Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Király András
587 tétel
2016. november 26.
Horațiu Pepine: A korrupcióellenes ügyészség esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 5.
Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz
Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 
Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel. 
Kettős beszéd iskolaügyben 
Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.
„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.   Király András: az iskolának léteznie kell 
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre. 
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)
2016. december 8.
Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.

Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.

Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 8.
A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 10.
Másfél milliárd forintot kapnak a magyar kormánytól jövőre az erdélyi magyar óvodák
Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Az államtitkár közölte,hogy 900 millió forintot mintegy kétszáz játszótér kialakítására fordíthatnak, 300 millió forint az óvodák eszközfejlesztésére jut, 227 millió forintot pedig módszertani fejlesztésekre költhetnek. Az államtitkár elmondta: számítanak az RMPSZ segítségére az összeg felhasználásában. Potápi továbbá elmondta, hogy az összeg annak a 17 milliárd forintos óvodafejlesztési programnak a része, amelyet november közepén hirdetett meg a magyar kormány. Király András, a romániai oktatási minisztérium államtitkára az 1989 után alakult romániai magyar szervezetek egyik legfontosabbikaként köszöntötte az RMPSZ-t. Beszédében elmondta, hogy nagy részben az RMPSZ-nek köszönhető, hogy ma Romániában 1400 oktatási intézményben folyik magyar nyelvű oktatás, amiben több mint tízezer magyar pedagógus vesz részt, és 74 önálló magyar tannyelvű gimnázium működik. Úgy vélte, az RMPSZ annak az útját találta meg, hogy ne politizáljon, hanem cselekedjen. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa köszöntésében arról beszélt, hogy Magyarországon az Európai Unió finanszírozásával indul hétmilliárd forintos oktatásfejlesztési program, amelynek az a célja, hogy a magyar oktatás visszaszerezze azt a régiós versenyelőnyét, amellyel száz évvel ezelőtt rendelkezett. A miniszteri megbízott is kijelentette: számít az RMPSZ segítségére az egész Kárpát-medencére vonatkozó program erdélyi megvalósításában. Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a magyar oktatási rendszer fejlesztését, a minőségi magyar nyelvű oktatás biztosítását jelölte meg a szövetség további céljának. Burus szerint a szövetség programjának megvalósítása az egész romániai magyar közösség közügye. A rendezvény keretében több kiváló erdélyi magyar oktatót tüntettek ki. Az RMPSZ jubileumi ünnepe előtt Potápi Árpád János államtitkár a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban adta át azokat a játékokból és pedagógiai eszközökből álló "csodasarkokat", amelyeket a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Miénk a város című verseny székelyföldi győztesei nyertek iskoláik számára. (mti) Transindex.ro
2016. december 12.
Emelt hangulatú együttlét
Huszonöt éves a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
Adventi hangulat és bensőségesség jellemezte a romániai magyar pedagógusszövetség fennállásának 25. évfordulója alkalmából sorra kerülő rendezvényt, amelyben a visszatekintő megemlékezése mellett a szép szó, a költészet, a zene, a tánc is helyet kapott. A Székely Mikó Kollégium konferenciatermét szombaton zsúfolásig megtöltötték a pedagógusok, a rendezvényt számos közéleti személyiség is megtisztelte jelenlétével.
A rendezvény a sepsiszentgyörgyi középiskolák képviselőinek bevonulásával és a Szózat eléneklésével kezdődött. Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök köszöntötte többek között Potápi Árpád János államtitkárt, a Magyarországi Nemzetpolitikai államtitkárság küldöttét, dr. Maruzsa Zoltán anyaországi miniszteri biztost, Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkárt, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselőket, az EMNT, MPP jelenlévő elnökeit, a vajdasági, szlovákiai, kárpátaljai, horvátországi és más megyei pedagógusszervezetek, a történelmi egyházak és a helyi önkormányzat képviselőit, a Sapientia-egyetem rektorát, Székely Gyulát, a BBTE rektorhelyettesét, dr. Sóos Annát, és azokat a pedagógusokat, akikért a Mikó régi dísztermében 25 évvel ezelőtt összegyűltek a tenni akaró alapítók. Legnagyobb tapsot (a későbbiekben többször is) az örökös tiszteletbeli elnökké választott, hosszú ideig a szervezet vezetőjeként, a közösségépítő munka kovászaként tisztelt Lászlóffy Pál kapta. 
Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök, Kondor Ágota mint a vendéglátó intézmény igazgatója, Sztakics Éva Antal Árpád polgármester szavainak tolmácsolójaként és Péter Sándor megyei RMPSZ-elnök is szólt a meghívottakhoz. Méltatták a pedagógusszövetséget mint politikamentes, stabil és megbízható szervezetet, amely programjait nem változtatta, mellette kitartott, ugyanakkor odafigyelt a szegény diákokra, a kiemelkedő tehetségekre, a nyugdíjas pedagógusokra és tagjainak lelki életére is.
Potápi Árpád adatokkal szemléltette, hogy a magyar kormány szívügyének érzi az erdélyi oktatást: szakképző iskolák tanműhelyeire, tangazdaságaira 310 millió forintot, a csángó oktatása 95 milliót adományozott az anyaország. S mert születésnapra nem illik üres kézzel jönni – mondta –, 1 millió forintot ígért informatikai fejlesztésre, valamint Péter Sándor már korábban felvetett szoborállítási tervének megvalósítására további 3 millió forintot, ebből a legnagyobb pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak készülne szobor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a félig végigvitt dolgok nem hoznak megoldást, intézményes autonómia kell. Az EMNT ez alkalommal Kós Károly-díjjal tüntette ki Lászlóffy Pált.
A továbbiakban emlékplaketteteket és emlékérmeket osztottak ki azon szervezetek, intézmények képviselőinek, akik az évek során támogatták az RMPSZ tevékenységét, az RMPSZ-díj aranyfokozatát post mortem Borbáth Mihály történész kapta meg.
A vendégek méltányolták az ünnepséget produkcióikkal szebbé tevő  Vaszi Levente, Nyisztor Ilona és Stekbauer Hanzi Réka énekeseket, Kilyén Ilka színművésznő és Turbuk Mária diák szavalatát, a Pro Musica-kórus fellépését, vastapsot mégis a mikós diákok néptánccsoportja kapott, majd egyházi áldással és a Himnusz eléneklésével zárult a pedagógusok emelt hangulatú ünnepe. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 19.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 25 év az anyanyelv szolgálatában
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 13.
Apáczais szülők: diszkriminált a tanfelügyelőség, feljelentettük
Törvénytelenül járt el és diszkriminált a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, amikor visszautasította az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kérelmét a képzőművészeti 5. osztály indítására a 2016–2017-es tanévben – állítja huszonhat apáczais szülő, akik feljelentést is tettek január 12-én az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult szülők álláspontja szerint Valentin Claudiu Cuibus megyei főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladea líceumba is.
A szülők jogi tanácsadását a kolozsvári AGFI csoport (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért/Advocacy Group for Freedom of Identity) vállalta, amely 2016 végén alakult kolozsvári jogászokból és civilekből. A csoport célja az emberi, kisebbségi, állampolgári és az identitás szabad megválasztásához való jogok védelme, valamint a jogállamiság megerősítése és a közügyek átláthatóvá tétele.
Mint ismeretes, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum a 2016–17-es tanév előtt kérvényezte egy újabb, képzőművészeti 5. osztály indítását a megyei tanfelügyelőségnél, amit a tanfelügyelőség indoklás nélkül visszautasított. Ezután az iskola Király András  államtitkárhoz fordult levélben, aki nem nyújtott megoldást a helyzetre.  Később ismét a Minisztériumhoz fordultak segítségért  remélve, hogy kivizsgálják a történteket, viszont erre szeptember 14-e óta nem érkezett válasz.
Az oktatási törvény és az új osztályok elfogadására vonatkozó szabályozás szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály indításához. Az idei tanév előtt kérvényeztek és hagytak jóvá  a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két 5. osztályt 17 és 18 tanulóval és az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt 12 tanulóval. Miután az iskola nem kapott engedélyt a képzőművészeti osztály elindítására, összevont osztályt indítottak, a törvény által meghatározott 30 fős felső létszám határ fölötti 32 fővel, normál tanrenddel.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 13.
Oktatásügy: Pellegrini Miklós válthatja Király Andrást
Új oktatásügyi államtitkárt nevez ki az RMDSZ Király András helyett. Értesüléseink szerint a szövetség ezúttal is Arad megyei szakembert választott Pellegrini Miklós személyében. Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes váltja értesüléseink szerint Király Andrást az oktatási minisztérium államtitkári tisztségében. Az információt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, Könczei Árpád nem kívánta megerősíteni a Krónikának, de nem is cáfolta.
Pellegrini Miklós lapunk érdeklődésére csütörtökön elismerte, korábban valóban volt szó arról, hogy oktatásügyi államtitkárként folytassa, idén azonban még senkivel sem tárgyalt a témában. „Nem tudok a kérdésre most érdemben válaszolni, mert az csak üres spekuláció lenne. Valóban korábban volt szó róla, ezt nem tagadom, de ez 2016 januárjában volt, tehát körülbelül egy éve. Arról, hogy ebben az évben, 2017-ben a kormányváltás után milyen döntés fog születni, nincs sem személyes, sem hivatalos információm" – válaszolta lapunk megkeresésére Pellegrini Miklós.
Kérdésünkre hozzáfűzte, a tavalyi beszélgetés óta nem történt semmilyen fejlemény az ügyben. „Egyelőre kivárok" – tette hozzá. Pellegrini Miklós elmondta továbbá, Király András többször is említette neki, hogy belefáradt, szeretne lemondani az államtitkári tisztségről, és egyébbel akar foglalkozni, „csak ennek több formai és tartalmi akadálya is van".
Kérdésünkre Király András sem tagadta, hogy lemondana a tisztségről. „Ez már egy nagyon régi kérésem. Abban maradtunk Kelemen Hunor szövetségi elnök úrral, hogy amikor találnak egy utódot, akkor megtörténik a váltás, s hogy január végén beszélgetünk még a kérdésről" – nyilatkozta a Krónikának az államtitkár. Király András – aki 2010 februárja óta dolgozik államtitkárként az oktatási tárcánál – továbbá leszögezte: korai lenne még értékelni az eddigi tevékenységét, hiszen még hivatalban van.
„A nekrológot nem olvassuk fel a halál bekövetkezte előtt" – jegyezte meg. A 69 éves Király András államtitkári kinevezése előtt, 2004 és 2008 között Arad megyei parlamenti képviselő volt, korábban volt aradi önkormányzati képviselő is, 2003-tól az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, 2005-től a Communitas Alapítvány Szórvány Szaktestületének kuratóriumi tagja.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 19.
Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. 
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. 
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:. 
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro
2017. február 12.
A mostani negyedikesek a középiskolában is idegen nyelvként tanulják majd a románt
Készül a magyar 5-8. osztályos diákok számára az új tanterv, amely révén a románt idegen nyelvként sajátíthatják el. A tanterv tervezetét, amely a nyelvi kompetenciák fejlesztésére erősítene rá, közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium.
„Az oktatási miniszter eltökélt abban, hogy szeptemberre, a 2017-2018-as tanév kezdetére elkészüljön az 5-es diákok számára az új tanterv alapján írott tankönyv" – nyilatkozta a Transindexnek Király András, a Tanügyminisztérium államtitkára. „Március végére minden tantervnek el kell készülnie, és jóvá is lesznek hagyva", tette hozzá.
Az új tankönyvekről szólva elmondta: a miniszter eltökélt abban, hogy a 2017-2018-as tanév kezdetére elkészüljön az ötödikes diákok számára az új tanterv alapján írott tankönyv. Kihangsúlyozta: a mostani negyedikeseink a középiskolában is folytathatják a román nyelv idegen nyelvként történő tanulását. 
Erdély.ma
2017. február 13.
MKT-ülést tartott az aradi RMDSZ
Legfontosabb feladat meghálálni a bizalmat
Amint azt előre jeleztük, pénteken 16 órától a székházában tartotta Megyei Küldöttgyűlését az RMDSZ Arad Megyei Szervezete. A prezídiumban Tóth Piroska titkár és ifj. Zágoni Szabó András alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte a résztvevőket. Miután megállapította az ülés szavazóképességét, ismertette a napirendet, amelynek az első pontja szerint felkérte politikai tájékoztatójának a megtartására Faragó Péter megyei elnököt, parlamenti képviselőt.
A sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni
Az év első összejövetelén az elnök minden résztvevőt köszöntött, jó egészséget, a magyar közösség szempontjából eredményes 2017-es évet kívánt mindnyájuknak. Előrebocsátotta: tájékoztatójának első részében a parlamenti választásokat értékelné, utána viszont azt a kényes helyzetet, ami a kormány beiktatása után született. A választásokkal kapcsolatban kifejtette: a fő cél, az Arad megyei magyarság parlamenti képviseletének a visszaszerzése teljesült: megyei szinten 8%-os, országos szinten 6,5%-os támogatást kapott az RMDSZ. A magyarságot Bukarestben erős frakció képviseli.
Az emberek bizalmának a meghálálása a következő időszaknak a fő feladata. Azt szeretnék, ha a következő 4 évi parlamenti munka haszonélvezői az erdélyi és ezen belül az Arad megyei magyarság lenne. Az RMDSZ legfontosabb célja az elmúlt években, illetve a kampányban megfogalmazott vállalásaiknak a teljesítése lesz. Faragó elsősorban a kisebbségi jogok megszerzését nevezte meg, a nyelvhasználati küszöb csökkentését, a kulturális jogkörök bővítését, egy olyan jogállam kiépítését, amely szavatolja a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, illetve a biztos jövőt a lakosság számára, benne a kisebbségekét is.
Nem titkolt célja a bukaresti részvételnek, hogy a településeink fejlődjenek, olyan központi költségvetési támogatást kapjanak, amely hozzájárul a lakosság és a magyarság mindennapi életének a javulásához.
A választások után hamar világossá vált: a PSD túlnyerte magát, ezért az ALDE-val kényelmes parlamenti többséget képezhet, de a 18 nemzeti kisebbség képviselője is támogatja a kormányt, ezért annak a megalakításához nem volt szükség az RMDSZ támogatására. Az RMDSZ vezetősége is úgy gondolta, nem akar a kormány részese lenni egy olyan ötödik kerékként, amely nem befolyásolhatja a működését. Ugyanakkor azt is érzékeltették, nincs értelme az ellenzékhez csapódni, mert azzal a következő években szinte semmit nem tudnának teljesíteni a kampányban tett ígéretekből, a közösség által megfogalmazott elvárásokból. Éppen ezért kötöttek a kormánypártokkal rövid távú megállapodást, amiben csak annyi van, hogy az olyan esetekben, amelyeket előre megbeszélnek, egyeztetnek egymással, támogatják egymást a parlamentben. Ezt azért kötötték, hogy legyen esély arra, hogy a tavaszi parlamenti szesszióban az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítási kezdeményezések sikeresen átmenjenek. E kérdések alatt a nyelvi jogokat, a visszaszolgáltatásokat, a jogállamiság jobb irányba terelését értik, mindazokat a törvénytervezeteket, amelyek fontosak közösségünk számára. Az egyezség főpróbája a következő hónapokban lesz, amikor a törvénymódosítási javaslataikat benyújtják a parlamentbe. Ezen múlik majd a parlamenti együttműködésnek a folytatása vagy a megszakítása. Az együttműködési megállapodás szerint az RMDSZ frakciója egységesen megszavazta a kormány beiktatását. A megállapodás első próbája a költségvetés volt, amelyre nagyon sokan mondják, hogy túl optimista, teljesíthetetlen. A maga véleménye szerint is túl optimista, mert az állam többletbevételeihez igazítja a felvállalt tetemes kiadástervezetet, ami tartalmazza a minimálbéreknek 200 lejjel való növelését, a nyugdíjpontok emelését, az infrastrukturális beruházásoknak a növelését.
Az RMDSZ kérésére emelték meg a megyei utak fejlesztése céljából a megyei tanácsoknak kiutalt nagyobb pénzösszeget – van pénz az észak-erdélyi, valamint a Lugos–Déva közötti autópálya építésére, befejezésére.
Faragó Péter kérése volt, hogy végre különítsék el a pénzt az Aradon megépíteni tervezett két hídra. Azt mondták, a pénz benne van a költségvetésben. Az egyik hidat idén, a másikat a közeljövőben építik meg. Van pénz a helyi fejlesztésekre, ami a települések fejlesztését szolgálja. Külön dolog, amit a költségvetésbe csak az RMDSZ kért, és kétnapos vita eredményeként lett meg: az egyházi személyzet számának az emelése. 2007. óta nem lehetett emelni az egyházi kiszolgáló személyzetnek a létszámát, amit ezután minden megyében 5%-kal lehet emelni, köztük a magyar vonatkozású egyházi alkalmazottakét is. Az említett okok miatt szavazták meg a költségvetést.
Az elmúlt 10 napban bekövetkezett tüntetéssorozat okaira világítva, előrebocsátotta: a Btk. megváltoztatásában a kormánypártok és az RMDSZ között semmilyen egyeztetés nem volt, ezért ők is a hírek alapján követték a frissen megválasztott kormány által elkövetett baklövéseket. Az RMDSZ évek óta mondja, hogy a törvényeket nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell meghoznia, de ezt mindig csakis az éppen aktuális ellenzék hallja meg. Egy igazi demokráciában a kormány nem hoz törvényerejű rendeleteket egyik napról a másikra, amelyre később törvényként lehessen hivatkozni. Az elmúlt 10 napban is gyakran mondták: a sürgősségi kormányrendeletek jogrendszerét teljesen el kell törölni Romániában! Erre csak az EU-csatlakozás előtt volt szükség, amikor voltak olyan dolgok, amelyekre nagyon gyorsan kellett reagálni. Azóta ezekre nincs szükség, mert antidemokratikus, jogállamellenes, a törvényhozásnak a parlamentben kell lezajlania. Az RMDSZ évek óta hangoztatja a büntető törvénykönyv hiányos voltát, hiszen annak több mint 40 cikkelye alkotmányellenes, de senkinek nem volt érdeke változtatni rajta. Éppen ezért, minden parlamenti párt számára a következő időszak legsürgősebb feladata kell hogy legyen a Btk.-nak az Alkotmány szerinti átdolgozása, figyelembe véve a Velencei Bizottság ajánlásait is. Ez nem csak az ország, hanem a magyar közösség érdeke is, hiszen egy közösség akkor van biztonságban, ha az ország jogrendje biztos, kiszámítható. Példának okáért, egyik alkotmányellenesnek ítélt cikkely miatt ül a börtönben 2 éve Nagy Zsolt, de a cikkellyel azóta sem foglalkozott senki. A Btk. módosítása egyáltalán nem lesz könnyű ebben az országban, ahol az érzelmek és az indulatok elszabadultak. Ennek során mindkét oldal a legmesszebb elment, a saját érdekei mentén próbált véleményt alkotni, nyilvánítani. Szinte esély sem volt arra, hogy a felek leüljenek higgadtan átbeszélni a dolgokat. A többi párttal együtt az RMDSZ-nek is egyik legfontosabb feladata megteremteni a jogállamiságot, ahol az emberek nem ülnek ártatlanul börtönben, ahol a törvények egyértelműek és betartják őket, ahol a visszaszolgáltatást nem akadályozzák. Az említettekhez kell megtalálnia az RMDSZ-nek a megfelelő partnereket.
Határozatok
A továbbiakban Péró Tamás ügyvezető elnök számokkal alátámasztva értékelte a 2016-os parlamenti választások eredményeit. Hadnagy Dénes MKT-elnök a rendszeresen megtartott küldöttgyűlésekről, a folyamatos kapcsolattartásról, a szakbizottságok tevékenységéről olvasott fel tájékoztatót. Péró Tamás ügyvezető elnök ismertetője után elfogadták a 2016-os költségvetés végrehajtásáról szóló határozattervezetet. Ugyancsak Péró Tamás ismertetőjében hangzott el az a határozattervezet, amely értelmében az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének helyi és kerületi szervezetei 2017. február 17-ig kötelesek jelezni az Ügyvezető Testülettel a közgyűléseiknek a február 17. és április 30. között megtartandó időpontját. Ugyanakkor február 17-ig a jelzett tagszervezetek kötelesek lezárni a 2016-os pénzügyi évet, illetve a központ felé jelezni a tagsági díjat fizető tagok számát, behajtani a hátralékokat. Ugyancsak Péró Tamás olvasta fel a Megyei Küldöttgyűlésnek az elnök által, 2017. május 20-án 10 órára az Arta moziba történő összehívására szóló határozattervezetét. A jelzett határozattervezeteket megszavazták.
A továbbiakban Hadnagy Dénes ismertette az Alapszabályzat-módosító Bizottság létrehozásának a határozattervezetét. A bizottságba Faragó Pétert, Bölöni Györgyöt, Péró Tamást, Pál Norbertet és Kovács Imrét választották. Ugyancsak Hadnagy Dénes ismertette a Programmódosító Bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetet. A Bizottságba Bognár Leventét, Szabó Mihályt, Hadnagy Dénest, Derzsi Csabát és Farkas Viktóriát választották.
A 10 napirendi pont szerinti Megyei Választási Bizottság megalakításáról szóló határozattervezetet Péró Tamás ismertette. A bizottságba Hadnagy Dénest, Tóth Piroskát és ifj. Zágoni Szabó Andrást választották.
Zárszóként Faragó Péter megyei elnök bejelentette: az RMDSZ következő SZKT-ülését május 13-án Zilahon vagy Besztercén tartják, ahova az Arad megyei SZKT-tagok közé javasolja Kovács Imre nagyperegi polgármestert, akit a közelmúltban Ezüstfenyő-díjjal tüntettek ki.
Oktatási fórum szükséges
Az egyéb napirendi pontban Derzsi Csaba a kulturális rendezvényekre szakosodott civilszervezetek vezetőinek a figyelmét hívta fel a március 1–30. között benyújtható pályázati lehetőségekre. Kovács Imre nagyperegi polgármester megköszönte az Ezüstfenyő-díjat, ami további, még hatékonyabb munkára serkenti.
Hadnagy Dénes a szaktestületek közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Erdélyi István a nagypiacon működő vállalkozóknak, árusoknak az oda tervezett Egyesülési emlékmű miatti tiltakozására hívta fel a figyelmet. A kérdésben Bognár Levente kifejtette: eredetileg az emlékművet a ligeti tó közepére tervezték, de a városi tanács, amelyben az RMDSZ-nek csupán 2 szavazata van, megváltoztatta a határozatot.
Bíró Zoltán az iskolaigazgatók közelmúltban lezajlott vizsgáztatási kálváriájának a felvetésével egy vitafórumnak a témáját szolgáltatta, amihez sokan hozzászóltak. Véleményünk szerint a téma „megér még egy misét”, vagyis Király András oktatási államtitkár és Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő jelenlétében egy oktatási fórum összehívása szükséges.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 1.
Először szervez magyarságtörténeti olimpiát az Oktatási Minisztérium
Idén először szervezzük meg az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott és finanszírozott Magyarságtörténeti olimpiát – nyilatkozta Király András, az RMDSZ oktatásügyi államtitkára a tantárgyversenyeket tartalmazó versenykalendárium megjelenését követően.
Kifejtette: a megmérettetésen azok a VI. és a VII. osztályos tanulók vehetnek részt, akik a törzsanyag részeként tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat. Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehet felkészülni, a versenyre két tagú csapatok jelentkezhetnek.
Az olimpia országos szakaszán a megmérettetésnek két része lesz: egy írásbeli, ahol a tételek kidolgozására szánt idő 2 óra, valamint egy szóbeli, amelyen egy maximum 4 perces jelenetet kell minden csapatnak bemutatnia a magyarság történetének fejezeteiből. A csapatmunka révén a diákoknak módjukban áll felismerni a közös feladatmegoldás hasznosságát.
Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem/ magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Az olimpiát a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karán belül működő Kolozsvári Magyar Történeti Intézettel partnerségben szervezzük – hangsúlyozta az oktatásügyi szakember.
Idén az Oktatási Minisztérium a magyar ajkú diákok számára összesen 4 olimpiát, 27 országos versenyt – ebből 17 finanszírozottat –, valamint 10 regionális versenyt szervez.
Közlemény
Erdély.ma
2017. március 6.
A városházához fordul a minisztérium a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
Az oktatási minisztérium felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjon össze újabb tanácsülést, amelyen fogadják el a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Ha ez megtörténik, akkor elkezdődhetnek a beiratkozások a tanintézménybe.
Minderről Király András tájékoztatta hétfőn a Maszolt. Az oktatási államtitkárt arra a levélre reagáltattuk, amelyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség sürgette a minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben. Mint ismert, a Maros megyei tanfelügyelőség, a tanintézmény bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást.
Király András elmondta, a katolikus gimnázium helyzetét „ideig-óráig” megoldaná, ha a helyi önkormányzat elfogadja a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Közlése szerint hétfőn is egyeztettek a minisztériumban ebben az ügyben, és arra a következtetésre jutottak, hogy felszólítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjanak össze egy újabb tanácsülést, amelynek napirendi pontjai között szerepeljen az iskolahálózat is.
Az államtitkár emlékeztetett, azért kell újabb határozatot hozni, mert az előzőt jogszerűtlennek nyilvánította Maros megye prefektusa. „Ez a határozat a minisztériumba is eljutott, és nem felelt meg a jogi követelményeknek, így érthető, hogy miért kifogásolta a prefektus” – jelentette ki Király András, aki megerősítette: a törvény értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna elküldenie az iskolahálózat tervét a tanfelügyelőségre, hanem a polgármesteri hivatalnak.
Az államtitkár elmondta, ha megszületik a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati javaslat, akkor a tanfelügyelőségen a sor, hogy engedélyezze a beiratkozásokat a tanintézménybe. Csakhogy ezzel szerinte továbbra sem oldódik meg megnyugtató módon a tanintézmény helyzete. „Vannak olyan ügyek, bírósági perek, eljárások, amelyekre mi nem látunk rá” – fogalmazott Király András.
Szünetelnek a beiratkozások
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Antal Erika
maszol
2017. március 7.
Díjazott diákokon spórolnak
Ötvenhárom magyar matematika szakos tanár beadvánnyal fordult Király András oktatási államtitkárhoz, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a korábbi hatvan helyett idén csak huszonhét erdélyi diák részvételét támogatja a szaktárca a Kárpát-medencei Magyar Matematikaversenyen.
A magyar középiskolák matematika versenyeinek országos bizottsága tagjai kifogásolják, hogy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság önkényesen módosította februárban a versenyszabályt, holott a szóban forgó vetélkedő helyi szakaszait múlt év novemberében, a megyei döntőket decemberben tartották. Az országos keret létszámának drasztikus csökkentése érinti azokat a háromszéki diákokat is, akiket a februárban Nagyváradon tartott országos döntőn a minisztériumon kívüli versenybizottság díjazott. A versenyen a szaktárca huszonhét díjából tízet háromszéki diákok hoztak el. A versenyszabályzat szerint Kovászna megyének tizenöt hely jutott volna, de a tavalyi kitűnő eredmények okán huszonegyen vehettek részt a döntőn, és mint utólag kiderült, a legjobbakon spórol a minisztérium.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 15.
Irodalomelmélet helyett élő nyelv az új román tantervben
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 15.
Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson. A szakpolitikus viszont a leginkább a marosvásárhelyi önkormányzatot okolja az iskolahálózat körüli botrányért. A hónapokkal ezelőtt zajlott minisztériumi vizsgálat eredményéről Király semmit nem tud. Ugyanakkor elismeri, hogy a katolikus iskola alapításakor bizonyos formai hibák csúsztak be.
– Mennyire tartja törvényesnek a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint egy folyamatban lévő ügyészségi kivizsgálás miatt megtiltja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy az ősztől cikluskezdő osztályokat indítson?
– Azt látom, hogy a tanfelügyelőség nem merte felvállalni azt, amit fel kellett volna vállalnia. Nem értem a döntés törvényes alapját. Az, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgál egy bizonyos ügyet, hát Istenem, végezze a dolgát. De a nyomozástól a jogerős ítéletig még egy hatalmas lépés van. Addig, amíg a bíróság ki nem mondta az utolsó szót, az ártatlanság vélelmének kellene érvényesülnie.
– A tanügyminisztérium felülbírálhatja a tanfelügyelőség döntését?
– Az új miniszter, Pavel Năstase már mandátuma elején „belenyúlt” a helyzetbe: új főtanfelügyelőt nevezett ki, akinek megszabta, hogy minél előbb ideiglenes igazgatót állítson az iskola élére, ugyanakkor elismerte a DNA által vizsgált és hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt sikeres versenyvizsgáját. A nagy gondot most az önkormányzat tétovázása jelenti, mégpedig az, hogy nincs egy érvényes tanácsi határozat az iskolahálózat elfogadásáról.
– Ilyen alapon az ősztől nem csak a katolikus iskola nem indíthatna újabb osztályokat, a többi is lebénulna.
– Valóban, ilyen alapon egyetlen marosvásárhelyi iskola sem indíthatna újabb osztályokat. – Akkor visszatérnék a kérdésre: a minisztérium felülbírálja a tanfelügyelőség igencsak különleges döntését? – Remélem, hogy a szaktárca lépni fog.
– Ugyanakkor ön azt hangsúlyozza, hogy az ügy a városházán akadt el.
– Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy az iskolahálózat elfogadásához három lépést kell megtenni. Az elsőben a helyi tanács felkéri a tanfelügyelőséget, hogy adja meg a jóváhagyást az iskolahálózatra. Következik a tanfelügyelőség lépése, mely közli az önkormányzattal, hogy jóváhagyta a felterjesztett javaslatot vagy módosításokat eszközölt rajta. Harmadjára pedig a tanács szavaz a tanfelügyelőség döntéséről.
– A marosvásárhelyi tanács szavazott, a kormányhivatal mégis elkaszálta a döntést.
– A prefektúra nem is tehetett volna egyebet, hiszen a tanácsosok nem tartották be a törvényes procedúrát. A kormánybiztos lényegében segíteni próbált az önkormányzati képviselőknek, hiszen kiegészítést kért, és egy sor jogi megjegyzéssel küldte vissza a határozatot. Nem két elutasító mondattal válaszolt, hanem aprólékosan leírta, megmutatta, miként kell kinéznie egy törvényes tanácsi határozatnak.
– Az elmúlt évben egy minisztériumi ellenőrző csoport is járt az iskolában. Mi áll a vizsgálóbizottság jelentésében?
– Nem tudom, mert nem láttam. Az előző miniszter küldte ki a bizottságot, ő kaphatta meg a jelentést.
– A tárca nemzetiségi oktatásért felelős államtitkáraként nem láthatta a jelentést?
– Nem, egyszerűen nem adták ide.
– Az új miniszter sem látta?
– Nem tudom, nem tett róla említést. Azok viszont, akik az iskola ügyével foglalkozunk, nem ismerjük a tartalmát.
– A DNA bekopogott a minisztériumhoz?
– Tanúként kettőnket, a közoktatásért felelős államtitkár asszonyt meg engem ki is hallgattak.
– Bukarestben?
– Nem, képzelje, Marosvásárhelyre citáltak.
– Mi érdekelte a vásárhelyi ügyészeket?
– Az iskola alapítása. Többet erről nem mondhatok.
– A DNA hívta fel a figyelmét, hogy a kihallgatásról ne beszéljen?
– Nem, ilyesmiről nem volt szó. Egyébként egy korrekt, civilizált és nyugodt hangnemű beszélgetés volt, amelynek során kifejtettem a véleményemet. Nem tettek fel célzatos, tendenciózus kérdéseket.
– Ön szerint egy iskolaalapítás, amelynek során senki nem kényszerített vagy kenyerezett le senkit, miként lehet korrupciós ügy?
– Nem vagyok jogász, de a hatalommal való visszaélés is korrupciót jelenthet.
– Ily módon jött volna létre a katolikus gimnázium?
– Ezt nem mondtam. Azt viszont látom, hogy becsúsztak procedurális hibák. Hogy ez törvénytelenséget jelent vagy sem, nem tudhatom, hisz, ismétlem, én nem vagyok jogász. – Államtitkárként viszont egyetért azzal, hogy a DNA által vagy segítségével kreált műbotrány Erdély-szerte jócskán visszavetheti a magyar oktatás helyzetét? – Ne a vásárhelyi esetből induljunk ki! Inkább figyeljünk jobban oda, a kéréseinkhez, kérdéseinkhez próbáljunk sokkal professzionálisabban hozzányúlni.
– És RMDSZ-es szakpolitikusként mit üzen a vásárhelyi szülőknek? – Azt, hogy tartsanak ki. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2017. március 28.
Nem hagyták jóvá a marosvásárhelyi katolikus iskola működését
Visszaküldte a helyi önkormányzathoz a marosvásárhelyi iskolahálózatra vonatkozó tervet a Maros Megyei Tanfelügyelőség. A mintegy két órás gyűlés végén Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta: 26 iskola működését hagyták jóvá, nyolc iskoláét – közöttük a Római Katolikus Teológiai Líceumét – nem.
A tanintézet vezetőtanácsa, a szülői bizottsága, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselői kedden Bukarestbe utaztak, ahol Király András és Gabriel-Liviu Ispas oktatási államtitkárokkal tárgyaltak. Azonban ismét csalódniuk kellett, ugyanis azt tapasztalták, hogy a fővárosban az intézmények ugyanúgy passzolgatják egymás között az ügyet, mint Marosvásárhelyen.
Csíky Csengele, a csoport tagja, aki részt vett a tárgyaláson, elmondta: Király András szerint a megoldás kulcsa a városi önkormányzatnál van, ugyanis Marosvásárhelyen egy új iskolahálózatot kell létrehozni, amelyben a katolikus iskola is szerepel. Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy ha kell, személyesen utazik Marosvásárhelyre, és tesz annak érdekében, hogy a tanintézet helyet kapjon az új tervben.
marosvasarhelyiradio.ro, kronika.ro
Erdély.ma
2017. március 28.
Bukarestben próbálnak döntést kikényszeríteni a szülők a vásárhelyi katolikus líceum ügyében
Az oktatási minisztérium döntéshozóival tárgyalnak ma Bukarestben a szülők képviselői a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről. A minisztériumba azután látogatnak a szülők, hogy a prefektussal, a főtanfelügyelővel, a megyei tanácselnökkel, az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel, a polgármesteri hivatal megbízottaival folytatott tárgyalások nem hoztak előrelépést.
Fél 10-kor Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkára fogadja a marosvásárhelyi szülőket, majd a másik államtitkár, Liviu Ispas fogadja őket. Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szószólója a Maszolnak elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a minisztérium hasson rá a Maros megyei tanfelügyelőségre a katolikus gimnázium ügyében.
„Szeretnénk, ha végre elfogadnák az iskolahálózatot, ha a cikluskezdő osztályokba való iratkozást tiltó határozatot megsemmisítenék. Ugyanakkor feljelentjük a tanfelügyelőséget a minisztériumban az utóbbi időben tapasztalt túlkapások miatt” – sorolta a szülők szóvivője. Csíky Csengele elmondta, olyan sajátos módszer kidolgozását kérik a szaktárca munkatársaitól, amely rendezné a tanintézmény helyzetét a jövőre nézve is.
A minisztériumba azután látogatnak a szülők, hogy a prefektussal, a főtanfelügyelővel, a megyei tanácselnökkel, az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel, a polgármesteri hivatal megbízottaival folytatott múlt tárgyalás nem hozott előrelépést, bár akkor elhangzott az az ígéret a hivatalosságok részéről, hogy megoldódik az iskola ügye. A városháza oktatásért felelős osztályának igazgatója és a főtanfelügyelő megegyezett abban, hogy a tavalyi iskolahálózatot alkalmazzák a 2017-18-as tanévre, ezt a prefektus is törvényesnek nevezte.
A városházi illetékes azt ígérte, hogy csütörtökre átiratot küld az iskolahálózatról a tanfelügyelőségre, de ezt mégsem tette meg, a tanfelügyelőség sem tartotta be az ígéretét. Mi több, a főtanfelügyelő menekülni próbált a szülők elől, akik kérdéseket próbáltak feltenni neki. A tanfelügyelőségen – mint már annyiszor bebizonyosodott az utóbbi hónapokban – senki nem meri vállalni a felelősséget, mindenki attól tart, hogy ha aláírja a katolikus iskola működését elősegítő iratot, a Tamási Zsolt iskolaigazgató, vagy a Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő helyzetébe kerül.
[Forrás: Maszol]
itthon.ma/erdelyorszag
2017. március 29.
Bukarestben mondták: új iskolahálózatot kell létrehozni Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek ismét csalódniuk kellett, ugyanis semmiféle döntés nem született kedden Bukarestben a tanügyminisztériumi meghallgatáson, sőt ugyanazt tapasztalták a fővárosban, mint itthon: az intézmények egymásnak passzolják az ügyet.
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak és a Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői kedden reggel Bukarestbe utaztak az oktatási minisztériumba, ahol Király András oktatási államtitkárral tárgyaltak annak reményében, hogy megoldást találnak a katolikus iskola sorsára. Arra kérték a szakpolitikust, hogy sürgősen orvosolja a kialakult helyzetet az iskolahálózat és a ciklusindító osztályok engedélyezésével. Továbbá hogy záros határidőn belül készítsenek az iskolának egy sajátságos módszertant, amely hosszú távon biztosítja a katolikus gimnázium önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményként való megmaradását. Céljaikhoz képest ismét nagy csalódás érte őket, ugyanis az oktatási tárcánál ugyanazt tapasztalták „nagyban”, mint amit Marosvásárhelyen „kicsiben”, azaz egy másik intézményre hárítják a felelősséget, gyakorlatilag ugyanott vannak, ahonnan pár hónappal ezelőtt elindultak. A szülők úgy érzik, a bolondját járatják velük. „Azt a választ kaptuk az államtitkártól, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa, azaz új iskolahálózatot kell létrehozni Marosvásárhelyen, amelyben a katolikus iskola is szerepel. Ha el is készül az új iskolahálózat, azt a tanfelügyelőségnek jóvá kell hagynia, majd kiállítania egy menetlevelet, de azt is megtehetik, hogy nem hagyják benne a katolikus iskolát, ugyanis nem kaptunk tőlük semmiféle biztosítékot arra nézve, hogy benne lesz az iskolánk. Király András viszont megígérte nekünk, hogy ha kell, személyesen is eljön Marosvásárhelyre, és tesz azért, hogy benne legyen a katolikus iskola is az új hálózatban” – foglalta össze a tárgyaláson elhangzottakat Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője. Ugyanakkor egy előzetes panaszt is iktattak a Maros Megyei Tanfelügyelőség ellen, amiért öt hónapon keresztül törvénytelenül járt el a katolikus iskola ellen – mondta a csoport képviselője. Elszállt ígéretek A szülők kezdeményezésére Lucian Goga prefektus múlt keddre tárgyalást hívott össze a katolikus iskola ügyében. A prefektúrán tartott megbeszélésen jelen voltak az iskola fenntartásáért és működéséért felelős intézmények vezetői és jogászai is, azaz a városi tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra képviselői. Akkor a diákok szüleinek azt ígérték, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága érvényesnek tekinti a 2015-ben elfogadott 33-as számú tanácsi határozatot, amely belefoglalta a város iskolahálózatába a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is, az erről szóló átiratot pedig eljuttatják a tanfelügyelőséghez, amely ezt követően engedélyezi a felekezeti iskolába való beiratkozást. Mindez szóban hangzott el, írásban senki nem rögzítette. Noha akkor a prefektúra, a városi tanács és a tanfelügyelőség jogászai is megerősítették ezt a tényt, a mai bukaresti tárgyaláson az derült ki: új iskolahálózatra van szükség Marosvásárhelyen.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro
2017. március 29.
Bukaresti ígéret a szülőknek (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Az oktatási minisztérium döntéshozóival tárgyaltak tegnap Bukarestben a szülők képviselői a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről – számolt be a Maszol.ro portál. A Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport képviselői Király András kisebbségi oktatásért felelős, valamint Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkárral találkoztak. A portál értesülései szerint az eredmény lehangoló, a szülőknek azzal kellett szembesülniük, amivel eddig Marosvásárhelyen: egyik intézmény a másikra hárítja a felelősséget.
A Maszol.ro Csíky Csengelét, a szülői csoport szószóját idézi, aki szerint Liviu Ispas meghallgatta a szülői küldöttséget, és elismételte, hogy a katolikus gimnázium a polgármesteri hivatal és az önkormányzat kezében van, így ők tehetnek lépéseket. Az államtitkár hozzátette, ragaszkodik ahhoz, hogy új iskolahálózatot hozzanak létre. Csíki Csengele szerint a szülőknek egyre erősebb az a meggyőződésük, hogy a bolondját járatják velük, és egy politikai játszmának az eszközei. A csoport szóvivője arról is beszámolt, hogy noha senki sem kérdőjelezi meg a tanintézet működését, viszont a tapasztalt időhúzás „az intézmény lassú felszámolódásához fog vezetni”. A mostani 400-as diáklétszám eleget tesz a feltételnek, hogy önálló státust élvezhessen az iskola, de amennyiben nem indulhat jövő tanévtől előkészítő, ötödik és kilencedik osztály, 300-ra csökken a létszám – ez pedig azzal járhat, hogy a katolikus gimnázium elveszíti önálló státusát. Az államtitkár úgy vélte, törvénytelen a tanfelügyelőség határozata, miszerint nem iratkozhatnak be a gyermekek a cikluskezdő osztályokba. Ispas ígéretet tett a szülőknek arra, hogy még kedden beszél a főtanfelügyelővel – idézi a portál Csíki Csengelét. A szülői csoport ugyanakkor folytatja a nyomásgyakorlást. Az itthon maradt szülők egy csoportja tegnap délben beadványt iktatott a megyei tanfelügyelőségen, amelyben ismételten kérték, hogy hagyják jóvá a gyermekek beíratását az iskolába.
A szülők egyébként azután látogatnak a minisztériumba, hogy a prefektussal, a főtanfelügyelővel, a megyeitanács-elnökkel, az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel, a polgármesteri hivatal megbízottjaival folytatott tárgyalás nem hozott előrelépést, bár akkor elhangzott az az ígéret a hivatalosságok részéről, hogy megoldódik az iskola ügye. A Maszol.ro szerint a helyi képviselő-testület csütörtökön dönt arról, hogy bekerülhet-e az iskolahálózatba a katolikus iskola. Amennyiben kedvező döntés születik, az átiratot megküldik a tanfelügyelőségnek jóváhagyásra. Liviu Ispas azt is megígérte, hogy Marosvásárhelyre utazik a tanfelügyelőség vezetőtanácsának ülésére. A szülők szerint az államtitkár személye viszont nem biztos garancia arra, hogy a tanfelügyelőség „jobb belátásra térjen”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 29.
A Tanügyminisztériumban tárgyaltak a szülők
A megyei tanfelügyelőség vezetősége a katolikus iskola ellen szavazott
„Úgy érezzük, a bolondját járatják velünk” – fogalmazott Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselője, aki az iskola vezetőtanácsát és szülői bizottságot reprezentáló szülői küldöttség tagjaként tegnap a Tanügyminisztériumban próbált megoldást találni az iskola jelenlegi helyzetére. Céljuk az volt, hogy a múlt évben érvényes iskolahálózatnak és a cikluskezdő osztályok indításának az engedélyezését elérjék, továbbá egy sajátos módszertan megalkotását is, ami hosszú távon biztosítja, hogy az iskola önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményként megmaradjon. A vásárhelyi küldöttséget Király András, a kisebbségi oktatásért és Gabriel Liviu Ispas, oktatásért felelős államtitkár fogadta, ez utóbbit az oktatásügyi miniszter delegálta maga helyett. A megbeszélés, amelyen az iskola és a szülők képviselői előadták panaszukat, Csíky Csengele szerint olyan volt, mintha a Marosvásárhelyen hónapok óta zajló teniszmérkőzés folytatása lenne. – Sajnos nem kaptunk konkrét választ arra a kérdésre, hogy miért nem maradhat érvényben a múlt évi beiskolázási terv, és az államtitkár azt hangoztatta, hogy a problémát a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága, a városi tanács kell hogy megoldja egy új iskolahálózat-tervezet összeállításával és elfogadásával. Ennek a megszerkesztési módját részletesen megmagyarázta, majd annyit ígért, hogy beszél a megyei tanfelügyelőséggel, hogy nézzék át azt a határozatukat, amelyben megtiltották a cikluskezdő osztályok indítását. Amikor azt a kérésünket hangoztattuk, hogy az iskolánkat foglalják bele az országos iskolahálózatba, az államtitkár folyamatosan arra hivatkozott, hogy az iskola jogi helyzete nem tisztázott. – Ezek után nem megyünk boldogan haza, mert úgy érezzük, hogy kettőt visszaléptünk. Nagyon elegünk van abból, hogy a gyermekeinkkel, 405 diákkal packáznak, és úgy érezzük, a történtek után csak akkor születhet megnyugtató megoldás az iskola helyzetére, ha a felelős tényezők addig fognak zárt ajtók mögött tárgyalni, amíg megtalálják a megnyugtató megoldást. A memóriumot, amelyben az iskola helyzetének a pontos leírását foglaltuk össze, küldöttségünk a megyei tanfelügyelőség után benyújtotta az oktatás- ügyi minisztériumba is. Marosvásárhelyen a tanfelügyelőségen iktatták azt az előzetes panaszt az intézmény által elkövetett törvénytelen eljárás miatt, amellyel a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltották meg. Válasz hiányában hivatalos eljárást indítanak a tanfelügyelőség ellen – nyilatkozta Csíky Csengele. Időközben a megyei tanfelügyelőség előtt tüntetett ma délben a szülők egy másik csoportja, miközben az intézmény vezetőtanácsa a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről tárgyalt. A polgármesteri hivatal által egy korábban elküldött beiskolázási tervezet kapcsán kialakult vitában két iskolát töröltek a tervezetből, az egyik a Római Katolikus Teológiai Líceum.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 29.
Bolondját járatják a marosvásárhelyi szülőkkel
A bolondját járatják a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjainak szüleivel – legalábbis így érezték az érintettek, miután kedden Bukarestben tárgyaltak Király András oktatási államtitkárral. Időközben a tanfelügyelőségen sem történt előrelépés.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szülei úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük, és immár az oktatási minisztérium segítségére sem számíthatnak. A tanintézet vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői kedden Bukarestbe utaztak, ahol Király András oktatási államtitkárral tárgyaltak. Azonban ismét csalódniuk kellett, ugyanis azt tapasztalták, hogy a fővárosban az intézmények ugyanúgy passzolgatják egymás között az ügyet, mint Marosvásárhelyen.
A szülők arra kérték Királyt, hogy sürgősen orvosolja a kialakult helyzetet az iskolahálózat és a ciklusindító osztályok engedélyezésével. Azt is szeretnék, ha egyéni módszertant készítenének az iskola számára, amely hosszú távon biztosítja, hogy megmaradjon a katolikus gimnázium önálló jogi személyisége. A szülők viszont lapcsaládunknak arról számoltak be: azt a választ kapták az államtitkártól, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa, szerinte ugyanis új iskolahálózatot kell létrehozni Marosvásárhelyen, amelyben a katolikus iskola is szerepel.
Azonban egy új iskolahálózat sem lenne garancia semmire, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a katolikus iskola nem kerül bele. „Király András viszont megígérte nekünk, hogy ha kell, személyesen jön Marosvásárhelyre, és tesz annak érdekében, hogy a tanintézet helyet kapjon a tervben” – tette hozzá Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagja, aki részt vett a tárgyaláson.
Miközben a szülők egy része Bukarestben kereste a megoldást, többen már reggel óta a Maros megyei tanfelügyelőségen várták – a csendőrség jelenlétében –, hogy elkezdődjön a vezetőtanács gyűlése, kedd délutánig azonban nem történt érdemi előrelépés az ügyben. Mint megtudtuk, időközben egy előzetes panaszt is iktattak, amiért a tanfelügyelőség öt hónapon keresztül törvénytelenül járt el a katolikus iskolával szemben.
A szülők egyébként múlt héten is felkeresték a frissen kinevezett főtanfelügyelőt, Ioan Macariét, aki azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésekre, megpróbált elmenekülni előlük. A szülők érkezésekor Macarie autóba ült, de egy másik gépkocsi elállta az útját, így kénytelen volt kiszállni, és azzal védekezett, hogy alig három napja vezeti a tanfelügyelőséget, nem ismeri a szülők által említett dokumentumokat, ilyen ügyekben pedig amúgy is csak a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is a tanfelügyelőség előtt, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá.
Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé, a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, mi van az ügy hátterében, és jóllehet a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes az iskolahálózatra vonatkozó határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette: a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ştefan Someşannak, illetve Tamási Zsoltnak, a katolikus iskola igazgatójának, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Múlt kedden ugyanakkor Lucian Goga prefektus hívott össze tárgyalást az ügyben a szülők kezdeményezésére. A megbeszélésen jelen voltak a városi tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra képviselői. Akkor a diákok szüleinek azt ígérték, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága érvényesnek tekinti a 2015/33-as számú tanácsi határozatot, amely belefoglalta a város iskolahálózatába a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is, az erről szóló átiratot pedig eljuttatják a tanfelügyelőséghez, amely ezt követően engedélyezi a felekezeti iskolába való beiratkozást. Mindez szóban hangzott el akkor, írásban senki nem rögzítette, most pedig a szaktárca teljesen új iskolahálózatot javasolt.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 31.
Király az iskolaügyről: jövő héten várható minisztériumi döntés
A beiskolázást tiltó döntés módosítására utasíthatja a tanfelügyelőséget az oktatási tárca a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében – közölte Király András államtitkár. Az RMDSZ-frakció rendkívüli tanácsülés összehívását kéri.
Remélhetőleg jövő héten minisztériumi döntés születik a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében – közölte a Krónikával Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár. Az RMDSZ szakpolitikusa pontosítani kívánta a szülők hétfői bukaresti tárgyalásáról a sajtóban megjelent információkat. Mint hangsúlyozta, ő csupán közvetítőként volt jelen a beszélgetésen, annak megszervezésében kérték a segítségét, a tulajdonképpeni tárgyalás Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkárral zajlott.
Király András szerint a tárgyalás kimeneteléhez az is hozzájárult, hogy a szülők olyan problémákat vetettek fel, melyek nem tartoznak a minisztérium hatáskörébe. „Egész másról tárgyaltak: mint például a tanácsi határozatok és az iskola megalapítása. Ez nem minisztériumi kompetencia" – mondta az államtitkár. Hozzátette, maga is jelen volt a tárgyaláson, és többször közbeszólt, próbálva jó irányba terelni a beszélgetést.
„Arra kértem őket, arról tárgyaljanak, hogy hogyan kerüljön vissza az iskola abba a dokumentumba, mely a beiskolázási számokat tartalmazza. Ebben tud, ebben kellene segítsen a minisztérium" – jelentette ki az illetékes. Hangsúlyozta, a szaktárca amiben tudott, segített: ideiglenes főtanfelügyelőt nevezett ki, zöld jelzést adott, hogy az iskolának legyen ideiglenes igazgatója. „A minisztérium elismeri, hogy ez az iskola most működik. Hogy hogyan alakult meg, törvényesen vagy a törvény »mellett«, azt nem a minisztérium dönti el, a bíróság fogja eldönteni" – jelentette ki az államtitkár.
Visszavonják a tiltást?
Király András kérdésünkre elmondta, a szaktárca a jelenlegi helyzet feloldásán is dolgozik: a közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg jövő hét folyamán születik egy minisztériumi döntés erről. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség" – mondta Király András, aki szerint a kérdésben a szaktárca meg tud, és meg is kell fogalmazzon egy állásfoglalást. „Erről kellett volna igazából tárgyalni" – mutatott rá a szakpolitikus, hozzátéve, szerinte a minisztériumi döntés független az ügyben születendő tanácsi határozatoktól.
„Nézetem szerint teljesen független, mert az iskola működik. És a tanfelügyelőség alá tartozó beiskolázási terv szerint kell működtetni" – mondta az államtitkár, aki szerint a tanfelügyelőségnek, ahogyan leállította a beiratkozást, fel is kell oldania a tiltást. „És mivel a tanfelügyelőség a minisztérium felügyelete alatt működik, a minisztériumnak ebben kell segítséget nyújtania. Kell hozzon egy határozatot, amelyben utasítja a tanfelügyelőséget, hogy változtassa meg döntését" – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa. Hangsúlyozta, azt, hogy Bukarestben milyen határozat születik, nagyon sok tényező befolyásolja, de úgy vélte, a korrekt döntés csak a tiltás visszavonása lehet.
RMDSZ-es bojkott a tanácsülésen
A katolikus gimnázium ügyében csütörtökön a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója is állásfoglalást tett közzé, melyben rámutatnak: „a Maros megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által korábban elküldött iskolahálózatról, amelynek eredményeként nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Líceum és a Református Kollégium sem kapta meg az úgynevezett »aviz conformot« – jóváhagyási nyilatkozatot".
Kifejtik, az iskolahálózat végelegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, ez a döntés pedig az RMDSZ álláspontja szerint nem tűr további halasztást. „Lévén a tanfelügyelőségi döntést írásos formában csak a tegnapi nap folyamán, azaz március 29-én véglegesítették, és csak a mai nap iktatták a polgármesteri hivatalnál, így procedurális szempontból a frakciónak nem maradt elég ideje egy sürgősségi határozattervezet benyújtására. Ezért kezdeményezzük, hogy a következő hétre hívjunk össze egy sürgősségi tanácsgyűlést, melynek első napirendi pontja az iskolahálózatról szóló határozattervezet" – olvasható az RMDSZ honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalásban.
Eszerint „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként" az RMDSZ-frakció nem vett részt a tanács csütörtöki ülésén. „Mind a tanfelügyelőség, mind az önkormányzat egymásra mutogatnak és csak nyilatkozatok szintjén szeretnék megoldani a több hónapja húzódó bizonytalan helyzetet. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban a magyar közösség türelmét teszik próbára és visszaélnek akaratával. Nem vagyunk hajlandóak több adminisztrációs kifogást meghallgatni!" – jelentik ki az RMDSZ-frakció tagjai. Rámutatnak, felkérik „a helyi tanács összes politikai pártját, hogy amennyiben igaz, hogy mindenki megoldást keres erre a helyzetre", a tanács egyöntetűen szavazza meg az iskolahálózatot.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 3.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.
Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben.
Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Hibát hibára halmoznak a vásárhelyi iskolaügyekben
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium, vaklárma volt az információ, miszerint a megszüntetés vagy összevonás kockázata fenyegeti a tanintézetet – állítja Benedek Zsolt igazgató és Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az aggasztó hír annak nyomán terjedt el, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa múlt kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által elküldött iskolahálózatról, ez alapján pedig nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Református Kollégium sem kapta meg a jóváhagyási nyilatkozatot.
Az illetékesek azonban érdeklődésünkre cáfolták, hogy a református iskola léte veszélybe került volna, ehelyett úgy tűnik, ezúttal is a városháza tanintézetekért felelős igazgatósága „kavart be”. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanakkor jövő hétre rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, mivel az iskolahálózatra vonatkozó végleges döntést az önkormányzatnak kell meghoznia, az idő pedig sürget.
„Hibáktól hemzsegő listát állítottak össze”
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, félreértésről van szó. „Nincs veszélyben a Református Kollégium léte, mint ahogy nincs szó az érintett nyolc tanintézet összevonásáról, sem megszüntetéséről. Csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el” – magyarázta lapunknak.
Illés Ildikó ígéretet tett arra, hogy miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség újabb döntést hoz az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettes a római katolikus gimnázium ügyére kitérve hangsúlyozta: ismételten felkérik az önkormányzatot, hogy a minisztérium utasításai szerint jelöljék meg a felekezeti tanintézet működési formáját, az iskola csak ennek nyomán kerülhet be a város iskolahálózatába. „Amint ezt megtették, folytatjuk a tárgyalásokat – remélem, eredményesen. Azzal mindenki egyetért, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton” – fogalmazott.
„Alaposan ránk ijesztettek”
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklármáról van szó, amit a városháza illetékes osztályának tévedése okozott. Példaként azt a hibát említette, hogy a dokumentumban külön struktúraként szerepel a kollégium óvodája, holott az része a tanintézetnek. A város legrégebbi iskolájában egyébként jelenleg 492 diák tanul, ha pedig az összes évfolyamon betelnek a helyek, a tanulók száma elérheti a hatszázötvenet. A fejlemények a további hat érintett iskola vezetőségét is megrémítették. Boczog Szabolcs, a Tudor lakónegyedi Tudor Vladimirescu Általános Iskola aligazgatója például úgy fogalmazott: „alaposan ránk ijesztettek”. Attól tartottak, a tanfelügyelőség véghezviszi az évek óta érlelt tervét, vagyis a tanintézetet összevonja a szintén lakónegyedi Mihai Viteazul iskolával. Az elmúlt években többször volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést.
Elmaradt a városházi igazgató újabb „meglepetése”
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a városháza iskolákért felelős igazgatósága indulatokat kiváltó hibát követ el. Horaţiu Lobonţ, a szakosztály vezetője másfél évvel ezelőtt – amikor megkezdte a gyermeknevelési szabadságra távozó korábbi igazgató helyettesítését – azzal „mutatkozott be”, hogy az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában eltávolíttatta a magyar szülők és a civilek támogatása nyomán készült kétnyelvű feliratokat.
Király András oktatási államtitkár korábban a lapcsaládunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében is egy törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a részletes módszertant. Később a prefektus is tájékoztatta arról, hogy lépésről lépésre mit kell tenniük, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták.
Értesüléseink szerint Horaţiu Lobonţ újabb „meglepetéssel” készült a csütörtöki tanácsülésre, amelyen az RMDSZ-frakció „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként” nem vett részt. Úgy tudjuk, kihasználva a szövetség tíz tanácsosának távolmaradását, az iskolákért felelős igazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt azonban Lobonţ lemondott erről, és visszavonta a tervezetet.
Időközben a szaktárca is igyekszik segíteni, csütörtökön ugyanis Király András államtitkár lapunknak arról számolt be: remélhetőleg ezen a héten minisztérium döntés születik a gimnázium ügyében. Rámutatott: Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, amelyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség” – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 3.
Úgy néz ki, bele kell nyugodniuk a brassaisoknak, hogy nem indul elméleti 9. osztályuk
Nem változtatta meg a Kolozs megyei tanfelügyelőség a korábbi döntését, miszerint jövő tanévtől az elméleti 9. osztályáról le kell mondania a Brassai Sámuel Elméleti Líceumnak - tájékoztatott Török Zoltán. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a vezetőtanács pénteken ült össze, hogy az oktatási minisztérium kérésére döntsenek az ügyben.
A szülők és a tanári kar februárban fordult az oktatási minisztériumhoz, hogy bírálják felül a tanfelügyelőség januári határozatát, miszerint az iskolában jövő tanévtől csak a szakosztály maradhat meg kilencedikben.
Az iskola azt szeretné, ha már mindenképp le kell mondaniuk az egyik kilencedik osztályukról, akkor az a szakosztály legyen, és ne az elméleti. Kérésüket azzal indokolták, hogy így elkerülhető annak veszélye, hogy az iskola kikerüljön az elméletiközépiskola-besorolásból. A tanfelügyelőség vezetőtanácsa februárban már egyszer elutasította a Brassai Sámuel Elméleti Líceum beiskolázási tervének módosítását, nem adva helyt sem a tanári kar, mint a szülők kérésének. Az iskola ekkor fordult a minisztériumhoz.
Király András oktatási államtitkár a Maszolnak korábban elmondta, a közoktatásért felelős vezérigazgatóság felvette a kapcsolatot a főtanfelügyelővel, Valentin Cuibusszal, aki megerősítette, nem akar változtatni az eredeti beiskolázási terven. Ezt írásban is közölték.
A kisebbségi oktatásért felelős igazgatóság a Kolozs megyei tanfelügyelőség válaszára átiratban reagált. „A kisebbségi oktatásért felelős igazgatóság igazgatója, Szőcs Domokos és jómagam közöltük a dokumentumban, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a szülők kérését, akik az elméleti osztály megtartásáért állnak ki. Azt kértük a szülők, a módszertan és az iskola vezetőtanácsának kérése nyomán, hogy bírálják felül korábbi döntésüket, amely szerintünk nem korrekt. A tanügyi törvény is kimondja, hogy a szülő választja meg az iskolát” - közölte Király András.
Az átirat kézbesítése után ült össze a Kolozs megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa pénteken, és tartott ki korábbi álláspontja mellett ugyanazon érvek mentén, amelyekre korábban is hivatkoztak.
Februárban a tanfelügyelőség arra alapozta döntését, hogy drámaian csökkent a magyar diákok száma, a román tagozaton működő szaklíceumi osztályokhoz képest pedig nagyon kevés a magyar tagozaton működő ilyen profilú kilencedik osztályok száma. "Magyar tagozaton mindössze három szaklíceumi kilencedik osztály működik: a Brassaiban a turizmus, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a könyvelői osztály, és még egy a Báthoryban. A cégvezetők jelezték, sok szakmunkásra van szükség. A román tagozaton, ha hozzányúltak a szakközépiskolai osztályokhoz, akkor ezeket szakiskolai osztályokká alakították át" - mondta Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Arra a kérdésre, hogy a tanfelügyelőség pénteki döntése mennyire vehető véglegesnek, Török Zoltán elmondta, Valentin Cuibus főtanfelügyelő ezen a héten Bukarestben tartózkodik, és „egészen biztos, hogy a minisztérium képviselőivel is találkozik”. maszol.ro
2017. április 21.
Katolikus gimnázium ügye: tanácsi határozattal kérik a jogi patthelyzet feloldását
Maratoni, személyeskedéstől, de jó ötletektől sem mentes tanácsülésen született meg csütörtökön az a határozat, amelyben kérik a tanügyminisztériumot, oldja fel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körül kialakult jogi patthelyzetet. A szülők képviselője, Csíky Csengele szerint most már akkora nyilvánosságot kapott az iskola ügye, hogy politikai öngyilkosság lenne a pártok, az intézmények részéről, ha nem oldanák meg a helyzetet. A tanügyminisztérium térfelén a labda, szorít a határidő.
Végre hivatalos dokumentum kéri fel a tanügyminisztériumot, hogy oldja fel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körül kialakult jogi patthelyzetet - mondta Csíky Csengele, a szülők szóvivője. "Ha végre fehéren-feketén szembesül a minisztérium azzal, hogy miért van képtelen helyzetben az önkormányzat, és miért nem tudja végrehajtani azt, amit a szaktárca kér tőle, hátha végre megértik és lépnek" - bizakodott a Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselője.
Mi miatt képtelenek rendezni a helyzetet?
A szerdai és a csütörtöki tanácsülésen arra keresték a megoldást, hogyan tudnák úgymond legalitásba helyezni az iskolát, hogy megkezdődhessenek a beiratkozások. A jogi patthelyzet abból adódik, hogy a beiratkozások engedélyezéséhez a tanfelügyelőség kéri az iskola alapító okiratát, de mivel a prefektus megóvta és jogerős döntéssel semmisnek nyilvánították azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, ezért nincs, mit felmutatni. De ugyanakkor az iskolát nem lehet most újra létrehozni, hiszen működik, az eredeti határozatot követő, később elfogadott határozatok alapján.
Csíky Csengele elmondta, az elfogadott átiratban nem csak azt kérik, hogy a minisztérium "törvényesítse" az iskolát és oldja fel a tiltás alól, hanem azt is, hogy különleges módszertannal foglalják bele a határozatba azt is, mit kell tennie az érintett intézményeknek ahhoz, hogy az iskola jogi státusa rendeződjön. Erre az érintett intézmények számára szigorú határidőt adna a szülők képviselője. "Azt látjuk egy lehetséges megoldásnak, hogy a tiltások feloldásával kitűz a szaktárca például egy decemberi határidőt, hogy addig a polgármesteri hivatal, a városi tanács, az iskolákért felelős igazgatóság és a megyei tanfelügyelőség rendezze az iskola jogi helyzetét" - mondta a szülő.
Arra a kérdésre, mekkora esélyét látja annak, hogy az érintett hivatalok rendezni fogják az ügyet, Csíky Csengele elmondta, most már akkora nyilvánosságot kapott az iskola, hogy az intézményeknek és a politikai pártoknak egyenesen öngyilkosság lenne, ha nem vinnék végig. "Az akarat abból is látszik, hogy vannak nagyon jó kezdeményezések a kisebb pártok részéről is. Elhangzott például a csütörtöki egyeztetésen olyan javaslat, hogy egy vegyes bizottság hat hónapon keresztül folyamatosan monitorizálja az iskola helyzetét" - számolt be a szülők képviselője. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a Civilek a katolikus iskoláért csoport ne követné figyelemmel az eseményeket. Erre már csak azért is nagy szükség van, mert Csíky Csenegle szerint eddig rengeteg alkalommal sikerült megakadályozni, hogy a tanfelügyelőség kiírja a katolikus gimnáziumot az iskolák sorából.
Nagyon szorít a határidő
Hogy a tanácsi határozatnak érvényt szerezzenek, a városháza, a tanfelügyelőség és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a szakminisztérium képviselőivel. A minisztertől május 2-ra kaptak kihallgatást.
A szülők egy csoportja korábban már egyeztetett a fővárosban a szaktárca képviselőivel az ügyben, nem sok sikerrel. "Korábban nem kaptunk a minisztérium részéről semmilyen segítséget. Mi már akkor közöltük, hogy egy olyan miniszteri rendeletre lenne szükség, mint amit most kér az önkormányzat. Már akkor felvázoltuk a jogi patthelyzetet. Király András államtitkárral és az iskolahálózatért felelős igazgatóasszonnyal egyeztettünk, akik elmondták, hogy helyileg kell megoldani a helyzetet" - magyarázta Csíky.
Hozzátette, mivel az átirathoz az önkormányzat és a tanfelügyelőség indoklását is csatolják, így a minisztérium már nem teheti meg azt, hogy azzal hárít, helyi szinten kell megoldást találni a katolikus iskola helyzetére. A miniszteri rendeletnek nagyon gyorsan meg kellene születnie, hiszen május ötödikén jelenik meg a kilencedik osztályba történő beiratkozások országos listája, addig a katolikus gimnáziumnak be kellene kerülnie a rendszerbe.
O. M. / maszol.ro
2017. április 22.
Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 24.
Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)