Szakrálissá változott terek Csíkszeredában
Sok látogató számára lelki feltöltődést jelentett a Mária-tisztelet sokszínűségét bemutató kiállítás, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum hozott létre. A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben című tárlatot július végétől szeptember 20-ig lehetett látogatni.
Megfelelő helyszíne volt a kiállításnak a Csíki Székely Múzeum, sok látogatót vonzott a tárlat, olyanokat is, akik ritkán fordulnak meg a múzeum rendezvényein. A több mint harminc helyről összegyűjtött több száz tárgyat itt tudták szakszerűen bemutatni.
„Mindig nagy kihívást jelent, amikor műtárgyi anyagból készül egy kiállítás, hogy miként rendezzük, hogyan installáljuk, hogy biztonságban is legyenek és mutassák is a szépségüket. A Mária-kiállításon nagy értékű tárgyak voltak láthatók, biztonságban, megfelelően megvilágítva. Ezek a tárgyak sosem voltak így együtt láthatók, egymást erősítették” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. Elmondta, a Munkácsy-kiállítás óta nem tapasztalták azt, hogy idősebb, vidéki asszonyok jelenjenek meg nagy számban egy kiállításon. Nagyon sokan a vasárnapi mise után tértek be, illetve az egyházi ünnepeken is megnőtt a látogatók száma. „A katolikus egyház folyamatosan hirdette a kiállítást a templomokban, a hívek el is jöttek megnézni. Nem gyakori múzeumlátogatók ők, viszont nagyon megérintette őket, amit láttak, és ezt le is írták a vendégkönyvben.”
A kiállítást közel hétezren tekintették meg, olyan nap is volt, amikor négyszáz látogató tért be e célból a múzeumba. Érkeztek látogatók az ország minden részéből és még határon túlról is. A kiállítás vendégkönyvét lapozgatva sok olyan bejegyzés található, amelyben a Szűzanyának mondanak köszönetet, vagy hozzá könyörögnek a család, a népünk megmaradásáért, vagy éppen azért, hogy az illetőnek sikerüljön a vizsgája. „Megható és felemelő dolgokat írtak bele, érződik, ahogy átélték az egész kiállítást. Az az ember érzése olvasva ezt a vendégkönyvet, mint hogyha átalakultak volna a Mikó-várnak ezek a termei szakrális terekké, valahogy olyan érzés kerített sok látogatót a hatalmába, mintha templomba lépett volna be. Sokan a Szűzanyának kérik a segítségét, vagy köszönnek meg dolgokat. Nagyon ritkán tapasztalunk ilyet, hogy ennyire megérintse egy kiállítás lelkileg az embereket” – mondta Gyarmati.
Márton Árpád kiállítása
A múzeum Kossuth utcai galériájában október 1-jén a Ferenc S. Apor által rendezett Caffart kiállítás nyílik meg, a Mikó-vár öt termében pedig október 3-án tárlat Márton Árpád munkáiból. A város és a múzeum ezzel a kiállítással tiszteleg a 75 éves csíkszeredai művész előtt. Márton Árpád munkáiból álló kiállítás 25 éve nem volt a múzeumban.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Hetvenöt éves Márton Árpád festőművész
Ünnepre készül Csíkszereda: Márton Árpád festőművész munkáiból nyílik szombaton délután 5 órától jubileumi kiállítás a Csíki Székely Múzeumban.
A művész október 6-án ünnepli 75. születésnapját, ebből az alkalomból készít egyfajta összegzést munkáiból Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Csíki Székely Múzeum. Erről számolt be szerdán sajtótájékoztatón Márton Árpád, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója és Kozma Mária, aki az esemény alkalmából megjelenő két kötet szerkesztője.
Gyarmati Zsolt úgy véli, ez a tárlat méltó módon zárkózik fel a Szárhegy 40 és a Mária-tisztelet Erdélyben nagy kiállítások sorába. A múzeum egyfajta adósságot is leró a művésszel szemben, hisz a Mikó-várban 25 éve nem volt Márton Árpádnak kiállítása.
A Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában, Kozma Mária szerkesztésében jelenik meg a kiállítás katalógusa, valamint egy, az ünnepelt könyvillusztrációit tartalmazó album. A katalógusban helyet kap Antal Attila és Gyarmati Zsolt köszöntőbeszéde, Sarány István interjúja Márton Árpáddal, életrajzi adatok, a művek, a kiállítások, a díjak szerepelnek benne, minden, ami egy kicsi betekintést nyújt Márton Árpád művészi életpályájába – mutatta be Kozma Mária. A Pallas Akadémia és a Csíkszereda Kiadóhivatal közös kiadásában jelenik meg az Illusztrálta: Márton Árpád című kötet, amelynek egyik érdekessége, hogy a művész illusztrációiból azokat válogatták össze, amelyek erdélyi versekkel, klasszikus magyar költőkkel kapcsolatosak.
A kiállítást maga Márton Árpád rendezte. Rámutatott, a kiállítás külön alkotás, az mindig egy mű. A festmények mellett a művész könyvillusztrációiból is látható majd válogatás, a közel 120 kiállított alkotásból csupán 11 nincs a festő tulajdonában. A legkorábbi festménye, ami itt látható lesz, 1954-ből való. Elmondta, 1964-ben került Csíkszeredába, és ha újra választania kellene, ismét ezt a helyet választaná, mert ennél jobb közeget nem találna. „Amit cselekedtem, azt próbálom a kiállításon megmutatni” – összegzett.
Az ünnepélyes megnyitón Antal Attila alpolgármester köszönti az egybegyűlteket. A kiállítást Banner Zoltán nyitja meg, házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, közreműködik Györfi Erzsébet népdalénekes.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Márton Árpád 75
Két ünnepi könyv
Márton Árpád egy interjúban megfogalmazta a művészeti kiadványok célját: az alkotásokat el kell juttatni a közönséghez, mert az irántuk való érdeklődés függvénye lehet az alkotó művészeti hitvallásának is.
A kiállítások általában behatároltak, ritka a gyűjteményes kiállítás, ami átfogó képet ad a művész pályaképéről, életútjáról. Ha az elmúlt egy hónapra gondolok, úgy látom magam előtt Márton Árpádot, mint aki lót-fut a műterme, a múzeum, a nyomda és a szerkesztőség között. Készíti, készítjük az ajándékot a művész hetvenötödik születésnapjára. Kiállítás és könyv születésnapi meglepetés kellene hogy legyen a művésznek, de ez kivitelezhetetlen. Nem surranhattunk be a műterembe fotózni a katalógushoz, nem hozhatjuk ki a képeket a tudta nélkül… így aztán ő rendezi a mintegy százhúsz alkotást a Csíki Székely Múzeum öt kiállítótermében. Mint mindig, most is ő ajándékoz meg bennünket. Ezalatt a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó a Gutenberg Nyomda segítségével két könyvet is készít az ünnepre.
A Csíkszereda Kiadóhivatal katalógust, ami hamar túlnő a műfaji kereteken, album lesz belőle. A szöveges rész két köszöntőt tartalmaz: Antal Attila alpolgármester és Gyarmati Zsolt tollából, aztán olvashatunk benne rövid idézeteket műelemzésekből, vallomásokat a művésztől, életrajzi adatokat jelzésszerűen. A szöveges rész legfontosabbika az a mélyinterjú, amit Sarány István készített Márton Árpáddal: összefoglaló a művészi pályaképről, életútjáról közéleti személyiségként, tanárként, a családról, ami biztonságos és szerető háttérként mindig ott volt, segített. A kérdésekre adott válaszokban, vallomásaiban nyilvánvaló a közösségi elkötelezettség fontossága, meghatározó ereje.
Ez ível tovább a másik könyvhöz is, ami a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia közös kiadásában jelent meg: Illusztrálta Márton Árpád. A 75 éves művész 75 rajzát tartalmazza, válogatást jeles költők Erdély-verseihez: Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Jékely Zoltán, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Sík Sándor, Vári Attila, Bogdán László, Farkas Árpád. Manapság egyféle divat élcelődni az úgynevezett "erdélyi lélek" fogalmán. Ez a könyv bizonyítja, hogy márpedig van, létezik és sokunk számára fontos. Nehéz megmagyarázni, de meg lehet énekelni versben és le lehet rajzolni.
A két szép könyv a csíkszeredai Gutenberg Nyomda lelkiismeretes, szakmailag elhivatott munkáját dicséri.
Isten éltesse Márton Árpádot!
(Elhangzott 2015. október 3-án a Csíki Székely Múzeumban, Márton Árpád jubileumi kiállításának megnyitóján.)
Kozma Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Velünk élő történelem
Akik meghaltak a szabadságért
Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog.
– Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett.
A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket.
Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson.
Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét.
Előre, budai srácok
Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket.
Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató.
A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg.
A székely szabadság még nem jött el
Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott.
A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult.
Kézdiszék is lerótta kegyeletét
Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt.
Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél.
Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni.
A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Emlékjelhagyás Kézdialbisban
Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Alkotmányossági óvást terjesztett be az RMDSZ a levelezéses voksolás törvénye ellen
Óvást terjesztett az alkotmánybíróság elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti képviselőházban múlt héten elfogadott, a külföldön élő román állampolgárok levélben történő voksolását lehetővé tevő törvény ellen – derült ki a szövetség keddi hírleveléből.
„A törvény továbbra is számtalan aggályt vet fel a szavazat titkosságára, megszervezésére vonatkozóan. Mindezek mellett a választási csalásra is lehetőséget ad (...) Nem fogadhatjuk el, hogy a következő választásokat a szabálytalanság és a csalás gyanúja árnyékolja be egy rosszul kidolgozott törvény miatt" – idézte a hírlevél Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
Az RMDSZ a – Ponta-kormányban részt vevő – Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és más pártok képviselőinek támogatásával gyűjtötte össze az alkotmányossági óváshoz szükséges aláírásokat. Románia alaptörvénye szerint 50 képviselő vagy 25 szenátor aláírása szükséges ahhoz, hogy egy kifogásolt, a törvényhozás által elfogadott jogszabály ellen óvást lehessen benyújtani az alkotmánybíróságon. Az RMDSZ képviselőházi frakciója 17, szenátusi frakciója pedig 8 tagú. Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes, aki az RMDSZ képviseletében részt vesz a választási törvényeket kidolgozó parlamenti különbizottságban, korábban az MTI-nek elmondta: a levélben való szavazás jelentősen torzítja majd a választások eredményeit, hiszen így a levélben leadott szavazatok egy része nem a külföldi választókerületben eredményez mandátumokat, hanem a visszaosztás után az ország különböző megyéiben, adott esetben a magyarlakta térségekben.
Az RMDSZ szerint a törvény nem garantálja a voksolás titkosságát.
A jogszabályt a parlament mindkét háza nagy szavazattöbbséggel elfogadta, hatályba lépéséhez csak az államfő aláírására van szükség. A törvényt sürgősségi eljárással szavazták meg, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak.
A jelenlegi parlament mandátuma 2016. december 19-én jár le Romániában. A következő választásokat jövő év november végére vagy december elejére írhatja ki az államfő.
Az alkotmánybíróság kedden közölte, hogy november 18-án tárgyalja az RMDSZ óvását. MTI
Erdély.ma

Egy „géppuskás” fél évszázada (Születésnapi beszélgetés Márton Árpád festőművésszel)
Szülőfalujában, Gyergyóalfaluban ő volt a „géppuskás”, mégis szinte lemaradt élete álmáról, hiszen apjával épp „erdőlt”, amikor arra jártak a tehetségkutatók. A hetvenöt éves Márton Árpád festőművész csak a monumentális festészetet hiányolja sok korszakot felölelő művészi pályájából.
– Mondja meg őszintén, hogyan viszonyult annak idején szülőfaluja a festészeti „bolondériájához”?
– Mi tagadás, nem nézték jó szemmel arrafelé, ha valaki képzőművésznek vagy festőnek tanult.
Cóválták erősen a fejüket, mondogatták is édesapámnak: hogyan adhattad a fiadat ilyen bolond pályára, mi lesz így belőle? Már Marosvásárhelyre jártam a művészetibe, amikor egyszer elpanaszoltam kedves tanáromnak, Nagy Pálnak, hogyan vélekednek a falumban erről a dologról. „Amikor legközelebb megint faggatnak, mi akarsz lenni, mondd azt, hogy lovas tengerész!” – tanácsolta ő. Így is lett, amikor megint megkérdezték, mi leszek, ha felnövök, gondolkodás nélkül rávágtam: lovas tengerész. Édesapám bökdösött is az ostor nyelével, hogy hallgassak, de a falubeliek egyetértően bólogattak: „Na, az egy jó mesterség!”
– Akkor mégis kinek akadt meg a szeme a tehetséges gyermeken?
– Elsősorban édesapámnak, aki műbútorasztalosként maga is művészetszerető és -pártoló ember volt. Nekem soha nem kellett megküzdenem az atyai szigorral, ha rajzolni vagy festeni akartam. Ez nem feltétlenül a mezőgazdasági munka alóli felmentést jelentette, azt viszont igen, hogy mindig a nyakamban volt a festőállvány, valahányszor a mezőre indultunk. Úgy is hívtak a faluban, hogy a „géppuskás”. A klasszikus tehetségkutatásról amúgy lekéstem, éppen fáért voltunk az erdőn édesapámmal, amikor a vásárhelyi iskola képviselői Alfalván jártak. Nagyon elszomorodtam, de aztán mégis összegyűjtöttük a munkáimat, s odaadtuk a helyi iskolaigazgatónak, hogy juttassa el Marosvásárhelyre. Végül a pótfelvételin jutottam be, s végeztem egy kilencfős osztályban többek között Plugor Sándor, Gergely István és Gyenge Júlia társaságában. Nem voltam még egészen tizennégy éves, amikor végérvényesen elszakadtam szülőfalum paraszti közegétől. – Az ötvenes évekről beszélünk, a kőkemény kommunizmus korszakáról. Mennyire szivároghattak be az iskolába a kor nagy művészeti áramlatai?
– Hiánytalanul! Ott volt nekünk a szomszédban, a kultúrpalotában a Bernády-gyűjtemény, oda szabad bejárásunk volt. Számunkra egy kis Louvre-ot jelentett. Korabeli képeimen egyértelműen felismerhető a Paál László-, a Munkácsy-hatás, mert hát valahonnan mindig elindul az ember. A diplomamunkámhoz készített előtanulmányok viszont már egyértelműen a plein air, a nagybányai iskola stílusjegyeit viselik.
– Az egyetem után mégis Csíkszeredát választotta. Mivel magyarázza azt a döntést?
– A választásban közvetve egyik kolozsvári mesteremnek, Miklóssy Gábornak volt nagy szerepe. Ő ugyanis már a negyedik év végén figyelmeztetett bennünket: „Úgy készüljenek, hogy maguk nem nagyon maradnak Kolozsváron. De ha majd valahová megérkeznek, ott mihamarabb kiállítást kell rendezniük, hogy bebizonyítsák: képzőművészek, nem csupán holmi olcsó rajztanárok!” Nekem ugyan akár lehetőségem is lett volna Kolozsváron ragadni, tanársegédként marasztaltak, én mégis Csíkszeredát és a mai Márton Áron Gimnáziumot választottam rajztanárként. Remek befogadó közegre találtam, egy hónapon belül be is mutatkoztam egy kiállítás keretében, hetven munkával jelentkeztem, s attól kezdve valóban festőként tekintettek rám. Azzal az alkalommal ismertem meg Nagy Imrét is, aki mindjárt vásárolt tőlem két portrét a múzeum számára. Imre bácsi minden évben meglátogatott bennünket, fiatal művészeket, számon kérte megvalósításainkat, tiszteletét tette a családban is.
– Milyen mértékben látszott az út, amelyen művészként haladni kívánt?
– Újra csak Miklóssy Gábort kell felidéznem, aki kemény, roppant szigorú ember volt, és akinek mi, növendékei rengeteg hálával tartozunk. Olyan mesterségbeli tudással és általános műveltséggel látott el bennünket, amit a későbbiekben bármikor elő lehetett venni. Egyetlen dologra intett igazán: hallgassuk meg tanácsait, de saját ösvényünket magunk tapossuk ki, döntéseinket pedig magunk hozzuk meg. Ötöd-hatodévesen a lázadók közé tartoztam, akik elszakadtak az ő stílusától. Többször is megkérdezte tőlem egy-egy munkám láttán: és hiszi, amit csinál? Ha az ember igazán magának készítette ezeket a munkákat, mi mást válaszolhatott volna, mint hogy igen, hiszem… Tanárként is igyekeztem hasonló szellemben viszonyulni a növendékeimhez. Azt tartottam, hogy a legcsekélyebb mértékben, akár távoli utalással sem szabad eltántorítani őket saját, kirajzolódó útjuktól, csak az egyéniséget nevelhetjük. A festészetnek is megvannak a sajátos, de elsajátítható „nyelvtani” szabályai. Amíg ezt a diákok megtanulják, addig szükség van ránk, tanárokra, mesterekre. A mesterségbeli tudást mindenképp el kell raktározni, aztán hogy ki-ki hogyan játszik vele, már egyéniség kérdése. A szabályok ismerete nélkül azonban nincs játék.
– De mit kezdhetett egy művész a kommunizmus sajátos szabályaival?
– Annak idején a tartományi, majd a megyei kiállításokra beküldött munkáinkat nagyon kemény szakmai szempontok szerint bírálták el, a zsűri tagjait általában Bukarestből és a Hargita környéki megyékből válogatták. Egy idő után már nem kizárólag szakemberek tartoztak ezekbe a testületekbe, hanem a pártbizottság kultúrpropagandáért felelős emberei is. Hamar rájöttünk, hogy ezt valamiképpen ki kell és lehet játszani. Miután a hatalom akkoriban a szocreál stílus művelésére, a szocreál eszmény tematikus ábrázolására kötelezett, úgy próbáltunk eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, hogy beraktuk egy kalapba a képzőművész szövetség tagjainak névsorát, aztán kihúztunk három-négy nevet, nekik kellett a következő esztendőben megtölteni a „szocialista szent falat”. Ez a vetésforgó majdnem a rendszerváltásig működött, így ’89 végén nem tudtunk egymásra mutogatni, hogy te kiszolgáltad a rendszert. Az én képeim közül többet is visszadobott a zsűri, de ki bánta. Jót mulattam magamban az egyik, a szűrőn átment képem, a Zászlótartó modellválasztásán is. Az egyik üknagyapám zászlós volt Gál Sándor ’48-as seregében, négy év múlva derekára csavarva hozta haza a szabadságharc zászlóját. Azzal a zászlóval avatták fel hajdanán Nyergestetőn az emlékoszlopot, s talán ma is meglenne, ha valaki nem árulja be a családot, és 1938-ban a román csendőrök nem égetik el. Ez a kép emlékezés az ükapámra.
– Műveinek színvilága, az alkalmazott technikák változása, a figuratív ábrázolás helyett a szimbólumok előtérbe kerülése egy fél évszázados alkotói pálya kanyarjai. Elégedetten vagy némi hiányérzettel szemléli ma az alkotásait?
– Többnyire elégedetten, de a monumentális festészet fájdalmas módon kimaradt az életemből, pedig mindig vágytam rá. A csíkszeredai millenniumi templom altemplomában festhettem néhány éve egy oltárképet, no meg a csíkszeredai kultúrház fríze jelenti a kevés kivételt. Pedig nagy felületeket, falakat szerettem volna betölteni, egész sor olyan alkotásom van, amely a monumentális festészetre utaló jeleket visel. Ez a hajó azonban a koromnál fogva is elment, immár fizikai korlátokról is beszélhetünk. De egy más jellegű hiányérzetem is van. Láttam Román Viktor bukaresti műtermét, mielőtt 1968-ban végleg elment Párizsba, a Cantata Profana félkörben ülő szarvasainak gipszbe kiöntött modelljét, amelyet Viktor távozása után összetörtek. Semmiért nem adnám, ha azt a szobrot valamelyik városunk főterén bronzba öntve láthatnám.
– Kétségtelenül hűséges típus, hiszen a hatvanas évek derekán megérkezett Csíkszeredába, s azóta sem mozdult onnan. Soha nem kellett ellenállnia szirénhangoknak?
– Mindig úgy éreztem, hogy Szeredában a képzőművészet mennyországában élek. Igazából egyetlen alkalommal ért olyan csábítás, amin egy kicsit elgondolkodtam: 1968-ban Király Károly személyesen hívott Sepsiszentgyörgyre. Nem csábultam el, de soha nem tagadtam: úgy tartom, hogy Háromszéken, Szentgyörgyön a szellemnek fundamentuma van. Mindig sokkal nyitottabb volt a kultúra, a tudományok iránt, mint a szorosan vett Székelyföld bármely másik városa. A Székely Nemzeti Múzeum léte és régisége, minden, amit összegyűjtött Székelyföldről, Gyárfás Jenő, Barabás Miklós szelleme mind-mind erre utalnak, ezt erősítik. A tömeg pedig mindig próbálta utánozni, amit a kastélyok és kúriák rendszere üzent. Olyan az a talaj, hogy bármikor lehet ültetni bele. Az újra, a 21. századra való nyitás, odafigyelés
tekintetében pedig a holnapot is Szentgyörgyön látom.
Csinta Samu
Márton Árpád
A Csíkszeredában élő festőművész Gyergyóalfaluban született 1940. október 6-án. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte 1958-ban, majd 1964-ben Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Rajztanárként kezdett a Matematika-Fizika Líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban. Legismertebb, kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Gaál Andrással együtt a csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos hazai egyéni kiállítás mellett részt vett külföldi csoportkiállításokon többek között New Yorkban (1974), Barcelonában (1976), Krakkóban (1977), Nürnbergben (1980), Washingtonban (1988), Párizsban (2000) és Budapesten (2015). A 75. születésnapja alkalmával összeállított életműtárlata december 5-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotmányos a levélben történő szavazás
Nem ütközik alaptörvénybe a külföldön élő román állampolgárok levélben történő szavazását lehetővé tevő törvény – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
A képviselőház által október 28-án megszavazott jogszabály ellen az RMDSZ és a Călin Popescu-Tăriceanu volt kormányfő vezette, a két héttel ezelőtt lemondott Ponta-kormányban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nyújtott be óvást a taláros testülethez, arra hivatkozva, hogy nem garantálná a voksolás titkosságát, és diszkriminatív a belföldi szavazókkal szemben.
Kelemen Hunor a kifogás előterjesztésekor úgy vélekedett, a törvény számtalan aggályt vet fel a szavazat titkosságára, megszervezésére vonatkozóan, ugyanakkor szerinte a választási csalásra is lehetőséget ad. „Nem fogadhatjuk el, hogy a következő választásokat a szabálytalanság és a csalás gyanúja árnyékolja be egy rosszul kidolgozott törvény miatt" – hangoztatta a szövetségi elnök.
Kelemen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) november 7-i ülésén „buta vádaknak" nevezte azokat a – többnyire a román és magyar sajtóban megjelent – véleményeket, miszerint az RMDSZ azért ellenzi a levélszavazást, mert a külföldi románok nagyobb arányú részvétele esetén nehezebben tudná átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. „Ötszázezer, külföldről érkező szavazat esetén nekünk 25 ezret kell biztosítanunk belföldről és külföldről, hogy az 5 százalékos arányt megtartsuk, de ezt meg tudjuk csinálni" – jelentette ki akkor a politikus.
Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes – aki az RMDSZ képviseletében részt vett a választási törvényeket kidolgozó parlamenti különbizottságban – a jogszabályról rendezett végszavazást követően elmondta: a levélben való szavazás jelentősen torzítja majd a választások eredményeit, hiszen így a levélben leadott szavazatok egy része nem a külföldi választókerületben eredményez mandátumokat, hanem a visszaosztás után az ország különböző megyéiben, adott esetben a magyarlakta térségekben.
A jogszabály – amelyet a parlament mindkét háza nagy szavazattöbbséggel fogadott el – egyelőre csak arra ad lehetőséget a hivatalosan külföldön élő románok számára, hogy a parlamenti választásokon szavazzanak levélben. Az érintettek előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz.
A szenátuson átment változat még az európai parlamenti és az államfőválasztás esetében is előírta a levélben voksolást, a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára azonban ezt kiiktatták a szövegből. Ugyancsak a PSD előterjesztésére került ki a jogszabályból az a passzus, amely lehetővé tette volna a levélben szavazók online feliratkozását a választói névjegyzékbe.
Az alkotmánybíróság szerdai egyhangú határozata nyomán a törvény hatályba lépéséhez csak Klaus Johannis államfő aláírására van szükség. A levélszavazás módszere már alkalmazható lesz a jövő évi, várhatóan november végén vagy december elején rendezendő törvényhozási megmérettetésen. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében ugyanis a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak, de a jelenlegi parlament mandátuma csak 2016. december 19-én jár le.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„Alkotótestvérek” kiállítása
A Transylvanian Art Group (TAG) képzőművészeti kiállítását nyitották meg szombaton a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
„Négy évvel ezelőtt alakult csapatról van szó, akiket nem feltétlenül a közös művészi koncepció, a közös küldetés tart össze. Ők az 1990-ben újraindult csíkszeredai művészeti oktatás első végzős generációjához tartoznak majdnem mindannyian, akiket Márton Árpád tanár úr tanított” – mutatott rá a megnyitón Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
A kiállítást Márton Árpád festőművész nyitotta meg, majd egy 1994-ben létrejött kiállításról készült kisfilmet is levetítettek. Márton Árpád, a csoport tagjainak tanára alkotótestvéreknek nevezte egykori diákjait. „Ez a huszonvalahány év elrohant fölöttetek és fölöttünk. És hogy mivé lett az akkori kiállítóknak az együttese, azt itt láthatjuk. Valamennyi mű értékeli önmagát. Huszonegyedik századi eszköztárral készült, nagyon változatos alkotások. Mindeniknél érdemes elidőzni, megkeresni azt az üzenetet, amit felénk üzennek, ugyanakkor az alkotója ars poétikáját is, azt, hogy hogyan látja a világot.”
Elmondta, valamikor volt egy olyan álom, hogy Csíkszeredában intézményesen indítsák el a középfokú művészeti oktatást. „Ti voltatok az elsők, akikkel ezt elkezdtük. Csodálatos volt a lelkesedésetek, hozzáállásotok, az a szeretet és céltudatosság, amivel ti akkor indultatok, és egyáltalán, amit teremtettetek. És örömteli dolog az, ahogyan ez annyi év után visszaköszön. Ezen a kiállításon is azt érzem, hogy az egymáshoz tartozáson, a kohézión túl a munkák változatossága jelzi azt, hogy mindenkinek van egy elképzelése, egy útja” – fogalmazott Márton Árpád, aki egyben arra kérte a közönséget, hogy az ifjú nemzedéket kísérjék továbbra is. „Támponttá kell tenni azt, hogy szeretjük őket. Hitet kell biztosítani nekik, mert ez hihetetlen erőt ad.”
Kiállító alkotók: Bartis Elemér, Csillag Imola, Csillag István, Fazakas János László, Fazakas Barna, Sólyom Zsuzsanna, Szentes Zágon, Vorzsák Gyula.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Emberkatedrális– kiállítás és könyvbemutató Márton Áronról –
2015. december 24-én kezdődött és ez év karácsony szombatján ér véget a Márton Áron-emlékév. Ebben az esztendőben számos rendezvényen emlékeznek meg Erdély nagy püspökéről. Az egyik első ilyen emlékrendezvényre január 12-én, kedden délután 5 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol kiállítás és könyvbemutató teszi lehetővé a 120 évvel ezelőtt született Márton Áron rendkívüli egyéniségének és példás szolgálatának felidézését. Tavaly nyáron a bucsini Vadárvácska művésztelepen 11. alkalommal egybegyűlt művészek már erre az évfordulóra készülve alkották meg festményeiket, szobraikat, grafikáikat. A tábortermést nem csak kiállításon mutatták be Gyergyóalfaluban, a Sövér Elek Alapítvány és elnöke, Gál Mihály kezdeményezésére egy igényes kivitelezésű albumban is megjelentették. 25 képzőművész közel félszáz műve áll össze jelképes, szép tisztelgéssé az Illyés Gyulától kölcsönzött metaforikus címmel ellátott kötetben. Versekkel, Ferenczes István, Ferencz Imre, Baricz Lajos, Bajna György, Nagy Irén lírai főhajtásaival, egyházi személyiségek, dr. Vencser László, Csíki Dénes, Baricz Lajos, Papp László vallomásaival, művészek, művészeti író, Márton Árpád, Balázs József, Nagy Miklós Kund, valamint Gál Mihály és a gyergyóalfalui polgármester, Gáll Szabolcs ünnepi gondolataival kiegészülve vált teljesebbé a keresett kiadvány, amely a művészi reprodukciók mellett Áron püspök életművéből kiemelt reprezentatív idézeteket is gazdagon tartalmaz.
A január 12-i eseményen a művésztelep törzsvendégeivel, elsősorban a marosvásárhelyi képzőművészekkel találkozhat a helybeli közönség. A tárlat anyagát és az albumot Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Verset mond Gál Mihály, fellép a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes. Népújság (Marosvásárhely)

Antal István a fő RMDSZ-es hiányzó a képviselőházi szavazásokról
Antal István hiányzott a képviselőház legtöbb szavazásáról az RMDSZ képviselői közül mandátuma alatt – derül ki a Multumesc.ro oldal összesítéséből, amelyet az alsóház honlapján elérhető adatok alapján állított össze.
Az összesítés szerint Antal – aki nemrégiben azzal védte a honatyák nyugdíjemelését, hogy a parlamentben az országot fejlesztik – a voksolások 70,4 százalékán nem vett részt. A második legtöbb hiányzást Kelemen Hunor szövetségi elnök halmozta fel, ő a szavazások 68,3 százalékán nem volt ott. A harmadik Kelemen Atilla, ő a voksolások 65,6 százalékában nem nyomott gombot. A további sorrend: Borbély László (60,7), Korodi Attila (54), Moldován József (46,4), Fejér László Ödön (38,7), Molnár Zsolt (38,6), Kerekes Károly (34,6), Máté András Levente (24,1), Szabó Ödön (22,1), Kereskényi Gábor (21), Seres Dénes (17,4), Cseke Attila (17,9), Márton Árpád (15,2), Bónis István (14,6), Erdei Dolóczki István (14,1). A szenátusi hiányzásokról a felsőház honlapjának rossz minőségére hivatkozva nem közöltek adatokat.
Balogh Levente. Székelyhon.ro

A magyar kultúra napját ünneplik
Formabontó képzőművészeti kiállítást nyitottak meg kedd délután a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A magyar kultúra napja alkalmából számos eseményt szerveznek Hargita megyében.
Számos érdeklődő tekintette meg kedden a székelyudvarhelyi fiatal alkotók grUnd nevű tárlatát. Berze Imre, a tárlat kurátora érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiállításba választott darabok többsége ősszel a budapesti Vármegye Galériában volt kiállítva. A most megnyitott tárlaton hasonló gondolkozású, udvarhelyi képző- és iparművészek spontán csoportosulása fedezhető fel, akiket a város köt össze. A kiállítás címe, valamint a nagy U is Udvarhelyre utal. A kurátor szerint a hasonló gondolkodás és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában szerzett tapasztalat visszacseng az alkotásokban, de ugyanakkor a különböző egyetemek jellegzetességei is érezhetőek.
Nyitottak a székelyudvarhelyiek a kortárs művészetre – véli a kiállítás kurátora, szerinte jobban kellene vezetni őket erre a rendezvényekkel. A kiállításmegnyitón Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a képzőművészet terén is a helyi értékeket fogják előtérbe helyezni. A grUnd kiállítást a következő négy hét alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak az emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez alkalomból szemléztünk a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi magyar kultúra napi programkínálatból.
Székelyudvarhely
Ambrus Lajos A sünkirályfi című mesés könyvét mutatja be szerdán este héttől P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A mesékből részleteket olvas fel Sarkadi Zoltán színművész, az est házigazdája Gálovits Rózsa könyvtáros. A Forró Ágnes rajzaival illusztrált vaskos könyvben a mesék mellett sok vidéki történet is helyet kapott. Utóbbiak közül több a szerző szülőhelyén, Korondon és környékén esett meg.
Múzeum plusz címmel tartanak előadást szerdán a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A 17 órakor kezdődő eseményen  Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. 19 órától a Hargita Megyei Tanács által támogatott dokumentumfilmeket vetítik le a Városi Könyvtárban. Bemutatják Bocskor-Salló Lilla szerkesztő „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című filmjét. Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha címmel a szerkesztő-rendező és operatőr Szabó Károly filmje az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálja. A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalácssütés folyamatát örökítette meg. Este kilenctől pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban.
A vasárnapig tartó rendezvénysorozat ideje alatt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyének előtérben a Népi hagyományok Hargita megyében című fotókiállítást lehet megtekinteni. Az intézmény fotográfusa, Balázs Ödön által készített néprajzi tárgyú felvételeket láthatnak az érdeklődők, az alkotó válogatásában.
Csíkszereda
A Csíki Székely Múzeum északnyugati bástyatermében szerdán délután 18 órától mutatják be A székelység története című kiadvány második, javított kiadását. A Kájoni János Megyei Könyvtárban csütörtökön 17 órától kerül sor Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetének bemutatására, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat ismerteti. Szintén 17 órától (csütörtökön) tartják a Székelyföld kulturális folyóirat januári lapszámának bemutatóját a Székelyföld Galériában. Az eseményen Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, etnográfus tart előadást az oktatás mai helyzetéről.
Csütörtökön a nagyszebeni Orth István grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás 18 órától a Lázár-ház dísztermében (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). A tárlatot Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja. Pénteken délelőtt 11 órától a Hargita Megyei Kulturális Központban tartanak nyílt napot, hogy a központ ez évi tevékenységét, programjait ismertessék az érdeklődőkkel. A részvételi szándékot a 0266-372044-es telefonszámon vagy a kultura@ccenter.ro e-mail címen lehet jelezni.
Egy éve indult az Olvasókör a Kájoni János Megyei Könyvtárban, az idei év első találkozóján nem csak az egyéves születésnapot ünneplik a kör tagjai, hanem a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek. A pénteken 16 óra 30 perctől kezdődő találkozó programjában szerepel a múlt év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is.
A csíkszeredai F'10 fotóklub által 2015-ben meghirdetett IV. „Best 100” –  A legjobb száz fotó nemzetközi fotóművészeti pályázat kiállítását csütörtökön 18 órától a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum aulájában (Szabadság tér 18 sz.) Bács Béla János nyitja meg, közreműködik a Sunshine mandolin együttes.
Gyergyószentmiklós
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban január 22-én, pénteken 17 órától könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. A gyergyóditrói Gergely Géza nyugdíjas magyartanár Nevetni jó! című könyvét Zöld János mutatja be. A kötetet Biró Zsuzsa képzőművész illusztrálta, a grafikákból kisebb tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők.
A Tarisznyás Márton Múzeumban január 22-én 18 órától nyitják meg a Márton Árpád festőművész jubileumi kiállítását. A tárlatot megnyitja Bajna György újságíró és Ferencz-Mátéfi Kriszta  művészettörténész-muzeológus, ezt követően Márton Árpád festőművész rendkívüli tárlatvezetést tart. A rendezvény házigazdája Csergő Tibor András múzeumigazgató. A megnyitón lehetőség lesz az igényes kiállítási katalógus megvásárlására is.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a magyar kultúra napján Cseh Tamásra emlékezik, a zeneszerző 73. születésnapján. Az emlékestre 19 órától a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben kerül sor. Az eseményen  György László gitározik és Korpos Szabolcs zongorázik.
Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro

Mindenkit újraválasztottak
Újraválasztották az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak vezetőségeit. Az idei parlamenti ülésszak első felében továbbra is Máté András Levente frakcióvezető, Márton Árpád és Szabó Ödön frakcióvezető-helyettes, valamint Molnár Zsolt titkár fogja ellátni a képviselőházban az RMDSZ frakciójának vezetését. A szenátusban újból bizalmat szavaztak Tánczos Barna frakcióvezetőnek, Pataki Csaba frakcióvezető-helyettesnek, illetve Klárik László titkárnak. A Szenátus Állandó Bizottságában a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gaál András előtt tisztelegnek
Életmű-kiállítással tiszteleg Csíkszereda városvezetése és a Csíki Székely Múzeum a nyolcvanéves Gaál András képzőművész előtt. A kiállítást március 5-én 18 órától nyitják meg.
„Amit jelentett a csíki képzőművészeti életben ezelőtt közel száz évvel Nagy István, Nagy Imre, nagyjából azt jelenti a huszadik század végén és a huszonegyedik század elején Márton Árpád és Gaál András művészete is” – mutatott rá Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a csíkszeredai városházán tartott sajtótájékoztatón. Antal Attila, a város alpolgármestere elmondta, fontos felmutatni azt, „amire büszkék vagyunk”.
A kiállításon a művész 108 alkotása tekinthető meg. „Sosem láttam így együtt ezeket a munkákat, hihetetlen élmény” – fogalmazott az eseményen jelen levő Gaál András, akinek nevéhez fűződik többek között a művészeti oktatás megalapozása Csíkszeredában, a rendszeres képzőművészeti kiállítások elindítása, valamint a Szárhegyi Barátság Alkotótábor megalapítása is 1974-ben.
A gyergyóditrói születésű, jelenleg Pannonhalmán élő művész, aki negyven éven keresztül volt rajztanár Csíkszeredában, mintegy 1500 alkotása a világ számos országában, köz- és magángyűjteményekben találhatók.
A szombati kiállításmegnyitón a Csíkszereda Kiadó által megjelentetett, Gaál Andrásról szóló monográfiát is bemutatják. A kötetben Székedi Ferenc a művésszel készített életútinterjúja és a festőművész munkáinak nyolcvan reprodukciója is helyet kapott.
Péter Beáta. Székelyhon.ro 

A bűnösséget kell bizonyítani (Módosítaná a perrendtartást az RMDSZ)
A Büntető-perrendtartási Törvénykönyv több, az ártatlanság vélelmére vonatkozó cikkelyének módosítását, a rendelkezések megerősítését célozza az a törvénytervezet, melyet az RMDSZ a múlt héten nyújtott be a képviselőházba. A jogszabálytervezet gyakorlatilag a nemrég elfogadott európai uniós irányelv rendelkezéseit ültetné át a román jogrendbe. A legtöbb szabályzás jelenleg is létezik, csak alkalmazásuk sokszor pont a fonákjára fordul.
Az elmúlt években mindenkinek feltűnhetett, hogy az igazságszolgáltatást igen sok fonákság jellemzi, ám ez nem elég, egyre több aggodalomra ad okot a parlamentbe az utóbbi időben benyújtott, a magyar közösségre vonatkozó jogszabályok tömkelege. Ezek gyakorlatilag megszerzett jogokat igyekeznek felszámolni, az intézményrendszer pedig ezen jogok csorbításán dolgozik folyamatosan – jelentette ki pénteken Sepsiszentgyörgyön Márton Árpád parlamenti képviselő. A honatya úgy véli, az egész országra egy visszarendeződési folyamat jellemző, ennek jó példája, hogy egyesek ismét bűncselekményként határoznák meg a nemzetgyalázást, de sokatmondó a igazságügyi miniszternek azon kijelentése is, mely szerint „az emberi jogok luxusnak tekintendők”. Márton Árpád úgy véli, a fentiekhez kapcsolódnak azok a folyamatok, melyek a magyar közösség tagjai ellen zajló bűnvádi eljárások során tapasztalhatók (lásd Beke Istvánék elleni vádak vagy a szovátai polgármester zászlópere), és amelyekre elsősorban a hatósági túlbuzgóság, ferdítések, előre kimondott „ítéletek” jellemzőek. Ebben a helyzetben kifejezetten jól jött a 343-as számú EU-irányelv, mely az ártatlanság vélelme, valamint a peren történő részvétellel kapcsolatosan hoz pár tisztázó rendelkezést. A tagállamoknak 2018. április 1-jéig kötelességük az új rendelkezésekhez igazítani a nemzeti törvénykezést. Márton Árpád (fotó) szerint ez egyelőre „jó viccnek tűnik”, hiszen itt nem egy jogszabályról van szó. Az RMDSZ-javaslat esetében is kérdéses, hogy mikor kerülhet vitára. A szövetség tervezetébe foglalt módosítások amúgy nem jelentenek nagy újdonságot a jelenleg hatályban lévő előírásokhoz képest, csak éppen az alkalmazásuk körül akadnak gondok – magyarázta Márton Árpád. A honatya hozzátette: az irányelv rendelkezései helyenként szerinte enyhébbek, mint kellene, viszont az RMDSZ mégis ezeket vette át, minimális változtatással. Konkrétan a tervezet a következő területeket célozza: elsőként előírja, hogy a bűnvádi vizsgálat/eljárás alatt lévő személynek jogában álljon megtagadni a nyilatkozatot (magáról, illetve másokról), és elutasíthatja tette bevallását. Emellett leszögezi: a hallgatást nem lehet következtetéses alapon bizonyítékként felhasználni, illetve kötelezni sem lehet senkit akarata ellenére vagy adott módszerekkel (így például a szabadlábra helyezés feltételét vallomáshoz kötni) a hatósággal való együttműködésre. Az egyik legfontosabb előírások egyike, hogy a bűnösséget és nem az ártatlanságot kell bizonyítani (erre vonatkozó előírás most is létezik, viszont több ellenpélda is mutatja, hogy fordítottan alkalmazzák). Egy további előírás pontosabban szabályozza a távollétben kimondott ítélet eljárását – bevezetve azt az elvet, hogy csak akkor lehet kihirdetni az ítéletet, ha az illetőnek tudomása van a tárgyalásról, és hogy ítélethirdetés következhet, valamint lehetővé téve a perújrafelvételt, új bizonyítékok bemutatását a jogerős ítéletek esetében is. Végül egy olyan előírást is tartalmaz a tervezet, mely jócskán átszabhatja az igazságszolgáltatási szereplők eddigi helyzetét az ártatlanul elítéltek kárpótlása kapcsán. A jelenlegi eljárás szerint az államhoz lehet fordulni ezekben az ügyekben, viszont a rendelkezések nagyon lazák, és példa sem volt még arra, hogy bírót vagy ügyészt érdemben felelősségre vontak volna ilyen ügyben (általában munkaköri mulasztásként kezelték, ami legtöbb bérlevonást eredményezhetett). A tervezet szerint egyrészt vissza kell állítani a vádlott per előtti társadalmi státusát, a vétkesek ellen el kell járni – itt újdonságként bevezeti, hogy amennyiben bizonyíthatóan rosszindulat, gondatlanság vezetett a jogtalan ítélethez, akkor a bíró vagy az ügyész ellen is eljárást lehessen indítani. A fentiek mellett a tervezet egyik legfontosabb hozadéka (amely többeket bajba keverhet): az irányelv szellemének megfelelően bevezeti, hogy az ártatlanság vélelmének elve azt is jelenti, hogy a gyanúsított, vádlott joga, hogy sem az ügyész, sem a bíró, avagy más, az eljárásban érintett vagy köztisztséget betöltő személy (állami hivatalok vezetői, önkormányzati képviselők) a bizonyítási eljárást megelőzően nyilatkozatban nem sorolhatja be az illető tettét – amint történt az a kézdivásárhelyi terrorvád esetében.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Batthyáneum ügyében hallgatták meg a minisztert a képviselőházban
A gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár ügyében hallgatta meg kedden Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a román képviselőház kulturális bizottsága – közölte az Agerpres hírügynökség.
A miniszter elmondta: a Gyulafehérvári Táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. Vlad Alexandrescu azt is megemlítette, hogy az Európai Unó forrásaiból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés. Úgy vélte, az épület és a gyűjtemény érdekét szolgálná, ha lezárulna a jogvita.
A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták mindeddig vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a páratlan értékű gyűjteményt. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magába foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, a parlamenti kulturális bizottság tagja az MTI-nek elmondta: a román állam képviselői a provincia szót Erdélyre értik, és úgy tekintik, hogy Erdély és Románia 1918-as egyesülése után a román államot illeti meg a tulajdonrész. Megjegyezte: a végrendeletben a provincia inkább az egyházmegyére vonatkozhatott.
Az RMDSZ-képviselő elmondta: a bizottsági felszólalásában világossá tette, hogy a két világháború között soha fel sem merült, hogy a román állam is tulajdonosa lenne a könyvtárnak. Batthyány Ignác végrendeletét akkor kezdték értelmezni, amikor vissza kellett volna szolgáltatni az egyháznak a tőle elvett ingatlant és a benne található gyűjteményt. Hozzátette: a miniszter is arról beszélt a meghallgatáson, hogy csupán a könyvtár adminisztrálásában kellene valamiféle szerepet biztosítani a római katolikus egyháznak.
Márton Árpád elmondta: a bizottság tagjai azt is felvetették, hogy a gyűjteményt máshol kellene biztonságba helyezni. Hozzátette: ez nem lehetséges, mert Batthyány Ignác arról is rendelkezett végrendeletében, hogy a könyvtárat Gyulafehérváron kell megőrizni. „Annyi biztos, hogy a román állam a tulajdon egészére semmiképpen nem tarthat igényt, legfeljebb csak a tulajdonjog felére, és Gyulafehérvárról egyetlen könyvet sem szabad elvinni" – összegezte Márton Árpád.
A román államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A román kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság tavaly szeptemberben elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását. Ezt a döntést az egyház megtámadta a bíróságon.
Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök korábban a Krónika napilapnak elmondta, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye csak a Batthyáneum jogos tulajdonosaként hajlandó együttműködni a román kormánnyal az ingatlan restaurálása, illetve az értékes gyűjtemény digitalizálása tárgyában.
MTI
Erdély.ma

A román állam nyomul, az RMDSZ lapít a Batthyáneum ügyében,
A gyulafehérvári Batthyáneum ügyében hallgatta meg Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a képviselőház kulturális bizottsága. A látszólag kompromisszumot kereső román álláspont tiszta és világos, az RMDSZ-től csak a szokásos asszisztálásra futja.
Vlad Alexandrescu miniszter a meghallgatás során kijelentette: a Gyulafehérvári Táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. A miniszter azt is hozzátette, hogy az Európai Unió forrásaiból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés – jelentette az Agerpres román hírügynökségre hivatkozó MTI.
Vagyis a román álláspont szerint nem a katolikus egyházat, legkevésbé az erdélyi magyar közösséget illeti meg a felbecsülhetetlen hagyaték, hanem a megannyi magyar kulturális értéket kisajátító, azt az elmúlt majd' száz évben tudatosan románnak felmutató, és örök időkre bebiztosító államot. Ha az állam ultimátuma nem ínyére való a magyar közösségnek, akkor még mindig ott van a teljes elpusztulás esélye, hiszen Alexandrescu egyértelművé tette: a hagyaték érdeke, hogy a román fél számára előnyös megállapodás szülessen, mert így véget érhet a könyvtárban őrzött anyag pusztulása.
Mindeközben az RMDSZ sem hallgat, a román kompromisszum elfogadásának szálláscsinálói már-már cinikus hangnemet ütnek meg, kevés teret engedve ezáltal a román jogrendszer csapdájába belekeveredő, és onnan kikászálódni képtelen párttársaiknak. Ezt a jelenséget példázza Márton Árpádnak, az RMDSZ képviselőjének, a parlamenti kulturális bizottság tagjának érvelése, aki kijelentette: a román állam képviselői a provincia szót Erdélyre értik, és úgy tekintik, hogy Erdély és Románia 1918-as egyesülése után a román államot illeti meg a tulajdonrész. Pedig a végrendeletben a provincia inkább(!) az egyházmegyére vonatkozhatott.
Márton Árpád még hozzátette: a bizottsági felszólalásában világossá tette, hogy a két világháború között soha fel sem merült, hogy a román állam is tulajdonosa lenne a könyvtárnak. Batthyány Ignác végrendeletét akkor kezdték értelmezni, amikor vissza kellett volna szolgáltatni az egyháznak a tőle elvett ingatlant, és a benne található gyűjteményt. Hozzátette: a miniszter is arról beszélt a meghallgatáson, hogy csupán a könyvtár adminisztrálásában kellene valamiféle szerepet biztosítani a római katolikus egyháznak.
Győzni látszik a román szándék, miszerint a Batthyáneum ügyét román-vatikáni vitává silányítják, kihagyva ezáltal a valódi, eredetileg is egynek és oszthatatlannak számító jogutódot: az erdélyi magyarságot. Ez a taktika román részről sikerrel kecsegtethet, tudva, hogy a Vatikán milyen 'nagylelkűen' kezeli a majdnem ezeréves erdélyi magyar katolikus közösséget és annak érdekeit (nem is csoda ez annak tükrében, hogy az elmúlt évtizedek pápái nem tartották személyükhöz méltónak meglátogatni erdélyi híveiket, minden bizonnyal a ország belügyeinek tiszteletben tartása érdekében.)
Márton Árpád még hozzátette, a könyvtár anyagának részleges, vagy teljes elköltöztetése is felmerült a bizottság egyes tagjainak részéről, ez a megoldás azonban pont Batthyány Ignác végrendeletének szellemébe ütközik, aki egyértelművé tette (nem meglepő módon), hogy a könyvtárnak Gyulafehérváron kell működnie. „Annyi biztos, hogy a román állam a tulajdon egészére semmiképpen nem tarthat igényt, legfeljebb csak a tulajdonjog felére, és Gyulafehérvárról egyetlen könyvet sem szabad elvinni” – derült ki Márton szavaiból, aki így jelezte, hogy az egyébként teljesen jogosan semmiféle kompromisszumnak helyt nem adó egyházi álláspont, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága is támogat, vita tárgya lehet, nehogy a Batthyáneum ügye éket verjen az egyébként perspektivikusan fejlődő román–magyar viszony alakulásában.
Varga Tímea Beáta
itthon.ma//erdelyorszag

A Batthyaneumról a parlamentben
A gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtár ügyében hallgatta meg Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a képviselőház kulturális bizottsága. A miniszter elmondta: a gyulafehérvári táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. Azt is megemlítette, hogy európai uniós forrásokból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés.
A meghallgatás után Márton Árpád képviselő közölte: a miniszter arról is beszélt, hogy csupán a könyvtár adminisztrálásában kellene valamiféle szerepet biztosítani a római katolikus egyháznak, a bizottság tagjai pedig azt is felvetették, hogy a gyűjteményt máshol kellene biztonságba helyezni. Ez nem lehetséges, mert Batthyány Ignác arról is rendelkezett végrendeletében, hogy a könyvtárat Gyulafehérváron kell megőrizni. „Annyi biztos, hogy a román állam a tulajdon egészére semmiképpen nem tarthat igényt, legfeljebb csak a tulajdonjog felére, és Gyulafehérvárról egyetlen könyvet sem szabad elvinni” – jelentette ki Márton Árpád. A Batthyáneum visszaszolgáltatását legutóbb tavaly szeptemberben utasította el a kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság. Ezt a döntést támadta meg az egyház a bíróságon. (MTI) BOTRÁNY AZ OPERÁBAN. Szokatlan indulatokat keltett a bukaresti Operában Johan Kobborg dán koreográfus távozása. A három éve itt dolgozó művészeti vezető a héten lemondott, mert az április 4-én ideiglenesen kinevezett Tiberiu Soare igazgatóval konfliktusba került. Ez megosztotta az alkalmazottakat, kedden többtucatnyi balett-táncos tüntetett Kobborg mellett, egy másik művészcsoport pedig az operaház lépcsőiről fütyülte ki őket. Azóta még hét lemondást iktattak, tegnap pedig lefújták az április 28-ra tervezett nemzetközi táncos gálaestet. A botrány Dacian Cioloş kormányfőhöz is elért, aki türelemre intette a közvetlenül hozzá forduló Alina Cojocaru balett-táncost. A művelődési miniszter tárgyalásokkal próbálja megoldani a kínos helyzetet, amelyben már a brit nagykövet is megszólalt, aggodalmát fejezte ki, mert a társulatnak több szigetországi tagja van. (Ziare.com) HOLOKAUSZTTAGADÓ HÍRSZERZŐ. Holokauszttagadásért jelentette fel az Antiszemitizmust Figyelő Központ a román főügyésznél Vasile Zărnescu állítólagos tartalékos hírszerzőtisztet, aki múlt héten megjelent könyvében „a világtörténelem legnagyobb hazugságának” nevezte a holokausztot. A legfőbb ügyészhez intézett levél külön felhívja a figyelmet arra, hogy Zărnescu tartalékos hírszerző tisztként írja alá írásait, és a borítón is a Román Hírszerző Szolgálat egyenruhájában pózol. A 67 éves, szociológus végzettségű Zărnescu 1991-től 2002-ig volt hírszerző, majd a Románok Nemzeti Egységpártjában és a Nagyrománia Pártban politizált. Romániában 2002 óta büntetik a holokauszt tagadását, hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság jár érte. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt Gaál András jubileumi kiállítása
Gaál András tisztelői, barátai és alkotótársai gyűltek össze pénteken délután a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban, a nyolcvanéves művész jubileumi gyűjteményes kiállításának megnyitóján.
Csergő Tibor házigazda ünnepnek nevezte a pénteki rendezvényt, megtiszteltetésnek, presztízskérdésnek tartja a Gaál András életművét bemutató kiállítás gyergyószentmiklósi, múzeumi megnyitóját. Mint mondta, öröm számára, hogy Márton Árpád festőművész jubileumi kiállítása után Gaál András festőművész is megtiszteli a múzeumot, a gyergyóiakat.
Dézsi Zoltán tanár méltatta a tárlatot, mesélt a gyergyóditrói születésű Gaál Andrásról, alkotásairól, a gyűjteményes kiállításról, mely végigvezeti az érdeklődőt a szárnyait bontogató fiatal művésztől egészen a napjainkig alkotó Gaál Andrásig. Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténész-múzeológus Gaál András festőművész értékes tanuló idejétől napjainkig tartó alkotásairól szólt illetve a gyűjteményes kiállítás értékéről, a kiállított több mint hatvan alkotásról.
Az ünnepelt, Gaál András is szólt a jelenlévőkhöz, többek között mesélt a szárhegyi táboralapításról. „ Szárhegy híres lett a művésztelep által, és általa az ott alkotó művészek is. Ha akkor Márton Áron püspök nem adja ide a ferences kolostort, akkor ma sem volna semmi. Akkor nekivágtunk Márton Árpáddal, Zöld Lajossal és a képek gyűltek, tábor tábort ért. Nos, most a több mint 2500 alkotásnak egy látogatható képtárat kellene létesíteni, ez a ma feladata” – hangsúlyozta a táboralapító festőművész.
A Tarisznyás Márton Múzeumban a Gaál András gyűjteményes kiállítása május 27-éig látogatható.
Baricz Tamás Imola
székelyhon.ro

Alfalu: harminckét képzőművész galériája
Egyetemet végzett képzőművészből húsz született itt Gyergyóalfaluban, tizenkettő pedig innen származik. A 32 diplomás alkotó művei képeznek állandó kiállítást a Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériájában.
Több mint harmincéves álom vált valóra vasárnap, a galéria felavatásakor. Hajdan, amikor még csak egy tucatnyi hivatásos alfalvi képzőművész volt, Balázs József festőművész azt latolgatta Gál Mihállyal, hogy galéria kellene alkotásaiknak. A Sövér Elek Alapítvány elnöke aztán számon tartotta az óhajt, és erősítette késztetését Márton Árpád is, aki huszonnyolc alkotását adományozta szülőfalujának. A polgármesteri hivatal tőszomszédságában az utcára nyíló ajtó felett így jelent meg Márton Árpád neve, s lett benne állandó képtára.
Az épületet ehhez méltóvá tenni – e szándékkal pályázott az alapítvány, és támogatástól, mecénásoktól, önkormányzattól kapott összegből, Gál Mihály vezetésével hármas sikert ünnepelhettek az egybegyűltek: Márton Árpád képtára mellett megnyílt az Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériája, az ingatlan alsó szintjén pedig létrejött a Pincegaléria.
Tán nincs is még egy olyan közösség a világon, amelyik ötezer lelket számlálva ilyen szellemi kincstárat tudjon létrehozni. Az alfalvi képzőművészek az itthoniaknak ajándékba hagyott képeik mércét is mutatnak, amit ismerni és amihez igazodniuk kell a tehetséges fiataloknak. Így lett e ház az érték és mérték otthona, egyelőre felbecsülhetetlen kincsnek nevezve.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
A számos felszólaló, kórusművek és citerások előadása egyaránt ezt hivatott méltatni. Márton Árpádot emeljük ki közülük, akinek 28 képe a kezdeti lendületet adta. A csíkszeredában élő, de ízig-vérig alfalvi, 75 éves képzőművész diákkoráig ment vissza az időben, amikor a marosvásárhelyi tanodába felvételizve közölték vele, Alfalu sok értékes embert adott, e településre szégyent hozni nem szabad. „Akkor megfogadtam, szégyent nem hozok a falumra akkor sem, ha nyújtópadon hoznak haza. Azóta is így élek: a falumra és a nemzetemre szégyent nem hozhatok. Mert itt, a templomkertben van egy felirat” - fogalmazott, utalva a márványba vésett felszólításra: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad. Ígéretet is tett Márton Árpád: „Az alfalunak adott ajándék nem teljes. Mert még élek.”
Az ünnepséget közös ebéddel zárták az eseményre hazaérkező képzőművészek és helybéliek. Elhangzott az is, már hétfőtől nyitva áll mindenki előtt a galéria ajtaja. Ide költözik egy időre a helyi könyvtár is, így akik olvasnivalóért jönnek, azoknak is lesz részük a páratlan látnivalóban.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Márton Árpád három megoldatlan problémára hívta fel a miniszterelnök figyelmét
A kisebbségi oktatás sajátos megoldatlan problémáira hívta fel a figyelmet Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője hétfőn a képviselőház plénumának ülésén, amelyen az oktatásban felmerülő és megoldatlan helyzetekről vitáztak a törvényhozók a miniszterelnök jelenlétében.
Márton Árpád három olyan megoldatlan problémára világított rá, amelynek megoldásait a szakminisztériumtól várja: a létszám alatti osztályok megléte, ott ahol kis számarányban élnek magyarok, az anyanyelven íródott tankönyvek kérdése, hiszen kevés példányszámban kell kinyomtatni, ezért többe kerülnek, valamint hangsúlyozta a román nyelv speciális tankönyvekből történő oktatásának fontosságát.
„A román nyelv oktatásának kérdése még mindig megoldatlan, hiszen sajátos program szerint és sajátos tankönyvekből kell oktatni, illetve ezeknek a programoknak megfelelően kéne vizsgáztatni a gyermekeket. Ezek azonban olyan kérdések, amelyeket minden kisebbségi szervezet a saját specifikumának megfelelően a mindenkori minisztériummal kell egyeztessen” – fogalmazott a politikus.
Továbbá két kérdést intézett a miniszterelnökhöz, amelyek a kormány kompetenciájába tartoznak: „öt éve van érvényben a tanügyi törvény, amelynek sajátos előírásai vannak a multikulturális egyetemekre vonatkozóan: a jogszabály önálló karok létesítéséről rendelkezik ezeken az egyetemeken. A jogszabály három egyetemet nevesít a Babeș– Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet. Az első két egyetem a törvényben előírt hat hónapon belül meghozta a szükséges intézkedéseket, míg a MOGYE az elmúlt öt évben nem oldotta meg ezt” – hangzott el Márton Árpád hozzászólásában. A képviselő arról is kérdezte a miniszterelnököt, hogy mit számít tenni ebben a kérdésben – amely a kormány hatáskörébe tartozik – annak érdekében, hogy megoldja a felvetett problémát. A miniszterelnök válaszában az egyetemek önrendelkezésére hivatkozva elmondta, hogy a kormány nem tud közbelépni.
Márton Árpád második kérdése a magán és egyházi egyetemek állami társfinanszírozására vonatkozott, arról érdeklődött: mikor fogják kidolgozni azt a kormány-határozatot, amely ezen intézmények társfinanszírozására vonatkozik, hiszen nemrég megszületett az egyetem előtti oktatási intézmények finanszírozására vonatkozó kormány-határozat. A miniszterelnök nem válaszolt erre a kérdése.
maszol.ro

Kérdések válasz nélkül (Kisebbségi oktatás)
A kisebbségi oktatás sajátos megoldatlan problémáira hívta fel a figyelmet Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője hétfőn a képviselőház plénumának ülésén, amelyen az oktatásban felmerülő és megoldatlan helyzetekről vitáztak a törvényhozók a miniszterelnök jelenlétében.
Márton Árpád három olyan gondra világított rá, amelynek megoldásait a szakminisztériumtól várja: a létszám alatti osztályok létére, ahol kis számarányban élnek magyarok, a kis példányszámuk miatt drágább anyanyelvű tankönyvekre, és hangsúlyozta a román nyelv speciális tankönyvekből történő oktatásának fontosságát. Márton Árpád elmondta: a román nyelvet sajátos program szerint és sajátos tankönyvekből kell oktatni, és ezeknek a programoknak megfelelően kellene a gyermekeket vizsgáztatni. A felsőoktatásról is beszélt: „Öt éve van érvényben a tanügyi törvény, amelynek sajátos előírásai vannak a multikulturális egyetemekre vonatkozóan: a jogszabály önálló karok létesítéséről rendelkezik ezeken az egyetemeken. A jogszabály három egyetemet nevesít: a Babeş– Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet. Az első két egyetem a törvényben előírt hat hónapon belül meghozta a szükséges intézkedéseket, míg a MOGYE az elmúlt öt évben nem oldotta meg ezt” – emlékeztetett Márton Árpád, és megkérdezte a miniszterelnököt, hogy mit számít tenni ebben a kérdésben – amely a kormány hatáskörébe tartozik – annak érdekében, hogy megoldja a felvetett problémát. A miniszterelnök válaszában az egyetemek önrendelkezésére hivatkozva elmondta, hogy a kormány nem tud közbelépni.
Márton Árpád második kérdése a magán- és egyházi egyetemek állami társfinanszírozására vonatkozott: arról érdeklődött, mikor fogják kidolgozni a kormányhatározatot, amely ezen intézmények társfinanszírozását rendezi, hiszen nemrég megszületett az egyetem előtti oktatási intézmények finanszírozására vonatkozó kormányhatározat. Erre a kérdésre a miniszterelnök nem válaszolt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Furcsa háború
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) okkult és irracionális felső hatalommá vált, amelynek célja egyes politikusok félreállítása és a politikai intézményekbe vetett állampolgári bizalom megingatása. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések mellett az ember általában legyintve megy tovább, mondván: összeesküvés-elméleteket gyártó holdkórosok, frusztrált fantaszták mondhatnak csak ilyet 2016-ban egy európai uniós tagállamban.
Ez a mostani kifakadás azonban mégis más, mivel az ország második legfontosabb közjogi méltóságától, a szenátus elnökétől, Călin Popescu Tăriceanutól származik. Persze a megállapítás hitelességét némileg rontja, hogy közvetlenül aznap született, amikor a DNA bejelentette: hamis tanúzás és bűnpártolás gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a 2004 és 2008 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltő politikus ellen a Paul Lambrino herceget is érintő erdőrestitúciós ügyben, azonban mindenképpen jól illusztrálja, miről szól a közélet 2016 Romániájában.
Sőt nyugodtan fogalmazhatunk úgy is, hogy az utóbbi évek Romániájában, hiszen a DNA az elmúlt esztendőkben valóban az ország közéletének egyik legfontosabb szereplőjévé vált, miután szinte futószalagon állított bíróság elé korábban érinthetetlennek tartott üzletembereket, politikusokat, minisztereket, hogy aztán már a volt és hivatalban levő miniszterelnökök is sorra kerüljenek. A vádemelések pedig nagyon sok esetben végződtek letöltendő szabadságvesztésről szóló jogerős ítélettel: a közkedveltté vált poén szerint lassan egy árnyékkormány is megalakulhatott volna a börtönben, hiszen számos exminiszter mellett egy időben Adrian Năstase volt kormányfő is a büntetés-végrehajtás „vendégszeretetét” élvezte a bíróság által bizonyítottnak látott korrupciós ügyletei nyomán. De a DNA ezután sem állt le: Victor Ponta személyében tavaly már egy – akkor még – hivatalban lévő miniszterelnöknek is „nekiment”, most pedig Tăriceanu személyében újabb exkormányfő, egyúttal hivatalban levő szenátusi elnök került a korrupcióellenes ügyészség célkeresztjébe.
Persze nem ő az egyetlen politikus, aki önálló életre kelt entitásnak bélyegzi a SRI-t és a DNA-t, amely célirányosan látott hozzá bizonyos kényelmetlennek bizonyuló politikusok levadászásához. Hasonlóan nyilatkozott Ponta is, de Liviu Dragnea, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is ilyesmit sejtetett, miután két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a 2012-es, Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló népszavazáson elkövetett választási csalások miatt. A gyanú kimondva-kimondatlanul az, hogy a DNA azokra a politikusokra száll rá, akik nem hajlandóak maradéktalanul a washingtoni érdekek szolgálatába állni – ezt a retorikát erősítheti az, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége számos alkalommal fogalmazott meg csöppet sem burkolt bírálatot, amikor a politikum valamilyen formában akadályozta a korrupcióellenes küzdelmet, például a korrupcióval gyanúsított honatyák elleni bűnvádi eljárás elutasítása révén. Washington szerint ugyanis a korrupció nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem kívánatos, hogy sötét ügyleteik miatt esetleg az oroszok (vagy bárki más) által megzsarolható személyek legyenek kulcspozíciókban a geostratégiailag fontos fekvésű szövetséges országban. Így aztán a washingtoni illetékesek egyszer sem mulasztották el a korrupcióellenes harc folytatását szorgalmazni, az egyik leghatékonyabb romániai intézményként emlegetve a DNA-t. Csakhogy az is tény, hogy számos más, nyugat-európai ország nagykövetsége is több ízben bírálta már a politikumot, amikor az igazságszolgáltatás tevékenységének korlátozására alkalmas kezdeményezésekkel állt elő.
Amelyekben amúgy az RMDSZ is részt vállal: Márton Árpád képviselő például azzal a törvényjavaslattal, amely nem minősítené bűncselekménynek, ha egy honatya 2013 előtt alkalmazta valamely családtagját képviselői irodájában, vagy Máté András, aki az ügyvédek ügyészségekkel szembeni védettségét növelő, az ügyfelekre vonatkozó dokumentumok lefoglalását és a telefonjaik lehallgatását tiltó jogszabály-módosítás mellett kardoskodott.
Tény ugyanakkor, hogy a DNA tevékenységében valóban találni nem kevés bírálható elemet. A Markó Attila volt RMDSZ-képviselő elleni eljárás, amely a restitúciós folyamat lejáratására is alkalmas lehet, illetve az autonómiapárti kiállásukról ismert székelyföldi elöljárók, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester ellen zajló nyomozások már csak azért is furcsák, mivel kiderült: Markót egy olyan ülés miatt vették elő, amelyen részt sem vett, Antal esetében nem egészen világos, miben merül ki a károkozás ténye, Ráduly ügyében pedig az őrizetbe vételekor rejtélyes módon kiszivárogtatott „bűnlajstrom” a vádiratban igencsak lesoványodott.
Jelenleg tehát furcsa háború zajlik Romániában: a DNA „dübörög”, és egymás után indítja a bűnvádi eljárásokat közismert személyek ellen, a politikum pedig közben megpróbál az ügyészek munkáját nehezítő jogszabály-módosításokkal előállni, egyes politikusok korrupciós eljárással a nyakukban is csak azért is újabb tisztségért indulnak a választáson, miközben arra panaszkodnak, hogy a korrupcióellenes ügyészek – titkosszolgálati támogatással – a választott demokratikus intézmények hitelességének aláásásán ügyködnek.
Pedig a helyzet az, hogy – mindamellett, hogy a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét néha túlkapások és bakik is jellemzik – ezen hitelesség erodálásáért senki sem tett többet a szóban forgó, demokratikusan választott intézmények tagjainál. Még jóval azelőtt, hogy a DNA tevékenysége felpörgött volna.
Balogh Levente |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Rendhagyó születésnapi beszélgetés János Pál múzeumigazgatóval
A vár megszerzésétől a kapukulcs átadásáig
Kilencvenöt évet töltött június 4-én János Pál tanár, muzeológus, néprajzkutató és csíkszeredai múzeumigazgató. Rendhagyó módon a most közölt beszélgetés korábban készült – az egyébként idős kora ellenére is igen jó memóriával rendelkező – Pali bácsival, töredéke egy hosszú beszélgetésfolyamnak. Ez az oka annak, hogy az eseménydús életútból és gazdag életműből most, a születésnap környékén csak az egyik, de talán legfontosabb momentumot ragadjuk ki, abban bízva, hogy egyszer majd a teljes beszélgetés – ami tulajdonképpen János Pálnak egyféle tollba mondott önéletrajza is egyben – az olvasók elé kerülhet. A szerkesztés során ezért többnyire a kérdéseket sem őriztem meg. Úgy, hogy ezúttal is, a Pali bácsié a szó.
Kilencvenöt éves János Pál
János Pál 1921. június 4-én született Csíkdánfalván. Az elemi iskolát szülőfalujában, majd Málnáson, gimnáziumi tanulmányait Csíkszeredában, a tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1959-től a csíkszeredai Múzeum munkatársa, 1964-től igazgatója 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejtett ki.
– Amikor múzeumigazgatóvá kineveztek, a Zakariás-házban, a későbbi Pionírházban működött a múzeum, de úgy gyűltek a tárgyak, hogy adott pillanatban már nem fértünk a régi helyen, és raktározásra nem volt lehetőség. Írtam egy akkor vakmerőnek számító cikket, hogy jobb sorsot érdemelne a Mikó-vár. Addig sok minden volt a várban, cukorraktár, traktoriskola, cipőgyárat is akartak létesíteni, így nem nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, főleg azok, akik akkor ott dolgoztak, az oktatómesterek, a tanárok, a traktoriskola igazgatója…. Aztán ráharaptak a gondolatra mások is, maga Fazakas János is, aki akkor a minisztertanács alelnöke volt, majd támogatója lett ennek az ügynek Fazakas Lajos, a megyei tanács elnöke, a Pártbizottság első titkára és sokan mások. Így sikerült elérni, hogy megkapjuk a várat olyan állapotban, amilyenben volt... siralmas állapotban. Azzal kezdtük, hogy elkészíttettünk egy négy és fél milliós restaurálási tervet. Hát az 1969-ben akkora összeg volt, hogy ép ésszel talán fel sem tudtuk mérni, s aztán pénz csak nem jött, se a minisztérium nem tudott adni, se a megye. (…)
A Nagy Imre-hagyaték
Amiután megszereztük a várat, megszerveztem a tisztelgő csoportot, amelyik Fazakas Lajosnak és a társainak köszönetet tolmácsolt azért, hogy a vár átkerült a múzeumhoz. Ennek a bizottságnak a tagja volt Nagy Imre, Koszti Pista alelnök, Hajdú Ingeborg rajoni alelnök, Pataki Imre, a gazdasági hivatal főnöke, valamint én magam, János Pál, a múzeum igazgatója.
Fazakas elnök 11 órára rendelt, hogy akkor fogad. Közben a guvernamentális telefonon a nagyfőnök jelentkezett és egy óra lett, de mi még mindig az előszobában mértük a lépéssel a szoba hosszát és keresztjét, Fazakast pedig a nagyfőnök faggatta vagy oktatta, nem tudom. Aztán egyszer jött a titkára Fazakasnak, mondja, hogy befejeződött a telefonbeszélgetés, nyílt is az ajtó, Fazakas megjelent, és olyan enyhe bocsánatkéréssel azt mondta, hogy saját hibáján kívül csúszott el az idő, de most kerüljünk bennebb. Bevonultunk az elnöki nagy irodába, s leültettek. Az első kérdése Imre bácsihoz szólt. Azt kérdezte: Imre bácsi, hogy tetszik az irodám? Imre bácsi zabos volt, kékült, zöldült, pirosult, ott akart hagyni minket, nem volt hozzászokva az ilyen kényszervárakozáshoz, eléggé összevont szemöldökkel és szúrós tekintettel azt mondja Fazakasnak: „Úgy lenyomtak ide, azt sem tudom, hogy hol vagyok! Körül se nézhettem!” Erre Fazakas biztatja, hogy nézzen körül. Feláll Imre bácsi, körülhordja a tekintetét, s azt mondja: „Tudja mit? Nem vagyok elbűvölve! A busmanoknak is elmenne ez az iroda. Itt semmi sem mutatja, hogy Hargita megye népének az elnöke itt székel. Hol van egy csíki festékes szőnyeg? Keletről hoztuk magunkkal, drága kincs, fél Európa ráhangolódott, szállítják innen, s Hargita megye elnökének egy rongy sincs belőle!” Erre Fazakas magyarázta, hogy faltól falig nagy szőnyeg van, de Imre bácsit nem érdekelte. „Hol van egy korondi cserép, amilyen az amerikai világkiállításon az amerikaiak szeme is felakadt, hogy lábbal hajtott korongon ekkora fazekat készítenek?” Fazakas rámutatott egy kisebb hamutartóra. Imre bácsi nem volt megszédítve. „Uram, köpőcsészének is kicsike!” „Még van-e valami?”– kérdi Fazekas. „Van! Megjelentettek egy turisztikai kézikönyvet, zsebkönyvet, abban azt merik írni, hogy hegyi patakjaink pisztrángban gazdagok. Én hivatásos halász vagyok. Törvényes módon tisztelem a rendet, a szabályokat. Nem mutatnák meg nekem is, hogy hol vannak ezek a pisztrángos patakok, mert én eleget járom a hegyi patakokat, de pisztrángot nagyon ritkán fogok. Az orvhalászok helyettem elvégzik ezt!” – „Van-e még valami, uram?” – „Van – mondja Nagy Imre. – Nincs a vadaknak, azoknak a híres vadaknak, amelyeket Európa-szerte irigyelnek tőlünk, a 23-24 ágú agancsos szarvasbikáknak, a kárpárti medvéknek, nincs egy védett hely, ahol csak ők lehetnének és biztosított életkörülmények között élnének. Az Udvarhely felé átvezető út a nagyerdőn vitt keresztül. Nagyerdő? Maholnap fenyő sincs! Úgy kezdett kinézni, mint a Szahara. Mert önök megtanultak erdőt irtani, de még nem tanultak meg erdőt ültetni! Ezt is meg kell tanulni!” Azt mondja erre Fazakas: „Imre bácsi, engedje meg, nekem is van egy kérdésem: mi lesz a Nagy Imre-i hagyatékkal?” Mintha robbanni készült volna Imre bácsi, a fejét elöntötte a tűz. Az ujját felemeli, és ilyenformán, hangsúlyosan ütemez: „Idefigyeljen, uram! Építsenek egy olyan képtárat, ahol én azokat a műveket kiállíthatom, amiket erről a vidékről s ennek a vidéknek az embereiről festettem, alkottam, és én a teljes megmaradt készletemet, vázlatokkal együtt szülővárosomra hagyom. Ez a beszéd, uram! – az orra előtt egy centivel elütött az ujjával. – Nem az, amit ön mond!” Azt mondja erre Fazakas: – „Kezet rá, Imre bácsi! Én vállalom, hogy ebben az évben a képtár felépül az Imre bácsi hozzájárulásával és utasítása szerint.” Kezet fogtak, s Fazakas mondta csendben: „Igyekszem megtartani a szavamat!” Az a nagy harc, ami a Nagy Imre-hagyatékért folyt Budapest, Kolozsvár és Marosvásárhely között, s amiben mi meg sem vakkanhattunk eddig, ezzel eldőlt. Ezzel a tisztelgő látogatással olyan alkalom született, ahol két igen fontos személyiség összemérte az erejét, és egyik sem veszített. De nyert Csíkszereda! Mintegy hatezer vagy annál is több alkotás került a város kezére. A Nagy Imre 75 éves születésnapjára a galéria elkészült, s a galériát berendeztük, képekkel, olyan kiállítással, amilyen addig csak Szeredában nyílt meg. A megnyitó előtti este öcsémmel a grafikai anyagot rámáztuk. Imre bácsi megjelent, és azt mondja: „Na, uraim, ebből holnap nehezen lesz megnyitó! Mindjárt leszentül a nap, s még a grafikák sehol!” Mondtam neki: „Imre bácsi, mielőtt az új nap felkel, minden rendben lesz!” Rendben is lett.
A múzeum támogatói és a neszkávésdobozok
Én azt tudom, hogy mikor eljöttem a múzeumtól, vagy 84 neszkávésdobozt hoztam el, vöröset. A múzeum költségvetéséből sose vettünk kávét, mert arra nem adtak pénzt soha, de én ma is vallom, hogy egy feketekávéval kétszer annyit el lehet intézni, mint egy hivatalos megrendelőlappal, mert a megrendelőlapra ráírták: „nincsenek feltételek”, vagy „zsúfoltak vagyunk”, vagy „nincs szakemberünk”, vagy anyagi dolgok miatt visszautasították, de amikor a feketekávét megitta egy direktor velem együtt a múzeumban, s két szót szólhattam, mindig megértettük egymást. A múzeum akkor is székely múzeum volt (csak a neve nem lehetett az), mindannyiunk közös ügye, azt akartuk életben tartani, gyámolítani, szeretgetni.
Általában újévre szép köszöntőt nyomtattunk és abból vagy kétszáz darabot elküldtem a segítőtársaknak, a múzeumbarátoknak. Két-három napig hordták a munkatársak, én magam is, s egyszer rájöttem arra, hogy akik a legtöbbet segítenek, azoknak többet kellene adni, ezért elmegyek személyesen is újévet köszönteni, így kerültem el többek között az IPICCF-hez, Rákosi Zoltánhoz. Meglepődött, de főzetett egy kávét, s rámkérdezett, hogy tulajdonképpen miért mentem? Erre elmondtam: „Azért jöttem, hogy neked és a családodnak, a munkaközösség minden egyes tagjának szívből kívánjak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát és sok sikert az új évben!” S akkor kérdezi, hogy „na, de tulajdonképpen miért jöttél?” Mondtam, hogy „a gyengébbek kedvéért elismétlem”. Felálltam, s ugyanazt elmondtam szóról szóra. Hát nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal mondta: „Menj a ’kutyagumiba’, te ezért nem jössz ide…!” Mondom, „Zoli, most következik a történelmi lecke. Tudod, én egy intézmény igazgatója vagyok, aminek nagy feladatai vannak, de jóformán semmi pénze. Nekem az a feladatom, hogy egy 365 napos normális esztendőből 364 nap hajlongjak, hol itt kérjek, hol ott köszönjek valamit. Rájöttem arra, hogy egyszer én is jöhetek úgy, hogy nem kérek, hanem egyszerűen megjelenek, személyes tiszteletből boldog új évet kívánni. Ha Te lennél a múzeumigazgató, aki hajlongasz, bizonyára megértenéd!” Erre azt mondja: „Én most is megértettem! Többet itt az ajtót úgy ki nem nyitod, hogy én ne segítsek!” Én nem is nyitottam ki úgy soha. Akármire szükség volt, segítettek, nem egyszer, sokszor. Hát ilyen segítő sok volt a legelősöktől, a vízügyesektől, az erdőgépesítési vállalattól, a házgyártól, a bányavállalattól, a geológusoktól, kutatóktól, a kereskedelmi igazgatóságtól, mindenütt találtak egy módot, egy lehetőséget, az egyik nyomdaköltséget fizetett, a másik papírt adott, a harmadik szállítóeszközt, a negyedik kaput állított föl. Úgy költöztünk fel 50-70 ezer tárggyal a Zakariás-házból a múzeumba, hogy sehol egy lej szállítási költséget, munkadíjat senkinek ki nem kellett fizetnünk. Horváth Csaba, Nagy Benci egy-egy láda könyvvel vonultak, nem volt könnyű egy ilyen, mert az 50 kilós ládát lexikonokkal megtömtük, ott 2 ember markolhatta, amíg a körme leszakadt, hogy vigye fel az emeletre. Lehet, hogy a ruha leszakadt, vagy a köpeny, de a becsületbe hiba nem esett! Az altisztek is csinálták, nem kellett parancsolni senkinek, ott mindenki melléállt. Hatalmas munka volt! Régi faházakat állíttattunk úgy fel a múzeumkertben, hogy éhbérnek is kevés, amit ki tudtunk fizetni. Volt olyan nagy természetrajzi kiállítás, hogy Gál András, Márton Árpád festette a diórámákhoz a hátteret. Porfestéket vettünk, mert abból kellett, 17 lejbe került az egész nagyterem kiállításainak a berendezése. A semmiből kellett építkezni, a hőskorszaknak ez volt a hősiessége. Leküzdeni a nyomorúságot, a tehetetlenséget, a nincstelenséget.
Én tiszteltem, becsültem mindazokat, akik egy ujjal is támogattak. Például nagyon jóleső volt számomra, hogy Bálint Lajos, a későbbi érsek külön levélben köszönte meg, hogy támogattuk az egyházi műemlékek javítását, karbantartását, megóvását. Ha mást nem tudtunk csinálni, akkor Bukarestben közbenjártam és is, hogy engedélyezzenek egy kapitális javítást, amire az egyháznak sok pénze nem volt, s nekünk sem lett volna, hiszen emlékszem, hogy egész esztendőre költségvetési tételként 8000 lej szerepelt, s ebből vagy 150 műemlék épületet kellett volna rendben tartani... Legfeljebb örvendtünk, ha valaki valamit mozdítani tudott, mert akkor még a külföldi források nem működtek. A minisztérium jóindulatának megszerzése is gondot jelentett. Tamara Dobrin volt az alelnök az állami művelődési tanácsnál, gyimesi születésű, a somlyói barátok rendkívül úri módon fogadták, meg is hívták családjával, férjével, gyermekeivel egy fényes ebédre Somlyóra. Akkor megnyílt egy kapu a központi országos alapból, tudtak csúsztatni a somlyói kisbazilikának, a templomnak. De már például a Szent Antal-kápolna teljes javítási munkálatát a ferences János atya vállalta és az ő diplomáciai felkészültsége olyan magas volt, a városi tanáccsal is olyan kapcsolatot tudott tartani, a megyei főnökkel is, amilyen kapcsolatot mások nemigen tudtak biztosítani maguknak. A piactéren felszedtek valami kőlapokat, vagy inkább termésköveket, és azt ingyen és bérmentve a Szent Antal-kápolnához adták, és ki is szállították. A zsögödi Nagy Imre-lakásba ugyancsak a néptanács segítségével, személyesen Bokor Mózes alelnöki beosztásban, saját szolgálati kocsijával hordta le a kockaköveket. Hogy miért? Mert Imre bácsinak az volt az utolsó kívánsága, hogy egy ún. domokosi márványt, mészkövet hozzanak be, ne faragjanak semmit rajta, tegyenek egy kicsi táblát rá, vagy véssék rá a két évszámot, a születést és az elhalálozást, és a kettő között húzzanak egy vízszintes vonalat, ami azt jelenti, hogy végigdolgozta attól az időtől, ahogy megszületett a haláláig az életét. És hogy ezt meg tudjuk valósítani, Mózsi maga rakta fel a kockaköveket, amit kicseréltek, s azok felhasználásával aztán bent a kapubejárattól a ház elejéig kiköveztük a járdát, s a nagy követ is a ház tetején keresztül kellett a ház mellé lehelyezni, mert a gép nem tudott bemenni. Kívülről, a kocsiról a házon keresztül emelték át a követ és tették le oda, ahol ma is van. A sírkamrát, amibe bekerült az ezüst urna, amelyben voltak a hamvai, a tárolót kockakőből raktuk meg, ma is úgy van. A temetést, vagyis az urna elhelyezését én végeztem. Sokan megjelentek. Kénytelenek voltunk eltemetni, mert kezdték lopni az urna tartalmát. Jöttek az emberek, kérték, hogy mutassák meg az urnát, Veronka néni semmit sem sejtve, odaadta az urnát, fogták a csontok színesre égett darabkáit, s került olyan személy is, hogy emlékbe vitt magának. Ezt meg kellett szüntetni, s mielőtt az urna kiürült volna, így lezártuk, s egy előre meghatározott időpontban el is helyeztük a kőkamrába. Ma is ott van.
Amikor a múzeumot átadtam
a kulcsokat letettem, azt mondtam, hogy cimborák – én mindenkivel jól voltam, vagy majdnem mindenkivel, ez az igazsághoz tartozik –, azt mondtam, nézzétek, én az ablakokat betettem, az ajtókat is bezártam, hogy a huzat semmit ki ne vigyen! Jól nézzetek körül, most itt vagyok, bármilyen kérdésre válaszolok, de amikor átadtam mindent s elmentem, többet nálam nincs mit keressetek! Én magammal nem viszek semmit! Elhoztam a 84 üres neszkávésdobozt, amit én vásároltam, és ma is tudom, hogy az, hogy a múzeumnak annyi barátja volt, és annyi vállalat segített rajtunk, és mindenki igyekezett valahol beírni a nevét a becsületkönyvbe, annak is köszönhető, ahogy fogadtuk őket. Persze a nesszkávé csak ürügy volt arra, hogy melléje ülve sok jó ember szót értsen a közös cél érdekében. (…) Ha elölről kezdhetném? Akkor sem csinálnám másként. Úgy érzem, az én egész tevékenységem végeredményben szolgálat volt, igaz fogamzású, nagyon tisztességes szolgálat. Hány tanítványom volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy sokan visszaemlékeznek olyan dolgokra, amiket nálam már a feledékenység mohája belepett. Már sok minden kikopott az agyamból, én magamat sem tudom meggyőzni, hogy miként kellene még a hátralévő nehéz perceket átélni és átértékelni. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy újrakezdeném-e? Újra. Újrakezdeném, változatlanul.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 14. (Részletek)
A katolikus iskolák építésével párhuzamosan a református magyarok is folytatták erőfeszítéseiket iskolahálózatuk bővítésére, azonban a katolikusokéhoz hasonlítható anyagi támogatás nélkül. 1903-ig a református volt az egyetlen magyar iskola Bukarestben, ide 160 tanuló járt. Az iskola a román állam, illetve a felső egyházi fórumok, azaz az erdélyi református püspökség, 1908-tól pedig a budapesti Református Egyetemes Konvent ellenőrzése alatt állt. Az egyházi vezetőség esperes-tanfelügyelőt nevezett ki Bukarestbe Németh Sándor (1901–1904), majd pedig Újvári István (1904. szeptember – 1913. december) személyében.
A századelőn nőtt a református iskolába iratkozó diákok száma, 1905 májusában vették használatba a leányiskola Sfinții Voievozi utca 50. szám alatti, öt osztályteremből álló új épületét, a következő évben a fiúiskola is megnyitotta kapuit a Sf. Ștefan utca 34. szám alatt, ez hat osztályteremnek és a tanítók lakásainak adott helyet. A tanulók száma 354-re nőtt, a református többség (191) mellett főleg evangélikusok (104) jártak ide. Óvodát is nyitottak, ahol a katolikusokéhoz hasonlóan járt az ingyenes pohár tej és darab kenyér.
1909-ben felépült a Giulești úti kálvinista temető kápolnája. A kápolna falán, a bejárattól jobbra található az alapítókat feltüntető felirat: Márton Árpád lelkész, F. Köpe István főgondnok, Incze Béla gondnok, Szőcs Bálint pénztáros és Sz. Antal Szilárd ellenőr. Márton Árpád 1904-ben érkezett Bukarestbe, a presbiteri tanács 1806. július 8-án választotta meg papjának. A Sf. Voievozi utcai épületet kibővítették, ide költözött a református esperesi hivatal is. Itt kaptak helyet a tanítói lakások s a hároméves szabászati iskola. Menza és tornaterem épült a fiúiskola mellé. A tanítást két pap, tíz tanító, egy nevelőnő és egy szabó mesterasszony biztosította. Összesítve az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben. Ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni. Az első világháború küszöbén, 1912. december 12-én megtartott népszámláláskor Bukarestnek 341 321 lakosa volt, ebből 240 314 (70,4 százalék) román, 56 912 külföldi állampolgár, 44 084 hontalan (román védnökség alatt), a többiek nem nyilatkoztak állampolgárságukról. A népszámlálási adatokból nem derül ki a bukaresti magyarok száma, de igazolódott az évtizedek óta hangoztatott hír, miszerint sokkal többen vannak, mint az osztrákok. A munténiai magyarok számát azonban megadták – 48 976 főben. Ehhez a számhoz (a külföldi állampolgárságú magyarokéhoz) még hozzáadódik az állampolgárságukat vesztett, illetve a román állampolgárságot megszerző magyarok száma, ezekről a népszámlálás nem szolgál adatokkal. Figyelembe véve, hogy a magyarság nagy többsége Bukarestben élt, állíthatjuk, hogy részaránya akár hivatalosan is meghaladhatta a főváros lakosságának 10 százalékát; nem hivatalosan még talán a 20 százalékot is túlléphette. A népszámlálás pontos adatokkal szolgált az Osztrák–Magyar Monarchiából vagy más országból származó, a román állam védnöksége alatt álló románokról, szám szerint 19 412 főről is; ezek közül 9400 erdélyi és bánsági román tartózkodott Munténiában.
1914-ben az első világháború kitörése gyökeres változásokat hozott az óromániai magyarság életében. A román védnökség alatt álló 18 és 46 év közötti férfiakat besorozták a román hadseregbe; nem tudni, hányan voltak köztük magyarok. A háború első áldozatainak 1915-ben emeltek emlékművet a kálvinista temetőben. A háború a magyar iskolák működésére is kihatott: drámai mértékben csökkent a létszám, és az iskolák tevékenysége kimerült a hadiárvák és özvegyek támogatásában, ruházat gyűjtésében vagy a sebesültek ellátására szánt egészségügyi anyagok előkészítésében. A háború alatt Bukarestben maradt magyarokról kevés és kétértelmű információnk van. Néhányat, nagyon röviden, megtalálunk a Bukaresti Magyar Hírlap 1918/27-es számában, amely nem sokkal az 1918. március 18-án aláírt bufteai béke után jelent meg. Jó évtizeddel később a Bukaresti Magyarságban Szász István lelkész közöl adatokat, elsősorban gyűjtőtáborban eltöltött fogságáról; az események időpontjára csak következtetni lehet. Az Egyházi Újság 1932/33-ban ugyancsak Szász Istvántól a bukaresti magyarság háború utáni újjászervezéséről közöl anyagot. Még kevesebb adat áll rendelkezésünkre a lágerekbe zárt katolikusokról; lágerbe került többek között Kovács András és Szabó István, a katolikus egylet elnöke és alelnöke, valamint a pap Horváth Andor is. Már a háború kitörésének pillanatától próbálta az osztrák–magyar hatóság rávenni alattvalóit a repatriálásra; az események végül azt bizonyították, hogy azok is vesztettek, akik mentek, de azok is, akik helyben maradtak. Miután Románia is belépett a háborúba, az országban maradt magyar állampolgárságú férfiakat külön munkatáborokba internálták. Csak azokkal tettek kivételt, akik már elnyerték a román állampolgárságot, vagy akik ortodoxnak keresztelték gyermekeiket. Akadt, aki gyorsan, egy élet munkáját elkótyavetyélve elhagyta az országot, azonban sokakat közülük, akik már korábban elveszítették a magyar állampolgárságukat, visszafordítottak, ők a túlélésért minden kompromisszumra képesek voltak, nyelvüket megtagadták, és nevüket is megváltoztatták. A Romániában maradtak közül nem kevesen estek az árulási perek áldozatául. Konkrét adatok róluk nem állnak rendelkezésünkre, de a magyar elítéltek számának növekedésére vonatkozó statisztikák elég beszédesek. Amíg 1915-ben a văcărești-i börtönben 44 magyar raboskodott, ez a szám jelentősen megnőtt a következő években: 1916-ban 149, 1917-ben 199, 1922-ben 305 és 1923-ban 436. Habár a románok már korán elveszítettek pár csatát, és a németek 1916 decemberétől 1918 novemberéig Bukarestet is kézben tartották, azokat, akiket a háború kezdetén lágerekben internáltak, csak 1917 decemberében bocsátották szabadon. Ellenséges tulajdonként elkoboztak vagy lefoglaltak minden épületet, amit a magyarok építettek. Már 1917-ben elkobozták a Magyar Társaság Zalomit utcai székházát, és bezárták a Szent Ilona-templomot a Cuza Vodă utcában. Minden magyar iskolát feldúltak. A bufteai béke után a magyarok azt remélték, visszakapják ingatlanjaikat. A békeszerződés előírta a hadizsákmány visszaszolgáltatását; a moldvai csángók magyar nyelvű misézéshez és tanuláshoz való jogát is kimondta. A reményekből azonban nagyon kevés vált valóra, és az is csak rövid időre. A Bukaresti Magyar Hírlap – az egyetlen magyar nyelvű bukaresti lap 1918-ban – megírta, hogy a Magyar Társaság visszakapta működési engedélyét, és irodát nyitott a Călărași úton. Augustin Kuczka prelátus misét tartott a Szent Ilona-templomban, az osztrák–magyar segélyző egylet gyűlést tartott, a katolikus és református magyar iskolák kihirdették az évzáró vizsgák programját. A református iskolában 115 tanuló végzett hat osztályban. Augusztus vége felé meghirdették a beiratkozásokat a magyar katolikus iskolába és az inasképzőbe is. A Nemzeti Színházban is előadták néhány magyar szerző darabját, azonban román vagy német nyelven.
1918 novembere végén, miután a román csapatok bevonultak Erdélybe, a magyar diaszpóra életében is fordulat állt be. A magyarok házaikban bujkáltak, minden kis zajtól összerezzenve. Még Szász István papi lak udvarán játszó kisfiára is ráförmedtek, hogy ne beszéljen magyarul, és ez a felszólítás a mai napig érvényes, és majdnem minden magyar kapott már belőle, nem csak a bukarestiek. A felszólítást a „menj Budapestre!” követte a nemrég még magyar többségű városokban, de akár a román parlamentben is, s követi mind a mai napig.
Novemberben Márton Árpád lelkész is elbúcsúzott híveitől, mivel katonai parancsra el kellett hagynia a parókiát. A frissen kinevezett esperes inkább gyorsan távozott. A katolikus iskolákat ismét megszállták és feldúlták, az utcán széttépett magyar könyvek lapjai hevertek. A református iskolákat valamivel később kobozták el, úgyhogy sikerült a berendezés egy részét még idejében biztonságba helyezni. Úgy tűnik, Szász István továbbra is megtartotta az istentiszteleteket. Bár ő evangélikus volt, a maroknyi Bukarestben maradt református könyörgött, hogy ne menjen el. A tanítók azonban a távozást választották.
*
Néhány nagy horderejű történelmi esemény előzte meg Magyarország háborúvesztését. A „vörös gróf”, Károlyi Mihály 1918. októberi hatalomra jutásával és a köztársaság kikiáltásával a helyzet ellenőrizhetetlenné vált. Míg Jászi Oszkár miniszterként arról álmodott, hogy Magyarország kelet Svájcává válhat, a horvátok, szlovének és szerbek sorra elszakadtak. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésre a „vörös gróf” által rendelkezésükre bocsátott szerelvényeken érkezhettek a románok. Pár hónappal később már a kommunista Kun Béla „vörös terrorja” nyugtalanította rendkívüli módon a Nyugatot. Szövetségesei tiltakozása ellenére a román csapatok bevonultak Budapestre, és barbár módon kifosztották a várost. A román hadsereg által innen elhurcolt javak, elsősorban a mozdonyok, vagonok, autók és igásállatok értéke mintegy hárommilliárd aranykorona volt, tizenkétszerese annak a kölcsönnek, amelyet Magyarország négy év múlva a pénzügyi helyreállításhoz kapott, írja könyvében Paul Lendvai.
A román fosztogatás méreteit az amerikaiak is látták. Herbert Hoover, az Egyesült Államok jövendő elnöke írta, hogy a román hadsereg „középkori stílusban rabolta ki a várost. Még a gyermekkórházak készleteit is elvitték... Képtárakat, magánházakat, bankokat fosztottak ki, a vagonállományt, autókat, állatokat...” Mária román királyné azonban azt nyilatkozta, hogy „katonái csak azt vették vissza, amit elloptak tőlük a háború folyamán”.
Az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződéssel Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát, és 3 227 000 magyar (akik közül 1 662 000 Erdélyben, a Partiumban és a Kelet- Bánságban lakott) maradt az új országhatárokon kívül.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zarándoklat mint „múzsa”
Még Torontóból is érkezett résztvevő az idei Vadárvácskatáborba. A Gyergyóalfaluban zajló eseményen összesen huszonhárom képzőművész alkot együtt a héten.
Huszonhárom alkotó, köztük a 80. születésnapját éppen ezekben a napokban ünneplő, gyergyói származású, Torontóban élő Sorbán Szilvia vesz részt a Vadárvácskatáborban, amely az elmúlt pénteken vette kezdetét és vasárnapig tart Gyergyóalfaluban. A nemzetközi alkotótábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, a témája idén a zarándoklat.
A tábornyitó-ünnepségen Szili Katalin, Magyarország щrszággyűlési képviselője volt a díszvendég, az egyház képviseletében a borzonti születésű Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kérte Isten áldását az alkotók munkájára, majd megáldotta a szervező Sövér Elek Alapítvány zászlaját. „Kíváncsi vagyok, az idei témában milyen művek születnek” – mondta Gál Mihály, a tábor létrehozója és házigazdája. Hozzátette, biztos érdemes lesz megnézni a hét folyamán készülő munkákból összeállítandó táborzáró kiállítást, amelyet vasárnap a 10.30-tól kezdődő nagymisét követően nyitnak meg a nagyközönség előtt az alfalvi galériában.
Értékkereső barangolás
A nyitóünnepségen részt vett a tábor két mentora, a Csíkszeredai Márton Árpád és a helyi Balázs József képzőművész is. Utóbbi a csíksomlyói búcsúra Alfaluból induló zarándokok állandó vezetőjeként vasárnap tartott „felkészítőt” zarándoklatból. „Ez megért egy misét, igazi istentisztelet volt” – így méltatta hallgatósága a búcsújárásról szóló élménybeszámolót, illetve a búcsú történelmi hátterének ismertetését. Balázs József ugyanis, mint mondta, a „közelmúltra” is kitért, úgy 800-1000 év távlatából közelítette meg a búcsú ma ismert hagyományát. István pap személyét emelte ki, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a somlyói búcsújárást 1567-ben Sarlós Boldogasszony napjáról pünkösdre tették át.
„Mária csodáit emeltem ki – osztotta meg velünk is a beszámoló főtémáját Balázs József. – Azt a csodát is többek között, hogy ma már a pünkösdi búcsún félmillió magyar gyűl össze. Ember ilyet nem tudna szervezni.” A témáról elmondta, kézenfekvőnek tűnik, mégis nehéz lesz „formába önteni”. Azt viszont érzi, ebben a táborban „nem illusztrációk fognak születni”. „Én nagyon szorult helyzetben vagyok most, mert tőlem itt sokat várnak” – vallotta be a festőművész, hiszen köztudott, milyen erős szálak fűzik a somlyói búcsúhoz.
A lélekből felhozott gyöngyök
A tábor résztvevőivel kapcsolatban Balázs József elmondta: sokféleképpen tudnak hozzányúlni a témához, vannak, akik jártak már zarándoklaton, így meríthetnek korábbi élményeikből. „De ha úgy fogjuk fel, hogy a földi életút is egy zarándoklat, akkor egyedi értékek kerülhetnek kőbe, fába, vászonra. Ez olyan téma, hogy mindenkinek bele kell nyúlnia a saját lelkébe, onnan kell felhozzon valami gyöngyöt. Lehet, olyasmit talál, amiről nem is sejtette, hogy ott van” – mutatott rá Balázs József.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Kövessük szent királyunk útját (Perkői búcsú)
Ismét megszólalt szombaton a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven Kiskászon ifjúsága díszítette fel a Szent István-kápolnát és környékét. Perkői szentbeszédében Csató Béla plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok úgy vélekedett, hogy inog az emberileg összetákolt világ, megállíthatatlanul elindult valamiféle világrettenet, amire a megoldást rossz úton keresik.
Az ünnepség 10 órakor a Kézdiszentlélek központjában levő Szent István-szobornál kezdődött mintegy két-háromszáz felső-Háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest-Újbuda XI. kerülete, Alsónyék, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is együtt ünnepeltek a helyiekkel. Az ünnepséget a helybeli egyházi kórus nyitotta meg Dávid István kántor vezényletével. Balogh Tibor polgármester köszöntötte a zárándokokat, és méltatta államalapító, első szent királyunkat, aki kereszténnyé tette nemzetünket. Cserei Zsolt tanuló, a Magyar Nyelvért Benedek Elek Emlékdíj idei kitüntettje Wass Albert A hontalanság hitvallása című versét mondta el, majd Márton Árpád és Fejér László Ödön alsó-, illetve felső-Háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő tartott ünnepi beszédet. Ezt követően olyan dal csendült fel, amelynek célja megszólítani a világ különböző pontjain élő magyarságot, s bevonni őket a magyar nyelv megvédését és ápolását, a magyar nyelv megtartását szorgalmazó mozgalomba. A paksi Gyulai István Örökségünk című dalát a kézdiszentléleki gyermekek és ifjak adták elő Ábri Béla zenetanár irányításával. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát Hadászi Gabriella konzul képviselte, aki Szent István tetteit és nagy művét, az államalapítást méltatta. „Szent István nagysága abban áll, hogy felismerte, cselekedni kell, hogy népét megmentse az elkerülhetetlen felmorzsolódástól. Ehhez okos politizálásra és erőre egyaránt szükség volt. Nem kérdés azonban, hogy döntésének köszönhetően beszélünk, érzünk, gondolkodunk itt és most magyarul” – mondotta többek között a konzul. Sebestyén Rita A bizonyosság című, erre az alkalomra írt saját költeményét szavalta el. A koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve, templomi zászlókkal elindult a szent hegy felé. Útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél. A déli harangszóra mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid István kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. A búcsús szentmise főcelebránsa Csató Béla csíkszentkirályi plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok volt, aki a kerület papságának koncelebrálásával mutatta be a szentmiseáldozatot. A bátor szókimondásáról ismert plébános szentbeszédében az RMDSZ csúcsvezetőit sem kímélte. „Nagyon sokat bosszankodtam, amikor adott pillanatban a romániai magyarság vezetősége így fogalmazott: Ezt túl kell élnünk. Ez a kifejezés, hogy túl kell élnünk valamit, nem életcél! Ezért idézem Márton Áron püspök urat, aki azt tanította nekünk, idézem: fiaim, biztassátok a mi fiataljainkat, hogy sokat tanuljanak, mert kevesen vagyunk, és csak akkor becsülnek meg bennünket, ha sokat tudunk. Úgy kell mesterséget tanulnia minden egyes magyarnak, hogy helyettesíthetetlen legyen a saját szakmájában. Amikor szétnézünk jelenlegi életkörülményeink között, népünk életén és az előttünk álló kilátásokon, egyetlen utat jelölhetünk meg: a püspök útját. Sokat kell tanulnunk, becsületesen dolgoznunk, hogy értékesek, megbecsültek lehessünk. És ez a megbecsültségért való munka önbecsüléssel kezdődik” – hangsúlyozta szentbeszédében. A csíkszentkirályi plébános párhuzamot vont Szent István és Márton Áron püspök élete között, s megállapította: mindketten meg nem alkuvók voltak. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A búcsú idején az ott levők egészségügyi ellátásáról a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a megyei Vöröskereszt önkéntesei gondoskodtak. Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódtak az előző nap elkezdődőtt kézdiszentléleki falunapok. A kőszínpadon népes közönség előtt lépett fel az alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes, a csernátoni Hagyományőrző Együttes, a Perkő Néptáncegyüttes, a Borsika és a Borsikácska néptánccsoport. Az esti programban a Csíkszeredai Role koncertje, illetve Kaszás Géza A lovasíjász című filmjének levetítése szerepelt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyvenéves a Perkő Néptáncegyüttes
Gazdag, látványos falunap Kézdiszentléleken
Háromnapos, kulturális eseményekben gazdag faluünnepet tartottak a hétvégén Kézdiszentléleken, melynek fő attrakcióját a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Perkő Néptáncegyütteshez kapcsolódó rendezvénysorozat képezte.
Albumban megörökített pillanatok
Pénteken reggel színes, díszes népviseletbe öltözött fiatalok gyülekeztek a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren, mintegy versenyezve a helyet ékesítő gyönyörű virágágyásokkal: a Perkő Néptáncegyüttes tagjai és meghívottaik itt adtak találkát egymásnak, hogy gyalogszerrel a templomhoz vonulva részt vegyenek a Pál Ferenc plébános által celebrált szentmisén, ugyanakkor megkoszorúzták Sikó Katalin egykori néptáncos sírját. A szertartás végén a jelenlevők már ízelítőt kaptak az esti gálaest produkciójából, ugyanis a templom előtti téren több táncot bemutattak a fiatalok, akik ezután visszavonultak a művelődési házba, ahol Gergely Orsolya, a Perkő egykori tagja, a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje bemutatta az általa szerkesztett, Emlékmozaik. Negyven év képekben című képes albumot, előtte Olăraşu-Miklós Éva, a jubiláló együttes egykori tagja népdalt adott elő.
Az igényes kivitelezésű, 48 oldalas kiadvány megkísérelte összefoglalni az elmúlt negyven évet, a könyv szerkesztője szerint kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek egyszerű az oka: a régebbi időkben kevés kép készült, de ma, a fényképezős mobiltelefonoknak köszönhetően fotók garmadája állt rendelkezésükre. Érdekesség, hogy a borító belívein a 40 évvel ezelőtt alakult és a jelenlegi tánccsoportról készült fényképek láthatók, így egyfajta időutazásként is felfogható a letisztult grafikai kivitelezésű, jó ízlésről tanúskodó album. Aminek nem volt ára, viszont a szerkesztők szívesen fogadtak „donációba” harminc lejt azoktól, akik úgy döntöttek, hogy ott a helye a könyvespolcon az albumnak.
Délután megnyílt a helyi kézművességet bemutató kiállítás, amely Kanabé Erzsébetnek, a helyi nyugdíjasklub vezetőjének a kezdeményezésére jött létre. A tornateremben kiállított kisebb, faragott kő- és fatárgyak, kézimunkák (hímzések, szőttesek és varrottasok, illetve festett üvegek), gobelinek és festmények, szobrok érdekessége, hogy mind helyi kötődésűek. A mintegy hetven érdeklődő jelenlétében a kezdeményező, illetve Balogh Tibor polgármester nyitotta meg a kiállítást.
Isten éltesse a mindenkori táncosokat!
A nap fénypontját a 18 órakor kezdődő gálaest jelentette, amelyen a születésnapot ülő (pontosabban: táncoló) házigazdák mellett az utánpótlást jelentő Borsika, illetve Borsikácska, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes is színpadra lépett.
A fergeteges és maratoni – mintegy három és fél órát tartó – gálaesten Gergely Orsolya köszöntötte a jelenlevőket. Üdvözölte a vendégeket, majd színpadra kérte édesapját, Gergely Zoltánt, a Perkő Néptáncegyüttes alapítóját, aki könnyek között idézte fel az elmúlt negyven évet.
Ezután sorban léptek fel az együttesek, először az „öregek” mutatták be, hogy bár negyven év soknak tűnik, azért még mindig úgy meg tudják forgatni a menyecskéket, mint a fiatalok. Utánuk a jelenlegi Perkő következett, majd a Borsika és a Borsikácska tanoncai mutatták be a tudásukat, az előadás első részét a vendégek, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes zárta. Mintegy negyedórás szünet után jött egy újabb felvonása a gálaestnek, amit egy rövid, a Perkő tagjainak mindennapjait bemutató filmes összeállítás szakított meg. Ismét láthattuk a jelenlegi Perkőt, majd az előadás második részére több táncossal kibővült szentgáliak és alsónyékiek mutattak be látványos produkciókat. Minden együttes vastapsot aratott, akárcsak az Ábri Béla vezette zenekar.
A gálaest utolsó táncos momentumát az est folyamán fellépett csoportok tagjainak közös tánca képezte. Ezt követően Balogh Tibor elismerő oklevéllel tüntette ki az ünnepelt együttest, majd a vendégcsoportok vezetői adták át jókívánságaikat és ajándékaikat Nagy Balázsnak, a Perkő Néptáncegyüttes jelenlegi vezetőjének, illetve Gergely Zoltán alapítónak. Nagy derűt keltett a jelenlevők körében, hogy a szentgáliak a negyvenedik évfordulóra negyven liter borral lepték meg a Perkő tagjait, és nem hiányzott a hatalmas torta sem. Nagy Balázs emléktárgyat nyújtott át a Perkő Néptáncegyüttes előző generációkhoz tartozó tagjainak, majd az est táncmulatsággal ért véget.
Főhajtás Szent István emléke előtt
Szombaton 10 órakor a központban benépesedett a Székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente által készített és 2009. augusztus 20-án felavatott Szent István-szobor körüli tér. A nemzeti ünnepen elsőként Balogh Tibor polgármester szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve az összmagyarság ünnepségének fontosságát.
„Az alatt az időszak alatt, amely első nagy és szent királyunk uralkodása óta eltelt, sok államalakulat, ország, nép és nemzet tűnt el a történelem semmit nem kímélő, pokoli malmának kerekei között. Hol van már az ókori Róma, Bizánc, a Latin Császárság, a Német-Római vagy a hatalmas Oszmán Birodalom? Az idők tengere elmosta őket. Sőt még az örökéletűnek hitt Szovjetunió is összeroppant a történelem súlya alatt. De Magyarország megmAradt. MegmAradt, túlélt, átélt és reményeink szerint tovább is fog élni. Reménykedésünk nem minden alapot nélkülöző, hiszen mi még mindig itt vagyunk, azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét. Vigyázzuk a bőven termő mezőket, a halkan csobogó patakokat, az őszi szélben susogó fákat, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt. Szükség is van erre a vigyázó erőre, mert bizony újra embert próbáló idők köszöntöttek ránk” – mondotta az elöljáró.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Márton Árpád sepsiszéki és Fejér László Ödön kézdiszéki képviselő, majd az ünnepi felszólalók sorát dr. Hadászi Gabriella, Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának konzulja zárta. Az eseményt Cserei Zsolt és Sebestyén Rita szavalata, a kézdiszentléleki gyerekek és fiatalok zenés előadása (betanította Ábri Béla tanár) tette emelkedettebbé, majd a jelenlevők megkoszorúzták a 2,4 méter magas kőszobrot.
Ünnep a Perkőn
A perkői búcsú után a hegytetőn fél négykor kezdődtek a kulturális programok, felléptek a szentgáli, alsónyéki, rozsályi és csernátoni hagyományőrző együttesek, a Perkő Néptáncegyüttes gyerek és felnőtt csoportjai. Este nyolc órától a Csíkszeredai Role zenekar koncertjére került sor, ezt követően pedig levetítették Kaszás Géza A lovasíjász című filmjét, majd 10 órakor tűzijáték zárta a napot. Tegnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Perkőn, ezt bográcsolás és gyermekprogramok követték. Este héttől a Black Velvet koncertezett, utána pedig Antal Timi és zenekarának előadása tett pontot a 2016-os falunapokra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Márton Áronra emlékeztek születésének 120. évfordulóján hétvégén Csíkszentdomokoson, a római katolikus püspök szülőfalujában, ahol szombaton tematikus konferenciát, vasárnap pedig ünnepi szentmisét tartottak. Gyergyószárhegyen kiállítással tisztelegtek.
Ünnepi szentmisén emlékeztek vasárnap Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. A szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, valamint a szertartás végén beszédet mondó Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is úgy vélte: Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban.
A szentatya 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte Márton Áront. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recuso laborem –, amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is, hogy „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – idézte az MTI Jakubinyi Györgyöt. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett, ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görögkatolikus egyház román hívei mellett is.
„A püspök ma is képes csodákat tenni”
Potápi Árpád János II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955–1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy „ne féljetek”. Az államtitkár úgy fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat járt be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”.
Potápi arra is kitért: a 2016-os Márton Áron-emlékévet meghirdető Nemzetpolitikai Államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, hiszen a rendezvényekbe szerte a világon bekapcsolódtak, és tegnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők. „Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – fogalmazott az államtitkár az MTI szerint.
„Ma is az erdélyi magyarok lelki vezetője”
A szombati Csíkszentdomokosi konferencia résztvevői a püspököt az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be. A rendezvény előtt Jakubinyi György az MTI-nek arról számolt be: a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről felszólaló Lukács Bence Ákos konzul úgy fogalmazott: a püspök ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója, ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere hozzátette: a konferencia elsődleges célja, hogy jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
Összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek olasz fordítása is. Kovács Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen” – hangsúlyozta a posztulátor.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József úgy vélte, a püspöknek az állami hatóságokhoz írt levelei példaként szolgálhatnak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Virt László, Márton Áron-kutató előadásában úgy fogalmazott: a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, ez pedig a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. A konferencián a Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet is levetítették.
Lázár Csilla, az immár ötödik alkalommal megrendezett konferenciát társszervező Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: az előadások összeállításában mindig az aktualitásra figyelnek, hogy milyen új kutatások láttak napvilágot, kinek van olyan mondanivalója, ami „Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel”.
Kiállítás a művészetet is támogató püspök emlékére
Márton Áron római katolikus püspök emlékére nyílt képzőművészeti kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban pénteken. Az eseményen megemlékeztek arról, hogy az erdélyi püspök a hetvenes években művészetszeretetéről is tanúbizonyságot tett, amikor 1974-ben a szárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor alapítóinak – Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád – kérésére rendelkezésükre bocsátotta a helyi ferences kolostort.
Ferencz Zoltán, a kulturális központ művészeti vezetője felkutatta a támogatásról szóló levelezést a Gyulafehérvári Érseki Levéltárból, illetve azt is sikerült elérnie, hogy az egykori alkotók munkái egy kiállítás idejére visszakerüljenek származási helyükre. Gyergyószárhegyen így megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a hajlékért hálából készítettek a művészek, és Márton Áron püspöki lakosztályát díszítették.
Krónika (Kolozsvár)

Összeállt az RMDSZ-es jelöltlista (Parlamenti választások)
Megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított jelöltlistával indul a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásokon. A jelentkezés tegnap délben zárult, és a megyei állandó bizottság döntött a helyek elosztásának elvéről is. Azt már biztosan tudni, hogy a képviselőlistát Benkő Erika vezeti, második helyen szerepel Márton Árpád, a harmadik pedig az MPP jelöltjéé. A szenátori lista első helyét Fejér László Ödön foglalja el, a másodikat Miklós Zoltán. A végső szót a szeptember 15-ére összehívott megyei küldöttgyűlés mondja ki, de az első (befutónak tekintett) helyeknél változás már nem valószínű.
A két lista tíz (hat képviselői és négy szenátori) helyére tízen jelentkeztek, és mivel egy helyet felajánlottak a Magyar Polgári Pártnak, vitát elsősorban a nevek rangsorolása váltott ki. Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki elnöke az állandó tanács ülése után hangsúlyozta, a Háromszéki jelöltek 80 százaléka új, többségük nem az RMDSZ-ben töltött be valamilyen tisztséget, hanem szakmájukban tettek le az átlagosnál többet az asztalra. Elmondta azt is, az MPP-nek a képviselői lista harmadik helyét ajánlották fel, erre a párt nevesítheti jelöltjét, az RMDSZ nem szól bele, de a választási törvény kitétele miatt kötelezően be kell iratkoznia a szövetségbe. Tamás felsorolta jelöltjeiket, a már említetteken kívül a képviselői listán kap helyet Pál-Szilágyi Zoltán baróti mérnök vagy Könczei Csaba megyei mezőgazdasági igazgató (a küldöttgyűlés dönti el, melyiküknek szavaz bizalmat), Dezső Csongor Kézdivásárhelyi ügyvéd, Oltyán Csongor az ifjúsági szervezet képviseletében, a szenátori lista harmadik helyét Makkai Péter árkosi református lelkipásztor foglalja el, a negyediket Sütő Mária Rita Kézdivásárhelyi logopédus.
Antal Árpád, a Sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke megköszönte Klárik László és Markó Attila parlamenti munkáját, elmondta, Klárik nem kívánta folytatni politikusi pályáját, az akadémiai szférában tevékenykedik a továbbiakban, de szaktudásával segíti az RMDSZ munkáját, Markó Attila pedig nem indulhat, mert „elüldözték az országból”.
A megyeközponti szervezet három jelöltet nevesített: Benkő Erikát, Miklós Zoltánt és Makkai Pétert, ők azok, akik értékeikkel, elveikkel legnagyobb mértékben azonosulnak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyikük sem pártpolitikus, mindhárman szakemberek, több területet is lefednek, a nemzetpolitikát, külpolitikát, gazdaságpolitikát és a szociálpolitikát is, nem csak a Sepsiszentgyörgyieket képviselik majd a parlamentben, hanem az egész erdélyi magyar közösséget. „Versenyképes tudással, felkészültséggel rendelkeznek, elkötelezettek nemzetpolitikai céljaink mellett, törekednek a párbeszédre, és bár nem voltak előtérben, az elmúlt években is csapatunkat erősítették” – indokolta döntésüket Antal Árpád.
A három Sepsiszentgyörgyi RMDSZ által delegált jelölt tegnap a sajtó előtt is bemutatkozott röviden. Benkő Erika politológus, tíz éve a közéletben dolgozik politikai és külpolitikai tanácsadóként, megalapítása óta vezeti a Mikó Imre Jogvédő Szolgálatot, tagja a megyei tanácsnak. A nyelvi jogok, az etnikai diszkrimináció kérdéseiben tett szert olyan tapasztalatokra, melyeket képviselőként is hasznosítani tudna, de külpolitikai kapcsolatait is kamatoztathatja. „A jelenlegi geopolitikai helyzetben közösségünk számára rendkívül fontos, hogy hangsúlyosan képviseljük problémáit, közvetítsük politikai célkitűzéseit” – fogalmazott. Tapasztalata, hogy nem elegendő jelentéseket írni, nagyon fontosak a személyes kapcsolatok, és rendkívül büszke arra, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat jelentése szinte szóról szóra bekerült az Amerikai Egyesült Államok Romániáról szóló emberjogi jelentésébe. Célkitűzésként említette az erdélyi magyarság anyanyelvhasználatának törvény általi szabályozását, akadályt legtöbb esetben a pénzhiány jelent, és ezt a román államnak kellene átvállalnia. Szigorúbb szabályozás szükséges az egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd megfékezésére, de végre rendezni kellene a románnyelv-oktatás kérdését is – sorolta a legsürgetőbb teendőket. Miklós Zoltán közgazdász, a CEC Bank helyi kirendeltségének vezetője, kilenc éve tagja a Sepsiszentgyörgyi tanácsnak, alapítója a Pro Regio Siculorum Egyesületnek és igazgatótanácsi elnöke a Sepsi Sic sportegyesületnek. „Eddigi munkám során arra törekedtem, hogy gazdagítsuk és fejlesszük közösségünket, hogy itthon jól érezhessük magunkat” – mondotta, majd kitért arra, Székelyföld erős, meg tudna élni saját lábán is, hisz sok pénzt fizet a központi költségvetésbe, sokat tudott lehívni pályázatok útján, és jók a foglalkoztatási mutatói. Legfontosabb célkitűzéseként említette a fenntartható fejlődés biztosítását, és felsorolt több, orvoslásra váró problémát is: a pénzügyi autonómia biztosítását, a minimálbér fokozatos emelését, a devizahitelek lejhitelre való átalakítását, az országos lakáspolitika módosítását, a sportfinanszírozás kérdésének rendezését. Makkai Péter egy hasonlattal kezdte bemutatkozását, nem a frissen készülő kád hosszabb dongáit kell levágni, hanem a rövidebbet meghosszabbítani úgy, hogy minél több cefre férjen a kádba. Jelen pillanatban a szociális szféra a legrövidebb donga, sok mindent sikerült elérni az elmúlt 25 évben, de az elesettek, a hátrányos helyzetűek, idősek, fogyatékkal élők sorsán kevéssé javítottak. „Addig lehet ezt a közösséget megtölteni élettel, amíg ez a legrövidebb donga él. Ebben vállaltam felelősséget, és úgy érzem, ebben tudok szolgálatára lenni nem is annyira az RMDSZ-nek, mint a Székelyföldi közösségnek” – fejtette ki. Lelkészi mivoltát nem kívánja félretenni, de úgy érzi, „Isten áldásával ezt a munkát előrébb tudják mozdítani, hogy a Székelyföldi közösség számára ne könnyebb, de boldogabb legyen” – fogalmazott. „Ezt a boldogságot úgy tudjuk megtalálni, ha egymás kezét megfogjuk, újragondoljuk azokat a társadalmi szöveteket, amelyek szép lassan szétmállottak körülöttünk. A politikumot kell közelebb vinni az emberek valós problémáihoz, én ezen szeretnék dolgozni” – hangsúlyozta a szenátori lista harmadik helyén szereplő Makkai Péter lelkész.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új arcok, régi örökség?
Jól hangzik és nagyobb részben igaz is, hogy megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított listával vág neki a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásoknak. Több nevet kétségkívül szakmaiság, közösségi megbecsülés leng körül, és az is figyelemre méltó, hogy Benkő Erika személyében a csapat élére olyan, a Székelyföldi autonómia ügye iránt elkötelezett fiatal nő került, aki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként vált ismertté, és konkrét eredményeket tud felmutatni törekvéseinknek a világgal való megismertetésében.
Gondok nem is az új nevekkel vannak – saját szakterületén nagyjából minden új jelölt fel tud mutatni a közösség számára hasznos megvalósításokat –, de azzal a most készülődő csapatnak is számolnia kell, hogy kezdenie kell valamit a korábbi gárda örökségével. Ami, ismerjük el, nem sikerült túl fényesre. Két Háromszéki szenátorunk közül az egyik, Olosz Gergely korrupciós ügybe keveredve mondott le mandátumáról, Felső-Háromszék azóta felsőházi képviselet nélkül mAradt – az is kérdés, érzik-e a különbséget. De Klárik László tevékenységéről sem tudunk sok mindent: az Erdővidéket és Sepsiszentgyörgyöt képviselő szenátor nem tartotta fontosnak, hogy bár időnként sajtótájékoztatón számoljon be munkájáról. Képviselőink száma is megfogyatkozott: Markó Attila a Mikó-ügy áldozata lett. A másik két honatya, Márton Árpád és Fejér László Ödön azonban újrázni készül, folytatnák, úgymond, a munkát. Jó lenne hát, ha legalább most, a voksolás előtt beszámolnának tevékenységükről, hadd tudja a választópolgár, pontosan mit szeretnének folytatni. Némely ügyben talán magyarázattal is szolgálhatnak: a Háromszéki kisnyugdíjasok bizonyára kíváncsiak arra, miként képviseli a választópolgárok érdekeit az, ha Bukarestbe küldött honatyáik saját maguk részére szavaznak meg különnyugdíjat. Honatyáink elszámolása azért is oly fontos, mert ha a papírforma szerinti három képviselői és két szenátori hellyel számolunk, az öt befutó hely közül kettőt a régi csapat tagjai kapnak, egy jut az MPP-nek – így gyakorlatilag csak egy képviselői és egy szenátori tisztség jelenti a megújulást és a szakmaiságot.
Márpedig a legnagyobb kihívás régi és új neveknek egyaránt az lesz, hogy meggyőzzék a választópolgárokat: van tétje a Háromszéki parlamenti jelenlétnek, nem mindegy, hányan és kik jutnak be a törvényhozásba. Az elmúlt négy év tapasztalata ebben nem sokat segít, ezért politikai alkuk megkötése, rangsorok és listák felállítása, nevek bemutatása után lassan arról is el kellene kezdeni beszélni, hogy milyen elképzelésekkel, programmal kívánnak a parlamentbe jutni, és milyen esélyekkel tudják a célkitűzéseket valóra váltani.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)