremtő gazdálkodásnak az eszméjét tudatosítsa, a még fellelhető élhető életből, megtapasztalásból származó tudást dokumentálja és továbbadja. Az Agrár Média Egyesület további céljai között szerepel még szakmai rendezvények, fórumok szervezése, szakmai kiadványok megjelentetése, valamint aktív szerepvállalás a gazdaélet szervezésében. Az Agrár Média Egyesület rendelkezik az elindításhoz szükséges alaptőkével, amit az alapító tagok tettek ki. Működését a jövőben az önkéntesség mellett pályázati forrásokból, adományokból, illetve a honlap üzemeltetéséből származó bevételekből fogja fedezni. (www.7hatar.ro sajtóanyag)
Szabadság (Kolozsvár)
011 őszén új kiadvánnyal gazdagodott az erdélyi nyomtatott sajtó piaca: először jelent meg országos agrármagazin. A Gazdaélet azt a rést igyekezett kitölteni, amelyet a szintén országos Erdélyi Gazda, valamint a székelyföldi Székely Gazda hagyott: olvasmányos, de tartalomban jóval gazdagabb, színesebb, ugyanakkor szerteágazóbb tematikájú anyagokkal vonzani egyre több olvasót hónapról hónapra. Mindez maradéktalanul sikerült – a gazdasági háttér azonban nem tette lehetővé, hogy abban a formában középtávon életképes maradjon. A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó 2012. november 1-jétől megszüntette az agrármagazin további finanszírozását. Mivel a Gazdaéletről az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – folytatni akarta az elkezdett célkitűzést, és ezúttal új, teljesen szűz terület meghódítására tesznek próbálkozást: interneten igyekeznek megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbi-kertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.
Ennek jogi hátterét a december 7-én hivatalosan bejegyzett Agrár Média Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai Daczó Dénes, Macalik Ernő és Mihály László, székhelye pedig Szépvíz község. Az egyesület alapvető célja az első magyar nyelvű gazdaportál elindítása és működtetése. Nem titok: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. Az oldal erőssége lehet a Gazdafórum, ahol a gazda a gazdával oszthatja meg gondolatait, tapasztalatait.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen. Az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videódokumentumok is kísérik majd az anyagokat, vagy éppen önálló tartalomként jelennek meg.
A gazda léte nem a rusztikus múlt egy darabja, hanem az értékteremtő jelen része. A honlapot működtető Agrár Média Egyesület egyik célja ezért az, hogy ennek az értékteremtő gazdálkodásnak az eszméjét tudatosítsa, a még fellelhető élhető életből, megtapasztalásból származó tudást dokumentálja és továbbadja. Az Agrár Média Egyesület további céljai között szerepel még szakmai rendezvények, fórumok szervezése, szakmai kiadványok megjelentetése, valamint aktív szerepvállalás a gazdaélet szervezésében. Az Agrár Média Egyesület rendelkezik az elindításhoz szükséges alaptőkével, amit az alapító tagok tettek ki. Működését a jövőben az önkéntesség mellett pályázati forrásokból, adományokból, illetve a honlap üzemeltetéséből származó bevételekből fogja fedezni. (www.7hatar.ro sajtóanyag)
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 9.
Gazdaévkönyv és születésnap
Az Erdélyi Gazdaévkönyv kiadásával ünnepli egyéves születésnapját a 7határ erdélyi gazdaportál és annak működtetője, az Agrár Média Egyesület. Mint az ezzel kapcsolatos hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón kiderült, a 240 oldalas színes könyv tartalma közel ötven szerző munkájának eredménye.
Erdély egyedüli magyar nyelvű gazdaportáljaként tavaly decemberben kezdte meg működését a 7határ.ro. „Induláskor sokan kételkedtek az oldal létjogosultságában, mi viszont azt vallottuk, a falu világához ma már a világháló is hozzátartozik” - fogalmazott a kezdetekről Mihály László. A portál igazgatója kifejtette, az elmúlt egy esztendő valóra váltotta a reményeket, hiszen a közel ötvenezer egyedi látogató azt bizonyítja, van kereslet a honlapra feltöltött információk iránt.
„A honlap az elmúlt egy évben rendszeresen frissült, és egy év után elmondhatjuk, az oldal legnépszerűbb anyagai az erdélyi gazdákról szóló helyszíni riportok voltak. Ezen belül a Biokert rovat bizonyult a leglátogatottabbnak, amelyet a Polgár-Társ Alapítvány támogatott. A hat hónap alatt heti rendszerességgel közöltünk biogazdálkodás témában cikkeket, ezek között több olyan riportot, amely biogazdákat mutatott be. Törvényismertető rovatunkban rendszeresen tájékoztatjuk a gazdákat az aktuális mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól” – számolt be az első év eredményeiről dióhéjban Daczó Dénes, az oldal főszerkesztője, aki ugyanakkor a különböző írások szerzőinek is köszönetet mondott.
A tájékoztatón elhangzott, a 7határ portál szerkesztői további fejlesztéseket terveznek, ugyanakkor az idén megtartott rendezvényeket is szeretnék újból megszervezni: 2014 tavaszán a II. Csíki Magbörzét, valamint ősszel a Falu a városban elnevezésű családi hétvégét. Állandó jellegű nyomtatott kiadvány megjelentetése viszont egyelőre nem szerepel az elképzelések között.
Az egyesület tevékenységét a Polgár-Társ Alapítvány mellett a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatta, jövedelemadójuk 2 százalékát pedig több olvasó is az egyesületnek ajánlotta fel.
Évkönyv a gazdáknak
„A kötet szerkesztése során azt tartottuk szem előtt, hogy a cikkekből a jelenlegi erdélyi, székelyföldi mezőgazdaság, vidéki kezdeményezések sokszínűsége rajzolódjon ki. Ez az élet annál változatosabb, hogy egyetlen kiadványban be lehessen mutatni, ezért a kötet csak ennek egy részét képes begyűjteni szubjektív válogatásban, amely jól érzékelteti a vidék életképességét” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Daczó, az Erdélyi Gazdaévkönyv szerkesztőjeként. Kiemelte, a kötet szakmai anyagait a szerkesztők felkérésére agrármérnökök, állatorvosok, biológusok, erdőmérnökök, kertészmérnökök, vidékfejlesztési szakértők, gépészmérnökök és méhészek írták. Közülük többen gyakorló gazdák is, akik szakmai tapasztalataikat is megosztják a cikkekben.
A kiadványt lapozgatók a mezőgazdasági tevékenység széles palettájáról tájékozódhatnak, ugyanakkor különböző kutatásokról, és a vidéki élettérhez kapcsolódó civil kezdeményezésekről is értesülhetnek az érdeklődők. Az évkönyv kalendárium részében kertészmérnökök hónapra lebontott tanácsai olvashatók. A könyv 9,90 lejért vásárolható meg a könyves üzletekben és lapterjesztőknél, vagy megrendelhető a www.gazdaevkonyv.ro honlapról, postai utánvétellel.
Rédai Botond
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Gazdaévkönyv kiadásával ünnepli egyéves születésnapját a 7határ erdélyi gazdaportál és annak működtetője, az Agrár Média Egyesület. Mint az ezzel kapcsolatos hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón kiderült, a 240 oldalas színes könyv tartalma közel ötven szerző munkájának eredménye.
Erdély egyedüli magyar nyelvű gazdaportáljaként tavaly decemberben kezdte meg működését a 7határ.ro. „Induláskor sokan kételkedtek az oldal létjogosultságában, mi viszont azt vallottuk, a falu világához ma már a világháló is hozzátartozik” - fogalmazott a kezdetekről Mihály László. A portál igazgatója kifejtette, az elmúlt egy esztendő valóra váltotta a reményeket, hiszen a közel ötvenezer egyedi látogató azt bizonyítja, van kereslet a honlapra feltöltött információk iránt.
„A honlap az elmúlt egy évben rendszeresen frissült, és egy év után elmondhatjuk, az oldal legnépszerűbb anyagai az erdélyi gazdákról szóló helyszíni riportok voltak. Ezen belül a Biokert rovat bizonyult a leglátogatottabbnak, amelyet a Polgár-Társ Alapítvány támogatott. A hat hónap alatt heti rendszerességgel közöltünk biogazdálkodás témában cikkeket, ezek között több olyan riportot, amely biogazdákat mutatott be. Törvényismertető rovatunkban rendszeresen tájékoztatjuk a gazdákat az aktuális mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól” – számolt be az első év eredményeiről dióhéjban Daczó Dénes, az oldal főszerkesztője, aki ugyanakkor a különböző írások szerzőinek is köszönetet mondott.
A tájékoztatón elhangzott, a 7határ portál szerkesztői további fejlesztéseket terveznek, ugyanakkor az idén megtartott rendezvényeket is szeretnék újból megszervezni: 2014 tavaszán a II. Csíki Magbörzét, valamint ősszel a Falu a városban elnevezésű családi hétvégét. Állandó jellegű nyomtatott kiadvány megjelentetése viszont egyelőre nem szerepel az elképzelések között.
Az egyesület tevékenységét a Polgár-Társ Alapítvány mellett a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatta, jövedelemadójuk 2 százalékát pedig több olvasó is az egyesületnek ajánlotta fel.
Évkönyv a gazdáknak
„A kötet szerkesztése során azt tartottuk szem előtt, hogy a cikkekből a jelenlegi erdélyi, székelyföldi mezőgazdaság, vidéki kezdeményezések sokszínűsége rajzolódjon ki. Ez az élet annál változatosabb, hogy egyetlen kiadványban be lehessen mutatni, ezért a kötet csak ennek egy részét képes begyűjteni szubjektív válogatásban, amely jól érzékelteti a vidék életképességét” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Daczó, az Erdélyi Gazdaévkönyv szerkesztőjeként. Kiemelte, a kötet szakmai anyagait a szerkesztők felkérésére agrármérnökök, állatorvosok, biológusok, erdőmérnökök, kertészmérnökök, vidékfejlesztési szakértők, gépészmérnökök és méhészek írták. Közülük többen gyakorló gazdák is, akik szakmai tapasztalataikat is megosztják a cikkekben.
A kiadványt lapozgatók a mezőgazdasági tevékenység széles palettájáról tájékozódhatnak, ugyanakkor különböző kutatásokról, és a vidéki élettérhez kapcsolódó civil kezdeményezésekről is értesülhetnek az érdeklődők. Az évkönyv kalendárium részében kertészmérnökök hónapra lebontott tanácsai olvashatók. A könyv 9,90 lejért vásárolható meg a könyves üzletekben és lapterjesztőknél, vagy megrendelhető a www.gazdaevkonyv.ro honlapról, postai utánvétellel.
Rédai Botond
Székelyhon.ro
2014. április 15.
Selejan: megfelelő központi források nélkül az autonómia öngyilkosság
Egész Európában a romániai magyar kisebbség képviselői szólhatnak bele leghangsúlyosabban az ország sorsába, és elvárjuk, hogy a kormány magyar tagjainak olyan kezdeményezéseik legyenek, amelyek az ország egészét, nem csak egy kisebb térséget érintenek – ezt mondta a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
A székelyföldi románok szellemi vezetőjének számító Ioan Selejan püspökkel Csíkszeredában Mihály László beszélgetett a román-magyar együttélés vélt és valós problémáiról.
A püspök azt mondta, itt a románok is ugyanazt a nehéz életet élik, mint a magyarok, miközben mindenki egy jobb jövőben reménykedik, és azt érzi, hogy az utóbbi 20 évben az interetnikai és a vallási feszültségek sokat enyhültek. Hozzátette: Székelyföldön nem az erdők kivágása a legnagyobb veszély, hanem az értelmiség elvándorlása.
Az autonómia kérdéséről szólva Selejan kifejtette: egyértelműen lépéseket kell tenni az autonómia felé, de előbb olyan törvényeket kell hozni, amelyek megnövelik a helyi döntéshozás hatáskörét. Megfelelő központi források nélkül az autonómia kész öngyilkosság – szögezte le Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
Selejan elismerte, hogy a románság körében létezik egy bizonyos fokú érzékenység az autonómiával kapcsolatban, mert az ők értelmezésükben ez a törekvés az elszigetelődéssel, és a függetlenedéssel fonódik össze. Mi, románok, ragaszkodunk a nemzetállam egységéhez, hogy az ország megmaradjon jelenlegi határai között, persze biztosítva a kisebbségek jogait – tette hozzá a székelyföldi ortodoxok egyházi vezetője.
Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormány három minisztere Hargita megyei, a miniszterelnök-helyettes is innen van, ennél több nyitottságot, ennél több szabadságot mit kellene felmutasson Románia a kisebbségeket illetően – érvelt a püspök. Nincs még egy olyan európai ország, ahol egy kisebbség ilyen hangsúlyosan beleszólhatna a döntéshozatalba – tette hozzá Selejan. Majd így folytatta: a románok szerte az országban azt várják el a magyar döntéshozóktól, hogy nemzeti tervekkel álljanak elő, olyanokkal, amelyek az egész országot, és nem csak egy szűk térséget érintenek.
Összességében ebben a térségben közös a vágyunk arra, hogy együtt haladjunk egy jobb élet felé, ez kellene legyen az alapja az autonómiáról szóló párbeszédnek – magyarázta a székelyföldi ortodox püspök.
A zászlóügyekről és a provokációkról Selejan azt mondta: mindkét oldalon vannak túlkapások, de nem ezek az együttélés alapvető problémái, lakósság többsége a politikusoktól a gazdasági problémák megoldását várja, azt, hogy a miden napi kenyeret tudja letenni a gyerekei elé.
Duna Tv. Erdély.ma
Egész Európában a romániai magyar kisebbség képviselői szólhatnak bele leghangsúlyosabban az ország sorsába, és elvárjuk, hogy a kormány magyar tagjainak olyan kezdeményezéseik legyenek, amelyek az ország egészét, nem csak egy kisebb térséget érintenek – ezt mondta a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
A székelyföldi románok szellemi vezetőjének számító Ioan Selejan püspökkel Csíkszeredában Mihály László beszélgetett a román-magyar együttélés vélt és valós problémáiról.
A püspök azt mondta, itt a románok is ugyanazt a nehéz életet élik, mint a magyarok, miközben mindenki egy jobb jövőben reménykedik, és azt érzi, hogy az utóbbi 20 évben az interetnikai és a vallási feszültségek sokat enyhültek. Hozzátette: Székelyföldön nem az erdők kivágása a legnagyobb veszély, hanem az értelmiség elvándorlása.
Az autonómia kérdéséről szólva Selejan kifejtette: egyértelműen lépéseket kell tenni az autonómia felé, de előbb olyan törvényeket kell hozni, amelyek megnövelik a helyi döntéshozás hatáskörét. Megfelelő központi források nélkül az autonómia kész öngyilkosság – szögezte le Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
Selejan elismerte, hogy a románság körében létezik egy bizonyos fokú érzékenység az autonómiával kapcsolatban, mert az ők értelmezésükben ez a törekvés az elszigetelődéssel, és a függetlenedéssel fonódik össze. Mi, románok, ragaszkodunk a nemzetállam egységéhez, hogy az ország megmaradjon jelenlegi határai között, persze biztosítva a kisebbségek jogait – tette hozzá a székelyföldi ortodoxok egyházi vezetője.
Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormány három minisztere Hargita megyei, a miniszterelnök-helyettes is innen van, ennél több nyitottságot, ennél több szabadságot mit kellene felmutasson Románia a kisebbségeket illetően – érvelt a püspök. Nincs még egy olyan európai ország, ahol egy kisebbség ilyen hangsúlyosan beleszólhatna a döntéshozatalba – tette hozzá Selejan. Majd így folytatta: a románok szerte az országban azt várják el a magyar döntéshozóktól, hogy nemzeti tervekkel álljanak elő, olyanokkal, amelyek az egész országot, és nem csak egy szűk térséget érintenek.
Összességében ebben a térségben közös a vágyunk arra, hogy együtt haladjunk egy jobb élet felé, ez kellene legyen az alapja az autonómiáról szóló párbeszédnek – magyarázta a székelyföldi ortodox püspök.
A zászlóügyekről és a provokációkról Selejan azt mondta: mindkét oldalon vannak túlkapások, de nem ezek az együttélés alapvető problémái, lakósság többsége a politikusoktól a gazdasági problémák megoldását várja, azt, hogy a miden napi kenyeret tudja letenni a gyerekei elé.
Duna Tv. Erdély.ma
2015. január 27.
Eladták magukat?
Pénzt kaptak a neptunosok
Úgy tűnik, a romániai magyar sajtó minden idők legerősebb indulásának lehetünk tanúi: az Átlátszó Erdély nevű, oknyomozó újságírókat tömörítő blog felkutatta a hírhedt, 1990-es neptuni találkozó dokumentumait, ami alapján megállapítja: Borbély László, Frunda György és Tokay György nagy összegű ajándékokat és pénzt kaptak az amerikaiaktól.
Az oknyomozó blogot (erdely.atlatszo.hu) Egyed Ufó Zoltán, Mihály László és Sipos Zoltán alapította, ez utóbbi 2014. november 15-én távozott a romániai magyar politikában nem az ellenzékiségéről híres Transindextől.
Sipos Zoltán most közzétett írásában azt ígéri, folytatásokban közli az 1993-ban Neptunon tartott találkozósorozat részleteit (mint ismeretes, az RMDSZ-en belüli és kívüli hazai magyar ellenzék a magyar érdekek elárulásával vádolta az azon résztvevő Borbélyt, Frundát és Tokayt). Siposnak sikerült hozzájutnia az 1990-es években a román–magyar párbeszéd beindításán dolgozó Project on Ethnic Relations (PER) amerikai civil szervezet dokumentumaihoz, amelyek titkosítását nemrég oldották fel, és amelyek a Princeton Egyetem könyvtárában találhatók.
Az újságíró által közölt előzetes értékelés, kutatási beszámoló szerint Borbély László, Frunda György és Tokay György felkészületlenül mentek el tárgyalni, és hibákat követtek el a románokkal és amerikaiakkal való megbeszéléseken. A dokumentumok alapján az Átlátszó Erdély megkérdőjelezhetőnek tartja a PER semlegességét, emellett moderátorai „már a találkozók legelején szívességet tettek, később nagy értékű ajándékot, esetenként pénzösszegeket juttattak el a magyar fél képviselőinek” – írja Sipos Zoltán a blogon. Kíváncsian várjuk a részleteket, folytatásokat!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Pénzt kaptak a neptunosok
Úgy tűnik, a romániai magyar sajtó minden idők legerősebb indulásának lehetünk tanúi: az Átlátszó Erdély nevű, oknyomozó újságírókat tömörítő blog felkutatta a hírhedt, 1990-es neptuni találkozó dokumentumait, ami alapján megállapítja: Borbély László, Frunda György és Tokay György nagy összegű ajándékokat és pénzt kaptak az amerikaiaktól.
Az oknyomozó blogot (erdely.atlatszo.hu) Egyed Ufó Zoltán, Mihály László és Sipos Zoltán alapította, ez utóbbi 2014. november 15-én távozott a romániai magyar politikában nem az ellenzékiségéről híres Transindextől.
Sipos Zoltán most közzétett írásában azt ígéri, folytatásokban közli az 1993-ban Neptunon tartott találkozósorozat részleteit (mint ismeretes, az RMDSZ-en belüli és kívüli hazai magyar ellenzék a magyar érdekek elárulásával vádolta az azon résztvevő Borbélyt, Frundát és Tokayt). Siposnak sikerült hozzájutnia az 1990-es években a román–magyar párbeszéd beindításán dolgozó Project on Ethnic Relations (PER) amerikai civil szervezet dokumentumaihoz, amelyek titkosítását nemrég oldották fel, és amelyek a Princeton Egyetem könyvtárában találhatók.
Az újságíró által közölt előzetes értékelés, kutatási beszámoló szerint Borbély László, Frunda György és Tokay György felkészületlenül mentek el tárgyalni, és hibákat követtek el a románokkal és amerikaiakkal való megbeszéléseken. A dokumentumok alapján az Átlátszó Erdély megkérdőjelezhetőnek tartja a PER semlegességét, emellett moderátorai „már a találkozók legelején szívességet tettek, később nagy értékű ajándékot, esetenként pénzösszegeket juttattak el a magyar fél képviselőinek” – írja Sipos Zoltán a blogon. Kíváncsian várjuk a részleteket, folytatásokat!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 7.
A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek
Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.
Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.
Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)
Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó
A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.
Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).
A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.
Első Neptun: a nagy kibeszélés
Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.
A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.
A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.
Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés
Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.
Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő
A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.
Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.
Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?
Autonómia kihúzva
Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.
Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).
Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok
Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:
1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;
2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;
3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);
4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;
5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;
6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;
7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.
A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.
Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.
Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)
Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó
A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.
Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).
A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.
Első Neptun: a nagy kibeszélés
Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.
A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.
A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.
Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés
Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.
Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő
A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.
Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.
Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?
Autonómia kihúzva
Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.
Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).
Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok
Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:
1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;
2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;
3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);
4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;
5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;
6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;
7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.
A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 21.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek) (10.)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 25.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest 15. (Részletek)
Túlélés kisebbségként egy nemzeti egységállamban
A háború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is, kezdetben elsősorban azért, hogy elfoghassák azokat, akik a háborúban románok ellen harcoltak. Azonosító irodákat nyitottak a román állampolgárok számára, az idegen állampolgárok vagyonát pedig elkobozták.
A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, akikben nem bízhatsz, akiket keményen meg kell büntetni, és akiket továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt kell tartani; ezt tanúsítja számtalan, a belügyminisztérium archívumában őrzött besúgói jelentés is. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei majálisokat, és nem riadtak vissza a levéltitok megsértésétől sem. A magyar követség bukaresti jelenléte csak fokozta a hivatalos szervek éberségét, több papot, orvost, mérnököt, ügyvédet a követség ügynökeként és irredentaként tartottak számon; a jelentéstevő ügynökök által megfogalmazott irredentizmus vádját sohasem támasztották alá a megvádolt tetteivel vagy bizonyíthatóan elhangzott beszédével.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. Az erőszakos románosítási politikát és a román kormányok visszaéléseit semleges elemzők is hangsúlyozták, például Hannah Pakula: „a románok, akik valaha a népesség elmagyarosítása miatt siránkoztak, most vadul románosítottak.... A liberálisok és szövetségeseik Averescu alatt a nacionalizmus és az agrár igazságszolgáltatás nevében kifosztották a magyarokat és a zsidókat...”
A magyarok a román beolvasztásási politikát létük elleni támadásként élték meg. A hivatalos népszámlálások alapján megállapítható, hogy az egyesülés óta eltelt több mint 90 év alatt, de már a két világháború közötti időszakban is a „román állam jelentősen hatékonyabb volt, mint a Magyar Korona” a kisebbségek beolvasztása és a lakosság homogenizálása tekintetében, jegyzi meg Salat Levente. A várakozásokkal ellentétben a kor kiadványai nagyon kevés információval szolgálnak a bukaresti magyarság két világháború közötti életéről. Lehet, hogy nagy részük az asszimilációt nem is drámaként élte meg. Bukarestbe munkát keresni jöttek, és Románia fővárosa amúgy sem volt, és nem is lesz sohasem a magyar kultúra és identitás szempontjából reprezentatív. Mivel az identitás megőrzésének alapintézményei hiányoztak, a bukaresti letelepedés tulajdonképpen az asszimiláció felvállalását is jelentette.
Korábbi korok fontos forrásai, az emlékiratok majdnem teljesen eltűntek ebből az időszakból. Csak Szemlér Ferenc nagyon szűkszavú feljegyzései és Nagy András orvos, Nagy Benedek egykori RMDSZ-képviselő édesapja jóval később közreadott, valamivel bőbeszédűbb emlékiratai maradtak fenn. Ezeket csak részben pótolják a két világháború közti idők tanúival készített in vivo interjúk, amelyek közül külön említésre méltóak a Rostás Zoltán által készített, és a nyolvanas évek során nagyrészt román nyelven publikált beszélgetések.
Ugyancsak a világháborúk közötti időszakban készült három útleírás. Időrendi sorrendben az első Németh László 1935-ben megjelent Magyarok Romániában című könyve. Németh László három fiatal budapesti írót és szociológust kísért el háromhetes tanulmányútra Nagyromániába, a Giurgiu– Konstanca–Eforie–Bukarest útvonalon, majd meglátogattak néhány erdélyi várost is. Kapcsolatba kerültek Dimitrie Gusti csapatával is, román és magyar értelmiségiekkel beszélgetve próbálták felmérni a hangulatot. Németh útikönyve nagy port kavart a sajtóban: a románok rejtett irredentizmussal vádolták, míg a budapesti sajtó románbérencnek nevezte, amiért bírálta az erdélyi magyar értelmiség letargiáját, dicsérte Gustit, és lenyűgözte őt a románok vitalitása és optimizmusa. A következő útleírás a kovásznai születésű és Budapestre kitelepedett Ignácz Rózsa (1909–1979) tollából jelent meg, címe is jelképes: Keleti magyarok nyomában. 1938–1940 között a szerző újrajárta neves elődei, Ürmösy és Jerney útvonalát, sorra látogatta a bukovinai, moldvai és dobrudzsai településeket, a Duna menti kikötővárosokat és Bukarestet; arra a következtetésre jutott, hogy már lehetetelenség gyökeresen megváltoztatni és helyrehozni a Kárpátokon kívüli magyarság sorsát.
Mikecs László második világháború küszöbén megjelent úti jegyzetei nagyon kevés hasznos információt tartalmaznak.
Az ebben a korszakban (1921–1941) megjelenő igen nagy számú magyar lap – mintegy 80 cím – kiábrándítóan keveset mond a bukaresti magyarokról. Habár a kisebbségi újságíróknak saját szövetségük volt, ennek tevékenységéről alig tudunk valamit. Az állambiztonsági szervek két 1926-os jegyzetéből értesülünk arról, hogy a New York Times romániai tudósítója, dr. Kovács Jenő lemondott a kisebbségi újságírók szakszervezetének (?) elnöki posztjáról; a besúgó szerint az új büntető törvénykönyv sajtóvétségek elleni előírásai kapcsán folytatott románellenes kampányt. Az újságírókat az is nyugtalanította, hogy a kormány be akarta vonni a kisebbségiek vasúti utazási engedélyét. Az 1930-as években az újságíró szövetség vezetőtanácsában volt Kakassy Endre és Farkas Aladár. A közíró, költő és fordító Kakassy Endre tíz évet élt Bukarestben, és két rövid életű lap, a Magyar Kurír (1931) és utódja, a Bukaresti Magyar Kurír (1931. november – 1932. február) szerkesztője volt. Említésre méltó a korszak lapjainak változatossága: volt munkássajtó, megjelentek felekezeti lapok, a politikai pártok kiadványai, de napvilágot láttak szórakoztató- és sportlapok is. Néhány kiadvány külön a malom-, fém-, textilipari vállalkozókat és nagykereskedőket vagy a kiadókat és nyomdákat célozta meg. Ez a tartalmi változatosság az információbőség hamis érzetét keltheti. A romániai magyar sajtó számbéli gyarapodása növelte a románság aggodalmát. Ezt a nyugtalanságot kívánta eloszlatni Kovács Jenő a Politika című, részben kétnyelvű lapban 1934. április 25-én megjelent cikkében, azzal a kijelentésével, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Valóban, a több tucatnyi, Bukarestben megjelent címnek jó negyede tiszavirág-életűnek bizonyult, és további tucat lapot csak egy szűk magyar neoprotestáns körnek címeztek.
Egy 1921-es sikertelen kísérlet után, 1930–1936 között megjelent egy napilap is, Bukaresti Lapok címmel, amely tulajdonképpen a Brassói Lapok bukaresti kiadása volt, és figyelme központjában nem a bukaresti magyarság állt.
A leghosszabb életű lap a két világháború között a református Egyházi Újság, amely az 1929–1941-es időszakban folyamatosan megjelent. Értékét elsősorban Nagy Sándor a romániai magyar diaszpóráról írt, folytatásban több év során 91 részben megjelent tanulmánya adja.
A munkáslapok, a szakszervezetek vagy neoprotestáns felekezetek lapjai bárhol megjelenhettek volna, s bár magyar nyelvűek voltak (habár lehettek két- vagy háromnyelvűek is), említést sem tettek a bukaresti magyarok életéről. A szerkesztőségek is vándoroltak Kolozsvár és Bukarest között. Például a Munkás, a Román Kommunista Párt lapja, mely 1923-tól jelent meg magyarul, Marx-, Engels-, Krupszkaja-, Henri Barbusse-cikkeket közölt, Gorkij műveit vagy Zinovjev felszólalásait, beszámolt a Szovjetunió kizsákmányolás alól felszabadult munkásainak életéről és a gyakori romániai sztrájkokról. A vasutasokról is alig tudunk meg valamit, habár ők alkották az egyik legfontosabb szakmai réteget, és nagyon sok magyar volt közöttük. Lapjukban, az 1930-ban csak néhány lapszámot megélt Vasutasok Lapjában, a Romániai Vasutas Szakszervezetek Országos Szövetségének kiadványában még csak meg sem említik a magyar vasutasok számára kötelező rendszeres nyelvvizsgákat. Csak egy lap tudósít 2000 magyar vasutas sikertelen románnyelv-vizsga miatti elbocsátásáról 1931-ben, közülük egyeseknek 20–25 év régisége is volt.
A bukaresti neoprotestáns felekezetek (adventista, baptista, Jehova tanúi) nagyon gyorsan szerveződtek a háború után; az 1930-as népszámlálás szerint 576 adventista, 566 baptista stb. volt a fővárosban, a nemzetiséget azonban nem tüntetik fel. Az adventistáknak saját templomuk és nyomdájuk volt, a baptistáknak pedig hat imaházuk. Egy 1940-es lakcím-évkönyvben megjelenik egy magyar baptista imaház a Plevnei út 29. szám alatt. Habár ezeknél a felekezetnél nincs jelentősége a nemzeti hovatartozásnak, 1922-től magyar nyelvű istentiszteleteket is tartottak.
A magyar sajtót szorosan felügyelte a cenzúra, gyakori volt egyes bekezdések törlése, lapszámok vagy akár lapok betiltása. Az állami levéltárban fennmaradt Áts József újságíró, a bukaresti A Róka című humoros képeslap szerkesztőjének megfigyelési dossziéja. A megfigyelés 1926-ban, pár hónappal a lap feltűnése után kezdődött, mivel „felforgató jellegű viccek jelennek meg az ország róvására”. Majdnem két év megfigyelés után egy Ştefan Miu nevű egyén egy jelentést állított össze, miszerint „állambiztonsági vagy az állam érdekei szempontjából jelentéktelen”. Mégis, mikor az 1928. február 5-i számban Áts megjelentette Mihály László Barna versét, a Búsul a székelyt: „Csíkországban nem dalolnak, sírnak a leányok. / Csíkországban elhervadtak mind a gyöngyvirágok. / Sír a lelkükbe’ a nóta, / Réges-rég volt a kikelet, hej mi lett azóta?” – az „elítélendő” vers fordítása is belekerül a jelentésbe. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az újságírót meghurcolták-e, de 1929. július 29-én a bukaresti szerkesztőség felfüggesztette tevékenységét, Áts pedig vállalkozásokba kezdett, több moziterem, köztük a Trianon mozi tulajdonosa lett. Ennek az „irredenta és rémhírkeltő elnémetesedett magyarnak” a hazafiságában nagyon kételkedtek a hatóságok, magyar származása és budapesti rokonaival levelezni merészelő magyar felesége miatt. Megtudhattuk, hogy a református parókia ideiglenes elnöke (azaz főgondnoka) lett az orvos Bakk távozása után, és „összedolgozik Hamar Béla pappal, az ismert irredentával, akit nemrég választottak meg a református közösség elnökévé”. Elrendelték megfigyelésüket. Olyan jelentés azonban, amely felróható cselekedetekről is szólna, nem került elő. Az utolsó, szigorúan titkos feljegyzés 1955-ből származik, pedig az újságírót már 1948-ban halottnak nyilvánították.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Túlélés kisebbségként egy nemzeti egységállamban
A háború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is, kezdetben elsősorban azért, hogy elfoghassák azokat, akik a háborúban románok ellen harcoltak. Azonosító irodákat nyitottak a román állampolgárok számára, az idegen állampolgárok vagyonát pedig elkobozták.
A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, akikben nem bízhatsz, akiket keményen meg kell büntetni, és akiket továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt kell tartani; ezt tanúsítja számtalan, a belügyminisztérium archívumában őrzött besúgói jelentés is. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei majálisokat, és nem riadtak vissza a levéltitok megsértésétől sem. A magyar követség bukaresti jelenléte csak fokozta a hivatalos szervek éberségét, több papot, orvost, mérnököt, ügyvédet a követség ügynökeként és irredentaként tartottak számon; a jelentéstevő ügynökök által megfogalmazott irredentizmus vádját sohasem támasztották alá a megvádolt tetteivel vagy bizonyíthatóan elhangzott beszédével.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. Az erőszakos románosítási politikát és a román kormányok visszaéléseit semleges elemzők is hangsúlyozták, például Hannah Pakula: „a románok, akik valaha a népesség elmagyarosítása miatt siránkoztak, most vadul románosítottak.... A liberálisok és szövetségeseik Averescu alatt a nacionalizmus és az agrár igazságszolgáltatás nevében kifosztották a magyarokat és a zsidókat...”
A magyarok a román beolvasztásási politikát létük elleni támadásként élték meg. A hivatalos népszámlálások alapján megállapítható, hogy az egyesülés óta eltelt több mint 90 év alatt, de már a két világháború közötti időszakban is a „román állam jelentősen hatékonyabb volt, mint a Magyar Korona” a kisebbségek beolvasztása és a lakosság homogenizálása tekintetében, jegyzi meg Salat Levente. A várakozásokkal ellentétben a kor kiadványai nagyon kevés információval szolgálnak a bukaresti magyarság két világháború közötti életéről. Lehet, hogy nagy részük az asszimilációt nem is drámaként élte meg. Bukarestbe munkát keresni jöttek, és Románia fővárosa amúgy sem volt, és nem is lesz sohasem a magyar kultúra és identitás szempontjából reprezentatív. Mivel az identitás megőrzésének alapintézményei hiányoztak, a bukaresti letelepedés tulajdonképpen az asszimiláció felvállalását is jelentette.
Korábbi korok fontos forrásai, az emlékiratok majdnem teljesen eltűntek ebből az időszakból. Csak Szemlér Ferenc nagyon szűkszavú feljegyzései és Nagy András orvos, Nagy Benedek egykori RMDSZ-képviselő édesapja jóval később közreadott, valamivel bőbeszédűbb emlékiratai maradtak fenn. Ezeket csak részben pótolják a két világháború közti idők tanúival készített in vivo interjúk, amelyek közül külön említésre méltóak a Rostás Zoltán által készített, és a nyolvanas évek során nagyrészt román nyelven publikált beszélgetések.
Ugyancsak a világháborúk közötti időszakban készült három útleírás. Időrendi sorrendben az első Németh László 1935-ben megjelent Magyarok Romániában című könyve. Németh László három fiatal budapesti írót és szociológust kísért el háromhetes tanulmányútra Nagyromániába, a Giurgiu– Konstanca–Eforie–Bukarest útvonalon, majd meglátogattak néhány erdélyi várost is. Kapcsolatba kerültek Dimitrie Gusti csapatával is, román és magyar értelmiségiekkel beszélgetve próbálták felmérni a hangulatot. Németh útikönyve nagy port kavart a sajtóban: a románok rejtett irredentizmussal vádolták, míg a budapesti sajtó románbérencnek nevezte, amiért bírálta az erdélyi magyar értelmiség letargiáját, dicsérte Gustit, és lenyűgözte őt a románok vitalitása és optimizmusa. A következő útleírás a kovásznai születésű és Budapestre kitelepedett Ignácz Rózsa (1909–1979) tollából jelent meg, címe is jelképes: Keleti magyarok nyomában. 1938–1940 között a szerző újrajárta neves elődei, Ürmösy és Jerney útvonalát, sorra látogatta a bukovinai, moldvai és dobrudzsai településeket, a Duna menti kikötővárosokat és Bukarestet; arra a következtetésre jutott, hogy már lehetetelenség gyökeresen megváltoztatni és helyrehozni a Kárpátokon kívüli magyarság sorsát.
Mikecs László második világháború küszöbén megjelent úti jegyzetei nagyon kevés hasznos információt tartalmaznak.
Az ebben a korszakban (1921–1941) megjelenő igen nagy számú magyar lap – mintegy 80 cím – kiábrándítóan keveset mond a bukaresti magyarokról. Habár a kisebbségi újságíróknak saját szövetségük volt, ennek tevékenységéről alig tudunk valamit. Az állambiztonsági szervek két 1926-os jegyzetéből értesülünk arról, hogy a New York Times romániai tudósítója, dr. Kovács Jenő lemondott a kisebbségi újságírók szakszervezetének (?) elnöki posztjáról; a besúgó szerint az új büntető törvénykönyv sajtóvétségek elleni előírásai kapcsán folytatott románellenes kampányt. Az újságírókat az is nyugtalanította, hogy a kormány be akarta vonni a kisebbségiek vasúti utazási engedélyét. Az 1930-as években az újságíró szövetség vezetőtanácsában volt Kakassy Endre és Farkas Aladár. A közíró, költő és fordító Kakassy Endre tíz évet élt Bukarestben, és két rövid életű lap, a Magyar Kurír (1931) és utódja, a Bukaresti Magyar Kurír (1931. november – 1932. február) szerkesztője volt. Említésre méltó a korszak lapjainak változatossága: volt munkássajtó, megjelentek felekezeti lapok, a politikai pártok kiadványai, de napvilágot láttak szórakoztató- és sportlapok is. Néhány kiadvány külön a malom-, fém-, textilipari vállalkozókat és nagykereskedőket vagy a kiadókat és nyomdákat célozta meg. Ez a tartalmi változatosság az információbőség hamis érzetét keltheti. A romániai magyar sajtó számbéli gyarapodása növelte a románság aggodalmát. Ezt a nyugtalanságot kívánta eloszlatni Kovács Jenő a Politika című, részben kétnyelvű lapban 1934. április 25-én megjelent cikkében, azzal a kijelentésével, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Valóban, a több tucatnyi, Bukarestben megjelent címnek jó negyede tiszavirág-életűnek bizonyult, és további tucat lapot csak egy szűk magyar neoprotestáns körnek címeztek.
Egy 1921-es sikertelen kísérlet után, 1930–1936 között megjelent egy napilap is, Bukaresti Lapok címmel, amely tulajdonképpen a Brassói Lapok bukaresti kiadása volt, és figyelme központjában nem a bukaresti magyarság állt.
A leghosszabb életű lap a két világháború között a református Egyházi Újság, amely az 1929–1941-es időszakban folyamatosan megjelent. Értékét elsősorban Nagy Sándor a romániai magyar diaszpóráról írt, folytatásban több év során 91 részben megjelent tanulmánya adja.
A munkáslapok, a szakszervezetek vagy neoprotestáns felekezetek lapjai bárhol megjelenhettek volna, s bár magyar nyelvűek voltak (habár lehettek két- vagy háromnyelvűek is), említést sem tettek a bukaresti magyarok életéről. A szerkesztőségek is vándoroltak Kolozsvár és Bukarest között. Például a Munkás, a Román Kommunista Párt lapja, mely 1923-tól jelent meg magyarul, Marx-, Engels-, Krupszkaja-, Henri Barbusse-cikkeket közölt, Gorkij műveit vagy Zinovjev felszólalásait, beszámolt a Szovjetunió kizsákmányolás alól felszabadult munkásainak életéről és a gyakori romániai sztrájkokról. A vasutasokról is alig tudunk meg valamit, habár ők alkották az egyik legfontosabb szakmai réteget, és nagyon sok magyar volt közöttük. Lapjukban, az 1930-ban csak néhány lapszámot megélt Vasutasok Lapjában, a Romániai Vasutas Szakszervezetek Országos Szövetségének kiadványában még csak meg sem említik a magyar vasutasok számára kötelező rendszeres nyelvvizsgákat. Csak egy lap tudósít 2000 magyar vasutas sikertelen románnyelv-vizsga miatti elbocsátásáról 1931-ben, közülük egyeseknek 20–25 év régisége is volt.
A bukaresti neoprotestáns felekezetek (adventista, baptista, Jehova tanúi) nagyon gyorsan szerveződtek a háború után; az 1930-as népszámlálás szerint 576 adventista, 566 baptista stb. volt a fővárosban, a nemzetiséget azonban nem tüntetik fel. Az adventistáknak saját templomuk és nyomdájuk volt, a baptistáknak pedig hat imaházuk. Egy 1940-es lakcím-évkönyvben megjelenik egy magyar baptista imaház a Plevnei út 29. szám alatt. Habár ezeknél a felekezetnél nincs jelentősége a nemzeti hovatartozásnak, 1922-től magyar nyelvű istentiszteleteket is tartottak.
A magyar sajtót szorosan felügyelte a cenzúra, gyakori volt egyes bekezdések törlése, lapszámok vagy akár lapok betiltása. Az állami levéltárban fennmaradt Áts József újságíró, a bukaresti A Róka című humoros képeslap szerkesztőjének megfigyelési dossziéja. A megfigyelés 1926-ban, pár hónappal a lap feltűnése után kezdődött, mivel „felforgató jellegű viccek jelennek meg az ország róvására”. Majdnem két év megfigyelés után egy Ştefan Miu nevű egyén egy jelentést állított össze, miszerint „állambiztonsági vagy az állam érdekei szempontjából jelentéktelen”. Mégis, mikor az 1928. február 5-i számban Áts megjelentette Mihály László Barna versét, a Búsul a székelyt: „Csíkországban nem dalolnak, sírnak a leányok. / Csíkországban elhervadtak mind a gyöngyvirágok. / Sír a lelkükbe’ a nóta, / Réges-rég volt a kikelet, hej mi lett azóta?” – az „elítélendő” vers fordítása is belekerül a jelentésbe. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az újságírót meghurcolták-e, de 1929. július 29-én a bukaresti szerkesztőség felfüggesztette tevékenységét, Áts pedig vállalkozásokba kezdett, több moziterem, köztük a Trianon mozi tulajdonosa lett. Ennek az „irredenta és rémhírkeltő elnémetesedett magyarnak” a hazafiságában nagyon kételkedtek a hatóságok, magyar származása és budapesti rokonaival levelezni merészelő magyar felesége miatt. Megtudhattuk, hogy a református parókia ideiglenes elnöke (azaz főgondnoka) lett az orvos Bakk távozása után, és „összedolgozik Hamar Béla pappal, az ismert irredentával, akit nemrég választottak meg a református közösség elnökévé”. Elrendelték megfigyelésüket. Olyan jelentés azonban, amely felróható cselekedetekről is szólna, nem került elő. Az utolsó, szigorúan titkos feljegyzés 1955-ből származik, pedig az újságírót már 1948-ban halottnak nyilvánították.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 31.
Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Dés hőseire emlékeztünk
Miért csak most, miért ilyen későn, miért nem adtunk át egy szál virágot még életükben? Pedig jó ideig itt éltek közöttünk. Kérdések tömkelegét elindítva léptünk ki 2016. október 23-án a dési református templomból az 56-os Forradalom 60. évfordulóján megtartott emlékünnepségről. Hosszú éveken keresztül, a megfélemlített, meghurcolt családokban csak suttogva vagy még úgy sem átadott vagy elhallgatott igaz történelem fehér folt maradt a nagy többség tudatában. Ezért is igen találó a Szilágyi Róbert református lelkész által bevezetőként felolvasott bibliai idézet: „Figyelj én népem az Én tanításomra....rejtett dolgokat szólók a régi időkről”. A Dési Civil Műhely által a Communitas Alapítvány, valamint Bethlen Alap támogatásával szervezett megemlékezésen méltó főhajtással emlékezhettünk hőseinkre és meghurcolt hozzátartozóikra. Désen két ellenálló csoportról kell említést tenni. Az 56-os ellenállási kísérlet előzménye 1948-49-től datálódik. A rendezvény szervezői felkérték a 88 éves Dénes Elemért, az 1948-49-es kommunistaellenes magyardécsei és dési csoportok még élő tagját akkori szervezkedésük és a következmények rövid felelevenítésére. Mint egyike az akkori rebellis diákoknak, Dénes Elemér el-elcsukló hangon emlékezett: „Főképpen a szülők anyagi és erkölcsi összeomlása robbantja ki a dési Magyar Líceum rebellis diákjainak felháborodását, dühét, akikről utólag Szilágyi Zoltán besztercei történész ír könyvében A dési Vadmadarak 1948-49 címszó alatt... Így aztán, 1949. június 29-én megkezdődtek a letartóztatások… 1949 november 23-án megszületett az ítélethirdetés, mindenkinek érdeme szerint... Az elítélt személyek családjai utcára kerültek, majd egy-egy melléképületben jutottak hajlékhoz… adományokból éltek… gyerekeiknek megszűnik a továbbtanulás lehetősége, derékba tőrve jövőjüket.” 1956-os dési hőseinket egyszerű munkahelyi beszélgetések miatt tartoztatták le, ugyanis akkori megfogalmazás szerint 1956-os forradalmat támogató véleményükkel „veszélyeztették” a népi demokratikus rendszert. Az akkori cementgyár alkalmazottait, Fekete Józsefet, Szabó Attilát, Mátis Bélát 25-25 év börtönbüntetésre ítélték, a brailai nagyszigeti kényszermunkatáborból 1964-ben szabadultak… Daday Zsolt a forradalom idején írt verseiért lett 5 évre elítélve. Meg kell említenünk a dési ferencesrendi atyák csoportját, akiknek bűne az volt, hogy Désen, kényszerlakhelyükön újraszervezték a teológiai oktatást, amely állami engedély nélkül 1961-ig működött… Angi Lajos Csaba 7 év, Benedek Simon Fidél 8 év, Écsy László János 3 év, Fodor György Pelbárt 3 év, Fodor Mihály László 6 év, Fülöp Dénes Tamás 4 év börtönbüntetést kapott. Daday Lóránd tanár, író regényeiért lett többször is meghurcolva, hat év börtönre ítélve. Hegyi János református lelkész bűne az volt, hogy istentiszteleten 1955-ben megemlékezett az 1848-as magyar forradalom áldozatairól… Helytörténetünk eddigi fehér foltjai már tünedeznek, de messze nincs még minden elmondva, sok adat vár még feldolgozásra. Az ünnepi megemlékezés után a dési Magyar Házban az érdeklődők kordokumentumokat, hőseink fellelhető fotográfiáit tekinthették meg, egy kötetlen beszélgetés keretében.
2016. október 23., Dés, Lukács S. Éva (Rövidített szöveg) Átalvető /Szekszárd/
Dés hőseire emlékeztünk
Miért csak most, miért ilyen későn, miért nem adtunk át egy szál virágot még életükben? Pedig jó ideig itt éltek közöttünk. Kérdések tömkelegét elindítva léptünk ki 2016. október 23-án a dési református templomból az 56-os Forradalom 60. évfordulóján megtartott emlékünnepségről. Hosszú éveken keresztül, a megfélemlített, meghurcolt családokban csak suttogva vagy még úgy sem átadott vagy elhallgatott igaz történelem fehér folt maradt a nagy többség tudatában. Ezért is igen találó a Szilágyi Róbert református lelkész által bevezetőként felolvasott bibliai idézet: „Figyelj én népem az Én tanításomra....rejtett dolgokat szólók a régi időkről”. A Dési Civil Műhely által a Communitas Alapítvány, valamint Bethlen Alap támogatásával szervezett megemlékezésen méltó főhajtással emlékezhettünk hőseinkre és meghurcolt hozzátartozóikra. Désen két ellenálló csoportról kell említést tenni. Az 56-os ellenállási kísérlet előzménye 1948-49-től datálódik. A rendezvény szervezői felkérték a 88 éves Dénes Elemért, az 1948-49-es kommunistaellenes magyardécsei és dési csoportok még élő tagját akkori szervezkedésük és a következmények rövid felelevenítésére. Mint egyike az akkori rebellis diákoknak, Dénes Elemér el-elcsukló hangon emlékezett: „Főképpen a szülők anyagi és erkölcsi összeomlása robbantja ki a dési Magyar Líceum rebellis diákjainak felháborodását, dühét, akikről utólag Szilágyi Zoltán besztercei történész ír könyvében A dési Vadmadarak 1948-49 címszó alatt... Így aztán, 1949. június 29-én megkezdődtek a letartóztatások… 1949 november 23-án megszületett az ítélethirdetés, mindenkinek érdeme szerint... Az elítélt személyek családjai utcára kerültek, majd egy-egy melléképületben jutottak hajlékhoz… adományokból éltek… gyerekeiknek megszűnik a továbbtanulás lehetősége, derékba tőrve jövőjüket.” 1956-os dési hőseinket egyszerű munkahelyi beszélgetések miatt tartoztatták le, ugyanis akkori megfogalmazás szerint 1956-os forradalmat támogató véleményükkel „veszélyeztették” a népi demokratikus rendszert. Az akkori cementgyár alkalmazottait, Fekete Józsefet, Szabó Attilát, Mátis Bélát 25-25 év börtönbüntetésre ítélték, a brailai nagyszigeti kényszermunkatáborból 1964-ben szabadultak… Daday Zsolt a forradalom idején írt verseiért lett 5 évre elítélve. Meg kell említenünk a dési ferencesrendi atyák csoportját, akiknek bűne az volt, hogy Désen, kényszerlakhelyükön újraszervezték a teológiai oktatást, amely állami engedély nélkül 1961-ig működött… Angi Lajos Csaba 7 év, Benedek Simon Fidél 8 év, Écsy László János 3 év, Fodor György Pelbárt 3 év, Fodor Mihály László 6 év, Fülöp Dénes Tamás 4 év börtönbüntetést kapott. Daday Lóránd tanár, író regényeiért lett többször is meghurcolva, hat év börtönre ítélve. Hegyi János református lelkész bűne az volt, hogy istentiszteleten 1955-ben megemlékezett az 1848-as magyar forradalom áldozatairól… Helytörténetünk eddigi fehér foltjai már tünedeznek, de messze nincs még minden elmondva, sok adat vár még feldolgozásra. Az ünnepi megemlékezés után a dési Magyar Házban az érdeklődők kordokumentumokat, hőseink fellelhető fotográfiáit tekinthették meg, egy kötetlen beszélgetés keretében.
2016. október 23., Dés, Lukács S. Éva (Rövidített szöveg) Átalvető /Szekszárd/