A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Magyar művelődési napokat tartanak Maroshévízen
Idén május 18-21. között rendezik meg a Maroshévízi Magyar Művelődési Napokat. A háromnapos rendezvény része a Kemény János Iskolanap, a X. Urmánczy Nándor Emléknap és a néptáncfesztivál is.
Egyház és kultúra jegyében május 18-án délután 5 órától a római katolikus templomban ökumenikus igeliturgia keretében tartják a megnyitóünnepséget, ahol fellép a Preis Project. 19 órától a művelődési házba, a Gruppen-Hecc – Lecsó Macsó kabaréjára várják a hévízieket, a belépés díjmentes. Május 19-én a Kemény János Iskolanap rendezvénye 9 órakor kezdődik. A Kemény János emlékére szervezett programok között a köszöntőbeszédeket követően körzeti vers- és mesemondó versenyt tartanak, melyet a Csillagszem tánccsoport fellépése illetve a díjazás követ. A koszorúzás után a szamosújvári Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ – Magyar Tannyelvű Gimnázium küldötteit fogadják a házigazdák, majd Kulturális kerekasztal címmel beszélgetést tartanak. Az iskolások műsorát 17 órától tartják a művelődési házban.
Urmánczy Nándorra emlékeznek Május 20-án tizedik alkalommal emlékeznek Urmánczy Nándorra. Az emléknap 11 órától a római katolikus templomban ökumenikus igehirdetéssel kezdődik, Gál Hunor örmény katolikus, Barticel Kiss Krisztián református és László Áron római katolikus papok jelenlétével. A kulturális műsort követően az Urmánczy család sírboltjánál koszorúznak, majd 12 órától a közösségi ház nagytermében adják át az Urmánczy Nándor-díjat, laudációt mond Németh Szilárd országgyűlési képviselő. Az ünnepségen többek között beszédet mond Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája is. 14 órakor nyitják meg Duha László művész kiállítását, bemutatja dr. Puskás Attila, az EMÖSz elnöke. A kiállításmegnyitót követően 16 órától a Zsákhegyi Katonai Temetőben koszorúzást tartanak. 19 órától Kristóf Katalin és Milán koncertre a helyi művelődési házba várják az ünneplőket. A rendezvény harmadik napján, május 21-én Néptáncfesztivált tartanak Maroshévízen, amely 12 órakor kezdődik a művelődési házban, fellépnek a gyergyószéki meghívottak, illetve Kilyén Ilka színművésznő is.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Maroshévízi Magyar Művelődési Napok: a magyar oktatás a középpontban
Újra a magyar kultúráé lesz a főszerep Maroshévízen, ugyanis hatodszor szervezik meg a hétvégén a Maroshévízi Magyar Művelődési Napokat. Az eseménnyel alternatívát nyújtanak a román többségű Hargita megyei városban élő magyarságnak, ahol az év nagy részében román kulturális események zajlanak.
A hévízi magyar közösség kulturális igényeit a történelmi magyar egyházak, civil szervezetek, az RMDSZ helyi szervezete, valamint az egyetlen magyar nyelvű oktatást biztosító Kemény János Gimnázium munkaközössége próbálja kielégíteni – tudtuk meg Barticel-Kiss Krisztián szervezőtől, a Maroshévízi Református Egyházközség lelkészétől.
Az idei rendezvény különlegessége, hogy a magyar diákok szemszögéből, az ő igényeiket figyelembe véve szervezik meg a művelődési napokat. Ebben jelent fontos mérföldkövet annak az együttműködésnek a kialakítása, amelyet a hévízi Kemény János Gimnázium a szamosújvári Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központtal, illetve az azt fenntartó Téka Alapítvánnyal alakított ki.
„Fontos számunkra az együttműködés, a két szórványközösség oktatási intézménye közötti kapcsolat révén tapasztalatcserén veszünk részt. Sokaknak furcsán hangzik, hogy Hargita megyében szórványközösségként nevezzük meg magunkat, pedig így van. Egyetlen magyar tannyelvű iskolánk van, de a hévízi magyar diákok egyharmada román iskolába jár, ugyanakkor a helyi tanácsban is csak három képviselőnk van. A szamosújváriak hasonló helyzetben vannak, de sok sikeres programot bonyolítottak le az oktatási központ révén, és látjuk a pozitív irányú fejlődésüket” – fejtette ki a Maszolnak a művelődési napok idei jelentőségét a református lelkész.
Az oktatás témájában kerekasztal-beszélgetést is tartanak péntek délután, amelyen a lelkész szerint, ha nem is találnak megoldást, de remélik, hogy fontos kérdéseket vetnek fel, amelyek lehetőséget adnak a továbbgondolkodásra.
A hetedik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok hivatalos megnyitója csütörtök délután lesz, amelyet kabaréműsor követ. Pénteken Kemény János Iskolanapot tartanak, amelyen koszorúznak, megtartják a fent említett kerekasztal-beszélgetést, illetve a diákok saját műsort adnak elő.
Szombaton az Urmánczy Nándor Egyesület Napját tartják, amelynek részeként átadják az Urmánczy Nándor-díjat, kiállítást nyitnak meg, illetve koncertet és színházi előadást is tartanak. A vasárnap a hagyományokról szól majd, amelyen a meghívott néptánccsoportok lépnek fel, este pedig, a rendezvénysorozat zárásaként, Kilyén Ilka színművész lép színpadra és tart előadást. Az események a helyi művelődési házban, az iskolában, valamint a katolikus templomban zajlanak.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Helikoni írók idézése a Marosvásárhelyi Napokon
A vásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány számára fontos, hogy a napok gazdag eseménysorozata keretében irodalmi megemlékezésre is sor kerüljön. Ebben az esztendőben a számos kerek évfordulós író és költő, Kemény János hajdani vécsi vendégei közül Hunyady Sándorra és Sipos Domokosra esett a választásunk. Hátha sikerül kedvet csinálni rég elfeledett műveik újraolvasásához. Múlt kedden délután a Bernády Házban gyűlt össze szépszámú irodalombarát. Az ünnepi hangulatot a Művészeti Líceum fuvolatriója teremtette meg játékával: Magdó Ráhel Anna, Pethő Rebeka és Simon Kerekes Eszter muzsikálása érzékeltette, hogy zene és irodalom lelkünkben kapcsolódik egymáshoz. A következő percekben Nagy Miklós Kund emlékezett Adamovits Sándorra, alapítványunk hajdani, tíz évig munkálkodó elnökére, aki a napokban töltötte volna 80. életévét. Hűséges munkatársa, felesége egy csokor virágot vehetett át, szemében pedig az emlékezés könnyei csillantak meg. Simon György magyartanár vállalta a nem könnyű feladatot, hogy a helikoni író életéről és életművéről tartson előadást Naplovag fia: Hunyady Sándor címmel. A kiváló tollú újságíró színes beszámolókat közölt a Vécsen töltött helikoni napokról, kisregényeiből és novelláiból pedig mintegy húszat megfilmesítettek, többnyire 75 éve bekövetkezett halála óta. Most, a Bernády Házban önéletrajzi írásából, a Családi albumból hallhattunk részleteket Ritziu Ilka Krisztina ihletett tolmácsolásában. Szombaton délután pedig az unitárius templom Dersi János termében került sor irodalmi megemlékezésre: 125 éve született és 90 éve hunyt el Sipos Domokos író, költő. Hangulatteremtőnk ismét a Művészeti Líceum diákja volt, ez alkalommal Bíró Beatrix, aki két művet játszott a hallgatóságnak klasszikus gitáron. Ezen a délutánon, Sipos Domokos élettörténetéből és írásaiból adódóan, a hangulat bizony nem lehetett derűs. Az előadás előtt mondta el Kilyén Ilka művésznő Tompa László versét: Halálba menők üdvözlete – Sipos Domokos emlékére. Következett a rendkívül alaposan dokumentált előadás az író munkásságáról, amelyet Nagy Olga magyar szakos tanárnőnek köszönhetünk. Egyik-másik novella bemutatása vagy meghallgatása közben könny szökött a hallgatók szemébe. Így hallgattuk a Karácsonyestén című elbeszélést Kilyén Ilka olvasatában. Sipos Domokos három versét mondták el a művésznők: a Két tűz között és a Nagyanyám címűt Ritziu Ilka Krisztina, az Ősz hajszál címűt pedig Kilyén Ilka. A megemlékezés közben az asztaltól Sipos Domokos tekintett a hallgatóságra, természetesen fényképről, amelyet Siposné Komáromi Graciána, egyik késői rokona hozott el erre az alkalomra. Külön köszönet a figyelmességért! A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma mindkét előadónak, Simon Györgynek és Nagy Olgának köszönettel adózik, hiszen nem első alkalommal jöttek el kérésünkre, hogy előadásukkal gazdaggá, tartalmassá varázsolják megemlékezéseinket. És illesse köszönet és elismerés a közreműködő művészeket is! A támogatónk a polgármesteri hivatal volt.
Kovács Emese kuratóriumi tag / Népújság (Marosvásárhely)

A gyertya könnye
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes. 
Ahogy az író emlékezett 
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható. 
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.” Népújság (Marosvásárhely)

Írószövetségi díj Gálfalvi Györgynek
Május 29-én tartották meg Bukarestben a Romániai Írók Szövetségének díjkiosztó gáláját. A hagyományos rendezvényen mindig az előző év legfigyelemreméltóbb köteteit díjazzák. A nemzeti kisebbségek nyelvén 2016-ban közzétett kiadványok közül Gálfalvi György Kacagásaink című könyve nyerte el a zsűri elismerését. 
A marosvásárhelyi író emlékiratait a nagyváradi Holnap és a budapesti Noran Libro Kiadó jelentette meg. A fővárosi Nemzeti Színház Média Termében tartott díjátadó ünnepségen a szerző az Írószövetség elnökétől, Nicolae Manolescutól vette át a díjat.
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes. 
Ahogy az író emlékezett 
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható. 
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.”

A gyertya könnye
Alkalom szülte ünnepi előadás. Lélekbe vágó, katartikus emlékeztető, olyan művészi tett és produkció, amely egyértelműen megérdemelné, hogy ne csak a Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte június 16-i és 17-i marosvásárhelyi főhajtás közönsége őrizze dédelgetett élményei között. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina összeállítása, A gyertya könnye és a két művésznő színpadi teljesítménye magától értetődően sugallja a folytatást: itthon és másfelé is meg kellene ismételni az estet, lehetőséget teremtve az érdeklődőknek, hogy újra találkozhassanak a 90 éve született író gondolataival, vívódásaival, töprengéseivel. Mi se lenne természetesebb, mint hogy valamelyik színház, kulturális intézmény felvállalja a rendezvény további patronálását, turnéztatását. Aligha számítana anyagi kockázatnak, hiszen a két előadó fellépései iránt mindig élénk az érdeklődés. A „kockázat” dilemmája inkább a műsor ötletgazdájában, a szöveg válogatójában és a tolmácsolásban is főszerepet vállaló Kilyén Ilkában merülhetett volna fel: vajon megéri-e az ilyen vállalkozásokkal járó hatalmas energiát, munkát, idegi, szellemi megterhelést egy olyan szerző életművének és egyéniségének egyszeri, kétszeri megjelenítése, akihez manapság ellentmondásosan viszonyul a köztudat, hiszen tapasztaljuk, halála után egy évtizeddel sokan már inkább hallgatnának róla, mint hogy öröksége értékeit elemezve mérlegelnék. A művésznőt azonban nem tántorítják el ilyen megfontolások, ha közösségi ügyekről van szó, különösen nem. Hosszú és sikeres előadóművészi pályáján számos alkalommal bizonyította ezt. És azt is, hogy lelkesedése, elhivatottsága ragadós, másokat is meg tud fertőzni vele. Jelen esetben lányát, az ifjú színésznemzedéket képviselő Krisztinát, akivel már többször felmutatták, milyen összeforrott előadópárosként képesek magukkal ragadni a közönséget, de régi munkatársát, a színpadképet is kikerekítő, rendező Kincses Elemért és Bandi Kati textilművészt is, aki a jelmezeiket tervezte meg, illetve az irodalmárként is nevet szerzett Simon György magyartanárt, aki a szövegek válogatásában segédkezett. Persze, mint az elegáns műsorfüzetben olvasható, mások is segítettek a montázs szövegének válogatásában, összeállításában, de az Ariel Színházban jól kiérdemelt ünneplést kiváltó előadás létrehozásában a Kilyén Ilkáé a fő érdem.
Egy ilyen színpadi produkció megteremtése öröm és szenvedés is lehet. Erre is utal a színésznő vallomása, amelyből szándékai érzékeltetésére kiragadunk egy részt: „Nem irodalomtörténeti vitaindító, nem politikai védőbeszéd vagy vádirat, nem iskolai jellegű emlékműsor ez az összeállítás. A társadalommal perben álló, gondolkodó ember vívódásai, töprengései, emlékei, kiszolgáltatottsága, az önmagáért és másokért való felelősségvállalás erős késztetése, a húsunkba szakító fájdalmas igazságok kimondása ez a műsor. Minden elhangzott szó idézet Sütő András valamelyik művéből. Gyönyörűség volt a Szavak Nagyfejedelmének írásait újraolvasni. A mesebeli örök élet forrása lakozik bennük”. Újrahallgatni is jó volt a mély átéléssel, empátiával közvetített gondolati, nyelvi telitalálatokat, sziporkákat. Az anyám könnyű álmot ígér, a Csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, az Ugató madár című nagylélegzetű művekből és az író esszéiből, interjúiból, más jellegű írásaiból kiemelt részletek által egy egész élet és életmű, egy megpróbáltatások hosszú sorát felmutató sorsközösség, egy egyéni drámákkal telített, zaklatott világ elevenedett meg a színpadon. Kincses Elemér láttatásában: „... a képzeletbeli Andrásfalva itt van előttünk, benne élünk. És Sütő András mártír élete is itt világlik előttünk. Kétségbeejtő igazságai ma időszerűbbek, mint megírásuk idején. Mit szólna hozzánk, ha élne? Nem tudhatjuk. De művei szólnak, suttognak, üvöltenek, kezünkbe vetik magukat a könyvespolcról”. Az ihletetten alakító, sok-sok személlyel, alakkal könnyedén azonosuló két művésznőnek köszönhetően magunk is felszállunk az érzelmek intenzitást és hangulatot váltó hajóhintájára, s hol megrendülünk, elérzékenyülünk, hol meg önfeledten kopognánk a zene ritmusát, sőt a dalba is szívesen bekapcsolódnánk. Ez egyébként a bemutató végén felejthetetlen mozzanatként, mindenki örömére meg is történt. A szerepváltás különben ötletesen és zökkenőmentesen, pár köznapi kellék, öltözékkiegészítő jelzésszerű felhasználásával történik, a néző hamar társsá válik ebben a játékban. Az elején egyeseknek talán furcsa, hogy az írót nő személyesíti meg, de egykettőre túlléphetnek ezen a megütközésen. A közönséget magával ragadja az előadás lendülete, a monológok, párbeszédek, a szöveg és a dalok jó érzékkel biztosított egyensúlya pedig a feszültségteremtésben és -oldásban is nézőbarát jelzővel ruházhatja fel a produkciót. Sok dal csendül fel az esten, amire joggal számíthattunk is, hiszen mindkét művésznő szép hangú, az autentikus folklór iránt elkötelezett, azt szuggesztíven megszólaltató előadó. Ritziu Ilka Krisztina a néptáncban, koreográfiában is remekel. Ez látványban is mozgalmasabbá, élvezetesebbé teszi az előadást, amelynek az egyik csúcspontja az Anyám könnyű álmot ígér énekes, mulatós születésnapi mozzanatának ötletes megelevenítése.
Azt hiszem, A gyertya könnye senkit sem hagy közömbösen. Jó lenne, ha nem mindegyre a veszteségeinket, szomorúságainkat juttatná eszünkbe, a lobogó lángnak sokkal inkább a boldogságot, az életörömünket kellene jelképeznie ünnepi asztalainkon. A gyertya és könnye ezen az esten lelkiekben, hitbeli alapállásunkban erősítette a színházteremben hirtelen összeforrott közösségé vált egybegyűlteket. Népújság (Marosvásárhely)

Marosvécs Áprily jegyében
A marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány idén is megszervezi hagyományos nyári rendezvényét, a helikoni leszármazottak találkozóját. Szokás szerint kerek évforduló köré összpontosítják az eseményeket. Ezúttal az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életműve, egyénisége elevenedik meg a marosvécsi Kemény-kastélyban július 28-29-én. A költőről emlékkonferencia zajlik pénteken, a megemlékezés első délutánján. A 17.15 órakor kezdődő tanácskozás előadói: Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Gerlóczy Márton író, Áprily egyik dédunokája és Berényi Károly. Előtte 16.15 órakor emlékkiállítás nyílik a kastélyban. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum anyagából rendezendő tárlat Kemény János emlékezete címmel kerül közönség elé. Beajánlója Szebeni Zsuzsa színháztörténész. A pénteki programot a Musica Humana női kamarakórus fellépése teszi élményteljesebbé. Vezényel Csiky Csaba.
Július 29-én a kastélyparkba várják az emlékezőket. A 10 órakor kezdődő ünnepségen H. Szabó Gyula alapítványi elnök, Ördög Ferenc helyi polgármester és Benkő Mihály lelkipásztor köszöntője után a fél évszázada elhunyt és 130 esztendeje született Áprily Lajosról Takaró Mihály tart emlékbeszédet. A marosvécsi iskolások műsora a lírikus írásaiból mutat be válogatást. A főhajtás koszorúzással zárul. 11.30 órától a helybeli tánccsoport lép színpadra. Ezt Kilyén Ilka színművész lemezbemutatója követi. 13 órától kerül sor a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére. A múltidézés a 2017-es helikoni évfordulókhoz kapcsolódik. Népújság (Marosvásárhely)

A napfény lírikusa
Áprilyről a kastélykertben
A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezte találkozó első napján, péntek délután a kastélyban Kemény János emlékezete címmel nyílt meg a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum emlékkiállítása. Szintén pénteken került sor az Áprily emlékére tartott konferenciára, amelyre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk. A találkozó második napján, szombat délelőtt húszegynéhány fős társaság gyűlt össze a több évszázados fák alatt. A helikoni leszármazottakat, illetve az esemény iránt érdeklődőket H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke, majd Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere üdvözölte. A községgazda elmondta, büszke arra, hogy ezekben a napokban Marosvécsre irányul a figyelem, ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy kevesen jöttek el a jelentős rendezvényre. Ezt követően Benkő Mihály marosvécsi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. „Őrizd a várat, figyeld az utat...” – hangzott fel a Szentírásból vett idézet, Náhum próféta intése, amelyet az igehirdető mai korunkra vonatkoztatott. – Kisebbségi sorsban mindent védeni kell, ami nemes, tiszta – mondta a lelkipásztor, majd a Tetőn című Áprilyverssel illusztrálta a történelmi időkön átívelő igazságot. – A Kós Károlynak ajánlott alkotás valóságát szinte mindennap átéljük. A tetőről, a várból minden másként látszott. Vallani, vállalni, ez volt a néző- pont, amikor lent minden összeomlott. Itt, a várban, a várkertben elődeink mertek álmodni, magasra emelték tekintetüket az értékvesztett világban, mertek Erdélyben maradni, alkotni, imádkozni. (...) Egy jól megépített várat nem a külső ellenség rombol le, hanem a félelem, a széthúzás, illetve az, ha elfogynak a tartalékok – hangsúlyozta a lelkész, a belső források, tartalékok meg- őrzésére intve hallgatóságát. A rendezvény forgatókönyve szerint a továbbiakban Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár értekezett volna Áprilyről. A meghívott hiányában Szabó Dániel helikoni leszármazott, az Ariel színház bábművésze Kuncz Aladár gondolatait szólaltatta meg, amelyek 1921-ben a fiatal Áprily Falusi elégia című verskötetének előszavaként születtek. Az erdélyi líra „kaotikus ködében” felsejlő tehetségek között Kuncz Aladár szerint elsősorban Áprily Lajos az, akinek a költészete „a magyar irodalom egyetemes szempontjaiból is maradandó értéket teremt”. Kuncz gondolatmenete elején inkább művészként, mint költőként említi a fiatal alkotót. Szót ejt fordításairól, arról, hogy „a német és francia lírikusokon keresztül a románokig mennyire hozzá tud simulni nemcsak a különböző műformákhoz, hanem azokhoz a lélekösszetételekhez (...), amelyek ezekben a versekben kifejezésre találnak”, majd erre a következtetésre jut: „költészete (...) mégiscsak elsősorban saját sorsának és rendeltetésének a bensőséges átélése... Igaz, hogy csak sóhajt ott, ahol más talán zokogna, igaz, hogy képekben vagy nyelvmodulációiban közvetve fejezi ki azt, amit talán más közvetlenül, szívének, idegeinek kitépett darabjaival hozna elénk, de mégiscsak költő, és első- sorban költő, mert egyéni életében, egyéni sorsfordulataiban látja és éli meg a kozmikus világ jelentőségét”. A továbbiakban így folytatódik az értékelés: „Témái legtöbbször nagyon egyszerűek, s költőivé éppen zenei megélésük teszi őket. Elmuzsikálja a fedélcsatorna tavaszi zubogását, az olvadást, a napfényt, a napsütésben halászó leányt (...), s ezeket az egyszerű élményeket (...) bele tudja kapcsolni az életnek s a természetnek nagy és örök ritmusába. (...) Egész költészetében kihangsúlyozva talán csak egyszer fordul elő az Erdély szó, de akkor az érzelmi lendületnek oly napsugaras csúcsán, hogy ez fényét egész költészetére szétszórja”. Lemez, könyv és Dsida hangja A továbbiakban a helyi iskola diákjai Áprily-verseket szavaltak, majd koszorúzásra került sor. A program a kastély udvarán a marosvécsi kis néptáncosok műsorával folytatódott, ezt követően a jelenlevők a Kis pipázóba vonultak, ahol Kilyén Ilka színművésznő készülő lemezének hanganyagából nyújtott ízelítőt. – Dédelgetett vágyam, hogy a helikonista költők írásait minél szélesebb körbe eljuttassam. Maroshévízen kérdezték meg tőlem, hogy hangfelvételen megtalálhatók-e ezek a költemények. Így született meg a lemezsorozat gondolata – ismertette a színművésznő a Helikon – Kemény János Alapítvány támogatásával elindított kezdeményezés előzményét. A sorozat Lisztóczky László irodalomtörténész javaslatára tematizálva szólaltatja meg a helikonisták alkotásait, az első lemez Istenhez írott verseiket. Kilyén Ilka a találkozón négy, kerek évfordulós alkotó – Bárd Oszkár, Jékely Zoltán, Olosz Lajos, Dsida Jenő – lírai világából villantott fel színeket. Ezt követően Pomogáts Béla Marosvécs (1926-1944) című, a helikoni irodalmi műhelybe bepillantást nyújtó kötetét ismertette H. Szabó Gyula, a könyv szerkesztője. A helikoni találkozók jegyzőkönyvét magába foglaló mű egyik fontos mozzanata az 1942-es vita, amely egyértelművé teszi, hogy az erdélyi irodalom építői akkor is transzszilvanisták voltak, amikor „nekik fújt a szél” – tudtuk meg az értékelőtől, aki a könyv végén található képes mutatóra is felhívta a figyelmet, amelyből az is kiderül, hogy az 51 szerző mely években vett részt a találkozón. A kétnapos rendezvény különleges színfoltja Marosán Csaba kolozsvári színművész Dsida-műsora volt. Az interaktív előadás előtt a színész elmondta, hogy célja újjáéleszteni a helikoni közösséget, ezért viszi el erdélyi templomokba, kastélyokba, illetve Magyarországra is a „jószívek falára” plakátot ragasztó költő üzenetét.
Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Mint az Atlantiszt kereső vándormadarak
Tizedszer ünnepeltek Székelybőben
A tíz évvel ezelőtt elindított falutalálkozók sorát folytatva ünnepeltek szombaton Szé- kelybőben a település első írásos említésének 685. évfordulóján. Annak ellenére, hogy a száz lelket sem éri el a falu lakossága, a szervezők hisznek abban, hogy évszázadok múlva is lesznek itt emlékezők, és lesz mire emlékezniük.
Tizedszer gyűltek falutalálkozóra a Nyárádszeredához tartozó, félreeső, elöregedett Székelybőben a hét végén. Szombaton délelőtt zsúfolásig telt a kis református templom, ahol Gáspár István, a székelytompai református missziói anyaegyház lelkésze az isteni szeretetről beszélt: életünkből gyakran elfogy a jóság, a hűség, a bizalom. Isten jósága viszont utoléri az embert, átváltoztatja a lényét, mert ez a szeretet nem a hibát keresi, nem rója fel a múltat, hanem a jóra vezet. Az istentisztelet után a faluközpontban, a világháborús emlékműnél álltak meg rövid időre az ünneplők, ahol a Székelybőért Egyesület és a nyárádszeredai önkormányzat helyezett el koszorút. Gáspár Ildikó tiszteletes asszony viharoktól tépett, villámoktól perzselt szárnyú vándormadarakhoz hasonlította az összegyűlteket: az óceánon átrepülő madarak egy helyen ösztönösen megállnak, és keresik az elsüllyedt Atlantiszt, ahol egykor őseik is megpihentek útközben. Hasonlóan érkeznek haza az elszármazottak is: jó volna látni egy régi arcot, megsimogatni egy kezet, még egyszer a szemébe nézni valakinek és elmondani sok elmulasztott szót.
Tartalmas ünnepi program
A kultúrotthonban ebéd várta mindazokat, akik találkozni, emlékezni, ünnepelni gyűltek össze, és Tóth Sándor polgármester is elküldte üdvözletét és a jó hírt, miszerint nyertes lett az a pályázat, amely anyagi fedezetet biztosít a faluba vezető út leaszfaltozására. Dászkel László, a polgármester tanácsadója szerint egy ilyen nap lehetőség arra, hogy egymással megbéküljenek az emberek, rendet teremtsenek az életükben és valami maradandót hagyjanak maguk után. Ezután bemutatásra került a falu szülötte, a nemrég 61 évesen elhunyt, tízéves korában innen elkerült Jánosi Sándor verseskötete. A „Székelybői” előnevet is felvett, Brassóban élt férfi egész életét és minden gondolatát a szülőföldhöz való őszinte ragaszkodás és a hazatérés vágya szőtte át, de nem adatott meg neki, hogy egy falutalálkozón jelen lehessen. Az Időkapu című kötetből Kilyén Ilka művésznő és a falu gyerekei olvastak fel verseket, az egyesület meg is ajándékozta ez utóbbiakat és a falu összes gyermekét. Az ünnepi műsor részeként a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós kiállítását nyitotta meg Gáspár Ildikó, majd a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők néptánccsoport szórakoztatta a jelenlevőket. Dolgozni és emlékezni
A falu magára ébredését egy újságcikknek köszönhetik a bőiek – tudtuk meg Szente Kinga egyesületi elnöktől, ugyanis ennek nyomán kezdtek el szerveződni az elszármazottak és itthon maradottak, és kezdtek közösen dolgozni a magára maradt falu érdekében. Az elmúlt tíz évben turulmaradaras emlékművet emeltek a falu világháborús hősei emlékére, felújították a kultúrotthont, abban tájszobát és könyvtárat hoztak létre, „kikilincselték” a faluba vezető út javítását, székely kaput állítottak a református templomnál, elkészült a falu címeres zászlója, a gyerekeket karácsonyi és iskolakezdő csomagokkal ajándékozták meg, minden évben a Só útja program keretében városi gyerekeket fogadnak, tíz éve farsangi bálokat szerveznek, és nemcsak falumonográfiát adtak ki, hanem a kultúrotthon történetét is, most pedig Jánosi Sándor verseit kötetbe gyűjtve adták át az utókornak – sorolta a fontosabb megvalósításokat Szente Kinga. Tíz évvel ezelőtt a falu 96 lakost számlált, ma ez a szám 86, de élnek itt fiatalok, gyermekek is, így az egyesület vezetői remélik, hogy akad jó példát mutató, a közösséget összetartó, irányító vezető is, és évszázadok múlva is élnek majd ebben a faluban, lesz aki emlékezzen, és lesz amire emlékezni.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Karitatív célok
Népművészeti, színházművészeti kínálat a Forgatagon
A Vásárhelyi Forgatag jótékonysági céljairól, valamint a népművészeti és színházművészeti rendezvényeiről, a Borudvar kínálatáról számoltak be a szervezők a G kávézóban csütörtök délelőtt a sajtó képviselőinek.
Az idei fő közösségi cél támogatni a Bolyai Farkas Középiskola sportpályájának a felújítását. Ennek érdekében a Forgatag idején karszalagokat árusítanak, amelyeket öt lejért lehet megvásárolni. Az adózás után maradt összeget a sportpálya felújítására és a családi rendezvényekre fordítják – számolt be Portik Vilmos, az esemény főszervezője. A karitatív célok mellett, azok, akik karszalagot vásárolnak, bizonyos kedvezményekben részesülnek a sportversenyeken, az autóbuszos városnéző sétán, a városban működő vendéglátóegységekben, az Eldi üzletekben, és részt vehetnek a tombolán, ahol nyaralást és az autós iskola ingyenes elvégzéséhez való jogot nyerhetnek.
Kovács Annamária, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának képviselője a Forgatag színes népművészeti kínálatát ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az Erdélyben hálózatot építő budapesti Hagyományok Háza részt vesz az idei nagy rendezvényeken, köztük a Forgatagon is. Mivel a jó borhoz jó népzene illik, a múlt évi rendezvényen népszerű Borudvarban augusztus 23-án, szerdán és 25-én, pénteken két népzenei koncert lesz, amelyet népdaltanítás, népdaléneklés, majd táncház követ a Jazz & Blues Clubban. Szerdán az Üver zenekar és Kásler Magdi koncertezik, pénteken az Üsztürü és a Heveder zenekarok csávási népzenét játszanak.
Szombaton délelőtt 10 órától ugyancsak a Borudvarban a családokat, gyermekeket akarják megszólítani, akiknek Esztendő kereke címmel az augusztusi népszokásokat mutatják be.
A Maros Művészegyüttes már az első Forgatagtól úgy érezte, hogy családtagja a rendezvénynek, és örömmel nyugtázza, hogy a szervezők egyre nagyobb keretet biztosítanak a népi kultúrának a rendezvény minden napján. A nyitóünnepséget megelőzően augusztus 21-én, hétfőn a Kultúrpalota előcsarnokában gazdag népviseleti kiállítást rendeznek, s a magyar népi ruhák mellett szász, roma és román viseletet is bemutatnak, nemcsak kiállított tárgyként, az együttes tagjai be is öltöznek.
A bemutató után a színpadon a Napsugár és a marosludasi Hajdina táncosait láthatja a közönség. A Forgatag utolsó napjára a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorral készül, kevésbé ismert vidékek táncait is bemutatva.
– A mi érdekünk az, hogy Marosvásárhelyen az emberek jó érezzék magukat, merjenek bátran kimenni az utcára, nyissanak egymás felé, olyan hangulatot teremtsünk, hogy a gyermekeinknek is legyen kedvük itthon maradni, és felkeltsük az érdeklődést minden művészeti esemény iránt, ami ebben a városban történik. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadást kínál a Forgatagon – számolt be Gáspárik Attila vezérigazgató. Harsányi Zsolt rendezésében augusztus 24-én 20 órától a Kisteremben mutatják be Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját, a főszerepben Gecse Ramónával és Galló Ernővel. Jótékonysági céllal játsszák a többszörösen díjazott Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadást (augusztus 26-án 20 órától), amely a közelmúlttal való szembenézésre nyújt lehetőséget. Ennek teljes bevételével a román tagozat súlyos beteg színésznője, Mihaela Mihai kezelési költségeihez járulnak hozzá. Az Aranykakas udvarán színházi sátrat rendeznek be, ahol a színház művészeivel találkozhatnak a nézők, közönség és színészek közötti párbeszéd színhelye lesz a Liget augusztus 27-én 12 órától.
Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője jelentette be, hogy meghívták az Ernelláék Farkaséknál című, különleges színházi csemegét jelentő előadást Budapestről, amelyben az ismert marosvásárhelyi színész házaspár, Illyés Kinga és Török András lánya, Török Orsolya játszik. Az intim tér, ahol az előadás zajlik, a Köpeczi–Teleki-ház, időpont: augusztus 27-e, vasárnap 19 óra.
Augusztus 24-én, csütörtökön 21.30-tól a Színház téren egy izgalmas utcaszínházi előadás látható Baczó Tünde és Bogdan Iacob előadásában Cári Tibor zenéjére. Az Antonymus Venetus egy férfi és egy nő szerelmének utolsó nagy találkozásáról szól.
A Szféra műsorában augusztus 19-én 18.30-tól az Aranykakasnál hazai és egy szabadkai költő verseit fogja Sebestyén Aba énekelni, amelyeket Cári Tibor zenésített meg.
Érdeklődésünkre Sebestyén Aba elmondta, hogy a A gyertya könnye című Sütő András-emlékműsor Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina előadásában az Ariel színházban augusztus 24-én 18 órától látható.
A bor mindenkit összeköt, mondta Kakassy Blanka, aki azt ígérte, hogy a Borudvar kellemes környezetében az idén sok és finom bort kóstolhatnak az érdeklődők, népzenével körítve. Az idén a romániai borok kóstolójára tevődik a hangsúly – számolt be a Borudvar kínálatáról Kakassy Blanka, aki hozzátette, hogy a tehetségek támogatását tükrözi a meghívott előadók névsora, akik között Vizi Imre is szerepel. Jelen lesznek Duna-deltai és külföldi borászatok is, a Gvino és Winebox borkereskedések sok termelő borát népszerűsítik. Az OTP bank támogatásával a Borudvarban érdekes panelbeszélgetéseket szerveznek különböző témákban (nevelés, művészet és pénz, erdélyi business „as usual” stb.). Jelen lesznek a hagyományos hús- és sajttermelők. Újítás, hogy szerdán este és szombaton kora délután borvacsorát szerveznek. Aki rendszeresen részt akar venni a Borudvar rendezvényein, a Gvino szaküzletben hat borkóstolóra öt áráért bérletet vásárolhat – hangzott el többek között a csütörtöki beszélgetés során. Továbbá az is, hogy mától hozzá lehet jutni a nyomtatott programhoz is.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődött a Vásárhelyi Forgatag
Augusztus 18-án, pénteken kezdetét vette az 5. Vásárhelyi Forgatag, amely péntektől vasárnapig kortárs művészeti programokkal várja a forgatagozókat Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az Aranykakas Szférájában. A Forgatag szervezői sajtótájékoztató keretében kínáltak újabb csemegéket a Borudvarból, a színházi forgatagból és az egyre szaporodó folkprogramokból is.
Portik Vilmos főszervező elmondta, az idei évben közösségi kezdeményezés indult a Bolyai sportpályáért, ami egy új projekt kezdetét jelenti a szervezésben is, az idén ugyanis színes Forgatag-karszalagokat lehet majd vásárolni. „Az 5 lejes karszalag árának felét a Bolyai pálya javítására, felét a Családi Forgatag programjaira fordítjuk. Azon túl azonban, hogy karitatívan megvásárolják a karszalagot, különböző kedvezményekben is részesülhetnek vele a résztvevők: sportversenyeken, autóbuszos városnéző sétán ezzel lehet részt venni, különféle a városban működő vendéglátó egységekben kedvezmények járnak, valamint tombola-nyeremények is várják a karszalag-tulajdonosokat, többek közt nyaralást is ezzel lehet nyerni” – magyarázta a karszalag előnyeit Portik Vilmos.
A budapesti Hagyományok Háza idén Erdélyben is kapcsolatokat épít – tudtuk meg Kovács Annamáriától, a Hagyományok Háza egyik erdélyi képviselőjétől. A népzene és népdal jól kiegészíti a finom borokat, így mindjárt két koncerttel is készülnek a Forgatag Borudvarában. A Jazz and Blues Clubban pedig két táncházba várják a népi hagyományok szerelmeseit és nemcsak. A Borudvarban szombaton délelőtt Esztendő kereke címmel hagyományismertető gyerekfoglalkozásra várják a családosokat.
Idén a Borudvarban amúgy a tavalyinál több borral és még több bemelegítővel várják az ide betérőket. „Kellemes zene és finom borok mellett idén is lehetőség lesz jó beszélgetésekre, közös éneklésre is” – mondta Kakassy Blanka programszervező, aki szintén kiemelte, hogy a Borudvar szakmai partnere, a Hagyományok Háza is hozzájárult ahhoz, hogy a programkínálatot tovább gazdagítsák. A Borudvar célja ugyanakkor a helyi tehetségek népszerűsítése, így idén szintén teret kapnak a hazai előadók. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megjelenítsék a szűkebb régiók borait, így jelen lesznek például a Liliac, a Villa Vinea és a Lechburg pincészetek, illetve kelementelki borokat is lehet majd kóstolni. Ami még nagy újítás, hogy a Borudvar borkóstoló termében OTP panelbeszélgetéseket is szerveznek érdekes gazdasági témákról. A Borudvar szervezői idén borvacsorára hívnak, és közkívánatra bérletet is lehet vásárolni az összesen hat borkóstolóra.
,,A Maros Művészegyüttes a Forgatag család része” – emelte ki Barabási Attila Csaba, rámutatva, hogy a hivatásos együttes a kezdetektől minden évben kivette részét a rendezvényből. Barabási örömét fejezte ki, hogy a Forgatag minden napján jelen lesz a népzene, a népi muzsika, a hagyományőrzés. A Maros Művészegyüttes gazdag népviselet kiállítással készül a Kultúrpalotában Színes népviselet címmel. A tárlat megnyitóját követően a Napsugár Néptáncegyüttes és a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes előadását élvezhetjük a Kultúrpalotában. A Maros Művészegyüttes pedig a rendezvény utolsó napján ünnepi műsorral lép fel a Ligetben.
,,A Forgatag egy olyan érdekintézmény, ahová mindenki elhozza a saját érdekét. A mi érdekünk az, hogy jelen legyünk, az, hogy a marosvásárhelyiek jól érezzék magukat” – vélekedett Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki szerint a Vásárhelyi Forgatagon a színház fel tud villantani valami mást magából, találkozni tud a közönséggel, s ugyanakkor reklámozni is lehet kicsit a jövő évadot.
A Nemzeti Színház két előadással készül a Forgatagra. A Radu Afrim által rendezett, Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkciót a súlyos betegséggel küzdő színművésznő, Mihaela Mihai, azaz Mela megsegítése céljából tűzik műsorra. Ugyanakkor egy bemutató is helyet kap a Színházi Forgatagban: a Liselotte és a május című előadást Harsányi Zsolt rendezésében láthatjuk majd.
A Forgatag művészeti vezetője, Sebestyén Aba színművész a Színházi Forgatagba nyújtott betekintést, melynek keretében a Köpeczi-Teleki házat színházként fogják felavatni, ugyanis ott lehet majd megtekinteni az Ernelláék Farkaséknál című „lakásszínházi előadást”. Az előadást Hajdu Szabolcs rendezte, a marosvásárhelyi Török-Illyés Orsolya színművésznő a főszereplője. Mindemellett megtekinthetjük majd az A gyertya könnye című Sütő-előadást Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásában. A Színház téren az Antonymus Venetus című utcai táncszínházi előadás nézhetjük meg Baczó Tünde és Alin State előadásában. Lesz Havi-dráma a G. Caféban, ahol a Szingliségünk története című felolvasószínházi előadást mutatják be. Már a Szférában elkezdődik hétvégén a kultúrdömping: többek közt Kór-társak címmel hazai költők megzenésített versei csendülnek majd fel Sebestyén Aba színművész és Cári Tibor zeneszerző közös koncertjén.
A Vásárhelyi Forgatag a Szféra kortárs művészeti műhely programjaival kezdődik. erdon.ro

Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

VII. Bolyais Világtalálkozó
„Fészekbe visszavágyó szárnyalással”
A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni.
A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést.
A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója.
A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá.
A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről.
Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is.
A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal.
Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal.
Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében.
Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók.
A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen.
Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót.
Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is.
Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák.
A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült.
A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt.
Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot.
Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Ezrek tüntettek a katolikus líceumért
Meg kell védenünk az iskolát!
„Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk …” – idézte boldog emlékezetű Márton Áron püspök szavait Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a tegnap délutáni tüntetésen, amelyre a történelmi egyházak főméltóságai, katolikus lelkipásztorok egész sora mellett Erdély szinte minden szegletéből érkeztek szimpatizánsok, hogy közösen követeljék a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének rendezését a szeptember 11-i iskolakezdés előtt.
A megyeháza előtti parkba beszorított tüntetők ezúttal is példás fegyelemről tettek tanúbizonyságot az állig felfegyverzett csendőrök gyűrűjében, akik a tüntetést biztosították.
A többezres tömeg Oláh Dénessel, a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperesével közösen mondta el a Miatyánkot.
Bár nem szokásuk az utcákon és a tereken keresni az igazságot, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány ismét az utcára kényszerült az igazságot keresni és mellette kiállni – hangzott el Jakubinyi György érsek beszédében. Abból kiindulva, hogy „a nevelés joga különösképpen megilleti az egyházat”, és ennek teljesítése terén nagy jelentősége van az iskolának, kérték 2014 januárjában, hogy a 40 éve törvényen kívül helyezett katolikus szellemiségű főgimnázium újraalakuljon abban az épületben, amely az egyház tulajdonát képezi. Örömmel írták alá 2015-ben a tanügyminisztériummal azt a protokollt, amelyben megfogalmazódik, hogy Románia értéknek tartja az egyházi iskolák indítását, és megnyugvással vették tudomásul, hogy a 2015-ben meginduló Római Katolikus Teológiai Líceumba a szülők nagy számban és szívesen íratták be gyermekeiket.
„Ezért is állunk értetlenül néhány nappal a tanévkezdés előtt itt, ezen a téren. Hiszen Románia alkotmánya ugyanúgy garantálja a szabad iskolaválasztási jogot, ahogyan ezt egyházi törvénykönyvünk is megfogalmazza… Mi csak azt kérjük, hogy „…a törvényes keretek betartásával működhessen egyházi iskolánk. Az az iskola, amelyet szabadon választottak, választanak a szülők, amely iskolában biztosítva látják gyerekeik megfelelő nevelését.
Bízunk benne, hogy Románia kormánya, amely egyházi törvénykönyvünket a katolikus egyház statútumaként fogadta el, amely az egyházi iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyés püspök jogát egyházi iskolák létrehozásának kezdeményezésére, a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos és most is történő kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell.
…Védenünk kell az iskolát, s mindenkit, aki az iskoláért küzd. Védenünk kell híveink jogait, hogy szabadon választhassák ezt az iskolát; az iskolába járó gyerekeket, akiknek nevelését szüleik ránk, az egyházi iskolára bízták; az iskola igazgatóját, akit immár 10 hónapja tiltanak el feladata végzésétől és az iskolában tanító tanárokat, akik egyházi engedélyünk elnyerésével itt teljesítik hivatásukat” – hangsúlyozta az érsek.
Elegük van a helyi szervek egymásnak ellentmondó cselekedeteiből és kijelentéseiből – mondta a szülők nevében Kapás Barna. Becsapva érzik magukat, mert nem tájékoztatták őket az iskola ellen indított perekben hozott végzésekről, elegük van a bizonytalanságból, hogy három nappal a tanévkezdés előtt tisztázatlan az iskola helyzete, miközben a szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan, az oktatási minisztérium engedélyével hirdettek meg. Felszólítják az összes illetékes intézményt, hogy azonnal korrigálják az iskola alapítása körüli hibákat, és adják meg gyermekeik számára az alkotmány biztosította jogot a tanuláshoz, megőrizve a családok egységét, testvért testvértől nem szétszakítva. Követelik, hogy a tanügyminisztérium kormányrendelettel vagy miniszteri rendelet formájában rendezze az iskola ügyét.
Követelik továbbá, hogy a tanügyminiszter hosszabbítsa meg a megbízott iskolaigazgató mandátumát, a tanárok további alkalmazását, az oktatás zavartalan működésének megkezdését, és kiállnak Erdély minden magyar iskolájáért – hangzott el ezúttal is a szülők kiáltványa.
Az iskola diákjai nevében Nagy Henrietta XII. osztályos diáklány fogalmazta meg, hogy kénytelenek voltak korábban felnőni, mint ahogy szerették volna, és nem azért aggódnak, hogy nincs meg a nyári házi feladat, hanem azért, mert nincs meg az iskola. Elegük van abból, amit velük, diákokkal, szüleikkel, tanáraikkal cselekedtek, a csúfolkodásból, a tehetetlenségből, diáktársaik kihallgatásából, ami arra a korszakra emlékezteti őket, amiről szüleik azt ígérték, hogy soha nem térhet vissza, de tévedés volt, mert sajnos visszatért. A Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiként tanulni szeretnének, de nem polgárjogot, közigazgatási ismereteket és alkotmányelméletet, hanem az iskolai tantárgyakat, mert az érettségire akarnak készülni, nem az iskola bezárására.
Tanulni akarnak abban az iskolában, amelyet választottak, és amelyről azt hiszik, hogy senki nem veheti el tőlük. Ami velük történik, olyan, mint egy büntetés, újabb meg újabb nyaklevesekkel, és nem tudják, hogy miért büntetik őket.
Kit zavar, kinek szúrja a szemét, kinek ártott a 400 diák, aki tanulni szeretne, kinek érdeke, hogy az ő rovásukra bizonyítsa be, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát? Kik vagytok ti? – tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy igenis félnek az iskola bezárásától, de nem fognak visszalépni, mert a saját iskolájukba akarnak járni, ahol hétfőn el kell kezdődjön a tanítás – mondta többek között a végzős osztályba lépő diáklány.
A tüntetés zárásaként az erdélyi történelmi egyházak vezetői, Kató Béla református püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Papp Noémi evangélikus lelkész mondott áldást az iskolára. Ezt követően Kilyén Ilka műsorvezetővel közösen mondták el a jelenlevők Reményik Sándor Templom és iskola című versét, majd a himnuszok eléneklésével ért véget a tüntetés, amelynek résztvevői Holló László, a státus alapítvány elnökének felhívására fegyelmezetten távoztak a helyszínről.
Sajnálatos, hogy ma is a felekezeti oktatás biztosításáért kell küzdenünk
„Látszólag megszűnt a kommunizmus Romániában, azonban annak szelleme különböző formákban tovább kísért. Sajnálatos az a tény, hogy 70 éve, azt követően, hogy Márton Áron a felekezeti oktatás megteremtéséért szállt síkra, ma ott tartunk, hogy újból és újból harcolnunk kell az anyanyelvű oktatás biztosításáért” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője kedden, szeptember 5-én napirend előtti politikai nyilatkozatában a képviselőház plénuma előtt. A székelyföldi törvényhozó a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében szólalt fel, nehezményezve azt, hogy egy héttel az iskolakezdés előtt még mindig bizonytalan azoknak a diákoknak a helyzete, akik ebbe az iskolába iratkoztak.
„Éppen ezért szerdán, szeptember 6-án Márton Áron utódja, a római katolikus érsek ismét tüntetni kényszerült hívni mindazokat, akik nem értenek egyet a nemrég újra létrehozott katolikus líceum megszüntetésével” – hangsúlyozta Márton Árpád képviselő.
„Minderre azért van szükség, mert egy ügyészfenyegetéssel, zsarolással mindenáron meg akarják szüntetni az iskolát. Nem hiába mondjuk tehát, hogy Románia nem jogállam, a vallásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok pedig csak papíron léteznek, hiszen azok szegik meg elsőnek a törvényt, akiknek biztosítaniuk kellene az alkalmazását” – nyomatékosította a székelyföldi parlamenti képviselő politikai nyilatkozatában.
A tanfelügyelőségnek nincs jogosultsága felszámolni az iskolát
A Maros Megyei Törvényszék augusztus 25-én kiközölte a Római Katolikus Teológiai Líceum cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást megtiltó 70-es számú tanfelügyelőségi határozatot megsemmísítő ítéletét. A törvényszék megállapította azt, hogy a tanfelügyelőség határozatának indokolása hamis, nem fedi a valóságot. Az ítélet ellen felfolyamodvánnyal (recurs) lehet élni, amelyet legkésőbb szeptember 12-ig nyújthat be a pervesztes tanfelügyelőség. A román szülők (Fiest Marius, Costea Ioan, Turdean Ana Maria, Boldea Laura Claudia) és a Marosvásárhely Municípium által indított közigazgatási perben a felperesek a tanfelügyelőség 1385-ös, a Római Katolikus Teológiai Líceumot létrehozó határozatának megsemmisítését kérték. Az 1769/102/2016-os dossziéban a semmisséget kimondó 479/2017. sz. törvényszéki ítéletet 2017.06.13. óta nem közölték ki a peres felekkel. Ez azt jelenti, hogy egyelőre egyik ítélet sem jogerős, nincs hatással a líceum jelenlegi helyzetére. Még abban az esetben is, ha a tanfelügyelőség iskolaalapító határozatát jogerősen megsemmisítik, szükség lesz egy újabb peres eljárásra, amelyik kimondja a líceum megszüntetését, és rendelkezik sorsáról. Amennyiben a Maros megyei tanfelügyelőség jogosulatlanul hozta létre az iskolát, pont úgy arra sincs jogosultsága, hogy felszámolja, feldarabolja a sokak által védelmezett Római Katolikus Teológiai Líceumot! Ha jogalap nélkül ezt mégis megteszik, akkor az elkövetőket hivatali hatalommal való visszaélésért büntetőjogi felelősség terheli.
Dr. Kincses Előd ügyvéd
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)