Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1994. június 15.
Gheorghe Tinca védelmi miniszter William Perry védelmi miniszter meghívására jún. 14-én az Egyesült Államokba látogatott. /Magyar Hírlap, jún. 15./
1994. július 18.
Júl. 17-én Bukarestbe érkezett William Perry amerikai védelmi miniszter, aki tájékozódni akar a Balkán biztonságának kérdéséről. Találkozik Iliescu elnökkel is. Négy hónapja üresen áll a washingtoni román nagyköveti poszt és az Egyesült Államokat sem képviseli jelenleg nagykövet Bukarestben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19., Magyar Hírlap, júl. 18./
1994. július 19.
William Perry amerikai védelmi miniszter elégedetten nyilatkozott júl. 18-i sajtóértekezletén, elutazása előtt, romániai tárgyalásáról. Melescanu vázolta, hogy Románia milyen szerepet tölthetne be a boszniai válság rendezésében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20., Magyar Hírlap, júl. 19./
1995. szeptember 29.
"Iliescu elnök több megbeszélést tartott Washingtonban kongresszusi tagokkal, akik konkrét esetekkel alátámasztva beszéltek arról, hogy Romániában figyelmen kívül hagyják az emberi jogokat, a szólásszabadság jogát. Iliescu azzal válaszolt, hogy jelenleg "egyoldalú" információk jutnak el a román helyzetről. A szélsőséges pártoknak a kormánykoalícióban való részvételét a kormány minél szélesebb körű nyitásával magyarázta, hozzátéve, hogy egyes pártvezetők nyilatkozataiból nem kell az illető párt szélsőségességére vonatkozó következtetéseket levonni. Iliescu tárgyalt William Perry védelmi miniszterrel, aki kifejtette a NATO-hoz való csatlakozás feltételeit, Iliescu támogatást kért a román hadsereg korszerűsítéséhez. Az üzletemberekkel való megbeszélésén romániai befektetésre invitálta őket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./"
1995. október 6.
Okt. 4-én Gheorghe Tinca védelmi miniszter Budapesten találkozott Kovács László külügyminiszterrel. Kovács László elmondta, hogy a megbékélés egybeesik a kormányprogrammal, sőt az MSZP választási programjában is szerepel. A megbékéléshez nélkülözhetetlen a feszültséget okozó kérdések rendezése. Tinca elmondta, hogy 240 ezerről az ezredfordulóra 190 ezerre csökkentik a román hadsereg létszámát /a magyar honvédség létszámát 90 ezerről már 1998-ra 60 ezerre csökken/. Magyar részről felvetették, hogy a román oktatási törvény és a nemzeti jelképekről hozott jogszabály sérti a kisebbségek jogait. Tinca szerint tekintettel kell lenni a többségi nemzet érzékenységére. Keleti György honvédelmi és Gheorghe Tinca védelmi miniszter közös nyilatkozatban fejtette ki, hogy a két ország nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének, a két miniszter közös levelet írt William Perry amerikai védelmi miniszternek, hogy tájékoztassák őt a magyar-román katonai kapcsolatokról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
1996. április 5.
1996. febr. 29-e é jún. 7-e között Verestóy Attila szenátor az European Center for Security Studies /a NATO európai biztonságpolitikai kiképző központja/ meghívására három hónapos kiképző tanfolyamon vesz részt. A tanfolyam hallgatói /a NATO- békepartnerségben részt vevő országok képviselői/ márciusban amerikai körúton vettek részt, ahol több biztonságpolitikai előadást hallgattak meg. William Perry védelmi miniszter elmondta, hogy a NATO-ba való felvételnél minden országot egyenként vizsgálnak meg. Romániát illetően fenntartásokat fogalmazott meg, de reméli, hogy Románia képes lesz megfelelően válaszolni a demokrácia kihívásaira. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 5., 755. sz./
1996. július 18.
Melescanu külügyminiszter júl. 15-én egyhetes hivatalos amerikai látogatásra indult. Júl. 16-án Tom Lantos szenátorral találkozott, majd a Pentagonban tárgyalt William Perry védelmi miniszterrel, előadta Románia érveit arra vonatkozóan, hogy a legrövidebb időn belül a NATO tagjává váljon, majd Richard Shifterrel, a Nemzetbiztonsági Tanács igazgatójával tartott megbeszélést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./
1997. június 16.
"Az Egyesült Államok elnöke úgy látja, hogy Csehország, Magyarország és Lengyelország mutatott olyan fejlődést, hogy a NATO-ba meghívotti státuszra érettnek tekinthetők, fejtette ki William Cohen a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli értekezletén. Adrian Severin szerint ez a bejelentés nem meglepő, bár Románia úgy véli, hogy ez az amerikai álláspont nincs összhangban az Egyesült Államok érdekeivel. Románia bízik abban, hogy Amerika megvizsgálja az összes érvet, mielőtt kimondaná az utolsó szót. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./"
1997. augusztus 29.
"A kilencvenes évektől felújították az unitárius fiatalok találkozóját, Székelykeresztúr, Oklánd, Küküllődombó, Árkos, Bözöd és Homoródalmás után idén Ürmösön tartották, ez volt a XIX. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia. Az EUIK 1996-tól jogi személyiség, teljes jogú tagja a Magyar Ifjúsági Tanácsnak. Idén eljött és előadást tartott a Californiában élő dr. George Williams professzor is. Gellért Juditnak köszönhető az erdélyi és az amerikai unitárius egyházak közötti barátság ápolása. Ürmös magyar többségű falu, 1804 lakosából 877 magyar, 387 román, 5 német, 535 más nemzetiségű. /Brassói Lapok, aug. 29./"
1999. február 12.
A NATO további bővítésének esélyeiről rendezett washingtoni tanácskozáson Zoe Petre, a román köztársasági elnök főtanácsadója szenvedélyes hangon érvelt amellett, hogy Románia mielőbb kapjon meghívást az atlanti szövetségbe. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában rendezett eszmecserén kelet- európai biztonságpolitikai illetékesek és amerikai szaktekintélyek vettek részt. Zoe Petre kételyét hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy akár hosszú évekig el lehet halasztani a NATO- bővítési folyamat további lépéseit. A tanácskozáson William Perry úgy vélekedett, hogy Románia ugyan kielégítő eredményeket ért el a haderő polgári ellenőrzése, a szomszédokkal való viszony rendezése és a közös védelemhez való hozzájárulási képesség fejlesztése terén, ám a két legelső kritérium vonatkozásában - vagyis a demokratikus intézmények működtetésében és a piacgazdasági viszonyok érvényesítésében - még további eredményekre van szükség. Zoe Petre elismerte a piacgazdasággal kapcsolatban elhangzott bírálat jogosságát, de azt vitatta, hogy a demokratikus intézményrendszer nem működik kielégítően Romániában. /Zoe Petre Románia meghívását kéri. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./
1999. július 1.
Victor Babiuc védelmi miniszter Washingtonban tárgyalásokat folytatott William Cohen amerikai védelmi miniszterrel. Babiuc kijelentette: Románia amerikai segítséggel változtatja keleti határát katonai szempontból áthatolhatatlanná. A két miniszter tárgyalásain szó volt Románia NATO-csatlakozásának kérdéséről. Cohen kijelentette: az Egyesült Államok szorosan együttműködik Romániával annak érdekében, hogy segíteni tudjon a csatlakozási feltételeket kielégítő román katonai reform végrehajtásában. /Román-amerikai katonai együttműködés a határvédelemben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
1999. december 1.
Nov. 30-án fogadta Emil Constantinescu államfő a romániai látogatáson tartózkodó William Cohen amerikai védelmi minisztert. Cohen kijelentette: az Egyesült Államok támogatni kívánja a román haderő reformját, s ezt minél több hazai katonatiszt felkészítésével kívánja elérni. Constantinescu elnök a civil ellenőrzés alatt álló, profikból álló katonaság megteremtése mellett foglalt állást. /Constantinescu-Cohen találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./
2000. május 4.
A Korunk legutóbbi lapszámát az internetnek szentelte. Ez az a hely, ahol a vizualitás térhódításával, a virtualitás diszkrét bájával, a cyberglóbusz földrajzával, történelmével, művészetével, filozófiájával kapcsolatos kérdések mindegyikére kimerítő válaszokat kaphat a tisztelt szörföző. Az internet makacsul ellenáll az értelmezési kísérleteknek. Avagy hogyan értelmezendő a hatékonyság határa? Lászlóffy Aladár optimistán azt állítja, létezik Internet nélküli ember. Az internet "teljesen megváltoztatta az életem(tünk)" - véli Almási Miklós. Miért? Azért, mert "új osztálykülönbségek születtek: egyre jobban elválik egymástól az, akinek van (számítógépe, angoltudása, hozzáférési lehetősége), és az, akinek nincs (és fogalma sincs arról, mi az). A két csoport anyagi-szellemi státusa, életformája egyre jobban széttart: akiknek nincs, leszakadnak, előbb csak ezt-azt nem tudnak, aztán gettóba záródnak." Szép új világ! Kulturális értelemben az internet robbanásszerűen változtatta meg az évszázados hagyományokat: a könyvkultúrát felváltja a netkultúra. Kőrösi Csoma Sándor CD-ROM-ra kerül, gyermekeinknek esti helyett cyber-mesét mondunk. Moszkvából Silicon Valley-be költöztették az internacionalizmus (ma globalizmus) Mekkáját, Pravda helyett Wired lobog a világpolgár kezében. Egyébként is: ki a csoda William Butler Yeats? Rajta van a hálón? Ha nincs, akkor nem létezik. - A lap képanyaga a Rave Webmuseum of Cyberart művészeitől származik. /Az Internetről - Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
2000. június 14.
Zorkóczy Zenóbia szabadúszó színésznő, a Laborfalvi Róza Alapítvány vezetője nemrég érkezett vissza a magyarországi Három nap Pilinszky Jánossal című színházi rendezvénysorozatról, ahol Pilinszky Gyerekek és katonák című drámáját mutatták be. Erdélyi György budapesti művésszel a jövőben közösen lépnek fel Nő-férfi kapcsolatok Shakespeare darabjaiban címmel. Zorkóczy Zenóbia elmondta, hogy alapítványa negyven előadást szervezett meg a Cocteau-darabbal. A Márton Áron Kollégiumban a Tavaszi Napok alkalmával három előadást szerveztek: az érdeklődők találkozhattak ily módon Ladik Katival, Szőcs Gézával és az Előretolt Helyőrséggel is. Zorkóczy miután befejezi a jogon a vizsgáit, Temesvárra utazik, és elkezdi Tennessee Williams A ház bontásra vár című darabjának próbáját. /Szabó Csaba: Pilinszky és a magány dimenziója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./
2000. szeptember 23.
"A PER /Project on Ethnic Relations/ amerikai nemkormányzati szervezet ügyvezető elnöke, Livia Plaks asszony New York-ban él, de Nagybánya szülötte, Elie Wiesel Nobel-díjas író unokahúga, aki románul és magyarul is beszél. A Romániai Magyar Szó munkatársának, Máthé Évának nyilatkozva elmondta, hogy a PER működését az Egyesült Államok négy legnagyobb alapítványa finanszírozza, ezek mind privát alapítványok, például a New York-i Carnegie Corporation alapítványa, a Hewlett Packard elektronikai cég William and Flora Hewlett nevű alapítványa, a világ legnagyobb biztosító társasága által fenntartott Charles Stewart Mott Fundation és újabban az Európa Tanács. A nagy cégek azért áldoznak konfliktusmegelőző, -kezelő programokra, hogy béke legyen, hogy, biztonságosan megtehessék befektetéseiket. Elmondta, hogy a Plaks a férje neve, az ő lányneve Pasch, és hozzátette: ő zsidó. Máthé Éva megjegyezte, hogy általában a zsidó emberekben van egy belső indíttatás egyrészt arra, hogy máson segítsenek, másrészt arra, hogy az ellentéteket elsimítsák. Livia Plaks egyetértett: a "zsidó nép tapasztalata, sok szenvedése vezetett oda, hogy a zsidó emberek békét szeretnének mindenkinek." - A PER 1993, és különösen 1997 óta sokat foglalkozott a szerb-albán kérdéssel. A PER volt az első abban, hogy párbeszédet szervezett a szerb és a koszovói albán vezetők között. Erre 1997 áprilisában New York-ban került sor. Akkor volt az utolsó pillanat, amikor még el lehetett volna kerülni a fegyveres konfliktust. Az albánok készek voltak a párbeszédre. Arról volt szó, hogy a párbeszéd Jugoszláviában folytatódik. Azonban Milosevics addig halasztotta az időpontját, míg kimondta, nincs értelme a tárgyalásnak. - Idén áprilisban ismét volt egy albán kérdéssel kapcsolatos rendezvényük - arról, hogy a koszovói helyzetnek milyen hatása lehet az egész régióra. Az összes albán vezetőt meghívták, nemcsak Koszovóból, hanem Albániából, Montenegróból, Macedóniából. Találkozójukra Budapesten került sor, a Dél-Kelet-Európai Stabilitási Egyezmény rendezvényeként, és "nagyon forró párbeszéd alakult ki Koszovó jövőjéről, Nagy Albániáról. Addig ilyen témájú rendezvény nem létezett." Ennek folytatása december elején lesz. A koszovói albánok csakis önállóan tudják elképzelni a sorsukat. A szerbiai választási eredményeket nem ismerik el. - Koszovó státusa most is nagyon kétértelmű. Egyelőre sem az USA, sem a nyugat-európai nagyhatalmak nem akarnak tovább haladni a tartomány státusának meghatározása terén. - A PER szerint várni kell még a végső megoldásokkal. - A másik sarkalatos kérdés, amivel foglalkozik a PER: a romakérdés. Livia Plaks szerint a kérdés megoldása az egyik feltétele annak, hogy valamely kelet-európai ország EU-tag legyen. "Romániában ez is nehezebben megy, mint a szomszédos országokban. Ez számomra meglepő." A PER szeretné a roma szervezeteket közös nevezőre hozni. Livia Plaks most Marosvásárhelyről Bukarestbe utazik, ahol Emil Constantinescu elnökkel, Petre Roman külügyminiszterrel, Valeriu Stoicával, Markó Bélával, Adrian Nastaseval, Melescanuval és másokkal találkozik. /Máthé Éva: Lívia asszony, a béke "nagykövete". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./"
2001. március 20.
"A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának egyik jelentős előadása William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka. Az előadás rendezője Novák Eszter (Budapest), dramaturgja Kárpáti Péter (Budapest), díszlet- és jelmeztervezője Zeke Edit (Budapest), munkatársa Szabó Annamária. Az előadás zenéjét Novák Péter (Budapest) szerezte. A társulat ezzel az előadással márc. 23-án Budapesten, a Thália Színházban lép közönség elé. /Budapesten a Tompa Miklós Társulat. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./"
2002. január 18.
Az Amerikai Magyar Koalíció azt kéri Ronald Weisertől, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetétől, hogy emelje fel szavát a szlovák tisztségviselők részéről a szlovákiai magyarokkal szemben még ma is túl gyakran tapasztalható gyűlöletbeszéd és intolerancia ellen. Egyebek közt erről számolt be a Lauer Edith elnökasszony vezette Magyar Amerikai Koalíció (az Egyesült Államokban bejegyzett, országos nonprofit szerveződés) abban a tájékoztatójában, amelyből kitűnik, hogy a szervezet vezetői az elmúlt héten megbeszélést folytattak a téli szünet alatt Washingtonban tartózkodó, Jugoszláviában, Szlovákiában, illetve Romániában akkreditált amerikai nagykövettel. William Montgomery belgrádi nagykövet figyelmét a vajdasági autonómia helyreállítását célzó törekvésekre igyekeztek ráirányítani. Michael Guest bukaresti nagykövettel alaposan megvitatták az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdéseit, és átadták a nagykövetnek 1632 elkobzott egyházi vagyon listáját. Kérték Michael Guestet, adjon hangot annak, hogy ellenzi a román kormányzati tisztségviselők körében növekvő magyarellenes retorikát. /Magyar amerikaiak intolerancia-ellenes fellépése. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./
2002. március 5.
Majd másfél évtizedes kihagyás után a közönség régi kedvence, Soós Angéla március 7-én a szatmárnémeti Játékszínben lép színpadra a Bessenyei István által rendezett Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső... című egyfelvonásosában, partnere Vándor András lesz. /Soós Angéla ismét a színpadon! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./
2002. március 11.
Márc. 7-én Szatmárnémetiben a premieren a színház társulatának két alapítótagjának tapsolt a közönség, Soós Angélának és Vándor Andrásnak. Bessenyei István Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak című egyfelvonásosát vitte színre a két művésszel. Az előadás második része a meglepetés a közönség számára: kötetlen beszélgetés a művészekkel pályafutásukról, a színházalapításról, az első szatmári társulatról. A nézőtéren helyet foglaló színművészek, köztük Ács Alajos és Diószegi Iván hangulatos történetetekkel hozakodtak elő. András Gyula színművész Harag Györggyel párhuzamosan a színház korábbi vezetőjét, Parászka Miklóst méltatta. /Dancs Artúr: Köszönjük a Színházat és az 50 évet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2002. március 21.
A nemzeti kisebbségek problémáival küzdő kelet-európai országok számára követendő például szolgálhatnak a kormányzó romániai Szociáldemokrata Párt és a magyar kisebbséget képviselő RMDSZ között tíz éve amerikai segítséggel indított párbeszéd nyomán megszületett hivatalos megállapodások — írta márc. 19-én az International Herald Tribune (IHT). William Pfaff, a Párizsban szerkesztett nemzetközi lap véleményoldalán közölt cikkében úgy vélte, hogy a princetoni Project on Ethnic Relations nevű, kormánytól független szervezet fontos szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás fordulóján a kölcsönös gyanakvás miatt szinte már beszélő viszonyt sem ápoló romániai felek között sikerült olyan egyedülálló együttműködési struktúrát kimunkálni, amely azóta két parlamenti ciklust élt túl, és működőképesnek bizonyult. /Nyugat szerint példaértékű a romániai magyarság ügyének megoldása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2002. augusztus 5.
"Aug. 4-én megünnepelték a közel félmillió dolláros támogatásból tavaly megvalósított negyvenöt férőhelyes kolozsvári Unitárius Diákotthon átadását. Az amerikai fő adományozók nevében William G. Sinkford a saját hagyományok megőrzését hangsúlyozta. Szabó Árpád unitárius püspök megköszönte a nagylelkű támogatást az amerikai, kanadai, franciaországi, németországi, hollandiai és magyarországi vendégeknek. /Ö. I. B.: Megünnepelték az Unitárius Diákotthon átadását. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./"
2002. augusztus 12.
"A negyedik Egyetemes Unitárius Találkozót tartották aug. 10-én a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. Nagyszámú unitárius érkezett Magyarországról, az Egyesült Államokból, Kanadából és több európai országból a találkozóra. Székely ruhás lovasok hozták a milleniumi zászlót, valamint az unitáriusok zászlaját. Az ünnepi beszédet William G. Sinkford, az egyesült államokbeli unitárius és univerzalista egyház elnöke tartotta, szavait dr. Szabó Árpád unitárius püspök tolmácsolta. A résztvevők végül megkoszorúzták Orbán Balázs közeli síremlékét. /Kovács Attila: Unitáriusok Szejkefürdőn. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./"
2002. szeptember 30.
"Titokban üléseztek Snagovon a NATO és a tagjelölt országok titkosszolgálatainak vezetői. Romániának azokat a titkosszolgálati tiszteket, akik részt vettek a "megtorló műveletekben", el kell távolítani - jelentette ki William Maetzer, a NATO titkosszolgálati osztályának igazgatója. Az Észak-atlanti Védelmi Szövetség államainak, illetve a NATO-tagjelölt országoknak titkosszolgálatai a múlt héten Snagovon megbeszéléseket tartottak, ahol a román hírszerző szolgálatok NATO-kompatibilissé válásának folyamatát is elemezték. Maetzer szerint a román illetékeseknek be kell vezetniük a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ feletti parlamenti ellenőrzést, az illetékes minisztériumoknak pedig el kell fogadniuk a NATO-országokban alkalmazott, erre vonatkozó törvénycsomagot. Az SRI jelenleg 60 országgal áll csereinformáció-szolgáltatási viszonyban, a másik román szerezet, a Külföldi Hírszerző Szolgálat pedig 75 más országbeli szakintézménnyel. Radu Timofte, a SRI igazgatója szerint a volt Szekuritáté aktivistáinak kiszűrése a "demokrácia értékeivel szemben kinyilvánított lojalitás" kritériuma alapján megy végbe. /Incze Ferenc: Leplezett találkozás. Snagovon tanácskoztak a titkosszolgálatok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./"
2002. október 31.
"Kurt William Treptow nevétől hangos immár több mint egy hónapja a román sajtó. Treptow a szept. 11-i botrányos lebukásáig Romániában nagy tekintélynek örvendett. Komoly támogatást kapott a mindenkori román hivatalos hatalomtól a kommunista időkig visszamenőleg. Ez megnyilvánult mind anyagiakban, mind a hivatalos iratokhoz való hozzáférési lehetőségben. A dupla állampolgárságú (amerikai és román) történész igazgatója volt a Román Kultúra Alapítványnak, elnöke a Román Tanulmány és Kultúráért Alapítványnak és több mint 30 kötetnek a szerzője, társszerzője, vagy a szerkesztője. Egyes jelenlegi hatalomhoz fűződő kapcsolatai is valószínűleg a diktatúra időszakába nyúlnak vissza. Ioan Talpes, Ion Iliescu jelenlegi nemzetvédelmi tanácsosa egyike volt azoknak, akik megkísérelték az amerikai történészt védelmükbe venni, ártatlanként kezelve a pedofilia és illegális pornográfia vádjával letartóztatott Treptowot. A sajtó nyomására Iliescunak, az államelnöknek kellett figyelmeztetnie Ioan Talpest kijelentéseinek felelőtlenségére. A jelenlegi elnöki tanácsos a diktátor idején a Katonai Kiadó igazgatója volt. Mihail E. Ionescu tábornok, aki most a Nemzetvédelmi Minisztériumhoz tartozó Euro-Atlanti Integrációs Igazgatóság vezetője és a Hadtörténeti és Védelmi Politikai Tanulmányok Intézetének az igazgatója Treptow a tábornokkal közösen írt 1999-ben egy könyvet, Románia és az euro-atlanti integráció címmel. 1996-ban az amerikai kongresszus vezetősége lefújt egy konferenciát, amelyet eredetileg Treptownak kellett volna megtartania. Az ok: a zsidó szervezetek tiltakoztak a Románia történelme (O istorie a Romaniei) című könyvének antiszemitizmusa ellen. A letartóztatás után egy volt társszerző, Gheorghe Buzatu nagy-romániapárti szenátor azt állította, hogy Treptow a CIA-be és a román hírszerzésbe is beférkőzött. Treptow Buzatu szenátorral a Corneliu Codreanu pere című könyvet írták együtt, amelyben a vasgárdista vezér tisztára mosásával próbálkoztak. A letartóztatását is megpróbálták titokban tartani, a botrányt eltussolni. Amikor az ügyészek szerint nem hagyhatta el Jászvásárt, akkor többen is látták Bukarestben. A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) ingyen a használatára bocsátott egy ingatlant, ahol a történész alapítványának a székháza működött. Majd később, az általa működtetett szexipar központja is feltehetőleg itt volt. /(h): Botránysorozat Treptow amerikai történész körül. Orgiák a román hírszerzés ingatlanában? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./ Elkezdődött a Treptow és egyik barátnője, Tatiana Popovici pornósztár ellen indított per. Treptow amerikai történészt kiskorúval fenntartott szexuális kapcsolattal, szexuális perverzitással és szexuális korrupcióval vádolják. A Mediafax szerint az első tárgyalást nov. 11-én, zárt ajtók mögött tartják. Treptow az 1990-es évek elején a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán is oktatott. Csucsuja István, a kar dékán-helyettese emlékezete szerint Treptow 1991-1992-ben került Kolozsvárra. Csucsuja szerint a román hatóságoknak szükségük volt egy amerikai történészre, aki a legfontosabb világnyelven közvetítette a világ felé a román fél változatát. Más az, ha egy román történész megfogalmaz egy tételt, egy magyar kollégája megcáfolja azt, de teljesen más kategóriába tartozik, amikor egy amerikai történész ír le valamit. Treptow angol nyelvű kiadványait az egész világon terjesztették, tette hozzá Csucsuja. Kolozsváron Treptow a diákságnak a Vasgárdát magasztaló előadásokat tartott, a szélsőjobb alakjairól íratott dolgozatokat a hallgatókkal, a fasiszta mozgalmak prioritásáról értekezett. Treptow hozzájárult a szélsőjobb elveket valló kolozsvári Zamolxis Kulturális Egyesület megerősödéséhez. /Kiss Olivér: Tovább gyűrűzik a Treptow-ügy. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./"
2002. november 12.
"III. Unitárius Kollégiumi Napok néven öt napon át ünnepelhetett Kolozsvár magyarsága. November 6-án Popa Márta igazgatónő és Dr. Szabó Árpád unitárius püspök köszöntő szavai indították a rendezvényt. Felházi Ágnes volt kollégista diák, jelenleg képzőművész hallgató mutatta be saját tárlatát. Máthé Ildikó magyartanár a tavalyi évkönyvet, Fülöp Júlia főszerkesztő a Cipó diáklap 6. számát ismertette. A XI. U osztály bemutatta William Shakespeare: A makrancos hölgy című színdarabját angol nyelven. November 7-én játékos fejtörő, irodalmi kávéház, vetélkedő és a gólyák avatása következett. November 8-án ismertették a diákok tudományos dolgozatait, majd ünnepi versösszeállítást mutattak be, délután városi szintű népdalverseny zajlott, November 9-én Déva vára felé indultak. Gyulafehérváron a székesegyházban Léstyán Ferenc vikárius előadást tartott a templom történetéről. A fiatalok Dévára zarándokoltak, Dávid Ferenc emlékcellájához. November 10-én a fiatalok bemutatták ünnepi műsorukat. /Solymosi Zsolt: Véget értek az Unitárius Kollégiumi Napok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2003. április 18.
"A Palló Imre Művészeti Szakközépiskola /Székelyudvarhely/ végzős színművészeti osztálya ápr. 19-én mutatja be vizsgaelőadását a Művelődési Házban. William Golding A legyek ura című regényét Sarkadi Zoltán Gábor alkalmazta színpadra. A darab koreográfusa Lőrincz József. A székelyudvarhelyi szakközépiskola színészosztályának (hasonló osztályok még Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön alakultak) ez a második színpadi előadása. A tizennégy diák szaktanárok segítségével olyan képzésben részesült, amelyet a közéletben több területen tud majd hasznosítani, hiszen nem mindegyik diák készül színésznek, mindannyiuk célja a továbbtanulás - nyilatkozta Sarkadi Zoltán Gábor színművész, oktató. A diákok segédszínészi diplomát kapnak, amivel el tudnak helyezkedni, a képzés azonban nem azonos az egyetemi oktatással. /Szász Emese: Vizsgaelőadás nagyközönség előtt. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 18./"
2003. április 25.
"Negyvennégy amerikai színész, rendező és énekes nevéből álló feketelistát tett közzé egy amerikai internetes honlap az Egyesült Államok iraki háborúját ellenzőkből. A celiberal.com című honlap listáján világhírű művészek, sztárok egész sora szerepel a legkülönbözőbb műfajokból. Egy "kosárba" került így Barbra Streisand Madonnával, Cherrel és a Pearl Jammel. A filmszínészek sorában a 60-as évektől békeharcosként ismert Jane Fonda élvezheti Dustin Hoffman, Jessica Lange, Martin Sheen, Sean Penn, Richard Gere, Julia Roberts, George Clooney, Whoopy Goldberg és Robin Williams társaságát. A rendezők táborában nem meglepetés a vietnami háborúról több filmet készítő Oliver Stone, valamint Martin Scorsese, a Woodstock-film társrendezője, Spike Lee és Michael Moore író-dokumentumfilmes, aki a márciusi Oscar-gálát is háborúellenes beszédével tette emlékezetessé. Bekerült a "44-ek" közé Harry Belafonte, a neves jamaicai énekes, polgárjogi harcos, sőt Larry Hagman, a Dallas világszerte "közutálatnak" örvendő J.R.-ja is. "Büszkén elítéljük e liberális hollywoodi hírességeket, akiknek nincs jobb dolguk, mint Amerikát és azokat a bátor férfiakat és nőket bírálni, akik a mi életrendünket védik" - írják a magukat megnevezni nem kívánó szerzők. A titokzatos honlap listájának szerzői egyúttal arra szólítanak fel mindenkit, hogy semmi támogatást ne nyújtsanak a fent nevezetteknek. /Háborúellenes művészek feketelistája. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./"
2003. július 7.
"Új, közös alkotmány kidolgozását határozta el Moldova és a szeparatista Dnyeszteren túli terület. Ezt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Moldovában tartózkodó küldöttségének vezetője, William Hill jelentette be júl. 4-én, miután megbeszélést folytatott mindkét féllel. A moldovai parlament már áprilisban jóváhagyta azt a tervet, amely a többnyire oroszok lakta, ám Moldova részét képező autonóm területnek hatalommegosztást biztosít, viszont deklarálja a térség Moldovához tartozását, a közös állampolgárságot, illetve a közös katonai és vámpolitikát. Az - elsősorban román ajkú - szovjet utódállam, Moldova Dnyeszteren túlról származó elnöke, Vladimir Voronin népszavazást is kíván tartani az alkotmányról. A Dnyeszteren túli vidék - amelyet még Sztálin csatolt Moldovához - 1991-ben egyoldalúan kimondta függetlenségét, ezt követően pedig több száz életet követelő harcok zajlottak le a két fél között. A fegyveres összetűzésnek az orosz hadsereg vetett véget, amely a Szovjetunió szétesését követően is a térségben maradt. /Új alkotmány. Moldova megbékül a Dnyeszteren túliakkal. = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./"
2004. április 6.
A nagyváradi Partium Színpad műkedvelői ápr. 3-án Temesváron, a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban vendégszerepeltek Antoine de Saint-Éxupéry A kis herceg című alkotásával. A Keresztény Magyar Egyetemisták közössége meghívásának tettek eleget. A Partium Színpad 16-30 éves fiataljai: középiskolások, egyetemisták és olyanok, akik a napi munkájuk után vállalják Thalia szolgálatát. Függetleneknek vallják magukat, az Ady Endre Líceum termeiben próbálnak, színházi műhelyüknek irányítója Csatlós Lóránt színművész. Az idei évadban repertoárjukon még két darab szerepel: Tennessee Williams A vágy villamosa, valamint Franz Xaver Kroetz Felső-Ausztria című műve. Sikerszámuk azonban A kis herceg, amellyel bejárták Erdélyt. /(Szekernyés): A kis herceg varázsa. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 6./
2007. május 11.
William Shakespeare Windsori víg nők című vígjátékát mutatja be május 11-én a Kolozsvár Állami Magyar Színház Keresztes Attila rendezésében. A közelmúltban végzett fiatal színművészek játszanak Az embergyűlölő, avagy Bohóc ez, vagy beteg? című előadásban, amelyet május 11-én mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. “A Molière-mű mondanivalója ma is aktuális, ezért esett rá a választás” – mondta Farkas Ibolya rendező. /Gyűlöletek és magányok. Shakespeare Kolozsváron, Molière Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./