Valóban 900 éves Nagyvárad, ahogy ezt egyesek állítják?
Ebben az évben a nagyváradi önkormányzat több rendezvényt is szervez Nagyvárad első írásos említésének 900. évfordulója alkalmából. Természetesen örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést, hiszen nem olyan régen még csak az 1918 utáni események iránt volt tapasztalható nagyobb érdeklődés.
Az évforduló mégis hiányérzetet kelt, főleg a nagyváradi magyar közösségben, hiszen városunk a magyar történetírás eredményei szerint ennél is régebbi gyökerekkel rendelkezik.
A 900 éves évforduló alapját egy Könyves Kálmán által kiadott 1113-ban készült oklevél adja, amelyben a magyar király összeíratta a zobori bencés apátság (ma Nyitra város része, Szlovákiában) birtokait. Ennek szövege említi a kiváltságlevelet megerősítő püspökök között Sixtus váradi püspököt is: „Sixtus Vvaradiensis” formában, illetve Saul bihari ispánt: „comes Saul de Bychar” formában. Ezt tekinti a román történetírás Nagyvárad város nevének első okleveles említésének. E rövid írás nem engedi meg a részletek kifejtését, azonban pontosítanunk kell, hogy az egyébként hiteles máig fennmaradt oklevél előtt már két évvel 1111-ben, egy hasonló zobori oklevél, mint „Sixtus Bichariensis” említi a váradi püspököt, viszont létezik egy azt megelőző, 1102-re datált, de egy évvel későbbi másik oklevél is, amely ugyancsak „Sixtus Varadiensist” említ, igaz ezt vannak, akik hamisnak tartják.
Miért 1113-tól?
Az 1113-as említés már a szocialista időkben is használatos volt a román történetírásban főleg azzal a céllal, hogy a város kezdeteit későbbre tolják és elszakítsák I. (Szent) László magyar király idejétől és korabeli megalapításától. Mivel az 1113-as eredeti dokumentum ma is létezik, ezért nem lehetett még későbbre tenni a város kezdeteit, viszont a korábbi történelmi források által szolgáltatott bizonyítékokat mind figyelmen kívül hagyták. Az 1113-as dokumentumot a román történetírás mai felfogásában is, a város egyfajta alapító okiratának tekinti, tehát innen számolja Nagyvárad eredetét és kezdeteit. Ezt veszi alapul a jubileumhoz a nagyváradi önkormányzat is, ami azért is meglepő, mert például a Városi Tanács által 2012 áprilisában elfogadott és nemrég kinyomtatott hivatalos Nagyvárad Municípium Statútuma is miután tisztázza, hogy a monostor 1082 körüli megalapítása a település kezdeteit is jelentik a következőket írja: „Egy katolikus püspök első biztos említése a térségben 1111–1113-ból származik, amikor a zobori benedekrendi apátság oklevelében megemlítik Syxtus Varadiensis püspököt és Saul de Bichar ispánt.”
Sajnos a nagyváradi polgármesteri hivatal honlapjának magyar nyelvű változatában, magyar helytörténészek által összeállított Nagyvárad történelme is átveszi a román történetírásban elterjedt hibás nézetet, ráadásul egy mondatban több tévedést is elkövet: „Várad első írásos említése is innen ismert – mint civitas Waradiensis – (a valóságban ez egy 1374-es dokumentumban megjelenő említés!), 1113-ból maradt fenn a zólyomi (a valóságban zobori!) Benedek-rendi apátság egyik oklevelében”. Az tény, hogy a szóban forgó eredeti dokumentum fontos történeti forrás, amely okot adhatna a 900 éves megemlékezésre, azonban nem a várost, hanem Várad első ismert püspökének a nevét említi. (Van egy olyan felfogás is, hogy Várad első püspöke megkoronázásáig Könyves Kálmán volt, azonban ezt máig egyetlen dokumentummal sem sikerült bizonyítani). Ebből persze az is következik, hogy akkor már régebben létezett egy hely, település, ahol a püspökséget megszervezték, amely addigra már olyan jelentőségre tett szert, hogy püspöke az Esztergomból ide helyezett Sixtus, a többi magyarországi (pécsi, veszprémi, kalocsai, egri stb.) püspökökkel együtt erkölcsi garanciát jelentett a fontos dokumentum hitelességére. Természetesen Nagyvárad történetében vannak bőven más események, amelyek jobban megérdemlik az ünneplést, mint ahogy ezt 1892-ben vagy akár 1992-ben tették.
Nagyvárad kezdeteiről
Nagyvárad kialakulásának körülményei homályba vesznek. A kevés történelmi forrás miatt a város kezdetei megértéséhez gyakran a legendákat és hagyományokat is segítségül kell hívni. Várad első említése az írott forrásokban nehezen követhető nyomon. A váradi káptalanra, illetve püspökségre már 1068-ra és 1071-re is találunk hivatkozást, magának a településnek az első említése az 1091–93 közötti időkből származik „populum Varadyensem de Byhor” formában, azonban ezt a kutatók nem tartják hitelesnek. Egyéb említései általában az 1077–1095-ös időszakra, vagyis I. László király uralkodásának idejére és a monostorra vonatkoznak: „locum Varad nominavit”, 1095-ben pedig: „in suo monasterio Uaradin”. Az tény, hogy eredeti és hiteles levelekben I. (Szent) László 14 alkalommal is említi Váradot. A bizonytalanságok ellenére tehát kijelenthető, hogy a váradi káptalan, püspökség, illetve a város gyökerei a 11. század második felébe nyúlnak vissza és az írott forrásokban való – természetesen későbbi – említés már kialakult szerkezetekre utal.
A magyar történetírás I. (Szent) László királynak (1077–1095) tulajdonítja Várad megalapítását, utóbbi vált általánosan elfogadottá, így a köztudatba Várad, mint Szent László városa került be. A Körös bal partján, a mai vár helyén épült fel a monostor, amely a középkorban az egyházi intézmények és épületek együttesét is jelentette. Mivel a társaskáptalanok a nép művelésében is fontos szerepet játszottak, nyilvánvaló, hogy I. László a keresztény egyház megerősítése mellett egyúttal egy város létesítését is célozta. Ez vezérelte a püspökség 1092 körüli idehelyezésében is, hiszen csak a társaskáptalan által Nagyvárad nem válhatott volna később az ország egyik legfontosabb városává. A román történetírás viszont bizonyítottnak véli, hogy Várad nem megalapítás által jött létre, hanem a város hosszú fejlődés eredményeként alakult ki. Az utóbbi időben a város kezdeteit inkább a püspökség Váradra való áthelyezésével azonosították, viszont a várostörténet a település kezdeteit a monostor megalapításához köti. (létezik több olyan város is, ahol püspökség nem volt, csak társaskáptalan, mint Arad vagy Nagyszeben, s mégis jelentős városokká váltak.) Nagyvárad város kezdeteit tehát 1082-re tehetjük. Ilyen értelemben városunk ma 931 évesnek tekinthető.
Dr. Fleisz János

erdon.ro

Kommentár: Amilyen a múlt, olyan a jövőkép
A román történészek a tökélyig fejlesztették azt a módszert, amellyel fából vaskarikát, azaz a magyar történelemből román történelmet tudnak fabrikálni. Ha van még valaki, aki kételkedik ebben, az elmulasztott ellátogatni a nagyváradi önkormányzat által szervezett kétnapos történelemtudományi szimpóziumára, amelyet Nagyvárad kilencszáz éves múltja apropóján szerveztek meg, túlnyomórészt román történészek részvételével.
A váradi városházán tegnap délelőtt kezdődött konferencia hangulatát akaratán kívül is pompásan felvezette az az idős, ősz szakállas bácsi, aki az esemény ünnepélyes megnyitása előtt egy dokumentumot osztogatott a sajtó képviselőinek, amelyiknek már a címe is sokatmondó volt, magyar fordításban körülbelül ez: Az etnikai kisebbségek visszaélnek a mássághoz való joggal és meghamisítják a kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat. A Ioan Ieremia rendező nevével szignált papíros öt pontba szedve szapulta az etnikai kisebbséghez tartozónak nevezett Daniel Vulcu városi tanácsost, a Mária Királyné Színház igazgatóját, aki az „udemerével” kötött politikai alkuval meggyalázta a helyi román nemzeti színházat. Az irományt nem ismertetem teljes terjedelmében, csak annyit ragadnék még ki belőle, hogy az úriember fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Szigligeti Ede-szobrot a „Horti Miklos” rezsim idején állították fel a színház elé, meg azt, hogy el van keseredve, amiért Nagyvárad napján magyar nemzeti színű bannerek lobognak a Bémer téren, amelyekkel mást ünnepelnek, mint amit ünnepelni illene.
Ilyen előzmény után szinte üdítő volt meghallgatni dr. Nicolae Erdoiunak, a kolozsvári George Baritiu Történelemtudományi Intézet tagjának az előadását a román-cirill írásról azon a szimpóziumon, amelyet tulajdonképpen egy latin nyelven írt dokumentum apropóján rendeztek meg. Hogy a cirill betűs írásnak mi köze van a Könyves Kálmán királyunk által 1113-ban kiadott oklevélhez, az Erdoiu előadásából nem derült ki, de legalább a megjelentek megtudhattak egyet s mást a Nagymorva Birodalomról, Cirillről és Metódiuszról, és persze a román identitásról. Nem kevésébé figyelemre méltó előadást tartott Șerban Turcuș, a Babeș-Bolyai Egyetem professzora. Az ő mondandójának lényege az volt, hogy ha valamit ért is a középkori magyar királyság, abban vajmi kevés érdeme van a magyar etnikumnak. Turcuș nyomatékosította, hogy a magyar királyi hatóság alig volt valami az egyházhoz képest, sőt, a királyi hatóságot az egyház csak amolyan minisztériumnak tekintette, és különben is, a magyar királyságnak két évszázadon át nem volt kancelláriája. És azt se higgyük, hogy a magas egyházi méltóságok, a püspökök magyarok voltak a magyar királyságban. Nem magyarok voltak. Továbbá a magyarországi klérus tagjai közül nagyon kevesen tudtak írni, és akik tudtak, azok az országba behívott idegenek voltak. Nem magyarok. A klérus nyolcvan százaléka írástudatlan volt a XI–XII században; na ők magyarok voltak. És miután Turcuș eloszlatott minden kételyt afelől, hogy ki volt magyar és ki nem volt magyar a középkorban, előállt az aduásszal, ami rávilágít arra is, miért hangsúlyozta beszédében annyira az egyházi hatalom elsőbbrendűségét a magyar királyi hatalommal szemben: a váradi püspökség feltehetőleg egy korábbi, görög-szláv rítusú püspökség volt, azt változtatták át latin rítusú püspökséggé. Azt pedig a hallgatóság kellett továbbgondolja, hogy ez mit is jelent. A város történetének kezdeteit felidéző szimpózium első részében Szent László neve egyetlenegyszer hangzott el, amikor Turcuș kijelentette, hogy szerinte Szent László idejében még nem létezett a váradi püspökség.
Dr. Fleisz János történész megadja azokat a támpontokat, amelyeket ajánlatos szem előtt tartani, amikor román történészek előadásait hallgatjuk Nagyvárad múltjáról. Egy fél mondatot azért átemelnék ide a tanár úr szövegéből, azt amelyik szerint örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést. De végül az ő cikkéből is az derül ki, amit nekem is tapasztalnom kellett a helyszínen: a román városvezetés egyáltalán nem vállalja fel Nagyvárad múltját, ehelyett a történelemtudomány paravánját felhasználva kreál egy olyan szellemi-érzelmi légkört, amelyben csupán a román nacionalisták érzik és érezhetik jól magukat. Ez a paraván azonban nem tudja eltakarni a jelenlegi városvezetés szándékait, még akkor sem, ha Mircea Malan alpolgármester a konferencia megnyitóján ilyen szép mondattal bájolta el a hallgatóságot: „azért kell tanulmányozni a múltat, hogy megértsük a jelenünket, és erre alapozva tudjuk felépíteni a jövőnket.” A szimpózium első két előadásából kirajzolódó múlt alapján nem lehet kétség afelől, hogy a jelenlegi városvezetés milyen jövőt képzel el a Nagyváradot alapító szent király utódainak. Még szerencse, hogy valamelyest rajtunk is múlik, hogy valóra válik-e az általuk megálmodott jövő.
Pap István
erdon.ro

Hídőrző vértanúink öröksége
Mintegy száz nagyváradi magyar polgár jelent meg azon a szombat délutáni megemlékezésen, mely során annak a tizenkét mártírnak az emléke előtt tisztelegtek, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
A koszorúzást és megemlékezést a nagyváradi önkormányzat nem akarta engedélyezni, bizonyára úgy vélték, a Nagyváradi Ősz fesztivál programjaiban nincs keresnivalója ennek. Ezért a szervezők, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete és az RMDSZ Bihar megyei szervezete csak többnapos vita és utánajárás révén tudta kiharcolni, hogy a koszorúzást végül is engedélyezzék. Más kérdés persze, vajon az önkormányzat szervezte belvárosi bulikra, a különféle rendezvényekre hány százan, ezren mentek át sietve az említett hídon, és vajon hány átkelőnek jutott eszébe, hogy ez a híd azért áll a mai napig a város központjában, mert 1944-ben tizenkét bátor magyar ember az életét áldozta érte.
A koszorúzáson beszédet mondott Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ Bihar megyei szenátora. Az elhangzott gondolatok egyértelműen arra világítottak rá, hogy bárhogyan akarják egyesek, a váradi magyarságnak nem szabad elfelejtenie azokat a bátor hídőrzőket, akik nem féltek a zsarnok, elnyomó hatalmaktól, s népük, városuk védelme iránt érzett elkötelezettségük erősebb volt az emberi gyengeségnél és a halálfélelemnél. Nem szabad hagyjuk, hogy elhitessék velünk, kevesen vagyunk és úgyis hiábavaló minden próbálkozásunk, hiábavalók emlékezéseink, ugyanis pont ez a céljuk azoknak, akik manapság fel akarják „robbantani” a múltunkkal és jövőnkkel összekapcsoló hídjainkat, hangzott el. A Szent László-templom falán levő márványtáblán (tetszik vagy sem ez egyeseknek) ma is ott olvasható a tizenkét váradi hős neve (Berecki Sándor, Béres Sándor, Boér Péter, Gurzó Imre, Hant Elek, Huszár István, Katona József, Krammer Ferenc, Nagy Gyula, Seres János, Simonovits János, id. Sziki Gyula), és aki hisz Nagyvárad magyar szellemiségében, nem mulasztja el, hogy köszönettel és tisztelettel gondoljon rájuk. A beszédek végén sor került a koszorúzásra, majd Pék Sándor, a Szent László-templom plébánosa mondott áldást az emlékezőkre.
Sz. M.
Krónika (Kolozsvár)

Összefogással az álkonfliktusok ellen
A történelemhamisítás és a magyarellenesség különféle aspektusairól, az autonómiáért folytatott aláírásgyűjtésről is szó esett az Erdélyi Magyar Néppárt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Székelyföld tagadásával, a székely zászló kitiltásával indultak el a magyarellenes cselekmények, melyekkel ismét – mint ahogy évtizedek óta mindig – a valós problémákról akarják elvonni a lakosok figyelmét, jelentette ki Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a sajtótájékoztatón. A Vásárhelyi Napokat egy szomszéd településen kellett megtartani, múlt héten pedig egy olyan történelmi konferencia színhelye volt Nagyvárad, ahol igyekeztek elhallgatni a magyar jelenlétet. A „magyar kártyával” ismét a munkahelyek hiányáról, a nemlétező infrastruktúráról, az egészségügy katasztrofális helyzetéről és nem utolsó sorban az aggasztó méreteket öltő korrupcióról akarják elhárítani az emberek figyelmét, ez nyolcvan éve így megy.
Összefogás
S hogy mindez hová vezet? Egy múltheti felmérés szerint más nemzetekhez képest legkevésbé a magyarokat kedveli a román lakosság, előttünk az oroszok vannak, tíz százalék fölénnyel. Ez nagyon sokat mond arról, hogy ez a retorika mennyire veszélyes, fejtette ki az alelnök, aki szerint a verbális agresszió ellenünk fordítja a románokat. Fontos lett volna leülni a tárgyalás asztalához, ezzel megelőzhető lett volna például, hogy december elseje legyen a nemzeti ünnep, vagy hogy Nagyváradon óránként hangozzon el Iancu himnusza, Nagyvárad napja pedig nem október 12-én lenne. Úgy tűnik, egyeseknek nem érdekük a megbékélés, nagyon jól tudnak az ilyen álkonfliktusok által fenntartott „zavarosban” halászni. Persze a párbeszédhez mindkét fél szándéka szükséges, s amíg ez létrejön, addig is fontos lenne az összefogás a politikai és civil szervezetek között – de nem úgy, ahogy az RMDSZ hirdeti, „egy a zászló, egy a csapat” jelszóval, hanem ügyek mentén, közös stratégiák kialakításával.
„Nem igazán értik a románok, hogy mi mit keresünk itt, zavar van a fejükben, ennek tisztázása érdekében kellene összefogniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak és a politikai pártoknak” – részletezte Zatykó Gyula, aki szerint a Magyar Egyeztető Tanács keretein belül lenne fontos leülni és beszélni minderről. Most látszik, tette hozzá, mekkora jelentősége van a Szent László Napok rendezvénynek, melynek megszervezése nyomán „saját magyarjaink támadtak bennünket”. Amikor román nacionalista erők el akarják tüntetni, akkor álljunk félre? – tette fel a retorikus kérdést. „Ezt folytatnunk kell, el kell magyarázzuk, hogy Nagyvárad Szent László óta létezik, nem 1113 óta”- fejtette ki.
Aláírásgyűjtés
Kristófi Kristóf, a néppárt nagyváradi elnöke arról szólt: folytatódik az aláírásgyűjtés Partium autonómiájáért, s amennyiben megkapják erre az engedélyt, jövő héttől a Fő utcán állítanak fel két sátrat, ahol önkénteseik déltől 17 óráig várják az érdeklődőket. Az akciót terveik szerint október végéig folytatják, de igény esetén akár meg is hosszabbíthatják. A két sátor előtt két, egyenként hétméteres molinót függesztenek majd ki – bíznak benne, hogy erre is meglesz az engedély. A két molinó játékos, könnyen érthető formában ismertet gazdasági, történelmi adatokat, melyek rámutatnak arra, hogy Erdélynek szüksége van egy föderatív formájú autonómiára. A román nyelvű szövegben párhuzamot vonnak Erdély és Svájc között, ennek a szlogenje: Erdély, Románia Svájca. Arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem herdáljuk el az altalaji kincseinket, illetve a megtermelt hasznot nem „rabolja el” Bukarest, akkor Erdély Svájchoz hasonlóan virágzóvá válhat. Mint láttuk, a játékos rajzok között Bukarest egy polipszerű pénzszivattyúként jelenik meg, a Svájccal való összehasonlítás során pedig ara is kitérnek, hogy a Milka tehénhez hasonlóan nekünk is van tehenünk (Joiana, vagy Mariska), illetve a svájci bicskának is megvan az itthoni megfelelője, a székely bicska. A két molinót az idén, Tusványoson mutatták be először.
Részvétel
Az EMNT, valamint az EMNP csatlakozik a Civil Összefogás Fóruma által szervezett budapesti békemenethez. Még mintegy tíz szabad hely van, eddig negyven körüli a Bihar megyei jelentkezők száma. Az indulás október 23-án, szerdán fél tízkor lesz a Partiumi Keresztény Egyetem elől, jelentkezni a 0259.220126 telefonszámon lehet, a hozzájárulás 50 lej. Az 56-os forradalom tiszteletére szervezett békemenet a Hősök terén ér véget, ahol 16 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. Szintén ezen a számon lehet jelentkezni az október 27-i Székely Menetre, melyen belül 47 kilométeres élő láncot fognak alkotni. Ehhez 30 lejt szükséges kifizetni, hangzott el.
Neumann Andrea
erdon.ro

Magyarnak lenni ősszel Váradon
Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március gerjesztette aggodalmak óta szinte sosem volt ilyen rossz a közérzete a nagyváradi magyarságnak – amely azóta létszámában a felére csökkent. S bizony, ereje is ehhez mérten fogyatkozott, ami az önbizalmát aligha növeli. Már csak azért sem, mert a politikai érdekérvényesítés lehetőségei is beszűkültek azáltal, hogy a többségi románság képviselete minden fontosabb kérdésben nemzeti alapon pozicionálja magát, és a kisebbséget mellőzve dönt. De ez még a jobbik eset, mert gyakorta kimondottan a hátrányára. Amikor a magyarokról van szó, megszűnnek a pártos viták, felülkerekedik a régi frusztráltságokból és komplexusokból táplálkozó többségi nacionalizmus, öngerjesztő arrogancia. Ám mivel az ország nyugati határszélén mindenki igyekszik európainak tűnni, a magyarellenesség látensen burjánzik és hat, a komolyabb közszereplők nem vállalják fel nyíltan.
Az ördög a részletekben rejtőzködik.
Nagyvárad román többségű vezetősége azért is alázhatja meg naponta a város lakosságának több mint egynegyedét kitevő magyar kisebbséget, azért ingerelheti, provokálhatja és kerülheti meg, mert nem kell vele számolnia a politikai-adminisztratív döntéseknél. A magyarok közképviseletét a rendszerváltás óta ellátó – és nagymértékben ki is sajátító – RMDSZ ugyanis kiszorult a vezetésből: a kormánykoalíció pártjai dominálják az önkormányzatot, a képviselő-testületi döntésekhez nincs szükségük a létszámában is megcsappant tulipános frakció voksaira. Ma már azt is nehéz kideríteni, hogy miket forralnak a románok a polgármesteri hivatalban, milyen határozatokat készítenek elő, milyen huncutságokon spekulálnak, a diktatúra bukása óta ugyanis először fordul elő, hogy nincs magyar alpolgármestere a városnak, aki a körmükre nézne legalább…
Köztudott például, hogy a többségiek folyamatosan azon mesterkednek, hogy a közel ezeréves város magyar múltját elkendőzzék, sőt, eltüntessék: az épített örökséget éppúgy, mint a szellemi hagyatékot. Újabban azonban a jelent is magyartalanítanák. A Nagyváradi ősz nevű, állítólag 1991-ben indult, akkor még csak városnapként elképzelt „projektet” mára szinte egyhónaposra duzzasztották, de úgy, hogy a szeptember 20-án elkezdődött és október 12-én, a „város napján” tetőzött ünneplésfolyam gyakorlatilag kizárólag a román lakosságnak szólt. A magyar közösség politikai, egyházi, civil képviselőit éppúgy kihagyták a szervezésből, mint a polgárokat. Legfeljebb fogyasztókként, költekezőkként, alkalmi publikumként számítottak rájuk.
Ugyanakkor nem lehet véletlen, hogy a rendezvénysorozat egész propagandájában a kollektív többségi amnézia, mi több, egyenesen a történelemhamisítás uralkodott. Azt már megszokhatták a váradi magyarok, hogy a közelmúlt és a jelen kronológiáját szinte csak román vonatkozású, többé-kevésbé dicsőséges momentumokkal zászlózza a hivatalos diskurzus, de az új döbbenet, hogy tudományosnak álcázott konferencián lúgoznák ki Nagyvárad történelméből Szent László magyar királyt, elvitatva tőle a városalapítás közkeletű tényét. Mindeddig senki sem kérdőjelezte meg, hogy a lovagkirály 1082-ben rendelte el
Várad várának és monostorának építését, idehelyeztetve a bihari püspökséget, ide is temetkezett. Most tudós történészek dáko-román múltat vizionálnak és „Szlovákiában” 1113-ból fennmaradt okiratot idézgetnek, mint „első említést”, csak sikerüljön valahogy I. Lászlót eltávolítani… a városból. Ha már a sírját úgysem sikerült fellelni az azóta többször lerombolt és újjáépített várban.
Apropó: a város napja. Október 12-én ünnepelni lehet ugyan Nagyváradot nagy csinnadrattával, parádéval, de közmegegyezésről szó sincs: a kettős évfordulónak kimondva-kimondatlanul magyarellenes éle van. 1918. október 12-én a Román Nemzeti Párt prominensei a történelmi Magyarország szétverésének szándékát fogalmazták meg egy kiáltványban, gyakorlatilag hátba támadva a világháborúban kivérzett országot, amelynek addig hűséges polgárainak tűntek. Huszonhat év múlva pedig ugyanezen napon a szovjet tankok nyomában jöttek „felszabadítani” Váradot azok, akiknek utódai ma is hadizsákmányként tekintenek mindenre. Heteken át ünnepelnek és ünnepeltetik magukat közpénzen, miközben rá sem hederítnek a város magyar közösségére.
Rosszkedvünk telét vetítette előre a falcs hangú nagyváradi ősz…
Dénes László
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ ideológiai arculata
Az elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika
Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.)
Démoni riválisok
Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására.
Belső többszínűség
Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nemzeti ünnep – Trianon-koktél
December elseje van, Románia nemzeti ünnepe. Annak évfordulója, hogy 1918-ban Gyulafehérváron kimondatott, Erdélyt a Román Királysághoz csatolják. Meg is tették. Nemrég érkeztem haza, ma, ugyanis mint újságíró tudósítanom kellett a Nagyváradon megtartott szabadtéri ünneplésről, aztán pedig eleget téve a kormánybiztos meghívásának részt kellett vegyek azon a dísz- ebéden, melyet a prefektúra adott a román nemzeti ünnep alkalmából a megye és a megyeszékhely jeles személyiségeinek, vezetőinek.
Igaziból kíváncsi is voltam erre a díszebédre, mivel előre sejtettem, ha nem is lesz számomra felemelő, de mindenképpen tanulságos. Az is lett. Ami a főtéri ünneplést illeti be kellett látnom, a románok életképesebb fajta, mint mi. Nem haragszom rájuk ezért, hiszen ez a törvény, a természet örök körforgásának törvénye, hogy az életképes fajta fennmarad, aki pedig vét a természet törvénye ellen, az kipusztul. Nekem meg jó ideje meggyőződésem, hogy a magyarok azért pusztulnak ki, minden nagyszerűségük ellenére, mert nagyot vétettek, a turáni átokkal magukra vették a kannibalizmus bűnét, ugyanis nem ismerek még egy nemzetet, mely ilyen szakszerűen, radikálisan tudja művelni a testvérháborút, magára gyújtani a házat, felfalni saját fajtáját. Nincs ezen mit szépíteni, ez van, s ezt azok is jól tudják, akik most ezért a kijelentésemért pokolra kívánnak esetleg.
Szóval a Szent László téren legalább tizenkétezren nyüzsögtek, ünnepeltek. Fiatalok és öregek, sokan kihozták kisgyereküket is, és a nyertesek büszkeségével ünnepeltek. Pár éve lekoppintották tőlünk a kokárdaviselést, s ma is szinte mindenkin ott virított a tömegben a piros- sárga-kék nemzetiszín kokárda. Tanulékony nép.
Már mondtam, nem haragszom rájuk. Saját magunkra, saját fajtámra kell, kellene, haragudjak, azokra az áruló főurakra, akik már ezer évvel ezelőtt elkezdték eladni a Magyarok Lelkét. Ebből a fajtából ma is sokan élősködnek rajtunk, őket most patológiailag politikusoknak nevezzük, bár szerintem a nemzetkufár- parazita a legtöbbjükre inkább találóbb jelző. Szóval a románok ünnepeltek, koszorúzás, és katonai parádé, harckocsik bemutatója, katonazenekar… megadták a módját, majd a végén meg is etették a tömeget, meleg ebédre, ingyen babfőzelékre invitálva a népet.
Próbáltam kikeveredni a tömegből s indultam a Continental felé, mert ugye a díszebéd… az ünnepi fogadás… Előttem egy asszony és két férfi ment, rajtuk nem volt kokárda, ők magyarok voltak, ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik a foga között egyfolytában sistergett s motyogta, hogy így meg úgy, majd a székelyek egyszer csak megmutatják, kinek nagyobb… Lesz még buli Hargitában, majd ha a székelyek a sarkukra állnak. Úgy véltem ennyi időm nincs, hogy ezt kivárjam, ezért továbbmentem.
Az elegáns szállodában már várták a vendégeket. Szerencsére a hallban összetalálkoztam pár román kollégával s velük mentem fel az elegáns, üvegfalú vendéglőbe. A prefektus kedvesen mosolyogva fogadta a vendégeit, ő amúgy egy úriember, nekem meg valójában soha nem volt semmi bajom itt a román vezetőkkel, mindig szót értettünk. Úgy vélem, ez nemcsak az én erényem, vagy hibám. Az elegáns terítékek mellett puccba vágott ünneplők, színes koktélok, drága italok…
Hirtelen rájöttem, egyetlen magyar vagyok ezen a díszebéden. Egy idetévedt indián, a győztes honfoglalók között…És akkor ott a csillogó teremben, az elegáns úriemberek és magas rangú katonatisztek, főpapok társaságában annyira erősen éreztem Trianon szindrómáját, fájdalmát, mint még soha. Még a magyarellenes balhékban sem, mert ott legalább védekezhettem, védhettem, akiket bántottak. A csillogó teremben azonban csak egy lehetőség maradt, jó pofát vágni, sőt akár hálásnak is lenni, hiszen a hódító nemzet elfogad engem, meghív, kedvel, vagy legalábbis azt mutatja. „La mulț ani, România!”, hangzottak a köszöntések, azaz „Éljen soká Románia”. Kicsit meg is hatódtam a román kollégáktól, akik tudván, hogy magyar vagyok s valószínűleg átérezve, hogy ez a mai buli számomra azért nem tiszta hepi, nagyon kedvesek és figyelmesek akartak lenni velem. Mint egy beteggel, egy hendikeppel, akit kímélni kell, mert azért közéjük tartozik valahogy, meg aztán né, a vesztesek fajtája, a legyőzötteké.
A legszarabb az volt, hogy jöttek barátságosan az ünneplők, tábornokok, elöljárók a poharukkal, s sorba koccintottak. Megérkezett az ortodox püspök, a titokzatos Sofronie atya, aki erre az ünnepi alkalomra valami furcsa, pávakék selyem főpapi cuccot vett magára. Pont olyan volt a színe, mint az egyik flancos koktélnak. Én nem kértem italt, merthogy antialkoholista vagyok, s most protokollból sem akartam pezsgőspoharat a kezembe. Láttam, akik ismernek értik, miért.
A pohárköszöntőt a kormánybiztos mondta, s azt hiszem leltem benne némi üzenetet, ugyanis valami olyat mondott, hogy a románok ma azért ünnepelhetnek, mert minden baj, politikai szarkavarás ellenére, ha kellett, akkor a román összefogott a románnal, s míg legyőzték az ellenfelet, addig nem egymás seggét… mint például mi. Szóval ez volt az üzenet, amit én ilyen triviálisan vetitek most ki… És az elegáns teremben, miközben a bizánci püspök, a pávakék szerkójában megáldott ott mindent, éreztem egy régóta, ezer éve hordott ősi, pogánymagyar haragot és gyűlöletet magamban, haragudtam azokra a MAGYAR VAGY MAGUKAT MAGYARNAK MONDOTT ÁRULÓ VEZETŐKRE, akik miatt elvesztettük a hazát, Erdélyt és még ki tudja mi mindent! Nem a románokra haragudtam, hanem azokra a köcsög magyarokra, akik átjátszották a magyar lelkeket az idegeneknek, akik szégyellték keletről hozott felsőbbrendűségünket. Azokra, akik inkább a nyugati, korcs Európa tőlünk idegen eszméit nyalták el, akik eladtak minket a Habsburgoknak, akik korcs nemességükre hivatkozva jégre vitték a nemzetet. Azokra, akik még ma is azt hazudják, hogy magyarok, a magyarokért tesznek bármit, de közben nem jobbak az egykori áruló uraságoknál, akár a szabadkőművesek, akár a liberósok, akár a románok talpát nyalva… Haragot és gyűlöletet éreztem azok iránt az erdélyi magyar politikusok iránt, akik 1989 után sem váltak magyarokat védő vezetőkké, csak saját zsebükre játszó árulókká, s akik azt hazudták, hogy Erdély magyarjait képviselik. Pokolba kívántam ezeket mind, ott ahogy álltam az asztal mellett s hallgattam a monoton bizánci áldást a pávakék püspöktől…
Aki nem tudta ki vagyok, az bizonyára nem hitte volna, hogy nem is tartozom oda, nem tartozom az ünneplők táborába, bár elegáns vagyok és mosolygok, és mindenki ismer, de én csak egy szegény Pocahontas vagyok. Egy idefajult indián királylány, aki már érti és érzi, hogy Manitunak nem az ellenséget, hanem saját kannibál indiánjait kéne jól a falhoz verdesse. Amikor aztán egy tábornoki egyenruhába öltözött köszöntő állt meg mellettem, odakoccintottam a fantáspoharam az övéhez: gratulálok uram, ez esetben Önök győztek!
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma

„Ennek a múltnak jövője van”
Nagyvárad- Vasárnap délután az újvárosi plébánián arra emlékeztek, hogy 200 éve született Boldog Adolf Kolping, a legényegyletek alapítója. Megkoszorúzták az évfordulónak emléket állító táblát.
Pék Sándor nagyvárad-újvárosi esperes-plébános az Erdély Online-nak kifejtette: azért tartották fontosnak, hogy megemlékezzenek a kétszáz éve, 1803. december 8-án a németországi Kerpenben született Boldog Adolf Kolpingról, mert ő a legényegyletek alapítója, és a Szent László-plébánián 1898-tól egy fél évszázadon keresztül jelentős tevékenységet fejtett ki ez az egyesület a felnövekvő iparos ifjúság körében. Az említett évben december 4-én alakult meg a katolikus legényegylet Nagyváradon, a püspökség és a káptalan támogatásával. A védnök maga dr. Schlauch Lőrinc bíboros, püspök volt, aki jelentős összeggel is támogatta az egylet alapítását, melynek tagjai iparos- és kereskedő segédek voltak. Hamar virágzásnak indult az egyleti élet és az anyagi lehetőségek azt is megengedték, hogy a Teleki utca 13. szám alatti (jelenleg Városháza utca 9. szám) romantikus stílusú épületet székhelynek megvásárolják, amit aztán folyamatosan bővítettek. Később telket vásároltak, a székház emeleti részében kápolnát rendeztek be. Efölött fülkét alakítottak ki, ahová Mária-szobrot helyeztek el, a tetőzetre pedig hatalmas keresztet állítottak. Az udvari helységekben ugyanakkor mintegy 25 iparos és kereskedő tanuló számára tanoncotthont rendeztek be. (Sajnos a berendezés mind az enyészet áldozata lett.)
A Trianont követő két évtized után 1940-ben új lendületet kapott a legényegylet működése is. Újraszerveződés történt, felvették a Nagyváradi Központi Katolikus Legényegylet nevet, új alapszabályokat szögeztek el, amelyeket a belügyminisztériumnak is bemutattak. 1944-vel azonban megpecsételődött a nagyváradi Legényegylet sorsa is, 1948-ban a kommunista diktatúra végképp felszámolta azt. A rendszerváltást követően újra élesztették a szervezetet, 2002-ben Lőrincz Ottó akkori várad-újvárosi plébános a bíróságon bejegyeztette a nagyváradi Kolping-család Egyesületet, és az épületben egyetemista bentlakást indított. Napjainkban 27 fiatal- 9 fiú és 18 lány- lakik ebben, akik a Partiumi Keresztény Egyetem vagy az állami egyetem hallgatói. Rendes és jó társaság, sok érdekes és értékes programokat szerveznek, például közösen a plébánia keretében működő Katolikus Egyetemi Lelkészséggel- magyarázta a tisztelendő.
Emlékezés
Az emlékezés jegyében vasárnap délután a plébánia gyűléstermében az egyháztanácsi tagok ünnepi rendkívüli gyűlésen vettek részt, ahol Pék Sándor köszöntője után Tánczos Edit Kolping-referens vette át a szót és mutatta be Boldog Adolf Kolping életét, valamint az egyesület ténykedését. A találkozásnak nem titkolt célja a megemlékezés mellett a jövőbe való tekintés és városunkban a Kolping-családnak a felélesztése volt. Az ülés végén a tanácstagok megkoszorúzták a plébánia falán elhelyezett emléktáblát, ami ennek az évfordulónak állít emléket. Ezen a bicentenárium mottója is olvasható: „Ennek a múltnak jövője van!”
Ezt követően a templomban szentmisét tartottak, ahol a hívek közösségében emlékeztek meg erről a jeles évfordulóról. A szentmisén a görög katolikus Kolping-család képviselői is jelen voltak. A szentélyben elhelyezték a Kolping-család zászlóját is, és a prédikációban a plébános több pontban érintette Kolping atya eszméit és tanítását. A mise után az egyetemista lelkészség fiataljai gyűltek össze, akik közül többen is abban az épületben laknak, ahol egykor a legényegylet idejében is tanoncotthon működött. Az egybegyűltek miután megismerkedtek Adolf Kolping életével és a jelenlegi mozgalom tevékenységével csakúgy ötlötték ki magukból az ötleteket, hogy mennyi nagyszerű formációs, szociális, közösségépítő és lelki programot lehetne megszervezni a Kolping-színekben: szemétgyűjtés a Körös-parton, kommunikációs tréning, a házasságra való felkészülés stb. Az esti beszélgetésnek a fizikai fáradság vetett végett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Karácsonyi esti ima
Karácsony van. Alázattal, szeretettel arra kérlek Istenem, hogy népem nagy Karácsonyfája alá ajándékként a Bátorság erényét tedd. Azt a bátorságot, mellyel kétezer évvel mint védtelen kis- gyerek közénk jöttél, s mellyel ránk mosolyogtál. Mint Isten tudtad, hogy mi lakik az emberek fiaiban, hogy mennyi háború, ke- gyetlenség, kapzsiság, önzés és gőg lakik a marék porból született ember szívében. Tudtad, és te mégis egyedül, üres kézzel eljöttél közénk, hogy egy új világot álmodjál velünk, a szeretet, a jóság, az irgalom világát. Mertél embereket megszólítani és hívni, hogy társaid legyenek e csodálatos új világ teremtésében. Csodálom ezt a hihetetlen bátorságot, mellyel szembe mentél minden gonddal, nyomorúsággal, emberi gyarlósággal. A kudarcok, árulások nem torpantottak meg, még a nagycsütörtök, nagypéntek sem törte meg bátorságodat, hisz húsvét hajnalán újból szeretettel szemünkbe mosolyogtál, és elkezdted bátran összegyűjteni nagycsaládodat, tovább építeni álmodat, a Te országodat köztünk.
Uram Istenem, tudom, hogy egy bátortalan, félénk lélek nem tudja megfogni a Te teremtő kezedet, az előtte álló szép pályát nem meri befutni, a teáltalad neki felkínált csodálatos ajándékokat nem meri kibontani. Ezért is kérem tőled Istenem, a bátorság ajándékát. Ragyogtasd fel gyermekeid arcán a Te isteni arcod egyik legszebb vonását, a bátorságot!
Szeretettel kérem a bátorság kegyelmét gyermekeinknek, hogy merjenek szembe menni az iskolában, de az élet minden percében a saját korlátaikkal, félelmeikkel. A nagyra nőtt fiataloknak is ugyanezt a bátorság erényét kérem, hogy merjenek otthont teremteni, családot alapítani, gyermeket vállalni, nevelni szeretettel. És magunk számára, a felnőtt korosztály számára is ugyancsak a mindennapok bátorságát kérem tőled Istenem. Azt az isteni bátorságot, mely felragyogott Árpád vezérben, mikor megálmodta itt a Kárpát-medencében a közös otthonunkat. Szent István bátorságát, mellyel hitet és hazát adott népünknek. Azt a bátorságodat, mely Szent László királynak erőt adott kiállni Erdély ostromlott népéért. Domokos Kázmérnak, 1661-ben a szörnyű törökdulás után te adtál bátorságot, hogy a romokon mindent újra kezdjen. Márton Áron szentéletű püspökünkben ugyancsak a te bátorságod lángolt fel, mikor egyedül is szembe mert menni a kommunizmus kegyetlen, mindent leőrlő gépezetével. Ragyogjon hát fel bennünk is, a huszonegyedik századi gyermekeidben, szép isteni tulajdonságod, a sötétséget legyőző Bátorság.
Alázattal kérem a bátorság kegyelmét népemnek, az emberiségnek, ennek a csodálatos szép nagy világnak. Soha ilyen lehetőségek nem voltak a tovább tanulásra, önmagunk képzésére, kibontakoztatására, közös álmaink megfogalmazására, és azoknak hittel, kemény munkával való megvalósítására! Adj bátorságot Istenünk, hogy ne torpanjunk meg! Emberi kishitűségünk, a félelmeink, végtelenre nyitott szárnyalásunkat ne törje meg. Ne álljunk ijedezve, egy – egy árnyék, a gonosz lélek torz, csalóka fintorai miatt elbizonytalanodva, remegve a félelem vakvágányára. Mindaz a tudományos, technikai vívmány melyet oly sok elme az évezredek alatt fáradhatatlanul létrehozott, s mely ma a kezünkben van, s melyekkel alázattal élhetünk, szolgálhatunk, csak arra vár, hogy bátran megfogalmazzuk álmainkat, azokat bizalommal egyeztessük, és a világot tovább teremteni akaró Istennek bátorságával elinduljunk. Olyan lehetőségeink vannak, melyről a történelem nagyjai nem is álmodhattak. Az egyetlen kérdés: merünk-e élni velük?
Istenünk, mi a te képedre és hasonlatosságodra születtünk, ragyogtasd fel a szeretet, a jóság, a világot tovább teremteni akaró szabad ember bátorságát gyermekeid arcán!
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér
Erdély.ma

A védjegyhivatal elutasította a Szent László-napok levédési kérelmét
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,

Szent László Napok: az óvás is sikertelen
Várhatóan tovább folytatódik a harc a nagyváradi Szent László Napok levédése ügyében, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) ugyanis elutasította a Szent László Egyesület azon beadványát is, amelyben a fesztivál nevére és a logójára szintén igényt tartó RMDSZ kérelmét óvták meg.
Ahogyan arról már beszámoltunk, előbb a tavaly nyáron rendezett háromnapos fesztivál nevének és logójának márkabejegyzésére leadott kérelmüket utasította el decemberben az OSIM, azzal az indoklással, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet levédetni.
Ugyanakkor az RMDSZ – Szabó Ödön, a szervezet Bihar megyei ügyvezető elnökének a kezdeményezésére – május 29-én, napokkal a rendezvény előtt kérvényezte a márkalevédést, holott ahhoz semmi közük nem volt, az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) közeli civil szervezetek hozták tető alá.
A főszervezők ezt csak júliusban tudták meg – akkor, amikor saját maguk is elindították a levédési eljárást –, és meg is óvták, mivel „szellemi termék ellopásaként" értelmezték. Mészáros Tímea, a szervezők szóvivője szerdán a Krónikának elmondta: a kedden kézhez kapott válasz ugyanakkor azt is kimondta, hogy a szellemi termék az egyesületet illeti meg. Az OSIM álláspontja szerint a Szent László, mint név nem védhető le, az valóban a római katolikus püspökség hatáskörébe tartozik, a szervezők ugyanakkor hangsúlyozzák: ők nem a nevet, mint egyházi szimbólumot akarják levédetni, hanem a rendezvényre kérnek márkabejegyzést, ezért várhatóan fellebbeznek az elutasítás ellen.
Az OSIM decemberi válasza szerkesztőségünkhöz is eljutott, és aszerint az egyház írásos beleegyezése kellene a Szent László név márkaként való bejegyzéséhez, az üggyel kapcsolatos dokumentációban pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökég korábban kiadott közleménye is szerepel. A püspökség, mint ismeretes, félreérthetőnek tartja, hogy egy profán rendezvényt olyan elnevezéssel illessenek, amely kimondottan a katolikus egyház hagyományához és gyakorlatához tartozik, saját maga számára levédetni azonban nem akarja.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Szent László Napok: tisztáznak a szervezők
Pontosítási kérelemmel fordultak a sajtóhoz a nagyváradi Szent László Napok szervezői a rendezvény levédése körül kialakult kaotikus helyzet tisztázása érdekében, a Szent László Napok levédési kérelmére és az RMDSZ által benyújtott védési kérelem megóvására érkezett válaszokat illetően.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a Szent László Egyesület két beadvánnyal fordult az Állami Találmányi és Védjegyhivatalhoz (OSIM). Az elsőre karácsony előtt érkezett válasz. Ebben a hivatal részlegesen elutasította a váradi Szent László Napok logójának és elnevezésének levédési kérelmét (aviz de refuz provizoriu parţial), és közli, hogy a döntés 3 hónapig megfellebbezhető. Indoklásuk szerint vallási szimbólumokat és elnevezéseket nem lehet bejegyeztetni, használatuk azonban nem tiltott.
A második beadványban a szervezők megtámadták az RMDSZ levédési kérelmét. „Ügyvédünk a héten kapta kézhez az erre érkezett választ. Erkölcsi győzelemként fogtuk fel, hogy a hivatal helyt adott a fellebbezésnek, és elismerte, hogy a Szent László Napok mint szellemi termék a Szent László Egyesületet illeti meg. Az eljárás során megállapították, hogy rendezvényünk logója még áprilisban megjelent a sajtóban, tehát hamarabb, mint ahogy az RMDSZ benyújtotta a levédésre vonatkozó kérelmet – áll a közleményben. – Óvásunk eredményeként az RMDSZ által benyújtott védési kérelmet teljes egészében elutasította a védjegyhivatal, mivel nem a saját szellemi termékét próbálta meg levédetni."
A szervezők emlékeztetnek, Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-elnök korábban azt nyilatkozta, hogy a védjegyhivatal döntése az RMDSZ álláspontját erősíti meg – csakhogy, mivel az OSIM helyt adott a fellebbezésnek, és elismerte, hogy a Szent László Egyesület az ötletgazda, „a fentebbi kijelentés nem állja meg a helyét" – olvasható a közleményben.
A Szent László Egyesület egy „összehangolt ellenkampánynak tekinti az RMDSZ által kirobbantott levédési botrányt". A közleményben hangsúlyozzák: nem egy szent nevét akarják levédetni, hanem egy rendezvényét. „Számtalan precedens van arra, hogy egy szent nevét laikusok használják, Szent György néven még egy őrző-védő szolgálatot is bejegyeztettek már a védjegyhivatalnál. Ezért is érthetetlen, hogy egy polgári, kulturális rendezvénysorozat miért nem nevezhető el Szent László lovagkirályunkról" – áll a közleményben.
Krónika (Kolozsvár),

Ezer évre építjük! – Jótékonysági koncert Budapesten a széphavasi kápolna építésének támogatásáért
A Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, a Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol évszázadokon keresztül intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók a csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. Itt találkoztak az egymástól elszakított magyar testvérek, hogy biztosítsák egymást az összetartozásról a hit erejében. Az idők folyamán azonban a kegyhely egyre inkább lepusztult, s a múlt század harmincas éveire a falai már csak mellmagasságig értek, majd azok is a földre hulltak.
Orbán Balázs így ír e helyről: „Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével füzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehér öltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve: „Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére" jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól.”
A tárgyi pusztulás ellenére az eszme megmaradt a szívekben. A kilencvenes évek eleje óta Berszán Lajos, Gyimesfelsőlök plébánosa, a táltoskirály napján a kápolnaromnál évente szentmisét celebrál. A kétezres évek elejétől pedig a Magyar Hagyomány Műhelye és a csatlakozó zarándokok minden Pünkösd hétfőn litániát tartanak, a Szent Lélekhez, Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz, és a Boldogasszonyhoz könyörögve a nemzet sorsának jobbulásáért.
Az első, legrégibb építmény is körtemplom volt, az új is az lesz
Az imák és az összefogás gyümölcseként 2009-ben megtörténtek az első lépések egy új kápolna létrehozásának érdekében. Az engedély megszerzése azonban 2012-ig húzódott, mikor is elkészült a régészeti ásatás a Hargita Megye Tanácsa költségére. A munka azóta is folyik a környékbeli vállalkozók támogatásával, felajánlásaival és a Széphavas Egyesülethez érkező adományokból. A helyszínre időről-időre önkéntesek is érkeznek, hogy segítsék Esztány Zsolt, az emlékhely megépítésével megbízott csíki építész munkáját. 2012. novemberére a kápolna falai elkészültek. 2013. nyarán a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező kalákás csapatok segítségével megépült a tetőszerkezet és megkezdődött a kupola építése.
Zsolt lelkiismeretességét és elkötelezettségét mutatja, hogy családjával 2013. nyarán folyamatosan kint tartózkodott a hegytetőn. Akkor a következőket nyilatkozta: „...nem hagytuk a frontot, tartottuk mi a család. Erika rakja a kupolát (lehet a kápolna kívánja a női erőt!). Lassabban haladunk, nekem nehéz ezt elfogadni, Erika még szoptat is, ebédet is készít... Ezért halad lassan, de tartósabb, ezer évre építjük!”
Nagy szükség van a segítségre, hogy a magyarság újraegyesülésének és egységének szimbóluma felépüljön. Az építkezésről bővebb információt Szabó Mihály, az egyesület titkára ad a 30/2308-560-as telefonszámon, ugyanitt csekk küldésére is lehetőség van. Önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban Erdélyben Esztány Zsolt (+40/724/241-311, esztanyzsolt@gmail.com), Magyarországon Andrikó László (30/3830-038) ad tájékoztatást.
Azoknak, akiknek a lehetőségeik korlátozottak, de mégis segítenének, alkalmuk nyílik rá február 1-jén Budapesten. A Széphavas Egyesület ugyanis 17 órai kezdettel jótékonysági koncertet szervez a Szent Margit Gimnázium Dísztermében (1114, Budapest, Villányi út 5-7.) a szép-havasi kápolna építésének támogatására. Az előzetes részvételi regisztráció Szabó Mihálynál történik a 30/2308-560-as telefonszámon, vagy a szabo_misi@freemail.hu címen. A 3500 Ft-os belépőjegyet a helyszínen vehetik át a vendégek.
Szükség van a támogatásra, hiszen födés után is, sokféle munkálat lesz – szögezi le Esztány Zsolt. „Az ablakkávák alsó kiépítése, a falak átcsiszolása, fugázás, padlóburkolat, oltár, ajtó. Lábazati kőburkolat külső oltár, régi falak rendbetétele (ráfalazása). Viszont még anyagi forrásokat kell keresni rá, hogy ne váljék a kápolna építésének kiteljesedésének rovására. A kápolna Égi csatornán kapott engedélyt, hogy megépülhessen, s elindítója sok kegyelmi jónak, a magyarság egyesülésének, s egyben a Világ javára.”
Zana Diána
polgarportal.hu
Erdély.ma,

A térség kulturális hagyatéka
Nagyvárad- Január 20-25. közt az RMDSZ Bihar megyei szervezete együttműködve Berettyóújfalu önkormányzatával s civil szervezetekkel újra megrendezi A magyar kultúra ünnepét. Hétfőn tájékoztattak.
Hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a térség kulturális hagyatékának nevezte a 2000 óta hagyományosan, Berettyóújfalu önkormányzatával közösen és megszakítás nélkül megrendezett A magyar kultúra ünnepe eseménysorozatot. Hangsúlyozta: a több mint tíz éves múltra visszatekintő kezdeményezés annyira jónak bizonyult, hogy a két település nem csupán kulturális téren került közelebb egymáshoz, hanem közös infrastrukturális jellegű fejlesztések is kibontakoztak, például a tavasszal várhatóan átadott Berettyóújfalu- Nagyvárad kerékpárút.
Az idén is a fő esemény január 22-én, A Magyar Kultúra Napján zajlik, szerda este 7 órától a Szigligeti Színházban. A gálaünnepségen beszédet mond Biró Rozália szenátor és dr. Vitányi István magyarországi országgyűlési képviselő, majd átadásra kerül az RMDSZ által alapított két életműdíj, három Magyar Kultúráért-díj és négy emlékplakett, valamint a tavaly első alkalommal kiosztott Jakobovits Miklós-díj. Ezután a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében több mint száz váradi magyar középiskolás és egyetemista mutatja be a Liliomfi-remix című előadást, a jubileumi Szigligeti-évad részeként. A politikus úgy fogalmazott: ennek köszönhetően lehetőség nyílik felmutatni a fiataloknak, hogy a kultúra a modern világban is egy érték, nem számít elveszett területnek. Meghívókért a színház jegypénztáránál lehet érdeklődni.
A politikus megjegyezte: voltak olyan idők is, amikor a programok színesebbek voltak annak köszönhetően, hogy a Várad lakosságának egynegyedét kitevő magyarság képviselve volt alpolgármesteri szinten, de remélhetőleg a mostani csak egy ideiglenes állapot, hullámvölgy, s a közeljövőben ismét kedvezőbb közigazgatási helyzet teremtődik majd.
Ami az idei kulturális programokat illeti, Váradon január 21-én, kedd délután 17 órától zajlik az első rendezvény, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében, ahol a BINCISZ és a Nagyváradi Civil Kerekasztal szervezésében dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Ugyanakkor ekkor kerül sor A Bihar kultúrájáért civil érem ünnepélyes átadására. Koncertet adnak a berettyóújfalui Városi Zeneiskola művész-tanárai és közreműködik Meleg Vilmos színművész.
Január 22-én, szerdán 13 órakor a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, Kurucz Imre alkotását, majd 17 órakor a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola alkotói munkatársainak műveiből nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A kiállítást megnyitja Holló Barna grafikusművész, közreműködik Balogh László és Kovács Lajos. Január 24-én, pénteken 16 órától az Ady Endre Középiskolában bemutatják V. Szilágyi István A lelkiismeret örvényei című könyvét. A kötetet ismerteti Tuduka Oszkár ny. irodalomtanár, zenekritikus, közreműködnek a PMNYE kórusának tagjai, illetve szavalói. 18 órától a Lorántffy Központban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében Dukrét Géza PBMET-elnök, a Partiumi Füzetek sorozat szerkesztője bemutatja az Emődi János- Wilhelm Sándor- Sándor Mária szerzőtrió A margittai fazekasság története című könyvét.
Berettyóújfaluban
Muraközi István polgármester a Berettyóújfaluban lebonyolított eseményekről tájékoztatott. Megtudtuk tőle, hogy helyi idő szerint kedden 14 órától dr. Fazakas Gergely egyetemi adjunktus tart előadást a Városi Könyvtár olvasótermében Siralmas imádság és nemzeti önszemlélet címmel. Január 23-án, csütörtökön az említett szerzőtrió kötetét ismertetik a Bihari Múzeum előadótermében, majd 17 órakor a Tibor Ernő Galéria közösségének alkotásaiból nyílik tárlat a Nadányi Zoltán Művelődési Központ Bihar Vármegye Képgalériában, beszédet mond Márton Katalin rajztanárnő, képzőművész. 18 órától rendezik meg A magyar kultúra ünnepének helyi gálaestjét, melynek helyszíne a Művelődési Központ díszterme. Felszólalnak: Biró Rozália RMDSZ-es szenátor és dr. Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő, majd átadják az Erdélyi Gábor-díjat és fellép a Wass Albert-műsorával a Kiss Stúdió Színház. Január 25-én, szombaton 15 órától Hagyományőrző családi napot tartanak a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. Lesznek kézműves-játszóházak, és sor kerül a Holló Együttes Vándormuzsikusok című gyermekkoncertjére.
A kultúra-heti rendezvények egyik médiatámogatója a Bihari Napló.
Ciucur Losonczi Antonius
edon.ro,

Szentély, ahol magyarok találkoznak
Kerekasztal. Erdély egyik magas, erőt sugárzó pontján igyekszik önként vállalt, szakrális küldetését teljesíteni egy budakeszi civilszervezet
Régi kápolnát épít újra Erdélyben, a Szép Havason egy civilszervezet. A lélek megtisztulásának, a magyarok találkozásainak helye a szentély, ahogy azt Szabó Mihály villamosmérnök és Hargitay András állatorvos, egykori úszó elmondta. Szerintük az erő, amelyet a Szép Havas és a Szentlélek-kápolna sugároz, közelebb viszi a látogatókat a teremtő rendjéhez.
Hargitay András, az egykor világ- és Európa-bajnok úszó.
Nagyon szép kápolnát épít innen nyolcszáz kilométerre, a Szép Havas tetején egy budakeszi egyesület. Döntő részben önerőből húzták fel a Szent Léleknek keresztelt kegyhely falait. Az egyesület azt szeretné, ha a magyarság találkozóhelye s a magyarság egyesítésének kápolnája lenne az épület. Az építésről s a hozzá kötődő lelkiségről beszélgettünk Szabó Mihállyal, a Szép Havas Egyesület titkárával s Hargitay Andrással, a szervezet vezetőségi tagjával.
Sinkovics Ferenc: Miért kezdtek bele ebbe az egészbe, mi köti önöket Erdélyhez?
Hargitay András: Hát ha úgy vesszük, engem eleve már a nevem is Erdélyhez köt, hisz Hargitaynak hívnak. Egyébként a csíksomlyói búcsún mondták nekünk a helyiek, hogy nem is olyan messze, fönn, a Szép Havas tetején van egy kápolna. Igaz, csak a romjai láthatók, hisz Mária Terézia idejében lerombolták. A hagyomány szerint régen itt találkoztak a gyimesi és a moldvai csángók, s néhány éve megpróbálták feleleveníteni ezt a szokást. Felmentünk mi is, litániát tartottunk a romoknál, s fantasztikus érzések és erők kerítettek hatalmukba bennünket. Közel kerültünk a Teremtőhöz.
S. F.: Túl a belső és spirituális érzéseken milyen jelei voltak a hely különlegességének?
H. A.: Egyszer Szent László legendájáról beszélgettünk ott. Váratlanul besétált egy gyönyörű, fehér ló a romtemplomba, s mindvégig ott maradt, amíg a nagy királyról volt szó. Nem lehet nem hinni az ilyen jelekben és üzenetekben. Sok példát tudnék még felhozni, de a lényeg, hogy a működő, élő természet része a hely és a kápolna. Rendszeresen visszajártunk ide. És amikor Gyimesbükkön részt vettünk a társadalmi és nemzeti kezdeményezéssel felújított vasúti őrház ünnepélyes átadásán, azt mondtuk egymásnak, ezt mi is meg tudjuk csinálni odafönn, a Szép Havason a kápolnával.
S. F.: Azt tudják, hogy milyen idős lehet az eredeti szentély?
Szabó Mihály: Nem lehet tudni. Egy biztos, Mária Terézia rendeletére rombolták le. A munka megkezdése előtt megvizsgáltuk a terepet egy régésszel. Találtunk egy pénzérmét II. Rudolf idejéből, aki 1576-1608 között uralkodott. Szerintem akkor már ott állt a kápolna. A helyi hagyomány szerint fönn a Szép Havason vezetett át azelőtt a Szent László út, s amellett állt a szentély.
S.F.: Hargitay úr, ön állatorvos, Szabó úr, ön villamosmérnök. Nincs jobb dolguk, mint hogy kápolnát építsenek Budapesttől 800 kilométerre?
Sz. M.: Aki egyszer beteszi a lábát a Gyimesbe, az nem tud szabadulni onnan. Megfogja a táj szépsége, az emberek habitusa s a hely spirituális, szakrális erőtere. Én mindig visszavágyódom.
S. F.: Teljesen kiölték az anyaországi magyarságból a szakralitást?
Sz. M.: Nem, megvan benne, de jobb lenne ha több ember lenne fogékony rá, s nem nyomná el magában különféle külső hatásoknak engedve.
H. A.: Én azt mondom, minden emberben megvan a szakralitás, azaz a Teremtőhöz és a teremtő rendjéhez való igazodás igénye. Csak ezt elfojtották. Hát hogyne, hisz a jelenleg ismert és működő oktatási rendszerek, az általánossá vált életvitel, vagyis a fogyasztás mindenekfelettisége, a média tevékenysége is azt sugallja, kicsi vagy, maradj a helyeden, bármi történik, az nem a te dolgod. Az én korosztályom ezt már átélte egyszer a szocializmusban, s ez most globális rendszerré terebélyesedett.
S. F.: Egyáltalán van valami lehetőség arra, hogy kivonjuk magunkat ezalól?
H. A.: Amíg megvan az emberekben az igény a szakralitásra, addig kell, hogy legyen lehetőség is. És megvan az igény, én sokszor átéltem ezt. Győzünk a sportban, szól a Himnusz, és könny csillog az emberek szemében. Vagy amikor Gyimesbükkön, az őrház átadásánál bejött a vonat. Csak ennyi történt, semmi más, álltak az emberek, lobogtak a zászlók. De minden lélek a magasba emelkedett. Fönn, a kápolnánál ez történik, egészen más súlyt és jelentőséget kap itt egy ima, egy fohász, mint egyébként.
S. F.: Ez a Szép Havas. De vajon miért nem működik a dolog mondjuk a Hortobágyon?
H. A.: Hogyne működne! Csak ott nem keresi az ember ezeket a spirituális és szakrális érzéseket, mert eleve elfojt és lefojt, hisz erre tanítják.
Sz. M.: Nem szabad elfelejteni, hogy a kápolna mint szentély eredendően erőt sugároz. Hisz a kegyhelyeket ilyen erőt sugárzó helyekre építették, ez valamikor ősi tudása volt az embernek.
H. A.: Az a kérdés, hogy ha a kegyhelyek ilyen erőkkel bírnak, akkor milyen erő dolgozott azokban, akik lerombolták őket. A tatár és török időkből írtak le olyan templomrombolásokat, hogy még a két méter vastag falak is átizzottak a lángokban. Mitől ez az indulat? Miért adott utasítást Mária Terézia a Szép Havas-kápolna elpusztítására a veszteglőzárról szóló rendeletében?
S. F.: És milyen erők dolgoztak akkor a román hatóságokban, amikor önök engedélyt kértek az újjáépítésre?
Sz. M.: Komoly erők, maradjunk ennyiben. Először is megalapítottuk s bejegyeztettük odakint a Szép Havas Egyesületet. Ez adja a megfelelő jogi hátteret a munkához. Nem akarom a részletekkel untatni az olvasót, de majd három évig tartott, mire megkaptunk az építési engedélyt.
H. A.: A legkisebb szabályok betartására is ügyelnünk kellett, különben feleslegesen erőlködtünk volna.
Sz. M.: Igen, e szabályok szerint például csak úgy foghattunk bele az egészbe, ha a kápolna az egyesületünk saját területén van. Nekünk azonban nem volt ott egy négyzetméterünk sem. Erre nyolc helyi gazda adományozott nekünk összesen négy hektárt fönn, a Szép Havason, amiben benne van a kápolna is. Ingyen vagy jelképes összegért kaptuk a földeket. Azt hittük, minden egyenesbe került, a szakhatóság aláírta az engedélyt, ám jött egy bejelentés, amelynek következtében régészetileg is meg kellett még kutatni a területet. Pénzünkbe nem került, de ezzel a kutatással is sok idő ment el.
H. A.: Főként úgy, hogy a mi régészünk már a kezdet kezdetén kimondta: semmi akadálya nem lehet az újraépítésnek.
S. F.: Az ottani emberek, a helyiek hogyan fogadják a kezdeményezést?
H. A.: Vegyesen. Az egyik része örült neki, a másik része passzívan figyelt, a harmadik rész pedig aggodalmaskodott, hogy idejönnek ezek Budakesziről, ügyködnek, nyüzsögnek. Miért, kérdezték, mitől olyan fontos ez? Nehezen megélt sors van mögöttük, ők egyszerűen más nézőpontból látják ezt az egészet. Mi egy működő kápolnát akarunk, hogy azok, akik a csíksomlyói búcsúra érkeznek, ellátogathassanak a Szép Havason a kápolnához is, Orbán Balázs szerint a magyarság újraegyesítésének helyszíne. Hiszek abban, hogy a magyarságot összeköti lelkisége, nem véletlen, hogy ellenségeink a széttagoltságot szánták a sorsunknak.
Sz. M.: A gyimesiek, de még inkább moldvaiak nagyon kívülállónak érzik magukat, már ami a magyarság testét illeti. Ezért ha innen odamegy valaki, azt megtiszteltetésnek érzik. Na most a Szép Havason a kápolna újra a magyarság találkozóhelye lett, nemrég szerte Európa minden részéből, de még Amerikából is érkeztek ide magyarok.
S. F.: Hogy folyik az építkezés?
Sz. M.: A romokból kivehettük ugyan a kápolna alaprajzát, de nem tudjuk pontosan, hogyan nézhetett ki. Annyit láttunk, hogy kör alakú volt, ezt építettük újra. A Kárpát-medencében a legtöbb régi szentély ilyen, azaz kör alakú épület volt eredetileg, csak később nyújtották meg őket egy hajóval. A mi kápolnánk tulajdonképpen a felvidéki bényi templom testvére, az alapján építjük. Bény itt van fönn, az Ipolyságban.
S. F.: Mennyi pénzt sikerült összegyűjteniük?
Sz. M.: Magyarországról nyolcmillió forintnyi adomány jött össze eddig, Erdélyben négymillió. Pályázaton nyertünk egymilliót a Külügyminisztériumtól, 250 ezer forintot pedig a Szerencsejáték Zrt.-től. Odakint több helyről is kaptunk építési anyagot, többen pedig fuvarozással segítik a munkát. Elsősorban a helyiek dolgoznak ott, de innen, a belső hazából is több mint száz ember volt már kint „kalákázni”.
S. F.: Gondolom, méltó díszítést kap majd belül a kápolna. Ki festi a freskókat?
H. A.: Nem lesznek freskók, nem lesznek díszek. Egyszerűségre törekszünk, mert ez segíti leginkább a lélek felemelkedését. Kint pedig lesz egy állandó szabadtéri oltárunk is. Igen, nyolcszáz kilométerre vagyunk ott Magyarországtól. De ahogy egy barátunk mondta, mindig legkívül kell kezdeni egy lakás takarítását, onnan haladunk befelé.
S. F.: Elég lesz a pénz?
H. A.: A héten rendezünk jótékonysági népzenei estet, neves fellépőkkel. Sebő Ferenc, Maczkó Mária, Berecz András s így tovább… Egyfajta adománygyűjtés ez is, hisz a bevételt a kápolnára fordítjuk. Pünkösdhétfőn szeretnénk átadni a kegyhelyet.
Sz. M.: A kápolnát a jövőben természetesen a helyiek működtetik majd. Salamon József és Vas Nimród atyák már kijelölték a Mária-út Gyimesbükk és Csíksomlyó közötti szakaszát, s ez érinti a Szép Havas-kápolnát.
S. F.: Mi a következő feladat? Nyilván kinéztek már maguknak valamit…
H. A.: A templom, illetve a kápolna felépítése idehaza, a Szent Anna-réten. Natália nővér álmodta meg a tereit a második világháború előtt. Részletekbe menő, szakszerű tervet készített, bár soha semmi köze sem volt az építészethez. Látomása volt, amely szerint ha a kápolna megépül, akkor hazánkat elkerüli a háború. Mindszenty József is nagyon támogatta az építkezést.
Sz. M.: Ezt a látomást a Vatikán hivatalosan is elfogadta.
H. A.: Mindszenty úgy gondolta, ha összejön másfél millió ember, és imádkozik, akkor elmarad Magyarország mindennemű megszállása. De nem sikerült ezt a másfél milliót összehozni. Márpedig én nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy az imának ereje van. Ez a Szent Anna-kápolna az egész világnak fontos lehet, ha elfogadjuk, hogy a Kárpát-medence a világ szíve, s hogy most ugyanaz a feladatunk, csak szakrális és spirituális értelemben, mint amikor a török ellen védtük Európát.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap,

Kápolnák és anekdoták
Csütörtök este Szépvízen A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet vetítették, melyet Daczó Katalin, a Hargita Népe munkatársa szerkesztett, illetve P. Buzogány Árpád író, újságíró kollégánk Ötven lóerős pálinka című kötetét mutatták be.
Habár két különböző műfajt láthattak az érdeklődők, ami a filmet és a könyvet összeköti, az a szerzők közti közös vonás – jegyezte meg az est moderátora, Ferencz Angéla a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Hozzátette, azt kell tudni róluk, hogy nagyon jó emberismerők, míg Daczó csíkszéki, addig Buzogány udvarhelyszéki falvakban szokta faggatni az értéket őrző embereket. Ezenfelül mindketten jól ismerik életkörnyezetük helytörténetét, és ezt a tudást, ismeretet szokták filmjeik, könyveik által a közzel megosztani.
Felértékelődtek Csíkban a kápolnák
Daczó Katalintól megtudtuk, régi terve, hogy a kápolnákról dokumentumfilmet készítsen. „Úgy éreztem, hogy szükség lenne erre, mert kapcsolatban lévén régészekkel, tudtam, hogy nem létezik megfelelő ismeretanyag ezekről a kápolnákról vagy kápolnahelyekről. Csíkszék nagyon gazdag, közel ötven ilyen kápolna, kápolnahely található ebben a régióban. Pályáztam is több helyre sikertelenül. Tavaly megtudtam, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak létezik egy dokumentumfilm-készítést finanszírozó programja, erre is beneveztünk, és innen kaptunk végül támogatást.”
Tizenegy csíki kápolna esetében végezte el a dokumentálódást, és mindegyiknél filmeztek is. Először úgy tervezte, hogy mindenikről rövid, három-négy perces ismeretterjesztőt készít, de rájött, ez túl kevés lenne ahhoz, hogy ezek történetét, főként aktuális helyzetét megértethesse. „Csak az utóbbi tíz évben sokat változott a kápolnák, kápolnahelyek helyzete, volt olyan, hogy a romra új kápolnát építettek, ezért próbálom a jelenlegi állapotokat dokumentálni. Kiválasztottam azokat, amelyeket a legjobban ismertem. Természetesen azoknak a kápolnáknak a története körvonalazódott a legjobban, amelyeknél az elmúlt évtizedben régészeti ásatások zajlottak, vagy amelyek fel voltak újítva” – emelte ki Daczó.
Úgy észlelte, hogy az utóbbi időszakban legtöbb csíki település kezdett újra a kápolnáival foglalkozni. Szinte mindenhol történt valami, vagy kutatás folyt, vagy felújítás, vagy ahogy említettük, a régi romra emeltek új épületet.
A Kápolnák az Úr dicséretére című dokumentumfilmet a Mementó Stúdió készítette. A Csíki-medence kápolnáiról szóló sorozat első része részletesen bemutatja a hargitafürdői Szent István-kápolnát, a pásztorbükki Báthory-emléket, a Szent László-emlékhelyet és a széphavasi Szentlélek-kápolnát. Készítették: Daczó Dénes, Daczó Katalin, Ferencz Hunor, T. Bányai Péter.
Nem csak autóban, hanem pálinkában is van 50 lóerős
P. Buzogány Árpád ezúttal nem riport- vagy helyismereti kötetet, hanem egy anekdotagyűjteményt ismertetett, amely Ötven lóerős pálinka címmel az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg. Tizenöt éve gyűjti a Gagy mentéről és Sóvidékről ezeket a humoros történeteket, mint hangsúlyozta, számára csak azok érdekesek, amelyeknek van valóságalapjuk, vagyis valakivel megeshettek, legalábbis az alanyai így mesélik. Régi jó, már-már klasszikusnak számító történetek is szerepelnek szép számmal a kötetben, de egyes anekdotákban a technika vívmányai, mint a maroktelefon vagy a számítógép és egyebek is megjelennek. Például az egyik anekdotából kiderül, hogy a technikai fejlődés még az értelmiségiek körében is néha követhetetlen. Például egy autókhoz értő gyereket, aki azt fejtegette, hogy szerinte a Dacia Solenza sokkal jobb, mint a Tico, egy idősebb tanító kijavított, hogy az nem Tico, hanem Trikó.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro,

Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára.
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára.
Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött.
Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van.
Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész.
A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni.
„Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek.
Hiányoznak a szakkönyvek
Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást.
Csak átcsoportosítanak Nagyváradon
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.
„Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól.
„A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását.
Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd.
A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Jelentős könyvadomány iskoláknak
Több tízezer vadonatúj kötetet kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az Osiris kiadótól. Hétfőn a Lorántffy Zsuzsanna, valamint a Szent László iskoláknak adományoztak belőlük.
Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, valamint Nagy József Barna partiumi régióelnök hétfőn délelőtt ért el a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna iskolába, ahol Szabó Zsuzsa igazgató és Eszenyei Ilona könyvtáros fogadta őket. Mintegy száz kötetet adományoztak az iskola könyvtárának – az elegáns kivitelezésű képes művészettörténeti albumok mellett többek között történelmi, teológiai és szépirodalmi könyveket, utóbbiak nagy része kötelező olvasmány is. „Hátha ezeknek köszönhetően a diákok visszatalálnak a könyvekhez. Sokan már kezdenek rájönni, hogy az internetes olvasás nem az igazi…” – mondta Szabó Zsuzsa igazgató. Mint megtudtuk, a kötetek egy része a könyvtárban marad, a többit jutalomkönyvként fogják kiosztani.
Utánpótlás
Egy órával később a Szent László római katolikus gimnázium könyvtárába jutott el az EMNT két képviselője – itt Zalder Éva igazgatónak és Pap Judith könyvtárosnak adták át a könyvadományt. Zalder Éva elmondta, a költözés közepette nagyon sok könyv tönkrement, jól jön az utánpótlás. Új könyveik pedig szinte nincsenek is, tette hozzá Pap Judith, amit kapnak, azok rendszerint régi kiadások, s már eleve használtan kerülnek hozzájuk. Itt valószínűleg mindegyik kötet a könyvtárban marad, tudtuk meg az iskola igazgatójától.
Mint megtudtuk, az Osiris kiadó több tízezer kötetet adományozott a Pro Minoritate alapítványnak, mely igen jó kapcsolatban van az EMNT-vel, így nekik ajánlotta fel ezeket szétosztás végett. Az EMNT kolozsvári központja a települések magyar lakosságának számával arányosan osztotta ki a könyveket, Nagyváradra több ezer kötet jutott, melyet az elkövetkezendő félévben fognak kiosztani tanintézeteknek, könyvtáraknak, közintézményeknek.
Küldetés
Az Osiris kiadó küldetésként fogja fel azt,hogy támogassa az iskolakönyvtárakat, ekkora adományra azonban még nem volt példa részükről itt Erdélyben, mondta Török Sándor, kihangsúlyozva egyúttal: az EMNT azért is fontosnak találja ezt az akciót, mert a magyarok megmaradását szolgálja a művelődés lehetővé tétele által és segítséget nyújt a szép magyar beszéd ápolásában. Az sem elhanyagolandó, hogy a szakkönyvek a tanárok munkájában nyújtanak jelentős segítséget. A következő állomás valószínűleg a Partiumi Keresztény Egyetem lesz, tette hozzá.
Neumann Andrea
erdon.ro,

A meghívó egy mosoly volt
Nagyvárad- Szombaton a Nagyváradi Katolikus Egyetemista Lelkészség II. alkalommal szervezte meg a Bihar Megyei Gyermekotthonok Találkozóját a PKE dísztermében. Öt településről jöttek résztvevők.
Több mint 170 résztvevő, vagyis 120 gyerek, 30 önkéntes, 19 kísérő és 29 meghívott- számokban így lehetne tömören összegezni a Nagyváradi Katolikus Egyetemista Lelkészség által szervezett II. Bihar Megyei Gyermekotthonok Találkozóját, azonban, mint tudjuk, általában a statisztikai adatok mögött rejlik a lényeg. Ebben az esetben talán a Partiumi Keresztény Egyetem főbejáratára kiragasztott „A belépő egy mosoly” felirat tükrözte a legjobban az összejövetel igazi okát és célját, az állami vagy egyházi gondozásban élő fiatalok bátorítását, illetve az otthonok, a nevelők és a gondozásban levő gyermekek közötti kapcsolatteremtést, információs hálózatnak a kialakítását.
Restás István főszervező az Erdély Online-nak elmondta, hogy öt településről- Nagyváradról, Nagyszalontáról, Bélfenyérről, Szentjobbról és Gálospetriből- érkeztek résztvevők, az eseményt pedig támogatta a Szent László római katolikus egyházközség, a németországi Dolores Fischbacher nővér, a PKE és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Bihar megyei szervezete.
Változatos programok
A programok változatosak, szórakoztatóak és egyben tanulságosak is voltak. Arra törekedve, hogy a hosszú hivatalos beszédekkel ne untassák a gyermekeket, Pék Sándor esperes, várad-olaszi plébános, dr. Kőrösi Mária, a PKE oktatója és a Széchenyi Társulat vezetője, valamint a Bihar Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve a Gyermekmentők részéről Szántó Ildikó köszöntötték a jelenlevőket. A közös ima, illetve Király Dalma, a PKE végzős hallgatójának népdaléneke után bemutatkoztak a gyermekotthonok úgy, hogy a gondozottak műsorokkal készültek, „Mennyország világából” címmel. A megható, néha mosoly fakasztó, de azért elgondolkoztató programok közt szerepelt hip-hop tánc, nőnapi egyveleg, versösszeállítás, ének és színpadi jelenet. Ahogy valaki fogalmazott, a fellépők ha kicsik is, és rászorulnak a támogatásra, azért nagy a szívük, amivel ők is tudnak segíteni másokon, ha kell…
Délben közös, szerény ebéd várta a résztvevőket az Arany János Kollégium étkezdéjében, s míg a PKE dísztermében kezdetét vette a hatoscsatorna nevű társaság szívből jövő és szívhez szóló meglepetésprodukciója, arra is jutott idő, hogy a gyermekek egy kicsit az udvaron játszanak. Nagy népszerűségnek örvendett a lufikat készítő Momo bohóc, de kollégájával, Vukyval is szívesen kötekedtek, bolondoztak a gyerekek. Az összejövetel délután 3 óra körül ért véget, búcsúzkodással és ajándékosztással.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

?Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. A ilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix irályné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ.
Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe.
A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Nem kaptak pénzt a magyar pályázók a Román Kulturális Alaptól
A Román Kulturális Alap április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredménylistáját, mely szerint a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által vezetett kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó szervezet döntése értelmében nem nyert támogatást sem a Vásárhelyi Forgatag, sem a Maros Megyei Múzeum, de nem számíthat pénzre a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület sem.
Az eredmények közzététele után a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, Portik Vilmos megkeresésünkre felháborodásának adott hangot. „Komoly, tapasztalt pályázatíró csapattal készítettük a 2014-es forgatagprojektet, és hatalmas csalódás volt, amikor kiderült, hogy a nyertesek közelébe sem kerültünk. Rendkívül furcsának tartom mindezt, olyan körülmények közepette, hogy a forgatagot az RMDSZ-szel közösen a magyar közösségért szervezzük, mégsem részesült kedvező elbírálásban" – fogalmazott Portik Vilmos.
Az üggyel kapcsolatban a Román Kulturális Alaphoz fordultunk, ahol arról tájékoztattak, hogy szó sincs diszkriminációról, hiszen korábban Erdélyből is voltak győztes pályázatok, az elbíráló bizottság pedig idén is a honlapon is közzétett feltételrendszer alapján döntött.
Hegedüs Csilla, a szaktárca nemrég kinevezett államtitkára csütörtökön közleményben igyekezett tisztázni, a pályázatok elbírálását március elején kinevezett elbíráló bizottságok végezték, akkor, amikor az RMDSZ még ellenzékben volt. Rámutatott: a döntések utólagos megváltoztatását a törvényes előírások nem engedik. Krónika (Kolozsvár)

Ülésezett az EMNT Választmánya
Pénteken, április 11-én Csíkszeredában tartotta ez évi első választmányi ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A 19 területi szervezet vezetői, valamint az országos elnökség tagjainak részvételével zajló tanácskozáson áttekintették a legutóbbi ülés óta eltelt félév eseményeit, programjait és számba vették az előttük álló feladatokat.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke értékelve az elmúlt időszakot, kiemelte, hogy az idei első negyedévben az EMNT területi szervezetei számára legfontosabb a magyarországi választásokra vonatkozó regisztráció, valamint a szavazatok begyűjtése volt. A megfeszített munka után a következő időszakban az EMNT korábbi években kialakult rendszeres programjaira nagyobb hangsúlyt fektet. Üdvözölték a 2014 márciusában megalakult Érmelléki EMNT-szervezetet, melynek alelnöke teljes jogú tagként vett részt az eggyel kibővült Választmány ülésén. A testvérszervezetként tevékenykedő Erdélyi Magyar Néppárt jelenlevő alelnöke, Zakariás Zoltán hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a legfontosabb a szervezetépítés lesz.
A választmányi ülésen jelentés fogadtak el a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) részéről. 2014-et a partiumi autonómia évének tekintve az év második felére ezzel kapcsolatos kiemelt eseményekre kerül sor. A Bálványos Intézet jelenlevő igazgatója szintén beszámolt a folyamatban levő kutatási programjáról és további terveikről.
Az EMNT Választmánya külön nyilatkozatot fogadott el az EMNT elnöke, Tőkés László Fidesz-listán való jelölése tárgyában. Ez ügyben számba vették azon programokat, amelyek a következő egy hónapban az európai parlamenti választási időszak kiegészítői lehetnek. Szó esett az EMNT által életre hívott és egyre nagyobb teret, népszerűséget szerző nyári rendezvényekről: a Kalotaszegi Magyar Napokról, a Kolozsvári Magyar Napokról, a Szent László Napokról, a Vásárhelyi Forgatagról, valamint a szintén fontos szerepet betöltő, idén 25 éves Tusványosról és az idén 10. évfordulójához érkezett EMI-táborról is. Az értékelés, valamint programtervezés mellett az EMNT Választmánya a szervezet belső életére vonatkozó határozatokat is elfogadott.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Nyugati Jelen (Arad)

„Objektíven” nem vagyunk jók – Nem diszkrimináltak, állítja a román kulturális alap
A 8 millió lejes támogatásból egyetlen banit sem nyertek az erdélyi magyar intézmények, szervezetek, rendezvények a román Nemzeti Kulturális Alap Felügyelősége (AFCN) által meghirdetett idei pályázatokon. A múlt héten közzétett visszás pályázati eredményekre az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta fel a figyelmet.
A Román Kulturális Alap április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredményét. Kiderült, hogy a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. Nem nyert támogatást a Vásárhelyi Forgatag, a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Kolozsvári Magyar Napok, a marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, az Alter-Native rövidfilmfesztivál, a kolozsvári Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó.
Buták vagy bangók vagyunk?
Ezzel kapcsolatban az AFCN-hez fordult a Székelyhon.ro, ahol arról tájékoztatták őket, hogy szó sincs diszkriminációról, hiszen korábban Erdélyből is voltak győztes pályázatok, az elbírálóbizottság pedig a honlapon is közzétett feltétel-rendszer alapján döntött.
A negatív megkülönböztetés-gyanús ügyet az EMNP robbantotta ki, amely szerint a nemzeti közösségek kulturális támogatását csakis a kulturális autonómia elve szerint lehet méltányossá tenni. „A szaktárca felügyelete mellett létre kell hozni egy Romániai Magyar Kulturális Alapot, amely az erdélyi magyar közösség kulturális programjaira számarányosan elkülönített állami támogatási keretet – szintén pályázati úton – egyetlen illetékes intézményként elosztja. A pályázatokat egy olyan testületnek kell elbírálnia, amelyben az erdélyi magyar kulturális, civil és politikai szervezetek, valamint a történelmi egyházak képviselői kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek a támogatások elosztásáról”, – jelentette ki az EMNP.
A párt szerint hasonló módon kellene kezelni a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa által a nemzeti közösségeknek juttatott állami költségvetési támogatásokat. „Nem tartjuk sem megfelelőnek, sem méltányosnak, hogy egy politikai szervezetnek – RMDSZ – vagy az általa létrehozott, ennélfogva erős politikai kötődésű Communitas Alapítványnak legyen kizárólagos joga dönteni a magyar közösségnek járó éves állami támogatás felhasználásáról és szétosztásáról” – áll a Toró T. Tibor EMNP-elnök és Benedek Erika alelnök által jegyzett állásfoglalásban.
Ki vállalja fel a pert?
Hegedüs Csilla, a román kulturális tárca államtitkára az MTI-nek elmondta: osztozik a pályázók felháborodásban, de az alap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök miniszteri kinevezése előtt hirdette meg a vitatott pályázatokat, és a bíráló bizottságokat is a korábbi miniszter idején jelölték ki. Az államtitkár elmondta, hamarosan új igazgatót neveznek ki az alap élére. (Az AFCN-t immár két éve egy ideiglenes igazgató, Andreea Uvegheş, a szervezet főkönyvelője vezeti, mint fő-fő kultúrmufti – szerk.)
A Székely Hírmondó egy nevét nem vállaló, brassói román írót is megkérdezett az üggyel kapcsolatban, válasza így szól: ha mi magyarok most sem pereljük be diszkrimináció miatt az AFCN-t, megérdemeljük sorsunkat...
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. Akilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész (portrénkon) szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix királyné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ. Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe. A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

XXIII. Festum Varadinum programsorozat Váradon
„Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma, Szent királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok közt fényes csillag.” (Szent Lászlót dicsérő himnusz 1470-ből) 2014. Május 11. és 18. között immár a XXIII. alkalommal rendezik meg a Festum Varadinumot Nagyváradon. erdon.ro

Megkoronázott magyarszívatás
Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.
A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.
A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt.
A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen „lelopták” a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le.
Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Egyháztanácsosok találkoztak
Nagyvárad
A februárban megtartott egyháztanács-képviselők találkozója után a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség további segítséget és bátorítást kíván nyújtani a lelkipásztoroknak, a híveknek, az egyháztanácsosoknak, akiknek közös feladata a hit megőrzése, annak elmélyítése és továbbadása a helyi egyházban.
Ennek érdekében, miután április 27-én Tenkén gyűltek össze a környékbeli plébániák egyháztanácsosai, a nagy létszámra való tekintettel a váradi esperesi kerülethez tartozó egyháztanácsosok két, körülbelül 80-80 fős csoportra bontva találkoztak az elmúlt napokban: péntek és szombat délután egyaránt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában.
A pénteki továbbképzést megtisztelte jelenlétével az egyházmegye főpásztora, Exc. Böcskei László megyés püspök is, valamint Mons. Fodor József általános helynök és Zalder Éva igazgatónő. Miután röviden bemutatkoztak a plébániák képviselői, Pék Sándor Várad-kerületi esperes és dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója tartottak előadásokat, Milyen egyházban szeretnénk élni? címmel. Ezután csoportbeszélgetések következtek, majd kiértékelő fórummal zárult a rendezvény.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Megvédték a templomot a lerombolástól
„…és feltört a hit” a címe annak a kötetnek, mellyel szerzői és támogatói azoknak kívánnak emléket állítani, akik ötven évvel ezelőtt megvédték a Szent László templomot a lerombolástól.
A különleges minőségű és küllemű könyv a Nagyvárad Újvárosi Szent László plébánia egyháztanácsának ötlete alapján látott napvilágot és azok mellett a magánemberek mellett, akik az ügy mellé álltak, a Megyei Tanács támogatását is elnyerték – tudtuk meg Pék Sándor plébánostól a könyvbemutatót beharangozó sajtótájékoztatón.
Nagyon kevesen tudják már a váradiak közül is, hogy mi történt itt ötven évvel ezelőtt, mondta Pék Sándor. Május 17-én, pünkösd vasárnapján – folytatta – a Szent László templomban kihirdették, hogy a városvezetés városrendezési terve alapján a Szent László templomot bezárják, majd lebontják.
Egy napra rá, a hétfői misére rengetegen érkeztek, sokkal többen, mint más alkalmakkor. A szentmise után a plébános megkérte az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében menjenek ki, ez meg is történt, azonban tovább gyülekeztek a templom körül. Hétfő estétől csütörtök reggelig az emberek felváltva, éjjel és nappal őrt álltak a templom körül, énekeltek, virágokat hoztak, gyertyákat gyújtottak. Nem reakció volt ez, sokkal inkább kiállás, szép és tiszta fájdalommegnyilvánulás – mondta Pék Sándor. A történet csütörtökön ért véget, amikor kiderült, hogy a városvezetés elállt a lebontás tervétől.
A plébános hozzáfűzte: fontosnak tartotta, hogy megemlékezzenek minderről e kerek évforduló alkalmából, annál is inkább, mivel tíz-húsz év múlva már nehezebben tudtak volna élő tanúkat találni. Ezek a történések már szinte feledésbe merültek, pedig tudnunk kellene „Váradnak e szép, áldott eseményéről”. Ez egyúttal egy pozitív jelzés is a váradiak felé arról, hogy milyen nagyszerűek tudnak lenni, tette hozzá a plébános. Hiszen mindez nem csak a katolikus hívekről szólt, nem is csupán a magyarokról, a templom körül ugyanis különböző vallású és nemzetiségű emberek gyűltek össze – románok, zsidók, cigányok is. „Ez a csendes, békés és mégis összefogó lendület Várad jellegzetessége” – tette hozzá Pék Sándor.
Tanúk beszámolói
A könyv több fejezetre van osztva, a Szent László templom építéséhez fűződő történelmi adatok, illetve jellegzetességei ismertetése mellett jelentős helyet kapnak a tanúk beszámolói, valamint a témával kapcsolatban megjelent újságcikkek. A tanúkat Szilágyi Aladár, a kötet szerkesztője kereste fel, a történelmi adatokat Péter I. Zoltán helytörténész szolgáltatta, a korabeli képeslapok is az ő gyűjteményéből származnak. Az ajánlást Böcskei László püspök írta, az előszót pedig Szabó Ödön, az egyháztanács alelnöke. A nyomdai feldolgozás Voiticsek Ilona, Voiticsek Árpád és Voiticsek Attila munkája. A kötethez egy CD is tartozik, melyen a Varadinum Film Pünkösdi templommentők című dokumentumfilmje látható.
Egyelőre 350 példányban nyomtatták ki, nem lesz kapható szabadárusításban, csak a Szent László templomban, 20 lejes adományért cserébe.
Keresik őket
A történethez az is hozzátartozik, hogy néhány héttel ezelőtt, Nagy Mihály történész, a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettese utánajárásának köszönhetően sikerült megtudni, kik voltak azok a személyek, akiket az ötven évvel ezelőtti eseményeket követően letartóztattak. Azt is megtudták, hogy több mint kétezer oldalas anyag van róluk Bukarestben, azonban ehhez csak az érintettek, illetve családtagjaik kérésére lehet hozzáférni. Így hát kérik mindazokat, akik tudnak róluk, vagy rokonaikról valamit, tudassák velük a plébánia elérhetőségét. Ők pedig a következők: Darabont Imre, Perei Ferenc, Ursz Béla, Tóth Tibor, Darabont Lajos, Varga Andor, Simon István, Dombi Lajos, Mátyás István, Darabont János, Nagy Imre, Takács Károly.
A könyv bemutatója, mely a Festum Varadinum keretében zajlik, május 18-án, vasárnap 16 órakor lesz, a Szent László templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Neumann Andrea. erdon.ro

Bihar a korai középkorban
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIII. Festum Varadinum keretében neves történészek részvételével konferenciát szervezett a RMDSZ Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A Szabó Ödön történész, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Zsoldos Attila akadémikus főszervezésében zajlott, Nagyvárad és Bihar a korai középkorban elnevezésű konferencián a meghívott neves magyarországi szakemberek, kutatók (Zsoldos Attila, Koszta László, Weisz Boglárka, Szende Katalin, Körmendi Tamás, Szovák Kornél és Klaniczay Gábor) a korai magyar történelem néhány, Váradon és Bihar megyében különös érdeklődésre számot tartó kérdésével kapcsolatban fejtették ki a néha egymástól eltérő álláspontjaikat úgy, hogy különféle szemszögekből- világi kormányzat, egyházi szerveződés vagy gazdaságtörténet- közelítették meg a tényeket.
Az előadások középpontjában tehát a régió korai története, valamint Szent László király alakja állt, amiből szükségképpen következett, hogy az elhangzottak messze túlléptek a térség földrajzi és történelmi határain, s hű tükreként annak a szerepnek, amelyet Várad a magyar történelemben betöltött és betölt, országos jelentőségű folyamatokat is tárgyaltak, széles ívű kitekintéssel, ha az eset úgy kívánta. Az expozék ugyanakkor a környék korai történetének egy-egy nagyobb fejezetét foglalták össze a várostörténettől a Szent László-kultusz kialakulásáig, a váradi irodalmi hagyomány legkorábbi emlékeitől a bihari püspökség kezdeteinek vizsgálatáig, a gazdaságtörténettől a magyar-horvát államközösség kezdeti szakaszáig.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

A váradi vár építészettörténetéről
Nagyvárad- Péntek délután a XXIII. Festum Varadinum keretében mutatták be a Lorántffy Központban Péter I. Zoltán A nagyváradi vár építészettörténete című kötetét, a Partiumi füzetek 78. számát.
A szép számú érdeklődőt a szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte, ünnepi alkalomnak nevezve az eseményt.
A bemutatott könyvet alaposan és szakszerűen ismertető Dukrét Géza, a PBMET elnöke arra hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán az egyik legtermékenyebb kutatója, tagja az egyesületnek, hiszen 30 önálló kötete jelent meg eddig, 12 esetében működött közre társszerzőként, és 20 tanulmányt is közölt gyűjteményes kiadványokban. A Bihar Megyei Tanács és az RMDSZ Bihar megyei szervezete támogatásával, a Partiumi füzetek sorozat 78. darabjaként napvilágot látott mostani kötettel a nagyváradi vár építészettörténetén keresztül kalauzol végig bennünket, bemutatva a különböző korszakokban bekövetkezett változásokat. Ennek megfelelően a román kori várról szóló fejezetben olvashatunk a váradi prépostság és püspökség megalapításáról, a vár kezdeteiről, a román kori székesegyházról, és egyéb várbeli építményekről. Ezután a gótika korával ismerkedhetünk meg, a püspökvár védőművével, a csúcsíves székesegyházzal, a gótikus püspöki palotával és egyéb várbeli épületekkel, valamint a királyszobrokkal.
Az építkezések a reneszánsz című rész arról szól: milyen volt a vár védőműve a kor elején, az ötszögű, ötbástyás külső vár, a püspöki palota és az újkori belső vár. Ismereteket szerezhetünk a török kori várról is, majd megtudhatjuk, mi történt a barokk korban (az ostromkár felszámolása, a külső vár korszerűsítési terve, a belső vár átépítése a 18. század derekától, a belső vár 19. század végi átépítése).
A kiadványt az idézet művek rövidítésjegyzéke, a könyvészet és színes képmelléklet gazdagítják. „Dióhéjban ennyi a vár építészettörténete, rengeteget el lehetne még mondani erről, de akit érdekel, olvassa el ezt az érdekes és izgalmas könyvet”- mondta Dukrét Géza.
Folytatás
Péter I. Zoltán megjegyezte: több mint tíz évvel ezelőtt kezdte őt noszogatni azzal Jakabffy László mérnök, műemlékvédő, hogy írja meg a vár építészettörténetet, de ő két okból kifolyólag nehezen szánta rá erre magát: egyrészt inkább a város a szívügye, mint a vár, másfelől pedig várt, hátha megírja helyette egy szakavatott személy, például egy hadtörténész. Látta azonban, hogy hiába számít erre. Időközben gazdag bibliográfiához jutott, és az internet is nagy segítségére volt. Hangsúlyozta: nem volt egyszerű dolga, hiszen főleg az Árpád-kori résznél egymásnak ellentmondó nézeteket kellett puzzle-darabokhoz hasonlóan egymáshoz illesztenie, különböző feltételezések közül a leglogikusabbnak tűnőket kiválasztania. Úgy fogalmazott: ezeket a hipotéziseket aztán majd az utókor, a régészeti eredmények igazolják vagy sem, kiderül majd az igazság, például ha Mihálka Nándor régész befejezi az ásatásokat. Ez tehát csak a kezdet, kíváncsian várja ő is a folytatást… Hozzátette azonban: a vélekedések csak a könyv elenyésző részét képezik, döntő többségében hiteles dokumentumokra, valós tényekre alapozza ismereteit.
Lovasszobor
A rendezvényen fellépett Thurzó Sándor-József brácsa- és Thurzó Zoltán zongoraművész. A könyvismertető után a megszólítottak- Jakabffy László és Mihálka Nándor- reagáltak az elhangzottakra. Biró Rozália RMDSZ-es szenátor azon meggyőződésének adott hangot: a váradi várban csak akkor lesz újra például Szent László-lovasszobor, ha valamilyen civil szervezet, vagy önkormányzat kifejezetten erre a célra, és ezzel a kikötéssel ajánl fel egy műalkotást. Halovány reménysugár, amibe talán lehet kapaszkodni, most feltűnt, ugyanis pénteken itt járt egy székesfehérvári küldöttség, és Cser-Palkovics András polgármester említette, hogy létezik náluk egy úgynevezett Árpád-ház program, mely erre is alkalmas lenne.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro