A színház kiterjedése
Igen, a színház kiterjedése folyamatban van. Vagy nem? Gáspárik Attila esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmazó új könyve* több szempontból is példázza a kiterjedés folyamatosságát, de számos kérdést is felvet a színházi jelenséggel kapcsolatosan. Tárgyszerűen, szókimondón, érdekesen, általánosítva és specifikusan, múltba visszatekintve és jelenbe ágyazódva, kellő távolságtartással és nem titkolt egyéni látásmóddal. Teheti, hiszen kívülről, belülről volt/van rálátása a honi és nemzetközi színházi életre, az azt meghatározó társadalmi jelenségekre. Évtizedek óta színészként bizonyíthatja tehetségét, színészpedagógus, olykor rendez is, egyetemet szervezett, épített, bővített, színházat vezet, elmélyült a színháztörténetbe, médiába, a tanulást, önképzését nem tekinti befejezettnek, szerteágazó a kapcsolatrendszere, és ha mondandója akad, hajlandó tollat is ragadni, illetve leülni a komputer elé. Jól teszi. Kevés nálunk a színházi kötet, az olyan pláne, amelyben a jelenségbe beépült, gyakorló színházi ember szólal meg, próbálja kifejteni véleményét, továbbadni tapasztalatait. És nem úgy, ahogy általában a színházelmélettel foglalkozó szerzők szólnak, bonyolult szakmai nyelven a szakmának. Ez a könyv érthető a laikus számára is, olvastatja magát. Nyilván vannak olyan fejezetei, amelyeket bizonyára nagyobb kíváncsisággal olvas a mezei színházlátogató, a besúgásról, titkosszolgálati vonatkozásokról szóló oldalak például, és olyan kijelentések, sommás megállapítások is, amikkel vitába száll, ám annál érdekfeszítőbb lehet az olvasás. Elvégre, akárcsak a színházban, olvasáskor sem jó ómen a közömbösség. Egyébként a kiadvány elsősorban adatokra, dokumentumokra és nem szubjektív benyomásokra alapoz. A recenzens sem azért említette konkrétan a szeku és a színház viszonyának múltjára, jelenére fókuszáló tanulmányt, mert őt az a többinél jobban érdekelné, hanem azért, mert a Besúgókkal, besúgók nélkül című fejezet egyik releváns adata szerint „Maros megyében a rendszerváltás előtt megközelítőleg 4 ezer besúgó jelentéseire számíthattak, ami a város lakosságának mintegy 4%-a”. A téma tehát sok ember érdeklődését felkeltheti. És ma? Manapság hányan jelentenek a titkosszolgálatoknak? – fogalmazódhat meg egy-kettőre a kérdés az olvasóban. Számbeli válasszal a szerző nem tud szolgálni, de fejtegetéseiben semmi kétséget nem hagy afelől, hogy a besúgások, (fel)jelentések szövevénye ne élte volna túl a rendszerváltást. És még sok koloncot hordoz magával Thália honi magyar közössége. Megannyi téren van még számos tennivaló, derül ki a kötetből. Hiányoznak például a Mesterek, akik példát nyújthatnának, utat mutathatnának. Ilyen értelemben legnagyobb súlya a kötetnyitó dolgozatnak van, amelyben Gáspárik a nagy előd, a mindinkább feledésbe merülő Kovács György színművész Súgó nélkül című szövegére alapozva értekezik színházról, világról, nemzedékekről. És igen tanulságos a Taub János rendezővel folytatott beszélgetés is. Külön fejezet részletezi az erdélyi, romániai hivatásos magyar nyelvű színjátszás történetét, színház és irodalom viszonyrendszerét, a hazai színházi kritika helyzetét, állapotát. Visszatérő téma a színészképzés, amelyről Parászka Miklóssal folytat párbeszédet a szerző. Több írás 2010-es keltezésű, van azonban frissebb interjú is Gáspárikkal, akinek a minap újították fel öt évre a marosvásárhelyi vezérigazgatói kinevezését. Folytathatja tehát azt a munkát, amellyel a tavaly elérte, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásait 65 ezer néző tekintse meg. Ez a város jelenlegi lakosságának a felét teszi ki. Valahol előbb azt olvastam tőle, hogy Románia lakosságának csupán 1 százaléka jár színházba. Ezek szerint mi, itteniek jól állunk. Tényleg jól? A kötet olvastán ezt is mérlegelhetjük. Kételyeinek a szerző is hangot ad. Madách Tragédiájának négy sorát kétszer is idézve figyelmeztet arra, hogy alaposan átgondolva, óvatosan kell kezelnünk az adatokat, értelmeznünk a véleményeket, nyilatkozatokat, mendemondákat. „Minden dolognak oly sok színe van,/ Hogy aki mindazt végigészleli,/ Kevesbet tud, mint első pillanatra,/ S határozatra jőni rá nem ér.” Ettől persze a kiadvány mit sem veszít jelentőségéből. Amit az is hangsúlyoz, hogy a budapesti PONT Kiadó Gáspárik Attila könyveivel kezdi nemzetközi CONFLUX sorozatának színház felé nyitását.
N.M.K.
* Gáspárik Attila: A színház kiterjedése. Esszék, tanulmányok, párbeszédek. Pont Kiadó, Budapest, 2016
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar irodalom a nemzet önismeretének megjelenítője – beszélgetés Kozma Dezső irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral
– Úgy tudom, már a kezdet kezdetén irodalmi tájakon lakozott…
– Az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén születtem. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utak vonzásköre érezhető lehetett egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, és ahol ritkán tűnt fel annak idején egy-egy autó, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó havasi szekér.
Ama bizonyos első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek és a református zsoltárok jelentették. A továbbtanulás vágya szunnyadt ugyan bennem, de közvetlenül a világháború után egy ideig magántanulóként – egy szál tanítóval – nyílt erre lehetőség. Ő volt a „tantestület”, én voltam az „osztály”. Bánffyhunyadon szállásomra illett a „magán” minősítés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt – úgymond – magánbentlakást berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Folytatásként nekem is az akkor rangosnak számító kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem hunyadi magyartanárom, Morvay Pál óráinak hangulatát.
Korábban bivalyszekéren döcögtünk át a hunyadi hegyen, most kolozsvári (hóstáti) fiáker vágtatott velünk új szállásom, a Kereskedelmi Fiú-Középiskola bentlakása felé. S hogy az akkor még 118 000 lakosú „kőbe vésett város” főterével, patinás épületeivel, Farkas utcai református templomával (itt konfirmáltam) nyitott könyv lett számomra, abban igen nagy része volt a magyar irodalmat és német nyelvet igényes szigorúsággal tanító Kovács Endrének és az elmúlt korokat elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A két tantárgy (kereskedelmi szakiskolában!) annyira ikerpárrá vált bennem, hogy a kolozsvári középiskolák versenyén egyik alkalommal díjaztak. (Az elismerő diploma a középlaki árvíznek esett áldozatául.)
Érettségi után a közgazdasági szakra, illetve a jogra felvételi nélkül bejuthattam volna, mégis a felvételi vizsgát igénylő bölcsészettudományokat választottam, így lett szellemi otthonom a Bolyai Tudományegyetem. S bár a történelem szakra igen jó eredménnyel jutottam be, néhány hét után a felvételin elért eredményem alapján átiratkozhattam a magyar szakra. Hogy mi késztetett erre? Nem nehéz elképzelni, milyenek lehettek az elméleti bevezetők az 50-es évek elején…
– Mit kínált akkor az ötéves alapképzés ezen a szakon?
– Meg sem próbálkozom valamiféle utólagos „értékskála” keresésével, hisz az ilyesmi gyakran fakadhat elfogultságból, későbbi élményekből, meg aztán a jórészt már ismert körülményekről is lehetne beszélni, mesélni. Megmaradok tehát a szűk szakmai emlékeknél.
Tanáraim (későbbi kollégáim) között volt, aki több-kevesebb oktatói tapasztalattal rendelkezett, és volt, aki akkor lépett katedrára. Miként lenni szokott, volt tanár, aki az irodalmi alkotások történeti megközelítését, és volt, aki az „időszerűséget” részesítette előnyben. A régi magyar irodalmat a művek gondolatiságára, az összefüggésekre figyelő Szigeti József, a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit Jancsó Elemér oknyomozó részletességgel keltette életre, a XIX. századba Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő tájékozottsággal és átéléssel, a magyar irodalmi stílus történetének Szabédi László érzékeny elemzései avattak részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte, a XX. század irodalmának főbb vonulataiban a kezdőnek mondható Pataki Bálint, a külön tantárgyként szereplő erdélyi magyar irodalomban az írói és szerkesztőségi tapasztalatait magával hozó Sőni Pál igazítottak el, világirodalmi ismereteinket Szabó György és Székely Erzsébet eleven órái gazdagították, Szabó T. Attila régi szavaink, Márton Gyula a nyelvjárási kifejezések felett őrködött, Gálffy Mózes a szabatos fogalmazásra mérnöki pontossággal figyelt, a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma, a magyarság történetével a szintén ismert Csetri Elek, nyelvrokonainkkal a német nyelvet is tanító Vámszer Márta óráin ismerkedtünk; a szemináriumokat fiatal tanársegédek, doktoranduszok vezették, köztük Dávid Gyula, Szabó Zoltán, Varró János.
Ezzel a szakmai „poggyásszal” kezdtem el oktatói működésemet Erdély egyik nagy múltú középiskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Patetikusan úgy is fogalmazhatnék, a pályakezdők világot megváltani akaró lelkesedésével, hivatástudatával. Lehet, hogy mára már elavultnak tűnő módszerrel is, például olyan módon, hogy – le sem merem írni – az óra szerves részévé vált egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
– Diákként érte a magyar forradalom kitörése. Hogyan emlékszik 1956-ra?
– Miként váltunk részeseivé akkor a történelmi változásokat ígérő – egykori szóhasználattal élve – eseményeknek? Több mint hat évtized távlatából is emlékszem, milyen bizakodóan, kételyeket legyűrő szorongással hallgattuk a híreket, magyaráztuk a történéseket, lelkesedtünk, változást vártunk. Tanársegédünk, Dávid Gyula azért vitte el hallgatóit, bennünket november 1-én a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, hogy megemlékezzünk az itt nyugvó egykori magyar írókról, művészekről, személyiségekről. Tisztelgésünket (én a jövendőbeli feleségemmel kanyarogtam a sírok között) mi is többnek éreztük a szokásos megemlékezésnél. Csakhamar kiderült, nem ok nélkül. Temetői vonulásunk jelképes értelmet kapott, vezetőnk börtönbüntetést szenvedett, kollégánkat, a már versekkel jelentkező Páskándi Gézát azért zárták be, mert javasolta az egyetemi oktatás átszervezését. (Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy a kolozsvári egyetemek, főiskolák 56-os momentumairól sok visszaemlékezés, dokumentum látott napvilágot azóta.)
– A sepsiszentgyörgyi tanárság csak rövid kitérőnek bizonyult, hamarosan visszatért Kolozsvárra.
– Alig egy félévnyi középiskolai tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra: a Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszéke által meghirdetett versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékén jó ideig – mint minden kezdő – afféle „mindenesek” voltunk. Az első években főleg a két háború közötti erdélyi magyar irodalom és verstan szerepelt az óráim között, a 70-es évektől az Aranytól Ady-ig terjedő időszak (1849–1905) magyar irodalmát adtam elő egy ideig adjunktusként, majd docensként, 1994-től pedig mint professzor. Közben elkészült és megjelent két, az előadásaimat összefoglaló egyetemi jegyzetem (Magyar irodalom a századfordulón, 1978; Magyar irodalom a XIX. század második felében, 1980). S ha már az oktatói működésemről van szó: igen tanulságosak voltak számomra a különböző tanári továbbképzésekhez kapcsolódó előadások, vizsgák, a magyar irodalmi „olimpiai” versenyek megyeközi elnökeként megélt tapasztalatok, akárcsak a középiskolások számára készült tankönyveim megírása.
Oktatásszervezői megbízatásaimról szintén szűkszavúan: 1996-tól a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesének választottak, 1997-től doktorátusi szakirányítónak neveztek ki, 2003-ban konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezután még tíz évig – meghívott professzorként – a frissen induló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen magyar kultúrát és magyar irodalmat adtam elő, közben dékán is voltam.
– Tudományos, kutatói érdeklődése igencsak szerteágazó. Melyek a főbb kutatási területei?
– Nem akarok témákat, írókat felsorolni, nehéz is lenne pontosan körülhatárolni több évtizedes kutatómunkámat, ezért inkább jelzésszerűen válaszolnék a kérdésre. A XIX. század végének és a századelőnek magyar irodalma, illetve a klasszikusok erdélyi utóélete a fő kutatási területem. Az 1970-ben elkészült Irodalmunk a kolozsvári századvégen című doktori (kandidátusi) értekezésemben irodalmunknak addig nemigen kutatott vagy csak részben feltárt teljesítményeit kíséreltem meg feltérképezni, a több mint 20 gyűjteményes, illetve monografikus kötetem közül megemlíteném a Petelei Istvánról, az egykori kolozsvári szerkesztőségek világáról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, Petőfi erdélyi kultuszáról megjelent könyveimet és a magyarországi Madách Irodalmi Társaság kiadásában 2015-ben napvilágot látot válogatott írásaim (Irodalmunk útjain – Erdélyben) is jórészt ennek a korszaknak magyar irodalmából nyújtanak ízelítőt, mint ahogy az általam irányított doktori dolgozatok szintén ezekhez a témakörökhöz fűződnek.
– Milyen kihívásokkal járt a magyar irodalom egyik nagy korszaka előadójának lenni?
– A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Vajda, Mikszáth – a „bőség zavara” okán jelentettek számomra próbatételt, a századfordulón jelentkező írók, költők – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – örökségének bemutatása nem egyszer az újrafelfedezés gondjaival járt együtt. És akkor még nem említettem a korszak meghatározó irodalmi áramlatait vagy a vitákat gerjesztő életműveket (például Gyulai Pált).
Önkéntelenül fogalmazódhat meg bárkiben a kérdés, megszabott óraszámban hogyan jut erre idő? Ezzel egyik örök vitatémánkhoz érkeztünk: milyen legyen az arány az irodalomtörténeti és az elméleti órák között, hogyan lehet olyanképpen teljesebbé tenni a korszerű elméleti megalapozást, hogy jelentős alkotókról, művekről ne kelljen lemondani? Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti irodalom – nyelve okán is – a nemzet történelmi, szellemi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének művészi megjelenítője. Természetesen az egyetemes irodalommal, kultúrával kölcsönhatásban alakul, egyetemes értékek hordozója.
– Tudomásom szerint ma is aktívan követi a magyar folyóiratkultúrát. Milyen kortárs lapokat, folyóiratokat olvas?
– Sokat, sokfélét, igen hosszas lenne csak egy részét is felsorolni. Láthatod, könyvespolcomon időszaki szakmai kiadványok mellett sorakoznak itteni és magyarországi irodalmi, művelődési folyóiratok, lapok. Böngészésük – akárcsak a reggeli kávé – hozzátartozik a napi szertartásomhoz. És azt talán felesleges mondanom, hogy nem könnyű válogatni a vegyes értékű kínálatokból, valamiféle általános következtetést, értékítéletet levonni. Legfeljebb szakmai elfogultságból fakadó hiányérzetemet „panaszolnám” el. Például szívesen olvasnék több, a szó eredeti értelmének megfelelő irodalomkritikát, élő irodalmunk teljesítményeit tágabb összefüggésekben vizsgáló írást, értékelést.
– A szakmára való odafigyelés közepette milyen új tervek foglalkoztatják?
– Terveim vannak bőven. Meg szeretném jelentetni a Madách Irodalmi Társaságban tartott, csak részben megjelent előadásaimat, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából kötetet tervezek eddigi Arany-méltatásaimból, és remélem, sikerül egyik rég dédelgetett elképzelésemet megvalósítani, az Ady által is nagyra becsült (méltatlanul elfeledett) prózaírónk, Török Gyula örökségét számba venni. Szeretném, ha időm lenne erre.
Kozma Dezső
Középlakon született 1935-ben. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, 1994-től professzor. 1970-ben szerzett doktori címet, 1997-től szakirányító a doktori iskolában, nyugdíjazása után konzulens professzor, 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora és a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Középiskolai tankönyvek szerzője, tagja több hazai és külföldi szakmai testületnek, társaságnak (köztük: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Közművelődési Egyesület, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, MTA Köztestülete, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Madách Irodalmi Társaság, Mikszáth Kálmán Társaság). Számos rangos kitüntetésben részesült, többek közt: Madách Imre Díj, Magyar Professzorok Világtanácsának díja, Mikszáth-óra Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.
MIKLÓS KRISZTINA / Helikon (Kolozsvár)

Szakrális grafikák
Pénteken délután az Arad Megyei Múzeum szépművészeti részlegén Vásárhelyi Antal szatmárnémeti születésű, hosszú ideje budapesti – időközben mintegy évtizedig a németországi Nürnbergben is élt – grafikusművész kiállítása nyílt meg. A bevezetőt dr. Sandu Adrian művészettörténész tartotta, a kiállítót dr. Onisim Colta egyetemi tanár, képzőművész mutatta be, Vásárhelyi Antalt nagy művészként, a középpont, a részletek és a kompozíció mestereként értékelve.
A művésszel a kiállításmegnyitót követően beszélgettünk.
– Önnek a vezetékneve hasonlít a Vasarelyéhez (a magyarban azonos azzal), bizonyos mértékben alkotásai is mintha emlékeztetnének rá. Van-e valami összefüggés? Ihlette-e Önt valamennyire is Vasarely művészete?
– Nem! Bevallom, régente dühös is szoktam lenni – manapság már nem –, amikor vele kapcsolatban emlegetnek. Amikor még nagyon fiatal voltam, írtam egy levelet Vásárhelyi Győzőnek (Vasarelynek). Tanácsot kértem tőle, így kerültünk kapcsolatba. Egy nagyon csúnya levelet írt vissza, hogy legyek inkább mérnök (a levélhez mellékeltem néhány rajzot is, amelyek amolyan szárnybontogatások voltak legfeljebb, nem volt még akkor semmilyen előképezettségem); naiv gyermekként nekem nagyon rosszul esett, hogy eltanácsol. Aztán később többször is, amikor Németországban vagy Franciaországban egy bemutató könyvben, lexikonban együtt jelentünk meg, mindig kimásoltam és elküldtem neki. Amikor 1983-ban Párizsban volt az egyéni kiállításom, postáztam neki meghívót – a fiát küldte el, ő akkor már beteg volt. A névazonosság jó sztori, de az összehasonlításnak őszintén szólva nem örülök. Én játékosabb vagyok, nem az op-art irányába megyek, engem a testek és a különböző épületrészek játéka, a térbe elhelyezése érdekel. Vásárhelyi Győző az op-art atyja, nagyon tisztelem, le a kalappal előtte, nehogy félreértse valaki – de én Vásárhelyi Antal más vagyok, mással foglalkozom.
– A méltató azt fejtegette, hogy képeinek hangsúlya a középpontra esik, vagy valami hasonló.
– Igen, van egy központi szimmetria munkáimban, de az aszimmetriával is dolgozom. Például ez a kép egy illusztráció, valahol, Szilágyi István Kő hull apadó kútba c. regényéhez. Próbáltam nagyon tömören megfogalmazni a mű mondanivalóját, úgy próbálom megfogni vizuálisan, hogy érződjön a dráma, amit a regényben megfogalmaz. Egészen másképpen nyúltam például Madách Ember tragédiájához, a tizenöt színben, ott didaktikusan – itt, a regény esetében csak a gondolatot fogtam meg.
– Ön természetesen művészszemmel nézi, fogalmazza meg a dolgokat. Mit gondol, az átlagember ezeket a kissé absztrakt műveket felfogja, megérti?
– Kár, hogy nincsenek odatéve a címek, mert azok segítenének. Például ennek a szemben lévő képnek az a címe: A körző csillagkép. És létezik ilyen csillagkép. Elindultam egy valamiből, a körből és körzőből, tömeget csináltam annak a csillagképnek, és összekötöttem egy körzővel. Vagy a másik, a Penrose kocka, abban megpróbálom megmutatni belül, kívül, hátul a többdimenziósságát a térnek. Mindegyiket valamilyen formában, ha van türelme az embernek megnézni, megérti. Nem absztrakt képek ezek, én nem találom absztraknak. Itt vannak a fraktál-elméletek, a háromszögekből épülő Dávid-csillag-szerűség. Itt végül is a háromszög viszonyulása magához és a továbbgondolás a lényeg. Vagy ott van az repülő torony. Pontosan az a lényege, hogy megpróbáltam kívülről is megmutatni, meg a belsőt is, a lépcsőt, ami felvisz, egyszerre. Sokszor a szememre vetik, hogy nem ábrázolok embereket. De az emberek benne élnek az épületekben, meg az épületet is ember alkotta. Vagy ott van például Madách. Először mindenki gondolkodott, hogy az Urat miért nem ábrázolom. Azt mondtam: emberek, én nem vagyok ateista, de megpróbálom a legtökéletesebben ábázolni, egy négyzettel, egy körrel, egy egyenlő oldalú háromszöggel – e három olyan tökéletes forma, amelynél tökéletesebbet az emberiség nem tud kitalálni. Mi nagy építőmesternek tudjuk az Urat – láttam már daliának, öregnek stb. ábrázolni, magam így próbálom megjeleníteni.
Az a lényege az egésznek, hogy az ember egy kicsit gondolkodjon el azon, amit lát, ne csak felületesen menjen el mellette. Nem biztos, hogy az ember, akár ha tanult is, mindennap találkozna ilyen alkotásokkal, amelyekbe én mindig mondanivalót kívánok belevinni. Mondhatnám szerencsém volt, mert akárhol állítottam ki, volt értő közönsége – Japánban, Amerikában ugyanúgy, mint Finnországban, Görög- vagy Spanyolországban.
– Végül hadd kérdezzem meg: hogy került Ön Aradra?
– Véletlenül. Van egy barátom Csíkszeredában – Részegh Botond –, akit az itteni kurátor, Sandu Adrian kiállított. A lényeg: megnézte munkáimat, és azt mondta: szívesen.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjében
Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját.
Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
„Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde.
A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő.
„Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár)

„Hogy elérjen ahhoz, akinek mondom…”
Versünnep Fesztivál – marosvásárhelyi hallgató nyerte a fődíjat!
Nemrég véget ért a legrangosabb nemzetközi magyar nyelvű összművészeti és szavalóverseny, a Versünnep Fesztivál, amelyet az idén vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdettek meg.
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével szervezett, hivatásos művészek, illetve művészeti egyetemek hallgatói számára kiírt fesztivál döntőjébe jutni is igazi elismerést jelent, de Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója nem csupán a döntőig jutott el: megnyerte a versenyt és a fődíj mellett számos további elismerést is hazahozott! Ő vehette át a budapesti Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) áprilisi, Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak ő, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.
Bajkó Edina mellett több erdélyi előadóművész is díjban részesült: díjazták Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját, Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, valamint Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét is. A budapesti Nemzeti Színházban megrendezett döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért – Bajkó Edina fődíjként pénzjutalmat, valamint Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását kapta. Az idei zsűri elnöke Márta István zeneszerző volt, tagjai pedig Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész.
A versenyről, az okról, amiért jelentkezett, illetve a díjakról a kovásznai születésű, fődíjas színművészetis hallgató mesélt nekünk.
– Nagyon szeretem a verseket, naponta olvasok verset, legyen az kortárs vagy klasszikus. Korábban több helyen vettem már részt szavalóversenyen, de nem nyertem. Az egyetemen, a művészi beszéd és a beszédtechnika órák révén még jobban megkedveltem a versmondást, és elhatároztam, hogy az idén jelentkezem a Versünnepre. Számomra a verseny elsősorban tapasztalatot, jó tapasztalatot jelent. Szeretnék igazi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, mert a versmondás nagyon személyes dolog – azt szeretném, hogy a vers elérjen ahhoz, akinek mondom. A másik ok, amiért jelentkeztem az, hogy nagyon megtetszett András László kortárs szerzőnek a Műút portálon olvasható Mikor van vége című verse. Annyira, hogy mindenképpen el akartam mondani másoknak, és a verseny erre nagyszerű lehetőségnek bizonyult. Nem is a versenyszellem hajtott, hanem ez a vers, amelyet meg szerettem volna osztani.
Ami a díjakat illeti, csodálatos érzés volt megnyerni a versenyt, sokáig nem is hittem el, hogy engem tartottak érdemesnek erre. Kihasználom a díjak által biztosított lehetőségeket és nagyon örvendek nekik – válaszolta kérdéseinkre Bajkó Edina.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsváron vendégszerepel a marosvásárhelyi színház
Kolozsváron vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két sikerprodukciójával: Csehov Sirálya (rendező: Keresztes Attila) május 21-én, vasárnap este 7 órától, míg Bartis Attila A nyugalom című regényéből készült előadás (rendező: Radu Afrim) május 22-én, hétfőn, szintén este 7 órától látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadára felépített stúdiótérben.
A.P. Csehov Sirály című színjátékát 2016 novemberében, Keresztes Attila rendezésében vitte színre a társulat. Keresztes Attila, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetője, a kolozsvári közönség által is ismert és kedvelt művészegyéniség, hiszen a „kincses városban” diplomázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti szakán, 1996-tól több mint egy évtizedig, előbb színészként, majd rendezőként a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, 2002-től a színház művészeti aligazgatója volt. Kiemelkedő díjai közé tartozik a British Council-díj, amelyet 2003-ban, a Kövekkel a zsebében című dráma legjobb romániai előadásáért, továbbá a Złota Maska (Arany Maszk) Díj, amelyet 2011 legjobb lengyelországi rendezéséért kapott (Yvonne, burgundi hercegnő).
A Sirály című színjátékkal Keresztes Attila karrierje újabb jelentős állomásához érkezett, és erről meggyőződhetnek ezúttal a kolozsvári nézők is. Rendező: Keresztes Attila. Díszlet: Fodor Viola.
Bartis Attila: A nyugalom című történetét Radu Afrim rendezésében mutatta be a marosvásárhelyi társulat 2015 márciusában. Az eddig nyolc jelentős fesztiválra beválogatott előadás és alkotói tizenkilenc díjjal büszkélkedhetnek. Ezek közül kiemelkedő a 2016-os UNITER-gálán kapott legjobb rendezés díja, a 2016-os Kisvárdai Fesztivál fődíja, 2016-ban a budapesti Színikritikusok Céhe által odaítélt Legjobb előadás díja. A produkció legutóbb Budapesten, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szerepelt nagy sikerrel.
Radu Afrim a hazai színházi élet egyik legelismertebb, európai hírű alkotója. A Beszterce-Naszód megyei Bethlenben született. Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román–francia szakán 1995-ben, a színház kar rendezői szakán pedig 2000-ben szerzett oklevelet. Eddigi pályafutása során bukaresti színházakon kívül az ország számos teátrumában vitt színre darabokat. Külföldön is több előadást rendezett, 2008-ban a világ egyik legrangosabb színházi fesztiváljának számító Avignon-i Fesztiválon díjazták, 2009-ben pedig az EuroKultur Forum neki ítélte az Európa Kulturális Díjat.
Rendező: Radu Afrim. Díszlet: Adrian Damian. Jelmez: Márton Erika. Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatták a Kölcsey Egyesület újabb kötetét
Csiky Gergely írói életműve
Méltó környezetben, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mutatták be hétfőn délután a Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 36. kötetét. Nem véletlenül választották az iskolát helyszínként, hiszen a kötet a tanintézmény névadójának, a magyar dráma- és színműirodalom jelentős képviselőjének, Csiky Gergelynek az életművét ismerteti egy teljesen új, mindenki számára érthető megvilágításban. Földesdy Gabriella Csiky Gergely írói életműve c. könyvét kisszámú közönség előtt mutatták be, a szerzőről Berecz Gábor, a Kölcsey titkára mondott néhány szót, a kötetet Ruja Ildikó, az iskola tanára méltatta.
A könyv szerzője egyébként az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar–könyvtár szakon, 2005 óta tagja a Madách Irodalmi Társaságnak, ahol évente kétszer tart előadást Madách Imréhez kapcsolódó témakörökben. A hölgy tanár és színháztörténész, jelen kötete arról a Csiky Gergelyről szól, aki drámaíróként vált híressé. Az írónő 21. századi szemlélettel közelít Csiky Gergely műveihez, „keresve bennük mindazt, ami egy mai ember számára vonzó, érdekes, különleges lehet” – írja Berecz Gábor az előszóban.
A könnyen forgatható kötet, inkább összefoglaló, ismeretterjesztő értékelés, mint tudományos értekezés, mellyel Csiky Gergely születésének 175. és halálának 125. évfordulójára szeretnének emlékezni.
Ruja Ildikó beszédében emlékeztette a közönséget, hogy Csiky Gergely sokféle szállal kötődik régiónkhoz, majd elmondta: a könyv tartogat meglepetéseket azok számára, akik Csikyt csak a színpadról ismerik. (49 évéből 15-öt töltött írással és egész életében vonzotta a prózaírás.) A drámai alkotások és prózai művek bemutatásán túl a könyv felvázolja Csiky színháztörténeti munkásságának hátterét is, ami fontos ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk hagyatékát. „A színház szerelmeseinek kötelessége emlékezni rá, mert a magyar színháztörténet egyik fontos szereplője volt és az, amit ő technikailag, színpad-technikailag és a színdarabírás technikájában adott a magyar színműírásnak, meghatározta hosszú ideig még a 20. századi magyar drámairodalmat is” – mondta Ruja tanárnő, hangsúlyozva, hogy Csiky életműve a mai napig is jelen van a magyar színháztörténetben, és kötelességünk nem elfelejtkezni róla. Erre pedig a legjobb alkalom a könyv fellapozása.
A könyvbemutatót egy vetítéses prezentáció zárta, melyet maga a szerző, Földesdy Gabriella készített Csikyről.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)

Aki élete végéig hű maradt szülőföldjéhez
Ma lenne kilencven éves Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. 
Az elismert író a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra 1927. június 17-én. A nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban tanult, s már diákként írt az akkori lapoknak. 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. Marosvásárhelyhez haláláig hű maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
Legismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970), mely szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amit történelmi drámák követtek – Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982). Nagy figyelmet fordított a magyar nyelv ápolására, ezt esszék sorozatában írta meg. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, 1987-ben az Advent a Hargitán című színdarabja aratott nagy sikert. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Sütő Andrásnak a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, de ennek ellenére nem hagyta el szülőhelyét és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
Ugyanebben az évben a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, s az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. 1992-ben –„kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért” – Kossuth-díjat kapott. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, s Marosvásárhelyen helyezték örök nyugalomra. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel, de emlékét számos emléktábla és szobor is őrzi.
Sütő Andrást szoros barátság fűzte Dobos László felvidéki íróhoz, a Madách Könyvkiadó, később a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatójához, aki a Magyarok Világszövetségének társelnöke, Kárpát-medencei alelnöke és régióelnöke is volt a kilencvenes években. A két író ugyanahhoz a nemzedékhez tartozott, mindketten megélték a második világégést, az utána következő kommunista hatalmat és a magyarok jogfosztottságát is. Összekötötte őket a közös ügy, Sütő és Dobos is a magyarság megmaradásáért aggódott és küzdött szinte utolsó lehelletéig. Felvidék.ma

Évadot értékelt a Harag György Társulat, ősszel új fesztivált indítanak
Összesen 69 előadással sikeres évadot zárt a szatmárnémeti Harag György Társulat, értékelte a 2016/2017-es színházi évadot Bessenyei Gedő István művészeti igazgató és Stier Péter megbízott vezérigazgató kedden tartott sajtótájékoztatóján.
A társulat és a Brighella Bábtagozat az elmúlt évad során összesen 12 bemutatót tartott, emellett a korábbi évadból 13 előadást játszottak tovább, 24 előadást láttak vendégül a VIII. Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT). Társszervezőként a XV. Partiumi Magyar Napok Partiumi Színházi Esték nevet viselő programsorozaton 15 színházi és bábelőadást láthatott a szatmári közönség, továbbá a XI. Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat alkalmából 10 színházi előadást láttak vendégül, emellett további 7 vendégelőadás is érkezett az évad során.
„Az évad két legfontosabb változása a mi életünkben, mind épületekhez kötődik. Egyrészt mi magunk is visszaköltözhettünk a történelmi színházépületbe. Egy évad szükséges volt arra, hogy belakjuk igazán az épületet. Mondhatni most már otthonosan mozgunk, de az első pillanatokban, napokban olyan volt, mint egy lakásfelújítás után, hogy az ember tudja, hogy ez az ő lakása, de mégsem úgy néz ki, ahogy hagyta. Minden máshol van, minden máshogy működik, mint ahogy eddig. Nagyon fontos az, hogy ez technikai megújulást is jelentett a színház számára, ami azért minőségileg nagyban javította a mi munkánkat” – mondta Bessenyei Gedő István.
A művészeti vezető elmondta, hogy a 2016/2017-es színházi évad fontos változást jelentett a Brighella Bábtagozat életében is, ugyanis ők is új épületbe költöztek, mégpedig a felújított Iparos Otthonba, ahol több olyan teret is kialakítottak, amelyek alkalmasak produkciók létrehozására. Mindkét társulaton belüli tagozat a rangjának méltó és megfelelő helyre kerülhetett, amely nagyon fontos a város és a kulturális intézmények életében.
A színházi vezetők a sajtótájékoztatón jelentették be, hogy közel három évnyi kihagyás után újra indítják az egykori Sorompók Nélküli Multikulturális Fesztivált szeptemberben, más név alatt.
Ugyancsak a szakmai kapcsolatok építését szolgálja, hogy a Harag György Társulat az évad végén csatlakozott az első romániai magyar színházi szövetséghez, négy másik erdélyi színház mellett.
Az évad néhány kiemelt eseménye
Kifejezetten a Harag György Társulat művészeti vezetésének felkérésére írt drámát Láng Zsolt, Szatmárnémetiben mutatták be először Romániában Visky András Pornó című drámáját. Kiemelkedő kortárs rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László rendezett a színházban Shakespeare-darabot. Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadása a szilveszterkor bemutatott Csókos asszonycímű Szilágyi-Zerkovitz-operett volt, Bessenyei István rendezésében. Továbbá több színházi szakmai beszélgetés és irodalomtörténeti és -szociológiai előadás is szerepelt a színházmegnyitó rendezvénysorozat programjában, amely egyben annak az ünnepe is volt, hogy Harag György rendező és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.
„Bocsárdi László és Visky András jelenléte az évadban számomra személyesen is nagyon fontos. Mindketten olyan előadást rendeztek, amely a társulatot számos különböző fesztiválon és eseményen reprezentálta már eddig és reprezentálja a továbbiakban, hiszen mindkét előadással, a Pornóra és a Tévedések vígjátékára is már vannak olyan meghívásaink, különböző helyszínekre, többek között a Gyergyói Kollokviumra és a DESZKA fesztiválra, amelyek szépen példázzák azt, hogy milyen szakmai érdeklődést sikerült kiváltani ezekkel az előadásokkal” – mondta Bessenyei.
Hozzátette, hogy a Tévedések vígjátéka is meghívást kapott a Gyulai Várszínházban megrendezésre kerülő Shakespeare-fesztiválra, amelyen július 16-án játszik majd a Harag György Társulat. A gyulai fesztivál része az Európai Shakespeare-fesztiválok Nemzetközi Szövetségének.
A művészeti vezető, páratlan mérföldkőként jellemezte, hogy Magyarország egyetlen, valóban nemzetközi fesztiváljára, a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra is meghívást kapott aPornó című előadás, amely egy rendkívül rangos színházi seregszemle, ahol világhírű rendezők produkcióit láthatta a közönség.
Közel 50 ezer néző fordult meg a színházban
Stier Péter, az Északi Színház megbízott vezérigazgatója számokban szemléltette a Harag György Társulat 2016/2017-es évadát. A társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak az előadások létrehozására több vissza nem térítendő támogatást sikerült megpályáznia. Az különböző előadások létrehozására 101 059 lejt, valamint az IFESZT megszervezésére 158 344 lejt sikerült pályázati alapokból megszerezni.
A Brighella Bábtagozat előadásait segítő Art Projekt Egyesületnek pedig 82 578 lej vissza nem térítendő támogatást sikerült megszereznie.
A társulat összesen 28 bérletet indított, szám szerint 8138 bérletessel, ebbe beletartoznak a felnőtt, középiskolás, ifjúsági, kisiskolás, óvodai, nagybányai, nagykárolyi és tasnádi bérletesek is. A restaurált Északi Színházba költözést követően három felnőtt és két új diákbérletet, valamint a szintén felújított nagykárolyi színházban két felnőtt és egy diákbérlettel bővült a Harag György Társulat bérletkínálata.
z évad során összesen 49 656 néző követte figyelemmel a játszott produkciókat, ebből 5 390 diáknéző volt, 5 697-en voltak kíváncsiak a vendégprodukciókra, illetve 3200-an vettek részt a VIII. IFESZT különböző programjain, valamint 1442 látogatót vonzott a Partiumi Színházi Esték. A társulat Szatmárnémetiben, valamint székhelyen kívül összesen 227 alkalommal lépett közönség elé.
Barakonyi Gergő maszol.ro

Kántor Lajostól búcsúzik az RMDSZ
Kántor Lajos (született 1937. augusztus 7-én Kolozsváron) irodalomtörténésztől, szerkesztőtől, publicistától, a romániai irodalmi közélet formálójától, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagjától, a Kolozs megyei szervezet első elnökétől búcsúzik a szövetség. Kántor Lajost saját halottjának tekinti az RMDSZ.
Kántor Lajos zászlóvivője volt és marad azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek, akik nemcsak szemlélték, de alakították is Kolozsvár és Erdély gazdag kulturális örökségét. Olyan szellemi műhelyek vezetője volt, amelyek szerves részét képezték a magyar kultúra egészének, az erdélyi irodalmi közéletet formálták.
A transzszilván értékek képviselőjeként, a párbeszéd embereként nyitottságot közvetített. Hitt a magyar és a szász, zsidó, román értékek közötti átjárhatóságban, úgy vélte: a kincses város túlélésének, virágzásának feltétele a kultúrák közötti párbeszéd fennmaradása. Igazi közép-kelet-európai értelmiségi, aki nemcsak alkotott, hanem közvetített is a tágabb régió kultúrái között.
Kántor Lajos támasza volt közösségünknek, de támasza a felnövekvő nemzedékeknek is. Gyermeki kíváncsiság, empátia ült ki arcára akkor, ha véleményéért faggatták, jó tanácsért, szellemi táplálékért álltak sorba nála a fiatal írók, értelmiségiek.
Életével, munkásságával fontos üzenetet fogalmazott meg mindnyájunk számára: az erdélyi magyar irodalom közkincs, de csakis azoké lehet igazán, akik méltók hozzá, megbecsülik, átörökítik a jövőnek.
Láng Zsolt író azt mondta egyszer: ha lesz egy erdélyi irodalmi múzeumunk, annak Kántor Lajostól kell hogy kölcsönöznie a nevét. Kántor Lajosra bízni a magyar kultúra egészének jelentős részét kétségkívül megtérülő befektetés.
Kántor Lajos iskolai tanulmányait Kolozsváron végezte, magyartanári képesítést a Bolyai Tudományegyetemen szerzett. 1979-től az irodalomtudományok doktora, 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
1990-ig a Korunk irodalmi folyóirat szerkesztője, 2008-ig pedig főszerkesztője. A kilencvenes években óraadóként 20. századi magyar irodalmat, magyar irodalmat, sajtó-műfajelméletet tanított a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
1994-1998 között tanszékvezetője volt a nagyváradi Sajtókollégiumnak, 1993-1997 között elnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, 1992-2000 között a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – az Anyanyelvi Konferencia társelnöke.
1963 óta tagja a Romániai Írók Szövetségének, a kilencvenes évektől a Magyar Írók Szövetségének. 2003-tól a Kolozsvár Társaság alelnöke, 2006-től napjainkig elnöke.
Számtalan díj birtokosa: 1974-ben Román Akadémiai Díjjal, 1992-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 1995-ben Madách Imre-díjjal, 1997-ben Aranytoll szakírói díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével,1998-ban József Attila-díjjal, 2004-ben Széchenyi-díjjal, 2009-ban Kisebbségekért díjjal tüntették ki.
Távozásával pótolhatatlan űrt hagy mind a kolozsvári, mind a romániai magyar közösség életében. Tisztelettel hajtunk fejet értékteremtő, intézményépítő munkája előtt, tanításait tovább őrizzük szeretteivel, kollégáival, tanítványaival közösen.
Kedves Lajos, nyugodjál békében, emléked legyen áldott!
Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!
Kelemen Hunor szövetségi elnök / Népújság (Marosvásárhely)

Fagyival csalogatták a kisfiút az Arany-buszról
Már csak szerda estig lesz Kolozsváron a vándorbusz
Felszálltunk a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorbuszára, a magyar színház előtt állomásozó Arany200-as „járatra”, és amit ott találtunk... Nos, az jó órára rabul ejtett, alig akarózott leszállni, s csak a lapzárta sürgető délibábja vethetett véget az utazásnak. A toldisra öltöztetett buszban felfedezhetjük és újrafelfedezhetjük Arany Jánost leleményesen tálalt szikár tények, interaktív okosmegoldások, versrészletek, vallomások, zenék, filmek, rajzfilmek, könyvek, játékok által. A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója kapcsán hosszú sorok kígyóztak a busznál, tegnap délelőtt már ráérősebben lehetett tanulmányozni, de az ott töltött óra alatt több tucatnyi látogató érkezett. Az Arany János születésének 200. évfordulójára létrehozott kiállítás mozgóváltozata a múzeumnak immár negyedik ilyen jellegű projektje, de ez az első, amely bejárja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit.
Alig múlt 11 óra. A buszon annyian „utaznak”, hogy előbb inkább körbejárom. Körös-körül – kivéve a szélvédőt – Toldi figurák elevenítik fel a farkasokkal való találkozást, a malomkerék-történetet, a bika legyőzését, Toldi estéjét sötétkék alapon. „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, olvasom a busz oldalán a közismert versrészletet, és tucatnyi másikat. A sétatéri színház parkolójában állomásozó jármű mellett nyugágyak, akárha a tengerparton is üldögélhetnénk, de a távolabb sejlő Szamos is megteszi, a székponyvákon Toldi fekete rajzfilmfigurája, a másikon izmos karja a petrencés rúddal. A vékony fa árnyékában asztal Arany-kötetekkel, a személyes feljegyzéseket, kéziratos verseket tartalmazó kapcsos könyvből két példány, kifestők, kérdőíves Arany-próba. A krimikvízben ilyen kérdést találunk: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt. Ki a gyilkosa?”. A másik az 500 walesi bárd kivégzésének körülményeit firtatja. Az Arany életéről szóló kvíz arra kíváncsi, mennyi ideig tartott a barátsága Petőfivel, és hány évesek voltak szülei a születésekor. Ha elsőre kínainak is éreznénk az egész játéktesztet, látogatás után érdemes újra próbálkozni, a buszon ugyanis temérdek kérdésre választ találunk. A gyerekek felpróbálhatják a sisakokat, ott találják a ládában, amelyet a Mátyás anyjából ismert fekete holló őriz.
Mindenkinek szívügye ez a busz
– 2008-ban volt az első vándorbusz, a Nyugat 100. évfordulójára, aztán a magyar nyelv busza és az Erkel-busz – sorolja Molnár Eszter Edina, aki másodmagával péntek óta kíséri a Németországban vásárolt buszt, amelyet a múzeum bérel. Az átalakításokat úgy végezték el, hogy odafigyeltek: a program végén lehessen visszaállítani utasszállítónak. Jövő nyár végéig a múzeum munkatársai felváltva vállalnak egy-két helyszínt, Eszterék pénteken Szatmárnémetiben csatlakoztak. Ott naponta többszázan látogatták a mozgókiállítást, és volt olyan 7-9 éves formájú gyermek, akit egy óra után még fagylalt ígéretével sem tudtak lecsalogatni. – Az idősebbek akár 2-3 órát is eltöltenek itt, mindent elolvasnak, aztán van aki azzal az ígérettel távozik, hogy visszatér megfelelő sorrendben végignézni a kiállítást – részletezi Eszter. A tervek szerint a gépkocsivezető végigkíséri az egész éves túrát, a busz néha visszatér a kecskeméti telephelyre, a szükséges ellenőrzést, karbantartási munkálatokat elvégzik rajta, majd indul tovább. Az erőgépet például már meg kell javítani, a szorítós erőpróba már nem működik. – Azt egy mérnök tervezte, Kapolcson feltűnt, kerített egy szerszámosládát és megjavította. Mindenkinek, aki dolgozott rajta, annyira szívügye ez a busz! A szélvédő feliratát át kellett programozni, egy német kisváros neve futott rajta, azt egy másik cég végezte. Annyira különböző szakterületekről érkező emberek dolgoztak, nagyon szép csapatmunka volt a busz elkészítése.
Szkokán Vilmos, a másik „utaskísérő”, jegyet nyom a kezembe. A lyukasztó szépen rányomja a dátumot, aztán meg a különleges pecsételő Arany János aláírását varázsolja a jegyemre. Üvegvitrinben tányér, mellette a keserű-szatirikus Hasadnak rendületlenül Vörösmarty-parafrázis sorai, ott a karlsbadi ivópohár és a pörge kalap. Mellette a Tetemre hívást olvashatjuk, a radványi erdőt jelképező gumicsíkok mögött. Szemben falemezeken részletek Arany János levelezéséből Jókaival, Gyulai Pállal, Petőfivel, Csengery Antallal stb. Odébb interaktív fal, ha megérintjük a Csonkatornyot ábrázoló kockát, az érintőképernyőn részleteket olvashatunk költőnk szülővárosáról, a családi fotót megsimítva a családjáról, a portrékat érintve pedig a barátságairól Tompa Mihállyal, Petőfivel, a nagykőrösi évekről, a pesti időszakról, a forradalomról, kitüntetéséről, betegségeiről stb. Megtudjuk, hogy németül olvasta Shakespeare-t, eredetiben Homéroszt, de „mindez a házasságomig tartott”, akkor ugyanis olvasgatás helyett a családjának kívánta szentelni az idejét, ígéretét viszont csak néhány évig sikerült betartania. Később aztán egy évtizedig szinte teljesen félretette a pennát, amikor unokája születése után fél évvel meghalt a lánya, Juliska, akinek a sírversét maga Arany János írta meg, de lányához írt későbbi verspróbálkozásán ilyen feljegyzés olvasható: „Túl fájdalmas! Nem megy.” A sors ajándékának bizonyult árván maradt unokája, Piroska, akit nagyszülei neveltek, és akihez különleges, humorral és szeretettel teli kapcsolat fűzte a költőt. 1886-ban azonban, alig 21 évesen őt is elvesztették, tüdőbajban meghalt, akárcsak nagyapja több testvére. Olyan ínyencségek derülnek ki, hogy Arany János elsőre félretette Madách tragédiáját, amit a szerző elolvasásra küldött meg neki, hogy aztán második nekifutásra „felfedezze”. Azt is megtudhatjuk például, hogy nemcsak angolul tanult meg könyvekből, hanem ugyanúgy franciául és olaszul is annyira, hogy fordított ezekben a nyelvekben, ám beszélni egyiket sem tudta. Vagy úgy tudta volna csak, mint a következő látogató...
Azok a valeszi bárdok
Közben a busz hátsó felében egy tíz-tizenkét éves forma kissrác gyermeki őszinteséggel fedezte fel a kiállítás kincseit, többek közt az erőpróba standot, és hangosan olvasgatta a feliratokat, ő még csak tanulja, hogy a valeszi bárdok azok tulajdonképpen velszi bárdok, miközben a torz kiejtés hallatán a busz elejében felszisszenő nyugdíjas hölgyek már szakavatottként kutatták az aranyi érdekességeket. Soha találóbb spontaneitással nem lehetne megidézni Arany János szellemét, mint ezzel a valeszivel...
A busz közepén is hallom, amint a kissrác előzékeny idegenvezetőként magyarázza – egyre csigázva türelmetlen kíváncsiságomat –, hogy a székekre le lehet ülni, a fülhallgatóban pedig zene szól és versek. Amúgy is szeretem a finom falatot mindig a végére hagyni, hát előtte még szemügyre veszem azÁgnes asszony fából mintázott, széthajtogatható „ruhára” nyomtatott sorait, majd kétszáz év irodalmárainak elismerő, megrázó gondolatait Arany Jánosról. Mikszáth Kálmán például ezt írta költőtársa halálára, 1882-ben: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, / ami törékeny sár volt benne – / ami arany volt, az megmaradt...” Orbán Ottó 1994-ben pedig ezt írja: „Én ha az Istent ember formájú lénynek próbálnám elképzelni, csakis olyannak, mint az öreg Arany János.” Már egyre közeledem a busz hátsó fertályához, minden szék és fülhallgató foglalt, hát még megnézem, milyen intézmények, utcák viselik Arany János nevét, és hol vannak szobrai. Megtalálni a térképen a piros pettyek között az alig ötven méterre nyíló kolozsvári Arany János utcát is. Itt olvashatunk a néhány éve elnevezett Aranyjános kisbolygóról.
Helló, itt a nyár, tikkad a szöcskenyáj
Végre, a finom falat! A játékban ki kell találni, mit jelenthet a pikszis, a brugó, az asztag. Aztán Arany Jánossal, a zeneszerzővel ismerkedünk. Igen, dalokat is szerzett a népdalgyűjtőként szintén értékeset alkotó költő, de emellett angol feldolgozásokat is hallgathatunk. „Idegenvezetőm” akad a nemsokára licista Tibor személyében, aki ismerőként azonnal rákattint a Belga együttes teljesen alternatív Toldi-feldolgozására és felfedezhetem az ígéretesen kezdődő dalt: „Hello, itt a nyár, / Tikkad a szöcskenyáj. / Hello, itt egy srác, / Aki malomköveket dobál.” Biztos akad, aki szentségtörésnek érezheti a dal további sorait (ők meghallgathatják a többi, klasszikusabb alkotást), de Tiborral ketten osztozva a belga Toldiján még a mintegy 30 évnyi korkülönbség ellenére is egyformán jól szórakoztunk: én a bolondos, de emlékezetes dalszövegen, Tibor bizonyára azon, hogy ez nekem mennyire tetszik... Legalább ennyire különleges az a felvétel, amelyen a különböző országok magyarországi nagykövetei mondják el a Családi kört...
A vizuális élménybe kicsit belekavar a képernyőben tükröződő napfényes külvilág, mégis le kell gördülnie egy könnycseppnek egyik kedvenc versem, a Tetemre hívás 21. századira rendezett rövidfilmje alatt (Madarász Isti, 2014), mindig olyan erősek azok a verssorok, s a modern világot ábrázoló kontrasztos képsorok csak fokozzák a hatást.
Irodalomtörténészek mondanak érdekességeket és ismert emberek beszélnek a saját személyes Arany Jánosukról. Enyedi Ildikó filmrendező annak idején a Toldiból értette meg, milyen nehéz dolog férfinak lenni. Az Arany-interjú felkérés kapcsán pedig rádöbbent, hogy amit ő akkor megértett, az a hideg zártság és érzékenység, a testi erőbe bezártság és érzéki némaság kifelé minden férfi szereplőjében benne van. Kukorelly Endre író, költő szerint Arany János az a magyar író, aki nem tudott hibázni, nyelvileg tökéletes: „Például a Keveháza. Hogy miről szól, azt kvázi zárójelbe lehet tenni. Az ember olvassa, és közben elolvad...”
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

V. Szászrégeni Magyar Napok
Augusztus 31-én kezdődött, és szeptember 3-án, vasárnap zárul az V. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. A pénteki program a múlt heti Műsorkalauzban tekinthető meg. Szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10.30-kor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében Játszunk nektek! címmel kisdiákok előadására kerül sor. 15 órakor az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. 15.40-kor Séta a múltba címmel történelmi sétát szerveznek fiataloknak és időseknek, gyülekező az evangélikus templom kertjében. Ekkor Nagy Atilla történelemtanár Magyarrégenről tart ismertetőt. 19 órakor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében kezdődik a Magyar vagyok, magyarnak születtem című gálaest. Ez alkalommal átadják a 2017-es életműdíjakat, fellép: Nagy Orsolya (ifj. Csíky Boldizsár tanítványa), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesteriző hallgatója, Benkő Péter színművész (Jászai Mari-díjas, Turay Ida-vándordíjas és Kossuth-díjas) és Szabó Gyula Győző színművész, énekes, a Madách Színház társulatának tagja. 21.30-kor a Liliom (Crinul) kávézóba zenét hallgatni, táncolni várják a fiatalokat. 3-án, vasárnap reggel 9 órakor a Lendület (Avântul) labdarúgópályán kispályás focimeccs és gulyásfőző verseny lesz, 10 órakor Gyermek volt minden óriás címmel sportversenyekre, szórakoztató játékokra és a Székely Legendárium vetítésére kerül sor. 11.30-22 óra között színpadi fellépések következnek: TesóOK együttes (11.30), kenyéráldás (12.20), fúvós-zenekar fellépése (12.30), népi táncok, népdalok (14- 15.30), Gozefini magic show bűvészelőadás (16); 18 órakor a Titán együttes, 20 órakor az Attila Fiai Társulat koncertezik. A szünetekben régi magyar öltözetek, a jurta, íjász- és más hadi felszerelések bemutatójára kerül sor; 22 órakor lampioneregetéssel zárul a rendezvénysorozat. Népújság (Marosvásárhely)

Ősbemutatókkal ünneplik a magyar dráma napját az erdélyi színházak
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.
A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.
A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro

Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.
A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át.
Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést.
A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket.
A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön.
A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én.
MTI; itthon.ma/kult.php

A magyar dráma napján kortárs művel indult a szatmári Havi Dráma sorozat
Szeptember 21-én a magyar dráma napját ünnepeljük. Ekkor Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezünk, hivatalosan 1984 óta. A nap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. A kortárs művek bemutatása pedig a Havi Dráma rendezvények egyik vállalt célja, Szatmárnémetiben pedig egyszerre ünnepeltek és indítottak sorozatot.
A Harag György Társulat felolvasószínházi sorozata, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen szerveznek meg, a Marosvásárhelyen már rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Havi Dráma sorozat mintájára indult. Minden hónapban egy ifjú rendező kap lehetőséget egy ilyen előadás elkészítésére, egy-egy magyar vagy nemzetközi kortárs szerző művének rendhagyó színpadra vitelére.
Az Északi Színház büféjében ifjú színészek egy felolvasószínházi előadás keretében mutatták be a közönségnek Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámáját. A darabot Horváth Anna rendezte, az előadás szereplői pedig Moldován Blanka, Keresztes Ágnes, Rózsa László, Gaál Gyula, Frumen Gergő, Bodea Tibor, Bogár Barbara és Budizsa Evelyn voltak.
A kezdeményezést nagy érdeklődés övezte, az Északi Színház büféjében sokan gyűltek össze, hogy lássák az előadást. Ők valószínűleg a következő havi darabon is ott lesznek és valószínűleg új érdeklődők is csatlakoznak hozzájuk, így lehet, hogy a színházi büfé befogadóképessége hamarosan már kevés lesz az ilyen előadásokhoz. szatmar.ro

Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.
Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve.
Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig
– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.
Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott.
Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította.
Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.
Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.
Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.
Kiállítás és sikeres kórushangverseny
Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.
– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.
– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.
Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

A csoda nem Balin van, hanem a Hója erdőben
Húsz éve kihozza tanárból, diákból a kreativitást a Xantus verseny
Színes falevelek, ágak, diók, nád, papír, laska szolgált természetes alapanyagul az előzetes feladathoz: a négytagú csapatoknak sárkányt kellett készíteniük a 20. Xantus János Természetismereti Vetélkedőre. Aggódtak is a körösfői Ződek, amikor a falumúzeumtól a verseny helyszínéig gyalogolva nagyot reccsent kezükben a méteres ládából faragott-tűzdelt sárkányuk. Debrecenből Ferenc a nagyapjával együtt készített hatszögű sárkányt hozott, ez volt azon kevesek egyike, amely repült is. Gyakorlati tudást bővít a Xantus vetélkedő, a főszervező Apáczai-líceum igazgatója, Vörös Alpár szerint a pedagógusokból is kihozza a kreativitást, amire nagy szükségük van. Mint ahogy arra is: ne csak a Bali szigeteket tekintsük csodának, hanem vegyük észre a tőlünk tíz percre rejtőző csodákat is, például a Hója erdőt. Szilágyság, Nagyenyed, Kalotaszeg, Mezőség mellett az idén Debrecenből és Budapestről is jöttek a diákok.
A szászfenesi Ágopcsa Évike a szombati verseny előtti éjszakán Újvári Rhonánál aludt, Kolozsváron, így elmehettek együtt úszni pénteken iskola után, és összeszedegethették a repülő mókusuk alapanyagait. Ahogy egy éppen repülő mókushoz illik, rombuszos formájú lett, csúcsain dió jelezte a fejét, végtagjait, tujából lompos farkat kapott, ráadásul a részletekre is odafigyeltek a lányok: ragasztóként természetes anyagot, forró gyantát használtak, és a sárkány madzagját fenyőtobozra tekerték. Évike tizedikes, Rhona kilencedikes az Apáczai-líceumban, hát inkább csak szünetekben találkozhatnak, a csapatverseny azonban minőségi közös időt adott nekik. Éppen ez az előzetes versenyfeladat egyik célja: hogy a csapattagok jobban megismerjék egymást, mint ahogy a vetélkedő is jelentős részben ezt szolgálja: ismeretségek kialakulását, barátságok szövődését. Természetesen az elsődleges szándék immár húsz éve a Xantus-hagyaték és életpélda megismertetése által gyakorlati tudással gazdagítani a fiatalokat, szórakoztató módon. A verseny ötlete egy képzésen született, amelyet húsz évvel ezelőtt szervezett a Hero Alapítvány. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Líceum igazgatója, a Xantus főszervezője a kezdetekről mesél.
– A képzésen volt egy parajdi házaspár, akik egy hasonló vetélkedőt mutattak be, és akkor hirtelenjében eldöntöttük egy pár kollégával – a Báthoryból Dezső András volt még ott, Kósa Dina a Brassaiból, később aztán csatlakoztak mások is –, hogy szervezünk egy ilyen vetélkedőt. Néhány tanár már 15 éve stabilan a szervezők közt van, igazából ez nem egy iskola szervezése, mert segítenek a Refiből, a Ghibuból nagyon komolyan már a kezdetektől. Az első két vetélkedő még teremben zajlott, nem mertünk egyből nagyot harapni, mindössze 5-7 csapat vett részt a kolozsvári iskolákból. A másodiknál úgy éreztük, hogy már nagyjából tudjuk, mit akarunk, és meggyőződésünkké vált, hogy egy környezetismereti vetélkedőt nem érdemes belső térben rendezni, ott eljátszani, hogy a hulladékot válogassák szét szelektíven, úgyhogy a harmadiktól kezdődően szabadtéri lett a Xantus, akkor nyitottunk két korosztályra, az első kettőt csak junioroknak (5–8. osztály) szerveztük. Az első szabadtéri vetélkedő 3 kategóriában zajlott, nagyon nagy volt az érdeklődés a kicsik részéről, ezért felosztottuk 5-6. és 7-8. osztályosokra. Fokozatosan bővült a vetélkedő, távolról sem így nézett ki, mint ma, nem volt térképünk hosszú ideig, hanem nagyon kis területen kellett megtalálják a csapatok a pontokat, és nem volt plusz célunk arra is nevelni a gyerekeket, hogy megtanuljanak tájékozódni, de amióta jó kapcsolatban vagyunk a tájfutókkal, egyre jobb térképeket kapunk, segítenek abban, hogy egyre precízebbek is legyenek a térképek – mondta Vörös Alpár.
De miről is szól ez a verseny? A csapatok részletes színes térképet kapnak a Hója erdő egy részéről, amelyen számokkal jelölik a feladatpontokat. A torlódás elkerülése végett sorshúzással döntik el, hogy melyik csapat hányas pontnál kezd, utána a diákok stratégiai érzékén múlik, hogyan haladnak tovább a pályán. A cél az lenne, hogy a rendelkezésre álló idő alatt (másfél óra az 5-8., két óra a 9-12. osztályosok számára) minden ponthoz eljussanak, az ott kiaggatott lapon szereplő feladatot helyesen megoldják. Természettudományi jellegű feladatokról van szó, kémia, fizika, logika, matematika, földrajz, biológia. Például harmatpontot kellett kiszámítani, a medve színét kitalálni, ha a vadász délnek, keletnek, majd északnak ugyanannyit haladva a kiindulási pontba jut vissza, és anagrammákba burkolták a Xantus feladványokat. A vetélkedő interaktív és interdiszciplináris jellege méltó emléket állít Xantus Jánosnak, aki már akkor interaktív módszerekkel oktatott, amikor ezt a szót még hírből sem ismerte a tanítási folyamat, az eszközhiány és pénzhiány miatt pedig maga a tanórai szemléltetés is gyerekcipőben mozgott.
– Túlzással azt mondanám, a feladatok egyhatoda olyan, ami tényleges tananyaghoz kötődik, a többi egyszerűen általános műveltségi kérdés, mint hogy mennyire ismerjük környezetünkben a növényeket. Végül is Xantusnak ez volt az életszemlélete, tanítási ars poeticája, hogy olyan tudást adjon át, amely hasznosítható és közel viszi a gyereket a természethez, ahhoz, hogy értékelni tudja a környezetünket, kimozduljon abból az épített környezetből, amiben az életünknek a 99 százalékát éljük le, és közben nem vesszük észre, hogy mennyi csoda van körülöttünk. Az elsődleges az, hogy ne azt tekintsék csodának, ami a Bali szigeteken van vagy Spanyolországban, Franciaországban, hanem lássák, hogy igenis itt, Kolozsvártól 5–10 km-re kimegyünk, és itt a csoda. Kijövünk egy októberi verőfényes napsütésben, beszívjuk a jó levegőt, és élünk, végre élünk – hangsúlyozza Vörös Alpár.
Az idén 48 csapat érkezett, Szamosújvárról, Zilahról, Körösfőről, Kalotaszentkirályról, Várfalváról, Tordaszentlászlóról, Magyarlónáról, Bánffyhunyadról, Varsolcról, Kolozsvárról, Nagyenyedről. Az apáczaisok meghívták testvériskoláikat is, a debreceni Református Kollégiumot és a Csokonai gimnáziumot, valamint a budapesti Madách gimnáziumot. Mészáros Csaba, a Madách gimnázium igazgatója földrajztanárként is úgy vélte, nem adták olcsón a győzelmet, akadt bizony olyan feladat, amellyel maga is nehezen birkózott volna meg. Számukra a vetélkedő most inkább a négy évvel ezelőtt megszakadt kapcsolat újraszövéséről szólt, ezért is érkezett tizedikes diákokkal, akik a testvériskolai kezdeményezésekben a következő években is részt vehetnek. – A verseny nagyon tetszett nekem, fárasztó volt, egy tizedikes fiúcsapatot kellett kísérnem a terepen. És a kis ebéd ott a mezőn, hát, megteltem az élménnyel – mondta az iskolaigazgató.
A vendégek városlátogatáson is részt vettek, megkoszorúzták Xantus János sírját a Házsongárdi temetőben, találkoztak a fiával, Xantus Gábor filmrendezővel, akinek az apjáról készült portréfilmjét később, a díjkiosztó előtt megnézték. A junioroknál elsők lettek a tordaszentlászlói Bimbikék, másodikok a kalotaszentkirályi Xantofilek, harmadikok a kolozsvári református kollégista Biokecskék. A szeniorok kategóriájában első díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium Cincogók nevű csapata, második a bánffyhunyadi Gogaholik, harmadik a debreceni Református Kollégium Főnix nevű csapata.
Hogy a tanárok miért csinálják? Fehér Judit biológiatanár, az egyik főszervező például ezért: „Mert szeretem. Végre kint vagyunk, nem bent karikázzuk a megoldásokat.” Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Együtt könnyebb
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének konferenciája
A bánáti Muzslyán tartották meg a hétvégén a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének konferenciáját. A kétnapos találkozónak az Emmausz katolikus fiúkollégium adott otthont. Korábban ez a találkozó többnyire Budapesten volt, de úgy döntöttek, hogy az őszi konferenciát határon túli helyszínen tartják.
A Kárpát-medencében 2018 a családok éve lesz. A tervezett programok, családfesztiválok, rádióműsorok közös célja a család és a gyermekvállalás népszerűsítése.
– Olyan világban élünk, ahol az egyéni boldogulás előtérbe került a családos léttel és a család vállalásával szemben. Már arról beszélnek, hogy kevesebb emberre lesz szükség, mert a negyedik technikai forradalom már olyan szinten van, hogy a gépek teljes mértékben át tudják venni az ember szerepét. Bár felvetődik bennem a kérdés, hogy: minek? Azt mondják, a technika olyan fejlettségi szinten van, hogy egy ember akár három-négy traktorral is tud majd szántani. No, de hát mi szükség erre, hogyha a megtermelt élelmiszert nincs, aki elfogyassza? Mi azt gondoljuk, hogy nagyon torz irányba megy a világ. Ahhoz, hogy fennmaradjunk, a létünknek értelme legyen, annak egyetlen egy záloga van – a család és a gyermekvállalás, mondta Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke.
A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségéhez mintegy 3700 család tartozik. De ezenkívül is vannak még nagycsaládok. Még örvendetesebb, hogy a nagycsaládok száma Vajdaságban növekszik. Ezeknél a családoknál kisebb az elvándorlási vágy.
– A nagycsaládok azért nehezebben indulnak. Nagyobb a kötődés. Egyrészt az miatt, hogy többen vannak, másrészt, pedig mások a családi viszonyok. Hogy valaki útnak induljon, sokban kihat az is, hogy egyáltalán milyenek a családi viszonyok, hogyan viszonyulnak a gyerekekhez, a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, mondta Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke. A megélhetés kérdését illetően mindenkinek nehéz, a nagycsaládoknak különösen. Véleménye szerint azonban nagyon fontos, hogy ne csak a pénzben gondolkozzunk, hogy a fiatalokat arra neveljük, hogy családban, gyermekvállalásban gondolkozzanak. Ha a fiatalok ilyen szemléletben nevelkednek, akkor szerinte biztos másképp alakul a népesedési helyzet is.
Az erdélyi magyarság példát mutat a Kárpát-medence magyarságának. A Gyimes völgyében továbbra sem ritka a tízgyermekes család. Együtt könnyebb a megmaradásért harcolni.
– Nemrég megkérdezett egy román tévé arról, hogy miért szeretnénk mi autonómiát, hogy mit szólok az autonómiáról, és hogyan képzelem el. Azt mondtam, hogy a szomszéd faluban leégett egy szegény családnak a háza és három hét alatt felépítették. Ez nálunk az autonómia, mesélte szemléletesen Fikó Csaba, a Hargita-megyei Mozgássérültek Egyesületének a képviselője.
A Szövetségben mindenki a maga módján igyekszik népszerűsíteni a családi élet fontosságát. – Ősök nélkül, történetek nélkül, nem működhet senki. Ezért meghirdettük a családok igaz történeteinek a pályázatát. Úgy hívjuk ezt, hogy Életmese pályázat, ahol minden korcsoporttól azt várjuk, hogy a családjaik történetét írják meg. Az összetartó erő a szeretetet, aminek köszönhetően bizony nehéz időkben is megmaradtak a családok, mondta Radnainé Fülep Ildikó, a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének a képviselője.
A konferencia résztvevői szombaton megnézték a nagybecskereki Madách Amatőrszínház operettestjét, vasárnap pedig Erzsébetlakra látogattak. A Tájház és a Kutatóközpont megtekintése mellett részt vettek a katolikus templomban bemutatott búcsú napi szentmisén, melyet Német László megyéspüspök celebrált. Kecskés István / magyarszo.rs

Magyar könyvjelző a román polcokon
Megnyílik a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár
Megnyílik Kolozsváron november 25-én, szombaton 11 órakor a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár, amelynek fő küldetése, hogy megismertesse a román tömegekkel a magyar irodalmat. A hivatalos megnyitót a könyvtár olvasótermében, az Észt (Inău) utca 18. szám alatt szervezik.
A románra fordított magyar irodalmat (Jókai Mór: Omul de aur stb.) olyan olvasóknak küldi ki a Fehér Holló Médiaklub Egyesület, akik érdeklődést mutatnak a téma iránt. A könyv az olvasónál marad, magyar könyvjelzőként a román polcokon. Cserébe a Küldőkönyvtár elvárja, hogy a román olvasók egy 20 soros recenziót küldjenek a www.corbiialbi.ro portál Kalamáris (Călimara) rovatába.
11 órakor a George Bariţiu és az Inocenţiu Micu Klein Görögkatolikus Teológiai Líceum diákjai szavalják Petőfi Sándor: La sfârşit de toamnă és Arany János: Barzii din Wales című versét. 11.15 órakor átveszik a Kriterion Könyvkiadó adományát, aláírják az átvételi jegyzőkönyvet. Ezt követően H. Szabó Gyula a Kriterion Könyvkiadóról és a román–magyar keresztfordításokról beszél. Szabó Csaba a könyvtár létrejöttéről számol be, de a román olvasók is megosztják röviden olvasmányélményeiket. Tudor Duică Jókairól és a Sărmanii bogaţi (Szegény gazdagokról), és Varró János Bătălie pentru coroană (Ki csatát nyer, koronát nyer) című könyvéről mesél. A máramarosszigeti Horia Picu Kemény Zsigmond Văduva şi fiica ei (Özvegy és leánya), és Márai Sándor Turneu la Bolzano (Vendégjáték Bolzanóban) című könyvekről beszél, és Mihail Manole Karácsony Benő Pasul în linişte (Napos oldal) című könyvéről.
A Jászvásárból, Krajováról, Konstancáról, Szlatináról stb. érkező recenziók alapján a román olvasók körében Jókai: Omul de aur, Mikszáth: Umbrela Sfântului Petru, Gárdonyi: Contract de căsătorie (Ida regénye), Madách: Tragedia omului, Kosztolányi: Nero, poetul sângeros/Zmeul de aur, Karinthy: Cele două suflete ale Oliviei, Móricz: Rubedeniile, Esterházy: O femeie, Moldova: Pavilionul singuratic, Márai: Lumânările ard până la capăt, Füst Milán: Povestea nevestei mele, Tamási: Ábel în codru, Tóth Kálmán: Aventură în Valea Păstrăvului, Molnár Ferenc: Băieţii de pe strada Pál, Makkai Sándor: Căruţa dracului, Szabó Magda: Pilat a legnépszerűbb. Szabadság (Kolozsvár)