Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 7.
Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)

2016. augusztus 23.
Liberális elhatárolósdi
A magukat liberálisnak mondó magyarországi értelmiség mindig is szereptévesztésben volt, mindig is igényt tartott arra, hogy megmondhassa, miről lehet beszélni és hogyan, mely gondolatok szalonképesek és melyek nem, milyen szavakat, fogalmakat, szimbólumokat lehet használni, s melyek tiltottak. Rendkívül találó rájuk nézve is az a frappáns idézet, amit William F. Buckley Jr.-nak tulajdonítanak, miszerint „a liberálisok azt állítják, hogy ők nyitottak mások véleményére. Csak aztán sokkot kapnak, amikor kiderül, hogy vannak más vélemények”.
A különbség a kilencvenes évek és az új évezred között, hogy akkor, ha erkölcsi joguk nem is volt ehhez, de hatalmuk igen. Az örömteli hatalomvesztés dacára, mintegy feltételes reflexképpen, időről időre ma is nekiállnak tüntetést szervezni, mondjuk azért, mert egyik cigány megböki karddal a másikat az autóbuszon, s ezt is milyen jó érzés a „rasszista magyarok” nyakába varrni, vagy listázzák magukat különböző ürügyekkel (lásd például a zámolyi cigányok ügyét), netán elhatárolódási akcióba kezdenek, mint amikor Szaniszló Ferenc Táncsics-díja kapcsán.
Most Bayer Zsolt állami kitüntetése váltotta ki e reflexet, a kézirat leadásakor 18 korábbi kitüntetett küldte vissza lovagkeresztjét az államelnöknek. Azért is érdekes ez, mert arcpirító módon kettős mércével mérnek ezek az emberek.
Őket az nem zavarta, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett 1994-ben egy olyan ember, aki 38 évvel korábban szovjet oldalon, karhatalmistaként, fegyverrel a kézben harcolt a magyar nép ellen, sőt, be is álltak mögé szekértolónak és hitelesítőnek. Az sem zavarta őket, hogy egyik társuk, név szerint Eörsi Mátyás egy szadista gyilkos egykori ávóssal nyitott közösen ügyvédi irodát. Arra sem emlékszem, hogy követelték volna a Tilos Rádió betiltását, amikor ott az egyik meghívott azt a magvas gondolatot osztotta meg a hallgatósággal, hogy legszívesebben kiirtana minden keresztényt.
Mindezzel szerintük nincs gond.
Azzal viszont van, hogy Bayer Zsolt kendőzetlenül és – megengedem – nem ritkán trágár stílusban, de nagyon is lényeglátó módon beszél az általuk tabuként megjelölt kérdésekről, legyen szó a zsidó és a magyar értelmiség viszonyáról, a cigánybűnözésről vagy a globális világhatalomról.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. augusztus 26.
Épített örökségünk művészi grafikákon
Kelemen Albert Kálmán kiállítása a Minerva-házban
Kelemen Albert Kálmán munkáival második alkalommal találkozik a Kolozsvári közönség, ezúttal a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva kiállítóterében
Első Kolozsvári tárlatát, több mint 17 évvel ezelőtt, 1999 májusában, a magyar színház előcsarnokában láthattuk. Akkor még egyetemi hallgató volt, és nagyon dekoratív, a múlt század elejének kávéházi-színházi, mondén ízű, kissé ironikus grafikáit állította ki. Már akkor látni lehetett, hogy foglalkoztatja a múlt, de nem nosztalgiázó jelleggel, hanem abban a jelenre is érvényes tanulságokat keresve.
Akkori kiállításmegnyitóján azt mondtam, hogy munkáiban „az embert fürkészi, a társadalom színeváltozásait, úgy, mintha minden egyes pillanatot, valamennyi mozdulatot rögzíteni szeretne”. A tematikája – tettem akkor hozzá – olyan művészek attitűdjéhez közelítette, mint például George Grosz vagy pedig Otto Dix, de nem rejtette véka alá azt sem, hogy Henri Toulouse-Lautrec, William Hogarth, később pedig Heinrich Zille és Faragó Géza művészete is hatott rá. Ezekből a korai munkákból is lehet látni néhányat ezen a mostani kiállításon.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 10.
„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pere
Segélykiáltás
„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.
Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.
– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.
A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)
Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.
A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.
A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)
A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.
Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)
Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.
Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.
A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.
Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.
Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.
Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)
A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.
Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt.
Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.
Pethő Tibor
Magyar Nemzet

2016. szeptember 22.
Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. szeptember 24.
Gyulai Ferenc 140 éves mellszobra
Sétatéri színházépületünk gyakori látogatói közül is csak kevesen figyelnek fel arra, hogy az emeleti előcsarnok falai mentén, lépcsőfordulóiban, ablakközeiben Kolozsvár legnagyobb mellszobor-gyűjteménye jött létre. Az ott látható tizenhárom szoborból néhánynak feljegyezték a külön történetét, másoknak legalább a szerzőjét ismerjük, s talán valahol megtalálható felállításuk időpontja is. Stílusuk azonban elárulja, mely kor szülöttei.
Jelenleg sorrendben a déli félemeleti előcsarnokból kiindulva észak felé haladva a következő szobrok láthatók: Poór Lili, E. Kovács Gyula, Kótsi Patkó János, Gyulai Ferenc, Maxim Gorkij, William Shakespeare, Móricz Zsigmond, Janovics Jenő, Szentgyörgyi István, Ion Luca Caragiale, Végh Sándor, Bretán Miklós, Liszt Ferenc. Némelyikük már nagyon rég ott áll, de egyik-másikat csak az utóbbi években hozták ide a színház rejtettebb zugaiból.
Két szoborról tudjuk, hogy azokat Janovics Jenő, mint a Hunyadi téri új színház első igazgatója készíttette Róna József szobrászművésszel. Eredeti feliratuk így szólt: „Kótsi Patkó János / az első erdélyi színigazgató emlékének / ennek a színháznak első igazgatója; E. Kovács Gyula / a régi színház büszke oszlopának / hálás kegyelettel az új színház első igazgatója”. Ezeket az 1906. szeptember 8-i megnyitó ünnepség keretében leplezték le. Csak 1919 októberéig díszíthették az előcsarnokot, mert az épület román átvételekor el kellett távolítani őket (bizonyára Janovics Jenő gondoskodott átszállításukról a sétatéri színházba). Rosszabbul jártak a Hunyadi téri színház két homlokzati fülkéjében elhelyezett mellszobrok. Ezek id. Wesselényi Miklóst, a színházpártolót és Jósika Miklóst, a legnagyobbnak tekintett erdélyi írót ábrázolták, Kolozsvári Szeszák Ferenc faragta őket. 1919-ben román fiatalok leverték őket az épület homlokzatáról, s a mélybe zuhanva összetörtek. Roncsaikat Janovics begyűjtötte, de már nem voltak restaurálhatók, máig a sétatéri színház udvarán hányódnak. A színház 1908-as felavatásakor a sajtó nehezményezte, hogy a régi színházépületet díszítő Gyulai Ferenc-szobrot miért hagyták a Farkas utcai épületnél, miért nem helyezték el azt is a Hunyadi téren. A sétatéri színház szoborgyűjteményének legrégebbi darabja ugyanis Gyulait ábrázolja, s valószínűnek tarthatjuk, hogy Janovics végül is – még idejében – biztonságba helyezte. Csak vagy három éve látható az előcsarnokban ez a művészi alkotás, már több helyen úgy emlegették, mint elpusztult szobrot.

2016. október 26.
Kolozsvár, Shakespeare és Kandinszkij az EMME-tárlat fókuszában
Telt házas, érdeklődő közönség jelenlétében nyitották meg múlt héten az Apáczai Galéria által rendezett Áthatások – in memoriam Kolozsvár 700, William Shakespeare, Vaszilij Kandinszkij című kiállítást.
Vörös Alpár, az Apáczai-líceum igazgatója köszöntőjében elégedetten nyugtázta, hogy az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tárlatait esetről esetre nagyszámú, a Kárpát-medence különböző térségeiben tevékenykedő képzőművész támogatja alkotásaival. Ugyanakkor megköszönte Németh Júlia műkritikus fáradhatatlan szellemi-erkölcsi hozzájárulását, amely nélkül immár elképzelhetetlen lenne az Apáczai Galéria működése, illetve az, hogy évente két alkalommal szervezhessenek EMME-tárlatot.
SZÉKELY GÉZA Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 21.
Magyar bál Hídvégen
Ezen a néven honosodtak meg a háromszéki önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által kezdeményezett és megszervezett Székföldi magyar napok Hídvégen. Jó volt látni, hogy a főszervező Kiss Csilla által igényesen összeállított műsor után a helybeli magyarság teremnyi képviselői terített asztal mellett fűzték szorosabbra soraikat, s amikor esti tizenegy óra magasságában hazafelé készülődtünk, javában folyt a magyar bál.
A Székföldi magyar napok hagyományként vonult be a község magyar lakosságának érzületébe, anélkül, hogy ellenérzést váltott volna ki a községvezetés és a román lakosság részéről, miként azt a kezdetekkor érzékelni lehetett. Ezt éreztük Nagy János helybeli református lelkipásztor köszöntőbeszédében is. Köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a helyivé gyökerezett magyar rendezvény megszervezésében. Jó volt látnunk azt is, hogy az egykori magyar polgármester, Horváth Miklós RMDSZ-es tanácstag és barátai vállalták a melléktevékenységek dandárját, miként azt is, hogy a közönség soraiban ültek azok a roma családok is, amelyek nyíltan vállalják magyarságukat. Márton Árpád képviselőjelölt részletezte, hogy a Háromszékhez csatolt egykori Székföld magyarsága, erősdiek, árapatakiak és hídvégiek az ott élő nemzetiségekkel együtt értéket, hagyományt teremtettek-vittek a történelmi székely megye életébe. A háromórás műsorból kiemeljük a helybeli elemisták verses-énekes összeállítását (betanította Sala Emília tanítónő), az illyefalvi Ifjúsági Színjátszó Csoport Henning Emese rendezte iskolás témájú jeleneteit, az erősdi leányok énekescsoportját. Az ünnepi hangulat csúcspontját a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes Virág Endre irányította előadása jelentette. Gondolkodásra-mérlegelésre késztette a közönséget a William Shakespeare Szentivánéji álom című színművének egyik színére épített jelenete, amelyet a gyergyószentmiklósi Szín-kron színjátszó csoport vitt színpadra Borsos-Kolozsi Gábor székelyudvarhelyi színművész rendezésében.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 4.
Először rendez a szatmári színházban Bocsárdi László
Bocsárdi László készteres UNITER- valamint Jászai-díjas rendező munkájaként látható február 5-én, vasárnap este 7-től a Szatmárnémeti Északi Színház nagyszínpadán William Shakespeare Tévedések vígjátéka című műve. A rendező munkáival korábban csupán az általa vezetett sepsiszentgyörgyi társulat előadásában találkozhattak a szatmári nézők (legutóbb a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon), a Harag György Társulattal azonban először dolgozik együtt, olvasható a színház közleményében.
Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat művészeti igazgatója az idei színiévad harmadik, felnőtteknek szánt bemutatója kapcsán elmondta, nagyon örül, hogy Bocsárdi László elfogadta a meghívását, és a szatmári közönség is megismerheti azt a sajátos, kortárs és a német színházzal rokonítható színpadi nyelvet, amelyben ez a rendkívüli jelentőségű színházi mester alkot. „Az idei évad talán legfontosabb előadása ez a Shakespeare-bemutató, amely számunkra túlzás nélkül színháztörténeti jelentőségű pillanat is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad valahogy úgy suhant el felettünk, hogy nem találkozhattunk, nem dolgozhattunk együtt a kortárs romániai és egyben a kortárs magyar színjátszás e kiemelkedő jelentőségű rendezőjével. Fontos pillanat ez számunkra, de nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, reményeim szerint annak a folyamatnak, amelyről az évadkezdő sajtótájékoztatón beszéltem, hangsúlyozva, hogy a mi gyönyörű színházunk megújulása és modernizációja bennünket is szakmai megújulásra, minőségi előrelépésre kötelez” – fogalmazott a bemutatót beharangozó szatmári sajtóbeszélgetésen a társulatvezető, aki szerint a társulat művészei és dolgozói olyan próbafolyamat végéhez közelednek, amely mindenki számára hasznos és kemény munka volt, és amelyből sokat tanulhattak is mindannyian.
Az előadás rendezője a sajtó számára kifejtette, hogy egy új társulattal megismerkedni, akikkel még korábban sohasem dolgozott, mindig kockázatos és izgalmas szakmai kaland, amelynek fontos tétje van, és ezáltal új energiát is adhat az alkotásnak. Fontos „tét” az is, hogy egy valamelyest rögzült ízlésű közönség mennyire nyitott az új formákra és új impulzusokra, vagy mennyire táplálkozik előítéletekből és elvárásokból a színházzal kapcsolatban. Ebből a szempontból – mint mondta – izgalommal és kíváncsisággal várja a szatmári közönséggel való találkozást. Mint kifejtette, olyan színházat igyekszik csinálni, amelyet eredeti közegéből kiemelve, néhány száz kilométerrel nyugatabbra is érvényesnek tekintenének. „A cél, hogy Berlinben is érvényesnek mondható előadást hozzunk létre, és ha az ilyen magasra helyezett mércével kijelölt céloknak akár csak a felét is elértük, már nyertünk” – mondta Bocsárdi László.
Szereplők: Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila m. v., Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Kovács Nikolett, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Balogh Géza, Budai József, Peleș Marco Roberto.
Díszlettervező: Bartha József. Jelmez: Kiss Zsuzsanna. Dramaturg-fordító: Benedek Zsolt.

2017. április 15.
Kortárs zenefesztivál Kolozsváron
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia április 22-e és 28-a között tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztiválját, amelynek során igyekeznek összhangba hozni a helyi, az országos és a nemzetközi kortárs zenét.
A fesztivál szólistái között van a francia Daniel Kientzy (szaxofon), a bécsi Green Thing Ensemble, az angliai Julia Sitkovetsky (szoprán), a magyaroszági Tóth Kristóf (hegedű) és Mircea Ardelean (ütőhangszerek). Több kolozsvári ismert kamaraegyüttes is koncertezik, úgy mint: a Transilvan Vonósnégyes, a Cappella Transylvanica kamarakórus, az Arcadia Vonósnégyes és a Matei Pop által dirigált AdHOC kortárszene-előadásra szakosodott együttes. A kolozsvári Transilvania Filharmónia ének- és zenekara a záró koncerten lép fel Tiberiu Soare vezényletével. A már hagyományszámba menő tudományos értekezlet moderátora William Kinderman, az University of Illinois (USA) professzora lesz.
A fesztivál során olyan kortárs szerzők művei is elhangzanak, amelyek már klasszikusnak számítanak, például Arnold Schönberg 2. Vonósnégyese és Krzysztof Penderecki A hirosimai áldozatoknak – elégia című műve. Az ősbemutatásra szánt művek szerzői, többek közt: Csemiczky Miklós (Magyarország), a helyiek közül pedig Cornel Țăranu, Ciprian Pop, Cristian Bence-Muk.
A zeneakadémia által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a fesztivál több tematikus blokk köré szerveződik. Az első, azaz a „DIASPORA – Between Energy and Nostalgy” tematikus tömb keretében a nagy európai zenei központokban elhangzott romániai szerzők műveit mutatják be, míg a másodikban, amely az „Ethnochorologhion” címet viseli, a kortárs művek népzenei ihletettségét bizonyító alkotásokat hallgathatunk meg. Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 28.
Diákkórusok találkozása a Szent Mihály-templomban
Hetedik alkalommal szervezte meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) a karnagyok közreműködésével a Kolozsvári Magyar Egyetemista Kórustalálkozót, amelyen idén hat kórus lépett fel változatos repertoárral. Az énekkarok szakítottak a hagyományos kórusképpel, a megszokott egyházi vagy magyar kórusművek mellett megszólaltattak világi- vagy kortárs dalokat is, magyar, angol, spanyol, de akár szomáli nyelven is.
A főtéri Szent Mihály-templomban szervezett találkozón fellépett a Melodeus kórus (vezényelt: Demeter Vincze András), a Visszhang kórus (Molnár Botond), a Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara (Benkő Tímea), a Protestáns Teológiai Intézet Alumni Férfikara (Brian Johnston), az UniCante egyetemi kórus (Fekete Miklós) és a Kolozsvári BBTE–Református Tanárképző Kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet).
A kolozsvári magyar egyetemi kórusok tárháza nagyon változatos, színes: léteznek vegyeskarok, fellépett a találkozón egy mű erejéig egy női kar is, a Református Tanárképző kamarakórusából kiválva, sőt, a Protestáns Teológiai Intézet férfikarral büszkélkedhet.
A fellépő hat énekkar közt van olyan, amely képzett énekesekből áll, de több olyan is, amelynek tagjai közt akadnak, akik a kottaolvasással hadilábon állnak, viszont képzettségtől, zenei tudástól függetlenül mindannyian színvonalas előadásokat produkáltak. Az önerőből szerveződő kórusok, amatőr vagy profi tagokkal/karmesterekkel, szabadidejüket nem sajnálva készülnek évről-évre, hogy megörvendeztessék a kolozsvári közönséget néhány igényes, válogatott művekből összeállított koncerttel.
A kórusok zöme szakított a megszokott erdélyi kórusképpel, a hagyományos repertoárral, műválasztásban és előadásmódban egyaránt merészek voltak, és nem féltek különböző, akár szokatlan hangszereket is bevonni a produkciókba. A találkozón elhangzottak zsoltárok, Bach- és Kodály művek, de hallhatott a közönség egy válogatást huszadik századi és kortárs zeneszerzők műveiből. Felcsendültek az amerikai William Dawson vagy a Grammy-díjas Eric Whitacre szerzeményei, elhangzottak Kocsár Miklós, Csemiczky Miklós kortárs magyar zeneszerzők alkotásai is, de énekeltek a kórusok argentin, spanyol és francia szerzők által írt műveket is.
A kórustalálkozót a hat énekkar közös előadása zárta, a közel 200 kórustag együtténeklése méltó befejezése volt a koncertnek.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 17.
Egyazon napon két országban is fellépett a temesvári társulat
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 15-én, hétfőn két nagyszabású színházi fesztiválon is vendégszerepelt. A temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Román Dramaturgia Fesztiválján (FEST-FDR) és az Egyesült Királyság Yorkban megrendezésre kerülő Shakespeare Fesztiválján egy-egy stúdióelőadással lépett színpadra a temesvári magyar társulat.
A Temesváron minden évben megrendezésre kerülő Román Dramaturgiai Fesztivál programjába idén az elmúlt évad végén bemutatott Vértestvérek című előadás is bekerült, melynek nemcsak rendezője, de írója is a tanárként, színészként és rendezőként is ismert Liviu Lucaci. A Vértestvérek egy különös szerelem története, melyet minden pillanatában beárnyékolnak a múlt sötét titkai. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, vajon lehet-e jövőt remélni egy olyan kapcsolat számára, melynek minden mozzanata a múlt eltorzult perspektívájából kerül megítélésre.
Nagyjából ezzel egy időben lépett színpadra Baczó Tünde a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, ahol Shakespeare egyik leghíresebb monológjából ihletődött egyéni mozgáselőadását, a 7/7-et mutatta be a fesztivál nézői előtt. A többszörösen díjnyertes előadás a női lét társadalom által támasztott elvárásainak különböző formáit mutatja be. A mozgás, a mozdulat, a tánc nyelvén beszél azokról a szerepekről, amelyek mögött sok esetben rejtve marad valódi énünk.
Az első ízben 2015-ben megrendezett York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál elsősorban olyan előadások bemutatására vállalkozott, melyek szorosan kapcsolódnak William Shakespeare drámaírói munkásságához. Nemcsak olyan előadások kerülnek be a programba, melyek Shakespeare valamely művét mutatják be, de olyanok is, amelyek más, a klasszikus dramaturgiától eltérő formanyelvek irányából közelítik meg a Shakespeare-i univerzumot.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

2017. augusztus 9.
Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

2017. szeptember 2.
Shakespeare-től Sütőig
Kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada!
Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière.
– Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila.
Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a
Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak.
Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező.
Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat.
Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját.
A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben.
Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben.
A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé.
A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej).
Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Újabb látogatásra érkezik az EB küldöttsége Romániába
Szeptember 18–21. között újabb látogatást tesznek Romániában az Európai Bizottság együttműködési és megfigyelési mechanizmusának (EMM) képviselői. A látogatásra épp akkor kerül sor, amikor az országban az igazságszolgáltatási törvények módosításait tárgyalják majd.
A szenátust és a képviselőházat felkérték, hogy szervezzenek találkozót a két ház jogi bizottságainak elnökeivel szeptember 19-én, ugyanakkor személyesen vagy képviselőn keresztül legyenek jelen az aznapi és 20-ai együttes üléseken.
Az EM ugyanakkor felszólította a parlamentet, szeptember negyedikéig írásban közölje, milyen lépéseket tett júniustól augusztus végéig az EMM ajánlásainak teljesítésére.
„Hangsúlyozzuk, hogy szeptember 19-én a Bizottság delegációjában Paraskevi Michou asszony, az Európai Bizottság EMM-ért felelős főtitkárhelyettese, illetve William Sleath úr, a Bizottság főtitkárságának politikákért felelős koordinátora is részt vesz” – áll az Európai Bizottság értesítésében.
Az EB szakértőinek látogatása a román igazságszolgáltatás számára igen feszült időszakban történik, ekkor ugyanis a bírók és ügyészek épp vitatják majd az igazságszolgáltatási törvények tervezett módosításait. Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 22.
Ezzel készülnek a magyar színházak az új évadban Szatmártól Gyergyóig
Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban.
Legyek ura Marosvásárhelyen
Nyolc új bemutatóval és 19 műsoron tartott előadással várja közönségét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az új évadban. Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében. Ezt követi Keresztes Attila Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája, amelyet Sebestyén Aba rendez. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást, a Fekete Péter című zenés darabot – közölte összefoglalójában az MTI.
A korábbi sikeres együttműködés eredményeként Radu Afrim román rendező negyedszer dolgozik a Tompa Miklós Társulat színészeivel az egyelőre Meglepetés előadás 4. munkacímet viselő produkcióban.
William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra Marosvásárhelyen. Az évad Moliere komédiájával zárul, amelyet Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le Misantope/Az új embergyűlölő címmel mutatnak be.
Alice, Tiltott könyvek
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház első bemutatója az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregények alapján létrejövő Alice című produkció Bocsárdi László irányításával. Ezt követi Zakariás Zalán rendezése, az Escorial. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező Anna legendáját láthatja a közönség, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.
Továbbra is műsoron marad a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, az Évforduló, a norway.today, a Pénz az égből, Az ezredik éjszaka és Kaisers TV, Ungarn. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is műsorra tűzik.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az új évadát Görgey Gábor Wiener Walzer című darabjával indítja Szász Enikő rendezésében. További öt bemutató várható olyan alkotókkal, mint Radu Afrim (Rabenthal), Kedves Emőke (Micimackó), Kocsárdi Levente (Dancer in the dark), Traian Savinescu (Hókirálynő). Ezen kívül egy nemzetközi koprodukciós műhelymunkát is bemutatnak Forbidden books (Tiltott könyvek) címmel.
A teátrum 2018-ban ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, az évad végén ünnepi gálaműsorral készülnek, emellett rendszeresen lesznek vendégprodukciók és egyéb programok.
Ősbemutató Szatmáron
Tizenkét bemutatóval várja közönségét a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. Elsőként a Bernarda Alba háza című művet viszik színre Sorin Militaru rendezésében, majd a Biloxi Blues című előadás következik Bordás Attila koreográfus rendezésében. Szilveszteri előadásként a Charlie nénje című produkció lesz látható, amelyet Bessenyei István állít színpadra. Februárban mutatják be a Család ellen nincs orvosság című darabot Lendvai Zoltán rendezésében, majd a Raul W. legendáját viszik színre Alexander Hausvater irányításával. Ez utóbbi musical ősbemutató lesz Raoul Wallenberg életéről.
Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa egy mozgásszínházi előadást rendez, Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját Tóth-Páll Miklós állítja színpadra. Tom Dugdale rendező Hatházi Andrással viszi színre a Tizenöt próbálkozás a színészetre című darabot, amit közösen írtak. A színház a reformáció 500., illetve a magyar reformáció 450. évfordulója előtt tiszteleg Tóth-Máthé Miklósnak az Én, Károli Gáspár című monodrámájával, amelyet Bessenyei István jegyez.
Az évadtervben szerepel még a Parancsára, Führerem című darab Sorin Militaru rendezésében, Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve, amit Nagy Regina jegyez és Dragomán György Vasvonója Frumen Gergő rendezésében.
Román előadások a Csíki Játékszínnél
A csíkszeredai Csíki Játékszín öt bemutatóval készül: Parászka Miklós rendezésében Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét mutatják be, Martin McDonugh kortárs drámaíró A párnaember című darabját Csiki Zsolt állítja színpadra. Decemberben A kaktusz virága című vígjátékot viszik színre. A közönség láthatja a Kurázsi mama és gyermekei című előadást is. Az évadot A nyugat hőse című előadással zárják. A csíkszeredai színház az idén először román nyelvű produkciókat is biztosít a közönségnek.
Lars von Trier Udvarhelyen, gyermekelőadás Gyergyóban
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rigó Béla Boldog mese című mesejátékával kezdi az évadot Márkó Eszter rendezésében. Ezt követően Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját mutatják be, amelyet Csurulya Csongor állít színpadra. Matei Visniec román kortárs drámaíró Migránsoook című darabját Zakariás Zalán jegyzi. Szilveszteri előadásként a Felsült szerelmesek című Shakespeare-vígjátékot tekintheti meg a közönség Albu István és Zakariás Zalán rendezők közös munkájaként.
Az évadtervben szerepel még Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka Anger Zsolt rendezésében, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című komédiája Suba László irányításával, valamint a Moravetz Levente Nem lesz reggel Fred! kortárs dráma.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház elsőként egy gyermekeknek szóló előadást visz színre, A legkisebb boszorkány című mesejátékot Nagy Regina rendezésében, amelyet Demeter Kata írt Lázár Ervin meséje nyomán. Dávid A. Péter rendezésében tantermi előadást mutatnak be Nagyítás címmel, majd Kubiszyn Viktor műve alapján a Drognapló című produkció következik, amely Fodor Alain Leonard egyéni előadása.
Leta Popescu rendező az Emberekről és tényekről című előadást jegyzi, amit Keresztes Attila Meglepetés produkciója követ. Az évad utolsó bemutatójaként Csehov Három nővér című drámáját viszik színre Albu István rendezésében.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 25.
Fúvószene-fesztivál Nagyváradon
Az elmúlt héten fúvószene-fesztivál zajlott Várad központjában. A Francisc Hubic iskola Fúvószenekara mellett fellépett a Bohém Ragtime Jazz Band és debreceni Kodály Zoltán Zeneiskola szimfonikus fúvószenekara is.
Bár eredetileg a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet és a Francisc Hubic Művészeti Iskola által szervezett koncerteket a Holnaposok szoborcsoport elé tervezték, az időjárás csütörtökön közbeszólt, az eső miatt a szabadtéri hívogatás után a Francisc Hubic Művészeti Iskola Fúvószenekara a Moszkva Kávézóban lépett fel, így sajnos a közönség nem volt nagyszámú. A koncertre érkezőket az iskola igazgatója, Liviu Buțiu és Deé Róbert köszöntötte, majd kezdetét vette a klasszikusokat, népdalokat, filmzenét és könnyűzenét is feldolgozó fúvószene-előadás. A műsorban így helyet kapott a Csárdáskirálynőből a Hajmási Péter, de előadták az Egy szál harangvirág feldolgozását is, és a végén Lady Gaga Pokerface dalának fúvószene-feldolgozását is hallhatta a közönség.
A péntek délután hat órától meghirdetett Bohém Ragtime Jazz Band egy órás csúszással, de immár a Holnaposok szoborcsoport előtt lépett fel, így egy nagyobb közönséget tudott megszólítani. A nyolctagú zenekar húsznál több hangszeren játszik, a világ számos dzsesszfesztiválján felléptek már. A Holnaposok előtt is szokásukhoz híven a tízes-húszas-harmincas évek Amerikáját idézték fel, olyan klasszikusokat előadva, mint Jelly Roll Mortontól a Someday sweethaert dalt, vagy Scott Joplin The Entertainer dalát, de a Fidgety Feet is felhangzott.
Debreceniek fellépése
Szombat délután szintén hat órától a debreceni Kodály Zoltán Zeneiskola szimfonikus fúvószenekara lépett fel ugyancsak a Holnaposok szoborcsoportja előtt, és ha az esővel fenyegető fellegeket nem is tudták elűzni, de a népes közönség szívéből az őszi búskomorságot biztosan elkergették. A helyi fúvószenekarhoz hasonlóan a klasszikusok mellett filmzenét és könnyűzenét is feldolgoztak, előadták például Michael Jacksontól a Thrillert, a Village People-tól az YMCA-t, de Pharrell William Happy slágere is a repertoárjukat képezte. A közönség nemcsak hallgatóság volt, hanem taps-közreműködéssel hozzá is járult a koncerthez, de volt, aki diszkréten táncolt is a Fő utcán megrendezett fesztiválzáró koncerten.
János Piroska / erdon.ro

2017. október 11.
Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsorán
A 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította.
Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével.
A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter.
Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa.
Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid.
Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.
A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely)

Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 28.
Kemény Jánosról szülővárosa kapcsán
A Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja.
A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között.
A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra.
Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek.
Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János).
Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla.
1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is.
A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz.
A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart.
Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont.
Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940).
Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat.
A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják.
Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai.
Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 31.
A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet
500 éves a reformáció
Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz?
Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében.
A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által.
Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét.
Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje.
Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői.
Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná.
Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához.
Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra.
Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk.
Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben.
Gyökereink – rövid történelmi áttekintés
A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között.
A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre.
Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”.
Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette.
Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van.
Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található.
A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”.
Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon.
Gyülekezetünk története
Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást.
1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek.
Együtt a román testvérekkel
A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál.
Az építkezés csodája
Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.)
A jelen
Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak.
Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van.
Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található.
Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától.
Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt.
Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre.
A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. november 8.
Nemzetközi Klasszikusszínház Fesztivál
Három magyar előadást láthatnak
Egyetlen külföldi magyar és két hazai magyar társulat képviselteti magát a 23. alkalommal megszervezett Nemzetközi Klasszikusszínház Fesztiválon, mely november 11-én, szombaton kezdődik az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház szervezésében.
A tíz nap alatt összesen 13 színdarabot láthatnak a nézők, ebből három magyar: a Pécsi Nemzeti Színház Rákos Péter A mumus című gyermekmusicalt hozza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Tennessee Williams egyik legsikeresebb drámáját, a Vágy villamosát láthatja a publikum, míg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Shakespeare 66. szonett című darabját adja elő.
Az aradi nagyszínház társulata egy különleges bemutatóval nyitja a fesztivált: George F. Walker darabját, a Bűnöző zsenit tűzték színpadra mintegy kezdő előadásként.
A fesztiválra már lehet jegyeket váltani a nagyszínház jegyirodájánál hétfőtől péntekig 10–14 és 17–19 óra között. Online jegyvásárlás lehetséges a www.biletmaster.ro honlapon. Három különböző jegytípusról tájékoztattak a szervezők: 60 lej (terem, I. emelet), 40 lej (II. emelet) és 20 lej (III. emelet). Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 13.
Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál
Amerikai és angol klasszikusok kolozsvári és temesvári színészektől
A Kolozsvári Állami Magyar Színház november 15-én, szerdán 17 órától mutatja be Tennessee Williams nagy klasszikusát, A vágy villamosát, amelyet Tom Dugdale amerikai rendező vitt színpadra. Az előadás a Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabja.
A szünet nélküli, 2 óra 20 perces időtartamú előadás román és angol felirattal lesz megtekinthető.
„A vágy villamosa kegyetlen darab, tele gyötrő álmokkal, gyötrődő álmodozókkal, testi és lelki erőszakkal. A darab témája az egyik legkegyetlenebb emberi indulat: elpusztítani a máshonnan jövő, az idegen, a miénktől eltérő életvitelű embert. Ennek ellenére a darab nem részvétlen – legdurvább részeit bevonja a szeretet és az érzéki szerelem burka, amely visszafogja az erőszakot, legalábbis napfelkeltéig. A pofonok átalakulnak öleléssé, a sebek simogatásra lelnek. A szereplők kívánják egymást, de még inkább békességre vágynak. Arra, hogy a fejükben állandóan fecsegő hangok végre elhallgassanak. Hogy békén hagyja őket a múltjuk. És remélik, hogy választ kapnak a kérdésre: hogyan töltsük az életünket ezen a világon? Együtt élni veszélyes, egyedül azonban lehetetlen. Akkor hát melyik utat válasszuk?” – ezek a rendező gondolatai a darabról, melynek premierje idén nyáron volt a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Kokan Mladenović szerb rendező Shakespeare 66. szonettjének tizennégy sorából alkotott és vitt színre drámát, melyet a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában láthatnak Aradon a Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztiválon november 16-án, csütörtökön 19 órai kezdéssel.
„Shakespeare és Kokan Mladenovic a temesvári magyar színészekkel készült előadása univerzális. Olyan, mint Shakespeare, mindenkihez szól és mindenkinek tükröt tart. A kornak, amelyben élt, és amelyben élünk. Az előadás egésze olyan, mint a vers maga, feszes, tömör, többsíkú, tiszta színházi nyelven megfogalmazva, izgalmas, mégis könnyen megfejthető jelképrendszerben. Katartikus a maga egységében, kiszámítottságában, szépségében. Oratórium megrázó zenével és szuggesztív, nagyszerű koreográfiával. Kokan Mladenovic rendező és a temesvári színház művészei drámaian mutatják be, hogy bár az idők változnak, a vágyak, az érzelmek, a jóság és gonoszság örökkévalók” – írják az előadásról.
A Shakespeare, Sonnet 66 című előadást, melyet stílusosan 66 percre szabott a rendező, a nagyteremben láthatják.
A Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál programjában egy magyar gyermekmusical is szerepel a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Rákos Péter A mumus című darabját november 21-én láthatják a Ioan Slavici Klasszikus Színházban. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 27.
„Jó volt csikys diáknak lenni. Itt szabadnak éreztem magam”
Találkozó Kézdi Imolával
Alig 22 évet vártunk rá, de megérte: aradi fellépésének másnapján, ha rövid időre is, de vendégül láthattuk iskolánk 1995-ös végzősét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház s az egész erdélyi és romániai színjátszás egyik legismertebb és legelismertebb színművészét, Kézdi Imolát.
Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már jeleztük, az idei Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabjaként mutatták be november 15-én Tennessee Williams legnagyobb klasszikus darabját, A vágy villamosát, az amerikai Tom Dugdale rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának főszereplője Kézdi Imola, kétszeres Uniter-díjas, további két Uniter-jelöléssel, valamint egy sor rangos kitüntetéssel, többek között Jászai Mari-díjjal, illetve a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével rendelkező színművész volt. Akik szerda este ott voltak s látták (több egykori osztálytárs, tanár, ismerős és barát is), igazolhatják: nagyszerű, emlékezetes előadás volt. Másnap, csütörtök reggel, a társulat visszautazása előtt Imola örömmel látogatott el egykori iskolájába, s a díszteremben összegyűlt diákokkal, pedagógusokkal beszélgetett színészi munkájáról, élményeiről, diákkori emlékeiről. (Miután, hangulatkeltésként, egy zenés képsorozatot vetítettünk le diákkori önmagáról és későbbi híres szerepeiről.)
Kézdi Imola Csíkszeredán született, majd tízéves korában szüleivel együtt Aradra költözött. Nyolc éven át, az érettségiig itt élt, aztán következett négy év a színművészeti főiskolán, Marosvásárhelyen és további három a Marosvásárhelyi Állami Színház Tompa Miklós Társulatánál. 2002-től Kolozsváron él, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.
Bár első aradi élményei között akadt kellemetlen is (székelyes kiejtése miatt társai először kinevették), líceumi társaival (Hadnagy Éva kémiatanár osztályában) már hamar összeszokott. Orvosnak készült, falta a biológiakönyveket, ám tizenegyedikes korában a Pávai Gyula által vezetett Tiniszínpadra kerülve megváltoztak a tervei. 1995-ben első próbálkozásra bejutott a színire, aztán elsőévesen többször is összecsomagolt, hogy azonnal indul haza, otthagyja az egészet. Valahogy sikerült leküzdenie a szoros napirendből, a megerőltető fizikai és szellemi erőfeszítésből, illetve az otthon távolságából adódó nehézségeket, s harmadévesen már a Háború a konyhában (Război în bucătărie) című film női főszereplőjeként láthattuk a tévéképernyőn, majd egy év múlva a mozikban is. Néhány rövidfilmes szereplés után következett egy még nagyobb „durranás”, az Orient Express című film női főszerepe, 2004-ben, Sergiu Nicolaescu és Maia Morgenstern oldalán. Ezután Francis Ford Coppola, a világhírű amerikai rendező (Keresztapa-trilógia, Apokalipszis most stb.) is szereplőválogatásra hívta Imolát egy készülő filmje alkalmával, sőt a kamerapróbán ő maga lépett be a dialógusba (végszavazott) a hiányzó férfiszínész helyett.
A filmek mellett, előtt azonban mindig is a színház, a színpad jelentette Imola számára az igazi művészi közeget. A szerepbe való belépésről, illetve főleg az abból való kilépésről, a valóságba való visszaváltásról így fogalmazott: „Le kell venni nemcsak a jelmezt, hanem le kell tenni az éppen eljátszott sorsot, történetet is. Nagyon nehezek lennének a hétköznapok, ha én minden történetben benne maradnék. Igyekszem nem keverni a szerepeket és a hétköznapi életemet. Remélem, hogy egy normális, kiegyensúlyozott ember vagyok, otthon nevelem a gyermekeimet, főzöm a töltött káposztát, mint a többiek, csak néha belépek egy-egy történetbe és eljátszok egy-egy szerepet. Ez a szakmám.”
A csütörtök reggeli találkozón jelenlévő diákok is egyre bátrabban mertek kérdezni. Szó esett így a pályakezdés nehézségeiről, a tánc- és balettórákról a színművészeti évek alatt, a kellemetlenebb szerepekről, de a szakmai és a családi teendők összeegyeztetéséről is. „Nem volt könnyű. De az első gyermek születése után ez szinte magától helyreállt. Nem arra gondoltam, hogy nekem otthon is meg kell felelnem anyaként és a színpadon is színészként, hanem csak hagytam, hogy a színház és a gyermek, majd gyermekek közötti egészséges egyensúly kialakuljon. Azért nagyon sok munka és odafigyelés is van emögött.” És, nyilván, megkérdezték Imolát arról is, hogy milyen volt csikys diáknak lenni. „Jó volt csikys diáknak lenni. Szerintem az egyetemi évek végén is azért tudtam olyan jól érezni magam a bőrömben, mert megelőzték a csikys évek. Egyfajta szabadságot adott ez a suli. Itt szabadnak éreztem magam.”
Filmek és színház. A film (valamennyire) megmarad, bármikor letölthetjük, elővehetjük, megnézhetjük. A színház, a színdarab ott és akkor él, ahol és amikor eljátsszák. És utána véget ér. Akik látták, látták, a többiek nem látták, és pont úgy soha nem is fogják látni. A percek, pillanatok művészete, ahogy azt sokszor mondják. Nem zavaró ez? „Nem hogy zavaró, fájdalmas! De ez a fájdalom a legszebb szerintem ebben a szakmában. Lehet, hogy próbálom a pillanatokat felfűzni magamban, és próbálok emlékezni arra, hogy annak idején ezt vagy azt játszottuk, ilyen vagy olyan volt. Nem. Itt és most. Ez az egyik legszebb dolog ebben a mesterségben. Ez a fájdalom.”
Kézdi Imolától azzal búcsúztunk, hogy lehetőleg ne újabb 22 év múlva és ne csak 40-45 percre látogasson el a Csikybe. Ezt nem ígérte meg, de azért számon kérjük majd. Ilona János, számítástechnika-tanár / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad)