Az 1990-es júniusi bányászjárás 16. évfordulójára emlékeztek június 13-án Bukarestben. A résztvevők hatalmas karót hoztak magukkal, amelyre „felhúzták” a bányászjárásokért felelősnek tartott személyek nevét. Az első Ion Iliescu, őt Petre Roman volt miniszterelnök, Miron Cozma és Virgil Magureanu, a titkosszolgálat akkori vezetője követi. Viorel Ene, a Bányászjárások Áldozatai Szövetségének elnöke szerint a bűnlista sokkal hosszabb, mint ahogy az áldozatoké is: bár a hivatalos adatok szerint az 1990-es véres eseményeknek „csupán” 6 halottja volt és 560 sebesültje, értesüléseik szerint közel 160 áldozatot hantoltak el. A katonai ügyészek megállapították: az eseményekért elsősorban azokat a tiszteket terheli a felelősség, akik akkor a belügyminisztérium élén voltak, nevezetesen Mihai Chitac tábornokot, volt belügyminisztert, helyettesét, Gheorghe Andrita tábornokot, Calin Traian Stefan, Costea Dumitru és Constantin Vasile ezredeseket. A Cotidianul című napilap szerint napok kérdése Ion Iliescu volt elnök vád alá helyezése. A konfliktus 1990. június 13-án robbant ki, amikor a rendfenntartók erőszakosan léptek fel az Egyetem téri éhségsztrájkolókkal szemben. Komoly összecsapásokra került sor a hetek óta a kommunizmus visszaállítása ellen tüntető „golánok” és a rendőrök között, több rendőrautót, a rendőrség épületét felgyújtották. Az éj folyamán a katonaság helyreállította a rendet. Másnap két, bányászokkal tele vonat érkezett a Zsil-völgyéből, akiket Ion Iliescu a kormányépület erkélyéről arra biztatott, hogy „tisztogassanak” az Egyetem téren. Többen a bányászok közül behatoltak a műegyetemre, ahol bestiálisan elverték az útjukba akadó diákokat, a tantermeket, laboratóriumokat pedig tönkretették. A téren maradt „bajtársak” mindenkinek ellenőrizték a személyazonosságát, és akik „értelmiség-gyanúsak” voltak, azokat megverték. Közel kétszázra tehető azoknak a száma, akiket a bányászok „utasítására” letartóztattak. Este a bányászokat a bukaresti kiállító csarnokba hívták, ahol Ion Iliescu személyesen köszönte meg nekik a rendcsinálást. Az atrocitások másnap is folytatódtak. Éppen június 13-án, a véres események évfordulóján tárgyalta az ügyészség Miron Cozma bányászvezér feltételes szabadlábra helyezésének kérését. Ezt a bírók elutasították, így Cozma továbbra is börtönben marad. Cozma az 1991-es és az 1999-es bányászjárások miatt bűnhődik, az előbbiért 7 év és 11 hónapot kapott, amit már letöltött, az utóbbiért 10 évet. /Bukaresti megemlékezés a ’90-es bányászjárásra. Napok kérdése Iliescu vád alá helyezése. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Több hazafias szervezet felhívást intézett az 1990-ben fontos tisztségeket betöltő személyiségekhez – Ion Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Virgil Magureanuhoz és Ioan Talpeshez –, hogy vegyenek részt Marosvásárhelyen egy közvitán az 1990-es márciusi etnikumközi konfliktus témájában. A Vatra Romaneasca Szövetség alelnöke, Florin Oproiescu helyi tanácsos szerint “nyílt kártyákkal kell beszélni” az akkor történt eseményekről. A szervezetek ötletét Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ volt helyi elnöke is üdvözölte, aki az eseményeket követően kénytelen volt elhagyni az országot. “Szeretném, ha Ion Iliescu vagy Virgil Magureanu Marosvásárhelyre jönne, mert volna megmagyarázni valójuk. Reménykedem abban, hogy Iliescunak lesz végre bátorsága velem elbeszélgetni egy tv-műsorban arról, hogy mi történt Marosvásárhelyen. 17 év után a közvéleménynek joga van megtudni az oly sokáig eltitkolt igazságot” – mondta Kincses. Hozzátette: kihívja egy televíziós párbeszédre Iliescut, vagy Virgil Magureanut, a Román Hírszerző Szolgálat volt elnökét az 1990-es márciusi események kapcsán. Iliescu nem lesz az országban, így nem tehet eleget a meghívásnak, de Romant, Magureanut és Talpest várják – mondta Oproiescu. Az 1990. március 19–20-i események két román és három magyar személy halálát követelték, és 278-an megsérültek. Az ankét nyomán 30 magyar személy ellen indult per, és 21-et letartóztattak. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

Alig százfős, a román hazafias rendezvényekről jól ismert hallgatóság volt kíváncsi arra a vitaestre, amelyet március 19-én a Vatra Romaneasca Maros megyei szervezete rendezett Marosvásárhelyen. A Megfontolás, tárgyilagosság, kiegyensúlyozottság című fórum az 1990-es marosvásárhelyi fekete március eseményeit volt hivatott tisztázni. A felszólalók az események kirobbantásáért felelős bűnösöket a magyarokban, főként az RMDSZ vezetőiben látták. Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőr a könnyeivel küszködve, fel is tette a kérdést: „Uram, honnan ennyi gyűlölet?!”. Ezek után évszázadokra visszamenőleg felsorolta a magyarok gaztetteit. Szerinte Gheorghe Gheorghiu-Dejtől Traian Basescuig az ország minden államfője tévedett, amikor „nem óvta meg a román nemzetet a magyar gonosztevőktől. ” A 17 éve történt eseményekről szólva Suciu néhány újdonsággal is szolgált: elmondta, „vizsgálatai” során kiderítette, hogy a márciusi eseményeket követően az RMDSZ egyik „irredenta, sovén és pogány vezetője áprilisban leszúrt egy román nemzetiségű polgárt, mert az az utcán rázendített az ország himnuszára”. Szintén Suciu szerint egy másik RMDSZ-vezér a városháza lépcsőin hátba szúrt egy katonatisztet. Ioan Scrieciu, a megyét 1990 elején irányító egységtanács elnöke polgárháború kirobbantásával vádolta a magyar felet, mondván, hogy ami Vásárhelyen történt, „az egy fejezete az erdélyi román föld megvédéséért vívott évszázados harcoknak”. Florin Oproiescu, a Vatra Romaneasca szervezet alelnöke tagadta az általa képviselt szervezet szerepét a fekete március eseményeinek szervezésében. Oproiescu a történtekért felelősnek az ország egykori vezetőit jelölte meg, név szerint Ion Iliescu államfőt, annak helyettesét, Király Károlyt, Petre Roman volt miniszterelnököt, valamint az újraszerveződő titkosszolgálatokat irányító Virgil Magureanut és Ioan Talpest sorolta fel. „Nagyon jól tudták, hogy a városban baj van, miért nem utaztak azonnal ide? – tette fel a költői kérdést, majd válaszolt is rá: – Azért, mert szükségük volt a véres eseményekre. Oproiescu felajánlotta a Bernády Művelődési Egyesületnek, hogy – a hitelesség kedvéért – közösen készítsék el a véres eseményekről szóló filmet. – Kincses Előd ügyvéd megdöbbentőnek tartja, és elítéli Markó Béla Marosvásárhely fekete márciusa kapcsán tett legutóbbi nyilatkozatát. A boszniai mintájú etnikai konfliktus értelmi szerzőinek kiderítésére tett felhívásában az RMDSZ elnöke nem zárta ki a külföldi beavatkozást. „Mi, akik 1990. március 19–20-át Marosvásárhelyen töltöttük, a küzdőtéren, és nem Budapesten, mint a szövetségi elnök, pontosan tudjuk, hogy a fekete márciushoz külföldnek semmi köze nem volt, azt Bukarestből szervezte a Belügyminisztérium 0215-ös egysége azért, mert lejárt a szekuritátésok háromhavi fizetett szabadsága, és hivatalosan újra munkába kellett állítani őket” – fejtette ki Kincses. /Szucher Ervin: Egyoldalú bűnbakelméletek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./

Tizenhét év telt el az 1990. évi bukaresti bányászjárás óta, és ugyanannyi esztendeje járnak szabadon a vétkesek. Nevük ismert, számos olyan dokumentum került elő, amely bizonyítja többek között Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, Virgil Magureanu szerepét a Zsil-völgyi bányászok bukaresti dúlásában. Az események kapcsán nagy nehezen beindult ügyészségi eljárás egy helyben topog. Az évforduló kapcsán június 13-án rendezett menetelésen nemcsak az áldozatokra emlékeztek, de a bűnösök felelősségre vonását is követelték. Az akciót a December 21 Egyesület és az Új Csavargók civil szervezet rendezte – utóbbi neve az 1990. évi Egyetem téri tüntetőkre aggatott iliescui jelzőt idézi. Az 1990. évi bányászjárás nyomán két és fél év alatt közel 200 ezren távoztak az országból. A tüntetők egy csoportja Ion Iliescu házához vonult. „Iliescu, soká élj, hogy megbűnhődj a vétkedért” – skandálták. /Bogdán Tibor: Tizenhét év az első bányászjárás óta. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

A titkosszolgálatok, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori vezetői, Virgil Magureanu, illetve Ioan Talpes aktív segítségével bukott meg 1998-ban a Demokrata Konvenció első kormánya – állította az Adevarulnak adott interjúban Victor Ciorbea egykori miniszterelnök. Funkcióba kerülése után mindkettejük menesztését kérte – ezt kívánták a NATO-s és EU-s fórumok is –, de később látogatásuk során jelezték, nincs beleszólásuk a dolgokba. Magureanu azt is érzékeltette, a titkosszolgálatoknak szerepük volt Emil Constantinescu elnökké választásában – állította Ciorbea. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./

Tizenkilenc éves a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). Kétes körülmények között jött létre, és a tavalyi átszervezés ellenére nem vált átláthatóbbá, nem veszített erejéből. Egyes vélekedések szerint a SRI az egyik eszköz az államfői hatalom megtartására. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: a drasztikus intézkedés nemcsak az elhárítást (a Securitate I. Főcsoportfőnökségét), hanem a hírszerző központot (DIE) és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott be és vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990 márciusában a központilag manipulált román–magyar nemzetiségi összecsapások ürügyként szolgáltak a belügyi szervek újjászületéséhez. A marosvásárhelyi incidens utáni héten, 1990. március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. A Temesvári Kiáltvány híressé vált 8. pontjában szereplő átvilágítás jó időre lekerült a napirendről. Csak 1996 őszén, az immár Emil Constantinescu elnök nevéhez fűződő időszakban került újra napirendre a lusztráció. Stefano Bottoni történész szerint immár „nyugodtan állítható, hogy miközben egyes kelet-európai országban megütközést okozott egyes tisztviselők állambiztonsági múltja, Romániában elképzelhetetlen volt bizonyos állami funkciók betöltése ilyen háttér nélkül”. Miután Constantinescu elvesztette Ion Iliescuval szemben a 2000-ben a választásokat, azzal állt a nyilvánosság elé, hogy őt lényegében a titkosszolgálatok győzték le. Elemzők úgy vélik, hogy a Constantinescu államfő nem tudta a maga oldalára állítani a SRI-t. Annak ellenére sem, hogy leváltotta Virgil Magureanut a szolgálat éléről, és Costin Georgescut javasolta az igazgatói tisztségre. Amint újra államfő lett, Iliescu azonnal leváltotta Georgescut, helyét Radu Timofte vette át. 2004-ben Traian Basescu megnyerte az elnökválasztást, Timofte –az elemzők szerint – nem volt hajlandó „behódolni” az új elnöknek, hamarosan leváltották. Helyére, a SRI-t ma is igazgató George Cristian Maior került. Tavaly márciusban a Legfelső Védelmi Tanács a SRI átszervezéséről döntött. Maior igazgató bejelentetése szerint, nem egyszerű átszervezésről, hanem új működési rendszerek bevezetéséről van szó. Azt tervezték, hogy felszámolják a központi egységek mintegy negyedét, és az átszervezés az egykori Szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozta. /Simon Judit: A hatalom titkos szolgálatában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

Nem indítanak bűnvádi eljárást Ion Iliescu ellen az 1990. június 13–15-i bányászjárás ügyében. A volt államfőhöz hasonlóan megúszta a törvény előtti felelősségre vonást Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt elnöke, Mihai Chitac volt belügyminiszter, Victor Athanase Stanculescu volt védelmi miniszter, valamint a bányászjárás idején további négy állami hivatali tisztséget betöltő személy. /Ion Iliescu ismét megúszta az eljárást. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Ambrus Attila: Lopakodó a célkeresztben
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro

Fekete március: a Vatra Românească bérelte a buszokat
A Vatra Românească nacionalista szervezet bérelte azokat a buszokat, amelyek a Görgény-völgyi románokat Marosvásárhelyre hozták 1990. márciusában – közölte a birtokába került iratokra hivatkozva a Digi 24.
hírtelevízió szombaton riportfilmet közölt a marosvásárhelyi fekete március eseményeiről, melyben résztvevők és szemtanúk elevenítették fel a tragédiát román és magyar részről egyaránt.
A Digi 24 rámutat: egy 1990. márciusi felvételen Radu Ciontea, a magyarellenes szervezet akkori elnöke is elismerte, hogy ők hozatták be a román parasztokat a városba, azonban mint állította, teljesen más céllal: ezek az általuk szervezett flórklorműsoron vettek volna részt. Ezzel szemben az események hodáki részvevői a hírtelevízió riportereinek elmondták: román nemzeti zászlókkal felszerelt agitátorok verették félre a harangokat és hívták a városba a lakosokat azt állítva: ott a magyarok épp öldösik a románokat.
A riport többek között a hatóságok mulasztásaira is felhívja a figyelmet, rámutatva: miközben a térre mintegy 3500 román érkezett, többnyire a Szászrégen környéki falvakból, a hatóságok csak 50 fegyvertelen rendőrt rendeltek ki rendfenntartóként, nekik kellett volna megakadályozni, hogy a két tábor egymásnak essen. Dan Petru ügyész úgy emlékezett, hogy a hatóságok Besztercéről vártak katonai segítséget, ez azonban késett, mint kiderült, elromlott a gépkocsi.
A marosvásárhelyi etnikai konfliktusban 5 személy meghalt és 278 megsebesült, de mint a hírtelevízió riporterei az áldozatoktól vagy ezek családtagjaitól megtudták: nekik mai napig nem szolgáltatattak igazságot. Az események kivizsgálásában részt vett ügyész elmondta, ők csak a kisemberekkel foglalkoztak, az esetleges felbujtókra bukaresti ügyészeknek kellett volna rávilágítani.
A Digi 24 riportjában az 1900-es vásárhelyi eseményeket elemző parlamenti bizottság jelentésére is hivatkozik, mely állításuk szerint arra enged következtetni, hogy a románok és magyarok közötti konfliktust valójában a volt Szekuritáté tisztjei szították. Bár ezt hivatalosan 1989-ben megszüntették, a tiszteket nem bocsátották el.
A jelentés szerint ezek szélsőséges csoportokat támogattak azzal a céllal, hogy bebizonyítsák: szolgáltatásaik nélkül Románia, a román nemzetbiztonság sebezhető. Bár Virgil Măgureanu, a SRI akkori elnöke cáfolta ezt, a Digi 24 szerint nem lehet véletlen az a tény, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot hat nappal a marosvásárhelyi események után, 1990. március 26-án alapították.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában. 
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott. 
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát. 
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen. 
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül. 
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát. 
De hogyan volt lehetséges mindez? 
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül. 
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori. 
Egy (többnyire) kolozsvári történet 
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni. 
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be. 
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált. 
A Caritas 
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből. 
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye. 
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista. 
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba. 
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni. 
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein. 
A lufi kipukkan 
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni. 
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára. 
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek.  Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak. 
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro

Titkosszolgák: kékszemű fiúk fű alatt
Néhány hónapja feltűnően sok botrányszagú hír röppent fel a hazai titkosszolgálatokkal kapcsolatosan. Mindez nem azt jelenti, hogy megtáltosodott volna a média, hogy zseniális oknyomozó újságírók tűntek volna fel, mint ahogy azt sem, hogy netán „megtért” volna és lelkiismeret-furdalása hatására kipakolt volna egy-egy kém. Ellenkezőleg: a kémek birodalmából származó vagy azzal kapcsolatos valamennyi hírt, kiszivárogtatást, leleplezést óvatosan és körültekintően kell kezelnünk, mert manipulációs szándékkal készülhettek. Lehet elterelés, fenyegetés, burkolt üzenet a politikának, vagy – miért ne? – egy rivális társaság mérgezőnek szánt, a közvélemény elé dobott információja.
Alapszabály a titkosság
Mindennek okait nagyjából 2500 éve ismerjük a legendás Szun Cenek köszönhetően. A hadviselés törvényei címet viselő hadtudományi alapművében a szerző teljes fejezetet szentel a kémek alkalmazásának és a velük való bánásmódnak, hiszen – amint azt a bevezetőben leszögezi – „aki az ellenség helyzetének megismerésével nem törődik, az gonoszak közt is a leggonoszabb, az nem lehet emberek vezetője, az nem lehet az uralkodó segítsége, az nem lehet a győzelem ura.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Világosan fogalmaz: az uralkodó (mai fogalmakkal az államhatalom) nem létezhet kémek nélkül, mert „a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata.” És egyértelműen: „Amikor egy kémünk még el sem kezdte munkáját, de már előre híre támad, akkor a kémnek is, de annak is, aki hírét költötte, meg kell halnia.”
Vagyis a kiszivárogtatás, a fecsegés, a leleplezés az ellenkezője mindannak, amit ebben a minden állam számára létfontosságú szakmában művelni lehet.
Maior kipakolt?
Jogos tehát a kérdés, vajon mi lehetett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szándéka 2014 júliusában, amikor igazgatója, George Maior egy interjúban kijelentette: a román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Maiorral akkor az Adevărul Live román hírportál készített interjút, amelyet interneten is élőben közvetítettek. Az Adevărul riporterei egyebek között arról kérdezték a SRI vezetőjét, hogyan értékeli a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn korábban elmondott beszédét és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők olyan nemzetet alkotnak, amely fontos dolgok megvalósítására képes.” George Maior azt állította: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de dolgozik rajta, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén.
Hozzá kell még tennünk, hogy az interjú az elnökválasztás évében készült. Amint azt a Hotnews.roportál által megkérdezett Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is kifejtette, a román hírszerzésnek nem lehet feladata az autonómia megakadályozása, de elképzelhetőnek tartja, hogy pillanatnyilag ez volt a politikai opció, és egy ilyen feladatot is kapott. „Választási évben a jobb- és a baloldal, valamint a titkosszolgálat mindig előrántja a magyarveszély-kártyát, hiszen az idegengyűlöletre mindig van vevő, értékes voksokat lehet azzal szerezni” – tette hozzá Márton.
A SRI vezetője nem első alkalommal nyilatkozott autonómiaügyben, nyolc évvel korábban, 2006 decemberében jelezte, hogy a Nagy-Románia Párt által fújt riadót követően SRI-jelentés készül arról, milyen információkat gyűjtöttek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatban.
George Maior idén januárban lemondott tisztségéről, miután a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az Alkotmánybírósággal. Azt sugallta, hogy a taláros testület viseli a felelősséget, ha Romániában is baj lesz, miután alkotmányellenesnek minősítette a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó rendelkezéseket. Ráadásul Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke elpanaszolta a sajtónak, hogy különböző állami intézmények – köztük a SRI – nyomást gyakorolnak az alkotmánybírókra, és a taláros testület tagjai fenyegetve érzik magukat.
Öröm az ürömben a SRI számára, hogy miközben a Nagytestvér-törvények sorra elbuktak (amelyekre szerintük azért lett volna szükség, hogy hatékonyabbá tegyék Romániában a terrorizmus elleni harcot), a közvélemény-kutatások szerint 50 százalék fölé emelkedett a korrupt politikusok tucatjait lebuktató intézmények, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a hírszerző szolgálat bizalmi indexe – s ezekben az ügyekben bizony sűrűn hallgatták le az érintetteket. Mi több, a terrorizmus elleni harc sem állt le, április elején a SRI honlapján jelentették be: tíz évre kiutasítottak egy tunéziai állampolgárt, egy hattagú, meg nem nevezett állampolgárságú csoport öt tagját hét évre, egyik tagját pedig három évre. Utóbbi csoportról azt közölte a szolgálat, hogy tagjai az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki Románia területén. A SRI szerint a radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak, amely veszélyeztette Románia biztonságát. A titkosszolgálat azt is hozzátette, 2013 óta tartja megfigyelés alatt a kiutasított személyeket. A Digi24 hírtelevízió honlapján azt is közölte, hogy a csoport Szatmárnémetiben működött, tagjai pedig francia állampolgárok voltak.
A SRI története dióhéjban
Amint arról annak idején Virgil Măgureanu, a román titkosszolgálat 1989 utáni alapítója az Adevărul napilapnak egy interjúban beszámolt, az 1989-es decemberi fordulatot követően a volt Szekuritáté tárgyi vagyonának nagy részére rátette a kezét a hadsereg, a többire a belügyminisztérium, a szervezetet egyrészt feloszlatták, másrészt a tagjai felszívódtak, elmenekültek a várható népharag elől, úgy kellett később összetoborozni őket. A decemberi eseményeket követően két személyes biztonsági szolgálat volt csupán: Ion Iliescu és bizalmi alapon kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója, Virgil Măgureanu. Az újjászerveződő szolgálat HR-politikájáról ennyit mondott: „Mivel nem tudtuk előéletük büntetlenségét ellenőrizni, gyakorlatilag minden volt Szekuritáté-tagot alkalmaztunk. (…) Nem alkalmazhattunk embereket az utcáról szedve össze őket, olyan alapon, hogy ki követeli hangosabban a demokráciát.”
A SRI-t 1990. március 26-án hozták hivatalosan létre, Măgureanu hevesen tagadta, hogy a marosvásárhelyi pogromot használták volna fel ürügyül legitimálására. 1997-től 2000-ig Costin Georgescu vezette, 2001–2006 között Radu Timofte, lemondása után néhány hónapig Florian Coldea, majd idén januárig George Maior, az ő utódja Eduard Hellvig. Becslések szerint 2009-ben több mint 10 ezer alkalmazottja volt – az állomány létszáma egyébként titkos.
És a többiek
A SRI mellett még legalább hét titkosszolgálatot működtetnek Romániában. Ezek az 1989. december 26-án akkor még négy taggal létrehozott állami vezetők védelmét biztosító kormányőrség (SPP), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a különleges kommunikációs szolgálat (STS), a Védelmi Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA), a Katonai Hírszerző Igazgatóság (DIM – J2), a Katonai Elhárítás (DCISM), a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) nevű belügyi hírszerző szolgálat.
A SRI, a SPP, a STS és a SIE évi személyzeti költsége 2014-ben 1,3 milliárd lej körüli volt, az egészségügyi fizetésekre ugyanabban az évben 730 milliót költöttek, állítják a titokzatosság ellenzői. A hatalom birtokosai közben joggal mutogatnak Szun Ce mesterre. De nemcsak ők, a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi az Erdélyi Napló által is közölt interjúban megerősítette: a korrupciós tettekre vonatkozó információk megszerzése terén a SRI továbbra is a fő partnerük, ezt az együttműködést törvény is szabályozza. A nagy korrupció elleni harcban az intézmények, a DNA, a SRI, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), valamint a belügyminisztériummal való együttműködés nélkül képtelenek lennének lezárni az ügyeket – mondta Kövesi.
Ami az együttműködést illeti, annak egy kevésbé szokványos formájára is fény derült a napokban. Ion Iliescu román exelnök egy, a német Der Spiegelnek adott interjúban beismerte: 2002–2003-ban anélkül, hogy tudta volna, pontosan mire is bólint rá, „elvileg” jóváhagyott egy CIA-kérést, de nem volt tudomása arról, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönt létesít Románia területén. A részleteket Ioan Talpeş, elnöki tanácsadó, volt SIE-igazgató is igazolta: Románia egy vagy két titkos börtön létrehozására adott engedélyt, megkönnyítendő Románia NATO-csatlakozását. Az Amnesty International viszont úgy tudja, hogy az ország cserében több millió dollárt kapott az amerikai kormánytól.
Willman Walter 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Temesvári vitafórum a bukaresti bányászjárás 25. évfordulóján
„Nemzetközi bíróság ítélkezzen a kommunizmus bűnei fölött!”
Tőkés László EP-képviselő irodája és a Temesvár Társaság június 13-án, szombaton, a bukaresti bányászjárás negyedszázados évfordulóján „Ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők” címmel rendezett vitafórumot a kommunista bűntettek ügyében megkövetelt igazságtételről. Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dan Voinea ny. vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség Katonai Részlegének volt helyettes főügyésze és Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke. A vitafórum résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy kommunizmus romániai áldozatainak csak egy nemzetközi bíróság szolgáltathatna igazságot.
A Toró T. Tibor EMNP alelnök moderálta beszélgetés kisebb incidenssel indult: egy utólag Romulus Iancu néven bemutatkozó férfi felpattant és a román himnuszt kezdte énekelni, állítólag azzal a szándékkal, hogy emlékeztesse a jelenlevőket: Romániában élünk. A rendezvény vezérszónoka, Tőkés László azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy emlékeztetett rá: 1989 decemberében először a református parókia előtt énekelte el a tömeg az Ébredj, román! kezdetű nemzeti dalt. Az EP képviselő hozzátette: Strasbourgban külön bizottság alakult, amelynek feladata az „európai történelem egyesítése”. és nagyon aktuális lenne az egymásnak gyakran ellentmondó román és magyar történészek álláspontját is közelíteni egymáshoz.
Megalkuvás nélkül című politikai nyilatkozatában Tőkés László felidézte az 1990-es év első felének történelmi eseményeit, amikor Ion Iliescu és társai megakadályozták a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának alkalmazását – az egykori kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat tagjai három törvényhozási ciklus idejére ne vállalhassanak köztisztséget, magas állami funkciókat –, majd a marosvásárhelyi „fekete március” és a június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás alkalmával, tipikus kommunista módszerekkel kegyetlenül leszámoltak a jogokat követelő magyarokkal és a posztkommunista rendszer politikai ellenfeleivel. A félrevezetett tömegek 1990. május 20-án elsöprő többséggel segítették győzelemre a Román Kommunista Párt helyébe lépő Nemzeti Megmentési Frontot. „Alig fél évvel a »bukása« után »pártunk és kormányunk«, valamint a volt Szekuritáté szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba.” – emlékeztetett Tőkés László. Az EP képviselő Václav Havel szavait idézte: második rendszerváltozásra van szükség; az áldemokratikus posztkommunista rezsim is bukásra van ítélve. „Mai konferenciánk vetületében ez azt jelenti, hogy szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat – mondta Tőkés László. A történelmi és a társadalmi igazságosság – egyebek mellett – megköveteli, hogy szembenézzünk a kommunista múlttal, a nácizmus megítéléséhez hasonlóan ítéletet mondjunk a totalitárius kommunista diktatúra által elkövetett, emberiség elleni bűncselekmények, valamint tetteseik fölött, és igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és utódaiknak.” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idén májusban Brüsszelben rendezett konferenciát Nemzetközi igazságtétel a kommunizmus bűntettei ügyében címmel. „Az Európai Parlament 2009 áprilisi határozatának köszönhetően létrejött nemzetközi szervezet tanácskozásán egy olyan európai büntetőbíróság létrehozását szorgalmazták, mely a kommunista diktatúrák által az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök számonkérését, illetve a még életben lévő tettesek felelősségre vonását volna hivatott intézni. A Platform – egyebek mellett – azt is számba vette, hogy Alexandru Vişinescu és Ion Ficior volt börtönparancsnokok törvény elé állításával, bár nagyon megkésve és igen lassú ütemben, de Romániában mégiscsak beindulni látszik egyfajta igazságtétel. A sorban a következő talán éppen Ion Iliescu volt államelnök lehetne – tette hozzá Tőkés László, aki bemutatott a jelenlevőknek egy, a kommunizmus bűneinek kivizsgálását szorgalmazó európai kiadványt. „Diktatórikus módon meddig tartható még fenn, hogy egy európai uniós országban, szinte változatlanul, még mindig ugyanazok maradjanak az üldözöttek hátrányos szerepkörében, akik egykor ugyanazon régi-új üldözők részéről szenvedtek hátratételt?!” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában azt furcsállotta, hogy Romániában gőzerővel beindult a korrupt politikusok felelősségre vonása, ugyanakkor a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi események és a júniusi bukaresti bányászjárás kapcsán lefolytatott ügyészségi vizsgálatok eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra és a felelősöket, köztük Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu SRI főnököt nem állították bíróság elé. „Vajon milyen hatalom védelmezi ezeket az embereket, hogy 25 év után sem lehet őket felelősségre vonni? – tette fel a kérdést Florian Mihalcea, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári forradalmárok holttesteinek elégetése csak a náci haláltáborok áldozatainak elégetéséhez hasonlítható, a kommunista rendszer bűnei vetekszenek a fasizmus bűneivel.
Ha valaki sokat tud a kommunizmus bűneiről, az Dan Voinea ny. tábornok, volt katonai főügyész, aki részt vett a Ceaușescu perben, a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi véres események és a bukaresti bányászjárás ügyében indított vizsgálatokat vezette, de a kommunista rezsim által a rendszerváltás előtt elkövetett bűnök számba vételével foglalkozó bizottságnak is tagja volt. Döbbenten hallottuk, hogy a temesvári forradalom, a fekete március és a bukaresti bányászjárás valódi felelőseire régen fény derült, a periratok elkészültek, de az ügyészségen elfektették őket, és nem emelnek vádat az elkövetők ellen. „A román kommunista rendszer áldozatainak a száma, az 1945–1990 időszakban, több millió volt. Ezek az emberiség elleni bűntettek, amelyek nem évülnek el, a kommunista rezsim politikai ellenfeleinek a fizikai megsemmisítésére törekedett. Az 1950-es években letartóztatott politikai foglyok közül sokan teljesen eltűntek, a holttestük a mai napig nem került elő, ezt a hozzátartozók igazolhatják” – mondta Dan Voinea. A katonai ügyészség annak idején még a hírhedt nemzetközi terrorista, Carlos és a román titkosszolgálatok közötti együttműködés részleteit is feltárta, amelynek célja a külföldön élő, a rendszer számára kényelmetlen román ellenzék fizikai megsemmisítése volt, de ez a perirat is a süllyesztőbe került. „Ezek egy rendszer bűnei, amelyeknek feltárására nincs meg a politikai akarat, ezért van szükség arra, hogy semleges, nemzetközi bíróság ítélkezzen a bűnösök fölött.” – mondta Dan Voinea, aki nagyra értékelte Tőkés László ilyen irányú kezdeményezését.
A vitafórumon több temesvári jogász is részt vett, köztük Alexandra Mihalcea, a Temesvár Társaság tagja, aki arra hívta fel a figyelmet: az igazságtétel ma már „unalmas” dolog, a félrevezetett, manipulált tömegeket nem érdekli ez a téma, a sajtó is alig foglalkozik a temesvárihoz hasonló vitafórumokkal. „Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanulnak a kommunizmusról és a román forradalomról, ez a felszínes történelemoktatás megengedhetetlen” – mondta Alexandra Mihalcea, aki szerint a kommunizmus bűneiről minden iskolás gyereknek tudomást kell szereznie.
A vitafórum befejező részében Dan Voinea és Tőkés László a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az a javaslat is elhangzott, hogy a temesvári forradalom, az 1990-es márciusi és júniusi eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, amelyek ma már törvényesen hozzáférhetőek, könyv formájában kellene megjelentetni, ily módon tárva a nyilvánosság elé az igazságot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Elmaradt felelősségre vonás – Tőkés László az EP plenáris ülésén
A romániai rendszerváltás idején, illetve az azt követő időszakban elkövetett rémtettek elkövetőinek felelősségre vonását kérte az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott, szerda esti felszólalásában Tőkés László képviselő. Az egykori püspök mások mellett Ion Iliescu és Virgil Măgureanu törvény elé hozataláról beszélt Brüsszelben.
Tőkés László szerint a Ceauşescu-diktatúra bukása feletti örömet mai napig nem lehet teljességgel megélni, mivel azt az elmúlt 25 évben mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei.
Az EP-képviselő ezzel elsősorban a kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követő, az ún. terroristák által véghezvitt tömeges gyilkosságokra, az 1990. márciusi marosvásárhelyi „könyves tüntetés” magyarság résztvevőire rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérletére, valamint a bukaresti, Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulások a karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás révén 1990 júniusában történő vérbefojtására gondolt.
A brüsszeli honatya szerint emberiségellenes, el nem évülő bűncselekményekről van szó, amelyek elkövetőinek felelniük kell, viszont a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Mint ismeretes, tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a legfelsőbb bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben, vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta.
Háromszék
Erdély.ma

Miért késik a felelősségre vonás?
Közlemény
Az utóbbi fél évben egymást követték a negyedszázados évfordulók. A Ceauşescu-diktatúra bukásának örömét azonban mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei. A kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követően az ún. terroristák követtek el tömeges gyilkosságokat az országban. Az 1990. márciusi, marosvásárhelyi „könyves tüntetést” a magyarságra rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérlete torolta meg. A bukaresti Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulásokat az 1990. júniusi karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás fojtotta vérbe.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott, szerda esti felszólalásomban a felsorolt emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását sürgettem. Rámutattam, hogy a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű román parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Tudnivaló, hogy tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a Legfelsőbb Bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta. Követelem, hogy Victor Pontához hasonlóan, Ion Iliescu és Virgil Măgureanu is a törvény előtt feleljenek egykor elkövetett, el nem évülő bűncselekményeikért.
Tőkés László EP-képviselő, Brüsszel
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bányászjárás: bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu ellen
Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu ellen a bányászjárás-ügyben. A volt államfő egy órát tartózkodott szerda reggel a legfőbb ügyészségen, távoztában nem nyilatkozott a sajtónak.
Beidézték Virgil Măgureanut, a SRI egykori vezetőjét is, akit médiaértesülések szerint szintén emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják az 1990. júniusi úgynevezett "bányászjárás" ügyében. A bünvádi eljárás újraindítrását szerda délelőtt közölte a nyomozóhatóság.
A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények - emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés - esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit.
A katonai ügyészség a korábbi vizsgálat során Iliescut más állami vezetőkkel együtt azzal gyanúsította, hogy szándékosan provokálták ki az erőszakos cselekményeket az ellenzékkel való leszámolás érdekében. A bírósági döntés nyomán az ügyészek szabad kezet kaptak arra, hogy bűnvádi eljárást indítsanak az ügy bármelyik gyanúsítottja ellen.
1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a fővárost, hogy "megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát. A bányászjárásnak több halálos áldozata és sok száz sebesültje volt.
A katonai ügyészség a 2000-es évek közepén több mint ezer tanút hallgatott ki a bányászjárás ügyében, kivizsgálta, milyen parancsok alapján, hogyan léptek fel a karhatalmi erők, de 2007-ben egy alkotmánybírósági döntés nyomán az ügyet a civil ügyészekre bízták, akik - formai hibákra hivatkozva - 2009-ben vádemelés nélkül lezárták az aktát.
maszol.ro

Bővül a vádlottlista
Petre Roman volt miniszterelnök és Gheorghe Dobre volt közlekedési miniszter szerepét is vizsgálja a legfelsőbb ügyészség az 1990. június 13–15-ei bányászjárásban, amikor a Zsil-völgyi vájárok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat.
Behívatták Miron Cozma egykori bányászvezért is, aki egy későbbi bányászjárásért már ült börtönben; kihallgatása után azt nyilatkozta, hogy ő is gyanúsított „a többiekkel együtt”, de inkább áldozatnak tekinti magát, az igazi bűnösöket „a hadsereg, a belügy és a szolgálatok” között kell keresni. Arra a kérdésre, hogy miért mentek Bukarestbe a bányászok, és kiknek mondott köszönetet Ion Iliescu, Cozma azt mondta, hogy az igazság kiderül a nyomozás végén, és miután az ügyet letárgyalja a fellebbviteli bíróság. A bányászvezér szerint a fő vétkes Ion Iliescu, de bűnrészes Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, az ügyeletes ezredesek, Cornel Burlec volt bányászati miniszter és Nicolae Cămărăşescu, a Securitate volt tisztje. Cozma azt állítja, hogy a bányászjáráskor őt erővel hozták Bukarestbe, és meg is verték a bányászok, ő pedig megmentette a népszerű Egyetem téri diákvezér, Marian Munteanu életét.
A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit. Szerdán Ion Iliescu volt államelnököt, Virgil Măgureanu volt hírszerző főnököt és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi minisztert hallgatták ki gyanúsítottként. Az ügyészség tegnapi közlése szerint Petre Roman, Stănculescu tábornok és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes esetében Klaus Johannis állmelnöknek kell engedélyeznie a bűnvádi eljárás elindítását, ezt már kérték is tőle. Gheorghe Dobre 1990-ben az államvasutak craiovai kirendeltségének igazgatója volt, és azért hallgatták ki, mert a bányászok vonattal utaztak Bukarestbe. A 25 éves késéssel kezdődő igazságszolgáltatási eljárásban több más gyanúsított is van.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szekus világ
Mire is gondolok én, amikor azt mondom: szekus világ van?
1990-hez képest vagyunk már olyan történelmi távlatban, hogy lássuk: az akkori erőszakos cselekmények hátterében a titkosszolgálatok álltak. Huszonöt év elteltével most vádemelés történt abban az ügyben, amely tulajdonképpen kimondhatja: a június 13–15-ei bukaresti véres eseményeket SRI-s irányítással szervezték meg. A nem hivatalosan mintegy száz halottal és több mint ezer sérülttel járó „bányászjárásból” pedig az akkori elnök, Ion Iliescu profitált, aki hosszú éveken keresztül megtarthatta még az eseményeknek köszönhetően politikai hatalmát.
Hipotézisként, feltételezésként persze ez már többször elhangzott. Sajtóban, kötetekben, politikusok szájából, sőt, ügyészségi eljárás során is, amelyet azonban nem tudtak véglegesíteni – legalábbis nem az elvárható módon. Ankétok sora mutatta már eddig is ki, hogy az Egyetem téren zajló ellenzéki tüntetés résztvevőit „eltakarító” bányászokat irányították – Petre Roman akkori miniszterelnök szerint a „szolgálatok” emberei. Nemcsak a tüntetés helyszínén „állították helyre a rendet” (ott már nem is volt nagyon miért, ugyanis a teret előző éjszaka a hatóságok kiürítették), végigsöpörtek az ellenzékinek számító intézményeken: szerkesztőségeket, párt- és egyesületi székházakat tettek tönkre. Akik vannak olyan idősek, még emlékezhetnek: az utcán vadászták az „ellenzékieket”, azaz mindenkit, aki szerintük az volt: így vertek félholtra, sőt, holtra szemüvegeseket, hosszú hajúakat. Átütő erejűek azok a felvételek, amelyeken ártatlan civileket, férfiakat, nőket „tesznek helyükre” husángos bányászok, földre tiporva, hajuknál rángatva, botozva és megrugdalva. A tüntetés vezéralakja, Marian Munteanu szerint az ország elborzasztása volt a feladatuk. A vérengzést megelőző tévészékház-támadás tipikus titkosszolgálati diverzió lehetett, amire hivatkozva a politikum elfogadtatta a bamba néppel és a nemzetközi közvéleménnyel az elkövetkezendő eseményeket.
Mi különbözik most az elmúlt huszonöt évhez képest? Egy dolog: mindez most már Románia közelmúltbeli történetének hivatalos változata lehet, megnevezett és felelősségre vont bűnösökkel. Ion Iliescu esetében a korára való tekintettel a megfogalmazott vádpont – az emberiesség elleni bűntettek – felér egy ítélettel. Cinkosa, Virgil Măgureanu, a SRI akkori igazgatója már túl van egy részleges elismerésen, amikor nyilvánosan is elmondta, hogy a júniusi eseményekben részt vettek az SRI-nek olyan „elemei”, amelyek „nem voltak irányítás alatt”. Măgureanu és a korabeli hadügyminiszter vád alá helyezése azt sejteti, hogy – ahogy természetesnek is tűnik – mégse voltak annyira irányítás nélkül azok az „elemek”.
A néhány hónappal azelőtti marosvásárhelyi véres eseményekben is világos az akkori hatalom kezdeményező és irányító szerepe. Ma már nemcsak a magyar ankétok és elemzések mutatnak rá, miként dolgozott az elvben akkor még felszámolt titkosszolgálat az eseményeket kiváltó, ugyancsak titkosszolgálati jellegű diverziótól (hamis Rompres-hír arról, hogy a kétnyelvű cégért kifüggesztő gyógyszertárban nem szolgálták ki a románokat) a véres végkifejletig: a fekete március 25. évfordulóján, idén a Digi 24 hírtelevízióban hangzottak el ezek a megállapítások román nemzetiségű kutatók, elemzők szájából. Ebben az esetben azonban a román állam még adós a felelősök megállapításával.
A márciusi marosvásárhelyi és a júniusi bukaresti vérengzések voltak azok a forgatókönyvek, amelyeket kihasználva a volt, de nem egykori Szekuritáte „elemei” átmentették magukat az új, „demokratikus” világba. Megtartva az irányítást az államhatalomban, legalább egy évtizeddel késleltetni tudták az igazi változásokat, miközben szabadon szét lehetett lopkodni az országot. Számlájukra lehet róni így nem csupán a demokratizálódás, a „nyugatiasodás” megkésését, hanem az elvándorlás beindulását, az életszínvonal esését és még ki tudja, mi mindent. A mostani Románia azokon az alapokon nyugszik, azon szabályok szerint működik, amelyeket ők akkor lefektettek. Ennek bizonyítékai ott hevernek mindenhol: a lelepleződő korrupt tolvajok garmadájától a koncepciós eljárásokig, az autópálya-építések kudarcától az igazi nemzeti önrendelkezés megvalósításának meggátolásáig.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium –  a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. –  a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro

Hans Hedrich: A Román Hírszerző Szolgálat és Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román–székely–magyar kapcsolat mozgatórugóit. Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely más pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – mint a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez. Továbbá a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is ennek a népességnek joga van nyilvánosan használni az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikusan kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, mely szerint idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Ez teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a kemény nacionalizmus dühös feléledése, beleértve az állami struktúrákat, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság él), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit), vagy olyan neoszekus politikusokra, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezen etno-imposztorok szövegeit – akik láthatóan jó kapcsolatot ápolnak a „szervekkel”, emellett nulla- és féligazságokat találnak ki mindenről, ami nem illik bele hiányos felfogóképességükbe, valamint buzgón gerjesztenek etnikumok közötti konfliktusokat és mesterséges ellenségességeket – azonnal átveszik és felerősítik az interneten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, amelyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarként ők is őshonosak, akár az összes többi erdélyi etnikai csoport (nem csak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), illetve, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt hatékony módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak a közösség egyes tagjai  diskurzusának és jövőbeni terveinek szintjén megnyilvánuló radikalizálódáshoz.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk a logikus következtetést, hogy mesterségesen akarják fokozni a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy „megoldják” azokat a gondokat, melyeket éppen jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz). Ez banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetőek nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy,
neoceauşiszta ihletésű személyek, 
csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) stay-behind/Gladio típusú utóvédhadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője az erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a b Kovászna megyei kormánymegbízottjai; a milicista-pribék Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és a Facebookon, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldöző és inkrimináló bánásmód, amelynek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(A Youtube csatornán megtekinthető egy videó-összeállítás Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Csak újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja,
melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság a 2015. december 1-jei kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terroristapetárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” A székelyföldi rendőrök, katonák, hírszerző szolgálatosok, csendőrök, a Rendkívüli Helyzetek Felügyelőségének emberei, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiről telepítettek oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira származásuk, mint inkább az a szerepük jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben
latensen vagy nyíltan ellenségesen 
viselkedő fegyveres erőt képviseljenek, ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében… Íme tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: elmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, amelynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) van magyarul beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… Hírszerzők, mondjatok köszönetet a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek, és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasztjátok egymásnak őket!). De az, hogy a Neue Züricher Zeitungban megjelent cikkről az RHSZ-nek még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a külügyi hírszerző szolgálatos kollégák, vagy legalább a volt kormányfő, Ponta apósa, aki… Svájcban a Ceauşescu-rezsim külföldi hírszerző szolgálatánál dolgozott, komoly aggodalmat kelthet Romániára nézvést: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de nem adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a hírszerző szolgálattól vagy a korrupcióellenes ügyészségtől és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
Az RHSZ-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről, és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készült megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke hibázott. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzusszintű és virtuális maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek az államnál, amelynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével tudatosan kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét, és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Azzal, hogy Bukarest 1920 után egyértelmű ígéretei ellenére megtagadta az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki Sieben Richter erdőit, amelyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket), és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–45-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál –
hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, céljuk megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neoceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a pacta sunt servanda. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna Magyarországtól Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együtt élő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül, és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde şi aruncători de petarde (la propriu şi la figurat), scăpaţi de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog új évet Erdélynek és az erdélyieknek – a szerk.)
Boldog és békés új évet Erdélynek és az erdélyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
A szerző politológus 
és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország)
Forrás: Neuerweg.ro/Főtér. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szekus besúgó volt Marian Munteanu?
A hírhedt román titkosrendőrség, a Szekuritáté besúgója volt Marian Munteanu, az 1990-es bukaresti posztkommunista diákmegmozdulások vezére, akit néhány hónapja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti főpolgármester-jelöltjeként nevezett meg – adta hírül szerdán az Adevărul napilap.
Az újság szerint Munteanu 1988. március 28-án írta alá a megállapodást, amelynek értelmében Ioan fedőnéven rendszeresen jelentéseket ír.
Mint ismeretes, Munteanu diákvezérként egyik fő alakja lett azoknak az 1990-es bukaresti megmozdulásoknak, amelyek résztvevői a Ion Iliescu nevével fémjelzett posztkommunista hatalomátvételt kísérelték meg megakadályozni. A tüntetéseket végül június 13. és 15. között az Iliescu által „rendcsinálásra" Bukarestbe hívott, Miron Cozma vezette Zsil-völgyi bányászok verték le. Az utcai harcok során Munteanu életveszélyesen megsérült, kórházba került, majd a jilavai börtönbe zárták, ahonnan csak nemzetközi nyomásra engedték ki.
Az Adevărul most nyilvánosságra hozta annak az állítólagos nyilatkozatnak a szövegét, amelyben Munteanu, aki akkoriban a Bukaresti Egyetem bölcsészkarára járt, vállalta, hogy „szervezetten és titkosan" támogatja a belbiztonsági szerveket. Ezt követően több jelentést is írt. A lap szerint Munteanunak egy portugál tanárt kellett megfigyelnie, aki a Szekuritáté szerint portugál kém lehetett, emellett hat külföldi – négy kínai, egy jugoszláv és egy egyesült államokbeli – diákról is jelentéseket írt.
Beszervezését azzal indokolták, hogy jó a munkabírása, a titkos rendőrökkel őszintén és korrekt módon beszélt, és mivel megértette, milyen szerepet játszottak a belbiztonsági szervek, felajánlotta együttműködését. Beszervezését követően első jelentését április 19-én írta a portugál tanárról. Ezt követen több jelentést is írt, többek között egy olyan fogadásról, amelyen több külföldi is részt vett. A Szekuritáté 1989 márciusában szakította meg az együttműködést Munteanuval, miután a megfigyelt portugál tanár februárban elhagyta Romániát.
Munteanu – ahogy korábban is – ezúttal is tagadta, hogy bármit is aláírt volna, és azt mondta, az ügyben majd az illetékes bíróság mondja ki a végső döntést. Hozzátette: nem hogy jelentett volna, de épphogy meghurcolta őt a titkosrendőrség.
Mint arról beszámoltunk, Munteanu múlt héten jelentette be, hogy A mi szövetségünk nevű civil szervezetét politikai erővé alakítva elindulna az őszi parlamenti választásokon, és kormánytényezővé szeretne válni. Az 53 éves, néprajzos végzettségű, egyetemi oktatóként dolgozó Munteanu 1990 után eltűnt a közélet első vonalából, ám azóta is különböző, többnyire kulturális civil szervezetekben vállalt szerepet.
Másfél évtizede a magyarellenességéről elhíresült Románok Nemzeti Egységpártja (PUNR) és a Virgil Măgureanu volt hírszerző-igazgató pártja próbálta Munteanut megnyerni, hogy az általuk létrehozott szövetség jelöltjeként induljon az államfőválasztáson, ám végül Munteanu nem vállalta a jelöltséget. Munteanu a velük való egyeztetést azzal indokolta, hogy Ion Iliescu államfővé választását szerette volna megakadályozni. Bírálói szerint ortodox fundamentalista, fasiszta irányultságú eszmékkel szimpatizál, korábban méltató hangnemben írt Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezetőről.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Gyanúsítottként hallgatták ki Ion Iliescu volt államfőt
Ion Iliescu volt államfő a hét elején ügyvédjével jelent meg a legfőbb ügyészségen, ahol először tett vallomást gyanúsítottként az 1990. júniusi bányászjárás ügyében. Igazságügyi források szerint ez volt Ion Iliescu első kihallgatása ebben az ügyben azt követően, hogy 2015 októberében megindult ellene a bűnvádi eljárás emberiesség elleni bűncselekmények, illetve az 1990. június 13-ai Bukaresti, Egyetem téri demonstráció erőszakos megtorlása miatt.
Ion Iliescu után a legfőbb ügyészség Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét is kihallgatta, aki ellen szintén emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyik eljárás.
Az 1990. június 13–15-ei bányászjárás ügyében 25 év után indították újra a vizsgálatot. Ez alatt az idő alatt több döntés is született a bűnvádi eljárás el nem indításáról, több áldozatnak végül az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélt meg kártérítést, miután a hazai bíróságok nem hoztak erről ítéletet.

Erdély.ma

Leszámolhatunk a múlttal?
A hazugságokra épülő rendszerek egészséges fejlődése lehetetlen – mind nyilvánvalóbb, Románia ennek a nyomorát nyögi immár huszonhét éve. Egyre többet tudunk ugyan az 1989 decemberében történtekről, ám még mindig nem eleget, és – ami még szomorúbb – a szálak fő mozgatóit mindmáig nem kérte senki számon. Tájainkon Isten malmai igen lassan őrölnek, ma már szinte az is csoda, hogy a forradalom dossziéját többszöri lezárás után újranyitották, s reménykedhetünk talán, hogy ezúttal nem tűnik el az ügy a süllyesztőben.
A karácsonyi készülődés mámorában és az új kormány alakítása körüli felfordulásban szinte elsikkadt a hír, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) volt vezetője, és az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt bányászjárás ügyében. Ez a dosszié szorosan kapcsolódik a forradalom iratcsomójához, a vádlottak listája szinte ugyanaz, a ’89 decemberében oly sikeresen és véresen alkalmazott manipulációs technikákat éltették tovább és alkalmazták az egyre kényelmetlenebbé váló ellenzékiekkel szemben. Decemberben az új hatalmat kellett hitelesíteni a veszélyhelyzet fenntartásával, júniusban, a sikeres választások után hosszú időre lakatot kívántak tenni a kommunista restauráció miatt aggódók szájára, megfélemlíteni mindazokat, akik valós demokráciát követeltek. Tízezer bányász és sok-sok titkosszolgálatos gondoskodott arról, hogy jó ideig senki ne kérdőjelezze meg a Ion Iliescuék által kijelölt irányt. Hogy mindennek az ára számos halott, sok ezer sebesült volt, hogy Romániát hosszú évekre visszavetette a fejlődésben, az kevéssé számított. A szálakat háttérből húzogató sötét erők megvethették lábukat, megalapozhatták anyagi és politikai hatalmukat, és gondoskodhattak arról, hogy mindezért senki soha számon ne kérje őket. Pezsgőt bontani azonban még korai lenne, hisz bár a holtpontról kimozdulni látszik mindkét ügy, a valós bűnösök igazi megbüntetéséig azonban még hosszú az út. Ion Iliescu ellen már egyszer vádat emeltek 2000-ben, de 2007-ben ejtették azt, az ügyben érintett ügyvédek szerint előmozdulásról most is csak akkor lehet szó, ha bíróság elé kell állniuk, sokan úgy látják, ugyanaz a huzavona folytatódik, mint korábban. Arról ne is beszéljünk, hogy ugyanazon ügyészségek emberei folytatják a nyomozást, akik az elmúlt két és fél évtizedben mindent megtettek a vizsgálat ellehetetlenítéséért, védőpajzsot vontak a magas rangú vádlottak köré. 
A múltheti bejelentés egyértelműen a strasbourgi emberi jogi bíróság felszólítására született. A következő időszakban kiderül majd, valóban sikerül leszámolnunk a múlttal, tényleg fény derül a több mint negyedszázados történésekre, és ítélet születik az elkövetők, felelősök ellen, vagy folytatódik a hazudozás, és még egy esély tovatűnik, hogy Románia tisztességesebb országgá váljék.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bányászjárás dossziéja
Az 1990-es bányászjárással kapcsolatos dosszié a kivizsgálás végső fázisában van, a bizonyítékok ellenőrzését követően meghallgatják a védelmet, majd döntés születik az ügyben, ez a jövő év első hónapjaiban várható – közölte Augustin Lazăr főügyész.
A katonai ügyészség december 23-án jelentette be, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indult Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében. Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen. 
Marian Lazăr katonai ügyész múlt pénteki nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak általános és szisztematikus támadást szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, az RHSZ erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. 
Az ügyészség szerint az 1990. június 11–15-e közötti „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iliescuról és más gyilkosokról
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is.
Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak.
A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”.
Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője).
Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere:
az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes.
Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”.
Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.”
Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt.
Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is…
A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál.
Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”.
Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették:
felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia.
A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”.
Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben!
Grigore Cartianu
foter.ro/cikk

Vádat emeltek Ion Iliescu ellen
Ion Iliescu volt államfő megtagadta, hogy nyilatkozatot adjon hétfőn a bukaresti főügyészségen, ahová a bányászjárás-ügyben idézték be a katonai ügyészek abból a célból, hogy tudomására hozzák: emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.
A főügyészség épületébe való belépése előtt Iliescu úgy nyilatkozott az újságíróknak: nem érzi magát bűnösnek azért, ami 1990 júniusában történt – számolt be az Agerpres. Múlt héten a katonai ügyészek több gyanúsítottat kihallgattak ugyanezen ügy kapcsán: Gelu VoicanVoiculescut, Miron Cozmát és Adrian Sârbut, valamint tanúként többek közt Andrei Pleşu írót is.Ion Iliescu körülbelül egy órát töltött a főügyészségen, kijövetelekor nem nyilatkozott a sajtónak. Ügyvédje, Andrei Georgescu azt mondta: a volt államfő nem tett vallomást a bányászjárás-ügyben. „Elkezdődött a bűnvádi eljárás ellene. Új minőséget kapott, vádlott lett. A következőkben előkészítjük a védelmet. Ezt az ügyet 2014-ben nyitották újra az akkori főügyész rendeletére. Meg kell vizsgálnunk, fel kell mérnünk, mit tartalmaz ennek a dossziénak az anyaga" – mondta Iliescu ügyvédje, hozzátéve: a volt román államfő „nagyon jól" reagált az ügyészek arra vonatkozó kijelentésére, hogy vádlotti minőségben folyik a továbbiakban ellene az eljárás.
A „Mineriada” (bányászjárás) nevet viselő ügyiratcsomóban bűnügyi eljárás folyik többek közt Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt elnöke, Nicolae Dumitru, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) első alelnöke, Mugurel Cristian Florescu tartalékos tábornok, Románia főügyészének helyettese és a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának vezetője ellen.
A katonai ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és szisztematikus támadást" szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
kronika.ro
Erdély.ma

Titkosszolgálatokról
A romániai tüntetéssorozatok részletes elemzésekor számos romániai és külföldi elemző is felhívta a nagyközönség figyelmét arra, hogy a társadalom által olyannyira érzékenyen értelmezett korrupció elleni harc mögött, érdemes lenne a „másik” oldal érveire is figyelni, azaz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységére és a jelenlegi román politikában és társadalmi életben játszott szerepére. Az ügy azért is lett aktuális, mert az Amerikai Titkosszolgálat (CIA) nemrég közölt két újabb dokumentumot 1982-ből és 1985-ből, amelyben előrejelzik a romániai hatalmi rendszer fokozatos átalakulását. Erre világított rá nemrég Liviu Mihaiu oknyomozó cikke is, amely a román sajtóban igen nagy visszhangra lelt. Az elmúlt években felgyűlt adatok tükrében tehát biztosan állíthatjuk: a Securitate és a titkos hatalom – egyféle domesztikus, helyi terror – nem tűnt el, csak átalakult.
1989. december 30-án, néhány nappal a diktátor kivégzését követően a Securitate hivatalosan is megszűnt. Két olyan fogalom „tűnt” el, amely több generációt nyomorított meg és tette Romániát Európa egyik legszegényebb országává – legalábbis az akkori „gyönyörű és szabad fiatalok” ezt remélték naivan. A kissé földhözragadtabbak azonban már 1989 végén is tudták, hogy rendszerváltás, mint olyan nem létezik. A hatalom valami olyasmi, mint egy fizikai jelenség: nem tűnik el, hanem átalakul.  A CIA most közzétett két jelentése 1982-ből és 1985-ből jóval az ún. rendszerváltás előtt már jelezte, hogy a Ceauşescu-féle rezsimet hamarosan felválthatja egy, a közvetlen környezetéből álló politikusok által vezetett új politikai rendszer. A három csoportba sorolt lehetséges új romániai vezetők között kiemelt helyen találjuk Ion Iliescut is már 1982-ben. A CIA jóslata – amelyben akár I. M. Pacepa segítségét is sejthetjük – tehát bevált. Nyolc évvel jelentésüket követően valóban, a harmadik „háttérbe szorult” csoportba sorolt Iliescu és gárdája vette át a hatalmat. Ugyanez a láthatatlan  hatalomátalakulás, ha úgy tetszik, metamorfózis ment végbe a titkosszolgálati személyzetben is. Az egykor több mint húszezer embert foglalkoztató Securitate számos tagja, így Virgil Măgureanu, a SRI első igazgatója is az egykori kommunista titkosszolgálat másodikvonalbeli tagja volt.  Egy nem hivatalos forrásból származó internetes listán, több mint száz olyan személy nevét olvashatjuk a jelenleg a SRI-nek dolgozó személyek között, akik egykor a Securitate tagjai voltak. Ezek között ott van számos kolozsvári által rettegett Ioan Florian vagy az Adrian Năstase miniszterelnök jobbkezének számító Ristea Priboi is. Marina Caparini és Hans Born történészek által 2002-ben írt tanulmánykötetben már külön fejezetben szerepel a modern Romániában akkor még kialakulóban lévő számos titkosszolgálati rendszer részletes elemzése, ahol már a külföldi szerzők utaltak arra, hogy az egykori Securitate rendszere és hálózata valójában nem eltűnt, hanem átalakult.  Igaz, akkor még a SRI óriási népszerűségnek örvendett és a román társadalom mintegy 70%-os bizalmát élvezte. Mindez a SRI Big Brother-féle programja előtt volt, amely az elmúlt évtizedben folyamatosan terjesztette ki a különféle román titkosszolgálatok hatalmát. Liviu Mihaiu szerint, ma több mint 30 000 alkalmazottja van csak a SRI-nek, amelynek 20%-kal nőtt a költségvetése „geopolitikai” okok miatt. A két évvel ezelőtt Eduard Hellvig jelenlegi SRI igazgató által koordinált óriási kötetben a román titkosszolgálat 1989 utáni történetét még igen nagy optimizmussal és transzparenciát ígérő részletekkel adták ki. Ezt ma már aligha hinné el bárki is, bár a vaskos kötet továbbra is a legfőbb forrása a SRI 1990 és 2015 közötti tevékenységének.
Az egyre szaporodó lehallgatási ügyek, letartóztatások, politikusok jogos, vagy problémás meghurcolása sokak szerint egy új Securitate, a titkos negyedik hatalom felvirágzását jelzi. Mások szerint, ez szükségszerű és természetes jelenség, amely minden demokratikus hatalom velejárója. Egy viszont bizonyosnak tűnik: bármit is olvassunk vagy olvassanak a jövő történészei ötven vagy száz év múlva a jelenlegi romániai titkosszolgálatokról, azt már mi is konstatálhatjuk, hogy az egykori kommunista rendszer és annak eszköztára és személyi hálózata nem tűnt el, hanem „átalakult”. Így volt ez az ókori politikai hatalmak óta mindig és sajnos, a történelem analógiai arra utalnak, hogy nagyon sokáig így lesz ez a közeljövőben is. Kérdés, hogy egy tudatos, a jelenségek mögé látó, hiperkritikus társadalom mennyit és meddig enged a hatalom metamorfózisából.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László: adott a lehetőség az igazság kiderítésére
A legfelső bíróság tavaly júniusban hagyta jóvá, hogy a katonai ügyészség újranyissa az 1989-es forradalom aktacsomóját. Az eltelt nyolc hónapban az üggyel foglalkozó négy katonai ügyész számos, a forradalomban és az azt követő hetekben szerepet vállaló közéleti embert hallgatott ki. A „forradalom szikrájaként” emlegetett Tőkés Lászlóval a korabeli eseményeket vettük számba.
– Huszonhét évvel az 1989-es események után mennyire lehet érdemi bűnvádi eljárást lefolytatni a bűnösök kiderítésére?
– Az ügyészek munkáját jelentősen megkönnyíti, hogy nem kell újból kezdeniük a vizsgálódást, a mostani eljárásnak ugyanis hosszú előzménye van. 1997 és 2000 között parlamenti bizottság foglalkozott a forradalom ügyével. Dan Voinea tábornok, volt katonai főügyész igen alapos kivizsgálást végzett, sőt, tőle személyesen tudom, hogy a kétezres évek elején vádemelésre készen, szinte teljesen összeállt a vizsgálati anyag, politikai nyomásra azonban az ügyet leállították. 2015-ben újra előkerült a forradalom dossziéja, de úgy zárták le, hogy nem kezdték újra a nyomozást. Ha jól számolom, ez most a harmadik nekilendülés.
– A forradalmi eseményekkel kapcsolatban az Iliescu-rezsim a kilencvenes évek elején több információt is titkosított. Mekkora esélye van a titkosítás feloldásának?
– A titkosított anyagok feltárását és az ügyészségi vizsgálat során történő hasznosítását nemrég Teodor Doru Mărieş, az 1989. December 21. Egyesület vezetője követelte. Tavaly decemberben az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjával közösen a Temesvár Társaság és jómagam is levelet intéztünk Klaus Johannis államelnökhöz, hogy járjon közbe az 1989-es temesvári események titkosított anyagának szabaddá tételéhez a vizsgálat számára. Ma már minden feltétel adott az igazság kiderítésére.
– Hogyan látja, a mostani ügyészi kezdeményezés – a korábbiaktól eltérően – mennyire eltökélt abban, hogy bíróság elé vigye a forradalom iratcsomóját?
– Amikor tanúként meghallgattak Bukarestben, az volt a benyomásom, hogy a négy tagból álló vizsgálóbizottság erős mandátummal rendelkezik arra nézve, hogy a végére járjon a 27 évvel ezelőtti eseményeknek. Úgy ítélem meg, hogy a legfőbb ügyészség és a katonai ügyészség ma erős pozícióban van. Augustin Lazăr főügyész határozottan ellenezte a büntetőtörvénykönyv módosítását, nem volt tehát kérdéses, hogy melyik oldalon áll. Valamennyi ügyészség ellenezte az utódkommunista Grindeanu–Dragnea kormány mesterkedéseit, tehát feltételezem, hogy európai és amerikai támogatással a vizsgálóbizottság képes lesz végig vinni az 1989-es forradalom ügyeinek kivizsgálását.
– Ma már tudjuk, hogy az Iliescu-rendszer ellopta a forradalmat, és a rendszerváltás első hónapjaiban ennek a forgatókönyvnek rendelt alá minden belpolitikai eseményt. Önben ez a történet mikor tudatosult?
– Néhány hónapnak el kellett eltelnie, hogy ráébredjek a valóságra. Két hétig aranykalitkában tartottak és Románia hőseként ünnepeltek. Szükségük volt Mircea Dinescura, Doina Corneára, Ion Caramitrura és természetesen rám is, hogy Ion Iliescu hiteles személyiségek mögé bújva eljátssza a forradalom vezetőjének szerepét és elfedtesse azt, hogy ő tulajdonképpen egy jól kigondolt forgatókönyv szerint levezényelt katonai puccs vezetője, amiben a Szekuritátéra támaszkodik. Iliescu gyakorlatilag azokat mentegette a felelősségre vonás alól, akik 1990 márciusában a Szekuritátét átkeresztelve megalakították a Román Hírszerző Szolgálatot. Már 1990 januárjában, februárjában sűrűsödtek a forradalom eltérítésére utaló jelek. Doina Cornea visszavonulásával azonban én magam nem értettem egyet, és a március 19-i véres marosvásárhelyi eseményeknek kellett bekövetkezniük, hogy előttem is lehulljon a lepel, és rádöbbenjek, valójában mit történik.
– Erre hogyan reagált?
– Egy amerikai körúton éppen a romániai forradalmat népszerűsítettem, amikor megjöttek a marosvásárhelyi eseményekről szóló hírek. Ekkor adtam ki Washingtonban azt a nyilatkozatot, amelyben az Iliescu-rendszerrel szembe fordulva lelepleztem, hogy mi történik a magyarság rovására a kommunista visszarendeződésben. Ez volt a román hatalom és a közöttem levő viszony szakítópróbája. Végleg kimaradtam a Nemzeti Megmentési Front tanácsából: kivonultam, de ki is szorítottak belőle. Iliescu még tett néhány próbálkozást, és elküldte hozzám Cazimir Ionescut, hogy meggyőzzenek, legyek a rendszerük magyar tagozatának a vezetője, de ekkor már nem voltam kapható semmilyen együttműködésre.
– Az RMDSZ elnöke, Domokos Géza közismerten Ion Iliescu elkötelezett híve volt. Vele vitatkozott erről a helyzetről?
– A személyes vitákra már nem emlékszem, de az tény, hogy ekkor már előjöttek az első ellentétek a Domokos Géza vezette RMDSZ és közöttem. Közismert, hogy az RMDSZ rendkívül kétesen viszonyult a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez, nem álltak a helyzet magaslatán. Akkoriban Verestóy Attila vett részt a bukaresti tárgyalásokon. Sajnos sem Király Károly, sem Ion Iliescu nem jött le Marosvásárhelyre. Szerintem Verestóy elvtelenül erősítette Iliescuéknak a magyarokat kriminalizáló vonalát. Keserű iróniával mondom, még jót tett, hogy a Görgény-völgyi agresszorok rátámadtak az RMDSZ-re, és ez által az RMDSZ marosvásárhelyi közszereplői – Sütő Andrással együtt – méltatlanul megszenvedték a pogromkísérletet és az agressziót. Áldozatuk által terelték jó irányba az események értékelését.
– Milyen esélyt lát az 1990 marosvásárhelyi márciusi események ügyészségi kivizsgálására?
– Ne feledjük, hogy 2015 őszén a katonai ügyészség lezárta a forradalom dossziéját, mielőtt megnyitotta volna, de a következő évben mégis újra elővette. Ez nem utolsósorban az 1989. December 21. Egyesületnek, Teodor Mărieş hősies helytállásának és a strasbourgi emberjogi bíróság döntésének köszönhető. A strasbourgi bírák igazat adtak a forradalom és a bányászjárás áldozatai keresetének. Ezek után bizakodó vagyok. Az 1989 decemberétől júniusig terjedő események folyamatába szervesen beleilleszkedik a marosvásárhelyi fekete március is. Ezek a visszarendeződés fontos állomásai, 1990 márciusa végképp, hiszen a Román Hírszerző Szolgálat megalakítása révén formailag ekkor került hatalomra az események hátterében megbúvó Szekuritáté. A politikusi gárdában pedig együtt maradt a Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Mihai Chiţac és a Victor Stănculescuból álló csapat, amely e folyamat áldozataiért, a gyilkosságokért és különböző más bűncselekményekért felelős.
– Kérdés, hogy csupán négy ember felelős a rendszerváltás elsiklatásáért és az ezzel járó bűncselekményekért, vagy ez a kör sokkal szélesebb?
– Most, hogy a múlt decemberi országos választásokon a kommunista visszarendeződés újból diadalt aratott, túlságosan is érintett az egész politikai osztály. Jelenleg nem az igazak és a hamisak között folyik a küzdelem, hanem a különböző erőcsoportok között: a régi Szekuritáté és a régi hatalom képviselői, valamint az utódpárt és az egészében véve kompromittálódott politikai osztály különböző erőcsoportjai között. Úgy tűnik, sokan szabadulni akarnak a csausiszta szárnytól, noha ez még mindig nagyon erős. A SRI volt elnöke, Costin Georgescu, Radu Tinu, a temesvári Szekuritáté volt helyettes vezetője, Filip Teodorescu, a Szekuritáté volt kémelhárításának a vezetője vagy Ioan Talpeş, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori irányítója mind azon mesterkednek, hogy a temesvári népfelkelést leértékeljék, és a Szekuritáté módjára külföldi beavatkozásként a magyar és orosz titkosszolgálatok számlájára írják. Itt egy komoly hatalmi és emlékezetpolitikai küzdelem folyik. A jelenlegi viszonyok között ez nagyon meggyengíti az igazságtétel ügyét. Elképzelhetőnek tartom, hogy tovább folytatódik az évtizedek óta tartó halogató, maszatoló politika, amely csak a múlt főkolomposainak a halálával ér véget.
– Hogyan látja az igazságszolgáltatás pártatlanságát?
– A SRI aligazgatójának, Florin Coldea tábornoknak az esete és sok más intő jel rávilágít azokra az összefonódásokra, amely a titkosszolgálat és a politikum, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás között fennáll. Ez az összefonódás a hatalmi ágak szétválasztásának a reménytelen helyzetét mutatja, és megvilágítja a különböző magyarellenes döntéseket is. Kérdés, hogy ezen a téren Románia képes lesz-e az európai követelményeknek megfelelő előrelépésre. Úgy látom, a román titkosszolgálat felvilágosultabb, realistább része tudatában van annak, hogy a titkosszolgálatokban is hatalomváltásra van szükség.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vádat emeltek Iliescu ellen
Vádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.
Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végre
Négy halott, 1388 sebesült, 1250 politikai okokból meghurcolt, bebörtönzött, jogaitól megfosztott ember. Nem a legújabb terrortámadás mérlege, nem is valamely autokrata keleti nagyhatalom lépett fel ilyen súlyos következményekkel ellenzékével szemben – az 1990. júniusi bányászjárás tragikus mérlege ez. Nem valahol messze, Ázsiában, hanem Romániában történt mindez, és nem is a kommunista diktatúra idején, hanem a rendszerváltozás után, igaz, az ország legújabb kori történelmének hajnalán.
Napra pontosan 27 évvel a bukaresti bányászjárás után emelt vádat a legfőbb ügyészség az akkori hatalom legfőbb birtokosai, a rettenetes történet kitalálói, megszervezői és lebonyolítói ellen. Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolják többek között Ion Iliescu volt államelnököt, Petre Roman egykori miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Securitatét Román Hírszerző Szolgálat néven újjáalapító főszekust, Miron Cozmát, az Egyetem téren tüntető diákokat, ártatlan bukaresti polgárokat brutálisan szétverő bányászcsoportok vezetőjét. Végre – sóhajthatnánk fel, hisz igaz ugyan, hogy igencsak megkésve, az erőszakos fellépés után majdnem három évtizeddel kell majd számot adniuk gyilkos cselekedeteikről, ráadásul a vádlottak zöme immár csak élete alkonyán – Ion Iliescu 87 éves! – felelhet majd a bírák előtt, de az igazság feltárása, az igazságtétel, a bűnösök megbüntetése elengedhetetlen. Nem csupán az áldozatok iránti tisztelet miatt, hanem azért is, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák Románia legújabb kori történetének egyik olyan meghatározó epizódját, amely annyi, de annyi mindent megmagyaráz a mai történésekből is. Hogy egyszer s mindenkorra mindenki előtt világossá váljék, micsoda hatalmas hazugságra próbáltunk, próbálunk jogállamot építeni, milyen hihetetlen mértékű manipulációra volt képes az akkori államhatalom, miként mentették át hatalmukat a titkosszolgálatok, a kommunista rezsim sokszor láthatatlan, ám annál befolyásosabb, annál erősebb vezetői. Hogy az akkori történeteket alig vagy egyáltalán nem ismerő fiatalokban is tudatosodjék: nem is oly régen utcai háborúk kirobbantásától, saját állampolgárai egymásnak ugrasztásától, gyilkosságtól sem riadt vissza az államhatalom. És, igen, hogy mi magunk is ismételten szembesüljünk a hátborzongató ténnyel: a diktatúrában edződő, hatalmát a kilencvenes években sikeresen átmentő elit a mai napig él, virul és irányít. Beépült a legfőbb döntéshozói és végrehajtói fórumokba, a Cotroceni-palotába, a mindenkori kormányokba, a titkosszolgálatok vezetésébe, nem sikerült kiszorítani az igazságszolgáltatásból, elárasztotta a romániai médiát, beszivárgott az üzleti világba – átszövi a romániai társadalom egészét. Végre – mondhatjuk hát, de kérdezzük is nyomban: vajon azt megérjük-e, hogy az 1989-es forradalom ügyében is felelősségre vonják az ártatlan életek kioltásáért felelősöket? Vajon az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket egyáltalán elkezdik-e kivizsgálni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)