Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 30.
A román–magyar kapcsolatokról beszélgettek
Marosvásárhelyen két közösség él egymás mellett úgy, hogy csak akkor érintkezik, amikor az elkerülhetetlen: munkahelyen és hivatalokban. Erről beszélgettek a Vásárhelyi Forgatag Borudvarában szervezett kerekasztal-beszélgetésen románok és magyarok.
Többségi nemzet soha nem vonult utcára azért, hogy jogokat követeljen a kisebbség számára. Azért viszont igen, hogy a kisebbséggel szemben megvédje saját jogait – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja arról beszélt, hogy amióta hatalmi harcok léteznek az emberiség történetében, akik hatalmon vannak, megpróbálják saját arculatukra formálni a többieket is. Biológiai szempontból pedig egy olyan ősi ösztön él az emberben, ami a mástól való tartózkodás, idegenkedés ösztöne. Az viszont tudatosan ellenőrizhető és kordában tartható.
A szinkrontolmács segítségével zajlott beszélgetésre Skype-on bejelentkezezett Lucian Mândruță újságíró, az asztalnál pedig ott ült egymás mellett Kós Anna, Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kihelyezett részlegének munkatársa, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, Lucian Săcălean, a Petru Maior Egyetem tanára, Aurel Lazăr egyetemi hallgató és a beszélgetést moderáló Lázok Klára történész, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője. A beszélgetőtársak arra próbáltak választ találni, hogy mióta létezik ez a szinte lebonthatatlannak tűnő fal a románok és magyarok között, esetleg mindig is létezett? Miért van az, hogy a pragmatikus dolgok kezelhetőek, működnek, az elviekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert ott szinte azonnal kialakulnak a nézeteltérések, és egymásnak feszül a két közösség? Klaus Johannis államelnök kijelentésére, miszerint ő német származású román, Kós Anna így reagált: ő „magyar származású magyar nemzetiségű magyar” és a többség, aki jelen van a beszélgetésen szintén az, és mind tud románul. A román származású román nemzetiségű románok viszont nem tudnak magyarul.
Az anyanyelven való tanulás alapvető joga mindenkinek, erről beszélni sem kellene, ám amikor ez az igény megfogalmazódik a magyarság részéről, a románok minden alkalommal provokációként élik meg – mondta Lucian Săcălean, aki szerint a két közösség arra van ítélve, hogy együtt éljen. Nap mint nap ugyanazokról a hírekről olvasnak, ugyanolyan az életszínvonaluk, egyformán tekintgetnek Nyugat felé, vágyakoznak a jobb élet után, mégis létezik a kerítés közöttük, amiről nem lehet tudni azt sem, hogy kik építették fel, vagy hogy mindig létezett-e.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Marosvásárhelyen két közösség él egymás mellett úgy, hogy csak akkor érintkezik, amikor az elkerülhetetlen: munkahelyen és hivatalokban. Erről beszélgettek a Vásárhelyi Forgatag Borudvarában szervezett kerekasztal-beszélgetésen románok és magyarok.
Többségi nemzet soha nem vonult utcára azért, hogy jogokat követeljen a kisebbség számára. Azért viszont igen, hogy a kisebbséggel szemben megvédje saját jogait – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja arról beszélt, hogy amióta hatalmi harcok léteznek az emberiség történetében, akik hatalmon vannak, megpróbálják saját arculatukra formálni a többieket is. Biológiai szempontból pedig egy olyan ősi ösztön él az emberben, ami a mástól való tartózkodás, idegenkedés ösztöne. Az viszont tudatosan ellenőrizhető és kordában tartható.
A szinkrontolmács segítségével zajlott beszélgetésre Skype-on bejelentkezezett Lucian Mândruță újságíró, az asztalnál pedig ott ült egymás mellett Kós Anna, Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kihelyezett részlegének munkatársa, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, Lucian Săcălean, a Petru Maior Egyetem tanára, Aurel Lazăr egyetemi hallgató és a beszélgetést moderáló Lázok Klára történész, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője. A beszélgetőtársak arra próbáltak választ találni, hogy mióta létezik ez a szinte lebonthatatlannak tűnő fal a románok és magyarok között, esetleg mindig is létezett? Miért van az, hogy a pragmatikus dolgok kezelhetőek, működnek, az elviekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert ott szinte azonnal kialakulnak a nézeteltérések, és egymásnak feszül a két közösség? Klaus Johannis államelnök kijelentésére, miszerint ő német származású román, Kós Anna így reagált: ő „magyar származású magyar nemzetiségű magyar” és a többség, aki jelen van a beszélgetésen szintén az, és mind tud románul. A román származású román nemzetiségű románok viszont nem tudnak magyarul.
Az anyanyelven való tanulás alapvető joga mindenkinek, erről beszélni sem kellene, ám amikor ez az igény megfogalmazódik a magyarság részéről, a románok minden alkalommal provokációként élik meg – mondta Lucian Săcălean, aki szerint a két közösség arra van ítélve, hogy együtt éljen. Nap mint nap ugyanazokról a hírekről olvasnak, ugyanolyan az életszínvonaluk, egyformán tekintgetnek Nyugat felé, vágyakoznak a jobb élet után, mégis létezik a kerítés közöttük, amiről nem lehet tudni azt sem, hogy kik építették fel, vagy hogy mindig létezett-e.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. augusztus 31.
Együttlétek különléte Marosvásárhelyen
A Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozatai között a Román–magyar kapcsolatok napjainkban témával szervezettkerekasztal-beszélgetés a Víkendtelep szomszédságában lévő Sportakadémia udvarán felállított sátorban a két nemzetegyüttélésének témáját feszegette.
A médiával is szakmai kapcsolatban álló, véleményformáló meghívottak – Kós Anna, a Művészeti Egyetem dékánja, Novák Zoltán történész, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, valamint román részről Lucian Sacalean, a Petru Maior Egyetem tanára és Aurel Lazar egyetemi hallgató – több generáció meglátását képviselték. A kétórás beszélgetést Lázok Klára történész, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője moderálta.
Marosvásárhely lakosságának nagy többségét román és magyar nemzetiségűek alkotják, e két közösség azonban egyre távolodik egymástól, mintha már nem léteznének átjárható hidak. A beszélgetés során arra keresték a választ, hogy a két közösség tagjai hogyan élik meg az elszigetelődést, miért alakulhatott ez így, illetve hová vezethet, jó-e valakinek a jelenlegi távolságtartás?
A párhuzamosságok gyökerei
A két nemzet közötti kapcsolat működését, múltját és jelenét boncolgatva a meghívottak szinkrontolmács közreműködésével személyes élményeiket is megosztották a hallgatósággal. Felvételről Lucian Mîndruta román újságíró az erdélyi útja során általa tapasztaltaknak próbált sajátos értelmezést adni. Véleménye szerint az elszigetelődés az egyik fő oka annak, hogy az együtt élő közösségek tagjai nem ismerik egymás kultúráját, rendezvényeit, és nem vesznek részt azokon. Szerinte a közösségi oldalakon is külön csoportokat alkotnak, amit a hiányos információáramlás egyik okának tart.
Novák Csaba Zoltán a kisebb-nagyobb lendülettel zajló, egymásnak feszülő nemzetépítés szakaszairól beszélt, melyben a ‘70-es, ‘80-as évek államilag generált nacionalista politikája borította fel a két nemzet békés együttélését, változtatta meg a város etnikai összetételét. Amint a meghívottak részéről többször elhangzott, az állampolitikai és hétköznapi együttélésben mindig az adott állam politikája volt a meghatározó.
Egymás mellett élésre "ítélve"
Lucian Sacalean a nemzetek közötti versengésben látja az elszigetelődést, amit a kormányok saját érdekeik szerint hasznosítanak. Mint kifejtette, az áthidalhatatlan rettegést fokozza az állandó gyanakvás is, annak ellenére, hogy mindkét nemzet elegendő értékkel rendelkezik ahhoz, hogy tagjai magyarok, illetve románok maradjanak. Példaként említette, hogy a magyarok jogos anyanyelv-használati igényét a román többség provokációnak tartja, ezért átjárhatatlan sorompókat állítanak egymás közé. Holott, mint jelezte, saját tapasztalata szerint a vegyes házasságok mintájára kellő akarattal, egymás megismerésével és kölcsönös tisztelésével leküzdhetők az akadályok, illetve a kívülálló uszító elemek.
Sündisznóállásba ereszkedők
Kós Anna szerint minél magasabbrendű egy társadalom, annál ellenőrizhetőbb az ösztön. Mint kifejtette, a kisebbségiek mellett sosem álltak ki a többségiek, ellenben kivonultak tiltakozni azok jogos követelése ellen. "Akinek önmeghatározását veszély fenyegeti, sündisznóállásba ereszkedik, akárcsak a jelenlegi államelnök, aki magát német anyanyelvű románnak vallja. Ha magát magyar származású, magyar nemzetiségű magyarnak vallja valaki, attól még lojális állampolgára lehet az országnak" – mondta. Az elszigetelődésnek vannak hasznos elemei is, példaként a Művészeti Egyetem magyar és román karának különválását említette, ahol épp "az izoláció által vált simává a közös problémák megoldása", és ellenpéldaként hozta fel a MOGYE helyzetét, ahol mai napig sem közeledtek egymáshoz az intézmény két közösségének tagjai.
Labancz Dávid az egykori marosvásárhelyi Félsziget fesztiválban látta az együttélés szikráját, amikor magyar és román fiataloknak sikerült közösen is jól szórakozni, a két nemzetiszínű zászló egymás mellett lobogott, és senkit sem zavart.
A természeti katasztrófák összetartó ereje
A kerekasztal-beszélgetés a hallgatóság hozzászólásaival zárult. A többi között egy Kárpátok sétányon élő hölgy idézte fel a hetvenes évek Marosvásárhelyét, amikor az együtt élő közösségek harmóniában, egymás nyelvét beszélve, kultúráját tisztelve éltek. A békés együttélés, összetartás példájaként emlékezett a hetvenes évek áradása alkalmával tanúsított közösséggé kovácsolódásra, egymás önzetlen segítésére. Mint hangsúlyozta, a bajban "a társasházak közösségei egy családdá váltak, és nemzetiségtől függetlenül adtak egymásnak szállást és ellátást. Ha akkor lehetett olyan egyetértésben élni, mi az akadálya annak, hogy az emberek mentalitása megváltozzon?" – maradt függőben a kérdés a kétórás beszélgetés záróakkordjaként.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
A Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozatai között a Román–magyar kapcsolatok napjainkban témával szervezettkerekasztal-beszélgetés a Víkendtelep szomszédságában lévő Sportakadémia udvarán felállított sátorban a két nemzetegyüttélésének témáját feszegette.
A médiával is szakmai kapcsolatban álló, véleményformáló meghívottak – Kós Anna, a Művészeti Egyetem dékánja, Novák Zoltán történész, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, valamint román részről Lucian Sacalean, a Petru Maior Egyetem tanára és Aurel Lazar egyetemi hallgató – több generáció meglátását képviselték. A kétórás beszélgetést Lázok Klára történész, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője moderálta.
Marosvásárhely lakosságának nagy többségét román és magyar nemzetiségűek alkotják, e két közösség azonban egyre távolodik egymástól, mintha már nem léteznének átjárható hidak. A beszélgetés során arra keresték a választ, hogy a két közösség tagjai hogyan élik meg az elszigetelődést, miért alakulhatott ez így, illetve hová vezethet, jó-e valakinek a jelenlegi távolságtartás?
A párhuzamosságok gyökerei
A két nemzet közötti kapcsolat működését, múltját és jelenét boncolgatva a meghívottak szinkrontolmács közreműködésével személyes élményeiket is megosztották a hallgatósággal. Felvételről Lucian Mîndruta román újságíró az erdélyi útja során általa tapasztaltaknak próbált sajátos értelmezést adni. Véleménye szerint az elszigetelődés az egyik fő oka annak, hogy az együtt élő közösségek tagjai nem ismerik egymás kultúráját, rendezvényeit, és nem vesznek részt azokon. Szerinte a közösségi oldalakon is külön csoportokat alkotnak, amit a hiányos információáramlás egyik okának tart.
Novák Csaba Zoltán a kisebb-nagyobb lendülettel zajló, egymásnak feszülő nemzetépítés szakaszairól beszélt, melyben a ‘70-es, ‘80-as évek államilag generált nacionalista politikája borította fel a két nemzet békés együttélését, változtatta meg a város etnikai összetételét. Amint a meghívottak részéről többször elhangzott, az állampolitikai és hétköznapi együttélésben mindig az adott állam politikája volt a meghatározó.
Egymás mellett élésre "ítélve"
Lucian Sacalean a nemzetek közötti versengésben látja az elszigetelődést, amit a kormányok saját érdekeik szerint hasznosítanak. Mint kifejtette, az áthidalhatatlan rettegést fokozza az állandó gyanakvás is, annak ellenére, hogy mindkét nemzet elegendő értékkel rendelkezik ahhoz, hogy tagjai magyarok, illetve románok maradjanak. Példaként említette, hogy a magyarok jogos anyanyelv-használati igényét a román többség provokációnak tartja, ezért átjárhatatlan sorompókat állítanak egymás közé. Holott, mint jelezte, saját tapasztalata szerint a vegyes házasságok mintájára kellő akarattal, egymás megismerésével és kölcsönös tisztelésével leküzdhetők az akadályok, illetve a kívülálló uszító elemek.
Sündisznóállásba ereszkedők
Kós Anna szerint minél magasabbrendű egy társadalom, annál ellenőrizhetőbb az ösztön. Mint kifejtette, a kisebbségiek mellett sosem álltak ki a többségiek, ellenben kivonultak tiltakozni azok jogos követelése ellen. "Akinek önmeghatározását veszély fenyegeti, sündisznóállásba ereszkedik, akárcsak a jelenlegi államelnök, aki magát német anyanyelvű románnak vallja. Ha magát magyar származású, magyar nemzetiségű magyarnak vallja valaki, attól még lojális állampolgára lehet az országnak" – mondta. Az elszigetelődésnek vannak hasznos elemei is, példaként a Művészeti Egyetem magyar és román karának különválását említette, ahol épp "az izoláció által vált simává a közös problémák megoldása", és ellenpéldaként hozta fel a MOGYE helyzetét, ahol mai napig sem közeledtek egymáshoz az intézmény két közösségének tagjai.
Labancz Dávid az egykori marosvásárhelyi Félsziget fesztiválban látta az együttélés szikráját, amikor magyar és román fiataloknak sikerült közösen is jól szórakozni, a két nemzetiszínű zászló egymás mellett lobogott, és senkit sem zavart.
A természeti katasztrófák összetartó ereje
A kerekasztal-beszélgetés a hallgatóság hozzászólásaival zárult. A többi között egy Kárpátok sétányon élő hölgy idézte fel a hetvenes évek Marosvásárhelyét, amikor az együtt élő közösségek harmóniában, egymás nyelvét beszélve, kultúráját tisztelve éltek. A békés együttélés, összetartás példájaként emlékezett a hetvenes évek áradása alkalmával tanúsított közösséggé kovácsolódásra, egymás önzetlen segítésére. Mint hangsúlyozta, a bajban "a társasházak közösségei egy családdá váltak, és nemzetiségtől függetlenül adtak egymásnak szállást és ellátást. Ha akkor lehetett olyan egyetértésben élni, mi az akadálya annak, hogy az emberek mentalitása megváltozzon?" – maradt függőben a kérdés a kétórás beszélgetés záróakkordjaként.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 21.
Autonómia: elmélet és gyakorlat
Önálló döntéshez való jog
"A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében.
Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket.
Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus
"A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy.
A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket.
Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Európának jelenleg nincs megoldása
Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki.
A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá.
Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát
"Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását".
Az autonómia megoldása Romániában várat még magára
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke.
A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző.
Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Önálló döntéshez való jog
"A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében.
Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket.
Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus
"A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy.
A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket.
Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Európának jelenleg nincs megoldása
Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki.
A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá.
Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát
"Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását".
Az autonómia megoldása Romániában várat még magára
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke.
A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző.
Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 26.
Az erdélyi románok elnyomása
Igyekszünk rövid betekintést nyújtani az erdélyi román egyház- és oktatástörténetbe, mert lépten-nyomon találkozunk azzal a véleménnyel – mind a magyar, mind a román médiában –, hogy a magyarok ezer éven át erőszakkal magyarosították, elnyomták a románokat. Nem tagadható, hogy itt-ott erre sor került. A határőrövezetekre vonatkoztatva – az első világháború idején – valóban adnak ki megszorító rendelkezéseket, de Erdélyben soha nem valósul meg az állami szintű magyarosítás, még akkor sem, ha az 1880-as évektől kezdve a román tannyelvű iskolákba bevezetik a magyar nyelv tantárgyként való oktatását.
Az első román iskolákat a 17. század első felében szervezik, számuk elenyésző. Az iskolák fenntartása a hívek és a papság feladata, a pópák a saját tudásuk és belátásuk szerint oktatnak. A románság ezeréves elnyomását emlegetők elfelejtik azt is, hogy Magyarországon és Erdélyben – az 1840-es évek derekáig – a hivatalos nyelv a latin. Azt sem harsogják, hogy Erdély rendi társadalmában mindenki, nemzetiségre való különbség nélkül, a saját társadalmi jogállásának megfelelő jogi keretek között élt. Nemzetiségi elnyomásról csak az beszél, aki nem ismeri Erdély történelmét, illetve azok, akik a történelmet politikai propagandaként használják. Az első erdélyi román iskolák
A magyar fejedelmek nemhogy nem akadályozzák, hanem támogatják a román iskolák szervezését. Báthori Gábor erdélyi fejedelem (1608–1613) felszámolja a román pópák jobbágyi státusát. Azonban az iskolaszervezést a román klérus nem mindig tartja szívügyének. Így például Ilie Vladika püspök, bár 1640-ben – a püspöki székbe való beiktatáskor – megígéri I. Rákóczi György fejedelemnek (1630–1648), hogy Gyulafehérváron román iskolákat alapít, ígéretét nem teljesíti. Végül a kultúrát támogató Rákóczi fejedelmi család elsőként indítja be a román iskolaalapítást. Fogarason Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony „az oláh nemzet” épülésére román nyelvű iskolát létesít. A század második felében I. Apafi Mihály fejedelem (1660–1690) folytatja elődei politikáját, védelmet biztosít a pópáknak a földesurak visszaéléseivel szemben. Támogatja a román nyelvű istentiszteletek tartását és terjesztését. Az iskolákat az egyház „veteményeskertjének” tekinti. Anyagilag segíti a fogarasi román iskolát, lehetővé téve annak magasabb szintre emelését. Ennek eredménye, hogy a fogarasi iskola pap- és tanítóképzővé alakul. Apafi a gyulafehérvári görög monostorban (1667) nyomdát és iskolát alapít. 1683-ban Szászvároson kinyomtatják az első román egyházi kiadványt.
Az erdélyi görögkatolikus román egyházat 1701-ben ismerték el. Az osztrák hatalom ösztönzi a románok katolikus hitre való térését, érthető, hogy az új egyházat bőkezűen támogatják, több kincstári uradalmat is adományozva számukra. Az egyház székhelye kezdetben Fogarason van, majd 1738-tól a püspökség Balázsfalvára költözik. Kezdetben a görögkatolikus papok képzése a katolikus iskolákban zajlik. A képzés magasabb szintje a kolozsvári jezsuita akadémián és a külföldi egyetemeken valósul meg, mert ezt a hatalmas egyházi uradalmak jövedelme lehetővé teszi. 1738-ban Balázsfalván elemi iskolát szerveznek, 1754-ben alsó fokú középiskolát alapítanak, 1772-ben már filozófiát is oktatnak, azonban a fő cél mindvégig a papképzés marad. Miután 1774-ben Balázsfalván nyomdát állítanak fel, lehetőség nyílik nagyobb számú görögkatolikus iskola szervezésére. Görögkatolikus püspökség alakul Nagyváradon is…
1794-ben a kolozsvári piarista (kegyesrendi) katolikus iskolában a diákok 27,1 százaléka román (görögkatolikus és ortodox) nemzetiségű. Arányuk 1846-ban 49,2 százalék. Itt tanult Ioan Leményi görögkatolikus, Vasile Moga ortodox püspök. Az iskola diákja volt a későbbi havaselvi iskoláztatás megszervezője, Gheorghe Lazăr is.
A dákoromán kontinuitás elméletének kidolgozói szabadon fejthetik ki véleményüket, köztük Samuil Micu-Klein, Gheorghe Şincai, Petru Maior. Ők alapozzák meg a román nemzeti tudatot. Petru Maior a budai Egyetemi Nyomda cenzoraként 1812-ben Budán kiadja Istoria pentru începutul românilor în Dacia (A románok eredetéről Dáciában) című könyvét. Az erdélyi iskola említett szerzői hozzájárulnak az 1791-es politikai beadvány, a Supplex Libellus Valachorum (Erdélyi oláhok kérelme) összeállításához.
A 18. század első felében az ortodoxoknak egy jelentősebb iskolája működik Brassóban. Számuk fokozatosan nő. Még a görögkatolikus Aaron püspök is – bár katolizáló szándékkal – létesít 56 népiskolát Dél-Erdély ortodox településein. A papok és a tanítók képzése alacsony színvonalú, áttörésre csak a 19. század derekán kerül sor. Şaguna püspök utasítására (1850-ben) Nagyszebenben tanítóképző intézet létesül. A szokásos hat hónapos teológiai képzés helyett kötelező lesz a kétéves, majd 1863-tól a hároméves képzés. A püspök utasítására elemi iskolák is létesülnek. Ezek alacsony színvonalára az 1870-es években végzett felmérés alapján következtetünk. Grigore Moldován, Torda-Aranyos vármegye tanfelügyelője úgy értékeli, hogy Şaguna püspök egyházmegyéjében az analfabetizmus 1868-ig alig változik. Şaguna közreműködésével alakul meg az Astra közművelődési egyesület, amely fiatalokat küld külföldre tanulni, 1851-ben pedig támogatja a brassói román főgimnázium létrehozását. 1852-ben egyházi kőnyomdát állíttat fel, és 1853-ban megjelenteti a Telegraful Român című hírlapot.
„Magyarosítás” Erdélyben
A román iskolahálózat fejlődése csak az 1868-as magyar oktatásügyi törvény után figyelhető meg. Néhány évtized alatt kiépül a magyarországi román iskolahálózat. Ha ezt összehasonlítjuk a szabad Romániában működővel, azt látjuk, hogy az „elnyomott erdélyi románok” helyzete sokkal jobb, mint a szabad Romániában élőké. Amíg Erdélyben minden 1016 román lakosra jut egy román tannyelvű iskola, addig a Kárpátokon túl csak 1418-ra. Megállapítható, hogy a 20. század első dekádjában Magyarországon közel egyharmaddal nagyobb számú diák tanulhat, mint Romániában. A magyar nyelv tantárgyként való oktatására bátortalan kísérleteket tettek 1879-ben és 1907-ben, de vehemens ellenállásba ütköztek. Megkezdődött az erdélyi román politikai elit magyarosítással való riogatása, amely mindmáig élő propaganda marad. Hirdetői elfelejtik emlegetni, hogy a román iskolák többsége (80 százalék) felekezeti, és a román egyházmegye szabja meg a tanfelügyeletet, valamint az oktatás nyelvét.
A magyar nyelv tantárgyként való oktatása azért sem lehet hatékony, mert a román tanítók zöme nem ismeri az államnyelvet. Őket a tanítóképzőkben nem kényszerítik a magyar nyelv megtanulására, az államnyelvet a hét román teológiai képző egyikében sem oktatják. 1880-ban a románok 5,7 százaléka beszél úgy-ahogy magyarul. A „nagy magyarosításnak” mondott 30 év után (1910-ig) a románok alig 12 százaléka állítja, hogy valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet, míg a román papság húsz százaléka. Az ó-romániai helyzet
Az 1864-es első román oktatási törvény előírja, hogy román állampolgárságúak csak román (tannyelvű) iskolába járhatnak. Amíg Erdélyben a magyar nyelv tantárgyi oktatása csak elméletben valósul meg, addig Romániában a román nyelv oktatása „modellértékű”. Nem tantárgyként tanítják, hanem csak e nyelven lehet tanulni. Nincs magyar nyelvű pap- és tanítóképzés. A százezernél több román állampolgárságú magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. Még a vallását sem gyakorolhatja anyanyelvén. A vallási és etnikai türelmetlenség illusztrálásra említjük meg, hogy az 1850-es évek második felében a bukaresti reformátusok kénytelenek a kálvinista csillagot levenni a templom tornyáról, hogy elkerüljék az ortodoxok ellenszenvét. A 19. század második felében a moldvai Szászkút református templomát megostromolják, a berendezést megrongálják, mert a templomban magyarul énekelnek, és a templom épületének formája (is) eltér az ortodox templomokétól. Az 1880-as években (Moldvában) az egyetlen magyar katolikus papnak megtiltják még azt is, hogy híveivel magyarul beszéljen.
Románosítás céljából hozzák létre az óvodákat. Az 1909-es első óvodai törvény után (1911-ig) 168 román óvodát szerveznek, melyből 133-at a magyarok (csángók) és bolgárok lakta településeken. Amíg az 1900-as évek táján Magyarországon nagyszámú román újság, folyóirat, szakmai lap és könyv jelenhet meg, addig Romániában egyetlen magyar nyelvű újság megjelenésére sem adnak engedélyt. A nemzetiségek elnyomásában Románia – Erdély megszerzése idején (1920) – már félévszázados gyakorlattal rendelkezik. Dobrudzsa bekebelezésekor (1878) Románia a lakosság túlnyomó többségének – a muzulmánoknak és zsidóknak – nem ad román állampolgárságot, amely teljes jogfosztottságot, kiszolgáltatottságot jelent. Hasonló módon járnak el Erdélyben is, ahol 1920-tól 1947-ig (eltekintve persze 1940–44-től) mintegy százezer magyar nem kap állampolgárságot.
Román iskolapolitika
Az 1921-es diszkriminatív földreform – más-más földreform valósul meg Moldvában, Havaselvén, Dobrudzsában és Erdélyben – megfosztja a magyar egyházakat azoktól a földbirtokoktól, amely évszázadokon keresztül a magyar iskolák és közművelődési intézmények fenntartását szolgálják. Miután elkobozzák a 372 ezer holdnyi egyházi földbirtok 84,5 százalékát, engedélyezik – az 1919-es kisebbségi szerződés előírása alapján – a felekezeti (egyházi) iskolák felállítását. A magyarság a román uralom kezdetén 645 magyar óvodával, 45 gyermekmenhellyel, 3500 ismétlő, 200 ipari és kereskedelmi iskolával rendelkezik. A nacionalista politika – a románosítás felgyorsítására – 1923-ban húsz megye területét kultúrzónává nyilvánítja. Mindazok a románok, akik a kisebbségek által lakott területen vállalnak munkát, 10 hektár földet, 50 százalékos fizetéskiegészítést és költözési segélyt kapnak. Az 1925-ös törvény az alkotmánytan, a történelem és a földrajz tanítását csak román nyelven engedélyezi. A magyar diákok román bizottságok előtti vizsgáztatása, valamint a kisszámú állami és egyházi iskola következménye az anyanyelven való tanulás visszaszorulása. 1930/31-ben a magyar tanulók 57,6 százaléka jár felekezeti iskolába. A középiskolások 54 százaléka nem tanul anyanyelvén. A bíróságokon 1921-től, a közigazgatásban 1922-től kötelező a román nyelv használata. Az ügyfelekkel az állami hivatalokban csak románul szabad beszélni. Az 1930-as években az állások betöltésének alapfeltétele a románnyelv-ismeret. Miután Románia megfelelő létszámú román tisztviselőt nevel – a román nyelv ismeretének hiányára hivatkozva –, mintegy tízezer szakmailag jól képzett erdélyi magyar hivatalnokot bocsátanak el.
A nacionalista román iskolapolitika mindmáig töretlen, csupán az 1945 és 1947 közötti pár év tekinthető kivételnek, amikor a béketárgyalások befolyásolására kirakatpolitikát folytatnak. Ekkor épül ki az óvodától az egyetemig működő magyar iskolahálózat, amelynek felszámolása – a párizsi békeszerződés aláírása után (1947. február 10.) azonnal megkezdődik.
Az olvasó – e részleges iskolatörténeti ismertetés alapján – összehasonlíthatja a magyar és a román nyelvi elnyomást. A magyar nemzetiségi politikáról megállapíthatja, hogy olyan liberális jellegű volt, amelyet még összehasonlítani sem lehet a románnal. Úgy véljük, itt az ideje, hogy megszűnjék az erdélyi magyarok és románok közötti gyűlölködés. Sajnos, a történelmi propaganda célja (ma is) a magyarellenesség fenntartása. A jelenleg tomboló „modellértékű” román nemzetiségpolitika célja a magyarság végleges felszámolása. A sikeres magyartalanítás eredményeképp a magyar nyelv ismerete és használata Erdélyben (is) egyre szűkül. Pomozi Péter nyelvész felmérései és statisztikai adatok arra mutatnak, hogy a határon túli magyarság és magyar nyelvűség 2060-ra teljesen felszámolódik. Hogy ez ne váljék valóra, szükséges kiharcolnunk a minket megillető közösségi jogokat, ideértve a területi autonómiához való jogot is.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Igyekszünk rövid betekintést nyújtani az erdélyi román egyház- és oktatástörténetbe, mert lépten-nyomon találkozunk azzal a véleménnyel – mind a magyar, mind a román médiában –, hogy a magyarok ezer éven át erőszakkal magyarosították, elnyomták a románokat. Nem tagadható, hogy itt-ott erre sor került. A határőrövezetekre vonatkoztatva – az első világháború idején – valóban adnak ki megszorító rendelkezéseket, de Erdélyben soha nem valósul meg az állami szintű magyarosítás, még akkor sem, ha az 1880-as évektől kezdve a román tannyelvű iskolákba bevezetik a magyar nyelv tantárgyként való oktatását.
Az első román iskolákat a 17. század első felében szervezik, számuk elenyésző. Az iskolák fenntartása a hívek és a papság feladata, a pópák a saját tudásuk és belátásuk szerint oktatnak. A románság ezeréves elnyomását emlegetők elfelejtik azt is, hogy Magyarországon és Erdélyben – az 1840-es évek derekáig – a hivatalos nyelv a latin. Azt sem harsogják, hogy Erdély rendi társadalmában mindenki, nemzetiségre való különbség nélkül, a saját társadalmi jogállásának megfelelő jogi keretek között élt. Nemzetiségi elnyomásról csak az beszél, aki nem ismeri Erdély történelmét, illetve azok, akik a történelmet politikai propagandaként használják. Az első erdélyi román iskolák
A magyar fejedelmek nemhogy nem akadályozzák, hanem támogatják a román iskolák szervezését. Báthori Gábor erdélyi fejedelem (1608–1613) felszámolja a román pópák jobbágyi státusát. Azonban az iskolaszervezést a román klérus nem mindig tartja szívügyének. Így például Ilie Vladika püspök, bár 1640-ben – a püspöki székbe való beiktatáskor – megígéri I. Rákóczi György fejedelemnek (1630–1648), hogy Gyulafehérváron román iskolákat alapít, ígéretét nem teljesíti. Végül a kultúrát támogató Rákóczi fejedelmi család elsőként indítja be a román iskolaalapítást. Fogarason Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony „az oláh nemzet” épülésére román nyelvű iskolát létesít. A század második felében I. Apafi Mihály fejedelem (1660–1690) folytatja elődei politikáját, védelmet biztosít a pópáknak a földesurak visszaéléseivel szemben. Támogatja a román nyelvű istentiszteletek tartását és terjesztését. Az iskolákat az egyház „veteményeskertjének” tekinti. Anyagilag segíti a fogarasi román iskolát, lehetővé téve annak magasabb szintre emelését. Ennek eredménye, hogy a fogarasi iskola pap- és tanítóképzővé alakul. Apafi a gyulafehérvári görög monostorban (1667) nyomdát és iskolát alapít. 1683-ban Szászvároson kinyomtatják az első román egyházi kiadványt.
Az erdélyi görögkatolikus román egyházat 1701-ben ismerték el. Az osztrák hatalom ösztönzi a románok katolikus hitre való térését, érthető, hogy az új egyházat bőkezűen támogatják, több kincstári uradalmat is adományozva számukra. Az egyház székhelye kezdetben Fogarason van, majd 1738-tól a püspökség Balázsfalvára költözik. Kezdetben a görögkatolikus papok képzése a katolikus iskolákban zajlik. A képzés magasabb szintje a kolozsvári jezsuita akadémián és a külföldi egyetemeken valósul meg, mert ezt a hatalmas egyházi uradalmak jövedelme lehetővé teszi. 1738-ban Balázsfalván elemi iskolát szerveznek, 1754-ben alsó fokú középiskolát alapítanak, 1772-ben már filozófiát is oktatnak, azonban a fő cél mindvégig a papképzés marad. Miután 1774-ben Balázsfalván nyomdát állítanak fel, lehetőség nyílik nagyobb számú görögkatolikus iskola szervezésére. Görögkatolikus püspökség alakul Nagyváradon is…
1794-ben a kolozsvári piarista (kegyesrendi) katolikus iskolában a diákok 27,1 százaléka román (görögkatolikus és ortodox) nemzetiségű. Arányuk 1846-ban 49,2 százalék. Itt tanult Ioan Leményi görögkatolikus, Vasile Moga ortodox püspök. Az iskola diákja volt a későbbi havaselvi iskoláztatás megszervezője, Gheorghe Lazăr is.
A dákoromán kontinuitás elméletének kidolgozói szabadon fejthetik ki véleményüket, köztük Samuil Micu-Klein, Gheorghe Şincai, Petru Maior. Ők alapozzák meg a román nemzeti tudatot. Petru Maior a budai Egyetemi Nyomda cenzoraként 1812-ben Budán kiadja Istoria pentru începutul românilor în Dacia (A románok eredetéről Dáciában) című könyvét. Az erdélyi iskola említett szerzői hozzájárulnak az 1791-es politikai beadvány, a Supplex Libellus Valachorum (Erdélyi oláhok kérelme) összeállításához.
A 18. század első felében az ortodoxoknak egy jelentősebb iskolája működik Brassóban. Számuk fokozatosan nő. Még a görögkatolikus Aaron püspök is – bár katolizáló szándékkal – létesít 56 népiskolát Dél-Erdély ortodox településein. A papok és a tanítók képzése alacsony színvonalú, áttörésre csak a 19. század derekán kerül sor. Şaguna püspök utasítására (1850-ben) Nagyszebenben tanítóképző intézet létesül. A szokásos hat hónapos teológiai képzés helyett kötelező lesz a kétéves, majd 1863-tól a hároméves képzés. A püspök utasítására elemi iskolák is létesülnek. Ezek alacsony színvonalára az 1870-es években végzett felmérés alapján következtetünk. Grigore Moldován, Torda-Aranyos vármegye tanfelügyelője úgy értékeli, hogy Şaguna püspök egyházmegyéjében az analfabetizmus 1868-ig alig változik. Şaguna közreműködésével alakul meg az Astra közművelődési egyesület, amely fiatalokat küld külföldre tanulni, 1851-ben pedig támogatja a brassói román főgimnázium létrehozását. 1852-ben egyházi kőnyomdát állíttat fel, és 1853-ban megjelenteti a Telegraful Român című hírlapot.
„Magyarosítás” Erdélyben
A román iskolahálózat fejlődése csak az 1868-as magyar oktatásügyi törvény után figyelhető meg. Néhány évtized alatt kiépül a magyarországi román iskolahálózat. Ha ezt összehasonlítjuk a szabad Romániában működővel, azt látjuk, hogy az „elnyomott erdélyi románok” helyzete sokkal jobb, mint a szabad Romániában élőké. Amíg Erdélyben minden 1016 román lakosra jut egy román tannyelvű iskola, addig a Kárpátokon túl csak 1418-ra. Megállapítható, hogy a 20. század első dekádjában Magyarországon közel egyharmaddal nagyobb számú diák tanulhat, mint Romániában. A magyar nyelv tantárgyként való oktatására bátortalan kísérleteket tettek 1879-ben és 1907-ben, de vehemens ellenállásba ütköztek. Megkezdődött az erdélyi román politikai elit magyarosítással való riogatása, amely mindmáig élő propaganda marad. Hirdetői elfelejtik emlegetni, hogy a román iskolák többsége (80 százalék) felekezeti, és a román egyházmegye szabja meg a tanfelügyeletet, valamint az oktatás nyelvét.
A magyar nyelv tantárgyként való oktatása azért sem lehet hatékony, mert a román tanítók zöme nem ismeri az államnyelvet. Őket a tanítóképzőkben nem kényszerítik a magyar nyelv megtanulására, az államnyelvet a hét román teológiai képző egyikében sem oktatják. 1880-ban a románok 5,7 százaléka beszél úgy-ahogy magyarul. A „nagy magyarosításnak” mondott 30 év után (1910-ig) a románok alig 12 százaléka állítja, hogy valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet, míg a román papság húsz százaléka. Az ó-romániai helyzet
Az 1864-es első román oktatási törvény előírja, hogy román állampolgárságúak csak román (tannyelvű) iskolába járhatnak. Amíg Erdélyben a magyar nyelv tantárgyi oktatása csak elméletben valósul meg, addig Romániában a román nyelv oktatása „modellértékű”. Nem tantárgyként tanítják, hanem csak e nyelven lehet tanulni. Nincs magyar nyelvű pap- és tanítóképzés. A százezernél több román állampolgárságú magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. Még a vallását sem gyakorolhatja anyanyelvén. A vallási és etnikai türelmetlenség illusztrálásra említjük meg, hogy az 1850-es évek második felében a bukaresti reformátusok kénytelenek a kálvinista csillagot levenni a templom tornyáról, hogy elkerüljék az ortodoxok ellenszenvét. A 19. század második felében a moldvai Szászkút református templomát megostromolják, a berendezést megrongálják, mert a templomban magyarul énekelnek, és a templom épületének formája (is) eltér az ortodox templomokétól. Az 1880-as években (Moldvában) az egyetlen magyar katolikus papnak megtiltják még azt is, hogy híveivel magyarul beszéljen.
Románosítás céljából hozzák létre az óvodákat. Az 1909-es első óvodai törvény után (1911-ig) 168 román óvodát szerveznek, melyből 133-at a magyarok (csángók) és bolgárok lakta településeken. Amíg az 1900-as évek táján Magyarországon nagyszámú román újság, folyóirat, szakmai lap és könyv jelenhet meg, addig Romániában egyetlen magyar nyelvű újság megjelenésére sem adnak engedélyt. A nemzetiségek elnyomásában Románia – Erdély megszerzése idején (1920) – már félévszázados gyakorlattal rendelkezik. Dobrudzsa bekebelezésekor (1878) Románia a lakosság túlnyomó többségének – a muzulmánoknak és zsidóknak – nem ad román állampolgárságot, amely teljes jogfosztottságot, kiszolgáltatottságot jelent. Hasonló módon járnak el Erdélyben is, ahol 1920-tól 1947-ig (eltekintve persze 1940–44-től) mintegy százezer magyar nem kap állampolgárságot.
Román iskolapolitika
Az 1921-es diszkriminatív földreform – más-más földreform valósul meg Moldvában, Havaselvén, Dobrudzsában és Erdélyben – megfosztja a magyar egyházakat azoktól a földbirtokoktól, amely évszázadokon keresztül a magyar iskolák és közművelődési intézmények fenntartását szolgálják. Miután elkobozzák a 372 ezer holdnyi egyházi földbirtok 84,5 százalékát, engedélyezik – az 1919-es kisebbségi szerződés előírása alapján – a felekezeti (egyházi) iskolák felállítását. A magyarság a román uralom kezdetén 645 magyar óvodával, 45 gyermekmenhellyel, 3500 ismétlő, 200 ipari és kereskedelmi iskolával rendelkezik. A nacionalista politika – a románosítás felgyorsítására – 1923-ban húsz megye területét kultúrzónává nyilvánítja. Mindazok a románok, akik a kisebbségek által lakott területen vállalnak munkát, 10 hektár földet, 50 százalékos fizetéskiegészítést és költözési segélyt kapnak. Az 1925-ös törvény az alkotmánytan, a történelem és a földrajz tanítását csak román nyelven engedélyezi. A magyar diákok román bizottságok előtti vizsgáztatása, valamint a kisszámú állami és egyházi iskola következménye az anyanyelven való tanulás visszaszorulása. 1930/31-ben a magyar tanulók 57,6 százaléka jár felekezeti iskolába. A középiskolások 54 százaléka nem tanul anyanyelvén. A bíróságokon 1921-től, a közigazgatásban 1922-től kötelező a román nyelv használata. Az ügyfelekkel az állami hivatalokban csak románul szabad beszélni. Az 1930-as években az állások betöltésének alapfeltétele a románnyelv-ismeret. Miután Románia megfelelő létszámú román tisztviselőt nevel – a román nyelv ismeretének hiányára hivatkozva –, mintegy tízezer szakmailag jól képzett erdélyi magyar hivatalnokot bocsátanak el.
A nacionalista román iskolapolitika mindmáig töretlen, csupán az 1945 és 1947 közötti pár év tekinthető kivételnek, amikor a béketárgyalások befolyásolására kirakatpolitikát folytatnak. Ekkor épül ki az óvodától az egyetemig működő magyar iskolahálózat, amelynek felszámolása – a párizsi békeszerződés aláírása után (1947. február 10.) azonnal megkezdődik.
Az olvasó – e részleges iskolatörténeti ismertetés alapján – összehasonlíthatja a magyar és a román nyelvi elnyomást. A magyar nemzetiségi politikáról megállapíthatja, hogy olyan liberális jellegű volt, amelyet még összehasonlítani sem lehet a románnal. Úgy véljük, itt az ideje, hogy megszűnjék az erdélyi magyarok és románok közötti gyűlölködés. Sajnos, a történelmi propaganda célja (ma is) a magyarellenesség fenntartása. A jelenleg tomboló „modellértékű” román nemzetiségpolitika célja a magyarság végleges felszámolása. A sikeres magyartalanítás eredményeképp a magyar nyelv ismerete és használata Erdélyben (is) egyre szűkül. Pomozi Péter nyelvész felmérései és statisztikai adatok arra mutatnak, hogy a határon túli magyarság és magyar nyelvűség 2060-ra teljesen felszámolódik. Hogy ez ne váljék valóra, szükséges kiharcolnunk a minket megillető közösségi jogokat, ideértve a területi autonómiához való jogot is.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 27.
Együttműködés az oktatás terén
Marosvásárhely 1998 óta áll szoros kapcsolatban a németországi Ilmenaual. Ennek műszaki egyeteme és két marosvásárhelyi egyetem között együttműködési szerződés aláírása történt meg a marosvásárhelyi városházán.
Az együttműködés az Ilmenaui Műszaki Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara és a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem között diák- és tanár csereprogram, közös tudományos-kutatási program, információcsere alapján fog működni – ismertette a közeljövő terveit Csegzi Sándor, az egyik ötletgazda és a közös szerződés szorgalmazója, aki szerint valamennyi fél profitálni fog ebből, ahogy a két testvérváros számára is hasznos lesz az együttműködés.
Dávid László, a Sapientia rektora úgy fogalmazott, hogy az oktatás a legnagyobb húzóereje egy városnak. Az alig tizenöt éves Sapientiának máris sikerült bizonyítania az oktatás területén, és nyitott a hasonló kezdeményezések iránt. A Petru Maior Egyetemmel közös projektet működtet, ahogyan a budapesti Corvinus Egyetemmel is. A most született szerződés a közös kutatást, az Erasmus- és a tanári programok cseréjét teszi lehetővé – magyarázta portálunknak Dávid László.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Marosvásárhely 1998 óta áll szoros kapcsolatban a németországi Ilmenaual. Ennek műszaki egyeteme és két marosvásárhelyi egyetem között együttműködési szerződés aláírása történt meg a marosvásárhelyi városházán.
Az együttműködés az Ilmenaui Műszaki Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara és a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem között diák- és tanár csereprogram, közös tudományos-kutatási program, információcsere alapján fog működni – ismertette a közeljövő terveit Csegzi Sándor, az egyik ötletgazda és a közös szerződés szorgalmazója, aki szerint valamennyi fél profitálni fog ebből, ahogy a két testvérváros számára is hasznos lesz az együttműködés.
Dávid László, a Sapientia rektora úgy fogalmazott, hogy az oktatás a legnagyobb húzóereje egy városnak. Az alig tizenöt éves Sapientiának máris sikerült bizonyítania az oktatás területén, és nyitott a hasonló kezdeményezések iránt. A Petru Maior Egyetemmel közös projektet működtet, ahogyan a budapesti Corvinus Egyetemmel is. A most született szerződés a közös kutatást, az Erasmus- és a tanári programok cseréjét teszi lehetővé – magyarázta portálunknak Dávid László.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. október 2.
Mi lesz a magyar nyelvű oktatással Marosvásárhelyen?
A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt.
A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel:
1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással?
2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén?
3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását?
Barabás Miklós (CEMO)
1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában
A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban.
2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul.
Portik Vilmos (EMNP)
1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába.
Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje.
Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni.
2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek.
Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz.
Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését.
3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Soós Zoltán (RMDSZ)
1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel.
A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő.
Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik.
2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás.
Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron.
Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség.
3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen.
Antal Erika
maszol.ro
A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt.
A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel:
1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással?
2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén?
3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását?
Barabás Miklós (CEMO)
1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában
A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban.
2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul.
Portik Vilmos (EMNP)
1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába.
Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje.
Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni.
2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek.
Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz.
Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését.
3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Soós Zoltán (RMDSZ)
1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel.
A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő.
Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik.
2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás.
Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron.
Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség.
3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen.
Antal Erika
maszol.ro
2015. október 29.
Könyvek és hiányzó fényképek
Szakkönyvek vására várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyosóján az idei évfordulós ünnepségsorozat keretében. A Bookfest címet viselő vásáron jelen van az egyetem saját kiadója, az University Press, amely román és magyar nyelvű szakkönyveket kínál az érdeklődőknek. Meg lehet vásárolni az egyetemi felvételire szükséges tananyagot tartalmazó anatómia- és kémiakönyvet is.
A könyvünnepen jelen van a Petru Maior Egyetem kiadója, valamint az orvosi szakkönyveket megjelentető FarmaMedia és a Studium Alapítvány kiadója is.
A FarmaMedia 35 címmel szerepel, főleg német nyelvből fordított hasznos zsebkönyvekkel, családorvosoknak szóló román nyelvű szakkönyvekkel és az egyetem magyar oktatóinak az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott orvosi szakkönyveivel – tájékoztatott Székely László, aki hozzátette, hogy az EKG-ról szóló zsebkönyv örvendett a legnagyobb érdeklődésnek.
A Studium Alapítvány standján a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszeri betegségek gyógyszertanáról szóló könyvek fogytak tegnap a legjobban, valamint a rögzített fogpótlásokról szóló szakkönyv, a Gyermeksebészeti útmutató és az orvosoknak írt angol nyelvkönyvet vásárolták a hallgatók – sorolta Vészi Bernadette. A kiállított könyvekkel a Studium – Prospero Alapítvány szakkönyvtárát is népszerűsítik egyben, az alapítvány ugyanis azzal az egyezséggel járult hozzá az egyetem akkeditációjához, hogy könyvállományát a hallgatók rendelkezésére bocsátotta – egészítette ki a mondottakat Vass Levente, az alapítvány igazgatója.
Elhallgatott történelem
A MOGYE frissen felújított előcsarnokában sajnos továbbra is ott látható a történelmi valóságot elferdítő emléktábla, amely Mihály királynak tulajdonítja a mai egyetem alapítását. Az első emeleti folyosón rendezett régifénykép-kiállítás, az Old UMF az egyetem múltjának történelmi hűségre törekvő bemutatása helyett a célzatos elhallgatást választotta. A nem román vonatkozású tényekről egy szó sem esik, a képek zömét az egykori alreáliskola épületébe az impériumváltást követően beköltözött Mihai Viteazul Katonai Líceum fekete-fehér képei teszik ki. Arról nem értesülhetnek a hallgatók, hogy dr. Bernády György polgármestersége idején (a városi törvényhatóság által a magyar hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátott területen) a Kosárdombon emelt épületbe 1908-tól a Kismartonból áthelyezett császári, királyi alreáliskola költözött be. Az intézmény olyan nagy becsben állt, hogy az odáig vezető utat Bernády György a menhelytől kezdődően sárga téglával köveztette ki. A kadétiskola 1918-ban hagyta el az épületet, amely 1919-ig üresen állt, majd ingyenes orvosi rendelőként működött, ahol Osváth Kálmán orvos-író, a Zord Idő című folyóirat szerkesztője szegény sorsú betegeket gyógyított, ahogy az Sebestyén Mihály lapunkban közölt írásában olvasható (Néhány szó a kadétiskoláról, Színes Világ, 2011. IV. 15.).
Az épületbe 1919 szeptemberében I. Ferdinánd román király rendelete alapján költözött be a román katonai líceum, amely felvette Mihai Viteazul nevét. Az 1941-ig tartó időszakról gazdag képanyagot láthatunk, az 1941–45 közöttiről viszont semmit. Ekkor ugyanis a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola működött az épületben. Ezekről Vécsey László az iskola történetét képekkel is bemutató részletes könyvet írt, ami 1998-ban jelent meg Tatabányán. A szóban forgó éveket a nagyszabású építkezés (1.660.000 pengő értékben) jellemezte: szaktantermek, istállók, fedett és nyitott lovarda, vívóterem, gépjárműszínek, tiszti étkezde, lakások, utak, kerítések épültek. Kicserélték a vezetékeket, bebútorozták az üresen maradt épületet, központi fűtést szereltek, s tiszti étkezdének megvásárolták a Székely kioszkot, amelynek képét kiállították. A katonák kiköltözése után a Mihály király rendelete alapján létrejött kolozsvári magyar tannyelvű orvosi egyetem vette birtokába az épületet, amelyet az új céloknak megfelelően kellett átalakítani. Ha az egyetem vezetősége a történelmi hűségre törekedett volna, ami nem szégyen, csak egyeseknek kellemetlen, egy felhívás nyomán valószínű sokan segítették volna korhű fotókkal az említett időszakról is a szervezőket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Szakkönyvek vására várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyosóján az idei évfordulós ünnepségsorozat keretében. A Bookfest címet viselő vásáron jelen van az egyetem saját kiadója, az University Press, amely román és magyar nyelvű szakkönyveket kínál az érdeklődőknek. Meg lehet vásárolni az egyetemi felvételire szükséges tananyagot tartalmazó anatómia- és kémiakönyvet is.
A könyvünnepen jelen van a Petru Maior Egyetem kiadója, valamint az orvosi szakkönyveket megjelentető FarmaMedia és a Studium Alapítvány kiadója is.
A FarmaMedia 35 címmel szerepel, főleg német nyelvből fordított hasznos zsebkönyvekkel, családorvosoknak szóló román nyelvű szakkönyvekkel és az egyetem magyar oktatóinak az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott orvosi szakkönyveivel – tájékoztatott Székely László, aki hozzátette, hogy az EKG-ról szóló zsebkönyv örvendett a legnagyobb érdeklődésnek.
A Studium Alapítvány standján a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszeri betegségek gyógyszertanáról szóló könyvek fogytak tegnap a legjobban, valamint a rögzített fogpótlásokról szóló szakkönyv, a Gyermeksebészeti útmutató és az orvosoknak írt angol nyelvkönyvet vásárolták a hallgatók – sorolta Vészi Bernadette. A kiállított könyvekkel a Studium – Prospero Alapítvány szakkönyvtárát is népszerűsítik egyben, az alapítvány ugyanis azzal az egyezséggel járult hozzá az egyetem akkeditációjához, hogy könyvállományát a hallgatók rendelkezésére bocsátotta – egészítette ki a mondottakat Vass Levente, az alapítvány igazgatója.
Elhallgatott történelem
A MOGYE frissen felújított előcsarnokában sajnos továbbra is ott látható a történelmi valóságot elferdítő emléktábla, amely Mihály királynak tulajdonítja a mai egyetem alapítását. Az első emeleti folyosón rendezett régifénykép-kiállítás, az Old UMF az egyetem múltjának történelmi hűségre törekvő bemutatása helyett a célzatos elhallgatást választotta. A nem román vonatkozású tényekről egy szó sem esik, a képek zömét az egykori alreáliskola épületébe az impériumváltást követően beköltözött Mihai Viteazul Katonai Líceum fekete-fehér képei teszik ki. Arról nem értesülhetnek a hallgatók, hogy dr. Bernády György polgármestersége idején (a városi törvényhatóság által a magyar hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátott területen) a Kosárdombon emelt épületbe 1908-tól a Kismartonból áthelyezett császári, királyi alreáliskola költözött be. Az intézmény olyan nagy becsben állt, hogy az odáig vezető utat Bernády György a menhelytől kezdődően sárga téglával köveztette ki. A kadétiskola 1918-ban hagyta el az épületet, amely 1919-ig üresen állt, majd ingyenes orvosi rendelőként működött, ahol Osváth Kálmán orvos-író, a Zord Idő című folyóirat szerkesztője szegény sorsú betegeket gyógyított, ahogy az Sebestyén Mihály lapunkban közölt írásában olvasható (Néhány szó a kadétiskoláról, Színes Világ, 2011. IV. 15.).
Az épületbe 1919 szeptemberében I. Ferdinánd román király rendelete alapján költözött be a román katonai líceum, amely felvette Mihai Viteazul nevét. Az 1941-ig tartó időszakról gazdag képanyagot láthatunk, az 1941–45 közöttiről viszont semmit. Ekkor ugyanis a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola működött az épületben. Ezekről Vécsey László az iskola történetét képekkel is bemutató részletes könyvet írt, ami 1998-ban jelent meg Tatabányán. A szóban forgó éveket a nagyszabású építkezés (1.660.000 pengő értékben) jellemezte: szaktantermek, istállók, fedett és nyitott lovarda, vívóterem, gépjárműszínek, tiszti étkezde, lakások, utak, kerítések épültek. Kicserélték a vezetékeket, bebútorozták az üresen maradt épületet, központi fűtést szereltek, s tiszti étkezdének megvásárolták a Székely kioszkot, amelynek képét kiállították. A katonák kiköltözése után a Mihály király rendelete alapján létrejött kolozsvári magyar tannyelvű orvosi egyetem vette birtokába az épületet, amelyet az új céloknak megfelelően kellett átalakítani. Ha az egyetem vezetősége a történelmi hűségre törekedett volna, ami nem szégyen, csak egyeseknek kellemetlen, egy felhívás nyomán valószínű sokan segítették volna korhű fotókkal az említett időszakról is a szervezőket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 7.
Egyetemépítés Marosvásárhelyen
Érdemek és elismerés
Hogyan lehet és hogyan nem lehet egyetemet építeni? – hangzott el a fő kérdés a Kemény Zsigmond Társaság múlt heti ülésén, amelynek dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár volt a meghívottja. Nem véletlenül, hiszen Hollanda professzor több mint fél évszázada oktatja a műszaki értelmiségi pályára készülő fiatalokat, s minden nehézség, gáncsoskodás ellenére rendkívüli szívóssággal, kitartással és következetességgel egyetemet álmodott és épített Marosvásárhelyen. Csíky Boldizsár zeneszerző vendégeként fontos és kényes kérdésekre adott konkrét válaszaival ezúttal is megnyerte nemcsak tisztelői, hanem a rendezvényen kíváncsiságból részt vevők tetszését is, akik közül többen fontosnak tartották, hogy kezet szorítsanak vele.
Beszélt ifjúkoráról, a brassói iskolás, majd az egyetemi évekről, a marosvásárhelyi műszaki egyetem létrehozásáról, arról, hogy egy felsőoktatási intézmény alapításához ismerni kell és be kell tartani a törvényeket, elmondta véleményét az orvosi egyetemen kialakult helyzetről, és úgy értékelte, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen esik a színvonal. Mivel szerinte ez a vezetőktől is függ, fontosnak tartja, hogy ne fentről nevezzék ki őket, hanem a tanári kar véleménye érvényesüljön. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán jó a hangulat, a hallgatók munkára ösztönzik egymást. Kijelentette: bízik abban, hogy eljön az idő, amikor a külföldre távozott fiatalok visszatérnek Erdélybe – foglalhatnánk össze dióhéjban a beszélgetés lényegét.
Ennek végén Csíky Boldizsártól azt kérdeztem: miért tartotta fontosnak, hogy meghívja Hollanda professzort, és nyilvánosan is elbeszélgessen vele?
– Az értékes embereket azért kell megbecsülni, mert nem vagyunk annyian, hogy mellőzhetnénk őket, csupán azért, mert számunkra nem tetsző politikai nézeteket vallanak. Vannak olyan politika fölött álló dolgok, amelyek esszenciálisan szolgálják a magyar nemzetiség ügyét, s nagyobb távlatokban hasznosabbak lehetnek, mint egy közvetlen politikai eredmény, amelyet el tudtunk érni.
Véleményem szerint Hollanda professzor érdemei az egyetem létrehozásában sokkal nagyobbak annál, mint amennyi elismerésben részesül, ez a gondolat képezte a meghívás alapját. Mivel a találkozót a Bernády Házban tartottuk, amely az RMDSZ egyik kifogástalanul működő intézménye, elkerültem minden olyan kérdést, amelynek politikai rezonanciája lett volna. A célom az volt, hogy kimondottan szakmai alapokra helyezzem a beszélgetést. Valójában az egyetempolitikai ügy izgatott, arra kerestem a választ, hogy miképpen lehet Romániában véghezvinni azt a munkát, aminek az eredménye egy magyar egyetem. Az is foglalkoztat, hogy vajon hiba volt-e lemondani a kolozsvári egyetemi központról. Vajon egy magyar intézményben nem áll-e fenn a belterjesség veszélye, ami a szakma rovására, a leépüléshez vezethet, ahelyett hogy a versenyképesség kerülne előtérbe?
– Hogyan lehet tehát egyetemet építeni? – kérdeztem a beszélgetést követően Hollanda professzortól, akivel már korábban is beszélgettünk erről a témáról.
– Ahhoz, hogy az ember egyetemet építsen vagy bármit is tegyen, az első fontos dolog: tudja, hogy mit akar, a második fontos dolog: tudja, hogyan lehet a kitűzött célt megvalósítani, a harmadik: bízzon abban, hogy igyekezete sikerrel jár. Minél nehezebb célt tűzünk ki magunk elé, annál több munkára, odaadásra, bizakodásra van szükségünk.
1986 novemberében, egy éjszakai elkeseredés pillanataiban fogalmazódott meg bennem a magyar egyetem építésének a gondolata. Mondják, hogy az embereknek küldetése van. Nem tudom, hogy valaki rám bízta-e ezt a feladatot, de 1990. január elsején, amikor brassói kollégám, Benkő József matematikadocens meglátogatott, már erről a tervről beszélgettünk, és a továbbiakban ez a volt az én nagy célom. Mivel akkoriban attól féltem, hogy szándékomat szembeállítják a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztására vonatkozó kezdeményezéssel, lemondtam róla. Most úgy gondolom, hogy hiba volt.
1994-ben, amikor ismét felerősödött bennem az egyetem építésének a gondolata, Béres András az Aranka György Egyetem létrehozásának a tervével állt elő, amit a Szövetségi Képviselők Tanácsában meg is szavaztak. Kezdetben bosszantott, hogy más valósítja meg az elképzelésem, majd arra gondoltam: nem az a fontos, hogy ki alapítja, csak az, hogy legyen magyar egyetem. Sajnos az említett elképzelés nem valósult meg.
2000-ben fordult a helyzet. A magyar kormány támogatásával már könnyű volt egyetemet alapítani, csak akarni kellett. Amíg csak beszélünk egy dologról, addig abból nem lesz semmi. Kell valaki, aki képes kézbe venni és véghezvinni a kitűzött a célt.
– Kolozsvár vagy Vásárhely?
– Az volt az eredeti elképzelés, hogy Kolozsvár legyen a központ, a többi városban kihelyezett szakok működjenek, amivel akkor sem értettem egyet és most sem. Minden városnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hozza létre azt, amire képes. Az a tény, hogy Csíkszeredában egyetem működik, fölemeli a Székelyföldet, viszont Vásárhelyt azért tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy ezt a várost nem adhatjuk fel.
1990 januárjában, amikor visszaválasztottak intézetvezetőnek a Petru Maior Egyetemen, sikerült elérni, hogy az almérnöki képzés helyett indítsunk be mérnökképzést román és magyar nyelven. Mivel késett a válasz, a minisztériumban személyesen érdeklődtünk, ahol közölték, hogy a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás kizárt dolog Marosvásárhelyen. Miután beindítottam a román nyelvű mérnökképzést, leváltottak, és attól kezdve világos volt számomra, hogy a magyar nyelvű műszaki képzést csak magánegyetem keretében indíthatjuk el. Most, hogy megvalósult, továbbra is abban reménykedem, hogy a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi kara egyre jobb eredményeket fog elérni.
– A beszélgetés során szó esett a nagy tervről is.
– Ahhoz, hogy a házam befejezzem, sok mindent eladtam, s megtörténhet, hogy megmarad egy kevés pénzem, ebből szeretném a tervezett kutatóközpont csíráját létrehozni. Önrészként ezzel az összeggel pályázni lehetne. Elképzeléseim szerint a kutatóközpontban világújdonságokat lehetne megvalósítani, de az alkalmazott kutatás keretében, ami pénzt is hoz az egyetemnek. Nagyszerűnek tartom az elméleti kutatást, de valamiből meg is kell élni, és ez csak úgy lehetséges, ha van bevétel is, amiből fejleszteni lehet.
– A belterjesség veszélyét a magyar intézményekben valóságosnak látja?
– Nyolcévi dékánságom alatt (2001–2009 között) nem néztem el semmit – válaszolta Hollanda professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Érdemek és elismerés
Hogyan lehet és hogyan nem lehet egyetemet építeni? – hangzott el a fő kérdés a Kemény Zsigmond Társaság múlt heti ülésén, amelynek dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár volt a meghívottja. Nem véletlenül, hiszen Hollanda professzor több mint fél évszázada oktatja a műszaki értelmiségi pályára készülő fiatalokat, s minden nehézség, gáncsoskodás ellenére rendkívüli szívóssággal, kitartással és következetességgel egyetemet álmodott és épített Marosvásárhelyen. Csíky Boldizsár zeneszerző vendégeként fontos és kényes kérdésekre adott konkrét válaszaival ezúttal is megnyerte nemcsak tisztelői, hanem a rendezvényen kíváncsiságból részt vevők tetszését is, akik közül többen fontosnak tartották, hogy kezet szorítsanak vele.
Beszélt ifjúkoráról, a brassói iskolás, majd az egyetemi évekről, a marosvásárhelyi műszaki egyetem létrehozásáról, arról, hogy egy felsőoktatási intézmény alapításához ismerni kell és be kell tartani a törvényeket, elmondta véleményét az orvosi egyetemen kialakult helyzetről, és úgy értékelte, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen esik a színvonal. Mivel szerinte ez a vezetőktől is függ, fontosnak tartja, hogy ne fentről nevezzék ki őket, hanem a tanári kar véleménye érvényesüljön. Elmondta, hogy tapasztalata szerint a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán jó a hangulat, a hallgatók munkára ösztönzik egymást. Kijelentette: bízik abban, hogy eljön az idő, amikor a külföldre távozott fiatalok visszatérnek Erdélybe – foglalhatnánk össze dióhéjban a beszélgetés lényegét.
Ennek végén Csíky Boldizsártól azt kérdeztem: miért tartotta fontosnak, hogy meghívja Hollanda professzort, és nyilvánosan is elbeszélgessen vele?
– Az értékes embereket azért kell megbecsülni, mert nem vagyunk annyian, hogy mellőzhetnénk őket, csupán azért, mert számunkra nem tetsző politikai nézeteket vallanak. Vannak olyan politika fölött álló dolgok, amelyek esszenciálisan szolgálják a magyar nemzetiség ügyét, s nagyobb távlatokban hasznosabbak lehetnek, mint egy közvetlen politikai eredmény, amelyet el tudtunk érni.
Véleményem szerint Hollanda professzor érdemei az egyetem létrehozásában sokkal nagyobbak annál, mint amennyi elismerésben részesül, ez a gondolat képezte a meghívás alapját. Mivel a találkozót a Bernády Házban tartottuk, amely az RMDSZ egyik kifogástalanul működő intézménye, elkerültem minden olyan kérdést, amelynek politikai rezonanciája lett volna. A célom az volt, hogy kimondottan szakmai alapokra helyezzem a beszélgetést. Valójában az egyetempolitikai ügy izgatott, arra kerestem a választ, hogy miképpen lehet Romániában véghezvinni azt a munkát, aminek az eredménye egy magyar egyetem. Az is foglalkoztat, hogy vajon hiba volt-e lemondani a kolozsvári egyetemi központról. Vajon egy magyar intézményben nem áll-e fenn a belterjesség veszélye, ami a szakma rovására, a leépüléshez vezethet, ahelyett hogy a versenyképesség kerülne előtérbe?
– Hogyan lehet tehát egyetemet építeni? – kérdeztem a beszélgetést követően Hollanda professzortól, akivel már korábban is beszélgettünk erről a témáról.
– Ahhoz, hogy az ember egyetemet építsen vagy bármit is tegyen, az első fontos dolog: tudja, hogy mit akar, a második fontos dolog: tudja, hogyan lehet a kitűzött célt megvalósítani, a harmadik: bízzon abban, hogy igyekezete sikerrel jár. Minél nehezebb célt tűzünk ki magunk elé, annál több munkára, odaadásra, bizakodásra van szükségünk.
1986 novemberében, egy éjszakai elkeseredés pillanataiban fogalmazódott meg bennem a magyar egyetem építésének a gondolata. Mondják, hogy az embereknek küldetése van. Nem tudom, hogy valaki rám bízta-e ezt a feladatot, de 1990. január elsején, amikor brassói kollégám, Benkő József matematikadocens meglátogatott, már erről a tervről beszélgettünk, és a továbbiakban ez a volt az én nagy célom. Mivel akkoriban attól féltem, hogy szándékomat szembeállítják a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztására vonatkozó kezdeményezéssel, lemondtam róla. Most úgy gondolom, hogy hiba volt.
1994-ben, amikor ismét felerősödött bennem az egyetem építésének a gondolata, Béres András az Aranka György Egyetem létrehozásának a tervével állt elő, amit a Szövetségi Képviselők Tanácsában meg is szavaztak. Kezdetben bosszantott, hogy más valósítja meg az elképzelésem, majd arra gondoltam: nem az a fontos, hogy ki alapítja, csak az, hogy legyen magyar egyetem. Sajnos az említett elképzelés nem valósult meg.
2000-ben fordult a helyzet. A magyar kormány támogatásával már könnyű volt egyetemet alapítani, csak akarni kellett. Amíg csak beszélünk egy dologról, addig abból nem lesz semmi. Kell valaki, aki képes kézbe venni és véghezvinni a kitűzött a célt.
– Kolozsvár vagy Vásárhely?
– Az volt az eredeti elképzelés, hogy Kolozsvár legyen a központ, a többi városban kihelyezett szakok működjenek, amivel akkor sem értettem egyet és most sem. Minden városnak meg kell adni a lehetőséget, hogy hozza létre azt, amire képes. Az a tény, hogy Csíkszeredában egyetem működik, fölemeli a Székelyföldet, viszont Vásárhelyt azért tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy ezt a várost nem adhatjuk fel.
1990 januárjában, amikor visszaválasztottak intézetvezetőnek a Petru Maior Egyetemen, sikerült elérni, hogy az almérnöki képzés helyett indítsunk be mérnökképzést román és magyar nyelven. Mivel késett a válasz, a minisztériumban személyesen érdeklődtünk, ahol közölték, hogy a magyar nyelvű műszaki felsőoktatás kizárt dolog Marosvásárhelyen. Miután beindítottam a román nyelvű mérnökképzést, leváltottak, és attól kezdve világos volt számomra, hogy a magyar nyelvű műszaki képzést csak magánegyetem keretében indíthatjuk el. Most, hogy megvalósult, továbbra is abban reménykedem, hogy a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi kara egyre jobb eredményeket fog elérni.
– A beszélgetés során szó esett a nagy tervről is.
– Ahhoz, hogy a házam befejezzem, sok mindent eladtam, s megtörténhet, hogy megmarad egy kevés pénzem, ebből szeretném a tervezett kutatóközpont csíráját létrehozni. Önrészként ezzel az összeggel pályázni lehetne. Elképzeléseim szerint a kutatóközpontban világújdonságokat lehetne megvalósítani, de az alkalmazott kutatás keretében, ami pénzt is hoz az egyetemnek. Nagyszerűnek tartom az elméleti kutatást, de valamiből meg is kell élni, és ez csak úgy lehetséges, ha van bevétel is, amiből fejleszteni lehet.
– A belterjesség veszélyét a magyar intézményekben valóságosnak látja?
– Nyolcévi dékánságom alatt (2001–2009 között) nem néztem el semmit – válaszolta Hollanda professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 14.
Az oktatástól a kutatásig
A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem ambíciós tervei
December 4-én, pénteken délután a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési központban érdekes nyílt műhelymunkát tartott a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem. A rendezvényre, amelyen műszaki újdonságokat, érdekességeket láthattak az érdeklődők, több mint 500, nagyrészt középiskolás diák volt kíváncsi. Az innovációkat a Kulturális Tudományegyetem, a Petru Maior, a Sapientia EMTE, az Elektromaros és Bolyai Farkas líceumok diákjai, valamint a Fomco Kft. , az Ecomotive Kft. és a 3D Creativity Kft., illetve több cég munkatársai mutatták be. A rendezvényt követően dr. Csegzi Sándorral, a Kulturális és Tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk.
– Nagyon sok érdekes, új műszaki berendezést vonultattak fel pénteken. Ön szerint melyek voltak a fontosabbak?
– Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző műhelyekben mennyi érdekes, gyakorlati alkalmazásra is megfelelő újítást, találmányt mutattak be meghívottaink. Ezek közül négy országos szinten új fejlesztésnek minősül. Megemlíthetem a Sapientia EMTE pneumobilját, a Fomco cég koncepcióját, amely az elektromos gépkocsik töltőállomásainak létrehozásán, meghonosításán dolgozik, azzal a céllal, hogy nálunk is használható legyen ez az alternatív közlekedési eszköz. Beszélhetek olyan önjáró szerkezetről is, mint például a Kulturális és Tudományegyetem munkatársai által kidolgozott robot, amelyet be lehet építeni fűnyíró gépekbe. Van ugyan világszerte ilyen gép, de mi olcsóbb megoldáson dolgozunk. Losonczi Lajos, a Sapientia EMTE tanára bemutatta a már levédett, körhengeres szivattyúrendszerét. Érdekes volt a 3D Creativity Kft. által bemutatott 3 D-s nyomtató, amelyet temesvári partnereiktől hoztak Marosvásárhelyre. A cég nemcsak nyomtatással, hanem a nyomtatók műszaki fejlesztésével is foglalkozik. Fontos tevékenységi területük a biológiailag lebomló anyagok hasznosítása, alkalmazása, melyekről a rendezvényen is láthattunk érdekes kísérleteket.
– Különös elégtétel, hogy nagyon sok középiskolás diák látogatta meg a kiállítást.
– Az a koncepciónk, hogy minden korosztálynak érdekességet, tanulmányoznivalót ajánljunk, mivel folyamatban gondolkodunk. Első lépésként a gyerekeknek, V–VIII. osztályos tanulóknak kínáljuk azt a lehetőséget, hogy távirányitású autómodelleket készítsenek. Aztán a felsőbb korosztálybeliek már komolyabb, önjáró járműveket készíthetnek, az egyetemisták – műszaki ismereteiket gyakorlatba ültetve – drónokat, robotokat állíthatnak össze, míg a tanárok, az újítók, a feltalálók ezek gyakorlati alkalmazásával foglalkozhatnak. A lektoraink nagy része is hobbiként kezdett ezzel a szakterülettel foglalkozni, majd fokozatosan halmozta az elméleti és gyakorlati tudást, és így most már a szakmában vagy akár a kutatásban is használja az ismereteket. Mi hiánypótló és katalizátor szerepet szeretnénk betölteni az oktatási rendszerben. Hiánypótló, mert olyan területet szeretnénk a felnőttoktatás terén megcélozni, ami kimaradt az állami intézmények látóköréből. Gondolok itt a tizenkét osztályt végzett, de nem érettségizett diákokra, vagy nyolc, illetve a tíz osztályt befejezőkre, akik nem bírnak meg egy egyetemi képzést, de jó szakemberekké válhatnak. Emellett pedig olyan tanfolyamokat indítottunk be, amelyekre van igény a munkaerőpiacon. Mielőtt meghirdettük volna a kurzusokat, illetve azt követően is több mint 20 céget kerestem fel személyesen és ajánlottam nekik képzési lehetőséget. Ma hat céggel van szerződésünk, amelyek munkahelyet kínálnak, majd a megfelelő személy alkalmazását követően nálunk elvégeztetik a szaktanfolyamot. S míg az elméleti képzést tantermeinkben tartják az oktatók, addig a gyakorlatot a cégek székhelyén, azon a gépen végzik, amelyen dolgoznak. Természetesen a tanfolyam költségeit is állják a cégek. Itt elsősorban az ún. CNC – számítógép-vezérlésű – fémforgácsoló gépkezelői tanfolyamra gondolok, amelyet az Imatex céggel, vagy az automatizálási technikus szakra, amelyet a gázvállalattal közösen szerveztünk. S most már az ugyanilyen elv alapján működő fafeldolgozói szakmához is igényelnek képzett munkaerőt. A két kiemelkedő tanfolyam mellett még könyvtárosi, felnőttoktató-képző (formator), ruhatervező, - varró-, idegennyelv- és számítógép- kezelői tanfolyamokat is tartunk. Az automatizálási technikusi képzés 1080, míg a CNC fémforgácsológép-kezelő tanfolyam 720 órából áll. Az ezeket elvégző hallgatók a munkaügyi, illetve a tanügyminisztérium által akkreditált szakdiplomát kapnak. Más felnőttoktató központtól eltérően, nálunk kötelezően megtartjuk mind az elméleti, mind a szakmai képzést. Nem vagyunk diplomagyárak. Ebben az évben tanfolyamainkat összesen 120 hallgató látogatja. Most indítottunk egy újabb CNC-gép-programozói tanfolyamot.
– Miben vállal "katalizátor szerepet" a Kulturális és Tudományegyetem?
– Elsősorban kapcsolatot próbálunk teremteni a különböző műhelyek között. Műszaki fejlesztéssel – nyilván az adott szintnek megfelelően – foglalkoznak a Bolyai és az Elektromaros líceumban, a Petru Maior Egyetemen és a Sapientia EMTE-n, és vannak olyan érdeklődők is, akik intézményen kívül próbálkoznak műszaki innovációval, s ne feledkezzünk meg a különböző cégek kutatási osztályairól sem. A pénteki is olyan célirányos rendezvény volt, amellyel az volt a szándékunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatcserére, a találkozásra azoknak, akiknek közös az érdeklődési területe, de különböző helyeken dolgoznak, kutatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város vonultassa fel az alkotókészségét. Az önkormányzat kezdeményezésére megalakult a LifetechCity elnevezésű klaszter, amelynek a Kulturális és Tudományegyetem is tagja. Ebbe a csoportba tartozik még az összes marosvásárhelyi egyetem, a megyei kereskedelmi kamara, a 7-es régióközpont, több olyan cég, amely az orvosi kutatás területén dolgozik. Ez utóbbiak nem betegápolással foglalkoznak, hanem a műszaki fejlesztések terén tevékenykednek. Lehet, hogy a felnőttoktatási központnak nem ez a fő feladata, de lehetőségünk van arra, hogy az említett szakterületeken tevékenykedő szakembereket mozgósítsuk, teret ajánlunk az intézményes együttműködésre, a fejlődésre. A pénteki rendezvényen felvonultattuk mindazokat a műszaki berendezéseket, amelyeknek a továbbfejlesztésén az említett intézmények akár közösen is dolgozhatnak, hiszen így pénzt és energiát is megspórolhatunk. Mint ismeretes, többször kísérleteztünk a sztratoszféráig küldött héliumballonnal. Olyan műszereket juttattunk fel 30 – 40 km magasságig, amelyek adatokat szolgáltathattak a klímaváltozásról. Ott vannak a saját fejlesztésű drónok is, amelyeket természeti katasztrófák vagy repülő-balesetekkor használhatnak az emberek, vagy akár az eltűnt roncs keresésére. Ezekbe GPS- vagy GSM-követőrendszereket is be lehet építeni. Minden, a rendezvényen megjelent intézmény és cég, mindamellett, hogy bemutatta, mivel foglalkozik, kapcsolatot teremthetett, s így elindulhatott egy szakmai párbeszéd.
– Nem tűnik túl ambíciósnak ez az elképzelés, tekintve, hogy a mai Kulturális és Tudományegyetem elődje, az 1963-ban létrehozott Népi Egyetem célja csupán a felnőttoktatás volt? Amit önök felvállaltak és terveznek, az már a kutatóközpontok feladatkörébe tartozik.
– A nevet örököltük. Az ebből alakult új intézmény a helyi önkormányzathoz tartozó közhasznú társaságként működik. Az ezt szabályozó helyi tanácsi határozat értelmében az önkormányzat anyagi támogatását fokozatosan megszünteti, ezért önállósulnunk kell. Az ilyen jellegű intézmények a fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban is léteztek, ahol ez a típusú oktatási rendszer hozzájárult a szakmai háttérképzés fejlesztéséhez. A név valóban első hallásra megtévesztő, de igyekszünk ehhez méltó intézménnyé felnőni. A magánegyetemek az akkreditációjukkal igazolhatják a minőségi oktatást. Ha sikerül az említett irányba elmozdulni, akkor valóban megvan annak az esélye, hogy kutatóközpontként is működjünk a jövőben. Sajnos, a romániai oktatási rendszer sem a középiskolai, sem az egyetemi szinten nem versenyképes, hiszen számos olyan szakmát oktatnak, amelyre nincs kereslet a munkaerőpiacon, és így inkább a szürkeállomány kivándorlását idézik elő. Ha sikerül akár helyi szinten is kutatási programokat beindítanunk, akkor remélhetjük, hogy némiképp megfékezhetjük ezt a jelenséget. Nem vehetjük fel a versenyt a nagy külföldi egyetemek kutatóközpontjaival, országos szinten is csak "csepp vagyunk a tengerben", de ha sikerül egy olyan fórumot létrehoznunk, ahol találkoznak bizonyos ötletek, megoldások, jövőbeni elképzelések, amelyek helyi szinten a gyakorlatban is kivitelezhető, nyert ügyünk van.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a jövőről.
– Szeretnénk az intézményes hátteret megszilárdítani. A helyi tanács döntése értelmében jövő őszire átköltözhetünk a Mihai Eminescu Kulturális Központból a Iuliu Maniu utca 4. szám alatt levő volt műszaki iskola bentlakásának egyik emeletére. Jelenleg folyamatban van a helyiségek kialakításának a tervezése. Néhány hónap múlva hozzáfogunk az átépítéshez. Itt szeretnénk a klímaváltozás hatásait vizsgáló és követő laboratóriumot létrehozni, ahol meteorológusok, környezeti szakemberek, orvosok és más ehhez kapcsolódó tudományos területen tevékenykedők dolgozhatnak. A hatásvizsgálat mellett olyan sokszorosítható modellt szeretnénk készíteni, amelyet más hasonló nagyságú településeken is alkalmazhatnak a mikroklíma-változás és annak a közösségre gyakorolt hatásának a tanulmányozásában. Ez a klímaközpont nemcsak a tudományos kutatással foglalkozna, hanem a környezettudatos nevelés is egyik feladata lenne. Ezenkívül a Somostetőn, a volt transzformátorház emeletén egy csillagvizsgálót, illetve planetáriumot építünk. Természetesen a munkaerőpiac igényei szerint folytatjuk az akkreditált tanfolyamok szervezését is, hiszen tulajdonképpen ezekből és a fejlesztésre, kutatásra szánt pályázatokból tudjuk majd hosszú távon fenntartani az intézményt, amely, remélem, nemsokára valóban méltó lesz nevéhez.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem ambíciós tervei
December 4-én, pénteken délután a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési központban érdekes nyílt műhelymunkát tartott a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem. A rendezvényre, amelyen műszaki újdonságokat, érdekességeket láthattak az érdeklődők, több mint 500, nagyrészt középiskolás diák volt kíváncsi. Az innovációkat a Kulturális Tudományegyetem, a Petru Maior, a Sapientia EMTE, az Elektromaros és Bolyai Farkas líceumok diákjai, valamint a Fomco Kft. , az Ecomotive Kft. és a 3D Creativity Kft., illetve több cég munkatársai mutatták be. A rendezvényt követően dr. Csegzi Sándorral, a Kulturális és Tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk.
– Nagyon sok érdekes, új műszaki berendezést vonultattak fel pénteken. Ön szerint melyek voltak a fontosabbak?
– Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző műhelyekben mennyi érdekes, gyakorlati alkalmazásra is megfelelő újítást, találmányt mutattak be meghívottaink. Ezek közül négy országos szinten új fejlesztésnek minősül. Megemlíthetem a Sapientia EMTE pneumobilját, a Fomco cég koncepcióját, amely az elektromos gépkocsik töltőállomásainak létrehozásán, meghonosításán dolgozik, azzal a céllal, hogy nálunk is használható legyen ez az alternatív közlekedési eszköz. Beszélhetek olyan önjáró szerkezetről is, mint például a Kulturális és Tudományegyetem munkatársai által kidolgozott robot, amelyet be lehet építeni fűnyíró gépekbe. Van ugyan világszerte ilyen gép, de mi olcsóbb megoldáson dolgozunk. Losonczi Lajos, a Sapientia EMTE tanára bemutatta a már levédett, körhengeres szivattyúrendszerét. Érdekes volt a 3D Creativity Kft. által bemutatott 3 D-s nyomtató, amelyet temesvári partnereiktől hoztak Marosvásárhelyre. A cég nemcsak nyomtatással, hanem a nyomtatók műszaki fejlesztésével is foglalkozik. Fontos tevékenységi területük a biológiailag lebomló anyagok hasznosítása, alkalmazása, melyekről a rendezvényen is láthattunk érdekes kísérleteket.
– Különös elégtétel, hogy nagyon sok középiskolás diák látogatta meg a kiállítást.
– Az a koncepciónk, hogy minden korosztálynak érdekességet, tanulmányoznivalót ajánljunk, mivel folyamatban gondolkodunk. Első lépésként a gyerekeknek, V–VIII. osztályos tanulóknak kínáljuk azt a lehetőséget, hogy távirányitású autómodelleket készítsenek. Aztán a felsőbb korosztálybeliek már komolyabb, önjáró járműveket készíthetnek, az egyetemisták – műszaki ismereteiket gyakorlatba ültetve – drónokat, robotokat állíthatnak össze, míg a tanárok, az újítók, a feltalálók ezek gyakorlati alkalmazásával foglalkozhatnak. A lektoraink nagy része is hobbiként kezdett ezzel a szakterülettel foglalkozni, majd fokozatosan halmozta az elméleti és gyakorlati tudást, és így most már a szakmában vagy akár a kutatásban is használja az ismereteket. Mi hiánypótló és katalizátor szerepet szeretnénk betölteni az oktatási rendszerben. Hiánypótló, mert olyan területet szeretnénk a felnőttoktatás terén megcélozni, ami kimaradt az állami intézmények látóköréből. Gondolok itt a tizenkét osztályt végzett, de nem érettségizett diákokra, vagy nyolc, illetve a tíz osztályt befejezőkre, akik nem bírnak meg egy egyetemi képzést, de jó szakemberekké válhatnak. Emellett pedig olyan tanfolyamokat indítottunk be, amelyekre van igény a munkaerőpiacon. Mielőtt meghirdettük volna a kurzusokat, illetve azt követően is több mint 20 céget kerestem fel személyesen és ajánlottam nekik képzési lehetőséget. Ma hat céggel van szerződésünk, amelyek munkahelyet kínálnak, majd a megfelelő személy alkalmazását követően nálunk elvégeztetik a szaktanfolyamot. S míg az elméleti képzést tantermeinkben tartják az oktatók, addig a gyakorlatot a cégek székhelyén, azon a gépen végzik, amelyen dolgoznak. Természetesen a tanfolyam költségeit is állják a cégek. Itt elsősorban az ún. CNC – számítógép-vezérlésű – fémforgácsoló gépkezelői tanfolyamra gondolok, amelyet az Imatex céggel, vagy az automatizálási technikus szakra, amelyet a gázvállalattal közösen szerveztünk. S most már az ugyanilyen elv alapján működő fafeldolgozói szakmához is igényelnek képzett munkaerőt. A két kiemelkedő tanfolyam mellett még könyvtárosi, felnőttoktató-képző (formator), ruhatervező, - varró-, idegennyelv- és számítógép- kezelői tanfolyamokat is tartunk. Az automatizálási technikusi képzés 1080, míg a CNC fémforgácsológép-kezelő tanfolyam 720 órából áll. Az ezeket elvégző hallgatók a munkaügyi, illetve a tanügyminisztérium által akkreditált szakdiplomát kapnak. Más felnőttoktató központtól eltérően, nálunk kötelezően megtartjuk mind az elméleti, mind a szakmai képzést. Nem vagyunk diplomagyárak. Ebben az évben tanfolyamainkat összesen 120 hallgató látogatja. Most indítottunk egy újabb CNC-gép-programozói tanfolyamot.
– Miben vállal "katalizátor szerepet" a Kulturális és Tudományegyetem?
– Elsősorban kapcsolatot próbálunk teremteni a különböző műhelyek között. Műszaki fejlesztéssel – nyilván az adott szintnek megfelelően – foglalkoznak a Bolyai és az Elektromaros líceumban, a Petru Maior Egyetemen és a Sapientia EMTE-n, és vannak olyan érdeklődők is, akik intézményen kívül próbálkoznak műszaki innovációval, s ne feledkezzünk meg a különböző cégek kutatási osztályairól sem. A pénteki is olyan célirányos rendezvény volt, amellyel az volt a szándékunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatcserére, a találkozásra azoknak, akiknek közös az érdeklődési területe, de különböző helyeken dolgoznak, kutatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város vonultassa fel az alkotókészségét. Az önkormányzat kezdeményezésére megalakult a LifetechCity elnevezésű klaszter, amelynek a Kulturális és Tudományegyetem is tagja. Ebbe a csoportba tartozik még az összes marosvásárhelyi egyetem, a megyei kereskedelmi kamara, a 7-es régióközpont, több olyan cég, amely az orvosi kutatás területén dolgozik. Ez utóbbiak nem betegápolással foglalkoznak, hanem a műszaki fejlesztések terén tevékenykednek. Lehet, hogy a felnőttoktatási központnak nem ez a fő feladata, de lehetőségünk van arra, hogy az említett szakterületeken tevékenykedő szakembereket mozgósítsuk, teret ajánlunk az intézményes együttműködésre, a fejlődésre. A pénteki rendezvényen felvonultattuk mindazokat a műszaki berendezéseket, amelyeknek a továbbfejlesztésén az említett intézmények akár közösen is dolgozhatnak, hiszen így pénzt és energiát is megspórolhatunk. Mint ismeretes, többször kísérleteztünk a sztratoszféráig küldött héliumballonnal. Olyan műszereket juttattunk fel 30 – 40 km magasságig, amelyek adatokat szolgáltathattak a klímaváltozásról. Ott vannak a saját fejlesztésű drónok is, amelyeket természeti katasztrófák vagy repülő-balesetekkor használhatnak az emberek, vagy akár az eltűnt roncs keresésére. Ezekbe GPS- vagy GSM-követőrendszereket is be lehet építeni. Minden, a rendezvényen megjelent intézmény és cég, mindamellett, hogy bemutatta, mivel foglalkozik, kapcsolatot teremthetett, s így elindulhatott egy szakmai párbeszéd.
– Nem tűnik túl ambíciósnak ez az elképzelés, tekintve, hogy a mai Kulturális és Tudományegyetem elődje, az 1963-ban létrehozott Népi Egyetem célja csupán a felnőttoktatás volt? Amit önök felvállaltak és terveznek, az már a kutatóközpontok feladatkörébe tartozik.
– A nevet örököltük. Az ebből alakult új intézmény a helyi önkormányzathoz tartozó közhasznú társaságként működik. Az ezt szabályozó helyi tanácsi határozat értelmében az önkormányzat anyagi támogatását fokozatosan megszünteti, ezért önállósulnunk kell. Az ilyen jellegű intézmények a fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban is léteztek, ahol ez a típusú oktatási rendszer hozzájárult a szakmai háttérképzés fejlesztéséhez. A név valóban első hallásra megtévesztő, de igyekszünk ehhez méltó intézménnyé felnőni. A magánegyetemek az akkreditációjukkal igazolhatják a minőségi oktatást. Ha sikerül az említett irányba elmozdulni, akkor valóban megvan annak az esélye, hogy kutatóközpontként is működjünk a jövőben. Sajnos, a romániai oktatási rendszer sem a középiskolai, sem az egyetemi szinten nem versenyképes, hiszen számos olyan szakmát oktatnak, amelyre nincs kereslet a munkaerőpiacon, és így inkább a szürkeállomány kivándorlását idézik elő. Ha sikerül akár helyi szinten is kutatási programokat beindítanunk, akkor remélhetjük, hogy némiképp megfékezhetjük ezt a jelenséget. Nem vehetjük fel a versenyt a nagy külföldi egyetemek kutatóközpontjaival, országos szinten is csak "csepp vagyunk a tengerben", de ha sikerül egy olyan fórumot létrehoznunk, ahol találkoznak bizonyos ötletek, megoldások, jövőbeni elképzelések, amelyek helyi szinten a gyakorlatban is kivitelezhető, nyert ügyünk van.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a jövőről.
– Szeretnénk az intézményes hátteret megszilárdítani. A helyi tanács döntése értelmében jövő őszire átköltözhetünk a Mihai Eminescu Kulturális Központból a Iuliu Maniu utca 4. szám alatt levő volt műszaki iskola bentlakásának egyik emeletére. Jelenleg folyamatban van a helyiségek kialakításának a tervezése. Néhány hónap múlva hozzáfogunk az átépítéshez. Itt szeretnénk a klímaváltozás hatásait vizsgáló és követő laboratóriumot létrehozni, ahol meteorológusok, környezeti szakemberek, orvosok és más ehhez kapcsolódó tudományos területen tevékenykedők dolgozhatnak. A hatásvizsgálat mellett olyan sokszorosítható modellt szeretnénk készíteni, amelyet más hasonló nagyságú településeken is alkalmazhatnak a mikroklíma-változás és annak a közösségre gyakorolt hatásának a tanulmányozásában. Ez a klímaközpont nemcsak a tudományos kutatással foglalkozna, hanem a környezettudatos nevelés is egyik feladata lenne. Ezenkívül a Somostetőn, a volt transzformátorház emeletén egy csillagvizsgálót, illetve planetáriumot építünk. Természetesen a munkaerőpiac igényei szerint folytatjuk az akkreditált tanfolyamok szervezését is, hiszen tulajdonképpen ezekből és a fejlesztésre, kutatásra szánt pályázatokból tudjuk majd hosszú távon fenntartani az intézményt, amely, remélem, nemsokára valóban méltó lesz nevéhez.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 21.
Veszélyben a szamosújvári magyar iskola?
Nem szavazta meg január 18-i ülésén a szamosújvári önkormányzat a Téka Alapítvány által felépített magyar iskola beindítását, mivel a jelenlévő tanácsosok többsége tartózkodott a szavazáson. A 19 tanácsosból csak 9 szavazta meg a határozatot, tízen tartózkodtak.
Az iskola létrehozását még novemberben megszavazták, a mostani határozattal a szamosújvári iskolahálózatba való bekapcsolásról kellett volna dönteni. Szamosújváron jelenleg három iskolában működnek magyar osztályok, ezeket jövő tanévtől az új oktatási intézménybe költöztetnék. A helyi sajtóban azonban olyan információk jelentek meg, amelyek azt sugallták: amennyiben a Petru Maior líceumból a magyar osztályok elköltöznek, a másik líceumból, az Ana Ipătescuból a Petru Maiorba költöztetnék az ottani líceumi osztályokat, hogy a létszám megmaradjon, ez viszont az Ana Ipătescu megszűnéséhez vezetne.
Ezt a híresztelést a megyei tanfelügyelőség is azonnal cáfolta. A Téka Alapítvány szerdai közleményében szintén hangsúlyozta, nem áll szándékukban egy román tanintézmény megszüntetése, de erről nincs is szó, mivel csupán a magyar osztályok költöznek el az új iskolába.
A következő tanácsülés január 28-án lesz. Az Ana Ipătescu líceum diákjai és tanárai azonban tüntetésre is készülnek.
Balázs-Bécsi Attilától, a Téka Alapíŧvány elnökétől megtudtuk, csütörtökön Szamosújvári Egyeztető Tanácsot tartanak, ahol megbeszélik a további teendőket. Transindex.ro
Nem szavazta meg január 18-i ülésén a szamosújvári önkormányzat a Téka Alapítvány által felépített magyar iskola beindítását, mivel a jelenlévő tanácsosok többsége tartózkodott a szavazáson. A 19 tanácsosból csak 9 szavazta meg a határozatot, tízen tartózkodtak.
Az iskola létrehozását még novemberben megszavazták, a mostani határozattal a szamosújvári iskolahálózatba való bekapcsolásról kellett volna dönteni. Szamosújváron jelenleg három iskolában működnek magyar osztályok, ezeket jövő tanévtől az új oktatási intézménybe költöztetnék. A helyi sajtóban azonban olyan információk jelentek meg, amelyek azt sugallták: amennyiben a Petru Maior líceumból a magyar osztályok elköltöznek, a másik líceumból, az Ana Ipătescuból a Petru Maiorba költöztetnék az ottani líceumi osztályokat, hogy a létszám megmaradjon, ez viszont az Ana Ipătescu megszűnéséhez vezetne.
Ezt a híresztelést a megyei tanfelügyelőség is azonnal cáfolta. A Téka Alapítvány szerdai közleményében szintén hangsúlyozta, nem áll szándékukban egy román tanintézmény megszüntetése, de erről nincs is szó, mivel csupán a magyar osztályok költöznek el az új iskolába.
A következő tanácsülés január 28-án lesz. Az Ana Ipătescu líceum diákjai és tanárai azonban tüntetésre is készülnek.
Balázs-Bécsi Attilától, a Téka Alapíŧvány elnökétől megtudtuk, csütörtökön Szamosújvári Egyeztető Tanácsot tartanak, ahol megbeszélik a további teendőket. Transindex.ro
2016. január 27.
Angol, francia olasz nyelvű oktatás igen, magyar nem?
Az aggasztó demográfiai mutatókkal is alátámasztott diáklétszám-csökkenés ellenére sem szándékozik újjáalakítani a magyar tagozatot a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem. A rektori tisztségért harcba szálló professzorok inkább az angol, francia, olasz és spanyol nyelvű oktatás beindítását tervezik.
A magát a régiót legjobban lefedő felsőfokú tanintézményeként meghatározó Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen a közeljövőben szó sem lehet a magyar nyelvű oktatás visszavezetéséről – fejtette ki megkeresésünkre a rektori tisztségért versengő Călin Enăchescu és Daniel Ştefan. A két jelölt ugyan nem veti el teljesen a magyar csoportok létrehozását, azonban jelenleg két okból is megvalósíthatatlannak tartja: egyrészt nem rendelkezik elegendő oktatóval, másrészt képtelen felvenni a harcot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel.
„A Sapientia marosvásárhelyi karán szinte minden olyan szak működik, amit mi létre tudnánk hozni. Ráadásul nagyon nehéz egy olyan egyetemmel felvenni a versenyt, amelyet a magyar állam finanszíroz” – érvelt a második rektori mandátumra pályázó Enăchescu. Fiatalabb kihívója, Daniel Ştefan a magyar nyelvű oktatás akkreditációjában látja a legfőbb nehézséget. Ennek dacára a két tanár angol, francia, olasz és spanyol nyelvű csoportok beindítását tervezi. Kérdésünkre, hogy szerintük a térségben valóban több fiatal beszéli ezt a négy világnyelvet, mint a magyart, a jelenlegi intézményvezető pontosítani kívánt, mondván, hogy ajánlatukkal kimondottan a külföldi diákokat céloznák meg. Erre azért is mutatkozik igény, mivel a hazai demográfiai mutatók szerint vészesen csökken a középiskolások, azaz a potenciális egyetemi hallgatók száma. „Éppen ezért ki kell mennünk a nemzetközi porondra. Az ötvenhat esztendős múlt kötelez” – vélekedett Călin Enăchescu.
A múlt másról szól
Az ötvenhat éves múlt, melyre a rektor hivatkozik, éppen arról szól, hogy a mai egyetem jogelődjét, a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolát 1961-ben, a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Oktatási-Művelődésügyi Osztályának közleménye szerint magyar és román tagozattal kell működtetni. Kezdetben két fakultást létesítettek: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamint fizika, kémia és ipari ismeretek. A főiskola hároméves képzést nyújtott, és az általános iskola felső tagozatán oktató pedagógusokat képezett. Idővel a Ceauşescu-rendszer felszámolta a marosvásárhelyi pedagógusképzést és 1981-ben almérnöki főiskolává alakította át az intézményt. A teljes elrománosítási folyamat az 1990-es évek elején indult be, amikor politikai okokból több értékes magyar oktatót is eltávolítottak vezetési beosztásából. Az etnikai tisztogatás volt az egyik szikrája annak a lángnak, mely begyújtotta a Sapientia létrehozásának tervét. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem későbbi alapítója, Hollanda Dénes professzor is kénytelen volt búcsút venni a mérnöki egyetemtől, ahol azelőtt négyszer is dékánnak választották.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
Az aggasztó demográfiai mutatókkal is alátámasztott diáklétszám-csökkenés ellenére sem szándékozik újjáalakítani a magyar tagozatot a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem. A rektori tisztségért harcba szálló professzorok inkább az angol, francia, olasz és spanyol nyelvű oktatás beindítását tervezik.
A magát a régiót legjobban lefedő felsőfokú tanintézményeként meghatározó Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen a közeljövőben szó sem lehet a magyar nyelvű oktatás visszavezetéséről – fejtette ki megkeresésünkre a rektori tisztségért versengő Călin Enăchescu és Daniel Ştefan. A két jelölt ugyan nem veti el teljesen a magyar csoportok létrehozását, azonban jelenleg két okból is megvalósíthatatlannak tartja: egyrészt nem rendelkezik elegendő oktatóval, másrészt képtelen felvenni a harcot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel.
„A Sapientia marosvásárhelyi karán szinte minden olyan szak működik, amit mi létre tudnánk hozni. Ráadásul nagyon nehéz egy olyan egyetemmel felvenni a versenyt, amelyet a magyar állam finanszíroz” – érvelt a második rektori mandátumra pályázó Enăchescu. Fiatalabb kihívója, Daniel Ştefan a magyar nyelvű oktatás akkreditációjában látja a legfőbb nehézséget. Ennek dacára a két tanár angol, francia, olasz és spanyol nyelvű csoportok beindítását tervezi. Kérdésünkre, hogy szerintük a térségben valóban több fiatal beszéli ezt a négy világnyelvet, mint a magyart, a jelenlegi intézményvezető pontosítani kívánt, mondván, hogy ajánlatukkal kimondottan a külföldi diákokat céloznák meg. Erre azért is mutatkozik igény, mivel a hazai demográfiai mutatók szerint vészesen csökken a középiskolások, azaz a potenciális egyetemi hallgatók száma. „Éppen ezért ki kell mennünk a nemzetközi porondra. Az ötvenhat esztendős múlt kötelez” – vélekedett Călin Enăchescu.
A múlt másról szól
Az ötvenhat éves múlt, melyre a rektor hivatkozik, éppen arról szól, hogy a mai egyetem jogelődjét, a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolát 1961-ben, a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Oktatási-Művelődésügyi Osztályának közleménye szerint magyar és román tagozattal kell működtetni. Kezdetben két fakultást létesítettek: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamint fizika, kémia és ipari ismeretek. A főiskola hároméves képzést nyújtott, és az általános iskola felső tagozatán oktató pedagógusokat képezett. Idővel a Ceauşescu-rendszer felszámolta a marosvásárhelyi pedagógusképzést és 1981-ben almérnöki főiskolává alakította át az intézményt. A teljes elrománosítási folyamat az 1990-es évek elején indult be, amikor politikai okokból több értékes magyar oktatót is eltávolítottak vezetési beosztásából. Az etnikai tisztogatás volt az egyik szikrája annak a lángnak, mely begyújtotta a Sapientia létrehozásának tervét. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem későbbi alapítója, Hollanda Dénes professzor is kénytelen volt búcsút venni a mérnöki egyetemtől, ahol azelőtt négyszer is dékánnak választották.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. február 26.
Puskaporos hangulat a tanácsülésen
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 16.
Hetvenéves a színművészeti egyetem
A művészetek igazi otthona
Tegnap délelőtt rövid, tartalmas rendezvényen ünnepelték meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 70.évfordulóját. Az ünnepi felszólalások és az egyetem diákjai által bemutatott művészi műsor mellett az esemény fénypontja az első évfolyam végzőseinek a kitüntetése volt.
Rövid kortárs táncelőadás után dr. Sorin Crisan professzor, az egyetem rektora szólalt fel. Köszöntötte a meghívott egyetemvezetőket: dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának rektorát, dr. Kelemen András dékánt és dr. Tatiana Danescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét.
A Művészeti Egyetem rektora elmondta, I. Mihály román király 1946. április 9-én írta alá a 276-os törvényt, amellyel létrehozta a kolozsvári magyar művészeti konzervatóriumot, amelyet a későbbiekben Marosvásárhelyre költöztetett intézet elődjének tekintenek. Az évtizedek során sikerült tisztességgel és becsülettel képviselni és véghezvinni a felvállaltakat mind a magyar, mind a később megjelent román karokon, megfelelő versenyhelyzetet teremthettek a diákok között az oktatási folyamat minőségének megőrzése érdekében. Majd megköszönte Mihály királynak, hogy aláírta a dekrétumot, és büszkén jelentette ki, hogy ez a megemlékezés is méltó ahhoz az eseménysorozathoz, amelyet majd Marosvásárhely szabad királyi városi rangja elnyerésének 400. évfordulója alkalmából szerveznek.
A felszólalók sorában Lucian Goga prefektus következett, aki biztosította a megjelenteket, hogy intézménye továbbra is támogatja az egyetemet, amely "megvalósította a multikulturalitást".
Az ünnepi beszédeket megszakította az egyetem média szakos hallgatóinak az ünnepi alkalomra készített filmje, amely kiválóan tükrözte azt a hangulatot, amely az egyetemre jellemző. Ebben a "légkörben" lépett mikrofonhoz dr. Balási András rektorhelyettes, aki a rá jellemző humoros köszöntőben többek között kifejtette, nem kell a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet más, több száz éves, hasonló oktatási intézményekhez hasonlítani, hiszen 70 év alatt is lehet sikereket, eredményeket elérni. Sok hullámvölgy volt az intézet történetében, de mindig sikerült túlélnie és igazi otthont teremtenie a művészeteknek.
A román zeneszakos kar másodéves hallgatói egy spirituálét adtak elő, majd dr. Oana Leahu professzor, a román művészeti kar dékánja üdvözölte a korábbi rektorokat, dr. Béres Andrást, dr. Gáspárik Attilát, volt tanárokat, kollégáit, többek között Rókay Vilmost, Dana Frentet, Oana Panat és külön Kovács Leventét, megköszönve, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és megerősítették azt a gondolatot, hogy az egyetem igazi alkotó családként működik.
Orbán Beáta és George Pop másodéves táncművészeti hallgatók lírai etűdje következett, majd Illés Alexa és Kilitti Krisztián mesterképzős színművészetis hallgatók dr. Strausz Imre tanár zongorakíséretében Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő dalokat.
Felszólalt dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja, aki többek között kifejtette, nehéz lenne számvetést készíteni a 70 éves múltról, hiszen a színpadi művészet a pillanat művészete. Nehéz úgy oktatni, hogy mindig a trendet kövessék, mutassák meg a diákoknak. De az biztos, hogy a 70 év igazolja, olyan tanárok oktattak itt, akik nemcsak tudásuk legjavát adták át, hanem szakmájuknak fanatikusai voltak és most is azok. Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyetem mindig is befogadó intézmény volt, a szó szoros értelmében, nyitott a fejlődés, a művészeti ágak, az új, a kísérletek irányába. Az említettek az oktatási intézmény erősségei – mondta.
Meglepetés mozzanata is volt az eseménynek. Dr. Sorin Crisan rektor érdemoklevelet adott át az intézet két "háttérmunkásának", akik nélkülözhetetlenek a közös munkában. Az elismerés Sipos Leventének, az intézmény gazdasági igazgatójának és Szász Imre világosítónak járt.
Végül, de nem utolsósorban Kovács Levente rendező-tanárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutassa az eseményen megjelent, 1965/66-ban végzett hajdani diákokat, akiket színpadra hívtak, és a mester külön-külön, személyes élményeit megosztva, humorosan is bemutatott. Név szerint Dobos Imrének, Miske Lászlónak, Székely M. Évának, Szélyes Imrének és Szőke Istvánnak tapsolhattak az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai. Egészségi állapota miatt nem jöhetett el, de üdvözletét küldte a Budapesten élő – szintén ezen az évfolyamon végzős – Rajhona Imre. Mindannyian arany oklevelet vehettek át a rektortól.
Végül az 50 évvel ezelőtt végzettek a mostani diákokkal együtt énekelték a Stúdió Színház színpadán a Gaudemus igiturt. Azok, aki pezsgőzés után visszatértek a nézőtérre, Apostolache Zénó együttesének tangóműsorát láthatták, hallgathatták meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
A művészetek igazi otthona
Tegnap délelőtt rövid, tartalmas rendezvényen ünnepelték meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 70.évfordulóját. Az ünnepi felszólalások és az egyetem diákjai által bemutatott művészi műsor mellett az esemény fénypontja az első évfolyam végzőseinek a kitüntetése volt.
Rövid kortárs táncelőadás után dr. Sorin Crisan professzor, az egyetem rektora szólalt fel. Köszöntötte a meghívott egyetemvezetőket: dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának rektorát, dr. Kelemen András dékánt és dr. Tatiana Danescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét.
A Művészeti Egyetem rektora elmondta, I. Mihály román király 1946. április 9-én írta alá a 276-os törvényt, amellyel létrehozta a kolozsvári magyar művészeti konzervatóriumot, amelyet a későbbiekben Marosvásárhelyre költöztetett intézet elődjének tekintenek. Az évtizedek során sikerült tisztességgel és becsülettel képviselni és véghezvinni a felvállaltakat mind a magyar, mind a később megjelent román karokon, megfelelő versenyhelyzetet teremthettek a diákok között az oktatási folyamat minőségének megőrzése érdekében. Majd megköszönte Mihály királynak, hogy aláírta a dekrétumot, és büszkén jelentette ki, hogy ez a megemlékezés is méltó ahhoz az eseménysorozathoz, amelyet majd Marosvásárhely szabad királyi városi rangja elnyerésének 400. évfordulója alkalmából szerveznek.
A felszólalók sorában Lucian Goga prefektus következett, aki biztosította a megjelenteket, hogy intézménye továbbra is támogatja az egyetemet, amely "megvalósította a multikulturalitást".
Az ünnepi beszédeket megszakította az egyetem média szakos hallgatóinak az ünnepi alkalomra készített filmje, amely kiválóan tükrözte azt a hangulatot, amely az egyetemre jellemző. Ebben a "légkörben" lépett mikrofonhoz dr. Balási András rektorhelyettes, aki a rá jellemző humoros köszöntőben többek között kifejtette, nem kell a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet más, több száz éves, hasonló oktatási intézményekhez hasonlítani, hiszen 70 év alatt is lehet sikereket, eredményeket elérni. Sok hullámvölgy volt az intézet történetében, de mindig sikerült túlélnie és igazi otthont teremtenie a művészeteknek.
A román zeneszakos kar másodéves hallgatói egy spirituálét adtak elő, majd dr. Oana Leahu professzor, a román művészeti kar dékánja üdvözölte a korábbi rektorokat, dr. Béres Andrást, dr. Gáspárik Attilát, volt tanárokat, kollégáit, többek között Rókay Vilmost, Dana Frentet, Oana Panat és külön Kovács Leventét, megköszönve, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és megerősítették azt a gondolatot, hogy az egyetem igazi alkotó családként működik.
Orbán Beáta és George Pop másodéves táncművészeti hallgatók lírai etűdje következett, majd Illés Alexa és Kilitti Krisztián mesterképzős színművészetis hallgatók dr. Strausz Imre tanár zongorakíséretében Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő dalokat.
Felszólalt dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja, aki többek között kifejtette, nehéz lenne számvetést készíteni a 70 éves múltról, hiszen a színpadi művészet a pillanat művészete. Nehéz úgy oktatni, hogy mindig a trendet kövessék, mutassák meg a diákoknak. De az biztos, hogy a 70 év igazolja, olyan tanárok oktattak itt, akik nemcsak tudásuk legjavát adták át, hanem szakmájuknak fanatikusai voltak és most is azok. Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyetem mindig is befogadó intézmény volt, a szó szoros értelmében, nyitott a fejlődés, a művészeti ágak, az új, a kísérletek irányába. Az említettek az oktatási intézmény erősségei – mondta.
Meglepetés mozzanata is volt az eseménynek. Dr. Sorin Crisan rektor érdemoklevelet adott át az intézet két "háttérmunkásának", akik nélkülözhetetlenek a közös munkában. Az elismerés Sipos Leventének, az intézmény gazdasági igazgatójának és Szász Imre világosítónak járt.
Végül, de nem utolsósorban Kovács Levente rendező-tanárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutassa az eseményen megjelent, 1965/66-ban végzett hajdani diákokat, akiket színpadra hívtak, és a mester külön-külön, személyes élményeit megosztva, humorosan is bemutatott. Név szerint Dobos Imrének, Miske Lászlónak, Székely M. Évának, Szélyes Imrének és Szőke Istvánnak tapsolhattak az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai. Egészségi állapota miatt nem jöhetett el, de üdvözletét küldte a Budapesten élő – szintén ezen az évfolyamon végzős – Rajhona Imre. Mindannyian arany oklevelet vehettek át a rektortól.
Végül az 50 évvel ezelőtt végzettek a mostani diákokkal együtt énekelték a Stúdió Színház színpadán a Gaudemus igiturt. Azok, aki pezsgőzés után visszatértek a nézőtérre, Apostolache Zénó együttesének tangóműsorát láthatták, hallgathatták meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 17.
Évfordulót ünnepeltek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődjének, a hetven évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult magyar zene- és színművészeti konzervatórium születési évfordulóját ünnepelték Marosvásárhelyen. A rendezvényen a hallgatók kisebb produkciókkal mutatkoztak be, az egyetem két, nem művészeti munkatársa díjat vehetett át, illetve aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett évfolyam jelen levő tagjai.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja, Tatiana Dănescu, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettese, Lucian Goga, Maros megye prefektusa, illetve a Művészeti Egyetem, és az egykori Színművészeti Főiskola volt rektorai, dékánjai, oktatói.
A hetven éve létrejött egyetem történetét Sorin Crișan rektor ismertette: 1946. április 9-én I. Mihály román király aláírta azt a 276-os számú törvényt, amely által Kolozsváron megalakult a magyar zene- és színművészeti konzervatórium, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődje. Az ünnepi esemény két műsorvezetője: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba sorra szólította színpadra azokat a zene-, koreográfia- és színművészeti szakos hallgatókat, akik kisebb produkciókkal készültek a rendezvényre, illetve levetítették a média szakos diákok kisfilmjét is, amelyben a megkérdezettek – többek közt Gáspárik Attila, Béres András, Bogdán Zsolt, Sebesi Karen Attila vall arról, hogy mit jelentett számára az egyetemen eltöltött időszak.
Balási András rektorhelyettes szerint az, hogy a színészképzés mellett rendezőket, teatrológusokat, bábszínészeket, koreográfusokat, zenepedagógusokat, díszlettervezőket, médiaszakembereket is képeznek, már önmagában is nagy teljesítmény. Oana Leahu dékán azoknak mondott köszönetet, akik értelmet adtak az egyetemnek – tanároknak, rendezőknek és hallgatóknak. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja a hét évtizedes fennállás fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy művészetet oktatni, mindig megfelelni az éppen aktuális trendeknek, nem könnyű feladat, mégis olyan tanárai voltak az egyetemnek, akik hivatástudattal, elkötelezettséggel végezték a feladatukat, példát mutatva az utánuk következő generációknak.
Meglepetést jelentett az egyetem két munkatársának a kitüntetése: Sipos Levente gazdasági igazgatónak és Szász Endre fénytechnikusnak adott át díjat Sorin Crișan rektor, majd Kovács Levente rendező, az egyetem professzora szólította színpadra az ötven évvel ezelőtti végzősöket. Közülük Dobos Imre, Miske László, Székely M. Éva, Szélyes Imre és Szőke István vett részt az eseményen. Rajhona Ádám üdvözletét küldte Magyarországról, egészségi okok miatt ugyanis nem lehetett jelen. A fél évszázada végzett színészeket aranyoklevéllel jutalmazták.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődjének, a hetven évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult magyar zene- és színművészeti konzervatórium születési évfordulóját ünnepelték Marosvásárhelyen. A rendezvényen a hallgatók kisebb produkciókkal mutatkoztak be, az egyetem két, nem művészeti munkatársa díjat vehetett át, illetve aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett évfolyam jelen levő tagjai.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja, Tatiana Dănescu, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettese, Lucian Goga, Maros megye prefektusa, illetve a Művészeti Egyetem, és az egykori Színművészeti Főiskola volt rektorai, dékánjai, oktatói.
A hetven éve létrejött egyetem történetét Sorin Crișan rektor ismertette: 1946. április 9-én I. Mihály román király aláírta azt a 276-os számú törvényt, amely által Kolozsváron megalakult a magyar zene- és színművészeti konzervatórium, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődje. Az ünnepi esemény két műsorvezetője: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba sorra szólította színpadra azokat a zene-, koreográfia- és színművészeti szakos hallgatókat, akik kisebb produkciókkal készültek a rendezvényre, illetve levetítették a média szakos diákok kisfilmjét is, amelyben a megkérdezettek – többek közt Gáspárik Attila, Béres András, Bogdán Zsolt, Sebesi Karen Attila vall arról, hogy mit jelentett számára az egyetemen eltöltött időszak.
Balási András rektorhelyettes szerint az, hogy a színészképzés mellett rendezőket, teatrológusokat, bábszínészeket, koreográfusokat, zenepedagógusokat, díszlettervezőket, médiaszakembereket is képeznek, már önmagában is nagy teljesítmény. Oana Leahu dékán azoknak mondott köszönetet, akik értelmet adtak az egyetemnek – tanároknak, rendezőknek és hallgatóknak. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja a hét évtizedes fennállás fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy művészetet oktatni, mindig megfelelni az éppen aktuális trendeknek, nem könnyű feladat, mégis olyan tanárai voltak az egyetemnek, akik hivatástudattal, elkötelezettséggel végezték a feladatukat, példát mutatva az utánuk következő generációknak.
Meglepetést jelentett az egyetem két munkatársának a kitüntetése: Sipos Levente gazdasági igazgatónak és Szász Endre fénytechnikusnak adott át díjat Sorin Crișan rektor, majd Kovács Levente rendező, az egyetem professzora szólította színpadra az ötven évvel ezelőtti végzősöket. Közülük Dobos Imre, Miske László, Székely M. Éva, Szélyes Imre és Szőke István vett részt az eseményen. Rajhona Ádám üdvözletét küldte Magyarországról, egészségi okok miatt ugyanis nem lehetett jelen. A fél évszázada végzett színészeket aranyoklevéllel jutalmazták.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2016. május 3.
A polgármesteri hivatal is ünnepelt
Előadások a Tükörteremben – csak románul
A Bethlen Gábor által 1616. április 29-én kibocsátott adománylevél szabad királyi várossá emelte Marosvásárhelyt – az évfordulós ünnepséget múlt pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte meg a polgármesteri hivatal. Az Erdély aranykorára visszatekintő előadások az üdvözlő szavak kivételével csak románul hangzottak el, bár, mint a város jelenlegi polgármestere hangsúlyozta: csakis a kölcsönös tisztelet, a toleranciára, harmóniára való törekvés jegyében fejlődhet a város.
A kölcsönös tiszteletből elégtelenre vizsgázott a polgármesteri hivatal akkor, amikor az általa szervezett rendezvényen a protokolláris üdvözlő szavakon kívül kizárólag román nyelven tartottak előadásokat arról a korszakról, amelyet a történelem Erdély aranykorának tart, a Bethlen Gábor fejedelem által kibocsátott, Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél jelentőségéről. Chiorean Ioan, a rendezvény vezetője nemcsak az 1616. április 29-én aláírt kiváltságlevélről, hanem a vár újjáépítéséről, megerősítéséről szólt a közönséget üdvözlő beszédében, hangsúlyozva, hogy 400 év után ismét megújult a vár, amelynek ezúttal a multikulturalitás és a harmónia megőrzésében van szerepe. Majd 200 évet ugorva a történelemben, a Schola Particula jelentőségét méltatta, amely olyan fontos személyiségeket adott az országnak, mint Gheorghe Sincai és Petru Maior. Természetesen Bolyai Farkas és Bolyai János forradalmi téziseit is kiemelte, aztán ismét előrehaladva a történelmi időben, utalt arra, hogy Marosvásárhelyen átutazott Bartók és Enescu, itt történt a második szívátültetés Romániában 1999-ben, és 2015. január 15-én az első műszív beültetése. Itt alakult meg elsőként az országban a 112-es sürgősségi szolgálat, és "valószínűleg Marosvásárhelyen van napjaink legnagyobb szabadidőközpontja, a Víkendtelep, a legnagyobb állatkert, az első hivatalosan megalakult egyetemi konzorcium", az elmúlt napokban pedig a város történetének első Európa-bajnokságát is itt szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy a város ünnepsége egybeesik a választási kampánnyal, miközben Dorin Florea polgármester többek közt a hallgatóságot arra kérte, hogy támogassa egy felelős városi tanács megválasztását, amely a jövőbe néz, a város fejlődéséért dolgozik és felülemelkedik minden egyéb érdeken. A városvezető szerint Marosvásárhelynek nagy fejlődési potenciálja van, és a várost nem a középszerűség, az állandó cirkusz, a konfliktus kellene jellemezze, hanem a kölcsönös tisztelet. Hangsúlyozta, a megemlékezést a várfalon elhelyezett emléktábla leleplezésével ünneplik, valamint emlékérmet adományoznak a legfontosabb intézményeknek, történelmi egyházaknak. Dorin Florea ugyanakkor kijelentette: két mellszobrot, illetve emlékművet javasol felállításra: az Erdélyi Iskola szoborcsoportot és Bethlen fejedelem szobrát.
Cornel Sigmirean egyetem tanár Erdély történelméről, Bethlen Gábor uralkodásának idejéről tartott előadást, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja románul és magyarul üdvözölte a hallgatóságot, majd román nyelven ismertette a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, amely biztosította a település további fejlődését. "A szabad királyi városi cím gyakorlatilag minden jogi, közigazgatási jellegű, addig elismert íratlan vagy írott jogszabályt, a korábbi kiváltságleveleket is megerősítette. Marosvásárhely mind bírósági, mind közigazgatási, mind pénzügyi szempontból egyenesen a központi hatalommal tartotta a kapcsolatot. Az adót a város a saját emberei révén a lakosság számára felosztotta és a saját embereivel szedte be. Nem idegen végrehajtók voltak a városban, akik rendszerint visszaéltek a hatalmukkal. A szabad királyi városi cím azt a jogot is jelentette, hogy a nagyjából felépített, de hivatalosan nem elismert várat be tudták fejezni, és felhatalmazást kaptak, hogy azt megfelelő hadieszközökkel is ellássák, hogy a lakosságát tudják védeni. Elég nagy területe volt a várnak, két utcával is rendelkezett, amikor már beépítették. Minden jobb módú városlakó a várban igyekezett helyet kapni magának, ahol nem léteztek nemesi kiváltságok, mindenki a város adófizetőjévé vált. Sok olyan apróság van egy ilyen kiváltságlevél megszerzése kapcsán, amit később kamatoztatni lehetett" – mondta a főlevéltáros.
Angela Magherusan Precup az emlékünnepség témájától eltérve Bernády György és Emil Dandea egykori polgármesterek koráról, a két városvezető, a "városépítő Bernády és a modern város megalapítója, a folyóiratokat létrehozó Dandea" megvalósításairól értekezett kimerítően. Az ünnepség Ioan Eugen Mannak a város urbanisztikai fejlődéséről szóló előadásával, majd az emlékérmek átadásával zárult. Az érmen a 400. évfordulót jelző szöveg latinul, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felirat román és magyar nyelven jelenik meg, a kisebb, kabátgallérra tűzhető jelvény csak latin és román feliratú. A város jeles személyiségei – köztük Nagy Gergely Zoltán fiatal, tehetséges fotóművész, akit a legtöbb díjat nyert román fotósként méltatott Both Gyula, a marosvásárhelyi fotóklub elnöke –, valamint a közintézmények (prefektúra, megyei tanács stb.), a történelmi egyházak Dorin Floreától vették át az emlékérmet.
Az ünnepség a várban folytatódott, ahol leleplezték a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél kibocsátásának 400. évfordulóját jelző emléktáblát.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Előadások a Tükörteremben – csak románul
A Bethlen Gábor által 1616. április 29-én kibocsátott adománylevél szabad királyi várossá emelte Marosvásárhelyt – az évfordulós ünnepséget múlt pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte meg a polgármesteri hivatal. Az Erdély aranykorára visszatekintő előadások az üdvözlő szavak kivételével csak románul hangzottak el, bár, mint a város jelenlegi polgármestere hangsúlyozta: csakis a kölcsönös tisztelet, a toleranciára, harmóniára való törekvés jegyében fejlődhet a város.
A kölcsönös tiszteletből elégtelenre vizsgázott a polgármesteri hivatal akkor, amikor az általa szervezett rendezvényen a protokolláris üdvözlő szavakon kívül kizárólag román nyelven tartottak előadásokat arról a korszakról, amelyet a történelem Erdély aranykorának tart, a Bethlen Gábor fejedelem által kibocsátott, Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél jelentőségéről. Chiorean Ioan, a rendezvény vezetője nemcsak az 1616. április 29-én aláírt kiváltságlevélről, hanem a vár újjáépítéséről, megerősítéséről szólt a közönséget üdvözlő beszédében, hangsúlyozva, hogy 400 év után ismét megújult a vár, amelynek ezúttal a multikulturalitás és a harmónia megőrzésében van szerepe. Majd 200 évet ugorva a történelemben, a Schola Particula jelentőségét méltatta, amely olyan fontos személyiségeket adott az országnak, mint Gheorghe Sincai és Petru Maior. Természetesen Bolyai Farkas és Bolyai János forradalmi téziseit is kiemelte, aztán ismét előrehaladva a történelmi időben, utalt arra, hogy Marosvásárhelyen átutazott Bartók és Enescu, itt történt a második szívátültetés Romániában 1999-ben, és 2015. január 15-én az első műszív beültetése. Itt alakult meg elsőként az országban a 112-es sürgősségi szolgálat, és "valószínűleg Marosvásárhelyen van napjaink legnagyobb szabadidőközpontja, a Víkendtelep, a legnagyobb állatkert, az első hivatalosan megalakult egyetemi konzorcium", az elmúlt napokban pedig a város történetének első Európa-bajnokságát is itt szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy a város ünnepsége egybeesik a választási kampánnyal, miközben Dorin Florea polgármester többek közt a hallgatóságot arra kérte, hogy támogassa egy felelős városi tanács megválasztását, amely a jövőbe néz, a város fejlődéséért dolgozik és felülemelkedik minden egyéb érdeken. A városvezető szerint Marosvásárhelynek nagy fejlődési potenciálja van, és a várost nem a középszerűség, az állandó cirkusz, a konfliktus kellene jellemezze, hanem a kölcsönös tisztelet. Hangsúlyozta, a megemlékezést a várfalon elhelyezett emléktábla leleplezésével ünneplik, valamint emlékérmet adományoznak a legfontosabb intézményeknek, történelmi egyházaknak. Dorin Florea ugyanakkor kijelentette: két mellszobrot, illetve emlékművet javasol felállításra: az Erdélyi Iskola szoborcsoportot és Bethlen fejedelem szobrát.
Cornel Sigmirean egyetem tanár Erdély történelméről, Bethlen Gábor uralkodásának idejéről tartott előadást, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja románul és magyarul üdvözölte a hallgatóságot, majd román nyelven ismertette a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, amely biztosította a település további fejlődését. "A szabad királyi városi cím gyakorlatilag minden jogi, közigazgatási jellegű, addig elismert íratlan vagy írott jogszabályt, a korábbi kiváltságleveleket is megerősítette. Marosvásárhely mind bírósági, mind közigazgatási, mind pénzügyi szempontból egyenesen a központi hatalommal tartotta a kapcsolatot. Az adót a város a saját emberei révén a lakosság számára felosztotta és a saját embereivel szedte be. Nem idegen végrehajtók voltak a városban, akik rendszerint visszaéltek a hatalmukkal. A szabad királyi városi cím azt a jogot is jelentette, hogy a nagyjából felépített, de hivatalosan nem elismert várat be tudták fejezni, és felhatalmazást kaptak, hogy azt megfelelő hadieszközökkel is ellássák, hogy a lakosságát tudják védeni. Elég nagy területe volt a várnak, két utcával is rendelkezett, amikor már beépítették. Minden jobb módú városlakó a várban igyekezett helyet kapni magának, ahol nem léteztek nemesi kiváltságok, mindenki a város adófizetőjévé vált. Sok olyan apróság van egy ilyen kiváltságlevél megszerzése kapcsán, amit később kamatoztatni lehetett" – mondta a főlevéltáros.
Angela Magherusan Precup az emlékünnepség témájától eltérve Bernády György és Emil Dandea egykori polgármesterek koráról, a két városvezető, a "városépítő Bernády és a modern város megalapítója, a folyóiratokat létrehozó Dandea" megvalósításairól értekezett kimerítően. Az ünnepség Ioan Eugen Mannak a város urbanisztikai fejlődéséről szóló előadásával, majd az emlékérmek átadásával zárult. Az érmen a 400. évfordulót jelző szöveg latinul, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felirat román és magyar nyelven jelenik meg, a kisebb, kabátgallérra tűzhető jelvény csak latin és román feliratú. A város jeles személyiségei – köztük Nagy Gergely Zoltán fiatal, tehetséges fotóművész, akit a legtöbb díjat nyert román fotósként méltatott Both Gyula, a marosvásárhelyi fotóklub elnöke –, valamint a közintézmények (prefektúra, megyei tanács stb.), a történelmi egyházak Dorin Floreától vették át az emlékérmet.
Az ünnepség a várban folytatódott, ahol leleplezték a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél kibocsátásának 400. évfordulóját jelző emléktáblát.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 10.
Európa-nap
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 26.
Díszdoktori ünnepség
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Doctor Honoris Causa címével tüntetik ki ma délben dr. Szögi László egyetemi tanárt, történészt, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatóját. A díszdoktori címet tudományos munkájának elismeréséért, Erdély modern kori történelmének bemutatásáért ítélte oda a Petru Maior Egyetem szenátusa. Az ünnepségre az egyetem Nicolae Iorga utcai főépületének dísztermében kerül sor.
Népújság (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem Doctor Honoris Causa címével tüntetik ki ma délben dr. Szögi László egyetemi tanárt, történészt, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatóját. A díszdoktori címet tudományos munkájának elismeréséért, Erdély modern kori történelmének bemutatásáért ítélte oda a Petru Maior Egyetem szenátusa. Az ünnepségre az egyetem Nicolae Iorga utcai főépületének dísztermében kerül sor.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 11.
Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 27.
Az égi turistaösvényen
Nagy Lajos emlékére
Szeptember 19-én Magyarországon, családja köréből távozott az égi turistaösvényre Nagy Lajos, a marosvásárhelyi természetjáró mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a Marosvásárhelyi Turistakör egykori vezetője.
Nagy Lajos 1943. március 3-án született. Édesapja politikai múltja beárnyékolta életét. Fémipari szakiskolába járt, ezzel párhuzamosan leérettségizett, középiskolai tanulmányait is látogatás nélkülin végezte. Akkor az egyetemi felvételi szóba sem jöhetett. A nagy múltú Encsel Mór, a későbbi Metalotehnica gyárban dolgozott. Szaktudásának köszönhetően a kutatórészlegre került mint műszaki tervező. Volt olyan ambíciós, hogy a Petru Maior Egyetemen almérnöki diplomát szerezzen. Nyugdíjba vonulásáig, majd ezt követően is a Matricontól különvált Műszaki Kutatóintézetben tevékenykedett.
Nagyon fiatalon, 1960-ban kapcsolódott be a turistaéletbe. A második világháborút követően a marosvásárhelyi nagy természetjáró elődök (idősebb Both Károly és Kiss Ernő) után ő vette át a turistakör vezetését, és folytatta mindazt a tevékenységet, amelyet elődei elindítottak a városban. 1967-ben került a turistakör élére. Fáradhatatlanul szervezte nyáron a hegyi túrákat Erdély számos látványos hegységébe, télen pedig szinte minden hétvégén sízni vitte a turistakör tagjait. Ő volt a Metalotehnica sícsapatának a vezetője is. Sokáig az évente négyszer megrendezett üzemek közötti síversenyek alkalmával a gyár csapata mindig az előkelő második helyet nyerte.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején a diktatúra egyre nehezedő gazdasági körülményei között alig lehetett üzemanyagot "szerezni" az autóbuszos társas kirándulásokra. Felsőbb utasításra autóbusszal csak 250 km-es körzetbe lehetett elutazni. Annak ellenére, hogy az üzemanyagot is megvonták a lakosságtól, Nagy Lajos – kapcsolatainak köszönhetően – mindig beszerezte a szükséges mennyiséget, így a kirándulások sem maradtak el e nehéz időszakban. A kirándulások és sízések mellett minden évben élő zenével megszervezte a turistabált, amely azóta hagyománnyá vált. Igaz, ez is csak egy ideig működhetett, mert a megszigorított rendszerben ezt is tiltották. Aztán mégis a ’80-as évek közepétől úgy sikerült megszervezni, hogy a turistakörért felelős szekus tiszt is meghívó nélkül, "megfigyelőként" részt vett az összejövetelen.
Nagy Lajos kiváló szervezői és diplomáciai készségének köszönhetően – az akkori körülmények között – sok mindent "megoldott". Például a kirándulásokon résztvevők listáját le kellett adni a már említett szekus tisztnek, ezért a jegyzékre először a magyarokkal szimpatizáló román turisták neve került. Nagy Lajost többször is beidézték az állambiztonságiak, hogy számoljon be a rendezvényekről, de emiatt senkinek nem esett bántódása. Évekkel a rendszerváltást követően derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelentett abban az időszakban szinte heti rendszerességgel kirándulni, sízni, együtt lenni, az összejöveteleken "titokban" magyar népdalt, a székely és a magyar himnuszt elénekelni. Azt, hogy a diktatúra sötét éveiben sikerült a turista-, természetjáró mozgalmat folytatni, fenntartani, Nagy Lajosnak köszönhető.
A rendszerválást követően az újjáalakult Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának tagja volt. Több éven át az egyesület keretében is túrázott, szervezett, míg egészségi állapota megengedte. Jó kapcsolatai voltak már 1990 előtt a Csongrád megyei Természetjáró Szövetség néhány tagjával. Ahogy megnyíltak a határok, Nagy Lajos felvállalta és tizenöt éven át szervezte a marosvásárhelyi és szegedi turisták közös, egyhetes, vagy akár tíz napot is tartó erdélyi túráit. Ezek a kirándulások mindenkinek maradandó élményt nyújtottak. A vendéglátó és vendég családok baráti viszonyt alakítottak ki, és néhányuk között a mai napig is tart a kapcsolat.
Nagy Lajos alapító tagja volt a Marosvásárhely volt polgármestere, Fodor Imre kezdeményezésére létrehozott Outward Bound Társaság az Ifjúságért Románia szervezetnek. Tizenöt évig (1933-2009) az OB vezetőtanácsának alelnöke volt, műszaki és adminisztratív feladatokat látott el. A természetjárás, a túrázás iránti lelkesedése sok Outward Bound-os oktatót inspirált, hasznos tanácsokkal látta el az egyesület tagjait és hathatósan részt vett a tevékenységek szervezésében. Tizenegy éven át hozzájárult az Outward Bound és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület által szervezett Kárpáti Kalandverseny sikerességéhez.
Balesetét követően részben áttelepedett Magyarországra. Ezért élete utolsó szakaszában egyre kevesebbet kirándult. De minden egyes alkalommal, amikor itthon volt, megvásárolta az EKE folyóiratát, a Gyopárt, tartotta a kapcsolatot a természetjárókkal, hajdani túratársaival. Elhunyta előtt két héttel részt vett a Forgatag rendezvényein, ahol többen találkoztak vele régi túratársai közül, akiket utólag megdöbbentett távozása.
Emlékét megőrizve búcsúznak Tőle azok, akik ismerték, szerették és élete során vele együtt barangoltak a természetben, vagy kirándultak Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi szervezetének tagjai, a természetjárók közössége Népújság (Marosvásárhely)
Nagy Lajos emlékére
Szeptember 19-én Magyarországon, családja köréből távozott az égi turistaösvényre Nagy Lajos, a marosvásárhelyi természetjáró mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a Marosvásárhelyi Turistakör egykori vezetője.
Nagy Lajos 1943. március 3-án született. Édesapja politikai múltja beárnyékolta életét. Fémipari szakiskolába járt, ezzel párhuzamosan leérettségizett, középiskolai tanulmányait is látogatás nélkülin végezte. Akkor az egyetemi felvételi szóba sem jöhetett. A nagy múltú Encsel Mór, a későbbi Metalotehnica gyárban dolgozott. Szaktudásának köszönhetően a kutatórészlegre került mint műszaki tervező. Volt olyan ambíciós, hogy a Petru Maior Egyetemen almérnöki diplomát szerezzen. Nyugdíjba vonulásáig, majd ezt követően is a Matricontól különvált Műszaki Kutatóintézetben tevékenykedett.
Nagyon fiatalon, 1960-ban kapcsolódott be a turistaéletbe. A második világháborút követően a marosvásárhelyi nagy természetjáró elődök (idősebb Both Károly és Kiss Ernő) után ő vette át a turistakör vezetését, és folytatta mindazt a tevékenységet, amelyet elődei elindítottak a városban. 1967-ben került a turistakör élére. Fáradhatatlanul szervezte nyáron a hegyi túrákat Erdély számos látványos hegységébe, télen pedig szinte minden hétvégén sízni vitte a turistakör tagjait. Ő volt a Metalotehnica sícsapatának a vezetője is. Sokáig az évente négyszer megrendezett üzemek közötti síversenyek alkalmával a gyár csapata mindig az előkelő második helyet nyerte.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején a diktatúra egyre nehezedő gazdasági körülményei között alig lehetett üzemanyagot "szerezni" az autóbuszos társas kirándulásokra. Felsőbb utasításra autóbusszal csak 250 km-es körzetbe lehetett elutazni. Annak ellenére, hogy az üzemanyagot is megvonták a lakosságtól, Nagy Lajos – kapcsolatainak köszönhetően – mindig beszerezte a szükséges mennyiséget, így a kirándulások sem maradtak el e nehéz időszakban. A kirándulások és sízések mellett minden évben élő zenével megszervezte a turistabált, amely azóta hagyománnyá vált. Igaz, ez is csak egy ideig működhetett, mert a megszigorított rendszerben ezt is tiltották. Aztán mégis a ’80-as évek közepétől úgy sikerült megszervezni, hogy a turistakörért felelős szekus tiszt is meghívó nélkül, "megfigyelőként" részt vett az összejövetelen.
Nagy Lajos kiváló szervezői és diplomáciai készségének köszönhetően – az akkori körülmények között – sok mindent "megoldott". Például a kirándulásokon résztvevők listáját le kellett adni a már említett szekus tisztnek, ezért a jegyzékre először a magyarokkal szimpatizáló román turisták neve került. Nagy Lajost többször is beidézték az állambiztonságiak, hogy számoljon be a rendezvényekről, de emiatt senkinek nem esett bántódása. Évekkel a rendszerváltást követően derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelentett abban az időszakban szinte heti rendszerességgel kirándulni, sízni, együtt lenni, az összejöveteleken "titokban" magyar népdalt, a székely és a magyar himnuszt elénekelni. Azt, hogy a diktatúra sötét éveiben sikerült a turista-, természetjáró mozgalmat folytatni, fenntartani, Nagy Lajosnak köszönhető.
A rendszerválást követően az újjáalakult Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának tagja volt. Több éven át az egyesület keretében is túrázott, szervezett, míg egészségi állapota megengedte. Jó kapcsolatai voltak már 1990 előtt a Csongrád megyei Természetjáró Szövetség néhány tagjával. Ahogy megnyíltak a határok, Nagy Lajos felvállalta és tizenöt éven át szervezte a marosvásárhelyi és szegedi turisták közös, egyhetes, vagy akár tíz napot is tartó erdélyi túráit. Ezek a kirándulások mindenkinek maradandó élményt nyújtottak. A vendéglátó és vendég családok baráti viszonyt alakítottak ki, és néhányuk között a mai napig is tart a kapcsolat.
Nagy Lajos alapító tagja volt a Marosvásárhely volt polgármestere, Fodor Imre kezdeményezésére létrehozott Outward Bound Társaság az Ifjúságért Románia szervezetnek. Tizenöt évig (1933-2009) az OB vezetőtanácsának alelnöke volt, műszaki és adminisztratív feladatokat látott el. A természetjárás, a túrázás iránti lelkesedése sok Outward Bound-os oktatót inspirált, hasznos tanácsokkal látta el az egyesület tagjait és hathatósan részt vett a tevékenységek szervezésében. Tizenegy éven át hozzájárult az Outward Bound és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület által szervezett Kárpáti Kalandverseny sikerességéhez.
Balesetét követően részben áttelepedett Magyarországra. Ezért élete utolsó szakaszában egyre kevesebbet kirándult. De minden egyes alkalommal, amikor itthon volt, megvásárolta az EKE folyóiratát, a Gyopárt, tartotta a kapcsolatot a természetjárókkal, hajdani túratársaival. Elhunyta előtt két héttel részt vett a Forgatag rendezvényein, ahol többen találkoztak vele régi túratársai közül, akiket utólag megdöbbentett távozása.
Emlékét megőrizve búcsúznak Tőle azok, akik ismerték, szerették és élete során vele együtt barangoltak a természetben, vagy kirándultak Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi szervezetének tagjai, a természetjárók közössége Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 31.
Kutatások a Sapientia EMTE-n
A gazdasági fejlődés letéteményesei
Nemrég a Petru Maior Egyetemen, a Román Műszaki Tudományos Akadémia konferenciáján dr. Kolozsváry Zoltán arról értekezett, hogy merre tart az anyagismeret tudománya a XXI. század elején. A rendezvényen a Sapientia EMTE-t is képviselték, hiszen, bár fiatal egyetemről van szó, az oktatási intézményben is foglalkoznak a műszaki tudományok terén kutatással. Az említett esemény kapcsán dr. Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral beszélgettünk.
– Tudomása szerint mennyire foglalkoznak Romániában komoly műszaki tudományos kutatással?
– Vannak olyan műszaki felsőoktatási és kutatóközpontok, amelyek kiváló szakemberekkel, kutatókkal rendelkeznek. Összességében nem állunk rosszul sem a szellemi tőke, sem az infrastruktúra területén, de természetesen sokkal több anyagi ráfordítás kellene az ország és az EU részéről, mivel az egyik legdinamikusabban fejlődő területről van szó. Lépést kell tartani a korral, így folyamatosan pótolni, cserélni kell a berendezéseket, a különböző műszereket ahhoz, hogy a mai követelményeknek és igényeknek megfelelő kutatást végezhessünk bármely műszaki területen.
– Miként ösztönzik a kutatást az EU-tag Romániában?
– Vannak EU-s és hazai kutatásra szánt pályázati kiírások. Ezek elég komoly anyagi támogatást jelentenek. Jelenleg is több ilyen pályázat kiírását várjuk a Sapientián is.
– Ezt azt jelenti, hogy az egyetemnek van elképzelése, kutatási terve, programja?
– Jelenleg az anyagtudományok, folyamatirányítás, beágyazott rendszerek, robotirányítás, villamos hőtechnika, fogaskerékhajtások, mechnizmusok és robotok, biológiai méréstechnika és jelfeldolgozás, biometrikus hitelesítés, mesterséges intelligencia, növényvédelem és fajtarezisztencia, kertészeti tudományok terén folynak műszaki jellegű kutatások. Ez igen széles skála, ami bizonyítja, hogy, amint ön is említette, bár az egyetemek között fiatalok vagyunk, igen komoly szellemi tőkével rendelkezünk, amelyet a kutatás terén is hasznosítunk mind a diákok, mind a tanárok részéről.
– Konkrétabban milyen kutatási programok vannak folyamatban a Sapientia marosvásárhelyi karán?
– Új biológiai méréstechnikai eljárások fejlesztésével, korszerű analóg és digitális jelkondicionáló technikák bevezetésével, illetve a beágyazott mérőhálózatok fejlesztésével foglalkozunk. Újrakonfigurálható áramkörökre, illetve mikrovezérlőkre épülő, digitális áramkörökön megvalósított beágyazott rendszereket tervezünk. Folyamatban van a rendszer kivi- telezése, tesztelése. Ezenkívül folyamatban van a noninvazív EEG jelek mérése és feldolgozása a neuroprotézis típusú rendszerek vezérlése és szabályozása céljából. Egy igen érdekes korszerű technológiával is kísérletezünk: a klaszterező és részlegesen felügyelt klaszterező algoritmusok, evolúciós algoritmusok digitális jel- és képfeldolgozásával a beszédtechnológiában, amely a folyamatos beszédfelismerés, beszédszintézis, nyelvi erőforrások fejlesztésében nyilvánul meg. Tanulmányozzuk az alkalmazást nagy adatbázisokkal, élettani rendszerek modellezésével és szimulációját valamint a protein együtthatási hálózatainak virtualizációs technikáit. Egy másik ilyen kísérlet a hőkezelés plazmájának tanulmányozása lokális plazmadiagnosztikai módszerrel, a különböző acélok hőkezelését nitrogén-hidrogén plazmában, DCPN, illetve ASPN módszerrel. Vizsgáljuk a reaktív plazmaporlasztási folyamatban megvalósított vékony rétegek növekedési mechanizmusát a gázösszetétel és mikroszerkezet vonatkozásában. Követjük a folyamatparaméterek optimalizálását, a reaktív gáz hozamának függvényében tanulmányozva a (Ti, Al, Si, N) összetételű vékony rétegeket. Ennek keretében transzmissziós elektronmikroszkópos szerkezetvizsgálatot végzünk a TEM módszer alkalmazásával a nanokristályos vékony rétegek mikroszerkezetének feltárása céljából. Vizsgáljuk az oxigén adalékelem hatását a TiN alapú vékony rétegek mikroszerkezetének kialakulásában. Ugyanakkor tanulmányozzuk a textúra kialakulását ellenőrzött paraméterű modellkísérletekben a megvalósított TiOxNy rétegek esetében az adalékelemek koncentrációja függvényében. Követjük a plazmaállapotot a két reaktív gázt használó porlasztási folyamatban. Ugyanakkor az optikai spektrum és a tömegspektrum mérése által egy adaptív szabályozási rendszert fejlesztünk ki. Egy másik szakterületen, a teljesítmény-elektronika terén a villamos hajtások és ipari folyamatok irányítását vizsgáljuk. Dolgozunk a teljesít-ményelektronikai konverterek, villamos hajtások, villamos hőtechnikai alkalmazások, valamint ezek irányítási eljárásainak a fejlesztésén. Egy komoly, talán a tudományos-fantasztikus filmekben látott módszerrel, a biometrikus hitelesítéssel is kísérletezünk. Ez elsősorban az online aláírás ellenőrzésére vonatkozik, szenzoradatok alapján, mozgásformák felismerésével. Ennek egyik érdekessége a billentyűzés ritmus alapú jelszó ellenőrzése mobil eszközökön. Folyamatban van még a veszélyes környezetben dolgozó robotok számára a távvezérlésre alkalmazható irányítási algoritmusok, pályatervezési eljárások, valamint kommunikációs protokollok kidolgozása.
– Valóban igen széles skálán mozog mindaz a tudományos kutatás, amellyel foglalkoznak a Sapientián, nem maradnak le bármely más egyetemtől, vagy kutatóközponttól, ahol az említett területeken a csúcstechnológia innovatív folyamatain dolgoznak. Mindez talán garancia lehet arra is, hogy a Sapientia EMTE műszaki karán végzett diákok bárhol megállják a helyüket. Van-e visszajelzés arról, hogy milyen eséllyel helyezkedhetnek el azok a diákok, akik itt a műszaki szakokon kiválóan fejezték be egyetemi tanulmányaikat, netán részt vettek valamely kutatási programban?
– A diákok a négy év alapképzés és két év magiszteri (mesteri)fokozat során teljes jogú tagjai lehetnek a kutatócsoportoknak, az eredményeket hazai és magyarországi tudományos diákköri vagy más konferenciákon ismertethetik. Mindez komolyan hozzájárul később, a szakmában való elhelyezkedéshez. A legjobb diákok nyilván doktori képzésen is folytathatják tanulmányaikat. Általában a szakmában való elhelyezkedés nem gond műszaki területen. Nagyon örülünk annak, hogy minden évfolyamon vannak szép számmal a kutatás iránt érdeklődő hallgatók, néhányan jelenleg oktatóinkká váltak.
– Mit kellene tenni azért, hogy a kutatás fellendüljön Romániában az egyetemeken?
– Visszatérnék arra, amit már említettem: nagyobb anyagi hátteret kellene biztosítani az innovációnak, előtérbe helyezve az alkalmazott műszaki kutatásokat, mivel ezek jelenthetik az egyik legnagyobb szellemi tőkét egy adott országnak. Az eredményeket, a találmányokat, a különböző technológiai fejlesztéseket a legnagyobb cégek is keresik, alkalmazzák, s ezzel együtt a kiváló szakembereket. Ez lehet a gazdasági fejlődés valódi garanciája, jövője.
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)
A gazdasági fejlődés letéteményesei
Nemrég a Petru Maior Egyetemen, a Román Műszaki Tudományos Akadémia konferenciáján dr. Kolozsváry Zoltán arról értekezett, hogy merre tart az anyagismeret tudománya a XXI. század elején. A rendezvényen a Sapientia EMTE-t is képviselték, hiszen, bár fiatal egyetemről van szó, az oktatási intézményben is foglalkoznak a műszaki tudományok terén kutatással. Az említett esemény kapcsán dr. Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral beszélgettünk.
– Tudomása szerint mennyire foglalkoznak Romániában komoly műszaki tudományos kutatással?
– Vannak olyan műszaki felsőoktatási és kutatóközpontok, amelyek kiváló szakemberekkel, kutatókkal rendelkeznek. Összességében nem állunk rosszul sem a szellemi tőke, sem az infrastruktúra területén, de természetesen sokkal több anyagi ráfordítás kellene az ország és az EU részéről, mivel az egyik legdinamikusabban fejlődő területről van szó. Lépést kell tartani a korral, így folyamatosan pótolni, cserélni kell a berendezéseket, a különböző műszereket ahhoz, hogy a mai követelményeknek és igényeknek megfelelő kutatást végezhessünk bármely műszaki területen.
– Miként ösztönzik a kutatást az EU-tag Romániában?
– Vannak EU-s és hazai kutatásra szánt pályázati kiírások. Ezek elég komoly anyagi támogatást jelentenek. Jelenleg is több ilyen pályázat kiírását várjuk a Sapientián is.
– Ezt azt jelenti, hogy az egyetemnek van elképzelése, kutatási terve, programja?
– Jelenleg az anyagtudományok, folyamatirányítás, beágyazott rendszerek, robotirányítás, villamos hőtechnika, fogaskerékhajtások, mechnizmusok és robotok, biológiai méréstechnika és jelfeldolgozás, biometrikus hitelesítés, mesterséges intelligencia, növényvédelem és fajtarezisztencia, kertészeti tudományok terén folynak műszaki jellegű kutatások. Ez igen széles skála, ami bizonyítja, hogy, amint ön is említette, bár az egyetemek között fiatalok vagyunk, igen komoly szellemi tőkével rendelkezünk, amelyet a kutatás terén is hasznosítunk mind a diákok, mind a tanárok részéről.
– Konkrétabban milyen kutatási programok vannak folyamatban a Sapientia marosvásárhelyi karán?
– Új biológiai méréstechnikai eljárások fejlesztésével, korszerű analóg és digitális jelkondicionáló technikák bevezetésével, illetve a beágyazott mérőhálózatok fejlesztésével foglalkozunk. Újrakonfigurálható áramkörökre, illetve mikrovezérlőkre épülő, digitális áramkörökön megvalósított beágyazott rendszereket tervezünk. Folyamatban van a rendszer kivi- telezése, tesztelése. Ezenkívül folyamatban van a noninvazív EEG jelek mérése és feldolgozása a neuroprotézis típusú rendszerek vezérlése és szabályozása céljából. Egy igen érdekes korszerű technológiával is kísérletezünk: a klaszterező és részlegesen felügyelt klaszterező algoritmusok, evolúciós algoritmusok digitális jel- és képfeldolgozásával a beszédtechnológiában, amely a folyamatos beszédfelismerés, beszédszintézis, nyelvi erőforrások fejlesztésében nyilvánul meg. Tanulmányozzuk az alkalmazást nagy adatbázisokkal, élettani rendszerek modellezésével és szimulációját valamint a protein együtthatási hálózatainak virtualizációs technikáit. Egy másik ilyen kísérlet a hőkezelés plazmájának tanulmányozása lokális plazmadiagnosztikai módszerrel, a különböző acélok hőkezelését nitrogén-hidrogén plazmában, DCPN, illetve ASPN módszerrel. Vizsgáljuk a reaktív plazmaporlasztási folyamatban megvalósított vékony rétegek növekedési mechanizmusát a gázösszetétel és mikroszerkezet vonatkozásában. Követjük a folyamatparaméterek optimalizálását, a reaktív gáz hozamának függvényében tanulmányozva a (Ti, Al, Si, N) összetételű vékony rétegeket. Ennek keretében transzmissziós elektronmikroszkópos szerkezetvizsgálatot végzünk a TEM módszer alkalmazásával a nanokristályos vékony rétegek mikroszerkezetének feltárása céljából. Vizsgáljuk az oxigén adalékelem hatását a TiN alapú vékony rétegek mikroszerkezetének kialakulásában. Ugyanakkor tanulmányozzuk a textúra kialakulását ellenőrzött paraméterű modellkísérletekben a megvalósított TiOxNy rétegek esetében az adalékelemek koncentrációja függvényében. Követjük a plazmaállapotot a két reaktív gázt használó porlasztási folyamatban. Ugyanakkor az optikai spektrum és a tömegspektrum mérése által egy adaptív szabályozási rendszert fejlesztünk ki. Egy másik szakterületen, a teljesítmény-elektronika terén a villamos hajtások és ipari folyamatok irányítását vizsgáljuk. Dolgozunk a teljesít-ményelektronikai konverterek, villamos hajtások, villamos hőtechnikai alkalmazások, valamint ezek irányítási eljárásainak a fejlesztésén. Egy komoly, talán a tudományos-fantasztikus filmekben látott módszerrel, a biometrikus hitelesítéssel is kísérletezünk. Ez elsősorban az online aláírás ellenőrzésére vonatkozik, szenzoradatok alapján, mozgásformák felismerésével. Ennek egyik érdekessége a billentyűzés ritmus alapú jelszó ellenőrzése mobil eszközökön. Folyamatban van még a veszélyes környezetben dolgozó robotok számára a távvezérlésre alkalmazható irányítási algoritmusok, pályatervezési eljárások, valamint kommunikációs protokollok kidolgozása.
– Valóban igen széles skálán mozog mindaz a tudományos kutatás, amellyel foglalkoznak a Sapientián, nem maradnak le bármely más egyetemtől, vagy kutatóközponttól, ahol az említett területeken a csúcstechnológia innovatív folyamatain dolgoznak. Mindez talán garancia lehet arra is, hogy a Sapientia EMTE műszaki karán végzett diákok bárhol megállják a helyüket. Van-e visszajelzés arról, hogy milyen eséllyel helyezkedhetnek el azok a diákok, akik itt a műszaki szakokon kiválóan fejezték be egyetemi tanulmányaikat, netán részt vettek valamely kutatási programban?
– A diákok a négy év alapképzés és két év magiszteri (mesteri)fokozat során teljes jogú tagjai lehetnek a kutatócsoportoknak, az eredményeket hazai és magyarországi tudományos diákköri vagy más konferenciákon ismertethetik. Mindez komolyan hozzájárul később, a szakmában való elhelyezkedéshez. A legjobb diákok nyilván doktori képzésen is folytathatják tanulmányaikat. Általában a szakmában való elhelyezkedés nem gond műszaki területen. Nagyon örülünk annak, hogy minden évfolyamon vannak szép számmal a kutatás iránt érdeklődő hallgatók, néhányan jelenleg oktatóinkká váltak.
– Mit kellene tenni azért, hogy a kutatás fellendüljön Romániában az egyetemeken?
– Visszatérnék arra, amit már említettem: nagyobb anyagi hátteret kellene biztosítani az innovációnak, előtérbe helyezve az alkalmazott műszaki kutatásokat, mivel ezek jelenthetik az egyik legnagyobb szellemi tőkét egy adott országnak. Az eredményeket, a találmányokat, a különböző technológiai fejlesztéseket a legnagyobb cégek is keresik, alkalmazzák, s ezzel együtt a kiváló szakembereket. Ez lehet a gazdasági fejlődés valódi garanciája, jövője.
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 14.
Színjátszó találkozó
December 17-én 15 órától a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Ház és a Humana Regun Egyesület szervezésében a nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kemény János Műkedvelő Színjátszók találkozóját. A rendezvényre meghívást kapott a kovásznai Pódium színjátszó csoport, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, a gyergyószentmiklósi Szinkron csoport és a Fábián Ferenc Társulat. Szászré- gent az Eugen Nicoară Művelődési Ház keretében tevékenykedő Mini Csim-Bumm, a Csim-Bumm Ifjú- sági és Gyermekszínház, a Népszínház Kemény János Társulatának ifjúsági csoportja és a Petru Maior Műszaki Középiskola Rosszcsontok csoportja képviseli. A műsoron mesejátékok, iskolavígjátékok, Horváth Péter drámája és Rejtő Jenő-bohózatok szerepelnek. Népújság (Marosvásárhely)
December 17-én 15 órától a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Ház és a Humana Regun Egyesület szervezésében a nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kemény János Műkedvelő Színjátszók találkozóját. A rendezvényre meghívást kapott a kovásznai Pódium színjátszó csoport, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, a gyergyószentmiklósi Szinkron csoport és a Fábián Ferenc Társulat. Szászré- gent az Eugen Nicoară Művelődési Ház keretében tevékenykedő Mini Csim-Bumm, a Csim-Bumm Ifjú- sági és Gyermekszínház, a Népszínház Kemény János Társulatának ifjúsági csoportja és a Petru Maior Műszaki Középiskola Rosszcsontok csoportja képviseli. A műsoron mesejátékok, iskolavígjátékok, Horváth Péter drámája és Rejtő Jenő-bohózatok szerepelnek. Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 14.
Lézertöréstől hitelességig (Felsőoktatás Székelyföldön)
Beszélgetés DR. DÁVID LÁSZLÓVAL, a Sapientia EMTE rektorával
Újabb négy évre, 2020 végéig dr. Dávid Lászlót választotta az akadémiai közösség a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának. A mérnökként Sepsiszentgyörgyről induló régi-új vezetővel elvekről, szerencséről és a hitelesség megőrzésének mindenekelőttiségéről is beszélgettünk.
Emlékszik még az első mély vízre? Nem volt éppen a legjobb formájában a Sapientia, amikor először választották az élére. Vagy az idő mindent megszépít?
– Valóban kritikus pillanatban vettem át az egyetem irányítását. Még előtte, 2005-ben néhai Tonk Sándor rektor utódja, Szilágyi Pál felajánlotta a rektorhelyettesi tisztséget, két évvel később pedig már többen is arra bátorítottak, hogy induljak a rektorválasztáson. Akkoriban kezdődött az a médiasortűz-támadássorozat, amely az egyetem megszüntetését célozta, bár a támadásokban megfogalmazott kifogások korábbi időszakra vonatkoztak. A harcban viszont megerősödtem, jó néhány döntésemre éreztem a visszaigazolást. A későbbiekben fokozott védettséget adott a magyar államelnök, a miniszterelnök, illetve az Országgyűlés elnökének látogatása is, és az RMDSZ részéről is fokozódó támogatást érezhettem. Az akkreditációs bizottság 2010-es döntése tovább erősített, bár a végső szavazásra 2012-ig kellett várni.
– Milyen sorrendben tornyosultak akkor a feladatok?
– Két lényegi elvi kérdés, illetve elvárás fogalmazódott meg. Az egyik, hogy egyben tudom-e tartani az egyetemet, úgy érvényesíteni a különböző helyszínek érdekeit, hogy közben mindenki egyetlen egyetem részének tartsa magát. Ebből a szempontból talán nem volt rossz választás, hogy nem kolozsvári ember került az egyetem élére, hiszen a székely kisvárosok mindig is hátránnyal küszködtek a saját értelmiségük megtartásában, az utóbbi ötven év történései pedig tovább táplálták ezt az érzést. A másik fontos szempont az volt, hogy azért tartsuk meg a Sapientia kolozsvári egyetemiközpont-jellegét. Miközben soha nem az a bázis volt a legnagyobb, pedig talán oda lett volna a legkönnyebb tanárt, hallgatót toborozni. A Kolozsvár-központúság azonban hagyományosan rangot kölcsönöz egy egyetemnek.
– Mindezek ismeretében mit kezd azokkal a véleményekkel, hogy egy Csíkszereda léptékű városból soha nem lesz egyetemi központ?
– A történet korántsem erről szól. Ha Nyugaton egy rét kellős közepén sikerül egyetemi központot létrehozni, nálunk miért ne lehetne egy kisvárosban? Persze, pontos feltételekkel. Az első ezek közül, hogy megfelelő szakembereket győzzünk meg, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani. A másik, hogy a régió is vevő legyen ezekre a szakemberekre, jöjjön közvetlen igényekkel, amelyek kielégítésére megfelelő szakokat hozzanak létre abban az intézményben – természetesen az esetleges átfedések figyelembevételével. Sok polgármestertől hallani, hogy kis Szilícium-völgyet szeretne megteremteni saját városában. Csakhogy az igazi Szilícium-völgy kialakulásának története több mint száz esztendőre tekint vissza, amelyben a közös tényező az egyetem léte, az alapkérdés pedig az időfaktor. Létezésünk tizenöt éve erre messze nem elegendő. A Sapientiának felróható legnagyobb hiba, hogy nem tíz évvel korábban hozták létre.
– Ön hogyan „tévedt” az egyetemi szférába?
– Középiskolás koromban, a hetvenes években mérnöknek készülő székelyföldi fiatal számára a temesvári egyetem volt a non plus ultra. Nekem is, gond nélkül be is jutottam, a sors meg úgy hozta, hogy a második év vége felé egy kísérlet előkészítése közben eltörtem egy lézert. A kár 80 ezer lej volt, valamivel több, mint egy Dacia ára. Aznap éjjel szilárdságtani módszerekkel kiszámoltam, mi történik, ha akár egy centiről lekoppan ez a lézer, s arra kértem az illetékeseket, mielőtt levágnák a fejem, nézzék meg a számításokat. Jól sült el a dolog, a számításaim helyesnek bizonyultak, tervezési hibáról volt szó, így nemcsak a kártérítést úsztam meg, de felfigyeltek rám, és felajánlották, dolgozzam a műegyetem fizika tanszékén. A harmadik év végén már alkalmaztak a mai aspirantúrának megfelelő státusban, és miközben végeztem a saját tanulmányaimat, órákat tartottam.
– Ilyen egyetemi karrier után hogyan landolhatott kezdő mérnökként a sepsiszentgyörgyi gépgyárban?– Elsősorban azért, mert a diplomázásom évében, 1981-ben tizenhat nagyvárost zártnak nyilvánítottak. Én kettős kihelyezést kaptam, aminek értelmében kétéves tapasztalatszerzés után visszamehettem az egyetemre, vagy a Román Nukleáris Kutatóintézetpitești-i fiókjához, ahol gyakorlatilag a cernavodăi atomerőmű létesítésének előkészületei zajlottak. Én arra a két évre Sepsiszentgyörgyöt választottam, kisváros ugyan, gondoltam, de színháza van, nem utolsósorban pedig édesapám is ott végzett a Székely Mikó Kollégiumban. Megszerettem a várost, bár az IMASA-ban tapasztalt nyájszellem kezdetben kiábrándító volt. Reggel hatkor bementünk, délután kettőkor kijöttünk, közben meg szinte senkit sem érdekelt, mit tesz le időközben az asztalra. A szerszámgépeket tervező osztályra osztottak be, semmiféle feladatot nem kaptam, olvasgattam. Szóvá is tették, hogy ezt hogy képzelem, de épp akkor voltak nagy bajban egy megrendeléssel, amelynek kapcsán számítógép-vezérlésű géppel egy bütyköt kellett elkészíteniük. Nem tudták a kívánt pontossággal beprogramozni a berendezést, én meg elszóltam magam, hogy ez nagyon egyszerű feladat. Mire természetesen az volt a válasz, hogy akkor csináld meg. Mivel nem állt rendelkezésre megfelelő számítógép, átalakítottam egy TI59-es programozható zsebszámológépet, annak segítségével pedig az előírásoknál egy fokozattal pontosabb eredményt sikerült elérnem. A továbbiakban akkor mehetettem-jöhettem a gyárban, amikor akartam.
– El is vitték egykettőre a zsenijelölt mérnököcskét...
– Az IMASA-beli főnököm, Szabó Károly révén ismertem meg az egyetemi tanár Székely Gyulát, ő meg elvitt Marosvásárhelyre, hogy bemutasson Szentgyörgyi Lászlónak, aki akkoriban indított el ott egy villamos hőtechnika-kutatóintézetet. A másfél órás beszélgetés alatt Szentgyörgyi meggyőzött, hogy menjek Vásárhelyre. A feleségem még egy ideig fizikatanárként dolgozott Szentgyörgyön, ha még egy félévet ott töltök, valószínűleg soha nem megyek el onnan.
– És akkor ma nincs Vásárhelyen magyar villamosmérnöki képzés?
– Könnyen elképzelhető. Előbb azonban 1990-ben létrejött a vásárhelyi műegyetem, ahol automatizálás szak is indult, én meg tudtam, hogy 1993-tól kezdődnek majd azok a tantárgyak, amelyeket oktatni szeretnék. Ezért csak addig vállaltam a kutatóintézet időközben rám szakadt vezetését. Kihívást éreztem ugyanis a műszaki oktatási struktúra megteremtésében. A Petru Maior Egyetemen építkezésre alkalmas környezetre találtam, nyitott fiatalokra, tíz év alatt jó színvonalra emeltük a mérnöki oktatást. Csakhogy a magyar hallgatók aránya 1999-re 27 százalékra csökkent, mivel a felvételin 80-an írtak tízest matematikából, így aztán a román nyelv és irodalom érettségi döntötte el a bejutást.
– Ezért vitte át a csomagot az akkoriban alakuló Sapientiára?
– Részben. Akkoriban két nézet harcolt egymással: magánegyetem vagy állami finanszírozású egyetem magyar tagozata vállalja a műszaki értelmiség kinevelését? Az utóbbi nézet érvényesítésének élére magam álltam, többször nekifutottunk, de a kérésünket ötször annyi román oktató utasította el, mint ahányan támogatták. Az RMDSZ támogatási ígéreteinek birtokában még folytattuk a harcot, hiszen úgy tűnt, elsősorban azon múlnak a dolgok, hogy a minisztérium finanszírozza vagy sem a Bolyai János-vonalnak tervezett magyar oktatási vonalat. Csakhogy, amikor 1999-ben Horváth Sándor matematikus kollégámmal Bukarestbe utaztunk, hogy meggyőzzük Andrei Marga oktatási minisztert négy szakon évi 50–50 magyar hely finanszírozásának fontosságáról, az RMDSZ-központból azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak velünk tartani a megbeszélésre, de sok sikert kívánnak. Szűk órás megbeszélés végén mégis úgy álltunk fel, hogy a minisztérium biztosítja a finanszírozást egyetlen feltétellel: az egyetem szenátusa írásban kérje a magyar oktatási vonal létrehozását. A rektor azzal utasított el, hogy ez nem szerepel az egyetem chartájában, a módosítás pedig három-öt évet is igénybe vehet. Mi mindenesetre három hét alatt beterjesztettünk egy módosított alapszabályzatot, az elutasítás azonban nem változott. A rektor később magánbeszélgetésen elmondta: még sok mindennek meg kell változnia a román kollégák fejében, míg elfogadják egy magyar vonal létrehozását. Ezt követően a négy szakot – mechatronika, informatika, számítástechnika és automatizálás – tartalmazó csomaggal jelentkeztünk a Sapientiánál.
– Nem zavarta, hogy a Sapientia kezdeti térképén nem szerepelt Marosvásárhely?
– Akkor még csak szerveződött a Sapientia, de bizonyos felismerések és nyomások hatására a történet egy kettős, Csíkszereda–Kolozsvár bázisú egyetem irányába kanyarodott. Ebbe az elképzelésbe „zavartunk be” Marosvásárhellyel. A temesvári egyetem akkorra már sokat veszített a rangjából, Kolozsváron nem volt akarat magyar képzés indítására, az egyetlen esély Vásárhely maradt. Műszaki egyetemet azonban nem lehet tudományos-kutatói háttér, felszerelés nélkül létrehozni. Akkor még pénz sem volt erre, viszont küszöbön állt annak a bizottságnak az érkezése, amely a tanításhoz szükséges laboratóriumi berendezést volt hivatott ellenőrizni. És akkor csoda történt: jött a hír, hogy az egyik környékbeli parókián több kamionnyi ismeretlen tartalmú doboz vár a sorsára. A twentei egyetem nemrég leszerelt villamosmérnöki laboratóriumának elemei voltak ott, egy részüket ma is használjuk.
– A humán szakokkal induló Sapientián zajló képzések több mint ötven százaléka ma már műszaki jellegű. Mit szólnak mindehhez a kezdeti tervek megálmodói?
– Az indítás előtti vitákat elnézve egyértelmű volt az elhatározás, hogy csak akkor van értelme az egésznek, ha a Sapientia elitképzést biztosít. A mérnöknevelés pedig valahogy nem fért ebbe bele. Annak idején ugyanis roppant szétszórt volt a romániai műszaki felsőoktatásban dolgozó magyarok társasága. Volt korábban professzor Jászvásáron, Temesváron több is, de a szórványlét sehol sem engedélyezte egy kompakt műszaki elit kialakulását. Marosvásárhelyen előzmény nélküli volt ez a tevékenység, bizonyos mértékig ismeretlen volt a társaság is, ezért részben jogosnak tekinthető a kezdeti kétkedés. Hogy mivel győztük meg mégis őket? Kezdetben talán azzal, hogy az egyetemi szakma ismert és elismert engem, később meg az eredményeinkkel. Néhány szempont érvényesítését ugyanis mindennél fontosabbnak tekintettünk. Például, hogy a műszaki oktatás legyen a létező magyar nyelvű felsőoktatási képzések kiegészítője. A másik szempont az volt: ne csak attól legyen vonzó a képzésünk, hogy magyarul tanítunk, hanem azért, mert magyarul és jól tanítunk. Az egyetem alapítványának kuratóriuma azt is értékelte, hogy tudatos tanszéki építkezésbe kezdtem, több évfolyam eminens végzőseit is sikerült az egyetemen tartani, illetve visszahozni. Már saját nevelésű professzoraink is vannak, docensünk pedig több is. Lassan újabb nemzedékváltás válik esedékessé.
– Hogyan vezeti az egyetemet? Mindenhez ön ért a legjobban?
– Nem is tagadom, mennyi mindenhez nem értek. Igyekszem viszont megtalálni a velem hasonló értékrendet valló embereket, akikben megbízom, pártolom a kezdeményezéseiket, erősítem őket. Az egyszemélyes döntésekre alapozó intézmények esetében ugyanis a döntéshozó kidőlése súlyos problémákat okozhat. Ahol viszont közös az értékrend, a testület képes tovább vinni a stafétát. Persze, akadtak vitatott kérdések, leginkább talán a csíkszeredai két kar egyesítése ügyében hozott döntés számított annak. Csíkszeredában két kar működött – a vásárhelyinél jóval kevesebb hallgatóval –, ez így alakult még az én rektorrá választásom előtt. A két kar – a közgazdasági és élelmiszer-mérnöki – között viszont az idők során ellenkező értékrend alakult ki. Érveltem, igyekeztem meggyőzni embereket, nem utolsósorban azért, mert a két párhuzamos struktúra megszüntetése emberi egzisztenciákat is érintett.
– Ma honnan merít elsősorban a Sapientia?
– Oktatási helyszíntől függ. Marosvásárhelyen a hallgatóink több mint fele a megyéből származik, a fennmaradó 40 százalék óriási többségét Hargita megyéből és Háromszékről érkezők alkotják. A csíkszeredai karokra szinte teljes mértékben Székelyföldről származó diákok jönnek. Kolozsvárra viszont már nem, oda mindenhonnan érkeznek. Dacára, hogy több szakon visszavezettük a felvételi vizsgát, valamennyit nőtt a diáklétszámunk, ami jelzi, hogy egyre inkább értéke van a Sapientiának. Abból a pragmatikus okból vezettük vissza, hogy nagy felelősség két év múltán szembesíteni a hallgatót: nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ha lehet, mondjuk meg neki hamarabb. Egyre nagyobb hitelünk lett a rangos középiskolákban, ma már nem érvényes a kezdetben talán nem is alaptalan állítás, miszerint a Sapientiára bárki bejut. A rangos székelyföldi kollégiumok korábban kifejezetten „exportra” termeltek, s büszkeségük forrása az volt, hogy egyik-másik iskola végzettje melyik rangos egyetemen tanul tovább. Nekünk viszont Erdély egészében kell gondolkodnunk, amíg lehet. Még akkor is, ha hiszek a székelyföldi autonómia erejében, mert annak hatása egész Erdélyre kisugárzik. Mint ahogy a Sapientia jótékony hatása is visszasugárzott az állami egyetemi oktatásra, mert versenyhelyzetet teremtett. Ennek következtében pedig különböző egyetemeken olyan magyar helyeket hirdettek meg, amelyek lehetősége e versenyhelyzet nélkül talán soha fel sem merült volna.
– Néhány szakot viszont megszüntettek a közelmúltban. Zsákutcának bizonyultak?
– Amikor elvállaltam az egyetem vezetését, az intézmény akkreditációjára való tekintettel azt az álláspontot képviseltem, hogy valamennyi meglévő szakkal együtt akkreditáljuk. Most abban a időszakban vagyunk, amikor kellemetlen döntéseket kell meghoznunk, néhányon már túl is vagyunk. Így például a csíkszeredai biotechnológia–élelmiszeripari biotechnológia–génsebészet hármasból csak az utóbbi marad meg, mert az egészíti ki megfelelően az élelmiszeripari mérnöki képzést. Marosvásárhelyen megszűnt a szociálpedagógiai képzés, szükség mutatkozott viszont fordítókra, még ha az nem is számít mérnöki szaknak. Egy merész lépéssel belevágtunk a közegészségügy szakba is, amely egészségügyi intézményekben működő nem orvos szakembereket „termel”, a hasonló adminisztrációs szakemberek képzésével úttörőnek számítunk az országban.
– A sepsiszentgyörgyi erdészmérnöki szak beindításának ötlete viszont élénk ellenlobbit váltott ki. Hogyan igyekeznek megoldani ezt a helyzetet?
– Az első visszajelzések, a brassói erdészmérnöki egyetem ellenlobbija valóban nagyon kemény volt. Egyértelmű jelzések érkeztek: ha megpróbálkozunk vele, az agrármérnöki szakkal teljes szentgyörgyi központunkat törlik. De nem is szabad fejest ugrani az ismeretlenbe, hiszen egyelőre megfelelő tanári karral sem rendelkezünk az erdészmérnöki szakhoz. Amíg sikerül kialakítanunk, reményeink szerint a brassói egyetem illetékeseivel is meg tudjuk értetni, hogy nem veszítenek sokat ezzel, sőt, szakmai kapcsolatokat is szeretnénk létesíteni velük. A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel elsősorban a mesterképzésben kialakított együttműködésünk bátorító és követendő példa lehet. Ma már erős és hiteles intézménnyel a hátam mögött tárgyalhatok. Mert ami a legfontosabb: bármit is ígérsz, ha kellemetlen is, de be kell tartanod. Bárhogy is viselkednek mások, a saját hiteled megőrzése a legfontosabb.
Dr. Dávid László
Villamosmérnök, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Csíkszeredában született 1956. július 18-án, a ma a Márton Áron Főgimnázium nevet viselő középiskola elvégése után 1981-ben villamosmérnöki szakon diplomázott a temesvári Műszaki Egyetemen. 1981–1985 között mérnök, majd fejlesztőmérnök a sepsiszentgyörgyi IMASA-nál, 1985–1993 között kutató, főkutató, fiókintézeti igazgató a bukaresti Elektrotechnikai Kutatóintézet marosvásárhelyi fiókintézeténél. 1997-ben doktori címet szerzett a brassói Transilvania Egyetemen. 1993–2003 között a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója, 2001-től egyetemi tanár a Sapientia marosvásárhelyi karán, 2004–2006 között rektorhelyettes, 2007–201
Beszélgetés DR. DÁVID LÁSZLÓVAL, a Sapientia EMTE rektorával
Újabb négy évre, 2020 végéig dr. Dávid Lászlót választotta az akadémiai közösség a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának. A mérnökként Sepsiszentgyörgyről induló régi-új vezetővel elvekről, szerencséről és a hitelesség megőrzésének mindenekelőttiségéről is beszélgettünk.
Emlékszik még az első mély vízre? Nem volt éppen a legjobb formájában a Sapientia, amikor először választották az élére. Vagy az idő mindent megszépít?
– Valóban kritikus pillanatban vettem át az egyetem irányítását. Még előtte, 2005-ben néhai Tonk Sándor rektor utódja, Szilágyi Pál felajánlotta a rektorhelyettesi tisztséget, két évvel később pedig már többen is arra bátorítottak, hogy induljak a rektorválasztáson. Akkoriban kezdődött az a médiasortűz-támadássorozat, amely az egyetem megszüntetését célozta, bár a támadásokban megfogalmazott kifogások korábbi időszakra vonatkoztak. A harcban viszont megerősödtem, jó néhány döntésemre éreztem a visszaigazolást. A későbbiekben fokozott védettséget adott a magyar államelnök, a miniszterelnök, illetve az Országgyűlés elnökének látogatása is, és az RMDSZ részéről is fokozódó támogatást érezhettem. Az akkreditációs bizottság 2010-es döntése tovább erősített, bár a végső szavazásra 2012-ig kellett várni.
– Milyen sorrendben tornyosultak akkor a feladatok?
– Két lényegi elvi kérdés, illetve elvárás fogalmazódott meg. Az egyik, hogy egyben tudom-e tartani az egyetemet, úgy érvényesíteni a különböző helyszínek érdekeit, hogy közben mindenki egyetlen egyetem részének tartsa magát. Ebből a szempontból talán nem volt rossz választás, hogy nem kolozsvári ember került az egyetem élére, hiszen a székely kisvárosok mindig is hátránnyal küszködtek a saját értelmiségük megtartásában, az utóbbi ötven év történései pedig tovább táplálták ezt az érzést. A másik fontos szempont az volt, hogy azért tartsuk meg a Sapientia kolozsvári egyetemiközpont-jellegét. Miközben soha nem az a bázis volt a legnagyobb, pedig talán oda lett volna a legkönnyebb tanárt, hallgatót toborozni. A Kolozsvár-központúság azonban hagyományosan rangot kölcsönöz egy egyetemnek.
– Mindezek ismeretében mit kezd azokkal a véleményekkel, hogy egy Csíkszereda léptékű városból soha nem lesz egyetemi központ?
– A történet korántsem erről szól. Ha Nyugaton egy rét kellős közepén sikerül egyetemi központot létrehozni, nálunk miért ne lehetne egy kisvárosban? Persze, pontos feltételekkel. Az első ezek közül, hogy megfelelő szakembereket győzzünk meg, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani. A másik, hogy a régió is vevő legyen ezekre a szakemberekre, jöjjön közvetlen igényekkel, amelyek kielégítésére megfelelő szakokat hozzanak létre abban az intézményben – természetesen az esetleges átfedések figyelembevételével. Sok polgármestertől hallani, hogy kis Szilícium-völgyet szeretne megteremteni saját városában. Csakhogy az igazi Szilícium-völgy kialakulásának története több mint száz esztendőre tekint vissza, amelyben a közös tényező az egyetem léte, az alapkérdés pedig az időfaktor. Létezésünk tizenöt éve erre messze nem elegendő. A Sapientiának felróható legnagyobb hiba, hogy nem tíz évvel korábban hozták létre.
– Ön hogyan „tévedt” az egyetemi szférába?
– Középiskolás koromban, a hetvenes években mérnöknek készülő székelyföldi fiatal számára a temesvári egyetem volt a non plus ultra. Nekem is, gond nélkül be is jutottam, a sors meg úgy hozta, hogy a második év vége felé egy kísérlet előkészítése közben eltörtem egy lézert. A kár 80 ezer lej volt, valamivel több, mint egy Dacia ára. Aznap éjjel szilárdságtani módszerekkel kiszámoltam, mi történik, ha akár egy centiről lekoppan ez a lézer, s arra kértem az illetékeseket, mielőtt levágnák a fejem, nézzék meg a számításokat. Jól sült el a dolog, a számításaim helyesnek bizonyultak, tervezési hibáról volt szó, így nemcsak a kártérítést úsztam meg, de felfigyeltek rám, és felajánlották, dolgozzam a műegyetem fizika tanszékén. A harmadik év végén már alkalmaztak a mai aspirantúrának megfelelő státusban, és miközben végeztem a saját tanulmányaimat, órákat tartottam.
– Ilyen egyetemi karrier után hogyan landolhatott kezdő mérnökként a sepsiszentgyörgyi gépgyárban?– Elsősorban azért, mert a diplomázásom évében, 1981-ben tizenhat nagyvárost zártnak nyilvánítottak. Én kettős kihelyezést kaptam, aminek értelmében kétéves tapasztalatszerzés után visszamehettem az egyetemre, vagy a Román Nukleáris Kutatóintézetpitești-i fiókjához, ahol gyakorlatilag a cernavodăi atomerőmű létesítésének előkészületei zajlottak. Én arra a két évre Sepsiszentgyörgyöt választottam, kisváros ugyan, gondoltam, de színháza van, nem utolsósorban pedig édesapám is ott végzett a Székely Mikó Kollégiumban. Megszerettem a várost, bár az IMASA-ban tapasztalt nyájszellem kezdetben kiábrándító volt. Reggel hatkor bementünk, délután kettőkor kijöttünk, közben meg szinte senkit sem érdekelt, mit tesz le időközben az asztalra. A szerszámgépeket tervező osztályra osztottak be, semmiféle feladatot nem kaptam, olvasgattam. Szóvá is tették, hogy ezt hogy képzelem, de épp akkor voltak nagy bajban egy megrendeléssel, amelynek kapcsán számítógép-vezérlésű géppel egy bütyköt kellett elkészíteniük. Nem tudták a kívánt pontossággal beprogramozni a berendezést, én meg elszóltam magam, hogy ez nagyon egyszerű feladat. Mire természetesen az volt a válasz, hogy akkor csináld meg. Mivel nem állt rendelkezésre megfelelő számítógép, átalakítottam egy TI59-es programozható zsebszámológépet, annak segítségével pedig az előírásoknál egy fokozattal pontosabb eredményt sikerült elérnem. A továbbiakban akkor mehetettem-jöhettem a gyárban, amikor akartam.
– El is vitték egykettőre a zsenijelölt mérnököcskét...
– Az IMASA-beli főnököm, Szabó Károly révén ismertem meg az egyetemi tanár Székely Gyulát, ő meg elvitt Marosvásárhelyre, hogy bemutasson Szentgyörgyi Lászlónak, aki akkoriban indított el ott egy villamos hőtechnika-kutatóintézetet. A másfél órás beszélgetés alatt Szentgyörgyi meggyőzött, hogy menjek Vásárhelyre. A feleségem még egy ideig fizikatanárként dolgozott Szentgyörgyön, ha még egy félévet ott töltök, valószínűleg soha nem megyek el onnan.
– És akkor ma nincs Vásárhelyen magyar villamosmérnöki képzés?
– Könnyen elképzelhető. Előbb azonban 1990-ben létrejött a vásárhelyi műegyetem, ahol automatizálás szak is indult, én meg tudtam, hogy 1993-tól kezdődnek majd azok a tantárgyak, amelyeket oktatni szeretnék. Ezért csak addig vállaltam a kutatóintézet időközben rám szakadt vezetését. Kihívást éreztem ugyanis a műszaki oktatási struktúra megteremtésében. A Petru Maior Egyetemen építkezésre alkalmas környezetre találtam, nyitott fiatalokra, tíz év alatt jó színvonalra emeltük a mérnöki oktatást. Csakhogy a magyar hallgatók aránya 1999-re 27 százalékra csökkent, mivel a felvételin 80-an írtak tízest matematikából, így aztán a román nyelv és irodalom érettségi döntötte el a bejutást.
– Ezért vitte át a csomagot az akkoriban alakuló Sapientiára?
– Részben. Akkoriban két nézet harcolt egymással: magánegyetem vagy állami finanszírozású egyetem magyar tagozata vállalja a műszaki értelmiség kinevelését? Az utóbbi nézet érvényesítésének élére magam álltam, többször nekifutottunk, de a kérésünket ötször annyi román oktató utasította el, mint ahányan támogatták. Az RMDSZ támogatási ígéreteinek birtokában még folytattuk a harcot, hiszen úgy tűnt, elsősorban azon múlnak a dolgok, hogy a minisztérium finanszírozza vagy sem a Bolyai János-vonalnak tervezett magyar oktatási vonalat. Csakhogy, amikor 1999-ben Horváth Sándor matematikus kollégámmal Bukarestbe utaztunk, hogy meggyőzzük Andrei Marga oktatási minisztert négy szakon évi 50–50 magyar hely finanszírozásának fontosságáról, az RMDSZ-központból azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak velünk tartani a megbeszélésre, de sok sikert kívánnak. Szűk órás megbeszélés végén mégis úgy álltunk fel, hogy a minisztérium biztosítja a finanszírozást egyetlen feltétellel: az egyetem szenátusa írásban kérje a magyar oktatási vonal létrehozását. A rektor azzal utasított el, hogy ez nem szerepel az egyetem chartájában, a módosítás pedig három-öt évet is igénybe vehet. Mi mindenesetre három hét alatt beterjesztettünk egy módosított alapszabályzatot, az elutasítás azonban nem változott. A rektor később magánbeszélgetésen elmondta: még sok mindennek meg kell változnia a román kollégák fejében, míg elfogadják egy magyar vonal létrehozását. Ezt követően a négy szakot – mechatronika, informatika, számítástechnika és automatizálás – tartalmazó csomaggal jelentkeztünk a Sapientiánál.
– Nem zavarta, hogy a Sapientia kezdeti térképén nem szerepelt Marosvásárhely?
– Akkor még csak szerveződött a Sapientia, de bizonyos felismerések és nyomások hatására a történet egy kettős, Csíkszereda–Kolozsvár bázisú egyetem irányába kanyarodott. Ebbe az elképzelésbe „zavartunk be” Marosvásárhellyel. A temesvári egyetem akkorra már sokat veszített a rangjából, Kolozsváron nem volt akarat magyar képzés indítására, az egyetlen esély Vásárhely maradt. Műszaki egyetemet azonban nem lehet tudományos-kutatói háttér, felszerelés nélkül létrehozni. Akkor még pénz sem volt erre, viszont küszöbön állt annak a bizottságnak az érkezése, amely a tanításhoz szükséges laboratóriumi berendezést volt hivatott ellenőrizni. És akkor csoda történt: jött a hír, hogy az egyik környékbeli parókián több kamionnyi ismeretlen tartalmú doboz vár a sorsára. A twentei egyetem nemrég leszerelt villamosmérnöki laboratóriumának elemei voltak ott, egy részüket ma is használjuk.
– A humán szakokkal induló Sapientián zajló képzések több mint ötven százaléka ma már műszaki jellegű. Mit szólnak mindehhez a kezdeti tervek megálmodói?
– Az indítás előtti vitákat elnézve egyértelmű volt az elhatározás, hogy csak akkor van értelme az egésznek, ha a Sapientia elitképzést biztosít. A mérnöknevelés pedig valahogy nem fért ebbe bele. Annak idején ugyanis roppant szétszórt volt a romániai műszaki felsőoktatásban dolgozó magyarok társasága. Volt korábban professzor Jászvásáron, Temesváron több is, de a szórványlét sehol sem engedélyezte egy kompakt műszaki elit kialakulását. Marosvásárhelyen előzmény nélküli volt ez a tevékenység, bizonyos mértékig ismeretlen volt a társaság is, ezért részben jogosnak tekinthető a kezdeti kétkedés. Hogy mivel győztük meg mégis őket? Kezdetben talán azzal, hogy az egyetemi szakma ismert és elismert engem, később meg az eredményeinkkel. Néhány szempont érvényesítését ugyanis mindennél fontosabbnak tekintettünk. Például, hogy a műszaki oktatás legyen a létező magyar nyelvű felsőoktatási képzések kiegészítője. A másik szempont az volt: ne csak attól legyen vonzó a képzésünk, hogy magyarul tanítunk, hanem azért, mert magyarul és jól tanítunk. Az egyetem alapítványának kuratóriuma azt is értékelte, hogy tudatos tanszéki építkezésbe kezdtem, több évfolyam eminens végzőseit is sikerült az egyetemen tartani, illetve visszahozni. Már saját nevelésű professzoraink is vannak, docensünk pedig több is. Lassan újabb nemzedékváltás válik esedékessé.
– Hogyan vezeti az egyetemet? Mindenhez ön ért a legjobban?
– Nem is tagadom, mennyi mindenhez nem értek. Igyekszem viszont megtalálni a velem hasonló értékrendet valló embereket, akikben megbízom, pártolom a kezdeményezéseiket, erősítem őket. Az egyszemélyes döntésekre alapozó intézmények esetében ugyanis a döntéshozó kidőlése súlyos problémákat okozhat. Ahol viszont közös az értékrend, a testület képes tovább vinni a stafétát. Persze, akadtak vitatott kérdések, leginkább talán a csíkszeredai két kar egyesítése ügyében hozott döntés számított annak. Csíkszeredában két kar működött – a vásárhelyinél jóval kevesebb hallgatóval –, ez így alakult még az én rektorrá választásom előtt. A két kar – a közgazdasági és élelmiszer-mérnöki – között viszont az idők során ellenkező értékrend alakult ki. Érveltem, igyekeztem meggyőzni embereket, nem utolsósorban azért, mert a két párhuzamos struktúra megszüntetése emberi egzisztenciákat is érintett.
– Ma honnan merít elsősorban a Sapientia?
– Oktatási helyszíntől függ. Marosvásárhelyen a hallgatóink több mint fele a megyéből származik, a fennmaradó 40 százalék óriási többségét Hargita megyéből és Háromszékről érkezők alkotják. A csíkszeredai karokra szinte teljes mértékben Székelyföldről származó diákok jönnek. Kolozsvárra viszont már nem, oda mindenhonnan érkeznek. Dacára, hogy több szakon visszavezettük a felvételi vizsgát, valamennyit nőtt a diáklétszámunk, ami jelzi, hogy egyre inkább értéke van a Sapientiának. Abból a pragmatikus okból vezettük vissza, hogy nagy felelősség két év múltán szembesíteni a hallgatót: nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ha lehet, mondjuk meg neki hamarabb. Egyre nagyobb hitelünk lett a rangos középiskolákban, ma már nem érvényes a kezdetben talán nem is alaptalan állítás, miszerint a Sapientiára bárki bejut. A rangos székelyföldi kollégiumok korábban kifejezetten „exportra” termeltek, s büszkeségük forrása az volt, hogy egyik-másik iskola végzettje melyik rangos egyetemen tanul tovább. Nekünk viszont Erdély egészében kell gondolkodnunk, amíg lehet. Még akkor is, ha hiszek a székelyföldi autonómia erejében, mert annak hatása egész Erdélyre kisugárzik. Mint ahogy a Sapientia jótékony hatása is visszasugárzott az állami egyetemi oktatásra, mert versenyhelyzetet teremtett. Ennek következtében pedig különböző egyetemeken olyan magyar helyeket hirdettek meg, amelyek lehetősége e versenyhelyzet nélkül talán soha fel sem merült volna.
– Néhány szakot viszont megszüntettek a közelmúltban. Zsákutcának bizonyultak?
– Amikor elvállaltam az egyetem vezetését, az intézmény akkreditációjára való tekintettel azt az álláspontot képviseltem, hogy valamennyi meglévő szakkal együtt akkreditáljuk. Most abban a időszakban vagyunk, amikor kellemetlen döntéseket kell meghoznunk, néhányon már túl is vagyunk. Így például a csíkszeredai biotechnológia–élelmiszeripari biotechnológia–génsebészet hármasból csak az utóbbi marad meg, mert az egészíti ki megfelelően az élelmiszeripari mérnöki képzést. Marosvásárhelyen megszűnt a szociálpedagógiai képzés, szükség mutatkozott viszont fordítókra, még ha az nem is számít mérnöki szaknak. Egy merész lépéssel belevágtunk a közegészségügy szakba is, amely egészségügyi intézményekben működő nem orvos szakembereket „termel”, a hasonló adminisztrációs szakemberek képzésével úttörőnek számítunk az országban.
– A sepsiszentgyörgyi erdészmérnöki szak beindításának ötlete viszont élénk ellenlobbit váltott ki. Hogyan igyekeznek megoldani ezt a helyzetet?
– Az első visszajelzések, a brassói erdészmérnöki egyetem ellenlobbija valóban nagyon kemény volt. Egyértelmű jelzések érkeztek: ha megpróbálkozunk vele, az agrármérnöki szakkal teljes szentgyörgyi központunkat törlik. De nem is szabad fejest ugrani az ismeretlenbe, hiszen egyelőre megfelelő tanári karral sem rendelkezünk az erdészmérnöki szakhoz. Amíg sikerül kialakítanunk, reményeink szerint a brassói egyetem illetékeseivel is meg tudjuk értetni, hogy nem veszítenek sokat ezzel, sőt, szakmai kapcsolatokat is szeretnénk létesíteni velük. A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel elsősorban a mesterképzésben kialakított együttműködésünk bátorító és követendő példa lehet. Ma már erős és hiteles intézménnyel a hátam mögött tárgyalhatok. Mert ami a legfontosabb: bármit is ígérsz, ha kellemetlen is, de be kell tartanod. Bárhogy is viselkednek mások, a saját hiteled megőrzése a legfontosabb.
Dr. Dávid László
Villamosmérnök, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Csíkszeredában született 1956. július 18-án, a ma a Márton Áron Főgimnázium nevet viselő középiskola elvégése után 1981-ben villamosmérnöki szakon diplomázott a temesvári Műszaki Egyetemen. 1981–1985 között mérnök, majd fejlesztőmérnök a sepsiszentgyörgyi IMASA-nál, 1985–1993 között kutató, főkutató, fiókintézeti igazgató a bukaresti Elektrotechnikai Kutatóintézet marosvásárhelyi fiókintézeténél. 1997-ben doktori címet szerzett a brassói Transilvania Egyetemen. 1993–2003 között a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója, 2001-től egyetemi tanár a Sapientia marosvásárhelyi karán, 2004–2006 között rektorhelyettes, 2007–201
2017. január 30.
A katolikus Státus mindenkori (h)arcairól
Gyárfás Elemér, a „civil püspök” könyv kapcsán„
Bevallom, többet szerettem volna hallani a római katolikus Státus zaklatott jelenéről és emiatt bizonytalan jövőjéről, semmint hányatott múltjáról, ám éppen erről beszél(hetet)t kevesebbet előadásában dr. Holló László egyetemi docens, a státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke. És tette ezt alighanem amiatt, amit hozzászólásában a Státus jogi ügyeiben eljáró Kapcza Mikolt ügyvéd oly találóan megfogalmazott: a Státus olyan egyedi szerveződési forma, hogy még mi magunk sem értjük pontosan, és ilyeténképpen a sajátos hazai restitúció buktatói közepette az egyik legsziszifuszibb küzdelem a Státust megmagyarázni a román törvénykezésnek.
Négy gimnáziumot és két hasznot hajtó épületet mondhat magáénak Erdély-szerte a Státus, közülük a kolozsvári Szentegyház utca 5. szám alatti ingatlan (ahol a katolikus egyetem működik) valójában mindig is a tulajdonában állt, ugyanis a „kommunista” Státusnak meghagyták. Ezen felül perek és visszaigénylési eljárások tucatjai vannak folyamatban hazai bíróságokon és Strasbourgban az egykori ingatlan vagyonok visszaszolgáltatásáért.
Hogy miért éppen most beszélt a katolikus Státus (h)arcairól dr. Holló László az értelmiségi körön, annak sajnos nem valamiféle örömteljes bírósági siker az oka, csupáncsak az, hogy éppen csütörtökön érkezett a nyomdából az a kötet, amely a Státus 20. századi, egyik legmarkánsabb vezetője, Gyárfás Elemér halálának 70. évfordulója alkalmával 2015-ben szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza - köztük azt, amelyet a Státusról tartott Holló László. Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legjelentősebb egyénisége volt, a balosok mondták nemzetinek, a nemzetiek balosnak, de még antiszemitaként is jellemezték, és tehették ezt Holló László szerint amiatt, mert Gyárfás Elemér sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozott, ugyanakkor hihetetlen munkabírásról téve tanúbizonyságot, minden erdélyi szervezetben tevékenyen részt vett, emellett számtalan könyvet írt.
Üldözöttségből született 400 éve a státus
Az Erdélyi Római Katolikus Státus a 16. századi reformáció térhódításával arányosan üldözött katolikus egyház érdekeinek szolgálatára, egyházi és világi tagokkal szerveződött autonóm önkormányzati forma. Szerepe bizonyos belső egyházi ügyekben eljárni, illetve a felekezeti oktatás és az egyházmegyei vagyon egy részének kezelése. Elnevezése a korabeli országgyűlésben használatos „Status et ordines”, azaz „karok és rendek”-ből fakad, amikor a különböző felekezetek képviselői státusokba csoportosulva külön-külön tanácskoztak. Hogy a római katolikusok esetében a szerveződési forma és az elnevezés megőrződött, abban jelentős szerepe volt annak, hogy a reformáció terjedésével és az adott történelmi viszonyok közepette a fejedelemség fennmaradását leginkább szolgáló intézkedések részeként 1556-ban az erdélyi katolikus püspököt kiutasították, és kis megszakítással az erdélyi katolikusoknak gyakorlatilag csak 1716-ban lett újra püspöke, ebben a hosszú időszakban pedig a katolikus vallásgyakorlást sokféle módon korlátozták (az egyházi vagyont államosították, templomokat lebontottak, kiutasították a szerzetesrendeket stb.). A Státus első említésére az 1615-ös országgyűlésen került sor, ahol a katolikus főurak Status Catholicorum Dominorum néven szervezkedtek vallásuk védelmére. 1767-ben a Státus feladatkörét a Mária Terézia által létrehozott „állami” Katolikus Bizottság vette át. A Státus újjászervezésére a 19. században több kísérlet történt, 1873-ban sikerült megegyezni. Innen kezdődően a Státus elnöke a mindenkori püspök, világi elnökét választják, a státusgyűlést és 24 tagú igazgatótanácsát pedig harmadában egyházi, kétharmadában pedig világi tagok alkotják.
A státus sorsa Romániában
A román állam és a Szentszék között 1927-ben megkötött Konkordátum a Státust tételesen nem említi, majd az 1932-ben Rómában aláírt egyezmény nevétől és autonóm jellegétől is megfosztotta, Egyházmegyei Tanácsként működött tovább az 1948-as államosításig. Ebben a időszakban a Státus ellen cikkek százaival és kötetek tucatjaival indított hadjáratot Onisifor Ghibu, aki oly mértékben tudta ezáltal befolyásolni a közvéleményt és általános hangulatot, hogy Holló László elmondása szerint csak úgy besétálhatott a telekkönyvi hivatalba, ahol kérésére a nevére írták a Státus tulajdonát képező egyik-másik ingatlant. A második világháború utáni kommunista hatalom ádáz küzdelmet kezdett a reakciós nyugati hatalom fennhatósága alá tartozó katolikus egyházzal szemben, egyik első intézkedéseként szabálytalanul felmondta a Szentszékkel kötött korábbi egyezményeket. Márton Áron püspök feloszlatta az Egyházmegyei Tanácsot, tartva az esetleg kommunista befolyás alá kerülő világi tisztségviselők túlsúlyától. Az egyház állami fennhatóság alá vonását célzó törekvéseihez a kommunista államhatalom kiváló terepnek találta a túlnyomórészt világiakból szerveződött Státust, így a püspöki tiltás ellenére támogatta ennek újjászervezését, és annak keretében az új államrendszerhez lojális hívek és úgynevezett békepapok szerveződését, amely azonban nem érte el célját, és követőinek kihalásával elsorvadt.
Mit csinál a Státus ma?
1991 februárjában Bálint Lajos püspök újraindította az Egyházmegyei Tanácsot, majd 2005-ben megalakult az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely „az egyház érdekeit kívánja szolgálni egyfelől az államosított javak visszaszerzésével, másfelől pedig azoknak a hajdani célalapok szerinti alapítványi szándékának megvalósításával. A Státus elnöke napjainkban Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnöke Holló László, világi vezetője pedig az alelnöke, dr. Benedek József egyetemi tanár.
Az egyház támogatására a történelem során felajánlott adományok az adományozók által megjelölt céljaik szerint külön alapokba – a templomok, szórvány támogatását célzó vallásalap, ösztöndíjalap (amely többek között olyan jeles románok taníttatását támogatta, mint Gheorghe Sincai, Petru Maior, Avram Iancu, Al. Papiu Ilarian stb.), tanulmányi alap, elemi iskolai alap, Teréz árvaházi, tisztviselői és tanári nyugdíjalap és biztosítási alap – csoportosultak, és azokat csak ezekre a célokra lehetett fordítani. A Státus-alapok vagyonát a 20. század elejéig az oktatási intézmények épületei, többezer hektárnyi erdőgazdaság, gazdasági uradalmak és kolozsvári bérházak képezték. Kapcza Mikolt ügyvéd szerint ezt nagyon nehéz megértetni a román törvényszéken (főleg a román nyelvű sajtóban érvényesülő Státus-ellenes hangulatkeltés kontextusában), hogy a fentiekben ismertetett jogállású Státus, illetve az alapok tulajdonát képező egykori vagyon a Státust illeti meg. Mint elmondta, Kolozsváron tucatnyi per folyik a Státus egykori ingatlanjainak visszaszolgáltatására, december elejétől 37 ingatlan esetében született elutasító határozat, mintegy húsz pert kellett indítani, emellett 13 zajlik Strasbourgban. A tulajdonjog egyházi berkekben érvényesülő szigorú tiszteletét tanúsítja az is, hogy annakidején, ha az egyik alap megszorult, akkor a Státus egy másik alapjából az akkoriban szokásos 4,5%-os kamattal vett hitelt.
A marosvásárhelyi iskola kálváriája
Az egykori tulajdonok egy részét 1989 után a gyulafehérvári érsekség és a helyi plébániák igényelték és hellyel-közzel kapták vissza. Így a marosvásárhelyi épületegyüttest, amelyben a katolikus iskolát létrehozták, a helyi plébánia és a gyulafehérvári érsekség kapta vissza. Az iskola körül megnyilvánuló huzavona kapcsán Holló László ismertette a történések kronológiáját. A polgármesteri hivatal fellebbezett a visszaszolgáltatást elrendelő döntés ellen, amelyet viszont megerősített 2005-ben a Fellebbviteli Bíróság. 2008-ban az épületben működő Unirea iskola javára kötöttek 20 éves szerződést, amelyet 2012-ben szerződésszegés miatt egyoldalúan felbontott az egyház. 2013-ban kezdődtek az egyeztetések a római katolikus gimnázium alapításáról, amit 2014 júliusában feltételesen hagyott jóvá a Marosvásárhelyi Helyi Tanács: csak abban az esetben engedélyezte, ha a Státus szerződést köt az Unirea iskola javára. A szerződést a prefektúra megtámadta, 2016-ban érvénytelenítették. 2014 novemberében a helyi tanács felhatalmazta a polgármestert a 20 évre szóló szerződés aláírására, miszerint az épületegyüttesben működhet az Unirea iskola, mellette pedig létrejöhet a katolikus gimnázium, amelynek létrehozásáról 2015 januárjában született tanácsi határozat.
Az önkormányzat a megyei tanfelügyelőség képviselőinek, az Unirea iskola tanárainak, a magyar tagozatos diákok és szüleik közös találkozásán egyeztetett arról, hogy az Unirea magyar diákjai hogyan szeretnék folytatni a tanulást, és tudomásul vette, hogy szeretnének a katolikus iskolába kerülni. Holló László ezután virágzó iskoláról beszélt, ahova felvételre ketten jelentkeztek egy helyre – ezt a történetet törte meg a korrupcióellenes ügynökségnek a visszaszolgáltatás jogosságát megkérdőjelező őszi kezdeményezése.
Mindezek tükrében Holló László úgy fogalmazott a Státus jövendőjét illetően: a cél visszaszerezni azt, ami visszaszerezhetetlen.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)
Gyárfás Elemér, a „civil püspök” könyv kapcsán„
Bevallom, többet szerettem volna hallani a római katolikus Státus zaklatott jelenéről és emiatt bizonytalan jövőjéről, semmint hányatott múltjáról, ám éppen erről beszél(hetet)t kevesebbet előadásában dr. Holló László egyetemi docens, a státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke. És tette ezt alighanem amiatt, amit hozzászólásában a Státus jogi ügyeiben eljáró Kapcza Mikolt ügyvéd oly találóan megfogalmazott: a Státus olyan egyedi szerveződési forma, hogy még mi magunk sem értjük pontosan, és ilyeténképpen a sajátos hazai restitúció buktatói közepette az egyik legsziszifuszibb küzdelem a Státust megmagyarázni a román törvénykezésnek.
Négy gimnáziumot és két hasznot hajtó épületet mondhat magáénak Erdély-szerte a Státus, közülük a kolozsvári Szentegyház utca 5. szám alatti ingatlan (ahol a katolikus egyetem működik) valójában mindig is a tulajdonában állt, ugyanis a „kommunista” Státusnak meghagyták. Ezen felül perek és visszaigénylési eljárások tucatjai vannak folyamatban hazai bíróságokon és Strasbourgban az egykori ingatlan vagyonok visszaszolgáltatásáért.
Hogy miért éppen most beszélt a katolikus Státus (h)arcairól dr. Holló László az értelmiségi körön, annak sajnos nem valamiféle örömteljes bírósági siker az oka, csupáncsak az, hogy éppen csütörtökön érkezett a nyomdából az a kötet, amely a Státus 20. századi, egyik legmarkánsabb vezetője, Gyárfás Elemér halálának 70. évfordulója alkalmával 2015-ben szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza - köztük azt, amelyet a Státusról tartott Holló László. Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legjelentősebb egyénisége volt, a balosok mondták nemzetinek, a nemzetiek balosnak, de még antiszemitaként is jellemezték, és tehették ezt Holló László szerint amiatt, mert Gyárfás Elemér sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozott, ugyanakkor hihetetlen munkabírásról téve tanúbizonyságot, minden erdélyi szervezetben tevékenyen részt vett, emellett számtalan könyvet írt.
Üldözöttségből született 400 éve a státus
Az Erdélyi Római Katolikus Státus a 16. századi reformáció térhódításával arányosan üldözött katolikus egyház érdekeinek szolgálatára, egyházi és világi tagokkal szerveződött autonóm önkormányzati forma. Szerepe bizonyos belső egyházi ügyekben eljárni, illetve a felekezeti oktatás és az egyházmegyei vagyon egy részének kezelése. Elnevezése a korabeli országgyűlésben használatos „Status et ordines”, azaz „karok és rendek”-ből fakad, amikor a különböző felekezetek képviselői státusokba csoportosulva külön-külön tanácskoztak. Hogy a római katolikusok esetében a szerveződési forma és az elnevezés megőrződött, abban jelentős szerepe volt annak, hogy a reformáció terjedésével és az adott történelmi viszonyok közepette a fejedelemség fennmaradását leginkább szolgáló intézkedések részeként 1556-ban az erdélyi katolikus püspököt kiutasították, és kis megszakítással az erdélyi katolikusoknak gyakorlatilag csak 1716-ban lett újra püspöke, ebben a hosszú időszakban pedig a katolikus vallásgyakorlást sokféle módon korlátozták (az egyházi vagyont államosították, templomokat lebontottak, kiutasították a szerzetesrendeket stb.). A Státus első említésére az 1615-ös országgyűlésen került sor, ahol a katolikus főurak Status Catholicorum Dominorum néven szervezkedtek vallásuk védelmére. 1767-ben a Státus feladatkörét a Mária Terézia által létrehozott „állami” Katolikus Bizottság vette át. A Státus újjászervezésére a 19. században több kísérlet történt, 1873-ban sikerült megegyezni. Innen kezdődően a Státus elnöke a mindenkori püspök, világi elnökét választják, a státusgyűlést és 24 tagú igazgatótanácsát pedig harmadában egyházi, kétharmadában pedig világi tagok alkotják.
A státus sorsa Romániában
A román állam és a Szentszék között 1927-ben megkötött Konkordátum a Státust tételesen nem említi, majd az 1932-ben Rómában aláírt egyezmény nevétől és autonóm jellegétől is megfosztotta, Egyházmegyei Tanácsként működött tovább az 1948-as államosításig. Ebben a időszakban a Státus ellen cikkek százaival és kötetek tucatjaival indított hadjáratot Onisifor Ghibu, aki oly mértékben tudta ezáltal befolyásolni a közvéleményt és általános hangulatot, hogy Holló László elmondása szerint csak úgy besétálhatott a telekkönyvi hivatalba, ahol kérésére a nevére írták a Státus tulajdonát képező egyik-másik ingatlant. A második világháború utáni kommunista hatalom ádáz küzdelmet kezdett a reakciós nyugati hatalom fennhatósága alá tartozó katolikus egyházzal szemben, egyik első intézkedéseként szabálytalanul felmondta a Szentszékkel kötött korábbi egyezményeket. Márton Áron püspök feloszlatta az Egyházmegyei Tanácsot, tartva az esetleg kommunista befolyás alá kerülő világi tisztségviselők túlsúlyától. Az egyház állami fennhatóság alá vonását célzó törekvéseihez a kommunista államhatalom kiváló terepnek találta a túlnyomórészt világiakból szerveződött Státust, így a püspöki tiltás ellenére támogatta ennek újjászervezését, és annak keretében az új államrendszerhez lojális hívek és úgynevezett békepapok szerveződését, amely azonban nem érte el célját, és követőinek kihalásával elsorvadt.
Mit csinál a Státus ma?
1991 februárjában Bálint Lajos püspök újraindította az Egyházmegyei Tanácsot, majd 2005-ben megalakult az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely „az egyház érdekeit kívánja szolgálni egyfelől az államosított javak visszaszerzésével, másfelől pedig azoknak a hajdani célalapok szerinti alapítványi szándékának megvalósításával. A Státus elnöke napjainkban Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnöke Holló László, világi vezetője pedig az alelnöke, dr. Benedek József egyetemi tanár.
Az egyház támogatására a történelem során felajánlott adományok az adományozók által megjelölt céljaik szerint külön alapokba – a templomok, szórvány támogatását célzó vallásalap, ösztöndíjalap (amely többek között olyan jeles románok taníttatását támogatta, mint Gheorghe Sincai, Petru Maior, Avram Iancu, Al. Papiu Ilarian stb.), tanulmányi alap, elemi iskolai alap, Teréz árvaházi, tisztviselői és tanári nyugdíjalap és biztosítási alap – csoportosultak, és azokat csak ezekre a célokra lehetett fordítani. A Státus-alapok vagyonát a 20. század elejéig az oktatási intézmények épületei, többezer hektárnyi erdőgazdaság, gazdasági uradalmak és kolozsvári bérházak képezték. Kapcza Mikolt ügyvéd szerint ezt nagyon nehéz megértetni a román törvényszéken (főleg a román nyelvű sajtóban érvényesülő Státus-ellenes hangulatkeltés kontextusában), hogy a fentiekben ismertetett jogállású Státus, illetve az alapok tulajdonát képező egykori vagyon a Státust illeti meg. Mint elmondta, Kolozsváron tucatnyi per folyik a Státus egykori ingatlanjainak visszaszolgáltatására, december elejétől 37 ingatlan esetében született elutasító határozat, mintegy húsz pert kellett indítani, emellett 13 zajlik Strasbourgban. A tulajdonjog egyházi berkekben érvényesülő szigorú tiszteletét tanúsítja az is, hogy annakidején, ha az egyik alap megszorult, akkor a Státus egy másik alapjából az akkoriban szokásos 4,5%-os kamattal vett hitelt.
A marosvásárhelyi iskola kálváriája
Az egykori tulajdonok egy részét 1989 után a gyulafehérvári érsekség és a helyi plébániák igényelték és hellyel-közzel kapták vissza. Így a marosvásárhelyi épületegyüttest, amelyben a katolikus iskolát létrehozták, a helyi plébánia és a gyulafehérvári érsekség kapta vissza. Az iskola körül megnyilvánuló huzavona kapcsán Holló László ismertette a történések kronológiáját. A polgármesteri hivatal fellebbezett a visszaszolgáltatást elrendelő döntés ellen, amelyet viszont megerősített 2005-ben a Fellebbviteli Bíróság. 2008-ban az épületben működő Unirea iskola javára kötöttek 20 éves szerződést, amelyet 2012-ben szerződésszegés miatt egyoldalúan felbontott az egyház. 2013-ban kezdődtek az egyeztetések a római katolikus gimnázium alapításáról, amit 2014 júliusában feltételesen hagyott jóvá a Marosvásárhelyi Helyi Tanács: csak abban az esetben engedélyezte, ha a Státus szerződést köt az Unirea iskola javára. A szerződést a prefektúra megtámadta, 2016-ban érvénytelenítették. 2014 novemberében a helyi tanács felhatalmazta a polgármestert a 20 évre szóló szerződés aláírására, miszerint az épületegyüttesben működhet az Unirea iskola, mellette pedig létrejöhet a katolikus gimnázium, amelynek létrehozásáról 2015 januárjában született tanácsi határozat.
Az önkormányzat a megyei tanfelügyelőség képviselőinek, az Unirea iskola tanárainak, a magyar tagozatos diákok és szüleik közös találkozásán egyeztetett arról, hogy az Unirea magyar diákjai hogyan szeretnék folytatni a tanulást, és tudomásul vette, hogy szeretnének a katolikus iskolába kerülni. Holló László ezután virágzó iskoláról beszélt, ahova felvételre ketten jelentkeztek egy helyre – ezt a történetet törte meg a korrupcióellenes ügynökségnek a visszaszolgáltatás jogosságát megkérdőjelező őszi kezdeményezése.
Mindezek tükrében Holló László úgy fogalmazott a Státus jövendőjét illetően: a cél visszaszerezni azt, ami visszaszerezhetetlen.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 6.
Fotóművészet és iskolaügy
A 19. század kezdetére kalauzolt el a Kemény Zsigmond Társaság keddi ülésének két előadója. Csíky Boldizsár meghívottja, Bálint Zsigmond fotóművész a fényképészet fejlődésének történetét áttekintve jutott el a mába, dr. Tamási Zsolt József tanár, egyháztörténész a felekezeti iskolákkal párhuzamosan megalakuló községi, állami iskolák történetét tekintette át.
Bálint Zsigmond fotóművész, akinek az erdélyi népi élet alapos dokumentációját köszönhetjük, elmondta, hogy a Gyimesekből összegyűlt anyagból egy újabb albumot szeretne kiadni. Az előadó 110 éves fényképekkel szemléltette, hogy az 1900-as évek kezdetén, amikor a polgárosodó társadalom képviselőiben felmerült az igény, hogy portréjukat megörökíttessék, mennyire szép, hatásos portrékat készítettek Marosvásárhely neves fényképészei, Csonka Géza vagy a Janovits testvérek. A fokozatosan fejlődő fotográfia történetében a nagy robbanást a digitális fényképezőgép feltalálása jelentette. Ezzel a technikával készülnek ma már Bálint Zsigmond emlékezetes felvételei is, a hivatásként felvállalt szociofotográfia terén, az erdélyi falvak lakóit, szokásvilágát, épített örökségét és természeti szépségeit megörökítve. Bár mindenik területen otthon van, ahogy a két bemutatott kép is igazolta, szívéhez, lelkéhez a legközelebb az emberek megörökítése áll, ahogy megélik a mindennapokat, dolgoznak, pihennek, ünnepelnek vagy unokáik buksiján elpihen a tekintetük. A képek krónikása évtizedek óta járja a falvakat, hogy a hajdan virágzó, mára már eltűnőben levő világ emlékeit megörökítse. Jellegzetes portréiból valóságos életutak olvashatók ki, feltárul énjük, egyéniségük, és szinte halljuk, ahogy megnyílnak az őszinte beszélgetésre is kapható fotóművész előtt. A találkozásra, beszélgetésre nyújtanak lehetőséget az alkotótáborok, amelyek helyszínén már ismerik, és szívesen látják portájukon a helybéliek. Ezt szemléltette a két kiállított kép is, az erdőcsinádi idős házaspárról és a pürkereci dédapáról és dédunokájáról.
A fotográfia területéről az oktatás világába kalauzolta a hallgatóságot dr. Tamási Zsolt József tanár, kutató, egyháztörténész, aki Csíky Boldizsár kérdésére elmondta, hogy a sok terület közül, amivel foglalkozik, legszívesebben általános iskolai gyermekeket tanít.
Előadásában az 1900-as kezdetétől indult, s ezúttal az úgynevezett községi, állami népiskolák megszervezésének és elterjedésének kezdetéről beszélt. A témával korábbi iskolája, a 7-es Számú Általános Iskola megalapításának századik évfordulója kapcsán kezdett foglalkozni, s a kutatómunka során sok érdekes adatra bukkant.
A modern polgári közoktatási rendszert Magyarországon az 1868. évi 38. törvénycikk alapozta meg, amely a felekezeti oktatást tiszteletben tartva megteremtette a lehetőséget a felekezet nélküli állami népiskolák megszervezésére. Az eredmény látványos volt, hiszen 1870–1910 között háromezerrel nőtt a községi elemi iskolák száma, az egy tanítóra jutó tanköteles gyermekeké pedig 91-ről 74-re csökkent. A kormány tervet dolgozott ki népiskolák építésére, számuk a századforduló környékén gyarapodott a leglátványosabban.
Ekkor épül ki a marosvásárhelyi állami iskolák hálózata is, amelynek programját Hartly János tanító, iskolaigazgató készítette elő. Az érvelés szerint a marosvásárhelyi községi iskolák egészségtelen, sötét, penészes bérelt helyiségekben működtek, amelyeket pedagógiai és közegészségügyi szempontból is régen be kellett volna zárni. Hartly János 1897-ben a dicsőszentmártoni állami elemi és polgári iskola mintájára terjeszti be a Régi Baromvásár utcai iskola (ma a szemészeti klinikával szemben levő 16-os óvoda) épületének tervrajzát a polgármesteri hivatalhoz. Az épületben az esti órákban kereskedő- és iparostanoncok oktatását tervezi. Abban az évben a 17.000 lakosú Marosvásárhely 3.228 tanköteles korú diákjából 661 nem járt iskolába, ennek ellenére az iskolaépítési program nem valósult meg. A Régi Baromvásár utcai épület 1902-ben, dr. Bernády György polgármestersége idején készül el. Ebben az időszakban egy községi elemi leány-, két elemi és egy polgári fiúiskolája van a városnak. A fenntartási nehézségek miatt az úgynevezett községi iskolák működtetését 1904-ben a várostól átveszi az állam, érintetlenül hagyva a felekezeti népiskolákat. A városi közgyűlés döntése értelmében a következő években építendő iskolák is állami tulajdonba és használatba kerülnek. Bernády György nagyszabású építkezési tervei segítségével kerül sor a Jókai Mór (Eminescu) utcai elemi fiúiskola (ma katonai levéltár), a Szent György téri leányiskola (ma a Petru Maior Egyetem használja) és a Sándor János (Dózsa György) utcai állami elemi leányiskola építésére, így 1906-ra minden városrésznek, körzetnek fiú- és lányiskolája is van. Ezeknek a tannyelve a magyar, mivel a város etnikai összetétele nem tette szükségessé a nemzetiségi oktatást. Bár állami iskolákként működtek, a tantárgyak között az első helyen a hit és erkölcstan állt. Nagy hangsúlyt fektettek a folyékony olvasásra, a tartalom tárgyalására, a nyelvtanra, a helyesírásra, a szépírásra és a női kézimunkára is, ahogy az iskolák felszereléséről is gondoskodott az állam.
A továbbiakban az előadó a két impériumváltást követő átalakulásokat vette számba, amelyek során alapvetően megváltozott a nemzeti kisebbséggé váló magyarság oktatásügyi helyzete.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
A 19. század kezdetére kalauzolt el a Kemény Zsigmond Társaság keddi ülésének két előadója. Csíky Boldizsár meghívottja, Bálint Zsigmond fotóművész a fényképészet fejlődésének történetét áttekintve jutott el a mába, dr. Tamási Zsolt József tanár, egyháztörténész a felekezeti iskolákkal párhuzamosan megalakuló községi, állami iskolák történetét tekintette át.
Bálint Zsigmond fotóművész, akinek az erdélyi népi élet alapos dokumentációját köszönhetjük, elmondta, hogy a Gyimesekből összegyűlt anyagból egy újabb albumot szeretne kiadni. Az előadó 110 éves fényképekkel szemléltette, hogy az 1900-as évek kezdetén, amikor a polgárosodó társadalom képviselőiben felmerült az igény, hogy portréjukat megörökíttessék, mennyire szép, hatásos portrékat készítettek Marosvásárhely neves fényképészei, Csonka Géza vagy a Janovits testvérek. A fokozatosan fejlődő fotográfia történetében a nagy robbanást a digitális fényképezőgép feltalálása jelentette. Ezzel a technikával készülnek ma már Bálint Zsigmond emlékezetes felvételei is, a hivatásként felvállalt szociofotográfia terén, az erdélyi falvak lakóit, szokásvilágát, épített örökségét és természeti szépségeit megörökítve. Bár mindenik területen otthon van, ahogy a két bemutatott kép is igazolta, szívéhez, lelkéhez a legközelebb az emberek megörökítése áll, ahogy megélik a mindennapokat, dolgoznak, pihennek, ünnepelnek vagy unokáik buksiján elpihen a tekintetük. A képek krónikása évtizedek óta járja a falvakat, hogy a hajdan virágzó, mára már eltűnőben levő világ emlékeit megörökítse. Jellegzetes portréiból valóságos életutak olvashatók ki, feltárul énjük, egyéniségük, és szinte halljuk, ahogy megnyílnak az őszinte beszélgetésre is kapható fotóművész előtt. A találkozásra, beszélgetésre nyújtanak lehetőséget az alkotótáborok, amelyek helyszínén már ismerik, és szívesen látják portájukon a helybéliek. Ezt szemléltette a két kiállított kép is, az erdőcsinádi idős házaspárról és a pürkereci dédapáról és dédunokájáról.
A fotográfia területéről az oktatás világába kalauzolta a hallgatóságot dr. Tamási Zsolt József tanár, kutató, egyháztörténész, aki Csíky Boldizsár kérdésére elmondta, hogy a sok terület közül, amivel foglalkozik, legszívesebben általános iskolai gyermekeket tanít.
Előadásában az 1900-as kezdetétől indult, s ezúttal az úgynevezett községi, állami népiskolák megszervezésének és elterjedésének kezdetéről beszélt. A témával korábbi iskolája, a 7-es Számú Általános Iskola megalapításának századik évfordulója kapcsán kezdett foglalkozni, s a kutatómunka során sok érdekes adatra bukkant.
A modern polgári közoktatási rendszert Magyarországon az 1868. évi 38. törvénycikk alapozta meg, amely a felekezeti oktatást tiszteletben tartva megteremtette a lehetőséget a felekezet nélküli állami népiskolák megszervezésére. Az eredmény látványos volt, hiszen 1870–1910 között háromezerrel nőtt a községi elemi iskolák száma, az egy tanítóra jutó tanköteles gyermekeké pedig 91-ről 74-re csökkent. A kormány tervet dolgozott ki népiskolák építésére, számuk a századforduló környékén gyarapodott a leglátványosabban.
Ekkor épül ki a marosvásárhelyi állami iskolák hálózata is, amelynek programját Hartly János tanító, iskolaigazgató készítette elő. Az érvelés szerint a marosvásárhelyi községi iskolák egészségtelen, sötét, penészes bérelt helyiségekben működtek, amelyeket pedagógiai és közegészségügyi szempontból is régen be kellett volna zárni. Hartly János 1897-ben a dicsőszentmártoni állami elemi és polgári iskola mintájára terjeszti be a Régi Baromvásár utcai iskola (ma a szemészeti klinikával szemben levő 16-os óvoda) épületének tervrajzát a polgármesteri hivatalhoz. Az épületben az esti órákban kereskedő- és iparostanoncok oktatását tervezi. Abban az évben a 17.000 lakosú Marosvásárhely 3.228 tanköteles korú diákjából 661 nem járt iskolába, ennek ellenére az iskolaépítési program nem valósult meg. A Régi Baromvásár utcai épület 1902-ben, dr. Bernády György polgármestersége idején készül el. Ebben az időszakban egy községi elemi leány-, két elemi és egy polgári fiúiskolája van a városnak. A fenntartási nehézségek miatt az úgynevezett községi iskolák működtetését 1904-ben a várostól átveszi az állam, érintetlenül hagyva a felekezeti népiskolákat. A városi közgyűlés döntése értelmében a következő években építendő iskolák is állami tulajdonba és használatba kerülnek. Bernády György nagyszabású építkezési tervei segítségével kerül sor a Jókai Mór (Eminescu) utcai elemi fiúiskola (ma katonai levéltár), a Szent György téri leányiskola (ma a Petru Maior Egyetem használja) és a Sándor János (Dózsa György) utcai állami elemi leányiskola építésére, így 1906-ra minden városrésznek, körzetnek fiú- és lányiskolája is van. Ezeknek a tannyelve a magyar, mivel a város etnikai összetétele nem tette szükségessé a nemzetiségi oktatást. Bár állami iskolákként működtek, a tantárgyak között az első helyen a hit és erkölcstan állt. Nagy hangsúlyt fektettek a folyékony olvasásra, a tartalom tárgyalására, a nyelvtanra, a helyesírásra, a szépírásra és a női kézimunkára is, ahogy az iskolák felszereléséről is gondoskodott az állam.
A továbbiakban az előadó a két impériumváltást követő átalakulásokat vette számba, amelyek során alapvetően megváltozott a nemzeti kisebbséggé váló magyarság oktatásügyi helyzete.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 17.
Erdélyi magyar prózaírók román antológiája
Volt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)
Volt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 29.
Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 4.
„Vonzott a lírai konstrukció tökéletessége” – Balassi Bálint román fordítójával beszélgettünk
Elena Lavinia Dumitru jóvoltából a román irodalomkedvelők is megismerhetik Balassi Bálint Célia-verseit. Az általa fordított versciklus kétnyelvű, magyar-román kiadásban jelent meg 2016-ban a Romániai Hungarológiai Társaság gondozásában. A műfordítóval többek között arról beszélgettünk, hogy miért lehet vonzó egy magyar nyelvvel ismerkedő egyetemistának a 16. századi költő régies nyelvezete, miért nem írható át román nyelvre a Balassi-strófa, illetve hol tanulhatott meg Balassi románul.
- Mikor kezdett el Balassi költészetével foglalkozni?
- Első éves hallgatóként, az egyetemi előadásokon fedeztem fel a régi magyar irodalmat és elmondhatom, hogy Balassi költészete már akkor lenyűgözött. Bár kezdetben nem értettem a magyar szöveget, vonzott a versek harmóniája és ritmusa, a lírai konstrukció tökéletessége, túlzás nélkül. Egyetemi tanulmányaim előrehaladtával úgy döntöttem, hogy Balassi költészetével foglalkozom a szakdolgozatomban, majd a mesteri, illetve doktori disszertációmban is, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, Molnár Szabolcs tanár úr irányításával.
Elena Lavinia Dumitru műfordító, a római La Sapienzia Egyetem óraadó tanára. Doktori címet szerzett filológiából a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológia Tanszékén és Európa történelméből a római La Sapienzia Egyetemen. Korábbi kötetei: L’emigrazione intellettuale dall’Europa centro-orientale. Il caso di Panait Istrati (Nuova Cultura, Róma, 2012), De vorbă cu Panait Istrati/Parlando con Panait Istrati (román-olasz kétnyelvű kötet, Aracne, Róma, 2015), románra fordította Antonello Biagini Storia della Romania contemporanea című könyvét (Petru Maior Egyetem Kiadója, Marosvásárhely, 2012).
- A kötet előszavában úgy fogalmazott, hogy a fordítás konkrét segédanyag lehet román anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták számára. Milyen segédanyagok álltak rendelkezésére akkor, amikor Ön ismerkedett a reneszánsz magyar irodalommal? Készültek korábban román fordítások Balassi szövegeiből?
- Nagyon fontos, hogy minél több segédanyag álljon a magyar nyelvvel és irodalommal ismerkedő egyetemi hallgatók rendelkezésére. Ami az irodalmat illeti, szerintem a kétnyelvű kiadások a legjobbak, amelyek elérhetővé teszik mindkét változatot, összetett olvasmányélményt nyújtanak, lehetőséget adnak az anyanyelv és az idegen nyelv összehasonlítására, és konkrétan segítenek a szóban forgó idegen nyelv gyorsabb és hatékonyabb elsajátításában. Főként, ha olyan nyelvről van szó, amellyel nem találkozunk a mindennapokban, ellentétben mondjuk az angollal, amely zenén, vagy filmeken keresztül is eljut hozzánk. Ami Balassit illeti, néhány versét lefordították román nyelvre, de eddig nem létezett olyan kétnyelvű kötet, amely egy teljes szerelmi versciklus fordítását tartalmazta volna, kétnyelvű tanulmánnyal kiegészítve, átfogó képet nyújtva a Balassi-jelenségről. Elmondhatom, hogy a magyar nyelv és irodalom tanulásában a legtöbb segítséget a bukaresti magyar tanszék tanáraitól kaptam, akik mindig támogatták a Balassi iránti szenvedélyemet.
- Milyennek tűnt Balassi nyelvezete, amelyet néha a magyar anyanyelvűek is nehezen fejtenek meg?
- Valóban, ez a nyelvezet a magyar olvasótól is erőfeszítést kíván. A szótárban sokszor hiába kerestem olyan szavak jelentését, amelyek az idők során kikoptak a nyelvből vagy a 16. századhoz képest radikálisan megváltozott a használatuk. Ilyen esetben viszont számíthattam a tanáraim és kollegáim segítségére, így a fordítás legnagyobb kihívásait is sikerült teljesíteni.
- Miért éppen a Célia-ciklust fordította le?
- Boldogan fordítanék bármilyen Balassi-művet, ez a vágyam a Célia-ciklus fordításában konkretizálódott. Fontos szerelmi versciklusról van szó, amely bizonyos mértékben a Júlia-versekben megjelenő fiktív történet folytatása. A Célia-verseknek viszont nyilvánvaló metaforikus töltete is van, a névválasztás nem véletlen, nem csak az antik és humanista hagyományhoz illő gesztus. Célia neve a caelum szóra utal, tehát egy égi lényről van szó, az iránta érzett szerelem pedig a legmagasabb szférák felé irányul. Balassi tudatosan választja ezt az allegóriát, amelyben Célia a csillag metaforája lesz: „égnek nincs szebb csillaga”. Ez a metafora késztetett a versciklus lefordítására, de bevallom, hogy a versek egyszerűbb struktúrája is, amely lehetővé tette a munkafolyamat elfogadható időhatárok közé szorítását.
- Eleve kiadásra készült a fordítás?
- A Célia-ciklus fordítását eredetileg a 2002-ben megvédett „A szerelem és szépség filozófiája Balassi Bálint költészetében” című szakdolgozatom mellékletének szántam. Eleinte talán háttérbe szorította a kiadás gondolatát az eufória és elégtétel, amit egy teljes versciklus-fordítás megvalósítása okozott, de később, az évek során többször próbálkoztam sikertelenül a publikálással. Hálás vagyok Bányai Éva tanárnőnek, aki lehetővé tette, hogy ez a szép kiadás 2016 végén megjelenjen az RHT Kiadónál, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a cseppet sem egyszerű folyamatban. A kötetet még 2016-ban bemutattuk a bukaresti Román Kulturális Intézetben, és a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, illetve 2017-ben a bukaresti Balassi Intézetben a magyar költészet napján, ahol a román fordítás alapján egy irodalmi performanszra is sor került Kovács Zsuzsanna rendezésében, Ștefana Ionescu-Dârzeu és Miriam Rizea előadásában.
- Hogy próbálta meg visszaadni a szöveg archaikus jellegét a fordításban? Balassi beszélt románul, tartalmaz a fordítás olyan szavakat, kifejezéseket, amelyeket ő is hallhatott a 16. században?
- A fordítás fő nehézsége az eredeti szöveg jellegzetes reneszánsz kifejezésmódjának megfelelő román nyelvezet megtalálása volt. A régies szavak és könyvízű kifejezések segítségével helyenként sikerült visszaadni a magyar szöveg elbűvölő hangulatát. Sokszor a szórend felcserélése segített a stílus megőrzésében és a kijelentés pontos fordításában, mint például az első versben:
„Cupidon, sunt oare eu singurul om/ce țintă-i a săgeții tale?” („Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak/célül támasztott jele?”). Emellett a fordításban a szavak régiesebb hangulatú szinonimái jelennek meg, például: „nădejde” a „speranță” helyett, „chip” a „față” helyett, vagy „aidoma” a „la fel” helyett.
- Miért nem működik románul a Balassi-strófa? Léteznek nyelvspecifikus versformák?
- A magyar és román nyelv különböző nyelvcsaládokhoz tartozik, így a nyelvtani felépítésükben alapvető különbségek vannak. A magyar ragozó nyelv, amelyben morfémák és toldalékok tapadnak a szótőhöz, jól elkülöníthető módon, bizonyos jelentésbeli vonást vagy funkciót képviselve. Ezek külön-külön is jelentést hordozhatnak. Például a „rabszíjjaddal” szó így épül fel: rab/szíj/a=kötőhang/d=első szám második személyű tulajdonrag/dal=a –val rag hasonulással képzett formája, amelynek román megfelelője a „cu”. Ebben az esetben a román fordítás öt szóból áll: „cu al robiei rece jug”. Ez a vonatkozás a teljes fordítási folyamatot befolyásolja, más mondatfelépítést eredményez. Így lehetetlen a magyar verssorok szótagszámának pontos megőrzése a román fordításban, ezért a Balassi-strófát sem lehet átírni román nyelvre. A belső és sorvégi rímek viszont megőrizhetőek:
Két szemem világa,/ életem csillaga/, szívem, szerelmem, lelkem,/a6a6b7
Kinek módján, nevén,/ szaván, szép termetén/ jut eszembe énnekem,/ c6c6b7
Régi nagy szerelmem,/ ki lőn nagy keservem,/ végy szerelmedben engem!/ d6d6b7
Románul:
Tu esti ochilor luminǎ/ şi în viaţa-mi steaua plinǎ,/ şi inima-mi, şi al meu suflet şi iubire,/ a8a8b13 Şi vorba-ţi dulce, dulce nume,/ eşti singura în astǎ lume/ ce îmi aduci în amintire/ c9c9b9 O veche dragoste şi dragǎ/ ce chinul meu mereu dezleagǎ,/ o, ia-mǎ în a ta iubire!/ d9d9b9
- A kötetet záró tanulmányban olvashatjuk, hogy Balassi a latin mellett más idegen nyelveket is ismert, beszélt németül, törökül, horvátul, lengyelül, olaszul, románul. Műveire is jellemző egyfajta „multikulturális” jelleg: a magyar hagyományok mellett a korszak török hódítóinak énekeit is használta a Júlia-versekben. Ez egyedi vonás vagy humanista jellegzetesség?
- A 14. századi Itáliára jellemző modern humanizmus az ókori, görög-római szövegekhez tért vissza, ezek eszmei és alkotói modellekké váltak. Balassi ismerte és gyakorolta a humanista műveltség és kulturális pezsgés értékrendjét – ő a magyar reneszánsz legfontosabb képviselője. Figyelme nem csak a Petrarca, Guarino da Verona, Pico della Mirandola, Piero Bembo, Hieronymus Angerianus, Joannes Secundus vagy Marullus képviselte nyugat-európai modellekre irányult, hanem a magyar népköltészetből is inspirálódott, nemcsak németből fordított, hanem török vagy horvát népdalokat is átírt, de a román folklór elemeit is feldolgozta, mint a 29. vers esetében, amelynek címe:Carmen tenui nec pingui minerva compositum. Az Sau mă lasă-n casă fata oláh ének nótájára.
- Hogy képzeljük el a különböző kultúrák találkozását Balassi korában? Hol találkozhatott ő például a román nyelvvel?
- Balassi korát fények és árnyak jellemezték. Míg a művészet virágzott, a politikai helyzetet folyamatos konfliktus uralta, elsősorban a törökökkel. Ezért is játszottak fontos szerepet a várak, mint például az Egri vár, ahol Balassi tisztként szolgált és ahol találkozhatott a román fejedelemségekből érkező kereskedőkkel. Szintén Eger várában szeretett bele Balassi Losonczy Annába, Temesvár kapitányának lányába, ami újabb lehetőség lehetett arra, hogy a román népköltészettel kapcsolatba kerüljön. Ugyanakkor valószínű, hogy Erdélyben, Gyulafehérváron és Medgyesen tanult meg románul, ahol Báthory István tartotta fogva, miután Balassi ellene harcolt Bekes Gáspár seregében. A költészet iránti szenvedélye, szerelem iránti vonzalma lehetséges indok lehetett arra, hogy megtanulja a román nyelvet.
- Véleménye szerint mi a legnagyobb hiányosság a magyar-román műfordítás terén? Mit kellene feltétlenül románra fordítani?
- Az ideális az lenne, ha több magyar-román fordítás lenne. Ezt viszont sok tényező befolyásolja, nem feltétlenül a megfelelő fordítón múlik, hanem egy egész rendszeren, ami nem mindig működik kifogástalanul. Van minőségi alapanyag – régi, modern, kortárs, posztmodern is, ezért nem emelnék ki egy bizonyos korszakot a magyar irodalomból. Ha mégis választanom kellene, akkor az egyetemi tananyag részét képező művek fordítását helyezném előtérbe.
- Egy interjúban olvastam, hogy a római La Sapienza Egyetemen tanított magyar nyelvet. Miért lehet érdekes a magyar nyelv az olasz egyetemisták számára?
- Kezdőknek tanítottam magyart 2013-ban. Ez választható tantárgy volt a Közgazdasági Kar végzős mesteriseinek. Mivel szűk célközönségnek szólt ez a kurzus, nem volt sok hallgatója, de azok, akik jártak, azért tanultak magyarul, hogy a kutatásaikhoz szükséges, levéltárakban magyarul elérhető dokumentumokhoz férhessenek hozzá. Emellett volt, aki személyes okokból döntött a kurzus mellett, vagy kevésbé ismert nyelvet szeretett volna tanulni.
- Milyen fordításon dolgozik most?
Panait Istrati kötetét fordítom románból olaszra, ezzel a fordítással elnyertem a Román Kulturális Intézet műfordítóknak szóló „Univers” ösztöndíját. De Balassit sem szeretném hanyagolni. Szeretném megtalálni a szükséges forrásokat a Szép magyar komédia román fordításának kiadására.
Zsizsmann Erika / maszol.ro
Elena Lavinia Dumitru jóvoltából a román irodalomkedvelők is megismerhetik Balassi Bálint Célia-verseit. Az általa fordított versciklus kétnyelvű, magyar-román kiadásban jelent meg 2016-ban a Romániai Hungarológiai Társaság gondozásában. A műfordítóval többek között arról beszélgettünk, hogy miért lehet vonzó egy magyar nyelvvel ismerkedő egyetemistának a 16. századi költő régies nyelvezete, miért nem írható át román nyelvre a Balassi-strófa, illetve hol tanulhatott meg Balassi románul.
- Mikor kezdett el Balassi költészetével foglalkozni?
- Első éves hallgatóként, az egyetemi előadásokon fedeztem fel a régi magyar irodalmat és elmondhatom, hogy Balassi költészete már akkor lenyűgözött. Bár kezdetben nem értettem a magyar szöveget, vonzott a versek harmóniája és ritmusa, a lírai konstrukció tökéletessége, túlzás nélkül. Egyetemi tanulmányaim előrehaladtával úgy döntöttem, hogy Balassi költészetével foglalkozom a szakdolgozatomban, majd a mesteri, illetve doktori disszertációmban is, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, Molnár Szabolcs tanár úr irányításával.
Elena Lavinia Dumitru műfordító, a római La Sapienzia Egyetem óraadó tanára. Doktori címet szerzett filológiából a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológia Tanszékén és Európa történelméből a római La Sapienzia Egyetemen. Korábbi kötetei: L’emigrazione intellettuale dall’Europa centro-orientale. Il caso di Panait Istrati (Nuova Cultura, Róma, 2012), De vorbă cu Panait Istrati/Parlando con Panait Istrati (román-olasz kétnyelvű kötet, Aracne, Róma, 2015), románra fordította Antonello Biagini Storia della Romania contemporanea című könyvét (Petru Maior Egyetem Kiadója, Marosvásárhely, 2012).
- A kötet előszavában úgy fogalmazott, hogy a fordítás konkrét segédanyag lehet román anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták számára. Milyen segédanyagok álltak rendelkezésére akkor, amikor Ön ismerkedett a reneszánsz magyar irodalommal? Készültek korábban román fordítások Balassi szövegeiből?
- Nagyon fontos, hogy minél több segédanyag álljon a magyar nyelvvel és irodalommal ismerkedő egyetemi hallgatók rendelkezésére. Ami az irodalmat illeti, szerintem a kétnyelvű kiadások a legjobbak, amelyek elérhetővé teszik mindkét változatot, összetett olvasmányélményt nyújtanak, lehetőséget adnak az anyanyelv és az idegen nyelv összehasonlítására, és konkrétan segítenek a szóban forgó idegen nyelv gyorsabb és hatékonyabb elsajátításában. Főként, ha olyan nyelvről van szó, amellyel nem találkozunk a mindennapokban, ellentétben mondjuk az angollal, amely zenén, vagy filmeken keresztül is eljut hozzánk. Ami Balassit illeti, néhány versét lefordították román nyelvre, de eddig nem létezett olyan kétnyelvű kötet, amely egy teljes szerelmi versciklus fordítását tartalmazta volna, kétnyelvű tanulmánnyal kiegészítve, átfogó képet nyújtva a Balassi-jelenségről. Elmondhatom, hogy a magyar nyelv és irodalom tanulásában a legtöbb segítséget a bukaresti magyar tanszék tanáraitól kaptam, akik mindig támogatták a Balassi iránti szenvedélyemet.
- Milyennek tűnt Balassi nyelvezete, amelyet néha a magyar anyanyelvűek is nehezen fejtenek meg?
- Valóban, ez a nyelvezet a magyar olvasótól is erőfeszítést kíván. A szótárban sokszor hiába kerestem olyan szavak jelentését, amelyek az idők során kikoptak a nyelvből vagy a 16. századhoz képest radikálisan megváltozott a használatuk. Ilyen esetben viszont számíthattam a tanáraim és kollegáim segítségére, így a fordítás legnagyobb kihívásait is sikerült teljesíteni.
- Miért éppen a Célia-ciklust fordította le?
- Boldogan fordítanék bármilyen Balassi-művet, ez a vágyam a Célia-ciklus fordításában konkretizálódott. Fontos szerelmi versciklusról van szó, amely bizonyos mértékben a Júlia-versekben megjelenő fiktív történet folytatása. A Célia-verseknek viszont nyilvánvaló metaforikus töltete is van, a névválasztás nem véletlen, nem csak az antik és humanista hagyományhoz illő gesztus. Célia neve a caelum szóra utal, tehát egy égi lényről van szó, az iránta érzett szerelem pedig a legmagasabb szférák felé irányul. Balassi tudatosan választja ezt az allegóriát, amelyben Célia a csillag metaforája lesz: „égnek nincs szebb csillaga”. Ez a metafora késztetett a versciklus lefordítására, de bevallom, hogy a versek egyszerűbb struktúrája is, amely lehetővé tette a munkafolyamat elfogadható időhatárok közé szorítását.
- Eleve kiadásra készült a fordítás?
- A Célia-ciklus fordítását eredetileg a 2002-ben megvédett „A szerelem és szépség filozófiája Balassi Bálint költészetében” című szakdolgozatom mellékletének szántam. Eleinte talán háttérbe szorította a kiadás gondolatát az eufória és elégtétel, amit egy teljes versciklus-fordítás megvalósítása okozott, de később, az évek során többször próbálkoztam sikertelenül a publikálással. Hálás vagyok Bányai Éva tanárnőnek, aki lehetővé tette, hogy ez a szép kiadás 2016 végén megjelenjen az RHT Kiadónál, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a cseppet sem egyszerű folyamatban. A kötetet még 2016-ban bemutattuk a bukaresti Román Kulturális Intézetben, és a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékén, illetve 2017-ben a bukaresti Balassi Intézetben a magyar költészet napján, ahol a román fordítás alapján egy irodalmi performanszra is sor került Kovács Zsuzsanna rendezésében, Ștefana Ionescu-Dârzeu és Miriam Rizea előadásában.
- Hogy próbálta meg visszaadni a szöveg archaikus jellegét a fordításban? Balassi beszélt románul, tartalmaz a fordítás olyan szavakat, kifejezéseket, amelyeket ő is hallhatott a 16. században?
- A fordítás fő nehézsége az eredeti szöveg jellegzetes reneszánsz kifejezésmódjának megfelelő román nyelvezet megtalálása volt. A régies szavak és könyvízű kifejezések segítségével helyenként sikerült visszaadni a magyar szöveg elbűvölő hangulatát. Sokszor a szórend felcserélése segített a stílus megőrzésében és a kijelentés pontos fordításában, mint például az első versben:
„Cupidon, sunt oare eu singurul om/ce țintă-i a săgeții tale?” („Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak/célül támasztott jele?”). Emellett a fordításban a szavak régiesebb hangulatú szinonimái jelennek meg, például: „nădejde” a „speranță” helyett, „chip” a „față” helyett, vagy „aidoma” a „la fel” helyett.
- Miért nem működik románul a Balassi-strófa? Léteznek nyelvspecifikus versformák?
- A magyar és román nyelv különböző nyelvcsaládokhoz tartozik, így a nyelvtani felépítésükben alapvető különbségek vannak. A magyar ragozó nyelv, amelyben morfémák és toldalékok tapadnak a szótőhöz, jól elkülöníthető módon, bizonyos jelentésbeli vonást vagy funkciót képviselve. Ezek külön-külön is jelentést hordozhatnak. Például a „rabszíjjaddal” szó így épül fel: rab/szíj/a=kötőhang/d=első szám második személyű tulajdonrag/dal=a –val rag hasonulással képzett formája, amelynek román megfelelője a „cu”. Ebben az esetben a román fordítás öt szóból áll: „cu al robiei rece jug”. Ez a vonatkozás a teljes fordítási folyamatot befolyásolja, más mondatfelépítést eredményez. Így lehetetlen a magyar verssorok szótagszámának pontos megőrzése a román fordításban, ezért a Balassi-strófát sem lehet átírni román nyelvre. A belső és sorvégi rímek viszont megőrizhetőek:
Két szemem világa,/ életem csillaga/, szívem, szerelmem, lelkem,/a6a6b7
Kinek módján, nevén,/ szaván, szép termetén/ jut eszembe énnekem,/ c6c6b7
Régi nagy szerelmem,/ ki lőn nagy keservem,/ végy szerelmedben engem!/ d6d6b7
Románul:
Tu esti ochilor luminǎ/ şi în viaţa-mi steaua plinǎ,/ şi inima-mi, şi al meu suflet şi iubire,/ a8a8b13 Şi vorba-ţi dulce, dulce nume,/ eşti singura în astǎ lume/ ce îmi aduci în amintire/ c9c9b9 O veche dragoste şi dragǎ/ ce chinul meu mereu dezleagǎ,/ o, ia-mǎ în a ta iubire!/ d9d9b9
- A kötetet záró tanulmányban olvashatjuk, hogy Balassi a latin mellett más idegen nyelveket is ismert, beszélt németül, törökül, horvátul, lengyelül, olaszul, románul. Műveire is jellemző egyfajta „multikulturális” jelleg: a magyar hagyományok mellett a korszak török hódítóinak énekeit is használta a Júlia-versekben. Ez egyedi vonás vagy humanista jellegzetesség?
- A 14. századi Itáliára jellemző modern humanizmus az ókori, görög-római szövegekhez tért vissza, ezek eszmei és alkotói modellekké váltak. Balassi ismerte és gyakorolta a humanista műveltség és kulturális pezsgés értékrendjét – ő a magyar reneszánsz legfontosabb képviselője. Figyelme nem csak a Petrarca, Guarino da Verona, Pico della Mirandola, Piero Bembo, Hieronymus Angerianus, Joannes Secundus vagy Marullus képviselte nyugat-európai modellekre irányult, hanem a magyar népköltészetből is inspirálódott, nemcsak németből fordított, hanem török vagy horvát népdalokat is átírt, de a román folklór elemeit is feldolgozta, mint a 29. vers esetében, amelynek címe:Carmen tenui nec pingui minerva compositum. Az Sau mă lasă-n casă fata oláh ének nótájára.
- Hogy képzeljük el a különböző kultúrák találkozását Balassi korában? Hol találkozhatott ő például a román nyelvvel?
- Balassi korát fények és árnyak jellemezték. Míg a művészet virágzott, a politikai helyzetet folyamatos konfliktus uralta, elsősorban a törökökkel. Ezért is játszottak fontos szerepet a várak, mint például az Egri vár, ahol Balassi tisztként szolgált és ahol találkozhatott a román fejedelemségekből érkező kereskedőkkel. Szintén Eger várában szeretett bele Balassi Losonczy Annába, Temesvár kapitányának lányába, ami újabb lehetőség lehetett arra, hogy a román népköltészettel kapcsolatba kerüljön. Ugyanakkor valószínű, hogy Erdélyben, Gyulafehérváron és Medgyesen tanult meg románul, ahol Báthory István tartotta fogva, miután Balassi ellene harcolt Bekes Gáspár seregében. A költészet iránti szenvedélye, szerelem iránti vonzalma lehetséges indok lehetett arra, hogy megtanulja a román nyelvet.
- Véleménye szerint mi a legnagyobb hiányosság a magyar-román műfordítás terén? Mit kellene feltétlenül románra fordítani?
- Az ideális az lenne, ha több magyar-román fordítás lenne. Ezt viszont sok tényező befolyásolja, nem feltétlenül a megfelelő fordítón múlik, hanem egy egész rendszeren, ami nem mindig működik kifogástalanul. Van minőségi alapanyag – régi, modern, kortárs, posztmodern is, ezért nem emelnék ki egy bizonyos korszakot a magyar irodalomból. Ha mégis választanom kellene, akkor az egyetemi tananyag részét képező művek fordítását helyezném előtérbe.
- Egy interjúban olvastam, hogy a római La Sapienza Egyetemen tanított magyar nyelvet. Miért lehet érdekes a magyar nyelv az olasz egyetemisták számára?
- Kezdőknek tanítottam magyart 2013-ban. Ez választható tantárgy volt a Közgazdasági Kar végzős mesteriseinek. Mivel szűk célközönségnek szólt ez a kurzus, nem volt sok hallgatója, de azok, akik jártak, azért tanultak magyarul, hogy a kutatásaikhoz szükséges, levéltárakban magyarul elérhető dokumentumokhoz férhessenek hozzá. Emellett volt, aki személyes okokból döntött a kurzus mellett, vagy kevésbé ismert nyelvet szeretett volna tanulni.
- Milyen fordításon dolgozik most?
Panait Istrati kötetét fordítom románból olaszra, ezzel a fordítással elnyertem a Román Kulturális Intézet műfordítóknak szóló „Univers” ösztöndíját. De Balassit sem szeretném hanyagolni. Szeretném megtalálni a szükséges forrásokat a Szép magyar komédia román fordításának kiadására.
Zsizsmann Erika / maszol.ro
2017. május 16.
Kiszállni vagy belülről keresni a megoldást?
Merre tarthat a MOGYE?
Újra elmaradt a nagykövetekkel szervezett találkozás
Miután úgy tűnt, hogy a legfelsőbb politikai és egyetemi körökben is feladták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karát alkotó főintézmények létrehozásáért folytatott küzdelmet, Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetője 200 napon át tüntetett Marosvásárhelyen és Bukarestben a tanügyminisztérium, majd több ország nagykövetsége előtt. Ennek eredményeként kétszer kapott ígéretet arra, hogy a nagykövetek meghallgatják a MOGYE vezetőinek szempontjait, és felterjesztik az államelnöknek és az illetékes fórumoknak. Azonban a múlt hétre kitűzött legutóbbi megbeszélést is le kellett mondani, mert az egyetem vezetői a már többször kifejtett szempontok miatt nem tekintik partnernek, nem óhajtanak együttműködni Ádám Valeriánnal. Ezért a tervezettnél szűkebb körben zajlott le május 10-én a IV. tanácskozás, amelyet az RMOGYKE a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről szervezett. Bár két magyarországi felsőfokú intézmény, a budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudomány karai egy-egy dékánhelyettessel képviseltették magukat, helyi szinten az ígéretek ellenére kevés aktív egyetemi oktató tett eleget a felhívásnak. Rajtuk kívül az RMOGYKE-ben részt vevő nyugalmazott professzorok, orvosok, a diákszövetség képviselője, a tüntetésben részt vevő személyek, lelkész, a tanácskozást támogató vállalkozó volt jelen a megbeszélésen.
Egyesülni készül a MOGYE a Petru Maior egyetemmel
Nagyvonalakban két vélemény körvonalazódott. Többen kifejezték felháborodásukat amiatt, hogy az elmúlt napokban a MOGYE román többségű szenátusa zöld utat adott a tárgyalások megkezdésére a Petru Maior Egyetem vezetőségével a két felsőfokú intézmény egyesítéséről. Ennek kapcsán merült fel a kétség, hogy a kizárólag román tannyelvű Petru Maior Egyetemmel való egyesülés nyomán immár a legcsekélyebb esély sem marad arra, hogy a magyar tagozat önállósága valósággá váljék. Kérdéses, hogy az új szerkezetben megmarad-e a multikulturalitásra utaló jelző. Ettől azonban, bár sok hallgatót nyert volna, a Petru Maior Egyetem vezetősége az elmúlt évek során következetesen elzárkózott, ezért nehéz elhinni, hogy az egyesülés után bevállalja. A negatív feltételezések ellenére a multikulturalitás megőrzésére kellene törekedni akkor is, ha megvalósul az egyesülés, hiszen a Petru Maior Egyetem elődje is magyar, illetve kétnyelvű felsőfokú intézmény volt.
A süllyedő hajóból ki kell szállni!
Idejét múlta az egyetem ügyét feszegetni, hiszen a feudális módon kormányzó vezetőség a csőd felé viszi az intézményt, amelyet a szomszédos megyeközpontokban alakult új egyetemek sorra leköröznek, és a MOGYE egyre lennebb csúszik az egyetemek közötti ranglistán, ezért a süllyedő hajóról le kellene szállni. A román többségű szenátus minden magyar kezdeményezést elvet, a magyar oktatók egy része állítólag „eladta a lelkét”, és az új állásokra nem azokat a tehetséges fiatal jelentkezőket veszik fel, akiket a magyar tanárok támogatnak, hanem magyar csengésű névvel vizsgázó, a magyar nyelvet valamennyire ismerő román jelölteknek van előnyük. A politikum pedig már nem akar vagy nem tud segíteni. Ezért a felszólalók közül többen is azt a véleményt hangoztatták, hogy a Sapientia keretében magyar állami támogatással egy új magyar tannyelvű orvosi egyetemet kellene létrehozni, hasonlóképpen egy magánkórházat is.
Az is elhangzott, hogy számba kellene venni azokat az erdélyi származású oktatókat, akik hajlandóak lennének Erdélyben is tanítani, és ennek érdekében honosítanák a diplomájukat.
A létezőt nem szabad feladni
A beszélgetés során kialakult a másik vélemény is, miszerint ami megvan, azt nem szabad feladni abban az épületben, ami Bernády György polgármestersége idején épült. Kérdés ugyanis, hogy a magyar állam hajlandó lesz-e, tudja-e vállalni az új egyetem és kórház alapításához szükséges nagyon magas költségeket, miközben a határ közelében levő magyarországi egyetemek Aradról, Szatmárról is verbuválnak már hallgatókat. Ahhoz, hogy egy újonnan létesített egyetemet elfogadjanak, legkevesebb kilenc évre van szükség. Az első évfolyam után ugyanis még háromnak kell végeznie, amíg akkreditálhatják az új intézményt, ami a hallgatók számára kilenc év bizonytalanságot jelentene.
Ezenkívül tudni kell, hogy a magyar oktatók létszáma az elmúlt 11 év alatt nem nőtt, és gond van az utánpótlással is. Azok közül, akik bekerültek gyakornoknak vagy tanársegédnek, néhányan a jobb megélhetés reményében klinikai állást vállaltak, vagy külföldre távoztak.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a kétharmados többségű szenátus mindent meg tud szavazni a magyar kisebbség ellenében. Sajnos a törvényeket, amelyekre hivatkozunk, az igazságszolgáltatás szervei úgy értelmezik, hogy a többségnek kedvezzenek, ezért a magyar fél eddig minden pert elveszített, és a bíróságok a román vezetőségnek adtak igazat.
Színvonalas diákélet
Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy évente több mint száz magyar hallgató, a végzős erdélyi diákok közül a legjobbak, sikeresen felvételiznek az egyetemre, ahol még magyarul hallgatják az előadásokat. Ha sokat szidjuk, ha lemondunk az egyetemről, őket riaszthatjuk el attól, hogy Marosvásárhelyen tanuljanak, ahol rendkívül jól szervezett, színvonalas diákélet zajlik. Bár a gyakorlati órákat román nyelven tartják, és közismert, hogy a gyakorlati oktatást vezető román káderek nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar diákokkal, a diákszövetségi élet szervezettsége miatt végzéskor mégis úgy érzik, hogy jó volt a MOGYE-n hallgatónak lenni.
A magyar egyetemek pedig azzal segíthetnének a leginkább, ha a magyar oktatókat és az egyetemi pályára készülő hallgatókat bevonnák a tudományos kutatásba, hogy előrehaladásuk ne ütközzön akadályokba. Nagy reményeket fűztek ezen a téren ahhoz a dicséretes kezdeményezéshez a Semmelweis Egyetem részéről, hogy a MOGYE néhány oktatójának kutatási ösztöndíjat ítéltek meg. Közben eltelt egy év, de az ígéret anyagi vonzata nem valósult meg, az előrelépés feltételei pedig jövőtől annyira megszigorodnak, hogy évekre lehetetlenné válik az előlépésük. A korábbi nagyvonalú, segítőkész professzorokat, akik számára fontos volt az erdélyi magyar egyetem támogatása, egy olyan új nemzedék követi, akik komoly egyetemi központokban vettek részt képzésben, kapcsolódtak be a kutatásba, és nekik már egészen más a hozzáállásuk – hangzott el többek között.
A válasz értelmében Magyarországon sem fényes a helyzet, harc folyik az egyetemeken, amelyeknek a megbecsülése devalválódott, és egyre inkább az önfenntartást, a pénzalapok megteremtését várják el tőlük. Ennek ellenére megígérték a segítséget a tudományos munka, a kutatás és az oktatás terén mindkét intézmény részéről.
Nem kell pesszimistán nézni a jövőt
Ki kell használni minden lehetőséget, amit a törvény egyértelműen lehetővé tesz, a magyar főtanszékek megalapítását is, akár azzal a feltétellel, hogy a gyakorlat nyelve kezdetben román legyen, amíg nem sikerül magyar oktatókkal minden állást betölteni. Nem azt kell nézni, hogy mit nem tettek meg, hanem egy pontos platformot kell kidolgozni a lehetséges tennivalókról, amelyek ismeretében a magyarországi partnerek is segíteni tudnak abban, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű képzés színvonalát emeljék.
Csak akkor lehet jó stratégiát kidolgozni, ha egyetértés van az egyetem ügyében érdekelt személyek között. Nemzetközi összefogással el lehetne érni a román oktatási törvény diszkrimináció nélküli alkalmazásának az előmozdítását is – érvelt a tanácskozás szervezője.
„Azért gyűltünk össze, hogy a jövőbe nézzünk, és ne a jelen szennyét tárgyaljuk”, hangzott el a válasz a személyeskedő bevezető mondatokra. „Az értelem nem ismer lezárt helyzeteket”, így hát arra kellene törekedni, hogy megtartsuk, ami a miénk. Ha ezenkívül mindenki havi egy lejjel támogatná a magyar egyetem ügyét, akkor egyik vagy másik formában nem maradna el az elképzelt folytatás sem – érvelt az eseményt támogató vállalkozó.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Merre tarthat a MOGYE?
Újra elmaradt a nagykövetekkel szervezett találkozás
Miután úgy tűnt, hogy a legfelsőbb politikai és egyetemi körökben is feladták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karát alkotó főintézmények létrehozásáért folytatott küzdelmet, Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetője 200 napon át tüntetett Marosvásárhelyen és Bukarestben a tanügyminisztérium, majd több ország nagykövetsége előtt. Ennek eredményeként kétszer kapott ígéretet arra, hogy a nagykövetek meghallgatják a MOGYE vezetőinek szempontjait, és felterjesztik az államelnöknek és az illetékes fórumoknak. Azonban a múlt hétre kitűzött legutóbbi megbeszélést is le kellett mondani, mert az egyetem vezetői a már többször kifejtett szempontok miatt nem tekintik partnernek, nem óhajtanak együttműködni Ádám Valeriánnal. Ezért a tervezettnél szűkebb körben zajlott le május 10-én a IV. tanácskozás, amelyet az RMOGYKE a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről szervezett. Bár két magyarországi felsőfokú intézmény, a budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudomány karai egy-egy dékánhelyettessel képviseltették magukat, helyi szinten az ígéretek ellenére kevés aktív egyetemi oktató tett eleget a felhívásnak. Rajtuk kívül az RMOGYKE-ben részt vevő nyugalmazott professzorok, orvosok, a diákszövetség képviselője, a tüntetésben részt vevő személyek, lelkész, a tanácskozást támogató vállalkozó volt jelen a megbeszélésen.
Egyesülni készül a MOGYE a Petru Maior egyetemmel
Nagyvonalakban két vélemény körvonalazódott. Többen kifejezték felháborodásukat amiatt, hogy az elmúlt napokban a MOGYE román többségű szenátusa zöld utat adott a tárgyalások megkezdésére a Petru Maior Egyetem vezetőségével a két felsőfokú intézmény egyesítéséről. Ennek kapcsán merült fel a kétség, hogy a kizárólag román tannyelvű Petru Maior Egyetemmel való egyesülés nyomán immár a legcsekélyebb esély sem marad arra, hogy a magyar tagozat önállósága valósággá váljék. Kérdéses, hogy az új szerkezetben megmarad-e a multikulturalitásra utaló jelző. Ettől azonban, bár sok hallgatót nyert volna, a Petru Maior Egyetem vezetősége az elmúlt évek során következetesen elzárkózott, ezért nehéz elhinni, hogy az egyesülés után bevállalja. A negatív feltételezések ellenére a multikulturalitás megőrzésére kellene törekedni akkor is, ha megvalósul az egyesülés, hiszen a Petru Maior Egyetem elődje is magyar, illetve kétnyelvű felsőfokú intézmény volt.
A süllyedő hajóból ki kell szállni!
Idejét múlta az egyetem ügyét feszegetni, hiszen a feudális módon kormányzó vezetőség a csőd felé viszi az intézményt, amelyet a szomszédos megyeközpontokban alakult új egyetemek sorra leköröznek, és a MOGYE egyre lennebb csúszik az egyetemek közötti ranglistán, ezért a süllyedő hajóról le kellene szállni. A román többségű szenátus minden magyar kezdeményezést elvet, a magyar oktatók egy része állítólag „eladta a lelkét”, és az új állásokra nem azokat a tehetséges fiatal jelentkezőket veszik fel, akiket a magyar tanárok támogatnak, hanem magyar csengésű névvel vizsgázó, a magyar nyelvet valamennyire ismerő román jelölteknek van előnyük. A politikum pedig már nem akar vagy nem tud segíteni. Ezért a felszólalók közül többen is azt a véleményt hangoztatták, hogy a Sapientia keretében magyar állami támogatással egy új magyar tannyelvű orvosi egyetemet kellene létrehozni, hasonlóképpen egy magánkórházat is.
Az is elhangzott, hogy számba kellene venni azokat az erdélyi származású oktatókat, akik hajlandóak lennének Erdélyben is tanítani, és ennek érdekében honosítanák a diplomájukat.
A létezőt nem szabad feladni
A beszélgetés során kialakult a másik vélemény is, miszerint ami megvan, azt nem szabad feladni abban az épületben, ami Bernády György polgármestersége idején épült. Kérdés ugyanis, hogy a magyar állam hajlandó lesz-e, tudja-e vállalni az új egyetem és kórház alapításához szükséges nagyon magas költségeket, miközben a határ közelében levő magyarországi egyetemek Aradról, Szatmárról is verbuválnak már hallgatókat. Ahhoz, hogy egy újonnan létesített egyetemet elfogadjanak, legkevesebb kilenc évre van szükség. Az első évfolyam után ugyanis még háromnak kell végeznie, amíg akkreditálhatják az új intézményt, ami a hallgatók számára kilenc év bizonytalanságot jelentene.
Ezenkívül tudni kell, hogy a magyar oktatók létszáma az elmúlt 11 év alatt nem nőtt, és gond van az utánpótlással is. Azok közül, akik bekerültek gyakornoknak vagy tanársegédnek, néhányan a jobb megélhetés reményében klinikai állást vállaltak, vagy külföldre távoztak.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a kétharmados többségű szenátus mindent meg tud szavazni a magyar kisebbség ellenében. Sajnos a törvényeket, amelyekre hivatkozunk, az igazságszolgáltatás szervei úgy értelmezik, hogy a többségnek kedvezzenek, ezért a magyar fél eddig minden pert elveszített, és a bíróságok a román vezetőségnek adtak igazat.
Színvonalas diákélet
Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy évente több mint száz magyar hallgató, a végzős erdélyi diákok közül a legjobbak, sikeresen felvételiznek az egyetemre, ahol még magyarul hallgatják az előadásokat. Ha sokat szidjuk, ha lemondunk az egyetemről, őket riaszthatjuk el attól, hogy Marosvásárhelyen tanuljanak, ahol rendkívül jól szervezett, színvonalas diákélet zajlik. Bár a gyakorlati órákat román nyelven tartják, és közismert, hogy a gyakorlati oktatást vezető román káderek nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar diákokkal, a diákszövetségi élet szervezettsége miatt végzéskor mégis úgy érzik, hogy jó volt a MOGYE-n hallgatónak lenni.
A magyar egyetemek pedig azzal segíthetnének a leginkább, ha a magyar oktatókat és az egyetemi pályára készülő hallgatókat bevonnák a tudományos kutatásba, hogy előrehaladásuk ne ütközzön akadályokba. Nagy reményeket fűztek ezen a téren ahhoz a dicséretes kezdeményezéshez a Semmelweis Egyetem részéről, hogy a MOGYE néhány oktatójának kutatási ösztöndíjat ítéltek meg. Közben eltelt egy év, de az ígéret anyagi vonzata nem valósult meg, az előrelépés feltételei pedig jövőtől annyira megszigorodnak, hogy évekre lehetetlenné válik az előlépésük. A korábbi nagyvonalú, segítőkész professzorokat, akik számára fontos volt az erdélyi magyar egyetem támogatása, egy olyan új nemzedék követi, akik komoly egyetemi központokban vettek részt képzésben, kapcsolódtak be a kutatásba, és nekik már egészen más a hozzáállásuk – hangzott el többek között.
A válasz értelmében Magyarországon sem fényes a helyzet, harc folyik az egyetemeken, amelyeknek a megbecsülése devalválódott, és egyre inkább az önfenntartást, a pénzalapok megteremtését várják el tőlük. Ennek ellenére megígérték a segítséget a tudományos munka, a kutatás és az oktatás terén mindkét intézmény részéről.
Nem kell pesszimistán nézni a jövőt
Ki kell használni minden lehetőséget, amit a törvény egyértelműen lehetővé tesz, a magyar főtanszékek megalapítását is, akár azzal a feltétellel, hogy a gyakorlat nyelve kezdetben román legyen, amíg nem sikerül magyar oktatókkal minden állást betölteni. Nem azt kell nézni, hogy mit nem tettek meg, hanem egy pontos platformot kell kidolgozni a lehetséges tennivalókról, amelyek ismeretében a magyarországi partnerek is segíteni tudnak abban, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű képzés színvonalát emeljék.
Csak akkor lehet jó stratégiát kidolgozni, ha egyetértés van az egyetem ügyében érdekelt személyek között. Nemzetközi összefogással el lehetne érni a román oktatási törvény diszkrimináció nélküli alkalmazásának az előmozdítását is – érvelt a tanácskozás szervezője.
„Azért gyűltünk össze, hogy a jövőbe nézzünk, és ne a jelen szennyét tárgyaljuk”, hangzott el a válasz a személyeskedő bevezető mondatokra. „Az értelem nem ismer lezárt helyzeteket”, így hát arra kellene törekedni, hogy megtartsuk, ami a miénk. Ha ezenkívül mindenki havi egy lejjel támogatná a magyar egyetem ügyét, akkor egyik vagy másik formában nem maradna el az elképzelt folytatás sem – érvelt az eseményt támogató vállalkozó.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 6.
Oktatási gondok a szórványban Állami, bentlakásos kollégiumi rendszer kellene
Összesen ötvennyolc magyar diák érettségizett Szászrégen két líceumában (a Petru Maiorban 17-en, míg a Lucian Blagában 24-en humán és 17- en turizmus osztályban). Az idén a négy általános iskolában 66 diák végezte el a VIII. osztályt (a Ceuşianu általános iskolában 22-en, az Augustin Maiorban 15-en, a Petru Maior technológiai szakiskolában 16-an, míg a Florea Bogdan általános iskolában 13-an). A kilátásokról Demeter Mária tanárnővel, az RMDSZ oktatási alelnökével beszélgettünk. A látszat ellenére a helyzet nem annyira rózsás – mondta az aligaz- gatónő, aki kifejtette, hogy sajnos két iskolában már három éve nem indult magyar felkészítő osztály. Az idén két általános iskolában egy-egy osztály lesz összesen, mintegy 45 gyerekkel. Ez sajnos a magyar tagozat leépülését jelzi. Az lenne jó – mondja az oktatási szakértő – , ha kisebb létszámmal ugyan, hiszen ez az oktatás minőségének a javítását is jelentené, de továbbra is sikerülne mind a négy általános iskolában megőrizni a magyar tannyelvű osztályokat. Volt egy olyan elképzelés, hogy Szászrégenben a volt magyar tanítóképző felé irányítsák a gyerekeket, és itt akkor létrejöhetne egy „szászrégeni magyar iskola”, azonban ez azzal is járhat, hogy a másik két iskolában a magyar tanároknak, tanítóknak megszűnne a katedrájuk. Tavaly a Lucian Blaga középiskolában alakították úgy a struktúrát, hogy el akartak szakosztályokat venni. Mindig a csökkentett lét- számú magyar osztályokat érinti az ilyen átalakítás, ezért erre is oda kellene figyelni – mondta Demeter Mária, aki azt is hozzátette, nem titok, hogy súlyos demográfiai leépülés van, a szászrégeni egyháziak elmondták, évente mintegy 60 magyar idős embert temetnek, míg alig 20 keresztelő van. Ezért országos szinten – és ez főleg az RMDSZ-nek kellene az érdeke legyen – szorgalmazni kellene a kollégiumi rendszer kiépítését. A pedagógus- szövetség gyűlésén szó esett arról is, hogy a Szászrégen környéki szórványvidékekről (Felső-Maros mente, Görgény völgye, Mezőség stb.) be kellene vinni a diákokat a városba, azonban ennek a felelősségét és a költségét valaki fel kellene vállalja. Kivitelezhetőbb lenne egy olyan kollégiumi rendszer, amelynek alapján állami támogatással szórványbentlakásokat építhetne a közösség, és fenntartási költségre is lehetne pályázni. Azok az oktatók, akik a létszámcsökkentés miatt állás nélkül maradnának, pályázhatnának bentlakásos, kollégiumi oktatói állásokra, ahol iskola utáni foglalkoztatásban, programok levezetésében vennének részt. Segíthetnék a diákokat abban, hogy a képességeiknek megfelelő szakmát válasszanak, ugyanakkor személyiségfejlesztő tréningeket is tartanának. Ehhez azonban ki kell dolgozni a bentlakásos, kollégiumi rendszer jogi és finanszírozási keretét, hogy hosszú távon is működtethető legyen. És ez azt jelenti, hogy állami fenntartást kell biztosítani. Sajnos Szászrégen és környéke is hamarosan ebbe a helyzetbe jut. A kollégiumi rendszer némiképpen megfékezhetné az elvándorlást, beolvadást, a közösség leépülését. Ha politikusaink nem lépnek, akkor nem egészen egy évtized alatt a Felső-Maros mentén sem lesz már magyar – mondta Demeter Mária. Népújság (Marosvásárhely)
Összesen ötvennyolc magyar diák érettségizett Szászrégen két líceumában (a Petru Maiorban 17-en, míg a Lucian Blagában 24-en humán és 17- en turizmus osztályban). Az idén a négy általános iskolában 66 diák végezte el a VIII. osztályt (a Ceuşianu általános iskolában 22-en, az Augustin Maiorban 15-en, a Petru Maior technológiai szakiskolában 16-an, míg a Florea Bogdan általános iskolában 13-an). A kilátásokról Demeter Mária tanárnővel, az RMDSZ oktatási alelnökével beszélgettünk. A látszat ellenére a helyzet nem annyira rózsás – mondta az aligaz- gatónő, aki kifejtette, hogy sajnos két iskolában már három éve nem indult magyar felkészítő osztály. Az idén két általános iskolában egy-egy osztály lesz összesen, mintegy 45 gyerekkel. Ez sajnos a magyar tagozat leépülését jelzi. Az lenne jó – mondja az oktatási szakértő – , ha kisebb létszámmal ugyan, hiszen ez az oktatás minőségének a javítását is jelentené, de továbbra is sikerülne mind a négy általános iskolában megőrizni a magyar tannyelvű osztályokat. Volt egy olyan elképzelés, hogy Szászrégenben a volt magyar tanítóképző felé irányítsák a gyerekeket, és itt akkor létrejöhetne egy „szászrégeni magyar iskola”, azonban ez azzal is járhat, hogy a másik két iskolában a magyar tanároknak, tanítóknak megszűnne a katedrájuk. Tavaly a Lucian Blaga középiskolában alakították úgy a struktúrát, hogy el akartak szakosztályokat venni. Mindig a csökkentett lét- számú magyar osztályokat érinti az ilyen átalakítás, ezért erre is oda kellene figyelni – mondta Demeter Mária, aki azt is hozzátette, nem titok, hogy súlyos demográfiai leépülés van, a szászrégeni egyháziak elmondták, évente mintegy 60 magyar idős embert temetnek, míg alig 20 keresztelő van. Ezért országos szinten – és ez főleg az RMDSZ-nek kellene az érdeke legyen – szorgalmazni kellene a kollégiumi rendszer kiépítését. A pedagógus- szövetség gyűlésén szó esett arról is, hogy a Szászrégen környéki szórványvidékekről (Felső-Maros mente, Görgény völgye, Mezőség stb.) be kellene vinni a diákokat a városba, azonban ennek a felelősségét és a költségét valaki fel kellene vállalja. Kivitelezhetőbb lenne egy olyan kollégiumi rendszer, amelynek alapján állami támogatással szórványbentlakásokat építhetne a közösség, és fenntartási költségre is lehetne pályázni. Azok az oktatók, akik a létszámcsökkentés miatt állás nélkül maradnának, pályázhatnának bentlakásos, kollégiumi oktatói állásokra, ahol iskola utáni foglalkoztatásban, programok levezetésében vennének részt. Segíthetnék a diákokat abban, hogy a képességeiknek megfelelő szakmát válasszanak, ugyanakkor személyiségfejlesztő tréningeket is tartanának. Ehhez azonban ki kell dolgozni a bentlakásos, kollégiumi rendszer jogi és finanszírozási keretét, hogy hosszú távon is működtethető legyen. És ez azt jelenti, hogy állami fenntartást kell biztosítani. Sajnos Szászrégen és környéke is hamarosan ebbe a helyzetbe jut. A kollégiumi rendszer némiképpen megfékezhetné az elvándorlást, beolvadást, a közösség leépülését. Ha politikusaink nem lépnek, akkor nem egészen egy évtized alatt a Felső-Maros mentén sem lesz már magyar – mondta Demeter Mária. Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 14.
A katolikus iskola oktatási feltételei biztosítottak
A jogász véleménye
Miért is merültek fel jogi problémák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatban? Azok, akik hibáztak, tényleg korrupt, elvetemült bűnözők?
Két évvel ezelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt, a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsa 2014. július 29-i 271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban! Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége által végrehajtott szigorú és hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre. Talán ennek következtében a Maros Megyei Tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát. A határozat szerint, az intézményben a „2017-2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – nulladik, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik, véleményem szerint, a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – Marosvásárhely Helyi Tanácsa követte el, azzal, hogy 2014. évi 271. számú határozata 1. cikke 5. bekezdésében az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a Római Katolikus Líceumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott.
A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös sz. határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik. Alulírott – lehet, hogy régivágású ügyvédként – egyszerűen nem tudom megállapítani azt, hogy miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek felderítésén a DNA új típusú ügyészei évek óta nyomozgatnak, és zaklatják a szülőket, akiknek semmi közük az iskolaalapításhoz!
A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult a helyzet, annak ellenére, hogy a teológiai líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik, és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. 02. 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott ez évi rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt a tiszta, egyértelmű jogi helyzetet, valamint a büntetőeljárási tk. 4 cikkének az ártatlanság vélelméről szóló előírásait, a tanfelügyelőség közigazgatási tanácsa – többségi szavazattal – meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a 2017/2018-as tanévben a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. Kétségkívül, a vitatott határozat jogellenes közigazgatási aktus és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek és szüleiknek jogos érdekeit, akik a katolikus líceum cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat 2017. március 2-i számmal iktattuk. Ebben felhívtuk a Maros Megyei Tanfelügyelőség figyelmét arra, hogy a nulladik osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Ezért azt kértük, hogy benyújtott panaszunkat a lehető leggyorsabban oldják meg, azért, hogy idejében elindíthassuk a peres eljárást. Az illetékesek barátságosnak egyáltalán nem minősíthető hozzáállását jellemzi az is, hogy az előzetes panaszunk visszautasítását csak 2017. március 31-én közölték, megvárván a nulladik osztályokba való beiratkozási időszak lejártát! Ennek ellenére a szülők 23 gyereket ideiglenesen beírattak.
Előzetes panaszunk visszautasítását azzal indokolták, hogy „az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (sz.m.: prof. dr. Ştefan Someşan) és a szóban forgó intézmény igazgatója (sz.m.: prof. dr. Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségének az oktatási folyamatokba való beavatkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) tartozó Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet 1947/II/ 363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata megállapította, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által az iskola cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindokolására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült! Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárás során kell megállapítani. A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és az ügyben az ítélethozatalt a kilencedik osztályba való beiratkozási határidő lejárta utánra, július 17-re halasztotta.
Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja azt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum törvénytelenül működik, a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem akadályozhatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba. A cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása kétségtelenül hivatali visszaélésnek minősül!
Ezúttal is rámutatok arra, hogy abszolút érthetetlen, logikátlan a főtanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtilja a cikluskezdő (0., 5. és 9.) osztályokba való beiratkozást, megakadályozza azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a tanulók iskoláztatását!? E szerint az érvrendszer szerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulók sorsát kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatnák tanulmányaikat, ezzel szemben a folyamatban levő évjáratok (1, 2, 3, 4, 6, 7, 10, 11, 12) tanulói a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetnének”, esetükben nem állnak fenn a „kedvezőtlen következmények”? Joggal kérdezzük, a tanfelügyelőség miért gondolta, hogy a 0., 5. és 9. osztályba járó tanulók helyzete különbözik a többi évfolyamra beiratkozott tanulókétól? Arról nem is beszélve, hogy a tanfelügyelőség védhetetlen és törvénytelen határozatának milyen káros következményei vannak: szétválasztja a testvéreket, csökkenti a tanárok óraszámát és a tehetséges, az elméleti osztályokba igyekvő gyermekeket akaratuk ellenére szakiskolákba telepíti.
Arra is kitérek, senki sem vitathatja azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban az oktatási tevékenység lebonyolításához szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak:
– jogállásának meglétét az ARACIP (az egyetem előtti oktatás minőségét biztosító országos hatóság) és a Román Tanügyminisztérium ismételten rögzítette, kimondván, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében tovább folytatható az oktatási tevékenység;
– tényállás: a teljes körű oktatás folytatásához rendelkezésre áll a szükséges épület (amelyik ráadásul a Római Katolikus Egyház tulajdona), valamint az oktatáshoz szükséges anyagi erőforrások; a megfelelő tanári, adminisztratív személyzet. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező líceum diáklétszáma jóval meghaladja a kötelező 300 főt.
A Római Katolikus Teológiai Líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint a marosvásárhelyi, Mihai Viteazul 15-16. szám alatti ingatlant a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2005. december 9-én, az 5874-es számú ítéletével visszaszolgáltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Főgimnázium további működése a Római Katolikus Egyház tulajdonában álló ingatlanban kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető, a Marosvásárhely municípiummal 2014. december 15-én megkötött bérleti szerződés rendelkezései következtében. A Római Katolikus Líceum megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea Főgimnázium (amelyik több mint 40 éven keresztül a jelenlegi Petru Maior egyetem épületében működött, a Papiu líceummal átellenben) kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon!
Jelenleg tervben van a római pápa látogatása – ebben az összefüggésben ennek az iskolának a felszámolása, feldarabolása semmi esetre sem teremtene kedvező légkört Őszentsége Ferenc pápa történelmi látogatásának létre- jöttéhez.
Marosvásárhely, 2017. július 6.
Dr. Kincses Előd,
a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvédje / Népújság (Marosvásárhely)
A jogász véleménye
Miért is merültek fel jogi problémák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatban? Azok, akik hibáztak, tényleg korrupt, elvetemült bűnözők?
Két évvel ezelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt, a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsa 2014. július 29-i 271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban! Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége által végrehajtott szigorú és hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre. Talán ennek következtében a Maros Megyei Tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát. A határozat szerint, az intézményben a „2017-2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – nulladik, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik, véleményem szerint, a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – Marosvásárhely Helyi Tanácsa követte el, azzal, hogy 2014. évi 271. számú határozata 1. cikke 5. bekezdésében az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a Római Katolikus Líceumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott.
A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös sz. határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik. Alulírott – lehet, hogy régivágású ügyvédként – egyszerűen nem tudom megállapítani azt, hogy miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek felderítésén a DNA új típusú ügyészei évek óta nyomozgatnak, és zaklatják a szülőket, akiknek semmi közük az iskolaalapításhoz!
A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult a helyzet, annak ellenére, hogy a teológiai líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik, és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. 02. 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott ez évi rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt a tiszta, egyértelmű jogi helyzetet, valamint a büntetőeljárási tk. 4 cikkének az ártatlanság vélelméről szóló előírásait, a tanfelügyelőség közigazgatási tanácsa – többségi szavazattal – meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a 2017/2018-as tanévben a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. Kétségkívül, a vitatott határozat jogellenes közigazgatási aktus és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek és szüleiknek jogos érdekeit, akik a katolikus líceum cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat 2017. március 2-i számmal iktattuk. Ebben felhívtuk a Maros Megyei Tanfelügyelőség figyelmét arra, hogy a nulladik osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Ezért azt kértük, hogy benyújtott panaszunkat a lehető leggyorsabban oldják meg, azért, hogy idejében elindíthassuk a peres eljárást. Az illetékesek barátságosnak egyáltalán nem minősíthető hozzáállását jellemzi az is, hogy az előzetes panaszunk visszautasítását csak 2017. március 31-én közölték, megvárván a nulladik osztályokba való beiratkozási időszak lejártát! Ennek ellenére a szülők 23 gyereket ideiglenesen beírattak.
Előzetes panaszunk visszautasítását azzal indokolták, hogy „az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (sz.m.: prof. dr. Ştefan Someşan) és a szóban forgó intézmény igazgatója (sz.m.: prof. dr. Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségének az oktatási folyamatokba való beavatkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) tartozó Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet 1947/II/ 363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata megállapította, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által az iskola cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindokolására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült! Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárás során kell megállapítani. A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és az ügyben az ítélethozatalt a kilencedik osztályba való beiratkozási határidő lejárta utánra, július 17-re halasztotta.
Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja azt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum törvénytelenül működik, a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem akadályozhatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba. A cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása kétségtelenül hivatali visszaélésnek minősül!
Ezúttal is rámutatok arra, hogy abszolút érthetetlen, logikátlan a főtanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtilja a cikluskezdő (0., 5. és 9.) osztályokba való beiratkozást, megakadályozza azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a tanulók iskoláztatását!? E szerint az érvrendszer szerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulók sorsát kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatnák tanulmányaikat, ezzel szemben a folyamatban levő évjáratok (1, 2, 3, 4, 6, 7, 10, 11, 12) tanulói a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetnének”, esetükben nem állnak fenn a „kedvezőtlen következmények”? Joggal kérdezzük, a tanfelügyelőség miért gondolta, hogy a 0., 5. és 9. osztályba járó tanulók helyzete különbözik a többi évfolyamra beiratkozott tanulókétól? Arról nem is beszélve, hogy a tanfelügyelőség védhetetlen és törvénytelen határozatának milyen káros következményei vannak: szétválasztja a testvéreket, csökkenti a tanárok óraszámát és a tehetséges, az elméleti osztályokba igyekvő gyermekeket akaratuk ellenére szakiskolákba telepíti.
Arra is kitérek, senki sem vitathatja azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban az oktatási tevékenység lebonyolításához szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak:
– jogállásának meglétét az ARACIP (az egyetem előtti oktatás minőségét biztosító országos hatóság) és a Román Tanügyminisztérium ismételten rögzítette, kimondván, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében tovább folytatható az oktatási tevékenység;
– tényállás: a teljes körű oktatás folytatásához rendelkezésre áll a szükséges épület (amelyik ráadásul a Római Katolikus Egyház tulajdona), valamint az oktatáshoz szükséges anyagi erőforrások; a megfelelő tanári, adminisztratív személyzet. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező líceum diáklétszáma jóval meghaladja a kötelező 300 főt.
A Római Katolikus Teológiai Líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint a marosvásárhelyi, Mihai Viteazul 15-16. szám alatti ingatlant a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2005. december 9-én, az 5874-es számú ítéletével visszaszolgáltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Főgimnázium további működése a Római Katolikus Egyház tulajdonában álló ingatlanban kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető, a Marosvásárhely municípiummal 2014. december 15-én megkötött bérleti szerződés rendelkezései következtében. A Római Katolikus Líceum megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea Főgimnázium (amelyik több mint 40 éven keresztül a jelenlegi Petru Maior egyetem épületében működött, a Papiu líceummal átellenben) kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon!
Jelenleg tervben van a római pápa látogatása – ebben az összefüggésben ennek az iskolának a felszámolása, feldarabolása semmi esetre sem teremtene kedvező légkört Őszentsége Ferenc pápa történelmi látogatásának létre- jöttéhez.
Marosvásárhely, 2017. július 6.
Dr. Kincses Előd,
a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvédje / Népújság (Marosvásárhely)