Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

"Ennek a vásárnak lelke van"
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

Kettős könyvbemutató a Bernády Házban Időtár és Penelopé
Kettős könyvbemutatónak adott otthont hétfőn délután a Bernády Ház. Sebestyén Mihály két új, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent könyvének ismertetésére került sor telt házas közönség jelenlétében: a szerző Marosvásárhely történeti kronológiájának sorozatzáró, Időtár V/2. című munkájáról, valamint a Penelopé ruhája című, az erdélyi zsidóság történetéről szóló tanulmánykötetéről hallhattak az érdeklődők. A megjelenteket ifj. Király István üdvözölte, sorrendben elsőként pedig az Időtárról esett szó: Sebestyén Mihályt a kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes kérdezte.
– Az Időtár sorozat utolsó, állítólag befejező kötetéről van szó, a másik kettő is igencsak fontos és tartalmas kiadvány. Keresztelő vagy búcsúztató-e ez? – Erre igazából nincs jó kifejezés, az idő végtelen folyamat – válaszolta Sebestyén Mihály. – A sorozatot valahol le kellett zárni, most ezt tekintem befejező kötetnek. Általa azon adatokat pótolom, amik az előzőekből hiányoznak. A kiadó két részre tagolta a kötetet: az időhatár a 19-20. század fordulója, a záró évszám pedig 1944. A kutatások időközben sokat haladtak előre, számos új részlet kiderült. Fontosnak tartottam, hogy az első világháború éveit megosszam – azért, hogy az olvasó tudjon arról, ami száz évvel ezelőtt e városban történt. Sokak számára végzetes időszak volt ez. A második világháborút megelőző esztendők is fontosak számomra. Vakarcs Szilárd szerzett egy listát azon üzletekről, amelyeket zsidó tulajdonosaik miatt bezártak – ez a lista azért fontos, mert általa pontosan felmérhetjük, hogy hány zsidó tulajdonban lévő üzlet volt Marosvásárhelyen. – Ez egy pótkötet – ezeken az éveken már végigfutottunk, de egy csomó adat kimaradt az előző könyvekből. Az Időtár nagyon fontos része a helyi tudományos kiadványoknak. 2009-ben jelent meg az első rész, azóta megkerülhetetlenné vált a sorozat, amely Marosvásárhely és Erdély történetéről ma is használt adatokat tár fel. A kötetnek van egy nagyon hasznos bibliográfiája is, amely azt is jelzi, hogy a Sebestyén Mihály és mások által a Népújságban közölt helytörténeti cikkek mennyire fontosak: az említett bibliográfiába is bekerültek. – Számomra az volt fontos, hogy a város lakosságát arányosan szerepeltessem a kötetben. Vásárhely esetében nem lehet csak egy etnikumról beszélni. E tekintetben bőséges forrásunk van. Viszonylag örömteli, hogy megújult a kisebbségkutatás ezen iránya. Immár vannak e folyamatnak tanulmányozói Marosvásárhelytől Amerikáig. Amikor az embert egy nemzetiségre ítélik, kötelességének érzi, hogy foglalkozzon a származásával. Ma már ott tartunk, hogy az összefoglalók mellett léteznek részkutatások is, amelyek keretében újabb és újabb eredményekkel próbálkozunk, olyan adatokkal, amelyek kiegészítik a képünket arról, hogy mi is történt valójában. Ebben a kötetben, azon intézkedések mellett, amelyek egy polgári diktatúrába hajló rendszerben megszülettek, azt is megmutattam, ami a közösségen belül történt. Ami az Időtár felhasználását illeti, az a kutatóra van bízva, nem szoktam megnézni, hogy hányan idéztek tőlem. A bibliográfiával kapcsolatban pedig megjegyezném, hogy nagyon érezzük egy állandó marosvásárhelyi helytörténeti kiadvány hiányát. A Népújság a maga efemer voltában e tekintetben nem elég időtálló. Nagyszerű ugyan, hogy a lap megengedi magának, hogy publikáljon ilyen jellegű cikkeket, de ennél több kellene. Valószínűleg nincsen rá pénz, mert szerkesztő akadna. A többi megyei lapban ilyenszerű cikksorozat nincs is. A Népújság ebben élen jár.
Káli Király István a Penelopé ruhája című kötettel kapcsolatosan szólalt fel, illetve kérdezte a szerzőt. – A Penelopé ruhája című kiadvány a Nyúlgát az idő ellen című, a polcokról régen elfogyott kötet újrakiadása. Az eredeti szövegből kiemeltünk és hozzá is tettünk – így született a Penelopé ruhája című könyv. Az eredeti tanulmánykötetet Sebestyén Mihály teljesen át- szerkesztette, és e munka közben rájött, hogy a tanulmányok nem elégségesek ahhoz, hogy az olvasó rátaláljon erre a témára. Lelkiséget kell belevinni: ezért folyamodott az esszéíráshoz. Miért találtad fontosnak a kötet lelki magját adó esszésorozatot? – Amit a tanulmányokban elmesélek, az maga a puszta történelem, amelyben események, helyszínek vannak, ahol a magyar társadalom hozzáállása volt fontos számomra. Ehhez képest az, amit most hozzá- tettem, a példaszerű illusztráció. Miként látszik ez a nagy történelem abban a világban, amely számunkra fontos, hogyan tükröződik mindez az én családi múltamban? Hiszen a családtörténeti vonatkozások általában rímelnek a nagy történelemmel. Az embert, az emberi vonatkozásokat is meg akartam mutatni. Mindenkinek ott vannak ezek a történetek az életében, és ezeket le lehet írni. Ezen leírt történetek pedig Erdély történetéről fognak szólni, és ez okból igencsak számottevőek. Fontos, hogy ezen emberek emlékezete át- húzódjon a huszadik századra. A kérdés, amit a kötetben boncolgatok, leginkább azt feszegeti, hogy milyen volt az egykori erdélyi zsidóság? Nem voltak kiváló elmék, egyszerű emberek voltak, akik együtt éltek a többiekkel. A személyes történelmen keresztül kap hitelt az általános történelem, illetve a családi történelmen keresztül léphetünk be a nagy történelembe. – A kiegyezés után lehetségessé vált a zsidóság emancipációja, az a kérelme, hogy ismerjék el őket magyarnak, 1989 után pedig te mondtad: most már magyar vagyok. Mi történt Jókai és ‘89 között? – 1895-öt követően, amikor a vallás tekintetében is elismerték őket, az emancipáció jogilag sikeresnek számított. Az Osztrák-Magyar Monarchia világában szocializálódott a saját családom is, amelynek első nyomaira 1774-ben bukkantam – ekkor már itt éltek Marosvásárhely mellett, Várhegyen. A család ezen része azóta is hihetetlenül keveset mozgott. Az apám családja Galíciából jött, és a Mezőségen telepedtek le, nagyapám a földreformig bérlő volt az Ugron családnál. A földreformot követően szinte mindenét elvesztette, azóta a család nagy része Vásárhelyen él. A nagyapám szerény és viszonylag megbecsült kereskedőként élt itt, még a nevét sem írta ki az üzletre. 59 éves korában Auschwitzban halt meg, nagyanyámmal együtt. Apám orvos lett, majd Marosvásárhelyen egyetemi tanár. Büntetésből orvostörténésznek tették, ami mindig is szeretett volna lenni. Az öcsémmel együtt úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, kik vagyunk, és számomra a magyar írás teljesen természetes volt. Elsőéves koromban kezdtem el publikálni – akkor Bodor Pál volt a Gaál Gábor Kör körvezetője. Természetes volt, hogy magyar körben, magyar emberekkel dolgozom. Ami pedig 1989-et illeti: az akkori euforikus hangulatban, december 24-én este Gálfalvi György az RMDSZ alakuló gyűlésére hívott, és kihangsúlyozta: rám van szükség. Ekkor éreztem igazán, hogy magyar vagyok. Ami pedig a kisebbségi helyzetet illeti, ennek velejárója, hogy rossz időkben van jogvesztés, jobb időkben pedig jogbővítés. Mi nem vagyunk már számottevő ki- sebbség: néprajzi kuriózummá lettünk. A Penelopé ruhájának folyamatos szövése pedig amiatt van, hogy vannak emberek, akikben nagy a sikertelenség, és ezért mindig okolnak valakit – mondta a számos, részletgazdag történetben bővelkedő beszélgetéssorán Sebestyén Mihály.
Káli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Románra fordított magyar művek a román kultúra napján
A Studium–Prospero Alapítvány harmadik alkalommal szervezett felolvasómaratont a román kultúra napja tiszteletére. Az idén a 12 óra alatt hatvanan olvastak fel, vagyis kevesebben, mint a legutóbbi alkalommal, – igaz fele annyi idő alatt, – tette hozzá Kali István szervező.
A román nemzetiségűek mellett számos magyar is jelentkezett a Zanza kávézóban szervezett január 15-i felolvasómaratonra. A feltétel az volt, hogy marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő szerzők műveiből olvassanak fel, illetve azoktól a román íróktól, akiknek valamilyen évfordulóját ünneplik az idén, illetve a teljes magyar irodalom román nyelvre átültetett alkotásaiból.
A felolvasók – újságírók, színészek, orvosok, tanárok, gimnazisták és egyetemisták, irodalmárok – közül a román szerzők közül legtöbben Eminescu-műveket olvastak fel, illetve Ion Creangă, Alexandru Cistelecan, Lucian Boia, Laurențiu Blaga, Petru Istrate, Romeo Soare, Romulus Guga, vagy a néhány éve fiatalon elhunyt, rádiós újságíró Sorina Bota írásaiból hangzottak el részletek.
A román nyelvre lefordított magyar irodalomból Jókai MórAranyember című regényéből, Ady Endre Minden titkok könyve című kötetéből, Petőfi Sándor verseiből, Fodor Sándor Csipike, az óriás törpe című meseregényéből, Dragomán György Máglya című regényéből olvastak fel, valamint Marius Tabacu fordításában Bodor Ádám Sinistra körzet című regényéből hangzott el részlet, ahogyan Bartis Attila Nyugalom című művéből Anamaria Pop fordítotásában, vagy az Adela Sălăgianu által fordított Székely János Soó Péter bánata című művéből. A magyar írók közül Márai Sándor bizonyult a legnépszerűbbnek A gyertyák csonkig égnek kötetével.
A vasárnapi felolvasás délben 12 órakor kezdődött és éjfélkor ért véget, eltérően az eddigiektől, amelyek 24 órát tartottak. Délután kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának művészeti vezetői és színészei, illetve újságírók, magyar színészek, közéleti személyiségek beszélgettek a kortárs művészetekről és színházról, illetve közéleti témákról.
A szervezők elégedettek a rendezvénnyel, amelyet több ezren követtek élőben az interneten. Máris készülnek a január 22-i, magyar kultúra napi felolvasómaratonra, ahol hasonlóképpen Marosvásárhelyi szerzők műveit, illetve évfordulós magyar írók, költők alkotásaiból várják, hogy felolvassanak a jelentkezők. Az olvasást ez alkalommal is élőben lehet követni az esemény Facebook-oldalán.
Antal Erika
maszol.ro

Palicson tanácskoznak a Kárpát-medencei magyar értéktárak képviselői
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által szervezett, a Vajdasági Magyar Értéktárat bemutató kétnapos szakmai rendezvény szombaton Palicson folytatódott. Az egykori fürdővárosban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen az egész Kárpát-medencéből részt vettek és bemutatkoztak a külhoni értéktárak.
Szellemi, emberi, tárgyi és természeti kincsünket gyűjti és rendszerezi a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság a magyarországi Hungaricum Bizottsággal közösen. Szombaton a palicsi Kisvendéglő konferenciatermében ezzel kapcsolatosan, össz kárpát-medencei szakmai napot szerveztek.
Fontos, hogy minden Kárpát-medencei külhoni értéktár képviselője egy közös rendezvényen ossza meg eddigi tapasztalatait és a felmerülő kérdéseket – emelte ki köszöntőjében Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság elnöke, aki elmondta, már több minden bekerült a délvidéki értéktárba is.
Varga Tamás, elnök, VMMI, Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság: „Például a Kupuszina vagy a doroszlói népviselet vagy a gömölye vagy a vajalja vagy tényleg sorolhatnám most, 64 olyan határon túli érték van, külhoni érték van, amit most nem sorolnék fel. A Vajdasági Magyar Értéktár minden településen azzal foglalkozik, hogy ezeket az értékeket felfedezze, meglássa bennük az értékeket.”
Ezeket jelöli, majd elbírálásra kerülnek és később közzéteszik őket az ertektar.rs weboldalon. Ebből lesz egy értéktár-piramis és egy-egy értékből később hungarikum válhat. Ezeknek elsősorban eszmei értékük van. Vannak olyan értékek, amelyek már nem kerülhettek be az értéktárba, mert elvesztek: szokások vagy valamilyen tudás.
Már ötéves a magyar hungarikumokról és értékekről szóló jogszabály – mondta a szakmai programot vezető Szakáli István Lóránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár. Több mint ezer helyi értéktár működik szerte a Kárpát-medencében. A szombati szakmai napot nem véletlenül szervezték Palicson.
Szakáli István Lóránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Magyarország: „Olyan helyen vagyunk, ahol a kultúrának, a magyar múltnak az emlékei, minden sarkon ránk köszönnek, úgyhogy azt gondolom, hogy ennél jobb helyszínt nem is találhattunk volna a mai eseménynek.”
A külhoni értéktárakból is bekerülhetnek értékek a hungarikumok közé. A szervezők szerint ez hamarosan meg is valósul. A hungarikumokról szóló jogszabály mindent értéknek tart, ami egy adott közösségnek fontos. pannonrtv.com

Aki a világot hozta
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Káli Király István íróval, szerkesztővel, irodalomszervezővel
– Már az elején tisztázzunk egy dolgot: honnan jön a Káli név, mert az Ön családi neve Király.
– Amikor szóba került, hogy az Utunk közölné az írásaimat, keresni kellett egy nevet – a Király István név a neves irodalomtörténész, az Ady-monográfia írója által foglalt lévén az irodalomban. „Keresztapám”, Vári Attila 1973 októberében elsőként olvasta az írásaimat. Ő vitte el őket Hornyák Józsefnek, aki tudta, hogy Székelykál az édesapám szülőfaluja, az ő anyai ágának is oda nyúlnak vissza a gyökerei.
– Marosvásárhelyen született, ott is érettségizett, milyen volt a gyermekkora, hogyan emlékszik iskolás éveire, Bolyai szellemiségére?
– Bármiféle szellemiség csak utólag fogalmazódott meg, körvonalazódott bennem. Tizenegy évig abba az iskolába jártam, el sem tudtam volna képzelni, hogy másmilyen is lehet. Tanultunk, sportoltunk, színházat csináltunk, vásottkodtunk, nevettünk, izgultunk a jegyekért, ahogy a gyermekek, aztán a kamaszok szoktak. Fegyelem volt és közben nevelés. Osztályfőnöki órán olykor enni, viselkedni, vagyis illemet tanultunk. És mindig volt akire felnézzünk. És azokra, akik jók voltak, fel is néztünk. Volt egy értékrend, amit érdemes volt tisztelni és megtartani.
– Sokan nem tudják: 1970-ben vegyészmérnök lett, s csak jóval később adta fejét irodalomra. Minek vagy kinek a hatására választotta a temesvári Műszaki Egyetemet?
– Az irodalomra még azelőtt adtam a fejem, hogy mérnök lettem volna, hála magyartanárnőmnek, Kálmán Viktóriának, aki nem rikácsolva volt szigorú, és ezért el tudtuk hinni neki mindazt, amit arról mesélt, ami szép. Az érettségi előtt csak a megélhetés volt az egyedüli szempont. Viszonylag jól tudtam a mateket, fizikát, kémiát, s mert úgy gondoltam, a kombinátban mérnökként munkát, fizetést kaphatok, az ipari vegyészetet választottam. Temesvár úgy került a képbe, hogy elég jól fociztam is, oda hívtak az első ligás csapathoz. A felvételin nem segítettek, de nem is volt szükségem rá, az iskolából vittem magammal annyi tudást, ami elég volt ahhoz, hogy bejussak.
– Első írása az Utunkban jelent meg 1975-ben. Mivel dobbantott, s azelőtt próbálkozott-e kisebb elbeszéléssel vagy novellával a hazai magyar sajtóban?
– Akit a mezei nyúl szeret című írásom volt az első, amit az Utunk közölt abból, amit Vári Ata leadott. Sokáig kéthetente jelen voltam a lapban. 1968-tól szerkesztője voltam a temesvári napilap Diákszó című mellékletének, közöltem néhány versnek gondolt kis szöveget, egyikkel harmadik díjat nyertem egy pályázaton.
– Első kötete 1979-ben jelent meg a Forrás-sorozatban, amely abban az évben KISZ-díjat nyert. A következő négy évben egy regénye, két kisregénye és egy újabb novelláskötete jelent meg, a ‘89-es változásokig pedig mérnök-író és író-mérnök volt marosvásárhelyi vállalatoknál. Hogyan tudta párhuzamosan végezni mindkettőt?
– Húsz évig e kettősségben élve nem volt arra energiám, hogy az irodalom ágán az érvényesülésre gondolhassak. A mindennapi kötelező munka, ami a szakmámnál, a beosztásaimnál fogva szellemi megerőltetést igényelt, a családdal kapcsolatos gondok, a gyerekeim iránt érzett szeretet, amely mindenekfölötti volt, nem hagyott sok esélyt irodalmárkodni. Amikor éreztem a túltelítődést, tudtam, hogy a szelepnek ki kell fújnia, ha nem akarok becsavarodni. Olyankor, a napi csatazaj elülte után nekiveselkedtem, és írtam, amiről úgy gondoltam, segít rajtam, s talán másokon is, ha elolvassák. Nem vágytam különösebb érdemekre, tudtam, mire vagyok képes és azt is, hol a helyem.
– A ’89-es fordulat politikai, kulturális és irodalmi téren is meghozta a nyitás lehetőségét. Az RMDSZ egyik alelnöke lett, de egy bírósági döntés miatt nem indulhatott a városi polgármesteri székért. Miért?
– Különös és nagy kegye a sorsnak az a három év, amíg ezt a hármasságot élhettem. Minden pillanatomban hasznosnak érezhettem magam. Voltak, akik szerették, hogy olyan vagyok, amilyen, voltak, akik nem. Amikor én már nem szerettem magamat, mert éreztem, hogy lélekben túl kevés vagyok a nagy feladatokhoz, visszavonultam. Ez volt a meghasonulás szakasza, amibe majdnem belepusztultam. De addig hittem, hogy akár jó polgármester is lehetek. Lehet, odaát, az elleneink is ráéreztek erre. Az mindenképpen nyilvánvaló volt, hogy nincs olyan múltam, amivel zsarolhatnak, és érdeklobogtatással sem vagyok befogható. Ilyen emberre akkor, a manipulációk korában, nem volt szükség. Találtak egy ürügyet, amivel törölhettek a választási listáról. Olyan súlyosat, hogy azzal a váddal egy igazi bűnperben életem végéig hűvösön ülhettem volna. A mai napig sem rehabilitáltak, senki nem tett egy lépést sem ezért.
– 1990-ben Sütő Andrással együtt ott volt azon 77, padlásra felszorult személy között, akiket a felbőszített, manipulált, Bolyait kereső tömeg a szó szoros értelmében el akart tiporni.
– Azt nem lehet néhány szóban elintézni úgy, hogy mindenki értse. Előzménye és következménye volt. Valamennyit megfogalmaztam belőle a Marosvásárhely fekete márciusáról szóló Fehér könyvben, az Ellopott tavasz című írásomban, amelynek második kiadását én szerkesztettem. A tények 27 év után is tények maradnak, noha ma már mélyebben belelátok az okokba. Senkinek nem kívánom, hogy azt átélje, amit mi ott fent hetvenkilencen. A 77-es szám azért maradt fent, mert én annyi nevet jegyeztem fel bezártságunkban a kis zöld noteszembe. Volt, aki egy karcolás nélkül megúszta közülünk. Én nem. Nem szívesen vállaltam volna mártíromságot. Mégis lejöttem, át a véres szeműek dühöngő kordonján, egyik felől Judea ezredes fogta a karomat, hogy ne védekezhessem, a másik felől a derék Moldovan Mihai rendőr alezredes fogta fel a nekem szánt ütéseket, rúgásokat. Abban a néhány percben ők voltak számomra a jó és a rossz megtestesítői. De az már a múlté. Vannak vélemények, amelyek csak egy adott pillanatra érvényesen egyértelműek.
– Kulturális téren új lehetőségek adódtak a nemzeti kisebbség szellemi értékeinek új alapokra helyezése terén. Elsősorban az oktatást, a korábban visszaszorított magyar kultúra kiteljesedését, a történelmi értékek egy nemzethez való tartozását hozom fel. Ön hogyan látta akkor, és hogyan látja most ezt a fontos kérdéskört?
– Akkor is úgy láttam, ahogyan most. A kultúrák békében élhetnek egymás mellett, de a békés együttélésnek kicsi az esélye. Akárha pusztán azért is, mert az azonos szótári alakoknak kultúránként más-más a tartalmi töltetük. Mindegyik kultúrában megvannak az értékek. És azt elvitatni, hogy melyik érték a nagyobb, fölösleges: mindenkinek a magáé. A ‘89-es fordulat után természetes volt, hogy vissza kell szereznünk, állítanunk mindazt, ami a miénk. Időben eszméltünk, a nagy és ellenséges nekünk feszülés dacára sikerült sok intézményünket viszonylag „olcsón” visszaszereznünk, visszaállítanunk. És ehhez nem kellett ténylegesen a vérünket áldoznunk, csak a szellemi és a lelki vérünket! Sajnos, olykor egymás ellenében is, mert ilyenkor mindig kerül olyan egyén, aki azt hiszi, nem az a fontos, hogy a közös célt elérjük, hanem az, hogy az ő szerepe mindenek fölötti legyen.
– Harmadikként a irodalmi élet béklyóktól való „felszabadulását” látom – gondolok elsősorban a Mentor Kiadó megalakítására, a félretolt anyagok megjelentetésére, a pályázatok beindítására és a könyvterjesztésre.
– Ezt én is úgy tekintem, mint életem egyik nagy, ajándékba kapott esélyét. A Látó és annak szellemi köre határozta meg ezt az esélyt. Voltak ott néhányan, jobbak, mint én, akik gondolkodtak. Menet közben szállt át rám a döntés terhe. Merem remélni, hogy sokat tanulván tőlük, helytálltam. Abban nem kell győzködnöm magam, hogy a legjobb tudásom, mérhetetlen szellemi energiám van benne a kilencszáznál több Mentor-kötetben. Hogy mindez mennyit ér, nem tisztem megítélni. Volt egy kitűnő csapat, s ami utánunk marad, az közös érdem. Amit a Romániai Magyar Könyves Céh jelentett és jelent ma, abban egy nagyon kevéssel több az érdemem. De a hangsúly ott is a közösségen van. Erre éreztem rá, amikor az alapszabályt írtam, abban nincs jelen a demokratikus többség uralma, addig beszélünk mindenről, amíg konszenzussal eldöntjük, hogy mi a legjobb mindnyájunknak.
– Erdélyi irodalmi életünk egyik fontos színfoltja a Wass Albert-művek kiadási jogának megszerzése és a kötetek megjelentetése.
– 1996 nyarán, gróf Bethlen Anikó javaslatára, megkerestek az író fiai – először és utoljára voltak együtt Erdélyben, Holtmaroson találkoztam velük –, hogy kiadnánk-e Wass Albert valamelyik művét; az apjuk nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy itt jelenjen meg, s a bevételt erdélyi jótékonysági célokra fordítsuk. Eleinte bizalmatlanok voltak, aztán a közel háromórás beszélgetés feloldotta bennük a bizalmatlanságot, megegyeztünk a Kard és kasza kiadásában. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen a szerző kérjen fel minket. Akkor még egy kiadói tanács – Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Vida Gábor – döntött a kiadásról. Szeptember 19-én megkaptuk a levelet, és Láng Zsolt szerkesztésében december 11-re elkészült a kétkötetes könyv. Heroikus munka volt! Ezt követte a Farkasverem, majd az Adjátok vissza a hegyeimet! Az életműsorozat kiadásáról és az európai terjesztéséről szóló szerződés megkötésére a jogutód Czegei Wass Alapítvánnyal az író halála után, 1998. március 17-én került sor.
– Gondolom, nem titok: a Mentor Kiadó egyik legsikeresebb vállalkozása volt a Wass-kötetek kiadása, tegyük hozzá, szép, tetszetős kötésben. Mire fordították az innen származó jövedelmet?
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban kevés az olyan könyv, amelyik „eltartja önmagát”, azaz van belőle annyi bevétel, hogy a ráfordítás megtérüljön. Ez főleg az értékes, de nem piacos könyvek esetében érvényes. Jól jött az a kis többletbevétel, hogy az Erdélyről szóló, hiánypótló történelmi, néprajzi, művészettörténeti, egyéb humántudományi műveket megjelentethessük.
– 1998-tól évi 40-50 kötet jelent meg a Mentor Kiadó égisze alatt, ami a magyar könyvkiadók legnagyobbjai közé emelte a céget. Meséljen az alakulásról, a kiadó arc-éléről, nehézségeiről…
– 1991 végén Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával – én akkor a Látó szerkesztőségi titkára voltam – úgy láttuk, hogy sürgősen kellene a lapnak egy kiadóvállalat, mert a Román Írószövetség megvonta támogatását. 1992 februárjában már – az akkor éppen a Látónál dolgozók személyes befektetésével – létre is hoztuk, bejegyeztettük a Mentor Kiadót. A krízishelyzet közben megoldódott, a megyei tanács vállalta a lap kiadását. Adott volt a lapnál egy kiváló szerkesztőségi struktúra, arra gondoltunk, bizonyára rengeteg a fiókokban heverő kiadatlan, eredeti erdélyi szépirodalmi mű, mi lenne, ha ezeknek az új kiadóval, ha már bejegyeztük, teret biztosítanánk. Másfél évnek kellett eltelnie, hogy az első könyvünk – Egyed Emese: Madárcsontú versek – megjelenjen. Ezt abban az évben másik négy követte, a címek száma évről évre emelkedett, közben kiderült, hogy nincs annyi a fiókokban, mint amire számítottunk, és az új művek sem hemzsegnek, adott volt viszont a kiadó kapacitása, illett kihasználni, így kalandoztunk el az értékes tényirodalom felé is. 1998-ban értük el a 45-50-es kiadványszámot. Ezt a szintet tartottuk 2010-ig, akkor vált egyértelművé a hanyatlás, amely már 2007-ben jelentkezett.
– 2015 elején zárolták a kiadó vagyonát, ami azt jelentette, hogy egy csődbiztos előkészítette a cég állóalapjának és könyvkészletének elárverezését. Jelenleg mi a helyzet a Mentor Kiadóval?
– A felszámolási folyamat a végénél tart, remélem, nemsokára megszületik a végleges ítélet, hogy törlik a cégjegyzékből, mert számomra ez így már lelkileg és fizikailag is nagyon terhes. Az elárverezett készletet, 68.000 kötetet, ami ténylegesen nagyjából az én tulajdonom volt – egy élet alatt gyűjtött megtakarításommal hiteleztem meg 2007-től kezdődően a céget ahhoz, hogy működőképes maradjon –, visszavásároltuk a közben a fiam által létrehozott Mentor Könyvek Kiadó nevére, mert sajnáltam volna, hogy akkora érték a bezúzás sorsára jusson.
– Irodalomszervezői munkásságának egyik legismertebb színfoltja az 1995-ben indult, idén a 23. évébe lépő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megszervezése és éltetése, amelynek minden alkalommal a Nemzeti Színház ad otthont.
– A Romániai Magyar Könyves Céh 1994. évi megalakulását követően, amelynek már a kezdetkor elnökévé választottak, a szakma előtt egyértelművé vált, hogy komolyak a tennivalók, ha fel szeretnénk zárkózni az európai vagy a világszínvonalhoz. A ‘90-es évek elején, amikor az olvasáséhség óriási volt, az avatatlanok azt gondolták, hogy a papírra nyomtatott betű már kész könyv, s a meggazdagodás reményében belekontárkodtak a szakmába, az emberek pedig mindenre – jóra, rosszra – vevők voltak. Tudtuk, hogy meg kell ismertetnünk az olvasni vágyókkal, milyen egy jó könyv. Nem lehetett mindenkit kivinni a világba, a világot kellett ide hozni, mintegy mércét állítva magunk elé, hogy mit, milyen színvonalat követeljenek tőlünk. Erre a legalkalmasabbnak az a helység ígérkezett, ahol Erdélyben a legtöbb magyar lakik. A kezdeti vegyes vásár alakult át aztán jobbára a magyar könyv seregszemléjévé, 2012-től pedig, amikor a Marosvásárhelyi Kulturális Központot is bevontuk a szervezésbe, megújhodott az arculatunk, és egy kicsit fesztivál jellegűvé is alakult a rendezvény.
– Fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb ez is veszteségessé, netán kevésbé látogatott könyvvásárrá váljék, ami az esemény megszűnéséhez vezetne?
– Egyelőre nem hiszem. Ez a vásár maga a csoda! Ezt a marosvásárhelyi magyarok tartják el azzal, hogy ott és akkor könyvet vásárolnak. A látogatók száma az utóbbi években fokozatosan növekedett, ezzel párhuzamosan az összforgalom is, megéri a kiadóknak standot bérelni. Nem tudjuk eléggé áldani az eszünket, hogy a fiatalok számára annyi csalogató rendezvényt kitaláltunk. Hihetetlenül nagy elégtétel ez! Talán a legnagyobb. Ma, amikor az elektronikus információdömping mindent felülír, a mi gyermekeink kézbe veszik és olvassák a könyvet. Valamilyen hallgatólagos büszkeség is van a marosvásárhelyiekben, tudják, hogy az ő érdemük ez a hagyomány, az összmagyar nyelvterület harmadik legrangosabb rendezvénye.
– A családban ketten is kötődnek a könyvhöz: lánya, Király Kinga Júlia befutott író, műfordító, István pedig a Mentor Könyvek Kiadó vezetője, aki csak nemrég úszott be a könyvkiadás, -forgalmazás mélyvizeibe. Kérem, meséljen családjáról.
– A ‘80-as évek második felében, amikor a kövesdombi tömbházlakásunkban délutánonként, esténként áramszünet volt, azt mondtam: a 20. század végén nem fogtok petróleumlámpa fényénél tanulni, tessék az iskolában úgy odafigyelni, hogy ne legyen baj. A főtérre mentünk, ott volt áram, beültünk valamelyik moziba, megnéztünk minden színielőadást, meghallgattunk minden koncertet. A gyermekeink a kultúrától fertőzötten nőttek fel. Ez lett életük kegye is, átka is egyben, mert azt csinálják, amit szeretnek – Kinga író, műfordító, dramaturg, István színházi rendező, zenét is szerez, a közeljövőben egy meseregénye is megjelenik –, csak éppen megélni nem tudnak belőle. Fohászkodom, hogy boldoguljanak, mert tudom: a teljes élethez másfajta feltételek is szükségeltetnek.
– Milyen tervei vannak, amelyeket a közeljövőben szeretne megvalósítani?
– Az idei Ünnepi Könyvhétre, vagyis május végén jelenik meg a válogatott novellákat tartalmazó kötetem Megvárom, amíg fütyül a feketerigó címmel, és egy nagyobbacska regényem, A szemfényvesztett címmel. Nem tervezek, csak remélek. Szeretném a megjelent könyveimet dedikálni, majd még újabbakat írni, ameddig van mondanivalóm, ihletem és józan tudatom. És szeretném megérni, hogy a most négy és fél éves unokám, az egyedüli, akivel életemben eddig a konfliktusmentességet megéltem, nagykorú lesz. Persze ez nem tőlem függ... Egyetlen konkrét tervem így az lehet, hogy minden napomat teljessé tegyem.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)

Rigófüttyös születésnap
Jelképes a jelző persze, de nem lehetett kihagyni. Káli István 70. születésnapját a Megvárom, amíg fütyül a feketerigó című új kötetének a bemutatója jelezte a nagyközönség számára. A jubileumi könyves összejövetel pedig rigófüttyös, derűs hangulatban idézte fel az író eddigi pályáját. Nyilván volt azon a múlt hét végi találkozón nosztalgiázás is, sőt a szerző adott pillanatban el is érzékenyült, de hogy is lehetne ez másképpen ilyenkor! A megszólalók – Gálfalvi Ágnes, a novelláskötet szerkesztője, Vári Attila, a régóta Magyarországon élő, de az alkalomra hazaérkezett barát, akitől Király István írói neve származik, ifjabb Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője és maga az ünnepelt – oldott beszélgetése erre is, arra is lehetőséget teremtett.
A névmagyarázattól a vásárhelyi gyermek- és ifjúkorig, a pályaválasztás és a szépírói indulás mozzanatáig, a diktatúra emberpróbáló valóságától a rendszerváltás óta átélt élményekig, megpróbáltatásokig, az Erdélyi Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár sikertörténetéig sok minden szóba került, olyasmik, amikről Káli István nemrég a Múzsában közölt hosszú interjúban is vallott. Nem részletezzük újra ezeket, az élő eszmecsere varázsát pár mondatban úgysem tudnánk visszaadni. Azt a hangulati többletet se, amelyet a két novella felolvasása közben az író érzelmileg gazdag, személyes tolmácsolásának köszönhetően a hallgatóság érzékelhetett. De azt mindenképpen érdemes hangsúlyozni, hogy a korábbi három kötet – Mit tud az a nagy sárga gép? (1979), Közjáték (1984), Századélet (1994) – és folyóiratok anyagából válogatott szép kivitelezésű könyv szövegeit újra élvezetes lesz elolvasni.
Várható újabb könyveiről is kérdezték a szerzőt. Kiderült, hogy pontot tett egy új regénye végére. A címe: Szemfényvesztett. Ősszel kerülhet a könyvbarátok asztalára. És vannak még hasonló tervek a tarsolyában, legalább két regénybe illő történet, csak legyen ereje, ideje könyvvé formálni emlékeit, gondolatait. Hát akkor kívánjunk ismételten erőt, időt és kifogyhatatlan alkotókedvet Káli Istvánnak!
N. M. K. / Népújság (Marosvásárhely)

88. Ünnepi Könyvhét
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott. 
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Csűrszínház tizenötödször
Ha fúj, ha esik, és ha vihar van
Annyira a Mikháza mindennapjaivá vált a Csűrszínház, hogy már nem is feltűnő a létezése, működése. Szinte természetes, hogy ott van az iskola udvarán, immár megszépült külsővel, változatos és színvonalas műsorával. Nemcsak a napokon, amelyet immár 15 éve megálmodott és kitartóan szervez Szélyes Ferenc színművész, és „kaparja ki” hozzá a szükséges pénzösszeget felesége, Szélyes Andrea-Natália, hanem máskor is, amikor itt római fesztivál, gazdarendezvény, filmnap, netán színjátszó tábor van. 
Ha fúj a szél, vihar van és eső mossa el az udvart, akkor is több mint másfél évtizede minden június utolsó hétvégéjén eljönnek Mikházára mindazok, akik kedvelik a színházat, megszerették azt a különleges környezetet, helyet, amelyet a helybéliek talán nem is értékelnek annyira, és együtt ünneplik a kultúrát, a színházművészetet. És nem csak. Mert jó néhány éve színvonalas kiállítással egészül ki a kínálat. Az idén a vendégek a szervezők felkérésére a szovátai művészek voltak, akik igen találóan rendezték be a minitárlatot úgy, hogy felvonultatták az alkotók javát. A falra kerültek Szőcs János, Sánta Csaba, Fülöp Mária-Magdolna, Szőcs Máté Tímea, Németh Attila, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Vinczeffy László és a néhai Kusztos Endre és Siklódi Zsolt munkái. Az alkotásokról – a megnyitót és Szélyes Ferenc vendéglátó köszöntő szavait követően – Bocskay Vince beszélt. És alighogy a közönség közelebbről is megtekinthette a kiállítás anyagát, máris jött egy felajánlás, hogy jövőben a nyárádszeredai alkotótábor anyagából válogathatnak a szervezők úgy, hogy e tájegységben élők alkotásait hozzák egy térbe. 
A pénteki esőzések mintha egy kicsit elbátortalanították volna a délutáni, esti előadás iránt érdeklődőket, aztán mégis kisütött a nap, és eljöttek mindazok, akik időjárástól, politikai állástól és egyéb körülményektől függetlenül fogyasztói e kulturális kínálatnak, azok, akik a nézőtéri gyenge fényben is megtalálják helyüket a padok között, mert tudják, hogy mindazoknak az előadásoknak, amelyeket egyébként kőszínházban is megtekinthetnek, itt különlegesebb a hangulata. Még akkor is, ha netán esküvői menet vonul végig, autók tülkölnek és fáradt traktorok pöfögnek végig az utcán, vagy kíváncsi gyerekek bújnak át a színpadot árnyékoló vászon alatt, s az előadás közben a kocsmázók hangos beszéde néha jobban behallatszik, mint a színpadi produkcióban elhangzott replikák. 
Akik úgy döntöttek, hogy eljönnek a tizenötödik Csűrszínházi Napokra, ezúttal is színes előadásokat láthattak. Azt, hogy miként játszhat el két színész egy előadásban legalább 16 karaktert (a gyergyószentmiklósi Figura Színház Marie Jones Kövekkel a zsebében című tragikomédiájában Kolozsi Borsos Gábor és Moşu Norbert-László). És újra fejet hajthattunk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyasszonya, Farkas Ibolya alakítása előtt, aki a soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club közös produkciójaként bemutatott Ingmar Bergman Őszi szonáta című film forgatókönyvéből készült színpadi játékában bizonyította, hogy a világot jelentő deszkák testet-lelket megfiatalító energiákat szabadíthatnak fel egy-egy alakítás során. De hasonló teljesítményt nyújtott Eva szerepében Molnár Anikó fiatal soproni színművész is, akiknek játékát Vukosavljev Iván (Viktor) és Diószegi Imola (Helena) egészítette ki. 
Hagyományossá vált, hogy a Csűrszínház udvarára a Mentor Kiadó is elhozza legújabb köteteit, s az is sajnos megszokott, hogy néha többen állnak a könyvek mögött, mint előtt. Habár az idén – egy kicsit talán annak is köszönhetően, hogy babgulyás rotyogott az üstben – többen eljöttek. Aki lemaradt, veszített, mivel a megjelent szerzők (Kovács Levente, Sebestyén Mihály, Lokodi Imre, Király Káli István, Soós István, Székely Szabó Zoltán) több kötetet is elhoztak, s mint ilyenkor szokás, még a „kulisszatitkokba”, az írás fortélyaiba is betekintést nyerhettek a szellemi táplálék iránt érdeklődők. 
Az Őszi szonáta mellett az idei csűrszínházi előadás fénypontja a budapesti Nemzeti Színház kiváló színművésze, Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című önálló estje volt. Szűcs Nelly zongoraművésznő kíséretében a több mint kétórás egyéni előadáson nemcsak a múlt század elején és derekán élt, elismert, majd a pályáról félreállított színművésznő élete pergett le korabeli sanzonok kíséretében, hanem olyan sorstragédia, önvallomás is volt, amely korhűen ábrázolta a korabeli kultúrpolitikát és mindazt a megpróbáltatást, amelyet a második világháborúban és az azt követő sötét diktatúrában át kellett élni. A lekötő előadásmód, a kiváló színészi teljesítmény – a kereken 100. előadásban – a környéken zajló mulatság ellenére mély katarzist váltott ki a nézőkből. 
A szórakozni vágyóknak a felüdülést a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka jelentette, amelynek díszletei úgy zsúfolódtak be a Csűrszínház színpadára, hogy az elemeket szállító tehergépkocsit nagy erőfeszítések árán traktorral kellett kihúzni a szomszéd kertből, a színpadszerelőket lelkes helyi fiatalok egészítették ki a helyi lakodalmat megelőző erőgyakorlatként. 
A rendezvény vasárnap zárult a Bekecs néptáncszínház legújabb produkciójának, a Legendák kertjének csűrszínházi bemutatójával. A Bekecs a Maros Művészegyüttes mellett évek óta visszatérő vendége a Csűrszínháznak, így a székelyföldi legendákat a tánc nyelvén felelevenítő előadást is igen nagy szeretettel fogadta a nyárádmenti – és nem csak – közönség. 
A csűrszínházi évad nem zárul le, lesz még zenei, film- és római fesztivál, gazdanap, és a soproni Petőfi Sándor Színház gyerekeknek és fiataloknak szóló Michael Ende-mesejátékot, A pokoli puncs- pancs című zenés darabot is bemutatja július 22-én. Érdemes gyakrabban visszatérni a Csűrszínházba, igen a gazdag a nyári kulturális kínálat. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

Kulturális határátkelő Debrecen és Várad között -
Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei címmel nyílt kiállítás pénteken a nagyváradi várban a Szent László Napok keretében. A tárlat ízelítőt nyújtott a cívisváros történelmi, népművészeti, kézműves értékeiből, illetve a Hajdúság és Bihar egyedi stílusú népi kultúrájából.
„Öröm a szemnek, öröm a léleknek a kiállítás” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a pénteki tárlatnyitóra összegyűlt érdeklődőket Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője, majd átadta a szót Szakáli István Lorándnak, a magyar Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkárának. – Nagyon szép, lélekemelő esemény az, amikor Debrecen bemutatkozik Nagyváradon, és megmutatja az értékeit – méltatta az eseményt Szakáli István Loránd, a Szent László emlékév kapcsán lovagkirályunk történelmi jelentőségét hangsúlyozva beszédében. „Nem lehet véletlen, hogy halálát követően rövid időn belül tiszteletének, és nagyszerű tetteinek kultusza az egész Kárpát-medencében elterjedt, aminek emlékei a mai napig megtalálhatóak Felvidéktől a Székelyföldig, a Dunántúltól egész az Isztriai-félszigetig. Életművének üzenete ma is érvényes: álhatatossága, a magyarság megmaradásának ügyében végzett szolgálata erőt és reménységet adott évszázadokon keresztül, és adhat nekünk is a nehéz időkben” – mondta Szakáli István Loránd. A tárlat kapcsán hangot adott véleményének, miszerint „a mai esemény résztvevői, és a kiállítás látogatói egyfajta virtuális, szemmel nem látható kulturális határátkelő-építésben vesznek részt Debrecen és Nagyvárad között. Ennek az építésében segítenek bennünket a hungaricumok is, amelyek olyan megőrzendő és egyedülálló értékek, amelyek az összetartozás érzése, az egység és a nemzeti tudat erősítése miatt fontosak számunkra”. Mint megtudtuk, immár több mint ezer értéktár működik szerte a Kárpát-medencében, a lehetőség pedig továbbra is adott úgy a magyarországi, mint a határon túli közösségek számára, hogy pályázzanak és létrehozzák saját értéktáraikat. Szakáli István Loránd bejelentette azt is, hogy a bizottság június 20-i döntése értelmében bekerült a hungaricumok közé az első kifejezetten külhoni érték is: Torockó épített öröksége.
A cívis város üzenete
Dr. Mazsu János, a Debreceni Közgyűlés Kulturális Bizottságának és a Debreceni Értéktár Bizottságnak az elnöke köszönetet mondott azért, hogy Debrecen díszvendége lehet a Szent László Napoknak, és hogy a kiállítás a középkori magyar várrendszer egyik gyöngyszeme, a váradi vár területén kaphatott helyet. Mint megfogalmazta, a cívis város üzenetét hozta Váradra, mégpedig kétféle formában: az egyik egy tárgyiasult kiállítás, amely tartalmazza Debrecen városának, és tágabb környezetének a tradícióit, tárgyi, népi kultúráját, szellemi örökségét. – A kiállítás együttesen mutatja be azt a fajta kulturális gyökeret, amely Debrecent a ma egészében a Kárpát-medencére kiterjedt magyar kultúrához kötötte, de amely fel is mutatta a cívis város sajátosságait – fogalmazta meg Mazsu János. Az általa vezetett értéktár bizottság megalakulásával kapcsolatosan megtudhattuk: az volt a cél, hogy felmutassák, melyek azok a hagyományok, értékek amelyek ma sem muzeális jellegűek, nem vitrinben tarthatók, hanem orientálhatják mai közösségeinket, ezek újraépítésében meghatározó szerepet játszhatnak, de amelyek Debrecen hagyományaihoz híven akár újabb üzleti sikereket is hozhatnak.
A kezdeti gondolatra visszautalva dr. Mazsu János megfogalmazta: a cívis város üzenetének másik fele a „kinyújtott kéz”. Szeretnék ugyanis, hogy jövőre Nagyvárad jelenjen meg Debrecenben egy hasonló kiállítással, oly módon, hogy ebben a nagyváradi magyar, illetve a román értékek is bemutatásra kerüljenek.
Végezetül Angela Lupșea várigazgató köszöntötte magyar nyelven a megjelenteket, kifejtve: Nagyvárad és Debrecen megmutatta, hogy nincs köztük határ, kultúra és hagyomány szempontjából a vár és a debreceni kultúra együtt, kéz a kézben jár.
Az esemény hangulatát a Debrecenből érkezett Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós emelte: előbb citerakísérettel hortobágyi pásztordalokat hallhattunk, majd hegedű kíséretében bihari és hajdúsági népdalokat.
Tárlatvezetés
A köszöntők után a kiállítás kurátora, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka tartott szakavatott tárlatvezetést a megjelenteknek. A kiállítás anyagát két teremben helyezték el, az egyikben Debrecenre, míg a másikban a megyére vonatkozó értékekre fókuszálva. Mint elhangzott, főleg a textilkultúra, a szőttesek, hímzések azok, amelyek kiemelkedő fontosságúak, ezen kívül pedig a fazekasmesterség, a bőrműves-mesterség, végül pedig a viseletkultúra: ezekből nyújtottak ízelítőt az érdeklődőknek a tárlat keretében.
Tököli Magdolna erdon.ro

Székelyföld fejlődéséről rendeztek konferenciát
„A székely vidék fejlődési esélyei" címmel rendeztek konferenciát kedden Székelyudvarhelyen a magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM), a REGA Régiókutató Egyesület, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) és a Lámpás Társaság együttműködésével – számolt be az MTI.
A konferencián bemutatták a magyar agrártárca által finanszírozott, a tanyasi életmódot, a külhonban lévő tanyás térségeket, tanyasi gazdasági formákat összegző kutatások eredményeit. A székelyföldi mellett a partiumi és a felvidéki kutatásokhoz is biztosított támogatást a magyar minisztérium.
„A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkozik, és felelősségének érzi, hogy segítse nemzettársait, bárhol is éljenek” – jelentette ki Szakáli István Loránd, az FM agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
A helyettes államtitkár elmondta: a külhoni együttműködéseket és a helyi mezőgazdaság támogatását egyebek közt tudományos és gazdaszervezeteken, valamint tanintézményeken keresztül képzeli el a szaktárca. Ösztöndíjakat biztosítanak a szakképzésekhez, de a helyi termékek magyarországi bemutatására is lehetőséget tudnak teremteni.
Szakáli István Loránd kiemelte: a kutatások eredményeit hasznosítva azt a célt tűzték ki, hogy az agráriumon keresztül javuljon a vidék népességmegtartó képessége és ezzel együtt a tanyasi gazdálkodás feltételeinek és szervezettségének fejlesztése.
Az elmúlt évtizedekben nagyot fejlődött az ipari, valamint a szolgáltatási szektor Székelyföldön, de a székelység megmaradásának kulcsát a vidéki emberek megélhetése, vagyis a mezőgazdaság jelenti – tette hozzá.
MTI maszol.ro

Hungarikum Napok: kulturális és szórakoztató programkavalkád Szebenben
A gasztronómiára és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektetnek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozaton, amelyre Erdélyből és Magyarországról is várják az érdeklődőket.
Nemcsak a városban és a környéken élő magyarságot kívánja megszólítani a nyolcadik alkalommal sorra kerülő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozat, hanem egész Erdélyből és Magyarországról is várnak vendégeket a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó kulturális és szórakoztató eseményre – mondta el a Krónikának Serfőző Levente, a főszervező Híd Egyesület elnöke.
Mint kifejtette, a magyar értékeket felvonultató és népszerűsítő esemény fokozatosan, organikusan épült fel: míg nyolc évvel ezelőtt még csupán három üstben főztek a szebeni falumúzeum korondi háza mellett, az évek során egyre több programot szerveztek, igyekeztek megszólítani a gyerekes családokat, így ma már sokan érdeklődnek a Hungarikum Napok iránt.
A főszervező hozzátette, Nagyszebenben a hivatalos adatok szerint 2100 magyar él, a korábbi években pedig a Hungarikum Napokon ötezren vettek részt, így remélik, idén még többen érkeznek. „Bár nem döntünk rekordokra számok tekintetében, úgy vélem, szép eredmény, hogy a szebeni magyarság számának több mint duplája szokott ellátogatni a rendezvényre, hiszen sokan jönnek Székelyföldről, Magyarországról is. Reméljük, az időjárás is kedvezni fog, hiszen a programok jó része szabadtéri, számos rendezvénynek az Astra falumúzeum ad otthont. A környékbeli vegyes házasságban élőket is igyekszünk megszólítani, arra ösztönözni, hogy jöjjenek, hiszen így a más nemzetiségű házastársak és a gyerekek is megismerhetik a magyar értékeket” – részletezte Serfőző Levente.
Kiemelte, idén a rendezvény keretében konferenciát szerveznek, amelynek egyik partnere a magyarországi földművelésügyi minisztérium. A Hungarikum és Transylvanicum – értékek, márkák, ízek című konferencián előadást tart Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, valamint Alin Chipăilă, a Szeben Megyei Turisztikai Egyesület elnöke.
„Az idei nagyszabású gulyásfőzőverseny zsűrielnöke Csányi Sándor, Magyarország »gulyáskirálya«, aki tavaly is vendégünk volt. A rendezvénnyel 2019-re is készülünk, amikor Nagyszeben viseli az Európai Gasztronómiai Régió címet, és ennek keretében a magyar gasztronómiai értékek bemutatására is sor kerül.
A Hungarikum Napokkal természetesen nemcsak a közösség összefogására és szórakoztatására összpontosítunk, hanem kulturális értékeink bemutatására is” – fejtette ki a főszervező.
A rendezvénysorozat gazdag kulturális kínálattal is várja a közönséget, a vízaknai református templom udvarán nyitják meg a Hátrahagyottak emlékezete című, az aradi vértanúk után maradt özvegyek sorsával foglalkozó szabadtéri tárlatot, amelynek kurátora Szebeni Zsuzsanna.
Bemutatják az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület: Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában – Tanulmányok az EMKE 130 évéről című kötetet, a rendezvényen előadást tart Bartha Katalin Ágnes kutató, levéltáros, a kolozsvári Szabédi Emlékház vezetője.
Színházi előadás és filmvetítés is várja a közönséget, a budapesti Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című produkcióját, valamint Bereményi Géza 1988-as Eldo­rádó című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Kézművesvásár, lovasíjász-bemutató, néptánc­elő­adás és gyermekeknek szóló rendezvények is várják a közönséget a Hungarikum Napokon, amelynek részletes programja a Szeben.ro oldalon érhető el.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Valótlan emlékek a fekete márciusról
Klaus Werner Johannis államelnök székelyföldi – pardon, Hargita és Kovászna megyei – látogatása kapcsán is fontosnak tartom elemezni, és helyére tenni a hónap elején Csíkszeredában megtartott Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fórumán elhangzottakat, és főleg a magát kulturálisnak nevező Vatra Românească egyesület alapító alelnökének, prof. dr. Ioan Sabău-Pop ügyvédnek a marosvásárhelyi Cuvântul liber napilap 2017. július 5-i számában az 1990-es fekete március tanújaként adott nyilatkozatát. Egyáltalán nem kizárható, hogy az államelnök a látogatás bejelentésével a csíkszeredai román fórum felhívására reagált, bizonyítandó, hogy nem tartozik a fórumon oly erőteljesen elítélt román politikusok közé, akik nem lépnek fel határozottan az úgynevezett három székelyföldi megyében a „Románia destabilizálását célzó akciók” ellen és a „nemzeti ügy” védelmében.
„Neo-bélakunista megnyílvánulás”
A marosvásárhelyi fekete március egyik tanújaként megszólaltatott Sabău-Pop ügyvéd kartárs erőteljesen indít, kifejtve, hogy helytelen a történteket fekete márciusnak nevezni, mivel tulajdonképpen bolsevik, neo-bélakunista megnyilvánulás történt, amelyhez azzal a céllal kapcsolódott hozzá a magyar titkosszolgálat, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától, vagy érjék el az ENSZ kéksisakosainak ide történő betelepítését. Ezért véleménye szerint az 1989. decemberi „események” nem váltak a románok hasznára. Jellemző módon a nyilatkozó pont úgy kerüli a forradalom/népfölkelés kifejezést, mint a magyar forradalmat eltipró Kádár-rendszer!
Mivel az interjúban az ügyvéd engem is nevesít, méghozzá tévesen, a replika jogán felszólítottam a Cuvântul Libert, hogy közölje dr. Ioan Sabău-Popnak, az „1990. márciusi marosvásárhelyi magyar atrocitások tanújának” adott válaszomat. Arra a kérdésemre, hogy az újságírói etikát tiszteletben tartotta-e az egykori (?) Steaua Roşie című napilap, a választ, gondolom, kitalálták.
Idézek a román lapnak küldött, de meg nem jelentetett válaszomból.
Alulírott dr. Kincses Elődöt, a Martie negru la Tîrgu-Mureş szerzőjét (elolvasható a www.martienegru.ro oldalon) több alkalommal is megemlíti dr. Ioan Sabău-Pop ügyvéd kartárs. Nyilatkozata jó néhány pontatlanságot, sőt valótlanságot tartalmaz. Mi, gyakorló jogászok, tisztában vagyunk azzal, ha egy tanú egyik állítása hamis, akkor a teljes vallomás valóságtartalma megkérdőjelezhető! Az alábbiakban ismertetem az interjú pontatlan állításait:
„Emlékszem, hogy március 19-én reggel a román tüntetők követelték Kincses Előd, Tőkés András és Király Károly lemondását a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (románul CPUN) vezető tisztségeiből. Aznap Kincses Előd, aki a polgármesteri tisztséget is betöltötte, lemondott.” Csakhogy én sosem voltam polgármester, ezt a tisztséget Orbán Dezső töltötte be, a NEIT (CPUN) marosvásárhelyi elnöke pedig Ioan Judea ezredes volt.
„Segítettem a katonaságnak, hogy megakadályozzák a tüntetőket, hogy behatoljanak az épületbe, ami szinte lehetetlen volt, mert provokálták őket (szerk. megj.: a Görgény-völgyiekről van szó, akik megostromolták az akkori RMDSZ-székházat). Sütő Andrást, aki nem sokkal azelőtt szemműtéten esett át, bukaresti kórházba szállították. A Herder-, Kossuth- és állami díjas neves írót április végén műtötték meg az Egyesült Államokban, de a Görgény völgyéből behívott tüntetők által tönkretett szemét nem tudták megmenteni. Ebből az interjúból tudtam meg megrökönyödve, hogy a kartárs ezen a szörnyű eseményen jelen volt.
Kicsoda ez a Kincses?
„A líceum (szerk. megj. Bolyai) román diákjait és tanárait egész egyszerűen szabályosan kikergették.”
A Bolyai-líceum román tagozatának rengeteg diákja igazolhatja, hogy nem kergették ki őket az iskolából, amelybe tanulmányaik befejezéséig járhattak.
Az valóban megtörtént, hogy a magyar tagozat diákjai sztrájkolni kezdtek azért, hogy az 500 éves Bolyai ismét magyar líceummá váljon, a Papiu pedig, amellyel 1962-ben összevegyítették, újra magyar tagozat nélküli román líceummá váljon. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként személyesen mentem el egykori iskolámba, a Bolyaiba, és határozottan elleneztem, hogy a románokat akaratuk ellenére tanév közben eltávolítsák/átköltöztessék a Papiuba. Fellépésemért – ami végül is eredményes volt – egyesek a magyarság árulójaként bélyegeztek meg. A jelenetnek tanúja volt a magyarul jól beszélő Matei Vasile akkori aligazgató. Vajon a sors iróniájának tudható be az, hogy 1990. március 19-én a főtéri NEIT-székházat körbezáró tüntetők azt ordították, hogy „jos cu Kincses trădătorul!” (le az áruló Kincsessel!). Arra a kérdésre, hogy kicsoda ez a Kincses, az egyik tüntető azt válaszolta, azt nem tudom, de ezt kell kiabálnunk!
Szajkózott hazugságok
Az igaz, hogy 1990. március elején megbecstelenítették („au profanat”) Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát, amelyre azt pingálták, hogy „Le ved”. Tisztában lévén a provokáció veszélyességével, azonnal felutaztam Bukarestbe és a nemzeti televízióban elmagyaráztam, hogy aki ezt a szöveget írta, nem ismerte a magyar helyesírást és szórendet, hiszen a helyes szöveg: Vedd le. Sabău-Pop kartárs, akinek románul megvan a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvem, valószínűleg nem olvasta ezt az okfejtést, és ezért melegítette fel a 27 évvel ezelőtt megcáfolt vádakat.
Meggyőződésem, hogy a megfelelő román–magyar, magyar–román viszonyt csak az igazság kimondására és nem annak meghamisítására lehet alapozni! Azért, hogy a replika közölhető legyen, nem tértem ki a többi, számtalan esetben megcáfolt állításra, holott ezeknek hosszú a sora: a gyógyszertári csata, a „gyilkos” Trabant, a székelyek román származása, akiket a kiegyezés után magyarosítottak el, a Görgény-völgyieket senki sem hívta/küldte, maguktól jöttek be, a Vatra Românească 1990. február 8-i alapítása (holott a szervezetet már 1989. december 27-én megalapították, méghozzá a Papiu-líceum tanári szobájában, egy nappal azután, hogy aláírtuk a román és magyar, magyar és román értelmiségiek „Barátság platformját”); az 1848/49-ben magyarok által meggyilkolt 40 000 román (történetesen az egész szabadságharcban nem halt meg összesen ennyi magyar, osztrák és orosz katona). Igencsak elgondolkoztató, hogy a Barátság platform román aláírói között Radu Ceontea, a Vatra alapító elnöke és Lazăr Lădariu társalapító, a Cuvântul liber, de az Adevăr főszerkesztője is szerepel. A többi aláíró megérdemli, hogy felidézzük a nevüket: Béres András, Boér Ferenc, Ioan Boitan, Borbély István, Brassai Zoltán, Ioan Calion, Alexandru Cistelecan, Constantin Copotoiu (!), Anton Cosma, Éltető József, Fülöp G. Dénes, Gálfalvi György, Jánosházy György, Káli Király István, Kincses Előd, Markó Béla, Máthé Éva, Ion Ilie Mileșan, Augustin Morar, Cornel Moraru, Nagy Pál, Nemess László, Ioan Pascu, Grigore Ploeșteanu, Mihai Sin, Sütő András, Gheorghe Șincan és Tőkés András.
Sajnálatos tény, hogy a román politikum és média nagy része még mindig szajkózza a fekete márciussal kapcsolatos hazugságokat, és a főügyészség továbbra sem hajlandó elindítani a nyomozást Ion Iliescuék ellen.
Pedig bizonyítható, hogy a júniusi bukaresti bányászjárás főpróbájaként az ország akkori vezetőinek komoly szerepe volt a marosvásárhelyi parasztjárás megszervezésében. Sokan tudjuk azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat szállító vasúti szerelvényt március 20-án Székelykocsárdról fordították vissza. Miután sikerült megakadályoznunk a felbőszített székelyföldiek Marosvásárhelyre való beözönlését, a bányászok behozatala okafogyottá vált. Ennek tudható be az is, hogy Gelu Voican-Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes leállította a Zalatnán autóbuszokban várakozó mócok Marosvásárhelyre való beszállítását. Ebben az összefüggésben még inkább nyilvánvaló az, hogy mekkora melléfogás a Cseresznyés Pál ügyét félrenyomozó egykori ügyész díszpolgárságának egyhangú megszavaztatása.
A magunk részéről mindig az igazság talaján kell állnunk, és nem támogathatjuk annak elmismásolását!
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Háromszáz diák és tanáraik nem tudják, hol kezdik a tanévet
A Maros megyei prefektúra törvénytelennek minősítette a június végén elfogadott iskolahálózatot, amely a marosvásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy háromszáz diák hol kezdi az új tanévet, illetve mi lesz a pedagógusok sorsa – derül ki Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből. Ő még mindig lát megoldást, kérdés, hogy valaki felvállalja-e.
A tizennyolc oldalas levélben többek között az olvasható, hogy pár napja kézbesítette a prefektúra a június végén elfogadott iskolahálózattal kapcsolatos törvényességi aggályait. A Nagy Zsigmond alprefektus által jegyzett levélből kiderül, hogy az iskolahálózatot egyszer már elfogadták, így többek között ezért nem volt joga a városi tanácsnak június végén újat elfogadnia.
Más kifogást is találtak a prefektúra jogászai a szóban forgó határozatban, amely kimondta, hogy a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként fog működni, elveszítve jogi önállóságát. Ez áthidaló megoldásként jó lett volna, ha a prefektúra törvényesnek találja, de nem így történt. Sőt kérték a határozat visszavonását.
Csíky Csengele azért aggódik, hogy ha nem történik semmi előrelépés, visszaállnak az iskolaalapítás előtti állapotok, vagyis az akkor meglévő felekezeti osztályok visszatérnek a Bolyaiba, a többi meg az Unireába. Kétségbeesetten teszi fel a kérdést: „mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a római katolikus iskolában indultak az elmúlt két tanévben?! 0., 1., 5., 6., 3×9., 3×10. osztályok, és az esti tagozat? 11 db. osztály! 11×28 diák! 300 gyerek! Velük mi lesz?!” Majd határozottan kijelenti: „a katolikus iskola szülői közösségéből senki nem hajlandó a gyermekét az Unirea Főgimnáziumba vinni”.
A szülői csoport képviselője nem feledkezik meg arról, hogy az RMDSZ által újonnan beterjesztett, megszavazott és elfogadott tanügyi törvény értelmében a szakminisztérium léphet, ha egy önkormányzat harmincnapos késéssel sem állít össze érvényes iskolahálózatot. De szomorúan megállapítja, a szakminiszter most arra hivatkozik, hogy egyelőre nincs kidolgozott módszertana az új törvénynek, és különben is Marosvásárhelynek van érvényes iskolahálózata.
A levélben Csíky Csengele arra hívja fel a politikusok, az érdekképviselet és a közvélemény figyelmét, hogy negyven nap van iskolakezdésig, az elkeserítő és bizonytalan helyzetre pedig egyetlen megoldás van: „egyazon tanácsülésen el kell határozni vagy dönteni (nem pedig ajánlani, javasolni, elfogadni stb.), hogy az iskolánkat megszüntetik mint önálló jogi személyiség, és besorolják a Bolyai alá. Ugyancsak azon a tanácsülésen megalapítják az új Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, a 2018–2019-es tanévtől. Ehhez megvan immár minden feltétel. Csak a szakemberek le kell üljenek, meg kell fogalmazzák, írják, és a helyi tanács meg kell szavazza. Utána meg végig kell követni és ellenőrizni, hogy minden a megfelelő módon halad-e.”
Ahogy az ügyvezető látja
Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy „az RMDSZ önkormányzati szinten az összes lehetséges lépést megtette. Köztük az oktatási miniszter ajánlását is figyelembe véve hoztunk határozatokat. Ennek ellenére a prefektúra elkaszálta az összes kezdeményezést. Parlamenti eszközeinket, lehetőségeinket felhasználva az iskolahálózatról szóló törvénymódosítást a parlament megszavazta, és az államfő kihirdette. Így figyelembe véve, hogy ez egy speciális helyzet lett, mivel Marosvásárhelynek ma nincs új iskolahálózata, a régit a tanfelügyelőség nem hajlandó érvényesnek tekinteni, az erre vonatkozó tanácsi határozatot meg a prefektus blokkolja, meglátásunk szerint a minisztériumnak kell javaslatokkal jönnie. Helyi szinten a lehetőségek tárháza kimerült. Ami az iskola újraalapítását illeti, az akkor jelenthet megoldást, ha végérvényesen, bírósági ítélet születik az ügyben, ez azonban még várat magára. Addig a gyerekek és a tanárok sorsának megoldása az elsődleges szempont.”
Simon Virág / Székelyhon.ro

Nem vonzó az RMDSZ-tisztség
„Manapság nem népszerű politikusnak lenni” – ezzel magyarázta Kali István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének ügyvezető elnöke, hogy a helyi szervezet pályázat útján hirdetett meg két alelnöki tisztséget, és a két hónappal ezelőtt közzétett felhívásra egyetlen pályázat érkezett.
A szövetség ifjúságért felelős, illetve a turizmus és kultúra népszerűsítéséért, valamint az interetnikus kapcsolatokért felelős alelnököket keres. Az RMDSZ felhívta a figyelmet, hogy mindkét esetben önkéntes munkára várják a jelentkezőket,
olyan személyeket, akik a marosvásárhelyi magyar közösségért szeretnének dolgozni, és tevékenységükkel aktív szerepet vállalnának a közéletben.
Az RMDSZ látszólag mindent megtett az elmúlt 60 napban annak érdekében, hogy minél több jelentkezőből válogathassa ki a majdani két alelnököt: a szervezet új vezetője, Vass Levente előbb sajtótájékoztatón tette közzé szándékát, majd közlemény formájában is a média rendelkezésére bocsátotta. A fiatalabb nemzedék kedvéért a hírt a közösségi oldalakon is megosztották.
Az alelnöki tisztségek valamelyikére pályázó személyeknek mindössze egy fényképes önéletrajzot és egy szakmai tervet kellett volna beküldeniük az adott terület fejlesztéséről, illetve az elvégzendő tevékenységről.
Az egyetlen pályázó a turizmus és kultúra népszerűsítéséért, illetve az interetnikus kapcsolatokért felelős alelnöki tisztséget szeretné elfoglalni. Pályázatát a szervezet vezetősége bírálja el. Az ifjúsági alelnöki posztra is akadna valaki, de a fiatal jelentkezőnek előbb egyetemének vezetőségével kell egyeztetnie.
Vass Levente június derekán mutatta be csapatát: a nyolc alelnökből akkor hatot sikerült nevesítenie. A további két tisztségre „az átláthatóság és a nyitottság jegyében” hirdetett pályázatot.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Soósnak és Portiknak is tisztséget ajánlott fel Vass Levente
A nyitás jegyében
A marosvásárhelyi RMDSZ nyitottságát bizonyítandó, Vass Levente képviselő, a szervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tisztújításokat tartanak a körzetekben, amelyek számát kilencre szándékoznak növelni.
Ugyanakkor bejelentette, hogy éppen ennek a nyitásnak a nevében kérte fel Soós Zoltánt, a megyei múzeum igazgatóját, volt polgármesterjelöltet, hogy vállaljon körzeti elnökséget, amit Soós el is vállalt. Hasonló ajánlatot tett Portik Vilmosnak, az Erdélyi Magyar Néppárt volt politikusának, aki viszont sűrű közéleti elfoglaltságára hivatkozva visszautasította a felajánlást.
A sajtótájékoztatón mutatkozott be a két új alelnök, Gáspár Botond, a Vásárhelyi Hírlap újságírója és Ferencz Katalin, a Sapientia diákönkormányzatának vezetője. Mindkettő pályázat útján nyerte el a tisztséget, amelyre egyébként más nem is jelentkezett. Gáspár a kultúráért, turizmusért felel, Ferencz Katalin ifjúsági kérdésekkel foglalkozik majd.
Kali István ügyvezető elnök szerint azért nem érkezett több pályázat a meghirdetett alelnöki tisztségekre, mert „manapság nem népszerű politikusnak lenni”.
Feltérképezik a jelmentes településeket
A városi elnök elmondta, hogy felkéri a Maros megyei önkormányzati vezetőket, közösségszervezőket, jelezzék, ha településükön nincs térerő.
„A több halálos áldozatot követelő viharok után a kormány bejelentette, mobiltelefonos gyorsriasztási rendszert dolgoz ki. Ennek lényege, hogy ezután SMS-üzenetben értesítik majd a lakosokat, ha térségükben szélsőséges időjárásra vagy egyéb veszélyhelyzetre kell készülni. Szerintem mindannyian egyetértünk abban, hogy a kezdeményezés jó, hiszen szükség van egy hatékony értesítési rendszerre. Ugyanakkor köztudott, hogy Romániában nincs minden településen mobiltelefonjel. Felmerül a kérdés, hogy mi történik majd azokkal a lakosokkal, akik ilyen térségekben élnek. Az SMS-alapú riasztási rendszertől függetlenül is, a 21. században időszerű lenne megoldani, hogy minden településen legyen térerő. Ezért arra kérek minden Maros megyei önkormányzati vezetőt, közösségszervezőt, érintettet, jelezze a kabinetem számára személyesen vagy a kabinet@vasslevente.ro, illetveoffice@vasslevente.ro e-mail-címeken október 10-ig, ha településén ilyen jellegű problémával küzdenek. Vannak, akik már megkerestek ilyen ügyben” – nyilatkozta Vass Levente.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Múlt és jövő együttléte
Könyvvásár – körvonalak
November derekán újra a könyves világ középpontjává válik Marosvásárhely. A nemzetközi könyvvásárt idén huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A részletekről a szerdai sajtótájékoztatón az írott szó ünnepének évről évre otthont adó Nemzeti Színház előcsarnokában számoltak be az illetékesek.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója elsősorban arra emlékeztetett, hogy Erdély legnagyobb könyves szemléje nem jöhetne létre a marosvásárhelyiek nélkül, akik szeretik a könyvet, áldoznak rá, és ezáltal eltartják a rendezvényt. Az idei könyvünnep mottója – Ahol a múlt és a jövő... – egyrészt az eddigi irodalmi történésekre, alkotásokra, évfordulós szerzőkre, másrészt az új nemzedékre való odafigyelést érzékelteti. A három pont pedig arra ad lehetőséget, hogy ki-ki maga fejezze be a gondolatot, azt, hogy a két idődimenzió találkozásáról, érlelődéséről, élete részévé válásáról szól-e a nemzetközi könyvvásár.
A főszervező a legfőbb újdonságként azt emelte ki, hogy a Romániai Magyar Könyves Céh ezúttal két körben – először a kiadóknak, majd a könyvkereskedőnek – küldte ki a meghívókat, így a standot bérlők 84 százalékát a kiadók teszik majd ki. Új kiadói arculatok bevonzására is törekedtek, ezt képviseli a Jelenkor Kiadó, amelynek szerzői a könyvünnep első irodalmi estjén, november 16-án, csütörtökön mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Első alkalommal vesz részt a könyvvásáron, standot nem állít fel, de gazdag kínálattal jön a Kossuth Kiadó, a Zrínyi Kiadó pedig külön standdal lesz jelen. A Magvető Kiadó idén nem bérel standot. A könyvkereskedők közül főként a helyieknek biztosítanak teret a színház előcsarnokában – tette hozzá Káli Király István.
A múlt és jövő azért is kap nagyobb hangsúlyt a 23. könyvvásáron, mivel idén több marosvásárhelyi szerzőnek van kerek évfordulója – 75 éve született Szőcs Kálmán, 90 éve Sütő András, 25 éve hunyt el Székely János. A beszélgetőtermek egyike Sütő nevét fogja viselni, a másikat – erdélyi jelentőségű könyvünnepről lévén szó – a 120 éve született Tamási Áronról nevezik el. Emellett Kassák Lajosnak, Ady Endrének is emléket állítanak a rendezvénysorozat egy-egy programjával, hogy a felnövő nemzedék, a jövő megismerhesse szűkebb, tágabb otthona alkotóinak értékeit.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Marosvásárhely gazdag, változatos kulturális életéről szólt – amely véleménye szerint sok esetben nincs megfelelő súllyal jelen a köztudatban –, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan eseményeket, mint a nemzetközi könyvvásár, nagyon meg kellene becsülni, hiszen egyetlen emberen, a kezdeményezőn múlik, hogy évről évre megrendezésre kerül-e.
Szerdától vasárnapig
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012-től társszervezője a könyvünnepnek, az arculati elemekért, illetve a vásárhoz kapcsolódó kulturális kínálatért felel. Szepessy Előd ez utóbbiról tájékoztatott.
A színes programsorozat összeállításakor a szervezők minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A könyvvásár határait már tavalyelőtt elkezdték feszegetni – akkor nőtt négynaposra, és zárult vasárnap az írott szó ünnepe –, idén pedig újabb növekedés észlelhető, a program ugyanis már november 15-én, szerdán megkezdődik. A csütörtöki megnyitó előtti estén a Lelkemben gyermekkórusok című Szőcs Kálmán-emlékelőadásra várják a nagyérdeműt. A kiemelt csütörtöki programok között szerepel Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szóló kortárs színházi előadása Sebestyén Aba rendezésében, illetve a WH zenekar és Nádasdy Ádám közös produkciója, Shakespeare megzenésített szonettjei.
Péntek délután A mai magyar női próza című irodalmi estre kerül sor, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatja be.
A szombat délelőtt rendszerint a legkisebb vásárlátogatóké, így lesz ez idén is. A szervezők bábelőadásra, majd a Kaláka együttes és Lackfi János Kutyából szalonna című közös előadására várják a gyermekeket. Délután Arany János ma címmel zajlik irodalmi beszélgetés, majd a Kaláka és Lackfi János Arany János-estjét hallgathatja meg a felnőtt közönség.
Vasárnap délelőtt Kovács András Ferenc Ady. Olvasó. Próba című felolvasóestjére kerül sor, majd A kulcs című, Kosztolányi-novella alapján készült monodrámát mutatják be. (A részletes, órákra lebontott programra időben vissz- atérünk.)
Kis olvasók játéka
Makkai Kinga öt éve szervezi a könyvvásár gyermekprogramjait. Mint mondta, a korábbi vásárokhoz hasonlóan ezúttal is délelőttönként iskolás csoportokat várnak író-olvasó találkozókra és felolvasásokra, délutánonként és hétvégén családok jelenlétére számítanak.
Az író-olvasó találkozókkal az a cél, hogy a gyermekek az élő irodalommal találkozzanak, megtapasztalják mű és szerző egységét – fejtette ki a szervező, majd azt is elmondta, hogy ezúttal az erdélyi alkotók, illetve az erdélyiséghez kapcsolódó művek kerülnek előtérbe.
A vásár olvasójátéka már másfél-két hónappal az esemény előtt segít ráhangolódni a kis- és nagyobb iskolásoknak a könyves ünnepre. Makkai Kingától megtudtuk, hogy ezúttal több mint 120 csapat jelentkezett a három korcsoportban – III–IV.-esek, V–VIII.-osok és középiskolások számára – meghirdetett játékra, így – akárcsak tavaly – októberben megtartják az előválogatót. A versenyzőknek Az év gyermekkönyve díjat elnyert művek közül kell a megjelöltet elolvasni, és ha bejutnak a döntőbe, értékes könyvajándékokban részesülnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi könyvvásár – irodalmi estek, koncertek, gyerekprogramok
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kimelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót.
A vásár idei díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő rendezvény több mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfi János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz, 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, aki hangúlyozta, a programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29-én zárul a jelentkezés). Szabadság (Kolozsvár)

Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásár
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény)
Transindex.ro

Hetvenkedőt és Hídverőt díjazott az EMIA
Huszonkettedik alkalommal tüntette ki az egy nyelvhazában alkotókat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). A kuratórium által odaítélt elismeréseket Lőrincz György elnök adta át a marosvásárhelyi Káli Király István írónak, szerkesztőnek és a magyarországi Korpa Tamás irodalomtörténésznek, költőnek.
Hozzászoktunk ahhoz, hogy ősszel nemcsak a színek pompája vonz erre a vidékre, hanem az is, hogy olyan olvasókkal találkozzunk, akiknek a hozzáértése, fogékonysága, érdeklődése, érzékenysége mindig biztatást, kedvcsinálást jelent. Akkor is így van ez, hogyha a számuk fogyatkozik. Én most nem azon kívánnék keseregni, hogy mindig kevesebben vagyunk, hanem inkább annak örvendezek, hogy sok ismerős arcot látok itt. Olyan embereket, akik hűségesek maradtak az írott és kimondott szóhoz – az EMIA kuratóriumának tagja, Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész szavai akár az október 7-i 22. EMIA-gála egyik vezérgondolataként is értékelhetők. Szerényen, mondhatni szűk családi körben, ám az esemény rangjához méltó hangulatban zajlott az ünnepi rendezvény, amit ez alkalommal nem a megszokott helyszínen, a Városháza dísztermében, hanem a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tartottak. A díjazottakat, az őket méltató kurátorokat, valamint az estet jelenlétükkel megtisztelőket az alapítvány elnöke, Lőrincz György író köszöntötte. Felkérésre az egybegyűltek egyperces néma főhajtással adóztak az idén elhunyt kurátor és alapító, Kántor Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész emlékezetének.
– Egyre kevesebben vannak, akik figyelnek Magyarországról keletre, inkább nyugat felé jut el a tekintet és a gondolat is. Korpa Tamás kivétel. Tizenkilenc éves kora óta járja Erdély útjait és figyeli az itteni irodalmi történéseket. Fontos ez, mert az irodalom a médiumokkal való versenyben eléggé hátraszorult. A „hetvenkedő” Káli Király István író, szerkesztő, a Mentor és Líra Kiadó igazgatója nem szorul bemutatásra: neve, munkássága jól ismert hazai és határon túli irodalmi berkekben is – indokolta meg a kuratóriumi döntést és vezette be a laudációkat a házigazda.
Káli Király, a könyves ember
Baráti szavakkal méltatta az idén 70 éves Káli Király István írói, szerkesztői és kiadói munkásságát, részletezte pályájának meghatározó állomásait Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész. Úgy fogalmazott, hogy az EMIA-díjjal elismert alkotó „olyan író és könyves ember, akinek elvégzett munkája alapján jelentős és visszhangos helye van a romániai magyar irodalomban, az egész magyar kultúrában.” Kitért arra, hogy bár Káli Király alapfoglalkozása vegyészmérnök és szakmájában is kiválóan teljesített, igazi tehetsége mégis az irodalmi munkásságában teljesedett ki, annak ellenére, hogy „a ritkán megszólaló írók” táborába tartozik. Írói kvalitásai már 1975-ben, debütálásakor megmutatkoztak, 1979-ben megjelent, Mit tud az a nagy sárga gép? című novelláskötetét, ahogy az 1981-ben és 1983-ban megjelent regényét és két kisregényét (Akinek megbocsájtok, Tisztítótűz, Üres napok – szerk. megj.) kedvezően fogadták olvasók, kritikusok. Hosszas szünet után, a hetvenedik születésnapot megkoronázandó, két könyvvel jelentkezett idén: a Megvárom, amíg fütyül a fekete rigó című, régi és új írások gyűjteményes kötettel, valamint a Gálfalvi által „fordított fejlődésregényként” jellemzett A szemfényvesztett című regénnyel. Szerkesztői, kiadói munkássága meghatározó: 1990–92 között a Látó folyóirat szerkesztője, 1993-tól a Mentor és Líra Kiadó igazgatójaként dolgozik, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. „Egy olyan könyves pálya, amely nemcsak az ő becsületére válik, hanem igen jelentős mozzanata, tényezője ma is a romániai magyar irodalomnak és az egész magyar kultúrának. A munkát, amit a Céh elnökeként végez, kultúrtörténeti jelentőségűnek tartom”– mondta Gálfalvi. Véleménye szerint Káli Király István egyik legnagyobb érdeme, hogy kiadóként, elnökként, jelentős és nagyszabású irodalmi rendezvények mentoraként is sikerült „légkört teremtenie a könyvek körül”, mindezt köszönhetően annak „hogy könyves emberként tudja, egyebek mellett a könyvek, az írott, a beszélt szó is arra való, hogy ebben a nehéz és kilátástalannak tűnő életben fogódzókat keressünk.”
– Csak azt kívánják nekem, amit a román állam kívánt: 121 éves koromban jár le a személyazonosságim – köszönte meg frappánsan, röviden az elhangzottakat és az EMIA-díjat a kitüntetett, aki a Cynthia (avagy a fölfelé csordogáló mézcsermely) novelláját olvasta fel, megvillantva sajátos humorát.
Korpa Tamás, a rólunk mást is tudó Hídverő
Az EMIA krónikájában precedens nélküli, hogy a határon túli és hazai irodalom között hidat építő irodalmároknak odaítélt Hídverő-díjat ne úgymond veterán irodalmár, hanem egy pályája kezdetén álló magyarországi alkotó kapja. A kuratórium idén felhagyott a korábbi évek gyakorlatával, és a mindössze 30 éves, de már jelentős lírikusi, kritikusi pályát magáénak tudó, 2012-ben Látó-nívódíjjal is kitüntetett, Debrecen mellett élő Korpa Tamás költőt „gyűrűzte” meg. A nemzedék- és szemléletváltást is szimbolizáló gesztust értékelte, a tehetséges alkotót atyai biztatásnak is beillő szavakkal méltatta barátja, Gálfalvi György író. Véleménye szerint Korpa Tamás kitüntetése megfellebbezhetetlen és vitathatatlan, nemcsak tehetsége, de annak okán is, hogy Korpa „kitartóan és szenvedélyesen figyel ránk, és nem biztos, hogy többet, de mindenféleképpen mást is tud rólunk, mint az előtte járó díjazottak”. Korpa Tamás ahhoz az új, a hangsúlyokat másként és máshová helyező anyaországi fiatal írógenerációhoz tartozik, amely az előtte járó, az erdélyi magyar irodalomra, alkotókra folyamatosan figyelőkkel együtt vallja az alaptételt, miszerint magyar irodalom, a maga különbözőségei ellenére is csak egy van, ám ezt a meglévő tudást a saját, másfajta szűrőjén, értékrendjén átcsorgatva gondolja és fogalmazza újra. Gálfalvi György szerint fontos, hogy a Korpa Tamás képviselte új nemzedéknek a határon túli irodalomra irányuló figyelme, az akár vitákat is generáló más világlátása, az értékítéletbeli különbözőség önreflexióra késztesse és közelebb hozza egymáshoz a pályatársakat és a szellemi és érzelmi nyitottság, az eddig rejtve maradt értékek fölé hajolás az, ami az egy nyelvhazába tartozást erősíti. Ezt a régi újat képviseli a Kolozsváron és Budapesten, de akár Délvidéken, Felvidéken is otthon levő Korpa Tamás és nemzedéke, és ez az, ami méltóvá teszi a fiatal és nagyon tehetséges költőt, kritikust az EMIA kuratóriumának elismerésére – hangsúlyozta Gálfalvi György.
– Most, amikor az összmagyar irodalom iránti figyelem valamelyest lanyhult volna, mintha az összetartás érzése lazult volna, amikor számon kérik, hogy miért kell velünk, a határon túli írókkal foglalkozni, különösen jóleső érzés látni, hogy van egy fiatal korosztály, akik ugyanúgy, mint elődeik, a világ legtermészetesebb módján kötődnek hozzánk. Szerintem Korpa Tamás a leglényegesebbet tudja: ismeri közérzetünket, ennek az irodalomnak a kisebbségi, nemzeti léttel átitatott hangulatát, költői érzékenységgel is fordul felénk. Mást is tud rólunk, és ezt valahol nekünk is meg kell szívlelni, mert a ránk figyelők formálnak minket – hangzott el a nemzedékek és az itthoni és otthoni irodalom között egyaránt hidat építő, Hídverő-díjas Korpa méltatásában. Korpa Tamás az alkalomra született írásával köszönte meg a megtiszteltetést. Felidézte Kántor Lajos alakját, felsorolta azoknak a már elhunyt erdélyi íróknak, költőknek a nevét, akik nemzedéke előtt jártak és azokét a kortársakét, akik számára „azt az erdélyi közösséget jelentik, amiben lennem adatott, nemzedékekre való tekintet nélkül”.
Az EMIA ünnepét a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola zenetagozatos diákjainak rövid műsora színesítette, megszervezését a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

A kényszertársadalom következményei – kijózanító szembesülés
„Mindannyian annak a kornak vagyunk a következményei” – jelentette ki Káli István marosvásárhelyi író, A szemfényvesztett című, Marosvásárhely 1944–69 közötti történetét felelevenítő regényének múlt heti bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. A szerzővel Gálfalvi Ágnes szerkesztő beszélgetett.
Miként álltak át az emberek a természetes társadalmi rendből egy kényszer társadalmi rendre? Hogyan tudták ezt elviselni, és hogyan viszonyultak hozzá? Kik voltak, akik ennek ellenálltak, mellé álltak, vagy hagyták magukat sodortatni? Saját elmondása szerint ilyen és hasonló kérdéseket fogalmazott meg Káli István ebben a regényében, és a válaszokat is igyekezett rájuk megtalálni.
A cselekmény a már említett időszakban játszódik, és egy szabómester, vagyis egy kispolgár utolsó éjszakáján bontakozik ki, a belső monológján keresztül. Ekkor ugyanis gondolatban visszapergetvén a körülötte lezajlott eseményeket, melyeknek átélője és cselekvő részese volt, megpróbálja megérteni akkori önmagát. Azt a személyt, akinek gondolat- és érzelemvilága szöges ellentétben állt a mostani énjével. De vajon miért? Az író által megadott válasz pedig kijózanítóan lehangoló: „mert az emberhez méltó élet mindig a fennálló rendszer és hatalom kérdése.” Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Káli István ellen-fejlődésregénye
A szemfényvesztett megvilágosodása
„neved nincs, tárgy vagy csupán/ karodon a leltári szám...” – ezek a Szilágyi Domokos-sorok adtak drámaiságában lírai alaphangot Káli István A szemfényvesztett című regénye múlt pénteki marosvásárhelyi bemutatójának.
A Kemény Zsigmond Társaság és a Mentor Könyvek Kiadó közös estjén Györffy András színművész szavalata után Csíky Boldizsár, a KZST elnöke köszöntötte a Bernády Ház közönségét és a szerzőt, akit elsőként arról kérdezett, milyen mértékben önéletrajzi jellegű az új könyve, mennyi benne a személyes tapasztalat, illetve a mások életéből leszűrt következtetés.
– Ezt a szöveget négy és fél évig hordtam magamban – árulta el Káli István. Regénye megírásakor saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének. Erre a keserű felismerésre utal a kötet elején olvasható ajánlás is: „szüleim és mindazok emlékére, akik merték hinni, remélték, hogy az emberhez méltó élet nem mindig rendszer vagy hatalom kérdése”.
– De igen, az – szögezte le a szerző a könyvbemutatón. Káli István kutatni kezdte a természetesből a mesterséges társadalomba kényszerített emberek sorsát, azokét, akikkel „az első eszmélés pillanatában találkozott”, és akiknek köszönhetően leélt egy „boldognak mondható gyermekkort”, így született meg új regénye.
– Ismernem kellett volna a szüleim életét, de semmit nem tudtam róluk, ezért kitaláltam nekik egy életet – tette hozzá.
A kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes a főhős, a „szemfényvesztett” alakjára irányította a figyelmet. Kormos Albert egy marosvásárhelyi kisiparos, női ruhákat készítő úriszabó, éles eszű, kíváncsi, ugyanakkor nem túlságosan reflektált. Választását így indokolta meg az író:
– A mű cselekménye idején egy kisiparos meghatározó személyiségnek számított egy kisiparos városban. Női szabóként ismert személyiségekkel kerülhetett kapcsolatba, így alakján keresztül sok mindent meg lehet mutatni.
Káli István azt is elárulta, hogy édesapja a valóságban is ezt a mesterséget űzte, Kormos Albert alakja mégis fikció.
– Általa és a hozzá hasonló szereplők révén mutatom meg azt, amit képzelek erről a korról. Ők a „mindenkik”, a „sok”, a „névtelenek”, akikről név szerint semmilyen emlék nem maradt meg a történelemben.
A regény mellékszereplői viszont valós személyek. A rendszer olyan irányítói, illetve elszenvedői ők, mint Csupor elvtárs, báró Kemény János vagy Tamási Jenő.
A továbbiakban A szemfényvesztett tartalmára kérdezett rá a beszélgetőtárs.
– A szöveg Kormos Albert utolsó éjszakájába van bezárva – foglalta össze a lényeget a szerző, akinek főhőse balesetet szenved, ennek folytán a látásközpontja sérül, de miközben egyre gyengébben észleli a kinti világot, belső látása kitisztul. A történet egy belső monológot tölt ki, amely tulajdonképpen metafizikai elmélkedés a teremtés csodájáról, az ember szerepéről. 
Káli István a regény szerkezetét is körvonalazta.
– Van egy tétel, abból kiindulva jutunk el a következtetésig. A bizonyítás húsz lépésben zajlik, és a következtetés az, hogy nincs következtetés. 
Gálfalvi Ágnes arra kérdezett rá a továbbiakban, hogy hogyan fordul egy realista ábrázolásmódot követő szerző a 70. születésnapja után a láthatatlan tudás felé, mennyire tudatos ez a váltás.
– Az emberben gyűl a feszültség, aztán egyszer csak elkezd gondolkozni azon, hogy miért történt mindaz, ami történt. Úgy éreztem, hogy elszámolnivalóm van önmagammal, és ezt adtam Kormos Albert szájába – fejtette ki az író.
Káli Istvánt a marosvásárhelyi bemutató előtt Székelyudvarhelyen díjazta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Az ottani rendezvényen hangzott el, hogy új műve ellen-fejlődésregény, a XIX. századi fejlődésregény ellentéte. Ennek kapcsán a szerző így fogalmazott:
– Én nem akartam leépülésregényt írni. Egyszer csak kezdte írni magát a szöveg, egyik esemény kérte a másikat, és ez lett belőle.(...) A főhősöm nem volt az egyedüli ilyen szereplője a kommunizmusnak. Azt, hogy hányan találtak magukra a világtalanság állapotában, illetve hányan tudták megkülönböztetni a két világtalanságot, nem tudom, mindenki tegye hozzá a maga igazságát.
A beszélgetés végén Gálfalvi Ágnes Káli István prózájának azt az erényét emelte ki, hogy a társadalmi leépülésben is meglátja az egyén egyediségét, a csodát, ami bármikor bekövetkezhet.
– Én nem tudtam volna másról írni, mint arról, amit láttam – vette át a szót a szerző, akit mérnökként munkásemberek vettek körül, és aki egy kétosztályos téglagyári munkás hozzá címzett sorait ereklyeként őrzi.
– Alulról láttam a társadalmat, így a regényhőseimet, a közöttük lévő viszonyokat, az egymásrautaltságot is alulnézetből mutatom be – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy új művének szereplői közül nem a főhős a kedvence, hanem egy pék, aki nem tudja tartani a száját, nem képes beletörődni a rendszerbe, és azért nem nősül meg, hogy családját ne sodorhassa szókimondó természetével nehéz helyzetbe.
Az est felolvasással zárult, a szerző a mű meghatározó, kezdő és záró részét osztotta meg az egybegyűltekkel, akik így még inkább kedvet kaphattak a költői lüktetésű, különleges regény befogadásához. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Facebookon csatározik egymással az RMDSZ és a CEMO
Éles, néhol személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a csütörtökön elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákról szóló határozatok kapcsán a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke között.
Közben a marosvásárhelyi román közösséget tömörítő csoportban Iosif Simon szavazást kezdeményezett arról, hogy a tagok akarják-e, hogy az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése megtörténjen, s ők kénytelenek legyenek a személyes iratok cseréjére. Rendhagyó módon a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen két, a magyar utcanévtáblákra vonatkozó határozatot fogadtak el. Kétnyelvű táblák ügye: okos politizálással érték el a várt eredményt Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott. A CEMO az elfogadásról szóló hírek után rögtön egy közleményt adott ki, amelyben részletesen elemzi mindkét határozatot. Az RMDSZ határozata az utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, s ez a CEMO szerint törvénybe ütközik. A civil jogvédők kikérték többek között az Országos Kataszteri Hivatal véleményét az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése kapcsán, és a válasz szerintük azt tartalmazza, hogy a hivatalos jegyzék csak román nyelvű lehet, mert az állam hivatalos nyelve a román.
Ezzel szemben a CEMO életképesnek minősíti a POL határozatát, amely a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szól, s ugyanazokra a törvényekre hivatkozik, amelyek alapján kitették a kétnyelvű táblákat Erdély több városában. Korábban Szigeti Enikő, a CEMO vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a POL-os határozattervezetet átnézték, s javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek bekerültek a tervezetbe. A CEMO közleményére reagált Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, aki sérelmezi, hogy a magyar jogvédő szervezet nem várta meg a prefektus hivatalos válaszát.
Számítottunk arra, hogy az elfogadott határozattervezetünk kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Azzal is számolunk, hogy egyes hatóságok majd megfogalmazzák kifogásaikat azzal kapcsolatosan, hogy marosvásárhelyi magyar közösséget miért nem illeti meg a magyar utcanevek kihelyezése, de arra sosem gondoltunk, hogy az elfogadott határozattervezetünk ellen egy magát magyar jogvédő szervezetnek titulált csoport fog elsőként kifogást emelni. Nem értjük, hogy mire jó ez, de magyarázatot nyer a mondás, miszerint magyar magyarnak farkasa – olvasható Kali levelében, amelyben többek között cáfolja a CEMO állításait. Szerinte a kataszteri hivatal válaszában nem mondja ki, azt hogy az RMDSZ határozata törvénytelen, s azt, hogy innovatív, az támasztja alá, hogy az országban még sehol nincs ilyen utcanévjegyzék.
Válaszlevelében a CEMO élesen bírálja a marosvásárhelyi RMDSZ-t, amely szerintük 25 év alatt egyetlen, a kétnyelvűségre vonatkozó döntést sem ültetett életbe, sőt beleegyezett, hogy a város iskoláinak nagy részét román személyiségekről nevezzék el. A CEMO csapata kiemeli:
A marosvásárhelyi városi tanács október 26-án megszavazott RMDSZ kétnyelvű utcanévtábla határozattervezete nem innovatív, hanem törvénytelen, kötelességünk volt erről a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösséget tájékoztatni.
A válaszlevében, amely személyeskedéseket is tartalmaz, támadják Kali Istvánt, s felszólítják, hogy ő és Vass Levente mondjanak el, amennyiben a prefektusi hivatal nem fogadja el az RMDSZ innovatívnak nevezett határozatát.
A marosvásárhelyi román közösség sem maradt ki ebből a vitából, ugyanis az Esti din Targu-Mures Facebook-csoportban Iosif Simon szavazást indított arról: egyetértenek-e a lakók azzal, hogy megváltoztassák az utcák elnevezését (az utcanévjegyzéket), ami nem azonos a kétnyelvű utcanévtáblákkal. Az utcanévjegyzék megváltoztatása ugyanis a hivatalos iratok – személyazonossági igazolvány, gépjárművezetői engedély, stb. – cseréjét is jelenti. A szavazáson vasárnap délelőttig több mint ezren vettek részt, nagy többségük nemmel szavazott, s a kommentekben háborogtak a magyar feliratok, az utcanévcsere és sok más ellen. Nem érte el a százat azon csoporttagok száma, akik igennel szavaztak.
A csütörtökön elfogadott határozatokat a prefektúra jogászai fogják megvizsgálni, s harminc napon belül véleményezik azt. Ha megkapják a törvényességi engedélyt, akkor Dorin Florea polgármesteren múlik, hogy életbe ülteti-e vagy sem. Simon Virág / Székelyhon.ro

Nyílik a világ ajtaja
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Támogasd, írd alá!
Marosvásárhelyen az RMDSZ II-es körzete bővített választmányi gyűlést tartott az egyetemi könyvtárban. Jelen volt dr. Vass Levente képviselő, az RMDSZ szervezetének elnöke és Kali István ügyvezető elnök is. Vass Levente megköszönte a segítségünket, és további támogatásunkat kérte. 
Hangsúlyozta, hogy a mi feladatunk, hogy érthetők legyünk és hogy reális képet fessünk helyzetünkről. Ne feledjük: a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés erős eszköz a kezünkben. Célja, hogy törvényi szintre emelje az Európában élő őshonos kisebbségek védelmét. Ehhez egymillió uniós állampolgár támogató aláírására van szükséges, legkevesebb 250 ezerre Erdélyből.
Ezzel jelezzük Brüsszelnek azt, hogy az 50 milliót számláló őshonos kisebbségek sorsa nem lehet másodlagos.
Európai védelem, törvényes garancia illet meg bennünket! Éppen ezért az aláírásokat továbbra is gyűjteni kell!
Az aláírásgyűjtők mostanig szép számot regisztráltak, de megjegyezték, hogy a honfitársaink passzívan viszonyulnak, azzal utasítják el a gyűjtőket, hogy „én nem politizálok, hagyjanak békén, úgysem ér semmit az egész...” stb. Ilyen és ehhez hasonló felfogású magyarokkal jómagam is találkoztam az aláírásgyűjtés során. Szerencsére az ilyenek kevesebben vannak. Nagy részük megérti, hogy több jogot, nagyobb biztonságot akarunk kivívni közösségünknek, és azt, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, ahol szabadon használhatjuk anyanyelvünket és nemzeti szimbólumainkat.
A továbbiakban Magyari Károly, az RMDSZ II-es körzetének elnöke folyó ügyekről tájékoztatott, na meg arról, hogy az idén is megajándékozzuk a rászorulókat és a gyerekeket, ünnepi műsorral egybekötve.
Végezetül, az aláírásokat továbbra is gyűjtjük, ehhez kérjük a szíves hozzájárulásukat! Varró Domokos / Népújság (Marosvásárhely)