Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jakubinyi György Miklós
815 tétel
2008. november 27.
Romániában november 30-án parlamenti választásokat tartottak. Az RMDSZ deményházi plébánián tett látogatását rejtett kamerával felvették, majd a filmet feltették a világhálóra is. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság állásfoglalást adott ki az eset kapcsán. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság sajnálattal értesült a sajtóban és a világhálón megjelent deményházi incidensről. Rózsa Gáspár római katolikus plébános az RMDSZ deményházi kampányútja során csupán magánvéleményének adhatott hangot és nem a római katolikus egyház véleményét képviselte. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság állásfoglalását a november 13-án keltezett főpásztori körlevél tartalmazza: „…minden jóakaratú, népének jövőéért és egyházának sorsáért felelősséget érző katolikus hívünk járuljon szavazáshoz, mert ez nem csak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelesség is… Mint mindig, azt kérjük kedves híveinktől, hogy menjenek el a szavazásra és lelkiismeretük szerint olyanokra adják szavazatukat, akiről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápoljak. ”Az egyházmegye bármely papja, aki ezzel ellentétes véleményének adott hangot, csak magánemberként nyilatkozhatott. /Jakubinyi György gyulafehérvári érsek: Állásfoglalás. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 7./ Előzmény: Szucher Ervin: Kampányoló plébános. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2008. december 3.
Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye. Az egy éven át tartó ünnepségsorozat megnyitó eseménye a csíksomlyói zarándokhelyen volt, 2008. szeptember 13-án a kegytemplom előtti kertben, ahol szabadtéri szentmisét mutattak be. A záró ünnepség 2009. szeptember 29-én lesz Gyulafehérváron. November 27–28-án Kolozsváron tartották meg a „Teológiai Napok”-at. Oláh János, a Hittudományi Teológia rektora hangsúlyozta, hogy az intézet biztosítani tudja a történelmi hátteret a konferencia megrendezésére. Dr. Jakubinyi György érsek beszéde után dr. Marton József nagyprépost, egyháztörténész-professzor az Erdélyi Egyházmegye ezer évének történetét ismertette. Igazi erdélyi történelem tárult fel. Kiindulási pontként a gyulák székhelye szerepelt, amely később kiváló központnak bizonyult Szent István király számára, aki megalapította az egyházmegyét. 1991. aug. 5-én II. János Pál pápa az egyházmegyét önálló érsekségi rangra emelte. Felavatták az új könyvtárat. Oláh János rektor pontosított: nem a könyvtár maga lett új, hanem a terem és a mutatós, faragott tölgyfa szekrények, amelyek befogadták a könyveket, jelentik az igazi újdonságot. A könyvtár felszerelését adományaival egy hollandiai alapítvány, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosította. Az olvasóterem megfelelő tanulási feltételeket és méltó keretet teremt a könyvtárnak. Veres Annamária könyvtáros sokat dolgozott, hogy idejében elkészüljenek a könyvek átrendezésével. A megnyitót könyvbemutatók sora követte. Többek között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanárai mutatták be munkáikat. A sort dr. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Dr. Marton József néhai Márton Áron püspök írásait és beszédeit dolgozta fel. Szász János pénzügyi igazgató a Gyulafehérvári Püspöki Palota régészeti feltárásáról mutatott be egy kötetet a szerző távolléte miatt. Ezt követően dr. Jitianu Liviu, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanára, dr. Zamfir Korinna, dr. Holló László, dr. Nóda Mózes, dr. Diósi Dávid, dr. Kovács Zsolt, dr. Vik János és dr. Tamási Zsolt mutatták be könyveiket. A tudományos előadások során dr. Jakubinyi György érsek Szentek Erdélyben címmel beszélt, erről könyvet is írt. Szent Pongrácz István, aki Alvincen született, a főegyházmegye első, hivatalosan szentté avatott személye. Érdekes előadások következtek pl. Szent Erzsébet kultuszáról Vízkeleti András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja részéről. Ferenczi Sándor az erdélyi római katolikus papságról, Ecsedy Judit az erdélyi könyvkultúráról beszélt. Dr. Nicolae Bocsan, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi görög-katolikus főpapoknak az I. Vatikáni Zsinaton kifejtett tevékenységéről értekezett. Előadást tartott többek között dr. Táncos Vilmos, dr. Buzogány Dezső és dr. Gábor Csilla. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2009. január 22.
Kolozsváron Holló László, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanszékvezető paptanára, egyben az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöke tartott előadást az Erdélyi Római Katolikus Státusról. A Státus az Erdélyi Egyházmegye (ma Gyulafehérvári Főegyházmegye) ezeréves történelmének, a katolikus világegyházban példa nélkül álló kuriózuma: a XVI. század második felétől kezdődően kialakult erdélyi katolikus autonómia konkrét megnyilvánulása. Az az intézmény, amely védte a különböző történelmi körülmények között hátrányt szenvedő katolikus és nemzeti érdeket, szervezte és fenntartotta a katolikus felekezeti oktatást és adminisztrálta a katolikus egyházi vagyon jelentős részét. Holló László vázolta a 2005-ben Jakubinyi György érsek idejében újraindított Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány célkitűzéseit is: a gazdasági önállóság megteremtése, az elorzott javak visszaszerzése, a státusalapok újjászervezése. A Római Katolikus Státus már 15 pert indított el a román állammal szemben Strasbourgban, s amennyiben megnyerik ezeket a pereket, akkor az itteni hatóságok hozzáállása is változhat. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul felvetette: Magyarország is figyelemmel kíséri ezeket a pereket, amelyeknek jó lenne nagyobb sajtónyilvánosságot biztosítani Romániában. Válaszában Holló László elmondta: ezelőtt pár évvel a helyi román médiában olyan státus-ellenes hangulatot keltettek, hogy azóta igyekeznek elkerülni a túlzott nyilvánosság miatti csapdát. /N. -H. D. : Autonómia és státus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
2009. január 31.
Dr. Holló László egyetemi docens /sz. Csíkszentimre, 1966. febr. 9./ pappá szentelése után Insbruckban tanult tovább, doktorált társadalometikából. 1997-től tanít a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán, jelenleg a didaktikai teológia (hittanárképző) tanszékvezető tanára, beosztása mellett az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöki tisztét is betölti. E témában több könyv és szaktanulmány szerzője. Kolozsváron január 19-én tartott előadást Erdélyi Római Katolikus Státusról. A Státus javainak az 1948. augusztus 3-i közoktatásügyi reformtörvénnyel végrehajtott államosítása Márton Áron püspököt arra késztette, hogy az akkorra már Egyházmegyei Tanács néven működő Státus intézmény ügyintézését felfüggessze, és saját hatáskörébe vonja. Márton Áron püspöknek a Státust felfüggesztő rendeletével dacolva Adorján Károly gyulafehérvári kanonok 1950 nyarán létrehozta a Katolikus Státus Időközi Bizottságát. A – most már nem Erdélyi, hanem – Romániai Római Katolikus Státus néven újjá-, illetve megalakult Státus működési szabályzatát a román kormány jóváhagyta. A fő cél, a nemzetegyház Státus általi megszervezése, a börtönben is ellenálló püspök példáját követő papok magatartása miatt nem valósult meg, a hatalom fokozatosan megvonta támogatását és az egész elsorvadt. Az 1989-es rendszerváltozás után Bálint Lajos, az egyházmegye akkori püspöke 1991. február 11-i határozatával rendelkezett az Egyházmegyei Tanács (Státus) jogfolytonossági alapon történő újraindításáról. A hajdan nagynevű Státusnak feltámasztására irányuló többrendbeli meddő próbálkozás után, 2005. november 25-én, Kolozsváron történt meg annak alapítványként való bejegyeztetése. 2005-ben dr. Jakubinyi György érsek Csiszér Albert pápai prelátust bízta meg a Státus intézmény újjászervezésével. A 2006. évtől a román nyelvű sajtóban napvilágot látott támadások miatt a katolikus érdekek védelmében szükség van a hitvalló katolikus világiak segítségére. A 2006. október 26-án Székelyudvarhelyen tartott rendkívüli státusgyűlésen a jelenlévők javaslatot tettek a Státus kuratórium bővítésére. A javaslatok alapján közreműködésre kérték fel Borbély László minisztert, Dr. Csucsuja István kolozsvári egyetemi professzort, Gencsi András marosvásárhelyi vállalkozót, Héjja Gyula brassói mérnököt, Kedves Imre közgazdászt, Kelemen Hunor képviselőt, Márton Árpád képviselőt, Nagy István jogtanácsost, Puskás Bálint szenátort és Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnököt. Valamennyien vállalták a közreműködést. A Státus-alapok vagyonát a 20. század első feléig az oktatási intézmények épületein túl, nagy kiterjedésű erdőgazdaságok, gazdasági uradalmak, valamint kolozsvári bérházak képezték. A kommunista hatalomátvételt követően 1948-ban az egyházmegyei alapok és intézmények ingó és ingatlan anyagi javait a román kormány az állam tulajdonába vette át. Az egyház a hajdani Státus vagyonból visszaigényelt ingatlanok közül eddig visszakapta a csíkszeredai Márton Áron, a székelyudvarhelyi Tamási Áron és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes gimnáziumok, valamint a marosvásárhelyi Unirea Líceum épületeit. Továbbá tulajdonba vehetett egy brassói bérházat, amely az átadás előtt „véletlenül” felgyúlt és két emelete kiégett. A Státus-vagyon visszaigénylése nem öncélú, templomok, plébániák javítását, szociális intézmények támogatását, szórványlelkészek fizetés-kiegészítését szolgálta, és kell szolgálnia a jövőben is. /Holló László: Az Erdélyi Római Katolikus Státus – egykor és ma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2009. február 9.
Kutatóközpontot hozna létre a gyulafehérvári Batthyaneumban Theodor Paleologu művelődési miniszter, aki február 7-én tárgyalt Jakubinyi György római katolikus érsekkel a könyvtár sorsáról. A találkozón Batthyány Ignác alapító püspök 1789-ben íródott végrendelete is szóba került, aki a gyűjteményt „az egyházra és az Erdélyi Fejedelemségre” hagyta. A miniszter kifejtette, értelmezésében az Erdélyi Fejedelemség jogutódja a román állam. Fontosnak tartja, hogy az ingatlanban egy kutatóközpont működjön, és reméli, ez ügyben sikerült egyezségre jutni az egyházzal. A gróf Batthyány Ignác püspök által 1794-ben alapított Batthyaneum számos értékes kéziratot tartalmaz. Az ingatlant 1998-ban kormányrendelettel kapta vissza az egyház, azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete által indított per során a bíróság úgy döntött, hogy a román állam is társtulajdonosa. /Batthyaneumi kutatás? = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./ Emlékeztető: A katolikus főpapokat jóformán be sem engedik az intézménybe. Marton József teológiai történészprofesszor nemrég kijelentette: az egyes könyvek tanulmányozása végett magának a tulajdonost képviselő Jakubinyi György érseknek is a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár írásos engedélyére van szükség, amely gyakorlatilag beszerezhetetlen. /Tibori Szabó Zoltán: Batthyaneum: nem tudja használni könyvtárát az egyház. = Szabadság (Kolozsvár), 2006. júl. 18./
2009. február 13.
Február 12-én Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ünnepi szentmisével emlékeztek Márton Áron püspökké szentelésének hetvenedik évfordulójára. Boér Ferenc színművész egy Bajor Andor-írást s egy ferences nővér által írt verset olvasott fel, majd Kovács Sándor főesperes köszöntötte az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit, Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzult, papokat, hitoktatókat, politikusokat. „Ha a csaknem hét évszázados templom falai beszélni tudnának, büszkén számolhatnának be a hetven évvel ezelőtti püspökszentelésről” emlékeztetett a főesperes. A Jakubinyi György érsek által celebrált mise folyamán kifejtette: Márton Áron igazi jellemzését II. János Pál adta meg, amikor 1980-ban elfogadta Márton Áron lemondását, Istennek talpig becsületes szolgájának nevezte. Úgy tervezték, hogy az ünnepi megemlékezés alkalmával felavatják a Márton Áron-szobrot, de ez nem történt meg. „Remélhetőleg két-három héten belül megtörténik a szoboravatás is. Erre most azért nem kerülhetett sor, mivel a szobor jelen pillanatban még Budapesten van. Jakubinyi György érsekkel is egyeztetnünk kell az avatást illetően, hiszen ő lesz az, aki felszenteli a szobrot. Amióta elfoglaltam a főesperesi tisztséget, kétszer beszéltem Emil Boc egykori polgármesterrel, aki nem viszonyult ellenségesen ehhez az ügyhöz” nyilatkozta Kovács Sándor főesperes. A Szent Mihály-plébánia 2001-ben írta ki a versenytárgyalást a szobor elkészítésére. Ezt Bocskay Vince szovátai szobrászművész nyerte meg, aki 2002-ben fogott neki a munkának, szobor agyagmintája csak 2005-ben került Magyarországra, a karcagi öntödébe. A szobor magassága közel három méter, súlya hétszáz kilogramm körüli. A szobor felállítására vonatkozó építkezési engedély megadása éveken át húzódott, míg idén januárban László Attila alpolgármester aláírta a kérdéses dokumentumot. /Márton Áron püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 22.
Február 12-én Kolozsváron a Szent Mihály-templomban emlékeztek arra, hogy hetven évvel korábban ezen a napon Márton Áron korábbi plébánost ebben a templomban szentelték püspökké. Ebben az évben a templom is kerek évfordulóhoz érkezett: 660 évvel ezelőtt építették. Páll Leó ferences tartományfőnök vezetésével elkezdődött az ünnepi szentmise, amelybe az időközben a forgalmi dugóból sorra kiszabaduló egyházi méltóságok is bekapcsolódtak. Jakubinyi György érsek ünnepi homíliájában emlékezett elődje, Márton Áron életútjára, helytállásának ma is erőt adó megnyilvánulásaira. /Bodó Márta: Márton Áronra emlékezve. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 22./
2009. március 2.
Történelmi elégtétel, adósságtörlesztés a XX. század egyik legnagyobb magyarja előtt, hogy február 28-án Kolozsváron a Szent Mihály-templom mellett felavatták Márton Áron püspök szobrát, Bocskay Vince szovátai művész alkotását, melyen mintegy 1000–1500 személy vett részt. Az ünnepi hálaadó szentmisét Jakubinyi György érsek celebrálta a Szent Mihály-templomban. Ezt követően Kovács Sándor főesperes és László Attila alpolgármester leleplezte a templomkertben Márton Áron szobrát. A szobor elhelyezésének kezdeményezése Czirják Árpád pápai prelátus nevéhez fűződik. A Szent Mihály-templom plébániája 2001-ben hirdette meg a szoborállításra a versenytárgyalást, a 2006-ra elkészült műalkotás elhelyezése azonban építkezési engedély hiányában sokáig váratott magára. Jakubinyi György érsek felhívta a figyelmet arra, hogy Márton Áron püspök mindig kiállt a társadalmi igazság mellett, legyen szó akár népéről, akár egyházáról, akár más nemzetiségű és felekezetű emberről, ugyanakkor egész életében gyakorolta a keresztény szeretetet. Florentin Crihalmeanu, kolozsvári és szamosújvári görög katolikus püspök beszédében Márton Áront méltatta, ugyanakkor a „szeretet és a fény forrásának” nevezte a szobrot. „Van mire büszkék legyünk. Népünknek szüksége van mindarra, amit Márton Áron megálmodott és követett. Most már Mátyás király és Márton Áron együtt vigyázzák igazunkat, becsületünket és lelkünket”, fejtette ki László Attila alpolgármester. Vekov Károly történész előadásában hangsúlyozta: „A birtokomban levő nyolckötetes anyag csak töredék, amelyhez 2000–2004 közti képviselőségem alatt jutottam hozzá.” A perről elmondta: „A kihallgatási anyag sem teljes. A perről rendkívül keveset tudunk, s a tényleges peranyag ma sincs a kezünkben. Nem tudjuk azt sem, volt-e egyáltalán védőügyvédje Márton Áronnak. A Márton Áron-pernek a püspökön kívül még hét fővádlottja volt – Szász Pál, Korparich Ede, Kurkó Gyárfás, gróf Teleki Ádám, Venczel József, Bodor Bertalan és Lakatos István –, akiket több koholt vádponttal – például rendszerellenes tevékenységgel, hazaárulással, a rendszer megbuktatásával – illettek.” majd felolvasta azt az 1946-ban kelt dokumentumot, amelyet Márton Áron és követői írtak, s amelyben azt kérték: a magyar kormány kövessen el mindent, hogy az erdélyi magyarság véleménye a folyamatban levő béketárgyaláson meghallgatásra találjon. Ezen dokumentum eredetije sem most, sem a per lefolytatása alatt nem volt meg Magyarországon. /Nagy-Hintós Diana: Zavartalanul zajlott Márton Áron szobrának felavatása Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2009. március 7.
Ünnepi zsinat keretében iktatták be március 6-án Bálint Benczédi Ferencet, az erdélyi unitárius egyház 31. püspökét a kolozsvári belvárosi unitárius templomban. Az ünnepségen erdélyi és magyarországi egyházi méltóságok, önkormányzati képviselők, angol és amerikai univerzalista szövetségek képviselői vettek részt. A beiktatási szertartást Szabó Árpád nyugalmazott püspök, Nagy László főjegyző, Rüsz F. Tibor, Nagy Endre, Lőrinczi Lajos, Simó Sándor és Pap Mária esperesek vezették le. Bálint Benczédi Ferenc beszédében arról beszélt, hogy egyház küldetése és feladata: felmutatni egy pozitív jövőképet. Jakubinyi György érsek a római katolikus egyház képviseletében köszöntötte a püspököt. Tőkés László református püspök elmondta: Erdélyben mindig bástyának számítottak az egyházak. Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus püspök jószomszédi és jóbaráti kapcsolathoz hasonlította az egyházak közötti viszonyt. Füzes Oszkár magyar nagykövet támogatásáról biztosította az unitárius egyházat mindabban, amit tesz a magyarság érdekében. /D. I.: Beiktatták az erdélyi unitárius egyház 31. püspökét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./
2009. március 19.
Ezeréves a gyulafehérvári főegyházmegye, a jubileum alkalmából konferenciát tartottak március 18-án Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE). A rendezvényen szó esett egyebek mellett a trianoni béke főegyházmegyét érintő hatásairól és a XVI. században Gyulafehérváron eltemetett Fráter György bíboros meggyilkolásának körülményeiről. Schanda Balázs, a PPKE dékánja megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a Szent István által alapított gyulafehérvári püspökség az egyetlen, amelyet a trianoni békeszerződéssel teljes egészében elcsatoltak Magyarországtól. Felolvasta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek üdvözlőlevelét, amelyben az állt: ,,Szent István lelki országa ma is él.” Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanára rámutatott arra: Románia megígérte a vallás szabad gyakorlását az újonnan uralma alá került magyar területeknek az első világháború után, ám ,,a helyi atrocitások nem kerülték el sem a római katolikus papságot, sem a híveket”. A jogsértésekhez sorolta, hogy a román hatóságok a főegyházmegye székhelyét át akarták tenni Csíkszeredába, de ezt a pápa nem engedte. /Budapesti konferencia az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegyéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./
2009. április 14.
Idén ünneplik a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye alapításának ezer éves jubileumát. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hangsúlyozta, Szent István királyunk tíz egyházmegyét alapított, közülük kilencet városról, a tizediket Erdélyről nevezte el. A gyulafehérvári székesegyház mozgalmas története során az alapító okiratok elvesztek. Utoljára 1277-ben égették fel, amikor a levéltár elpusztult, az alapítás évét viszont rekonstruálni lehetett a szomszédos egyházmegyék irattárai alapján. Így derült ki, hogy Szent István király az Erdélyi Egyházmegyét, Gyulafehérvár székhellyel 1009-ben alapította. Az emlékünnep egy évig tart, tavaly Csíksomlyón, szeptember 12-én volt a megnyitó, és idén, 2009. szeptember 29-én, Szent Mihály napján – aki a székesegyháznak is, az egyházmegyének is a védőszentje – lesz a csúcsrendezvény, egyben az emlékév záró ünnepsége. A millenniumi ünnepségre meghívták a Szentatyát is, aki nem tud eljönni minden egyházmegye alapítási évfordulójára, de mindig küld egy apostoli delegátust, pápai követet. A millenniumi bizottság élén Tamás József segédpüspök áll, aki Csíksomlyón székel, onnan irányítják a rendezvényeket. Minden plébánia szervez legalább egy millenniumi ünnepséget, ami általában a búcsúünnepük. Ugyanakkor a plébániákon vándorkiállításokat szerveznek az egyházmegye történetéről. Az év folyamán minden plébánia egyszer zarándoklatot szervez a gyulafehérvári székesegyházhoz. Vissza kell tekintenünk az elmúlt ezer évre, hangsúlyozta az érsek, a múltat át kell mentenünk a jövőbe. /Balta János: Ezer éves az erdélyi főegyházmegye. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./
2009. május 3.
Április 22-én a kolozsvári Piarista templomban a szentmise a Báthory-napok nyitó mozzanata volt. Jakubinyi György érsek prédikációjában a kötelességteljesítésre hívta fel a diákok figyelmét. A szentmisét követően a résztvevők átvonultak a Báthory István Líceumba, ahol Jakubinyi érsek megáldotta és Szent József tiszteletére felszentelte az iskola új kápolnáját. A kápolnaszentelés után az iskola dísztermében folytatódott az ünnepség. Tőkés Elek igazgató emlékeztetett az alma mater 430 éves fennállására. Az ünnepélyes megnyitó a diákok néptáncbemutatójával zárult. /Dénes Gabriella: Iskolai kápolna szentelése Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./
2009. május 4.
Május 2-én Mikóújfaluban, majd Zalánpatakon bérmált dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A hagyományokhoz híven virágba és zöld nyírfaágakba öltöztek a templomok. Az érsek hangsúlyozta, hogy a fiatalok ötévenként sorra kerülő bérmálása az egyházközségek és a sajnos lélekszámában is egyre fogyó történelmi magyar erdélyi katolikus egyház megerősödését szolgálja. Az érsek a bérmálási körutat folytatja a vidéken. /Kisgyörgy Zoltán: Háromszéki körúton Erdély katolikus érseke. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./
2009. május 9.
Kolozsváron 15 napon keresztül, május 10–24. között színes programmal emlékeznek arra, hogy 15 éves a Katolikus Egyetemi Lelkészség /KEL/. Május 19-én közösségi szentmise lesz Dr. Jakubinyi György érsek celebrálásával, de lesz fotókiállítás, lesznek csoportos beszélgetések, kreatív programok, nosztalgiabál és sok más érdekesség. /15 éves a Katolikus Egyetemi Lelkészség. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
2009. május 18.
Több mint százéves álma valósult meg a Marosludashoz tartozó Andrássy-telep római katolikus híveinek: új templom épült a háromszáz lelket számláló és a ludasi templomtól több kilométerre lakó hívek számára. A Boldog Gizelláról elnevezett szent hajlékot Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel május 16-án. Jakubinyi György magyar, román és német nyelven szólt a hívekhez, valamint a magyarországi, németországi és svájci vendégekhez. „A templomépítés mindig a jövőt jelenti, a reménységet, azt, hogy ez a nép itt akar maradni, itt akar élni továbbra is és a következő nemzedékeknek is biztosítani akarja az istenházát, ahol hetente összegyűlhetnek” – mondta. A templom tervét 2003-ban készítette Esztány Győző csíkszeredai műépítész. Andrásy-telepen körülbelül 900 magyar él, ebből 600 református, 300 pedig római katolikus. /Menyhárt Borbála: Építő közösség. Beteljesült az andrássytelepiek álma. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./
2009. június 1.
Több százezer ember gyűlt össze a Csíkszereda melletti két Somlyó-hegy oldalán és a köztük lévő „nyeregben”, hogy részt vegyen a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. A magyarság képviselői a tengerentúlról, a Kárpát-medencéből, magyarországi városokból, Erdély településeiről, Európa más részeiből jöttek el Csíksomlyóra. A moldvai csángók is nagy számban voltak jelen, tiszteletükre az idén is rendeztek külön csángó misét. Mint minden esztendőben, ezúttal is mindenki zarándokként volt jelen, a politikusok is ebben a minőségükben, nem pedig pártjuk, szervezetük képviseletében érkeztek. A mostani búcsú egybeesik a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a ferences rend fennállásának 800. évfordulójával. Az összegyűlteket a ferences rendtartomány főnök-helyettese köszöntötte, majd Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szólt a tömeghez. A csíksomlyói rendezvény meghívottja, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt az ünnepi szentmise szónoka. Beszédében azt hangoztatta, hogy a világ és benne a magyarság válságban van, a magyarországi élet bajai kivetülnek a világ összes magyarjára, akik azonban minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotnak. Úgy fogalmazott, hogy most sokan csak a gazdasági válságot érzik, akik viszont mélyebbre tekintenek, azok az erkölcsi válságot is látják. Felhívta a figyelmet az értékválságra is, a szerinte mindent meghatározó pénzimádatra. Ennek az értékválságnak az eredményeként az érsek szerint az emberiség „őssejtjét”, a családot is rombolják. Szót emelt a kisemmizettekért, az „adósság jármát” viselő tömegekért, milliókat érintő növekvő munkanélküliséget, kilátástalanságot, depressziós lelkületet említve. A szociálisan rászorulókról gondoskodni kell – hangsúlyozta az érsek, s úgy fogalmazott, hogy az irgalmasság cselekedete tette kereszténnyé Európát. Ha erre törekszünk, a nemzet megmarad, újjászülethet – mondta Bábel Balázs. A szertartás ideje alatt folyamatosan szemerkélt az eső, amely később záporrá erősödött, de ez nem zavarta meg az eseményt. Közleményben tiltakozott az Erdélyi Unitárius Egyház a csíksomlyói búcsú történetéről megjelenő valótlanságok ellen. „Széles körben terjesztik napjainkban is azt a tévhitet, miszerint a csíksomlyói búcsú a János Zsigmond erdélyi fejedelem erőszakos hittérítésével szembeni ellenállásra emlékeztet” – áll a közleményben. Mindez lehetetlen, hiszen az Erdélyi Unitárius Egyház egy évvel később, 1568-ban, a tordai országgyűlés vallásügyi határozata nyomán alakult meg. Az akkori erdélyi fejedelem, János Zsigmond engedélyezte a hitvitázást, és a tordai vallásügyi határozat elfogadtatásával a korabeli Európában példátlan módon hozzájárult a felekezetközi feszültségek csökkentéséhez. A magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest–Gyimesbükk útvonalat a magyar címeres mozdony által vontatott Székely gyors. E nosztalgiavonat több mint nyolcszáz utasa – akik az előző napon részt vettek a csíksomlyói zarándoklaton – másnap jelen volt a felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén. A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat. Tavaly már volt itt hasonló találkozó. /Több százezer ember a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ A hideg, esős idő ellenére, talán minden eddiginél több zarándok gyűlt össze Csíksomlyón. A pünkösdi búcsú szónoka, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az ezeréves erdélyi egyházmegye történetét elevenítette fel, amely majd ezer évig a kalocsai érsekség része volt, s azt mondta, úgy jött Csíksomlyóra, „mint a Szent Koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda”. Felelevenítette a ferences rend 800 éves történetét, és azokat a jubileumi ünnepeket, amelyek „összekötnek minket múltunkkal, jelenünkkel, és remélhetőleg ezer évnél is tovább tartó jövőnkkel azokkal, akik a közös hitben, a közös nemzeti tudattal magyarnak, székelynek, csángónak vallják magukat”. Hazajöttünk édesanyánkhoz! – köszöntötte a megjelenteket dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Csíksomlyó templomában a kegyszobor a világ legnagyobb ismert kegyszobra. Már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében. /Mózes Edith: Köszöntünk, Somlyó szép csillaga… = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./
2009. július 3.
Július 2-án Futásfalván a kegyhelyen Sarlós Boldogasszony napján fogadalmi nagy búcsút tartottak. Sok településről, több moldvai csángómagyar faluból, valamint a határon túlról érkeztek zarándokok. A népviseletbe öltözött csángómagyarok szokás szerint egy nappal a búcsús szentmise előtt dr. Jáki Teodóz Sándor győri bencés paptanár vezetésével érkeztek Futásfalvára. Az ünnepi szentmise a kegytemplom kertjében, szabadtéri oltárnál kezdődött. Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György érsek a környékbeli papság részvételével celebrálta. Tizenhetedik alkalommal működött közre a Kelemen Antal által vezényelt rétyi Kováts András Egyesület fúvószenekara. Az ünnepi szentmise után a több száz fős tömeg Mária-énekeket zengve elindult a tizennégy stációs, egy kilométer hosszú útszakaszon a Golgota felé. A futásfalvi székely ruhás fiatalok a fatimai kegyszobor hű mását vitték magukkal. Az idei fogadalmi búcsú a pusztinai Nyisztor Ilona által előadott, Ó, Szent István dicsértessék kezdetű ősi csángó énekkel ért véget. /Iochom István: Tizenhetedszer a kegyhelyen (Sarlós Boldogasszony-napi fogadalmi nagy búcsú Futásfalván). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./
2009. július 5.
Június 29-én Jakubinyi György érsek tíz gyulafehérvári egyházmegyés diakónust szentelt pappá. /Papszentelés Gyulafehérváron. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 5./
2009. július 13.
Július 12-én dr. Jakubinyi György érsek felszentelte a marosvásárhelyi Tudor lakótelepi Szent Kozma és Damján római katolikus plébániát. A templomot 2001-ben szentelték fel, rá nyolc évre most a templom melletti plébániát is felszentelték. Az érsek elmondta, hogy idén tizenegy újmisést szentelt fel. /(mezey): Érseki áldás a Szent Kozma és Damján-plébániára. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. július 19.
Július 8-án nyílt meg a gyulafehérvári érsekség ezeréves évfordulójának rendezvénysorozatába illeszkedő Millenniumi kiállítás, amely a főegyházmegye egyháztörténeti és egyházművészeti értékeit tárja a látogató elé. Szász János főegyházmegyei gazdasági igazgató házigazdaként kiemelte az esemény jelentőségét. Jakubinyi György érsek köszöntő szavait Tamás József segédpüspök tolmácsolta. A tárlaton a liturgiához kapcsolódó, különböző korokból származó tárgyak, oltár, szobrok és festmények, valamint misekönyvek, énekes- és prédikációskönyvek láthatók. Egy részük a gyulafehérvári kincstárból származik, a többi különböző plébániákról, kölcsönzés révén például a Csíki Székely Múzeumtól, különböző levéltáraktól. Kiemelt darabja a gyűjteménynek az öt fából készült szobor – amelyek közül három 14–16. századi Madonna-szobor –, valamint a csíkszentimrei plébániatemplomból származó két, a 16. század elején készült táblakép is. /Farmati Anna: Millenniumi kiállítás. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 19./
2009. augusztus 3.
Színvonalas műsorok kaptak helyet a Millenniumi év rendezvény-sorozatban, és a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye júliusban meglepetéssel is szolgált híveinek. Az érseki palotában megnyitották azt a kiállítást, amely válogatást mutat be az évszázadok értékes egyháztörténeti és egyházművészeti emlékeiből. A kiállítás tárgyai, dokumentumai a Főegyházmegye, a történelmi Erdély területéről származnak. Az érdeklődők láthattak értékes Madonna szobrokat, középkori Szent Mihály-szobrot, szebbnél szebb kelyheket, monstranciákat (úrmutatókat), oltárt, Szervátiusz-szobrot, misekönyvet, csodálatos miseruhákat, sárgult okleveleket, évszázados jegyzőkönyveket, prédikációs könyvet, késő középkori táblatérképet, értékes dokumentumokat. Dr. Jakubinyi György érsek a kiállítás megtekintése után a következőket nyilatkozta: „Ha nem beszélnénk ezeréves történelmünkről, akkor a kiállítás tárgyai szólalnának meg…” /B. B. : Gyulafehérvár. Millenniumi kiállítás az Érseki Palotában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
2009. augusztus 31.
Augusztus 29-én Jakubinyi György érsek felszentelte Csíkszereda új, 700 ülő-, illetve 1200 állóhelyes Szent Ágoston-templomát. A zsúfolásig telt templom lépcsőjén, udvarán állták végig az ünnepi szertartást azok a hívek, akik nem jutottak be az impozáns épületbe. A közel húsz esztendeje épülő templom szentelése kapcsán az érsek kiemelte annak a jelentőségét is, hogy éppen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye fennállásának ezredik évében történik ez az esemény. A templom építését 1993-ban kezdték el. Az anyagi fedezet többnyire a hívek adományaiból, illetve a városi és megyei önkormányzat, valamint a vallási és kulturális minisztérium támogatásából és magyarországi, ausztriai és németországi pályázati pénzekből állt össze. A templom terve helyi műépítész, Homonnai Albert Márton munkáját dicséri, a munkálatokat a már elhunyt Nagy Csaba vállalkozó alapította Global Kft. végezte. A templom monumentális jellegét emeli a két 33 méter magas égbenyúló fémszerkezetes tornya. Belsejének külön ékessége az augusztus közepén végső helyére tett két szobor. Szent Ágoston és Szent Mónika két és fél méteres szobrát szintén helybéli szobrászművész, Xántus Géza alkotta. /Jánossy Alíz: Tisztelgés Szent Ágoston emléke előtt. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2009. szeptember 13.
Hargitafürdő 1914 óta közigazgatásilag Csíkszeredához kapcsolódó település nyáron a kirándulókat, télen a téli sportok szerelmeseit vonzza. Ma már gyógyközpontként emlegetik. A mofettához százával járnak a testi bajaikból gyógyulni vágyók. A fából készült kápolnában minden vasárnap mise van. A kívül-belül felújított kápolnát szeptember 5-én Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök szentelte fel. A plébánia külön elismerését vehette át a 99 éves Demeter Mihály, aki az 1950-es években védte meg a kápolnát a kommunista pribékek gyújtogatásától. Tettéért meghurcolták, de a templom túlélte a diktatúra megpróbáltatásait. /Csúcs Mária: Hargitafürdő, a testi és lelki gyógyulás. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 13./
2009. szeptember 14.
Különleges hármas halom formájú római katolikus kápolnát szentelt fel szeptember 13-án dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a Szászrégenhez tartozó Radnótfáján. A templomot Pakó Benedek kanonok tervezte és építtette mintegy örökségül híveinek, a városért oly sokat tett plébános nyugdíjba vonult. A nehézségek ellenére ezt is, mint a Noé Bárkája közösségi házat, az árvaházat, vagy a görgényszentimrei szórványkollégiumot sikerült kiviteleznie. Pakó Benedek elmondta, hogy nem szokványos formájú épület megépítésére gondolt, ezért semmilyen hivatalos egyházi támogatást nem kaphatott a kivitelezésre, de kitartott elképzelése mellett. Pakó Benedeket régóta foglalkoztatja a hármas halom szimbóluma, hiszen a jelkép benne van a magyar címerben is, ezért erre hasonlító kápolnát építtetett. Amikor több mint 20 évvel ezelőtt Radnótfájára jött szolgálni Pakó Benedek, csupán négy katolikus gyermek volt az iskolában, azóta már az itteni magyar osztály is megszűnt. S bár az egyházközség 1994-ben úgy döntött, hogy csak 800 hívőnek lehet önálló temploma, a kanonok elhatározta: akár 50 vagy 100 ember is megérdemel egy kápolnát, amely puszta jelenlétével a megmaradást is erősítheti. Az építési költségek 60%-át Pakó Benedek saját pénzéből, illetve kölcsönből finanszírozta. A magyarországi Erdélyi Szövetség Pakó Benedeket Erdélyért oklevéllel és éremmel tüntette ki, ezáltal elismerve azt az áldásos tevékenységet, amelyet több mint két évtizeden át Szászrégenben a magyarságért tett. /Vajda György: Pakó Benedek kanonok „öröksége”. Hármashalom-kápolnát szenteltek Radnótfáján. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./
2009. szeptember 17.
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szeptember 29-én hálaadó szentmisével fejeződik be a Szent István alapította Gyulafehérvári Főegyházmegye jubileumi éve, melyet egy évvel ezelőtt, szeptember 13-án Csíksomlyón hirdetett meg dr. Jakubinyi György érsek „Krisztussal ezer esztendeig” jelszóval. Ez idő alatt az erdélyi püspökség területén sok rendezvénnyel, szentmisével emlékeztek az elmúlt ezer év nehézségeire és örömeire. November végéig látogatható a gyulafehérvári érseki palotában az egyháztörténeti és művészeti értékeket felmutató kiállítás. A román televízió magyar adásában több héten keresztül mutatják be a Balázs János által készített dokumentumfilm-sorozatot a gyulafehérvári érsekség történetéről. Sepsiszentgyörgyön tíznapos ünnepségsorozat keretében emlékeztek az egyházalapításra az öt katolikus plébánia és a kerület papjai, hívei, valamint más felekezetűek. A Szent József-, Szent Gellért-, Szent Benedek-, Mária-, Világ királynője- és a Krisztus király-templomban naponta tartottak szentmisét, imatalálkozókat, más rendezvényeket. Az erdélyi egyházmegyében nagy jelentőségű az őrkői plébánia és templom, ahol sok türelemmel, szeretettel gondozzák a roma híveket. A Szent József Egyházközség több mint tíz éve havonta ezer példányban adja ki a Szabó Lajos címzetes kanonok által szerkesztett Egyházi Tudósítót. Hajdu János főesperes az egyház keretében kifejtett tevékenységükért elismerő oklevélben részesítette Hervay Katalin képzőművészt, László Károly színművészt és Szilágyi Zsolt énekest. Ugyanilyen elismerő oklevelet kapott a megyeháza és a városháza is, melyet Antal Árpád polgármester vett át. /Józsa Zsuzsanna: Ezer éve Krisztus fényében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./
2009. szeptember 18.
A közigazgatásilag Szászrégenhez tartozó Radnótfáján múlt vasárnaptól új kápolnában imádkozhatnak a római katolikusok. Tizenhét éves álma valósult meg az elmúlt hét végén az itteni katolikusoknak. A hármas halom alakú, zöldzsindely-borítású épület szokatlan kinézetű. 1989-ben, amikor megérkezett Szászrégenbe, Radnótfáján még létezett magyar iskola. Akkor tapasztalta, hogy kiveszőben a katolikus magyarság, templom nélkül pedig nem tudják megőrizni a közösséget, mondta a most nyugalomba vonult Pakó Benedek kanonok, a kápolna megálmodója. Az egyház gazdasági tanácsa nem adott engedélyt a kápolna felépítésére. Pakó Benedek részéről partizánakció volt a kápolnaépítés. A kápolnaszentelést végül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte. A Szűz Máriának ajánlott kápolna zömében fenyőfából készült. /Máthé Éva: Felavatták az elmúlt hét végén a Szászrégen melletti Radnótfája új istenházát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./
2009. szeptember 28.
Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban tartották a főegyházmegyei családkonferenciát. Az erdélyi családpasztoráció hétéves múltra tekint vissza. A konferencia meghívottja Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök, családreferens püspök volt. A konferencia megnyitóján Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett, hogy a magyarságnak is volt egy szent családja: Szent István, boldog Gizella és Szent Imre herceg. /Takács Éva: Főegyházmegyei Konferencia Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 28./
2009. szeptember 30.
Az ezeréves évfordulóhoz méltón, több napon keresztül zajlott a Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évét záró ünnepségsorozat, amelyre a szeptember 29-én tartott hálaadó szentmisével befejeződött. A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban a Franc Rodé bíboros, XVI. Benedek pápa különleges küldötte által – nagyrészt magyar nyelven – celebrált misét a zsúfolásig megtelt székesegyház előtti kivetítőn is több ezren követték. Az ünnepi szentmisén képviseltette magát az Esztergom-Budapest Római Katolikus Érsekség (Erdő Péter bíboros révén), a győri, a pécsi, a debreceni, a szegedi, a munkácsi, a szabadkai, a bukaresti, a jászvásári, a nagyváradi, a szatmári, a székesfehérvári, a temesvári egyházmegye, a München-Freisingi Érsekség, a görög katolikus nagyérsekség, az Erdélyi Unitárius Egyház, az Erdélyi Evangélikus Egyház és az Erdélyi Református Egyházkerület. Dr. Jakubinyi György ünnepi beszédében kifejtette: „kettős kihívás előtt állunk, de ez nemcsak a gyulafehérvári főegyházmegyét, hanem az egész társadalmat érinti: ezek pedig a lélekszám-csökkenés és a megélhetés biztosítása a szülőföldön. ” Majd folytatta: „… látva az ezeréves feladatot, a hűséget, a kitartást, azt, hogy olyan mostoha körülmények között, amikor még püspök sem volt az országban, mégis megmaradt a katolikus egyház – ez buzdít minket…” Valamivel több mint egy év telt el azóta, hogy a csíksomlyói zarándoklat helyszínén tartott szabadtéri szentmisével 2008. szeptember 13-án elkezdődött az Erdélyi Egyházmegye millenniumi rendezvénysorozata. Ebben voltak többek között teológiai napok Gyulafehérváron, az új könyvtár felavatásával, Márton Áron ünnepség a kolozsvári Szent Mihály-templomban, a Lázói Kápolna és a déli torony felújításának az ünnepe, a millenniumi kiállítás megnyitója … Az ezeréves évforduló elsősorban a katolikus közösség, de az egész erdélyi magyarság ünnepe is volt. /Bakó Botond: Felemelő millenniumi záróünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2009. október 3.
Immár három búcsújáró helye van a marosszentgyörgyi plébániának. A községközpontban tavasszal, a nemrég épült tófalvi templomban nyáron, a csejdi templomban a névadó Szent Gellért napján tartják a búcsút. A község legkisebb létszámú településén, Csejdén Baricz Lajos plébános kezdeményezésére épült fel a kis kápolna, amelyet október 2-án Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szentelt fel. Bár a 300 lelkes falu katolikus híveinek száma mindössze 30 körül van, Baricz Lajos plébános templomot álmodott ennek a kis közösségnek is. A múlt évben Szent Gellért napján még csak az alap volt kiöntve, a hívek és a plébános, valamint a Favorit cég munkája nyomán szinte csodával határos módon egy év alatt készült el a Hosszú Péter tervezte épület. A névadó vértanúról s a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik évfordulóján elkészült templom jelentőségéről beszélt az érsek. A templomszentelést a Tófalva határában levő karmelita kolostorban tartott búcsú követte. /(bodolai): Érseki áldás a csejdi Szent Gellért-templomra. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./
2009. október 6.
Románia és Moldova köztársaság katolikus érsekeinek és püspökeinek jelenlétében, október 5-én Szatmárnémetiben, a római katolikus püspöki palotában megkezdődött a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia. A találkozóra eljött Dr. Francesco-Javier Lozano apostoli nuncius is. A konferencia idején 18 órától szentmiséket tartanak: a Székesegyházban magyar nyelven dr. Jakubinyi György-Miklós érsek celebrálásával. A Szatmárnémeti Caritas Szent Jakab Idősek Napközijében a nunciusnak bemutatták a Szatmárnémeti Caritas működését, majd megtekintették a nemrég visszakapott Zárda-épületet, végül a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek számoltak be tevékenységükről. /Püspökkari konferencia. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 6./