Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. augusztus 7.
Bözödújfalun aug. 5-én, a felszámolás 11. évfordulóján az egykori lakosok, a faluból elszármazottak találkoztak szombaton az emlékfalnál, amelyen tábla hirdeti: ″ A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik. 180 házának lakói a nagyvilágban szétszórva ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus, és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma. Állíttatta Sükösd Árpád - 1995.″ Immár kilencedik alkalommal gyűltek össze az emlékező ökumenikus istentiszteleten. Tarr András, Erdőszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta: ″mindannyiunknak szükségünk van erre a nagy találkozásra. Szükségünk van, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, szülőfalunkhoz, hogy rádöbbenjünk arra, nem csak önmagunkért, családunkért vagyunk felelősek, de szülőfalunkért is. Így hát legyen ez az ünnep egy közösségformáló, közösséget tudatosító pillanat. Segítsen bennünket a felismerésben, a szeretetben, a boldogságban.″ Bözödújfalu lakóit 1989-ben szülőföldjük, házaik, gazdaságaik elhagyására késztette az akkori hatalom. Szétszéledtek a nagyvilágban. Augusztus első szombatján, ha néhány órára is, hazatérnek. Sükösd Árpád is hazajött Bécsből. Bözödújfaluban született, ma Bécsben él. A megemlékező rendezvényeket ő indította el és ő állíttatta az emlékfalat 1995-ben, a következő évben pedig a vízből mentette ki a volt falu régi emlékművét. /Kilyén Attila: Szelleme ma is él. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 7./
2001. január 4.
"1990. jan. 3-án Marosvásárhelyen összegyűlt néhány ember és elhatározták, hogy újraalakítják a magyar gazdatársadalom szervezetét. A megbeszélésen dr. Jakab Sámuel, Füzi Mihály, Sólyom Péter, Máthé László mérnökök voltak jelen. A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezete 1990. júniusában alakult meg, miután márciusban Kolozsváron bejegyezték az országos egyesületet. Ma 1400 természetes személy és több tíz jogi személy fizet tagsági díjat. Máthé László mérnök, az RMGE Maros megyei szervezete alelnöke visszatekintett a megtett útra. 1990-ben nem gondoltak arra, hogy saját székházuk is lesz, melyet 1996-ban vásároltak meg. Ezüstkalászos gazdatanfolyamokat szerveztek. A gazdák téli oktatása negyedik éve rendszeres. Az RMGE Maros megyei szervezete az Európai Unió által támogatott Phare program keretében sikerrel pályázott oktatási és információs központ létrehozására, amely Marosvásárhelyen van. Korszerű képzési programokat dolgoztak ki. A szegedi és hazai oktatók a marosvásárhelyi székházban, februárban többhetes intenzív tanfolyamot indítanak, kisgazdálkodók, kisvállalkozók, valamint a falusi vendégfogadással foglalkozók számára. /Kilyén Attila: Az RMGE az ezredfordulón. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./"
2001. november 19.
"Nyárádgálfalva 500 éves évfordulója alkalmából nov. 16-án falutalálkozót szervezett a helyi önkormányzat, a felekezetek és az RMDSZ. Az ökumenikus istentiszteleten dr. Szabó Árpád unitárius püspök végezte a szószéki szolgálatot. Az ünnepségen jelen volt Kerekes Károly RMDSZ- képviselő is. A templomban nyárádgálfalvi és nyárádszeredai iskolások verses-zenés műsort mutattak be. Dr. Szabó Árpád leleplezte a templom udvarán lévő kopjafát, amelyet Tóth Ferenc, a polgármesteri hivatal jegyzője készített. Ezek után a falu szülöttje, Szentiváni Mihály szobrát koszorúzták meg az iskola udvarán. /Kilyén Attila: Nyárádgálfalva 1501-200. "Gyökéreresztő ünnep". = Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./"
2002. július 9.
"A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2001 júniusában nyitotta meg Budapesten a határon túli referensirodát. Az alapszabályzat szerint az iroda vezetői hathavonként cserélődnek, versenyvizsga alapján. Az iroda vezetését ideiglenesen, három hónapra a kolozsvári Sebestyén Katalin vette át, őt követte Szabó Ildikó Székelyudvarhelyről. Idén nov. 1-jéig az iroda tevékenységének irányítását a marosvásárhelyi Berekméri Sándor, a sáromberki Agromec volt főmérnöke, Maros megyei tanácsos, az RMGE Maros megyei szervezetének vezetőségi tagja vállalta, ugyancsak versenyvizsga alapján. Dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jún. 19-én fogadta az RMGE országos küldöttségét. A találkozón részt vett Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke, Bodó Géza országos gazdasági alelnök és Máthé László országos szervezési alelnök is. A miniszter támogatásáról biztosította az RMGE-t. A minisztérium a Magyarországon szervezett országos kiállításokon a romániai RMGE-tagsággal rendelkező gazdák, vállalkozók számára ingyenes standokat biztosít; Romániában szerveznék meg az elméleti oktatást, esetleg magyarországi tanárok közreműködésével. A gyakorlati oktatás a magyarországi cégeknél történne. Szó esett a jó minőségű, Erdélyben már kipróbált búzavetőmag behozataláról olyképpen, hogy az ára ne haladja meg a romániai árakat. /Kilyén Attila: Határon túli referensiroda Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./"
2003. július 10.
"A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének marosvásárhelyi oktatási központjában tanácskozás zajlott a népfőiskolai tevékenység felelevenítéséről, amelyen részt vett többek között Dáné Tibor Kálmán, a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke, dr. Ábrám Zoltán és Csomós Attila, az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke. Dáné Tibor Kálmán levonta a következtetést: a folyamatos felnőttképzésre nagy szükség van, de azt a gazdák többsége nem igényli. Sok az olyan képzés, amely nagyon sok pénzt igényel. Nagyon drágák a számítástechnikai, menedzsmenti, könyvelési továbbképzési tanfolyamok megszervezése. A gond az, hogy ha be is indul egy tanfolyam, kevesen iratkoznak be, az érdekeltek nem képesek fizetni a tandíjat. Ma mindenki, megpróbál kis fizetésért is dolgozni, túlórázni, ezután sajnos már nem marad energiája, ideje, hogy továbbképezze magát. Úgy tűnik, hogy Kárpát-medence-szerte a népfőiskolák tevékenységének beindítására és támogatására a pénzforrások kezdenek megnyílni. /Kilyén Attila: A népfőiskola. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./"
2003. július 18.
"Erdőszentgyörgyön, a Rava utcát elhagyva található Rava. A központban 1991-ben szépen felújított unitárius templom áll. A magyar közösség lelkészt is eltart, pedig a falunak alig van 398 lakója. A magyar közösség azonban csak egyharmada a falu lakosságának, számuk kevéssel haladja meg a 160-at. Az átlagéletkor igen magas. Az 1950-es kollektivizálás a pusztulás kezdetét jelentette. 1952-ben épült a kultúrház, 1970-ben orvosi rendelőt építettek, mindez nem állította meg a lassú elvándorlást. Az iskolában mára egy magyar gyermek sem maradt. Az elemisták mind roma szülők gyerekei. /Kilyén Attila, Korondi Kinga: Élet a "végeken". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./"
2003. augusztus 25.
"Nyárádszeredán a kertészmérnöki oktatás 10 éves múltja alkalmából szerveztek ünnepséget.Nagy reményekkel, a jó ügy szolgálatának tudatában szorgalmazta pár ember tíz évvel ezelőtt, hogy itt kertészmérnöki oktatás induljon, anyanyelven, magyarul. Halász Péterné, a magyarországi Kertészeti és a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának vezetője tekintett vissza az elmúlt tíz év fontosabb történéseire. Dr. Jakab Sámuel, a Szent István Egyetem Nyárádszeredai Konzultációs Központjának tagozatvezetője rámutatott: "Az évfolyamok szaporodásával nőttek gondjaink, nehézségeink. Volt részünk meg nem értésben, értetlenkedésben, gáncsoskodásban, vádaskodásban. Túléltük. A nehézségek ellenére sok örömben, megelégedésben is volt, van részünk... Nem kis öröm látni azt, hogy diákjaink nem sajnálják olykor sok pénzt költeni drága szakkönyvek megszerzésére. Ők lehetnek - legalábbis részben - a jelenlegi kiöregedett szakírói gárda felváltói". Az eddigi hét évfolyamon összesen 203 diák szerzett diplomát, összesen 184-en maradtak szülőföldjükön, közülük 144-en dolgoznak a szakmában, hatan folytatják tanulmányaikat, 18-an Magyarországra települtek. /Kilyén Attila: Tízéves a nyárádszeredai kertészmérnök-képzés. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./"
2003. augusztus 27.
"Nyárádszeredában 1993-ban kezdődött a kertészszakember-képzés. Azóta a hét évfolyamon 203 végzős vehette át a mérnöki diplomát, amelyet a román szakminisztérium is elismer. Halász Péterné, a Szent István egyetem Kertészettudományi Karának vezetője a kezdetre emlékezett. Annak idején az RMDSZ és az RMGE tanulmányi felelősei keresték fel őket, arra hivatkozva, hogy Romániában a magyar nyelvű mezőgazdasági szakképzést fokozatosan elsorvasztották. Az egyetem kertészettudományi kara, a felkérés nyomán, 1993-ban elvállalta a kertészmérnöki főiskolai szintű képzést levelező, távoktatás formájában. Az erdélyi képzés példájára 1996-ban a Vajdaságban is megindult a képzés, 1999-ben pedig Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola adott helyet a kertészmérnök-képzésnek. Jelenleg a tagozaton belül három konzultációs központ működik: Erdélyben - Nyárádszeredában, Vajdaságban - Zentán, a Thurzó Lajos Művelődési Központban, Kárpátalján - Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán. A nyárádszeredai művelődési ház, ahol kiépítették az Erdélyi Konzultációs Központot, megfelel a hétvégi foglalkozások számára a jól felszerelt tantermekkel, számítógépteremmel. A kertészmérnök-képzés akkreditált képzés, 4 éves időtartamú, levelező rendszerű, főiskolai szintű. Az oklevelet a Szent István Egyetem kertészettudományi Kara állítja ki, angol és magyar nyelven, amelyet a szomszédos országok elfogadnak és honosítanak. Távlati céljuk egyelőre még álom: egy magyar nyelvű kertészeti főiskola megteremtése Nyárádszeredában. Jelenleg Magyarországon, a jól működő egyéni és vállalati kertészeti gazdaságokban szerveznek gyakorlati foglalkozásokat. A nyárádszeredai kertészmérnöki oktatást a magyar Oktatási Minisztérium Határon Túli Főosztálya támogatja, továbbá a Pro Agricultura Hungariae Alapítvány és a Sapientia Alapítvány. A nyárádszeredai konzultációs központ vezetője, dr. Jakab Sámuel nyugalmazott talajkutató töretlen lelkesedéssel vett részt az oktatás szervezésében. A legjobb erdélyi kertészeti szakembereket, tanárokat nyerte meg a képzés számára. /Kilyén Attila: Tízéves a nyárádszeredai kertészmérnöki oktatás. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 27./"
2004. augusztus 9.
Bözödújfalu elárasztásának 15. évfordulóján, aug. 7-én az egykori lakosok, a faluból elszármazottak, az újfalusiakkal együtt érzők tizennegyedik alkalommal találkoztak az emlékfalnál. A találkozó hagyománnyá vált. Az emlékező ökumenikus istentiszteletet Sebestyén Péter erdőszentgyörgyi katolikus plébános tartotta, valamint Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius esperes, a falu szülötte. Sebestyén Péter kiemelte hogy ez az évenkénti találkozó a hűség jelképe is. Hűség a szülőföldhöz, a helyhez, a hazához, az otthonhoz, a múlthoz, emlékeinkhez, a közös gyökerekhez, a felszámolt közösséghez. Bözödújfalu évszázadok óta a lelkülete által híres. Megőrzött egy hitvilágot, amiről mindenki azt hitte, hogy kiirtották. Ezért jött ide és írt könyvet Kemény Zsigmond, Bözödi György és Móricz Zsigmond. /Kilyén Attila: Tizenöt éve árasztották el Bözödújfalut. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./
2004. december 14.
Nyárádszeredában 2003-ban újraalakult a Magyar Kertésztársaság, amelynek titkára Kentelky Endre 30 éves kertészmérnök, a Sapientia Egyetem és a nyárádszeredai konzultációs központ tanára, aki több mint egy évet töltött Brüsszelben továbbképző tanfolyamon. Kentelky Endre rámutatott: érdekvédelmi szervezetüket azért alakították meg, hogy megvalósítsák a kertésztársadalom elképzeléseit, célkitűzéseit. Irodájuk Nyárádszeredán, a művelődéi otthonban van. Legfontosabb céljaik: az időszerű kertészeti kultúra terjesztése, a kertészeti oktatás támogatása; a magyar kertészeti szaknyelv megőrzése és fejlesztése; a társaság érdekvédelme; információs hálózat kialakítása a szakterületen; a kertészeti ágazatok szövetségeinek (zöldség-termesztők, gyümölcstermesztők, dísznövénytermesztők stb.) létrehozása. A múlt héten Nyárádszeredában tartott tréningen Antal Zoltán, az ákosfalvi SAPARD-iroda jogásza az előcsatlakozási alapok mellett a SAPARD-programot mutatta be. /Kilyén Attila: Elméleti és gyakorlati képzés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2005. május 12.
Sóvárad egy éve levált Szovátáról és önálló közigazgatási egység lett. Madaras Árpád polgármester munkatársaival bővítették, javították hivatalukat. Emellett kifestették a kultúrotthont, megjavították az iskola tetőzetét, javításokat végeztek az óvodában, kiköveztek 200 méter utcát. Tavaly június óta működik a faluban orvosi rendelő, idén április elsejétől gyógyszertárat nyitottak. Sóvárad testvértelepülési kapcsolatot épített ki Sátoraljaújhellyel. /Kilyén Attila: Egy év után. Sóvárad elégedett az önállósodással. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./
2005. június 29.
Június 18-19-én harmadszor tartották meg a Pókai Napokat. A múlt évben megjelent a Szöllősi Árpád – id. Tolvaly Ferenc szerzőpáros által összeállított Póka – Egy mezőségi falu a történelem sodrában (1323 – 2000) c. monográfia. Idén felavatták azt az emlékművet, amelynek terve már évek óta elkészült. Az emlékművet id. Tolvaly Ferenc tervezte és Miholcsa József szobrászművész kivitelezte. A 76 éves id. Tolvaly Ferenc, a Pókai Napok kezdeményezője, hajtómotorja az emlékmű költségeit is magára vállalta. Pókában született, kitelepült Németországba, emléktáblákat szeretne a pókaiaknak ajándékozni. Az emlékművön olvasható a két nagy világégés áldozatainak névsora, emlékeztető lesz a Rákóczi-felkelés és az 1848-1849-es szabadságharc résztvevőire, valamint a holokauszt pókai áldozataira. „Az építmény egy madarat jelképez, amely szárnyalni akar, de nehézkes alkata miatt képtelen felemelkedni a földről. A régi harangláb mintájára a jelképes madár csőrében egy lélekharangot tart és bóbitája a kopjafa. A kompozíció nehézkes, mint a Mezőség emberei” – mondta. /Kilyén Attila: „Múltunk emléktábláit az utánunk jövőkre bízzuk”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./
2005. augusztus 2.
Nyárádgálfalva községközpontban és a hozzá tartozó falvakban – Nagyadorján, Kisadorján, Bede, Szentháromság, Nyomát, Nyárádszentlászló – 2.943 lélek él. A lakosság 80%-a magyar, a többi román és roma nemzetiségű. A gazdaság húzóágazatai a mezőgazdálkodás és az állattenyésztés. Karácsony Károly polgármester elmondta, hogy folyamatosan csökken a lakosság fizetőképessége. A felújított adorjáni útszakaszt tönkretette az árvíz. Nagyadorjánban az árvíz a hidat is megrongálta, Szentháromságon és Bedében is tetemesek az árvízkárok. Kormánytámogatást nem kaptak. Nyárádszentlászlón a volt iskola épületét az unitárius egyház visszakapta. /Kilyén Attila: Az emberek szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2005. augusztus 23.
Bözöd falu első alkalommal szervezett falutalálkozót augusztus 20-21-én. Gazdag program várta a falu szülötteit és a vendégeket. Húszoldalas tájékoztató füzetecskét adtak ki Bözöd múltjáról. Az ünnep zenés faluébresztővel kezdődött. Az istentisztelet után a műsorvezetés három nyelven zajlott, románul, magyarul és franciául. Bemutatkoztak a vendégek is, Hódmezővásárhely képviseletében dr. Greza István, a belgiumi küldöttséget Jean Marie Constante vezette. A legnépesebb küldöttség, 13 személy, Franciaországból, Rouxiére testvértelepülésről érkezett. A helybéliek a két világháborúban elesett katonákról is megemlékeztek, majd az emlékműnél helyeztek el koszorúkat, ezt követően kezdődött a szabadtéri kulturális program. A bözödi iskolások verses-táncos-énekes műsora szórakoztatta a jelenlévőket. Megnyitották a Bözödi György-emlékházban berendezett népművészeti kiállítást. A könyvbemutatón Nagy Pál irodalomkritikus Bözödi György Romlás című könyvét ismertette. A gulyásfőzés után az Ifjúsági zenebona című műsorral zárult a bözödi falutalálkozó. /Kilyén Attila: Falutalálkozó Bözödön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./
2005. november 2.
A Népújságban 2004. március 31-én jelent meg a Székelybőben megállt az idő? című írás a kis településről. A településen 90 ember él, nagy csendességben. A helyi templomnak nincs papja. A cikkre a székelybői születésű, Marosvásárhelyen élő Szente Kinga válaszolt, Ki akar segíteni Székelybőn? címmel 2004. április 22-én. Ennek nyomán sikerült megalakítani a Székelybőért Egyesületet. Két év múlva Székelybő 675 éves, az ünnepi alkalomra a falu monográfiáját szeretnék kiadni, az anyagok gyűjtését elkezdték. Összefogással talán sikerül megmenteni a falut. /Kilyén Attila: Egyesület Székelybő „feltámasztásáért”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2005. december 12.
A Magna 2002 Kft-t Marosvásárhelyen jegyezték be, a felnőttoktatási tevékenységét 2003-ban indította el. Ma Gyergyószentmiklóson 4, Szentegyházán 2, Nyárádszeredában 2, Szovátán 1, Marosvásárhelyen 2 csoportban összesen 288-an részesülnek turisztikai képzésben. Nagy László Mihály, a Magna Oktatási Központ (MOK) igazgatója tevékenységük meghatározására a műhelymunka kifejezést használja. A MOK a Munkaügyi és Oktatásügyi Minisztérium égisze alatt folytatja tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy például a panzióvezető-tanfolyam elvégzése után a sikeresen vizsgázó hallgató a Munkaügyi és Oktatásügyi Minisztérium által láttamozott hivatalos oklevelet szerez, amelyet Európa bármely országában elismernek. Az elmúlt három évben Maros és Hargita megyében 300-an szereztek panzióvezetői oklevelet. – A MOK felnőttképző tanfolyamain az alapképzés ideje 4, a szakképzés ideje 8 hónap. Körülbelül 2 nap elméletre 3 nap gyakorlat számítható. Célunk, hogy rövid idő alatt megfelelő szintre emeljük az Erdély régiós turisztikai oktatást, ennek révén pedig a faluturizmust – mondotta Nagy László Mihály. /Kilyén Attila: Szakszerű faluturizmus a vidékfejlesztéshez. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./
2005. december 30.
A Maros, a Nyárád és Küküllő mentén sok gazda fogott falusi vendéglátásba, vidéki turizmusba. Többen a szállásadás mellett programokat szerveznek, a Felső-Nyárád mentén például gyógynövénygyűjtésre, gyalogtúrákra, lovagolni stb. invitálják vendégeiket. A mikházi születésű Janka Béla, aki ma New Yorkban él, fogékony maradt a vidéki élet iránt. Bízik abban, hogy a szülőfaluja is kínál olyan értékeket, amelyekért érdemes oda látogatni idegeneknek. Eddig 300 ezer dollárt ruházott be: panziót épített, 800 négyzetméteres felületen zöldövezetet, sétányt, gépkocsiparkolót alakított ki. A fogadó földszintjén ízlésesen kialakított vendéglő, bár várja a vendégeket. Mikházán ezzel hét új munkahely létesült. Turistavonzó itt a mikházi búcsú, továbbá a Mikházi Napok rendezvényei és a Csűrszínház is. Janka Béla folytatja a beruházást. A jövő évben sátortáborhelyet alakítanak ki, faházat is építenek. /Kilyén Attila: Mikháza a falusi vendégfogadás útján. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./
2006. január 5.
A marosvásárhelyi Biokertész Csoport december 30-án kosaras óévbúcsúztatót tartott, amely alkalommal számba vették a 2005. évi tevékenységüket. Boros Csaba elnök és Varga István alelnök részletes beszámolót készített. A meghirdetett program keretében 12 szakmai előadás hangzott el 66 résztvevővel. A csoport anyagi helyzete katasztrofális. Boros Csaba rámutatott, 12 éves tevékenységük a megye gazdasági életében gyakorlatilag alig kimutatható. Szükség lenne egy dinamikus fiatal szakemberre. /Kilyén Attila: A Biokertész Csoport sikerei és kudarcai. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./
2006. május 9.
Vámosgálfalva lakossága 2004-ben másodszorra is Végh Józsefet választotta polgármesternek. Végh József elmondta, hogy községszinten 70%-ban sikerült kiadni a birtokleveleket. Szőkefalván, szülőfalujában mindenkit jogtulajdonba helyeztek. Küküllőpócsfalván a megművelt területeket jogtulajdonba helyezték. Szőkefalván és Vámosgálfalván vezetékes vizet használ 724 család. Önerőből sikerült emésztőgödröket is kialakítani. Küküllőpócsfalván tervezik a víz bevezetését önerőből. Reméli, hogy a tervezett csatornahálózatot is megvalósítják a következő években. Vámosgálfalván hozzákezdtek a kultúrotthon felújításához. Erdőalját a kommunista rendszerben el akarták tüntetni a térképről. Érdekes módon az innen elszármazottak kezdenek visszatelepülni. Jelenleg 67-en laknak Erdőalján, és ami biztató: iskolát igényeltek. Mivel a régi iskolát széthordták, vásároltak egy háromszobás házat, átalakították, az ősszel már kilenc gyerek járt az I-IV. osztályba. Jövőben már 12 tanuló lesz. Tervezik az óvoda létrehozását is. A polgármester azon van, hogy Szőkefalva visszakapja a nevét. A település jelenleg úgy szerepel, mint Vámosgálfalva egyik utcája, megszámozva 1-től 425-ig. Négy temploma, négy lelkésze és 1300 lakosa van, de hivatalosan nincs neve. Kerekes Károly képviselő segítségével próbálkoztak visszanyerni a falu elnevezését. Fontosnak tartják a turizmust. Szőkefalván van a Kolping-épület, ahol 140 személyt tudnak elszállásolni. /Kilyén Attila: Vámosgálfalvi vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./
2006. július 25.
Nyárádmagyarós községhez közigazgatásilag két település – Nyárádselye és Torboszló – tartozik. A három faluban 560-an élnek, a lakosság nagy többsége a gabonatermesztésből és az állattenyésztésből él. Kacsó Antal polgármester elmondta, a középületeket, iskolákat, kultúrotthonokat feljavították. Mind a három faluban utakat javítottak. Elindult a gazdasági fellendülés, csak idén 19 családi vállalkozást jegyeztek a község területén. A községi vízhálózat kiépítéséhez készül az előtanulmány. A következő években akarják megállítani a talajcsuszamlásokat a községközpontban és Selye faluban. Nyárádmagyaróson az 1930-ban épített kápolna épülete használhatatlanná vált. A katolikus hívek arra kényszerültek, hogy a volt kollektív gazdaság egyik raktárhelyiségébe menjenek, ott tartják a szentmiséket. Egy kis kápolnát szeretnének építeni. /Kilyén Attila: Nyárádmagyarósi vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./
2006. szeptember 9.
Krizbai Nemes Katalin, a nyárádmagyarósi lelkészné leesett a padlásról, tolószékbe került. Ezután énekelt a templomban, majd elfoglaltságot keresett magának. Elkezdte fonni, szőni a szalmát. Ült a tolószékben, úgy dolgozott. Annyira megszerette ezt a munkát, hogy gyógyulása után is folytatta. Balladák, népszokások alapján készít szalmából faliképeket, bibliai szimbólumokat. Az augusztus 19-20-i kortárs- és falutalálkozó alkalmából Nyárádmagyaróson állította ki munkáit. /Kilyén Attila: Krizbai Nemes Katalin világai. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./
2007. március 8.
Görgényüvegcsűr többségében magyarlakta település, amelyet román falvak gyűrűje övez. Közigazgatásilag Görgényszentimre községhez tartozik, 1797 lakosa van, a területe és a lélekszám szempontjából a községben lévő tíz település közül a községközpont után a legnagyobb. A falu legnagyobb gondja a Görgényszentimrét Görgényüvegcsűrrel összekötő út rossz állapota. Emiatt a vállalkozók, befektetők elkerülik Üvegcsűrt. A faluban évekkel ezelőtt sokan éltek kőfaragásból, szénégetésből. Kőfaragással ma alig 5-6-an foglalkoznak. Benkő Auróra 16 éve tanít az iskolában, két és fél éve igazgató. A nyolc magyar és hat román osztályban 183 gyerek tanul. A közeli óvodában, a két magyar és egy román csoportban 68 kisgyerekkel foglalkoznak. Az utóbbi években az I-VIII. osztályba járó tanulók száma évről évre csökken, emiatt idén ősztől az üvegcsűri iskolában is átszervezés várható. /Kilyén Attila: Görgényüvegcsűri vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./
2007. július 24.
Nyárádszeredában július 21. –augusztus 1-je között zajlanak a VIII. Vásár-városnapok. Az első napon Nyárádszentanna és Nyárádandrásfalva futballcsapatai mérkőztek meg. Másnap a templomban Beder Tibor történész tartott előadást a magyarságtudatról. Azért kell erről beszélni, mert a Kárpát-medencében kilencféle történelmet tanítanak, mert nemrég a szlovák miniszterelnök önmérsékletre és múltfeledésre szólította fel a magyar kisebbséget, mert Erdélyben is egyre több épületről kerül le előbb-utóbb a vakolat, amely eddig elfedte értékeinket – mondta az előadó. Gecző András helybéli lelkész köszönetét fejezte ki a Lokodi Edit Emőkének, a megyei tanács elnökének, aki hozzájárult a kis fatornyos templom felújításához, az ugyancsak jelen lévő Bandi Katalinnak, akinek jóvoltából a templomban jelen van Bandi Dezső művészi lelkülete. Székely kaput állítottak fel a templom bejáratnál. Megnyitják Bárczi András Évszakok című akvarellkiállítását, a kultúrotthonban Balázs Ferenc időszerűsége címmel hangzik el Cseke Péter előadása, népijáték-, népdal- és tánctalálkozót is szerveznek. /Kilyén Attila: VIII. Vásár-városnapok Nyárádszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./
2007. október 31.
A Marossárpatakért Egyesület a múlt október 27-én huszártalálkozót szervezett. A falu központjában levő Huszárszobornál hét csapat gyülekezett, miközben a helybéli lovas huszárok felvonultak a faluban. A Mátyás-huszárok első századát a marossárpataki, a másodikat a szovátai, a harmadikat a kápolnásfelfalusi csapat képviselte, a XI. székely határőr huszárezredet pedig a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi és a szentegyházi hagyományőrző csapat. A találkozóra eljöttek a torboszlói lófők is. Miután a központi parkban felsorakoztak a csapatok, sor került Kemény János szobrának (a helybéli Miholcsa József alkotása) felavatására – beszédet mondott Simon Zsolt történész. Kemény János, egykori fogarasi főkapitány, majd I. Rákóczi György sikeres hadvezérének szobrát az Erdőcsinádon szolgáló Lukácsy Szilamér tábori pap áldotta meg. A 159 éve, október végén vívott győztes marossárpataki csatáról Miholcsa József elmondta, hogy azért nevezetes, mert az volt az erdélyi 1848-as szabadságharc első ütközete. A székely huszárcsapatok legyőzték Urbanékat. Mihály József, a szentegyházi hagyományőrző huszárcsapat kapitánya elmesélte, hogy 1996-ban alakultak. Hajdanában Szentegyházáról sokan vonultak be a XI. székely határőr huszárezredbe, ők ennek a hagyományát őrzik. /Kilyén Attila: Huszártalálkozó Marossárpatakon. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
2008. január 14.
Gernyeszegen eltűnt Bethlen István bronz mellszobra. A református templom kertjében üresen áll a talapzat, rajta a felirat: – Bethlen István – 1874 Gernyeszeg – 1946 Moszkva – Miniszterelnök 1921–1931 – Hazatért. A mellszobrot a magyarországi Blaskó János szobrász készítette. Az ugyancsak anyaországi Piliscsabáért Alapítvány adományozta a gernyeszegi református egyháznak, és a templom kertjében 2006 októberében avatták fel. Bethlen István a falu szülötte. Erdélyben ugyanennek a szobornak mása Székelyudvarhelyen a Szoborparkban van kiállítva. Értesítették a rendőrséget. Többen úgy vélik, hogy a szobrot a bronz miatt vitték el, egyesek azonban más jellegű hátteret gyanítanak a lopás mögött. /Kilyén Attila: Szoborlopás Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 14./ Gróf Bethlen István, Magyarország 1921–1931 közötti miniszterelnöke 1874. október 8-án Gernyeszegen született. Politikusi pályafutását Erdélyben kezdte, majd Budapestre költözött. 1919 februárjában létrehozta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját, amellyel egy évvel később választásokat nyert. 1921-ben miniszterelnökké nevezték ki. Kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1931 augusztusában lemondott miniszterelnöki tisztségéről, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt. 1943–44-ben a háborúból való kilépést támogatta, és angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett. 1944 decemberében az oroszok elfogták, majd fél évre rá a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását. Moszkvában, a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban 1946. október 5-én. /Szucher Ervin: Rövidre sikeredett hazatérés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./
2008. március 10.
Március 8-9-én zajlottak a VI. Nyárádszeredai Kertésznapok eseményei. Számos előadás hangzott el, amelyeket erdélyi és magyarországi szakemberek tartottak tizennégy témakörben. Másnap dr. Györffy Sándor volt a házigazda, aki megnyitotta a termékbemutatót. Dr. Jakab Sámuel, a szervezőbizottság elnöke elmondta, az előadások mellett a termékbemutató, magbörze és vásár rangosabbá tette a rendezvényt. Sokkal több kiállító jött el, mint az elmúlt években. Közöttük sokan a nyárádszeredai kertészeti tagozaton végeztek és most kiállítókként jöttek ide. Nyárádszeredában kinőtték a lehetőségeket. Valószínűleg a jövőben átköltöznek Nyárádszentlászlóra, ahol nagyobb a kiállítási felület. /Kilyén Attila: Tavaszon életet indítanak. Nyárádszeredát kinőtte a kertészvásár. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 10./
2008. augusztus 2.
Augusztus 1-jén zárultak a Nyárádszeredai Városnapok, országos kirakóvásárral a piactéren. Ugyanitt kezdődött a Játszom a hangszeren című gyerekműsor, amelynek előadója Kepenyes Pál, gyulai gimnáziumi tanár volt. Hangszeres bemutatókból született ez a műsor, amelynek nagy sikere volt Nyárádszeredában is. A kultúrházban nyárádmenti népművészek találkoztak Szatmári Ferenccel, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnökével. Duma András bemutatta Csángó mitológia c. könyvét, majd a csángó népművészetről tartott előadást. A Nyárád mentéről összegyűlt népművészek Bíró János faragó kopjafáit olvasva próbálták megfejteni az alkotó üzenetét. Átvitt értelemben a Nyárádszeredai Városnapokat csángó-székely-magyar-magyar találkozónak is nevezhetjük, mert a szeredaiakkal együtt ünnepeltek a testvértelepülések is – mondotta Kádár Gyöngyi, a polgármesteri hivatal művelődési igazgatója. /Kilyén Attila: Csángó-székely-magyar-magyar találkozó. Tegnap zárultak a Nyárádszeredai városnapok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2008. augusztus 4.
A Bözödújfalu megsemmisítésére emlékező XVII. találkozón a falu egykori lakói, az elszármazottak, az együttérzők augusztus 2-án újra meghatottan néztek egymásra. Az emlékfalnál elmondták egymásnak, hol és hogyan élnek. Ferencz István erdőszentgyörgyi plébános és Demeter Erika erdőszentgyörgyi unitárius lelkész beszéde a siratófalnál hangzott el, amelyet a Bécsben élő Sükösd Árpád állíttatott 1995-ben, hirdetve, hogy a tó fenekén Bözödújfalu nyugszik 180 házával, a lakosai pedig a világban szétszórva siratják. /Kilyén Attila: Sosem némulnak el az elárasztott templom harangjai. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./
2008. augusztus 6.
A Székelybőért Egyesület augusztus 2-ára falutalálkozót szervezett. A százlelkes településként ismert Székelybő ismét benépesedett. A falutalálkozó a csíkfalvi Kilyén Domokos által faragott székely kapu felszentelésével kezdődött, a református templom udvarának bejáratánál, majd Kilyén Ilka színművész szavalt. A hálaadó ökumenikus istentisztelet után a háborúban elesettek emlékművénél Simon János nyugalmazott ezredes mondott beszédet. Falumúzeumot avattak. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke elmondta, a télen felhívást intéztek a falu lakosságához, hogy a kultúrotthon egyik üres termébe gyűjtsék össze a régi tárgyakat, eszközöket, szerszámokat, a régi idők tanúit. Vannak a múzeumban varrottasok, költségvetési nyilvántartások is. Amennyiben a Nyárádszereda felé vezető utat sikerülne megjavítani, akkor Székelybő rövid idő alatt bekerülne a közlekedési vérkeringésbe. Székelybőről az öt gyerek Mosonba jár iskolába, román tagozaton tanulnak. Ha lenne egy kisbusz, akkor Nyárád-szeredába járhatnának, magyar tagozatra. A faluban létezik egy 18. századi katolikus műemlék templom, ami veszélyeztetett állapotban van. Délután könyvbemutató volt, Gligor László Róbert Bronzba öntött ima című könyvét Suba Ferenc méltatta. /Kilyén Attila: Megfogyatkozva, de életképesen. Székelybő 675 éve. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./
2008. október 10.
Lukácsy Szilamér református lelkész, esperes-helyettes múlt év decemberétől szolgál szülőfalujában, Mezőbándon. Mezőbándon nincs olyan épület, ahol elszállásolhatnák a községközpontba látogatókat. Ezért a tiszteletes elhatározta, hogy vendégszobákat épít. A parókia épülete mögött egy masszív autóbuszgarázs átalakításával kezdte meg a terv kivitelezését. Számít a magánszemélyek, vállalkozások, a püspökség támogatására. Ismeretes, hogy Lukácsy Szilamér „notórius” alkotótábor-szervező. Szeptember elején Mezőbándon is megszervezte a sorrendben a VIII., de Mezőbándon az I. Egerházi Képíró János Alkotótábort. /Kilyén Attila: Aki nem csak lélekben építkezik. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./