Ștefan Ciocan: Olaj a tűzre (A Kelemen Hunor-interjú margójára)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök legitim kérdéssel állt elő, amely különben nem okozott volna annyi bonyodalmat román körökben, ha nem épp ő mondja. A Nagy Egyesülés centenáriuma kapcsán ugyanis felmerül az ésszerű kérdés: mit tett Románia Erdélyért az elmúlt száz évben, amiért nekünk, erdélyieknek, etnikumhoz való hovatartozásunktól függetlenül okunk lenne az örömre? Indokolt tehát Kelemen aggodalma, miszerint olyan megvalósítások hiányában, amelyek láttán az erdélyiek is jó szívvel ünnepelnék a centenáriumot, minden rendezvény olcsó nacionalista propagandává süllyed, amely az egyesülés szükségességét és törvényességét lenne hivatott igazolni. A cél az, hogy az erdélyi románokba ne merüljön fel a kérdést, hogy hozott-e egyáltalán valami jót a Kárpátokon belüli régióknak az 1918. december 1-i egyesülés.
Románia nem tett túl sokat Erdélyért, a Bánságért, a Körösökért és Máramarosért. Épp ellenkezőleg, a monarchia idejében és a kommunista időszakban is folyamatosan az erdélyi kultúra, az erdélyi szellemiség és gazdaság folyamatos tönkretételén ügyködtek. Az erdélyi ipari régiókból származó adókat Románia elmaradott régiói fele irányították, ellehetetlenítve ezzel az 1918 után Romániához csatolt részek fejlődését. A Kárpátokon belüli részeket elárasztották a regátból származó köztisztviselők hadával, megfertőzve a térséget a lustaság, ügyeskedés, harácsolás vírusával. Ceausescu úgy adta el a szászokat Németországnak, mint valami árucikket. Az általuk épített kastélyokat, városokat és falvakat hagyták tönkre menni, vagy, ami még rosszabb, roma kolóniákat telepítettek helyükre, akik aztán végképp tönkretettek mindent. Műemlékek tucatját hagyták összeomlani, több ezer kastély, udvarház vált termelőszövetkezeti székhellyé, amelyekre szintén az enyészet várt. A románok csak az utóbbi években jöttek rá, milyen szép pénzt lehet keresni az erdélyi kastélyokkal és kúriákkal, ezért elkezdték ezeket feljavítani, már ha volt még mit.
A kultúra és szellemiség tekintetében az elmúlt száz év katasztrofális következményei még nyilvánvalóbbak. Megpróbálták teljesen kiirtani az erdélyi szellemiséget. A görög katolikus egyházat, amely az Erdélyi Iskola mozgalom meghirdetője volt, törvényen kívül helyezték, papjaikat megalázták, börtönbe vetették. Az állam a kommunizmus leverése után sem tanúsított nagyvonalú magatartást a görög katolikus egyházzal szemben. Románia hivatalos történelméből hiányzik Erdély történelmének több jelentős fejezete, az erdélyi politikai és katonai vezetők szinte ismeretlenek, sokukat gyakorlatilag kitöröltek a köztudatból. Még két olyan európai ismertségű személyiség, mint Hunyadi János és Hunyadi Mátyás sem kapta meg az őket megillető helyet. És akkor még nem is említettük az erdélyi fejedelmeket, akiknek a román kultúra fejlődéséhez és elterjedéséhez való hozzájárulása vitathatatlan, román tankönyveket, román tannyelvű iskolákat létesítettek Erdély területén vagy azon túl is.
Sanyarú sors jutott a Nemzeti Párt és az erdélyi Szociáldemokrata Párt román nemzetiségű vezetőinek is, márpedig ők az 1918-as egyesülés kezdeményezői közé tartoztak, nem beszélve a több száz görög katolikus papról, akik ugyanazon célért küzdöttek, de mégis letartóztatták őket, nagy részük a kommunista börtönökben lelték halálukat az egyesülés után alig három évtizeddel. Még az egyesülés vezéralakjának számító Iuliu Hossu görög katolikus püspököt is letartóztatták és megalázták, pedig ő volt az, aki a Gyulafehérvári Határozatot felolvasta. Az elmúlt száz évben Erdély történelme tabu volt Bukarest számára. Az erdélyi románok agyából és lelkéből csakis történelmük elhallgatásával és erős nacionalista propagandával tudták kiirtani a multikulturalitás tudatát, amely Erdélyt, Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb régióját jellemezte. Románia az elmúlt száz évben gyakorlatilag végig azon volt, hogy Erdélyt minél távolabb költöztesse Európától. És most elvárja, hogy ezért köszönetet mondjunk.
Glasul Hunedoarei; Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: ha elveszik a Románia Csillaga kitüntetést, az hihetetlenül rossz üzenet lesz
Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést, miután Kelemen lapinterjúban úgy nyilatkozott: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at."
A politikus a rádióban hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni - fogalmazott.
Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.
A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná - mondta.
MTI; maszol.ro

A centenáriumról másképpen
Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román-magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot. A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza.
Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól. Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik.
A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától.
Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot.
Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá.
Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régiónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani.
Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk”, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a XXI. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat.
Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

Korszerű soviniszták koalíciója
Újabb nemzetmentő szervezet szállt versenybe a Romániát a magyarveszélytől lassan száz éve megóvni akaró pártok, civil szervezetek és egyéb gittegyletek amúgy sem gyenge mezőnyében. A magát Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíciónak nevező alakulat, amelynek vezetőit amúgy messianisztikus hajlamokkal verte meg a balsors, mivel folyamatosan meg kívánják menteni az országot az alkalmatlanná vált politikusoktól és közintézményektől, de erőfeszítéseiket eleddig kevés siker koronázta – talán azért, mert a megmentés és a korszerűsítés aktusa jórészt közlemények kiadásában merül ki – , most ismét csak közleményekben szállt síkra a magyarokkal szemben. Ezúttal Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt vették célba, aki egy lapinterjúban amúgy semmi különöset nem mondott, csupán ismét leszögezte, ami minden épelméjű és jóérzésű ember számára evidencia: hogy a magyaroknak nincs ünnepelnivalójuk az Erdély Romániával való egyesülésének szándékát egyoldalúan, a többi ott élő őshonos nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánító 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulóján. A korszerűsítőkben ettől annyira felhorgadt a nemzetféltés vágya, hogy két napon belül két dörgedelmes közleményt is kiadtak. Az elsőben Kelemen állampolgárságának megvonását, a másodikban a Románia Csillaga érdemrendje visszavonását követelik, amiért – szerintük – kijelentésével megkérdőjelezi a román államiságot, valamint a románok történelmét és kultúráját. Amúgy a koalíciónak nem ez az első magyarellenes megnyilvánulása, volt már olyan közleményük is, amelyben „nemzetellenesnek” és „diszkriminatívnak” nevezték a szatmárnémeti önkormányzat azon elvárását, hogy a mintegy 40 százalékban magyarlakta városban tevékenykedő helyi rendőrök a magyar nyelvet is ismerjék. Hogy mindezt milyen sajátos logika alapján szűrték le, legyen az ő bajuk. A közlemények alapján minden esetre több feltételezés is adódik. Először is az, hogy a magát az akadémiai, szakszervezeti és civil szféra gyűjtőkonglomerátumaként meghatározó koalíció úgy akar kilépni az eddigi fájó ismeretlenségből, hogy a jól bevált magyarellenes uszítás eszközéhez nyúl. Egy másik lehetőség az, hogy a szervezet valójában a klasszikus, soviniszta, szekus hangulatkeltők gyülekezete, amely fő feladatának tartja – vagy valakik fő feladataként tűzték ki – a magyargyűlölet szítását, hiszen azzal általában el lehet nyomni az éppen regnáló kormányok katasztrofális teljesítményéről szóló érdemi bírálatokat. Esetleg mindkettő egyszerre, hiszen az egyik nem zárja ki a másikat. Lehetne ugyan legyinteni, hogy csupán egy újabb olyan szervezetről van szó, amelyet az ügyeletes elmebetegek és/vagy uszítók használnak saját homokozóként. Hiszen például az állampolgárság megvonását az alkotmány sem teszi lehetővé olyan személy esetében, aki születés révén szerezte meg azt, a Románia Csillaga érdemrend visszavonása pedig Tőkés László esetében sem annak a szégyene, akitől elvették, hanem azé, aki elvette. Csakhogy nem tanácsos. Egyrészt azért, mert képviselőiket idén már Sorin Grindeanu korábbi kormányfő is fogadta. Másrészt azért, mert az ilyen uszítások nagy mértékben hozzájárulnak az általános közhangulat radikalizálódásához, a magyarellenesség fokozásához. Nemigen bízunk ugyanis abban, hogy a román történetírás által „nagy egyesülésnek” titulált nagygyűlés századik évfordulóján akad olyan jelentős román párt és politikus, amely és aki elég bátor lenne ahhoz, hogy ne pattanjon fel az egyébként is mindig előszeretettel elővett magyargyűlölet-biciklire. Hiszen abban a közhangulatban, amelynek előszelét a mostani uszítás máris megelőlegezi – a román sajtó egy részében is elindult a hőbörgés Kelemen kijelentése miatt –, és amelyben a magyarellenesség élharcosait egyre szélesebb körben próbálják igaz hazafiakként beállítani, nagy eséllyel azonnal haza- és nemzetárulónak bélyegzik, és lenullázódik a támogatottsága. Az ellenzéki „liberálisok” elnöke, Ludovic Orban máris beállt a sorba. Itt tartunk most, 2017-ben. És nem úgy néz ki, hogy 2018-ban értelmesebb, a normális párbeszédre fogékony, empatikusabb lesz a romániai közhangulat. Vannak ugyanis, akik tesznek róla, hogy ne lehessen az. Ami persze nem akadályozhat meg abban, hogy amikor szükséges, kimondjuk: 2018-ban nekünk, magyaroknak semmilyen ünnepelnivalónk sem lesz. Krónika (Kolozsvár)

Megadták az alaphangot
Ha valóban ez lenne az ára Románia korszerűsítésének, akkor minden bizonnyal már megfogalmaztuk volna a nyílt levelet Kelemen Hunornak: önként adja vissza állami kitüntetését, mondjon le román állampolgárságáról, vigye el a balhét, hozza meg az áldozatot annak érdekében, hogy az ország, amelyben élünk, végre fejlődő, modern, európai, civilizált állam legyen.
Ha ugyanis a Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért nevű szervezet igen hangos és látványos, hatalmas médiavisszhangot kapott agitálását nézzük, könnyen azt hihetjük, az RMDSZ elnökének kitüntetése és állampolgársága az egyetlen akadálya annak, hogy Románia olyan hely legyen, amilyent mindannyian szeretnénk: biztonságos, élhető, fejlett.
Hogy mindez nem így van, azt persze mi jól tudjuk, de a neve alapján komolynak tűnő és fontos ügyekkel foglalkozó szervezet alighanem igen sokakat megtéveszthet: nevéhez méltó módon komolynak és fontosnak állít be olyan ügyeket, amelyekre inkább a nevetséges, groteszk, tragikomikus jelzők találnának. Vagy inkább az elkeserítő: hiszen ha 2017-ben Romániában ilyen magyarellenes hisztériát válthat ki Kelemen Hunor azon mondata, mely szerint a magyarság nem tudja és nem is akarja ünnepelni 1918-at, akkor bizony nagy bajok vannak az országban. Érdemes ezért alaposabban szemügyre venni a magát az akadémiai, üzleti, szakszervezeti és szakmai szervezeteket tömörítő társaságként meghatározó koalíció nyilvánosan felvállalt céljait, vezetői struktúráját. Szembetűnő, hogy a román társadalom minden szövetét átfogja: média-képviselők, rektorok tanácsa, szakszervezetek, megyei tanácsok szövetsége, helyi önkormányzatok, szakmai és civil szervezetek tartoznak ide.
Elnöke az igen kétes múlttal rendelkező Alexandru Cumpănaşu műsorvezető, civil aktivista (?) – sokak azt is kétségbe vonják, végzett-e egyetemet, ehhez képest a belügyminisztérium egyik kollégiumában tanít! –, de ott találjuk alelnökként többek között az 1989-es utcai eseményekben mindmáig tisztázatlan szerepet játszó Constantin Degeratu tábornokot, Costin Georgescut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét vagy Vasile Puşcaşt, Románia uniós csatlakozási főtárgyalóját. A társaság szinte valamennyi tagja tehát szorosan kötődik valamely nagyon erős állami intézményhez, többek nyílt titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkeznek – kicsit mintha ama láthatatlan, a választott politikai hatalomtól független államhatalmi struktúra villanna elő, „a rendszer”, amelyről oly sokan és oly sokat beszélnek Romániában.
A módszerek is kísértetiesen emlékeztetnek a Securitate eljárásaira: megtévesztés, diverzió, félretájékoztatás, nacionalista hangulatkeltés, magyarellenesség stb. – mintha csak a volt politikai titkosrendőrség lendült volna akcióba új név alatt, tetszetősebb, jobban csengő jelszavakat tűzve zászlójára.
Ezért oly aggasztó a román társadalom legbelsőbb szöveteibe ékelődött társaság magyarellenes kirohanása. Nem Kelemen Hunor állampolgárságát vagy kitüntetését féltjük – inkább attól tartunk: mindazok, akiknél a hatalom összpontosul, megadták az alaphangot a jövő évi centenáriumra. Farcádi Botond / Háromszék; Erdély.ma

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

Iohannis: a szászok a románokkal együtt ünneplik meg Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát
Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette – a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.
"A pozitív üzenetekre kell összpontosítanunk. (.) A szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát, és remélem, hogy végül mindenki meg fog győződni arról, hogy ez az igazi üzenet. A centenárium rendkívül fontos, és még ha egyesek csak azt látják is belőle, hogy eltelt száz év, akkor is nagy dolog, mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban. Egy stabil országot (.) amely hozzájárul az egész térség fejődéséhez és stabilitásához. Mondhatjuk, hogy az utóbbi száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk a jó irányba" – idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.
A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Mit kapott Erdély Romániától?
Nemcsak az uborkaszezonnak köszönhető, hogy oly heves indulatokat váltottak ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy héttel korábbi szavai az egyesülés meg-, illetve meg nem ünnepléséről. A nyilvános térben – televíziókban, újságokban, világhálón – megjelent cikkek, hozzászólások jól tükrözik a román társadalom jelenlegi állapotát, viszonyulását hozzánk, magyarokhoz, és pontosan jelzik azt is, mire számíthatunk jövőben, a nagy centenárium évében.
Az alaphangot megadta az egyértelműen szekus kötődésekkel rendelkező, ugyancsak kétes, de jól csengő nevű Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért, és nagy lendülettel csatlakoztak hozzá a legjelentősebb véleményformálók. Többségük Kelemen fejét követelte, a háládatlan magyarok kipucolását Romániából, hogy végre megvalósulhasson a nagy álom, a színtiszta nemzetállam. Kevesen, nagyon kevesen vették a fáradságot, hogy elgondolkozzanak az RMDSZ-elnök mondandójának lényegén: valóban, mit is adott Románia Erdélynek az elmúlt száz esztendőben? Nyert vagy veszített a régió a nagy egyesüléssel? Édesanyja vagy gonosz mostohája volt e térségnek a román állam, amely kihasználta, kizsigerelte, gáncsolta fejlődését? Nehéz lehet a szembesülés azzal, ami e néhány, nagyon kevés írásból kitetszik. Az elmúlt száz esztendő minden korszakában – lett légyen királyság, kommunista diktatúra vagy nyugati típusú demokráciát imitáló berendezkedés – a bukaresti elit folyamatosan az erdélyi gazdaság, kultúra és szellem lerombolására törekedett. Oly nagy volt a félelem, hogy elveszíthetik a hatalmas szerencsével ölükbe pottyant régiót, hogy nem engedték s mai napig nem engedik természetes módon fejlődni, igyekeznek megölni, nacionalista szólamokkal megsemmisíteni szellemiségét. És mindez nemcsak a magyarok ellen irányult, irányul, hanem az erdélyiség ellen. Láthattuk, miként került tiltólistára március 15-én a székely zászló mellett a románok által 1918-ban felvonultatott Erdély-zászló is.
Erdély Magyarországhoz csatolásának már régóta nincs realitása, még függetlenné válása is esélytelen, olyannyira románná vált az elmúlt száz esztendőben. A félelmek azonban ma is olyan nagyok, hogy nem merik engedni szabadon fejlődni, esélyt sem adnak szárnyalására, nem hagyják motorrá válni, amely maga után húzhatná a többi vánszorgó régiót. Inkább elbalkánosították, lezüllesztették, s ha mégis felüti fejét itt-ott a transzilván szellem, nemzetféltő indulatok söprik el.
Rendkívül kényes kérdést vetett fel Kelemen Hunor, ezért volt oly heves a válasz. Látszólag az a kijelentése váltott ki indulatot, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük jövőben, pedig tulajdonképpen a szembesülést szeretnék elkerülni, hogy egész Erdélyt, az egykori tündérkertet feláldozták a nacionalista rettegés oltárán. Pontosan tudják, a válasz a kérdésre, hogy mit adott Románia Erdélynek, nemcsak a magyarok, de a románok számára is lehangoló.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalosan is megnyitották a 8. Kolozsvári Magyar Napokat
Bár a múlt hétvégén már számos programra – kiállításmegnyitókra, beszélgetésekre és a Balaton zenekar magyarfenesi koncertjére – is sor került, hétfőn este, a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében hivatalosan is megnyitották a 8. Kolozsvári Magyar Napokat.
A Transylvanicum mottójú kulturális fesztivál nyitógáláján köszöntőbeszédet mondott Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszöntőjében kifejtette: hosszú évtizedeket kellett várni ahhoz, hogy a kolozsvári magyarok felszabadultan ünnepelhessenek a város közterületein. Az elmúlt évek jó és rossz történései, a közösségünket ért veszteségek, vagy a magyar napok tavalyi méltánytalan meghurcolása ellenére is itt vagyunk, együtt lehetünk a létjogosultságában megkérdőjelezhetetlen – erdélyi értéktárunk meghatározó transzivanikumává vált – ünnepen.
A főszervező szerint a közösségépítés mellett fontos, hogy mit mutatunk meg magunkból a többségi románság és a nagyvilág számára, ugyanis akik elbújnak, azok ellenszenvet vagy félelmet keltenek. Csak akkor tisztelhető és szerethető egy közösség, ha láthatóvá és érthetővé válik, nemcsak a Kolozsvári Magyar Napok idején, hanem az év 365 napján. Építő, értékteremtő, alkotó közösség vagyunk, de nem elég csak termelni, meg kell mutani kincsesládánk rejtelmeit. Ez a fajta hozzáállás lehet a mi létünk garanciája – nyomatékosította Gergely Balázs.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke személyes visszaemlékézéssel indította beszédét, felelevenítve: 1987-ben egy olyan időszakban költözött Kolozsvárra, amikor felszámolóban volt minden, ami magyar. „Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető, a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt” – fogalmazott. Véleménye szerint Kolozsvár vonzása évszázadok alatt sem csökkent, hiszen most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Ez is igazolja, hogy van magyar jövő a kincses városban.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a Kolozsvári Magyar Napokat példaértékű rendezvénynek nevezte, mely megmutatja, mit jelent az erdélyi magyarság számára a normalitás. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinkek. Miután nyolc évvel ezelőtt megszületett e rangos rendezvény ötlete, az példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró. „A Kolozsvári Magyar Napok az erdélyiek és – transylvanicumként – az erdélyiség sikere is. Közösen teremtett örökségünk 100 évnél is régebbi – elég, ha csak Kolozsvár tavalyi, 700 éves évfordulójára gondolunk” – jelentette ki a néppárt ügyvezető elnöke. Toró úgy vélekedett: a modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, ünnepi beszédében a magyar identitás megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, ehhez kapcsolódva pedig kijelentette: nem azok a történelem igazi nyertesei, akiknek erősebbek fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása. A magyarországi politikus – Németh László gondolatait alapul véve – rámutatott: a legutóbbi idők hadviselési trükkjei között található annak sulykolása, hogy a nemzetállamok kora lejárt Európában. Kövér László szerint a kelet-közép-európai térség államai rá kell döbbenjenek arra, hogy nemzeti érdekeik úgy érvényesíthetőek, hogy ezzel nem veszélyeztetik – sőt, erősítik – szomszédjaikat. A cselekvésre és együttműködésre képes nemzetállamot, mely állampolgárait határokon belül és kívül is szolgálja, az országgyűlés elnöke annak biztosítékának látja, hogy a kárpát-medencei magyarság ne süllyedjen a „kizsákmányolt bennszülöttek” sorába.
Beszéde végén Kövér László megköszönte a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek munkájukat, valamint azt, hogy tevékenységükkel az összetartás élményének erősítését és a magyar identitás védelmét szolgálják.
A felszólalásokat követően a Magyar Állami Népi Együttes Mihályi Gábor koreográfus által színpadra vitt Tánckánon – Hommage ŕ Kodály című előadását tekinthette meg a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség. A darabban egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozott ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán és kortársa, Bartók Béla kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhettük nyomon. Méltó kezdete volt a kolozsvári magyarság legnagyobb ünnepének.
Az elkövetkező egy hétben Kolozsvár számos helyszínén, több száz kulturális programra kerül sor a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretein belül. A részletes program, valamint a fesztivállal kapcsolatos egyéb tudnivalók és beszámolók megtalálhatóak a www.magyarnapok.ro internetes oldalon, valamint a rendezvény Facebook-oldalán.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája; Erdély.ma

„Mágia, varázslat, ragadós példa” – ünnepi nyitógálával hétfő este elkezdődött a 8. KMN
Immár nyolcadik „kiadásához” érkezett a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek hivatalos, ünnepélyes nyitógálájára hétfő este került sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A közönséget köszöntötték Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Fellépett a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával.
Gergely Balázs köszöntő beszédében elmondta, idén is közösen ünnepelünk, a közös ünneplés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen: a rendezvény kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és nem csak az erdélyi magyar közösség, hanem a román többség ünnepe is.
A kolozsvári magyar napok rendezvény keretében közösségépítő és –erősítő folyamat zajlik, a magyarságnak meg kell mutatnia értékeit – hangsúlyozta Gergely Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZelnök köszöntőjében elmondta, a Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem: brand, de meg annál is több – mágia, varázslat, ragadós példa, amely terjed, mert jónak találtatik. Visszaemlékezett 1989 előttre, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, de mindemellett Kolozsváron azt érezte, hogy van remény és lehetőség túlélni, talpon maradni. Erre adott okot a város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya: otthon érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent, és ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű, hiszen ma is azt látni, hogy ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből, akik gazdagodni akarnak mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a kincses várost – mondta Kelemen Hunor.
Kifejtette hitét, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, a jövőt pedig ki kell találni: „ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok, a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt. El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni”.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint annak biztosítéka, hogy az előttünk álló évtizedekben mi, magyarok a szülőföldünkön ne süllyedhessünk alávetett, kizsákmányolt és megalázott bennszülötti sorba: az a józan magyar nemzeti öntudat, valamint az ezen alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, mely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt. Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor és a másnaposság
Kelemen Hunor a román nyilvánosság szemében lassan egyes számú közellenséggé stilizálódik. Pedig nem tett egyebet, mint kimondott néhány nyilvánvaló igazságot.
Például azt, hogy Románia a Monarchiából örökölt infrastruktúrát az elmúlt száz esztendő alatt nemhogy tovább fejleszteni nem volt képes, de még eredeti állapotában megőrizni sem. S tette ezt annak ellenére, hogy Trianon után Európa egyik – természeti adottságaiban és (román, magyar szász, zsidó, örmény) történelmi örökségében leggazdagabb – államának számíthatott. Rendelkezésére állt minden, ami egy országot egyetlen évszázad alatt is a kontinens egyik jelentős államává tehet.
Kelemen Hunor egyik „legfelháborítóbb” állítását szeretném tényekkel alátámasztani. A szüleim a két világháború közt – kommunisták gyanánt (akkor az még rettenetesen mást jelentett, mint '45 után, amikoris úgy rúgták ki őket a nagybetűs pártból, hogy a lábuk sem érte földet) – előfizetői voltak a (nagyon) baloldali Brassói Lapoknak. A Székelyföld egyik eldugott zugában, Köpecen még ugyanabban az órában vehették kézhez a Brassói Lapokat, mint Brassó polgárai. Sőt, a lap még ugyanaznap a budapesti, sőt a pozsonyi és újvidéki kaszinók látogatóinak asztalára is odakerült. A román államvasutak, implicite a román posta jóvoltából, mellesleg. (Szüleim a lap összes évfolyamát meg is őrizték, egészen addig, amíg – letartóztatásukat követően – nagyanyám félelmében befűtötte velük a kemencét.)
Az elmúlt száz esztendőben a román posta és közlekedésügy oda züllött, hogy én ma a Kolozsvártól 15 kilométernyire fekvő Magyarvistán a Kolozsváron megjelenő Szabadságot (írva és mondva) két-három nap után kapom meg. (De én is gyűjtöm az évfolyamokat…)
No comment.
Ennek az igazságnak a kimondása az ellen, aki merészeli kimondani, a „román nemzeti érzékenység” gyalázkodásokkal tele áradatát indíthatja el. Ez a tény mindent elmondhat annak a diadalmas száz esztendőnek a természetéről, melyet a többségi nyilvánosság éppen megünnepelni készül.
De hogy ez a száz esztendő mit eredményezett számunkra – egyre inkább maradék – románok és magyarok számára, azt leginkább egy kevésbé ismert analógiával szemléltethetném.
Finnország Romániával csaknem egy időben vált független nemzetállammá. 1917-ben. Hosszú időn át idegen birodalmak, a svéd és az orosz tartományaként létezett. Akárcsak az Oszmán-, majd Osztrák-Magyar birodalmak részét képező Erdély. De a függetlenség kivívása a finneknél nem azzal kezdődött, hogy a finn kulturális életet korábban domináló svéd polgári és értelmiségi elitet, a finn kultúra és gazdaság úgymond „felvirágoztatása” érdekében gyakorlatilag felszámolták volna. No nem! A feltörekvő finn elit (a finn nyelvet mellesleg nem a svédek, hanem az országot a XIX. század elején meghódító orosz cárok tették hivatalos nyelvvé, s az országot a szovjet állam tette – ajaj! – függetlenné is) svéd polgártársait arra használta fel, hogy a finn kultúrát és gazdaságot a svéd kultúra és gazdaság színvonalára emeljék. A finn alkotmány a svéd nyelvet és kultúrát a svéd nyelvi-kulturális közösség szinte már „jelentéktelen” számaránya ellenére is (nota bene: a svédek finnországbéli aránya ma is éppen 6 százalék!) a finn állam a finnel egyenrangú nyelve és kultúrája gyanánt szentesítette. Sőt, ismétlem, annak ellenére is, hogy a finn nyelv hivatalos státusát a svéd állam, akárcsak a magyar a románt, még a XIX. század elején sem volt hajlandó hivatalos nyelv gyanánt elismerni.
Az eredmény közismert. A finnek nem inszceníroznak világra szóló diadalünnepet. Nem szorulnak rá. Finnország (Európa kezdetben még egyik legjelentéktelenebb államocskája) ma Európa – kulturálisan és gazdaságilag is – elismert mintaállama. A finn vállalatok világszerte hódítanak, a finn oktatási rendszer a modern világ mindenki által irigyelt példaképe.
A kisebbségi közösség egyenjogúságának elismerése a finn társadalmat felfele nivellálta.
Minálunk ennek az ellenkezője történt. Románia a nemzeti homogenizáció jegyében „megszabadult” német és zsidó kisebbségétől, s a szintén megtizedelt magyarokkal szemben vívott „szabadságharcának” eredményeként „egységes nemzetállamát” a Monarchiabéli multikulturális Erdélyhez viszonyítva mélyen lefele nivellálta. Mára Európa egyik (legalábbis Finnországhoz viszonyítva) „dinamikusan fejlődő” államocskájává tornászta fel magát.
Persze, mint minden analógia, ez is sántít. A finneket a finnugor származás nem szédítette mitologikus magasságokba. Beérték a maguk „halszagú” származásával. S a Kalevalával. A mi román honfitársaink esetében „nu a fost cazul”. Nekik – Traianus büszke utódaiként – nem kellett Európába igyekezniük, hiszen, úgymond, ők voltak (a sokszor még le is sajnált) Európa ősei. Igaz, egykor, ha nem is Európa őseiként, de vitéz védelmezőiként mi is hajlottunk arra, hogy szégyelljük azt a bizonyos halszagú rokonságot. Ma már büszkélkednénk vele, de a finneknek mintha már nem igazán akaródzna büszkélkedni velünk.
Kelemen Hunortól vissza lehet vonni kitüntetéseit, állampolgárságától megfosztani a mai – olyan, amilyen, egyebek közt Romániát is gyöngéden pátyolgató – Európában sem lehet. (Ámbár maga az ötlet is az elmúlt száz esztendő jogállami-demokratikus diadalmenetének eklatáns bizonyítéka).
A tényeket azonban aligha lehet szőnyeg alá söpörni.
Ezt ma már a román társadalom jelentős része is érzékeli. Ha majd a Nagy Egyesülés századik évfordulójának diadalmámorából kijózanodik, a tényekkel, melyek valóban kegyetlen dolgok, előbb-utóbb maga is kénytelen lesz szembenézni. (Ha nem, az végképp katasztrófa leend.)
A mámor ugyanis csodálatos dolog, de minél fékeveszettebb, annál kínosabb másnaposságok szokták követni.
S ezen a másnaposságon Kelemen Hunor mai és holnapi megkövezése mit sem változtathat.
Sőt!
Bíró Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.
Az Országgyűlés elnöke Kolozsváron beszélt erről a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni.
E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában.
„Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben” – fogalmazott Kövér László.
Úgy vélte, Közép- és Kelet-Európa, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken.
A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is.
„Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni” – vélte Kövér László.
Megjegyezte: a kisebbségi sorban élő európai polgárok gondjait nem az identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani. „Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet” – tette hozzá.
Kövér László nyomatékosította: 2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót”.
Úgy vélte, a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon is erről kell dönteni Magyarországon és Erdélyben is.
Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan azonosságtudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arról szólt, hogy Kolozsvár ma is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. „Van magyar jövő ebben a városban, és ebben a régióban” – jelentette ki, de szerinte a jövőt is ki kell találni.
Úgy kell kitalálni, hogy a román és a magyar jövőképek egymásba érjenek.
Ennek az alapja szerinte csakis az őszinte tiszta beszéd lehet. Kelemen Hunor szerint nem a magyarságon fog múlni, hogy a kolozsvári román és magyar világ el fog-e férni egymás mellett.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke köszöntésében az erdélyi szászok elmúlt napokban tartott nagyszebeni és az erdélyi magyarok kolozsvári ünneplését vetette össze. „Mi nem szeretnénk úgy járni, mint száz testvéreink. Nem szeretnénk, ha a nemzeti identitásunkat csak a szebenihez hasonló nosztalgiarendezvény keretében élhetnénk meg. Erre csattanós válasz a Kolozsvári Magyar Napok. Ez az élni akaró közösség rendezvénye” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösség-erősítő folyamat zajlik e rendezvény keretében Kolozsváron.
„Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet, vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni. Ehhez szerinte nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket.
A nyitógála közönsége, mely zsúfolásig megtöltötte a Kolozsvári Magyar Opera termét, a köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage a Kodály című előadását nézhette meg.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet. Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket. Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek, akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki, hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok, jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei, amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már 1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar. Ez így persze személytelen: a Ceaușescu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent, ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin, egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal, kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen ember műve volt.
És még akkor is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van. A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész. Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceaușescu kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele: kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat –, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt.
Szellemiség és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé lehettünk volna. Ha!
De nincs ha, végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll, amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is. Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval, amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott, akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha. Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben. Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp – akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni. Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki, hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar Operában
(RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ) erdon.ro

A többség-kisebbség viszonyára hívták fel a figyelmet a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ünnepi beszédekkel és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály című előadásával nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat hétfő este a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
Elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szólalt fel, aki Kolozsvár pozitív és negatív hétköznapjaira reflektált, mert hiszi, hogy az ünnepek létjogosultságát a hétköznapok adják. Bár a Petőfi utcai régi füvészkertet megszüntették, a Szent Mihály-templomban a restaurálásokat tervezik.
magyar napokat a sajtóban tavaly méltánytalanul meghurcolták, de nem soká azután a Nemzeti Audiovizuális Tanács és a Román Televízió etikai bizottsága igazságot szolgáltatott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum egyik osztályát megszüntették, az Apáczai Csere János Líceum terjeszkedik. Március 15-én meghurcolták az Erdély-zászlót, de rá egy hétre a FUEN és az RMDSZ bejelentette a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését.
Gergely Balázs kijelentette: a Kolozsvári Magyar Napok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Akik rejtőzködnek, nem megértést és megbecsülést, hanem ellenszenvet és félelmet kapnak” – fogalmazott. A főszervező szerint az értékeket nemcsak őrizni, hanem folyamatosan felmutatni kell.
Kelemen: őszinte beszédre és kölcsönös tiszteletre van szükség
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke harminc évvel ezelőtti emlékeit idézte fel. 1987-ben költözött a kincses városba, amikor felszámolóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy minden egyetlen ember műve volt, mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni.
Kelemen Hunor ugyanazt látja ma is, amit harminc évvel ezelőtt: „minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban”, fogalmazott. Elég például csak arra gondolni, hogy Kolozsvár évszázadok óta vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. A jövő tervezésével együtt jár viszont az is, hogy néha a múlt felé kell fordulni, tette hozzá.
A szövetségi elnök az elmúlt napokban sokat tárgyalt és sokféleképpen értelmezett, a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseire is kitért. „Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben” – mondta. A közösségek jövőképeinek egymásba kell érni, nem pedig egymás ellen épülni, aminek alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet.
„Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok. Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk” – vont párhuzamot Kelemen Hunor.
Toró: a közösségi szolidaritás a kulcs
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke felszólalásában rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok sikere közös siker. A rendezvénysorozat évről évre példát mutat más városoknak, ahol a kolozsvári esemény mintájára szerveznek magyar napokat. Jó ürügy arra, hogy a magyar közösség folyamatosan felmutassa ezeréves kultúráját, tette hozzá.
Az ügyvezető elnök továbbá párhuzamot vont a Kolozsvári Magyar Napok és az idén Nagyszebenben megszervezett erdélyi szászok ünnepe között. „Mi, erdélyi magyarok nem szeretnénk úgy járni, mint a nagy múltú erdélyi szászok közössége. Nem szeretnénk azt, ha elöljáróink elrománosítanák nevüket, mert azt gondolják, hogy ez az út a politikai felemelkedés felé” – fogalmazott. Toró T. Tibor szerint kölcsönös tiszteletre, egymás értékeinek elfogadására és közösségi szolidaritásra van szükség, egy olyan értékrendre, amely nemet mond a gyűlöletre, az intoleranciára, a homogenizációra, és a békésnek látszó, de annál veszélyesebb ideológiákra. A román bukaresti politika pedig ma odáig süllyedt, hogy nem akar ez ellen fellépni, jelentette ki, majd Kelemen Hunor példáját hozta, akit szerinte jogtalanul támadtak azért, mert őszintén mert beszélni.
Kövér: a nemzetállamnak nincs alternatívája
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszédében Németh Lászlót példázta, aki 1941-ben Kolozsváron, egy előadás keretében sokak meglepetésére eképpen fogalmazott: „Egy negyedórám van meggyőzni Önöket, hogy kisebbségi sorsukból kiguvadva nincs joguk vidám többségnek érezniük magukat, hanem azonnal egy másik kisebbségi sorsba kell beállniuk.” Ebből kiindulva beszélt arról, hogy mi a módja annak, hogy a magyarok ne süllyedjenek kizsákmányolt és megalázott „bennszülötti sorsba”. „Az egyik a józan magyar nemzeti öntudat, a másik az ezen józan öntudaton alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt” – fogalmazott
Álláspontját szembeállította azokéval, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti identitás és a nemzetállamok kora lejárt Európában. A Magyar Országgyűlés elnöke a 21. századi hadviselésről is beszélt, amely a közösségek értéktudatát, nem pedig területét akarják megszállni. „Az emberek értéktudatának legszervesebb részei a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosságuk. Nem véletlen, hogy Európában jelenleg ezek az identitáselemek állnak a támadások célkeresztjében, hogy ezen identitásokat oltalmazni hivatott intézmények, azaz az egy férfi és egy nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok állnak ideológiai ostromtűz alatt” – mutatott rá. Meglátása szerint olyan erőcsoportok akarják maguknak alárendeli Európát és ennek erőforrásait, amelyek úgy gondolják, hogy elegendő erejük és hatalmuk van erre.
Kövér László szerint nincs „elfogadható, életképes, emberhez méltó” alternatívája a nemzetállamnak. Az országgyűlés elnöke szerint a nemzetállam nem nemzeti kizárólagosságra épül, hanem a nemzetállamban minden polgár méltóságát egyenlő módon tisztelnek. „2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót. 2014-ben ezt a célt erősítették meg a magyarországi, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok. 2018-ban ismét erről kell döntenünk. Otthon, Magyarországon, s itthon, Erdélyben és Kolozsváron is” – összegzett Kövér László.
Tasi Annabella / maszol.ro

NÓTA A SZÁSZ HALOTTI TORON
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nagy vihart kavart a romániai belpolitikában, amikor kijelentette, az erdélyi magyarok nem fogják együtt ünnepelni a románokkal a gyulafehérvári nemzetgyűlés 100. évfordulóját. Vele ellentétben Klaus Johannis elnök ismét bizonyságot tett arról, hogy már csak a nevében német, szívében az asszimiláló, többségi nemzethez tartozik: bejelentette, hogy a szászok együtt ünneplik a románokkal Erdély csatlakozását a román államhoz.
Biztos jó buli lesz, már előre csorognak a könnyeim, hogy kimaradok belőle. Annak idején, erdélyi magyar honfitársaimmal egy szász embert választottunk meg, aki Nagyszeben csodatévő polgármestereként a német megbízhatóság és alaposság reményével kecsegtetett a balkáni zűrzavarban. Azt reméltük, ez a kisebbségi ember lesz Románia legjobb elnöke, és ezáltal a sovinizmus kegyelemdöfést kap. Ráadásul a mi szavazatainkon múlt a győzelme. Aztán kiderült, mégsem egy szászt, hanem egy románt választottunk meg.
Gyermekkoromban, az 1970-es években Brassóban, a hét szász város ‒ Siebenbürgen ‒ egyikében egy olyan utcában laktunk, amelyben pontosan száz ház volt. A panelnegyedekkel ellentétben ez az utca tükrözte a brassói etnikai arányokat, a lakosoknak mintegy fele román volt, harminc százaléka magyar, húsz százaléka szász. Jól megfértünk egymás mellett, a kölcsönös udvariasság jeléül mindig a másik nyelvén köszöntünk, ő meg a mi nyelvünkön köszönt vissza, mi gyerekek együtt játszottunk és úgy egyáltalán, együtt nyögtük a kommunizmust. Aztán a szászok eltünedeztek. Elköltöztek Németországba, mondták a szüleink és kerülték a témát, gyermeke előtt nem politizált az ember. Pár év után, amikor már tudták, hogy nem jár el a szájunk, megtudtuk tőlük: Ceausescu eladta őket, fejenként 13 ezer márkáért. Így fogalmaztak, és ez is volt a lényeg: eladták őket, mint a juhokat.
A szász telepesek első hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, majd a tatárjárás pusztításai után újabb telepesek érkeztek. De nagyszámú németföldi bevándorló érkezett a XVI. század végén és a XVII. század elején, az ellenreformáció idején is Erdélybe, hiszen itt szabadon gyakorolhatták a protestantizmust.
A szászok az Unio Trium Nationum tagjai voltak, a magyarok és a székelyek mellett számos privilégiumot élveztek, s bár a történelem nehézségei őket sem kímélték, de bátran kijelenthetjük, hogy ők szenvedtek a legkevesebbet Erdély népei közül, ellenben ők prosperáltak a legjobban. Építészeti és iparművészeti szempontból a szász örökség a legértékesebb Erdélyben, a szász városok ‒ kiemelten Brassó, Nagyszeben és Segesvár ‒ Európa ékszerei közé tartoznak.
Az Erdélyt bekebelező románok azonban nem tisztelték ezt a különleges örökséget, sem létrehozóikat. Beindult az asszimilácó, az elüldözés és a leépülés, amit aztán a II. világháború végkimenetele csak fölgyorsított, aztán a Ceausescu-rezsim föltette a pontot az i-re, kiárusította a szászokat és kezet tett ingatlanjaikra. Erdély legpatinásabb, legértékesebb épületeire. Ezek az ingatlanok ‒ akár egész települések ‒ aztán a balkanizáció martalékaivá váltak. A gyönyörű szász falvakat a betelepült cigányok putriteleppé lakták. Számos épületet lebontottak, hiszen kellett a hely a panelnegyedeknek.
De a le nem bontott műemlékek közül is rengeteg esett áldozatul a trehányságnak, legutóbb ‒ tavaly télen a szászveresmarti és a rádosi templomok tornya omlott le. Ugyan Brassó, Segesvár és Nagyszeben óvárosát szépen rendbe tették ‒ az utóbbit épp maga Klaus Johannis ‒, a többi jelentős egykori szász városban is beindult a restaurálási folyamat és az Erdély-bolond Károly hercegnek köszönhetően néhány szász falu is visszanyerte hajdani patinájának egy részét, de fölbecsülhetetlen értékek semmisültek meg a román uralomnak köszönhetően.
Ami maradt, turistaként meglátogathatják az építők Németországban élő utódai, nosztalgiájuk persze román zsebeket töm meg. Esetleg nosztalgiabefektetőként is visszatérhetnek, amennyiben az előbb említett zsebeket megtömik. Ahhoz, hogy az óvárosok maradványaihoz eljussanak, a nosztalgiaturistáknak elébb át kell vergődniük Európa legocsmányabb panelnegyedein, amelyeket azok gányoltak, akikkel ünnepelni fogják a „nagy egyesülést”.
A történelem kontextusában Klaus Johannis kijelentése szánalmas és gerinctelen, hajdan büszke, országépítő nemzetét megtagadó ‒ és mindenekfölött mélyen megalázó. Olyan ez, mint nótára fakadni és táncra kerekedni egy halotti toron – de úgy látszik, egy második mandátum reményében megéri.
Jó bulizást kívánunk neki, de amennyiben ismét az erdélyi magyarok szavazatán múlik majd a mandátuma, aligha lesz oka a vigasságra.
Orbán János Dénes / Magyar Idők

Feljelentést tett az EMNP gyűlöletszítás miatt (Kelemen Hunor kijelentése jogos)
Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (RMNK) elnöke, Alexandru Cumpănaşu ellen, aki – az EMNP megítélése szerint – magyarellenes gyűlöletet szított az RMDSZ-vezető, Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.
A feljelentést Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke jelentette be tegnap.
Hangoztatta: Kelemen Hunor kijelentése, mely szerint az erdélyi magyarság nem tudja és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki.
Toró T. Tibor azt vélte uszításnak, hogy a koalíció közleményét aláíró Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Meglepőnek tartotta továbbá, hogy a javaslat a gyűlöletbeszéd hullámát indította el, és alig volt hallható józan hang a román társadalomban a témával kapcsolatban.
Az EMNP ügyvezetője nyomatékosította: a román törvények szerint nem vonható meg az állampolgárság azoktól, akik ezt születésükkel szerezték. Úgy vélte: a fenyegetés mégis megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre. Azt is megjegyezte, az efféle kijelentések a román társadalomra hatnak kedvezőtlenül, hiszen ezután a román politikusok arra éreznek késztetést, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Ez pedig akadályozza a román–magyar kiegyezést.
Toró T. Tibor szomorúnak tartotta, hogy Klaus Iohannis államfő sem hagyta válasz nélkül Kelemen Hunor kijelentését. Az elnök arról biztosította a közvéleményt, hogy az erdélyi szászok a románokkal együtt ünneplik meg az egyesülés centenáriumát. A politikus furcsállotta, hogy az államfő a szász közösség nevében beszélt.
Toró kijelentette, Kelemen Hunor nyilatkozata üdvözlendő, ezekben a kérdésekben ugyanis sokkal kifizetődőbb az egyenes beszéd, mint a „sumákolás”. Mint mondta, nem Kelemen Hunort akarják az ügyészségi feljelentéssel megvédeni, őt képesnek tartják arra, hogy megvédje magát, de fontosnak gondolják a magyar közösség megvédését a „centenárium előestéjén” a hasonló támadásoktól. „Vallom, hogy a centenárium nekünk is egy esély a tisztázásra. Próbáljunk élni ezzel a lehetőséggel” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Mint ismert, az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút augusztus elején. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. A kijelentésekre adott válaszként a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd egy újabb közleményben arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a Kelemen Hunornak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
Háromszék / Erdély.ma

A nemzettudat mint megtartó erő (Kolozsvári Magyar Napok)
Hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógálán elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke állt mikrofon elé, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke és Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szólalt fel, üdvözölvén a rendezvényt, melyből lehet és érdemes is példát s erőt meríteni.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösségerősítő folyamat zajlik e rendezvény során Kolozsváron. Szerinte a rendezvény létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni, ehhez pedig nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket. „A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem egy brand, vagy még annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa” – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján, majd arról beszélt, hogy 1987-ben, amikor a kincses városba költözött, felszámolódóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy mindez egyetlen ember műve volt, mint ahogy egyetlen diktátor sem lenne képes egyedül arra, amit tesz – mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni, és ma is így gondolja, mert a város nyitottsága, erős kulturális jellege, befogadókészsége jelenleg is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. Van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, de szerinte a jövőt úgy kell kitalálni, hogy a román és magyar jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja pedig csakis az őszinte beszéd és kölcsönös tisztelet lehet. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi műhelyében – Gergely Balázs főszervező irányításával – megszületett e rangos rendezvény ötlete, példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus szerint e fesztiváltengelyen Kolozsvár zászlóshajó tudott maradni, mely a normalitást, a kulturális sokszínűséget és az együttélés örömét hirdeti. Klaus Johannis államelnök legutóbbi kijelentései nyomán az elmúlt napokban többször is felmerült a Kolozsvár és a Nagyszeben közötti párhuzam – mondta Toró, kijelentve, mi nem szeretnénk a szászok sorsára jutni, nem szeretnénk, ha elöljáróink az egyszerűbb érvényesülés érdekében elrománosítanák neveiket, nem szeretnénk, ha néhány tízezres közösséggé válnánk Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Napokat az „élni akaró közösség” rendezvényének nevezte, mely ha Bukarestből nem is így látszik, Erdély fővárosában ez mégis valóság. Beszéde végén kijelentette: „A modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában. „Mi, magyarok azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja identitását” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan nemzettudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Könyv Tőkés Lászlóról
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be tegnap délután Kolozsváron a magyar napok során. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint maga Tőkés elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa. Balaton Zoltán, Tőkés egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzetállam gálája
Szűcs László jegyzete Kövér László kolozsvári nemzetállami jókívánságairól, avagy miért kötelező kelléke a politikus egy kulturális fesztivál megnyitójának.
Alig meglepő módon szinte semmilyen sajtóvisszhangot nem váltott ki Magyarországon Kövér László hétfő esti kolozsvári beszéde, amikor a legfontosabb romániai magyar kulturális fesztivál megnyitásakor azt tartotta a legfontosabbnak, hogy erős, szuverén nemzetállamokat kívánjon a szomszédos országoknak. Milyen furcsán hat e Kolozsvárott elhangzott „gondolatok” mellé tenni Klaus Iohannis elnök pár nappal korábban a mărăşeşti-i emlékműnél elhangzott Európa-barát szavait. A magyar házelnök beszéde egyébként érdekes szövegkörnyezetben hangzott el, hisz ugyanazon este, ugyanarról a színpadról Kelemen Hunor RMDSZ-elnök éppen azt ecsetelte érzékletesen, milyen felemelő élmény volt számára pontosan harminc esztendeje a kincses városba kerülve a diktatúrával elegy totális nemzetállamban megélnie Kolozsvár reményt adó szellemiségét. 1987-ben aligha gondolt arra, milyen remek találmány a nemzetállam.
Szolgált még érdekességgel a nyitógála, ugyanis találgatásokra adhat alkalmat, hogy az est negyedik szónoka – a főszervező Gergely Balázs, s a már említett Kövér László és Kelemen Hunor mellett – Tőkés László lett volna (ahogy tette ezt több alkalommal, legutóbb 2015-ben), s aki erre még vasárnap kiadott közleményében is felhívta a sajtó szíves figyelmét. Hogy aztán másnap helyette miért Toró. T. Tibor EMNP ügyvezető elnök szólt az ünneplő kolozsváriakhoz, erről nincs információnk, de a műsorváltozás jogát tiszteletben tartva hajlamosak vagyunk azt gondolni, a szónokváltásban szerepe lehetett annak, hogy Kövér László köztudomásúlag nem igazán kedveli a volt református püspököt, aki őt nem is oly rég bírálta is a nyilvánosság előtt.
Egyébként hosszú évek óta nem és nem vagyok képes megérteni, miért kell az olyan jelentős kulturális rendezvénysorozatokat, mint amilyenek a Kolozsvári Magyar Napok is, de sorolhatnék több más hasonlót e vidékről, kizárólag politikus díszvendégeknek megnyitniuk, méghozzá az esetek többségében a kultúra világától távol eső témák kifejtésével. Avagy ez is része a nemzetállami közeg kisebbségi leképeződésének? Még szerencse, a Magyar Napok színes és nívós programözöne gondoskodik arról, hogy a politikai üzenetek hamar a kollektív feledés jótékony homályába vesszenek. erdon.ro

Kelemen Hunor, a szélsőséges
A románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Kelemen Hunor mondta ezt nemrég a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban, s a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy napokon át tartó hisztériahullámot indít el a magyarok többsége számára szinte közhelyes megállapítással. A bukaresti napilapok többsége felháborodott véleménycikkekben versenyt futott az RMDSZ-elnök elítélésében.
A Realiatea hírtelevízió több napon át emelte az egyik legnézettebb esti műsorának fő témái közé a „botrányos” kijelentést, a meghívottak hosszú monológokban gyalázták Kelemen Hunort, az RMDSZ-t és a magyar kormányt. A legnagyobb visszhangot kiváltó kommentár azonban Vasile Antonie Tamas előpataki ortodox pap Facebook-bejegyzése volt, amelyben egyebek mellett egy senkinek nevezte Kelement, aki „meggyalázza azt az országot, amely pénzt ad neki azért, hogy kigúnyolja szimbólumait és népét”. Az RMDSZ tiltakozása után később a görögkeleti egyház vezetése elhatárolódott a pópa megnyilvánulásától, s szigorúan magánvéleménynek minősítette azt.
Az ellenzéki jobboldali Nemzeti Liberális Párt részben magyar származású elnöke, Ludovic Orban is fontosnak tartotta az állásfoglalást: sértőnek nevezte a románokra nézve Kelemen nyilatkozatát. Az akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció előbb az RMDSZ-vezető román állampolgárságának megvonását sürgette, néhány nappal később pedig annak a magas rangú állami kitüntetésnek a visszavonását követelte, amelyet éppen a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében tett erőfeszítéseiért adományoztak Kelemennek.
Tény, hogy az állítás igazságtartalma ellenére, ilyen nyíltan az RMDSZ vezetése részéről az utóbbi huszonhét évben még nem fogalmazódott meg a Románia és Erdély egyesülését jubiláló nemzeti ünneppel kapcsolatos magyar hozzáállás. Az erre érkezett reakció mégis aránytalanul hangos volt és olykor egyértelműen soviniszta jelleget öltött. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a kabinet, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és s a baloldalhoz közel álló média szinte teljesen mellőzte a témát, nem szállt be a nacionalista licitbe. Ez pedig némi magyarázatot ad a Kelemenre – és közvetett módon az erdélyi magyarokra – zúduló gyűlölethullám miértjére is.
Az RMDSZ parlamenti együttműködési megállapodást kötött a szociáldemokratákkal, s az utóbbi hónapokban ehhez szigorúan tartotta magát, megszavazott minden olyan kezdeményezést, amely létfontosságú volt a Liviu Dragnea vezette pártnak, beleértve saját miniszterelnökének lecserélését. Ezáltal Kelemen Hunorék a jobboldali ellenzék egyik fő céltáblájává váltak. Az RMDSZ-t szidni hálás feladat, hiszen a román szavazók többségét amúgy is zavarja, hogy „a magyarok” állandóan kormányon vagy a hatalom közelében vannak. Ráadásul az RMDSZ szidalmazása és a magyarellenesség között nagyon vékony a határvonal, és ezt sokszor tudatosan lépik át a politikusok, véleményformálók.
Kelemen Hunorék démonizálásával az ellenzék egyszerre három dolgot próbál elérni: hazaárulónak minősíti a szociáldemokratákat, amiért egy „románellenes” párttal szövetkezik, igyekszik felkorbácsolni a kedélyeket a PSD-n belül, kihasználva, hogy a baloldalon belül is sokakat zavar az RMDSZ-szel való kokettálás, s végül egy patriótaattitűdöt próbál magára ölteni, amelyet most, a nagyromán centenárium küszöbén különösen szívesen fogad a potenciális szavazó.
A belpolitikai motivációkkal párhuzamosan elkezdődött egy karaktergyilkossági kísérlet is Kelemen Hunorral szemben. Az RMDSZ elnöke „szélsőséges”, „románellenes” és a „nacionalista, revizionista, Európa-ellenes, oroszbarát” Orbán Viktor bábja. S miután az ellenzék a szociáldemokratákra is igyekszik ráaggatni a Nyugat-ellenes jelzőt, szépen összeáll a kép egy hazafiatlan, a román érdekeket semmibe vevő, Moszkva felé kacsingató hatalmi szövetségről. Amelynek egyetlen alternatívája az Európai Unió és az Egyesült Államok irányába elkötelezett jobboldali erő, a Nemzeti Liberális Párt, fő szövetségesével, Klaus Johannis államfővel.
A szász származású elnök – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát vezette – egy szászkeresztúri fesztiválon kijelentette: a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Nyilvánvaló üzenet volt ez Kelemen Hunornak, s általában a magyaroknak. Arról már nem esett szó az államfői beszédben, hogy tulajdonképpen kik is ünneplik, hiszen a szász közösség gyakorlatilag eltűnt Erdélyből. Az egykoron negyedmilliós kisebbség létszáma mára alig több mint tízezerre apadt, közülük sem mindenki német anyanyelvű. Ahogyan egy kommentelő a Facebookon megjegyezte, alighanem Németországban lesz az önfeledt ünneplés. Oda vándoroltak ki és ott élnek a mai napig Johannis szülei is.
A Kelemen-féle nyilatkozattal, s az azt követő nacionalista lavinával elindult a magyar–román kölcsönös kóstolás időszaka. A nagy hangzavarban egyébként máris megjelent néhány olyan román újságcikk, amely megértő az ünneplést mellőző magyarokkal. Jó esetben idővel egyre bővül ez az elfogadó réteg a véleményformálók körében. A rosszabbik változat szerint – ez a valószínűbb – mostantól kezdve nagyítóval figyelnek majd minden centenáriummal kapcsolatos magyar megnyilvánulást, és a hisztéria állandósul.
Jövőre döntő lesz a magyar–román együttélés hangulatát illetően, hogy miként viszonyul a kérdéshez a bukaresti kormány, illetve a hatalmon lévő szociáldemokraták. Csendben maradnak, avagy beszállnak a magyarellenes licitbe? Nyilván ez szorosan összefügg az RMDSZ-szel való együttműködéssel is. De ugyancsak meghatározó lesz az erdélyi magyarok közérzetére, hogy sikerül-e végre egy határozottabbat lépni előre a magyar–román államközi viszony alakításában. Egy államfői vagy miniszterelnöki találkozó pozitív üzenete akkor is jótékony hatású az együttélésre, ha nem párosul valamiféle írott megállapodással.
Pataky István / Magyar Idők (Budapest)

Románia megtámadta a kezdeményezést (Minority SafePack)
Románia megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Vincze Lóránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Tájékoztatásuk szerint a Románia által benyújtott keresetről az elmúlt napokban adott hírt az európai közlöny. Június 28-ai keresetében a román kormány azt kérte az európai bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Bizottságnak a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát. Bukarest keresetében arra hivatkozott, hogy a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul. Románia azt is kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem hozott fel egyetlen érvet sem annak alátámasztására, hogy jogosult a kezdeményezésben felsorolt területek szabályozására. Vincze Lóránt FUEN-elnök kijelentette: „Románia a demokrácia perifériájára sodorja önmagát azáltal, hogy egyedüliként támadta meg az EB határozatát. Szembe megy ötvenmillió kisebbségi európai polgárral, az erdélyi magyarsággal és azokkal a tagállamokkal, amelyek támogatják a polgári kezdeményezést. Ezzel önmaga rombolja le azt az általa elterjesztett mítoszt, hogy példaértékű a romániai kisebbségvédelem. A polgári kezdeményezéssel kapcsolatos előző perben Románia már veszített, és most újra veszíteni fog” – fogalmazott a FUEN elnöke. Hozzátette: különös, hogy Románia nem túlságosan aktív Brüsszelben, ám egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy a nemzeti kisebbségek törekvései ellen fellépjen. Porcsalmi Bálint elmondta: a román kormánynak is el kellett fogadnia azt a külügyminisztérium által előkészített memorandumot, amely a bírósági keresetre vonatkozik. Mint kifejtette, a beterjesztés időpontjában még Sorin Grindeanu volt a miniszterelnök, aki az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során többször megígérte, hogy nem fogja megtámadni az EB határozatát. Az ügyvezető elnök megjegyezte, felkérik Sorin Grindeanut, hogy tisztázza: aláírta-e a román kormány memorandumát. Porcsalmi Bálint kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy ilyen körülmények között még érvényesnek tekinti-e az RMDSZ a baloldali koalíció parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. Kijelentette, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elkövetkező napokban tárgyalni fog a szövetség politikai partnereivel. Azt is hozzátette azonban, hogy nem fognak azért menni a kormányhoz, hogy „kinyújtott kézzel kunyeráljanak”. Az ügyvezető elnök szerint a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése folytatódik, és elindították a papír alapú aláírások összegyűjtését is. Megjegyezte, a Románia által indított per legkevesebb két évig tart.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ vagy a FUEN be akar-e avatkozni a Románia által indított perbe, mindketten nemleges választ adtak. Vincze Lóránt magyarázatként hozzátette: a perbe csak az EU tagállamai, illetve az unió intézményei, mint például az Európai Parlament vagy a Régiók Bizottsága avatkozhatnak be. A FUEN elnöke hozzátette: számítanak arra, hogy Magyarország – amiként a polgári kezdeményezés bejegyzéséért folytatott pereskedésben – ezúttal is beavatkozik a perbe a kisebbségi jogok pártján.
Az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását kezdeményező polgári kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de elutasító határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán, és pert nyertek. Ezt követően márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. A kezdeményezőknek Európa legalább hét országából kell több mint egymillió polgár aláírását megszerezniük egy év alatt ahhoz, hogy kezdeményezésük mérlegelésére késztessék az Európai Bizottságot. Az RMDSZ már a múlt heti zilahi kongresszusán bejelentette: negyedmillió romániai aláírás összegyűjtését vállalja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem magyar érdek a magyarok közti viszály”
A jót tenni jó. Dolgozni jó ügyekért ugyancsak jó. Ebből az is következik, hogy rossz az, ha elmulasztjuk a jó cselekedetért való munkálkodás lehetőségeit.
Úgy gondolom, hogy egyre többen érezzük, rossz hatásai vannak az egységben való cselekvés elszalasztott lehetőségeinek, amelyek magyar közösségünk megosztását állandósítják. Nem magyar érdek a magyarok közti viszály.
Nagyvárad városvezetése kimutatta a foga fehérjét és bepróbálkozott. Rossz magyarsággal, törvénytelen, kisebb betűkre cserélte a városháza bejáratánál a magyar feliratokat. Az újságírók és állampolgárok bejelentésére, a magyarság bizalmából közképviseleti feladatott kapott RMDSZ önkormányzati képviselet, annak rendje és módja szerint, július 31-én egy perirat első lépését iktatta a polgármesteri hivatalban. Erről a sajtó azonnal be is számolt. Magyar szövetségünk békéltető eljárásban kérte a hibák kijavítását, illetve olyan új táblák kihelyezését, amelyek a törvény előírásainak megfelelnek (a magyar nyelvű felirat betűméretei, karakterei feleljenek meg a román nyelvű feliratban használtakénak).
A nyilvánosság és beadványunk békéltető eljárása módot adott a városházi illetékesek és az RMDSZ-es tanácsosok közötti álláspont-egyeztetésre, és arra, hogy megszövegezésre kerüljön az új tábla szövege és elkészüljön annak makettje. A legújabban kihelyezett tábláknál javaslataink többségét beépítették, és bár még lenne mit javítani, a legfőbb követelményeknek megfelelnek, már nincs kisebb betűvel írva a magyar megnevezés és a helyesírási hibák is javaslatunkra ki lettek javítva – erről az e-mailen zajlott egyeztetésről nyilván bizonyítékaink is vannak.
A közösség és képviselet közös és határozott fellépése eredményesnek bizonyult, hisz Nagyboldogasszony ünnepére a városvezetés jónak látta a hibás, helytelen és a törvénynek nem megfelelő táblákat lecserélni.
Azt gondoljuk, jó lehetőség lett volna ez az ügy, hogy az RMDSZ és a közösségi jelzések mellé a Néppárt képviselői is csatlakozzanak. Együtt munkálkodhattunk volna.
Ehelyett mit tapasztalunk, a Csomortányi-féle párt nyilatkozatot bocsájt ki egy olyan ügyben, melyben az első hivatalos lépést és magát a békéltető eljárást is bizonyítottan az RMDSZ önkormányzati képviselői fogalmazták, iktatták, sőt a hivatal alkalmazottai velük egyeztetve véglegesítették a feliratokat.
Sikerült. Miért? Azért, mert beadványunk igaz volt, törvényességet védett és erőt, elszántságot mutatott. Most, amikor az országos Néppárt vezetői Kelemen Hunor mögé állnak, érthetetlen, hogy a Csomortányi-féle néppártvezetés miért próbálja újból megbontani a magyar egységet.
Közös vállalás
Nekünk volt és van más ajánlatunk, lépjünk fel közösen, legyen akcióegység. Erről egyeztek meg Tusványoson Porcsalmi Bálint és Toró Tibor országos ügyvezetők is. Legyen közös vállalás, közös munka, és akkor az eredmény is közösen mutatható fel. A vállalás és a felmutatás között azonban ott a munka, azt is kell vállalni, nemcsak a kommunikálást, a sajtónyilatkozatot.
A konkrét városházi magyar feliratok ügyében, hála Istennek, szinte minden a nyilvánosság előtt zajlott. A sajtó szinte mindenről írt, világos mindenkinek: a törvénytelen városházi felirat ügyében az RMDSZ hivatalos lépéseket tett és az ügy megoldódott.
Tudjuk, hogy mi történik azokkal, akik idegen tollakkal ékeskednek és azt is, hogy a sánta kutyát már rég utolérték. Ez a sok csúsztatás, mellébeszélés már nem újdonság senkinek, mégis arra kérnénk a Csomortányi-párt jeles képviselőit, legközelebb csatlakozzanak hozzánk, lehet, hogy közösen még ennél is nagyobb erőt tudunk felmutatni.
Az eredményeket pedig nagyváradi magyarságként lehet majd felmutatni, hiszen ez az a közösség, amelyért dolgozunk.
Tisztelettel, ifj. Ritli László, az RMDSZ Nagyvárad városi szervezetének megbízott elnöke 2017. augusztus 16., Nagyvárad / erdon.ro

A Románia Modernizálásáért Országos Koalíció elnöke szerint Kelemen Hunor nem vállalja fel saját népe történelmét
Alexandru Cumpănaşu, a Románia Modernizálásáért Országos Koalíció (CNMR) elnöke azt nyilatkozta csütörtökön a románok marosfői nyári egyetemén, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői 'nevetségessé tették magukat', és hogy őt nem tudják megfélemlíteni. "Az RMDSZ és az EMNP képviselői nevetségessé tették magukat. Engem nem tudnak megfélemlíteni sem az ügyészséggel, sem a rendőrséggel, sem a magyar gárdával' - idézi Cumpănaşut a Demokrácia Gyakorlatbaültetéséért Egyesület csütörtöki közleménye. Cumpănaşu azt mondta: az RMDSZ elnöke nem tarthatja meg a Románia Csillaga érdemrendet.
"Kelemen Hunor nem jogosult a Románia Csillaga érdemrendre, mert megsértette a román népet azáltal, hogy határozottan megtagadta, hogy román állampolgárként felvállalja saját népe történelmét. A CNMR, a magyar vezetők nyílt fenyegetőzése ellenére mindent el fog követni azért, hogy az érdemrendet visszavonják. (...) A magyar vezetők támadása szolidaritásra késztet bennünket és talán felkelt egy minimális román érzelmet a román politikai vezetőkben is. És még egy okom van arra, hogy ezt a mocskos támadást megköszönjem: lehetőségem lesz arra, hogy jobban megismerjem a románok helyzetét és a kolozsvári magyar vezetők tolvajlásait' - mondta a közlemény szerint Cumpănaşu.
Toró T. Tibor, az EMNP vezetője szerdán jelentette be, hogy a párt gyűlöletszítás vádjával bűnvádi feljelentést tett Alexandru Cumpănaşu ellen.
Az EMNP elnöke szerint uszításnak minősül az, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezte, amelyet ez születése által kapott.
'Az állampolgárságot az alkotmány 5. cikkelye alapján ebben az esetben nem lehet megvonni, ezért ezt felvetni diszkriminációnak számít, mert azt sugallja, hogy az állampolgárság megvonható más magyar etnikumú személytől is, amennyiben szabadon kinyilvánítja véleményét' - írja a Kolozs megyei ügyészség főügyészéhez benyújtott feljelentésben.
agerpres; Transindex.ro

A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét Romániából
Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig.
Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora.
A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal.
A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Szolgálati lakások a magyar államtól
A magyar állam támogatásával felépített orvos- és művészlakásokat adott át tegnap Szatmárnémetiben az erdélyi Studium-Prospero Alapítvány. Az alapítvány által felépített és berendezett ingatlanban három kétszobás és három egyszobás lakást ajánlanak fel olyan fiatal magyar orvosoknak, színészeknek, zenészeknek, akik a szatmárnémeti egészségügyi, illetve kulturális intézményekben vállalnak munkát.
Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az átadóünnepségen elmondta: az államtitkárság 2015-ben közel 90 millió forinttal, 2016-ban pedig további 30 millió forinttal járult hozzá az erdélyi orvos- és művészlakások építéséhez. A sepsiszentgyörgyi, majd szatmárnémeti lakások után Csíkszeredában nyílik lehetőség hasonló lakások építésére. Hozzátette: ezek nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az általánossá vált elvándorlás körülményei között is maradjanak magyar orvosok az erdélyi városokban, ahol nagy szükség van rájuk.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözölte, hogy „kitágult” a magyar nemzetpolitika, és immár ehhez hasonló programokat is kész támogatni. „Fontos, hogy az orvosaink itthon maradjanak, mert óriási az orvoshiány. Kell tudnunk biztosítani az utánpótlást. Kellenek olyan közösségek (…), amelyek megteremtik azokat a körülményeket, hogy egy fiatal orvos házaspár el tudja kezdeni az életét. Ez a nemzetpolitika részét képezi. Ezt folytatni kell. Látjuk, hogy a következő esztendők semmivel sem lesznek könnyebbek, mint amelyekhez hozzászoktatott Románia az elmúlt száz esztendőben” – nyilatkozta, és azt kívánta, hogy „lengje be gyerekzsivaj az átadott épületeket”. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere kijelentette: pár évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy munkaerőhiánnyal szembesül a város, de ez az oka annak, hogy jelenleg kevesebb fejlesztést tudnak elvégezni, mint amennyit finanszírozhatnának.
Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke elmondta: a most átadott lakások mellett egy hetedik kétszobás lakást is vásárolt az alapítvány a város központjában; azt a szatmárnémeti magyar közösség dönti el, hogy kik költözhetnek be. Az orvosként politizáló Vass Levente szerint az egyetemi városokban – például Marosvásárhelyen – biztosított az orvosutánpótlás, de a Szatmárnémetihez hasonló városok számára az elszármazott szakemberek hazacsalogatása a tét. Megjegyezte: a marosvásárhelyi kórházakban 350 magyar rezidens orvos dolgozik, akik közül 23-an Szatmárnémetiben, heten pedig a Szatmár megyei Tasnádon érettségiztek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
Valóban Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra központja? Ha igen, milyen is ez a város, milyen szerepet tölt be az erdélyi magyar kultúrában, kinek milyen felelőssége van egy ilyen központban? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Irodalmi interferenciák című rendezvényen vasárnap délután a TIFF-házban, Balázs Imre József, Kelemen Hunor és Markó Béla költők, valamint Szilágyi István író részvételével. A beszélgetést László Noémi moderálta.
László Noémi első körben arra volt kíváncsi, beszélhetünk-e egyáltalán arról, hogy Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, és ha igen, milyen is ez a Kolozsvár, vagy általában milyen jellemzői vannak egy kulturális centrumnak. László Noémi szerint lehet, hogy Kolozsvár inkább periféria, mint centrum.
Markó Béla úgy vélte, nem a fellegvár szót kellene használni ebben a kontextusban, hiszen a kifejezés egy defenzív helyzetre utal. Markó hangsúlyozta: 1990 körül sokkal több kulturális centrumot képzeltek el Erdélyszerte, így központ kellett volna legyen Kolozsvár mellett Marosvásárhely is, amely viszont nem tudott azzá válni az elmúlt közel 30 év alatt. Ám a költő szerint Kolozsvár sem töltötte be ezt a szerepet az 1990-es években, a piros-sárga-kék padokon ülve senki sem érezhette azt, hogy ez a város az erdélyi magyar kultúra centruma. Ez a helyzet szerencsére megváltozott, és Kolozsvár jelenleg tényleg központtá vált, jegyezte meg. Véleménye szerint a kincses város a „modernitás, nyitás, európaiasodás létesítménye is a magyar kultúrában. Kolozsvárnak igénye van arra, hogy ne csak az itt lakók beszéljenek róla” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, ez annak is köszönhető, hogy „itt lezajlottak fontos viták, amelyek eredménye, hogy Európához kell mérni magunkat”.
Kelemen Hunor szerint nem lehet egységes kulturális centrumról beszélni. Ha az akadémiai szférát és a színházat tekintjük, akkor Kolozsvár tényleg centrum Erdélyben, viszont, ha képzőművésztről beszélünk, akkor már nem. Irodalmi szempontból pedig, véleménye szerint, az kéne mérvadó legyen, hogy az erdélyi magyar írók, költők külföldön is ismertek legyenek, köteteiket lefordítsák más nyelvekre.
Balázs Imre József kifejtette: a város hatalmas változásokon ment és megy át, Kolozsvár lassan a nemzetközi kultúrát befogadó központtá is válik. „Nem szabadna csak a magyar kultúra centrumaként beszélni a városról” – jegyezte meg a költő.
Szilágyi István elmondta: úgy látja, hogy míg Kolozsvár lassan túlnépesedik, addig például a magyar iskolák száma csökken. Az írót inkább az aggasztja, mi lesz a várossal és annak lakóival.
A beszélgetés résztvevői abban egyetértettek, hogy nem a kulturális intézmények, hanem azok vezetőinek felelősségéről kell beszélni, hisz ők jelölik ki, hogy milyen úton halad az adott intézmény, a közvetlen környezethez mérik magukat, vagy inkább az európai, tágabb mércét veszik figyelembe. Kelemen Hunor kiemelte: ilyen meghatározó személy volt például Kántor Lajos, aki nélkül a Korunk nem tett volna le ilyen mérhető teljesítményt az asztalra. Markó Béla szerint tudatos kulturális programokra van szükség, amelyek alapján eldönti a város, merre akar menni, kinek mi a szerepe. Balázs Imre József hozzáfűzte, ilyen programok már léteznek Kolozsváron, ilyen az Igen, tessék mozgalom, vagy a kulturális tömegrendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok is.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: szükséges, de nem elégséges a román-magyar kulturális párbeszéd
Kelemen Hunor szerint szükség van a román és a magyar kultúra közötti párbeszédre, de ez nem elég a román-magyar együttélés problémáinak a rendezésére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján beszélt erről szerda este Marosvásárhelyen. Beszéde szövegét az RMDSZ juttatta el a sajtónak.
Kelemen Hunor kijelentette: "Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon, meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni". Hozzátette: ez a párbeszéd lehetséges és szükséges, még ha "kínkeserves" részei is lesznek.
A párbeszédet azért is szükségesnek tartotta, mert "eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban" - fogalmazott.
Az RMDSZ elnöke szerint olyan jövőképre van szükség, amely sem a román többség, sem az itt élő más nemzeti kisebbségek jövőjével nem ellentétes. Olyan magyar jövőt vázolt fel, amelyben csakis a magyarok döntésén múlik, hogy lesznek-e holnap vagy holnapután is magyar ünnepek, magyar hétköznapok Erdélyben, mert a román állam mindent biztosít ezekhez. "Ma ettől még távol vagyunk" - állapította meg.
Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy Marosvásárhelynek a kultúrában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a centrumszerepet, amellyel egykor a tágabb régiójában rendelkezett. Ez pedig mindenekelőtt a marosvásárhelyi polgárok akaratán és döntésein múlik.
A marosvásárhelyi magyar kulturális napoknak számító Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata múlt pénteken kezdődött, és vasárnapig tart. A szerdai hivatalos megnyitó ünnepségen a köszöntők után Zséda koncertjét nézhette, hallgathatta a Kultúrpalota dísztermét megtöltő közönség. (MTI)

Centenárium: a PNL alelnöke is nekiment Kelemen Hunornak
Az RMDSZ elnöke polgári engedetlenségre és alkotmánysértésre bujtogat a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseivel - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Gigel Ştirbu, aki nyílt levélben kéri fel Kelemen Hunort, hogy tisztelje Romániát.
"Elnök úr, én mindig is tiszteltem önt, mint ahogy minden Romániában élő, magyar nemzetiségű állampolgárt és az ő értékeiket. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ön az országunk számára oly jelentős eseményhez közeledve állásfoglalásaival gyűlölködést és széthúzást szít, ugyanakkor a törvények, a kultúra és a nemzet történelmének megsértésére uszít" – idézte csütörtökön az Agerpres Gigel Ştirbu nyílt levelét.
A PNL alelnöke szerint Kelemen Hunornak az egyesülés centenáriumával kapcsolatos kijelentései "felháborítóak, és súlyosan sértik a román állam nemzeti identitását". Ştirbu ugyanakkor emlékezteti az RMDSZ elnökét az alkotmány első cikkelyére, amely kimondja, hogy Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.
"Nyilvános állásfoglalásai alapján teljesen egyértelmű, hogy polgári engedetlenségre és az alkotmány előírásainak megszegésére való felbujtással állunk szemben. Ez esetben kérdem én: milyen álláspontot képviselne akkor, ha a párttörvényt kiegészítenék egy cikkellyel, amely előírná, hogy helyezzenek törvényen kívül bármely egyesületet vagy politikai pártot, amely megsérti az alkotmány első cikkelyének előírásait. Kérdem ezt öntől annak tudatában, hogy az alakulat, amelyet képvisel, és amely úgy véli, hogy 'az elmúlt 100 évben a román állam rendszeresen kísérletet tett a kisebbségek asszimilációjára, illetve arra, hogy megsemmisítsen mindent, ami nem román', ez az alakulat a rendszerváltást követően ahányszor csak alkalma adódott, nem habozott kormányra lépni, sőt mi több, sokszor döntő szerepe volt a többség kialakításában" - fogalmaz levelében a PNL-alelnök.
Gigel Ştirbu szerint Kelemen Hunornak mindezzel az a nyilvánvaló célja, hogy "konfliktuszónává alakítsa Erdélyt". "Kelemen Hunor, ne tévessze szem elől, hogy ön a román parlament tagja, nem a magyarországié, és legalább annyi illendőség legyen önben, hogy tisztelje az országot, amelynek költségvetéséből önt is fizetik" - olvasható a liberális alelnök nyílt levelében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szabadság című kolozsvári napilapnak adott interjúban azt mondta, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt 100 évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd.
Agerpres; maszol.ro

A magyar kultúra ünnepe: hivatalosan is megkezdődött az 5. Vásárhelyi Forgatag
A magyar kultúra ünnepének nevezte köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Vásárhelyi Forgatag szerda megnyitóján a marosvásárhelyi rendezvénysorozatot. A Kultúrpalota nagytermében úgy fogalmazott, hogy a Forgatag értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. A megnyitó ünnepségen jelen voltak a meghívott testvértelepülési küldöttségek mellett a város és a megye előljárói, helyi és országos, romániai és magyarországi politikusok.
Elsőként a két főszervező, Portik Vilmos és Soós Zoltán lépett a színpadra, hogy köszöntse a Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget. „A szervezőcsapat tagjai valamennyien hittel és meggyőződéssel dolgoztak, hogy ötödik alkalommal is megvalósuljon a Vásárhelyi Forgatag” – mondta köszöntőjében Portik, aki szerint az a legnagyobb értelme a Forgatagnak, hogy nagyon sok sokféle ember képes leülni egymás mellé és együtt ünnepelni.
Pirosbetűs napokról, vagyis pirosbetűs hétről beszélt Soós Zoltán, aki az 500 éve Mátyás király által Marosvásárhelynek adományozott vásárjogról beszélt, illetve arról is szólt, hogy milyen nagyszerű, hogy a Kárpát-Medence más-más vidékeiről érkező magyar küldöttségekkel együtt ünnepelhetnek a vásárhelyi magyarok. „Mert Marosvásárhelynek volt múltja, van jelene és van jövője is” – hangsúlyozta.
Vitorlát kell bontani
Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak, valamint szervezőtársaiknak gratulált Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, amiért immár ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben. „Azok, akik hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig akad.
Azt kívánom, hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ-elnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Forgatag mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. Ugyanakkor számvetés is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra” tettek.
„Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek leszünk. Ezért is jöttem örömmel” – hangsúlyozta, köszönetet mondva az alkotóknak, akik lehetővé teszik az ünnepet. Mert nekünk ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc, vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Vásárhely centrum szerepe
Arról is beszélt Kelemen, hogy a nyolcvanas években, amikor Marosvásárhelyre érkezett, ahol aztán négy évet töltött, arról a helyről, ahonnan jött, a város sok szempontból centrumnak számított. De nemcsupán akkor, hanem évszázadokon át. Hogy mitől lesz valami centrum, mi kell ahhoz, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? – tette fel a kérdés a politikus, majd válaszolt is rá: mindenek előtt befolyás, vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által. Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
„A mi 21. századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel rendelkezett. És ha vannak olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában, gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ezért nemcsak szurkol, hanem szerény lehetőségeivel és eszközeivel készen áll arra is, hogy segítsen.
Hogyan lesz holnap?
Kelemen továbbá arra is kitért, hogy a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. „Az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. Persze, ezek kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a történelem, az identitásunk alapjai. A közös alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar ünnepek? Itt is bátran kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi választásainkon” – szögezte le a politikus.
Arra is kitért ünnepi beszédében Kelemen Hunor, hogy az elmúlt hetekben találkozott olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus. „Ugyanis román részről azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk. Példaértékű kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát, és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen” – emlékeztette hallgatóságát.
Nem akarunk összeveszni senkivel
Felidézte azt is, hogy több mint öt éve nem alkalmazzák a tanügyi törvényt a MOGYE esetében. „És közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk, mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot. Kitessékelnek az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza” – fogalmazott.
Ugyanakkor magyar oldalról egyesek azért nyafognak, hogy „miért akarunk összeveszni a románokkal”. Holott Kelemen szerint „nem akarunk összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk”.
Végül a két nemzet közötti párbeszédre, a kényes és kellemetlen, fájó dolgok megbeszélésére, a közös jövőhöz szükséges lépésekre is felhívta a figyelmet Kelemen.
Nehéz év áll előttünk
A Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi közösség legnagyobb rendezvénye, amely remélhetőleg ahhoz is hozzájárul, hogy a román és magyar közösség békében éljen egymás mellett – mondta Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a jövőre várható nehézségekre is figyelmeztetett, arra, hogy az 1918-as centenáriuma kapcsán már most mennyi támadás éri a magyarságot. „Holott mi itthon vagyunk, és nem mondunk le otthonunkról, ugyanakkor a román és a szász közösség is itthon van és ezt tiszteletben tartjuk” – jelentette ki.
Az ünnepi szónokok sorában továbbá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő lépett mikrofonhoz, őt követte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselője, valamint Kovács Ferenc, a díszvendég Nyíregyháza polgármestere.
Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda koncertjével folytatódott az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóönnepsége.
Antal Erika / maszol.ro

Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket
Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan és számonkérhetetlen „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Zeteváralján tartott erről előadást pénteken, a szövetség és a vele együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) aktivistáinak az „edzőtáborában”.
A politikus a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés megakadályozására irányuló román törekvéseket és a kommunista rezsim által államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását is e „mély állam” ténykedésének tulajdonította.
Mint felidézte, Románia annak idején az Európai Bizottság (EB) oldalán szállt be a kezdeményezők által indított perbe, hogy megakadályozza a polgári kezdeményezés bejegyzését. Miután elveszítette a pert, és az EB bejegyezte a kezdeményezést, most a bizottságot pereli. Megemlítette: az első pereskedés elindításakor tagja volt a bukaresti kormánynak, de nem tudta kideríteni, hogy milyen szervezet hozta meg a perbe lépésre vonatkozó döntést. Azt mondták, ez a román állam konszolidált álláspontja, és érzékeltették, hogy ezt valahol máshol döntötték el – idézte fel a politikus.
Létezik valahol egy olyan struktúra, amely képes az országot implikálni egy olyan döntésbe, amely nemcsak a romániai magyarok, hanem a FUEN-ben (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) részt vevő őshonos közösségek ellen irányul. Ezzel Románia azt üzeni, hogy nem barátja az őshonos nemzeti kisebbségeknek – állapította meg az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint a „mély állam” állította le a kommunizmus idején elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását is. Megjegyezte: Románia a NATO- és EU-csatlakozás előtt elfogadta, hogy természetben szolgáltatja vissza az elkobzott javakat, de ezeknek csak a felét adta vissza. A láthatatlan állam keze az igazságszolgáltatást használta fel arra, hogy a román állam által elindított folyamatot leállítsa. Megjegyezte: sokkal tisztességesebb lenne, ha az állam módosítaná a törvényt, és kijelentené, hogy leállítja a visszaszolgáltatást. A törvény azonban életben van, a restitúciós bizottság működik, de semmilyen visszaszolgáltatási döntést nem hoz.
Kelemen Hunor bajnak tartja, hogy a láthatatlan állam úgy szerez egyre nagyobb befolyást, hogy nem vonható felelősségre, és nem is váltható le, mert nincs megválasztva. Megjegyezte: a román alkotmány erősen köti az államfőt a láthatatlan állam képviseletéhez, hiszen az államfőnek a titkosszolgálatokhoz, az ügyészséghez, a nemzetbiztonsági tanácshoz, a hadsereghez és az erőszakszervekhez kapcsolódó hatáskörei is vannak.
Ne higgyétek, hogy lehet szabadság, jólét, stabilitás, ha nem a választott politikusok hozzák meg a politikai döntéseket minden területen. Ha szemet hunytok, akkor előbb-utóbb a láthatatlan állam, a mély állam olyan hatalomra tesz szert, amely előbb utóbb a szabadságot, a jólétet, a parlamenti demokráciát fogja kikezdeni. Ezért nem is szabad rá haragudni, mert ez a természete: minél több információ, minél több hatalom, minél több befolyás” – fogalmazott zeteváraljai előadásában az RMDSZ elnöke. Székelyhon.ro

Forgatag-megnyitó a Kultúrpalotában
Telt házas közönség énekelte állva a magyar és székely himnuszt szerdán délután a Kultúrpalota nagytermében, a Vásárhelyi Forgatag megnyitójának első perceiben.
Az egybegyűlteket – melyek között a tizenéves és a még fiatalabb korosztály is képviseltetett – Ritziu Ilka Krisztina Székely János, negyedszázada elhunyt költő, próza- és drámaíró Krokodilok és elefántok című, ma is érvényes üzenetű versével köszöntötte.
A továbbiakban a házigazda szerepét is betöltő színművésznő Kinda Szilárd színésszel együtt idézte fel a színes szélforgó 2013-as felbukkanását, emlékeztetve a hallgatóságot arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára született rendezvénysorozatot a tenni akarás vágya hívta életre. A továbbiakban a Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán szólt a marosvásárhelyiekhez és a határon túlról is érkezett vendégekhez.
Portik a hitből és meggyőződésből dolgozó szervezőcsapatnak – kiemelten a láthatatlan háttérmunkát végző tagoknak – mondott köszönetet, és azt is megemlítette, hogy a Forgatag első alkalommal élvezi nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a város anyagi támogatását is. A főszervező az együttlét ünnepének nevezte a rendezvénysorozatot, amelynek lényege, hogy „egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék”.
Magyar ünnep- és hétköznapok
Soós Zoltán arra a történelmi pillanatra emlékeztette a hallgatóságot, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományozott a városnak, és a fél évezredes kiváltság megéléseként, a hagyomány feltámadásaként értékelte a piros betűs Forgatag ünnepet.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Vásárhelyi Forgatag „számvetés is, felmutatása annak, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről évre többek leszünk”. Az RMDSZ-elnök kiemelte, bár a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat, az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap, és a két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. A magyar transzszilván hétköznapok megteremtéséért, a magyar jövő biztosításáért viszont még bőven van tennivaló. „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni.” Kelemen Hunor szerint azért különösen fontos ez, mivel „eszközökben nem válogatva próbálnak a megszűnés szélére nyomni egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, Marosvásárhelynek a kultú-rában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a központi szerepet, amellyel egykor rendelkezett.
– Az erdélyi városokban megrendezett kulturális napok arra ösztönöznek, hogy vitorláinkból kifogjuk a változás szelét – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a Vásárhelyi Forgatag közösségépítő szerepét emelte ki, majd beszédében arra is kitért, hogy 2018 nehéz év lesz az erdélyi magyarság számára, hiszen az ország akkor ünnepli Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját. A megyei tanácselnök szerint ennek az időszaknak a feladata a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a magyar értékek felmutatása lesz.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke így értékelte a Forgatagot: „Kell ez a rendezvény, mint megerősítés abban a városban, ahol a magyar közösség tagjai gyakran érzik kiszorítva magukat, ahol másodrendűnek tekintik őket”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely mindig is az értékteremtő, értékmegtartó polgárok városa volt, ezt bizonyítja a Forgatag is. Az EMNP alelnöke ugyanakkor úgy vélte, annak érdekében, hogy Vásárhely újra az őt megillető helyre kerüljön, nemcsak ezekben a napokban, de a többi 51 hétben is szükség van a pörgésre, egy Bernády- vagy egy Bolyai-tervre, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe.
Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke a székely-magyar szellemiség fantasztikus lenyomatának nevezte a Kultúrpalotát, ahova mindig szívesen, megilletődve tér vissza. Dr. Kovács Ferenc, a Forgatagon díszvendégként jelen levő Nyíregyháza polgármestere a Ligetben mától zajló programjaikról szólt, majd minden marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki résztvevőt meghívott a számos nevezetessége miatt vonzó turisztikai helyszínnek számító városba.
Hazahívó erő
A felszólalók sorát dr. Mernyei Ákos, a magyar kormány Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára zárta. Mernyei a Forgatag hazahívó erejéről szólt, majd hangsúlyozta: „A magyar kormány számára a világ magyarsága egyetlen közösséget alkot, ennek megfelelően felelősségtudata az egész Kárpát-medencére kiterjed”. A helyettes államtitkár igazi sikertörténetnek nevezte a Forgatagot, amely jelentős szerepet tölt be a nemzeti öntudat, a lélekmagyarság erősítésében.
A köszöntők után Zsedényi Adrienn énekesnő és a Kvartett vette át a színpadot. Zséda sokszínű zenei utazásra hívta a marosvásárhelyieket, dzsesszdallamok, sanzonok, operaária és saját slágerek váltották egymást az egyórás produkció során. A legszemélyesebb üzenet mégis talán a La vie en rose (Egy rózsa élete) című Piaf-dal előtt hangzott el: „nem az a fontos, hogy hova vágyunk, hanem az, hogy honnan nem tudunk elszakadni”.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)