Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. május 4.
Piaci alapokon kell gondolkodni
A csíkszeredai Bookart Kiadó sikereiről már többször szólhattunk mellékletünkben. A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is külön standdal voltak jelen. Hajdú Áron igazgatóval ezzel indítottuk a rendezvény első óráiban folytatott beszélgetést.
– Mi úgy hisszük, hogy ha egy kiadó nincs jelen a könyvfesztiválon, akkor az nem is létezik a magyar könyvpiacon. Négy éve, mióta külön standdal vagyunk jelen ezen a nagyon fontos budapesti könyves eseményen, sokkal ismertebbé váltunk az itteni könyvpiacon is. Az idén is eljöttünk, bár nagy erőfeszítések árán sikerült ezt a részvételt összehoznunk, mert egyre nehezebb előteremteni az ehhez szükséges anyagi alapot, annál is inkább, mivel a Bookart Kiadó nem nevez be ilyen célzatú pályázatra.
– Valószínű, hogy a könyves szakma értékeli ezt az erőfeszítést, hiszen nem maradhat észrevétlen, hogy a többi romániai magyar könyvkiadó mintha veszített volna kezdeti lelkesedéséből, lendületéből. A Romániai Magyar Könyves Céh standján mindössze öt könyvműhely képviselteti magát.
– Igen, ezen én is csodálkoztam. Nem is tudom, mit mondjak róla. Talán az erdélyi könyvkiadást is új alapokra kellene helyezni. Meg kellene feleltetni a magyar könyvpiacnak. Sok könyvünk, címünk, tételünk már nem igazán kelendő. Tovább kell mozdulnunk a minőség terén, akkor talán mindenki jól jár. Az erdélyiség régi nimbuszai fölött talán eljárt az idő.
– A Bookart mit kínál az idén a fesztivál közönségének?
– Furcsa helyzet állt elő. Kiadónknak az idén nincs kimondottan a fesztiválnak szánt új kötete. Az ünnepi könyvhétre fog megjelenni két új könyvünk. Nem erőltetjük a dolgokat. Csak akkor állunk elő újdonsággal, amikor kész van, és annyit jelentetünk meg, amennyit a kiadó saját finanszírozásból megbír. Megpróbálunk kizárólag piaci alapokon gondolkodni, és olyan köteteket kiadni, amelyekről azt gondoljuk, hogy eladhatóak a magyarországi piacon is.
– A standotok felmutatja a Bookart teljes termését?
– Általában két-három évnél idősebb könyvet nem hozunk a vásárra. És valóban realitás, hogy egy ideje az érdeklődők már nem kimondottan az erdélyi témát keresik, azok a kiadványok már kifutottak.
– Szerzőket ezúttal nem is visztek közönség elé.
– Ez egy ilyen évünk. A Bookart eddig arról volt híres, hogy mindig legalább két-három könyvbemutatója, szerzői estje, közönségtalálkozója volt többnyire külső helyszíneken. Ez most nem történt meg, és be kell vallanunk, hogy ennek anyagi okai vannak.
– A fesztivál gazdag promgram-ajánlatát böngészve azt láttam, hogy erdélyi írók kiemelten alig-alig vannak jelen. Markó Béla dedikál, felolvas, beszélgetőműsor vendége is. Kányádi Sándor, Orbán János Dénes neve is hasonló módon fordul elő. Más években nagyobb volt a szerzőink részaránya.
– Még vannak itt páran, de rendezvények tekintetében ilyen érdekesen alakult a helyzet. Lehet, hogy már elegük van belőlünk? Ne sarkítsunk. De tény, hogy Markó Béla azért van ilyen pregnánsan jelen, mert három könyve jelent meg magyarországi kiadóknál az idén. Ha már itt tartunk, attól se tekinthetünk el, hogy nekünk, erdélyi kiadóknak az erdélyi írók, költők azokat a műveiket ajánlják föl, amelyeket magyarországi kiadók nem vállaltak fel. Ez szomorú, lehangoló valóság, de el kell ismernünk, hogy a magyarországi kiadók láthatóbbak, a könyveik egész más reklámnak örvendenek a piacon, a szerzői jogdíjak is nagyobbak, tehát a szerzőinket is meg tudom érteni. Ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló a hazai magyar könyvkiadásban, könyvterjesztésben.
A hanyatlás jele egyértelmű
A határon túli magyar kiadók részlegén, jó helyen rendezték be az RMKC standját. Házigazdaként Káli Király István, a céh elnöke szolgált részletekkel.
– A Romániai Magyar Könyves Céh kiadói vannak jelen számos érdekes kiadvánnyal. Kevesebben vagyunk, mint az elmúlt években. Többen is úgy vélték, hogy nem érdemes itt lenni, mert nem térül meg a könyvek ára és a részvételi díj.
– Ez nem lemondás valami fontos dologról a kiadók életében?
– De igen. A távolmaradás azt jelenti, hogy a hiányzó önként távozik a magyar könyvpiacról. Úgy érzem, hogy fontos itt lenni. Az idén elég tisztességes támogatást is kaptunk, kevesebbe került a részvétel, mint az elmúlt években, és nem is igazán értem a kollégákat, akik nem tartották érdemesnek eljönni a fesztiválra. Én azt mondom, hogy szép standunk van. A Mentor, a Gutenberg, a Pallas-Akadémia, a Kriterion és a Pro Print kiadványai láthatók, találhatók itt.
– Ez, hogy a céhtagok közül csak öt könyvműhely képviselteti itt magát, egyfajta vészjelzés is lehet. Ezt felerősíti az a tény, hogy a budapesti közönséggel, az irodalmi élet és a könyvpiac reprezentánsaival különféle megnyilvánulásokon találkozó romániai magyar szerzők is kisebb létszámban vannak jelen, mint korábban.
– Az az igazság, hogy enyhén szólva visszafogott a romániai magyar irodalmi termés, persze a szerzők sem törik magukat, hogy feltétlenül jelen legyenek a fesztiválon. Csak azok vannak itt, akiknek a kötetét az utóbbi néhány hónapban jelentette meg az illető kiadó. Ez a nagy könyves szemle nem is annyira a dedikálásokról szól, inkább a programokról, a tapasztalatcseréről, az egymásra figyelésről, a könyves szakmáról, a könyvterjesztés, a könyvpiac alakulásáról. Mi kevés új könyvet hoztunk. Általában az ünnepi könyvhét az a momentum, amikor az újabb könyveket eljuttatjuk az olvasókhoz. Akkor bekerülnek egy olyan katalógusba, amelyet mindenki olvas, arra jobban odafigyel a közönség, a könyvfogyasztó társadalom.
– Az erdélyi könyvbarátokban felmerülhet, hogy amiről beszélünk, az a hanyatlás jele. A marosvásárhelyi könyvvásárt is veszélyeztetheti a jelenleg kirajzolódó helyzetkép?
– Marosvásárhelyi könyvvásár mindenképpen lesz az idén is. A hanyatlás jele azonban egyértelmű. Nemcsak az erdélyi könyvpiacon érzékelhető ez, érezhető a magyarországi könyvpiacon is. Az utóbbit erősen megviselte a Pécsi Direkt Kft., az Alexandra könyváruház hálózat csődhelyzete és az Ulpius-ház Könyvkiadó hasonló válsága. A magyar könyvpiac nagy befolyású, meghatározó jelentőségű szereplői voltak, gondjaik a könyvfesztiválra is láthatóan kihatottak.
– Mindezek ismeretében kiadóként, a romániai magyar könyvkiadás egyik vezető egyéniségeként mit vársz a mostani fesztiválszerepléstől?
– Valamilyen felhajtóerőt, libbenő légmozgást azért, hogy a felszínen maradhassunk. Nagy reményeket nem tudunk hozzá fűzni, mert az érdeklődés is eléggé kicsi, legalábbis ezen a kezdő napon az. Úgy szoktuk mondani, hogy az első napi forgalom tízszerese lesz majd a bevételünk a negyedik nap végén. Ha így alakulnak a dolgok továbbra is, akkor a forgalmunk tízszerese is egyenlő lesz a nullával.
– Bízzunk benne, hogy ezúttal a jóslat nem válik valóra. Az őszi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár még rácáfolhat az áprilisi pesszimizmusra.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
A csíkszeredai Bookart Kiadó sikereiről már többször szólhattunk mellékletünkben. A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is külön standdal voltak jelen. Hajdú Áron igazgatóval ezzel indítottuk a rendezvény első óráiban folytatott beszélgetést.
– Mi úgy hisszük, hogy ha egy kiadó nincs jelen a könyvfesztiválon, akkor az nem is létezik a magyar könyvpiacon. Négy éve, mióta külön standdal vagyunk jelen ezen a nagyon fontos budapesti könyves eseményen, sokkal ismertebbé váltunk az itteni könyvpiacon is. Az idén is eljöttünk, bár nagy erőfeszítések árán sikerült ezt a részvételt összehoznunk, mert egyre nehezebb előteremteni az ehhez szükséges anyagi alapot, annál is inkább, mivel a Bookart Kiadó nem nevez be ilyen célzatú pályázatra.
– Valószínű, hogy a könyves szakma értékeli ezt az erőfeszítést, hiszen nem maradhat észrevétlen, hogy a többi romániai magyar könyvkiadó mintha veszített volna kezdeti lelkesedéséből, lendületéből. A Romániai Magyar Könyves Céh standján mindössze öt könyvműhely képviselteti magát.
– Igen, ezen én is csodálkoztam. Nem is tudom, mit mondjak róla. Talán az erdélyi könyvkiadást is új alapokra kellene helyezni. Meg kellene feleltetni a magyar könyvpiacnak. Sok könyvünk, címünk, tételünk már nem igazán kelendő. Tovább kell mozdulnunk a minőség terén, akkor talán mindenki jól jár. Az erdélyiség régi nimbuszai fölött talán eljárt az idő.
– A Bookart mit kínál az idén a fesztivál közönségének?
– Furcsa helyzet állt elő. Kiadónknak az idén nincs kimondottan a fesztiválnak szánt új kötete. Az ünnepi könyvhétre fog megjelenni két új könyvünk. Nem erőltetjük a dolgokat. Csak akkor állunk elő újdonsággal, amikor kész van, és annyit jelentetünk meg, amennyit a kiadó saját finanszírozásból megbír. Megpróbálunk kizárólag piaci alapokon gondolkodni, és olyan köteteket kiadni, amelyekről azt gondoljuk, hogy eladhatóak a magyarországi piacon is.
– A standotok felmutatja a Bookart teljes termését?
– Általában két-három évnél idősebb könyvet nem hozunk a vásárra. És valóban realitás, hogy egy ideje az érdeklődők már nem kimondottan az erdélyi témát keresik, azok a kiadványok már kifutottak.
– Szerzőket ezúttal nem is visztek közönség elé.
– Ez egy ilyen évünk. A Bookart eddig arról volt híres, hogy mindig legalább két-három könyvbemutatója, szerzői estje, közönségtalálkozója volt többnyire külső helyszíneken. Ez most nem történt meg, és be kell vallanunk, hogy ennek anyagi okai vannak.
– A fesztivál gazdag promgram-ajánlatát böngészve azt láttam, hogy erdélyi írók kiemelten alig-alig vannak jelen. Markó Béla dedikál, felolvas, beszélgetőműsor vendége is. Kányádi Sándor, Orbán János Dénes neve is hasonló módon fordul elő. Más években nagyobb volt a szerzőink részaránya.
– Még vannak itt páran, de rendezvények tekintetében ilyen érdekesen alakult a helyzet. Lehet, hogy már elegük van belőlünk? Ne sarkítsunk. De tény, hogy Markó Béla azért van ilyen pregnánsan jelen, mert három könyve jelent meg magyarországi kiadóknál az idén. Ha már itt tartunk, attól se tekinthetünk el, hogy nekünk, erdélyi kiadóknak az erdélyi írók, költők azokat a műveiket ajánlják föl, amelyeket magyarországi kiadók nem vállaltak fel. Ez szomorú, lehangoló valóság, de el kell ismernünk, hogy a magyarországi kiadók láthatóbbak, a könyveik egész más reklámnak örvendenek a piacon, a szerzői jogdíjak is nagyobbak, tehát a szerzőinket is meg tudom érteni. Ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló a hazai magyar könyvkiadásban, könyvterjesztésben.
A hanyatlás jele egyértelmű
A határon túli magyar kiadók részlegén, jó helyen rendezték be az RMKC standját. Házigazdaként Káli Király István, a céh elnöke szolgált részletekkel.
– A Romániai Magyar Könyves Céh kiadói vannak jelen számos érdekes kiadvánnyal. Kevesebben vagyunk, mint az elmúlt években. Többen is úgy vélték, hogy nem érdemes itt lenni, mert nem térül meg a könyvek ára és a részvételi díj.
– Ez nem lemondás valami fontos dologról a kiadók életében?
– De igen. A távolmaradás azt jelenti, hogy a hiányzó önként távozik a magyar könyvpiacról. Úgy érzem, hogy fontos itt lenni. Az idén elég tisztességes támogatást is kaptunk, kevesebbe került a részvétel, mint az elmúlt években, és nem is igazán értem a kollégákat, akik nem tartották érdemesnek eljönni a fesztiválra. Én azt mondom, hogy szép standunk van. A Mentor, a Gutenberg, a Pallas-Akadémia, a Kriterion és a Pro Print kiadványai láthatók, találhatók itt.
– Ez, hogy a céhtagok közül csak öt könyvműhely képviselteti itt magát, egyfajta vészjelzés is lehet. Ezt felerősíti az a tény, hogy a budapesti közönséggel, az irodalmi élet és a könyvpiac reprezentánsaival különféle megnyilvánulásokon találkozó romániai magyar szerzők is kisebb létszámban vannak jelen, mint korábban.
– Az az igazság, hogy enyhén szólva visszafogott a romániai magyar irodalmi termés, persze a szerzők sem törik magukat, hogy feltétlenül jelen legyenek a fesztiválon. Csak azok vannak itt, akiknek a kötetét az utóbbi néhány hónapban jelentette meg az illető kiadó. Ez a nagy könyves szemle nem is annyira a dedikálásokról szól, inkább a programokról, a tapasztalatcseréről, az egymásra figyelésről, a könyves szakmáról, a könyvterjesztés, a könyvpiac alakulásáról. Mi kevés új könyvet hoztunk. Általában az ünnepi könyvhét az a momentum, amikor az újabb könyveket eljuttatjuk az olvasókhoz. Akkor bekerülnek egy olyan katalógusba, amelyet mindenki olvas, arra jobban odafigyel a közönség, a könyvfogyasztó társadalom.
– Az erdélyi könyvbarátokban felmerülhet, hogy amiről beszélünk, az a hanyatlás jele. A marosvásárhelyi könyvvásárt is veszélyeztetheti a jelenleg kirajzolódó helyzetkép?
– Marosvásárhelyi könyvvásár mindenképpen lesz az idén is. A hanyatlás jele azonban egyértelmű. Nemcsak az erdélyi könyvpiacon érzékelhető ez, érezhető a magyarországi könyvpiacon is. Az utóbbit erősen megviselte a Pécsi Direkt Kft., az Alexandra könyváruház hálózat csődhelyzete és az Ulpius-ház Könyvkiadó hasonló válsága. A magyar könyvpiac nagy befolyású, meghatározó jelentőségű szereplői voltak, gondjaik a könyvfesztiválra is láthatóan kihatottak.
– Mindezek ismeretében kiadóként, a romániai magyar könyvkiadás egyik vezető egyéniségeként mit vársz a mostani fesztiválszerepléstől?
– Valamilyen felhajtóerőt, libbenő légmozgást azért, hogy a felszínen maradhassunk. Nagy reményeket nem tudunk hozzá fűzni, mert az érdeklődés is eléggé kicsi, legalábbis ezen a kezdő napon az. Úgy szoktuk mondani, hogy az első napi forgalom tízszerese lesz majd a bevételünk a negyedik nap végén. Ha így alakulnak a dolgok továbbra is, akkor a forgalmunk tízszerese is egyenlő lesz a nullával.
– Bízzunk benne, hogy ezúttal a jóslat nem válik valóra. Az őszi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár még rácáfolhat az áprilisi pesszimizmusra.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 10.
A Kárpát-haza jövője érdekében
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) május 8-án Kecskeméten, a hirös város főiskolájának nagyelőadójában szervezte meg A Kárpát-haza jövője című konferenciát, amelyen a Kárpát-haza fejlesztési hálózatában regisztrált 376 szakértőből kétszázan vettek részt. Az egész nap zajló rendezvényen 21 értekezés hangzott el, amelyek a gazdasági, társadalmi, művelődési élet legkülönbözőbb területeit érintettek. Az esemény fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.
Az NSKI egyik bethlengábori jelmondata: Nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.
Még mielőtt az elhangzott előterjesztések lényegére térnénk, hadd mondjuk el, hogy a külhoni szakértők közül az erdélyiek és partiumiak vannak legtöbben – érthető módon, hisz itt található a külhoni magyarság legnagyobb arányban – összesen 91-en regisztráltak. Ehhez képest a felvidékiek 50, a kárpátaljaiak 34, a délvidékiek 42, a drávaszögiek 12, a muravidékiek 8 személlyel vannak jelen a magyarországi 139 szakértő mellett, akik mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, gazdaság- és vidékfejlesztési, energetikai és vízgazdálkodási, ipar- és vállalkozásfejlesztési, turizmus- és szolgáltatásfejlesztési, munkaerőpiaci, közszolgáltatási, egészségügyi, oktatási, ifjúsági együttműködési, sportfejlesztési, kulturális örökségvédelmi, egyházi és civil szervezeti ágazatokban működnek.
Kétéves tevékenysége alatt az NSKI általános megítélése jelentősen pozitív irányba tolódott el, a Kárpát-haza program támogatottsága jól láthatóan növekedett – állapítottuk meg az érdeklődés nagyságából ítélve, ám Szász Jenő elnök, egy konferencián kívüli beszélgetésben pontosított. Valóban sokat nőtt a programjaik elfogadottsága, elismertsége, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez egyöntetű. Sajnálatos módon vannak még – szerencsére egyre kevesebb számban – olyan politikai alakulatok, vagy személyek amelyek, illetve akik a 2004. december 5-ére emlékeztető módon viszonyulnak a nemzetegyesítés kérdésköréhez – mondotta. Az a tény viszont, hogy a mostani konferencián tíz államtitkár tartott előadást, mutatja a kormányzat pozitív hozzáállását, viszonyulását a nemzetegyesítési törekvésekhez.
Konferencianyitó köszöntőjében Szász Jenő elmondta, a jelenlegi kormányzat nem csak vállalja, de viseli is a felelősséget a külhoni magyarokért, s erre utal az is, hogy az elmúlt négy esztendő első (2010-es) törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló (XLV.) volt. Szembesülnünk kell azzal, hogy jelenleg – 25 évvel a rendszerváltozások után – a Kárpát-medencében nem 15, hanem 12,5 millió magyar él, s Kárpát-medencei viszonylatban el kell gondolkodnunk azon, hogy lehet-e az a tizenkét és félmillió ember a legnagyobb nemzeti közösség mozdonya. De meg kell értenünk azt is, hogy a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő, sem Angliában, sem Amerikában.
Lesz pénz...
... az itt felmutatott tervek megvalósítására, kezdte beszédét a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád, aki a nemzetegyesítési irányelvek költségvetési vonzatairól beszélt. Annál is inkább biztos ez, mondotta, mert a teljes költségvetésnek mintegy 1 százalékát teszik ki ezek a programok, 45 milliárd forintot, ami százalékos arányban ugyan kevésnek tűnhet, de az eddigi gyakorlatot ismerve jelentős összeg. A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, Hidvégi Balázs a Kárpát-medence egységes gazdasági térként való értelmezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi fogalomhasználat is alátámasztja, mennyire egységben gondolkodik a kormányzat ebben a kérdésben. „Most már nem azt mondjuk, hogy határon túli magyarok, hanem, hogy külhoni magyarok – ezzel is érzékeltetni akarván, hogy bennünket nem választanak el semmiféle határok” – mutatott rá, s megtoldotta még annyival, hogy 104 év után végre minden magyar állampolgár egyszerre szavazhatott.
Hibákból tanulni
Tudástranszfer és információs akciók, szakmai továbbképzések, bemutató üzemek tapasztalataihoz való hozzáférés, tájékoztatási szolgáltatások sokrétűbbé tétele, szakmai látogatások és cserekapcsolatok, szaktanácsadás és tanácsadók képzése folytán tud és akar a külhoni magyarság segítségére lenni a magyar kormányzat – emelte ki beszédében Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezt egészítette ki Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetségének (MAGOSZ) elnöke azzal, hogy legfontosabb erőforrás a szervezettség. „Legfontosabb kötelességünk, hogy a tudásban, szakmaiságban, szervezettségben szerzett tapasztalatainkat megosszuk azokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk. Ha nemzettársainkat a miáltalunk elkövetett hibákra is figyelmeztetjük, már az is nagy megtakarítást jelent számukra” – mondotta Jakab István. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – folytatta.
„Két napja indítottuk el a Határtalanul gazda című honlapot, amely interaktív felületével jelentős támogatást nyújt az anyaországi és a külhoni magyarok közötti párbeszédre, információcserére” – mondotta el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Hungarikumokból – elégtelen
A Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd elmondta, hogy jövő héten a kormány elé kerül a módosított hungarikum-törvény tervezete, amelynek célja számba venni azokat az értékeket, amelyek az illető közösségnek fontosak. Jelenleg Magyarországon 48 darab a hungarikumok száma, ebből 16 az agrár jellegű. A külhoni értékek elemei között 106-ot tartanak számon, ebből Erdélyben van a legkevesebb – csupán öt. A Vajdaságban 64-gyel, Horvátországban 19-cel, a Muravidéken, Kárpátalján és Felvidéken 6-6-tal számolnak. A hungarikum pedig nem országimázs, hanem nemzetmárka kell hogy legyen, jelentette ki az államtitkár-helyettes. Tény, hogy néhol nem könnyű a hungarikummá nyilvánítás rögös útjait eljárni, azonban érdemes erőfeszítéseket tenni érte, hiszen a helyi közösségek szélesebb körű ismertségét, közvetve pedig gazdasági előrehaladását szolgálhatják ezek a termékek. Ezt a folyamatot kívánja segíteni a szaktárca a jövőben.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár fontosnak nevezte a határon túli iskolák ellátását taneszközzel, tankönyvvel, valamint a pedagógusok továbbképzését.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor kiemelte: a határon túlról érkező magyar nemzetiségű betegek jelenleg is kapnak ellátást, „különböző technikákkal a magyar orvosok ezt többé-kevésbé megoldják”. Ezt az ellátást valamilyen módon legalizálni kellene, ehhez azonban kormányközi megállapodásokat kell kötni – tette hozzá. Mint mondta, a Kárpát-medencei egészségügyi hálózat a magyar kormány számára nyitott kapu.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési szintek előrehaladásával csökken a magyarok reprezentáltsága a felsőoktatásban az elszakított nemzetrészek oktatási hálózatában. Jól látható, hogy minél magasabb az oktatás szintje – egyetem, doktori, mesterképzés –, annál alacsonyabb az azokon részt vevő magyar nemzetiségiek száma. Ez részint az akkreditációk hiányának is betudható (lásd: marosvásárhelyi gyógyszerészképzés, szerk. megj.)
„A Kárpát-haza szélesebb tere a magyar életnek. A közös célok megvalósítását egységesen meg kell tudni szervezni. Készen állunk arra, hogy a nagy és közös fejlesztési célok érdekében tudásunkat és erőforrásainkat Kárpát-medencei szintű nemzetegyesítés szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Molnár György, az NSKI igazgatója záróelőadásában.
Előadásokat tartottak még: Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft pénzügyi és controlling vezetője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Balogh Csaba Sándor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) május 8-án Kecskeméten, a hirös város főiskolájának nagyelőadójában szervezte meg A Kárpát-haza jövője című konferenciát, amelyen a Kárpát-haza fejlesztési hálózatában regisztrált 376 szakértőből kétszázan vettek részt. Az egész nap zajló rendezvényen 21 értekezés hangzott el, amelyek a gazdasági, társadalmi, művelődési élet legkülönbözőbb területeit érintettek. Az esemény fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.
Az NSKI egyik bethlengábori jelmondata: Nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.
Még mielőtt az elhangzott előterjesztések lényegére térnénk, hadd mondjuk el, hogy a külhoni szakértők közül az erdélyiek és partiumiak vannak legtöbben – érthető módon, hisz itt található a külhoni magyarság legnagyobb arányban – összesen 91-en regisztráltak. Ehhez képest a felvidékiek 50, a kárpátaljaiak 34, a délvidékiek 42, a drávaszögiek 12, a muravidékiek 8 személlyel vannak jelen a magyarországi 139 szakértő mellett, akik mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, gazdaság- és vidékfejlesztési, energetikai és vízgazdálkodási, ipar- és vállalkozásfejlesztési, turizmus- és szolgáltatásfejlesztési, munkaerőpiaci, közszolgáltatási, egészségügyi, oktatási, ifjúsági együttműködési, sportfejlesztési, kulturális örökségvédelmi, egyházi és civil szervezeti ágazatokban működnek.
Kétéves tevékenysége alatt az NSKI általános megítélése jelentősen pozitív irányba tolódott el, a Kárpát-haza program támogatottsága jól láthatóan növekedett – állapítottuk meg az érdeklődés nagyságából ítélve, ám Szász Jenő elnök, egy konferencián kívüli beszélgetésben pontosított. Valóban sokat nőtt a programjaik elfogadottsága, elismertsége, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez egyöntetű. Sajnálatos módon vannak még – szerencsére egyre kevesebb számban – olyan politikai alakulatok, vagy személyek amelyek, illetve akik a 2004. december 5-ére emlékeztető módon viszonyulnak a nemzetegyesítés kérdésköréhez – mondotta. Az a tény viszont, hogy a mostani konferencián tíz államtitkár tartott előadást, mutatja a kormányzat pozitív hozzáállását, viszonyulását a nemzetegyesítési törekvésekhez.
Konferencianyitó köszöntőjében Szász Jenő elmondta, a jelenlegi kormányzat nem csak vállalja, de viseli is a felelősséget a külhoni magyarokért, s erre utal az is, hogy az elmúlt négy esztendő első (2010-es) törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló (XLV.) volt. Szembesülnünk kell azzal, hogy jelenleg – 25 évvel a rendszerváltozások után – a Kárpát-medencében nem 15, hanem 12,5 millió magyar él, s Kárpát-medencei viszonylatban el kell gondolkodnunk azon, hogy lehet-e az a tizenkét és félmillió ember a legnagyobb nemzeti közösség mozdonya. De meg kell értenünk azt is, hogy a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő, sem Angliában, sem Amerikában.
Lesz pénz...
... az itt felmutatott tervek megvalósítására, kezdte beszédét a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád, aki a nemzetegyesítési irányelvek költségvetési vonzatairól beszélt. Annál is inkább biztos ez, mondotta, mert a teljes költségvetésnek mintegy 1 százalékát teszik ki ezek a programok, 45 milliárd forintot, ami százalékos arányban ugyan kevésnek tűnhet, de az eddigi gyakorlatot ismerve jelentős összeg. A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, Hidvégi Balázs a Kárpát-medence egységes gazdasági térként való értelmezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi fogalomhasználat is alátámasztja, mennyire egységben gondolkodik a kormányzat ebben a kérdésben. „Most már nem azt mondjuk, hogy határon túli magyarok, hanem, hogy külhoni magyarok – ezzel is érzékeltetni akarván, hogy bennünket nem választanak el semmiféle határok” – mutatott rá, s megtoldotta még annyival, hogy 104 év után végre minden magyar állampolgár egyszerre szavazhatott.
Hibákból tanulni
Tudástranszfer és információs akciók, szakmai továbbképzések, bemutató üzemek tapasztalataihoz való hozzáférés, tájékoztatási szolgáltatások sokrétűbbé tétele, szakmai látogatások és cserekapcsolatok, szaktanácsadás és tanácsadók képzése folytán tud és akar a külhoni magyarság segítségére lenni a magyar kormányzat – emelte ki beszédében Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezt egészítette ki Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetségének (MAGOSZ) elnöke azzal, hogy legfontosabb erőforrás a szervezettség. „Legfontosabb kötelességünk, hogy a tudásban, szakmaiságban, szervezettségben szerzett tapasztalatainkat megosszuk azokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk. Ha nemzettársainkat a miáltalunk elkövetett hibákra is figyelmeztetjük, már az is nagy megtakarítást jelent számukra” – mondotta Jakab István. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – folytatta.
„Két napja indítottuk el a Határtalanul gazda című honlapot, amely interaktív felületével jelentős támogatást nyújt az anyaországi és a külhoni magyarok közötti párbeszédre, információcserére” – mondotta el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Hungarikumokból – elégtelen
A Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd elmondta, hogy jövő héten a kormány elé kerül a módosított hungarikum-törvény tervezete, amelynek célja számba venni azokat az értékeket, amelyek az illető közösségnek fontosak. Jelenleg Magyarországon 48 darab a hungarikumok száma, ebből 16 az agrár jellegű. A külhoni értékek elemei között 106-ot tartanak számon, ebből Erdélyben van a legkevesebb – csupán öt. A Vajdaságban 64-gyel, Horvátországban 19-cel, a Muravidéken, Kárpátalján és Felvidéken 6-6-tal számolnak. A hungarikum pedig nem országimázs, hanem nemzetmárka kell hogy legyen, jelentette ki az államtitkár-helyettes. Tény, hogy néhol nem könnyű a hungarikummá nyilvánítás rögös útjait eljárni, azonban érdemes erőfeszítéseket tenni érte, hiszen a helyi közösségek szélesebb körű ismertségét, közvetve pedig gazdasági előrehaladását szolgálhatják ezek a termékek. Ezt a folyamatot kívánja segíteni a szaktárca a jövőben.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár fontosnak nevezte a határon túli iskolák ellátását taneszközzel, tankönyvvel, valamint a pedagógusok továbbképzését.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor kiemelte: a határon túlról érkező magyar nemzetiségű betegek jelenleg is kapnak ellátást, „különböző technikákkal a magyar orvosok ezt többé-kevésbé megoldják”. Ezt az ellátást valamilyen módon legalizálni kellene, ehhez azonban kormányközi megállapodásokat kell kötni – tette hozzá. Mint mondta, a Kárpát-medencei egészségügyi hálózat a magyar kormány számára nyitott kapu.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési szintek előrehaladásával csökken a magyarok reprezentáltsága a felsőoktatásban az elszakított nemzetrészek oktatási hálózatában. Jól látható, hogy minél magasabb az oktatás szintje – egyetem, doktori, mesterképzés –, annál alacsonyabb az azokon részt vevő magyar nemzetiségiek száma. Ez részint az akkreditációk hiányának is betudható (lásd: marosvásárhelyi gyógyszerészképzés, szerk. megj.)
„A Kárpát-haza szélesebb tere a magyar életnek. A közös célok megvalósítását egységesen meg kell tudni szervezni. Készen állunk arra, hogy a nagy és közös fejlesztési célok érdekében tudásunkat és erőforrásainkat Kárpát-medencei szintű nemzetegyesítés szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Molnár György, az NSKI igazgatója záróelőadásában.
Előadásokat tartottak még: Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft pénzügyi és controlling vezetője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Balogh Csaba Sándor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. június 5.
Erdély – pergőtűzben (1.)
Huszonöt év távlatából másként látja az újságíró, a tévészerkesztő, a historikus, azaz: alulírott az 1989. december 21-ével kezdődő romániai, erdélyi történéseket és benne a mi magyar kisebbségünk sorsát, mint azokban a sokszor egekbe emelő, máskor földbe döngölő, gúzsba merevítő napokban, hetekben, hónapokban, években.
Eufemisztikusan szólva: szükség volt az időbeli eltávolodásra, hogy kellő judíciummal újra és újra felidézzem – mi több, átéljem! – mindazokat az eseményeket, amelyeknek A Hét, az Erdélyi Napló, a Román Televízió magyar szerkesztőségének belső munkatársaként krónikása, igen gyakran amolyan haditudósítója voltam. 1990 legelején valósággal elkáprázatott: a korábban csak hallomásból ismert nyugati magyar sajtótermékek, kiadványok milyen imponáló számban, terjedelemben jelentek meg, jutottak el az erdélyi magyar olvasókhoz is.
Milyen nagy öröm volt, hogy kezet foghattunk, nyíltan és hátrapislogás nélkül beszélgethettünk a Liberation, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szerkesztőivel, tudósítóival! Az már az utánozhatatlan és egyedi romániai rendszer-, sokak szerint „gengszterváltásnak” tudható be: igen gyakran a nyugati magyar közösségek által kiadott lapok, folyóiratok, kiadók fordultak hozzám, hogy hiteles beszámolót küldjek a könyves-gyertyás, a románságot elemi erővel sokkoló 1990. február 10-ei marosvásárhelyi százezres felvonulásról, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen a magyar nyelvű oktatás megteremtéséért zajló ülősztrájkról, amelynek az első naptól kezdve végig a krónikása voltam (az 1990. március 19-ével záruló ülősztrájk legteljesebb dokumentációjával büszkélkedhetem!), a „fekete márciust” megakadályozni szándékozó, a románsággal párbeszédet kezdeményező, mindössze egyetlen lapszámot megért, általam szerkesztett román nyelvű, jelképes elnevezésű Dialog címet viselő kiadványról.
Hamis tanúk, milicista cerberusok
E sorok írója akkor is azt hitte, ma is abban a hitben ringatja magát: a „dialogare necesse est!” jelszóval talán előbbre juthatunk a román–magyar kapcsolatépítésben. Olyan „munkatársakkal” tervezgettük a következő lapszámokat, mint a kiváló költő, dráma- és esszéíró Székely János (ma is őrzöm a kéziratait), Smaranda Enache, Cs. Gyimesi Éva. A kötetben Egy lap tündöklése és bukása címmel olvasható az a már-már haditudósításnak számító beszámoló arról: milyen bürokratikus labirintust kellett végigjárnom, amíg a lapkiadási engedélyt megkaptam, az akkor még állami kézben lévő marosvásárhelyi nyomda román mestere hogyan ejtette rá – „véletlenül” – a kalapácsot a már kiszedett, ólombetűkből álló laptükörre.
A március 20-ai interetnikus összecsapás után gyorsírással jegyeztem le, majd utólag legépeltem az egyetemes jog- és tárgyalástörténetben is egyedülálló tudósítást. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál perének egyik tárgyalásán a tanácsvezető bíró a vád egyik „tanújának” felszólítására a tárgyalóteremben lévőket – a vádlott rokonait, a kíváncsiskodó jelenlévőket, az újságírókat, rádióriportereket – egyszerűen bezáratta, a milicista cerberusok még a mosdóba sem engedtek kimenni!
A „tanú” másfél órán át bolyongott a városban, kereste a másik „tanút”, aki – úgymond – „igazolja” szemenszedett hazugságait. (Ma is vállalom azt az előszót, amelyet Cseresznyés Pál Március mártírja című visszaemlékezés-kötetéhez írtam: talán így jobban megérthető annak az embernek a drámája, lecsúszása, a pohár fenekére való nézése, akit mindennap a börtönőrök, a román rabtársak annyira megvertek, hogy hónapokon át nem lohadt le a feldagadt arca, akinek csípős paprikával kenték be a két szemét!)
Legjobb tudomásom szerint én közöltem az első tudósítást arról, hogy a Mentor Könyvkiadó igazgatójának, Káli Király Istvánnak a polgármesteri tisztségre való jelölését megóvták, és a törvényszéki tárgyaláson ott hőzöngött a tárgyalóteremben, a folyosókon a Ceauşescu-diktatúra románosítási politikáját mindennél jobban igazoló, 75 százalékban románok lakta Tudor lakótelep „színe-java”.
A kötetben olvasható az a tanulmány is, amelyik hiteles adatokkal bizonyította: a legfelsőbb román párt- és államvezetés számára már 1956-tól – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem mellett! – a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet volt a legfontosabb célpont a magyar egyetemi oktatás megroppantásában, majd végleges felszámolásában. Nem riadtak vissza a magyarul beszélő, „szívspecialista” „Pop de Popa”-s ejtőernyösök katapultálásától, sem a magyar rektorok, professzorok megfélemlítésétől, megzsarolásától.
Az 1989. decemberi rendszerváltás után is az egyik legfontosabb cél: az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés tűzzel-vassal, bármi áron való megakadályozása volt! Ami az eltelt huszonöt évben történt, történik, egyenes folytatása az 1956-ban elkezdett, a legfelsőbb államvezetés szintjéről irányított folyamatnak. Nem véletlen, hogy a jobboldali Ungureanu-kormány éppen azért bukott meg 2012-ben, mert a tanügyi törvény szellemében elrendelte a magyar oktatási vonal létrehozását.
Akasztani jöttek
Mivel 1990-ben a Maros megyei RMDSZ elnökségében én ismertem a legjobban az orvosi és gyógyszerészeti intézet igazi drámáját, 1990. március 19-én délután engem – és nem Borbély Lászlót, ahogyan az néhány utólagos közleményben, beszámolóban megjelent – küldtek a hajdani kadétiskola épületébe, hogy részt vegyek azon a tárgyalássorozaton, amelyen egyfelől a parlament N. S. Dumitru szociológusból és Verestóy Attilából álló küldöttsége, másfelől a román tagozat négy diákja és két tanára, a magyar tagozat négy diákja és két tanára vett volna részt. Amikor délután négy órakor felértem a díszteremhez, senkit nem találtam.
Lementem az egyetemi szenátus tanácstermébe. A szó valódi értelmében földbe gyökerezett a lábam: a román tagozat teljes tanári kara, feleségük, idegenek hada úgy „fogadtak”, mint a tőrbe csalt vadat. A professzorok közül néhányan jelentős mennyiségben elfogyasztott alkohol hatása alatt álltak. Valahonnan egy román tévéstáb is előkerült. A bűnbaknak „kijáró figyelemmel” csak engem filmeztek. Egy óvatlan pillanatban sikerült bekapcsolnom a műanyag szatyorban lévő diktafont. Olyan üvöltés, vádözön volt a teremben, hogy utólag sem a rádiónál, sem a televíziónál egyetlen hasznosítható mondatot sem sikerült kiszűrni az iszonyatos hangzavarból.
Alaposan felkészültem a statisztikákból, az orvosi és gyógyszerészeti intézet történetéből. Másfél órán át egyedül és nagyon higgadtan vitatkoztam a „vérre szomjazó” tanárokkal. Utólag kiderült: a magyar tanárok és diákok, amikor látták, hogy a román tárgyaló fél nem tartja be a megegyezést, távoztak az épületből. Érdekes módon a parlamenti küldöttség is távol maradt a szenátusi teremben zajló ordítozástól. Amikor kijöttem a szenátusi tanácsteremből, dr. Jung János előadótanárral, jelenlegi professzorral találkoztam. Elmondtam, mi történt. Ketten ültünk be az én öreg Daciámba. Amikor távoztunk az autóbejáraton, ott leselkedő diákok követ dobtak utánunk. Az a másfél óra mentett meg, nem szorultam fel az RMDSZ-székház padlására, a hetvenhét kiszemelt áldozat közé.
Sok igazság van abban az állításban: a Görgény völgyéből, a Mezőségről teherautókkal, kiskocsikkal behozott, leitatott, a két Bolyait, Király Károlyt akasztani szándékozó románok eltévesztették az irányt: az orvosi és gyógyszerészeti egyetem helyett a főtéren, a Bolyai téren garázdálkodtak, támadták meg az orvosit. Király Károllyal, az Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front Ion Iliescu elnök után következő második vezetőjével volt egy éles tévévitám: 1990. március 19-én azzal, hogy Iliescu kérésére Bukarestbe utazott, valójában az első számú vezető nélkül hagyta Maros megyét. Ezzel valójában a visszarendeződés hívei meglovagolták azt az 1989. december végi rossz választást, amelynek alapján Maros megye és Marosvásárhely katonai vezetőket választott – elég, ha a hírhedt Ion Jude ezredesre gondolunk – döntéshozóknak az átmeneti időre.
Tevékenységük felmérhetetlenül sokat ártott nemcsak az ország, Maros megye imázsának, hanem évtizedekre beárnyékolta a román–magyar együttélés korábbi status quoját is. A csíkszeredai Pro-Print Kiadónál 2012-ben megjelent A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötet szerzőpárosa, László Márton és Novák Csaba Zoltán a Transindex hírportál 2013. február 25-ei kiadásában publikált interjúban joggal hangsúlyozták: „Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is az addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórúgója: kellett egy olyan fordulatot találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van az országot felügyelő titkoszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzetiségek lakta területen a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával. Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán megváltoztatott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.” (László Márton összegzése) „Marosvásárhelyen a fennáló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kaptak. (...) Nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.” (Novák Csaba Zoltán vallomása)
Stratégia a beolvasztásra
Az a kötet, amelynek az Erdély – pergőtűzben címet adtam, hús-vér emberek golgotajárásának bemutatásával igazolja: a rendszerváltás Maros megyei, székelyföldi, partiumi (ne feledkezzünk meg a „fekete március” szatmárnémeti főpróbájáról) etnikai színezetét a hatalmi pozícióit, szupremáciáját tíz körömmel védő románság, elsősorban annak politikai, szellemi elitje „kölcsönözte”. A Gazda Árpád által a Krónikában bemutatott Húszéves terv a romániai kisebbségek beolvasztására, felszámolására ma már sokkal kifinomultabb, szofisztikus módszerekkel, ötödik sebességbe kapcsolt intenzitással folytatódik.
Az 1989. december 21-ei forradalmi hangulat euforikus lázában, a megyei pártbizottság székházából, az egykori Városháza épületéből kidobált irathegy máglyatüzénél megtalált perdöntő dokumentum, miszerint 7800 román családot kell betelepíteni ahhoz, hogy Marosvásárhelyen a magyarság 62 százalékos többségi aránya megváltozzék, a románság kerüljön etnikai fölénybe, tulajdonképpen már az ezredfordulóig megvalósult: a „fekete márciust” követően, alig tíz év leforgása alatt Marosvásárhelyt közel húszezer magyar hagyta el!
Tulajdonképpen a magyarellenes pogrom legfőbb célkitűzése maradéktalanul teljesült: a románság etnikai fölénye annyira nyilvánvaló, hogy egy tévériportban közel fél órát várnunk kellett, amíg a főtéren sétálók között magyar anyanyelvűvel beszélhettünk. A románság gazdasági, pénzügyi, közalkalmazotti szupremáciája megkérdőjelezhetetlen evidencia. A lakások, földterületek közel száz százalékát románok vásárolják meg.
A történelmi Gecse utcában lakom, tíz év leforgása alatt a szomszédok nagy része román anyanyelvű lett. Az 1894-ben épült lakás homlokzati része, a kétemeletes ügyvédi iroda, az általunk hivatalosan megvásárolt, a feleségem és az én nevemre telekelt udvar-, kertrész egy olyan román ügyvéd tulajdonába került, aki a székelyudvarhelyi csereháti „apácákat” védi, a Kossuth Lajos utca visszaállítását perli, és a Maros menti, több tízezer hektárnyi erdő visszaszolgáltatásának egyik fő ellenzője.
A feleségem családja, kiváló magyartanár apósom 1938 óta lakott ugyanabban a házban. Most a lakás körül egy négyzetcentiméternyi terület sem a miénk. Jelképesen dobbantóval kellene bemenni a lakásba. A magyartanárnő feleségem, több diáknemzedék oktatója, nevelője nem tudta a törvényszék égbekiáltó igazságtalanságát feldolgozni, hogy egy magyar családnak otthona sem lehet! Ráment az egészsége, az élete, 2009. október 2-án a budapesti Péterffy-kórházban visszaadta lelkét a teremtőjének. A harminc méterre lévő, a nyolcvanas évek közepéig kizárólag magyarok által lakott Kistemplom téren ma csak néhány magyar család van. Az új tulajdonosok között besszarábiai román is van.
A Marosvásárhelyt övező magyar község dűlőiben felépült, kacsalábon forgó kastélyok tulajdonosai szinte kizárólag románok. Koronka, Jedd, Marosszentkirály határában több új ház épült, mint amennyi a községközpontokban van. Ha most belőlem nem a történész, hanem a sarkított fogalmakat, definíciókat kedvelő riporter szólalna meg, akkor azt is írhatnám: a magyarság végérvényesen 1990-től kezdve veszítette el Erdélyt.
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
Huszonöt év távlatából másként látja az újságíró, a tévészerkesztő, a historikus, azaz: alulírott az 1989. december 21-ével kezdődő romániai, erdélyi történéseket és benne a mi magyar kisebbségünk sorsát, mint azokban a sokszor egekbe emelő, máskor földbe döngölő, gúzsba merevítő napokban, hetekben, hónapokban, években.
Eufemisztikusan szólva: szükség volt az időbeli eltávolodásra, hogy kellő judíciummal újra és újra felidézzem – mi több, átéljem! – mindazokat az eseményeket, amelyeknek A Hét, az Erdélyi Napló, a Román Televízió magyar szerkesztőségének belső munkatársaként krónikása, igen gyakran amolyan haditudósítója voltam. 1990 legelején valósággal elkáprázatott: a korábban csak hallomásból ismert nyugati magyar sajtótermékek, kiadványok milyen imponáló számban, terjedelemben jelentek meg, jutottak el az erdélyi magyar olvasókhoz is.
Milyen nagy öröm volt, hogy kezet foghattunk, nyíltan és hátrapislogás nélkül beszélgethettünk a Liberation, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szerkesztőivel, tudósítóival! Az már az utánozhatatlan és egyedi romániai rendszer-, sokak szerint „gengszterváltásnak” tudható be: igen gyakran a nyugati magyar közösségek által kiadott lapok, folyóiratok, kiadók fordultak hozzám, hogy hiteles beszámolót küldjek a könyves-gyertyás, a románságot elemi erővel sokkoló 1990. február 10-ei marosvásárhelyi százezres felvonulásról, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen a magyar nyelvű oktatás megteremtéséért zajló ülősztrájkról, amelynek az első naptól kezdve végig a krónikása voltam (az 1990. március 19-ével záruló ülősztrájk legteljesebb dokumentációjával büszkélkedhetem!), a „fekete márciust” megakadályozni szándékozó, a románsággal párbeszédet kezdeményező, mindössze egyetlen lapszámot megért, általam szerkesztett román nyelvű, jelképes elnevezésű Dialog címet viselő kiadványról.
Hamis tanúk, milicista cerberusok
E sorok írója akkor is azt hitte, ma is abban a hitben ringatja magát: a „dialogare necesse est!” jelszóval talán előbbre juthatunk a román–magyar kapcsolatépítésben. Olyan „munkatársakkal” tervezgettük a következő lapszámokat, mint a kiváló költő, dráma- és esszéíró Székely János (ma is őrzöm a kéziratait), Smaranda Enache, Cs. Gyimesi Éva. A kötetben Egy lap tündöklése és bukása címmel olvasható az a már-már haditudósításnak számító beszámoló arról: milyen bürokratikus labirintust kellett végigjárnom, amíg a lapkiadási engedélyt megkaptam, az akkor még állami kézben lévő marosvásárhelyi nyomda román mestere hogyan ejtette rá – „véletlenül” – a kalapácsot a már kiszedett, ólombetűkből álló laptükörre.
A március 20-ai interetnikus összecsapás után gyorsírással jegyeztem le, majd utólag legépeltem az egyetemes jog- és tárgyalástörténetben is egyedülálló tudósítást. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál perének egyik tárgyalásán a tanácsvezető bíró a vád egyik „tanújának” felszólítására a tárgyalóteremben lévőket – a vádlott rokonait, a kíváncsiskodó jelenlévőket, az újságírókat, rádióriportereket – egyszerűen bezáratta, a milicista cerberusok még a mosdóba sem engedtek kimenni!
A „tanú” másfél órán át bolyongott a városban, kereste a másik „tanút”, aki – úgymond – „igazolja” szemenszedett hazugságait. (Ma is vállalom azt az előszót, amelyet Cseresznyés Pál Március mártírja című visszaemlékezés-kötetéhez írtam: talán így jobban megérthető annak az embernek a drámája, lecsúszása, a pohár fenekére való nézése, akit mindennap a börtönőrök, a román rabtársak annyira megvertek, hogy hónapokon át nem lohadt le a feldagadt arca, akinek csípős paprikával kenték be a két szemét!)
Legjobb tudomásom szerint én közöltem az első tudósítást arról, hogy a Mentor Könyvkiadó igazgatójának, Káli Király Istvánnak a polgármesteri tisztségre való jelölését megóvták, és a törvényszéki tárgyaláson ott hőzöngött a tárgyalóteremben, a folyosókon a Ceauşescu-diktatúra románosítási politikáját mindennél jobban igazoló, 75 százalékban románok lakta Tudor lakótelep „színe-java”.
A kötetben olvasható az a tanulmány is, amelyik hiteles adatokkal bizonyította: a legfelsőbb román párt- és államvezetés számára már 1956-tól – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem mellett! – a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet volt a legfontosabb célpont a magyar egyetemi oktatás megroppantásában, majd végleges felszámolásában. Nem riadtak vissza a magyarul beszélő, „szívspecialista” „Pop de Popa”-s ejtőernyösök katapultálásától, sem a magyar rektorok, professzorok megfélemlítésétől, megzsarolásától.
Az 1989. decemberi rendszerváltás után is az egyik legfontosabb cél: az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés tűzzel-vassal, bármi áron való megakadályozása volt! Ami az eltelt huszonöt évben történt, történik, egyenes folytatása az 1956-ban elkezdett, a legfelsőbb államvezetés szintjéről irányított folyamatnak. Nem véletlen, hogy a jobboldali Ungureanu-kormány éppen azért bukott meg 2012-ben, mert a tanügyi törvény szellemében elrendelte a magyar oktatási vonal létrehozását.
Akasztani jöttek
Mivel 1990-ben a Maros megyei RMDSZ elnökségében én ismertem a legjobban az orvosi és gyógyszerészeti intézet igazi drámáját, 1990. március 19-én délután engem – és nem Borbély Lászlót, ahogyan az néhány utólagos közleményben, beszámolóban megjelent – küldtek a hajdani kadétiskola épületébe, hogy részt vegyek azon a tárgyalássorozaton, amelyen egyfelől a parlament N. S. Dumitru szociológusból és Verestóy Attilából álló küldöttsége, másfelől a román tagozat négy diákja és két tanára, a magyar tagozat négy diákja és két tanára vett volna részt. Amikor délután négy órakor felértem a díszteremhez, senkit nem találtam.
Lementem az egyetemi szenátus tanácstermébe. A szó valódi értelmében földbe gyökerezett a lábam: a román tagozat teljes tanári kara, feleségük, idegenek hada úgy „fogadtak”, mint a tőrbe csalt vadat. A professzorok közül néhányan jelentős mennyiségben elfogyasztott alkohol hatása alatt álltak. Valahonnan egy román tévéstáb is előkerült. A bűnbaknak „kijáró figyelemmel” csak engem filmeztek. Egy óvatlan pillanatban sikerült bekapcsolnom a műanyag szatyorban lévő diktafont. Olyan üvöltés, vádözön volt a teremben, hogy utólag sem a rádiónál, sem a televíziónál egyetlen hasznosítható mondatot sem sikerült kiszűrni az iszonyatos hangzavarból.
Alaposan felkészültem a statisztikákból, az orvosi és gyógyszerészeti intézet történetéből. Másfél órán át egyedül és nagyon higgadtan vitatkoztam a „vérre szomjazó” tanárokkal. Utólag kiderült: a magyar tanárok és diákok, amikor látták, hogy a román tárgyaló fél nem tartja be a megegyezést, távoztak az épületből. Érdekes módon a parlamenti küldöttség is távol maradt a szenátusi teremben zajló ordítozástól. Amikor kijöttem a szenátusi tanácsteremből, dr. Jung János előadótanárral, jelenlegi professzorral találkoztam. Elmondtam, mi történt. Ketten ültünk be az én öreg Daciámba. Amikor távoztunk az autóbejáraton, ott leselkedő diákok követ dobtak utánunk. Az a másfél óra mentett meg, nem szorultam fel az RMDSZ-székház padlására, a hetvenhét kiszemelt áldozat közé.
Sok igazság van abban az állításban: a Görgény völgyéből, a Mezőségről teherautókkal, kiskocsikkal behozott, leitatott, a két Bolyait, Király Károlyt akasztani szándékozó románok eltévesztették az irányt: az orvosi és gyógyszerészeti egyetem helyett a főtéren, a Bolyai téren garázdálkodtak, támadták meg az orvosit. Király Károllyal, az Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front Ion Iliescu elnök után következő második vezetőjével volt egy éles tévévitám: 1990. március 19-én azzal, hogy Iliescu kérésére Bukarestbe utazott, valójában az első számú vezető nélkül hagyta Maros megyét. Ezzel valójában a visszarendeződés hívei meglovagolták azt az 1989. december végi rossz választást, amelynek alapján Maros megye és Marosvásárhely katonai vezetőket választott – elég, ha a hírhedt Ion Jude ezredesre gondolunk – döntéshozóknak az átmeneti időre.
Tevékenységük felmérhetetlenül sokat ártott nemcsak az ország, Maros megye imázsának, hanem évtizedekre beárnyékolta a román–magyar együttélés korábbi status quoját is. A csíkszeredai Pro-Print Kiadónál 2012-ben megjelent A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötet szerzőpárosa, László Márton és Novák Csaba Zoltán a Transindex hírportál 2013. február 25-ei kiadásában publikált interjúban joggal hangsúlyozták: „Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is az addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórúgója: kellett egy olyan fordulatot találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van az országot felügyelő titkoszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzetiségek lakta területen a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával. Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán megváltoztatott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.” (László Márton összegzése) „Marosvásárhelyen a fennáló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kaptak. (...) Nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.” (Novák Csaba Zoltán vallomása)
Stratégia a beolvasztásra
Az a kötet, amelynek az Erdély – pergőtűzben címet adtam, hús-vér emberek golgotajárásának bemutatásával igazolja: a rendszerváltás Maros megyei, székelyföldi, partiumi (ne feledkezzünk meg a „fekete március” szatmárnémeti főpróbájáról) etnikai színezetét a hatalmi pozícióit, szupremáciáját tíz körömmel védő románság, elsősorban annak politikai, szellemi elitje „kölcsönözte”. A Gazda Árpád által a Krónikában bemutatott Húszéves terv a romániai kisebbségek beolvasztására, felszámolására ma már sokkal kifinomultabb, szofisztikus módszerekkel, ötödik sebességbe kapcsolt intenzitással folytatódik.
Az 1989. december 21-ei forradalmi hangulat euforikus lázában, a megyei pártbizottság székházából, az egykori Városháza épületéből kidobált irathegy máglyatüzénél megtalált perdöntő dokumentum, miszerint 7800 román családot kell betelepíteni ahhoz, hogy Marosvásárhelyen a magyarság 62 százalékos többségi aránya megváltozzék, a románság kerüljön etnikai fölénybe, tulajdonképpen már az ezredfordulóig megvalósult: a „fekete márciust” követően, alig tíz év leforgása alatt Marosvásárhelyt közel húszezer magyar hagyta el!
Tulajdonképpen a magyarellenes pogrom legfőbb célkitűzése maradéktalanul teljesült: a románság etnikai fölénye annyira nyilvánvaló, hogy egy tévériportban közel fél órát várnunk kellett, amíg a főtéren sétálók között magyar anyanyelvűvel beszélhettünk. A románság gazdasági, pénzügyi, közalkalmazotti szupremáciája megkérdőjelezhetetlen evidencia. A lakások, földterületek közel száz százalékát románok vásárolják meg.
A történelmi Gecse utcában lakom, tíz év leforgása alatt a szomszédok nagy része román anyanyelvű lett. Az 1894-ben épült lakás homlokzati része, a kétemeletes ügyvédi iroda, az általunk hivatalosan megvásárolt, a feleségem és az én nevemre telekelt udvar-, kertrész egy olyan román ügyvéd tulajdonába került, aki a székelyudvarhelyi csereháti „apácákat” védi, a Kossuth Lajos utca visszaállítását perli, és a Maros menti, több tízezer hektárnyi erdő visszaszolgáltatásának egyik fő ellenzője.
A feleségem családja, kiváló magyartanár apósom 1938 óta lakott ugyanabban a házban. Most a lakás körül egy négyzetcentiméternyi terület sem a miénk. Jelképesen dobbantóval kellene bemenni a lakásba. A magyartanárnő feleségem, több diáknemzedék oktatója, nevelője nem tudta a törvényszék égbekiáltó igazságtalanságát feldolgozni, hogy egy magyar családnak otthona sem lehet! Ráment az egészsége, az élete, 2009. október 2-án a budapesti Péterffy-kórházban visszaadta lelkét a teremtőjének. A harminc méterre lévő, a nyolcvanas évek közepéig kizárólag magyarok által lakott Kistemplom téren ma csak néhány magyar család van. Az új tulajdonosok között besszarábiai román is van.
A Marosvásárhelyt övező magyar község dűlőiben felépült, kacsalábon forgó kastélyok tulajdonosai szinte kizárólag románok. Koronka, Jedd, Marosszentkirály határában több új ház épült, mint amennyi a községközpontokban van. Ha most belőlem nem a történész, hanem a sarkított fogalmakat, definíciókat kedvelő riporter szólalna meg, akkor azt is írhatnám: a magyarság végérvényesen 1990-től kezdve veszítette el Erdélyt.
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 11.
Ünnepi könyvhét erdélyi szemmel
A Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) 21. alkalommal vett részt a Budapesti Ünnepi Könyvhéten, ahol az idén öt sátorban kínálták az erdélyi írott kultúrát. Az eseményt Káli Király István, az RMKC elnöke értékelte szerkesztőségünknek.
Az erdélyi magyar könyvkiadóknak ott kell lenniük a budapesti könyvvásáron, kapcsolatokat kell ápolniuk, folyamatosan képviselniük a romániai magyar kultúrát, még akkor is, ha csak a tudatos vásárlók és kultúrafogyasztók érdeklődnek irántunk – fogalmazta meg Káli Király István annak a lényegét, hogy miért járnak évek óta – egyetlen egy alkalmat sem hagyva ki – a könyvvásárokra, a tavaszi nemzetközire és a júniusi Ünnepi Könyvhétre.
Az idén az egyik sátorban a kolozsvári kiadók termékei voltak kaphatók, egy másikban a marosvásárhelyi és csíkszeredai, a harmadikban az Irodalmi Jelen, a negyedikben a Guttenberg és Pallas Akadémia, valamint a sepsiszentgyörgyi Kulturális Központ és a háromszéki kiadók képviseltették magukat az ötödik sátorban. Általában az ünnepi könyvhéten megérte részt venni, mert 20-30 százalékkal nagyobb szokott lenni a forgalom, mint például az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon. Ezúttal a látogatottsága volt összehasonlíthatatlanul kisebb az Ünnepi Könyvhétnek az előző évekhez képest. „Meglepő volt, hogy például szombaton, amikor más alkalmakkor tele a tér, most éppen csak lézengtek az emberek. A forgalom is fele volt annak, ami 2013-ban és hatvan százaléka annak, ami 2014-ben. Volt olyan két-három óra, ami úgy telt el, hogy egyetlen könyvet sem adtunk el” – vázolta a sajátos helyzetet Káli.
Az erdélyi könyveknek van egy adott célközönsége, egy tábora, amely keresi az erdélyi kiadványokat, érdeklődik az újdonságok iránt, adott témában keresgél. „Akik nem tudatosan jöttek erdélyi könyvet vásárolni, azok felnéztek, látták, hogy erdélyi, és tovább haladtak” – fogalmazott az RMKC elnöke, aki azt tartotta elkeserítőnek, hogy a tényleges vásárlóknak alig a 20 százaléka volt 35 év alatti, tehát inkább a közép- és idősebb korúak érdeklődtek az írott kultúra iránt. Akik az erdélyi könyvekbe lapoztak bele, vagy azokból vásároltak, bár az eladó nem kérdezhet rá, mert nem illik, nagy részük szokta jelezni a kommunikáció valamely eszközével, hogy kötődik Erdélyhez, vagy mert valamelyik őse innen ered, vagy mert van valamilyen kapcsolata, tehát mindenképpen van erdélyi kötődése – tudtuk meg Káli Király Istvántól.
A múlt heti budapesti Ünnepi Könyvhéten a romániai magyar könyvkiadók standjain a legnépszerűbb kiadványnak a Pro Print által napvilágot látott Gergely Éva Erdélyi ízek című szakácskönyve bizonyult, valamint a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtüzben című kötete. Viszonylag jól fogyott Dimény Lóránt Ha elhal című új novellás kötete is, amely a Lector kiadónál jelent meg, illetve Fodor Sándor Fülöpke beszámolói és a Wass Albert által sajtó alá rendezett Erdélyi mondák. A marosvásárhelyiek standjánál Tófalvi Zoltán, Ady András és Dimény Lóránt dedikált. A Mentor Könyvek Kiadó erre az alkalomra három új könyvvel készült: Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg, Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtűzben, Ady András: Pygmalion – léleknapló című kötetekkel.
Antal Erika
Székelyhon.ro
A Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) 21. alkalommal vett részt a Budapesti Ünnepi Könyvhéten, ahol az idén öt sátorban kínálták az erdélyi írott kultúrát. Az eseményt Káli Király István, az RMKC elnöke értékelte szerkesztőségünknek.
Az erdélyi magyar könyvkiadóknak ott kell lenniük a budapesti könyvvásáron, kapcsolatokat kell ápolniuk, folyamatosan képviselniük a romániai magyar kultúrát, még akkor is, ha csak a tudatos vásárlók és kultúrafogyasztók érdeklődnek irántunk – fogalmazta meg Káli Király István annak a lényegét, hogy miért járnak évek óta – egyetlen egy alkalmat sem hagyva ki – a könyvvásárokra, a tavaszi nemzetközire és a júniusi Ünnepi Könyvhétre.
Az idén az egyik sátorban a kolozsvári kiadók termékei voltak kaphatók, egy másikban a marosvásárhelyi és csíkszeredai, a harmadikban az Irodalmi Jelen, a negyedikben a Guttenberg és Pallas Akadémia, valamint a sepsiszentgyörgyi Kulturális Központ és a háromszéki kiadók képviseltették magukat az ötödik sátorban. Általában az ünnepi könyvhéten megérte részt venni, mert 20-30 százalékkal nagyobb szokott lenni a forgalom, mint például az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon. Ezúttal a látogatottsága volt összehasonlíthatatlanul kisebb az Ünnepi Könyvhétnek az előző évekhez képest. „Meglepő volt, hogy például szombaton, amikor más alkalmakkor tele a tér, most éppen csak lézengtek az emberek. A forgalom is fele volt annak, ami 2013-ban és hatvan százaléka annak, ami 2014-ben. Volt olyan két-három óra, ami úgy telt el, hogy egyetlen könyvet sem adtunk el” – vázolta a sajátos helyzetet Káli.
Az erdélyi könyveknek van egy adott célközönsége, egy tábora, amely keresi az erdélyi kiadványokat, érdeklődik az újdonságok iránt, adott témában keresgél. „Akik nem tudatosan jöttek erdélyi könyvet vásárolni, azok felnéztek, látták, hogy erdélyi, és tovább haladtak” – fogalmazott az RMKC elnöke, aki azt tartotta elkeserítőnek, hogy a tényleges vásárlóknak alig a 20 százaléka volt 35 év alatti, tehát inkább a közép- és idősebb korúak érdeklődtek az írott kultúra iránt. Akik az erdélyi könyvekbe lapoztak bele, vagy azokból vásároltak, bár az eladó nem kérdezhet rá, mert nem illik, nagy részük szokta jelezni a kommunikáció valamely eszközével, hogy kötődik Erdélyhez, vagy mert valamelyik őse innen ered, vagy mert van valamilyen kapcsolata, tehát mindenképpen van erdélyi kötődése – tudtuk meg Káli Király Istvántól.
A múlt heti budapesti Ünnepi Könyvhéten a romániai magyar könyvkiadók standjain a legnépszerűbb kiadványnak a Pro Print által napvilágot látott Gergely Éva Erdélyi ízek című szakácskönyve bizonyult, valamint a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtüzben című kötete. Viszonylag jól fogyott Dimény Lóránt Ha elhal című új novellás kötete is, amely a Lector kiadónál jelent meg, illetve Fodor Sándor Fülöpke beszámolói és a Wass Albert által sajtó alá rendezett Erdélyi mondák. A marosvásárhelyiek standjánál Tófalvi Zoltán, Ady András és Dimény Lóránt dedikált. A Mentor Könyvek Kiadó erre az alkalomra három új könyvvel készült: Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg, Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtűzben, Ady András: Pygmalion – léleknapló című kötetekkel.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. június 29.
13. Csűrszínházi Napok
Fiatal tehetségeket támogattak
Az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb érdeklődő látogatott ki Mikházára a 13. Csűrszínházi Napokra. Ennek ellenére a szervezők az idén is gazdag programot állítottak össze.
A rendezvény június 26-án délután színvonalas képzőművészeti kiállítással nyílt meg. Marosvásárhelyi képzőművészek alkotásaiból rendeztek tárlatot, olyan művekből, amelyek dr. Salat Csaba és néhai apósa, dr. Kisgyörgy Árpád családja birtokában vannak. Dr. Salat Csaba elmondta, gyökerei a Nyárádmentéhez, Mikházához kötik, ezért erkölcsi kötelességének érezte azt, hogy a családi gyűjteményt megossza a Csűrszínházba látogatókkal. A tárlaton négy marosvásárhelyi képzőművész- nemzedék, 21 alkotó 30 munkája látható. A munkák mellé az alkotók életrajzát is mellékelték, így a látogatók igazi marosvásárhelyi kultúrtörténeti időutazást tehettek. A következő rendezvényen …Függök ezen a zord élet-párkányon… címmel Ady Endre verseiből összeállított műsorát mutatta be Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. A versek révén a nézők végigkövethették a nagy költő életútját az Érmelléktől Párizsig. Tamási Áron világát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei varázsolták Mikházára a Rendes feltámadás című előadással, amelynek igen érdekes adaptációját láthattuk, mivel a Csűrszínház mögötti területet is belefoglalták az előadásba.
Szombaton különleges környezetbe és "tálalással" mutatta be köteteit az Új Mentor Könyvek kiadó. Igazgatója, Király Káli István nemcsak könyvekkel, hanem gulyással is várta az olvasókat. Székely Szabó Zoltán Színházasság című könyvét mutatta be, amelyben a bécsi színházi életéről ír, de a kötetbe kerültek színházi viccek, színházi "hanták, aranypökések" is. A kötetet a Juventus kiadó adta ki. Sebestyén Mihály korábban megjelent – Marosvásárhely történelmét bemutató – köteteiről beszélt. Délután két jó előadást tűztek műsorra. László Zsuzsa Cigányhold egyéni műsorában a romák jelenlegi helyzetét vázolta fel művészi érzékenységgel. A Csűrszínház hazajáró vendégeiként a Maros Művészegyüttes Szívem virág, míg a világ című, mezőségi táncokból, dalokból összeállított előadását mutatta be, majd nem más, mint a híres szászcsávási cigányzenekar húzta kivilágos kivirradtig a talpalávalót.
Vasárnap a gyerekeké volt a színpad. A marosvásárhelyi Artecotur Egyesület Artsy M diákszínjátszó csoportja a Mátyás király történetei című előadással lépett fel. A diákok hangulatot teremtettek a Széllyes Sándor népi előadó- művészeti vetélkedőre, amelyet az idén is a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervezett. A megnyitón Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója kifejtette, hogy fontos ez a rendezvény mind az intézménynek, mind a Maros együttes táncosainak. A népi humor is része kulturális örökségünknek, ezért kell ápolnunk. Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház Egyesület elnöke elsősorban Széllyes Sándorról beszélt. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a népi előadó-művészeti vetélkedőt nagybátyja emlékének szentelték.
Az idén 11 versenyző nevezett be Nyárádszeredából, Maros-ludasról, Szovátáról, Nyárád-remetéről, Marosvásárhelyről és Erdőszentgyörgyről. A szervezők feltételei szerint a benevezőknek ötperces humoros történetet kellett előadniuk, amelyet Török Viola, Szélyes Ferenc, Barabási Attila, Csíki Szabolcs és Fodor Flóra bírált el. A zsűri a versenyzőket jó tanáccsal, útravalóval is ellátta. A kétórás verseny után a következő végeredmény alakult ki: 7–15 éves korcsoportúak: 1. Nagy Emil, Szováta, 2. Ács Szilárd, Nyárádremete, 3. Gábor Klára és Isa Kinga Szidónia, Erdő-szentgyörgy. A felnőttek közül az első Gyepessy László Makfalváról és Tófalvi József Szovátáról. A nyertesek a Danubius Health and Spa Resortnak köszönhetően egy hétvégét tölthetnek a Danubius Szállodában, a Népújság félévi előfizetést ajánlott fel, a Maros Művészegyüttes az előadásokon való szereplést, illetve ingyenes belépést ajánlott fel, a kibédi Siltexim posztóval ajándékozta meg a versenyzőket.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
Fiatal tehetségeket támogattak
Az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb érdeklődő látogatott ki Mikházára a 13. Csűrszínházi Napokra. Ennek ellenére a szervezők az idén is gazdag programot állítottak össze.
A rendezvény június 26-án délután színvonalas képzőművészeti kiállítással nyílt meg. Marosvásárhelyi képzőművészek alkotásaiból rendeztek tárlatot, olyan művekből, amelyek dr. Salat Csaba és néhai apósa, dr. Kisgyörgy Árpád családja birtokában vannak. Dr. Salat Csaba elmondta, gyökerei a Nyárádmentéhez, Mikházához kötik, ezért erkölcsi kötelességének érezte azt, hogy a családi gyűjteményt megossza a Csűrszínházba látogatókkal. A tárlaton négy marosvásárhelyi képzőművész- nemzedék, 21 alkotó 30 munkája látható. A munkák mellé az alkotók életrajzát is mellékelték, így a látogatók igazi marosvásárhelyi kultúrtörténeti időutazást tehettek. A következő rendezvényen …Függök ezen a zord élet-párkányon… címmel Ady Endre verseiből összeállított műsorát mutatta be Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. A versek révén a nézők végigkövethették a nagy költő életútját az Érmelléktől Párizsig. Tamási Áron világát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei varázsolták Mikházára a Rendes feltámadás című előadással, amelynek igen érdekes adaptációját láthattuk, mivel a Csűrszínház mögötti területet is belefoglalták az előadásba.
Szombaton különleges környezetbe és "tálalással" mutatta be köteteit az Új Mentor Könyvek kiadó. Igazgatója, Király Káli István nemcsak könyvekkel, hanem gulyással is várta az olvasókat. Székely Szabó Zoltán Színházasság című könyvét mutatta be, amelyben a bécsi színházi életéről ír, de a kötetbe kerültek színházi viccek, színházi "hanták, aranypökések" is. A kötetet a Juventus kiadó adta ki. Sebestyén Mihály korábban megjelent – Marosvásárhely történelmét bemutató – köteteiről beszélt. Délután két jó előadást tűztek műsorra. László Zsuzsa Cigányhold egyéni műsorában a romák jelenlegi helyzetét vázolta fel művészi érzékenységgel. A Csűrszínház hazajáró vendégeiként a Maros Művészegyüttes Szívem virág, míg a világ című, mezőségi táncokból, dalokból összeállított előadását mutatta be, majd nem más, mint a híres szászcsávási cigányzenekar húzta kivilágos kivirradtig a talpalávalót.
Vasárnap a gyerekeké volt a színpad. A marosvásárhelyi Artecotur Egyesület Artsy M diákszínjátszó csoportja a Mátyás király történetei című előadással lépett fel. A diákok hangulatot teremtettek a Széllyes Sándor népi előadó- művészeti vetélkedőre, amelyet az idén is a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervezett. A megnyitón Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója kifejtette, hogy fontos ez a rendezvény mind az intézménynek, mind a Maros együttes táncosainak. A népi humor is része kulturális örökségünknek, ezért kell ápolnunk. Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház Egyesület elnöke elsősorban Széllyes Sándorról beszélt. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a népi előadó-művészeti vetélkedőt nagybátyja emlékének szentelték.
Az idén 11 versenyző nevezett be Nyárádszeredából, Maros-ludasról, Szovátáról, Nyárád-remetéről, Marosvásárhelyről és Erdőszentgyörgyről. A szervezők feltételei szerint a benevezőknek ötperces humoros történetet kellett előadniuk, amelyet Török Viola, Szélyes Ferenc, Barabási Attila, Csíki Szabolcs és Fodor Flóra bírált el. A zsűri a versenyzőket jó tanáccsal, útravalóval is ellátta. A kétórás verseny után a következő végeredmény alakult ki: 7–15 éves korcsoportúak: 1. Nagy Emil, Szováta, 2. Ács Szilárd, Nyárádremete, 3. Gábor Klára és Isa Kinga Szidónia, Erdő-szentgyörgy. A felnőttek közül az első Gyepessy László Makfalváról és Tófalvi József Szovátáról. A nyertesek a Danubius Health and Spa Resortnak köszönhetően egy hétvégét tölthetnek a Danubius Szállodában, a Népújság félévi előfizetést ajánlott fel, a Maros Művészegyüttes az előadásokon való szereplést, illetve ingyenes belépést ajánlott fel, a kibédi Siltexim posztóval ajándékozta meg a versenyzőket.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 28.
Könyvbemutatók a Tékaforgatagon
Megnyílt a harmadik könyvvásár
A könyvbemutatókkal, tematikus beszélgetésekkel és könyvvásárral érkező Tékaforgatag a kezdetektől elmaradhatatlan része az augusztus végi vásárhelyi rendezvénysorozatnak. A Teleki Téka udvarán tegnap délelőtt nagyszámú könyvbarát jelenlétében nyílt meg a vásár, amelyre kilenc vásárhelyi, kolozsvári, illetve székelyföldi kiadó és könyvterjesztő hozta el kínálatát.
Lázok Klárától, a Teleki Téka osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy mától a könyvvásár a Maros-partra költözik, a civil sátor közelében berendezett standoknál vasárnapig válogathatnak az érdeklődők a kiállított kiadványokból. A helyszínt is figyelembe véve ezúttal nemcsak történelmi könyvek, hanem szépirodalmi alkotások, illetve gyermekeknek szóló kiadványok is találhatók a vásáron – tette hozzá a Téka osztályvezetője.
A könyvvásár megnyitóját két esemény is gazdagította. A Teleki Téka udvarán lévő diófa alatt a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét, a Polis és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS közös kiadványát mutatták be. A bemutatóra a jövő heti Múzsa mellékletben visszatérünk.
Séta a második szülőhelyen
A csütörtöki Tékaforgatag másik kiemelt rendezvénye Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című új útikönyvének ismertetése volt. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetet elsőként Káli Király István, a kiadó igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
– A Budapesti útikalauzon kívül ilyen kiadvány eddig nem jelent meg a Kárpát-medencében – szögezte le Káli Király István,miután a bemutató első percei-ben megjegyezte, nem emlék-szik arra, hogy a korábbi Mentor- könyvbemutatókon ennyire népes közönségük lett volna.
– Hálás vagyok Balás Árpádnak ezért a munkáért. Egy öt-hat órás sétára hívja a könyv azokat, akik nem ismerik a várost, az utolsó mondattal azonban nekünk, helyieknek is odabök, érintve érezzük magunkat. Miért tartottam fontosnak ennek a könyvek a megjelentetését? Ez számunkra is újdonság, nóvum volt, ilyen jellegű munkát ugyanis még nem adtunk ki. (…) Nagyon tetszett az, hogy nem útikalauz a címe. (…) A szerző kitalált egy útvonalat, amelynek összeállításakor a látványosságok fontossági sorrendjét vette figyelembe. Én arra törekedtem, hogy a könyvet lapozók megszakítás nélkül tudjanak végigjárni egy útvonalat. Így, folyamatos egyeztetéssel választottuk ki azt a 120 látnivalót, ami a könyvbe bekerült – mondta a közös munkáról a kiadó vezetője.
A Zsebre szabott Marosvásárhely szerzője a "hattyúdalának" nevezte a könyvet, amelynek létrejöttéért a Teleki Téka munkatársainak, illetve a város történészeinek, elsősorban pedig feleségének mondott köszönetet, aki kitartásra biztatta az embert próbáló munka során. Balás Árpád felidézte azt a tizenkilenc évvel ezelőtti pillanatot, amikor Fodor Sándor egy kéziratot mutatott neki.
– Másfél évig gyúrtuk, simítottuk, mire 1996-ban, a millecentenárium évében megjelent Fodor Sándor és Balás Árpád nevével az első Marosvásárhelyi útikalauz. Ezt még két kiadás követte, a mostani a negyedik kalauz. Miért volt erre szükség? Az évek során városnéző sétákon sok csoportot vezettem, és azt tapasztaltam, hogy elmegyünk épületeink, emléktábláink mellett, anélkül, hogy észrevennénk az értékeket. Pedig, ha nem tartjuk be Nemeskürty István intelmét – "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük" –, nagy baj lesz velünk. Sok minden változott Marovásárhelyen, mióta város ez a város. (…) Úgy gondolom, hogy az eddigi munka, ami ránk sugárzik, és hozza azokat az ismereteket, amelyek hozzákötnek ehhez a városhoz, az lesz a mi jövedelmünk.
Balás Árpád külön köszönetet mondott Pál-Antal Sándornak az útikalauzban fellelhető történelmi tudnivalókért, majd azt is megjegyezte, hogy ebben a kiadványban a nevek és évszámok mellett sok szórakoztató ismeret is helyet kapott, az olvasók a kulisszák mögé is betekinthetnek, miközben a város életéhez fűződő személyiségek nevével találkoznak.
– 78 évből 71-et itt éltem, Marosvásárhely a második szülőhelyem – mondta Balás Árpád, majd azt is elárulta, hogy az újonnan született kiadványt éppen augusztus 13- án, a születésnapján kaphatta kézbe, így még inkább azonosulni tudott Vásárhellyel, amelyet "még mindig magyar városnak" érez.
A derűs, dinamikus bemutató végén Káli Király István az útikalauzban található térképre, illetve arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző a vásárhelyi séta minden pontjánál egy, két vagy három karikával jelezte a látnivaló fontosságát.
A tegnapi Tékaforgatag a 125 éve született Makkai Sándor emlékére szervezett konferenciával zárult. Ma a Téka-udvaron újabb érdekességek várnak a nagyérdeműre, erről a Műsorkalauzban tájékozódhatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Megnyílt a harmadik könyvvásár
A könyvbemutatókkal, tematikus beszélgetésekkel és könyvvásárral érkező Tékaforgatag a kezdetektől elmaradhatatlan része az augusztus végi vásárhelyi rendezvénysorozatnak. A Teleki Téka udvarán tegnap délelőtt nagyszámú könyvbarát jelenlétében nyílt meg a vásár, amelyre kilenc vásárhelyi, kolozsvári, illetve székelyföldi kiadó és könyvterjesztő hozta el kínálatát.
Lázok Klárától, a Teleki Téka osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy mától a könyvvásár a Maros-partra költözik, a civil sátor közelében berendezett standoknál vasárnapig válogathatnak az érdeklődők a kiállított kiadványokból. A helyszínt is figyelembe véve ezúttal nemcsak történelmi könyvek, hanem szépirodalmi alkotások, illetve gyermekeknek szóló kiadványok is találhatók a vásáron – tette hozzá a Téka osztályvezetője.
A könyvvásár megnyitóját két esemény is gazdagította. A Teleki Téka udvarán lévő diófa alatt a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét, a Polis és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS közös kiadványát mutatták be. A bemutatóra a jövő heti Múzsa mellékletben visszatérünk.
Séta a második szülőhelyen
A csütörtöki Tékaforgatag másik kiemelt rendezvénye Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című új útikönyvének ismertetése volt. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetet elsőként Káli Király István, a kiadó igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
– A Budapesti útikalauzon kívül ilyen kiadvány eddig nem jelent meg a Kárpát-medencében – szögezte le Káli Király István,miután a bemutató első percei-ben megjegyezte, nem emlék-szik arra, hogy a korábbi Mentor- könyvbemutatókon ennyire népes közönségük lett volna.
– Hálás vagyok Balás Árpádnak ezért a munkáért. Egy öt-hat órás sétára hívja a könyv azokat, akik nem ismerik a várost, az utolsó mondattal azonban nekünk, helyieknek is odabök, érintve érezzük magunkat. Miért tartottam fontosnak ennek a könyvek a megjelentetését? Ez számunkra is újdonság, nóvum volt, ilyen jellegű munkát ugyanis még nem adtunk ki. (…) Nagyon tetszett az, hogy nem útikalauz a címe. (…) A szerző kitalált egy útvonalat, amelynek összeállításakor a látványosságok fontossági sorrendjét vette figyelembe. Én arra törekedtem, hogy a könyvet lapozók megszakítás nélkül tudjanak végigjárni egy útvonalat. Így, folyamatos egyeztetéssel választottuk ki azt a 120 látnivalót, ami a könyvbe bekerült – mondta a közös munkáról a kiadó vezetője.
A Zsebre szabott Marosvásárhely szerzője a "hattyúdalának" nevezte a könyvet, amelynek létrejöttéért a Teleki Téka munkatársainak, illetve a város történészeinek, elsősorban pedig feleségének mondott köszönetet, aki kitartásra biztatta az embert próbáló munka során. Balás Árpád felidézte azt a tizenkilenc évvel ezelőtti pillanatot, amikor Fodor Sándor egy kéziratot mutatott neki.
– Másfél évig gyúrtuk, simítottuk, mire 1996-ban, a millecentenárium évében megjelent Fodor Sándor és Balás Árpád nevével az első Marosvásárhelyi útikalauz. Ezt még két kiadás követte, a mostani a negyedik kalauz. Miért volt erre szükség? Az évek során városnéző sétákon sok csoportot vezettem, és azt tapasztaltam, hogy elmegyünk épületeink, emléktábláink mellett, anélkül, hogy észrevennénk az értékeket. Pedig, ha nem tartjuk be Nemeskürty István intelmét – "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük" –, nagy baj lesz velünk. Sok minden változott Marovásárhelyen, mióta város ez a város. (…) Úgy gondolom, hogy az eddigi munka, ami ránk sugárzik, és hozza azokat az ismereteket, amelyek hozzákötnek ehhez a városhoz, az lesz a mi jövedelmünk.
Balás Árpád külön köszönetet mondott Pál-Antal Sándornak az útikalauzban fellelhető történelmi tudnivalókért, majd azt is megjegyezte, hogy ebben a kiadványban a nevek és évszámok mellett sok szórakoztató ismeret is helyet kapott, az olvasók a kulisszák mögé is betekinthetnek, miközben a város életéhez fűződő személyiségek nevével találkoznak.
– 78 évből 71-et itt éltem, Marosvásárhely a második szülőhelyem – mondta Balás Árpád, majd azt is elárulta, hogy az újonnan született kiadványt éppen augusztus 13- án, a születésnapján kaphatta kézbe, így még inkább azonosulni tudott Vásárhellyel, amelyet "még mindig magyar városnak" érez.
A derűs, dinamikus bemutató végén Káli Király István az útikalauzban található térképre, illetve arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző a vásárhelyi séta minden pontjánál egy, két vagy három karikával jelezte a látnivaló fontosságát.
A tegnapi Tékaforgatag a 125 éve született Makkai Sándor emlékére szervezett konferenciával zárult. Ma a Téka-udvaron újabb érdekességek várnak a nagyérdeműre, erről a Műsorkalauzban tájékozódhatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 28.
Marosvásárhelyi útikalauz kulisszatitkokkal
Balás Árpád marosvásárhelyi földrajztanár, idegenvezető, több könyv, útleírás szerzője egy olyan kiadványt tett le az olvasók asztalára, amely egyszerre szól az idegenből idelátogatóknak és azoknak, akik itt születtek és élnek Marosvásárhelyen.
A Zsebreszabott Marosvásárhely című útikalauz rendhagyó ebben a műfajban, hiszen nem csupán felsorolja egyik-másik látnivaló adatait, de érdekességeket is elárul azokról, szórakoztatva mesél kulisszatitkokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhettek eddig.
A kötet, amelyet csütörtök délben mutattak be a Tékaforgatag keretében a Teleki Téka udvarán, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, mikor elvállalta a kézirat megjelentetését, nem is látta még azt, csak azt tudta, hogy óriási az igény egy marosvásárhelyi útikalauzra. Mielőtt nekilátott volna a szerkesztésnek, elolvasott több útikalauzt is, tájékozódás céljából. Aztán egyeztetések, történészekkel való konzultációk következtek, majd végül megszületett a könyv, amelynek mérete is zsebbe való, és az ára is olyan, hogy megkíméli a vásárló zsebét – mondta. A kötetben 120 látnivalót sorol fel a szerző egy útvonal mentén, amelyeket sajátos módon egy, két, vagy három karikával jelöl, fontosságukat minősítve, tájékoztatva a könyv használóját, hogy feltétlenül nézze meg azt, vagy ha teheti, ne hagyja ki, esetleg csak akkor menjen oda, ha van rá elég ideje.
Balás Árpád az 1996-ban Fodor S. Sándorral közösen kiadott marosvásárhelyi útikalauzról beszélt, amely három kiadást is megért. Ahogy mondta, nagyon sok csoportot vezetett Marosvásárhelyen, és sokszor rádöbbent arra, hogy milyen sok olyan érték van a városban, amelyre kevésbé, vagy egyáltalán nem figyelünk. „Nem lehet tőlünk a múltat elvenni, de csak akkor, ha azt ismerjük is” – fogalmazott a nyugalmazott földrajztanár, aki életének 78 évéből 71-et itt töltött. Nem szülővárosa Marosvásárhely, de megragadta a város, azonosulni tud vele, úgy véli, hogy nem töltötte fölöslegesen az idejét. „Nem ez az első kötetem, azonban ez az utolsó, ez a hattyúdalom” – tette hozzá a szerző.
A könyvbemutatót követően hosszú sor alakult ki, a jelenlevők élve az alkalommal dedikáltatták is a szerzővel a frissen megjelent kötetet, hogy aztán kézbe véve azt városnézésre induljanak. A Vásárhelyi Forgatag keretében a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílt, amely péntektől a Maros-partra költözik.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Balás Árpád marosvásárhelyi földrajztanár, idegenvezető, több könyv, útleírás szerzője egy olyan kiadványt tett le az olvasók asztalára, amely egyszerre szól az idegenből idelátogatóknak és azoknak, akik itt születtek és élnek Marosvásárhelyen.
A Zsebreszabott Marosvásárhely című útikalauz rendhagyó ebben a műfajban, hiszen nem csupán felsorolja egyik-másik látnivaló adatait, de érdekességeket is elárul azokról, szórakoztatva mesél kulisszatitkokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhettek eddig.
A kötet, amelyet csütörtök délben mutattak be a Tékaforgatag keretében a Teleki Téka udvarán, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, mikor elvállalta a kézirat megjelentetését, nem is látta még azt, csak azt tudta, hogy óriási az igény egy marosvásárhelyi útikalauzra. Mielőtt nekilátott volna a szerkesztésnek, elolvasott több útikalauzt is, tájékozódás céljából. Aztán egyeztetések, történészekkel való konzultációk következtek, majd végül megszületett a könyv, amelynek mérete is zsebbe való, és az ára is olyan, hogy megkíméli a vásárló zsebét – mondta. A kötetben 120 látnivalót sorol fel a szerző egy útvonal mentén, amelyeket sajátos módon egy, két, vagy három karikával jelöl, fontosságukat minősítve, tájékoztatva a könyv használóját, hogy feltétlenül nézze meg azt, vagy ha teheti, ne hagyja ki, esetleg csak akkor menjen oda, ha van rá elég ideje.
Balás Árpád az 1996-ban Fodor S. Sándorral közösen kiadott marosvásárhelyi útikalauzról beszélt, amely három kiadást is megért. Ahogy mondta, nagyon sok csoportot vezetett Marosvásárhelyen, és sokszor rádöbbent arra, hogy milyen sok olyan érték van a városban, amelyre kevésbé, vagy egyáltalán nem figyelünk. „Nem lehet tőlünk a múltat elvenni, de csak akkor, ha azt ismerjük is” – fogalmazott a nyugalmazott földrajztanár, aki életének 78 évéből 71-et itt töltött. Nem szülővárosa Marosvásárhely, de megragadta a város, azonosulni tud vele, úgy véli, hogy nem töltötte fölöslegesen az idejét. „Nem ez az első kötetem, azonban ez az utolsó, ez a hattyúdalom” – tette hozzá a szerző.
A könyvbemutatót követően hosszú sor alakult ki, a jelenlevők élve az alkalommal dedikáltatták is a szerzővel a frissen megjelent kötetet, hogy aztán kézbe véve azt városnézésre induljanak. A Vásárhelyi Forgatag keretében a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílt, amely péntektől a Maros-partra költözik.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. szeptember 29.
Barabás László új könyvének bemutatója
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 1.
21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Novemberben kezdődik Erdély legnagyobb könyves seregszemléje
November 12-én veszi kezdetét Marosvásárhely egyik legrégebbi, folyamatosan megszervezett kulturális rendezvénysorozata, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a vasarhely.ro által szervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár 21. alkalommal sorra kerülő összművészeti seregszemle ez esztendőben négynapnyi hosszúságúra bővült, november 15-ig, vasárnap délig tart. A vásárnak ez esztendőben is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, így az idei rendezvénysorozattal kapcsolatos első sajtótájékoztatót is értelemszerűen ott tartották szerda délelőtt a szervezők.
A jelenlévőket Káli Király István főszervező fogadta, aki elmondta: a vásár szimbólumát ugyan megőrizték, de annak mottója ez évben megváltozott: "Kapu a lélekhez".
– Vásár kiállítók, kereskedők nélkül nem lehetséges. Több mint száz meghívót küldtünk el hazai magyar és román, illetve magyarországi kiadóknak, eddig 32 visszajelzés érkezett. Ez a tavalyi résztvevők 75 százalékát teszi ki, de reméljük, hogy a szerda éjjel záruló részvételi határidőig még többen visszajeleznek. Az idei vásár szellemi védnöke a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a maga teljességében jelenik meg, igyekszünk minél jobb kiállítófelületet biztosítani nekik, ahol bemutathatják a magyar irodalom ereklyéit. A vásár szellemiségére ezentúl is jellemző a vásárhelyi írók, költők emlékének őrzése és felelevenítése, ezért az egyik beszélgetősarkot Székely Jánosról, a másikat Jánosházy Györgyről nevezzük el. A vásár csütörtöktől szombatig délelőtt 10 órától este 8 óráig, vasárnap délelőtt 10 órától délután 2 óráig tart nyitva.
Szepessy Előd hozzátette: a gazdag kiadói jelenlét mellett idén is nagy hangsúlyt fektettek a kulturális programok sokszínűségére, amelyekre a legkisebbektől az idősekig mindenkit szeretettel várnak.
– Lesznek nagyméretű eseményeink és kisebb rendezvényeink egyaránt. Előbbiek közé tartozik Halász Judit tudomásunk szerint első erdélyi, Csiribiri című gyerekkoncertje, amelyre a vásár keretében kerül sor november 14-én, szombaton 11 és 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. További kiemelt fontosságú eseményünk a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, többszörös díjnyertes előadása Tompa Gábor rendezésében, amelynek mellékszereplőjeként Viola Gábor UNITER-díjat nyert. Az előadásra a nyitónapon, november 12-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor, ugyancsak a színház nagytermében. Ami a kisebb, de nem kevésbé fontos eseményeinket illeti, megemlíteném a magyar írók estjét, amelyen meghívottként részt vesz Györe Balázs, Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond, moderál majd Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint az erélyi szépirodalmi lapok főszerkesztőinek estjét, amelyen a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és a Várad folyóiratok munkatársai vesznek részt. De lesz felolvasószínházunk és Jánosházy-emlékestünk is, mindkettő ifj. Király István rendezésében, továbbá a vásár ideje alatt jelenik meg a Mentor Könyvek gondozásában az a kötet, amelynek kéziratát halála előtt adta át Káli Király Istvánnak Jánosházy György. További újdonság, hogy idén nem záró-, hanem nyitógálát szervezünk, a belépős rendezvényeinkre (Halász Judit koncertje, a kolozsvári színház előadása) jegyeket október 10-től lehet vásárolni.
A várható gyerekprogramokkal kapcsolatosan Makkai Kinga megjegyezte, idén is számos gyerekfoglalkozást szerveznek tipegőkorúaktól kisiskolásokig. – A tavaly meghirdetett olvasójáték nagy sikernek örvendett, több mint száz csapat jelentkezett rá, így ezt az idén is megszervezzük, vasárnapig lehet rá jelentkezni. Délelőttönként a gyerekekkel foglalkozunk, délutánonként, illetve szombaton és vasárnap délelőtt pedig családos programot szervezünk a színház egyes számú próbatermében, a könyvvásár Gyerekszigetén.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila szerint természetes a könyvvásár támogatása, az együttműködés.
– Felelősséget érzünk a soron következő generáció iránt. Örvendek annak, hogy a régóta előkészített Kolozsvár–Marosvásárhely színházi tengelyen a könyves szakma képviselői elérték a továbblépést, és vendégül láthatjuk a Leonce és Léna című előadást. Ebből is látszik, milyen szépen kiegészítjük egymást. A Halász Judit-koncertre érkező gyerekek is minden bizonnyal kellemes emlékekkel távoznak majd a színházból, ahova a későbbiekben – reményeink szerint – szívesen visszatérnek majd – mondta Gáspárik Attila, majd a sajtótájékoztató végén a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár reklámfilmjét tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozattal kapcsolatos további információk a www.vasarhely.ro/konyvvasar, valamint awww.facebook.com/konyvvasar című honlapokon szerezhetők, az eseményre a későbbiekben visszatérünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Novemberben kezdődik Erdély legnagyobb könyves seregszemléje
November 12-én veszi kezdetét Marosvásárhely egyik legrégebbi, folyamatosan megszervezett kulturális rendezvénysorozata, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a vasarhely.ro által szervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár 21. alkalommal sorra kerülő összművészeti seregszemle ez esztendőben négynapnyi hosszúságúra bővült, november 15-ig, vasárnap délig tart. A vásárnak ez esztendőben is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, így az idei rendezvénysorozattal kapcsolatos első sajtótájékoztatót is értelemszerűen ott tartották szerda délelőtt a szervezők.
A jelenlévőket Káli Király István főszervező fogadta, aki elmondta: a vásár szimbólumát ugyan megőrizték, de annak mottója ez évben megváltozott: "Kapu a lélekhez".
– Vásár kiállítók, kereskedők nélkül nem lehetséges. Több mint száz meghívót küldtünk el hazai magyar és román, illetve magyarországi kiadóknak, eddig 32 visszajelzés érkezett. Ez a tavalyi résztvevők 75 százalékát teszi ki, de reméljük, hogy a szerda éjjel záruló részvételi határidőig még többen visszajeleznek. Az idei vásár szellemi védnöke a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a maga teljességében jelenik meg, igyekszünk minél jobb kiállítófelületet biztosítani nekik, ahol bemutathatják a magyar irodalom ereklyéit. A vásár szellemiségére ezentúl is jellemző a vásárhelyi írók, költők emlékének őrzése és felelevenítése, ezért az egyik beszélgetősarkot Székely Jánosról, a másikat Jánosházy Györgyről nevezzük el. A vásár csütörtöktől szombatig délelőtt 10 órától este 8 óráig, vasárnap délelőtt 10 órától délután 2 óráig tart nyitva.
Szepessy Előd hozzátette: a gazdag kiadói jelenlét mellett idén is nagy hangsúlyt fektettek a kulturális programok sokszínűségére, amelyekre a legkisebbektől az idősekig mindenkit szeretettel várnak.
– Lesznek nagyméretű eseményeink és kisebb rendezvényeink egyaránt. Előbbiek közé tartozik Halász Judit tudomásunk szerint első erdélyi, Csiribiri című gyerekkoncertje, amelyre a vásár keretében kerül sor november 14-én, szombaton 11 és 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. További kiemelt fontosságú eseményünk a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, többszörös díjnyertes előadása Tompa Gábor rendezésében, amelynek mellékszereplőjeként Viola Gábor UNITER-díjat nyert. Az előadásra a nyitónapon, november 12-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor, ugyancsak a színház nagytermében. Ami a kisebb, de nem kevésbé fontos eseményeinket illeti, megemlíteném a magyar írók estjét, amelyen meghívottként részt vesz Györe Balázs, Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond, moderál majd Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint az erélyi szépirodalmi lapok főszerkesztőinek estjét, amelyen a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és a Várad folyóiratok munkatársai vesznek részt. De lesz felolvasószínházunk és Jánosházy-emlékestünk is, mindkettő ifj. Király István rendezésében, továbbá a vásár ideje alatt jelenik meg a Mentor Könyvek gondozásában az a kötet, amelynek kéziratát halála előtt adta át Káli Király Istvánnak Jánosházy György. További újdonság, hogy idén nem záró-, hanem nyitógálát szervezünk, a belépős rendezvényeinkre (Halász Judit koncertje, a kolozsvári színház előadása) jegyeket október 10-től lehet vásárolni.
A várható gyerekprogramokkal kapcsolatosan Makkai Kinga megjegyezte, idén is számos gyerekfoglalkozást szerveznek tipegőkorúaktól kisiskolásokig. – A tavaly meghirdetett olvasójáték nagy sikernek örvendett, több mint száz csapat jelentkezett rá, így ezt az idén is megszervezzük, vasárnapig lehet rá jelentkezni. Délelőttönként a gyerekekkel foglalkozunk, délutánonként, illetve szombaton és vasárnap délelőtt pedig családos programot szervezünk a színház egyes számú próbatermében, a könyvvásár Gyerekszigetén.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila szerint természetes a könyvvásár támogatása, az együttműködés.
– Felelősséget érzünk a soron következő generáció iránt. Örvendek annak, hogy a régóta előkészített Kolozsvár–Marosvásárhely színházi tengelyen a könyves szakma képviselői elérték a továbblépést, és vendégül láthatjuk a Leonce és Léna című előadást. Ebből is látszik, milyen szépen kiegészítjük egymást. A Halász Judit-koncertre érkező gyerekek is minden bizonnyal kellemes emlékekkel távoznak majd a színházból, ahova a későbbiekben – reményeink szerint – szívesen visszatérnek majd – mondta Gáspárik Attila, majd a sajtótájékoztató végén a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár reklámfilmjét tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozattal kapcsolatos további információk a www.vasarhely.ro/konyvvasar, valamint awww.facebook.com/konyvvasar című honlapokon szerezhetők, az eseményre a későbbiekben visszatérünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 1.
Várják a kiadók jelentkezését a vásárhelyi könyvvásárra
Erdély legnagyobb könyves szemléjére, a november 12–15. között megrendezésre kerülő 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra számos romániai magyar, román és magyarországi kiadót és könyvforgalmazót hívtak meg a szervezők – számolt be a szerdai sajtótájékoztatón Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
Az idei vásár mottója: „Kapu a lélekhez". „A könyv lélekmentő, hiszen valamennyi könyvben benne van a szerző lelke, és benne lesz az olvasó lelke is" – fogalmazott Káli Király István, összefoglalva a könyves rendezvénysorozat lényegét. A seregszemlének, ahogy eddig is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, ahol a vásár mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, irodalmi estek, koncertek, színházi előadások, valamint sok-sok gyerekprogram várja az érdeklődőket.
Eddig 32 visszajelzés érkezett a szétküldött meghívókra, ez mintegy 75 százaléka a tavalyinak, de az utolsó pillanatig várják a szervezők a jelentkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az idei vásár szellemi védnöke a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, amely megismerteti a vásárhelyi közönséggel tevékenységét: külön standon lesz jelen az intézmény, ahol saját kiadványait forgalmazza majd.
A város neves íróinak emlékét is ápolják a könyvvásár szervezői. Az idén a vásár idejére berendezett két beszélgetősarkot Székely Jánosról, illetve az ez év februárjában elhunyt Jánosházy Györgyről nevezik el, utóbbi emléke előtt tisztelegve egy emlékestet is szerveznek, ahol bemutatják a Mentor Könyvek Kiadónál megjelenő kötetet is, amelynek kéziratát halála előtt négy nappal adta le Jánosházy.
Halász Judit először Erdélyben
A könyvbemutatók és író-olvasó találkozókon kívül ezúttal is számos kulturális rendezvény várja a látogatókat – ismertette Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője.
A legnagyobb esemény Halász Judit Csiribiri című előadása lesz. A nagy népszerűségnek örvendő énekes még nem lépett színpadra Erdélyben – magyarázta Szepessy. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen a felnőttek érdeklődésére is számítanak. A két marosvásárhelyi koncert mellett Kolozsváron is szerveztek egy fellépést Halász Juditnak.
A Magyar írók estjén Györe Balázs, valamint az erdélyi származású Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond találkozik az olvasókkal a Kultúrpalota kistermében, ahol Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget velük. A Főszerkesztők estjén az erdélyi szépirodalmi lapok, a Látó, Helikon, Irodalmi Jelen, Korunk, Székelyföld és Várad főszerkesztői jelenlétében kerül sor kerekasztal-beszélgetésre.
A gyerekeket is bevonják
A gyerekekről ez alkalommal sem feledkeznek meg a szervezők, sőt egyre nagyobb figyelmet fordítanak rájuk – mondta Makkai Kinga, a gyerekprogramok felelőse, aki visszaemlékezett, hogy a tavaly meghirdetett vetélkedőre közel száz csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy 300 gyerek olvasta el a kijelölt könyveket. Idén is meghirdették a versenyt, amelyre most vasárnapig jelentkezhetnek a csapatok. A szervezők a programok összeállításakor a legkisebbekre, a totyogókra is gondoltak, de azokra is, akik már olvasnak, akik már fogyasztói az írott kultúrának.
A színház mint vásártér
Természetes, hogy egyik kulturális intézmény segíti egy másik kulturális intézmény rendezvényét – hangsúlyozta Gáspárik Attila, a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki hálás is a szervezőknek, hiszen, mint mondta, azok a gyerekek, akik eljönnek egy-egy rendezvényre, koncertre ez alkalommal, biztos, hogy máskor is ellátogatnak a színházba, tudni fogják, hogy „ez egy jó hely".
A színházigazgató ugyanakkor kiemelte: Marosvásárhelynek szüksége lenne egy kiállítócsarnokra az „igazi nagy vásárok" lebonyolítására. Színházi programok is színesítik a könyvvásárt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, Tompa Gábor rendezte produkciójával vendégszerepel a rendezvény idején, Garaczi László Ovibrader című darabját pedig felolvasószínház keretében láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Erdély legnagyobb könyves szemléjére, a november 12–15. között megrendezésre kerülő 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra számos romániai magyar, román és magyarországi kiadót és könyvforgalmazót hívtak meg a szervezők – számolt be a szerdai sajtótájékoztatón Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
Az idei vásár mottója: „Kapu a lélekhez". „A könyv lélekmentő, hiszen valamennyi könyvben benne van a szerző lelke, és benne lesz az olvasó lelke is" – fogalmazott Káli Király István, összefoglalva a könyves rendezvénysorozat lényegét. A seregszemlének, ahogy eddig is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, ahol a vásár mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, irodalmi estek, koncertek, színházi előadások, valamint sok-sok gyerekprogram várja az érdeklődőket.
Eddig 32 visszajelzés érkezett a szétküldött meghívókra, ez mintegy 75 százaléka a tavalyinak, de az utolsó pillanatig várják a szervezők a jelentkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az idei vásár szellemi védnöke a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, amely megismerteti a vásárhelyi közönséggel tevékenységét: külön standon lesz jelen az intézmény, ahol saját kiadványait forgalmazza majd.
A város neves íróinak emlékét is ápolják a könyvvásár szervezői. Az idén a vásár idejére berendezett két beszélgetősarkot Székely Jánosról, illetve az ez év februárjában elhunyt Jánosházy Györgyről nevezik el, utóbbi emléke előtt tisztelegve egy emlékestet is szerveznek, ahol bemutatják a Mentor Könyvek Kiadónál megjelenő kötetet is, amelynek kéziratát halála előtt négy nappal adta le Jánosházy.
Halász Judit először Erdélyben
A könyvbemutatók és író-olvasó találkozókon kívül ezúttal is számos kulturális rendezvény várja a látogatókat – ismertette Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője.
A legnagyobb esemény Halász Judit Csiribiri című előadása lesz. A nagy népszerűségnek örvendő énekes még nem lépett színpadra Erdélyben – magyarázta Szepessy. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen a felnőttek érdeklődésére is számítanak. A két marosvásárhelyi koncert mellett Kolozsváron is szerveztek egy fellépést Halász Juditnak.
A Magyar írók estjén Györe Balázs, valamint az erdélyi származású Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond találkozik az olvasókkal a Kultúrpalota kistermében, ahol Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget velük. A Főszerkesztők estjén az erdélyi szépirodalmi lapok, a Látó, Helikon, Irodalmi Jelen, Korunk, Székelyföld és Várad főszerkesztői jelenlétében kerül sor kerekasztal-beszélgetésre.
A gyerekeket is bevonják
A gyerekekről ez alkalommal sem feledkeznek meg a szervezők, sőt egyre nagyobb figyelmet fordítanak rájuk – mondta Makkai Kinga, a gyerekprogramok felelőse, aki visszaemlékezett, hogy a tavaly meghirdetett vetélkedőre közel száz csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy 300 gyerek olvasta el a kijelölt könyveket. Idén is meghirdették a versenyt, amelyre most vasárnapig jelentkezhetnek a csapatok. A szervezők a programok összeállításakor a legkisebbekre, a totyogókra is gondoltak, de azokra is, akik már olvasnak, akik már fogyasztói az írott kultúrának.
A színház mint vásártér
Természetes, hogy egyik kulturális intézmény segíti egy másik kulturális intézmény rendezvényét – hangsúlyozta Gáspárik Attila, a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki hálás is a szervezőknek, hiszen, mint mondta, azok a gyerekek, akik eljönnek egy-egy rendezvényre, koncertre ez alkalommal, biztos, hogy máskor is ellátogatnak a színházba, tudni fogják, hogy „ez egy jó hely".
A színházigazgató ugyanakkor kiemelte: Marosvásárhelynek szüksége lenne egy kiállítócsarnokra az „igazi nagy vásárok" lebonyolítására. Színházi programok is színesítik a könyvvásárt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, Tompa Gábor rendezte produkciójával vendégszerepel a rendezvény idején, Garaczi László Ovibrader című darabját pedig felolvasószínház keretében láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 2.
Előválasztás az átláthatóság jegyében
Bármelyik szavazóponton lehet voksolni
Az október 11-i előválasztás kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót az előválasztási bizottság három tagja: Kali István, Orosz Attila és Zsigmond Imola. Egyelőre 12 szavazóponton voksolhatnak azok, akik regisztráltak, a bizottság reméli, hogy október 5-ig még néhány helyiséget felajánlanak a civil szervezetek vagy vállalkozók e célra.
Hattagú bizottság felügyeli az előválasztások tisztaságát, ennek tagjai Orosz Attila (az RMDSZ részéről), Kovács Róbert (Soós Zoltán jelölt részéről), Zsigmond Imola (Barabás Miklós jelölt részéről), Kali István (Portik Vilmos jelölt képviseletében), Jakab István (az EMNP részéről), az MPP még nem nevezte meg képviselőjét. Orosz Attila hangsúlyozta, hogy az előválasztások átláthatóságára felügyelő bizottság nem felel a szervezésért. Hozzátette: az október 11-én 9-19 óra között sorra kerülő előválasztáson egyelőre 12, a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségben lehet szavazni.
– Bárki bárhol szavazhat, nem lakóhely szerinti voksolásról van szó – jelentette ki Kali István. – Célunk megkönnyíteni a választók dolgát azáltal, hogy minél kevésbé bürokratikus módon bonyolítjuk le az előválasztást, hogy mindenki a lehető legegyszerűbb módon adhassa le a szavazatát, nem szeretnénk senkit kizárni. Az előválasztás tisztasága érdekében számítástechnikai rendszerrel kötjük össze a szavazópontokat, hogy elkerülhető legyen a kettős szavazás. Papíralapú és számítógépes követése lesz az előválasztásnak, amelyet a hivatalos, állami választások módszertana szerint tartunk meg. Szavazófülkékben zajlik a választás, a jelöltek neveire pecsétet kell tenni, majd a lapot urnába dobni. A pecséteken megjelenik majd a szavazópont száma, annyi bélyegző készül, ahány szavazófülke lesz" – mondta Kali István. Orosz Attila hangsúlyozta, a teljes átláthatóság jegyében kerül sor az előválasztásra, a transzparencia már abban is megnyilvánult, hogy sorshúzással határozták meg, milyen sorrendben kerülnek fel a jelöltek nevei a szavazócédulákra. A sajtótájékoztató keretében egy újságíró sorshúzással rangsorolta a jelölteket, eszerint a szavazólapon első helyen a Barabás Miklós neve szerepel, második helyen Soós Zoltán neve és harmadikként Portik Vilmos neve. Zsigmond Imola felvetését, miszerint a szervezők (az RMDSZ, EMNP és MPP által kijelölt személyek) "mindent áttettek az előválasztási bizottság asztalára és semmit nem szerveztek meg", Orosz Attila cáfolta, hozzátéve: az előválasztási bizottság csak felügyeli az előválasztást, a lebonyolításához szükséges infrastruktúrát a szervezők biztosítják. A sajtótájékoztatóra közben megérkezett Barabás Miklós, aki igen ingerült hangnemben nehezményezte, hogy a bizottság egy héttel az előválasztások előtt mondja meg, hogy hol vannak a szavazóhelyek, majd a sajtótájékoztató témájától eltérően személyeskedésbe átcsapó szóváltásra került sor a jelölt és Orosz Attila között, ennek során Barabás Miklós azt vetette az RMDSZ-t képviselő Orosz Attila szemére, hogy a sajtótájékoztatót rászervezték az általa szervezettre (amelyre egy órával korábban került sor), illetve, hogy az RMDSZ odaküldte megbízott emberét, aki kérdésekkel kellemetlenkedett. Orosz Attila tiltakozott a jelölt által megütött hangnem miatt, szerinte Barabás Miklós "tört be" az előválasztási bizottság sajtórendezvényére. Az egyre inkább személyeskedésbe átcsapó vita során Kali István kivonult a teremből, majd a kedélyek csillapodását követően folytatódott az újságírók tájékoztatása. Megtudtuk, hogy a szavazási pontokon hattagú szavazási biztosok lesznek jelen, akik felkészítésére október 8-án kerül sor; hogy október 5-ig véglegesítik a szavazási pontok számát; hogy kezdetnek 8-10 ezer szavazólapot nyomtatnak ki; hogy csupán Soós Zoltán neve mellett lesz ott az őt támogató szervezet (az RMDSZ – szerk. megj.) logója, hogy egyelőre 28 szavazófülkével rendelkeznek, hogy minden pecsétet csak abban a szavazópontban lehet használni, amelynek a számát viseli.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Bármelyik szavazóponton lehet voksolni
Az október 11-i előválasztás kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót az előválasztási bizottság három tagja: Kali István, Orosz Attila és Zsigmond Imola. Egyelőre 12 szavazóponton voksolhatnak azok, akik regisztráltak, a bizottság reméli, hogy október 5-ig még néhány helyiséget felajánlanak a civil szervezetek vagy vállalkozók e célra.
Hattagú bizottság felügyeli az előválasztások tisztaságát, ennek tagjai Orosz Attila (az RMDSZ részéről), Kovács Róbert (Soós Zoltán jelölt részéről), Zsigmond Imola (Barabás Miklós jelölt részéről), Kali István (Portik Vilmos jelölt képviseletében), Jakab István (az EMNP részéről), az MPP még nem nevezte meg képviselőjét. Orosz Attila hangsúlyozta, hogy az előválasztások átláthatóságára felügyelő bizottság nem felel a szervezésért. Hozzátette: az október 11-én 9-19 óra között sorra kerülő előválasztáson egyelőre 12, a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségben lehet szavazni.
– Bárki bárhol szavazhat, nem lakóhely szerinti voksolásról van szó – jelentette ki Kali István. – Célunk megkönnyíteni a választók dolgát azáltal, hogy minél kevésbé bürokratikus módon bonyolítjuk le az előválasztást, hogy mindenki a lehető legegyszerűbb módon adhassa le a szavazatát, nem szeretnénk senkit kizárni. Az előválasztás tisztasága érdekében számítástechnikai rendszerrel kötjük össze a szavazópontokat, hogy elkerülhető legyen a kettős szavazás. Papíralapú és számítógépes követése lesz az előválasztásnak, amelyet a hivatalos, állami választások módszertana szerint tartunk meg. Szavazófülkékben zajlik a választás, a jelöltek neveire pecsétet kell tenni, majd a lapot urnába dobni. A pecséteken megjelenik majd a szavazópont száma, annyi bélyegző készül, ahány szavazófülke lesz" – mondta Kali István. Orosz Attila hangsúlyozta, a teljes átláthatóság jegyében kerül sor az előválasztásra, a transzparencia már abban is megnyilvánult, hogy sorshúzással határozták meg, milyen sorrendben kerülnek fel a jelöltek nevei a szavazócédulákra. A sajtótájékoztató keretében egy újságíró sorshúzással rangsorolta a jelölteket, eszerint a szavazólapon első helyen a Barabás Miklós neve szerepel, második helyen Soós Zoltán neve és harmadikként Portik Vilmos neve. Zsigmond Imola felvetését, miszerint a szervezők (az RMDSZ, EMNP és MPP által kijelölt személyek) "mindent áttettek az előválasztási bizottság asztalára és semmit nem szerveztek meg", Orosz Attila cáfolta, hozzátéve: az előválasztási bizottság csak felügyeli az előválasztást, a lebonyolításához szükséges infrastruktúrát a szervezők biztosítják. A sajtótájékoztatóra közben megérkezett Barabás Miklós, aki igen ingerült hangnemben nehezményezte, hogy a bizottság egy héttel az előválasztások előtt mondja meg, hogy hol vannak a szavazóhelyek, majd a sajtótájékoztató témájától eltérően személyeskedésbe átcsapó szóváltásra került sor a jelölt és Orosz Attila között, ennek során Barabás Miklós azt vetette az RMDSZ-t képviselő Orosz Attila szemére, hogy a sajtótájékoztatót rászervezték az általa szervezettre (amelyre egy órával korábban került sor), illetve, hogy az RMDSZ odaküldte megbízott emberét, aki kérdésekkel kellemetlenkedett. Orosz Attila tiltakozott a jelölt által megütött hangnem miatt, szerinte Barabás Miklós "tört be" az előválasztási bizottság sajtórendezvényére. Az egyre inkább személyeskedésbe átcsapó vita során Kali István kivonult a teremből, majd a kedélyek csillapodását követően folytatódott az újságírók tájékoztatása. Megtudtuk, hogy a szavazási pontokon hattagú szavazási biztosok lesznek jelen, akik felkészítésére október 8-án kerül sor; hogy október 5-ig véglegesítik a szavazási pontok számát; hogy kezdetnek 8-10 ezer szavazólapot nyomtatnak ki; hogy csupán Soós Zoltán neve mellett lesz ott az őt támogató szervezet (az RMDSZ – szerk. megj.) logója, hogy egyelőre 28 szavazófülkével rendelkeznek, hogy minden pecsétet csak abban a szavazópontban lehet használni, amelynek a számát viseli.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 7.
Az összefogás jegyében
Főhajtás a vértanúk emléke előtt
Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést.
A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából).
Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása.
– Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…)
De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek!
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált.
– De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!
Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István.
Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai.
– Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen.
Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat.
Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson.
Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni.
A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget.
Mózes Edith
Szabadság (Kolozsvár)
Főhajtás a vértanúk emléke előtt
Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést.
A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából).
Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása.
– Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…)
De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek!
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált.
– De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!
Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István.
Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai.
– Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen.
Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat.
Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson.
Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni.
A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget.
Mózes Edith
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 6.
Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti magazin
Rendes feltámadásunkról és a szívünk örökkévalóságáról
November 5-én, csütörtökön a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be dr. Barabás László Az otthonosság gyökerei című, népismereti írásokat, néprajzi tanulmányokat tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetét. A néprajztudós munkásságát Bölöni Domokos író méltatta, majd Káli Király István, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Közreműködtek a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenészei és táncosai, marosszéki és mezőségi népdalokat énekelt Kásler Magda.
Alább olvasható Bölöni Domokos baráti köszöntője.
Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született, írja Tamási Áron. Ő mondja azt is, hogy a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Amikor aztán az egyetlen szülőföldjét is elvitatják tőle, olyanná válhat, mint a szárnyaszegett madár, elveszti istenadta szabadságát.
Az erdélyi magyarság életének kétségkívül jelentős korszakaként jegyzi majd az utókor az utóbbi negyed évszázadot. A diktatúra megszűntével nemzetrészünk élete a feltápászkodás, az öneszmélés, a gazdasági, társadalmi, kulturális újjáépülés, az önszerveződés, a közösségépítés és a jövőtervezés jegyében zajlott, miközben politikai téren állandó nyílt küzdelmet és bozótharcot is kellett folytatni visszakapott és kivívott, illetve a vissza sem kapott, folyton újra és újra megkérdőjelezett és elvitatott jogaink, történelmi jussunk érvényesítése érdekében. A rendszerváltozás eufóriája és traumái egyaránt megmutatkoztak, mégis, a tények és történések, az okok és okozatok ismeretében kimondható, hogy az erdélyi magyarság rendes feltámadása indult meg, és tart mindmáig. Intézményrendszerünk, szervezési struktúráink kiépítése és megerősítése, érdekérvényesítő tevékenységünk folyamatos. Nekirugaszkodásokkal és megtorpanásokkal, sikerekkel és buktatókkal is –, de az összefogás és a közös cél, megmaradásunk és önfeladás nélküli boldogulásunk érdekében felülír minden egyéb érdeket. Veszteségeink felmérése nem ért véget, hiszen az a kultúra, amely évszázadok alatt épült erős várrá Erdélyországban, igencsak megrongálódott a közeli és távolabbi múltban. Tárgyi és szellemi örökségünk elorzása és elperlése máig nem szűnt meg, a folyamatos leltárkészítés és az állandó készenlét még sokáig tartozik majd legfontosabb feladataink közé. Nagy költőnk metaforáját idézve be kell hordanunk minden értékünket, egyetlen igekötő, de egyetlen faragott bot és egyetlen árva furulya sem veszhet kárba. Ez a törekvés a kellő időben hívta életre az új művelődési szerveződéseket, egyesületeket, az írott és az elektronikus sajtó megújult, felpezsdült a lap- és könyvkiadás, elfeledettnek hitt, lebecsült, lenézett egykori népszokásokat keltettek életre falun és városon a hivatástudat önkéntesei, pedagógusok és lelkészek, hívek és szülők, ifjak és diákok, akik nem hagyták el a templomot, sem az iskolát; olyan intézmények támadtak fel vagy jöttek létre, mint az Erdélyrészi Művelődési Egyesület (EMKE), a Kemény Zsigmond Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézet, a Sapientia Egyetem – hogy hirtelenjében csak néhányat soroljak. A zenei nevelés, a szépművészeti oktatás fellendülőben, a néprajzi gyűjtést tantárgyként tanulhatják, szakszerűen művelhetik az érdeklődők, és a szaporodó, már-már divattá váló falutalálkozók alkalmával szinte kötelező módon mutatják be, a helység névjegykártyájaként, az ünnepét ülő település falukönyvét, amely a később elkészülő szakmonográfia alapjául szolgálhat. A dalkultúra, a közös éneklés világi és vallási változata általánossá vált, igen gyakran a világinak mondott kórusok is, nemcsak helyi és országos vagy külföldi fesztiválokon, város- és falunapokon szerepelnek, hanem egyházi ünnepeken, istentiszteletek, misék alkalmával énekben dicsőítve szolgálják az Urat. A néptáncoktatás sosem látott lendületet nyert, a nemzedékek egymásnak adják át a tudást, a hivatásos táncegyüttesek, táncszínházak köré szerveződött oktatás formájában, gyermek- és ifjúsági együtteseket hozva létre. Dal- és táncfesztiválok vonzzák a közönséget néprajzi tájegységeink színpadjai elé. A siker túllépi a földrajzi határokat, a fiatalok előadó körutakon viszik jó hírünket szerte a világba. A magas művészetek, a dalszínház, a hivatásos színházak és társulatok felívelése közben a műkedvelő színjátszás is új korszakát éli, csakúgy, mint a képzőművészet profi és amatőr ága, vagy a népszerűsége csúcsára jutott fotóművészet. A színvonalas előadások, az alkotótáborok, a közös és egyéni tárlatok sosem tapasztalt bőségben kínálják a látnivalót az igényes közönségnek. Megnövekedett a minőségi értékek iránti igény, és ez annak ellenére kitapintható, hogy a nagy „műfaji demokráciában” szabadon tenyészhet a giccs is.
Nem lehet nem érzékelni és értékelni a hosszú böjthöz, több évtizedes szellemi éhkopphoz szoktatott embert zavarba hozó kultúrdömpinget, és nem lehet eléggé örülni például az irodalmi élet sokrétűségének, a rangos folyóiratoknak, a felolvasásoknak, vitáknak, az egymást érő könyvbemutatóknak, a nemzetközi jellegűvé váló könyvvásároknak. A rengeteg megnyilvánulásnak, amelyek révén izgalmasan sokszínűvé válnak mindennapjaink.
Kissé talán kissé rózsás a kép –, miközben a média folyamatosan sokkoló hírekkel, politikai hercehurcák tálalásával, csoportérdekeket ütköztető csörtékkel, kisstílű csatározások lufijait pukkasztgatva rombolja amúgyis feldúlt idegrendszerünket. De nem élhetünk folyamatos zaklatottságban, nem élhetünk életszerűtlenül. Nem engedhetjük meg magunknak a borúlátás fényűzését, mert a munkának még nagyonis az elején vagyunk. Akinek pedig nem okoz örömöt az elmúlt negyedszázad kicsiny erdélyi magyar története, minden bajával-bánatával, apró-cseprő bosszúságaival, kisebb-nagyobb elégtételeivel, bármily szerény sikereivel, az nem érdemli meg a nemzethez tartozás semmi mással össze nem hasonlítható örömét, üdvét, boldogságát.
* Vannak istenáldotta emberek, akik idejében ismerik fel hivatásukat, és konok kitartással, makacs elkötelezettséggel be is teljesítik azt. Ilyen ember Barabás László. Akit – máiglan – fog a figura. A neves népszokáskutató szűkebb pátriájában, a sóvidéki Alsósófalván úgy tartják, hogy akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukra is marad bő kedvük: szeretnek, akarnak, és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is –, máskor bohóckodva „űzik az eszüket”, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, jegyzi meg a szerző, amikor az embereket nem fogja a figura, amikor nem tudunk, vagy nem merünk játszani. Ha elveszítjük homo ludensi minőségünket.
Aki így vall önmagáról, azt sok száz gyökér kapcsolja az erdélyi talajhoz, a székely falu világához. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: „A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nem csak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nem csak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne.”
Új kötete* borítóján olvassuk: „Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és bethlemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel.”
Így válik közérthetővé az új könyv címe: Az otthon gyökerei.
Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás-monográfiája az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, melyet a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székelykapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőág állítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát legutóbb Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is „cselekvő részesévé” válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számbavett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: „A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert.”
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskolán néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (mintegy 150) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktató munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye 6 kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, -kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. Könyvének szakszerű elemzését elvégzik majd az arra hivatottak. Én csak egy baráti kézfogás és ölelés kapcsán írtam le és olvastam fel ezeket, hogy ne maradjon szó nélkül a találkozásunk. A Tanár úr boldog lehet, mert bár az élet nem kímélte túlságosan, mégis: meghagyta a szárnyait – és az ég felé tágította drága szabadságát.
Tamási Áronnal kezdtem, az ő szavaival végzem. „Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”
Tiszta munka ez a kötet, kedves László. Egy tiszta ember tiszta beszédű könyve. Adjon hozzá az Isten sok értelmes és hálás olvasót!
Bölöni Domokos
Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 Elhangzott 2015. november 4-én a marosvásárhelyi Bernády Házban, a kötet bemutatóján
http://kafe.hhrf.org
Rendes feltámadásunkról és a szívünk örökkévalóságáról
November 5-én, csütörtökön a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be dr. Barabás László Az otthonosság gyökerei című, népismereti írásokat, néprajzi tanulmányokat tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetét. A néprajztudós munkásságát Bölöni Domokos író méltatta, majd Káli Király István, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Közreműködtek a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenészei és táncosai, marosszéki és mezőségi népdalokat énekelt Kásler Magda.
Alább olvasható Bölöni Domokos baráti köszöntője.
Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született, írja Tamási Áron. Ő mondja azt is, hogy a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Amikor aztán az egyetlen szülőföldjét is elvitatják tőle, olyanná válhat, mint a szárnyaszegett madár, elveszti istenadta szabadságát.
Az erdélyi magyarság életének kétségkívül jelentős korszakaként jegyzi majd az utókor az utóbbi negyed évszázadot. A diktatúra megszűntével nemzetrészünk élete a feltápászkodás, az öneszmélés, a gazdasági, társadalmi, kulturális újjáépülés, az önszerveződés, a közösségépítés és a jövőtervezés jegyében zajlott, miközben politikai téren állandó nyílt küzdelmet és bozótharcot is kellett folytatni visszakapott és kivívott, illetve a vissza sem kapott, folyton újra és újra megkérdőjelezett és elvitatott jogaink, történelmi jussunk érvényesítése érdekében. A rendszerváltozás eufóriája és traumái egyaránt megmutatkoztak, mégis, a tények és történések, az okok és okozatok ismeretében kimondható, hogy az erdélyi magyarság rendes feltámadása indult meg, és tart mindmáig. Intézményrendszerünk, szervezési struktúráink kiépítése és megerősítése, érdekérvényesítő tevékenységünk folyamatos. Nekirugaszkodásokkal és megtorpanásokkal, sikerekkel és buktatókkal is –, de az összefogás és a közös cél, megmaradásunk és önfeladás nélküli boldogulásunk érdekében felülír minden egyéb érdeket. Veszteségeink felmérése nem ért véget, hiszen az a kultúra, amely évszázadok alatt épült erős várrá Erdélyországban, igencsak megrongálódott a közeli és távolabbi múltban. Tárgyi és szellemi örökségünk elorzása és elperlése máig nem szűnt meg, a folyamatos leltárkészítés és az állandó készenlét még sokáig tartozik majd legfontosabb feladataink közé. Nagy költőnk metaforáját idézve be kell hordanunk minden értékünket, egyetlen igekötő, de egyetlen faragott bot és egyetlen árva furulya sem veszhet kárba. Ez a törekvés a kellő időben hívta életre az új művelődési szerveződéseket, egyesületeket, az írott és az elektronikus sajtó megújult, felpezsdült a lap- és könyvkiadás, elfeledettnek hitt, lebecsült, lenézett egykori népszokásokat keltettek életre falun és városon a hivatástudat önkéntesei, pedagógusok és lelkészek, hívek és szülők, ifjak és diákok, akik nem hagyták el a templomot, sem az iskolát; olyan intézmények támadtak fel vagy jöttek létre, mint az Erdélyrészi Művelődési Egyesület (EMKE), a Kemény Zsigmond Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézet, a Sapientia Egyetem – hogy hirtelenjében csak néhányat soroljak. A zenei nevelés, a szépművészeti oktatás fellendülőben, a néprajzi gyűjtést tantárgyként tanulhatják, szakszerűen művelhetik az érdeklődők, és a szaporodó, már-már divattá váló falutalálkozók alkalmával szinte kötelező módon mutatják be, a helység névjegykártyájaként, az ünnepét ülő település falukönyvét, amely a később elkészülő szakmonográfia alapjául szolgálhat. A dalkultúra, a közös éneklés világi és vallási változata általánossá vált, igen gyakran a világinak mondott kórusok is, nemcsak helyi és országos vagy külföldi fesztiválokon, város- és falunapokon szerepelnek, hanem egyházi ünnepeken, istentiszteletek, misék alkalmával énekben dicsőítve szolgálják az Urat. A néptáncoktatás sosem látott lendületet nyert, a nemzedékek egymásnak adják át a tudást, a hivatásos táncegyüttesek, táncszínházak köré szerveződött oktatás formájában, gyermek- és ifjúsági együtteseket hozva létre. Dal- és táncfesztiválok vonzzák a közönséget néprajzi tájegységeink színpadjai elé. A siker túllépi a földrajzi határokat, a fiatalok előadó körutakon viszik jó hírünket szerte a világba. A magas művészetek, a dalszínház, a hivatásos színházak és társulatok felívelése közben a műkedvelő színjátszás is új korszakát éli, csakúgy, mint a képzőművészet profi és amatőr ága, vagy a népszerűsége csúcsára jutott fotóművészet. A színvonalas előadások, az alkotótáborok, a közös és egyéni tárlatok sosem tapasztalt bőségben kínálják a látnivalót az igényes közönségnek. Megnövekedett a minőségi értékek iránti igény, és ez annak ellenére kitapintható, hogy a nagy „műfaji demokráciában” szabadon tenyészhet a giccs is.
Nem lehet nem érzékelni és értékelni a hosszú böjthöz, több évtizedes szellemi éhkopphoz szoktatott embert zavarba hozó kultúrdömpinget, és nem lehet eléggé örülni például az irodalmi élet sokrétűségének, a rangos folyóiratoknak, a felolvasásoknak, vitáknak, az egymást érő könyvbemutatóknak, a nemzetközi jellegűvé váló könyvvásároknak. A rengeteg megnyilvánulásnak, amelyek révén izgalmasan sokszínűvé válnak mindennapjaink.
Kissé talán kissé rózsás a kép –, miközben a média folyamatosan sokkoló hírekkel, politikai hercehurcák tálalásával, csoportérdekeket ütköztető csörtékkel, kisstílű csatározások lufijait pukkasztgatva rombolja amúgyis feldúlt idegrendszerünket. De nem élhetünk folyamatos zaklatottságban, nem élhetünk életszerűtlenül. Nem engedhetjük meg magunknak a borúlátás fényűzését, mert a munkának még nagyonis az elején vagyunk. Akinek pedig nem okoz örömöt az elmúlt negyedszázad kicsiny erdélyi magyar története, minden bajával-bánatával, apró-cseprő bosszúságaival, kisebb-nagyobb elégtételeivel, bármily szerény sikereivel, az nem érdemli meg a nemzethez tartozás semmi mással össze nem hasonlítható örömét, üdvét, boldogságát.
* Vannak istenáldotta emberek, akik idejében ismerik fel hivatásukat, és konok kitartással, makacs elkötelezettséggel be is teljesítik azt. Ilyen ember Barabás László. Akit – máiglan – fog a figura. A neves népszokáskutató szűkebb pátriájában, a sóvidéki Alsósófalván úgy tartják, hogy akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukra is marad bő kedvük: szeretnek, akarnak, és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is –, máskor bohóckodva „űzik az eszüket”, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, jegyzi meg a szerző, amikor az embereket nem fogja a figura, amikor nem tudunk, vagy nem merünk játszani. Ha elveszítjük homo ludensi minőségünket.
Aki így vall önmagáról, azt sok száz gyökér kapcsolja az erdélyi talajhoz, a székely falu világához. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: „A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nem csak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nem csak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne.”
Új kötete* borítóján olvassuk: „Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és bethlemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel.”
Így válik közérthetővé az új könyv címe: Az otthon gyökerei.
Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás-monográfiája az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, melyet a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székelykapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőág állítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát legutóbb Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is „cselekvő részesévé” válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számbavett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: „A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert.”
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskolán néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (mintegy 150) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktató munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye 6 kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, -kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. Könyvének szakszerű elemzését elvégzik majd az arra hivatottak. Én csak egy baráti kézfogás és ölelés kapcsán írtam le és olvastam fel ezeket, hogy ne maradjon szó nélkül a találkozásunk. A Tanár úr boldog lehet, mert bár az élet nem kímélte túlságosan, mégis: meghagyta a szárnyait – és az ég felé tágította drága szabadságát.
Tamási Áronnal kezdtem, az ő szavaival végzem. „Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”
Tiszta munka ez a kötet, kedves László. Egy tiszta ember tiszta beszédű könyve. Adjon hozzá az Isten sok értelmes és hálás olvasót!
Bölöni Domokos
Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 Elhangzott 2015. november 4-én a marosvásárhelyi Bernády Házban, a kötet bemutatóján
http://kafe.hhrf.org
2015. november 8.
Könyv a székely ezermesterről
Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerik, kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartják számon. Legújabb könyvében Pál-Antal Sándor történész az igazi székely ezermestert mutatja be.
A Mentor Könyvek Kiadó gondozásában a hamarosan kezdődő marosvásárhelyi könyvvásárra jelent meg Pál-Antal Sándor Mesterségem címere: Bodor Péter egy zseniális székely elme című kötete, amelyet a Bernády Házban mutattak be péntek este. A szerzőt, a munkamódszerét, azt a hatalmas kutatómunkát, amelynek eredménye az olvasók asztalára került könyv, Káli Király István, a kiadó ügyvezetője és Gálfalvi Ágnes, a kötet szerkesztője méltatta, illetve faggatta mindarról, amit összegyűjtött és kötetbe foglalt.
Bodor Péterről annyi legenda létezik, hogy akár könyvet is lehetne szerkeszteni belőlük. Pál-Antal Sándort az érdekelte leginkább, hogy a legendákon túl ki volt ez az ezermester, ez a zseniális székely, akinek a körülmények nem adattak meg ahhoz, hogy tehetségét kiteljesítse. Levéltárosként, de még gimnazistaként is sokat hallott róla, illetve sokat bosszankodott, amikor különböző cikkeket olvasott Bodor Péter életével kapcsolatban, amelyek teljesen nélkülözték a tudományos igényességet, és a mondákat, legendákat kész tényekként kezelték.
Amikor Miholcsa Gyula televíziós operatőr felkérte, hogy véleményezzen egy Bodor Péterről szóló dokumentumfilmet, akkor határozta el Pál-Antal Sándor, hogy tanulmányt ír a székely ezermesterről, akinek neve főleg a marosvásárhelyi zenélő kútnak köszönhetően maradt fenn, a fahídnak, amelyet a Maroson épített, illetve a pénzhamisításnak, ami miatt éveket töltött börtönben. Az életrajzot 30 oldalasra szánta, ám az időközben előkerült iratoknak köszönhetően 130 oldalas lett, ahogy a tanulmány is sokkal nagyobbra sikeredett a tervezettnél.
A most megjelent kötet három részből áll: a Bodor Péter életét és tevékenységét ismertető tanulmányból, a dokumentumokból, amelyeket a kutató felhasznált, illetve az illusztrációkból, amelyek Bodor különböző munkáit ismertetik: mai, illetve korabeli fotók, képeslapok, rajzok, tervrajzok.
A szerző és a szerkesztő is megjegyezte, a most összeállított tanulmány és a közölt dokumentumok alapján akár játékfilm is készülhetne Bodor Péter életéről, ha egy filmrendező fantáziát látna benne.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerik, kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartják számon. Legújabb könyvében Pál-Antal Sándor történész az igazi székely ezermestert mutatja be.
A Mentor Könyvek Kiadó gondozásában a hamarosan kezdődő marosvásárhelyi könyvvásárra jelent meg Pál-Antal Sándor Mesterségem címere: Bodor Péter egy zseniális székely elme című kötete, amelyet a Bernády Házban mutattak be péntek este. A szerzőt, a munkamódszerét, azt a hatalmas kutatómunkát, amelynek eredménye az olvasók asztalára került könyv, Káli Király István, a kiadó ügyvezetője és Gálfalvi Ágnes, a kötet szerkesztője méltatta, illetve faggatta mindarról, amit összegyűjtött és kötetbe foglalt.
Bodor Péterről annyi legenda létezik, hogy akár könyvet is lehetne szerkeszteni belőlük. Pál-Antal Sándort az érdekelte leginkább, hogy a legendákon túl ki volt ez az ezermester, ez a zseniális székely, akinek a körülmények nem adattak meg ahhoz, hogy tehetségét kiteljesítse. Levéltárosként, de még gimnazistaként is sokat hallott róla, illetve sokat bosszankodott, amikor különböző cikkeket olvasott Bodor Péter életével kapcsolatban, amelyek teljesen nélkülözték a tudományos igényességet, és a mondákat, legendákat kész tényekként kezelték.
Amikor Miholcsa Gyula televíziós operatőr felkérte, hogy véleményezzen egy Bodor Péterről szóló dokumentumfilmet, akkor határozta el Pál-Antal Sándor, hogy tanulmányt ír a székely ezermesterről, akinek neve főleg a marosvásárhelyi zenélő kútnak köszönhetően maradt fenn, a fahídnak, amelyet a Maroson épített, illetve a pénzhamisításnak, ami miatt éveket töltött börtönben. Az életrajzot 30 oldalasra szánta, ám az időközben előkerült iratoknak köszönhetően 130 oldalas lett, ahogy a tanulmány is sokkal nagyobbra sikeredett a tervezettnél.
A most megjelent kötet három részből áll: a Bodor Péter életét és tevékenységét ismertető tanulmányból, a dokumentumokból, amelyeket a kutató felhasznált, illetve az illusztrációkból, amelyek Bodor különböző munkáit ismertetik: mai, illetve korabeli fotók, képeslapok, rajzok, tervrajzok.
A szerző és a szerkesztő is megjegyezte, a most összeállított tanulmány és a közölt dokumentumok alapján akár játékfilm is készülhetne Bodor Péter életéről, ha egy filmrendező fantáziát látna benne.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. november 13.
Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 17.
„A világ leghangulatosabb vására”
Arra a kérdésre, hogy mennyi könyvet adtak el a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron részt vevő kiadók és kereskedők, Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nem tudott válaszolni – mivel nem kérik ki a kiadóktól az adatokat –, de azt elmondta, hogy az idei vásár a tavalyinál is jobban sikerült, pedig arra is azt mondták, hogy a legjobb volt.
„Mindenki dicsérte, minden meghívott és résztvevő a leghangulatosabb rendezvénynek nevezte, olyannak, amilyen nincs még egy a világon” – magyarázta a főszervező. Hozzátette, hogy maga az egy csoda, hogy rengeteg gyerek, fiatal bement a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előterébe, kinézte, hogy mit szeretne megvásároltatni magának, egyszóval nem csupán azért jöttek, mert hozták őket a szüleik vagy a tanáraik, hanem mert tényleg érdekelte őket az esemény.
A vendégszereplő Kolozsvári Állami Magyar Színház is elégedetten távozott, ahogyan Halász Judit és zenekara is boldog volt, hogy ilyen közönség előtt énekelhetett, léphetett fel, hogy ilyen érdeklődés fogadta. A vásárlóközönség részéről is pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, többen is felvetették, hogy lehetne gyakrabban is szervezni könyvvásárt.
A bevételekről a szervezők nem tudtak beszámolni, mivel az valamennyi kiadónak és könyvkereskedőnek az üzleti titka, de megállapítható, hogy az érdeklődés akkora a vásár iránt, hogy valamennyi jelentkezőnek nem jut hely. Idén 44 standot állítottak fel, ennél több már nem fér el a színház előterében. Kérdésünkre, hogy lehetne-e nagyobb területen szervezni a vásárt, Káli Király István elmondta, egyedül a sportcsarnok jöhetne számításba, de ott lehetetlen időt egyeztetni.
„Három évvel ezelőtt már megpróbáltuk, de szerződést csak egy hónappal az esemény előtt kötnének, az pedig nekünk nagyon kockázatos. Nem hívhatunk kiadókat és forgalmazókat úgy, hogy bizonytalan a vásár helyszíne” – magyarázta a könyves céh elnöke.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Arra a kérdésre, hogy mennyi könyvet adtak el a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron részt vevő kiadók és kereskedők, Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nem tudott válaszolni – mivel nem kérik ki a kiadóktól az adatokat –, de azt elmondta, hogy az idei vásár a tavalyinál is jobban sikerült, pedig arra is azt mondták, hogy a legjobb volt.
„Mindenki dicsérte, minden meghívott és résztvevő a leghangulatosabb rendezvénynek nevezte, olyannak, amilyen nincs még egy a világon” – magyarázta a főszervező. Hozzátette, hogy maga az egy csoda, hogy rengeteg gyerek, fiatal bement a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előterébe, kinézte, hogy mit szeretne megvásároltatni magának, egyszóval nem csupán azért jöttek, mert hozták őket a szüleik vagy a tanáraik, hanem mert tényleg érdekelte őket az esemény.
A vendégszereplő Kolozsvári Állami Magyar Színház is elégedetten távozott, ahogyan Halász Judit és zenekara is boldog volt, hogy ilyen közönség előtt énekelhetett, léphetett fel, hogy ilyen érdeklődés fogadta. A vásárlóközönség részéről is pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, többen is felvetették, hogy lehetne gyakrabban is szervezni könyvvásárt.
A bevételekről a szervezők nem tudtak beszámolni, mivel az valamennyi kiadónak és könyvkereskedőnek az üzleti titka, de megállapítható, hogy az érdeklődés akkora a vásár iránt, hogy valamennyi jelentkezőnek nem jut hely. Idén 44 standot állítottak fel, ennél több már nem fér el a színház előterében. Kérdésünkre, hogy lehetne-e nagyobb területen szervezni a vásárt, Káli Király István elmondta, egyedül a sportcsarnok jöhetne számításba, de ott lehetetlen időt egyeztetni.
„Három évvel ezelőtt már megpróbáltuk, de szerződést csak egy hónappal az esemény előtt kötnének, az pedig nekünk nagyon kockázatos. Nem hívhatunk kiadókat és forgalmazókat úgy, hogy bizonytalan a vásár helyszíne” – magyarázta a könyves céh elnöke.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 17.
Hangulatosnak ítélte a főszervező a nemzetközi könyvvásárt
Arra a kérdésre, hogy mennyi könyvet adtak el a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron részt vevő kiadók és kereskedők, Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nem tudott válaszolni, de azt elmondta, hogy az idei vásár a tavalyinál is jobban sikerült, pedig arra is azt mondták, hogy a legjobb volt.
„Mindenki dicsérte, minden meghívott és résztvevő a leghangulatosabb rendezvénynek nevezte, olyannak, amilyen nincs még egy a világon” – magyarázta a főszervező, hozzátéve, hogy az maga egy csoda, hogy rengeteg gyerek, fiatal megfordult, bejött a színház előterébe, kinézte, hogy mit szeretne megvetetni magának, akik nem csupán azért jöttek, mert hozták a szüleik vagy a tanáraik, hanem mert tényleg érdekelte őket az esemény. A kolozsvári színház társulata is elégedetten távozott, ahogyan Halász Judit és csapata is boldog volt, hogy ilyen közönség előtt énekelhetett és zenélhetett, hogy ilyen érdeklődés fogadta a marosvásárhelyiek részéről. A vásárlóközönség részéről is pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, többen is kifejezték azt a kívánságukat, hogy lehetne gyakrabban is szervezni könyvvásárt.
A bevételekről a szervezők nem tudtak beszámolni, mivel az valamennyi kiadónak és könyvkereskedőnek az üzleti titka, de megállapítható, hogy az érdeklődés akkora a vásár iránt, hogy valamennyi jelentkezőnek nem jut hely. Az idén 44 standot állítottak fel, ennél több már nem fér. Bár volt olyan kiadó, amely annak ellenére, hogy nem jelentkezett be, mégis kiállított, helyet foglalt a színház előcsarnokában. Kérdésünkre, hogy lehetne-e nagyobb területen szervezni a vásárt, Káli Király István elmondta, egyedül a Sportcsarnok jöhetne számításba, de ott lehetetlen időt egyeztetni.
„Három évvel ezelőtt már megpróbáltuk, de szerződést csak egy hónappal az esemény előtt kötnének, az pedig nekünk nagyon kockázatos. Nem hívhatunk kiadókat és forgalmazókat úgy, hogy bizonytalan a vásár helyszíne” – magyarázta a könyves céh elnöke.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Arra a kérdésre, hogy mennyi könyvet adtak el a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron részt vevő kiadók és kereskedők, Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nem tudott válaszolni, de azt elmondta, hogy az idei vásár a tavalyinál is jobban sikerült, pedig arra is azt mondták, hogy a legjobb volt.
„Mindenki dicsérte, minden meghívott és résztvevő a leghangulatosabb rendezvénynek nevezte, olyannak, amilyen nincs még egy a világon” – magyarázta a főszervező, hozzátéve, hogy az maga egy csoda, hogy rengeteg gyerek, fiatal megfordult, bejött a színház előterébe, kinézte, hogy mit szeretne megvetetni magának, akik nem csupán azért jöttek, mert hozták a szüleik vagy a tanáraik, hanem mert tényleg érdekelte őket az esemény. A kolozsvári színház társulata is elégedetten távozott, ahogyan Halász Judit és csapata is boldog volt, hogy ilyen közönség előtt énekelhetett és zenélhetett, hogy ilyen érdeklődés fogadta a marosvásárhelyiek részéről. A vásárlóközönség részéről is pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, többen is kifejezték azt a kívánságukat, hogy lehetne gyakrabban is szervezni könyvvásárt.
A bevételekről a szervezők nem tudtak beszámolni, mivel az valamennyi kiadónak és könyvkereskedőnek az üzleti titka, de megállapítható, hogy az érdeklődés akkora a vásár iránt, hogy valamennyi jelentkezőnek nem jut hely. Az idén 44 standot állítottak fel, ennél több már nem fér. Bár volt olyan kiadó, amely annak ellenére, hogy nem jelentkezett be, mégis kiállított, helyet foglalt a színház előcsarnokában. Kérdésünkre, hogy lehetne-e nagyobb területen szervezni a vásárt, Káli Király István elmondta, egyedül a Sportcsarnok jöhetne számításba, de ott lehetetlen időt egyeztetni.
„Három évvel ezelőtt már megpróbáltuk, de szerződést csak egy hónappal az esemény előtt kötnének, az pedig nekünk nagyon kockázatos. Nem hívhatunk kiadókat és forgalmazókat úgy, hogy bizonytalan a vásár helyszíne” – magyarázta a könyves céh elnöke.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. december 7.
Új elnököt választottak a néppárt Maros megyei szervezének élére
Bereczki Ferenc személyében új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének, melynek éléről lemondott az alakulat legismertebb politikusának számító Portik Vilmos.
Jóval mandátuma lejárta előtt intett búcsút a néppárt megyei vezetésének Portik Vilmos, aki utódja felkérésére a továbbiakban alelnöki szerepet vállalt. Az EMNP volt vezetője azzal indokolta döntését, hogy a továbbiakban több időt szeretne szentelni a marosvásárhelyi szervezet építésére és a 2016-os helyhatósági választások előkészítésére.
„Marosvásárhely egész emberes odafigyelést igényel. Ha lesz koalíciós megállapodás az RMDSZ-szel, akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért” – magyarázta megkeresésünkre Portik. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi szervezet elnöke, Jakab István egyedül nem lenne képes megbirkózni a feladattal, a távozó megyei elnök hangsúlyozni kívánta, hogy ő teljes mértékben megbízik kollégájában, azonban hozzátette, hogy „azért mégiscsak én vagyok a párt legnagyobb ismeretséggel bíró embere”.
Portik Vilmosnak eltökélt szándéka bejuttatni az EMNP-t a városi önkormányzatba, még akkor is, ha az RMDSZ csúcsvezetése nem egyezik bele a Kelemen Hunor által lecsónak minősített közös lista állításába. Lapértesüléseink szerint a fiatal elnök távozása megkönnyítette az országos vezetőség dolgát, melynek kegyeiből jó pár hónappal ezelőtt kiesett Portik Vilmos.
A párt megyei irányítását Bereczki Ferenc építészmérnök vette át. Az új elnököt inkább szakmai körökben ismerik, mintsem a politikai szférában. Bereczki az osztrák útépítő cég, a Strabag romániai leányvállalatát vezeti. Három évvel ezelőtt a szászrégeni körzetben szeretett volna indulni egy képviselői mandátum megszerzéséért, azonban ausztriai állandó lakhelyére hivatkozva, a Maros megyei választási iroda nem fogadta el a kettős állampolgár jelölését. Hétvégi megválasztása után az új elnök is nyomatékosítani kívánta, hogy amennyiben az RMDSZ lesöpri az asztalról a marosvásárhelyi együttműködés lehetőségét, alakulata külön listát indít a helyi és megyei önkormányzatba való bejutásért.
Bereczki munkáját a továbbiakban Portikon kívül Tőkés András alelnökként, valamint Balázs Ákos, Hermann Márk Christian, Kali István, László György, Portik Dénes és Varga Loránd vezetőségi tagokként segítik. Az új alelnök, a valamikor a polgári párt élén álló Tőkés Andrást úgy választották tisztségbe, hogy nem is vett részt a gyűlésen. „Épp otthon voltam, amikor megszólalt a telefonom, és megkérdezték, hogy vállalom-e a feladatot. Igent mondtam, de egy feltétellel: előbb felélesztjük a szervezetet, amelyet szinte újjá kell építeni, és csak azután kezdünk el »verekedni« a tisztségekért” – fejtette ki szerkesztőségünknek Tőkés László bátyja, aki elismerte, hogy eddig nemigen vette ki részét a néppárt munkájából. Ő is, a polgáriaktól átigazolt volt megyei elnök, László György is rendezni szeretné a két jobboldali alakulat viszonyát. Utóbbi elmondta, hogy ma már nem csak azok, akik 2012-től errefelé átigazoltak az EMNP, hanem az MPP-ben maradtak jelentős része is a két alakulat közötti fúzió gondolatát támogatják. „Nem az egyik vagy másik általi felszippantást, de nem is a személyes érdekek mentén előtérbe helyezett bratyizást támogatjuk. Maros megyében a tagság többsége – nálunk is, a polgári pártnál is – az egyesülés híve” – szögezte le László György.
Székelyhon.ro
Bereczki Ferenc személyében új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének, melynek éléről lemondott az alakulat legismertebb politikusának számító Portik Vilmos.
Jóval mandátuma lejárta előtt intett búcsút a néppárt megyei vezetésének Portik Vilmos, aki utódja felkérésére a továbbiakban alelnöki szerepet vállalt. Az EMNP volt vezetője azzal indokolta döntését, hogy a továbbiakban több időt szeretne szentelni a marosvásárhelyi szervezet építésére és a 2016-os helyhatósági választások előkészítésére.
„Marosvásárhely egész emberes odafigyelést igényel. Ha lesz koalíciós megállapodás az RMDSZ-szel, akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért” – magyarázta megkeresésünkre Portik. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi szervezet elnöke, Jakab István egyedül nem lenne képes megbirkózni a feladattal, a távozó megyei elnök hangsúlyozni kívánta, hogy ő teljes mértékben megbízik kollégájában, azonban hozzátette, hogy „azért mégiscsak én vagyok a párt legnagyobb ismeretséggel bíró embere”.
Portik Vilmosnak eltökélt szándéka bejuttatni az EMNP-t a városi önkormányzatba, még akkor is, ha az RMDSZ csúcsvezetése nem egyezik bele a Kelemen Hunor által lecsónak minősített közös lista állításába. Lapértesüléseink szerint a fiatal elnök távozása megkönnyítette az országos vezetőség dolgát, melynek kegyeiből jó pár hónappal ezelőtt kiesett Portik Vilmos.
A párt megyei irányítását Bereczki Ferenc építészmérnök vette át. Az új elnököt inkább szakmai körökben ismerik, mintsem a politikai szférában. Bereczki az osztrák útépítő cég, a Strabag romániai leányvállalatát vezeti. Három évvel ezelőtt a szászrégeni körzetben szeretett volna indulni egy képviselői mandátum megszerzéséért, azonban ausztriai állandó lakhelyére hivatkozva, a Maros megyei választási iroda nem fogadta el a kettős állampolgár jelölését. Hétvégi megválasztása után az új elnök is nyomatékosítani kívánta, hogy amennyiben az RMDSZ lesöpri az asztalról a marosvásárhelyi együttműködés lehetőségét, alakulata külön listát indít a helyi és megyei önkormányzatba való bejutásért.
Bereczki munkáját a továbbiakban Portikon kívül Tőkés András alelnökként, valamint Balázs Ákos, Hermann Márk Christian, Kali István, László György, Portik Dénes és Varga Loránd vezetőségi tagokként segítik. Az új alelnök, a valamikor a polgári párt élén álló Tőkés Andrást úgy választották tisztségbe, hogy nem is vett részt a gyűlésen. „Épp otthon voltam, amikor megszólalt a telefonom, és megkérdezték, hogy vállalom-e a feladatot. Igent mondtam, de egy feltétellel: előbb felélesztjük a szervezetet, amelyet szinte újjá kell építeni, és csak azután kezdünk el »verekedni« a tisztségekért” – fejtette ki szerkesztőségünknek Tőkés László bátyja, aki elismerte, hogy eddig nemigen vette ki részét a néppárt munkájából. Ő is, a polgáriaktól átigazolt volt megyei elnök, László György is rendezni szeretné a két jobboldali alakulat viszonyát. Utóbbi elmondta, hogy ma már nem csak azok, akik 2012-től errefelé átigazoltak az EMNP, hanem az MPP-ben maradtak jelentős része is a két alakulat közötti fúzió gondolatát támogatják. „Nem az egyik vagy másik általi felszippantást, de nem is a személyes érdekek mentén előtérbe helyezett bratyizást támogatjuk. Maros megyében a tagság többsége – nálunk is, a polgári pártnál is – az egyesülés híve” – szögezte le László György.
Székelyhon.ro
2016. március 3.
Gyűjtőszenvedélyből várostörténet
Marosvásárhelyi képeslapok igézetében
Múlt csütörtökön a Bernády Házban a Csepreghy András – Csepreghy Henrik szerzőpáros Volt egyszer egy város. Képeslapok igézetében című várostörténeti kordokumentum bemutatójára került sor.
Sebestyén Spielmann Mihály nélkülözhetetlen, helyhez és képhez kötött hiteles munkaeszközként, kordokumentumként jellemezte a kiadványt. Káli Király István a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötet fontosságát hangsúlyozta és a nyomdatechnikailag kiváló minőségű, gondosan szerkesztett könyv kiadásának göröngyös útját ismertette.
Amint Csepreghy András elmondta, a jelenlegi immár a negyedik olyan várostörténeti könyv – a dicsőszentmártonival együtt –, amely apa és fia gyűjtőmunkájának eredménye. A harmincegy éve kezdődött régi képeslapok gyűjtése kétezer fölötti kollekciót eredményezett. Nagy kalandként jellemezte gyűjtőmunkájukat, melynek során kellemes élményekben és csalódásokban, anyagi megpróbáltatásokban egyaránt volt részük. Arra a kérdésre, hogy mi szükséges egy hasonló gyűjtemény kialakításához, a család türelmét, érdeklődését és fáradozását, az anyagi hátteret, illetve a szerencsét említette. Annak nevezte a Botha Gézával való találkozását is, akinek rendkívüli gyűjteménye ébresztette fel benne az olyan képeslapok megszerzésének vágyát, amelyeken a régi Marosvásárhely mindennapjait, az időközben lebontott házsorokat, illetve a város egykori lakóit örökítették meg.
Bodor-híd a Maroson
Gyűjteménye értékes darabjainak a Vasúti állomást, a Bodor-híd a Maroson, a Reményi- bazárt nevezte, de a főtéri nagyvásárokról készült képeslapokat is féltve őrzött kincsként tartja számon. Gyűjtőmunkáját felesége támogatta, aki érdeklődéssel követte a kollekció alakulását és akkor is szemet hunyt, ha egy-egy darabért túl magas árat fizettek. A hiányzó darabokat Henrik fia közreműködésével budapesti antikváriumokban, régiségvásárokon vagy magángyűjtőktől szerezték be. Így jutottak a Cukorgyár (1893–1894), a Baross Gábor utca (mely tévnyomatos, ugyanis magyarországi nyomdákban készült lapok feliratozása között esetenként elírás is volt), illetve az 1905-ös évszámot viselő Róm. Kat. Fiúnevelő Intézetet ábrázoló képeslapokhoz is.
Amint a bemutatón elhangzott, összesen 144 személytől szereztek képeslapokat, köztük negyven levelezőpartner volt Konstancától Stuttgartig, emellett antikváriumokban, bélyegszaküzletekben, gyűjtői klubokban, régiségvásárokon, árverésen és internet révén gazdagították a gyűjteményt.
A legnagyobb marosvásárhelyi kollekció
2014 januárjában összesen 2.246 darab 1945 előtti marosvásárhelyi képeslap volt a birtokukban, ebből 342 darab 1905-ös évi vagy annál korábbi kiadású, ugyanakkor tízezer újabbnak tartott képeslap a’62–’83 közötti időszakból. Az egyre ritkábban fellelhető értékes képeslapok kapcsán jelezte Csepreghy András, hogy míg a kezdetekben évente akár száz darabbal is gazdagodott a kollekciójuk, a tavaly mindössze tizenhét értékes képeslapot sikerült beszerezniük. Feltételezése szerint a legnagyobb marosvásárhelyi képeslapgyűjteményt mondhatják sajátjuknak.
A bemutatott kötet képeslapjainak sorát egy főtéri részlet indítja, a Cserépfazék- árusok a főtéri sétány falombjainak árnyékában címmel, melyet a Reményi- bazár a főtér északi oldalán című követ, de megtekinthető egy 1910-es nagyvásár jelenete is a főtéren, illetve a vasútállomás a 19. század végén, vagy az 1821-ben kiadott képeslap, mely a Maroson átvezető, fából épült Bodor-hidat ábrázolja. A dr. Hints Zoltán-féle patika a főtéren, a katonai alreáliskola növendékeinek szemléje, a Kultúrpalota, a kosárdombi Bernády-palota, az egykori cukorgyár, a gőzfürdő és számtalan ritkaságnak számító városkép.
A gyűjtő úgy véli, azáltal, hogy sokkal többet megtudtak városukról, annak utcáiról, épületeiről, egykori lakosairól, jelentős helyi jellegű eseményekről, lelkiekben is gazdagodtak, ugyanakkor várostörténeti anyagok és könyvek illusztrálásánál is képanyaggal segítették a szerzőket.
Mint kifejtette, egyszerre több partnerrel levelezett, akikkel a cserelapok mellett érdekes, tanulságos eszmecseréket is folytattak, ugyanakkor általános ismeretekkel is gazdagodott. Gyűjtőtársai jelezték, hogy az eseményeket ábrázoló képeslapok mennyivel értékesebbek, a gondos tárolásra, a minőség megőrzésére figyelmeztették, illetve arra, hogy a postázási érdekességek, a lapokon közölt érdekes információk is emelik azok értékét. A képeslapokra írt szövegekből és a filatéliai ritkaságokból egy könyvre való gyűlt össze, melyet a Képeslapon üzen a múlt címmel adtak ki.
A gyűjtőmunka során érvényes szabályok közül a jelen lévő szerző hangsúlyozta, hogy egyetlen esélyt sem szabad elszalasztani, a sikertelen próbálkozásokat el kell felejteni, az értékes, ritka lapok megérik az árukat, a cserék során áldozatokat is kell hozni, érdemes engedményeket tenni, állandó minőségi cseréket kell eszközölni a gyűjtemény javítása érdekében, a törzsgyűjteményből ellenben lehetőleg nem kell lapokat cserélni.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhelyi képeslapok igézetében
Múlt csütörtökön a Bernády Házban a Csepreghy András – Csepreghy Henrik szerzőpáros Volt egyszer egy város. Képeslapok igézetében című várostörténeti kordokumentum bemutatójára került sor.
Sebestyén Spielmann Mihály nélkülözhetetlen, helyhez és képhez kötött hiteles munkaeszközként, kordokumentumként jellemezte a kiadványt. Káli Király István a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötet fontosságát hangsúlyozta és a nyomdatechnikailag kiváló minőségű, gondosan szerkesztett könyv kiadásának göröngyös útját ismertette.
Amint Csepreghy András elmondta, a jelenlegi immár a negyedik olyan várostörténeti könyv – a dicsőszentmártonival együtt –, amely apa és fia gyűjtőmunkájának eredménye. A harmincegy éve kezdődött régi képeslapok gyűjtése kétezer fölötti kollekciót eredményezett. Nagy kalandként jellemezte gyűjtőmunkájukat, melynek során kellemes élményekben és csalódásokban, anyagi megpróbáltatásokban egyaránt volt részük. Arra a kérdésre, hogy mi szükséges egy hasonló gyűjtemény kialakításához, a család türelmét, érdeklődését és fáradozását, az anyagi hátteret, illetve a szerencsét említette. Annak nevezte a Botha Gézával való találkozását is, akinek rendkívüli gyűjteménye ébresztette fel benne az olyan képeslapok megszerzésének vágyát, amelyeken a régi Marosvásárhely mindennapjait, az időközben lebontott házsorokat, illetve a város egykori lakóit örökítették meg.
Bodor-híd a Maroson
Gyűjteménye értékes darabjainak a Vasúti állomást, a Bodor-híd a Maroson, a Reményi- bazárt nevezte, de a főtéri nagyvásárokról készült képeslapokat is féltve őrzött kincsként tartja számon. Gyűjtőmunkáját felesége támogatta, aki érdeklődéssel követte a kollekció alakulását és akkor is szemet hunyt, ha egy-egy darabért túl magas árat fizettek. A hiányzó darabokat Henrik fia közreműködésével budapesti antikváriumokban, régiségvásárokon vagy magángyűjtőktől szerezték be. Így jutottak a Cukorgyár (1893–1894), a Baross Gábor utca (mely tévnyomatos, ugyanis magyarországi nyomdákban készült lapok feliratozása között esetenként elírás is volt), illetve az 1905-ös évszámot viselő Róm. Kat. Fiúnevelő Intézetet ábrázoló képeslapokhoz is.
Amint a bemutatón elhangzott, összesen 144 személytől szereztek képeslapokat, köztük negyven levelezőpartner volt Konstancától Stuttgartig, emellett antikváriumokban, bélyegszaküzletekben, gyűjtői klubokban, régiségvásárokon, árverésen és internet révén gazdagították a gyűjteményt.
A legnagyobb marosvásárhelyi kollekció
2014 januárjában összesen 2.246 darab 1945 előtti marosvásárhelyi képeslap volt a birtokukban, ebből 342 darab 1905-ös évi vagy annál korábbi kiadású, ugyanakkor tízezer újabbnak tartott képeslap a’62–’83 közötti időszakból. Az egyre ritkábban fellelhető értékes képeslapok kapcsán jelezte Csepreghy András, hogy míg a kezdetekben évente akár száz darabbal is gazdagodott a kollekciójuk, a tavaly mindössze tizenhét értékes képeslapot sikerült beszerezniük. Feltételezése szerint a legnagyobb marosvásárhelyi képeslapgyűjteményt mondhatják sajátjuknak.
A bemutatott kötet képeslapjainak sorát egy főtéri részlet indítja, a Cserépfazék- árusok a főtéri sétány falombjainak árnyékában címmel, melyet a Reményi- bazár a főtér északi oldalán című követ, de megtekinthető egy 1910-es nagyvásár jelenete is a főtéren, illetve a vasútállomás a 19. század végén, vagy az 1821-ben kiadott képeslap, mely a Maroson átvezető, fából épült Bodor-hidat ábrázolja. A dr. Hints Zoltán-féle patika a főtéren, a katonai alreáliskola növendékeinek szemléje, a Kultúrpalota, a kosárdombi Bernády-palota, az egykori cukorgyár, a gőzfürdő és számtalan ritkaságnak számító városkép.
A gyűjtő úgy véli, azáltal, hogy sokkal többet megtudtak városukról, annak utcáiról, épületeiről, egykori lakosairól, jelentős helyi jellegű eseményekről, lelkiekben is gazdagodtak, ugyanakkor várostörténeti anyagok és könyvek illusztrálásánál is képanyaggal segítették a szerzőket.
Mint kifejtette, egyszerre több partnerrel levelezett, akikkel a cserelapok mellett érdekes, tanulságos eszmecseréket is folytattak, ugyanakkor általános ismeretekkel is gazdagodott. Gyűjtőtársai jelezték, hogy az eseményeket ábrázoló képeslapok mennyivel értékesebbek, a gondos tárolásra, a minőség megőrzésére figyelmeztették, illetve arra, hogy a postázási érdekességek, a lapokon közölt érdekes információk is emelik azok értékét. A képeslapokra írt szövegekből és a filatéliai ritkaságokból egy könyvre való gyűlt össze, melyet a Képeslapon üzen a múlt címmel adtak ki.
A gyűjtőmunka során érvényes szabályok közül a jelen lévő szerző hangsúlyozta, hogy egyetlen esélyt sem szabad elszalasztani, a sikertelen próbálkozásokat el kell felejteni, az értékes, ritka lapok megérik az árukat, a cserék során áldozatokat is kell hozni, érdemes engedményeket tenni, állandó minőségi cseréket kell eszközölni a gyűjtemény javítása érdekében, a törzsgyűjteményből ellenben lehetőleg nem kell lapokat cserélni.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 5.
Széltörésben
Vári Attila Marosvásárhelyen
Vári Attila József Attila-díjas írót és költőt, a Lassított lónézés, a Változatok ütő és védekező hangszerekre, illetve több, máig népszerű verseskötet, novelláskötet, regény szerzőjét ünnepelte szépszámú közönség szerdán délután a Bernády Házban. Az irodalmi estet kettős eseményként harangozták be a szervezők: egyrészt a szerző hetvenedik születésnapját ünnepelték, másrészt ekkor mutatták be legutóbbi, Széltörésben című verseskötetét, amely a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg.
Az egybegyűlteket az estet szervező kiadó igazgatója, Káli Király István üdvözölte.
– Kettős eseményen veszünk részt, egyrészt az új verseskötet bemutatóján, másrészt a város megtért gyermekét üdvözölhetjük hetvenedik születésnapján. Vári Attilának ez már a hatodik kötete a Mentornál, gyakorlatilag háziszerzőnkké lépett elő. Barátomként szeretem, a közeli régmúltból azt tudom, ami közös az életünkben. Egy párnaháborúra emlékszem és arra a vagonra, amelyben tizenhárom évesen a mumpsz foglya voltam, és ő vigasztalásnyira mellettem maradt. Sem akkor nem értékeltem igazán, amit értem vállalt, sem tizenhárom évvel később, amikor összetalálkoztunk Vásárhely főterén, és elolvasta, majd eljuttatta zsenge és értéktelen irományaimat oda, ahol íróvá avattak. Fölöttem járt két osztállyal, és utóbbi találkozásunkkor már kétkötetes szerző volt, én pedig minden betűjét szentírásként faltam, nyeltem. Egyetlen kijelentését nem tudtam akkor sem elhinni, azt, hogy számára vége az emlékeknek. Most, több mint 40 év távlatából állíthatom, hogy álságosan játszotta a felnőttet, hiszen egy életen át az örökölt és maga teremtette mítoszok között élt. Erre volt szüksége, hogy átélhesse a világ viszontagságait. Életemet szebbé, jobbá tették meséi, történetei, mert hinni tudtam, akartam bennük – az életre hangolódás között is meggyőződhetünk arról, hogy vannak csodák – mondta Káli Király István, majd az új verseskötetet méltató Kovács András Ferenc szólt a közönséghez.
– Vári Attila szeretetre és olvasásra méltó ember. Nagyon fontos a jelenléte az irodalomban. Már akkor is fontos volt, amikor még alig tudtunk róla. E kötetben 35 vers van, és ezek a versek nagyon pontosan tagolódnak, szövésük felszabadítóan groteszk, utána pedig felszabadítóan keserű. Az első részben az Önarckép cikluscím szerepel, ez családi portrésorozat. Az emlékszilánkok, a legbelső történetek valahol az elhallgatás cseles határán vannak. Mennyi keserű szeretet, fanyar humor van ezekben a versekben! Groteszk lábjegyzetek, névjegyzetek, farsangi csujjogatók. Két verse a hetvenes, nyolcvanas évekből való, a többi bárhol keletkezhetett a huszadik és huszonegyedik század árnyékában. A félkeserű gyerekszáj kiszól a képből. A nagy mesélő az életrajzi mozzanataiban nem adós nekünk, de a líra egy fél szájhúzást, metaforát könnyebben elárul, mint a próza. Ezek nagyon jelen idejű emlékek. Élesen felvillantott és félhomályban is maradó portrék tetőznek a versekben, amelyek Kormos Istvánt juttatják eszembe. Groteszk, burleszk, félfanyar, központozás nélküli versek, dallamok szerepelnek a kötetben – a vers legalább hajlítható, ha a világ merev. A Sancho Panza-verseket követően lassú sötétedés következik, e szint pedig megmarad és emelkedik a második, Forgószélben című ciklus alatt. Megrázó és könyörtelen versek is helyet kaptak a kötetben, alkotásainak nagy erőssége a játékos billegetés: mosolya egy kisfiúé és magányos farkasé egyszerre. Szürrealisztikusan tud láttatni dolgokat, el tudja emelni a sorokat, akár a nyelvtől is. A víziók és tündérálmok között állandó mozgásban van az akarat és az én. Mindig dalszerű volt, itt a meg-megakasztó, szándékos ritmustörések a kételyt fejezik ki, az érzést, amikor beleszakad az ember hátába a fájdalom. Sokféle verset ír, rímes verset, szabad verset egyaránt. Hosszan, szuggesztíven és kívülről el tudja mondani a verseit, szívből szavalja őket – mondta KAF számos sztorival gazdagított méltatóbeszédében, majd az est végén a szerző osztotta meg emlékeit a közönséggel, illetve olvasott fel legutóbbi verseskötetéből.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)
Vári Attila Marosvásárhelyen
Vári Attila József Attila-díjas írót és költőt, a Lassított lónézés, a Változatok ütő és védekező hangszerekre, illetve több, máig népszerű verseskötet, novelláskötet, regény szerzőjét ünnepelte szépszámú közönség szerdán délután a Bernády Házban. Az irodalmi estet kettős eseményként harangozták be a szervezők: egyrészt a szerző hetvenedik születésnapját ünnepelték, másrészt ekkor mutatták be legutóbbi, Széltörésben című verseskötetét, amely a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg.
Az egybegyűlteket az estet szervező kiadó igazgatója, Káli Király István üdvözölte.
– Kettős eseményen veszünk részt, egyrészt az új verseskötet bemutatóján, másrészt a város megtért gyermekét üdvözölhetjük hetvenedik születésnapján. Vári Attilának ez már a hatodik kötete a Mentornál, gyakorlatilag háziszerzőnkké lépett elő. Barátomként szeretem, a közeli régmúltból azt tudom, ami közös az életünkben. Egy párnaháborúra emlékszem és arra a vagonra, amelyben tizenhárom évesen a mumpsz foglya voltam, és ő vigasztalásnyira mellettem maradt. Sem akkor nem értékeltem igazán, amit értem vállalt, sem tizenhárom évvel később, amikor összetalálkoztunk Vásárhely főterén, és elolvasta, majd eljuttatta zsenge és értéktelen irományaimat oda, ahol íróvá avattak. Fölöttem járt két osztállyal, és utóbbi találkozásunkkor már kétkötetes szerző volt, én pedig minden betűjét szentírásként faltam, nyeltem. Egyetlen kijelentését nem tudtam akkor sem elhinni, azt, hogy számára vége az emlékeknek. Most, több mint 40 év távlatából állíthatom, hogy álságosan játszotta a felnőttet, hiszen egy életen át az örökölt és maga teremtette mítoszok között élt. Erre volt szüksége, hogy átélhesse a világ viszontagságait. Életemet szebbé, jobbá tették meséi, történetei, mert hinni tudtam, akartam bennük – az életre hangolódás között is meggyőződhetünk arról, hogy vannak csodák – mondta Káli Király István, majd az új verseskötetet méltató Kovács András Ferenc szólt a közönséghez.
– Vári Attila szeretetre és olvasásra méltó ember. Nagyon fontos a jelenléte az irodalomban. Már akkor is fontos volt, amikor még alig tudtunk róla. E kötetben 35 vers van, és ezek a versek nagyon pontosan tagolódnak, szövésük felszabadítóan groteszk, utána pedig felszabadítóan keserű. Az első részben az Önarckép cikluscím szerepel, ez családi portrésorozat. Az emlékszilánkok, a legbelső történetek valahol az elhallgatás cseles határán vannak. Mennyi keserű szeretet, fanyar humor van ezekben a versekben! Groteszk lábjegyzetek, névjegyzetek, farsangi csujjogatók. Két verse a hetvenes, nyolcvanas évekből való, a többi bárhol keletkezhetett a huszadik és huszonegyedik század árnyékában. A félkeserű gyerekszáj kiszól a képből. A nagy mesélő az életrajzi mozzanataiban nem adós nekünk, de a líra egy fél szájhúzást, metaforát könnyebben elárul, mint a próza. Ezek nagyon jelen idejű emlékek. Élesen felvillantott és félhomályban is maradó portrék tetőznek a versekben, amelyek Kormos Istvánt juttatják eszembe. Groteszk, burleszk, félfanyar, központozás nélküli versek, dallamok szerepelnek a kötetben – a vers legalább hajlítható, ha a világ merev. A Sancho Panza-verseket követően lassú sötétedés következik, e szint pedig megmarad és emelkedik a második, Forgószélben című ciklus alatt. Megrázó és könyörtelen versek is helyet kaptak a kötetben, alkotásainak nagy erőssége a játékos billegetés: mosolya egy kisfiúé és magányos farkasé egyszerre. Szürrealisztikusan tud láttatni dolgokat, el tudja emelni a sorokat, akár a nyelvtől is. A víziók és tündérálmok között állandó mozgásban van az akarat és az én. Mindig dalszerű volt, itt a meg-megakasztó, szándékos ritmustörések a kételyt fejezik ki, az érzést, amikor beleszakad az ember hátába a fájdalom. Sokféle verset ír, rímes verset, szabad verset egyaránt. Hosszan, szuggesztíven és kívülről el tudja mondani a verseit, szívből szavalja őket – mondta KAF számos sztorival gazdagított méltatóbeszédében, majd az est végén a szerző osztotta meg emlékeit a közönséggel, illetve olvasott fel legutóbbi verseskötetéből.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 27.
Az állatok és az ember egészségéért
Egyedülálló szakkönyv
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának múlt heti tudományos ülésszakánmutatták be a Specifikus állatgyógyászati szerek című 430 oldalas átfogó kiadványt. Szerkesztője dr. Gyéresi Árpád egyetemi tanár, aki szerzőként is szerepel a "jelentős tapasztalattal rendelkező egyetemi oktatók, állatorvosok, agyógyszergyártásban dolgozó szakemberek, gyakorló gyógyszerészek" mellett.
A vaskos kötetet, hasznosságát kiemelve ajánlotta a szekcióülésen jelen levő gyógyszerészek figyelmébe Kali István, a Studium Kiadó igazgatója. A kétnyelvű szakkönyv széles körű olvasótáborra számíthat a szakemberek – állatorvosok, humán orvosok, állattenyésztő mérnökök, technikusok, gyógyszerészek, egyetemi hallgatók – mellett a haszon- és (társ) állattartók táborában is – tette hozzá ismertetőjében dr. Sipos Emese egyetemi tanár. Majd a könyv szerkesztője számolt be arról, hogy prof. dr. emeritus Kata Mihály szegedi egyetemi tanár keltette fel benne az érdeklődést a téma iránt, és hasznos tanácsaival, valamint egy fejezet és egy másik fejezetrész megírásával járult hozzá a kötet megjelenéséhez. A szegedi egyetemen szerzett tapasztalatok nyomán Gyéresi professzor kezdeményezésére vezették be az állatgyógyászati szerek oktatását féléves fakultatív tárgyként 1993-ban a MOGYE Gyógyszerészeti Karán és később a rezidens- és nővérképzésben, ami több mint egy évtizeden át működött. A könyv megjelenése újra aktuálissá tette a témát.
A kötet öt fő fejezetre tagolódik. Az elsőt az állatfajok fontosabb megbetegedéseiről és kezelési lehetőségeiről Gyéresi professzor felkérésére nagyon készségesen dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Noé Bárkája állatorvosi rendelő vezetője írta, aki anyagilag is támogatta a könyv megjelenését. A különböző betegségek kórokozói, tünetei, kezelési és megelőzési módozatai mellett táblázatban foglalta össze a zoonózisokat. Az állatokról az emberre terjedő betegségeket kórokozók szerint csoportosította, a fertőzés elterjedését és az embernél észlelt tüneteket is bemutatva – emelte ki dr. Sipos Emese.
A gyógyszergyártásban többéves tapasztalattal rendelkező dr. Gagyi László gyógyszerész és Boda Ferenc dokto-randusz az állatgyógyászati szerek gyártásával és káros hatásának felderítésével kapcsolatosan az európai előírásoknak megfelelő legfrissebb tudnivalókat foglalta össze. A fejezet érdekessége a táblázat, amelyben a szerzők pontosan feltüntetik, hogy a gyógyszeresen kezelt állatokból származó és emberi fogyasztásra szánt termékek milyen mértékben tartalmazhatják a kezelésre használt gyógyszer maradékait vagy bomlástermékeit, ha azok nem károsak az egészségre.
A kötet harmadik fejezetében dr. Kata Mihály professzor mutatja be az állatorvoslásban, a humán és állatgyó-gyászatban is használt szereket, a kor- szerű kezelési rendszereket. Ő adta a könyv mottóját is egy Louis Pasteur- idézettel: "Az orvos az embert gyógyítja, az állatorvos az emberiséget". A bemutatón is azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy egy és oszthatatlan.
A negyedik fejezetnek a könyv szerkesztője mellett dr. Hâncu Gabriel és dr. Kelemen Hajnal egyetemi docensek és dr. Kata Mihály professzor a szerzője. Ez a fejezet az aktuális állatgyógyászati hatóanyagok osztályozásáról, fiziko-kémiai tulajdonságairól, az állatgyógyászati szerek speciális alkalmazásáról szól.
Az utolsó fejezet az állatgyógyászatban használt szerek környezeti hatásait és az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket foglalja össze. Szerzője dr. Simon Brigitta brassói gyógyszerész. Minden fejezet végén gazdag nemzetközi szakirodalmi utalás található.
Tartalmát és kétnyelvűségét illetően a Specifikus állatgyógyászati szerek különleges, hiánypótló munka, amelyet Gyéresi professzor a rá jellemző pontossággal és igényességgel szerkesztett – összegezett értékelésében dr. Sipos Emese professzor. A kötet hasznosságát és fontosságát emelte ki előszavában Ioan Marcus, a Kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára.
A párhuzamosan futó román és magyar szöveget a szerzők írták, dr. Rogosca Maria egyetemi docens, valamint Milasan Claudiu állatorvos ellenőrizte.
Gyéresi professzor azért tartja fontosnak a kétnyelvűséget, mert a szakemberek és érdeklődők mellett a kolozsvári állatorvosi karon tanuló magyar diákok a könyvből megismerhetik a magyar szaknyelvet is – hangsúlyozta a szerkesztő.
A kötet segítséget nyújt a vidéki patikákban dolgozók gyógyszerészeknek, akik állatgyógyászati szerekkel is ki kell szolgálják a klienseket – tette hozzá. Ezt követően megszólaltatta a szerzőket is, akik dr. Pálosi Csaba állatorvossal az élen megtiszteltetésnek érzik, hogy a munkában részt vehettek.
A Specifikus állatgyógyászati szerek a Nemzeti Tankönyvkiadó által regisztrált könyv. Borítójának grafikáját Kovács Franciska Mária készítette.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Egyedülálló szakkönyv
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának múlt heti tudományos ülésszakánmutatták be a Specifikus állatgyógyászati szerek című 430 oldalas átfogó kiadványt. Szerkesztője dr. Gyéresi Árpád egyetemi tanár, aki szerzőként is szerepel a "jelentős tapasztalattal rendelkező egyetemi oktatók, állatorvosok, agyógyszergyártásban dolgozó szakemberek, gyakorló gyógyszerészek" mellett.
A vaskos kötetet, hasznosságát kiemelve ajánlotta a szekcióülésen jelen levő gyógyszerészek figyelmébe Kali István, a Studium Kiadó igazgatója. A kétnyelvű szakkönyv széles körű olvasótáborra számíthat a szakemberek – állatorvosok, humán orvosok, állattenyésztő mérnökök, technikusok, gyógyszerészek, egyetemi hallgatók – mellett a haszon- és (társ) állattartók táborában is – tette hozzá ismertetőjében dr. Sipos Emese egyetemi tanár. Majd a könyv szerkesztője számolt be arról, hogy prof. dr. emeritus Kata Mihály szegedi egyetemi tanár keltette fel benne az érdeklődést a téma iránt, és hasznos tanácsaival, valamint egy fejezet és egy másik fejezetrész megírásával járult hozzá a kötet megjelenéséhez. A szegedi egyetemen szerzett tapasztalatok nyomán Gyéresi professzor kezdeményezésére vezették be az állatgyógyászati szerek oktatását féléves fakultatív tárgyként 1993-ban a MOGYE Gyógyszerészeti Karán és később a rezidens- és nővérképzésben, ami több mint egy évtizeden át működött. A könyv megjelenése újra aktuálissá tette a témát.
A kötet öt fő fejezetre tagolódik. Az elsőt az állatfajok fontosabb megbetegedéseiről és kezelési lehetőségeiről Gyéresi professzor felkérésére nagyon készségesen dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Noé Bárkája állatorvosi rendelő vezetője írta, aki anyagilag is támogatta a könyv megjelenését. A különböző betegségek kórokozói, tünetei, kezelési és megelőzési módozatai mellett táblázatban foglalta össze a zoonózisokat. Az állatokról az emberre terjedő betegségeket kórokozók szerint csoportosította, a fertőzés elterjedését és az embernél észlelt tüneteket is bemutatva – emelte ki dr. Sipos Emese.
A gyógyszergyártásban többéves tapasztalattal rendelkező dr. Gagyi László gyógyszerész és Boda Ferenc dokto-randusz az állatgyógyászati szerek gyártásával és káros hatásának felderítésével kapcsolatosan az európai előírásoknak megfelelő legfrissebb tudnivalókat foglalta össze. A fejezet érdekessége a táblázat, amelyben a szerzők pontosan feltüntetik, hogy a gyógyszeresen kezelt állatokból származó és emberi fogyasztásra szánt termékek milyen mértékben tartalmazhatják a kezelésre használt gyógyszer maradékait vagy bomlástermékeit, ha azok nem károsak az egészségre.
A kötet harmadik fejezetében dr. Kata Mihály professzor mutatja be az állatorvoslásban, a humán és állatgyó-gyászatban is használt szereket, a kor- szerű kezelési rendszereket. Ő adta a könyv mottóját is egy Louis Pasteur- idézettel: "Az orvos az embert gyógyítja, az állatorvos az emberiséget". A bemutatón is azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy egy és oszthatatlan.
A negyedik fejezetnek a könyv szerkesztője mellett dr. Hâncu Gabriel és dr. Kelemen Hajnal egyetemi docensek és dr. Kata Mihály professzor a szerzője. Ez a fejezet az aktuális állatgyógyászati hatóanyagok osztályozásáról, fiziko-kémiai tulajdonságairól, az állatgyógyászati szerek speciális alkalmazásáról szól.
Az utolsó fejezet az állatgyógyászatban használt szerek környezeti hatásait és az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket foglalja össze. Szerzője dr. Simon Brigitta brassói gyógyszerész. Minden fejezet végén gazdag nemzetközi szakirodalmi utalás található.
Tartalmát és kétnyelvűségét illetően a Specifikus állatgyógyászati szerek különleges, hiánypótló munka, amelyet Gyéresi professzor a rá jellemző pontossággal és igényességgel szerkesztett – összegezett értékelésében dr. Sipos Emese professzor. A kötet hasznosságát és fontosságát emelte ki előszavában Ioan Marcus, a Kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára.
A párhuzamosan futó román és magyar szöveget a szerzők írták, dr. Rogosca Maria egyetemi docens, valamint Milasan Claudiu állatorvos ellenőrizte.
Gyéresi professzor azért tartja fontosnak a kétnyelvűséget, mert a szakemberek és érdeklődők mellett a kolozsvári állatorvosi karon tanuló magyar diákok a könyvből megismerhetik a magyar szaknyelvet is – hangsúlyozta a szerkesztő.
A kötet segítséget nyújt a vidéki patikákban dolgozók gyógyszerészeknek, akik állatgyógyászati szerekkel is ki kell szolgálják a klienseket – tette hozzá. Ezt követően megszólaltatta a szerzőket is, akik dr. Pálosi Csaba állatorvossal az élen megtiszteltetésnek érzik, hogy a munkában részt vehettek.
A Specifikus állatgyógyászati szerek a Nemzeti Tankönyvkiadó által regisztrált könyv. Borítójának grafikáját Kovács Franciska Mária készítette.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 22.
Az értékőrzés össznemzeti ügy
Az értékgyűjtő és -őrző mozgalom remek lehetőség ráébreszteni a közösségeket saját kincseikre, ehhez a hungarikumtörvény csak eszköz, amelynek segítségével összeállítható az értéklista, de legalább ilyen fontos az az értékorientált gondolkodás, amely mögötte kialakul – összegezhető Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, a Hungarikum Bizottság titkára előadásának üzenete, amely szerdán hangzott el Tusványoson az Erdély Café – Értéksátorban.
A szakember ismertette, hogy a Magyar Országgyűlés 2012 áprilisában egyöntetű szavazattal fogadta el a hungarikumtörvényt, ami jelzi, hogy értékeink rendszerezését, összegzését, őrzését, hasznosítását pártállástól függetlenül mindenki fontosnak tartja. A jogszabály előzményeiről elmondta, a kommunizmusban próbálták elfogadtatni, hogy az az értékes, ami másokhoz kapcsolódik, és nem az, ami a miénk, de a rendszerváltás után nem sokkal felmerült, hogy meg kellene vizsgálni értékeinket, rendszerezni, és elgondolkodni azon, hogyan lehetne megőrizni, továbbadni és lehetőségeket kovácsolni belőlük. A törvény ezekre a kezdeményezésekre reagált, ennek a mozgalomnak adta meg a keretet – mondotta. Szakáli kiemelte a hetvenes években Magyarországon indult, később Erdélyben is kiteljesedett táncházmozgalom szerepét a hagyományőrzésben, a népzene- és néptánckutatásban, a közösségformálásban, amely mint módszer szerepel az UNESCO szellemi örökséglistáján. Az előadó hangsúlyozta, a hungarikumok az egész nemzetet képviselik, ezt a 2015-ben módosított törvény is megerősíti azáltal, hogy lehetővé teszi határon túli helyi és tájegységi értéktárak létrehozását is. Ezeket csak olyan civil szervezetek vagy önkormányzatok létesíthetik, amelyek élvezik egy, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) munkájában részt vevő alakulat támogatását – ismertette. Szakáli István Loránd szerint az értékgyűjtő és -hasznosító mozgalom alkalmas a fiatalok itthon tartására is, mert ha egy közösség ismeri, hogy mire építheti a gazdaságfejlesztést, biztosabb a jövőképe. Példaként a Székelyföldi turizmusfejlesztést hozta fel, amely sok fiatalnak adhat munkát. A helyi értékre úgy kell tekinteni, mint erőforrásra, ezt Magyarországon már nagyon sok helyen felismerték, és a települések harmadában létre is jöttek a helyi értéktárak – tudatta a szakember. Az előadást moderáló Boda Szabolcs, az Élő Erdély Egyesület elnöke ismertette az értékpiramist, tájékoztatott a tavaly novemberben alakult Erdélyi Értéktár Bizottságról, és elmondta, hogy a tusványosi szabadegyetem utolsó előtti napján, vagyis ma bejelentik a Székelyföldi Értéktár elindítását. Elmondta, Erdélyben is alakultak már helyi, megyei értéktárbizottságok, és egyre többen vannak, akik azon gondolkodnak, hogyan hasznosíthatják az értékgyűjtést a közösség javára. A hungarikumokról való döntés a hungarikumbizottság felelőssége, hisz a cél, hogy a hungarikumok a magyar nemzet nagykövetei legyenek, ezért nem mindegy, hogy mi kerül be az értéktárakba – hangsúlyozta Szakáli. Elismerte, ez a munka inkább érzelmi, mint racionális alapon nyugszik, ezért vontak be neves szakembereket, köztük a Magyar Tudományos Akadémia munkatársait is a döntéshozatalba. Az előadó szólt a pályázatokról, amelyekkel a helyi közösségeket kívánják segíteni az értékgyűjtő és -őrző mozgalomban, amely támogatásokat éppúgy felajánlják a határon túliaknak, mint a magyarországiaknak. A hozzászólásokban Szaniszló József, az idén januárban alakult nagybányai értéktárbizottság elnöke szerint a szórványmagyarság nem ugyanolyan eséllyel fér hozzá a pályázati pénzforrásokhoz, mint a tömbmagyarság, s bár Nagybányán tizennégyezer magyar él, a többségi román önkormányzat sem segíti közösségi törekvéseiket. Elmondta, úgy érzik, az értékgyűjtő mozgalom pályázatai a magyar többségű vidékek százára vannak kiírva, és hiába vettek számba közel száz helyi, nagybányai értéket, nem pályázhattak. Szakáli István cáfolta, hogy pályázataiknak lenne ilyen irányultsága, és javasolta, a nagybányaiak társuljanak más települési törekvésekhez, de semmiképpen ne mondjanak le értékőrző tevékenységükről. Az előadás után jó példákat mutattak be az értékőrzés, -közvetítés és -hasznosítás területén már tapasztalatokat szerzett civil szervezetek, intézmények, ezt követően módszertani ismertetőt tartottak önkormányzatok és civil szervezetek képviselői számára a helyi értéktárak létrehozása és működtetése témakörben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az értékgyűjtő és -őrző mozgalom remek lehetőség ráébreszteni a közösségeket saját kincseikre, ehhez a hungarikumtörvény csak eszköz, amelynek segítségével összeállítható az értéklista, de legalább ilyen fontos az az értékorientált gondolkodás, amely mögötte kialakul – összegezhető Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, a Hungarikum Bizottság titkára előadásának üzenete, amely szerdán hangzott el Tusványoson az Erdély Café – Értéksátorban.
A szakember ismertette, hogy a Magyar Országgyűlés 2012 áprilisában egyöntetű szavazattal fogadta el a hungarikumtörvényt, ami jelzi, hogy értékeink rendszerezését, összegzését, őrzését, hasznosítását pártállástól függetlenül mindenki fontosnak tartja. A jogszabály előzményeiről elmondta, a kommunizmusban próbálták elfogadtatni, hogy az az értékes, ami másokhoz kapcsolódik, és nem az, ami a miénk, de a rendszerváltás után nem sokkal felmerült, hogy meg kellene vizsgálni értékeinket, rendszerezni, és elgondolkodni azon, hogyan lehetne megőrizni, továbbadni és lehetőségeket kovácsolni belőlük. A törvény ezekre a kezdeményezésekre reagált, ennek a mozgalomnak adta meg a keretet – mondotta. Szakáli kiemelte a hetvenes években Magyarországon indult, később Erdélyben is kiteljesedett táncházmozgalom szerepét a hagyományőrzésben, a népzene- és néptánckutatásban, a közösségformálásban, amely mint módszer szerepel az UNESCO szellemi örökséglistáján. Az előadó hangsúlyozta, a hungarikumok az egész nemzetet képviselik, ezt a 2015-ben módosított törvény is megerősíti azáltal, hogy lehetővé teszi határon túli helyi és tájegységi értéktárak létrehozását is. Ezeket csak olyan civil szervezetek vagy önkormányzatok létesíthetik, amelyek élvezik egy, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) munkájában részt vevő alakulat támogatását – ismertette. Szakáli István Loránd szerint az értékgyűjtő és -hasznosító mozgalom alkalmas a fiatalok itthon tartására is, mert ha egy közösség ismeri, hogy mire építheti a gazdaságfejlesztést, biztosabb a jövőképe. Példaként a Székelyföldi turizmusfejlesztést hozta fel, amely sok fiatalnak adhat munkát. A helyi értékre úgy kell tekinteni, mint erőforrásra, ezt Magyarországon már nagyon sok helyen felismerték, és a települések harmadában létre is jöttek a helyi értéktárak – tudatta a szakember. Az előadást moderáló Boda Szabolcs, az Élő Erdély Egyesület elnöke ismertette az értékpiramist, tájékoztatott a tavaly novemberben alakult Erdélyi Értéktár Bizottságról, és elmondta, hogy a tusványosi szabadegyetem utolsó előtti napján, vagyis ma bejelentik a Székelyföldi Értéktár elindítását. Elmondta, Erdélyben is alakultak már helyi, megyei értéktárbizottságok, és egyre többen vannak, akik azon gondolkodnak, hogyan hasznosíthatják az értékgyűjtést a közösség javára. A hungarikumokról való döntés a hungarikumbizottság felelőssége, hisz a cél, hogy a hungarikumok a magyar nemzet nagykövetei legyenek, ezért nem mindegy, hogy mi kerül be az értéktárakba – hangsúlyozta Szakáli. Elismerte, ez a munka inkább érzelmi, mint racionális alapon nyugszik, ezért vontak be neves szakembereket, köztük a Magyar Tudományos Akadémia munkatársait is a döntéshozatalba. Az előadó szólt a pályázatokról, amelyekkel a helyi közösségeket kívánják segíteni az értékgyűjtő és -őrző mozgalomban, amely támogatásokat éppúgy felajánlják a határon túliaknak, mint a magyarországiaknak. A hozzászólásokban Szaniszló József, az idén januárban alakult nagybányai értéktárbizottság elnöke szerint a szórványmagyarság nem ugyanolyan eséllyel fér hozzá a pályázati pénzforrásokhoz, mint a tömbmagyarság, s bár Nagybányán tizennégyezer magyar él, a többségi román önkormányzat sem segíti közösségi törekvéseiket. Elmondta, úgy érzik, az értékgyűjtő mozgalom pályázatai a magyar többségű vidékek százára vannak kiírva, és hiába vettek számba közel száz helyi, nagybányai értéket, nem pályázhattak. Szakáli István cáfolta, hogy pályázataiknak lenne ilyen irányultsága, és javasolta, a nagybányaiak társuljanak más települési törekvésekhez, de semmiképpen ne mondjanak le értékőrző tevékenységükről. Az előadás után jó példákat mutattak be az értékőrzés, -közvetítés és -hasznosítás területén már tapasztalatokat szerzett civil szervezetek, intézmények, ezt követően módszertani ismertetőt tartottak önkormányzatok és civil szervezetek képviselői számára a helyi értéktárak létrehozása és működtetése témakörben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 11.
Bookfest Marosvásárhelyen magyar kiadók nélkül
Kimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén.
A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták.
A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab.
Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.”
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Kimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén.
A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták.
A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab.
Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.”
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2016. szeptember 20.
Felkerült a Partium a regionális tudományi kutatók térképére
A Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16-án Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Területi Kutatások Intézete volt.
Mintegy 115 Kárpát-medencei kutató részvételével tartották meg a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2016-os vándorgyűlését. Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma, egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A vándorgyűlés nagy jelentőséggel és bemutatkozási lehetőséggel bírt a megújuló PKE és az annak keretében működő partiumi kutatóintézet számára is, hiszen Soprontól Csíkszeredáig, a Délvidéktől a Felvidékig szinte valamennyi jelentős magyar felsőoktatási intézmény és kutatóközpont (köztük a Magyar Tudományos Akadémia) képviseltette magát az eseményen. Bár a rendezvény elsősorban a regionális tudományterület magyar képviselőinek a seregszemléje volt, a nemzetközi plenárison és szekcióban a szakma neves német, szlovén és román képviselői is megjelentek.
Az első napon az éves közgyűlés, könyvbemutatók (Dusek Tamás–Kotosz Balázs: Területi statisztika; Fábián Attila–Pogátsa Zoltán (szerk.): Az európai kohéziós politika gazdaságtana; Nárai Márta–Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – a lokális és területi közösségi folyamatokban; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben – A Győr-kód), a díjátadók és a plenáris előadások kaptak teret (Manfred Kühn tudományos főmunkatárs, Leibniz Institute for Research on Society and Space; Nataša Pichler-Milanović tudományos főmunkatárs, Ljubljanai Egyetem; Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem; Lados Mihály tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Rechnitzer János egyetemi tanár, az MRTT elnöke, Kincses Áron főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal, Illés Sándor elnök, Aktív Társadalom Alapítvány, Somlyódyné Pfeil Edit egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, Partiumi Keresztény Egyetem).
A Regionális Tudományért Díjat Nemes-Nagy Józsefnek, az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke professzorának, az MRTT korábbi alelnökének ítélte oda a társaság közgyűlése, ezzel ismerve el a regionális tudomány területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és iskolaépítő tevékenységét. Díszoklevelet vehetett át Baranyi Béla, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Korompai Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, illetve Kiváló Ifjú Regionalista Díjat kapott Tóth Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adjunktusa. A díjakat Rechnitzer János, az MRTT elnöke adta át.
Az első nap zárásaként a Partiumi Kutatóintézet az Érintő Egyesület támogatásával Partium-estet szervezett, melynek célja a régió sajátosságainak interaktív formában való bemutatása volt. Az est keretében Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntője után az „Érmelléki” márkanévnek, a Partium 2016-ban kiadott térképének, majd az érmelléki borok és dél-Bihari sajtok bemutatására került sor. Az estet Ady-műsor (Szabó János, Érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoport) és fogadás zárta.
A konferencia második napján 12 szekcióban 90 előadás hangzott el, a városkutatás, városfejlesztés, városökológia, a város–vidék kapcsolata, a regionális innováció, a térszerkezet, határok stb. témaköreiben. Önálló szekcióban kapott teret a Partium regionális folyamatainak a bemutatása. A konferenciát városnézés és várlátogatás zárta.
itthon.ma
A Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16-án Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Területi Kutatások Intézete volt.
Mintegy 115 Kárpát-medencei kutató részvételével tartották meg a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2016-os vándorgyűlését. Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma, egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A vándorgyűlés nagy jelentőséggel és bemutatkozási lehetőséggel bírt a megújuló PKE és az annak keretében működő partiumi kutatóintézet számára is, hiszen Soprontól Csíkszeredáig, a Délvidéktől a Felvidékig szinte valamennyi jelentős magyar felsőoktatási intézmény és kutatóközpont (köztük a Magyar Tudományos Akadémia) képviseltette magát az eseményen. Bár a rendezvény elsősorban a regionális tudományterület magyar képviselőinek a seregszemléje volt, a nemzetközi plenárison és szekcióban a szakma neves német, szlovén és román képviselői is megjelentek.
Az első napon az éves közgyűlés, könyvbemutatók (Dusek Tamás–Kotosz Balázs: Területi statisztika; Fábián Attila–Pogátsa Zoltán (szerk.): Az európai kohéziós politika gazdaságtana; Nárai Márta–Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – a lokális és területi közösségi folyamatokban; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben – A Győr-kód), a díjátadók és a plenáris előadások kaptak teret (Manfred Kühn tudományos főmunkatárs, Leibniz Institute for Research on Society and Space; Nataša Pichler-Milanović tudományos főmunkatárs, Ljubljanai Egyetem; Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem; Lados Mihály tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Rechnitzer János egyetemi tanár, az MRTT elnöke, Kincses Áron főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal, Illés Sándor elnök, Aktív Társadalom Alapítvány, Somlyódyné Pfeil Edit egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, Partiumi Keresztény Egyetem).
A Regionális Tudományért Díjat Nemes-Nagy Józsefnek, az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke professzorának, az MRTT korábbi alelnökének ítélte oda a társaság közgyűlése, ezzel ismerve el a regionális tudomány területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és iskolaépítő tevékenységét. Díszoklevelet vehetett át Baranyi Béla, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Korompai Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, illetve Kiváló Ifjú Regionalista Díjat kapott Tóth Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adjunktusa. A díjakat Rechnitzer János, az MRTT elnöke adta át.
Az első nap zárásaként a Partiumi Kutatóintézet az Érintő Egyesület támogatásával Partium-estet szervezett, melynek célja a régió sajátosságainak interaktív formában való bemutatása volt. Az est keretében Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntője után az „Érmelléki” márkanévnek, a Partium 2016-ban kiadott térképének, majd az érmelléki borok és dél-Bihari sajtok bemutatására került sor. Az estet Ady-műsor (Szabó János, Érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoport) és fogadás zárta.
A konferencia második napján 12 szekcióban 90 előadás hangzott el, a városkutatás, városfejlesztés, városökológia, a város–vidék kapcsolata, a regionális innováció, a térszerkezet, határok stb. témaköreiben. Önálló szekcióban kapott teret a Partium regionális folyamatainak a bemutatása. A konferenciát városnézés és várlátogatás zárta.
itthon.ma
2016. október 7.
Vári Attila erdélyi szászokról szóló regényét mutatták be Marosvásárhelyen
Vári Attila Szomorú hold című új regényében egy erdélyi szász zsákfalu egykori lakóiról, illetve a háborúból oda visszamenekülő és negyven évig bujkáló férfiról ír. A Mentor Könyvek kiadó gondozásában megjelent kötetet Káli Király István szerkesztő mutatta be csütörtök este a Bernády Házban a szerző jelenlétében.
A szerkesztő elmondta, egyik közös útjuk során, amikor Sepsiszentgyörgyről Brassóba tartottak, Vári Attila kérte, hogy térjenek Prázsmár felé, ahol a szászok történetéről, annak egy jellegzetes momentumáról beszélt neki. Megmutatta az Alapi-szárnynak nevezett építményt, amely a prázsmári várhoz tapadt és amelyet azért építettek az egykori városlakók, hogy ott tárgyaljanak Apafi Mihállyal. Ugyanis az erdélyi fejedelmeket a szászok nem engedték be várfalaikon belül, inkább külön épületet húztak, ha tárgyalniuk kellett valamelyikükkel.
Vári Attila Erdély tájainak jó ismerője, a Székelyföldön, illetve a vele szomszédos – egykor szászok lakta – Királyföldön nincs is olyan település, ahol ne járt volna és amelynek történelmét ne ismerné. A legújabb regényében azoknak a szászoknak, annak a szász életstílusnak állít mementót, akik ma már nem léteznek, arra a világra emlékezik, amely a szászok kitelepedésével végleg megszűnt. Ám mindez nem csak a történetért lehet érdekes, ha nem mert az erdélyi magyar falvakra is hasonló sors vár a dolgok állása szerint, mondta el Káli Király István.
„A történet rendkívül egyszerű” – fogalmazott Vári Attila a regényéről – „négy generációról van szó”: a fiatal, Budapesten élő újságíró elindul Erdélybe, hogy nagyapja elbeszélése nyomán megkeresse azt a szász falut, ahol az, mint a németül jól beszélő fiú, összebarátkozott egy vele egykorú szász gyerekkel, és így közeli kapcsolatba került annak családjával, majd az egész közösséggel.
A nagyapa történeteiből kikerekedik egy ma már nem létező közösség belső élete, annak szokásaival, szigorú törvényeivel, amelyek által 800 éven át fennmaradhatott. A nagyapa is és szász barátja is 16 évesen katonai oktatásban részesül, az egyik a levente-képzőben, a másik a Hitlerjugendben.
Mindketten kikerülnek a frontra, majd hadifogságba esnek, egymástól alig negyven kilométerre, anélkül, hogy ezt tudnák. A német katona megszökik és visszatér a falujába, ahol negyven évig a szülőháza padlásán bújkál, ahol a vele sorsközösséget vállaló szolgálólány halála után feladja magát a román hatóságoknál.
Az újságíró keresi a házat, a templomot, a kis patakot és sehogy sem találja mindazt, amit olyan pontosan, részletesen elmesélt neki a nagyapja. Kiderül, hogy a taxis, akit megkért, vigye a megnevezett faluba, becsapta és máshová vitte.
A szerző azt is elmondta, a regény alapötletét egy újsághír adta. Valóban megtörtént, hogy egy székelyföldi katonaszökevény negyven évig élt szülőháza padlásán, amely akkor derült ki, amikor az őt gondozó édesanyja meghalt.
Antal Erika maszol.ro
Vári Attila Szomorú hold című új regényében egy erdélyi szász zsákfalu egykori lakóiról, illetve a háborúból oda visszamenekülő és negyven évig bujkáló férfiról ír. A Mentor Könyvek kiadó gondozásában megjelent kötetet Káli Király István szerkesztő mutatta be csütörtök este a Bernády Házban a szerző jelenlétében.
A szerkesztő elmondta, egyik közös útjuk során, amikor Sepsiszentgyörgyről Brassóba tartottak, Vári Attila kérte, hogy térjenek Prázsmár felé, ahol a szászok történetéről, annak egy jellegzetes momentumáról beszélt neki. Megmutatta az Alapi-szárnynak nevezett építményt, amely a prázsmári várhoz tapadt és amelyet azért építettek az egykori városlakók, hogy ott tárgyaljanak Apafi Mihállyal. Ugyanis az erdélyi fejedelmeket a szászok nem engedték be várfalaikon belül, inkább külön épületet húztak, ha tárgyalniuk kellett valamelyikükkel.
Vári Attila Erdély tájainak jó ismerője, a Székelyföldön, illetve a vele szomszédos – egykor szászok lakta – Királyföldön nincs is olyan település, ahol ne járt volna és amelynek történelmét ne ismerné. A legújabb regényében azoknak a szászoknak, annak a szász életstílusnak állít mementót, akik ma már nem léteznek, arra a világra emlékezik, amely a szászok kitelepedésével végleg megszűnt. Ám mindez nem csak a történetért lehet érdekes, ha nem mert az erdélyi magyar falvakra is hasonló sors vár a dolgok állása szerint, mondta el Káli Király István.
„A történet rendkívül egyszerű” – fogalmazott Vári Attila a regényéről – „négy generációról van szó”: a fiatal, Budapesten élő újságíró elindul Erdélybe, hogy nagyapja elbeszélése nyomán megkeresse azt a szász falut, ahol az, mint a németül jól beszélő fiú, összebarátkozott egy vele egykorú szász gyerekkel, és így közeli kapcsolatba került annak családjával, majd az egész közösséggel.
A nagyapa történeteiből kikerekedik egy ma már nem létező közösség belső élete, annak szokásaival, szigorú törvényeivel, amelyek által 800 éven át fennmaradhatott. A nagyapa is és szász barátja is 16 évesen katonai oktatásban részesül, az egyik a levente-képzőben, a másik a Hitlerjugendben.
Mindketten kikerülnek a frontra, majd hadifogságba esnek, egymástól alig negyven kilométerre, anélkül, hogy ezt tudnák. A német katona megszökik és visszatér a falujába, ahol negyven évig a szülőháza padlásán bújkál, ahol a vele sorsközösséget vállaló szolgálólány halála után feladja magát a román hatóságoknál.
Az újságíró keresi a házat, a templomot, a kis patakot és sehogy sem találja mindazt, amit olyan pontosan, részletesen elmesélt neki a nagyapja. Kiderül, hogy a taxis, akit megkért, vigye a megnevezett faluba, becsapta és máshová vitte.
A szerző azt is elmondta, a regény alapötletét egy újsághír adta. Valóban megtörtént, hogy egy székelyföldi katonaszökevény negyven évig élt szülőháza padlásán, amely akkor derült ki, amikor az őt gondozó édesanyja meghalt.
Antal Erika maszol.ro
2016. október 7.
195 csapat jelentkezett a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátékára
A szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szeptember közepén meghirdetett olvasójátékára, és október 11-én kezdődik a könyvvásár főtámogatásával a Mélykvíz néven meghirdetett kocsmakvíz is.
Az Olvasd el és játssz velünk! olvasójátékra 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény a szervezők szerint. A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban iratkoztak fel Hargita és Kovászna megyei csapatok is.
„Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanakkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga. Az október végén szervezett elődöntő nyertes csapatai a döntőben a könyves szemlén újra találkoznak.
A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul október 11-én a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított kocsmai vetélkedő december 13-ig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban.
A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook-oldalára írt üzenetben.
A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében. Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.”
A november 10. és 13. között megrendezett könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd. (közlemény) Transindex.ro
A szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szeptember közepén meghirdetett olvasójátékára, és október 11-én kezdődik a könyvvásár főtámogatásával a Mélykvíz néven meghirdetett kocsmakvíz is.
Az Olvasd el és játssz velünk! olvasójátékra 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény a szervezők szerint. A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban iratkoztak fel Hargita és Kovászna megyei csapatok is.
„Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanakkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga. Az október végén szervezett elődöntő nyertes csapatai a döntőben a könyves szemlén újra találkoznak.
A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul október 11-én a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított kocsmai vetélkedő december 13-ig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban.
A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook-oldalára írt üzenetben.
A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében. Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.”
A november 10. és 13. között megrendezett könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd. (közlemény) Transindex.ro
2016. november 4.
Húszból nyolc bekerült
Sepsiszentgyörgyön az értéktár-bizottság
Nyolc székelyföldi érték felvételéről döntött tegnap a Székelyföldi Értéktár Bizottság, amely Sepsiszentgyörgyön tartotta első munkaülését.
Ezt megelőzően szakmai konferenciát tartottak, amelyen Tamás Sándor megyetanácselnök elvárásként fogalmazta meg, hogy a hungarikumtörvény keretében a fizikai határok miatt ne tegyenek különbséget, utalva a pálinka névhasználat miatt kialakult vitára és az azóta lezárult kürtőskalács-ügyre.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta, előbb-utóbb megegyezésre jutnak a vitás kérdésekben is. Mint mondta, a hungarikumtörvény Magyarországon igazi sikertörténetté vált, egyelőre ez nem mondható el a határon túli közösségek esetében, de most már minden nemzetrész értéktára létrejött, így megvan az esélye, hogy mozgalommá alakuljon nálunk is.
Az értéktár eszköz, fogalmazott Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, szerinte nincs értelme újabb listákat készíteni, mert abból van elég, az hozhat előrelépést, ha a közösség felfedezi saját értékeit, megismerteti másokkal, és hasznosítani is tudja a turizmus, az oktatás, a fejlesztések és a közösségépítés terén.
A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság megtartotta első munkaülését, a húsz felterjesztésből nyolcat elfogadott, így bekerült az értéktárba a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács.
Gy. Turoczki Emese
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Sepsiszentgyörgyön az értéktár-bizottság
Nyolc székelyföldi érték felvételéről döntött tegnap a Székelyföldi Értéktár Bizottság, amely Sepsiszentgyörgyön tartotta első munkaülését.
Ezt megelőzően szakmai konferenciát tartottak, amelyen Tamás Sándor megyetanácselnök elvárásként fogalmazta meg, hogy a hungarikumtörvény keretében a fizikai határok miatt ne tegyenek különbséget, utalva a pálinka névhasználat miatt kialakult vitára és az azóta lezárult kürtőskalács-ügyre.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta, előbb-utóbb megegyezésre jutnak a vitás kérdésekben is. Mint mondta, a hungarikumtörvény Magyarországon igazi sikertörténetté vált, egyelőre ez nem mondható el a határon túli közösségek esetében, de most már minden nemzetrész értéktára létrejött, így megvan az esélye, hogy mozgalommá alakuljon nálunk is.
Az értéktár eszköz, fogalmazott Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, szerinte nincs értelme újabb listákat készíteni, mert abból van elég, az hozhat előrelépést, ha a közösség felfedezi saját értékeit, megismerteti másokkal, és hasznosítani is tudja a turizmus, az oktatás, a fejlesztések és a közösségépítés terén.
A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság megtartotta első munkaülését, a húsz felterjesztésből nyolcat elfogadott, így bekerült az értéktárba a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács.
Gy. Turoczki Emese
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 5.
Az első nyolc székely érték
A székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács került be egyelőre a székely értéktárba – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak. A Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megnyitón elmondta, körülményesen indult, de helytálló szakmai javaslatok nyomán szépen alakul az értéktár, amely azért is készül, hogy a többségi nemzet is meggyőződhessen arról: a székelyföldi értékek az egész országot gazdagítják. Szakáli István Loránd, a budapesti kormány agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar értéktár megalakulásának történetét, hangsúlyozva, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet értékeiről szól. Az államtitkár szerint a helyi értékek erőforrások, ezért arra kell törekedni, hogy partnerségek által igazi társadalmi mozgalommá váljon ez a kezdeményezés.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke arról számolt be, hogy Békés megye 75 településéből 45-ben működik értéktár, és 29 megyei értéket fogadtak el eddig. A Székelyföldi Értéktár Bizottsággal kapcsolatosan kiemelte, jó lenne, ha közös informatikai háttér és közös arculat kialakítása által is folytatnák az együttműködést. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke gratulált a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulásához, majd kifejtette, hogy az értéktár eszköz, amelyet legalább négy területen lehet hasznosítani: a turizmusban, az oktatásban, az integrált fejlesztésben és a közösségépítésben. Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója az értéktár további kiaknázási lehetőségeiről és felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy érdemes lenne a vállalkozók és a fiatalok bevonzására is figyelni ilyen szempontból. Bihari Béla, a Gnome Design & IT Solutions vezetője a népszerűsítéséhez szükséges digitális technika mai lehetőségeiről beszélt, az interakció fontosságát hangsúlyozva.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács került be egyelőre a székely értéktárba – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak. A Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megnyitón elmondta, körülményesen indult, de helytálló szakmai javaslatok nyomán szépen alakul az értéktár, amely azért is készül, hogy a többségi nemzet is meggyőződhessen arról: a székelyföldi értékek az egész országot gazdagítják. Szakáli István Loránd, a budapesti kormány agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar értéktár megalakulásának történetét, hangsúlyozva, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet értékeiről szól. Az államtitkár szerint a helyi értékek erőforrások, ezért arra kell törekedni, hogy partnerségek által igazi társadalmi mozgalommá váljon ez a kezdeményezés.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke arról számolt be, hogy Békés megye 75 településéből 45-ben működik értéktár, és 29 megyei értéket fogadtak el eddig. A Székelyföldi Értéktár Bizottsággal kapcsolatosan kiemelte, jó lenne, ha közös informatikai háttér és közös arculat kialakítása által is folytatnák az együttműködést. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke gratulált a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulásához, majd kifejtette, hogy az értéktár eszköz, amelyet legalább négy területen lehet hasznosítani: a turizmusban, az oktatásban, az integrált fejlesztésben és a közösségépítésben. Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója az értéktár további kiaknázási lehetőségeiről és felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy érdemes lenne a vállalkozók és a fiatalok bevonzására is figyelni ilyen szempontból. Bihari Béla, a Gnome Design & IT Solutions vezetője a népszerűsítéséhez szükséges digitális technika mai lehetőségeiről beszélt, az interakció fontosságát hangsúlyozva.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 6.
Ezek lettek Székelyföld értékei
A marosvásárhelyi Kultúrpalota, a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács is bekerült a nyolc székely érték tárházába – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén.
A szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak a hétvégén. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg.
A tanácskozáson Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon igazi sikertörténet a hungarikum törvény, a közösségek jól fogadták a kormány együttműködési ajánlatát. Ugyanakkor a határon túli nemzetrészek esetében nem beszélhetünk egyértelmű sikerről, mert eredetileg egyetlen értéktárba sorolták be a külhoni értékeket, a tavalyi év végére viszont minden nemzetrész értéktára létrejött, a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása kapcsán pedig az államtitkár arra kérte a szakembereket, tegyenek meg mindent, hogy igazi társadalmi mozgalommá váljon.
Erdélyben 25 értéktár működik, eddig száz értéket terjesztettek fel, 37-et fogadtak el erdélyi értékként, a többi helyi illetve megyei értéktárakban szerepel. A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro
A marosvásárhelyi Kultúrpalota, a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács is bekerült a nyolc székely érték tárházába – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén.
A szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak a hétvégén. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg.
A tanácskozáson Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon igazi sikertörténet a hungarikum törvény, a közösségek jól fogadták a kormány együttműködési ajánlatát. Ugyanakkor a határon túli nemzetrészek esetében nem beszélhetünk egyértelmű sikerről, mert eredetileg egyetlen értéktárba sorolták be a külhoni értékeket, a tavalyi év végére viszont minden nemzetrész értéktára létrejött, a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása kapcsán pedig az államtitkár arra kérte a szakembereket, tegyenek meg mindent, hogy igazi társadalmi mozgalommá váljon.
Erdélyben 25 értéktár működik, eddig száz értéket terjesztettek fel, 37-et fogadtak el erdélyi értékként, a többi helyi illetve megyei értéktárakban szerepel. A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro