Lecsaptak a városházára (Csíkszeredában a korrupcióellenes ügyészség)
Házkutatást tartott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség tegnap reggel Ráduly Róbertnél, Csíkszereda polgármesterénél, Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármesternél, valamint a csíkszeredai városházán. A többórás vizsgálódást követően Ráduly Róberttel és Szőke Domokossal Bukarestbe indultak az ügyészek.
A Mediafax hírügynökség közlése szerint az ügyészek és az őket támogató álarcos rendőrök hajnalban szállták meg a városházát, az elöljárók lakását, valamint egyes olyan cégek székhelyét és a tulajdonosaik lakását, amelyek szerződéses viszonyban állnak a polgármesteri hivatallal. A Mediafax ügyészségi forrásokra hivatkozva jelentette: Ráduly Róbertet – aki 2004 óta áll a város élén – többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a parkolódíjak begyűjtésével megbízott cég – a Kézdivásárhelyen is működő City Parking Kft. – tulajdonosától. Azzal is gyanúsítják a polgármestert, hogy 200 ezer lej csúszópénzt kapott egy építőanyag-kereskedéssel foglalkozó nagyáruház építési engedélyének kiadásáért és a forgalom rendezése megvalósításáért az áruház környékén.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért ítélt oda zöldövezeti munkálatra szóló megbízást egy bukaresti cégnek. Antal Attila ellen pedig amiatt vizsgálódnak, hogy a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnázium felújítására szerződtetett cég felújítási munkálatokat végzett az alpolgármester szüleinek házán is, de ezért csak a reális ár ötödrészét számlázta.
A Székelyhon.ro portál közlése szerint a vizsgálatokat nem a korrupcióellenes ügyészség területileg illetékes marosvásárhelyi részlegének ügyészei, hanem Bukarestből érkezett ügyészek irányították. A portál ugyanakkor azt is jelezte, hogy a nap folyamán több vádlista is előkerült, és meg is jelent a sajtóban. Ráduly Róbertet a déli órákban bekísérték a városházára. A polgármester kijelentette: „Soha nem vettem el senkitől semmit!” A Székelyhon közölte, hogy nem sokkal 15 óra után az ügyészek Ráduly Róberttel és Szőke Domokossal távoztak a polgármesteri hivatalból. Az elöljáró akkor nyilatkozta, összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítják. A polgármester üzenetben tájékoztatta a portált, hogy Bukarestbe tartanak, összesen kilenc témában zajlik a korrupcióellenes ügyészség kivizsgálása, ezek között több ingatlanügy is szerepel, illetve három sportklub finanszírozása, telefonszerződések, valamint a szolgálati járművek használata. Antal Attila alpolgármester megerősítette, az ügyészek még délután is vizsgálódtak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ráduly parkolópályán – Őrizetbe vették a csíki városvezetőket
Többrendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítja Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert és helyettesét, Szőke Domokost az ügyészség, amelynek munkatársai tegnap házkutatást folytattak a városházán, az érintettek otthonában és magáncégek székhelyén. Az RMDSZ-es elöljáró – akinek állítólagos bűnlajstromán szerepel, hogy kenőpénzt kapott a City Parking cégtől – politikai bosszúnak tartja az eljárást, leszögezve: senkitől nem vett el semmit. Ráduly Róbertet és Szőke Domokost szerdán este őrizetbe vették.
Vesztegzár alá vonta szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, valamint a székelyföldi város két vezetőjének otthonát. A csendőrség készenléti egységeinek álarcos fegyvereseivel kiszállt ügyészek több órán keresztül folytattak házkutatást a városházán, Ráduly Róbert polgármester és egyik helyettese, Szőke Domokos lakásán, továbbá magáncégek székhelyén.
Bár szűkszavú közleményében a vádhatóság csak annyit közölt, hogy 2007 és 2015 között elkövetett korrupciós és ehhez kapcsolódó feltételezett bűncselekmények ügyében vizsgálódik, a román sajtóba kiszivárogtak a nyomozati anyag részletei.
Az Agerpres és Mediafax hírügynökség értesülései szerint Rádulyt többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a csíkszeredai parkolódíjak begyűjtésével az önkormányzat által 2008-ban megbízott City Parking cég tulajdonosától.
Az is szerepel a hargitai megyeszékhely polgármesterének állítólagos bűnlajstromán, hogy engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért 200 ezer lejjel vesztegette meg az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruház. Az RMDSZ színeiben harmadik mandátumát töltő Ráduly továbbá ötezer eurós szponzortámogatás kifizetésétől tette függővé a Vodafone mobiltársaságnál egy szolgáltatói szerződés megkötését.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért, 1,3 millió lejért ítélte oda a Rét utcai zöldövezeti munkálatra szóló megbízást a bukaresti Garden Center Group Kft-nek. Mindkét elöljárónak felróják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá közel egymillió lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal jelezte: a cég dokumentációja nem vehető figyelembe.
Bár sajtóhírek szerint a másik alpolgármestert amiatt vizsgálják, hogy a csíkszeredai Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok felújítására szerződtetett magáncég a valós ár ötödrészéért végzett felújítási munkálatokat a szülei tulajdonában álló házon, Antal Attila cáfolta, hogy eljárás folyik ellene.
A megyeszékhelyt 2004 óta irányító Rádulyt és Szőkét szerda délután kihallgatásra Bukarestbe szállították, szerda koraestig azonban nem közölték, hogy őrizetbe veszik-e őket.
Késő este azonban kiderült, a korrupcióellenes ügyészség 24 órás őrizetbe vette Ráduly Róbert polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a román közszolgálati televízió (TVR). Az ügyészek a bukaresti törvényszéken kérték a városvezetők harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését.
A polgármester csendőrök gyűrűjében közölte az újságírókkal, hogy összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítják, ám politikai bosszúnak tartja az akciót. „Soha nem vettem el senkitől semmit!" – válaszolta SMS-ben még a lakásán folytatott házkutatás idején Ráduly a Székelyhonnak.
Útban a főváros felé az elöljáró ugyancsak szöveges üzenetben közölte a hírportállal, hogy összesen kilenc ügyben zajlik a DNA kivizsgálása: a Szakszervezetek Művelődési Házának az önkormányzat általi felvásárlása, egy Kossuth utcai kereskedelmi bérlemény ügyében benyújtott feljelentés, az ingatlankataszter, a Vodafone-szerződések és a Rét utcai kis park ügye, két hivatali jármű szolgálati útja, a Csíki Sportegylet, a VSK Csíkszereda és az FK Csíkszereda támogatása, a City Parking szerződése, valamint a Sapientia-egyetem székházának felújítása számára tavaly kibocsátott építkezési engedély.
Egyébként az 1996 és 2004 között parlamenti képviselőként tevékenykedő politikus ellen tavaly testi sértés gyanúja miatt indult bűnügyi vizsgálat, miután torkon ragadta egyik képviselőtársát az RMDSZ önkormányzati frakciójának tanácskozásán. Ráduly 2013-ban azzal került a figyelem középpontjába, hogy megkergetett és elfogott egy férfit, aki régóta követte és fényképezte. Az incidens után a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) elismerte, hogy a rendőrségnek átadott férfi a titkosszolgálat kötelékeiben dolgozik; a hírszerző testi sértésért feljelentést tett a polgármester ellen.
Különben nem Rádulyék az első, az ügyészség látószögébe került székelyföldi politikusok. A DNA 2013-ban közérdeket sértő hivatali visszaélés miatt vádat emelt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke és az önkormányzat több volt és jelenlegi tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint útépítési ügyekben 4,88 millió lejes kárt okoztak a költségvetésnek.
Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítják ugyanakkor Gyergyószentmiklós házi őrizetben lévő polgármesterét, Mezei Jánost egy olyan telek eladása miatt, amely a város és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének tulajdonában volt.
Nem árul el sokat a csíki elöljárók vagyonnyilatkozata
Legfrissebb, 2013-ban közzétett vagyonnyilatkozata szerint Ráduly Róbert névlegesen nem birtokol ingatlant vagy földterületet, ezek a gyermekei nevén szerepelnek. A polgármester Csíkszeredában három lakással, Madéfalván pedig egy negyven négyzetméteres magánházzal rendelkezik, a megyeszékhely közeli községben 244 négyzetméteres beltelket és egy 180 négyzetméteres mezőgazdasági területet birtokol.
Három személygépkocsi tulajdonosa (közülük a legfiatalabb 1986-os gyártmány), emellett 16 ezer euró értékben birtokol műkincseket és festményeket, 2500 kötetes könyvtára értékét 33 ezer euróra becsüli. Egy magánnyugdíjpénztárnak 213 ezer, fel nem tüntetett pénznemben (vélhetően lejben) fizetett be összeget, két banknál nyitott folyószámláján pedig két kisebb öszszeg kamatozik. Polgármesteri éves fizetése 36 644 lejre rúg, a Sapientia – EMTE oktatójaként emellett 12 108 lejt keres évente.
Antal Attila alpolgármester Csíkpálfalván 30 hektár erdőt, testvérével közösen pedig több mint három hektár mezőgazdasági területet birtokol. Csíkszeredai 55 négyzetméteres lakásán a feleségével osztozik, emellett 2001-es évjáratú személygépkocsit vezet. Folyószámláin 7300 lej és 12 ezer euró kamatozik, emellett 62 ezer lejes hitelt törleszt. Éves fizetése 37 ezer lej.
Kollégája, Szőke Domokos meglehetősen foghíjas vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy 2008-ban milyen pénznemben vett fel 182 ezres bankkölcsönt ingatlanvásárlásra. Folyószámláin több mint hétezer eurót helyezett el, alpolgármesteri fizetésként pedig évi 31 ezer lejt tüntetett fel.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

„Lefejezték” Csíkszeredát
Beültették a nagy fekete kocsiba, és vitték... 
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ügyészei „lefejezték” Csíkszereda vezetését: házkutatást tartottak Ráduly Róbert Kálmán polgármesternél, majd a polgármesteri hivatalban is vizsgálódtak. Rádulyt és Szőke Domokos alpolgármestert délután beültették a fekete kocsiba, és Bukarestbe vitték.
Nehéz helyzetben van az újságíró, mikor beszámol a tegnapi eseményekről. Ugyanis eddig úgy tűnt, Csíkszereda városa és vezetősége üdítő kivétel a szinte általános székely lepusztulásban: a városban volt élet, volt fejlődés, csíki polgári és székely nemzeti öntudat. Ugyan sok esetben eléggé erőszakos fickónak tűnt, de bizonyára Ráduly Róbert polgármester keze is benne volt a város fellendülésében. Emiatt a tegnapi DNA-akciót ugyan regisztráljuk, ám fenntartjuk magunknak a jogot, hogy véleményünket később alakítsuk ki.
Az események
A nap eseményeit a helyi napilap, a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro nyomán közöljük. Csíkszereda polgármesterénél reggel fél hétkor tartottak házkutatást a DNA ügyészei, akik a polgármesteri hivatalnál is vizsgálódnak. Ráduly az egyik alpolgármestert, Antal Attilát bízta meg, hogy kommunikáljon a sajtóval, ő azt mondta, tanácsi határozatokat és szerződéseket néznek át a korrupcióellenes ügyészek. Szőke Domokos alpolgármester 10.30-kor érkezett csendőri kísérettel a városházára, 11-kor Ráduly Róbertnél még mindig folyt a házkutatás.
12-kor Ráduly a városházára érkezett, ahol annyit mondott, „nem vettem el soha senkitől semmit”. 14.30-kor SMS Rádulytól: „Az irodámból 69 oldalt foglaltak le, ebből 7 a 2012 és ’13 év végi sajtós beszélgetésen írt feljegyzéseim, az utolsó kettő meg üres. Azt mondták, magyarul lévén írva, nem értik, viszik”. 15.15-kor Ráduly Róbert polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert az ügyészség autójába ültették, és elszállították. A polgármester SMS-ben jelezte: elindultak Bukarestbe. Antal Attilát nem vitték, ám az ügyészek megtiltották neki, hogy nyilatkozzon.
A bűnlajstrom
11.30-tól az Agerpres és az Evenimentul Zilei közölni kezdte a DNA nyomozati anyagát. Eszerint Ráduly Róbert havi tízezer euróban részesült a parkolóhelyek kiaknázásával foglalkozó City Parkingtól (őket hajtották el szerencsésen Kézdivásárhelyről);
200 ezer lej kenőpénzt kapott a csíkszeredai Dedeman nagyáruház építkezési engedélyeinek kibocsátásáért;
hivatali visszaélést követett el, amikor egy ANL-s lakást egy megyei tanácsosnak ítéltek oda, aki másképp nem teljesítette a feltételeket;
ötezer eurós szponzorálástól tette függővé a Vodafone telefontársasággal a szolgáltatói szerződés megkötését;
jogtalanul fizetett ki a városháza a Topo Service számára Ráduly Róbert Kálmán fő hitelutalványozó és Szőke Domokos megbízott hitelutalványozó utasítására több százezer lejt;
egy Rét utcai zöldövezeti munkálat odaítélésénél Szőke Domokos alpolgármester a bukaresti Garden Center Group Kft.-t favorizálta, a városháza a valóságban százszor nagyobb területre kivitelezett munkálatokra fogadta el több mint 1,3 millió lej kifizetését;
a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok felújítása alkalmából a fővállalkozó, a Harbau Kft. munkaerőt, logisztikát, építkezési anyagokat biztosított egy olyan épületnél zajló munkálatokra, amely Antal Attila alpolgármester szüleinek tulajdona, az elvégzett munkálatokért az alpolgármester 20 ezer lejt kifizetett ugyan, de azok valós értéke eléri a százezer lejt… 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hitélet – 25 éve püspök Jakubinyi György
Az ünnepelt – akit az egyik legképzettebb bibliaszakértőnek és tanárnak ismernek el – hangsúlyozta: a Szentírás tulajdonképpen hálaadás a teremtésért. Isten jókedvében találta ki a papságot – mondotta az érsek –, annak kegyelmeit az egyházon keresztül gyakorolja.
Minden kegyelem, ez a 25. évforduló pedig a hálaadás napja. Megemlékezett püspökké szenteléséről, amelyet Francesco Colasuonno különleges pápai nuncius végzett, valamint a társszentelőkről, Jakab Antal és Bálint Lajos püspökökről. Hálával gondol máramarosszigeti szüleire és hitoktatóira, az őt pappá szentelő Márton Áron püspökre, Szent II. János Pál pápára, aki 1990-ben Aquae Regiae címzetes püspökévé és gyulafehérvári segédpüspökké, 1991-től a romániai katolikus örmények apostoli kormányzójává, 1994-ben a főegyházmegye érsekévé nevezte ki.
Különszámmal köszöntötte az érseket a Keresztény Szó.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Flekkenbe oltott gulyás
A Maros-parti sörpatikával szembeni gyepes területen május elsején délelőtt tizenhárom üstöt számoltunk meg, amelyekben versenygulyás rotyogott a marosvásárhelyi RMDSZ-majálison. S hogy ne legyen szerencsétlen a szám, még féltucatnyi olyan bogrács is „üzemelt”, amelyeknek termékei nem vettek részt a versenyben.
Bár a reggeli órákban még komor felhők takarták az eget, délelőttre jobb belátásra tért az időjárás, délre pedig már igazi majálishangulatban sütött hétágra a nap. Ennek megfelelően ha a korai órákban alig pár tucatnyi ember merészkedett ki a Sörpatikával szembeni füves partszakaszra, délutánra már csaknem a békebeli majálisokat idéző tömeg hullámzott a parton.
A terület egyik végében felállított színpadon délutánig gépzene üvöltött az érkezőkre, délutánra már kezdetét vette az igazi műsor, amelynek a hírneves Új Bojtorján együttes is része volt. A marosszentgyörgyi önkormányzat – a községhez tartozik a Maros-partnak ez a része, magántulajdonként – és a marosvásárhelyi RMDSZ által közösen szervezett majálison nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. Miközben a felnőttek szórakoztak, mulattak – azaz: ettek-ittak – a gyerekek elfoglaltságáról a Lurkó kuckó, az Ügyes Kezek Alapítvány (gyertyakészítő manufaktúrát működtetve), a HIFA-Románia Egyesület mézeskalács készítésben ügyködő csoportja, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület fafaragó tanodája, a Máltai Szeretetszolgálat karkötőkészítő-műhelye gondoskodott. A hegyimentő szolgálat mászófalat állított fel, ahol nem csak a kicsinyek, de a bátrabb fiatalemberek, -lányok is megpróbálkoztak a csúcsra jutással.
A gulyásfőző verseny csapatai között ott volt a csupa nőkből álló – természetesen – nőszervezeti csapat, akik méltán szerezték meg a III. helyezést. A két első helyezettről ezúttal hadd ne ejtsünk szót, hiszen a nemes versengés lényege és célja a majálisozók jóllakatása, nem pedig a babérlevelek szerzése volt. Utóbbiakat is inkább az üstbe szórták az alkalmi szakácsok.
A versenyben főtt gulyásadagokat szimbolikus 2 lejes áron szolgálták ki, s ezt is csak azért, hogy a befolyt pénzt a Márton Áron-film támogatására adhassák át. Emellett aki a film további támogatását kívánta, filmkockákat is vásárolhatott a jegyes sátorban.
A Flekkenfalvának is becézett Vásárhelyen egy kissé fura az inkább alföldön meggyökerezett gulyásolás – provokáltuk a város alpolgármesterét, Peti Andrást, aki maga is surcot kötve ügyködött egy kondér körül. „Természetesen tisztában vagyunk mi is azzal, hogy a város a flekkenéről, s nem a gulyásáról híresült el a világban, de a divattrendekkel nem lehet szembeszállni. Próbálkoztunk a flekkensütéssel korábban, de nem volt sikere. Gondolom ez a bográcsolás is egy amolyan múló divatirányzat” – magyarázta az alpolgármester, aki azt is elmondta, hogy azért szerencsés itt a Maros-parton majálisozniuk a magyaroknak, mert itt nem köthetnek beléjük – magán- és más település területéről lévén szó – a helyi rendőrségiek a harmadik éve érvényben lévő pikniktörvény miatt. Köztudott ugyanis, hogy nem-magánterületen tilos a kijelöletlen helyen tüzet gyújtani. Megtörténhetett volna, ha nem magánterületen szervezik, hogy a helyi rendőrök megféltették volna a Maros vizét a kigyulladástól.
Elmúlt a pacalleves, a pacalpörkölt, a körömpörkölt divatja, s lehet, hogy a bográcsgulyás helyét is visszaveszi majd az az igazi vásárhelyi fatányéros kovászos vagy savanyú uborkával, ami híressé tette Novum Forum Siculorumot világszerte – egyeztünk ki egy majdani retroflekkenezés ígéretében az alpolgármesterrel.
Majálisoztak még Vásárhelyen a Csereerdő aljában, valamint a Somostetőn. Az előbbi a családi majálisozóknak kínált lehetőséget a grillezésre (korábban ezt is rostonsütésnek hívták) a kis téglából épített tűzhelyeivel, utóbbi ugyancsak a rostonsült finomságok kedvelőinek a nagy, csaknem ipari méretű „kemencéken”. Itt egyébként kereskedelmi társaságok is árusítottak flekkent, roston sült csórékolbászt, betyárkolbászt, de még a görög nemzeti konyhától kölcsönözött készítményeket is.
S mintha csupáncsak a majálisozók kedvét akarta volna törni, május másodikán újból zordra fordult az időjárás, egyáltalán nem kedvezett a Víkend-nyitásnak.
A Maros-parton és a Somostetőn megrögzött Marosvásárhely-szerelmesek készítettek fényképeket (Körtesi Sándor, Orbán Pál, Plugor Árpád), amelyeket aztán közösségi oldalakon tettek közkinccsé. Ezek közül válogattunk illusztrációként.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Miért a szemlesütés?
Száraz Miklós György Fájó Trianon című könyve ürügyén
„Azt mondjuk, Trianon, és lesütjük a szemünket. Vajon miért? Hiszen a békekötés megszületésének, törvénybe cikkelyezésének pillanatától tudjuk, hogy Trianon igazságtalan béke volt. Tudták azok is, akik tető alá hozták. Tudták az angol, a francia, az amerikai diplomácia vezetői: George Lloyd, a francia Foch tábornok, Wilson vagy Chamberlaine. Tudta, leírta Lenin. Tudta Churchill. Tudta és ki is használta ezt Mussolini és Hitler. De tudta Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János is. Tudta Bartók és Kodály, tudta 1956 államminisztere, Bibó István. Tudta mindenki, még a béke haszonélvezői, csehek, szlovákok, románok és szerbek is tudták” – írja Száraz Miklós György Fájó Trianon című, immár második kiadást megért könyvében. Elsősorban azoknak üzenve, akik – a Szózattal ellentétben – a magyarságnak nem rendületlen hívei, hanem rendületlen ellenségei és rosszakarói; azoknak, akik sajtójukban és könyveikben rendületlenül és gyalázatos módon azt üzengetik a Kárpát-medence határon túlra rekesztett magyar nemzeti közösségeinek, hogy üdvös lenne feladniuk magyarságukat, kultúrájukat és történelmüket.
Pedig valóban tudta és tudja mindenki, köztük a fenti, népünk idegenlelkű rosszakarói is, hogy 1920-ban a konok rövidlátás és a szájaló propaganda robbantott fel gazdasági, kulturális és etnikai közösségeket, figyelmen kívül hagyva a népek önrendelkezési jogát, az utódállamoknak ajándékozva olyan színmagyar területeket, melyeket maguk a megajándékozottak remélni sem mertek.
S valóban. Ha mi, magyarok is tudtuk és tudjuk, hogy Trianon igazságtalan, akkor miért hallgattunk és hallgatunk? És főleg: miért a szemlesütés? Miért a mi szégyenünk ez a rajtunk esett erőszak? Vajon nem olyan ez, mint a megerőszakolt nő szégyene: a megbecstelenítést végrehajtó dúvad helyett a megbecstelenített áldozatnak kell szégyellnie magát!!?? Igen: mire ez a sunyítás, maszatolás, szemérmeskedés? Miért van az, hogy azt, aki erről beszél, tüstént a nacionalista, fasiszta, antiszemita, irredenta, szélsőséges, felforgató, békétlenkedő jelzőkkel illetik?
És ismét csak és főleg: miért van az, hogy a velünk ezer éve együtt élő szlovákok vagy románok csak ugyanazt a „rosszat” tudják rólunk, mint mi – meghamisított történelemtudatunk miatt – saját magunkról: szégyenszemre ezeréves magyar elnyomásról, nacionalizmusról, arisztokratikus gőgről, kakastollas csendőrökről és nyilasokról, deportált zsidókról tudnak és tudunk? És miért nem tudnak például a szlovákok és mi, magyarok sem, a „jóról” is, arról, hogy kezdetektől más az igazság, mint ma „hirdetik”; hogy a honfoglaló Árpád a meghódolt népeket nem gyilkoltatta le, nem tette rabokká, hanem alkotmánya jogkörébe vonva szabadokká tette őket, ezért nem félelmet, hanem tiszteletet ébresztett bennük; s ha a honszerző Árpád kibékítette népével a magyar honban élő, Kárpát-medencei népeket, akkor Szent István kibékítette e gyönyörű térséggel Európát; ha Árpád megszerezte e gazdag térség népeinek becsülését nemzetének, akkor Szent István a keresztény európai népekét; és később is: miért nem tudják szomszédaink, és miért nem tudjuk mi, magyarok, hogy Magyarország ódzkodott belépni az első világháborúba, és Trianon sebeit százszor is angol, francia és amerikai segítséggel kívánta gyógyítani, nem pedig olasszal és némettel? És miért nem tudnak és tudunk Bajcsy-Zsilinszky Endrékről, Esterházy Jánosokról, Márton Áronokról? És főleg: miért van az, hogy a velünk ezer éve együtt élő szlovákság mai átlagembere a mi bűneinket felnagyítva ismeri, de semmit sem tud – vagy nem akar tudni – az övéi viselt dolgairól, a magyar szabadságharccal szemben az elnyomó Habsburgok támogatásáról, a fasiszta szlovák államról, a szlovák zsidók szolgálatkész meghurcolásáról, a magyar iskolák bezárásáról, a magyar nyelv betiltásáról, a Csehországba hurcolt felvidéki magyar rabszolgákról, az áttelepítésekről? Látható, a múltról beszélni kell, hogy tisztában legyünk vele: addig egy tapodtat sem lépünk előre, míg tabunak tüntetjük fel a közös történelmet, míg késik a Beneš-dekrétumok felülvizsgálata, míg csak az egyik fél a vádlott, míg nem egyenrangú partnerek ülnek a tárgyalóasztalnál bárhol és bármikor, mondjuk a szlovák parlamentben. Az együttműködés nem azt jelenti, hogy ne vállaljuk a konfliktusokat: a fűben lapulás, az örökös meghátrálás, a rossz kompromisszum egyenlő az önfeladással; olyan ez, mintha feltartott kézzel indulnánk csatába. Pedig: nem merni, amit merni kell, gyalázat – tudhatjuk ezt már Kazinczy Ferenc óta. Bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport – tanácsolja Oliver Cromwell is, azt sugallva, hogy a szép eszmék és a hamis ígérgetések helyett józanságra és határozottságra van szükség. Nem kell hát Trianon hallatán lesütni a szemünket! Ellenkezőleg: számon kell kérnünk, amit ott, Trianonban törvénybe cikkelyeztek: a teljes egyenrangúságot. A magyarságnak joga van ehhez, mert miután elvégezte az önvizsgálatot, nyugodtan nézhet szomszédai szemébe, képviselheti álláspontját, mely befogadó és pozitív, éppen a megbékélés és egy közös, erős Európa okán.
A szlovák, a román, a magyar, a Kárpát-medencei történelem mi magunk vagyunk! A múlt – általunk – a jelenünk is! „És ostoba az, aki nem tanul a történelemből, aki nem tanul legalább a saját kárán. Aki a »piacon« a mindig a saját hasznukra tévedő, nagyhangú és arcátlan »kofák« közt szemérmesen hallgat.” De amíg némelyek – köztük „magyarok” is! – az elszakított nemzetrészeknek szájkosarat és meghunyászkodást ajánlanak, nehéz lesz az 1920-ban papírra rögzített egyenrangúságot kivívni. Nekik Száraz Miklós Györggyel ezt üzenhetjük: „Trianon valóban történelem, de amíg a határokon túl összegyűlik csak tíz magyar gyermek az óvodában, tíz férfi a kocsmában vagy a faluházban, tíz hívő lélek az imaházban, addig élő valóság is”, melyet illik tiszteletben tartani.
Kulcsár Ferenc
Felvidék.ma

Kezdődnek az Ifi Napok
Tartsd a lépést! – mottóval május 6-10. között szervezi meg a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és Hargita Megye Tanácsa, partnerségben más szervezetekkel az Ifi Napokat Csíkszeredában és Marosfőn.
fjúsági futóversenyt tartanak szerdán 11 órától a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénánál, délután 16 órától streetball bajnokság lesz a Márton Áron Gimnázium mögötti sportteremben. Ugyancsak 16 órakor startol a nagy népszerűségnek örvendő Ollie meterer contest vetélkedő a Szabadság téren.
Kulturális sokszínűség: különböző kultúrákat mutatnak be: gasztronómia különlegességek, kulturális aspektusból. magyar, román, szlovén, francia, portugál kultúrák mutatkoznak be.
Csütörtökön a táncé lesz a főszerep, 18 órától táncbemutatót tartanak a Szakszervezetek Művelődési Házában. A több mint két órás rendezvényen ír-táncot ad elő a Szivárvány tánccsoport, majd Lőrincz Andrea egyéni kerekesszékes táncot mutat be, Soós Anna modern tánccal lép színpadra. A gyergyószentmiklósi Step Dance és a csíkszeredai Real Dance társasági táncokból nyújt ízelítőt, végül a Smile Dance tánccsoport mutatkozik be.
Pénteken 11 órától több párhuzamosan zajló tevékenység kezdődik Marosfőn: tájékozódási verseny, csapatépítő játékok és asztalitenisz bajnokság várja a fiatalokat. Délután több műhelymunka közül választhatnak: önkéntesség, Erasmus+ ösztöndíjprogram ismertetése mellett, élménybeszámolót hallhatnak a Bamakó Raliról, bemutatkozik a Legendárium csapata, valamint a CreArt projektben résztvevő fiatal művészek. A nap záróakkordjaként a délelőtti vetélkedők legjobbjait díjazzák. Jelentkezni az esemény közösségi oldalán lehet.
Május 10-én, vasárnap harmincadik kiírását szervezik meg a Pro Európa, Mindannyiunk egészségéért elnevezésű futóversenyt, amely 10 órakor startol a csíkszeredai Jégpálya utcából.
Székelyhon.ro

Katolikus Nőszövetségek találkozója Kolozsváron
2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével.
A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12)
A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik.
A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből.
A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad.
A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt.
Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sas Péter: „Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága”
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában megjelent, Áron püspök életét és munkásságát bemutató kiadvány a Kárpát-haza Könyvek sorozatának legújabb kötete. A könyv előszavát Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke jegyzik.
Sas Péter irodalom- és művelődéstörténész eddigi – irodalom-, egyház- és művelődéstörténeti szempontból is jelentős és hiánypótló – munkássága során hagyatékok, emlékiratok, életművek, gyűjtemények közreadásán túl, írt monográfiát és szerkesztett portré- és dokumentumfilmet is. Ezúttal arra vállalkozott, hogy részletes áttekintést nyújtson szöveges és képi formában egyaránt Márton Áron életéről és munkásságáról a pályakezdő iskolai tanulmányokkal elkezdve az útkeresésen át, a papi hivatás választásán keresztül, bemutatva a halhatatlanságba vezető út egyes lépcsőfokait.
A „Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága” című kötet Jakubinyi György szerint jelentősen hozzájárul Isten Szolgája Márton Áron hitvalló ismertetéséhez, valamint jól mutatja, hogy a püspök életpéldája és tanítása mindig időszerű. Szász Jenő úgy véli, a püspök életét bemutató könyv egyben felhívás a ránk bízottakra való felelős odafigyelésre, a lelki megújulásra, valamint Isten hűséges követésére itt a Kárpát-hazában éppúgy, mint a világ bármely szegletében. Hiszen Istentől kapott küldetésünk – ahogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelszavai is mutatják – felelősséggel és hűséggel szolgálni nemzetünket.
keresztenyelet.hu

Magyar Napok a Zsil völgyében
Maderspach Viktor nyomdokain
Egyedinek számító helytörténeti túra is szerepelt a Hunyad megyei magyar napok programjában. Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke Maderspach Viktor menekülésének nyomdokain szervezett kirándulást, melyen lelkes lupényi magyarok vettek részt. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt, a természetben tett félnapos túra kellemes, s a bányavidéki magyarság egyik kiemelkedő történelmi személyiségét is megismerhették Bodó József tanár előadása révén.
Erdélyt védelmező magyar hazafi
A Zsil-völgyi Iszkornyban született Maderspach Viktor (1875–1941) érdekes személyiség volt. Jóllehet a tizennyolcadik században Ausztriából Erdélybe került nemesi családja német eredetű volt, a Maderspachok erősen magyar érzelmű hazafiak voltak, már az 1848–49-es szabadságharc idején is áldozatot vállaltak Magyarországért és a magyarságért.
Noha a boldog békeidőkben mérnökként tevékenykedett és szenvedélyes vadász volt, híres felmenőihez hasonlóan ízig-vérig magyar hazafi Maderspach Viktor 1916-ban kommandószerű önkéntes csapatot létesített saját költségén a Zsil völgyébe betörő román hadsereg visszaszorítására, illetve a civil lakosság megvédésére a megszállóktól. 1916 augusztusában ugyanis Románia hátba támadta az Osztrák–Magyar Monarchiát, hadserege több helyen betört Erdélybe (ideértve a Zsil völgyét is), mielőtt német segítséggel az osztrák–magyar csapatok kiűzték őket.
Magyar hazafias tevékenysége miatt az impériumváltás után Maderspach Viktor kényelmetlen lett az új román hatóságoknak, akik 1921-ben csapdába akarták ejteni: a román titkosszolgálat emberei magyar tiszteknek adták ki magukat és románellenes összeesküvésbe akarták keverni a Zsil-völgyi magyar arisztokratát. Csakhogy Maderspach felismerte a provokációt, a Siguranţă tisztjeit modoruk és viselkedésük elárulta – ismertette a történteket Bodó tanár úr. Maderspach Viktor jól tudta, hogy a Monarchia tisztjei, akik úriemberek voltak, tudták használni a kést és a villát, nem úgy, mint a román titkosrendőrök. Mivel utóbbiak körülzárták a nemesi villát, Maderspach Viktor menekülni kényszerült. Gyalog, a hegyeken keresztül, hiszen vadászként kitűnően ismerte azokat. Végül sikerült Magyarországra jutnia, ahol a két háború között mérnökként és íróként tevékenykedett. Szeretett Erdélyébe csak 1941-ben térhetett vissza, amikor annak északi része visszakerült az anyaországhoz.
Túra a menekülés nyomdokain
Kereken 94 évvel Maderspach Viktor kalandos menekülése után, a helyi magyarság kirándulva tette meg ugyanazt az utat. A kirándulás az iszkronyi tulipánfától indult, melyet a – Jules Verne-vel is levelező – Maderspach család egyik női tagja hozatott Párizsból 1880-ban, és most is látható az egykori Maderspach-kúria mellett. Hasonló természeti műemlék Erdélyben csak 4 van még (3 Resicabányán, 1 pedig a Vajdahunyad melletti Gyaláron), amint kiderült a Zsil-völgye történelmét jól ismerő Martonossy Imola információiból. Amúgy a petrozsényi nyugdíjas hölgy Maderspach-szakértő, ő tartja a kapcsolatot a nemesi család leszármazottaival.
A menekülés nyomdokain a túrázó csapat Aninószán is megállt, ahol Benekedfi Dávid megszerezte a helyi polgármester támogatását egy Maderspach-emlékház létesítésére a még megmaradt asszonyházban. Vagyis abban a kisebb épületben, ahová Maderspach Viktor édesanyja költözött miután fia megnősült, és családjával a nagy kúriában maradt.
Aninószáról a Vulkán melletti hegyekbe vitt az út, festői tájakon, ahol egy pohárka kisüstivel leöblített szalonnás-vöröshagymás kellemes piknikezés mellett a csoport további érdekes információkat kapott Bodó tanár úrtól. A túra a lupényi RMDSZ-székházban ért véget, ahol Antal Amália, a Barcsay Ákos-díjjal frissen kitüntetett nőszervezeti vezető finom kolozsvári káposztával várta a délutánt együtt tölteni kívánó Zsil-völgyi magyarokat. Nemcsak az elfáradt és megéhező túrázókat, hanem olyanokat is, akik Urikányból, Vulkánból, Petrozsényból és természetesen Lupényból eljöttek a Magyar Napok ezen eseményére.
A szomszédos Petrozsényban is összegyűjt a közösség a Magyar Napok alkalmával, kedden délután verses zenés teadélutánra, csütörtökön pedig Márton Áronról szóló előadásra.
Chirmiciu András
Az 1916-os eseményekről megírta emlékeit A románok nyomában /Stádium, Budapest, 1940/ címmel.
Nyugati Jelen (Arad)

A Bolyai középiskolánál marad a kupa
Tizedik évfordulóját ünnepelte a magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenye, amelynek gondolata 2006-ban fogalmazódott meg azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a magyarul tanuló diákoknak, hogy országos szinten mérhessék össze tudásukat több olyan tantárgyból is, amelyből a tantárgyversenyeken nem nyílik erre lehetőség.
Az új hagyomány megteremtéséhez, amely alkalmat adott a különösen tehetséges diákok tudásfelmérésére, a sikerélményre, a biztatást néhai Kötő József, az Oktatásügyi és Vallásügyi Minisztérium akkori államtitkára adta. Az első versenyen húsz iskola 147 diákja mérte össze tudását Marosvásárhelyen, a hét végén a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tíz megye 33 iskolájának 275 diákja versengett a tizedik évfordulóra készült új kupáért.
Az erdélyi középiskolásokon kívül az Óbudai Árpád Gimnázium diákküldöttsége is részt vett a tantárgyversenyen, akik számos különdíjat nyertek. Dr. Bálint István iskolaigazgató szavait a másik ötletgazda, Markó Béla szenátor egészítette ki, aki szerint a tizedik születésnap üzenete, hogy a magyar oktatás nem önmagáért van, hanem mert ezáltal több, alaposabb, teljesebb tudást lehet elsajátítani anyanyelven. Nem elég magyarul tanulni, hanem minél magasabb színvonalat kell elérni, amihez szükség van a tudás összemérését lehetővé tevő vetélkedőkre – hangsúlyozta Markó Béla, aki egyben számba vette az eltelt 25 év során már-már reménytelen helyzetből elért eredményeket a magyar iskolahálózat fölépítésében, iskoláink újjászületése terén.
A rendezvényt köszöntötte Somesan Stefan főtanfelügyelő, Szabó Zoltán szakfelügyelő, Bakos Levente helyhatósági képviselő, Jeszenszky Attila, a fontos támogatást nyújtó szülői bizottság képviselője és dr. Gagyi József egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
A nyitóünnepséget követően hét tantárgy ismeretanyagából – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudomá-nyok, történelem, kémia, fizika – írtak felmérőt és bizonyították gyakorlati tudásukat, mutatták be dolgozatukat a résztvevők. A zsűrit egyetemi és középiskolai tanárok alkották, megteremtve a középiskolák és az egyetemek közötti kapcsolatot.
A Nyárády Erasmus Gyula biológia tantárgyversenyen két szekcióban versenyeztek a résztvevők, növény- és állatbiológiából (19 diák), anatómiából és élettanból (18).
A Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzversenynek két szekciója volt: általános természetföldrajz (26 résztvevő) és humánföldrajz (26 résztvevő). A díjazott XI. és XII. osztályos diákok felvételt nyernek a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karára.
A Kalkulusz országos informatika tantárgyverseny szintén két szekcióban zajlott, a programozói vetélkedő 21, az alkalmazói vetélkedő 33 résztvevővel. Az első három helyezett felvételi nélkül bejut a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának reál szakjaira, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Informatika Karán pedig beleszámít a felvételi jegybe az elért teljesítmény.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének üzleti tervek vetélkedőjére 21 kéttagú csapat jelentkezett, a Historia Nostra történelmi vetélkedőn 32-en vettek részt. A Fabinyi Rudolf kémiai vetélkedő is két szekcióban zajlott, az általános és szervetlen kémia 18 résztvevővel, a szerves kémia 26-tal. A 2014-ben indult Bolyai Farkas fizika tantárgyverseny az elméleti próba mellett egy kísérlet bemutatásával is járt. A hőtan és elektromosságtan- vetélkedőn 10, a mechanikai rezgések és hullámok, változó áramú áramkörök vetélkedőn kilencen vettek részt.
Bár sok középiskola képviselője nyert első, második, harmadik helyezést a különböző szekciókban, az összesített pontszám alapján 75 ponttal a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum nyerte el a tizedik évfordulóra készült vadonatúj kupát, amely az idén a kezdeményező iskolánál marad, s amelyet Horváth Gabriella aligazgatónő vett át. Második helyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata végzett 53 ponttal, a harmadik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata 44 ponttal, a negyedik helyen a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai végeztek 42 ponttal, szoros küzde-lemben az ötödik helyezettel, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapatával (41 pont). Hatodikok a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai lettek 39 ponttal.
A verseny tíz év alatt beérett, igazolta létjogosultságát, lehetőséget nyújt a megmérettetésre, a tehetség bizonyítására, a minőségi oktatás fejlesztésére, a magyar középiskolai oktatási rendszer és a romániai magyar egyetemek közötti kapcsolatrendszer kiépítésére – fogalmazott dr. Bálint István igazgató.
b. gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

Szent László alakja volt a téma
Nagyvárad- Kedd délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében díjazták azokat a diákokat, akik alkotásokat küldtek be a lovagkirály alakját központba helyező pályázatra.
A beküldött, különböző technikával készült alkotások arról tanúskodtak, hogy a gyermekek milyen ügyesek és tehetségesek. A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum amúgy immár hatodik alkalommal hirdette meg idén februárban 0-IX. osztályos diákok számára azt a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott pályázatot, melynek központi témája a névadó király alakja, cselekedetei és legendás személyisége volt. Nem csupán Nagyváradról, vagy a közeli Nagyszalontáról, hanem még a távoli Gyergyóból, illetve Bákóból is érkeztek pályaművek, összesen közel 500, melyeknek körülbelül háromnegyedét alsó tagozatos diákok készítették.
Díjazottak
A díjátadó ünnepséget kedd délután tartották a tanintézmény dísztermében. Először a Rázmán Enikő és Kovács Márta tanárnők által felkészített kilencedikesek mutatták be Arany János A bajusz című költeményét egy ötletes színpadi előadás formájában, majd a verseny főszervezői, Tankó Zita és Kiss Csilla tanítónők értékelték röviden a képeket.
Külön kiválósági díjban részesült a negyedikes Rázmán Botond és az ötödikes Trubács Vivien, mindketten a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola növendékei. Első helyen végzett az előkészítő osztályos Gáll Attila (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola) és Baricz Lukács (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola), az elsős Janota Hanna (Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum) és Văduva-Kémenes Eszter (gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Iskola), a másodikos Bölöni Edina (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Berszán Andrea (kézdimártonfalvi iskola), a harmadikos Ardelea Beatrix (Dimitrie Cantemir Iskola) és Farkas Klaudia (Dimitrie Cantemir Iskola), a negyedikes Cziprián-Kovács Kinga (temesvári Bartók Béla Iskola), az ötödikes Kovács Janka Ágnes (berettyószéplaki 1-es iskola) és Szallós Csenge Zsófia (szalontai Arany János Iskola), valamint a hatodikos Török Boglárka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola). A másik három évfolyam esetében valamennyi jelentkező elismerő oklevelet kapott, rangsorolás nélkül: a hetedikes Adam Claudia (gyímesbükki Dani Gergely Iskola), Pál Ferenc (gyergyószentmiklósi Vaskertes Iskola) és Péter-Jani Bianka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola), a nyolcadikos Miklós Sándor (fenyédi Márton Áron Iskola), és a kilencedikes Bencsik Alexandra (érmihályfalvi Zelk Zoltán Iskola).
Az ajándékba kapott játékokért és a szeretetvendégségért a mallersdorfi ferences nővéreket illeti köszönet és hála.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A kétnyelvűségért folyó harc újabb fejezete
Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca
A Civil Elkötelezettség Mozgalom tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának a kétnyelvű utcanevek ügyében több hónap eltelte után megfogalmazott indoklását, amelyet május 12-én kaptak kézhez. Mint ismeretes, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tavaly augusztusi határozata kimondta, hogy az egynyelvű, illetve a részlegesen kétnyelvű utcanévtáblák diszkriminatívak. Ezt a határozatot támadta meg a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, az Ítélőtábla nekik adott igazat, semmisnek nyilvánítva a Diszkriminációellenes Tanács határozatát.
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Ítélőtábla határozatát megfellebbezik, és kérik, hogy nyilvánítsák semmisnek a bírónő ezen döntését, hiszen a 2007-es tanácsi határozatban ott van az utcanév-lajstrom, ahol világosan látszik, hogy azok a személynevek, amelyekre az indoklásban hivatkoznak, s amelyben azt magyarázzák, hogy a fordítással sérülnének a román történelmi személyiségek nevei, nincsenek lefordítva. A bírónő nevezetesen a Stefan cel Mare, a Mihai Viteazul, az Avram Iancu és a Horea utcát nevezi meg. – A világon sehol sem fordítanak le személyneveket, kivéve Marosvásárhelyt, ahol a Dózsa György és a Kinizsi Pál utcát sikerült átkeresztelni. A bírónő felsorol négy magyar utcanevet is, a Köteles Sámuelt, "Nagy Budai Antalt", a Márton Áront, a Bolyai Farkast, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, s ezeket soha senki nem gondolta, hogy lefordítsák románra – ez áll többek között a nyolcoldalas indoklásban, amelyben Corina Ioana Muresan bírónő kifejti, hogy miért nem indokolt a kétnyelvű utcanév-táblák használata Marosvásárhelyen.
– Még mindig döbbenettel olvasom ezeket az indoklásokat, hisz 14 évvel a közigazgatási törvény megszületése óta, gyakorlatilag az anyanyelv-használati jogoknak a bevezetése óta még mindig ott tartunk, hogy a bíróság úgy tesz, mintha ezek nem léteznének. A chartára – a kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló Regionális Chartára vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára – is hivatkoztam, amelyet nem fordítottam le románra. A chartaszakértők explicit kérték, hogy a földrajzi nevek esetén ne úgy értelmezzék a földrajzi nevet, hogy helységnév, hanem úgy, hogy helységnév, utcanév stb. A chartában toponímia szerepel, ami nem csak helységnevet, hanem utcanevet és minden egyes földrajzi nevet jelent. Ezt teljesen mellőzte a bírónő az indoklásában. Ugyanakkor használja a 2007-es utcanév-lajtromot, elismeri, hogy létezik, viszont az említett négy utcanév megakadályozza az összes többi lefordítását. A chartát úgy tekinti a bírónő, mint egy létező egyezményt, de elköveti azt a hibát, hogy azt állítja, hogy ezeket úgy kellett ratifikálni, hogy megfeleljenek a közigazgatási törvénynek, holott egy nemzetközi egyezmény erősebb, s az erősebb befolyásolja a gyengébbet. Amikor Románia ratifikálta a chartát, akkor a közigazgatási törvényben bizonyos módosításokat kellett volna eszközölni, csak ezt Románia mindmáig nem tekintette prioritásnak. Románia ratifikálta azt a cikkelyt, amely a toponímiára vonatkozik. Az alapján, amit Románia 2008-ban életbe léptetett, mi bárhol, bármikor magyarul kellene beszéljünk. Meglátjuk, hogyan dönt a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt állítja, hogy ott objektívebb döntéshozatal történik. De úgy tűnik, hogy az utóbbi évben az anyanyelv- használati perekben azért nem egyértelműek a döntések. Jó lett volna, ha 2001 után egyértelmű tanácsi határozatok születnek, mert akkor nem lennének ilyen félreértelmezések – fogalmazott Szigeti Enikő.
Büntetést senkire sem róttak ki
Barabás Miklós a kétnyelvű táblákkal kapcsolatban elmondta, hogy figyelemmel kísérik az utcanévtáblák sorsát. A rendőrségi akciók után körülbelül 60-70 táblát szereltek le, több mint 17-et visszatettek. Azóta is vannak megrendelők, akik igénylik a kétnyelvű utcanévtáblát. Érdekes, a rendőrségi túlkapások után döntöttek úgy, hogy csak azért is! A kétnyelvű táblák miatt büntetést még senki sem kapott. Múlt héten adtak át egy felszólítást, amelyben 48 órás hatállyal kérték a táblák eltávolítását, mert ellenkező esetben 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírság róható ki.
A rendőrök közben lefényképezték a táblákat, többször megfordulnak a ház körül, a megfélemlítési akció zajlik.
A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését folytatjuk, továbbra is rendelnek az emberek belőlük. Készíttettünk egy matricát Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca felirattal. Mivel a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán sokszor elhangzott a reklám, ennek értelmében reklámakcióba kezdtünk. Ilyeneket lehet igényelni, bárhová fel lehet ragasztani. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a megoldatlan marosvásárhelyi problémára – mondta Barabás Miklós.
A CEMO aktivistái az egynyelvű "reklámtáblákat" összesítik, s kíváncsiak, hogy a kihelyezői kapnak-e magas büntetésről szóló felszólítást. Mert ha csak a kétnyelvű "reklámtáblát" kihelyezők kapnak felszólítást, akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál is be tudják bizonyítani, kettős mércével mér a rendőrség.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A pünkösdi búcsú szónoka
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat ünnepi szónoka.
Jakubinyi György 1946. február 13-án született Máramarosszigeten. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosa magyar iskolájában végezte 1952–1963 között, ugyanott érettségizett, majd 1963–1969 között Gyulafehérváron a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Hittudományi Főiskolán teológiai tanulmányokat folytatott. Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban 1969. április 13-án. 1969–1970-ben a szatmár-nagyváradi római katolikus ordinarius substitutus, Msgr. Sipos Ferenc kormányzó titkára volt, ezt követően Márton Áron püspök felkérésére Rómába ment, ahol 1970–1972 között a Pápai Gergely Egyetem Teológiai Karán folytatott tanulmányai után általános teológiai, 1972–1974 között a Pápai Biblikus Intézet Bibliai Karán tanulva, biblikus licenciátust szerzett.
Hazatérve, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a papságra készülők nevelője lett. Ezt a feladatot 1974-től 1992-ig látta el, közben biblikus tudományokat, introductiót, exegézist, szentírási héber és görög nyelvet tanított, de szükség szerint más tárgyakat is, például a Római Katolikus Kántoriskolában 1975–1977 között latin nyelvet. 1978. június 1-jén a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémia Hittudományi Karán megszerezte a teológiai doktori fokozatot. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.
II. János Pál pápa 1990. március 14-én gyulafehérvári segédpüspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére a csíksomlyói kegytemplomban került sor 1990. április 29-én. 1991. július 19-én ugyancsak II. János Pál pápa kinevezte a romániai örmény katolikusok apostoli kormányzójának. A szamosújvári örmény székesegyházban iktatták be 1992. március 1-jén. Msgr. Bálint Lajos érsek betegnyugdíjba vonulását követően II. János Pál pápa 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatására ugyanazon év április 21-én került sor a gyulafehérvári székesegyházban. 1996 húsvétján Jakubinyi György érsek kezdeményezésére került sor a főegyházmegyei zsinat meghirdetésére, amely 22 dokumentumban vázolta fel azt az utat, amelyen a Gyulafehérvári Főegyházmegyének sajátos erdélyi viszonyok között meg kell élnie az evangéliumot az új évezred kezdetén. A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulójára millenniumi évet hirdetett meg, amely 2008 szeptemberétől 2009 szeptemberéig tartott. Főegyházmegyei teendői mellett számos előadás, nemzetközi és ökumenikus szimpózium, kongresszus, konferencia meghívott előadója.
Írói munkássága is jelentős. Fontosabb művei: Bevezetés az Ószövetségbe; Bevezetés az Újszövetségbe; Máté evangéliuma; A bizalom és szeretet útja; Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz; Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archonológia; A szentek nyomába Erdélyben; A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Számos díj birtokosa: tudományos és főpásztori munkásságáért 2001-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta; 2002-ben elnyerte Budapesten a Szent István Társulat Stephanus-díját, 2003-ban a Fraknói Vilmos-díjat a szórványmagyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért; judisztikai tanulmányaiért 2006-ban Budapesten Scheiber Sándor-díjjal tüntették ki; 2010-ben biblikus munkásságáért a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián megkapta a Gnilka-díjat, 2010. október 22-én pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. Papi és püspöki jelmondata: „Magnificat” (Lk 1,46).
Összeállította: Fr. Urbán Erik és Borsodi L. László
Székelyhon.ro

Névadásának 25. évfordulóját ünnepli a Márton Áron Gimnázium
„A név kötelez” – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium névadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen kedd délután. A nagy múltú iskola dísztermében diákok, tanárok, nyugdíjas pedagógusok és a testvériskolák képviselői gyűltek össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a névadás negyedszázados évfordulójáról.
A Márton Áron Gimnázium iskolai himnuszának eléneklésével kezdődött a névadási évfordulós ünnepség kedd délután. Ezt követően az iskola diákjai virággal köszöntötték a gimnázium nyugdíjba vonult pedagógusait.
Varga László 2000 óta tölti be az iskola igazgatói tisztségét. Beszédében az elmúlt évek munkáját számadatokkal támasztotta alá. Mint mondta, 1990 és 2015 között 4846 diák fejezte be tanulmányait a gimnáziumban, a végzős diákok szinte mindegyike leérettségizett, nagy többségük pedig folytatta tanulmányait. Kiemelte a tanulók országos tantárgyversenyeken való szereplését, és azt is, hogy az iskola számos kiválósági oklevelet kapott. Sikerként könyvelte el az iskolaépület felújítását, korszerű felszerelését is. Az igazgató ugyanakkor a jelenre visszatérve elárulta, május 22-én nyújtották be a Hargita Megyei Tanfelügyelőséghez a főgimnázium cím elnyeréséért a dokumentációt. „A pályázat összeállítását a 25. évforduló emlékének ajánljuk, ezzel kívánunk tisztelegni névadónk, Márton Áron püspök előtt” – hangsúlyozta Varga.
Lászlófy Pál 1994-2000 között volt a gimnázium igazgatója. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Márton Áront választották az iskola névadójának, azt válaszolta: „egyszerű, hiszen iskolánk egykori diákja volt, ugyanakkor tanítása és élete példaértékű minden ember számára”.
Tamás József püspök üzenetében Márton Áron püspököt méltatta: „Egy olyan ember nevét viseli a gimnázium, aki e falak között tanult, aki a gyulafehérvári egyházmegyének olyan püspöke lett, aki az embertelen rendszerben helytállva, a börtönt és a házi őriztet is vállalva díszére lett székely népünknek” – tolmácsolták szavait. A püspök továbbá kiemelte, e név kötelezi az iskola közösségét arra, hogy munkája, tartása méltó legyen a névadó emberi, erkölcsi, szellemi értékeihez.
A névadó ünnepségen többek között felszólalt Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke is, aki emléklapot adott át az iskola igazgatójának, ugyanakkor felolvasták Eigel Ernő egykori iskolaigazgató üzenetét, majd Sata Klára volt igazgatóhelyettes is beszédet mondott. Végül díjazták az gimnázium diákjait. A rendezvényt az iskolanapok részeként tartották meg, és a számos program között szerepel szerdán 13 óra 40 perctől Tódor Imre könyvének bemutatója a díszteremben. Csütörtökön búcsúztató műsor lesz a végzősöknek szintén az iskola dísztermében, pénteken pedig fél tizenegytől ballagási ünnepséget tartanak.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

A Márton Áron Gimnázium „historia domusai”
A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium immár negyedszázada viseli egykori neves tanítványának, Erdély püspökének nevét. A névadás 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat részeként szerdán délután három század évkönyveit mutatták be a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
A kezdetekről, a gimnázium régi évkönyveiről Kelemen Katalin, a megyei könyvtár munkatársa beszélt. Mint elmondta: az 1991–1992. tanévtől kezdve minden évben megjelenik a gimnázium évkönyve. Az újkori évkönyvek sora folytatja azt a nemes hagyományt, amelyet az iskola elődjének, a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumnak egykori igazgatója, Imets Fülöp Jákó kezdett el, aki az 1871–1872. tanévtől kezdve Értesítőt szerkesztett, és adott ki azzal a szándékkal, hogy írott krónikáját nyújtsa az iskolai év eseményeinek. Kezdeményezését egészen 1948-ig, az iskola államosításáig folytatták utódai. Az évkönyvek a tanév eseményeinek összefoglalásán túl értékrendet hordoznak, az iskola kulturális-történelmi emlékezetének közvetítői – emelte ki Kelemen Katalin, örömének adva hangot, hogy a XIX-XX. századi évkönyvek nagy részét sikerült megőrizni a gimnázium könyvtárában és a Kájoni János Megyei Könyvtár különgyűjteményeiben. A régi Értesítőket az elmúlt évek során digitalizálták is, így azok elérhetők a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Igazi ritkaságokat, már 1871-ből származó Értesítőt is közszemlére bocsátottak ez alkalommal a könyvtárban. A retrospektív kiállítás napjainkig mutatja be a gimnázium évkönyveit. A tervek szerint a kiállítás anyagát a gimnázium könyvtárában is megtekinthetik az iskola diákjai a tanév végéig.
Varga László iskolaigazgató köszöntő beszéde után id. Borsodi László beszélt az évkönyvek 1990-es újraindításáról, majd az új évfolyamok szerkesztői, Bara Katalin, Borsodi L. László valamint Orbán Zsolt tanárok mutatták be az évkönyveket, amelyek évről-évre egyre vaskosabbak lettek.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Összetartozás napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen
Ismét lesz megemlékezés a trianoni emléknapon, június 4-én: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékműnél tart ünnepséget a nemzeti összetartozás napján.
Nagy Pál, az EMNT széki elnöke elmondta: a rendezvény az összetartozás jegyében zajlik, „amikor a különböző pártok képviselői félre tudják tenni a mindennapos vitákat, és így együtt tudnak emlékezni június 4-én. Az esemény délután fél ötkor kezdődik: Sorbán Enikő éneklését követően ünnepi beszédet mond Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője, majd az MPP, az RMDSZ és az EMNP helyi szervezeti vezetőinek beszédei hangzanak el. Az ünnepség részeként Öllerer Áron és Pázmán Linda szavalnak. A koszorúzás után zárásként a magyar és a székely himnuszt éneklik majd el a részvevők.
Idén harmadszor rendezik meg a nemzeti összetartozás napi barátságos labdarúgókupát is, amelybe a polgármesteri hivatal, a média és civil szervezetek is bekapcsolódnak: a futballkupát a helyi sportcsarnokban tartják csütörtökön délután hat órától, a csapatok kisorsolása után következnek a mérkőzések, majd várhatóan este kilenckor a díjátadó. Az összetartozás napi rendezvénysorozat részévé vált a 64 Vármegye fiataljainak kezdeményezése is, a Trianon-napi biciklitúra, melyet idén szombaton tartanak meg a Székelyudvarhely–Nyikó mente–Székelykeresztúr–Székelyudvarhely útvonalon. Az indulás reggel 8-kor lesz a Márton Áron térről.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Álljunk a Márton Áron püspökről tervezett nagyjátékfilm mellé!
Felhívás minden jóakaratú emberhez, intézményhez és szervezethez
Nem először nyúlt Márton Áron püspök életének és életművének feldolgozásához a Mustármag Közösség: a marosvásárhelyi kollégisták hosszú előkészület után 2012 őszén mutatták be a nagy püspök tiszteletére írt Népemért vállalom című zeneművüket, amely azóta is nagy sikerrel van jelen az erdélyi és az anyaországi színpadokon.
"A mű azt mutatja be, hogy mit jelentett hinni a kommunista időben, és ezért a hitért odaadni vagyont, szabadságot, életet. Mindezt Márton Áron személyén keresztül igyekszünk láttatni. Szülőfalujából, a nagyon fájdalmas történelmű, de sok értéket, tapasztalatot és szimbólumot hordozó Csíkszentdomokosról indulunk el, és megvizsgáljuk, miből állt össze az az emberkatedrális, amit Illyés Gyula meglátott egykori nagy püspökünkben" – ismertette a közösség negyedik saját zeneművét Papp László atya, a mű szövegkönyvének írója.
A Gyulafehérvári Egyházmegyét negyvenkét éven át (1939 februárjától 1980 szeptemberéig) irányító főpásztor kivételes emberi és püspöki alakjának ilyen közeli megismerése arra indította a Mustármag Közösséget, hogy ezt a küzdelmes életutat és az abban képviselt értékeket egy mind ez ideig példa nélküli módon is feldolgozzák: hozzáfogtak egy nagyjátékfilm gondos előkészítéséhez.
A forgatókönyv elkészült, az alkotók jelenleg a népszerűsítés, hírül adás és az anyagi alapok megteremtése érdekében tesznek erőfeszítéseket. Papp László, az ő elkötelezett társai és velük együtt még nagyon sokan teljesen biztosak abban, hogy előbb-utóbb össze fog gyűlni annyi pénz, hogy a forgatást megkezdhessék, s azután még annyi, hogy be is fejezhessék. Mert, mint mondják: apró cseppből lesz a zápor!
Egyénisége nagy erővel hat ma is
Márton Áron jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. A rendkívüli egyéniséggé érett férfi a háború szörnyű borzalmaiból, a harctérről kerül haza Csíkszentdomokosra, átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, de mindez csak erősíti benne a papi hivatás választásának és vállalásának szándékát.
Tizenöt évnyi sokrétű lelkipásztori és tanári szolgálat után 1939-ben püspökké szentelik. Eszmei módon tudja használni a kapott hatalmat. Részt vesz az akkori szellemi küzdelemben, és az ifjúságból intellektuális nemzedéket nevel. Végigéli a második világháború gyötrelmeit, majd az erőszakos román kommunista rendszer tombolását, de az igazságot az üldözések, a börtönévek megalázó nyomorúságában is töretlenül képviseli.
A fogságból szabadulva nem alkuszik meg a korszellemmel, sem a vele szemben álló és ellene harcoló ateista hatalommal, inkább tovább szenved tíz évet, helyhez kötve, házi őrizet alatt. Tiszta és kikezdhetetlen. Erős egyénisége, életszentsége messze kisugárzik. Legendás bérmakörutakat jár végig. Már puszta megjelenésével összetartja és lelkileg megerősíti a népet.
Márton Áron ebben a kritikus történelmi korszakban kézben tartotta a Gyulafehérvári Egyházmegyét. Tisztán látott a legínségesebb időkben is, és népét a hit győzelmére vezette. Népe tisztelete mellett még ellenségei csodálatát is kivívta.
Egyénisége nagy erővel hat ma is. Időszerű minden ránk maradt mondata, de népnevelőként, vezetőként és papként is időszerű. Életpéldája, tanítása megerősít, a harsogó és versengő irányzatok zűrzavarában utat mutat. A más felekezetűekhez való viszonyulásában is példaértékű. Mögéje ma is fel lehet sorakozni.
Hiteles főpásztori hivatása, bátor hitvallói magatartása alapján Márton Áront a nép élő mártírként, szentként őrzi a szívében.
Több mint életút-bemutatás: üzenet
A játékfilm alkotói szándékuk szerint feltárják majd, hogy mi éltette, táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt. Megkeresik a csíki székely lelkiség kincseit, azt a forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Megmutatják, hogy ez az emberkatedrális a szülőföld értékeiből, a csíki székely lelkiségéből és a Jézus Krisztussal való mély kapcsolatból épült fel, s hogy e megingathatatlan jellem és nagy tudás mögött komoly önnevelés, önképzés és ritka akaraterő áll.
A film központi üzenete pedig: belegyökerezni Jézus Krisztusba, a szülőföld megtisztított, éltető örökségébe, megismerni, megbecsülni mindazt, amit az erdélyi táj az emberi kapcsolatokkal együtt hordoz, mert ez a legnagyobb kincs! Ebből a "készletből" gazdálkodott Márton Áron, akinek a biztos hátteret, a tisztánlátást és a bölcsességet az az élettér adta, történelmével, lelkiségével együtt, amelybe beleszületett. Mindez – a szülőföld, az erkölcsi-szellemi tőke, a föld, az erdők, a vizek, a hit – ma is rendelkezésre áll, s hogy a jövőnek is fennmaradjon, meg kell becsülni, ragaszkodni kell hozzá. Úgy, ahogy Márton Áron tanított: "Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője".
Hagyományos forgatás, technikai trükkök nélkül
Az erős közösségi súlypontú film forgatókönyvét úgy írták meg, hogy a megvalósításba a Gyulafehérvári Főegyházmegye népe minél tevékenyebben és minél nagyobb létszámban bekapcsolódhasson. A forgatás, amennyire a mai, megváltozott színterek lehetővé teszik, több mint 20 valós helyszínen, valós körülmények között történik majd, 140 helység lakóinak a megszólításával, 12 ezer szereplő és 750 lovas bevonásával. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, a népet a tömegjelenetekbe – papszentelés, püspökszentelés, bérmálások, csíksomlyói búcsú – a forgatási hely körzetéből szervezik.
"Ennek a nagy tömegnek a megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát és önerőre ébredjen. A közös munka során felszínre kerül mindaz az érték, amit Márton Áron püspök hordozott, és ami azokban a nehéz időkben népünket éltette és összetartotta: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség" – mondja Papp László atya.
"Feljogosít a legszebb reményekre"
A nagyjátékfilm forgatókönyvének olvastán nem is juthat egyéb az ember eszébe, mint az 1924- ben a gyulafehérvári tanári kar részéről a végzős teológus Márton Áronról elhangzott mondat: "Feljogosít a legszebb reményekre". Ahhoz viszont, hogy e szívmélyből fakadó, kivételes és nemes szándékot eredmény koronázza, vagyis hogy e valósághoz ragaszkodó, alaposan kidolgozott, sokoldalú, részletes, témában és érzelmi megindításokban is változatos, ötletes fordulatokat hordozó, látványosnak ígérkező nagyjátékfilm elkészülhessen, az Ön segítségére is szükség van. Egymillió euró összegyűjtése a cél, de ne feledje: apró cseppből lesz a zápor! Támogassa hát Ön is a játékfilm megvalósítását az alábbi bankszámlaszámokon:
Asociatia Áron Film Egyesület
Târgu-Mures, Str. Calarasilor Nr. 1.
Varga Gabriella budapesti újságíró
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély – pergőtűzben (2.)
A kötet kéziratának végső formába öntése közben fogalmazódott meg bennem: egy ilyen kötetből nem hiányozhat az a két, 1990-ben és 1991-ben Sütő András Kossuth- és Herder-díjas íróval készített emlékezetes interjúm, amelyek mintegy keretet adnak a krónikási mivoltomnak.
Nemcsak azért, mert az Erdélyi Napló előfizetőinek száma – Stanik István akkori főszerkesztő vallomása szerint – egyik hónapról a másikra tízezerrel növekedett (hol vannak már azok a szép idők?), hanem azért, mert – Sütő András véleménye szerint is – az ellene folyó szakadatlan többségi támadásokban a két interjú egyfajta bűnjelként szerepelt.
A Hány fejű sárkány alszik velünk? sokat idézett interjú a sajátos románosítási projektet adatokkal, egyetemes összefüggésben taglalja, lenullázza az Európa Tanácshoz küldött ambivalens Marosvásárhelyi jelentést, amely a román és a magyar felet egyformán bűnösnek bélyegzi, és amelyik lényegesen különbözött a „hazai forgalmazásra” szánt jelentéstől. Sütő Andrásban a legigényesebb beszélgetőtársat ismerhettem meg: éjjel kettőkor szólt a telefon, hogy milyen mondatokat, szavakat fogalmazzunk újra és újra.
Gyanús plébánoshalál
Az ironikus felhanggal emlegetett „lázas” kilencvenes évek krónikájából két, a kötetben olvasható tanulmányt is külön kiemelek. A stockholmi Erdélyi Könyv-Egylet – EKE – kiadásában 1994-ben jelent meg a Gazda Józseffel közösen írt Kövek egy siratófalhoz című kötetünk. Ebben a Ceauşescu-diktatúra által kivégzett, halálba kergetett, „megöngyilkolt” erdélyi magyarokról írtunk. A tanulmányok itthon nem jelentek meg. Az egyik nagylélegzetű írásom Pálfi Géza székelyudvarhelyi római katolikus plébános – Karácsony mártírja – több mint gyanús haláláról szólt.
1983 karácsony estéjén azt kérte a Szent Miklós hegyén lévő római katolikus templomban összegyűlt hívektől: imádkozzanak azokért, akiknek a hatalom tiltása miatt most dolgozniuk kell, és nem lehetnek jelen a szentmisén. Paptársaival még megbeszélte a házszentelés menetrendjét, január 3-án kómába esett.
Fodor Ferenc szemészprofesszor segítségével a marosvásárhelyi Szent György utcai kórházba szállították, és ott rövid idő múlva, 1984. március 13-án nyirokcsomórákban – Hodgkin-kórban –, iszonyatos fájdalmak közepette elhunyt. Paptestvérei, hozzátartozói, barátai arról beszéltek, hogy a Szekuritátén nemcsak megverték, hanem besugarazták. Ez okozta, hogy a lépe másfél kilósra duzzadt, hogy a kór galoppmódon végzett vele. Hosszasan beszélgettem az őt megvizsgáló dr. Dóczy Pál belgyógyászprofesszorral, dr. Márta Ivor urológus egyetemi tanárral. Mindketten azt mondták: nem radioaktív sugárzás okozta a halálát.
Ezt követően elmentem a Szent György utcai kórházba, és kértem Pálfi Géza kórlapját. Óriási riadalom támadt: sehol nem találták a kórlapját. Dr. Magyaróssy József kezelőorvosa elmondta: a Szekuritáté már közvetlenül a halála után kilopta a plébános kórlapját. Ekkor határoztam el: a kutatást folytatom.
Megtaláltam az 1941. április 14-én a Hargita megyei Máréfalván született Pálfi Géza 121 oldalas naplóját, amely alátámasztotta a korábbi feltételezésemet: az édesanyja nem azért küldte előbb a székelyudvarhelyi gimnáziumba, majd a gyulafehérvári kántoriskolába és teológiára a fiát, mert balesetet szenvedett (a temetőben játszadozás közben ráesett egy sírkő), és emiatt fizikai munkára alkalmatlan volt, hanem azért, mert a családban ő volt az értelmiségi pályára predesztinált gyerek. A napló egy teológushallgató, egy gyerek kispap olyan őszinte kitárulkozása, drámai vívódása – megfelel-e a papi hivatásnak? –, hogy hozzá hasonlót nem olvastam. Ezért döntöttem úgy: a napló néhány fejezetét Pálfi Géza lelkészi és emberi arca jobb megformálása érdekében beemelem a kötet főszövegébe.
Nagyon tiszteltem Pálfi Gézát, két prédikációját is hallottam, 1983-ban ő temette egyik legjobb barátomat, az autóbalesetben elhunyt Bálint István székelyudvarhelyi főgyógyszerészt. A megtörhetetlen papot, az embert láttam benne. 2011-ben megtaláltam Pálfi Géza öt vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéját. Akkor még nem tudtam, hogy Denisa Bodeanu és Novák Csaba Zoltán Pálfi Géza megfigyeléséről Az elnémult harang. Egy megfigyelés története címmel önálló kötetet jelentetett meg.
A kötet 2011 legvégén a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott nyomdafestéket. A kötet ismeretében is úgy határoztam: a teljes megfigyelési és követési dossziét, illetve az utólag előkerült dokumentumokat külön kötetben publikálom, mert olyan információk birtokába jutottam, amelyek – részben a terjedelmi korlátok miatt is – elkerülték a szerzőpáros figyelmét. Aki a diktatúrában edződött újságíróvá, az tudja, hogy Romániában mindenről kettős, sőt többes „könyvelés” készült.
Hiába lopta ki a Szekuritáté – természetesen orvosi segédlettel – Pálfi Géza kórlapját, boncolási jegyzőkönyvét, mert annak valahol meg kell lennie. Dr. Jung János patológusprofesszort – aki jelen volt Pálfi Géza boncolásánál – kértem meg, hogy a több ezer jegyzőkönyv között keresse meg Pálfi Gézáét is. Megtalálta! A kötetben először mutatjuk be ezt a boncolási jegyzőkönyvet, amely nem igazolja ugyan a sugarazást mint kiváltó okot, de nem is zárja ki.
A szerzőpáros kötetéből hiányzik, hogy a Szekuritáté Pálfi Géza halála után – egy nyugat-európai kirándulás fejében – egyik köztiszteletnek örvendő paptársát, ideig-óráig esperesét vette rá, hogy a Szabad Európa Rádióban, Olaszországban, a Vatikánban, a Német Szövetségi Köztársaságban részben a kilopott kórlappal, részben saját szövegével cáfolja meg azokat az állításokat, miszerint Pálfi Géza nem természetes halállal fejezte be papi pályáját. A „Béla” fedőnevű ügynököt azonosítottam, várom a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács levéltára hivatalos dekonspirálását.
Az ötkötetes megfigyelési dosszié egyértelműen bizonyítja: a Szekuritáté is azonnal észrevette, „kiszúrta” a megtörhetetlen célszemélyeket. Semmilyen aljas eszköztől nem riadtak vissza, balesetet rendeztek meg, nőügyekkel vádolták a fiatal plébánost. Jellemző epizód: Marosvásárhelyen több százan jelentkeztek motorkerékpárra érvényes hajtási igazolványért szervezett vizsgára. A Szekuritáté már előre „fülest” kapott, hogy közöttük lesz Pálfi Géza is. Két operatív tiszt ment a vizsgára, „csak úgy körülnézni”.
A leghátsó sorban civilben, szerény öltözetben szorongott Pálfi Géza. Az egyik operatív tiszt ránézett, és odaszólt a másiknak: „Ez az!” A jelentés szerint olyan különös tűz volt a tekintetében, hogy a hatása alól nem lehetett menekülni. Ezt a konok, megtörhetetlen, a hitéért, egyházáért, az erdélyi magyarságért mártíromságot szenvedett Pálfi Gézát szeretném két kötetben az olvasóknak és a történész szakmának bemutatni. Hiteles levéltári dokumentumokat keresek: hátha valóban igaz, hogy a másik megtörhetetlen, Márton Áron püspök Pálfi Gézát jelölte ki utódjául.
Erdélyi ’56-osok börtönlátogatása
A kötet záróírása A halálmenet megismétlése címet viseli. 1996. szeptember közepén, egy héttel a román–magyar alapszerződés aláírása előtt – az időpontot tudatosan rögzítettem – megszerveztem az 1956-os erdélyi magyar politikai elítéltek egyhetes „börtönlátogatását”. Azokat a börtönöket kerestük fel, ahol egykor olyan sokat szenvedtek, ahol emberi mivoltukban és magyarságukban annyiszor megalázták. Tudatosan négyrészes dokumentumfilmet is forgattunk, amely 2007-ben elnyerte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját.
Két püspök, Csiha Kálmán református, Mózes Árpád evangélikus, Kiss Béla evangélikus segédpüspök, dr. Dobai István nemzetközi jogász, Varga László és Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi református lelkész, a Szoboszlai-per, a Bolyai Egyetem perének, az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének, a Székely Ifjak Társaságának, a csíkszeredai diák-tanár per, a gyulakúti szervezkedés több tagja velünk volt a kimerítő úton. Közülük szívszorítóan sokan már az égi hazából követik a mi küzdelmünket, meg-megbicsakló helytállásunkat.
Engedélyek sokaságát kellett beszereznem, hónapokkal azelőtt a teljes névsort közöltem az igazságügyi minisztérium, a Központi Büntetés-Végrehajtási Igazgatósággal. Nem velünk, velem történik, magam sem hiszem el, ami megesett. A marosvásárhelyi börtönben nem engedtek be azokba a cellákba, ahol egykor raboskodtak, ahonnan az ozsdolai Szígyártó Domokos molnárt 1959. április 19-én reggel Szamosújvárra vitték, hogy még aznap délben negyedóra alatt kivégezzék.
Nyitrai Levente cellatársa visszaemlékezése szerint egész éjszaka az Édesanyám, te jó asszony című műdalt énekelte. Semmit nem tudott arról, hogy özvegy édesanyja a nők részére fenntartott részen raboskodik és arról sem, hogy a fia várásába beleőrül. Az egykori foglyok reflexei újból működni kezdtek: miközben a folyosókon mentünk, belestek a kukucskálólyukon. Szörnyülködve mondták egymásnak: nagyobb a zsúfoltság, mint a mi rabságunk idején, akkor csak háromemeletes priccsek voltak.
Mindenre felkészülve elkértem a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság parancsnokának névjegykártyáját. Azzal engedett útnak: bármilyen gond van, azonnal telefonáljak, személyesen őt hívjam. Megérkeztünk Szamosújvárra, a hírhedt börtönhöz – a 40 politikai elítélt, néhányuknak a felesége, fia –, kértük a bebocsáttatást. A szolgálatos tiszt kijelentette: „Márpedig ide nem fognak bemenni, nincs itt a börtön parancsnoka!”
Meglobogtattam a főfoglár névjegykártyáját, kérem, hogy szolgálati telefonon azonnal hívják! Szézám kapujaként azonnal megnyílt a főbejárat, természetesen ott volt a parancsnok (azt követően korrupciós ügyek miatt leváltották), nagylelkűen végigkalauzolt a börtönön, a kazamatákon. Filmezhettünk az egykori kivégzőhelyen, amelyik ottjártunkkor a morbiditás csimborasszójaként zöldségraktár, húslerakat volt; térdig érő vízben készítettem interjút az áldott emlékű marosvásárhelyi Veress Sándorral, a sepsiszentgyörgyi biológus, egykori csíkszeredai tanár Puskás Attilával.
Egynapos út, két-három órás sepsiszentgyörgyi alvás után érkeztünk a föld alatt négy emeletes, hírhedt és rettegett jilavai börtön főbejáratához. A szamosújvári „fogadtatás” kísértetiesen megismétlődött. Nem volt parancsnok. Amikor meglobogtattam a főfoglár névjegykártyáját, az őr kacagni kezdett: nem működik a telefon! Erre megszólalt az asztalon a telefon. Szemrebbenés nélkül azonnal válaszolta: belső telefon!
Erre csak annyit mondtam: rendben van, egy hét múlva aláírják a román–magyar alapszerződést. Ha nemzetközi sajtóértekezletet tartok arról, hogy hivatalos engedély birtokában sem engedtek be a jilavai börtönbe, annak komoly visszhangja lesz, és beárnyékolja a román–magyar alapszerződés aláírását is. Ez hatott! Másfél óráig vitatkoztunk. Kint, az autóbuszban azt hitték, már le is tartóztattak. Ezredesek sorfala között vonultunk be a jilavai börtönbe. Aki nem járt ott, nem tudja elképzelni, hogy a törökellenes háborúk idején erődnek épített börtön milyen elképzelhetetlen emberi szenvedések színhelye volt.
Döbbenetes, a világot bejárt felvételeket készíthettünk. Innen indultunk a Duna-deltába, Peripravára. Az igazságügyi minisztériumban az engedély kiállításakor azt mondták nekem: ott már mindent belepett, elpusztított az enyészet, nem találnak semmit. Tulceán kiderült: csak magántulajdonban lévő hajóval tudunk eljutni. Hályogkovácsként kerestem egy hajóskapitányt. 2400 nyugatnémet márkát kért. Összedobtuk. Tizenkét órán át hajóztunk, kanyarogtunk a deltában. Délután négy óra körül érkeztünk meg Peripravára. A székelyudvarhelyi Páll László, a „Fekete Kéz” nevű szervezet egykori elítéltje kalauzolt. Halászként már járt arrafelé...
Félórai gyaloglás után a maga döbbenetes valóságában találtuk meg az egykori börtön téglaépületeit, a rabok alatt guanóként megkeményedett szalmát, az „átnevelés” kultúrházát. A brassói Lay Imre és Lay György elmondták: amikor Peripravára hozták őket, a kovácsműhelybe kerültek. Három lópatkót felszegeztek a műhely oldalára, mert egy kovácsműhelybe csak lópatkó illik. Megtaláltuk a három lópatkót, a gumibocskorokat, amelyekben a rabok vágták a száraz, borotvaéles nádat. Valójában félmeztelenül vágták a nádat, mert az cafatokra tépte a rabruhát. Akkor értettem meg: a Duna-deltából megszökni nem lehetett!
A végtelen mocsarakon átvergődni a lehetetlenséggel volt határos. Bíró Károly megpróbált megszökni, néhány nap múlva elkapták, agyonlőtték. A Duna egyik töltésén néma csenddel adóztunk az emlékének. Késő este lett, amire a filmezést befejeztük. Helybéli lipovánokat hívtam oda. Kérdeztem: miért nem lopták el a téglát, az ablakokat. Egy vallásos öreg lipován azt válaszolta: ezek a falak átkozottak...Az utóbbi időben felröppent a hír: egy leleményes francia vállalkozó ötcsillagos szállodakomplexumot akar teremteni az egykori megsemmisítő munkatáborból. Az itt elhunyt 103 politikai elítélt lelkével hogyan fog elszámolni? Akárcsak az 1958–1963 közötti parancsnok, a most 85 éves, Maros megyei születésű Ioan Ficior.
Vajon jó úton járunk-e?
Este kértem a hajó kapitányát: induljunk vissza Tulceába. A leghatározottabban kijelentette: hajnalig innen nem mozdul, mert megtámadnak az ukrán kalózok! Az ukrán partok csak egy hajításnyira vannak. Mindez történt 1996. szeptember közepén Európában, az emberi civilizáció egyik bölcsőhelyén. Szerencsére indulás előtt arra kértem: minél több bort, konyakot pakoljon fel a hajóra. Egy heti lelki feszültség után kiengedtek a zsilipek. Olyan magyar népdal- és énekórát tartottunk a hajón, amilyet az soha életében nem látott, hallott.
Senki még spicces sem lett. Egyszer csak azt láttam, hogy a galambszelíd Csiha Kálmán református püspök elnyúlik a padon, Varga László tiszteletes úr a pad alatt, Fülöp G. Dénes ráborult az asztalra... Jómagam, aki egy hét alatt mindössze hat órát aludtam, őriztem az álmukat, és lejegyeztem a deltában szerzett élményeket. Hajnalban indultunk. Olyan csodálatos látványban volt részünk, amilyet a játékfilmek nem tudnak bemutatni. Öt lejért a parton egy lipován halásztól vásároltam egy zsák halat, a tizenkét órás visszaút során a hajón szorgoskodó matrózok, az egykori elítéltek sütötték a halat, és sorjázták a drámaibbnál drámaibb emlékeket...
A négyrészes, háromórás dokumentumfilm narrátor szövegét, a mélyinterjúkat, a villanásnyi megszólalásokat írott formában is szeretném közkinccsé tenni. A román kommunista diktatúra olyan látlelete, amelyhez hasonlót nem tud tető alá hozni egy történészekből álló munkaközösség sem... Akkor, azon a szeptember 16-ai éjszakán úgy éreztem: a börtönlátogatáson részt vevő negyven erdélyi magyar elítélttel – ha ukrán kalózoktól, egykori smasszerektől körülvéve is – mégiscsak elindultunk az annyira áhított Európa felé. A kis ördög nem hagyott nyugton: vajon jó úton járunk-e? Miért kellett ilyen mérhetetlen szenvedéssel kikövezni az Európa felé vezető utat? Egyáltalán volt más alternatíva: ilyen sajátosra, egyedire, utánozhatatlanra kellett sikeredniük azoknak a „lázas” kilencvenes éveknek? A kötetben olvasható írások, tanulmányok erre keresik a választ...
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi tehetségnap másodszorra
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által a házigazda bentlakásának dísztermében megtartott rendezvényen több mint harminc fiatal mutathatta meg kimagasló képességeit Erdély minden szegletéből.
Az erdélyi tehetségápolást egyre több tényező nehezíti, hiszen a tehetséges fiatalokon kívül mind a tanároknak, mind a közösségnek, a döntéshozóknak is áldozatot kellene hozniuk azért, hogy személyre szabott támogatást biztosítsanak nekik – foglalták össze szombaton Székelyudvarhelyen, az Erdélyben immár másodszor megtartott tehetségnapon.
Dalokat, táncokat, meséket, verseket és érdekes tudományos előadásokat láthattak a részvevők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József-dísztermében: ebben az évben itt gyűltek össze a fiatal tehetségek Erdély minden tájáról, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) meghívására. A rendezvényen Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, Hargita megye tanfelügyelősége képviseletében Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, illetve András Szilárd, az ETT elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
Beszédeikben rávilágítottak arra, hogy a közoktatás jelenlegi irányelvei (például a vizsgacentrikusság) nem tesznek jót az iskolai tehetséggondozásnak, hiszen a tehetség kibontakoztatásához szükséges fejlesztés egy adott szint fölött csakis személyre szabottan működhet. A ráfigyelés helyett azonban inkább megfigyelik a diákokat, tanárokat, s elhatalmasodik a bizalmatlanság az oktatási rendszerben, miközben az állam egyre költséghatékonyabb megoldásokra törekszik – fejtette ki Varga László.
Mint elhangzott, a tehetség kibontakozását más, emberi tényezők is nehezíthetik – a tanárok motiválatlansága a felkészítéssel járó pluszmunka iránt, a rengeteg előírás, ami körülményessé teszi az iskolán kívüli tevékenységek megszervezését, a tehetséges gyerekek eltérő viszonyulása saját képességeikhez stb. Ezt ellensúlyozandó jött létre 2010-ben az ETT, amelynek célja nem csak támogatni, de tehetséggondozási hálóban is összehozni a kiemelkedő képességű diákokat – mondák el, hozzátéve, elvük, hogy mindenki tehetséges valamiben. A rendezvény fővédnöke, Barabási Albert László hálózatkutató nem lehetett jelen, de a szervezők tolmácsolták üzenetét a fiataloknak.
Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredából, Kovásznáról és a nagyobb erdélyi városokból, még Temesvárról is érkeztek ambiciózus fiatalok, hogy a legkülönfélébb témákban és műfajokban bemutatkozzanak. Mosolyt csalt az arcokra a kovásznai Molnár Gergely, aki Orbán János Dénes Misimackó című humoros írásából adott elő egy részletet, eredeti székely akcentussal, nagyon kifejezően. Székelyudvarhely diákjai több témakörben is színpadra álltak: a jelenlévők többet megtudhattak a környéken fellelhető, mindmáig hasznosítatlan alternatív fűtőanyagokról és üzemanyagról, a Vargyas-szoros élővilágáról és annak védelméről, láthatták a diákok által készített kreatív játékprogramokat és programozott Lego-robotot. A gálaműsort a gimi Gereben Néptáncegyüttese szolgáltatta, de Hermann Gusztáv Mihály történész jóvoltából városnéző körsétán is részt vehettek a vendégek.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Katolikus értékek világi közegben
A Verbum kiadó köteteit is bemutatták a kolozsvári könyvhéten
Kettős könyvbemutatót tartottak az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényei keretében június 5-én a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében.
Ferenczi Sándor Moloch-Isten kihívója. Szabó György plébános rendkívüli életútja című könyvét Gábor Csilla egyetemi tanár, a Megmenekültem az oroszlán torkából. Az erdélyi katolikus egyház a megpróbáltatások idején. 1848, 1948 című tanulmánykötetet Bodó Márta és Marton József, a kötet egyik szerkesztője ismertették. Ezt megelőzően Marton József professzor a Kolozsvár Társaságnál a Márton Áron hagyatékát kitevő sorozat legújabb kötetét is bemutatta.
Bodó Márta mindkét újonnan, a Verbum és a Szent István Társulat együttműködésében megjelentetett kötetről elmondta, hogy hazai szellemi termékek, a hazai katolikusság szellemi erejét mutatják. Arról is tájékoztatta a közönséget, hogy a Verbum kiadó először mutatkozott be a könyvvásáron, ezért még a kezdet nehézségeivel küzd, de mindenképpen szeretne a szélesebb közönség elé lépni, munkásságát ismertebbé tenni.
Marton József elmondta: a tanulmánykötet a 2014. március 28–29-én Gyulafehérváron Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címmel tartott nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások egy részét tartalmazza. A konferencián a történelmi szekcióban azt vizsgálták, hogy az erdélyi katolikus egyház egyetemessége miként érvényesült a megpróbáltatások idején, illetve miként és hogyan került veszélybe. Ezt a témakört boncolgatják a kötetben olvasható tanulmányok: Nemes István: Nemzeti liberális elit és katolikus egyház a reformkori vallásügyi vitákban; Tamási Zsolt: Az 1848-as magyarországi zsinat előmunkálatai; Balogh Margit: A szovjet birodalmi egyházpolitika és a romániai katolikus egyház; Marton József: Békepapi magatartás; Klestenitz Tibor: Az újrakezdés reménye. A katolikus újságírás helyzete 1945 után; Bánkuti Gábor: Közelítések a román jezsuita provincia történetének vizsgálatához; Ferenczi Sándor: Az alkoholellenes mozgalom kezdetei az erdélyi egyházmegyében. Balogh Margit tanulmánya, mely a moszkvai levéltárban végzett kutatásain alapszik, fényt vet arra, hogy a Kreml miként látta az akkori magyarországi vagy erdélyi helyzetet, miként viszonyult Mindszenty bíboros Márton Áron helyzetéhez követein keresztül.
Moloch-Isten kihívója – Szabó György plébános rendkívüli életútja kötet szerzőjét, Ferenczi Sándort személyes hangnemben mutatta be Gábor Csilla. Majd szakmai értékelésében elmondta: Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című művével beírta nevét a történetírás klasszikusai közé, és Nathalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című művével megalapozta a mikrotörténet-írás új formáit. Ilyen alapokon született meg a Szabó György életművét bemutató kötet is, mely a kronológiai biográfiát követi: egy olyan pap életpályáját rekonstruálta a szerző, aki előbb járt koránál. Szociális érzékkel és lelkipásztori buzgósággal megáldott pap volt Szabó György. Nyers és meredek szókimondásáról és igazságérzetéről volt ismert kortársai előtt, akik nemegyszer élesen bírálták ezért. Elsősorban alkoholellenes magatartása és a szövetkezetek alapításának gondolata jellemzi életpályáját. Céljai elérésének érdekében ezért alapított mára teljesen feledésbe merült szövetkezetet, alapítványt. A kötet külön értéke, hogy a szerző számos dokumentumot szólaltat meg: ezek beszélnek, vezetnek végig az életpályán, s így magukban újból és újból felkeltik az érdeklődést. A könyv Szabó György életpályáján keresztül tükörképet is mutat az erdélyi társadalom bizonyos korabeli szegmenseiről.
Fábián Róbert
Vasárnap (Kolozsvár)

Ballagás a Szent Imre Kollégiumban
Nemrég ünnepelte tízéves évfordulóját a marosvásárhelyi Szent Imre Kollégium. Közel száz egykori lakó érkezett vissza az ország minden területéről az intézmény ünnepére.
A 2014–2015-ös tanévben is 109 egyetemista és középiskolás iratkozott be Maros, Hargita, Kovászna, Szatmár, Fehér és más megyékből. A kollégium lakói közül a legtöbben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzik tanulmányaikat, 45-en. Őket követik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai, 22-en. A város egyetemei mellett a művészeti, pedagógiai, a Bolyai Farkas líceum középiskolásai is erősítik a kollégium közösségét.
Ebben az évben tizennyolc ballagó diák viszi magával a kollégiumban tanultakat. Akárcsak egykori társaik, ők is egy életre megjegyezték a bentlakás minden kis szegletét, emlékét, és vele együtt minden barátságot, amely itt köttetett.
Kétnapos rendezvénnyel vett búcsút ballagó lakóitól a Szent Imre Kollégium. Első este az elballagók énekelve vonultak végig a kollégium három szintjén, majd másnap az intézmény udvarán hálaadó szentmisére került sor. A ballagás keretében a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy felelevenítve az itt töltött éveket, megosszák itt maradó társaikkal, hogy milyen élményekkel, tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A kollégistáknak tanácsot, maguknak célokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a kollégium biztonságot nyújtó falain túl hogyan kamatoztassák majd az itt tanultakat.
Bár a kollégium most búcsút vett tizennyolc diáktól, az itt maradók szeptemberben visszatérnek a második otthonukba, és barátsággal várják új társaikat.
Gyakorlatilag a mostani nevelők is a Mustármag kollégium közösségében nevelődtek ki, sajátították el azt a szellemiséget, melyet most továbbvisznek az elballagók is. Év közben közös hétvégékkel, kirándulásokkal, zarándoklatokkal, zenei misszióval, vendégelőadásokkal, filmvetítésekkel mélyítették el az itt tanultakat. A leendő kollégistáknak pedig van arra lehetőségük, hogy bekapcsolódhassanak egy nagyjátékfilm megalkotásába, melyet Márton Áron életére alapozva készítene el a Mustármag közösség.
A közösségben élni vágyók a következő telefonszámon érdeklődhetnek: 0744-997- 042, illetve e-mailen a kapcsolat@mustarmag.info címen tehetik fel kérdéseiket. További információt a www.mustarmag.info webhelyen találhatnak.
Kányádi Orsolya
Népújság (Marosvásárhely)

Harmincöt mérnököt avattak
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékeinek mérnökavató ünnepségét csütörtök este tartották a Márton Áron Gimnázium dísztermében.
Az est háziasszonyaként Ábrahám Beáta tanszékvezető köszöntötte a kilencedik mérnökavató ünnepség résztvevőit. Köszöntőjében kiemelte, hogy a legfiatalabb mérnöki szakokkal rendelkező magyar egyetem, a Sapientia is nagy múlttal rendelkező hagyományt visz tovább. A mérnökké avatás hagyományát a néhai selmecbányai egyetem kezdte el, a soproni egyetem vitte tovább, majd a többi magyarországi egyetem is követte a példáját.
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja örömének adott hangot, hogy első alkalommal köszönhetnek mesterképzős végzősöket is. A megszerzett tudás mellé sok szerencsét is kívánt a végzős hallgatóknak. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra biztatta a jövő mérnökeit, hogy tudásukat itthon kamatoztassák, Székelyföld javára munkálkodjanak. Petres Sándor, Hargita megye alprefektusa bölcsességet kívánt a végzősöknek, hogy kellő időben jó döntéseket tudjanak hozni.
Lányi Szabolcs professzor a talentumok bibliai történetét elevenítette fel, ami a mai értelmezésben szorgalmas munkával töltött szolgálatot jelent. „Ez az évezredes példabeszéd tanítja, hogy az élet igazi célja a szolgálat, hogy az ember csak a közösség szolgálatának szentelt élettel jut a célhoz” – mutatott rá Lányi Szabolcs, aki 1 tálentumról szóló garancialevelet nyújtott át minden mérnöknek.
Az avatási ceremónia végeztével az újdonsült mérnökök nevében Szőcs Katalin közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szakos hallgató búcsúzott társaitól. Az ünnepséget állófogadás és bál követte.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Terekbe és udvarokba rejtett múlt
Annyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán.
Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki.
A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét.
A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból.
Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek.
A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba.
A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította.
Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Hit az arcvonásban
Bálint Lajosnak, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érsekének emlékére állítottak szobrot szülőfalujában, Csíkdelnén. A mellszobrot június 21-én, vasárnap, a Keresztelő Szent János-templomban tartott búcsús szentmisét követően Jakubinyi György érsek áldotta meg az Úrkápolna kertjében.
A búcsús szentmisét Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök celebrálta. „Emlékezzünk az egyházközség nagy szülöttére, boldog emlékű Bálint Lajos érsekre, ugyanakkor imádkozzunk azért is, hogy a papi hivatás soha ne fogyjon ki az egyházközségből, beleértve a szerzetesi hivatást is. Minden egyházközség tulajdonképpen el kellene lássa önmagát papokkal, szerzetesekkel, ahányra szükség van” – hangsúlyozta Jakubinyi György prédikációjában.
A zuhogó eső ellenére sokan részt vettek az Úrkápolna kertjében az avatási ünnepségen. A szobrot Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója készítette. „Amikor szobrot leplezünk le, akkor egy életmű áll előttünk, jelen esetben Bálint Lajos érsek életműve. Ebben nem a hibát, nem a fényképet keressük, hanem az arcvonásban azt akarjuk felfedezni, hogy Erdély, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke szelíd ember volt és hittel szolgálta Istent, egyházát és székely népét” – mutatott rá Csintalan László csíkdelnei plébános. A szobor megáldása után Bíró Tímea, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tizedik osztályos diákja egy Mécs László-verset szavalt el, majd koszorúzásra került sor.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke 1929. július 6-án született Csíkdelnén. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium, majd a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola növendéke volt. Márton Áron püspök szentelte pappá 1957. április 28-án. Sepsiszentgyörgyön segédlelkész, majd Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen volt plébános. 1981. szeptember 29-én szentelte segédpüspökké Jakab Antal megyés püspök Gyulafehérváron. Az egyházmegye vezetését 1990-ben vette át. 1991-ben II. János Pál pápa érseki rangra emelte az egyházmegyét, és Bálint Lajost nevezte ki első érsekké. Tisztségét 1993-ig töltötte be. Székelyudvarhelyen hunyt el 2010. április 4-én. Sírja a csíkdelnei temetőben található.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Ráduly után
Az elmúlt hetekben több olyan témát jártunk körbe, amelyek arról szóltak, hogy Csíkszeredában bizonyos elkezdett vagy csak eltervezett beruházások valamilyen okból kifolyólag megakadtak. Szó, ami szó, az elmúlt években nem ehhez a tempóhoz szoktunk hozzá.
Az vált normálissá az elmúlt évtized alatt, hogy a polgármester az általa fontosnak tartott beruházásokat kiemelt figyelemmel követte, gyakran kilátogatott a helyszínre. Szükség esetén vitába szállt a kivitelezővel, és addig nem tágított, amíg a beruházás nem vált olyanná, amilyennek képzelte. A Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak helyt adó épület felújításánál dolgozók tudták, ha kedd, akkor jön a polgármester, és megnézi, hogy az elmúlt egy hét alatt elkészültek-e a tervben előírtakkal. Úgy felügyelte a patinás építmény felújítását, mint a tulajdonos, akinek a saját lakóháza épül.
Ráduly Róbert Kálmánt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolja, ezért a polgármester lemondott, tartva magát a Csíki Hírlapban tett korábbi kijelentéséhez, miszerint akit megvádolnak, annak le kell mondania.
Csíkszereda fontos embere bedobta a törülközőt. A város pedig elveszítette vezetőjét. És itt már nemcsak egy város, hanem egy térség vezetőjéről beszélhetünk, aki egyfajta irányt mutatott a csíki polgármestereknek, hogy mit, mikor és hogyan kell, esetleg kellene cselekedni. Egy példa: az autonómiastatútumok elfogadásában Csíkszereda volt az első a térségben, amely bátran felvállalta, fontos az önrendelkezés, azért pedig tenni is kell.
Amióta Ráduly „lekerült a polcról”, érdekes módon a mögéje felsorakozó hangadók is elnémultak. Az addig hangos autonómiaharcosok egy ideje hallgatnak, az édes anyanyelvünkért harcolók nem küldenek gyújtó hangú kiáltványokat Székelyföld autonómiájáért.
Az utóbbi napokban, hetekben arról cikkeztünk, hogy nyögvenyelősen haladnak a hőszigetelések, nem mozdul előre a csíki mozi technikai berendezésének beszerzése, késik a taplocai kerülőút aszfaltozása (holott a pénz megvan rá). Még az a csúfság is megesett Csíkszeredával, hogy ráengedték az autós forgalmat egy olyan, frissen átépített útszakaszra, amely rekord rövid idő alatt javításra szorul.
A megsüllyedt Villanytelep utca látványa a lehető legjobban adja vissza napjaink Csíkszeredáját: valami megroggyant ebben a városban.
Kozán István
Székelyhon.ro

Elhunyt Bács Lajos zeneszerző, karmester
Hosszas szenvedés után tegnap 85 éves korában elhunyt Bukarestben Bács Lajos zeneszerző, pedagógus és karmester.
Bács Lajos 1930. január 19-én született Petrillán. A Kolozsvári Zeneakadémián készült karmesternek és tanult hegedűt, majd tanulmányi ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen képezte magát.
1957 és 1991 között a Román Rádió Kamarazenekarának állandó karmestere és mentora volt, tanított a Bukaresti Zeneegyetemen. Kórusműveket, vokálszimfonikus műveket, szimfonikus és kamaraműveket írt. Alapítása óta aktív támogatója volt a bukaresti Balassi Intézet által 2005 óta évente megrendezett Magyar Zene Fesztiválnak.
Teljes munkásságának szintézise a Márton Áron püspök emlékének szentelt Missa A. Martoni című mise szólóénekesekre, kórusra és zenekarra, amelyet 2006 és 2008 között alkotott.
2012-ben mutatták be Bács Lajos Reményik Sándor versére írt Mi mindig búcsúzunk című zeneművét a bukaresti Balassi Intézetben.
Bács Lajosért szombaton, július 4-én este 18 óra 30 perctől tartanak szentmisét a bukaresti Szent József székesegyházban.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
bukarestiradio.ro
Erdély.ma

A magyarság kisemmizése
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való vissza­helyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)