A gyökereket ápolni kell – Beszélgetés a Szent László-emlékév ötletgazdájával
Okos Mártonnal, a Báthory–Bem Egyesület elnökével, aki egyben a Szent László-emlékév ötletgazdája is, a nagy király névnapján Gelencén szervezett ünnepséget megelőzően beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak Szent László alakjának és tetteinek a felidézését?
– Napjaink értékét vesztett és összezavart társadalmában igazodási pontok kellenek. Ezt a célt szolgálta a Szent Márton- és Márton Áron-emlékév is, melyek méltó folytatását Szent László személyének és tetteinek a felidézésében véltem megtalálni. Ő ugyanis meggyőződésem szerint Közép-Európában valamennyiünk példaképe lehet, és ugyanakkor igazodási pontot is jelent, mert összekapcsolta az itt élő nemzeteket. Ennek alátámasztásaként pedig elég, ha csak lengyelországi születésére, vagy az általa alapított zágrábi (Horvátország) püspökségre utalunk.
– Mi az oka, hogy éppen a 2017-es esztendőt választotta a lovagkirály emlékévének?
– Az idén van trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. esztendeje, emlékezni pedig kerek évfordulók alkalmából szoktak.
– Hogyan sikerült az ötletét megvalósítani?
– Ezért elsősorban Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének mondok köszönetet, hiszen amint megkerestem, azonnal csatlakozott a kezdeményezéshez, de a magyar kormánynál, valamint a püspöki karnál is közbenjárt ennek támogatása érdekében. Ugyanakkor több tucat civil szervezet bekapcsolódása is neki köszönhető.
– Kik vettek részt a szervezésben?
– A kormány részéről Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár Gaál Gergely, volt KDNP-képviselő vezetésével létrehozott egy tanácsadó testületet. Ennek még tagja Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Papp Gergely Adrianna, Debrőd polgármestere, Gondi Mátyás, a Pro Pátria Egyesület elnöke, Illéssy Mátyás százhalombattai plébános, Czibolya Gábor és Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársa, valamint jómagam.
– A sok lehetséges helyszín közül, miért éppen Gelencét választotta a László-nap megünneplésének helyszínéül?
– Egyik oka, hogy a térbeli távolság ellenére kalotaszegiként Székelyföld nagyon közel áll hozzám. Ugyanakkor nagy királyunk a határőrök védőszentje, a székelyek pedig mindig elől jártak a hon védelmezésében, sőt mai napig példát mutatnak másoknak is. Végül, de nem utolsósorban, mert a gelencei műemlék templomban találhatók a Szent László-legendát megörökítő, messze földön híres freskók.
– Miben látja az ilyen megemlékezések jelentőségét?
– Ahhoz, hogy a fa virágozzon, és új hajtást hajtson, szükség van a gyökerek ápolására, aminek az egyik lényeges eleme múltunk megismerése, amire egy ilyen ünnepség jó alkalmat kínál. Hiszen az itt szerzett élmények egy életre bevésődnek a jelen lévő gyerekek és fiatalok tudatába, illetve lelkébe, de a felnőttek szívét is megdobogtatják. És azok a gyerekek, akik a magyar népmeséken és legendákon nőnek fel, tudni fogják, hogy hol van a helyük, valamint azt is, hogy kritikus helyzetben miként cselekedjenek.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Idén is megemlékeznek Márton Áronról a szülőfalujában
Konferencia és szentmise augusztus 26-án Csíkszentdomokoson
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezésében hatodik alkalommal tartják meg augusztus 26-án (a püspök születésnapjához legközelebb eső hétvégén) a Márton Áron tiszteletére rendezett megemlékezést és konferenciát. A program szombat de. 10 órakor a plébániatemplomban szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Jakubinyi György érsek. A konferencia résztvevőit háromnegyed 12-kor a csíkszentdomokosi művelődési házban köszöntik. Előadást tart Seres Attila budapesti történész (Márton Áron lengyel tükörben), Benkő Levente kolozsvári történész, újságíró (Szemelvények a Márton Áron elleni sajtóhadjáratból, 1948–1949); Oláh Sándor Homoródalmáson élő társadalomkutató (Az erdélyi magyar egyházak a kommunista hatalom társadalomátalakítási kísérletében, 1949-1952); Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történész (Márton Áron dilemmái a börtönből való szabadulás után), Virt László magyarországi szociológus, hittanár (A két Áron. Párhuzamok (és kereszteződések) Márton Áron és Tamási Áron életében, gondolkodásában); a Rómából érkező Kovács Gergely posztulátor (Új fejlemények Áron püspök boldoggá avatási eljárásában). A konferencia a háromnegyed négytől kezdődő filmvetítéssel zárul. Először láthatja a közönség Zágoni Balázs rendező A püspök reggelije címűdokumentumfilmjét (operatőr-vágó: Tóth Orsolya).
Az augusztus 26-án tartandó rendezvényről Lázár Csillát, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: örülnek, hogy az elkezdett hagyományt életben tudják tartani, sőt folyamatosan fejleszteni, bővíteni, új elemekkel gazdagítani is tudják. Az idei programból kiemelte, hogy először kapcsolódik be Oláh Sándor kutató, aki antropológiai szempontokat hoz a konferenciára, s mivel a kollektivizálás történetét kutatja, ezúttal az egyház helyzetét mutatja be a tanúkkal készített interjúk alapján. Seres Attila budapesti történész ezúttal Varsóból hoz egészen friss kutatásain alapuló, még nem hallott, nem publikált adatokat Márton Áronról lengyel szemszögből. A múzeum igazgatója és a rendezvény főszervezője Zágoni Balázs filmjét emelte még ki a programból, amely egy hosszabb idő alatt elkészült dokumentumfilm és A püspök reggelije címet, Márton Áron első ötven éve alcímet kapta. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, és pályaválasztás körüli belső küzdelmeiről, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, történészek tolmácsolásában. A film érdekessége, hogy arról a periódusról is szót ejt, amiről általában kevesebbet szoktak beszélni: hogyan készült, hogyan készítették Márton Áront a püspöki pályára? Lázár Csilla kiemelte, hogy a film alkotói eddig nem látott archív felvételeket kerestek és találtak Márton Áronról, így a film a gazdag fényképanyag mellett ezeket is bemutatja. A rendező és a szervzők szeretnék, ha a film után a látottakról beszélgetnének a résztvevőkkel.
A megemlékezés támogatói: Bethlen Gábor Alap, Budapest; Csíkszentdomokos önkormányzata; Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megyei Tanáca; Felcsík Kistérségi Társulás. Médiapartnerek: Mária Rádió Erdély, Vasárnap katolikus hetilap, Keresztény Szó.
Bodó Márta / romkat.ro

Élni akarunk székelyként, magyarként (Emléktáblát avattak az ojtozi csata 100. évfordulóján)
Emléktáblát avattak az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban elesett magyar katonák emlékére, történészkonferenciát tartottak, amelyen a száz évvel ezelőtti csatát járták körül neves meghívottak, szentmisét celebráltak, amelyen Márton Áron emlékét is felidézték – az idei berecki falunapok egybeestek az ojtozi csata századik évfordulójával, érthető hát, hogy az emlékezés és a jövőbe tekintés került a középpontba.
A falunapok nyitányaként szombat délután a helyi önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében történészkonferenciát tartottak a művelődési központ nagytermében. Neves hazai és magyarországi hadtörténészek, történészek, levéltárosok és muzeológusok különböző szemszögből közelítették meg és mutatták be a száz évvel ezelőtti ojtozi csatát. Többek között előadások hangzottak el az 1916-os román betörés háromszéki hatásairól, a román hadsereg 1917-es újjászületéséről, a soproni vasezred történetéről – olyan igazságok hangzottak el, amelyek nem szerepelnek a román történelem-, illetve tankönyvekben. A sikeres rendezvény ötletgazdája Lukács Bence Ákos konzul volt. Illésfalvi Péter hadtörténész előadása során vitéz Bodó Lajos korabeli fényképét is bemutatta, hangsúlyozva, hogy a konferencián jelen van annak unokája, Bodó István Csíkszeredából. Az előadásokat vita követte, majd a jelenlevők számára alternatív programot szerveztek: a Gábor Áron-emlékházat, a művelődési központ alagsorában berendezett falumúzeumot vagy a római castrumot lehetett megtekinteni. Tegnap reggel a kívül-belül felújított ojtoztelepi római katolikus templomban szentmisére került sor, amelyet Tamás József segédpüspök celebrált. Csomós László berecki plébános – miután a maga és az egyházközség nevében köszöntötte a vendégeket és a híveket – arra emlékeztetett: az ojtozi csata centenáriumán azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a hazájukat védő magyar katonák hősiessége előtt és emléket állítsanak nekik. Ugyanakkor arra kérte a jelenlevőket, hogy Márton Áron püspökre is emlékezzenek, aki 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig a magyar hadsereg katonájaként az Ojtozi-szorosban is harcolt. „Számunkra ne csak emlékezés legyen ez a nap, hanem szóljon hőseink hitének és kitartásának elsajátításáról is. Ha mi is példájuk szerint élünk, akkor életünk harcait bár néha elveszítjük, hitünkben soha össze nem törünk. Száz év távlatából is él a nemzet, mert töretlen a hite. A világ húzhat határokat, de a hitünk országát csak Isten teheti nagyobbá. Vágyjunk erre a hitre, és akkor meglesz mindenünk” – mondotta többek között a berecki egyházközség plébánosa, majd felkérte a püspök atyát, hogy mutassa be a legszentebb áldozatot az itt elesett hősökért, népünkért és hazánkért. Az egyházfő az ünnepi szentmisét az Ojtozi-szorosban elesett katonák emlékének ajánlotta fel.
A szentmisét követően a jelenlevők a templomkertbe vonultak, hogy felavassák az emléktáblát az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. A leleplezésre váró emléktábla előtt első világháborús honvédegyenruhában és korabeli fegyverzetben díszőrséget állt négy hagyományőrző és a Történelmi Vitézi Rend kézdi- és sepsiszéki állományának több tagja, rajtuk kívül huszáregyenruhát és a 15. Székely Határőr Gyalogezred egyenruháját viselő hagyományőrzők is jelen voltak a megemlékezésen, amely a magyar himnusz eléneklésével kezdődött.
Elsőként az esemény házigazdája, Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a jeles vendégeket, az egyházi és világi méltóságokat, Sopron és Tótkomlós küldöttségét, valamint Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai attaséját. Az elöljáró kivételes napnak, az összefogás napjának nevezte az eseményt, és köszönetet mondott Grezsa István kormánybiztosnak és Magyarország kormányának az ojtoztelepi templom felújításában nyújtott jelentős anyagi támogatásért. Grezsa István kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a Honvédkövet pontosan tíz évvel ezelőtt állították fel. Kiemelte: ezen a napon nemcsak a magyar honvédekre emlékeznek, hanem, ahogy azt minden katonai hagyomány diktálja, az elesett ellenségről is megemlékeznek, évszázadokon keresztül ezt a szorost nemcsak magyar és székely hősök tetemei borítják, hanem román, német és orosz katonák is elestek itt. Jelképes, hogy a soproni 18-asok az ország nyugati végéből ide, a legkeletibb részre, Ojtozba kerültek, ahol a magyar hazát védték. A trianoni diktátum közelgő századik évfordulója kapcsán azt hangsúlyozta: ideje annak, hogy eljöjjön a Kárpát-medencében élő népek megbékélése, és jó lenne, ha a visegrádi négyek kibővülne Romániával is, de ehhez őszintén kell egymás szemébe nézni. „Minden veszteség és minden negatív folyamat ellenére élni akarunk székelyként, magyarként, ahogy az Úr rendelt bennünket” – zárta beszédét a kormánybiztos.
Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet kertben áll 2013 óta gróf Bánffy Miklós egykori külügyminiszter szobra, amelyet a város legnagyobb ünnepén, a Hűség napján lepleztek le, mert a soproniaknak a várost és környékét ő mentette meg, 1921-ben népszavazással dönthettek sorsukról, jövőjükről a trianoni döntés ellenében. A zalánpataki Préda Barna hagyományőrző Futó Dezső főhadnagy Emlékezzünk! című versét adta elő, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mondta el ünnepi beszédét, aki azt emelte ki, hogy a haza megvédése aligha sikerült volna a székelyek és a soproniak nélkül, akik hősiesen harcoltak a magyar honért itt és máshol. Arra is figyelmeztetett, hogy a nagy háború centenáriumán erkölcsi kötelességünk a még meglévő honvédsírok felkutatása és egy olyan adattár létrehozása, amely megőrzi az elesett honvédek nevét. Szász Henrietta Tóth Árpád Katonasír című versét szavalta el, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője emlékezett az ojtozi csata centenáriumára, és köszönetet mondott Pál Andor berecki vállalkozónak a templom felújításáért. Kozma Eszter tanuló csángó katonabúcsúztatót énekelt, majd Dimény Zoltán, Farkas Balázs és Grezsa István leleplezte a templom falán levő márvány emléktáblát, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, Bereck önkormányzata és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa állíttatott az Ojtozi-szoros térségében 1916–17-ben harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök áldotta meg, majd koszorúzás következett. A soproniak a tíz évvel ezelőtt felállított Honvédkövet is megkoszorúzták. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb támadás iskolaügyben: Paşcan visszaállamosítaná az egyházi ingatlant
Marius Paşcan egy DNA-átirattal bizonygatja, hogy törvénytelenül szolgáltatták vissza azt a vásárhelyi épületet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnázium is helyet kap. Szerinte az ingatlant vissza kellene államosítani.
Bár a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak is helyet adó ingatlan a 2004-es visszaszolgáltatás és az azt követő per következtében, 2005-ben jogerős bírósági ítélettel került az egyház tulajdonába, Marius Paşcan parlamenti képviselő azóta is abban reménykedik, hogy rendkívüli perújrafelvétel révén sikerül visszaállamosítani az ingatlant.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) politikusa – aki prefektusként korábban számos pert indított a magyar kézbe visszajuttatott javak miatt – úgy véli, az egyház és az erdélyi római katolikus státus csúnyán átverte a román államot. Szerinte a marosvásárhelyi iskola épületét nem a katolikus hívek adományaiból építették, hanem Mária Terézia magyar királynő pénzéből. A státust pedig nem egyházi, hanem állami szervnek tekinti.
Paşcan újraindítaná az ügyet
Mondandója alátámasztásaként a honatya az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) átiratából idézett, amely szerint az Országos Restitúciós Bizottság 2004-ben törvénytelenül járt el, amikor elrendelte az iskolaépület visszaszolgáltatását. Mire azonban a feljelentők 2014. december 10-én a DNA-hoz fordultak, a restitúciós bizottság tagjai által elkövetett állítólagos bűncselekmény elévült. Az ügyészség válasza szerint a panaszosnak 2012. szeptember 20-ig kellett volna megtennie a bűnügyi feljelentést.
Marius Paşcan úgy véli: épp ez a bizonyíték arra, hogy a Klastrom utcai épületegyüttes soha nem volt az egyházé. A formai hibák miatt lezárt ügyet újra lehetne indítani, amennyiben a bíróság elfogadná a rendkívüli perújrafelvételt. Ezzel szemben Holló László, a státus ügyvezető igazgatója emlékeztetni kívánt, 2004-ben a marosvásárhelyi városháza is ugyanarra a téves történelmi feltételezésre alapozva indított pert az ingatlan visszaszerzéséért. A polgármesteri hivatal alapfokon nyert, jogerősen viszont vesztett. „A polgármesteri hivatal úgy gondolta, hogy a státus állami intézmény volt. A státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a státus állami intézmény lett volna, ami teljesen alaptalan” – fejtette ki egy lapunknak adott korábbi nyilatkozatában Holló László.
A marosvásárhelyi iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között, közel százharminc évvel Mária Terézia halála után épült. A vásárhelyi egyike volt azon iskoláknak, melyeket az erdélyi római katolikus státus létrehozott a térségben. A brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium ingatlanjai mind a 20. század elején épültek. Ugyanígy az a gyulafehérvári épület is, amelyben jelenleg az 1918. december 1. elnevezésű román egyetem működik.
„Bizonytalan az Unirea sorsa”
Mivel teljesen birtokon belül érzi magát, a római katolikus egyház bármikor egyoldalúan szerződést bonthat a marosvásárhelyi önkormányzattal, és utcára teheti az Unirea Főgimnázium tanulóit – mutatott rá Marius Paşcan. A PMP Maros megyei parlamenti képviselője ezért sürgős alternatívát javasol egykori felettesének, Dorin Floreának. A polgármester valamikori sajtószóvivője arra szeretné rábírni az elöljárót, hogy mielőbb találjon új helyiséget a szerinte bizonytalan sorsú elitiskolának.
Paşcan a Maros-híd melletti kiürített kaszárnyát vagy a megszűnőben lévő építkezési szakiskola épületcsoportját tartaná a legmegfelelőbbnek, mindkét esetben viszont jelentős beruházásokra lenne szükség. A PMP képviselője szerint még így is jól járna a városháza, hisz megszabadulna a havi 25 ezer lejes bértől. A bizonytalanság miatt az Unirea abba a helyzetbe került, hogy a szülők kezdik meggondolni magukat, hogy oda írassák-e gyermekeiket vagy sem. Ezt az állapotot nem szabad fenntartani, mielőbb megoldást kell találni” – nyilatkozta Marius Paşcan. A politikus és az Unireában oktató pedagógusok félelmét a Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése táplálja. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt a felekezeti iskola visszafoglalta a tanintézmény Klastrom utcai kisebbik épületét, és az unireások most attól tartanak, hogy a katolikus középiskolát ért ügyészségi támadások miatt az egyház bosszúból szerződést bont az önkormányzattal.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Indulhatnak tagozatkezdő osztályok (Marosvásárhelyi iskolaügy)
A Maros megyei törvényszék tegnap első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumnak, hogy ősztől tagozatkezdő osztályokat indítson.
A törvényszék honlapján elérhető bírósági döntés szerint elutasították a tanfelügyelőség érveit, miszerint a pert indító iskola nem lehet érdekelt fél ebben az ügyben. A bírósági határozat kimondja annak a február 27-én hozott, 70-es számú tanfelügyelőségi határozatnak a megsemmisítését, amelynek értelmében ősztől nem indulhat előkészítő, ötödik és kilencedik osztály. Az alperes állami intézmény a kiközléstől számított tizenöt napon belül fellebbezhet.
Székely Szilárd, az iskola igazgatója szerint mindenképpen erkölcsi győzelemről van szó, de valószínűnek tartja, hogy ameddig másodfokon is kedvező döntés születik az iskola számára, már nem tudják elindítani a szóban forgó osztályokat, mivel akkorra már elkezdődik a tanév. Elmondta, összesen hat osztályt akartak indítani, ezek nélkül a diáklétszám 361-re csökken. Egyelőre még nincs veszélyben az iskola, hiszen így is több diákja van, mint amennyivel fenntartható egy önálló iskola a törvényes előírások szerint.
A tanári karnak azonban problémát okoz a létszámcsökkenés, a kevesebb diák kevesebb óraszámot jelent, így várhatóan csak a címzetes pedagógusoknak tudnak állást biztosítani ősztől. Emlékeztetett, hogy az iskola általános jogi helyzete és sorsa továbbra is bizonytalan. „A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy nem tudják, milyen formában fog működni az iskola, ők ugyanis az oktatási minisztériumtól várnak útbaigazítást, amely nem hajlandó segíteni” – mondta Székely Szilárd.
Az RMDSZ tegnap felszólította a főtanfelügyelőt és a tanfelügyelőség vezetőtanácsának tagjait, hogy mondjanak le azonnali hatállyal, mivel jogtalanul korlátozták a szülők és a gyermekek iskolaválasztási jogát.
Közben Marius Paşcan egy ügyészségi átirattal bizonygatja, hogy törvénytelenül szolgáltatták vissza azt a vásárhelyi épületet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnázium is helyet kap – írta tegnap a Krónika.
A Népi Mozgalom Pártjának politikusa – aki prefektusként korábban számos pert indított a magyar kézbe visszajuttatott javak miatt – úgy véli, az egyház és az erdélyi római katolikus státus csúnyán átverte a román államot. Szerinte a marosvásárhelyi iskola épületét nem a katolikus hívek adományaiból építették, hanem Mária Terézia magyar királynő pénzéből, ezért szerinte vissza kellene államosítani az ingatlant.
Az ügy kapcsán Holló László, a státus ügyvezető igazgatója emlékeztetett, 2004-ben a marosvásárhelyi városháza is ugyanarra a téves történelmi feltételezésre alapozva indított pert az ingatlan visszaszerzéséért. A polgármesteri hivatal alapfokon nyert, jogerősen viszont vesztett. A marosvásárhelyi iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között, közel százharminc évvel Mária Terézia halála után épült, és egyike volt azon iskoláknak, amelyeket az erdélyi római katolikus státus létrehozott a térségben, mint amilyen a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum vagy a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium. Ugyanúgy az a gyulafehérvári épület is, amelyben jelenleg az 1918. december 1. elnevezésű román egyetem működik. Háromszék; Erdély.ma

Helyettes államtitkár: fontos a diaszpóra erősítése
A magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése, az ott élő, magyar nyelvet és kultúrát oktatók segítése - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének nyitó napján a Széchenyi István Egyetemen.
Szilágyi Péter elmondta: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára az akkori kormány, addig 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság 73 milliárd forintot szánt erre a célra, ami kormányzati szinten megközelítette a százmilliárd forintot. A források 2017-ben és 2018-ban is nőnek.
Világszerte összesen 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézményről tud az államtitkárság, a legtöbb Észak-Amerikában és Nyugat-Európában működik. Idén tavasszal az államtitkárság kérdőívet küldött az intézményeknek; ezeket eddig 113 iskola küldte vissza, ahol összesen ötezer gyermekkel foglalkoznak.
A felmérés szerint az iskolák 58 százaléka nem önállóan bejegyzett szervezetként működik, 85 százaléka pedig nem tagja semmilyen pedagógusszervezetnek és kevesebb mint fele rendelkezik oktatási tervvel. Igény mutatkozik tárgyi eszközök biztosítására, módszertani képzésekre és egyéb kulturális programok támogatására, mert az iskolák 62 százaléka semmilyen támogatást nem kap attól az országtól, amelyikben működik - mondta Szilágyi Péter.
Hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján az államtitkárság kidolgoz egy fejlesztési koncepciót, jövőre pedig pályázati programok keretében a jogi személyiséggel rendelkező intézmények igényelhetnek támogatásokat. A fejlesztési koncepció várhatóan a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-10-i ülésére készül el.
A nemzeti regiszter weboldalon pedig a hétvégi magyar iskolák tájékoztatókat, tananyagokat és háttéranyagokat tölthetnek le.
A helyettes államtitkár kiemelte: nincs pontos statisztika arról, hogy világszerte hányan vallják magukat magyarnak, de egy 2011-es felmérés szerint Észak-Amerikában 2 millióan, Németországban pedig 178 ezren. A valós adat ennél nagyobb is lehet - fűzte hozzá.
A kormány ezért 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek keretében tavaly száz, idén szeptembertől pedig 115 Kárpát-medencei fiatal kerül a diaszpórában működő magyar szervezetekhez. A Rákóczi Szövetség több száz millió forintból táboroztat Magyarországon külhoni fiatalokat: 2016 szeptembere és idén június között 650 a diaszpórából érkező és 1850 a Kárpát-medencei szórványban élő diákot táboroztattak.
A Mikes Kelemen-program keretében a kormány rendezett módon szeretné összegyűjteni a diaszpórában élő magyarok könyvtári örökségét. Eddig 120 ezer tételt katalogizáltak. A tematikus emlékévek hirdetésével - mint a tavalyi Márton Áron-év vagy az idei Szent László-év - pedig a magyar identitás erősítését szeretnék elősegíteni - folytatta.
Szilágyi Péter beszélt arról is, hogy a diaszpórára vonatkozó fejlesztési tervet tavaly fogadta el a kormány; négy stratégiai irányt jelöltek meg: az oktatásfejlesztést, a gazdasági együttműködés erősítését, a diaszpóra megerősítését és egy emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását. A diaszpóraközpontban tudásteret és kiállítóteret is létrehoz a kormány.
Közölte: az állampolgársági esküt eddig több mint 845 ezren tették le, 2018. november 9-re pedig meglesz az egymilliomodik eskütétel is.
A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének 11. alkalommal ad otthont Győr. Augusztus 26-ig szakmódszertani előadásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és kreatív csoportunkákon vesznek részt, de a kétnyelvűség elméletével és gyakorlatával, valamint a fenntarthatóság pedagógiájával is ismerkednek az oktatók.
A továbbképzésen idén tíz országból 28-an vesznek részt. A legtöbben Ausztriából és Argentínából, de Spanyolországból, Ausztráliából, Kanadából és Lengyelországból is érkeztek magyar nyelvet tanítók. (MTI)

Akit megérint a szellemisége, nem szabadul a feladattól
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Egyesület immár hatodik alkalommal szervez Márton Áron püspök születésnapjához (augusztus 28.) időzítve megemlékezést és konferenciát azzal a céllal, hogy az újabb történeti kutatások segítségével jobban megértesse, megismertesse Márton Áron személyiségét. A szombaton, augusztus 26-án zajló rendezvényről, valamint a már javában zajló társadalomtudományi diáktáborról a főszervezőt, Lázár Csillát kérdeztük.
– Hogyan állt össze a konferencia előadóinak sora? Sok kutatónak van Márton Áronhoz kapcsolódó témája?
– Mivel Márton Áron egyetemi lelkészként, lapszerkesztőként, majd püspökként fontos közszereplő volt a huszadik század nagyobb részében, a jelenkori erdélyi történelemmel foglalkozó kutatók nem kerülhetik meg az ő szerepének értelmezését. Éppen ezért a nem szigorúan egyháztörténettel foglalkozó kutatásokból is sok érdekes információ kerül felszínre, ebből következően elég tág a konferencia lehetséges előadóinak köre. Állandó vendégünk Mons. Kovács Gergely posztulátor, hiszen tőle mindannyian türelmetlenül várjuk a boldoggá avatással kapcsolatos híreket, és vannak az előadók között, akik először, vannak, akik többedszer vesznek részt a konferenciánkon. Seres Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének munkatársa például tavaly Márton Áron lengyel kapcsolatairól tartott előadást, de azóta Varsóban kutatván új és érdekes információkat talált, azokat hozza el idén.
– Számos érdekesnek ígérkező előadásra számíthatunk. Ön mit emelne ki leginkább?
– Benkő Levente a püspök elleni 1949-es sajtóhadjáratot veszi górcső alá, Oláh Sándor arról beszél, milyen szerepet szántak az egyháznak 1949 és 1952 között, Nagy Mihály Zoltán történész előadásának fókuszában a börtönből szabadult püspök áll. Virt László szociológus, hittanár, Márton Áron biográfusa ezúttal két Áronról – Tamási Áronról és Márton Áronról – beszél. Köztudott, hogy személyes, barátinak is nevezhető kapcsolatukról több anekdota maradt fel. Azt is tudjuk, hogy a betegágyán fekvő püspök azt kérte az őt ápoló nővértől, hogy – többek között – Tamási-novellákat olvasson fel neki. A múzeumban is van egy Tamási-kötet, amely a püspök hagyatékából került hozzánk, benne Márton Áron szignója. Ismerve Tamási – finoman szólva – nem szigorú katolikus erkölcs szerinti magánéletét, illetve egyes személyes választásait (pl. Magyarországra költözése) akár szokatlannak is nevezhetjük ezt a baráti egymásra hangolódást. Virt László előadása (amellyel Tamási születésének 120. évfordulójára is emlékezünk) azonban jól megvilágítja a kettejük közötti rokoneszmei vonásokat: igen hasonlóan viszonyultak az „erdélyiséghez”, hasonlóan látták a kisebbség és centrum viszonyát, szorgalmazták a „cselekvő fiatalság” felelősséggel való felruházását. Érdemes megfontolni e ma is aktuális dilemmákra adott válaszaikat. A konferencia záróeseménye egy régóta készülő dokumentumfilm tesztvetítése lesz. A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című filmet Zágoni Balázs rendezte. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, pályaválasztási küzdelmeiről, valamint belső, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak és történészek tolmácsolásában.
– A Márton Áron Társadalomtudományi Diáktábor tavalyi résztvevői levéltári kutatásba, drámapedagógiába, művészettörténetbe, kultúrdiplomáciába nyerhettek betekintést. Idén „népnevelési projekt zajlik”. Mit takar ez a megnevezés? Hány középiskolás vesz részt a táborban?
– A tábornak 16 résztvevője van, zömében ugyanazok, akik tavaly is itt voltak. Ez egy bensőséges, aktív részvételt és személyes kapcsolatok kiépítését célzó tábor. Két résztvevőnk van Felvidékről, kettő Magyarországról, ketten jöttek Kolozsvárról, tízen pedig a Székelyföld több városából, falujából. Tavaly több volt az elméleti előadás, idénre több gyakorlati programot szerveztünk. A Népnevelés és a Z generáció projektet például két, az egyetem padjaiból éppen kikerült csíkszentdomokosi fiatal, a teológiát végzett Bőjte Csongor és a néprajzos Bodó Andrea vezetik. Mindketten jó ismerői Venczel József falukutatási, népnevelési munkásságának, ennek „modelljére” szeretnék, ha a tábor résztvevői megismernék a domokosi fiatalság látásmódját, problémáit, és erre megpróbálnának kidolgozni egy „népnevelési” projektet, bevonva a modern kommunikációs csatornákat is. Természetesen ez egy kísérleti jellegű projekt, arra szolgál, hogy gondolkodási folyamatot indítson arról, hogy a „mai fiataloknak” milyen lehetőségei és milyen felelőssége van a kortársaik „nevelésében”, gondolkodásuk alakításában. Megjegyzem, hogy a résztvevők rendkívül komoly és tehetséges fiatalok.Tavaly úgy fogalmaztam, hogy a közeljövő Kárpát-medencei elit értelmiségének képviselőit látjuk vendégül, ma sem mondhatok mást. A visszatérők között van már olyan, aki elvégezte a középiskolát, és az egyetem választásánál – saját bevallása szerint – nagyban befolyásolta a tavalyi tábor tapasztalata. A népnevelési projekt mellett lesz vizuális antropológiai műhely (archív fényképek értelmezését segítendő), hadtörténeti „kutatómunka”, művészettörténeti szekértúra és persze egyeskői gyalogtúra is.
– A tavalyi Márton Áron-emlékévben jeles püspökünk alakja állt számos rendezvény központjában. Hogyan látja, átgyűrűzött az emlékév erre az évre is? Tart még a lelkesedés?
– Az emlékév jó alkalom volt földrajzilag kiterjeszteni a Márton Áront ismertető programokat, hálásak vagyunk érte a magyar kormánynak. Azonban a lelkesedés nem a központilag kijelölt hivatalos ünnepségekből származik, hanem a személyes találkozásokból. Azt látjuk, mind a történészek, mind a fiatalok esetében, hogy akit egyszer is munkája során megérintett Márton Áron eszmeisége, kivételes egyénisége, az „nem szabadul” a feladattól, hogy Márton Áron példáját másoknak is megmutassa.
A csíkszentdomokosi megemlékezés augusztus 26-án délelőtt 10 órakor szetmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követi 11.45-től a konferencia a művelődési házban. Az előadások között bemutatják a Márton Áron püspökről az elmúlt évben megjelent újabb kiadványokat, köteteket is. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, Csíkszentdomokos Önkormányzata, a Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megye Tanácsa és a Felcsík Kistérségi Társulás.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

VI. Márton Áron-konferencia Csíkszentdomokoson
Hatodik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a püspök szülőfalujában. Az idei ünnepség augusztus 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről.
A szombati konferencián bemutatják Jakubinyi György érsek Isten Szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában című könyvét. A kötet nagyon sok adatot és több érdekes dokumentumot is közöl, például Márton Áron püspöki kinevezésének pápai bulláját (latin eredetiben és magyar fordításban), Casaroli bíboros részvéttáviratát, amelyet a pápa nevében küldött Márton Áron püspök elhunyta alkalmával.
Az esemény ideje alatt megtekinthető lesz a Szent László-emlékév alkalmából elkészült, Szent László életét bemutató, tizenkét tablóból álló vándorkiállítás. romkat.ro

“A csángú nép szívibe betemetve…” – magyar nyelvőrző gyermektábor Moldvában
A moldvai csángó falvakban a magyar, mint anyanyelv gyakorlatilag megszűnt. Néhány értelmiségi szülőt leszámítva a moldvai magyarok gyermekeikkel románul beszélnek, akik jobb esetben második nyelvként megtanulják még szüleik nyelvét, olykor anyanyelvi szinten , de egymás közt a románt használják. Egy kedvezőbb történelmi fordulatra várva a legtöbb, amit tenni lehet, a nyelvvesztés késleltetése.
A Petőfi és Kőrösi Programokban kipróbált, volt és újbóli ösztöndíjasok nyári gyermektábort tartottak Moldvában, a Tázló menti Pusztinában, ahol az elmúlt tanévben, korábban a PSP-ben is szolgált Bódi Viktória volt a magyar tanár. Ő tartotta a Magyar Házban délutáni magyar órákat és foglalkozott a gyermekekkel egész éven át, melynek az augusztusi népművészeti tábor volt a kiteljesedése.
A tábor előzménye, hogy a legkeletebbi magyar faluban, Magyarfaluban augusztus 13-án vasárnap, Márton Áron püspök emlékművét leplezték le a falunapok keretében, melyet szintén a PSP/KCSP-t megjárt Bogdán Tibor szervezett. Itt volt a találkozó a táboroztató tanároknak, egy időben a kajtár gólyákkal gyülekeztünk és a hétfő hajnallal mi is indultunk, de nem Afrikába, csak a Tázló mellé, Pusztinába. „De micsoda szép térségeken, micsoda helyeken megyen az ember, hogy a szem bé nem telhetik. Micsoda kár, hogy ezek a szép és jó földek pusztán vannak, mert két nap alatt egyszer, ha találtunk valamely lakóhelyre.” – Írja mindezt Mikes Kelemen 1739-ben kelt levelében, midőn a Szeret völgyében utazott. Hogy tudott vagy nem a csángókról kérdés, de Pusztináról nem tudhatott, mert ekkor még a falu későbbi alapítói Csíkban ültek szülőfalvaikban, s csak az 1764-es Madéfalvi Veszedelem után kerekedtek fel, majd tették le a vándorbotot a Tázló martján…
Több mint 200 esztendő elteltével a népesség 1500 fő, római katolikus, templomuk védőszentje, Moldvában már csak egyedülállóan, Szent István. Az általános iskolás korosztálytól idősebbek a magyar nyelvet beszélik, a fiatalabbak már csak értik. Az új évezred elején magyar oktatás indult a faluban, melynek működését az állami és egyházi elöljárók nehezítik. Magyarországi támogatással 2006-ban épült fel a Közösségi Magyar Ház, mely méltó helyet biztosít a magyar oktatás és a hagyományőrző tevékenységekhez, közösségi eseményekhez.
Nyisztor Ilona, a Magyar Ház vezetője szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek a nyári szünidőben is kötődjenek ahhoz a szellemiséghez, melyet Pusztinán a magyar oktatás képvisel, így a júliusi zenésztábor után nagy örömmel fogadták a kezdeményezést, melyben Viktória hét egykori PSP/KCSP ösztöndíjast hívott meg a táborban történő népművészeti tevékenységek vezetésére.
Varga Emese, Tóth Tamara kézműves alkotótevékenységekkel, népi játékokkal, Bódi Viktória, Brum Alejandra, Varga Kincső, néptánctanítással, Nagy Bence, Molnár Balázs és Hunyadi Péter elsősorban a népzeneoktatással vállalt részt a tábori tevékenységekben, de a munka összehangoltan folyt, minden gyermek kipróbálhatta ügyességét, tanulhatott új népdalokat, táncokat, ismerkedhetett a furulya, a hegedű és a kobozjáték örömével vagy éppen továbbfejleszthette tudását. És ami igazán széppé teszi a nyári napokat: fürdés a Tázlóban, erdőszéli számháborúzás, íjászkodás, közös ebédek, zenélések, éneklések, labdajátékok, a Magyar Házat felügyelő Magdó néni odaadó gondoskodása adta meg a családias hangulatát ennek az ünnepi hétnek, melyben a pusztinaiak falujuk védőszentje, Szent István napjára készültek.
A keddi nap, Nagyboldogaszony napján (aug.15.) a faluból többen a Kácsikai Búcsúra indultak, mely az egyetlen római katolikus búcsú Moldvában (pontosabban Bukovinában), ahol magyar misét is hallgathatnak a hívek. Ennek okán hétfőn magyarul hangzott az útnak indító szertartás a pusztinai templomban, amely kivételes eseménynek számít, de összecsengett kezdődő táborunk távlati céljaival: magyar nyelv és kultúra térjen vissza a mindennapokba Pusztinán.
A falu népi kultúrájának a gyermeki közösségekbe való visszaültetése lehet az egyik eszköze annak, hogy a román nyelven nevelt gyermekek nyelvhasználata a magyar nyelv felé súlyozódjon. A népdalokat, mondókákat, kiszámolókat nem lehet lefordítani, a népi kultúra csak azon a nyelven működik, melyben gyökerezik. És a gyermekekben ha mélyen is, de még él a hagyomány. Minél több időt töltenek el ebben, annál jobban kötődnek, kivált, ha közösségeik ezen értékek mentén épülnek.
A tábor zárónapján a szülők, nagyszülők is eljöhettek, hogy az egész heti tevékenységekről gyermekeik kis műsorát végignézzék, melyet egy rendhagyó szülői értekezlet követett. Ezen a fő téma, a legkényesebb kérdéskör volt terítéken, vagyis az, hogy milyen következményei lesznek annak, ha a fiatal szülők, de a nagyszülők is a gyermekekkel, unokákkal románul beszélnek. Szó esett a nyelvcsere rideg valóságáról, a magyar nyelvre épülő, és annak elvesztével összeomló népi kultúra értékeiről, a magyar nyelvű oktatás jogi lehetőségeiről. A szülők a vártnál aktívabban, jól megfontolt érvekkel kapcsolódtak a témákhoz, és ha áttörés nem is született, talán beszédtéma lett egy időre mindez a faluban. A legfontosabb tanulság újra az, melyet a Petőfi Sándor Program két évében is tapasztaltam:
A kívülről jövő ember szava csak akkor lehet hiteles vagy legalább elgondolkoztató, ha a beszédet megelőzően értéket hoz egy közösségbe, és a munkát minél kitartóbban, rendszeresebben végzi akár gyermek, akár felnőtt közösség javára.
A csángó költő, a néhai Lakatos Demeter szavait szülőfalujában, Szabófalván csak néhányan értenék, ha olvashatnák, de hírére, nevére még sokan emlékeznek. Szavai ott őrködnek a maradék csángó-magyarok fölött az idő sodrával szemben védtelenül állva.
Csángú országba Csángú országba be vannak temetve A legszebb mogyar kyncsek a világon, De nincsenek senkitül megkeresve, Ritka ékszerek, öröksig ágon.
Itt az ős apáink primitív hangja Elmaradt az évszázadok folyamán, Ippend mind a napnak örök szent lángja, Dét szüt szentületre templom tornyán.
Üdű járásval el fognak pusztulny, Örök nem szemmy ezend a világand, A kyncseket nem míg lehet megkapny, Ha megfizetnéd, minden drága árand.
A csángú nép szívibe betemetve Mogyar kyncsek noprul nopra pusztulnak, Ha nem lesznek sokáig felkeresve, S’ azután mogyarok hiába búszulnak.
A csángú országba mig lehet kapny, Amit magyar iradalam nem üszmér, Azt is a magyar stafírunghaz rakny, Mert jövű századoknak ez sokot ér.
Nem kerestik, mikor az üdűe vult, És mikar már késű vult, migpróbálták. Nogy kár! Ha lelkiismeret míg nem szúlt, Rígi mogyar kyncseket megutálták. (Lakatos Demeter – Szabófalva)
Hunyadi Péter / Erdély.ma

Az ima nem elég, mindenkinek cselekednie kell
Munka még van, de szépen kerekedik – összegezte a boldoggá avatási eljárás állását Mons. Kovács Gergely posztulátor a szombaton tartott csíkszentdomokosi Márton Áron-konferencián. A helybéli Márton Áron Múzeum és Egyesület által immár hatodik alkalommal szervezett megemlékezésen idén is számos érdeklődő hallgatta meg a rangos előadókat.
Isten szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában – ezt a címet viseli az a Csíkszentdomokoson bemutatott kötet, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek állított össze, és amely adalékokat tartalmaz Áron püspök életrajzához. A könyv szerzője elmondta, hogy Áron püspök halála óta gyűjti a jeles elődre vonatkozó adatokat, például a róla született verseket, filmeket, számba vette a püspököt ábrázoló műalkotásokat, szobrokat, az általa keresztelt papokat, vagy a máramarosszigeti börtönben raboskodó főpásztorokat és papokat is, és gyűjtőmunkája eredményeként közöl ezúttal 34 különböző lajstromot.
Seres Attila történész varsói levéltári kutatásainak eredményeiről beszámolva villantotta fel Márton Áron kolozsvári éveit és Tadeusz Stapiński lengyel diplomatával való kapcsolatát. Benkő Levente újságíró-történész személyes okokból nem lehetett jelen: kutatásaiból – amelyek az Áron püspök ellen irányuló 1949-es sajtóhadjáratot mutatják be – Lövétei Lázár László nyújtott ízelítőt. A lejáratásnak az volt a fő célja, hogy a püspököt elszigeteljék a papságtól és a hívektől, és ebbe a lejáratásba bizony a korszak értelmisége is bekapcsolódott – derült ki a bemutatott anyagból. Ugyanezt támasztotta alá Oláh Sándor társadalomkutató előadása is, aki az állam 1949 és 1952 közötti egyházüldözési politikájáról beszélt, többek között az állambiztonságnál fennmaradt iratok segítségével szemléltetve, hogyan viszonyultak a hívek vallásuk üldözéséhez.
Lehetséges és életképes alternatívát talált
Nagy Mihály Zoltán történész a börtönből szabadult püspök dilemmáiról szólt, kiemelve, hogy 1955–57 között Áron püspök volt az egész romániai római katolikus egyház feje, az egyetlen szabadlábon lévő főpásztor, akit a pápa elismert.
– Nem működött püspöki kar, nem volt felekezetek közötti szolidaritás – mondta az előadó. – Egyedül volt. De sosem kellett önigazoló retorika mögé bújnia. Lehetséges és életképes alternatívát mutatott fel arra vonatkozóan, hogyan kell az állammal tárgyalni és az egyház működését biztosítani.
Virt László szociológus, hittanár Tamási Áron és Márton Áron „erdélyiséghez” és a „cselekvő fiatalsághoz” való igen hasonló viszonyulását mutatta be.
A magunk helyén, a magunk erejéből
Mons. Kovács Gergely posztulátor a boldoggá avatási folyamat helyzetéről számolt be, hangsúlyozva, hogy, annak ellenére, hogy a közelmúltban Ferenc pápa új szentté avatási kategória létrehozását jelentette be – amely olyan személyekre vonatkozhat, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében – ez az újítás Márton Áron ügyét semmilyen formában nem érinti.
– Én elsősorban azon dolgozom, hogy a Szentszék által kért kiegészítéseket, pontosításokat összegyűjtsem, összeállítsam. Vannak olyan szakértői összegzések, amelyeket már két éve megkaptam, de további tanúk kihallgatására van szükség. Ez október-novemberig lezajlik. Ezután fordítások, további összegzések következnek. Munka még van bőven, de szépen kerekedik – tette hozzá, hangsúlyozva, az állítólagos csodák kivizsgálása csak azután következik, miután minden szükséges dokumentumot benyújtanak a Szentszékhez. – Magától nem megy az ügy, és nagyon fontos feltétel, hogy Áron püspök tisztelete töretlen legyen. Nem elég az ima, tenni, cselekedni kell érte, mindenkinek a maga helyén, a maga ereje szerint, legyen az imakönyv- vagy DVD-vásárlás, de akár Facebook-megosztás is. Volt olyan bejegyzés ugyanis, amit 800-an megnéztek, de csak ketten osztottak meg. Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: ott vagyunk azok között, akik egy mustármagnyit is teszünk érte?
A konferencia előtt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét a csíkszentdomokosi templomban, a tanácskozás zárásaként pedig A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című film tesztvetítését kísérhették figyelemmel a jelenlévők. A Zágoni Balázs által rendezett film (vágója és operatőre Tóth Orsolya) emberközeli püspököt láttat családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, illetve történészek révén, és zárásként archív mozgóképet is felvillant Márton Áronról – ami mint kiderült, igen nagy ritkaság.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Márton Áronnak állítottak emléket Szentegyházán
Előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisével, majd a templomkertben plakettavatással, aztán a Gábor Áron Művelődési Házban előadással emlékeztek Isten szolgája, Márton Áron püspök életpéldájára vasárnap Szentegyházán.
Hogy mennyire a mához is szólnak Erdély nagy püspökének üzenetei, az kiviláglott ama beszédeiből, melyeket a Túri Török Tibor keszthelyi művész által készített és a szentegyházi közösségnek adományozott plakett avatóján Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, valamint Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja idézett.
Hitvallás és népszeretet
A nagy püspök életében a szó és a tett egységben volt. Nem csak kimondta azokat, cselekvésre buzdított. Szükséges és fontos megismerni Áron püspök életét, de annál fontosabb úgy élnünk és cselekednünk, miként a legsötétebb időkben ő: mindig azt tette, amit kötelességeként felismert. Készek vagyunk-e vállalni az áldozatokat, nem futamodni meg a munkától? Erre emlékeztessen a dombormű – kérte Kovács Gergely posztulátor. A hitből fakadó, népünkért vállalt Márton Áron-i cselekedetek különös aktualitására is felhívta a figyelmet: a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellehetetlenítése ellen a beszéd eredménytelen.
A konzul kiemelte: Jó pásztorként, zokszó nélkül a legnehezebb utat választotta Áron püspök. Ordas világban, ordasok között hitén és hívein kívül nem volt egyebe. Nem a bűnt, a képmutatást tekintette az ember legnagyobb ellenségének. Vallotta: az idők rosszasága az emberek rosszaságából fakad. Aki ma embernek nem elég jó, az magyarnak sem jó – nyomatékosította Lukács Bence Ákos.
Köszönet a főpásztorért
Az avatóünnepségen Balogh Dóra a néhai Bíró János Antal atya: Szembe az árral című versét mondta el, Ferencz Imre ny. plébános: Ima végórán című gondolatait pedig Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas művésze tolmácsolta. A továbbiakban többször elhangzott: Áron püspök sorsa összefonódott népe sorsával. Ennek szép szentegyházi jelképe, hogy a tavaly felavatott, szintén Túri Török Tibor által készített, a román betörés áldozatainak emléket állító plakettet és a vasárnap leleplezett Márton Áron-emlékjelet egyazon sziklából való kőbe ágyazták – a plébániatemplom bejáratának jobb, illetve bal oldalán helyezkednek el.
A Mihály Józsefnek és Katona Csabának a művésszel ápolt barátságából eredő domborművet Molnár Tibor polgármester és Buzogány Mózes kőfaragó leplezte le. Koncsag László helyi plébános áldáskérelmében erőt esdett a helytálláshoz, a munka vállalásához és hitünk megvallásához. Végül Benedek Szilárd tárogatómuzsikája mellett helyezték el az ünneplők az emlékezés koszorúit.
A művelődési házban Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, vallástanár, A Hegy című Márton Áron-dokumentum-összeállítás alkotója olyan részeket mutatott be, amelyek a püspök szülőföld-szeretetére, kereszthordozásának erőforrásaira fókuszáltak. A vallomások, Márton püspök hangja meghatotta a részvevőket, majd derűs pillanatokat szereztek azok a megnyilatkozások, amelyek legendás humoráról vallottak. A megemlékezés szeretetvendégséggel és beszélgetéssel ért véget.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Jövőre nézve
Fel kell készülnünk rosszabbakra is. Ez nem Kasszandra-jóslat, hanem jól felfogott érdekeink szerinti magatartásforma: nem ártana kellemesen is csalódni a centenáriumi évben. Megvan rá minden esélyünk: a Román Nyelv Napjára élesített udvarhelyi médiahekk egyrészt megmutatta, mire képesek egyesek, hogy einstandolják a nyilvánosságot és beárnyékoljanak mindent, ami tisztességes szándék, másrészt rövid időn belül egy sor román publicista kelt a pórul járt eladónő védelmére. Valljuk be: sok baj van a sündisznóállással, amelyben olyan jól elvannak egyesek a Hargita lábánál, és nagyon helyesen tesszük, ha ezt magunknak hánytorgatjuk fel, mielőtt nyakunkba zúdul egy fél ország trollkodása, de az elsöprő többség nem ilyen. Tudom, én is onnan szakadtam.
Az udvarhelyi miccs-ügylet szépen illeszkedik azoknak a rögeszméknek és hisztériáknak a sorába, amelyek az utóbbi években sakkban tartják a romániai magyarságot. Tetszik vagy sem, ezeket a játszmákat le kell játszani, okosan és felkészülten. A bábukat nem lesöpörni kell a tábláról - ilyet amúgy sem tesz az, aki bízik a maga képességeiben -, hanem két-három lépéssel előbbre gondolkodni. Ez egy szimultán játék, amelyben anélkül kell sikeresnek maradni, hogy partnereink ránk borítanák az asztalt. Mi sem tesszük, ugye.
Jönnek ugyanis az ünnepi gondok és dilemmák. El kell tudni magyarázni, mennyivel mutat a kölcsönös tisztelet ügye az egyszeri ünneplésen túlra. El kell tudni magyarázni, miért "nem fair", hogy a száz esztendővel ezelőtti gyulafehérvári vállalások elenyésző hányada fordult a romániai magyar közösség javára, amely sem intézményeiben, sem pedig számárányában a maga javára gyarapodni nem, esetleg csak nyögvenyelősen tudott. A jelenlegi mérlegünk lehet akár pozitív is, összességében azonban szépen araszolunk a szórványosodás felé, ez pedig nem csak a mi veszteségünk, hanem azé az országé is, amelynek polgárai vagyunk. Szabad vegyértékeinkkel kapcsolódnunk kell a többségi társadalomhoz. Vannak nagyszerű eredmények, jól működő stratégiák. Ezeket a módszereket el kell tanulni, és mindenben alkalmazni kell. Ez nem önáltatás, nem önfeladás, hanem gyarapodás.
Jól tudjuk, hogy sokan kockázati tényezőként jelölik meg a romániai magyarságot. Évszázados trend, más közösségek is találták magukat hasonló helyzetben - a szászok mindenképpen -, mi viszont nem szeretnénk a sorsukra jutni. Tudományos emberek ostobaságai, az ostobaságok akadémiai szintre emelése nem bizonytalaníthat el senkit, inkább eligazít a méltánytalanságok útvesztőjében. Fogjuk fel így, és akkor nyert ügyünk lehet. Fölösleges egy évszázad sérelmeit mantrázni, az elmúlt huszonöt esztendőre sem elég az életünk, és legyünk őszinték: nekünk is van benne felelősségünk. Hat-hét százaléknyi felelősség éppen elég ahhoz, hogy söpörjünk a magunk házatáján is. A Mikó-ügy például még tízezreket mozgatott meg. A Batthyaneum ügyétől nem várhatjuk, hogy mozgósító ereje legyen: kit érdekelnek a kódexek, fóliánsok? Amennyire viszont a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum kapcsán ezidáig a közösségünktől futotta, hát arra nemigen lennék büszke. Nem, nem a közvetlenül érintettek szélmalomharcára gondolok, hanem arra, hogy fel tudott-e mögéjük sorakozni az erdélyi magyarság. Nem, nem tudott. Lehetnénk egymással szolidárisabbak!
Egyébként azon sem kell csodálkozni, hogy száz esztendő kevésnek bizonyult az évezredes álom fölött napirendre térni. Fogalmam sincs, hányan élnek ebben az országban, akik még mindig nem értik, hogy került ide másfél milliónyi marslakó, de minden bizonnyal kétszer annyian vannak azok, akik a romániai magyarság által felhalmozott értékek tizedével sincsenek tisztában. A szolgálatos megmondóemberek főműsoridős kerekasztalaihoz mutatóban sem férnek oda közösségünk képviselői, ha épp rólunk esik szó. Mintha senkinek nem állna érdekében, hogy helyükre kerüljenk a dolgok. Éppen ezért zseniális az a felismerés, hogy a centenárium kapcsán megmutassuk: melyik színfolt is vagyunk mi a hozzáadott értékek palettáján. Mert ha végigböngésszük például a Román Akadémia öröknévsorát, alig találunk magyar neveket. Több ortodox metropolita van köztük, mint romániai magyar tudós. Bartók Béla neve post mortem felkerült erre a listára 1991-ben, de ha figyelembe vesszük, hogy az autentikus román folklór kutatásában mindmáig ő számít az egyik legnagyobb tekintélynek, ez magától értetődő gesztus volt. Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató nevét azonban hiába keresnénk a listán, az ő világraszóló munkássága egyelőre nem érte el a jeles társaság ingerküszöbét. És egyre többen vannak azok, akiknek már semmit nem mond a Károlyi-házaspár vagy Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnokunk neve, pedig utóbbi az egy olimpián begyűjtött aranyak tekintetében még Nadia Comănecinél is eredményesebb volt. És hányan tudják vajon ebben az országban, milyen kulturális értéket képvisel a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház, vagy ki volt Márton Áron püspök, aki a százéves Románia létrejöttében jeleskedő, később számkivetett görög-katolikus egyház híveit a római katolikus templomokba, saját magyarjai közé befogadta? Fontos-e valakinek, hogy az első román nyelvű, latin betűkkel nyomtatott könyvet bizonyos Barcsay Ákos erdélyi fejedelem adta ki a saját költségén, akinek a "hálás" utókor néhány éve szétperelte a dévai emlékművét? Soroljam tovább?
A legutóbbi Kolozsvári Magyar Napok egyik figyelemre méltó rendezvénye ebből a szempontból Róth Miksa földi halandók számára csak ritkán látható kolozsvári remekműveinek bemutatása volt. A lehetőséget nem csak az ünneplő magyarok, hanem román honfitársaink közül is többen megragadták. Talán még mindig nem elegen, de a Román Nemzeti Bankkal való együttműködés sikere fényes bizonyítéka annak, mi a tennivalónk a megmutatkozásban. Hogy egy klasszikussal éljek - aki remek fordítóinak hála románul is olvasható: "ez a mi munkánk; és nem is kevés."
Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)

Budapest kiáll az erdélyi magyarság mellett (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Több ezren tüntettek tegnap délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében. Az iskolaügy immár államközi üggyé fejlődött, ugyanis Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma tegnap berendelte a román nagykövetet, közölve Marius Gabriel Lazurcával: Budapest úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe való jelentkezésének támogatását. A román külügy válasza nem késett: Romániában nem sérülnek a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tegnap délutáni tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői, közöttük Kató Béla erdélyi református püspök is megáldotta. Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya, „mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell”. Jakubinyi György elmondta, az egyház az igazát általában nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban, és ha szükséges, a törvényszéken keresi. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében azonban kénytelenek voltak az utcára vonulni. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk” – idézte boldogemlékű Márton Áron püspököt a római katolikus egyház érseke. A marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amelyben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa a római katolikus gimnázium működését. A szülők kinyilvánították: megelégelték a hazugságot, azt, hogy állami intézmények vezetik félre őket vagy mulasztják el a tájékoztatásukat a gyermekeik iskolájáról hozott döntéseikről. A szülők szerint a gyerekeik jövője a miniszter kezében van. A több ezres tömeg tapssal kifejezett legnagyobb elismerését a katolikus gimnázium diákjai nevében szóló Nagy Henrietta váltotta ki. „Az elmúlt évben mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem azon, hogy nincs meg az iskola (...) Olyan ez az egész, mint az az időszak, amiről a szüleink azt mondták: soha nem jöhet vissza. Tévedtek: visszajött. (...) Nem értjük, kinek ártottunk, kinek szúrjuk a szemét. Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát” – jelentette ki. Felidézte: az elmúlt években sokszor elhangzott a felhívás, hogy „Ne féljetek!” Hozzátette: félnek, de ennek ellenére sem fognak meghátrálni. „Iskolába akarunk járni! A mi iskolánkba!” – jelentette ki a diák.
A több ezres tömeg skandálások nélkül, a magyar és a székely himnusz eléneklésével és tapssal fejezte ki, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sokan gyertyát gyújtottak, és egyházi énekeket énekeltek, aztán csendesen távoztak a prefektusi hivatal előtti térről.
Sem Bukarest, sem Brüsszel
28 esztendővel a Ceauşescu-diktatúra bukása és tíz évvel Romániának az Európai Unióba való felvétele után jogos felháborodással állapíthatjuk meg, hogy erdélyi magyar közösségünk sem Bukarestre, sem Brüsszelre nem számíthat. Uniós tagállamunk és maga az Európai Unió is semmibe veszi saját demokratikus alapelveit és törvényeit, és – közvetlenül vagy közvetve – cinikus módon egyaránt diszkriminálja magyarságunkat – szögezte le Tőkés László európai parlamenti képviselő tegnap kiadott nyilatkozatában, melyet annak nyomán fogalmazott meg, hogy nemrég írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, felemelve szavát nemcsak a Római Katolikus Gimnázium, hanem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a kétnyelvű feliratok és a nemzeti szimbólumok, a nyelvi és az oktatási jogok, továbbá az elkobzott közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében. Věra Jourová, az EB illetékes biztosa a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartájának vonatkozó cikkelyeire hivatkozva azzal utasította el folyamodványát, hogy „a bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében”, továbbá azzal hárította el magáról a felelősséget, hogy „a tagállamok feladata, hogy biztosítsák alkotmányos rendjük és a nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeik betartását, és a rendelkezésükre álló vala-mennyi jogi eszközt felhasználva garantálják a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogainak a tiszteletben tartását”. „Minő képmutatás!” – állapítja meg a volt püspök.
Csúsztat a főtanfelügyelő
A Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit hibáztatja Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő amiatt, hogy az iskola több mint 300 diákja még mindig nem tudja, hol kezdi hétfőn a tanévet. Ioan Macarie kijelentette: a tanfelügyelőség június vége óta folyamatosan kéri a szülőket, hogy találják meg közösen azokat a megoldásokat, amelyekkel meg lehet védeni a gyermekeket, de a szülők a tanfelügyelőség valamennyi javaslatát elutasították. „Ők (a szülők) azt akarták, hogy még ha az iskolát nem is hozták létre törvényesen, az intézmény működjön tovább önálló jogi személyként. Nagyon jól tudjuk, hogy az iskolát létrehozó egyetlen jogi aktus a 2015. augusztus 31-én hozott 1385-ös tanfelügyelőségi határozat volt, ezt pedig 2017. június 13-án jogerősen érvénytelenítette a bíróság” – idézte az Agerpres a főtanfelügyelőt. Székely Szilárd, a Római Katolikus Gimnázium volt megbízott igazgatója az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a főtanfelügyelő féligazságot hangoztatott a nyilatkozatában, mert az iskolát nem a tanfelügyelőség, hanem a marosvásárhelyi önkormányzat hozta létre. A marosvásárhelyi iskolahálózatról 2015-ben hozott, a Római Katolikus Gimnáziumot is tartalmazó önkormányzati határozat pedig máig érvényben van. Az a tanfelügyelőségi határozat, amelyre a főtanfelügyelő hivatkozott, csupán megmagyarázta az iskolahálózatra vonatkozó önkormányzati határozatot. A volt igazgató szerint – akinek a múlt héten járt le az ideiglenes kinevezése – azért sem helytálló a főtanfelügyelő érvelése, mert a bíróság csak első fokon érvénytelenítette júniusban a tanfelügyelőségi határozatot, a jogerős ítéletig további pereskedés következik. Hozzátette: csupán a határozat felfüggesztéséről született augusztus 2-án jogerős ítélet.
Keresztényüldözés A Római Katolikus Gimnázium betiltása miatti magyarországi reakciók sorát a Fidesz nyitotta meg, a nagyobbik kormánypárt a leghatározottabban tiltakozik a marosvásárhelyi iskola működésének ellehetetlenítése ellen, és felszólítja a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését, vessenek véget az erdélyi magyarság elleni támadásoknak. Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató hangsúlyozta, Románia rendszerváltás utáni demokratizálódásának egyik jelentős lépcsőfoka volt a kommunista időszakban elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása és a kisebbségi felekezeti oktatás kereteinek biztosítása, ezért érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy ez a pozitív folyamat visszafordulni látszik. Azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy egyesek az iskola által az egész magyar közösséget támadják.
A tegnapi nap folyamán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatót tartott, melyen azt mondta, az a fajta hatósági vegzatúra, amellyel egy egyházi intézményt sújt a román állam, kimeríti a keresztényüldözés szofisztikált formájának kategóriáját. Szavai szerint a román államhatalom a korrupcióellenes ügyészség révén immár egy éve megfélemlíti a sokat szenvedett marosvásárhelyi magyar közösséget, a legsötétebb diktatúra eszközeit alkalmazva. A politikus bátorította a magyar diplomáciát, hogy a két- és többoldalú fórumokon fokozza a nyomást Románia irányába, különösen a Vatikán, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Európa Tanács csatornáin keresztül. A Fidesz frakcióvezető-helyettese fontosnak nevezte, hogy Románia tartsa tiszteletben az egyházi oktatáshoz való jogot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kötelezettségét, valamint a vallásszabadság jogának zavartalan gyakorlását. Románia továbbá állítsa helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét és állapítsa meg a kialakult helyzetért a felelősséget – szorgalmazta.
A meghurcoltak mellett
A magyar kormány változatlanul kiáll a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai, tanárai, szülői közössége, s a meghurcoltak mellett – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. A Balog Zoltán miniszter által jegyzett állásfoglalásban azt írták: most, amikor már csak napok vannak hátra az iskolakezdésig, és az iskola helyzete még mindig megoldatlan, a magyar kormánynak ismét fel kell emelnie szavát az ott tanuló diákok, az ott tanító pedagógusok, a szülők és az egész a marosvásárhelyi és erdélyi magyar közösség védelmében. Mint kiemelték: nem fogadják el, hogy egy általuk megalapozatlannak tartott feljelentést követően meghurcolják az iskola volt igazgatóját és megfenyegessenek diákokat és szülőket. Elfogadhatatlannak nevezték továbbá, hogy a helyi és országos kormányzati intézmények egy év után is minden oldalról akadályokat gördítenek az iskola működése elé, s hogy egy év után is minden felelős intézmény egymásra mutogat a valós megoldáskeresés helyett. Az állásfoglalás szerint „ez a felelőtlen és szándékosan irányított huzavona a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyar nyelvű római katolikus egyház iskolaalapítási joga ellen, a magyar közösség egésze ellen irányul”. Kitértek arra is: „nem az első alkalom, hogy a román hatalom az igazságszolgáltatás eszközét is beveti annak érdekében, hogy a magyar közösséget és vezetőit megtörje, jogaiban – köztük az anyanyelven tanuláshoz való jogában – korlátozza, történelmi létét megkérdőjelezze”. Ezt viszont a magyar kormány különösen károsnak tartja most, amikor Románia centenáriumi ünnepre készül, eközben pedig „szándékosan figyelmen kívül hagyja az ott élő magyar közösség történelmi és államalkotó szerepét, és kényszerintézkedésekkel próbálja megakadályozni a békés együttélést”.
Diplomáciai nyomásgyakorlás
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt tegnap berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét, Marius Gabriel Lazurcát. Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: a nagykövettel azt közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal a román hatóságok egyértelművé tették, hogy a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését felfüggesztik. Az államtitkár szóvá tette azt is, hogy a döntésről nem tettek említést korábban a romániai látogatáson lévő magyar külügyminiszternek. Magyarország a döntést a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásnak értékeli. Rendkívül barátságtalan és súlyos lépésről van szó Románia részéről – közölte. Az államtitkár elmondta: a kormány úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe, például a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) való jelentkezésének támogatását (melyről a szavazás szeptember 8-án lesz, és a tagsághoz minden tagállam szavazatára szükség van), holott korábban erre ígéretet tett. Kitért arra is, hogy a román hatóságok három iskolát ajánlottak fel a katolikus gimnázium helyett a diákoknak. Ebből kettő román iskola, tehát a diákok jó része így nem tudná tanulmányait anyanyelvén folytatni. Elmondta, Románia az elmúlt hónapokban többször megígérte, hogy megoldja ezt a problémát. „Megvezetve érezzük magunkat”, fogalmazott, hozzátéve, hogy több száz gyereket és szülőt is megvezettek. Magyar Levente végezetül felszólította Romániát, hogy haladéktalanul, a legrövidebb időn belül oldja meg a marosvásárhelyi magyar oktatás ügyét.
Helytelen és barátságtalan
A román külügy közleményben reagált arra, hogy Budapesten berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét. „A román hatóságok sajnálják, hogy ez a téma a magyarországi választási kampány témájává vált, és a politikai érdekek nevében feláldozzák a gyerekek jogát a minőségi, a hatályos előírások szerint akkreditált oktatáshoz” – olvasható a reagálásban. A dokumentum szerint a román hatóságok folyamatos párbeszéddel keresik az érintettek érdekeinek és a román törvényeknek is megfelelő legjobb megoldást a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium helyzetének rendezésére, másfelől felhívják a figyelmet arra, hogy minden romániai tanintézménynek etnikai vagy vallási megkülönböztetés nélkül be kell tartania az ország törvényeit, a marosvásárhelyi iskola megalapításának körülményeit pedig kizárólag a független román bíróság hivatott mérlegelni. A külügyi kommüniké szerint számos más oktatási intézmény léte példázza, hogy a román állam a legmagasabb elvárások szintjén érvényesíti a magyar kisebbség jogát az anyanyelvű oktatásra, amit az is bizonyít, hogy „milyen elterjedt a magyar nyelv használata a magyar kisebbséghez tartozó személyek között”. A bukaresti külügymisztérium szerint nem célravezető, helytelen és barátságtalan lépés Magyarország részéről, hogy a marosvásárhelyi iskola ügyét összeköti olyan témákkal, mint Románia OECD-tagságának támogatása. Románia úgy értékeli, ez a magyar álláspont ellentétes a legutóbbi találkozókon hangoztatott nyitottsággal és együttműködési készséggel, és reményét fejezte ki, hogy a két ország kapcsolatai egy valódi stratégiai partnerség szellemében és a kölcsönös tisztelet alapján fognak fejlődni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezrek tüntettek a katolikus líceumért
Meg kell védenünk az iskolát!
„Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk …” – idézte boldog emlékezetű Márton Áron püspök szavait Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a tegnap délutáni tüntetésen, amelyre a történelmi egyházak főméltóságai, katolikus lelkipásztorok egész sora mellett Erdély szinte minden szegletéből érkeztek szimpatizánsok, hogy közösen követeljék a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének rendezését a szeptember 11-i iskolakezdés előtt.
A megyeháza előtti parkba beszorított tüntetők ezúttal is példás fegyelemről tettek tanúbizonyságot az állig felfegyverzett csendőrök gyűrűjében, akik a tüntetést biztosították.
A többezres tömeg Oláh Dénessel, a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperesével közösen mondta el a Miatyánkot.
Bár nem szokásuk az utcákon és a tereken keresni az igazságot, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány ismét az utcára kényszerült az igazságot keresni és mellette kiállni – hangzott el Jakubinyi György érsek beszédében. Abból kiindulva, hogy „a nevelés joga különösképpen megilleti az egyházat”, és ennek teljesítése terén nagy jelentősége van az iskolának, kérték 2014 januárjában, hogy a 40 éve törvényen kívül helyezett katolikus szellemiségű főgimnázium újraalakuljon abban az épületben, amely az egyház tulajdonát képezi. Örömmel írták alá 2015-ben a tanügyminisztériummal azt a protokollt, amelyben megfogalmazódik, hogy Románia értéknek tartja az egyházi iskolák indítását, és megnyugvással vették tudomásul, hogy a 2015-ben meginduló Római Katolikus Teológiai Líceumba a szülők nagy számban és szívesen íratták be gyermekeiket.
„Ezért is állunk értetlenül néhány nappal a tanévkezdés előtt itt, ezen a téren. Hiszen Románia alkotmánya ugyanúgy garantálja a szabad iskolaválasztási jogot, ahogyan ezt egyházi törvénykönyvünk is megfogalmazza… Mi csak azt kérjük, hogy „…a törvényes keretek betartásával működhessen egyházi iskolánk. Az az iskola, amelyet szabadon választottak, választanak a szülők, amely iskolában biztosítva látják gyerekeik megfelelő nevelését.
Bízunk benne, hogy Románia kormánya, amely egyházi törvénykönyvünket a katolikus egyház statútumaként fogadta el, amely az egyházi iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyés püspök jogát egyházi iskolák létrehozásának kezdeményezésére, a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos és most is történő kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell.
…Védenünk kell az iskolát, s mindenkit, aki az iskoláért küzd. Védenünk kell híveink jogait, hogy szabadon választhassák ezt az iskolát; az iskolába járó gyerekeket, akiknek nevelését szüleik ránk, az egyházi iskolára bízták; az iskola igazgatóját, akit immár 10 hónapja tiltanak el feladata végzésétől és az iskolában tanító tanárokat, akik egyházi engedélyünk elnyerésével itt teljesítik hivatásukat” – hangsúlyozta az érsek.
Elegük van a helyi szervek egymásnak ellentmondó cselekedeteiből és kijelentéseiből – mondta a szülők nevében Kapás Barna. Becsapva érzik magukat, mert nem tájékoztatták őket az iskola ellen indított perekben hozott végzésekről, elegük van a bizonytalanságból, hogy három nappal a tanévkezdés előtt tisztázatlan az iskola helyzete, miközben a szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan, az oktatási minisztérium engedélyével hirdettek meg. Felszólítják az összes illetékes intézményt, hogy azonnal korrigálják az iskola alapítása körüli hibákat, és adják meg gyermekeik számára az alkotmány biztosította jogot a tanuláshoz, megőrizve a családok egységét, testvért testvértől nem szétszakítva. Követelik, hogy a tanügyminisztérium kormányrendelettel vagy miniszteri rendelet formájában rendezze az iskola ügyét.
Követelik továbbá, hogy a tanügyminiszter hosszabbítsa meg a megbízott iskolaigazgató mandátumát, a tanárok további alkalmazását, az oktatás zavartalan működésének megkezdését, és kiállnak Erdély minden magyar iskolájáért – hangzott el ezúttal is a szülők kiáltványa.
Az iskola diákjai nevében Nagy Henrietta XII. osztályos diáklány fogalmazta meg, hogy kénytelenek voltak korábban felnőni, mint ahogy szerették volna, és nem azért aggódnak, hogy nincs meg a nyári házi feladat, hanem azért, mert nincs meg az iskola. Elegük van abból, amit velük, diákokkal, szüleikkel, tanáraikkal cselekedtek, a csúfolkodásból, a tehetetlenségből, diáktársaik kihallgatásából, ami arra a korszakra emlékezteti őket, amiről szüleik azt ígérték, hogy soha nem térhet vissza, de tévedés volt, mert sajnos visszatért. A Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiként tanulni szeretnének, de nem polgárjogot, közigazgatási ismereteket és alkotmányelméletet, hanem az iskolai tantárgyakat, mert az érettségire akarnak készülni, nem az iskola bezárására.
Tanulni akarnak abban az iskolában, amelyet választottak, és amelyről azt hiszik, hogy senki nem veheti el tőlük. Ami velük történik, olyan, mint egy büntetés, újabb meg újabb nyaklevesekkel, és nem tudják, hogy miért büntetik őket.
Kit zavar, kinek szúrja a szemét, kinek ártott a 400 diák, aki tanulni szeretne, kinek érdeke, hogy az ő rovásukra bizonyítsa be, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát? Kik vagytok ti? – tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy igenis félnek az iskola bezárásától, de nem fognak visszalépni, mert a saját iskolájukba akarnak járni, ahol hétfőn el kell kezdődjön a tanítás – mondta többek között a végzős osztályba lépő diáklány.
A tüntetés zárásaként az erdélyi történelmi egyházak vezetői, Kató Béla református püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Papp Noémi evangélikus lelkész mondott áldást az iskolára. Ezt követően Kilyén Ilka műsorvezetővel közösen mondták el a jelenlevők Reményik Sándor Templom és iskola című versét, majd a himnuszok eléneklésével ért véget a tüntetés, amelynek résztvevői Holló László, a státus alapítvány elnökének felhívására fegyelmezetten távoztak a helyszínről.
Sajnálatos, hogy ma is a felekezeti oktatás biztosításáért kell küzdenünk
„Látszólag megszűnt a kommunizmus Romániában, azonban annak szelleme különböző formákban tovább kísért. Sajnálatos az a tény, hogy 70 éve, azt követően, hogy Márton Áron a felekezeti oktatás megteremtéséért szállt síkra, ma ott tartunk, hogy újból és újból harcolnunk kell az anyanyelvű oktatás biztosításáért” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője kedden, szeptember 5-én napirend előtti politikai nyilatkozatában a képviselőház plénuma előtt. A székelyföldi törvényhozó a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében szólalt fel, nehezményezve azt, hogy egy héttel az iskolakezdés előtt még mindig bizonytalan azoknak a diákoknak a helyzete, akik ebbe az iskolába iratkoztak.
„Éppen ezért szerdán, szeptember 6-án Márton Áron utódja, a római katolikus érsek ismét tüntetni kényszerült hívni mindazokat, akik nem értenek egyet a nemrég újra létrehozott katolikus líceum megszüntetésével” – hangsúlyozta Márton Árpád képviselő.
„Minderre azért van szükség, mert egy ügyészfenyegetéssel, zsarolással mindenáron meg akarják szüntetni az iskolát. Nem hiába mondjuk tehát, hogy Románia nem jogállam, a vallásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok pedig csak papíron léteznek, hiszen azok szegik meg elsőnek a törvényt, akiknek biztosítaniuk kellene az alkalmazását” – nyomatékosította a székelyföldi parlamenti képviselő politikai nyilatkozatában.
A tanfelügyelőségnek nincs jogosultsága felszámolni az iskolát
A Maros Megyei Törvényszék augusztus 25-én kiközölte a Római Katolikus Teológiai Líceum cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást megtiltó 70-es számú tanfelügyelőségi határozatot megsemmísítő ítéletét. A törvényszék megállapította azt, hogy a tanfelügyelőség határozatának indokolása hamis, nem fedi a valóságot. Az ítélet ellen felfolyamodvánnyal (recurs) lehet élni, amelyet legkésőbb szeptember 12-ig nyújthat be a pervesztes tanfelügyelőség. A román szülők (Fiest Marius, Costea Ioan, Turdean Ana Maria, Boldea Laura Claudia) és a Marosvásárhely Municípium által indított közigazgatási perben a felperesek a tanfelügyelőség 1385-ös, a Római Katolikus Teológiai Líceumot létrehozó határozatának megsemmisítését kérték. Az 1769/102/2016-os dossziéban a semmisséget kimondó 479/2017. sz. törvényszéki ítéletet 2017.06.13. óta nem közölték ki a peres felekkel. Ez azt jelenti, hogy egyelőre egyik ítélet sem jogerős, nincs hatással a líceum jelenlegi helyzetére. Még abban az esetben is, ha a tanfelügyelőség iskolaalapító határozatát jogerősen megsemmisítik, szükség lesz egy újabb peres eljárásra, amelyik kimondja a líceum megszüntetését, és rendelkezik sorsáról. Amennyiben a Maros megyei tanfelügyelőség jogosulatlanul hozta létre az iskolát, pont úgy arra sincs jogosultsága, hogy felszámolja, feldarabolja a sokak által védelmezett Római Katolikus Teológiai Líceumot! Ha jogalap nélkül ezt mégis megteszik, akkor az elkövetőket hivatali hatalommal való visszaélésért büntetőjogi felelősség terheli.
Dr. Kincses Előd ügyvéd
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Több ezren tüntettek a Római Katolikus Gimnázium védelmében
"Mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem hogy nincs meg az iskola"
Több ezren tüntettek szerda délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tiltakozó megmozduláson egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői is megáldották. A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a magyar külügybe Románia magyarországi nagykövetét, akivel közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal Bukarest felfüggeszti marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését. Válaszában a bukaresti külügyminisztérium kifejtette: Romániában nem sérülnek a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik.
Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya, "mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell".
Az érsek elmondta, az egyház az igazát általában nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban, és ha szükséges a törvényszéken keresi. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében azonban kénytelenek voltak az utcára vonulni. "Ez nem politika. Itt az életünkről van szó, az emberi élethez pedig istentől nyertünk jogot" - idézte Márton Áront, Erdély legendás hírű római katolikus püspökét az érsek.
A tüntetésen Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amelyben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa az iskola működését. A szülők kinyilvánították: megelégelték a hazugságot, azt, hogy állami intézmények vezetik félre őket, vagy mulasztják el a tájékoztatásukat a gyermekeik iskolájáról hozott döntéseikről. A szülők szerint a gyerekeik jövője a miniszter kezében van.
A több ezres tömeg tapssal kifejezett legnagyobb elismerését azonban a katolikus gimnázium diákjai nevében szóló Nagy Henrietta váltotta ki. "Az elmúlt évben mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem azon, hogy nincs meg az iskola (.) Olyan ez az egész mint az az időszak, amiről a szüleink azt mondták: soha nem jöhet vissza. Tévedtek: visszajött. (.) Nem értjük, kinek ártottunk, kinek szúrjuk a szemét. Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát" - jelentette ki. Felidézte: az elmúlt években sokszor elhangzott a felhívás, hogy "ne féljetek!" Hozzátette: félnek, de ennek ellenére sem fognak meghátrálni. "Iskolába akarunk járni! A mi iskolánkba!" - jelentette ki a diák.
Holló László, az erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója köszönetet mondott a testvéregyházaknak és Kató Béla püspöknek a szolidaritásért. Mint fogalmazott: a református püspök jól tudja, mit jelent harcolni az iskoláért.
A több ezres tömeg skandálások nélkül, a magyar és a székely himnusz eléneklésével és szűnni nem akaró tapssal fejezte ki, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sokan gyertyát gyújtottak, és egyházi énekeket énekeltek, aztán csendesen távoztak a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtti térről.
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: a magyar közösségnek joga van római katolikus iskolát működtetni Marosvásárhelyen
Ha magyar közösség arra a következtetésre jutott, arról döntött, hogy római katolikus iskolát akar működtetni Marosvásárhelyen, az államnak kötelessége ezt biztosítani. A közösségnek ehhez joga van – hangsúlyozta Kelemen Hunor Marosvásárhelyen. Az RMDSZ elnöke részt vett a katolikus gimnázium védelmében tartott tüntetésen.
A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy különböző jogi intézkedések fedőnevén próbálják ellehetetleníteni azt az iskolát, amely működését támogatják a szülők, a gyermekek és az egyház képviselői is. „Ez a közösség jogos elvárása, amely sért egyeseket. Ezt pedig nagyon súlyos, következményekkel teli dolognak tartom” – tette hozzá.
„Ebben a pillanatban a főtanfelügyelőnél, az oktatási minisztériumnál van a megoldás, ugyanis működik az iskola. Az igazgató mandátumát meg kell hosszabbítani, az iskola jogi személyiségét pedig meg kell őrizni” – érvelt Kelemen Hunor.
„A magyar közösség a római katolikus iskola újraalapításával senkitől nem vett el semmit, a többségiektől sem. Itt, Marosvásárhelyen azt az iskolát indította útnak, amelyet 1949-ben bezártak, s amelyért Márton Áron püspök is felemelte a szavát” – mondta el.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: az iskola ellen indított hadjárat beleilleszkedik abba a magyarellenes harcba, amely az elmúlt időszakban felerősödni látszik, amelyet a magyar emberek egyre inkább a bőrükön éreznek. „Itt, Marosvásárhelyen már évek óta azzal próbálkoznak egyesek, hogy megtörjék a közösségi akaratot, amelyet hónapról hónapra megfogalmazunk a nyelvi jogok, szimbólumaink, de a Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kapcsán is” – összegzett Kelemen Hunor. maszol.ro

Megújult istenháza Zágonban
Kettős ünnepet ült tegnap a zágoni római katolikus egyházközség: a hagyományhoz híven Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének napján zajlott a templom búcsúja, ugyanakkor az ünnepi istentisztelet alkalmával megáldották a belsejében teljesen megújult istenházát. A szentmisén szűkösnek bizonyult a templom, több mint kétszázan, egyházi és világi elöljárók, meghívottak, vendégek, helybéliek vettek részt a ceremónián.
A szentmisét nm. és ft. Tamás József püspök celebrálta. A zágoni ősi katolikus templom a reformáció idején azok birtokába került, akik áttértek az új hitre. 1760-ban épült a kis megmaradt közösségnek egy kápolna. 1822-ben húzták fel a jelenlegi templomot, amely azóta ezt a kis közösséget szolgálja, és amelyet a búcsú ünnepére szépen felújítottak. Hála és köszönet a felújításért elsősorban a fiatal lelkipásztornak (Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébánosnak – szerk. megj.), akinek gondja volt arra, hogy Istennek ez a temploma Istenhez méltó legyen. Hála és köszönet mindazoknak, akik anyagilag támogatták a felújítást, az adományokért, melyekből sikerült ezt a munkát elvégezni – mondta a püspök, majd szentelt vízzel áldotta meg a templomot és a benne lévőket. A szentmisét követően Hölgyes Pál-Zsolt mélységes meghatódás közepette számolt be a templomjavítás körülményeiről, és köszönetet mondott mindazoknak, akik valamiképpen, anyagiakkal vagy kétkezi munkával hozzájárultak a munka sikeréhez. Elsősorban az egyház tulajdonában lévő erdőkből származó jövedelemből (139 ezer lej), a megyei tanácsnál megnyert pályázatból (30 ezer lej), adományokból (1540 lej) és sok támogató hozzájárulásából sikerült fedezni a kiadásokat – sorolta. A szentmisén közreműködött a Búzásbesenyőről érkezett Gaudate vegyes kar Szakács Zoltán karnagy vezetésével, a kántori teendőket Fórika Balázs végezte. A plébános érdeklődésünkre elmondta, a zágoni báró Szentkereszti család által építtetett templom soha nem esett át ilyen mértékű belső felújításon. A változásra szükség volt, az ajtókon, ablakokon befújt a szél, a faanyagot könnyező gomba emésztette, a templom belsejének minden része a felújítás szükségességét mutatta. Az is igaz, hogy már három évvel ezelőtt, amikor zágoni plébános lett, gondolkodni kezdett a szükséges munkálatokról – vázolta az előzményeket. Májusban kicserélték az ablakokat. Fakeretes, hőszigetelő üveggel ellátott ablakokat szereltek a régiek helyére. Az ablakok szemi-vitráliák, a három réteg üvegből a középső csiszolt és festett. Az öt nagy ablakra Szent Péter és Pál, Szent István és László királyok, valamint Márton Áron püspök alakja került. A sekrestye ablakára Szent Tarzicius, a ministránsok védőszentje került. A kóruskarzat két ablakára Szent Cecíliát, az egyházi zene védőszentjét, illetve a templomépítő Szentkeresztiek címerét festették – utóbbit a családból származó Bokor család készítette. A Szentkereszti leszármazottak ezúttal a templom melletti családi kripta homlokzatát is felújíttatták, a kényes munkálatot Rab Imre Dindi vezette. Megtisztították az 1822-ben Veres Márton által festett oltárképet, újrafestették és aranyozták az oltárt, szószéket, az orgonát – ezt 1885-ben készítette Kolonics István, 170. alkotásaként, pontos mása Szilágyerkeden található. A fenti munkálatokat a székelyudvarhelyi születésű Tódor Előd képzőművész végezte. Az orgonát Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor pucolta ki díjmentesen. Felszedték a korhadó fapadlót, alapot öntöttek, a főbejárattól az oltárig és a szentélyben gránitlapokkal rakták ki a padlót, az ugyancsak vadonatúj padok alá deszkapadló került. Felújították a teljes villanyhálózatot, a falakat védő hálóval borították, alapozták, majd festették. Vigyázva a régi és új egyensúlyára, megtartották a főbejárat és a sekrestye belső ajtóit, ezeket Hölgyes saját kezűleg újította fel. A templomi ceremóniát ünnepség követte, a résztvevők a Mikes Kelemen Művelődési Házban gyűltek össze, a vendégeket Kis József polgármester házigazdaként fogadta.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZENT LÁSZLÓ-SZOBROT AVATTAK
KETTŐS ÜNNEP IMECSFALVÁN
Kettős ünnepet ült a kis orbaiszéki, többségében római katolikus település szombaton. Egyrészt a Kisboldogasszonynak szentelt templomban megtartották az éves búcsús szentmisét, hisz szeptember 8-át Szűz Mária születésnapjaként tartja számon az egyház.
Másrészt a Szent László-emlékévben (a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. éve) Szent László-mellszobrot avattak a templomkertben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt, ő szentelte fel a frissen leleplezett szobrot, a dombóvári Varga Gábor pirogránit alkotását, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend adományát.
Tamás József segédpüspök szentbeszédében elmondta, a liturgia három földi születést tart számon: a Jézusét, Keresztelő Szent Jánosét és a Szűzanyáét. Mária születésnapjára illik ajándékot adni, és boncolgatta, mi lehet a legmegfelelőbb. A legjobb és legszebb ajándék, amit adhatunk, ragaszkodásunk, szeretetünk, köszönetünk kifejezésre juttatása. Erre szükség van most, amikor a gonosz egyre inkább próbál elszakítani bennünket Istentől.
A szentáldozat bemutatása után Papp Márton imecsfalvi plébános köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a búcsús ünnep széppé tételéhez, valamint a szoborállításhoz. Bejelentette, hétfőn elkezdik a templomban a felújítási munkálatokat. Érdeklődésünkre utóbb elmondta, a megyei tanács által kiírt pályázatból restaurálják a főoltárt és két mellékoltárt, valamint a szószéket.
A templomi szolgálat, amelyen részt vett a környékbeli katolikus papság, valamint az adományozó lovagrend orbaiszéki tagsága, a pápai és magyar himnusz eléneklésével ért véget.
A templomkertben a mellszobrot Jánó Árpád, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartományának kormányzója és Papp Márton, a lovagrend priorja, helybeli plébános leplezte le, majd Tamás József segédpüspök szentelte meg. A főpap kifejtette: a nagy király uralkodása sorsdöntő volt népünk életében, hisz kivezette a magyarságot a vészből, megmentette a külső ellenségektől. Hatása népe körében az idő folyamán egyre népszerűbbé tette.
A szobor a mindennapi életben olyan jelképpé válik, amely nagy királyunk követésére buzdít. Arra, hogy mi is szellemi és lelki gyepűinken iskoláinkat és templomainkat megvédjük, legyőzzük a ránk törő veszedelmeket, amelyek le akarnak zülleszteni, el akarnak üldözni szülőföldünkről. Végül azzal a buzdítással zárta beszédét, hogy Szent László példáját követve cselekedjünk Istenért és közösségünkért, és áldást kért a szoborra és népünkre.
A kettős ünnepen közreműködött a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom kórusa Gergely Gábor kántor vezetésével, valamint szavalattal Haraly Henrietta. Az ünnepség lejártával a szobrot megkoszorúzta az imecsfalvi származású, a településről több mint fél évszázada elkerült Vitos Márton, az egykori tanító fia.
Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

XV. MAGYARFALUSI NAPOK A PETŐFI SÁNDOR PROGRAM ÖSZTÖNDÍJASAIVAL
017. augusztus 12-13. között immár tizenötödik alkalommal került megrendezésre a moldvai Magyarfalusi Napok, melynek megvalósításában Bogdán Tibor mellett a Petőfi Sándor Program több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is szerepet vállalt.
Bogdán Tibor – aki 2015-ben a Petőfi Sándor, majd 2016-ban a Kőrösi Csoma Sándor Program keretén belül teljesített szolgálatot – jelenleg is komoly identitásőrző munkát folytat szülőfalujában és Moldva egész területén.
Idei rendezvénye a XV. Magyarfalusi Napok Márton Áron emlékművének felszentelésével vette kezdetét a magyar iskola udvarán. A műalkotás sikeres kivitelezésében és átadásában közreműködött a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület, a Petőfi Sándor és Kőrösi Csoma Sándor Program, Csoma Gergely szobrászművész, Bálint Dorinel asztalos, Bátor Botond pálos atya, valamint Kovács Ákos budapesti jótevő és háttér ügyintéző.
Az idei rendezvény különlegességeként kiemelendő, hogy a délutáni gálaműsorban és az azt követő táncházban a helyi “Kerek alma falapi”, “Kalászka” illetve a forrófalvi “Tavaszi szél” hagyományőrző csoportok mellett a Nemzetpolitikai Államtitkárság több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is meghatározó szerepet vállalt. Népzenészként közreműködött: Molnár Balázs (furulya), Hunyadi Péter (hegedű), Garamvölgyi Anett (koboz-ének) és Nagy Bence (tapan). Mellettünk táncosként bekapcsolódott a programba Brum Alejandra, Bódi Viktória, Varga Kincső, Varga Emese és Tóth Tamara is, akik a Magyarfalusi Napok után Pusztinára utaztak tovább, hogy egy különlegesen szép tábort tartsanak az ottani csángó fiataloknak.
A XV. Magyarfalusi Napok rendezvényét hang- és képanyagban egyaránt gyönyörűen megörökítette Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa.
Úgy érzem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy csodálatos élményekben volt részünk. Ez az alkalom megerősítette bennem azt az érzést, hogy ösztöndíjasnak lenni hivatás és az ebből fakadó feladatok nem érnek véget kilenc hónap után, hanem egy életen át tartanak.
Garamvölgyi Anett / Erdély.ma

Félig arany, félig acél örökséggel (Szabó Juditra emlékezve)
Berekméri Sándor egyik meséjében, amelyet Szabó Judit Gernyeszegről gyűjtött, a hős félig arany, félig acél fejszével a kezében indult el, hogy megmássza az égig érő fát. Akárcsak az általa gyűjtött mese hőse, Szabó Judit is immár az égig érő fán halad, egyre feljebb. Félig arany, félig acél örökséget visz magával.
Szűk környezete a mosolygó, megértő öreg tanárnőt látta benne. Kevesen tudták, hogy arany örökséggel a tarsolyában érkezett Kézdivásárhelyre Incze László feleségeként. A marosszéki gyökerek hajtották ki Szabó Judit életfájának első nagy ágát. A Rózsa királyfi kötet hatszáz oldalnyi meséjét és az ehhez társuló elemzést máig a romániai magyar népmesegyűjtés egyik nagy teljesítményeként, a néprajzi egyéniségkutatás fontos szakirodalmaként tartjuk számon. Csíkszentdomokosi tanári karrierjéből hajtott ki egyéniségének egy újabb ága: a muzeológusi. Márton Áron falujában megszállottan gyűjtötte a tárgyakat, hozzájárulva Felcsík egyik legcsodálatosabb falusi gyűjteményének kialakulásához. Bár csupán néhány évig tanított Kászonaltízen, elég volt e periódus arra, hogy Kászon egyik legrégibb, 1898-as betlehemes játékára rátaláljon és lejegyezze azt. Kézdivásárhely az acél küzdelem színhelye volt számára: az erősödő diktatúrában formálta a gyermekek magyar anyanyelvét, és férjével együtt építette a múzeumi gyűjteményt. Kislányos lelkesedéssel rendezte kiállítássá a Jóbarát című lap Háromszékre került népviseletes babagyűjteményét, és írta a tanulmányait, jelezve ezekkel is: lokálpatrióta kézdivásárhelyivé vált pár évtized alatt. Halála előtti napon még az foglalkoztatta, hogy milyen formában adhatná ki Balázs Mártonnak, a kézdivásárhelyi pedagógus-elődnek háromszéki néprajzi monográfiáját. Szabó Judit szeptember 7-én hunyt el, ma lenne 75 éves. Isten áldja az emlékét.
Szőcsné Gazda Enikő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha megkérik, hogy írja alá, mit tesz? Lényeges infók a kisebbségvédelmi kezdeményezésről
Az őshonos kisebbségek jogainak védelme érdekében európai uniós törvényjavaslat-csomagot kíván benyújtani az Európai Bizottsághoz az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN). Ehhez egymillió támogató aláírás szükséges. Az RMDSZ három hónap alatt szeretne összegyűjteni 25 ezer aláírást Udvarhelyszéken.
Az őshonos kisebbségek jogait védő törvénycsomag neve: Minority SafePack. A törvénycsomag nem kizárólag az erdélyi magyarság számára biztosítaná az őt megillető jogokat, hanem minden európai őshonos kisebbség élvezhetné ezeket.
Az Európai Unióban rendszerint elvesznek ezek a jogok, mivel az EU vonatkozó szabályozásai annyira általánosak, hogy ezek a kérdések kiesnek a törvényhozás látóköréből. A törvénycsomag kidogozásának egyik fő kezdeményezője az RMDSZ, amely 250 ezer támogató aláírás összegyűjtését vállalta Erdélyben a FUEN tagszervezeteként.
A Minority SafePack összesen tizenöt intézkedést javasol az EU számára nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén. A médiatartalmakra vonatkozó javaslatcsomagban például azt szeretnék leszabályozni, hogy a tagállamok között ne legyenek határok a médiát illetően.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy lehetne magyar közvetítéssel nézni a sporteseményeket Erdélyben is.
Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, hogy a törvénykezdeményezést Románia az első adandó alkalommal megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán. Szerinte ez egy igazán tudathasadásos megnyilvánulás, ugyanis a román kormány képviselői rendszeresen úgy nyilatkoznak, hogy Romániának példaértékű a kisebbségekhez való viszonyulása, és a nekik garantált jogok biztosításában is élen jár. Amennyiben ez így lenne, Romániának érdeke volna, hogy az így garantált jogok minden európai uniós ország számára egy minimális követelményt jelentsenek, így támogatniuk kellett volna a kezdeményezést, nem megtámadni.
Bíró Barna Botond úgy nyilatkozott, hogy akár az erdélyi magyarság nemzeti szimbólumait ért támadásokat, akár a Kauflandnál történt incidenst nézzük, nyilvánvaló, hogy igen nagy kontraszt van aközött, amit a Román állam képviselői mondanak és ami valójában történik. Ő úgy látja, hogy a kisebbségekkel szembeni támadások az elkövetkező időben gyakoribbakká fognak válni, ugyanis elterelésként a kisebbségekre irányítják majd a figyelmet, különböző nacionalista, xenofób eszközökhöz nyúlva, hogy a valós problémák ne kerüljenek felszínre. Mivel Romániában nagyon nehéz eredményeket elérni törvénykezdeményezésekkel, az RMDSZ azt szeretné, hogy a jogok biztosítása külső nyomásra valósuljon meg.
A román állam képviselői rendszeresen azt nyilatkozzák a nemzetközi sajtóban, hogy az európai kisebbségek nagyban hozzájárulnak a kulturális sokszínűséghez, és fontos színfoltját jelentik az országoknak, amelyek ezáltal gazdagabbak lesznek. Most próbatétel elé kerül az Európai Unió Egység a sokféleségben mottója – véli Bíró. Szerinte a legfontosabb, hogy azok a népcsoportok, amelyek a háborús konfliktusok nyomán az átrajzolt határok rossz oldalára kerültek, ne érezzék ennek hátrányait, hiszen nem tehetnek róla.
Bíró: be kell bizonyítanunk, hogy van rá igény
Európa országainak kisebbségeivel valamennyien ugyanabban a cipőben járunk, és azért az erdélyi magyarság a zászlóvivője ennek a kezdeményezésnek, mert mi vagyunk az egyik legnépesebb közösség az európai kisebbségek között – magyarázta Bíró. Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezet három hónap alatt szeretne összegyűjteni 25 ezer aláírást Udvarhelyszéken. Az aláírásokat online is le lehet adni a www.jogaink.eu oldalon, de az önkéntesek, a települések polgármesterei, valamint a helyi önkormányzati képviselők személyesen is gyűjtik majd. Bíró Barna Botond azt szorgalmazza, hogy minél többen írják alá és támogassák a kezdeményezést, hiszen ezzel is kifejezhetik igényüket jogaink védelmére. Székelyudvarhelyen a múlt hét végén lezajlott gyümölcsfesztiválon is ott voltak a támogató aláírásokat gyűjtő önkéntesek, valamint szombaton a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon is, de az eredményesség érdekében Székelyudvarhelyen standokat is felállítanak a Márton Áron téren, a városi piacnál, és házalni is fognak – közölte az udvarhelyszéki ügyvezető elnök.
Fazakas László / Székelyhon.ro

MAGYAR ÉS ROMÁN DIÁKOK TÖLTÖTTÉK EGYÜTT A HÉTVÉGÉT HOMORÓDFÜRDŐN
Magyar és román anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt az elmúlt hétvégén a Hargita Megyéért Egyesület – melynek egyik alapítótagja Hargita Megye Tanácsa – által szervezett háromnapos programon a homoródfürdői hatos villában.
A rendezvény témája az etnikumközi kapcsolatok volt a fiatalok szemével, ezzel kapcsolatosan hallgattak meg előadásokat, megtekintették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadását, amely a román-magyar együttélés témáját dolgozza fel.
A szeptember 29-től október 1-ig tartó rendezvényen előadást tartott Cristian Cristinoi ortodox lelkész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, valamint Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE tanára, majd műhelymunkán vettek részt a tanulók. A rendezvényre ellátogatott Ion Proca megyei tanácsos is.
A programot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja, a hétvégi rendezvényre tíz román anyanyelvű tanuló érkezett a csíkszeredai Octavian Goga Elméleti Líceumból, a magyar anyanyelvű diákok pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Líceumból.
A pénteki érkezés után az egyesület igazgatója, Bálint-Miklóssy Enikő irányításával bemutatkoztak a diákok, majd Cristian Cristinoi, Ferencz Angéla és Tomonicska Ingrid előadását hallgatták meg.
A más anyanyelv és a más kultúra mellett közös platform a barátság, mondta az ortodox lelkész, illetve Ferencz Angéla is arról a közegről beszélt, amelyben mi, erdélyi magyarok és románok együtt élünk. Tomonicska Ingrid az irodalmi vonatkozásokról beszélt, többek között Octavian Goga és Ady Endre barátságáról.
Az Osonó Színházműhely előadása és csapatépítő műhelymunkája után Lőrincz Csaba, az egyesület munkatársa emberi kapcsolatok és konfliktuskezelés témában tartott foglalkozást a diákoknak, akik a következő alkalomra konkrét tervekkel érkeznek közös programok szervezésére.
A tanulók elmondásuk szerint jól érezték magukat és hasznosnak tartották az előadásokat. A program folytatásaként októberben ifjúsági vezetőknek és önkormányzati képviselőknek szerveznek találkozót, illetve ismét találkoznak egy hétvégére a diákok is, ahol hasonló előadások és foglalkozások zajlanak majd. Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma

Példaértékű emberi sors: Puskás Attila útjai és ösvényei
Kolozsvár szülőttének, Puskás Attilának Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. A biológus végzettségű, irodalom iránt vonzodó, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való szimpatizálása miatt meghurcolt Puskás Attila nyolcvanhat évesen látogatott haza szülővárosába, és hozta el a Kolozsváron sokak által ismert, hagyományaihoz, hitéhez és nemzetéhez ragaszkodó családja történetét megörőkítő kötetét „ajándékba”. Mozaikszerűen összeálló családtörténete betekintést nyújt egy olyan erdélyi, polgári értelmiségi családnak az életébe, amelybe Puskás Attila beleszületett és felnőtt, s amelynek értékrendjét mai napig vallja. Éppen ezért a Puskás-családot évtizedeken keresztül megfigyelte a Szekuritáté, és apától fiúig meghurcolták őket.
Puskás Attila Utak és ösvények –Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. Az esemény október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója közeledtével különösen időszerű volt, hiszen a biológus végzettségű Puskás Attilát és öccsét, Csabát annak idején sok más tásukkal együtt a kommunista hatóságok kegyetlenül meghurcolták. Köszöntőjében Weghofer Erna Aletta, a Gaudeamus Könyvesbolt vezetője arra figyelmeztetett, hogy eltűnőben az ötvenhatosok nemzedéke, ezért is fontos, hogy emléküket folyamatosan éltesse az utókor.
A kötet tartalmának nagy része korábban a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című napilapban már napvilágot látott, szerzője pedig valójában nem (ön)életrajzot írt – nyolcvanhat éves kora ellenére ma is dolgozik, mi több, számítógépen „veti papírra” munkáit – , hanem különböző életkorok jelzéseit közvetíti az olvasók felé – mondta felvezetőjében Benkő Levente. A történész-újságjró szerzővel folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy az 1931-ben Kolozsváron született Puskás Attila 1954-ben hagyta el a kincses várost, miután a Bolyai Tudományegyetem természetrajz karán elvégezte felsőfokú tanulmányait. Irodalmat kedvelő és a versírást is művelő biológia tanárként kezdte pályafutását a Magyar Autonóm Tartomány Csík rajonjában, Csíkszépvízen, ahonnan egy év múlva a csíkszeredai (ma Márton Áron) gimnáziumban tanított három évig. Innen politikai okokból kénytelen volt kérni áthelyezését Csíkdánfalvára, ahol 1959. május 12-én letartóztatta a Szekuritáté.
Az 1956-os események nyomán kimutatott érzelmei, a forradalom és szabadságharc melletti nyilvános kiállása, „a verselő diákjaival” való kapcsolatai mind terhelő bizonyítékot jelentettek a kommunista hatóságok számára. A csíkszeredai tanár-diák koncepciós perben, az ún. Puskás-csoport fővádlottjaként húsz, illetve pusz tíz év szabadságvesztéssel sújtották. Huszonnyolc évesen harminc esztendő rabságot szabtak ki számára, mindvégig Szamosújváron tartották fogva, 1964. augusztus 3-án általános közkegyelemmel szabadult.
A Puskás-családot folyamatosan megfigyelés alatt tartották a kommunista hatóságok: már az édesapát, Puskás Lajos történészt és műfordítót, a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen római katolikus gimnázium latin-történelem szakos közkedvelt tanárát meghurcolták. Négy gyermeke közül Attila, Csaba és Árpád állandóan a Szekuritáté megfigyelése alatt voltak. Az 1956-os események nyomán Csaba öccsét, gyimesfelsőloki tanárt úgyszintén letartóztatták 1959-ben, és tizennyolc évre ítélték, 1964-es kiszabadulásáig a peripravai kényszermunkatáborban tartották fogva. Puskás Attila kötetében olvasható végelszámolásában megállapítja: összességében a család „nyilvántartására” a román állam 29 összeállított dossziéban 4531 lapot pazarolt el, 54 besúgót foglalkoztatott 39 szekus tiszt hadnagytól ezredesig, ám – mint vallja – megtörni egyiküket sem tudták.
A könyvesbolti találkozón levetítették a Xantus Film Produkció Fény a végeken dokumentumfilm-sorozatának A Puskás-csoportcímű alkotását. A közönség ebből részletesebben megismerhette Puskás Attila és „verselő diákjainak” szomorú történetét, letartóztatásuk okait és körülményeit. Ugyanakkor tudomást szerezhetett arról, miként lehetett túlélni azokat a szekusoktól és besúgóktól nyüzsgő zavaros, viharos időket anélkül, hogy „elárulták”, feladták volna önmagukat. Puskás Attila meghurcoltatása legnehezebb pillanataiban sem tört meg, a rácsok mögött is versekben megtestesülő – ezekből néhányat a jelenlévők meg is hallgathattak – erős hite tartották benne a lelket s az emberséget.
A rendezvényen megjelent kortársai, egykori évfolyamtársak, cimborák és hozzátartozók hangulatosan elevenítették fel régi közös kolozsvári emlékeiket. Ezekből kiderült, hogy a biztonsági szervek által „Şahistul” (Sakkozó) fedőnévvel számon tartott Puskás Attila nemcsak emberként és tanárként, hanem biológusként és tudománytörténeti kutatóként is maradandót alkotott. Pályatársa, Uray Zoltán hozzászólásában külön kiemelte Puskás Attilának ezt az „arcát”, emlékeztetve arra, hogy az évek során számos, biológusi tanulmányaihoz kapcsolodó értékes tudománynépszerűsítő szakkönyvet tett le az asztalra. A rendszerváltás után több (köztük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje) kitüntetéssel ismerték el társadalmi, szakmai és politikai tevékenységét. ÖRDÖG I. BÉLA, PAPP ANNAMÁRIA / Szabadság (Kolozsvár)

Kettős szoboravatás Kolozsváron – Márton Áron és Jakab Antal püspökök emléke előtt tisztelegtek
Kolozsváron a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata keretében működő Szent Kamill Szociális Otthon udvarán 2017. október 7-én kivételes eseménynek lehetett tanúja az alkalomra összegyűlt ünneplő közösség: az intézet impozáns szoborparkja két újabb alkotással, Márton Áron és Jakab Antal püspökök mellszobrával gyarapodott. Pakot Áron farkaslaki népi faragó kőmunkájának kivitelezését Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke támogatta, a Jakab Antal Keresztény Kör pedig csatlakozott a nemes kezdeményezéshez.
Az ünnepség az otthon kápolnájában az Ausztriából hazalátogató Vencser László igazgató, valamint a Kolozsvár-Monostoron szolgáló id. Kádár István címzetes esperes és a kisbácsi Kovács Árpád plébános által bemutatott szentmisével kezdődött, majd a szoborparkban ünnepi műsorral folytatódott.
Megnyitószavaiban Tokay Rozália, az intézet elnöke elmondta: a szobrok állításához a két nagy püspök iránti tisztelet kifejezésének a szándéka vezette, amihez Borsos Gézától nagyfokú megerősítést és támogatást kapott.
A Felső-Ausztriában élő dr. Vencser László morálteológus, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára és vicerektora, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója köszöntőjében elmondta: mindkét főpásztor maradandót alkotott, nagy elődjük, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök által az egyházmegyében lerakott fundamentumokra építkezve. „Az idő múlásával az őket övező megbecsülés és tisztelet egyre növekszik. A mai nap is ennek bizonyítéka” – fogalmazott Vencser László.
Hozzátette: a szobrok, domborművek, emléktáblák és a különféle emlékjelek segítenek minket abban, hogy ne feledjünk. „Nagyjaink számunkra fontosak voltak életünkben és fontosak ma is. Nem akarjuk őket soha elfeledni, emléküket őrizzük ma és továbbadjuk a jövő nemzedéknek” – emelte ki.
Végül megállapította: szükségünk van ma is a Márton Áron és a Jakab Antal lelkületét hordozó emberekre, szükségünk van olyan személyekre, akik az ő szellemük és tanításuk szerint beszélnek és cselekednek. „Legyen a mai napnak Rózsafüzér Királynője és a holnap ünnepelt Magyarok Nagyasszonya ebben segítség és támasz mindazok számára, akikhez eljut a mai nap eseményének üzenete” – zárta szavait a szónok.
Dr. Ónody Rita Éva, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzul asszonya ünnepi beszédében úgy találta: ezen a különleges helyszínen, ebben az egyre jelentősebbé váló szoborparkban kiváló társaság közé kerül Márton Áron és dr. Jakab Antal mellszobra. „Nagyjaink ezeken a mindent bíró kőlábazatokon a jövő nemzedékeinek is üzenik: magyarnak lenni jó, magyarnak lenni érték, s hozzon a sors bár földi poklot, bármily vészt, mi, magyarok együtt megyünk előre, emlékezünk s erőt merítünk a holnapokhoz a tegnapok igaz magyarjainak példáiból” – hangsúlyozta.
A konzul asszony emlékeztetett: bármilyen veszedelem, megpróbáltatás jutott is a magyarságnak osztályrészül, minden kornak megvoltak a maga kiemelkedő, szívükben megtörhetetlenül szilárd személyiségei, akik továbbvitték nemzetünk értékeit, hitet, reményt és példát adva az őket követőknek. „Ez a két, most még letakart szobor és ez a mai délután engem mindig arra fog emlékeztetni és tanítani, hogy csak a másokat elfogadó, nyíltszívű, de töretlen hozzáállás – amely Márton Áront és Jakab Antalt is jellemezte – hozhat a magyar nemzet számára örömteli jövőt” – vélelmezte Ónody Rita.
Varga Gabriella Budapesten élő újságíró, Jakab Antal püspök unokahúga, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója kifejtette: Márton Áron és Jakab Antal összetartoztak, egy úton jártak, ezért illő, méltó és igazságos, hogy az utókor is együtt emlegesse őket. Áttekintette a két püspök kapcsolatát, egymáshoz viszonyulását 1926-tól, gyergyószentmiklósi találkozásuktól kezdődően 1980-ig, Márton Áron haláláig bezárólag. Üdvözölte, hogy ez alkalommal „kettejük egyszerre emelt mellszobrát egyszerre leplezzük le”.
Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke az eseményt így nyugtázta: „Szívünkben elégtétellel állunk itt, hisz’ Istennek tetsző dolgot cselekszünk.
Abból az adósságból törlesztünk, amellyel nemcsak nagy püspökeink emlékének, hanem azoknak az értékeknek, erkölcsi magatartásnak és szellemiségnek is tartozunk, amit – Márton Áron és Jakab Antal – képviseltek, megvalósítottak és amellyel közösségünket gazdagították.
Történelmi adósságunkból törlesztünk egy csekélységet.” Rávilágított: mindenekelőtt azért állítunk szobrot, mert azonosulni tudunk és akarunk azzal az értékrenddel, amelyet a szobor alanya képviselt, azzal a móddal, ahogyan cselekedett, ahogyan életében ezeket az értékeket megvalósította. De a szoborállítással a tisztelet és emlékezés mellett kötelezettséget is vállalunk, hisz’ a szobor emlékeztet és egyben késztet is mindarra, amiért Márton Áron és Jakab Antal küzdött.
Ezt a két „emberkatedrálist” – hallhattuk –, azon túl, hogy mindketten a székely nép sarjai és egymást követve vitték egyházunk ügyét félévszázadon át, a hitből fakadó népszolgálat köti össze. Borsos Géza rámutatott: a szobor emlékeztet és üzen. A szobornak erőtere, lelke van. A szobor a gondolatok, a szeretet erővonalainak találkozása. Nemcsak az alkotó megálmodott emberi munkája van benne, de magában hordozza mindazok gondolatát, érzését, akik akarták vagy éppen nem akarták létrejöttét.
Ez a szobor is szellemi misztérium, maga a csoda, melynek vonzása, üzenete és parancsa van, hiszen székely szívek összefogásával született és székely kéz faragta a szülőföld termette kőből. Felhívta a figyelmet arra is: a szobor nem fénykép, nem az élet adott pillanatát örökíti meg. A szobor jel; múlt, jelen és jövő egysége. Lelkeinket, gondolatainkat köti össze térben, időben és eszmeiségben. Összefogja mindazokat, akiknek akaratából és hozzájárulásával megszületett. A szobor a múltat a jövővel, az égieket a földiekkel kapcsolja össze. Ha majd ránézünk, ennek szimbolikus jelét is láthatjuk.
Bajor Andor Nem mi választjuk ki a szentjeinket című verse – amelyet Fuchs Tünde közjegyző tolmácsolt a jelenlévőknek –, majd a Kovács Árpád plébános vezetésével közösen elénekelt, Van egy jó hely, odamegyek kezdetű ének után a szobrokat Bányai Csilla és Pál Karsai András leplezte le, áldást pedig Vencser László kért az alkotásokra. Az ünneplés befejező pillanataiban a jelenlévő szervezetek, intézmények képviselői elhelyezték a szobroknál a kegyelet koszorúit.
A kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon kertjében jelenleg Boldogasszony anyánk, Árpád-házi Szent Margit, Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes, Szent István király, Petőfi Sándor, Attila, Csaba, Árpád, Nimród, Hunor és immár Márton Áron, illetve dr. Jakab Antal szobra áll, továbbá a szemlélő Szent László, Szent Márton, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc domborművét is megtekintheti a falakon. Az alkotások sora a közeljövőben továbbgazdagodik: 2017. november 18-án Árpád-házi Szent Erzsébet szobrának avatására hívják majd az érdeklődőket. Székely Pálma Erdély.ma

Díjátadó ünnepség a Teleki Oktatási Központban
Példaértékű életpályák, sikeres diákok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Ezüstgyopár díjával tüntettek ki negyven hazai és egy határon túli pedagógust október 14-én, szombaton a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szövetség kétévente megtartott kimagasló eseményén a Mákvirág gyémánt-, arany-, ezüst- és bronzfokozatával jutalmazzák a legjobb eredményt elért középiskolás diákokat, illetve Kós Károly-díjjal ismerték el a magyar nyelv és irodalomból, anyanyelvápolásból, valamint Bolyai Farkas-díjjal a matematikából kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat.
„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad… Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.” Weöres Sándor gondolataival köszöntötte a jelenlevőket házigazdaként Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ vezetője.
„Emberekkel foglalkozni, a nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésüket megalapozni, az előző generációk által felhalmozott ismereteket átadni nem könnyű, de az egyik legszebb misszió.” Éppen ezért büszkeséggel tölti el pedagógustársai példaértékű életpályája, akik a tárgyi, szaktantárgyi ismeretek átadása mellett értékeink megismertetésére, a közösségi életre, az összefogásra és az összetartozásra sarkallták tanítványaikat – mondta Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Oktatási módszertanuk alapját a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása, a tudásvágy felébresztése képezte, miközben saját életük példájával neveltek. A kitüntetett pedagógusok utat mutatnak értékkereső társadalmunkban azoknak, akik a nemeset keresik és akarják képviselni. A díj értékét növeli, hogy a kitüntetetteket pedagógustársaik javasolják és méltatják. Az Ezüstgyopár díj nem jár pénzjutalommal, erkölcsi elismerést jelent – folytatta az elnök, aki köszönetet mondott a kitüntetettek értékteremtő munkájáért, a jelölők figyelmességéért, az értékelők munkájáért, amelynek köszönhetően ismertté vált a díjazottak tevékenysége, amit a pedagógusok szövetsége egy szép, elegáns kiadványban jelentetett meg.
Majd a diákokhoz szólt, akiknek kiemelkedő teljesítményét a szövetség évente jutalomban részesíti az előző tanévben elért munkájukért. „A tehetség olyan érték és erőforrás, amely nem hasznosul önmagától, meg kell teremteni a támogató környezetet, amelyben kibontakozhat, növekedhet és gyümölcsözhet. Mert a tehetség nemcsak ajándék, hanem felelősség is diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Akkor van jövőnk itthon, kisebbségben különösen, ha lesznek olyan fiatalok, akik kiemelkednek tehetségükkel, alkalmasak arra, hogy példát mutassanak, és közösségünk vezető egyéniségeivé formálódjanak, ami mindannyiunk felelőssége, sőt kötelessége” – gratulált a diákoknak, és köszönetet mondott felkészítő tanáraiknak, szüleiknek.
Kovács Irénke államtitkár Apáczai Csere János pedagógusi hitvallását idézve gratulált a pedagógusoknak, akik ellentmondásokkal teli világunkban példaértékű pályát futottak be, és töretlenül küzdöttek-küzdenek a minőségi oktatásért, a magyar nyelvű oktatásban érintettek érdekeinek védelméért. Beszédét, amelyben az RMPSZ és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet közötti együttműködés, folyamatos kapcsolattartás fontosságát emelte ki, Gál Kriszta kommunikációs tanácsadó tolmácsolta.
Mielőtt a hazai pedagógusok díjazására sor került volna, az RMPSZ első alkalommal ismerte el különdíjjal egy olyan pedagógus munkáját, aki a határokon túlról sokat tett az erdélyi oktatásügy felkarolásáért. Dr. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium elismert igazgatójának munkásságát Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke méltatta, kiemelve példaértékű erdélyi kötődését. A rendszerváltást követően testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziummal, újabban pedig a magyardécsei szórványkollégium létrehozásában és fenntartásában nyújt értékes segítséget.
Az Ezüstgyopár díjjal jutalmazott pedagógusok méltatásából Sarkadi Zoltán színművész olvasott fel részleteket, majd Siklódi-Burus Botond, a szövetség elnöke és Halász Ferenc, valamint Kiss Imre országos alelnökök adták át az elismerést. Megható volt hallgatni az Erdély különböző vidékeiről érkezett pedagógusok rendkívül gazdag munkásságát, akik Oklándtól Aradig, Bukaresttől Szilágynagyfaluig hasonló lelkesedéssel, fáradhatatlanul, sokszor erejükön felül gyakorolták a választott és szeretett hivatást. A jutalmazottak között sok volt a zene-, matematika-, anyanyelv-, sporttanár-, tanító- akik félreeső szórványfalvakban, vidéken vagy nagyvárosi környezetben tettek sokkal többet a kötelező órák megtartásánál, és vívták ki az elismerést. Megyénkből nyolcan részesültek az elismerésben: Dénes Mária Magdolna, Kovács Ibolya-Katalin, dr. Orosz-Pál József, Szabó Levente, Wellmann Richárd, Böjte Andor Vilmos, Reichemberger Ildikó, Zoltán Ildikó. Tevékenységüket részletesen ismertetni fogjuk.
A Kós Károly-díjban részesülő diákok eredményeit dr. Péter Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke értékelte, majd a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén országos vagy nemzetközi rangú vetélkedőkön a legjobban teljesítő négy diáknak adták át az elismerést.
A Bolyaiak szellemisége ihlette Bolyai Farkas-díjra beérkezett pályázatok eredményét Dávid Géza, a program gondozója értékelte, majd a matematika terén kitűnő diákok vehették át a jutalmat.
A Mákvirág pályázatokat Lászlófy Pál értékelte. A díjra kiváló tanulmányi eredményt elért, a tantárgy-, kulturális és sportvetélkedőkön díjazott példás magatartású 9-12. osztályos tanulók pályázhattak, akiknek a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke nyújtotta át a jutalmat. A díjazottak között szinte minden erdélyi középiskolának volt képviselője, akik számára az RMPSZ szovátai jutalomtáborozást biztosított, amelyről egy kisfilm is készült. Megyénkből négy diák kapott Mákvirág díjat, valamennyien a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulói. Derzsi Dániel a bronzfokozatot, Ferencz Dániel és Puskás Dávid az ezüst- és a már egyetemi hallgató Szabó Ágnes-Kriszta, aki négy éven volt megyénk legeredményesebb diákja, a gyémántfokozatot érdemelte ki.
A kitüntetettek nevében dr. Orosz Pál-József mondott köszönetet az elismerésért, és tette szóvá a romániai zeneoktatás hiányosságait.
A díjkiosztó ünnepséget a szovátai pedagógusok Fülöp Judit vezette Intermezzo kamarakórusa és az Orosz Pál-József által alapított és vezényelt székelyudvarhelyi Camerata kórus nyitotta meg, végül a kitüntetett diákok közös műsora zárta. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)
A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
1945. december elején Bukarestben tárgyalt a kolozsvári magyar egyetem vezetősége. Jóváhagyták az egyetem elnevezését: „Universitatea Bolyai din Cluj – Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem”. Ekkor hozhattak elvi döntést arról, hogy a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat szerződtetik, részben rendeződött az egyetemi könyvtár sorsa is. Az 1945. december 17-ei egyetemi tanácsülésen elhatározták, hogy az egyetem megsegítése érdekében országos gyűjtést rendeznek az egyházak és a Magyar Népi Szövetség – MNSZ – segítségével. Megalakult a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Öthavi késéssel, 1946. február 11-én megkezdődött a Bolyai Tudományegyetem első tanéve: több mint kétezer romániai magyar diák iratkozott be. Dr. Csőgör Lajos rektor a tanévkezdéskor – olvasható a Sajtóbeszámoló a Bolyai Tudományegyetem első tanévének megnyitásáról című újságcikkben – beismerte: „csak azért kezdjük meg az oktatást, hogy az egyetemi ifjúság ne szenvedjen több időveszteséget.” Majd hozzáfűzte: „Kolozsváron a természettudományi fakultás hat intézete még ma sincs elhelyezve. Arról a hat intézetről van szó, amelynek tudományos anyagát jórészt az Erdélyi Múzeum Egyesület tárai alkotják. A Bolyai Egyetem vezetőségének az volt az elgondolása, hogy ezeket az intézményeket közösen használjuk az I. Ferdinánd-egyetemmel… Sajnos, az egyetem vezetőségének felfogása miatt ezt nem lehetett megvalósítani. A második példa Marosvásárhely, ahol a katonaiskola épületei közül csak egy épület helyreállításához foghattak hozzá anyagiak hiányában, és emiatt kilenc klinika két épületben van elhelyezve tarthatatlan körülmények között.” (A Szentgyörgy utcai Régi Kórház és a marosvásárhelyiek által ún. volt Hadapródiskolának nevezett épület közelében álló Újkórház épületéről beszélt dr. Csőgör Lajos rektor.) Az önfeladás úján elindult Magyar Népi Szövetség 1946-tól kezdőden – úgymond – „levette a kezét a Bolyai Tudományegyetemről”. Ez derül ki a brassói gyűlésük határozataiból. Beszámoló az MNSZ százas intézőbizottságának 1946. március 18–20. napján tartott értekezletről című, az MNSZ Intézőbizottsága kiadásában 1946-ban, Kolozsváron megjelent dokumentumból: az oktatással kapcsolatos elvárások megfogalmazásánál meg sem említik a Bolyai Egyetemet. Az MNSZ 1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyen megtartott kongresszusának határozatai között még egy mondatnyi utalás sincs a Bolyai Egyetemre. 1947-ben a Román Kommunista Párt legfelső vezetése új magyarságpolitikát hirdetett meg. A romániai magyarság további sorsát is nagymértékben meghatározta Luka László/Vasile Luca 1947. május 22-i, a kolozsvári Igazságban megjelent „politikai oroszlánordítása”: „az elvtelen magyar egység jegyében” a romániai magyarság politikai vezetését az általános tisztogatás megkezdésére szólította fel. A tisztogatás már előtte megkezdődött: 1947. március 25-ről 26-ra virradó éjszaka – több magyar kolozsvári értelmiségivel együtt – elhurcolták a Bolyai Tudományegyetem megteremtésében meghatározó szerepet vállaló Venczel Józsefet, a statisztika professzorát, szociológust. Piteşti-re internálták őket. Bírósági ítélet, határozat nélkül százas nagyságrendű – e sorok írójának százegy személyt sikerült azonosítania – magyar értelmiségit internáltak a szamosújvári börtönbe. Köztük volt az érmihályfalvi csoport koncepciós perében – 31 személyt ítéltek el – halálra ítélt, 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán, az Érmellék „Messiása”, de Puskás Lajos, a kolozsvári tízes szervezet megteremtője, Sepsiszentgyörgy népszerű biológusának, közírójának az édesapja, nagy tekintélyű lelkészek, tanárok. Az internáltak között volt Oriold Béla, a kolozsvári jogi kar helyettes tanársegédje is. A Kolozsváron megjelenő Igazság 1947. június 6-i számában olvasható: „Tegnap tartotta második ülését a miniszterközi bizottság, amelynek feladata az egyetemi oktatásban tervezett változásokat és tisztogatásokat végrehajtani. A megbeszélésekről annyit közöltek, hogy elhatározták az egyetemek tanári karának purifikálását. El fogják távolítani a felsőfokú oktatásból mindazokat, akik az utóbbi évtizedekben antidemokratikus politikát űztek, és ennél fogva nem alkalmasak arra, hogy az ifjúságot a mai idők szellemében neveljék.” Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték az Igazság lapjain, ugyanannak a napilapnak az 1947. június 16-i számában durva támadást indítottak a nagy műveltségű, nagy tudású jogtörténész Bónis György professzor ellen. Lefasisztázták! „Az egyetemi purifikációs bizottság figyelmébe. Mit tanít a Bolyai Egyetemen a marxizmusról Hóman Bálint volt házi embere, Bónis »professzor úr«?” A Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban 1947. június 27-én az irodalomtörténész György Lajosra zúdítottak össztüzet: „Tisztogatást a Bolyai Egyetemen is! György Lajos dr. akadályozza a magyar diákság demokratikus nevelését, és szívesebben látná Maniu uralma alatt az egyetem megszűnését, mint demokráciánk megerősödését.” György Lajos nemcsak egyetemi tanár volt, hanem az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Státus) világi elnöke is. A támadás Márton Áron erdélyi római katolikus püspök ellen is irányult, aki 1947. július 7-i körlevelében arra utasította egyházmegyéje minden papját, hogy tartózkodjon a Magyar Népi Szövetséggel való további együttműködéstől, ha tag, lépjen ki az MNSZ-ből. Ugyanakkor 1947. június 28-ai keltezéssel tiltakozó levelet küldött Ştefan Voitec nemzetnevelésügyi miniszternek. Megjelent dr. György Lajos nyilatkozata is. Márton Áron körlevelét – a püspök ellen folyó sajtókampány részeként – a marosvásárhelyi Szabad Szó 1947. augusztus 22-i száma is ismertette.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere ( Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára, 3.)
Az 1947/48-as egyetemi tanév kezdete előtt újabb kiváló, magyar állampolgárságú tanárok távoztak a Bolyai Tudományegyetemről, telepedtek vissza Magyarországra: Bónis György – akit előtte néhány napra le is tartóztattak –, Benedek Marcell fiával, Benedek Istvánnal, Környey István, Ludány György, Klimkó Dezső orvosprofesszorok, Zolnai Béla irodalomtörténész.
1947. október 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében elbocsátották a már másfél éve internált Venczel Lajost, Oriold Bélát, Jordáky Lajost. Korábban már nyugdíjazták György Lajost, Balogh Ernőt, Boga Lajost, Kiss Gézát, a nemzetközi hírnevű professzorokat és Szabó Jenő tanársegédet. A teológia két professzora, Tavaszy Sándor és Imre Lajos többé nem adhatott elő a Bolyai Tudományegyetemen. Joggal idézi Vincze Gábor és Lázok János Márton Áron püspök megjegyzését: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” A román nacionalista kurzus is frontális támadást intézett a Bolyai Egyetem ellen. Iosif Chişinevszkij, az RMP titkárságának 1949. január 31-ei ülésén kijelentette: „A kolozsvári Bolyai Egyetemet az (oktatásügyi) miniszter nem tudja kézben tartani, a minisztériumban lévő nacionalista elemek bátorítják az egyetemen dolgozó nacionalista elemeket.” 1949. február 19-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Rákosi Mátyásból, Rajk Lászlóból, Gerő Ernőből álló küldöttsége a Magyar Népi Szövetség vezetőségével szervezett találkozón megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt legfelsőbb vezetésével. Ezen a gyűlésen jelentette ki Luka László/Vasile Luca: „Nem bízunk meg sem a magyar egyetemi tanárok karában (utalás a magyar állampolgárságú professzorokra – T. Z.), sem az itteni magyar egyetem professzori karában, hogy egymás között közvetlen kapcsolatban legyenek.” Ana Pauker külügyminiszter a támadásban ennél is tovább ment: „A következő helyzetben vagyunk. Nehéz helyzetben, mert kultúránkban a nyugati hatás dominál. Arra kényszerítenek, hogy többlet-erőfeszítéseket tegyünk. A franciák 3–4 hónappal ezelőtt a vámhoz 4 millió példányban hoztak könyveket ajándék formájában, köztük matematikai, tudományos könyveket, hogy adják át az egyetemeknek. Mi visszautasítottuk ezeket a könyveket, bár az egyetemeken szükség lett volna rájuk. Úgy tűnhet, hogy eltúloztuk, hogy mindez baloldaliság, miközben a mi bizottságaink éjjel-nappal orosz nyelvből román nyelvre fordítják az (egyetemi) kiadványokat. De ez nem baloldaliság, amikor az egyetemeken az a helyzet, hogy a tanárok előírják az egyetemi hallgatóknak, hogy a nyugati kultúra alapján képezzék magukat. Ilyen értelemben sok bírálatot kapunk, hogy a román hazában az egyetlen egyetem, amely bizonyos mértékig gazdag az angol, amerikai irodalomban, nyugati könyvekben, az a Bolyai Egyetem, ahová Magyarország küldi a könyveket.” „Miért vetettük fel ezt a problémát a Bolyai Egyetemen lévő könyvekkel? A Bolyai tanárai nagyon messze állnak attól, hogy demokraták legyenek. Azokat a könyveket, amelyek onnan jönnek (Magyarországról – T. Z.), amelyekről Luca elvtárs beszélt, nemcsak a magyar reakciós tanárok olvassák, hanem a román reakciós tanárok is, és ők arra használják fel ezeket, hogy rámutathassanak: íme, hogyan beszélnek a románokról. Íme, ezért mondjuk mi azt, hogy a magyar elvtársak sem lehetnek ellene, ha figyelünk arra: milyen (szellemi) táplálék érkezik az egyetemi hallgatók számára?”
1949-ben letartóztatták a Bolyai Tudományegyetem két volt rektorát: Csőgör Lajost és Balogh Edgárt, 1952-ben Jordáky Lajost, Demeter Jánost, az egyetem két baloldali elkötelezettségű professzorát, és Székely András (Endre) orvostanhallgatót. A tulajdonképpeni vád: a magyar Béke-előkészítő Osztály számára – Demeter Béla Erdély- és nemzetiségi szakértő révén – adatokat gyűjtöttek és adtak át Erdély gazdasági, társadalmi, művelődési életéről, az iskolák számáról, helyzetéről, a Bolyai Tudományegyetem tevékenységéről. A magyar államtól – Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök közvetlen utasítására – pengőben 11 ezer amerikai dollárnak megfelelő támogatást kaptak a magyar egyetem fenntartására, amelyről nem számoltak el a román államnak. A vád abszurditása: a letartóztatottak 1945–46-ban még magyar állampolgárként gyűjtötték az adatokat az iskolákról, a magyar egyetemről, Erdély gazdasági, társadalmi helyzetéről, művelődési életéről, abszurd drámába illő, hogy mindezért egy idegen állam, Magyarország javára folytatott kémkedéssel vádolták őket. Az 1954 áprilisában kihirdetett hadbírósági ítélettel Jordáky Lajost tizenkét, Demeter Jánost tíz, Balogh Edgárt hét, Csőgör Lajost hat, Székely Andrást (Endrét) három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadon engedték, 1956-ban rehabilitálták őket. A perirat terjedelme: 12 ezer oldal! A megfigyelési és követési dossziék terjedelme messze meghaladja a 100 ezer oldalt. Balogh Edgár „szekusdossziéja” oldalszámban megközelíti Márton Áron erdélyi római katolikus püspök közel 80 ezer oldal terjedelmű megfigyelési, követési dossziéjának terjedelmét: 70 ezer oldal! Elképesztő, megdöbbentő, hogy a román kommunista diktatúra kinyújtott karja milyen hatalmas összegeket fordított, milyen kiterjedt logisztikát mozgósított a Bolyai Tudományegyetem tanárainak megfigyelésére, ellehetetlenítésére, akár fizikai likvidálásukra. Ezek a dokumentumok először jutnak el az Olvasókhoz, a történész szakmához, meggyőződésem: nemcsak árnyalják, hanem módosítják a Bolyai Tudományegyetem történetével kapcsolatos kollektív emlékezetet.
A Securitate 1954-ben megfigyelési dossziét nyitott a Bolyai Egyetemről. Iacob Dezideriu hadnagyot, a 7-es ügyosztály operatív tisztjét bízták meg ezzel a feladattal. A megfigyelés indoklása: „A régi reakciós, kozmopolita tanárok szisztematikusan akadályozták, hogy a tanári karba és az adminisztratív vezetésbe demokratikus elemek kerüljenek, a horthysta megszállás idején fasiszta magatartásukkal kompromittált tanárokat léptettek elő.” Jordáky Lajost, Csőgör Lajost, Ehrlinger Józsefet, Unghváry Sándort, Venczel Józsefet és másokat már eltávolítottak az egyetemről. „Bár a szerveink által folytatott informatív akciók révén egy sor veszélyes elemet letartóztattak, mint Venczel Józsefet, Jordáky Lajost, Pásztai Gézát, Demeter Jánost, Balogh Edgárt, Nagy Gézát, Veress Pált és másokat, még mindig nagyon sok gyanús elem maradt, mint Balogh Antal, Blédy Géza, Varga Jenő, Fey Loránd, Csehi Gyula, Kálmán Ilona és mások, burzsujok, kulákok fiai, olyan elemek, akiknek kapcsolatuk volt Jakab Sándor volt miniszterrel, akik a tanításban nem követik a párt irányvonalát, és akik ma is kiszolgálják a katolikus egyházat, így ezen az egyetemen negatív hatást gyakorolnak az egyetemi hallgatókra.” Az 1956-os magyar forradalom kitörése, majd vérbefojtása kiváló ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román pártvezetésnek, hogy megszüntesse, a román egyetembe olvassza a Bolyai Tudományegyetemnek nevezett „irredenta, soviniszta fészket”. Amikor az egész világ a magyar forradalom eufóriájában élt, 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet három hallgatóját: Balázs Imrét, a bolgár származású Tirnován Videt és Walter Frigyest. Balázs Imre festőművészt és Tirnován Vid szobrászhallgatót 1956 decemberében gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 17-én Várhegyi Istvánt, 18-án Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt, 24-én Nagy Benedek „bolyais” hallgatókat tartóztatták le: 1957-ben Várhegyit hét, Nagy Benedeket öt, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt három-három év börtönbüntetéssel sújtották. A perükről, letartóztatásukról szóló, Fazekas János és Leonte Răutu által 1956. december 5-ei keltezésű írásbeli jelentést személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP főtitkára ellenjegyezte, széljegyzetekkel látta el.
1957 márciusában letartóztatták Dávid Gyula tanársegédet, Páskándi Géza költőt, majd 1957 márciusában Bartis Ferenc I. éves magyar szakos hallgatót, költőt. Dávid Gyulát és Bartis Ferencet hét-hét, Páskándi Gézát hat év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben következett az „ötös” csoport elítélése: 1959. február 16-án Varró János tanársegédet 16, Lakó Elemér tanársegédet tizenöt, Péterfy Irén III. éves magyar szakos hallgatót tíz, Vastag Lajos történész hallgatót nyolc, Páll Lajos festő-költőt hat év börtönbüntetésre ítélték. 1957 februárjában letartóztatták Szilágyi Árpád IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatót, akit két perben 42 év börtönbüntetésre ítéltek. 1958. július 14-én részt vett a szamosújvári börtönlázadásban. Félig agyonverték. A román apától származó Iamandi Emil „bolyais” magyar–román szakos hallgatót és Pogány Ádám bölcsész hallgatót öt-öt év börtönbüntetéssel sújtották. A Bolyai Tudományegyetemről – különböző ürügyekkel – kizártak mintegy harminc egyetemi hallgatót. Már csak idő kérdése volt a Bolyai Tudományegyetem felszámolása, egyesítése a Babeş Egyetemmel. Erre 1959 februárjától került sor, amikor a későbbi szörnydiktátor, Nicolae Ceauşescu KV-titkár vezényletével, az 1990-es évek román államelnökének, Ion Iliescunak a hathatós támogatásával maratoni gyűléseken próbálták meggyőzni a Bolyai Egyetem tanárait, diákjait, a romániai magyarságot a román és a magyar egyetem egyesítésének nagyszerűségéről. A Bolyai Egyetem felszámolása ellen öngyilkossággal tiltakozott Szabédi László költő, egyetemi tanár, Csendes Zoltán statisztika professzor, a kiszemelt rektorhelyettes és felesége, valamint Molnár Miklós docens.
A Háromszék olvasói Dávid Gyula irodalomtörténész periratát – magyar fordításban – vehetik majd a kezükbe. A 2006-ban fénymásolt levéltári dokumentumok egy példányát átadtam Dávid Gyulának – aki hathatósan segítette a kutatómunkámat is! –, hiszen ars poeticaként követem: csak akkor hiteles egy ilyen tanulmány, kötet, ha a még élő politikai elítéltekkel „összeszikráztatjuk” a levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel. Könnyű dolgom van: Dávid Gyula nagyszerű partner ebben a munkában. A tanulmánynak, a forrásközlésnek az ad különleges aktualitást, hogy a Nap Kiadó gondozásában 2016 végén megjelent kötetét – 1956 Erdélyben, és ami utána következett címmel – e sorok írója nélkülözhetetlen forráskiadványként forgatja A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című szintézise véglegesítésénél. Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mellszobor Gábor atyának (Kovászna)
Újból híveire tekint néhai Kovács Gábor címzetes esperes, kovásznai plébános (1944, Farkaslaka–2016, Kovászna). A „kicsi magyar közössége” által oly nagyon szeretett és megbecsült Gábor atyának a katolikus templom kertjében állított mellszobra vigyázza tovább nyáját, nemzetét. A szobrot szombat délután Tamás József püspök, a magyar felekezetek vezetői, hívei közméltóságok jelenlétében leplezték le.
A jelenlévőket Péter Arthur kovásznai plébános köszöntötte, majd a mellszobor leleplezése következett. Kovács Gábor kovásznai munkásságát Tamás József püspök, az egykori osztálytárs méltatta. Farkaslakán van egy megálló a Tamási-emlékműnél. De nem mindig ezért áll meg ott, azért is, mert a közeli temetőben van eltemetve Kovács Gábor. Szeretet és ragaszkodás vette körül földi életében, most szoborba öntve jelenik meg, hogy idézze mindazt, amit a közösségért tett, mert sok mindent meg lehet csodálni munkásságából. Nehéz időkben kőből, fából épített plébániát, ravatalozót, templomot javíttatott, de építette a lelkek templomát is. Maradjon közöttünk Gábor testvérünk, emlékét őrizze a mellszobor – hangoztatta a püspök.
A mellszobor megáldása, a miatyánk és üdvözlégy elimádkozása után Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, a kovásznai belvárosi református egyházközség lelkésze szólt a jelenlévőkhöz. Nagyon sokszor voltak együtt az utóbbi 15 esztendőben, de sohasem gondolta volna, hogy „az én maroknyi népemmel együtt” rá fogunk emlékezni. Kovászna népe méltán lehet hálás, hogy a Fennvaló ilyen plébánossal áldotta meg. A szoborral állítottak emléket neki, de hitvallása, munkássága követésével is emlékezni kell rá – mondta az esperes.
Gyerő József polgármester beszédében hangoztatta: kell hogy legyenek vezéregyéniségeink, akik munkásságuk által a közösség példaképeivé válhatnak. Ma a teljes kovásznai magyar közösség ilyen példaképe néhai Kovács Gábor plébános – szögezte le a városvezető. Gyerő a kovásznai unitáriusok nevében is tiszteletét fejezte ki az elhunyt iránt – utalva arra, hogy az ökumenizmust valló plébános sokat segítette közösségét. Az ünnepség zárómozzanataként a katolikus egyházközség kórusa Kercsó Ferenc kántor vezényletével A lévita énekel című művet adta elő. Énekük alatt a jelenlévők virágokkal, koszorúkkal tisztelegtek Gábor atya előtt. A leleplezést szentmise, majd Mária-áhítat követte. Gábor atya szobrának állítását a katolikus közösség kezdeményezte, a munkában részt vállalt a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartománya is. Jánó Árpád kormányzó érdeklődésünkre lovagi szerénységgel mondta el, miért: az atya 41 éves munkásságának emlékére. Kovács Gábor pirogránit mellszobrát az elhunyt jó ismerője, barátja, a dombóvári Varga Gábor alkotta.
A mellszobor körüli történéseket megelőzően a közösség keresztutat végzett A magzat keresztútja emlékparkban, ugyanott szabadtéri oltár és kápolna szentelésére is sor került. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pesti srácokról és a kommunista diktatúra áldozatairól emlékeztek meg Székelyudvarhelyen
Forradalmi dalok, lyukas zászló, bolti kirakatokban és a moziban lejátszott dokumentumfilmek, fáklyás felvonulás, koszorúzás és kegyeleti főhajtás – az 1956-os szabadságharcosok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt tisztelegtek hétfőn a székelyudvarhelyiek. Ez alkalomból a városháza Szent István-termében átadták a Vasszékely-díjakat is.
Már reggeltől az ünnepre hangolódhattak a székelyudvarhelyiek, hiszen bár hivatalosan csak délután nyitották meg a városi kórház kerítésén elhelyezett korképek kiállítását, a szabadságharc váci képei már a reggeli órákban a szabadság napjára emlékeztették az arra járókat. Déltől estig folyamatosan szóltak az 56-os dalok, és minden órában korabeli rádióhíradót játszottak be a központban, illetve a lakónegyedek közterein lévő hangszórókból, ugyanakkor a Márton Áron téri nagy székely lobogót a pesti srácok tiszteletére a forradalmi lyukas nemzeti lobogóra cserélték. Néhány városközponti bolt kirakatában nagy képernyős tévékészülékekből 1956-os dokumentumfilmeket sugároztak.
’56 a kórház kerítésén és mozivásznon
A polgármesteri hivatal megemlékező programsorozata az ’56 az utcán címet viselő kiállításmegnyitóval indult. A városi kórház kerítésére kihelyezett fekete-fehér korabeli fotókon végigkövethető a magyar szabadságharc néhány napja. A váci levéltár molinóin a Sztálin-szobor ledöntését, szocialista szimbólumok, könyvek elégetését, a bebörtönzött politikai elítéltek kiszabadítását örökítették meg. Délután öt órakor a volt Stúdió mozi termében telt ház előtt vetítették le az 56 perces Vasszékely című dokumentumfilmet, amely öt olyan fiatalról szól, akik diákként, egyetemi hallgatóként vagy kiskatonaként szálltak szembe a diktatúrával. Tevékenységükért a román kommunista hatalom államellenes cselekedettel vádolta meg és hosszú börtönévekre ítélte őket. 1956-ban Romániában a sztálinizmus legsötétebb korszaka uralkodott, így a budapesti és magyarországi eseményekhez hasonló tömeges fegyveres felkelés nálunk nem tudott kibontakozni. Mégis voltak olyan fiatalok, akik éppen a magyar forradalom hatására szervezkedni kezdtek, gyűléseket tartottak, röplapokat készítettek, vagy csak megkoszorúzták az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére állított emlékművet – hangzott el a moziteremben, ahol Gálfi Árpád polgármester virágot adott át a film főszereplőinek. Vetítés után, a zuhogó esőben lobogó fáklyákkal közel háromszázan vonultak végig a Kossuth Lajos utcán, majd a belvárosi református templomot megkerülve álltak félkörbe az Üldözöttek és áldozatok emlékműve előtt.
Főhajtás az áldozatok előtt
„Október 23-a ünnep, a szabadság napja, amikor fiatalok és idősek, értelmiségiek és munkások egyszerre vonultak ki az utcára, hogy hallassák hangjukat a zsarnoksággal szemben. Sokan vallják, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget a magyar forradalom fiai és lányai ütötték. Azok a fiúk és lányok, akik nem féltek attól, hogy eljön értük a fekete autó, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nincsenek éjszakai elhurcolások, akik nem féltek az erőszakos kollektivizálástól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem seprik le a padlást, s ahol nem veszik el erővel a parasztember lovát, nem féltek a pribékektől és besúgóktól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem kerül senki az Andrássy út 60. alá csak azért, mert más a véleménye. Ma, október 23-án rájuk emlékezünk, őket ünnepeljük – hangzott el az ferencesek temploma előtti emlékműnél. Az egyesített kórus a megemlékezőkkel közösen énekelte a Nemzeti dalt, majd Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszédben emlékezett meg a szabadságharcosokról. Ezt követően Hadnagy István, a Vasszékely című dokumentumfilm egyik szereplője szólalt fel, akit a Fekete Kéz csoportosuláshoz köthető tevékenysége kapcsán fegyveres összeesküvés, illetve államellenes cselekedetek vádja miatt nyolc év börtönre ítéltek. ’56-os dalok, szavalat, koszorúzás, majd a székely himnusz eléneklése zárta a megemlékezést, amely után a jelenlévők egy része átvonult a Városházához a Vasszékely-díjak átadására.
Átadták a Vasszékely-díjat
„A kitüntetést olyan értékteremtő tevékenységet folytató személyeknek adjuk, akik őriznek mindent, ami a szülőföldhöz, népünkhöz köti őket, ugyanakkor szakmájukban is elismertek. Nem véletlen, hogy jelképnek a Vasszékelyt választottuk, amely az áldozatvállaláson túl erőt is jelképez. Erőt a folytatáshoz, ami számunkra a megmaradást jelenti – hangsúlyozta Gálfi Árpád polgármester.
A 2016-ban alapított Vasszékely-díjat olyan 25 és 45 év közötti székelyudvarhelyiek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez.
Az udvarhelyi lakosok jelöltjei közül a bizottság öt olyan személyt választott ki, akik saját területükön kiemelkedő munkát végeznek.
Az idei díjazottak: Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, akinek nevéhez több értékes régészeti lelet feltárása kapcsolódik, Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, a helyi civil élet egyik motorja, Ilyés Loránd, aki a Feel Good Sportegyesület elnökeként sokat tett az egészséges életmód népszerűsítéséért Székelyudvarhelyen, Balázs Attila, aki fotósként hosszú időn keresztül volt a székelyudvarhelyi események krónikása, valamint dr. Sav Hajnal, a városi kórház altató főorvosa. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro

Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának.
Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk.
A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész.
Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt.
„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.
A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel.
De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor.
Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől.
„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította.
Új idők jöttek
Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget.
„Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak.
„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.
Régi kalandjaim
Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.
Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.
Kicsivel többek lenni
A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.
„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.
A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon.
Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz.
Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek.
Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta.
Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.
Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket.
„Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt.
A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak.
„Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni.
A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter.
Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro