Püspöki áldás a felújított templomban (Szent György-búcsú Esztelneken)
A Szent György vértanúról elnevezett esztelneki ferences zárdatemplom búcsúünnepét a napján, tegnap délelőtt 11 órakor tartották. E búcsús-hálaadó szentmise keretében Tamás József püspök atya áldását adta a kívül-belül felújított templomra, a liturgikus bútorokra és az oltárképet helyettesítő domborműre.
A szentmisén mintegy húsz kézdi-orbaiszéki római katolikus plébános és néhány ferences szerzetes, többek között Urbán Erik püspöki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója is jelen volt. Az 1980 őszén felszentelt ferences templom külső és belső felújításának kezdeményezője és kivitelezője Kakucs Szilveszter zárdaigazgató. Közreműködött a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplom gyermekkara Gergely Gábor kántor vezényletével. A Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrász által készített és sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló oltárképet helyettesítő domborművet Tamás József püspök és Domokos Ferenc polgármester leplezte le, majd a püspök megáldotta a megújult templomot, illetve a domborművet és a liturgikus bútorzatot. Igehirdetésében az egyházfő Szent György életét méltatta. A búcsús-hálaadó szentmise végén Kakucs Szilveszter testvér köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a templom tatarozásához, felújításához. Azt is elmondta, a munkálatokat idős és ifjú Fekete Mihály Baumeister cége végezte, és anyagi támogatást is nyújtottak, a papi és ministránsszékek a zeteváraljai Sebestyén Ferenc munkáját dicsérik, a festett ablakok cseréjét kedvezményes áron Szász Zoltán és édesapja, Szász György végezte, a csíkszeredai Részegh András a megvilágítást alakította ki díjmentesen, és világítótesteket is adományozott a templomnak, az asztalosmunkálatokban Bagoly Miklós Levente sepsiszentgyörgyi vállalkozó is segítséget nyújtott. Az ünnepi szentmise a pápai himnusz és nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csodaszarvas nyomában – rovásírásverseny Széken
Miután sok évig Szamosújvár és Dés környéke adott otthont a hagyományos Csodaszarvas nyomában elnevezésű országos rovásírásversenynek, a múlt hét végén Szék községben szervezték a rendezvényt. A szamosújvári 51-es számú Czetz János Cserkészcsapat által XVIII. alkalommal szervezett vetélkedőn hat erdélyi és székelyföldi megye 12 csapatának 125 cserkésze vett részt.
A résztvevőknek alkalmuk adódott megismerkedni Szék község népművészeti, természeti és történelmi nevezetességeivel, mint például a tájházzal, a református templommal vagy a faluvégi nádassal (Erdély Duna-deltája!). Mindnyájan kellemes és hasznos emlékekkel tértek haza. Szatmár, Maros, Temes, Kovászna, Hargita és Kolozs megyék képviselői igazán kitettek magukért, a verseny jól sikerült.
Íme a győztesek: A kategória, 2–4. osztályosok: Ábrahám Emese (csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola), B kategória, 5–6. osztályosok: Mezei Annamária (szászrégeni Koós Ferenc 37. sz. cserkészcsapat), C kategória, 7–8.osztályosok: Orosz Katalin (temesvári Boronta Cserkészcsapat), D kategória, 9. osztályosok: Veress Boglár (csíkszeredai Ady Endre 104. sz. Cserkészcsapat).
Csapatban, az A kategória keretében a szilágysomlyói Báthory István 16. sz. Cserkészcsapat, míg a B-C kategóriákban a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata végzett az élen. Az idén is kiírták a hagyományos botrovás versenyt, amelynek győztesei a dési 1-es számú Általános Iskola és a szászrégeni 37. sz. Koós Ferenc Cserkészcsapat voltak.
Feltétlenül említésre méltó a jó szervezés, de a székiek vendégszeretete is. Sallai János polgármester, Csorba István alpolgármester, Sallai Márton református lelkész és Győri Sándor iskolaigazgató mindent megtettek a rovásírásverseny sikeréért. Emellett Kasza Tamás programirányítónak is jelentős szerepe volt a rendezvény sikeres lebonyolításában. A borús idő elle
Erkedi Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Nagy András életreceptje
Lót visszanéz… címen megjelent visszaemlékezése ürügyén
Dr. Nagy András (1905–1982), a személyes emlékeit megörökítő orvos–író fogalmazásmódján érződik, hogy érzékeny megfigyelővel és vitathatatlan íráskészséggel megáldott szerzővel van dolgunk. Ez a tehetség nemzedékeken keresztül öröklődött családjában, amelynek eredményei a közírás területén és az életutat summázó memoárokban jelentkeztek. A Sas Péter művelődéstörténész által szerkesztett kötetet a múlt héten zajló 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be a Katolikus Nőszövetség dísztermében. Dr. Nagy András életét és munkásságát Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános, Szilágyi Júlia nyugalmazott irodalomtanár és fia, Nagy Benedek méltatta. Ismerkedjünk meg közelebbről családjával, életével, orvosi és írói munkásságával.
SAS PÉTER
Nagyapja előneve szerint csíkmindszenti és bethlenfalvi – írói nevén Tivai – Nagy Imre (Csíksomlyó, 1849 – Csíkszereda, 1931) tanár, népiskolai igazgató, vármegyei közgazdasági előadó, gazdasági szakíró, gyakorló mintagazda. Egyúttal a Csíkszeredai Gazdasági Egylet, a Csíki Múzeum Egylet, a Csíkszeredai Kaszinó alapító tagja és a városi Műkedvelő Társulat titkára, rendezője, majd elnöke, a Csíki Magánjavak Igazgatótanácsának és a Csíki Takarékpénztárnak az elnöke, az első csíki újság, a Székelyföld megalapítója, a Csíki Gazda c. lap szerkesztője, Csíkszereda egyik meghatározó személyisége. Talán máig áldják az Oltvölgyi Víztársulat megalapításáért, amely egy új folyómeder kialakításával Alcsík kaszálóit ármentesítette. Sajtgyári kezdeményezése már nem volt ilyen sikeres, társaival együtt belebukott. A tanári pálya kárpótolta, 27 éven át vezette a csíkszeredai m. kir. Mezőgazdasági Felső Népiskolát, ahol negyedszázados működése alatt leendő székely gazdák százait készítették fel a minél eredményesebb gazdálkodásra. Önzetlen becsületességének kései elismerése, hogy a csíkszeredai önkormányzat Pro Urbe díjának bronzszobrában az arcmására ismerhetünk.
Emlékezés régi csíkiakról címen négy kiadást megélt munkájában 253 szülőföldi kortársának arcképét rajzolta meg. A kötet anyagát két korábban megjelent könyvének (Cirkálások. Szeredai emlékeim és Csíki Pantheon. Emlékezés régi csíkiakról) anyagából állította össze dédunokája, Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus. Tivai Nagy Imre politikai beállítottságát tekintve a ’67-es kiegyezés híveit egyesítő Nemzeti Munkapártot erősítette. Meggyőződése volt, ha az első világháború és annak kimenetele nem bomlasztja fel a Monarchiát, akkor annak legbefolyásosabb népévé a magyar válhatott volna.
A Tisza István alapította pártot követő nagyapa nagyon jó kapcsolatban volt vejével, Dr. Nagy András édesapjával, a kemény ’48-as meggyőződésű Dr. Nagy Béni (Csíkmindszent, 1874 – Csíkszereda, 1941) jogásszal, aki maga is íráskészséggel megáldott tehetség volt. Az „aranygyűrűvel abszolvált” jogász Csíkszereda tiszti ügyésze, majd a kisebbségi sorban ügyvédje volt. Városában a 20. század első évtizedében két függetlenségi párti (’48-as) hírlapot alapított és szerkesztett. Korai és váratlanul bekövetkezett halála miatt visszaemlékezéseit nem írhatta meg. Fia Városkép és ami hozzá tartozik… címen megjelent könyvében megörökítette, hogy gyermekkora egyik legkedveltebb sportjának hódolói mind ismerték családjuk nevét, mert Csíkszereda hat teniszpályájának egyike édesapja kertjében volt.
A többgenerációs közéleti személyiségeket adó család következő leszármazottja – teljes nevén – Dr. Nagy András György (Csíkszereda, 1905 – Csíkszentkirály, 1982) orvos, egészségügyi szakíró, közíró, népművelő a családi jelmondatot – „Igyekeztem megtartani, amit apám reám bízott” – nemcsak megtartotta, de kettős értelemben tovább is örökítette: a római katolikus egyház értékrendszerének a társadalomban való képviseletével és irodalmi megjelenítésével. Erdély szinte majdnem minden városában, valamint szűkebb pátriájában, Al- és Felcsík minden falujában közel 300 egészségügyi jellegű, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadást tartott a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelmekről. Ars poeticaként vallotta, hogy a gyógyítás egyik szinonimája a népnevelés.
Középiskoláit 1915–1923 között szülővárosában, a csíkszeredai római katolikus, majd a debreceni és a kolozsvári piarista főgimnáziumokban végezte. Fiatal kora óta a rajz, a festészet és a zene iránt érzett elhivatottságot. A művészi pályára biztatta a tehetségesnek tartott gyermeket apai unokabátyja, Nagy István festőművész is. Családtagjai – Te piktor akarsz lenni egy életen át? – többször ismételt kérdésének hatására tanulmányait engedelmes fiúként a bukaresti orvostudományi fakultáson (Facultate de Medicină) folytatta. Művész-énjét sem engedte elhamvadni, az értelmiségiekből szerveződő Királyi Filharmonikus Zenekar (Orchestra Filarmonicii Regale) nagybőgőseként megvallotta a zene iránti elkötelezettségét. Egyetemi hallgatóként a később irodalmi babérokra törő Nagy Borbálával és Szemlér Ferenccel megalapította a legelső bukaresti magyar diákegyesületet, a református egyházközség közművelődési szervezetének fiókszervezeteként működő Koós Ferenc Kör Diákosztályát. Az általa elnökölt egyesület sikeres farsangi magyar diákbáljain még Nicolae Iorga történészprofesszor, a későbbi miniszterelnök is részt vett gyermekeivel. 1929-ben kisebbségiként évfolyamelsőként doktorált, a következő két esztendőben Szombathelyen, segédorvosként, majd címzetes asszisztensként Párizsban (Salpetriére Gosset-klinika) végzett sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat. 1931-ben francia nyelven publikálta is kutatásai eredményeit. A gazdasági válságtól kényszerítve hazatért, 1935-ig szülővárosában magánorvosként praktizált.
1935-től Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök meghívására három éven keresztül a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis előadója, a fiúlíceum egészségtan tanára, valamint az akkori, majd utóda, Vorbuchner Adolf püspök orvosa. Az erdélyi egyházmegye székhelyén, később az Erdélyi Katolikus Népszövetségben olyan közeli kapcsolatot alakított ki – immár Isten szolgája – Márton Áronnal, hogy a püspöki orvos 1937-ben megszületett első gyermekének, Benedeknek a keresztapja lett.
Előadói körútjai során, 1936-ban megismerkedett az erdélyi Katolikus Leányszövetség egyik vezetőjével, a kolozsvári ürögdi Nagy Marienne-vel (Kolozsvár, 1910 – Csíkszentkirály, 1984), aki felesége és életének hűséges társa lett. Abortuszellenes meggyőződésük bizonyságaként – 1937 és 1947 között – öt gyermeknek adott életet.
1938-ban a Szociális Testvérek Társasága segítségével megszervezte az első csíki szülészetet, a csíksomlyói Salvator Egészségházat, majd 1942-ben a csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát.
A háború szele és az 1944. augusztusi kitelepítési parancs Dr. Nagy Andrást és egész családját a távoli Bajorországig sodorta, ahonnan csak két év múlva tudtak hazatérni. A menekülés idején, 1944–45-ben az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetében, majd Jánosházán látott el minisztériumi szakmai feladatokat. A bajorországi Tüsslingben a Vöröskereszt orvosaként folytatta gyógyító tevékenységét. 1946 májusától egészen az államosításig a Szociális Testvérek Társasága kolozsvári szülészetét vezette. 1947 végén felajánlották neki, hogy irányítsa a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának szülészeti tanszékét. Miután a feltételül szabott párttagságnak nem tett eleget, az orvosi munka folytatására csak otthon, Csíkban kapott lehetőséget. „A nép orvosa” megtisztelő titulusával egészen 1964-ig az alcsíki Csíkszentkirályon kör- és üzemorvosként működött. Amikor felesége kolozsvári házát államosították, családjával együtt az ottani 17. századi családi kúriába költöztek. Utolsó állomáshelye az általa megteremtett helyi Egészségügyi Nevelési Szolgálat, amelynek vezető orvosaként 1978-ban vonult nyugállományba.
Közéleti tevékenysége is két szakaszra osztható. 1934-től 1940-ig szervezte és vezette az Erdélyi Katolikus Népszövetség Orvos Szakosztályát. 1938–1944 között a csíki szülészet mellett a Szent Vince Szanatórium másodorvosa, 1940-tól az Országos Tisztviselő Betegsegélyezési Alap (OTBA) körzeti orvosa Csíkszeredán, valamint a marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. 1946–47-ben a Magyar Népi Szövetség Egészségügyi Osztályának vezetőségi tagja. 1966–76 között a Csík, majd Hargita megyei Orvostudományi Társaság (Uniunea Socoităţilor de Stiinţe Medicale) titkára.
A zene iránti érdeklődését sem veszítette el, 1957 és 1963 között Csíkszentkirályon énekkart szervezett és vezetett. Iskolás tanulókkal megrendezte és bemutatta Kacsóh Pongrác János vitéz című közkedvelt daljátékát.
Jelentős szakmai publikációs tevékenységet fejtett ki. Tanulmányait a párizsi Presse Médicale, az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg, az Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez tudományos írását az Erdélyi Múzeum közölte. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársaként szerkesztőségi feladatokat is vállalt. Egészségügyi ismereteit tankönyvben összesítette: Egészségtan a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára (Kolozsvár, 1938), melyet a magyar iskolákban az 1948-as államosításig használtak. Nagyon hasznosnak bizonyult a Jó egészséget!(Kolozsvár, 1938) és A csecsemő gondozása (Kolozsvár, 1938 és 1943) címen kiadott hiánypótló, ismeretterjesztő munkája. Az Anyák iskolája könyve hat kiadást is megélt. 1945 után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége nyújtotta lehetőségeket kihasználva, tudományos dolgozatokat közölt a daganatos betegségekről, a rák megelőzésének lehetőségeiről és átfogó, összegző jelleggel Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelőként írott cikkeit a Falvak Dolgozó Népe, a Hargita, az Informaţia Harghitei, az Ifjúmunkás és a Vörös Zászló című lapokban publikálta.
A betegségek elleni küzdelemben nagy jelentőséget tulajdonított a gyógyfürdők nyújtotta lehetőségeknek. Erről árulkodnak a Fürdőhelyeink (Korunk, 1970) és a Hargita megye gyógytényezőinek fejlődéstörténete (Csíkszereda, 1974) címen közreadott tanulmányai. Értékes visszaemlékezéseket közölt kedves barátjáról és rokonáról, Nagy István festőművészről (Korunk, 1968) és egykori ministráns társáról, életútja során a politikai paletta másik oldalára keveredett Szemlér Ferenc író–költőről (Művelődés, 1979).
Hányatott élete okozta egészségkárosodása miatt nem érhette meg nagyobb lélegzetű írásai megjelenését. Elsőként a Városkép és ami hozzátartozik… címen két kiadást megélt könyvében állított emléket – mintegy kiegészítve nagyapja arcképsorozatát – a Monarchia korabeli Csíkszereda házainak, lakóinak, jellegzetes alakjainak. Tágabb és szűkebb szülőföldje ismertetését saját életsorsába ágyazottan, memoárszerűen folytatta a Lót visszanéz… címet viselő visszaemlékezésében. Polgárinak minősíthető családját, a bukaresti magyar diákszerveződéseket, egy párizsi kórház orvostársadalmát és Csíkszereda – a szerző megfogalmazásában a „Színpad” – két világháború közötti mindennapjait felvillantó önéletrajzát 1978-ban fejezte be.
Az Arcok és találkozások címen megörökített visszaemlékezések az 1930-as évek közepén születtek. Dr. Nagy Andrást 1935 tavaszán kinevezték a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis tanszékére, valamint – saját megfogalmazásában – „a püspök-atya háziorvosának, az uradalom és a gimnázium orvosának”. Ez adott lehetőséget a gyulafehérvári római katolikus arcképcsarnok összeállítására. Egy különleges világ tárulhat fel szemünk előtt, melynek belső életét azok ismerhették, akik a püspökség belső közösségéhez tartoztak. A résnyire nyitott ajtón át betekintve jól érzékelhetjük, nem volt könnyű a püspöki palota lakójának lenni. Hiába hagyták már 15 esztendeje maguk mögött a politikai és történelmi korszakváltást, maradandó és helyrehozhatatlan nyomot hagyott a városon, az egyházi közösség életmódjában, az őket körülvevő világgal kialakítható kapcsolat meddő lehetőségeiben. Ahogyan azt Dr. Nagy András jelzésszerűen és nagyon érzékletesen megfogalmazta. „Az elhagyott, szűkös, mogorva püspökvár, hallgatag lakóival, a mozdulatlan, sokféle nemzetiségből és egymást nem szerető emberekből összetett, lapos és poros kisváros akvárium-élete valóban nem nagyon volt alkalmas környezet mozgékony és társasághoz szokott ember számára. Általában senki sem szerette ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost, ami annál furcsább, mert más, talán kevésbé mutatós és rendezett kisvárosoknak azért mégis akadtak hívei és sajátságos szelleme. Itt a bennszülöttek majdnem hiányoztak, ezért a beköltözöttek még kevésbé találták meg helyüket.”
Ebben az elkeserítőnek tűnő, reménytelennek látszó helyzetben mégis jól érezte magát emlékírónk. Magyar és katolikus közössége érdekében fontos és hasznos munkát végezhetett, melyet nem az anyagiak vezéreltek. Abban az időszakban több kiemelkedő értelmiségi levelezésében, visszaemlékezésében olvasható egy napjainkban már nem használatos kifejezés: „nemesi hivatal”, vagy eredeti megfogalmazásában „nobile officium”. Az 1920-as évek Romániája megadta az erdélyi magyarságnak és vele együtt tudományos életének is – Tavaszy Sándor filozófiai értelmezésében – sorsának értelmét, az újrakezdés művészetét. Ebben a korparancs szülte paradigmaváltó folyamatban találta meg Dr. Nagy András helyét és szerepét. Ezért elsősorban az erdélyi római katolikus egyház akkori vezetőjének, Mailáth Gusztáv Károly püspöknek volt hálás. Tőle kapta élete fundamentumául szolgáló és arról építkező hitvalló világlátását: „neki köszönhetem, hogy hithű katolikus vagyok.”
A visszaemlékezések mindenkori kiinduló alapja az a feladat, aminek ellátására a püspöki udvarba hívták, a megörökítettek egészségügyi helyzete. A személyre szabott történetekben tulajdonképpen kórtörténeteket olvashatunk, aminek becses hozadéka minden egyéb adat, megállapítás, amit Dr. Nagy András rögzített. A tények embereként ennek is megvolt a pontos racionális magyarázata, amit Mailáth püspök kapcsán fogalmazott meg: „talán birtokában vagyok néhány olyan személyét illető adatnak, amelyet csak kevesen és biztosan nem a legbeszédesebb emberek tudhatnak. Kár volna ezeknek is elveszniük.” Szerencsére – szerencsénkre – nem veszlődtek el, így tudományos kutatók és érdeklődő olvasók egyaránt meggyőződhetnek értékükről. A visszaemlékező, fényképfelvétel élességű írások egyik legnagyobb érdeme, hogy emberközeli helyzetbe hozzák főszereplőiket, elősegítve személyiségük és munkásságuk immár testközeli helyzetük miatti legpontosabb megértését és befogadását.
A főpapok és P. Csiszér Bonaventura ferences barát megörökítése egy-egy telitalálat, bár már nem él senki, aki személyesen ismerhette volna őket, mégis teljes mértékben hihetőnek, a valóságnak megfelelőnek találhatjuk jellemző megörökítésüket, különös tekintettel a legközelebbről megismertre és megismerhetőre, a „diákok püspökére,” Mailáth Gusztáv Károlyra. Ugyanez áll a két tudósember megszemélyesítő leírására, Bitay Árpádra és Victor Babeşre is. Utóbbi kakukktojásnak tűnhet a galambfészekben, de néhány mondat elolvasása után kiderült, hogy helye és szerepe van köztük, mint Dr. Nagy András egykori professzorának. Ha visszaemlékezünk Gyulafehérvárnak és a püspökségnek az új helyzetben való bemutatására, jellemzésére, még érdekesebbek, fontosabbak – ha úgy tetszik célszerűbbek – lesznek azok a mondatok, amiket a nemzetközi tekintélyű román egyetemi tanár kapcsán róla vagy tőle olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy „a Bánságban született, Magyarországon nőtt fel és tanult,” és „Budapesten magántanárságig vittem”. Hazája, Románia is elismerte érdemeit, 1927-ben a „nemzet tudósai” sorába emelkedett. A titulus mellé fundus is járt, amikor az ígért anyagiak felől érdeklődött volna a miniszternél, „a derék miniszteri titkárnak a szerény külsejű öreg hiába ismételte, hogy „Profesor Babeş” kér bebocsátást, ez a név nem mondott számára semmit. A történet felemlegetése Dr. Nagy András részéről egy finom célzás és utalás volt arra, hogy milyen nagy különbség volt a románságon belül is az erdélyi származásúak és a volt regáti rész, főleg Bukarest fanariótái között. A történetben emlegetett titkár bizonyára nem tudta, hogy Babeş professzort a halhatatlanság számára egy karcolatában Sipulusz (Rákosi Viktor) is megörökítette, talán csak bántotta a fülét, hogy „kimondottan erdélyi tájszólású román nyelven” szólalt meg.
Bitay Árpád ugyancsak nagyon közel került lelkileg Dr. Nagy Andráshoz, kapcsolatukat a közös séták még jobban elmélyítették. A reális valóság talaján álló orvosnak imponálhatott, hogy nyelvész barátja a tudományos igazsághoz való ragaszkodás miatt akár „gyönyörű magyar nyelvünk törzsgyökereseknek tartott szavairól lerántotta a szláv leplet”. Nagyon élvezetes volt számára, ahogyan Bitay Árpád „pletykálkodott” a múltról, egy szakmán kívülinek is élvezetessé, vonzóvá tudta tenni azt a témát, amivel éppen foglalkozott. Ilyen hozzáállással rendelkezve talán csak a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban, majd az egyetemen tanító piarista történész, Biró Vencel illeszthető mellé.
Nagyon elgondolkodtatóak Bitaynak Hunyadi János, Bocskai István sírja és Martinuzzi Fráter György nyughelye kapcsán tett feltevései, melyeket a mai kutatások sem tudtak meghaladni. Jólesően ismételte utána Tamási Áron nagyprépost – a hasonnevű író nagybátyja – egykori székely kapujának feliratát: „Áldja az Úr jöttöd, mentedben is Ő legyen őröd!”
Lelki élmény Vorbuchner Adolf püspök kapcsán Isten szolgája, Márton Áronról csupán néhány sornyit is olvasni, akit akkor még kezdő aulistaként emlegettek, és akinek kanonoki kinevezése nem minden korabeli káptalani tagnak jelentett örömhírt.
A ferences szerzetesnek, Mailáth püspök egykori gyóntatójának, P. Csiszér Bonaventura alakjának megidézése nagyszerű befejezése a püspökség emlékezet-füzérének. Ha nem tudnánk róla semmit, csupán Dr. Nagy András egyik rövidke, négyszavas jellemzését olvasnánk vele kapcsolatban, annyi is elégendő lenne, hogy rajongó lelkesedéssel gondoljunk az egyre távolodó múltban elmaradt alakjára. Hogyan is lehet ekkora eleganciával valakit ábrázolni: „Mindenki szerette, mert mindenkit szeretett.” Ez a szerző mindenkori olvasóinak szóló összegző üzenete is egyben, kövessük Jézus Krisztus kérlelő parancsát, a keresztényi szeretet útját.
A gyulafehérvári arcképcsarnok szerzője visszaemlékezésein keresztül történetírói hitelességet meghaladóan, a teljesség megismerése szempontjából kihagyhatatlanul fontos emberi oldal felől közelítve jelenítette meg a püspökség 20. századi történetének nagyon jelentős három esztendejét: Mailáth Gusztáv Károly püspökségének záró szakaszát, az interregnumot és Vorbuchner Adolf püspök haláláig tartó működését.
Lót visszanéz… címen megfogalmazott tömjénillatú íráscsokra elé a távoli Bajorországban írt előszót – melyhez olvasottságára és műveltségére jellemzően – Dante Isteni színjátékából és Ady költeményeiből keresett memóriájában idézeteket. Az öregek és a fiatalok feladatának Ady általi feladatkijelölésén gondolkozva minden korosztály számára kívánatossá tette az egykori történések és szereplői megörökítésének értelmet adó fontosságát: „halott múltunk emlékeit drágákká teszi számunkra a könyörtelenül elfutó idő.”
Dr. Nagy András két kötetben megjelent önéletírása önvizsgálatra késztet. A szerző fiatalkorában, Párizsban szerzett szakmai gyakorlatot és folytatott kutatásokat, melynek eredményét publikálta is. Kint szerzett tapasztalatait hazahozta, s itthon, Erdélyben kamatoztatta. Általános orvosi szakképzettsége és megbízhatósága miatt az 1930-as években Gyulafehérvárt a „püspökök orvosa” lett. A második világháború idején családjával együtt menekülésre kényszerült, majd az „idegen” iránt bizalmatlan Ausztriában és Németországban elismerten praktizált, gyermekei ottani iskolában tanulhattak. A későbbiekben még jobban élhettek volna, bizonyára soha többé nem kellett volna anyagi gondoktól tartaniuk. Ennek ellenére ismét hazatért, hogy tudását, szakmai ismereteit otthon kamatoztassa. Pontosan látta a különbséget Európa két része között, de szeretett volna hozzájárulni, hogy Erdély, s benne a nehéz sorsú Csík is olyan fejlődésnek induljon, mint Európa szerencsésebb része, de jól tudta, hogy mindez vallás, tudás, műveltség, kultúra és áldozatvállalás nélkül lehetetlen. Jól láthatjuk, a mostani pénz és anyagi központúság miatt hogyan forrong, vajúdik az egész világ.
Önéletírásának második részében egészségügyi, egészségpolitikai elképzeléseit, nemzetpolitikai nézeteit bemutató írásaiból is olvashatunk egy csokorravalót. Különösen figyelmet érdemel A magyar sors néven eddig kéziratban maradt tanulmánya, melyet évszázadok óta halogatott szembenézésül lelkéből fogalmazott mindazoknak, akik nemzettestvéreinek vallják magukat. A kisebbségi élet lelki hatásai címen megjelent írása a kisebbségi sorsban élő erdélyi ember lelki alkatának morális alapú meghatározása miatt László Dezsőnek A kisebbségi élet ajándékai címen kiadott munkája mellé állítható. Dr. Nagy András élete és munkássága kiegészítéseképpen bepillanthatunk levelezésébe, melynek általános érdeklődésre számot tartó része Isten Szolgájával, Márton Áron püspökkel, Benciként emlegetett fia keresztapjával folytatott írásbeli diskurzusa.
Dr. Nagy András jószándékú szakmai tenniakarását, emberi segíteniakarását a kommunista hatalom nem becsülte, ellenségesen kezelte, kuláknak bélyegezte, sőt, megbízhatatlan klerikálisnak nyilvánította. Ebben saját szempontjaik szerint igazuk volt, a csíki orvos megingadhatatlan volt hitében, római katolikus vallását a legnehezebb időkben sem tagadta meg. Isten nem is hagyta magára, nehéz, reménytelennek látszó helyzeteiben, súlyos betegségében is megsegítette. Dolgozószobája falán örök emlékeztetőnek és szellemi-lelki iránytűnek ott függött a kereszt a megfeszített Megváltóval, ahogyan az első kötet borítóján láthatjuk.
A szerző csíkszeredai szülőházán arcmásával ékes emléktábla emlékeztet személyére és munkásságára. Amennyiben hitelesen meg akarjuk ismerni személyiségét, csíki székely szülőföldjéről és a katolicizmusról alkotott gondolatvilágát, akkor vegyük kezünkbe és olvassuk el emlékiratát, mert – mondását parafrazálva – abban le van írva, amikre egyébként emlékeznünk, vagy amit tudnunk kellene.

Mesebeli megmérettetés
Cserkészek országos vetélkedője
Országos döntőn mérkőzhettek meg a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) és a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség (VMCSSZ) legkitartóbb őrsei. 34 őrs mérte össze bátorságát május 20-án Segesváron. De nézzük csak meg közelebbről, hogy milyen próbákat álltak ki. Figyelem, a cikk nyomokban mesei elemeket tartalmaz!
A MaKCseV – Szövetségi Vetélkedő Őrsöknek több részből álló, országos szintű verseny kiscserkész és cserkész korosztályú őrsök számára. (Az őrs a cserkészet működési egysége, amely 8-10 azonos korú és többnyire azonos nemű gyerekből áll.) Azok az őrsök, amelyek jól teljesítették a feladatokat, részt vehettek a körzeti döntőn, majd akik ott is ügyeskedtek, továbbjutottak a segesvári országos megmérettetésre. Az őrsök térképet kaptak, aminek segítségével az összes helyszínre el kellett jussanak megadott időn belül. A boszorkányok erdejében felvarrták a varázsgombokat a vasorrú bába kendőjére, így kedves öregasszonnyá változott, aki teával kedveskedett a versenyzőknek. Alighogy elhagyták az erdőt, az őrsök újabb próbatétellel találták szemben magukat: a rabul ejtett királykisasszonyt szabadították ki az ördög karmai közül. A tündérek kertjében sem pihenhettek, ugyanis segíteniük kellett nekik a rendrakásban és a vízhordásban – amire csak egy kiskanál állt a rendelkezésükre. A következő helyszínen is össze kellett dolgozniuk az őrstagoknak, hiszen a feladatot kommunikáció nélkül kellett megoldaniuk, nehogy a komor Kacor királyt felébresszék. Bár nem volt a legkönnyebb, egy kis kompromisszummal ezt is megoldották a versenyzők. A varázslépcsőn a memóriájukat ellenőriztük le, és a szőke herceg segítségével átkelhettek a virágos mezőre, ahol kirakósdarabkákat összeillesztve találták ki, hogy ki lopta el a királylány aranyszőrű bárányát. Az éléskamrában a kis gömböccel találkoztak, akinek levest főztek, és megtanították a mértéktartásra. A verseny díjazottai: Kiscserkész korosztály: I. díj: Kentaur őrs (a szilágysomlyói 16-os számú Báthory István cserkészcsapat), II. díj: Mogyorós pele őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), III. díj: Gyöngyvirág őrs (a brassói 105-ös számú Szemlér Ferenc cserkészcsapat). Cserkész korosztály: I. díj: Vöröshangya őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), II. díj: Galagonya őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), III. díj: Természetvédők őrs (a sepsiszentgyörgyi 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat). A nyertes őrsök ingyen táborozhatnak Budapesten, a Határtalanul programsorozat keretében. A vetélkedőt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány támogatta. 263 cserkész viselte büszkén a nyakkendőjét ezen a rendezvényen, és bár az idei évben véget ért a verseny, jövőre megújult erővel vágunk bele újra, hogy az őrsökben erősödjön a csapatszellem, fejlődjön az őrstagok közti együttműködés, megtanuljanak kompromisszumot kötni, valamint a legfontosabb: mozgósítsuk a szövetségünket!
Görbe Helga (szatmárnémeti 44-es számú Dsida Jenő cserkészcsapat) / Népújság (Marosvásárhely)

„Túl vicces” a Shoshin Egyesület utcaszínházi előadása
Sokan voltak kíváncsiak vasárnap este a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület utcaszínházi előadására Kidén, ahol a napokban az egyesület nemzetközi színészi alkotótábora is zajlik. A fekete bika és más történetek című előadásról Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja elmondta: egyéves nemzetközi projekt zárómozzanata ez a produkció, amelynek során utcaszínházi technikákat sajátítottak el a résztvevők. A projekt célja itthon is alkalmazni ezeket az utcaszínházi technikákat, aminek Erdélyben és Romániában nincs hagyománya, illetve olyan rurális környezetben is bemutatni az előadásokat, ahol nincs színház vagy ahova nem járnak el a társulatok. Maga az előadás tíz nap alatt készült el, így Köllő Csongor megkérte a közönséget, ne összeforrott, részleteiben is tökéletesen megérett előadásra számítsanak. Aztán önfeledten nevetős mesébe léptünk…
Lévén vasárnap délután, talán ezért nem járt egy lélek sem Kide utcáin délután hat órakor, akitől megkérdezhettük volna, merre is lesz az előadás. Szerencsénkre a 10-es szám alatt található alkotótábor kapuján plakátok reklámozták, itt lesz a Shohshin előadása.
Míg mi körülnézünk, sétálunk egy kicsit a környéken, előkerülnek az első kideiek is, egy idősebb bácsi már negyed hét felé megérkezett a Koós Ferenc és felesége, Monica Koós portáján zajló alkotótáborhoz, majd helyet is foglalt az egyelőre még lelakatolt kapu előtt található kicsi lócán. Kedvesen integet nekünk, olvassa a plakátokat.
Ám nem kell sokat várni, már meg is érkeznek a következő érdeklődők is: nagymama a tízéves forma unokájával. Mivel nekik is több mint félórát kell még várniuk az előadásra, a nagymama közli az unokával: „Én még belépek 15 percre Gyöngyi nénihez”. Ám az unoka túl izgatott ahhoz, hogy Gyöngyi nénivel cseverésszen, kíváncsian olvassa a plakátokat, ellenőrzi még egyszer a dátumot és az időpontot, majd tájékoztatja a nagymamát, „Én itt megvárlak, de siess”. Nem szeretne lemaradni az előadásról. Ahogy a nagymama belép Gyöngyi néni kapuján, a Kide 10. szám alatt található alkotótábor tekintélyes kapujáról is lekerül a nagy lakat, így az idős bácsi, az izgatott unoka és mi is bemehetünk az udvarra.
Bent az alkotótáborban még folynak a foglalkozások, az átalakított, felújított gazdasági épületben a lányok törökülésben gyakorolnak még különböző mozdulatsorokat, miközben mások tüzet raknak, előkészítik a hatalmas üstöt, hozzálátnak a vacsorafőzéshez. Időközben egyre gyarapodik az érdeklődők tábora, ácsorognak a kideiek az udvaron, csendben diskurálva, a gyerekek izgatottan várják az előadást, amely számukra igazi meglepetés lehet.
Köllő Csongor három nyelven elmondta, hogyan is készült ez az előadás és mi célt is szolgál, majd a gyümölcsösbe invitálta a közönséget, a gyerekek várakozó izgatottsága már a legidősebbekre is ráragadt. Az előadás öt szereplője – Kecskés Anna, Németh Nikolett, Ryann Lievens, Matola Norbert, Pintér Géza – gólyalábakon, nagy csinnadrattával érkezik a „színpadra”, a közönséget már az első pillanatban bevonják a produkcióba, az első jeleneteket a nézők hangos nevetéssel jutalmazzák.
A több mesét kombináló produkcióban láthattunk rókát, táncoló vadászt, fuvolázó Aranyhajt, nem annyira jóságos öreganyót, a gyümölcsösön végigvonulva sétálhattunk a szerelem ösvényén, átléphettünk az Aranykapun és izgalmas gólyalábas bikaviadal részesei is lehettünk.
Az előadás váratlan fordulatokra épült, szórakoztató és kiszámíthatatlan volt, a legvégén a három részeg banditát, akik gólyalábon mulattak Michael Jackson zenéjére, Katy Perry lőtte le. A közönség végig lelkes volt, nem kellett kérlelni őket, hogy egyik helyszínről vonuljanak át a másikra, sőt egymást figyelmeztették a kideiek, ha valaki kikerülte az Aranykaput vagy lelépett a szerelem ösvényéről. Az izgatott, végig aktív közönséget a legvégén közös bulizásra invitálták a színészek, a legfiatalabbak és idősek is önfeledten táncoltak a patak mellett. Egy lelkes kisfiú örömében kiáltotta nagymamájának: „Jajj, ez az előadás túl vicces volt”, majd futott vissza a barátaihoz táncolni. Az eseményt közös bográcsozással és borozással zárták.
Kidét a főúttal poros, kavicsos földút köti össze, ezen mentünk mi bele az esőbe, amely szerencsére elkerülte az előadást. Érkezésünkkor is őzike üdvözölt, távozásunkkor pedig szintén őz köszönt el tőlünk.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Gyermekeinknek építjük a templomot
Ősi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik.
Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hálával és főhajtással
Emlékező ünnepség és fáklyásmenet
Szombat délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében emlékezett az Erdélyi Magyar Baloldal és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az 1956-os forradalom hőseire. Az ünnepi megemlékezést követően a résztvevők égő fáklyákkal vonultak fel a Vártemplomba.
A Vártemplom udvarán megkoszorúzták az emlékkopjafát, majd a templomban Henter György református lelkész vezetésével közös imával emlékeztek az 1956-os áldozatokra.
A kisteremben tartott megemlékező ünnepségen Csige Sándor csíkszeredai konzul idézte fel az eseményeket, és arra figyelmeztetett, hogy „erkölcsi kötelességünk meghajolni azok előtt, akik a szabadságért vállalták a meghurcoltatást”.
Dr. Tamási Zsolt történész szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc „másként szólt Magyarországon és másként Erdélyben”. Ezeket a különbségeket emelte ki beszédében. Véleménye szerint a forradalom utáni időszakban történt tömeges meghurcolás célja az volt, hogy megtörjék a magyar közösséget.
A rendezvényen meghívottként voltak jelen azok, akiket itt, Erdélyben börtönbüntetésre ítéltek a forradalom leverése után. Orbán Matild, Szilágyi Domokos, Kelemen Kálmán és Gráma János idézte fel röviden börtönélményeit.
Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke arra kérte a marosvásárhelyieket, hogy bízzanak a politikai vezetőkben, és az értelmiséggel közösen próbálják összefogni a közösséget, hogy „együtt legyen erőnk és bátorságunk előre menni”.
A megemlékező ünnepségen verset mondott Domokos Ferenc és Holbach István bolyais diák, fellépett Buta Árpád énekes, Varró Huba és társulata néptáncokat adott elő. Műsorvezető Tamás Csanád, a Bolyai líceum 12. osztályos tanulója volt. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Kiegészítették a vezető testületet
MAKOSZ-kongresszus
December 15–17-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartották meg a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének XXIV. kongresszusát.
A rendezvényre 12 megyéből 83 küldött és mintegy 50 megfigyelő érkezett. A tanácskozás megnyitóján jelen volt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, László Attila szenátor, Csoma Botond parlamenti képviselő, Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kovács Zoltán Zsolt, a Nemzeti Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának államtitkári tanácsosa, Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kari kancellárja és Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, akik mindannyian köszöntötték a résztvevőket, és további támogatásukról biztosították a MAKOSZ-t.
Az elnökség és a tagszervezetek beszámolói után a küldöttek módosították az alapszabályzatot, majd megválasztották az elnökség új tagjait: Józsa Kriszta kommunikációs, Bencze Erik Tamás belügyi referenseket, elnökségi tagok lettek: Domokos Ferenc, Horváth-Kovács Mátyás, Pánczél Orsolya, Szegedi Zsolt, cenzoroknak pedig Boga Balázst, Bokor Zalánt és Kovács Árpádot fogadta el a kongresszus – tájékoztatott Józsa Kriszta kommunikációs referens. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)