Fontos fordulat történt Markó Attila ügyében
Visszaküldte kedden a legfelsőbb bíróság az ügyészségnek azt az iratcsomót, melyben Markó Attilát és további 9 személyt azzal vádolnak, hogy túlértékelt egy visszaszolgáltatott földterületet a restitúciós ügynökség (ANRP) tagjaként.
„A korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában, ezt bizonyítja az is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte a DNA-nak azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila és még 9 személy ellen. Az ítélőszék kimondja, nem elégségesek a dossziéban összeállított iratok a vádemelésre, hiszen nem bizonyított az a tény, hogy az ANRP tagjai túlbecsülték egy visszaszolgáltatott telek értékét. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított dosszié nem tükrözi a valóságot, és nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget azért, mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!” − mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: emberek élete törik ketté akkor, amikor alaptalan vádat emel az ország korrupcióellenes ügyészség. Markó Attilát az ügyészség egyetlen kárpótlási ügyben sem vádolja korrupcióval, az ellene szóló vád pusztán az, hogy tagja volt a bizottságnak, amit hivatali visszaélésként értelmez anélkül, hogy megjelölné, milyen törvényt sértett meg – emlékeztetett Porcsalmi.
Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei jogász-politikusa elmondta: a bíróság döntése komoly kérdéseket vet fel a korrupció ellenes harcban használt módszerekről. Hozzátette: az RMDSZ nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, de a felületesség, az emberek fölösleges meghurcolása semmiképp sem szabad részét képezze ennek a folyamatnak.
"Szükségesnek tartjuk a korrupció megállítását, de nem értünk egyet azzal a módszerrel, amely alapján alapos átvizsgálás és dokumentáció hiányában embereket bélyegeznek meg, tartoztatnak le úgy, hogy nem illeti meg őket az ártatlanság vélelme sem, hiszen Románia nem emelte be jogrendjébe az erre vonatkozó EU-s direktívát. Komoly önvizsgálatra van szükség az ország hatalmi ágai között, hiszen jelenleg azzal szembesülünk, hogy nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása. A parlament az egyetlen fórum, amely törvényalkotásra és ezek megvitatására felhatalmazást kapott a választópolgárokról. Vissza kell adni a parlament valós szerepét annak érdekében, hogy az önvizsgálat során a jelenlegi törvényeket rendbe tegye” – idézte Márton Árpádot az RMDSZ hírlevele.
Markó Attilát - aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt - 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a romániai magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el. Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben áttelepedett Magyarországra. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.
maszol.ro

Cáfolt magyarellenesség – Florea visszaszólt Kelemennek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt szeretné, hogy Marosvásárhely konfliktuszóna legyen – véli Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Az elöljáró a szövetségi elnök azon nyilatkozatára reagált, amelyben magyarellenesnek nevezte Floreát.
„Az, hogy Kelemen Hunor egy ideje badarságokat beszél, már nem lep meg! Nyilatkozata arra derít fényt, hogy nem érdekli a város fejlődése, és nem érdeklik a választópolgárok sem. (...) Messziről látszik, hogy ő azt szeretné, Marosvásárhely konfliktuszóna legyen, mert ez neki megfelel. Nekem az a kérdésem, hogy kinek válik ez a hasznára? A marosvásárhelyieknek semmiképpen nem! Megfigyeltem, hogy az ehhez hasonló állásfoglalások mindig az olyan események környékén jelennek meg, amelyekből egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Ami engem illet, tiszteltem, tisztelem és képviselem a város magyarságát, Kelemen Hunorral ellentétben, aki másként tekint a románokra és az ő értékeikre. Az ő nyilatkozataitól eltérően engem a tetteim jellemeznek" – mutatott rá Dorin Florea a sajtónak pénteken elküldött nyílt levelében.
Marosvásárhely polgármestere hangsúlyozta, ő nem magyarellenes, ahogyan azt az RMDSZ elnöke állítja, nőnap alkalmából például a román és magyar hölgyeknek egyaránt osztott virágokat.
Marosvásárhely polgármesteri hivatala szerdán jelentette be, hogy jóváhagyta a székely vértanúk napja alkalmából tartandó megemlékezést a székely vértanúk emlékművénél, a felvonulásra azonban nem adott engedélyt. Ennek kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta egy csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatón, hogy a marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg.
Végre ki kellett mondani, hogy megállj, Románia nem jogállam, egyes intézmények túllépik az alkotmányos hatásköreiket, ezért vissza kell terelni őket az alkotmányosság keretei közé – ezzel indokolta a Krónikának Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője, hogy a parlament két háza – az RMDSZ szavazataival is – szerdai együttes ülésén nyilatkozatot fogadott el. Amelyben azzal vádolta meg Klaus Johannis államfőt, hogy „elbitorolta" a parlament hatásköreit.
Márton Árpád kifejtette: a nyilatkozatban hangsúlyozták az alkotmány bizonyos előírásait, amelyek értelmében Románia olyan jogállam, ahol a hatalmi ágak szétválasztása megvalósul, és mindegyik az alkotmányos keretei között működik. „Sajnos azonban Románia nem jogállam, mert a korrupció elleni harc ürügyén sokszor politikai fegyverként használják a korrupcióellenes ügyészséget" – jelentette ki a képviselő. A politikus emlékeztetett: a magyar közösségnek is sok problémája van a DNA-val, hiszen például a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc római katolikus gimnázium létrehozásának körülményeit érintő vizsgálat során már a szülőket is beidézik, és a vallásukat firtatják.
A háromszéki honatya azt is megemlítette, hogy a legfelsőbb bíróság szabálytalan vádemelés miatt visszaküldte a DNA-nak azt a vádiratot, amelyben Markó Attila egykori parlamenti képviselő is vádlottként szerepelt, holott csupán tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely szakértői vélemény alapján döntött bizonyos ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A DNA mégis az előzetes letartóztatását kérte, és Markó végül lemondott mandátumáról. De más politikusokat is hasonló körülmények között vegzáltak, sőt volt, akit sikerült is előzetes letartóztatásba helyezniük. „Ezeknek az embereknek derékba tört a politikai karrierje, és egyeseket a szabadságuktól is megfosztottak, legalább egy időre" – mutatott rá Márton.
Azt is felidézte, hogy olyan esetek is vannak, amikor a Számvevőszék „belemászik" valamely választott önkormányzati testület döntéseibe, de nem pénzügyi szabálytalanságok után nyomoz, hanem azt vizsgálja, indokolt volt-e bizonyos határozatok meghozatala. De a hatalommal való visszaélések körébe sorolta azt is, amikor az ügyészség azt vizsgálja, hogy egy parlamenti vita során melyik képviselő mit mondott, illetve hogyan szavazott. „Egyes intézmények kicsúsztak az alkotmányos keretekből, olyan hatalmi harc zajlik, amely során egyesek az alkotmányos korlátokon túllépve akarnak túlhatalomra szert tenni – hangoztatta Márton. – Ezért ideje volt már a határozott fellépésnek, az RMDSZ is ezért fordult a DNA visszaélései kapcsán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve külföldi szervezetekhez."
Kérdésünkre, szerinte kik azok, akik politikai fegyverként használják a DNA-t, nem adott konkrét választ. „Ön szerint kiknek lehet érdeke, hogy egy magyar iskolát igazságszolgáltatási eszközökkel szüntessenek meg, úgymond korrupciós ügyek miatt, amelyhez a DNA-t használják fel?" – kérdezett vissza. Annak kapcsán, hogy a nyilatkozatban Johannis államfőt is elmarasztalják, emlékeztetett: miután a büntető törvénykönyv módosítását szolgáló 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán az államfő és az igazságszolgáltatási tanács is az alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg, alkotmányos természetű konfliktus támadt a kormány és az igazságszolgáltatás között, ám az alkotmánybíróság ezt elutasította.
„Sőt azt mondta ki, hogy semmi közük a törvényhozási tevékenységhez, ennek ellenére mindenáron bele akartak szólni a törvényhozásba" – mutatott rá. Márton hozzátette: a nyilatkozat lehetett volna jobb és kevésbé politikus, ő maga beszédében felsorolta azokat a sérelmeket, amelyeket lapunknak is, és amelyek szintén belekerülhettek volna a dokumentumba. Szerinte az állásfoglalás olyan ügyben született, amelyet az RMDSZ is problémásnak tart, ezért szavazta meg.
Balogh Levente
kronika.ro

RMDSZ-es törvénytervezet a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére
Hat szenátor, Császár Károly Zsolt, Cseke Attila, Fejér László-Ödön, Novák Csaba-Zoltán, Tánczos Barna, Verestóy Attila és két képviselő, Ambrus Izabella-Ágnes, Márton Árpád-Francisc a büntetőtörvénykönyv módosítását javasolta március 8-án.
A módosítás jelentősen lerövidítené a ténylegesen letöltendő börtönbüntetések idejét, például olyan elítéltek esetében akik betöltötték 60. életévüket (mint Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vântu) a letöltendő börtönbüntetés egyharmada után feltételesen szabadlábra kerülhetnének. – írja Dan Tapalaga és Iulia Rosca a HotNews.ro oldalon.
A románul értő olvasóink itt megtalálhatják a módosítás teljes szövegét és a jelenlegi helyzet összehasonlítását a javasolttal, ahogyan azt erős „ képviseletünk" szeretné.
[Forrás: Szekelyfold.ma]
http://itthon.ma/erdelyorszag

Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ - Románia hozza összhangba törvényeit a gyulafehérvári nyilatkozattal
A többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be – jelentette ki szerdai parlamenti felszólalása alkalmával Márton Árpád képviselő.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” Szabadság (Kolozsvár)

Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a többség és kisebbség közötti bizalom helyreállításának egyik feltétele, hogy a centenárium alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be.
„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba. Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.” maszol.ro

Nem csak a "román", hanem minden romániai meghurcolt emléknapja lesz május 14.
„Elfogadhatatlan, hogy a kommunizmus ideje alatt, ártatlanul meghurcolt személyekről megemlékező törvénytervezet csak a románokra vonatkozzon. Az RMDSZ módosító javaslatban kérte a törvénytervezet szövegének az átírását, hiszen a kommunizmus ideje alatt nem csak románokat, hanem számos magyart és más nemzetiségűt zártak börtönökbe. Így, minden év május 14-én nem csak a románok, hanem minden meghurcolt előtt kell tisztelgünk” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Kedden a képviselőház döntő házként fogadta el az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőjének a módosítását, amely a PNL által kezdeményezett törvény-tervezetből szorította ki a nacionalista megfogalmazásokat. „A kommunizmus terrorral és megfélemlítéssel nyomta el az ellenállási próbálkozásokat, ennek eredményeként több százezren vesztették szabadságuk, akiket az ország különböző börtöneibe vetettek. Románia nem eshet nacionalista retorikába akkor, amikor a börtönökben és munkatáborokban meghurcolt személyekre emlékezik, hiszen ezeket a nehéz pillanatokat együtt éltük át, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoztunk” – hangsúlyozta Márton Árpád parlamenti képviselő. rmdsz tájékoztató; Transindex.ro

Jogainkért emelt szót
A magyar iskolák és a kisebbségi nyelvi jogok védelmében szólalt fel Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője az alsóház plénuma előtt politikai nyilatkozat formájában.
Elmondta, az RMDSZ a rendszerváltás óta küzd a parlamentben, kormányon és ellenzékben azért, hogy több jogot, nagyobb biztonságot, tiszteletet vívjon ki az erdélyi magyaroknak. „A számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg közösségünket újabb és újabb támadások érik, hiszen ma is azzal kell szembesülnünk, hogy egy gyulafehérvári közhivatalnok arra hivatkozva utasít el egy kezdeményezést, hogy nem csatoltak egy, a katolikus egyház létezését igazoló okiratot. Teszi mindezt abban a városban, ahol 1009 óta működik katolikus püspökség. Marosvásárhelyen egy ügyész akar megszüntetni egy újonnan létrehozott katolikus iskolát, miközben a prefektus a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolításán ügyködik. Két nappal ezelőtt egy országos szórású televízió azon töprengett, miért is van szükség arra, hogy a betegek anyanyelvükön kapjanak tájékoztatást. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a munkánknak van értelme, és azt folytatnunk kell” – fogalmazott Márton Árpád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmutatta értékeit Alfalu
A négynaposra tervezett Gyergyóalfalvi Falunapok rendezvényét idén úgy állították össze, hogy minden korosztálynak élményt nyújtsanak. A sportrendezvények mellett képzőművészeti kiállítás, népdal- és néptánctalálkozó, hajfonatkészítés és táncház is volt műsoron, a téren pedig helyi termékekkel és koncertekre várták a helyieket, illetve vendégeiket. Ezúttal is volt főzőverseny, valamint a lelket is tápláló búcsús szentmise.
Az idei falunapokon újdonságnak számított, hogy Alfalu testvértelepüléseinek találkozóját a hétvégi rendezvénysorozat keretében ejtették meg. A küldöttségek a tájegységek főzőversenyére is beneveztek, jellegzetes gasztronómiájukból adva ízelítőt. Kilenc csapat készült a szombati nagy főzőversenyre, de nemcsak a vendégek főztek, hanem a helyiek is, cégek, baráti társaságok, utcák fogtak össze, hogy ebéddel kínálják meg az érdeklődőket.
Az idei rendezvényen a testvértelepülések igazi ínyencségekkel kínálták az alfalviakat, a hajdúböszörményiek – polgármesterük felügyeletével – kétféle ételt is főztek. Mangalicazsírban készítettek marhapörköltet, és szerepelt az étlapon a mifelénk újdonságnak számító slambuc is, a hagyományos, egyszerű pásztorétel. Száraz tészta, mangalicaszalonna és só – ez rotyogott a hajdúböszörményiek nagy üstjében.
Vegyes pörkölt a balatonszárszói polgárőrök kedvence, így ezt főzték meg az alfalviaknak, mint mondták, minden van benne. A helyiek is próbálkoztak halászlével, a tavalyi ígéretet váltották valóra, de halászlevet főztek a faddiak is. A küldöttség fakanalát Fülöp János polgármester forgatta.
„Halászhagyományokkal rendelkező településről érkeztünk, az 1800-as évek közepéig a folyó a falu szélén folyt, aztán a folyamszabályozást követően helyében egy holtág lett, ám a halászat mint foglalkozás és kenyérkereseti lehetőség megmaradt. Éppen ezért egy vegyes halászlevet főztünk pontyból, törpeharcsából és kárászból.
A kisebbik bográcsot hoztuk, nem tudtuk, hogy fog-e ízleni a székely barátainknak.”
A csapat főszakácsa elmondta, az általuk hozott hozzávalókból és az alfalvi vízből igazi finomság készült, olyannyira, hogy kiderült, a nagyobb üstöt kellett volna felpakolniuk.
Az alfalvi napokat koncertekkel, népzenei előadással zárták, kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak az idősebb korosztálynak ugyanúgy, mint a fiataloknak, gyerekeknek.
Bővült az alfalvi képzőművészek képtára
Bővült a látnivaló szombattól az Alfalvi Képzőművészek Galériájában. A művészetek otthonának avatásakor a Márton Árpád- és Sövér Elek-kiállítás anyaga volt túlsúlyban, mostanra azonban a huszonhárom alfalvi képzőművésztől kapott munkák is megtekinthetők. A Sövér Elek Alapítvány elnöke, Gál Mihály elmondta, számít arra, hogy hamarosan a még hiányzó alkotók is hazahozzák műveiket, ezzel is jelezve, büszkék alfalvi szülőhelyükre, életterükre. Balázs József festőművész, aki élő szóban biztatta, biztatja erre alkotótársait, a távolmaradás okát abban látja, hogy nem értékelik az alfalviak annyira magukat, mint amennyit érnek. A biztatást igyekszik pótolni, mint ahogy a kiállítást megtekintők is elismeréssel szóltak a tárlat nívójáról. A szombaton nyílt kiállítás a Pünkösd 450 nevet viseli, azt a közel fél évezredet jelenítve meg, amióta az alfalviak, az egykori István pap seregének leszármazottjai hálát adnak minden pünkösdkor Csíksomlyón. A búcsúba járást, a Szentlélek eljövetelének ünnepét jelölte meg mint gyakran megjelenő témát. Ezt igazolják a címek is, melyet a 33 kiállított munkának adtak alkotóik.
Balázs Katalin , Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

Márton Árpád festőművész élet-jelei (Tárlatmegnyitó és díszteremavató)
Hosszúra nyúlt felújítás után csütörtökön délután Márton Árpád csíkszeredai festőművész Élet-jelek című, huszonnégy nagyméretű alkotást bemutató tárlatával avatták fel a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti dísztermét.
A hetvenhét éves alkotónak ez a harmadik egyéni kiállítása a céhes városban, 1972-ben a mostani Incze László Céhtörténeti Múzeumban mutatkozott be. A tárlatmegnyitón, ahol Márton Árpád kedvenc városai egyikének nevezte Kézdivásárhelyt, a bálványosi művésztábor résztvevői is jelen voltak, ugyanis hagyomány, hogy a tábor ideje alatt minden esztendőben egy-egy alkotónak egyéni tárlatot szerveznek Kézdivásárhelyen.  A mostani kiállítást Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta.  Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója a tárlatmegnyitót fontos pillanatnak nevezte az intézmény életében, ugyanis a földszinti Vigadó Galéria után a dísztermet is sikerült felújítani, ahol a jövőben kiállítások, koncertek, könyvbemutatók és színházi kamara-előadások lesznek. Márton Árpád kiállítását Deák Ferenc magyartanár méltatta, aki a székelyföldi tájhoz és annak népéhez szívvel-lélekkel kötődő, Gyergyóalfaluban született festőművész életpályáját is ismertette.  A megnyitón közreműködött Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze, aki Varga Nándor gitárművész kíséretében Orbán János Dénes-, Kovács András Ferenc-, Radnóti Miklós- és József Attila-verseket adott elő. A kiállítás szeptember elejéig látogatható.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A mindig derűs, csupa szív Sövér Elek
Ma is köztünk élhetne, éppen nyolcvan éves lenne a gyergyóalfalvi festőművész, akinek sokan köszönhetik, hogy az ecsettel szoros barátságba kerültek. Sövér Elek tiszteletére szervezik Alfaluban a Művészetek Éjszakáját, de hogy ki is volt ő valójában, arról családtagjai, tanítványai tudnak a legtöbbet. Húgánál, Sövér Erzsébetnél jártunk. Erzsike néni Sövér Elek egyik alkotását, az édesanyjukról készült képet őrzi • Fotó: Balázs Katalin 1937-ben járunk. Öt év házasság után nagy öröm éri Sövéréket, július 25-én megszületik első gyermekük. A nagyapa nevére, Eleknek keresztelik. Aztán kétévente született testvér mellé, tíz évvel kisebb testvére, Erzsébet úgy fogalmaz, „nyolcan voltunk, akik éltünk.” Sövér Sándor családjának világába Erzsike néni enged be bennünket. Gazdálkodó család, nyolc gyermekkel, nehéz megélhetés közepette. Az édesapa erdei munkán dolgozott, az édesanya, Anna nevelte a cseperedőket, a kertben zöldséget termelt, ami a család szükséglete fölött volt, eladta. A gyermekek hamar megismerkedtek a mezei munkával, kaszálni, takarni kellett, a szántóföldbe krumpli, len, kender került. Ma is tudja Erzsike néni, hogy huszonöt kévéből lesz a kalongya, a kendert áztatni, vagdalni, tilolni kellett... s hosszú folyamat után lehetett fonni, szőni. Nem az ételt nézte... A szigorú édesapa céltudatosan állított minden gyermeket a munka mellé. Mégis, amikor azt látták, hogy Elek fiúk jó eszű és kezű diák, ötödik osztálytól Marosvásárhelyen iskoláztatták. Erzsike néni azt mondja, ő már arra emlékszik vissza, hogy Elek a vakációkban hazajött Vásárhelyről, hol „a kert sarkára felülve” festett, hol a patak partján, de nagyon szerette az erdőket is járni. „Amikor evett, akkor sem az ételt nézte, hanem a könyvet, olvasott egyfolytában.” Arra is emlékszik a húga, milyen volt, amikor egy nyáron a szülők „küssőföldre”, Vásárhely környékére mentek aratni. Elek volt a legnagyobb, a felügyelő, hagytak neki pénzt is, hogy kenyérre s amire kell, legyen. A nyolcgyermekes Sövér családban elsőként érkezett Elek „Öt fiú után én voltam a legnagyobb leány, én kellett főzzek ötödik, hatodik osztályosként. Ami volt a házban, abból főztem. Elfogyott a kenyér. Én nem tudtam, ő pedig elfelejtette, hogy édesanyánk a kredencben hagyott pénzt. Így amikor a szomszédasszony sütött, s adott, akkor ettünk kenyeret, máskor krumplilevest, laskalevest, amit tudtunk. Aztán, amikor két hét után szüleink hazaértek, s édesanyánk meglátta a pénzt a poharak között hiánytalanul, sírva fakadt” – emlékszik nevetve bátyja feledékenységére Erzsébet. Tanárainak nem parancsolhatott Amikor Marosvásárhelyen befejezte tanulmányait, a nagyváradi színházban dolgozott, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult. Onnan Aradra helyezték ki rajztanárnak, majd hazakerült Alfaluba. Szerették a diákjai, egyvégbe vitte őket erdőre, mezőre festeni. „Balázs Jóska ma is elemlegeti: ha ne legyen Elek, én most nem lennék festőművész” – mondja Erzsike néni. Alfaluban azt akarták, legyen ő az iskolaigazgató. Szülőfalujába nem tudta ezt vállalni, nem tudott volna azoknak parancsolni, akik őt tanították. Pár év múlva barátai biztatására Csíkszeredába ment tanítani, képességeit fejleszteni. Ott lett a művészeti iskola igazgatója. Akkor már nős volt, egy egészségügyi asszisztensnőt vett feleségül, két gyereke született, Zsolt és Levente. „Csíkszeredában élnek, jövögetnek haza, főleg öcsémhez, a családi házba, az a hely összevonzza a rokonságot” – meséli Erzsike néni. Jó szíve lett a veszte Már gyermekkorában mindenkivel barátságos volt, és ez végigkísérte életét. Ha hazatért Alfaluba, mindig beköszönt az üzletekbe, megállt a falustársakkal is beszélgetni. „Mindig vígan, kacagva jött haza, akármilyen baja volt, soha nem keseredett el, ez maradt meg nekem. A családját nagyon szerette, és mindig fejlődni akart. Hogy nagyobb legyen... ne nézzék le őt, hogy egyszerű parasztcsalád sarja.” Akin lehetett, segített. „Jó szíve lett a veszte – mondja a húga. Csíkszeredai tanárként, ha alfalvi diák került a keze alá, úgy védte, mint saját gyermekét. Tízórait is vitt nekik, nehogy éhezzenek. Egyszer, amikor krumpliszedni vitték a diákságot az iskolából, eső kerekedett. Levetette kabátját, és az egyik tanonca hátára tette, meg ne fázzon. Ő fázott meg, tüdőgyulladás érte, és egyikből a másikba esett, sosem volt többé egészséges. Tudta azt is, hogy közeledik az élet vége, egyfolytában festett, képeit eladta, hogy a családja ne nélkülözzön. Marosvásárhelyen, Magyarországon is próbálták gyógyítani, meg is műtötték tüdejét. Azt mondták, ha nyolc hónapot meghaladja, életben marad. Amikor az idő letelt, újabb betegséggel súlyosbodott az állapota. Sövér Elek feleségével és két fiával Végig tudta, milyen gyógyszereket adnak neki, és az mire hat. Hallgatta a zenét, és készült elmenni. Az utolsó időszakban, a kórházban a kedvence, az Amott legel, amott legel ének egy másikra cserélődött: „Falu népe szépen sorban megindul a harangszóra / Sírdogál egy régi nóta, s halvány színű őszirózsa / Hulldogál a koporsóra.” 1982. május 7-én hunyt el Csíkszeredában, Alfaluban temették el. Harangszóra indult a falu népe szépen, sorban... Művészeteké a vasárnap éjszaka „Sövér Elek ezt megérdemli” – így fogalmaz Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke, ismertetve a festőművész születésének 80. évfordulójára szervezett programot. Olyan eseménysorozat lesz vasárnap, amilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy nem mennek „kölcsön kovászért”, a délután öt órától éjjel kettőig tartó rendezvényen minden művészeti ág megjelenítője gyergyóalfalvi lesz. Művészetek Éjszakája az esemény neve, melynek alkalmával előadóművészek lépnek fel a templomban és a Szent István téren, a galériákban pedig több mint hetvenhat alkotó több mint háromszáz művét láthatja az érdeklődő, többek között Sövér Elek magángyűjteményekben lévő munkáit is. Az est folyamán látogatható lesz a Szárhegyi Képzőművészek Galériája, a Márton Árpád Képtár, Sövér Elek gyűjteményes kiállítása, a Pincegaléria, a művelődési ház épületében lévő galéria, benne a Vadárvácska tábor Zarándoklat kiállításával, a néhai Páll Zoltán emlékszobája. Az iskola dísztermében az amatőr képzőművészek alkotásai és Balázs József festőművész meglepetéssel várja a betérőket, Borzonton pedig az Alkotóházban (a volt posta épületében) várják szintén alfalviak munkáival a nagyérdeműt. Az eseménysorozaton a szombaton kezdődő Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor résztvevői, Sövér Elek tanítványai is részt vesznek, így alkalom adódik a velük való találkozásra is.
Balázs Katalin / liget.ro

Székelyföld felértékelődik (SIC Feszt Csomakőrösön)
Székelyföld jövőjéről, aktuálpolitikai kérdésekről és a jövő évi magyarországi parlamenti választásról, Székelyföldről mint erős brandről beszélt a csomakőrösi SIC Feszt szabadegyetemen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsa elnöki kabinetjének vezetője – áll a szervezők közleményében. A rendezvényen a politikai témák mellett gazdálkodási lehetőségekről is szó esett, szombaton családi napot tartottak, esténként koncertek zajlottak.
„Székelyföld mindenekelőtt politikai brand. És még inkább azzá válik, hiszen úgy látjuk, hogy az elkövetkező tíz évben mind Budapesten, mind Bukarestben Székelyföld felértékelődik” – vélekedett Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra is felhívta a figyelmet: 2018-ban Magyarországon parlamenti választásokat tartanak, és „a négy évvel ezelőtti megmérettetéshez hasonlóan vagy még azon túlmutatóan szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Orbán Viktor kormánya nyugodtan tudja folytatni azt a munkát, amelyet elkezdett, mert meggyőződésünk, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségekre – beleértve Erdély, Székelyföld ügyét is – nagy hatása van a nemzeti kormány tevékenységének, mert nemcsak politikai nyilatkozatokat tesz, hanem olyan gazdaságélénkítő, családi vállalkozásokat segítő, a bölcsődétől az egyetemig terjedő oktatási hálózat kiépítését segítő programjai vannak, amelyek számunkra nem politikai kérdések, hanem létkérdések” – idézte a tanácselnököt a szervező Háromszéki Ifjúsági Tanács közleménye.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy véli, a brand egy eszköz, amelynek megvan az anyagi értéke is az eszmei mellett. Az egységes megjelenítés nemcsak egy cég, de egy térség egészének hasznára válhat. Ismertette a székely termék mozgalom létrejöttét, azt, hogy miként érték el a termékek minőségének és ezáltal értékének is a növelését. A brand építésének másik pozitív hatása a magyar–magyar kapcsolat megerősödése. Kozma Mónika, a Maros megyei tanács elnöki kabinetvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy Kovászna és Hargita megyével együttesen, közös összefogással alkossák Székelyföldet, amelyet fiatalosabbá kell tenni, és meg kell szerettetni a fiatalokkal.
Mezőgazdasági jövőkép címmel a háromszéki gazdák részvételével interaktív előadásnak is helyet adott a SIC Feszt. A szakmai beszélgetést Könczei István, a Hárit fiatal gazdákért felelős képviselője vezette, résztvevői: Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Márton Árpád RMDSZ-es képviselő és Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság irodavezetője. A mezőgazdasági igazgatóság vezetője ismertette Petre Daea tárcavezető hivatalos levélben megfogalmazott intézkedési tervezeteit, amelyek a mező- és állatgazdálkodókra, pályázati lehetőségekre, állami támogatásokra, adócsökkentésekre vonatkoznak. A SIC Feszten szombaton immár másodjára tartottak családi napot a Háromszéki Ifjúsági Tanács és a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola szervezésében. „A hagyományteremtő szándékkal tavaly elindított kezdeményezés egyre nagyobb népszerűségnek örvend a háromszéki családok körében, ebben az évben több mint ötszáz érdeklődőt vonzott” – mondotta Grüman Éva, a családi nap főszervezője. A HalVirág Bábszínház szórakoztatta a kicsiket, fellépett Zöldi Lara, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola diákja, valamint olyan kézműves, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozások is várták a kicsiket és nagyokat, mint a hangyasuli, bútorfestés, családi fotózás, agyagozás, nemezelés, szövés, mézespogácsa-díszítés, origami, családi fotózás, ügyességi játékok, látványpékség, Legendárium, de fakanálbáb-készítés és légvár is volt. Kondor Ágota, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének alelnöke, mentálhigiénés szakember Mitől nő a nő? címmel tartott előadást, Máthé Kriszta doTERRA-szaktanácsadó az Illóolajok a családban című beszélgetést vezette, dr. Bodó Erika, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyász szakorvosa a szülők kérdéseire válaszolt, este pedig a Folker együttes táncházzal zárta az eseményt. (farcádi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Modernizálódik Háromszéken a pityókatermesztés
Érdemes gazdálkodni!
Jó úton halad a háromszéki mezőgazdaság modernizációja. Miután a hatóságok évek óta hangsúlyozzák a szövetkezetek létrehozásának fontosságát, ez piaci alapon kezdett kibontakozni, főként a pityókatermesztés, -feldolgozás és -értékesítés területén.
Többen vállalnak bértermelést a nagygazdák számára, akik átveszik, feldolgozzák és szupermarketekben értékesítik a háromszéki krumplit, magyarázta lapunk érdeklődésére ifj. Orbán Miklós. Az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője szerint ez a „szövetkezeti” rendszer lehetőséget biztosít a gazdáknak, hogy biztos bevételi forrással egészítsék ki a családi kasszát. A piaci alapon működő folyamatok mellett a kormány által kilátásba helyezett adókedvezmények és támogatások is hozzásegítenek, hogy legyen jövő a háromszéki gazdák számára.
Hétvégén a Csomakőrösön megszervezett SIC Feszt szabadegyetemen háromszéki szakemberek részvételével szervezték a Mezőgazdasági jövőkép című előadást, ahol szó esett a gazdálkodási lehetőségekről és kihívásokról. A Könczei István, a HÁRIT fiatal gazdákért felelős képviselője által vezetett beszélgetésen Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Márton Árpád RMDSZ-képviselő és Kozma Béla, a Mezőgazdasági Igazgatóság irodavezetője vettek részt.
Kozma Béla ismertette a mezőgazdasági miniszter, Petre Daea gazdáknak írott levelét, amelyben tájékoztatott a tervezett állami támogatásokról és adócsökkentésekről, amiket a jelenlevők felcsillanó szemekkel, de kellő szkepticizmussal fogadták, mutatott rá Orbán Miklós, aki szerint válaszlevélben megjelölik azokat a tervezeteket, amelyek mihamarabbi életbe ültetését fontosnak tartják.
Orbán Miklós üdvözölte azt, hogy adómentessé tennék a művelt parcellákat, viszont a két évig parlagon hagyott területekre hektáronként akár 100 lejes többletadót rónának. Adómentessé tennék a mezőgazdasági gépeket azok számára, akik mezőgazdaságból jutnak jövedelemhez. Fontos tervezet, hogy a 40 évnél fiatalabbakat alkalmazó gazdáknak nem kellene járulékokat fizetni, ami közel 40 százalékos megtakarítást eredményezne. Orbán Miklós szerint ezáltal a jelenleginél lényegesen magasabb béreket lehetne biztosítani a mezőgazdaságban dolgozóknak, ami által itthon lehetne tartani a fiatalokat. Fontosnak tartják azt a tervezetet, hogy az állam 50 százalékos támogatást biztosítana klimatizált raktárfelületek építéséhez. Ezt sok háromszéki gazda is kihasználná, és kulcsszerepe lehetne a pityókatermesztés, -feldolgozás és -értékesítés modernizálásában, véli az AgroSic vezetője, aki szerint tervben van egy több ezer tonnás átvevő-, válogató- és csomagolóközpont építése.
Egyre keresettebb a háromszéki krumpli, annak köszönhetően, hogy 5-6 nagygazda korszerű termelői, feldolgozói és értékesítési tevékenységet folytat, és a nagyáruházak minden évben növelni szeretnék a felvásárolt mennyiséget. Mivel a háromszéki nagygazdák maximalizálták termelésüket, beindult egy folyamat, miszerint másokkal termeltetik meg a szükséges mennyiséget. Orbán Miklós szerint ez óriási lehetőséget jelenthet a kis és közepes gazdák, családok számára, amelyek akár másodállásban is kiegészíthetik jövedelmeiket. Az együttműködés alapfeltétele a minőségi elvárások teljesítése, ezért általában a nagygazdák biztosítják a minőségi vetőmagot, a bértermelőnek pedig a megfelelő termelési kritériumokat kell teljesítenie, majd ősszel, egy megegyezett áron átadja a megtermelt mennyiséget, magyarázta az AgroSic vezetője, aki szerint a bértermelők hektáronként akár 3000 eurós jövedelemre tehetnek szert.
Orbán Miklós a szerződés betartására szólította fel az érintetteket, mivel előfordult, hogy a szabadpiaci felvásárlók néhány banival többet ígértek a gazdának, aki szerződése ellenére odaadta a terményét. „Hosszú távon kell gondolkodni, hiszen a háromszéki nagygazdák évtizedekig biztosítani tudják a felvásárlást és biztos bevételt a család számára”, mutatott rá a szakember.
Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ezrek tüntettek a katolikus líceumért
Meg kell védenünk az iskolát!
„Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk …” – idézte boldog emlékezetű Márton Áron püspök szavait Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a tegnap délutáni tüntetésen, amelyre a történelmi egyházak főméltóságai, katolikus lelkipásztorok egész sora mellett Erdély szinte minden szegletéből érkeztek szimpatizánsok, hogy közösen követeljék a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének rendezését a szeptember 11-i iskolakezdés előtt.
A megyeháza előtti parkba beszorított tüntetők ezúttal is példás fegyelemről tettek tanúbizonyságot az állig felfegyverzett csendőrök gyűrűjében, akik a tüntetést biztosították.
A többezres tömeg Oláh Dénessel, a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperesével közösen mondta el a Miatyánkot.
Bár nem szokásuk az utcákon és a tereken keresni az igazságot, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány ismét az utcára kényszerült az igazságot keresni és mellette kiállni – hangzott el Jakubinyi György érsek beszédében. Abból kiindulva, hogy „a nevelés joga különösképpen megilleti az egyházat”, és ennek teljesítése terén nagy jelentősége van az iskolának, kérték 2014 januárjában, hogy a 40 éve törvényen kívül helyezett katolikus szellemiségű főgimnázium újraalakuljon abban az épületben, amely az egyház tulajdonát képezi. Örömmel írták alá 2015-ben a tanügyminisztériummal azt a protokollt, amelyben megfogalmazódik, hogy Románia értéknek tartja az egyházi iskolák indítását, és megnyugvással vették tudomásul, hogy a 2015-ben meginduló Római Katolikus Teológiai Líceumba a szülők nagy számban és szívesen íratták be gyermekeiket.
„Ezért is állunk értetlenül néhány nappal a tanévkezdés előtt itt, ezen a téren. Hiszen Románia alkotmánya ugyanúgy garantálja a szabad iskolaválasztási jogot, ahogyan ezt egyházi törvénykönyvünk is megfogalmazza… Mi csak azt kérjük, hogy „…a törvényes keretek betartásával működhessen egyházi iskolánk. Az az iskola, amelyet szabadon választottak, választanak a szülők, amely iskolában biztosítva látják gyerekeik megfelelő nevelését.
Bízunk benne, hogy Románia kormánya, amely egyházi törvénykönyvünket a katolikus egyház statútumaként fogadta el, amely az egyházi iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyés püspök jogát egyházi iskolák létrehozásának kezdeményezésére, a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos és most is történő kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell.
…Védenünk kell az iskolát, s mindenkit, aki az iskoláért küzd. Védenünk kell híveink jogait, hogy szabadon választhassák ezt az iskolát; az iskolába járó gyerekeket, akiknek nevelését szüleik ránk, az egyházi iskolára bízták; az iskola igazgatóját, akit immár 10 hónapja tiltanak el feladata végzésétől és az iskolában tanító tanárokat, akik egyházi engedélyünk elnyerésével itt teljesítik hivatásukat” – hangsúlyozta az érsek.
Elegük van a helyi szervek egymásnak ellentmondó cselekedeteiből és kijelentéseiből – mondta a szülők nevében Kapás Barna. Becsapva érzik magukat, mert nem tájékoztatták őket az iskola ellen indított perekben hozott végzésekről, elegük van a bizonytalanságból, hogy három nappal a tanévkezdés előtt tisztázatlan az iskola helyzete, miközben a szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan, az oktatási minisztérium engedélyével hirdettek meg. Felszólítják az összes illetékes intézményt, hogy azonnal korrigálják az iskola alapítása körüli hibákat, és adják meg gyermekeik számára az alkotmány biztosította jogot a tanuláshoz, megőrizve a családok egységét, testvért testvértől nem szétszakítva. Követelik, hogy a tanügyminisztérium kormányrendelettel vagy miniszteri rendelet formájában rendezze az iskola ügyét.
Követelik továbbá, hogy a tanügyminiszter hosszabbítsa meg a megbízott iskolaigazgató mandátumát, a tanárok további alkalmazását, az oktatás zavartalan működésének megkezdését, és kiállnak Erdély minden magyar iskolájáért – hangzott el ezúttal is a szülők kiáltványa.
Az iskola diákjai nevében Nagy Henrietta XII. osztályos diáklány fogalmazta meg, hogy kénytelenek voltak korábban felnőni, mint ahogy szerették volna, és nem azért aggódnak, hogy nincs meg a nyári házi feladat, hanem azért, mert nincs meg az iskola. Elegük van abból, amit velük, diákokkal, szüleikkel, tanáraikkal cselekedtek, a csúfolkodásból, a tehetetlenségből, diáktársaik kihallgatásából, ami arra a korszakra emlékezteti őket, amiről szüleik azt ígérték, hogy soha nem térhet vissza, de tévedés volt, mert sajnos visszatért. A Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiként tanulni szeretnének, de nem polgárjogot, közigazgatási ismereteket és alkotmányelméletet, hanem az iskolai tantárgyakat, mert az érettségire akarnak készülni, nem az iskola bezárására.
Tanulni akarnak abban az iskolában, amelyet választottak, és amelyről azt hiszik, hogy senki nem veheti el tőlük. Ami velük történik, olyan, mint egy büntetés, újabb meg újabb nyaklevesekkel, és nem tudják, hogy miért büntetik őket.
Kit zavar, kinek szúrja a szemét, kinek ártott a 400 diák, aki tanulni szeretne, kinek érdeke, hogy az ő rovásukra bizonyítsa be, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát? Kik vagytok ti? – tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy igenis félnek az iskola bezárásától, de nem fognak visszalépni, mert a saját iskolájukba akarnak járni, ahol hétfőn el kell kezdődjön a tanítás – mondta többek között a végzős osztályba lépő diáklány.
A tüntetés zárásaként az erdélyi történelmi egyházak vezetői, Kató Béla református püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Papp Noémi evangélikus lelkész mondott áldást az iskolára. Ezt követően Kilyén Ilka műsorvezetővel közösen mondták el a jelenlevők Reményik Sándor Templom és iskola című versét, majd a himnuszok eléneklésével ért véget a tüntetés, amelynek résztvevői Holló László, a státus alapítvány elnökének felhívására fegyelmezetten távoztak a helyszínről.
Sajnálatos, hogy ma is a felekezeti oktatás biztosításáért kell küzdenünk
„Látszólag megszűnt a kommunizmus Romániában, azonban annak szelleme különböző formákban tovább kísért. Sajnálatos az a tény, hogy 70 éve, azt követően, hogy Márton Áron a felekezeti oktatás megteremtéséért szállt síkra, ma ott tartunk, hogy újból és újból harcolnunk kell az anyanyelvű oktatás biztosításáért” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője kedden, szeptember 5-én napirend előtti politikai nyilatkozatában a képviselőház plénuma előtt. A székelyföldi törvényhozó a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében szólalt fel, nehezményezve azt, hogy egy héttel az iskolakezdés előtt még mindig bizonytalan azoknak a diákoknak a helyzete, akik ebbe az iskolába iratkoztak.
„Éppen ezért szerdán, szeptember 6-án Márton Áron utódja, a római katolikus érsek ismét tüntetni kényszerült hívni mindazokat, akik nem értenek egyet a nemrég újra létrehozott katolikus líceum megszüntetésével” – hangsúlyozta Márton Árpád képviselő.
„Minderre azért van szükség, mert egy ügyészfenyegetéssel, zsarolással mindenáron meg akarják szüntetni az iskolát. Nem hiába mondjuk tehát, hogy Románia nem jogállam, a vallásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok pedig csak papíron léteznek, hiszen azok szegik meg elsőnek a törvényt, akiknek biztosítaniuk kellene az alkalmazását” – nyomatékosította a székelyföldi parlamenti képviselő politikai nyilatkozatában.
A tanfelügyelőségnek nincs jogosultsága felszámolni az iskolát
A Maros Megyei Törvényszék augusztus 25-én kiközölte a Római Katolikus Teológiai Líceum cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást megtiltó 70-es számú tanfelügyelőségi határozatot megsemmísítő ítéletét. A törvényszék megállapította azt, hogy a tanfelügyelőség határozatának indokolása hamis, nem fedi a valóságot. Az ítélet ellen felfolyamodvánnyal (recurs) lehet élni, amelyet legkésőbb szeptember 12-ig nyújthat be a pervesztes tanfelügyelőség. A román szülők (Fiest Marius, Costea Ioan, Turdean Ana Maria, Boldea Laura Claudia) és a Marosvásárhely Municípium által indított közigazgatási perben a felperesek a tanfelügyelőség 1385-ös, a Római Katolikus Teológiai Líceumot létrehozó határozatának megsemmisítését kérték. Az 1769/102/2016-os dossziéban a semmisséget kimondó 479/2017. sz. törvényszéki ítéletet 2017.06.13. óta nem közölték ki a peres felekkel. Ez azt jelenti, hogy egyelőre egyik ítélet sem jogerős, nincs hatással a líceum jelenlegi helyzetére. Még abban az esetben is, ha a tanfelügyelőség iskolaalapító határozatát jogerősen megsemmisítik, szükség lesz egy újabb peres eljárásra, amelyik kimondja a líceum megszüntetését, és rendelkezik sorsáról. Amennyiben a Maros megyei tanfelügyelőség jogosulatlanul hozta létre az iskolát, pont úgy arra sincs jogosultsága, hogy felszámolja, feldarabolja a sokak által védelmezett Római Katolikus Teológiai Líceumot! Ha jogalap nélkül ezt mégis megteszik, akkor az elkövetőket hivatali hatalommal való visszaélésért büntetőjogi felelősség terheli.
Dr. Kincses Előd ügyvéd
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Az igazságügyi rendszert reformálni kell
„Nem vagyunk megelégedve az igazságszolgáltatás jelenlegi állapotával, hiszen egy ügyészállamban élünk, ahol – a nemzetbiztonságra hivatkozva – bármikor, bárkit lehallgathatnak, hogy azután, a rendszer számára kényelmetlen emberek ellen bűnvádi eljárást indíthassanak. Az eljárás során kontextusból kiragadott mondatokat használnak fel, de a teljes szöveget nem engedik meghallgatni nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Az indítványozók azon szándékával, hogy a jelenlegi állapotokat megőrizzük, az RMDSZ nem érthet egyet, hiszen az nem az igazságszolgáltatás függetlenítésének ügyét szolgálja, hanem a hatalommal való visszaélés lehetőségét teremti meg” – fejtette ki Márton Árpád parlamenti képviselő, az alsóház jogi bizottságának tagja az ellenzéki pártok által benyújtott egyszerű indítvány vitája alatt. A képviselőház plénuma szeptember 12-én tárgyalta az ellenzék kifogásait a kormánykoalíciót alkotó pártok által az igazságügyi rendszerben végrehajtott módosítások kapcsán.
Az RMDSZ háromszéki politikusa elmondta: „A kormánykoalíciót alkotó pártok által kidolgozott és felvállalt négyéves kormányprogramban az áll, hogy 2017-től a jogrendszer korszerűsítését fogják megvalósítani úgy, hogy az olyan legyen, mint az EU nyugati tagállamainak jogrendje, megakadályozva ez által az igazságszolgáltatás túlkapásait és a hatalommal való visszaélését.”
Márton Árpád továbbá emlékeztetett arra is, hogy az RMDSZ már számos törvénymódosítást kezdeményezett az EU-s irányelvek átültetésére, többek között az ártatlanság vélelmének biztosítását szorgalmazza azért, hogy egyetlen hivatalos állami szerv se beszéljen úgy a vádlottakról vagy gyanúsítottakról, mintha már elítélt személyek lennének. Továbbá az RMDSZ azt is kérte, hogy egyetlen vádlottnak vagy gyanúsítottnak se kelljen ártatlanságát bizonyítania, és ne lehessen arra kötelezni a per bármelyik fázisában, hogy önmaga ellen valljon. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

Márton Árpád: Megfontolandó az RMDSZ és a PSD közötti további együttműködés
Politikai szavazásnak minősítette Márton Árpád Kovászna megyei képviselő, hogy a képviselőház elutasította az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken.
Arra a kérdésre, hogy ez a szavazás veszélyeztetheti-e a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött parlamenti együttműködési megállapodást, Márton azt válaszolta, a két párt vezetősége megfontolja a további együttműködés lehetőségét. A képviselő azt nyilatkozta, meglepő volt számára a szavazás végeredménye, és elhamarkodva szavaztak, még mielőtt cikkelyenként megtárgyalták volna a tervezetet. Márton hozzátette, az az érzése, hogy egyesek már előítéletekkel érkeztek a szavazásra, anélkül, hogy ismerték volna a törvénytervezet szövegét. Márton Árpád szerint az elmúlt 27 évben sokszor elutasított a parlament bizonyos tervezeteket, de politikai párbeszéd és viták során mindig sikerült megoldást találni. Szabadság (Kolozsvár)

Elutasította a képviselőház az RMDSZ kezdeményezését az anyanyelvhasználati küszöb csökkentésére
Előbb a képviselőház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága, majd a képviselőház plénuma is elutasította az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken. A kezdeményezés mellett csak a 21 RMDSZ-képviselő szavazott, 256-an ellene voksoltak, négyen tartózkodtak.
A helyi közigazgatásról szóló törvény RMDSZ által javasolt módosítása értelmében 20 százalékról 10-re csökkentenék az anyanyelv-használati küszöböt, és egy kedvezményes küszöböt is bevezetnének. A tervezet szerint azon településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 10%-ot, használhatják anyanyelvüket a helyi közigazgatási intézményekben és az azoknak alárendelt intézményekben, a prefektúrákon, a minisztériumoknak és a központi közigazgatásnak alárendelt területi intézményekben. Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. A tervezetet Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő ismertette, de a szövetségen kívül egyetlen párt sem támogatta, még a nemzeti kisebbségek képviselői sem. Mindegyik alakulat képviselői azon véleményüknek adtak hangot, hogy Románia továbbra is példaértékű országnak számít a kisebbségekkel szembeni tolerancia terén. A végső döntést a parlament szenátusa fogja meghozni.
Csoma Botond: durva, nacionalista szónoklatok az RMDSZ-kezdeményezés vitáján
Lapunkat Csoma Botond tájékoztatta a szakbizottsági, majd ezt követően a plénumban lezajlott vitáról. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselője maga is felszólalt a bizottságban a módosítás mellett érvelve. Csoma a Szabadságnak elmondta: a legvehemensebben – amint az várható volt – a liberálisok támadták az anyanyelv-használati küszöb csökkentésére vonatkozó kezdeményezést. Florin Roman (PNL) és Pașcan Emil-Marius (Népi Mozgalom Pártja – PMP) nacionalista szónoklatai a 90-es évek elejének hangulatára emlékeztet, az ellenzők a románok elleni támadásnak, szeparatizmusnak minősítették a módosító indítványt. Jóllehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Kolozsváron támogatta a többnyelvű kolozsvári településjelzők kihelyezését, képviselői most az RMDSZ-kezdeményezés ellen szavaztak. Az alternatív küszöböt kifogásolták, amelynek értelmében azokon a településeken is megillet egy kisebbséget a közigazgatásban való anyanyelvhasználat joga, ahol számuk eléri az 5000 főt. Csoma Botond úgy értékelte, ez csak színjáték részükről, hiszen más megoldást nem javasoltak. Mint említette, később azzal a kifogással álltak elő, hogy az RMDSZ miért a szociáldemokratákkal tárgyalt erről.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), amely az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt még azt ígérte, hogy támogatja a küszöb csökkentését, utóbb visszakozott, most pedig leszavazta az RMDSZ-indítványt. A Liviu Dragnea pártelnök kínálta kompromisszumos megoldásnak számító 15 százalékról sem sikerült megegyezni velük, noha az RMDSZ elfogadta volna az ajánlatot.
A nem magyar nemzetiségek képviselői is a küszöb csökkentése ellen szavaztak, alkotmányellenesnek nevezve azt. Kifejtették: nagyon elégedettek, ahogy a román állam gondját viseli a kisebbségeknek, a 20 százalékos küszöb pedig több mint nagyvonalú, sehol Európában nincs erre példa, hangoztatták. Mindezt annak ellenére, hogy a viták során több alkalommal is elhangzott: az Európa Tanács miniszteri tanácsa 2012-ben ajánlást fogalmazott meg Románia számára, amelyben a 20 százalék csökkentését javallja, ami pedig az európai példákat illeti, Belgiumban a német lakosság számaránya alig 3 százalék, ennek ellenére élhetnek anyanyelv-használati jogukkal. szabadsag.ro

Nemet mondtak a kisebbségi anyanyelvhasználat bővítésére
Negatív szakbizottsági véleményezést kapott a bukaresti képviselőházban szerdán az RMDSZ törvénykezdeményezése, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban.
Az Agerpres hírügynökség szerint a jogi, közigazgatási és emberi jogi bizottságok tagjai érdemi vita nélkül utasították el az RMDSZ tervezetét, amelyet csak a magyar képviselők támogattak.
A hírügynökség kiemelte, hogy az RMDSZ kezdeményezését még a – nem magyar – kisebbségi frakció jelen lévő képviselője sem támogatta, mert úgy vélekedett, hogy a román állam elegendő jogot biztosít a kisebbségeknek.
Az RMDSZ kivételével minden frakció szónoka azt hangoztatta, hogy Románia modell-országnak számít a kisebbségekkel szemben tanúsított türelem terén. Két hete Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korainak nevezte, hogy Romániában bővítsék a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban, emlékeztet az MTI.
A pártelnök szerint „roppant érzékeny” kérdésről van szó, és a PSD csak akkor fogja az anyanyelvhasználati küszöb leszállítását támogatni, ha ennek szükségességét a román társadalom is megérti és elfogadja.
A szakbizottságok szerdai ülésén az ellenzéki jobbközép Nemzeti Liberális Párt javasolta a tervezet elutasítását, amit a kormánypártok is támogattak, majd a képviselők meg is tapsolták saját szavazatuk eredményét.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a jelen lévő újságírók előtt csalódottságának adott hangot, amiért képviselőtársai „előítéleteik alapján voksoltak”, anélkül, hogy egyáltalán elolvasták volna az RMDSZ törvénykezdeményezését.
A képviselő nem kívánt jóslatokba bocsátkozni arról, hogy ezek után folytatódik-e az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti parlamenti együttműködés, azt mondta: nem tagja annak a testületnek, amely erről dönt.
A magyar parlamenti frakció májusban kezdeményezte a bukaresti parlamentben a közigazgatási törvény módosítását, amely a jelenlegi húszról tíz százalékra csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban.
A tervezetről a kétkamarás parlament szenátusa fogja meghozni a végső döntést, függetlenül attól, hogy miként voksolnak róla a képviselőház plénumában, vagy egyáltalán napirendre tűzik-e a törvénytervezetet a képviselőházban a hallgatólagos elfogadásra megszabott határidő lejárta előtt. Krónika (Kolozsvár)

A kisebbségpolitikai mintaország rúgott egyet a nem románokba
Elutasította az alsóház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely 10 százalékra csökkentené az anyanyelv-használati küszöböt a kisebbségek által is lakott településeken. A testületek vita nélkül utasították el a tervezetet, amelyet az RMDSZ-es honatyákon kívül senki nem támogatott szavazatával.
A tervezetet Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő ismertette, de a szövetségen kívül egyetlen párt sem támogatta, még a nemzeti kisebbségek képviselői sem. Mindegyik alakulat képviselői azon véleményüknek adtak hangot, hogy Románia továbbra is példaértékű országnak számít a kisebbségekkel szembeni tolerancia terén. A tervezetről előbb a képviselőház, majd döntő fórumként a szenátus szavaz.
Mint ismert, a helyi közigazgatásról szóló törvény RMDSZ által javasolt módosítása értelmében 20 százalékról 10-re csökkentenék az anyanyelv-használati küszöböt, és egy kedvezményes küszöböt is bevezetnének. Ez azt jelenti, hogy azon településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 10 százalékot, használhatják anyanyelvüket a helyi közigazgatási intézményekben és az azoknak alárendelt intézményekben, a prefektúrákon, a minisztériumoknak és a központi közigazgatásnak alárendelt területi intézményekben. Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot. itthon.ma/erdelyorszag

Háromszéki képviselők tapasztalatai: szószegés és ultranacionalista szónoklatok a parlamentben
Megdöbbentették a háromszéki RMDSZ politikusokat a román pártok ultranacionalista szónoklatai, a párbeszédre való nyitottság teljes hiánya, hogy a románok még „kirakat-gesztusokra” sem voltak hajlandók a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak bővítésével és a szimbólumok használatával kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán.
Márton Árpád és Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselők külön tartottak sajtótájékoztatót pénteken, ám mind a ketten a törvénymódosítás parlamenti elutasítását kommentálták, a tapasztalataikat osztották meg. Érthetetlen, hogy még csak kirakat-gesztusokra sem voltak hajlandók, arra hogy meghallgassák az érveinket, hogy tárgyaljanak, a legnacionalistább szlogenek hangzottak el – mondta el Márton Árpád. Hozzátette, kompromisszumos megoldásra is hajlottak volna, ha a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról, nem a javasolt 10 százalékra, hanem legalább 15-re csökkentik, akkor is 40 jelentős településen oldották volna meg a problémát.
„Döbbenetes volt számomra nézni az emberjogi, jogi és közigazgatási bizottságok ezzel a témával kapcsolatos együttes ülésén, ahogy a román pártok szabadjára engedték az ultranacionalista szónokaikat. Később a képviselőház plénumában is visszaköszöntött mindez. A bizottsági ülésen nem voltak hajlandók sem elolvasni a módosítások szövegét, sem érdemben tárgyalni cikkelyeként azokról, a lehetőségét is elutasítva a párbeszédnek” – számolt be tapasztalatairól Benkő Erika. Hangsúlyozta, ebből világosan kitűnik, hogy Románia nem akarja betartani azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket a kisebbségek jogaival kapcsolatosan tett, majd hozzátette, hogy annak a tudathasadásos helyzetnek vagyunk tanúi, hogy Románia nemzetközi szinten azzal fényezi magát, hogy példaértékű módon megoldotta a kisebbségek helyzetét, mindeközben pedig nem engedik bővíteni a kisebbségi nyelvi jogokat, szisztematikus visszarendeződés történik a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat terén. A két háromszéki politikus rámutatott, a szociáldemokrata párttal való együttműködés folytatásáról az RMDSZ erre kijelölt testülete dönt, ám személyes álláspontjuk az, hogy ezt újra kell értékelni. „Ha valaki egyszer a szavát szegte, mi a garancia arra, hogy másodszor nem teszi meg?” – tette fel a kérdést Márton Árpád. Újra kell értékelni az együttműködési protokollumot és világos határidőkre van szükség az ebben foglalt kisebbségi jogokkal kapcsolatos törvényalkotási folyamat tekintetében – szögezte le Benkő Erika. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Legyünk hős elődök méltó követői
Verssel, énekkel, imával, az 1848–49-es szabadságharc legfőbb momentumainak felidézésével tisztelegtek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúk emléke előtt. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a tiszteletükre felállított kopjafáknál a mikósok mellé pécsi diákok is felsorakoztak, a Székely Mikó Kollégium testvériskolájának növendékei saját műsorukkal csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi megemlékezéshez.
A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói – akik a Határtalanul program révén érkeztek városunkba – csütörtökön Aradon koszorúztak, tegnap pedig itt is lerótták kegyeletüket a nemzeti gyásznapon. Az intézményt képviselő Bús Éva a megtorlássorozat tetőpontjaként említette az aradi tábornokok kivégzését. Katonai méltósággal, hazafiúi önérzettel vállalták az ítéletet, ahogyan a nemzeti ügy mellé álltak a harcok idején is, a nemzethez való tartozásukat pedig vértanúsággal koszorúzták meg – mondta. Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője beszédében egyebek mellett a világosi fegyverletétel utáni kegyetlen megtorlássorozatról is szólt. Kifejtette, bár a forradalmat sikerült ugyan legyőzni, Petőfi álma azonban megvalósult, hiszen ma már Európa-szerte alkotmányos monarchiák vagy köztársaságok léteznek, a volt osztrák birodalom széthullt részeinek mindegyikéből eltűnt a királyság intézménye. „Sajnos, a szolgalelkűség napjainkig sem tűnt el közösségeinkből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg a német, szerb, horvát, örmény tisztek vállalták a kivégzést a magyar forradalom ügyéért, napjaink német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, és fontosnak tartják hangoztatni, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt példaértékűen megoldott a kisebbségek sorsa” – összegzett zárásként. Elsősorban a hűségben, az adott szóban, a feladat megvalósításában, a haza szolgálatában voltak hősök az aradi vértanúk, s akkor is hűségesek maradtak, amikor ezért életükkel fizettek – hangsúlyozta tegnap ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, plébános. „Szemlélve emberi és lelki nagyságukat, meg kell hogy érintsen bennünket is, mint jövőt építő és formáló emberek a hős elődöknek hős fiaivá, utódaivá kellene válnunk” – fogalmazott. Áldását követően az emlékezők együtt imádkoztak, majd a koszorúk és virágok elhelyezésével, nemzeti himnuszaink eléneklésével tisztelegtek a vértanúk előtt. „Ki más állítson emléket azoknak, akik a mieink, rajtunk kívül?” – intézte kérdését tegnap a megemlékezőkhöz Balázs Antal nyugalmazott tanító, a kopjafák faragója, adományozója. Beszédében kitért arra is, az Aradon kivégzett tábornokok által bizonyított „kimondhatatlan bátorság és a szabadságszeretet” késztette részben arra, hogy tiszteletükre kopjafát készítsen, a pécsi fiataloknak pedig azért mondott köszönetet, hogy „eljöttek hozzánk, hogy szabadságot tanuljanak, kitartást, bátorságot, hazaszeretetet”. A megyeszékhelyi rendezvény ezúttal is az Erzsébet parkban zárult, ide vonult át a mintegy háromszáz résztvevő – az 1848–49-es honvédemlékműnél ismét koszorúztak a város elöljárói, különböző szervezetek képviselői, Ady Endre Október 6. című versét a Református Kollégium diákja, Végh Kriszta mondta el. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Árpád: Fontos változtatásokat akarnak
Létrejött és meg is tartotta első üléseit a parlament két házának együttes bizottsága, amely a büntető és polgári törvénykönyveket, illetve ezek perrendtartásait hivatott módosítani – mondta el Márton Árpád képviselő. Kiemelte, feladatuk az alkotmánybíróság észrevételei alapján változtatni az említett jogszabályokon, de kitért arra is, nem az igazságügyi miniszter által kidolgozott, nagy felháborodást kiváltó törvénycsomagról van szó, az elsősorban az igazságszolgáltatás szervezési kérdéseivel foglalkozik.
Márton Árpád szerint sokan felhördültek a bizottságok összehívása miatt, azt hangoztatták, hogy a kommunista időkre emlékeztető visszarendeződést próbálnak véghezvinni, pedig meglátása szerint éppen a módosításra szoruló cikkelyek idézik az átkos korszakot. Példákat is felsorolt: a titkosszolgálatoknak korlátlan időre lehetőségük van lehallgatni bárkit, és nemcsak a célzottat, de bármilyen ügyben felhasználhatják az így készült felvételeket; magyar esetekben nem kötelező az eredeti hanganyag csatolása, sokszor rossz, torz fordítások alapján születik ítélet; a demokratikus országok egyikében sem fordul elő, ami Romániában, hogy az ügyész a bíró mellett ül, mindenütt a védelemmel egyenrangúként kezelik. Márton Árpád szerint ezek az eljárások idézik a kommunista időket, és fontos lenne módosításuk. A bizottságok egyelőre számba vették a pontokat, ahol változtatásra van szükség, a héten megkezdik az érdemi munkát is – mondta el a képviselő. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képírás – képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről
Banner Zoltán nyolcvanöt éves
Úgy érzem, ezúttal elmondhatom: könnyű helyzetben vagyok. Mármint könnyű helyzetben amiatt, hogy olyan személyiségről vallhatok színt a tisztelt olvasó előtt, akivel, mint kiváló műtörténésszel, műkritikussal, íróval, költővel, előadó- és szavalóművésszel, közéleti személyiséggel immár jó fél évszázada hozott össze a Sors Erdély, szűkebb értelemben véve Kolozsvár szellemi sugárútjain, és akinek a diktatúra horzsolásában megkopott sárga patinás szerkesztőségi íróasztala éveken át csupán alig karnyújtásnyira várta szebb idők eljövetelét a magamétól.
Nap, mint nap találkoztunk a főtéri Szent Mihály templom déli harangkondulásának aurájában az egykor Kós Károly tervezte fejléccel útjára indított Utunk irodalmi-művészeti és kritikai hetilap – talán nem túlzás ezt mondani –: mára legendássá átlényegült kiadói világában; ott, ahol a Forrás-nemzedék határozott szárnycsapásaitól minden politikai zimankó ellenére már érzékelhetően áramlott a lélegzéshez nélkülözhetetlen friss transzilván fuvallat. Banner Zoltán, a képzőművészeti, zenei, és színházi élet szakavatott krónikásaként és hetedhét (országot) megyét bejáró utazó nagyköveteként a művészeti rovatot vezette, szerkesztette és gondoskodott arról, hogy a mostoha kor zaklatásai és elvárásai dacára lehetőleg minden érdemleges művészeti esemény, figyelemre méltó műalkotás az akkori jelen és a még távolinak tűnő jövendő (itt van ma már!) prizmáin szemlélve, rangjához méltó helyet találjon a hétről hétre újraformálódó laptest hasábjain. Az ilyen, részleteiben igencsak sokrétű rovatszerkesztői tevékenység sikeres megvalósítása kellő hivatástudat, éberség és gyakorlat nélkül, majdhogynem eredménytelenségre van ítélve. Mert míg például a prózai rovat vezetője, ha közlésre szánt terjedelmesebb kéziratot (netán folytatásos regényrészletet) kap egy szerzőtől, amit továbbadva a főszerkesztőnek belátható ideig akár zavartalan „szabadságon” is érezheti magát, addig kollégámnak a lapkiadói ritmust, a nyomdai határidőket nemigen érzékelő külső szerzők néha igen alapos (át)szerkesztést igénylő anyagaiból kell húzva-alakítva mozaikszerűen fölépítenie a képekkel teletűzdelt oldalakat. Ma is szinte rejtély számomra, hogy effajta szellemi-lelki teljességet, szüntelen tájékozódási jelenlétet megkövetelő tevékenység mellett hogyan sorakozhat polcain három tucatnál több monográfia kötete Erdélyország jeles művészsorsairól, ami ennek tetejében még elenyésző szám is az ezret jóval meghaladó önálló írás, sőt több kötetnyi lírai szférákat megidéző szépirodalmi mű szerzőisége mellett.
Jóllehet máshol is említettem már, de szeretném itt és most újra szóba hozni azt az analógiát sugalmazó benyomásomat, ami minduntalan reám köszön, amint Banner Zoltán neve feltűnik előttem. Ez pedig az ouvre összevethetőségének nem csak szimbolikusan, de valósan is értelmezhető tartalma miatt áll fenn Firenze egykori kiválóságáéval, a Giorgio Vasariéval. Banner életművének legfontosabb szegmensét – művészetelméleti irodalmát –, megítélésem szerint jelentőségét illetően magabiztosan állíthatjuk párhuzamba a műelemzés atyjának, a polihisztor és reneszánszkori manierista építész, valamint festő életművének máig egyedülállóként minősített, egyben a műfaj bölcsőjét is megtestesítő papírra nyomtatott hagyatékával, ami mintegy százötven fejezetével A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájában maradt az utókorra. Ám míg Vasari ezeroldalas gyűjteményében alapos dokumentáltsággal ugyan, de többnyire csupán néhány lapot szán egy-egy alkotóra, addig Banner Zoltán gazdagon árnyalt monográfiáiban tárja elénk a bemutatásra szánt mester művészetének átfogó érrendszerét, műveinek korrajzba ágyazott jelentőségét, közben láthatóvá varázsolva a stílusáramlatok sajátos tendenciáit is a reá jellemző emelkedett költői eszmék rajzolatában. De még további hasonlóságot jelenthet köztük annak megítélése, hogy a remekművek élete is véges, hogy az idő vasfoga és a barbárság gátlástalansága nem képes különbséget tenni érték és érték között. (Gondoljunk csak Leonardo da Vinci Francesco Sforzát ábrázoló lovas szobrának szánalmas végzetére). Minden alkotás ily módon véletlenszerű rosszsorsának akár áldozata is lehet, eszerint a hozzáértő írás igen sokat tehet egy-egy mű időbeli túléltetéséért. Hisz ismerős: hány mesterremek idézhető fel ma már kizárólag textusok rejtett sorai közül felbukkanva akár a görög idők kezdetétől fogva, mert a történelem nyugalmat nem ismerő csatazajában is léteztek olyan megszállottak, akik képesek voltak meghallani a szépségeket óvni szándékozó olimposzi Istenek magasból alászálló üzenetét. Néha nosztalgikus pillanataimban szívesen gondolok egy másik, ugyancsak jövendőlátó honfitársra is, Veress Ferenc hajdani fotográfusra, aki ugyan kezdetleges eljárással még, ámde magával ragadó képsorokban állította meg az Idő óriáskerekét, emígy rögzítve az 1850-es esztendőkben kincses Kolozsvárnak azt a szép arcát, amely mára szintén csupán a mementó egyre jobban foszladozó papírlapjain küszködik a mulandósággal. És ahogyan az itáliai reneszánsz körképe immár elképzelhetetlen Vasari akkurátusan egybe gyűjtött íráskoszorúja nélkül, vagy a messze tűnt Kolozsvár felidézése Veress nosztalgikus anzikszai hiányában, feltehetőleg ugyanúgy válik majdan nélkülözhetetlen forrásanyaggá Trianon villámcsapását és az „arany korszak” testet-lelket próbáló nyomását elviselni kénytelen Erdély művészeti életének kutatói számára Banner Zoltán papírra vetett műkrónikája.
Egykori grafikus kollégaként most is tisztán felidézem lendületesen hurkolt, már-már rajznak beillő vonalakkal jegyzett kéziratait, gyakorlott szerkesztői jelzésekkel „gazdagított” korrektúráját, mert Ő az, aki az írást mindmáig szó szerint isírásnak tekinti, ezt pedig számára nem a megabitoktól dagadó számítógép klaviatúráján lezongorázott betűk kopogása testesíti meg. Ilyen tehát Banner Zoltán történelemillatú scriptóriuma, ahol a szellem transzparens mesterműve és a kéz formateremtő nyoma, mint „opus manum” harmonikus egységgé idomul. (Hol van mára a kódexek egykori parádéja, ahol írás és rajz minden idők talán legbámulatosabb társkapcsolatában élt…).
Szerzőnk, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötete szerkesztésekor (Képírás–képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről. Csíkszereda, 2016) észrevehetően „szemelgetni” kényszerült a terjedelmes és sokszínű életmű gazdag választékából. Ez nem kis fejtörést jelenthetett neki, miként maga is utal erre könyve előszavában. Merthogy naptári pontossággal kereken hatvan esztendeje a Csíki Múzeum Közleményei I. félévi számában (1957) megjelent tanulmánya óta oly gazdag szakirodalom került ki tolla alól, amiből szerkesztő legyen ám a talpán (mégoly egykori Utunk szerkesztő is), aki könnyeden tudna akárcsak egyetlen szempont figyelembe vételével is írásbokrétát csokorba szedni. Ám mégis éppen attól válik a végeredmény szellemgyönyörködtetővé, mivel Erdély olyannyira sokszínű művészeti arcvonásait látjuk benne visszatükröződni. Az író, noha óvva-aggódva, de mégis büszkeséggel teli bizakodással bocsájtja útjára művét „Persze csak azoknak, akik velem együtt hiszik, hogy volt/van/lesz erdélyi magyar művészet, transzilvanista világszemlélet, erdélyi lélek és gondolat, ami huszadik századi művészetünkben formát öltött.”
Tallózásunkat az időzónákban már az első fejezetcím visszaigazolja: „Amikor még a középkorban utaztam”, ekként aposztrofálja pályára léptének induló korszakát (1955) a Kárpátok szegletében meghúzódó Csíkország műkincsvilágát feltérképező, akkoriban még kerékpáros művészettörténeti időutazó, Banner Zoltán. Mert ne feledjük, ha művészetről beszélünk, egyszersmind történelemről és idősíkokról is beszélünk. Hisz szülessen meg egy mű akár a jelenben, csupán rövid idő kérdése, hogy a jelennel együtt maga is a múlt részévé váljék. A kötet végén viszont, „Kétezertizenöt” fejezetcímmel időrendiségben és zárszóként azokat a gondolatokat tárja elénk, amelyeket voltaképpen már igen régen megálmodott: lényege egy széles körű, az erdélyi művészetet minél teljesebb spektrumában reprezentáló képzőművészeti seregszemle fölépítése és bemutatása az anyaországban. Reményektől áthatva fogott tehát hozzá még 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapott nem mindennapi megbízatásnak, hogy készítse el a Modern Magyar Művészet Múzeuma tervezett erdélyi részlegének szinopszisát. Ez a korszakos jelentőségű elképzelés a szóban forgó kötetben is olvasható, ám a megvalósulás, sajnálatosan mindmáig elmaradt. Aztán az egykori vágyálom részben valósult meg, amikor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese hozzáértő és hathatós kurátori munkájának köszönhetően, a Sors és jelkép / Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című átfogó, időszaki kiállítás létrejött a budai királyi várban, és amelynek impozáns album-katalógusának egyik fejezet szerzőjeként Banner Zoltán az 1950–1990 között megjelent kiadványok prizmáján keresztül szemléli a korabeli művészeti élet sajtóban tükröződő jelenlétét.
A Képírás–képolvasás című kötet többi anyaga értelemszerűen e két szélső időpólus közé feszülő térben nyer kifejezést; műfaji értelemben igencsak sokrétűen, hiszen lapozás közben találunk tanulmányt, esszét, művészportrét, előadást, köszöntőt, levelet, jegyzőkönyvet, búcsúztatót, kiállítás megnyitó beszédet stb. Mindahány dokumentáltan helyezi látótérbe azokat a művészeti eseményeket, amelyek Erdély két világháború közti időszakában, valamint az azt követő kényszer-rendszer idegbénító fogságában a szellemi fennmaradásért folytatott túlélésben nyilatkoztak meg. Képi aforizmaként úgy ölt formát mindez előttem, mint ahogy egy lombhullató erdőben a rothadó avarból felbukkanó zsenge hajtások törnek áporodottságuk fogságából a tavasz friss üzenetével áradó fény felé; hol kisebb, hol pedig nagyobb virágszigetek látványos terítékével gyönyörködtetve a szemet, mindenkori újjászületésük biztos és eltaposhatatlan zálogaként. Némileg ily módon bomlottak ki Erdély szellemi humuszából is az önazonosulásukat kereső, létükben eltérő tájegységekből megszülető művészeti áramlatok, iskolák, stílus-csoportosulások és persze az érdemlegeset hozó, magányosan alkotók is. A könyvben felsoroltakra mind kitérni képtelenség volna, ezért csupán néhány megkerülhetetlen gravitációs sarokpontról tennék említést. Ilyen a két Szervátiusz: Jenő és Tibor szobrász-legendája, amely a transzilván szellemiségtől átitatott lélek erejével életre keltett matéria igazzá vált balladájával regél, vagy a zsögödi Nagy Imre magával ragadó festői attitűdjének vonzásában kialakult népi-expresszív jelenség térnyerése. De ide kívánkozik a Nagyváradon született, majd Kolozsváron alkotó, kivételes zenei képességekkel megáldott Rudnay tanítvány Miklóssy Gábor neve is, miként a marosvásárhelyi ősgyökerekből táplálkozó Nagy Pálé, lévén mindketten köztisztelettel övezett oktatók, akiknek szellemi-művészi aurájuk érzékelhetően gyűrűzött tova az elkövetkező nemzedékek frissülő szemléletvilágában. Nagy Imre életművében külön hangsúlyt érdemel az az eltökélt ragaszkodás, ahogyan rokonságot vállalt mindazokkal, „akik – bármilyen művészeti ágban – a legszorosabban földhöz ragadt népi rétegek sorsának és akaratának megjelenítésére esküdtek fel”. Ez a szándéka irodalomhoz kapcsolódva a népi írók iránti szimpátiájában, konkrétan a Helikon írók portréit megörökítő mintegy 40 rajzában tetten is érhető. Miklóssy Gábor gondolatai viszont elsősorban a képiség letisztult szürrealista jegyeit viselik magukon (érthető hát diákjainak ragaszkodása), amint az az itt olvasható példából is tisztán következik: „Hullafekete pernye hull a fehérpapok templomára. Dermedten áll a két torony, ablakaik, mint halálra vert lovak szemei, az irgalmat kémlelik a hályogosított jövendőben. A piszok fagyott tenyerében, mint az elmerült múltra emlékeztető bóják, némán állnak, vagy mint az elmúlás vitrinjében a kitömött madarak, amelyek többé már nem dalolnak. Az emlékezés egy tenyérnyi helyen letörli a sarat az idő félszázados kalitkájáról, a sarat, amit az itt hagyott évtizedek freccsentettek rá. /…/ Minden az elmúlás permetében áll, mint befagyott tóban a dermedt gólyák, amelyek egy őszön nem tudnak elrepülni.” Nagy Pálról viszont, a „legkonokabb küzdelmet önmagával vívó” marosvásárhelyi grafikus-festőről Banner többek közt így vall: „Nagy Pál az 1956-ból kimaradt Erdély ’ötvenhatos’ művésze volt, az elkeseredett felelősségtudat keletibb Kondor Bélája.”
Aztán párhuzamos jellegű tanulmányt olvashatunk a Koszta József és Tornyai János nevéhez köthető Hódmezővásárhelyen működő alföldi iskola és Trianon drámája nyomán a transzilvanizmus jegyeiben életre kelt székely festőiskola szellemiségéről, mely utóbbi voltaképpen szerzőnk értelmezésében nem más, mint „az alföldi festészet határon túli, hegyvidéki szárnya”. Ez az áramlat, megítélése szerint, miként az irodalomban, úgy a képzőművészetben sem stíluskategóriát jelent, hanem mindenekelőtt kifejezés- és magatartásformát testesít meg; ami nemzedékeken átívelő identitásával a magyar művészet korszerűsödését gyarapította: „szemléletével pedig az európai művészet forradalmainak a hullámgyűrűit szélesítette Kelet felé”.
Majd egy újabb írásban találkozhatunk az egyre népszerűbbé váló művésztáborok valódi értelmével, ahol az önfeladás helyetti ellenállás szellemében születtek meg jelentős kortárs műgyűjtemények; ilyen lett mára a már „klasszikusnak” tekinthető gyergyószárhegyi, a homoródszentmártoni, a Kalotaszeg lágy dombjai között Kós Károly kőbe-fába álmodott Varjúvárától alig sóhajtásnyira megbúvó zsoboki, vagy a dálnoki, a nagyszalontai. Mindközül mégis az Arad megyei Zerindi Képtár vált igazán emblematikus jelentőségűvé, azzal, hogy „örök példa, örök mementó marad, mivel az erdélyi magyar művészet rejtőzködésének a feloldására tett első kísérletként írja be magát művészetünk történetébe”. Visszaemlékszem, nem egy alkalommal éltem át magam is e táborok, helyszíni találkozók áradó vendégszeretetét, ahol az alkotás jótékony pillanatai mellett megtapasztalhattam az „ősközösségi szellem” sajátos ízű újjáéledésének modern kori változatát, az együvé tartozást, az együtt gondolkozást némelykor hajnalpírt köszöntő momentumaival. És ma már örömmel nyugtázzuk, hogy azóta Erdélyben gombamód bukkannak fel az újabb és újabb alkotótáborok, amelyek egyre elismertebb rangot nyernek akár nemzetközi téren is.
A szerző, ámbár némi fanyar honpolgári melankóliával fűszerezetten, de mégis őszinte nosztalgiával pillant vissza abba az idősávba, amelyről ezt veti papírra: „csodálatos évek voltak a hetvenes évek, különösen az évtized első fele. Ekkor érik be az ötvenes évek második fele és a hatvanas évek viszonylagos gazdasági és szellemi fellendülésének átmeneti szabadságában, nyitottságában felnőtt nemzedékek honfoglalása irodalomban, művészetekben, közművelődésben, főként a még jelentős román polgári, főleg bukaresti alkotó értelmiség (ezen belül például a képzőművészek és építészek) küzdelme révén a nyugati, főleg francia irányzatok, egyáltalán a liberálisabb közgondolkodás meghonosításáért. Rövid és szélmalomharc-siker volt ez, mégis áttörésszerű minőségi váltás történik a kultúra minden területén, s noha a diktatúra már a nyolcvanas évek elején ellentámadásba megy át, a leépülés csak a nyolcvanas évek közepén gyorsul fel; ám azokat a nemzetiségi kezdeményezéseket, amelyeknek az idők során valamiképpen sikerült intézményesülniük, különös csoda s főleg a fenntartó személyiségek áldozatos kitartása folytán, nem temette maga alá az országos összeomlás”. Ekkor értékelődött igazán fel a művészettörténészeket és műkritikusokat kellő számban nélkülözni kénytelen sajtó szerepe az írók, szociográfusok, riporterek újszerű felelősségével, ahogy egyre többen vállalták fel sajtóbeli jelenlétükkel a közművelődési és képzőművészeti események dokumentálását, vagy az arra érdemes művészarcok olvasónak szánt bemutatását. Iskolák előcsarnokai, szerkesztőségi szobák, klubok, színházak közösségi terei, sőt magán lakosztályok nyitották meg ajtajukat alkalmi, vagy rendszeres kiállítások, kamaratárlatok bemutatásához, ahol képi szimbólumok és példabeszédek leple alól kelhettek szárnyra a rejtőzködni kényszerülő, ámde suhanni vágyó szabad gondolatok.
Persze, a politikai viharfelhők sötétjének árnyékában lezajlott „művész-exodus” bekövetkező időszaka láthatóan érzékeny változásokat hagyott maga után – utal is erre Banner az érintett nevek felsorolásával –, mivelhogy mind többen leltek új hazára külhonban, a szomszédos Magyarországon vagy a nyugati államok délibábos illúziókkal kecsegtető határsávjain túl. Az élni akarás egzisztenciális kényszerűségének mindennapokra nehezedő nyomása pedig azzal járt együtt, hogy az eltávozott művészek jelentős hányadának hajdanvolt karakteres önkifejező látványvilága átalakult, az „ellenállás” egykori színei veszítettek erejükből, netán teljesen el is haltak, más szóval: a tartalom és forma az érvényesülés reményében új környezetéhez idomult át.
A kötet nyolcadik fejezete személyes hangvételű vallomással indul: „Műtörténészi és művészetírói pályám alfája és ómegája, tulajdonképpeni értelme: a transzilvanista gondolkodás és világszemlélet folytonosságának és végtelen megnyilvánulási jeleinek a feltárása a 20. század legkiválóbb erdélyi művészeinek az életművében.” E véleményformálás nem más, mint a szerző ars poétikájának hangja, amivel egyszersmind a kötet tisztán értelmezhető üzenetét is aposztrofálja, szemlét tartva az említett elvek erőterei mentén megszületett értékek színes palettája fölött. Elsőként Szolnay Sándorról olvashatunk esszét, akinek tevékenysége, mint a huszadik századi erdélyi művészsors „ősmodellje” írta be nevét a transzilván szellemi élet aranykönyvébe a Kós Károlyéval egyetemben, mert „nélkülük sohasem lett volna Barabás Miklós Céh, Műcsarnok, s emlékezetes, kisebbségi öntudatserkentő kiállítások”. Aztán Balázs Imre absztrakt expresszionizmusa jön szóba; ezt követi a csíkszeredai Hargita-műhely megteremtőinek két emblematikus alakja, Márton Árpád és Gaál András művészportréja, akikről szerzőnk az elragadtatás ünnepélyes hangjain nyílik meg: „… szeretnék most magasra emelkedni, és nagyon magasból – ha szabad ezt mondani: a Teremtő szemével nézni és gyönyörködni, hogyan születik valóban újjá az emberiség művészettörténete itt, Csíkszeredában”. Zsigmond Attila festői-grafikusi munkásságát értékelve pedig megjegyzi: „egyetlen nagy és mindig azonos erősségű áramkör sugárzása volt”. Akit kiemelten két írásban is méltat, Kádár Tiborról ezt írja: „Munkáinak sajátosan drámai ereje a racionális és az indulati elemek szétválaszthatatlan egybeforrottságából származik”. Majd újabb esszé jelzi a kolozsvári grafikai iskola Feszt László művészetének technikai bravúrosságtól áthatott vonulatát; itt Bardócz Lajos mellett a vonal valódi poétájaként is számon tartott, a Kriterion könyvkiadó egykori arculattervező grafikusával, Deák Ferenccel találkozhatunk; végül pedig az „új hullám” tragikusan korán eltávozott állhatatos sepsiszentgyörgyi művész prófétájáról Baász Imréről következnek elismerő szavak.
Egyetlen kiadványban félszáz esztendő művészeti kardiogramját rögzíteni, egyenlő a lehetetlenséggel. Ámde az a félszáznyi kötet, amely Banner Zoltán avatott tolla nyomán látott napvilágot, immár ott olvasható Erdély művészetének viharokkal dacoló emlékművén.
ÁRKOSSY ISTVÁN
(Megjelent a Magyar Napló­2017. augusztusi számában, köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta). Szabadság (Kolozsvár)

A parlamenttel végeztetnék el Tudorel Toader munkáját – Márton Árpád képviselőt kérdeztük
A PSD-ALDE koalíció megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását, ezért hozták létre a parlamenti bizottságot, amely célja hivatalosan „az igazságügyi törvények szisztematizálása, egységesítése és stabilitásának biztosítása”. A testület tagjával, Márton Árpád RMDSZ-es képviselővel interjúztunk.
Elkezdte működését az a parlamenti bizottság, amelynek feladata összehangolni az igazságügyi törvénykönyveket az alkotmánybíróság határozataival. A testület céljairól Márton Árpáddal, a bizottság RMDSZ-es tagjával beszélgettünk.
Főbb állításai:
Létezik egy „kommunikációs probléma” az igazságügyi miniszter és a kormánypártok között; a bizottság azért jött létre, mert a PSD megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását.
Módosításra szükség van, mert nap mint nap a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakait idéző visszaélésekre adnak lehetőséget.
Nem titok előtte, hogy a Btk. módosítását a közvélemény jelentős része összeköti Liviu Dragnea büntetőügyével. Megoldása: olyan küszöböt kell megállapítani a hivatali visszaélés kapcsán, amely nem alkalmazható a PSD elnökére.
– Mi lesz a feladata „az igazságügyi törvények szisztematizálására, egységesítésére és stabilitásának biztosítására” létrejött bizottságnak, amely a megnevezése alapján mintha az igazságügyet szabályozó törvényeket is célba venné?
– Két külön dologról van szó. Az Igazságügyi Minisztérium már dolgozik azon a három törvénytervezeten, amely az igazságügy működését szabályozza. A parlamenti bizottság az alap törvénykönyvek – nevezetesen a büntető törvénykönyv, a büntető eljárási törvénykönyv, a polgári törvénykönyv és a polgári eljárási törvénykönyv – módosításával foglalkozik, ezen belül is elsősorban az alkotmánybíróság döntéseivel. Több mint 100 cikkelyt vagy bekezdést találtak alkotmányellenesnek ezekben a törvénykönyvekben, illetve az ezekkel szoros összefüggésben álló más jogszabályokban.
– Hogyan fog dolgozni a testület?
– Két alegysége van a bizottságnak: az egyik a polgári résszel, a másik a büntető résszel foglalkozik. Az utóbbi a törvénykönyvek mellett az azokat módosító 2016. évi 18. számú sürgősségi kormányrendelettel foglalkozik.
– Milyen anyagból dolgoznak, mi a kiindulópont?
– A büntető törvénykönyvvel kezdjük, illetve a nyolc lényegi alkotmánybírósági döntéssel, amely a Btk.-ra vonatkozik. Ennél sokkal több alkotmányellenes cikkelyt találtak az eljárási törvénykönyvben – ott vették semmibe az emberi jogokat a legmesszemenőbben, amint tudjuk, és a 18-as sürgősségi rendelet még rátett egy lapáttal.
– Milyen értelemben?
– Például a rendelet megjelenéséig az eljárás az volt, hogy az őrizetbe vétel pillanatában közölték az illetővel, egy általa értett nyelven, miért foganatosítják ellene az ominózus intézkedést. Ezt a bekezdést hatályon kívül helyezte a Raluca Prună miniszter asszony. Amikor tehát egyesek azt állítják, hogy a tervezett módosítások visszavinnék Romániát a Ceauşescu-rezsimbe, a válaszom az, hogy már ott vagyunk. Annyi emberijog-tiprás, amennyi az elmúlt öt évben történt, csak a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakaiban volt. Nem mondom persze, hogy az ötvenes években vagy közvetlenül ’89 előtt nem volt rosszabb.
– Konkrétan milyen módosításokra volna szükség ön szerint?
– Mondok egy példát. Amikor valakit lehallgatnak, a bíróság előtt csak románul mutatják be a magyar nyelven lehallgatott párbeszédet, annak is csak azt a részét, amelyre a vádnak szüksége van, és hiába kéri a teljes felvétel meghallgatását, nemzetbiztonságra okokra hivatkozva megtagadják. Ez ma a gyakorlat Romániában. Ez ’89 előtti módszer. Egy másik dolog, amit szerintem sürgősen módosítani kell, hogy a bíró megakadályozhatja bármiféle bizonyíték perben való használatát. Például ha valakit gyilkossággal vádolnak, de ő bizonyítani tudná, hogy külföldön tartózkodott, a bíró mondhatja azt, hogy ez a bizonyíték nem érdekli, és nyugodtan el tudja ítélni gyilkosságért. A legnagyobb gond viszont az, hogy Romániában kizárólag feljelentések alapján el lehet ítélni valakit, holott még a jelenlegi törvénykönyvek is azt mondják, hogy szükség van más bizonyítékra is.
– Ez már az igazságszolgáltatás működéséhez tartozik. Amivel mellesleg ez a bizottság nem foglalkozik, holott mint az előbbi példa is mutatja, ezek a kérdések szervesen összefüggnek.
– Így van. Itt elsősorban két törvényt, a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint a bíróságok és ügyészségek működéséről szólót kellene módosítani. Mondok egy másik példát, ami sehol másutt nem fordul elő: az ügyész a bíró mellett ül a tárgyalóteremben. Az ügyész mindenütt a világon szemben ül a bíróval, az ügyvéd mellett. Nálunk az ügyész nem az ügyvéddel egyenrangú, hanem a bíróval. Egy ajtón jönnek be és mennek ki, és olykor még beülnek a tanácsterembe is megbeszélni a dolgok menetét. Ilyesmi talán csak Oroszországban fordulhat elő, nem beszélve természetesen a diktatúrákról.
– Visszatérek az előbbi kérdésre. Ha valakit el lehet ítélni kizárólag tanúvallomások vagy akár egyetlen tanúvallomás alapján, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, önök hiába módosítják a Btk.-t.
– Nálunk minduntalan rá kell erősíteni a törvényre, illetve arra, hogy a törvényt be kell tartani. A kérdés másik oldala pedig, ami ellen mindenki berzenkedik, az ügyészek és a bírák felelősségre vonása. Van ilyen, de kimerül egy „naná”-ban, már ha a kivizsgálás egy éven belül lezajlik. Ha három év múlva derül ki, hogy a bíró vagy az ügyész visszaélt a hatalmával, akkor elévül. Ez az egyetlen terület, ahol az elévülései idő a cselekmény elkövetésétől számított egy év. Ha valaki az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyomán mondjuk hat év múlva jelezné, hogy az ügyében hiba vagy éppen bűncselekmény történt, akkor az érintett ügyész vagy bíró tette már öt éve elévült.
– És a bizottság mégsem az igazságszolgáltatás működésével foglalkozik.
– Valóban volt olyan szenátor, aki a teljes jogrendre ki akarta terjeszteni a bizottság működését, de abban maradtunk, hogy a munkát a büntető törvényekkel, illetve legelőször is a Btk.-val kezdjük. A bizottság keddi ülésén az igazságügyi miniszter azt szorgalmazta, hogy csak a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított cikkellyel foglalkozzunk, a törvény egészére nézve ő majd bemutatja saját, komplex tervezetét. Amit senki sem látott! Lényegében azt mondta, hogy ne nagyon foglalkozzunk az egésszel, majd ő elintézi. Mi azon az álláspontunk vagyunk, hogy el kell kezdeni a munkát. Az a döntés született, hogy jövő hétig minden frakció benyújtja a cikkelyszerű javaslatait a Btk.-val, illetve a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított szakasszal kapcsolatosan.
– Az RMDSZ-nek van már egy megfogalmazott álláspontja?
– Van, de ne akarja most felolvastatni velem a szövegszerű javaslatainkat.
– Nem akarom, kérnék viszont példákat.
– Az egyik a halmazatban és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények szabályozása, ami lehetővé teszi jelenleg, hogy valakit például egyszerű lopásért huszonnyolc évre ítéljenek. A másik a kedvezőbb elbírálás elvének a szabályozása, ahol a megfogalmazás értelmezhető. Ezekről is benyújtjuk a konkrét javaslatainkat.
– Mikor lesz ebből új törvény, és egyszerre készül-e el a Btk.-t és a perrendtartást módosító tervezet?
– A bizottságnak 150 napja van, hogy benyújtsa a törvénytervezetet vagy tervezeteket, amely aztán bejárja a szokásos parlamenti utat. Szerintem jobb lenne egyszerre tárgyalni az egészet, de erről a testület a későbbiekben fog dönteni.
– Visszatérnék az igazságügyi miniszter álláspontjára. Megindokolta valamivel Tudorel Toader, miért kérte a parlamentet, hogy ne foglalkozzon a Btk. módosításával, és inkább hagyja a dolgot a szaktárcára?
– Ez egy 27 éves gyakorlat. Valahányszor megjelenik egy parlamenti kezdeményezés, a kormány rögtön elkezdi bizonygatni, hogy éppen dolgozik egy hasonló tervezeten, és a parlamentnek meg kellene várnia, amíg elkészül.
– De mintha ezúttal többről lenne szó. Nem érzékel egy politikai problémát is?
– De, van egy politikai és, hogy többet ne mondjak, kommunikációs probléma az igazságügyi miniszter és a kormánykoalíció között. A bizottsági ülésen ez kitüremkedett. Nem nagyon, de azért érzékelhető volt, hogy gyakorlatilag ez a bizottság is azért jött létre, mert a minisztérium nem lépett előre. Ha mégis megjelenik majd egy tervezettel, vagy esetleg a kormány sürgősségi rendelettel – ez a rossz szokása minden kabinetnek megvolt –, azt a parlament meg fogja vitatni. Mi azt szeretnénk, ha készülne egy jó és tartós jogszabály, amelyet az újraközlés után áttekinthető anyagként kezelhet bármely bíróság vagy állampolgár.
– Ha már a kommunikációs problémáknál tartunk. A híres-hírhedt 13-as sürgősségi rendelet óta valahányszor szóba kerül a büntető törvény módosítása, az is felmerül, hogy a parlament menteni akarja valakinek a bőrét. Ennek fényében nem tartaná ésszerűnek különválasztani a hivatali visszaélésről szóló vitát az összes többitől?
– Nem, és megmondom, hogy miért. Először is a hivatali visszaélésről szóló 297-es cikkelyre vonatkozó alkotmánybírósági döntés óriási zavart okozott az igazságszolgáltatásban, nagyon sok bíróság úgy értelmezte, hogy a cikkely már nincs hatályban. Másodszor, amikor valakin semmilyen más fogást nem találnak, akkor előrángatják a hivatali visszaélést, ami úgy van megfogalmazva, hogy nemigen kell rá bizonyíték. Több száz ilyen per van terítéken, például a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumé. Itt nem arról van szó, hogy mi történik Dragneával, hanem hogy mi van ezzel a bűncselekménnyel, amely elsősorban a volt kommunista államokban létezik, és a zavaros megfogalmazása révén politikai leszámolásokra alkalmas.
– Mégiscsak fontos, hogy mi történik Liviu Dragneával, ha felmerülhet, hogy a hivatali visszaélés tényállásának módosításával megúszhat egy bírósági eljárást.
– A megoldás egyszerű: olyan küszöböt kell megállapítani, hogy a törvénymódosítás Liviu Dragnea ügyét ne befolyásolja. Szőcs Levente / maszol.ro

Havazás előtt Borospatakán
Az idén a szokásosnál egy héttel korábban nyitotta meg kapuit a művésztelep Borospatakán. Így a csíkszeredai Szász házaspár, István és Marika működtette népszerű skanzen alkotó vendégei még azelőtt hazautaztak, mielőtt a Gyimesekben lehullott volna az októberben szinte menetrendszerűen érkező első hó. Különleges látvány, amikor a völgy fölött a zöld meredeket befedi a fehér lepel, a festők, grafikusok, szobrászok, fotósok, díszítőművészek azonban nem hiányolták, a ragyogó ősz annyi egyéb ihlető élményt kínált, hogy azok közül is nehéz volt választani. Egy hét, tíz nap hamar eltelik, ezt a szobrászművészek tapasztalják meg a leginkább, mennyiségileg nem lehet akkora teljesítményt nyújtani, mint amennyit szeretnének. De aki nyomon követhette őket, láthatta, mindent megtettek, hogy az alkotói termés minél gazdagabb és a lehető legjobb legyen. Nem is lehetett hibát találni benne. Az október 3-i zárókiállításon a két méltatónak, Banner Zoltán művészettörténésznek és Nagy Miklós Kund művészeti írónak igazán bőven volt mit kiemelnie.
Harminc művész állított ki legalább két munkát, a tábor két művészeti irányítója, a kiállítást megrendező Gaál András és Márton Árpád ismét remekelt, amikor a képeket, szobrokat, textíliákat, tűzzománcokat, fotókat elhelyezte, hiszen ha közös volt is az ihletforrás, minden résztvevő más-más stílusban dolgozó, öntörvényű, erős művészegyéniség, nem egyszerű a műveiket úgy összehangolni, hogy azok ne egymást zavarva, hanem kisugárzásukat megőrizve fokozzák az összhatást, erősítsék a műegyüttes üzenetét. A művésztelepnek megvan a törzsgárdája, ők nagyon ritkán hiányoznak a névsorból, de a házigazdák nem feledkeznek meg a fiatalításról sem. Az idősebb mesterek mellett most is dolgozott Borospatakán néhány újabb fiatal, az egyensúly ilyen tekintetben se billent meg. De az életkornak mintha nem is lenne jelentősége, olyan lendülettel kapcsolódnak be a munkába a korosabbak is. A közösségi szellem kihangsúlyozottan van jelen a művésztelepen. A köztudott gyimesi tenni akarás az alkotótáborra is jellemző, a teremtés szelleme élénken érzékelhető a művésztelepen, és kilenc év teltével nyugodtan elmondható, hogy a skanzenben összpontosult szellemi, művészeti pezsgés jótékonyan terjed át az egész tájegységre.
A stílustörekvések, műfajok, témák sokaságából az idén talán a szakralitás került ki győztesen. A telepen épült kis kápolna mind szebb lesz általa. Bráda Tibor, Egri István pompás üvegfestményei, Kádár Tibor nagyszerű Stáció sorozata a kortárs művészet kis gyöngyszemévé alakítja a templomot. Szent István, Szent László, Szent András portréja, egyéb szakrális fogantatású alkotások mellett nyilván számos más jellegű munka hívta fel magára a figyelmet. A népélet, a vidék szépsége, megannyi helyi sajátosság ihlette a táborlakókat. Kitartás és erőpróba tekintetében a szobrász Ferencz Ernő vitte el a pálmát, egy hét alatt elkészült faragott fakompozíciója valóban csúcsteljesítmény. Szepessy Béla míves óriásmetszete, a Tükör által homályosan ugyancsak kiérdemelte az egyöntetű elismerést. Ezt hozta magával a nyíregyházi grafikus, a táborban ilyen grafikai megoldásokra egyelőre nincs lehetőség, a művész érdemei ettől nem csökkennek. Keményen, teljes odaadással, a legjobb színvonalukra hangolódva dolgoztak a művésztelep marosvásárhelyi vendégei, Bandi Kati, Csíky Szabó Ágnes, Hunyadi László és Bálint Zsigmond is. Mindannyian nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy erre az idei tárlatra is sokáig emlékezzen a közönség. Az elmélyült összbenyomást hatványozottan tetézte a záróeseményen a gyimesi férfikórus műsora. Rendkívüli élményt nyújtott. Egyben azt is előrevetítette, hogy máris lehet gondolkozni, mi lesz jövőre a tizedik, jubileumi táborozáson. Biztosak lehetünk, hogy Szászék, akik mindenre figyelve éltetik ezt az értékteremtő, fontos „intézményt”, idejében és teljes képességükkel felkészülnek rá. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

Tárlat a sokszínűség jegyében
Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza és Zsigmond Márton művészek képeit tekintheti meg a nagyérdemű. A kiállított anyagot Túros Eszter méltatja.
A magyar festészet napjának ünnepre hangolt képei a generációkon átívelő folytonosság látszatát keltik, a sokszínűségben kirajzolva egy olyan festői történetet, amelyben a képek feltétlenül összekapcsolhatók, egymást erősítik, egyfajta időbeli kontextust is teremtenek egymásnak. Érdekes, hogy kik hogyan vesznek részt egy ilyen együttműködésben, amelyben a festészeté a főszerep, de a részvétellel egyfajta közösségvállalás, valamiféle azonosulás is történik. A mostani tárlat, úgy tűnik, valóban ünnepre hangolt. Festői reflexiók, mai szemszögek művészettörténeti horizontban. Legyenek akár évezredes távlatokat nyitó szín- és formatörténések, ahol jelen van ugyan a figurativitás és van a képeken történet és közös múlt, kitapintható felületek, plasztikai mélységek, a viszonyulás módja mégis oldja mindezt. Bacchus vagy Európé elrablása úgy válik felismerhetővé, hogy a figurákat rögtön felülírja, átírja a festőiség, a gesztus vagy a transzparencia.
A festői dimenziók másfajta mélységeket is bontanak. Van, aki elemző módon közeledik, úgy bontja elemeire a látványt, úgy ragadja meg a formákat, hogy már-már elveszíti azokat. Megpróbál a felület, a fecsegő felszín mögé nézni, úgy próbálja megtalálni az összhangot, hogy megkeresi a formák geometriáját, ezekben leli meg, és ezekből szerkeszti újra, impresszív módon, a látványt. A geometria lehet egyfajta ürügy is, játéklehetőség, amelynek keretei, vonalai közt a színek főszerephez juthatnak. Lecsupaszítva, egyszerűsítve, a színek egymásmellettisége, együtt vibrálása, optikai hatásai bűvölnek el.
Máskor, a konkrét, nemcsak kiindulópont, hanem alfa és ómega – a kornak arca van, formája, sajátos festőisége. Akár a legegyszerűbb formák, tárgyak is magukban hordozhatják annak lehetőségét, hogy olyan festői világokat hívjanak elő, amelyek, egyszerűségük ellenére filozofikus dimenziókat nyitnak.
Úgy lépünk be a Lélek kapuján, hogy elbűvöl egy-egy táj melegsége, mozgásba lendít egy városi felülnézet, úgy merülünk el a nejlonzacskók keretbe szorított, már-már fotorealista látványában, vagy válunk részeseivé egy-egy szürreálisan spontán és intim pillanatnak, úgy sodorhat magával egy-egy festői lendület, hogy közben megtörik a fény, a színek, árnyalatok elkülönülnek, kaleidoszkóp-szerűen bomlik elemeire a látvány – így hozva felszínre festői minőségeket. Az „anyag rejtett lelke” válik megközelíthető.
A sokféleség természetes állapot, hiszen itt mindenki a saját útját járja, nagyon eltérő kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Annak ellenére, hogy nem egy szigorú koncepció mentén szerveződnek a magyar festészet napja alkalmával szervezett kiállítások, talán a mostani kiállítás is jó példa arra, hogy izgalmas és gazdag tárlat kerekedhet ki azáltal, ha egy évben egyszer, egy ünnep erejéig egy fedél alá kerülnek ezek a különböző festői világok. Hargita Népe (Csíkszereda)

Márton Árpád: az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
A Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában – jelentette ki keddi politikai nyilatkozatában Márton Árpád parlamenti képviselő.
Az RMDSZ politikusa beszédében felidézte: Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta. „Ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – jelentette ki.
Márton Árpád kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amelyekkel a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában. Emlékeztetett: 1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Márton Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. maszol.ro

Az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
„Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta, hiszen ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – mutatott rá Márton Árpád október 24-én politikai nyilatkozatában.
A Kovászna megyei parlamenti törvényhozó beszédében kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amikor a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában: „1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Ebben az évben minden olyan iskola, ahol magyar tannyelven zajlott az oktatás,  román tannyelvű iskolákba lett besorolva.”
Márton Árpád továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

Búcsú Antal Imrétől
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
... (Kányádi Sándor)
Vajon Antal Imre földi – élő óhaja – alkotói lelke, szelleme kívánt-e éltében mást, mint a Tatros-völgyében, a Gyimesek földjében az örök nyugodalmat.
Ki volt Ő?
Egy kor áldozata? Egy igazságtalan elbírálás sunyítása? Igen, ez egy kor értelmezése nem a tehetségről, a tudásról, hanem a hovátartozásról.
Egy serdülő ifjú lelke és jövője!?
Veszítettem, de az élet földhöz vágott labdája mindig felém pattant.
Szembenéztem a holnappal, és mi maradt: a hit, az élni és alkotni akarás.
Vállaltam mindazt, amivel a túlélést és a mindennapokat megéltem. Dolgoztam, és valami belső sugallat azt diktálta: a tied lesz a holnap. Ez az üzenet átsegített, és egy új világot, az én világomat tárta elém.
A végtelen hegyek csendje-morajának örök visszacsengő mondáiban-meséiben kialakult lelkemben a saját Énem.
Feltettem sokszor magamban: Antal Imre, Te végül is ki vagy?
Most, hogy Imre barátunk átlépted a végtelent és a Gyimesi-havasok horizontvonalát, bizonyságul a kék égre íródik neved: „a Gyimesek festője és grafikusa”, a csodálatos nevelő, a vidék nemzetközi zászlótartója.
A csend, a nyugalom példája voltál. Isten nyugalma és a szeretet áldja lelkedet, lényedet és az egész munkásságodat!
Isten veled!
Márton Árpád
[Antal Imre /Gyimesfelsőlok, 1944. febr. 24. – Gyimesfelsőlok, 2017. október 29./] Hargita Népe (Csíkszereda)