Széllyes Sándorra emlékeztek Mikházán
A Csűrszínházi Napok záróakkordjaként a népdal csendült fel Mikházán: kilenc mikrotérség énekesei hozták el kincseiket a második alkalommal megrendezett Széllyes Sándor népdalvetélkedőre.
A sokak által ismert Széllyes Sándor egykori mókamesterre, népdalénekesre emlékezve Mikházára sereglettek az énekesek, hisz az emlékezést nem is tudják másutt elképzelni, mint ahonnan Sándor bácsi elindult meghódítani a világot: Kínától Kanadáig is eljutott és székely kultúránk igazi nagykövete volt. Emlékére immár második alkalommal szervezett népdalvetélkedő megnyitóján Barabási Attila, a szervező Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta: fontos, hogy a néptánc, népzene, népdal része legyen az életünknek, megerősítse nemzeti létünket, továbbá alkalmat kell teremteni az éneklésre. Csíky Csaba, a hétvégi verseny zsűrijének elnöke kifejtette: a tavalyi megmérettetés folytatásaként egyfajta anyanyelvi vetélkedő ez, és akkor, amikor egyes népek népdalaikat keresik, nekünk csak éltetni kell a mieinket.
Megnyíltak a kincsesbányák
A vetélkedőre a Kis- és Nagy Küküllő, a Nyárád, a Maros alsó és felső folyásától és a Székely-Mezőségről egyaránt érkeztek a népdalénekesek, és már az első dal Kodály nyárádmenti gyűjtéséből csendült fel. Ezután tizennyolcan adtak munkát a Csíky Csaba, Kásler Magda, Kacsó Ildikó, Török Viola, Kilyén Ilka alkotta zsűrinek, a közel három órás műsort pedig a marosvásárhelyi Napsugár néptáncegyüttes fellépései gazdagították. A gyerekek korcsoportjában Aszalos Hilda és Veress Kincső dicséretben részesült, a legjobbaknak pedig Gálfalvi Evelin, Berekméri Réka és Lénárt Imelda bizonyult. A felnőttek között Aszalos Erika, Pál Imola és Baróti Debora nyerte el leginkább a pontozók tetszését, Veress Orsolya dicséretet érdemelt. A többi énekes a szép helyezésért kapott oklevelet.
A második osztályos csittszentiványi Gálfalvi Evelin számára jó érzés volt a legjobbak között lenni, és nem is kellett sokat készülnie, hiszen sok népdalt ismer, amelyeket Bartha Ilona tanítónővel közösen tanulnak, énekelnek. A nyárádszeredai Aszalos Erika első alkalommal jelentkezett be a vetélkedőre ismerősei biztatására, mivel nagyon szeret énekelni. Lánykora óta nem énekelt színpadon, ezért izgult, de egyben jó érzés is volt lányával együtt közönség elé lépni, hiszen együtt készültek, sokat tanultak egymástól – árulta el portálunknak.
Folytatnák és kiterjesztenék
A verseny végén Csíky Csaba kifejtette: a mikházi azoknak a a népdalvetélkedőknek a sorába tartozik, ahol az „aranybányáknak” nyílik lehetőségük továbbadniuk örökölt kincseiket. Jövőre viszont három korcsoportba osztják majd az énekeseket, hogy a gyerekek főleg gyerekdalt énekeljenek, ne pedig felnőtt behatásra olyan népdalokat, amelyek még nem állnak egészen közel hozzájuk. Vajda György kezdetben újságíróként kapcsolódott be a csűrszínházi munkába. Amikor az intézmény felvette Széllyes Sándor nevét, akkor született az ötlet, hogy az épület élővé váljon azáltal, hogy Sándor bácsit „megidézik” itt. Az Artecotur elnöke szerint elérték céljukat, hiszen jónéhány tehetséges fiatal előtt nyílt meg itt a lehetőség. Kásler Magda népdalénekes szerint minden fellépő a maga nemében egyedi, ezért igen nehéz rangsorolni, és éppen ezért a zsűri nem is ezt akarja, hanem jó tanácsokat adni, és van aki a tavalyi énekesek közül meg is fogadta azokat.
A Csűrszínházi Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc érdemesnek és szükségesnek tartja a verseny folytatását, elsősorban a gyerekekért, mert ez olyan lehetőség, amely egyeseknek akár a jövőjét is jelentheti: az itt szerzett díj lendületet, kedvet ad nekik, hogy ezt érdemes csinálni. Barabási Attilától megtudtuk: Maros megye jól áll a néptánc tekintetében, de a népdal kissé háttérbe szorult, ezért ilyen alkalmak révén is fel kell zárkóztatni. Bár az idén egyelőre nem sikerült, jövőre a versenyt mindenképp ki szeretnék terjeszteni a Székelyföldre és a szórványra, hiszen Széllyes Sándort egész Erdély ismerte, szerette.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Szent István és újkenyér ünnepe Marosvásárhelyen
Az Euro Media Advertising egyesület az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete támogatásával államalapító Szent István ünnepén augusztus 20-án 19.30 órakor az István, a király rockopera film vetítésével egybekötött beszélgetést tart a Művész moziban. Az eseményen Csatári Bence történésszel Novák Zoltán történész beszélget az István, a király rockopera születésének körülményeiről és egyéb, a hajdani zenei élet és ifjúságpolitika összefonódásairól szóló történetekről. A rendezvény egyben karitatív jellegű, a rászoruló tanulóknak szánt adomány tanszereket (füzetek, írószerek, táskák, tolltartók stb.) vagy pénzadományokat a helyszínen át lehet adni. A belépés díjtalan. A helyek száma korlátozott, ezért a biztonságos helyfoglalás miatt meghívókat az RMDSZ marosvásárhelyi székhelyén lehet igényelni (Dózsa György utca 9. szám, földszint), vagy telefonon lefoglalni a 0265-267-116-os számon, és a rendezvény előtt a helyszínen kézhez venni. Az EMNT szervezésében a Színház téren 19 órától újkenyér ünnepe lesz. Köszöntőbeszédet mond Magyarország főkonzulátusának csíkszeredai képviselője, valamint Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke. Fellépnek: Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna színművészek, Samu Etel Imola szovátai népdalénekes, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar. A magyar történelmi egyházak (katolikus, református, unitárius, evangélikus) képviselői megszentelik a megye óriáskenyereit. Műsorvezető Bokor Barna. Az ünnepség a megszentelt kenyér szétosztásával ér véget.
Népújság (Marosvásárhely)

Lobogott a piros-fehér-zöld Marosvásárhely központjában
Először vonták fel 1989 után a magyar nemzeti lobogót marosvásárhelyi köztéren augusztus 20. alkalmából. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szerdai rendezvényén ezernél több magyar gyerek, család és idős ember ünnepelte az államalapítót és az új kenyeret.
Magyaros, hazafias dalok szóltak a hangszóróból, a Színház tér lépcsőin pedig a magyar, a román és a székely zászló lobogott, háttérben a helyi rendőrség és a csendőrség ügyelte az ünneplő közösség biztonságát. A Hunyadi László által alkotott Szent István-mellszobor, valamint a Szent Korona Szabó Albert által kidolgozott mása és a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyerek mellett felsorakoztak a gernyeszegi 15-ös huszárezred tagjai Balogh József főkapitány vezetésével, a történelmi egyházak, illetve Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának és az EMNT képviselői, valamint Toró T. Tibor néppárti elnök és Peti András RMDSZ-es alpolgármester. A Hajdó Károly által vezetett Soli Deo Gloria a tömeggel együtt énekelte a Szózatot (zenei kíséret nélkül, hogy belezengtek a környékbeli házak), majd Bokor Barna műsorvezető lépett a „makrancoskodó” mikrofonhoz. Elmondta, augusztus 20. nemcsak Magyarország, hanem a nemzet ünnepe, ráadásul 1949 óta az Új kenyér ünnepe is – ezt sem kapta „olcsón” a magyarság, az ünnepért is meg kellett küzdenie. Bokor Barna szerint „ma már sokszor a mindennapi kenyeret is manipulálják, de remélhetőleg nem válik virtuális kenyérré, mint oly sok minden, hanem megmarad ehető, tápláló, organikus kenyérnek”, hiszen „Szent István tanításai hitelesek, érvényesek ma is, sőt egyre inkább azok”.
Az EMNT a tavaly szervezett első Szent István ünnepen megígérte, hogy idén a Színház térre várja a marosvásárhelyi magyarságot, és íme, 1989 után először köztéren tartották az augusztus 20-át. Az EMNT Maros megyei elnöke, Cseh Gábor egy afgán közmondással kezdte beszédét: „a kitartás keserű, de a gyümölcse édes”. Szerinte a szentistváni akarat egyben tartotta a Kárpát-medencében a magyarságot, és ragaszkodnunk kell értékeinkhez, szimbólumainkhoz, és mindahhoz, ami a mienk, most is, amikor értékrombolás zajlik és Marosvásárhely „viharsaroknak” számít. „Adj emberséget az embernek, magyarságot a magyarnak. A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – mondta Cseh Gábor a családok, sok gyerek, idősek, férfiak és nők előtt, majd ezzel zárta, üzenve a széthúzó, megalkuvó vezetőknek: „Vigyázzatok a Kárpáthazára/ A hegyekre, a folyókra, a fákra/ Várromokon hunok lábnyomára/Országházban a Szent Koronára” (Friedrich Klára: Rovásíró gyerekeknek).
Farkas Balázs konzul szerint augusztus 20. üzenete az, hogy milyen államot teremtettek elődeink, és milyent szeretnénk utódainknak hagyni. „Szent István független, keresztény magyar államot teremtett. A jövőben is őrizzük meg a szolidaritást az itt élő nemzetek között. Keresztény Európát akarunk most is, mert csak ennek van értelme” – fogalmazott, kiemelve, hogy immár nem határon túli magyar politikáról, hanem egységes nemzetpolitikáról beszélhetünk.
A továbbiakban a beresztelki Lángvirág, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria, illetve Samu Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és Bokor Barna népdalokat és szavalatokat adott elő, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az életet, otthont, megélhetést jelképező új kenyeret, és szétosztották a résztvevőknek Tőkés Tibor világbajnok pékmester 20 és 30 kilós, igencsak ízletes kenyereit. A rendezvény a Székely himnusz és a Himnusz eléneklésével zárult. Rendbontás nem történt, ünnep volt a javából.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Istennek áldása legyen a mi nemzetünkön!
Augusztus 20-i ünnepség a Színház téren
Több száz ember gyűlt össze szerda este a Színház téren, hogy részt vegyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepségen. A rendezvényen a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották a nemzetiszínű szalaggal átkötött megye kenyereit, amelyeket a kétszeres világbajnok pékmester, Tőkés Tibor készített.
"Dicsőítünk téged, Atyánk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret és megszaporította, hogy táplálja velük az összegyűlt sokaságot. Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk ünnepén összegyűlve itt ünnepeljünk, aki hétről hétre meg- megszaporítod és szétosztod köztünk az eukarisztia kenyerét, áldd meg ezeket a kenyereket, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét…" – hangzottak az áldás szavai, majd a megszegett kenyereket szétosztották a megjelentek között.
A téren kiállított, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített Szent István-szobrot, illetve Szabó Albert képzőművész alkotását, a Szent Korona másolatát a gernyeszegi 15-ös Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata "őrizte" Balogh József főkapitány vezetésével.
Fellépett a Hajdó Károly vezette marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar, Samu Etel Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében dr. Farkas Balázs konzul méltatta a nap jelentőségét. Arra biztatott, hogy a jövőbe tekintve, Szent István szellemiségét követve, őrizzük meg az itt élő népek közötti szolidaritást, a magyar nemzet összetartását. Hozzátette: a magyar kormány Szent István szellemiségében kívánja a nemzetet továbbépíteni, stabilitását megőrizni.
Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "A mai napon azért gyűltünk össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egyben tartott minket itt, a Kárpát-medence ölelő karjaiban. (…) A mi nemzetünk túlélte a történelem viharait, megmaradt, és reményeim szerint megmarad itt, Erdélyben is, a mi tündérországunkban". Szent István király intelmeit ma is példaértékűnek nevezte, Marosvásárhelyt viharsaroknak, ezért kell ragaszkodnunk értékeinkhez, szimbólumainkhoz, a hitünkhöz... Ugyanakkor Széchenyi István szavaival üzente "megalkuvó, áruló magyar vezetőinknek", hogy akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.
Tőkés Tibor pékmester a Népújságnak nyilatkozva mondta: Augusztus 20. a magyarok szent ünnepe, pékmester vagyok, ez a nap az újkenyérnek is a napja. István királyunk megáldotta ezzel az ünneppel a népet. A legnagyobb 38 kilós, a másik 28 kilós, a harmadik 32 kilós kenyér, a hozzávalókat az Eldi pékség biztosította, az Eldi pékség jóvoltából készítettem el ezeket a kenyereket.
A rendezvényen jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A kérdésre, hogy miért Vásárhelyre jött ünnepelni, azt válaszolta: Augusztus 20. a magyar államiság ünnepe, nemzeti ünnep is ugyanakkor, nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem szerte az egész világon. Itt, Erdélyben is egyre szívesebben gyűlnek össze ilyenkor az emberek, hiszen a magyar nemzet egységét is jelképezi. "Azt hiszem, hogy mindenhol, ahol magyarok élnek, ez az a nap, amikor együtt vagyunk lélekben, és ha lehet, akkor ilyen szép helyen, mint Marosvásárhely, jó, ha fizikai közelségben is érezzük egymást. Marosvásárhelyre azért jöttem, mert vásárhelyi barátaim hívtak, és úgy éreztem, itt a helyem mellettük".
Az augusztus 20-i rendezvény a magyar és a székely himnusszal zárult.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Marosvécsre szólítanak
A marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány újra megrendezi hagyományossá vált augusztus végi ünnepi összejövetelét. A helikoni leszármazottak találkozójaként ismertté vált megemlékezés-sorozat augusztus 29- én és 30-án a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként kapcsolódik a Bánffy Miklós-év eseménysorába. Pénteken délután 4 órakor Bánffy-kollokviummal kezdődik a megnyilvánulás a marosvécsi művelődési házban. Az író (utó)életei és regénye lesz Dávid Gyula irodalomtörténész és a fordítók, Hermann Rebeka, Andreas Oplatka, Marius Tabacu eszmecseréjének a központi témája. 18 órától filmet vetítenek Bánffy Miklósról. Ezt Szavak címmel előadóest követi. A Pécsi Pódium tagjai, Kovács Dorina és Kőszegi Gábor lépnek színpadra. Előadótársaik, Matyók Annamária és Horváth Ádám Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédiáját szólaltatják meg. Szombat délelőtt 10 órakor a kastélyparkban folytatódik a megemlékezés. Bánffy alkotói sokoldalúságáról az ünnepi mozzanat során Markó Béla költő beszél. 11.30-tól Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek a Bánffy Miklós, Várady Aranka és Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával összeállított, Szétszórtan című irodalmi műsort adják elő. 12.30 órakor a művelődési ház a Bánffy-kollokvium színhelye. Markó Béla a politikus Bánffy arculatát rajzolja ki. Utána a rendezvénysorozat előtti napokban Marosvécsen szervezett képzőművészeti alkotótábor műveit ajánlja a jelenlevők figyelmébe Nagy Miklós Kund művészeti író. Délután fél négytől a pécsi Takács Petra tolmácsolja Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját. Végezetül a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére is sor kerül.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyiek II. világtalálkozója
A Bolyai szellemiségében
A Forgatag idején szervezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, amelynek célja az, hogy az ünnep idejére „hazacsalják” azokat, akik az évek, évtizedek során elköltöztek a városból, de a szívük valamiért hazahúz. Erre a „valamiértre” keresik a választ a szervezők, s adtak hangot ennek az idén is.
Ahogy lenni szokott, az idei rendezvény is inkább a Bolyai líceum köré összpontosult. Ennek két oka van: a világtalálkozó főszervezője, az öregdiákok egyesületének elnöke, Kirsch Attila többször elmondta, hogy az ősi alma mater több marosvásárhelyi életében meghatározó volt, ezért is számítanak elsősorban azokra, akiket az iskola kötött a szülőföldhöz, majd különböző okok miatt máshol keresték a boldogulást. Ezért volt az, hogy az idei világtalálkozó első rendezvénye egy olyan könyv bemutatója volt, amely a Bolyai egyik jeles tanárának, sportemberének, Fülöp Györgynek állít emléket. S hol máshol tarthatták meg az ismertetőt, mint az iskola dísztermében, ahova Gyuri bácsi volt barátai, diákjai, tanárkollégái, sporttársai, barátai gyűltek össze szép számban. A színpadon Kirsch Attila felvezetője után a kötet szerzője, ifj. Fülöp György és testvére, Miklós foglaltak helyet a családi barát, dr. Kelemen Atilla mellett, aki a néhai tanárról, sportemberről közvetlen hangnemben, baráti szeretettel és tisztelettel beszélt. – Fülöp György Marosvásárhely emblematikus személyisége volt, aki sokunk életpályáját határozta meg nemcsak a sportban, hanem más területen is – mondta Kelemen Atilla, majd kifejtette: a könyvbe foglalt vélemények szerint – ahol szinte mindenkit megszólaltattak, aki az élet több terén is kapcsolatban volt Fülöp Györggyel – Gyuri bácsinak különleges kisugárzása volt, elegáns megjelenésű, igényesen szigorú, nagy műveltségű embernek ismerték, aki kivételesen egyszerre három sportágban (vízilabda, jégkorong, kosárlabda) ért el kiváló eredményeket. A sport polihisztora volt – mondta Kelemen Atilla –, aki, ha bármilyen más sportágba kezdett volna, a fizikai adottságainak és az intelligenciájának köszönhetően ugyanolyan jó eredményeket ért volna el.
A mai nemzedéknek nincsenek ilyen példaképei. Ezért is szerencsés ez a kötet, mert olyan emberről szól, aki nemzedékeket indított el útjukra.
Fülöp György 28 évig volt a Bolyai igazgatója. Ez idő nagyon odafigyelt a színvonal emelésére. De nemcsak ezért volt ismert, elismert igazgatója az iskolának. Igazi pedagógus volt, aki tudott szigorú is lenni, de a diákok nyelvén is beszélni. Nyugdíjazása után is a közösség aktív embere maradt: a vártemplomi egyházközség presbitere volt, az öregdiákok egyesületében tevékenykedett. Életpályája miatt igazán méltó helye van a nagy marosvásárhelyiek képzeletbeli panteonjában. Ifj. Fülöp György, a könyv szerzője, szerkesztője elmondta: amikor az öregdiákok egyesülete kezdeményezésére Márkus Ferenc az iskolának ajándékozta volt igazgatójának, az ő édesapjának portréját, született meg az az ötlet, hogy könyvet írjon. A dokumentumok összegyűjtése mellett olyanokkal beszélgetett el, akik ismerték édesapját, és az élményeikkel, emlékeikkel egészült ki a kötet anyaga. A szerző megköszönte a támogatóknak a segítséget, az öregdiákok egyesületének, a világtalálkozó szervezőinek, hogy lehetőséget biztosítottak a könyvbemutatóra, valamint Kelemen Atillának, hogy személyes élményeivel fűszerezte az ismertetőt. Marosvásárhely legnagyobb sportembereinek emlékére szintén könyvet szeretnének kiadni – mondta, azzal a reménnyel, hogy ezt is az egyik világtalálkozón mutatják majd be.
A könyvbemutatót követően az udvarban a marosvásárhelyiségről tartottak beszélgetést, majd aki akarta, Bolyai-emléktúrára nevezhetett be, amelyen idegenvezetéssel felkereshették a két nagy matematikushoz kötődő helyszíneket.
A világtalálkozó délután a Kultúrpalotában megtartott gálaműsorral folytatódott, ahol, akárcsak a tavaly, virággal, emléklappal fogadták a belépőket. A jelnyelvi tolmácsot is biztosító gálaműsor házigazdái Nagy István és Fodor Piroska színészházaspár voltak. Bevezetőjük után Kirsch Attila a szervezők nevében elmondta, hogy közösségépítő szándékkal döntöttek úgy, hogy a Forgatag idején legyen világtalálkozó is. A marosvásárhelyiekben van erő, akarat és hit, ami sugárzik, mondta, és ezt kellene olyan teremtő gondolattá formálni, amivel mindenki a maga területén, lehetősége szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy az itteni közösségnek jobb élete legyen. És ez nemcsak pénzben mérhető munkától függ. Az ünnep alkalom arra, hogy találkozzunk, beszélgessünk és arról is tárgyaljuk, ki mit tett mindezekért.
Csige Sándor vezető konzul tolmácsolta Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja üzenetét, majd kifejtette, Marosvásárhely meghatározó pontja az egyetemes magyar kultúrának. A városbeliek sajátos szótárt alakítottak ki maguknak, ami a közös szálakon, tapasztalatokon alapszik, s amivel csak az azonosulhat, aki magáénak tudja a várost. A magyar kormány szorgalmazza azt az összefogást, amivel Bernády György szellemiségében tovább építik a várost a megmaradás jegyében – fogalmazhatnánk meg a konzul üzenetét, aki kifejezte abbéli reményét is, hogy jövőben már a csíkszeredai konzulátus marosvásárhelyi irodájának munkatársai is jelen lehetnek a rendezvényen.
Az ünnepi műsorban szót kapott Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, aki sajátos stílusában, humorral fűszerezve beszédét a marosvásárhelyiségről beszélt, arról, hogy miként változott a város az idők során, illetve milyen kulturális öröksége van ennek a városnak, amelyre büszkék lehetünk. Végül kijelentette: „a marosvásárhelyiség olyan, mint a szerelem, nem beszélni kell róla, hanem csinálni.” A gálaműsor programját Sebestyén Aba színművész állította össze, arra törekedve, hogy sokszínűségében tükrözze a város kulturális sokféleségét. Fellépett a Napsugár néptáncegyüttes, Kilyén Ilka, Ritziu-Ilka-Krisztina, Mészáros Zoltán, a Tiberius vonóshármas, Szabadi Nóra, Sebestyén Aba, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény fúvószenekara, az Öves együttes, Kásler Magda és mások. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, és a különböző vallásfelekezetek templomaiban is szó volt a világtalálkozóról. Grossman Péter, Németországban élő zongoraművész a kisteremben tartott előadást.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Újra együtt a helikoni asztal körül
Jelképesen és valóságosan is sokan voltak jelen az egykori helikoni találkozók színhelyén, Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte újabb emlékünnepség pénteken és szombaton talán minden eddiginél tartalmasabb, változatosabb, színvonalasabb rendezvénysorozattal idézte meg a két világháború közötti erdélyi magyar kultúra és szellemi lét nagyjait, méltatta halhatatlan írói hagyatékukat. A Bánffy-év jegyében idén a helikoni íróközösség sokoldalú vezéregyénisége, gróf Bánffy Miklós állt a megemlékezések középpontjában. Augusztus 29-én délután jeles műfordítók, irodalomtörténészek érdekes eszmecseréjén tudott meg műhelytitkokat az író főművéről, az Erdélyi történet című regénytrilógiáról a marosvécsi művelődési házban egybegyűlt közönség. A magyar művek külföldi megismertetésében jeleskedő „mindenes”, Károlyi Dóra, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa vezette beszélgetésen Dávid Gyula, a Bánffy-életmű fáradhatatlan elemzője, Hermann Rebeka, a trilógia holland, Oplatka András, a mű német és Marius Tabacu, az első kötet román nyelvű tolmácsolója közölt sok fontos tudnivalót és fordítói kuriózumot a regényről. Aznap filmet is vetítettek Bánffy Miklósról. Este a pécsi Pódium ifjú előadói, Szász Kolumbán Olga tanárnő drámai kurzusának hallgatói verssel, lírával örvendeztették meg a hallgatóságot. Műsorukból szombat délutánra is jutott. Az alapítvány által meghonosított szokás szerint a szombati program a kastélyparkban kezdődött. A helybeliek mellett számos távolabbról érkezett vendég vett részt a bensőséges hangulatú összejövetelen. Marosvásárhely, Szászrégen, a Maros mente, a Székelyföld több települése képviseltette magát, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány most is elhozta autóbusznyi csapatát a rendezvényre, és köztük az anyaországiak mellett a felvidéki, amerikai magyarság képviselői is jelen voltak az évszázados fák alatti tisztáson a nagy mecénás, Kemény János és szerettei sírjánál, a Wass Albert-emlékműnél, a Kuncz Aladár emlékére elhelyzett, Kós Károly tervezte asztalnál s a pár esztendeje ott álló kopjafánál. A Helikon – Kemény János Alapítvány alelnöke, Nagy Miklós Kund által moderált megemlékezés helyi vonatkozásait Ördög Ferenc polgármester emelte ki. A vécsi református egyház lelkipásztora, Benkő Mihály az egykori házigazda és kiváló írótársai, Kemény Jánosék, valamint az évforduló alkalmából gyakran felelevenített Bánffy Miklós mához szóló üzenetét is kihangsúlyozta igehirdetésében. Átfogóbb keretbe helyezve, Bánffyra koncentrálva, a teljes helikoni közösségre is hivatkozva részletezte az elődök érdemeit, munkásságuk napjainkban is hasznosítható példázatát a rendezvény főszónoka, Markó Béla költő, szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. A koszorúzást követően a művelődési házban a Bánffy Miklós és felesége, Várady Aranka valamint lányuk, Bánffy Katalin levelezése és naplói felhasználásával készült irodalmi összeállítás, a Szétszórtan nyújtott megrendítő élményt a közönségnek. Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Kilyén László színművészek hatványozottan kiérdemelték a vastapsot. A Bánffy-kollokvium folytatásaként Markó Béla a politikus Bánffyra fókuszált. Párhuzamba állította az erdélyi magyarság két világháború közötti és az 1989-es rendszerváltás óta eltelt időszakot, felmutatta azokat a dilemmákat, amelyek akkor és most is nehezen abszolválható kihívásokként merülnek fel a vezető politikusok előtt.
A műsorba új színeket vitt a marosvécsi ifjúsági tánccsoportok jókedvű, forgatagos előadása. A népes táncos, dalos gyerekcsapat optimizmust sugárzott a terembe, ahol igazi összművészeti megnyilvánulásnak lehettek tanúi a jelenlevők. Kemény János Zoltán unokája, aki oroszlánrészt vállal a Kemény Miklós által 2000-ben létrehozott alapítvány munkájában, néhány napos alkotótábort működtetett Vécsen. Öt fiatal, pályakezdő művészt hívott meg. A táborban született képeikből rögtönzött tárlatot nyitottak. Máthé László (Kézdivásárhely), Adriana Bădoi (Nagydisznód), Réthi Botond (Gyergyószentmiklós), Magyari Annamária (Gyergyóalfalu) és Katona Ervin-László (Marosvécs) festményeiről, grafikáiról Nagy Miklós Kund beszélt. Ő hívta fel a figyelmet a Pallas-Akadémia Könyvkiadó újdonságaira is, amelyekkel külön standon ismerkedhetett a közönség. A csíkszeredai könyvműhely életmű- sorozatot szentelt Kemény Jánosnak. A Kákóc Kis Mihály, a Kutyakomédia és a Víziboszorkány után legfrissebben a Kakukkfiókák látott napvilágot. Ez utóbbi az író önéletírása, Kemény János gyermek- és ifjúkora kel életre a hiánypótló kiadványban.
Szombat délután H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke a helikoni írók leszármazottait is köszöntötte. Tizenkettedszer szólították Vécsre őket, ezúttal is volt mondanivalójuk elődeikről, a velük kapcsolatos emlékekről. Akárcsak a megemlékezések, az ő nyár végi találkozóik is évről évre folytatódnak. Társrendezvényként immár ezek is szervesen kapcsolódhatnak a Vásárhelyi Forgatag eseményeihez.
N.M.K., Népújság (Marosvásárhely)

A Kárpát-medence gyöngyei
címen illethetjük azokat a zenélő, éneklő, táncoló ifjakat, akik e hétvégén – szeptember 5–7. között – Marosludason és az Andrássytelepen a nagyérdemű előtt színre viszik a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját. Ludas-Supljákról (SRB), Téglásról (UKR), Bálványosváraljáról, Besztercéről, Csombordról, Ördöngösfüzesről, Raanielajosfalváról (Bukovina), Szabédról, Székről, Vajdaszentiványról, Vicéről és Kaposvár-Szentgáloskérről, illetve Százhalombattáról látja vendégül a Hajdina KE és táncosai e gyöngyszemeket.
A XII. Kárpát-medencei Gyöngykoszorú folklórfesztivál Marosludas és környéke magyarságának és nem csak nekik óhajt ezúttal is maradandó képet raktározni mindannyiuk lelkében.
Péntek este a művelődési házban Antonio Méda rajztanárnő tárlata látható este héttől, nyolctól magyar borest a Tivoli étteremben. Itt Papp Péter aranydíjazott borász pincéjének nedűjét ízlelgethetik a megjelenők. Hogy teljesebb legyen az áldott szőlő levének hatása, a Forrás néptáncegyüttes, arról az Orchidea és a Hajdina táncosai gondoskodnak, valamint a szentgáloskéri citerások. "Volt, mi volt, s mi elveszett, érte sírni kár, mert mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc" – e magyar mondás igazolódni látszik a Tivoliban.
Szombat délelőtt tenisztorna az ifjúsági parkban. Délután négykor a Petőfi Sándor- szobornál Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviseletében dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és dr. Tóth Bernadett Eszter konzul nyitja meg a találkozót. Tuját ültetnek, a földi ittlét és jövőbeli lét szimbólumát. Ezután népviseletben teszik meg a kilencszáz méternyi távolságot a művelődési házig. Itt Ambrus Vilmos főesperes igehirdetése után Kilyén Ilka művésznő, a Maros megyei EMKE elnök asszonyának dalcsokra "hangolja" tovább a néző, a táncos, mindenki lelkét. A táncot a Tatárka kezdi, és kb. 150 perc után a Hajdina zárja. A Harmadik Zenekar, a magyarlapádi Ifjúsági Zenekar és a vajdaszentiványi zenekar kíséretével csodálhatjuk meg valamennyi táncot. A táncházban kivilágos kivirradtig áll a tánc.
Vasárnap az Andrássytelepen, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvárán már reggel nyolckor "tolongás" várható. A gulyásfőzők vetélkedése az ebédet hivatott biztosítani mind a kultúrműsort szolgáltatók, mind a nézők számára. A Hajdina határon túli vendégeivel ismét táncol. Muzsikál a Tokos zenekar. Ezenkívül gyermekprogram, ősi magyar foglalkozások, foci, neves fellépők előadásai elégítik ki a nagyérdemű igényeit. Este nyolctól magyar bál.
Ha valaki még nem döntötte el, nem késő, készülődjön, szeretettel fogadjuk.
Tóth Sándor, a marosludasi EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Az egymásra találás jegyében
Gyulakután zárult a missziós hét
Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték.
A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak.
Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán.
A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt.
– Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást.
A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását.
A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak.
Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét.
Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába.
És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente.
– Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly.
– Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna.
Az istentiszteletet szeretetvendégség követte.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta,  a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

V. Székelyföld Napok
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezés Illyés Kingára
Aznap halt meg édesapám, amikor Illyés Kingát temettük, 2004-ben. Haláluk egybeesésének furcsa véletlene folytán az emlékezésben is együtt jelennek meg. Egyik erősíti a másik hiányát. Hiányzik Illyés Kinga, hiányzik a művészete, tanácsai, segítsége. Színpadi szerepeinek különlegessége, ahogyan hallgatni és szólni, átélni és jellemet formálni tudott. Sokan emlékezünk még nagyszerű alakításaira, azokra, amelyeket a kritika kiemelt és azokra is, amelyekről keveset és méltatlanul írtak. Sokan emlegetik alakítását a Mamlock professzor című előadásban Kovács György partnereként, sokan emlékeznek rá Albee Mindent a kertbe című darabjának női főszereplőjeként, ahol Ferenczy Csongorral és Kőszegi Margittal felejthetetlen élményt nyújtottak. És micsoda Egérke volt abban a parádés szereposztású Macskajátékban, ahol Tanai Bella és Szamossy Kornélia voltak közvetlen partnerei! De ki ne emlékezne a méltán nagy hírű Özönvíz előtt című előadás Sárijára? Kallós Zoltán válogatta azokat a gyönyörű erdélyi népdalokat, amelyeket ott énekelt.
Tanárom volt a színművészetin, és kollégám, segítőtársam, amikor rövid ideig én is tanítottam, az akkor Szentgyörgyi István nevét viselő, ma Művészeti Egyetemen.
Illyés Kinga monumentális alkotása a versmondás volt, mely a maga szerkesztette egyéni estjeiben csúcsosodott ki. Művelt, okos asszony volt. Filigrán termete erős, bátor szívet takart. Előadóestjeinek témaválasztása nem véletlenszerű, hanem átgondolt, megfontolt volt. Mondanivalója volt a világról, lázadt és lázított, mint kortársa, Visky Árpád, aki szintén 1940-ben született, mint Illyés Kinga. Fagyöngy című műsorával nemcsak a jelenkor gazdag költészetét akarta bemutatni, hanem a rendszerről is szólott. A kis herceg előadása fölülmúlhatatlan. A Lírai oratórium című előadása Szilágyi Domokos költészetének gondolati és érzésgazdagságát úgy mutatta be, hogy közben a vívódó, a társadalommal és önmagával is perben álló zseniális költővel azonosulva minket is együtt- és továbbgondolkodóvá tett. Mennyi feljelentés, gáncsoskodás érte! Hogy történtek ennél nagyobb tragédiák is? Lásd Viskyt. Valóban döbbenetes, hihetetlen, hogy egy művésszel, egy színésszel úgy elbántak, mint Viskyvel. Visky Árpádot 1983-ban zárták be. 1986-ban temettük. Kinga nem ijedt meg, nem hallgatott el, az 1990-es változásig még két előadást mutatott be. Miután előadta az Oriana Fallaci műveiből szerkesztett A nő, aki virágot akart szakítani című estjét, valaki egyenesen Fallaci-nak írt, jelezve, hogy a színház nem fizetett szerzői jogdíjat ezért az előadásért. Románia akkor éppen a sokoldalúan fejlett kommunista társadalom megvalósításán dolgozott, és nem fizetett szerzői jogdíjakat, főleg ha azok a valutaigényesek közé tartoztak, mint Fallaci esetében is. Hiába írt Fallaci-nak Illyés Kinga és magyarázta el az előadás fontosságát a megmaradásunkért vívott harcban, Fallaci hajthatatlan volt, és az előadást letiltatta. De Kingának volt ereje egy újabb rendkívül érdekes, izgalmas előadással közönség elé lépni. Bajor Andor humoreszkjeiből Hantafű címen szerkesztett és Kovács Levente rendezte műsorának is mostoha volt a sorsa. Az előadást a Consiliul culturii si al educatiei socialiste elvtársai a vizionáláson (mennyi rémületet terjesztő intézmény megnevezése hullott ki szótárunkból, remélhetőleg mindörökre) megfelelőnek találták. Ők nem értették, nem hallották, amit mi értettünk, amit Kinga a szavak mögött mondott nekünk. Azt a virágnyelvet csak mi beszéltük. De akadt közülünk valaki, akinek fájt ez az égő élet, a Kinga emberi és művészi nagysága, és szakmai féltékenységből feljelentette a műsort mint irredenta, a román nemzeti államot és a kommunista eszméket sértő előadást. Újravizionálták. Nem hallottak semmi gyanúsat. Újból előadhatta Kinga. De a feljelentő nem nyugodott, erélyesebben, részletesebben, szájba- rágósabban jelentette fel, politikai státusának teljes tudatában. És a rossz, mint annyiszor, most is győzött. A Hantafű című nagyszerű előadást végleg letiltották. Ahogyan az előadáslapra Székely Ferenc, a színház akkori irodalomtitkára írta: "ezt az előadást megtépázta a történelem". Nincs nagyobb tragédia annál, mint amikor a szót fojtják beléd, mert akkor nem vagy szabad.
1990 után beszélt nekünk Kinga a törékeny szabadságról és demokráciáról, amely nálunk karácsonytól húsvétig tartott. Beszélt az emigráció rettenetéről Márai San Gennaro vére segítségével, hiszen 1990 fekete márciusa után tömegesen hagyták itt szülőföldjüket marosvásárhelyi magyarok. És beszélt a Szent Erzsébetről szóló előadásával a hit, az Isten által kijelölt út követéséről, arról, hogy csak a szeretetből jövő áldozat hozhat megváltást, arról, hogy büszkék lehetünk történelmünkre, azok hőseire, életük példamutató, még ha a régmúltban zajlott is le. Kemény küzdelmet vívott a betegségével, de volt ereje megszépíteni, tartalmassá tenni a közönség mindennapjait. És arról nem is beszéltünk, hogy közben két nagyszerű gyermeket nevelt fel.
Hálával gondolok Illyés Kingára. Első előadóestemnek ő adta a címét – Ágról szakadt madár – ballada a csángó sorsról –, és ő indította el, úgy hogy több száz előadást érhetett meg. Illyés Kinga most is tanít. Arra int, hogy teljes erőnkből, teljes elménkből népünknek, anyanyelvünknek szolgáljunk, félelmet nem ismerve, mindig jobbra, mindig többre, mindig tökéletesebbre törekedve, úgy, ahogy ő is tette, ahogy örökségként meghagyta utolsó videó- és hanganyagában, az Útravalóban.
Kilyén Ilka
Népújság (Marosvásárhely

Szép remények Marosvécsen
Talán még sohasem voltak egyszerre ennyien a Kemény család vécsi kastélyában. Nagyon sokan várták a november 8-i kapunyitást, legalább félezer ember fordult meg szombaton az ódon falak között és a várat övez sétányokon, az őszi színekben pompázó kastélyparkban. Erdély számos településéről érkeztek érdeklődők, de jöttek messzebbről, az anyaországból és még távolabbról is. Jelen akartak lenni a nagy eseményen, amelyet a szónokok közül többen neveztek történelminek. Sajnos, elkoptatott a jelző, ez esetben a használata mégis jogos, hiszen akárha maga a történelem szólítaná meg az ide látogatót. A műemlék épület sok évszázad zaklatott eseményeinek méltóságteljes tanúja, régi krónikák, tudós munkák, írói remekművek sokat emlegetett helyszíne, a Kemények több mint háromszáz esztendőn át birtokolták, aztán az új hatalom kisemmizte őket, és a diktatúrát megdönt rendszerváltás után még negyed évszázadnak kellett eltelnie, hogy ténylegesen megvalósuljon a jóvátétel, a család visszakapja tulajdonát, amely a két világháború között a "várúr", Kemény János és szerettei jóvoltából az erdélyi magyarság felbecsülhetetlen értékű szellemi fellegvárává vált. Hogyne lenne történelmi a pillanat, amikor az örökösök, az unokák és dédunokák, akiknek évtizedeken át bejárásuk se lehetett a kastélyba, most olyan nyílt napot szervezhettek, amelyen a különböző nemzedékeket képviselő közönség is érzékelhette, valós lehetőség adódik az impozáns építmény felújítására, arra, hogy a közösséget is szolgálva nyerje vissza régi dicsségét.
Egyelőre csak esélyről beszélhetünk, hiszen láthattuk, nagy átalakuláson kell átmennie, hogy a mai elvárások szintjén tölthesse be a nemes hivatást, a kulturális műhely szerepet, amelyet az örökösök szánnak neki, de összefogással ez is lehetségesnek tűnik. Az eseményt méltató, a valós és jelképes kapunyitást köszönt elöljárók – a beszédek sorrendjében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tőkés László, az EMNT elnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – is az összefogás, a közös építés, építkezés fontosságát hangsúlyozták. A párbeszéd házává kell tenni a várkastélyt, és ahogy egykor a "honfoglaló, nagy írónemzedék" bizonyos ellentétek dacára is szót tudott érteni a közös ügy érdekében, a mai magyarok se tévedhetnek a széthúzás útvesztőibe. A múlt, amelyet az épület történetét ismertet Vécsi Nagy Zoltán is felidézett, fontos számunkra, és a küzdelmes jelen is az, de talán még fontosabb az eljövend időszak, olyan jövőben kell gondolkodnunk, amely itthon tudja tartani a fiatalokat. Hogy a község számára mit jelent a korábbi rendeltetését visszanyer Kemény-kastély, azt Ördög Ferenc polgármester és Benkő Mihály református lelkész részletezte a Hunyadi László szobrászművész mintázta Kemény János-dombormű megkoszorúzása előtt. A Nagy Kemény Géza vezette ünnepség végén az örökösök nevében Kemény Zoltán mondott pohárköszöntőt.
Aztán a tömeg vette birtokba a hatalmas műemlék épületet. Órákon át hömpölygött az emberözön, pincétől a padlásig bejárták a szobák, folyosók, mellékhelyiségek, lépcsők labirintusát. Igyekeztek mindent felfedezni. Ebben jelzések, feliratok, eligazítások segítették, fotók tanúsították, hogy néztek ki korábban a termek, milyen volt a díszítés, a berendezés. Volt, akiket a bástyák, az erkélyek, a kilátók vonzottak a leginkább, hiszen a kastélyból gyönyörű tájakra látni. Lehangoló is lehetett volna a fűtetlen, sivár, üres belső terek látványa, ha nem ellensúlyozza az, hogy mindenki ünnepi lélekkel barangolt ezen a felejthetetlen napon a boltívekkel, váratlan benyílókkal, titokzatos csigalépcsőkkel, feljárókkal izgalmassá szabdalt 3000 négyzetméteren. És ha nem mindegyre ugyanoda tér vissza, abba a nagyobb helyiségbe, ahol színész előadók – Kilyén Ilka, B. Fülöp Erzsébet és Kozsik József – szólaltatták meg a hajdani helikoni találkozók halhatatlan egyéniségeit, és olyan közkedvelt zenészek, énekesek, mint Szabó Előd vagy Robert Brai gondoskodtak a színvonalas szórakoztatásról. Ifjabb tehetségek, szólisták és együttesek, marosvécsi gyerekcsoportok is felléptek. És a csendkedvelő szemlélődőkre is gondoltak a rendezők: a kastély egyik meghittebb helyiségében a Kemény János- emlékszobára bukkanunk. A Mecénás, az író kedves berendezései, könyvei és számos korabeli fotó, grafika, kisplasztika, plakett sejteti, milyen lehetett itt az élet az Erdélyi Helikon fénykorában. A szoba a nyílt nap után is látogatható. Persze a tél, pláne ha zord is, nagy kerékkötővé válhat. De tavaszra máris új, népes rendezvény van kilátásban, a vécsi iskolások szeretnék, ha áprilisban a kastélyban szervezhetnék meg hagyományos vetélkedőjüket. A család örömmel ad otthont a versenynek. És remélhetőleg előbb, mint utóbb, egyre több más jelents rendezvénynek is. Miért ne hinnénk, hogy a szombaton hangoztatott sok szép remény mihamarabb beteljesül?
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Az emberek bizalmát meg kell szolgálni
Születésnapi beszélgetés Kilyén Ilka színművésznővel
– Vannak emberek, akiket folyamatosan úgy elárasztanak a tennivalók, hogy a születésnapjukra sem tudnak kiemelt figyelmet fordítani. Úgy képzelem, hogy Kilyén Ilka, aki évek, évtizedek óta több fronton igyekszik maximálisan teljesíteni, szintén így lehet ezzel. Bár egy kerek évforduló mégiscsak más. Pláne, ha az ünnepeltet már kora reggel "éjjelizenével" köszöntik az ablaka előtt, ahogy színházi és zenészkollégái tették a minap a facebookos tájékoztatások szerint. Hogy élted meg a mostani X-váltást?
– Örömmel és persze kíváncsisággal, hogy még mi és mennyi következik.
– Következhet nagyon sok és kevesebb is, ez rajtad is múlhat, hiszen gyakran tapasztalhattuk, azok, akik sokat vállalnak, nehezen szakadnak el a munkától, az aktivitástól.
– Így igaz. Nem tagadom.
– Szűkszavú lettél. Tőmondatoknál többet várnék. Milyen éved volt a rövidesen záruló 2014?
– Eléggé gazdag. Zsúfoltnak nem mondanám. Sok minden történt. Sok helyen jártam. Bemutatóm volt a színházban. Nagy örömömre a Keresztes Attila rendezte Figaróban játszom. A színmű- és zeneirodalom egyik jelentős szerepe a Marcellina.
– Ha az olvasók hallhatnák is, amit mondasz, felfigyelnének arra, amire most én is: úgy mondod ezt, mintha nem lenne természetes, hogy egy népszerű, elismert, nagy tapasztalatú és tehetséges művésznő rangjához méltó szerepben bizonyíthat.
– Sokszor kellett azt éreznem, hogy mellőznek. Voltak olyan igazgatók, rendezők, akiknek nem volt fontos, hogy nekem szerepet osszanak. Talán nem tartottak arra érdemesnek.
– Ha a főiskolát is beszámítjuk, negyven éve vagy a pályán.
– Én mindenképpen beleszámítom azt is, mert már II. éven olyan szerencsés voltam, hogy statisztaként ugyan, de játsztam a Stúdió színpadán. Akkoriban nagy megtiszteltetés volt, ha egy alsóévest a felsőévesek produkciójába kiosztottak. A Kocsonya Mihály házassága volt, sikeres előadás, Gergely Géza rendezte, nagyon szerette a közönség. Ott én valami nyoszolyólányféle voltam, párnákat hoztam, jöttünk a hozománnyal.
– És akkor úgy képzelhetted, hogy amikor bekerülsz a nagyszínházba, egymást érik majd a szép feladatok, lehetőleg főszerepek.
– Mindenki, aki erre a pályára lép, biztos így lehet vele. De az indulásom hamar szembesített a rideg valósággal. 1977-ben végeztem a színművészetit. Akkor találta ki a hatalom, hogy a nagy központok zárt városok. Elsősorban nekünk, magyaroknak voltak ezek zárt városok, ezt a történészek tudnák megerősíteni, de az biztos, hogy minket, fiatal színészeket erőteljesen érintett, mert a magyar színházak majdnem mind nagyvárosokban voltak. Nem választhattunk. Minket Lukácsy Kati kolléganőmmel román társulathoz, az akkori tordai munkásszínházhoz helyeztek. Visszautasítottam. Érdekes feladatnak is tekinthettem volna, hogy román színpadon is kipróbálhatom magam, de felháborított, hogy megfosztottak a választás jogától, holott a bukaresti végzettek választhattak, nekik nem volt zárt városi megkötés. És megfosztottak attól az alkotmányos jogomtól, hogy anyanyelvemen folytassam a mesterségemet, azon a nyelven, amelyen tanultam. Sok bonyodalmas hercehurca, cirkusz, beadványok sorozata nyomán végül sikerült Temesvárra kerülnöm. Már azzal is fenyegetőztünk, hogy a belgrádi emberjogi konferenciához fordulunk az ügyünkben. Aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy átmehetek a temesvári magyar társulathoz, a papírok majd utólag érkeznek.
– Hogy érezted magad abban a társulatban?
– Nagyszerűen. Sok szeretettel fogadtak. Ez abból is látszott, hogy nagyon sokat játsztam. Mindenfélét. Beugrásaim is voltak, statisztáltam, főszerepeket kaptam.
– És mégis vonzott Vásárhely.
– Nem szerettem volna eljönni, de a férjem ragaszkodott hozzá, hogy közel legyünk a szüleinkhez. Utólag úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Itt viszont nem fogadtak tárt karokkal. Bár beugrásszerűen sok előadást mentettem meg egyik napról a másikra. Mindig hamar és könnyűszerrel tanultam a szöveget, és ha már láttam az előadást, egy próbával simán vállaltam. Számos ilyen eset adódott.
– Az nem könnyítette a befogadásodat, hogy Temesváron sok főszerepben bizonyítottad a tehetségedet?
– Nem. Senki meg nem kérdezte, senkit nem érdekelt, hogy volt ott, miket csináltam, milyen feladatokat kaptam. Mindent nulláról kellett kezdenem. Nyilván lehet, hogy nemcsak közöny fogadott, hiszen gáncsoskodók mindenütt vannak, nekem is lehettek irigyeim. Amikor a színművészetit végeztem, az volt a vélekedés, hogy szép karrier áll előttem. Erre biztatott az osztályvezető tanárom, Tompa Miklós és más tanárok is, Tarr László, Erdős Irma, Szamossy Kornélia. Nagy dolog volt, ha Kovács György gratulált valakinek. Velem ezt tette A tanítónő bemutatója kapcsán. A második felvonás utáni szünetben már bejött és gratulált. Ő abban az esztendőben halt meg. Előtte gyakran beszélgettünk, sok jó tanácsot adott nekem. Azt is mondta, meg kell tanulnom, hogy hamiskártyásokkal nem szabad becsületesen játszani. Ezt a módszert nem tudtam elsajátítani.
– A mostani beszélgetést nem pályarajznak szántam, nem szándékom részletezni az eddigi életművedet, azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a karriered az egyéni előadóestekkel teljesedett ki.
– Igen, bár véletlenül alakult így. Úgy éreztem, hogy mondanivalóm van a világ számára, és ezt így is lehetett közvetíteni. A vásárhelyi színházban keveset foglalkoztattak, jutott ilyesmire is az időmből, de már Temesváron is, ahol nagyon sokat játszottam, volt egy József Attila-estem, a Kései sirató József Attiláért. Elég sok előadást megért, és büszke vagyok arra, hogy abban az időben olyan verseket mondhattam el, amilyeneket nem szívesen engedélyeztek. Ott szabadelvűbb emberek voltak, ilyen műsorok is átcsúszhattak. A verseket mindig szerettem, ez is magyarázza az egyéni műsorok létrejöttét. És még valami. A színház világában ami igazán zavar, az a kiszolgáltatottság. A színészt ez hatványozottan sújtja. A mindenkori vezetéstől, a rendezőtől, annak a darabválasztásától, koncepciójától függ, hogy mikor, mit és hogyan alakíthat. Mindez megváltozik, ha a magad ura lehetsz.
– Az egyéni estjeid sikere és az, hogy általuk egyre ismertebbé váltál, pótolta azt, hogy a társulat produkcióiban nem kaptál annyi feladatot?
– Igen. Hunyadi László azt mondta nekem, hogy ez pótcselekvés. De ő nem próbálta ezt ki. Illyés Kinga indított el. Az első előadóestem anyagát hozzá vittem, hogy megkérdezzem, érdemes-e próbálkozni. Azt mondta, az összeállítás úgy jó, ahogy van. Címet adott neki: Ágról szakadt madár. Alcím: Ballada a csángó sorsról. És beajánlott nagyon sok helyre. Neki már volt tapasztalata ezen a téren, addigra már a fél világot bejárta. Kiröpítette a fészekből az ágról szakadt madarat. A folyamat beindult anélkül, hogy ezért tettem volna valami különöset. Nem jelentkeztem soha sehova, és a mai napig így történik: nem kell jelentkeznem, hívnak.
– Engedj meg egy közbevetést: nagyszebeni meghívásnak teszel eleget akkor is, amikor ez az interjú megjelenik az újságban.
– Az Ars Hungarica néven ismert nagyszebeni magyar napok vendége leszek. Előadásokat tartok és különféle kulturális rendezvények, produkciók lebonyolításába is bekapcsolódom. Visszatérve Illyés Kingára, ő azt mondta: majd meglátod, mekkora erő és hatalom az, amikor egyedül vagy és egyedül tartod a kezedben a közönséget. Semmihez sem fogható.
– És így van?
– Így van.
– Mennyiben más ez, mint amikor egy közös játékban egy egész csapattal próbálsz hatni a nézőkre?
– Tényleg nagyobb hatalmat érzel. Persze most kicsit durván fogalmazok. A színház és a színész, a színpad és a közönség viszonya olyan, mint a szerelem. A legszebb szerelem, ami testi is. Adok – kapok. Visszajelzés érkezik a nézőtérről. A nézők hallgatása, figyelési módja is beszédes. Sokféle módon hallgatnak a nézők. A csendek, a felzúduló tapsok, a felcsendülő kacagás mind-mind valamilyen jelzés. Azt is észlelni lehet fentről, hogy mosolyog a közönség. Az halk, hangtalan cselekvés, és mégis "hallod", hogy mosolyognak. Érzed, hogy mosolyognak. Ez az erőteljes oda- vissza érzés csak a tiéd, ha egyedül vagy.
– Mikor lett számodra nyilvánvaló, hogy tudod uralni ezt a folyamatot?
– Már Temesváron, az első egyéni estemen éreztem, hogy megállom a helyem, nem rettegek, hanem arra koncentrálok, amit tennem kell, és úgy mondom, ahogy elképzeltem. Bízván abban, hogy az emberek azért jöttek el nyitott szívvel, hogy befogadjanak valamit. A közönség nagyon egyszerűen elmondja a maga mondanivalóját: ha valami nem érdekli, nem jön el meghallgatni engem vagy minket.
– Mindenik estednek egyforma sikere volt?
– Nem. A csángó műsoromnak és a karácsonyinak különösen nagy sikere volt. Van most egy újabb, a Zsoltár az anyanyelvről, ennek az összeállításomnak is nagyon kedvező a fogadtatása.
– Vajon miért? Ezekhez lelkileg te is közelebb állsz?
– Igen. Vannak olyan estek, amelyeket azért állítottam össze, mert kérték. Például a Délvidékre. Ott 1992-től nagyon sok előadást tartottam. Akkor kezdődött a szerb–horvát háború. 25-30 délvidéki településen jártam, egyes helyeken többször is. Kértek a zentai csata évfordulójára is egy ünnepi műsort. Így készítettem egy olyan összeállítást, amely azt mutatja be, hogy a forradalmak, bukások, látványos talpraállások bizonyítják, hogy a tűz, ami az emberben, a nemzetben él, elpusztíthatatlanná teszi.
– A jelenlegi szabályozás, törvénykezés olyan, hogy bizonyos életkor teltével a színészt nyugdíjazhatják. Emiatt az utóbbi évek, évtizedek során olyanok is kénytelenek voltak elhagyni a színpadot, akik még sokáig megoszthatták volna a színjáték örömét a társaikkal és a nézőkkel.
– Én nemcsak reménykedem, de hiszem is, hogy a színháznak még szüksége van rám, és játszani fogok.
– Az egyéni produkciókat viszont folytatni lehet.
– Így igaz. Addig csinálhatom, ameddig bírom, és amíg elszenved a közönség. Nagy örömmel csinálom, hiszen ötletekből sosincs hiány, jelenleg is több érlelődik bennem. Mindenik nagyon kedves számomra, és érdekesek is lennének, de egyszerre csak egy kivitelezhető.
– Gondolom, azért is, mert nagyon munkás feladat egy ilyen estet előkészíteni.
– Igen. Mindenik egyéni estemet én szerkesztettem. Ez ugyanakkor jó is volt, mert arra kényszerített, hogy olvassak, kutassak, érdeklődjem, és minden plusz, amit ezekkel kapcsolatosan olvastam, tanultam, örömmel töltött el.
– Van-e olyan ötleted, amely a közeljövőben konkretizálódik, esetleg megvalósulva közönség elé is kerül?
– Van. Tavaly a vásárhelyi Kultúrpalota 100. évfordulójára kitaláltam, összeállítottam, megszerkesztettem azt a műsort, amelynek a címe: Megszólal a Kultúrpalota. CD- és videofelvétel is készült róla. A videó bemutatója november 25-én lesz a Kultúrpalotában. Örülnék, ha azon az esten minél többen lennének.
– A színházi szerepek, egyéni műsorok és más fellépések mellett több olyan egyesületi, közösségi feladatot vállaltál, amelyek szintén energia- és időigényesek. Az EMKE megyei szervezetének a vezetésében, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány keretében kifejtett munkád továbbra is megmarad? Ha csak a felsoroltak első felére gondolunk, az is sok egy embernek.
– Ha nem lenne olyan nagyszerű családom, amely kitűnő hátországot biztosít, nagyszerű férjem, aki az egyik legnagyobb segítőm a magyar kultúra terjesztésében, valószínű, hogy mindezt nem tudnám megtenni. És azon gondolkodnék, mi lenne elhagyható mindabból, ami felaprózhat. De ha az emberek megtiszteltek a bizalmukkal, azt meg is kell szolgálnom.
– Hát akkor azt kívánom, hosszasan örvendhess még ennek a bizalomnak. Isten éltessen sokáig!
– Köszönöm szépen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megszólalt a száz éves marosvásárhelyi Kultúrpalota
A Kultúrpalotáról készített filmet Katyi Antal a fennállásának századik évfordulóját ünneplő marosvásárhelyi létesítmény tiszteletére. A DVD-t népköltészeti előadással egybekötve az 1913-ban átadott Palota nagytermében mutatták be.
A magyar szecesszió meghatározó épülete a Marosvásárhely főterén álló Kultúrpalota, amely építészeti jellemzőivel, gazdag figurális díszítésével, népi műveltségünk szimbolikus erejű motívum kincsével valóságos tárháza a magyar művelődésnek, kultúrának – mondta ünnepi beszédében Kilyén Ilka színművész, a DVD ötletgazdája, tartalmának válogatója és szerkesztője.
„A lemezen felhangzó anyagot, a népmesékben jelen levő ősi, mitologikus elemekből, a magyar nép első nagyszabású szabadságharcának elnépiesült kurucköltészetén át, a magyar népdal és balladakincs gyémánt csiszolású alkotásaiból állítottuk össze. A szemet-szívet gyönyörködtető képzőművészeti alkotások látványának élvezetét teljesebbé teszi az őket megihlető népköltészeti alkotások megszólaltatása” – mondta a színművész.
A DVD videoklip-szerű filmanyagát Katyi Antal készítette. A DVD-t és a műsort magyartanároknak ajánlja a szerkesztő segédanyagként, diákoknak a magyar népballadák és népdalok valamint a Kultúrpalota jobb megismerése végett, időseknek „régi idők emlékeképpen”, mindenkinek, aki jól ismeri és aki ezután fogja megismerni a Kultúrpalotát, a marosvásárhelyieknek itthon és szerte a nagyvilágban honvágyért és honvágy ellen, angyalfiának a karácsonyfa alá itthon és idegenben.
A DVD-n közreműködik: Csíki Hajnal, Györffy András, KIlyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Tollas Gábor színművészek, Madaras Ildikó, Buta Árpád Attila énekesek, Ávéd Éva zongoraművész, Koszorus Kálmán és zenekara és Cinige zenekar.
Antal Erika
maszol.ro

Megszervezték az amatőr néptáncegyüttesek év végi találkozóját
Zsúfolásig telt szombaton a Maros Művészegyüttes terme, amely nyolcadik alkalommal adott otthont a Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozónak.
Az 1991-ben indult Gyöngykoszorú-mozgalom túl van a századik találkozón, egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Most tizenhét amatőr néptánccsoport lépett fel.
A találkozó Kilyén Ilka színművésznőnek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szavalatával kezdődött, majd Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója szólt a közönséghez. „A néptánc, a népviselet, a népdal, a népzene, a hagyományaink olyan kincsei, amelyeket örököltünk, meg kell őriznünk, és tovább kell örökítenünk. Ha táncolunk, népdalainkat énekeljük, népviseletbe öltözünk, megtartjuk szokásainkat, akkor erősek vagyunk, ezt nem tudja elvenni tőlünk senki”.
Az igazgató megköszönte a szülőknek, hogy felismerték a táncban rejlő értékeket, és gyerekeiket taníttatják, egyszersmind az oktatók és csoportvezetők munkáját is méltatta. A találkozó keretében megemlékeztek a Gyöngykoszorú-mozgalom megálmodóiról, a Szabó házaspárról, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei  elnöke szólalt fel. „Ezek a kincsek olyan értékhordozók, amelyek megtanítanak minket igaz, becsületes, tiszta szívű, jó magyar embernek lenni” – fogalmazott Brassai. Kecskés Csaba unitárius lelkész áldása után a Napsugár néptáncegyüttes tánca kezdte a délutánig tartó ünnepséget.
Barabási Attila Csaba érdeklődésünkre elmondta: a Szabó házaspár ötlete volt az is, hogy az év végi találkozókat Marosvásárhelyen szervezzék. „Amikor a betegeskedő Gyuri bácsi már nem volt az EMKE elnöke, a többi településen továbbra is zajlottak a néptánctalálkozók, viszont az évzáró vásárhelyi találkozók megszervezése elmaradt. Amikor 2007-ben vezetőként az együtteshez kerültem, úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a városba a Gyöngykoszorú-mozgalmat. A közönség túlnőtte a terem befogadóképességét, és a találkozót vissza kellene vinni arra a helyszínre, ahova Szabó Gyuri bácsi és Éva néni elképzelte, a Kultúrpalotába” – mondta az igazgató.
A szombati találkozón fellépett a marosvásárhelyi Napsugár és a Csillagfény, a segesvári Kikerics néptáncegyüttes, a vajdaszentiványi Takács Mihály hagyományőrző néptánccsoport, a magyarói Csurgó, a marosludasi Hajdina, a nyárádszeredai Bekecs, a szabédi Fürgelábak, az erdőcsinádi Árvácska néptáncegyüttes, a mezőbándi Csipkebogyó Táncegyüttes, az erdőszentgyörgyi Százfonat néptáncegyüttes, a gernyeszegi Szőlőfürt néptánccsoport, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, a disznajói, kibédi, holtmarosi néptánccsoport és a sóváradi Szuszékdöngetők.
Felléptek a II. Széllyes Sándor Népdalvetélkedő nyertesei is: Gálfalvi Evelyn Rebeka, Berekméri Réka Beáta, Aszalos Erika, Páll Imola Gabriella. A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete és a Folk Dancing and Musik Egyesület által szervezett találkozó táncházzal ért véget.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Marosszéki magyar intézményvezetők a megvalósításokról, tervekről
Intézmények, szervezetek vezetőit faggattuk az idei év megvalósításairól, jövőbeni terveikről. Gáspárik Attila elégedett a színházi élet alakulásával, Kilyén Ilka a lehetőségekhez mérten, az eddiginél is színvonalasabb EMKE rendezvényeket szeretne szervezni a jövőben, Soós Zoltánék többek között folytatják a Kultúrpalota felújítását, Tamási Zsolt pedig jövőben is szeretne az általa vezetett gimnázium diákjaival a közösség elé lépni.
Kilyén Ilka, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szerint az EMKE gazdag évet zárt. Az Ábrám Zoltánt váltó elnök elmondta, igyekeztek a jól bevált programjaikat fenntartani. „Gondolok itt a Gyöngykoszorú-találkozók megszervezésére, a január elsején  szervezett  Petőfi-megemlékezésre, könyvbemutatókra, kiállításokra, a Don-kanyarban elveszettekről való megemlékezésre. De megtartottuk a Magyar Kultúra Napját, ezenkívül idén is önálló programokkal voltunk jelen a Marosvásárhelyi Napokon” – sorolta idei tevékenységeiket a színművész, aki szerint ezek a rendezvények még most is meg tudják szólítani a marosvásárhelyieket, még nem futották ki magukat. „Továbbra is szeretnénk ugyanazt a nívót nyújtani, mint eddig, és a lehetőségekhez mérten még színvonalasabban” – hangzott az összegzés.
Minőségi oktatást szeretnének
Tamási Zsolt, az újjáalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója szerint az idei esztendő sikeres volt, mert hosszú készülődés és próbálkozás után sikerült elérni, hogy elinduljon az iskola. „Sok buktatóval járt, több akadályt is le kellett küzdeni, de mindez forgatókönyvszerűen benne volt. Nem könnyű önálló magyar iskolát létesíteni Marosvásárhelyen” – foglalta össze tételesen az utóbbi hónapokat az igazgató.
„A jövőben azt szeretnénk, ha ez az iskola, mely most már a szerződés aláírásával is hivatalossá vált, tovább tudna fejlődni, hogy haza tudjunk költözni a saját épületünkbe. Azt szeretnénk továbbá, ha diákjaink és megfelelő tanári karunk lenne ahhoz, hogy előkészítő, ötödik és két kilencedik osztályt  indíthassunk. Olyan körülményeket szeretnénk teremteni, gondolok itt a bútorzatra, felszerelésre, amelyek révén megvalósulhat a minőségi oktatás” – fogalmazott Tamási. Hozzátette: szeretné, ha többen hallanának az iskolájukról, ezért azokat a tevékenységeket, amelyeket elkezdtek, például a karácsonyi vásárt, a jövőben is folytatni szeretnék.  
Cél a közönségközpontúság
Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint az idei év színház szempontjából nagyon jó év volt. „Ha jövőben mindez csak megismétlődhetne, már akkor is nagyon-nagyon boldogok lennénk. Az összes jelentős magyarországi és romániai fesztiválra eljutottunk, sikerült a nézőszámot tovább növelni. 1989 óta ennyi nézője nem volt a színháznak, mind a román tagozaton, mind a Tompa Miklós Társulat esetében. A főiskolára jelentkezők száma is növekedett, ami azt jelenti, hogy Marosvásárhelyen a színházi élet vonzóvá vált” – vélekedett az intézmény vezetője, akit azonban elkeserít, hogy például a városban a Félsziget fesztivált nem lehet újraindítani, és egyáltalán: úgy véli, hogy városi, helyi szinten hiányzott az egész évből a fantázia. A Nemzeti vezetője szerint Marosvásárhely sokkal többet megbírna, és sokkal többet tudna  megemészteni kultúrából, de ilyen hozzáállással még az Európa Kulturális Fővárosa címet is nehéz lesz megpályázni, nemhogy megnyerni. A színházra visszatérve, az igazgató kifejtette: „Szeretnénk tovább építeni a közönséghez közel álló színházunkat”.
Budapestről érkező tárlat
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk: több nagyobb beruházásuk a vége felé közeledik, ezen belül nagyobb műemlék épületek felújítását fejezték be, például a Toldalaghy-palotát  és a múzeum várbeli épületét. 2014-ben kiállítások előkészítését is elindították, többek között jövőben fogják kiállítani Románia ókori ezüst- és aranyleleteit, ezenkívül be szeretnék mutatni a Mantegnától Hogarthig címet viselő metszetgyűjteményt, melyet a Budapesti Szépművészeti Múzeumtól kölcsönöznek.
Jövőre a terveik között szerepel a Kultúrpalota felújítási munkálatainak befejezése, és a Természetrajzi Múzeum, illetve a görgényszentimrei kastély felújítása. „Összességében az idei év a múzeum fejlesztése szempontjából közepesnek mondható,  elsősorban az adatbázisaink frissítésén dolgoztunk, de mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a vár felújítása nagyrészt készen van, és ami mindenképp kiemelkedő az a műkincsvásárlás, sikerült néhány különleges és értékes alkotást  venni az intézmény számára” – summázta az igazgató.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Petőfivel Marosvásárhelyen
A tizennégy évvel ezelőtt felállított szobor előtt emlékeztek a marosvásárhelyi Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban Petőfi Sándor születésére január elsején.
Pontosan 191 évvel ezelőtt, 1823. január elsején a Petrovics Sándor néven világra jött gyermekből lett a magyar irodalom legnagyobb költője. Amióta a szobor 2000-ben elkészült a kis parkban, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete minden év első napján megszervezi a születésnapi megemlékezést. Alkalmanként politikai pártok, szervezetek, alapítványok szerveztek ugyanit – más-más időpontban – hasonló, a költő születésének jegyében fogant emlékműsort, ami olyakor összezavarta a vásárhelyieket az időpontot illetően, idén azonban ilyenre nem került sor. Csak az EMKE tartott ki következetesen a hagyomány mellett.
Az igen alacsony hőmérséklet ellenére (mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő) közel száz személy gyűlt össze a szobor előtt, jobbára már ismerős arcok – és túlnyomó többségükben idősebbek – akiket évről évre itt látunk. Kilyén Ilka színművész, az EMKE megyei elnökének felvezetője után Lőrincz István, Ludasi utcai református lelkipásztor beszélt a költőről, osztotta meg gyermekkori élményeit vele kapcsolatban, majd elmondta A rab című versét. A lelkész felidézte azokat az emlékeit, amikor édesapja Petőfitől vett sorokkal dorgálta a rakoncátlankodó, olykor szót nem fogadó gyermekeket, de azt is, hogy az ugyancsak édesapjától örökölt Petőfi-kötet mennyire megrongyolódott a hosszú évek alatt a sok forgatástól, lapozástól.
A vásárhelyieknek ilyenkor óhatatlanul eszükbe jut, hogy Petőfi röpke fél év alatt négyszer is a városban tartózkodott, megszerette azt, s hogy innen indult a fehéregyházi csatába, ahol nyoma veszett. Ez az év, a forradalom és szabadságharc második – egyben utolsó – éve, s ha sorsa nem teljesedik be oly tragikus végzetességgel, még az sem lehetetlen, hogy Vásárhelyen telepedett volna meg a harcok után.
Először 1849. január 21-én érkezett a városba, amikor Szebenbe igyekezett Bem táborába. Rövid pihenőt tartott Vásárhelyen, majd elsietett, hogy utolérje a generálist, ami Szelindeknél sikerült is neki. Másodszor március 7-én jött ide, gróf Teleki Sándor barátjával együtt. Akkor már pár napot időzött is nálunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy itt és ekkor írta a Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. Harmadik alkalommal, július 22-én ismét a városban tartózkodott, ekkor írta innen utolsó előtti levelét feleségének, majd 25-én itt találkozott Bemmel. Utoljára július 29-én találjuk Marosvásárhelyen. Akkor írja utolsó levelét Júliának, amelyben megpendíti – a vész elmúlta után Erdélyben szeretne letelepedni, Vásárhelyre hozná családját. Szó szeint ezt írja Júliának: „Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve.” Ma már nem tudhatjuk – ha ott, a fehéregyházi kukoricásban, az Ispánkút fölött a kozák lándzsája nem tesz pontot egy rövid, de tartalmas életre, lett volna-e a város polgára a költő.
A lelkész beszéde után elhelyezték a szobor talapzatán az emlékezés koszorúit az EMKE, a Lórántffi Zsuzsanna Egyesület, valamint a Székely Színház részéről, majd a résztvevők hosszú perceken keresztül megzenésített Petőfi-verseket énekeltek.
Petőfi emlékhelyek Vásárhelyen
1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti szobája falán, ahol a költő reggelizett 1849. július 30-án, emléktáblát helyeztek el. A szöveg egy része: „Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884.” 1912. novemberében a Görög-ház előtti útkereszteződésben Petőfi emlékoszlopot állítottak fel. (1919. márciusában döntötték le.) 1999. július 29-én Petőfi-domborművét lepleztek le a Teleki-ház falán. 2000-ben került sor a szobor leleplezésére a Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Eddigi leggazdagabb évét zárta a Maros Művészegyüttes
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A 2014-es esztendő a Maros Művészegyüttes eddigi csaknem hat évtizedének leggyümölcsözőbb időszaka volt – jelentette ki Barabási Attila, az együttes igazgatója csütörtök délelőtti összegző, az idei terveket is előrevetítő sajtótájékoztatón. Tavaly a korábbiaknál még szélesebb körű, színesebb palettával örvendeztette meg közönségét a művészegyüttes. A magyar társulat kilenc különböző előadást vitt színre, és mind a magyar, mind a román társulat rekordszámú, 50 ezernél több néző előtt játszott.
– Az utóbbi években egyre inkább a táncszínház felé kacsingattunk, az együttes megért a színházi struktúrák alkalmazására. Anyaországi viszonylatban is sikerült felemelkedni arra a szintre, ahol a hivatásos együtteseknek a helye van. Meghívást kaptunk a Művészetek Palotájába, a Hagyományok Házába, a szakma figyel ránk, igényli és másoknak is ajánlja az előadásainkat. Úgy érzem, sikerült mindenhol méltóképpen képviselnünk Erdélyt. Ugyanakkor arra is odafigyeltünk, hogy olyan kis településekre is eljussunk, mint például Nyárádselye. De nemcsak a megyében voltak előadásaink, a Partiumba is elvittük produkcióinkat – mondta Barabási Attila, majd arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes egyesületekkel együttműködve különféle rendezvények – többek között a Széllyes Sándor- népdalvetélkedő, az EMKE-vel közös Gyöngykoszorúk, a Vásárhelyi Forgatag – szervezését, illetve társszervezését is felvállalta. Ugyanakkor jó kapcsolatot alakítottak ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, a Művészeti Egyetemmel, illetve a megyei tanfelügyelőséggel is. Ez utóbbi kapcsolatnak köszönhetően az Iskola másként – Tudj többet, légy jobb! héten majdnem 6 ezer diák fordult meg az együttes székhelyén. A továbbiakban a tavalyi kiállításokról – népviseleti kiállítás, fotótárlat –, illetve a Rendhagyó történelemóra sikeréről is szó esett.
– Túlteljesítettük a tavalyi terveket, és nagy örömünkre egész évben élet volt az épületben – összegzett az intézményvezető, aki az elégedetlenségek kapcsán a kultúra területén dolgozók alacsony bérezését említette.
Az idei év körvonalazásakor Barabási Attila egy mezőségi folklór-összeállítás február 11-ei bemutatójára hívta fel a figyelmünket – a produkció koreográfusa Varga János –, és egy szeptemberi bemutatóról is említést tett. Február 25-én a Fehérlófia felújított előadását mutatja be a magyar társulat. Az idei tervek között négy magyarországi és egy ciprusi turné is szerepel. Ami pedig a soron következő produkciókat illeti, a tavalyi év egyik legsikeresebb előadásának számító Imádság háború idején Tollas Gábor színművész lábsérülése miatt a műsortervtől eltérően legközelebb január 28-án lesz látható, Tollas Gábor szerepét Kozma Gábor színészhallgató játssza. Az előadást egyébként – a száz évvel ezelőtti világégés időtartamára "rímelve" – négy évig szeretnék műsoron tartani.
Barabási Attila arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes célkitűzésének tekinti, hogy a néptáncot hivatalos tantárgyként vezessék be az iskolai oktatásba. Az első lépést már megtették ennek érdekében, számos iskolában ugyanis választott tantárgyként szerepel a néptánc tanítása. Az elsődleges cél a pedagógusok néptáncoktatókká képzése lenne. Az általános iskolák után a középiskolákba is be lehetne vezetni ezt a tantárgyat, azután pedig az egyetemeken is helyet kaphatna, romániai viszonylatban ugyanis nem létezik ilyen jellegű felsőfokú képzés – tette hozzá az együttes vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a néptáncoktatásra éppen annyira oda kell figyelni, mint az anyanyelv tanítására.
A sajtótájékoztató második részében a január 22-i magyar kultúra napi rendezvényről esett szó, amelyet a Maros Művészegyüttes évek óta az EMKE Maros megyei szervezetével közösen állít színpadra. Az idei, 17.30 órától a Maros Művészegyüttes székhelyén zajló rendezvény a Csángók és magyarok címet viseli – tudtuk meg Kilyén Ilka EMKE-elnöktől.
– Úgy gondoltuk, érdemes egyet ugrani, átugrani a Kárpátokon, és közelebb hozni a csángó magyarok világát. Maros megyétől sohasem volt idegen a csángókkal foglalkozni, itt már a 90-es években erőteljesen beindult a csángó gyermekek táboroztatása. Komoly vádak érték abban az időben a szervezőket, az a hír járta, hogy dolgozni hozzák ide és raktárakban tartják a gyerekeket, pedig ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Egy nagyon szép programban vehettek részt, és kitűnő ellátásban részesültek azok a gyerekek, akik otthon félve használták a tanítóik által "szamár nyelvnek" (magar – maghiar) nevezett anyanyelvüket, és itt meglepve tapasztalták meg, hogy minden szavukat értik.
Kilyén Ilka a január 22-i rendezvénysorozat kiemelt mozzanatára, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíró A moldvai magyarokról című könyvének bemutatójára is kitért, és azt is elárulta, hogy a bemutatón jelen lesz a könyv egyik kulcsszereplője, Borbáth Erzsébet, aki a csíkszeredai iskola igazgatójaként több száz csángó gyermek anyanyelven zajló tanítását vállalta fel. A szerzővel és a főszereplővel Bodolai Gyöngyi, a Népújság újságírója, szerkesztője beszélget majd. A sajtótájékoztatón munkatársunk a könyv gazdag, a csángó múltat, jelent és jövőt egyaránt érintő ismeretanyagára hívta fel a figyelmet, és azt is kiemelte, hogy a kötet nagy érdeme, hogy nemcsak a siránkozás szólal meg benne, hanem az optimizmus is, a remény, hogy valami elindult Csángóföldön, és az ott élő gyerekek beszélni fogják nagyszüleik nyelvét, még ha azt szüleik el is felejtették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Állt a Zsuzsanna-bál kivilágos kivirradtig
Az Úrnak 2015. esztendejében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület újra mulatságba hívta a marosvásárhelyi és távolabbi vidékek bálozó közönségét. Díszmagyarban, magyaros estélyi ruhakölteményekben érkeztek az egykori eleganciát, tartást, méltóságot újra életre keltő párok. Ez az a bál, amire egy éven át készülnek, és gyűjtik az ötleteket, hogy minden mozzanata tökéletes legyen, jó hangulatban és vidámságban teljen. A szervezőknek nagyon sok bálozót sikerült megszólítani, volt köztük évek óta hűségesen kitartó, és volt olyan is, aki először kóstolt bele a fejedelemasszony nevével fémjelzett mulatságba, aminek idén a Grand Szálló vendéglője adott otthont.
S ha már az eleganciát, a jó műsort előrevetítették, kezdődhetett a bál, melyet Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő, a bál műsorvezetője Gellért Márta társaságában nyitott meg, aki egyike az egyesület alapító tagjainak. Ünnepélyes beszédében Gellért Márta emlékeztetett, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén, s ezt az esztendőt a fejedelemasszony emlékének szentelik. Örömét fejezte ki, hogy nagy számban tettek eleget a meghívásnak, ami megtisztelő az egyesület számára, hiszen olyan világban élünk, amelyben mindenki rohan, s nem szakít időt arra, hogy a másik felé forduljon, netán nagy történelmi személyiségeink példáját követve a köznek éljen. Ez a bál éppen ezt a jelenséget meghazudtolva arról szól, mondta, hogy egymásra figyelve, együtt ünnepeljünk, együtt mulassunk, s egymást szórakoztassuk, erős közösséget alkotva. Reményik Sándor Kegyelem című versével hitet, reményt, biztatást tolmácsolt.
A pillanatnyi lírát az úri mulatságok tánca, a palotás váltotta, melyet az egyre nagyobb népszerűségnek és hírnévnek örvendő Bekecs táncegyüttes jóvoltából ízlelhettek meg a bálozók. A palotásnál jobb hangoló nem is kellett, a bálozókban megpezsdült a jókedv, jöhettek az operettrészletek, a nóták, örökzöld slágerek. Rózsa Rudolf és zenekara profi zenész módjára tudta, mi kell a magyar mulatóknak. Buta Árpád, Trózner Kincső és Boros Emese pedig Szirmai Albert legismertebb operettjének, a Mágnás Miskának a Cintányéros cudar világán át Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Hajmási Péter-Hajmási Páljáig énekelték repertoárjukat, s röpítették jó hangulatba a hallgatóságot az immár hungarikummá nyilvánított operettmuzsika örökzöld dalaival. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az énekeseket sajátjainak is tekintheti, hiszen az egyesület operettestjein, rendezvényein nagyon sokszor léptek fel. Tegyük hozzá, nagyon színvonalas előadással.
Zsuzsanna-bál lévén, a szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik a fejedelemasszony nevét viselik, és virággal köszöntötték őket.
Miközben fogyott a vacsora, a "herány tokány, a disznyó és tyúkfi, mellette földi magyaró, vegyes zöldséggel gazdagon körítve", ürültek a poharak, szólt a nóta. A jó tánczenére megtelt a parkett, keringőt, tangót, modernet, minden műfajt ki lehetett próbálni. Aki éppen táncszünetet tartott, jókedvű asztaltársaságok körében beszélgethetett. Egy ilyen társaságban hangzott el, hogy tapasztalatuk szerint évről évre jobb a bál, hiszen a szervezők már olyan gyakorlatra tettek szert, ami profi szintre avanzsálta. Tudják, mikor kell nótázni, mikor kell táncra hívni az embereket, nincs üresjárat és nincs unalmas rész.
Hagyományszerűen nem maradt el a magyaros ruhákba öltözött hölgyek felsorakoztatása és a közös fotó, de a tombola sem.
Az idei bálra a székelyudvarhelyi Helvien díszmagyar és rusztikus ruhákat gyártó céget is meghívták, szebbnél szebb ruháikat a bálteremben állították ki.
Állt a bál kivilágos kivirradtig, amíg a zenészek és pincérek bírták. Amikor a talpalávaló elcsendesült, véget ért a "bornak, muzsikának, táncznak bűbájossága". Jövő ilyenkorig.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Nem kell őszig várni a kedvenc olvasmányra
Megjelent a Székely Kalendárium húsvéti kiadása
Évközi, egészen pontosan húsvéti-pünkösdi különkiadással rukkol elő a Székely Kalendárium! A 272 oldalas, teljesen színes kiadvány követi az eddigi irányvonalat, vagyis Székelyföld értékeinek olvasmányos formában történő feltérképezését.
A szerkesztők ezúttal kiemelt teret szenteltek a gasztronómiának (megannyi ételrecepttel, konyhatippel, régi fortélyok felidézésével), valamint a húsvéti és pünkösdi népszokásoknak, de remek bel- és külföldi kirándulási tippekkel is szolgálnak a nyári vakációkhoz, verőfényes hétvégekhez, Székelyföld feltárt és megfejtésre váró múltjában kalandoznak, hasznosnak ítélt ismeretekkel traktálják a gazdálkodókat, természetjárókat, háziasszonyokat, megcsillantják a székely humor utánozhatatlan gyöngyszemeit.
Riportot, interjút olvashatnak Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznővel, Ferencz Lehel gyergyóújfalui biokertésszel, dr. Cey-Bert Róbert Gyula őstörténet-kutatóval, gasztronómiai szakíróval, dr. Munzlinger Attila gyergyószárhegyi asztrofotóssal, Nagy Lajos kézdivásárhelyi cipészmesterrel, Márton Simon testnevelő tanárral, a csíki biatlonsport meghatározó személyiségével, a Földet körbekarikázó székelyudvarhelyi Kobrával, alias Szabó Zoltánnal. Betekintést nyerhetnek Csíksomlyó rejtélyes múltjába, kedvcsinálót találnak a Mária-út bejárásához, székelyföld legrégebbi templomai vagy az Enyed környéki ódon kastélyromok felkereséséhez, netán egy törökországi kiránduláshoz.
A természetbarátok vadon növő virágokra, gyógynövényekre, gombákra vonatkozó ismereteiket gyarapíthatják, de borvizeinkről, mofettáinkról is megtudhatnak egyet s mást. Emellett régi székely fűszerekről, naturkozmetikumokról, divatról is szó esik, kiderül, melyik Székelyföld legkisebb faluja, vagy hogy Fickón miért nem kedvelik a húsvéti locsolókat. A kötetet Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Balla Ede Zsolt, dr. Balázs Lajos, Bernád Ilona és más jeles szerzők írásai színesítik, számos művészi természetfotó varázsolja egyedi értéktárrá, a megannyi anekdota mellett Muszka Sándor székely egypercesei csalnak mosolyt az arcunkra, de viccekben, rejtvényekben, fejtörőkben sincs hiány.
Egyszóval a szerkesztők most is egész évben érdeklődéssel és élvezettel lapozgatható kiadványt tettek le az olvasó asztalára, újabb bizonyítékát nyújtva Székelyföld, mint kincsesbánya kimeríthetetlen voltának. Enélkül – bárhány kötet is sorakozzon rajta – üres maradna a könyvespolca! Kapható lapterjesztőknél, újságárudákban, az ismertebb könyvesboltokban, de online is megrendelhető – ára 13 lej. További részletek a www.kalendarium.ro honlapon.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Méltatások, oklevelek a 130 éves EMKE ünnepén
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

"Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt"
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre  A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorú- találkozó Erdőcsinádon
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig  "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Hogyan szerettem meg Szálasi Schneider Izabella könyveit?
Olvastam a Múzsában egy cikket Szálasi Schneider Izabelláról. Volna egy adalékom az említett író személyéhez.
Isa Schneider Marosvásárhelyen végezte az orvosi egyetemet, ahol időnként évfolyam-találkozókon vett részt, társainak a saját könyveiből ajándékozott.
Közös ismerősünktől, egykori diáktársától tudok tevékenységéről. Nemcsak fest, hanem ír is, és sokan olvassák könyveit. Kaptam én is olvasnivalót, majd az Isa weboldalán megadott e-mail címre megírtam, hogy tetszenek a művei. Választ is kaptam.
Körülbelül harminc könyve jelent meg Magyarországon, versek, humoreszkek, regények, "szórakoztató irodalom", de ott van a Képes versek–Képek–Versek kötete, melyben művészi hitvallása olvasható.
Ez évben megvalósult az én nagy álmom is, itthon Erdélyben, a Bookman könyvkiadó segítségével hozzáférhetők Isa Schneider regényei, amelyek a pozitív gondolkodást sugallják.
Állandó rovata van a www.irodalmibableves.hu internetes újság Ákombákom című rovatában.
Ugyan egyedül ünnepelte a hatvanadik érettségi találkozóját, de sok kedves ismerőse volt jelen a múlt év novemberében megrendezett budapesti könyvbemutatóján és itthon Erdélyben, a Homokzene az alagútban című galériamegnyitón, ahol Kilyén Ilka színművésznő a Homokzene verseskötetből olvasott fel.
Minden könyvét, a letehetetlent, alig várjuk.
A Bookman kiadó gondozásában megjelent kötetei – Az orvosnők korán halnak, Csókolj meg utoljára, A tizenegyedik parancsolat – megrendelhetők a www.antikvárius.ro online oldalon vagy megvásárolhatók a könyvesboltokban.
A www.isaschneider.hu weboldalon is olvashatnak a szerzőről.
Tartalmas időtöltést kívánok minden kedves olvasónak Isa Schneider könyveinek társaságában.
Pál Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro