Hatalomszűkítés és modernizáció
– A román politikusok, sajtó természetesen az első cikkelyen lovagol, mert számukra elképzelhetetlen, hogy Románia ne legyen egységes nemzetállam, de figyelembe kell végre venni, hogy az ország lakosságának jó esetben is csak 80 százaléka román, ráadásul ez érzelmi kérdés a kisebbségek számára – mondta az üggyel kapcsolatban a Nyugati Jelennek Faragó Péter, az RMDSZ képviselője. Tény, amióta az RMDSZ nyilvánosságra hozta alkotmánymódosítási javaslatait, a román politikusokat és a médiát semmi más nem érdekli, csak az egységes nemzetállam kérdése, mintha kizárólag ettől függne az ország boldogulása. A Szövetség ekképp változtatná meg az ominózus első cikkelyt: „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan állam”. Pedig az RMDSZ által a Képviselőház jogi bizottságához benyújtott indítványok más, a demokrácia, a hatalmi jogok, gazdaság, társadalom szempontjából sokkal fontosabb változtatásokat is megfogalmaztak.
– Javasoljuk, többek között, hogy az Alkotmány végre pontosítsa a hatalmi ágak közötti viszonyt és egyensúlyt, az államfő ne utasíthassa vissza, például a kormánytagot, de szeretnénk pontosan megszabni a parlament alsó- és felsőházának jogkörét – sorolt néhány változtatást az aradi képviselő. – Azt akarjuk, hogy megszűnjenek a két ház munkája közötti párhuzamosságok, amikor hol az egyik, hol a másik a döntő ház. Szerintünk a Képviselőház legyen a törvényhozó, a Szenátus pedig többek között inkább a régiókkal, a nemzetközi egyezmények elfogadásával, a nagykövetek kinevezésével, a védelmi stratégia kidolgozásával, vizsgáló bizottságok felállításával, a kormány fölötti ellenőrzéssel foglalkozzon. Egyébként ezzel kapcsolatban javasoltuk, hogy az új Alkotmány kimondja: az állam nem hozhat olyan intézkedéseket, amelyekkel megváltoztatja egy megye, régió etnikai összetételét, s ezzel kimondottan azt akarjuk megakadályozni, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés kapcsán, román megyék rákapcsolásával felhígítsák a magyarság számát a tömbmagyar vidékeken – magyarázta.
A Márton Árpád és Varga Attila képviselők által kidolgozott és beterjesztett módosítások között szerepel még, többek között a 89. cikkely első pontjának törlése: ez kimondja, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, amennyiben az 60 nappal a jelöléseket követően nem szavazott bizalmat a kormánynak, de azt is törölnék, hogy az államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöke. Az RMDSZ javasolja, hogy a 121. cikkelyt bővítsék ki egy 3. bekezdéssel, amely szerint „bizonyos földrajzi régióknak, törvénnyel, speciális státusz adható”.
Az elnök szerepének megnyirbálása mellett az RMDSZ, a helyi autonómia nevében gyakorlatilag megszüntetné a prefektúrákat, mert javasolja a helyi kormányhivatalok működésére vonatkozó 123-as cikkely törlését, s helyébe egyetlen cikkely elfogadását: a helyi önkormányzatok határozatainak legalitását, fellebbezések nyomán a törvényszékek ellenőrizzék.
Az már most biztosra vehető, hogy 2012-ben ez a parlament nem fogja módosítani Románia alaptörvényét. – A bizottság nem működik, az alkotmánymódosítás átverekedésének esélye a nullával egyenlő – mondta Faragó Péter. – Persze, ez még nem jelenti azt, hogy sutba kell dobjuk az egész kérdést. Sőt, beszélni kell róla, kibeszélni az RMDSZ módosítási indítványait is, de úgy vélem, az Alkotmánymódosítás a 2012-ben megalakuló új parlament feladata lesz, a mostani mandátuma alatt nem látok esélyt a kétharmados többségre, amely szükséges a változtatások elfogadásához.
A 2012-es választások időpontjával kapcsolatban az aradi képviselő úgy véli, hogy amennyiben a koalíció november végéig nem egyezik meg a helyhatósági és parlamenti választások összevonását, annak feltételeit illetően, akkor várhatóan marad a régi rendszer.
Irházi János
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Polgármesterek Paktuma – Tudatosság kerestetik
Bognár Levente alpolgármester a múlt héten, Brüsszelben írta alá a Polgármesterek Paktumát, amelyben Arad vállalta, hogy 2020-ig 20 százalékkal csökkenti a megyeszékhelyen a széndioxid-kibocsátást. Az aláírás azonban nem formalitás, kötelességeket ró a városvezetésre, önkormányzatra.
– Arad része annak a közös, az olasz Vicenza város által koordinált közös pályázatnak, amelynek keretében pénzforrást kap a széndioxid-kibocsátás csökkenését elősegítő akcióterv kidolgozására – magyarázta az alpolgármester a Paktum gyakorlatba ültetésének körülményeit.
– Nagyon fontos volt számunkra a közös pályázatban való részvétel, hisz Romániából rajtunk kívül csak Temesvár és Gyulafehérvár került be az úgynevezett „Conurbant” Projektbe. Számos tárgyaláson, megbeszélésen vettem már részt, most pedig vezetésemmel egy csoport alakul ki Aradon, amely koordinálja majd az akcióterv végrehajtását. Azt szeretném, hogy ebbe a csoportba kizárólag környezetvédelmi vagy a környezetvédelemért konkrétan fellépő szakemberek kerüljenek, például, a CET hőerőműből, a közlekedési vállalattól, tervezőirodákból. Az akcióterv keretében kötelességünk lesz kitölteni egy állapotmeghatározó-felmérőt, amelyből aztán pontosan kiderül, hogy Arad hol áll a széndioxid-kibocsátás terén, mit kell tennie ennek csökkentéséért – folytatta az ismertetést Bognár, elmondva még, hogy az általános statisztikai adatok megszerzése a legkisebb probléma, gond lesz viszont annak megállapítása például, hogy a magánházak saját fűtése mennyivel járul hozzá a város szénmonoxid-kibocsátásához.
Az aradi alpolgármester úgy véli, a lakosság tudatossá tétele alapfeltétele a vállaltak teljesítésének.
– A brüsszeli tanácskozáson olyan városok polgármesterei szólaltak fel, amelyek évtizedek óta tudatosan próbálják és akarják csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Nagyon érdekes volt Varsó polgármesterének beszámolója, ő elmondta, hogy a főváros többek között 186 darab takarékos villamost vásárolt 300 millió euróért, egy milliárd euróból fejlesztették a metróhálózatot, pénzt adtak lakásszigetelésre, leállították a széntüzelést. De meghallgathattuk egy belga kisváros polgármesterét, aki bejelentette, hogy széndioxid-kibocsátás szempontjából a település semlegesnek számít, vagy Manchester polgármesterét, aki arról beszélt, hogy 18 millió tonnával csökkentették a város széndioxid-kibocsátását, 1600 magáncéget sikerült megnyerni a program számára – sorolta a pozitív európai példákat Bognár, hozzátéve, hogy ehhez tudatos hozzáállás kell már gyermekkortól kezdve.
Arad számára most az a kérdés, hogy meglesz-e a politikai akarat az aláírt paktumban vállaltak végrehajtására, mit tudnak majd megvalósítani az akciótervből. A környezetvédelmi „labdát” a Régiók Tanácsa feldobta, eddig 1600 európai város „kapta el” – köztük Arad is –, és várhatóan tíz év múlva éreztetni fogja hatását.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Homoki széllovagok
Sok mindennel vádolhatnak, viszont a kevés maradékban, amiért nem kaphatok hideget-meleget szerepel, hogy sosem veszek fel frakkot, mielőtt elolvasom Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatait. Most sem veszem fel nem létező puccos rucimat, viszont elismerem, hogy szombaton a Szövetség „miniparlamentjében”, a Szövetségi Küldöttek Tanácsán fixre vágta a kalapácsot a szög fejére, amikor azt mondta, hogy az EMNP a 2012-es választásokon versenyre készül. Nem másért, csak azzal, hogy pártként sikeresen bejegyeztette magát. Ha pedig Kelemen szerint az EMNP versenyre készül, akkor az RMDSZ-nek sincs más választása. A mellé tálalt közvéleménykutatási-konzultációs eredménysor, amelyek között szerepel, hogy a választók szeretik, ha a Szövetség bizonyos feltétel mellett kormányzati szerepet vállal, már csak önigazolás a külön útra.
Lefordítva önmagamnak: az RMDSZ letett arról, hogy bármiféle megegyezésben reménykedjen.
Ami normális, mert a megegyezés csak a közös lista lehet, hisz pártkoalíció esetében a nyolc százalékra emelt parlamenti bejutási küszöb elérhetetlen célként lebeg a romániai magyarság előtt. A legutóbbi EP-választási módszer, a vegyes lista (Tőkés az RMDSZ-lista első helyéről indult és simán nyert) pedig véleményem szerint 2012-ben már az abszurdum határán rúgja szét a port.
Az idő pedig sürget, hiába tolódik a helyhatósági választás novemberre, az RMDSZ tanácsosainak, polgármestereinek, alpolgármestereinek az újévi pezsgő eldurranása előtt tudniuk kell, mi lesz a stratégia jövőre.
Kelemen Hunor pedig most szerintem végérvényesen behajította a kockákat a Rubiconba. Gyün a harc, a megmérettetés, a mocskos, lejárató kampányhadjárat, „a te anyád” szintű politikai vitasorozat, amelyre szerintem már mindkét fél készül és dörzsölgeti tenyerét. Sőt, gyűjtik a muníciót, de legalább olyan finom önéletrajzi motívumokat tudunk meg, mint hogy melyik politikus homokozott az óvoda udvarán a jobboldalon, és melyik vitte át kicsi vödrét a baloldalra, kinek, milyen színű vödröt vettek szülei.
És a várakozással ellentétben nem fogom itt most meglobogtatni a szép nagy összefogás vízióját, mert halálom az áltatás. Nem akarom, hogy a partiumi magyarság a „hátha, talán mégis” barbiebabás trutymójában reményteljes tapsikolásba kezdjen. Számomra Kelemen Hunor egyértelművé tette – és közelmúlti, Orbán Viktorral folytatott tárgyalását követően ezerszer többet tud, mint mi, hétköznapi voksolók – hogy 2012, közel huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, a magyar megmérettetés éve lesz Romániában.
Sem én, sem Önök nem élünk Alice Csodaországában, hogy ábrándokat kergessünk. Szeretnénk, szeretnék hinni a csodában, de annyiszor estem már pofára az elmúlt fél évszázadban, hogy inkább készülök a realitásra.
Ha már Kelemen Hunor szerint is „álszent” a másik oldal megállapodási törekvése, akkor higgyük el neki, nem másért, de a közepén ül a dolgoknak.
Én pedig előkeresem a sufniból lányaim egykori strandi homokozó készletét és tehetetlen dühlevezetésként kimegyek pici homokvárakat építeni a Maros partjára.
Irházi János
nyugatijelen.com 
Erdély. ma

Egyed Péter előadása Aradon
Értelmiség látlelete
Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe.
Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít.
Ami az értelmiség második „fő csapását”, a területi elosztást illeti, Egyed Péter úgy véli, az említett három régió értelmiségei között erős mentalitásbeli és kommunikációs különbség alakult ki, ennek okait, mozgatórugóit is részletezte, kiemelve az erdélyi magyar egyetemi központok szerepét.
Rendkívül érdekes volt a romániai magyar értelmiség múltjának elemzése. Ebben kifejtette többek között, hogy 1973-tól kezdődően a ’80-as évekig drasztikusan csökkent a magyar képzés, a magyar iskolák kettős tannyelvűvé váltak, a kommunista rezsim elsorvasztotta a magyar felsőoktatást, a kevés, végzett értelmiségit pedig szó szerint kitelepítette a Kárpátokon túlra. Ez a magyarsorvasztó, homogenizáló politika pedig gyorsította a kivándorlást, főként a magyar írók és színészek körében.
Egyed Péter beszélt arról is, hogy a’90-es években egy tisztázódási folyamat indult, s ekkor megjelent a magyar politikai értelmiség a szakértelmiség mellett. Sajnálattal állapította meg, hogy a két értelmiség aztán megszakította a kommunikációt egymás között, most pedig az RMDSZ kellene felvállalja ennek visszaállítását.
A jövővel kapcsolatban az előadó figyelmeztetett, hogy az értelmiség belső kommunikációja áttevődik a hálózatokra, ma, a „jövő, internet-bennszülött értelmisége” a kapcsolatot már nem találkozókon, konferenciákon végzi, hanem az elektronikus levelezésen, a hálón át.
Persze, egy ilyen érdekes, izgalmas előadásnak csak morzsáit lehet felvillantani a beszámolóban, valóban kár, hogy Aradon ilyen kevesen érdeklődnek személye, mondandója iránt.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Tragikus népszámlálási eredmény Arad megyében
Nem túlzás azt állítani, hogy az Arad megyei magyarság szempontjából tragikus eredménnyel zárult a 2011-es népszámlálás.
A még mindig nem végleges, de hivatalos eredmény szerint a magyar lakosság 2002-től, vagyis kilenc év alatt több mint 12 000 fővel csökkent: 2002-ben 49 291 személy vallotta magát magyarnak a megyében, most mindössze 37 067, ami a lakosság 9,1 százaléka. De csak azért, mert a románság számaránya is zuhant: 2002-ben 379 451-en voltak, most 343 163-an. Etnikumok Arad megyében:
Etnikum Személyek száma %
Román 343 163 83,9
Magyar 37 067 9,1
Cigány 16 546 4,0
Német 2956 0,8
Ukrán 1295 0,3
Szerb 875 0,2
Bolgár 557 0,1
Szlovák 4444 1,1
más nemzetiségű 1190 0,3
nem nyilatkozott 979 0,2
Irházi János nyugatijelen.com
Erdély.ma

Kisjenő-Erdőhegy tanácsa jóváhagyta
Tanévkezdéstől önálló magyar nyelvű iskola
Január 28-i lapszámunkban, Legyen-e önálló magyar iskola? címmel a kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó erdőhegyi magyar nyelvű tagozaton megtartott vitafórumról tudósítottunk.
Ahol a pedagógusok, a két magyar lelkész, a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve Aradról Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály oktatási alelnök, illetve Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettes közel három órát vitatkoztak az önálló magyar iskoláról. Az önállósodás mellett, illetve ellene elhangzott hozzászólásokból részleteket közöltünk. Bognár Levente azzal zárta a találkozót, hogy döntés előtt aludjanak rá egyet.
Együttműködést a megmaradásért
Úgy látszik, Bíró Zoltán és Mosoni János városi tanácsosok nem sokat aludtak rá, ugyanis határozattervezetet nyújtottak be a városi tanácshoz a magyar nyelvű tagozat önállósodása céljából. Indoklásaikat 65 gyermekkel rendelkező, 44 szülő aláírásával is alátámasztották. Beadványukat a hétfőn összeült városi tanács megvitatta, majd a 8/2012. február 6-ai határozatával jóváhagyta a kisjenő-erdőhegyi magyar nyelvű iskolát, illetve óvodát magában foglaló, önálló magyar nyelvű intézmény létrehozását.
Amint Bognár Levente megyei RMDSZ elnök elmondta, az első lépést megtették a jogi személyiség megszerzéséhez. Ha az Aradi Prefektúra nem támadja meg a határozatot, a továbbiakban szükséges intézkedések a szakterület, vagyis a tanfelügyelőség, illetve a szakminisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök, városi tanácsos bevallotta: a sikerről nem óhajtotta értesíteni lapunkat, amíg a határozaton nem látta az ülésvezető, illetve a polgármester aláírását is. Mindezt tegnap, a 15 órakor kezdődött tanácsülésen láthatta, amikor is hiteles másolatot kapott a szükséges aláírásokkal rendelkező tanácsi határozatról. Tanácsos kollégája, Mosoni János nevében is elmondta, régi vágyuk teljesül az önálló magyar nyelvű iskola megszületésével. Jól tudják, a munka neheze ezután következik, hiszen az intézménynek erőskezű, pályázatírásban jártas, jó szervezőkészséggel megáldott igazgatóra, vezetőségre, illetve sok támogatóra van szüksége a megmaradáshoz. Az iskola önállósodásához nyújtott eddigi, de a megmaradásához ezután szükséges támogatásokat is megköszönik.
Hogy mikortól válhat önállóvá az erdőhegyi magyar iskola, Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettestől szerettük volna megtudni, mivel a telefonján nem találtuk, Matekovits Mihály oktatási alelnöknél érdeklődtünk. Akit éppen az oktatási szakbizottság ülésén értünk el, ahol ugyancsak az erdőhegyi magyar iskola kérdése volt terítéken. Amint elmondta, a főtanfelügyelő helyettessel megbeszélték a sürgős teendőket, mert igaz ugyan, hogy a tanfelügyelőség határozata értelmében a jogi státus az új tanévkezdéstől lép életbe, de az új struktúra összeállításával, a vezetőtanács, illetve igazgató megválasztásával nem kell addig várni, ezeket egy-két hét alatt végre kell hajtani.
Király András oktatási államtitkártól az önállósodást ellenző pedagógusok aggodalmaira kívántunk választ kapni. Vagyis, hosszú távon életképes lehet-e a 130 diákkal rendelkező iskola a közel 50 fős óvodával együtt?
Meggyőződése, hogy az iskola az óvoda létszámával kiegészülve, önálló intézményként hosszú távon is életképes lehet, és örvend, amiért a még képviselő korában általa is kezdeményezett önállósodás végre megvalósul. Mindenben támogatni fogja az új intézményt, aminek a megmaradása a helyi önkormányzaton is múlik, ezért azzal is jó kapcsolatokat kell ápolni – mondta el érdeklődésünkre Király András.
* * *
Tehát a közmondás szerint „a kocka el van vetve”, most már nincs helye, értelme az évtizedek óta húzódó morfondírozásnak. Kisjenő-Erdőhegyen jelenleg a legégetőbb magyar közérdek az önálló anyanyelvű iskola struktúráinak a kiépítése, a megszilárdítása, a pályázati, támogatási lehetőségek felkutatása, és nem utolsó sorban, az oktatás minőségének a javítása. Mindez azonban nem várható el csupán a megválasztandó igazgatótól, ehhez a pedagógusok, a szülők és a támogatók harmonikus együttműködése szükséges.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Gazdafórum Pécskán
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János

Magyar közigazgatlan
Mit ér a közalkalmazott, ha magyar?
Romániában semmit.
Mert, azt gondolom senki nem hiszi el, hogy a most leváltott magyar prefektusok, alprefektusok mind, egytől-egyig alkalmatlanok voltak feladataik ellátására. Románia egy olyan uniós tagállam, ahol kisebbségi magas(abb) rangú köztisztviselőre nincs szükség. Magyar köztisztviselő, ha véletlenül arra adná a fejét, hogy a közigazgatásban akar némi karrierecskét építeni, netalán onnan szeretne nyugdíjba is menni, annak minden ajtót becsapnak az orra előtt. Függetlenül attól, hogy hívják az épp uralkodó román pártot. Persze, tudom, a román prefektusokat és alprefektusokat is kirúgta Victor Ponta, csakhogy a románok, ha épp akarják, seperc alatt átlendülnek egyik pártból a másikba, és megőrizhetik pozíciókat a közigazgatásban. Az egész leváltósdi paradoxonja, hogy miközben az új kormányfő hangosan pártfüggetlenséget követel a prefektusoktól, USL-párthűség alapján cserélte le napok alatt az egész garnitúrát, de ez már más kérdés.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, tényleg, mit tegyen a magyar, ha karriert akar a román közigazgatásban? „Független” köztisztviselőként biztosítson támogatásáról, hűségéről egy román pártot? Vicces. A mostani román közigazgatási rendszer gyakorlatilag semmiben sem különbözik attól, amit Ceauşescu örökül hagyott. Sőt, bő két évtized alatt a tökélyre fejlesztették a közigazgatás „árjásítását”, magyar, vagy más kisebbségi szakmai hozzáértés alapján soha nem kerülhet legalább öt évre osztályvezetői pozícióba. Magyarnak, kormánykoalíciós tagként néha lehetősége nyílt megkapaszkodni egy-egy választási ciklus idejére a közigazgatás elitjében, de mikor volt Arad megyében anyanyelvét, kultúráját nyíltan vállaló szerb, bolgár vagy német, például a prefektúrán, hosszú évekig vezető tisztségben?
Mit ér Romániában a kisebbségi, ha fejébe vette, közigazgatni szeretne? Tanulta, szereti, ért is hozzá, megbízható, jó szakember.
Soha. És soha nem is lesz Romániában vezető köztisztviselő horvát, lipován, török, örmény hadd ne soroljam, feltéve, ha nem tagja a hatalmon lévő román pártnak. Akkor is azzal a bizonyos karddal a feje fölött, hisz a kormánypárt bármikor kibukhat a hatalomból, lásd április 27.
És miért nem lehet egy, önmagát európainak tartó országban, annak többségi nemzete között kisebbségi ember vezető köztisztviselő? Mert a románok nem bíznak benne. Főleg a magyarban. Általános tévhit, hogy magyar prefektus, alprefektus, a prefektúra egyik osztályvezetője, ha magyar, akkor elárulja a románokat, szívében, lelkében a pirosfehérzöld lobog, titkokat ad el Budapestnek, egyáltalán, nem több rohadt hazaárulónál. A románok szemében a magyar köztisztviselő nem tesz más naphosszat, mint siratja Trianont és pokróccal a fején éjjelente távirón titi-tázva szövögeti Erdély függetlenségének kikiáltását. Úgy vélik, magyar köztisztviselő nem dolgozhat becsületesen Románia közintézményeiben. Tudják, a sajátjaik sem, de inkább legyen egy korrupt román, mint egy becsületes magyar.
Igazából annak örülnének, ha ebben az országban a magyarok karrierben megrekednének a gasztronómiában, esetleg ostort csattogtatnánk a nagylaki út mentén, hogy szórakoztassuk a külföldieket.
A decentralizált intézményekben pedig még siralmasabb helyzet, még akkor is, ha kifele ebből alig látszik valami.
Meglátják, az őszi választásokig a magyargyűlölő USL minden magyart kiseper a közigazgatásból, legalábbis itt, ahol abszolút kisebbségben vagyunk. Nemzetállamot építenek, erősítenek, aki pedig magyarként mégis maradhat a köztisztviselőként, csak azért teheti, hogy kifele, Európát tovább ámítsák.
Azok meg elhiszik.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)

Aradi vértanúk – Tisztelgés és koszorúzás Aradon a Vesztőhelyen –
Hiába van szombat, hiába ajándékozta meg a természet kellemes őszi nappal Aradot, nem emlékszem, hogy a rendszerváltás óta bármelyik évben kevesebben gyűltek-e össze kint a Vesztőhelyen, mint ma délelőtt. De az is először fordult elő, hogy se a magyar kormány, se prefektúra, se a megyei önkormányzat, se a polgármesteri hivatal ne képviseltesse magát az eseménynek megfelelő szinten. A magyar kormány és a prefektúra egyáltalán, a két önkormányzat pedig tanácsosi szinten volt jelen.
A körülbelül háromszáz résztvevőnek viszont legalább a kecskeméti 1848-as hagyományőrzők egyesülete okozott maradandó emléket, hisz korhű tiszti, katonai egyenruhákba öltözve álltak díszőrséget az obeliszk lépcsőin és lent. A korhűséget és a történelmi valóságot viszont csorbította a huszáregyenruhába öltözött hölgy, talán neki nem kellett volna beállni az alakzatba.
Az ökumenikus istentisztelet, a himnusz és a székely himnusz eléneklését követően először a Damjanich és Knezich családok leszármazottai koszorúztak, majd, többek között az országos és aradi RMDSZ, a bukaresti nagykövetség és kolozsvári főkonzulátus, az Országgyűlés, a Szabadság-szobor Egyesület, a megyei és városi önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek helyezték el a megemlékezés koszorúit. Irházi János
aradihirek.ro
Erdély.ma

Magyarellenes tüntetés Aradon
„Ne emlékezzetek nálunk háborús bűnösökre”, Hargita és Kovászna román föld”, Besszarábia román föld”, Románia egységes nemzetállam”, „Románia román föld”, „Csak a román nyelv a hivatalos”, Avram Iancu az igazi román” és „Aki román csatlakozzon hozzánk”, skandálták a ma Aradon 15 órakor kezdődött magyarellenes tüntetésen a szélsőséges román nacionalista párt, az Új Jobb (Noua Dreaptă – ND) aktivistái.
Ám hiába vonultak végig zászlókkal, transzparensekkel az ortodox katedrálistól a színházig, egyetlen román sem csatlakozott hozzájuk, így aztán ugyanaz a harminc ember fejezte be a megmozdulást, aki összegyűlt a párt Hegyalja téri székházában.
Az engedélyezett tüntetés fő célja az volt, hogy tiltakozzanak a 13 vértanúra való megemlékezés ellen. A ND aradi vezetője a vonulás ideje alatt elmondta, nekik általában semmi bajuk a magyarokkal, csak az irredenta vezetőikkel, akik szét akarják szakítani az országot és „románokat gyilkoló háborús bűnösökre” emlékeznek.
A menetet a helyi rendőrség és a csendőrség biztosította, atrocitásokra nem került sor, igazából csak a gépkocsivezetők szitkozódtak a kormány mögött, amiért bő félórára lezárták a Forradalom útja egyik oldalát.
Irházi János
Erdély.ma

„A harmadik út: az erkölcsös politizálás”
Beszélgetőkönyv Tokay Györggyel
Nagyon jó ügyvéd volt, igazán ismert politikai pályafutása nyomán lett. Gondolom, azt sajnálja, hogy 1989 nem húsz évvel korábban következett be” – indította a csütörtök délutáni, a Csiky főgimnázium dísztermében tartott könyvbemutatót Király András volt parlamenti képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök, jelenlegi oktatásügyi államtitkár.
A termet megtöltő hallgatóság akkor még nem tudhatta, hogy a terem első soraiban milyen előkelőségek társaságában vehet részt Irházi János Jó bolondok ügyvédje c. beszélgetőkönyvének bemutatásán. Aztán maga Tokay György mondta el: örül annak, hogy a bemutatón jelen vannak barátai – köztük románok, akik nem is értenek magyarul, s akikhez románul is szólt –, de mindenekelőtt volt harcostársai, Borbély László, Márton Árpád, Székely Ervin, Derzsi Ákos, Erdélyi István, Faragó Péter, Hosszú Zoltán mai vagy egykori RMDSZ-es parlamenti képviselők, szenátorok. Hogy messziről is eljöttek a bemutatóra, önmagában sokat mond arról a tiszteletről és megbecsülésről, amelyet az immár nyugdíjas, sajnos megrokkant egészségű „Apu bácsi” (a parlamentben így becézték, bölcsessége miatt, a nála idősebb képviselők is), Tokay György az 1989-es fordulat utáni politikai pályafutása során kivívott magának.
Székely Ervin, akit az idősebbek kiváló publicistaként ismerhetnek, felszólalásában elmesélte: valamikor, a ’89 előtti időkben az a mondás járta, hogy a romániai magyar értelmiség előtt két lehetséges út áll: az alkoholizmus vagy a halál. „Tokay megmutatta, hogy van harmadik út: az erkölcsös politizálás”, és az erkölccsel, a becsülettel szembesítette az embereket. Szeretet és tisztelet áradt más képviselőtársai felszólalásaiból is: Márton Árpád, például, a felesége részéről jövő üzenetet és ölelést adott át „az utolsó mohikánnak, az utolsó úriembernek a román politikában”. Borbély László volt miniszter azt mondta róla: „szuverén államalkotó volt az RMDSZ-en belül”, akit Katona Ádám, akit nemigen lehet az RMDSZ iránti barátsággal vádolni, „tiszteletbeli székelynek” nevezett a Har-Kov néven elhíresült ügyben való felszólalása miatt. „Tokay Gyurira mi felnéztünk – mondta –, s amikor (a parlamentben) senki nem mert kimenni a mikrofon elé, ő kiállt, megszólalt ékes román nyelven, ránézett a teremre és… mindenki elhallgatott. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment. Szeretném, ha visszajönne és elmondaná: vigyázzunk egymásra. És azt, hogy csak a románokkal együtt lehet megvalósítani azt, amit akarunk.”
Bevallom, elfogult vagyok Tokay Györggyel szemben. Jó negyven éve ismerem, az egykori magyar újságnál kollégák, reményeim szerint barátok is voltunk, Kolozsvárott, a Jókai 15-ben, szülőházában együtt szilvesztereztünk anno, aradi tömbházlakásának szobáit együtt tapétáztuk, több barátjával közösen, nem felejtem el, amikor – már ügyvéd korában – hozzá rohantam egy visszautasított szekusbeszervezési-kísérlet kapcsán, s egy pohár vodka mellett nemes egyszerűséggel azt mondta: „megcsókolhatják a s…t”; láttam megromlott egészséggel éhségsztrájkolni az aradi Városháza előtt az aradi magyar líceumért. Számtalanszor megcsodáltam borotvaéles eszét, ragyogó humorát (ami a könyvben is lépten-nyomon kiütközik), nem felejtem el, hogy valamikor 2004 előtt, amikor végleg megfeneklettnek látszott az ügy, határozottan kijelentette – az újságban is megjelent –: a Szabadság-szobor állni fog. És lám, mint annyi másban, igaza lett.
A mintegy 160 oldalas, a nagyváradi Riport Kiadónál megjelent interjúkötet hű (bár nem teljes) képet nyújt egy kivételes, 1989 utáni romániai magyar politikus életútjáról. De valójában sokkal többről, az 1989 utáni hazai politikai életről, szereplőiről, súlyos problémáiról és kulisszatikairól a volt parlamenti képviselő, RMDSZ-frakcióvezető, kisebbségügyi miniszter, balti-országokbeli nagykövet visszaemlékezéseiből. Olyan olvasmány ez, amelyet minden, a közélet iránt érdeklődő számára a legmelegebben ajánlhatunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A tornyai Pro Pir Kult Krassó-Szörényben népszerűsítette a magyar hagyományokat
A tornyai Pro Pir Kult Egyesület, Arad megye legaktívabb magyar hagyományőrzője most hétvégén a Krassó-Szörény megyei Dalbosfalván (Dalboşeţ) népszerűsítette a helyi hagyományokat, még pontosabban a tradicionális magyar kenyérsütést. Tóth Piroska az egyesület elnöke az Aradi Híreknek elmondta, Dalbosfalván a Falusi Múzeumok Ünnepségére hívták meg őket, s a szervezők nem is tévedtek, hisz a Pro Pir Kult Tornyán Arad megye egyik legszínesebb, leggazdagabb helyi gyűjteményének a birtokosa, amelyet bármikor, bárkinek nagyon szívesen megmutatnak. Dalbosfalván Arad megyéből Szentannáról, Felnakról és Székesútról voltak még helyi hagyományőrző egyesületek.
„Vittünk magunkkal hagyományos pécskai kenyeret, kenyérsütési eszközöket, többek között teknőt, keresztfát – mondta az Aradi Híreknek Tóth Piroska. – De az asztalunkon ott volt a Mária-feszület is, ami szintén kötődik Tornyához. Az volt a célunk, hogy bemutassuk a tornyai magyar hagyományokat, amelyek természetesen jellemzőek az egész kistérségre.”
A Pro Pir Kult Egyesület kihasználva a dabosfalvi rendezvényt, megismerkedett a szintén meghívott pusztaottlakaiakkal is, és remélik, sikerül a jövőben közös célokat kitűzni.
Irházi János
aradihirek.ro,

Csoda Bukarestben: tízmillió román egy gombnyomásra
Papíron 30 milliósra növelték a románságot Bukarestből, miután a román kultúrkörhöz kötődő kéttucatnyi etnikumot a nemzethez csatoltak.
„Ezentúl a románság nem húsz-, hanem harmincmilliós lesz” – üdvözölte a nemzethez tartozók körének kiszélesítéséről szóló, május 8-án elfogadott törvénymódosítást Eugen Tomac, a külhoni románokkal foglalkozó parlamenti bizottság elnöke. Közben tucatnyi aromán kisebbségi tüntetett a bukaresti parlament folyosóin, amiért etnikumukat hivatalosan a mai napig nem ismerik el kisebbségként.
A magát arománnak valló Costica Canacheu képviselő vezette demonstrálók elénekelték az aromán himnuszt is, ám ez sem hatotta meg a törvényhozókat, az alsóház simán megszavazta a külhoni románok támogatását szabályozó törvény módosítását, pontosítva és felsorolva, hogy kik tartoznak ebbe a fogalomkörbe. A 2007-es törvény egyszerűen külhoni románoknak nevezte ugyanis a határon túl élőket, mostantól viszont oda sorolja a magukat román eredetűnek, a román kultúrkörhöz tartozónak valló személyeket is, függetlenül attól, melyik etnikumhoz tartoznak: lehetnek arománok, besszarábok, bukovinaiak, dákorománok, vlachok, makedorománok, makedovlahok, kucovlahok, karavlahok, cincárok, máramarosiak, isztrorománok, dunai latinok, meglenorománok, aromunok, moldovaiak vagy moldovalachok.
A módosítással a szociáldemokrata–liberális–konzervatív (USL) kormánykoalíció még inkább magára haragította a főként Dobrudzsában és Dél-Romániában élő, saját becslésük szerint százezer fősre tehető helyi népcsoportot, miután mostantól külhoni arománnak elismerik őket, az országon belüli kisebbségnek viszont nem.
Az arománok vagy vlachok a Dunától délre élnek, latin eredetű nyelvet beszélnek, s a különböző államokban, régiókban más-más néven is emlegetik őket. A népcsoport fejlődése rég leállt, kisebbségként beolvasztották a nemzetállamokba. Utolsó nagy romániai bevándorlási hullámát 1926 tájékán jegyezték fel, amikor állítólag több mint 30 ezer aromán érkezett Bulgáriából, Görögországból és Szerbiából. Legfontosabb szervezete a bukaresti Arománok Kulturális Társasága, amely megpróbálja összefogni a különböző balkáni államokban szétszóródott arománokat, és anyanyelvi oktatást szervezni nekik. De még azt sem sikerült elérnie, hogy a 2011-es népszámláláskor különálló etnikumként regisztrálják őket – ellentétben például az ukránokkal vagy az oroszokkal –, így bekerültek a „más nemzetiségek” kategóriába. A rossz nyelvek szerint azért, mert hivatalos elismerésük újabb rést ütne a román eredetmítoszon.
A törvénymódosítással az USL a Moldovai Köztársaságnak is üzent. A chisinaui kormányok hivatalosan moldovaiaknak nevezik ugyanis az ott élő románokat, akik szerintük nem románul, hanem moldovaiul beszélnek, az iskolában pedig nincs román, csak moldovai nyelvkönyv. Mindez irritálja a Moldovával kapcsolatban hol burkoltan, hol nyíltan revizionista retorikát használó román politikusokat. Ezért is kerültek be a felsorolásba a moldovaiak, s ezzel törvénybe foglalták, hogy a „Pruton túli testvéreket” Bukarest a román nép részének tekinti. Az európai diplomáciai gyakorlattól eltérően a törvénymódosításhoz csatolt indoklás nyíltan elítéli a chisinaui kormány „brutális moldovanizációját”, amit „etnikai-kulturális mérnöki műveletnek” nevez, s Ukrajnát is érte kritika.
Ami a Vajdaságban és Kelet-Szerbiában élő, 250–400 ezer fősre becsült román és vlach népességet illeti – hivatalosan csak 75 ezret tartanak nyilván –, a bukaresti politika sokkal békülékenyebb. Ezt segíti, hogy a vajdasági románok anyanyelven tanulhatnak, van rádió- és tévéműsoruk, ortodox püspökségük. A kelet-szerbiai vlachokat viszont Belgrád hivatalosan nem ismeri el, és nem is támogatja. Javul a viszony Albániával is, ahol Bukarest szerint körülbelül 150 ezer aromán él, akiket hivatalosan csak nyelvi közösségként ismernek el a tiranai hatóságok, mondván: nincs anyaországuk. Az Albániai Arománok Szervezete viszont bukaresti kormánytámogatással kiad egy havilapot, Divjakéban pedig óvoda és általános iskola működik, ahol román dialektust, illetve nyelvet is oktatnak.
A törvénymódosítás fő kérdése, miként fogják számba venni a Balkánon elszigetelt csoportokban élőket, és egyáltalán azok akarnak-e bebújni a nagy román etnikai ernyő alá. De az is furcsa, hogy a törvény az egy történelmi régióban élőket – például a máramarosiakat – is kizárólag románnak tekinti. A jogszabály a különböző csoportok támogatásának célirányosságát emeli ki, ám ha a külhoni románokkal foglalkozó államtitkárság nagyítóval sem talál külföldön például dákoromán vagy dunai latin kulturális szervezetet, pénzt se lesz kinek küldeni. A felsorolt tucatnyi, a románsághoz vékonyabb-vastagabb szállal kötődő etnikum egy része vélhetően már rég kihalt vagy asszimilálódott. A törvénymódosítás burkolt politikai célja, hogy elsősorban a Moldovában, Szerbiában, Bulgáriában, Albániában különböző elnevezéseken élő románok–arománok ügyét rendezze. Az azonban máris biztosnak látszik, hogy a 30 milliós románság emlegetése erős túlzás.
Irházi János
Hvg.hu

A Neptun-gate – mi történt 20 évvel ezelőtt?
A múlt század utolsó évtizedének elején-közepén a romániai magyar politikai közélet egyik legnagyobb port kavart botránya a Neptun-ügy néven elhíresült paktum, amely a mai napig meghatározza az RMDSZ irányvonalát, alapjaiban befolyásolja a romániai magyar politikát – mondta Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének elnöke, aki a Neptun-ügy 20. évfordulójára az eset történéseivel kapcsolatos szöveggyűjteményt adott ki. A Neptun-gate című könyvet szerdán este mutatták be a Tulipán Könyvesboltban.
A kötet szerzőjével Irházi János újságíró beszélgetett a zsúfolásig megtelt helyiségben.
Borbély Zsolt Attila a könyv keletkezésének körülményeiről, szükségességéről, valamint a Neptun botrányról beszélt a könyvbemutatóra összegyűlteknek.
1993. júliusában az RMDSZ három vezető politikusa, Frunda György, Tokay György és Borbély László a román tengerparti Neptun üdülőhelyen (a szervezet felhatalmazása nélkül?) tárgyalt és megegyezett az akkori román hatalommal, hogy mit és miről, erre azóta sem derült fény – hangzott el az eseményen.
A 177 oldalas kötetben megtalálható a neptunfürdői tárgyalás zárónyilatkozata, Markó Béla állásfoglalása, valamint a három érintett nyilatkozata, és számos RMDSZ-es és nem RMDSZ-es közéleti szereplő álláspontja, nyilatkozata is.
„A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt, visszájára fordítani” – olvasható a szerző előszavában.
A könyvben 1993. április–november közötti időszakban keletkezett újságcikkekben, közleményekben boncolgatják, találgatják, hogy mi történhetett Neptunfürdőn 1993. július 15–17-én.
„(…) a brassói kongresszus határozatai értelmében egész szövetségünket valamilyen formában elkötelezni, az RMDSZ nevében tárgyalni csak a szövetségi elnök mandátumával lehet. Neptunon az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezésében létrejött találkozón az RMDSZ-politikusoknak ilyen megbízásuk nem volt, és amint erről ők maguk a sajtóban is nyilatkoztak, magánszemélyként voltak jelen, akárcsak a kormány, az elnöki hivatal tisztségviselői, illetve a német kisebbség képviselője is” – így nyilatkozott Markó Béla akkori szövetségi elnök az 1993. augusztus 3-án megjelent RMDSZ közleményben. A nyilatkozat teljes szövege A Neptun-gate című szöveggyűjteményben olvasható.
A három érintett – Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők – is „megszólal” a kötetben, a nyilatkozat a marosvásárhelyi Szabadság című lap augusztus 6-i számában jelent meg.
„A megbeszélések nem voltak titkosak. Minden egyes megbeszélés alkalmával a résztvevők sajtónyilatkozatot adtak ki, melyet mind a hazai (magyar és román), mind a külföldi sajtónak eljuttattunk, ugyanakkor ezekről a megbeszélésekről beszámoltunk az RMDSZ vezetőségének. A megbeszéléseken mint kisebbségi politikusok vettünk részt, elfogadva a PER személyre szóló meghívását” – áll többek között az érintettek tájékoztatásában (idézet a könyvből).
A könyvbemutató után elhangzottak vélemények, kérdések, még az autonómia-ügy is felmerült.
Aki jelen volt az eseményen, minden bizonnyal egy összefogó képet kapott a Neptun-botrányról, melynek hivatalos dokumentumait A Neptun-gate című kötetben olvashatjuk.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Húsz év adatainak, tényeinek politikai háttere
Újabb kötettel jelentkezett Borbély Zsolt Attila temesvári születésű közíró, melyben húsz év nemzetpolitikai írásait válogatta össze. A Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című könyvet szerdán délután mutatták be a Tulipán könyvesboltban.
A szerzővel Irházi János beszélgetett a könyvesboltot megtöltő közönség előtt. Amint az a könyv előszavában is szerepel, „a szöveggyűjtemény az 1993 és 2013 között eltelt két évtized autonómiaelvű, mozaik-jellegű politikatörténete”, témája az önrendelkezés, a magyarság, melyet a szerző összmagyarságként emleget, nem csupán aradi, Arad megyei magyarságról, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságról beszél.
„Az erdélyi magyarság elmúlt húsz évének tükörcserepeit nyújtja ez a kötet, az egységesség nem titkolt igényével. Minden alapszöveg az erdélyi nemzeti sajtó zászlóshajójának számító Erdélyi Napló hasábjain jelent meg. (…) Az elmúlt húsz esztendő politikai kommunikációjának és erdélyi belmagyar csörtéinek legfőbb témája a nemzeti önrendelkezés és az autonómia megteremtendő intézményrendszere volt. (…) Nem törekszem akadémiai tárgyilagosságra. A nemzeti értékrend, a közösségi megmaradás és gyarapodás, illetve az azt szavatoló, a címben is jelzett nemzeti imperatívusz, az önrendelkezés képezi a különböző történések és politikai szereplők bemutatásának zsinórmértékét” – vallja a kötetről a szerző.
348 oldalon, 96 írásban olyan témákat érint, mint a brassói kongresszus, a Nagy Benedek-ügy, alkotmánymódosítás, a reintegráció síkjai, a nemzetpolitikai valóság, a Trianon film utóélete, a tömegdemokrácia nyomora, pártlojalitás és eszmehűség, a szellemi terror és ellenszere, felvidéki dilemmák, viszonyunk Trianonhoz stb.
Borbély Zsolt Attila bevallása szerint ez a könyv „az értelemre kíván hatni, de szikár tényszerűsége dacára talán képes a szív megdobogtatására is”.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Zala György Szabadságszobra 10 éve áll a Tűzoltó téren, Aradon
Április 25-én volt tíz éve, hogy az aradi Tűzoltó téren 1890 után másodszorra is leleplezhették Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Az évfordulót az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az RMDSZ szabású rendezvénnyel emlékezett. Az emlékezés része az a kisfilm is, amelyen Bognár Levente, Arad alpolgármestere, és Király András, az Egyesület elnöke, oktatási államtitkár eleveníti föl a szobor újraállításának történetét Varjasi Krisztián mikrofonja és kamerája előtt.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kezdődött, ahol telt ház előtt mutatták be a „Gondozzák, őrizzék” című albumot, amelyet a Szabadság-szobor Egyesület készített a szobor újraállításának 10. évfordulójára.
Az eseményen jelen volt, és beszélt a szobor újraállításáról, ennek fontosságáról, és emlékcserepeket idézett fel többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Király András, Bognár Levente, Cziszter Kálmán városi képviselő, Horváth Levente, az album szerkesztője, Kocsis Rudolf képzőművész, az újraállított szobor restaurátora, és a szobor újraállításának kivitelezését végző cég nyugalmazott műszaki igazgatója, Bálint György.
A Szabadság-szobor Egyesület hetvennél több díszokleveleket adott át azoknak, akik hozzájárultak a szobor újraállításához, és ápolják ennek hagyományait. Közöttük volt az Aradi Nap, az Aradi Hírek, a Nyugati Jelen, és több Arad megyei magyar civilszervezet is.
Az album bemutatását követően a Szabadság-szobornál beszédek hangzottak el, majd koszorúztak. Habár az idő kedvező volt, nem esett az eső, mégis csak mintegy 300 aradi jött ki a térre. A szónokok – Bognár Levente, Gheorghe Falcă, Kelemen Hunor, Király András – elsősorban a szabadság eszméjének fontosságát emelték ki, de felelevenítették a szobor kiszabadításának néhány mozzanatát is, és a mondatok között kivehető volt a közelgő EP-választáson való részvételre buzdítás is.
Zárásként, este az aradi színházban fergeteges sikerű, ingyenes operettesten vehettek részt az emlékezők, ahol a budapesti Tihanyi Színpad vendégszerepelt.
A műsor előtt tartott rövid, EP-választási kampányindító keretében mutatták be a Szabadság-szobor kiszabadításáról, újraállításáról készült alábbi filmetűdöt, amelyet – archív felvételekből – Varjasi Krisztián és Tapasztó Ernő készített „Miénk itt a tér” címmel.
Az első világháború után, Arad Romániához csatolásakor szinte azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták az emlékművet. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román miniszterelnök 1999. augusztusi, marosvásárhelyi megállapodása után 1999. október 6-án a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás.
2004-ben Adrian Năstase kormánya, több országgyűlési képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák a román-magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban. Az volt a feltétel, hogy a téren legyen egy 1848-at jelképező román köztéri emlékmű is. A téren egy 9 m magas győzelmi kaput állítottak föl, és a Szabadság-szobor már épülő talapzatát vele szembe kellett fordítani. A fordítás – nem minden szándék nélkül – végül kevesebb, mint 45 fokos lett, így Hunnia alakja nem néz pontosan szembe a diadalívvel. A Tűzoltó tér a Megbékélés Parkja nevet kapta és a szobor leleplezése 2004. április 25-én történt. Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása, a diadalív alatt román felkelők állnak. A téren egy szökőkút található, mellette három zászlórúddal, amelyeken a magyar, a román és az európai unió zászlaja leng folyamatosan. 2011. április 13-án felfedezték, hogy lelopták a szoborról a diadémot, a tőrt és egy kardot. A szobor helyreállítása megtörtént. Irházi János, Nagy István
http://www.aradinap.ro. Erdély.ma

„Arad és Gyula kapcsolata közelebb hozta egymáshoz a két országot”
20 éve testvérváros
Amint azt a beharangozónkban is olvashatták, pénteken délután az Aradi Városházán hangulatos ceremónia keretében Arad és Gyula önkormányzatának képviselőtestülete közös tanácsülésen vett részt, ahol aláírták az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére szolgáló dokumentumot. Az ünnepséget az Aradi Állami Filharmónia előadóművészei alkotta duó nyitotta meg, az eseményre meghívták mindazokat az önkormányzati tisztségviselőket, civilszervezeteket, illetve az élet különféle területein tevékenykedő személyiségeket, akik fontos szerepet játszottak a testvérvárosi kapcsolat létrejöttében.
Az egybegyűlteket Gheorghe Falcă aradi polgármester köszöntötte, emlékeztetve őket, hogy húsz évvel ezelőtt Arad volt az első az országban, ahol testvérvárosi megállapodás születhetett. Hangsúlyozta, fontos számukra a Gyula várossal folytatott együttműködés, különösen most, amikor Arad az Európa Kulturális Fővárosa címért száll versenybe. Elismerte, számítanak a testvérvárosok együttműködésére, kiemelve Pécs várost, melynek van némi tapasztalata e téren, hisz köztudottan már elhódította e címet. „Arad város kulturális fejlődése elképzelhetetlen az aradi magyarság fejlesztése nélkül, ezért az aradi önkormányzat egyik célja a magyarok kulturális identitásának megőrzése” – tette hozzá.
Gyula jelenlegi polgármestere, dr. Görgényi Ernő kicsit visszatekintett az elmúlt húsz évre, megemlítve azokat a személyeket, akiknek a munkája nélkül most nem ünnepelhetnének. A gyulai polgármester szerint Arad és Gyula kapcsolata rendkívül sokat tett a két ország egymáshoz való közeledéséért, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok megerősítésével jobban megismerhették egymás értékeit. Ami viszont a legfontosabb, hogy a közös programok, rendezvények, kulturális tapasztalatcserék révén nem csak az intézmények, hanem a két város egyszerű polgárai is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Gyula város egykori polgármestere, Pocsay Gábor – akinek idején, 1994-ben elhelyezték a megállapodás alapjait – megjegyezte, hosszú út áll a két testvérváros előtt, hiszen még mindig nem ismerik kellőképpen egymás kultúráját. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, utalva az aradi Szabadság-szobornak helyet adó térre, elmondta: azt kívánja, hogy az egész térség egy megbékélési parkká alakuljon, egy ilyen jellegű együttműködés ugyanis példaértékűnek számít a nagypolitikának. A felszólalók között jelen volt még Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Arad 1994-es polgármestere, Cristian Moisescu azonban hiányzott az eseményről.  
A beszédek után a két polgármester aláírta a megállapodást, majd az ajándékozások után, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével vetítés következett a testvérvárosi kapcsolat legjobb momentumairól.
Az esemény végén a jelenlevők kézbe vehették az Arad Megyei Jogú Város Tanácsának kiadványát, az Arad–Gyula 20 éve testvérvároscímű kötetet. Az Irházi János szerkesztésében és az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában megjelent kétnyelvű, illusztrált kötet a testvérvárosi kapcsolat legfontosabb pillanatait követi nyomon, a benne szereplő fotók egy részét a Nyugati Jelenből válogatták.  
A ceremónia végén a vendégsereg átvonult a megyei múzeumba, ahol részt vettek a Kohán-tárlat megnyitóján.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Ficzay Dénes emlékezete
„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem”
2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet?
Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak.
A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”.
A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”.
A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták.
Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is.
Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat.
A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját.
Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária.
A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

Tanulmány az Arad városi kórház történetéről
„Bántó, mennyi mindent nem tudunk, szomorú, mennyi mindent elfelejtünk”
Szerdán délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpádról, Arad neves szülöttéről elnevezett (a történelmi hűség kedvéért: teljesen megtelt) dísztermében mutatták be dr. Dumnici Sándor egyetemi professzornak az aradi kórház történetéről szóló magyar nyelvű könyvét. (Az eredetileg románul megjelent könyv bemutatóját néhány hete tartották meg.) A hallgatóság között volt az aradi magyar kulturális rendezvények megszokott közönségén kívül a sebészdoktor több volt páciense, néhány kolléga és egyéb érdeklődő is.
A rendezvényt Irházi János újságíró, a könyv megjelenését lebonyolító program egyik képviselője nyitotta meg, majd Bognár Levente aradi alpolgármester arról beszélt, mennyire fontos a város – Arad – valós történelmének, intézményeinek a megismerése. Dumnici professzor könyve immár a negyedik azon könyvek sorában (az előzőek Arad városiasodásáról, Salacz Gyula polgármesterről, a Kultúrpalota történetéről szóltak), amelyek magyarul is megjelentek a polgármesteri hivatal támogatásával, azzal a céllal, hogy az, amit ma (már) csak kevesen tudnak, a nagy többséghez is eljusson. Hozzátette, e könyv igazolja: az egykori aradiak tudták, hogy az egészségre áldozni kell, és ezzel (remélhetőleg) példát mutattak a mának is.
Dr. Dumnici professzor azzal kezdte a könyv bemutatását, hogy leszögezte: tiszteletet érez azok iránt, akik Aradot építették, intézményeit létrehozták. Külföldi tapasztalataira hivatkozva elmondta: a vendégnek (az angliai Oxfordban vagy a németországi Heidelbergben) „bizonyítványt” adnak a kezébe az illető intézmény múltjára, történetére vonatkozólag. Nos, a máramarosszigeti származású Dumnici doktor most az aradi városi kórház történetéről szóló munkát adhatja át (immár két nyelven) az idelátogató külföldi kollégának. Amelyből kiderül: a város lakossága (képviselői által) már 1775. szeptember elsején, tehát 240 esztendeje hitet tett amellett, hogy a fejlődő Aradnak közkórházra lenne szüksége. Nagylelkű adományokkal meg is indult a gyűjtés az építkezésre, amelynek megkezdésére azonban csak 55 év múltán került sor, amikor az időközben bekövetkezett, nagy emberáldozatot követelő pestisjárványok is nyilvánvalóvá tették, hogy kórházra égető szükség van, másrészt az elinduláshoz szükséges tőke is összegyűlt.
Az előadó vetítettképes előadásban vázolta az Arad városi kórház építésének, kezdeteinek történetét, számokkal is illusztrálva – akkoriban még számon tartották ezeket! – ki és mivel járult hozzá a köz javát szolgáló megvalósításhoz. Edelspachnerné Katschmag Teréz például 2000, Radovits Klára és Kászonyi András 1000-1000, akkoriban igen nagy pénznek számító váltóforinttal biztosította az indulótőkét, később a világosi Bohus János báró, például, 30 ezer téglával, sok más Arad megyei polgár is jelentős adományokkal járult hozzá az akkoriban európai színvonalúnak számító kórház létrehozásához, amely végül 1836-ban nyílt meg, bár két évvel előtte már fogadott betegeket.
A statisztikai adatokkal és fotókkal bőven ellátott karcsú, hetvenoldalas kiadvány – mint maga a szerző, Dumnici professzor is aláhúzta – a kezdet. Ha valaha (hátha!) megjelenik felülvizsgált kiadása is, nemcsak bővítésre, hanem némi kiigazításra is szorul, például, az aradi kórházban az idők során dolgozott orvosok tekintetében. Jó néhányuk neve ugyanis hiányzik (vannak köztük – Puskel Péter helytörténésztől tudjuk – aradi „premiereket” produkálók), vannak elírt nevűek és hiányzók (ez utóbbi félmondatban említettek között sajnos, eltávozott személyes jó barátaim is). Mindezzel azonban semmiképpen nem akarom csökkenteni Dumnici doktor minden tiszteletet és megbecsülést kiérdemlő igyekezetét, hogy az aradi intézményesített egészségügy kezdeteiről egy ilyen kiváló (folytatásra méltó) munkát adott a kezünkbe.
Az eredetileg román nyelven íródott munkát Csanádi János magyartanár fordította le, nagyszerűen.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

XIII. Véndiák-találkozó
Bemutatták a Ficzay-könyvet
Több mint kétszázan látogattak el szombaton délelőtt a Csiky Gergely Főgimnáziumba együtt ünnepelni az Alma Mater Alapítvány által hagyományként szervezett XIII. Véndiák-találkozón. A vendégek – volt diákok, pedagógusok – örömmel, többen könnyes szemmel üdvözölték egymást, a jelenlevőket Hadnagy Éva iskolaigazgató, majd Nagy Etelka, az aradi Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a napsütésbe burkolt udvaron. Bognár Levente aradi alpolgármester arra kérte az egybegyűlteket, támogassák az iskolát és az alapítványt, hogy tovább folytathassák közösségépítő, nevelő munkájukat.
A találkozó hangulatát emelte a főgimnázium magyar népviseletbe öltözött diákjai által előadott zenés-táncos műsor, melynek középpontjában kétségtelenül a legkisebbek, a legifjabb reménységek: az előkészítősök álltak.
De nemcsak a Csiky udvarán találkoztak egymással a vén diákok, a hagyományoknak megfelelően, a vendégek egy része a volt Zárda (most Mihai Eminescu Általános Iskola) udvarán kívánta leróni tiszteletét egy kis ünnepség keretében egykori iskolája, tanárainak emléke előtt.
A Véndiák-találkozón, a Csiky Tóth Árpád Termében mutatták be azt a könyvet, melyet az iskola egykori tanára, a 30 évvel ezelőtt elhunyt Ficzay Dénes emlékére szerkesztett Nagy István pécskai fizikatanár. A könyvbemutató része volt Az iskola emlékezik neves tanáraira c. rendezvénynek, melyen Irházi János újságíró beszélt Ficzay hagyatékáról. A közönség megtudhatta, hogy idén egy osztálytermet neveznek el Ficzayról, egy másik terem pedig az iskola szintén rendkívüli egykori pedagógusának, Kovách Gézának a nevét fogja viselni. Irházi elmondta, megígérte Ficzay leszármazottjainak, hogy az általa vezetett Qult-Ar Egyesület révén igyekeznek ápolni az egykori tanár hagyatékát, és amit lehet, közkinccsé tesznek. Az emlékműsoron felszólalt még Ficzay egykori diákja, Szilágyi Mária, őt követte Baranyai Zsolt szegedi irodalomtörténész. Utóbbi szerint az újonnan kiadott könyv gondolkodásra késztet, és számos tényszerű adatot tartalmaz az utókor számára. Hozzátette, az a légkör, ahol a neves tanár mozgott, ahol aktivitását kifejtette, tökéletes kiindulás számára ahhoz, hogy egy épületes tanulmányt megírhasson Ficzay munkásságáról.
Nagy István tanár nem palástolt meghatottsággal beszélt az általa összeállított kötetről, annak történetéről, tartalmáról. Szavait idézve: „a könyv adósságtörlesztés”, tartozott vele egykori osztályfőnökének. A Ficzay Dénes –Kis irodalomtörténet c. könyv (Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület) egyébként két részre bontható. Az elsőben a szerkesztő azt a Ficzay-cikksorozatot adja közre, mely Kis irodalomtörténet címmel futott anno, 1970–1971-ben a Brassói Lapokban. A második részben az olvasó különféle történeteket, anekdotákat és többek között életrajzi adatokat talál Ficzyairól, az emberről. Nagy István elmondta, reméli, hogy a diákok közül is sokan fogják fellapozni a könyvet. „Mindenből, amit valaki elolvas, csak tanulhat, és ha amellett, ami a tankönyvben van, amit a tanár elmond, még hozzáolvas valahonnan, azzal csak kerekebb ember lesz és többet fog tudni” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek a szerkesztő, aki saját bevallása szerint az idei évben szabadidejét Ficzayra szánta.
„Az aradi iskola, a jövő iskolája”
S, hogy mit is jelent a most főgimnáziumként számon tartott iskola egykori diákjainak? Talán a legszebb választ egy ’36-os születésű diákjától kaptuk még a könyvbemutató előtt, az udvaron. A Bánságban született, jelenleg Aradon élő Koreck Aladár – aki hat évet töltött lányával és unokájával Kaliforniában – 1954-ben végezte az ún. Magyar Vegyes Líceumot, ami régen, szavait idézve „az akkori fiatalság, elitség fellegvára volt”. Az íróként is tevékenykedő egykori diák – harminc évig volt egy aradi nagyvállalat igazgatója –, lapunk érdeklődésére elmondta, második kötetének főszereplője ez az iskola lesz. „Ez volt az a hely, ahol négy évet töltöttem a legnagyobb biztonságban, szeretetben és nagy megpróbáltatások között, hiszen koldus szegények voltunk. A legnagyobb kívánságom az volna, hogy legalább egy tanárommal találkozzak. Hihetetlen, hogy milyen hangulat volt ebben az iskolában! Ez az aradi iskola mindig is a jövő iskolája volt és szerintem még ma is az!” – nyilatkozta Koreck Aladár, akinek nagy fájdalma, hogy egyre kevesebb a magyar diák és a magyar rendezvényeken is hiányzik a fiatalabb korosztály.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Jó kezekben Kovách Géza hagyatéka
Tiszteletet és köszönetet érdemelnek azok a tanítványok (pályatársak), akik következetesen, magas – tudományos – szinten ápolják Ficzay Dénes és dr. Kovách Géza emlékét, gondozzák hagyatékukat, felmérik és bemutatják munkásságuk értékét.
Ezért, özv. Palincasné Solymos Mária mellett (után), mint legidősebb kolléga mondok köszönetet a korábban megjelent Jámbor Gyula-, Friss Panian Iván-, Pávai Gyula-, Puskel Péter-, Szekernyés János-, Ujj János-írásokért, könyvekért. Jár az elismerés és a köszönet Irházi Jánosnak (Ficzay Dénes Emlékalbum) és Nagy Istvánnak a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában korábban kiadott öt Ficzay-kötet digitalizált változatáért, valamint a XIII. Alma Mater Véndiák-találkozón bemutatott Kis irodalomtörténet kötetéért is.
Köszönetnyilvánításom annyira egyéni és esetleges, hogy nem helyettesít egy átfogó számbavételt. Olyat, amely a Kölcsey Egyesületet és a többi kiadót is érinti.
Amiért most „íráshoz kezdtem” ugyancsak egy, a fenti sorba illő, nem mindennapi könyv: Kovách Géza Válogatott tanulmányok.
Kézbe venni, átlapozni, beleolvasni csak meghatódás árán tudok. Amikor a fedőlapot „hitelesítő” fénykép készült, talán még nem is ismertem Kovách Gézát, esetleg akkortájt találkozhattunk egymással, de a 320 oldal nem ismeretlen előttem.
– Tudom, hogy nem érdekel, azért tedd a polcodra a többi mellé.
Őrzöm valamennyi nekem dedikált munkáját.
Könyvespolcomra kerül ez a remek válogatás is.
Most az egykori diákot, barátot, pályatársat, Király Andrást (felelős kiadó), gyulai kutatók – Héjja Julianna Erika és Erdész Ádám – segítették. A válogatást Kovách Géza, közelgő, 90 éves születésnapjára (1925. december 22.) időzítve a Szabadság-Szobor Egyesület (Arad) adta ki (2015). A nyomdai előkészítést a Typografika Kft. (Békéscsaba) végezte, a nyomtatás és a kötés a gyulai Dürer Nyomda Kft. érdeme. A kiadást támogatta az RMDSZ Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az Arad Megyei Kulturális Központ.
Indokoltnak tartom ezt a fárasztónak is mondható felsorolást, mert ez az „összefogás” olyan alkotást eredményezett, amely után érdemes feltenni a kérdést: „Szép könyvemet kinek adjam?”
Az aradiak, Kovách Géza egykori diákjai, barátai örömmel fogadják a könyvet. Mivel a válogatás az akadémiai publikációs kritériumok alapján történt, a kiadvány a szakma számára forrásértékű.
Tartalmas bevezetőként Király András írását olvashatjuk (Megkésett nekrológ – Kovách Géza 90 éves lenne az idén…) Ezt követi Héjja Julianna Erika Kovách Géza tudományos munkássága és szellemi öröksége című értekezése. Erdész Ádám Kovách Géza válogatott tanulmányairól ír rövid ismertetőt.
Az akadémiai publikációs kritériumok akadémiai színvonalhoz vezettek.
A válogatások három részben, fejezetben csoportosulnak:
– Agrártörténeti tanulmányok (17–199 oldal),
– A kézművesek és a céhek történetéről (201–254 oldal),
– Historiográfiai írások (255–319 oldal).
Rövid figyelemfelkeltőt állítottam össze. A válogatásnak a szakma szempontjait figyelembe vevő értékelése, más, arra hívatott recenzorért kiált.
Megnyugtató érzés tudni, hogy a Kovách Géza munkásságát felölelő hagyaték, Gyulán, a MNL Békés Megyei Levéltárában jó – alkotó – kezekben van.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

XV. Aradi Magyar Majális
Két koncert, sok ismerős és rengeteg szórakozás
Tulajdonképpen úgy is lehet mondani, hogy keretet biztosítottak az Aradi Magyar Majálisnak: péntek este az R-GO, szombat este a 3+2 koncertezett a városligeti gokartpályán. Mindkettőre nagyon sokan eljöttek, azonban kétségtelen, hogy szombaton jobban ráértek az aradiak. Annyival jobban, hogy a színpaddal szembeni tér teljesen megtelt.
Péntek este nyílt meg az Aradi Magyar Majális. Nem akármilyen esemény volt a nyitómozzanat, a szervezők az R-GO együttest hívták meg. Szikora Róbert és zenekara (no meg persze a táncosnők) remek hangulatot teremtettek rögtön az első pár percben, amit végig meg tudtak tartani. Valójában bármikor lehetett volna csatlakozni, minden számot olyan lendülettel adtak elő, mintha az lenne az első. A ráadásban aztán elhangzottak leghíresebb slágereik, valamint a Ballag a katona, melyhez – már harmadszor –átöltözött az énekes. A koncert után Bognár Levente alpolgármester elkísérte Szikora Robertet a Szabadság-szoborhoz, ahol az énekes koszorút helyezett el az emlékműnél.
Szombaton tíztől lehetett menni helyet foglalni a pályán. Ekkor már nyitva voltak az árusok standjai, kijelölve az előre lefoglalt területek. Lassan elkezdtek érkezni az emberek, kicsik és nagyok egyaránt. Sor kerülhetett a reggeli tornára tehát, majd rögtön ezután a bicikliversenyre. Erre már annyian jelentkeztek, hogy az elemi osztályosokat négy csoportra kellett osztani, hogy elférjenek a kijelölt helyen. Az idei verseny egy könnyű sérüléssel zajlott le: a pilóta kisodródott a poros ívre, és elveszítette egyensúlyát, de a safety cart nem kellett bevetniük be a szervezőknek…
Családi vetélkedő következett, ahol labdavezetés hokiütővel, ugrálás kosárlabdával a bokák között, futás ugrókötéllel és egyéb érdekes versenyszám szerepelt. Itt harmadik helyen végeztek a belvárosiak, második helyen az újaradiak és első helyen az MSV-nek nevezett, Mosócz–Séga–Vlaicu vegyes csapat. Röplabda: szorosnak nem mondható elődöntők után nagyon szép végjátéknak lehettünk tanúi, Újarad és Pernyáva csapatai nagyon akarták azt az első helyet. Végül az előbbiek bizonyultak jobbnak, de hangsúlyoznám: szép meccs volt, sok passzal és hosszú játékidővel.
A sörivó versenyre csak ketten neveztek be, ezt Újarad nyerte. Az ő versenyzője kicsit gyorsabban ivott, mint a belvárosi ellenfél. Ahogyan a székelyek mondanák: repült visszafelé a kalafinta, mert a kötélhúzásban tagadhatatlan fölénnyel nyert a Belváros, Újarad viszont lecsúszott a harmadik helyre. Ha lett volna dobogó, az MSV állhatott volna a második fokára.
A pontszámokat a vetélkedők végén összeszámolták, így összesítettben a következő sorrend alakult ki: Újarad első helyen végzett, az MSV második, a Belváros pedig harmadik lett. Gratulálunk nekik!
Aki úgy érzi, hogy valami hiányzik, az jól érzi. Volt ugyanis bográcsfőző verseny, sőt talán helytállóbb lenne azt mondani, hogy aki akart, jelentkezhetett főztjével zsűrizésre, hiszen majd’ minden csoportnál / asztalnál / társaságnál rotyogott valami az üstben. Tizenöten neveztek be, de az aranybográcsot csak egyvalaki kaphatta meg. A feszültség nem igazán volt érezhető, mert (állítólag, én nem kóstoltam végig) minden bográcsos jól sikerült. A legjobbat azonban Jancsi és Erika főzte. Bronz fakanalat kapott Újarad, ezüst fakanalat Gáj és arany fakanalat az MSV. Kiosztottak továbbá egy különdíjat Balta Jánosnak, a Nyugati Jelen szerkesztőjének, aki évek óta lenyűgözi mind kollégáit, mind a zsűrit – és bárkit, aki megkóstolja – bográcsosával. Mindannyiuknak gratulálunk!
Délután városunk polgármestere, Gheorghe Falcă is tiszteletét tette a majálison, igaz, csak rövid időre: köszöntötte a jelenlévőket, jó szórakozást kívánt nekik, majd sietett is tovább.
Az eredmények kihirdetése és a díjak átadása után a gyerekek megtekinthették a Ludas Matyit, majd este nyolc órától a rendezvényt záró koncert kezdődött, a 3+2. Nagyon sokan mentek el szombat este mulatni egyet, sokan a koncertért, néhányan csak mert a többiek is mentek. Ahogy lenni szokott. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a koncert jobb volt, vagy kevésbé volt jó, mint az előző esti, hiszen teljesen más műfajban utaznak, össze sem lehet hasonlítani őket. Viszont mindenki pozitívan nyilatkozott, mindenki jól érezte magát.
Molnár Mihály és Irházi János élő rádióműsort vezetett, ez nagyjából egy órát tartott. Napközben a jókedvet a Meteor együttes biztosította. A rendezvény szervezői az Arad Városi Kulturális Központ (CMCA) és a Pro Identitas Alapítvány voltak.
***
Oláh Szabina és Gyurom Natália egy, illetve három éve az R-GO varázslatos gidái. Nem bírtam, ki, meg kellett szólítanom őket, ha csak néhány szóra is.
– Hogyan bírjátok a tempót? Már nem csak a táncot, hanem a turnét is.
– A turné május elejétől szeptember végéig tart. Ez azt jelenti, hogy minden hétvégén legalább kettő, de inkább 3 koncert van. Ezen a perióduson kívül is van munka, de kevesebb. Nyilván fárasztó az utazás is, de feldob minket, mikor látjuk, hogy milyen sokan vannak a közönség sorai között.
– Szoktatok-e izgulni?
– Néha szoktunk, amikor kicsi a színpad, esik az eső, vagy egy-két feltétel nem adott – ilyenkor sem azért, mert rontunk, hanem azért, mert esetleg nem tudjuk kihozni magunkból a maximumot.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi és testvérvárosi írók irodalmi antológiája
Hagyományteremtő szándékkal idén is megjelent az aradi és testvérvárosi – Gyula, Pécs – írók kétnyelvű irodalmi antológiája, a Kötőszavak 2, folytatva a tavalyi kezdeményezést. A kötet bemutatására pénteken délután a Tulipán Könyvesboltban került sor. Az eseményen jelen volt Bognár Levente aradi alpolgármester, aki elmondta, mennyire fontos, hogy az irodalommal is bővül a testvérvárosi kapcsolatok palettája.
A két házigazda Vasile Dan, a Romániai Írók Szövetsége Aradi Fiókjának elnöke és Irházi János, a kötet szerkesztője, a kiadó Qult-Ar Egyesület elnöke volt. A jelen lévő szerzők maguk olvasták fel műveiket, amelyek aztán román, illetve magyar nyelven is elhangzottak. A bemutatón felolvasó írók egyöntetűen kiemelték a fordító, Pálfi Kinga munkáját, hangsúlyozva, mennyire pontosan ráérzett az eredeti versek, prózák ritmusára, hangulatára.
A jó hangulatú szakmai találkozó kellemes baráti beszélgetéssel zárult, ennek keretében az alkotók személyesen is megismerkedhettek. Mindehhez kiváló hátteret biztosított Schmak András, a Tulipán vezetője, és segítői.
A kötet megjelenését támogatta Arad város a Városi Kulturális Központon keresztül. Nyugati Jelen (Arad)