Mi lesz az őszi népszámlálás eredménye?
Szerda délután Kiss Tamás, a kolozsvári székhelyű Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale (A Nemzeti Kisebbségek Problémáit Kutató Intézet) kutatója, az elemzési és kutatási osztály vezetője tartott előadást Népszámlálás 2011 címmel. A Bihar megyei RMDSZ létrehozta Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási előadássorozatának második találkozójára nem túl sokan jöttek el, a jelenlévők viszont élénk érdeklődést mutattak a téma, a romániai magyarság demográfiai alakulása és népesedési perspektívái iránt.
Kiss az októberi népszámlálás eredményeit befolyásoló tényezőket ismertette, ábrákkal, táblázatokkal, diagrammokkal illusztrálta a kutatási adatokat. A 2002-es népszámláláskor kimutatták, csökkent az erdélyi magyarság száma – bár ez nem volt egyenletes–, idén a szakemberek arra számítanak, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén nem csökken a magyarok aránya.
A migráció az egyik fontos tényező, amely a számításokban szerepet játszik. A rendszerváltás környékén főleg a nagyvárosban élő magyarok (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad) telepedtek le máshol, az ezredfordulót követően Lengyelország után Románia lett a legnagyobb „kibocsátó”, becslések szerint 2,5–2,8 millió román állampolgár él életvitelszerűen külföldön, főleg nyugat-európai országokban. S míg a románok inkább Spanyolország, Franciaország, Olaszország felé veszik az irányt, az erdélyi magyarok az angolszász területeken próbálnak újabban szerencsét, kevesebben mennek Magyarországra.
A termékenység a másik fontos tényező, mely a népszámlálási adatokat befolyásolja, részletezte a kutató, vagyis az, hogy hány gyermeket vállalnak a nők, a vizsgálatok pedig azt mutatták ki, az ideális arány alá estek a romániai adatok, vagyis kevés gyermeket vállalnak mind a románok, mind a magyarok. A múlt rendszerben például a nők a húszas éveik elején szültek, általában két gyereket, mára ez eltolódott a húszas éveik második felére, (és) országosan csökkenés tapasztalható. A tervezett gyerekszámokról is beszélt az előadó, egy 2008-as kutatás eredményeinek ábráját tárva a közönség elé. Ebből kitűnt, hogy míg a felsőfokú végzettséggel rendelkező erdélyi magyarok háromnál több gyereket szeretnének, addig a hasonló iskolai képzést folytató román fiatalok csak egy gyereket terveznek. Felmerült persze a kérdés, hogy tulajdonképpen hány gyerek született, de a kutató hangsúlyozta a tervezésben mutatkozó különbség fontosságát.
A halandósági arányt és az asszimilációs folyamatokat is számításba kell vegyék a szakemberek. Vannak olyan erdélyi régiók, amelyekben problémamentes az anyanyelv, a magyar identitástudat átörökítése a családban (például a Székelyföldön vagy Kolozsvár, Nagyvárad bizonyos rétegeinél), a szórványban élő magyarság és a vegyes házasságok esetében viszont ez nehezebben valósul meg. A román-magyar vegyes házasságok aránya amúgy a harmincas évek óta állandó, mondta az előadó.
A népesség előre számítása alapján a magyarok száma 1,3 millió alá esik, viszont a románok gyerekvállalási kedvének csökkenése és a migráció növekedésének eredményeként valószínűleg Erdélyben a magyarok 19,6 százalékos aránya nem fog változni, vélekedett Kiss Tamás. Az arányt viszont két ki nem számítható tényező befolyásolja: a külföldön élő romániaiak száma, még nem tudni, hogy beleszámolják-e őket az ország lakosságába-e vagy sem (bár az Európai Unió el akarja kerülni a kettős regisztrációt), és a magyar identitású romák száma, óriási szakadék van ugyanis azok száma között, aki felvállalja magát, és akit a környezete tart romának. A népesedéspolitika kapcsán különböző dimenziók számításba vételével fejtegette azt a kutató, mit lehetne tenni és kinek kellene tenni az erdélyi magyarság megmaradásáért.
A közönség soraiban ülők közül többen is megdicsérték az érdekes előadást, valamint arról is érdeklődtek, lehetne-e a kutatási eredményeket a fiatalok, iskolások elé is tárni, hiszen őket kell szembesíteni a jelen helyzettel. Az előadássorozatot moderáló Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a vallás és a gyerekvállalás közötti kapcsolatról érdeklődött, majd egy, a közönség soraiból érkezett kérdés kapcsán, mely a romák számára vonatkozott, hosszan fejtegette a romakérdés politikáját. A népszámlálás mindenesetre kulcskérdése a 2011-es évnek, és ebben pártállástól függetlenül egyetértenek az emberek. Freund Emese
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem változik a magyarság aránya?
Nem annyira rosszak az erdélyi magyarság demográfiai kilátásai, mint hinnénk, legalábbis ami az etnikai arányt illeti – derült ki abból az előadásból, amelyet Kiss Tamás, a kolozsvári kisebbségkutató intézet kutatási és elemzési osztályának vezetője tartott Nagyváradon.
A rendezvény a Bihar megyei RMDSZ szervezte Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási moduljának második előadása volt.
A közelgő népszámlálás miatt a figyelem előterébe kerülnek a demográfiai mutatók az utóbbi időben – mutatott rá Kiss Tamás előadásának bevezetőjében. A rendszerváltás óta két cenzust szerveztek Romániában, az elsőt 1992-ben, a legutóbbit pedig 2002-ben, s a kettő közt eltelt időben mind számbelileg, mind arányában csökkent az erdélyi magyar népesség.
A szakember szerint bár a következő, idén kiírandó népszámláláson várhatóan mind a magyar, mind a román népesség száma csökkenni fog, van esély arra, hogy a magyarság aránya megmaradjon a legutóbb mért 19,5 százalékon Erdélyben. Ennek több oka is van – magyarázta Kiss Tamás, s ezek közül az egyik legszembetűnőbb az, hogy míg az elmúlt rendszer végén és a rendszerváltás után nem sokkal több magyar vándorolt ki Erdélyből, mint román – elsősorban Magyarország volt az úti cél –, addig mostanra, úgy tűnik, a román nemzetiségűek közül jóval többen költöznek Nyugatra. Főleg Spanyolországban és Olaszországban vállalnak munkát.
Felmérések szerint jelenleg nem kevesebb mint 2,8 millió emberről van szó, aki ebben a helyzetben van. A közelgő népszámlálással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés tehát az, hogy azokat az állampolgárokat, akik már több mint egy esztendeje külföldön élnek, beleszámítják-e majd – magyarán megengedik-e az itthon maradt családtagoknak, hogy külföldön dolgozó gyerekük, házastársuk nevét bediktálják a számlálóbiztosoknak –, fogalmazott a szakember. Ha ugyanis beleszámítják őket, valószínűnek tűnik, hogy a magyarság aránya romlani fog a tíz évvel ezelőttihez képest, ha pedig nem, előreláthatóan nem lesz kimutatható változás.
A gyerekvállalásra vonatkozó számok egész Kelet-Európában drasztikusan csökkentek, hiszen a mai tendenciák alapján jelentősen kitolódott az a kor, amikor az emberek megházasodnak, majd gyereket vállalnak. Éppen ezért a megszületett gyermekek száma is csökkenőben van – mind a magyarok, mind a románok körében jóval alatta marad annak a számnak, amely a populáció szinten tartásához szükséges volna. A szociológus rámutatott: valamivel mégiscsak jobbak a magyaroknál mért számok ebben a vonatkozásban, így elmondhatjuk, hogy a migrációs és a gyermekvállalási mutatók alapján a magyar népesség számára pozitívak az előrejelzések. Kisebbségi létünkből kifolyólag azonban az asszimilációt is bele kell számítani a prognózisba – az identitásvesztés pedig a vegyes házasságok és egyéb tényezők miatt egyre nagyobb méreteket ölt, hívta fel a figyelmet Kiss Tamás.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Konzervatívok és toleránsak a fiataljaink 
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által elindított Szacsvay Akadémia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet társszervezésében Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató és Kiss Tamás osztályvezető tartott előadást.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében lezajlott rendezvény címe Fókuszban a fiatalok: az erdélyi magyar és a romániai fiatalok összehasonlító elemzése volt. A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató elmondta: a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 2008-ban végzett közvéleménykutatást az 18-35 év közötti erdélyi fiatalok körében, egy 1202 fős mintán, tizenhat megyében. Ennek a felmérésnek az újdonsága abban rejlik, hogy a kapott adatokat összehasonlították annak a közvéleménykutatásnak az eredményeivel, melyet az Országos Ifjúsági Hatóság bonyolított le szintén három évvel ezelőtt román fiatalok körében (a kérdőívek pontjai 70 százalékban megegyeztek), valamint a Mozaik 2001 kutatás statisztikáival, melyet a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet végzett tíz évvel ezelőtt. E három felmérésből számos következtetés vonható le. Kiderült például, hogy a fogyasztási javak (mobiltelefon, személyi számítógép, otthoni internetezés, saját autó) birtoklásának aránya nagyjából azonos az erdélyi magyar és román fiatalok körében, viszont a magyar ifjak jobban állnak a használatban levő gépkocsi, illetve a saját lakás tulajdonlása kategóriában. Ugyanakkor 2001-2008 között jelentős expanzió ment végbe a javak birtoklása terén: a 18-29 év közötti magyar fiatalok körében a mobiltelefon-tulajdonosok aránya 30 százalékról 94 százalékra, a számítógép tulajdonosoké 15 százalékról 71 százalékra, a használatban levő saját autó tulajdonosoké pedig 15 százalékról 43 százalékra emelkedett. Megfigyelhető tovább az is, hogy hét év leforgása alatt a materiális problémák helyett inkább az erkölcsi gondok kerültek előtérbe, de a lakáshelyzet továbbra is megoldatlan maradt, és riasztóan elterjedt a kábítószerhasználat (utóbbi a Partiumban a leghangsúlyozottabb).
Passzív magyarok
Az erdélyi magyar fiatalok leginkább azt várják el a magyar ifjúsági szervezetektől, hogy segítsenek nekik az elhelyezkedésben, támogassák a rászorulókat és szakmai továbbképző tanfolyamokat rendezzenek. A legismertebb ifjúsági szervezetek amúgy az IKE, az EMI, a MIÉRT és a MIT. A felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magyar fiatalok kevesebbet tévéznek, mint román kortársaik, és kisebb arányban olvasnak újságokat és folyóiratokat, de intenzívebben. Valamivel kisebb arányban élnek társasági életet, azonban nagyobb arányban sportolnak és sokkal többet kirándulnak. 2001-2008 között 24 százalékról 74 százalékra nőtt a számítógép és internet használók aránya, a digitális írástudatlanok száma pedig 45 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az erdélyi magyar fiatalok már nem netkávézókban, hanem otthon böngészik a világhálót. Elszomorító viszont, hogy úgy a román, mint a magyar fiataloknak az elit kultúrához való viszonyulása (színház, opera, mozi) jelentéktelen.
A kutatások során a biztosok arra is rákérdeztek, hogy milyen mértékben érdeklődnek a magyar fiatalok az országos szintű politikai történések ránt, illetve szerintük milyen mértékben befolyásolják az életüket az önkormányzati és a fővárosi döntések. Kiderült: a magyar fiatalok sokkal passzívabbak, mint a román ifjak, és megítélésükben az RMDSZ (80%) és az MPP (12,9%) képviseli leginkább az érdekeiket.
Inkább mobilisak
Kiss Tamás, a Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet: a magyar fiatalok inkább mobilisak, mint román kortársaik, ami a külföldi munkavállalást, kirándulást, tanulást, rokonlátogatást és üzleti utakat illeti, viszont ezek megtervezésében együtt mozognak a többségi nemzet fiataljaival. A migrációs célország tekintetében viszont hét év alatt változás történt a magyar fiatalok esetében: míg 2001-ben Magyarország dominált, addig az utóbbi években előtérbe kerültek a nyugati országok, és Németország, valamint Ausztria vezetik a preferencialistát. Elvi szinten ugyan a hagyományos családmodell érvényesül az erdélyi magyar fiatalok körében, viszont a társadalmi valóság felülírja ezt, és a családalapítás, illetve a gyermekvállalás ideje kitolódott a harmincas életkor irányába. Ugyanakkor az erdélyi magyar értelmiségi réteg háromnál több gyermeket szeretne elméletileg, ellentétben a román felsőfokú végzettségű fiatalokkal, akik megelégednének egyetlen utóddal is.
Nemi szerep
Érdekes módon a családon belüli nemi szerep tekintetében a magyar fiatalok konzervatívabbak román kortársaiknál, vagyis úgy gondolják, hogy „az asszonynak a fakanál mellett a helye”, azaz a nő feladatai közé tartozik, hogy főzzön, takarítson és bevásároljon, és erről nem csupán az alacsony végzettségűeknek, hanem az értelmiségieknek is ez a véleménye. A magyar fiatalok viszont toleránsabbak a többségnél, inkább elfogadnák azt, hogy roma, fogyatékkal élő, meleg, AIDS-es vagy volt drogos legyen a szomszédjuk, barátjuk vagy családtagjuk. Ugyanakkor olyan értékek fontosak számukra, mint a család, a béke, és a jólét, és kevésbé vallásosak, mint a román fiatalok.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tudományos rasszizmus?
Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld „elcigányosodásáról”. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédről és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minősített fogalomhasználata ellen.
Nem baj, csak…
A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai előrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége „elcigányosodik”.
A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az „elcigányosodás” kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvű szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelődését jelenti. „A leértékelődésre pedig – teszi hozzá a társadalomkutató – részben a romákkal szembeni előítéletek miatt kerül sor.”
„A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus” – hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az „elcigányosodás” azt jelenti, hogy „az elnéptelenedő falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás”.
A Hargita megyei roma közösségekkel való együttműködést és párbeszédet a politikus példaértékűnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetője tart az „elcigányosodástól”, Borboly Csaba kitérő választ adott. Az elöljáró annyit fűzött hozzá, „erről őket kellene megkérdezni”.
Vitatható többértelműség
Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. „Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létező marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelő szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerőpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom először, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nő” – nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmű a kifejezés.
„Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelműség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik” – egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértőt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelőtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta.
„Nem látom a megyét aktív szereplőnek, nem látom, hogy jelentős előrelépés történt volna” – mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános.
Nem tudományos és félrevezető
Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma–magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az ÚMSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. „Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezető” – cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a „demográfiai stressz” kifejezést tartják elfogadhatónak.
„Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedő és a jelentős gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni” – figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegző jellegük.
Parászka Boróka
Új Magyar Szó (Bukarest)

Csíkszeredai Régizene Fesztivál hétfőtől
Sajtótájékoztatón ismertették a július 11–17. között megrendezendő Csíkszeredai Régizene Fesztivál programjait az eseménysorozat szervezői július 5-én a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) székhelyén. A sajtótájékoztatón a nemzetközi fesztivál főszervezője, Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai, valamint a társszervező intézmények képviselői, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Antal Attila Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere vettek részt.
Borboly Csaba megyei tanácselnök felszólalásában kiemelte: „nagyon fontosnak tartjuk ezt a fesztivált, mert nemcsak Csíknak, Hargita megyének, hanem egész Székelyföldnek a nagykövete a nagyvilágban”. – A fesztivál fontos kulturális értéket jelent térségünk számára és egyben turisztikai vonzerővel is bír. Ezért a megyei tanács részéről uniós pályázatot nyújtottunk be azzal a céllal, hogy a következő két évben nemcsak az országon belül, hanem nemzetközi szinten is növeljük a fesztivál hírnevét, és ezáltal a csíki térségbe, Hargita megyébe egy hetes időszakra sok vendéget, turistát vonzzunk – nyilatkozta a megyei tanács elnöke a fesztivál kapcsán. Hozzátette: „a kultúra és a gazdaság egymást erősítő hatással bírhat. A megyei tanácsnak az a célja, hogy a mezőgazdaság és a turizmus együttesen biztosítsa a kilábalást a jelenlegi válságos helyzetből, és az ilyen irányú építkezéshez ehhez hasonló eseményekre is szükség van”.
Antal Attila alpolgármester a Csíkszereda Megyei Jogú Város és a Hargita Megyei Kulturális Központ között a fesztivál szervezése során évek jól működő partnerséget emelte ki, a szervezők, a kulturális központ munkatársai – Márton Judit, Filip Ignác Csaba, Péter Boglárka és Botár László – pedig a fesztivál szervezésével és programjával kapcsolatos részletekről tájékoztattak.
A három évtizedet betöltött Csíkszeredai Régizene Fesztivál számos újdonsággal várja a közönséget 2011-ben: 14 koncert, gyermekprogramok, reneszánsz táncház, új zenei témákkal, premier előadásokkal, ritkán hallott zeneszerzők műveivel és a fesztivál repertoárjában szereplő új hangszerekkel (a natúrkürt és a barokk trombita).
A koncertek és programok témái a kelet- és nyugat-európai zenetörténeti, ugyanakkor a mai zenei életben is fellelhető kapcsolatokra hívják fel a figyelmet. 
A fesztivál a Régizenei Nyári Egyetem programjaival, ezen belül a mesterkurzussal kezdődik július 11-én. A Nyári Egyetemen az előző évekhez képest új szakok indulnak, amelyekre egyetemisták, zeneszakos gimnazisták és kisgyerekek is jelentkeztek. A HMKK ösztöndíjban részesítette a Nagy István Művészeti Líceum két diákját, a La Stravaganza barokk verseny díjazott együttesének tagjait. Hargita Megye Tanácsa szórványprogramja keretében a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium három diákjának ingyenes részvételét biztosítja a kurzusokon, akik a Gabrielense Régizene és Táncegyüttes tagjai. Július 12-én a kolozsvári La Stravaganza régizenei verseny díjazott együttese, a Senza nome lép fel, amelynek tagjai bukaresti és kolozsvári egyetemisták Mihail Ghiga művészeti irányításával. 13-án a Nyári Egyetem tanárai mutatkoznak be koncerttel, majd 14-én lesz a fesztivál ünnepélyes megnyitója. Ezt követően a Codex együttes lép fel meghívottjaival (Györfi Erzsébet, Elekes Emőke, Ádám Rebeka, Szabó Anikó, Szutor Péter) a Kájoni-kódexből és a Bocskor János énekeskönyvéből játszva darabokat. Hallhatják az Észak-Olaszországból érkező Dramsam együttest, akik az itáliai középkori és reneszánsz zene kitűnő előadói, trecento-beli muzsikát játszanak.
15-e, péntek egyfajta barokk nap, a zenei együttműködések bemutatásával. Két nemzetközi workshop teljesedik ki a koncertekkel:
- fellép a Barokk Fesztiválzenekar, amely a hazai barokk hangszeren játszó muzsikusokat fogja össze külföldi közreműködőkkel és Ulrike Titze, barokk hegedűművész vezetésével. Szólisták: Kiss Noémi (szoprán) és Hegyi Gábor (barokk trombita).
- a Kremsier projekt koncertje: egy csehországi város, Kromerzsízs zenei örökségét mutatja be, Karl Liechenstein-Kastelkorn herceg-püspök egyedi gyűjteményét. A projektben nyolc hazai és külföldi zenész vesz részt, közülük többen hazai származásúak, de külföldön tevékenykednek. A projekt művészeti vezetője: Chereji Szilárd (Ausztria).
Július 16-án, szombaton gyerekprogramok várják a kicsiket, így hangszerbemutató és gyerekkoncert, a nyári egyetemen végzett gyerekek mutatják be a kurzusokon tanult műveket. Szombaton a program a délutáni kurzuszáró koncerttel folytatódik, este a hazai együttesek – Flauto Dolce, Collegium – mellett Antoni Pilch lengyel lantművész lép fel. Késő este táncház, Gyergyószárhegyen pedig a Lyceum Consort (Bukarest) koncertje lesz.
A fesztivál zárónapján, 17-én, vasárnap délelőtt szintén gyerekprogramok lesznek, délben Steffen Schlandt (Brassó) és Hegyi Gábor (Németország) orgona és trombita hangversenye szerepel a programban. Fellépnek a fesztivál jól ismert szereplői a magyarországi Kobzos Kiss Tamás, a törökországi Erdal Şalikoğlu és a fesztivál zárókoncertjeként a Musica Historica.
További információkat, valamint a sajtótájékoztatón készült fotókat a fesztivál honlapján (www.musica-antiqua-hr.ro) találnak. Erdély.ma

Tusványos: romn lesz, aki erdélyinek vallja magát
Az idei népszámlálásnak akár történelmi jelentősége is lehet, mivel a második világháború óta először tűnik úgy, hogy megállt a magyarság számarányának csökkenése – hangzott el a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor népszámlálásról szóló csütörtöki beszélgetésén. Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa elmondta, számításaik szerint 1,275– 1,3 millió között fog alakulni a romániai magyarok száma, ami ugyan visszaesés a legutóbbi, 2002-es népszámláláshoz képest, azonban úgy tűnik, számarányában ha nőni nem is fog, de nem fog csökkenni a magyarság.
Bár hivatalos megállapodás nincs e tekintetben az EMNT és az RMDSZ között, a két szervezet népszámlálási munkacsoportjai már most folyamatosan egyeztetnek az összeírással kapcsolatos teendőkről – árulta el a kulisszatitkot a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor népszámlálásról szóló csütörtöki beszélgetésén Demeter Szilárd, az EMNT népszámlálási munkacsoportjának vezetője. Mint részletezte, Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke már levélben fordult Kelemen Hunor RMDSZ-elnököz, kérve, hogy az összeírás kérdése semmiképpen ne képezze politikai csatározások témáját. A szövetségi elnöktől még nem érkezett válasz, azonban Demeter bizakodó, hiszen – mint fogalmazott – mindenkinek az az érdeke, hogy minél többen vallják magyarnak magukat októberben.
Márpedig ennek most akár történelmi jelentősége is lehet, mivel a második világháború óta először tűnik úgy, hogy megállt a magyarság számarányának csökkenése. Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa elmondta, számításaik szerint 1,275–1,3 millió között fog alakulni a romániai magyarok száma, ami ugyan visszaesés a legutóbbi, 2002-es népszámláláshoz képest, azonban úgy tűnik, számarányában ha nőni nem is fog, de nem fog csökkenni a magyarság. Mint részletezte, három tényező is kedvezőbben alakult, mint a korábbi összeírások alkalmával. A masszív elvándorlás már nem annyira a kisebbségek jellemzője, mint volt a rendszerváltást megelőző vagy az azt közvetlenül követő években, ma már – mivel a magyarországi és romániai gazdasági erőviszonyok nagymértékben kiegyenlítődtek – inkább a többségi nemzet tagjai vállalnak munkát külföldön. Nőtt eközben a gyermekvállalási kedv a magyarság körében. Harmadik tényezőként az asszimiláció kérdéskörét említette. Ez nem állt le, azonban nőtt a családok instabilitása, azaz gyakoribbak a válások, ami révén gyakoribb, hogy az egyszülős családban a gyermek magyar identitása erősebbé válik. Kiss Tamás szerint azonban nagyban azon múlik, hogy valóban megállítható-e az arányvesztés, hogy az eredmények összesítésekor hogyan fogják kezelni a több mint egy éve külföldön tartózkodó román állampolgárokat. Számuk ugyanis eléri Románia lakosságának 10-12 százalékát, s amennyiben őket az itt élőkkel együtt kezelik majd, előfordulhat, hogy a magyarok számaránya csökkenni fog.
Az előadásokból kiderült, már zajlik a népszámlálási kampány, ami több pillérre épül. A magyarság számarányának megfelelően a népszerűsítésre költhető keret 6,6 százalékával gazdálkodhat a magyarság, ebből készülnek a szórólapok, reklámok, plakátok. Több téren is eltér egyébként a mostani összeírás az előzőektől. Lesznek például magyar űrlapok, s született egy olyan hivatalos ajánlás is, miszerint azokon a településeken, ahol nagy számban élnek magyarok, a kérdezőbiztosok alkalmazásakor előnyt élvezzenek a magyarul beszélők. Magyar űrlapot ugyanis csak akkor lehet kitölteni, ha a biztos ismeri a nyelvet. Szintén lényeges módosítás, hogy nem felsorolt etnikumok és felekezetek közül kell kiválasztania a polgárnak, hogy minek vallja magát, hanem egy üres mezőbe írják, amit bevall, s csak az összesítéskor kódolják a nemzetiségeket.
A székelyeket külön etnikumként regisztrálják, de Székely Istvántól, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjétől megtudtuk: akárcsak az előző alkalmakkor, összesítéskor a székelyek számát hozzáadják majd a magyarokéhoz; a székely azonban nem lesz önálló nyelv. A csángókat viszont etnikumként és nyelvként egyaránt külön jelenítik majd meg. Eközben ha valaki egy tájegységet jelöl meg ebben a rubrikában – például csíkinak vagy erdélyinek vallja magát –, azt automatikusan románként regisztrálják.
Hasznos tanácsokkal szolgált az előadás során a népszámlálási kampány szervezőinek Orosz Örs, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kampánystábjának tagja, aki az ottani tapasztalatokat osztotta meg a résztvevőkkel, miközben Kapitány Balázs, a magyar Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára a kisebbségi népszámlálás lehetőségeiről és korlátairól értekezett. Kapitány szerint mindenképp jobb a mostani öszszeírás jogi környezete, mint az előzőeké, de – mint leszögezte – a magyarság képviselőinek tudniuk kell élni a lehetőségekkel ahhoz, hogy valóban megállítható legyen az arányvesztés.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medence mint magyar belgazdasági tér
Tusványos talpraállt az előző napi vihar okozta sokkból. Ehhez nyilván kellett az égiek jóindulata is, hiszen az eltévedt cseppeket leszámítva tegnap nem esett napközben Tusnádfürdőn.
A kárlista így néhány elrepült sátorra – köztük a Corvina rendezvénysátrára – korlátozódott, három, letört ágak által károsított gépkocsira és a sajnálkozásra, hogy a sokak által nagyon várt szerda esti Intim Torna Illegál- és a Shantel-koncert a szabadtéri kezdést követően a sportcsarnokba szorult – és értelemszerűen csorbult.
Az egyetlen út
Még pipáltak a hegyek, amikor meglehetősen szép számban kezdtek gyűlni az érdeklődők a nap első előadására a fősátorban, ahol rangos társaság értekezett a gazdasági válságról, új fejlesztési stratégiákról. Christopher P. Ball amerikai professzor elsősorban a krízis globális kialakulásáról és az amerikai gazdaságra gyakorolt középtávú hatásairól beszélt. Szatmáry Kristóf, a magyar nemzetgazdasági minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára már földrajzilag is közelebb hozta a válságot. Ő elsősorban az államok, illetve az állami költségvetések válságáról beszélt, amelyek hatásai a 2008 előtti praktikákkal már nem túlélhetőek. Az eurorégió válságáról azt állította, hogy a közös pénz hosszú távú fenntartásához közös gazdasági stratégia szükséges, amiről egyelőre aligha beszélhetünk. "Az Orbán-kormány a munka alapú, értékteremtő gazdasági fellendülést szorgalmazza az eddigi spekulatív kapitalizmus helyett. Szerintünk ez az egyetlen járható út" – fogalmazott Szatmáry. Az ezt célzó intézkedések – bár meglehetősen nagy nemzetközi ellenállásba ütköztek – szempontjából szerencsésnek nevezte, hogy Európa ennél sokkal nagyobb deficitszámokkal küszködött, s a maga bajával elfoglalva nem helyezte még szigorúbb "karanténba" Magyarországot. Kollégája, Hidvéghi Balázs nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a gazdasági fellendülés legfőbb motorja a kisvállalkozói réteg, amelyet csak kiszámítható gazdasági környezet megteremtésével lehet átsegíteni a túlélés dimenziójából a megerősödés területére. A kilábalás útjai közül kettőt nevezett meg: a vallási turizmust és a fürdőturizmust. "A Kárpát-medencében meglehetősen élénken él a Mária-kultusz, Mária-utak kialakításával akár Il Camino rangú és látogatottságú programokat is ki lehet alakítani" – magyarázta. Egy másik, sokat ígérő ágazat lehet a fürdőturizmus, mely Erdély rengeteg vizét az anyaországi vállalkozók szakértelmével párosítva lehetne sikeres. A két magyarországi előadó egyetértett abban, hogy a Kárpát-medence gazdasági térségének kialakítása révén ezek az ügyek rövidesen a magyar belgazdaság kategóriájába kerülnek. Népszámlálás trükkökkel
Az év egyik legfontosabb kihívásának "környékét" járták be a Népszámlálás 2011 – mi és miért fontos? című előadás résztvevői. A sort Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa kezdte, aki arra számít, hogy a romániai magyarság száma 1,275–1,3 millió közötti lesz a felméréskor. A legutóbbi népszámlálás sokkjának ismétlődését nem tartja valószínűnek, mivel csökkent az elvándorlás, illetve a magyar értelmiségiek körében nőtt a gyermekszaporulat. Számcsökkentő tényező lehet viszont a roma öntudatosodás. Szerinte összességében a magyarság enyhe aránynövekedése várható. Székely István, a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke a népszámlálás technikai részleteiről beszélve elmondta: lesznek magyar űrlapok és kétnyelvű kérdezőbiztosok is. Van néhány pozitív változás, az űrlapokon például üres mezőbe kell beírni a vallási hovatartozást, nem pedig opciót választani, ahogy eddig volt. A népszerűsítésre szánt költségvetés 6,6 százaléka a magyarság rendelkezésére áll, az ebből készülő anyagokkal elsősorban a vegyes házasságokban élőket, illetve a vegyes etnikai környezetben élő magyarokat szeretnék elérni. Roppant fontos a lebonyolító önkormányzatok felkészítése, minél több magyar kérdezőbiztos rendszerbe emelése, a nyelvi periférián élők megszólítása.
Az EMNT népszámlálási munkacsoportjának vezetője, Demeter Szilárd – a népszámlálás szlogenje, A magyarnak lenni jó ötletgazdája – úgy tartja, hogy mivel a népszámlálás nem a jelenről, hanem a jövőről szól, jövőképet is kell mellékelni a népszámláláson megszólítandó embereknek. A nemzetpolitikai töltetű üzenet remélhetőleg ösztönzően hat majd a tévelygőkre, már-már identitásukat vesztőkre is. Kapitány Balázs, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal tudományos titkára szerint majdnem minden tekintetben előrelépés tapasztalható a 2001-es népszámlálás körülményeihez képest, ám a részletes utasítás még mindig rengeteg trükkre ad lehetőséget. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy regionális jellegű identitásbevallást – csíki, erdélyi stb. – a biztosoknak be kell írniuk, ám ezek automatikusan a románság lélekszámát gyarapítják az utólagos kódolásokkor.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közelgő népszámlálás kockázatai
Kiss Tamás, a közvélemény-kutatásokat, felméréseket készítő kolozsvári Kvantum Research Kft. képviselője szerint a népszámlálás különösen fontos a magyarság számára, az a cél, hogy minél nagyobb legyen a nyilvántartásba kerülő magyar nemzetiségű polgárok száma. A kérdezőbiztos a nemzetiségre nyílt kérdéssel kérdez rá (nem ad meg válaszlehetőséget), így csak azokat regisztrálják magyarként, akik „ungur" vagy „maghiar" nemzetiséget diktálnak be. A regionális identitást – pl. székelyföldi, háromszéki, kovásznai – vállalók csökkentik a magyarság összlétszámát. A székely valószínűleg a más nemzetiségek kategóriájába kerül, és ugyanez történik a magukat csángónak vallókkal is, így minden ilyen nyilatkozattal kevesebb lesz a magyar – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is. A hivatalos kérdőívek román nyelvűek, de azokon a településeken, ahol a 2002-es adatok szerint a magyarság aránya eléri a húsz százalékot, a kérdezőbiztosok magyar nyelvű mintakérdőíveket is kaphatnak. Ezeket igényelhetik, használhatják azok, akik nem biztosak egy-egy román kifejezésben, kérdésben – hangsúlyozta Kiss. 
A népszámlálás alatt több kockázati tényezővel is kell számolni. Fontos, hogy minden magyart regisztráljanak, ezért be kell diktálni a rövidebb ideig távol lévő családtagokat is – figyelmeztetett Kiss. A régebbről távol lévők – külföldön tanulók, munkát vállalók –, akik 12 hónapnál hosszabb ideig nem tartózkodnak itthon, külön kerülnek a nyilvántartásba, de őket is mindenképpen be kell jelenteni. A vegyes házasságú családokban pedig mindenkit arra kell biztatni, vállalja magyar nemzetiségét – mondta Kiss. A népszámlálással kapcsolatos magyar nyelvű információk a nepszamlalas.ro internetes oldalon találhatók, ahol a hírlevélre is fel lehet iratkozni. Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihalófélben Románia?
Jelentősen csökkent az elmúlt félévben a születések és a házasságkötések száma
A második világháború óta nem kötöttek ilyen kevés házasságot Romániában, és az ötvenes években született utoljára ilyen kevés gyermek: az ország megindult a demográfiai lejtőn 2011 első félévében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Húsz éve nem csökkent olyan drasztikusan a hazai lakosság számaránya, mint amilyen mértékű lakosságcsökkenésről az idei év első hét hónapjának összesített adatai árulkodnak. A Statisztikai Intézet szerint idén júliusig 10 százalékkal kevesebb gyermek született Romániában, mint a tavalyi év első hat hónapjában.
A születésszámhoz hasonlóan a házasságkötések aránya is jelentősen visszaesett 2010-hez képest: az idei év első félévében alig valamivel több, mint ötvenezer pár döntött úgy, hogy összeköti az életét, míg tavaly júliusig 80 ezer esküvőt tartottak. Ha a trend folytatódik, akkor idén csupán százezer házasság létrejöttére lehet számítani. Idén várhatóan a születések száma sem haladja meg a kétszázezret, ez pedig azt jelenti, hogy 1955 óta nem csökkent ilyen jelentős mértékben a hazai lakosság száma.
Mindenkit érint a népességfogyás
A népességszám alakulásának negatív hatásai szakértők szerint rövid, közép- és hosszú távon is érezhetőek lesznek. Éveken belül radikálisan csökken a beiskolázható gyermekek száma, és ez a teljes oktatási rendszer átalakítását eredményezi. 1990-ben még 4,5 millió gyermek és fiatal vett részt a hazai közoktatásban, 2010-ben már csupán 3,2 millió diák ült iskolapadba.
Az előrejelzések szerint két-három éven belül 3 millió alá csökken a tanulók száma. A kormány ezt a negatív folyamatot több intézkedéssel is igyekszik mérsékelni, például a kötelező oktatás idejének meghosszabbításával, az iskolaelhagyók számának csökkentésével, az integratív oktatási rendszer fejlesztésével, de ezek a próbálkozások csupán részlegesen mérsékelik az akut diákhiány problémáját.
Születések száma /ezer fő/ 1971: 522, 1981: 390, 1991: 323, 2001: 241, 2011: 180.
A születések száma az utóbbi negyven évben
A munkaerőpiac is várhatóan elnéptelenedik, és ez azt jelenti, hogy megnő a vendégmunkások iránti igény. Ez a folyamat azért is lesz rendkívül gyors – állítják a szociológusok –, mert a népességfogyással párhuzamosan a hazai munkaerő- elvándorlás is állandó.
A társadalmi biztosítási rendszer válsága akkor teljesedik majd ki, ha 15-20 év múlva megkezdődik az 1966-os, abortuszt tiltó dekrétum nemzedékének nyugdíjazása. 1967 és 1977 között ugyanis 2 millió gyerek született, ez volt a hazai népességszaporulat csúcsa. Az aktív népesség aránya a nyugállományban lévők felét sem éri majd el, ez azt jelenti, hogy egy munkavállalónak két nyugdíjas járandóságát kell majd biztosítania.
Elhalasztott gyerekek
A népességcsökkenés részben időszakos jelenség – nyilatkozta lapunknak a legfrissebb demográfiai adatokról Kiss Tamás szociológus, aki szerint a jelenleg tapasztalható népességfogyás mögött a családok „elbizonytalanodása” áll.
A kutató hangsúlyozta, a három éve tartó gazdasági világválság és a szociálpolitikai megszorítások miatt is csökken a gyermekvállalási kedv. „Ez nem azt jelenti, hogy a családok végleg lemondanak a gyerekvállalásról, csupán azt, hogy néhány évre elhalasztják” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az idei visszaesés harmadik okaként a szülőképes nők számának csökkenését nevezte meg a szociológus. „Most lépnek szülőképes korba azok a nők, akik a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején születtek, és ebben az időszakban is alacsony volt a születésszám” – magyarázta.
Szülés – ideológiai alapon
Nemzetiségi szempontból jellemző adat, hogy a 2002– 2007 közötti időszakban, amikor a szülési kedv – elsősorban a kedvező szociálpolitikai intézkedések miatt – nőtt, a magyarok gyermekvállalási kedve magasabb volt, mint a románoké. „Elsősorban a középosztálybeli értelmiségi magyar családok vállalnak több gyermeket, ez pont a fordítottja a román családokban megfigyelhető folyamatoknak. A román értelmiségiek között az egygyerekes családmodell terjed” – nyilatkozta Kiss Tamás.
A demográfus szerint ez a különbség azzal magyarázható, hogy a magyar társadalomban a népességfogyás elleni küzdelemnek több mint nyolcvanéves hagyománya van, és könnyebben „rávehetőek” a gyerekvállalásra azok a családok, amelyek érzékenyek az ideológiai érvekre.
Összességében azonban – hangsúlyozta a szakértő – a romániai társadalom az egyszerű reprodukciós szint, azaz a jelenlegi populáció „újratermeléséhez” szükséges gyerekszám elérése sem biztosított. Ez statisztikailag akkor lenne biztosítható, ha minden hazai családban legalább 2,1 gyermek lenne.
Nagycsalád mint szubkultúra
Kiss Tamás a magyar családok „szaporaságát” a nagycsaládos szubkultúra elterjedésével magyarázza. Hasonlóan vélekedik Lénárt Erzsébet családsegítő szociális munkás is. „A gyermeket vállalók egymástól tanulják meg, hogy több gyereket könnyebb nevelni, a rövid távon nagyobb befektetések megtérülnek. Akár a ruháztatás, akár az étkeztetés költségeit tekintjük, a gyerekszám növekedésével csökkennek a kiadások” – magyarázta a marosvásárhelyi családsegítő.
Szerinte a nagycsaládosok között erősebb a szolidaritás, a gyermekekre való felügyeletet is könnyebben megoldják. „Tíz éve a három gyerek számított nagycsaládnak, ma már nem ritka a négy-, ötgyerekes magyar család sem” – mondta Lénárt Erzsébet.
A biztató adatokat erősíti Kovászna megye is, ahol az országos adatokhoz képest mérsékelt a lakosságfogyás aránya. A megyei statisztikai hivatal információi szerint 2009-ben 2478 gyerek született Háromszéken, tavaly 2468 újszülöttet anyakönyveztek, idén júniusig pedig 1.102 csecsemő jött világra. A szülések száma azonban kórházanként változik, a sepsiszentgyörgyi kórházban tavaly 1128 szülést bonyolítottak le, idén első félévben pedig 499 gyerek született. Ezt a csökkenést azzal magyarázzák, hogy sok szülő más településeken hozzá világra csecsemőjét.
Ezt igazolja az is, hogy a kézdivásárhelyi kórházban 3-4 éve egyre növekszik a szülések száma. A céhes városi szülészeten évente 700 csecsemő látja meg a napvilágot, sok szülő Sepsiszentgyörgyről vagy a szomszédos megyékből érkezik Kézdivásárhelyre. Hasonló jelenség tapasztalható a román–magyar határ mentén, ahol a nők jelentős része inkább magyarországi szülészetet választ, még akkor is, ha a beavatkozás költségeit jelentős részben a családok vállalják magukra.
„Nem tudom számokkal alátámasztani, de egészen biztosan hat a szülési kedvre az is, hogy a nők milyen szülés előtti és utáni gondozásban részesülnek. Egy rosszul levezetett szülés az anya egész hátralévő életét tönkreteheti. A megfelelő szülésfelkészítés, a szoptatási tanácsadás, a közösségi mentálhigiéniás ellátás pedig erősíti a gyermekvállalási kedvet” – magyarázta a várandós nők vándorlásának hátterét Kertész Erika debreceni szülésznő, aki rendszeresen lát el nagyváradi anyákat.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva. 
Magyar korstruktúra 
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Erdélyi Híradó – A számok az erdélyi magyar közösség erejét, életképességét fogják mutatni
Az elmúlt napokban, hetekben számos kérdés vetődött fel a jövő héten kezdődő népszámlálással kapcsolatban: miért fontos ez, mit kell tennünk, mire kell odafigyelnünk a tíz napig tartó összeírás során. Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok azok, akiknek leggyakrabban kellett és kell válaszolniuk hasonló kérdésekre, hiszen ők szerkesztik, töltik fel szakmai anyagokkal, tudnivalókkal a népszámlálás.ro oldalt. Őket kérdeztük arról, mit is jelent az erdélyi magyarság számára ez az országos számbavétel.
– Miért fontos a népszámlálás? Mit mutatnak meg egy összeírás eredményei?
– Idén az Európai Unió minden tagállamában tartanak népszámlálást. Ez is mutatja ennek a fontosságát. Az összeírás az európai közösség, az egyes országok, megyék vagy települések szempontjából egyaránt fontos adatokat eredményez. Azt is mondhatjuk, hogy a népszámlálás húsz évről szól. Egyrészt megtudjuk, hogy az elmúlt tíz évben milyen változások következtek be, ugyanakkor a következő tíz évre iránymutatóak az adatok. A lakosság száma, demográfiai összetétele, társadalmi helyzete meghatározhatja a jövőre irányuló közpolitikai tervezést és cselekvést. A népszámlálás eredményeitől függhet, hogy milyen beiskolázási számokkal indítanak vagy zárnak be iskolai osztályokat, milyen finanszírozást kap egy egyház, vagy éppen mely településeken fejlesztenek csatornahálózatot.
– Miért kell nekünk, erdélyi magyaroknak különösen odafigyelnünk a népszámlálásra?
– A népszámlálás eredményei állapítják meg, hogy mely településeken éri el a magyar etnikumú lakosság száma a 20 százalékot: ettől különböző kisebbségi jogok és a magyar nyelv használatának joga is függ. Ugyanakkor van egy pszichológiai hatása is az eredményeknek. Nem mindegy, hogy az eredmények a magyarság csökkenését vagy esetleges növekedését, stagnálását fogják-e mutatni. Nem mindegy, hogy Erdélyben 20 vagy 18 százalékos magyar arány lesz (2002-ben 19,6 volt). Nem mindegy, hogy Marosvásárhelyen 43 vagy 49 százalék, Kolozsváron 16 vagy 20, Nagyváradon 23 vagy 30 százalék lesz a magyarok aránya. Ezek a számok egyféleképpen az erdélyi magyar közösség erejét, életképességét fogják mutatni.
– Melyek lennének azok a kérdések, amelyek meghatározóak lehetnek számunkra, és miért?
– A népszámlálási kérdőívekben feltett kérdések többsége érdekes lesz a magyarság szempontjából is. Nem csak a kutató szakemberek, hanem a politikum vagy az intézményépítés szempontjából is. Nem csak az fontos, hogy mennyi a magyarok száma és aránya, hanem az is, hogy milyen a demográfiai helyzetük, milyen az iskolázottsági szintjük, milyen pozícióik vannak a munkaerőpiacon. Nyilván a népszámlálási kampányok a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás kérdéskörét érintik, ezek az alapvető fontosságú témák.
– Van-e jelentősége annak, ha valaki nem magyarnak, hanem például székelynek vallja magát?
– A nemzetiségre vonatkozóan a népszámlálási kérdőív nyílt kérdést tartalmaz, amit utólag kódolnak. A „maghiar”, az „ungur” és a „secui” külön kódot kap. Bár a tervek szerint a Statisztikai Hivatal ezeket összesítve jeleníti meg, a külön kódolás magában hordozza a veszélyt, hogy utólag statisztikailag mesterségesen szétválasztják a magyar közösséget. Ezért legcélszerűbb, hogy azok, akik magyarnak tartják magukat, a „maghiar” megnevezést írassák be. A probléma még nagyobb a csángók esetében, őket ugyanis nem a magyar, hanem az egyéb nemzetiségűek között jelenítik majd meg. A kódolásban ráadásul van egy jelentős egyenlőtlenség. A románok esetében ugyanis nem szerepelnek külön az oltyán, a móc, vagy az osán megnevezések. Azokat pedig, akik regionális identitásokat jelölnek meg (pl. erdélyi, háromszéki stb.) automatikusan a románokhoz sorolják.
– Mit kell tudniuk és tenniük azoknak, akik bármilyen okból kifolyólag nem tartózkodnak otthon a népszámlálás alatt?
– Amennyiben a háztartásból bárki otthon tartózkodik, az szolgáltat adatot a távol lévőkről is. Ehhez a személyi szám (CNP) ismerete szükséges. Emellett van néhány kérdés – pl. a munkahely, vagy az utolsó elvégzett oktatási intézmény megnevezése –, amely esetében tanácsos a válaszokat előre egyeztetni. Ha a háztartásból senki nem tartózkodik otthon, akkor a polgármesteri hivatalban kell jelentkezni október 31-ig.
– Mit kell tenniük a külföldön tartózkodóknak, hogy ne maradjanak ki az összeírásból?
– Egyeztessenek családtagjaikkal, hogy azok regisztrálják őket. Románia lakosságába akkor fognak beszámítani, ha ideiglenesen külföldön lévőként a G (gospodărie, háztartás) és a P (persoane, személyek) űrlapon szerepelnek. Amennyiben lehetséges, ezt a megoldást kell választani. Esetükben is szükséges a személyi szám (CNP) ismerete
Szabadság (Kolozsvár)

Súlyosan félretájékoztatták a számlálóbiztosokat több városban
A családtagok bediktálhatják a távollévők adatait
Súlyos félretájékoztatás történt három, a magyar közösség számára kiemelten fontos erdélyi nagyvárosban a Statisztikai Hivatal által tartott számlálóbiztosi képzésen. A www.nepszamlalas.ro szerint az eset súlya alapján a rendszerváltást követő időszak legnagyobb, a nemzetiségi statisztikákat érintő hamisítási kísérletéről beszélhetünk. A múlt héten Maros, Bihar és Kolozs megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítéseken tévesen magyarázták el a népszámlálás módszertanát a kérdezőbiztosoknak. Az itt elhangzottakkal ellentétben, ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy egy háztartásban élő személy bediktálhatja a távollévő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását is. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy más településen vagy akár külföldön tartózkodik. Így például a Magyarországon tartózkodó vagy dolgozó román állampolgárok adatait is közölhetik az otthoniak.
A múlt héten fokozatosan érkeztek a hírek Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Kolozsvárról, miszerint a képzéseken a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták a Statisztikai Hivatal részéről akkreditált kiképzők, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a személyesen jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Eszerint ideiglenesen távol vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában, az üzletben lévő stb.) családtagjaink nemzetiségéről nem nyilatkozhatunk. Ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket a népszámlálási bizottság (vagyis a kormány) elfogadott (Népszámlálási személyzet tankönyve 5. és 72. oldal).
A www.nepszamlalas.ro szerkesztői szerint nyilvánvaló, hogy nem egyedi esetről és nem félreértésről, hanem tudatos félretájékoztatásról van szó. A félretájékoztatás több ezer kérdezőbiztost érint, épp azokban a városokban, ahol az etnikai arányoknak a legnagyobb tétjük van. Ezen elvek alkalmazása azt eredményezheti, hogy a lakosság 35–40 százaléka „nem nyilatkozik” a nemzetiségéről. Így a magyarok aránya is ilyen mértékben csökken: Marosvásárhelyen 30, Nagyváradon 18, Kolozsváron 12 százalékra. Ez azért teremt kritikus helyzetet, mert a nyelvi jogok gyakorlásának feltételét képező 20 százalékot a teljes népességből számolják, függetlenül attól, hogy mekkora a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya. Érdemes azt is megjegyezni, hogy 2002-ben összesen 1941 személy (0,008%) volt Romániában, aki nem nyilatkozott a nemzetiségéről.
„Jelenleg még nem tudjuk, hogy történt-e más településeken hasonló jellegű félretájékoztatás. Ha igen, más esetben is veszélybe kerülhet a nemzetiségi statisztikák tisztasága. Kérjük azokat a számlálóbiztosokat, akik hasonló utasítást kaptak, jelezzék a nepszamlalas.ro szerkesztőinek! A magyar lakosság figyelmét arra hívjuk fel, hogy továbbra is vállalják maguk és családtagjaik nemzetiségét, ha pedig ennek rögzítésére nem hajlandó a számlálóbiztos függesszék fel a válaszadást, és ne írják alá a népszámlálási űrlapokat!” – szögezik le közleményükbe a honlap szerkesztői.
Egyértelműek a jogszabályok és az útmutatók
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője, a Szabadság kérésére, a cenzussal kapcsolatban felröppent, egymásnak ellentmondó információkat tisztázta.
– Mind a népszámlálás kiírásáról szóló kormányhatározat, mind pedig az ehhez kapcsolódó alacsonyabb rendű jogszabályok, illetve a számlálóbiztosoknak kiosztott útmutatók egyértelműen kimondják: elégséges, ha a lekérdezés időpontjában egy családból csak egy személy tartózkodik otthon, ugyanis ez a nagykorú, azaz 18 évesnél idősebb személy bediktálhatja az illető háztartásban élő összes személy adatait. Ő megadhatja a nemzetiséget, anyanyelvet és felekezeti hovatartozást is – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: fontos megjegyezni, hogy a bentlakásban vagy kintlakásban élő egyetemisták gyakorlatilag hiába képeznek egy háztartást, egymás adatairól nem nyilatkozhatnak, ez csakis a családok esetében alkalmazható, amennyiben nagykorú személy diktál be adatot a számlálóbiztosnak.
A kérdezőbiztosok munkaideje ugyan 8 órától 20 óráig tart, de így sem kereshetik fel a családokat éppen olyankor, amikor mindenki otthon tartózkodik, ezért ésszerű az a megoldás, hogy egy személy nyilatkozhat a lakásban élő összes tagról. – Itt próbáltak meg különböző értelmezéseket bevinni: az állampolgárok nem nyilatkozhatnak közvetlen hozzátartozójuk nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallásáról utóbbiak távollétében. Egyrészt a hatóságok fontosnak tartják ezeknek a személyeknek is az összeírását, hogy Románia lakossága valahol 20 millió fölött legyen, másrészt azonban az ő szempontjukból nem jó, ha az illetőknek más nemzetisége van, hiszen ez más vonatkozású problémákat is felvethet – fogalmazott Székely István.
Az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője megjegyezte: a hatóságokat értesítették az értelmezési rendellenességről, akik viszont félreértésnek minősítették a történteket.
A diákok összeírásának módszertana
A középiskolás diákoknak és az egyetemistáknak a népszámláláson való besorolására egyértelmű módszertant határozott meg az Országos Statisztikai Intézet – közölte lapunk érdeklődésére Kiss Tamás szociológus, aki az RMDSZ népszámlálási kampánycsapatának tagja. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy miként sorolja be a statisztikai hivatal azokat a diákokat, akiket otthon és a tanulmányuk helyén is a P (persoane-személyek) és a G (gospodării-háztartás) űrlapra vezetik be a számlálóbiztosok. Az RMDSZ ugyanis arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy otthon a szüleik, de ők maguk tanulmányaik helyszínén is diktálják be adataikat az említett két űrlapra, hiszen csak így tartozhatnak az ország állandó lakosságához.
Arra a kérdésünkre, ha egy diák választani akar aközött, hogy például Kolozsvár vagy szülőhelye lakosságának számát gyarapítsa-e, a szociológus leszögezte, hogy nincs lehetőség választásra, mivel a statisztikai hivatal nagyon pontos útmutatást adott a diákok és az egyetemi hallgatók nyilvántartásba vételére.
Megismételte, emiatt nagyon fontos, hogy a diákok személyesen is sort kerítsenek a számlálóbiztossal való találkozásra tanulmányi városukban, hiszen ellenkező esetben előfordulhat, nem szülővárosuk vagy falujuk magyar nemzetiségű lakosaként kerülnek be a végső statisztikába, hanem nem regisztrált nemzetiségű állampolgárként. Ez a lehetőség akkor fordulhat elő, ha a diákok adatait a személyes találkozó elmulasztása híján a bentlakás adminisztrátora diktálja be. Ő ugyanis nem nyilatkozhat a számlálóbiztosnak a diák nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallási hovatartozásáról. A statisztikai hivatal azonban végül kiszűri a személyi szám (CNP) alapján a kétszer nyilvántartásban szereplő személyeket, és előfordulhat, hogy az otthoni nyilvántartásból kiveszik a szóban forgó diákot, aki így csak a Kolozsváron rögzített adataival marad a végső statisztikában. Ez a veszély az albérletben lakó diákok esetében is fennáll.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt az erdélyi nagyvárosokban történt félretájékoztatásokról, valamint levélben fordult Traian Igaş belügyminiszterhez és Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, akiket szintén tájékoztatott a történtekről. Felhívta a figyelmüket arra, hogy ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket elfogadott a kormány.
B. T., K. O., P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföldre irányítani Nyugat figyelmét
Elemzések a Székelyföldről címmel tartott műhelykonferenciát a román kormány égisze alatt működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) Kovászna Megye Tanácsának támogatásával az árkosi Európai Tanulmányok Központjában szombaton.
A tudományos ülésszakon a Székelyföldhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatokat, többnyire friss doktori disszertációk összegzését mutatták be fiatal kutatók, főleg Pécsett a Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskolában és Kolozsváron tudományos fokozatot szerzett szakemberek. Az előadók között egyetlen háromszéki sem akadt.
Kutatóiroda Sepsiszentgyörgyön
Bognár Zoltán kolozsvári kutató felvezetőjében elmondta, a konferencia a két intézmény együttműködésének köszönhető, egy folyamat része, melynek eredménye az NKI majdani székelyföldi fiókjának létrejötte. Ifj. Nagy Benedek csíkszeredai egyetemi adjunktus abban látja a konferencia lényegét, hogy azok a kutatók, akik Székelyfölddel foglalkoznak, s nagyjából ismerik is egymást, tájékozódjanak egymás munkásságáról, elinduljon közöttük a szakmai kommunikáció. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette, céljuk az NKI kutatásainak Székelyföldre való összpontosítása. Hozzátette, a székelyföldi iroda jogilag létrejött, a megyei tanács erről határozatot hozott. Fizikailag most véglegesítik: a megyeháza által átadott irodahelyiségben már csiszolják a parkettát, s egy tárgyalótermet is rendelkezésükre bocsátanak. Tartalmilag kell feltölteni az irodát, a Székelyfölddel foglalkozó kutatások gyűjtőhelyévé kell válnia, de erősíteni kell a Székelyföldre irányuló kutatásokat, és ugyanakkor új pályákat is kell nyitni – fogalmazott az elnök, hozzátéve: elsődleges cél Székelyföld területi autonómiájának szakmai alátámasztása, továbbá a nyelvi jogok körének bővítése.
Kutatási témák
Kiss Tamás, az NKI tudományos titkára elmondta, évek óta törekedtek arra, hogy az intézet Székelyföldön erősítse jelenlétét, kutatási területeik egy része székelyföldi témájú. Fontosnak tartja, hogy az iroda Sepsiszentgyörgyön nyílik, ez stratégiai döntés volt – tette hozzá. A mostani konferencia feladatként a székelyföldi kutatóhálózat feltérképezését nevezte meg, tudni kell, mely témákat sikerült lefedni és melyek hiányoznak. A székelyföldi kutatások eredményeiből kiadványsorozatot terveznek. Évente három-négy kötet kiadására van lehetőségük. A szerkesztőbizottság tagjai: Lőrincz D. József, Horváth Gyula, Benedek József, a régió és a társadalomtudományok szakemberei. Reményeik szerint már jövőben be tudják mutatni az első termékeket. A székelyföldi fiók kutatási feladatai között az autonómiakérdés és a turizmus fejlesztése mellett a romastratégia és a migráció megállítása is szerepel – mondotta. Tudja-e a székely társadalom a magyar intézményrendszeren keresztül integrálni az itteni cigányokat? – az egyik megválaszolandó kérdés. A másik: mivel tudják itthon tartani a fiatalságot? Erre a kutatásra már szövetkeztek a budapesti Kisebbségkutató Intézettel, a sepsiszentgyörgyi és a Hargita megyei önkormányzattal.
Gyors sikert akarnak
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója felelevenítette, hogy Kolumbán Gábor elnöksége idején Hargita Megye Tanácsának támogatásával létrehozták a Székelyföld 2000 kutatócsoportot, mely Székelyföld fejlesztési stratégiájának tudományos megalapozásáról állított össze kötetet, mely a Kárpát-medence régiói című, mára tizenkét kötetre bővült sorozat első kiadványa, jelentős tudományos eredmény.
Soron következő feladatként a székelyföldi közösségnek a következő európai uniós programozási szakaszra való felkészülését jelölte meg a főigazgató. Az első periódus kedvezőtlen tapasztalatokat szült nemcsak Székelyföldön, hanem az újonnan csatlakozott keleti térségben mindenütt. Arra számítottak, hogy az EU nem más, mint a támogatások lehívásának politikai kerete, nem gondoltak arra, hogy ezeket az EU-s támogatásokat saját elgondolású fejlesztésekhez igazítsák. Azért fontosak a kutatások, mert okulva a tapasztalatokból, a következő periódusban fel lehet készülni az EU-s források lehívásához szükséges programokra. Paradigmaváltásra van szükség, hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, Székelyföld akkor lesz sikeres régió, ha olyan gazdaságpolitikát folytat, mely saját energiából táplálkozik, s a fejlesztési támogatásokat kiegészítő forrásként használja. Horváth Gyula elmondta, a kutatók idealisták, arra számítottak, először elkészül egy alapos Székelyföld-fejlesztési stratégia, s az annak megvalósításában szerepet vállalók elsajátítják ennek tételeit, a politikusok csak utána léphetnek színre. Nem így történt, mert a politikusok azonnali sikerre vágynak, s még mielőtt valami kézzelfogható eredmény született volna, telekürtölték a világot azzal, hogy készül Székelyföld fejlesztési koncepciója. A hírre reagáló vitában a tudomány nem tudott pontos választ adni a felmerült kérdésekre. A döntést előkészítők, a döntéshozók és a tudomány közötti sokkal tartalmasabb kölcsönhatásokra lenne szükség – mondotta a szakember. Fontos, hogy megfogalmazódjék a térség igénye a leendő kutatási feladatokról, ám ne a politika adja a megrendeléseket, mert a tudomány autonómiája nem sérülhet. De szükség van a párbeszédre – tette hozzá. A szakember az illetékesek figyelmébe ajánlotta, arra törekedjenek, hogy Székelyföldet regionális kutatási témaként ismertessék meg a nemzetközi tudományos közvéleménnyel, mihamarabb jelenjék meg nyugati tudományos folyóiratokban is. Ennek a szereplésnek közvetve gazdaságfejlesztő ereje is lehet, magyarázta, hozzátéve, a tapasztalok azt mutatják, hogy a nemzetközi szaklapokban szereplők felkeltik a befektetők érdeklődését, mert a nyugatiak komolyan veszik a szakirodalom megállapításait
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkutató iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirorodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel. Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának. 
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára. A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán. A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára. Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss. Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd. A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek. A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás. A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett. 
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként. A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá. Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását. „Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus. „Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá. A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek. „Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben. A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében. A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták. 
B. D. T.
Transindex.ro

Székely policy – Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkuttaó iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel.
Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának.
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára.
A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán.
A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára.
Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss.
Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd.
A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek.
A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás.
A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett.
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként.
A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá.
Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását.
„Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus.
„Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá.
A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek.
„Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben.
A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében.
A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták.
Tamás Sándor: gyakorlati eredmények kellenek
„Szükség van egy olyan helyre, ahol a Székelyföldről szóló tanulmányok összegyűlnek. Ettől az irodától azt várjuk el, hogy megerősítse a régiót érintő kutatói munkát, valamint az autonómia és a nyelvi jogok terén olyan műhelyként működjön, amely az Európai Unióban elfogadott és működő kisebbségi struktúrák honosításához szolgáltathat alapot. Olyan gyakorlati eredményekhez kell vezessen ez a munka, mint amilyent Brüsszelben lehet megtapasztalni: konkrét példaként, ott egy gyógyszeres doboz feliratozása három nyelven történik, míg nálunk csupán egy nyelven” - mondta az árkosi konferencia megnyitóján Tamás Sándor megyei tanácselnök. (közlemény)
Transindex

Népszámlálások a 20. században: hány magyar volt?
A magyarság számának csökkenését a II. világháború után első alkalommal 1992-ben mutatták ki a népszámlálási adatok. Valószínűleg most sem számíthatunk pozitív mérlegre.
Romániában összesen nyolc alkalommal szerveztek népszámlálást. Az elsőt Alexandru Ioan Cuza idején tartották meg 1860-ban, ekkor 4,1 millió lakost számoltak össze. A következő cenzust 1899-ben tartották, I. Károly uralkodása alatt, ekkor 5,9 millió személy élt a Román Királyságban. 
1912-ben 7,2 millió lélekszámú volt az ország, Nagyromániában, 1930-ban 18 millió személyt vettek nyilvántartásba. 1941-ben 16,1 millió embert számoltak meg a román területeken, a Magyarországhoz csatolt Erdély lakossága értelemszerűen nem szerepel a népességi statisztikában. Románia jelenlegi területén 1948-ban 15,8, 1956-ban 17,5, 1966-ban pedig 19,1 millió személyt írtak össze.
Az 1977-es népszámláláskor több mint 2 millióval több személyt számoltak össze, többnyire a Ceauşescu-féle abortusztilalom következményeként. A kommunizmus éveiben már nem tartottak további népszámlálást, a következőt a diktatúra bukását követően, 1992-ben, a legutóbbit pedig 2002-ben szervezték meg. 1977 és 1992 között a kisebbségek száma 159 ezer személlyel, azaz 6,2%-kal csökkent, többnyire a kivándorlás eredményeként. 
A 22 milliós küszöböt a lakosság száma 19 évvel ezelőtt lépte át, (akkor 22,8 millió lakost számoltak), kilenc éve már csak 21,6 millió személyt írtak össze Románia területén.
1930-ban a lakosság 80%-a még falun élt, és mezőgazdasággal foglalkozott. Az 1966-os abortusztilalom következményeként az ezer lakosra jutó újszülöttek száma évi 14,3-ról 27,4-re emelkedett, majd a '80-as években 16 újszülött jutott ezer lakosra. 2002-ben ez a szám 10-re esett vissza, emellett az elvándorlási hullám is ekkor hágott tetőpontjára, így a legutóbbi népszámlálás adataiból az derül ki, hogy tíz év alatt több mint egymillióval csökkent Románia népessége. Ugyanakkor határozottan megszaporodott a roma nemzetiségű lakosság. A népszámlálás idején a stabil lakosság hozzávetőlegesen 21,7 millió volt.
Adrian Năstase akkori kormányfő úgy vélekedett, hogy Románia népességének csökkenése elsősorban a születési arány csökkenéséből adódott, ugyanakkor nagyban hozzájárult ehhez az is, hogy egyre többen telepedtek ki nyugatra. Az adatok értelmében a falusi lakosság aránya két százalékkal nőtt, elérve ezáltal a 47,3%-ot.
Hogy alakult a magyar lakosság száma az utóbbi három cenzus szerint? 1992-ben 1 624 959 személy vallotta magát magyar vagy székely nemzetiségűnek, ez a szám az összlakosság arányának a 7,1%-át képezte. 1977-ben 89 ezerrel több magyar nemzetiségű személyt regisztráltak. 2002-ben a nemzeti kisebbségek az összlakosság 10,5%-át jelentették, tehát 2,2 millió személyt. A magyar lakosság száma ismét apadt, 190.000 személlyel csökkent a 1992-ben összesített adatokhoz képest. 
Kiss Tamás szociológust, társadalomkutatót arról kérdeztük, hogy mi befolyásolta a magyarság számára vonatkozó adatok alakulását. Kiss elmondta, 1977-ben a magyarok száma a korábbi népszámláláshoz viszonyítva több mint 90 ezerrel növekedett. „Ennek oka kizárólag a természetes népmozgalmi egyenlegben keresendő. 1966-ban a Ceauşescu-rendszer abortusztilalmat vezetett be, aminek következtében radikálisan megemelkedtek a születésszámok, és nagymértékben nőtt az ország népessége. A magyarok esetében is megfigyelhető növekedés kisebb mértékű volt az országos átlagnál, így 1966-hoz képest a magyarok aránya mind országosan, mind Erdély viszonylatában visszaesett” – magyarázta a szakember. Elmondta, az 1992-es népszámlálás volt az első olyan cenzus a második világháborút követően, ami a magyarok számának csökkenését mutatta ki. „A fő ok a nagyarányú elvándorlásban keresendő: a rendszerváltást megelőző és azt követő néhány évben 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ugyanakkor a természetes népmozgalmi mutatók is ekkorra romlottak meg. A magyarok száma a nyolcvanas évek közepén volt a legmagasabb, ezt követően a születések száma már alatta maradt az elhalálozásoknak, ami a vándormozgalmi veszteséggel kiegészülve jelentős csökkenést eredményezett. Ugyancsak a nyolcvanas években emelkedett meg a vegyes házasságok aránya, ami az asszimiláció irányába hatott” – mondta Kiss. A szociológus a közel fele-fele arányban végbemenő természetes fogyással és a folytatódó elvándorlási hullámmal magyarázta a 2002-es népszámlálási adatoknak a '92-es adatokhoz viszonyított 190 ezres csökkenését. „Az asszimilációs veszteség e kettő mellett sorban a harmadik tényező. Ez elsősorban a szórványban élő magyarok számát csökkentette” – fejtette ki. 2011-es népszámlálás: tovább fogy a magyar? Kiss Tamás szerint várhatóan kevesebb magyart regisztrálnak most, mint a korábbi népszámláláson, azonban elképzelhető, hogy Erdélyben nem lesz aránybeli csökkenés. „Az ezredfordulót követő legjelentősebb demográfiai változás, hogy a románok elvándorlása immár meghaladja a magyarokét. Ennek következtében – habár előreszámítások szerint a magyarok száma 1,3 millió körülire esett vissza – elképzelhető, hogy az Erdélyen belüli arányuk nem csökkent” – véli a szakember. Szerinte sok múlik azon, hogy a folyamatban lévő népszámlálás során miként regisztrálják a külföldön élőket. „Az ideiglenesen külföldön tartózkodók a magyarság számát is növelhetik, ezért a népszámlálási kampány egyik központi üzenete volt, hogy a távollévőket hozzátartozóik regisztrálják a P (személyek) űrlapra” – mondta. 
Kertész Melinda
Transindex.ro

Cenzus: híjával találtattunk
Szociológusok becslése szerint 18,5 millióra csökkent a romániai lakosság száma
A kérdőívek feldolgozásakor derül majd ki, hogy népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat, és ha ennek lesznek jelei, az RMDSZ kész az Európai Uniónál bepanaszolni a román hatóságokat.
Csak a későbbiekben derül majd ki, hogy a hétfőn este lezárult romániai népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett: a szövetség zöld számaira „több ezer” hívás érkezett a népszámlálás ideje alatt, ám csak egy részük szólt visszaélésekre vonatkozó panaszokról, sokan tájékoztatást, eligazítást kértek a cenzus menetéről.
Az egyik leggyakrabban jelzett rendellenesség az volt, hogy a számlálóbiztos nem tette fel a megkeresett személy etnokulturális jellemzőire (nemzetiség, anyanyelv, vallás) vonatkozó kérdéseket. „Ezekre a kérdésekre a megkeresett személynek nem volt kötelező válaszolni, ám a számlálóbiztosoknak kötelező volt rákérdezni az adatokra” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a beérkezett panaszok nyomán az RMDSZ felszólítására az Országos Statisztikai Intézet (INS) több településen is elvégezte a szükséges korrekciókat.
Kovács tájékoztatása szerint jelenleg a szövetség megyei szervezetei összesítik a regisztrált, írásban tett óvások számát, s részben ezek alapján lehet megállapítani, mekkora lehetett az aránya a visszaéléseknek. Emellett rendellenességekre utalhat az is, ha a feldolgozás folyamán kiderül: aránytalanul sok a vegyes lakosságú településeken azoknak a kérdőíveknek a száma, amelyeken nem szerepelnek a nemzetiségre vonatkozó adatok.
„A tapasztalt visszaélések mennyisége és milyensége függvényében döntjük el, hogy milyen lépéseket teszünk a továbbiakban, akár Bukarest, akár Brüsszel irányában” – magyarázta. Az RMDSZ főtitkára mindemellett nem gondolja úgy, hogy a rendellenességek a magyarság ellen irányuló, tudatos kampány részei lettek volna. „Nagy szerepet játszott ebben a kérdezőbiztosok képzetlensége, a népszámlálás szervezetlensége. Nem csodálom, hogy az Országos Statisztikai Intézet vezetője a lemondását fontolgatja” – mondta Kovács.
A főtitkár hasznosnak nevezte az RMDSZ népszámlálás előtti tájékoztatási kampányait. „Szerintem a romániai magyarok 95 százaléka egy percig sem volt bizonytalan azzal kapcsolatban, milyen nemzetiséget diktáljon be a kérdezőbiztosnak. A tájékoztató kampányaink a maradék 5 százalék mozgósítását célozták” – jelentette Kovács Péter, aki példaértékűnek nevezte az egyházak, a civil szervezetek összefogását annak érdekében, hogy a népszámlálás az erdélyi magyarság szempontjából sikeres legyen.
Beszédes számok
Mint ismert, az INS hétfőn ismertetett adatai szerint a kérdezőbiztosok összesen 8.387.153 lakást és 19.599.506 személyt regisztráltak a népszámlálás során. Ez a szám azonban nem azonos Románia állandó lakosságának számával. Az INS fel is hívta a figyelmet, hogy a közölt adatok nem tartalmazzák a különböző intézményekhez (például a hadsereghez) tartozó személyek, illetve a bentlakásokban élő egyetemisták számát. A statisztikusok január végére ígérték az első reális, ám ideiglenes adatokat az összlakosságról.
A statisztikai hivatal által hétfőn közölt adatok azonban így is beszédesek. Ezek alapján Kiss Tamás szociológus úgy becsülte, hogy 18,5 millió körüli lehet Románia állandó lakosságának száma.
A szakember emlékeztetetett, hogy a számlálóbiztosok által jelentett mintegy 19,6 millió főhöz hozzáadódik ugyan a bentlakásban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák száma, ám levonódik egy jóval jelentősebb tétel, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek száma. „Ezt az utóbbi, vélhetően milliós nagyságrendű tételt a legtöbb megyében beleszámolták a jelentésükbe a kérdezőbiztosok” – magyarázta Kiss Tamás.
Erőteljes szuburbanizáció
A szociológus szerint a hétfőn közölt adatok érdekessége, hogy az úgynevezett szuburbanizációs folyamat (a városból a város környéki településekre történő költözés) erőteljesebb, mint amire a szakemberek számítottak. Kiemelkedő ebből a szempontból Kolozsvár esete: az önkormányzat 400 ezer fölé várta a lakosság számát, ehhez képest a kérdezőbiztosok 314 ezer főt regisztráltak a kincses városban a népszámlálás alatt.
Ilyés Gyula: nem bírságolunk senkit!
Nem hajlandók megbírságolni a polgármesterek azokat, akik megtagadták a személyi számuk közlését a számlálóbiztosoktól. „Hogyan büntessen meg egy állami hatóság valakit azért, mert egy másik állami hatóság félretájékoztatta? Ez nem normális, egyetlen bírságot sem fogunk kiszabni” – jelentette ki a Hotnewsnak Ilyés Gyula.
Szatmárnémeti polgármestere arra utalt, hogy korábban a statisztikai hivatal (INS) szóvivője közölte: nem kötelező a személyi szám rögzítése a népszámláláskor. Utóbb a szóvivőt menesztették, s a hivatal vezetői megerősítették: az adat közlése kötelező, megtagadásáért 4-5 ezer lejes bírság is kiszabható.
„Ez az adat az egyetemisták számát, illetve a huzamosabb ideje külföldön tartózkodó személyek számát is magában foglalja, s ha ezeket levonjuk, 300 ezer alatt lehet Kolozsvár reális népességszáma. Tehát az önkormányzat hatalmasat tévedett, ami azzal magyarázható, hogy Kolozsvárt sokkal többen használják életterükként, mint ahányan laknak is a városban” – magyarázta Kiss Tamás. Ezt szerinte kiválóan illusztrálja, hogy Szászfenes népességszáma például 22 ezer lett, vagyis nagyobb, mint Aranyosgyéresé. Ehhez hasonlóan ugrott Gyalu, Kisbács és Apahida népességszáma is
Kiss szerint a székelyföldi adatok alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a népességcsökkenés ebben a régióban kisebb az országos átlagnál. A szociológus szerint ezt elsősorban a migrációs folyamatok változásai magyarázzák. „A kilencvenes évekkel szemben, amikor Székelyföldről erősebb volt a kivándorlás, mint máshonnan az országban, jelenleg a régió alulreprezentált a migrációs folyamatokban” – véli a szociológus.
Emil Bochoz fordult az EMNT és az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nyílt levélben jelezte Emil Boc kormányfőnek és Traian Igaş belügyminiszternek a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat.
A levél tartalmát tegnap Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Toró hangsúlyozta: ha kiderül, hogy a népszámlálás eredményeit meghamisították, az EMNT és az EMNP panaszt tesz az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Népszámlálás: van magyar jövő
A népszámlálás székelyföldi adatait ismertették tegnap az RMDSZ főtitkárságán
Hargita és Kovászna megyében kisebb arányban csökkent a magyarok száma, mint a románoké – derül ki az idei népszámlálás székelyföldi eredményeiből, melyeket tegnap Kolozsváron ismertetett Kovács Péter RMDSZ-főtitkár, Székely István főtitkárhelyettes és Antal Árpád sepsziszentgyörgyi polgármester.
Megfordult a népesedési trend Székelyföldön: gyorsabban „fogy” a román lakosság, mint a magyar – derült ki tegnap azon a kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Székely István, a szövetség népszámlálási munkacsoportjának vezetője és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester értékelte a népszámlálás már ismert eredményeit.
A beszámoló a Hargita és Kovászna megyei adatokra korlátozódott, mert a két megyében – néhány települést leszámítva – már ismertek a népességre vonatkozó számok. Az erdélyi magyarságra vonatkozó részletes adatsorra még várni kell.
Antal: nincs erőszakos elmagyarosítás
Antal Árpád a székelyföldi mérésekkel kapcsolatban elmondta: 2002-ben a magyarság korstruktúrája sokkal kedvezőtlenebbnek bizonyult a románságénál, ez a régió az ezredfordulón elöregedett. Egy évtized alatt azonban változtak a folyamatok.
„A két székelyföldi megyében kisebb arányban csökkent a magyarok aránya, mint a románoké. Háromszéken a románok 12,4 százalékkal, a magyar közösség 7,6 százalékkal fogyatkozott. Hargita megyében a magyarok 6,4 százalékkal, a románok 14,7 százalékkal vannak kevesebben” – hangsúlyozta a szociológus végzettségű polgármester.
Antal úgy véli, fontos eredmény, hogy sikerült megfordítani azt a trendet, ami 1910-től 2002-ig jellemezte a román–magyar arányt ebben a két megyében: az a tendencia, hogy a románok aránya folyamatosan nőtt egyik népszámlálástól a másikig, most változott. Hargita megyében 1956–1966 között jelentős növekedett a román közösség. 1966–1977 között a románok aránya 43,24 százalékkal nőtt, a magyaroké mindössze 11,53 százalékkal. Kovászna megyében a növekedés 1977–1992 között volt kiemelkedő: 40,15 százalékos növekedés volt mérhető a románok körében, míg a magyarok csupán 12,41 százalékkal gyarapodtak.
A polgármester hangsúlyozta azt is, hogy Háromszéken 45 381 románból 18 358 (több mint 40 százalék) olyan településen él, ahol nincsenek magyarok. „A polgármestertől a tanácsosokig mindenki román, nem lehet arról beszélni, hogy a magyar önkormányzatok valamilyen formában elnyomnák őket. A románok 26 százaléka Sepsiszentgyörgyön él, arányos képviselettel rendelkeznek, 10,95 százalékuk olyan településen, ahol arányos képviselet van, és csupán 6,9 százalékuk él olyan településen, ahol nem rendelkeznek képviselettel” – tette hozzá Antal Árpád.
Székely: a romák megbocsátanak
Székely István a roma–magyar viszony kapcsolatában vizsgálta a rövid távú trendeket. A főtitkárhelyettes emlékeztetett, hogy a népszámlálás előkészítésekor fontos kérdésnek számított, hogy az a 90 ezer személy, akit a környezete romának tart, és aki 2002-ben magyarnak vallotta magát, mit mond majd 2011-ben.
„A magyar és roma közösségek között kialakult konfliktusok, amelyek főleg Hargita megyében nagy sajtónyilvánosságot kaptak, nem hatottak ki az identitás vállalására, nem befolyásolták azt. Ezek a magyar közösségen belüli konfliktusok voltak, ezt bizonyítják, hogy ezeken a településeken nem nőtt számottevően a magukat romának valló személyek száma” – állapította meg a népszámlálási munkacsoport vezetője.
Székely elmondta, a kampány kidolgozásakor kiemelt kérdésnek számított az ideiglenesen külföldön tartózkodók összeírása. „Jó arányban sikerült összeírni azokat a személyeket, akik külföldön tartózkodnak. Ez azt is jelenti, hogy az itthon maradt család hangsúlyosan odafigyel a külföldön élőkre, és ez azért fontos, mert folyamatosan azt kell üzennünk nekik, hogy visszavárjuk őket” – mutatott rá a szakértő.
Kovács: a mérleg már pozitív
Bár a teljes adatsor feldolgozására még két évet várni kell, a népszámlálás mérlege politikai szempontból már most pozitívan értékelhető – érvelt az eredményekre utalva Kovács Péter.
A főtitkár úgy vélte, hogy érezhető a bizalom az RMDSZ iránt. „Az idei népszámlálás azt mutatja, hogy igenis erős a közösségi összefogás, ezt bizonyítja, hogy a magyar közösségek felelősséggel viszonyultak tájékoztató, tudatosító kampányunkhoz” – emlékeztetett a politikus. Kovács szerint a népszámlálás eddigi eredményei azt bizonyítják, van jövője a magyar közösségnek Erdélyben.
Kiss Tamás korainak tartja az előrejelzéseket
Kis Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa lapunk megkeresésére a tegnap nyilvánosságot látott következtetésekkel kapcsolatban elmondta: korainak tartja a népszámlálási adatokra vonatkozó előrejelzéseket, és bizonyos értelemben károsnak is.
„Semmit nem tudunk például a szórványban élőkről. Érhetnek még kellemetlen meglepetések, ha a székelyföldi adatok alapján próbálunk meg találgatásokba bocsátkozni” – összegezte álláspontját a társadalomkutató.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Felmérés: borúlátók az erdélyi magyarok
A biztosan pártválasztó erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re voksolna a parlamenti választásokon, az Erdélyi Magyar Néppárt 5,1, a Magyar Polgári Párt 3,2 százalékot kapna – derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtökön ismertetett felméréséből. A magyaroknak rosszabb a közérzete, mint a többségi lakosságnak.
A biztosan pártválasztó erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re voksolna a parlamenti választásokon, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 5,1 százalékot, a Magyar Polgári Párt (MPP) 3,2 százalékot kapna – derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtökön ismertetett felméréséből.
Eszerint ha most vasárnap rendeznék a parlamenti választásokat, a válaszadók 57 százaléka járulna az urnák elé, román pártokra az erdélyi magyarok 3,5 százaléka adná voksát, 15 százalékuk bizonytalan. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával a megkérdezettek fele elégedett, míg negyven százalékuk negatívan ítéli meg azt. A Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok készítette Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Kiss Tamás arról is beszámolt, hogy zárt kérdésben négy erdélyi politikus népszerűségét, ismertségét is mérték. Eszerint Tőkés László a legismertebb erdélyi magyar politikus (98,4 százalék), a megkérdezettek 49,5 százaléka pedig megbízik benne. Kelemen Hunort valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, a válaszadók 59 százaléka bízik benne.
Toró T. Tibor és Szász Jenő ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük. A román politikusok bizalmi indexe ennél lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarság körében: Traian Băsescu államfőben a megkérdezettek 19,8, míg Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik.
Az ellenzéki román politikusok ennél is kisebb népszerűségnek örvendenek, Crin Antonescunak a válaszadók 13,7, míg Victor Pontának 7,7 százaléka szavaz bizalmat. A felmérés eredményei szerint ugyanakkor az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és csupán 19 százalék szeretne szabadon választani több magyar párt között. Mint kiderül, 2010 óta növekedett az egységpártiak aránya, inkább a bizonytalanok, mintsem a pluralizmust támogatók rovására.
Borúlátóak vagyunk, de vannak pesszimistábbak is
Barna Gergő arról számolt be, hogy az erdélyi magyarok borúlátóak, de enyhén javult a hangulatuk, ugyanakkor nem különbözik jelentősen a közérzetük a teljes lakosságtól, legfőbb gondjuk a megélhetés. Tíz erdélyi magyarból nyolc gondolja úgy, hogy Románia rossz irányba halad, de 2010-hez képest még így is enyhén nőtt azok aránya, akik szerint jó fordulatot vettek az ország dolgai. Az erdélyi magyaroknak mindössze 35 százaléka elégedett jelenlegi életkörülményeivel, míg 63 százalékuk elégedetlen.
Európai összehasonlításban csak Magyarország, Görögország és Portugália lakosai pesszimistábbak nálunk. Lényeges eltérés van e tekintetben románok és magyarok között. Az Eurobarométer adatai szerint Románia a lakosság közérzetét tekintve az európai középmezőnyben helyezkedik el: a polgárok 23 százaléka gondolja azt, hogy jobban, míg 24 százalék azt, hogy rosszabbul fog élni egy év múlva, míg 49 százalékuk nem számít változásra. Ehhez képest az erdélyi magyaroknak mindössze 15 százaléka optimista a jövőjét tekintve, a pesszimisták aránya pedig 39 százalék.
Gyakori diszkriminációra panaszkodnak
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatójának, Horváth Istvánnak A diszkrimináció percepciója a magyar közösségen belül című kutatását is ismertették. A felmérés eredményei szerint az erdélyi magyarok 47 százaléka szerint Romániában gyakori, míg 14 százalékuk szerint nagyon gyakori a hátrányos megkülönböztetés jelensége, alig 8 százalékuk gondolja azt, hogy ilyesmi csak elvétve fordul elő. A válaszadók a külföldi bevándorlókkal szemben a legtoleránsabbak 78 százalékuk állította, hogy leülne velük egy asztalhoz enni, míg a megkérdezettek 61 százaléka a romákkal is együtt étkezne. A megkérdezettek 56 százalékának nem okoz problémát homoszexuális személlyel ebédelni, a legkevesebben – alig 51 százalék – HIV-fertőzött személlyel ülnének asztalhoz. A homoszexuálisokkal – úgy tűnik – jóval türelmesebb az erdélyi magyar, mint a többségi lakosság: Románia teljes lakosságának csak 35 százaléka ülne le velük egy asztalhoz.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Tízezerrel kevesebb a magyar lakosság létszáma Kolozsváron
„Továbbra is Erdély második legnépesebb közössége vagyunk”
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által feldolgozott adatok szerint jelenleg 16 százalékra tehető a magyarság aránya Kolozsváron – tudtuk meg László Attilától. A város alpolgármestere a Szabadsággal közölte, hogy a 2011-es népszámlálás során összesített információkat továbbították az Országos Statisztikai Hivatalhoz, amelynek még jóvá kell hagynia ezeket, lényegi változás azonban nem várható. A friss adatok 49 426 magyarról tanúskodnak, miközben a város stabil lakosságának száma 309 136-ra fogyatkozott a 2002-es 317 432-vel szemben. A 2002-es cenzus idején 60 287 magyar lakost számláltak Kolozsváron, akik a város lakosságának 18,96 százalékát tették ki, míg tavaly csupán 49 426 magyar személyt (16,04 százalék) vettek nyilvántartásba. A korábbi népszámláláshoz képest azonban nagyon magasra tehető azoknak a száma, akik nem nyilatkoztak nemzetiségükről, nyelvi- és felekezeti hovatartozásukról.
Nemhogy közeledett volna a 20 százalékhoz, hanem 3 százalékponttal tovább csökkent Kolozsvár magyar lakosságának aránya az utóbbi tíz évben. A népszámlálás hivatalos – de az Országos Statisztikai Hivatal által még nem jóváhagyott – adatai szerint így már csak 16 százalék a magyarság aránya a kincses városban. A friss adatok 49 426 magyarról tanúskodnak, miközben a város stabil lakosságának száma 309 136-ra fogyatkozott a 2002-es 317 432-vel szemben. A 2002-es cenzus idején 60 287 magyar lakost számláltak Kolozsváron, akik a város lakosságának 18, 96 százalékát tették ki.
„Ezek tények, ezekkel a számokkal fogunk dolgozni” – közölte lapunkkal László Attila alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a 16 százalék ellenére nem kell elkeserednünk, mert a valóságot nem fedi teljesen ez az arány. „5018 személy nem nevezte meg nemzeti hovatartozását, és nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy döntő többségük magyar” – nyilatkozta az alpolgármester.
A 2002-es adatokkal összevetve rémisztő következtetéseket vonhatunk le ilyen szempontból: tavaly annak dacára hallgatták el 5018-an az etnikai hovatartozásukat, hogy tíz évvel ezelőtt mindössze 55 (!) személy döntött ugyanígy. A nemzetiségi mellett az anyanyelvi és a felekezeti hovatartozást is megdöbbentő, sosem látott mértékben hallgatták el: 4609-en nem árulták el anyanyelvüket, míg vallásukat 7022-en tartották titokban.
Ezek a számok mind azt támasztják alá, hogy a „ködben” nagyon sok magyar rejtőzik. Ha az ötezer közül csupán háromezer magyar, már akkor is 17 százaléknál magasabb az érték! Hogy a nemzetiségüket nem vállalók csoportja többnyire magyar és roma személyeket fed, ezt többek között a számlálóbiztosok beszámolói támasztják alá, akik nem titkolták, hogy vegyesházasságok esetén nagy arányban hallgatták el az érintettek az etnikai hovatartozást. „Továbbra is Erdély második legnépesebb magyar közössége vagyunk, amellyel számolni kell, és amelyet nem lehet megkerülni semmilyen szinten” – nyilatkozta László Attila.
Fogyatkozásunk okai és a folyamat megállítása
Az idősebb nemzedéknek mai napig mintegy 40 százaléka magyar ajkú, vázolta László Attila. Tíz év alatt 36 ezer elhalálozást jelentettek be Kolozsváron, és a fenti értékek összevonásából – valamint tudva azt, hogy korábban még magasabb volt a magyarság részaránya – kiderül, hogy 16–17 ezer kolozsvári magyar hunyt el az utóbbi évtizedben. Ezt a veszteséget László Attila szerint elég hatékonyan pótolták, mert a részarány szempontjából nincs jelentős csökkenés. Az elhalálozás oka mellől „kikopni” látszik a kilencvenes évekre jellemző elvándorlás mint népességfogyatkozási ok. Helyébe az elöregedés lépett magyar viszonylatban, az elvándorlás inkább a román lakosság körében dívik – fejtette ki az alpolgármester, hozzáfűzve: egyik legjelentősebb gondunk az asszimiláció, erről árulkodnak a fent vázolt tények is, egyes adatok elhallgatása kapcsán. Másik fontos ok a várost övező településekre való kitelepedés: Szászfenes lakossága például megháromszorozódott, mintegy 14 ezer személlyel növekedett a lakossága. A kolozsvári nyilvántartásból „eltűnt” magyar lakosság egy része a metropoliszövezetben él – vélekedett László Attila.
Román nemzetiségű 247.504 fő /80,3 %/, román anyanyelvű 249.846 /81,1 %/,
Magyar nemzetiségű 49.426 /16 %/, magyar anyanyelvű 49.454 /16 %/
Ahhoz, hogy a kolozsvári összlakosság ne fogyjon, évente mintegy 2000 fiatalt kellene „nyernünk”, közülük 400–500 magyart azért, hogy a magyarság fogyásának folyamatát megállítsuk és visszafordítsuk. „Születésből és letelepedésből nyerhetjük meg ezeket a fiatalokat. Szükség van a gyermekvállalás arányának növekedésére, emellett pedig a Kolozsváron tanuló diákságnak mintegy 10 százalékát itt kellene tartanunk. Ehhez lakást, munkahelyet, oktatási és kulturális infrastruktúrát kell biztosítanunk számukra. Ez csak akkor valósulhat meg, ha vállalkozói önkormányzati rendszerünk lesz, és hatékonyan támogathatjuk mindazokat, akik befektetnek az infrastruktúrába. Ezek a befektetések közvetett módon megtérülnek, hiszen Kolozsvár jövedelmének is mindössze 6 százaléka származik helyi adókból. Egyelőre azonban nincsenek meg a kellő eszközeink, mert túlzottan centralizált ez az ország” – közölte az alpolgármester.
László Attila tudja, hogy ennek a demográfiai folyamatnak meglesznek a maga áldozatai, de meglátása szerint nincs ok az elkeseredésre. Ő maga lehetőségként, kihívásként tekint a számokra. A népszámlálás idején 301 354 nyilvántartásba vett személy volt Kolozsváron, 7602 azonban időszakosan nem tartózkodott a városban. A hosszabb időre elköltözöttek száma több mint kétszeresére nőtt a tíz évvel korábbi adatokhoz képest: 4795-ről 10 202-re emelkedett az érték.
Kilóg a lóláb felekezeti tekintetben is
A történelmi magyar egyházak körében valamennyi felekezet kevesebb lélekszámmal számolhat az új évtizedben. A magyar evangélikusok száma nem csökkent drasztikusan – 492-ről 453-ra esett (8 százalékos fogyás), a reformátusok viszont több mint 7,5 ezer lelket vesztettek: 38 779 hívet számláltak 2002-ben, 2011 végén viszont már csak 31 082-en voltak (18 százalékos fogyás). A római katolikusok és az unitáriusok nagyjából ugyanolyan arányban fogyatkoztak: előbbiek létszáma 17 540-ről 15 082-re csökkent (–14 százalék), utóbbiaké pedig 3369-ről 2938-ra (–12,8 százalék).
Az ortodoxok száma 220 011-ről 213 095-re zuhant, ez bő 3 százalékos fogyatkozást jelent.
Városszinten a történelmi magyar egyházak a következően arányulnak lélekszám szempontjából: a református hívek a város lakosságának 10,09 százalékát teszik, a kolozsváriak 4,9 százaléka római katolikus, 0,95 százaléka unitárius, 0,15 százaléka pedig evangélikus.
Látványosan emelkedett a muzulmán felekezetűek száma, olyannyira, hogy szinte kétszer annyi muszlim él ma Kolozsváron, mint evangélikus: a 2002-es 396-os szám 2011-re 863-ra ugrott!
Az ateisták száma közel háromszorosát mutatja a 2002-es értéknek: 1592 személy vallja magát ateistáknak, szemben a tíz évvel ezelőtti 549-hez képest. A felekezeten kívüliek száma is szöges ellentéte a korábbi adatoknak: 655 személyhez közel ezer adódott hozzá az utóbbi évtizedben, így ma már 1627-en tartoznak ebbe a csoportba.
A leginkább megdöbbentő azok száma, akik nem vallották be vallási hovatartozásukat: míg 2002-ben 559 „titkolózót” tartottak számon, 2011-ben már 7022-en nem nevezték meg a vallásukat.
Nagyobb házakban, de kevesebben
A népszámlálási statisztikákból az is kiderült, hogy nagyobb területű házakban élünk jelenleg, mint 2002-ben. Valamivel több, mint 130 ezer lakóházról, lakrészről árulkodnak az adatok, a szobák száma pedig 308 310. Mivel a helyiségek területe is szerepel a nyilvántartásban, kiszámítható, hogy a lakások szobáinak átlagos összterülete 51,8 négyzetméter, az egyes szobák átlagterülete pedig 21,68 négyzetméter. Tíz évvel a fenti két adat 38,6, illetve 16,61 négyzetmétert mutatott.
Az épületek száma közel háromezerrel nőtt tíz év alatt: 19 091-ről 22 036-ra emelkedett az épületek száma, a bő 130 ezer házban, lakásban pedig 119,3 ezer háztartás működik.
Meglepő volt a csökkenés mértéke
A kolozsvári magyar népesség arányának a 2002-es népszámlálási adatokhoz viszonyított csökkenését alapvetően egy ismert, illetve további elemzéseket igénylő összetevő határozta meg – mondta lapunknak Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Tájékoztatása szerint a kolozsvári népességszerkezetre vonatkozó népszámlálási eredmények alulmúlták az előzetes becsléseket: a szakemberek számítottak ugyanis a magyar nemzetiség számarányának valamelyes, de nem tízezres mértékű csökkenésére.
– Tudatában voltunk annak, hogy a város magyar népességének korszerkezete jóval kedvezőtlenebb, mint a románságé, ennek alapján nyilván nagyobb mértékű természetes népmozgalmi veszteséggel is számolni lehetett – magyarázta a szociológus. A kolozsvári magyarság elöregedése főként a kilencvenes évek elején bekövetkezett erőteljes elvándorlási hullám következtében hangsúlyosabb a város össznépességéhez viszonyítva. Ilyenképpen a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest jegyzett veszteségnek több mint fele az elhalálozási és születési egyenleg alakulásával magyarázható – tette hozzá.
Magas asszimilációs veszteség
A fenti összetevőtől nehezen választható el a vegyes házasságok alapvető következménye, az asszimilációs veszteség, hiszen ez mindenekelőtt a magyar gyermekek számának csökkenésében nyilvánul meg. Az ezredfordulót követően országos szinten a magyarság magasabb mérvű szaporulata kompenzálta ezt a veszteséget, de Kolozsvárra vonatkozóan ez nem érvényes. – A város fiataljainak mintegy egynegyede vegyes házasságot köt, gyermekeik etnikai hovatartozása ¾-¼ (román–magyar) arányban változik – magyarázta a szociológus. A nyelvi képességek szintjén is megállapították, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek többsége nem tanul meg magyarul, és nyilván iskolaválasztásuk tekintetében sem biztatóbb a helyzet.
A népszámlálási eredményeket befolyásoló másik tényező a migrációs egyenleg: kétségtelen, hogy ez is meghatározta a népszámlálás eredményeit, de összetételének – a perifériára való kiköltözéseknek, innen a városba való bevándorlásoknak és a nemzetközi migrációnak – konkrét alakulása még nem ismert. A rendelkezésre álló adatok szerint például a Kolozsvár peremtelepüléseire kiköltözött magyarok nem felülképviseltek a románság ilyen irányú migrációjához képest – részletezte Kiss Tamás.
Szembetűnő a csalások mértéke?
Kolozsvárra vonatkozóan ugyanakkor meglehetősen magas, 1,63 százalék volt azoknak a polgároknak az aránya, akiket a nemzetiségüket ki nem nyilvánító kategóriába soroltak. – Nyilvánvaló, hogy ez a szám nem az úgynevezett nagyvárosi individualizáció, hanem a népszámlálás során elkövetett csalások következménye, amelyek (Kolozsváron sokkal inkább, mint Marosvásárhelyen) úgy tűnik, hogy a sajtóbotrány ellenére is átmentek – hangsúlyozta a szociológus. Ha a fenti adatot összevetjük más, hasonló szerkezetű városokban, mint például Brassóban mért 0,2-0,3 százalékos aránnyal szembetűnő a különbség – tette hozzá. Mint mondta, a népszámlálási körzetekre lebontott eredményeket vizsgálva nyomon lehet majd követni, hogy a nemzetiségüket ki nem nyilvánító lakosok száma a többségében magyar- vagy románlakta körzetekben volt-e magasabb.
Mindemellett pozitívumnak tekinthető, hogy a kolozsvári magyar népesség jelentős mértékű csökkenése nem egy országszerte megnyilvánuló tendencia (a székelyföldi és a partiumi eredmények egészen jók), és az adatok általában véve nem múlják alul az előzetes számításokat – összegezte Kiss Tamás.
KOVÁCS HONT IMRE, ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Tízezer fővel csökkent Kolozsvár magyar lakossága
Beigazolódtak a tavalyi népszámlálás kolozsvári eredményeiről korábban lapunk hasábjain is közölt jóslatok: a magyarság aránya minden idők legalacsonyabb szintjére, 16 százalékra csökkent. Ez derül ki a kincses város polgármesteri hivatala által összesített és feldolgozott statisztikából. A 2011-es cenzus alkalmával Kolozsváron összesen 49 426-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, ami a 309 316 lakosú város 16, 04 százalékát jelenti. A kolozsváriak 16,02 százaléka, azaz 49 354 lakos vallotta magyar anyanyelvűnek magát.
László Attila alpolgármester lapunk kérdésére kifejtette, feltehetőleg valamivel magasabb a magyarok reális aránya a városban, mint ami a statisztikából kiderül. „A népszámláláskor a megkérdezettek 1,63 százaléka, összesen 5018-an nem kívánták bevallani nemzetiségüket. Úgy gondolom, ezek közt voltak magyarok is, akik egyrészt a román kérdezőbiztosoktól ijedtek meg, másrészt az is elképzelhető, hogy vegyes házasságok esetében így oldották meg a házastársak ezt a kérdést” – magyarázta lapunknak az alpolgármester. Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal az összesített adatokat továbbította a statisztikai hivatalnak, és hitelesítésre várnak, azonban lényegi változás az arányokat tekintve a hitelesítés után sem várható.
A kolozsvári magyarság nagymértékű csökkenése Kiss Tamás szociológus véleménye szerint egyrészt a nagyarányú asszimiláció számlájára írható. Mint kifejtette, a kincses város magyar fiataljainak egynegyede választ román nemzetiségű házastársat, és a vegyes házasságokból született gyerekek háromnegyede már román nemzetiségű lesz. „Ugyanakkor a kolozsvári magyarság korfája is rossz, elöregedett a magyar lakosság. Ez nagyrészt a kilencvenes évek elején történt kivándorlási hullámmal magyarázható” – magyarázta lapunknak a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Úgy fogalmazott: nem számítottak a magyarság arányának növekedésére, ám a szám szerinti csökkenés nagysága a szociológusokat is meglepte. „Azt tudjuk, hogy Kolozsvár nagyszámú betelepedési mutatóval bír, ám úgy tűnik, hogy egy még nagyobb számban bekövetkezett kitelepedési mutató is megtörtént az elmúlt tíz évben. Ennek okait és körülményeit még nem ismerjük, ezek további kutatás tárgyát képezik” – kommentálta a szociológus azt a jelenséget, hogy az elmúlt tíz évben több mint tízezer fővel csökkent a kolozsvári magyar közösség. Erdélyi viszonylatban Kiss Tamás kifejtette: a magyarság arányának mutatói kétfélék. Míg Székelyföldön és Partiumban a magyarság, ha nem is számban, de arányban mindenképp enyhén növekszik, addig a szórványban és Erdély déli részein élő magyarság aránya csökkenő tendenciát mutat.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kiss Tamás
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro

Tőkés tulipános tőkéje
Tőkés László és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad, ezért nehéz az Erdélyi Magyar Néppártnak az EP-képviselő támogatottságát szavazatokká konvertálnia – kommentálta KISS TAMÁS szociológus egy múlt év végi közvélemény-kutatás eredményét. A kisebbségkutató intézet munkatársát Cseke Péter Tamás kérte fel a felmérés politikai tanulságainak összegzésére az Erdélyi Riport 2012/4. számában.
Nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a tavaly szeptemberben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Tőkés László ismertségéből és népszerűségéből – derül ki az erdélyi magyarok körében végzett legfrissebb felmérésből. A kolozsvári kisebbségkutató intézet közvélemény-kutatása szerint az Európai Parlament volt alelnöke által „védnökölt” EMNP a biztos pártválasztók szavazatainak mindössze 5,1 százalékát kapná meg a választásokon; az erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re, 3,2 százaléka az MPP-re, 3,5 százaléka pedig román pártokra szavazna. Az új magyar politikai szervezetnek annak ellenére gyenge a vonzereje, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László független jelöltként, egymaga az erdélyi magyar szavazatok közel negyven százalékát gyűjtötte be.
Tőkés az RMDSZ tőkéjének „részvényese” A közvélemény-kutatás vezetője, Kiss Tamás szociológus nem lát ellentmondást az EMNP alacsony támogatottsága és Tőkés öt évvel ezelőtti kimagasló választási teljesítménye között. „A parlamenti választásokon nem egyetlen személyre kell szavazni. Akármennyire is kötődik az új magyar párt Tőkés László nevéhez, támogatottsága nem konvertálható az EMNP-re adott szavazatokra. Ez az RMDSZ ellenzékének egy régi problémája” – mondta az Erdélyi Riportnak. A felmérésvezető a jelenség nyitját abban látja, hogy – mint fogalmazott – Tőkés és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad. Emlékeztetett arra, hogy a magyar érdekvédelmi szervezetnek a kilencvenes évek elején „hihetetlenül erős” politikai brandje jött létre. „A tulipánra a mai napig azért ütik a pecsétet a választók, mert ennek a brandnek az emblémája. Tőkés László – a temesvári hős és az egykori tiszteletbeli elnök – ugyanebből a brandből részesül, képletesen szólva részvényesként” – magyarázta. A szociológus ezért úgy véli: szavazói számának növeléséhez az EMNP-t egy új politikai brandként kellene felépíteni az RMDSZ ellenében. „Kérdés, lesz-e az ebben érdekelteknek elég erejük ehhez” – tette hozzá.
A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka állította, hogy elmenne szavazni. A bizonytalanok száma eléri a 15 százalékot. Az országos átlaghoz képest magas részvételi szándék még a kutatók számára is meglepetést jelentett. „Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a felmérést a népszámlálási kampányt követően végeztük. Ez a kampány mozgósította a magyar közösséget, úgy, hogy román oldalon nem volt megfelelője. Természetesen az is kérdés, hogy sikerül-e ezt a mozgósítottságot idén fenntartani” – véli Kiss Tamás.
Kelemenben jobban bíznak Az új magyar párt dolgát nehezíti, hogy a felmérés – korábbi adatokhoz viszonyítva – a Tőkés László iránti bizalom csökkenését mutatja. Az EP volt alelnöke továbbra is a legismertebb erdélyi magyar politikus, a megkérdezettek 98,4 százaléka hallott róla, ám csak 49,5 százalékuk bízik is benne. Ezzel szemben Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ugyan valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, ugyanis a válaszadók 59 százaléka bízik benne. Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke és Szász Jenő, az MPP elnöke ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük.
Az sem jó hír az EMNP számára, hogy a felmérés szerint az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és 19 százalék szeretne választani több magyar párt közül. Ez az eredmény még a kutatásvezetőt is meglepte. „Nem hittem volna, hogy csökkent azoknak az aránya, akik a politikai pluralizmust részesítik előnyben az egységes képviselettel szemben. Az EMNP bejegyzését követően én inkább ellenkező trendre számítottam volna” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Inkább Băsescu, mint Ponta Nem meglepetés, hogy a román politikusok bizalmi indexe a magyarokénál lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarok körében. Ám az talán igen, hogy az országos átlagtól eltérően a megkérdezettek körében a hatalmon lévő politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél. Traian Băsescu államfőben az erdélyi magyarok 19,8, Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik, míg az ellenzéki szövetség két társelnökének, Victor Pontának és Crin Antonescunak a bizalmi indexe 7,7, illetve 13,7 százalék. Kiss Tamás szerint a jelenségnek két oka is van. Az egyik az, hogy a hatalmon lévő politikusok az RMDSZ szövetségesei a kormányban. „Tendenciaszerű, hogy az RMDSZ politikai szövetségeseit a magyarok valamivel kedvezőbben ítélik meg, mint az ellenzéki oldalt” – magyarázta. Másfelől a szociológus szerint a magyar választók ellenszenvvel viszonyulnak a Szociáldemokrata Párthoz (PSD). Ez Kiss szerint részben a kilencvenes évekből ered, amikor a baloldal mint kommunista utódpárt jelent meg az erdélyi magyar sajtóban. „Másrészt az elmúlt években is volt a PSD-nek több olyan megnyilvánulása, ami erre ráerősített; 2009-ben úgy csapódott le, hogy az RMDSZ a PSD miatt került ellenzékbe, és ezt követően távolították el például a magyar hivatalnokokat a székelyföldi dekoncentrált intézmények éléről. Az ezt követő politikai kampány és mozgósítás miatt ez viszonylag megragadt a magyarok emlékezetében. Ponta ráadásul személyesen jelentette ki, hogy »a Székelyföld nem létezik«. Nem csodálom, hogy ebben a régióban nem ő a legnépszerűbb politikus” – mondta a szociológus.
Az EMNP sem kérdőjelezi meg Egyébként a közvélemény-kutatás eredményeinek hitelességét az EMNP politikusai sem kérdőjelezték meg. A párt közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs azonban kifogásolta, hogy a politikai preferenciák mérésekor „tendenciózusan” említették a parlamenti választásokat a kérdésben az önkormányzati megmérettetés helyett. A politikus szerint helyi szinten az EMNP-nek jóval nagyobb a támogatottsága. Kiss Tamás erre úgy reagált: országos mintán relevánsabb kérdés a parlamenti választás, hisz az egyes településekre vagy megyékre nem, csupán a teljes magyar közösségre reprezentatív egy ilyen mérés. „Így a helyi ügyek vizsgálatára kevésbé alkalmas, bár egy összkép kétségkívül így is kibontakozhat” – magyarázta a kisebbségkutató intézet munkatársa.
A Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Tarolna a Fidesz, de gyenge a Jobbik Erdélyben
A kisebbségkutató intézet két munkatársa, Kiss Tamás és Barna Gergő nevéhez fűződik az a HVG hetilap megbízásából készített decemberi közvélemény-kutatás is, amely a magyarországi pártok népszerűségét mérte az erdélyi magyarok körében. A kolozsvári Kvantum Research által végzett felmérés szerint a magyarországi választásokon biztosan szavazni kívánó romániai magyarok 55,5 százaléka a Fidesz–KDNP-re adná a voksát, az MSZP támogatottsága 4,1, a Jobbiké 2,9 százalékos. A közvélemény-kutatás legváratlanabb eredménye, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhető az erdélyi támogatottsága (1,8 százalék). Az LMP az erdélyi szavazatok 0,2 százalékára számíthat, más pártokra 0,4 százalék szavazna. Kiss Tamás az Erdélyi Riportnak Gyurcsány Ferenc ismertségével magyarázta a DK mérhető támogatottságát. „Mindig volt egy 3-5 százaléka az erdélyi magyaroknak, aki kedvelte Gyurcsányt, amellett a 95-97 százalék mellett, aki nemzetárulóként tekintett a volt miniszterelnökre. Ez a néhány százalék szavazna a DK-ra, amivel azonban nagyjából ki is merült a párt növekedési potenciálja” – magyarázta a szociológus. Kiss Tamás számára nem meglepetés a Jobbik alacsony erdélyi beágyazottsága. „Azért is örvendtünk a HVG felmérésének, mert talán elkezdenek oszlani az ezzel kapcsolatos magyarországi tévképzetek” – mondta Kiss. Szerinte a tévképzetekhez azok a sajtótudósítások, írások is hozzájárulhattak, amelyek például összemossák az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetet a magyar szélsőjobboldallal.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Külföldön él a 194 ezer „elveszett” erdélyi magyar több mint fele
Erdélyi magyar népesedést tanulmányozó kiadványt mutattak be
„A technikai tartalom mellett bemutatja a romániai magyar kisebbségkutatás beszédmódjának fejlődését, alakulását is” – jellemezte Kiss Tamás és Barna Gergő szociológus tegnap bemutatott, Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című kiadványát Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója. A Minerva-ház emeleti előadótermében rendezett eseményen részt vett Markó Béla korábbi RMDSZ-elnök is, a könyvbemutatót szervező Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként, kifejtve: nagyon is jelentős fejlődés mutatható ki nemcsak a kisebbségi magyarság létszámának, hanem közérzetének, jövőképének felkutatása terén is. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadványa a 2011-es népszámlálás februárban közölt előzetes eredményei vonalán taglalja a demográfiai, társadalmi változásokat, a romániai magyarság népesedési folyamatára vonatkoztatva a számsorokat.
A kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kós Károly Akadémia Alapítvány szép számú hallgatóság előtt mutatta be tegnap Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című kiadványát, amely a 2011-es népszámlálás előzetes eredményeinek kontextuális elemzésére, valamint az erdélyi magyar népesedést befolyásoló tényezők feltárására épül.
A könyvbemutatót kísérő tulajdonképpeni előadást, a kialakult beszélgetést Horváth István moderálta, aki elsőként Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, korábbi RMDSZ-elnöknek, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökének adta át a szót. „Nagyon is jelentős fejlődés mutatható ki a kisebbségkutatás terén, hiszen létrejött az ezt elősegítő intézményi keret. Más kérdés, hogy az intézmények milyen tartalmat tudtak biztosítani. Ahhoz, hogy jövőt tervezhessünk, céljainkat nem csak szimbólumokban kell megfogalmaznunk! Feltétlenül léteznie kell a szakmai háttérnek, a kutatómunkának” – fogalmazott Markó Béla, megjegyezve, hogy ma már tényekként kezelhetjük a népszámlálási adatokat, nem pedig politikai intézkedések, érdekek termékének, mint a rendszerváltozást követő években. „Ezt a munkát senki sem fogja elvégezni helyettünk” – közölte a Kós Károly Akadémia elnöke a romániai magyarság kisebbségkutatói munkájára célozva.
Horváth István a romániai magyarság népességi helyzetének feltérképezését dióhéjban mutatta be, hangsúlyozva, hogy csupán a tíz évvel ezelőtti népszámlálást követően szűnt meg a Budapest-központú elemzési munka: „Az áttörést a 2002-es népszámlálás jelentette, amelyet követően – magyarországi finanszírozásból ugyan – már erdélyi kutatók végezték az elemzői munkát”.
A kiadvány szerzői közül elsőként Barna Gergő szólalt fel, aki mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a publikált adatok kisebb-nagyobb mértékben módosulnak majd az eredmények véglegesítését követően, ami jövőre várható.
A következőkben a kötetben bemutatott témákkal és adatokkal ismerkedhetett meg a hallgatóság. Az elemzéseket több szempont alapján végző kutatók a számsorok között olvasva „optikai csalódásokra” mutattak rá, néhány érdekességet kiemelve.
Ahol a legnagyobb a baj
A magyarság csökkenését – amely mindössze 0,6 százalékponttal marad el a románságétól – megyék és településformák taglalásával mutatták be a szerzők. Kiderült: legdrasztikusabban a Bánságban és Dél-Erdélyben fogyott a magyarság, és erőteljes tömbösödés figyelhető meg magyar vonatkozásban. Jelenleg az erdélyi magyarságnak a 38 százaléka él Székelyföldön, 25 százaléka a Partiumban, további 20 százaléka pedig Közép-Erdélyben.
„Minél kisebb volt a magyarság aránya egy adott településen, annál nagyobb fogyást tapasztaltunk” – közölte Barna Gergő. Kisebbségünk létszámának csökkenése leginkább a kis- és közepes városokban figyelhető meg, ahol mintegy 15–17 százalékponttal kevesebb magyart „jegyeznek”. Metropoliszövezetekben mindössze 1,8 százalékpontos a csökkenés, nagyvárosokban pedig 23 százalékpontos – utóbbi érték azért ilyen magas, mert a 100 ezernél több lakossal rendelkező városok szinte kivétel nélkül szórványvidéki településeknek számítanak.
Pozitívum ugyanakkor, hogy jelentősen mérsékelődött magyar szempontból a Partium helyzete és tovább javult a Székelyföldé – ezen régiókban a románság népességcsökkenése nagyobb a magyarokénál. A román lakosság aránya jelentős mértékben növekedett ugyanakkor metropoliszövezetekbe sorolt községekben (16,2 százalékkal), és stagnáló arányt mutat a magyar többségű kisvárosok szintjén, ahol az adminisztrációs rendszer megfelelő stabilitást biztosít számukra.
A kis- és közepes városok egyaránt elvesztették magyar és román lakosságuk bő 15 százalékát, Barna Gergő szavaival élve „elvesztették megtartó erejüket”.
A települések nagyságát tekintve az tapasztalható, hogy kisebbségünk tagjainak 44 százaléka községben él, a nagyvárosokban azonban csak 21 százalékunk lakik. A tömbösödést igazolja, hogy 53 százalékunk olyan településen él, ahol a magyarság többségben van, 13 százalékunk szórványosodik, 9 százalékunk pedig már szórványban él.
Fogyatkozásunk okai
Kiss Tamás népességfogyásunk négy okát vázolta: a természetes népmozgalom, az intergenerációs asszimiláció, a nemzetiségváltás, illetve a migráció vonatkozásait tárta fel.
A természetes szaporulat – amely a felsorolt négy közül a legegzaktabb – kapcsán rávilágított arra, hogy a kiindulási alap kedvezőtlen mivolta miatt negatívabb a helyzetünk a románokénál. Magyarán: minél kevesebben vagyunk, annál kevésbé működőképes a szaporulat. Annak ellenére fogyunk jobban, hogy a termékenység, illetve a születéskor várható élettartam nagyjából megegyezik a román lakosság azonos adataival.
Az intergenerációs asszimiláció azt vizsgálja, hogy a szülőknek sikerül-e átadniuk az identitás jegyeit a gyermeknek. Ez nagyban függ a vegyes házasságok arányától, illetve a vegyes házasságokban történő szocializációtól. Székelyföld kivételével mindenhol csökken a homogén házasságkötések (magyar férj és magyar feleség) száma, így helyenként súlyos asszimilációs veszteség jelentkezik. A legdrasztikusabb a helyzet Bánságban és Dél-Erdélyben, ahol a magyar ajkúaknak nagyjából a fele köt vegyes házasságot. Az utódok többségét már nem magyarként jegyzik be, így az ottani magyarok többezres nagyságrendben válnak az intergenerációs asszimiláció „áldozataivá”.
A nemzetiségváltás kapcsán sváb–magyar, roma–magyar és román–magyar vonatkozásban vázolta a folyamatokat Kiss Tamás. A legtöbb kihívással a roma–magyar helyzet rendelkezik, ugyanis mintegy 150 ezer roma beszéli a magyar nyelvet, és mintegy 90 ezer magyarnak is vallotta magát közülük. Nem kérdés, hogy a népszámlálás nem számít adekvát eszköznek a romák létszámának megállapítására – közölte Kiss –, mert még mindig sokan nem vállalják fel roma mivoltukat. (Szakemberek és különböző érdekvédelmi szervezetek egyébként 1,8–2 millió főre becsülik a romániai roma lakosság létszámát – tudtuk meg.) A magyar lakosság a svábok és a romák nemzetiségváltásából is „profitált”, de közel sem akkora mértékben, mint amekkora „kincsesbányának” tűnt ez a népszámlálást megelőző kampány során.
A migrációs egyenleg alapján Moldva és Dél-Erdély a legérintettebb két régió. Országos szinten 11,3 ezrelék Románia kivándorlási aránya, a magyarság berkeiben azonban csupán 8,5 ezrelékre rúg a szóban forgó adat. Észak- és Dél-Erdélyből, valamint a Bánságból – azaz a szórványrégiókból – a magyarság elvándorlásának aránya azonban magasabb a románságénál. A belső migráció folyamatát kutatva ebben az esetben is tömbösödésről árulkodtak az adatok: a magyar szórványvidékről a magyar többségű települések, régiók irányába történik jelentős népességmozgás.
A magyarok kivándorlása többnyire „lecsengett”, de az emigráció célországa a szülőföldjüket elhagyók 60–75 százalékának még ma is Magyarország.
Több mint 100 ezer főt vesztettünk kivándorlással
A tavalyi népszámlálási adatok tükrében Románia migrációs vesztesége az utóbbi 10 évben 2,22 millió főre rúg. Ebből 111 ezer személy a magyar kivándorló.
A 194 ezer fős magyar „összveszteséget” boncolgatva Kiss Tamás rámutatott: az erdélyi magyarság 2002. és 2011. között „eltűntjeinek” 57,4 százaléka kivándorolt, 31,3 százaléka (60,6 ezer fő) pedig a természetes szaporulat negatív értékének következménye. Becslések alapján mindössze 4,6 ezer magyar lakos tartozik a nemzeti hovatartozásukról nem nyilatkozók csoportjába. Országos szinten közel hatezren intergenerációs asszimiláció, több mint kilencezren pedig a román–magyar nemzetiségváltás miatt nem vallották magukat magyarnak.
Járható utak
A kutatók négy irányvonalat határoztak meg, amely mentén haladva elősegíthető népességfogyásunk lelassítása. Első lépésben a gyermekszám további csökkenése, illetve a termékenységi arányszám csökkenése ellen kell tennünk, amelynek egyik része, módja az oktatási rendszer újraszervezése is. Szorosan összefügg ezzel a szórvány-kérdés újragondolása, mert Székelyfölddel és Partiummal szemben szórványvidéken nagyon felgyorsult a népesedési erózió. Kiss Tamás vitaindítónak szánt észrevétele szerint a magyar nyelvű oktatás „a rendezett kivonulás egyik eszköze”. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a romák integrációjának kérdése, mind politikai, mind pedig kulturális és társadalmi téren. „A magyar cigányok többsége a magyar közösséghez tartozna, ugyanakkor Székelyföldön minden 13. magyar lakos cigány nemzetiségű” – vázolta Kiss. A migráció vonatkozásában a politikai közösség és az intézményesített diaszpóra sajátosságainak józan mérlegelésére hívta fel a figyelmet.
Szórványkérdésről és a kolozsvári jelenségről
A hallgatóság körében többen is felszólaltak. Péntek János nyelvészprofesszor a magyar oktatást kutató szakmai intézményi keret hiányára panaszkodott, amely nem létezik annak ellenére, hogy a politikum lehetővé teszi a létezését és rendkívül fontos és hasznos szereppel bírna. Székely István, a tavalyi népszámlálás RMDSZ-es munkacsoportjának a vezetője arra reflektált, hogy a belső migráció több érdekességet rejteget, mint amennyit eddig kiaknáztak belőle a szakemberek, és az említett jelenség alaposan felülírhatja az eddigi eredményeket. A teljes életpályára szóló iskolarendszer biztosítása kiemelt fontosságú Kötő József parlamenti képviselő észrevétele szerint, a kormány kisebbségekkel foglalkozó főosztályának ügyvivője, Rodica Precupeţu pedig egy, valamennyi romániai kisebbség képviselőit tömörítő találkozó szervezésének ötletével állt elő.
Felvetődött a népszámlálás elkeserítő kolozsvári eredményeinek a kérdése is, és kiderült, közel sem annyira elrettentő a számsor, mint amennyire első ránézésre annak tűnik. A mintegy 10 ezres magyar népességfogyás felét migráció okozta, a természetes szaporulat negatív előjele mintegy négyezer lakossal csökkentette a kolozsvári magyarság számát, és 1,2 ezerre becsülték azok számát, akik nem vallottak nemzeti hovatartozásukról. Megnyugtató azonban, hogy a mintegy ötezer elvándorlónak hozzávetőleg a fele a Kolozsvárt övező települések valamelyikében él, tehát nem tekinthető „elveszett” embernek. Szabadság (Kolozsvár)

A magyarság fogyásának okait ismertették Kolozsváron
A természetes fogyás, a vegyes házasságok, a nemzetiségváltás és a kitelepedés befolyásolja az erdélyi magyarság számának csökkenését – derül ki egy kiadványból, amelyet csütörtökön ismertettek Kolozsváron.
tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit ismertető, illetve az erdélyi magyar kisebbségkutatás utóbbi 20 éves történetének áttekintését bemutató kiadványt ismertettek csütörtökön Kolozsváron, az eseményt a kincses városi székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) és a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezte.
Barna Gergő és Kiss Tamás szerzők, az NKI kutatói ismertetőjükben elmondták, a bemutatott eredmények a 2011-es népszámlálás előzetes, ez év elején közzétett adatain alapulnak, ezek azonban minimálisan változhatnak a továbbiakban.
A kiadvány két főbb fejezetre tagolódik, egyrészt tartalmazza a népszámlálás eredményeinek kontextuális elemzését, emellett felvázolja az erdélyi magyar népesedést befolyásoló tényezőket. Mint rámutattak, az ország összlakosságának, ezen belül pedig az erdélyi magyarság számának fogyását főként négy tényező befolyásolta.
„Elsősorban a természetes népmozgalmi folyamatok, azaz a születési és elhalálozási arányok változása okozta a népességcsökkenést. Emellett az intergenerációs asszimilációt is figyelembe kell vennünk, vagyis azt az esetet, ha például a vegyes házasságból származó utódokat nem magyar identitásúaknak nevelik a szülők. Egy másik tényező a nemzetiségváltás, például a gyermekkorában magyarként bejelentett személy felnőttként már más nemzetiségűnek vallja magát, végül pedig a külföldre való kitelepedést sem felejthetjük el” – magyarázta Kiss Tamás.
Barna Gergő emlékeztetett, az összlakosság a legújabb adatok szerint 12,2 százalékkal csökkent, Ilfov megyét leszámítva pedig az ország mindegyik térségében apadást jegyeztek. A népesség számának fogyása elsősorban a dél-keleti és az észak-keleti régiót érintette.
A kötet szerzői megállapították, minél kisebb a magyarok aránya egy-egy településen, a közösségnek annál nagyobb fogyást kellett elkönyvelnie. Elsősorban a kis és közepes méretű városok veszítették el megtartó erejüket, ennek gazdasági okai vannak – hangzott el.
Az eseményen jelenlévő Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettes, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, komoly fejlődés mutatható ki a hazai magyar tudományosságon belül végzett szociológiai kutatások terén.
„A kisebbségkutató intézet az erdélyi magyar tudományos élet nélkülözhetetlen elemévé vált, és az sem véletlen, hogy éppen Kolozsváron található, itt ugyanis állandó mozgás, illetve kutatói kör biztosítható” – fogalmazott Markó Béla. Mint mondta, a tudományos tevékenységre elsősorban azért van szükség, hogy az erdélyi magyarság céljait ne csak szimbólumszerűen, hanem konkrétan is meg lehessen fogalmazni.
Horváth István, a kisebbségkutató intézet vezetője ugyanakkor elmondta, az erdélyi magyarság demográfiai fejlődéséről szóló kutatások, értelmezések, beszédmódok jelentős mértékben változtak az elmúlt évtizedek során.
„Az 1980-as, 1990-es években a kisebbségkutatás többnyire Budapest-centrikusan működött, a törés valamikor 2002 után következett be, amikor a Magyarországról érkező finanszírozás mellett a gyakorlati munka már áttevődött Erdélybe, ezen belül elsősorban Kolozsvárra, a változások pedig többek között egy komoly szakemberi közösség kiképzését is eredményezték” – magyarázta Horváth.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

A szórványban nagyobb a fogyás
Minél kisebb a magyarok aránya egy-egy településen, annál nagyobb a magyar lakosság számának csökkenése – hangzott el tegnap Kolozsváron, a népszámlálási adatokat bemutató kötet bemutatóján. Az eseménynek a Markó Béla vezetette Kós Károly Akadémia Alapítvány adott otthont.
Noha 13,5 százalékkal csökkent a romániai magyarok száma a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között, a csökkenés nem jelentette a magyarság jelentős térvesztését, mert Románia összlakossága is majdnem ugyanilyen arányban (12,2 százalékkal) csökkent - hangzott el tegnap Kolozsváron, a népszámlálási adatokat bemutató tanulmánykötet bemutatóján. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet által kiadott Népszámlálás 2011 – Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című tanulmányt Kiss Tamás és Barna Gergő népességkutatók készítették. A tanulmány nemcsak a fogyás területi eloszlását és egyéb jellegzetességeit öszszesíti, hanem annak összetevőire is megpróbál magyarázatot adni.
Erdélyben kisebb a fogyás
Amint Barna Gergő elmondta, míg 2002-ben a magyarok 6,6 százalékát tették ki az ország lakosságának, arányuk a 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint 6,5 százalékra módosult. A lakosság fogyása Erdélyben kisebb mértékű volt, mint az ország más régióiban. Míg a Duna-deltában fekvő Tulcea megyében 9 év alatt 21,5 százalékkal apadt a lakosság, Temes megyében 4,2 százalékos, Kolozs megyében 6,2, Hargita megyében 6,5, Kovászna megyében 7,3, Bihar megyében 8,4 és Maros megyében 8,5 százalékos volt a fogyás. Erdélyen belül azonban a magyarok nagyobb arányban fogytak, mint a románok. Míg a magyar fogyást 13,5 százalékon mérték, a románok fogyása csak 10,7 százalékos volt.
Barna Gergő szerint az adatok alapján megállapítható, hogy minél kisebb a magyarok aránya egy-egy településen, annál nagyobb a magyar lakosság számának csökkenése. Azokon a településeken, ahol a magyarok a lakosság tíz százalékát tették ki, esetenként harmadával is csökkent a magyar lakosság, a magyar többségű településeken viszont lényegesen kisebb volt a fogyás. A folyamatok egyfajta tömbösödést eredményeztek. A romániai magyarok többsége ma olyan településen él, amelyen a magyarok alkotják a többséget. Az erdélyi magyarság 38 százaléka székelyföldi lakos.
Kilencvenezer magyar roma
Kiss Tamás, a kötet társszerzője a fogyás összetevői között természetes népmozgalmi folyamatokat, az intergenerációs asszimilációt, nemzetiségváltást és migrációt vette számba. Kifejtette, hogy a természetes népmozgalmi folyamatok, azaz a születések és elhalálozások aránya tekintetében nincsen számottevő különbség a román lakosság és a magyar lakosság között. Az intergenerációs asszimiláció fogalmát úgy magyarázta, hogy vannak olyanok, akiket a – sok esetben vegyes házasságban élő – szüleik még magyarként írattak be a korábbi népszámlálásokon, ők maguk azonban felnőttkorba érvén már románnak vallják magukat. A nemzetiségváltás folyamatának a sváb-magyar, roma-magyar és román-magyar vonatkozásait is megemlítette. Kiss Tamás szerint Erdélyben mintegy 150 ezer roma beszél magyarul, közülük 90 ezer magyarnak is vallja magát.
Pontos adatok, megvalósítható jövő
Az eseménynek a Markó Béla miniszterelnök-helyettes által vezetett Koós Károly Akadémia Alapítvány adott otthont. “Aki pontos adatokat tud előtárni, az képes a jövőt is megvalósíthatóan megtervezni” - jelentette ki nyitóbeszédében Markó Béla. A politikus a hazai magyar tudományos életben kimutatható fejlődésre hívta fel a figyelmet. Példaként a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet említette, amely, mint fogalmazott, mára már az erdélyi magyar tudományos élet nélkülözhetetlen részévé vált. „Az intézet létrehozásáról szóló kormányhatározat valamikor 1999. körül született meg hosszú vajúdás után, és utána még jó néhány esztendőnek el kellett telnie, hogy végül maga az intézet létrejöjjön” – emlékeztetett Markó Béla.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

A tömbmagyarok számbeli csökkenése jóval kisebb az országosnál
A természetes fogyás, a vegyes házasságok, a nemzetiségváltás és az elvándorlás okozták az erdélyi magyar népesség fogyását - derül ki az NKI műhelytanulmányából.
A 2011-es népszámlálás előzetes eredményeit összegző, Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című műhelytanulmányt ismertették csütörtökön Kolozsváron, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett bemutatón.
Kiss Tamás és Barna Gergő szerzők kiadványának szociológiai, demográfiai tartalmán túl van egy más típusú jelentősége is. Lehetőséget ad arra, hogy átnézzük az erdélyi magyar kisebbségkutatás rendszerváltás utáni történetét – mondta Horváth István. Az NKI igazgatója úgy fogalmazott, a kiadvány tartalmán túl jelzi az erdélyi magyarságról szóló beszédmódok, értelmezések fejlődését, ezeknek az elmúlt húsz éven belüli alakulását.
Ahhoz, hogy jövőt tervezhessünk, hogy a céljainkat ne csak általánosságokban, szimbólumszerűen fogalmazzuk meg, hanem részleteiben megvalósíthatóan kidolgozzuk, ahhoz feltétlenül léteznie kell a szakmai háttérnek, a tudományos munkának. Ma már, amikor tömb- vagy szórványmagyarságról beszélünk, az erdélyi magyarság állapotát megpróbáljuk fölmérni, szakembereinknek, intézményeinknek köszönhetően sokkal többet tudunk a közösség közérzetéről, mentalitásáról, jövőképéről – fogalmazott Markó Béla.
A Kós Károly Alapítvány elnöke a romániai magyar tudományos életben tetten érhető fejlődésre hívta fel a figyelmet. Elmondta: a kilencvenes évek elején még a demográfiai adatokat is nem tényként, hanem politikai és szimbolikus érvként használták. Ennek következtében a közéleti retorika távol állt a tényszerűségtől és a tudományosságtól. „A tények rendkívül fontosak, aki fontos tényeket, adatokat tud bármelyik pillanatban előtárni, az képes a jövőt is megvalósíthatóan megtervezni. Ezt a munkát helyettünk, erdélyi magyarok és az erdélyi magyar szakemberek, tudósok helyett senki nem fogja elvégezni” -fogalmazott Markó. Kiss Tamás és Barna Gergő elmondták: tanulmányuk a 2011-es népszámlálás nemzetiségi adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi, és a magyar népességet érintő folyamatokat, a rá vonatkozó adatokat a teljes népesség kontextusában, más nemzetiségeket érintve elemzi.
A dolgozat két egységre tagolódik: az első rész a 2011-es népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek 2002-2011 közötti változását elemzi. Fő célja a magyarok számbeli és aránybeli változásának bemutatása regionális, településtípus, illetve etnikai szerkezet szerinti bontásban. A szerzők arra a kérdésre keresik a választ, hogy melyek azok a kontextuális tényezők, amelyek a számbeli, illetve aránybeli evolúciót meghatározzák, anélkül, hogy az egyes demográfiai folyamatokat elemeznék.
A második rész a szorosabban vett demográfiai elemzést tartalmazza. A szerzők a tanulmány bevezetőjében hangsúlyozzák: a népszámlálási eredmények nem tekinthetők abszolút mértékben objektív és megkérdőjelezhetetlen mérésnek, főleg az etnikai identitások tekintetében, azonban értelmetlennek tartják azt a megközelítést, hogy az objektivitás hiánya miatt nem érdemes a népszámlálási adatsorokkal foglalkozni. Egyrészt a demográfiai folyamatokra az így nyert adatokon keresztül egyedülálló rálátás nyílik, másrészt a Románián belüli etnokulturális különbségeket, illetve a magyar közösséget az elkövetkezendő évtizedben e számsorok alapján fogjuk reprezentálni – fogalmaznak a szerzők.
A tanulmány első részéből összeállított prezentációt Barna Gergő mutatta be. A szociológus többek közt a népesség megyék, régiók, településtípusok szerinti változásáról, a Romániában élő nemzetiségek számáról és arányairól, az erdélyi magyar népesség számának és arányainak változásáról, a magyar népesség belső arányairól beszélt. A prezentáció második, a népesedési folyamatokról szóló részében Kiss Tamás a természetes népmozgalmi folyamatokról, az integrációs asszimilációról, a nemzetiségváltásról – sváb-magyar, roma-magyar és román-magyar reláció – és a migrációról beszélt.
Az erdélyi magyar népesség csökkenését elsősorban a migrációs veszteség okozta – mondták el a szerzők. Az 1992-2002 közötti periódushoz viszonyítva nagyobb arányú volt a magyarok elvándorlása (az évi átlagos 6,6 ezrelékkel szemben 8,5 ezrelékes), bár így is alatta maradt a románságot, illetve az ország teljes népességét jellemző értéknek.
A migrációs veszteség elsősorban a szórványterületeken növekedett, ott elsősorban a Nyugat-Európa fele való elvándorlás volt jellemző. Ugyanakkor a korábbi időszakhoz képest a Magyarországra vándorlók száma sem csökkent, a 111 ezres migrációs veszteség 60-75%-a a szomszédos országba vándorolt.
Az elemzés kimutatta, hogy a természetes népmozgalmi folyamatok továbbra is kedvezőtlenebb eredményre vezettek a magyar közösség esetében, mint országosan, annak ellenére, hogy a termékenység és a születéskor várható élettartam a magyarok esetében is eléri az országos átlagot. Az adatok szerint a tendencia minden valószínűség szerint folytatódni fog, miután a nagymértékű elvándorlás a többségi románság korstruktúrájának a gyors romlásához fog vezetni.
Egy másik tényező, ami kedvezőtlenebbül alakult, mint 2002-ben, az a nemzetiségváltási mérleg. Egyrészt megnőtt a nemzetiségükről nem nyilatkozók száma, akik közül 4600 főre tehető a korábban magukat magyarnak vallók száma. Másrészt a magyarság a roma-magyar viszonylatban is veszteségeket könyvelhetett el, olyan körülmények között, hogy országosan 1966 óta először nem volt cigány disszimiláció. A szerzők az 1992-2002-es időszakkal szemben a román-magyar relációban is nemzetiségváltást feltételeztek, ez a feltevés azonban a legkevésbé volt adatolható. Azt állítják, hogy elsősorban a nagyvárosi magyar szórványközösségek a vártnál gyorsabb felszámolódása mögött a nemzetiségváltási folyamatok is állhatnak. A bemutató végén Kiss Tamás tanulságokat fogalmazott meg a politika számára is. Kijelentette, hogy a szórvány demográfiai eróziója végletesen felgyorsult, és ez a magyar intézményrendszer fenntarthatóságát is megkérdőjelezi. Úgy vélte, számításba kell venni, hogy a magyar oktatás a rendezett kivonulás eszköze lehet ezeken a területeken.
A tanulmány kiemeli azokat a regionális különbségeket, amelyek minden egyes demográfiai folyamat esetében megmutatkoznak a tömb-, illetve a szórványterületek között. Székelyföldön, és kismértékben a Partiumban, a kedvezőbb korstruktúra miatt a természetes népmozgalmi egyenleg is kedvezőbb, mint a szórványterületeken. Ugyanakkor az itt élő magyar közösségek nem, vagy csak kismértékben kapcsolódtak be a Nyugat-Európa fele mutató migrációba. Ez azt eredményezte, hogy a partiumi és a székelyföldi magyarok számbeli csökkenése az országos értéknél is jelentősen alacsonyabb volt. A szórványterületeknek a vártnál gyorsabb felszámolása azt is magával vonja, hogy az erdélyi magyar közösségen belül a tömbterületek súlya elkerülhetetlenül felértékelődik.
Marosvásárhely és Kolozsvár magyar lakossága csökkenésének okai
A tanulmányban külön fejezetet szenteltek Marosvásárhely és Kolozsvár népszámlálási eredményeinek. E szerint a teljes népesség Kolozsváron 2,8%-kal, míg Marosvásárhelyen 14,8%-kal csökkent. A magyarok arányvesztése Kolozsváron számottevő, Marosvásárhelyen viszonylag enyhe volt. A két város magyarságának számbeli és aránybeli csökkenésének a legfontosabb oka a természetes népmozgalmi veszteség, illetve a kedvezőtlen kiinduló korfa. Ebbe beleértendő az a veszteség is, amelyet a vegyes házasságokon belüli kiegyenlítetlen etnikai szocializáció okozott. Kolozsváron 25-30, míg Marosvásárhelyen 8-12%-ra tehető azon magyar fiatalok aránya, akik román nemzetiségű házastársat választanak maguknak. A migrációs folyamatok ugyancsak hozzájárultak a magyarok számának csökkenéséhez. Marosvásárhelyen, ahol mind a peremközségekbe, mind a máshová költözők között felülreprezentáltak voltak a románok, a románok elvándorlása, elköltözése azt eredményezte, hogy a magyarok arányvesztése mérséklődött. Kolozsváron a migráció fokozta az arányvesztést, és egy specifikus tényezőt, a nemzetiségükről nem nyilatkozók magas arányát is figyelembe kell venni a város esetén. Transindex.ro

A beolvasztó nyomás súlya
Nem vált be a demográfusok jóslata, a romániai magyarság lélekszáma nemcsak hogy nem csökkent kisebb mértékben, mint a többségé, hanem amannál is rosszabb mutatókat eredményezett.
Kiderült: hiába reménykedtek abban, hogy a magyarok gyermekvállalási kedve nagyobb, kivándorlási arányuk kisebb lenne stb., a kegyetlen tény az: míg a többség 10,7 százalékkal fogyott Erdélyben, mi szinte 13,5-tel, s egy kisebbség esetében ez mindig hatványozottan érvényesül, fokozottabb mértékben esik latba. A tíz év alatti kétszázezres veszteség sajnos történelmi jelentőségű lehet, Erdély valamikori kétmilliós magyar népe vészesen közelít az egymillióhoz.
No de nem temetni jöttünk, hanem elemezni – mondanók a kutatókkal, akik a kérdésben nyilatkoztak, s valóban leszögezendő: az egy és egynegyed millió lélek a maga intézményhálózatával, gazdasági és kulturális erejével, településrendszerével stb. ma sem lebecsülendő demográfiai erőt képvisel a régióban, olyan komponense Erdély társadalmának, melynek életképessége minden, remélhetőleg átmeneti, hanyatlás ellenére sem vonható kétségbe.
No de milyen okokra vetett fényt a kutatás? Négyet taglaltak a demográfusok:
"Kiss Tamás, a kötet társszerzője ...kifejtette ...a születések és elhalálozások aránya tekintetében nincsen számottevő különbség a román és a magyar lakosság között. Az intergenerációs asszimiláció fogalmát úgy magyarázta, hogy vannak olyanok, akiket a – sok esetben vegyes házasságban élő – szüleik még magyarként írattak be a korábbi népszámlálásokon, ők maguk azonban felnőttkorba érvén már románnak vallják magukat". A szerző "úgy vélte: noha az erdélyi magyarok migrációs vesztesége kisebb volt, mint a románoké, a magyarok kivándorlása nem állt meg. A magyarság utóbbi évtizedben elkönyvelt migrációs veszteségét 111 ezresre becsülte a demográfus, aki szerint a távozók 60–75 százaléka Magyarországra telepedett". Tanulságként a szerző kijelentette, hogy a szórvány demográfiai eróziója végletesen felgyorsult, ami az ottani magyar intézményrendszer fenntarthatóságát is kétségessé teszi.
Világosan kitűnik a fentiekből, hogy számbeli apadásunk egyik fő oka azonos a rendszerváltás előtti időkével: arról a rendkívüli beolvasztó nyomásról van szó, mellyel a román nemzetállami stratégia százötven éve eltüntetni iparkodik a kisebbségeket, s amely milliószám gyarapította eddig a lélekszámát. Az asszimiláció nem pusztán a vegyes házasságok révén tör utat magának, hanem ama durva intézményi nyomáson keresztül is, mely az államapparátus közintézményeit használja fel az erőszakos beolvasztásra. Az állandó nyomásnak és a sorozatos kudarcoknak engedve, ennek következtében, nemegyszer a második-harmadik nemzedék soraiban, olyan törés következik be, mely nemzetiségváltásra bírja rá az áldozatokat.
Ezért mintaszerű és ezért lenne Erdélyre is szabott a dél-tiroli megoldás, mely a totális kétnyelvűség keresztülvitelével pontosan e kérdést orvosolja. Ha a polgárt mindenütt anyanyelvén szolgálják ki, ha anyanyelvén oktatják, bíráskodnak fölötte, ha minden rendű és rangú hivatal vele anyanyelvén tárgyal és levelezik – és nem megengedőleg, hanem kötelező módon –, a közhivatal elveszíti beolvasztó agresszivitását, és azzá válik, amit neve is meghatároz: valamennyi polgár ügyeinek intézőjévé és esélyegyenlőségének letéteményesévé.
Aztán, hogy az aktuálpolitika – lásd kormányváltás – ma ettől hol áll, az egy másik kérdés.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely magyar lakossága
Ki gondolná, hogy Erdély 1100 éves történelme során az erdélyi magyarság lélekszáma az 1977-89-es években volt a legnagyobb? Márpedig a száraz statisztikai adatok ezt egyértelműen bizonyítják!
Paradox helyzet, hogy Marosvásárhely magyar lakossága a Ceausescu-korszakban tetőzött! Sajnos nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mely évben, mivel 1977 és 1992 között nem volt népszámlálás. 1977-ben Marosvásárhelyen a magyarok száma 81234, míg 1992-ben 83239 volt. Kérdés, hogy e két évszám között mikor volt maximális a magyarok lélekszáma.
Észre kell vennünk, hogy Erdélyben három lokális maximuma volt a magyarok számának, 1910-ben, 1941-ben és a kommunizmus éveiben, pontosabban Ceauşescu Romániájában, az 1980-as években. A lokális maximum azt jelenti, hogy a lélekszámot szemléltető görbének van három csúcspontja. A csúcspontok jól kifejezik a lényeget: abban az időben a magyarok lélekszáma viszonylag a csúcson volt!
A statisztikai összeírások és adatok alapján egyértelműen kimutatható, hogy Erdélyben a magyar lakosság sohasem érte el a 2 milliót. Persze abszolút számról beszélünk, az erdélyi magyarok maximális száma nagyjából 1740000 körül volt! (Nagyon jelentéktelen eltérés, hogyha Románia teljes területén vizsgáljuk a magyarok számát, akkor az 1977-es összeírás szerint Romániában 1713928 magyar volt, míg Erdélyben 1691048).
Ez az adat elgondolkoztató. Az 1980-as évektől kezdtünk el fogyni, míg a Székelyföld területén a fogyás enyhe, addig Erdély többi régiójában a fogyás igen jelentős! Ezt igazolja a 2002-es összeírás és az utána eltelt tíz esztendő!
A Marosvásárhelyen történt összeírások sok érdekes adattal szolgálnak. Természetesen Marosvásárhely – akár a többi székely város – esetében kiemelkednek azok az időszakok, amikor közigazgatásilag a városhoz csatolják a peremfalvakat, községeket, így Meggyesfalvát, Remeteszeget stb. Mi ezt nem vizsgáljuk külön, mert a lényegi tendenciát nem befolyásolja.
Érdemes egy kicsit visszapillantani Marosvásárhelynek, a két Bolyai városának történelmébe. A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban a Bolyaiak korából a következő évekből őrizték meg az összeírási könyveket (egy kis része hiányos): 1832, 1833, 1835, 1836, 1838, 1839, 1841, 1843, 1847, 1849,1850, 1857.
Eddigi kutatásaim alapján Bolyai Farkas csak az 1835-ös és 1843-as összeírási íven szerepel. Persze ha több összeírási íven is szerepelne Bolyai Farkas lakása, akkor abból pontosan megtudhatnánk, mikor lakott vele Bolyai János (véleményem szerint Bolyai János korai nyugdíjaztatása után csak néhány hetet!), milyen volt az anyagi helyzete, tartott-e háziállatot? Ugyanis ez akkortájt igen gyakori volt. Természetesen érdekel Bolyai Farkas szomszédsága is. Ezekkel az emberekkel naponta találkozott, részesei voltak életének, mindennapjainak. Bolyai János – eddigi kutatásaim alapján – név szerint az 1847-es és 1857-es összeírási íven szerepel. Természetesen csak albérlőként és nem tulajdonosként.
Viszont megvannak a gazdasági összeírások és lakossági összeírások is. Minket most csak a lakossági összeírások érdekelnek1.
Mind Csíkszereda, mind Sepsiszentgyörgy magyar lakosainak száma a kommunizmus idején ugrott meg. A város infrastrukturális fejlődésében is ez a szakasz a meghatározó, ellentétben Marosvásárhellyel, ahol a város modernizálása Bernády polgármester idején volt a meghatározó! Látható, hogy az első világháború és a trianoni békediktátum után a magyarság száma egy kicsit megfogyatkozott, de utána újból növekedni kezdett. A második világháború egy újabb jelentősebb lakosságfogyást eredményezett, utána már csak a 1990-as évek utáni szakasz hozott igen számottevő csökkenést. A statisztikai előrejelzések azt mutatják, hogy ez a csökkenés folytatódik!
Összefoglalás
A statisztikában a számok értelmezhetősége igen sokszínű: Sepsiszentgyörgy polgármestere mondja, hogy Erdélyben Sepsiszentgyörgy a legnagyobb magyar város.
Mire is gondolhat a polgármester? Valóban, ha rendezési kritérium az, hogy melyik a legnagyobb város, ahol többségében élnek magyarok, akkor az Sepsiszentgyörgy.
Ha viszont azt vesszük, hogy abszolút számban melyik városban él a legtöbb magyar, akkor az Marosvásárhely. De ha azt vesszük, hogy arányban melyik a legmagyarabb város, akkor az Székelyudvarhely. De könnyen fel tudunk állítani olyan rendezési feltételt, hogy például Csíkszereda legyen az első. Például, ahol arányában a legmagyarabb a megyeszékhely. Ez a jó a statisztikában, mindenkinek lehet igaza. Tény, hogy a magyarság száma erősen fogy. Vigasztaló lehet, hogy Erdély aranykorában sem élt több magyar Erdélyben!
Tény, hogy Székelyföldön van az erdélyi magyarság bázisa. Székelyföldön a magyarság fogyása tíz év múlva is „csak” 15%-os, 20 év múlva 25%-os. Tehát a jelenlegi lélekszám 25%-kal kevesebb lesz 20 év múlva. Erdély más régióiban, 20 év múlva akár 50%-os is lehet a magyarság lélekszámának a fogyása.
10 év múlva Marosvásárhelyen és Csíkszeredában lesz a legtöbb magyar diák, míg 20 év múlva Csíkszeredában lesznek a legtöbben. Tehát igen jól tették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodói, amikor Csíkszeredába és Marosvásárhelyre tették az egyetem legtöbb karának székhelyét. Hol érdemes egyetemet fejleszteni? Hol lehet garantálni a diáklétszámot? Ezek az adatok hosszú távú tervezésben segítik a válaszadást.
HIVATKOZÁSOK
1. Adatainkat Varga E. Árpád monumentális munkáiból vettük: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Teleki László Alapítvány, Pro-Print Könyvkiadó, Budapest, Csíkszereda, 1998.
Szeretném hangsúlyozni: ezek az adatok ellenőrizhetők a Megyei Statisztikai Hivatal weblapján.
2. Értékes adatforrás Csata István–Kiss Tamás: Népesedési perspektívák (Az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt előreszámítása húsz és harminc- éves időtávra) c. könyv, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007 (Kiadja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége megbízásából a Kriterion Könyvkiadó)
Oláh-Gál Róbert. Népújság (Marosvásárhely)